Világirodalmi lexikon Kamc-Lane. 6. kötet [6] 9789630518031, 9630518031

Citation preview

Akadémiai Kiadó

Kamc lene

VILÁGIRODALMI L E X I K O N Főszerkesztő: Király István Szerkesztő: Szerdahelyi István VI. kötet: K a m e - L a n e E kézikönyv időben és térben egyaránt tekint közelre és távolra: nemcsak a klasszikus múlt kiemelkedő alakjait, hanem korunk szárnyat bontó fiatal iroit is bemutatja, s nemcsak az úgynevezett nagy irodalmakkal foglalkozik, hanem beszámol olyan irodalmakról is, amelyekről keveset vagy éppen semmit sem tudunk, sőt az irodalomelmélet kérdéseiben is eligazít. Összeállításában mintegy 450 bel- és külföldi munkatárs működött közre. Az egyes cikkek nemcsak meghatározást vagy életrajzot adnak, hanem ismertetik és értékelik is a műveket és az életmű egészét, s gazdag bibliográfiát nyújtanak, amely a külföldi írók munkáinak magyar fordítását és a róluk szóló műveket is tartalmazzák. A szöveget érdekes képanyag egészíti ki. I. kötet: A—Cal Ára 2 4 5 , - Ft II. kötet: Cam —E Ára 270,— Ft III. kötet: F - G r o e Ára 167,— Ft IV. kötet: Grog—Ilv Ára 1 6 7 , - Ft V. kötet: lm— Kamb Ára 190,— Ft

AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST ISBN 963 OS 0871 0 sorozat ISBN 963 05 1803 1 VI. kötet

VILÁGIRODALMI LEXIKON

—V II v—

-

II

A K A D É M I A I K I A D Ó , B U D A P E S T 1979

VILÁGIRODALMI LEXIKON HATODIK KÖTET

K a m c — L a n e

.1828 ,

n:::±n AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

1979

FŐSZERKESZTŐ

K I R Á L Y ISTVÁN FELELŐS SZERKESZTŐ

SZERDAHELYI

ISTVÁN

SZERKESZTŐK

Á H I JOLÁN, E R D E I N É RÉVY KATALIN, FÖLDES GÁBOR, FRIGYESNÉ VÉGH KATALIN, HARASZTI SÁNDOR, KÁSZONYI ÁGOTA, KOCH LÁSZLÓ, KUKLIS IVÁN, KUKLISNÉ SZŐGYI ZSUZSANNA, LÁZÁR GYÖRGY I, MUZSLAY LASZLO, NIRSCHY OTT AURÉL, SZELECZKY JOZSEFNÉ, TÁTRAINÉ SZEPES E R I K A KÉPSZERKESZTŐ

LÖBLIN J U D I T MŰSZAKI SZERKESZTŐ

VIRÁGNÉ MÁTYUS IDA SEGÉDSZERKESZTŐK

HORVÁTH ANIKÓ, ILLÉS LAJOSNÉ, JUHÁSZ ILDIKÓ, JUHÁSZ JÁNOSNÉ, K E R E S K É N Y I BARNÁNÉ, VERES LÁSZLÓNÉ

ISBN 963 05 0871 0 sorozat ISBN 963 05 1803 1 VI. kötet

© Akadémiai

Kiadó, Budapest 1979

Printed in Hungary

FŐMUNKATÁRSAK

BELIA GYÖRGY (román) BERNÁTH ISTVÁN (skandinávok, németalföldiek, francia-belgák) BÖGÖS LÁSZLÓ (Burma, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Vietnam) BOJTÁR ENDRE (lengyel, lett, litván) BORZSÁK ISTVÁN (ókori latin) BUDA BÉLA (irodalompszichológia) CSONGOR BARNABÁS (klasszikus kínai) DOMOKOS PÉTER (finnugor nyelvek) ERNYEY GYULA (Indonézia, Malaysia) FALUBA KÁLMÁN (katalán) FALUS RÓBERT (ógörög) FODOR ISTVÁN (Fekete-Afrika) FÓNAGY IVÁN (stilisztika, verstan) GALLA ENDRE (modern kínai) GOMBÁR ENDRE (finnugor nyelvek) HAHN ISTVÁN (föníciai, szír) HAZAI GYÖRGY (török nyelvek) HERCZEG GYULA (olasz, rétoromán) HERMANN ISTVÁN (irodalomelmélet, esztétika) HORÁNYI MÁTYÁS (spanyol nyelvű irodalmak) HUTTERER MIKLÓS (jiddis)

ISTVÁNOVITS MÁRTON (kaukázusi nyelvek) IVÁNYI TAMÁS (arab) JEREMIÁS ÉVA (iráni nyelvek) JUHÁSZ P É T E R (bolgár) KAHÁNA MÓZES (szovjet-moldáviai román) KÁKOSY LÁSZLÓ (egyiptomi, kopt) KAPITÁNFFY ISTVÁN (középkori és bizánci görög) KARA GYÖRGY (mongol) KEMÉNY ISTVÁN (irodalomszociológia) KESZTHELYI TIBOR (FeketeAfrika) KOMORÓCZY GÉZA (akkád, arameus, hettita, ókori héber, sumer) KOZOCSA SÁNDOR (bibliográfia) KURCZ ÁGNES latin)

(közép-és új-

MÁDL ANTAL (német nyelvű irodalmak) MARÓTH MIKLÓS (Etiópia) MÁRTONFI FERENC (koreai, japán) MILISAVAC, 2IVAN (jugoszláv) ORSZÁGH LÁSZLÓ (angol nyelvű irodalmak) PAPP ÁRPÁD (újgörög)

RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS (világsajtó, irodalomelmélet) RÓNAI PÁL (brazil, portugál) RÓNA-TAS ANDRÁS (tibeti, csuvas) SCHEIBER SÁNDOR (középkori és újkori héber, ivrit) SCHÜTZ ISTVÁN (albán) SCHÜTZ ÖDÖN (örmény) SIMÓ J E N Ő (olasz) STAUD GÉZA (színháztudomány, drámaelmélet) SZALMÁSI PÁL (örmény) SZÁVAI NÁNDOR (francia nyelvű irodalmak) SZERDAHELYI ISTVÁN (eszperantó)

SZIKLAY LÁSZLÓ "(szlovák) SZTEPANOV PREDRAG (jugoszláv) TARNAI ANDOR (közép- és újlatin) TEMESI ALFRÉD] (malgas) TÓTH ENDRÉNÉ (bibliográfia) TÖRÖK ENDRE (belorusz, orosz, ukrán) ÚJHELYI SZILÁRD (film) URAY GÉZA (tibeti) VARGYAS LAJOS (verstan) VEKERDI JÓZSEF (ind nyelvek) VOIGT VILMOS (folklór) ZÁDOR ANDRÁS (cseh)

Az újabb lektorok, konzultánsok, szerzők és egyéb munkatársak jegyzékét az utolsó kötetben közöljük

K FOLYTATÁS Nyelvében sem törekszik klasszicizálásra. Az elpusztult várost és lakosait sirató leírása a Konstantinápoly elestét panaszló thrénoszők korai előfutára. O Kiad.: G. Böhlig: Johannes Kaminiates Ioannis Gaminiatae De expugnatione Thessalonicae (1973). Kapitánffy István

kamcsatkal irodalom: A Szovjetunió távol-keleti részén, a kamcsatkai félszigeten élő népek szóbeli és írásos költészete. Első adataink a 18. sz.-ból vannak, útleírások és néprajzi feljegyzések formájában. A 19. sz.-tól igen gazdag etnográfiai-folklorisztikai irodalom vonatkozik e kezdetleges halász-vadász életmódot folytató népekre, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom u t á n kaptak írásbeliséget és iskolákat. Jelentősebb népcsoportjaik az amerikai eszkimókkal azonos eredetű ún. ázsiai eszkimók (kb. 1000 fő), saját nevükön a jupik nép (->-eszkimó és aleut irodalmi formák), valamint a nyelvészetileg a paleoszibériai nyelvek csoportjába tartozó csukcs (kb. 11 700 fő), s a j á t nevükön luoravetl, kerek (csak az 1950-es években észrevett, kb. 100 fős kis nép), kor jak (kb. 7400 fő) és itelmen (kb. 1100 fő), ismertebb nevükön kamcsadál nép. Folklórjuk mintegy átmenetet képez az északkeletszibériai és amerikai primitív irodalmak között, különösen nevezetesek ragadozómadarakat szerepeltető -*kultúrhérosztörténeteik, mítoszaik. Irodalmi nyelv ós élet a csukcsok körében bontakozott ki (csukcs irodalom és irodalmi formák). O írod.: E. M. Meletinsky: Typological Analysis of the Paleo-Asiatic R a v e n Myths (AetaEthn., 1973, 1—2.); G- A. Menovscsikov: Szkazki i mifi narodov Csukotki i Kamcsatki (1974). Voigt Vilmos

Kamenova, Anna (írói név); Anna Sztojnova (családi név); (Plovdiv, 1894. dec. 31. — ): bolgár írónő. Gimnáziumi tanulmányait Szófiában végezte, majd irodalmat hallgatott a londoni és a peter burgi egyetemeken, ahol a p j a bolgár nagykövet volt. Első írásai 1919-ben jelentek meg a Mir c. lapban. A Szvóbodna recs, a Zlatorog, a Szlovo ós más folyóiratok és lapok munkatársa volt. A 2. világháború u t á n aktívan részt vett hazája politikai és kulturális életében. Nyugdíjba vonulásáig a bolgár P.E.N. Club elnöke volt. O Első regénye, a Iiaritinijat grjah ('Haritin bűne', 1930) is, amelyben mély líraisággal ábrázolta a bolgár nő lelki szépségeit, nagy sikert aratott. Következő regényei, a Gradát e szástijat ('A város ugyanolyan', 1933), és a Pet momicseta ('Öt leány', 1938) már nem értek el ilyen osztatlan sikert. Költői hangvételű útirajzait Nepovtorimo ('Egyedülálló', 1942) c. a d t a ki. Blizo do Szofija ('Szófia közelében', 1957) c. regényében eleven és érdekes képet fest az Iszkar-vízduzzasztó építéséről. Indiai útiélményeit Vladko v Indija ('Vladko Indiában', 1961); Indija, kojato vidjahme i obiknahme ('India, amelyet láttunk és megszerettünk', 1963) és Vladko sze vrásta ot Indija ('Vladko visszatér Indiából', 1965) c. érdekes, olvasmányos ifjúsági regényeiben írta meg. Műveit nagy irodalmi kultúra, kitűnő nyelv- és formaérzék, csiszolt, kidolgozott stílus jellemzi. O Magyarul: 1 beszéd (Timár Gy., Nagyv, 1972, 4.). Juhász Péter

Kaméniatész, Ióannész, Ioannes Cameniata (latinos név); (Thesszaloniké?, 9. sz. második fele — uo,, 10. sz.): bizánci görög író. Thesszalonikéi p a p volt. Magasabb műveltséggel nem rendelkezett. Egyetlen munkája Eisz téri halószin tész Thesszalonikész ('Thesszaloniké elfoglalása', 1 részlet: Boronkai I., A bizánci irodalom kistükre, anto., 1974) beszámoló arról, hogyan vették be városát 904-ben krétai arab kalózok, s milyen szenvedések sújtották az elfoglalt város lakosságát. A katasztrófát ő maga is átélte, előadása közvetlen egyszerűségével h a t .

Kamenszkij, Anatolij Pavlovics (Asztrahany, 1876. nov. 29.—uo„ 1941. dec. 1.): orosz író. 1920-ban emigrált, de a 30-as évek elején visszatért az SZU-ba. Törvénytelenül elítélték, majd halála után 7

KAMEN

rehabilitálták. O A két forradalom között kibontakozó pályája a naturalisztikus tendenciákhoz kapcsolódott, erotikus fűtöttségű elbeszéléseiben és regényeiben — részben Arcibasev nyomán — az erős egyéniség jogait hirdette. í r t főként szerelmi bonyodalmon alapuló vígjátékokat is. Néhány elbeszélésének értékét emeli a forradalom előtti Pétervár hiteles ábrázolása. O F ő művei: Rasszkazi Ljugyi ('Elbeszélések', 1908 — 1910); ('Emberek', reg., 1910); Petyerburgszkij cselovek. Povesztyi i rasszkazi ('A pétervári ember. Kisregények és elbeszélések', 1936). E. Eévy Katalin Kamenszkij, Vaszilij Vasziljevics (a K á m a folyón egy hajón, Perm köz., 1884. ápr. 18.—Moszkva, 1961. nov. 11.): szovjetorosz költő. Négyéves korában árván maradt, rokonai nevelték. Rövid hivatalnokoskodás u t á n felcsapott vándorszínésznek. í g y hozta össze a sors 1908 - bari Mejer holddal, aki írásra biztatta. 1908-ban kezdett rendszeresen publikálni, majd 1910-ben egyik szerzője a Szádok szugyej ('Bírák keltetője') c. kubofuturista almanachnak. 1911-ben Blériot műhelyében kitanulta a repülést, és az orosz repülőtechnika úttörőjeként nyilvános bemutatókat tartott. 1914 első hónapjaiban Majakovszkijjal és D. Burljukkai együtt előadókörúton vett részt, hogy Oroszo. nagyobb városaiban híveket toborozzon a „futurista életérzésnek", melyet akkori műveiben — pl. Tangó sz korovami ('Tangó tehenekkel', 1914) — lelkesen propagált. Őszinte örömmel üdvözölte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét, és optimista — bár meglehetősen elvont és retorikus — poémákban örökítette meg az ú j társadalom építésének eseményeit. A 20-as években — kevés sikerrel — dráma- és prózaírással is próbálkozott. A 30-as évek második felétől a Káma m e n t i Troica faluba visszavonulva élt és dolgozott. Egészségi állapota egyre rosszabbodott; 1948-ban infarktus érte, mely haláláig ágyhoz szögezte. O Tettre kész, forrongó lélek volt. Alkotó nyugtalansága, mindig ú j a t keresése — mely költészetében is kifejezésre jutott — nem véletlen a v a t t a az ósdi normák ellen lázadó, „polgárpukkasztó", ,,a közízlést pofonütő", ú j formai megoldásokkal kísérletező -*;futurizmus egyik vezéralakjává. írói hírnevét agy antiurbánus hangulatokkal teli, a zabolátlan természet törvényeihez való visszatérést sürgető lírai kisregénnyel — Zemljanka ('Földkunyhó', 1911) — alapozta meg, de „eredeti tehetsége" (Gorkij) mégis

azokban a népköltészet által ihletett, zaklatott ritmikájú történelmi poémákban bontakozott ki legtisztábban, melyekben az orosz parasztfelkelések elsöprő erejének, fékezhetetlen vadságának, szilaj lendületének állított emléket — Sztyepán Rozin (1918; második, átdolgozott kiad. 1928); Jemeljan Pugacsov (1931); Ivan Bolotnyikov (1934). Legjobb írásai arról tanúskodnak, hogy ,,túláradó érzelmeit, szertelen indulatait, életörömét Kamenszkij képes volt eredeti, teljesen egyéni külső formába önteni" (Lunacsarszkij). O A Jemeljan Pugacsov librettójából M. Kovalj operát írt. O Egyéb művei: Qyevuski boszikom ('Mezítlábas lányok', versek, 1917); Puty entuziaszta ('Egy rajongó útja', önéletrajzi reg., 1931). O G y ű j t , kiad.: Izbrannoje ('Válogatott művei', 1958); Leto na Kamenke. Izbrannaja próza ('Nyár a Kamenkán. Válogatott próza', 1961); Sztyihotvorenyija i poemi ('Versek és poémák', 1966). 0 írod.: K . Csukovszkij: Futuriszti (1922); N. Gumiljov: Piszma o russzkoj poezii (1923); A. Lunacsarszkij: V. V. Kamenszkij (Izvesztyija, 1933, 81.); Szabó Gy.: A futurizmus (1967). Gránicz István Kamenyev, Gavril Petrovics (Kazany, 1772. febr. 14.—uo., 1803. aug. 5.): orosz író. Kereskedőcsalád fia. N é m e t magániskolában tanult. A 18. sz. végén versekkel, elbeszélésekkel és a n é m e t irodalmat tolmácsoló műfordításaival (Kotzebue, Gessner, Kleist) kezdte rövid, alig egy évtizedes írói pályáját. 1802-től a Volnoje obscsesztvo ljubityelej szlovesznosztyi, nauk 1 hudozsesztv nevű társaság t a g j a volt. E társaság egyik kiadványában jelent meg első ízben Gromval (1804) c., mesés elemekkel átszőtt, hősi elbeszélő költeménye, amely a korai orosz romantikus törekvésekhez kapcsolódott. Kamenyevics-Rvovszkij, Tyimofej (17. sz. második fele): orosz író, történetíró, diakónus. Az Afanaszjevszkij kolostorban élt. Egyházi intelmeket állított össze, régi irodalmi emlékeket dolgozott át, történelmi műveket és sajátos költői erejű imádságokat írt. Stílusát, írói eszközeit tekintve Szimeon Polockij iskolájához tartozott. B. Fazekas László Kamerun irodalma: K a m e r u n Szövetségi Köztársaság nyugat-afrikai állam. Területe 475 442 km 2 . 1961. okt. 1-én alakult az akkor függetlenné váló DélKamerun és az 1960. jan. 1. óta független Kamerun Köztársaság egyesülésével. Lakossága 5 836 000 (1970-es becslés) fŐ, és egyike a legvegyesebbeknek Afrikában: több mint kétszáz nyelvet, nyelv-

KAMER

járást beszél. A hivatalos nyelv a francia (főként keleten) és az angol (főként nyugaton). A legfontosabb helyi közvetítő nyelvek: bulu, evondo (jaunde), duala, bali, fülbe ós a kameruni pidzsin (pidzsin evondo). A lakosságnak mintegy fele bantu nyelveket beszél: duala (a törzs maga kis lélekszámú), fang (eton, evondo, bulu stb. kb. 900 000 fő), mbo, lundu, basza (300 000 fő), bafia, szanaga, maka, kaka stb. főként az ország déli, délnyugati részén. Tőlük északra, északnyugatra beszélik az ún. szemibantu vagy bantoid nyelveket: bamileke (babadzsu, dzsang, babvantu, kb. félmillió), bamum (100 000), tikár, videkum stb. A szudáni nyelveket az Adamaua-fennsíkon és környékén beszélik: mbembe, ndoro, mambila, bute, fali, mundang, mbum, csamba (a közvetítő nyelvként használt bali ebből fejlődött ki), gbaja (100 000) stb. Használatos még a fülbe adamavai nyelvjárása és a hausza, valamint néhány csádi, ill. csádi hamita nyelv: matakam (80 000), bura, bata, daba, mandara, masza, muzuk (muzgu) mundang. A déli erdőségekben pigmeusok (babinga) is élnek. — A lakosságnak mintegy fele megőrizte az ősi természet vallást (és ezzel a hagyományos irodalomszemléletet), egyharmada keresztény hitre tért és kb. egyötöde mohamedán műveltségű. — Kamerun irodalma összafrikai viszonylatban a legfejlettebbek közé tartozik. Ez részben abból következik, hogy e földön viszonylag korán erős központi hatalom épült ki: a 8. sz.-tól a szao feudális állam, a 18 —19. sz.-ban pedig a Bamum királyság. A törzsi nyelveken népköltészeti hagyományok élnek. Az egyszerű szerkezetű költészeti műformák mellett kiváltképp gazdag a történelmi múltat verses formában megörökítő hősi epika főként fang, duala, hausza és fülbe nyelven. Mint Afrika több más táján, Kamerunban is zenei kísérettel adják elő e költői formába fogott és a hősénekekre emlékeztető mondákat, amelyeket az itt elterjedt húros pengetőszerről mvet-énekeknek neveznek. — A bamumok királya, Njoya (Nzsoja vagy Ndzsoja) 1903-ban európai írásrendszerek sugallatára egy eredetileg 466 jelből álló képírást alkotott, amelyet a szótagírás és a betűírás elemeinek felhasználásával 1916-ra 80 jelből álló fogalomírásssá egyszerűsített. Az írást vallásos, közigazgatási és egyéb szövegek, okmányok lejegyzésére, levelek írására használták, és ismeretét a királyság székhelyén, Fumbanban tanították is. A jeleket klisékbe is vésték, de a nyomtatást a német gyarmati hatóságok

nem engedélyezték. Njoya 1932-ben bekövetkezett halálával az írás feledésbe merült, ós Kamerunban is a latin betűs írás terjedt el. — A kameruni nyelvek közül (nem számítva a fulbét és a hauszát, amelyek itt másodlagosan terjedtek el) a legrégibb írásbelisége a dualának van: A. Saker hittérítő angolul 1855-ben kiadott nyelvtana rövid szójegyzetekkel; az első Új szövet s é-még a Kapa és Eke c. vetélkedést is. O Legépebb szövegpéldányának kiad.: C. J . Gadd —S. N. Kramer: Ur Excavations Texts 6 (1. köt., 26. szám, 1963). O írod.: Th. Jacobsen (JNES, 1946, 134 — 138. old.); S. N. Kramer: Sumerian Mythology (1961); C. Wilcke: Hacke (Reallexikon der Assyrologie 4, 1972— 1975). Komoróczy Géza

kapcsolórím: füzérrím Kapelhorodszkij, Pilip Joszipovics (Horodiscse, 1882. nov. 25. — ?, 1942. nov. 21.): szovjet ukrán író. Szegényparaszt fia. A poltavai papi szemináriumból 1902-ben forradalmi tevékenysége m i a t t kizárták, 1903-tól 1909-ig a K u b a n y vidéken tanított, ekkor letartóztatták, d e megszökött a Kaukázusba, újságíró lett, ós az ottani népek szokásait tanulmányozta. A forradalom után U k r a j n á ba költözött, hírlapoknál dolgozott. 1937ben törvénytelenül letartóztatták. Rehabilitálták. O Vidhuki zsittya ('Az élet visszhangjai, 1907) c. első verseskötete L.

kapcsolásmód: stilisztikai és retorikai kategória; szavak, mondatrészek, tagmondatok egymáshoz, egységgé fűzésének olyan módja, mely sajátos stílushatást eredményezhet. Egyik költészeti alaptípusa a kötőszóelhagyás (--aszindeton): többnyire azonos mondatrészek és egymás mellé rendelt tagmondatok (mondatok), néha alárendelt összetett mondat tagmondatai úgy kapcsolódnak egymás43

KAPPI

UkrajinJca h a t á s á t mutatja. Zapiszki szeminariszta ('Egy papnövendék feljegyzései', 1909) e. börtönnaplója csak 1932-ben látott napvilágot. Főműve, a Surhan (1932), polgárháborús regény. Kedvelt m ű f a j a volt a szatíra. O Gyűjt, kiad.: Tvori ('Művei', 1961). Eadó György KAPF: —KAPP Kapica, P j o t r Ioszifovics (Szuvalki, Lengyelo., 1909. jan. 24. — ): szovjet orosz író. A leningrádi egyetemen szerzett mérnöki diplomát. 1931-től jelennek meg írásai. Leggyakoribb témája a forradalom és a N a g y Honvédő Háború, amelyeket romantikus, túlfűtött pátoszszal ábrázol. O F ő b b művei: Bokszjori ('Ökölvívók', reg., 1938); Kogda izcsezajet sztrah ('Amikor elmúlik a félelem', reg., 1962). B. Fazekas László Kapijev, Effendi Manszurovics (Kumuh falu, Dagesztáni ASZSZK, 1909. máre. 13. — Pjatyigorszk, 1944. jan. 27.): szovjet lak író. Oroszul írt. 1931 —1935-ig a dagesztáni írószövetség főtitkára volt, több folyóiratot, ill. napilapot (J oldás, Molodoj lenyinyec stb.) szerkesztett, élénk irodalomszervező tevékenységet f e j t e t t ki. K é t jelentős fordításgyűjtem é n y t adott ki oroszul a dagesztáni népek költészetéből (Pesznyi gorcev, 'A hegyilakók dalai', 1939); Eezba po kamnyu ('Kőbe vésve', 1940). A Poet (1940, kiad. 1944: Bajcsuk W., A költő, 1947) c. novellaciklusát, melynek központi hőse a híres lezg dalnok, Szulejmán Sztalszkij, számos európai nyelvre lefordították. Haditudósítóként részt vett a Nagy Honvédő Háború ban, frontélményeiről szóló írásait több gyűjteményes kötetben jelentették meg, jelentősebbek: Frontovije ocserki ('Cikkek a frontról', 1 9 4 2 - 1 9 4 3 ; kiad. 1.944: Hernádi L., Front jegyzetek, vál., Nagyv, 1960, 4); Frontovoj dnyevnyik ('Frontnapló', 1941 — 1944; kiad.' 1944). O Magyarul még: karcolatok (Hernádi L., Hét, 1960. 15). O írod.: I. K r a m o v : Effendi Kapijev (1964); N. V. Kapijeva: Zsizny, prozsitaja nabjelo. 0 tvorcsesztve Effendi Kapijeva (1969). kapitulum (latin capitulum: 'fejecske, fejezet'): 1.: általában könyvfejezet; olykor kicsinyítés nélkül, caput néven is szerepel. O 2.: a Szentírás egy részlete, amelyet a latin egyházban az Officium Divinum egyes főrészeiben mondanak vagy énekelnek. O 3.: dogmatikai fejtegetés valamely hitágazatról vagy hittitokról. Ilyenek voltak pl. a I I I : Félix pápa (526 — 530) nevéhez fű44

ződő eapitulumok. O 4.: a frank királyok törvényeinek (Capitularia Regum Fraricorum) az első karoling uralkodók idején kezdődő fejezetei. A 9. sz.-ban 2 gyűjteményük készült el: Ansegius fontanelle-i apáté, és ennek folytatása, Benedek levitáé. O írod.: F. L. Ganshof: Recherche sur les Capitulalres (1958). Molnár Nándor kap jani: —kap Kaplicky [kaplickí], Václav (Sezimovo Ústí, 1895. aug. 28. — ): cseh író. Az 1. világháború idején az oroszo.-i csehszlovák légiók tagjaként szembefordult a Vörös Hadsereg elleni intervenciót elrendelő parancsnoksággal, ezért Vlagyivosztok mellett a Gornosztaj hegyfokon internálták, vád alá helyezték és 1919ben hazaküldték. 1920 ó t a változó munkakörökben különböző kiadóvállalatoknál dolgozott 1950-ig, azóta írói hivatásából él. O Az ún. légiós irodalomnak az oroszo.-i csehszlovák hadsereg szerepót idealizáló irányával (fő képviselője R . Medek) szöges ellentétben megírt, személyes élményekből táplálkozó Gornosztaj c. regényével (1936) nagy feltűnést keltett. A publicisztika és szépirodalom határán mozgó, éles pártpolitikai és társadalmi szatírái után a történeti regényt választotta fő műfajául, és elsősorban a 17—19. sz.-i cseh parasztmozgalmak krónikáját írta meg, jó kritikai érzékkel, d e kevés lélektani hozzáértéssel és túlzott, erőszakoltan ható aktualizálási szándókkal. O E g y é b fŐ regényei Gtveráci ('Ravasz kópék', 1952); Zelezná koruna ('A vaskorona',. 1954); Eekruti ('Regruták', 1956); Kladivo na őarodéjnice ('Kalapács a boszorkányokra', 1963); Nalezeno právem ('A törvény nevében'; 1971). O Gyűjt, kiad.: Dílo Václava Kaplického ('Václav Kaplicky életműve', 1955). Zádor András Kaplinski, Jaan (Tartu, 1941. jan. 22. —): szovjet észt költő. Francia szakos volt a tartui egyetemen, tanulmányait 1964-ben fejezte be. Azóta az egyetemen dolgozik. O A h a t v a n a s évek elején indult költőgeneráció egyik markáns egyénisége. Intellektuális, filozófiára hajlamos alkat. Több verseskötete jelent meg, rendszeresen publikál a folyóiratokban is. O Főbb verseskötetei: Jáljed allikal ('Jelek a forrásban', 1964); Tolmust ja várvidest ('Porból és színekből', 1967); Vatlejoon Vőrumaa kohale ('Fehér vonal Vőrumas fölé', 1972). O Magyarul: 1 vers (Képes G., Nagyv, 1975, 9.); 4 vers (Képes G., É s z t költők, anto.,

KAPPI

kezdte irodalmi pályafutását. Első két regénye, a Beleéke jedne Ane ('Egy bizonyos Ana feljegyzései') és a Hej nisam ti to pricala ('Hé, nem ezt meséltem neked') tulajdonképpen humoros epizódok füzére. Az I druge priée ('És más történetek', 1973) c. könyvében a NIN c. politikai magazinban megjelent novelláit, riportjait gyűjtötte össze. Rövid idő alatt több kiadást ért meg a Foliranti ('Halacskák', 1974) c. regénye. A Provincijalac ('A vidéki', reg.) 1976-ban jelent meg. Ironikus hangvételű írásaiban kitűnő atmoszférateremtő erővel, remekbe szabott portrék felvonultatásával idézi fel a háborút követő két évtized Belgrádját, a nagyváros fiataljainak életét, sok életrajzi vonatkozással. Drámaírókónt is ismert, eddig két darabja került színre: a Trula kobila ('Roskatag kanca', bem. 1965) és a Pasijans ('Pasziánsz', bem. 1967). Számos tv- és rádiójátékot is írt. A Magyar Rádió 1967. okt. 8-án m u t a t t a be Álomhinta (Berki F.), 1975, jún. 26-án és 1977. szept. 2-án A lemezlovas (Spiró Gy.) c. hangjátékát. O Magvarul: 1 hangj. (Szűcs I., Híd, 1971", 7 - 8 . ) ; 4 karcolat (Torok Cs., Magyar Szó, 1973, 150 ); 2 elb. (Boldizsár K. L., Magyar Szó, 1976, 355.; 1977, 7.). Gyetvai Mária Kapoun [kapoun], Karel (Dubáúanv u Hodonína, 1902. okt. 31.—Tiánov, 1963. jún. 10.): cseh költő. Tanító, majd a brnói rádió irodalmi osztályának vezetője volt. O Költészetének központi motívuma a nőiség, amelyet hol gyermeki elragadtatással, hol monumentalizálva, _ hol erotikus bűvölettel közelít meg. Életigenlő világlátása az egyetemesebb kérdésekre (lót, idő, halál) való reagálásában is megnyilvánul. Egyszerűsége, játékossága, derűje, amely különösen gyermekverseiben jut kifejezésre, a népköltészet hatására mutat. O Főbb verseskötetei: Albatros (1930); ZávraV ('Szédület', 1936); Ty a já ('Te meg ón', 1941); Veiké objeti ('A nagy ölelés', 1956); Doma ('Otthon', 1958). Zádor András KAPP (Korejszkaja Asszociácija Proletarszkih Piszatyelej, 'Koreai Proletár írók Szövetsége'); KAPF (Koreán Artistic Proletarian Federation); Csoszon phuroretharija jeszul tongmeng (névváltozatok): koreai irodalmi szervezet (1925 — 1935). O Az 1919. márc. elsejei japánellenes felkelés veresége bebizonyította, hogy a megalkuvó koreai nemzeti burzsoázia képtelen a nemzeti felszabadító harc vezetésére, egyidejűleg a Nagy

1975): 1 vers (Képes G., Ú j Szó, 1976, 11.); 4 vers (Képes G., Alföld, 1976, 11.). ; . Fehérvári Győző Kapnyiszt, Vaszilij Vasziljevies (Obuhovka, poltavai ter., Ukrajna, 1758. febr., 23. —Kibinei, poltavai ter., 1823. nov. 9.): orosz költő, író. Apja görög származású ukrán földbirtokos volt. 1770-től 1775-ig a hadseregben szolgált, és itt barátkozott össze Gyerzsavinnal és N. A. Lvovval, akik nagyban h a t o t t a k fejlődésére. Miután leszerelt a katonaságtól, néhány évig Pétervárott élt, majd visszaköltözött szülőfalujába. 1785-től jelentős tisztségeket viselt Ukrajnában, amelyek elvonták az irodalmi tevékenységtől. O Első jelentős műve, a Szatyira I. ('Első szatíra', szatirikus költ., 1780) a felvilágosult abszolutizmus hívének m u t a t j a ; tulajdonképpen élete végéig ez maradt alapvető politikai meggyőződése. 1783-ban írta meg nagy hatást kiváltó művét, Oda na rabsztvo ('Oda a rabsághoz') e , amelyben a jobbágyság szenvedését ábrázolja. A Jabeda ('Besúgó') c. komédiájában válik legélesebbé művészetének leleplező jellege. ,,Ez a m ű a harag őszinte kitörése a mai élet egyik legfelháborít óbb jelensége ellen" — írta róla Belinszkij. A komédiát be is tiltotta a cenzúra. Csak öt óv múlva jelenhetett meg átdolgozott formában, és ekkor került színre Pétervárott (1798). A rendkívüli siker láttán a cenzúra újra betiltotta a művet. Lírai költeményeit romantikus természetszeretet, filozofikus pesszimizmus jellemzi. Erősen érződik r a j t u k Horatius hatása, akinek sok művét fordította oroszra. O Gyűjt, kiad.: Szobrannije szocsinyenyija ('Összegyűjtött művei', 1960). G írod.: Russzkije dramaturgi XVIII. v. (1959). B. Fazekas László Kapnys [kapnyisz], Stasys (írói név); Stasvs Kanapienis (családi név); (Vaivera, 1896. okt. 14.-Vilnius, 1958. márc. 13.): litván író. Újságíró, tolmács volt. 1926tói publikált. Elbeszéléseiben (Zmogus be veido, 'Az arcnólküli ember' 1930; Laimei nevélu, 'Nem elkésett szerencse', 1948) a cári hadsereg életét festi, melyben maga is szolgált. Drámáiban a falusi fiatalság szociális problémáit ábrázolja, szatirikus éllel és nem kevés didaktizmussal (Kai éirdis traukia, 'Amerre a szív húz', 1933; Brangus svecias, 'Kedves vendég', 1953). Bojtár Endre Kapor, Momo (1937—): szerb író, publicista. Különböző folyóiratokban közzétett rövidebb lélegzetű írásokkal, tárcákkal, riportokkal, novellákkal 45

KAPPI

Októberi Szocialista Forradalom győzelmét követően a marxizmus és a szocializmus eszméi Koreában is egyre nagyobb tért hódítottak. A húszas évek elején t ö b b baloldali irodalmi kör alakult, melynek tagjai szakítottak a burzsoá nacionalista szemlélettel ós dekadens irányzatokkal, s műveikben célul tűzték ki a fennálló rend leleplezését, a kizsákmányolt proletariátus és parasztság sorsának. harcának ábrázolását. Az alkotói szemlélet és a reakciós irodalmi irányzatok elleni harc előkészítette az ,,új irodalmi iskolá"-hoz tartozó írók egyesülését. Ri Gijong, Gso Mjonghi, Gshö Szohe, Szong Jong, Pak Pharjang, Pak Szejong és mások részvételével, az 1925 áprilisában megalakult Koreai Kommunista P á r t támogatásával 1925. aug. 24-én alakult meg a K A P P , mely az irodalom és a művészet pártosságának, osztályjellegének elvét hirdette. Tagjai szembeszálltak a Vart pour Vart szemlélettel, s a „művészet a népért" elv érvényesítésére törekedtek műveikben. O A szervezet a Ri Gvangszu vezette burzsoá nacionalista írók támadásainak és a japán hatóságok üldözésének kereszttüzében állt, s a szervezeten belül is viták folytak a még polgári nézeteket képviselő ingadozó útitársakkal. Az 1927-ben elfogadott ú j programja kimondotta, hogy a hozzá tartozó írók a marxizmus alapján állnak, irodalmi tevékenységükkel a proletár mozgalmat szolgálják, célul tűzik ki a tömegek osztályöntudatának növelését, a feudális — burzsoá nézetek és a gyarm a t i rendszer elleni harcot. Ekkor megn ő t t szervezeti aktivitása is: több helyi csoport (Phenjan, Keszon, Vonszan, Tökyö), 1931-ben pedig számos szakcsoport (irodalmi, színházi, zenei, filmművészeti, képzőművészeti) alakult, a taglétszám végül meghaladta a kétszázat. Folyóiratai: Munhak cshangdzso ('Irodalornalkotás'); Jonguk undorig ('Színházmozgalom'); Kungi ('Harci zászló'); Gsiptang ('Kollektíva'); a tökyöi csoport folyóirata Jeszul undong ('Művészeti mozgalom') c. jelent meg. Jelentős hatással volt rá a fiatal szovjet irodalom is (különösen M. Gorkij). Tagjai közül említésre érdemes Gso Mjonghi, Cshe Manszik, Han Szórja, Kim Namcshon és Ri Gijong prózaíró, valamint Pak Pharjang, Kim Cshangszul, Rim H v a és Kvon H a n költő. A harmincas években a japán hatóságok fokozták a baloldal elleni repressziót, ennek során 1935 májusában a K A P P működését is betiltották. A felszabadulás (1945) után számos t a g j a jelentős szerepet 46

játszott a koreai szocialista irodalom megteremtésében (Ri Gijong, Pak Pharjang, Szong Jong, Pak Szejong). káppijam -még Pandji-ciklus), Kidung Harsa Widjaja, Kidung Sunda, Kidung Sorandaka, Rangga Lawé stb. O ( —jávai irodalmi formák) Ernyey Gyula Kidung Sunda: jávai történ eti-romantikus elbeszélő költemény, kidung. Feltehetően a 15. sz.-ban keletkezett. Madjapahitbirodalom történelmének egyik epizódjáról, Kelet- és Nyugat-Jáva 14. sz.-i viszályáról, Hajam (Ayam) Wuruk uralkodó és egy szunda hercegnő szerelméről szól. A történetnek kétféle változata, befejezése és verselése ismeretes. C. C. Berg a d t a ki Kidung Sunda, holland nyelvű fordítással és jegyzetekkel (Bijdragen tot de Taal-, Land- en Voldenkunde [van Nederlandsch—Indie], 83. köt., 1927). Ernyey Gyula kie: —feliratirodalom kiegyenlító'dés; kiegyenlítés: 1. az a módszer, amely (1.) a műben ábrázolt ellentétes szférákat, alakokat, esetleg nyelvi egységeket stb. egyensúlyban t a r t j a ; (2.) hozzájárul a műalkotás —egynemű közegének (Lukács) kialakításához; (3.) az a formai-technikai elemzés útján már nem meghatározható végső egység és önmagában nyugvás, amely a tökéletesen zárt, kivételesen nagyszabású irodalmi alkotások sajátja; e (3.) értelmezés tehát általánosan nem érvényes. O Technikai szempontból (1.) a szerkesztés egyik fontos eszköze; esztétikai értelemben (2.) a műalkotás egysége megteremtésének egyik legfontosabb módja. (1.) értelemben a kiegyenlítés annál szükségesebb, minél nagyobb, ill. intenzíve mélyebb tematikus anyag szolgál a mű alapjául, ill. keretéül. Erre azonban éppúgy szükség van egy kis terjedelmű novella, mint egy regényfolyam megszerkesztésénél. Pl. Shakespeare, Hamletjében a Hamlet—Laertes, ill. a 249

KIEGY Ha tudtad te, [ kisangyalom, | nem szeretsz, Mért nem küldtél | egy szomorú I levelet.

Lear királyban a Lear—Gloster közötti párhuzam ugyanannak a motívumnak a megkettőzésével, felerősítésével mintegy egyensúlyi tengelyét adja mindkét dráma bonyolult és ellentétes elemekből épülő tárgyi és eszmei struktúrájának. Szélsőséges típusok vagy egymással ellentétes részletek kiegyenlítésénél viszont, mint pl. Th. Mann Varázshegyében esetleg egyetlen, szilárd pont szükséges ahhoz, hogy az ellentétek — a mű magasabb egységeszempontjából — „kioltsák" egymást (Settembrini—Naphta): ebben az esetben Hans Castorp maga a kiegyenlítés „közege", akiért egyúttal a másik kettő harca folyik. A kiegyenlítés tkp. minden egyes írói módszerben másképpen érvényesül. Lehet maga az írói állásfoglalás vagy a műben való „megszólalása" éppúgy, mint az objektív, kommentár nélküli esemény bonyolítás. Ez utóbbinak következetes megvalósulását Flaubert szorgalmazta, meghirdetve az —impassibilité-eIvet. (2.) ós (3.) értelmében a kiegyenlítés egy olyan magasabb egységre utal, amely visszatérő sajátossága a legnagyobb műveknek: a valóságos élet, a harcban álló emberi viszonyok ellentéteinek „feloldása" a mű közegében, amely nem tévesztendő össze a kibékítóssel, hanem a mű hiánytalanul záródó voltát, mikrokozmikus alapelvét a legmagasabb szinten biztosítja, megvalósítja. Ennek szinte programmatikus véghezvitele figyelhető meg Th. Mann csaknem egész pályáján, különösen a József és testvérei, a Lőtte Weimarban és A kiválasztott c. műveiben, de a Doktor Faustus krónikása, Zeitblom is tkp. ennek az elvnek a megszemélyesülése. O írod.: Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1965). Balassa Péter

(Népdal)

ós hosszú, 5 — 7 szótagos szólamokból— szavakból, amelyek kót-kót ilyen terjedelmű tagot alakítanak ki. Pl.: 3 — 2, 3 — 2: Arany-e-1 züstért, || cifra ru-1 háért Leányt el | ne végy || koszorú-1 jáért. (Népdal)

vagy: 4—2, 4—2, 4—3, 3—2 Téjjel-mézzel j folyó jl szép Pannóni- | ában, Megtelepé- | tém őket |j Magyaror-1 szágban. (Ének Szent Lászlóról)

A Szent László-ének első két tagja is tkp. egyetlen szólam, amely két taggá válik szét, csak itt éppen a két szó közé esik a taghatár; egyébként azonos a többi fólsorral. Ilyen esetben egybefolyik a két jelenség: a különváló szólamoknak és a kettőbe tagolódó hosszú szólamoknak kiegyenlítődése egymás közt. O A szólamok ós a szavak kettőbe-tagolása csakis fogyó-aszimmetrikus arányban történhet: 3 + 2, 4 + 2, 4 + 3 arányban. Ez következik a kiejtés kezdeti gyorsaságából és végső ellassulásából: több gyore szótag lehet csak egyidejű kevesebb lassúval. Kiegyenlítődés azonban csak a legkisebb különbség elve alapján jöhet létre: 7 szótagot nem lehet 5 + 2, 6 + 1-be tagolni. Pl. „Boldogtalanságodért" egyedül 4 — 3 „Boldogtalan- | ságodórt" formában; Boldogtalansá- | godórt, (5 — 2), Boldogtalanságo- | dórt (6 — 1) formában nem ritmusos. Ellenkező arányban sem lehet tagolni: 3—4 Boldogta- | lanságodért, (2 — 5) Boldog- | talanságodórt. SŐt még a 4 + 2 is túlzott arány, azért van ennek az ütemkapcsolatnak néha túlságosan éneklő jellege, s ezért segítheti vagy hátráltathatja a szótaghosszúság a ritmust az ilyen tagokban. Pl.

O 2. a finnugor —tagoló vers mélyén lefolyó időjelensóg; az a sajátsága a nyelvnek, hogy hosszabb egységeit gyorsítja, a rövidebbeket pedig elnyújtja. Lélektani alapja az, hogy mennél nagyobb egység van a beszélő tudatában, annál jobban siet vele. Ez két dolgot jelent: először, hogy egységeit, a —szólamok&t, ha hosszabbak, lerövidíti, ha rövidebbek, elnyújtja, tehát nagyjából egyenlővé teszi, vagy legalábbis igyekszik kiegyenlíteni; másodszor, hogy a nagyon hosszú szólamok elején siet, végén lelassul, tehát önmagukban két, nagyjából egyenlő félre tagolja. Ebből következik a ritmus alakulása a magyai- és a magyarhoz hasonló verselésben. 2 — 3—4 szótagos egységek alkotják a verset. Ezek a tagok alakulhatnak olyan rövid, különálló szólamokból vagy szavakból, amelyek egymás közt egyenlítődnek ki. pl.:

Mutatóuj-1 janiért Szép hajadon | lányát. (Arany J.: Zách Klára)

Ha az első sor nem egészen sima ütemhatárán megváltoztatjuk a szótaghoszszúságot — „Mutatóuj- | jóval" —, mindjárt simább ritmust kapunk. Általában hosszú szótagokkal könnyebb kiegyenlíteni a 4 + 2 nagy időkülönbségét. Ez egyúttal bizonyítók arra is, hogy a tagoló ritmus a részek időviszonyából keletkezik, nem pedig a hangsúlyból. O Népdalban gyakran fordul elő a nyolcszótagos szólam is, amely a többi sor mintájára 4 + 4-be kell hogy tagolódjók:

250

Mikor kato-1 nává lettem (Népdal)

Ez azonban mindig többé-kevésbé erőltetetten hangzik. Aszimmetrikus tagolása pedig (5 + 3) azért nem jöhet létre két-

KIELL

után, Bjornson és J. Lie 1885-ben írói életjáradékra javasolták az országgyűlésnek, de az ezen támadt hároméves parCsicseri I borsó, I vadlencse lamenti viszály eredménye az volt — s ez (Népdal) egyedülálló a világirodalomKiegyenlítődésen alapuló ritmus csak igencsak ban —, hogy a konzervatívokkal vívott olyan nyelvekben lehetséges, amelyekben évtizedes harcokban uralomra jutott, az artikuláció a szó elejétől végóig hatá- haladó Kisbirtokos Párt kettészakadt, rozott, a beszédet nem tagolják hangsúés megtört fejlődésében, s nemhogy lyok apróbb egységekre, s a ragozás—képKielland megkapta volna az írói életjárazés következtében hosszú szavak kelet- dékot, de szolidaritásból Bjernson is keznek. O írod.: Vargyas L.: A magyar lemondott a magáéról. 1891-ben teljesen vers ritmusa (1952); uő: Magyar vers— a szépirodalom művelésétől, magyar nyelv (1966). Vargyas Lajos visszavonult 1902-ig polgármestere volt szülővárosáO A kiegyenlítődés hasonló — bár nem nak, végül kerületi főnökként működött pontosan azonos — felfogását képviselték Moldóban. Anyagi gondok közt, szívbaja magyar verstan mindazon képviselői ban halt meg. O A századvégi nagy (Négyesy L., Gábor I., Hodossy B., Horváth norvég prózarealizmus egyik legnagyobb J.), akik a magyar -»-hangsúlyos verselés alakja, ,,a norvég flotta legelegánsabb (Bjornson), a sajátosan ritmusát az -*•ütemegyenlőség törvényére vitorlása" akarták visszavezetni. Az eszközfonetikai komolynak, mélynek ós súlyosnak megmérések azonban nem igazolták ezeket az ismert észak-európai szerzők után, könyelképzeléseket. Létezik ugyan beszédünk- nyed formájú, rafinált kompozíeiójú, ben rövidülés—megnyúlás, de ez koránt- immár csak humorában, szatirikusságásem olyan mértékű, hogy bármiféle ban súlyos, ragyogó eszű, egyszerű, de — bár megközelítő — versbeli kiegyen- egyszerűségében ravasz stílusú alkotó, lítődésről beszélhessünk, annál is kevésbé, kortársai között a legtudatosabb s egyben mert az időtartamokat itt sokkal bonyo- a legirányzatosabb is. Egész munkássága lultabb törvényszerűségek határozzák a realizmus ós irányzatosság mélyenszánmeg. O (—ütemegyenlőség) O írod.: tó problematikája kutatásának egyik legLaziczius Gy.: Fonetika (1963); Kecskés jobb terepe. Az írói pályára voltaképp A.: A komplex ritmuselemzés kérdései „morálfilozófiai düh" ösztönözte, a kései (Itk, 1966, 1 — 2.); uő: Verselméletünk felvilágosodás kultúrájában felnőtt, ideanéhány vitás kérdése (Itk, 1972, 4.). lista és racionalista, finom érzékű liberáSzerdahelyi István lis patríciusé, a rossz lelkiismeretű polgáré, aki a korszak nagy változásai — ipaKiela [k/ela], Ivazys (Sandogala, 1898. rosodás, munkásmozgalom, a parasztság júl. 13.-Vilnius, 1963. ápr. 28.): litván polgárosodása — közepett őszintén, de író. Tanító. Részt vett az 1918-1919-es forradalmi változás nélkül akarta menteni litván tanácsköztársaság harcaiban, emi- a menthetőt. Eszmei vezórcsillagának att börtönbe csukták, üldözték. 1928-tól élete végéig a polgár-lét immanenciájáKaunasban élt, szerkesztőségekben, majd nak legjobb ismerőjét ós bírálóját, a kor különböző hivatalokban dolgozott. O uralkodó osztályai hivatalos képmutatá1926-tól publikált. Legjobb elbeszélés- sának nagy ellenfelét, Kierkegaard-1 valköteteiben (Talp garuojanóiu nuodi{, 'Gő- lotta. És amikor az ő hatásához hozzázölgő mérgek között', 1929; Likimo vetődött a tevőlegesen felszabadító jellegű grimasos, 'A sors fintorai', 1929; Ezeras polgári-radikális G. Brandesé, és bizalmaiSskrido, 'A tó ellenált', 1933) naturalista san kiismerte H. C. Andersen stílusának stílusban ábrázolja a tízes évek munka- közvetlenségét, valamint Dickens jellemnélküliéinek, politikai harcosainak életét. ábrázolási technikáját, viszonylagos hirBojtár Endre telenséggel, de érett tehetséggel vágott szépírói pályafutásának. Levegős, Kielland [cshellánn], Alexander; neki játékos, ironikus, remek szerkesztésű Alexander Lange Kielland (teljes családi kezdte: Novelletter ('Rövid név); (Stavanger, 1849. febr. 18.—Bergen, elbeszélésekkel 1879); Nye Novelletter 1906. ápr. 6.): norvég író. Gazdag patríci- elbeszélések', ('Újabb rövid elbeszélések', 1880); To Nous nagykereskedő családból származott. velletter fra Danmark ('Ivét rövid elbeszéÉrettségi után jogi diplomát szerzett, Dániából', 1882) (a három kötetből majd 1871-ben egy téglagyárat vásárolt, lés magyar válogatás: Ritoók E., Elbeszéléés 1879-ig, írói munkássága kezdetéig azt sek, Magyar Könyvtár 92, 1899) — előigazgatta. Sokat utazott Európában, adásmódban és témában előlegezve nagy főképp Franciao.-ban tartózkodott többregényeit. Ezeknek a regényeknek a sora, ször és huzamosabb ideig. Országos ós ha némelykor lazábban összefüggve is, nemzetközi hatású regényei megjelenése

tagú sorokban, mert öt szótag tovább tagolódik 3 + 2-be. Pl.

251

KIELL

ciklust alkot, regényfolyamot, az elsőt a norvég irodalomban; összességük nagy, elkötelezett szenvedéllyel írott comédie humaine a régi hagyományú, nyílt érint kezésű kikötő- és halászváros, Stavanger félévszázados történetének (kb. 1830 — 1880 között) patrícius-, hivatalnok-, papi, tanári rétegeiről, munkás- és paraszti osztályáról. Sorukban első, a honi irodalom egyik legszámontartottabb regénye, a szóles tablójú, sűrű szövésű családregény, Garman og Worse (1880; Ritoók E., G a r m a n és Worse, 1906), egy patrícius család tragikus-rezignált szembesítése a „korrektség nélkül való" társadalmi változásokkal az 1870-es években. A Turgenyev Apák ós fiúk-jával ós Ibsen A társadalom támaszaival rokoníth a t ó regény egyöntetű sikere arról győzte m e g Kielland-t, hogy tiilságosan szelíd volt bírálatával, s következő regényében, Arbeidsjolk (1881: Kemény F., Dolgozó urak, 1954) szatirikus élességgel, bár némiképp egyenetlenebből, örökítette meg szülővárosa hivatalnokainak képmutató, m a g u k a t kiváltképp „a dolgozóknak" érző életvitelét. Máig legélőbb, legnépszer ű b b regénye a Skipper Worse (1882: Szinnyei O., Worse kapitány, 1889); benne legáhítottabb korszakába, az 1840 körüli évekbe, a patrícius világ gyökereihez nyúl vissza, vérbő, lélektanilag is gazdagon felrajzolt alakok drámáihoz. Közvetlen elvszerűség, az oktatás korszerűsítése, az önálló embert és szabadon gondolkodó állampolgárt nevelő iskola eszméje vezette Gift (1S83: Ritoók E m m a , Méreg, 1893) c. fejlődósregónyében, melynek önéletrajzi főhőse, Ahraham Lovdahl, azután további műveiben is helyet kap, így a következő regényben is, Fortuna (1884: n. n., Nyomorban, 1902), a gyáriparról ós a részvénytársaságok életéről szóló első norvég műben, mely a liberalizmus gazdasági ós morális csődjének és a fokonként frontálisan feltörő munkásmozgalomnak is kitűnő ábrázolása. Utolsó nagy alkotása: Jacob (reg., 1891), egy szegényparaszt-fiú immorális karrierje a „régi értékrendjétől megfosztott világban", mulatságos, karikatúraszerű, bár inkább csak hátvédharc, a klasszikum á t vesztett polgáré. Munkásságából kiemelendők számtalan kiadásban megjelent levelei — Breve ('Levelek', 1907), Brev ('Levelek', F . Bull tan.-ával, 1950) —, melyek közvetlenségükkel, szellemességükkel, tájékozottságukkal világirodalmi viszonylatban is p á r j u k a t ritkítják. Kielland írókónt való korai elhallgatásának — utóbb már csak publicisztikai, történelmi tárgyú m ű v e k e t publikált — számos személyes jellegű ok mellett (pl. írói

életjáradékának megtagadása) legvalószínűbb oka a honi történelem ós szellemi élet gyors változása volt, a viszonyok egyre bonyolultabbakká, ellentmondásosabbakká váltak, ós ő fölötte, akinek i n k á b b ,,a méltatlan egyoldalúság" volt életeleme, elmúlt az idő, ennek tanulságát vonta le önkritikusan. O Egyéb főbb művei: For scenen. Tre smástykker ('A színpad számára. H á r o m egyfelvonásos', 1880); Else. En julefortelling ('Else. Karácsonyi elbeszélés', 1882); Sne ('Hó', reg., 1886); Tre par ('Három pár', színmű, 1886); Sankt Hans Fest ('Szent I v á n éji ünnep', reg., 1887); Projessoren ('A professzor', színmű, 1888); Forsvarssagen ('A honvédelmi ügyről', publ., 1890); Mennesker og dyr ('Emberek és állatok', cikkek, 1891); Omlcring Napoleon ('Napoleon körül', tört. tan., 1905). O Magyarul még: 1 elb. (n. n. Képes Családi Lapok, 1883, 4 2 6 - 4 7 4 . o.); 1 elb. (Molnár V., Magyar Szalon 1887, 313 — 316. o.); elb. (Ritoók E., A Hét, 1893 7., 137 és 151. o.); 1 elb. (n. n. Magyar Géniusz, 1894, 2. 198. o.); 1 elb. (Molnár V., Magyar Szalon, 1895, 1069—1072. o.); 2 elb. (n. n. Pesti Napló 1898, 91. és 156. sz.); Elbeszélések (Ritoók Emma, 1899); 2 elb. (Erdélyi K . , Budapesti Szemle, 1903, 114. sz. és 1904, 117. sz.); 1 elb. (n. n. Népszava, 1905, 196. sz.); 1 elb. (Iván E., Északi történetek, 1910, 5 9 - 6 4 . o.) „O Gyűjt, kiad.: Samlede Digtervaerker ('Összegyűjtött irodalmi művei', P. L. Stavnem és A. H . Winsnes tan.-ával, 1919); Samlede verker ('Összegyűjtött művei', 1949 — 1950). O Irod.\ M. Schjott: A. Kielland. Liv og Vaerker (1904); G. Brandes: A. Kielland (Samlede Skrifter 18, 1910); G. Gran: A. Kielland of hans samtid (1922): B. Kielland: Min far A. Kielland (1929); O. Storstein: Kielland pá n y (1936, m a j d 1949, m a j d 1974); F. Bull: Omkring A. Kielland (1949); J". Norne: A. Kielland og hans by és Realisme og kunst hos Kielland i lys av tendensdiktningen (Dikternes verden, 1969); J . Lunde: A. Kielland (1970); O. Apeland: A. Kiellands romaner. Kunstnerisk stil og metoder (1971); W. Dahl: Garman og Worse i naerlys og perspektiv (1973); J . Riis: A. Kielland. Mennesket bak dikteren (1973); J . Lunde: Liv og kunst i konflikt. A. Kielland 1883 — 1906 (1975). Bernáth István

252

Kielland [cshellán], Axel (Stavanger, 1907 —Osló, 1963): norvég író. Húszéves korától kezdve a neves napilap, a Dagbladet újságírója, majd szerkesztőségének vezetője volt. 1940-ben a német megszállás elől Svédo.-ba menekült, és tevékeny

KÍERK

részt vállalt a kulturális ellenállásból. Időszerűségekre érzékeny, éles problémalátású, méltányolt újságírói munkássága mellett, 1938-tól kezdve publikált útirajzköteteket, regényeket is. í r ó i hírnévre drámaírókónt jutott, előbb Hvis et folk vil leve ('Ha egy nép élni akar', 1943) c. illegálisan terjesztett, majd elkobzott, megszállási tárgyú színművével, később pedig haladó szellemű Han som sa nei (1959: Nádass J., Aki nemet mondott, 1961, Szí) c. darabjával, mely az 1956-os szuezi imperialista konfliktus kapcsán a lelkiismereti okokból történő katonai parancsmegtagadás jogát feszegeti. O Egyéb főbb színműve: Herren og hans tjenere ('Ür ós szolgája', 1955). Bernáth István kiemelés: stilisztikai értelemben -+•zeugma; szerkezeti értelemben —betét, Kienzl [kíncl], Hermáim (Grác, 1865. jún. 22.—Berlin, 1928. máj. 13.): osztrák író, költő, színikritikus. Grác polgármesterének, W. Kienzlnek, aki a város díszpolgára és országgyűlési képviselő is volt, fia; tanuhnányait Grácban, Innsbruckban és Lipcsében folytatta, 1889-től mint újságíró működött először Bécsben, majd Berlinben, 1897 — 1904 között főszerkesztője volt a Grazer Tagblattnak, később ismét Berlinben működött. O Nagynémet beállítottságú, elsősorban színházi kritikus ós publicista, de színpadi műveiben is sikeres szerző. I r t operaszövegkönyveket is, pl. Peter Schlemihl (1912). O Főbb művei: Dramen derGegenwart ('Jelenkori drámák', 1905); Die Bühne, ein Echo der Zeit ('A színpad, a kor visszhangja', tan., 1907); Kaiser Franz Joseph I. ('I. Ferenc József császár', tan., 1908); Eulalia (vígj., 1918); lm Tal der weissen Lámmer ('A fehér bárányok völgyében', dráma, 1920); Hahn im Dorf ('Kakas a faluban', vígj., 1923). O írod.: N. n.: Hermann Kienzl (Deutsche Bühne, 20. köt., 1928). Bogdány Ferenc Kierkegaard [kírkegór], Sorén; Sorén Aabye Kierkegaard (teljes név; írói álneveiről az egyes műveinél esik szó); (Koppenhága, 1813. m á j . 5.—uo., 1855. nov. 11.): dán író. Önéletrajzi ihletésű jós szerkezetű munkásságának néhány kevés főszereplője közül az egyik legfontosabb az a p j a volt; ősi j ü t paraszti patriarchalitás és reformációs biblikusság egy tömbből öntött alakja, aki pásztorfiúból emelkedett a dán főváros legismertebb polgárai közé. Az édesanyja, apjának egyik teherbe ejtett s a forma kedvéért nőül vett cselédlánya, jelentőség nélküli emberré zsugorodik írásaiban. 1830-ban, Koppenhá-

gában kezdte meg egyetemi tanulmányait teológia szakon, de hamarosan a filozófiai-esztétikai-filológiai tanulmányok felé fordult, majd teljes elbizonytalanodottságában tanulmányait megszakította, diákós művészkörökben, kávéházak és kocsmák közt forgolódva, dendis-spleenes életmódot folytatott. Ekkoriban, 1834-ben kezdte el egész pályája legsajátosabb művének, utóbb sok kötetet kitevő naplóján a k — Journaler ('Naplók', 1834 — 1855 között írva, első kiad. 1869 — 1881, a legutóbbi 1961 — 1964) — írását, melyet igen nagy részletezettség ós őszinteség jellemez, valamint a nyers, kidolgozatlan ós a lélektanilag, stilárisan megformált részek nagy változatossága. Kisebb-nagyobb cikkeket kezdett írni a Faedrelandet nevű haladó jellegű, nemzeti-liberális hetim a j d napilapba, amely sajtószerv élete végéig szívesen és respektussal közölte írásait. Első könyve irodalomkritikai tárgyú: Af en endnu Levendes Papirer. Om Andersen som Bomandigter . . . ('Egy még mindig életben levő írásaiból. Andersenről, a regényíróról . . 1838), H . C. Andersen Csak egy muzsikus c. regényét taglalja igen szellemes, arrogáns hangon ós a hegeli esztétika fegyvertárát használva. Megjelenésének éve súlyos megpróbáltatások esztendeje: fiatalon meghalt szeretett filozófiatanára, a költő ós prózaíró P. M. Moller, az elmúlt néhány esztendőben sorra halt meg öt testvére, anyja, most végül, érzése szerint, a nemzetségüket sújtó titkos átok szavára, meghalt apja is. Fenntartását hosszú ideig biztosító örökség birtokában, addigi életvitelével szakítva, elszánt kísérletet t e t t az általános polgári erkölcs szerinti életre. Befejezte teológiai tanulmányait és igazi, kölcsönös szerelemből, eljegyezte egy államtanácsos lányát, Regine Olsent, ugyanekkor már buzgón dolgozott első nagyobb filozofikus-esszéisztikus művén, mellyel a helyi egyetem megüresedett filozófiai tanszékének vezetésére pályázott. Ezen munk á j a közben, és elhatalmasodó önvizsgálatai nyomán, romantikusnak tetsző, végletes döntés érlelődött meg benne. „Hasztalanul küzdök — írja naplójában —, kicsúszik alólam a talaj. Az életemből mégiscsak költői élet válik." Polgári pályaf u t á s a joggal előlegezett kudarcérzetével, 1841-ben, a hangadó fővárosi társaságok általános felhördülésére, felbontotta eljegyzését Regine Olseniíel, amely esemény azután meghatározóan kísérte magányos élete végéig. Filozofikus m u n k á j a , egyben doktori disszertációja — Om Begrebet Ironi . . . ('Az irónia fogalmáról . . .', 1841: részletek, Valaczkai L., Sörén Kierkegaard írásaiból, 1969) —, az első dán

263

KIERK

(ós nem latin) nyelvű munka ebben a nemben. A szókratészi iróniát és az irónia általános fogalmát tárgyaló munkának a Marxéval közös vonása: az immanens Hegel-kritika és az, hogy az iróniát mindketten a filozófia állandó módszerének tartják a mindennapi tudattal szemben. I t t fogalmazódik meg először a kierkegaard-i személyiség- és történetfilozófia — később egyre merevebben értelmezett — ellentmondásossága, illetve itt még egymásban való feloldásuk kísérlete is. 1841 őszén fél évre Berlinbe utazott, színházakba járt és filozófusok előadásait hallgatta. Eleinte nagy reményt fűzött Schellinghoz ós „művészi szemléletű" tanításához, de az idős filozófus transzcendentális idealizmusától megcsömörlött. Hazatérve, önként vállalt, szinte teljes elszigeteltségben, négy óv folyamatos munkájával írta meg nyolc, leginkább számontartott művét. Közülük az első egyúttal legolvasottabb műve is; Enten — Eller. Et Livs-Fragment (1843: Dani T., Vagy — vagy. Élettöredék, 1978), mely a szerző megnevezése nélkül s kiadóként is a Victor Erernita (latin 'Aki Magányában Győzedelmes') álnévvel került piacra. Az újkori európai prózának leginkább Sterne ós Jean Paul által fémjelzett, szeszélyes, filozofisztikus, esszéisztikus, napló-, lovél-, elbeszélésbetótekkel dúsított, mozaikos kompozíciójú ága ez, az „epikai szubjektivizálódásó". Ez a jellegzetessége leginkább a mű első kötetére vonatkozik. Érzékeny rokonságban Hegel felfogásával, főképp Mozart-operák ós operahősök, valamint az antik tragikum egybevetése kapcsán vázolja fel a felemásan kibontakozó polgári társadalom művészetének hasadtságát. Formailag némiképp különválik a legnépszerűbb, kisregónyszerű rész: a csábító naplója, egy „kísérleti jellegű" szerelmi viszony, eljegyzési kaland önéletrajzi hitelességű és álcinikus hangon elmondott története, az erotikusesztétikai és az etikai stádiumok ütközésének reflexiója. A második kötetben már inkább érvek ós következtetések logikai rendje uralkodik, s az „általános polgári" erkölcs, az ennek kereteit alkotó házassági etika lehetőségei-lehetetlenségei válnak a vizsgálat ós a történetek tárgyává. Végső kicsengésében a mű tagadja a szabadság megvalósításának lehetőségeit a szűk és elszigetelt polgár körülményei között, de itt csak célzásokat tesz a vallásos hit kiutat mutató lehetőségeire. Még ugyanabban az évben, egy napon jelent meg két — párba tartozó — könyve, a feszes, fegyelmezett filozófiai-teológiai gondolatvezetésű Frygt og Baeven. Dialeíctisk Lyrik af Johannes de Silentio

(1843: részletek, Dani T., Veress M., Félelem és rettegés. Johannes de Silentio (latin kb. 'Hallgatag János') dialektikus lírája, Sörén Kierkegaard írásaiból, 1969), ós az ennek tárgyát lélektanilag is demonstráló filozofikus levél-elbeszélés, Gjentagelsen. Et Forsog i .den experimenterende Psychologi, af Gonstantin Gonstantius (1843: részlet, Valaczkai L., Az ismétlés. Constantin Constantius (latin kb. 'Aki a Legszilárdabban Kitart') próbálkozása a kísérleti pszichológiában, Sörén Kierkegaard írásaiból, 1969). Az esztétikai és etikai ellentételezettséget vizsgáló „vagy-vagy" nyomán, itt szólal meg először Kierkegaard-nál a „sem-sem", a feloldást kínáló s egyszersmind meg is semsisítő, paradox hitű vallásosság, melyhez a „végtelen rezignáció" állapotán át közeledik az ember, hogy azután — szörnyű, Istenre és önmagára hagyatottságában — „hit lovagjává" váljon, mint például Ábrahám, aki Izsák életét — egy vallásos-ontológiai „ismétlődés" hitében — az emlék és a reflexió „magasabb szintjón" megőrizhetőnek, visszakaphatónak tudja. Ezt a végletesen romantikus szublimálást példázza kis terjedelmű másik — talán legolvasmányosabb — könyve, melynek hőse durván szakít szerelmével, hogy annak lényével örökkévalóbban fonódhasson össze. 1843ban írta még (majd csak posztumuszán megjelent) kicsiny, szépirodalmi jellegű művét is: Johannes Glimacus eller De omnibus dubitandum est ('Johannes Climacus (latin kb. 'János, aki felmagasodik') avagy Mindenben kételkedni kell'), melynek gyermek- és kamaszkori, költői önéletraj ziságát finoman szövik át a kétség és az ironikus magatartás gondolati problémái. 1844-ben ismét egyidejűleg t e t t közzé két fontos munkát. Á Philosophiske Smuler eller en Smule Philosophie, af Johannes Glimacus ('Filozófiai morzsák avagy Egy morzsányi filozófia, Johannes Climacus kezéből') inkább filozófia-, mint irodalomtörténeti fontosságú. Ez a sajátos kierkegaard-i érv- és dogmanólküli vallásos dogmatika főműve. Az egyéni szabadság lehetőségeit elemezve rámutat a (hegeli) logikai minták és a cselekvés szabadságának különneműségóre, majd a cselekvés rugóinak pszichológiai szerkezetét vizsgálva feltárja és leírja a tárgyatlan emberi „szorongás" történeti képződményét, amely egyszerre készség és gátlás, vonzás ós riadalom, a megismerés ós a szabadság megvalósításának eszköze s egyúttal — az ókori naiv-dialektikus „ártatlansághoz" képset — a „bűnbeesés" előfeltétele és módja, amely állapot végül, „boldogtalansága" révén a „vallásos hit

254

KIERK

boldogságába" való átcsapás lehetőségót nyújtja. Lényegében ugyanezt a tematikát bontja ki egyre mélyórtelműbben ugyanezen évi másik könyvében is: Begrebet Angest. En simpel phychologisk paapegende Overvejelse i retning af det dogmatiske Problem om Arvesynden, af Vigilius Haufniensis (1844: részletek, Dani T., A szorongás fogalma. Egyszerű lélektaniútmutató vizsgálódás az eredeti bűn dogmatikai problémájának irányában, Vigilius Haufniensis (latin kb. 'Aki Éberen Virraszt Koppenhágában') kezéből, Sörén Kierkegaard írásaiból, 1969). A két filozófiai könyvet 1845-ben ismét a szabad, szépírói fantázia nagy műve követte, ebben a nemben az utolsó: Stadier paa Livets Vei. Studier af Forskjellige. Sammenbragte, befordrede til Trykken og udgivne af Hilarius Bogbinder (részlet, Nagy G., Az életút stádiumai. Vegyes tárgyú tanulmányok. Összeállította, nyomtatáshoz előkészítette és kiadta Hilarius Bogbinder (görög—latin és dán kb. 'AVidám Könyvkötő'), Az egzisztencializmus, 1965), a Vagy-vagy c. könyvének párja, művészi ós gondolati megformálásában magasabb rendű „ismétlése", még virtuózabb stílusú munka, képei, helyzetleírásai még frissebbek, szemléletesebbek; egész nyelvezetét a honi tudósok a 19. sz.-i dán szépirodalom csúcsának tekintik. Az első rész — alcíme: I n vino veritas (latin 'Borban az igazság') — egy észak-sjaelland-i kocsmában játszódik, ós Platón Lakomájával kél versenyre északi, keresztény-polgári szellemben, ironikus felfogásban. Megjelennek itt a szerző addigi álneveinek, maszkjainak hordozói, öt férfi, kik a kierkegaard-i „stádiumok" szerinti vélekedésüket adják elő Erószról, a szerelem lényegéről. A második részben, a lakoma utáni reggeli teázáskor, „Egy F é r j " fejti ki nézeteit a házasság etikumáról, amelynek, elégséges megalapozottság hiányában, a vallási stádiumba kellene emelkednie. Ezt járja körül a könyv súlypontját képező harmadik részben, melynek alcíme: Bűnös? — Nem bűnös? Fráter Taciturnus (latin kb. 'A Hallgatag Rendtestvór') lélektani kísérlete. I t t adja elő utoljára, immár individuálmitológiai sorsszerűségként ábrázolva, kudarcos eljegyzésének történetét, veti egybe annak mélyebb tanulságait hat, klasszikus, világirodalmi történetével. írói „elragadtatása" periódusának utolsó, nagy terjedelmű, kötetlen formájú, csapongó hangú, gondolatiságot és eleven, hétköznapi humort vegyítő műve: Afsluttende uvidenskabelig Efterskrift til de philosophiske Smuler. Mimisk-pathetisk-dialektisk Sammenskrift, existentielt 255

Indlaeg af Johannes Climacus (1846: részletek, Valaczkai L., Lezáró tudománytalan utóirat a filozófiai morzsákhoz. Mímikus-patetikus-dialektikus összeállítás, egzisztenciális ellenvetés Johannes Climacus kezéből, Sörén Kierkegaard írásaiból, 1969). Könyvében, ahol végső összegezésre, leszámolásra törekszik, a korabeli társadalmi cselekvés ós etika, valamint a gondolkodás, a logika és az ismeretelmélet zavarait, a szubjektum-objektum azonosítás statikusságát, mind az idealista, mind az empirikus felfogás doktrinórségét, az etika filozófiai kiküszöböltségót diagnosztizálja. Az egyetlen megmaradt vészkijárat felé veszi útját: elvvé, legfőbb igazsággá emeli az „objektív bizonytalanságot", az emberi létezés „paradoxonját", történelem és örökkévalóság, ember és isten abszurd ellentmondásosságának elvét, mely csak egyetlen pontban oldódik fel, az egyes ember eleven szubjektivitásában, ill. Krisztus alakjában, aki ezt mitologikusán összegezve jelképezi. „A szubjektivitás az igazság . . ." hangzik alaptótele. Négyéves megfeszített erejű írói—gondolkodói küzdelme, hogy az órző, aktív és konkrét emberi egyedet egy adekvált rendszer szerves elemévé konstituálja, épp ad absurdum-módszere következtében is, hősies kudarcot szenvedett. Küzdelme testileg-lelkileg halálosan kimerítette, kudarca pedig lemeztelenítette honfitársai előtt, végletességóvel mind az élénkülő liberális mozgalmak, mind a lutheránus államegyház céltáblájává vált, de egyre növekedett — személyes következetességét tanúsító — mártíromság vágya is. 1848-ban írta posztumusz kiadásban megjelent kis könyvét, Synspunktet for min Forfatter-Virksomhed (1859: részletek, Brandenstein B., írói működésem szempontjai, Kierkegaard, 1934), utolsó öszszefoglaló számadását, önkritikái értékelését esztétikai és vallásos működésének kettősségéről, kiógettsógóről. Testilelki elgyötörtségóben, üldöztetés! mánia határán, rövid ideig egy vidéki, idilli papi állás lehetősége foglalkoztatta, majd tervéről letéve, 1849-től minden maradék energiáját, kritikai figyelmét a dániai lutheránus államvallás és annak vezetője, J . P. Mynster püspök, goethei életművész, képmutató tevékenységének leleplezésére fordította. Környezetével, társadalmával már minden kapcsolatot elvesztve, olykor az öngyilkosság gondolatával foglalkozva, évenként egy-egy kisebb könyvet írt, mint Sygdommen til Doden , . . ('Halálig tartó betegség . . .', 1849), Indovelse i Christendom ('Kereszténységre képzés', 1850), Til Selvprovelse,

KIERK

Samtiden anbefalet (1851: Szeberényi L. Önvizsgálat. Ajánlva a kortársaknak 1929), Dommer selv ('ítéljetek magatok' 1851-1852-ben írva, kiad. 1876). Ben nük éles, polemizáló hangon beszél a pa pok „érzéki csalódás állapotában" levő keresztény hitéről, s a Faedrelandet-ban megjelentetett 21 cikkében, majd 1855ben saját kis folyóirata — Oieblikket ('A pillanat' ti. a jelent átszelő örökkévalóság pillanata) — tíz számában hatásos, demagóg hangon követelte a honi államvallás csődjének nyílt bevallását. A papság és a polgárság felháborodása ellenére, a kormányzat nem avatkozott be, minden cikke megjelent, mígnem az utolsó előtt néhány nappal, a maga provokálta izgalmak következtében, az utcán agyvérzést kapott, s a kórházban egy hónap múltán meghalt, haldoklásakor elutasítva a papi jelenlétet. O Kierkegaard egy sajátos, autentikus, nem eklektikus északeurópai gondolkodás máig legjelentősebb képviselője, s egy mindent kifejezni képes írói nyelv megteremtője is. Munkásságának hatása számtalan nyelvre — viszont csak filozófiai-fogalmi igénnyel — lefordított műveiből sugárzott szót, ós megfelelő esztétikai értékű fordítások híján — így Mo.-on is — e munkásságnak inkább csak filozófiatörténeti jelentősége domborodhatott ki, a szerző világirodalmi rangja rovására. Ahhoz azonban, hogy ezt a kétfélesóget érdemben megítélhessük, nemcsak dánból kellene tudnunk őt hozzá méltó módon lefordítanunk, hanem dánság&ból is, amely tényező, szövegeinek eddig felboncolt „szóteteméhez" a valóságos társadalmi tapasztalatok konkrét és eleven keretéül szolgál. Ennek a társadalmi keretnek lényeges jellemzője egy „ördögi próbatétel", az 1814-es kiéli békekötés nyomán területileg összezsugorodott Dánia „szentszövetségi" monarchikusán, abszolút reakciósan működő kormányzata. H a megfontoljuk sajátos „dánságát", ós azt, hogy a „filozofikumnál" elevenebb és konkrétabb, gyakorlatibb produkcióra törekedett, kirajzolódik előttünk Kierkegaard teljesebb alakja: a nagy gondolati önállóságú, bár naivabb szfé rákban járó, a „naiv dialektikusokkal' rokon, plebejus diogenészi érvelésre hajló ábrázolásra, megelevenítésre törő írómű vészé ós ideológusé, a roppant gazdag többnyire tragikus-tragikomikus tapasz talatait mélyen átélő s csaknem viviszek ciós szenvedéllyel elemző pszichológusé aki átgondolja ós előrevetítve is leírja az éppen berendezkedő dán kapitalista társadalom természetét, széttópettsógót, személyiség és társadalom valódi és hamis ellentmondásait, az egyénektől elszaba256

dult társadalmi formációk dzsungelét. O Kierkegaard munkásságának hatástörténete két, jól elhatárolható fejezetre tagolódik. Az 1900 előtti évtizedekben jobbára csak É-Európában hatott, egy vékonyabb szálon a skandináv lutheránus teológiára, ós ennél sokkalta jelentősebben a skandináv realista regény- és drámaírás legnagyobb jaira (pl. B. Bjernson, H. Ibsen, A. Kielland, J. P.Jacobsen, A. Strindberg). A századforduló után vált fokonként ismerőssé Ny-Európában, majd Amerikában. A protestáns teológiában előbb egy „liberális" (Th. Haecker), majd egy „dialektikus" iskola (K. Barth) kísérelte meg beépíteni eszmeköróbe. Világviszonylatban — máig harmincnál több nyelven és tízezernél több fordítással, rávonatkozó tanulmánnyal, monográfiával — jószerint csak az 1925 — 1930-as évek óta van jelen, részint továbbsugárzó irodalmi hatásként pl. F. Kafka, R. M. Rilke, J.-P. Sartre, A. Gamus műveiben, részint mint számításon kívül nem hagyható, bár absztraktabb ideológiai-filozófiai hatóerő, akár serkentő forrásként az egzisztencializmus és egyéb filozófiai áramlatok neves művelőinél, mint pl. K. Jaspers, M. Heidegger, L. Wittgenstein, akár mint a korszerű kritikai tevékenység méltó tárgya, pl. Lukács Gy. gondolkodói pályafutásának több szakaszában is. O Gyűjt, kiad.: Samlede Vaerker ('Összegyűjtött művei', 1901 — 1906, 1920-1931, 1962 — 1964); Efterladte Bapirer ('Hátrahagyott írásai', 1869 —1881,IV0V-1M8); Dagboger ('Naplói', 1961 — 1964). O Vál. művei: Vaerker i udvalg ('Válogatott művei', F. J . Billeskov Jansen bev. tan.-ával, 1950). O Magyarul még: Isten változhatatlansága (Szeberényi L. Zs., prédikációk, 1929). O írod.: I. bibliográfiák, szótárak, testületi kiadványok, kutatástörténeti munkák: Kierkegaardiana (évkönyv, 1955-től); Studi Kierkegaardiani (1957); M. Theunissen: Das Kierkegaard-Bildin der neueren Forschung und Deutung 1945 — 1957 (1958); J . Himmelstrup: Terminologisk ordbog til Kierkegaards Samlege Vaerker (1964); uő: Sorén Kierkegaard. International Bibliografi (1962); Aa. Jorgensen: Kierkegaard-litteratur 1961 — 1966 (1968); uő: Kierkegaard -litteratur 1961 —19 70 (1971); A. McKinnon: Kierkegaard in Translation (1970); uő: Fundamental Polyglot (1971); uő: Index Verborum til Kierkegaards Samlede Vaerker (1973); O II. monografikus müvek: G. Brandes: Sorén Kierkegaard (1877, németül 1879); Brandenstein B.: Kierkegaard (1934); Szeberényi L. Zs.: Kierkegaard élete és munkái (1937); J . Hohlenberg: S0ren Kierkegaard (1940, németül 1949, angolul 1954);

KIFEJ

R . Jovilet: Introduction á Kierkegaard (1946); P. P. Rohde: Sorén Kierkegaard (1960, németül 1959); K. E . Logstrup: Opgor med Kierkegaard (1968, németül 1968); G. E . és G. B. Arbaugh: Kierkegaards Authorship (1968); F. K . Fischer: Existenz und Innerlichkeit (1969); G. Maian tsehuk: Kierkegaard's Thought (1971); B. E. Bükovszkij: Kerkegor (1972); R . Grimsley: Sorén Kierkegaard (1973); J . Thompson: Kierkegaard (1973); O H l . tanulmányok, könyvrészletek-. Lukács Gy.: A lélek és a formák (1910); uő: A polgári filozófia válsága (1947); uő: Az ész trónfosztása (1956); uő.: A társadalmi lét ontológiájáról (1976); Tavaszi S.: Kierkegaard személyisége és gondolkodása (1930); Th. Wiesengrund-Adamo: Kierhegaard (1933); Széles L.: Kierkegaard gondolkozásának alapvonalai (1933); M. Bense: Sörén Kierkegaard (1941); uő: Hegel und Kierkegaard (1948); A. Camus: Le mythe de Sisyphe (1943); E . Lunding: Kierkegaard und die existentielle Literaturwissenschaft (1946); Szigeti J . : Útban a valóság felé (1948); Márkus Gy.—Tordai Z.: Irányzatok a mai polgári filozófiában (1946); P. P. Gajdenko: Az egzisztencializmus és a kultúra (1966); uő: Kerkegor i filoszofszko-eszteticseszkije isztoki ekzisztencializma (Voproszi literaturi 1967, 11); uő: Tragedije esztetizma (1970); Suki B.: Bevezetés (Sörén Kierkegaard írásaiból, 1969); Heller A.: Érték ós történelem (1969); uő: A szerencsétlen t u d a t fenomenológiája (FilSzle, 1971, 3 — 4.); uő: Kierkegaard Don Jüan-elemzése (Kierkegaard Mozart Don J ü a n j a , 1972); L. Mackey: Kierkegaard (1971); Belohorszky Pál: Madách és Kierkegaard (Irodalomtörténet, 1971, 3); Imre L.: Kierkegaard ós az orosz szimbolizmus (Studium 2, 1971); Rozsnyai E . : Filozófiai arcképek (1971); G. v. Hofe: Die Romankritik Sörén Kierkegaards (1972); Fehér F.: Az antinómiák költője (1972); J.-P. Sartre: Módszer, történelem, egyén (1976); Mátrai L.: Kultúra és történelem (1977). „ Bernáth István Kieu Phu [kieufu] (Lap Ha, H a Tay tart., kb. 1450— ?): vietnami író. Pályafutásából csupán annyi ismert, hogy a mandarinok versenyén 1475-ben szerezte meg a doktori címet. Li Thanh Tong király irányítása alatt, Vu Quynh írótársával, 1493 t á j á n kezdte összegyűjteni a népi elbeszéléseket és legendákat, amelyek Linh Nam chich quai ('Linh Nam különös történeteinek gyűjteménye') c- dolgoztak fel. A vietnami folklór e legrégibb gyűjteménye 23 elbeszélést ós legendát mentett meg az utókornak. Bögös László 17 Világirodalmi Lexikon VI.

kifejezés; expresszié-. 1. a művészi tükrözés egyik szinonimája, amelyik a tükrözés összetett folyamatából a szubjektív mozzanatot, az alkotói ón belső tartalmainak felmutatását hangsúlyozza, szemben a tükrözés másik szinonimájával, az —ábrázolással, melynek fogalmában az objektív mozzanat, a külső valóság tónyeinek rögzítése áll előtérben. Q A művészet különböző ágaiban és műfajaiban a tükrözés kifejező és ábrázoló mozzanatai eltérő arányban érvényesülnek, e kettő azonban minden műalkotásban szükségszerűen dialektikus egységet alkot. A művészetelmélet egyes képviselői, irányzatai, az ún. kifejezésesztétika képviselői azonban azt a felfogást vallják, hogy a művészetre — vagy ennek egyes ágaira, műfajaira — nem érvényes az ábrázolás kategóriája, csak a kifejezésé: a művészet — vagy ennek „kifejező" v á l f a j a — nem a valóságot tükrözi, hanem az alkotó szubjektumát, s a kifejező művész nem az —esztétikai megismerés funkcióját szolgálja, hanem egyoldalúan az önkifejezésre vagy a valóság átalakítására törekszik. A megismerés és az alkotás dialektikus kapcsolata már az ókori teoretikusok számára nehéz problémát jelentett, s még Arisztotelész is, aki pedig a —mimézis-koncepció jegyében alapvetően a művészet valóságtükröző funkciójának elvét vallotta, az emberi tevékenységform á k osztályozásánál a megismerést szolgáló, tisztán szemlélődő jellegűnek tekint e t t tudománnyal szembeállította a meglevő dolgok megváltoztatására törő, alkotói jellegű művészetet. Egyértelműen kifejezésesztótikai felfogást képviselt azu t á n Plótinosz, aki szerint a művész a lelkében élő ideákat kell hogy utánozza, s még inkább Philosztratosz, aki a műalkotásokat puszta fantáziatermékeknek tekintette. E tendencia a felvilágosodás zsenielméleteiben, majd a romantikától kezdve vált az esztétika egyik uralkodó tendenciájává. Már Shaftesbury alternatív módon határozta meg a művészi —igazság kritériumát: ez szerinte vagy az, hogy az ábrázolás megfelel a külső valóság tipikus képének, vagy pedig az, hogy a költő, művész saját gondolatainak, érzelmeinek felel meg. E vagy-vagy Home-nál már a művészeti ágak osztályozó elvek ónt jelentkezik: a festészet, szobrászat, epika és d r á m a szerinte csak „utánoz", a zene és a líra csak kifejez. Fichténél azután m á r a művészet egésze merő (külső tapasztalástól független) önkifejezés, aminthogy Schleiermachernél is tisztán belső tevékenységből eredő gondolat- és képalkotás, a lélek mélyén rejlő ideák, ősképek kivetítése, Schopenhauernél az akarat ideájá257

KIFEJ

n a k kifejeződése stb. A modern polgári művészetelméleti és művészetpszichológiai irányzatok nagyobb része ezeket a hagyományokat követi: a beleérzéselmélet szerint az esztétikum forrása s a j á t énünk kivetítése külső tárgyakra; az —életfilozófiában, a csak intuitíve átélhető érzelmek, a freudizmusban, individuálpszichológiában és analitikai pszichológiában (—irodalom és pszichoanalízis, irodalomtudomány és pszichoanalízis) az elfojtott ösztönök, kisebbrendűségi komplexusok, —archetípusok, kifejeződése a művészet, melynek valóságtükröző funkcióját tagadják a —strukturalizmusnak nevezett irányzatok neoformalista—szubjektivista válfajai is; ilyen jelleggel hangsúlyozzák túl a művészet ,,tett"-jellegét az —avantgarde ós —neoavantgarde teoretikusai is. O Hasonló elképzelésektől a marxista igényű szakirodalom sem mar a d t mentes. Lafargue és Mehring a művészetet (annak valóságtükröző funkcióját figyelmen kívül hagyva) a különböző társadalmi rétegek érdekeit közvetlenül kifejező ideológiai formának tekintette, s e felfogás a vulgárszociológiai iskola és a proletkult révén az 1930-as évekig tovább ólt. Caudwell líraelmélete is szembeállította a visszatükröző jellegű epikát és d r á m á t a lírával, mint a tiszta szubjektivitást, humanizált biológiai ösztönöket kifejező formával, s a —forradalmi romantika dogmatikus felfogása is szembeszegezte az objektív realitással a jövőbeli fejlődós ideáltípusának kifejezését; a dogmatizmus leküzdése után pedig — ellenkező előjellel — bukkant fel ilyen koncepció a parttalan realizmus elgondolásában, mely szerint mindegy, hogy a festő ,,mit fest", csak az fontos, „ m i ellen fest" (R. Garaudy), s realista minden művészet, amelyik „úrrá akar lenni a valóságon" (E. Fischer). Q Az eff a j t a nézetek körüli vitákban megalapozott érvekkel igazolt marxista álláspont a kifejezés mozzanatát totalizáló, ill. az ábrázolás mozzanatával így vagy a m ú g y szembeállító kifejezésesztétikai koncepciókat éppúgy elutasítja, miként az ábrázolási funkciót totalizáló természetelvűség jegyében fogant elméleteket. E marxista álláspont szerint az ábrázolás ós kifejezés m i n d e n művészi alkotásban szerves egységet alkot, s amiként nincsen csak ábrázoló művészet, ugyanúgy nincsen csak kifejező sem. Ugyanakkor viszont kétségtelen, hogy bizonyos művészeti ágakban, műfajokban a külső valóságot ábrázoló ós a belső, lelki világot kifejező mozzanatok aránya eltérő, amiként a stílusirányzatok is különböznek egymástól a tárgyias és az expresszív

jelleg tekintetében. A líra esetében pl. teljesen egyértelmű, hogy a kifejezési mozzanat az uralkodó, hiszen ennek m ű f a ji kritériuma az, hogy az általa tükrözött téma kizárólag vagy nagy túlsúllyal a belső, lelki világ jelensége legyen. Az ábrázolási mozzanat azonban még itt sem hiányzik, hiszen a lírának sem az az értékkritériuma, hogy egy izolált szubjektum minden külső valóságtól elvonatkoztatott érzelmeit fejezze ki, hanem az, hogy az alkotó által kifejezett érzelmek mennyire felelnek meg az objektív valóság tónyeinek, milyen mértékben merítik ki a tipikusság kritériumait, s a társadalmi valóság totalitáséhoz adekvát vagy inadekvát —életérzések-e. O Vitatott probléma, hogy a művészeti ágak, m ű f a j o k osztályozhatók-e aszerint, hogy az ábrázolás, ill. a kifejezés mozzanata az uralkodó bennük, s ennek megfelelően beszélhetünk-e „ábrázoló művészetekről" és „kifejező művészetekről". Minthogy az ilyen s hasonló kategorizálások hasznosak, s meghatározott vonatkozásokban igen lónyegremutatóak lehetnek mindaddig, amíg n e m tekinthetjük őket abszolútaknak, így ezek a terminusok sem eleve elvetendők. O (—tükrözés, ábrázolás) O Irod.: L. Klages: Grundlegung der Wissenschaft vom Ausdruck (1936); az Alföld c. folyóirat vitája a tükrözési elméletről (1960, 3. —1961, 3.); Szigeti J.: Gondolatok a marxista esztétika és kritika viszonyáról (TársSz, 1961, 5.); B a r t a J . : Élmény és forma (1965); Gyertyán E . : Művészet és szubjektivitás (1966); Szigeti J . : Bevezetés a marxista—leninista esztétikába (1971); Sőtér I.: Az ember és m ű v e (1971); Szerdahelyi I.: Költészetesztótika (1972); uő: A magyar esztétika története. 1945 — 1975. (1976). Szerdahelyi István O 2. az élőszóbeli vagy írott szövegnek olyan, egy vagy több szóból álló részlete, amely jelentéstani vagy stilisztikai szempontból egységnek tekintendő. Lehet alkalmi jellegű vagy állandósult (—formula), eredeti vagy —frázisjellegü. O (—jelentés). Kolosi Tamás kifejezésmód:

—stílus

kifejezőerő: 1. az irodalmi műalkotás —kifejezőségének mórtéke. Minél nagyobb a kifejezőerő foka, annál nagyobb a tárgyi lehetősége annak, hogy a befogadót —azonosulásra készteti, s ilyen módon a kifejezőerő a —katarzis kiváltásának egyik eszköze is. A kifejezőerő fontos kritériuma a mű —eredetisége és —expresszivitása. A kifejezőerő a különböző irodalmi m ű f a j o k b a n különböző eljárások (—dina-

258

KIFEJ mika, deformáció, feszültség, késleltetés, sűrítés) révén érvényesül. O írod.: Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1965); Hankisss E.: Az irodalmi kifejezés formák lélektana (1970). O 2.—kifejezőkészség. Balassa Péter kifejezőeszközök: —expresszivitás kifejezőkészség: kifejezőerő: az írói tehetség egyik vonása; stiláris, mondatszerkesztési képesség, amely az -írói szándékok tökéletes, ill. megközelítően teljes megvalósítását szolgálja, közvetlen nyelvi és technikai értelemben. I d e értendő tehát a szerkezeti egységek összefogásával, a formai építkezéssel kapcsolatos készség is. O (—tehetség). Balassa Béter kifejező kultúra: az amerikai kultúraelmélet fogalma, ahol a társadalmi lét kategóriájának megfelelő „anyagi kult ú r a " fogalmával szembeállítva voltaképpen a társadalmi tudat jelenségeit foglalja össze, ós bennük azt hangsúlyozza, hogy a kultúra értékeinek megfogalmazását adják. Mivel a különböző művészeteket együtt tárgyalja, voltaképpen a kidtúrastílus jelenségeit vizsgálja. O (—irodalom és kultúra, kultúramorfológia). Voigt Vilmos kifejező művészet: —kifejezés kifejezőség: a mííalkotás azon tulajdonsága, hogy képes az író -élményeit magába sűríteni, rögzíteni, s az olvasóhoz közvetíteni, ill. a művészi —forma azon képessége, hogy át t u d j a adni a mű tartalmát (—tartalom). A kifejezőség mértéke a -+• kifejezőerő,„ különleges foka az —expresszivitás. O Altalános értelemben minden műalkotás kifejez egy bizonyos állásfoglalást vagy ítéletet a valóságról, az emberi világról; ez az „összkifejezés" — következetes megvalósítás esetén — meghatározza a m ű legkisebb alapegységeit is, így tehát a mű minden értelmes egységnek tekinthető eleme külön kifejező érvénnyel bír, amely azonban csak a mű egészében nyeri el végleges jelentését. Ebben az értelemben a —jelentés és a kifejezőség a m ű tartalmi elemzésének kategória-szinonimái. O (—kifejezés). Balassa Péter kifejlet; kibontakozás: egyes dramaturgiai, drámaszerkezettani felosztásokban a - bonyodalomnak végső szakasza, melyben a — konf liktus egyes elemei már végső fejlettségükben mutatkoznak meg, teljes intenzitásukban bontakoznak ki, s mintegy készen állnak a - megoldásra. A hagyományos dramaturgiai meghatározás szerint azonos a bonyodalom egészével, 17

mely magába foglalja a bonyolítást, a tetőpontot és a hanyatlást. Ú j a b b dramaturgiák szerint a kifejlet voltaképpen a tetőpont, ahol minden lényeges cselekményelem készen áll a hanyatlást követő megoldásra, de nem egyetlen mozzanat, hanem állapot formában. Más vélemények szerint a tetőpontot megelőző rövid, érett cselekményfolyamat, mely közvetlenül a —katasztrófába torkollik. O (—dráma, cselekmény) Muzslay László kifejtés; explicatio, explikáció: 1. az irodalmi alkotások induktív elemzésének technikája, melyre olyan irodalomtudományi, nyelvészeti és poétikai irányzatok épülnek, mint pl. az —explication de texte, a —content analysis és a szövegnyelvészeti poétikák. O 2. retorikai fogalom. Már az antik retorikában is szerepelt, bár sehol sem a szónoklat önálló részekónt. Arisztotelésznél a beszédmű felépítésekor a bevezetés után a főtétel felállítása következik, s közvetlenül ez alá tartozik az elbeszélés, amely tehát a főtétel kifejtéseként fogható fel. Quintilianusnál a narráció — a peres beszédek esetében — az ügyállás kifejtésével azonos (->-még explikáció). O A modern retorikában a kifejtés fogalmának két eltérő értelme él. C. Brooks és R . P. Warren szerint a kifejtés a tárgy olyan előadása, amely bizonyos tematikus kérdésekre adott rendszeres válaszok láncolatából áll össze. Az előadás s egyúttal a kifejtésmódozatai a logikai műveletek. A kifejtés módozatai a bonyolultság növekvő sorrendjében: azonosítás, hasonlítás és ellentótezés, szemléltetés, osztályozás, meghatározás, analizálás. A nagyobb beszédművek a felsoi'olt műveletek kombinációiból épülnek fel. A specifikus kifejtő leírást elsősorban az analitikus előadási mód jellemzi. Az analízis pontosságától és a beszélő szándékától függően megkülönböztethetjük a szuggesztív és az informatív kifejtést. A szuggesztív kifejtésben a mondatok logikai viszonya lazább; az ilyen leírás célja a tárgy közvetlenebb, érzéki megjelenítése. Az informatív kifejtés a tárgy természetes tagolódását követő leírás, melyben a mondatok egymásutánja logikailag meghatározottabb. O R- E . Young, A. L. Becker és K. L. Bike a kifejtés felfogásának tekintetében Arisztotelészéhez áll közelebb. A beszédművek szerintük is egy tézisre épülnek fel, amely befolyásolja a mű egész szerkezetét. A tézis-kijelentés a befogadóban bizonyos elvárásokat ébreszt, amelyeket a kifejtés elégít ki. A kifejtés a tézis tartalmától függően lehet szabályos elbeszélés, egyszerű analízis

259

KIGIN

vagy akár egy explicit hasonlat is. O A kifejtést gyakran összetévesztik az érveléssel, holott ezek már a hallgatóval szembeni szándék tekintetében is különböznek. A kifejtés célja a befogadó tárgyi ismereteinek bővítése és szemléletessé tétele, míg az érvelés a hallgató álláspontját minőségileg kívánja számottevően megváltoztatni. O Irod.: Quintilianus: Szónoklattan (1913); H. Lausberg: Handbuch der literarischen Rhetorik (1960); R. E. Young—A. L. Becker—K. L. Pike: Rhetoric: Discovery and Change (1970); C. Brooks—R. P. Warren: Modern Rhetoric (1972). Csörögi István Kigin: —Kitamura Kigin kihagyás: —ellipszis kihagyásos mondat: —hiányos mondat Kiilla ('Ék'): baloldali finn írócsoport, mely az 1930-as években alakult ki, és a formaújító, modern törekvéseken túlmenően az igazi proletárirodalom megteremtésén munkálkodott. Javarészük költő, a legkiemelkedőbbek V. Kajava (1909 — ); (1904 — ). Sinervo (1912 — ); Turtiainen A csoport tagjai közül baloldali és antifasiszta politikai tevékenységük miatt néhányan az 1940-es évek elején börtönbüntetést is szenvedtek. Gombár Endre kijelentő mondat: nyelvtani mondatfaj-kategória, amely a beszélőnek a hallgatóhoz való viszonyát alapul vevő osztályozás eredménye. Modális célja a megértetés. Logikai szempontból ítélet kifejezője. A leggyakoribb mondattípus, különösen írott szövegekben s ezek közül is elsősorban a nem szépirodalmi (tudósító, értekező, leíró vagy elbeszélő) művekben. Mivel az ember megismerő tevékenységének a par excellence kifejező eszköze, nem jár együtt erősebb érzelemmel, változatosabb hanglejtésformával. Gyenge érzelem, hangulat azonban társulhat a kijelentő mondatokhoz is. Szomorúságot fejez ki például Petőfi Hegyen ülök című versének minden mondata, így m i n d j á r t az első versszak kezdő összetett mondata is: H e g y e n ülök, búsan nézek le róla, Mint a boglya tetejéről a gólya.

A kijelentő mondat érzelmi színezete sokszor az egész, több mondatra kiterjedő mondanivaló hangulatából fakad. Ilyenkor az egy-egy mondatra eső érzelem foka alacsony, és nincs szükségképpen közvetlen kapcsolatban az egyes mondatok tartalmával. József A. Mama című versének egészét a szomorúság, a szeretet és a lelkesedés érzése, hangulata h a t j a át,

de a vers egyes mondatai mégis kijelentő mondatok. Néha izgatottan m o n d u n k el egy-egy eseménysort, s ilyenkor felhevült lelkiállapotunk a hanghordozásban is megnyilvánul. Összefüggő beszédünk egyes mondatai azonban ilyenkor is gyakran kijelentő mondatok: Mélyen a vár alatt Vonúl e g y kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja é l e t é t . . . Kanizsa, Rozgonyi. (Arany.

V. László)

Nemritkán rövid mondatok f a k a d n a k az indulatos lelkiállapotból. Ilyenkor azonban nem az egyes kijelentő mondatok t a r t a l m a van közvetlen kapcsolatban az érzelemmel, h a n e m az egész beszédszakaszó. Innen van a rövid kijelentő mondatok egymásutániságának, halmozásának expresszív, stiláris jelentősége: Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. — (Arany: A walesi bárdok)

o Irod.: Zolnai B.: Nyelv és stílus (1957); Fábián P. —Szathmári I.—Terestyéni F.: A magyar stilisztika vázlata (1958); Károly S.: A mondatfajták vizsgálata a funkció ós a forma szempontjából (Nyelvtudományi Közlemények, 1964. 1.). Károly Sándor Kijocugu K a n a m i : —Kanami Kij oh ara: —Ökuma Kotorni chi Kijohara no Motoszuke: —Kiyohara no Motosuke Kikaku (írói név); Takemoto Yasoya (eredeti név); Kikaku Takarai (névváltozat); Enomoto Kikaku (névváltozat); (Edo, a mai Tökyö, 1661. júl. 17.—uo., 1707. febr. 30.): japán költő. Matsuo Bashö tanítványa, a ftai&iíverselós egyik legkiválóbb művelője és megújítója volt. Felismerte, hogy a haiku Matsuo Bashö által rögzített törvényszerűségei is túl merevek és gúzsba kötik a m ű f a j t ; újszerű, eredeti elképzeléseivel és igényes költői megvalósításukkal hozzájárult a műforma 17. sz.-i nagy átalakításához. kikiáltás: rövid, rögtönzésszerű kiáltás, poétikai és műfajelmóleti szempontból a —felkiáltás és a —formula egyik megnyilvánulási formája. Tartalmilag közel áll a jelszó, valamint a köszöntő több formájához. Legfontosabb szerepe árusok felhívó szövege, illetve ezzel is kapcsolatban a reklám hirdetése. Egyszerű, rögtönzött, a beszéddallamhoz hasonló ritm u s és dallamvezetés jellemzi, ezért előzménye lehet a röpdal több formájának. Néha ide sorolják az állathívó és -űző szavakat, kifejezéseket is. O Több kul-

KIKOD

túrában, főként a középkori városi műveltség körében az irodalom, a színház egyszerűbb formái is felhasználják, utánozzák (francia cri, angol cry vagy street cry, német Buf, olasz grido stb.). O (—vásári költészet, rigmus) O Irod.: N. Törnquist: Der altdeutsche Zeteruff (Mélanges Walberg, 1938); E. Hurley: Come buy, come buy (Tennessee Folklore Society, 1953); Katona I. — Simon Z.— Varga I.: A rigmusköltészet (1955); Maróthy J . : Az európai népdal születése (1960); P. G. Bogatyrev: Ausrufe von Austrágern und wandernden Handwerkern als Reklamezeichen (Steinitz-Festschrift, 1965); G. Schwertberger: Strassenrufe von heute (Jahrbuch des Osterreichischen Volksliedwerkes, 1965); H. Bausinger: Formen der ,,Volkspoesie" (1968); J . Napoli: Grida di venditori napoletani (1968); A. E. Uysal: Street cries in Turkey (Journal of American Folklore, 1968); I. Kacsulev: Vikovete na ambulantite prodavacsi i zanajatcsiki v Balgarija (Izvesztija na Insztituta za Muzika, 1969); Szomjas-Schiffert Gy.: Hajnal vagyon, szép piros . . . (1972); Dömötör T.— Katona L —Voigt V.: A magyar folklór (1978). Voigt Vilmos Kikic (kikity), Hasan (Gradacac, Bosznia, 1905- aug. 15.—Őemernica hegység, 1942. máj.): horvát író. Jogot végzett, a Népfelszabadító harcokban esett el. O A két világháború között egyike azoknak az íróknak, akik kifejezetten szociális kérdésekkel foglalkoztak. Ú j tematikát t á r t fel Boszniában: az erdőmunkás harcát a nyomor és kilátástalanság ellen. Temperamentumos elbeszélő, művészi ábrázolásmódja nyers és darabos. Prózájának jelentős értéke nyelvezetének gazdagsága és frissesége. O Főbb művei: Provincija u pozadini ('A háttérbe szorított vidék', elb.-ek, 1935); Ho-ruk (reg., 1936); Bukve ('Tölgyek', reg., 1938); Lole i hrsuzi ('Mihasznák és latrok', elb.-ek, 1947). Bosko Novakovic Kikkuli (i. e. 13. sz.): h e t t i t a szakíró. Mitanni állam lótenyésztő indo-árja néprétegéből származott, s lóidomítóként került Hattusasba, a hettita királyi udvarba. Lótenyésztési szakkönyve az ókori keleten az első nem-lexikális Szakmunka. Nyomában az asszírok is hasonló munkák a t készítettek. Kikkuli a lovak edzéséről és betanításáról ír. Stílusa az irodalmi prózai hettitától indoeurópai szakkifejezések sűrű használatával üt el. O Kiad.: A. Kammenhuber: Hippologia hethitica (1961). O Irod.: J . A. H . P o t r a t z : Die Pferdetrensen des Altén Orient (1966). Komoróczy Géza

kikö, kikó ( ' ú t i n a p l ó ' ) : japán prózai m ű f a j . A naplóirodalomból (nikki) fejlőd ö t t ki, annak legfontosabb változata; nincsenek azonban jól megfogható kritériumok, amelyek alapján világosan elkülönülne tőle. Mindenesetre olyan naplónak kell lennie, amely hosszabb utazáshoz kapcsolódik, híres helyek leírását tartalmazza, esetleg olyan történeteket mond el, amelyeket az utazó valahol ú t j a során látott vagy hallott. Többnyire igen sok szubjektív elemet tartalmaz, gyakran nők írják. A prózai szövegeket versek (waka és korábban kanshi, később haiku) szakítják meg. í g y válhat a kikö lírai impressziók, belső élmények történetévé. Olykor csak a hagyomány dönt, hogy valamely művet kikönak vagy szűkebb értelemben is nikkinék tartanak-e. O A 9. sz.-tól kb. a 16. sz.-ig művelték. Számos darabja a japán irodalom remeke. A leghíresebbek: Ki no Tsurayuki: Tosa nikki ('Úti feljegyzések Tosából, 936); Sugawara no Takasue lánya: Sarashina nikki ('Sarashinai napló', 11. sz.); Abutsuni: Izayoi nikki ('Napló a tizenhatodik éjszakáról, avagy a fogyó holdról', 13. sz.); Kaidö-ki ('Tökaidöi feljegyzések', 13. sz.); Tökan niícki ('Utazás Kantöban', 13. sz.). Az ezek után írt kikök egy része a korábbiak példáját követi: Sökyü: Miyako no tsuto ('Feljegyzések a fővárosról', 14. sz.); Nijö Yoshitomo: Ojima no kuchi-zusami ('Dúdolgatva az ojimai úton', 14. sz.); másik része pedig egyidejűleg kínaiul és a kor japán nyelvén íródott: Ichijö Kaneyoshi: Fujikawa no ki ('Fujikawai feljegyzések', 15. sz.); Imagawa Ryöshun: Michiyuki-buri ('Útközben láttam', 15. sz.); Dökö: Kaikoku zakki ('A tartományokat járva írt különféle feljegyzések', 15. sz.); Söchö: Azuma-ji no tsuto ('Feljegyzések a keleti útról', 1509) és Söchö shuki ('Söchö személyes megjegyzései', 1522.) O (—japán irodalmi formák) Mártonfi Ferenc

261

Kikodze, Gerontij (Bahvi, 1886. szept. 16.—Tbiliszi, 1960. aug. 1.): szovjet grúz író, kritikus, irodalomtörténész és műfordító. 1915-ben fejezte be irodalomtörténeti tanulmányait a lipcsei egyetemen. 1905-től jelentek meg írásai. Az 1905 — 1910 közötti éveket baloldali politikai tevékenységéért száműzetésben töltötte. írói munkássága az 1920-as évek második felétől bontakozott ki. Volt a tbiliszi egyetem előadója is. Munkásságának legjelentősebb területe a formálódó marxista—leninista irodalomkutatás, esztétika kérdéseihez kapcsolódott. Jelentős műfordítói tevékenységet fejtett ki, lefordította grúz nyelvre — többek között —

KIKUA

Balzac, Stendhal, Daudet, Mérimée, Francé műveit. O F ő b b tanulmánygyűjteményei: Sztatyi ob isszkusztve ('Cikkek a művészetről', 1936); Isztorija gruzinszkoj lityeraturi ('A grúz irodalom története', 1947); Voszpominanyija, recsi, piszma ('Visszaemlékezések, beszédek, levelek', 1956); Etyudi i portreti ('Etűdök és arcképek', 1958). kiku awase: —japán Kikuchi Hisatoku:

irodalom —Shikitei

Sanba

Kikuchi Kan, Kikucsi Kan (írói név); Kikuchi Hiroshi (eredeti név); (T akamatsu, K a g a w a t a r t . , 1888. dec. 26.— Tökyö, 1948. márc. 6.): japán író. Apja korán tanulni küldte Tökyöba, főiskolára, ahonnan rossz magaviselete miatt eltanácsolt á k . A tökyöi líceumban is hasonló sorsra jutott. Végül K y ö t ó b a n angol szakot végzett az egyetemen. Tehetségét tanára. Ueda Bin, aki nagy hatással volt rá, ugyancsak nagyra értékelte. 1916-ban fejezte be az egyetemet és a Jiji shinpö munkatársa lett. Móg az egyetemen barátkozott össze Akutagaiva Ryünosukéval és Kume Masaóval, akikkel együtt 1915-ben megalapította a Bichihát ('Intellektualist á k csoportja'), mely a népszerű naturalistákkal szembefordulva a realizmus igényével lépett fel. A demokratizmus szellemében bírálta a korabeli társadalmi viszonyokat. Műveiket,az általuk szerkesztett Shinshichö (Új gondolat") c. folyóiratban publikálták. Népszerűségét a Mumei sakka no nikki ('Egy névtelen író naplója', elb., 1918) c. önéletrajzi elemekkel átszőtt lélektani műve hozta meg számára. Legszínvonalasabb alkotásai köznapi nyelven íródtak; ezek lélektani indítókokat kereső elbeszélések: Töjürö no koi ('Töjürö szerelme', 1919); Onshü no kanata ni ('A szereteten és gyűlöleten túli világban', 1919); Kokoro no okuku ('A szív titkai', 1919). Figyelme egyre inkább a drámaírás, a kabuki felé fordult. Sok elbeszélését színpadra dolgozta át. Shaw, Galsworthy hatása tükröződik többek közt a Ghichi kaeru ('Az apa hazatér', 1916) c. színművén. O A bestsellerregény-írás is sikert hozott számára, legkiemelkedőbb a Shinju fujin ('Gyöngyasszony', 1920). J a p á n b a n a regény fejedelmének tartják, külföldön is igen olvasott író. 1923-tól népszerű folyóiratában, a Bungei shunjüban publikált. O A modern j a p á n irodalom egyik legnépszerűbb alkotója. Több mint 300 elbeszélése és d r á m á j a , számtalan esszéje és kommentárja jelent meg. O ő alapította az Akutagawa-irodaírni dijat. O Főbb művei még: Tadanao-kyö gyöjöki ('Tada262

nao úr viselkedése', elb., 1918); Oshima no dekita hanashi ('Történet arról, hogyan hozták létre Oshimát', elb., 1918); Aokino jökyö ('Aoki felmegy a fővárosba', elb., 1918); Gaki ('Halotti szellemünk', elb.. 1919); Shusse ('Sikeres élet', elb , 1920); Nyüsatsu ('Árverés', elb., 1921); Jihisliin tori ('Jóságos madár', reg., 1921); Fuj okai ('Asszonyok világa', színmű, 1924); Kikuchi Kan zenshü ('Kikuchi Kan összeg y ű j t ö t t művei', 1927); Meiböka ('Szépség okozta baj', reg., 1928); Sö-hai ('Győzelem vagy vereség', reg., 1932); tökyö köshinkyoku ('Tökyöi induló', reg.); Junanka ('A baj virága', reg.); Okujö no kyöjin ('Őrült a háztetőn', színmű). O Magyarul: 1 elb. (Thein A., Mai japán dekameron, 1935); 1 elb. (Holti M., Mai japán elbeszélők, 1967). O írod.: Klein A.: Egy japán realista, Kikuchi Kan drámái (doktori értekezés, 1937), Vihar JudU Kikuchi

Taisuke:

—Shikitei

kikuju irodalom: —kuju

Sanba

irodalom

Kikuts [cjikutsz], Peteris (Annás, 1907. júl. 24.— ?, 1943. nov. 24.): lett költő. Parasztcsalád gyermeke. 1926-tól jogot hallgatott, majd a baloldallal együttműködve különböző újságok szerkesztőségében dolgozott. Tagja a Trauksme csoportnak. 1931-ben kilépett a szociáldemokrata pártból. 1932-ben kommunista tevékenysége m i a t t 4 évi börtönre ítélték, de a. büntetés elől az SZU-ba emigrált, ahol a lett emigráns irodalom egyik vezéralakja lett. 1937-ben letartóztatták, majd a személyi kultusz áldozata lett. Rehabilitálták. O Első verseskötetei (Balti torn.i mélna naktl, 'Fehér bástvák a kék éjszakában', 1927; Maéina, "'A gép', 1930) forradalmi konstruktivizmusról tanúskodnak. E z t a kissé száraz költészetet realistább hang váltja fel a Tilts ('A híd', 1936) verseiben. O Gyűjt, kiad.: Nemierigas liesmas ('A halhatatlan lány', 1961). Bojtár Endre Kii Dzse; Kii Dzsebu, Kir J a u n (névváltozatok); (Szonszan, 1353 —uo., 1419): koreai tudós, költő. Metafizikát tanult Gsong Mongdzsu (1337 — 1392) tanítványaként, s így lett „akadémikus" a Korjo-dinasztia (918—1391) idején. A dinasztiához hű m a r a d t annak bukása után is; szülőföldjére, Szonszanba vonult vissza, ahol tanítványokat gyűjtött. I t t tanította konfucianizmusról vallott nézeteit: a klasszikus műveket kell tanulmányozni, majd utána Konfuciusz tanításait a gyakorlatba kell átültetni. Visszavonultságában írt sswfosoverseiben a letűnt dinasztia iránti hűség és nosztalgia kap

KILLI

hangot. Von Cshonszok mellett a szidzsoköltészet reprezentánsa. Mártonfi Ferenc kilalao [kilálau]; kilaolao: malgas (Madagaszkár) népi színjáték. Kezdetben a törzs, a nagycsalád gyűlésein eljátszották a közösség nevezetes eseményeit, megelevenítették a legendákat, mondákat. A kultikus szertartásokon a közösség apraja, nagyja aktívan részt vett az improvizált és gyakran verses párbeszédekben, szónoklatokban, énekben, táncokban, a jelentősebb eseményeket évtizedek múlva is eljátszották. Idővel a játékok rendezését, a szövegek szerkesztését félig hivatásos játékosok, a mpilalaók vették át. Az emlékezetből összegyűjtött színjátékok szövegeit fel is jegyezték, és ma az öntevékeny népi játékosok repertoárját alkotják. O (—malgas irodalmi formák, népi színjátékok) Temesi Alfréd kilaolao: —kilalao Kile, Pjotr (Oron, 1936—): szovjet nanáj költő, író. Oroszul ír. Leningrádban folyt a t t a tanulmányait, azóta o t t él. 1963tól publikál, első versei lapokban, folyóiratokban jelentek meg. Első prózai műve a Ptyici pojut v ogyinocsesztve (Nyilas V., A madarak amagányban énekelnek, Szovjet Irodalom, 1975, 8.) c. kisregény. Az ösztönösnek ható, de nagy mesterségbeli tudással felépített önéletrajzi írásban egymásra felelgetve elevenednek meg az Amúr menti kis nanáj faluban töltött gyermekévei és az ismerkedés a nagyvárossal, az ú j emberekkel, m á s világszemlélettel. Líra, humor, éles kontúrokkal felvillantott képek és jelenetek, naiv rajongás és szelíd irónia a d j á k a mű sajátos jellegét. O Főbb művei még: Szvojsztvo dusi ('A lélek tulajdonsága'); Idtyi vecsno ('Menni örökké'). kilégzési hangsúly:

alföldi (brabanti) nyelvtudós, költő. Az antwerpeni Plantin kiadónál volt korrektor, és egyik társszerzője munkaadója hatalmas latin szótárának: Thesaurus Theutonicae linguae, Schat der Nederduytscher Spraken (latin ós németalföldi c., 'A németalföldi nyelvek kincsestára', 1573). A korabeli, igen bő szótárirodalomból kiemelkedik s a j á t műve, az Etymologicum Teutonicque linguaae (latin c., 'A németalföldi nyelv etimológiája', 1599), ami elsősorban a teljes anyanyelvi szókincs tudományos feldolgozása, és csak másodsorban nyelvtanulási segédlet. Damokos Katalin kiliasztikus irodalom: — chiliasz'ikus irodalom kilippattu ('papagájének'): malajálam epikus műfaj: legenda, monda egy madár szájába adva. O (—malajálam irodalom, indiai irodalmi formák) kilka: —kecsua

irodalom

Killens [kilinsz], John Olivér (Macon, Ga., 1916—): amerikai (USA) néger író. Munkáscsaládból származik. Egyetemi évei után a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett. Az ötvenes évek végén csatlakozott a harlemi írók csoportjához, amelynek hamarosan vezetője lett. A négerek egyenjogúságáért küzdő Kulturális Front tevékeny tagja. O Youngblood (1954: Dóry Gy., Rabszolgák unokái, 1964) c. regényére figyeltek fel először, amely egy néger munkáscsalád életét m u t a t j a be az 1920-as, 1930-as években, és néger folklór-motívumokat tartalmaz. A néger értelmiség sorsát ábrázolja egy, a 2. világháborúban részt vett hősén keresztül az And Then We Heard the Thunder (1962: Imre K., É s aztán mennydörgést hallottunk, 1972) c. regényében. O Ismert műve még: Sippy (reg., 1967).

—hangsúly

kilenc szótagos verssor: k ö t ö t t szótagszámú (—szótagszámláló verselésekben) előírásszerűen, —ütemver sekhen csak véletlenszerűen előforduló verssorhosszúság (penódwshosszúság), O A görög —időmértékes verselésekben a —logaoedikus versmértékek. kötött szótagszámúak, s ezek közé tartozik csaknem valamennyi előírásszerűen kilenc szótagos (állandó szótagszámú 9 szótagos) görög időmórtékes verssor is, —enneaszillábon. Lázár György 98-as nemzedék: —generáción del 98 Kiliaan [kílián]; Cornelis Kiel; Kűianus (névváltozatok); (Duffel, 1528—Antwerpen, 1607. ápr. 15.): középkori német263

Killigrew [kiligrú], Thomas (London, 1612. febr. 7. —uo., 1683. márc. 19.): angol drámaíró. I. Károly apródjakónt kezdte udvaronci pályáját, m a j d II. Károlyt követte franciao.-i száműzetésébe; uralkodása idején belső bizalmasa lett. 1663-ban királyi engedéllyel ő építtette az eredeti Drury Lane színházat Londonban, amelynek helyén m a is a hasonló nevű színház áll. 1673-ban az udvari mulatságok fő rendezőjének nevezték ki. 1664-ben jelent meg kilenc színműve egy kötetben, melyeknek mindegyikét más-más városban írta. — Darabjait a restauráció korának ízlése ihlette, de szellemessége gyakran csap át durvaságba. Legnagyobb sikerét The Parson's Wedding ('A pap esküvője') c. vígjátéká-

KILME

val aratta, amely főként trágárságával t ű n t ki. 1637 és 1643 között sokszor hozták színre. Pepys kiemeli az előkelőségekkel szembeni bátor szókimondását. O Kiad.: M. Summers: Bestoration Comedies ('A restauráció korának vígjátékai', 1921). O írod.: A. Harbage: Thomas Killigrew (1930). Róna Éva Kiimer [kilme], Alfréd Joyce (New Brunswick, N. J., 1886. dec. 6. —Seringes, Franciaország, 1918. júl. 30.): amerikai (USA) költő, újságíró. A Rutgers Collegeban és a Columbia Egyetemen tanult, m a j d latin tanár lett. A New York Times munkatársa 1913 és 1918 között. Feleségül vette Aline Murrayt, aki már akkor neves költőnő volt. Az 1. világháborúban Franciao.-ban hősi halált halt. O Több verskötete jelent meg mint: Summer of Love ('A szerelem nyara', 1911); köztük a legsikeresebb Trees and Other Poems ('Fák és más versek', 1914); The Circus and Other Essays ('A cirkusz és m á s eszszék', 1916); Main Street and Other Poems ('Főutca és más versek', 1917); Literature in the Making ('Alakuló irodalom', tan., 1917). O írod.: A. E. Kiimer: Memoires of Mv Son (1920). Összegyűjtött művei életrajzzal és jegyzetekkel 1918-ban jelent meg. Róna Éva Kiimer [kilme], Aline Murray (Norfolk, Va., 1888. aug. 1. —1941. okt. 1.): amerikai (USA) költőnő, Joyce Kiimer költő felesége. Általában jobb költőnek tartják férjénél. O Főbb művei: Candles that Bum ('Égő gyertyák', költ.-ek, 1919); Vigils ('Virrasztás', költ.-ek, 1921); Hunting a Hair Shirt and Other Essays ('Hajsza egy szőrcsuha után és egyéb esszék', 1923); A Buttonwood Summer ('Platános nyár', költ.-ek, 1929). O Magyarul: 1 vers ( ?, Magyar Szó, London, 1957, 17.). Takács Valéria Kilpi, Volter Adalbert (Kustavi, 1874. dec. 12.—Turku, 1939. jún. 13.): finn író. Helsinkiben és Turkuban könyvtárosként dolgozott. A Finn írók Szövetségének tiszteletbeli tagja. Ifjúkori műveit az újromantika hatása jellemzi, pl. a Bathseba (1900), Parsifal (1901) c. prózaverseket. Jelentősek 1917-ben, 1918-ban írt kultúrpolitikai írásai. Három évtizedes hallgatás után jelentkezett monumentális regényével: Alastalon salissa ('Alastalo termében', 1933). Alkotásmódjára jellemző az események tudatos lassítása, a részletező leírás. Jelentős műfordítói munkássága is (pl. Goethe: Az ifjú Werther szenvedései). O Magyarul: 1 nla (Jávorszky B., Finn elbeszélők, 1969). Pusztay János

Kilty [kii ti], Jerome (Pala Indián Reservation, Cal., 1922. jún. 24. — ): amerikai (USA) drámaíró. Sikeres, de művészileg közepes értékű színészi és rendezői pályafutása derekán faragta színpadra Dear Liar (színmű, 1957: Mészöly D., Kedves hazug, Budapesti Katona József Színház, 1963. febr. 2.; kézirat: SzJH.) c. G. B. Shaw és Stella, tkp. Mrs. P. Campbell levelei alapján a brit drámaíró és a neves színésznő barátságának fordulatos történetét. A hatásosan szerkesztett színmű néhány év alatt sikerrel járta be Amerika és Európa valamennyi jelentős színpadát. O Főműve még: Dorít Shoot—Maybe It's Your Husband ('Ne lőj, lehet, hogy a férjed', színmű, 1965). Pálfy István Kim Bjongjon; Kim Nip, Kim Rip, Kim Nango, Kim Szakkat (névváltozatok); ( ?, 1807. márc. 13.—Tongbok, Csolla tart., 1863. márc. 29.): koreai költő. A kínai nyelvű költészet jelentős képviselője. Élete nagy részét vándorúton töltötte, írói nevét állandóan viselt szalmakalapjáról (szakkat) kapta. A nép életének, az egyszerű emberek gondolkodásának alapos ismerete humanista, demokratikus érzelmű költővé érlelte. (Kodzsii szicsherul pogo, 'A koldus holttestét látva'; Csemogi opszi, 'Téma nélkül'; Tedongnan, 'A Tedong bánata'). Szatirikus verseiben a fennálló társadalmi rendet, a hivatalnoki önkényt és korrupciót ostorozta. Híresek tájleíró versei (Kumgangszan, Mjohjangszan); bolyongásait a Szakkat c. költeményében összegezi. Versei egyszerűek, közérthetőek, gazdag humorúak, áradó líraiságukkal ós képgazdagságukkal a koreai költészet igazi értékei, szerzőjük népszerűségét a mai napig számos anekdota őrzi a nép körében. O Gyűjt, kiad.: Kim Szakkat szondzsip ('Kim Szakkat válogatott versei', 1956); Kim Szakkat szidzsip ('Kim Szakkat versei', 1958); Kim Szakkat sziszondzsip ('Kiin Szakkat válogatott versei', 1963). Kim Buszik; Kim Nöcshon (névváltozat); (Kjongdzsu, 1075 —uo., 1151. febr.): koreai történész, politikus, irodalmár. Nemesi családból származott, a királyi udvar konfuciánus csoportjának vezetője volt. A feudális földbirtokosok szeparatív törekvéseivel szemben síkraszállt a központi államhatalom megerősítéséért. Mint első miniszter 1135 — 1136-ban vérbe fojtotta az ország északnyugati részében a feudális főurak lázadását. Visszavonulását követően a király megbízásából megírta a Szamguk szagi ('A három állam története', 1145) c. főművét, a legrégibb ránk maradt koreai történelmi és irodalmi 264

KIM

művet, amely a Szamguk jusza mellett a régi Korea legfontosabb és leggazdagabb forrása. O Az ötvenkötetes Szamguk szagi tartalma: Szilla (1 —12. köt.), Kogurjo (13 — 22. köt.) és Pekcse (23 — 28. köt.) története, továbbá a üTor/o-dinasztia kronológiája a szerző koráig (29 — 31. köt.), valamint több különböző leírás (32—40. köt.) és számos hadvezér, politikus, tudós életrajza (41 — 50. köt.). Egyesek szerint Kim Buszik egy vagy több még korábbi, ismeretlen krónikát dolgozott fel, művében számos népi elbeszélést, legendát, valamint verset, prózai művet jegyzett fel, s hagyományozott így át az utókorra az ókori koreai államok megalakulásáról és történetéből. Munkája felbecsülhetetlen értékű adatokat tartalmaz Korea ókori és korai középkori történelméről, földrajzáról, az ország nemzeti kulturális hagyományainak kialakulásáról, a régi ceremóniákról, rangokról, zenéről. Több mint 50 hadvezér, politikus, tudós, művész életrajzát, valamint régi verseket és prózai művek részleteit őrizte meg. A Szamguk szagi természetesen tendenciózus politikai mű, híven tükrözi szerzőjének a központosított feudális állam megerősítésére vonatkozó nézeteit, a Korjo dinasztia jogainak igazolását. O Az első kiadások nem maradtak fenn, a jelenleg ismert legrégibb kiadás 1394-bŐl származik. O Kim Buszik kb. 20 kötetes egyéb irodalmi műveiből mindössze néhány vers és prózai részlet maradt fenn. O Kiad.: Szamguk szagi szagi (1958 — 1959); oroszul: Szamguk (ford. M. N. Pak, 1959). Kim Cshonthek; Kim Bekham, Kim Nampha, Kim Niszuk (névváltozatok); (.Jongdzso király uralkodása, 1725 — 1766 idején élt): koreai költő, zenész, énekes. Nem sikerült letennie a hivatalnoki vizsgát, így a korában divatos „amatőr énekesi" pályát választotta. Rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb énekes lett. Kim Szudzsang mellett a szöuli Kjongdzsongszan kandan ('A Kjongdzsong-hegy énekeseinek pódiuma') nevű amatőr énekesek társaságának vezető egyénisége és „oktatója" volt. Szöveg és dallam egységének a fontosságát hangsúlyozta és harcosan tanította, hogy a koreai nyelv is kiválóan alkalmas a verselésre. Az első koreai költészeti antológia, a Gshonggu jongon ('A kéklő dombok örök dalai', 1727) összeállítója; az antológia 140 névvel említett és sok névtelen költő közel ezer szidzsoversét tartalmazza a 14—18. sz.-ból, dallamuk szerint csoportosítva (ebben tette közzé 17 saját kaszaversét is). A műhöz előszót is írt s közölte benne

140 költő életrajzát is. — A Kim Szudzsang szerkesztette Hedong kajo ('A Keleti-tenger dalai') c. antológiában 57 tangavers maradt fenn tőle. Mártonfi Ferenc Kim Demun (8. sz.): koreai író, tudós. Arisztokrata családból származott, Kínában tanult. Művei (Kjerim dzsapphjon, 'Vegyes történetek Koreáról'; Koszungdzson, 'Híres buddhista szerzetesek életrajzai'; Hvarangszegi, 'A hvarangok kora'; Akpon, 'Zenei jegyzetek'; Hanszangi, 'Hanszani jegyzetek') nem maradtak fenn, sok töredékük megtalálható azonban a Kim Buszik írta Szamguk szagiban, így töredékesen is forrásértékűek, s amennyire a töredékekből megítélhető, szerzőjük a koreai prózairodalom, azon belül az életrajzirodalom (csongi munhak) kitűnő mestere. Mártonfi Ferenc Kim Dongin, Kim Gumdong (írói név); (Phenjan, 1900. okt. —Szöul, 1951. jan.): koreai író. Gazdag családból származott. Tökyöban tanult. I t t alapította 1918 februárjában többedmagával a Gshangdzso ('Alkotás') nevű irodalmi társaságot, amelynek legjelentékenyebb írója is. A társaságnak a modern koreai irodalom kialakításában fontos szerepe volt. A tiszta művészetet hirdette. Ezt példázza az 1918-ban írt Jakhandzsai szulphum ('A gyenge ember szomorúsága') c. elbeszélése. A húszas évektől a naturalizmus elkötelezettje, ahogyan ez jól látható a Pettaragi ('Búcsúdallam', 1921), a Kangjom szonaiha ('Viharos szonáta', 1930) és a Hvadzsung ranmu ('Féktelen tánc a virágok között', 1933) c. elbeszéléseiből, s mindenekelőtt az írójának hírnevet szerző Kamdzsa ('Krumpli', 1928) c. novellájából. Bár mindig hajlott az egyén mármár betegesen érzékeny ábrázolására, idővel fokozódik társadalmi érdeklődése (Kim Jongszildzson, 'Kim Jongszil élete', elb., 1939; Manggugingi, 'Egy hazáját vesztett ember feljegyzései', elb.-ciklus, 1946). A Kvangjom szonatha ('Holdfónyszonáta', elb.) és a Kvanghvasza ('Őrült festő', elb.) O. Wilde, a Kim Jongszildzson G. Maupassant hatását mutatja. Életművében fontos helyet foglalnak el történelmi regényei: Njoin ('Nő', 1930 — 1932); Szujang tegun ('Szujang herceg', 1931); Unhjonggungi pom ('Tavasz az Unhjong-palotában', 1933); Ulcsi Mundok. Élete utolsó harminc évét kizárólag az irodalomnak és a történelemnek szentelte. mintegy száz elbeszélést írt. Rendkívüli stiliszta, a beszélt nyelv mestere volt, s így nagy hatást gyakorolt a modern koreai prózairodalomra. Az 1950 — 1953-as háború idején megbetegedett,

KIM

éhenhalt. O Főbb elb. még: Pulgun szan ('Vörös hegy'); Csolmun kudul ('Fiatalok'); Henun csiphjongszone ('A N a p a horizonton'). O Gyűjt, kiad.: Kim Dongin csondzsip ('Kim Dongin összes művei', 1958). Mártonfi Ferenc Kim Dzsinhjong (Andong, 1801—?): koreai költő. Közepes hivatali tisztséget töltött be. 1853-ban Mjongcshonba száműzték, ós a kései fcaszaköltészet jeles darabja született ebből a száműzetésből, a 607 soros Pukcshonga ('Dal az északi száműzetésről'). Mártonfi Ferenc Kim Ingj om (1707—?): koreai költő. Életéről keveset tudunk. Egyetlen fennmaradt alkotása a kasza formában írt több mint 4000 soros verses útinaplója: Iltong dzsangjuga vagy Ilbon dzsangjuga ('Dal japáni utazásomról', 1764). A napló szerint 1763. szept. 9-én kelt útra Szöulból és 1764. aug. 5-én érkezett vissza. Könynyed stílussal festi meg a látott tájakat, a tengeri utazást ós egyéb élményeit; beszámolója szerint Tökyöban számos literátus emberrel ismerkedett meg, több ezer versecskót rögtönzött búcsúajándékként azoknak, akikkel találkozott. Mártonfi Ferenc Kim Mandzsung; Kim Szopho, Kim Dzsungszuk (névváltozatok); (Kvangszan vagy Szöul, 1637—Namhe, 1692. júl. 14.): koreai író, költő. Előkelő családból származott. Apját születése előtt elvesztette, s anyja, korának egyik legműveltebb asszonya nevelte, aki mindvégig nagy hatással volt fia irodalmi pályafutására. 1665-től különböző magas udvari tisztségeket töltött be, 1674-ben többedmagával öszszeállította Korea térképét, felhasználva a kínai és az európai földrajztudomány korabeli eredményeit. 1687-ben politikai pártharcok következtében száműzték, élete utolsó éveit az irodalomnak szentelte. Közel állt a szirhakpha mozgalomhoz. O Széles körű irodalmi munkásságot fejtett ki, számos irodalmi-kritikai jellegű művet írt, melyeket Szopho manphil ('Szopho irodalmi vázlatai') c., 22 kötetes gyűjteménye tartalmaz. Más műveit a Szopho dzsip foglalta össze. Versei elvesztek. O Prózai alkotásai közül kiemelkedik három kisregénye. Legjelentősebb az 1687 —1688-ban írt Kuunmong ('Kilenc ember felhőálma'; angolul: J . S. Gale, The Cloud Dream of the Nine, 1922), az első és legkiemelkedőbb „álomregény", mely szerint az evilági hírnév és dicsőség nem több, mint álom. A mű cselekménye Kínában játszódik: Szongdzsin fiatal szerzetest és nyolc tündért vétkes kívánságaik miatt kiűzték az Ég-

ből s arra ítélik, hogy a Földön különböző helyeken újjászületve találkozzanak s együtt töltsék földi életüket. A nyolc leány a legkülönbözőbb helyzetekben találkozik Jang Szoju nemesi ifjúval, azaz Szongdzsinnal, aki valamennyiüket feleségül veszi vagy ágyasává teszi s boldogan élnek halálukig, az Égbe való visszatérésükig. A regény csúcspontján, egy szeptemberi kiránduláson a fiatalemberben egyszerre megvilágosodnak a konfuciánus, taoista és buddhista tanítások, s a buddhizmust találja az üdvözüléshez vezető útnak. Élete után boddhiszatva lesz. A regény több pontján támadást érezhetünk a korabeli feudális társadalmicsaládi berendezkedés és a konfuciánus bürokrácia ellen, mivel az addig semmibe vett egyén előítéletektől ós megkötöttségektől való felszabadítását, a hierarchikus társadalmi rétegződés felszámolását hirdeti, síkraszáll az ember boldogsághoz való joga mellett. Mind kortársaira, mind a koreai prózairodalom további fejlődésére nagy hatást gyakorolt. Szasszi namdzsongi ('Szá asszony hányattatása Délen', 1692) c. kisregényében a konfuciánus erkölcsöket ostorozza, feltárja a nő elnyomott, jogfosztott helyzetét. Mindenekelőtt az ágyasság intézményét támadja a szatíra eszközével. Anyja, Jun asszony (1617 —1689) emlékének szentelte Junsszi púin ('Jun asszony') c., 1690-ben írt művét. O Kiad. és irod.: Kim Mandzsung csakphum szondzsip ('Kim Mandzsung válogatott művei', 1958) ; oroszul: Szkitányie goszpozsiSza po Jugu ('Szá asszony hányattatása Délen', az Isztorija o vernosztyi Csunhjan c. kötetben, 1960); Kim Man Dzsun: Oblacsnij szon gyevjátyi ('A kilencek felhőálma', 1961). Kim Ninhu; Kim Hudzsi; Kim Haszo; Kim Dzsamdzse (névváltozatok); (Ulszan, 1510—Csonszon, 1560): koreai költő. Hivatali pályáját a királyi udvarban dúló politikai intrikák miatt el kellett hagynia s vidékre vonult vissza. Verseit a Haszodzsip ('Haszo művei') c. kötete tartalmazza. O A kutatók őt tekintik a Pengnjon cshohe ('Száz vers gyűjteménye', 16. sz. közepe) c. antológia szerkesztőjének. Az antológia 100 középkori négysoros koreai verset tartalmaz, és nagy az irodalomtörténeti ós nyelvészeti jelentősége, mert az eredetileg kínai jelekkel írt hét szótagos hanszi versekkel együtt közli a kínai jelek korabeli koreai kiejtését, továbbá a verseknek a koreai nemzeti abc (Hunmin csongum) segítségével rögzített fordítását; verseit a középkorban igen népszerű s rögtönzésre is alkal-

266

KIM

mas rjongu formában írta (a soksoros vers két-két sora párhuzamos gondolatot fejt ki); az egész mű tartalmában is (természeti, lírai leírások) és formájában is kínai hatást tükröz. O Az antológia orosz fordítása és irod.: Pekrjon Gsohe (ford. D. Jeliszejev, 1960). Mártonfi Ferenc Kim, R o m á n Nyikolajevics (Vlagyivosztok, 1899. aug. 1. — ): szovjet orosz író. Gyermekkorát Japánban töltötte, 1917-ben tért vissza Oroszo.-ba. 1923-tól jelennek meg a szórakoztató irodalom eszközeivel megformált detektívregényei és kémtörténetei. O Magyarul is megjelent főbb művei: Tyetragy, najgyonnaja v Szuncsone (kisreg., 1951: Gellért Gy., A szuncsongi titkos füzet, 1951); Gyevuska iz Hiroszimi (reg., 1954: Miklós J., A hirosimai lány, 1956); Po procistyenyiji szzsecs (reg., 1962: S. Nyirő J., Elolvasás után elégetendő, 1966); Kto ukral Punnakana? (pamflet-kisreg., 1963: Hárs Gy., Ki rabolta el Punnakant?, 1971); Skola prizrakov (kisreg., 1965: Hárs Gy., Kísértetek iskolája, 1971, az előzővel egy köt.ben). B. Fazekas László Kim Szakkat: —Kim Bjongjon Kim Sziszup; Kim Jolgjong; Kim Mevoldang; Kim Dongbong (névváltozatok); (Szöul, 1435—Cshungeshong tart., 1493. márc.): koreai író, költő, tudós. Nemesi családból származott, fiatalkorában neves mesterek tanították, állítólag ötéves korától írt verseket. A tudósok ellen indított politikai üldözést követően félbeszakította tanulmányait s vándorútra kelt. Bejárta az ország különböző vidékeit s élményeit a nép panaszainak is hangot adó versekben örökítette meg (Mevoldang dzsip, 'Mevoldang művei', melynek 17 kötetes első kiadása csak a 17. sz.-ban jelent meg). O 1465ben Kumo hegyére vonult vissza s itt írta meg 1471-ben Kumo szinhva ('A kumói elbeszélések') c. novellasorozatát, amellyel megalapozta a koreai fantasztikus elbeszélő irodalmat. A kínai nyelven írt elbeszéléseken Gsü J ü kínai író hatása érződik. A többkötetes műből csak az első kötet (öt elbeszélést tartalmaz) maradt fenn. Hősei egyszerű emberek, akikkel hihetetlen, fantasztikus események történnek. Az elbeszélések a buddhizmus lélekvándorlási eszméjét tükrözik, a szerző elítéli a konfuciánus erkölcsöket, a fiatalok szabad párválasztása mellett száll síkra. A tragikus végű elbeszélések népszerűek voltak a régi Japánban is. Kim Szovol (írói név); Kim Dzsongszik (eredeti név); (Észak-Phjongan tart.,

Kvakszan megye, Namszandong, 1903. okt. 16.—Kuszon járás, Phjongdzsidong, 1935. dec. 24.): koreai költő. Parasztcsaládból származott. A tökyöi kereskedelmi főiskolát elvégezte, hazatérése után, 1922-től falusi tanító lett szűkebb hazájában. O Fiatalkori versein a szimbolizmus hatása érződik. A népi hagyományokhoz való közelség és lírai érzékenység mutatkozik meg m á r első verseskötetében is: Csindallekkot ('Aranyeső', 1922). Mintegy kétszáz verset írt. Borongó kedvét a természet hangulatába f o j t j a (Szanjuhva, 'Hegyi virágok'), máskor hazája szépségében igyekszik feloldódni. Költészetében a természet ritmusát próbálta követni, a világ múlandóságát énekelte. Nyelve egyszerű, mégis lefordíthatatlan idiómákban gazdag. O Összegyűjtött versei: Szovol szidzsip ('Szovol verseinek gyűjteménye', 1962). Mártonfi Ferenc Kim Szudzsang; Kim Dzsaphjong; Kim Nogadzse (névváltozatok); (1682?, 1690?—1770? k.): koreai költő, énekes, zenész. Egy ideig kisebb hivatalt vállalt, m a j d a szöuli Hvage kerületben neves kortársával, Kim Cshonthekkel együtt tanítványokat g y ű j t ö t t a szidzsoköltészet művelésére, ritmust és szidzsoelőadást tanít o t t . Hirdette, hogy a szidzsokköltészetben ós -előadásban a zene egyenrangú társa a szövegnek. A korábbi előírásokhoz és szokásokhoz képest lazított a szidzso formai kötöttségein. Tartalmilag a konfucianizmus merev előű'ásaival szemben a természetes életvitelt propagálja, individualista eszményeket hangoztat. í g y k a p fontos szerepet szerelmi lírája. Kim Cshonthek segítségével ő állította össze a Hedong kajo ('A Keleti-tenger dalai', 1763) c. 568 dalt tartalmazó (117 a sajátja) antológiát, amely kora művészi értékekben is kimagasló nagy alkotása. A 18. sz. legjelentősebb szidzsoköltőjeként t a r t j á k számon, 883 szidzso verset írt. Mártonfi Ferenc Kim, Tomás (költői név); J o a q u i m Fernandes Tomás Monteiro e Grilo (Lobito, Angola, 1915 —Lisszabon, 1967): portugál költő. Germán filológiát tanult. A lisszaboni egyetemen angol és északamerikai irodalmat tanított. A Cadernos de Poesia, Sol Nascente, Presenga stb. folyóiratok főmunkatársa. O Költészete erősen drámai jellegű. A neorealista iskola előfutárjának tekintik. Verseiben, melyek egyidejűleg metafizikai és szociális ihletésűek, mólyen átérzi korunk kollektív szenvedéseit, elsősorban a háború borzalmait. J. Monteiro e Grilo néven a d t a ki irodalmi tanulmányait és kritikáit. Közii-

267

KIMEN

lük legfontosabb Uma Introdufáo á Moderna Poesia Inglesa ('Bevezetés a modern angol költészetbe', 1958). O Főbb verseskötetei: E?n cada Dia se Morre ('Mindenn a p meghalunk', 1939); Os Quatro Cavaleiros ('A négy lovas', 1943); Dia da Promissao ('Az ígéret napja', 1946); Flóra e Fauna(1958). Rónai Pál Kimenye, B a r b a r a (1940 k. —): ugandai írónő, publicista. Előbb magántitkár volt a kabakai kormányban, később az Uganda Nation c. lap munkatársa lett. Nairobiban él. O Legismertebb elbeszéléskötetei: Kalasanda (1965); Kalasanda Revisited ('Az újra meglátogatott Kalasanda', 1966); The Smugglers ('A csempészek', 1966). O The Winner ('A győztes') c. elbeszélése a N. Denny kiadásában megjelent Pan African Short Stories (1965) c. gyűjteményben l á t o t t napvilágot. Több gyermekkönyve is népszerű. Kovács Endre Kimhi, Dávid, REDÁK (névrövidítésből alkotott név); (Narbonne, 1160 ?—uo., 1235?): héberül alkotó grammatikus, exegéta, polemikus. Apja, Jószéf Kimhi mellett vált kora ismert zsidó tudósává, az ún. provence-i iskola legjelentősebb mesterévé. Szülővárosában ólt és tanított, 1235-ben betegsége miatt Toledóba utazott. O Héber nyelvkönyvei és szólexikon a részletezők, de könnyen kezelhetők. Műveit felhasználta Beuchlin, Elia Levita, Münster, Pagninus. Az utóbbi 1529-ben megjelent könyvében latin fordításban a d j a nyelvtani rendszerét. Az ószövetségi könyvekhez írt kommentárjaiban követi a zsidó bibliaexegézis racionális hagyományait. Nézetein itt-ott Maimonides hatása ismerhető fel. A 16. sz.-i európai irodalomban Münster és Pagninus bibliakiadásai tették népszerűvé. Zsoltárkommentárjából a kereszténység bibliaszemlélete ellen írt éles hangú fejtegetései (Tesuvot lanócrim, 'Válasz a keresztényeknek' c.) önálló vitairattá gyűjtve döntő befolyással voltak a radikális reformáció ideológiájára. Servet nyomán az antitrinitáriusok minden irányzata támaszkodott megállapításaira. O Magyarul először Székely István, majd Méliusz Péter, Heltai és Enyedi György műveiben szólal meg. Bogáti Fazekas Miklós néhány megjegyzését beépítette zsoltárparafrázisaiba. O Főművei: Széfer hásórásim ('A szógyökök könyve', 1480 előtt); Mikhlol "('Foglalat', ' 1532); Ét szófér ('Az író tolla'). O Kiad.: L. Mühlhausen: Tesuvot lanócrim (1644); F. Lebrecht— J.H.R. Biesenthal: Széfer hasorasim (1847); W. Chomsky: Mikhlol (1952). O írod.: F . Talmage: R . Dav Kidimbi as Pole-

micist (HUCA, 38. köt., 1967); uő: Dávid Kimhi and the racionalist Tradition (HUCA, 39. köt., 1968); Dán R.: Humanizmus, reformáció, antitrinitarizmus ós a héber nyelv Magyarországon (1973). Dán Bóbert Kimhi, Dov; Beris Meller (eredeti név); (Jaslo, Galícia, Lengyelo., 1889. dec.— Jeruzsálem, 1961): izraeli héber író, esszéíró, műfordító. 1908-tól ólt Izraelben. Pedagógusként és irodalmi lapszerkesztőként működött. O Novelláinak témáit főként gyermekkori élményanyagából és a zsidó történelemből merítette. Több világirodalmi antológiát t e t t közzé. Gyermekek számára készült elbeszéléseket és meséket is írt. O Főbb művei: Maavarot ('Átkelőhelyek', reg., 1923); Emes ('Tegnap este', reg., 1927); Al sivá jamim ('Hót napról', reg., 1934); Cijurim médiám niskáh ('Rajzok egy elfelejtett világról', esszék, 1943). O Magyarul: Az aranygaras vándorlása (elb., Eckstein B., 1926). O írod.: H . Torén M. Rabinzon: Szifrutónu hajafá (2. köt., 1948). Raj Tamás Kimhi, Jószéf; Maistre Petit (franciás elnevezés); BIKÁM (kezdőbetűkből rövidített név); (?, 1105 k.—?, 1170 k.): zsidó exegéta, grammatikus, polemikus. Az almohádók üldözése elől menekült Spanyolo.-ból, ós Narbonne-ban telepedett meg. Meghonosította a spanyol—zsidó tudomány módszereit ós eredményeit a keresztény Európában. Ábrahám Ibn Ezra, akit talán személyesen is ismert, hivatkozik rá. Tanítványai közé tartozott Jószéf Ibn Zabara. Arabul nem t u d ó honfitársait Széfer Há-Zikkáron ('Az emlékezés könyve') és Széfer Há-Gáluj ('Nyitott könyv') c. műveiben megismertette a spanyolo.-i zsidó nyelvészek szisztémájával. O Exegótikai munkásságában a Provence-ban dívó homiletikus iránnyal szemben ő a ,,pesát"-ot, a szöveg eredeti értelmét kereste. Számos kommentárt írt: a Pentateuchusra, a Prófétákra, az Egyéb Szentiratok közül a Példabeszédekre, Jóbra, Énekek énekére. O A Széfer HáBerit ('A szövetség könyve') az első héber irat Európában, amely a kereszténységgel polemizál és bonckés alá veszi a Biblia ún. krisztológiai helyeit. Fiai, Móse és Dávid Kimhi, tiilszárnyalták őt. O Kiad.: H . J . Mathews: Széfer Há-Gáluj (1887); W. Bacher: Széfer Há-Zikkáron (1888); a Bentateukhosz-kommentár (H. Gad, 1953). O írod.: S. Eppenstein: Studien über Joseph Kimchi (Monatsschrift für Geschichte und Wissenschaftdes Judentums, 40., 1896; 41. 1897); A. Marx: Studies in Jewish History and Booklore (1969). Scheiber Sándor

268

KÍNAI

m ű v e (Bata) 1936-ban, diákkorában jelent meg. 1948— 1950-ben a Dalnij Vosztok c. folyóiratban jelentek meg művei. Verseit honfitársai kedvelték és népdalként énekelték. Elbeszéléseiben nemcsak az udehe vadászok életét és a hazai t á j szépségét festi meglepő mesterien, hanem személyeinek jellemét, belső világát is finoman ábrázolja. Főműve a Szukpaj (1950: G. Lengyel J., Ahol a Szukpáj folyik, 1953) c. regény, amelyet oroszon ós magyaron kívül lett, litván, jakut, cseh, lengyel, német, francia nyelvre is lefordítottak. U. Kőhalmi Katalin

ki mit tud: —irodalmi vetélkedő Kimjagarov, Benszoin Arievics (Szainarkand, 1920. szept. 30. —): szovjet tádzsik filmrendező, forgatókönyvíró, Állami díjas, a Tádzsik SZSZK népművésze. Tanulmányait 1945-ben fejezte be a moszkvai Filmművészeti Főiskolán Sz. Eizenstein tanítványaként. Tádzsikisztánba visszatérve pályáját dokumentumfilmek írásával, rendezésével kezdte. A friss, riportszerű, valósághű ábrázolásmód az 1950-es évek közepétől készített játékfilmjeire is rányomta bélyegét. A boldogság országa e. mesefilmjét hazánkban is nagy sikerrel vetítették. O Ismertebb filmjei: Tádzsikisztán boldog ország (1951: dokumentumfilm, író L. Sztyepanovával); A költő sorsa (1959); Nem lesz csend (1961: játékfilm, író J . Pomescsikovval); Békeidő (1964); Busztem hőstettei (1970); Busztem és Szukrab (1972) stb. Budai Éva

kimro irodalom: —walesi kelta irodalmi formák

irodalom,

Kin, Viktor Pavlovics (írói név); Szúr ovikin (családi név); (Boriszoglebszk, Voronyezsi ter., 1903—?, 1937): szovjet orosz író. Vasutas családból származott. Részt vett a polgárháborúban, m a j d 1923-tól újságírással foglalkozott. Az irodalmi ismertséget a Po tu sztoronu ('A másik oldalon', 1928) c. regénye hozta meg számára, amelyben a polgárháború emberformáló erejét ábrázolta. A műből t ö b b színpadi feldolgozás és film is készült. 1931-től 1936-ig a TASZSZ párizsi és római tudósítója volt. 1937-ben a Journal de Moscou c. lapot szerkesztette. Törvénytelenség áldozata lett; rehabilitálták. O Gyűjt, kiad.: Izbrannoje ('Válogat o t t művei', 1965). B. Fazekas László

Kim Lan [kimlan] (Bac Ninh, Hanoi köz., 1922 — ): vietnami író. Szegényparaszti családból származik. I f j ú éveiben a lakkműves szakmában dolgozott. Első írói alkotása önéletrajzi jellegű elbeszélés, 1942-ben jelent meg. Ezt követően több elbeszélést közölt különböző lapokban. Ezekben a falu erkölcseit, szórakozásait ábrázolta. A 2. világháború idején csatlakozott a hazafias írókat, művészeket tömörítő Hazafias Kulturális Társasághoz, és 1946-tól 1954-ig részt vett a francia gyarmatosítók csapatai ellen vívott felszabadító háborúban. A kizsákmányolt ós felszabadult parasztok életét ábrázoló elbeszéléseinek java 3 kötetben, 1947-ben, 1955-ben ós 1963-ban jelent meg. O Magyarul: 1 elb. (Utunk, 1953, 6.). Bögös László Kim Ngöc Dieu [kimnokzju] (20. sz.): vietnami költő. Verseivel az 1960-as években jelentkezett, témáit főként a megújult falu, a parasztság életéből meríti. Költeményei még csak a különböző hazai lapokban jelentek meg. O Magyarul: 1 vers (Balássy L., Haldokló bilincsek, anto., 1968). Bögös László Kimonko, Dzsanszi (Gvaszjugi falu, Lazó j., Habaróvi hátárker., 1905—uo., 1949. jún. 17.): szovjet udehe író. 1928ban a habarovszki pedagógiai technikumban tanult. Hazatérve vadász kolhozt szervezett. 1932-ben fegyveresen részt vett a japánok irányította felkelés leverésében. 1934-től a leningrádi Északi Népek Főiskoláján tanult. Ekkor kezdett verseket, elbeszéléseket írni udehe nyelven. Hazatérve tíz évig tanácselnök volt szülőfalujában. Részt vett a Nagy Honvédő Háborúban a távol-keleti fronton. O Első

kiná: —kinot kinaidologia ( ' f a j t a l a n beszéd' a görög kinaidosz 'fajtalankodó' ós logosz 'beszód' szavakból): görög —mímoszí&]tsi. Műfaji jellegét csak sejtjük: minthogy a naukratiszi Athénaiosz művében Arisztoxenosz egy helyen az iónikologosszal ('iónként beszélő') azonosítja, feltételezhető, hogy népcsúfoló parodisztikus mimosz volt, obszcén tartalommal, amely az iónok a t legalábbis gyakran választotta gúnyolódása célpontjául. O Előadója a kinaidologosz volt. O (-mimosz, görög dráma). Lázár György kinaidosz: —obszcén irodalom, pornográf, erotikus irodalom kínai irodalmi formák: I. Régi irodalom. Kétféle (ven jen ós paj huá) nyelven íródott; az arisztokratikus magas irodalom a ven jen irodalom, az 5 — 6. sz.-tól k i m u t a t ható plebejus, az arisztokratikus ízlés által ponyvának bélyegzett műfajok a paj hua irodalom részei. Ezeken belül is korszakonként és vidékenként t ö b b változat különböztethető meg. A régi nyelven írt irodalmi alkotások hangalakjáról a kínai írás jellege m i a t t csak közvetett

269

KÍNAI

és hézagos ismereteink vannak. Minden- 1. sz. 3. sz. előtt. A 1 —6. sz.-ban keletkezik esetre a kínai nyelv már az első irodalmi a soká élő kötött prózastílus, a ->-pien ven emlékekben egytagú-elszigetelő típusú, 2. Az 5. sz.-ban fedezik felben Jo és mások feltehetően már ekkor rendelkezett az ún. a régi kínai nyelv négy zenei hangsúlyát; zenei hangsúlyok valamilyen formájával e felismeréssel párhuzamosan születik is. Az egytagúságot és a nyelvtan viszony- meg a —lü si versforma. Az ez idő t á j t lagos egyszerűségét a mindig tömörségre keletkező esztétikai művek és antológiák, törekvő ven jen csak kiemelte. A kínai amelyek később mindvégig a hagyomávers a —Si kingtő 1 kezdve rímes, de rím- nyos és hivatalos esztétikai szemlélet ben íródott nem egy régi filozófiai mű is, alapjaiul és kifejezőiül szolgálnak, a széppl. a Tao tő king. A rímelés már a Si king irodalom (ven) kategóriájába sorolják a után standardizáltnak és archaizáltnak különböző hivatali beadványokat, renlátszik. A 4 — 5. sz.-tól kezdve, ahogy a deleteket, feliratokat stb., míg az ekkor versköltés szerves része lesz a mandarin - induló elbeszélő prózáról, a -*•hsziao suóvizsgáknak, a magas irodalom standard ról tudomást sem vesznek. A Tang-korrímeit rímszótárak rögzítik. E rímek min- ban (618 — 907), a klasszikus kínai költédig tiszták, a nyelv jellegéből következően szet aranykorában a ku ti si énekelt egyszótagúak, kivéve a korai versekben dalból szavalt verssé válik, mellette feltalálható megoldásokat, amikor egy-egy virágzik a lü si is; a jo fu, úgy látszik, önrímet megelőző szavak is rímelnek. legalábbis részben, megtartja dal jellegét. A rímképletek egyszerűek, legáltaláno- A 8 — 9. sz.-ban tűnnek fel a ->-ce gyűjtősabb forma a félrím (xaxa . . .), tekintettel néven ismert új dalformák: indulásukat arra, hogy a nyelv igen rímgazdag, a hagyomány Li Taj-póhoz kapcsolja. ugyanaz a rím akár száz soros költemé- A Tang-kor a ven jen nyelvű terjedelmenyen is végigfuthat. Bonyolultabb rím- sebb, bonyolultabb szerkezetű, fejlett képletek csak viszonylag későn, a —ce irodalmi eszközökkel dolgozó elbeszélés, a ->-csuan csi megjelenésének kora is. A 9 — formától kezdve találhatók, a korai 10. sz.-ból ismertek a paj hua nyelvű Han-kori (i. e. 208—i. sz. 220) versekben pedig gyakran minden sor rímel ( —lien irodalom első tömeges emlékei, a —pien csü). Fontos prozódiai elem még általában ven l.-ek, a klasszikus kínai regény és 8 kötött szótagszám (olykor prózában is), színmű legrégibb ismert ősei. A Szunga párhuzamos fogalmazás (pl. —tuj csang), kor (960 —1270) a ce virágkora. Tovább valamint egyes versformákban a zenei fejlődik a vulgáris epika és a színjátszás; hangsúlyok. Egyes jelek szerint ez utób- ekkor még — s bizonyos formákban ezbiak már a legrégibb verselésben (és pró- után is sokáig — szoros kapcsolatban vanzaritmusban is) szerepet játszottak. O nak a mutatványossággal, a piaci, utcai A régi kínai irodalom általában erősen mesemondással. Irodalmi megjelenési fortradicionális jellegéből következően fel- máik igen sokfélék: epika és dráma tiszta bukkanásától kezdve jóformán valamenv- formában mindvégig nemigen fejlődik ki, nyi forma művelőkre talált a régi kínai az ún. klasszikus kínai regény és színmű irodalom történetének egész tartama (helyesebben a legtöbb esetben a dalalatt: még a 19. sz.-ban is írtak pl. ver- játék) formái ekkor még szoros kapcsolatseket a Si king dalainak formájában. ban vannak egymással, a regény mindvéA Tang-kor (618 — 907) előtti költészet gig megőriz számos, a színművel közös formái (később gyűjtőnevükön —ku ti si) formai vonást. A hua pen a regény és a igen változatosak, eredetileg valamennyi kialakult színmű közös ősének tekinthető, dalszöveg. Az i. e. 3. sz.-ban keletkezik a a —ce-hua ós —ping hua a regény kezdeti recitált —fu forma, a hagyomány Csü Jü- formáit mutatják, míg a —csu kung tiao an iskolájától származtatja. Az i. e. 2 — 1. a későbbi színműét. A Déli Szung-korból sz.-ban Han Vu ti császár rendeletére (1126 —1270) tudunk már a színmű fejlétrejött a —jo /w-gyűjtemény. Ennek lettebb formájáról, a —ca csűrő 1 ís; ezzel változatos formájú, eredetileg szintén éne- egy időben északon, a barbár Csin-(Kin)kelt darabjait évszázadokon át utánoz- dinasziia uralma alatt (1115—1234) létrezák és külön költészeti kategóriaként jött. a —jüan pen színmű. E kezdeti t a r t j á k számon. A klasszikus régi költé- regény- és színműformákból a legtöbb szet két fő formája, az öt vagy hét szóta- esetben csak a nevük maradt fenn. A mongos sorokból álló ku ti si eredete a hagyo- gol Jüan-dinasztia uralma alatt (1270 — mány szerint az i. e. 2 — 1. sz.-ra tett Ku si í367) bontakozott ki a hagyományos si csiu sou ('Tizenkilenc régi vers') és a kínai színmű ma ismert formájának közPo liang taj lien csü ('A Ciprusgerendás vetlen őse, a —pej csü északon, majd a 14. sz. közepe táján délen a —nan csü. Terasz láncversei') c. versfüzérektől származtatható- e két kis gyűjtemény azon- A ce ekkorra már elveszítette énekelt jelban semmi esetre sem keletkezhetett az legét, ú j dal fonna a daljátékok áriájából 270

KÍNAI

létrejövő -*szan-csü. A Ming-korban így a —tuj csang visszaadása, amelynek (1368 —1644) alakult ki a klasszikus kínai hűséges fordítása az esetek többségében regény ós novella, a hsziao suo végső monotonná és művészietlenné tenné a formája, amelyet a Kínai Népköztársasá- verset, vagy a 3 — 6. sz.-tól végig hasznágon kívül kínai nyelvterületeken ma is latos tien kuké. Ez utóbbi esetében a kínai művelnek. Irodalmi formákban különösen költők egy-egy helyzetet, hangulatot résem ez a kor, sem a rákövetkező Gsing-kor gebbi művekből kölcsönzött, rejtett értel(1644—1911) nem hozott már újat, ha mű utalásokkal jellemeznek. Legközönséugyan a hivatali vizsgákon megkívánt gesebb formája, amikor pl. a szegény tuértekezések formájának szigorú szabályok dóst Jüan Hsziennek nevezik (aki Konszerinti rögzítését, a —pa-ku stílust, fuciusz kedvenc, szegény sorsú tanítváamely a 15. sz.-ban keletkezett, nem te- nya volt.). Po Csü-ji Búcsú tartományom kintjük annak. Színműirodalomban erre népétől c. versében a „Sehol gyümölcsfa, a korra, feltehetően a 17 — 18. sz.-ra esik berkenye lombja" sor Sao hercegére utal a ti-fang hszik, helyi színjátékok kelet- (vö. Si king, 16. dal), aki az i. e. 1. évezredkezése, de ez inkább színháztörténeti, ben élt, híres volt igazságos ítélkezéséről s mint irodalmi probléma. O A régi kínai egy berkenyefa alatt ítélkezett; Po Csü-ji költészet alkotásait nyugati nyelvekre, verse e helyének értelme tehát az, hogy az általános műfordítási gyakorlatnak „nem voltam hozzátok, tartományom megfelelően, rendszerint emelkedett nyel- népe, olyan igazságos, mint Sao hercege". vű prózában fordítják, a tartalmi és han- Ami a klasszikus kínai regények fordítását gulati hűség megőrzésére törekedve. A illeti, az eredeti versekkel, hosszadalmas magyar műfordítási gyakorlatban a kínai költői leírásokkal teletűzdelt szöveg rövieredeti alapján történő fordítások elter- dítetten fordításban európai olvasó szájedése óta a magyar műfordítás általános mára aligha lenne élvezhető. O Irod.: hagyományaival és eredményeivel meg- Vang Li: Han jü si lü hszüe (1962); egyezően szokásossá vált különösen az öt B. Watson: Early Chinese Literature és hét szótagos ku ti si és lü si megkettő- (1962); J . J . J. Liu: The Art of Chinese zött szótagszámmal, éles sormetszetet Poetry (1.962); J . P. Dieny: Aux origines alkalmazva, az eredeti rímképlet megtar- de la poesie classique en Chine (1968); tásával való fordítása. Az eredeti szótag- B. Watson: Chinese Lvricism (1971). szám megtartására irányuló, ritkán szeCsongor Barnabás rencsés kísérleteket felettébb megnehezíti a régi kínai költői nyelv tömörsége és az II. Modern irodalom. A 20. sz.-i kínai asszociációs háttér olykor nagy különb- irodalom nem a régiből fejlődött ki, hasége. A kínai nyelvnek az európaiakétól hanem az 1919. évi —május 4. mozgalom merőben más prozódiai alkata különben „irodalmi forradalma" hozta létre. Nem is illuzórikussá tesz minden formaihűségre vette át „megszüntetve-megőrizve" a való törekvést. A legtöbb, ami elérhető, hazai klasszikus irodalom formáit, bölaz, hogy egyenlő szótagszámú sorokat a csőjénél a világirodalom bábáskodott, magyar műfordítás egyenlő szótagszámú amelynek nemcsak eszméletét, szellemisorokkal és azonos rímképlettel adjon ségét köszönhette, hanem eszközeit, forvissza. Reálisabb problémát jelent a belső manyelvét is. A gogoli—csehovi szatirikus forma adekvát visszaadása. A régi kínai széppróza hagyományait folytatta pl. irodalom általánosnak mondható jelkép- az új kisepika megteremtője, s egyben rendszerében pl. a mandarinkacsa (Aix legrangosabb művelője, Lu Hszün. Az ú j galericulata) a hűséges szerelem jelképe, a költészet sem követte a nagy múltú felhő-eső vagy a szél és a hold a szeretke- hazai tradíciókat, hanem közvetlenül zésé, a jade (féldrágakő) a nemességé, a 19 — 20. sz.-i világlíra Goethe, W. Whitszépségé, kiválóságé, rendíthetetlenségé, man, Ch. Swinburne, R. Tagore és mások kassziaág törése hivatali karriert vagy költészetével jelzett áramlataiba kapcsoszerencsés párválasztást jelent stb. Az lódott, valamint oldottabb formákat ezekhez hasonló költői képeket magyarul (szabadvers, prózavers) honosított meg. tömören és szuggesztíven visszaadni szinte A drámairodalom úgyszintén a nyugati reménytelen feladat. Megoldást csak a példát követve indult fejlődésnek, hiszen kínai irodalom és eszmevilág szélesebb a tradicionális színház csak az énekes körű megismerése, az európai műveltség- zenés opera-dráma (kínai vagy pekingi ben bizonyos mértékű meggyökeresedése opera, —csing csü) formáit ismerte. A hozhat, mert e sajátos kínai költői köz- nagy epika megjelenését a nyugati széphelyeket egyszerűen az európai megfele- próza fejlődéstörténetével való beható lőkkel helyettesíteni a műfordításban ismerkedés, kiterjedt fordítói tevékenység szegényítést jelentene. Külön problémát előzte meg. Ezt követően a húszas évek jelentenek egyes kínai stilisztikai fogások, végén kibontakozó regényirodalom nem a 271

KÍNAI

régi kínai széppróza, hanem az európai polgári regény formanyelvén szólalt meg, főleg a romantikus-naturalista tradíciókat folytatva. Az ú j irodalom ezenkívül a világirodalom más műformáiból is sokat átvett, népszerűvé tette pl. a korábban ismeretlen irodalmi publicisztikát, amelyben eredeti m ű f a j t is t e r e m t e t t (caven). O Bár e világirodalmi eredetű műformák hamar túljutottak a kísérleti stádiumon, s meghonosodásuk az ú j irodalom fejlődósének első két évtizedében jelentősen előrehaladt, a harmincas évek ú j fejleményei — a parasztság tömegeinek bekapcsolódása a demokratikus forradalmi mozgalomba, valamint a japánellenes honvédő háború (1937—1945) — szükségessé tették a formanyelv további megújítását, az irodalom bázisának kiszélesedésével egyidejűleg. A negyvenes évektől kezdve a forradalmi erők által ellenőrzött területeken ú j típusú, a szélesebb (paraszti) néprétegek ízléséhez és igényeihez közelebb álló ún. népi irodalom bontakozott ki, amely a hazai népköltészetnek, valamint a parasztság körében még élő hagyományos irodalmi formáknak felhasználásával ú j formanyelv kialakítására törekedett. E népies irányzat általános érvényűvé vált, s a paraszti meseközlők stílusában írt elbeszélések, a régi széppróza formáit újjáteremtő regények, verses kisepikai művek, népies műdalok, színpadi művek jangko) stb. műformáinak széles skáláját teremtette meg, de a népiesség leegyszerűsítő, olykor vulgáris értelmezésével, s móginkább a világirodalmi aspektusok háttérbe szorításával ez az irodalmi formák bizonyos provincializálódásához is vezetett, kitéve az ú j irodalom fejlődósét a beszűkülés és az izoláció veszélyének. O írod.: J . l'rűsek: Die Literatur des befreiten China und ihre Volkstraditionen (1955); C. T. Hsia: A History of modern Chinese Fiction 1917—1957 (1961). Galla Endre

takkal együtt kb. 9 millió), Szingapúrban (kb. 2 millió), Vietnamban (kb. 1 millió), Óceániában (kb. 1 millió) ós kisebb számban Burmában, a Fülöp-szigeteken, Kambodzsában, Laoszban, Koreában, Japánban, Indiában az SZU-ban stb. és az amerikai földrészen. O A kínai írás nehezen elsajátítható fogalomírás, az írásjegyek száma sok ezer (a keletkezése óta használt írásjegyek száma 80 ezernél is többre tehető, de a már nem használt írásjegyeket és azok variánsait leszámítva is 40 — 50 ezer, azonban a mai átlagműveltségű olvasónak 4 — 5 ezer írásjegy ismerete is elegendő). írásjegyei a kiejtést közvetlenül nem jelölik (hangtanilag egy írásjegy egy-egy szótagot, jelentéstanilag egy szót vagy szórészt jelöl). Fennmaradását az egész'Kínára kiterjedő köznyelv hiánya indokolja, ugyanis a kínai írás kapocs az egymástól az érthetetlenségig különböző nyelvjárások között (eme tulajdonsága tette lehetővé pl. azt is, hogy a környező népek, a koreaiak, a japánok, a vietnamiak stb. is átvegyék s a j á t nyelvük lejegyzésére). A kínai írás jellege következtében az irodalmi nyelv sorsa sajátosan alakult Kínában. A régi irodalom reprezentatív, igazán irodalminak tekintett alkotásai jóformán egészen 1919ig ven jen ('művelt beszéd') stílusban íródtak, amely csak írásban volt érthető, szóban nem; a mindenkori élőnyelvhez jóval közelebb álló paj hua ('egyszerű nyelv') stílus a régen inkább pony vairodalomnak számító regény- ós színműirodalom nyelve volt. A paj hua stílusban írt irodalom első emlékei a 6 — 7. sz.-ra tehetők (buddhista költők versei). Ez az irodalom igazában a 11 —12. sz.-tólkezdve bontakozik ki a ven jen irodalom mellett. O Az írás jellegéből, összekötő, kultúrahordozó és konzerváló szerepéből következik az is, hogy nyelvjárásokban írt említésre méltó kínai irodalom nem jött létre.

kínai irodalom: A kínai nyelv a sinothai nyelvek csoportjába tartozik. Saját neve han jü (ez az elnevezés az 1950-es évek óta használatos Kínában, a régebbi csüng kuo hua elnevezés m a általában a Kínában beszélt nyelveket jelöli). Több mint 790 millióan (1977-es becslés) beszélik, elsősorban a Kínai Népköztársaságban (kb. 750 millió, beleszámítva a móg nemzetiségként számon t a r t o t t , de már kínai nyelven beszélő népeket is), továbbá Tajvanon (kb. 15 millió) és Hongkongban (kb. 4 millió), valamint Thaiföldön (kb. 6,5 millió), Malaysiában (kb. 4 millió), Indonéziában (kb. 3 millió, más források becslése szerint az illegálisan bevándorol-

O I. Régi irodalom. Első emlékei az i. e. 1. évezred közepéről valók. Kína ebben az időben, a Gsou-kor második felében (i. e. 8 — 3. sz.) számos apróbb-nagyobb, egymással hol hadakozó, hol szövetkező fejedelemségből állott. A korszak nevét adó Gsou-ház uralma a többi fölött csak rituális jellegű, többé-kevésbé névleges. E kor folyamán a fejedelemségek száma egyre fogy, a megmaradók egyre hatalmasabbak lesznek, míg végül az északnyugati Csin-(C'in) ház i. e. 221-ben egész Kínát egyesíti uralma alatt. E patriarchális szervezetű fejedelemségekben arisztokrata nemzetségek uralkodtak, s a helyi, majd az egész Kína fölötti hatalo272

KÍNAI

mért vívott harc során a vezetésben egyre nagyobb szerepet kezdett játszani egy sajátos írástudó réteg, a későbbi mandarinság őse. Ezek az írástudók a kor ideológusai, a közülük kikerülő Csou-kori filozófusok eszmei harcai az államvezetés politikai, erkölcsi és gazdasági problémái körül összpontosultak. Akárcsak utódaik, a későbbi mandarinok, ezek a Csou-kori írástudók lényegében a tudományok és irodalom letéteményesei voltak. Már ebben a korban megmutatkoztak a kis, őseredetien patriarchális családi-nemzetiségi, faluközösségi egységek és a kívülről és felülről rájuk telepedő nagy, bürokratikus államapparátus ellentmondásai. Ez az ellentmondás megoldhatatlan, s e két társadalmi erő, a nemzetiségek—faluközösségek és a hivatalnoki apparátus meddő birkózása adja meg végig a régi kínai irodalom alapvetően elégikus jellegét, ebből következik a líra majd mindvégig uralkodó jellege, az epikus és drámai műfajok késői jelentkezése és viszonylagos fejletlensége. O A Csou-kori filozófusok legnevezetesebbike az i. e. 6 — 5. sz.ban működő Konfuciusz, akinek tanításai később, az i. e. 2. sz.-tól kezdve végig a régi Kína uralkodó ideológiájává válnak. Ekkori követői, amennyire megállapítható, a rítusok szabályozásában és elterjesztésében látják a társadalmi problémák megoldását. Mágikus—rituális okokból születik meg a konfuciánus szent könyvek gyűjteménye, amelyet később, a Han-korban kingnek neveznek. Közéjük tartozik a kínai líra első emléke, a Si king is. A konfucianizmus pozitív megoldást keres a társadalmi problémákra, ezt teszi több más, Konfuciusznál későbbi filozófus is, mint Mo Ti, Hszün Csing és Han Fej. Az azonosíthatatlan Lao-céval és Csuang Csouval kezdődő taoizmus a megoldást az őseredeti, eszményített ősközösségi állapotokba való visszatérésben látja. Csuang Csou misztikus, a természet erőivel való egybeolvadást hirdető filozófiája később sok költő ihletője lesz, műve, a Csuang-ce nem egy helyütt költői magasságokba emelkedik. A konfuciánus kánonhoz tartozó, Csun csiu c. krónikához írt (egyik) kommentár, a Co csuan kerek történelmi leírásaival a régi kínai elbeszélő próza egyik őse. A Csou-kor végén, az egész Kína fölötti hatalomért vívott harc utolsó szakaszában emelkedik ki Csü Jüan, a déli Csu-fejedelemség száműzött első nagy költője, kora tragikus ellentmondásainak megrázó erejű megjelenítője. Költészete teremti meg az első költői iskolát. A Kínát i. e. 221-ben egyesítő Csin-ház „egységesíti az írást és a mértékeket", északon építeni kezdi a 18 Világirodalmi Lexikon VI.

Nagy Falat a nomádok ellen, s az eszmei egység megszilárdítására irtóhadjáratba kezd a múltat dicsőítő, a régi fejedelemségek hagyományait ápoló konfucianizmus ellen, könyveiket elégetteti. Véres belháború dönti meg, az egységes kínai birodalom tartósan a Han-dinasztia (i. e. 208—i. sz. 220) alatt jön létre. Nagy uralkodója, Vu-ti császár (Liu Csö, i. e. 156 — 87) hódító hadjáratokat vezet minden égtáj felé, az erős és nagy birodalom uralkodó ideológiája a konfucianizmus lesz. A többi Csou-kori filozófiai iskola a taoizmus kivételével elsorvad. Megindul a konfuciánus szent könyvek fennmaradt példányainak összegyűjtése után filológiai-teológiai kommentálásuk. Ennek az eredményeként születnek meg az első szótárak és bibliográfiák. A konfucianizmus ekkor, rituális oldalának hangsúlyozása mellett teret ad egy sajátos misztikus-apokaliptikus jellegű irodalomnak is; a kanonikus művek mellé létrejön kiegészítőjük, a csan-vej irodalom (a kanonikus művek neve king, Táncfonal', a vej jelentése 'vetülék'; az előbbiek a földi dolgokkal foglalkoznak, az utóbbiak az égiekkel). E műveket az i. sz. 6 — 7. sz.-ban megsemmisítették, úgyhogy nem sokat tudunk róluk. A taoizmusban már ekkor jelentkeznek az alkimista tendenciák, az örökélet elixírjének kutatása. A költészetben a daZforma mellett megjelenik a terjedelmes, recitált fu, amelyet az ekkor kiadott Csu-cebői (Csü Jüan és iskolájának antológiája) eredeztetnek. Hol melankolikusan filozofáló, hol dekoratívan leíró, moralizáló jellege szinte udvari műfajjá avatja; egy-egy jó fu az érvényesülés biztos eszköze. Vu-ti császár rendeletére létrejön a jo /w-gyűjtemény; ennek népdalai jelentenek ú j színt a különben pragmatistán moralizáló konfucianizmustól sorvadó költészetben. A kor kiemelkedő tudományos alkotása, Sze-ma Csien öszszefoglaló történelmi műve, különösen életrajzainak szépírói jelenségei miatt az utókor számára a nemesen egyszerű stílus egyik példaképe lesz. A korszak végén Vang Csüng filozófiájának racionalista materializmusa ízekre szedi a konfucianizmus megmerevedett dogmáit, a múlt bálványait, és a kor babonaságait. Cao Cao, a politikus, hadvezér és költő, mint az utolsó Han-császár minisztere, nemcsak családja uralmát készíti elő, hanem mélyreható reformokkal igyekszik megállítani a birodalom bomlását. Az udvarában kialakuló költői kör, a Csienan-kor hét költője új, szabad, őszinte hangot üt meg, fia, Cao Cse, a kor legnagyobb költője, hányatott életsorsából Csü Jüanéval vetélkedő költészetet alkot. 220-ban

273

*

KÍNAI

három részre szakad Kína; 265-ben újra egyesül a Gsin-ház jogara alatt, de az ú j dinasztia csak 317-ig képes a birodalom egységét fenntartani. A Han-kor végi költők jelzette korszakváltás bekövetkezik: a merev konfuciánus dogmatizmus a birodalom széthullásának viszonyai közt elveszti értelmét, létjogosultságát, a szellemi légkör szabadabbá válik. A taoizmus anarchizmusától ihletett Ko Hung le meri írni, hogy ,,a régi idők bölcsei nem voltak sem istenek, sem szellemek", s hogy az ú j irodalom is ér annyit, mint a Dalok Könyve, a Si king. Lu Csi Ven fujában ('Ének a költészetről') megalkotja a kínai irodalom egyik legmélyebb elemző esztétikai művét. A Bambuszliget hét bölcse költői körével megjelenik a taoista költő prototípusa: az értelmetlenül zűrzavarossá váló világban az élet értelmét csak a mámor, a természet és a költészet adja meg. 317-ben Kína ismét részekre szakad, ezúttal tartósan. Az Északi ós Déli Dinasztiák kora következik 581-ig. Északra nomádok hatolnak be, elkínaiasodott uralkodóik kínai dinasztiákat alapítanak, a régi kínai arisztokrácia délre menekül, a kínai kultúra központja a Jangce völgyébe helyeződik át a Huangho középső folyása mellől. Tért hódít a Belső-Ázsiából érkezett buddhizmus, a taoizmus misztikája felvirágzik. A déli, kínai dinasztiák költészete jár az élen, létrejön egy kifinomult stílusú, olykor fülledten erotikus költészet. De ebben a korban alakul ki a klasszikus kínai költészet jóformán teljes tómakincse, a költészet a művelt társadalmi érintkezés bevett, sőt, megkívánt formájává válik. Ekkor megy végbe a kínai költészet hagyománytisztelővé válásának folyamata: külön műfaj a régi költők verseinek utánzata. A kor jellemző filozofáló műfaja a csing tan, a 'tiszta beszélgetés'; a 'tiszta' a minden konfuciánus pragmatizmustól való mentességet, a nemes öncélúságot jelenti. A felszabadult filozófusok a lélek létét tagadják s a pénz bűvös hatalmán elmélkednek. A kor legnagyobb költője, Tao Jüan-ming azonban éppen visszavonult egyszerűségében lesz azzá e bonyolult és kifinomult korban. Az irodalmi életben az uralkodóházak tagjai is buzgón részt vesznek: a 6. sz.-ban a déli Liangház trónörököse összeállítja a kínai szépirodalom első antológiáját, a Ven hszüant, amely Csü Jüan, Cao Cse és Tao Jüanming mellé a régi kínai ízlésből következően egy-egy remekbe sikerült császári rendeletet, hivatali beadványt is felsorakoztat. Körülbelül ugyanebben az időben íródik Gsung Zsung Si pin c. műve és Liu Hszie monumentális Ven hszin tiao

lungja, a régi kínai esztétikai irodalom azóta is felülmúlhatatlan nagy alkotása. E nagyszerű művek közül azonban egy sem vesz tudomást a kor ú j műfajáról, a lassan kibontakozó prózai elbeszélésről. Ezek t é m á j a legtöbbször mesés, legendás, szerkezetük a történetírók életrajzait utánozza. Sok köztük a kísértethistória, egyikük-másikuk a buddhizmussal megismert indiai mesekincs hatásáról árulkodik. 581-ben a rövid óltű Szuj-ház egyesíti megint Kínát, majd 618-ban, a 907-ig uralkodó Tang-dinasztia trónra lépésével beköszönt a kínai birodalom s vele a régi kínai kultúra és költészet aranykora. Kína korának legnagyobb ós leghatalmasabb birodalmává lesz, fővárosában, Csanganban, a mai Hszianban nemcsak Ázsia minden népének követei fordulnak meg, de a konfuciánus, taoista és buddhista szentélyek mellett a főváros utcáin ott sorakoznak a mohamedán, manicheus, nesztoriánus templomok is. A későbbi korok szemében a Tang-kori költészet számít a régi kínai líra aranykorának, a klasszikus művészet csúcsának. Ez a költészet mennyiségében is gazdag: a 18. sz.-ban összeállított antológia, a Gsüan Tang si ('A Tang-kor összes versei') több mint kétezer költő negyvenezer-egynéhány versét tartalmazza császároktól kurtizánokig és rablóvezérekig. A költészet virágzásának egyik sajátos jelensége, hogy a hivatalok betöltésére képesítő mandarinvizsgákon tétellé válik a megadott témára való versírás. Az aranykor közepén uralkodó császár, Hszüan-cung (Li Lung-csi) maga is költő, s udvarába gyűjti a legnagyobb tehetségeket. A ku ti si ós lü si változatos formái mellett sok költő utánozza a jo /w-dalokat, a korszak közepén megjelenik az ú j dalforma, a ce. A Tang-kor az Északi és Déli Dinasztiák Kora irodalmi, költészeti kezdeményezéseinek betetőzője, teljes kibontakozása. A témák között megtalálni nemesen rezignált bölcselkedések sejtelmes tájképekbe való érzékletes kivetítését, a mindennapi élet intim pillanatképeit, a múlt nagyjainak dicsőítését, de az ország sorsán érzett aggodalmat, az éles társadalomkritikát, a kifinomult erotikát is. Ez a költészet, mint általában a régi kínai költészet, tudós művészet, szigorú mértékekkel, pontos rímeléssel, telve a hagyományra, a klasszikus elődök híres soraira való utalások seregével. A költészet szeretete és ihletett művelése olyan különböző költőegyénisógeket tud közel hozni egymáshoz, mint az utolérhetetlen finomságú tájköltészetéről híres, riadt visszavonultságban élő Meng Hao-zsan, a féktelen indulataival egeket ostromló Li 274

KÍNAI

Taj-po és a hazája, népe sorsáért haláláig aggódó Tu Fu. 755-ben kitört az An Lu-san-lázadás, évekig tartó belháború és zűrzavar következik, elmúlóban az aranykor. A következő nemzedék költői, Po Csü-ji, Jüan Csen, Vej Jing-vu már rezignáltabbak, nagy témák helyett inkább a mindennapok szépségeit megéneklők — de Po Csü-ji az első kínai költő, akinek költészete még életében külföldön is (Japánban) ismertté válik, s e költők kortársa Li Ho, a fiatalon meghalt, Li Taj-póhoz hasonlóan démoni fantáziájú lírikus. Ekkor születik a Tang-kori novellairodalom, a csuan-csi-műfaj két kimagasló alkotása, Po Csü-ji öccsének, Po Hszing-csiennek Li va csuan c. műve ('Egy léha nőcske története') és Jüan Csen Jing-jing csuan ('Jing-jing története') c. műve. Ekkor lép fel Han Jü, hogy a mesterkélt pien ven 2 stílus ellenében visszajuttassa jogaihoz a Han-kor nemesen egyszerű prózastílusát, és ekkor írja maró szatíráit Liu Cung-jüan is. A Tang-kor végének nagy költői, Li Sang-jin, Ven Ting-jün, Tu Mu, kifinomult hangulatok költői, szép hölgyek bájainak s bánatainak megéneklői; Pi Zsi-hsziu a legkeserűbb régi kínai költő, aki verset ír arról, hogy nem érdemes visszatérni az életbe. E magasrendű, kifinomult költészet mellett már a 8 —9. sz.-ban megjelennek — a kínai költészet történetében először — az élő nyelvhez közel álló paj /mában írt versek. Első két költője Han-san-ce és Vang Fan-cse. A 9 —10. sz.-ból pedig már ismerjük a paj hua elbeszélő irodalom első emlékeit, a pien-ven i-eket. O Kína az Öt Dinasztia Korában (907—960) ismét részeire esik szét. A Nan Tang déli fejedelemség hercegei ós uralkodói a Tang-kor végi kifinomult költészetet folytatják, olykor igen szép, szinte meghökkentő költői képalkotási készséggel. 960-ban a Szung-ház újra egyesíti Kínát, de már nem az egészet: északon barbárok uralkodnak, a kitaj Liao- (937 — 1125) és a dzsürcsi Csin- (Kin, 1115 —1235) dinasztia. A kínai kultúra központja újra délre helyeződik át, és sajátos módon, akárcsak az Északi és Déli Dinasztiák Korában, ú j fellendülését éli. A Tang-kori városiasodás tovább fejlődik, Vang An-si, a nagy államférfi és költő, az államrendszer minden részletre kiterjedő reformját dolgozza ki, virágzik a kereskedelem, s most már állandósul a hivatali vizsgára készülő, de hivatalt sosem nyerő tudósok számottevő rétege, akik egyéb híján műveltségükből és olykor irodalmi tehetségükből élnek. A kereskedőréteg is gyarapszik anyagi erőben, de egyetlen kiút számára a mandarin18*

réteggel való kiegyezés, a hasonulás, önálló politikai létre Kína egész régi története során sem tud szert tenni. A klaszszikus költészet ugyan olyan költőkkel dicsekedhetik, mint Szu Tung-po és Huang Ting-csien, akik szabadulni igyekeznek a hagyományok nyűgétől, a nagy elődök csúcsait azonban nem érik el. Virágzik a ceforma a maga szinte végtelen formai változatosságában, legjelesebb művelői az említettek mellett Liu Jung, Ősin Kuan és Gsou Pang-jen. A Szung-kor eleje nagy tudományos teljesítményekkel, a múlt tudását összefoglaló számos, ma is nagy értékű enciklopédiával dicsekedhetik; ezek egyike őrizte meg számunkra a Tang-kori csuan esik legnagyobb részét. Ekkor írja Sze-ma Kuang, a régi Kína egyik legnagyobb történésze, nagy, átfogó Kína-történetét. O 1126-ban a dzsürcsik támadása elől a Szung-ház kénytelen még délebbre menekülni, a dinasztia malma a Jangce völgyére szorul vissza, Kajfeng mellett Hangcsöu lesz a főváros. Az északi nomádok nyomása ellen elkeseredetten védekező ország azonban jólétben, gazdagságban él, Dél-Kína kikötői tele vannak arab és perzsa hajósokkal, kereskedőkkel. Csu Hszi ekkor alkotja meg, a kor pezsgő filozófiai életéből kiemelkedve, nagy szintézisét, újra kommentálva az egész konfuciánus kánont és megalkotva a konfucianizmus metafizikáját. Filozófiája később hivatalos rangra emelkedik. A lírában egyre uralkodóbbá válik a ceforma, annál is inkább, mert a költészetre már nagyon ránehezedik a hagyományok terhe, a formai követelmények egyre szigorodnak, s a régi formákban írt versek sokszor csupán a mindenki által ismert kelléktár elemeinek variálásává silányulnak vagy obskurus utalásokban vesznek el. Ú j színt egy sajátos hazafias líra hoz, amelynek legjelentősebb képviselői Lu J u és Hszin Csi-csi, mindketten aktív harcosai a nomádok, barbárok elleni küzdelemnek, s költészetükben az elvesztett Észak után sóvárognak. A ceforma kivirágzása mellett a Déli Szung-kor (1126 — 1270) a klasszikus kínai regény- ós színműirodalom kialakulásának kora. A tudásukból élő írástudók szövegkönyveket írnak utcai, vásári mesemondók, mutatványosok részére, témáikat a terjedelmes történeti irodalomból, a Tang-kori csuan csikből és buddhista legendákból merítik. Hamarosan céhekbe tömörülnek, de foglalkozásuk megvetett (bár valószínűleg jövedelmező), az első regény- és színműkezdemények névtelenül jelennek meg. Tovább ól a kínai irodalom az északi barbárok alatt, a színműirodalom ott is megindul, de jelentősebb szer-

275

KÍNAI

zővel nem dicsekedhet. A Kin-dinasztia költészetének antológiáját összeállító Jüan Hao-ven érdemel említést. 1270-ben a mongolok a dzsürcsik leverése után meghódítják a Szung-birodalmat is, Kína 1367-ig a mongol világbirodalom részévé lesz. A kínaiak másodrendű alattvalók, a hivatali vizsgákat a kor első felében eltörlik. Az irodalom klasszikus műfajai háttérbe szorulnak, bár ekkor működik Csaó Meng-fu, festészet, kalligráfia és költészet egységének hirdetője és megvalósítója. A kor a klasszikus kínai színjáték kibontakozásának kora: a Déli Szung-kor sokféle kezdeményei után, amelyeknek jobbára csak nevük maradt ránk, létrejön a hagyományos kínai színjáték két fő változata, az északi és a déli. Az ekkor élt Kuan Han-csinget tekinti a hagyomány a kínai színjáték atyjának; némelyik ránkmaradt műve a kínai színműirodalomban különben ritka erős drámaiságot mutat. Vang Si-fu, a Hszi hsziang csi ('Nyugati szoba') szerzője érdemel még említést — műve lírai regény inkább, mintsem dráma. Híres színműíró r a j t u k kívül Ma Cse-jüan, Po Pu s a korszak végén Kao Ming, aki rendkívül népszerűvé váló Pi-pa csi-jével ('A lant története') a déli színmű megindítója lesz (-+ még kínai színjáték). O 1368ban újra nemzeti dinasztia kerül a trónra, a Ming-ház (1368 — 1644). A függetlenség visszaszerzése, a birodalom hatalma (Cseng Ho hadvezér hatalmas hajórajjal Afrikáig hatol el, s útközben mindenütt elismerteti Kína hatalmát) azonban nem hozza vissza az irodalom letűnt aranykorát. A költészeti termés szinte beláthatatlan, de nagy költő nincsen. A tudományosság létrehozza a kínai irodalom legnagyobb (talán a világirodalom legnagyobb) enciklopédiáját, a majd 23 000 fejezetes Jung-lo ta tient; igen sok régi, ritka művet adnak ki (jó egynéhányat hamisítanak), de a mandarinvizsgák mércéje egyre alacsonyabb, a hagyományos konfuciánus műveltség hanyatlik. A gondolkodást hivatalosan Csu Hszi filozófiája uralja; szavakban őt folytatja Vang Jang-ming, valójában azonban a zenhez hasonló szubjektív idealizmusával kelt igen nagy hatást Kínában és Japánban. A költészet már csak utánzatok sápadt gyűjteménye, de annál inkább virágzik a nem hivatalos irodalom, a színjáték és az ekkorra végleges formát öltő regény. E korból való a hol Si Naj-annak, hol Lo Kuan csungnak, hol mindkettőjüknek tulajdonított Suj hu csuan ('Vízparti történet') és Szan kuo cse jen ji ('A Három Királyság története'), az ismeretlen szerzőjű Csin Ping, Mej és Vu Cseng-en Hszi ju csije ('Nyugati

utazás'), a klasszikus kínai regényirodalom kimagasló alkotásai. Számos novellagyűjtemény is keletkezik, köztük bűnügyi, detektívtörténetek, híres bírák nyomozásainak fordulatos, meglepetésekkel teli elbeszélései. A színműirodalom műveinek szinte megszámlálhatatlan seregéből kiemelkedik Tang Hszien-cu Mu-tan ting ('Peónia lugas') c., csodás elemekkel teli megindító szerelmi története. Ezt a nem hivatalos, legtöbbször vulgáris nyelven írt szórakoztató irodalmat a hivatalos körök elítélik, üldözik (bár, mint a császári könyvtár katalógusából kiderül, maguk is szívesen forgatják); a regények és színművek azonban egyre nagyobb számban, ú j és ú j kiadásban jelennek megs olyan „eretnek" írástudók, mint Li Cse, művészi értékben, jelentőségben a Suj hu csuant és a Hszi hsziang csit a Si king és Tu fu költeményei mellé állítják. O 1644ben a mandzsuk elfoglalják Kínát s Csing (C'ing) néven dinasztiát alapítanak. Ez az utolsó császári ház 1911-ig áll fenn. Az idegen uralom megszilárdulása nem megy harcok nélkül, Dél-Kínában a Ming-ház hívei még évtizedekig tartják magukat, a legkiválóbb írástudók mindvégig nem hódolnak be; a dinasztia irodalmi tisztogatással válaszol, az ellenállók fenyegette dél-kínai partvidéket kiürítteti, megkezdődik Kína elzártsága. A mandzsu uralkodó réteg előjogok seregével különíti el magát a kínaiaktól, erőfeszítéseket tesz egy mandzsu nyelvű irodalom kifejlesztésére, a kínai kultúra vonzóereje azonban csakhamar győzedelmeskedik. A mandzsu császárok a kínai művészet és tudományok pártfogóivá lesznek, folytatják a Ming-kor hagyományőrző és feldolgozó művét, a mandzsu arisztokrácia közül egyesek, mint Na-lan Hszing-tö. a kínai költészet legjobbjai közé emelkednek. A tudományosság lerázza magáról a Csu Hszi ráerőltette béklyókat, s kifejlődik a régi irodalom, a konfuciánus kánon műveinek magas színvonalú, kritikus vizsgálati módszere. A költészetben egyre inkább utat tör a konvencióktól mentes egyéni hang (Na-lan Hszing-tö, Jüan Mej, Pu Szung-ling lírájában), mennyiségileg ez azonban elenyésző kisebbség a klasszikus utánzatok egyre tovább áradó tengerében. A regény- ós novellairodalom, a színművek most már polgárjogot nyernek az irodalomban, Csin Seng-tan elragadtatott kommentárokat ír a Suj hu csuan-hoz és a Hszi hsziang csihez (igaz, egyesek szerint saját szövegjavításait magasztalja bennük a legjobban). A regény, megtartva hagyományos formáját, a tudatos művésziesség magas fokára emelkedik Cao Hszüe-csin Hung lou mengjében

276

KÍNAI

('A vörös szoba álma'); finom lélekrajzzal, megdöbbentő művészi hitelességgel ábrázolja egy nagy család hanyatlását, a kínai arisztokrácia kiúttalanságát. Bu Szungling novellái a régi kínai szatírairodalom legkiválóbb alkotásai; az Északi és Déli Dinasztiák koráig visszamenő kísértethistóriákból, csodás történetekből félelmes és nevetséges torzképet rajzol kora társadalmáról. A Csing-Jcor eleji regényés novellaírókat a leleplezés, számvetés szándéka vezette. A színmű költői szépségű romantikus szerelmi történetekben bővelkedik, ilyenek a legkiválóbbak, Hung Seng Csang seng tienje ('Az Örök Élet palotája') és a humanista költészetéről is nevezetes Kung Sang-zsen Tao hua sanja ('Barackvirágos legyező'). A 18 — 19. sz.-ban megszaporodnak a politikai élő, leleplező regények: Vu Csing-ce Zsu-lin vaj sije ( írástudók') a mandarinok élősdiségét, korruptságát állítja pellengérre, Li Zsu-csen Csing hua jüanja az első kínai utópisztikus regény, amely megkísérli idegenek szemével láttatni Kínát. O Irod.: R. Wilhelm: Die chinesische Literat u r (1930); J. R. Hightower: Topics in Chinese Literature (1953); A. C. Scott: The Classical Theatre of China (1957); Lu Hsun: A Brief History of Chinese Fiction (1959); K. Nagasawa: Geschichte der ehinesischen Literatur (1959); Tőkei F.— Miklós P.: A kínai irodalom rövid története (1960); Ch'én Shou-yi: Chinese Literature (1961); J . Jo—Yü Liu: The Art of Chinese Poetry (1962). Csongor Barnabás O II. Új irodalom. Az ópiumháború (1839 — 1842), azaz a „kapuk megnyitása" után tovább éltek a tradicionális irodalom klasszicizáló irányzatai: a nem szépprózai próza (értekező irodalom, esszé) művelői részben a mandzsu kor korábbi időszakában működő ún. Tung-cseng-iskola íróinak stílusát követték, részben — az ún. Ven-hszüan-iskola tagjai — az i. sz. 3 — 5. sz.-ban ólt írókat utánozták, míg a lírai költészetben a Szung-kori ún. Csianghszi-iskola volt a követendő példa. A hivatalosan el nem ismert, „irodalomalattinak." tekintett széppróza és a dráma is jobbára a megelőző korszakok tradícióit folytatta. Változások csak a 19. sz. utolsó évtizedében kibontakozó polgári reformmozgalommal kezdődtek: az időszaki ós napi sajtó megjelenése az élő nyelvhez közelebb álló, kötetlenebb irodalmi nyelv térhódítását eredményezte, a felvilágosító politikai propaganda szükségleteinek kielégítése pedig a műfaji hierarchia megbomlásához vezetett: egyszeriben megnövekedett az eladdig lenézett epikus műfa277

jok (különösen a regény) társadalmi s így irodahni jelentősége. A századfordulót követő években még egyszer — utoljára — felvirágzott a tradicionális epika, megteremtve a szatirikus „leleplező" vagy „feddő" regény új típusát, amelyben már a polgári átalakulás, a mandzsuellenes nacionalizmus és a demokratizmus eszméi is utat törnek maguknak. Fogantatásukra, művészi megformálásukra hatottak a kibontakozó fordításirodalomból megismert nyugati szerzők (pl. V. Hugó) is. Fő képviselői Li Pao-csia, Ceng Pu, Liu O és Vu Vo-jao voltak. A lírai költészetben ugyancsak változás jelei mutatkoztak: a tematikai-gondolati szféra kitágult, a költők a jelen felé fordultak, nyelv ós stílus oldottabbá és köznapibbá tételére törekedtek. A Huang Cun-hszien, valamint Hszia Ceng-ju ós a reformmozgalom más költői által meghirdetett sicsie ko-ming ('költészeti forradalom') azonban elakadt, nem utolsósorban a régiesnek ható irodalmi nyelv korlátai miatt. A polgári forradalom érlelődésével, majd a monarchia ós a mandzsu inalom bukása (1911) után rövid idő alatt megszülettek a gyökeres irodalmi megújulás feltótelei. Az 1910-es évek második felében nagyszabású intellektuális mozgalom indult egy modern, új kultúra megteremtése s ezen belül az irodalom megújítása érdekében. O A z 1917 és 1919 közötti „irodalmi forradalom" során színre lépő ú j irodalom szellemében, nyelvében és stílusában egyaránt elfordult a hazai tradícióktól, s a modern nemzeti irodalmak példáját követve a világirodalom áramába igyekezett kapcsolódni. A régi irodalom és írásbeliség hivatalos nyelve, a megcsontosodott, idejétmúlt ven jen helyébe a beszélt nyelven alapuló paj hua lépett, s az irodalom minden műfajában utat tört magának. A régi műfaji értékrend érvényét vesztette, a paj hua írásbeliség is elsősorban a kötetlenebb nyelvű és stílusú műformáknak (elbeszélés, regény, esszé stb.) kedvezett. Az 1920as évek elejétől egyre-másra alakuló irodalmi társaságokban, folyóiratok körül eleven irodalmi élet bontakozott ki, amelyben mindvégig nagy szerepe volt a különböző világnézeti és esztétikai elveket valló írói csoportok és irányzatok vitáinak és harcainak. Az 1920-as évek legjelentősebb irodalmi csoportosulása a -+Venhszüe jen-csiu huj ('Irodalomkutatók Társasága') ós a —Csuang-cao sö ('Alkotás Társaság') volt; az előbbi tagjai objektív, társadalmi érdekű, elkötelezett, realista irodalom kimunkálásán fáradoztak, s mint fordítók a világirodalom klasszikusai mellett sokat tettek a kis nemzetek,

KÍNAI

az ún. „elnyomott népek" irodalmainak megismertetéséért is; az utóbbiak a művészet önelvűségének jegyében, romantikus szellemű, szubjektív hangvételű műveket alkottak. Bár az új irodalom első évtizedét (1917 —1927) általában a kísérletezés, a tájékozódás, a világirodalmi példák műhelytitkainak elsajátítására való törekvés jellemezte, már ebben az időszakban is fellépett néhány eredeti hangú szuverén alkotó, közöttük Lu Hszün, a modern kínai novella és elbeszélés világirodalmi rangú képviselője, vagy a lírában Kuo Mo-zso, Hszü Cse^mo, Ven Ji-to és mások. A nagyepika (regény) ós a dráma valamivel később, az új irodalom fejlődésének második szakaszában (1927 —1937) jelentkezett. Erre az időszakra esik a korábban kritikusként és műfordítóként ismert Mao Tun prózaíró művészetének kibontakozása, Lao Sö és Gsang Tien-ji humorosszatirikus epikájának beéróse, Pa Csin romantikus hevületű, nagyívű trilógiáinak, családregényeinek megjelenése. Az 1930-as évek második felétől az eladdig kínaiul publikáló Lin Jü-tang angolul kezd írni, s az USA-ban kiadott kínai tárgyú esszéivel, regényeivel külföldön az egyik legismertebb kínai íróvá vált. A régi színházművészet énekes-zenés opera-drámái után valósággal ú j műfajként ható prózai drámaművészet — hagyományok híján — kezdetben főleg külföldi szerzőket (Ibsen, G. B. Shaw) vitt színre; a húszas évek végétől Tien Han és Hung Sen, a modern kínai dráma ,,kót jade-ékessége" fellépésével — született meg a hazai drámairodalom, amelynek legkiválóbb művelője, a Csehov és O'Neill nyomdokaiban járó Cao J ü ugyancsak ebben az időszakban vitte színre első, nagyhatású darabjait. Az 1930-as évek irodalmi életének szellemiségére egyébként döntő mórtékben azok a progresszív, baloldali eszmei és művészi törekvések nyomták rá bélyegüket, amelyeknek eredője a forradalmi, szocialista irodalom megteremtését szorgalmazó és tekintélyes írók (Lu Hszün, Mao Tun, Tien Han, Ju Ta-fu és mások) egész sorát tömörítő —>-Oo-lien ('Baloldali írók Ligája', 1930-1936) volt. O A japán—kínai háború (1937 — 1945) időszaka részben visszavetette a fejlődést, részben azonban ú j kezdeményezések lehetőségét teremtette meg az irodalmi folyamatban. A nemzeti ellenállás, az agresszió elleni harc, a patriotizmus új ihletforrást, a témakörök gazdagodását hozta, a háborús körülmények, amobilizáltság ugyanakkor akadályává vált a nyugodt alkotó munkának. Az írók egy része emellett közvetlenül is részt kívánt venni az ellenállásban, partizánbázisokra,

a forradalmi mozgalom akkori központjába, Jenanba költöztek, ahol lassan újszerű, a népi (paraszti) tömegek ízlésnormáihoz és igényeihez, valamint az ellenállási — s később a felszabadító — háború közvetlen szükségleteihez igazodó irodalmi mozgalom bontakozott ki. E népies-szocialista irodalom elsősorban nem a modern irodalom tradícióit folytatta, hanem a régi irodalom népi hagyományaihoz, a népi színjátszáshoz és a népköltészet más, közvetlen forrásaihoz igyekezett kapcsolódni. Ezek a törekvések a népies epikai formák felhasználásában és továbbfejlesztésében (Csaó Su-li), a népies elbeszélő költészetben (Li Csi) s az ún. ->-janglco drámák (vö. Ho Csing-cse-Ting Ji: A fehérhajú lány, stb.) megteremtésében bizonyos eredményekkel jártak, bár a „nemzeti jelleg" egyoldalú és leegyszerűsítő értelmezése ennek az irányzatnak későbbi beszűkülését ós kifulladását anticipálta. A háborús évek és a háborút követő időszak egyéb irodalmi terméséből egyébként Mao Tun, Pa Csin ós Lao Sö regényei, az 1930-as évek második felében fellépő ú j költők, Aj Csing, Ho Csi-fang és Tien Csien lírája, valamint Kuo Mo-zso hazafias történelmi drámái érdemelnek említést. O A Kínai Népköztársaságmegalakulása (1949) után az irodalmi alkotómunkában elsősorban a közvetlenül megelőző években, az ún. jenani időszakban, s általában a Felszabadított Körzetekben kialakult gyakorlat folytatódott: az írók az élet ú j jelenségeit, a néptömegek megváltozó életét igyekeztek regisztrálni, különös tekintettel az emberek tudatában végbemenő változásokra, a régi és az új konfliktusára; vagy pedig a közelmúlt eseményeiből (különösen a Japánnal vívott háború és a népi felszabadító háború időszakából) merítették témáikat. A szépprózában az ún. „termelési regények" egész sora látott napvilágot, közülük Aj Vu, Csou Li-po, Cao Ming művei az iparosítás kérdéseivel és a munkásság életével foglalkoznak, Csaó Su-li, Kang Cso, Liu Csing regényei és elbeszélései pedig a falu átalakulásának különböző etapjait örökítik meg. Az ún. „háborús" széppróza művelői közül Liu Csing, Tu Peng-csen és Jang Szo neve érdemel említést. A drámairodalomban maradandóbb eredmények születtek: erre az időszakra esik Lao Sö drámaíró-művészetének kibontakozása, az 1960-as évek elejéig mintegy fél tucat színművét mutatták be. R a j t a kívül új művekkel jelentkezett Kuo Mo-zso és Cao J ü is; a legújabb generációt Hu Ko és Csen Csi-tung képviselte. A lírai költészetben az idősebb nemzedék tagjai közül Kuo Mo-zso és Feng Cse je-

280

KÍNAI

lentkezett újabb kötetekkel, s a korábban ismertté vált más költők (mint pl. Gang Ko-csia, Li Csi, Tien Csien, Jüan Csangcsing stb.) is a rendszeresen publikáló szerzők közé tartoztak. A lírai termésben ú j színfoltot jelentettek Mao Ce-tung versei, amelyekből első ízben 1957-ben adott közre egy csokorra valót a szerző. — Az irodalmi életben döntő szerepet játszottak azok az időről időre visszatérő viták és eszmei harcok (mint pl. 1951-ben a „Vu Hszün élete" c. film értékelése, 1954 —1955-ben Hu Si és Hu Feng koncepcióinak, 1957 —1958-ban pedig az ún. jobboldali írók tevékenységének bírálata), amelyek rendszerint adminisztratív intézkedéseket is eredményeztek, s ismert íróknak (Ting Ling, Aj Csing stb.) az irodalmi életből való kirekesztésével jártak. Ilyen, eredetileg tisztán irodalmi érdekű (Vu Han történész cikkei és drámája kapcsán kirobbant) vita volt az is, amely 1965 — 1966-ban bevezette az ún. „nagy proletár kulturális forradalom" időszakát. Ennek során éveken át gyakorlatilag minden irodalmi tevékenység szünetelt, beleértve a szépirodalmi könyvkiadást, folyóiratok megjelenését is. Az irodalmi élet lassú regenerálódása az 1970-es évek derekán indult meg, az első, tisztán irodalmi jellegű folyóiratok — mint a Si-kan ('Költészet') és a Zsenmin ven-hszüe ('Népi Irodalom') — 1976 elején jelentek meg újra. O Irod.: Ting Yi: A Short History of Modern Chinese Literature (1959); Chih-tsing Hsia: A History of Modern Chinese Fiction, 1917 — 1957 (1960); L. E. Cserkasszkij; Novaja kitajszkaja poezija (1972); J . PrúSek: Die Literatur des befreiten Chinas und ihre Volkstraditionen (1955); Michelle Loi: Roseaux sur le mur (Les poétes 'occidentalists' dans la Chine, 1917—1947) (1971). Galla Endre O I I I . Tajvan irodalma. A Kínai Népköztársaság részét képező Tajvan szigetén berendezkedő ún. „Kínai Köztársaság" égisze alatt az irodalmi élet vonatkozásában is sajátos helyzet alakult ki. Az irodalmi fejlődés folyamatossága megszakadt, a szigetre emigrált irodalmi szervezetek tevékenységére nemcsak az 1949 előtti közvetlen múlt teljes tagadása volt jellemző, hanem az 1919 után kibontakozó ú j irodalom is szinte teljes egészében indexre került. Főbb képviselői közül csupán a Kuomintang-kormányzatnak már korábban politikailag elkötelezett író-filozófus Hu Si, továbbá Hszü Cse-mo költő s a politikailag indiferensnek tekintett Gsu Ce-csing költő-esszéista művei maradtak úgy-ahogy hozzáférhetők. Ele-

ven erőként azonban ezek az írók sem hathattak, még az 1919-ben végbement „irodalmi forradalom" egyik zászlóvivőjének tekintett Hu Si sem, aki egyébként 1949 után hosszú évekig az USA-ban élt, s régen visszavonult az aktív szépirodalmi alkotó munkától. Az 1949 előtti időszakból gyakorlatilag csak a fordításirodalom élt tovább. Ilyenformán az élő modern kínai irodalom fő vonalától elszakadva egyfajta lombikirodalom jöhetett csak létre, amelyet a privatizáló eszképizmus nemcsak az egyetemes kínai problémák megragadásától, hanem a tajvani valóság mindennapjainak ábrázolásától is távol tartott. Különösen a lírai költészetben nyilvánult meg ez a testetlen elvontság, amely egyébként szorgalmasan utánzott világirodalmi példák (Keatst6\ Yeatsig) asztrálköntösét igyekezett magára Ölteni. De nemcsak a közvetlen, hanem a távolabbi kulturális múlt vonzó ereje is szinte a minimumra csökkent. (A nagy klasszikus kínai regények hatása pl. nemcsak írói művekben nem ól tovább, e művek az olvasóközönséget sem igen vonzzák.) A kormányzat irodalompolitikája igazában csak élesen antikommunista propagandairodalmat lát szívesen, amelynek azonban esztétikai értéke alig van, vagy egyáltalán nincs. Az utóbbi években mégis bizonyos közeledés mutatkozik legalább a tajvani valóság ábrázolásához, s hellyel-közzel a hagyományos kínai kulturális örökség áramába való bekapcsolódás, ill. a tradíciók továbbfejlesztésére irányuló törekvések is érezhetők. Erre főleg a prózaíró Gsu Hszi-ning, valamint a költő, prózaíró és kritikus Jü Kuangcsung, továbbá a fiatalabb évjáratú (közöttük tajvani születésű) írók egyikének-másikának művei szolgáltatnak példát. — Tajvan őslakói a maláj-polinéz eredetű gaók. Számuk kb. 270 ezer, közülük mintegy 170 ezer fő ól a Kuomintangkormányzat által létesített rezervátumokban. Leigázásuk már a 12. sz.-ban megkezdődött, de nagyobb arányokban csak a 17. sz.-ban folytatódott, s a 19. sz. végére lényegében be is fejeződött. Irodalmukról nincs adat. Galla Endre O IV. Hongkong irodalma. A Kínai Népköztársaság és Tajvan szellemi hatósugarába egyaránt beletartozó Hongkong irodalma kevésbé összefüggő képet nyújt. Hongkong a múlt század közepe óta angol gyarmat, szellemi életében azonban mindig is nagy szerepe volt a kínai orientációnak, s ebben földrajzi fekvése mellett döntő az, hogy lakosságának túlnyomó többsége (99%) kínai nyelvű. A hongkongi írók java része Kínából

279

KÍNAI

származott el. Közülük a legismertebb Gsang Aj-ling (Eileen Ghang), aki 1952ben került Hongkongba. I t t írt művei közül Nyugaton főleg a Jang-ko ('A rizspalánta-dal', 1954) c. regénye vált ismertté, amelyben torz képet festett a felszabadulás utáni kínai társadalom életéről. A kétnyelvűség, amely már Gsang Aj-linget is arra kényszerítette, hogy a világirodalom szélesebb olvasóközönségéhez való eljutás érdekében regényét angolra is átültesse, az utóbbi időben egyre kényszerítőbben jut érvényre más írók esetében is. Galla Endre irodalmak. O V. Kínán kívüli r kínai A Dél- és Délkelet-Ázsia országaiban élő kínai népesség zöme az utóbbi 200 — 300 év alatt kivándoroltak leszármazottja, jelentős része azonban főleg a 19. sz.-ban ós a 20. sz. elején hagyta el hazáját, főként Dél-Kínát, ahonnan elsősorban az elszegényedett paraszti tömegek menekültek a gyarmati területekre, olcsó munkaerőnek. Az érkező kínaiak több országban a gyarmatosítók és a helyi lakosság közötti közvetítőkké váltak, majd kezükbe összpontosították a kereskedelem, a közlekedési eszközök, a szórakoztatóipar stb. nagy részét. A szülőföldtől történt elszakadás után is és a hosszas ós kényszerítő asszimiláció ellenére is, olykor sok nemzedéken át is megőrizték anyanyelvüket, szokásaikat, kultúrájukat. Emellett arra is törekedtek, hogy saját iskolákat, saját írásbeliséget, sőt, több országban saját irodalmat is teremtsenek. Ezekben az irodalmakban ugyan jobbára a befogadó ország viszonyai közé integrálódott kínai etnikum speciális problémái tükröződnek, tekintettel azonban a kínainyelvűségben megőrződő eredeti kulturális örökségre, a klasszikus és modern kínai nemzeti irodalom tradícióihoz való bizonyos fokú kötődés, ill. e tradíciók továbbfejlesztésének tendenciái is megfigyelhetők bennük. Galla Endre 1. Indonéziai kínai irodalom. Az Indonéziában élő nagyszámú kínai népesség állampolgársági hovatartozása rendezetlen: külföldieknek, Kína, Hongkong, Makaó, Tajvan stb. állampolgárainak tekintik őket, vagy jobb esetben kettős állampolgárságúak, ill. asszimilálódott indonézek stb. A Kína és az indonéz szigetvilág közötti kapcsolatok több mint kétezer éves múltra tekintenek vissza. Az erről szóló első írásos emlékek a nyugati Han-dinasztia (i. e. 206— i. sz. 8) korából származnak. Nagyobb számú kínai telepes érkezett a 14. sz.-ban Borneo (Kalimantan) szigetére. Később, a gyarmatosítás idején olcsó bérű munkaerőként jelentek

meg a holland ültetvényeken. A kegyetlen bánásmód miatti tiltakozó megmozdulásokért számos alkalommal kínaiellenes pogromok nehezítették a bevándorlók életét (legutóbb 1965-ben). — A kínai közösség irodalmi tevékenységének kezdetei a 19. sz. végére tehetők. A kínai eredetű irodalmi alkotások azonban zömmel maláj, később pedig indonéz nyelven jelentek meg. Egyre gyakrabban láttak napvilágot a kínai klasszikus művek helyben készített átdolgozásai a lakosság többsége számára érthető melayu rendah ('köznapi maláj') nyelven. (A maláj írók ekkor még a szultáni udvarok kifinomult melayu tinggi ('ékes maláj') nyelven tették közre műveiket.) A maláj nyelvű kínai művek kiadatását és terjesztését az a tény is szükségessé tette, hogy a szigetvilágban élő kínaiak második-harmadik nemzedéke már csupán beszélte anyanyelvét, de a kínai írás elsajátítására csak keveseknek nyílt módja. Később ugyan a kínai közösség saját nyelvén is kezdett kiadni sajtótermékeket, de ezek mennyisége jelentéktelen a maláj, majd indonéz nyelven kiadott kínai művek mennyiségéhez viszonyítva. í g y a modern nemzetté válás időszakában, főként századunk húszasharmincas éveitől kezdve indonéziai kínai írók is kivették részüket az ú j indonéz irodalom megteremtésében. (->-még maláj irodalom, indonéz irodalom, jávai irodalom) O írod.: Nio Joe Lan: Sastera Indonesia — Tionghoa (1962); Tio le Soei: Lie Wimhok 1853-1912 (1958); Ajip Rosidi: Masalah Angkatan dan Periodisasi Sedjarah Sastra Indonesia (1970). Török Sándor 2. Malaysiai kínai irodalom. A fiatal malaysiai államalakulat, amelynek egy ideig Szingapúr is része volt, többnemzetiségű ország, s nemzetiségeinek sorában lélekszámukat tekintve a kínai származásúak előkelő helyet foglalnak el. A kínai lakosság zöme a maláj félsziget nyugati partján levő nagyvárosokban ós Penang szigetén él, és elsősorban kereskedelemmel foglalkozik, de belőle kerül ki az értelmiségiek nagy része is. Ú j hazájában több generáció után is megőrizte nyelvét, kínai nyelvű helyi irodalmat azonban nem teremtett magának, irodalmi kultúrájával a kínai irodalomhoz, és a születőben levő modern malaysiai —maláj irodalomhoz kapcsolódik. Galla Endre 3. Szingapúri kínai irodalom. Szingapúr városállam 1965-ben vált ki a Malaysiai Államszövetségből. Lakosságának kb. 76 %-a kínai. Kínai nyelvű irodalma alig ismert, csupán a pekingi születésű Han Suyin (Han Szuj-jin) írónő szerzett magá280

KÍNAI

nak hírnevet külföldön is. (Bővebben -*•Szingapúr irodalma.) Galla Endre O VI. Más népek kínai nyelvű irodalma. A japánok, a koreaiak és a vietnamiak több mint egy évezreddel ezelőtt átvették a kínai írást, s saját nemzeti kultúrájuk erőteljes kínai hatás alatt fejlődött. E népek régi irodalmában és írásbeliségében ezért jelentős szerephez jutott a régi kínai irodalmi nyelv, a ven jen is, nagyszámú alkotásuk íródott kínai nyelven. O 1- Kínai nyelvű irodalom Japánban és Koreában. Azokban a századokban, amikor a japán és koreai államiság kialakult (6 — 8. sz.), Japán és Korea környékén egyetlen civilizáció létezik: a kínai civilizáció, amely hosszú múltjával és óriási mennyiségű produktumaival nagy segítség és egyben súlyos teher mindkét alakuló ország számára. Allamberendezés, tudomány, irodalom, ideológia, etikett, s mi minden, amire szükség van, s amit éppen ezért át kell venni, a helyi igényekhez igazítva, vagy még gyakrabban: módosítás nélkül. Ehhez írásra és írásbeliségre van szükség. Létezik is: a kínai. Nem is akármilyen írás ez: teljesen adekvát a monoszillabikus, izoláló kínai nyelv lejegyzésére, és alig alkalmazható a poliszillabikus és agglutináló japán és koreai lejegyzésére. Ez sok mindent eldönt: írni gyakorlatilag csak kínaiul lehet, amíg létre nem jön a saját nyelv szerkezetének megfelelő saját írás: Japánban korán, a 8 — 9. sz.-ban (hiragana és katakana szótagírás), Koreában viszonylag későn, a 15. sz.-ban (hangul betűírás). Az adekvát írás létrehozásával azonban nem szűnik meg egy csapásra minden probléma: egy hatalmas elsődleges civilizáció egészével kell megküzdeni. Ez a küzdelem sok évszázadon át tart. Ennek következménye: sokáig húzódik a kettős (kínai és hazai) írásbeliség korszaka — a történelmi tegnapig. Az egész irodalom alakulását befolyásoló nyelvi jelenség: a fonológiai szerkezet radikális különbségei miatt a kínaiul tudó japánok és koreaiak normálisan nem kínai ejtéssel tudták a kínait, hanem a kínai szavakat saját fonológiai szerkezeteikhez alakították, melyeket tudós konvenció rendszerezett. Ez a japános kínai: sino-japáni, ill. a koreaias kínai: sinokoreai ejtés és szókincs. Ennek sajátos következménye, hogy gyakorlatilag az egész kínai szókincs benne van a japán és koreai nyelvben: sino-japán és sinokoreai szavak. Emiek további következménye: a japánok és koreaiak olyan ú j összetett szavakat is gyártanak, napjainkban is, melyek a kínai grammatika szabályai szerint épülnek fel, de amelyek olykor

különböznek aktuálisan (az összetevő konkrét morfémák megválasztásában) a kínai országi variánstól. A sino-japán és sino-koreai szókincs megszilárdulásához járult hozzá véglegesen, hogy a saját ábécé (hiragana, katakana, hangul) kialakulása után is kínai írásjegyekkel írják a kínai szavakat, sőt, a japánok a japán nyelvű fogalomszavak nagy részét is. ÉszakKoreában a hatvanas évek elejére véglegesen megszüntették a kínai írásjegyek használatát. Dél-Koreában is várható ez az esemény. Japán viszont, bár ma már csökkentett számban (nem egészen kétezer), továbbra is kitart a kínai írásjegyek használata mellett. O Japánban szorgalmasan és kedvtelve művelték a kínai nyelvű és kultúrájú prózát és verset egyaránt, de kínai nyelvű drámai játék természetesen nincs: a fülnek nem lehet idegen nyelven szólni, még sino-japán ejtéssel sem. A két nyelv közötti radikális grammatikai különbözőségek miatt egészen gyökeresen eltér egymástól a kínai és japán verselés: kínai verstan szerint nem lehet japánul verselni, és megfordítva. A kínai vers gyakran rímes, gyakran a zenei hangsúly szabályos váltakozásaira épül, gyakran szótagszámláló. A japán vers viszont soha nem rímes (mert nem lehet az), zenei hangsúlytól soha nem függ (mert nincs a japán nyelvben zenei hangsúly), szigorúan moraszámláló (egészen kevés kivételtől eltekintve, amikor is a moraszám szűk határok között ingadozik) és hangsúlyos (ezt a tulajdonságot a kutatók időnként figyelmen kívül hagyják). A kínai írás szerkezetének, az írott kínai nyelv konzerváltságának és a kínai nyelvtörténet sajátos alakulásának köszönhetően — körülbelül azóta, hogy a japánok (és a koreaiak) átvették a kínai kultúrát — a kínai vers szemmel érthető csak, de füllel nem (a mérhetetlen számú homonima miatt). így a rímet sem lehet hallani igen sok esetben, csak tudós szótárból kikeresni. A japán (és koreai) vers ezzel szemben érthető füllel is, bár a japán verseléskultúrában szintén igen rövid idő után olyan súlyos formai kényszerek és szokások (pl. makurakotoba) alakultak ki, melyek csak erősen gyakorolt és az áthagyományozásra súlyt fektető írásbeliségben képzelhetők el. A ,,szemvers" és a ,,fülvers" közötti különbségek igen sok „stilisztikai" különbséget eredményeznek. Ezek miatt lehetséges az, hogy a japán (és koreai) nyelvű költészetet nem nyomja a kínai teher, belső törvényei szerint alakulhat. Japánban az első kínai költészeti gyűjteményt 751-ben állították össze: Kaifüsö. Ezeket újabbak és újabbak követték: Ryöun-shü (814), Bunka

281

KÍNAI

Shürei shü (818, Keikokushü (827). Sajátos, araikor egyazon antológiában vegyesen szerepelnek kínai és japán verselést! versek, akár ugyanazon költőtől is. Ezekben a költőkben a két verselés gyökeres különbözőségei miatt, nyilvánvalóan két teljesen különböző verskompetencia épült fel. A 11. sz. második felében összeállított antológia, a Wakan röei-shü pl. 587 kínai és 217 japán verselésű verset tartalmaz. A kínai nyelv kiműveltségét és presztízsét m u t a t j a az olyan jelenség is, hogy az első japán verselésű antológiában, a Manyőshüban a versek keletkezéséről szóló prózában írt „előszavak" kínai nyelvűek. A buddhista himnuszok három f a j t á j á t recitálták: a szanszkrit nyelvűeket a szanszkrit kínaias olvasási módjának sino-japán ejtésével, a kínai nyelvűeket sino-japán ejtéssel, és a japán nyelvűeket. A hamarosan nagy életerőről tanúskodó japán verselésű költészet megfosztotta jelentőségétől a kínai verselésű költészetet, de emez még századokon át tartotta magát, legalább tudósabb körökben. Ezt segítette elő, hogy a 9. sz. végén, Kína hanyatlásának kezdetén általánosan megcsappant a japánok érdeklődése Kína iránt. Fontos említeni egy szociológiai körülményt, ami befolyásolta a prózát és verset egyaránt: a szótagírás létrejötte után a férfiaknak normálisan a nehezen tanulható kínai írásjegyeket használva illett írni, míg a nőknek lehetőleg csak a könnyen tanulható japán szótagírást volt szabad használniuk. Az egyébként is éles eszű Sei Shönagon írónő pl. állandóan rosszindulatú pletykáknak volt kitéve amiatt is, hogy tudta a kínai írásjegyeket. í g y alakulhatott ki, hogy a férfiirodalom kínaiasabb, a női pedig szinte kizárólag japán. A Heian-kori (794— 1185) udvari női irodalom súlya azonban nem különbözött a férfiirodalométól, s talán így alakult ki, hogy a próza- és versirodalom egyaránt szokatlanul nőies, a férfiirodalomban is. Ebben nagy súlya lehetett még annak, hogy a buzgón kultivált férfi—nő-kapcsolatok keresésében és megőrzésében óriási szerepet kapott a bonyolult és finom jelképrendszerekben bővelkedő verseken keresztüli érintkezés. A japán próza kezdetei s a „fontos" szövegek (hivatalos történetek, jog, szertartások) kínai nyelvűek. Nem pusztán kínai nyelven íródtak ezek, de automatikusan átvették a japánok a „stílusfajták a t " is, a műfaji követelményeket is. Az első japán történelem, a Kojiki (712) nagyjából japán nyelven íródott, de az egykorú előszó hozzá kínaiul. A nem sokkal később keletkezett első hivatalos, állami történeti munka, a Nihongi vagy

Nihon shoki (720), majd folytatásai (Rikkokushi) már kínaiul íródtak. Ehhez hasonlóan a szintén állami megrendelésre készült Judokik, melyek az egyes tartományokat írták le, a földrajzi adatokból a helyi mítoszokig és szokásokig, ugyancsak kínai nyelvűek. A Ming-kori (1368 — 1644) Kína iránt ismét megnőtt a japán érdeklődés. Népszerűek voltak a Mingkori novellák, meg a kínai regények, mindenekelőtt Si Naj-an Suj-hu-csuanja. Japánok is írtak hasonló tartalmú ós felépítésű elbeszéléseket kínaiul. A Tokugawa-kor (1600 — 1867) mérhetetlenül változatos és színes elbeszólésirod almára is hatott a kínai példa: a yomihonők kínai tanulmányok keretében születtek, ugyanígy a kínai nyelvű sharebonók előfutárai a kínai erotikus-pornográf irodalom hatása alatt (Dorautsu: Ryoha shigen, Tankatei Shujin: Hyakka hyörin). A Tokugawák erős konfuciánus ideológián alapuló államigazgatást teremtettek meg, fő ideológiai eszméiket a neokonfuciánus tanítások atyjától, Gsu Hszitől (1130 — 1200) merítették. A 17. sz.-ban különösen felerősödik a „Kína-kutatás" Japánban (kangakushá), képviselőik nem pusztán kínaiul írnak, de veszett ellenségei a buddhizmusnak, s az akkor egy pillanatra megjelent kereszténységnek. A közvetlen „Kína-kutatáson" kívül általános történelmi, társadalmi és etikai kérdésekkel is bőven foglalkoznak. Yelük szembenálló törekvéseket fejeztek ki a tevékenységükkel ellenkezve kialakult „Japán-kutatók" (wagakusha). Az utolsó száz évben Japán Európa ós Amerika felé fordult, általuk igyekezett megújulni. Megszűnt Kína közvetlen hatása, s most már, a század eleje óta a kínaiak igyekeznek tanulni a japánoktól. A japán tudatra mégis mindmáig ránehezedik a roppant súlyú Kína. O A kínai nyelvű koreai irodalom problematikája teljesen analóg a kínai japán irodaloméval. Az egyetlen jelentős különbség, hogy csak a 15. sz.-ban alakult ki a koreai nyelvnek adekvát írás (hangul). Addig — kevés értékes szórványtól eltekintve — csak kínai nyelven, kínai „stílusokban", kínai műfajokban, kínai verstan szerint lehetett írni. A koreai költészet kizárólag orálisan terjedt. Korai szakaszáról — rekonstrukciókon és hipotéziseken kívül — legtöbbet azokból a versátalakításokból tudunk, amikor a koreai nyelvű és verselésű orálisan terjedt verseket kínai nyelvre, kínai versmérték szerint tették át. Ezek a „fordítások" az eredetitől esztétikailag teljesen különböző versek, ami természetes is, hiszen a koreai vers rímtelen, zenei hangsúly nélküli, kötetlen szótagszámú laza ütemes

KÍNAI

verselés. A koreai kínai költészet első nagy mesterei a Tang-kori Kínát járt Cshö Cshivon (857 — 915 k.), s a 12 — 13. sz.-ban Ri Inno és Ri Gjubo. Kínai verset írni Koreában a múlt században is megbecsülésre méltó volt. A prózairodalomban szépirodalmi értékeket is magába rejtő kínai nyelvű történeti munkák (Kim Buszik: Szamguk szagi; írjon: Szamguk jusza; Korjosza) mellett korán megszülettek az első szépirodalmi ambíciójú sztorigyűjtemények (Kim Demun: Hvarang szegi, 8. sz.; Pag Illjang: Szuidzson, 11, sz.). A Korjo-dinasztia (918 — 1391) idején az udvar alacsony rangú hivatalnokokat bérelt, hogy anekdotákat, történeteket gyűjtsenek, s azokat — kínaiul — lejegyezzék. Természetesen, e hivatalnokok maguk is kitaláltak történeteket, melyek főként történelmi témákról és kurtizánokról szólnak (Ri Gjubo, Cshö Dzsa, Ri Dzsehjon, 12 — 14. sz.). így alakul ki kínaiul a pheszolirod&lom. Döntő befolyással van erre a korabeli és a kicsit korábbi kínai elbeszélőirodalom. A Ridinasztia (1392 — 1910) ízig-vérig konfuciánus, így a már megkonstruált adekvát koreai írás, a hangul ellenére is folytatódik a kínai nyelvű irodalom támogatása (a koreai írást időnként üldözik is). Kínaiul ír a koreai írók nagyjainak egy része (Cshö Dzsa, Kim Sziszup, Rim Dzse, Pak Csivon). Megőrzik a kínai elbeszélésirodalom fontos tulajdonságait, de nem egyszerű imitátorok. A 20. sz.-ban inkább párhuzamos alakulását találhatjuk a kínai és koreai irodalomnak, a kínai segítség elsősorban eszmei. ( —hanszi, japán irodalmi formák, japán irodalom, kanshi, koreai irodalmi formák, koreai irodalom) Mártonfi Ferenc O 2. Kínai nyelvű irodalom Vietnamban. Vietnam korán, az i. e. 3. sz.-tól rövidebbhosszabb megszakításokkal az i. sz. 10. sz.ig a feudális kínai császárságok fennhatósága alatt állt, s ezt követően a 18. sz.-ig még háromszor kellett visszavernie az északi támadókat. A kínai császárságok fennhatósága rányomta a bélyegét a vietnami irodalomra is. A vietnami népnek ugyancsak nem volt saját írása, egészen a 19. sz. elejéig a kínai írás volt a hivatalos írás. Az uralkodó osztályhoz tartozó művelt, írástudó réteg a kínai kultúrán nevelkedett, s elég korán kialakította a kínai nyelvű irodalmat. A legrégibb szövegek a 11. sz.-ból maradtak fenn. Ezek részben költemények, részben a vietnami császári udvar évkönyveibe bejegyzett prózai szövegek. A vietnami írástudók a 13. sz. végéig, a kínai írásjegyekkel, de vietnamiul író chu nőm írás

megszerkesztésig kizárólag kínai nyelvű műveket alkottak. A Ly- és a Tran-dinasztia idejéből (a 11. sz.-tól a 14. sz.-ig) fennmaradt költeményeket buddhista szerzetesek és a császári udvar előkelőségei (császárok, miniszterek, hadvezérek) írták. A szerzetesköltők sorában Khanh Hy, Bao Oiam, Bao Giac, Khong Lo, Tu Dao ós Mai Giac neve maradt fenn. Főként a 11. ós a 12. sz.-ban, a buddhizmust pártoló Ly-dinasztia idején tettek szert befolyásra. Költeményeik témája a buddhista gondolatvilág irodalmi kifejtése. A császárok közül Ly Thai Tho és Ly Nhan-Tho volt a legismertebb író, a hadvezérek között Ly Thuong Kiet és To Hien-Thanh szerzett költői hírnevet is. O (—vietnami irodalom) O Irod.: M. Durand: Littérature vietnamienne (Histoire des littératures, 1956); Nguyén Dinh Thi: Coup d'oeil sur la littérature vietnamienne (1956). Bögös László Kína irodalma: Kína soknemzetiségű ország. A lakosság többségét (94%) kitevő kínai (—kínai irodalom) nép mellett mintegy 50 nemzetiség él az országban. Közülük a legtöbb a sino-thai nyelvcsaládhoz tartozik, a többi más nyelvcsaládok, ill. nyelvi csoportok (török, mongol, tibeto-burmai stb.) között oszlik meg. Egyes nemzetiségeknek olykor a nagyobbik, olykor pedig csak a kisebbik része él Kínában (gyakran még az elnevezésük is más és más), a többi a szomszédos országokban (SZU, Burma, Mongólia stb.) ól. Több nemzetiségnek (mandzsu, mongol, tibeti stb.) van irodalma. Bögös László kínai színjáték: A kínai irodalomban nem alakult ki az európai értelemben használt dráma esztétikai kategóriájának megfelelő műfaj, a színjáték viszont a 13. sz.-tól kezdve a kínai művészet egyik fontos ága, amely változatos formáival igen nagy hatást gyakorolt a 20. sz.-i európai színházművészetre is. O A színházi előadás alapjául szolgáló színmű szerkezeti jegyeit, ábrázolásmódját tekintve az elbeszéléssel, regénnyel rokon: a színművek többségében a cselekmény nem sűrűsödik egyetlen drámai csomópont köré, különböző cselekményszálak összefonódásából drámai összeütközések nélkül bontakozik ki a történet, amely szinte kivétel nélkül mindig jó véget ér, hasonlóan az indiai színjátékhoz. A színjáték meséjét történelmi, mitológiai események, elbeszélő költeményekben, történeti esszékben vagy más színművekben korábban is feldolgozott folklór jellegű vándortémák alkotják; cselekménye szituációsémákból épül, alakjai javarészt

283

KÍNAI

állandó típusok, kötött szerepkörökre oszlanak. A szereplőket általában nem drámai akcióik jellemzik, hanem lírai eszközök: a prózai párbeszédes részek közé lírai dalok ékelődnek, amelyekben a szereplők érzelmeiket, véleményüket mondják el. A dalokat hangszerkísérettel adják elő. A dallamok (koronként változó) között zenei szabályokat követnek. O A kínai színjáték teljes gazdagsága az előadásban bontakozik ki. Az előadás sajátosságát a zene, tánc, kellékek, jelmezek és a színész akrobatikus és pantomimikus elemekből álló stilizált mozgásának egységén alapuló jelzésrendszer alkotja. A kínai színjátszás valamennyi korszakát összetett jelzésrendszer jellemzi, de az egyes elemek formája és jelentése állandóan változik. A színészek gyermekkoruktól kezdve sajátították el és nemzedékről nemzedékre örökítették át a mesterség fortélyait, minden nagy színészegyéniség alakította, formálta az ábrázolásmódot. O A kínai színjáték eredete a kultikus szertartásokig nyúlik vissza. Ősi harci rítusokból, sámánok isteneket idéző fohászaiból, félelmetes állatokat (oroszlánt, tigrist) utánzó táncokból ered az utánzás művészete. A Si kinghen ('Dalok könyve') találkozunk a színjáték eredetének első írott nyomaival. A Si king valamennyi darabját ünnepek, lakomák, szertartások alkalmával ének és tánc kíséretében adták elő. Az első rész, a Fejedelemségek dalai között sok a felelgetős vers, ezek ősi párbeszédes előadásfonnát őriznek. Ódái vallási szertartások alkalmával előadott táncos jelenetek nyomát őrzik. A sámántáncok, rituális játékok nyomát követhetjük Csü Jüan költeményeiben: a Csu fejedelemség varázsénekei alapján írt Csiu fcóban ('Kilenc dal') és a neki tulajdonított Csaó hun ('Lélek idézése') c. elégiában. A Li ki ('Szertartások feljegyzései') bővebb leírást ad a Csou-kori (i. e. 1122 —121) táncos szertartásokról; megkülönböztet harci, kultikus és ünnepi táncokat, leírja, hogy milyen eszközöket tartottak a kezükben a táncosok. A Csou-kor után a táncos jelenetek mindinkább elszakadtak a vallási rítusoktól, de a népi ünnepeken, arisztokraták lakomáin, a császári udvar szertartásain továbbra is fontos szerepet játszottak. A hősi legendákat idéző táncosénekes szereplések a Han-korb&n (i. e. 206—i. sz. 220) szan-jüe néven ismeretesek. A buddhizmus elterjedésével és a barbár népekkel való érintkezés során indiai és belső-ázsiai zenei hatások érik Kínát. Ennek nyomán a táncok és ünnepi játékok más népek folklór-elemeivel gazdagodnak. A városi élet kifejlődésével 284

egyre színesebb, gazdagabb ünnepekről számolnak be a történeti feljegyzések. A Szuj-dinasztia (581 — 618) történetéről szóló Szuj súban szereplő leírás szerint teknősbékának, sellőnek, halnak, víziszörnynek öltözött emberek lepték el a teret, ahol a császár vendégül látta a türk kagánt. Az ünnep szereplői ködöt fújtak, átváltozásokkal kápráztatták el a nézősereget. A krónika egy újévi ünnepről szóló leírása szerint a főváros utcáin nyolc mérföldön át nyúlik a színpad, s harmincezer résztvevője volt a látványosságnak. Tang-kori (618 — 907) feljegyzések szerint ötszáz gyermek adott elő démonűző táncot. A Tang-korban már rövid, tréfás táncjelenetekről is beszámolnak a krónikák: a Szu csüng-lang egy Szu nevű részeges ember különböző kalandjairól szóló táncok gyűjtőneve; a po-tou jelenet egy hűséges fiúról szól, aki nyolc hegyet megmászva — nyolc táncot járva — ment el apja holttestéért; a Lan-ling-vang álarcos tánc, hőse egy fejedelem, aki lányos arcát szégyellve, minden csata előtt álarcot öltött, hogy félelmetesebbnek tűnjék az ellenség előtt. A Tang-korban az udvari zenészek kiképzésére külön intézményt állítottak fel Li jüan ('Körtefakert') néven. A szó később mind a kínai, mind az európai szakirodalomban a kínai színészek és színtársulatok szimbólumává vált. A császári udvar szertartásain részt vevő táncosnők oktatására külön intézményt állítottak fel, ezt csiao-fangnak nevezték. A tánc mozdulatrendszere a későbbiekben a színjáték részévé vált. O A színjáték kialakulásának másik fontos szála az elbeszéléshez vezet. A 8 —10. sz.-ban kialakult szóbeli elbeszélő forma, a ping hua egyesek szerint a beszólt nyelvű elbeszélésirodalom és a színjáték közös őse. Tém á j a szerint négy típusra osztható: hsziao suo — bírósági és szerelmi történetek; suo csing — vallási tárgyú legendák; suo su — történeti mondák; can csing — buddhista hitre térítésről szóló históriák. Ugyanebből a korból fennmaradtak pien mennek nevezett elbeszélő költemények, amelyeket hangszerkísérettel, recitálva adtak elő. Az irodalmi nyelvű (ven jen) elbeszélés, a csuan csi 1. szintén a Tangkorban alakult ki, valószínűleg a szóbeli elbeszólésformák hatására. Mindezek a formák közelebb vittek egy lépéssel az önálló színjáték kialakulása felé. Az elbeszélés és a színjáték kölcsönhatása soha nem szűnt meg; nemcsak témáik rokonsága és szerkesztésmódjuk hasonlósága szembetűnő, hanem a 16 —17. sz.-i elbeszélések egyes formai és tartalmi jegyei is a színjátékkal való közös eredetre

KÍNAI

mutatnak: regények fejezeteit hujnak ('alkalom') nevezik; minden huj bevezető verssel kezdődik, akárcsak a színjáték jelenetei; az elbeszélés szövege — mint a színjátékban — az érzelmi csúcspontokon dalba csap át. O A színjáték kialakulásának fontos előzménye még az ún. paj hszi ('száz mulatság'). Az elnevezés különböző vásári szórakoztató műfajok — akrobatika, némajátékok, vívóviadal, báb- és árnyjáték, bohóctréfák, mutatványok, tánc és mesemondás egyvelegét jelentette. O A 11. sz.-tól kezdve szaporodnak az adatok a kezdetleges színjáték különböző formáiról. Igen sokféle kifejezéssel találkozunk, amelyek mind egy-egy színjátékformát jelölnek, mivel azonban az előadott történetek írott formában nem maradtak fenn, csak következtetni lehet arra, hogy az egyes kifejezések milyen formát takarnak. Az északi „ b a r b á r " dzsürcsi és kitaj törzsek uralma alatt álló területeken nyomon követhető a dalfüzérekből álló románc, a csu kung tiao fejlődése, továbbá a kezdetleges színjátékforma, a különböző jellegű produkciókat tartalmazó, de kötött szerkezetű ca csü 1. előadása; a jüan pen valószínűleg ennek emlékeztető szövegkönyve volt. A Szung-dinasztia déli területein az északi típusú színjátékformákkal egyidőben alakul ki a táncos-énekes szereplésekből a déli típusú színjáték (nan hszi), amelynek felvirágzása a 14-—15. sz.-ra esik. O A kínai színjáték első virágkora a mongol Jüan-dinasztia uralkodásának ideje (1279 — 1368). Ebből a korból váratlanul gazdag színműirodalom maradt fenn. A 14. sz. elején összeállított Lu-kujpu c. jegyzék 152 szerző több mint 400 művét sorolja fel. Napjainkig közel kétszáz színmű maradt fenn, nagyobb részük a 16. sz.-ban lejegyzett változatban. A Jüan-kori ca csü zárt szerkezetű, mindig négy felvonásból áll, a párbeszédes részek közé ékelődő dalok a csu kung tiaóból átvett dalfűzési és ritmikai szabályokat követik. Témái javarészt az elbeszélő műfajokban korábban már feldolgozott történetek. A legjobb művek felvillantják a kínai társadalom alapkonfliktusait; a korszak egyes alkotásai közel állnak a drámához. A kor legjelentősebb színműírói: Kuan Han-csing, Cseng Kuan-cu, Ma Cse-jüan, Paj P u ós Vang Si-fu. Európában két Jüan-kori színműnek volt hatása: Li Hszing-tao: Huj-lan esi ('Krétakör') c. műve Klabund, majd Brecht feldolgozásában vált ismertté, a Csao-si ku-er ('Árva a Csaó házból') pedig Voltaire: L'orphelin de la Chine c. tragédiájának alapötletét adta. A Jüan-kor színjátszásáról igen kevés közvetlen adat

maradt fenn, a színművek dramaturgiai jegyeinek és a játékra vonatkozó utalásoknak (ko) számbavétele alapján következtethetünk, hogy a színészek már kialakulóbanlevőjelzésrendszer szerint játszottak. Mind a szerepkörök elnevezésének következetlensége, mind a játókra vonatkozó utalások sokfélesége azt mutatja, hogy a jelzésrendszer még nem volt egységes. O A Jüan-kor második felében a ca csütől fokozatosan a déli típusú színjáték, a nan hszi vette át a vezető szerepet. A nan hszi feloldja a ca csü szerkezeti kötöttségeit, tartalmilag laza epizódfüzérré válik, sok szép lírai részlettel. A Jüan-kort követően a klasszikus kínai színműirodalomból teljesen hiányzik a dráma. A művek szerkezeti jegyeiket, ábrázolásmódjukat tekintve a regényhez közelítenek. A déli szín játéktípus a Mingfcorban (1369 — 1644) vált uralkodóvá, s e kortól kezdve csuan csinek nevezték. Megszámlálhatatlanul sok mű született ebben a korban: a 18. sz.-ban összeállított Csü haj ('Daltenger') c. gyűjtemény korántsem teljes címjegyzéke 1013 darabot tart számon. A nan hszi legjelentősebb alkotása Kao Ming: Pi-pa esi ('A lant története') c. műve. Felvonásainak száma kötetlen, a művek előadása több napig is eltartott. A színjáték a vásárterekről beköltözött az előkelők palotáiba. Mind több hivatásos színtársulat működik, így — bár a színjátszás sokat veszített frisseségóből — mód nyüt technikájának és ábrázolási módszereinek csiszolására. Ebben a korban alakul ki például a jelmezek jelképes jelentése. A népi színját3zás sem szűnik meg teljesen, s állandóan új formákat teremt. Ezek közül emelkedik ki és válik országos jelentőségűvé a 16. sz.-ban a kun csü. Vej Liang-fu zenetudós a Csiangszu tartományi Kunsanban zeneiskolát alapított, megreformálta a helyi színjátékforma éneklésmódját, kidolgozta dallamfűzésónek szabályait. E szabályok alapján ú j művek születtek, s műfaj hamarosan országszerte elterjedt. A kun csü legjelentősebb alkotói: Liang Csen-ju, Tang Hszien-cu, Sen Csing, Lü Tien-cseng, majd a Csing-korban (1644 — 1911) Kung Sang-zsen, Li J ü és Hung Seng. Mind irodalmi formáját, mind előadásmódját tekintve a kun csü a legkifinomultabb kínai szín játékforma. Előadásai során alakult ki a szerepköröknek csing csüben is használatos felosztása, az éneklésmód, a jelképes gesztusrendszer legtöbb eleme. O A sok jelképpel és irodalmi utalással tűzdelt stílust a 18. sz.-ban kiszorítja a népi színjátszás számtalan ú j formája (ti-fang hszi). Ezek mindegyike tanul a kun csittől, de felfrissíti annak finomkodó

285

KÍNAI

stílusát. A helyi jellegű formák közül az Anhuj tartományi pi huangn&k volt a legnagyobb hatása, amely eljutva a fővárosba csing csü ('fővárosi színmű', Európában ismert nevén pekingi opera) néven vált ismertté. O A csing csü színpada három oldalról nyitott, téglalap alakú emelvény, két bejárattal. A színészek mindig a jobb oldali bejáraton lépnek be a színre, s a bal oldalin távoznak. A hat-nyolc tagú zenekar a színpad egyik oldalán helyezkedik el. Díszlet általában nincs, asztal, szék és pad lehet a színpadon. A helyszín jelzésére paravánokat használnak: kőfalrészietet és kaput ábrázoló paraván a városfalat jelzi, a tarka tájképet ábrázoló — hegyes, sziklás vidéket; folyó, tó jelzésére vízben úszó hal képével díszített négyszögletű zászló szolgál; ha valaki kocsin utazik, két, kereket ábrázoló zászló között lépdel. A színész szerepkörének megfelelő jelmezben és maszkban jelenik meg, előírt gesztusrendszer szerint mozog, beszél. A csing csü szereplői a következő szerepkörökre oszlanak: lao-seng — öregember, hsziao-seng — fiatal ember, lao vu-seng — öreg harcos, vu-seng — fiatal harcos (akrobata szerepkör), csou — komikus karakter (clown), csing — festett arcú (jellemző jó vagy rossz tulajdonságokkal rendelkező) férfi szereplő, gyakran történelmi személyiség, vu-csing — festett arcú harcos (hadvezér), lao-tan — öregasszony, csing ji — erkölcsös nő, hua-ta — kurtizán, szolgálólány, kuj-men-tan — hajadon, vu-tan — akrobatikus női szerepkör, csou-tan — komikus női szerepkör, taoma-tan — harcos jellemű asszony, hadvezérnő. A jehnez a szerepkörtől függően változik, de egy-egy szerepkörön belül is sokféle lehet. A jelmez minden részlete (köntös, szoknya, kötény, öv, kalap, fejék, kendő, nyakék, lábbeli) utalás a hős (hősnő) társadalmi rangjára. A férfiak szakállformája, a nők hajviselete szintén rangot, életkori sajátosságot, jellemvonást jelez. A mandarin deréktól elálló merev övet visel, a tábornok rangját hátára erősített zászló jelzi, a fej ékről hátra lógó rókafarok „barbár" (nem han nemzetiségű) szereplőt jelent, a fejékre erősített fácántoll a hatalom jelképe stb. Az arc kikészítése igen jellemző és dekoratív. A színes, kötött ornamentikájú, arcra festett maszk azonban csak a csing szerepkör jellemzője. A történelmi alakoknak, regényekből név szerint ismert hősöknek (pl. Majomkirály) állandó, azonnal felismerhető maszkjuk van. A csing szerepkörhöz tartozó többi alak arcfestése jellemvonásokat jelez: a vörös a becsületesség, a kiválóság színe; a fekete az erőé és az

egyességé a fehér az álnokságó, hitszegésé; a földöntúli lények arca ezüst vagy arany. A színek és vonások kombinációi igen árnyalt vizuális jellemábrázolást tesznek lehetővé. A jellemzés leggazdagabb eszköze a színészi mozgás. A csing csü gesztusrendszere külön „nyelv", a színházba járók, mint anyanyelvüket, gyermekkoruktól tanulják meg az egyes mozdulatok jelentését. A szerepköröket konvencionális szabályokhoz kötött járás, fej- és kéztartás jellemzi. A jelmez ujjához erősített hosszú fehér selyem (suj-hsziu) segítségével izgalmat, örömet, bánatot s egyéb érzelmi megnyilvánulásokat fejeznek ki. Bizonyos mozdulatok pantomimjellegűek, a konvenciórendszert nem ismerők számára is érthetőek (pl. csónakázás egyetlen evező segítségével, varrás tű és cérna nélkül, lovaglás „lovaglóostor" — bojtokkal díszített fémpálca — segítségével). Egy példa szerepkörök mozdulatainak szigorúan előírásaira: „A csing-ji színésznő mozdulatai nem lehetnek túl nagyok, kezét nem tárhatja szét egészen, nem emelheti a válla fölé. . . Fejét nem ingathatja, hosszú hajfonata mozdulatlanul feküdjék a vállán. . . Járás közben két térdót tartsa egymáshoz közel, váll- és fejtartása legyen könnyed . . . Két lába járás közben mindig p á r h u z a m o s . . . " Gsiang Hszin-iung: Gseng men hszüe hszi csi ('Jegyzetek Cseng iskolájának színészneveléséről'). A kínai szülészek e szigorú szabályok elsajátítása mellett a szerep koreográfiájának kidolgozásával rengeteg alkalma nyílik árnyalt és sokoldalú egyéni ábrázolásra,. A csoportos jelenetek látványos és pontosan végrehajtott akrobata- és zsonglőrmutatványai csata jelenetek felidézésére alkalmasak. E sokoldalú jelzésrendszer sok évszázados fejlődése során vált ilyen árnyalttá, csiszolttá. A csing csü a 19. sz.-ban nyerte el végleges formáját. Az előadások alapjául szolgáló színművek ekkor már rendszerint nem hivatásos írók művei, hanem hagyományos témák, regények feldolgozásai, amelyeket az egyes társulatok igényeinek megfelelően alakítanak. így a művek szerzőinek neve általában meghatározhatatlan. A 20. sz.-i kínai színművészet két nagy alakját, Gseng Jen-csiut és Mej Lan-fangot színműíróként is számon tartják. O A Kínai Népköztársaság megalakulása után megkezdődött a színjátékörökség rendezése. Országos fesztiválokon előadták a helyi formák értékes alkotásait. Megindult a mintegy háromszázféle helyi színjátéktípus összegyűjtése és kiadása. Az 1949 — 1950-ben megindított színházi reform során betiltották a káros eszmei hatásúnak tartott darabokat, elsősorban a

286

KINCK

rémdrámákat és misztikus műveket. A színházi reform legpozitívabb vonása a különböző formák egymásra hatása volt. A reform jelentős írók és színművészek (Tien H a n , Ou-jang Jü-csien, Mej Lanfang) közreműködésével folyt. Felmerült a modern témák feldolgozásának igénye is, de a hagyományos formák között ez lehetetlen volt. A színházi reform során a konvenciók merevségétől megszabadított, a hagyományokat őrző művek megteremtésére törekedtek. í g y született például a Paj mao nü ('Fehérhajú lány') c. daljáték. Ilyen sikeres megoldásokra azonban alig a k a d t példa. A csing csü továbbra is a legnépszerűbb színjátékforma maradt. Megreformálását a „kulturális forradalom" előestéjén — politikai szempontokon kívül — a modern témák hagyományos módon való ábrázolásának igénye is indokolta. Az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején létrehoztak ugyan néhány modern témájú művet, a látványos, de erősen naturalista ízű előadások során azonban még nem sikerült megteremteni a m a i témák ábrázolására alkalmas, kiforrott jelzésrendszert. O A modern prózai színjátszás története Kínában 1907-ben kezdődött, amikor Japánban tanuló diákok egy csoportja, a Gsun liu sö ('Tavaszi Fűz társaság') tagjai előadták Dumas: Kaméliás hölgyének kínai változatát. A Kínában ú j előadásformát hua csiinek, beszélt színműnek nevezték. Az első társaságot újabbak követték, s a prózai színjátszás mozgalma mindig a társadalmi mozgalmakhoz csatlakozott. A realista kínai drámairodalom legjelesebb képviselői: Tien Han, Hszia Jen, Gao J ü , Ou-jang Jü-csien, Lao Sö. O (színjátéktípusok) O Irod.: Szun Kaj-ti: Je-sijüan ku csin ca csü kao (1953); A. C. Scott: The Classical Theatre of China (1957); R . Alley: Die Peking-Oper (1957); Zsen Pan-tang: Tang hszi-nung (1958); L. N. Menysikov: Reforma kitajszkoj klasszicseszkoj drami (1959); Sz. Obrazcov: A kínai színház (1960); Csou Ji-paj: Csung-kuo hszi-csü-si csang pien (1960); Lengyel J . : A kínai zenés drámai színház (Nagyv, 1961, 3.); Shih Chung-ven: The Golden Age of Chinese Drama (1976). Kalmár Éva Kinaithón (Spárta, i. e. 8. sz.): görög költő. Különféle források neki tulajdonítják az —Oidipodeiát, az —Iliász mikrát, talán egy Héraklész-eposzt is írt; a —Télegonia neki tulajdonítása valószínűleg szövegromláson alapszik. O Kiad.: G. Kinkéi: EGF (1877). O Magyarul: Devecseri G.: Homérosz: Iliász, Odüsszeia, homéroszi költemények (1960). O Irod.-. 287

G. L. Huxley: Greek Epic Poetry (1969). Ritoók Zsigmond kinaizmus; francia eredetű nevén chinoiserie-. az —orientalizmus egyik válfaja, amely különösen a 17. sz. legvégétől a 19. sz. közepéig a Kína (és bizonyos fokig Japán) iránti érdeklődésből eredt. Az irodalomban (de a képző- és iparművészetben is) sok utánzás, átdolgozás, ritkábban közvetítéssel készült fordítás, még ritkábban eredetiből készült fordítás számítható ide. O (—kínai irodalom, kínai irodalmi formák) O Irod.\ R . Graul: Ostasiatisehe K u n s t und ihr Einfluss auf E u r ó p a (1906); E . H. von Tscharner: China in der deutschen Dichtung bis zur Klassik (1939); Indiana University Conference on Orientál—Western Literary Relations (1955); H . Honour: Chinoiserie. The Vision of Cathay (1969); Miklós Pál: A sárkány szeme (1974). Voigt Vilmos Kinek [cshink], Hans Ernst (0ksfjord, Finnmark, 1865. okt. 11.— Bestun, 1926. okt. 13.): norvég író. Apja hatósági orvos volt, s áthelyezései folytán a család Norvégia legkülönfélébb részeiben lakott: Namdalenben, Setesdalban, a Hardanger-fjordban, zártabb hegyi-paraszti és nyitott kikötői-halász községekben. 1884 —1890 között, a krisztiániai (utóbb: oslói) egyetemen folytatott tanulmányaival filológusi-tanári diplomát szerzett, és 1893-ig tanárként ill. könyvtárosként dolgozott. 1893-ban — Minda Ramm (1859 — 1924) regényírónővel k ö t ö t t házassága után —, m a j d 1896-ban kapott úti-ösztöndíjával többször, huzamosabb ideig élt Párizsban, Firenzében, R ó m á b a n . O A norvég századforduló egyik legsajátosabb, legeredetibb íróegyénisége. Hatástörténetileg némiképp Hamsun árnyék á b a szorult, illetve innen lépett elő, nagy népszerűségre is törve, Hamsun hitelvesztése, 1945 után. Mindketten ugyanazt a társadalomtörténeti matériát — az 1870—1900 közti nagymérvű iparosod ási és kulturális változásokat — formálják meg, hasonló érzékenységgel és energiával, csak Kincknél a merőben ösztönéleti hamsuni intuícióhoz elválaszthatatlanul odatársul a tudós humanista reflexiója is. E z egyben erényeinek és korlátainak világa, hisz roppant termékenységű munkásságát nemritkán a hasadtságig feszít i k a „kifejezett" és a „kontemplált" ellentmondásosságok. Megállapítása: „Az író észjárása . . . maga a csatatér" — újromantikus magatartást jelez, a spontán emberi impulzusok, a szellemi energiák ütköztetésének igényét, írói gyakorlata viszont ennél mégis átfogóbb, ahogyan azt kedvelt ellentétpárjai is szemléltetik.

KINCK

Meghatározó élménye volt pl. a monumentális csöndességű, a természetmisztikát tápláló hegyvidéki parasztvilág és a „sósszagú", nyüzsgő, kikötői, kisvárosi élet ellentéte, amelyre sajátlagosan a norvég „középkor" ós „barokk", őseredeti pogányság és tisztázatlanabb, manipuláltabb kereszténység ellentótét is alapozza, de már a több művében kiütköző „nagyemberek", értsd: nagytőkések — főhivatalnokok és „parasztok", értsd: termelő munkájukhoz kötöttek ellentéte, valódi osztály ellentétet tükröz. Korhoz tapadt újromantikusnak inkább csak a kiélezett férfi—nő elv, az I f j ú Erósz és az Öreg Erósz különbségének túlhangsúlyozásában mutatkozik, valamint abban, hogy az individuális lélektani érzékenységet és belátást túlhamar emeli általánosabb, nemzeti kihatású, kultúrpszichológiai következtetéssé. Nagyigényű, ambiciózus életművéből, mindezek következtében, két műfaj n y ú j t maradandó világirodalmi példát: a novella és az esszé, az intuíció és a reflexió tisztább műfajai, írói áttörését Flaggermusvinger ('Denevérszárnyak', 1895) c. novelláskötete jelentette, s ezzel szinte egy csapásra megújította az egész műfajt érzékeny, impresszionista nyelvet teremtett hozzá, formáját mind a mese, mind valamifajta groteszk, fájdalmas humoreszk irányában kitágította, leginkább mégis emberábrázolásában újszerű. Alakjai a Természettől elszakadóban levő, kissé alvajáró, kissé ébredező figurák, dramaturgiájuk pedig a szorongás, a vágy és a kitörés lépéseiben bontakozik ki. Hasonlóak Fra hav til hei ('Tengertől fennsíkig', 1897); Traekfugle og andre ('Vándormadarak és mások', 1899); Vámaetter ('Tavaszi éjszakák', 1901) c. novelláskötetei is, míg a későbbiekben — Nár kjaerlighed dor ('Mikor a szerelem meghal', 1903); Livsánderne ('Életszellemek', 1906); Masker og mennesker ('Álarcok ós emberek', 1909) — városi vagy külföldi környezetben mozgatja alakjait, hogy azután az utolsó kötetekben — Guldalder ('Aranykor', 1920); Fra Fonneland til Svabergsveen ('Fonneland-tól Svabergsveenig', 1922) és Foráret i Mikropolis ('Tavasz Mikropolisban', 1926) — összegező bölcsességgel kanyarodjon vissza ősiség és modernség kontrasztjaihoz. Ugyanilyen tiszta formaérzékkel fejezte ki filozófiai, esztétikai, művelődéstörténeti mondanivalóit legjobb esszégyűjteményeiben is — Marige slags kunst ('Többféle művészet', 1921), Storhetstid ('Nagyhatalmi korszak', 1922); Kunst og kunstnere ('Művészet és művészek', 1928); Sagaens ánd og skikkelser ('A sagák szelleme és alakjaik', 1951) —,

melyek, lényegüket tekintve, két probléma körül forognak, az irracionálisán kifejeződő erkölcsi erők és a racionálisnak mutatkozó képmutatás ellentótének elemzése, valamint a népi kultúra történeti átváltásának problémája körül, ahol is az ősi, eredeti formavilág fejlődése a történeti fejlődéssel nem okvetlenül párhuzamos. Esszéköteteivel rokonok, de publicisztikusabbak útinaplóinak, tudósításainak gyűjteményei, mint Italienere ('Olaszok', 1904) és Steder og folk ('Városok és népek', 1924). Munkásságának zömét regények és színművek teszik ki. Nagyhatású ós jelentős volt a regény műfajában is, bár gyakran és szembetűnően vívódik vagy a merő pszichologizálás, vagy az esszéisztikus írói közbeszólás egyenetlenségeivel, minek folytán regényei némelykor „eszmeköltészeti" jelleget öltenek. Első híres regénye, az először két kötetben megjelent Sus ('Susogás', 1896) és Hugormen ('A vipera', 1898), utóbb át- ós egybedolgozva Hermán Ek (1923) címen, a honi erős naturalizmus meghaladása, olykor a naturalista elvek túlfeszítésévei: fejlődés- és családregény, önéletrajzi gyermek-főhőse ábrázolásában úttörő érdemű, kissé zsúfoltnak hat a neuraszténiás menekülési kísérletek és a politikai-ideológiai eszmefuttatások tekintetében. Egységesebb és formásabb két következő regénye, Fru Anny Porse ('Anny Porse asszony', 1900) és Praesten (1905: H a j d ú H., A" pap, 1929), de legimpozánsabb alkotása ebben a műfajban Sneskavlen brast ('Elült a hóvihar', 1918 — 1919) c. trilógiája, főképp annak első két kötete: mondanivalóinak summája nyüzsgő társadalomrajzon szemléltetve. Kilenc színműve közül kevésbé sikerültek a realisztikus cselekmónyvezetósűek, hangját először a lírai-szimbolista formában találta meg: Driftekaren ('A lócsiszár', drámai költ., 1908) egy népi, Peer Gynt-i hős életének, lélekrajzának kifejtése önmegvalósítás és függés, anarchia ós társadalmi törvények kettős kötöttségében. Három sikeres színműve itáliai tárgyakat dolgoz fel figyelmesen vizsgáló norvég szemszögből: Boccacciotól való az Agilulf den vise ('A bölcs Agilulf', verses dráma, 1906), Aretino utolsó éveit viszi színre a Den sidste gjaest ('Az utolsó vendég', 1910), és talán a legkiválóbb, a Macchiavelli sorsát felmutató Mot karnevál ('Farsang előtt", 1915), mely egyszerre ironizál a nép lelkének „kintről és felülről való" megváltásán ós a szépirodalmi tevékenység csekély társadalmi hatásán. Néhány cikkgyűjteményén kívül említésre méltó még súlyos gondolati tartalmat hordozó, 288

KIND

posztumusz verseskötete: Mands hjerte ('Férfiszív', 1927). O Egyéb főbb művei: Doktor Gábriel Jahr ('Gábriel J a h r doktor', reg., 1902); Emigranter ('Emigránsok', reg., 1904); Pá Ekre'rnes gárd ('Az Ekre család tanyáján', színmű, 1913); Renaessance-m.ennesker ('Reneszánsz-emberek', esszék, 1916); Kirken braender ('Ég a templom', nlák, 1917); Torvet i Girta ('A cirtai piactér', nlák, 1928). O Vál. ós gyűjt, kiad.: Noveller i utvalg ('Válogatott novellái', 1918); Samlede noveller ('Összegyűjtött novellái', 1970 —1972); Samlede romaner ('Összeg y ű j t ö t t regényei', 1973 —). O Magyarul még: G. Beke., Emberek és bolondok, vál. nlák, 1931; 1 vers (Hajdú H., A tél költészete, 1943); 2 vers (Hajdú H., Skandináv költők, 1964). O Irod.: Ch. Gierloff: H. E . Kinek (1923); Hans E. Kinek. E t eftermaele (1927); A. Sauvageot: H . E . Kinek (Nyűg, 1929, 3.); S. Konow: H . E. Kinek (Nyűg, 1929, 8.); D. Lea: H . E. Kinek (1941); R. N. Nettum: En undersokelse av H . E . Kincks livssyn (1949); Hans E. Kinek. Europeer og humanist (1953); A. H. Winsnes: H. E. Kinek og vár tid (1954); E. Beyer: H. E. Kinek. Livsangst oglivstro (1956 — 1965); uő: H . E . Kinek i dag (Samtiden, 1965). Bernáth István Kincsesbarlang; Meárat gazzé (szír 'kincsek barlangja', eredeti cím); Schatzhöhle (német cím); (6. sz.): szír irodalmi mű; névtelen szerző alkotása, a hagyomány alighanem alaptalanul Afráhát egybázatyának tulajdonítja. A mű a zsidó és keresztény legendavilág első s legjelentősebb szír nyelvű feldolgozása. A kincsesbarlang: Ádám barlangja a paradicsom bejáratánál; ennek földjéből vette Isten az agyagot az első,ember megformálásához, itt temette el Ádám a feleségét, Évát, s itt van az ő sírja is, mellettük az Éden kincsei, arany, tömjén, mirrha. A sírt Ábrahám - ősatya találta meg. Fölötte állt Krisztus keresztje, s az ő testéből csepegő vér tisztította meg az első embert az eredendő bűntől. Akönyve motívumokra fűzi fel a bibliai ós apokrif zsidó legendairodalom számos történetét, s fontos keresztény témákkal _ bővíti; valóban kincsesbarlangja az Ádámtól Jézusig terjedő legendatómáknak. Nagy terjedelme, az írott és részben talán élőszóban megismert forrásokhoz képest tanúsított önállósága — amely az eklektikus anyagot a vezető motívumhoz igazítja, rendezi —, stilárisan is gazdag nyelve a szír próza egyik legfontosabb emlékóvó teszik. Feltehetően népkönyvnek készült, s valószínűleg Edesszában vagy 1 9 Világirodalmi Lexikon VI.

környékén. Az a törekvése, hogy az Ádámtól Krisztusig ívelő hagyományanyag teljességét egy motívum köré csocsoportosítva összegezze, Biblia-helyettesítő írói szándókról vall. O A 13. sz.ban a művet Baszrai Selémón nesztoriánus szír érsek Kethábá dhe-debbórithá ('A méhek könyve') c. üdvtörténeti könyvében átdolgozta, mesékkel és történeti forrásanyaggal bővítve ki. O Irod.: C. Bezold: Die Schatzhöhle übersetzt (1883); A. Götze: Übérlieferung und Quellen der Schatzhöhle (1922); uő: Nachwirkung der Schatzhöhle (Zeitschrift f ü r Semitistik, 2 — 3. köt.); P. Riessler: Altjüdisches Schrifttum ausserhalb der Bibel (1928). Komoróczy Géza kincsesház; kincstár: a gyűjtemény néhány sajátos f a j t á j a , ill. ezek címszerű megjelölése. Legismertebb típusai: 1. mint versek, prózai művek, ill. ezek részleteinek adott szempont szerint válogatott gyűjteménye, ->-antológiaszerű tematikus összeállítás; 2. —florilegium; 3. —thesaurus; „kincses" —kalendárium: 4. kedvelt barokk cím (Schatzkammer) olyan gyűjteményes könyvekre, amelyek (didaktikus célzattal) poétikai és retorikai ismereteket foglaltak magukba. Mindenekelőtt költői szemelvényanyagot tartalmaztak (nagyrészt antik auktorokból véve, különösen a szentenciózus részeket kiemelve), továbbá költői és szónoki -fordulatokat, fogalmakat, kifejezéseket, allegorikus képeket, emblémákat stb. Elrendezésük, beosztásuk a mindennapi használatot könnyítette meg. Ismert kincsestár volt a 17. sz.-ban G. Treuer német és J . Masen latin nyelvű gyűjteménye. O —gyűjtemény) Kovács Endre — Voigt Vilmos Klnd, Johann Friedrich (Lipcse, 1768. márc. 4. —Drezda, 1843. jún 25 ): német író, költő. A késő romantikus drezdai Liederkreis ('Dalkör') nevű írói csoportosulás tagja volt. Elbeszéléseiben, verseiben ós drámáiban erősen alkalmazkodott kora közízléséhez, ennek megfelelően művei a maga korában igen népszerűek voltak. Ő írta C. M. von Weber Freischütz (Bűvös Vadász) c. operájának szövegkönyvét. 1817-től 1826-ig Th. Hell-le 1 közösen kiadója volt az Abend-Zeitung c. szórakoztató lapnak, 1827-től 1828-ig pedig K. K. KraucklinggsX a Dresdner Morgenzeitungnak. O Művei: Gedichte ('Költemények', 1817 — 1825); Erzahlungen und kleine Bomane ('Elbeszélések ós kisregények', 1820 — 1827); Theaterschriften ('Színházi írások', 1821 — 1827); Neuere Gedichte ('Ujabb költemények', 1825). O Magyarul: Skócziának fejér lilioma (kis-

289

KINDE

reg., n. n., 1832). O írod.: H. A. Krüger: Pseudoromantik. Friedrich Kind und der Dresdner Liederkreis (1904). Kindermann, Heinz (Bécs, 1894. okt. 8. — ): osztrák irodalmár. Filozófiai, germanisztikai és színháztudományi tanulmányok után az osztrák kultuszminisztérium tisztviselője s a bécsi egyetem magántanára lett. 1926-tól 1936-ig Danzigban, 1936-tól 1942-ig Miinsterben volt a germanisztika egyetemi tanára; 1942ben a színháztudomány első rendes egyetemi tanára Bécsben. Ott alapította az Egyetem Színháztudományi Intézetét. 1965-ben vonult nyugalomba. Az Osztrák Tudományos Akadémia tagja, számos nemzetközi, színháztudományi egyesület, szövetség elnöke, vezetőségi tagja; 1950től a Maske und Kothurn c. színháztudományi folyóirat szerkesztője. O Főművei: Lenz und die deutsche Romantik ('Lenz ós a német romantika', 1924); Goethes Menschengestaltung ('Goethe emberábrázolása', 1931); Das liter arische Antlitz der Gegenwart ('A jelen irodalmi arculata', 1932); Ferdinánd Raimund (1940); Theater geschichte der Goethezeit ('Goethe korának színháztörténete', Meister der Komödie ('A vígjáték mesterei', 1952); Theater geschichte Europas ('Európa színháztörténete', 10 kötet, 1957 —1975-ig). Keresztury Dezső Kinderzucht:

—illemtanirodalom

Kindí, Abú Júszuf Jaqúb Ibn Iszháq alAbü Yüsuf Ya e qüb Ibn Isháq al-Kindl (tudományos átírás); (Kúfa, Irak, 801 k.— Bagdad, 873k.): a r a b filozófus Dél-arábiai eredetű családból származott, a p j a K ú f a városparancsnoka volt. Baszrában, majd Bagdadban nevelkedett. Mamún és Mutaszim kalifák megbízásából görög filozófiai műveket fordított arabra, és a kalifa gyermekeinek nevelője volt. O Az első arab filozófus, neki köszönhető, hogy a filozófia az iszlám kultúrájának elismert része lett, s joggal nevezték a korai arab történetírók „fajlaszúf al-arab"-nak, az arabok filozófusának. Munkásságának középpontjában a görög tudományok arabra ültetése, az iszlámmal való elfogadtatása állt. A mohamedán filozófiát a vallással való gondolati összhang feló igyekezett irányítani. Számos m u n k á j á t fordították latinra, jelentős befolyást gyakorolt a középkori európai gondolkodásra, elsősorban mint asztrológus, de ismertek voltak filozófiai, matematikai, orvosi és optikával foglalkozó művei is. Ezek közül sok csak latin fordításban m a r a d t ránk. Űj-platonista filozófiai nézeteit az emberi értelemről szóló könyvében foglalta össze: Riszála

fi'l-aql ('Értekezés az emberi értelemről', De intellectu). O írod.: G. Flügel AlKindi, genannt der Philosoph der Araber (1857); A. Nagy: Die philosophischen Abhandlungen des Ja°qüb ben Isháq al-Kindi (1897); M. M. Sharif: A history of Muslim philosophy (1963); N. Rescher: Al-Kindi. An annotated bibliography (1964); J . Jolivet: L'intellect selon Kindí (1971). Iványi Tamás Kineasz; Gineas (latinos név); (i. e, 350 7—277 ?): görög szónok, Démosztlienész tanítványa. Epirusz királyának, Pürrhoszn&k sok hasznos szolgálatot tett diplomáciai ügyességével A király szerint több várost hódított meg ékesszólásával, mint ő fegyverrel Római küldetése azonban Appius Glaudius Gaecus felszólalása következtében sikertelen maradt. Ókori híradás szerint szerkesztett egy kivonatot katonai kézikönyvekből, és írt egy thesszáliai történelmet. O Kiad.: F. Jacoby: FGrHist (1954). Lakatos Pál Kineil [kinöl], Galway (Providence R. I., 1927 - ) : amerikai (USA) költőA sokáig kiadatlan What a Kingdom H Was ('Micsoda királyság volt az!', költ.-ek, 1960) c. műve vadnyugati költeményeket tartalmaz. 1956-tól kezdve a francia modernizmus és szimbolizmus hatásai érződnek művein. Szabad verseinek gyűjteménye: Body Rags ('Testfoszlányok', költ.-ek, 1968). O Egyéb művei. Flower Herding on Mount Monadnock ('Virágőrzés a Monadnock hegyen', költ.-ek, 1964); Poems of Night ('Éjszakai költemények', 1968). O Magyarul: 1 vers (Mesterházi M., Hol van Vietnam ?, 1967). Kinésziász; Ginesias (latinos név); (Athén, i. e 450—uo., 390): athéni dithüramboszköltő. A kor legjelentősebb lírikusa, az új dithürambosz-költészet képviselője, hatása Euripidészre jelentős. Az antik zenében, költészetben (a „múzsái" művészetekben) ekkortájt lezajló nagy változások egyik úttörője: a régi merev, egyszerű formákat széttörve, zenéje differenciáltabb tartalmak, szenvedélyek kifejezője lett Ezért Kinésziásznak Arisztophanész szilaj gúnyolódását, (a Madarakban) és Platón rosszallását (a Gorgiászban) is el kellett szenvednie. Platón azt kifogásolja költeményeiben, hogy csupán érzéki élvezetet okoznak a hallgatónak. Sztrattisz külön komédiát szentelt megtámadására. Nagy ellenállást kiváltó harmóniai újításairól nincs világos képünk, nevéhez fűződik a komédiában a kardalok arányának csökkentése. Plutarkhosz De musica c. írása részletesen

290

KING

foglalkozik a témával. O Kiad.: D. L. Page: Poetae Melici Graeci (1962). Joó Mária kingcsing ('láncfonal, kánon'): kanonikus mű a régi kínai irodalomban. Az i. e. 2 — 1. sz.-tól — amikor Kínában a konfucianizmus állami ideológia lett — a konfuciánus szent könyveket nevezték így. Ilyen volt a Ji kingnek ('Változások könyve') nevezett, jóslásokat és filozófiai szövegeket tartalmazó mű, továbbá az irodalmi értékű —Su king és —Si king, valamint különböző szertartási könyvek és a Gsun csiu krónika. A kingek száma később megnőtt, más Csou-kori (i. e. 770 — 221) szövegeket, illetve Han-kori (i. e. 208—i. sz. 220) utánzatokat is közéjük soroltak. Ezért szokás a legtöbbször öt vagy tizenhárom kanonikus műről beszélni. A régi Kínában a kanonikus művek ismerete az i. sz. 5 — 6. sz.-tól kezdve a magasabb műveltség alapjait jelentette, ezért hatásuk a régi kínai irodalomra igen nagy volt. King névvel illettek jelen taoista műveket is, mint Lao-ce Tao tö kingjét, a buddhizmus elterjedése után ez lett a —szútrák kínai neve, sőt egyes tudományterületek kiemelkedő művei is megkapták ezt a minősítést, így a 8 — 9. sz.-i Gsa king ('Tea-kánon') vagy a Huang-ti nej king ('Huang-ti belgyógyászati kánona') c. híres régi orvosi könyv. Q ( — kánon, szentkönyvek) Csongor Barnabás King, Charles Daly (New York, N. Y., 1895. febr. 17. —): amerikai (USA) reklámpszichológus, író. Egy ügynökség társtulajdonosa, m a j d egy nagyvállalat gazdasági vezetője volt, később írásaiból élt. A sport és a pszichológia volt fő érdeklődési területe, az Amerikai Pszichológiai Társaság tagja. Behaviorista lélektani tanulmányokon kívül fordulatos bűnügyi történeteket írt. O Főbb művei: Beyond Behaviorism ('A behaviorizmuson túl', tan., 1923); Psychology of Consciousness ('A tudat pszichológiája', tan., 1932); The Curious Mrs. Tarrant ('A különös Tarrant asszony', reg., 1935); Bermuda Burial ('Bermudai temetés', reg., 1940). Árokszállásy Zoltán King, Edward Smith (Middlefield, Mass , 1848 szept. 8.—1896. márc. 27.): amerikai (USA) író, publicista. 1865-től újságíró volt Springfieldben. 1867-ben utazást t e t t Franciao -ban, 1868-ban My Paris ('Az én Párizsom') c. írta meg benyomásait. 1870-ben mint haditudósító részt vett a p o r o s z - f r a n c i a háborúban és kémkedés gyanújával német fogságba került King fedezte fel G. W. Cable-t és egyengette pályáját. O Főbb művei még: 19*

291

Under the Red Flag ('A vörös zászló alatt', reg., 1874); The Gentle Savage ('A nemes vadember', reg., 1883); Europe in Storm and Calm ('Eurpa viharban és nyugalomban', tan., 1885); A Venetian Lover ('A velencei szerető', versek, 1887); Joseph Zalmonah (reg., 1893). Bródy Miklós King [king], Henry (London, 1591. jan. 16. [a keresztelés n a p j a ] — Chichester, 1669. szept. 30 ): angol költő. London püspökének fia volt, maga is magasra ívelő egyházi pályát f u t o t t be, élete utolsó negyedében Chichester püspöke volt. Közeli barátságban állt J . Donne-nal, irodalmi mintaképével. O Zsoltárfordításokat tett közzé (1651), költeményei Poems, Elegies, Paradoxes and Sonets ('Költemények, elégiák, paradoxonok és szonettek', 1657) t u d t a ós neve nélkül kalózkiadásban jelentek meg először. A Ben Jonson-i ós donne-i hagyományokat követő, szellemes és fegyelmezett metafizikus versek nagyobb része alkalmi írás, gyász-elégiák kora nagyjainak elhunytán. Messze kiemelkedik közülük The Exequy ('A gyászszertartás', 1624), a fiatal felesége halálát sirató, megrendítően személyes hangú költemény, az évszázad egyik legszebb lírai alkotása. O Kiad.: M. Crum: The Poems of Henry King ('Henry King költeményei', 1965). O Magyarul: 1 vers (Szemlér F., Változott egekben, 1969). O Irod.-. R . Berman: H e n r y King and t h e 17th Century (1964). " Országh László King, Leonard William (London, 1869 —uo , 1919. aug. 20 ): angoi assziriológus. A British Museum babiloni gyűjteményében dolgozott, —Assur-ban-apli könyvtárának anyagában. Nagyrészt ő alapozta meg az ékírásos szövegek modern kiadásának elveit Az akkád irodalom fontos alkotásait állította helyre a múzeumban őrzött töredékekből. O Főbb munkái: Bobylonian Magic and Sorcery ('Babiloni mágia és varázslás', 1896); The Letters and Inscriptions of ffammurabi ('Hammurabi levelei és feliratai', 1898 — 1900). Annals of the Kings of Assyria ('Asszíria királyainak évkönyvei', 1902); The Seven Tablets of Creation ('A Teremtés hét táblája', 1902); GhroniclesConcerningEarly Bobylonian Kings ('Krónikák a korai babiloni királyokról', 1907); A History of Sumer and Akkád ('Sumer és Akkád története', 1910); Bobylonian Boundary Stones ('Babiloni határkövek', 1912); Legends of Babylon and Egypt in Belation to Hebrew Tradition ('Babilon ós Egyiptom legendái a hóber hagyomány vonatkozásában', 1918). A Cuneiform Texts ('Ékírásos szövegek') c. sorozat 15 kötetét rendezte sajtó alá; az akkád irodalmi szövegek terén

KINGS

a n n a k i d e j é n ez volt a legnagyobb másolói és kiadói életmű. Komoróczy Géza King, Martin Luther (Atlanta, Ga., 1929. jan. 15.—Memphis, Tenn., 1968. ápr. 4.): amerikai (USA) lelkész és politikus. Az alabamai ,Montgomeryben volt baptista lelkész. Mint egyházi vezető az amerikai négerek erőszakmentes szabadságmozgalma és a polgárjogi harcok élére állt. Számos megmozdulást, tüntetést személyesen vezetett a négerek egyenjogúsításáért. 1964-ben elnyerte a Nobel Békedíjat. 1968-ban politikai gyilkosság áldozata lett. O Főbb művei: Stride Toward Freedom ('Lépés a szabadság felé', beszédgyűjt., 1958); Strength to Love ('Erő a szeretethez', ua., 1963); Why We Gan't Wait ('Miért nem v á r h a t u n k ? ' , ua., 1964). O írod.: M. Frisch: Gyilkoskezű politika (Lukács K., Nagyv, 1968, 8.). King, R u f u s Frederic (New York, N. Y., 1893. jan. 3. — ): amerikai (USA) író. Egyetemi tanulmánya után katona lett, érdemkeresztet szerzett az 1. világháborúban. Számos bűnügyi történetének jó részét megfilniesítették. O Főbb művei: NorthStar ('Északi csillag', 1925); Murder in the Willett Family ('Gyilkosság a Willett családban', 1931); Invitation to a Murder ('Meghívó gyilkosságra', 1934); Holiday Homicide ('Gyilkos vakáció', 1940); The Deadly Dove ('A halál galambja', 1945); The Secret, Behind the Door ('Titok az a j t ó mögött', 1948; film: The Secret Beyond the Door, A titok az a j t ó mögött, F. Lang, USA, 1948); Malice in Wonderland - ('Rosszakarat csodaországban', 1958). King Horn [king hón] ( ' H o r n király'): középangol verses regény. A skandináv sagakban gyökerező angol-normann eredetű hőstörtónet 15 000 párrímes sort tartalmaz, ós a legkorábbiak egyike e műfajban. H á r o m kézirata m a r a d t fenn a 13. sz.-ból, amelyeknek szövege lényegében megegyezik. A történet később francia közvetítéssel bejárta az egész kontinenst. Van egy Horn Ghilde c., korábbi, a King Hornhoz témában csatlakozó, ill. azt előző mű, amelynek első kézirata 1136-ból maradt fenn ós aab/aab/ccb/ddb rímkópletű tail-rhyme stanzákban íródott. A későbbi kiadások, ill. adaptációk keverik a két, egykor valószínűen egységes művet. O Horn szépséges királyi gyermek, akinek szüleit a szaracónok megölik, míg neki szépsége m i a t t megkegyelmeznek, ós két társával tengerre bocsátják. Csónakuk Westernesse partjaira vetődik, itt a helybéli király lánya, Rymenhild beleszeret. A király száműzi Hornt, aki íro.-ba kerül, 292

ahol megmenti a királyságot a szaracénoktól, de nem fogadja el a trónt és a királylány kezét, m e r t Rymenhild üzenetet küld, hogy férjhez kényszerítik. Horn álruhában visszatér, megöli riválisát, feleségül veszi Rymenhildet, m a j d megtér hazájába. A továbbiak során is még számtalan kalandban vesz reszt. O Modern kiad.: J. Hall: King Horn (1901). Bóna Éva Kinglake [kinglók], Alexander William (Taunton köz., 1809. aug. 5.—London, 1891. jan. 2.): angol író, történetíró. Etonben ós Cambridge-ben tanult, Tennyson és Thackeray voltak kollégái. Jogi pályára lépett, majd kizárólag az irodalomnak szentelte magát. Első, mindmáig jelentős műve, az Eothen ('A hajnal feló') közelkeleti utazásainak élményeit dolgozta fel (n. n., 1844). Részt vett a krími háborúban ós 8 kötetben megírta a háború történetét: The Invasion of the Grimea (1863 — 1887), c., amelyben különös hangsúlyt kapott I I I . Napóleon elleni utálata. Bóna Éva Kingo, Thomas (Slangerup, 1634. dec. 15. — Odense, 1703. okt. 14.): dán költő, püspök. Skót eredetű selyemszövő kisiparos családból származott. ,,Éles esze és jó magatartása okából" egyházi segítséggel tovább tanulhatott. 1658-ban teológiai diplomát szerzett, majd házitanítóskodott, utóbb káplán lett. 1668-tól lelkész volt szülővárosában, 1677-ben Fyn sziget püspökévé nevezték ki Odensóbe. Mozgalmas élete során háromszor nősült. O Az északi „lutheránus barokk" egyik legnagyobb költője, egy viharos korszak a feudális szóthúzással harcoló fiatal dán monarchia berendezkedésének központi jelentőségű kulturális alakja. Amint kora szellemi életét, őt magát és költészetét is kései, kihunyó középkoriasság, nagy, olykor vérmes érzelmi hullámzás, ortodox protestáns eretnekgyűlölet, ördöghit, s egy állandó kettősség jellemzi: barcos, nyüzsgő evilágiság és a „gondviselés kegyelmének" magát alávetés. Költészetében páratlan módon tudott hangot ós form á t adni ennek az antitetikusságnak, a dán költészetben addig példa nélküli érzelmi ós stiláris változatosságnak. Fiatalabb kori s világi tárgyú versei közt találunk humoros-balladisztikus kísérleteket, feleségeihez írott idilli-pásztori szerelmes ódákat, alkalmi dicsverseket a monarchához ós kancellárjához — akiket mint a polgárosult ós értelmiségi középrétegek biztonságának védelmezőjeként magasztal —, valamint epikus-topográfikus költeményekot. Világirodalmi rangjának alapja zsoltár költészete. Első, vegyes val-

KINGS

lásos m ű f a j ú gyűjteménye, Aandelight Sjunge-Kor ('Vallásos v. szellemi énekkar', 1674 — 1681) jórészt korabeli világi dallamokra énekelhető reggeli és esti imák, zsoltárok igen népszerű foglalata. 1683-ban, királyi rendeletre, hozzáfogott egy ú j dán zsoltár könyv költéséhez, átköltéséhez, összeállításához, ám ennek csupán első részét jelentethette meg magaalapította nyomdájában: Vinterparten ('A téli szakasz', 1689), mert bizonyos egyházi és arisztokrata körök a költő szerénytelenségére és régi zsoltárokkal szembeni tiszteletlenségére hivatkozással, megvonták tőle a további megbízatást. Majd csak az 1699-es, népszerű nevén Kingos salmebog ('Kingo zsoltáros könyve') rehabilitálta a költőt s tette a honi zsoltárköltészet alapjává, egészen a 20. sz.-ig ható érvénnyel. Kingo zsoltáraiban egy rendkívüli erejű, zsúfolt, sokrétű stiláris apparátusi! barokk költészet zeng, olykor méltósággal, olykor bombasztikusán. Legeredetibb sajátossága: merész és öszszetett képnyelve, mellyel egyszerre képes kifejezni korának és a korabeli hitéletnek külső fényességre törekvését és fokozódó belső kiürültségét. O Vál. versei: Digte. Lyrisk bárok ('Költemények. Lírai barokk', 1961). O Gyűjt, kiad.: Samlede skrifter ('Összegyűjtött írásai', 1935 — 1975). O Magyarul: 1 vers (Jékely Z., Skandináv költők antológiája, 1967). O Irod.: R . Petersen: Thomas Kingo og hans Samtid (1887); Chr. Ludvigs: Thomas Kingo (1924); J. Sonne: Kingo opfrisket lidt (Selvsyn 12, 1971); M. Wittenberg: Thomas Kingos historisch-topographische Dichtung. Eine Untersuchung von Inhalt, Stil und Sprache in ausgewáhlten Beispielen (1972). Bernáth István Kingsley [kingzli], Charles (Dartmoor, 1819. jún. 12. —Eversley, 1875. jan. 23.): angol író, történész. Henry Kingsley bátyja. Édesapja lelkipásztor volt, ő maga már fiatal korában írt prédikációkat. A londoni King's College-ban és a cambridge-i Magdalene College-ban taníttatták. Jogi pályára készült, végül azonban az egyházi hivatást választotta. Ideges, beteges alkatú ember volt, aki többet vállalt magára, mint amennyit elbírt. P á l y á j á n gyorsan haladt előre. 1859-ben Viktória királynő udvari lelkésze volt. 1860 és 1869 között Cambridge-ben a modern történelem tanára — ez idő alatt keveredett vitába a hittudós Newmannel - , 1869-től chesteri, 1873-tól haláláig westminsteri kanonok. O A társadalmi kérdések Garlyle hatására is rendkívül érdekelték, támogatta a keresztény szocialista mozgalmat, sőt egy ideig a chartis-

t á k a t is, de radikális álláspontjukat elvetette, forradalmi elveikkel élesen szembehelyezkedett. Álláspontjára jellemző, hogy 1848 áprilisában, amikor a chartist á k országos megmozdulásra készültek, plakátokat ragasztott, amelyekben a z t bizonygatta, hogy az erőszak nem o l d j a meg a munkásosztály problémáit. Leghíresebb politikai jellegű szépirodalmi m ü v e 1850-ben jelent meg Alton Locke c., a regény hőse egy szabónál inaskodik. A chartista eszmék hatására belekeveredik egy zendülósbe és három évi börtönre ítélik. Végül is meggyőződik róla, hogy a munkásosztály sorsának javulása csak a Kingsley-féle józanabb utakon érhető el. Parson Lot néven írt pamfletjeiben fejtette ki a keresztényszocializmus elveit. Sokkal őszintébben rokonszenvezett a m u n kásokkal, mint Disraeli feudális szocializmust hirdető New England pártja, de alapvetően konzervatív álláspontot képviselt. O Sokoldalú író volt: költeményeket, drámát, gyermekkönyveket, történeti műveket publikált. írói erényei közt az érzékletes tájleírás és a hangulatteremtő erő emelkedik ki. The Saint's Tragedy ('A szent tragédiája', 1848) c. verses drám á j a magyarországi Szent Erzsébetről szól. Életéről felesége számolt be: Charles Kingsley, His L e t t e r s a n d M e m o r i e s o f h i s Life ('Charles Kingsley. Levelei és életrajzi emlékei', 1877) c. általa szerkesztett műben. O Főbb művei még: Yeast ('Élesztő,', reg., 1848); Hypatia (reg., 1 953: Zigány Á., ua., ifjúsági átdolgozás, 1904); The Heroes (1856: Pulszky A., Görög tündérmesék gyermekek számára, 1864); Two Years Ago ('Két évvel ezelőtt', reg., 1857); Andromeda and other Poems ('Andromeda és más költemények', 1858); The Water-Babies ('A vízibébik', gyermekkönyv, 1863); The Boman and the Teuton ('A római és a teuton', tört. tan., 1864). O Magyarul még: 3 vers (Zsoldos B., Lalla R a d h a és egyéb műfordítások, 1909); 1 vers (Jékely I., Vasárnap, Arad, 1933, 19.). O Írod.: S. E . Baldwin: Charles Kingsley (1934); M. F. Thorp: Charles Kingsley (1937); M. B. Martin: The Dust of Combat (1960); S. Chitty: The Beast and the Monk, a life of Ch. Kingsley (1975). Katona Anna Kingsley [kingzli], Henry (Barnack, 1830. jan. 2 . - C u e k f i e l d , 1876. máj. 24.): angol író. Charles Kingsley öccse, Londonban ós Oxfordban nevelkedett, de nem szerzett egyetemi fokozatot. Kivándorolt Ausztráliába aranyásónak. Később az ausztráliai rendőrségen szolgált. 1858-ban visszatért Angliába, ahol bátyja már befut o t t író volt. Maga is irodalommal kezdett

293

KINGS

foglalkozni, regényei jelentek meg. 1869ben Edinburgh-ba költözött, ahol a Daily Beview-1 szerkesztette. A francia —porosz háborúban lapjának haditudósítójakónt működött. O Műveiben ausztráliai élményeit öntötte irodalmi formába. Regényeinek szerkezeti gyöngeségeiért a hősök iránti őszinte rokonszenve, néhány sikerült jellemábrázolás, kiváló tájfestő képessége kárpótol. Leghíresebb, legsikerültebb alkotása The Recollections of Oeoffrey Hamlyn ('Geoffrey Hamlyn visszaemlékezései', reg., 1859) önéletrajzi jellegű mű. Az első ausztráliai telepesek életét, az őserdőtüzeket, az útonállók ós a rendőrség harcát eleveníti meg elhitető erővel. O Főbb művei még: Ravenshoe (reg., 1862); Austin Elliot (reg., 1863); The Hillyards and the Burtons ('A Hillyardok ós a Burtonok', reg., 1865). O Gyűjt, kiad.: The Novels of Henry Kingsley ('Henry Ki ngsley regényei', szerk.: C. K Shorter, 1894-1895). O írod.: S. M. Ellis: Henry Kingsley (1931); R. B. Martin: The Dust of Combat (1960); J . Barnes: A Young Man Called Kingsley (Meanjin Quarterly, 1971, 1.). Katona Anna Kingsley [kingzli], Sidney (írói név); Sidney Kierschner (családi név); (New York, N. Y., 1906. okt. 18. — ): amerikai (USA) drámaíró, rendező, forgatókönyvíró. A Cornell Egyetem elvégzése u t á n M. Anderson, E. P. Galdwell, L. Hellman stb.ek társaságában lépett a 30-as, 40-es évek baloldali nézetekkel kacérkodó irodalmi és színpadi világába. Drámáinak művészi színvonala változó, de kitűnő érzékkel választja ki a sikeres, nagy érdeklődésre számot tartó témákat. O Men in White (1933: Harsányi Zs., Az orvos, 1934; film: Orvosok, R. Boleslawski, USA, 1934) c. pszichologizáló darabját két világrósz színházaiban ünnepelték, nálunk a Vígszínház 1934. márc. 21-től 98-szor a d t a elő (kézirat: SzínhÉlet, 1934). Dead End ('Zsákutca', 1935; film: ua., W. Wyler, 1937) c. drámája, a New York-i East Side nyomornegyedeinek és bűnöző világának rajza remekmű. 1943-ban Jefferson életéről írt darabjáért a New York-i kritikusok nagydíját kapta. 1951-ben hidegháborús céllal dramatizálta A. Koestler: Darkness at Noon ('Sötétség délben') c. regényét a moszkvai koncepciós perekről. O Főbb művei még: Ten Millión Ghosts ('Tízmillió kísértet', dráma, 1937); Detective Story ('Detektívtörtónet', dráma, 1949; film: ua., W. Wyler, 1951); Lunatics and Lovers ('Holdkórosok és szeretők', d r á m a 1954). Pósa Béter Kingston [kingsztn], William Henry Giles (London, 1814. febr. 28. —Willesden,

1880. aug. 5.): angol, író. Egy oportói üzletember fia volt. Újságírással kezdte pályáját, majd ifjúsági, főként kalandos regények szerzője lett, fiúk számára készült évkönyvek és folyóiratok (Kingston's Magaziné for Boys), gyarmati hetilapok (The Golonist, East India Beview) szerkesztője. J . Verne műveit fordította angolra. 30 év a l a t t mintegy 130 szórakoztató regényt írt, amelyeknek nagy része a tengeren játszódik. O Főbb művei: Peter the Whaler ('Péter a cethalász', reg., 1851); Digby Heathcote (reg., 1860); The Three Mindshipman ('A három tengerószkadót', reg., 1862); The Three Lieutenants ('A három főhadnagy', reg., 1874); The Three Gommanders ('A három fregattkapitány', reg , 1875); The Three Admirals ('A három admirális', reg., 1877). Bródy Miklós Kinh Kha [kinyhká] (20. sz.): vietnami költő. Szegényparaszti szülők fia. A francia gyarmatosítók csapatai ellen vívott felszabadító háború (1946 — 1954) harcosaként jegyezte el m a g á t a költészettel. Néhány költeménye bekerült az 1961-ben kiadott Anh Sang Mua Xuan ('Tavaszi világosság') c. antológiába is, amelyben az ellenállási évek sikeres verseit ós elbeszéléseit gyűjtötték össze. Legszebb verseit orosz fordításban is közölték a Sztyihi poetov Vietnami ('Vietnami költők versei') c. kötetben. O Magyarul: 1 vers (Gereblyés L., A víz meg a hal, anto., 1956). Bögös László Kinkéi [kinkl], J o h a n n Gottfried (Oberkassel, Bonn mellett, 1815. aug. 11.—Zürich, 1882. nov. 13.): német író, költő. Bonnban járt egyetemre, egyháztörténetet tanult, 1839-től ugyanott kinevezték középiskolai tanárnak, majd 1841-től segédlelkész is volt Kölnben. 1843-ban feleségül vette a szabadelvű J o h a n n a Matthieux-1, a ->-Maikáferbund tulajdonképpeni alapítóját; emiatt mindkét állását elvesztette. 1845-ben a művészet- és kultúrtörténet professzorává nevezték ki Bonnban. 1848-ban csatlakozott a forradalmi mozgalomhoz, 1849-ben a pfalzbadeni felkelésben megsebesült, foglyul esett és életfogytiglani várfogságra ítélték. 1850 novemberében K. Schurz segítségével megszabadult a fogságból és Angliába menekült. Művészettörténeti előadásokat t a r t o t t előbb ott, majd két évig az USA-ban. 1866-tól az archeológia professzoraként működött Zürichben. O Első verseit 1843-ban adta ki Gedichte ('Költemények') címen. Irodalmi hírnevét elsősorban verses elbeszéléseivel alapozta meg: Ottó der Schütz ('Ottó, vadász', 294

KINNA

1846) ós Der Grobschmied von Antwerpen ('Az antwerpeni kovács', 1872). Jelentős művei még a Margret c. —Dorfgeschichte (1847), és a Nimród c. szomorújáték (1857). O Gyűjt, kiad.: Erzahlungen von Gottfried und Johanna Kinkéi ('Gottfried és Johanna Kinkéi elbeszélései', 1849). O Magyarul: 1 vers (Szász K., Kisebb műfordítások, 1872); 1 vers (Méry K . , Magyar Szalon, 1888, 9. köt.); 1 legenda(GyulaiÁ., KatSz, 1903, 17.); 2 vers (GyulaiÁ., Legendák könyve, 1906. O Irod.: O. Henne a m R h y n : Gottfried Kinkéi (1883); E . Bebler: Conrad Ferdinánd Meyer und Gottfried Kinkéi (1949). Kinker, Johannes (Nieuwer-Amstel, 1764. jan. 1.—Amszterdam, 1845. szept. 16.): holland író. Kispolgári családból származott. Az utrechti egyetemen előbb orvosi, m a j d jogi tanulmányokat folytatott, 1787-ben jogi diplomát szerzett. 1817-ig ügyvédeskedett Hágában, ill. Amszterdamban. 1817 —1830 között — az akkortájt Hollandiához csatolt Belgiumban — Liége-ben a németalföldi nyelv és a filozófia egyetemi tanára volt. Számos kisebb-nagyobb jelentőségű hetilapnakfolyóiratnak volt szerkesztője vagy munkatársa. O A terjedelmes életművet hátrahagyó Kinker korának egyik legértelmesebb irodalmára volt. Hagyományos anakreontikus költői kezdetek után, az 1788 — 1789-ben szerkesztésében megjelent De Post van den Helikon ('Helikoni Posta') hetilap negyven cikkében szinte egyedül vette fel a harcot a honi szentimentális, klasszikus-formális ós műkedvelő irodalom ellen, sürgetve egy valóságot tükröző s eszmeileg-gondolatilag alapozott művészeti gyakorlat születését. Eszmeileg a Nagy Francia Forradalom volt kiindulópontja, bár a napóleoni években utópisztikus — világtestvóriség, világállam stb. — irányban kezdett tájékozódni; filozófiailag és esztétikailag a Kanttól Fichtéig tartó, korai klasszikus német filozófia egyik első külföldi hitvallójává s népszerűsítőjévé vált. Proeve van eene Opheldering van der Kritiek der Zuivere Rede ('Kísérlet a Tiszta ész kritikája magyarázatára', 1799) e. nagy tanulmánya, 180l-es francia fordításában, a francia Kant-kutatás kezdeteit jelentette. De, mint a polgári forradalmi eszméket, a különc és nonkonformista alkatú Kinker, filozófiai tanulságait is sajátosan fejlesztette tovább, mígnem végül egy etikai alapú panteista monizmusnál, Spinozánál kötött ki. Legjelentősebbnek mondható, tanulmányaiban, kritikáiban és öszszegyűjtött költeményei előszóiban kifejtett esztétikai elvrendszere — ennek csu295

pán megléte is forradalmi t e t t a korabeli holland irodalmi ásatagságban —, amely következetesen túllép a felvilágosodás természetei vűségén, s ebben a leküzdöttsógóben leginkább a goethei esztétikával rokonítható. Saját irodalmi műveiben — Het Eeuwenfeest bij den aanvang der Negentiende ' Eeuw ('Évszázad-ünnep a 19. sz. kezdetén', allegorikus dráma, 1801); Het Alleven of de Wereldziel ('Az Élet Összessége avagy a Világiélek', filoz. költ.-ek, 1812); Gedichten ('Költemények', 1819 — 1821) — művészileg nem mindig meggyőző, kétségtelenül lappangó értékeit nem könnyű kibányászni. A költészetet mint „kikristályosodott filozóf i á t " művelő Kinker a maga korában furcsamód elsősorban kiváló nyelv- és stílusparódiáival vált népszerűvé (Fontenelle, Voltaire és honi klasszicista nagyságok kapcsán), ós tekintélyt élvezett, mint a holland-flamand kulturális-irodalmi egységesítés úttörője is. O Egyéb főbb művei: Gelia (színmű, 1792); Proeve eener Hollandsche Prosodia ('Kísérlet egy holland prozódiára', tan., 1810); Essai sur le dualisme de la raison ('Esszé az Ész dualizmusáról', tan., 1850 — 1852-ben kiadva). O Magyarul: 1 vers (Szalay K., Holland költőkből, 1925). O Irod.: M. C. van Hall: Johannes Kinker. Bijddragen t o t zijn leven, karakter en schriften (1850); B. H. C. K. van der Wijck: Johannes Kinker (1864); J . Koopmans: Kinkerstudien (Taal en Letteren 15 —16., 1905 — 1906); J . A. Rispens; De gehaarnaste dromer. Johannes Kinker als aestheticus en dichter (1960). Bernáth István Kinnamosz, Ióannész; Ioannes Ginnamus (latinos név); ( ?, 1143 után—Konstantinápoly, 1203 k.): bizánci görög történetíró. Fiatalkorában retorikai tanulmányokat folytatott. Császári titkárként szolgált Komnénosz Manuél császár mellett, akit hadjárataira is elkísért. Udvari pályafutása a Manuél halála u t á n bekövetkezett válságos időszakban sem tört meg. Epitomé ('Kivonat') c. kortörténeti monográfiája az 1118-as évvel kezdődik, tehát Anna Komnéné művéhez csatlakozik. Részletesen csak Manuél korát tárgyalja, mivel — mint maga mondja — ezekben az eseményekben már maga is részt vett. Az író teljességgel Manuél császár rendkívüli egyéniségének hatása alatt áll; feltétel nélkül helyesli világuralmi terveit. A munka valószínűleg nem került publikálásra; talán á t a k a r t a még dolgozni, erre azonban a megváltozott politikai helyzetben, Manuél terveinek teljes összeomlása után, nem került sor. Kinnamosz m u n k á j a elsőrendű forrás a

KÍNOS

12. sz.-i magyar—bizánci küzdelmekről. Számos, benne előforduló magyar személy- és földrajzi név nyelvünk korai szórványemlékei közé tartozik. O Kiad.: A. Meineke: Ioannis Ginnami epitome rerum ab Ioanne et Manuele Comnenis gestarum (1836). O Magyarul: részletek (Marczali H., A magyar történet kútfőinek kézikönyve, 1901; Mika S., Magyar történelmi olvasókönyv, 1. köt., 1905); egy fiatalkori retorikai gyakorlatának szövege, magyar ford. és irod.: Bánhegyi Gy.: Kinnamos ethopoiája (1943); 7 szemelvény (Kapitánffy I., A bizánci irodalom kistükre, anto., 1974). Kapitánffy István Kinosliita Junji, Kinosita Dzsundzsi (Tökyö, 1914. aug. 2. — ): japán drámaíró. A Tökyöi Egyetemen angol irodalom szakot végzett, különösen az angol drámatörténet tanulmányozásában mélyedt el. Az egyetem befejezése után történelmi drámákat írt, előszeretettel foglalkozott folklórral, mely számos színdarabjának ihletője. Műveit csak a 2. világháború után jelentette meg. O Jelentősebb népi tárgyú darabjai: Hikoichi banashi ('Történet Hikoichiről', 1946); Sannenshin Tarö ('A három évet alvó Tarö, 1947). Történelmi és társadalmi drámái közül kiemelkedik a Furö ('A szél és a hullámok', 1947), a Sanmyaku ('A hegylánc', 1949) és a Kurai hibana ('A sötét szikra', 1950). Legkedveltebb drámája — a mai japán dráma egyik remeke —, a Yüzuru ('Esti darvak', 1949) a modern ember problémáit dolgozza fel ősi japán legenda alapján; a mű stílusa összhangban van a kabukival. Opera is készült szövegére. A Kawazu shöten ('A béka mennybemenetele', 1951) társadalmi dráma, melyben az író absztrakt humanizmusa j u t kifejezésre. O Számos angol és amerikai színdarab fordítója; ő ültetett á t japánra több Shakespeare- és Maugham-alkotást. Vihar Judi Kinoshita Keisuke (Hamamatsu, 1912, nov. 21.—): japán fi mrendező, forgatókönyvíró, a japán flilmművészet egyik legnépszerűbb alkotója. 1943-ban rendezte első önálló játékfilmjét. Műveire — melyeknek forgatókönyvét saját maga írja — a kiforrott klasszicista ábrázolásmód és az abszurditásig fokozott stilizált humor ötvözete jellemző. Ismertebb filmjei: Az Osone család reggelije (1946); A yotsuyai fantom története (1949); Carmen visszatér szülőföldjére (1950); Carmen tiszta szívvel szeret (1952); Első szerelmi ügyem (1955); A veszély közeljár (1957); A Fuefuki folyó (1962: rendező, író); Tavaszi álmok (1962: rendező, író); Á keserű lélek (1961: rende296

ző, író); Újévi szerelem (1962: rendező, író); Egy munkás balladája (1963: rendező, író); A tömjén illata (1964: rendező, író); Szemek, a tenger és egy labda (1967, rendező, író) stb. Budai Éva Kinoshita Mokutarö, Kinosita Mokutaró (írói név); Ota Masao (eredeti név); (Itö, Shizuoka tart., 1885. aug. 1.—Tökyö, 1945. okt. 15 ): japán költő, író, újságíró, orvos. Orvosi egyetemet végzett, 1931-től egyetemi t a n á r volt. Első esszéi 1907-ben jelentek meg a Myöjö ('Csillag') és a H ö s u n ('Eszme') c. folyóiratban. Ugyanitt jelentek meg szimbolista stílusú költeményei, melyekre H. von Hofmannsthal volt nagy hatással. Ekkor kezdett d r á m á k a t is írni. Kitahara Hakushüval és Takamura Kötaröval 1909-ben megalakította a Ban no kait ('Pántársaság'). Ennek orgánuma a Subaru_ ('Pléiade') c. folyóirat, melyet Mori Ogai is támogatott. A Subaruh&n megjelent kimagasló alkotásai: Aranuno hashi ('Az Aranuno-híd', elb., 1909); Nanbanji monzen ('A Nanbaji-kapunál', dráma, 1909). O Költeményei az általa alapított Okujö teien ('Kert a tetőn') c. folyóiratban láttak napvilágot. Shokugo no uta ('Dalok evés után', 1909) c. verseskötetét érzelmi gazdagság, sötét tónus és artisztikus kifejezésmód jellemzi. O Színdarabjainak gyűjteménye az Izumi yasome mono mise ('Izumi festékboltja', 1911). O Jelentősebb elbeszélés a Koto no maboroshi ('Az áttetsző ősi város', 1916). O Összegyűjtött művei: Kinoshita Mokutarö zenshü (1949 —1951). Vihar Judit Kinoshita Naoe, Kinosita Naoe (Matsumoto, Nagano tart., 1869. szept. 8.— uo., 1937. nov. 15.): japán író, újságíró, politikus. Tökyöi főiskolán végzett angol szakot, m a j d szülőföldjére visszatérve a megyei lap szerkesztője lett. 1901-től a Mainichi Shinbun, 1908-tól pedig a Shin Seikatsu c. lap szerkesztője. O A Meijikorszak (1868 — 1911) legkiválóbb proletárírója, az első japán proletárirodalmi áramlat képviselője a japán —kínai háború (1894—1895) után. Korán felismerte az iparosodó J a p á n ellentmondásait, s forradalmi nézeteit írásban is hirdette, amiért letartóztatták. Az orosz —japán háború (1904 — 1905) idején az egyik leglelkesebb antimilitarista, de a megoldást a „keresztény szocializmus"-ban látja. Ezt tükrözi legkiemelkedőbb műve, az önéletrajzi fogantatású Hi no hashira ('A tűzoszlop', reg., 1904) is. Idős korában gondolatai magányába menekült. O Művei móg: Ryöjin no jihaku ('Egy férj vallomásai', reg., 1906); Beika nikuka ('Test vagy lélek', elb., 1907); Kojiki ('A koldus', elb.,

KIOLV gyakorlaton kívül elképzelhető a művészi 1908); Hakaba ('A temető', elb., 1908); felhasználásra alkalmatlan kínrím. így Rödö ('A munka', elb., 1909). pl. Tóth A. Rímes, furcsa játék c. versének Vihar Judit e sorai: kinot -qita Kitabatake Chikafusa, Kitabatake Csikafusza (Kyöto, 1293, ? — Kanafu, Yamato tart., 1354. máj. 11.): japán államférfi, hadvezér, író. 1330-ban megpróbált viszszavonulni a közélettől, de a két rivális császár közötti polgárháború alatt ismét visszahívták. 1338-tól a déli udvar mellett harcolt. O Irodalmi szempontból igen érdekes alkotása anekdotaszerű történetekből, esszékből, tanulmányokból összeállított kötete, a Jinnö shötöki ('Feljegyzések az isteni császár uralkodásának idejéből', 1339). Ebben kínai irodalmi hatásokat tükrözve rajzolta meg kora előkelő társadalmát, a testvérviszály eseményeit és az udvari intrikákat stb. A japán nacionalizmus szellemi a t y j á n a k t a r t j a . O Egyéb fő műve: Sokugenso ('A hivatalok eredetéről', tan., 1341). Kitab-i Dede Korkud ('Korkud apó könyve'); Dede Korkut Kitabi: oguztörök anonim elbeszélésgyűjtemény. Szerzőjének és első előadójának a néphagyomány a legendás oguz lantos költőt, Dede Korkvdot vagy Korkut Atát (türkmén 'Kork u t Atya'; tudományos átírással Qorkut Ata) tartja. Hosszú ideig csak szóbelileg t e r j e d t ; valószínűleg a 15. sz.-ban jegyezték le először. A 16. sz.-ból fennmaradt kéziratai a régi nyugati török nyelvjárásokat tükrözik. O A nemzeti eposszá formálódott mű gerincét képező 12 elbeszélést egy későbbi keletkezésű előszó vezeti be, amely Dede Korkud legendás személyiségét állítja elénk. Két elbeszélés t é m á j a a természetfölötti erők elleni harc, amelyben az antik mitológia, ill. az Odüsszeia motívumai ismerhetők fel; két elbeszélés egy-egy szerelmi történetet dolgoz föl, a további nyolc pedig az oguzok harcaival foglalkozik: ebből h a t b a n a mohamedán oguzok ós „gyaur" szomszédaik, abházok ós görögök, kettőben pedig maguk az, oguztörökök csapnak össze egymással ÉNy-Anatólia, a Kaukázus és a mai Azerbajdzsán területein. A hőstettek, kalandok, harcok, vadászatok, mulatozások és szerelmi jelenetek bepillantást n y ú j t a n a k az éneket, táncot, lovakat szerető harcias pásztornép életmódjába. O Az epikus stílusban előadott prózai részeket az érzelmeket-indulatok a t festő, az ősi 7 — 8 szótagos versformákat rím és mérték tekintetében egyaránt meglehetősen szabadon kezelő versek szakítják meg. Bár a verset ós a prózát

kb. fele-fele arányban elegyítő kompozíció a —halk hikáyesi jellegzetessége, a m ű egész karaktere és s t r u k t ú r á j a kétségtelenné teszi, hogy a régebbi műfajú eposzszal, a —destannal t a r t rokonságot. A kutatók véleménye szerint az Anatóliába érkező oguzok magukkal hozták a destan legkorábbi elemeit, amelyekbe itt a későbbi harcok történetei is beleolvadtak. O Témái az évszázadok folyamán más török népekhez is eljutottak, részleteit szívesen adták elő a kazah és kirgiz népi énekmondók, az akinok is. O 1815 óta ismerjük a drezdai könyvtárban őrzött kéziratát (12 destan); 1950-ben a Vatikán könyvtárában egy másik, hiányos példányára bukkantak (6 destan). Mindkét kézirat fakszimile kiadását szöveggel és magyarázatokkal Ergin készítette el Dede Korhűt Kitabi (1958 — 1963) c. O F ő b b kiad. és ford. még: II Kitab-i Dede Qorkut (a vatikáni kézirat fakszimile kiad.-a, jegyzetekkel, olasz ford., E . Rossi, 1952); Das Buch des Dede Korkut ('Dede Korkut könyve', németül, J . Hein, 1958); Knyiga mojevo gyeda Korkuta ('Az én Korkut nagyapám könyve', oroszul, V. V. Bartold, A. J . Jakubovszkij ós B. M. Zsirmunszkij tanulmányával, 1962); Bugünkü Dille Dede Korkut ('A Dede Korkut mai nyelven', törökül, O. S. Oökyay, 1963). O Irod.: F. Babinger: Die Geschichtsschreiber der Osmanen und ihre Werke (1927); P. N. Boratov: L'épopée et la „hikáye" (PhTF., 2. köt., 1964). " Tasnádi Edit kitabi §iir: —divan

edebiyati

_ KitagawaFuyuhiko; KitagavaFu)\úi\ko (Otsu, Shiga tart., 1900. jún. 30. — ): japán költő. Alapfokú tanulmányainak elvégzése után apjával Mandzsúriába ment, s Port A r t ú r b a n (ma Lüsun) végezte buddhista tanulmányait. 1924-ben és 1925-ben jelentek meg az A ('Ázsia') és az Orrxo ('Arc') c. folyóiratban első dadaista versei. 1928-ban Haruyama Yukióval együtt adta ki a Shi to shiron ('A vers ós a versről') c. negyedévi folyóiratot, amely az 1920-a8 és az 1930-as években a japán avantgardista törekvések fóruma lett. O Költeményeiben elveti a hagyományos formát, s a különböző európai avantgardista irányzatok híve. Verseire Éluard költészete volt hatással. O Fontosabb verseskötetei: Sensö ('Háború', 1929); Hana densha ('Virágos villamos', 1949); Kitagawa Fuyuhiko shishü ('Kitagawa Fuyuhiko költeményei', 1951); Urna to fükei ('Ló és táj', 1952). Vihar Judit Kitahara Hakushü; Kitahara Hakusú (Osanohata, Fukuoka t a r t . , 1885. jan.

326

KITCA

25.—Tökyö, 1942. nov. 11.): japán költő, író. A Waseda Egyetem angol szakán tanult. O Már egyetemi évei előtt írt verseket. 17 éves korától a Bunkó ('Könyvtár'), majd 1907-től a Myöjö ('Csillag') c. folyóiratban publikált. 1909-ben jelent meg első verseskötete, aJashümon ('Eretnekség'), melynek szimbolista versei nagy sikert arattak. Kinoshita Mokutaröval ós Takamura Kötaröval 1909-ben megalakította a Ban no kait ('Pán-társaság'), melynek orgánuma a Subaru ('Plóiade') e. folyóirat volt. Költeményeit itt és az Okujö teien ('Kert a tetőn') e. folyóiratban közölte. O A modern japán költészet igen termékeny, sokoldalú és jelentős egyénisége. I r t tankát, dalokat, balladákat, szabad verseket, gyermekdalokat, úti naplót és elbeszéléseket. O Szimbolista lírai költeményeinek a gyűjteménye az Omoide ('Visszaemlékezések', 1911), a Kiri no hana ('A kirifa virágai', 1913) és a Tökyö keibutsushi ('Tökyöi tájak', 1913). — Gondolati líráját a Hakkin no koma ('Platina pörgettyű', 1914) és az Unmoshü ('Csillám', 1915) e. kötet tartalmazza. — A 20-as években legjelentősebb verseskötete a Suzume no tamago ('Verébtojás', 1921) és a Suibokushü ('Akvarell', 1923). — Közkedveltek Japánban gyermekversei: Hakushü döyöshü ('Hakushü gyermekversei', 1924). — Késői lírájának legszebb darabjait a Kurohi ('Fekete ciprus', 1940) c. kötete tartalmazza. O Magyarul 1 vers (Kosztolányi D., Idegen költők, anto., 1966). Vihar Judit kitaj irodalom: —mongol irodalmak \ Kitamura Kigin (írói név); Kitamura Kyünosuke (eredeti név); Shusuiken, Kogetsusai (névváltozatok); (Awataguchi, Yamashiro, mai Kyöto tart., 1624. dec. 11.—Edo, a mai Tökyö, 1705. jún. 15.): japán költő, író, tudós. Orvoscsaládból származott. Matsunaga Teitoku, majd Asukai Masaki és Matsuo Bashö iskolájában haiku• ós ían&aköltészetet tanult. Kyötóban shintőpap lett, m a j d az udvari Költői Hivatal tagjává nevezték ki. 1699-től hűbéri szolgálatba állt. O Mindkét hagyományos m ű f a j b a n számos verset írt. Munkásságának legjelentősebb része mégis kommentátori-filológusi működése. Haiku-szabálykönyve megalkotása mellett fontos magyarázatokkal látott el sok klasszikus japán irodalmi alkotást, gyűjteményt, így a Manyöshüt, az Ise monogatarit, a Yamato monogatarit, a Tosa nikkit, és a Genji monogatarit stb. O Főművei: Yama no i ('Hegyi kút', költ.-ek, 1647); Inago ('Sáska', költ.-ek, 1647). O Angolul válogatás verseiből: A.

Miyamori, An Anthology of Haiku (1932). O Magyarul: 1 — 1 vers (Kosztolányi D., Kínai és japán költők, anto., 1957; Idegen költők, anto., 1966; Szerelmes ezüst kalendárium, anto., 1967). Kitamura Tökoku; Kitamura Tókoku (írói név); Kitamura Mantarö (eredeti név; ezeken kívül móg mintegy 30 írói néven ós név nélkül is írt); (Odawara, 1868. nov. 1 6 . - T ö k y ö , 1894. m á j . 16.): japán költő, író. Az 1868-ban kezdődő, kavargó eszmékkel teli Meiji-reformkor elejének sajátos alakja. A korabeli társadalmi bizonytalanság, forrongás és lelkesedés, az ú j utak nyugtalan keresése késztette arra, hogy már gyermekkorától fogva politikus akart lenni. Tökyöban a „szabad d e m o k r a t a " mozgalom hatása alá került, a mozgalom balszárnya ifjúsági szervezetének aktivistája lett. Hol iskolába jár, hol „hotelboy", hol idegenvezető, hogy angol nyelvtudását tökéletesítse. Érdeklődik a vallásos és misztikus tanok iránt, felveszi a kereszténységet. 14 éves korában kapott először idegösszeomlást. Betegsége súlyosbodik, többször is orvosi kezelésre szorul. O Első elbeszélő költeménye 1888-ban jelent meg: Soshü no shi ('A rab verse'), a következő 1891-ben: Hörai kyoku ('Tündérország dallamai'). A modern japán romantika vele kezdődik. Mélyen átérezte a valóság és a művészet közti szakadókot; sokat foglalkozott a nőkérdéssel, leányiskolában is tanított. Egyre inkább pacifista nézeteket hirdetett, 1889-ben megalapította a J a p á n Pacifista Társaságot, s ő szerkesztette a társaság lapját is. Tizenegy lap, folyóirat munkatársa, alapítója, szerkesztője volt, ezek közül hatásában messze kiemelkedik a Bungakkai ('Irodalmi világ'), melyet 1893-ban alapított Shimazaki Tösomial, Togawa Shükotsuval, H irata Tokubokuval és másokkal együtt, s mely a korabeli romantikus irodalom centrumává vált. Legfontosabb tanulmányai, esszéi itt jelentek meg. Idegei teljesen tönkrementek, 26 éves korában öngyilkos lett. (Életéről kortársa, Shimazaki Töson regényt írt: H a r u 'Tavasz'). O Főművei: Ensei shika to jősei ('A pesszimista költők ós a nők', tan., 1892); Hotaru ('Szentjánosbogár', költ.-ek, 1893); Tökoku shü ('Kitamura Tökoku gyűjteménye', költ.ek, 1894). O Gyűjt, kiad.: Tökoku zenshü ('Kitamura Tökoku összes művei', 1950). O Magyarul: 1 vers (Kosztolányi D., Idegen költők, anto., 1966). Mártonfi Ferenc Kit Cat Club, The [ k i t - k e t k l a b , dzhö]: angol irodalmi ós társadalmi klub, ame327

KITÉR

lyet a 18. sz. elején alapítottak a whig p á r t vezető tagjai. J . Tonson, könyvkiadó volt a titkár és a klub éltető eleme. O A klub tagjai Chr. Kat pástétomsütő üzletében jöttek össze, ahol a birkapástétomot Kit-Catnek hívták. Neves tagjairól (pl.: Addison, Gongreve, Steele, Vanbrugh stb.), szellemes pohárköszöntőiről hamarosan híres lett. O Tagjainak arcképét Sir G. Kneller festette meg. A képek a National Portrait Galleryben m a is láthatók. O Fennállásának ideje: kb. 1700 — 1720. Takács Valéria kitérés; excursus; excursio: irodalmi, tudományos, filozófiai művek olyan részlete, amely eltér a cselekmény vagy a gondolatmenet fő vonalától, s önmagában is kerek egészet alkot, de a m ű keretében mégis megvan a maga sajátos funkciója. Jellegénél fogva nagyobb terjedelmű, cselekményes művekben gyakori, mint a regényben, eposzban, terjedelmesebb elbeszélésben, drámában stb. Tartalmazhat önmagában teljes cselekményt {—epizód); megszólaltathatja a szerző (ill., a szerző teremtette fiktív elbeszélő) állásfoglalását; közvetlenül utalh a t benne az író a mű értelmezésére; párhuzam vagy ellentét révén kiemelheti a főcselekmény valamely lényeges mozzanatát; enyhíthet vagy előkészíthet egy bekövetkezett vagy bekövetkező feszültséget. Attól függően, hogy az egyes műnemek közül melyiknek lényegéhez közelít, uralkodhat benne az epikus, a drámai, a lírai, ill., a didaktikus elem. Sajátos funkciót töltenek be a művészetre vonatkozó kitérések, fejtegetések egyes művészregény ékben, mint pl. Beethoven utolsó zongoraszonátájának elemzése Th. Mann Doktor Faustusában. Stilisztikai — retorikai értelemben —digresszió. Sajátos formája a —lírai kitérés. Kovács Endre Kitereza, Aniceti (Bukerebe sziget, 1900 k. —): kerebe és szuahéli nyelven alkotó tanzániai író, tudós. Tanulmányait szülőföldjén kezdte katolikus missziós iskolákban, majd Bukobában t a n u l t tovább holland, francia és német papoktól. 1919-től két évtizeden á t egy olasz kereskedőnél dolgozott, ezután folklórral kezdett foglalkozni. Sokat t e t t azért, hogy szülőföldjének gazdag orális hagyománya ne menjen veszendőbe. O Kerebe nyelvű elbeszélő művének kéziratos formájával 1945-re készült el (eredeti címe: Bwana Myombere na Bibi Bugonoka na Ntidanalwo). A mű voltaképpen két részre oszlik: Bwana Myombékere na Bibi Bugonoka ('Egy férfi és a felesége'; ebben a falu erkölcsi törvényeivel foglalkozik)

és Ntulanálwo na Bulihwali ('A gyermekek, avagy egy fiú és egy lány'; ebben a nemzedéki problémákkal foglalkozik). Maga a szerző készítette el m ű v e egy részének szuahéli nyelvű változatát; egy részlete angol nyelven is megjelent. O Irod.: Ch. M. Hartwig—G. W. Hartwig: Aniceti Kitereza: A Kerebe Novelist (Research in African Literature, 1972). Kovács Endre kitharódia: -Kobayashi Issa Kobajasi Takidzsi: —Kobayashi Takiji Kobayashi Issa; Kobajasi Iszsza (írói név); Kobayashi Nobuyuki (eredeti név); Kobayashi Yatarö, Haikaiji, Söseibö (névváltozatok); (Kashiwabara, Nagano tart. 1763. máj. 5.—uo., 1827. nov. 19.): japán költő, író. Szegényparaszt gyermeke, a n y j á t korán elveszítette. Mostohaanyjával ós mostohaf ivére vei állandó konfliktusban volt, ezért apja Edóba küldte. I t t Nirokuan Chikua és Natsume Seibi tanítványaként Aai/cwköltészetet tanult. 1792-ben a /iai&wköltők hagyományaihoz híven hosszú körutazást t e t t Nyugat-Japánban. Edóba tért vissza, ahol nagy nyomorban élt. 52 éves, amikor először nősül; feleségét és házasságából született gyermekeit rendre elveszítette. Második feleségétől két hónapi együttélés után elvált. Halála előtt nem sokkal nősült harmadszor. O Műveiben keserű szatírával, olykor cinizmusra hajlóan fr a világról, azonban könnyed humora mögül kiérezhető a szegények iránti rokonszenve. Verseit részint köznapi nyelven, részint nyelvjárásban írta. Önálló művészetet alakított ki, nem tartozott egyetlen iskolához sem. Műveit m a is szívesen olvassák. O Legkiemelkedőbb alkotása az Ora ga haru ('Az én tavaszom', formáját tekintve napló, 1819). A prózában írt részeit (-»-haibun) versek, főként haiku-, emellett haikai- és renkudarabok szakítják meg, továbbá idézetek korábbi haikukból ós wakákból. O Főbb művei még: Mitori nikki ('Egy betegápoló naplója', 1801); Issa tabi nikki ('Kobayashi Issa útinaplója', 1808); Shichiban nikki ('Hetedik napló', 1818); Dan-bukuro ('A zsák', elb., ó. n.); Kubon nikki ('Kilencedik napló', ó. n.). O Gyűjt, kiad.: Zenshü ('Összes művei', 1949). O Magyarul: 4 vers (Kosztolányi D., Kínai ós japán versek, anto., 1942). O írod.: M. Bickerten: Issa's Life and Poetry (1932). Mártonfi Ferenc Kobayashi Takiji, Kobajasi Takidzsi (Shimokawazoi, Akita tart., 1903. aug. 26.—Tökyö, 1933. febr. 20.): japán író. 376

Észak-japáni szegényparaszti családból származott. Péklegóny volt, m a j d nehéz körülmények közt elvégezte a felsőbb kereskedelmi iskolát s 1924-ben bankhivatalnokként helyezkedett el Otaruban. I t t került először kapcsolatba a szocialista mozgalommal. Politikai nézetei m i a t t hamarosan elvesztette állását. 1929-ben részt vett a Proletárírók Szövetsége nevű írói szervezet, a N A P F megalakításában. Előbb a szervezet vezetőségi tagja, 1931-től — a szervezet Tökyöba való átköltözésétől — kezdve főtitkára volt. 1931-ben belépett az illegalitásban működő J a p á n Kommunista Pártba. 1932 végén a rendőrség mintegy négyszáz haladó írót és újságírót tartózt a t o t t le; Kobayashi éles hangú tiltakozást írt, melyben a Kommunista P á r t legalitását, a foglyok szabadon bocsátását követelte. EÍfogták, bebörtönözték és halálra kínozták. O 1924-től jelentek meg írásai. O Első jelentős regénye a Bösetsurin ('Hófogó ligetek', 1928: oroszul: N. J . Csegodar, Sznyegozascsitnaja roscsa, 1956); t é m á j a a hokkaidöi parasztok élete ós a létért vívott harcuk. A Senkühyaku nijühachi nen sangetsu jügonichi ('1928. március 15.', reg., 1928) c. művében a baloldali japán írók, újságírók első letartóztatás! hulláma ellen tiltakozik. Legjelentősebb művének a Kanikösen ('Rákászhajó', reg., 1929; angolul: D. Keene, The Camery Boát, 1956) c. alkotását t a r t j á k , mely egy japán halász kamcsatkai halászatának megrendítő leírása. Humanizmusával a modern japán realizmus kiemelkedő alkotása, a szocialista realista prózairodalom megteremtésére irányuló nagyszabású kísérlet. Számos más regényének és elbeszélésének témája a paraszti élet: a Fuzai jinusfbi ('A távollevő földbirtokos', 1929) c. regényében kíméletlen kritikával illeti a parasztok nyomorúságát semmibe vevő földbirtokosokat. Gyakran ábrázolja műveiben az illegális pártmunka nehézségeit: ezek közül kiemelkedik: Tenkeiki no hitobito ('Egy átmeneti korszak emberei', 1930 k.) c. regénye. O Művészetére h a t o t t Shiga Naoya, L. Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov, Gorkij. O Fordított Barbusse-tői. O A polgári humanista álláspontról indult el és a proletariátus, de különösen a parasztság forradalmi harcának szószólójává vált. Megalkuvást nem ismerő forradalmár, a szocialista realizmus első japán képviselője volt. Művészetót a kommunista erkölcs igazságkeresése, a kapitalista kizsákmányolás embertelenségónek feltárása, a jogtalanságok megtorlására való buzdítás, a forradalom eszméjének

KOBOD

hirdetése h a t j a át. Stílusa egyszerűségével, dísztelenségével olyan kifejező erejű, hogy tehetségét még politikai ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni. O Egyéb főművei: Köjö saibö ('Gyári sejt', nla, 1929); Dokubö ('Magányos zárka', nla, 1931); Orugu ('Organizátor' nla, 1931); Töseikatsuha ('Élet a pártért', nla, 1933). O Gyűjt. kiad. Zenshü ('Összes művei', 1936; 1952) Kobec, Rihor Jakaulevies (Jeliszavetgrád, 1898. júl. 24. — ): szovjet belorusz drámaíró. Munkáscsalád fia. Az 1. világháborúban megsebesült, m a j d részt v e t t a polgárháborúban. írói pályáját 1923ban kezdte. Pátosszal á t h a t o t t darabjai a vörös katonák hősiességéről és a diadalmas munkáról szólnak. O F ő b b művei: Huta (1929); A usze zs raszpavaju ('S mindent elénekelek', 1932); Nyisto szabe zsarti ('Meglehetős tréfák', 1962); Pirazski z csirvoncami ('Sütemény rubelekkel', 1966). O Ismert filmforgatókönyvei: TJrahan ('Orkán', 1932); IIerői Baltiki ('A Baltikum hősei', 1939). Radó György Koberstein [kóberstájn], August (Rügenwalde, 1797. jan. 10.—Bad Kösen, 1870. márc. 8.): német irodalomtörténész. 1820-tól majdnem ötven évig kiemelkedő oktatói m u n k á t végzett Pfortában. O Irodalomtörténete a tudományág egyik jelentős korai alkotása volt Németo.-ban. O Főbb művei: Grundriss zur Geschichte der deutschen Nationalliteratur ('A német nemzeti irodalomtörténet alapvonalai', 1827); Vermischte Aufsatze zur Literaturgeschichte und Ásthetik ('Vegyes tanulmányok az irodalomtörténethez és az esztétikához', 1958). O Irod.: E. Frenzel (Deutsche Vierteljahrschrift für Literaturwissensehaft und Geistesgeschichte, 1953. 27.). Brody Miklós Kobilanszka, Olha Julianyivna (GuraHumora, Bukovina, Ausztria, 1863. nov. 27.—Csernyi vei, 1942. márc. 21.): ukrán írónő. Kishivatalnok leánya, anyja osztrák volt. Német nyelvű iskolát végzett; 1868-ig Gura-Humora, 1868-tól 1873-ig Suczawa városokban német és román környezetben élt, első elbeszélését Hortensa címmel 1880-ban németül írta. Magánúton tanulmányozta az ukrán nyelvet ós irodalmat, a 90-es évek elején bekapcsolódott a női emancipációért folyó mozgalomba, 1894-ben megjelent Ljudina ('Ember') c. első ukrán elbeszélése. I. Franko, L. Ukrajinka és V. Sztefanik barátsága h a t o t t írói fejlődésére, de nézetei a századfordulón Nietzsche hatását is mutatják. Témaválasztását,

hangvételét nagyban befolyásolták személyes tragédiái: szüleinek betegsége, fivérének halála, az őt 1903-ban ért szélütés ós O. Mctkovej író iránti viszonzatlan szerelme. Az ukrán érzésű és nagy műveltségű írónőnek csapás volt a háború, a román ellenforradalmi rendszer is, 1942-ben német hadbíróság elé idézték, de a tárgyalást már nem élte meg. O Természetszeretet, mély humanizmus h a t j a á t írásait. Munkássága szóles körű, fő m ű f a j a a novella, de írt verseket és fordított (ukrán szerzőket németre), s legjelentősebb m ű v e Zemlja ('A föld', 1902) című, a parasztság életével foglalkozó kisregénye. K é t termékeny korszaka a századforduló évtizede és az 1915 —1920-as évek. Bukovina századeleji sorsának szóles kópét ábrázolta Aposztol csernyi ('A köznép apostola', 1926) c. regényében. O G y ű j t , kiad.: Tvori ('Művei', 1962 — 1963). O Magyarul: 1 elb. (Bojtár A., Ukrán elbeszélők, 1968). Radó György Kobina Parkes, Francis E r n e s t : Parkes, Francis Ernest Kobina Koblar, Francé (2elezniki, 1889. nov. 29. — ): szlovén kritikus, esszéíró, irodalomtörténész, műfordító. Az egyetemet Bécsben és Ljubljanában végezte, 1919től 1945-ig t a n á r Ljubljanában, 1945-től a drámatörténet és dramaturgia tanára a színművészeti akadémián. 1964-től a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. O A két világháború közötti időszak jelentős irodalom- ós színikritikusa. Esszéit és kritikáit áthatja az etikailag elmélyült, a pszichológiai realista irányú irodalom iránti vonzódás, valamint a l'art pour l'art, a naturalizmus és a dogmatikus katolikus esztétika iránti ellenszenv. Szerkesztette a Dom in svet c. irodalmi folyóiratot (1924 — 1937, 1931 — 1932 kivételével). Legjelentősebb monográfiája: Simon Gregorőiő (1962). O Egyéb főbb művei: Starija slovenacka drama ('A régebbi szlovén d r á m a ' , 1951); Novija slovenaöka drama ('Az ú j a b b szlovén dráma', 1954); Dvajset let slovenske drame ('A szlovén dráma húsz éve', 1964-1965).^O Irod.: F. Vodnik: Francé Koblar, ob sestdesetletnici (Slavistiéna revija, 1949, 292.). Stanko Janez Köbö daishi, Kóbó daisi (posztumusz név); Kükai (névváltozat); Saeki Mana (eredeti név); (?, Sanuki tart., 774. jún. 15.—Köya hegye, 835. márc. 21.): japán költő, író, tudós. 795-ben buddhista szerzetes lett, visszavonultságában a kínai irodalmat és filozófiát tanulmányozta. 804 és 806 között Kínában járt, ahol meg377

KOBON

ismerkedett a buddhista szanszkrit irodalommal is. Hazatérése után tanított, majd 816-ban KÖya hegyén telepedett le. O A buddhizmus Kínából átkerült Shingon szektájának japán megalapítója volt. Vallási írásai mellett jelentős irodalmi tevékenységet is kifejtett: a klasszikus kínai irodalom fordításával és kommentálásával a kor tudományosságát felülmúló művek fűződnek nevéhez. A hagyomány őt tekinti a hiragana írásforma megalkotójának. Az első iroha itta szerzője. O Főművei: Bunkyö hifuron ('Az irodalom tükréről s titkos palotájáról', tan., 810 k.); Keikokushü ('A kormányzásról', költ.-ek, 827). O írod.: H. Bohner: Köbö daishi (Monumenta Nipponica, 1943, 6.). kobon: —sharebon Kobrinszka, Natalija Ivanyivna; Ozarkevics (leánykori név) (Belelui, Galícia, 1855. jún. 8.—Bolechów, Lengyelo., 1920 jan. 22.): ukrán írónő, a galíciai nőmozgalom kezdeményezője. Pópa leánya, a bécsi egyetemen tanult, nőül ment T. Kobrinszkij zeneszerzőhöz. A forradalmi demokrata eszméknek ós I. Franko személyes ismeretségének hatása alatt Stanislauban nőegyletet szervezett, 1887-ben a Persij vinok ('Első koszorú') c. almanachban közzétette első elbeszéléseit és feminista cikkeit. A tudományos szocializmus eszmekörében és a nőemancipáció jegyében 1893 és 1896 közt további három almanachot adott ki, az 1. világháború idején pacifista műveket írt, az Októberi Forradalm a t a jobb jövő ígéreteként üdvözölte. O Realista írónő, a századforduló éveiben impresszionista vonások is megjelentek műveiben. Központi t é m á j a a nők tragikus helyzete, egyenjogúsításuk. O Főbb elbeszéléskötetei: Zadlja kuszinka hliba ('Egy falat kenyérért', 1884); Duh csaszu ('A korszellem', 1889); Viborec ('A választó', 1889); Jadzja i Katruszja ('J. és K . \ 1890); Kazki ('Mesék', 1904). O Gyűjt, kiad.: Vibrani tvori ('Válogat o t t művei', 1958). Radó György kobzar: ukrán népi énekes, a népdalok ós a dumik előadója, kobza, bandura vagy líra kísérettel. Kobzarok egészen 1917-ig működtek, jelenleg állami együtttesekbe tömörítve működnek. Nevezik őket bandurásoknak és lirnyikeknek is. (-+- még dalnok) Bojtár Endre Kobzev, Igor Ivanovics (Rosztov-naDonu, 1924. aug. 19.—): szovjet orosz költő. A Gorkij Irodalmi Intézetet végezte. Legjobb verseiben megkapó líraisággal ír a szovjet hazáról, a szerelemről, de

stílusa gyakran deklaratív jellegű. O Főbb verseskötetei: Licom k szolncu ('Arccal a n a p felé', 1962); Vityazi ('Vitézek', 1971). O Magyarul: 1 vers (Gáspár E., Szovjet Kultúra, 1951, 11.). B. Fazekas László kobzos: —dalnok Koc, Arkagyij Jakovlevics; Aaron J akovlevics (keresztnév változat); (Odessza, 1872. okt. 15. —Szverdlovszk, 1943. m á j . 13.): szovjet orosz költő, műfordító. F i a t a l korában bányákban dolgozott, m a j d öt évet Párizsban töltött. I t t fordította oroszra az Internacionálét, amely ebben a formában lett a szovjet állami himnusz (1943). Verseivel a proletárforradalom győzelmét készítette elő. A Párizsi Kommün költőit fordította oroszra. O Főbb verseskötetei: Pesznyi proletarijev ('Proletárok énekei', 1907); Sztyihotvorenyija ('Versek', 1957, A, L. Dimsic előszavával). B. Fazekas László Kocagöz [kodzsagöz], Samim (Söke, 1916 —): török író. Az istanbuli egyetemen török nyelv- és irodalmat, Lausanne-ban művészettörténetet hallgatott. 1945 óta Sökóben gazdálkodik. Novelláinak és regényeinek ez a vidék ad színteret, bennük a gazdasági tényezők hatására változó társadalmat ós az ellentétes osztályérdekek összecsapásait tükrözi formai újításokat n e m kereső realizmussal. Sam Amca ('Sam bácsi') c. novellájával egy nemzetközi pályázaton lett első (1950); Yagmurdaki Kiz ('Lány az esőben') c. elbeszéléskötetéért pedig a Török Nyelvtudományi Társaság 1968-as d í j á t nyerte el. O Egyéb főművei: Cihán §pförü ('A sofőr világbajnok', elb.-ek, 1954); Onbinlerin dönüsü (reg., 1957: Kelemen A., A tízezrek viszszatóróse, 1976); Ahmetfin Kuzulari ('Ahmet bárányai', elb.-ek, 1958); Bir Karis Toprak ('Egy arasz föld', reg., 1964); Bir Gifz Öküz ('Egy pár ökör', reg., 1970); Izmir'in Iginde ('Izmirben', reg., 1973). O Magyarul: móg: 2 nla (Katona M., Tasnádi E . , Török elbeszélők, anto., 1974). Tasnádi Edit ko^aklama [kocsaklama] (görög 'hősi ének'): a töröko.-i népköltészet és a lantos költészet egyik műfaja. A líra és az epika h a t á r á n mozgó rövid terjedelmű költemény, & hősiességet dicséri és örökíti meg. Ábrázolásmódja tömör, képszerű, lírai ihletettsógű. Jellegzetes versformája a —kosma. Példa a Körogluhól: Benden selam olsun Bolu beyi'ne, Cikip daglara yaslanmahdir: Ok gicirtismdan, kalkan sesinden Daglar gümbür gümbür seslenmelidir

KOCHA Dü$man geldi, tabur tabur dizildi, Aln'imiza kara yazi yazildi, Delik-delik gikti, merdlik bozuldu, Egri kili? kmda paslanmalidir. Köroglu dü$er mi yine ?anindan? Ayinr (jogunu er meydanmdan, Kir at köpügünden, dü^man kanindan Cizme dolup ?alvar íslanmalidir. Fogadd, Bolu beye, jókívánságom, És állj elő, vesd a hegynek hátadat, Zúgjon a nyíl, a pajzsok csattanjanak, Zengő hegyoldalak visszakiáltsák! Az ellenség megjött, táborba szállott, Homlokunkra a gond barázdát szántott — A puskával a virtus alábbszállott, Hüvelyben a szablya csupán rozsdát lát 1 Köroglu veszendő hírnevét védve, A harcmezőn halált oszt sok vitézre, Tajtékzik, vért gázol kedves Szürkéje, Turbánt, bugyogót vér-verejték jár át. (ford. Kánya

(—török irodalmi formák,

hősének) Tasnádi

L,)

Edit

Kocatürk [kodzsatürk], Vasfi Mahir; Vasfi Mahir (írói névként használt keresztnév); (Gümüshane, 1907—Ankara, 1961. júl. 17.): török költő, író. Irodalomtanár, iskolaigazgató, tanfelügyelő — közben négy évig képviselő — volt. 1927-től, első verseinek megjelenésétől fogva fáradhatatlanul alkotott; epikus költőként vált ismertté, kiadott 79 kötete verses színművek, tanulmányok a török és a francia irodalom tárgyköréből, antológia-összeállítások, gimnáziumi irodalomkönyvek, La Fontaine-, Heine- és Baudelaire-fordítások is szerepelnek. 1945-ben Divan c. irodalmi folyóiratot indított. O Főbb művei: On Inkiláp ('Tíz forradalom', színj., 1933); Yaman ('Csodálatos', színj., 1933); Gegmis Oeceler ('Elmúlt éjszakák', költ.-ek, 1936); Bizim Türküler ('A mi dalaink', 1937). O Magyarul: 1 vers (Kalász M., Szenvedélyek tengere, anto., 1961). Tasnádi Edit Kocbek, Edvard (Sv. Jurij k r a j Scavnice, ma: Videm na Scavnici, 1904. szept. 27. —): szlovén költő, író. K é t év teológiát hallgatott Mariborban, m a j d Ljubljanában, Berlinben, Lyonban ós Párizsban romanisztikát tanult. Hazatérve Bjelovaron, Varasdon, majd Ljubljanában tanított. 1941-ben a keresztényszocialista mozgalom képviselőjeként csatlakozott a Felszabadítási Fronthoz, amelyben később végrehajtó bizottsági tag lett. A háború után 1952-ig különböző szövetségi ós köztársasági szintű állami funkciókat töltött be. Strah in pogum ('Félelem ós bátorság', 1951) c. novelláskötete m i a t t kirekesztették a politikai életből. Jelenleg mint nyugalmazott politikus ós függet-

len író működik. O P- Claudel költészetének hatására ismerkedett meg a n é m e t és a hazai expresszionizmus ösztönző példáival. 1934-ben jelent meg az első verseskötete, a Zemlja ('Föld') c. H a z a i katolikus lapok és a perszonalista E . Mounier-féle Esprit szerkesztőjeként az önmegvalósítást hirdette, perszonalista ós pluralista nézeteket vallott. A marxizm u s t összeegyeztethetőnek t a r t o t t a a keresztény tanokkal. 1937-ben közzétett Premisljanje o Spaniji ('Gondolatok Spanyolországról') c. cikkével válságba j u t t a t t a a Dom in svet c. vezető katolikus lapot. E z t követően megalapította s a j á t Dejanje ('Tett') c. folyóiratát. 1949-ben TovariSija ('Barátok világa') c. k i a d t a 1942. m á j . 17-e ós 1943. máj. l-e között keletkezett naplófeljegyzéseit. 1964-ben 1943-as jajcei útjáról készült naplója látott napvilágot Slovensko poslanstvo ('Szlovén küldetés') c., 1967-ben pedig Listina ('Oklevél') c., 1943. máj. 3-a ós dec. 2-a közötti naplófeljegyzései. Ezekben a műveiben az ember alkotómunkájába, a személyiség sérthetetlenségébe és a szabadsághoz való elidegeníthetetlen jogába vetett hit művészi, politikai és világnézeti vallomásává fejlesztette az egyszerű naplójegyzet műfaját. 1963-ban jelent meg következő verseskötete, Groza ('Rettenet') c. Ebben harminc óv írói munkásságának terméséből a d o t t kis válogatást művészileg hitelesen ábrázolva a „lót rettenetével" való összeütközést és az élet nagy, győzelmes pillanatait. A Vest ('Hír', 1970) c. verseskötet az egyén és társadalom számára antagonisztikusan ellentétes viszonyát vizsgálja. O Magyarul: 15 vers (Ács K., Híd, 1964, 12.); 8 vers (Ács K., Napjaink éneke, anto., 1967); 7 vers (Dudás K., Ács K., A szlovén irodalom kistükre, anto., 1973); 1 prózarészl. (Tóth F., uo.); 6 vers (Weöres S., Képes G., Csillagok ós szívek, anto., 1973); 1 vers (Franyó Z., U t u n k , 1974, 51.). O Irod.: A. Slodnjak: Pesnik vere in dvoma (Prostor in cas, Anton Slodnjak 1977, 7 — 9.). Koch [kóh], Erduin Julius (Loburg, Magdeburg mellett, 1764. jún. 13.— Kreuzburg, 1834. dec. 21.): német irodalomtörténész. Teológiát végzett, m a j d t a n á r volt, később könyvtáros Breslauban. 1790 — 1798 között két kötetben Gompendium der deutschen Literaturgeschichte c. megírta a német irodalom történetét a kezdetektől Lessing haláláig. Mint első modernebb szempontú kísérlet az egész irodalmi folyamat megragadására, a hatalmas mű ma is figyelmet érdemel. Némedi Lajos 379

KOCHA

Koch [koh], H a n s (Liebschwitz, Kreis Gera, Nómeto., 1927. máj. 17. — ): német (NDK) irodalorntudós, kultúrteoretikus, publicista, kritikus. Munkáscsaládból származott, a háború végén esztergályos szakmát tanult. 1945 után néhány éven á t az ifjúsági mozgalomban dolgozott, 1951-ben pártfőiskolát végzett, majd a NSZEP K B . Társadalomtudományi Intézete aspiránsa volt, habilitációja (1961) után uo. tanszókvezető, 1963 — 1966 közt az írószövetség első titkáraként, majd 1969-ig a Kulturális Minisztérium munkatársaként tevékenykedett. 1969 óta ismét a párt Társadalomtudományi Intézete kultúra- és művészettudományi tanszéke vezetője, m a j d 1977-től a Marxista— Leninista K u l t ú r a és Művészeti Tudományok Intézete igazgatója; a Pedagógiai Tudományok Akadémiája ós a Művészeti Akadémia t a g j a . 1963 óta folyamatosan tagja a Népi Kamarának, a I X . pártkongresszus (1976) óta a p á r t K B póttagja. 1976 szeptemberében a kultúra, az irodalom- és művészeti tudományok multilaterális nemzetközi bizottsága elnökóvó választották. Tudományos munkásságáért 1960-ban Lessing-díjjal, 1974-ben pedig a Nemzeti-díj első fokozatával tüntették ki. O Hans Koch az N D K vezető irodalomtudósai és kultúrpolitikusai közé tartozik. A marxizmus klasszikusainak alapos ismeretére támaszkodva S a haladó kulturális örökség feltárásából kiindulva foglalkozik azokkal az aktuális művelődéspolitikai és tudományos kérdésekkel, amelyeket az N D K társadalmi élete ma fölvet. Disszertációja továbbfejlesztése Franz Mehrings Beitrag zur marxistischen Literaturtheorie ('Franz Mehring hozzájárulása a marxista irodalomelmélethez', 1959) c. műve, amely úgy jellemzi — korábbi egyoldalú értékelésekkel szemben — Mehringet, mint aki a ,,II. Internacionálé korabeli német szociáldemokrácia legjobb forradalmi hagyományait" testesíti meg, s aki „lényeges művekkel járult hozzá a marxista irodalomtudomány kialakulásához". H. Koch részt v e t t Mehring Összegyűjtött Művei ú j kiadásában (1960—1967 közt, 15 kötetben.) Marxizmus und Ásthetik (1961: Timár, Marxizmus és esztétika, 1964) c. művében a marxista esztétika alapkategóriái módszeres elemzését nyújtja, különös súlyt helyezve az esztétikum társadalmi meghatározottsága, tárgya és sajátosságai sajátos problémáira. Kiadta tematikai rendszerezésben Marx, Engels és Lenin kulturális, esztétikai és irodalmi megnyilatkozásainak kommentárokkal ellátott gyűjteményét (Marx—Engels— Lenin: XJber Kultur, Ásthetik, Literatur,

'Kultúráról, esztétikáról, irodalomról', 1968); s vezetésével intézeti kollektívája létrehozta a Zur Theorie des sozialistischen Bealismus ('A szocialista realizmus elméletéhez', 1974) c. művet, amely a téma elvi és történeti áttekintését, s elemzésekben a módszer konkrét alkalmazását n y ú j t j a . H. Koch egyúttal igen szóles körű és intenzív irodalomkritikai és publicisztikai tevékenységet fejt ki a folyóiratokban és a napi sajtóban. O E g y é b művei: Kultur in den Kámpfen unserer Tage ('A kultúra napjaink harcaiban', tan., 1958); Unsere Literatur gesellschaft ('Társadalmunk és irodalma', tan., 1965); Kulturpolitik in der DDB ('Kultúrpolitika az N D K - b a n ' , t a n . , 1976). O Fontosabb tanulmányaiból: Kari Marx und die Selbstverwirklichung des Individuums ('Kari Marx ós az egyéniség önmegvalósítása', tan., Einheit, 1973); Kulturelle Aspekte der sozialistischen Lebensweise ('A szocialista életmód kulturális vonatkozásai', Einheit, 1975); Aktuelle Fragén der Aneignung des Erbes ('Az örökség elsajátításának időszerű kérdései', Weimarer Beitráge, 1976). O Magyarul: tan. Nyilas Vera, Nagyv, 1958, 7.) Illés László Koch [kok], Kenneth (Cincinnati, Oh., 1925. febr. 27.—): amerikai (USA) költő, drámaíró. Tanulmányait a Harvard és a Columbia Egyetemen végezte. O H á r o m évig Európában élt, majd J . Ashberg és F . O'Hara társaságában a New York School alapítója lett. L. Bivers társaságáb a n dzsesszkísórettel adta elő verseit. Műveik stílusa az absztrakt expresszionista képzőművészeti irányzattal rokon, kitekintéssel a beat mozgalom felé. Szabadversei egyre inkább szürrealista jelleget öltenek. O Főbb művei: Poems ('Versek', 1953); Ko; or, A Season on Earth ('Ko, avagy egy évszak a Földön', verses reg., 1959); Permanently ('Állandóan', költ.-ek, 1961); Guinevere: or, The Death of the Kangaroo ('Guinevere, vagy a kenguru halála', dráma, 1961); Thank You and Other Poems ('Köszönöm, és m á s költemények', 1962); Sleeping with Women ('Asszonyokkal hálás', költ.-ek, 1969); The Pleasures of Peace ('A béke gyönyörei', költ.-ek, 1969); Bertha and Other Plays ('Bertha és más színművek', 1969).

380

Koch [koh], Martin; Greven, Lekman, Mauritz (írói álnevei); (Stockholm, 1882. dec. 23.—Hedemora, 1940. jún. 22.): svéd író. Szegény sorsú kispolgári környezetből származott. Középiskolai tanulmányait abbahagyta, s előbb festőművésznek tanult, majd egy mértékletességi munkás-

KOCHA

egyesület könyvtárosaként, előadójakónt működött. írói jövedelmén kívül rendszeres riporteri ós cikkírói tevékenységéből élt. 1920 — 1927 között Párizsban lakott, onnan hazatérve egy nyugdíjasotthonba vonult. O A svéd proletárirodalom kezdeteinek jórészt még máig is jelentős hatású úttörője. Eszmeisége (kifejezett intellektuális érdeklődése ellenére is) kevéssé világos, leginkább még Strindberg és Zola gomolygóan lázadó eszmeiségével rokonítható, valamint a korai munkásmozgalom heves, moralizáló igazságkeresésével. Hatalmas tényanyagon nyugvó, s egy riporter leleplező szenvedélyével összekovácsolt műveiben a századforduló körüli nagy társadalmi mobilitás legalsó rétegeinek, a munkásoknak, a proletárrá vált parasztoknak-fakitermelőknek (s különös színfoltként: a fejlődő kapitalizmus új bűnöző világának) aktuális történeteit fogja össze. Páratlan sajátossága: kiváló beszédstílus-utánzó készsége (amiről egy 1913-as irodalmi paródia-kötete is tanúskodik). Első nagy regénye, Arbetare. En história om hat ('Munkások. Történet a gyűlöletről', 1912), egyben az első sikeres svéd kollektív munkásregény, számtalan telibe talált típus felvonultatásával, s a hidegvérű taktikusság ós a forró fejű akcionizmus összecsapásának bemutatásával. Forrásmű értékű Timmerdalen. En história om kultur ('Timmerdalen. Történet a kultúráról', 1913) c. regénye is, az észak-svéd fakitermelői munkásmozgalmak politikailag és pszichológiailag is hiteles, nagy igényű krónikája. Legnagyobb hatású s legterjedelmesebb munkája, Guds vackta várld. En história om rátt och orátt ('Isten szép világa. Történet az igazságról és az igazságtalanságról', reg., 1916), szótágazó családregény, mely játszódik falun, gyárban, nagyvárosi nyomornegyedben, bűnözőtanyákon, ós az igazságot megtestesítő két főhőse köré kristályosítja komor cselekményét. Művei, főképp munkáskörökben, évtizedekig meghatározó erővel hatottak, enyhe zsurnalizmusuk és némi szónokiasságuk ellenére is. Az 1. világháború ós a szociáldemokrácia benne tanúsított viselkedése kiábrándulással töltötte el, s már a 20-as évektől kezdve egy teljességre törő, misztikus hit jegyében tett közzé brosúrákat, cikkgyűjteményeket. O Egyéb főbb művei: Ellen. En liten história ('Ellen. Egy kis történet', reg., 1911); Frihet och f rihet ('Szabadság és szabadság', cikkek, 1915); Det glömda landet ('Az elfeledett ország', cikkek, 1915); Romantiska brev ('Romantikus levelek', reg., 1915); Legend ('Legenda', reg., 1920); Mauritz ('uaz', gyerekkori emlékek, 1939). O Vál. művei:

Valda verk ('Válogatott munkái', 194.0 — 1941); Brev frán Martin Koch ('Martin Koch levelei', 1957). O Irod.: H. Ahlenius: Arbetaren i svensk diktning (1934); Th. Jonsson: Martin Koch (1941); I. Lund: Martin Koch (1945); Á. Runnquist: Arbetarsklidrare frá Hedenvind till Fridell (1952); H. O. Granlid: Martin Koch och arbetarskildringen (1957); E. Sundström: Radikalism och religiositet. En studie av tidsattityd och idóbakgrund i Martin Kochs diktning (1961). Bernáth István Koch [koh], Max (München, 1855. dec. 22.—Breslau, ma Wroclaw, Lengyelo., 1931. dec. 19.): német irodalomtörténész. Münchenben, Párizsban és Berlinben tanult, 1890 — 1924 között a Breslau-i egyetem germanista professzora volt. Az összehasonlító irodalomtörténet korai német apostola. 1886-ban megalapította, s 1910-ig szerkesztette a Zeitschrift für vergleichende Literaturgeschichte ('Összehasonlító irodalomtörténeti folyóirat') c. lapot. O Főbb művei: Helferich Peter Sturz (1879); Über die Beziehungen der deutschen Literatur zur englischen im 18. Jahrhundert ('A német és az angol irodalom kapcsolata a 18. sz.-ban', 1883); Gottsched und die Reform der deutschen Literatur ('Gottsched ós a német irodalom reformja', 1886); Die Geschichte der deutschen Literatur von den altesten Zeiten bis zur Gegenwart ('A német irodalom története a legrégibb időktől napjainkig', F. Vogtt&l, 1897); Richárd Wagner (1907 — 1918); August Gráf von Platen (1919). O Irod.: Festschrift zum 70. Geburtstag, hg. v. E. Boehlich und H. Heckel (1926). Bérezik Árpád Koch [koh], Thilo (Canena, Saale mellett, 1920. szept. 2 0 . - ) : német (NSZK) költő, újságíró. Verseket ós társadalombíráló elbeszéléseket írt. O Főbb művei: Eine Jugend war das Opfer ('Egy ifjú nemzedék volt az áldozat', reg., 1946); Zwischen Grunewald und Brandenburger Tor ('Grunewald és a Brandenburgi kapu között', próza, 1956); Tagebuch aus Washington ('Washingtoni napló', 1963 — 1964); Kámpfer für eine neue Welt ('Új világért harcolók', próza, 1968); Fünf Jahre der Entscheidung ('A döntés öt éve', próza, 1969); Die Fünfziger Jahre in Deutschland ('Az ötvenes évek Németországban', próza, 1972); Hundert Jahre und ein Tag ('Száz év ós egy nap', próza, 1976). Bródy Miklós Kochanowski [kohanovszki], J a n (Sycyna, 1530. —Lublin, 1584. aug. 22.): lengyel költő. A sandomieri bíró fia 1544-

381

KOCHA

tői a Krakkói Akadémián, majd Albrecht porosz herceg támogatásával a híres protestáns egyetemen, Königsbergben tanult, hogy végül a páduai egyetemen, a kor legjobb humanistáinak vezetésével fejezze be tanulmányait. I t t kezdett latinul verselni (élete végóig írt latin nyelvű verseket is, melyek jelentősége azonban messze elmarad anyanyelvi költészete mögött). Rövid időre móg visszatért Königsbergbe, majd Itáliában időzött, s onnan Párizson és Nómeto.-on keresztül 1559-ben tért haza véglegesen. Több mágnás udvarát végigjárta, majd Zsigmond Ágost az alkancellár, P. Myszkowski ajánlására a királyi titkár címével ruházta fel. Mikor a király olyan tisztségeket adott neki, melyek nem biztosítottak megfelelő jövedelmet, a költő visszavonult a zajos udvarból, s élete végéig birtokán, Czarnolas falvában telepedett le (1569), ahol megnősült, s békésen gazdálkodott. Csak Zsigmond Ágost halála után vett részt ismét a közéletben. Különösen Báthory István lengyel király kancellárjához, J . Zamoyskihoz került közel. O Kochanowski első jelentős művei udvari korszakából származnak. A költő művészetével bekapcsolódott a heves politikai csatározásokba. Zgoda ('Egyetértés', 1562) és Satyr ('Szatír', 1564) c. verseiben a király pártjára áll, s a mitológiai alak szájával elsorolja azokat a közügyeket, amelyekkel a Köztársaság irányítóinak foglalkozniuk kell (az ország védelme, a kincstári reform, a jog és a kultúra terjesztése), szemben a vallási viszályltodással, mely csak kárára van az országnak. Udvari korszakából származik a Muza ('Múzsa', 1566) c. elégia is, melyben a költő a lengyel irodalomban első ízben ad hangot költői öntudatának, egyéniségének. Zamoyski megrendelésére írta — a kancellár esküvőjére — az Odprawa poslów greckich ('A görög követek elutasítása', 1578) c. blankverses tragédiáját, melyben az Odüsszeából merített témán az állam sorsát irányítók erkölcsi felelősségét tárgyalja. Majd tíz évig dolgozott a Psalterz Dawidów ('Dávid zsoltároskönyve', 1579) e. művén, melyben nemcsak lefordította Dávid 150 zsoltárát a skót humanista, G. Buchananus latin fordítása alapján, hanem ragyogó művészettel át is költötte azokat. A zsoltárok mellett a Treny ('Gyászdalok', 1580) tettek szert óriási népszerűségre, melyeket a költő kétéves kislánya, Orsolya halála után írt. Az apai fájdalom ezekben a filozófiai világszemlélet drámáját fejezi ki; a reneszánsz ember a tragédia hatása alatt kételkedni kezd a racionális világ382

látás megbízhatóságában, de a végén belátja, hogy épp ez a f a j t a bölcs, életszerető gondolkodás- és életmód képes írt adni bánatára. Halála évében jelent meg a Fraszki ('Fraskák') c. versgyűjtemény, mely Kochanowski egész életén keresztül írt apróbb lírai verseit tartalmazza, s mintegy a költő érzelmeinek naplóját képezi. Ez, valamint a posztumusz Piesni ('Dalok', 1586) 50 darabja, melyek között vallásos, filozofikus, hazafias és szerelmes versek egyaránt megtalálhatók, s melyek világosan magukon viselik a petrarkizmus jegyeit, az egyéniség, a reneszánsz ember jogainak hirdetésével, a természet szépsége iránti fogékonyságukkal feltói'kópeztók az emberi életet, s cizellált formájukkal, normát adó kiművelt nyelvükkel a lengyel költészetnek több mint két évszázadra mintát adtak. Ismerte és lengyelre fordította Janus Pannonius epigrammáit, esetleg ösztönzője lehetett Balassi B. zsoltárfordításainak. O Egyéb főművei: Jqzda do Moskwy ('Utazás Moszkvába', elbeszélő költ., 1582); Apoftegmata (anekdoták, 1580). O Gyűjt, kiad.: Pisma zbiorowe ('Összegyűjtött írások', 1924). O Magyarul: 4 vers (Szabó L., Kócsvay M., Lengyel költők antológiája, 1951); 7 vers (Szabó L., Angyal E., Dunántúl, 1953, 4.); 1 drámarészl. (Radó Gy., Világirodalmi Antológia, 2. köt., 1955); 8 vers (Szabó L., Rónay Gy. Kócsvay M., Lengyel költők antológiája, 1969)/ O írod.: S. Windakiewicz: Jan Kochanowski, czlowek i artysta (1948); J. Krzyzanowski: Poéta zywy (1953); M. Jastrun: Poéta i dworzanin (1955); Papp G.: Ismeretlen Kochanowski-fordítások a X V I — XVII. századból (ItK, 1961, 3.). Bojtár Endre Kochanowski [kohanovszki], Piotr (Sycyna, 1566.-Krakkó, 1620. aug. 2.): lengyel fordító. J. Kochanowski unokaöccse. Itáliában tanult, majd 1602-től királyi titkár volt. Élete utolsó évtizedében Krakkóba vonult vissza és fordításainak szentelte idejét. O Az olasz reneszánsz epikus költészet két remekét fordította lengyelre: T. Tasso Gerusalemme liberta ('Megszabadított Jeruzsálem'). c. oktávákban írt eposza 1618-ban jelent meg, s különösen csatajelenetei vei egészen H. Sienkiewiczig mintát adott a lengyel irodalomnak. E fordításban fordul elő a lengyel irodalomban először tájleírás. Másik fordítása: L. Ariosto: Orlando furiosója ('Őrjöngő Loránd') viszont csak kéziratos másolatban terjedt: részleteit 1799-ben adták ki s 1905-ben jelent meg teljes terjedelmében. O Fordításainak az ad jelentőséget — az ok-

KOCIC t á v a lengyel meghonosításán és nyelvi leleményein kívül — hogy első ízben fordított kortárs szerzőktől. Bojtár Endre Kochol [kohol], Viktor (Omszk, SZU 1919. ápr. 23. —): szlovák irodalom tud ós. Főleg a szlovák irodalom klasszicista és romantikus korszakával foglalkozik. A Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában megjelenő Dejiny slovenskej literatúry ('A szlovák irodalom története', 2. köt., 1961) munkatársa. Poézia Stúrovcov ('A Stúr-iskola költészete', 1955) c. könyvében e korszak négy legnagyobb alakjának: S. Ohalupkának, A. Sládkovicnak, J . KráV nak és J . Bot tónak, a költői portréját rajzolja meg. Az orosz irodalommal, valamint a fordítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel is foglalkozott, e tanulmányai közül a legjelentősebb: Slovo a básnicky tvar ('A szó s a költői alakzat', 1966). O Tanulmányai analitikus jellegűek. A strukturalizmus is h a t o t t rá, de a történelmi szemléletnek is híve, így alakítja ki modern fordításelméletét. O Irod.: Sziklay L. A Stúr-iskola költészete (ITK, 1957, 2.); uő: A szó és a költői forma (Hel, 1967, 1.). Budolf Ghmel—Sziklay László Kochowski [kohovszki], YVespazjan Hieronim (Gaj, 1 6 3 3 . - K r a k k ó , 1700. jún. 6.): lengyel költő, történész. Tanulmányai elvégzése után kilenc évig szolgált a hadseregben, majd 1660-tól gazdálkodott K r a k k ó közelében fekvő birtokán, s Michal Korybut királytól, majd Sobieskitől (akinek bécsi háborújában részt vett, s meg is örökítette latinul és lengyelül egyaránt) különböző adományokat, pl. a wieliczkai sóbányák haszonjogát kapta. O A Niepróznujacy próznotoania ('Nem-haszontalan hasztalanság', 1674) c. kötetében húsz év verseit gyűjtötte össze, köztük epigrammáit, a műf a j gyöngyszemeit. Ezek mellett legjelentősebb a névtelenül kiadott Pscdmodia polska ('Lengyel pszalmódium', 1693) 36 stilizált prózában írt zsoltára. O Egyéb főművei: Rózaniec N. M. P. ('Rózsafüzér N. M. P.', vallásos elb. költ., 1668); Annalium Poloniae ('Lengyel évkönyvek', historiográfia, 1683 — 1698). O Magyarul: 6 vers (Kálnoky L., Lengyel költők antológiája, 1969). Bojtár Endre Kochunni Tampuran: ->-Tambiran, Kocsunni Kogi Bey [kocsi bej] (17. sz.): török államférfi, író. Életéről semmit sem tudunk, noha m i n t bátor kritikusa az akkor hanyatlásban levő Török birodalom politikai, gazdasági ós szociális viszonyainak, föltehetően magas állású személyiség

volt, IV. Murád szultánnak bizalmasa és tanácsadója. F. Babinger a törökök Montesquieu-jének nevezi. Risale c. m ű v é t elsősorban mint történetírói alkotást idézik. A Risale nyelve a korában megszok o t t török és arab elemekkel telített nyelvtől eltérően, egyszerű. Tanácsokat ad az újbóli felemelkedés föltételeit illetően. Értékesek a birodalom szervezetére, a kormányzás módjára, az udvari ceremóniára vonatkozó tudósításai. O Magyarul: részletek (Thury J., Török történet ű'ók, 2. köt., 1896). O Irod.: A. Kabakli: Türk Edebiyati (1965). Rásonyi László Kocic [kocsity], Petar (Sti'iciói, B a n j a L u k a köz., 1877. jún. 2 9 . - B e l g r á d , 1916. aug. 27.): szerb író. Politikai meggyőződése miatt a szarajevói gimnáziumból kicsapták, ezért Belgrádba emigrált, s o t t fejezte be középiskolai tanulmányait. A bécsi egyetemen tanult szlaviszt i k á t . Rövid ideig tanított Skopjéban. Visszatért Boszniába, de nem kapott tanári állást. Politikai és társadalmi m u n k á t végzett, és mint újságíró dolgozott. Az Otadíbina (1907 — 1908, 1911) és a Razvitak (1908) c. lapokat szerkesztette. 1910-ben a boszniai nemzetgyűlés képviselője lett mint a nacionalista ellenzéki csoport vezetője. Cikkeiben és elbeszéléseiben az Osztrák—Magyar Monarchia erőszakos balkáni politikája ellen és a súlyos nemzeti és társadalmi elnyomás a l a t t sínylődő boszniai és hercegovinai parasztság érdekeiért küzdött, így szembekerült a megalkuvó szerb polgári vezetőkkel is. Eszméiért többször volt bebörtönözve és elítélve. Az állandó harcoktól és üldözésektől kimerülve, lelkileg összetörve ideggyógyintózetben halt meg. O írói alkatának a novella m ű f a j a felelt meg leginkább, de írt prózaversek e t is. Lírai hangulatú, impresszionista képekből Szőtt elbeszéléseinek állandó színtere szülőföldjének vidéke, szereplői a boszniai és hercegovinai parasztok, akik mindennap megújuló harcban állan a k mostoha környezetükkel. Mélységes szeretettel, megértő humorral ábrázolja hőseit, indulataikat, konokságukat, paraszti furfangjaikat. Az idegen elnyomókról, a hatalmassá duzzasztott hivatali bürokráciáról szólva a szatíra eszközeihez nyúl (pl.: Jazavac pred sudom, vígj., 1904: Dudás K., Borz a bíróság előtt, 1948). Irodalmi munkásságát nem lehet elválasztani a politikai harctól. O F ő b b elbeszéléskötetei: S planine i ispod planine ('A hegyről és a hegy alatt', 1902 —1905); Jauci sa Zmijanja ('Jajkiáltások a Zmijanjeról', 1910). O Gyűjt.

383

KOCIR

kiad.: Gelokupna dela ('Összes művek', 1928 — 1931); Sabrana dela ('Válogatott művek', 1961). O Magyarul még: 2 elb. (Juhász V., Déli Csillag, 1947, 3.); 1 nla (Csuka Z., Klasszikus jugoszláv elbeszélések, 1958); 2 nla (Csuka Z., Világirodalmi antológia, VI./2. köt., 1962); 1 nla (Csuka Z., A szerbhorvát irodalom kistükre, 1969); 1 elb. (Kenyeres Kovács M., Magyar Szó, 1977, 278. sz.). O írod.: J. Skerlic: Petar Kocic (Pisci i knjige, 3. köt., 1920); T. KruSevac: Petar Koöié (1951); V. Gligoric: P e t a r Kocic (Sprski realisti, 1954); G. Banovió: Petar Koció (1956); I. Andric: Zemlja, ljudi i jezik kod Petra Kocica (P. Kocic: Izabrane stranice, előszó, 1961); P e t a r Koöic, dokumentarna gradja (1967). BoidSar Kovaöek Kocirasz, Jorjisz; Kotsiras (Kalamata, 1921—): görög költő. Jogot végzett. Ügyvédként dolgozott Athénban; egy idő óta Kifisszában tölti be a jegyzői hivatalt. O A. Gamus műveit fordította görögre, s ezúton h a t o t t a á t verseit a francia író gondolat- és érzelemvilága. O Főbb verseskötetei: I hóra ton lotofajon ('A lótusz evők országa', 1949); Fruri tisz sziopisz ('A hallgatás Őrei', 1965). Papp Árpád Kocjuba, Horgyij Makszimovics (Kosztyiv, 1892. jan. 15. —1939. márc. 22.): szovjet u k r á n író. Parasztcsalád fia, 1917-ben a pótervári egyetem jogi fakultását végezte el. A forradalom után folyóirat-szerkesztő ós a Hart irodalmi csoport egyik szervezője lett. Mint törvénytelenség áldozatát, halála u t á n rehabilitálták. O Elbeszélései 1919 óta jelentek meg a polgárháború, a NEP-korszak témáiról. A harmincas években írta nagyobb regényeit: Novi berehi ('Űj partok', 1932 — 1936) a Dnyeper erőművének építkezéséről, Pered hrozoju ('Vihar előtt', 1937) a krivoj-rogi munkások forradalom előtti életéről szól. Radó György Kocjubinszkij, Mihajlo Mihajlovics (Vinnyica, 1864. szept. 17.—Csernyigov, 1913. ápr. 25.): ukrán író. Kishivatalnok fia, egyházi iskolában tanult 1880-ig, ekkor Kamenyec-Podolszkba költözött s bekapcsolódott a Narodnaja Vólja nevű forradalmi narodnyik mozgalomba. 1882-ben rövid letartóztatása után visszatért Vinnyicába, ahol titkos rendőri felügyelet alá helyezték. Élt Besszarábiában és a Krím félszigeten, majd 1897-ben Zsitomirba, 1898-ban pedig Csernyigovba költözött, itt is élt haláláig s írói p á l y á j á n a k ez a legjelentősebb szakasza. Többször utazott Auszt384

riába, Németo.-ba, Svájcba, Görögő.-ba, Töröko.-ba és huzamosan tartózkodott Olaszo.-ban, itt 1909-ben közeli barátságot k ö t ö t t M. Gorkijjal, 1910-ben pedig megismerkedett Leninnél és más vezető bolsevikokkal is. O 1890-ben jelentkezett első elbeszéléseivel, m a j d gyermekeknek szánt történetei jelentek meg. A 90-es években írt elbeszéléseivel az ukránság társadalmi és nemzeti elnyomatása ellen tiltakozott, témája az ukrán parasztélet, a parasztok és értelmiségiek viszonya, stílusa egyszerű, realista. Legismertebbek Na viru('Hitre', 1892), Pjatizolotnik ('Egy ötgarasos', 1892), Pomsztivszja ('Bosszút állt', 1894), Ho (1894); I . Franko különösen n a g y r a értékelte a Dija zahalnoho dobra ('A közjóiétert', 1895) c. elbeszélés művészi értékeit. Kocjubinszkij a földjéhez, falusi népéhez kötött témáit korának legmodernebb írói eszközeivel igyekezett feldolgozni. A 90-es évek végén műveiben a krími tatárok problémája és a vallásosság kérdése bukkan fel, mint V putah sajtana ('A sátán béklyóiban', 1899) c. elbeszélésében. Ekkor már G. Maupassant, A. P . Csehov ós L. Ny. Andrejev hatására az impresszionizmus eszközeivel ól: ennek az irányzatnak ő a megalapozója az u k r á n irodalomban. Mestere a lélektani ábrázolásnak, ennek különösen Fata morgana (1904 — 1910) c. regényében a d j a bizonyságát, ez a mű az 1905 — 1907. évi ukrán parasztmozgalmak h a t á sára készült. Kiváló természetábrázoló, Intermezzo (1908) c. elbeszélése a t á j i hangulat és a lelkivilág összeszövődésónek példája. Tovább foglalkoztatja a pogromok ós az illegális szervezkedés tómája, így Szmili ('A nevetés', 1906), Vin ide ( ' ö jön', 1906), Nevidomij ('Az ismeretlen', 1907), Szon ('Álom', 1911) c. elbeszéléseiben. Konyi ne vinnyi ('A lovak n e m bűnösök', 1912) c. elbeszélésében a képmutató liberalizmus ellen fordult, Tyinyi zabutih predkiv ('Elfelejtett Ősök árnyai', 1912) e. elbeszélése líraiságának teljes kibontakoztatásával vezet a k á r p á t i huculok világába. Amikor korának modern írói eszközeit alkalmazta, Kocjubinszkij ezeket a művészi eszközeit is a társadalmi felszabadulás hirdetésének szolgálatába állította. O Gyűjt, kiad.: Tvori ('Művei', 1961 — 1962). O Magyarul még: Válogatott művei (1948); Elbeszélések (Bakó L., 1952); Fata morgana és más elbeszélések (Hevesy J., Wessely L., 1953); A bűnös világ felé (elb.-ek, Balla L., 1.960); Fata morgana — Elbeszélések (Lengyel J . , Brodszky E . , 1971). O írod.: L. Ivanov: Mihajlo. Kocjubinszkij (1956); M. Gorkij: M. Kocjubinszkij (Gorkij művei, 12. köt.,

KOCOU 1962); Karig S.: Utószó (Fata Morgana, 1971). Radó György Kock, Charles Paul de (Passy, 1793. máj. 21.—Párizs, 1871. aug. 29.): hollandiai származású francia író. Az 1820as évektől publikált regényeivel hamarosan kora egyik legnépszerűbb írója lett. Fordulatos cselekmény, könnyed stílus, a kispolgárság és a bohémek életéről adott, többnyire fel&zínes kép jellemzi legtöbb művét. Néhány ismertebb regénye: Mon voisin Raymond ('Raymond, a szomszédom', 1822); Monsieur Dupont ('Dupont úr', 1824); Un bal dans le grand monde ('Bál a nagyvilágban', 1845); La fille aux trois jupons (1861: Huszár I., A háromszoknyás lány, 1864; Rózsa M., ua., 1897). I r t még melodrámákat, vaudeville-eket, pantomimeket, tündórjátókokat, operettszövegeket is. Regényeit számos nyelvre lefordították; 1854-től kezdve a századfordulóig mintegy 40 regénye jelent meg magyarul. O Irod.: L. Lespés: La vie de Charles-Paul de Kock (1873). Kovács Endre Koek, Edwin de (Matatiele, Fokföld, 1930. márc. 9. — ): a Dél-afrikai Köztársaságban élő, búr nemzetiségű, eszperantó költő. Angol és afrikaans szakos középiskolai tanár. 1955-ben tanulta meg a nemzetközi nyelvet. Az eszperantizmusban vélte felfedezni azt a keretet, melyben advenista szellemű humanizmusát kifejezheti. Mély humanizmusa szembeállítja őt a Dél-afrikai Köztársaságban uralkodó fajüldöző politikával és közelíti a benszülöttekhez. O Élénk, képszerű a nyelve, néhol versein érezni a forma keresését. O Művei eszperantó nyelven: Ombroj de la kvara dimensio ('A negyedik dimenzió árnyai', költ.-ek, 1961); Fajro sur mia lango ('Tűz a nyelvemen', költ.ek, 1967). O Angolul: Poems You Might Like ('Versek, melyek talán tetszeni fognak neked', költ.-ek, 1952); Hyper-Drive ('Hiper-motor', tud. fant. reg., 1962). O Afrikaans nyelven: Sonnet (1963); 'n Modjievol Afrikaans ('Afrikaans teletorok', költ., 1963); Die oorspronklike Esperantopoésie ('Az eredeti eszperantó költészet', tan., Tydskrif vir Letterkunde, 1964. nov.); Middelpunt ('Központ', költ., 1965); % (szürrealista próza, 1965). O Irod.: D. Kralj: Kvar prelegoj (1960). Szerdahelyi István Kocojtü Arszen, Bibojü f ü r t (apai név); Kocojev (oroszul); (Dzsüzal, 1872. jan. 15. —Ordzsonikidze, 1944. febr. 4.): Szovjet oszét író. Szegényparaszt származású. Észak- és Dél-Oszétia falvaiban tanított, majd irodalmi ós politikai folyó2 5 Világirodalmi Lexikon VI.

iratokhoz dolgozott. O Az oszét nemzeti szépirodalom kialakításában Hetagkátü mellett vezető Szerepet játszott. Forradalom előtti novelláiban az oszét nép földesuraik ellen vívott harcát m u t a t j a be. Forradalom utáni műveinek hősei a polgárháború, a szocialista építés alakjai, a honvédő háború oszét harcosai. A szocialista realizmus első oszét képviselője. O Művei: Rádzürdta ('Elbeszélések', 1924); Rávzárga rádzürdta ('Válogat o t t elbeszélések', 1929). O Irod.: Piszatyeli Szovetszkoj Oszetyiji (1957). Apor Éva Kocourek [kocourek], Josef (Brdo u Novó Paky, 1909. jan. 2 2 . - u o . , 1933. márc. 30.): cseh író, költő. Tanító volt, a baloldali vidéki értelmiség tevékeny tagja, állandó összeköttetést t a r t o t t fönn a prágai haladó irodalmi körökkel. O Igen korán kezdett írni, és nagyon termékeny volt, de néhány regényét, d r á m á j á t és (valószínűleg nagy dokumentáris értékű) 600 oldalas naplóját elégette. Rövid életében csak egy regénye (Srdce, 'A szív', 1932) és folyóiratokban közölt tárcái ós riportjai jelentek meg, és b e m u t a t t á k egy d r á m á j á t is (Rohác z Brda, lotr a psanec, 'Rohác z Brda, lator ós földönfutó', 1925). Egész életművét életrajzi elemek szövik át, de mert ezeket az adott társadalmi-politikai-gazdasági helyzetbe szituálja, hatósugaruk átlépi az egyéni vallomások jelentőségkor ét. Kifejezési formáit a cseh baloldali avantgarde poétikájának normái (főként V. Nezval és K. Konrád) determinálják, de megkísérli őket J . Wolker módszereivel szintetizálni. Életét és munkásságát egyaránt a társadalmi elnyomás és a cseh ós német nacionalizmus elleni harcnak szentelte. Halálával a cseh kommunista irodalmi avantgarde egyik nagy ígérete veszett semmibe. O Égyób fő művei: Zapadli vlastenci ('Elsikkadt hazafiak', 1932); Kalendáf v nemz se obraceji listy ('Kalendárium, amelynek lapjait forgatják', kisreg., 1937); Loucení ('Búcsú', költ.-ek, 1957); Fryvaldov ('Fryvaldov', költ.-ek, 1961). Zádor András Kocourek [kocourek], Vítézslav (Prága, 1920. aug. 3. — ): cseh író, újságíró, irodalomkritikus. Sportkörnyezetben játszódó elbeszéléseiben a fiatalság lélektani és etikai problémáival foglalkozik. Kiadott egy epigrammakötetet is. I f j ú sági írókónt meséivel ós regónyátdolgozásaival (Stevenson, Assolanto, Cooper, May stb.) vált isjnerttó. O Főbb művei: Ostré drápky ('Éles karmok', epigrammák, 1955); Se zvífátky kolem svéta ('Allatokkal a világ körül', mesék, 1958);

385

KOCSA Sportovní povidky ('Sportnovellák', elb.ek, 1961). O Magyarul: 1 nla (n. n., Utunk, 1960, 10.). Zádor András Kocsar, Hracsja (írói név); Hraőya Koöar; H r a c s j a Kocsari Gabrieljan (családi név); (Kumlipucsakh, Alaskert megye, 1909. febr. 2.—Luszakert, 1965. máj. 2.): szovjet örmény író, publicista. Paraszti családban született. Az 1915. évi töröko.-i örmény mészárláskor szüleivel együtt a Kaukázuson túlra menekült. 1931-ben elvégezte a jereváni egyetem esti tagozatát, hivatásos újságíró lett. A Nagy Honvédő Háborúban haditudósító volt. O Első műve, a Vahan Vardjan c. kisregénye 1934-ben jelent meg. Ezt az Ogszen Vaszpuri csanaparhordutjune ('Ogszen Vaszpur utazása', 1937) c. szatirikus kisregény követte. Sajátos publicisztikus tehetségének kibontakozásához a háború adta az alkalmat. Háborús témájú karcolatait és novelláit három kötetben gyűjtötte össze: Nakhorjakin ('Előnapon', 1942); Heroszneri cnunde ('Hősök születése', 1943); Szerbazan ukht ('Szent fogadalom', 1946). Háborús élményei alapján írta meg Mec tan zavaknere ('A nagy ház gyermekei', 1952—1959: oroszul Gyetyi bolsovo doma, 1955, 1962) c. kétkötetes regényét is. írásaiban szenvedélyesen t á r t a fel az átmeneti kor társadalmi valóságát, az egyén és a közösség viszonyának alakulását. A hatvanas években a közelmúlt történelmi eseményei felé fordult, ilyen tárgyú kisregényei és elbeszélései Szpitak girk ('Fehér könyv', 1965) c. jelentek meg. O Kritikai írásait Grakanutjun jev kjank ('Irodalom és élet', 1949) c. a d t a ki. O Egyéb művei: Zsamanakner ('Idők', kisregények, 1941); Vipakner jev patemvackner ('Kisregények és elbeszélések', 1956). O Gyűjt, kiad.: Jerkeri zsoghovacu ('Összegyűjtött művei', 1966 — 1971); Entir jerker ('Válogatott művei', 1975 —). O Oroszul: Rasszkazi ('Elbeszélések', 1950); Lunnaja szonata ('Holdfényszonáta', elb.-ek és kisreg.-ek, 1959). O írod.: S. Nazarjan: Hracsja Kocsar (1962). Szalmási Pál Kocserha, l v a n Antonovics (Noszovka, 1881. szept. 2 4 . - K i j e v , 1952. dec. 29.): szovjet ukrán drámaíró. Vasúti hivatalnok fia. 1903-ban elvégezte a kijevi egyetem jogi fakultását, 1903-tól 1914-ig Csernyigovban, 1914-től 1916-ig Zsitomirban volt tisztviselő s ott élt 1934-ig. A forradalom után előbb a Munkás-Paraszt felügyelőségnél, m a j d 1928-tól lapszerkesztőségben dolgozott. A 2. világháború a l a t t evakuációban ólt. O Első írásai 1904-ben jelentek meg, Pisznya v kelehu ('Dal a kehelyben', 1910) c. kö-

zépkori mesejátéka csak 1926-ban került színre, oroszul írt Polcsasza ljubvi ('A szerelem félórája') és egyéb, forradalom előtti könnyed vígjátékai éppúgy előadatlanok maradtak, mint Szekretar premjerminyisztra ('A miniszterelnök titkára', 1924) ós más darabjai, melyekben a személyiség és a tömeg viszonyát történeti absztrakcióban fejtegeti. Igazi sikereit hősi pátoszú történelmi színműveivel aratt a : Almazne zsorno ('A gyémántos malomkő', 1927), Szviccsine veszillja ('Szvicska lakodalma', 1931) stb., legnevezetesebb a Majsztri csaszu ('Az idő mesterei', 1934) c. bölcselő tartalmú vígjátéka. Korszerű erkölcsi problémákat tárgyaló darabjai: Pides — ne vernesszja ('Ha elmégy, nem jössz vissza', 1936), Vibir ('Választás', 1938), Gsasa ('A csésze', 1942), Nyicsna trivoha ('Éji riadó', 1943) stb., majd ismét a történelemhez fordult témáért: Jaroszlav Mudrij ('Bölcs Jaroszláv', 1946) c. drámájában. O Gyűjt, kiad.: Tvori ('Művei', 1956). Radó György Kocsetov, Vszevolod Anyiszimovics (Novgorod, 1912. febr. 4.—Moszkva, 1973. nov. 5.): szovjet orosz író. Parasztcsaládból származott, mezőgazdasági technikumot végzett. Agronómus, m a j d kutató. 1938-tól foglalkozott i r o d a i m mal. 1953 —1955 között a Szovjet írószövetség leningrádi csoportjának a titkára, 1955 — 1961-ben a Lityeraturnaja Gazeta szerkesztője, 1961-től haláláig az Oktyabr folyóirat főszerkesztője volt. O Regényei az író nézőpontja m i a t t többnyire élónk kritikai visszhangot és vitát keltve — általában a napi politikával összefüggő problémákhoz kapcsolódnak. A Zsurbini (1952: Rákos F., A Zsúr bin család, 1953; film: 1954, rendezte I. Hejfic) egy tősgyökeres hajóépítő munkásdinasztiát ábrázol. A Bratyja Jersovi (1958. Institoris I., A Jersov testvérek, 1959) az SZKP 20. kongresszusának elsősorban azokat a momentumait hangsúlyozza, amelyeknek ürügyén a karrierista elemek aktivizálódhattak. A regény főhőse, Orleancev mérnök bár szorgalmazza a személyi kultusz leleplezését ós következményeinek a felszámolását, közben mégis kicsinyes magánérdekeit védi. „Kocsetov nem veszi észre a kor uralkodó irányzatát, a 20. kongresszus felszabadító, megújító hatását." (A. Gyementyev). Hasonlóan vélekedik a Pravda is (1958. szept. 25.). A Szekretar obkoma ('A területi pártbizottság titkára', 1961) c. regényében még erősebben jelentkeznek az értelmiségellenes nézetek. O Kocsetov azt vallja, hogy az írónak

386

KOD

azonnal és közvetlenül kell műveivel beavatkoznia a társadalom formálásába. Regényei — már a köröttük t á m a d t polémiák miatt is — igen széles körben ismertté váltak. O Egyéb fő regényei: Komu otdano szerdce ('Kinek adtad szívedet', 1963); Gödi frontovije ('Frontévek', 1964); Ulici i transeji ('Utcák és lövészárkok', 1965); Vsztrecsi dobrije i nyedobrije ('Jó és rossz találkozások', 1966); Gorod v sinyeli ('Város köpenyben', 1967); Osztrov bur ('Viharok szigete', 1967); Növije adresza ('Új címek', 1969). O Gyűjt. kiad.: Izbrannije proizvegyenyija ('Válogatott művei', 1 — 3, 1962); Szobranyije szocsinyenyij v sesztyi tomah ('Összegyűjtött művei h a t kötetben', 1973 — ). O Magyarul még: 1 nla (Popper É., Irodalmi Almanach, 1951); 1 nla (Szántó I., U t u n k , 1961, 44.); 1 elb. (Gellért Gy., Ú j Szó, 1974, 147.). O Irod.: 1. Gyenyiszova: Ljubimij i glavnij geroj (Znamja, 1963, 10.); A. Gyementyev: Polemicseszkije zametki (Na novom etape c. kötetében, 1965); N. Szergovancev: Obrascsenyije k opitu (Moszkva, 1972, 2.). Apostol András Kocshjurszkij, Szaid (1767—Kocshjur falu, 1812): lezg költő. Béres volt előbb szülőfalujában, m a j d Azerbajdzsánban. O A legelső lezg költők egyike. Verseit csak a 20. sz. második harmadában gyűjtötték össze és jegyezték le. Több közülük népdallá lett. Költészetében nem ritka a szatirikus hangvétel, népe nyomoráról, a kánok önkényéről írt. O Kiad.: Lezgijrjin folklor ('Lezg folklór', 1941); Lezgijrjin poezijadin antologija ('Lezg költői antológia', 1958). O Oroszul: Dagesztenszkije liriki ('Dagesztáni lírikusok', 1961). Kocsin, Nyikolaj Ivanovics (Gremjacsaja Poljana, a mai Gorkiji ter., 1902. júl. 15. —): szovjet orosz író. T ö r t é n e l e m filológia szakot végzett, majd tanító lett. 1925-től publikál; elbeszéléseinek és regényeinek visszatérő témája a falu átalakulása a kollektivizálás éveiben — egyéni emlékekkel színezve. O Főbb művei: Parnyi ('Legények', reg., 1935); Junoszty ('Ifjúkor', kisreg., 1937). B. Fazekas László Kocsnyev, Mihail Harlampijevics (Segodszkoje, Vlagyimiri ter., 1914. nov. 10. — ): szovjet orosz író. A moszkvai egyetem filológiai fakultását végezte. Az irodalomban először versekkel jelentkezett, de népszerűségét népi folklórral színezett elbeszéléseivel szerezte. Forgatókönyve alapján készült az első szélesvásznú szovjet film, az Ilja Muromec (1959). O Főbb regényei: Olenyi prudi 25*

('Szarvastavak', 1969); Otpor ('Ellenállás', 1971). B. Fazekas László Kocsunnl Tampuran: —Tambiran, Kocsunni kód: a -+•kommunikáció ós az információelmélet (—irodalom és információelmélet) köréből vett, irodalmi és művészeti kérdések elemzésénél is használt terminus. A művészi alkotás és befogadás modelljében a kód, ill. a kódolás egyaránt szerepet játszik. Az alkotásnál az alkotó a számára adott valósággal kerül kapcsolatba; a kódhoz tartozik mindaz, ami az alkotónak az alkotás idején jelként, ill. szabályként rendelkezésére állhatott az adott művészi nyelvben (az irodalom, zene, film, színház, tánc, festészet stb. nyelvében). Ezzel kapcsolatban a művészi kódolás kétféle kérdést vethet fel: a jelelemekre (jelekre) és a rendezési szabályokra vonatkozóan. Az egyik kérdéscsoportban: Diszkrét elemekből áll-e a nyelv rendszere (pl. szavak), vagy erre a nyelvre a közlemény csak analóg módon kódolható (pantomim). H a mindkét lehetőség fennáll, melyik a domináns ? (pl. a beszéd: intonált szavak -f mimika -f- gesztusok); Mi tekinthető az illető nyelv jelének ? (szavak, zenei motívumok, filmkocka ?); A jelek mindenki szám á r a adottak-e azonos módon, vagy a művész hozza létre őket az alkotás folyamán ? Felbonthatók-e konstans jelelemekre, vagy oszthatatlanok ? A jelek, ill. jelelemek száma véges-e ? Milyen csatornákon, ill. esatornakötegeken továbbíthatók ? Mi a jelek dimenziója ? — A másik kérdéscsoport főbb problémái: Mik a jelek összekapcsolási—rendezési szabályai ? (grammatika, verstan, összhangzattan stb.) Milyen szerkezeti egységek hozhatók általuk létre ? Milyen kompozíciós egységek alkothatók ? (műfajelmélet, formatan stb.); A jelek és kompozíciós egységek a nyelven belül milyen osztályokat képezhetnek földrajzi hely, társadalmi környezet, kor, stílusirányzat stb. szerint ? O A befogadás modelljében a kód összetevői megegyeznek ugyan az alkotófolyamatban megismertekkel, de nem szükségképpen azonosak azokkal, többek között az esetleges óriási időkülönbség miatt. — Hankiss E . kutatásai meggyőzően mutatnak rá, hogy a lírai költő hogyan kódolja be a hiányzó kommunikációs tényezőkre vonatkozó információkat a művet alkotó jelsorba. O (—dekódolás, kódolás). O Irod.: Petőfi S. J . : Művészet és kommunikáció (Kritika, 1966, 1.); Hankiss E.: Kihez szól a vers? (Kritika, 1968, 11.).

387

Kovács Endre

KODA

Köda Rohan; Köda Rohan; Rohan (írói név); Köda Shigeyuki (eredeti név); Tetsujirö; Kagyüan; Raion; Töshu (írói nevek): (Tökyö, 1867. júl. 26.—Ishikawa, Chiba tart., 1947. júl. 30.): japán író. Köda Aya (1904—) író apja. A tökyöi egyetemen angol szakot tanult, majd a kínai irodalommal ás a buddhizmussal foglalkozott, azután műszaki főiskolát végzett ós 1884-től Hokkaido szigetén segédmórnök, később egyetemi tanár lett. 1912-ben az irodalom doktora címet nyerte el, Matsuo Bashö kitűnő filológusa volt. Tagja volt a Császári Akadémiának és a Művészetek Akadémiájának. O 1887-ben kezdett irodalommal foglalkozni. Első elbeszélései 1889-ben jelentek meg. A Füryübutsu ('A világfi Buddha', elb., 1889) kiforrott, egyéni stílusa, csiszolt kifejezésmódja, lélektanilag motivált szereplőinek megformálása egy csapásra elismerést szerzett számára. Shimazaki Tősonnal együtt a romantikus shinshösetsu- ('új regény') iskola újjáélesztője. Intellektuális ihletésű írásainak mindegyikében tükröződik idealista szemlélete, a régi császári ragyogás iránti nosztalgia. Az egyik legtermékenyebb japán író, akit egyszersmind igényesség, a művészet iránti olthatatlan szenvedély is jellemez. O Legkiemelkedőbb alkotásai: Hazueshü ('Levélcsúcs', reg., 1890); Gojü no tö ('Az ötemeletes torony', reg., 1891); Füryü mijinzö ('Az előkelő kisbirtok', reg., 1895). O Művei még: Sora utsu nami ('Égi áradat', elb., 1903); Kokoro no ato ('A szív nyomán', reg., 1905); Unmei ('Sors', elb., 1919); Gendan ('Misztikus beszélgetések', elb., 1941). O Gyűjt, kiad.: Köda Rohan zenshü ('Köda Rohan összegyűjtött művei', 1952). O Magyarul: 1 nla (Holti M., Modern japán elbeszélők, anto., 1967). Vihar Judit ködan, kódan -hangfestés). A statisztikai vizsgálatok és lélektani kísérletek semmi kétséget sem hagynak afelől, hogy (Berzsenyi szavait idéz-

Tárgy (a)

Tárgy (b) 1. ábra

Ez a naiv modell arra emlékeztet, hogy a költői kifejezés (1. ábra b) minden szinten — a hangok, a szavak, a mondatok, a mondaton túli egységek szintjén — kétszeresen képezi le a valóságot: fogalminyelvi eszközökkel ós közvetlenebbül, az érzéki megfelelésen alapuló jelekkel. Az ábra leszűkíti a hangos forma szemantikai képességét, hiszen a hangsor, a ritmus néha szavakban ki sem fejezett képzettartalmakat is felidézhet. Az a korai strukturalista elmélet (Mukafovsky, Jakobson), mely szerint a költői közlés mintegy a figyelmet magát a kifejezésre fordítva eltávolítja a kifejezést a tartalomtól, félreértésen alapul. A kifejezés sajátos jelentőségét óppen annak köszönheti, hogy önmagában, a szó szoros értelmében jelentős. A forma nem vonja el a tartalomról a figyelmet: a figyelem azért irányul a formára, mert a forma (a kifejezésmód) „tartalmas", üzenetet tartalmaz. O G) A költői beszédhelyzet. A költői közlés alapjában eltér a mindennapos beszódhelyzetektŐl. O 1- Láthatatlan partnerekhez szól, akik bárhol lehetnek a térben ós időben, olyan hallgatókhoz, akiknek a többsége móg meg sem született. A társadalmi érvényű monológ paradox jellegét más írott műfaj esetében különböző körülmények enyhítik. Az 442

KÖLTŐI NYELV

újságcikk megírásának, „leadásának" és „vételének" időpontja szinte egybeesik. A hivatalos szövegről tudjuk, hogy azoknak szól, akikre vonatkozik, és éppoly kevéssé tartalmaz személyes természetű közlést, mint a tudományos cikk. Az előbbi általános érvényű előírásokat közöl, az utóbbi a kommunikációban részt vevőktől független tényekre hívja fel a figyelmet. A költő mondanivalója nagyon is személyes, annak ellenére, hogy az írás és olvasás jelenét évezredek választhatják el. kit ünnepeitek, annak nincs kora. A költő hangja száll, visszhangja támad s hallható a néma s mégis harsogó időben. (Radnóti M.: Köszöntő)

Tovább élezi a helyzetet, hogy a bárki számára hozzáférhető üzenet szinte titkos („Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek", ez a két sor vezeti be Karinthy Nem mondhatom el senkinek c. verseskötetét), és hogy a mindenkinek és senkinek se szóló monológot évtizedek, századok, évezredek múlva is sajátjának érzi, aki az üzenetre rátalál. A költemény nyelvi jellemzőit részben ez a paradox beszédhelyzet magyarázza. A közlés folyamatából kiszakadt üzenet nyelve is tér nélküli ós időtlen egy bizonyos fokig: lebeghet a nyelvjárások felett, s a nyelvezete a jelentől elszakadva a múlthoz közeledhet (archaizálás), vagy a jövőhöz, mint lehetséges, de meg nem levő nyelvi formák világához (neologizmus, szóalkotás). Minthogy nincsen adott helyzethez, pillanathoz kötve, a költői mű ós a korabeli művek egészének keretében értelmezzük, ahogyan ezt Ady verseivel kapcsolatban Földessy Gy., Mallarmé verseiről szólva Thibaudet a megértés elengedhetetlen feltótelének tekinti. A kontextust még tágabban kell megfogalmaznunk, hiszen a költők korokon átnyúlva nyújtanak kezet egymásnak (5abits szavai szerint). A költői üzenet szervesen beilleszkedik a költői hagyományba, folytatása mindannak, amit a költő a múltban elhangzott költői üzenetekből ismer. A hagyománytól való eltérés nem kevésbé kifejező, mint a jelenkori köznyelvi szabályok áthágása (Doleéel: Dichtersprache). Heine vagy Petőfi „köznyelvűsége", egyszerűsége merész áthágása volt a korabeli költői nyelvi szabályoknak: ez az üzenet elsikkad, ha verseiket kiragadjuk kronológiai összefüggésükből. O 2. A valóságos dialógus hiányával is összefügg a költői üzenet többértelműsége. Köznapi beszédhelyzetekben egy „Hogy érted e z t ? " vagy egy pillantás elég ahhoz, hogy a beszélő más szavakkal

megismételje vagy kommentálja a mondottakat. (A tudományos cikk szerzője, a rendelet megfogalmazója eleve igyekszik a feltehető kérdésekre válaszolni.) Ilyen lehetőség híján az olvasó belátása szerint értelmezheti a költői kijelentést. Ez a körülmény eleve sokórtelművó teszi a verset, hiszen a nyelvi ós költői nyelvi kompetenciával (—generatív nyelvelmélet) rendelkező olvasó értelmezése — a költői kommunikáció kétüteműsége, az üzenet különválása folytán — a mondat egyik lehetséges értelme. A beszédpartner hiányának vagy meghatározatlanságának tudata is hozzájárul ahhoz, hogy a mindenkihez és senkihez se szóló nyitva hagyja a mondatot, teret hagy az értelmezésnek. Beszédem homályos, mert egyedül vagyok (P. Éluard: Tisztánlátni akarás)

„A költészetben semmi sem kötelez határozott egyértelműségre; előnyben részesítendő az olyan szó, mely A-t és B-t is jelenthet, szemben az olyan szóval, mely egyedül A-ra vagy kizárólag B-re utalhat" (Britton). Empson a többértelműségben látja a költői kijelentés lényegét. Hozzánk korban, gondolkodásban közelálló költők egyes sorait, verseit eltérően értelmezik a szakemberek is. Egy nyelvész kritikus Ungaretti francia fordítójának azt veti éppen a szemére, hogy feloldja költői szerkezeteinek poliszémiáját, értelmezi a verset ahelyett, hogy fordítaná, azaz híven ragaszkodna mondatainak többértelműségéhez (Genot). O 3. A közlés folyamatából kiszakadt, szabadon lebegő költői üzenet „magányossága" ellenére, a távoli olvasó szorosabb kapcsolatba kerül a versen keresztül a költővel, mint ismerőseivel közvetlen beszélgetések során. Ezeket csak hallgatja: a költő szavait átveszi, újra meg újra elismétli. A kötött forma rákényszeríti a költő beszédritmusát, hangsúlyait, hanglejtését. Akarva-akaratlanul együtt lélegzik vele. Az ő szava is elakad, ha a cezúra vagy a sorvég szótszakítja a szószerkezetet vagy magát a szót. Az expresszív szórend révén vele együtt ismertük fel a tárgyakat, ugyanúgy alakul ki agyunkban a gondolat, ahogyan benne fogam? ott meg száz vagy kétezer évvel ezelőtt. Az ő látásmódját kényszeríti ránk, minden előzetes megszokást, hagyományos felfogást félretolva egy-egy szokatlan jelző; asszociációit vetíti elénk, titkos gondolatait tárja fel a metafora. Voltaképpen nem is tudjuk, hogy az ő gondolatai-e vagy saját képzeteink: szótválaszthatatlanul egybekeverednek, ahogyan a metaforát követjük, fejtegetjük, vagy a 443

KÖLTŐI NYELV

keretét szétfeszítő mondatot alkotjuk újra. Semmiféle közvetlen vagy közvetett, hangos vagy vizuális kommunikációs forma sem kényszerítheti aktívabb részvételre a passzív felet, mint a költemény. A szanszkrit poétika különös fontosságot tulajdonít — a mű szempontjából is — az olvasó cselekvő részvételének, melyet a „bhávaná" (cselekvés, teremtés) szóval jelöl. O D) Forma és funkció. A kommunikációs helyzet csak részben, csak közvetve határozza meg a közlési formát. Nem igazolható azonban a —cseh strukturalizmus álláspontja, mely szerint a költői nyelvre jellemző aktualizáció funkciója nem kommunikatív, hanem öncélú —esztétikai funkció. A költői kifejezésmód, akárcsak a tudományos vagy a köznapi, közvetlenül a kommunikáció természetétől, szerepétől függ. O I. A költői kutatás. O 1- A költemény a felkeltett élményen keresztül ábrázolja a minket körülvevő és ránk ható világot. Az esztétikai irodalom mint másodlagos (kettős), nem mimetikus tükrözést állítja szembe a költői leírást, pontosabban a költői képet a képzőművészeti ábrázolással (Szerdahelyi I.; Szigeti J.). O A költői leírás ezért csak akkor adekvát, ha meg tudja ragadni magát az egyéni élményt, a maga preverbális érintetlenségében. A hírértéket növelő egyéni szóhasználat (B. II.) ezt az elérhetetlen célt hivatott megközelíteni. Minimálisra csökkenti a szemantikai egységeket, a szón belül is újít (szóalkotás), hogy fokozza a nyelv érzékenységét. Még kevésbé engedhet a szót szóhoz fűző tehetetlenségi erőnek. Az előre gyártott kifejezések közismert, tipikus helyzetekhez fűződnek, ezeket jelzik; a költői feladat pedig éppen a helyzet felfedezése, megteremtése. ,,A tudomány lehetőség szerint állandó érvényű szavakkal jelöli a jelenségeket . . . míg a költészet természeténél fogva új és átmeneti kifejezéseket alkalmaz", írja Eastman; „fokozott egyediségre tör mindenben, amit ábrázol" Lukács Gy. szerint Nem a „magánvalót" (Kant) keresi, hanem a „magának valót", s ezt csak akkor és úgy tudja megragadni, ha pontosan nevén nevezi, ahogyan a mesebeli manót is csak azzal tudja legyőzni a hős, ha kimondja a nevét; vagy más mese szerint, ha rájön a varázsigére, amelyre felpattan a zár; s ilyen megoldáshoz vezető, feloldó kifejezés mindig csak egy van. A „sajátos" kifejezés egyúttal valóságos is. Éles fényt vet a tudati folyamatra, és ez az éles fény vetül a tükörből a tükrözött jelenségre. Ezért érezzük éppen a sajátos költői kifejezést sajátunknak: nem annak ellenére, hanem azért általános érvényű, 444

mert pontosan ragadta meg az egyénit, az egyszerit. H a ráhibázott a találó Bzóra, mi is találva érezzük magunkat. A sémát senki sem érzi sajátjának. A tudományos leírástól akkor válik el a legélesebben a költői kutatás, ha közös a tárgyuk, ha lelki folyamatok leírására kerül sor. A költészetet is, a lélektant is foglalkoztatja a halál gondolata, a gyász. A tudományos leírás akkor is „tárgyilagos", ha szubjektív folyamat elemzéséről van szó: az élményt mint az egyestől, egyszeritől függetlenítendő tárgyat írja le. A gyász lélektani leírásánál az introspekcióval megközelített tények csak kiindulópontul szolgálhatnak. Egészségesek, neurotikus ós pszichotikus betegek megfigyelésével, esetleg fiziológiai vizsgálatával sikerül a közösét és jellegzeteset kiemelni. (A gyász esetében ilyen jegyek: az érdeklődés, 81ZBZ Bi külső ingerekre való reagálás csökkenése, bizonyos fiziológiai és lelki folyamatok lelassulása, az izomtónus csökkenése, az elvesztett tárgy visszaszerzésére irányuló törekvések, az emléknyomok rendszeres, ismételt, esetleg obszesszív végigjárása, bizonyos lelki szinten a veszteség tagadása, patologikus esetekben a tudat szintjón is.) A gyász költői kutatásának klasszikus példája Szabó L. A huszonhatodik óv c. szonettciklusa a halálhír érkezésétől a „gyászmunka" eredményes befejezésóig, az ón felszabadulásáig, a halottról való leválásáig. A költői leírás konkrét jellegéből adódik az a jelentékeny nyereség, hogy ha számunkra ismert ós tudományosan számon tartott állapotot ír is le a vers, óhatatlanul hozzácsapódnak a leíráshoz új elemek, melyek nem férnek be eddigi elméleteinkbe. Mozgás, kép, hang, fagyott-merevedett minden a hírre, . . . s robbanni kezdtek eresztékei szívnek-anyagnak, s tömi- porlanipárologni percek s évezredek; s végül a tény: villámok s éjszakák gyültak-fúltak-haltak egymáson át s menekültek, vitt belőlem a vilátz: visz ma is, visz: ott vagyok teveled, nem tudom, hol, s itt: veled s nélküled, és minden egyre érthetetlenebb. (A hír

Bonyolult, a tudomány általánosítás szintjén még ki nem fejtett folyamatot sűrítenek az antitézisbe foglalt költőien precíz leírások: „hiányoddal vagy jelen" (4f>. szonett), „végtelen vagy, | végtelen hiány", „Elveszíthetetlen, | ki elveszítesz" (41. szonett). Kiderül, milyen váratlan összefüggéseket fed fel a közkeletű „pótolhatatlan veszteség": a halott, akivel változatlanul együtt vagyunk (akivel azonosulni igyekszünk) minket veszít el, mint gyereket az anya a nagy forgatag-

KÖLTŐI NYELV

ban. A költői kifejezésekben kimutatható véletlen egyezések mutatják, hogy ugyanazt az objektív jelenséget írják le személyes élményeken keresztül. Ugyanezzel a csak élőnek szóló (és ezért megelevenítő) természetességgel fordul Szabó L. A huszonhatodik évben Erzsébethez, mint halott anyjához József A.:

sonló még nem vált el az azonostól (—metafora, hasonlat), a rósz az egésztől (—szinekdoché), és egybefolyik mindaz, ami térben vagy időben összefüggő ( —metonímia). A kifejező grammatikai hibák (vö. BB. II. 2.) is ennek a korszaknak gondolkodásmódját tükrözik. Az énhatárok bizonytalanságát reprodukálja a személycsere, a bizonytalan időszemléletet az igeidők felcserélése, az okozati összefüggések megfordítását a szanszkrit poétika ítóletalakzatainak megfelelő gondolatalakzatok (—még: jelentésátvitel):

haszontalan v a g y ! nem-lenni igyekszel 8 mindent elrontasz, te árnyék t (Kései sirató),

vagy nővéréhez Karinthy

Fr.:

Elza fiam, te is meghaltál, lehet már veled beszélni (Mindszenti litánia).

. . . ráz a nyír egy s z e l l ő c s k é t . . .

Ez a drámai alakzat „az emlékezetünkben tovább élsz" hitelót vesztett közhelyét tettekre váltja: ebben a cselekvő formában tökéletesen meggyőző, cáfolhatatlan a kimondatlan, de átélt tézis. A tudományos leírás absztrakcióból indul ki, azt igyekszik fokozatosan differenciálni, konkrétabbá tenni. A tudós joggal reméli, hogy a tények világa fokozatosan megközelíthető, növekvő pontossággal leírható. A költői leírás egyetlen konkrét mozzanat megragadásával indít el az olvasóban az absztrakció felé vezető érzelmi, gondolati folyamatot. A kutató költő tudja, hogy az élmény kimeríthetetlen, fogalmi, nyelvi eszközökkel voltaképpen leírhatatlan: az örök Titok szava kellene, hogy ne kontármód mondjam-festegessem: tettenérve a tettenérhetetlen,. . . (Szabó L.: Az volna méltó).

O 2. „A költői ismereteket csak költői nyelven lehet kifejezni" (Skelton). Az élmény közvetlen megszólaltatása érdekében veti el a költő a tárgyat hagyományosan megjelölő szót, vállalva a nyelvkeletkezés koráig való hirtelen alászállás minden kockázatát (-—metafora, vö. B. I I . 1.). Lemondva a világot rendező, a környezet komplexitását csökkentő, a jelenségeket megszűrő, lekötő szavak, fogalmak védelméről, hirtelen szembe kerül a nyers ingerek végtelen sokaságával. Újonnan kell felfedeznie a szót, hogy élménye elgondolhatóvá, közölhetővé váljék. „A metafora" írja Shelley metaforával határozva meg a metafora szerepét, „letépi a hótköznapiság fátylát a világról, és teljesen meztelenségében láttatja az alvó szépséget". A nyelv keletkezésének stádiumához való visszatérés azonban tényleges, nem metaforikus. A metaforikus folyamat valóban visszavezet, pillanatokra, a még diffúz érzékelés (-*•színésztézia), az optikai és egyéb érzéki csalódások világába; a projektív animisztikus szemlélet korai stádiumába, amikor a ha-

(,József A.:

Nyár).

A metafora alapját képező tévesztés tipikus 3—4 éves gyerekeknél, akik félnek a szelet keltő, ágaikat fenyegetően mozgató fáktól. A szelet „allegorizálva", megszemélyesítve kérdezi a gyerek, hogy „mit csinál a szél, amikor nem f ú j " . A huszonhatodik év önellentmondásos alakzatai, melyek elvetik a tudomásul vett halált („míg élek, élsz; éltetlek. S te nekem | segítesz ugye, szív a szívemen"; „Folyton átlengsz"), költői rekapitulációi annak a gyermeki attitűdnek, mely nem tud az értelmetlen, elfogadhatatlan halállal mit kezdeni. „Tudom, hogy apa meghalt. Csak azt nem értem, mórt nem jön vacsorázni" (Freud: Időszerű gondolatok háborúról ós halálról). A költői és a gyermeki gondolkodást ismételten párhuzamba állították (így Herder és a német romantika költői, esztétái; de korábban már Bivarol is). „A kifejezés nem konvencionális mederben, hanem teljes sajátossággal, csak egyszeri módon történik, tömören és biztosan", írja Weöres S. nem a költői nyelvről, hanem gyermeki mondatokkal kapcsolatban. A kifejező költői tévesztés, a logikai akárcsak a szemantikai, nem tévedés, hanem a tévedést leképező alakzat. A költő játékosan vállalja a meghaladott szemléletet (ez már önmagában is örömforrás), hogy a gyerek szemével lássa, először és elsőnek, de a felnőtt szellemi képességeivel értékelje (a valójában jól ismert) élményt. (Mint aki visszatér kétéves korába, megőrizve a harmincévesnek minden tapasztalatát.) Tegyük hozzá, hogy újabb elméletek szerint minden észlelés, minden gondolkodási folyamat végigjárja az egyéni fejlődés évtizedeit, és a törzsfejlődés évezredeit (Flavel—Draguns: Microgenetic approach; Brown: Neural organization of language). Ha igaz is, hogy a költemény síkja a megjelenítő ós nem a magyarázó sík (Szerdahelyi I.), az is bizonyos, hogy a költői kutatómunkát joggal tekintik a

445

KÖLTŐI NYELV

tudományos kutatás avantgarde-jának (Freud), első szakaszának (Read). Baumgarten igyekezett a „szép" fogalmát az „igaz"-ra visszavezetni; a költői közlés szerinte korai, még homályos felismerésen alapul. József A. (azokkal szemben, akik szerint csak a tudomány vezethet közelebb az igazsághoz, míg a költészet csalóka képzeteket kelt és legfeljebb népszerűsítésre képes) nagyon határozottan leszögezte (Vágó Márta szerint), hogy a költői kép nem népszerűsít, hanem nagyon is újat rögzít. Áprily személyes mítosszal ábrázolja a költői igazságkutatást: Titkom felé mindig mélyebbre ások. Rég hóba fúlt, ordas erdélyi őszön rejtette el bennem egy ötvös-ősöm. S amint magam mindig mélyebbre ásom, tompul a hang, de nő a titok-tudásom. (Mély, tompa hang).

O S. a) Miért ér könnyebben, gyorsabban célhoz a költő ? Amikor kísérletei során leereszkedik a nyelv gyökeréig, a szellemi fejlődés korai stádiumába jut el, amikor még nem választotta el a tudatot éles határ a tudattalantól. A gondolkodásunk számára általában hozzáférhetetlen tudattartalmak pillanatnyi felfedésén alapulnak a költői felfedezések. A trópus rejtett analógiák alapján azonosítja a jelenségeket, ós a tudattalan azonosításon alapuló költői tévesztések derítenek fényt a mítoszból ós álmokból sejtett öszszefüggésekre a város és a női test, a halál és az anya közötti kapcsolatra: Fájdalom vájta test vagyok, Vörös láng csüng hónom alatt. (Heym: A kín városa) A szép földről lebukva nem hazámba, anyám hű ölébe hulltam vissza, mint végső percemben súgták. (Illyés Gy.: Halott)

A hozzáférhetetlenhez való hozzáférés „csodája", a tudattalan megszólaltatása emeli a köznyelv fölé a költői kifejezést. A 17. sz.-i francia poétikák a „nem tudom mi" (—je ne sfai (sais) quoi) kifejezésben látják a költői nyelv sajátosságát. „A költészetet mindenkor az istenek nyelvének tekintették" fejezi ki mitikus nyelven, Platánra ós Vergiliusra hivatkozva lényegében ugyanezt a gondolatot Batteux abbé. O b) Ugyanez a regresszív kutató technika magyarázza, hogy a költői kifejezés (precizitása ellenére, vagy a hitelességre való törekvés következtében) homályossá válhat. A tudattalan 446

tartalmak felszínre hozásának ára van. A gyermeki észlelés előnyei nem élvezhetjük anélkül, hogy ne kellene vállalnunk a racionális gondolkodás számára adott és fontos megkülönböztetések feladatát. A tudattalan lelki mechanizmusban változatlanul uralkodó archaikus gondolkodás (a „primer mechanizmus", Freud terminológiája szerint) nem ismer ellentmondást, azonosítja az időbeli, térbeli viszonyokat az okozatisággal, beéri a felszínes hasonlósággal stb. Az archaikus szemantikai és szintaktikai mechanizmust felhasználó trópusok az egyszeri, egyedi kifejezés keresésével, a sűrítésre való törekvéssel (vö. B. II.) párosulva óhatatlanul csökkentik a kijelentések egyértelműségét. Tegyük hozzá, hogy a költői közlés keretében a kifejezés szolgálatában áll maga a —homály is. O II- Játékos alkotás. A költői kutatás funkciójától legalábbis függetlennek tűnik a nyelv és a mű minden szintjén eluralkodó játék. Kétségtelen, hogy a játék „funkcionalizálható", a hírérték növelésére fordítható (vö. B. I I I ) , de nem állíthatjuk, hogy minden esetben, a nyelv minden szintjén sor kerül erre. S a játék nem lenne játék, ha az ábrázolás, a közlés lenne eredeti célja. A játék a természeténél fogva lényegében öncélú: az a dolga, hogy örömet szerezzen, hogy ösztöntörekvéseket elégítsen ki. O 1- Ez kétségtelenül áll a költőnek hangokkal való játékára is, a ritmusra, rímre, alliterációra, ós a különféle hangalakzatokra. Milyen szerepet játszik a redundancia fonetikai szinten ? O a) Jelzi, hogy sajátos tartományba léptünk: a költői világba, ahol más törvények uralkodnak, ahol más a szavak súlya, ahol a kényelmes és egyúttal szeméremvédő köznapi közhelyeket levetve szabadon kitárulkozhatunk (Bóka L.). A kötött forma mintegy varázskört von az olvasó köré, biztosítja, hogy ebben a csupa-szó világban nem fenyegeti semmi veszély: a verbális aktusokat nem sújtják a külvilágban érvényes szankciók. O b) A periodicitás egyúttal elzsongítja a kritikus ónt; visszaviszi abba a korai, gyermeki világba, ahol a periodikus ritmus tagolja a létet (—ismétlés D. I. 1.). A fejlődós során fokozatosan távolodnak el az élő szervezetek az egyszerű periodikus mozgástól. Erről tanúskodik a filogenetikus fejlődós nyomait őrző agy struktúra is (McLean, Broum). Tudjuk, hogy a cortex aktivitását aperiodikus, gyors rezgések jelzik az agy bioelektromos folyamatait tükröző görbén, ós a lassú, periodikus, az (álom nélküli) alvásra jellemző ún. alfa-hullámok csak a teljes elengedettség állapotában jelennek meg. A periodikus

KÖLTŐI NYELV

mozgás vagy hangjelenség megkönnyíti a hipnotikus álomba ereszkedést is. O c) A ritmikus mozgás indulatokat vezet le, a zene-terápia nyelvi formája. O d) Megkönnyíti a költővel (vagy a verset recitáló közösséggel) való azonosulást, amit aritmikus forma nem tenne lehetővé. O e) A kifejezésre való törekvés olyan erős, hogy a vers az öncélú játékot is saját céljai szolgálatába állítja: a nyelvi eszközökkel nem közölhető tartalmakat a játékból kialakult zenei eszközök segítségével fejezi ki. (vö. B. III.). Akárcsak a dekoráció, a zenei struktúra is alkalmas hangulatok, bizonyos képzettartalmak kifejezésére (—-ismétlés, —íráskép). O 2. A játékosság egyúttal azt is jelenti, hogy a hangok, szavak, hasonlatok megválasztásában, a téma kezelésében nagyobb szabadságot biztosít a valóságtól független szó és fantáziavilág. A költőtől függ, hogyan formálja a lírai cselekményt vagy elbeszélő műfajokban a hősök sorsát. Nem függ nyelvi konvencióktól (a köznyelvi realitástól) a költői képek megválasztása sem. A köznyelvi szokásoktól eltérően szabadon alkothat új jeleket, vagy módosíthatja a szavak jelentését, áthághatja a grammatikai szabályokat. Kosztolányi Ars poeticájában a hazárdjátékhoz hasonlítja a rímszó megválasztását és a költői ,,rímes játékot".

él . . .«" Ugyanígy hívja elő a gondolatot a gondolatala/czat, a jelentós szintjón operáló „metrum": Beauty is truth, truth is beauty ('A szépség igaz, s az igaz szép') (J. Keats: Óda egy görög vázához)

A chiazmus különösen alkalmas eszköznek bizonyul itt a költői igazságkeresés lényegének, az igaz ós a szép dialektikus kapcsolatának kifejezésére. Chiazmusba foglalja Schiller a játék szerepót az alkotásban „az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, és csak akkor egész ember, amikor játszik" (Levelek az ember esztétikai neveléséről). A kötöttség biztosítja a felelőtlenséget: hiszen „csak a rím híján" mondtuk, csak úgy játszva választottuk ezt vagy azt a költői képet, költői alakzatot. Jól tudjuk ugyanakkor, hogy a lelki életben nincsen véletlen. A diagnosztikus tesztek ezen a felismerésen alapulnak. A véletlen közreműködésével keletkezett foltokról kérdezi meg a Rorschach-tesztet készítő pszichológus, hogy mit ábrázol. A beteg „önkényesen" értelmezi a képet, valójában nem tudatos fantáziáit vetíti rá a foltokra. Ugyanígy hív elő a rímes versben a rímhívó „akármilyen" asszonáló (a verssor tovább sorsát eldöntő) másik szót. A beteg a „képre", a költő a rímre háríthatja át a felelősséLátjátok-e, a zöld asztal szövetjén, ott ugrik a véletlen, mint a nyúl. get. így segíti a kötött forma felszínre a (Induló a költőkhöz) „véletlen" leple alatt a tudattalan kapMint mikor a költő véletlen szavait csolatok alapján egymáshoz tartozó képösszezendíti a szeszélyes szerencse . . . zeteket. R. Jakobson szerint a hangalak(Piac) juk szerint megfelelő szavak a jelentés Ezt a kötöttségeken alapuló szabadságot szintjén is vonzódnak egymáshoz. Hozzákarikírozza az a költői játék, amely egye- tehetjük ehhez, hogy ezek a szavak eleve bek közt abból áll, hogy megadott rím- összetartoztak a jelentés szintjón anélszavakhoz kell verssorokat írni. A játékos kül, hogy a költőnek erről tudomása lehelátszólag önkényesen, véletlenszerűen tár- tett volna. „Bolondos dolog a beszéd és az sít a hangokhoz akármiféle tartalmat. írás; az igazi beszéd csak játék a szavakHasonló szerepet játszik a kötött ritmus: kal . . . Csodálatos és félelmetes titok ez: ezúttal is az adott keretet tölti ki a költő ha valaki csak azért beszól, hogy beszéljátékosan szavakkal. A vers keletkezésé- jen, akkor mondja éppen a legremekebb, ről szóló tanulmányában Weöres S. be- legeredetibb igazságokat", így fogalmazza széli el egyik költeményének (a Rövid meg a szabad képzettársítás és a tudatdalnak) kialakulását. „Egy jambikus vers- talan viszonyát egyik töredékében Novaforma dongott a fejemben: j ) J J ) J J ) J | lis. A költői verses monológba szervesen i)JJ>JJ>JJ I «b J J) J ac ^ > wb rímmel; nem beépül éppen a hangtani, tartalmi kökívántam alkalmazkodni hozzá, hanem töttségek, a redundancia róvón a váratinkább körülötte keringeni mindeféle lan igazságokat felszínre hozó „véletlen". változatokkal. írni kezdtem, valami A játékos forma feltétele a költői igazzsongás és néhány vizuális ködkép lepkéit mondásnak. O A tartalmi metrum segítkergetve: »Ne félj, ne félj . . . — Har- ségével előhívott költői felfedezés érezmattal jő az éj . . A Még nem tudtam, teti velünk a gondolat szépségét. Az önmire vonatkozik a »nefélj«,mi az, amitől magában véve banális annomináció nem kell félni; valami éjszakai páni Hol a keze? Hol a kezed? félelemről van itt szó . . . és tovább (Áprily L.: Denevér — foly a vér) írtam: »Gyermekkorod sok réme — a Mókus és az Egyszem — tudod: nem egy sorba, egy szóba fogja össze a három 447

KÖLTŐI NYELV

generációt, szédítő perspektívát nyitva: a fiú kezét fogva emlékszünk arra, amikor az apáé volt a másik kéz, és mi voltunk az a gyerek, akinek a kezét fogják; de az apai kéz távoli emlék, és emlék már a fiú keze is, aki saját fiát vezeti talán kézen fogva. Az alakzat közepén állva keressük bal felé fordulva a gyerekkori emléket (a harmadik személy növeli a távolságot, a kérdést már csak önmagunknak tehetjük fel); majd jobb felé és a távol levő volt gyerekhez fordulva ismételjük meg a kérdést (második személyben), ismételten átélve, hogy ,,Egy-egy drága kéz | mindegyre elereszt" (Áprily L.: Biztató vers). A sort bekeretező, reddicióval párosuló antitézissel jutunk el egy nyilvánvaló, de soha még ki nem nyilvánított alapvető ellentmondáshoz: Éltem — és ebbe más Is belehalt már. (József A.: Kész a leltár)

Az ellentmondás forrásához vezet az önellentmondás ítéletalakzatában megjelenő aforizmája József A.-nak: Harminchat fokos lázban égek mindig . . . (Kései sirató)

A vers elveti a ,,láz" szónak tágabb, biológiai összefüggésben indokolatlan leszűkítését, váratlanul feltárva az életnek és halálnak valóságos kapcsolatát (melyhez személyesebb igazságon, a mindennapos láz átélésén keresztül vezet el az alakzat). O A formai kötöttség és tartalmi szabadság szoros kapcsolatát bizonyítja minden sikerült aforizma, mivel egyetlen műfaji kritériuma a megformált gondolat szépsége, újszerűsége: ,,A kísértést csak egy módon győzhetjük le: ha engedünk neki" (O. Wilde: Dorian Gray). A költeményben a nyelv szükségképpen túlnő saját keretein: visszaalakul részben valósággá. A költői nyelvnek ez a térhódítása vész el, ha a verset úgy fordítjuk, mint más nyelvi művet, elfeledkezve róla, hogy egyúttal nyelvi mű ós valóság. (Ezért jelöljük külön szóval a versnek ezzel a kettős természetével számoló műfordítást.) Ez az alapvető törekvés mintegy ellensúlyozása annak, hogy a költemény verbális világgal helyettesíti a valóságos világot. Ebből a csupa-szó világból igyekszik (sikerrel) a valóság felé utat vágni magának a költő; s egyetlen eszköze ehhez is a nyelv. A valóság újjáteremtésóre, a tárgyak megragadására irányuló illuzórikus törekvésből nőtt ki a valóság felfedezésének, költői feltárásának reális célkitűzése (vö. D. I.) O I I I . Közlés és kifejezés. Az alakzatok eluralkodásának, a hangos forma előtérbe kerülésének közös oka, hogy a költői szöveg nemcsak közlésre, de egyúttal ki448

fejezésre is törekszik. O 1- A költői jel motiváltsága (-+jelviszony) azt jelenti, hogy a költői forma egyúttal tartalom is. A költői kifejezés a szó szoros értelmében ki-fejezés: kivetése, közvetlen lereagálása lelki feszültségeknek. Egy kifejező verssor nemcsak jele, hanem része is a kifejezett érzelemnek, hangulatnak, fantáziakópnek. A beszódhangsúly ós a metrikai hangsúly, a metrikus ós nyelvi tagolás egymással szembekerülóse, a mondat szétdarabolása nem elvont közlés, hanem kiélése, levezetése a haragnak vagy más heves indulatnak. Ugyanez áll a diszharmónia, a kakofemizmus magasabb szintű megnyilvánulásaira, a mondatot szóttépő, az összetartozó szerkezeteket szótválasztó szintaktikai gesztusokra (—hiperbaton, szórend), melyek a bosszantó levelet dühösen széttépő (mágikus fogantatású) szimbolikus cselekedetek költői megfelelői. Ilyen aggresszív verbális cselekedet az antitézis, az inverzió, a chiazmus, a paradoxon, az oximoron, melyeknek érzelmi lényege az olvasó várakozásának megcsalása, a hagyományos szemlélet fejtetőre állítása. A ,,csakazórtis" gyerek öncélú, ingerlő makacsságát felújító költői eljárás azonban ezúttal indokolt, progresszív, felszabadító. A feszültséget keltő és feloldó mondat vagy drámai szerkezet nemcsak jelzi, jelképezi a megoldást, hanem meg is szerzi az oldás fizikai, szellemi örömét. A fogalmakat megszólító aposztrophé az allegória, a metafora vagy hasonlat drámai formája (—drámai alakzat); hatását annak köszönheti, hogy a költő (ahelyett, hogy személyhez hasonlítaná a fogalmat, vagy azt állítaná, hogy a remény, a szomorúság élő személy vagy ahhoz hasonlítható), viselkedésével bizonyítja, hogy valóban élő személynek tekinti a Reményt vagy Szomorúságot: hallucináció segítségével visz minket is közelebb a valósághoz. O 2. Hasonló a költői kifejezés ós a tárgyi világ kapcsolata. A hanggal való utánzás, a hanggal való ábrázolás gyerekes játéka az absztrakció révén a maga általánosságában megragadott, de konkrét érzéki mivoltában elvesztett valóság utáni nosztalgia kifejezése. A költészet feladata Mallarmé szerint a nyelv ós valóság megbontott harmóniájának újrateremtése, egy fiktív nyelvi Édenbe való visszajutás: beszédhangok segítsógóvel újrateremteni a szájüreg mikrokozmoszában a világot, / hangok segítségével megeleveníteni a zefírt, l hangokkal, a szerelmet, a sor végén megszakadt mondatot követő csenddel, fehér papirossal a végtelent vagy a nemlétet (—hangfestés). A második világháború folyamán az elérhetetlen Párizsra

KÖLTŐI NYELV A nap tüze, látod a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve Kibuggyan a kedve s egy ős evőét a fénybe kiált. (Március)

visszaemlékezve, Radnóti szavakból építi fel, áthajló sor (—enjambement) segítségével a diáknegyed egyik utcasarkát: A Boulevard St Michel és a Rue Cujas sarkán egy kissé lejt a járda. (Radnóti M.: Párizs)

A rövid, elkapott, a tárgyakat állítmány nélkül odavető mondatok pontosan leképezik a vonat ablakán túl felvillanó tájakat (állítmány csak a költői kommentárban szerepel): Alföld. Rohan a gép velem. Zöld és virágos végtelen. Torony. Túl rajta: tóvidék. Őrház körül arany csibék. Most faluvég. Pár puszta sir. Most nyáj. Mocsári gólyahír. (Ávrüy L.: Rönk a Tiszán)

O E) Polifónia és őszinteség. O I. Túl a nyelven. A költemény sokszólamú nyelvi mű, mely változatos eszközökkel egyidejűleg közvetít különböző természetű ós más-más lelki szintről származó üzeneteket. Verbális eszközökkel lép túl a verbalitáson. O 1- Minden nyelvi mű természetes közege az idő. A nyelv közvetlen, érzékelhető valósága a hangok, szavak, mondatok sorozata. A linearitást, egy vonalúságot F. de Saussure a nyelv egyik alapelvének tekinti. Az egyvonalúság, az egyszintűség meghaladása a költői nyelv elemi törekvése. A hangok kétszeres felhasználásával (vö. B. IV.-, G. IV.) eleve feloldja a linearitást. A költői nyelvet a köznapitól megkülönböztető struktúrák, eleve térben elképzelt alakzatok. Eleinte képzelt, majd az írásbeliségre való rátórés óta valóságos kétdimenziós térben helyezkednek el a verssorok. Az áthajlások esztétikai hatása részben térszimbolikán alapul (—enjambement). A grafikus jeleknek (—írásjel), a költemény térbeli elrendezésének szerepe egyre nő a könyvnyomtatás kora óta. A mondat önmaga grafikus illusztrációja lehet: a fej lehajlik és lecsüng (József A.: Óda I.)

O 2. Történetileg is indokolt, hogy a lírai költészet nem éri be a verbalitással, s hogy a zenétől való elszakadása után a szavakból termeli ki a zenét. A lírai költemények jó része nemcsak a metrumot érzékelteti, a kötött ritmikus képlet körül keringve, hanem dallamot is képez. A főós mellókhangsúlyok megkülönböztetésével éri el a vers, hogy a táncosok lábdobbantását is kihalljuk a tudatosan vagy öntudatlanul a gagliardát követő Goethe-, Schiller-, Ady- vagy József A.-versekből, vagy Áprily tavaszt ünneplő dalából: 2 9 Világirodalmi Lexikon VI.

O Eustache Deschamps a költészetet a zene egyik fajtájának tekinti: a nyelv természetes zenéjének. A versek látens zenei struktúráját Szabolcsi B. tapintotta ki (Dallam ós vers); László Zs. mutatta be a dallamolvasás nélkülözhetetlenségét három évszázad magyar versein (Ritmus és dallam). O Az epikus szövegek sajátos belső formája mutatja azonban, hogy a zenei formák jelenlétét nem a történelmi múlt határozza meg, hanem a szükség. Semmiféle költői szöveg sem lehet el a közlés különböző (fonetikai, szintaktikai, tartalmi) szintjein megjelenő zenei struktúrák nélkül. Az elbeszélő ós drámai műfajokban a cselekmény menetét, a szereplők fellépését, a színhelyek változását az ismétlés, a variáció, a feszítés és oldás zenei követelményei határozzák meg (—forma). Ez könnyen kiolvasható (kihallható) a művekből, s egyúttal olvasható a művek szerkezetéről vagy keletkezéséről szóló írói, költői beszámolókban. Gide „zenei nyelven" akar írni (Cahiers d'André Walter, 1891). A „zene misztériuma" választja el Mallarmé szerint a költészetet a meztelen álomtól (levél F. Gopée-hoz, 1866. dec. 5.). A költői mű olyan, mint a szimfónia, „ezért néha napokig töprengek azon", írja egy más alkalommal, „hogy ez és ez a rósz következhet-e egy másik után, hogyan harmonizálnak, hogyan hatnak m a j d " (Gazalishoz 1865 márciusában). Mallarmétől függetlenül hasonlítja a regényt szimfóniához Th. Mann princetoni előadásában. A tartalom struktúrájához köti a zeneiséget Eliot is: a költemény akkor „zenei", ha ha a hangok sora és a szavak rendje egyaránt zenei követelményeknek van alá vetve. (On poetry and poets). Novális fontosabbnak t a r t j a a zenei rendet a logikai követelményeknél. A költészet a gondolat ós a zene kombinációja (Poe: The poetic principle). A zenei struktúra a költemény keletkezése során gyakran megelőzi a szavak megjelenését (Schiller, Arany J., Weöres S. tanúsága szerint). Úgy tűnik, mintha a zenei igény csak erősödött volna a zenétől való leszakadás nyomán. A költői nyelv, paradox módon, a nyelv meghaladására törekszik. O A költői nyelvnek ez a nyelven túl való törekvése teszi lehetővé olyan tartalmak kifejezését, melyekre általában csak a képzőművészet vagy a zene képesít. „A zeneiség áll legközelebb a még eszmévé

449

KÖLTŐI NYELV

nem fejlett érzelmekhez" írja Weöres S. (A vers születése). A tézist illusztrálják azok a kétszólamú költemények, melyekben a zenei szinten kifejezett képzetekből fokozatosan alakul ki a gondolat. mig dörgő fenséggel búgott le rája a kálvinista templom orgonája (Áprily L.: A házsongárdi temetőben).

Az első sorban csak hallható, sejthető, a fogalom előtti képzetek szintjén jelenik meg az orgonaszó. Szokatlanul csengőbongó rímek és játékos ritmus teremt furcsa, ünnepi hangulatot Trakl (versei közül kirívó) Geistliches Lied ('Jámbor ének') c. költeményében: a végén fogalmazódik csak meg egyértelműen a hangokkal közölt hangulati tartalom: angyal énekel altatódalt a ligetben. O II- A stílus tartálma. A költői közlés alapvető és a teljes nyelvű művet átfogó sajátossága, hogy a közlés módjával, a stílus segítségével tolmácsolt üzenet jelentősége meghaladja a ,,hogyan"-tól független, köznapi vagy tudományos nyelven is megfogalmazható üzenetét. A stílus szó a közlésnek két különböző formáját fedi: 1. jelöli a köznyelvitől eltérő és az eltérés révén kifejező nyelvi formákat; 2. vonatkozik egyúttal a nyelvi elemek várt eloszlásához képest a szöveg egészében tapasztalható statisztikai eltérésekre. O 1. A szokott kifejezésmódtól való alkalmi mennyiségi (-*•detrakció, adjekció), minőségi (—ímmutáció) vagy sorrendi (transzpozíció) eltérése (vö B. II.) magára vonja a figyelmet. O 2. A tudatos figyelmet kijátszva hagy nyomot az olvasóban a nyelvi jelenségek szokatlan gyakorisági eloszlása. O A mesterséges többszólamúságra való sikertelen törekvések érzékeltetik a költemény keretében létrejött polifónia tökélyét. A 20. sz. elején tudatosan kísérleteztek (szimultanizmus, orfikus iskola) a költészet ,,polifonizálásával", párhuzamos beszédfolyamatok létrehozásával. A. Spire, aki mint néző és hallgató vett részt az előadásokon, beszámol a kísérlet esztétikai csődjéről. Negatív eredményre vezettek a weimari korszak szavalókórusBfú való próbálkozásai is. Csak eltérő szintű, eltérő természetű üzeneteket tudunk egyidőben felfogni, két egyenrangú beszédfolyamat interferenciája egyszerűen zavaró. A hangok, metrikus sajátságok, szavak, mondatszerkezetek eltérési foka (a köznyelvi eloszlás ismeretében) a kívánt pontossággal meghatározható. Nehezebb a statisztikai eltéréseket értelmezni (egyértelmű kijelentéssé átalakítani), a mű egyéb eszközökkel közölt mondanivalójával összefüggésbe hozni. Ritkán vagyunk csak olyan szerencsés

helyzetben, mint amikor Bilke Apolló torzójának vagy Dzsida J . Krisztusának különlegesen töredezett szerkezetót, az áthajló sorok (megtört mondatok) gyakoriságát kell a vers tartalmával összefüggésbe hozni. Alapos valószínűséggel feltehető, hogy az egyes (minden esetben önmagukban is kifejező) áthajlásokra ráépülő üzenet maga a töredezettség, a megtörtség. A nehézségek ellenére, a költői közlés természeténél fogva, az értelmezésnél is kockázatosabb lenne az értelmezésről eleve lemondani. A mű tartalmi és stiláris mondanivalójával (így a rímek monotóniájával) összhangban magyarázzandó és magyarázható a visszaható igék feltűnő gyakorisága és a cselekvő igék háttérbe szorulása Ady Krónikás ének 1918-ból c. versében: az egyén tehetetlenségének, kiszolgáltatottságának érzésével hozható kapcsolatba (Király I.). Szervesen illeszkedik bele József A. Eszméletének polifonikus kompozíciójába, az egyes metaforák mondanivalóján túl, az a statisztikai tény, hogy a metaforák főforrása ezúttal nem a természet, hanem az ember alkotta gépek, szervezetek (Szabolcsi M.). A metaforák gyakorisága és szinte áthatolhatatlan komplexitása nyomasztó, baljós légkört teremt a Holt vidékben. Nagyobb terjedelmű verses vagy prózai művek esetében a nyelvi jelenségek eloszlásának módosulása a tartalmi változásokkal hozható kapcsolatba, így Proust regényeiben a hiperbaton korrelációban áll az elszakadás gondolatával. O Ahogy a mű egészére jellemző eloszlás globális üzenetként rakódik rá az egyes stiláris vagy nyelvi üzenetekre, úgy bonyolítja tovább az üzenetek hierarchikus struktúráját az egyéni stílus, amely általában (és különösképpen a költői művek esetében) szüntelenül leadott üzenet, megmerevedett statisztikai alakzat, permanens egyéni mondanivaló. Az állandó ismétlés, paradox módon, leplezi az üzenetet. Ez az ellentmondás az érzékelés természetéből adódik: az inger ismétlődésével fokozatosan csökken az ingerület. Ha észre is vesszük, nem mint üzenetet észleljük, hanem mint jelentőséggel nem bíró egyéni vonást. Az egyéni nyelvi sajátságok változása jelzi, hogy ezek más természetűek, mint az ujjlenyomatok. A szó statisztikai ós esztétikai értelmében egyaránt jelentős a tagadószók hirtelen gyakorivá válása József A. életének kritikus korszakában (Török G.), vagy a megtört (áthajló) mondatok eluralkodása Heine életének utolsó éveiben ( —enjambement). A jelen idő egységes használata jellemzi Shakespeare korai vígjátékait, a jelen és a múlt idejű igealakok változása

450

KÖLTŐI NYELV

a későbbi, történeti drámáit. A kritika ideológiai mondanivaló akaratlan kifejezését látja mindkettőben: a jelenbe való belefeledkezést váltja fel a történelmi perspektíva kialakulása, a változandóság, a történelmi fejlődés dinamizmusának felismerése (Berry: Poet's grammar). Ady költői stílusának gyökeres módosulása, az egyéni hang kialakulása során (1905 és 1908 között) egy időben módosul a szókészlet, az egyes szavak használata, a mondatszerkesztés, a ritmikus struktúra és a tartalom, ami világosan m u t a t j a a jelenségek összetartozását és a költői attitűd változásával való kapcsolatát. A neologizmus és archaizálás egységének és a részben a múltból merített, de lényegében ú j és inkább múltat teremtő sajátos verselésnek hasonló az eszmei mondanivalója. Az összefüggések kibontakozatásával jeleníthető meg a „mélyben jelenlevő stiláris hős" (Király I.). Ady nemcsak a költői stüus módosításával újított, hanem mindenekelőtt azzal, hogy nyilvánvalóvá tette az egyéni stílus alapvető lírai szerepét, tartalmi, ideológiai jellegét. O Karinthy irodalmi karikatúráinak (így írtok ti) specifikuma az egyéni stílus mondanivalójának felszínre hozása. Szép E. stiláris eszközökkel érzékelteti, hogy a gyermeki szemléletet keresve választja a gyermeki attitűdöt mint költői kifejezésformát. Ez jut kifejezésre egyebek közt rímtechnikájában az anafora (és általában az ismétlés) előnyben részesítésében, az „én" szó gyakoriságában. Én Én Én Ha

úgy csodálom a mosolyt, azt leírni úgy szeretném, nem tudom, de oly jól esnék, a mosolyt leírni tudnám. (A mosoly)

Karinthy a stiláris üzenetet köznyelvre fordítja: Ha én kicsi fiú volna, Csilingelne, lovagolna. Újságokba sose írna, Sose írna, sose írna, Télen-nyáron csilingelna.

O 111. Költői őszinteség. 1. A költői mű polifóniája akkor válik könnyen érzékelhetővé, amikor a szólamok ellentétbe kerülnek egymással. Anekdotisztikus, pusztán történelmi érdeke van az akaratlan stiláris önellentmondásnak. Annak például, hogy a provanszál trubadúrok szigorú szintaktikai, logikai szerkesztésű strófák segítségével közlik, hogy megtébolyultak a szerelmi vágyakozástól (Szerdahelyi I.). A költői kifejezés lényegéhez tartozik azonban a közlendő tartalom bonyolultságát, ellentmondásait tükröző disszonancia, amilyen a szavak szintjén fáradtságról, hajszoltságról szóló, a han29*

gok szintjén erőről, biztonságról tanúskodó A dy-verssor: Agyonnyargalt akarattal (Isten drága pénze).

A legnagyobb hangerővel bíró mély hangú magánhangzó permanens visszatérése szilárd alapot teremt, és ebből emelkedik ki a férfiasan kemény konszonantizmus (a pergetett r hangokkal ötvözött zárhangsor). Telehinti kemény (csikorgó, vicsorgó) mássalhangzócsoportokkal Verlaine a válás után feleségéhez írott költeményét (Un veuf qui parle), melyben ráadásul derékban hasítja szét a cezúra azt a csónakot, amelyben az asszony ül gyermekükkel. Storm, ellenkezőleg, az Őszben kínos igazságokat burkol ironikusan édeskés, ringató, szentimentális dallamba. O 2. Köznyelvi vagy tudományos kijelentésről elvben (az adatok ismeretében) egyértelműen meg tudjuk mondani, hogy az állítás igaz-e vagy hamis. Költői kijelentés esetén nem ilyen egyszerű megfelelni erre a kérdésre. A Korán hazugnak tekinti a metaforát. Több joggal tekinthetjük hamisnak a konkrét valóságot megragadni nem tudó (metaforát, logikai ellentmondást nem tartalmazó) konvencionális verssort. Az igaz vagy hamis logikai alternatívája fel sem merül nem cáfolható stiláris üzenetekkel kapcsolatban. Ennek ellenére, a költők szinte egybehangzó véleménye szerint, az őszinteség alapvető művészi probléma, és a vers lehet hamis a szónak zenei és erkölcsi jelentésében. A sokszólamú, bonyolult költői nyelv kezelésére nem képesít a nyelvtudás. Olyan kivételes kifejezésformáról van szó, amely nemcsak kész gondolatok kifejezésére, hanem a tudat küszöbe alatt formálódó gondolatok kifejezésére is alkalmas. A tanú a bíró előtt arra kötelezi magát, hogy az igazságot, csak az igazat és a teljes igazságot vallja majd. A költői őszinteség megköveteli, hogy a költő azt is elmondja, amit nem tud. A költői hírközlés paradoxona, hogy az egyik fél tudtán kívül közöl valamit, és a másik fél, ugyancsak tudtán kívül, felfogja a hírt. A művészi őszinteség ezért nem elhatározás kérdése. Az ügyetlenség, írja Sully-Prudhomme, a versben hazugsághoz vezet. A tudós igyekszik pontosan leírni a tapasztalt tényt, egyértelműen megfogalmazni azt, amit tud. A költőnek azonban azt is ki kell fejeznie, amit nem tud. Erre csak a nyelvvel társszerzőségben képes. A tudományos közleményben a kijelentés egészében véve igaz vagy hamis. A költői üzenet nincs a kijelentés egészéhez kötve, üzenetet tartalmaz a hangok csoportosítása, a mű struktúrája, 451

KÖLTŐI NYELV

az íráskép, a szavak használata. Igaz vagy hamis lehet a ritmus, a rím, a költői kép, a szórend, a szabálysértés vagy a szabály meg nem sértése aszerint, hogy egymáshoz és a m ű egészéhez hogyan viszonyulnak. A bonyolult költői eszközök használatát még el nem sajátító gyerek versei ezért hangzanak hamisan a gyerekköltő teljes Őszintesége ellenére. A tudatos, tudatelőtti és tudattalan szellemi folyamatok rendkívüli összjátékára, a tartalmak egyidejű verbális, vizuális és zenei megközelítésére van szükség ahhoz, hogy a kommunikáció valóban költői legyen. Nem elhatározás kérdése ezért a versben a sikeres hazugság sem: az őszintétlenség óhatatlanul megbontja a nélkülözhetetlen összhangot. (A százlábú sem tudna járni, ha közben arra kellene ügyelnie, hová ne lépjen a bal oldali ötödik és a jobb oldali huszonötödik lábával.) „A hazugság a stílus rovására megy", írta Heine egyik levelében. Arany J. mintha ezt a gondolatot fejtené tovább: „Ha valami, a költészet meggyőződés dolga — vezércikket lehet írni meggyőződés nélkül is, de jó verset n e m . " O F) Változás és fejlődés. I. A múlt felé enyhén meghosszabbított jelenben és az európai irodalom keretében vizsgáltuk a költői kommunikáció nyelvi sajátosságait: mindazt, ami más, ugyancsak jelenkori, kommunikációs formáktól (köznapi, hivatalos, tudományos) megkülönbözteti. Kérdés, lényegében nyitott kérdés, hogy az így elvonatkoztatott sajátságok valóban általánosak-e. O 1- Valószínűnek látszik, hogy a költői művek szervezettebbek, tehát a szó technikai értelmében, redundánsabbak, kortól és civilizációtól függetlenül. A redundancia formái, preferenciális nyelvi vagy nyelven túli szintjei azonban társadalmanként, koronként eltérőek, és néha rövid időn belül is módosulnak. Teljes mondatok ismétlése, módosítása, variálása a költői strukturálás alapformája egyes finnugor népek énekeiben és elbeszélő költészetében. A paralelizmus biblikus formája, a gondolatritmus inkább a tartalmi ismétlésen, a szinonimián alapul. A sorvégek egybecsengése, a rím, alapeleme a nyugat-európai költészetnek; a görög és római költészetben másodlagos jelenség, bizonyos szóalakzatok (-»-epifora, homoioteleuton) mellékterméke. Az ismétlés formáit meghatározó alakzatok közül a 10 —11. sz.-i francia költészetben ritka a chiazmus (2 — 3%-a az alakzatoknak) és gyakori az egyszerű ismétlés, a halmozás (50 — 84%, vö. Zumthor). A szanszkrit költészetben esztétikai elismerésre tettek szert bizonyos hang-, illetve betűrejtvények; 452

a visszafelé is értelmet adó mondat, a kétféleképpen tagolva kétféle értelmet adó szöveg, a szöveget elrejtő mondatok, amelyekre akkor talál rá az olvasó, ha bizonyos kód szerint (zegzugosán vagy lóugrásban) olvassa a költeményt. Ezek a játékos formák az európai költészet perifériáin jelennek meg egyes korokban (—manierizmus). Figyelmeztetnek egyúttal arra a korszakhatárra, melyet az írásbeliség jelenthetett a költői formák, a költői nyelv alakulásában. A költői képrejtvények (—íráskép) az írásbeliség felhasználásának szélső esetei; de feltehető, hogy a síró/aformák rögződésében (a zenén és táncon kívül) az írásbeliség is szerepet játszott. O A belső forma szervezettsége minden költői elbeszélő és drámai műfaj jellemzője. Egyetlen költői m ű f a j sem vonhatja ki magát teljesen az ismétlés ós a feszítés—oldás alaptörvényei alól. Ezeken a tág kereteken belül jelentősek az eltérések. A 17—18. sz.-i francia klasszikus dráma ós vígjáték messzemenő szimmetriája még nem található meg a spanyol barokk színművekben. A formabontás, az arisztotelészi poétika katarzis-elmélete elleni tudatos harc alapvető strukturális változatokat hozott; igen bonyolulttá tette a dráma belső formáját, ha nem is „szabadította fel" az esztétikai hatáshoz elengedhetetlen kötöttségek alól. Brecht nyitottan záruló színjátékaiban (-kompozíció, vö.: Walkó) is érvényesül a feszítés—oldás törvény (—feszültség). Beckett látszólag kötetlen drámái szigorú külső és belső metrikai követelményeknek engedelmeskednek. A szabadvers is bonyolultabbá tette a vers ritmusát anélkül, hogy a hangsúly eloszlásának redundanciáját a próza szintjére süllyesztette volna (—ismétlés). O 2. Nehezebb arra a kérdésre megfelelni, vajon a nagyobb hírértékre, konkrét kifejezésre való törekvés korhoz, műfajhoz kötött-e, vagy valóban a költői közlés természetéből következik. O a) Kétségtelen, hogy az a tétel, mely szerint a költői nyelv nem ismer helyzethez kötött kliséket, troposzt, nem vonatkoztatható a trubadúr-lírára, az ófrancia verses udvari regényre (—Ghrétien de Troyes), a barokkot közvetlenül követő angol klaszszikus költészetre. Ghrétien de Troyes-nél ugyanaz a jelző néha 76-szor (a „grant"), 37-szer (a „bel") tér vissza. A helykitöltő klisék nemcsak az epikus költészetben, de a trubadúr-lírában is igen gyakoriak. A francia szalonokban használatos hiperbolikus, gáláns szerelmi idiomatika behatol Bacine tragédiáiba, és folytatni lehetne a sort. A köznyelvi hasonlatok, jelzők tabuja viszonylag ú j keletű, térben ós idő-

KÖLTŐI NYELV

ben jól elhatárolható jelenség. De ez nem a teljes igazság. Chrétien de Troyes a jelzők többségét (118-ból 112-t) egyszer használja elemzett verses regényében. A redundáns kifejezések ellen m á r Sevillai Szent Izidor is tiltakozott, s az ő nyomán az óprovanszál és ófrancia poétikák (így a Leys d'Amors). A 12. sz. fordulója táján keletkezett, félig verselt, félig prózai Aucassin és Nicolette-ben a konvencionális amelioratív hasonlatok mellett („pirosló szájacskája piroslóbb, m i n t a nyári cseresznye . . .") ott találjuk az egyéni pejoratív képeket („kócos feje feketébb a füstölt sódarnál"). A Rózsa-recjényében is a második rész (—Jean de Meung) szatirikus leírásai vonzzák inkább az új, egyéni nyelvi kifejezéseket, ahogyan a gótikus katedrálisok domborművein, freskóin is a pokol ábrázolásánál engedheti csak szabadjára fantáziáját a művész, míg a mennyország ábrázolása messzemenően kötött. Racine, aki — amint Babits M. írja, „ellenkezés nélkül simult a szabályokhoz" — megtalálta a módját annak, hogy csekély eltérésekkel erős hatást keltsen („s ne nyújtsuk tovább a veszélyes búcsút"), s hogy — szinte észrevétlenül — olykor az oximoronig fokozza a jelző hírértékét („baljós gond", „nyugodt dühöm"). Éppen azért hatásosak a határsértések, mert ritkák; a cezúra eltolása nem éreztetné velünk Phédre szenvedélyének intenzitását, ha a tragédia többi hősének beszédében is előfordulna, ha nem lenne Phédre verseiben is meghökkentő kivétel a szabály alól. Nem is szólva arról, hogy a hírértékszint csökkentésének, leszorításának, a szordinónak önmagában is mondanivalója van (Spitzer). O Csak igen durva megközelítéssel tudjuk az elmúlt korok szövegeiben a kifejezések hírértékét meghatározni, önkéntelenül a mai nyelvi normákhoz mérjük Őket, s így pl. hajlamosak lennénk „ a szívem gőgjét csiklandva" (Bacine: Iphigénie, 82. verssor) kifejezésnek magas hírértéket tulajdonítani, nem tudva, hogy Bacine előtt már Bonsard is használta; és talán még gyakrabban kerülheti el a figyelmet, hogy a m a v á r t jelző vagy hasonlat váratlan lehetett az egykori hallgató vagy olvasó számára. A hírértékszint-igény kétségtelenül változik koronként. Az elméleti irodalom nem tükrözi feltétlenül a költői gyakorlatot. Az angol barokk költészetelmélet Arisztotelész poétikai elveit követi, és kerülendőnek t a r t j a a szokatlan (far-fetched) hasonlatokat, metaforákat: a korabeli metafizikus költők ugyanakkor tudatosan keresik a meghökkentő képeket, szokatlan szókapcsolatokat (így pl. J . Donne). R i t k a , de per-

döntő bizonyítéka az ízlésváltozásnak a szöveghamisítás. A 18. sz.-i kiadványok rendszeresen feloldják Milton vagy Shakespeare „sötét" metaforáit, helyesbítik, helyreigazítják az „önellentmondásos" kifejezéseket (Milton versében a ,,látható sötétség"-et „áttetsző homály"-ra javítják). Ugyanazon koron belül is ellentétes „hírérték-stratégiát" követhetnek a különböző stílusirányok. Az óprovanszál iírában a „zárt költészet" a szokatlan, elgondolkoztató kifejezéseket kereste, szemben a kristálytiszta kifejezést követelő irányzattal. A magyar lírában Adyval szemben egyfelől Szobolcska M., másfelől Csizmadia S. képviselte a „világos" irányzatot. Az egyes korokra, stílusirányokra jellemző a hasonlat és a metafora szerkezete és szemantikai jellege. A metafora — és főként a hasonlat — a közvetlenül nem órzékelhetőtől, az eszmeitől halad az érzéki felé az ókori és a klaszszikus irodalomban. Az angol barokk költészetben, a 20. sz.-i lírában gyakorivá válik az ellentétes irányban, az absztrakt felé haladó metafora. Módosul a hasonlat és metafora, az allegória és metafora, a metafora és szimbólumok a r á n y a és viszonya is. A „hírérték-stratégia" szempontjából a görög—római retorikai és költészeti hagyományokkal ellentétes elveket vall az óind poétika, és ezeket követi az óind költészet: a váratlan, elgondolkoztató, rejtélyes kifejezésmódot tekinti költőinek. A költészet lelke a „ d h v a n i " ('hang, visszhang'; Jacobi), az, ami kimondhatatlan (Jenner), ennek legfontosabb megjelenési formája a „rászá", a szavakkal leírhatatlan „hangulat". Nagy teret enged a szanszkrit poétika a logikus gondolkodást látszólag megtagadó ítéletalakzatoknak. O b) A grammatikai szabályok áthágására keretet biztosított m á r az ókori retorika (—licencia, anakoluthon, aproszdokézis). A múltban főleg a szórend módosítására, a személycserére, a többes szám és egyes szám felcserélésére, az igeidők áttételes használatára, szófajcserére van példa. A vonzattóvesztés, tárgyas igék tárgyatlan használata, a szófajváltás, a disszonáns (szemantikai kategóriát vagy szófajt váltó) felsorolás ú j a b b keletű. A nyelvérzéket határozott a n sértő (anti-grammatikus) módosításokra és általában a poetica licentia adta lehetőségek rendszeres kiaknázására csak az utóbbi száz óv folyamán került sor az európai és amerikai irodalomban. A lexikális redundancia csökkentésére törekvő stílusirányzatok a múltban inkább a mondatszerkezet többérvényűsógével (ambiguizálásával) emelték a szerkezetek hírértékét) (—homály, kétértelműség). Ez 453

KÖLTŐI NYELV

magyarázza, hogy a grammatikai metaforák, a költői nyelvtan története mindmáig megíratlan, szemben a lexikális metafora közkönyvtárat betöltő irodalmával. O c) Az általános hírérték-stratégiát követi a metrikus kötöttségek kezelése. A klasszikus francia (17. és 18. sz.-i), angol (18. sz.-i) költészetben csak elvétve előforduló éles áthajlás gyakoribbá válik a romantikus költészetben, és kivételes jellege megszűnik a 20. sz.-ban (-•ery'ambement). A költői nyelv módosulását illusztrálják a műfordítások. Shakespeare első ötven szonettjében 16 áthajlás minősíthető élesnek. Szabó L. fordításában 62-re nő a számuk. Enyhébb az eltérés, ha Dante szövegét vetjük egybe Babits fordításával: a Pokol első öt énekében levő 90 áthajlás 113-ra szaporodik a fordításban, 25 éles áthajlásnak 33 felel meg a magyarban. O A nyelvi összehasonlításnál nem szabad megfeledkezni arról, hogy a költemények egy részében a szöveg csak egyik — nem feltétlenül lényegesebb — része a teljes műnek, mely Arkhilokhosztól Guillaume de Machaut-vg nem kevésbé zenemű, mint nyelvi mű (—irodalom és zeneművészet). Félrevezető zeneiség vagy eredetiség szempontjából a trubadúrdalok szövegét egy Verlaine-áellsl egybevetni, melyben a zenei üzenetet is a nyelvi forma tartalmazza, és minden invenció a szövegben összpontosul. O d) Nem tudjuk statisztikai vizsgálatok híján eldönteni, hogy a motiváció elve minden lírai szövegben érvényesül-e többé-kevésbé, vagy az európai költészet bizonyos korszakaira korlátozódik. Valószínűnek látszik, hogy a mimézisre (motivációra) való törekvés a mű valamelyik szintjén mindig jelen van; a vers ritmussal, hanglejtéssel, a szórend segítségével, a szavak sajátos, metaforikus használatán keresztül, hasonlatokkal, a mű megszerkesztésével igyekszik közelebb kerülni a konkrét valósághoz, mint amennyire ezt a nyelv prózai használata megengedné. A francia irodalmi stílus változásait követve jut Kibédi- Varga A. arra a konklúzióra, hogy vannak konstansai a költői nyelvnek, de ezek ellentétek között oszcilláló dialektikus konstansok. O 3. A költői nyelv változásainak leírása akkor válna csak történetivé, ha felelni tudnánk arra a kérdésre is, hogy az egyes költői alakzatok, nyelvi tendenciák, miért kötődnek egyes korokhoz. Ezen a téren még a kérdések megfogalmazásánál sem tartunk. A marxista esztétika néhány ponton túlment a ténymegállapításon. Lukács Gy. szerint a művészetet saját ideológiai szolgálatukba állító teológiai irányzatok szükségképpen az allegóriát választották,

a kópnyelv tudatos, fogalmi formáját, a nehezen kontrollálható metaforával szemben. A személytelen!tő, tipizáló allegória egyúttal megfelelt a késő középkorban általánosuló céhrendszerrel egyidejű tipizáló tendenciának. Révai J . Ady költői stílusáról szólva a szimbolizmusban bizonyos kettősség kifejeződósét látja: a költő eltávolodik a felszín valóságától, de nem t u d j a megtalálni a mélyből visszavezető és előre, az igazi valósághoz vezető utat. Riesel a kifejezés elhomályosulását a német romantikus szerzők elhomályosító, a jelentől elforduló velleitásaival hozza kapcsolatba, akárcsak az archaizálást. Feltűnő a drámai chiazmus gyakorivá válása a 18. sz. színműirodalmában. Kérdés, vajon valóban van-e kapcsolat a társadalmi változásra való törekvés és a „felforgató" alakzatok gyakorisága között. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az abszolutisztikus rendszerek idején az irodalom, a költői nyelv, a metrika terén általában tapasztalható-e a rendre, világosságra, a hírérték csökkentésére való törekvés, amint ez a francia irodalom esetében feltehető. Boileau verses Költészettanában a kifejezés közérthetőségét, egyértelműségét tekinti a legfőbb költői erénynek. A 18. sz. francia poétikái még merevebben elzárkóznak mindentől, ami nem ésszerű, nem közérthető. Ugyanez áll a német felvilágosodás esztétikájára (ha nem is megy minden poétika olyan messze, mint Thomasius, aki a gyengébb felfogásúak számára szükséges segédeszköznek tekinti a költészetet). Elsősorban a német irodalom szociológiai analízise vezetett ahhoz a feltevéshez, hogy a paradoxon előtérbe kerül olyan korszakokban, amikor az elnyomás ténye tudatossá válik, de a helyzet módosítására nincsen objektív lehetőség (Bódy L.). Viszonylag gyakran kerül sor a korstílust értelmező kísérletekre a német szellemtörténeti ihletésű irodalomban. K. Vossler a felszólító mód gyakoriságát az ófrancia irodalomban azzal hozza összefüggésbe, hogy az emberek közötti viszonyokat még nem szabályozták általános érvényű törvények, és így túlságosan sok múlott az egyéni önkényen. A részelő névelő irodalmi (majd köznyelvi) általánosulását (pain 'kenyér' helyett: de pain 'kenyérből') a merkantilizmus kialakulására vezeti vissza („a dolgokat a kereskedő, a politikus szemével nézni, akik számára minden minőség összemérhető, kicserélhető"). O A korhoz, irányzathoz kötött irodalmi stílusjelenségek értelmezésén él minden esetben tekintetbe kell vennünk a stílus hierarchiáját: a kifejező (s így önmagát értelmező) alkalmi eltérésekből kiindulva kell az

454

NYELV

egyénivé vált stílussajátságokon keresztül az ún. korstílusig eljutni. A rövidre zárt magyarázatok (formabontás = a társadalom felbomlása) kockázatosak, önkényesek. A kauzális összefüggések kimutatását nem pótolhatják látszólagos (néha pusztán nyelvi jellegű) párhuzamok. O II- Fejlődik-e a költői nyelv? Ha elfogadjuk célként a költői élmény pontos kifejezését, akkor bátran állíthatjuk, hogy egyre finomabb, egyre komplexebb nyelvi eszközök állnak a költő rendelkezésére. A költői gyakorlat folyamán a nyelvi eszközök fokozatosan finomulnak, s egyre komplexebb verbális teljesítményekre képesítenek. A homéroszi eposzok egyik legkiválóbb ismerője, Frankéi, egyebek között a költői képek, a hasonlatok fejlettsége alapján korszakolja az Iliász és Odüsszeia egyes részeit. Epikus közhelyből a konkrét ábrázolás elsőrendű eszközévé válik a költői kép. Fokozatosan növekszik a hasonlat szemantikai mezője ( —fuisonlat) és növekszik (a korstílus ingadozásain túl) a hasonlat intenzitása, 8;ZRZ 81 hasonlat és a hasonlított tárgy közötti szemantikai távolság, s ugyanakkor tömörül, szemantikai veszteség nélkül rövidül a hasonlat. A rövidülés határesetének tekinthetjük a hasonlat háttérbe szorulását a metaforával szemban. Ha pedig a metafora útját követjük a nyugat-európai költészetben a himnuszoktól a 20. sz.-i líráig, nyilvánvaló, hogy a metafora nemcsak változott, de tökéletesedett is: fokozatosan vált a kifejezhetetlen tudattartalmak költői kifejezésévé. Jobban, számszerűen is mérhető a grammatikai metaforák előtérbe kerülése, a kifejező szerkezeti módosítások gyakoribbá, változatosabbá válása. O A hangok szintjén a játékos kombinációk, a hangalakzatok fokozatos funkcionalizálását tekinthetjük fejlődésnek. Ugyanez áll a prozodikus kihágásokra, elsősorban az áthajló sorok szimbolikus lehetőségeinek egyre nagyobb fokú kihasználására. Statisztikai vizsgálatokból kitűnik, hogy a kifejező áthajlások és ezen belül a konfiguratív, szimbolikus sortördelés egyre nagyobb teret kap az idők folyamán (—enjambement). O Talán legfeltűnőbb a fejlődés, ha az ismétlés formáinak alakulásából indulunk ki. Az egyszerű mondatismétlést felváltja a mondat variálása, majd az ismétlést leplező szinonimia, antonímia, míg fokozatosan kifejlődik az ismétlésen alapuló alakzatok rendkívül változatos rendszere. A szó-, mondat- és gondolatalakzatok fejlődésében is a funkcionalizálódás tetőzi be a fejlődést, amikor a költemény redundancia révén is hírértéktöbbletre tesz szert. Megkockáz-

tathatjuk azt a feltevést, hogy a költői nyelv alakulására, nagy időtávlatban, a szó teclmikai ós esztétikai értelmében vett hírérték növekvése jellemző. O III• A költői nyelv sajátságaiban megőrzött nyelvi magatartás túlmutat a szó mai értelmében vett költészet kezdetén: a költészet Őskorába vezet vissza, amikor a tánc, az ének a valóságra való képzelt, mágikus ráhatás eszköze volt. Q 1. A mozdulatok, szavak állandó ismétlése jellemzi a kultikus táncokat, akár a föld termékenységének biztosítása, akár a bosszúálló halott szellemek elhárítása a cél. A monoton ismétlés kábítószer nélkül is révületbe ejti a sámánt, aki táltosán eljuthat így az ötödik mennybe, és mindent megtudhat jelenről ós jövőről. A varázslástól, a megigézéstől, a bájolástól, az imától elválaszthatatlan a sztereotípia. (Neurotikus betegek is megőrizték privát-szertartásaikban az ismétlési kényszert.) O 2. A költői szóhasználatból kiindulva is a varázstevékenység felé vezet az út. A hasonlóság alapján azonosító metafora az imitatív mágia folytatója, a metonímia, a szinekdoché a fizikai kapcsolatokon alapuló szimpatikus mágiának megfelelő nyelvi forma. A varázsló az áldozatát leképező agyagszobrocska segítségével vagy áldozatának valamilyen tartozókán (haján, körmén, árnyékán) keresztül alakítja kedve szerint a valóságot; a költő nyelvi szinten varázsol: állattá, ásvánnyá alakítja át az embert, megszemélyesíti a növényt, a fogalmat; szavak segítségével szépít meg (-»-eufemizmus)I vagy csúfít el (—kakofemizmus). Azonosítja a valóságot a valóságot leképező hangokkal, szavakkal, mondatokkal (a szó-mágia gyakorlatának megfelelően), és a valóság verbális miniatűrjét formálja akarata szerint. Hangokkal vihart kever, hiposztázissal szubsztanciát kölcsönöz a hiánynak, a strófa megszerkesztésével, a szórend módosításával hegyláncokat, utcasorokat épít, vagy ellenkezőleg, rombol, szakít, kettétör (vö. D. III.). O 3. Az evokáció a mágikus megidézós, a mágikus azonosulás költői formája. Az elejtendő állat mozdulatait, alakját megelevenítő táncot az idézett személy szavainak, stílussajátságainak utánzása helyettesíti. O A költői szóvarázs azonban valójában célt ér. A költő az ismétlésnek hasonlíthatatlanul fejlettebb, bonyolultabb formáival teremt elengedettebb éber állapotot, s jut — sajátos nyelvi eszközeivel (mitikus terminológia, szerint a Pegazuson) egyre mélyebb rétegekig hatolva — a hétköznapi nyelv számára hozzáférhetetlen titkok birtokába. A kifejezhetetlen kifejezése lép a valóságra való

NYELV

ráhatás illúziójának helyébe. A kifejezésen keresztül nyílik reális lehetőség a valóságra való ténylegeB ráhatásra. Ebben rejlik a költői nyelv „varázsa". O O) A nyelv költőisége. Miközben a költői nyelv sajátosságait keresve a költői nyelvet az egyéb nyelvi megnyilvánulásokkal állítjuk szembe, könnyen elsikkad az a banális igazság, hogy a költői nyelv sajátosságai nyelvi sajátságok: a költemény a nyelv által kínált, a nyelvben eleve meglevő tulajdonságokat emeli ki és fejleszti tovább. Jakobson megfogalmazásában: a költői funkció jelen van mindenfajta nyelvi megnyilatkozásban (Poetics and linguistics). O I. A költői funkció jelenlétének felszínes megnyilvánulása az esztétikai elv tudatos érvényesítése más műfajú szövegekben: tudományos cikkekben, szónoklatokban, hirdetésekben, politikai jelszavakban. Feltűnő pl. a gondolatalakzatok, elsősorban a chiazmus gyakorisága tudományos művek címében (iJakobson: A költészet nyelve, a nyelv költészete). O II- A költői nyelvben szembeszökő törekvések, eljárások a nyelv működésének nélkülözhetetlen, alapvető sajátságai. O 1- Minden beszédfolyamatban érvényesülnek ritmikus tendenciák, így az egyenletes nyomatékeloszlásra, a hosszú és rövid szótagok időtartamának kiegyenlítésére való törekvés (-+•eufónia, ritmus). A magánhangzó-harmónia (a rag magánhangzójának illeszkedése a tő magánhangzójához) számos nyelvcsaládban (így a finnugor nyelvekben) kötelező érvényű szabály. A feszültség és oldás mechanizmusa jelen van minden mondatban, melynek egységét éppen a feszültség keletkezése és feloldódása biztosítja (—feszültség, hanglejtés). A mondat zenei kerete korábbi a keretet kitöltő konkrét mondatnál. A gyerek dallamot képez (és dallamot ért) mielőtt még mondatot formálna. O A szókincs egy részében (az indonéz nyelvekben a szókincs nagy részében) érvényesül a hang és jelentés természetes kapcsolatának, a motivációnak elve. O 2. A metafora az ismeretlen kifejezésének nélkülözhetetlen eszköze a költészet körén kívül is: a kutatás egyetlen eszköze az egyes tudományok fejlődésének kezdeti stádiumában, a filozófiában (Eucken) akárcsak a fonetikában (Fónagy I.: A metafora). Az allegóriát a nyelvtől kölcsönzi a költő. Csak kifejti a „remény", a „hiúság", a „halál" szóban eleve benne rejlő megszemélyesítést, a nyelv útmutatását követi a szimbolista költemény, amikor szubsztanciát tulajdonít a nyelvben is főnévként (szubsztantívumként) szereplő ,,hiány"-nak, „távollét"-nek, „semmi"-nek. Bármely gya-

kori szóra lapozunk rá az Értelmező Szótárban, több metaforára akadunk, mint a versekben: a „fej" szó az összeesküvés szervezőjét is jelölheti, a „ l á b " a hegyre is vonatkoztatható, „ f u t " a versenyzőn kívül a patak is, a hír is. Jelentés-struktúrája ugyanis híven megőrzi a szó metaforikus kalandozásainak emlékét. O 3. A gondolatalakzatok sokszor ú j igazságokhoz segítik hozzá a szakembert (->-gondolatalakzat, chiazmus, forrná) vagy a laikust: „Úgy örülök, hogy annak is örülök, hogy más is örül", fedezte fel az altruizmust és a reddiciót egyidőben egy kilencéves kislány. O 4. A kifejező torzítást ismeri a a köznapi beszéd is: a hangsúly eltolásával, hangsúlyos szótagok torlasztásával, az r intenzív görgetésével, a zárhangok megnyújtásával fejezzük ki a haragot; szétvetheti az összefüggő szerkezeteket az indulatos beszéd is. Beugorhat a köznapi elbeszélés során is a jelen idő a várt múlt idő helyére, amikor az elbeszélő nagyon belefeledkezik a történetbe. A mama, akárcsak a gyereke, kijelentő móddal helyettesíti a feltételes vagy felszólító módot („Ideadod!", „Megyünk a cukrászdába"), hogy a kívánságot mint már teljesült realitást tüntesse fel. A beszédben, akárcsak a költői nyelvben, a kifejező torzítás preverbális gesztusnyelven, prelogikus gondolkodáson alapul (Fónagy I.: Double coding). O III• Mindez nem csökkenti a költői nyelv eredetiségét. O 1. A köznapi kifejező torzítás nemigen léphet túl az érzelemkifejezés szintjén. A költeményben a ritmus, a hanglejtés, a szórend az ábrázolás a valóság érzéki tükrözésének eszköze is lehet. O A beszélő még a konvenciót torzítva is másokat követ, járt ösvényen halad. A költői torzítás egyéni élményt hivatott ú j fajta eljárással kifejezésre juttatni. A tudományos metafora („kemény mássalhangzó", „mély magánhangzó") ugyanolyan kovencionális, mint a többi szakmai kifejezés („zöngétlen zárhang", veláris magánhangzó"). A költői metafora a fejlődés során egyre egyénibbé, alkalomszerűbbé válik ( F . II.). A szakember csak akkor folyamodik metaforához, ha a jelenséget nem képes hagyományos kifejezések segítségével közvetlenül megjelölni. A költő minden jelenséget igyekszik felfedezni, újnak látni: számára a metafora minden esetben indokolt. Világosan jelzi a kétféle célkitűzés, a kétféle eljárás különbözőségét a grammatikai metafora hiánya a tudományos nyelvben. H a ismeretlen is a tárgy, melyet igyekszik kitapintani a szakember, a kutatás játékszabályai, a logikai struktúrák és az ezeket tükröző nyelvtani szerkezetek eleve adottak. A

KÖLTŐI NYELV

költő az összefüggéseket sem tekinti minden esetben adottnak, néha ezeket is friss szemmel nézi, másnak, újnak látja. O A nyelv és a költői nyelv analóg tendenciáit egybevetve írja Larsson: ,,a költészetben nyilvánulnak meg a legteljesebben a nyelvi erények, és ezért a költészet csak akkor éri el a célját, ha biztosítani tudja a nyelv teljes kifejlésót". O IV. A költői kutatótechnika természetéből következik, hogy minden alkalomhoz ú j kifejezést teremt, megfeledkezve saját nyelvalkotásairól, ellentótben a nyelvi akvizíciók megőrzésére törekvő tudományos nyelvvel és köznyelvvel. Ennek ellenére feltehető, hogy a költő nyelvi alkotásai visszahatnak a köznyelvre, ha nem is tudjuk datálni és szerzőre visszavezetni az egyes köznyelvivé vált metaforákat, jelzőket, szerkezeteket. Valószínű, hogy a nyelv alakításában a népdal nagyobb szerepet játszik egyes (a szó szoros értelmében) neves szerzők műveinél; s hogy a népdalnál is nagyobb szerep jut a mindennapi „költői" tevékenységnek. O írod.: Ch. Batteux: Principes de littérature (1774); Jean Paul: Vorschule der Aesthetik (1804); Dionüsziosz Halikar nasszeusz: De compositione verborum (1808); P. Fontanier: Les figures du discours (1821); G. F. W. Hegel: Vorlesungen über die Geschichte der Philosophie (1833); F. E. D. Schleiermacher: Vorlesungen über Aesthetik (Sámtliche Werke, 7. köt., 1842); Thw. Fechner: Vorschule der Aesthetik (1876); G. Allén: Physiological Aesthetics (1877); E. R. Eucken: Über Bilder und Gleichnisse in der Philosophie (1880); W. Wackernagel: Poetik, Rhetorik und Stilistik (1888); Arany J.: Hátrahagyott írások és válogatott levelek (1889); J. Combarieu: Les rapports de la musique et de la poósie (1894); G. San tayana: The Sens of Beauty (1896); Th Ribot: Imagination créatrice (1900); Th Lipps: Aesthetik (1903 — 1906); Lackó G.: Ady költői nyelve (Nyűg, 1909); A Thibaudet: La poésie de Stéphane Mai larmé (1913); Földessy Gy.: Az ismeretlen Ady (1918); H. Larsson: La logique de la poésie (1919); R. Lehmann: Poetik (1919); H, Frankéi: Die homerischen Gleichnisse (1921); K. Vossler: Frankreichs Kultur im Spiegel seiner Sprachentwicklung (1921); B. M. Eichenbaum: Melogyika russzkovo liricseszkovo sztyiha (1922); Th. Ziehen: Vorlesungen über Ásthetik (1923); O. Walzel: Gehalt und Gestalt im Kunstwerk des Dichters (1923 — 1925); L. Tinyanov: Probléma sztyihotvornovo jazika (1924); H. W. Wells: Poetic Imagery (1924); I. A. Richards: Principles of Literary Criti457

cism (1924); V. Sklovszkij: O tyeorii prozi (1925); R. Tomasevszkij: Tyeorija lityeraturi (1926); L. Spitzer: Stilstudien (1928); F. Strich: Deutsche Klassik und Romantik (1928); I. A. Richards: Practical Criticism (1929); W. Schneider: Ausdruckswerte der deutschen Sprache (1931); L. Spitzer: Romanische Stil- und Literaturstudien (1931); Birkhoff: Aesthetic Measure (1933); J . Mukarovsky: L'intonation comme facteur de rythme poótique (Archives nóerlandaises de phonétique expérimentale, 1933); H.Reitz: Impressionistische imd expressionistische Stilmittel (1937); E. Ermatinger: Das dichterische Kunstwerk (1938); J. Mukarovsky: La dénomination esthótique et la fonetion esthótique de la langue (Actes du IV. Congres Int. de Linguistes. Copenhague 1938); R. M. Ogden: The Psyehology of Art (1938); J. Petersen: Die Wissenschaft von der Dichtung (1939); S. Freud: Gesammelte Werke (1940 — 1946); Berzsenyi D.: Poétái harmonisztika (Prózai művek, 1941); M. K r a f f t : La forme et l'idée en poésie (1944); M. Raymond: Le poéte et le langage (Trivium, 1944); TrencsényiWaldapfel I.: A görög irodalom (1944); M. Whitecomb-Hess: The Language of Poetry (Philosophical Review, 1944); Révai J.: Ady (1945); L. Spitzer: La enumeración caotica en la poesia moderna (l?4ó); G. Müller: Die Bedeutung der Zeit in der Erzáhlungskunst (1946); E. R . Curtius: Europáische Literatur und lateinisehes Mittelalter (1947); J . Mukafovsky: K pojmoslovi ceskoslovenskó teorie uméni (Kapitoly z ceské poetiky, 1948); W. Empson: The Seven Types of Ambiguity (1949); G. Lote: Histoire du vers frangais (1949); A. Spire: Plaisir poótique et plaisir musculaire (1949); L. Spitzer: A Method of Interpreting Literature (1949); J . Miles: The Primary Language of Poetry in the 1740's and 1840's (1950); Bóka L.: A szép magyar vers (1952); G. W. F. Hegel: Esztétikai előadások (1952—1956); R. Barthes: Le degró zéró de récriture (1953); P. Guiraud: Langage et versification d'aprés l'oeuvre de Paul Valéry (1953); H . Seidler: Allgemeine Stilistik (1953); P. Zumthor: L'invention dans la poésie frangaise archaique (1953); P. Guiraud: Les caractéres statistiques du vocabulaire (1954); E . Riesel: Abriss der deutschen Stilistik (1954); W. Kayser: Das sprachliche Kunstwerk (1954); A. Sauro: La lingua poetica in Francia dal Romanticismo al Simbolismo (1954); K. L. Schneider: Der Bildhafte Ausdruck in den Dichtungen G. Heyms, G. Trakls u. E. Stadlers (Diss. Hamburg, 1954); J . W. Black és W. E.

KÖLTŐI NYELV

Moore: Speech, Code, Meaning and Communication (1955); R. L. Wagner: Langue poétique (Studia Romanica, 1955); Y. Le Hir: Esthétique et strueture du vers fran§ais d'aprés les théoriciens (1956); Th. A. Sebeok: Sound and Meaning in a Cheremis Folksong Text (For Román Jakobson, 1956); R. Skelton: The Poetic Pattern (1956); H.e Webern: La création poétique au XVI siécle en Francé (1956); J . R . Becher: Das poetische Prinzip (1957); K. Hamburger: Logik und Dichtung (1957); S. Langer: The Principles of A r t (1957); Lukács Gy.: A különösség (1957); P. McKellar: Imagination and Thinking (1957); Zolnai B.: Nyelv és stílus (1957); Fónagy I.: A költői nyelv hangtanából (1958); H. Seidler: Die Dichtung (1959); L. Spitzer: Language of Poetry (1957); Szabolcsi B.: Vers és dallam (1959); B. V. Tomasevszkij: Sztyih i jazik (1959); R. Abernathy: Mathematical Linguistics and Poetry (Poetics, 1960); A. Alonso: Matéria y forma en poesia (1960); M. Bense: Textásthetik (1960); Fónagy I.: A hang és szó hírértéke a költői nyelvben (Nyelvtudományi Közlemények, 1960); R. Jakobson: Linguistics and Poetics (Style in Language, 1960); H. Lausberg: Handbuch der literarischen Rhetorik (1960); T. S. Elliot: On Poetry and Poets (1961); Földessy Gy.: Ady minden titkai (1961); László Zs.: Ritmus és dallam (1961); Lőrincze L.: Édes anyanyelvünk (1961); E . Mc Cann: Oxymora in Spanish Mystics (1961); Poetics, poetyka, poétika (1961); K . Bürke: A Grammar of Motives — A Rhetoric of Motives (1962); S. Levin: Linguistic Structures in Poetry (1962); W. Nowottny: The Language Poets Use (1962); Poets on Poetry (1962); Zolnay V.: Miért szép a szép ? (1962); Fónagy I.: A metafora a fonetikai műnyelvben (1963); Gáldi L.: Remarques sur l'expressivité de la syntaxe poétique de Lermontov (Studia Slavica, 1963); E. Stein: Wege zum Gedicht (1963); M. A. K. Halliday: The Linguistic Study of Literary Texts (Proceedings of the 9th Int. Congress of Linguistics, 1964); B. A. Marks: E. E. Cummings (1964); J . Mukarovsky: Standard Language and Poetic Language (A Prague Schoolreade on Aesthetics, 1964); R. Ohmann: Generative Grammars and the Concept of Literary Style (Word, 1964); S. Ullmann: The Image in the Modern French Növel (1964); S. Ullmann: Word Order as a Device of Style (Style in the French növel, 1964); H. Weinreich: Tempus (1964); Weöres S.: A vers születése (1964); Zolnai B.: Nyelv és hangulat (1964); M. Bierwisch:

Poetik und Linguistik (Mathematik und Dichtung, 1965); Fónagy I.: Der Ausdruck als Inhalt (Mathematik und Dichtung, 1965); Gáldi L.: Eminescu költői szintakszisa (Acta Linguistica, 1965); S. Levin: Internál and External Deviation in Poetry (Word, 1965); H. Lüdtke: Der Vergleich metrischer Schemata (Mathematik und Dichtung, 1965); Péczely L.: Tartalom és versforma (1965); Théorie de la littérature. Textes des formalistes russes (1965); J. Cohen: Strueture du langage poétique (1966); W. Koch: The Recurrence (1966); Szigeti J.: Bevezetés a marxista-leninista esztétikába (1966); Essays on the Language of Literature (szerk. S. Chatman és S. Levin, 1967); Petőfi S. J.: On the Structural Linguistic Analvsis of Poetic Works of Art (Computational Linguistics, 1967); T. Todorov: Littérature et signification (1967); L. Sz. Vigotszkij: Gondolkodás ós beszéd (1967); G. Jenner: Die poetischen Figuren der Inder (1968); Szabolcsi M.: A verselemzés kérdéseihez (1968): L. Sz. Vigotszkij: Művészetpszichológia (1968); Hankiss E.: A népdaltól az abszurd drámáig (1969); H. Jacobi: Schriften zur indischen Poetik und Aesthetik (1969); G. N. Leech: A Linguistic Guide to English Poetry (1969); Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1969); E. Oksaar: Zur Frage der grammatischen Metapher (Festschrift Hugó Moser, 1969); Hankiss E.: Az irodalmi kifejezésformák lélektana (1970); A. Kibódi Varga: Rhétorique et littérature (1970); Király I.: Ady Endre (1970); S. Marcus: Poetica matematicá (1970); Recherches rhótoriques (Communications, 1970); J . Dubois: Rhétorique générale (1970); Formateremtő elvek a költői alkotásban (1971); G. Genot: Teória del testo narrativo e prassi descrittiva (Strumenti Critici, 1971); E. Gerow: A Glossary of Indián Figures of Speech (1971); S. R. Levin: The Analysis of Compression in Poetry (Foundations of Language, 1971); J.-C. Coquet: Sómiotique littéraire (1972); R. Wellek—A. Warren: Az irodalom elmélete (1972); G. Genot: Sémantique du diseontinu (1972); László Zs.: A rím varázsa (1972); P. MacLean: Cerebral Evolution and Emotional Processes (Ann. New York Academy of Sciences, 1972); A. Moles: Thóorie de l'information et perception esthétique (1972); N. Ruwet: Langage, musique, poésie (1972); Szerdahelyi I.: Költészetesztétika (1972); D. Delas—J. Filliolet: Linguistique et poétique (1973); Horváth I.: A versórzék modellezése (ItK, 1973); R. Jakobson: Questions de poétique (1973); W. A. Koch: Das Textem (1973); J. M. Lotman:

KÖLTŐI SZÓKINCS

Szöveg, modell, típus (1973); M. Louzon: Structure de „ F i n de partié" de Beekett (1973); F. Svejkovsky: Theoretical Poetica in the Twentieth Century (Current Trends in Linguistics, 1973); P. Dombi E . ö t érzék muzsikája (1974); J . Kristeva La révolution du langage poétique (1974) E. A. Levenston: Linguistic Analysis and Poetry Criticism (Linguistics, 1974); E. Stankiewicz: Structural Poetics and Linguistics (Current Trends in Linguistics, 1974); Zsilka T.: Stilisztika ós statisztika (1974); A. B e r n á t h - K . C s ű r i - Z . Kanyó: Texttheorie und Interpretation (1975); F. Cheng: Le langage poótique chinois (La traversée des signes, 1975); P. S. Filliozat: La poétique sanskrite (La traversée des signes, 1975); Herczeg Gy.: A modern magyar próza stílusformái (1975); Style and Text (1975); M. M. Bahtyin: A szó esztétikája (1976); G. Genette: Mimologiques (1976); A. Kibédi-Varga: Linguistics and Poetry (Toward a Theory of Context, 1976); M. Péter: Noch einmal über die Grammatik der Poesie (Poetyka i stylistika slowianska, 1976); Szabolcsi M.: Megjegyzések egy magyar stílusjelenséghez (Nyelvtudományi Közlemények, 1976); Tanulmányok a magyar impresszió nista stílusról (1976); A. Kibédi-Varga: Les constants d u poéme. A la recherche d'une poótique dialectique (1977); P. Dombi E.: A költői tranzitiválás grammatikája (Nyelvőr, 1977). Fónagy Iván költői nyelv szótára: —írói szótár költőiség; poétikusság: 1. szűkebb értelemben a —költészetre jellemző intenzív formaszerkezetek által előidézett művészeti minőség. A kifejezést legtöbbször olyan esetekben alkalmazzák, amikor e minőség nem költői — ill. hagyományosan nem költői — művekben jelentkezik, így pl. epikai és drámai nagyformákban, szónoklatokban vagy publicisztikai művekben stb. (A költői mű költőisógét ugyanis eleve jelzi, hogy költeménynek nevezzük.) O 2. tágabb, átvitt értelemben az irodalmon kívüli jelenségeket — képzőművészeti, zenei alkotásokat, filmeket, sőt, művészeten kívüli jelenségeket, utcaképet, t á j a t stb. — is szokás költőinek nevezni. A kifejezés ilyenkor metaforikus értelmű, az adott műalkotás fokozott intenzitását, a látvány emelkedett szépségét jelzi. O (—költészet) O írod.: M. Dufrenne: Le poétique (1963); G. Picon: K o r u n k szellemi körképe (1967); Szerdahelyi I.: Költészetesítétika (1972). Szerdahelyi István költői szabadság:

—licencia 459

költői Szó: olyan szó, mely megfelel a —poetizmus követelményének, azaz önmagában, elszigetelten is a költőiség, a költői szép hatását váltja ki, s amit így okkal-joggal használni lehet a versben, de a prózában nem. Ez utóbbi jegy a költőisógnek leszűkített (csak a versre korlátozott) felfogásából, továbbá költészetköltőiség (poézis) és próza helytelenül értelmezett korrelációjából ered. (Valójában a verses és prózaikus f o r m a csak esetleges megvalósítása a költŐiségnek, mint mindkettőjük főfogalmának.) Ehhez járult móg, hogy a hagyomány számára a poetizmus elsősorban lexikális kérdés volt, s már Arisztotelész óta — a nagy teoretikust ugyan félreértve — megkülönböztet olyan szavakat, melyek a versbe (a „költészetbe"), s másokat, melyek a prózába valók. Arisztotelész a költői szavakról szólva beszól ugyan a mindennapi beszédformáktól „nem-prózai" voltával eltérő szavakról, de beszél a dolgokat jelölő hétköznapi szavak köl tőisógéről is. Utódai azonban mondani valójának egyik felét (pl. idegen szavak metaforikus, morfológiailag elkülönülő szavak stb.) abszolutizálták, s a költői szón a hétköznapitól eltérő választékos exkluzív, díszes, sőt mesterkélt szavakat értették. A 16. sz.-tól már egyre inkább fenyegetett egy külön költői Bzókincs kiválása a nyelvi anyagból (—précieux irodalom, klasszicizmus), miközben újabb ós ú j a b b kritériumok alapján szelektálták a szókincset: költőinek számított pl. az archaizmus, a mitológiai eredet, egy bizonyos virágos, választékos elegancia, a képes-metaforikus-allegorikus, s általában a minél elvontabb jelleg. A 17 —18. sz.-ban is egy exkluzív költői szókincs talaján állnak, de a költőiség fogalmához egyre jobban hozzátapad a merész, nyomatékos, szabálytalanul egyéni jegy. Ez a romantika poetizmus-felfogásának is lényeges jegye. Ugyanakkor a preromantika ós a romantika néhány nagyja egyrészt lerombolta a merev h a t á r t vers és próza között, másrészt — így Wordsworth a Lyrical Ballads (1800) előszavában és V. Hugó többek között a Cromwell (1827) előszavában — szembefordult az arisztokratikusan exkluzív, külön költői Bzókincs teóriájával: a természetes — igaz—szép költőisógét és a nyelvi demokratizmust hirdette. Ez az elv valósult meg többek között Puskin, Browning, Heine, Petőfi gyakorlatában. A romantika azonban a képzelet és emóció uralmát, s ennek szolgálatában a nyelvteremtéB szabadságának elvét is hirdette, így a költői szókincs autonómiája továbbra is fennállt. U j szavak, jelzők, összetételek,

KÖLTŐI SZÓKINCS

metaforák, képek stb. születtek, melyek csak a költői nyelvben jogosultak. A későbbiekben — bár az az elv, hogy a tudományos, hivatali, technikai, familiáris, vulgáris szavak n e m költészetbe valók, sokáig élő m a r a d t — a költők gyakorlat á b a n egyre t á g a b b r a nyílt a kapu az eddig költőietlen szavak előtt (egyes költők és irányzatok még túlzásba ÍB vitt é k a hétköznapi, sőt még alsóbb szintű Szókincs kultiválását). Ugyanakkor a victoriánus költők, a l'art pour l'art, a szimbolizmus, az impresszionizmus, általában a —fin de siécle kissé visszalép a korábbi hermetikus szemlélet irányába. A 19. sz. közepétől általában az erős hangulati, affektív és expresszív töltésű szavak számítanak költői szónak, de a költészet szókincse azáltal is elkülönül a beszélt nyelvétől, hogy az ú j költői gyakorlatban a szavak jelentése ú j asszociációkkal, átvitelekkel, képi tartalmakkal és gondolati vonatkozásokkal dúsul fel. O Mindent összevéve el kell fogadnunk, hogy vannak, ill. a költői gyakorlatban állandóan létrejönnek költői szók, azaz olyanok, melyek — dagály, modorosság, érzelgősség, nevetségesség stb. veszélye nélkül — nem valók a mindennapi beszédbe, de természetesnek, sőt mással fel nem cserélhetőnek h a t n a k a költészet nyelvében. Minden nyelvben v a n n a k ilyen Bzavak, s költőiBégük forrása lehet a hagyomány (hogy ti. egy költői szöveghez voltak és v a n n a k kötve), a költészetről kialakult fogalmunk: ennek értelmében egyes szavak hangalakjukkal (jóhangzásukkal, zeneiségükkel, hangutánzó-hangfestő erejükkel), régies, választékos, szokatlan morfológiai alkatukkal, jelentésükkel, ill. asszociációs hálózatukkal, emotív képességükkel a nyelvi művészetnek, szépségnek, a gondolati és érzelmi életnek azt a mindennapitól eltérő világát vagy (újabbak esetében) a művészi nyelvteremtésnek azt az élményét sugallják, melyet a költészettel társít u n k . Ilyen magyar szavak pl. vérözön, titáni, érzemény, üdvlak, csillagsereg, csillámlik, ordas, önnön, tovaringat, omló stb. stb., az ú j a b b a k közül (pl. Illyés Gy. nyelvéből): záratépett, hamu-szag, elfüzérlŐ idetúl Btb. O A messzebb mut a t ó igazság azonban az, hogy — m i n t arról többek között Jakobson beszél — a költői szó, a poétikai funkciójában tekintett szó, vagyis minden szó költőivé válhatik, ha (sok egyéb funkcióját mintegy elfedve) a poétikai válik benne uralkodóvá, meghatározóvá. Ez az elszigetelt szóban nem érvényesülhet, csakis egy költői kontextusban és struktúrában. (Ez érvényes arra az esetre is, ha — m i n t 460

Bally n y o m á n a pszichologista felfogás teszi — az erősen expresszív szavakat tekintjük költői szóknak.) A lexikológiai elveken épülő költői szótárak ezért nem mondanak sokat a költő által használt szavakról. Csakis egy adott szövegösszefüggésből állapítható meg, hogy az a szó (a költőknek régi álmaként) az egyetlen, az igazi, mással nem helyettesíthető: a ,,mot j u s t e " . (Ha pedig a stilisztikai vizsgálatra az ún. kulcsszavakat vagy — L. Spitzer terminusával — kém-szavakat t a r t j u k legalkalmasabbnak, m i n t amelyek szintetikus szimbolikus jelentésstruktúrájukkal mintegy a költő sajátos teremtő m u n k á j á t képviselik, a kontextus elhanyagolása egyszerűen lehetetlen.) A szó költőiségének legfőbb forrása az, hogy m á s és más hangtestű és jelentésű szavak közül, azokkal való összevetésben választ a költő, majd más szavakkal való kombinációkban, kapcsolatokban, valamint a költészetre jellemző ritmikus egységben következik be a poétikai funkció teljesítése (miközben gyakran a szó hangalakjában vagy jelentésében olyan változás következik be, 'melyet nem a nyelv alapvető kommunikatív funkciója hívott életre). H o g y csak egyetlen költő néhány szavát említsük: a kékítő, a súroló kefe, penész, spicli, guanó, okádik, futószalag stb. stb. egyáltalán nem költői szavak. József A. versei szövegében mégis egy magasrendű poézis eszközeivé válnak. Mert a költői szöveg szavai, szókapcsolatai, m o n d a t a i egymásnak a d j á k s egymástól nyerik, egymásra verik vissza a költészet, a szépség fényét. Sokkal indokoltabb t e h á t —költői nyelvről, mint költői szavakról beszélni. O Irod.: Benedek M.: Irodalomesztétika (1936); O. Barfield: Poetic Diction (1952); B. G. - vígjátékok, burleszk, bohózat, farce, j á t világképüket, hogy ugyanakkor érvétravesztia, irodalmi szatíra, humoreszk, nyességét korlátozottnak, nem mindenki más számára természetesnek érzékelik. A paródia, karikatúra, anekdota, vicc stb.). t u d a t e felemás — egyszerre külső és belső A komikumnak a tragikummal együtt műfajteremtő ereje van. K é t f a j t á j á r ó l — viszonya saját világképéhez ós nyelszokás beszólni: a —jellemkomikumról és véhez az irodalomban első fokon tisztea —helyzetkomikumról. Az előbbinél az letteljes átköltésekben és idézetformákegyén jellemében hordja a komikumot, ban (vagyis a saját élmények kölcsönvett az utóbbinál pedig a szituáció a komikus. nyelven történő megformálásában), majd Ez az elválasztás azonban csak a domi— a saját nyelvtől való távolodás aránáló elem kiemelését jelenti, hiszen e két nyában — mindinkább parodisztikus komikum-fajta valamelyikének jelenléte átköltésekben, a kifigurázó utánzás, a általában feltételezi a másik f a j t a jelen- gúnyolódás, a különböző világképeket ós létét is. O Irod.: F. K. Flögel: Geschich„szociális dialektusokat" képviselő embete der komischen Literatur (1784);F. J a h n : rek kölcsönös félreértéseinek formáiban Über das Wesen des Komischen (1904); kap irodalmi alakot. A komikai formák Szigetvári I . : A komikum elmélete nagy korszakai az irodalomban, mondja (1911): D. YVorcester: The Art of Satire Bahtyin, azok az átmeneti periódusok, (1940); Kölcsey F.: Nemzeti hagyomáamikor valamely közösség szociális (és nyok (Válogatott művei, 1951); N. G. ezzel: nyelvi) tudatának belső egysége Csernisevszkij: Válogatott filozófiai mű- m á r felbomlóban van; közvetlenül érzévei (1952); Lukács Gy.: K. Marx ós Fr. keli saját heterogenitását, viszont ú j a b b Th. Vischer (Adalékok az esztétika törhomogén egység-állapothoz még nem ténetéhez, 1953); Mészáros I.: Szatíra ós érkezett el. Ezeket a nyelvi komikum valóság (1955); U. Limentani: La satire számára különösen kedvező periódusonel Sciento (1961); Szalay K . : Szatíra k a t nevezi Bahtyin „nevetés-kultúrákós humor (1963); Robotos I.: A komikum n a k " . O Irod.: V. Volosinov: Marktermészetrajza (Krit, 1965, 1.); H . Berg- szizm i filoszofija jazika (1929); M. son: A nevetés (1968). B a h t y i n : Tvorcsesztvo Franszua Rable i narodnaja kultura Szrednyevekovja i Kolosi Tamás Renesszansza (1965); A. Gurevics: O M. Bahtyin kutatásai szerint a komi- Szmeh v narodnoj kulture szrednyvekovja(Voproszi lityeraturi, 1966, 6.); L. Pinszkai formáknak az irodalom egészében játszott szerepe koronként különböző. kij: Rable v novom oszvescsenyii (VopAz európai irodalomban a 17. sz.-tól roszi lityeraturi, 1966, 6.); L. Ml Batkin: kezdődően h á t t é r b e Bzorultak, helyüket Szmeh Panurga i filoszofija kulturi (Voproszi filoszofii, 1967, 12.); M. Baha „komoly" formáknak a d t á k át. E leszűkülést tükrözi korunk és a 17 —19. sz. tyin : Voproszi lityeraturi i esztyetyiki (1975); uő.: A szó esztétikája (1976); „szűkkeblű" komikum-felfogása is, amely Lihacsov—Pancsenko: Szmehovoj mir v számos, korábban (az antikvitásban, a drevnyej Ruszi (1976). hellénizmus időszakában, a középkorban) Könczöl Gsaba nagy hatású m ű f a j t teljesen elfelejtett, vagy az irodalom határain kívül rekeszt e t t (exodiumok v. exludiumok, paróO A nyelvi komikum a szatíra és a humor diák, travesztiák, mimusok, Atellanák sajátos megjelenési formája. Kifejeződése (—fabula Atellana stb.). Bahtyin véle- nagyon változatos. Legismertebb formái ménye szerint e változás mögött a tár- a —kínrím, szójáték, beszélő név, antitésadalmi t u d a t eleddig kevéssé tanulmázis, csattanó, kétértelműség, madárnyelv, nyozott szociálpszichikai-kulturális áthalandzsa ós a makaróni nyelv. A stilisztiszerveződése áll. Ennek lényege, hogy a kai irodalomban általában szójáték néven nyelvi t u d a t b a n győzedelmeskedtek az tárgyalják, jóllehet a nyelvi komikum a egységesítés irányába mutató tendenciák, nyelvi szabályok összességére kiterjed; elnyomódott a társadalom, a közösség úgy is tekinthető, mint a nyelv szabályaireális soknyelvűségének közvetlen érzéke- nak tudatos megsértése nevettetós, kigúlése, a különféle, nyelvet alkotó „szociális nyolás céljából. Ennek megfelelően annyi dialektusok" valóságórtelmezési aszink- típusa lehetséges, ahány nyelvi szabály ronjainak közvetlen átélése. A soknyelvűvan. A komikus stílus lényegében oppozísóg nagy korszakaiban az egyazon tárciót jelent, amennyiben látszólag tagadja sadalmon, közösségen belüli szociális az érzelemmentes köznyelvi norma szadialektusok, s a nekik megfelelő tudatok bályait. O Karinthy Fr. humoreszkjeiben világórtelmezési ellentétei benyomulnak a rossz nyelvi szerkezetek mindig a komi470

KOMIP

kum szolgálatában állnak: „Mert már rég nem esmértek férfiét" ( írók a ketrecben). A megszokottnál hosszabb szavak kimondhatatlanok, erőltetettek. Az általuk kifejezett valóságtartalom analitikus szerkezettel is közölhető. Karinthy Fr. kedvelte ezt a játékot: ,, Elcserélném töltőtolltintatartómat egy tintatar tótöltő tollra'' (Csénzs); „Ó, jó volna veled differenciálódni, keresni legalantlappangóságok türkizót" ( K a f f k a Margit paródiája). Az efféle morfómahalmozás csak az agglutináló típusú nyelvekben lehetséges, és ott gyakran a szó értelmetlenségéhez (—műértés) vezet. A másik véglet a túl rövid szavak halmozása (pl. Arany J.: Kín). Játékos hangulatú az azonos típusú szavakból összerakott mondat is. Bár mán, Kálmán 1 Zengnél Ennél Verset Szebbet. Két tag Lásd csak Kurtább Sort ád És ez Vershez Furcsább. (Arany J.: Lisznyai Kálmánnak)

A kétszótagú verssorok ismétlődésével a költemény egyhangúvá válik. A nyelvi komikum egyik jellemző vonása az, hogy a szókincsből és a nyelvtani formákból mindig az oda nem illőt választja ki. A mindennapi beszédben néha nem jut eszünkbe a soron következő szó. Míg emlékezetünkben keresgélünk, egy-egy töltelékszót mondunk ki, s ezzel beszédünket folyamatossá tesszük. Mindez az irodalmi műben mesterkélt, erőltetett. Jellemzésre viszont alkalmas: „Zerkovitz Ella egészen közönséges kis tucatnő, egy hajderekata, egy gyerünkcsak, egy mittudoménmilyen, egy kis úgysembánom ós fogalmamsincsrólamifóle ós így tovább" (Karinthy Fr.: Molnár F. pariódiája). Igen magas expresszivitásúak a trágár ós a bizalmas közlésben használatos szavak, kifejezések. Váratlan megjelenésük a mondatban vagy a közlés végén, a „kimondhatatlan" kimondása a komikum forrása. Ide tartozik az argószavak komoly témájú szövegekben való használata is: „Vannak aztán még olyan különös egzotikus élőlények is, akik a tyúkot tiknak, a tyúktojást pedig tikmonynak mondják, a pesti tyúkot pedig tubieámnak, galambomnak" (Nagy L.: A tyúk). O A nyelv véges számú szabálya mögött végtelen számú morfóma- ós szószerkezet húzódik meg. Az írók és a költők a nyelvi szabályok termékenységét, pro-

duktivátását arra is felhasználják, hogy segítségükkel a legszokatlanabb szóösszetételeket, képzett szavakat, szószerkeze teket és mondatokat alkossák meg Weöres S. Majomország c. versében pl 31 szóösszetételt gyártott a majom szó ból (majomtanár, majommajonóz, ma jombörtön stb.); Rejtő J. tizenkét golyóra töltött gyorsvonatról beszól (Fülig Jimmy közbelép). O A mondattani komikum az egyes szavak szemantikai ós szintaktikai összeférhetetlenségét kiaknázó nyelvhasználat. A mondatsorok (szöveg) humoros lehetőségei is kimeríthetetlenek. Gyakoribb fajtái: tömör fogalmazás a bővebb és pontosabb kifejtés helyett és megfordítva, összefüggéstelen mondatok összekapcsolása, gondolatkihagyás, különböző stílusok keveredése. Szöveghumor Petőfi következő hasonlata: „Bájos vala ő! | . . .mint a bakter dárdájába ütődött | Éjjeli holdsúgár" (A helység kalapácsa). O A helyesírási vétségek is lehetnek komikus tényezők. Pl.: „Ez ety mexokott művelés" (Rejtő J . : Piszkos Fred, a kapitány). O A nyelvi komikum elsősorban vidám hangú műfajokban jelentkezik, de érzelmi színezöként benyomfdt a tragikus műfajokba is. Túlzott használata eltereli a figyelmet az irodalmi mű eszmei mondanivalójáról. Form á j á t mindig az adott nyelv szerkezete, adottságai szabják meg, ezért más nyelvre való átültetése nagy nehézségekbe ütközik, vagy egyszerűen lehetetlen. A magyar irodalomban a 19. Sz. előtt alig-alig éltek vele. A hitvitázó drámák, az ismeretlen szerzőjű falucsúfolók gúnyolódása nem nyelvi komikumon alapul. Arany, Petőfi, Jókai, Mikszáth munkásságában a játékosság kifejezője. A 20. sz. írói és költői tudatosan művelik. Nagy L., Karinthy Fr., Rejtő J., Aszlányi K , Weöres S., Gábor A. számos humoros nyelvi leleményt teremtett. O írod.: Kolozsvári Grandpierre E.: Stílushumor és nyelvfejlődés (Jelenkor, 1967, 9.); Nagy F.: A nyelvi humor főbb típusai (Magyar Nyelvőr, 1968, 1.). Nagy Ferenc O A komikum az —ősköltészetben, —primitív irodalomban és —folklórban is megtalálható, egymástól történeti és helyi típusonként sokban különböző formákban. A hivatásos irodalomhoz képest kevesebb a —gúny ós az —irónia, a nevetségessé tételnek egyszerűbb formái jellemzőek (pl. —csúfoló). Az utánzás rendszerint mimikus, pantomimikus jellegű, de a zene vagy a tánc nem esztétikailag tesz valamit nevetségessé, csak a -helyzetkomikumra utal. I t t a szóbeliség tartalmazza a komikum általánosabb meg-

471

KOMIP

valósulását, bár a -+•,jellemkomikum ritka. A -»•szokásköltészet jelentős hányada általában is vidám jellegű, a tragikus szokásoknak vagy műfajoknak (pl. sirató) a —paródiái általában a gúny, gyakran a szatíra határáig is eljutnak. O Az ősköltészetben és primitív irodalomban az elsődleges szinkretizmus (-»-szinkretizmus) szabályainak megfelelően komoly és vidám, szakrális és profán nem válik el határozottan egymástól, a trickstertörténetek hőse vagy a kultúrhérosz-történetek fő alakja egyszerre komikus és realisztikus vagy tragikus figura. E felfogás nyomai a folklórban az -*•eredetmagyarázó történet számos alkotásában megtalálhatók. Az észak-ázsiai és -amerikai népek mítoszaiban a világteremtő holló éppúgy lerészegedik és nevetségessé válik, m i n t Noé a bibliai vízözön-történetben vagy a félszemű Polűphémosz az Odüsszeiában. A folklórban különösen az ördög rendelkezik ilyen vonásokkal (—ördögirodalom, dualisztikus eredetmonda). O Noha korábbi előzményekből származik, mégis elsősorban a folklór keretén belül figyelhető meg a —szokásköltészet több komikus műfaja. Elsősorban a —karnevál irodalmi termékeit sorolhatjuk íae, amelyek társad alomtör ténetileg és esztétikailag egyaránt igen érdekes, bonyolult jelenséget alkotnak. Az antik —meniphoszi szatírától származtatható művészi eljárásokkal ez a karneváli költészet a világ rendszerszerűségét, szervezettségét teszi kérdésessé, fordítja mintegy ellenkezőjére; benne a jóllakás, a tréfák, a vidámság, a szakrális eszmények fordítottja, evilági és vaskos realitás uralkodik. Társadalmilag az antikvitás városi néptömegei, a középkori városok, céhek, iskolák alsóbb csoportjai alkotják, de az így kibontakozott ideológia a reneszánsz korára a hivatásos irodalom sőt a filozófia részévé válik. O A szorosabb értelemben vett tréfás népköltészet különböző műfajokban nyilvánul meg. A vígballada kedvező végű történetet, legtöbbször a szerelem körül bonyolódó eseményt dolgoz fel, nem szatirikus vagy ironikus, csupán vidám. A tréfás —népdal igen sok alműfajra tagolódik, hozzá vehetjük a —játékdal sok változatát. A mondák között a —hiedelemmondák paródiáit említhetjük, ezek a racionalisztikus nézetek elterjedéséről árulkodnak. A mesei műfajok közé tartozik a szatirikus jellegű —trufa, az enyhébb és formaibb —tréfás mese. Mind a mese, mind a szokások körében él a paródia. A meseparódia formai jellegű, inkább a mesemondás, mint a mese nevetségessé tételét adja. A szokásparódia esztétikai értelem472

ben —travesztia, ritkábban a népszokásokat, inkább a hivatalos élet formáit (esküvő, katonaság, bírósági tárgyalás) vagy a társadalom alsóbb rétegeinek képviselőit veszi célba. A —csúfoló egyszerűbb formákat ölt, gyakran a —röpdal vagy a —rigmus műfajait használja. De a népköltészet szinte mindegyik más műfajában is megtalálható a tréfás vagy humoros változat. O Külön csoportot alkot a népköltészeten belül is a —mulattató alakjához köthető hagyomány. Ezt inkább a —félnépi költészet kereteihez kapcsolhatjuk, hiszen a vásári —bábjáték, vagy éppen a cirkusz inkább a nép számára közvetíti a komikum termékeit, mintsem azt a népből venné. A bolond figurája is ritka a nép között, annál jobban megfigyelhetjük a —bolondirodalom hatását, nemcsak a tréfás mesékben, hanem a találós kérdésekben, szólásokban, olykor a lakodalmi szokásokban és gyermekjátékokban is. Q Mint a kultúra egyik igen fontos orientációs lehetősége a komoly—tréfás oppozíció kultúránként igen különbözik. Áz ókori kultúrákban a közvetlen formák érvényesültek. A közelkeleti (perzsa—arab) kultúrákban az okosság próbákkal áll Összefüggésben (kedves figurája Naszreddin). A TávolKeleten többet megőrzött szakrális jellegéről, ugyanakkor témái különösek (természetleíró humor). Európában a reneszánsz az életközei formákat terjeszti el, antifeudális és antiklerikális jellegű. A francia változat a közhit szerint a kétértelműségre épít, Angliában a nonsense és a dry mock ('száraz humor') kedvelt, Amerika a praktikus tréfák hazája. A német tréfák és viccek lokális különbségei nagyok. Nemzetközi elterjedtségű a zsidó öngúny ós csavaros trófakincs (—jiddis vicc). Afrikában a mi felfogásunk szerint sok az állatszereplő és az erotikus téma. A magyar változat átmenetet képez több komikum-tartomány között, talán ez is sikerének titka. O (—humor, tréfa, trufa, vicc, anekdota, komédia, gúny). O Irod.: F. Baldensperger: Les définitions de l'humour (1907); O. Monkemöller: Narren und Torén in Satire, Sprichwort und Humor (1912); H. Lipps: Komik und Humor (1922); E. We8termarek: Wit and Wisdom in Morocco (1930); C. Rourke: American Humor (1931); St. Leacock: Humour (1935); H. Moser: Schwábische Volkshumor (1950); H. Lützeler: Philosophie der Kölner Humora (1954); F. Rosenthal: Humor in Early Islam (1956); R. H. Blyth: Orientál Humour (1959); G. Soyter: Griechischer Humor von Homers Zeiten bis heute (1959); W. Blair: Native

KOMIP

American Humour (1960); J . S. Bystron: Komizm (1960); Th. Reik: Jewish Wit (1962); R. Escarpit: L'humour (1963); W. Preisendanz: Humor als dichterische Einbildungskraft (1963); Ch. Speroni: Wit and Wisdom of the Italian Renaissance (1964); M. M.Bahtyin:Tvorcsesztvo Franszua Rable i narodnaja kultura szrednyevekovja i renyeszansza (1965); J . Bourke: Englischer Humor (1965); G. Legman: Rationale of the Dirty Joke (1968); I. Opelt: Vom Spott der Römer (1969); G. L. Permjakov: Progyellii hitrecov (1972); M. M. Bahtyin: A szó esztétikája (1976); V. I. Propp: Problemi komizma i szmeha (1976); uő: A komikum és humor megjelenésének formái a folklórban (1977); L. Röhrich: Der Witz (1977). Voigt Vilmos komikus: 1. szereptípus. A klasszikus mímosz]átékóktó\ kezdve ismert és népszerű szerep, melynek jelentősége mindig nagyobb volt női párjának, a komikának. jelentőségénél. O Ose feltételezhetően a g ö r ö g - r ó m a i bohózatok számos figurája, kiváltképp a fabula Atellana Maccus-a, aki az udvari bolond figurájában él tovább. A középkori népi színjátékokban minden nemzet megteremti a maga jellegzetes komikus típusát. Így születik meg Pickelháring, Jean Potage, Jean Parine, Jack Pudding, Maccaroni, Hanswurst, Kasperl, a magyar Paprika Jancsi stb. A misztériumjátékokban a szolga és sokszor az Ördög a komikus. A ,,magas drámában" szintén rendkívüli népszerűségre tesz szert. A commedia dell'arte furfangosan intrikáló zannijai révén megjelenik Lope de Vega, Moliére, Goldoni stb. vígjátékaiban. A figura a romantikus színházban háttérbe szorul, s csak a kabarászínpadokon, a bohózatban, az operettben és a burleszkben jut jelentős szerephez. A 19. sz. folyamán énekes-táncos változata, a táncos-komikus, a 20. sz. elején, a film hőskorában a filrnburleszk főszereplője népszerű. A szerepkör a szórakoztató műfajokban él tovább, s a vígjátékokban ma is — élesen körülhatárolt szerepkörként — kedvelt. O ( s z e reptípusok) O 2. mint esztétikai minőség —komikum. Kolozsvári Papp László komikus eposz: —eposz komikus hős: —hős komikus lauda: a lauda egyik — ritkábban előforduló — műfaji változata. A lauda már eredeti, komoly formájában tartalmazott szatirikus-komikus elemeket; Jacopone da Todi Laudi c. gyűjteményében is találhatók szatirikus mozzanatok.

A 13. sz.-tól kezdve a ballata-formában terjedő vallásos dicsénekekben nem ritkán vannak népies-komikus részletek; az itáliai vallásos drámák (rappresentazione sacrá) részben e műfaj nyomán bontakoztak ki. A dialogizált lauda egyik típusa a komikus színmű irányában fejlődött tovább. O (—lauda). Q írod.: E . H . K a n torowicz: Laudes Regiae (1946); V. de Bartholomaeis: Origini della poesia drammatica italiana (1952). Kovács Endre komikus szerep: —komikus komi-permják irodalom és irodalmi formák: a finnugor nyelvcsalád permi ágához tartozó, a Komi-Permják Nemzetiségi Körzetnek nevet adó másfélszázezres nép irodalma, irodalmi formái. A komi-permják nyelv a komi nyelv dialektusaként is felfogható, szétválasztásuk oka a földrajzi távolságban, némiképp eltérő történelmi, gazdasági körülményekben, s ezeknek formális, adminisztratív megítélésében keresendő. A komipermják nyelvre gyakorolt igen erőteljes orosz hatás a szókészleten túl már a nyelvtani eszközökben is kimutatható. A komi-permják folklór számos olyan archaikus elemet is őriz, amely a komik hagyományaiból hiányzik, lényegesen gazdagabb pl. mondakincsük. Legjelentősebb a Pera vitéz alakja köré fonódó mondaciklus. A komi-permják és a komi írásbeliség múltja évszázadokon át közös volt, s a Permi Szent István által a 14. sz.-ban összeállított ábécén, az ún. Aburon alapult. A 19. sz.-tól javarészt szótárak, nyelvtanok, iskolai tankönyvek, népköltészeti kiadványok jelentették e két nyelv irodalmát, 1917-et követően eredeti irodalmi alkotások is megjelentek — a nyelvjárási eltérések érvényesítésével — mindkét nyelven. Noha 1925-ben megtörtént a két komi közösség hivatalos elkülönítése, íróik a harmincas évekig gyakran szerepelnek még együtt közös kiadványokban. Az eredeti komi-permják irodalom megteremtése Lihacsov és Zubov nevéhez fűződik, de a húszas évek szép lendülete később megtört. Az ú j felívelés gyakorlatilag csak a Nagy Honvédő Háború után következett be, elsősorban Karavajev, Vavilin és Tyimin érdemekónt. A komi-permják irodalom ma már teljesen önálló, mondanivalójában és eszközeiben is egyedi, a lírában, epikában és drámában egyaránt fejlődő irodalomnak tekinthető. Évenként megjelenő irodalmi almanachja az Inyva. O írod.: T. V. Sztorozsev: Komi-permjacköj folklór (1948); uő.: Komi-permjacköj narodnöj usztnöj poetyicseszköj tvorcsesztvo (1961); Zori nad Inyvoj. Izbrannie proiz473

KOMKO

vegyenyija komi-permjáckih piszatyelej (1959); Piszatyeli Permszkoj oblasztyi (1962); V. I . Litkin: Komi-permjackij jazik (1966); K . I. Klimova: Komi-permjacköj lityeraturalönrazvivajtcsöm (1968); Pjesznya olö szjölömin (1974); Utro Parmi. Izbraimaja komi-permjackaja próza (1974); H a j d ú P. —Domokos P.: Uráli nyelvrokonaink (1977). Domokos Péter Kom-Koszmosz (Kommuniszticseszkij koszmosz): —futurizmus 2. kommá -transzmutáció, ill. metatézis. O 5. az —epiforának az a fajtája, melyben az utolsó szóhoz (főleg igéhez) ismételten visszatérünk, azt ismételjük: ,,Poénos populus Romanus iustitia vicit, armis vicit, liberalitate vicit" ('a punok a t a római nép igazságossággal győzte le, fegyverekkel győzte le, szabadságeszméjével győzte le'). O írod.: H . Lausberg: Handbuch der literarischen Rhetorik (1960). Martinkó András Konwicki, Tadeusz (Nowa Wilejka, 1926. jún. 22. — ): lengyel író. A litván vidékről származó, középiskolai tanulmányait Vilniusban végző író a Honi Hadsereg soraiban harcolt a németek ellen 1944—1945-ben. O Első műveiben, így főként a Przy budowie (1951: Szirmai O., Vasútépítők, 1951) és Wladza ('Hatalom', 1954) c. regényeiben a sematikus ábrázolásmód érvényesült. Későbbi regényei — melyek kiemelkedő sikert a r a t t a k — a lengyel prózairodalom élvonalában emelték: Dziura w niebie (1959: Bába M., Égszakadás, 1961); Sennik wspólczesny (1963: Cservenits J., Mai álmoskönyv, 1970). Mindkét m ű nagy hangulatteremtő erejével, szöveg alatti mélységeivel lepi meg az olvasót, ami abból fakad, hogy Konwicki a reális világra, a tények leírására erkölcsi-filozófiai épületet rak fel. Az Égszakadásh&n egy kis falu gyermekeinek világán keresztül m u t a t j a be a háború utáni Lengyelo. felnőtteinek legégetőbb kérdéseit; a Mai álmoskönyv ben is azt vizsgálja, miképp él a múlt, a 2. világháború a mai lengyel átlagember tudatában. Élesen romantika ellenes, realista szemléletű író. Filmforgatókönyveket is ír (Kariéra, 'Karrier', 1954; Disneyland — S. Dygat regénye alapján —, 1966; Ostatni dzien lata, 'A nyár utolsó napja', 1966 stb.). O Egyéb" főművei: Rojsty

544

KÖNYV

dított a nyugati irodalomból (Goethét, Lenaut, Ibsent, Nietzschét és másokat). O Főbb művei: Mecsti i dumi ('Álmok és gondolatok', költ.-ek, 1896 — 1899); Misztyicseszkoje csuvasztvo v ruszkoj lirike ('Misztikus érzés az orosz lírában', tan., 1900). O Gyűjt, kiad.: Sztyihi i próza ('Versek és prózai művek', 19Ó4). B. Fazekas László

összefüggő szöveggel, m a j d lapszámmal látták el őket. A táblák nagysága körülbelül nyolcadrót volt. — A legrégibb „könyvek" anyaga fa lehetett, később növényi eredetű egyéb anyagok (rostok, levelek). Erre m u t a t a görög büblion, a latin liber eredeti 'faháncs', 'papírsás' jelentése, valamint a 'bükkfa', 'bükkfakéreg' jelentésű gót bóka, angolszász boc, angol book, n é m e t Buch; másfelől az Iliász, az ószász Heliand, az óskandináv Edda egy-egy utalása. A hinduk ősi írásanyagát a talipotpálma (Corypha umbraculifera) ós a palmirapálma (Borassus flabelliformis) adta; a japánok a papirália (Tetrapanox papyriferum) szára beléből csavarvonalban metszett vékony lemezekből készítették a „rizspapírt". A növényi írásanyagok közül legismertebb az egyiptomi papirusz, mely a Nílus delt á j á b a n honos papiruszsás (Cypressus papyrus) bólszeleteiből készült. A növény belének szalagjait keresztben egymásra fektették, s lepréselték úgy, hogy sima felületet a d o t t ; a bél kissé ragadós nedve az egyes lemezeket összekötötte egymással, s így t ö b b méteres, széles szalagokat képeztek. Egyiptomban már az i. e. 3. évezredben gyártottak papiruszt; az i. e. 7. sz.-tól kezdve görög földön is elterjedt használata. Egy-egy papiruszlemez (lap) szokásos mérete 25 X 20, legfeljebb 40 x 30 cm volt. Irodalmi műveket papír usztek eresekre írtak: a tekercs hossza 6 — 10 m volt, ritkábban 40 — 50 m-t is elért; a hosszabb tekercsek magassága 35 — 40 cm-re, a rövidebbekó 20 — 22 cmre terjedt. A két kézben tartható, előrehátra göngyölíthető papirusztekercsre rendszerint 18 — 25 betűs sorokból 25 — 45-öt írtak egymás alá (a tekercs magasságához arányosan igazítva); a hosszabb (35—40 betűs, pl. hexameteres) sorokból mintegy 60 — 70 alkotott egy hasábot. A hasábok úgy sorakoztak egymás mellé a tekercsen, mintha a mi több hasábos könyveink lapjait hosszú szalagot képezve egymás mellé ragasztanánk. Olvasás alkalmával le kellett tekercselni a szalagot, majd az olvasás befejeztével úgy kellett ismét visszatekercselni, hogy a szöveg kezdete megint elöl legyen. Vékony, hegyezett nádszállal a papirusznak csak egyik oldalára írtak; a fekete tussal írt Szöveg fontosabbnak t a r t o t t szavait piros t i n t á v a l emelték ki. A díszesebb tekercseket kis képekkel díszítették; van olyan tekercs, melynek hasábjai fölött több méter hosszú tarka képszalag, fríz f u t végig. A tekercs szerzőjót és címét egy csíkra jegyezték fel, s ezt a könyvtekercset tartalmazó tokra erősítették. A kéziratos tekercset általában könyv-

Konyi, Anatolij Fjodorovics (Szentpétervár, 1844. ferb. 9.—Leningrád, 1927. szept. 17.): orosz író, jogász. A moszkvai egyetem jogi fakultásának elvégzése után magas bírósági hivatalt viselt. Baráti viszonyban volt L. Tolsztojjal, Turgenyevvel, Dosztojevszkijjel és más írókkal. Előadásokat t a r t o t t az orosz irodalom nagyjairól, a francia irodalomról. Bírói gyakorlatának egy esetén alapul Tolsztoj Feltámadás c. regénye. Irodalmi ambícióinak forrásértékű eredménye Na zsiznyennom putyi ('Életúton', 1912 — 1913) c. visszaemlékezése, amely többek között finom megfigyelésekben gazdag író-portrékat tartalmaz. O Főbb művei még: Ocserki i voszpominanyija ('Vázlatok és visszaemlékezések', 1906); Nyekraszov i Dosztojevszkij ('Nyekraszov és Dosztojevszkij', tan., 1921). O G y ű j t , kiad.: Izbrannije proizvegyenyija ('Válog a t o t t művei', 1959). B. Fazekas László könyörgés: —ima könyv: betűk, számjegyek, kottaírás, esetleg más jelrendszer segítségével rögzített vagy képszerűen kifejezett közléseket tartalmazó lapoknak (íveknek) hajtogatás, ragasztás vagy fűzés útján egybefogott, lapozható egysége; tágabb értelemben az emberi szellemi alkotásoknak írásjelekkel rögzített, terjesztésre és megőrzésre szánt foglalata. — A. Kapr és mások a „könyv elődeit" is könyvnek tekintik; tágabb értelemben a „ k ö n y v " fogalmi körébe sorolják a kézírásos könyveket is; szűkebb értelemben a könyv voltaképpen a nyomtatott könyvet jelenti. O A tágabb értelemben v e t t könyv története t ö b b évezred távolában kezdődött; az emberi társadalom történetével párhuzamosan alakult. Formáját az írás anyaga határozta meg; a különböző „könyv"-formák egymástól távol eső világtájakon, jobbára egyidŐben élték a maguk külön életét. A Mezopotámiában élő sumerek, babilóniaiak, asszírok agyagtáblás könyvei úgy készültek, hogy lágy agyagtáblákra nád vesszővel bekarcolták (bevésték) az ékírásos betűket, majd az agyagtáblákat keményre égették, s gyűrűkkel egymáshoz kapcsolták. Nemritkán száz vagy még t ö b b táblát írtak tele 3 5 Világirodalmi Lexikon VI.

545

KÖNYV

nek nevezték; a hosszabb műveket többnyire részekre tagolva külön tekercsekre írták, s egy-egy ilyen rész neve is „könyv" lett. Így osztották pl. Hérodotosz nagy történeti munkáját 9 „könyv"-re. O A mai könyv közvetlen előzménye — formailag — a —kódex: a kódexformájú könyvet lapozgatni és fellapozni is lehetett, s így sokkal használhatóbb volt, mint a könyvtekercs. A rómaiaknál már időszámításunk kezdete körül szokásban volt, hogy viasszal bevont fatáblára írjanak, s több ilyen táblát bőrcsíkokkal kössenek egybe. K é t ilyen összefüggő tábla alkotta a diptychont, három a triptychont, háromnál több táblából állt a polyptichon. Az irodalmi hagyományok szerint állítólag már az 1. BZ. végén akadtak kódexformájú — hajtogatott ívekből egymásba rakott, fűzött vagy kötött — Homérosz- és Ver-ce-verseit, amelyek — közéleti szereplésének ellenpontjakónt — befelé forduló, csendes bánatot, finom hangulat o k a t örökítenek meg, a magányosság fájdalmát fejezik ki, gyakran a szülőföldre emlékező-emlékeztető természeti képekkel. O Műve: Pa-tung esi ('Patungi gyűjtemény'). O Magyarul: 1 vers (Szerdahelyi I., K K K ) . Ferenczy Mária Koudelák [koudelák], Josef (Senicka u Litovle, 1906. febr. 26.—Bélkovice u Olomouce, 1960. aug. 2U.): cseh író, költő. A harmincas években és a német megszállás alatt nagy olvasóközönsége volt, de munkássága nem m u t a t figyelemre méltó értéket, és — ami a cseh irodalomban gyakori jelenség — regionális jellegű: a morvao.-i Haná-vidékhez kötődik. Tematikában és szemléletben a cseh falu-irodalomhoz, a ruralizmushoz áll közel. O Főbb művei: N᧠rod ('Nemzetségünk', költ.-ek, 1930); Pacholek Jordán ('Jordán, a béreslegény, reg., 1936); Radlice bozí ('Isten boronája', reg., 1941); Skála puká ('Reped a szikla', reg., 1943). O Irod.: R . Habrina: Josef Koudelák, básník novó H a n é (1935). Zádor András

ciusában végrehajtott katonai államcsínyig a Khmer írók Szövetségének elnökhelyettese és a királyi tanács elnöke volt. Moralizáló alkatú költő. Verseit a Kar pramol likliet tyen dar ('Gondolatok gyűjteménye', 1964) és a Ris hun nung tyen dar ('Szokások és gondolatok', 1966) c. kötetben gyűjtötte össze. Költői munkásságát kétszer jutalmazták az Indradévidijjal. Bögös László Kousbroek [kemszbrúk], R u d y ; Herm á n Rudolf Kousbroek (teljes polgári név); Leopold de Buch (álnév); (Pemant a n g Siantar, Indonézia, 1929. nov. 1. —): holland író. A 2. világháború u t á n Amszterdamban folytatott matematikai és biológiai tanulmányokat. 1950-ben — R . Gamperttal együtt — a rövidéletű, irodalmi avantgard-folyóiratot, a Braakot alapította és szerkesztette. 1950—1971 között Párizsban élt, és kínai—japán kutatásokat végzett. Évek óta a holland NBG Handelsblad, a Hollands Maandblad és a Vrij Nederland nevű rangos lapok munkatársa. 1969-ben elnyerte Amszterdam város esszé-díját. O E g y korai modernista verseskötet — Begrafenis van een keerkring ('A földgolyó egyik térítőjének temetése', 1953) — és hosszú tanulmányi szünetek után, igen eredeti, sajátos műfajú, fikciót és filozófiát keverő, még leginkább esszéköteteknek nevezhető könyvekkel hívta fel magára a figyelmet: Revolutie in een industriestaat ('Forradalom egy ipari államban', 1968), a három kötetes Anathema ('Kiátkozás', 1969 — 1971), De aaibaarheidsfactor ('A cirógathatósági tényező', 1970), Het avondrood der magiers ('Mágusok alkonypírja', 1970), Een kuil om snikkend in te vallen ('Egy gödör, melybe zokogva hullunk', 1971). írásait a tudományos babonák elleni szenvedély, gyakran abszurdan éles logika és mélyről fakadó humor h a t j a át. O Irod.: K. D. Beekman—D. Veeze: Tussen fietion en non-fiction (Literair Lustrum 2., 1973). Bernáth István ko uta: —japán irodalmi

Köük Kjiheang (Sziempreap, 1920 — ): khmer (Kambodzsa) költő. Az 1970 már-

formák

Kouwenaar [kawönár], Gerrit (Amszterdam, 1923. aug. 9. — ): holland író. Liberális újságíró fia. Korai költői kezdetek után alapítója és egyik vezetője volt különféle holland és nemzetközi avantgard csoportoknak (Gobra, Reflex), szerkesztette a hasonló jellegű Pódium folyóiratot. Több honi irodalmi díj nyertese, 1971-ben a legjelentősebbel, a P. G. Hooft-díjjal tüntették ki. Rendszeresen fordít angol, francia ós német klasszikus és modern színműveket. O Munkásságának gyökerei a háború és az ellenállás

620

KOVAL romantikájába és az ezt követő társadalmi rendeződés neoavantgard és szürrealista mozgalmaiba nyúlnak vissza. Indulásának mintaképei Auden és D. Thomas, valamint P. Éluard és H . Michaux. Magamagát nem annyira „kísérletezőnek", mint inkább „fejlődőnek" t a r t j a . Ik was geen soldaat ('Nem voltam katona', 1951) c. nagy sikerű, az ellenállás tematikáját mélyebb, lélektani, személyiségváltásokkal feldolgozó regényén kívül, elsőrendűen költőkónt nevezetes. Marx, m a j d Sartre által nevelt filozofikus tudatossággal, kezdetektől fogva leginkább a nyelv, a költői kifejezés, valamint a valóság viszonya foglalkoztatta. Első jelentős versesköteteiben — Achter een woord ('Egy szó mögül', 1953), De ondoordringbare landkaart ('Az áthatolhatatlan térkép', 1957), Het gebruik van woorden ('A szavak használata', 1958) — még „gyakorlati" megoldásokra tör: teremtő cselekvésnek tételezi a verset, kézzel fogható terméknek, szerves kapcsolatnak az ember testi valója és a környező társadalom között. Későbbi köteteiben — Zonder namen ('Nevek nélkül', 1962), Honderd gedichten ('Száz vers', 1969), DatajDecors) ('Adatok /Díszletek', 1971), Landschappen en andere gebeurtenissen ('Tájak és más események', 1974) — absztraktabb, nyelvfilozófiai vizsgálódásokat végez, a nyelv materiális, konkrét elemeiből próbál „nyelv-tárgyakat" komponálni, melyek, hite szerint, átsegítik érzelmi, eszmei és intellektuális válságain. Költészete igen jelentős hatással van a 60-as évek közepe t á j á n indult fiatalabb holland költőkre. O Egyéb főbb művei: Uren en sigaretten ('Órák és cigaretták', nlák, 1946); Val, bom ('Hullj, bomba', reg., 1956); De stern op de 3e etage ('A hang a harmadik emeletről', költ.-ek, 1958); Gedichten 1960 ('Költemények 1960', 1960); Zonder kleuren ('Színek nélkül', 1962). O Összegyűjtött versei: Sint Helena komt later ('Szent Ilona szigete következik', 1964). O Magyarul: 2 vers (Bernáth I., Németalföldi költők antológiája, 1965). O írod.: C. W. van de Watering: I k beproef het te lezen (Merlyn V., 1963); R . Bloem: De derde beproeving (uo. I I I . 1964); uő: Gerrit Kouwenaar. Van ding naar taal naar ding (Literair lustrum I., 1968, m a j d 1975); P. Calis: Gerrit Kouwenaar (Gesprekken m e t dichters, 1964); K. Fens: Woord en doodslag (Gevestigde chaos, 1966); W. Kusters: Chronische bloei van de stilstand; een nieuwe b und el van Gerrit Kouwenaar (Kentering 6., 1975); A. L. Sötemans: Gerrit Kouwenaar en de poezie (Nieuwe Taalgilds, 1975). Bernáth István

Kcuyaté, Seydou Badian: Badian, Seydou Kovag [kovács], Mirko (Petrovici, 1938. dec. 26.—): szerb író. 1959 óta jelennek meg könyvei. Belgrádban működik. O Első regénye, a GubiliSte ('Vesztőhely', 1962), amely az irodalomkritikusok és a nagy nyilvánosság körében nagy vitákat váltott ki, a belgrádi írók avantgarde csoportjához kapcsolja. O Egyéb műve: Moja sestra Elida ('Nővérem, Elida', reg., 1965.); fíivotopis Malviné Trifkovic ('Malvina Trifkovió élete', kisreg., 1971); Iiane Luké MeStrevica ('Luka MeStrevic sebei', elb.-ek és 1 kisreg., 1971); Buganje s dusom ('Csúfolódás a lélekkel, reg., 1976). O Magyarul: 1 reg. részlet (Hornyik Gy., Híd, 1965, 12.). DraSko Bedjep Kovacek [kovacsek], Bozidar (Bosanska Dubica, 1930. aug. 8. —): szerb irodalomtörténész. Az újvidéki Bölcsészettudományi Egyetem professzora, a Matica srpska könyvtárának igazgatója, jelenleg az újvidéki Színiakadémia tanára. O Irodalomtörténeti érdeklődése főleg a 19. századi szerb irodalom körül forog. A Jovan Djordjevic (1964) c. igen értékes monográfiája az első hivatásos szerb színház megalapítóját m u t a t j a be levéltári kutatások alapján. Jelentősek tanulmányai a múltbeli s z e r b - m a g y a r kulturális kapcsolatok területéről. DraSko Bedjep Kovacevic [kovacsevity], Bozidar (Belgrád, 1902. aug. 2 6 . - ) : szerb költő, író, esszéíró. O Korai köteteit — Alfe mojih du§a ('Lelkeim alfái', 1922); Grő mladenstva ('Az ifjúság görcse', 1932) — fiatalosan játékos nyelvezet, dallamos verselés jellemzi. Később több belső érettséget m u t a t , kevésbé egyénieskedő, kifejezésmódja tömör, a népköltészet hatása jobban érvényesül, s így a szerb költészet hagyományos szelleméhez közeledik. Történelmi t é m á j ú elbeszéléseiben arra törekszik, hogy a kor valóságába hatoljon, de mint a modern élet festője a ritka élményeket és a kivételes helyzeteket keresi. O Főbb művei: Oraőtisine ('A csend szántóvetője', versek, 1924); Vidjenja dijaka Bozidara ('Bozidar diák látomásai', versek, 1928); Bazvigor (versek, 1932); Miris vekova ('Az évszázadok illata', elb.-ek, 1932); Esnafski ljudi ('Cóhbeli emberek', elb.-ek, 1949); Iz proslosti ('A múltból', esszék, 1949); Zaustavljeni talas ('A megállított hullám', versek, 1956); Poslednji susret Fausta s Mefistom ('Faust és Mefisztó utolsó találkozása', versek, 1959). O Magyarul: 1 elb. (Mák A., Kalangya, 1933, 2.). Boéko Novakovic 621

KOVAL Kovaőevic [kovacsevity], Veljko (Grahovo, 1912. dec. 19.—): szerb író. Cetinjében végezte a tanítóképzőt, majd a zágrábi egyetemen t a n u l t tovább. Tanulmányait félbeszakítva, nemzetközi brigád tagjaként harcolt a spanyol polgárháborúban (1938 — 1939). 1941-ben kapcsolódott be hazája felszabadító mozgalmába. A háború után, nyugalomba vonulásáig a Jugoszláv Néphadsereg magasrangú tisztje volt. O Szépirodalmi művei jórészt személyes élményekből táplálkozó, memoárjellegű dokumentum-regények. Legsikeresebb alkotása a Gavrijada (1971: Szalai Z., Gavro megpróbáltatásai, 1976) c. regénye, amely Gavro, az egyszerű boszniai munkás, elvhű kommunista hoszszú, megpróbáltatásokkal teli ú t j á t kíséri végig a spanyol polgárháborúból a német csizmák taposta Európán á t hazájáig. A csiszolatlanságában, eszköztelenségében megrendítő, egyszersmind lebilincselő m ű a forradalom, a szabadság névtelen hőseinek, a kisembereknek állít méltó emléket. O Egyéb művei: U rovovima Spanije ('Spanyolország lövészárkaiban', visszaemlékezések, 1958); Kapélski kresovi (1961: Gergely M.,Kapelai szikrák, 1967); Mlada Suma ('Fiatal erdő', reg., 1967); Vrtlog ('Örvény', elb.-ek, 1970). Gyetvai Mária Kovaíic [kovacsity], Ante (Marija Gorica, H o r v á t Felvidék, 1854. jún. 6. —Stenjevac, 1889. dec. 10.): horvát író. A p j a egy grófi birtokon volt vincellér. Teológiát és jogot tanult. Nagyon szegényen ólt m i n t fogalmazó. Bár 1880-ban doktorált, csak 1889-ben k a p o t t engedélyt önálló ügyvédi iroda megnyitására Glinában, m e r t az ellenzéki jogpárt lelkes híve volt. 1889-ben halt meg az elmegyógyintézetben. O Igen korán kezdett irodalommal foglalkozni, tanára, F. Markovié hatására. Előbb verseket, — főleg hazafias költeményeket — írt, m a j d 1877-ben Senoa folyóiratában, a Fienacban megjelent a Baruniéina ljubov ('A bárónő szerelme') c. regénye, melyre azonnal felfigyeltek, és ettől fogva teljesen az irodalomnak szenteli magát. Fő t é m á j a a város és a falu viszonya, a kispolgárság és a polgári értelmiség problémája. Kovacic azonban nem ismerte a közgazdaságt a n t , nem t u d t a megérteni a társadalmi fejlődés egyes fázisainak jelentőségét, és nem rendelkezett mélyebb irodalmi kultúrával sem. Mégis kivételes elbeszélőképességgel rendelkezett, nagyszerű érzéke volt a humor és a szatíra iránt. Emellett Senoa irányításával fejlődött, és az általa ajánlott olvasmányok (Turgenyev, Szaltikov-Scsedrin) hatása is érezhető mű622

vein. Egészében Kovació erőteljes kri tikai-realista, bár kifejezésmódja néha nyers, tendenciái átlátszóak, pártpolitikai szempontból elfogult és nem teljesen men tes a romantikus naivitástól, mégis mági kus erejű eredetiséggel megáldott író U registraturi (1888: Hadrovics L., Az irattárban, részlet, Világirodalmi Anto lógia, 4. köt., 1956) c. művét joggal tekin tik a 19. sz. legjobb horvát regényének a legújabb stíluskritika (FrangeS) pedig hallatlan időszerűséget ós modernséget talált benne. O Egyéb főművei: Smrt babe Öengickinje ('Őengickinja anyó halála', J . Mazuranic eposzának travesztiája, 1880); Fiékal ('Fiskális', reg., 1882). O Gyűjt, kiad.: Sabranepripovijesti ('Összegyűjtött elbeszélések', 1910); Stihovi ('Versek', 1949); Djela ('Művek', 1950); Feljtoni i őlanci ("Tárcák és cikkek', 1952); Prve pripovijesti ('Első elbeszélések', 1953); Zapisi i biljeSke ('Jegyzetek és feljegyzések', 1955). O Irod.: M. Savkovió: L'influence du réalisme frangais dans le román serbocroate (1935); A. Barac: Ölanci o knjizevnosti (1935); A. Barac: Őitajuói Kovaciéa (Hrvatska kolo, 1940); M. Jurkovié: A. Kovaéió (1950); K. Georgijevié: Knjizevne studije (1952); K. Kovació: Zapisi i biljeSke o A. Kovacióu (Gradja, 1956); A. Fiáker: A. Kovaóié i ruska knjizevnost (Filologija, 1957); V. Barac: Tragovima lektire A. Kovaéiéa (Filologija, 1959); V. Antié: O vrelima knjizevne naobrazbe A. Kovaciéa (Zadar, 1960). Milorad Zivanéevié Kovacic [kovacsity], I v a n Gorán (Lukovdol, 1913. márc. 21. —1943. júl.): horvát író, költő, publicista. Mint bölcsész és újságíró kezdte irodalmi munkásságát Zágrábban. A Dani gnjeva ('A gyűlölet napjai', 1936) c. elbeszéléskötete és 1930tól megjelenő versei emelik őt az ismert horvát írók, költők sorába. 1942 végén, V. Nazorv&\ együtt, a partizánok közó, felszabadított területre ment. 1943 nyarán a csetnikek ismeretlen helyre hurcolták és kivégezték. O A fiatalon meggyilkolt költő a horvát irodalom nagy ígérete volt. Az 1930-as évek elején kezdett írni, a szélsőséges avantgardista irodalmi irányzatok között kereste a maga helyét. Sokat fordít o t t franciából, angolból (Bimbaud, Maeterlinck, J.Joyce, W. B. Yeats). í r t esszeket, kritikákat, elbeszéléseket, regényeket. Érdekes — bár a jugoszláv irodalomban nem ritka — költői kísérlete, hogy nem csak irodalmi nyelven, hanem tájszólásban, a szülőfaluja környékén beszélt kaj nyelvjárásban is írt verseket. Költészetében a naturalizmus, a szimbolizmus ós a népiesség keveredik, olykor egyazon

KOVAL versen belül is. Azt akarta, hogy „minden mondat, mint az ér, vértől duzzadjon", hogy „minden szó olyan legyen, mint az ostor csattanása". F ő műve a több nyelvre lefordított Jama (Csuka Z., J a m a , 1946; Benjámin L., Tömegsír, 1950; uő átdolg. 1968) c. poéma, a jugoszláv népfelszabadító harc témakörének legjobb verse. Ebben naturalista képsorokban m u t a t j a be az usztasák esztelen kegyetlenkedéseit foglyaikkal, s felidézi a béke idilli képeit, a meggyötört embereket körülvevő természet részvétlen szépségét. O Gyűjt, kiad.: Djela ('Művei', 1946 — 1949). A felszabadulás után számos verse, elbeszélése jelent meg magyarul a napi sajtóban, folyóiratokban, antológiákban, szerepelt a Magyar Rádió műsorában. Fordított tőle Csuka Z., Benjámin L., Devecseri G., Illyés Gy., Kardos L., Simon I., Somlyó Gy., Szabó K. Önálló verseskötete a Jama több fordítása és kiadása mellett: Tüzek és rózsák (Csuka Z., Angyal E., Bakucz J . stb., 1956). Az érdeklődés költészete iránt napjainkban sem csökken. O Magyarul még: 8 vers (Pap J . , Fehér F., Ács K., Napjaink éneke, anto, 1967); 4 vers (Illyés Gy., Benjámin L., A szerbhorvát irodalom kistükre, 1969); 1 vers (Somlyó Gy., Szélrózsa, anto., 1973); 1 vers (Kormos I., Fehér mágia, anto., 1974). O írod.: I. Frol: Predgovor (I. G. Kovaöié: Jama, 1944); A. Barac: Mrak na svijetlim stazama (Republika, 1945, 1.); M. Ristié: Delo i smrt I. G. Kovaöiéa (Politika, 1945, 6 - 7 — 8.); J . KaStelan: Goranovo knjizevno djelo (Republika, 1951, 3.); V. Djurié: Goranova poezija (I. G. Kovaőié: Pjesma, előszó, 1959); G. Banovié: l v a n Gorán Kovaőié (1963); Z. Lesié: Kritiéka misao I. G. KovaSiéa (Zbornik Matice srpske za knjizevnost i jezik, 1967, 1.); Benjámin L.: l v a n Gorán Kovació Tömegsírjának ú j fordításához (Nagyv, 1968, 4.); Garai G.: Vértanúk emlékműve (uő: Elférünk a Földön, tanok, 1973). Dragiéa Zivkovic Kováiig [kovacsics], Lojze (Basel, 1928. nov. 9. — ): szlovén író. F. Kafka és az olasz neorealisták szellemében írja fantasztikus-realista prózáját, melyben a kisemberek mindennapi életét ábrázolja a részletek kimunkálásával és pszichopatológiai képet fest az imalomról, egyedüllétről és a félelemről. Poétikus karcolatainak ciklusa Ljubljanske razglednice ('Ljubljanai képeslapok') c. a régi Ljubljana külvárosának életét, az emberek fatalista, antiheroikus mindennapját m u t a t j a be. O Főbb művei: Kljuöi mesta ('A város kulcsai', nlák, 1964); Zgodbe iz mesta Rié-Raő ('Történetek Riő-Raé helységből',

gyermeknovellák, 1962); Deöek in smrt ('A fiú és a halál', pszichoanalitikus reg., 1968); Fantek na oblaku in dva zmerjavca ('A kölyök a felhőn és a két szitkozódó', ifj. elb.-ek 1969); Moziőek med dimniki ('Emberke a kémények között', 1974). O Magyarul: 1 elb. (Tóth F., A szlovén irodalom kistükre, anto., 1973). Stanko Janet Kovaléik [kovalcsik], Vlastimil (MatiaSovce, 1939. márc. 30.—): szlovák költő, műfordító. Költészete meditatív, mély reflexiókra hajlamos. Nem a metafora és általában a költői kép érzékelhetősége érdekli, inkább a költészet filozófiai és megismerési lehetőségeit kutatja. O Verseskötetei: Vstupovanie do erbu ('A címer elnyerése', 1965); Médium (1968); Zrkadlo Coraz plytéie ('Egyre m a t t a b b tükör', 1970); Aletheia (1971). O Magyarul: 1 vers (Végh Gy., Kort, 1970, 11.). Kovaldzsi, Kirill Vlagyimirovics (Taslik, 1930. márc. 14. —): szovjet orosz író, kritikus. Besszarábiából származik, kisinyovi újságíróként publikált verseskötetek u t á n 1963-ban a moszkvai diákéletről kisregényt, 1970-ben Limanszkije isztorii ('Limanszki történetek') c.-mel szűkebb hazájának életéről epizódokra épülő regényt adott ki. Mint fordító és tanulmányíró a moldovai irodalom népszerűsítésével foglalkozik. Gerencsér Zsigmond Kovalenkov, Alekszandr Alekszandrovics (Novgorod, 1911. márc. 15. —1973): szovjet orosz költő. Képesítése szerint filmdramaturg, de első verseskötete — Zeljonij bereg ('Zöld part', 1935) — megjelenése óta csak irodalmi tevékenységet folytatott. Költészetének találó jellemzése lehetne 1965-ös kötetének címe: Poezija prosztih szlov ('Az egyszerű szavak költészete'). Hangulatokban gazdag, gyakran ritmikailag a népmesékre és legendákra emlékeztető, és ezért széles körben dallá vált verseiben az egyszerű, ám gondosan megválasztott szavak magától értetődő természetességgel rendeződnek érzékletes képekké az intim, szerelmi líra vagy a természetfestés követelményeinek megfelelően, de nem képeznek kivételt azok a költemények sem, amelyeket a karéliai fronton szerzett háborús élményei ihlettek. Ez a természetesség tudatos költői erőfeszítéseinek eredménye, amint elmélyült, kitűnő megfigyeléseket tartalmazó verstani munkái is tanúsítják: Fraktyika szovremennovo sztyihiszlozsenyija ('A jelenkori verselés gyakorlata', 1962); Sztyepeny tocsnosztyi ('A pontosság foka', 1972). O Fő verseskötetei: Jasznij gyeny ('Világos 623

KOVAL nap', 1946); Lirika (1954); Szobeszednyik ('Beszélgetőtárs', 1966); Diszk ('Korong', 1972). Gránicz István Kovalevszkaja, Szofja Vasziljevna (Moszkva, 1850. jan. 15. —Stockholm, 1891. febr. 10.): orosz írónő, matematikus. A. V. Korvin-Krukovszkaja húga. A stockholmi egyetem későbbi professzora korán megnyilvánuló rendkívüli matematikai tehetségét Heidelbergben, majd Berlinben tökéletesítette. Világszerte elismert matematikai kutatásaiért 1874-ben a göttingeni egyetem a filozófia doktora címet adományozta neki. A 70-es évek közepén tudományos-ismeretterjesztő cikkeket és színilázi kritikát is írt. Első kisregényében (Nyigilisztka, 1884: Szalay E., Baranszov Vera, 1897; Kövér I., A nihilista nő, 1904) egy orosz leánynak a narodnyik mozgalommal összefonódó sorsát ábrázolja meggyőző hitelességgel. Maradandóbb értékűek azonban memoárjai (Voszpominanyija gyetsztva, 1890: H . Songárdy G., Szomja élete és naplója, 1922), melyekben a 60-as évek „nemesi fészkeinek" hangulatát örökíti meg, s a többi között lírai vallomást tesz a család egykori vendégéhez, F. M. Dosztojevszkijhez fűződő titkolt gyermekkori „szerelméről". Korvin-Krukovszkij tábornok családja egyébként A félkegyelmű c. Dosztojevszkij -regényben J epancsin tábornok családjának modelljévé vált. O Egyéb művei: Voszpominanyija i piszma ('Viszszaemlékezések és levelek', 1961). Kovács Árpád Kovaliv, Sztepan Mihajlovics (Bronnice, 1848. dec. 25. —Boriszlav, 1920. jún. 26.): ukrán író. Szegényparaszt fia. Galíciai falvakban ós Boriszlavban tanító volt. 1888-ban kezdett írni, I. Franko hatása alatt, fő témája a nincstelen parasztok és olajmunkások nyomorúsága. O Főbb elbeszéléskötetei: Dezertir ('A szökevény', 1899); Ribolovi ('Halászok', 1903); Pohresznik ('A keresztfiú', 1909); V osztannyij lavci ('Az utolsó padban', 1911); Obrazki z Halickoji Kalifornyii ('Kis képek a galíciai Kaliforniából, 1938). O Gyűjt, kiad.: Tvori ('Művei', 1958). Radó György Kovaljevszkij, Jegor Petrovics (Harkovi korm., Jarosovka, 1809. febr. 18.— Szent-Pétervár, 1868. okt. 2.): orosz író, utazó. Nemesi családból származott; tanulmányait a harkovi egyetemen végezte. Az Irodalmi Alap egyik kezdeményezője, szervezője ós első elnöke volt. A 40-es években az orosz utópista szocialista kör költőivel, később Turgenyevve 1, Nyekraszovval, Gsernisevszkij)el és Tolsztojjal is

közeli kapcsolatba került. Költőként kezdett (Szibirj. Dumi, 'Szibéria. Elmélkedések', versek, 1832), majd megírta első regényét: Petyerburg dnyom i nocsju ('Pótervár nappal és éjjel', 1845). Közzét e t t egy sor értékes útirajzot, egyebek között Afrikáról ós Kínáról. Alakját, életét V. Szinyenko két történelmi regényben is megörökítette. O Gvűjt. kiad.: Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött művei', 1871 —1872). Kovács Árpád Kovaljov, Dmitrij Mihajlovics (Vetka, mogiljovi ter., 1915. jún. 17. —): szovjet orosz költő. Nehéz gyermekkor és küzdelmes ifjúság után j u t o t t el az irodalomhoz. Verseinek gyakori témája az átalakuló társadalom és a természet szeretete. Nyelve rendkívül expresszív. r O Gyűjt, kiad.: Gödi. Izbrannaja lirika ('Evek. Válogatott lírai versek', 1971). B. Fazekas László Kovaljov, Ivan Fjodorovics (Sadrino, a mai gorkiji ter., 1885. ápr. 12. —): orosz mesemondó. Parasztcsaládban született, részt vett az 1. világháborúban, m a j d 1917 u t á n kolhozban dolgozott, később falusi könyvtáros lett. Részletesen kidolgozott, lélektanilag motivált meséinek főhőse a szegónvember, aki eszével és ügyességével eléri célját. O Gyűjt, kiad.: Szkazki I. F. Kovaljova ('I. F . Kovaljov meséi', E . Gofman ós Sz. Minc lejegyzésében, 1941). B. Fazekas László következési valószínűség: annak a valószínűsége, hogy egy értelmes szöveg adott helyén egy meghatározott jel (írásjegy, betű, szótag, szó, szófaj stb.) áll, feltételezve, hogy a megelőző jel ismert. Különböző jelek után következő jel feltételes -+•gyakorisági eloszlása általában különböző. Pl. magánhangzó nagyobb valószínűséggel fordul elő mássalhangzó, mint magánhangzó után. Az egyes betűk is különböző valószínűséggel fordulnak elő a különböző betűk után. Éppen ez a jelenség késztette a 19. sz. második felében A. A. Markov orosz matematikust az orosz nyelv statisztikai vizsgálatára. Kezdetben feltételezte, hogy az egyes betűk következési valószínűsége csak a közvetlenül megelőző betűtől függ. Puskin Anyegin c. költeményének feldolgozása során jutott arra a következtetésre, hogy ez a függőség hosszabb szakaszra is kiterjed. (Legújabb vizsgálatok szerint bármely európai nyelven írt szépirodalmi szöveg esetén a betűk következési valószínűsége legfeljebb a megelőző 15 betűtől függ.) Egymásnak nagymórtékben megfelelő fogalmak vagy jegyek —felsorolása esetén a következési valószínűség növekszik; így t e h á t szoro-

KOVNE san kapcsolódik a lexikális és grammatikái is —feszültséghez. O Nyelvstatisztikai módszerekkel vizsgálják: ennek során a különböző jelek és jelkapesolódások gyakorisági eloszlásait határozzák meg. Készítettek fonémastatisztikát, valamint betűpárok (bigramok), szófajok, szavak, szótagok stb. gyakoriságát m u t a t ó táblázatokat. O A következósi valószínűség függ a szöveg típusától, szerzőjétől, s a korszaktól, amelyben készült. Ezt a tulajdonságot nagyon régen felismerték. Al-Qolqasandí az 1412-ben befejezett 14-kötetes Szubh al-a'Sá c. enciklopédiájában m á r e tulajdonság alkalmazását is említi: Baszra, Kufa, Bagdad nyelvészei a megelőző sz.ban a Korán szavainak és szókapcsolatainak gyakoriságai alapján határozták meg az egyes fejezetek kronológiai sorrendjét. A következósi valószínűség-eloszlás szerzőtől való függése felhasználható ismeretlen vagy kétséges eredetű kéziratok szerzőjének megállapítására is. E vonatkozásban Shakespeare-nek és Dickensnek tulajdonított kéziratok azonosítására tett kísérleteket érdemes említeni. O A következósi valószínűség elnevezés használata nem általános. A matematikai terminológia alapján több szerző az átmenet-valószínűség, vagy általánosabban a feltételes valószínűség megjelölést használja helyette. O {—hírérték) O írod.: Petőfi S. J.: A nyelvstatisztikai vizsgálatok néhány kérdése. Nyelvfeldolgozás és dokumentáció (1967); Nagy F.: Kvantitatív nyelvészet (1972). Nemetz Tibor

Kovinyka,01ekszandr Ivanovics (Ploszka, 1900. jan. 13. — ): szovjet ukrán író. Parasztcsalád fia, 1918-ban a német megszállók ellen, a húszas években a kulákok ellen harcolt, 1922-től 1924-ig szülőfalujának tanácselnöke volt. 1929-től a sajtónál dolgozott. Első elbeszélése 1926-ban jelent meg. Elsősorban humorista, a múlt csökevényeit tűzi tollhegyre, a Berec című szatirikus lapban jelentek meg írásai. O Főbb művei humoreszkgy űj temóny ek: Individualna tehnyika ('Egyéni technika', 1929); Kolektivom podolajemo ('Közös erővel boldogulunk', 1930); Ilumoreszki ('Humoreszkek', 1960); Gsomuja ne szokil, csomu ne litaju? ('Mért nem vagyok sólyom, miért nem repülök?', 1961); Direktivi i korektivi ('Direktívák és helyesbítések', 1965). Radó György

Kovig [kovics], K a j e t a n (Maribor, 1931. okt. 21. — ): szlovén költő, író, kritikus, esszéíró. Diplomáját a ljubljanai egyetem bölcsészettudományi karán szerezte. A Drzavna zalozba Slovenije ljubljanai kiadóhivatal főszerkesztője. O A szlovén expresszionizmus jelentős képviselője. Intellektuális lírájában az élet disszonanciájáról, a harmónia megteremtéséért folytatott küzdelemről, az ősi természet elementáris életéről szól. Adekvát költői kifejezést talál az intellektuális töltésű absztrakttárgyi neoexpresszionista szóképekben. Fordított Rilkét, Traklt, Paszternakot és Éluard-t és egy kötetnyi Ady verset. O Főbb inűvei: Prezgodnji dan ('Túlkorai nap', költ.-ek, 1965); Korenine vetra ('A szól gyökerei', költ.-ek, 1961); Improvizacije ('Improvizációk', költ.-ek, 1963); Ogenj-voda ('Tűz-víz', költ.-ek 1965); Franca izpod klanca ('Franca a hegy lejtőjón', gyermekversek, 1963); Neg bog ne zival (reg., 1965: Tóth F., Sem isten, sem állat, 1972); Tekma (reg., 1972: Gállos 0., Verseny, 1975); Moj prijatelj Piki Jákob ('Barátom, Piki Jákob',

Kovner, Abá (Szevasztopol, 1918. márc. 14. — ): izraeli héber költő és író. A német megszállás idején részt vett a litvániai ellenállásban. Egyike volt a vilniusi gettófelkelés vezetőinek, m a j d egy partizánosztagot irányított. 1945-ben Izraelbe emigrált. Harcolt a brit megszállók ellen, akik rövid ideig be is börtönözték. Éveken át a Héber írószövetség elnöke volt, több izraeli állami és irodalmi díj birtokosa. O Pályafutása a Jung Vilna irodalmi köréből indult. Sajátos ritmusú verseiben a fasizmus okozta tragédia ós az izraeli harcok témái váltakoznak. A függetlenségi háborúban szerzett élményeit és az egykori Zsidó Brigád életét regényben is (Pánim el pánim 'Szemtől szembe', 1954 — 1955) feldolgozta. A Széfer hapartizanim hajehudim ('A zsidó partizánok könyve', 1958) c. tanulmánykötet szerkesztését—kiadását is magára vállalta. O Verseskötetei: Ad lo ór ('Amíg nem lesz fény', 1947); Pridá méhadáróm ('Búcsú a délvidéktől', 1949); Hamaftéah calál ('A kulcs belemélyed', 1951); Admat hahói ('Tengerparti föld', 1961); Mikól haahavót

4 0 Világirodalmi L e x i k o n V I .

mesék, 1972). O Magyarul még: 5 vers (Fehér F., Dudás K , Napjaink éneke, anto., 1967); 1 vers (Szily E., Nagyv. 1973. 3.); 6 vers (Lator L., Nagyv. 1977, 2.). Stanko Janez Kovinyev, Borisz Konsztantyinovics (Marjevka, poltavai ter., 1903. febr. 23. — ): szovjet orosz költő. Első versein Sz. Jeszenyin h a t á s a érződik, de később jellegzetesen proletárköltővó vált — egyebek közt M. Gorkij személyes útmutatására is. Versei a munkásság internacionalizmusát, az osztályharcot éneklik meg agitatív költői eszközökkel. Q Gyűjt, kiad.: Iszkussztvo poljota ('A repülés művészete', 1959). B. Fazekas László

625

KOVUR ('A szerelmek hangjából', 1965); Ahotí ketaná ('Kicsiny húgom', 1970); Lakokat hakecev mofia cd har gerizim ('A ritmusegyüttes megjelent a Gerizim hegyén', 1972). O Irod.: A. Kohén: Szofrim ivrijim bnó zmanónu (1964); S. Shapiro: Aba Kovner, Poóte guerrier (Ariéi, 1971). Raj Tamás Kovtír, Metju Áip; Mathew Eipe Kovoor (átírásváltozat); (Tiruvalla, 1906. febr. 23. — ): malajálam (India) ügyvéd, író. Főként m i n t elbeszélésíró jelentős. O F ő b b művei: Szikandar ('Nagy Sándor', dráma, 1941); Thikondzsa Pennu ('Felserdült leány', reg., 1943); Vazsivilakkuhal ('Utcai lámpák', elb.-ek, 1944); Kutharnbalam ('Családi iskola', esszék, 1946); Bengdlil udé ('Bengálon keresztül', úti., 1948). Major István Kovvadzisz, Aszterisz; Kobbatzés (Kiatosz, 1916 — ): görög író. Jogot végzett, m a j d külügyminisztériumi tisztviselő lett. 1943 és 1947 közt irodalmi folyóiratot a d o t t ki. O J ó verselő, de igazi írói erényei lírai prózájában nyilvánulnak meg: Horiatesz ('Parasztok', 1950) c. regényét a m ű f a j legjobbjai közt t a r t j a számon a kritika. Hameni taxidiotesz ('Eltévedt utasok', 1965) c. kiadott elbeszéléseibe hoszszas angliai tartózkodásának emlékei is beleszövődnek. Papp Árpád Ko wales ki [kovalevszki], Stanislaw (Brwinów, 1918. márc. 16. —): lengyel író. A Varsói Egyetemen jogot végzett, 1949 óta irodalmi munkásságából él. Romantikus hangvételű elbeszéléseiben a külvárosok hétköznapjai elevenednek meg. O Főbb művei: Ambicja ('Az ambíció', reg., 1962); Podmiejska ballada i inne romanse ('Külvárosi ballada ós egyéb románcok', elb.-ek, 1966); Ten chwiejny Iqd ('Ez az ingatag föld', elb.-ek, 1970). O Magyarul: 1 elb. (Kemény F., Mai lengyel elbeszélők, 1952). " Fejér Irén Kowalska [kovalszka], Anna; lánynevén Anna Ghrzanowska: (Lwów, 1903. ápr. 26.—Varsó, 1969. márc. 7.): lengyel írónő. A lwówi egyetemen bölcsészetet hallgatott, első könyve, a férjével, J . Kowalskival együtt írt Gatalina, 1931-ben jelent meg. A német megszállás éveit Lwówban ós Varsóban töltötte, 1945-től 1954-ig Wroclawban lakott s aktívan vett részt a sziléziai kulturális életben. 1954-től haláláig Varsóban élt. O Elbeszéléseiben és kisregényeiben modern realista írástechnikával, tömören ós látszatra egyszerűen m o n d j a el a mai emberek bonyolult problémáit, ábrázolja generációk

ós életformák szembenállását ós óhatatlan súrlódásait. Oltarze (1962: Fejér I., Oltárok, 1965) c. kisregényében a mai lengyel falu életét m u t a t j a be serdülő korú hőseinek lelkivilágán át. Szczelina (1967: Fejér I., Rés, 1970) c. regényében az öregkor szemszögéből nézi a mai Varsó életét, jellemzi a maga nemzedékét, de ugyanakkor a fiatalokat is, a céltudatosakat éa a céltalanokat, a gondolkodókat ós a huligánokat. O Egyéb főművei: Safona ('Szapphó', reg., 1959); Bejdula i paradnice ('Bejdula ós a puccos lányok', vál. elb., 1961); Ptasznik ('A madarász', elb.ek, 1964); Wieza ('A torony', elb.-ek, 1965). O Magyarul még: 1 elb. (Fejér I., Mai lengyel elbeszélők, 1965); 1 elb. (Fejér I., Nagyv, 1966, 11.); Rés (Fejér I., kisreg.-ek ós vál. elb.-ek, 1970). O Irod.: Pályi A.: Hagyomány és profán liturgia (Kritika, 1970, 12.). Kerényi Grácia Kowalski [kovalszki], Wladyslaw; (Paprotnia, 1894. aug. 26.—Varsó, 1958. dec. 14.): lengyel író, újságíró. Autodidakta, a baloldali parasztmozgalom harcosa a húszas-harmincas években. Első regén y é t Gfdop z Marchat ('Marchati paraszt') c. Moszkvában a d t a ki 1930-ban. A német megszállás éveiben a földalatti mozgalom aktív résztvevője, a felszabadulás után az Államtanács tagja, kultúra- és művészetügyi miniszter stb., a néppárt egyik vezetője. O Legismertebb regénye W Grzmiqcej (1936: Baternay B., Falusi élet, 1950) a falusi osztályharc realista ábrázolása. O Egyéb főművei: Rodzina Mianowskich ('A Mianowski-család', reg., 1949); Wino ('Bor', reg.-ek és elb.-ek, 1966); Wybór pism publicystycznych ('Válogatott publicisztikai művek', 1967). Kerényi Grácia KoyS [kojs], Pavel (Ladce, 1932. jan. 8. —): szlovák költő. A társadalom megújhodásáért harcoló és szerelmi tárgyú verseket ír. 1975-ben a Költészet díjával t ü n t e t t é k ki. Kötetei: Hviezdy na zemi ('Csillagok a földön', 1959); Cakám t'a, láska ('Szerelem, várlak', 1963); Srdce ('A szív', 1965); Rozmrazenie slnka ('A n a p elolvadása', 1966); Ukrutná vernost' ('Kegyetlen hűség', 1968); Kol'ko krokov je k Ú8mevu ('Hány lépésre van a mosoly', 1970). O Magyarul: 1 vers (L. Gály O., Ú j Szó, 1968, 64.); 1 vers (Dénes Gy., Ú j Szó, 1978, 36.). Kozacsenko, Vaszil Pavlovics (Novoarhangelszke, 1913. ápr. 25. — ): szovjet u k r á n író. Parasztcsalád fia. A kijevi egyetem filológiai fakultásán tanult, újságíró lett, a 2. világháborúban mint partizán vett részt. Zolota hramota ('Arany-

626

KOZÁK mónyt (Horky dech, 'Forró lehelet') adott ki, 1962-ben megjelent sikeres kisregényében, a Mariana Badvakovában, amelynek cselekménye Kelet-Szlovákiában, falusi környezetben játszódik, egy házasság történetének hátterén a háború utáni társadalmi-politikai változások lélektani vetületeit vizsgálja. Állami-díjjal kitünt e t e t t Sv. Michal ('Szent Mihály', 1971) c. regényének színtere ismét egy szlovák falu, tárgya a szövetkezeti parasztság élete és a kollektív gazdálkodás problémái. O Magyarul: 1 kisreg, (-mond-, Irodalmi Szle, 1975, 2 - 3 . ) ; 1 elb. (Hubik I., Ú j Szó, 1977, 132.). Zádor András

oklevél') címmel elbeszéléseinek első gyűjteménye 1939-ben jelent meg. O Fő témái az ukrán falu élete és a háború. Szalvia (1956) c. regényében morális konfliktusokkal foglalkozik. O Magyarul: Zúg a szél a fák fölött. Jarinka Kalinovszka (reg., Zékány É., 1974). O Gyűjt, kiad.: Tvori ('Művei', 1963). Badó György Kozacsinszkij, Alekszandr Vlagyimirovics (Moszkva, 1903-Novoszibirszk, 1943. jan. 8.): szovjet orosz író. Újságszerkesztőségekben dolgozott, gyermekkorától nehéz betegséggel küzdve, 1937-től jelentek meg elbeszélései. Legjobb műve a Zeljonijfurgon ('A zöld furgon', 1938) c. elbeszélése, melyben egy detektívtörténet keretében sok humorral, mély emberszeretettel, hajlékony, kifejező nyelven ír a polgárháborúról és a banditák elleni harcról. O Gyűjt, kiad.: Zeljonij furgon ('A zöld furgon', elb.-ek, 1957). B. Fazekas László Kezak, Ferdo (Ljubljana, 1894. okt. 28.—Ljubljana, 1957. dec. 8.): szlovén író, publicista. Könyvtáros, m a j d középiskolai tanár volt Belgrádban és Ljubljanában. A Sodobnost c. folyóirat egyik megalapítója (1933), részt vett a Felszabadítási Front megalakításában. A háború után Szlovénia kultuszminisztere, valamint a Novi svet és a Naéa sodobnost folyóiratok szerkesztője volt. O Expreszszionista vers- ós prózapróbálkozásai u t á n közvetlenül a 2. világháború előtt írta meg Peter Klepec c. komédiáját és a Lepa Vida (Szép Vida) c. családi drámáját. Az előbbi Profesor Klepec c. 1949-ben, utóbbi Vida Grant c. 1946-ban jelent meg könyvalakban. Punlka (Leányzó) c. befejezetlen társadalmi d r á m á j á t halála után J . Vidmar egészítette ki. Elbeszéléseit Od vojne do vojne ('Háborútól háborúig', 1952) c. gyűjteményében, emlékiratait a felszabadító háború éveiből pedig Popotoval sem v domovino ('Visszaérkeztem hazámba', 1955) c. jelentette meg. O írod.: J . Vidmar: Ob zadnji drami Ferda Kozaka (GledaliSki list, 1957 — 1958). Anton Slodnjak Kozák, J a n (Roudnice nad Labem, 1921. márc. 25. — ): cseh író, költő, publicista. O A kereskedelmi akadémia elvégzése után tisztviselői pályára lépett. A háború után a kommunista ifjúsági szövetség járási titkára, majd a pártfőiskola t a n á r a volt. Jelenleg a cseh írószövetség elnöke. O 1941-ben egy verseskötetet (Pohledy do okén, 'Ablakba vetett tekintetek'), 1961-ben egy elbeszélésgyűjte40*

Kozák, J u s (Ljubljana, 1892. jún. 26.—uo., 1964. aug. 29.): szlovén író, esszéíró. A bécsi egyetemen történelmet ós földrajzot tanult. A „Preporod" jugoszláv nemzeti mozgalomban való részvételéért 1914-ben egy hónap börtönre ítélik, m a j d egészen 1917-ig a különböző harctereken harcolt. 1918-tól a ljubljanai reálgimnázium tanára. Szerkesztette a Ljubljanski zvon c. folyóiratot (1935 — 1941). A háború alatt mint túszt börtönbe vetették és Olaszo.-ba deportálták. Olasz o. kapitulációja után, 1943-ban partizán lett. A Slovenski zbornik 1945 c. könyv szerkesztője volt, mely a fasiszták szlovéniai rémtetteiről szól. 1946 —1947-ben a Novi svet c. irodalmi folyóiratnak a szerkesztője, majd a ljubljanai Nemzeti Színház igazgatója. O Műveiben sajátos műf a j t teremt azáltal, hogy az elbeszélő próza szövetébe esszé-szerű részeket illeszt. Stílusában gyakran összefonódnak az impresszionizmus, expresszionizmus ós a naturalizmus elemei. Áz 1. világháború előtt írott szatirikus elbeszéléseiben a szlovén nép nemzeti és társadalmi követeléseit vázolja. Az 1918 és 1930 között keletkezett műveiben a régi, patriarkális falusi élet és a városi élet ellentéteit ábrázolja. Stílusa személyes élettapasztalatainak és a családi élet képeinek ábrázoásában vált kiegyensúlyozottá. A társadalmi jelenségek éles szemű megfigyelője és elemzője volt. A háború után a megszállásra, a börtönben és az internáló táborokban folyó életre emlékezik, szocialista realizmussal írja le a falu társadalmi helyzetét a földreform idején, m a j d visszatér a kisemberek sorsának és fiatalkori élményeinek intim leírásához. O Főbb művei: Beli maeesen ('A fehér vörösfenyő', nlák, 1926); Lectovgrad ('Mézeskalácsvár', elb.ek, 1929); Sentpeter (reg., 1931); Blodnje ('Kóborlások', esszék, 1946); Maske ('Álarcok', elb., esszé, útleírás és riportgyűjt., 1949). O Vál. kiad.: Izabrana dela ('Válog a t o t t m ű v e k ' , 1959 — 1962). O Magyarul:

627

KOZÁK 1 elb. (n. n., Jugoszláv elbeszélők, 1950); 1 — 1 nla (Takács M., Híd, 1958, 10.; uő, Magyar Szó, 1958, 243.); 1 nla (Dudás K., Mai jugoszláv elbeszélők, 1960); 1 elb. részi. (Tóth F., A szlovén irodalom kistükre, anto., 1973). O Irod,.: Bozidar Borko: Juá Kozák (uő: Na razpotjih casa, 1962); (mond): Széljegyzet egy kisregényhez (ISz, 1975, 2.). Stanko Janez Kozák, Primoz (Ljubljana, 1929. aug. 11. —): szlovén dráma- és esszéíró. 1955ben szerzett diplomát a Ljubljanai egyet e m bölcsészettudományi karán, egy évvel később pedig a Színművészeti Akadémián. Egy ideig a ,,Triglav-film" dramaturgja, majd a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. Drámái a jelen társadalmi és politikai kérdéseivel foglalkoznak, s ugyancsak aktuálisak modern szellemű filozófiai és irodalmi esszéi is. O Főbb művei: Afera ('Affér', dráma, 1962); Dialogi ('Párbeszédek', dráma, 1962); Kongres ('Kongresszus', dráma, 1968); Legenda o svetem Ghe ('Legenda a szent Cheről', dráma, 1969); Peter Klepec v Ameriki ('Peter Klepec Amerikában', tan., 1971). O Magyarul: 1 drámarészlet (Jaksity Gy., A szlovén irodalom kistükre, anto., 1973). Predrag Stepanovic Kozakov, Mihail Emmanuilovics (Romodan, 1897. aug. 23.—Moszkva, 1954. dec. 16.): szovjet orosz író. Kishivatalnok fia, az 1. világháború végén pétervári joghallgatóként részt v e t t a forradalmi diákmozgalmakban, a polgárháború éveiben a vörösök oldalán harcolt. írói p á l y á j a az Október utáni első nemzedékkel indult, 1922-től jelentek meg elbeszélései, 1924ben Popugajevo szcsasztye ('Papagáj boldogság') címmel m á r gyűjteményes kötet e t is publikált. A húszas években a klaszszikus hagyományokkal új nyelvi, ritmikai és szerkezeti kísérletekkel szembeforduló alkotók közé tartozott. Korai elbeszélésein A. Remizov és L. Andrejev hatása érződik, figurái társadalmon kívüli fizikai és lelki nyomorékok, s ez az élm é n y átsugárzik forradalom-felfogására is. E periódusában született Poveszty o karlike Maksze ('Elbeszélés Maksz törpéről', 1925) c. írása a fehérgárdista kémfőnök és a nyomorék törpe küzdelméről, amely az utóbbi győzelmével ér véget. Későbbi műveiben egyre közelebb került a szovjet irodalom realista fővonalához; a halála után kiadott Krusenyije imperii ('A birodalom bukása', 1956) c. terjedelmes regényében m á r a forradalom előtti négy-öt óv krónikás hűségű ábrázolójaként jelentkezik. O Irod.: K. Fegyin: 628

Mihail Kozakov ós ,,A cárizmus összeomlása" c. regénye (Az író és a kor, 1960). Gerencsér Zsigmond Kozarac, Josip (Vinkovci, 1858. márc. 18.—Koprivnica, 1906. aug. 21.): horvát író. Szegény családból származott. A bécsi Mezőgazdasági Főiskolán tanult (1876 — 1879). Erdész, majd erdőfelügyelő, később főerdósz. Tüdőbeteg volt. 1896-tól szerkesztette a Sumarsíci listet, melyben egy sor szakmai műve jelent meg. O A Hrvatska lipában verseket kezdett írni 1875-ben, aztán főleg elbeszélőprózával jelentkezett. Munkáiban szűkebb hazája, Szlavónia társadalmi, politikai és gazdasági helyzetét m u t a t j a be, ahová a kapitalista viszonyok már kezdenek behatolni. A falusi társadalom rétegeződésót, a megváltozott falusi viszonyok ú j t é m á j á t viszi a horvát irodalomba, moralizáló, oktató hajlammal. Koncepciója legjobban a Mrtvi kapitali ('Holt tőkék', 1890) c. regényében jut kifejezésre, amelyben a ,,holt t ő k e " kifejezés a földtől elszakított embereket és az emberek által elhagyott földet jelenti. Ábrázolásában azonban paradox kettősség mutatkozik, mely a faluban végbemenő társadalmi változások lényegének meg nem értéséből fakad: m i n t a fiatal horvát polgárság előhírnöke a kapitalista gazdasági viszonyok fejlődósóért áll ki, de mint a patriarkális házközössóg egyik utolsó sarja, érzelmileg még ahhoz kötődik. Kozarac mint pszichológiai novellaíró is jelentős (pl. Tri ljubavi, 'Három szerelem'; Mira Kodoliceva). Kiválóak azok a művei, melyek a természettel köt ö t t szoros barátságából születtek, pl. Slavonska §uma ('Szlavóniai erdő'), amely Turgenyev hasonló tárgyú műveit idézi. O Egyéb főművei: Priée djeda Nike ('Niko bácsi meséi', elb.-ek, 1880); Medju svijetlom i tminom ('Világosság és sötétség között', reg., 1891). O Gyűjt, kiad.: Male pripovijesti ('Kis elbeszélések', 1905 —1911); Sabrana djela ('Összegyűjt ö t t művei', 1934-1941); Djela ('Művek', E. Stampar tan.-ával és teljes bibliográfiával, 1950). O Irod.: Ivakié: Knjizevni rad J . Kozarca (1907); M. Savkovió: L'influence du róalisme frangais dans le román serbocroate (1935); K. Georgijevié: Studije i ogledi (1952); J . Badalic: Odrazi ruske knjizevnosti kod hrvatskih pisaca (1954). Milorad Zivancevic Kozarcanin [kozarcsanin], Ivo (Bosanska Dubica, 1911. okt. 14.—Zágráb, 1941. febr. 4.): horvát költő, író, kritikus. E g y szerencsétlenség áldozataként halt meg fiatalon. O Hőseit gyakran végletes szenvedély űzi, hangjában naturalizmus ós szentimentalizmus keveredik. írásainak

KOZEP gyakori alakja a magányos, városi ember. O Főbb művei: Mati ceka ('Vár az anya', nlák, 1934); T u d j a zena ('Az idegen aszszony', reg., 1937); Sam covjek ('Az ember egyedül', reg., 1937); Mrtve oői ('Halott szemek', versek, 1938); Tihi putovi ('Csendes utak', nlák, 1939). DraSko Bedjep közbeékelés; közbevetés-, közbeszúrás-, interpositio; parentheszisz; parentézis: a közlés folyamatát megszakító egy vagy több szó, kifejezés, (-»-adjekció) mondattöredék vagy egész mondat (parentézis). Szerepe a mondanivaló megvilágítása, kiegészítése, részletezése vagy indoklása, állásfoglalás nyilvánítása, érzelemkifejezés stb. Az összefüggő részek szétválasztása, a folytatás elodázása feszültséget kelt. Ennek mértéke a hiányzó rész hírértéké tői és a közbeékelés hosszától függ. „Édesanyám, sajnos, most nem foglalkozhat ezzel az ügygyei"; „Rengeteg víz az — mondta —, hogyan is fér el a gödrében. — Merengőn bámult a levegőbe, akár ha most is látná a tengert, ott fent valahol a vándorló felhők között, a kék azúrban. — Rengeteg víz — hajtogatta —, én talán a közelébe se mernék menni." O A társalgásban az élénk gondolat- és hangulatváltás jele: „Képzeld, a fiú — milyen aranyos gyerek! — utána ment vidékre." A szépirodalomban a kifejezés, árnyalás hatásosan alkalmazott eszköze, különösen a zárt mondatformát feloldó modern prózában: Kaffka Margitnál a magatartásváltás váratlan hirtelenségét jelzi: „(A pap) Hirtelen és görcsös szorítással átfogta (a színésznő) csodálatos vállait, szájon csókolta önmagából kifordult lélekkel egy mindentől független percben. A következő pillanatban — de nem, még ugyanabban — mondott valamit, egészen jelentéktelent, természetes ós nyugodt hangon" (Csonka regény). A modern líra az izgalom, nyugtalanság, zaklatottság érzékeltetésére gyakran él a közbeékelés eszközével. Ez gyakran a világkép széttöredezettségére utal (pl. Szabó L.). Érdekes azonban, hogy a közbeékelés az élőszó lazább, oldottabb szerkezetót felidéző anekdotázó prózában is szerephez jut. (H. Heine, Sterne, Mikszáth, Veres P.) O A hivatalos szövegekben a félreértés megelőzésére szolgál: „ E rendelet hatálya kiterjed a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre. . . (a továbbiakban: termelőszövetkezetek), valamint — a 16. §-ban foglalt keretekben és eltérésekkel — a termelőszövetkezeti csoportokra, egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetekre (termelői szakcsoport, szakszövetkezet, mezőgazdasági társulás, falusi ifjúsági szövetkezet) és a hegyközségekre." Mint a

példából láthatjuk, egy mondatot t ö b b közbeékelés is megszakíthat: ez különösen a hivatalos nyelvben igen gyakori. O A publicisztikában sokszor a kommentátor véleményének, célzásainak a kifejezésére szolgál: ,,. . . h a sikerül meghosszabbítani a biztonsági egyezményt, akkor Okinawa visszakerül japán közigazgatás alá. H a nem sikerül, akkor — úgymond, a csendesóceáni térség védelme érdekében — az amerikaiak bizonyára kénytelenek lesznek megőrizni a sziget jelenlegi státusát." O A tudományos szövegben a tárgyi pontosság és szabatosság eszköze: „Á valóság ábrázolása — az úgynevezett teljes, tagolt (kéttagú) mondatokban — mindenekelőtt az alany és az állítmány (az alanyi rész és az állítmányi rész) közti predikatív viszonyban fejeződik ki. . ." — A közbeékelés írásban rendszerint zárójellel vagy gondolatjellel történik. Élőszóban a szünet és a mélyebb hangfekvés érzékelteti. O (még —hiperbaton, eltolás, feszültség, adjekció) Szende Aladár í közbeszúrás: —közbeékelés közbevetés: —közbeékelés közei-byöshi:

—kusa-zöshi

közéleti költészet: —politikai

költészet

Közép-Afrika irodalma: Közép-Afrika 1960. aug. 13-án nyerte el függetlenségét, addig francia gyarmat volt. Területe 622 984 km 2 . Lakossága 1 640 000 fő (197l-es becslés). Hivatalos nyelve a francia ós a szango (ez az ország tehát azon kevés afrikai államok közé tartozik, ahol egy honos nyelv a hivatalos nyelv rangjára emelkedett). A lakosság túlnyomó része az ún. ubangi-sari (az Oubangui- és a Chari-folyóról) nyelveket beszéli (ezeket újabban az adamavai nyelvek közé sorolják). E nyelvek közt a kölcsönös megértés esete nem gyakori, s egymás közti rokonságuk is kétes. Leginkább a banda, a bondzso (ngbaka) és a gbaja (mandzsa) nyelveket beszélik; ide tartozik a gbandi (ngbandi) nyelv is, amelyet túlnyomó részben Za'fre-ban beszélnek (egyes gbandi nyelvjárásokból alakult ki a szango, amely mint közvetítő nyelv is általánosan elterjedt). Az ubangi-sari nyelvű lakosságon kívül kisebb számban más nyelvű nép is él az országban: zande, fülbe, hausza stb. O E nyelveken írásbeliség alig alakult ki, tulajdonképpen a szangót is csak az élőbeszédben használják, a gyakorlatban kevesen írnak r a j t a s akkor sem irodalmi célzattal. E nyelveket egyébként is csak nemrég kezdték el tudományos igénnyel leírni. O A lakosság túlnyomó része (kb. 80%-a) az ősi természeti vallások híve, 629

KOZEP az iszlám kevéssé terjedt el, a kereszténység a missziók révén valamivel erősebb. O A helyi nyelveken csupán népköltészeti hagyományok élnek, a mindennapi életet megjelenítő szokásdalok mellett megtalálhatók az ünnepi alkalmak (pl. beavatás) és a titkos társaságok rituális énekei is. O Az irodalmi életnek még nem alakultak ki szervezett formái. O A csekély számú író francia nyelven alkot ós külföldi kiadóknál keres megjelenési lehetőséget. A legjelentősebb közülük P. M. Bamboté, több verseskötetet és elbeszélést írt. Történelmi témák felé forduló költő M. Samboté és színpadi szerző B. B. Sianga. O Irod.: P . Knox: Gbaya traditional literature (Abbia, 1967, 17 — 18.); J . Hilberth: Les Gbaya (1962). Keszthelyi Tibor közepes epika: —epika középfajú dráma: színpadi műfaj, színjátékforma. A színjátéknak a tragédia ós a vígjáték közé eső formája. A mai színházi gyakorlatban kevésbé használt elnevezése, helyette általánosabb értelemben (de helytelenül) vett dráma, ill. színmű kifejezés t e r j e d t el. O Voltaképpen az arisztotelészi drámaelmélet értelmében nem „tiszta", „kevert" forma, s ily módon a klasszikus dramaturgiában nincs létjogosultsága, noha már a klasszikus görög drámában is előfordul ilyen „ k e v e r t " formájú színjáték (Euripidész). Elterjedése a polgári dráma létrejöttéhez kapcsolódik. Korai előzményei fellelhetők a spanyol aranyszázad drámaíróinak számos — általában comédia néven említett darabjában, Shakespeare ós az Erzsébet-kori színház íróinál, s néhány teoretikus szerint Moliére sötétebb színezetű vígjátékaiban, közvetlenül azonban a polgári drámához, ill. annak kezdeményeihez (comedy of manners, comédia larmoyante) kötődik. Elméletét Diderot, m a j d Lessing körvonalazza, s maga a forma a 18. sz. végén, a 19. sz. elején elsősorban a német színpadokon bontakozott ki, s hazánkba is német közvetítéssel került. A felvilágosodás szülötte, virágkora a romantikus színház idejére esik. Történelmi fejlődés hívta életre, alaphangja ezidőtt a felvilágosult polgárság életérzését fejezi ki. O Tematikája rendkívül szerteágazó. A 19. sz.-ban igen gyakori a nemzeti öntudat ébresztő történelmi tómák összefonódása a középfajú dráma formájával, melyekben azonban már nem a törtónelmiség dominál, hanem a polgárság világszemlélete fejeződik ki. A klasszikus tragédia hagyományai ötvöződnek a felvilágosodás, a romantika eszményeivel, s ily módon a főúri hősök csak630

úgy a nép szabadságvágyának képviselőivé válnak — pl. Schiller műveiben —, m i n t az igazi népi hősök (Az orléansi szűz, Teli Vilmos stb.). O A francia középfajú dráma diadalútja szorosan egybefonódik a romantikus színház A. Vigny ós különösen V. Hugó híres Cromwell-drámájának előszavában lefektetett törekvésekkel, s teljes fegyverzetben való megjelenését — látványos irodalmi harc keretében — Hugó Hernani c. drámájának 1830-as bemutatója jelzi. A francia középfajú drámában a 19. sz. közepére mindinkább visszaszorulnak a történelmi témák, s helyüket a fiktív történeteket feldolgozó, prózában írott ós a valóság feltótlen illúzióját keltő társadalmi problémák, leggyakrabban a szerelem, a házasság ós nem utolsósorban a karrier kérdései foglalják el. Ebben az időben válik fogalommá a „jól megcsinált darab", az ún. francia dramaturgiai technika, mely a maga korában — ám sokszor még m a is — puszt á n kivitelezési, de igen gyakran öncélúvá váló bravúros megoldásaival, igénytelen — többnyire pusztán szórakoztató témavilágával — hatalmas közönségsikert arat o t t E . Seribe, V. Sardou, a fiatalabb A. Dumas stb. színműveiben. O A realitáshoz való közeledés s egyre élesedő társadalomkritika jellemzi a középfajú dráma oroszo.-i fejlődését, melyet a 19. sz. második felében — az orosz társadalom hivatalnok- ós kereskedővilágának, ill. a nemességének mélyre ható bírálatával — Osztrovszkij ós Osehov művészete reprezentál. O Igen erősen h a t o t t a kortársdrámairodalomra ós ú j lendületet adott a középfajú dráma fejlődésének Ibsen munkássága. Az ő drámáinak középpontjában nem egyes társadalmi rétegek, hanem a polgári társadalom intézményrendszerének, alapvető erkölcsi ellentmondásainak kíméletlen leleplezése áll, azoknak az „éltető hazugságoknak" tollhegyre tűzése, amelyekbe a polgári társadalom szükségképpen kényszeríti az egyént. Ars poétikája, hogy „meghökkentő kérdéseket" tegyen fel a nézőknek, s a válasz megadását őrájuk magukra bízza. Művészetének hatása — bizonyos mértókig — G. B. Shaw életművében ól tovább, ahol a színművek cselekménye szint e lényegtelen, s a társadalomkritika az eszméket képviselő hősök szellemes paradoxonharcában realizálódik. O A látszat és valóság közötti ellentétre épülnek Pirandello középfajú drámái, amelyeknek középpontjában a társadalom által szerepjátszásra kónyszerített — s az ón ós a szerep közötti feszültség által tragikus helyzetbe kerülő — ember áll. O A 20. sz. elején a középfajú dráma fejlődésére a

KOZEP naturalizmus és az avantgarde számos irányzata nyomta rá bélyegét, s egyben kitágította a m ű f a j kereteit — s a túlzásoktól eltekintve — a társadalmi dráma általánosabb kategóriájához közelítette a formát. Ekkor kezdődött az a folyamat, mely napjainkra a középfajú dráma elnevezést száműzte a színpadról (s a közhasználatból is), mert elmosta a — kezdetben is elég bizonytalanul körvonalazott és mind célzatában, mind irányzataiban, mind tematikailag — igen sokszínű, heterogén forma legtágabban értelmezett kereteit is. O Drámatörténetileg a színpadon megjelenő táj-, ill. rétegnyelv (G. Verga, S. O'Casey, Móricz Zs., E . de Filippo stb.) a naturalizmus hatását képviselte, csakúgy, mint a tematikájában és társadalomszemléletében ehhez az irányzathoz kapcsolódó G. Hauptmann, ill. a szocialista-realista M. Gorkij középfajú drámái. O Az impresszionizmus, szimbolizmus és szürrealizmus (—még impresszionista színház, szimbolista színház, szürrealista színház és film) szintén nyomot hagyott a középfajú dráma fejlődésén, részint tematikailag, részint formailag (sajátos költői dikció). Ez a fejlődés követhető nyomon M. Materlínck, H . von Hofmannsthal, P . Glaudel, J . Giraudoux, F. García Lorca stb. színműveiben. O Az expresszionizmus és & futurizmus (E. Toller, Majakovszkij stb.) már teljesen megszüntette a középfajú dráma elnevezését, s vegyes m ű f a j ú elemeket ötvöző drámai műveknél azóta is már maguk az írók is megkerülik a m ű f a j i megjelölést, ill. maguk alkotnak sajátos műfajelnevezéseket („tündéri tragédia, lírai ballada, szörnyű komédia" stb.). O {—dráma, színjátéktípusok) O írod.: Névy L,: A drámai középfajok elmélete (1873); Szigligeti E.: A dráma és válfajai (1874); Lukács Gy.: A modern dráma fejlődésének története (1911); E . Ermatinger: Die Kunstform des Dramas (1913); J . Gassner: The Theatre in our Times (1954): uő.: Form and Idea in Modern Drama (1956); S. Melchinger Modernes Welttheater (1956); P. Szondi: Theorie des Modernen Drama (1956);B.: H . Clark: EuropeanTheories of the Drama (1959); E. Franzen: Formen des modernen Dramas (1961); A. Nicoll: The Theatre and Dramatic Theory (1962); G. E. Lessing: Laokoón. Hamburgi dramaturgia (1963); Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1965); R. Münz: A dráma lényegéről (1965); Hermáim I.: Vászon és függöny (1967); H. Markiéwicz: Az irodalomtudomány fő kérdései (1969); Fodor G.: A polgári dráma ós a drámaelmélet kezdetei (MFilSz, 1969, 2.). Muzslay László

középfelnémet irodalom: —német irodalom középkomédia: —attikai komédia, görög dráma középkori irodalom; medievális irodalom: A középkor az európai társadalmi fejlődésnek az ókor és az újkor közé eső szakasza. A marxista történetírás lényegében a feudalizmus korszakát érti r a j t a , s ebben az értelemben kezdetét a feudális termelési mód általánossá válása jelenti, a m i az 5. sz.-ra tehető; végét, s egyben az újkor kezdetét az angol polgári forradalom kezdetének időpontjához szokás kötni (1640), megjegyzendő azonban, hogy sok európai országban a feudalizmus a 18 —19. Sz.-ban is továbbélt. Számos más periodizáció is elterjedt, ezek közül nevezetesebb a középkor kezdetét Krisztus születésének (időszámításunk kezdetének) évére, ill. a római birodalom bukásának időpontjára (476) tevő felfogás; végét sokan Konstantinápoly elestéhez (1453), Amerika felfedezéséhez (1492), ill. a német reformáció fellépéséhez (1517) kötik. O Aminthogy a korábbi szakirodalomban elterjedt felfogás a feudális termelési mód fogalmát is igyekezett kiterjeszteni az Európán kívüli társadalmi fejlődésre, a középkorét is gyakran rávetítik az afrikai, ázsiai, amerikai fejlődés időben megegyező szakaszaira. E terminológiai megoldásnak az ú j a b b kutatások fényében teoretikus alapja nincsen. O A középkori európai irodalom egyik fŐ jellemvonása a nemzetközi jelleg uralkodó volta a nemzeti sajátosságok fölött. Ennek oka az, hogy a nemzeti nyelvek fejletlensége miatt irodalmi nyelvként főként a latint használták, e korszak irodalma tehát a —latin irodalom égisze alatt fejlődik. Elsősorban a —vallásos irodalom latin, amelynek speciális formája ekkor a —kolostori irodalom. Az európai műveltség addig is meglevő két komponenséhez, az antik és a kereszt é n y hagyományhoz azonban a barbár hagyomány is társult, s ez a —hősepika révén jelentősen befolyásolta a —lovagi irodalom, a feudális —udvari irodalom alakulását. A jobbágyság szellemi kult ú r á j a mindvégig a —folklór keretei között m a r a d t , a vándor —dalnokok, —jokulátorok, és az írástudók, diákok, klerikusok azonban egy népközeli, realisztikus, sajátos hivatásos irodalmat teremtettek (—diákirodalom, vágánsköltészet). A polgárság térhódítását jelzi a —novellaiToásXom fellendülése, a —chantefáble és a —fabliau elterjedése, szerepe azonban a 14. sz.-ig inkább a közönségé vagy — alkotókónt — a lovagi kultúra mintáinak utánzójáé (—mesterdalköltészet, retorikusok)-, a pol631

KOZEP gári irodalom valódi kibontakozásának korszaka a középkor legvégére, a -»-reneszánsz és a —klasszicizmus idejére esik. O Stílusirányzatok tekintetében a középkor kezdetét a művészettörténet a preromantika néven emlegetett, egymástól elszigetelt, stilárisan divergens jelenségeket tartalmazó időszakkal kezdi; a legfontosabb, előremutató törekvés ezen belül a —•Karoling-reneszánszé. A 11 — 12. sz.-ban az építőművészetben, képző- és iparművószetben egységes stíluskorszaka romanika, ennek irodalmi megfelelőjéről nemigen beszélhetünk. K i m u t a t h a t ó viszont a —gótika jelenléte a szépirodalom területén is, aminthogy a késői középkor uralkodó stílusai (—reneszánsz, barokk, klaszszicizmus) is rendelkeztek erőteljes irodalmi hatással. O (-^korszak) O Irod.: M. Clédat: Chrestomathie du Moyen Age (1907); J . Goodspeed: A History of Early Christian Literature (1941); Kecskés P.: A középkor esztétikája (Esztétikai Szemle, 1942); Angyal E.: Udvari kultúra, udvari költészet (1944); E. Bruyne: L'esthótique du Moyen Age (1944); uő: Études cl'esthétique médiévale (1946); Szerb A.: A világirodalom története (1957); Mezey L.: Deákok és lovagok (1961); A magyar irodalom története (1. köt., 1964); A. Hauser: A művészet és az irodalom társadalomtörténete (1968); Marosi E.: A középkori művészet világa (1969); Tőkei E.: A társadalmi formák marxista elméletének néhány kérdése (1977). Angyal Endre középkori színjáték: a középkor drámatörténeti eseményeinek, dramaturgiai, drámaesztétikai, m ű f a j elméleti, színházés színpadtechnikai törekvéseinek összessége. O A középkor a római birodalom bukásától a —reneszánszig tartó időszak, az 5. sz.-tól a 14 — 15. sz.-ig t a r t o t t ; a kora középkort a 9 — 10. sz.-ig lehet számítani. E z t követően az alapvető feudalisztikus társadalmi rendben megindult a városok — s ezen belül a polgárság, a városi plebejus rétegek — kialakulása, s a kibontakozó árutermelés, kereskedelem mellett kiéleződnek a társadalmi ellentétek, élesedik az antifeudális osztályharc: az az idő a késői középkor. O A középkor kultúrájának, ideológiai, művészeti — s így színjátóki — törekvéseinek (az egyes színjátékformák rendkívüli változatossága ellenére) meghatározója a vallásos ideológia korlátlan és feltétlen uralma volt. ,,A középkor egészen nyers talajból sarjadt. Az ókori civilizációt, az ókori filozófiát, politikát és jogtudományt mindenestül száműzte, hogy mindent elölről kezdjen. Az egyetlen, amit a letűnt világból átvett,

a kereszténység volt, meg félig néhány lerombolt, civilizációjából kivetkőzött város. Ennek eredményeként — m i n t minden szellemi fejlődés kezdeti fokán — a papok ragadták magukhoz a szellemi fejlődés monopóliumát és ezzel az egész művelődés lényegében teológiai jellegűvé v á l t " (Engels). A művészet — s ez igen fokozottan vonatkozik a színjátókra — teljesen az egyház befolyása alá került, bár a szigorúan vallásos tartalom mindig t a k a r t — különösen a késői középkorban — világi törekvéseket is, a „hivatalos művészet" alapvetően vallásos jellegű maradt. A klasszikus emberközpontú világnézet — bizonyos mértékű — továbbélését csak a népművészet, később a kialakuló lovagi költészet, vagánsköltészet stb. biztosította. A középkori színjátékra is jellemző ez a kétarcúság: két uralkodó színjátéki-dramatikus vonulata a —vallásos színjátékok ós a népi színjátékok-, ezekhez járul a késői középkorban kialakuló — már csak részben vallásos meghatározottságú — —confrérie-k működése, valamint a —vásári komédia, a —didaktikus színjátékok, a —vitaszínjátékok színes, a morálist sokszor vaskosgúnyos népi humorral ötvöző ->- vándorkomédiások (jongleur, histrio, minstrel, regös stb.) egyszemélyes, ill. (nemegyszer egyetlen személy előadásában) —kétszereplős színjátékai. Lényegében az ezekhez a műfajcsoportokhoz tartozó — műfajilag igen gazdag — dramatikus-színjátékos formák határozták meg a középkori színjáték leglényegesebb területeit is. A kor skolasztikus vallásos ideológiájától szabadulni akaró, az élet örömeit igénylő ember cselekvósvágyának tulajdonítható, hogy a korszak által kiátkozott, s legtöbbször ostorozott színjáték nem sorvadt el, sőt minden nehézség és üldöztetés ellenére — ha gyakran vallásos vagy félvallásos formában is — dramatikus formák, a játékosság színes és gazdag kavalkádját von u l t a t t a fel. Az egyházatyák, s különösen Szent Ágoston megtiltja a művészetek élvezetét, tagadja a népi művészet létét, elvet minden —mimetikus művészetet, az ördög játékának bélyegez minden zenés-ónekes-táncos játékformát. Alcuin romlásba döntőnek, pokolra vivőnek t a r t minden vándorkomédiás, histrio (-*móg dalnok) s egyéb félhivatásos-nópi játékos produkciót. Ágoston egyébként — keresztény szempontból bírálva — elveti a meghamisított és skolasztikusán újraértelmezett Arisztotelész —katarzisra alapozott tragédiaelméletét (—tragikum), mivel szerinte nem egyeztethető össze a felebaráti szeretettel a mások tragikus sorsa felett érzett részvét, mert erkölcstelenség az,

KOZEP ha valaki katartikus élvezetet érez mások szenvedése láttán. A skolasztika legnagyobb képviselői közül egyedül Aquinói Szent Tamás volt az, aki a szépséget nem kapcsolta közvetlenül össze az istenfogalommal (jórészt a neoplatonisták, kivált Plótinosz esztétikájára támaszkodva részletesen foglalkozott a szépségeszmény esztétikai értelmezésével), ám a népi művészet alkotásait — a népi színjátékokat is — ő is kirekesztette művészetelméletéből, h a egyáltalán a középkorban lehet esztétikai értelemben művészetelméletről beszólni; helyesebb talán a művészet filozófiai-teológiai elvek szerinti megítélésének rendszerét említeni. Ebben a rendszerben a művészet mindig az érzéki, a virtuális szépségideállal szembeni bizalmatlanság szférájában marad, akkor is, amikor a vallásos hit szolgálatában áll. O A vallásos színjátékoknak a középkorban igen sok formája, műfaja alakult ki. Alapjuk általában a trópus, a templomban a szentbeszód során megelevenített dramatikus példázat, a kora középkori Itáliában —commedia spirituális összefoglaló néven emlegetett templomi színjátékok, melyek kezdetben k é t egyházi „szereplő" latin nyelvű s alig p á r mondatos dialógusából álltak, később nemzeti nyelvű több szereplős, hosszabb jelenetékké alakultak, m a j d — kiszorulva a templomból (legtöbbször a templom előtti térre, ill. a téren készített emelvényre) — kiindulópontjává váltak a kor legnépsze rűbb — s nemegyszer még m a is elő adott ^passiójátékainak, —misztérium, játékainak, moralitásainak. Ezeket gyak ran több napon át játszották, cikluson ként adták elő (Ghester-Gycle, York-ciklus. Townsend-ciklus stb.), későbbi fejlődésük során előadásukra — már nemcsak vállá sos jellegű (félhivatásos) szervezetek confrérie-k (Basoche, Gonfréres de la Bassion, Passionsbrüder stb.) alakultak s ősei lettek a — már/arce-okat, sotie-kat vidám-gúnyos jeleneteket előadó késői középkor végi (a reneszánsz világába átve zető) társulatoknak (Enfants sans Soucí Gálants sans Souci, Confrérie de Sots stb.) A középkori vallásos színjátékok igen sokszor egy-egy ünnephez, ill. ünnepkörhöz csatlakoztak, legjelentősebbek a —karácsonyi játékok, ill. a —betlehemes játékok, a —húsvéti játékok, a pünkösdi játékok. A játékok más csoportja ó- vagy újtestamentumi történetet v e t t cselekménye alapjául, így jöttek létre a —bibliai drámák. Jelentős szerepük volt — kivált a középkor végén — a katolikus ós a —protestáns iskoladrámáknak. A szentek életéből vett epizódokat jelenített meg a —legendajáték, az ebből fejlődő itáliai rappresen-

tazione sacra, ill. a martirio. Népszerű — hazánkban is elterjedt — m ű f a j volt a hosszan virágzó „dicséret", a devozione-, Az Ibériai félszigeten elterjedt az epistola farcita, az autó sacramental, előzménye, a juegos de escarnio, s az itáliai lauda sacra megfelelője, a —loa, mely kezdetben előjátékként került bemutatásra, később önállósult, m a j d — a legtöbb vallásos műfajhoz hasonlóan, amely n e m halt ki — elvilágiasodott. A 15. sz.-ban élte virágkorát a didaktikus-filozofikus-allegorikus jelenet, a momos. A francia műfajok közül legjelentősebbek a créches parlantes, a mystéres, ill. a mystéres mimes, a diablerie. Az angol vallásos színjátékok között említésre méltóak a miracle és a morality play, valamint a mistery, a carol, az easterpiece, a morál interlude és a noél. A középkori német, ill. németalföldi ismertebb formák: Fronleichnamspiel (—úrnapi játék), a mesterdalnok-szinjátszás, s a hagyományos passiók, s az Európaszerte elterjedt Heródes-játék, háromkirály-játék-, sok vallásos elemet tartalmazott kezdetben a rederijker-kamarák előadásában elvilágiasodott abele spelen és a speel van sinne is. A középkorban igen elterjedt bolondünnepek (—még bolondirodalom) dramatikus játékai (féte des fous, fiesta de locos, feast of fools) szintén sok vallásos elemet tartalmaztak, de világi, népi hangvételükkel — csakúgy, m i n t a passiók, misztériumok, moralitások szüneteiben előadott közjátékok, ill. befejező utójátékaik — melyek vaskos népi humora m á r túlmutatott a vallásos jellegen — átvezetnek a középkori színjáték másik meghatározó vonulatához, a népi színjátékok világába. O A népi színjáték a —színjátéktípusok legősibb és legnépesebb csoportja. Felöleli mindazokat a részben vagy egészben dramatikus, dialogikus megjelenítésű cselekményeket, mimézist, amelyeket általában nem hivatásos vagy fólhivatásos előadók jelenítenek meg. A középkori színjáték rendkívül gazdag a népi színjátszás formáiban — noha általánosan üldözésnek kitéve —, ez az ősi, a klasszikus wímoszhagyományból táplálkozó forma soha nem válhatott a középkori színjáték meghatározó elemévé, mégis mindig és mindenütt együtt élt és fejlődött a vallásos színjátékokkal. A népi színjátékok többnyire nem irodalmilag rögzített vagy nem rögzített formákban, valamilyen alkalomhoz kapcsolódtak. Sokféleségük, gazdagságuk, s az általuk gyakorolt erős hatás miatt elkülönítésük az egyéb színjátéktípusoktól igen nehéz, s a középkori színház vonatkozásában

633

— legalábbis — megoldhatatlan és céltalan. Hiszen egy sor — alapvetően népi

KOZEP Bzínjátókforma — öntudatlan vagy tudatos célzattal vallásos jelleget ölt fennmaradása érdekében, s ezáltal úgy összefonódik a vallásos színjátékokkal, hogy eredeti népi ihletése csak előadása, ill. — egyes fennmaradt esetekben a szöveg elemzése — során derülhet ki. O A polgári drámaesztétikának azt az állítását, hogy mindenféle színjátszás alapjaiban véve vallásos, rituális eredetű, a mai, modern színházesztétika már megcáfolta, az azonban kétségtelen, — a m i n t azt a korunkban folyó fejlődő irodalmak vizsgálata igazolta —, hogy a dramatikus formák, s így a népi színjátékok kialakulására ható t á r sadalmi tudatformák gyakran differenciálatlanul jelentkeznek, s a vallásos rítusok a népi színjátékos formákban is realizálódnak. 0 . Éberle szerint azonban a „világi színház, a mímus — i t t a népi színjáték — régibb a vallásos színjátéknál. Nem állja meg a helyét az, hogy mindenfajta színjátszóművészet a kultuszból származik. A színjáték régibb, mint bármely kultusz; mert a színjáték annak a művészete, hogy mimikus, epikus és akusztikus eszközökkel fejezzük ki magunkat. . . " A középkori népi színjáték az ókori mímoszhagyományra épült: „A mímosz a közösség értékrendjét t a r t j a mércének, éppen ezért torzításai, gúnyolódása, karikatúr á j a , társadalomkritikája a közösség felől, annak az egyetértésével fogalmazódik meg. E kritika részben a ,,í>helytelen« ellen irányul, de minden olyasmi ellen is, ami idegen, ami kívül vagy felül van azon. A középkor népi színjátszásának sokszor csupán a kacagtatás a célja, de sokszor helyet kap benne mélyebb indulat is: megvetés, gyűlölet, sőt istenkáromlás. Mindig az élet oldalán álló hőse halhatatlan, veresége ellenére is feltámadó népi hős. . . Érzékeny és azonnali reagálással figyel fel mindenre: ez az azonnaliság elvi alapja a rögtönző dramaturgiájának. . . Semmi sem »szent« előtte, s így állandóan szálka mindenki szemében, aki bármit is »szentesíteni« a k a r " (Székely Gy.). Az elmondottak minden — az ősi mímoszhagyományon alapuló — színjátékformár a jellemzőek, s a legtöbb esetben érvényesek a vallásos elemekkel összefonódva kialakult népi színjátékformákra is. O A középkori színház népi, félhivatásos, ill. hivatásos előadók által eljátszott színjátékainál, jeleneteinél — a többi színjátéktípushoz hasonlóan — egy, a valóság minél több szempontját érvényesítő komplex vizsgálati módszer kialakítása indokolt. A klasszikus mí moszhagv ománytól kezdve a népi színjáték — a középkor sokszor adminisztratíve tiltó — rendelkezései ellenére csorbítatlanul élt

ós fejlődött tovább. Színháztudományi, színháztörténeti szempontból nézve — s ellentmondásait figyelembe véve — egyike a dramatikus-játékos időszakok leggazdagabbikának. Sokszerűsógének érzékeltetésére szükségesnek tűnik a legelterjedtebb műfajok nyelvterületenkónti összefoglalása, ismertetése. Alapjaiban véve népi színjátszás volt a klasszikus görög —dalnokok (aiodosz, rhapszodosz) tevékenysége. Működésük nyomán alakult ki a —mímosz (a latin mimus), s ez a mímoszhagyomány hangvételével, típusaival (állandó, egy-egy jellemet, emberi m a gatartást alakító, ábrázoló szereplőivel) töretlenül ólt tovább a népi színjátszásban egészen a commedia deU'artén á t vógülis „magas irodalomba" emelkedő moliére-i, s utóbb a —polgári drámáig. A —realista színházi törekvésekig voltaképpen — bár történetileg kimutathatatlanul — ez a hagyomány alakította ki a 19. sz. vége, 20. sz. eleje hagyományos szereptípusait, s — bonyolultabb formában — a darab dramaturgiai felépítését. A népi műfajok soraiba tartoznak a népi siratóénekek (—planctus), de nem lenne teljes a kép, ha nem lehetne említeni a féktelenül vidám homorú —karneválokat, —farsangi játékokat (-»móg Fastnachtspiel), mely a német —mesterdalnok színpad mellett a késői középkor egyik legnépszerűbb műfajává lett. A francia nyelvterületen az Itáliában hódító commedia delVarte mellett igen kedvelt m ű f a j volt a villanelle, a harlequinade, mely — noha sokszor vallásos motívumokkal töltődött — alapvetően népi jellegét mindvégig megőrizte. Franciao.-ból ós Itáliából indult ki s t e t t szert európai népszerűségre a —vitaszínjátékok hatalmas csoportja (pl. chanson á personnages, chanson de la mal-mariée, jeu, focs florals stb.). A népi színjátékokban nagy szerep j u t o t t a látványos —felvonulásoknak (monstre, parade, trionfo stb.). Mindezek a játékok, melyek kezdetben egyszemélyes vagy —kétszereplős színjátékok voltak, egyre világibb és népiesebb hangvételükkel jelentősen hozzájárultak a —reneszánsz és barokk színház, később a —rokokó színház, valamint a —polgári dráma kialakulásához. O A középkori színjáték gazdagságát színezi a —didaktikus színjátékok tanító (a kor filozófiai kérdéseiből táplálkozó) sokszínűsége, valamint a népi felelgetős példáján kialakult -vitaszínjátélcok népszerűsége. Ezek a színjátókformák azonban — végső kiteljesedésükben — már a reneszánsz világába vezetnek. O Esztétikai szempontból a középkori színház korántsem nevezhető egységesnek, de az a dramatur-

KOZEP giai, drámaelméleti hagyomány, amelyet nemcsak az őt követő korszakokra, hanem a 20. sz.-i drámára hagyott, korántsem mondható kevésnek. Igazi értékek és értéktelenségek rendszeréből alakult, s valódi, a népi színjátszáshoz tartozó gazdagságát sikerült átmentenie — a szabad játék áradása előtt — szükségszerűen meghátráló „magas irodalomba". O E m lítést érdemel móg a fólhivatásos vándorszínjátszás, az a tevékenység, amelyet — művészi ábrázolási fokon — mimetikus művészeti tevékenységként a korszak egészén á t vándorló komédiások végeztek. Sehova sem tartozásukat mindig a legtöbb elmarasztalás érte, s tevékenységüket létük során az állandó üldöztetés jellemezte, mivel a középkor ideológiai — s gyakran konkrét politikai — eszmevilágával szemben álltak. E szembenállás filozófiai kifejtése — s a világi témák előretörése jellemezte a —vitaszínjátékok alapjaiban morális-érzelmi dialógusainak hangvételét. O A középkori színjáték legélettelibb, legnépiesebb, ill. legvallásosabb műfajai a kort követő időszakokban — s néhány még a 20. sz.-ban is — tovább éltek, részint mint a vallásos érzület megnyilvánulásai, részint mint mai formába öltöztetett parabolák, példázatok, melyek — akár a — —történelmi dráma — s a j á t koruk társadalmi igazságát akarják feltárni vallási-történelmi keretben. O (—irodalom, dráma) O írod.: R. Froning: Das D r a m a des Mittelalters (1—3. köt., 1891-1892); H. B. Sweet: Patristic Study (1900): J . S. Tunison: DramatieTraditions of the Middle Ages (1907): G. Grosse: The Religious Drama (1913); P. E. Kratzmann: The Liturgical Elements in t h e Earliest Forms of the Medieval D r a m a (1916); W. Stammler: Das religiöse Dram a im deutschen Mittelalter (1923); H. F . Muller: Pre-History of the Medieval Drama (Zeitsehrift für romanische Philologie, XLIV. 1924); M. I. Rudwin: Historical and Bibliographical Survey of the Germán Religious Drama (1924): A. W. Pollard: English Miracle Plays, Moralities and Interludes (1927); J . Gregor: Theater des Mittelalters (1929); O. Cargill: Drama and Liturgy (1930); W. Kautsch: Das Barocktheater im Dienste der Kirche (1931); I. S. Kennard: The Italian Theatre (1 — 2. köt., 1932); K. Young: The D r a m a of Medieval Church (1 — 2. köt., 1933); E. Levi: La legenda dell'Antiehristo nel teatro medievale (Studi medievale, ser. VII., 1934); H. H. Borcherdt: Das europáische Theater im Mittelalter und in der Renaissance (1935); J . G. Wright: The Study of the Theme, of the Ressurrection in Medieval French Drama (1935); W.

Farnham: The Medieval Heritage of Elizabethan Tragedy (1936); H . Hess: Studien zum Mystére du Viel Testament (1936); R . Stumpfl: Kultspiele der Germanen als Ursprung des Mittelalterlichen Dramas (1936); E. A. Wright: The Dissemination of the Liturgical Drama in Francé (1936); E . Hartl: Das Drama des Mittelalters (1937); R . Withingnton: Excursions in English Drama (1937); M. S. de Vito: L'origine del d r a m m a liturgieo (1938); J . Huizinga: Homo Ludens (1939); F. Frank: Introduction to a Study of the Medieval Drama (1940); A. Harbage: Annals of English Drama, 975 — 1700. (1940); J . Goodsped: History of Early Christian Literature (1941); M. Marshall: The Dramatic Tradition Established by the Liturgical Play (1941); R . Pascal: The Origins of the Liturgical Drama in Middle Ages (MLR, X X X V I . , 1941); Kecskés P . : A középkor esztétikája (ESZTSZ, 1942); A. A. Parker: The Allegorical Drama of Calderon, an Introduction to the Autós Sacramentales (1943); E . Bruyne: L'esthétique du moyen áge (1944); P. Thiry: Le théátre franyais au moyen áge (1944); E. K . Chambers: Medieval D r a m a (1 — 2., 1945); uő: English Literature at the Close of the Middle Ages (1945); H . C. Gardiner: Mysterie's E n d : An Investigation of the Last ü a y s of the Medieval Stage (1940); A. Gwynn: End of Medieval Drama in England (Studies, X X X V I . , 1947); R . Phillips: The Church and Drama (Quart, C L X X I I I . , 1948); P. Messaien: Théátre anglais: moyen áge et XVI® siécle (1949); G. K. Anderson: Medieval Drama in England (1950); Th. H . Gaster: Thespis. Ritual Myth and Drama in the Ancient Near East (1950); M. H . Marshall: Theatre in the Middle Ages: Evidence from the Dictionaries and Glosses (Symposium, IV., 1950); A. P. Rossiter: English Drama from Early Times to Elizabethans (1950); G. Cohen: Histoire de la mise-en-scéne dans le théátre religieux frangais du moyen áge (1926; 3. kiad.: 1952); K. Young: The Drama of the Medieval Church (1 — 2., 1952); G. Ehrismann: Geschichte der deutschen Literatur bis zum Ausgang des Mittelalters (1954); G. Frank: The Medieval French Drama (1954); L. I. Stratman: Bibliography of Medieval D r a m a (1954); H. Craig: English Religious Drama of the Middle Ages (1955); H. Kindermann: Theatergeschicht e Europas (1957 — 1970); K . Langosh: Geistliche Spiele, lateinische Dramen des Mittelalters (1957); R. Assunto: DieTheorie des schönen in Mittelalter (1958); R . B. Ponovan: The Liturgical Drama

635

KOZEP in Medieval Spain (1958); G. W. G. Wickham: Early English Stage (1959); H . Graig: English religious Drama of the Middle Ages (1960); O. B. Hardison.: Christian Rite and Christian Drama in the Middle Ages (1965); E . C. Cawte—A. Helm—N. Peacock: English Ritual Drama (19 67). Muzslay László középmetszet: olyan —cezúra vagy —dierézis, amely a —verssort ( —periódust) pontosan félbevágja, a közepén metszi ketté, úgy, hogy a verssornak az ilyen metszetig terjedő első felében, első —kóionjában ugyanannyi félláb, ugyanannyi fél —versláb lesz, mint a verssornak az ilyen metszettől a sor végéig terjedő második felében, második kólonjában. A középmetszet négy legfontosabb f a j t á j a a görög —időmértékes verselésben a (daktilikus) —hexameter hatodik félláb (harmadik verslába) mögött álló dierézis, a (jambikus) —trimeter hatodik féllába (harmadik verslába) mögött álló cezúra, amely a második jambikus ütemet is félbevágja (—hatodmetszet), s az akatalektikus jambikus (és trochaikus) —tetrameter negyedik verslába (második üteme) mögé eső dierézis. A (daktilikus) hexameterben és a (jambikus) trimeterhen az ógörög költők viszonylag ritkán hagyják meg, mert gyakoribb előfordulása a verssor ritmusát könnyen szétesővé teheti. O Irod.: R. Volkmann—H. Gleditsch: Retorik und Metrik der Griechen und Römer (1901); B. Snell: Griechische Metrik (1957). Lázár György középnémetalföldi irodalom: —Németalföld irodalma középrím: többféle értelemben használt verstani megjelölés. Azonosítják a —belső rímmel és a —cezúrarímmel is. Szűkebb értelemben olyan rímfajta, mely két részre (félre) tagolható sorfajta első félsorának végét kapcsolja össze vagy a következő sor félsor-végével, vagy a maga sorának végével. O (—rimálmezzo, rima interna). Kovács Eridre középtag; meszódikon kólón (görög 'középen énekelt kólón'): három vagy * több —kólonból álló —periódus minden olyan kólón ja, amely az első kólón (—indító tag) és az utolsó kólón (—záró tag) között helyezkedik el, tehát a másodiktól az utolsó előttiig. A —kéttagú periódusnak csak -előtagja és —utótagja van. O Irod.: R . Volkmann — G. Gleditsch: Rhetorik und Metrik der Griechen und Römer (1901). Lázár György közérthetőség: —műértés

közhangulat: —közvélemény közhely; toposz koinosz (görög 'hely-fközös'); locus communis ( l a t i n ) : 1.: a görög—római retorika elméletében olyan fogalom, amelynek körében, mint valami „közös lelőhelyen", amelyet bármely hozzáértő szónoknak, ügyvédnek, publicistának ismernie kell, könnyű érvet találni a retorikai, jogi vagy publicisztikai esetek, ill. állítások egy bizonyos típusára, ezeknek az eset- vagy állítástípusoknak bármely konkrét, egyedi változatára (ezért is „közös" érvlelőhely az ilyen). A —toposzfogalom Arisztotelésztől származik, aki Topika c. művében dolgozta fel a logikai és retorikai érvek és érvelés elméletét. Az ilyen érvlelőhelyek teljes felsorolása természetesen lehetetlen, mert annyi van, ahány fogalom, de rendszerezésükre — különösen a római császárkorban — számos kísérlet történt, amelyek közül Quintilianusé (2. sz.) a legismertebb, de igen jelentős a görög Hermogenészé is (2. sz. vége), később pedig Martianus Gapelláé (4. sz.) és Fortunatianusé (4—5. sz.) is jelentőségre t e t t szert. Quintilianus a lelőhelyeket két nagy csoportra: a személy, ill. a dolog adottságai és viszonyai alapján fellelhető lelőhelyekre, s az érveket a személy ill. a dolog adottságaiból és viszonyaiból levonható érvekre osztja. O 2.: általánosított és elvi tétellé kidolgozott szónoki érv. H a pl. egy ügyvéd egy gyilkossági perben a vádlott előéletére hivatkozik, mint ami a vádat indokoltnak vagy ellenkezőleg, képtelennek mut a t j a , felmerül a kérdés, mennyire vehető tekintetbe egy konkrét cselekedet megítélésénél valakinek addigi élete s életének addigi cselekedetei: ha már büntetve volt, következik-e ebből, hogy a tárgyalt esetben, a most ellene emelt vádban is bűnös, és mennyire befolyásolhatja ez az adott vádra vonatkozó bírósági ítéletet. Ezt a kérdést a szónok maga is (pl. a védőügyvéd vagy az ügyész) felvetheti, sőt szónoklatában kitérőként, —digresszió formájában ilyen elvi síkon ki is fejtheti, s ilyenkor fejtegetése a szónoklatában képviselt — vitapárt igényeihez fog igazodni: az ügyész pl. az előző bűnöket vagy hibákat fogja kiemelni, és meghatározó erejüket fog igyekezni igazolni, míg a védőügyvéd védencének érdemeit fogja felsorolni, s a korábbi bűnök meghatározó erejét cáfolni vagy kisebbíteni fogja, az érdemekét viszont növelni igyekszik majd. Retorikai műszóként a toposz koinosz vagy locus communis („közhely") tulajdonképperi csak az olyan érvlelőhelyet jelenti, amelyet (mint pl. az előítélet érvlelőhelyét példánkban) ilyen elvi érvényű

636

KOZHE tétellé, általános érvvé dolgoztak ki, s amely ezért még több konkrét esetre érvényes, mint az egyes érvtípusok, a szélesebb értelemben vett közhelyek. O F a j t á juk annyi van, amennyi a retorikai értelemben vett közhely: minden érv és érvlelőhely kidolgozható elvi érvényű állítássá, tétellé. O I. A személyi érvek közül pl. 1. A családi és a nemzeti származással kapcsolatban egyaránt felvethető, milyen mértékben határozzák meg az egyén magatartását, felfogását vagy egyes cselekedeteit öröklött adottságok, családi vagy nemzeti hagyományok és szokások, a szülőföld, azon állam intézményei és törvényei, ahol gyermekkorában ólt; 2. a nemi hovatartozással kapcsolatban befolyásolhatja valakinek nézeteit, életvitelét, cselekedeteit ós tetteitaz,hogynő-e vagy férfi, lóvén a nők kisebb testi erejük m i a t t hajlamosabbak ós alkalmasabbak bizonyos fajt á j ú bűntettek elkövetésére, mint másokra, s egyéb élethelyzetekben is szívesebben választanak szelíd vagy fondorlatos megoldásokat, mintsem erőszakosokat. 3. A testi adottságok és az életkor ugyanilyen szempontok figyelembevételével dolgozható ki elvi kérdéssé. 4. A jellemet az ókor etikai intellektualizmusa szoros és felbonthatatlan kapcsolatban látta a tanultsággal, a műveltséggel és a szokásokkal, s ilyen értelemben tette elvi kérdéssé, mennyire határozzák meg a cselekedeteket a jellemvonások, ill. az azokban rejtező, azokban benne foglalt szokások, megszokottságok. Szokásokat ós példák hatását látták a temperamentum vonásaiban is, sőt a vagyoni és társadalmi helyzet meghatározó erejét is hajlamosak voltak a szokásokkal (és az öröklött tulajdonságokkal) kapcsolatba hozni ós ilyen értelemben elvi tételekké kidolgozni, megkülönböztetve a szabad emberekhez méltó s a rabszolgákhoz illő jellemet és viselkedést, törekvéseket, érdeklődést ós indulatokat. 5. A személyi érvek közé tartozik az előélet már említett érve és közhelye is. O II- A dologi érveket és közhelyeket Fortunatianus osztályozta a legátfogóbban, négy csoportba osztva őket: 1. a dolog előtti, 2. a dologban foglalt, 3. a dolog körüli ós 4. a dolog utáni érvek és közhelyek csoportjába. O 1. A dolog előtti érvek és közhelyek közé sorolja a) az összes személyi érveket, m a j d b) oksági érvekként a cselekedetek pszichológiai okait, indítékait és céljait. I t t elvi érvényű tétellé, t e h á t szorosabb értelemben vett retorikai közhellyé dolgozható ki az ókorban is sokat elemzett kérdés, hogy mennyiben tekinthetők kónyszererejűeknek a cselekedetek pszichológiai indítékai (pl. a jogos erkölcsi felhá-

borodás a mitológiai Oresztész anyagyilkosságában), s mennyiben módosíthatják a cselekedet minőségét (pl. a személyes érdektelenség egy hőstett végrehajtásában, az alantas vagy a nemes' indok egy bűntettben stb.). Sokat v i t a t o t t elvi érv és általános állítás volt az ókorban az az oksági érvek közé sorolt állítás is, hogy a nagyobb rossz elkerülését szolgáló helytelen cselekedet vagy akár b ű n t e t t mentesít-e vagy n e m mentesít a t e t t jogi következményeitől és negatív erkölcsi megítélésétől. c) A színhelyből vett dolog előtti érv is általános tétellé válhat, pl. az alibi bizonyíthatóságának, hitelessége feltóteleinek megfogalmazása, s az is, hogy az ismert színhely lehetővé tette-e a feltételezett cselekvést. A tett jogi vagy erkölcsi megítélését, minősítését az is befolyásolhatta, hogy nyilvános helyen, utcán, színházban, magánterületen, vallási tiszteletben részesített helyen (pl. síroknál, mauzóleumban) vagy éppen vallásilag megszentelt helyen (pl. templomban, szent ligetben, oltárnál) h a j t o t t á k - e végre. d) Körülbelül ugyanilyen, általános órvónyűleg is kifejthető érveket szolgáltatott az időpont is, amelyben a t e t t e t végrehajtották, s amely erre vagy alkalmas, vagy alkalmatlan volt. Tanácskozási szónoklatokban a tervezett cselekvések és intézkedések helyének és időpontjának megválasztása különösen gyakran igényelt általános érvényű kifejtést, s a helyből és időpontból merített általános érv a méltató szónoklatokban is gyakori, e) A végrehajtás módozatából merített érvelés a lelkület kérdését foglalja magában, s a t e t t minősítése szempontjából fontos általános kifejtést kíván. I d e tartozik az erőszak alatt, a meggyőzés hatására, a nyilvánosan vagy titokban végrehajtott tettek általános mórlegelése, s ide szokás sorolni a tudatosság, tudás, ismeretek jelentőségét is a cselekvésben s a cselekedetek minősítésében és értékelésében, f ) A lehetőségekből merített érv a végrehajtást biztosító eszközre ós körülményekre vonatkozik. Általában kifejtése azt tárgyalja, végrehajtható volt-e a t e t t vagy lesz-e a tervezett cselekvés valamilyen eszközzel s valamilyen adott lehetőségek közt. g) A t e t t lehetséges jogi meghatározásaiból szemantikai kifejtéssel és elemzéssel meríthetők érvek. Fortunatianus példája szerint az, akinek a szándóka ellenséges, ellenség, ezért azt, aki ártó szándékkal ad tanácsot, ellenségnek kell ítélni. Az ilyen minősítésnek természetesen az a jogi következménye lehetett, hogy a bíróság az ellenségnek kijáró büntetéssel sújtotta a tanácsadót, politikai vitákban pedig természetesen elvetették tanácsát 637

KOZHE vagy javaslatát. Az elvi kifejtés feladata ilyen esetekben annak kimutatása volt, milyen feltótelekkel minősíthető egy tanács vagy szándók ártónak, bűnösnek, ellenségesnek stb. Fontos lehet a jogi meghatározás feletti elvi vita különösen ott, ahol a vita eldőlésótől függően igen különböző büntetések kiszabhatók, m i n t ahogy pl. az ókorban a templomban elkövetett lopás szentségtörésnek minősült ós halálbüntetést vonhatott maga u t á n . h) A hasonlóságból merített általános érv olyan esetre vagy tényre utal, amely az éppen tárgyalt eseten kívül áll, amelynek értékelése azonban általánosan elfogadott; ezt hozza aztán összefüggésbe az éppen vitatott kérdéssel. A történelmi, mesés vagy egyéb fiktív példák és közmondások, szólásmondások felhasználása is hasonlósági érv. Quintilianus egyik példája szerint a rossz polgár olyan, m i n t az ellenség. Az általános érvelés a hasonlóság érvényességének megalapozottságát indokolni és határait kijelölni hivatott. A hasonlóságból merített érvek közé sorolják a nagyobb súlyú dolgokból a kisebbekre átvitt érveket: ,,A házasságok megromlása városokat is tönkretett, m i t érdemel h á t a házasságtörő?" Kisebb súlyúakból is átvihetők az érvek nagyob bakra: ,,A kürtösöket, ha elhagyják a várost, a hatóságok hivatalosan visszahívják, mennyivel inkább vissza lehet hívni a száműzetésből a sok érdemet szerzett vezetőket?" A hasonlóságból v e t t érvek közó sorolja Fortunatianus az ellentétből merítetteket is: ,,Ha a szegény nem vádolható azzal, hogy zsarnoki hatalmat akar szerezni, ez jól cáfolható azzal, hogy a szegény sokkal kevésbé gyanúsítható ilyesmivel." i ) A fikcióból merített érvelés olyan feltételezést ad elő, amely, ha igaznak bizonyul, a vitat o t t kérdést megoldja, vagy valószínűségével annak megoldását segíti, j ) A körülményekből vett érvelésnek nevezte az ókori retorika azt az okfejtést, amely a hagyományos —locusok ós „közhelyek" hagyományos érvei között nem volt fellelhető, hanem a vitatott eset vagy javaslat sajátos körülményeinek összefüggésbe hozásából volt csak kialakítható. 2. A dologban foglalt érvek között tárgyalja Fortunatianus a) a részből az egészre vonatkoztatottat, amely a hasonlósági érvek egyik változata, b) az általánosból a sajátosra, c) a kezdetből a kifejlésre vonatkoztatottat, valamint d) a (jogi vagy erkölcsi, politikai) minőségből és minősítésből, meghatározásból merítetteket. 3. A dolog körüli érvek és közhelyek közó sorolja Fortunatianus a hasonlósági érvek különböző felsorolt változatait, s 638

külön kiemeli a történelmi ós fiktív példákat, és a hasonlósági érvekként gyakran felhasznált közmondásokat, szólásmondásokat. 4. A dolog u t á n i tényekből merített érvek ugyancsak Fortunatianus szerint a) a cselekedetek következményeiből ineríthetők (ahol általános fejtegetést kívánhat, mi és mennyiben tekinthető valaminek következményeként, ha több ok is feltételezhető), valamint b) már meghozott bírósági ítéletekből, vagy a közvéleményben kialakult értékelésekből. O 3.: A közhely megjelölésnek a közbeszédben pejoratív értelme van: „olcsó" érvet, okfejtést jelez, amit bárki felhasználhat, s amely éppen ezért „elcsépelt". Ez a pejoratív mellékzönge azonban nem annyira az érv vagy minősítés elcsópeltségéből ered, mint inkább a közhely hibásan feltételezett általános érvényéből. N e m minden takar ékos megoldás minősíthető helyesen annak a közmondásnak idézésével, hogy „olcsó húsnak híg a leve", s nem minden idejében t e t t óvintézkedés sem azzal, hogy „ki korán kel, aranyat lel". Az általánosítás a jog ós erkölcs területén csak viszonylag ritkán találó, s ezért nehéz ezeken a területeken feltétlen érvénnyel minősíteni vagy értékelni valamit. A közhely pejoratív mellékzöngéje az általános érvényű értékítéletek mindig jelentkező viszonylagos hamisságára, mindig m a g u k b a n foglalt tévességóre utal. Az elcsépelt szókópekre ós hasonlatokra is ez áll, s ezért van az, hogy jelentékeny írók vagy költők a hasonlatokat, képeket, metaforákat egyénítő módosításokkal élőkké, elevenekké, hatásosakká t u d j á k tenni. O (még —banalitás, hírérték, redundancia) O Irod.: H. Lausberg: Handbuch der literarischen Rhetorik (1960). Lázár György O A közhely a primitív költészetben és a népköltészetben a szóbeliség sajátosságainak megfelelően rendkívül fontos, elterjedt jelenség. A szorosabb értelemben vett klisé elsősorban a különböző szólások és közmondások (-»proverbium), valamint az ezekhez hasonló köszöntések, jóslások, szabályok, sőt trufák, viccek műfajaiban gyakori. A mese ós az epikus ének, valamint a ballada az —epikus közhely különböző f a j t á i t kedveli. A többstrófás lírai, liroepikus és epikus szövegekben ezek mellett önálló —közhelystrófa is gyakori. O Az általában v e t t —formula a tágan értelmezett —feliratirodalom keretében a legismertebb. O Egyszerre tartalmi és formai tényező, az ismétlés és a változatkópződés egyik legfontosabb kísérőjelensége. A rövid formák esetében egymagában, vagy füzórszerűen szinte egész

KOZIK költői műveket hoz létre. O (—ismétlés, szóbeliség). Q írod.: Voigt V.: A folklór alkotások elemzése (1972); G. L. P e r m j a kov: Ot pogovorki do szkazki (1970). Voigt Vilmos közhelystrófa: a lírai költészetben, liroepikus dalokban és a strofikus költészetben (pl. balladákban) gyakori jelenség, amikor egy strófában általános helyzetkép, köszöntések, párbeszéd vagy más ismétlődő téma fordul elő, rendszerint azonos megfogalmazással. Tartalmilag gyakran több —•formula egymásutánjából áll, ezért nevezik formulastróf anak is. Mivel az általánosan megfogalmazott szöveg különböző alkotásokban is előfordulhat, ezek a strófák átkerülhetnek más alkotásokba is (vándorstrófa). Szerkezeti szempontból a különböző epizódok közötti átmeneteket is ilyennek tekinthetjük. Legrégibb példáit a —gnomikus költészet keretében ismerjük (pl. a Verses —Edda keretében a Hávamál több strófája tekinthető ilyennek), egyesek ide sorolják az egyébként nem strofikus epikus énekek állandó fordulatait is (—oral formuláié poetry), sőt a rítusdalok ismétlődő részeit (áldás, jövendölés, utasítás stb.). Szorosabb értelemben főbb témái: a hős szépségének, erejének bemutatása, szerelmi érzés fellobbanása, levél vagy üzenet, búslakodás vagy fájdalom, harc, egyedüllét, átok, jövendölés, a vers végén tanulság vagy intelem stb. Ezek különböző nyelveken és költészetekben is meglepően azonosak. Pl. a halálvágy ós végrendelkezés balladai megfogalmazásai: „ Ő h a n y á m , a n y á m , vesd meg á g y a i n , vesd lágyra, hófehérre, Meghalt m a é r t e m a kedvesem, s én h o l n a p meghalok é r t e ! " (Barbara Allan, s k ó t ballada, f o r d . Somlyó

Gy.)

„ E l n y e l , j a j , el a s ö t é t föld, a sírás, a p u s z t a s á g . L e g é n y e k , jó k a r d o t o k k a l á s s á t o k meg s í r o m a t ; T á g r a á m , h o g y k é t e m b e r n e k is k é n y e l m e t e s legyen: Állva h a r c o l h a s s a k benne, állva töltsem fegyvererem." (Olimposz, ú j g ö r ö g b e t y á r b a l l a d a , f o r d . Jékely Z.)

A lírai dalokban gyakran a —kezdőkép ilyen jellegű, vagy az önálló strófák szinte a —röpdal módjára szabadon cserélődhetnek. Pl. több változatban is előforduló kép: „ S z e g f ű virítani a k a r , f ü l e m ü l e szállni akar, az én i f j ú szép szeretőm vélem társalkodni akar." (Török dal, f o r d . Buda

F.)

Mindez az —ismétlés és a —refrén hasonló szerkezeti elemeivel, valamint a variálódás és az aktualizálás gyakorlatával együtt a többstrófás alkotások egyik legfontosabb szerkezeti sajátosságát adja, a lírá-

ban az általános és egyéni vonások egyesítését, a balladában az úgynevezett ballculai homály egyik összetevőjét, szokásdalokban pedig az alkalomhoz kapcsolás lehetőségét fokozza. O (—közhely, strofikus versszerkezet, formula) O írod.: Valter V.: A magyar népdal természeti kezdőképe (1916); G. Pohl: Der Strophenbau im deutschen Volkslied (1921); l i . Lach: Das Konstruktionsprinzip der Wiederholung in Musik, Sprache mid Literatur (Sitzungsberichte der Akademie der Wissenschaften in Wien, 1925); Klein V.: Állandósult elemek a magyar nópdalszövegekben (1931); R . U. Nelson: The Technique of Variation (1949); O. Holzapfel: Studien zur Formelhaftigkeit der mittelalterlichen danischen Volksballade (1969); P. D. Uhov: Atribucii russzkih bilin (1970); H . Sakanishi: Die Volksliedschwebestrophe und deren freie Stelle (1972); J . J . Duggan: Oral Literature (1975); R.-W. B r e d n i c h - L . Röhrich —VV. Suppan: Handbuch des Volksliedes (1975) Dömötör T.—Katona I. — Ortutay Gy.—Voigt V.: A magyar folklór (1979)/ " Voigt Vilmos Kozík [kozsík], Frantiáek (Uhersky Brod, 1909. máj. 16. — ): cseh író. Jogot végzett, de zenét és filozófiát is tanult. Jogászi pályáját hamarosan félbeszakítva, rádió- és filmdramaturg lett. O Rendkívül termékeny író, számos opera- és operettszövegkönyv, rádió- és filmforgatókönyv Bzerzője. í r t verset, drámát, gyermekkönyveket, de közismertté életrajzi regényeivel vált. Ezek közül a Nejvctéí z Pierotű (1939: Tarjáni I., J ó reggelt Párizs. Egy komédiás élete, 1956) a legértékesebb és a legsikeresebb is. J . Debureau cseh származású francia míinus életét mondja el benne. Gamőesvől írta Básník neumírá ('A költő nem hal meg', 1940), Cervantesről a Rytíf smutné postavy ('A szomorú alakú lovag', 1958) és L. Janácekről, a nagy cseh zeneszerzőről a Po zarostlém chodníéku ('Benőtt ösvényen', 1967) c. regényét. O Egyéb fő regényei: Blázny ziví Bűh ('A bolondokat Isten táplálja', 1943); Josef Mánes (1955). O Magyarul megjelent műve: Zákon vernyeh strázcű (ifj. reg., 1961; Donovai L., A hű testvérek törvénye, 1962). Vladimír S métáéek Kozi Körpes: kazah népi elbeszélő költemény. Változatai több dél-szibériai török nép körében ismertek; a 19. sz.-ból kéziratban fennmaradt szövegei kevert üzbég-kazah dialektust m u t a t n a k . A történetben két jó barát esküt tesz, hogy születendő gyermekeiket összeházasítják. Miután azonban egyikük fiúgyermeke

639

KŐZIK születése u t á n meghal, a másik nem akarja lányát, B a j a n Szulut, az árván maradt Kozi Körpeshez adni. A fiatalok csak hosszas viszontagságok u t á n lehetnek egymáséi. Ez a —halk hikáyesi m ű f a j á b a sorolható szerelmi történet a gyakorlattól eltérően prózai betétek nélkül, végig négysoros versszakokban, aaba, ccdc rímképlettel, 3 -f- 4 + 4 ütemű tizenegyesekben íródott. Rímei asszonáncok vagy ragrímek. Kedvelt előadási darabja volt a 19. sz.-i akinoknak, de még a szovjet korszakban is akadt feldolgozója, átdolgozója. O Kiad.: Kazak eposzi ('A kazah eposz', 1957; 1958). Németül: Balázs B.: Das Goldene Zeit. Kasachische Volksepen und Márchen ('Az arany sátor. Kazah népi eposzok és mesék', 1956). Változatok német fordítással: W. Radloff: Proben der Volkslitteratur der türkischen Stámme Süd-Sibiriens ('Mutatványok a dél-szibériai török törzsek népköltészetéből', 3., 4., 6. köt., 1870, 1872, 1886) O Irod.: P h T F (1964). Tasnádi Edit Kozikowski [kozsikovszki], Edward (Varsó, 1891. nov. 13. — ): lengyel költő, író, újságíró. A varsói egyetemen bölcsészetet hallgatott, első verseskötete 1920ban jelent meg Plomyk swiecy ('Gyertyaláng') c. A Gzartak költőcsoport (az ún. Beszkidek költői) egyik alapítója volt, a húszas-harmincas években a Lengyel írók Szakszervezetének titkára, a felszabadulás után egy ideig vezető szerepet tölt be Alsó-Szibéria kulturális életében, 1952-től Varsóban él és a Szerzői Szövetségben (ZAIKS) dolgozik. O Főművei: Wymarsz éwierszczów ('A tücskök kivonulása', versek, 1925); Pi§cioklos ('Ötöskalász', versek, 1937); Mi§dzy prawdq a plotkq ('Az igazság és a pletyka között', emlékezések, 1961); Portrét Zegadlowicza bez ramy ('Zegadlowicz keretnélküli arcképe', életr., 1966). Kerényi Grácia Kozincev, Grigorij Mihajlovics (Kijev, 1905. márc. 22.—Leningrád, 1973. m á j . 11.): szovjet orosz filmrendező, filmesztéta. 1919 — 1922 között a petrográdi Képzőművészeti Akadémia festőművészeti szakán tanult, a filmmel 1920-ban Kijevben került kapcsolatba. 1920-ban Sz. Jutkeviccse 1 és A. Kaplerrel együtt megalapította az Arlekin Színházat. 1924ben már a Lenfilm rendezője. L. Trauberggel együtt kezdetben szélsőséges avantgarde irányzatú, m a j d lehiggadt, realista filmeket készített. 1926 és 1932 között a leningrádi Szcenikai Intézetben tanított, 1941-től pedig a moszkvai Filmművészeti Főiskolán. Legjellegzete640

sebb realista műve a Makszim trilógia, egy forradalmár munkás életrajza (Makszim ifjúsága, 1935; Makszim visszatérése, 1937; Viborgi városrész, 1939). Realista igényű ábrázolásmódja továbbfejlődik a Dr. Pirogov (1947), Belinszkij (1951) és Don Quijote (1956) életrajzi filmekben, illetve cervantesi téma feldolgozásában. Ez utóbbiakat már Trauberg közreműködése nélkül, egyedül készítette. Színházban is rendezett egy időben: 1941-ben a Lear királyt, 1943-ban az Othellót. Ennek tapasztalatait hasznosítja nagysikerű Shakespeare filmjeiben, a Hamletben (1964; Lenin díj, 1965) és a Lear királyban (1970). Rendezői elveit és tapasztalatait könyvben is megörökítette: Nas szovremennyik Viljam Sekszpir ('Kortársunk, William Shakespeare', 1962) és Glubokij ekran ('A mély filmvászon', 1971). O Klasszikusan zárt és egyéni értelmezésű harcos, de elbukó Hamlet figurájával és Lear pszichológiai és társadalmi mélységű ábrázolásával a hatvanas évek szovjet filmművészetének legmarkánsabb jelensége. Munkásságát 1941-ben és 1948-ban Állami díjjal jutalmazták. O Irod.: J . Dobin: Gamlet-film Kozineeva (1967); Sz. Jutkevics: Cena spagi, (Iszkussztvo kino, 1971, 5.); Apostol A.: „Hysterico passió" avagy a roskatag zsarnokság (Filmkultúra, 1971, 6.); Nemeskürthy I.: Á kortársunkká lett Shakespeare (Filmkultúra, 1972, 3.); Koltai T.: Az interpretálás: a rendező életrajza. I n t e r j ú G. Kozincevvel (Filmkultúra, 1972, 3.). Muzslay László közízlés: egy-egy kor vagy egy-egy társadalom —ízlésémik általános állapota, s az általánoson belül — amely nem független alkatrészeitől, de nem is azonos velük — az egyes társadalmi osztályoké, rétegeké. Nincs szükségszerű szinkronban a társadalom politikai nívójával, amelyen ideig-óráig alul is maradhat s ritkább esetben fölötte is lehet, de előbb-utóbb összhangba kerül vele. Á hanyatló társadalom (—dekadencia) közízlésének sülylyedése nem mindjárt válik észlelhető mértékűvé, csak lassan követi a süllyedést; a társadalmi fejlődés emelkedését sem kíséri azonnal a közízlésé, amelyet azonban a dolog természeténél fogva fokozatosan — az ü t e m sok mindenen múlik — maga u t á n von. Az irodalmi közízlés kutatása az —irodalomszociológiának éppúgy feladata, m i n t társtudományainak, alakítása azonban az irodalomé s az azt vezérlő társadalmi konstellációé. Rónai Mihály András O Az utóbbi évtizedben megélénkült hazai kutatások eredményeinek fényében a közízlés kisebb vagy nagyobb társadalmi

KOZJA -+• csoportok, végső fokon pedig egy egész társadalom ízlésében megnyilvánuló közös vagy legalábbis uralkodó jellegű mozzanatok összessége. Szabolcsi M. jellemzése szerint „minél nagyobb csoportról van szó, az átlagolás annál durvább, az ízlésirányt annál kevésbé lehet pontosan meghatározni — egy nemzet, egy társadalom közízléséről csak m i n t ellentétek rendszeréről, erősen rétegezett struktúráról szólh a t u n k " . Érmek megfelelően a szocialista közízlés is összetett fogalom: „ n e m egyenlő ( . . . ) a szocialista országok közízlésével — azon belül sok ízlésváltozat, ízlésf a j él egymás mellett", de „nem azonos a szocialista közízlés egy réteg vagy osztály ízlésével sem", m e r t „nem osztályhoz kötött. Alapja a szocialista tulajdonviszonyokban, a szocialista társadalmi szerkezetben van, arra épül és az befolyásolja. Rétegezett, de alapjában egységes, azaz nincs »alacsony« és »magas« változata. Sőt: a szocialista közízlésnek egyik jellegzetes sajátsága éppen széles körű volta, demokratikus jellege — ilyen szempontból ellentéte az arisztokratikus ízlés. Azaz: a szocialista közízlés gyűjtőfogalom is: széles skálán egyesít többféle ízléstípust, ízlésirányt". Ugyanakkor ideálrendszerébe, szabályozóiba beépültek az emberiség kultúrájának legértékesebb művei, hagyományai, eszményei, normái, s ilyen szempontból a szocialista közízlés a szocializm u s előtti kultúra legmagasabb szintjéről indul, abból táplálkozik. O A közízlésben megnyilvánuló fő tendenciákat az osztálytársadalmakban az uralkodó osztályok ízlése, az uralkodó ízlés határozza meg, bár korántsem abszolút módon; az alávet e t t osztályok ízlése ezzel számos vonatkozásban ellentétes tendenciákat is tartalmaz. Mind az uralkodó ízléstől, mind a tömegízléstől, átlagízléstől eltérő sajátosságokkal rendelkezik az adekvát ízlés, amely egy-egy terület legműveltebb szakembereinek ízlésmintáit reprezentálja. A közízlés kérdései — szemben a személyes ízlés magánjellegével — jobbára közügyek (s nemcsak az ideológiai kérdéseket közvetlenebbül érintő szférákban, hanem pl. a táplálkozás esetében is, hiszen az egészségtelen étrendek ellen is társadalmi intézkedéseket — egészségügyi propaganda, felvilágosító m u n k a stb. — foganatosítunk). A művészeti—irodalmi közízlés fejlesztése a szocialista kultúrforradalom fontos feladata, s ezt ->-irodalompolitikái intézkedések is elősegítik. O {—ízlés) O írod.: L. Schücking: Die Soziologie der literarischen Geschmacksbildung (1931); ízlés és kultúra. Tanulmánygyűjtemény (1974); Gondos E . : Olvasói ízléstípusok (1975). Szerdahelyi István 4 1 Világirodalmi L e x i k o n V I .

közjátékok: a színjátékoknak egyik — funkcionális osztályozás szempontjából — élesen elhatárolható csoportja. Hosszabb, több felvonásra, részre, színre stb. bontható színjátékok egyes részei (felvonás&i) között kerültek előadásra. Számos változatuk alakult ki, melyek dramaturgiai, ill. gyakorlati funkciójuk alapján három fő osztályba sorolhatók. Legnagyobb részük komoly t é m á j ú színművek, tragédiák felvonásközeibe ékelt, önálló, a fő színjátékkal semmiféle tartalmi kapcsolatban nem levő, vidám, humoros, sokszor tánc-, zene-, ének-, ill. pcmíomimbetétekkel színezett jelenet, jelenetsor, egyfelvonásos. Dramaturgiai szerepe, hogy megbontsa a közönség komor hangulatát, kiiktassa a nézőket a fő színjáték nyomasztó légköréből, megpihentesse és felfrissítse figyelmüket, s így harmonikusabbá tegye a fő darab élvezetét. Kisebb részük — a figyelem pihentetésén túlmenően — aktív tartalmi kapcsolatban áll a fő színjátékkal: információkat közöl a szereplők, ill. a cselekmény olyan körülményeiről, fordulatairól, melyekre a darabban esetleg csak célzások formájában, vagy sehogyan sem történt utalás. Gyakorlati, színpadtechnikai funkciót töltenek be azok a közjátékok, amelyekre azért van szükség, hogy lehetővé tegyék a színpad átrendezését, egy ú j szín felépítését. Sok közjátékban a három fő f a j t a jellemzői ötvöződhetnek, s átmeneti, több célú formákat alakíthatnak ki. O Az informatív közjátékok klasszikus elődje a görög dráma, az attikai tragédia egy szerkezeti eleme, a sztaszimón, melyet két jelenet között a kar ad elő. Rómában a tragédiák szüneteiben gyakran a d t a k elő mimoszjátékokat, melyeknek „könnyszárító", humoros céljuk volt. Igen kedvelték a pántimimikus kisjeleneteket is; nemegyszer zenekísérettel m u t a t t á k be. O A középkori vallásos színjátékok különösen a korán monumentálissá váló, gyakorta egy hetet is meghaladó időtartamú misztériumjátékok, passiók részei közé is közjátékok ékelődtek be, a forma nagyarányú fellendülését eredményezve. Kezdetben a misztérium egyes részei között csak néhány szereplő (főként az Ördög, ill. a Bolond) m u l a t t a t t a a nézőket, későbbiekben egyre fejlettebb, többszereplős, bonyolultabb eselekményű közjátékok keletkeztek. Itáliában a 13 —17. sz. között élte virágkorát az anekdotaszerű tréfás szópárban, a Fazetie (->facetia), mely a reneszánsz alatt Európa-szerte elterjedt Bruscambille félirodalmi műveiben érte el népszerűsége tetőpontját. Ugyancsak Itáliából indult ki a reneszánsz alatt az intermedium, mely kezdetben fő641

KOZKO leg zenés (madrigálstílusú) betéteket, táncot, ill. akrobatikus mutatványokat foglalt magába, s csak a 16 — 17. sz.-tól, az intermezzo ban alakult tréfák, burleszkek laza szálon egymás mellé fűzött együttesévé, mely olykor a fő színjáték cselekményére való parodisztikus, szatirikus utalásokat is tartalmazott. Zenei alkotóelemei a 17. sz. végétől mindinkább túlsúlyba kerültek, kialakítva a zenei intermezzót, ill. u t a t nyitva a vígopera, az opera buffa, ill. opera comique fejlődésének. A következő nagy itáliai közjátékforma éppen a szintén zenés — kezdetben az opera seriák. közjátékaként népszerű vidám, gúnyos zenei tréfa —, opera buffa volt (G. B. Pergolesi), mely az itáliai vígopera első jelentkezése. O A középkori francia közjátékok közül legjelentősebbek a passiájátékok, misztériumjátékok közé ékelődő diablerie-k, melyek virágkorukat a 15. sz.-ban, A. Gréban és J . Michel alkotásaiban érték el. A misztériumjátékok közjátékaiból, az interlude-ekből a kezdetben köz-, ill. utójáték-szerepet betöltő, később önállósuló farce lesz, míg az egyre világibb hangúvá váló színjátékok közjátékát interméde-nek nevezik. E z t követően a francia közjátékokra erős itáliai h a t á s jellemző, ennek nyomán alakul ki a táncos, zenés közjátékokkal gazdagon díszített comédie-ballett (Moliére), m a j d a prózai színművek, vígjátékok, pásztorjátékok balettközjátéka. A 18 —19. sz.ban sokszor i k t a t t a k — közjátékként — élőképe ket a színjátékok részei közé. A 19. sz. jellegzetes francia közjátéka volt a prózai és zenés részeket váltogató ambigu comique. O A jelentős spanyol közjátékok sorát a vallásos színjátékok betéteként entremés nyitja meg (P. Galderón de la Barca, L. Quinones de Benavente stb.), elődjével, a közjátéki szerepet betöltő pasával (L. de Buedá). A spanyol reneszánsz és barokk színház kedvelt közjátéka volt a második és harmadik felvonás között előadott jácara, valamint utóda, a csiszolt, zenekísérettel előadott humoros hangvételű, népi eredetre utaló tonadilla, melyből a 17 —18. sz. fordulóján a látványos baile fejlődött, s mely a zarzuela egyik elődje lett. O Az angol moralitások (morálity play) közjátéka volt a 15 —16. sz.-ban virágzó morál interlude (R. Wewer), valamint a reneszánsz világibbá váló színpadán az interlude (H. Medwall, J . Heywood). Az Erzsébet-kor színpadáról indult el a 18. sz. végéig népszerű, de elődeivel szemben kevésbé népies, inkább artisztikus hangvételű curtaintune, mely a 19. sz.-ban — a legtöbb közjátékhoz hasonlóan — önálló zenés, egyfelvonásossá alakult. A barokk egyik veze642

tő m ű f a j á n a k , a masque-nak közjátéka az anti-masque volt. O India számos vidám közjátéki jelenete közül említésre méltó a színpadon meg nem történt, el nem mondott események ismertetésére szolgáló pravésaka. J a p á n legnépszerűbb, m a is játszott közjátéka a nö-drámákat összekötő rögtönzött vidám játék, a kyögen (mibu kyögen), melynek önállósult változata szintén kifejlődött. O A 19. sz. végére, a 20. sz. elejére a közjátékok veszítettek népszerűségükből, s vagy önálló m ű f a j j á alakultak, vagy zenés színjátékok közjátékaként élnek tovább. O (—színjátéktípusok) O Irod.: K. L. Bates: The English Religious Drama (1893); W. Creizenach: Geschichte des Neueren Dram a ( 1 - 5 . , 1893 — 1916); L. W. Cushman: The Devil and Vice in the English Dramatic Literature before Shakespeare (1900); P . Butler: A N o t e on the Origin of the Liturgical Drama (1901); E . K . Chambers: The Medieval Stage (1 — 2., 1903); A. F. Foster: D u m b Shaw in Elizabethan Drama before 1620 (English Studies, XLIV., 1911); A. Peers: Elizabethan Drama and its Mad Folk (1914); M. Segar: Medieval Anthology (1915); R . Withington: English Pageantry: An Historical Outline (1 — 2., 1918 — 1920); O. Busby: Studies in the Development of the Fool in the Elizabethan Dram a (1923); E . K. Chambers: The Elizabethan Stage ( 1 - 4 . , 1923); A. W. Pollard: English Miracle Plays, Moralities, and Interludes (1923); A. I. Veleckij: Sztrannij tyeatr v Rosszii (1923); A. S. Mill: Medieval Play in Scotland (1927); W. J . Lawrence: Act-Intervals in Early Shakespearian Performances (Rewiev of English Studies, IV., 1928.); K . Young: Interludium for a Guild of Corpus Christi (Modern Language Notes,XLVIII., 1933); J . E . Bemard: The Prosody of the Tudor Interlude (1939); A. P . Rossiter: English D r a m a (1950); C. J . Stratman: Bibliography of Medieval Drama (1955); T. W. Craik: The Tudor Interlude, Stage, Costume, and Acting (1958); Székely Gy.: Színjátéktípusok dramaturgiája (1965). Muzslay László közköltészet: a magyar irodalomtudomány kategóriarendszerébe Marót K. által bevezetett fogalom, amely a —hivatásos irodalomban és a —népköltészetben egyaránt megnyilvánuló —esztétikum azonosságára utal; az irodalomnak az a része, amelyik az egész társadalom kulturális közkincse. E fogalom nem azonos a —közösségi költészet kategóriájával, Marót maga hangsúlyozza, hogy a közköltészet nem közösségek, hanem egyének terméke.

KOZLO O írod.: Marót K.: Idiosz en koino (EPhK, 1940); uő: Mi a népköltészet? (Ethn, 1947). Voigt Vilmos Kozlanyuk, Petro Sztepanovies (Pereriv, 1904. aug. 12.—Lvov, 1965. márc. 19.): szovjet ukrán író. Parasztcsalád fia. Gimnáziumban tanult. Akkor Lengyelo.hoz tartozó szülőfalujában 1926-ban választási agitáció m i a t t letartóztatták. 1926-tól 1934-ig lvovi munkásújságokban kb. 200 irodalmi és politikai témájú tárcája jelent meg, 1930-tól 1932-ig a Szüa című lapot szerkesztette, e lapját 1932 őszén betiltották, őt letartóztatták. 1935től titkos antifasiszta mozgalom szervezője, a 2. világháborúban haditudósító, 1952-től 1954-ig a lvovi járási tanács elnöke volt. O Műveinek fő témája a lengyel uralom alatti ukrán falu elszegényedése s az ottani forradalmi mozgalom kibontakozása. Uszmiska kriz hrati ('Mosoly a rácson keresztül', 1930) c. tárcagyűjteményét elkobozták. Első jelentős kötete Z minulih dnyiv ('Az elmúlt napokból') címmel 1940-ben már szovjet kiadásban jelent meg. Fő műve a Jurko Kruk (1. köt.: 1946, 2. kot.: 1950, 3. köt.: 1956) c. regény, a 20. századi nyugatukrán falu története. Rövidebb, önéletrajzi jellegű műveinek gyűjteménye Z zsittya ('Az életből') címmel 1962-ben jelent meg. O Gyűjt, kiad.: Tvori ('Művei', 1960). Badó György közlemény: 1. valamennyi újságban publikált szöveg összefoglaló elnevezése. Napihír, riport, vezércikk, publicisztikai cikk, glossza, kritika, novella, regónyfolytatás és vers éppúgy, mint akár az időjárás- és vízállásjelentés: sajtószempontból, ill. sajtójogilag mind egyaránt közlemény. O 2. —kommüniké. Bónai Mihály András közléselmélet: a modern nyelvtudomány, irodalomelmélet és szövegelmélet önálló ága, amely a nyelvi közlemény megfogalmazásának, előadásának és befogadásának kérdéseivel foglalkozik. A kommunikációelmélet általános keretein belül kialakult felfogást már jellemezte a közlemény vizsgálatának középpontba állítása, ehhez járult a —kompetencia és —performancia fogalmainak a nyelvszociológia szempontjából való továbbfejlesztése. Ennek értelmében a nyelvi közlésben általános szabályok és ismereti rendszerek („szótárak") közvetlen felhasználása történik meg a közlésben. A közlés irodalomelméleti szempontból egyszerre kifejezés és előadás, sajátos vonásait s szöveg megszervezésének részletes vizsgálatával ismerhetjük meg, amelynek 41*

során megkülönböztetjük a szövegösszefüggést kifejező belső kontextust a szöveget a társadalom életébe elhelyező külső kontextustól. Mind a szóbeli, mind az írásos irodalmi alkotások esetében a szövegelmélet részletesen vizsgálta a közlés sajátosságait, poétikai, stilisztikai, kulturális és nyelvi összetevőit. O (—irodalom és nyelvtudomány, kommunikáció) O írod.-. F. E. X. Dance: Humán Communication Theory (1967); E. Ardener: Social Anthropology and Language (1971); D. Hymes: Foundations in Sociolinguistics (1974); i í . F. Plett: Textwissenschaft und Textanalyse (1975); Horánvi Ö,: Kommunikáció (1977-1978). " Voigt Vilmos közlöny: sajtóorgánum — esetleg napilap —, amely törvényeket, kormány és miniszteri rendeleteket s egyéb jogszabályokat, valamint kitüntetéseket, kinevezéseket stb. hivatalos kiadásban és hivatalosnak tekinthető szövegükben közöl. A köznyelv általában „hivatalos lapn a k " nevezi. Ilyen volt Franciao.-ban a közlönyök klasszikus mintája, a Moniteur, majd a Journal Officiel, nálunk az 1848 —1849-es szabadságharc idején a Közlöny, a kiegyezés után a Budapesti Közlöny egészen 1919 márciusáig, majd az ellenforradalmi rendszerben 1944-ig, 1919 márciusától augusztus elejéig a Tanácsköztársaság, 1945 januárja óta pedig a Magyar Közlöny. O Közlönyök, továbbá az egyes minisztériumok, ill. minisztériumi hatáskörű szervek hivatalos lapjai, amelyek közül sok szintén nevében viseli e megjelölést. Ezek főként az a d o t t tárca vezetőinek rendeleteit, utasításait, állásfoglalásait stb. teszik közzé, de tartalmaznak más tárcákkal közös, ill. azok orgánumából á t v e t t határozatokat, valamint egyéb közleményeket is (álláshirdetés, pályázati kiírás, felhívás stb.). O (—irodalom és sajtó). Rónai Mihály András Kozlov, l v a n Andrejevics (Szandiri, moszkvai ter., 1888. júl. 6.—Moszkva, 1957. márc. 26.): szovjet orosz író. 1905től részt vett a munkásmozgalomban, m a j d hivatásos forradalmár lett. Több ízben száműzték, 1911-ben külföldre szökött. Zürichben megismerkedett Leninnel, később illegális pártmunkát végzett Ukrajnában. A 2. világháborúban is illegális pártcsoportot vezetett a német megszállás alatt, a partizánmozgalom egyik vezéregyénisége a Krímben. Emlékeit önéletrajzi trilógiájában írta meg (Zsizny v bőrbe, 'Harcos élet', 1955; Nyi vremja, nyi rassztojanyije, 'Sem az idő, sem a távolság', 1968; Nas poszlednyij i resityelnij, 'Ez a harc lesz a végső', 643

KOZLO 1969). Más műveiben is az illegális mozgalom mindennapjairól ad érdekfeszítő, irodalmi igényességgel megrajzolt képet. O Magyarul is megjelent főbb művei még: V krimszkom podpolje (dokumentumreg., 1947: Gergely V., K r í m i éjszaka, 1948); V gorogye russzkoj #zlavi (kisreg., 1950: Lóránt L., Az orosz dicsőség városában, 1953). B. Fazekas László Kozlov, Ivan Ivanovics (Moszkva, 1779. ápr. 22.— Szent-Pétervár, 1840. febr. 11.): orosz költő, műfordító. Előkelő nemesi családból származott. Rövid időt a hadseregben töltött, m a j d állami szolgálatba került. 1821-ben megvakult, ettől kezdve az irodalomnak ólt. Rövid időn belül rendkívül népszerűvé vált, közeli kapcsolatba került Puskinnal, Zsukovszkijjal és a dekabristákkal, akik nagy hatással voltak irodalmi fejlődésére. Verseit a kor romantikus szellemében írta: fájdalmas életérzését személyes tragédiája t e t t e mólyen hitelessé. Ifjúkorának élményei, a barátság, szerelem gyakran megjelentek költészetében. Versben üdvözölte a görög szabadságharcot, elógiákban siratta el az orosz önkényuralom áldozatait. Finomhangú, míves lírikus volt, ,,. . .akinek verseiben szívhez szóló muzikalitás csendül" (Gogol). Sok nyugat-európai költőt fordított oroszra (Dante t, Burnst, Ariostot és másokat); ezek a fordítások valójában inkább szabad átköltósek. O Egyik versére Glinka dalt komponált. O Gyűjt, kiad.: Polnoje szobranyije sztyihotvorenyij ('Összes versei', 1960). O Magyarul: 1 vers (Radó Gy., Az orosz irodalom kincsesháza, 1947); 2 vers (Gyurkovics T., Orosz klasszikus költők antológiája, 1961). B. Fazekas László Kozlov, Pavel Alekszejevics (Moszkva, 1841. ápr. 4.—uo., 1891. márc. 27.): orosz költő, műfordító. Hosszabb ideig élt Olaszo.-ban és Franciao.-ban. Elégikus hangú versei kevés eredetiséget m u t a t n a k ; annál jelentősebbek műfordításai, amelyek közül kiemelkedik Byron Don Jüanjának fordítása (1889). O Gyűjt, kiad.: Polnoje szobranyije szocsinyenyij ('Összes művei', 1897). O Magyarul: 1 vers (Szabó E., Orosz költők, 1891). B. Fazekas László Kozma Prutkov: nemlótező személy, valójában irodalmi alakká növesztett kollektív álnév, „szerzői maszkká" (P. Berkov) fejlesztett játékos irodalmi ötlet. Kozma Prutkov A. K . Tolsztoj költő, próza- ós drámaíró, valamint három unokatestvére, a Zsemcsuzsnyikov fivérek — Alekszej, Vlagyimir és Alekszandr — 644

házi társasjátékából nőtt a 19. sz. orosz irodalmának klasszikusává, a groteszkbe hajló komikum mesteri képviselőjévé. Megrajzoltatták portróját, megírták életrajzát (eszerint 1803. ápr. 11-ón született és 1863. jan. 13-án halt meg), közzétették nekrológját, harcoltak az elburjánzó Kozma Prutkov-hamisítások ellen, 1884ben sajtó alá rendezték összegyűjtött műveinek kritikai kiadását. Kozma P r u t kov fő m ű f a j a az aforizma, a „historikus anekdota" ós a komédia. Aforizmái között a hagyományosabb, „szabályosabb a n " szellemes bölcsességek mellett a fő szerepet sajátságos álaforizmái játsszák. („A géniusz hasonlatos a dombhoz, amely a lapályon magasodik"; vagy: „A jámborság és a képmutatás — két különböző dolog"; illetve: „A jámborság, a képmutatás ós a babonaság — három különböző dolog.") Gondolatrendszerét ez utóbbiak: a lapidáris bölcsességek mulatságosan triviális megfogalmazásai teszik ellenállhatatlanul humorossá ós a társadalmat bírálóan szatirikussá. „Nyilvánvalóan karikatúra — a magát bölcsnek képzelő eltompult csinovnyik torzrajza" — írta Kozma Prutkovról már a kortárs Pinyin, Dosztojevszkij pedig a Téli feljegyzések nyári élményekről c. művében m a már klasszikusnak számító jellemzését adja azzal, hogy valódi — élő szerző tollából származó — még ostobább párhuzamait idézi. „Tudat a l a t t is parodista" — ragadja meg gondolkodásának lényegét P. Berkov. Ez a szilajon elszabadult parodizáló kedv érvényesül álanekdotáiban is, amelyek a híres emberekről feljegyzett, bolondos nonsense-történetek álcája mögött a semmiség-halmazatok megsemmisítő bírálat á t adják. Kozma P r u t k o v dramaturgiája az abszurd ós groteszk elemeit meghökkentő merészséggel kezelő, minden hagyományos logikát és színpadi szabályt felrúgó önálló komédiák képzetét kelti a mai olvasóban vagy nézőben, de a maga korában főként a divatos repertoár szokványelemeinek vad paródiájával hatott. „A vaudé ville székházában t e t t e nevetségessé a vaudeville-t" írták első darabja, a Fantazija ('Fantázia') Alekszandrinszkij Színház-beli bemutatójáról, amelyet azonnali betiltás követett. Kozma P r u t k o v darabjai a felszíni rétegében paródiát is szinte mindig hordozó abszurd dramaturgia előfutás-póldái. Népszerűsége mindmáig egyre növekszik, az oroszok betéve t u d j á k aforizma-gyöngyszemeit, mindig újabb s ú j a b b követőkre talál, ezek között az 1960—1970-es évek irodalmában kétségtelenül jelentős J . Szazonov (akinek álneve mögött mindmáig ismeretlen s valószínűen ugyancsak csoportos szerzőség

KOZMO bujkál). O Gyűjt, kiad.: Polnoje szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött művei', 1965). O írod.: P. Berkov: Kozma P r u t kov (1968); B. Buhstab: Kozma P r u t k o v (1969); Barbara Heldt-Monter: Kozma Prutkov, the Art of Parody (1972). Elbert János Kozmian [kozsmjan], K a j e t a n (Gal?zów, 1771. dec. 31.—Piotrowice, 1856. márc. 7.): lengyel költő. Végzettségét tekintve jogász. O Klasszicista stílusú, reakciós ódáival hívta fel magára a cár figyelmét, aki magas állami hivatalokba emelte. Különböző irodalmi társaságok tagja volt, az ún. varsói klasszicisták egyik legszenvedélyesebb képviselője, a romantika — azon belül is különösen A. Mickiewicz — esküdt ellensége. A romantikus irodalmat azonosította a politikai forradalommal, s ezért ítélte el. Élete főműve a Vergilius Georgiconját követő Ziemianstwo polskie ('Lengyel nemesség') c. laza szerkesztésű elbeszélő költemény, melynek kiadását megszakít o t t a az 1830-as felkelés, s amely végülis csak 1839-ben jelent meg, amikor már rég elcsitultak a pszeudoklasszicisták és a romantikusok vitái. A műben a falusi élet kellemét, a patriarchális társadalmi viszonyokat dicsőítette, parasztok és urak megbékélését hirdette. Sokkal érdekesebb a mai olvasó számára a posztumusz Pamietniki ('Emlékiratok', 1858 — 1865), mely színes krónikája a 18 — 19. sz. fordulója kulturális-politikai életének. Bojtár Endre közmondás: elvet, tanácsot, valódi vagy vélt igazságot általános formában tömören, rendszerint csak egyetlen mondattal kifejező, közkeletű és ismeretlen szerzőjű, nagyrészt nemzetközileg elterjedt állandósult szókapcsolat, mondás. A —szólástól (pl. „kordában t a r t " , „ráncba szed") elsősorban abban különbözik, hogy gondolati tartalma nem, vagy nemcsak egy-egy szituációra vonatkozik, hanem általános érvényű, vagy legalábbis ilyennek t a r t j a a használója. Pl. a „Kölcsönkenyér visszajár" közmondás általánosságban kifejezi azt az elvet, hogy 'a bántást hántással szokták viszonozni', s ha történetesen nem általános vonatkozásban, hanem valamely konkrét esetre alkalmazva fenyegetésként használják, ezt értik r a j t a : 'Bosszút állok én még ezért rajtad!' A közmondásnak a beszédműben t e h á t kettős funkciója lehet: egyrészt — ha nem valamely a d o t t helyzetre vonatkozik — alkalmas arra, hogy a beszélő vagy az író tömören és a hagyománytól szentesített formában fejezzen 645

ki vele egy-egy közkeletű, de rendszerint banális elvet (—banalitás), másrészt — konkrét esetre vonatkoztatva — úgy közölhet vele valamely aktuális érvényű megállapítást, hogy egyszersmind valamely általánosan ismert és elfogadott elvre is hivatkozik, és így nagyobb nyomatékot, t ö b b hitelt ad a mondanivalójának, mintha csak az adott szituációra illő, alkalmilag megszerkesztett mondattal fejezte volna ki a gondolatát. Ezért sorolta a Quintilianus-féle retorika a közmondást mint —szentenciát az érvek, argumentumok közé. O Nyelvi-stilisztikai alkatát tekintve lehet a közmondás egyszerű kijelentés (pl. „Az idő pénz") vagy egyszerű felszólítás (pl. „Aki nem dolgozik, ne is egyék!"), azaz stílusalakzatot nem tartalmazó egyszerű, vagy összetett, prózai s csak kevéssé ritmusos mondat. A legtöbb közmondás formai jellegét mégis egy vagy t ö b b stilisztikai alakzat, valamint a többé-kevésbé verses jelleg határozza meg. Szóképet rendszerint még a legújabb időben keletkezett közmondásokban is találunk (pl. „A kibicnek semmi sem drága"), s ez a régiekben vagy rímes-ritmusos-formával (pl. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát"), vagy álliterációval (pl. „Bagoly is bíró barlangjában"), vagy mindkettővel társul (pl. „Ki korán kel, a r a n y a t lel"). Igen gyakori bennük az antitézis (pl. „ J á r t u t a t a járatlanért el n e hagyj"), a paralelizmus (pl. „Bolond lyukból bolond szól f ú j " ) ós e kettőnek az összefonódása (pl. „Szegény ember csikója hamar ló, gazdag ember lánya h a m a r eladó"). Minthogy a közmondásokban a szó-, mondat-, és gondolatalakzatokn&k szinte valamennyi fajtája megtalálható, számos régebbi stilisztikai tankönyv közmondásokkal ós más frazeológiai egységekkel (—szókapcsolat) illusztrálta a különféle stíluselemeket. A közmondások azonban — mivel nem a beszélő vagy az író alkotja meg őket —, nem úgy stíluselemek, mint az írói alkotásokból kielemzett —alakzatok.. Velük kapcsolatban — minthogy a nyelvtudatból készen veszi őket az író vagy a beszélő — az irodalmi stilisztikának tulajdonképpen csak felhasználásuk különféle lehetőségeit, módjait, n e m pedig a megalkotásukban érvényesülő formaialkati sajátságokat kell vizsgálni. Ez utóbbi — nyelvi konstrukciójuk leírásával együtt — sajátosan a —frazeológia, folklórsajátságaik elemzése (tartalmi analízisük, nemzetközi elterjedésük, változatokban való továbbélésük stb.) pedig a folklór körébe tartozó közmondáskutatás vagy parömiológia feladata. O A közmondás m i n t összefoglaló megjelö-

KOZMO lés számos néphagyományként élő szókapcsolattípus közös neve. Ide tartoznak többek között: 1. tartalmi sajátságaik alapján az időjárásjóslások (pl. „ H a fénylik gyertyaszentelő, az izéket is vedd elő!"), az egészségügyi tanácsok (pl. „Étel, ital, álom, szükséges e három"), a gazdaregulák (pl. „Őszit porba, tavaszit sárba") ós azok a konvencionális kifejezések vagy szójárások, amelyeket általában anélkül használnak, hogy különösebb jelentőséget tulajdonítanának a velük kifejezett megállapításnak (pl. „Telik az idő, múlik az esztendő"); 2. alaki sajátságaik és beszédbeli funkciójuk alapján azok a Ch. Dickens Pickwick clubjában szereplő Sam Wellerről elnevezett, rendszerint tréfás wellerizmusok vagy idézetes közmondások (pl. „;>Ez a hót is jól kezdődik« — m o n d t a a cigány, mikor akasztani vitték"), amelyek különösen a skandináv folklórban gyakoriak, azok a párbeszédes közmondások, amelyek főleg a Földközi-tenger keleti partvidékein élő népek szájhagyományában élnek (pl. „— J ó napot, sógor. — Csónakot fold o k " — mondják a magyarban is a n n a k az embernek a jellemzésére, aki nem arról beszél, amiről szó van) ós végül az adomákkal (rátótiádákkal) kapcsolatos falucsúfoló közmondások („blason populaire" pl. „A rátótiak a toronyról lelegeltették a f ü v e t " ) . O Közmondásszerű aranyigazságokat már a világirodalom legrégebbi alkotásai is tartalmaznak, így pl. az egyiptomi —Ámenem hat intelmei; az a 24 sumér nyelvű gyűjtemény, amelyet a ninivei ->-Assur-ban-apli könyvtára őrzött meg; a bibliai bölcs Salamon példabeszédei (->-Példabeszédek könyve), valamint Hésziodosz Munkák és napok c. tanköltemónye. Az ezekben és még sok más kora ókori irodalmi műben található gnóma-, -+-maxima-, —aforizma- vagy —apophtegmaBzerií életbölcsességek ós aranymondások azonban nem sorolhatók föltótlenül a mai értelemben vett közmondások közó, m e r t nem állapítható meg róluk, hogy már feljegyzésük előtt is közkeletű, népi eredetű mondások voltak-e vagy egyéni írói alkotásként jöttek-e létre. (Pl. Hésziodoszn&l fordulnak elő legrégebben azok a nemzetközi közmondások, amelyeknek a magyar változatai: „ K i korán kel, aranyat lel", „ A m i t m a megtehetsz, ne halaszd holnapra".) Annyi azonban kétségtelennek látszik, hogy az efféle tanítások, tanácsok jelentős részének mind tartalmi, mind formai szempontból valódi közmondások voltak a mintái. Ezért és mivel számos m a is közismert, sok nép hagyománykincsébe belekerült igazi közmondás ősi változata 646

található bennük, olyan alkotásoknak kell őket tekintenünk, amelyekben még nem különíthető el egymástól világosan a folklór és a szűkebb értelemben vett irodalom. Részben ugyanilyen megítélés alá vonható Aiszóposz számos meséje, némely más bibliai részlet, valamint nemegy középkori népkönyv — parömiológiai tekintetben a Salamonról és Markalfról szóló az egyik legfontosabb közülük —; ezekben azonban inkább közmondások forrásait, mint régebbi közmondások feldolgozásait kell látnunk. Noha mindezek ellenére kétségtelen, hogy valódi közmondások is belekerültek ókori irodalmi művekbe — a görög szofisták retorikai díszként és érvként gyakran éltek velük —, ós noha gyűjtésük is megkezdődött már az ókorban — m i n t paroimiographoszt (közmondásgyűjtőt) t a r t j á k számon Arisztotelészt, továbbá tanítványát, Klearkhoszt, a sztoikus Khrüszipposzt ós Theophrasztoszt, valamint az alexandriai kor számos grammatikusát, akiknek a műveit később egy „Corpus Paroemiographorum"-ba foglalták öszsze —, a közmondások igazában a középkor végén és a reformáció korában váltak népszerűekké az irodalomban. Ekkor már nemcsak didaktikus célzatú művekben, bohózatokban, farsangi játékokban ós szatírákban találkozunk velük gyakran, hanem megjelennek maradandó értékű lírai művekben is. Különleges költői teljesítmény Villon egyik balladája, amely csupa közmondásból áll: Addig Addig Addig Addig

topog, almot s z é t r ú g a kos. j á r korsó a k ú t r a : o d a koccan. hevíts vasat, m í g n e m piros. vered, már szilánkokra p a t t a n . . . ( f o r d . Weöres.S.)

Mind a görög—latin közmondások gyűjtése, mind pedig ezek elterjesztése szempontjából a világirodalom legnagyobb hatású műve Erasmus adagium-gyűjteménye (—adagium), amely a nagy németalföldi humanista követőinek a gyűjtéseivel kiegészítve csupán a 16. sz.-ban több mint hetven kiadásban jelent meg, s amely a nemzeti nyelvű közmondások gyűjtéséhez — így pl. az 1598-ban megjelent első magyar közmondásgyűjteményhez, a Baranyai Decsi-féléhez — is indítékot és mintát adott. A nemzeti nyelvű gyűjtemények a 16 — 17. sz.-ban hatással voltak némely modern irodalmi nyelv kialakulására (pl. J . Agricola ilyen jellegű műve a korai újfelnómetre), az írók nyelvhasználatára (pl. a magyarban a hitvitázó irodalom stílusára, az angolban többek között Shakespeare-ére, aki két színművének is közmondást adott címül: All's WellThat E n d s Well - Min-

KOZMO den jó ha vége jó — és Measure for Measure — Szeget szeggel —) és arra, hogy olyan összeállítások készüljenek, amelyeknek a szerzői verses formába öntöttek klasszikus ós népi közmondásokat (pl. a német H . Germbert, A. Gartner, M. Neander, a magyar Beniczki P.). Különösen jelentős a közmondások szerepe a francia drámairodalomban, ahol az egyegy közmondásra felépülő ós annak igazságát bizonyító egyfelvonásos proverbe dramatique m ű f a j a kialakult. A modern szépirodalomba a közmondás elsősorban nem tartalmi érdekből, tehát nem mint életbölcsesség épül bele, hanem vagy — igen gyakran merészen átalakítva — úgy fordul elő az írásművekben mint stíluseszköz, vagy — valamely szereplő szájába adva — m i n t a jellemábrázolás egyik eszközével ól vele az író. Pl. arról a szereplőjéről, akivel lépten-nyomon közmondásokat mondat, tudjuk, hogy olyan ember, aki szeret bölcselkedni, de kevés az eredeti gondolata. Kivételesen azonban az is előfordul, hogy valamely közmondás eszmei magva válik irodalmi alkotás forrásává. Ilyen alkotás pl. M. Krleídn&k az emberi haladásba vetett hitet kifejező Vidéki éjszaka c. verse, amelynek nemcsak ihletője és mottója ,,A kutya ugat, a karaván halad" közmondás, hanem ez beleépül magába a költeménybe is: „ Ó k u t y á k kórusa, u g a t h a t s z , a k a r a v á n a z é r t halad, hallani, ahogy csöng a szerszám, p a t a döng, kerék nyikorog, ö n t b á r m e n n y i t az e l m e n ő k r e e b h a r a g o t az e b t o r o k . . . " ( f o r d . Illyés Gy.)

O (—szókapcsolat) O írod.: K. F. W. Wander: Deutsehes Sprichwörter-Lexikon (1867 — 1880); A. Arthaber: Dizionario comparato di proverbi e modi proverbiali (1929); A. Taylor: The Proverb (1931); S. Singer: Sprichwörter des Mittelalters (1944—1947); Proverbium (folyóirat 1965 — ); O. Nagy G.: Magyar szólások ós közmondások (1966). 0. Nagy Gábor O Mezopotámiából az i. e. 3. évezred közepe óta ismerünk közmondásokat. A szövegeket az iskolai oktatásban (—Edubba) használták, ezért másolataikkal nagy mennyiségben találkozunk a legkorábbi irodalmi táblákon is (Abú Szalábíkh, i. e. 26. sz.). A közmondásokból különböző elvek alapján gyűjteményeket állítottak öszsze. Eleinte főként intelem-jellegű műveket (ilyen, pl., —Suruppak intelmei), de már az i. e. 3. évezred folyamán is a szó szorosabb értelmében vett közmondás-gyűjteményeket, ahol az anyagot a 647

mezopotámiai ún. jegyzóktudomány elvei szerint rendezték el, kezdő szavuk vagy tárgyuk szerinti csoportosításban. A nagy gyűjteményeket tudományos kiadásnak tekinthetjük; iskolai célra rövidített kiadások készültek belőlük. A közmondások tetemes része népi eredetű, ezeket az iskolák irodalmi írnokai feltehetően rendszeresen és tudatosan gyűjtötték. Ezek m i n t á j á r a maguk az írnokok is írtak többnyire gúnyos hangú szentenciákat, ezekben az iskolai életet, a papi ós adminisztratív móltóságokat figurázzák ki. A közmondásokhoz hasonló szerkezetű rövid állatmesék közül sok ugyancsak a közmondás-gyűjteményekben kapott helyet. O Kiad.: E . I. Gordon: Sumerian Proverbs: „Gollection Four" (JAOS 77. köt., 1957); uő: Sumerian Animál Proverbs and Fables: ,,Gollection Five" (JCS 12. köt., 1958); uő: Sumerian Proverbs: Glimpses of Everyday Life (1959); uő: Animals as Bepresented in the Sumerian Proverbs and Fables (Drevnyij mir, S z b o r n i k . . . V. V. Struve, 1962). O Az i. e. 2. évezred eleji sumer közmondásgyűjtemények Mezopotámiában tartós használatban maradtak az oktatás szervezetének gyökeres átalakulása után is. A gyűjtemények egy részét párhuzamos akkád fordítással látták el, más részüket pedig adaptálták az akkádra. S végül, e gyűjtemények m i n t á j á r a az i. e. 2 — 1. évezred folyamán több önálló gyűjteményt is készítettek az akkád közmondásokból. O Kiad.: W. G. L a m b e r t : Babylonian Wisdom Literature (1960). O írod.: J . J . A. van Dijk: La sagesse suméro-accadienne (1953); S. N. K r a m e r : Forty-eight Proverbs and Their Translation (Compte R e n d ű de la 3iéme Rencontre Assyriologique Internationale, 1954); E . I. Gordon: The Sumerian Proverb Collections: A Preliminary Report (JAOS 74. köt., 1954); uő: A New Look a t the Wisdom of Sumer and Akkád (BiOr 17. köt., 1960); I. M. Djakonov: Obscsesztvermije otnosenyija v sumerszkom i vavilonszlcom folklore (VDI 92. köt., 1966, No. 1); O. E. Moll: Über die áltesten Sprichwortsammlungen (Proverbium 6. köt., 1966); Komoróczy G.: Iskolák, diákok és írnokok a sumer közmondásokban (Emlékkönyv az Eötvös J . Kollégium 70. évfordulójára, 2. köt., 1968); uő: „Folklore", „Literatur", „Folkloristik" in der sumerischen Überlieferung (AAnt 22. köt., 1974); B. Alster: Studies in Sumerian Proverbs (1975). Komoróczy Géza közmondás-forgatás: francia eredetű játék; résztvevői ellenkezőjükre változtat-

KOZMO ják közmondások értelmét. Pl.: „A pénznek is van szaga". O Ötlete A. Bretontól, a szürrealista költőtől származik. Nálunk is játsszák. O {—közmondás). O Irod.: Lukácsy A.: Elmés játékok, játékos elmék (1960). Hoványi János kozmopolitizmus: —nemzeti karakter köznyelv: elsősorban a nyelv közlési, gyakorlati funkciójából tekintett nyelvi szint és normarendszer, a nemzeti nyelvnek vagy más felfogás szerint: az irodalmi nyelvnek közösségiként elismert és a beszélő közösség által túlnyomórészt egyöntetűen használt—beszélt változata. Nem azonos a gondatlan, igénytelen, esetleges mindennapi nyelvhasználattal, inkább a tanult, iskolázott emberek ós az igényesebb érintkezési és közlési formák, szervezetek, intézmények (iskola, rádió, sajtó, színház stb.) nyelvi eszközeinek rendszere. Rokon a nemzeti vagy az irodalmi nyelvvel abban, hogy a t á j i és rétegnyelvek fölé emelkedéssel, azok kiegyenlítődésével jön létre, egy köznormát képvisel, melyhez akár a művészi funkciójú, akár a t á j i vagy csoportnyelvi, ill. szakmai eltéréseket viszonyítjuk. De különbözik is az említett nyelvtípusoktól abban, hogy elsősorban mint beszólt form a létezik. Az irodalmi művészet számár a a fontossága a b b a n áll, hogy — bár genezisében az irodalmi vagy művészi nyelvet követi, ezek egységesülésének gyakorlati célú, leegyszerűsített, szabályozott változata — kialakulása után erre épül, ebből válik ki a művészi, költői nyelv, hiszen m a már a gyermek az iskolában ós a közösségben a köznyelvet tanulja meg. P r ó z a és vers, műfajok, funkciók, egyének szerint más és más fokú ugyan az elkülönülés, de a köznyelv művészi fontosságát az adja meg, hogy nemcsak nyelvi norma, hanem a nyelvbe beépült stilisztika és stilisztikai lehetőségek normája és értékrendszere is. A stilisztikai érték a köznyelvhez való viszonyítás függvénye is: ez a viszonyítás értékel — sokszor persze a nyelv zártabb, nem elsősorban művészi értékrendszere, kevésbé árnyalt stilisztikája alapján helytelenül — valamit újításnak, forradalomnak, hibának, ügyetlenségnek, tájnyelvinek stb. Mivel a köznyelv kialakulásában az egyéni teljesítményeken jóval túlmenően nagyobb szerepe van a társadalom kulturális igényeinek és történelmi, földrajzi, társadalmi lehetőségeinek, nem ritka az olyan helyzet, melyben magas szintű művészi-költői nyelv mellett köznyelv csak elvben és hivatalos használatban van, a gyakorlati kiegyenlítődés az önálló fejlődésű és nagy súlyú 648

nyelvjárások eleven továbbélése m i a t t még nem történt meg (pl. Olaszo., Nómeto.; az újonnan felszabadult országok, pl. India). A fejlődés azonban mindenütt az egységesülés felé halad; a Mo.-hoz hasonló kisebb, aránylag nem nagy nyelvjárási eltéréseket öröklő országokban a köznyelv realitásnak tekinthető. O (—nyelv) O Irod.: Bóka L.: Népnyelv, köznyelv, irodalmi nyelv (Magyarságtudomány, 1942); Pais D.: A magyar irodalmi nyelv (1954); Bárczi G.: Bevezetés a nyelvtudományba (1958). Martinkó András közölés: olyan versbeli kihagyásos mondatszerkezet, amelyben egy közös mondatrészt (esetleg mondatdarabot) a vele egy szerkezetet alkotó mondatrészek úgy vesznek közre (innen a „közölés" elnevezés), hogy ez utóbbi mondatrészek egymással rímelnek, a közös mondatrész pedig az u t á n a álló mondatrésszel alkot szorosabb mondattani és verstani egységet. í g y az alábbi sorokban: N a g y dicsőségesen — Vigyáz nagy fényesen

a két sorvégi, rímelő mondatrész („dicsőségesen" — „fényesen") közre fogja („közöli") a mindkettővel egyforma mond a t t a n i viszonyban álló „vigyáz" állítm á n y t olyképpen, hogy ez utóbbi szorosabb egységet alkot a vele egy sorba került határozóval. Horváth J . szerint mintegy az —enjambement okozta sérelem orvoslására hivatott költészetünkben: a sorvég megmarad ritmikai határnak, a második sor teljes mondattá egészül ki. Stílushatását az adja, hogy az első sorból hiányzó mondatrészt oda kell értenünk, ill. a második sorban o t t találva, ennek megfelelően „ ú j j á kell értékelnünk" az első sort. A régi magyar költészetben gyakori; már az Ómagyar Mária-siralomban is megtalálható: Választ világomtul Zsidó f i o d u m t u l .

A 18. sz.-tól kezdve ritkább; gyakran archaizálás eredménye, mert régies hangulatot kelt. í g y pl. AdynéX: Ki akarta, hogy megtagadjam Örök S i o n á t m e s s z e h a g y j a m . . . Ki akarta, ki istenelte Bús lényemet így ki nevelte?

A népdalban mindvégig megtalálható. O Irod.: Erdélyi L.: E g y érdekes m o n d a t tani jelenségről (1905); Csüry B.: A közölés d i v a t j a régi prózánkban (Magyar Nyelv, 1926); Horváth J . : Rendszeres magyar verstan (1951); Grétsy L.: Ady versmondatai (It., 1954). Kovács Endre

KOZOS közömbös szótag; adiaphorosz szüllábé ; anceps syllaba ZdiZ Qb s z u b j e k t u m különös minősége teljesen á t h a t j a a létrej ö t t tárgyiasságot; bensőséges, f o k o z o t t i n t e n z i t á s ú o b j e k t i v i t á s t idéz elő. A szubj e k t u m és o b j e k t u m viszonyának ez az egysége a m u n k a f o l y a m a t b a n is megvalósul, i t t a z o n b a n a s z u b j e k t u m m e r ő b e n g y a k o r l a t i viszonyt t a r t fenn az o b j e k t í v valósággal, s ezért az a k t u s egysége csak m a g á n a k a m u n k a f o l y a m a t n a k összet a r t ó elve, amely ennek beteljesedésével elveszti jelentőségét, m í g a m ű v é s z e t b e n ez az egység önállóan objektiválódik; a m ű v é s z e t olyan t á r g y i a s s á g megalkotás á r a tör, amelyben ez az egység megtestesül. Az a tendencia, a m e l y a szubjektivit á s n a k külsővé v á l á s b a n való eltűnésére vezet, lényegében a z t szolgálja, hogy felt á r j a és érzékelhetővé tegye azt, a m i a t á r g y i világban az e m b e r számára m i n 4 9 Világirodalmi Lexikon V I .

769

denkor fontos, t e h á t az így n y e r t objekt i v i t á s b a n megszüntethetetleniil m ű k ö dik egy é r t é k e k r e v o n a t k o z t a t o t t értékalkotó s z u b j e k t í v mozzanat. E z szintén a külsővé v á l á s n a k és visszavételének szoros egységére utal. O A fogalom eredetileg az angol g a z d a s á g t a n b a n az á r u elidegenítését, ós szinte v a l a m e n n y i természetjogi elméletben az eredeti szabadság elvesztését jelölte. Filozófiai értelemben m á r J . G. Fichte h a s z n á l t a ú g y , hogy az o b j e k t u m tételezése a s z u b j e k t u m külsővé válása, elidegenedése. K ö z p o n t i p r o b l é m a k é n t a fogalom először G. W. F . Hegelnél jelenik meg. N á l a legáltalános a b b é r t e l e m b e n az azonos s z u b j e k t u m o b j e k t u m n a k az elidegenedésen, külsővé váláson á t önmagához visszavezető ú t j á t m e g h a t á r o z ó dialektikus m o z z a n a t . Marx bírálta ennek a tételnek idealista jellegét, mivel az azonos s z u b j e k t u m - o b j e k t u m önmagához visszatérő ú t j a „ n e m c s a k azzal a jelentőséggel bír, h o g y megszünt e t i az elidegenedést, h a n e m h o g y a tárgyiasságot szünteti meg, azaz t e h á t az e m b e r n e m - t á r g y i , spiritualisztikus lén y e g k é n t j ö n t e k i n t e t b e . " Marx éles h a t á r t von a m u n k á b a n végbemenő szükségszerű tárgyiasulás és a s z u b j e k t u m n a k és o b j e k t u m n a k a m u n k a t ő k é s form á j á b a n v é g b e m e n ő elidegenedése, külsővé-idegennó válása között. A külsővé válás f o g a l m á t az esztétikára Lukács Gy. a l k a l m a z t a . O írod.: L u k á c s G y . : A z esztétikum sajátossága (1965); uŐ.: A t á r sadalmi lót ontológiájáról (1976). Szabó Zoltán külső zaj: —külső

instrukció

kultikus irodalom - Vang Ji), az ebben a k o r b a n egy sírban felfedezett Mu tien-ce csuan-hoz ('Mu k i r á l y t ö r t é n e t e ' ) ós m é g sok m á s régi m ű h ö z . Költészete a t a o i z m u s h a l h a t a t lanságáról szóló t a n í t á s á n a k költői megfogalmazása. N e m sokkal h a l á l a u t á n neki kezdtek t u l a j d o n í t a n i t ö b b , kísért e t - és szellemhistóriákat t a r t a l m a z ó g y ű j t e m é n y t , így az elveszett Hszüan csüng esi-1 ('Feljegyzések a t i t k o k belsejéről') és 789

Kupala, J a n k a (írói nóv); I v a n Daminyikovics Lucevics (családi név); (Vjazinka, 1882. j ú n . 7.—Moszkva, 1942. jún. 28.): szovjet belorusz költő. Földbórlő fia. 1898-ban Belarucsi f a l u b a n végezte el a népiskolát, m a j d m i n t házitanító, bírósági írnok és szeszfőzdei m u n k á s k e r e s t e k e n y e r é t . 1908. őszén Vilnába k ö l t ö z ö t t s i t t a Nasa Nyiva c. lap szerkesztőségében és k ö n y v t á r b a n dolgozott. 1909-től 1913-ig P ó t e r v á r o t t élt, k a p c s o l a t b a ker ü l t f o r r a d a l m á r diákokkal és m u n k á s o k kal. A Nasa Ny ivántik t o v á b b r a is dolgozott, s e l a p n a k , m i n e k u t á n a 1913-ban visszatért Vilnába, 1914 —1915-ben a szerkesztője volt, ekkoriban i s m e r k e d e t t m e g V. J . Brjuszov-val. Az o k t ó b e r i forr a d a l o m Szmolenszkben érte, 1919-ben Minszkbe k ö l t ö z ö t t és i t t ólt a 2. világháborúig. I t t vállalt irányító szerepet a belorusz nemzeti művelődés intézményein e k m e g a l a p í t á s á b a n , így a n e m z e t i színház, az egyetem és a t u d o m á n y o s a k a d é m i a létrehozásában, megszervezte a belorusz k ö n y v k i a d á s t . 1930-ban súlyos depresszióba esett, öngyil kosságot kísérelt meg. A h a r m i n c a s években visszatért az a l k o t ó m u n k á h o z , közéleti vezető f u n k ciókat is vállalt. A 2. világháború kitörése u t á n K a z á n y b a , m a j d Moszkvába telep ü l t á t , i t t ö n m a g a v e t e t t véget életének.

KUPEC O A belorusz költészet legkiemelkedőbb a l a k j a , J . Kolaszazal együtt a modern belorusz irodalmi n y e l v és a s z o v j e t belorusz irodalom megalapozója. T é m á i b a n , stílusában, verselési m ó d j á b a n is közvetlenül a n é p költészetéből m e r í t e t t s a z t korszerű elemek fokozott h a n g s ú l y á v a l g a z d a g í t o t t a ; ez l e t t a t i t k a n é p s z e r ű ségének; a n é p a s a j á t g o n d o l a t a i n a k és h a n g j á n a k m a g a s a b b művészi s z i n t ű s az a d d i g még k i m o n d a t l a n dolgokat is kim o n d ó kifejezését ismerte fel m ű v e i b e n . Dallamosság, csengő, gazdag rímek — g y a k r a n belső r í m e k is, p á r h u z a m o k , ismétlések, visszacsengő jelzők — a népköltészet számos vonása mind t u d a t o s a l k a l m a z á s k é n t színezi verseit. M á r legelső verse, a Muzsik, mely 1905-ben j e l e n t meg, a belorusz p a r a s z t nevében a n n a k n y o m o r ú s á g o s helyzetéről és k e m é n y bizakodásáról szól. Első kötete a Zsalejka ('Síp', 1908) az előbbi t é m á n a k t u d a t o s a b b , lázongóbb feldolgozásait is t a r t a l m a z z a . Ja nye paeta (Kardos L., N e m vag y o k költő, S z o v j e t K u l t ú r a , 1950. 6.) c. verse m i n t a n é p p e l való teljes azonosulás, A hto tam idzje (Képes G., A s z a b a d s á g dala, A szabadság magvetői. 1949) m i n t a f o r r a d a l m á r alapállás kifejezése a belorusz költészet klasszikus a l k o t á s a i n a k s z á m í t a n a k . H a s o n l ó t é m á j ú a k és h a n g ú a k t o v á b b i , f o r r a d a l o m előtti k ö t e t e i : Huszljar ('A guszlás', 1910) és Sljaham zsiccja ('Az élet ú t j a i n ' , 1913). Természetes, hogy a f o r r a d a l m i változást á h í t o z ó költő a forradalom bekövetkezte u t á n az ú j t á r s a d a l o m minden eseményére, h a n g u l a t á r a közvetlenül reagál. A dolgozó tömegek felszabadulása, az életform a megváltozása, a kollektivizálás é p p ligy megjelenik költészetében, m i n t a h a r m i n c a s é v e k b e n elburjánzó személyi k u l t u s z , m a j d élete legvégén a belorusz n é p h á b o r ú s szenvedése és hősi ellenállása, d e a költő n e m v á l h a t o t t volna n é p é n e k klasszikusává egysíkú politikai rezonálással. Skálája ennél sokkal szélesebb: ismeri és t o v á b b f e j l e s z t i a m a g a n e m z e t i n y e l v é n az orosz és a lengyel költészet legnagyobbjainak hagyományait, formáit: A. Sz. Puskin és A. Mickiewicz, a forrad a l m i d e m o k r a t á k , M. Gorkij és a posztromantikusok egyaránt tanítómesterei. K i e m e l k e d ő d r á m a í r ó és f o n t o s a k a m ű f o r d í t á s a i is: A. Sz. Puskin, T. Sevcsenko, A. Mickiewicz, I . A. Krilov, M. Konopnicka és mások belorusz fordítója. O F ő b b verseskötetei m é g : Szpadcsina ('Örökség', 1922); Beznazounaje ('A meg n e m nevez e t t ' , 1925); Mahila Iva ('Az oroszlán s í r j a ' , 1927); Nad rakoju Areszaj ('Az Oressza folyón', 1933); Ad szerca ('Szívből', 1940); Belaruszkim partizanam ('A

belorusz p a r t i z á n o k n a k ' , 1942). O Jelentősebb d r á m a i m ű v e i : Advecsnaja pesznya ('Örök dal', 1910); Szon na kurhane ('Álom a sírdombon', 1912); Baszkidanaje hnyazdo ('A szétdúlt fészek', 1917); Tutejsija ('Idevalósiak', 1924). O G y ű j t , k i a d . : Zbor tvorau ('Műveinek g y ű j t e m é n y e ' , 1961 — 1963). O M a g y a r u l még: 10 vers (Gábor A., Ü j H a n g 1941, 6.); 9 vers ( H i d a s A., J á n o s y I., K a r d o s L., K ó n y a L., Mészöly D., Weöres S., A szovjet költészet antológiája, 1952); 1 vers (Grigássy É . , Október fényei, anto., 1977). 0 írod.: J . Mozolkov: J . K u p a l a (1961); V. I v a s i n : J . K u p a l a (1955). Badó György Kupec, l v a n (Galgóc, 1922. okt. 2 1 . - ) : szlovák költő, esszéíró, kritikus, m ű f o r dító. A szlovák szürrealista („nadrealizm u s " ) csoport t a g j a k é n t a d t a ki első k ö t e t é t Podl'a hviezd menit'masky ('A csillagok szerint cserélni az álarcot', 1940). K é s ő b b Sz. Jeszenyin lírája hatott rá; egyre i n k á b b követi a hazai s a világirodalom h a l a d ó h a g y o m á n y a i t , sőt Mahonai (1964) c. kötetében a keleti költészet h a t á s a is érződik. O NesmrteVní ('Halhat a t l a n o k ' , 1963) c. t a n u l m á n y k ö t e t é b e n a világirodalom n a g y költőiről ad portrésorozatot. Petőfiről szóló írása a szlovák irodalom egyik legszebb arcképe a m a g y a r klasszikusról. Na obranu poézie ('A poézis védelmében', 1963) c. t a n u l m á n y a a költészet értelméről és küldetéséről szól. O E g y é b verseskötetei: Nizinami a v$8inami ('Síkságokon és ormokon á t ' , 1955); MuSVa ('Kagyló', 1961); Vyzliekanie z hnevov ('Vessük le a h a r a g o t ' , 1965); Hodina s anjelom ( ' E g y ó r a az angyallal', 1968). O Magyarul: 1 prózarószl. (Sziklay L., K e m é n y G. G., A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből, 1962); 5 vers (Monoszlói M. D., ISz, 1966, 1.); 1 vers (Zádor A., K o r t , 1970, 11.). Budolf Ghmel—Sziklay László Kupiainen, U n t o Aulis (Helsinki, 1909. ápr. 8.—Savonlinna, 1961. júl. 4.): f i n n költő. Lapszerkesztő, m a j d az irodalom professzora. K u t a t á s i t e r ü l e t e a h u m o r a f i n n i r o d a l o m b a n . í r t esszéket, irodalmi k r i t i k á k a t , t a n k ö n y v e k e t . Költészetét a h u m o r és az idill jellemzi. Az 50-es évektől l í r á j á t á t j á r j a a boldogságérzet, amely a költő termószetszimbolikáján keresztül fejeződik ki. O F ő b b m ű v e i : Yksi hullu jakymmenen viisasta ( ' E g y bolond és tíz bölcs', reg., 1945); Bikas mies ('A g a z d a g e m b e r ' , költ.-ek, 1955); Puuhevonen ('Faló', költ.-ek, 1960); Poláris, ('költ.-ek, 1961). O Magyarul: 1 v e r s (Ágh I., F i n n költők anto., 1973). Pusztay János

790

KUPRI Kupka, Jifí Svetozar (Prága, 1921. szept. 28. — ): cseh író, publicista. Újságíró, lapszerkesztő, filmforgatókönyv-író volt, majd, 1959-től 1969-ig, az írószövetségnél dolgozott, trói pályáját hangsúlyozottan célzatos, agitatív elbeszélésekkel kezdte (17 bodű proti míru, 1949: Győri D., 17 pont a béke ellen, 1950) és ezek a sajátságok jellemzik az 50-es években írt két regényét is. Kétéves távolkeleti hajóútjának élményeit a Lod' do Sanghajé ('A sanghaji hajó',"l960) c. kötetben dolgozza föl. A 60-as években keletkezett regényei nagyobb gondolati elmélyülésről és a kifejezési eszközök és megformálási módszerek kifinomodásáról tanúskodnak. O Egyéb fŐ regényei: Prazské jaro ('Prágai tavasz', 1952); RuSnédny ('Mozgalmas napok', 1955); Hlavní muí svéta ('A világ főembere', 1965); Mat královné ('Matt a királynőnek', 1967); Zkáza kHzníku Oomprador ('A Comprador cirkáló pusztulása', 1970). Zádor András kupié; couplet: énekes bohózatban, operettben s főleg a kabaré műsorán szereplő, többnyire tréfás, néha szentimentális hangvételű dal. Több strófából áll, mindig dramatikus cselekményt jelenít meg, melyet a recitálva énekelt — egyszerű, igénytelen dallamra írt — szöveg után a népszerűségre számító összefoglalás, a refrén zár le. A 19. sz. közepétől — a kabaré kialakulásától — t e r j e d t el. Legsikeresebb változata a társadalmilag közérdekű, ill. politikai témájú, szinte mindig szatirikus hangvételű, aktuális, aktualizáló kupié. Kitűnő magyar költője Heltai J . volt. O (—kabaré, zenés színjátékok) Küpria; Kypria (tudományos átírás); Gypria (latinos név); (i. e. 7. sz. ?): az —epikus ciklushoz, tartozó, 11 ,,kÖnyv"bŐl (—bibliön) álló, görög epikus költemény. Szerzőjének az ókorban Homéroszt, a küproszi Sztaszinoszt vagy a szalamiszi Hégésziaszt tartották. A költemény tárgyát az Iliász előzményei adják. Tartalm á t csak töredékekből és későókori kivonatokból ismerjük. A túlnépesedett földet Zeusz azzal akarja megkönnyíteni, hogy elpusztítja a gonosz emberiséget. (Ez az eleme az elbeszélésnek feltehetőleg keleti eredetű.) Eszközül a háborút választja, előbb a Thébaiért folyó harcokat, majd a trójai háborút. Ez utóbbi történetét a Péleusz és Thetisz lakodalmával kezdi, majd folytatja az istennők (Héra, Athéna, Aphrodité) közti vetélkedéssel, melyben Parisz, trójai királyfi a bíró. A legszebbnek ítélt Aphrodité segítségével Parisz elrabolja Menelaosz spártai király feleségét, Helenét. Menelaosz testvérével, Aga-

memnónnal tanácskozik, m a j d Nesztórt keresi fel, aki Bzámos történet elbeszélésével vigasztalja. A bosszúhadjáratra induló görögök először tévedésből egy másik várost dúlnak fel. Mikor innen elhajóznak, vihar Bzórja őket szét, különféle kalandokon esnek át, m a j d ú j r a összegyűlnek Auliszban. E k k o r azonban Agamemnón megsérti Artemisz istennőt, s ezért fel kell áldoznia Iphigeneiát, a leányát. így sikerül elindulni. Útközben Lémnosz szigetén hagyják a kígyómarta Philoktétészt. Trója alatt az első halott Próteszilaosz. Miután a megegyezési ajánlatok kudarcot vallanak, megindul a harc. Közben Akhilleusz látni vágyik Helenét, s Thetisz és Aphrodité közreműködésével a találkozás létre is jön. A harc során több más várost feldúlnak, így kerül zsákmányként Akhilleusz birtokába Briszéisz, Agamemnón birtokába pedig Khrüszész leánya. A költemény a leleményes hős, Palamédész halálának elbeszélésével végződhetett. A költemény szerkezete egymás mellé rendelő szerkezetű lehetett, mint a Homérosz előtti epikus költeményeké, s a költő minden alkalmat megragadott arra, hogy érdekes epizódokat szőjön történetébe (Nesztór elbeszélései). Arisztotelésznek bizonyára igaza volt, mikor a szerkezet egységét hiányolta, de egyes epizódokat szívesen olvasnánk (pl. Akhilleusz, a legnagyobb hős és Helene, a legszebb nő találkozását). A költeményből igen sok görög tragédia merítette tárgyát. O Kiad.: T. W. Allén: Homeri Opera (5. köt., 1946). O Magyarul: Homérosz: Iliász, Odüsszeia, homéroszi költemények (Deveeseri G., 1960). O Irod.: E. Bethe: Homer (2. köt., 1929); A. Severyns: Recherches sur la Chréstomathie de Proclos (3. köt., 1953); G. L. Huxley: Greek Epic Poetry (1969). " Ritoók Zsigmond Kuprijanov, Ivan Petrovics (Razdolki, tulai ter., 1915. szept. 24. — ): szovjet orosz drámaíró. Részt vett a 2. világháborúban, 1951-ben elvégezte a Gorkij Iro dalmi Főiskolát. Színműveiben a szovjet valóság aktuális témáit jeleníti meg Színházi és publicisztikai cikkeket is írt O Gyűjt, kiad.: Pjeszi ('Színművek'. 1965). O Magyarul: Szin dvadcatovo veka (színmű, 1958: Lovas M., A huszadik század fia, Petőfi Színház, 1960. ápr. 3., Kézirat: SzJH.). B. Fazekas László Kuprín, Alekszandr Ivanovics (Narovcsat, Penzai korm., 1870. szept. 7.Moszkva, 1938. aug. 25.): orosz író. Kis hivatalnoki családból származott, tanul mányait kadétiskolában végezte, erró tanúskodik első, névtelenül megjelent el791

KUPR1 beszélése a Poszlednyij gyebjut ('Az utolsó d é b u t ' , 1889). Igazságérzete l á z a d o z o t t a cári hadseregben dívó b o t b ü n t e t é s és kegyetlenkedés ellen (Vizsgálat, 1894). 1894-ben o t t h a g y j a a hadsereget, különféle foglalkozásokkal p r ó b á l k o z o t t : r a k o d ó m u n k á s , színész, cirkuszszervező, jószágigazgató, m a j d vidéki l a p o k n á l dolgozott, K i j e v b e n , Zsitomirban, a D o n i R o s z t o v b a n és Odesszában. Ö t év a l a t t b e j á r t a egész Dél-Oroszo.-ot. E z az a n y a g g y ű j t é s korszaka. F ő k é n t az e l n y o m o t t kisember felé fordul az érdeklődése. Kalóz (1895); A milliomos (1895); A csodadoktor (1897). A cári hadseregben szerzett t a p a s z t a l a t a i a l a p j á n irodalmi f o r m á b a n fejezi ki elítélő véleményét ( É j j e l i őrség, 1899; Hadgyakorlat, 1901). A kifejlődő k a p i t a l i s t a környezet, s a m i s z á m á r a ezzel e g y e t jelentett, a városi k u l t ú r a ellen is egyre-másra í r j a elkeseredett és k i á b r á n d u l t h a n g ú elbeszéléseit, kisregén y e i t (.Moloh, 1896: R ó n a I., Moloch, 1925; K ó b o r N., ua., 1958; Gsornij tuman, 1905: T á b o r B., F e k e t e köd, 1958). Ellent é t e l k é n t a természetes, r o m l a t l a n életm ó d o t dicsőíti (Oleszja, 1898: Lengyel G., ua., 1914; Gellért Gy., ua., 1958; Izumrud, 1908; Gellért Gy., Smaragd, 1958). Mind h ó i működésében, m i n d közéleti tevékenységében egyre h a t á r o z o t t a b b a n foglalt állást a t á r s a d a l m i h a l a d á s m e l l e t t : Pojegyinok (1905, Bella M., A p á r b a j , 1917; T á b o r B., ua., 1959) c., legismert e b b regényében egy dél-oroszo.-i kisváros k a t o n a i helyőrségének életét bemut a t v a leplezte le a cári hadsereg e m b e r t n y o m o r í t ó r e n d j é t . Gorkijjal e g y ü t t részt v e t t a Znanyije k ö n y v k i a d ó v á l l a l a t megszervezésében. Bírálta a t á r s a d a l m i fejlődést a k a d á l y o z ó erőket, a m a r a d i kispolgárságot: Békés élet (1904). A történelem m e n e t é n e k — a f o r r a d a l m i h u l l á m dagály-apály v á l t o z á s á n a k megfelelően m ű v e i b e n p o é t i k u s a n és tragikusan f o g a l m a z ó d n a k m e g a pozitív f i g u r á k : t a n ú i v a g y u n k az emberi egyéniség és ö n t u d a t ,,felegyenesedésének", a kisemberek egy-egy p i l l a n a t r a k i b ú j n a k a személyiségüket gúzsba k ö t ő t á r s a d a l o m f o j t o g a t ó kötelékeiből, m i n t p é l d á u l Szerg y u k o v (Ingovány, 1902), v a g y Szaska, aki a f o r r a d a l m i n a p o k b a n a Marseillaise-t hegedüli, de az önkényuralom felülkerekedésekor n e m h a j l a n d ó eljátszani a cári h i m n u s z t (Gambrinusz, 1907). í r á s a i n a k tematikája változatos, síkraszállt a d e m o k r a t i k u s művészetért, a színészek emberi létkörülményeiért is. E n n e k ellenére a t ö r t é n e l e m bonyolult kacskari ngóib a n n e m mindig igazodott el. B á r Ő m a g a fellépett az ellenforradalmi t e r r o r ellen, intellektuális típusai j o b b á r a r e m é n y t e -

lenül h á n y ó d n a k a p a c i f i s t a (Romasov) és az a n a r c h i s t a (Nazanszkij) nézetek között, egyszerű hősei p e d i g m i n d i n k á b b áldozatai a k ö r n y e z e t ü k és a külvilág, s z á m u k r a n é h a é r t h e t e t l e n összefüggéseinek: (A gránátköves karperec, 1911; Sötét villám 1913; Szent hazugság, 1914). 1909 és 1915 k ö z ö t t m e g í r t a J a m a (Gellért Gy., Verem, 1964) c. regényét, amelyben egy dél-oroszo.-i város v ö r ö s l á m p á s negyedének az életét jeleníti m e g zolai szólamon dással, így p r ó b á l j a „százezrek szemét feln y i t n i és százezrek lelkét megvilágítani", hogy m i n d e n k i megértse, m i l y e n szörnyű t á r s a d a l m i k ö r ü l m é n y e k szülik a prostitúciót. A jelen m e g o l d h a t a t l a n n a k látszó problémái elől — hőseihez hasonlóan — az h ó távoli t á j a k felé, egzotikus és fantasztikus t é m á k h o z f o r d u l : Szulamif (1908: Gellért, Gy., Szulamit, 1957). O 1919-ben a fehérgárdisták megszállta területről P á r i z s b a u t a z o t t , o t t t e l e p e d e t t le. Eleinte szovjetellenes c i k k e k e t t e t t közzé az emigráns orosz s a j t ó b a n , de a 20-as évek közepén visszavonult a politikától. Elbeszéléseiben foglalkozott a francia élettel és az orosz emigráció sorsával, de főként emlékeiből élt, világháborús novell á k a t í r t és felidézte h a j d a n i kadétélményeit (Kagyeti, ' K a d é t o k ' , 1933), hogy f e n n t a r t s a fokozatosan k i m e r ü l ő alkotókedvét és életerejét. 1937-ben, n e m sokkal halála előtt, h a z a t é r t az SZU-ba. O Kuprin — Andrejev és Bunyin mellett — a századforduló egyik legjellegzetesebb és legellentmondásosabb orosz h ó j a . Művei á l t a l á b a n valamiféle végső, n e m egyszer haladó politikai konklúzió felé vezetnek, de figurái n e m képesek t e t t e k b e öltöztetni, a g y a k o r l a t b a n megvalósítani az á t é r z e t t , sőt g y a k r a n m e g is fogalmazott igazságokat. V o n z o t t a az eseményesség, az élet m i n t k a l a n d , a különös, többnyire b o h é m miliő, egyes írásai e t e k i n t e t ben J a c k London világával m u t a t n a k rokonságot. Néhol n a t u r a l i z m u s s a l keveredő realista stílusa, a m e l y b e csehovi és leszkovi színek is k e v e r e d n e k , számos felejthetetlen lírai és t r a g i k u s hőst alkot, s m ű v e i — olvasmányosságuk m i a t t is — a későbbi n e m e s bestsellerek előfutárain a k t e k i n t h e t ő e k . O Számos művéből m á r az orosz f i l m g y á r t á s kezdeti szakaszán készült f i l m : A nevelőnő, 1914-ben, Jama vagy a vöröslámpás negyed 1915-ben. Később a szovjet f i l m g y á r t á s készített f i l m e k e t A párbaj és A kiátkozott c. A boszorkánybál c. f r a n c i a f i l m 1956-ban készült. O G y ű j t , k i a d . : Polnoje szobranyije szocsinyenyij ('Műveinek teljes g y ű j t e m é n y e ' , 1912 —1915); Zabitije i nyeszobrannije proizvegyenyija ('Elfelejtett és össze n e m g y ű j t ö t t m ű v e i ' , 1950);

792

KURAN Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött m ű v e i ' , 1964). O J e l e n t ő s e b b m a g y a r k i a d á s o k : Oleszja (Lengyel G., 1914); A párbaj (Balla M., 1917); Rybnikov kapitány (Erdély J . , 1918); A kripta (Bálint L., 1919); Szulamit (kisreg., P e t e r d i I., 1924; Gellért Gy., u a , 1976); Moloch ( R ó n a I., 1925); Cirkusz (nlák, Gellért Gy., Gergely V., K ó b o r N., R a b Zs., T á b o r B., 1956); A boszorkány (elb.-ek, Gellért Gy., K ó b o r N . , 1958); Párbaj (Tábor B., 1959); Verem (Gellért Gy., 1964); Salamon csillaga (Gellért Gy., 1965); Kisregények (1973); Juju (elb.-ek, Molnár A., 1976). O írod.: N a g y L . : K u p r i n I v a n o v i e s Sándor (Nug, 1917, 2.); A. L u n a c s a r s z k i j : A. I. K u p r i n (Krityicseszkije e t y u d i , 1925); P . B e r k o v : A. I . K u p r i n (1956); M. K u p r i n a - J o r d a n s z k a j a ; Gödi molodosztyi (1960); V. Vorovszkij: K u p r i n (Irodalmi esszék, kritikák, 1961); I. Volkov: Tvorcsesztvo A. I . K u p r i n a (1962); F . Kulesov: Tvorcseszkij p u t y A. I . K u p r i n a (1963); B Kiszeíjov: Rasszkazi o K u p r i n y e (1964); K . K u p r i n a : K u p r i n — m o j otyec (1971). Apostol András Kupsch [kups], J o a c h i m (Lipcse, 1926. o k t . 18. — ): n é m e t (NDK) író. A 2. világh á b o r ú b a n k a t o n a , a hadifogság u t á n kőm ű v e s volt. A rádiónak, m a j d a lipcsei színház d r a m a t u r g i á j á n a k l e t t m u n k a t á r s a . Mint szabad foglalkozású író 1950től D r e z d á b a n , 1955-től Lipcsében élt. 1955—1957 k ö z ö t t a Becher irodalmi intéz e t b e n , m a j d 1962-ig a lipcsei egyetemen t a n u l t . O H a n g j á t é k o k a t , elbeszéléseket, irodalomkritikai e l m e f u t t a t á s o k a t , filmf o r g a t ó k ö n y v e k e t , t á r s a d a l m i és történelmi regényeket írt. A tréfás szatíra és a k o m o l y irónia eszközeit e g y a r á n t szellemesen kezelő t u d a t o s stiliszta. T é m á i egyrészt a h á b o r ú u t á n i n é m e t élet problém á i , másrészt a m ű v e l ő d é s t ö r t é n e t és a m u n k á s m o z g a l o m n a g y alakjai. O F ő b b m ű v e i : Gefahrlicher Sommer ('Veszélyes n y á r ' , elb., 1955); Das Dorf Terassino ('Terassino falu', elb., 1957); Die galanten Abenteuer Münchhausens ('Münchhausen gáláns k a l a n d j a i ' , reg., 1958); Die Beise nach London ('Londoni u t a z á s ' , reg., 1959); Leiden oder triumphieren ('Szenvedni, v a g y diadalmaskodni', t ö r t . reg., 1964); Das tvilde Tier Nachtigall ('A vadállat csalogány', t ö r t . reg. L u t h e r r ő l , 1971). Bródy Miklós kural ( ' r ö v i d ' ) : 1. t a m i l d i d a k t i k u s e p i g r a m m a ; egyetlen (ritkán két) mond a t b a n , olykor kérdésként megfogalmaz o t t életbölcsesség. Híres g y ű j t e m é n y e a —Kural. O 2. kurálvenbá: időmértékes t a m i l párvers, a —Kural e p i g r a m m á n a k f o r m á j a (—tamil versformák).

K u r a l ; Tirukkural (címváltozat) -narú), ami jelzi az eposz f i k c i ó j á t , h o g y ti. t e t t e i t ós sorsát m a g a a k i r á l y véste fel egy sztélére. A befejezés visszautal erre a m o t í v u m r a , k i m o n d v a , h o g y a sorsáról szóló elefántcsont-táblát Naram-Szín Kut a (közép-mezopotámiai város) Nergalszentélyóben helyezte letétbe. O A csel e k m é n y egy m i t i k u s n é p elleni h a r c c a l indul, az ellenség ,,teste m a d á r é , a r c a hollóé", királyaik h e t e n v a n n a k s m i n d Anu-banini fiai; a királyi ős a L u l l u b u n é p egyéb forrásokból is i s m e r t uralkod ó j a , Naram-Szín egyik ellenfele volt az iráni hegyvidéken, a r á ós népére v o n a t kozó h a g y o m á n y a z o n b a n i t t m á r csodás elemekkel torzult. Naram-Szín parancsot a d , l á t v á n ellenfelei sérthetetlenségét, h o g y v á g j a n a k meg egy foglyot k a r d d a l , folyik-e vér az ereiből, emberek-e v a g y s z ö r n y e k ? A h á b o r ú ,,a n é g y v i l á g t á j a t " f o g j a á t ] Naram-Szín királyi címe ( , , a n é g y v i l á g t á j királya"), cselekmóny-ihlető mot í v u m m á válik. A k ü z d e l e m b e n az a k k á d sereg tönkremegy, h i á b a E a isten közbenj á r á s a is. Végül Naram-Szín intelmekben ó v j a u t ó d a i t és elátkozza f e l i r a t á n a k rongálóját; a költő itt a királyfeliratok konvencióit veszi á t . O Az eposz a ->-narú m ű f a j á n a k tökéletes p é l d á j a . Az óbabilóni kor Naram-Szín-e llenes felfogása t o m p í t o t t f o r m á b a n , m i n d e n moralizálás nélkül, de azért t a n u l s á g k é p p e n a l a k u l á t b e n n e a sorsot példázó cselekménnyé. A m ű a történeti érdeklődóst ós az egzotik u m iránti heves v á g y a t egyszerre elégíti ki. Az epikus költészet mitológiai realizmusa, amely a sorsot t ö r v é n y k é n t veszi t u d o m á s u l (-»-Adapa-eposz, -*•Gilgameseposz), itt f a t a l i z m u s b a csap á t , s a s é m a kényszere folytán az agadéi dinasztia k é t jelentős uralkodója közül a másik, NaramSzín, ezért k a p j a a kedvezőtlen szerepet, a szerencsétlen királyét. O Az eposz mindvégig első személyben í r ó d o t t . A gyakori dialógusok m e l l e t t az elbeszélés élénkítésének i t t ez a leghatásosabb eszköze. O A m ű óbabilóni v á l t o z a t a részben fenn is m a r a d t , Bogazköyben h e t t i t a ford í t á s á t találták meg. Az újasszír válto-

zat -»-Assur-ban-apli könyvtárából került elő. H a t á s a a kései a k k á d i r o d a l o m r a a héber ->-Nabú-naid-legenda r é v é n elemezhető. O Feldolgozás és irod.-. O. R . Gurney: T h e C u t h a e a n Legend of N a r a m Sin (AnSt 1955, 9 3 - 1 1 3 . old.); J . J . Finkelstein: T h e So-called „Old Babylonian K u t h a L e g e n d " (JCS, 1957, 8 3 - 8 8 . old.). Komoróezy Géza Kutateli, A l e k s z a n d r ; Alekszandr Kutateladze (családi nóv); (Kutaiszi, 1897. szept. 6. — ): s z o v j e t grúz író. 1920 — 1925ben a tbiliszi e g y e t e m e n f o l y t a t t a tanulm á n y a i t . Első n y o m t a t á s b a n megjelent műve, egy d r á m a , 1924-ben l á t o t t napvilágot, 1937-ben és 1941-ben Sztyihi ('Versek') c. k é t g y ű j t e m é n y t a d o t t ki. Legjelentősebb a l k o t á s a Piriszpir ('Szemtől-szembe', 1933 —1952; ú j kiad. oroszul: Licom k licu, 1957 — 1958) c. m o n u m e n tális négy k ö t e t e s regényciklusa, melyben a grúz nép h a r c á t m u t a t j a be az ellenforradalmi erőkkel szemben, az ú j szocialista Grúzia megszületéséért. A regényben érzékletes k é p e t r a j z o l Sz. M. Kirov és G. K . Ordzsonikidze a l a k j á r ó l . Goethe F a u s t j á n a k ós Aiszkhülosz Prométheuszának első g r ú z fordítója. O Oroszul: Jona i Manana ( ' J o n a és M a n a n a ' , kisreg., 1967). Kutb; Qutb ( H o r e z m ? Transzokszánia ?, 14. sz.): horezmi költő. Tinibek k á n n a k és feleségének a j á n l o t t m ű v é n e k bevezetőjéből t u d j u k , h o g y S z a r a j b a költözvén állt az A r a n y h o r d a u r a l k o d ó j á n a k szolgálatába (1341 — 1342). A Huszrav u Sir in ('Huszrav ós Sirin') c. elbeszélő költeménye Nizámi r o m a n t i k u s mesznevijének utánköltése; a török m ű f o r d í t á s szép példája (-»-nazíre); az iszlám k u l t ú r a h a t á s a a l a t t álló közép-ázsiai t ö r ö k epika Neváiig legszebb t e r m é k e . N y e l v e közel áll a népnyelvhez, kevés a r a b ós perzsa szót használ; szívesen él a népköltészet formai elemeivel (alliteráció, párhuzamok, k ö z m o n d á s o k stb.). Aruz vezni form á b a n íródott, n a g y r é s z t j a m b i k u s sorokban. F o r m a i l a g - t a r t a l m i l a g h ű az eredetihez, mégis ú j elemeket hordozó önálló műalkotás. O E g y k é z i r a t b a n m a r a d t r á n k 1383-ból, E g y i p t o m b ó l . O K i a d . : A. Zajq,czkowski: N a j s t a r s z a w e r s j a turecka H u s r á v u Sirin Q u t b a (1958 — 1961). Tasnádi Edit Kutbán (1600 körül): h i n d i költő. Mrigavatí c. m e s e k ö l t e m é n y e címhősébe — varázsló k i r á l y l á n y b a — beleszeret egy királyfi, s m i k o r a lány elrepül, keresésére indul; k ö z b e n egy m á s i k királyl á n y t m e g m e n t egy szörnyetegtől, feleségül veszi; végül r á a k a d kedvesére, s őt is elveszi. Vekerdi József

807

KUTFO kútfő:

forrás

kutilá; kutilam: klasszikus s z a n s z k r i t versforrna. O ( — i n d i a i irodalmi formák) ku ti si, ku t'i si ( ' r é g i stílusú v e r s ' ) ; kufeng : szovjetorosz proletár írószervezet a N a g y Októberi Szocialista F o r r a d a l o m u t á n . A -»-Broletkultból kilépett költők (V. Alekszandr ovszkij, M. Geraszimov, V. Kirillov, V. Kazin, N . Poletajev) h o z t á k létre 1920ban. A ProletkulttöY eltérően n e m tömegmozgalom, h a n e m s z ű k k ö r ű s z a k m a i egyesülés megteremtésére t ö r e k e d t e k , elu t a s í t o t t á k a közérthetőség vulgáris értelmezését és az utilitarizmust, céljuk „kópiség", a f o r r a d a l o m művészi szolgál a t a . R ö v i d időre (1920—1922) a prolet á r i r o d a l o m élvonalába k e r ü l t e k (mega l a k í t o t t á k a Proletárírók Összoroszországi Szövetségét, melynek vezetése ekkor az ő k e z ü k b e n volt), á m az ipari m u n k á s ság h a n g u l a t a i t , életérzését tehetségesen visszatükröző polgárháborús „fellegekben j á r ó " , elvont, r o m a n t i k u s költészet ü k a N E P bevezetése m i a t t v á l s á g b a j u t o t t , s ettől kezdve csak prózaíróik (V. Bahmetyev és F . Gladkov) a l k o t t a k érdemlegeset. A csoport egyik legismertebb p r o g r a m m ű v e Gladkov „ C e m e n t " c. regénye volt. F o l y ó i r a t a i k b a n ( K u z n y i c a , Babocsij Zsurnal, Zsurnal dija vszeh, Proletarszkij avangard) h a r c o l t a k a tökéletes művészi f o r m á é r t , az ú j alkotómódszerek kikísérletezéséért, s n y i l a t k o z a t a i k b a n hol a realizmus, hol a „ p r o l e t á r r o m a n t i k a " m e l l e t t t ö r t e k l á n d z s á t . A csoport, melyet m á r 1923-ban e l h a g y t a k a l a p í t ó t a g j a i , a „ p á r t ü t ő " költők, 1930-ban kettészakadt, s m i n d k é t része c s a t l a k o z o t t a —RAPPhoz mely k e z d e t t ő l f o g v a az „ e g y s é g b o n t ó " K u z n y i c a bekebelezésére t ö r e k e d e t t . O Irod.: L i t y e r a t u r n i j e m a nifeszti. Ot szimvolizma k O k t y a b r j u (1929); A. K . Voronszkij: L i t y e r a t u r n o krityicseszkije sztatyi (1964); L. Szkvorcova: A K u z n y i c a (Hel, 1966, 1 — 2.). Varga Mihály Kvacala [kvacsala], J á n ; Kvacsala János ( m a g y a r n é v v á l t o z a t ) ; (Petrőc, Jugoszlávia, 1862. febr. 5. —Bécs, 1934. j ú n . 9.): szlovák irodalom-, egyház- és művészettörténész. Csaknem egész m u n kásságát Gomeniusn&k szentelte. F ő b b m ű v e i : Die deutsche Mitarbeiter an der padagogischen Reform des Gomenius ('Comenius pedagógiai r e f o r m j á n a k n é m e t m u n k a t á r s a i ' , 1896); Korespondence Jána Amosa Komenského ( ' K o m e n s k y levelezése', 1897 — 1898); Die pádagogische Reform des Gomenius in Deutschland bis zum Ausgange des XVII. Jahr hundér ts ('Com e n i u s pedagógiai r e f o r m j a N é m e t országban a X V I I . század végéig', 1 — 2. köt., 1903 — 1904) s t b . O Szerkesztette az Archiv pro bádáni o íivoté a spisech J. A. Komenského ('Közlemények J . A.

813

KVAED kvangde: -»-phanszori, koreai formák

K o m e n s k y életének és m ű v e i n e k k u t a tására') c. időszaki k i a d v á n y t , v a l a m i n t Gomenius m ű v e i n e k k i a d á s á t . Posztumusz művének Dejiny reformácie na Slovensku 1517 — 1711 ('A r e f o r m á c i ó t ö r t é n e t e Szlovákiában 1 5 1 7 - 1 7 1 1 ' , 1935) a magyar m ű v e l ő d é s t ö r t é n e t s z e m p o n t j á b ó l is nagy jelentősége van. O Számos tanulm á n y t írt m a g y a r u l is: Gomenius és a Bákóczyak (1889), Kiegészítések és magyarázatok Szabó K. R. M. Könyvtára II. kötetéhez (1889), Magyar vonatkozású kéziratok a poseni királyi levéltárban (1893). Sziklay László kvaedaflokkr: flokkr

kvantitáló verselés:

időmértékes

irodalmi verse-

lés kvantitás:

kvaedi [kvejdi]; kvaedi (eredeti írásmód) ( ' k ö l t e m é n y ' ) : az izlandi, kisebbrészt a régi norvég irodalomban a legkülönfélébb, k ö t ö t t f o r m á j ú m ű v e k általános m ű f a j i elnevezése. Kvalstad [kválsztá], L o u i s (1905 — 1952): norvég költő, festő. B á n y á s z k é n t kezdett dolgozni, m a j d festeni t a n u l t , volt fakitermelő m u n k á s , újságíró. A 20-as években e l j u t o t t K o p p e n h á g á b a , Párizsba, Belgiumba és a Spitzbergákra. J . Falkbergettel való találkozása n y e r t e meg az irodalom számára. N é h á n y jelentőség nélküli novellás- és verseskötet u t á n , 1927-től t ö b b n y i r e Oslóban élt, igen szegényen. Költői áttörése Kornsus ('Zizegő gabona', 1936) c kötetével valósult meg: versei szinte mind szűkebb h a z á j a , a közép-norvégiai namdaleni t á j és lakói á r a d ó hangú dicsőítése Legértékesebb verseskötetében — Hósa og svart ('Rózsaszín és fekete', 1938) — különös, szabad ütemezésű versformát kovácsolt ki, s erősen vizuális technikával t a r t a l m i a k b a n igen szóles körű é l m é n y a n y a g o t , nyomorának, z a k l a t o t t , nagy ú t j a i n a k élményeit fejezi ki Utolsó köteteiben — . . . og elverte strommer ('. . . és z ú d u l n a k a folyók', 1940), Vingeslag ('Szárnycsapás'., 1942), Drmnmen om tiden og bolgen ('Álom az időről és a hullámról',' 1945), Flotid ('Dagálykor', 1948) — mélyülő együttérzéssel a proletárok és a s o r s u k a t tengető művészkollégák iránt, f o k o n k é n t egy panteisztikus-kozmikus természet vall ás hitében merül el I m p u l z í v stílusa, r i t m i k a j a és idegen s a j á t o s képnyelve hatással volt az 1050 - 6 0 - a s évek s k a n d i n á v költőire. O Vál költeményei Sámanns elsk ('Szántóvető szerelem', E Skjaeraasen tan.ával, 1950) O Magvarul 4 versrészlet ( H a j d ú H , S k a n d i n á v költők, 1964) O Irod. J Thiis E n ung norsk lyrisk dikter (Samtiden, 1941) T r Greiff Louis Kvalstad (Vinduet, 1950) C F r . P r y t z : Louis Kvalstad (Tretten norske lyrikere, 1956). Bernáth István

—időtartam

kvantitatív nyelvészet: a nyelv mennyiségi viszonyaival foglalkozó t u d o m á n y á g . E g y e s szerzők szóhasználatában azonos a — nyelv statisztikával, mások szerint a kétféle diszciplína között a felhasznált módszerek t e k i n t e t é b e n v a n különbség. A n y e l v s t a t i s z t i k a ilyenformán a valószínűségszámítás, az általános s t a t i s z t i k a és a nyelvészeti módszertan alapelveire épül, míg a k v a n t i t a t í v nyelvészet az e m l í t e t t e k e n kívül a halmazelmélet, a gráfelmélet és az információelmélet módszereit is alkalmazza. O Fejezetei p á r h u z a m o s a k a k v a l i t a t í v nyelvészet felépítésével. A k v a n t i t a t í v leíró nyelvészet egy a d o t t nyelvállapot mennyiségi összefüggéseit t á r j a fel. Foglalkozik a nyelvi elemek (hangok, m o r f é m á k , szavak, szóf a j o k , m o n d a t r é s z e k ) gyakorisága eloszlásával, szóródásával, megkülönbözteti az elemek lexikális és szöveggyakoriságát (hanggyakoriság, szógyakoriság, kulcsszó, szófaj statisztika). A nyelvi elemek gyakoriságának. illetőleg valószínűségeinek öszszevetését a különböző arányszámok a d j á k meg. Ilyen például a jel —jeltípus a r á n y (G. Herdan), a melléknév —ige a r á n y (Buseman) E viszonyszámok is jól jellemzik a s t í l u s f a j t á k a t . Az egyszerű és összetett m o n d a t használati a r á n y a Buskinná 1 1,30, Lermontovnál 0,50, a határozószó—ige a r á n y e két szerzőnél 0,26, ill. 0,42 (B. N. Golovin). (—koefficiens). Különböző minták mennyiségi a d a t a i n a k összehasonlítása természetszerűleg stilisztikai tevékenység is. A köznyelv semleges stílusától való elég nagy eltérés az a d o t t rnű[szerző(k)] stílussajátsága. Ilyen mennyiségi megkülönböztető jegy például AdynéX a háromszavas verscím (78,7%) A mennyiségileg m e g h a t á r o z o t t stílussajátságok révén sokszor azonosíth a t ó ismeretlen szerzőjű művek szerzője vagy kora A Krisztus követése c középkori vallásos m ű b e n a Yule-féle karakterisztika értéke 84,2, Kempis T a m á s a l k o t á s a i b a n 59.7, ill 73,8, J e a n Gharlier de Gersonnál 35,9. A s z á m a d a t o k arról győznek meg, hogy Kempis T a m á s lehet a K r i s z t u s követése alkotója. O Kísérleti úton valószínűsíthetők a nyelvi elemek esztétikai értékei is (szép, csúnya, komikus stb.). A Bablevesmajor, a Bakbűzpuszta helységn e v e k e t többen t a r t o t t á k h u m o r o s n a k , m i n t a Hernádcécét és a Kovácsszénáját. Az i n f o r m á t o r o k szavazata a l a p j á n a leg-

814

KVANT szebb m a g y a r s z a v a k n a k a k ö v e t k e z ő k e t t a r t h a t j u k : szerelem, béke, szeretet, szabadság, szellő, édesanya, haza, szív, élet, csillag, tavasz, anya, álom, gyermek, hajnal. (Vö. még —egyéni nyelv, írói nyelv, stílus, stilisztika). O A kvantitatív történeti nyelvészet a nyelv történeti változásainak mennyiségi oldalával foglalkozik (pl. a szókészlet n a g y s á g á n a k növekedése, az átlagos szóhossz csökkenése vagy növekedése, a szókészlet megoszlása etimológiai rétegek szerint, a n é v d i v a t mennyiségi elemzése, a nyelvi szabályok érvényességi körének megváltozása, a nyelvi fejlődés ü t e m e s t b ). O A kvantitatív tipológia a világ nyelveit mennyiségi kritériumok a l a p j á n sorolja különböző típusokba. Az agglutináló (ragozó) nyelvekben péld á u l d o m i n á l ó a l a k t a n i jelenség az agglutináció. A domináló típusjegy különböző nyelvi szintekre épülhet, pl. m a g á n hangzó—mássalhangzó a r á n y ; képző — alapszó a r á n y , morféma—szó a r á n y s t b . O Az e m l í t e t t k u t a t á s o k gyakorlati felh a s z n á l h a t ó s á g á t az a l k a l m a z o t t k v a n t i t a t í v nyelvészet vizsgálja. F o n t o s a b b területei: a gyorsírás h a t é k o n y s á g á n a k növelése, az írógép-billentyűzet optimális megtervezése, s z ó t á r m i n i m u m o k összeállítása, titkosírások megfejtése, az irodalmi és stilisztikai k u t a t á s o k segítése. O Irod.: A n t a l L.: Megjegyzések a szóállom á n y statisztikai vizsgálatáról (Magyar Nyelvőr 1959, 3 ); O Sz. A h m a n o v a , I . A. Melcsuk, E . V. Paducseva, R . M. Frumkina O tocsnih m e t o d a h isszledov a n v i j a jazika (Moszkva, 1961): P a p p F . : A stíluselemzés egy mennyiségi m u t a t ó k r a é p í t e t t módszere ( F K , 1961, 1 ); G. H e r d a n : Q u a n t i t a t i v e Linguistics (1964); N a g y F.: K v a n t i t a t í v nyelvészet (1972); B N. Golovin: J a z i k i s z t a t y i s z t y i k a (Moszkva, 1971). Nagy Ferenc kvantitatív nyelvészeti elemzés: Véletlen nyelvi tömegjelenségek mennyiségi elemzése a valószínűségszámítás (ezen belül a m a t e m a t i k a i statisztikai) m ó d s z e r t a n a a l a p j á n A statisztikai elemző m u n k a a nyelvészetben, a stilisztikában és az irod a l o m t u d o m á n y b a n például a következő problémák eldöntésére keres választ: m e k k o r a az elég nagy m i n t a , milyen gyakoriságú és szóródású a d a t o k fogadhatók el, mi a kulcsszó fogalmának mennyiségi kritériuma, mely — k o e f f i c i e n s e k jellemzik a legjobban az a d o t t szöveget, beszédrészietet, milyen mennyiségi összefüggések v a n n a k az egyes adat(típus)ok között, azonos-e két gyakorisági eloszlás stb. (még —kvantitatív nyelvészet, —nyelvstatisztika, kvantitatív statisztikai elemzés). Nagy Ferenc

kvantitatív statisztikai elemzés: véletlen t ö m e g jelenségek elemzése a valószínűségs z á m í t á s és ezen belül a m a t e m a t i k a i stat i s z t i k a m ó d s z e r t a n a a l a p j á n . Szoros k a p c s o l a t b a n v a n az információelmélet { —irodalom és információelmélet), a kibern e t i k a {—irodalom és kibernetika), a kommunikációelmélet és az általános statiszt i k a mennyiségekre vonatkozó k u t a t á s a i val. O Az irodalmi alkotás m e n n y i s é g i m u t a t ó i n a k elkészítéséhez m e g kell h a t á rozni a vizsgált szöveg (minta, alapsokaság, részsokaság) nagyságát. A m i n t a vétel lehet teljes (pl. Kosztolányi D. összes m ű v e ) , részleges {Kosztolányi D.: Édes A n n a ) és reprezentatív {Kosztolányi műveiből az egész életművet h ű e n t ü k r ö z ő szöveganyag). A r e p r e z e n t a t í v megfigyelés a k k o r indokolt, h a a m i n t a m i n d e n elemét n e m t u d j u k vagy n e m a k a r j u k statisztikailag megvizsgálni. Véletlenszer ű n e k és elég terjedelmesnek kell lennie a h h o z , bogy az egész a n y a g r a v o n a t k o z ó k ö v e t k e z t e t é s e k e t lehessen belőle levonni. Minél n a g y o b b a m i n t a , annál p o n t o s a b b a k az a d a t o k . A százalékszámok u g y a n i s a korpusz nagyságától és minőségétől függően kisebb-nagyobb szóródást, eltér é s t m u t a t n a k . Az a r á n y s z á m o k értékelhetőségére, felhasználhatóságára E . Sz. Frumkina szovjet nyelvész a l k a l m a z t a elsőnek az irodalom és a nyelv k u t a t á s á b a n a h i b a h a t á r kiszámítását. A n a g y számok t ö r v é n y e alapján a h i b a (eltérés a valószínűségtől) nagysága a szöveg nagyságával f o r d í t o t t a n arányos. A hibán a k statisztikailag m á s é r t e l m e is van. A s z á m í t o t t és a valóságos a d a t eltérése p o n t a t l a n számolásból, hibás kiinduló a d a t o k b ó l , megközelítő jellegű s z á m í t á s i eljárásból (pl f ü g g v é n y t á b l á z a t o k haszn á l a t a ) ered. A statisztikai a d a t v a g y abszolút szám vagy l e s z á r m a z t a t o t t s z á m f o r m á j á b a n jelentkezik Az abszolút s z á m a kérdéses kategória (hang, szó, rímelési f o r m a , m e t a f o r a s t b ) előfordulásának s z á m a , a l e s z á r m a z t a t o t t szám ennek k ö v e t k e z m é n y e (százalék, átlag, különböző indexek). O A stilisztikai s t a t i s z t i k a elsősorban a szógyakoriság t e r é n é r t el figyelemre méltó eredményeket. A n a g y tömegek által beszélt nyelvek mindegyik é r e készítettek m á r gyakorisági szótár a t , ill listákat. V a n n a k szavak, a m e l y e k egy a d o t t nyelven belül m i n d e n nyelvi tevékenységben gyakoriak (a m a g y a r ban pl a, az, és, hogy), és v a n n a k olyanok, a m e l y e k csak bizonyos nyelvrétegen belül f o r d u l n a k elő g y a k r a n . Az u t ó b b i a k a t P Guiraud francia nyelvész n y o m á n kulcsszóknak nevezzük. A szerzőség (egyéni stílussajátság) megállapítása is f ő k é n t szógyakorisági alapon történik. A szóhasz-

815

KVAPI n á l a t r a jellemző m é g a jeltípus—jelpéld á n y a r á n y a is. A m ó d s z e r kidolgozója G. Herdan cseh s z á r m a z á s ú angol m a t e m a t i k u s . Az író x különböző szót használ ( j e l t í p u s , t y p e ) y-szor (jelpéldány, tokén). Az y : x a r á n y m e g m u t a t j a az író szófelhasználási módszerét. Az irodalmi m ű leggyakoribb 1000 s z a v a a szövegnek k b . a 75%-át teszi ki, vagyis a n a g y szókincscsel dolgozó írók, k ö l t ő k a szavaik n a g y részét csak kevésszer (többnyire 1 v a g y 2 előfordulással) h a s z n á l j á k . O A k v a n t i t a t í v statisztikai elemzés mennyiségi a d a t a i és a r á n y a i természetesen n e m feltétlenül esztétikai kategóriák. A szavak gyakorisága, az egyéni szókészlet n a g y sága, az átlagos szó- és m o n d a t h o s s z n e m h a t á r o z z a m e g az a d o t t irodalmi a l k o t á s értékét, jóllehet az irodalmi elemzésnek f o n t o s a d a l é k a i t jelenthetik. O Szófaj gyakorisági meggondolások a l a p j á n beszélünk nominális és verbális stílusról. Az előbbi f ő n e v e k b e n , az u t ó b b i igékben gazdag kifejezésmóddal azonos. Mondatt a n i szinten a s z a v a k e g y m á s u t á n j a Markov t í p u s ú f o l y a m a t k é n t is felfogható, ez azt jelenti, h o g y a szöveg minden egyes s z a v á n a k valószínűségét befolyásolja az előző ( r i t k á b b a n az a z t megelőző) szó. N a g y o b b m é r e t ű h a t á s érezhető a k ö t ö t t f o r m á j ú a l k o t á s o k b a n . (Ezt az összefüg'gést Markov épp Puskin Anyeginjének statisztikai elemzése k a p c s á n fedezte fel ) A vers felelő s z a v á n a k kiválasztása f ü g g a hívó szó a l a k j á t ó l , a k ö l t e m é n y t a r t a l mától. A nyelvi valószínűség t e h á t m i n d i g valamilyen feltételtől függ, ezért feltételes valószínűségnek n e v e z z ü k . A szótaghossz gyakorisága (valószínűsége) a szógyakoriság f ü g g v é n y e . A t u d o m á n y o s stílus hosszabb, a szépirodalom nyelve r ö v i d e b b s z a v a k a t (szótagokat) használ. O Eléggé kidolgozott a h a n g s t a t i s z t i k a elmélete is. K i m u t a t t á k , hogy a h a n g o k gyakorisága nincs közvetlen összefüggésben a választ o t t t é m á v a l , csupán a szavak kiválasztásával, hiszen a h a n g (a fonéma) n e m izolált a n szerepel a szövegben, h a n e m mindig a szavak alkotórészeként. O A m o r f é m á k (a t ö v e k és a különféle toldalékok) gyakoriságát is a n a g y o b b nyelvi egység, a szó s z a b j a meg. A szerzőre elsősorban a szokatlan —szóképzés lehet a jellemző. A képzőgyakoriságnak h á r o m f a j t á j á t k ü l ö n b ö z t e t j ü k m e g : 1. potenciális (hány szóhoz j á r u l h a t elvileg a képző), 2. lexikális (ezek közül h á n y származékszót használ ténylegesen a nyelv), 3. szöveggyakoriság ( h á n y k é p z e t t szó szerepel az a d o t t szövegben). Hasonló statisztikai különbségek szóláncok (szóösszetétel, szószerkezet) esetében is f e n n á l l n a k . O A mennyiségi elemzés a k k o r helyes, h a a minőségi

analízis szolgálatában áll, h a n e m öncélú, h a n e m h a m i s í t j a meg a valóságot. O (móg —irodalom és hangtan, hírérték, irodalom és matematika). O írod.: G. U. Y u l e : On S e n t e n c e L e n g t h as a Statistical Characteristic of Style in Prose (Biometrik a , 1938, 2.); W. Fucks: On M a t e m a t i c a l Analysis of Style (Biometrika, 1952, 1.); R . M. F r u m k i n a : Sztatyisztyicseszkaja s z t r u k t u r a leksziki P u s k i n a (Voproszi J a z i k o z n a n y i j a , 1960, 3.); J . Soltész K a t a l i n : Guiraud statisztikai módszere a szókincs vizsgálatában (Általános Nyelvészeti T a n u l m á n y o k , 1963); R . P o s n e r : T h e Use a n d Abuse of Stylistic Statistics ( A r c h í v u m Linguisticum, 1963, 1.); J . M i s t r i k : M a t y e m a t y i k o -sztatyisztyicsesz k i j e m e t o d i v sztyilisztyike (Voproszi J a z i k o z n a n y i j a , 1967, 3.). Nagy Ferenc Kvapil, Frantigek ( 2 h e r y u Őeského B r o d u , 1855. febr. 2. —Prága, 1925. o k t . 19.): cseh költő, irodalomtörténész, m ű f o r d í t ó . K ö l t ő k ó n t részben J . Vrchlicky, részben a lengyel r o m a n t i k u s o k k ö v e t ő j e volt. I r o d a l o m t ö r t é n e t i m u n k á s s á g á t a lengyel és az orosz irodalomnak szentelte, t a n u l m á n y t írt többek k ö z ö t t Mickiewiczről, Slowackiról, Krasinskiről, Puskinról, Lermontovról, Sevesenkoró\. Kivételesen g a z d a g és értékes műfordítói m u n k á s s á g á t is ezekre az i r o d a l m a k r a összpontosította. A lengyel líráról 11 k ö t e t n y i verset a d o t t ki. Zádor András Kvapil, J a r o s l a v (Chudenice u K l a t o v , 1868. szept. 25.—Prága, 1950. j a n . 1 0 ) : cseh író, költő, színházi rendező. A p r á g a i N e m z e t i Színház d r a m a t u r g j a , rendezője, k é s ő b b a színház d r á m a i e g y ü t t e s é n e k főnöke, 1918-tól a népművelési minisztér i u m vezető tisztviselője, 1921-től 1928-ig a p r á g a i V y n o h r a d y - i Színház rendezője volt. A New York-i M e t r o p o l i t a n o p e r a 1909-ben m e g h í v t a első rendezőnek, d e a meghívást n e m f o g a d t a el. 1946-ban a nemzeti művész címmel t ü n t e t t é k ki. O K ö l t ő k é n t parnasszista versekkel j e l e n t k e z e t t , de az elátkozott költők h a t á s a a l a t t c s a k h a m a r a szimbolizmus k ö v e t ő j é v é szegődött, jóval előbb, m i n t ennek az i r á n y z a t n a k legjelentősebb cseh képviselői. A 90-es évek közepétől k e z d v e költészete a realizmus i r á n y á b a n fejlődik. E l i s m e r t ós szívesen olvasott költő volt, d e egyetlen kötetével sem k e l t e t t k ü l ö n ö s e b b figyelmet, n e m v á l t o t t ki v i t á t , n e m h a t o t t senkire. Ugyanez m o n d h a t ó el d r á m á i r ó l is, amelyeket mérsékelt sikerrel j á t s z o t t a k . A n n á l jelentősebb színházi m u n k á s s á g a , amely eléggé föl n e m becsülhető értékekkel g a z d a g í t o t t a a cseh színházművészetet. Sztanyiszlavszkijból és Reinhardthól kiindulva, rövid idő

816

KVÁZI a l a t t k i a l a k í t o t t a a m a g a egyéni rendezői stílusát, és a cseh színházi k u l t ú r á t m á r a század elején európai színvonalra emelte. Különösen nevezetesek CsehovGorkij- és Jösen-inszcenálásai, v a l a m i n t máig p é l d a m u t a t ó jSVia&espeare-ciklusa; ezeket a cseh s z í n h á z t ö r t é n e t a cseh színművészet fejlődésének m é r f ö l d k ö v e i k é n t t a r t j a számon. O G y ű j t , kiad.: Soubomé dílo ( ' É l e t m ű v e ' , 1946 — 1947). O Irod.: J. Borecky: J a r o s l a v K v a p i l (1918); O. Fischer: K . d r a m a t u (1919); K . H . H i l a r : P r a z s k á d r a m a t u r g i é (1930); F . Götz: J a r o s l a v K v a p i l (1948). Zádor András Kvaran, E i n a r (írói név); Einar Gísli Hjörleifsson (polgári nóv); (Vallanes, É K Izland, 1859. dec. 6 . — R e y k j a v í k , 1938. m á j . 21.): izlandi író, újságíró. F a l u s i p a p f i a volt. É r e t t s é g i u t á n n é h á n y évig a koppenhágai egyetemen f o l y t a t o t t közgazdasági t a n u l m á n y o k a t . 1885 — 1895 k ö z ö t t a k a n a d a i Winnipegben, odaemigr á l t izlandiak k u l t u r á l i s k ö z p o n t j á b a n ólt, s k é t h e t i l a p o t a l a p í t o t t és szerkeszt e t t . I z l a n d r a visszatelepülése u t á n t ö b b napilap ós folyóirat szerkesztője volt, m a j d 1906-tól, állami írói ö s z t ö n d í j á n a k folyósításától k e z d v e m á r csak s a j á t irod a l m i m ű v e i n e k kiadásával foglalkozott, í r ó k é n t és p u b l i c i s t a k é n t r e n d k í v ü l tevékenyen m ű k ö d ö t t közre az ország függetlenségi m o z g a l m á n a k erősítésében, val a m i n t az o k t a t á s ü g y és a színházi kult ú r a fejlesztésében. O P á l y a f u t á s a kezd e t é n a G. Brandes inspirálta polgári radikális kritikai realizmus jegyében — a honi p r ó z a k u l t ú r a állagát t e k i n t v e úttörő m ó d o n — progresszív, leleplező hat á s ú elbeszéléseket t e t t közzé: Vonir ('Reménykedések', 1890), Smaelingjar ('Kisemberek', 1908). K a n a d a i t a r t ó z k o d á s a a l a t t és u t á n , részben t r a g i k u s családi körülményei f o l y o m á n y a k é p p e n , egy hum a n i s t a alapállású teozofikus-spriritiszta világszemlélet szolgálatába szegődött, melynek éle az o r t o d o x és k é p m u t a t ó l u t h e r a n i z m u s és a politikai konzervatizm u s ellen i r á n y u l t . E b b e n a szellemben k o m p o n á l t a h á r o m n a g y regényét: Ofurefli — Gull ('Túlerő — a r a n y ' , 19Ö8 — 1911), Sálin vaknar ('A lélek fölébred', 1916) és Sögur Rannveigar ('Rannveig történetei', 1919—1922), m e l y e k m i n d halk, szellemes, szórakoztató h a n g n e m ben írott, n a g y műveltségről t a n ú s k o d ó alkotások, és a századforduló u t á n i R e y k javík kulturális állapotainak is k i t ű n ő rajzai. Jelentős sikert ért el középkori t á r g y ú , de dánellenességóvel időszerűvé s u g a l m a z o t t t ö r t é n e t i színművével is: Lénhardur fógeti ( ' L ó n h a r d u r k o r m á n y z ó ' , 1913). O É g y é b f ő b b művei: Vestan 5 2 Világirodalmi L e x i k o n V I .

og austan ('A tengertől keletre s n y u g a t r a ' , elb.-ek, 1901); Dularjull fyrirbrigdi ( ' R e j t e l m e s jelenségek', tan.-ok, 1906); Vesturför ('Nyugati u t a k ' , k a n a d a i útiképek, 1909); Sambyli ('Együttélés', reg., 1918); Sveitasögur gamlar og níjar ('Régi és ú j vidéki t ö r t é n e t e k ' , elb.-ek, 1923); Vestan um haj ('A t e n g e r n y u g a t i p a r t j á n ' , kanadai-izlandi irod.tört., G u d m u n d u r F i n n b o g a s o n n a l e g y ü t t , 1930). O Vál. m ű v e i : Tuttugu smásögur ('Húsz elbeszélés', 1948); Eitt veit ég ( ' E g y e t t u d o k ' , vál. cikkek. 1959); Mannlysingar ('Emberarcok', vál. cikkek, T ó m a s G u d m u n d s son t a n . - á v a l , 1959); Skiptar skodanir ('Vegyes nézetek', S. Nordallal váltott vitacikkeiből, 1960). O G y ű j t , kiad.: Ritsafn (' í r ó i m u n k á i n a k g y ű j t e m é n y e ' , J . J . S m á r i tan.-ával, 1944). O Irod.: Sigurd u r E i n a r s s o n : E i n a r Hjörleifsson K v a r a n ( R a u d i r pennar, 1938); G. G. H a g a lín: E i n a r K v a r a n (Skírnir, 1939); S t e f á n E i n a r s s o n : E i n a r Hjörleifsson K v a r a n (Skálda{)ing, 1948); porsteinn J ó n s s o n : É i n a r Hjörleifsson K v a r a n (Merkir íslendingar 6, 1957); V. Gíslason: Blöd og b l a d a m e n n 1773 — 1944, 1972). Bernáth István kvartett; ( f r a n c i a q u a r t e t t e 'négyes' szóból): 1. t á g a b b értelemben m i n d e n n é g y soros strófa-, ill. versforma. O 2. s z ű k e b b értelemben a —szonett legt ö b b t í p u s á b a n , ill. v á l t o z a t á b a n szereplő négysoros egység. E z a szonett f r a n c i a és olasz a l a p t í p u s á b a n az —oktáva része. A k é t r í m r e épülő o k t á v a részeként szereplő k v a r t e t t egyik v á l t o z a t a keresztrímű {aha b), a másik ölelkező r í m ű (abba). O Áz angol típusú s z o n e t t k v a r t e t t j e i a k ö l t e m é n y egészében m á s helyet t ö l t e n e k be: h á r o m keresztrímű k v a r t e t t következik e g y m á s u t á n , m a j d egy páros r í m ű sorpár z á r j a le a s z o n e t t e t . O Az ú j a b b szonettköltészetben m i n d a k v a r t e t t e k rímképlete, m i n d a versen belüli szerepe s z e m p o n t j á b ó l sokféle v á l t o z a t alakult ki. í g y pl. Baudelaire-nél v a n olyan „sonett e s s a " , amelynél a k v a r t e t t e k a tercettek u t á n következnek, abaaésbabb rímképlet szerint (Bien loin d'ici). Rilke Orpheus-szonettjeinek egyikében (II, 17) az első k v a r t e t t a a b b rímképletű, a m á s i k ab a b r í m k é p l e t ű ; a sorok n e m egyenlő hosszúságúak. O (—szonett) Kovács Endre

817

kváziítéletek ( l a t i n quasi ' m i n t h a ' szóból) : az irodalmi m ű v e k b e n t a l á l h a t ó m o n d a t o k , melyek csak látszólag állítan a k v a l a m i t . R . Ingarden műszava. „ I t t kétségtelenül a létezésben internacionálisan m e g t e r e m t e t t á l l a p o t o k (esetleg ez á l l a p o t o k b a n ábrázolt t á r g y ) 'körülhatá-

KVEDE rolása' t ö r t é n i k m e g — í r j a Ingarden —, mely állapotok természetesen egzisztenciálisan is megfelelően v a n n a k jellemezve. E z esetben a z o n b a n teljeséggel hiányzik az a valóban ítéleteket a l k o t ó m o n d a t o k r a jellemző meggyőződés, h o g y a dolgok intencionálisán k i a l a k í t o t t á l l a p o t a pontosan v i s z o n y í t h a t ó egy bizonyos egzisztenciálisan önálló területen t a l á l h a t ó objektíve v é g b e m e n ő és l e z á r t állapothoz. E z é r t i t t a k é t állapot identifikációjáról n e m lehet szó. E n n e k ellenére az ítéletek megfelelőit i t t is — t a r t a l m u k a t tekintve — a reális világra v o n a t k o z t a t j u k . E z a z o n b a n csak a létben való körülhat á r o l á s u k k a l kapcsolatos, n e m pedig — ahogy az igazán véleményt kifejező ítéletek esetében t ö r t é n i k — azzal a meggyőződéssel, hogy viszonyíthatok a reális világ bizonyos tónyeihez és azokkal megfelelően azonosíthatók. E z a létben való körülhatárolás és a valóság t e r ü l e t é r e való átvitel — az így m ó d o s í t o t t állító m o n d a t s a j á t értelmének megfelelően — n e m ugyanolyan meggyőződéssel és »komolysággal« történik, m i n t az igazán, v é l e m é n y t kifejező ítéletek esetében, t í g y m e g y végbe ez, m i n t h a különös m ó d o n színleinők ö n m a g u n k előtt, hogy »komolyan« ítéletet n y i l v á n í t u n k . E z é r t a megfelelően tisztán intencionális á l l a p o t o k a t v a g y t á r g y a k a t csak »úgy f o g j u k fel«, m i n t reális létezőket, d e ezek — képletesen szólva — n e m reális jelleggel telítettek. E z é r t , bár átvihetők a valóság területére, az intencionálisán létrehozott állapotok s a j á t külön világot a l k o t n a k . " Ingarden emellett élesen kiemelte, hogy ezek k ö z ö t t a kváziítéletek k ö z ö t t különböző módosulások lépnek fel, a m i n e k k ö v e t k e z t é b e n közülük egyesek i n k á b b a „tiszta k i j e l e n t ő mond a t o k h o z " állnak közelebb (azokban a m ű v e k b e n , ahol az á b r á z o l t világ kreált jellegű, pl. Maeterlinck szimbolikus d r á máiban), m á s o k a v é l e m é n y t k i f e j t ő ítéletekhez; így v a n ez a realista regén y e k b e n , ahol az „egyes k i j e l e n t ő mond a t o k a t a b b a n az értelemben a d j á k meg, hogy az á l t a l u k létrehozott intencionális á l l a p o t o k a t n e m lehet s e m m i l y e n , egy a d o t t k o r b a n valóságosan lejátszódó, individuálisan tökéletesen m e g h a t á r o z o t t állapotra v o n a t k o z t a t n i , h a n e m kizárólag egy a d o t t k o r b a n és egy a d o t t körn y e z e t b e n »lehetséges« á l l a p o t o k általános t í p u s á r a . " A kváziítéletek még közelebb állnak a sensu s t r i c t o ítéletekhez a z o k b a n az irodalmi m ű v e k b e n , melyek bizonyos i s m e r t történelmi személyek „lehető l e g h í v e b b " b e m u t a t á s á t tűzik ki célul. A kváziítéletek és a sensu stricto ítéletek közötti különbség ezekben a m ű v e k b e n a b b a n áll, h o g y „ h i á n y z i k 818

az utolsó lépés, m e l y a kváziítólet jellegű k i j e l e n t ő m o n d a t o k a t elválasztja a valób a n ítélet-mondatoktól, nevezetesen: az intencionális á l l a p o t azonosítása a valóságos állapottal, s ezzel e g y ü t t az intencionális állapot á t ü l t e t é s e teljesen »komolyan« a megfelelő valóságba. C s u p á n a t u d o m á n y o s fejtegetésre v a g y az emlék e z e t b e vésett t é n y e k közvetlen előadás á r a való á t t é r é s k o r történik m e g ez a bizonyos utolsó l é p é s . " Az így f e l f o g o t t kvázi ítéleteket Ingarden az irodalmi m ű k o n s t r u k t í v jegyének t a r t o t t a . O írod.: R . I n g a r d e n : Az irodalmi m ű a l k o t á s (1977). Bojtár Endre O A m a r x i s t a elmélet a kváziítéletek p r o b l é m á j á t a t u d o m á n y o s és a m ű v é szeti —igazság megkülönböztetésével, a —fikció és a —valódiság d i a l e k t i k á j á n a k kidolgozásával o l d o t t a meg; e m e g o l d á s lényege az, hogy az irodalmi m ű jelenségvilága merőben f i k t í v m o z z a n a t o k b ó l is felépülhet, lényegi szerkezete a z o n b a n m e g kell hogy feleljen a t u d o m á n y o s igazs á g k r i t é r i u m a i n a k is. O (—realizmus) O írod.: L u k á c s Gy.: Az e s z t é t i k u m s a j á tossága (1965); u ő : Művészet és t á r s a d a lom (1968); Szerdahelyi I . : Költészete s z t é t i k a (1972). Szerdahelyi István Kveder, Z o f k a ( L j u b l j a n a , 1878. á p r . 22.—Zágráb. 1926. nov. 21.): szlovén írónő. Zürichben, B e r n b e n , M ü n c h e n b e n , P r á g á b a n , Berlinben és Z á g r á b b a n folyt a t t a t a n u l m á n y a i t . P r á g á b a n a Domaci prijatelj (1904) c. családi l a p szerkesztője volt. Később Z á g r á b b a k ö l t ö z ö t t . O A női egyenjogúság első szlovén harcosa. N a t u r a l i s t a szellemben íródott a Njeno zivljenje ('Az ő élete', 1918) c. regénye, az Amerikanci ( ' A m e r i k a i a k ' , 1908) c. d r á m á j a . Jelentős a Hanka (1917) c. levélregénye, melyben háborúellenes t e n d e n ciát ós számos önéletrajzi elemet t a l á l h a t u n k . O Művei; Odabrana dela ('Válogat o t t m ű v e k ' , 1938 — 1940). Stanko Janez Kvicinia, L e v a r s z a (Atara falu, A b h á z A S Z S Z K , 1912. dec. 3 1 . - B e l o s z t o k köz., 1941): szovjet a b h á z költő. 1937-ben f e j e z t e be t a n u l m á n y a i t a m o s z k v a i G o r k i j Irodalmi I n t é z e t b e n , ezt k ö v e t ő e n az A b h á z írószövetség elnöke l e t t . í r á sai 1928 óta jelentek meg, első v e r s g y ű j t e m é n y é t Sztrana rasztyot ('Virágzik az ország') c. 1932-ben a d t a ki. E b b e n egy sor híressé v á l t p o é m á j á v a l (Lenin, Komszomol stb.) Majakovszkij követőjének bizonyult. A születő szocialista a b h á z irodalom kiemelkedő alakja, aki az a b h á z f o r m a k i n c s e t , a g a z d a g r i t m u s v i l á g o t az ú j é r t küzdő h a r c szolgálatába á l l í t o t t a .

KVLIV A Nagy Honvédő Háborúban esett el. O Jelentősebb verskötetei: Sarizan (1933); Daur (1936). O Gyűjt, kiad.: Ifimtakua ('Költemények', 1955). kvida; kvida (eredeti írásmód): izlandi költői műfaj, többnyire 'ének' vagy leíró jellegű terjedelmesebb költemény. kviduháttr; kviduháttr (eredeti írásmód): fornyrdislag Kvitka Osznovjanenko, Hrihorij Fedorovics; Hrihorij Kvitka (családi név); Hric Osznovjanenko (írói név); (Osznova, 1778. nov. 29.—Harkov, 1843. aug. 20.): ukrán író. Papneveldében tanult, aztán főúri családoknál nevelősködött. 1832-től haláláig bíróságokon dolgozott. O A modern ukrán irodalom első jelentős prózaírója. Komédiáiban, melyek a magyar népszínművekhez hasonlóak, a vidéki nemesség élet- és gondolkodásmódját vette célba. Prózája, mely Gogol hatását m u t a t j a , évtizedekre megszabta az ukrán próza fejlődésének irányát. Szatirikushumoros, a népéletet színesen festő kötetével, az 1833-as Utrennjaja zvezda ('Hajnalcsillag') lerakta az ukrán novella alapjait. Említésre méltó anekdotákban bővelkedő, mulatságos társadalombírálatot adó két regénye, a Pan Haljavszkij ('Haljavszkij úr', 1839 — 1840) és az Ukrajinszki diplomati ('Ukrán diplomaták', 1840). O Egyéb fő művei: Dvorjanszkije vibori ('Nemesi választások', dráma, 1829-1830); Maruszja (kisreg., 1834); Szerdesna Okszana ('A jószívű Okszana', elb., 1841); Bözsi gyiti ('Isten gyermekei', elb., 1843); Jarmarka ('Vásár', kisreg., 1840). Bojtár Endre

hamburgi dokkmunkások közt szerzett élményeire épül. Önéletrajzi regényében (Junge jóm, 'Fiatal évek', 1941) a forradalom éveire emlékezik. Számos elbeszélést ós verset írt gyermekek számára, amelyek a szovjet -»-gyermekirodalom remekei közé tartoznak. Műveit az SZUban 36 nyelvre fordították, és több mint 11 millió példányban jelentették meg. O Verseskötetei: Bojter sturm ('Vörös vihar', 1918); Lidelah ('Dalok', 1919); Trit ('Lépés', 1920); Grin gróz ('Zöld fű', 1922); 1919 (1923); Bing un ring ('Körbe-körbe', 1930); Lider végn der rojter armesz ('Dalok a vörös hadseregért', 1939); Fajer ojf di szonim ('Tűz az ellenségre', 1941). O Magyarul: 3 vers (Vihar B., Szovjet-jiddis költészet, anto., 1948). O Irod.:V. Szmirnova: Lev K v i t k o (1957); S. Niger: Jiddisesrajber in Szovjet-ruszland (1958); K . Csukóvszkij: Szovremennyiki. Portreti i etjudi (1962); K . Smeruk: A spigl ojf a stejn (1964); Ch. A. Madison: Yiddish Literature (1968). Raj Tamás Kvjatkovszkij, Alekszandr Pavlovics (Veremejki, Mogiljovi ter., 1888. máj. 4. —): szovjet orosz irodalomtörténész. Költőnek indult, a 20-as években a konstruktivisták köréhez tartozott. Az ütemező szavalás tapasztalataira támaszkodva eredeti, bár vitatható koncepciót dolgozott ki az orosz verselési rendszerek ritmikai lehetőségeinek egységes leírására. Verstani munkái közül kiemelkedő jelentőségű a Boetyicseszkij szlovarj ('Poétái szótár', 1966). Gránicz István

Kvitko, Leib; Lev Mojszejevics Kvitko (orosz névváltozat) (Goloszkov, Ukrajna, 1890. nov. 11.— ?, 1952. aug. ?): szovjet jiddis költő, elbeszélő. A forradalom éveiben D. Hofsteinn&l és P. Markissal létrehozták a kommunista jiddis írók és költők kijevi csoportját, amely vezető szerepet játszott az elkötelezett baloldali írók mozgalmaiban. 1920-tól 1925-ig Nómeto.ban, 1936-tól Moszkvában élt. Részt vett az első Összoroszországi írókongresszuson (1934), a Munka Vörös Zászló Érdemrendben és a szovjet becsületrendben részesült. 1949-ben letartóztatták és 30 jiddis írótársával együtt a törvénysértések áldozata lett. Az SZKP X X . Kongresszusa után rehabilitálták. O Első verseit az Ejgnsz ('Szerzemény', 1918) c. antológiában D. Bergelszón m u t a t t a be. Költeményeit forradalmi pátosz h a t j a át, s belesző vödnek az orosz, az ukrán és a zsidó folklór hagyományai is. Biogrander fel ('Rio Grande-i bőr', 1928) c. regénye a 52*

819

Kvlividze, Miha (Tbiliszi, 1925 —): szovj e t grúz költő. A tbiliszi egyetemen, majd a tbiliszi Művészeti Akadémián tanult. Grafikus, a Művészeti Akadémián aspiráns. 1946-ban jelentek meg első versei, első önálló verseskötete 1952-ben. Sokat utazik Grúziában, az SZU-ban ós a határokon túl is, Mo.-on is járt. O Költészete minden szálával a grúz földben gyökerezik, hazaszeretetét a honi t á j s szülővárosa, Tbiliszi szeretete táplálja. A 2. világháború gyermekfejjel megélt rettenetes élményei, elesett katona-bátyja, harcoló apja emléke elevenen él költészetében. Felelősséggel vallja elődjének a grúz irodalom nagyjait, Rusztavelit, Baratasvilit ós tanítómesterét, Sz. Gsikovanit. Verseit sok nyelvre lefordították, az ú j a b b grúz költők közül talán ő a legismertebb hazánkban. O Válogatott versei magyarul Eltévedt boldogság (Benjámin L., Csanádi I., Garai G., Rab Zs., Rónay Gy., Simon I., Magvető, 1973) c. jelentek meg. O Főbb kötetei oroszul: Izbrannaja lirika ('Válogatott versek', 1967); Vozrascsenyije k szebe ('Visszatérés önmagunk-

KVOLD hoz', 1972); Dávid iz Szaguramo ('Szagur a m ó i D á v i d ' , reg., 1972). O M a g y a r u l m é g : 1 vers (Székely M., N a g y v , 1966, 8.); 1 cikk (Kritika, 1972, 2.); 4 vers ( R a b Zs., F é r j h e z m e n n e k az angyalok, anto., 1972); 4 vers (Garai G., B e n j á m i n L., K o r t á r s , 1972, 12.); 1 vers ( H a v a s E . , Népszabadság, 1973, 261.); 1 nla ( R a d o s P. A., Szovjet I r o d a l o m , 1975, 4.); 8 vers (Garai G.: N a p k e l t e n y u g t a , anto., 1976); 12 vers (Garai G., Veress M., Bella 1"., Szovjet I r o d a l o m , 1978, 4.). kvöldseta [kvöltszetá] ( i z l a n d i u l és föroyariul 'esti együttüldögélés, összej ö v e t e l ' ) : a középkortól egészen a legu t ó b b i évtizedekig ismert k u l t u r á l i s rend e z v é n y I z l a n d o n és a F ö r o y a r o n (Faeröer-szigetek), m e l y n e k keretében a szomszédos t a n y á k p a r a s z t j a i és halászai (fők é p p holdfényes őszi és téli estéken) valamelyiküknél összegyűltek, ós versek, elbeszélések m o n d á s á v a l , v a l a m i n t énekelve előadott közös táncokkal (-*•dansur) m ú l a t t á k az időt. O ( J ö r o y a r i irodalom, skandináv irodalmi formák) Bernáth István Kvon P h i l ; Kvon Njodzsang, Kvon Szokcsu (névváltozatok); ( ?, 1569. jan. 22.— ?, 1612): koreai költő, író. M ű v e l t nemesi családból s z á r m a z o t t . S z á m o s társadalmi ós p o l i t i k a i t é m á j ú verset írt. P r ó z a i m ű v e i b e n a feudális nemesség p á r t h a r c a i t j e l e n í t e t t e meg. M ű v e i t szat i r i k u s h a n g v é t e l jellemzi. É l e t e végén s z á m ű z t é k politikai nézeteiért. P r ó z a i m ű v e i közül jelentős a Gsu Szengdzson ('Csu Szeng élete', 1593) ós a Csusza Gsang Indzson ('Csang í n ú r élete', 1597) e. regénye. O Ö s s z e g y ű j t ö t t m ű v e i : Szokcsudzsip ('Szokcsu művei'). Nagy Ildikó Kvülátü Szozürüko, S z á d u l l a j ü f ü r t (apai nóv); Kulajev (oroszul); (Zgvübir, 1900. jan. ? — ?, 1938. ápr. ?): s z o v j e t oszét költő, író. Végzettsége szerint közgazdász. R é s z t v e t t a p o l g á r h á b o r ú b a n , m a j d a p a r t i z á n h a r c o k b a n . K i a d ó i vonalon m ű k ö d ö t t . O I r o d a l m i m u n k á s s á g a s o k r é t ű és jelentős. E p i k u s költeményeib e n (Totürádzü zárag, 'Dal T o t ü r á d z r ó l ' ; Tájmurázü zárag, 'Dal T á j m u r á z r ó l ' ) , elbeszéléseiben (Hohádzsü kasztüta, Hegyilakók p a n a s z a i ' ; Idadz usz Goszadá, 'Goszadá özvegyasszony') a hegyi ember e k életét í r j a le megrázóan. Másik t é m a köre a p o l g á r h á b o r ú ( A r t ü n d a s z a j ivma, ' T i z e n h á r m á n ' ; Ivdzongon, 'A fólkezű', elb.-ek) és a kollektivizálás (Rasztvandág, 'Szerencsés ú t ' ; Kau fenkvüszt, 'Felbolyd u l t falu', d r á m á k ) . Legtöbb m u n k á j a

m e g j e l e n t oroszul és grúzul. O G y ű j t , k i a d . : Vácmüszta ('Művei', 1931 — 1933). Apor Éva Kwadryga ['Nógyesfogat']: lengyel irod a l m i csoportosulás V a r s ó b a n , 1926-tól 1933-ig. Alapítója St. R . Dobrowolski ós M. Bibrowski voltak. A csoporthoz t a r t o z o t t m é g W. Sebyla, S. Flukowski, L. Szenwald, K . I. Galczynski, m a j d később W. Slobodnik ós m á s o k . L a z a szálak f ű z t é k a csoporthoz Z. Unilowskit, J . Gzechowiczot, M. Piechalt, Cz. Miioszt. A csoportosulás 1927 ós 1931 k ö z ö t t Kwadryga c. f o l y ó i r a t o t a d o t t ki, i r o d a l m i esteket szerv e z e t t és s a j á t k i a d á s b a n jelentette m e g t a g j a i n a k könyveit. H a d a t üzentek m i n d a szkamandriták,,eszmeietlenségének, antiintellektuális v i t a i i z m u s á n a k ós biolog i z m u s á n a k " , mind a k r a k k ó i a v a n t g a r d e e s z t e t i z m u s á n a k , a Broniewski-féle proletárköltószet optimizmusának. Pozitív p r o g r a m k é n t a z o n b a n á l t a l á n o s ellenzékiségen, s a „ t á r s a d a l m i a s í t o t t művészet, a t á r s a d a l m i igazságosság és m u n k a mólt ó s á g á n a k " ködös jelszavain kívül n e m t u d n a k m i t n y ú j t a n i . A csoport működése azt jelzi, h o g y a húszas évek végén induló f i a t a l o k m e g p r ó b á l t á k p á l y á j u k a t az i r o d a l m i élet örökölt sablonjai szerint b e f u t n i , de a történelmi k o r ezt m á r n e m e n g e d t e meg, h a n e m m i n d e n f a j t a egyességre i r á n y u l ó t ö r e k v é s t m e g h i ú s í t o t t . Dobrowolski 1937-ben m e g p r ó b á l t a ú j j á éleszteni a csoportot, s Nowa Kwadryga ( ' Ű j Négyesfogat',) c. ö t s z á m o t ki is a d o t t f o l y ó i r a t á b ó l , ami a z o n b a n rögtön érdektelenségbe ós az e g y k o r i csoporttagok k ö z ö t t i nézeteltérésbe f u l l a d t . Bojtár Endre Kwiatkowski [ k v j a t k o v s z k i ] , Remigiusz; (Varsó, 1884. j ú n . 3.—Varsó, 1961. okt. 14.): lengyel költő, m ű f o r d í t ó . A varsói e g y e t e m e n t ö r t é n e l m e t h a l l g a t o t t , politikai tevékenységéért Oroszo.-ba telep í t e t t é k . Moszkvában orientalisztikai t a n u l m á n y o k a t f o l y t a t o t t , lengyel újságok a t a l a p í t o t t , 1918-ban t é r t vissza Lengyelo.-ba, 1926-ig a k t í v a n részt v e t t a polit i k a i életben, m a j d n y u g a l o m b a v o n u l t ós az i r o d a l o m n a k s z e n t e l t e életét. A 2. v i l á g h á b o r ú a l a t t részt v e t t a f ö l d a l a t t i m u n k á b a n , a varsói felkelésben, 1951-ig a miniszterelnök s a j t ó e l ő a d ó j a volt, m a j d ismét kizárólag i r o d a l m i m u n k á s s á g o t f o l y t a t o t t . O Tevékenységének legjelent ő s e b b t e r ü l e t e a m ű f o r d í t á s volt. Népszerű összefoglalókat í r t a keleti népek i r o d a l m á r ó l (kínai, e g y i p t o m i , j a p á n , ind, babiloni—asszír, a r a b , perzsa irodalomról), f o r d í t o t t a a k e l e t i népek költészetét, keleti közmondás-, aforizma- ós epigramma-gyűjtemónyeket adott ki.

820

KYD

1975-ben lengyel irodalmi díjjal t ü n t e t t é k ki. O F ő b b műfordítás-, ill. átköltésgyűjteményei: Parasol noé i przy pogodzie ('Derült időben is h o r d j magaddal ernyőt', 1920); I nocq nie wychodí nago ('Éjszaka se m e n j ki meztelenül az utcára', 1921); Kobiety nie bij nawet kwiatem ('Virággal se verd az asszonyt', 1928), Pokój to ryz, a wojna glód ('A béke rizs, a háború éhség', 1955). Kerényi Grácia Kygku, Muhamet [kücsüku]; M u h a m e t Qami [csctmi], (Konispol, Albánia, 1784 — 1844). albán hodzsa, költő, műfordító. Mohamedán papi tanulmányait Kairóban végezte. Költői pályafutását arab és török versek fordításával kezdte. Számos vallásos tárgyú, moralizáló verset írt. E p i k u s költeményeiben elmarasztalta a görög szabadságharcosokat. K é t legjelentősebb m ű v e az Erveheja (1820) és a Jusufi dhe Zelihaja ('Juszuf és Zeliha') c. hosszabb elbeszélő k'.'ltemény. Ervehe az asszonyi hűség példaképe, Juszufi története pedig a bibliai József megkísértésének mohamedán változata. Mindkettő sok csodás elemmel átszőtt moralizáló mű, költői érettségről tanúskodik, és a narráció fogyatékosságai ellenére is m a r a d a n d ó értékű. Schütz István Kyd [kid], Thomas (London, 1558. nov. —uo , 1594. dec.): angol drámaíró. Jegyzőcsaládból származott, 1565 októberében kezdte meg tanulmányait a nemrég alapított Merchant Taylors' Schoolban. Az új, humanista típusú iskola R . Mulcaster vezetése alatt nagy gondot fordított a klasszikus tanulmányokra, növendékei az udvarnál is előadtak latin nyelvű színdarabokat. Az i f j ú K y d tanulóévei a l a t t ismerkedhetett meg Seneca tragédiáival, amelyek a jogászkollégiumok színdarabírói számára is mintául szolgáltak. Az erőszakos eseményekben bővelkedő, mégis vértelen, deklamáló bosszútragédiát K y d ültette á t a szélesebb közönséghez forduló népi színpadra, szilárd szerkezetre építve a mozgalmas cselekm é n y t és a plasztikus jellemeket. Az angol reneszánsz d r á m a úttörői közül Ch. Marlowe-val volt baráti viszonyban. 1593 m á j u s á b a n m i n d k e t t ő j ü k e t ateizmussal vádolták és letartóztatták. Marlowe még a hónap végén gyilkosság áldozata lett. K y d kiszabadulása után a főpecsótőrhöz intézett levelében tiltakozott az ateizmus főbenjáró v á d j a ellen, de beismerte, hogy két évvel korábban egy szobában dolgozott Marlowe-val Drámaírói együttműködésükről nem m a r a d t fenn adat. O K y d legismertebb, egyedül autentikus eredeti műve, The Spanish Tragedy (Szabó M.,

Spanyol tragédia, Angol reneszánsz drámák, 1961) 1585 —1589 között került színpadra, 1594 előtt jelent meg először nyomtatásban, a század utolsó évtizedében állandó kasszasikernek bizonyult. 1602ben Ben Jonson k a p o t t megbízást, hogy kiegészítésekkel frissítse fel a darabot, de a f e n n m a r a d t betoldások inkább Dekker vagy Webster tollára vallanak. A dráma színhelye a portugál és a spanyol udvar, központi alakja Hieronimo, Spanyolo. marsallja. Fia, H o r a t i o a szép Bellimperiát szereti; a leány régebben Don Andrea kedvese volt, de vőlegényét Balthazár portugál herceg csatában megölte. A herceg a darab kezdetén spanyol fogságba esik, ő is beleszeret Bellimperiába, tervét a leány álnok és nagyravágyó bátyja, Lorenzo t á m o g a t j a , aki Horatiót cinkosaival húga szemeláttára meggyilkolja. A tragédia második részét a bosszú t é m á j a tölti ki. Hieronimo tétovázik, egy időre eszét veszti, m a j d az udvar előtt b e m u t a t o t t színjáték során ő maga Balthazárt, Bellimperia pedig Lorenzót döfi halálra, m a j d m i n d k e t t e n önmagukkal végeznek. A vérfürdőt Don Andrea szellemének klasszikus utalásokkal telített ujjongó összefoglalója z á r j a le; a kísértet és a megszemélyesített Bosszú a dráma egész folyamán szemlélői a véres eseményeknek. O A Spanyol tragéqia cselekményét tekintve H a m l e t dán királyfi tragédiájának tükörképe; közös vonás a bosszút követő szellem, a késlekedés, az őrület és a d r á m á b a beleszőtt színjáték motívuma; fő különbség az, hogy az apa ós a fiú szerepet cserél. A hasonlóságok és Th. Nashe 1589-ből származó utalása alapján a Hamlet korai, elveszett drámai feldolgozását K y d n e k szokták tulajdonítani a Soliman és Perseda c., névtelenül megjelent színdarabbal együtt, amely témájában azonos a spanyol udvar előtt bemut a t o t t színjátékkal. O Több m á s drámában (Arden of Feversham, The First Part of Jeronimo, 'A Hieronimo első része' stb.) is K y d szerzőségét vélték felfedezni, de a Spanyol tragédián kívül egyedül az 1593-ban elkészült római t á r g y ú Gornelia kétségtelenül az ő műve; ez R . Garnier 1574-ben k i a d o t t Gomélie c. tragédiáján alapul. O G y ű j t , kiad.: The Works ('Művei', szerk.: F . S. Boas, 1901, 1967). O Magyarul még: Monológ a fiúgyermekről (részlet a Spanyol tragédiából, Vas I., Áz angol irodalom kincsesháza, 1942). O Irod.: F. S. Boas bevezetése a gyűjt, kiadáshoz: uő: An Introduction to Tudor Drama (1933); F. Carrére: Le théátre de Thomas K y d (1951); P. Edwards: Thomas K y d and E a r l y Elizabethan Tragedy (1966); A. F r e e m a n : Thomas

821

KYEI tett szert, regényeit számos nyelvre lefordították. Z. Greyje 1 ós J . O. Curwoodd&l együtt a m ű f a j mesterei közé sorolták. O Művei nem képviselnek magas irodalmi szintet, jóllehet több regénye került a bestseller-lista élére és nem egy művéből készült film (kb. 50), amelyek közül a két legismertebb a J . Ford rendezte Three Godfathers ('Három keresztapa', USA, 1948) és a Salt of the Earth ('A föld sója', H. Bibermann-nel, P. Strand, USA, 1954), amely utóbbi haladó mondanivalójával felkeltette a McCarthy-bizottság dühét is. O Főbb művei: Gappy Bicks (elb.-ek, 1916); The Valley of the Giants ('Az óriások völgye', reg., 1918); The Green Pea Pirates ('Zöldborsó kalózok', elb.-ek, 1919); Never the Twain Shall Meet ('A kettő sohase találkozzék', reg., 1923); Gomrades of the Storm ('A vihar bajtársai', reg., 1933); Dude Woman ('A divatmajom asszony', reg., 1940). Bródy Miklós

Kyd, Facts and Problems (1967); P . B. Murray: Thomas K y d (1969). Szenczi Miklós Kyel, Kojo Gyinaye (Ahafo, 1932 — ): angol nyelven alkotó ghánai költő, festő, szobrász. Középfokú tanulmányait ghánai katolikus iskolákban végezte. 1956-tól az USA-ban, a kansasi egyetemen tanult építészetet, mellette csi (tvi) nyelvre tanít o t t a a Ghánában dolgozni kívánó amerikai fiatalokat, az ún. „Béke H a d t e s t " tagjait. 1968-ban Londonban állította ki képeit. Jelenleg Londonban ól s főleg faszobrászattal foglalkozik. O Két verseskötete jelent meg: Day Dreaminq and Experience; somé originál poems ('Ábrándozás és tapasztalat; néhány eredeti költemény', 1963); The Lone Voice ('Magányos hang', 1969). Több versét tartalmazza a Messages: Poems from Ghana ('Üzenetek: költemények Ghánából', 1971) c. antológia. Kemenes Inez Kygri-Björn Hjaltason: —Marín

kyöbun, kjóbun ('bolondos történetek'): japán prózafoi'ma; a Tokugawa-korb&n (1603 — 1868) elterjedt gúnyos, groteszk, sokszor erotikus tartalmú elbeszélő forma. Jellemzője a tartalmi és nyelvi realizmus. O ( — j a p á n irodalmi formák)

saga

Kyle [kájl], Elisabeth (írói nóv); Ágnes Mary Robertson Dunlop (családi név); (Ayr, Skócia, ? —): skót származású angol írónő. Már tizenöt éves korában több elbeszélése jelent meg, 1932 óta pedig közel hatvan regényt ós ifjúsági m ű v e t írt, amelyek között magyar tárgyúak is vannak. O A felnőtt olvasók számára írt munkái nem képviselnek komoly irodalmi értéket, de ifjúsági regényei között akad néhány figyelmet érdemlő mű, amelyekben az írónő a cselekménybonyolítás ügyes mesterének bizonyul. O Főbb művei: The Mirrors of Versailles ('Versailles-i tükrök', útirajzok KözépEurópából, 1938); Visitors from England ('Látogatók Angliából', ifj. reg., 1941); Girl with a Destiny ('Lány végzettel', életr. reg., 1965); Duet ('Kettős', óletr. reg., 1968); The Song of the Waterfall ('A vízesés dala', reg., 1969); The Stilt Walkers ('A gólyalábon járók', reg., 1972). Pálfy István kymro irodalom: —walesi irodalom, kelta irodalmi formák Kyne [kájn], Peter Bemard (San Francisco, Cal., 1880. okt. 12.— ?, 1957. nov. 25.): amerikai író. Kereskedelmi tanulmányai elvégzése után egy kereskedésben, majd egy bankban dolgozott. 1898-ban részt vett a spanyol—amerikai háborúban és 1899 — 1902 között a Fülöpszigeteki forradalomban. Az 1. világháború alatt katonaként Franciao.-ban állomásozott, itt vált először ismertté népi hangvételű vadnyugati történeteivel. Hazájába visszatérve hírnévre ós vagyonra

Kyöden: —Santöan Kyöden kyögen, kjógen ('színjáték'); mibu kyögen: japán színjáték. Önálló jelenet, melyet a nödrámák szüneteiben, gyakran közjátékként adtak elő. Népies nyelvű ós ihletésű, humoros, sokszor groteszk témájú színpadi játék, mely az európai commedia delVarte m ű f a j á r a emlékeztet. Szerzői többnyire ismeretlenek, szövegük kötetlen. Jellemzőjük a laza meseszövés, a sztereotip fordulatok és alakok (furfangos szolgák, gonosz nyomorékok stb.), valamint a nemegyszer durva szólásfordulatok. Mindig két színész a d t a elő. A fennmaradt, mintegy kétszáz jelenet vázlat valószínűleg csak töredékes része a játszott daraboknak. O {—japán irodalmi formák, közjátékok, nö) Vihar Judit Kyögoku Tamekane, Kjógoku Tamekane (írói nóv); Fujiwara no Kyögoku (eredeti nóv); Fujiwara no Tamekane (névváltozat) (?, 1254— ?, 1332. márc. 21.): japán költő. Fushimi császár kedveltje volt, de az udvarban elveszítette népszerűségét, ugyanis a konzervatívvá merevedett Nijö-iskoláv al szemben a költészet változatosságát, az emberi ós a társadalmi igazságosság ideáljának szolgálatát hirdette, s így a Sado-szigetekre száműzték. Később ismét elnyerte az udvar kegyét, miniszterré nevezték ki (1310), m a j d megbízták, hogy állítsa össze a Gyokuyöshü ('Jádelevelek gyűjte-

822

KYRKL menye', 1313 —1314 k.) c. császári wakaantológiát (-*•Chokusen wakashü). 1315ben ú j r a s z á m ű z t é k . O A Fujiwara no Tamenori a l a p í t o t t a wa&airányzat legjobbja. Az i r á n y z a t az érzések és a külvilág h a r m ó n i á j á t hirdette, s élesen szembenállt a csak a f o r m a l i t á s o k r a h a n g s ú l y t fektető Nijö-irányzattal. Mártonfi Ferenc kyöka, kjóka ('bolondos t a n k a ' ) : j a p á n költői m ű f a j , h u m o r o s —tanka. Előzményének Yamazaki Sokan (1475 — 1553), Arakida M o r i t a k e (1473 — 1549), Matsunaga Teitoku (1571 — 1653), Ishida Mitoku ( 1 5 8 7 - 1 6 6 9 ) ós Nakarai B o k u y ö (1607 — 1678) számos t a n k á j a t e k i n t h e t ő . A tulajdonképpeni k y ö k a első m e s t e r e Sorori Shinzaemon ( ? —1603) ós Yüchörö (? — 1602), legnagyobb mestere pedig Uchiyama Gatei (1722 — 1788) é s O í a T a n (1749 — 1823) volt. Az u t ó b b i t a n í t v á n y a Ishikawa Gabö (1753 — 1830), aki egy reprez e n t a t í v k y ö k a a n t o l ó g i á t ( K y ö k a hyakunin isshü, 'Száz költő száz k y ö k á j a ' , 1809) állította össze, (—japán irodalmi formák) Mártonfi Ferenc kyöku, kjóku ('bolondos h a i k u ' ) : a 18. sz.-ban k e l e t k e z e t t j a p á n költői m ű f a j , humoros —haiku. Karai S e n r y ü egy sajátos v á l t o z a t á t a l a k í t o t t a ki ( — s e n r y ü ) . O (—japán irodalmi formák) Kyokutei B a k i n ; Kjokutei B a k i n ; Bakin-, Takizawa T o k u r u ; Takizawa Kai (írói nevek); Takizawa Okikuni (eredeti név); (Edo, a m a i Tökyö, 1767. jún. 9.— uo., 1848. n o v . 6.): j a p á n író, esszéista. Vagyontalan s z a m u r á j családból származott, de gondos nevelésben részesült: m á r tíz éves k o r á b a n m e g i s m e r k e d e t t a haiku költészettel, kínai n y e l v e t tanult, később a kínai és j a p á n klasszikusokat, v a l a m i n t Konfuciusz műveit tanulmányozta, e l s a j á t í t o t t a az o r v o s t u d o m á n y t . O írói tehetsége korán megnyilatkozott, mestere és p á r t f o g ó j a , Santöan Kyöden ösztönzésére h a t á r o z t a el, h o g y író lesz. Első m ű v e a Hatsuka amari ni shijüryö tsukai-hatashite ni-bu kyögen ('Több m i n t húsz n a p negyven ryöórt', reg., 1791) volt, mely egy csapásra i s m e r t t é t e t t e nevét. 1793-ban feleségül v e t t e egy vagyonos kereskedő l á n y á t ; házassága u t á n csak az irodalommal foglalkozott. O Első korszakában sok d i d a k t i k u s célzatú, történeti t é m á j ú elbeszélést (yomihon) írt, s hamarosan a m ű f a j elismert mestere l e t t . E b b ő l az időből származik két regénye, a Suikoden ('Vízparti t ö r t é n e t ' , 1806) és a Saiyüki ('Nyugati u t a z á s ' , 1806), m i n d k e t t ő kínai t ö r t é n e t átdolgozása. R e n d k í v ü l t e r m é k e n y író volt, közel há-

romszáz m ű v e t írt. Legjobb önálló alkot á s a i n a k t e r j e d e l m e s regényeit (yomihonok) t a r t j á k , melyekben b u d d h i s t a és k o n f u c i á n u s eszmeiségű m o n d a n i v a l ó j á t igen népszerű f o r m á b a n f e j t e t t e ki. Legi s m e r t e b b regénye a 106 k ö t e t b e n k i a d o t t Nansö Satomi hakkenden ('Nansö S a t o m i n y o l c k u t y á j a ' , 1814 — 1841), m e l y n e k í r á s a közben m e g v a k u l t s a m ű v e t csak tollba m o n d v a t u d t a befejezni. A yomihon szerkezete Santöan K y ö d e n módszerei szerint épül fel. A cselekmény szenzációs f o r d u l a t o k k a l , hihetetlen eseményekkel színezett, a szereplők jellemében t ö b b a különös, m i n t a hétköznapi, az allegorikus m o n d a n i v a l ó szimbolikus k ö n t ö s b e n jelenik meg (a nyolc erény megtestesítője pl. nyolc k u t y a ) . O Kiválóan i s m e r t e és könnyed biztonsággal használta fel műveiben a régi j a p á n és kínai legendakör hag y o m á n y a i t , v a l a m i n t a folklórt, bár r o m a n t i k u s eszményítő stílusa ellentétben állt korának világosságra törekvő, sallang m e n t e s irodalmi i r á n y z a t á v a l , f o r d u l a t o s meseszövése, feszültséget t e r e m t ő kompozíciós készsége, olvasmányos stílusa, ritmizáló f o r m a é r z é k e a m a g a k o r á b a n jelentős, igen népszerű művésszé a v a t t a . O E g y é b f ő m ű v e i : Chinsetsu yumiharizuki ('A holdsarló meséje', reg.,' 1806 —1810: angolul: részletek, W. G. Aston, A H i s t o r y of J a p a n e s e L i t e r a t u r e , 1907); Sanshichi zenden Nanka no yume ( ' S a n k a t s u és H a n s h i c h i teljes t ö r t é n e t e a v a g y N a n k a á l m a ' , reg., 1808: németül: részletek, K . F . Florenz, Geschichte der j a p a n i s c h e n L i t e r a t u r , 1906); Matsuura Sayohime sekikon-roku ('A m a t s u u r a b e l i S a y o h i m e m e g k ö v ü l t lelke', reg., 1807); Baigö ajari kaisoden ('Raigö a p á t egerei', reg., 1807); Kumo no taema amayo no tsuki ('Borús hold a felhők k ö z ö t t ' , reg., 1808: angolul: E . Greey, T h e C a p t i v e of Love, 1886); Shunkan sözu shima monogatari ( ' S h u n k a n a p á t a szigeten', reg., 1808); Shősen jöshi aki no nana-kusa ( ' H ó t őszi fű, v a g y Osom e és H i s a m a t s u szerelme', reg., 1808); Musöbyöe köchö monogatari ('Musöbyöe á l m a , a m i n t lepkét l á t o t t ' , szatirikus reg., 1 8 0 9 - 1 8 1 0 : angolul: L. Mordwin, D r e a m S t o r y of Musöbyöe, 1881); Mukashi-gatari shichiya no kura ( ' E g y régi t ö r t é n e t : a zálogház', reg., 1810); Aoto Fujitsuna moryö-an ('Aoto F u j i t s u n a kétes ügyei', reg., 1812); Asahina juntöki ( ' U t a z á s Ásah i n á b a ' , reg., 1814 —1826); Kiinseimono no hon Edo-sakushaburui ('Az edói írókról', esszé, 1834). Kyözan: —Santöan K y ö d e n ky ri al e: — énekeskönyv Kyrklund [cshürklund], Willy; P a u l Wilhelm Kyrklund (családi név); (Hel-

823

KYRNO sinki, 1921. febr. 27. — ): svéd-finn szárm a z á s ú svéd író. Mórnökcsaládból szárm a z i k . A h á b o r ú u t á n áttelepült Svédo.ba, s a stockholmi egyetemen 1953-ban szerzett d i p l o m á t kínai, perzsa és orosz filológia szakon. U t ó b b számottevő m a t e m a t i k a i és számítógép-elméleti tevékenységet is k i f e j t e t t . Több hosszú u t a zást t e t t Görögő.-ban, Marokkóban, I r á n b a n és I n d i á b a n . Számtalan kisebb-nag y o b b svéd irodalmi d í j és e m l é k é r e m n y e r t e s e Teljes visszavonultságban él. O P á l y á j á b ó l , t a n u l m á n y a i b ó l is k i k ö v e t keztethetően, egy keletiesen, buddhisztik u s a n színezett, precíziósán abszurd, legi n k á b b az irodalmi egzisztencializmussal r o k o n í t h a t ó i r á n y z a t filozofikus képviselője. Ángvalten och andra noveller {'A gőzhenger és egyéb novellák', 1948) c. k ö t e t é b e n furcsa, d e még földközeli tört é n e t e k e t m o n d el, rendkívül t á r g y i a s éleslátással és minúciózus kidolgozásban. K é s ő b b i k ö n y v e i — melyek különös egyenletességgel á l t a l á b a n kilencven oldalasak — a 18 sz -i filozófiai történetein e k f o r m á j á b a n és stílusában jelennek rneg, s t á v o l s á g t a r t ó hűvösséggel, szikár eleganciával jelenítik meg t á r g y u k a t , m i n t pl Tvasam ( ' K e t t e d ü l ' — m i n t az „ e g y e d ü l " t ö b b e s száma, kisreg , 1949), szellemes, paradoxonos, k a f k á s a n szürrealista, biztos valóságkontúrokkal á b r á zolt t ö r t é n e t az emberi egyéniség k e t t é hasad tságáról H a s o n l í t hozzá a Solange ('uaz', 1951) c. kisregény is, k ü l ö n b e n K y r k l u n d első á t ü t ő erejű kritikusai és közönségsikere, m e l y egy szarkasztikus szerelmi história keretében az első k ö z ö t t b í r á l j a a „jóléti t á r s a d a l m a t " , a svéd „ n é p o t t h o n t " . Máig legnagyobb h a t á s ú ,

sok n y e l v r e lefordított m u n k á j a , a Mastaren Ma ('Ma mester', 1953) c. filozófiai pasztis, m e l y egy f i k t í v kínai filozófus h á t r a h a g y o t t gondolataiból az egész kínai filozófia t ö r z s a n y a g á t v o n j a ki, a h o z z á f ű z ö t t kettős k o m m e n t á r o k b ó l — a filozófus türelmes é l e t t á r s á n a k és m i n d e n n a p i észjárású t a n í t v á n y á n a k megjegyzéseiből — pedig egy groteszk alapozású, de-véres és g y a l á z a t o s történelmi szférát szerkeszt össze, melyből logikusan csiholódik ki az előbbi filozófia. K é sőbbi m ű v e i egyre összetettebbek, virtuóz mechanizmussal í r o t t a k , ezoterikusak, m i n t Polyfem förvandlad ('Az á t v á l t o z o t t Polüfémosz', kisreg., 1964), mítoszok, legendák utánérzései, v a l a m i v á l t o z a t l a n s á g u t á n k u t a t á s az emberiség sorsában, vagy, máig utolsó m ű v e , Den rátta kdnslan ('A helyes érzés', kisreg., 1974), a téves emberi érzelmek dzsungelének feltörése. O E g y é b f ő b b m ű v e i : Hermelinens död ('A hermelin h a l á l a ' , nlák, 1954); Den överdrivna alskaren ('Az e l t ú l z o t t szerető', nlák, 1957); Aigaion ('uaz', görög mitológiai alak, görögő.-i útinapló, 1957); TillTabbas ('Tabbas felé', iráni ú t i n a p l ó , 1959). O írod.: R . Eriksson: U n g svensk prosa (Svensk L i t t e r a t u r t i d s k r i f t , 1951) B. Christofferson: D e n n y a p a r n a s s e n (1956); O. Holmberg: I anledning a v Willy K y r k l u n d (Skratt och allvar i svensk l i t t e r a t u r , 1963); R . E k ner: S a g o b e r á t t a r é n K y r k l u n d (Femtit a l e t is backspegeln, 1968). Bernáth István Kyrnos: —korzikai formák

824

Kyüzei: —Gusai

irodalom és irodalmi

L Laale [lóle], P e d e r ; P e d e r Lolle\ P e d e r Lále (mai írásváltozat); Petrus Laglandicus (latin tudósnév); P e d e r Nielsen Lále (valószínű teljes neve); (Dánia, 14. sz.): d á n tudós, egész S k a n d i n á v i a legrégibb közmond ás -gyű j t e m é n y é n e k összeállítója. Személyét csak k ö z v e t e t t bizonyítékok a l a p j á n sikerült azonosítani egy rangosabb, m ű v e l t papéval, aki az ú j r a egyesítésért küzdő Dániából, feltehetően a ribei püspökség d e l e g á l t j a k é n t 1331ben R ó m á b a n és F r a n c i a o . - b a n j á r t . Műve — Liber Petri Laglandici (lat. ' P e t r u s Laglandicus könyve') — m á r 1506-ban m e g j e l e n t n y o m t a t á s b a n Kopp e n h á g á b a n , s így az első d á n könyvek közé tartozik. K o r a b e l i ny-európai szokás szerint, v o l t a k é p p a latin nyelv okt a t á s á t segítette elő azáltal, h o g y részint latin közmondások-szólások d á n fordít á s á t a d j a meg, részint d á n o k a t latinul. Kiváló, vaskos h u m o r ú , s a j á t o s észjárású k ö n y v , egyben a d á n nyelv- és irodalomt ö r t é n e t egyik legrégibb, leghitelesebb és legbővebb forrása. A 16. sz. eleji kiadás — melyet 1515-ben egy párizsi kiadás is k ö v e t e t t , s így a ny-európai szellemi körforgásba is b e k e r ü l t — természetesen m á r későbbi k ö z m o n d á s o k a t is t a r t a l m a z , de n y e l v t ö r t é n e t i módszerekkel megbízh a t ó a n leválasztható belőle a 14. sz -i eredeti összeállítás k ö z m o n d á s a i n a k rétege. A m u n k a különben 1450 k. m á r svéd v á l t o z a t b a n is megjelent, és n e m sokkal később m á r I z l a n d o n is k i m u t a t h a t ó a h a t á s a . O Modern kiad.: Peder Laales danske ordsprog ('Peder Laale d á n közmondásai', Aa H a n s e n tan.-ával, 1966). O Irod.: U. Birkedal P e d e r Laales Ordsprog (Antiquitetstidende 16 — 17., 1914); N. B e c k m a n : N á g r a studier över Peder Laales ordsprákssamling (Danske Studier, 1916); A. K o c k : Medeltida ordsprákssamlinger i N o r d e n (Nordisk Tidsskrift för vetenskap, k o n s t och industri, 1920); Aa. H a n s e n : Nogle bemaerkninger til Peder Laales ordsprog (Studier tillágnade A. Kock, 1929); M. Kristensen: Til Peder Laales ordsprogssamling (Danske Studier, 1936); J . Bronclum-Nielsen: D a n s k e Ords-

p r o g (1942); H . B r i x : Danske O r d s p r o g (1944); I- K j a e r : Forsog til en t o l k n i n g af P e d e r Laale (Danica, 1964), I . K j a e r — B . H o l b e k : Ordsprog i D a n m a r k (1969, 1972), J . K . Sorensen: D e t middelalderlige P e d e r L a a l e - f r a g m e n t (Studier i d a n s k dialektologi og sproghistorie tilegnede P o u l Andersen, 1971). Bernáth István láb: ->-versláb Laban, F e r d i n á n d (Pozsony, 1856. febr. 1. — Berlin, 1910. dec. 30.): n é m e t művészettörténész. Pozsonyi polgárcsaládból s z á r m a z o t t , egyetemi t a n u l m á n y a i t Kolozsvárt, S t r a s s b u r g b a n és B e r l i n b e n végezte, s i t t m i n t a porosz királyi múzeumok könyvtárigazgatója h a l t m e g Kolozsvárt professzora, Meltzl H az összehasonlító i r o d a l o m t u d o m á n y r a i r á n y í t o t t a figyelmét. Lenau hatását k u t a t t a Petőfire A prosopopeia Lenaunál és befolyása Petőfire (1882). O E g y é b m ű v e i Kunsthandbuch für Deutschland ('Művészeti kézikönyv Németország szám á r a ' , 1897); Zerstreut und gesammelt. Aufsatze über Leben, Kunst und Dichtung ('Szétszórva és összegyűjtve. Feljegyzések az életről, a művészetről és az irodalomról', 1911). Bérezik Árpád LabarcaHubertson [lábárká ubertszon], A m a n d a (Santiago de Chile. 1886. dec. 5.-) chilei írónő. G Labarca Hubertson felesége Chilében, N e w Y o r k b a n a Columbia e g y e t e m e n és a párizsi Sorbonne-on t a n u l t irodalmat, pszichológiát, pedagógiát Spanyol n y e l v t a n á r , m a j d felelős o k t a t á s ü g y i állások betöltője O A chilei n ő m o z g a l o m vezéralakja. Elsősorban népnevelő, irodalmi tevékenysége is ilyen k e r e t e k b e n értékelendő; En tierras extranas ('Furcsa földeken', reg , 1914); La lámpara maravillosa ('A csodálatos l á m p a ' , e l b - e k , 1922) $ A dónde va la mujer? ('Merre t a r t a nő?', é r t , 1934); Feminismo contemporáneo ('Mai femin i z m u s ' , ért , 1947) Irodalmilag legé r t é k e s e b b Desvelos en el alba ( ' H a j n a l i virrasztások', 1945) c regénye, a m e l y a k i t a r t ó n ő t állítja középpontba, aki in-

LABAR k á b b értelmével, m i n t s e m képzelőerejóvel és érzelmeivel képes t á r s a d a l m i helyzetének j a v í t á s á r a . O írod.: J . Carrera: A m a n d a L a b a r c a H u b e r t s o n (Revista Cubana, 1936. á p r . — j ú n . ) ; F . Delgado Ordónez: A m a n d a L a b a r c a H u b e r t s o n (1946). Inotai András Labarca Hubertson [ l á b á r k á ubertszon], Guillermo (Santiago de Cliile, 1878. júl. 29. — uo., 1954. n o v . 7.): chilei író. P á r i z s b a n és New Y o r k b a n bölcsészetet t a n u l t . Középiskolai t a n á r , felelős o k t a t á s ü g y i hivatalok viselője, folyóiratok m u n k a t á r s a volt. O A chilei t e n g e r p a r t halászairól, parasztjairól, kisembereiről í r o t t realista igényű m ű v e i közül kiemelkedik ós közkézen forog m a is Mirando al océano: diario de un conscripto ('Az ó c e á n t figyelve: egy b a k a naplója', 1911) c. kisregénye, a „ h u m a n i z á l t ós pszichológiai criollismo" (H. Montes) m e s t e r m ű v e . O F ő b b m ű v e m é g : Al amor de la Tierra ('A föld szeretetéhez', elb.-ek, 1906). O írod.: J . Z a m u d i o Z.: Quién es el a u t o r de „Mirando al océano": u n estudio de investigación literaria y bibliográfica (1955). Inotai András Labarta Pose [lábártá pösze], E n r i q u e (Bayo, 1863— ?): spanyol és gallegoportugál n y e l v e n író spanyol költő és író. Santiago d e Compostela e g y e t e m é n jogot t a n u l t , ü g y v é d lett, d e h i v a t á s á t h a m a r o s a n f e l a d t a az irodalomért. Korán a k sikeres költője ós írója, számos irodalmi d í j a t ós k i t ü n t e t é s t k a p o t t . Sokat írt a spanyol ós dói-amerikai lapoknak. Különböző irodalmi f o l y ó i r a t o k a t alap í t o t t és i r á n y í t o t t : Galícia Ilumorística ( ' H u m o r o s Galicia', 1888); La Pequena Patria ('A kis haza', 1891); Extracto de Literatura (Irodalmi t ö r e d é k e k ' , 1893); Galicia Moderna ('Modern Galicia', 1898). R e n d k í v ü l derűs, tréfás és szellemes verseit fiatalos frisseség és a költői f o r m á k könnyed kezelése jellemzi. O F o n t o s a b b művei: Sátira de costumbres gallegos ('A gallego szokások s z a t í r á j a ' , 1893); Pasatiempos ('Időtöltések', 4 k ö t e t b e n , 1904); A festa de Tabeirón ('Tabeirón ünnepe', gallego-portugál nyelven, 1904); Guentos humorísticos ('Humoros elbeszélések'); Adormideras ('Mákok', s p a n y o l nyelven, 1906); Poesías premiadas ('Díjnyertes versek', m i n d k é t nyelven, 1906). O írod.: A. Conceiro Freijomil: E l i d i o m a gallego. História. G r a m á t i c a . L i t e r a t u r a (1935). Sáfár Judit Labartuin:

—*Lamastrum-ráolvasások

Labath, J a n (Petrőc, 1926. o k t . 13. — ): jugoszláviai szlovák költő. Ú j v i d é k e n él, m é r n ö k . O L á g y h a n g u l a t ú l í r á j á t a 826

t e r m é s z e t ós az élet szeretete h a t j a á t . S o k a t fordít szlovákból (M. Antic-tyal közösen) és szlovákra. O F ő b b versesk ö t e t e i : Slneéné hodiny ('Napos óra', 1958); Ked rieky rozvodnia sa ('Amikor a folyók m e g á r a d n a k ' , 1961); Vzburaoblakov ('A felhők lázadása', 1963); Zatvoreny kruh ('Zárt kör', nlák, 1972). O M a g y a r u l : 1 vers (Majtónyi M., M a g y a r Szó, 1963, 226.); 2 vers (Romcsák A., H í d . 1976, 3.); l - l vers (Tóth L., Ú j Szó, 1976, 260.; F e h é r F., Üzenet, 1977, 9.; K e n y e r e s K o v á c s U., Magyar Szó, 1978, 20.; Kulcsár T., uo., 1978, 50.). O írod.: F e h é r F . : „Az író m e l l e t t n e m ú s z h a t el az é l e t " (interjú, M a g y a r Szó, 1973, 118.). DraSko Iíedjep Labba, A n d r e a s (1906 — 1970): svédl a p p író. K e m é n y és változatos m u n k á b a n növekedve v á l t a lappok felemelkedési törekvéseinek egyik l e g h a t á s o s a b b szószólójává. M i n t havasi t ú r a v e z e t ő s z á m o s neves ismerősre, b a r á t r a t e t t s z e r t (közéjük t a r t o z o t t az egykori E N S Z f ő t i t k á r , D. Hammarskjöld is), kapcsolat a i és, utazásai révén k i t á r u l t előtte a világ. í r á s a i a l a p p irodalmi h a g y o m á n y o k n a k megfelelően vegyes m ű f a j ú a k , önéletr a j z , történelem, szociográfia, n é p r a j z , folklór, a n e k d o t a ötvözetei. Csak svéd f o r d í t á s b a n ismeretesek. O F ő b b művei: Anta (reg., 1969); Anta och Mari ( ' A n t a és Mari', reg., 1971). O M a g y a r u l : 1 reg. részlet (Lázár O., Medveének, a n t o . , 1975). O írod.: H a j d ú P . - D o m o k o s P . : U r á l i nyelvrokonaink (1977). Domokos Péter Labé, Louise (Lyon, 1525 v a g y 1526 — P a r c i e n , 1565. á p r . 28.): francia költőnő. A p j á n a k is, f é r j é n e k is kötélverő ü z e m e v o l t ; innét Louise „la belle c o r d i é r e " (a szép kötelesné) elnevezése. C s a l á d j a (s u t ó b b férje, E n n e m o n d P e r r i n is) g a z d a g volt. Amellett, hogy híres szépségnek számított, b i r t o k á b a j u t o t t k o r a legjobb műveltségének; a klasszikusok m e l l e t t jól ismerte az olasz i r o d a l m a t , t u d o t t spanyolul, szépen énekelt, remek ü l játszott l a n t o n ; mindez kiválóan a l k a l m a s s á t e t t e rá, hogy s z a l o n j á b a n k i a l a k í t s a azt az irodalmi k ö z p o n t o t , a m e l y a Pléiade előtt, m a j d m e l l e t t a reneszánsz kori f r a n c i a líra legjelentősebb tűzhelye. Állandó vendégei közt a legn a g y o b b költő. M. Scéve volt; g y a k r a n m e g f o r d u l t nála Pontus de Tyard, aki m a g a s z t a l ó szonettet is írt „Louise L a b é ú r n ő arcképét szemlélve" (ford. N e m e s N a g y Á.); amikor R ó m á b a u t a z t á b a n n é h á n y n a p r a megállt L y o n b a n , ellát o g a t o t t szalonjába Olivier d e Magny, Ronsard és Du Bellay b a r á t j a is: Louise

LABER huszonhárom szonettben megörökített szerelmi „regény"-ének állítólag ő a hőse. R ó m á b ó l h a z a t é r v e Magny ismét ú t b a e j t e t t e L y o n t , s m e r t Louise kevésbé tüzesen fogadta, m i n t s e m v á r t a volna tőle, gyalázkodó ó d á t írt, a f é r j , „Sir A y m o n " ellen, n e m kímélve m e g invektíváitól Louise-t sem. H a s o n l ó k é p p e n egy lyoni ü g y v é d , bizonyos Claude R u b y s s e m t a k a r é k o s k o d o t t a szidalmakkal Louise r o v á s á r a , amiért ez e l u t a s í t o t t a a szerelm é t . J ó r é s z t ezekből az elfogulatlannak egyáltalán n e m n e v e z h e t ő „forrás"-okból s z á r m a z o t t Louise ledérségének és csapod á r s á g á n a k egyébként n e m nagyon igazolható legendája. U g y a n a k k o r viszont — v é k o n y k a életművével (3 elégia, 23 szonett) igazolhatóan — korának egyik legnagyobb és t a l á n legmodernebb szerelmi költője volt. A p e t r a r k i z m u s o n , amelyn e k m i n d e n költői fogását és közhelyét k i t ű n ő e n ismerte, hiszen Lyon ekkor félig olasz város, a F r a n c i a o r s z á g b a b e á r a m l ó olasz k u l t ú r a k a p u j a volt, őnála á t ü t ö t t a csupasz szenvedély olyan őszinteséggel, és forrósággal, m i n t t a l á n csak a Pléiade legnagyobbjainak legszerencsésebb dar a b j a i b a n ; ami pedig szerelmi érzésének, és élményének pszichológiáját illeti: ann a k mélységben és hitelességben csak kevés világirodalmi p á r j a akad. O Teljes m ű v é t először Franyó Z. f o r d í t o t t a m a g y a r r a (192 ?), m a j d Lányi V. Szerelmes szonettek c. k é t n y e l v ű k i a d á s b a n (é. n.); l e g ú j a b b a n , az elégiákkal együtt u g y a n csak Szerelmes szonettek c., függelékül Pontus de Thiard [ T y a r d ] szonettjével 1969ben. O Magyarul m é g : 3 vers (Illyés Gy., L á n y i V., A f r a n c i a irodalom kincsesháza, 1942); 6 vers ( L á n y i V., Illyés Gy., Vas I., Költőnők antológiája,, 1943); 8 vers ( R ó n a y Gy., N e m e s N a g y A., Szabó L., stb. F r a n c i a költők antológiája, 1962); 5 vers (Kálnoky L,, Virágzó tüzek, 1970); 1 vers (Rácz O., Ú j Szó, 1976, 31.). o Irod.\ D. O'Connor: Louise Labé, sa vie et son oeuvre (1926); A. J a n s : Louise L a b é ou la Belle Cordiére (1959); J . Girault: Louise Labé, n y m p h e a r d e n t e d u R h o n e (1966); F . Z a m a r o n : Louise Labé, sa vie, son oeuvre (1968). Rónay György La Beaumelle [lábomel], L a u r e n t A n gliviel de (Valleraugue, Cévennes, 1726. jan. 28.—Párizs, 1773. n o v . 18.): f r a n c i a író. A jezsuitáknál t a n u l t , m a j d G e n f b e n m e g t a g a d t a a katolicizmust és K o p p e n h á g á b a n l e t t t a n á r . 1751-től Berlinben Voltaire és Maupertuis társaságába járt, de h a m a r o s a n el kellett h a g y n i a a várost, m e r t Mes pensées ('Gondolataim', 1751) c. m ű v é b e n m e g t á m a d t a az u g y a n c s a k Nagy Frigyes p á r t f o g á s á b a n élő Voltaire-1,

aki ezért haláláig üldözte. Notes sur le siécle de Louis XIV. ('Megjegyzések a X I V . L a j o s évszázadáról', 1753) c. m ű véért a Bastille-ba z á r t á k . O t t k e z d t e szerkeszteni Mémoires pour servir á l'histoire de Mme de Maintenon ('Mme d e M a i n t e n o n történetéhez szolgáló feljegyzések, t a n . , 1755 —1756) c. m u n k á j á t . K i s z a b a d u l á s a u t á n a Saint-Cyr levélt á r á b a n f o l y t a t o t t k u t a t á s o k a t . Szerkesztésében megjelent a Les lettres de Mme de Maintenon ('Mme d e M a i n t e n o n levelei, 1756) c. k ö t e t . A m ű megjelenése u t á n o k m á n y o k e l t u l a j d o n í t á s á v a l vádolt á k meg, a m i é r t 1756-ban ú j r a bebörtönözték. K i s z a b a d u l á s a u t á n számkivetésb e m e n t , csak 1770-ben t é r h e t e t t vissza. Műve még: Gommentaires sur la Henriade ( ' K o m m e n t á r o k a Henriade-hoz', t a n . , 1769). O Irod.: T a p h a n e l : L a B e a u m e l l e et Saint-Cyr (1898). Bródy Miklós La Bellaudiére [lábelodjer], Louis Bell a n d d e (Grasse, 1532—uo. 1588): provanszál költő. Az 1582 — 1584 k ö z ö t t i években b ö r t ö n b e n ült, ahol s z ű k e b b h a z á j á b a , P r o v a n c e - b a v á g y ó d v a melankolikus verseket írt. U t ó b b Aix-ban t e l e p e d e t t le Malherbe b a r á t i v é d e l m e a l a t t . O A provanszál irodalom egyik újraélesztője volt a 16. sz.-ban. O Főm ű v e : Le Dondon infernal ('Pokoli Dondon', h u m o r o s versek, 1585). Laberge [láberzs], Albert; (Beauharnois Québec, 1871—Montréal, 1960); f r a n cia n y e l v ű k a n a d a i regényíró, elbeszélő, újságíró, antiklerikális és a t e i s t a meggyőződésű író. Az Ecole littéraire de Montréal (Montreáli irodalmi Iskola) alapító t a g j a (1895). O A k a n a d a i irod a l o m b a n először alkalmazza a n é p i nyelvet a p a r a s z t erkölcsök és életmód ábrázolására, és az első n a t u r a l i s t a regény írója (La scouine, 1918). O F ő b b m ű v e i még: Quand chantait la cigale ('Amikor a tücsök énekelt', vázlatok ós kritikák, 1936); elbeszélései: Visages de la vie et de la mort ('Az élet s halál arcai', 1936); La fin du voyage ('Az u t a z á s vége', 1942); Scénes de chaque jour ( ' H é t k ö z n a p i jelen e t e k ' , 1942); Le destin des hommes ('Az emberek sorsa', 1950); Fin du román ('A regény vége', 1951); Images de la vie ('Képek az életből', 1952); Le dernier souper ('Az utolsó vacsorázás', 1953); Hymnesá la terre ('Himnuszok a földhöz', 1955); O Irod.: J . B r u n e t : U n n a t u r a l i s t e canadien, A l b e r t Laberge (1962); J . B r u n e t : A l b e r t Laberge, sa vie et son oeuvre (1969). Kun Tibor Laberge [láberzs], Marié (Québec, 1923 —): f r a n c i a n y e l v ű k a n a d a i költőnő. Költészetére az érzelmi telítettség j ellem 827

LABER ző. 1965-ben D u Maurier-díjat k a p o t t . O F ő b b verseskötetei: Les passerelles du matin ('A reggel hidjai', 1961); Halté ('Pihenő', 1965); D'un cri á Vautre ('Egyik kiáltástól a másikig', 1966); L hiver á brűler ('Tüzes tél', 1968); Soleil d'otage ('Túsz-Nap', 1970); Reprendre souffle ('Lélegzethez j u t n i ' , 1971). Kun Tibor Laberius [laberiusz], Decimus (?i. e. 106 —Puteoli, i . e. 43); római mwiw.sköltő, az irodalmi —>-mimus első alkotója. Munkásságánál n a g y o b b h a t á s t t e t t az utókorra élete, f ő k é n t az a Macrobius által h a g y o m á n y o z o t t anekdota, mely szerint Julius Caesar m e g p a r a n c s o l t a neki, hogy római lovag létére színpadon lépjen föl. B á r a n y i l v á n o s föllépés lovagi r a n g j á n a k elvesztésével j á r t , Laberius kénytelen volt engedelmeskedni, m e r t ,,a h a t a l o m nemcsak a k k o r kényszerít, a m i k o r rábeszél, h a n e m a k k o r is, h a k é r " — ahogy Macrobius f i n o m a n megjegyezte. Laberius a z o n b a n költő m ó d j á r a állt bosszút a r a j t a e s e t t sérelemért: a k a p o t t szót Caesar-ellenes politikai t á m a d á s r a haszn á l t a föl, és b á t r a n m e n n y d ö r ö g t e le a színpadról: „ S z a b a d s á g u n k , polgárok, végleg e l v e s z e t t ! " C a e s a r n a k pedig n e m is túlságosan b u r k o l t fenyegetést v e t e t t oda: „ K i t ő l s o k a n félnek, sokaktól féljen a z ! " O Mindössze 155 sor, sortöredék és 43 cím m a r a d t fönn a t e r m é k e n y színpadi szerző életművéből. Még ezek a töredékek is h á z a s s á g i d r á m á k b a , méregkeverő feleségek b ű b á j o s k o d á s á b a , bűnös szeretők megköveztetésébe, fiúcsábító m o s t o h a a n y á k sötét szenvedelmeibe világítanak bele. A z t á n fölsejlik egy n e m is begyes, n e m is koros, kocsmát, zsörtölődést messze kerülő h a j a d o n könnyed nyelvi b r a v ú r r a l életre k e l t e t t a l a k j a . Lakomázok, ünneplők, filozófusok tolonganak L a b e r i u s világában, megjelenik egy v i l l a n á s n y i r a A n n a P e r e n n a római istennő is. D ü h ö s kirohanás az emberi ostobaság, a polgári szabadság csorbulása ellen, i r o n i k u s a n lekezeli a rossz kiejtést, a zagyva s t í l u s t . Az ismert címek t a n ú sága szerint L a b e r i u s a római színpad egyéb m ű f a j a i b a n , a —fabula palliatában, a —fabula togatában, & fabula Rhintonicában, ( - * p h l ü a x ) a —fabula Atellanában is o t t h o n o s a n mozgott. N y e l v h a s z n á l a t a h a r s á n y és szertelen, m i n t a népi mimusó, ezért klasszicista ízlésű bírálói — élükön Horatiusszal — n e m győzték megróni. Magyarul: 1 vers (Kerényi G., R ó m a i költők a n t o l ó g i á j a , 1963): 1 részlet (Muraközy Gy., R ó m a i költők antológiája, 1964). O K i a d . : O. R i b b e c k : CRF (1898). O írod.: W. Beare: T h e R o m á n Stage (1950). Zsolt Angéla

La Bibliothéque canadienne: irodalma 2.

—Kanada

Labiche [lábis], E u g é n e Marié (Párizs, 1815. m á j . 5.—Párizs, 1888. j a n . 23.): f r a n c i a vígjátékíró. J ó m ó d ú polgári család s a r j a . E l e t e n e m b ő v e l k e d e t t esemén y e k b e n , u g y a n ú g y ólt, m i n t k o r a konz e r v a t í v nagypolgárai. J ó d a r a b i g az i r o d a l m i világ p e r i f é r i á j á n k a l l ó d o t t : egy olaszo.-i u t a z á s során t u d ó s í t á s o k a t k ü l d ö t t párizsi l a p o k n a k ; ezeket 1838b a n La Clef des Champs ('Egérút') c. k é t k ö t e t b e n j e l e n t e t t e meg. É r deklődése k o r á n felébredt a színház i r á n t , és t ö b b d a r a b társszerzője volt. E l s ő igazi sikerét 1837-ben, La cuvette d'eau ('A mosdótál') c. b o h ó z a t á v a l a r a t t a . E g y évre rá, Monsieur de Coislin ('Coislin ír') c. v í g j á t é k a m á r t ö b b , m i n t száz előadást ért meg. E t t ő l f o g v a kápr á z a t o s bőségben o n t o t t a komédiáit. E g y e s e k szerint száz, m á s o k szerint százötven s z í n m ű v e t írt önállóan, Thibaudet a z o n b a n h á r o m s z á z r a t a k s á l j a — g y a k r a n társszerzőkkel, A. Augier-ve 1, A. Delacour-ral, E. Martin-nel, A J. H. Mellesville-lel,M.A. Michellel — a l k o t o t t oeuvre-jét. A bohózat Dumas-ja volt. D a r a b j a i olyan h a t a l m a s közönségsikert a r a t t a k , hogy az Académie franyaise is b e h ó d o l t előttük, ós Labiche-t 1880-ban t a g j a i közé választotta. T ö b b bohózata, így pl. az Un chapeau de paille d'Italie (1851: A florenci szalmakalap, Népszínház, 1877; Bérezik Á.; u a , A florentin kalap, Fővárosi Operettszínház, 1946, B é k e f f y I. átdolg , film R . Claire, 1927, francia) azóta á t k ö l t ö z ö t t a bulvárszính á z a k b ó l a Comódie Frangaise-be. O „ K e g y e t l e n szerző" — í r t a róla P h . Souppault, — „ m e g é r t e t t e , m i é r t jön be a néző legszívesebben a színházba Azért, h o g y vérengzést lásson. M i n t h a j d a n a c i r k u s z b a n . " Másképp, de u g y a n c s a k elismeréssel n y i l a t k o z o t t róla A Daudet: „ L a b i c h e nemcsak remek m ó k a m e s t e r , de m é l y megfigyelő is " Velük ellentétben H . Leliévre rendkívül sekélyesnek ítélte m ű v e i t , s m i n d m á i g t a r t ó s i k e r ü k e t azzal m a g y a r á z t a , hogy „egyes leleményes rendezők k i f o r g a t j á k őket móg kevéske t a r t a l m u k b ó l is, s csupán elegáns csontv á z u k a t t a r t j á k m e g " Tény, hogy Labiche n é m a jellemábrázolásban jeleskedett, h a n e m a meseszövés fordulatosságában, a félreértések, egymást kergető bizarr helyzetek halmozásában. Darabjaiban m i n d e n a pénz körül, a pénz m i a t t , s a p é n z é r t folyik, semmi se szent, s az egyetlen eszmény: t o v á b b gazdagodni. A l a k j a i szinte kivétel nélkül kapzsi, hiú, csaló, önző és korlátolt polgárok,

828

LABIR akiket hozzájuk hasonló kapzsi, hiú, csaló és korlátolt asszonyok szarvaznak fel, fosztanak ki, és ha túlzás is Thibaudet állítása, hogy Labiche, Daumier és Gavarni igaz kortársaként, maga is moralista gúnyrajzoló volt, vitathatatlan, hogy pergő iramú ördöngös bohózatai nem kímélték a második császárság üresfejű, felfuvalkodott burzsoáit, s bravúros cselekménybonyolításuk következtében még sokáig a bulvár vígjáték mintaképéül szolgáltak. O Főbb művei: Embrassonsnous Folleville ('Csókoljuk meg egymást, Folleville', egyfelv., Lefranc-nal, 1850); La fille bien gardée ('Jól őrzött leány', egyfelv., 1850. Csepregi L., A. Michellel: Nemzeti Színház, 1851. márc. 22.); Le voyage de Monsieur Perrichon ('Perrichon úr utazása', 1860, A. Martinnel); La poudre aux yeux (A. Martinnel, 1861: Feleki M , Port a szemekbe, Nemzeti Színház, 1862. máj. 7.); Les petits oiseaux (A. Delacourral, 1862: Fái J . B., Az ég madarai, Nemzeti Színház, 1900. jan. 12.); La cagnotte (A. Delacourral, 1864; Góth S., A persely, Nemzeti Színház, 1898 ). A fentieken kívül számos darabja került még bemutatásra Mo.-on, s több bohózatából tv-, ill. rádiójáték készült. Gyilkosság a Maxim utcában, Végh Gy., 1972. dec. 31.; Feleségem hagyatéka, Végh Gy., 1973. dec. 9.)* Több darabját meg is filmesítették. O Magyarul még: Untat a hivatal. Francia bohózatok (Végh Gy., 1975). O Irod.: Z. Gordon: Labiche et son oeuvre (1932); G. P. Labiche: Eugéne Labiche (1938); P h . Souppault: Eugéne Labiche, sa vie, son oeuvre (1945). Gera György Labid, I b n Rabía Abú Aqíl; Ibn Rabi 0 a Abü Aqíl Labid (tudományos átírás); (Arábia, 580 k . - K ú f a , Irak, 660 k.): arab költő. Törzsének, a B a n ú Dzsafarnak már korán, 600 előtt ünnepelt költője volt. Törzsének küldötteként hoszszabb időt töltött a hírai királyi udvarban, Nurnán uralkodása (580 — 602) idején. Még Mohamed életében, 630 körül á t t é r t az iszlámra. Később elhagyta Arábiát és az újonnan meghódított területek egyikén, K ú f á b a n telepedett le, ott is halt meg. O Az ún. pogánykori (,,dzsáhilijja") törzsi költészet késői alakja. Már fiatalabb kortársa, an-Nábigha mint a három legnagyobb arab költő egyikét emlegeti, s később is nagyra becsülték. Egyik qaszídája szerepel a leghíresebb iszlám előtti antológiában, a muallaqáthan is. Versei, technikájukat és témáikat tekintve, már a standardizáció jeleit m u t a t j á k . Jellemzője az állati élet jelenteinek hű és részletes leírása 829

(pl. a vadszamár és antilop menekülése a vadász elől, m a j d annak kutyáival vívott harcuk), valamint saját képességeinek és törzsének a dicsőítése. A qaszídákon kívül fennmaradtak tőle gúnyversek (-»hidzsá') és elégiák is (—marszíja). O Kiad.: Diwan Labid al- c Ámiri (M. al-Dzsawáib, 1884); Diwan des Lebid (C. Brockelmann, 1891). O Német fordítását kiadta C. Brockelmann: Die Gedichte des Lebid. . . (Dr. A. Huber hagyatékából, 1891) és Th. Nöldeke: Fünf Mo°allaqát (1900; Labid mullaqája, fordítással és magyarázatokkal). Angolul: A. J. Arberry: The Seven Odes (1957). O Magyarul: 1 vers (Jékely Z., Arab költők, 1961); 1 vers (Franyó Z., Ősi örökség, anto., 1973). O Irod.: Brockelmann: GAL; Abu'l-Faradzs al-Iszfaháni: Kitáb al-agháni; Ibn Qutaiba: Liber poesis et poetarum (1904, kiad. M. J . de Goeje), E l (1936, C. Brockelmann). Iványi Tamás Labienus [labienusz], Titus (i. e. 1. sz. közepe—i. sz. 12): római történetíró és szónok. Pompeianus érzelmű római lovag volt, akit ezért Augustus cenzúrája sújtott. Mivel mind a princeps köreivel, mind ideológiájával ellentétben állott, a senatus utasítására i. sz. 12-ben elégették írásait, mire Labienus öngyilkos lett. Érdekes egyéniség lehetett. O Beszédei, így a már az ókorban is vitatott szerzőségű Oratio in Pollionem ('Pollio ellen'), nem maradtak ránk. Csupán a rhétor Seneca utalásából tudunk arról a pamfletjéről is, amelyben Bathyllust, Maecenas kegyeltjét t á m a d t a . Invektívái annyira kíméletlenek voltak, hogy szerzőjük nevét a kortársak Babienusnah ('a veszett') forgatták ki. Históriáé c. elveszett történeti műve a közelmúlt eseményeit dolgozhatta fel. E munka pontos tárgya nem ismeretes. O Kiad.: H . Meyer: Oratorum Bomanorum fragmenta (1842); H. Peter: Historicorum Bomanorum reliquiae (1883 — 1906). Havas László labirinto [lábirintu] -Nibelung-énekre a l k a l m a z t a : Über die ursprüngliche Gestált des Gedichtes „Der Nibelunge Not" ('A Nibelungok 837

LACHO pusztulása c. költemény e r e d e t i a l a k j a ' , 1816). Dalelmélete a l a p j á n a Nibelungének m a g v á t 20 n é p é n e k képezte, s ezeket egy ismeretlen „ r e n d e z ő " összefűzte, kiegészítette: Der Nibelunge Nőt und die Klage ('A N i b e l u n g o k pusztulása és a Sirató', 1826); Anmerkungen zu dem Nibelungenlied und zur Klage ('Megjegyzések a Nibelung-énekhez és a Siratóhoz', 1836). E l m é l e t é t Betrachtungen über Homers Ilias ('Megjegyzések Homérosz Iliászához', 1837) e. t a n u l m á n y á b a n kit e r j e s z t e t t e a görög költő eposzára is: az Iliászban 18 népéneket m u t a t o t t ki. L a c h m a n n elméletével iskolát a l a p í t o t t , felfogását tanítványai továbbfejleszt e t t é k . K é s ő b b t ö b b g e r m a n i s t a szembef o r d u l t vele, legkiemelkedőbb ellenfelei, A. Holtzmann és K . Bartsch a Nibelungéneket egy költő m ű v é n e k t a r t o t t á k . L a e h m a n n - n a k érdemei v a n n a k a középfelnémet irodalom n a g y m ű a l k o t á s a i n a k kiadása t e r é n (Waltér von der Vogelweide, Wolfram von Eschenbach stb.), s foglalkozott az ó f e l n é m e t irodalom v e r s t a n i kérdéseivel is: "Über althochdeutsche Betonung und Verskunst ('Ófeln é m e t hangsúlyozás és v e r s t a n ' , 1831). O írod.: H . S p a a r n a y : K a r i L a c h m a n n als Germán ist (1948); A. Castellani: Bédier avait-il raison. L a m é t h o d e de L a c h m a n n d a n s les éditions des t e x t e s d u m o y e n áge (1957); S. T i m p a n a r o : L a genesi del m e t o d o del L a c h m a n n (1963). Bérezik Árpád Lachower [láhover], J e r u h a m Fischel (Chorzele, Lengyelo., 1887. —Tel-Aviv, 1947): izraeli kritikus, a m o d e r n héber irodalom történésze. 1908-ban V a r s ó b a n átv e t t e a Há-Tekufa c. i r o d a l m i folyóirat szerkesztését. 1927-ben P a l e s z t i n á b a költ ö z ö t t s i t t a Móznájim c. f o l y ó i r a t o t szerkesztette. Kortársairól írt k r i t i k á i b a n az esztétikai szempontokon t ú l a filozófiai indítékok is érdeklik. Bialikkal foglalk o z o t t legbehatóbban. K i a d t a leveleit ö t k ö t e t b e n (1935 — 1939), m a j d testes m o n o g r á f i á t írt róla: H. N. Biolik. Ghájjáv Vijcirátó ('H. N . Bialik. Élete és alkotása', 1943 — 1947). F ő m ű v e : Toldot Há-Szifrut Há-Ivrit Há-Hádásá ('Az ú j h é b e r irodalom t ö r t é n e t e ' , 1947 — 1948), m e l y b e n kétszáz esztendő irodalm á t t á r g y a l j a , és hangsúlyozza a töretlen k o n t i n u i t á s t . O írod.: S. L a c h o w e r : Fischel Lachower (1948). Scheiber Sándor Lacina, Václav ( H l u b o k á n a d Vltavou, 1906. júl. 9. — ): cseh író, költő. J o g o t végzett. 1955-ig bíró, m i n i s z t é r i u m i főosztályvezető, m a j d i s m é t bíró volt, 1955-től írói hivatásából él. O Munkássá-

g á n a k úgyszólván kizárólagos t e r ü l e t e a h u m o r és a szatíra, és úgyszólván kizárólagos t á r g y a , legalábbis a 2. világháborúig, a kispolgár. A kiváló baloldali szatíraíró J . Haussmann nyomdokain i n d u l t el, de az avantgarde i r á n y z a t o k t é r h ó d í t á s a idején mestere realisztikus á b r á z o l á s m ó d j á t a dadaizmus és poetizmus végtelenné t á g í t o t t asszociációs módszereivel cserélte fel. A 2. világháború u t á n a politikai s z a t í r a vált legkedveltebb m ű f a j á v á , s a n n a k kiélezése és közérthetősége érdekében leegyszerűsítette és a beszélt nyelvhez a l k a l m a z t a kifejező eszközeit. T e m a t i k á j a fő vonalától, a politikai n e g a t í v u m o k karikírozásától, csupán Öteni o psani ('Olvasmányok az írásról', 1947) c. k ö n y v é b e n t á v o l o d o t t el, amelyben, m i n t Karinthy az í g y írtok ti-ben, írótársai stílusát parodizálja. 1953-ban állami d í j j a l t ü n t e t t é k ki. O E g y é b fő m ű v e i : Krysa na hfideli ( ' P a t k á n y a tengelyen', költ.-ek és elb.-ek, 1926); Ozübené okno ('Fogasablak', költ.-ek és elb.-ek, 1930); Blechovy cirkus ('Pléhcirkusz', költ.-ek, 1945); Tak se panstvo bavi ( ' í g y m u l a t az uraság', regényciklus, 1945 — 1959); MésVanské besedy ('Polgári beszélgetések', 1953). O írod.: J . H r a b á k : O parodii a slovní komice Václava L a c i n y (Sest s t u d i í o nővé ceské literature, 1961). Zádor András Lácis [lácisz], Vilis (Rínuzi, 1904. m á j . 12.—Riga, 1966. febr. 6.): lett író. Kik ö t ő m u n k á s fia, hétéves korától tengeri halászok k ö z ö t t dolgozott. 1915-ben szüleivel e g y ü t t az A l t á j - v i d é k r e evakuá l t á k , o t t t a n í t ó k é p z ő b e j á r t . Első m ű v e i a b b a n a szibériai ú j s á g b a n jelentek meg, amelynek e g y ú t t a l k i f u t ó j a is volt. 1921-ben t é r t h a z a Letto.-ba, ahol t o v á b b r a is h a l á s z k é n t dolgozott. 1923 és 1926 k ö z ö t t n a g y tengeri u t a z á s o k a t t e t t m i n t h a j ó f ű t ő . 1927-től 1933-ig a k i k ö t ő m u n k á s o k szakszervezetében m ű k ö d ö t t . 1928-tól volt a k o m m u n i s t a p á r t t a g j a . 1933-tól a rigai városi k ö n y v t á r b a n dolgozott. 1940 u t á n m a g a s p á r t és állami tisztségeket t ö l t ö t t be, t ö b b e k k ö z ö t t 1959-ig a L e t t Minisztertanács elnöke volt. H a l á l a előtt évekig súlyos beteg volt. O 1921-től publikált. Első jelentősebb elbeszélése az Upits b i z t a t á s á r a írt Sieviete ('Az asszony', 1930), első regénye egy f a n t a s z t i k u s kalandregény Atbrivotais zvérs ('Szabadjára engedett v a d á l l a t ' , 1 9 3 0 - 1 9 3 1 ) . A felszabadulás előtti k o r s z a k á n a k legjelentősebb két m ű v e a k i k ö t ő m u n k á s o k nehéz életét realista hűséggel b e m u t a t ó trilógia: Putni bez spárniem ('Szárnynélküli m a d a r a k ' , 1931 — 1933) és a sok nyelvre lefor-

838

LACLO d í t o t t , k é t ízben, 1938-ban és 1958-ban is megfilmesített Zvejnieka dels (1933 — 1934: oroszból Görög I . , A halász fia, 1958). E b b e n Lácis a m u n k á s b ó l l e t t értelmiségi a l a k j á t is m e g f o r m á z z a és széles k ö r k é p e t ad a korabeli L e t t o . életéről. A h a r m i n c a s é v e k b e n írt számos regénye k ö n n y e d e b b h a n g v é t e l ű , kalandos elemekkel á t s z ő t t (Bű^a elks, 'A tömeg b á l v á n y a ' , 1935; Rota\a virs bezdibena, ' J á t é k a s z a k a d é k szélén', 1937). A 2. világháború eseményeit dolgozza fel a Nakotnes kaléji ('A jövő kovácsai', reg., 1942) és k é t d r á m á j a : Vedekla ('A m e n y ' , 1943), Uzvara ('Győzelem', 1945). A felszabadulás u t á n legjelentősebb a l e t t n é p h a r c á t a s z o v j e t h a t a l o m é r t 1939-től b e m u t a t ó k é t n a g y regénye, a Vétra ( 1 9 4 5 - 1 9 4 8 : oroszból Görög I., Zúg a vihar, 1950 —1952) és Uz juno krasto (1950 — 1951: oroszból V. R a b Zs., Ű j p a r t o k felé, 1954). E k é t m ű v e t t a r t j á k a l e t t p r ó z á b a n a szocialista realizmus legjelentősebb m e g n y i l v á n u l á s á n a k . O E g y é b f ő b b m ű v e i : Senőu aieinájums ('Az ősök h a n g j a ' , reg., 1934); Tálais cejé ('Messze ú t ' , d r á m a , 1936); Veed jürnieku ligzda ('Vén tengerész-fészek', reg., 1937; átdolgozva: Zitaru dzimta, 'A Zítar-család', 1955); Janud maiiba ( ' Ú j r a j ' , d r á m a , 1937); Giems pie jüras ( ' F a l u a t e n g e r p a r t j á n ' , reg., 1954); Péc negaisa ('Vihar u t á n ' , reg., 1962). O G y ű j t , k i a d . : Szobranije szocsinyenij ( ' Ö s s z e g y ű j t ö t t m ű v e i ' , oroszul, 1959 — 1960); Raksti ('Művei', 1959 — 1962). O Oroszul: Kamenyisztij puty ('Köves ú t ' , reg., 1960); Zemlja i more ('A föld és a tenger', kisreg., 1961); Maty szószén ('A fenyők a n y j a ' , elb.-ek, 1961); Dve povesztyi ('Két kisregény', 1963); Nyeokoncsennaja poveszty ('Befejezetlen t ö r t é n e t ' , 1965). O M a g y a r u l móg: 1 nla (Gács A., A legfőbb érték, anto., 1953); 1 nla (Makai I., N a g y v , 1958, 7.); 1 elb. (Bán P . , U t u n k , 1975, 41.); 1 elb. (Bán P . , Ú j Szó, 1978, 2.). O írod.: K . Krauliíiá: Vilis Lácis (1958); A. B o c s a r o v — I . Szokolova: Vilis Lácis (1959). Bojtár Endre Laclos [lákló], Pierre Ambroise F r a n cois Choderlos de (Amiens, 1741. okt. 19.—Tarente, 1803. szept. 15.): f r a n c i a író. Vidéki h i v a t a l n o k családból származott, a nemesi r a n g o t a p j a szerezte meg. F i a t a l o n k a t o n a i p á l y á r a m e n t , tüzértiszt lett, d e tehetsége ellenére sem érvén y e s ü l h e t e t t , m e r t a m a g a s a b b tiszti rangok eléréséhez főnemesi származás kellett. Mintegy húsz évig szolgált vidéki k a s z á r n y á k b a n , e r ő d í t m é n y e k b e n . Unalm á b a n és a főnemesség i r á n t i gyűlöletében e l h a t á r o z t a , „ h o g y csinál v a l a m i t ,

valami r e n d k í v ü l i dolgot, a m i f e l k a v a r j a a kedélyeket, s a m i n e k v i s s z h a n g j a akkor s e m n é m u l el, a m i k o r m á r n e m lesz a világ o n " . Gáláns verseket p u b l i k á l t , operalibrettókkal próbálkozott, m a j d megírta híres regényét, a Les liaisons dangereuses-t (1782: B e n e d e k M., Veszedelmes viszonyok, 1922; Ö r k é n y I., ua., 1965; film: Veszedelmes viszonyok, 1960, R . Vadim, francia, 1959), a m e l y az u d v a r i nemesség erkölcseit leplezte le. A k ö n y v R . Vailland szerint „hideg fővel és számító ésszel készült, ahogy t ü z é r t i s z t h e z illik, hogy a z t á n b o m b a k é n t r o b b a n j o n fel a f r a n c i a arisztokrácia s o r a i b a n " . E z u t á n az Acadómie frangaise-hez b e n y ú j t o t t egy t a n u l m á n y t Éloge de Vauban ('Vaub a n dicsérete') c., amely m e g t á m a d t a V a u b a n t és a k o r hivatalos t u d o m á n y o s ságát. E m i a t t a hadseregből távoznia kellett. 1788-ban az orlóans-i herceg t i t k á r a lett, a k i körül az abszolutizmussal elégedetlen különböző politikai és t á r s a d a l m i erők gyülekeztek. A k t i v i t á s a és m e g f o n t o l t s á g a révén rövidesen a herceg p á r t j á n a k lelke l e t t s igen n a g y szerepet j á t s z o t t a f o r r a d a l o m k i r o b b a n t á s á b a n . 1790-től a jakobinusok oldalán találjuk, a Journal des Jacobins-t szerkesztette, m a j d a f o r r a d a l o m pireneusi hadseregének vezérkari főnöke. 1793-ban, Dumouriez t á b o r n o k á r u l á s a kapcsán l e t a r t ó z t a t t á k , ós a guillotine-tői valószínűleg csak az m e n t e t t e m e g , hogy a b ö r t ö n b e n a lőporról írt t a n u l m á n y t s feltalálta a g r á n á t ősét. Visszavonult L a Rochelle-be, m a j d b r u m a i r e 18 u t á n Napóleonhoz csatlakozott, t á b o r n o k lett a r a j n a i , m a j d az itáliai csapatnál. N á p o l y tüzérségi p a r a n c s n o k a k é n t halt meg. O E g y e t l e n regénye m é l t á n világh í r ű : k o r d o k u m e n t u m és a szerelem lélektani ábrázolásának klasszikus tiszt a s á g ú r e m e k e . A nemek k o n f l i k t u s a mellett az o s z t á l y k o n f l i k t u s játssza a d ö n t ő szerepet. A szabados (libertinus) arisztokrácia erkölcseivel és módszereivel szemben áll a polgárság v a g y a polgárságból kikerülő hivatali nemesség őszinte érzelmekre épülő erkölcse. Valmont vicomte és Merteuil m á r k i n é képviselik az a r i s z t o k r a t a libertinage-t, amelyben a szexuális h ó d í t á s érzelem- ós szerelemmentes, hideg fővel v é g r e h a j t o t t nagyvilági j á t é k . „ K i a d ó i n y i l a t k o z a t á b a n " Laclos g ú n y o s a n a m ú l t b a helyezi ariszt o k r a t a hőseit: „ K o r u n k b a n , a filozófia századában, az egyre j o b b a n szétáradó világosság m e g s e m t ű r n e ilyen becstelen f é r f i a k a t , m ó g kevésbé ilyen kihívó és kacér a s s z o n y o k a t " — í r j a . V a l ó j á b a n ezek az a r i s z t o k r a t á k a felvilágosodás egyik a s p e k t u s á t , az antimiszticizmust

839

LACON ós a racionalizmust viszik ad a b s u r d u m ; a szerelem m á m o r á t , őszinteségét, önzetlenségét lenézik. A szerelem e m á s i k , polgári-szenzualista és szentimentális eszményét testesítik meg — a t e r m é s z e t s z i n t j é n — a f i a t a l o k , Cécile Volanges és D a n c e n y lovag, s a t u d a t o s s á g s z i n t j é n Tourvelné, egy v i d é k i törvényszéki bíró felesége. A k é t a r i s z t o k r a t a a r r a szövetkezik, hogy cselszövényekkel l i b e r t i n u s s á n e v e l j e a k é t f i a t a l t — ami látszólag k ö n n y e n sikerül, hiszen b e n n ü k csak a t e r m é s z e t ellenkezik. Sokkal n e h e z e b b m e g t ö r n i T o u r v e l n é t u d a t o s ellenállását. V a l m o n t egész t a k t i k á t dolgoz ki: „ A k a r o m , hogy m e g a d j a m a g á t , de előbb h a r coljon ellene, s h a győzni nincs is elég ereje, a n n y i legyen, hogy ellenálljon, s h a d d érezze a gyöngeség m i n d e n cseppj é n e k ízét, de lássa b e végül, h o g y alulm a r a d t . A f e l v e r t s z a r v a s t csak a g y á v a o r v v a d á s z lövi le lesből, az igazi v a d á s z szembenéz és m e g k ü z d vele". R a v a s z eszközökkel (jótékonykodás, színlelés) sikerül elcsábítania a szerelmes Tourveln é t , de teljesen n e m t u d j a k i o l t a n i m a g á b ó l a T o u r v e l n é iránti s z e r e l m e t . É p p így n e m szűnik m e g Sophie és D a n c e n y egymás i r á n t é r z e t t kölcsönös szerelm e , sőt a legkevésbé spontán Merteuiln é b e n is felizzik n é h a a szerelem — D a n c e n y iránt. „ N e h é z a szerelem n é l k ü l meglenni, de elég, h a az egyik fél szerelm e s " — véli Y a l m o n t . í g y n e m c s a k a szerelmi szenvedély képviselői ellen i n t r i k á l n a k , h a n e m egymás ellen is, valahányszor ú g y vélik, hogy a m á s i k valóban szerelmes lesz. Végül T o u r v e l n é m e g t u d j a az igazságot s csalódásába beleh a l . D a n c e n y p á r b a j b a n halálosan m e g sebesíti V a l m o n t - t , a k i azonban u t o l s ó ó r á j á b a n m i n d e n t megmond n e k i és egész levelezését n e k i a d j a . E b b ő l derüln e k ki az a r i s z t o k r a t á k praktikái, s így következik be Merteuil-nó t á r s a d a l m i bukása. A sebzett fiatalok kivonulnak az életből: Cécile kolostorba v o n u l , D a n c e n y a m á l t a i lovagrendbe jelentkezik. A b o n y o l u l t szerkezetű, t ö b b szálon f u t ó levélregény egy egész t á r s a d a l o m gondolkodás- ós é l e t m ó d j á t m u t a t j a be igen n a g y pszichológiai érzékkel. A levélregény szerkezete lehetővé teszi, h o g y u g y a n a z t az e s e m é n y t t ö b b a s p e k t u s b ó l m u t a s s a be, s a levélíró jellemére is f é n y t derít. A r e g é n y k r i s t á l y t i s z t a stílusa és szerkezete a felvilágosodás legj o b b h a g y o m á n y a i t őrzi. O E g y é b m ű vei: De Véducation des femmes ('A n ő k neveléséről', 1903); Lettres inédites ('Kia d a t l a n levelek', 1904); Poésies ( ' K ö l t e m é n y e k ' , 1909). O G y ű j t , kiad.: Oeuvres complétes (1943). O Irod.: E . D a r d : L e 840

gónéral Choderlos de Laclos (1936); R . Vailland: Laclos p a r lui-mérne (1953); J.-L. Seylaz: Les Liaisons dangereuses et la cróation r o m a n e s q u e chez Laclos (1959); Ö r k é n y I . : U t ó s z ó a Veszedelmes viszonyokhoz (1965). Fodor István La Condarnine [ l á k o n d á m i n ] , Charles Marié d e (Párizs, 1701. j a n . 28.—uo., 1774. f e b r . 4.): f r a n c i a geodéta, csillagász, h ó . A Föld a l a k j á n a k m e g h a t á r o zása s egyéb t u d o m á n y o s mérések elvégzése céljából u t a z o t t K e l e t e n , m a j d DélAmerikában. Élményeit örökítette meg két m u n k á j á b a n : Relation abrégée d'un voyage fait dans Vintérieur de VAmérique méridionale ('Összefoglaló beszámoló a Dél-Amerika belső vidékein t e t t utazásról', 1745); Journal du voyage fait á Véquateur ('Útinapló az egyenlítőnél t e t t utazásról', 1754). I r t n é p r a j z i és t ö r t é neti t a n u l m á n y o k a t is; nevelési t á r g y ú értekezése: Lettre critique sur Véducation ( ' K r i t i k a i levél a nevelésről'). Kovács Endre Lacordaire [lákorder], J e a n B a p t i s t e H e n r i (Recey-sur-Ource, 1802. m á j . 12.— Soréze, 1861. nov. 2.): f r a n c i a hitszónok, egyházi h ó . P á l y á j a Lamennais hatása a l a t t és közvetlen k ö r n y e z e t é b e n i n d u l t ; az Avenirnek, Lamennais haladó, szociális katolicizmusát h i r d e t ő lapjának állandó m u n k a t á r s a . A l a p p á p a i elítélése u t á n ú t j a i k elváltak. 1835-ben k e z d t e nagyhatású konferenciáit a párizsi N o t r e - D a m e - b a n , m a j d ö t évre visszavonult, és belépett a d o m o n k o s r e n d b e . 1841 —1851 között i s m é t prédikált, a N o t r e - D a m e - b a n , 1853-ban még egy sorozatot t a r t o t t , s egyet a következő évben T o u l o n - b a n . K o n f e r e n c i á i t n a g y közönség hallgatta, k ö t e t b e n is megjelentek. 1859-ben az A c a d é m i e frangaise t a g j a l e t t . O Irod.: H . Guillemin: Histoire d e s catholiques f r a n g a i s a u X I X e siécle (1947); Mgr Gillet: Lacordaire (1951); L . S h e p p a r d : L a c o r d a i r e (1964); J . P e y r a d e : Lacordaire ou le b a p t é m e d u r o m a n t i s m e (1967). Rónay György Lacőte [lákot], R e n ó (Montguyon, Charente-Maritime, 1913. febr. 13. — ): francia költő. Bordeaux-ban tanult, később k ö n y v k e r e s k e d ő l e t t P á r i z s b a n . A megszállás a l a t t m i n t ellenállót a fresnes-i b ö r t ö n b e z á r t á k . Költészetén főleg a szürrealista h a t á s érezhető. A túlzó ú j í t ó k e d v e t a z o n b a n c s a k h a m a r egyrészt a természet ihletése, másrészt a reális emberszeretet mérsékelte. 1942ben m e g j e l e n t Vent d'ouest ('Nyugati szól', 1942) c. n a g y p o é m á j a szakítást jelent a befelé tekintő lírával. Később

LACOU m e g j e l e n t Oü finit le désert ('Ahol vége a s i v a t a g n a k ' , 1940) című k ö t e t e m á r a meleg emberi szolidaritás jegyében f o g a n t . Az „ e l k ö t e l e z e t t " L a c ő t e a z o n b a n megőrizte a f o r m a i szépség k u l t u s z á t , s az igazságért, a h a l a d á s é r t kiáltó verseit is nyelvi gazdagság és ü t e m e s egyensúly jellemzi. Hosszú évek ó t a kritikai tevékenységet is k i f e j t : ő volt a Lettres Frangaises c. h e t i l a p tekintélyes versbírálója. Bajomi Lázár Endre Lacour [lákwr], J ó s é A n d r é (Gilly, 1919. o k t . 27. — ): francia-belga író. P á r i z s b a n él. A h á b o r ú a l a t t jelentkezett első írásaival. Sokáig cowboy regények iparszerű g y á r t á s á b ó l t a r t o t t a f e n n m a g á t . Jelenleg s p o r t r i p o r t e r . O Vérbő f l a m a n d képzelőerőről tanúskodó, n a g y lélegzetű, epikai s o d r á s ú regényein, a m a lyek olykor a dos passosi szimultanizmusr a is emlékeztetnek, erős n a t u r a l i s t a hat á s — különösen Géline befolyása — érződik. A stílusra k e v é s gondot fordít, n é h a a zsurnalizmus h a t á r á n mozog. Legjelent ő s e b b m ű v e a Ghátiment des victimes ('Az áldozatok b ű n h ő d é s e ' , 1949) c. regénye, a m e l y b e n a h á b o r ú v a l és a megszállással kapcsolatos élményeit í r j a le. La mort en ce jardin ('A halál a k e r t b e n ' , 1954) c. kegyetlen szenvedélyekkel teli r e g é n y é t azonos címmel L. Bunuél 1956ban francia-mexikói koprodukcióban megfilmesítette. N é h á n y kevéssé sikeres színpadi kísérlete u t á n mégis egy d r á m á j a a L'Année du bac (1958: Gera Gy., É r e t t ségi előtt, Debreceni Csokonai Színház, 1963. m á j . 17.; k é z i r a t : S z J H ) t e t t e híressé, amelyben a n e m z e d é k e k lehetséges k a p c s o l a t a i t á b r á z o l j a és élénk színekkel festi a m a i i f j ú s á g lázadó útkeresését. E z t a d a r a b o t moliére-i jellegű csodadoktorv í g j á t é k ( M a s c a r i n , 1959), m a j d hosszú hallgatás k ö v e t t e ; 1969-ben jelent m e g Joli Paramour c. m ű v e . Bajomi Lázár Endre—Damokos Katalin La Cour [ k ú r ] , P a u l ; Poul A r v i d La Cour (teljes polgári név); (Rislev, Herlufmagle mellett, 1902. nov. 9.—Hvalso, 1956. szept. 20.): d á n író. Értelmiségi családból s z á r m a z o t t . I r o d a l o m t ö r t é n e t i ós festői t a n u l m á n y o k a t folytatott. 1923 — 1930 k ö z ö t t Franciao.-ban ólt, n a g y szegénységben, d e jelentős személyes ösztönzést k a p o t t R . M. Bükétől és a f r a n c i a lírai a v a n t g a r d t ö b b neves képviselőjétől. A 30-as években a Tilskueren folyóirat szerkesztője és kritikusa, m a j d élete végéig a l e g n a g y o b b honi szépirodalmi kiadó, a Gyldendal lektora volt. O K r i t i k u s és ö n k r i t i k u s nyugtalansággal teli, alakváltó készségű, dialektikus elm é j ű , polgári h u m a n i s t a lírikus és esszé-

író. Á l l a n d ó közvetítésben a n y u g a t - e u r ó pai m o d e r n i s t a á r a m l a t o k és a d á n szellemi élet, v a l a m i n t költészet és képzőm ű v é s z e t között, olyan életművet h o z o t t létre, mely, h a n e m örvend is n a g y o b b népszerűségnek, írók és i r o d a l o m é r t ő k k ö r é b e n m á i g inspirál. 1927-ig k i a d o t t szópségimádó és termószetlírai verseskötet e i t u t ó b b m e g t a g a d t a . Igazi k e z d e t e : Den tredie Dag ('A h a r m a d i k n a p ' ti. a világ teremtéséé, költ.-ek, 1928) v o l t , Begn over Verden ('Esik eső a v i l á g r a ' , 1933) c. verseskötete pedig m á r a századforduló u t á n i d á n m o d e r n i s t a h a g y o m á n y o k — J . V. Jensen, L. Holstein — legszebb m e g ú j í t á s a . Az antifasizmus éveiben, egy k o n k r é t a b b , szocialista h u m a n i z m u s vonzásában, t ö b b kitörési kísérletet visz végbe: zsúfolt önéletrajzi reg é n y t ír — Kramer bryder op ( ' K r a m e r fölkerekedik', 1935) —, mely n a g y részéb e n a n á c i z m u s l a p p a n g ó lélektani m o t í v u m a i t k u t a t j a , Ált kraever jeg ( ' M i n d e n t követelek', 1938) c. verseskötetében pedig leszáll a „lentibb országba", a p r o l e t á r o k k a l való emberibb közösségbe. A h á b o r ú és a n é m e t megszállás éveiben m i n t h a kezdeteihez f o r d u l n a vissza, m a g a s a b b szinten, ő s z i n t e és kínos m ű v é s z e t elméleti e s z m e f u t t a t á s a i t rögzíti t a l á n lego l v a s o t t a b b k ö n y v e , Fragmenter af en Dagbog ( ' E g y napló töredékei', 1948), m e l y a f r a n c i a festészeti posztimpresszion i z m u s lényeg-ábrázolásától a n e o a v a n t gardig éli á t h a g y o m á n y és m o d e r n i z m u s m i n d e n központi t é m á j á t . Utolsó versesk ö t e t é b e n , — Mellem bark og ved ( ' K é r e g és f a t ö r z s között', 1950) — m i n t e g y előbbi k ö n y v e konklúziójakónt, a v e r s e k t ö b b n y i r e m á r csak önmagukról szólnak, t ú l l é p t e k a prózai t á r g y o n , az aforisztikusságon, a rímen, szabadversek, s aszket i k u s jelképiséggel a természet, a dolgok és az ember egységét érzékeltetik. O E g y é b f ő b b m ű v e i : Aske ( ' H a m u ' , reg., 1929); Menneskets Hjem ('Áz e m b e r o t t h o n a ' , költ.-ek, 1931); Dette er vort liv ('íme, az életünk', költ.-ek, 1936); De hundrede somre ('Száz n y á r ' , költ.-ek, Levende Vande ('Élő vizek', költ.-ek, (1946); Efterladte digte ( ' H á t r a h a g y o t t k ö l t e m é n y e k ' , 1957); De knuste sten. Graeske dagbogsblade ('Zúzott kövek. Görögo.-i n a p l ó j e g y z e t e k ' , 1957). O Vál. m ű vei: Mellem svaerdene ( ' K é t k a r d k ö z ö t t ' , vál. költ.-ek, 1942); Udvalgte digte 1928 — 1951 ('Válogatott költ.-ek 1928 — 1951', 1951); Solhojde ('Napállás', vál. esszék, 1959). O Magyarul: 1 vers ( H a j d ú H . , S k a n d i n á v költők, 1964); 1 vers (Görgey G., S k a n d i n á v költők antológiája, 1967). O írod.: P . Vogt: P a u l L a Cour (1944); P a u l L a Cour. Gyldendals julebog (1956);: 841

LACRE K . Frederiksen: Min ven Paul L a Cour