322 81 10MB
Hungarian Pages [134] Year 1962
NYELVTUDOMÁNYI értekezések
36. sz.
A SZÓTÁRÍRÁS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRÁBAN
SZERKESZTETTE
ORSZÁGH LÁSZLÓ
AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 1962
Lektorok: BÁRCZI GÉZA PAIS DEZSŐ Segédszerkesztő: BALÁZS JÁNOS
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó igazgatója Műszaki szerkesztő: Vidosa László A kézirat nyomdába érkezett: 1962. VII. 27. — Példáuyazám: 1000 i — Terjedelem: 11.9 (A/5 ív)
62.55748 — Akadémiai Nyomda Budapest — Felelős vezető: Beruát György
ELŐSZÓ A Magyar Nyelv Értelmező Szótárának szerkesztősége a mű első kötetének meg jelenése előtt, 1958—9-ben a szótár használóinak tájékoztatására nagyobb tanulmányban foglalta össze a szerkesztés irányelveit, ismertette munkamódszereit. A tanulmány terjedelmes volta miatt azonban a szerkesztőségnek nem volt módja arra, hogy — eredeti szándéka szerint — a szótár első kötetében előszóként tegye közzé. A szótár élére csak rövid Tájékoztató került, amely az eredeti szövegnek csupán töredéke. Időközben azonban nyilvánvaló lett, hogy a szakemberek számára kívánatos volna az eredeti előszónak teljes terjedelmében és néhány kiegészítéssel külön kiadványként való közzététele. Úgy véljük, hogy érdemes és hasznos számot adnunk tizenkét éves munkánk közben szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatainkról, a szerkesztésben követett elveinkről. Ezzel is segítségére kívánunk lenni szótárirodalmunk jövendő munkásainak. A jelen kiadvány némely részlete egyezik ugyan a szótár első kötetében megjelent Tájékoztató szövegével, legnagyobb része azonban a részletkérdéseket is megvilágító — s ott nem közölt — új anyagot tár az olvasó elé. Köszönetét mondunk Pais Dezső akadémikusnak, aki kiadványunknak e sorozatban való megjelenését lehetővé tette, kéziratunkat lektorálni és annak alakításában közreműködni szíves volt; ugyancsak köszonetünket fejezzük ki Bábczi Géza akadémikusnak, munkánk másik lektorának.
Budapest, 1962. június 17.
A Magyar Nyelv Értelmező Szótárának szerkesztősége nevében: Obszágh László
AZ ÉRTELMEZŐ SZÓTÁR CÉLJA A Magyar Nyelv Értelmező Szótára (a továbbiakban rövidítve : ÉrtSz.) mintegy hatvanezer szócikkben a magyar irodalmi és köznyelv szókincsének a törzsállományát öleli fel. A szócikkek az egyes címszavaknak, valamint a velük alkotható szókapcsolatoknak, közkeletű kifejezéseknek, továbbá a leggyakoribb szólásoknak, szóláshasonlatoknak, szó járásoknak, közmondásoknak a jelentéseit értelmezik, azaz a jelentéstartalom főbb elemeivel körülírják, nyelvünk más szavaival magyarázzák. Az ÉrtSz. ezenfelül, a szócikkek végén, az egyes címszavakhoz kapcsolódó több százezer összetételt és származékot sorol fel értel mezés nélkül, ezzel is szemléltetve a magyar szókincs gazdagságát. A szótár legfőbb célja, hogy anyagának sokrétűségével tudatosítsa olvasóiban szókincsünk árnyalatosságát, anya nyelvűnk hajlékonyságát, kifejező erejét. Az ÉrtSz. a nemzetközi értelmező szótári irodalomban szokásos úgynevezett közép szótárak típusába tartozik. Részletezőbb, mint a rendszerint egy-két kötetes kézi szó tárak, iskolai és zsebszótárak, de kevésbé részletező, mint a nagy terjedelmű, tíz-húsz vagy még több kötetes, úgynevezett nagyszótárak. Ebben a terjedelemben elsősorban a mai magyar köznyelvnek és a legutóbbi másfél évszázad magyar irodalmi nyelvének leíró jellegű szótára. Az ennél régebbi nyelv állapotot éppen ezért csak kivételesen, régi irodalmunk legismertebb alkotásaira való tekintettel veszi figyelembe. Az ÉrtSz. azonban nem elégszik meg a nyelvi tények és fejlemények puszta számba vételével, hanem a nyelvhelyesség szempontjainak megfelelően értékeli, minősíti is őket. Ezzel a nyelvhasználat szabályozását, nyelvünknek helyes irányban való fejlesztését, tökéle tesítését igyekszik segíteni. Elsőrendű feladatának tekinti, hogy a nyelvművelés más fontos eszközei, a leíró nyelvtan, a stilisztika, az akadémiai helyesírási szabályzat mellett a maga módján kivegye a részét a magyar irodalmi és köznyelv helyes alakításának, szabályozásának nagy munkájából. E mű a szocializmus építésének első évtizedében, a hazánkban végbemenő nagy társa dalmi, gazdasági, politikai és szellemi változások időszakában készült. Ez a mélyreható, forradalmi átalakulás természetesen nyelvünk életében, mindenekelőtt szókincsünkben is híven tükröződik. Az ÉrtSz. célja, hogy egyfelől nemzeti nyelvünknek klasszikus íróinktól kimunkált, hagyományos szó- és kifejezéskincsét összegyűjtse, és a következő nemzedékek nyelvhasználatának alapjául továbbörökítse, másfelől pedig számba vegye és értékelje a keletkező új nyelvi fejleményeket az élet kívánta szükségességnek, célszerűségnek, valamint a nyelv szerkezeti törvényszerűségeinek megfelelően. Az egynyelvű értelmező szótárak készítésében sok más nemzet megelőzött bennünket. Mindamellett Czuczor Gergelynek és Fogarasi Jánosnak a múlt század második felében (1862—74) közzétett hatkötetes, hibái ellenére is kiváló magyar szótára a maga korában jelentős alkotás volt, s ma is értékes hagyomány és alap számunkra. Mivel azonban ez a nagy kezde mény méltó folytatás nélkül maradt, hazánkban az értelmező szótár műfaja még a művel tebbek körében is alig-alig vált ismertté. Pedig az ilyen jellegű szótár a nemzeti és anyanyelvi
6
művelődésnek egyik nélkülözhetetlen eszköze. Az ÉrtSz.-t az iskola, a felnövekvő új értelmiség nyelvi tanácsadójának, az írók, fordítók, lektorok, előadók, a kiadó vállalatok, szerkesztőségek és a hivatalok munkaeszközének szánjuk. Az érdeklődő felvilágosítást találhat benne számos ritka, kevéssé ismert vagy bizonytalan értelmű szavunk jelentéseire, a legfontosabb szavak rágós alakjaira és nyelvtani használatára, helyesírására és ejtésére, valamint stílusértékére vonatkozólag. Mindaddig, amíg új és korszerű szakszótáraink nem lesznek, még a szak emberek is haszonnal forgathatják, bár e munka szótár, nem pedig ismerettár (enciklopédia vagy lexikon), tehát nem enciklopédikus ismereteket kíván közölni, hanem céljának meg felelően csupán a szavak és szókapcsolatok jelentését értelmezi röviden. Segítségére kíván lenni e szótár a magyarul tanuló vagy tudó idegen ajkúaknak, továbbá a kétnyelvű (magyar és idegen nyelvű) szótárak szerkesztőinek is. Alapja lehet egy kisebb, egykötetes értelmező szótárnak, valamint a tervezett nagy akadémiai szótárnak. A nyelvtudomány, főként a leíró nyelvészet, a jelentéstan és a stilisztika művelői szintén meríthetnek belőle. Végül pedig, mint a mai magyar szókincsnek a leltára az eljövendő századok nyelvtörténeti vizsgálatai számára is forrás lehet. Bízunk abban, hogy az ÉrtSz., céljának megfelelően, művelődési forradalmunknak egyik fegyvere, anyanyelvűnk gazdagságának, szépségeinek tudatosítója, a művelt nyelv használat irányító törvénykönyve és irodalmi nyelvünk további fejlődésének egyik ösztön zője lesz.
II. AZ ÉRTELMEZŐ SZÓTÁR SZERKEZETE A szótár tagolódása Az ÉrtSz. céljából és rendeltetéséből következik, hogy mondanivalóját elemi részecs kékre tagolva adja elő. Természetes közlési egysége az egy-egy szóra vonatkozó tudnivalókat összefoglaló szócikk, azon belül pedig az egyes jelentéscsoportok és jelentések rendező elve az ábécérend. Minden szócikk önálló egész, összességük mégis viszonylag zárt rendszerszerű egységet alkot, egyrészt, mert már a címszavak összeválogatásában egységes szempontok érvényesülnek, másrészt, mert a szócikkek a bennük foglalt adatok, magyarázatok, frazeo lógiai kapcsolatok és szóalkotási lehetőségek szövevényes szálain sokszorosan összefüggnek egymással. Az elemi részecskék mozaikjából a nyelvnek, ill. a szó- és kifejezéskészletnek egységes, Összefüggő képe bontakozik ki. Minden szócikkben viszonylag igen kis helyen igen sokféle felvilágosítást kell adnunk. A közlendők egy része a címszóval valamilyen szempontból egy kategóriába tartozó címszók szócikkeinek néha százaiban, esetleg ezreiben ismétlődik. Mindez igen sokféle formula ki alakítására, sokféle rövidítés, megkülönböztető jel és betűtípus rendszeresítésére kényszerí tette a szerkesztőséget. Ezek mindegyikének nemcsak formája és használata, hanem sor rendje is kötött. A természeténél fogva majd mindig zsúfolt szócikket ugyanis csak így lehet áttekinthetővé tenni.
Az önálló siócikkek és az utaló szócikkek Szótárunkban kétféle szócikk szerepel: önálló szócikk és utaló szócikk. Az önálló szócikk a lehetőséghez képest a címszóra vonatkozó valamennyi tudnivalót magában foglalja. Más szócikkre csak kivételesen, akkor hivatkozik, ha a tudnivaló — pl. egy több szóból álló szókapcsolat, szólás magyarázata — több szócikkben is tárgyalható, s ezért azt a szerkesztési szabályainkban megállapított megfelelőbb helyen, másik szócikk ben adtuk meg. Az ÉrtSz. szócikkeinek zöme önálló szócikk. Az utaló szócikk érdemi tájékoztatást a címszóról nem nyújt, hanem csak azt közli, hogy a tüzetes felvilágosítást melyik önálló szócikkben kell keresni. Utaló cikkbe az önálló címszóknak csupán azok az alak- és írásváltozatai, valamint azok a rágós alakjai kerültek, amelyek ábécérendben messze esnek a szótározott alaktól, s így az olvasó a megfelelő szó cikket és a szóra vonatkozó felvilágosítást utaló szócikk nélkül csak üggyel-bajjal vagy egy általán nem tudná meglelni. Az, hogy kalán köznyelvi alakja kanál, hogy a chablon-t ma sablon-nák. írjuk, hogy az engem pedig az én személynévmásnak egyik rágós alakjaként nem szorul részletesen magyarázó szócikkre, ennélfogva magyarázatuk kanál, sablon, illetve én alatt keresendő : így (azaz a kalán, ehablon stb. szóknak utaló szócikként való feltüntetésével) közölhető a legegyszerűbben. Hasonló okból lett egy-két esetben kivételesen utaló címszó az írott alaktól eltérően kezdődő ejtésváltozat is : eff, ell, emm, enn, err, ess, {az f, l, m stb. hang, illetve betű neve).
Az önálló szócikkek címszavát a szócikk betűitől erősen eltérő, kereséskor jól szembe ötlő kövér betűvel (kanAl), az utaló szócikkekét ezektől is könnyen megkülönböztethető félkövér betűvel (kalán) szedettük. Az előbbi betűfajta ebben a szótárban sehol másutt nem kerül elő, az utóbbi is rendszerint csak ott használatos, ahol az így szedett szó címszó értékű ; a szócikk elején a címszóval azonos jelentésű alak- és írásváltozatokban s a szócikk végén az értelmezetten származékokban. De nem félkövér, hanem világos antikva álló betűvel közöljük az értelmezetten igekötős származékokat, mint pl. az áll ige szócikkének végén az Ik : kezdetű részben előre** ; . . . hátra** ; . . . végig** ; dőlt betűvel pedig az értelme zetten összetételeket, mint pl. az alsó címszó szócikkének végén ö : ~kabát; **fcor; ~test; továbbá a szótárban a megfelelő helyen értelmezett utótagos összetételeket, mint pl. a dobás címszó szócikkének végén bomba ~; csípő ~ ; kő~ ‘ part~ ; súly~; vala mint az értelmezett igekötős igéket, mint pl. az árul ige szócikkének végén ; Ik : be~ ; eZ** ; ki**. Minden szócikk legalább két, de igen gyakran három fő részre oszlik: a bevezető részre vagy szócikkfejre, a voltaképpeni értelmező és szemléltető részre, valamint a kiegészítő részre vagy szócikkvégre. Az önálló szócikk majd mindig ebből a három főrészből, az utaló rendszerint csak kettőből, szócikkfejből és egyszavas értelmezésből, illetve utalásból áll. Az áttekinthetőség kedvéért minden főrészt új sorban kezdünk, de ha a második főrész csak egy szó, ezért az egy szóért — helymegtakarítás végett — nem nyitunk új bekezdést.
A szócikkfej A szócikkfej a címszóra mint szótári egységre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza. Ezek sorrendben a következők : a) a címszó ; az önálló címszót Falstaff kövér betűvel szedettük ; pl. ablak, béke, cím, dől; az utalót pedig félkövér betűvel, pl. chablon, kalán; b) a homonimak és álhomonímák jelölése ; az előbbieket a címszó után következő kis arabszám jelzi, pl. AU1 ige és All2 fn, bAr1 fn és bAr2 ksz és hsz ; az utóbbia kat zárójelbe tett felső indexes arabszám, pl. aknai1) fn és aknai2) fn; halászi1) ige és halAsz