A ​harmadik hullám 9639326216

Citation preview

© Typotex Kiadó

A harmadik hullám Alvin Toffler

© Hungarian translation Rohonyi András

Információs társadalom A-tól Z-ig sorozat

A mű eredeti címe: The Third Wave © 2000 by Alvin Toffler © Hungárián translation Rohonyi András, Typotex, 2001

ISBN: 963-9326-21-6 ISSN: 1587 6705

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Egy metafora megérkezik A harmadik hullám húsz év után

Életünk filmje, ugyanaz az egyetlen film, egyszerre három vásznon pereg. Az első, közeli és éles képet nyújtó felületen a mindennapok milliónyi megélt, apró eseménye áll össze lassan tapasztalattá és otthonos ismeretté. Ami történik velünk és körülöt­ tünk, az néha aztán átlép a második vászonra egy-egy kiemelt jelentőségű epizód, megvilágosító erejű felismerés formájában, amely révén mélyebben értünk meg összefüggéseket, és bátrabban kezdjük tervezni a közeljövőt. És a filmnek még min­ dig marad annyi fény-ereje, hogy a harmadik vászonra, ha homályosan és elmosódot­ tan is, de ugyanannak a történetnek egy-egy lenyomatából a legátfogóbb tartomány, a társadalomtörténet és a kultúra alapkérdései, a múlt és a jövő legizgalmasabb szer­ kezeti sajátosságai bontakozzanak ki - ha elég erős a szemünk, hogy elkezdjük össze­ rakni a részleteket, ha elég bátor a szívünk, hogy a „végső kérdéseket" is le akarjuk fordítani a magunk számára, és kellőképp hűvös az elménk, hogy elválasszuk egy­ mástól a dolgok valódi mélységeit a talmi csillogástól. Toffler, a gondolat mozigépésze szinte észrevétlenül műveli a mágiát. Miközben az első vásznon, sajátos montázs-technikával, kimerevített képkockák formájában a Jelen hír-világának kézzelfogható és jól ismert elemeit váltogatja és villantja fel, segít­ séget ad ahhoz, hogy mindebből alaktalan kontúrok helyett a harmadik vásznon is összefüggő történetet lássunk. A harmadik hullám metaforája úgy viselkedik, mint egy szemüveg, amelyet feltéve hirtelen érteni véljük, hogyan torlódnak egymásra az ipari korszak és az azt éppen felváltó új gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális minőség félelmetes méretű alakzatai. Kísérheti fanyalgó szkepszis a módszert, lehet a Tudomány magasából mosolyogni a szerzőn. Avval, hogy aprólékosan megformált, mégis sodró erejű metaforájával az el­ múlt két évtizedben sok millió olvasója kezébe adta a változások mögé látás képessé­ gét, Toffler az információs korszak legfontosabb szerzői közé emelkedett. Azokkal szemben ugyanis, akik gondolatresten keseregnek az „információs özönvíz"alaktalan káoszán, A harmadik hullám formát és rendet teremt a változásban. Ez a Rend akkor is időtlenül érvényes marad, ha a film egy-egy részlete ma már fakóbbnak is tűnik. Az információs korszak kutatói mindnyájan Toffler trilógiájának köpönyegéből bújtak elő. Nagy öröm, hogy végre a középső darabja is olvasható magyarul.

Z. Karvalics László

© Hungarian translation Rohonyi András

© Typotex Kiadó

Heidinek,

aki meggyőző érveivel sokat segített abban, hogy rászánjam magam A harmadik hullám megírására. Gondolataimra vonatkozó kitartó, rendít­ hetetlen kritikája és szerkesztői szakértelme minden oldalon tükröződik.

A könyvhöz sokkal többel járult hozzá, mint amit egy munkatárstól, intellektuális partnertől, baráttól, szeretőtől és feleségtől bárki elvárhat.

© Hungarian translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Sírni vagy nevetni jöttünk? Haldokolunk vagy éppen születőben vagyunk?

(Carlos Fuentes: Terra Nostra)

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Bevezetés

Olyan korszakban élünk, amikor terroristák túszok életével játszadoznak, a harmadik világháborút emlegető suttogások közepette valuták roppannak össze, követségek lobbannak lángra és számos országban kommandósok fűzik bakancsaikat, s nap mint nap elborzadva tekintünk az újságcímekre. Az arany ára - a félelem érzékeny baro­ métere - minden rekordot megdönt. A bankok reszketnek. Az infláció tombol és ki­ szabadul az ellenőrzés alól. A kormányok pedig szerte a világon tehetetlenül szemlé­ lik az eseményeket, vagy úgy viselkednek, mintha gyengeelméjűek volnának.

Mindezeket a jelenségeket látva, a Kasszandrák seregestől fellépő kórusa gyászos sirámokkal tölti meg a levegőt. Az utca embere azt mondja, hogy a világ „megbolon­ dult", a szakemberek pedig kimutatják azokat a tendenciákat, amelyek mind kataszt­ rófák felé mutatnak. Ez a könyv teljesen más képet nyújt.

Azt állítja, hogy a világ nem vált holdkórossá, és a látszólag értelmetlenül bekövet­ kező események ijesztő csattogása és csörömpölése mögött meglepően új és talán re­ ményteljes mintázat rejlik. Ez a könyv erről a lehetséges mintáról és erről a remény­ ről szól. A harmadik hullám azoknak szól, akik úgy gondolják, hogy az emberiség története nemhogy a végét járná, hanem inkább még csak most kezdődött el igazán.

Napjainkban hatalmas áradat söpör végig a világ nagy részén, és új, gyakran bizarr környezetet hoz létre munkához, játékhoz, házasodáshoz, gyermekneveléshez vagy nyugdíjba vonuláshoz. Ebben a zavarba ejtő környezetben az üzletemberek arra kényszerülnek, hogy szinte kiszámíthatatlan gazdasági áramlatokkal szemben próbál­ janak lavírozni; a politikusok népszerűsége vadul hullámzik fel és alá; s az egyetemek,

Bevezetés

[15]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

kórházak és más intézmények elkeseredett küzdelmet folytatnak az infláció ellen. Az értékrendszerek szilánkokra hasadnak és összeomlanak, miközben a család, az egyház és az állam mentőcsónakjai tébolyodottan hánykolódnak. Mindezeket az erőszakos változásokat az instabilitás, az összeomlás és a katasztrófa elszigetelt jeleinek tekinthetjük. Mégis, ha egy kicsit hátralépünk és alaposabban szemügyre vesszük őket, több olyan dolog is láthatóvá válik, ami egyébként könnyen elkerüli a figyelmet. Először is, a mai változások nem függetlenek egymástól. Nem is véletlenszerűek. Például a kiscsalád felbomlása, a globális energiaválság, a szekták és a kábeltelevízió terjedése, a rugalmas munkaidő és új járulékos juttatások bevezetése, a szeparatista mozgalmak kialakulása Québectől Korzikáig - mind elszigetelt eseményeknek látsza­ nak, holott ennek éppen az ellenkezője igaz. Ezek - és velük együtt sok más, látszólag összefüggéstelen jelenség és tendencia - valójában összefüggnek egymással. Részei egy sokkalta nagyobb szabású folyamatnak: az indusztrializmus halálának és egy új civilizáció kialakulásának. Mindaddig, amíg elszigetelt jelenségeknek tekintjük őket és nem vesszük észre ezt a nagyobb jelentőségű történelmi eseményt, nem tudunk értelmes és hatékony választ adni rájuk. Személyes döntéseink céltalanok lesznek, vagy önmagukat oltják ki. A kormányok szintjén válságtól válságig összeomlási forgatókönyvek között botla­ dozunk, tervek, remény és világos célok nélkül támolyogva a jövő felé.

Ha a mai világban ható erők összeütközésének megértéséhez nem támaszkodha­ tunk valamilyen rendszeres fogalmi keretre, akkor olyanná válunk, mint egy dühön­ gő vihar fogságába került hajó legénysége, amely iránytű és térkép nélkül próbál navigálni veszélyes zátonyok között. Egymással háborúskodó speciális szakterületekre hasadozott kultúrában, töredékes adatok és aprólékos elemzések tengerében fuldo­ kolva a szintézis nem csupán hasznos, de létfontosságú lehet. A harmadik hullám tehát az általános, nagyléptékű szintézis könyve. Leírja a régi civilizációt, amelyben sokan felnőttek közülünk, és gondosan megrajzolt, átfogó képet ad az új civilizációról, ami életünk kellős közepébe robban bele.

Ez az új civilizáció olyan mélységesen forradalmi, hogy valamennyi régi beidegző­ désünket megkérdőjelezi. A régi gondolkodásmód, a régi formulák, dogmák és ideo­ lógiák - függetlenül attól, hogy mennyire kedveltek vagy hasznosak voltak a múltban - nem illeszkednek többé a tényékhez. Az új világ, ami a szemünk láttára formálódik ki az új értékek és technikák, új geopolitikai viszonyok, új életstílusok és kommuni-

[ 16 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

kációs lehetőségek összecsapásából, teljesen új eszméket és új analógiákat, új rendsze­ reket és fogalmakat követel. A holnap ma még csak embrionális állapotban létező világát nem gyömöszölhetjük bele a tegnap konvencionális rekeszeibe. Nem felelnek meg többé az ortodox attitűdök és létformák sem.

Tehát - ahogy a következő oldalakon kibontakozik ennek a különös új civilizáció­ nak a leírása - jó okot találhatunk arra, hogy kétségbe vonjuk a ma oly divatos pesszi­ mizmus létjogosultságát. Kultúránkban már egy évtizede vagy annál is hosszabb ideje elpuhult, kényeskedő és könnyen továbbadható kétségbeesés uralkodott el. A harma­ dik hullám arra a következtetésre jut, hogy a kétségbeesés nemcsak bűn (ahogy - azt hiszem - C. P. Snow fogalmazta meg egyszer), hanem indokolatlan is. Nem ringatom magam naivan optimista illúziókban. Aligha szükséges részletezni a ma ránk leselkedő valós veszélyeket: nukleáris megsemmisülés, ökológiai kataszt­ rófák, rasszista fanatizmus, regionális erőszakhullámok. Magam is írtam már ezekről a veszélyekről, és ezt kétségkívül újra meg fogom tenni. Háború, gazdasági összeom­ lás, nagyarányú technikai katasztrófák - ezek bármelyike katasztrofális módon meg­ változtathatja a jövő történetét. Mindazonáltal, ha gondosan megvizsgálunk egy sor új kapcsolatot, amelyek az energiatermelés és -felhasználás változó mintái és a családi élet új formái között vagy a fejlett gyártási módszerek és a „csináld magad"mozgalom között alakulnak ki, hogy csak néhányat említsünk, egyszerre csak felfedezzük, hogy éppen ugyanazok a körül­ mények, amelyek ma a legnagyobb veszedelmet jelentik, egyúttal izgalmas új lehető­ ségeket is megnyitnak előttünk.

A harmadik hullám rámutat ezekre az új lehetőségekre. Amellett érvel, hogy a pusz­ tulás és hanyatlás közepette ma is felfedezhetjük az új dolgok születésének és az élet­ nek a szembetűnő jeleit. Világosan és remélhetőleg vitathatatlanul megmutatja, hogy a kialakuló új civilizáció - némi intelligenciával és egy kis szerencsével - normálisakbá, értelmesebbé és fenntarthatóbbá, tisztességesebbé és demokratikusabbá válhat, mint bármelyik másik, amit valaha ismertünk.

Ha ennek a könyvnek a fő gondolatmenete helytállónak bizonyul, minden okunk meglehet a hosszú távú optimizmusra, még akkor is, ha a közvetlenül előttünk álló évek az átmeneti időszakban valószínűleg viharosak és válságokkal terhesek lesznek. Miközben az elmúlt néhány év során A harmadik hullám megírásán dolgoztam, előadásaim hallgatói többször is megkérdezték tőlem, hogy ez a könyv miben külön­ bözik a Future Shock (Jövősokk) című korábbi munkámtól.

Bevezetés

[17]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Szerző és olvasó sohasem látja pontosan ugyanazt egy könyvben. A harmadik hul­ lámot jómagam gyökeresen eltérőnek tartom a Jövó'sokktóX, formáját és mondanivaló­ ját tekintve egyaránt. Először is, ez a könyv sokkal nagyobb időtartamot ölel fel: a múltat és a jövőt is. Inkább normatív jellegű. A szerkezete is más. (A figyelmes olva­ só észre fogja venni, hogy a könyv szerkezete a központi metaforát, a hullámok összeütközését tükrözi.)

Ami a könyv gondolati tartalmát illeti, a különbségek még határozottabbak. Míg a Jövó'sokk bizonyos változtatások megtételét sürgette, egyúttal hangsúlyozta azt az árat is, amit a változásokért az egyénnek és a társadalomnak fizetnie kell. A harmadik hul­ lám, miközben felhívja a figyelmet az adaptáció nehézségeire, hangsúlyozza azt a nem kevésbé súlyos árat is, amit azért kell fizetnünk, ha bizonyos dolgokat nem változta­ tunk meg elég hamar.

Továbbá, míg a korábbi könyvben „a jövő idő előtti beköszöntőről"írtam, nem pró­ báltam meg átfogó vagy rendszeres megközelítéssel felvázolni a holnap várhatóan kialakuló társadalmát. A könyv fókuszpontjában a változás folyamatai álltak, nem pedig a változás irányai. Ebben a könyvben a lencse megfordul. Kevésbé összpontosítok a gyorsulásra mint olyanra, és több figyelmet szentelek azokra a célállomásokra, amelyek felé a változás visz bennünket. Vagyis, míg az egyik munka a folyamatra koncentrál erősebben, addig a másik a struktúrára helyezi a hangsúlyt. Ezekből az okokból kifolyólag tehát a két könyv nem úgy egészíti ki egymást, mint kiindulópont és abból következő fej lemény, hanem mint egy sokkal nagyobb egész két része. Mindegyik eltér a másiktól, ugyanakkor mindegyik megvilágítja a másikat.

Ha az ember ilyen nagyvonalú szintézisre vállalkozik, ehhez feltétlenül egyszerű­ sítésre, általánosításra és sűrítésre van szükség. (Ha ezt nem tettem volna meg, lehetetlen lett volna ilyen sok mindent belefoglalni egyetlen kötetbe.) Ennek ered­ ményeként egyes történészek talán nem értenek majd egyet azzal, hogy ez a könyv a civilizáció történetét csak három részre osztja fel - az első hullám mezőgazdasági szakaszára, a második hullám ipari fázisára, és a harmadik hullám időszakára, ami most kezdődik. Könnyű kimutatni, hogy a mezőgazdasági civilizáció egészen különböző kultúrák­ ból tevődött össze, és hogy az iparosítás maga is ténylegesen keresztülment a fejlődés több egymást követő fokozatán. Kétségtelen, hogy felszeletelhetjük a múltat (és a jö­ vőt) 12, 38 vagy 157 darabra is. Ám ha így tennénk, a sok apró rész zűrzavarában elveszítenénk szemünk elől a főbb választóvonalakat. Vagy pedig egyetlen könyv

[ 18 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

helyett egy egész könyvtárra lenne szükségünk ahhoz, hogy ugyanekkora területet átöleljünk. A mi céljainkra hasznosabb az egyszerűbb felosztás, még akkor is, ha el­ nagyolt.

A jelen könyv témakörének óriási kiterjedése szükségessé tette más egyszerűsítések alkalmazását is. így például időnként megszemélyesítem magát a civilizációt, mond­ ván, hogy az első hullám vagy a második hullám civilizációja ezt vagy amazt „tette". Természetesen tudom, és az olvasók is tudják, hogy civilizációk nem tesznek semmit, csakis az emberek cselekednek. De ha bizonyos dolgok megtételét időnként valame­ lyik civilizációnak tulajdonítjuk, időt és lélegzetet takarítunk meg. Hasonlóképpen, az intelligens olvasók megértik, hogy a világon senki emberfia legyen bár történész, futurológus, tervező, asztrológus vagy hittérítő - nem „ismeri" vagy „ismerheti" a jövőt. Amikor azt mondom, hogy valami meg „fog" történni, feltételezem, hogy az olvasó ebbe beleérti a megfelelő bizonytalansági tényezőt. Ha másképpen jártam volna el, a fenntartások gyakorlatilag olvashatatlan és feles­ leges dzsungelével kellett volna megterhelnem a könyvet. A társadalmi előrejelzések sohasem értékmentesek vagy tudományosak, tekintet nélkül arra, hogy mekkora számítógépes adatbázist használnak. A harmadik hullám nem objektív előrejelzés, és nem kívánja azt a látszatot kelteni, hogy mondanivalója tudományosan bizonyí­ tott lenne. Ezzel azonban nem azt akarom sugallni, hogy az ebben a könyvben kifejtett gon­ dolatok szeszélyesek vagy rendszertelenek volnának. Valójában - mint hamarosan láthatóvá válik - ez a könyv súlyos bizonyítékokra és egy olyan alapra épül, amit a civilizáció és az ahhoz fűződő kapcsolataink szemiszisztematikus modelljének nevez­ hetünk.

A könyv a halódó ipari civilizációt a „technoszféra", a „szocioszféra", az „infoszféra" és a „hatalmi szféra"terminusaival írja le, majd hozzáfog annak bemutatásához, hogy a mai világban ezek mindegyike milyen forradalmi változásokon megy keresztül. Megkísérli, hogy bemutassa ezeknek a részeknek egymáshoz, valamint a „bioszférá­ hoz" és a „pszichoszférához" fűződő kapcsolatait - a pszichológiai és személyes kapcsolatoknak azt a struktúráját, amelyen keresztül a külső világban végbemenő változások legszemélyesebb magánéletünket befolyásolják. A harmadik hullám azt állítja, hogy a civilizációk bizonyos folyamatokra és elvekre épülnek, s a valóság megmagyarázására és saját létezésük igazolására kifejlesztik saját „ szuperideológiájukat".

Bevezetés

[19 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Mihelyt megértjük, hogy ezek a részek, folyamatok és elvek hogyan függenek össze és a változások erőteljes áramlatai révén hogyan alakítják egymást, sokkal világosabban megérthetjük a változásnak azt az óriási hullámát is, ami mai életünket ostromolja.

A jelen munka nagy, átfogó metaforája - amint az már minden bizonnyal világos­ sá vált - a változás egymással ütköző hullámainak képe. Ezt a képet nem én haszná­ lom először. Norbert Éliás The Civilizing Process (A civilizálódás folyamata) című művé­ ben „a növekvő integráció több országon átvonuló hullámáról"ír. 1837-ben egy író az amerikai Nyugat betelepítését egymást követő „hullámok"képével jellemezte: elő­ ször jöttek a pionírok, azután a farmerek, majd a gazdasági vállalkozások, a népvándorlás „harmadik hulláma". 1893-ban Frederick Jackson Turner ugyanezt az analógiát idézte és alkalmazta The Significance ofthe Frontier in American History (A ha­ tárvidék jelentősége az amerikai történelemben) című klasszikus esszéjében. Ennél­ fogva tehát nem a hullámok metaforája az, ami új, hanem a mai civilizációváltás leírására való alkalmazása. Ennek az analógiának a felhasználása rendkívül gyümölcsözőnek bizonyul. A hul­ lámok eszméje nemcsak arra szolgál, hogy a rendkívül sokféle információ nagy tömegét összefoghassuk. Segít abban is, hogy beláthassunk a változások háborgó fel­ színe alá. Ha a hullámok metaforáját alkalmazzuk, sok minden világossá válik, ami addig zavaros volt. Gyakran a megszokott dolgok is vakítóan éles új megvilágí­ tásba kerülnek.

Amikor elkezdtem a változás ütköző és egymásba átömlő hullámainak terminusai­ ban gondolkodni, ezekben látva meg a bennünket körülvevő számos konfliktus és feszültség okát, ez a szemlélet megváltoztatta a változással kapcsolatos felfogásomat is. Minden területen - az oktatásban és az egészség terén, a technikában, a magán­ életben és a politikában egyaránt - különbséget lehet már tenni azok között a válto­ zások között, amelyek csupán a felszínt borzolják fel vagy csupán az ipari múlt kiter­ jesztései, illetve azok között, amelyek valóban forradalmiak. Még a legerőteljesebb metafora is esendő azonban annyiban, hogy csak a részleges igazságot tárja fel. Egyetlen metafora sem képes minden oldalról számba venni a jelenségek egészét, ennélfogva tehát semmiféle látomás a jelenről - és még kevésbé a jövőről - nem lehet teljes vagy végleges. Amikor tinédzserkorom végén és húszas éveim elején marxista voltam - alig több mint egy negyedszázaddal ezelőtt - én is, mint sok fiatalember, azt gondoltam, hogy mindenre tudom a választ. Hamarosan megtanultam azonban, hogy akkori „válaszaim"részlegesek, egyoldalúak és elavultak voltak. Pontosabban arra jöttem rá, hogy a helyes kérdés feltevése rendszerint fonto­ sabb, mint az, hogy rosszul feltett kérdésekre helyes választ tudjunk adni.

[ 20 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Azt remélem, hogy A harmadik hullám sok új kérdést tesz fel, és közben válaszokat is ad. A felismerés, hogy semmilyen tudás sem lehet teljes, és egyetlen metafora sem ölel­ het fel mindent, önmagában is humánus hatású. Szembeszegül a fanatizmussal. Még az ellenfeleknek is megadja azt a lehetőséget, hogy részlegesen igazuk legyen, önma­ gunk számára pedig fenntartja a tévedés jogát. A tévedések lehetősége különösen erő­ sen mutatkozik meg a nagyvonalú szintézisben. Mégis, ahogy a kritikus George Steiner írta: „A nagy kérdések felvetése azzal a kockázattal jár, hogy félremagya­ rázzuk a dolgokat. Ha azonban egyáltalán nem tesszük fel ezeket, akkor a megértés világát korlátozzuk." A robbanásszerű változás korában - amikor emberi életek tépődnek szét, a meg­ lévő társadalmi rend szétmorzsolódik, és fantasztikus új életmód rajzolódik ki a hori­ zonton - a jövőnkre vonatkozó legnagyobb kérdések feltevése nem csupán intellek­ tuális kíváncsiságra vall. Magáról a túlélésről, fennmaradásunkról van szó. Akár tudatában vagyunk ennek, akár nem, többségünk máris részt vesz az új civi­ lizáció megalkotásában - vagy az azzal szemben fellépő ellenállásban. A harmadik hul­ lám - remélhetőleg - mindannyiunknak segítségére lesz a választásban.

Bevezetés

[ 21 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

© Typotex Kiadó

Hullámok összeütközése Óriások harca

Életünk horizontján egy új civilizáció emelkedik fel, ám sok elvakult ember minde­ nütt megpróbálja visszaszorítani. Ez az új civilizáció új családmodellt, megváltozott munkamódszereket, új életmódot és másféle szerelmet hoz magával; új gazdaságot, új politikai konfliktusokat és mindenekelőtt másféle gondolkodásmódot teremt. Az új civilizáció egyes elemei már ma is léteznek. Milliónyian akadnak, akik máris a holnap ritmusához hangolják az életüket. Mások - megrémülve a jövőtől - a múltba való elkeseredett, hiábavaló meneküléssel próbálkoznak, és megkísérlik restaurálni azt a haldokló világot, amelybe beleszülettek.

Korunk legmarkánsabb, robbanásszerűen végbemenő eseménye ennek az új civili­ zációnak a hajnala. Ez a központi esemény adja a kulcsot a közvetlenül előttünk álló évek megérté­ séhez. Olyan mélységesen fontos esemény ez, mint amilyen a nagy változások tízezer évvel ezelőtt bekövetkezett első hulláma, a mezőgazdaság bevezetése1 volt, vagy az ipari forradalom által elindított, földrengésszerű második hullám. Mi a következő nagy átalakulás, a harmadik hullám gyermekei vagyunk.

Keressük és nehezen találjuk a szavakat2 e rendkívüli változás teljes nagyságrend­ jének és hatókörének a leírására. Egyesek űrkorszak, információs társadalom, elektro­ nikus világ vagy globális falu kialakulásáról beszélnek. Zbigniew Brzezinski kifejezé­ sével élve azt mondhatjuk, hogy „ technotronikus" kor áll előttünk. A szociológus Dániel Bell a „posztindusztriális" társadalom eljövetelét hirdeti. Szovjet jövőkutatók „TTF"-et, „tudományos-technikai forradalmat" emlegetnek. Jómagam sokat írtam a „ szuperindusztriális" társadalom3 beköszöntéséről. Ezeknek az elnevezéseknek azon­ ban egyike sem igazán megfelelő, magamé sem.

Óriások harca

[ 23 ]

© Hungarian translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Az említett kifejezések némelyike egy-egy tényezőre koncentrál, és inkább beszű­ kíti, mintsem tágítja megértésünk horizontját. Más kifejezések statikusak: azt sugall­ ják, hogy az új társadalom simán, konfliktusok és feszültségek nélkül valósulhat meg, még a mi életünkben. Egy ilyen terminus sem kísérli meg, hogy a rohanó változások teljes hatóerejét, kiterjedését és dinamizmusát, vagy a velük együtt járó stresszt és a várható összeütközéseket is megragadja. Az emberiség előtt kvantumugrás áll - a jövőbe. Minden idők legmélyebb társa­ dalmi felfordulásával és alkotó újrarendeződésével nézünk szembe. Anélkül, hogy világosan felismernénk, miről is van szó, mindannyian részt veszünk egy jelentős, új civilizáció megépítésében, mégpedig az alapoktól kezdve. Ez a harmadik hullám ér­ telme. Mostanáig az emberi faj két nagy változási hullámon ment keresztül. Mindkettő nagyjából eltörölte a korábbi kultúrákat vagy civilizációkat, és olyan életmódot hozott a helyükbe, ami a korábbi emberek számára elképzelhetetlen volt. A változás első hulláma - a mezőgazdasági forradalom - több ezer év alatt játszódott le. A második hullám - az ipari civilizáció kialakulása - csupán 300 évig tartott. Mára a történelem még jobban felgyorsult és valószínű, hogy a harmadik hullám néhány évtized alatt végigsöpör történelmünkön és kiteljesedik. Mi, akik történetesen éppen a robbanás pillanatában népesítjük be bolygónkat, a harmadik hullám teljes hatását tapasztalni fogjuk saját életünk során.

A harmadik hullám a családok szétszakításával, a gazdasági élet megrázkódtatásai­ val, politikai rendszereink megbénításával, értékeink összezúzásával mindenkire ki­ hatással van. Próbára teszi a hatalmi viszonyokat, veszélyezteti a mai elitek előjogait és kiváltságait, és megteremti azt a hátteret, amely előtt meg fogják vívni a hatalmi harcokat a holnapi kulcspozíciókért. A kialakuló új civilizáció sok mindenben ellentmond a régi, hagyományos ipari civilizációnak. Iparellenes, ám ugyanakkor erőteljesen technológiai jellegű. A harmadik hullám eredendően új életmódot hoz magával, ami a jövőben sokfé­ le megújítható energiaforráson, az üzemi futószalaggyártást elavulttá tevő termelési módszereken, új típusú, nem egyközpontú családmodellen, „elektronikus otthon­ nak" nevezhető új lakás- és munkahelytípuson, valamint radikálisan megváltozó is­ kolákon és gazdasági vállalkozásokon fog alapulni. A kialakuló civilizáció új viselke­ dési kódexet ír elő számunkra, és kiemel bennünket a standardizáció, szinkronizáció és centralizáció világából, túlmutatva az energia, a pénz és a hatalom koncentrá­ cióján.

[ 24 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Ez az új civilizáció, miközben megmérkőzik a régivel, meg fogja dönteni a hivatali apparátusok hatalmát, csökkenti a nemzetállamok szerepét és az imperializmust követő világban lehetővé teszi a félig önálló gazdaságok felemelkedését. Olyan új kor­ mányokat követel, amelyek egyszerűbbek, hatékonyabbak, s mégis demokratikusabbak bármelyiknél, amit ma ismerünk. Olyan civilizáció lesz, amelynek megvan a maga sajátos világnézete, és saját felfogása szerint bánik az idővel, a térrel, a logiká­ val és az okság elvével.

Mint látni fogjuk, a harmadik hullám mindenekelőtt elkezdi begyógyítani a terme­ lő és a fogyasztó között bekövetkezett történelmi szakítás sebeit, a holnap önfogyasz­ tó gazdaságának nyitva teret. Egyebek között éppen ezért is - némi intelligens segít­ séggel a mi részünkről - ez válhat majd az első igazán humanisztikus civilizációvá az írott történelem során.

A forradalmi kiindulópont A mai ember képzeletében két jövőkép rajzolódik ki, amelyek látszólag ellentmonda­ nak egymásnak. A legtöbb ember - már amennyire egyáltalán veszi a fáradságot, hogy a jövőről gondolkodjék - azt hiszi, hogy az általa ismert világ a végtelenségig fog tartani. Nehezen tud elképzelni a maga számára a jelenlegitől valóban különböző életformát, nem is beszélve egy teljesen új civilizációról. Természetesen mindenki felismeri, hogy a dolgok változnak. De a legtöbb ember azt gondolja, hogy a mai vál­ tozások valahogyan el fogják őt kerülni, és semmi sem fogja megrendíteni a számára oly ismerős gazdasági-politikai kereteket. Bizakodva várja, hogy a jövő folytatni fog­ ja a jelent.

Ez az egyirányú gondolkodás többféleképpen jelenhet meg. Egy bizonyos szinten az üzletemberek, tanárok, szülők és politikusok döntéseinek hátterében meghúzódó ellenőrizetlen feltételezések formájában, magasabb szinten pedig statisztikákba, szá­ mítógépes adathalmazokba és „jövőkutatók" zsargonjába öltöztetve. Mindkét csoport oly módon képzeli el a jövő világát, ami alapvetően az „ugyanabból több" kifejezéssel jellemezhető. Ez a kép azt sugallja, hogy a második hullám ipari világa fennmarad és még nagyobb méreteket ölt, bolygónk még nagyobb részére terjed ki.

Jó néhány újabb esemény azonban komolyan megrázta ezt a bizakodó jövőképet. Ahogy az egyik válság követte a másikat az újságok főcímeiben, ahogy Iránban való­ ságos vulkánkitörés ment végbe, ahogy Mao istenből újra emberré lett, és ahogy az olajárak az égbe szöktek és az infláció elszabadult, ahogy a terrorizmus terjedt és a kormányok képtelenek voltak megfékezni, állandóan egy borúsabb, sivárabb kép vál-

Óriások harca

[ 25 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

tóttá fel a korábbit. Nagyon sok ember - akiket a rossz hírekkel, katasztrófafilmekkel, apokaliptikus bibliai történetekkel, tekintélyes gondolkodók rémálmaival és fantaz­ magóriáival etettek - láthatólag arra a következtetésre jutott, hogy a mai társadalom nem folytatódhat a jövőben, mert nincs jövő. Számukra a világ vége csak pár percnyi távolságra van. A Föld borzalmas végső kataklizma felé rohan. Első pillantásra ez a két jövőkép nagyon eltérőnek tűnik. Lélektani és politikai hatásuk azonban egyforma: mindkettő a képzelet és az akaraterő megbénulásához vezet.

Ha a holnapi társadalom csupán a jelen felnagyított, szélesvásznú változata, akkor kevés dolog van, amit meg kell tennünk, hogy felkészüljünk rá. Másrészt, ha a társada­ lom elkerülhetetlen végzete az, hogy önmagát még a mi életünkben elpusztítsa, akkor nincs semmi, amit ez ellen megtehetünk. Vagyis mindkét szemlélet visszavonulást, bezárkózást és passzivitást eredményez. Mindkettő tétlenségbe fagyaszt bennünket. Mindazonáltal, ha megpróbáljuk megérteni, hogy mi történik velünk, nem korlá­ tozhatjuk magunkat erre a leegyszerűsített választásra a világ vége és az „ugyanabból több" alternatívája között. Sok más tisztázó-megvilágosító és konstruktív mód van arra, hogy a jövőről gondolkodjunk - olyan módszerek, amelyek felkészítenek ben­ nünket a jövőre és segítenek megváltoztatni a jelent.

Ez a könyv arra épül, amit „forradalmi kiindulópontnak"nevezhetünk. Feltételez­ zük, hogy noha a közvetlenül előttünk álló évtizedek tele lesznek forrongással, felke­ lésekkel, sőt talán széles körben megnyilvánuló erőszakkal is, nem fogjuk teljesen elpusztítani önmagunkat. Feltételezzük, hogy azok a zökkenések, amelyeket ma tapasztalunk, nem kaotikusán vagy véletlenszerűen következnek be, hanem éles, világosan kivehető mintázatba rendeződnek. Feltételezzük továbbá azt is, hogy ezek a változások kumulatív természetűek, s összeadódva hatalmas átalakulást hoznak létre életünkben, munkánkban, játékainkban és gondolkodásunkban; és végül felté­ telezzük, hogy lehetséges egy józan, normális és kívánatos jövő. Röviden, a könyv abból a premisszából indul ki, hogy ami most történik, az nem kevesebb, mint globá­ lis forradalom, kvantumugrás a történelemben.

Más szóval, ez a könyv feltételezi, hogy mi egy régi civilizációnak az utolsó és ugyanakkor egy újnak az első nemzedéke vagyunk, és saját személyes zavaraink, gyötrődéseink és tévelygéseink nagy része közvetlenül visszavezethető arra a konflik­ tusra, ami politikai intézményeinken belül - és bennünk magunkban is - a második hullám haldokló civilizációja és az annak felváltására törő harmadik hullám civilizá­ ciója között feszül.

[ 26 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Amikor ezt végre felfogjuk, sok, látszólag értelmetlen eseményt hirtelen megér­ tünk. A nagy ívű változások fokozatosan összefüggő rendszert kezdenek alkotni. A cselekvés a túlélésért ismét lehetségessé és értelmessé válik. Vagyis a „forradalmi kiin­ dulópont" felszabadítja intellektusunkat és akaraterőnket.

Hulláimfrontok

Ha csak azt mondjuk, hogy az előttünk álló változások forradalmiak lesznek, ez még nem elég. Ahhoz, hogy ellenőrizhessük és a megfelelő csatornákba terelhessük eze­ ket a változásokat, szükségünk van egy módszerre, melynek segítségével - friss szem­ mel vizsgálódva -, előbb azonosíthatjuk és elemezhetjük őket. Enélkül reménytele­ nül eltévedünk.

Az egyik ígéretes megközelítést a társadalmi „hullámfrontok" elemzésének nevez­ hetjük. Eszerint a történelmet változások egymásra következő hullámainak tekintjük, és azt a kérdést tesszük fel, hogy az egyes hullámok taraja hová visz bennünket. Fi­ gyelmünket nem annyira a történelem folytonosságára koncentráljuk (bármilyen fontos legyen is az), hanem inkább a folyamatok megszakadására - az újításokra és a törésvonalakra. így majd azonosíthatjuk a változások alapvető mintáit, amint bekö­ vetkeznek, hogy azután befolyásolni tudjuk őket. Abból a nagyon egyszerű gondolatból indultunk ki, hogy az ember társadalmi fej lődésében a mezőgazdaság kialakulása volt az első fordulópont, és az ipari forradalom volt a második nagy áttörés. Ezeket nem elkülönült, egyszeri eseményeknek tekint­ jük, hanem a változás bizonyos sebességgel mozgó hullámainak.

A változás első hulláma előtt a legtöbb emberi lény kis létszámú, gyakran nomád csoportokban élt és gyűjtögetésből, halászatból, vadászatból vagy pásztorkodásból tar­ totta fenn magát. Egy bizonyos ponton, körülbelül tízezer évvel ezelőtt megkezdődött a mezőgazda­ sági forradalom, majd lassan végigkúszott egész bolygónkon, s nyomában falvak, te­ lepülések születtek, az emberek megművelték a földet, és új életmód terjedt el.4

Az első hullám még korántsem fulladt ki teljesen a XVII. század végén, amikor az ipari forradalom rátört Európára és útjára indította a bolygóméretű változások máso­ dik nagy hullámát. Ez az új folyamat - az iparosítás - sokkal gyorsabban haladt előre, országokon és kontinenseken keresztül. így tehát két különálló, egymástól eltérő vál­ tozási hullám gördült végig ugyanabban az időben a Földön, különböző sebességgel.

Óriások harca

[ 27 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Mára az első hullám gyakorlatilag kimerült. Csak néhány gyér törzsi populáció ma­ radt - például Dél-Amerikában és Pápua Új-Guineában - a mezőgazdaság hatókörén belül. A hatalmas első hullám ereje lényegében elfogyott.

Időközben a második hullám néhány rövid évszázad alatt forradalmasította az éle­ tet Európában, Észak-Amerikában és bolygónk más részein, és most továbbterjed. Olyan országok, amelyek mostanáig alapvetően mezőgazdasági termelésre rendez­ kedtek be, ma valósággal tülekednek, hogy felépítsék saját acélműveiket, autógyárai­ kat, textilgyáraikat és élelmiszer-feldolgozó üzemeiket. Az iparosítás ereje még min­ dig érezhető. A második hullám egyelőre még nem adta ki minden erejét. Miközben azonban ez a folyamat halad tovább a maga útján, elkezdődött egy má­ sik, még fontosabb változás. Amikor az iparosítás hulláma a második világháborút kö­ vetően a tetőpontjára ért, egy - egyelőre még kevéssé értett - harmadik hullám is kezdett nekilódulni a Földön, átalakítva mindent, amit megérintett. Sok ország ennélfogva egyidejűleg érzi két, sőt három különböző sebességgel moz­ gó, különböző erejű hullám hatásait. E könyv szerzője úgy véli, hogy az első hullám valamikor időszámításunk előtt körülbelül 8000 évvel kezdődött, és egyeduralkodó volt a Földön egészen az 1650-től 1750-ig tartó időszakig. Ettől kezdve az első hullám veszített erejéből, s a második hullám kapott erőre. Az ipari civilizáció átvette az ural­ mat bolygónkon, mígnem elérte tetőfokát. Ez a legújabb történelmi fordulópont az Egyesült Államokban az 1955-öt követő évtizedben következett be, abban az évtized­ ben, amikor az úgynevezett „ fehérgalléros" dolgozók száma első ízben haladta meg a „kékgalléros" munkásokét. Ugyanebben az évtizedben lehettünk tanúi a számítógé­ pek széles körű bevezetésének, a sugárhajtású utasszállító repülőgépek megjelenésé­ nek, a fogamzásgátló tabletták elterjedésének és sok más nagyon fontos újítás beve­ zetésének. És pontosan ugyanerre az évtizedre tehető az is, hogy a harmadik hullám kezdett nekilendülni az Egyesült Államokban. Azóta megérkezett - kisebb időbeli el­ térésekkel - a többi ipari országba is, ideértve Nagy-Britanniát, Franciaországot, Svédországot, Németországot, a Szovjetuniót és Japánt. Ma valamennyi technikailag fejlett ország valósággal szédül attól a hullámveréstől, amivel a harmadik hullám ost­ romolja a második hullám elavult, betokosodott intézményeit és nemzetgazdaságait.

Ennek a megértése adja a kezünkbe a kulcsot ahhoz, hogy jó néhány körülöttünk zajló politikai és társadalmi konfliktust is meg tudjunk érteni.

[ 28 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A jövő hullámai

Ha egy adott társadalomban egyetlen hullám dominál, viszonylag könnyű meglátni a jövőbeli fejlődés körvonalait. írók, művészek, újságírók és mások rendre felfedezik a „jövő hullámait".

A XIX. századi Európában sok gondolkodó, gazdasági vezető, politikus és egyszerű ember világos, alapvetően helyes képet alkotott magának a jövőről. Úgy érezték, hogy az iparosítás végleg győzedelmeskedni fog a gépesítés előtti mezőgazdaság fölött; és meglehetős pontossággal előre láttak sok olyan változást, amit a második hullám ké­ sőbb magával hozott: hatékonyabb technológiákat, nagyobb városokat, gyorsabb köz­ lekedést, tömegoktatást és ehhez hasonló dolgokat.

Ennek a tisztánlátásnak közvetlen politikai hatásai voltak. A pártok és a politikai mozgalmak képesek voltak stratégiájukat a jövőre előre tekintve kialakítani. A preindusztriális mezőgazdasági érdekeltségek utóvédharcra szövetkeztek a tolako­ dó iparosítás, a „nagy üzlet", a „szakszervezeti főnökök" és a „bűnös nagyvárosok" elem A munkásság és a vállalatok vezetése azért küzdött, hogy a felemelkedő ipa­ ri társadalom fő mozgatórugóit kézben tarthassa. Az etnikai és faji kisebbségek az ipari világban megnövekedett szerepükre hivatkozva megfogalmazták jogaikat és jobb munkalehetőségeket, vállalati vezető pozíciókat, lakást, magasabb béreket, tömeges közoktatást stb. követeltek. A jövő ipari víziójának fontos lélektani hatásai is voltak. Előfordulhatott, hogy az emberek között ellentétek támadtak, sőt éles, esetleg véres konfliktusok is keletkez­ hettek. Válságok és hirtelen fellendülések zavarhatták meg az ember életét. Mindamellett az ipari jövőről általánosan elfogadott kép inkább az új választási lehe­ tőségeket hangsúlyozta. Az egyén nemcsak azt ismerte fel, hogy ki és mi ő, hanem azt is, hogy mivé válhat. Ez a kép bizonyos mértékű stabilitást nyújtott, és fokozta az ön­ tudatot, még a szélsőséges társadalmi változások közepette is. Ha azonban egy társadalomra két vagy több óriási változási hullám hat egy időben, és még egyik sem vált egyértelműen uralkodóvá, a jövőről alkotott kép széttöredezik. Rendkívül nehéz felismerni a változások és a felmerülő konfliktusok értelmét.

A hullámfrontok összeütközése viharos óceánt teremt, tele ütköző hullámokkal és örvényekkel, amelyek elfedik a mélyebben húzódó, fontosabb történelmi áramlatokat. A második és a harmadik hullám összeütközése ma az Egyesült Államokban csakúgy, mint sok más országban - társadalmi feszültségeket, konfliktusokat és sajá-

Óriások harca

[ 29 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

tos új politikai frontokat teremt, amelyek nem a megszokott osztálykülönbségek és a faji, nemi vagy pártállási eltérések vonalai mentén jelennek meg. Ez az ütközés rom­ ba dönti a hagyományos politikai propagandát: nagyon nehézzé válik elválasztani a haladót a reakcióstól, a barátot az ellenségtód. A régi szövetségek és szembenállások egyaránt megszűnnek. A szakszervezetek és a munkáltatók - nézeteltéréseik dacára - összefognak a környezetvédőkkel szemben. A feketék és a zsidók, akiket valaha egyesített a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, ellenfelekké válnak. Sok országban a munkaerő, amely hagyományosan az olyan „haladó"politikai célokat tá­ mogatta, mint például a jövedelem újraelosztása, most gyakran reakciós álláspontot foglal el a nők jogai, a családtervezés, a bevándorlás, a vámtarifák vagy a regionalizmus tekintetében. A hagyományos „baloldal"gyakran a központosítás mellé áll, erő­ sen nacionalista és környezetellenes. Ugyanakkor akadnak politikusok, Valéry Giscard d'Estaingtől Jimmy Carterig vagy Jerry Brownig, akik „konzervatív"attitűdö­ ket támogatnak a gazdaságban és ugyanakkor liberálisak a művészet, a nemi erkölcs, a nők jogai vagy az ökológiai szabályozás területén. Nem csoda, hogy az emberek megzavarodnak és lemondanak arról, hogy megpróbálják megérteni a világot. A média ugyanakkor különféle újítások, bizarr események, merényletek, ember­ rablások, űrrepülések, kormányválságok, kommandós akciók és közéleti botrányok véget nem érő sorozatáról számol be - ezek a hírek látszólag semmiféle összefüggés­ ben nem állnak egymással. A politikai élet nyilvánvaló inkoherenciája tükröződik a magánéletben, a sűrűsödő személyiségzavarokban is. A pszichiáterek és különféle guruk bombaüzletet csinál­ nak: az emberek - az első segélykiáltástól a bajok végső stádiumáig - céltalanul téblábolnak a nagy hangon beharangozott, egymással versengő terápiás szolgáltatások között. Kultuszok és szekták rabjaivá válnak, vagy betegesen befelé fordulnak, meg­ győződve arról, hogy a valóság abszurd, őrült vagy értelmetlen. Az élet - marsi táv­ latból, kozmikus értelemben - talán valóban abszurd lehet, de ez aligha bizonyítja, hogy a mai eseményekben nincs semmiféle rendszer. Valójában fennáll egy rejtett, sa­ játos rend, amely csak akkor válik felismerhetővé, amikor megtanuljuk a harmadik hullám hozta változásokat megkülönböztetni azoktól, amelyek még a csökkenő erejű második hullámhoz tartoznak.

Az ütköző hullámfrontok által előidézett konfliktusok megértése nemcsak tisztább képet ad számunkra a jövő alternatíváiról, hanem mintegy röntgensugárként világít­ ja át az életünket befolyásoló politikai és társadalmi erőket is. Saját személyes szere­ pünk a történelemben szintén érthetővé válik - mert mindannyian, bármennyire je­ lentéktelennek hisszük is magunkat, a történelem élő figurái vagyunk.

[ 30 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A változási hullámok egymást keresztező áramlatai tükröződnek munkánkban, családi életünkben, szexuális viselkedésünkben és személyes erkölcsi normáinkban. Megjelennek az életmódunkban és a szavazáskor hozott döntéseinkben. Mi, a gazdag országok lakosai mind magánéletünkben, mind politikai tevékenységünkben - akár tudatában vagyunk ennek, akár nem - vagy még a második hullám polgárai vagyunk, elkötelezve egy halódó rendszer fenntartása mellett, vagy már a harmadik hullámhoz tartozunk és a mától radikálisan eltérő holnapot képviseljük, esetleg ez a kétféle meg­ határozottság keveredik bennünk, önpusztító személyiségzavarokat okozva.

Plutokraták és orgyilkosok A mai társadalmat átható politikai feszültségek középpontjában ténylegesen a máso­ dik, illetve a harmadik hullámhoz tartozó csoportok közti konfliktus áll. Függetlenül attól, hogy a mai pártok és a hatalmi pozíciók várományosai mit prédikálnak, a köz­ tük dúló harc nemigen jelent többet, mint azt, hogy azon marakodnak, ki tudja a leg­ több hasznot kifacsarni a hanyatló ipari rendszer maradványaiból. Másképpen szólva: a süllyedő Titanic fedélzetén osztozkodnak a nyugágyakon.

Mint látni fogjuk, az alapvető politikai kérdés nem az, hogy ki irányíthatja a társa­ dalmat az ipari civilizáció utolsó napjaiban, hanem az, hogy az annak felváltására törő, gyorsan felemelkedő új civilizáció kialakításában ki milyen szerephez juthat. Miközben a rövid távú csatározások felemésztik energiáinkat és lekötik figyelmünket, a felszín alatt már sokkal mélyrehatóbb küzdelem folyik. Az egyik oldalon az ipari múlt élharcosai állnak, a másikon pedig azok az egyre szaporodó milliók, akik fel­ ismerik, hogy a világ legsürgetőbb problémái - az élelmezés, az energiaellátás, a fegy­ verzetkorlátozás, a népességrobbanás és a szegénység gondjai; a természeti források, az ökológia és az éghajlat kérdései; a városi közösségek válságával, a sikerélményt adó értelmes munka igényének kielégítésével és az időskorúak ellátásával kapcsolatos feladatok - többé nem oldhatók meg az ipari rend keretein belül. Ez a konfliktus a „hullámok harca" a holnapért.

A második hullámhoz kötődő anyagi érdekeltségek és a harmadik hullám konfron­ tációja már ma is elektromos áramként fut át minden ország politikai életén. A har­ madik hullám megérkezése a még nem iparosodott országokban is átrendezte a régi frontvonalakat. A mezőgazdasági, gyakran még feudális érdekek régi háborúja az ipa­ rosító elitek ellen, legyenek ezek bár kapitalisták vagy szocialisták, az indusztrializmus elavulásával új megvilágításba kerül. Most, hogy a harmadik hullám civilizációja a

Óriások harca

[ 31 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

színre lép, a gyors iparosítás vajon felszabadulást jelent-e a neokolonializmus és a sze­ génység nyűge alól, vagy pedig valójában az állandó függőséget garantálja?

Csak ennek a széles háttérnek a figyelembevételével kezdhetjük igazán megérteni az újságcímeket, s így tudjuk megszilárdítani saját értékrendünket, hogy értelmes stratégiát alakíthassunk ki a változások irányítására saját életünkben. Amikor ezeket a sorokat írom, az újságok címoldalai az Iránban zajló túszdrámáról és hisztériáról, dél-koreai merényletekről, az arany árfolyamát érintő nagyvonalú spekulációkról, az amerikai zsidók és a feketék ellentéteiről, Nyugat-Németország ha­ di kiadásainak jelentős növekedéséről, a New York környékén történt keresztégetés­ ről, a Mexikói-öbölben szétterjedő hatalmas olajfoltról, a történelem legnagyobb atomenergia-ellenes tüntetéséről, a gazdag és a szegény országok között a rádiófrek­ venciák birtoklásáért folyó harcról adnak hírt. Vallási újjáéledés! mozgalmak hullámai futnak át Líbián, Szírián és az Egyesült Államokon, újfasiszta fanatikusok politikai gyilkosságokat próbálnak igazolni Párizsban. A General Motors áttörésről ad számot az elektromos autókhoz kifejlesztett technológia terén. Az ilyen összefüggéstelen hí­ rek valamiféle integrációért vagy szintézisért kiáltanak. Mihelyt felismerjük, hogy elkeseredett küzdelem folyik az ipari civilizáció fenntar­ tására, illetve annak meghaladására törekvő erők között, új kulcsot kapunk a világ megértéséhez. Ennél is fontosabb, hogy akár egy ország politikáját, akár egy rész­ vénytársaság stratégiáját, akár pedig saját személyes életünk céljait határozzuk meg, új eszköz kerül a kezünkbe a világ adott szeletének a megváltoztatásához.

Ezt az eszközt azonban csak akkor tudjuk használni, ha képesek vagyunk arra, hogy világosan megkülönböztessük a régi ipari civilizáció kiterjesztésére irányuló vál­ tozásokat azoktól a változásoktól, amelyek az új megérkezését segítik elő. Vagyis meg kell értenünk a régit és az újat is; a második hullám ipari világát is, amelybe oly so­ kan beleszülettünk, és a harmadik hullám civilizációját is, amelyben gyermekeinkkel együtt élni fogunk. A következő fejezetekben közelről vizsgáljuk meg az első két hullámot, előkészítve a harmadik hullám felderítését. Látni fogjuk, hogy a második hullám civilizációja nem bizonyos összetevők véletlenszerűen kialakult halmaza volt, hanem rendszer, amely­ nek részei - többé-kevésbé előre látható módon - kölcsönhatásban álltak egymással. Az ipari civilizáció alapvető mintái ugyanazok voltak minden egyes országban, függet­ lenül azok kulturális örökségétől és politikai különbségeitől. Ez az a civilizáció, amely­ nek megőrzéséért a mai reakciósok küzdenek - mind a „bal", mind a „jobb" szárnyon. Ez a világ az, amit a történelem harmadik nagy civilizációváltási hulláma ostromol.

[ 32 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A második hullám A civilizáció architektúrája

Körülbelül háromszáz évvel ezelőtt robbanás történt, amelynek tovagyűrűző hullá­ mai megrázkódtatták az egész Földet, elsöpörve a régi társadalmakat és megteremtve egy teljesen új civilizációt. Ez a robbanás - természetesen - az ipari forradalom volt. És a hatalmas árhullám, amelyet elindított a világon, beleütközött a múlt intézmé­ nyeibe, és milliók életvitelét változtatta meg.

A hosszú évezredek során, amikor az első hullám civilizációja egyeduralkodó volt a Földön, bolygónk népességét két csoportra lehetett felosztani: „primitívekre" és „civilizáltakra". A kisebb hordákban és törzsi keretekben gyűjtögetésből, vadászatból vagy halászatból élő úgynevezett primitív népeket ugyanis elkerülte a mezőgazdasági forradalom. A „ civilizált" világ ellenben pontosan az a része volt a bolygónak, ahol a legtöbb ember a földet művelte. Mert ahol csak megjelent a mezőgazdaság, gyökeret vert a civilizáció. Kínában, Indiában és Beninben; Mexikóban, Görögországban és a Római Birodalomban civilizációk emelkedtek fel és buktak el, harcoltak és olvadtak össze, végtelen színes kavalkádban.

Különbözőségeik felszíne alatt azonban alapvető hasonlóság rejlett. Mindenütt a föld volt a gazdaság, az élet, a kultúra, a család és a politika alapja. Mindenütt a falu köré szerveződött az élet. Mindegyikre egyszerű munkamegosztás volt jellemző, s mindenütt csak néhány világosan meghatározott kaszt, illetve osztály alakult ki: nemesség, papság, katonák, helóták és rabszolgák vagy jobbágyok. A hatalom minde­ nütt szigorúan tekintélyelvű volt. Mindenütt a születés határozta meg az ember helyét a társadalomban. És mindenütt decentralizált volt a gazdaság, vagyis minden egyes közösség megtermelte saját szükségleteinek legnagyobb részét.

A civilizáció architektúrája

[ 33 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Voltak kivételek - a történelemben semmi sem egyszerű. Voltak kereskedő kultú­ rák, melyeknek a hajósai átszelték a tengereket;' és voltak óriási öntözéses rendsze­ rek köré szerveződött, erősen centralizált királyságok. Ezeket a látszólag eltérő kultú­ rákat az ilyen különbségek ellenére is joggal tekinthetjük egy és ugyanazon általános jelenség - az első hullámmal elterjedt mezőgazdasági civilizáció - egyedi megvaló­ sulásainak. Az első hullám társadalmainak fénykorában időnként már feltűntek az eljövendő változásokra mutató jelek is. Az antik Görögországban és a Római Birodalomban megjelentek a tömegtermelést folytató üzemek kezdetleges formái.2 Időszámításunk előtt 400-ban olajfúrást végeztek az egyik görög szigeten, majd 500 évvel később Bur­ mában is.3 Hatalmas hivatali apparátus virágzott Babilóniában és Egyiptomban.4 Óriási városok, metropoliszok nőttek ki a földből Ázsiában és Dél-Amerikában. Volt pénz, és volt árucsere, kereskedelmi utak szelték át a sivatagokat, az óceánokat és a hegyeket Kínától az Atlanti-óceánig. Voltak nagy vállalatok és kialakultak a nemzet­ államok csírái. Az ókori Alexandriában - bármilyen meglepő - megvolt még a gőzgép előfutára is.5

Sehol sem volt azonban semmi, amit akár csak megközelítőleg is ipari civilizáció­ nak nevezhetnénk.6 Ezek az elszórtan, különböző helyeken és időpontokban jelent­ kező pillantások a jövőbe úgyszólván csak furcsaságnak számítottak a történelemben. Sohasem álltak össze következetes rendszerré, ez meg sem történhetett volna. így te­ hát egészen a XVII. század második feléig vagy a XVIII. század közepéig csak az első hullám világáról beszélhetünk. A primitivizmus egyes helyeken való továbbélésének és az iparosodó jövő előjeleinek dacára a mezőgazdasági civilizáció uralkodott boly­ gónkon, s úgy tűnt, hogy ez örökké így fog tartani.

Ilyen volt az a világ, amelybe az ipari forradalom betört, útjára bocsátva a második hullámot és megteremtve egy furcsa, erőteljes, lázasan energikus ellencivilizációt. Az iparosítás többet jelentett gyárkéményeknél és futószalagoknál. Gazdag, sokrétű társadalmi rendszer volt, ami az emberélet minden aspektusát érintette, és támadást intézett az első hullámhoz kötődő múlt valamennyi jellegzetes vonása ellen. Létre­ hozta a nagy Willow Run gyárat Detroit határában, de elhozta a traktort is a farmra, az írógépet az irodába, és a konyhába a hűtőszekrényt. Megteremtette a napilapokat és a mozit, a földalattit és a DC-3-at. Megajándékozott bennünket a kubizmussal és a tizenkét fokú zenei skálával.

Megkaptuk tőle a Bauhaus stílusú épületeket és a Barcelona típusú székeket, az ülősztrájkokat, a vitamintablettákat és várható élettartamunk meghosszabbítását. Szerte a világon elterjesztette a karórákat és a titkos választásoknál használt urnákat.

[ 34 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

S ami még fontosabb, mindezeket a dolgokat összekapcsolta, valósággal összeszerelte, mint egy gépet, hogy kialakuljon a leghatalmasabb, minden addiginál egységesebb és legjobban terjeszkedő társadalmi rendszer, ami valaha is létezett a világon: a második hullám civilizációja.

Az erőszakos megoldás

Ahogy a második hullám különböző társadalmakat érintve előrehaladt, kirobbantott a mezőgazdasági múlt védői és az ipari jövő harcosai között egy véres, elhúzódó há­ borút.

Az első és a második hullám erői frontálisan ütköztek, félresodorva, gyakran meg­ tizedelve a „primitív"népeket, amelyek útjukba kerültek. Az Egyesült Államokban ez az összeütközés az első hullám mezőgazdasági civilizá­ ciójának meghonosítására törekvő európaiak érkezésével kezdődött. Fehér telepesek áradata nyomult könyörtelenül előre nyugati irányban, a Csendes-óceán felé, meg­ fosztva földjüktől az indiánokat. A telepesek farmokat és mezőgazdasági falvakat létesítettek, egyre távolabb és távolabb a keleti parttól. Közvetlenül a farmerek nyomában megjöttek a legkorábbi iparosítok is, az eljöven­ dő második hullám ügynökei. Új-Angliában és a közép-atlanti államokban gyárak és városok nőttek ki a földből. A XIX. század közepére az északkeleti államokban már létrejött egy gyorsan növekvő ipari szektor, amely tűzfegyvereket, karórákat, mező­ gazdasági szerszámokat, ruhaneműt, varrógépeket és más árukat gyártott, míg a kon­ tinens többi részén még a mezőgazdasági érdekek uralkodtak. Az első és a második hullám erői között fennálló gazdasági és társadalmi feszültségek intenzitása egyre csak növekedett egészen 1861-ig, amikor fegyveres harc tört ki közöttük.

A polgárháborút nem kizárólag a rabszolgaság erkölcsi kérdése vagy olyan szűk gazdasági kérdések miatt vívták meg, mint a vámtarifák, noha akkor sokan így gon­ dolták. Sokkal nagyobb kérdésről volt szó: vajon a farmerek lesznek-e a gazdag új kontinens urai, vagy az iparosítok? Az első vagy a második hullám erői fognak-e győzni? Az amerikai társadalom mezőgazdasági vagy ipari társadalom lesz-e? Amikor az északi seregek győztek, a kocka el volt vetve. Folytatódhatott az Egyesült Államok iparosítása. Ettől az időtől kezdve a gazdaságban, a politikában, a társadalmi és kultu­ rális életben egyaránt visszavonulót fújt a mezőgazdaság, az ipar pedig emelkedett. Az első hullám elvonult, mihelyt a második mennydörögve betört.

A civilizáció architektúrája

[35]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

A civilizációk ugyanilyen összeütközésére sor került másutt is. Japánban az 1868ban kezdődött Meidzsi-restauráció során, összetéveszthetetlenül japán stílusban újra lejátszódott ugyanez a küzdelem a mezőgazdasági múlt és az ipari jövő között.7 A feu­ dalizmus 1876-ban történt eltörlése, a Satsuma klán 1877-es lázadása, s egy nyugati típusú alkotmány elfogadása 1889-ben - ez mind az első és a második hullám összeütközéseit tükrözte Japánban. Ezek voltak az első lépések azon az úton, ami Japán elsőrendű ipari hatalomként való felemelkedéséhez vezetett. Oroszországban szintén megtörtént ugyanez az összeütközés az első és a második hullám között. Az 1917-es forradalom az amerikai polgárháború oroszországi válto­ zata volt. Nem elsősorban a kommunizmusért folyt a harc, ahogy akkor feltüntették, hanem ismét csak az iparosítás érdekében. A bolsevikok, amikor eltörölték a jobbágy­ ság utolsó maradványait és a feudális monarchiát, háttérbe szorították a mezőgazda­ ságot és tudatosan felgyorsították az iparosodást, valójában a második hullám párt­ jává váltak. Egyik országban a másik után ugyanilyen összeütközések zajlottak le az első, illet­ ve a második hullámhoz kötődő érdekek között, és ez politikai válságokhoz és álta­ lános felforduláshoz, sztrájkokhoz, felkelésekhez, államcsínyekhez és háborúkhoz vezetett. A XX. század közepére azonban az első hullám erői megtörtek és a második hullám civilizációja vált uralkodóvá szerte a Földön.

Ma az északi féltekén a 25. és a 65. szélességi fok között egy iparosított öv fogja át bolygónkat. Észak-Amerikában körülbelül 250 millió ember él ipari életformákban. Nyugat-Európában, Skandináviától Itáliáig az ipari kultúra további negyedmilliárd la­ kost számlál. Innen keletre fekszik az „euro-orosz"ipari régió: Kelet-Európa és a Szov­ jetunió nyugati része, ahol szintén körülbelül negyedmilliárd ember éli az életét ipari társadalmakban. Végül az ázsiai ipari régióhoz érkezünk, amelybe beletartozik Japán, Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Ausztrália, Új-Zéland, valamint Dél-Korea és Kína egyes részei, további negyedmilliárdnyi ipari lakossággal. Összesen tehát az ipari civilizáció nagyjából egymilliárd emberi lényt ölel fel: bolygónk népességének egynegyedét.* Mindezeket a tipikusan a második hullámhoz tartozó társadalmakat - szembetűnő nyelvi, kulturális, történelmi és politikai különbségeik ellenére - alapvetően fontos

* Könyvünk céljaira az ipari világrendszert - 1979 körül - az alábbi részek összességeként definiálhatjuk: ÉszakAmerika; Skandinávia; Nagy-Britannia és Írország; Nyugat- és Kelet-Európa (Portugália, Spanyolország, Albánia, Görögország és Bulgária kivételével); a Szovjetunió; Japán, Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Ausztrália és Új-Zéland. Természetesen vannak más országok is, amelyeket indokoltan idesorolhatnánk, valamint ipari zónák lényegében még nem iparosított országokban is akadnak, például Monterrey és Mexikóváros Mexikóban, Bombay Indiában és sok más.

[ 36 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

közös vonások jellemzik. A különbségek olyan mélyek, hogy miattuk háborúkat is vívnak, ám a hasonlóság alapkőzete ott rejtőzik a jól ismert különbségek felszíne alatt. És ahhoz, hogy megértsük a változások összeütköző hullámainak szerepét a mai társadalomban, világosan fel kell ismernünk a valamennyi ipari országban fellelhető párhuzamos struktúrákat - a második hullám civilizációjának rejtett szerkezetét. Mert éppen ez az ipari szerkezet az, ami most a legkomolyabb megrázkódtatást szenvedi el.

Élő energiaforrások

Bármely - akár régi, akár új - civilizáció létének alapfeltétele az energia. Az első hul­ lám társadalmai energiájukat „élő energiatelepekből", azaz emberi és állati izomerő­ ből, vagy a Napból, a szélből és a tűzből nyerték. Az erdőket kivágták, hogy főzni és fűteni tudjanak. A vízikerekek, melyek közül némelyik már az árapály erejét is hasz­ nosította, malomköveket forgattak. Szélmalmok nyikorogtak a földeken. Állatok húz­ ták az ekét. Becslések szerint Európa még a francia forradalom idején is körülbelül 14 millió ló és 24 millió ökör erejét használta fel.8 így az első hullám minden társadalma olyan energiaforrásokat aknázott ki, amelyek megújíthatók voltak. A természet meg tudta újítani a kivágott erdőket, a szelet, amely a vitorlákat dagasztotta, és a mal­ mokat meghajtó folyóvizeket. Még az állatok és az emberek is pótolható „energia­ rabszolgák" voltak.

Ezzel szemben a második hullám társadalmai kivétel nélkül mind szénből, földgáz­ ból és olajból, vagyis megújíthatatlan ásványi üzemanyagokból nyerték az energiát. Ez a forradalmi változás azután következett be, hogy Newcomen 1712-ben megépí­ tette az első működő gőzgépet, ami azt jelentette, hogy egy civilizáció a történelem során először elkezdte a természet tőkéjét fogyasztani, s nem csupán a kamatokból élt.9

A Föld energiatartalékainak a megcsapolása álcázott segélyt nyújtott az ipari civili zációnak, hatalmas mértékben felgyorsítva a gazdasági fejlődést. És azok a nemze­ tek, amelyeket egymás után a hátára vett a második hullám, akkortól kezdve mind­ máig abból a feltételezésből kiindulva építik fel impozáns technikai és gazdasági struktúráikat, hogy az olcsó ásványi üzemanyagok korlátlanul, örökké rendelkezésre fognak állni. Mind a kapitalista, mind a kommunista társadalmakban, nyugaton és keleten egyaránt megtörtént ugyanez a váltás: a megújítható, szétszórt energiaforrá­ sok sokaságának kiaknázásáról áttértek néhány nem megújítható, koncentráltan elér­ hető és feldolgozható üzemanyag felhasználására. Ma a második hullám valamennyi társadalmában az ásványi tüzelőanyagok biztosítják az energiabázist. •k

*

A civilizáció architektúrája

[37]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

A technika bölcsője Az új energiaellátási rendszerhez vezető ugrást óriási technikai haladás kísérte. Az első hullám társadalmai csak olyan újításokat alkalmaztak, amelyeket Vitruvius 2000 év­ vel ezelőtt „szükséges találmányoknak"nevezett. 10 Ezek a korai csörlők és ékek, katapultok, szőlőprések, emelőrudak és felvonók azonban főleg az emberi és állati izom­ erő felerősítésére szolgáltak.

A második hullám teljesen új szintre emelte a technikát. Hatalmas elektromecha­ nikus gépeket hozott létre, különféle meghajtó szíjak, tömlők, csapágyak és csavarok segítségével összekötött mozgó alkatrészekkel, amelyek mind együtt zakatoltak. És ezek az új gépek már nem csupán az izomerő megnövelésére voltak alkalmasak. Az ipari civilizáció érzékszerveket adott a technikának, olyan gépeket hozva létre, amelyek képesek voltak hallani, látni és érintéssel érzékelni a külvilágot, nagyobb pontossággal és precizitással, mint az emberi lények.11 Olyan gépeket talált fel, ame­ lyek arra szolgáltak, hogy segítségükkel más, új gépeket lehessen létrehozni végtelen sorozatban - vagyis kifejlesztette a gépgyártás eszközrendszerét és így megteremtette a technika bölcsőjét.12 S ami még ennél is fontosabb: összefüggő rendszerré kapcsolta össze a gépeket egyetlen tető alatt, létrehozta a gyárat, végül a futószalagot a gyáron belül. Az új technikai bázisból új iparágak sorozata sarjadt ki, amelyek rányomták bélye­ güket a második hullám civilizációjára. Kezdetben volt a szénbányászat, a textilipar és a vasútépítés, majd létrejött az acélipar, az autógyártás, az alumíniumgyártás, a vegyipar és a szerelvénygyártás. Óriási ipari városok jöttek létre százszámra; ezek közül Lille és Manchester a textilipar fellegvára lett, Detroit az autógyártásé, Essen és később Magnyitogorszk pedig az acéliparé.

Ezekből az ipari központokból teljesen egyforma termékek: ingek, cipők, autók, karórák, játékszerek, szappanok, samponos flakonok, fényképezőgépek, gépfegyve­ rek és villanymotorok végeláthatatlan milliói ömlöttek ki. Az új energiarendszer által működtetett új technika megnyitotta az utat a tömegtermeléshez.

A cinóbervörös pagoda A tömegtermelésre való áttérésnek azonban nincs értelme az elosztási rendszer meg­ felelő átalakítása nélkül. Az első hullám társadalmaiban az árukat rendszerint kézmű­ ipari módszerekkel állították elő. A termékek egyenként készültek, a fogyasztó egye­ di megrendelése alapján. Ugyanez nagyjából igaz volt az elosztásra is.

[ 38 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Tény, hogy a kereskedők a Nyugat régi feudális rendszerének szélesedő törésvona­ lai mentén már korábban is nagy, kifinomult kereskedelmi vállalkozásokat építettek ki. Ezek a vállalkozások kereskedelmi útvonalakat nyitottak szerte a világon, hajó­ konvojokat és tevekaravánokat szerveztek. Üveget, papírt, selymet, szerecsendiót, teát, bort és gyapjút, indigót, szegfűszeget szállítottak és adtak-vettek.13

Ezeknek a termékeknek a többsége azonban csak kis boltokban volt kapható, vagy azoknak a vándorkereskedőknek a kocsiján (néha a hátán) jutott el a fogyasztókhoz, akik kimerészkedtek az ország távolabbi területeire. A hiányos kommunikáció és a primitív közlekedés drasztikusan behatárolta a piacot. Ezek a kis készletekkel dolgo­ zó boltosok és vándorló kereskedők csupán a legszerényebb áruválasztékot tudták kínálni és egyik-másik árucikkük gyakran hónapokra, sőt néha évekre is kifogyott. A második hullám ebbe a csikorogva működő, túlterhelt elosztási rendszerbe is ugyanolyan radikális változásokat hozott, mint amilyen a termelés terén végbement, jóval ismertebb haladás volt. A vasutak, országutak és csatornák megnyitották a hát­ országokat, és az iparosítással együtt kialakultak a „kereskedelmi paloták": az első áruházak. Tőzsdeügynökök, nagykereskedők, jutalékért dolgozó viszonteladók és a gyártók képviselői szinte egyik napról a másikra komplex hálózatokat hoztak létre. 1871-ben George Huntington Hartford, akinek az első, cinóbervörösre festett New York-i üzletében a pénztárosfülke alakja egy kínai pagodára emlékeztetett, megtette ugyanazt az elosztás terén, amit később Henry Ford vitt véghez a gyáriparban. Telje­ sen új szintre emelte az elosztást azáltal, hogy létrehozta a világ első mamut áruház­ láncát - a The Great Atlantic and Pacific Tea Companyx (a Nagy Atlanti- és Csendes­ óceáni Teavállalatot). Az egyéni megrendeléseken alapuló elosztást felváltotta a töme­ ges elosztás és a tömegek igényét kiszolgáló kereskedelem, ami ugyanolyan ismerős, központi alkotó elemévé lett minden ipari társadalomnak, mint maga a gép.14

Mármost ha mindezeket a változásokat egymás mellé tesszük, nagyszabású átala­ kulást látunk abban a bonyolult rendszerben, amit egyetlen szóval „technoszférának" nevezhetünk. Mindenféle - primitív, mezőgazdasági vagy ipari - társadalom energiát használ fel, dolgokat állít elő, és dolgokat oszt szét. Az energiarendszer, a termelési rendszer és az elosztási rendszer egyaránt valami nagyobb egységnek az alkotórésze minden társadalomban. Ez a nagyobb rendszer a technoszféra, ami jellegzetes formát ölt a társadalmi fejlődés minden egyes fokán.

Ahogy a második hullám végigsöpört bolygónkon, a mezőgazdaságit az ipari technoszféra váltotta fel: nem megújítható energiaforrásokat kapcsoltak be közvetle­ nül a tömegtermelési rendszerbe, ami viszont magasan fejlett tömeges elosztási rend­ szerbe táplálta be az árukat.

A civilizáció architektúrája

[39]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Az áramvonalas család A második hullám technoszférájának azonban szüksége volt egy ugyanolyan mérték­ ben forradalmasított „szocioszférára" is, ami befogadja és működteti. A társadalmi szerveződés radikálisan új formáira volt szükség. Az ipari forradalom előtt a családformák a különböző helyeken mások és mások voltak. De ahol kifejlődött a mezőgazdaság, az emberek mindenütt nagy, többgenerá­ ciós háztartásokban éltek, nagyszülőkkel, felmenő ági rokonokkal, sógorokkal és unokatestvérekkel együtt ugyanazon tető alatt, gazdasági termelő egységként mind­ annyian együtt dolgozva - az indiai „egyesített családtól" a balkáni „zadrugáig" és a nyugat-európai „nagycsaládig".15 És a család nem mozdulhatott el a helyéről - gyöke­ rei a földhöz kötötték.16

Amikor a második hullám elkezdett végigvonulásni az első hullám társadalmain, a családok megérezték a változás feszültségét. A hullámfrontok ütközése minden egyes háztartásban konfliktusokat idézett elő, megtámadta a patriarchális tekintélyt, megváltoztatta a szülők és gyermekek viszonyát, és az illendőség, a társadalmi kon­ venciók új felfogását hozta magával. Amikor a gazdasági termelés áttevődött a szán­ tóföldről a gyárba, a család nem dolgozhatott többé egységként együtt. A dolgozók felszabadítása és üzemi munkavállalása érdekében új, specializált intézmények vették át a család korábbi kulcsfontosságú funkcióit. A gyermekek oktatását átvállalták az iskolák. Az idős családtagokról való gondoskodás a szegényházak, az öregek számára létesített otthonok vagy egyéb intézmények dolga lett. Az új társadalom mindenek­ előtt mobilitást kívánt meg. Munkásokra volt szüksége, mégpedig olyanokra, akik követni tudták a munkalehetőségeket egyik helyről a másikra.

Az idősebb rokonokkal, betegekkel, korlátozott képességű tagokkal és gyermek­ sereggel megterhelt nagycsalád azonban egyáltalán nem volt mozgékony. A család szerkezete tehát fájdalmasan, fokozatosan változni kezdett. A városokba való beáram­ lás által szétszakított, gazdasági viharoktól megtépázott családok megszabadultak a nem kívánt rokonoktól, s így kisebbé és mozgékonyabbá váltak, jobban megfelelve a technoszféra igényeinek. Az apából, anyából és néhány gyermekből álló, háztartásában rokonok nélkül élő úgynevezett kiscsalád lett a standard, társadalmilag elfogadott modell a kapitalista és a szocialista berendezkedésű ipari társadalmakban egyaránt. A második hullám előre­ haladásával még Japánban is elkezdtek széttöredezni a nagy, szorosan összefonódott, többgenerációs háztartások, pedig ott az ősök tisztelete különösen fontos szerepet biz­ tosított az idős embereknek. Egyre több és több kiscsalád jelent meg. Röviden szólva,

[ 40 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

a kiscsaládmodell a második hullám társadalmának jellegzetes vonásává vált, épp­ olyan megbízhatóan megkülönböztetve azt az első hullám társadalmaitól, mint aho­ gyan az ásványi tüzelőanyagok, az acélművek vagy az áruházláncok tették.

A rejtett tanterv

Ahogy a munka elkerült az otthonokból és a földekről, a gyermekeknek is fel kellett készülniük az üzemi életre. A korai bánya-, malom- és gyártulajdonosok az iparosodó Angliában felfedezték - mint Andrew Ure írta 1835-ben -, hogy „a falusi vagy kéz­ műipari foglalkozások köréből jövő munkavállalót a serdülőkor után már szinte lehe­ tetlen hasznos gyári munkássá alakítani".17 Ha azonban a fiatalokat sikerül időben előkészíteni az ipari rendszerre, ez nagyban megkönnyíti később az ipari fegyelem prob­ lémáinak megoldását. Ennek a felismerésnek az eredményeként egy újabb központi struktúra jött létre a második hullám valamennyi társadalmában: a tömegoktatás.

Az üzemi modell alapján kiépülő tömegoktatás alapfokú olvasási, írási és számolási készségeket, egy kevés történelmet és egyéb tárgyakat tanított. Ez volt a „nyilvános tanterv", de a felszín alatt létezett egy „rejtett"tanterv is, amely sokkal fontosabb volt. Ez három fő kurzusból állt (és ezekből áll még ma is a legtöbb ipari országban): az első a pontosság, a második az engedelmesség, a harmadik pedig a gépiesen beideg­ ződön, ismétlődő munka. Az üzemi munkához olyan munkásokra volt szükség, akik pontosan megjelentek a munkahelyükön, különösen a szerelőszalagoknál. Olyan munkások kellettek, akik kérdezés nélkül elfogadták a különböző szintű vezetők uta­ sításait. És olyan férfiakra és nőkre volt szükség, akik hajlandók voltak agyondolgoz­ ni magukat a gépek mellett vagy az irodákban, mindig ugyanazokat a műveleteket ismételve gyilkos egyhangúsággal. A XIX. század közepétől kezdve, ahogy a második hullám végigvonult az egyik országon a másik után, könyörtelen haladás következett be az oktatásban is:18 a gyer­ mekek egyre fiatalabb korban kerültek az iskolába, az iskolaév egyre hosszabbá vált (az Egyesült Államokban 1878 és 1956 között 35 százalékkal növekedett), és ellenáll­ hatatlanul emelkedett a kötelező iskoláztatás éveinek száma is.19

A tömeges közoktatás bevezetése ugyanakkor egyértelműen humánus lépés is volt.20 Szerelők és munkások egy csoportja 1829-ben New Yorkban kijelentette: „Az oktatást az élet és a szabadság után a legnagyobb áldásnak tekintjük az emberi­ ség számára."21 Mindamellett a második hullám iskolái jól kezelhető, fegyelmezett munkaerővé formálták a fiatalok egymást követő nemzedékeit, olyanná, amilyet az elektro-mechanikus technológia és a futószalag megkövetelt.

A civilizáció architektúrája

[ 41 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Mindent egybevéve tehát a kiscsalád és az üzemi stílusú iskola egy olyan integrált rendszer részévé vált, ami fölkészíti a fiatalokat az ipari társadalomban betöltendő szerepükre. A második hullám társadalmai ebben az értelemben is mind egyformák voltak, lettek légyen kapitalisták vagy kommunisták, északiak vagy déliek.

Halhatatlan lények

A második hullám során minden országban létrejött egy harmadik intézmény is, amely kiterjesztette a társadalmi ellenőrzést. Ez volt az a találmány, amit „társasági tulajdonban lévő vállalat" néven ismerünk. Addig a tipikus üzleti vállalkozásnak egy személy, egy család vagy néhány partner volt a tulajdonosa. Nagyvállalatok ugyan léteztek, de rendkívül ritkán fordultak elő.

Az amerikai forradalom idején - Arthur Dewing gazdaságtörténész szerint - „még senki sem juthatott arra a következtetésre, hogy a társasági tulajdon fog a fő szer­ vezeti formává válni, és nem a partnerviszony vagy az egyéni tulajdon".22 Még 1800ban is csak 335 társasági tulajdonban lévő vállalat létezett az Egyesült Államokban, s legtöbbjük olyan, félig-meddig az állami szektorhoz tartozó közmunkák végzésével foglalkozott, mint például a csatornaépítés vagy a vámsorompók működtetése.23 A tömegtermelés kibontakozása mindezt megváltoztatta. A második hullám tech­ nikájához hatalmas tőkére volt szükség, többre, mint amennyit egyetlen személy vagy akár egy kisebb csoport nyújthatott. Az egyéni tulajdonosok vagy üzleti partnerek minden beruházással teljes személyes egzisztenciájukat kockáztatták, s érthetően vonakodtak nagy, kockázatos vállalkozásokba fektetni a pénzüket. Bátorításukra a korlátozott felelősségű társaság fogalmát vezették be. Ha egy társaság tönkrement, a beruházó csak annyit veszített, amennyit befektetett, nem többet. Ez az újítás meg­ nyitotta a gátat a beruházási áradat előtt.24 A társaságokat a bíróságok mintegy „halhatatlan lényeknek" tekintették, olyan értelemben, hogy azok túlélhették eredeti befektetőiket. Ez viszont azt jelentette, hogy igen hosszú távú terveket lehetett készíteni, és sokkal nagyobb szabású beruhá­ zásokra tudtak vállalkozni, mint azelőtt bármikor. 1901-ben a világ első milliárddolláros részvénytársasága - a United States Steela működő tőke olyan koncentrációjával jelent meg a színen, ami bármely korábbi idő­ szakban elképzelhetetlen lett volna. 1919-re már féltucat ilyen behemót létezett.25 A nagyvállalatok valóban a gazdasági élet belső jellegzetességévé váltak minden ipari

[ 42 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

országban, beleértve a szocialista és kommunista államokat is, ahol a forma változott, de a lényeg (szervezeti értelemben) pontosan ugyanaz maradt.26 Ez a három tényező - vagyis a kiscsalád, az üzemi stílusú iskola és a társasági tulajdonban lévő nagyvállalat - a második hullám minden országában meghatározó társadalmi intézménnyé vált. És a második hullám világában mindenütt - Japánban éppúgy, mint Svájcban, Nagy-Britanniában, Lengyelországban, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban - standard életpályát futott be a legtöbb ember: kiscsaládban felnevelkedvén, töme­ gesen bevonult az üzemszerű iskolákba, majd belépett egy nagyvállalat szolgálatába, amely lehetett magán- vagy állami tulajdonban. Az életpálya mindegyik fázisában a második hullám egy-egy kulcsfontosságú intézménye dominált.

A zenegyár

A három központi intézmény körül más szervezetek sora is létrejött. A második hul­ lám nyomában minisztériumok, sportklubok, egyházak, kereskedelmi kamarák, szakszervezetek, szakmai szervezetek, politikai pártok, könyvtárak, etnikai alapon szerveződött társaságok, szabadidőcsoportok és más intézmények ezrei bukkantak elő, bonyolult szervezeti ökológiát hozva létre, amelyben mindegyik csoport szolgá­ latokat tett a többinek, együttműködött azokkal vagy ellensúlyozta őket.

Ezeknek a csoportoknak a változatossága első pillantásra véletlenszerűséget vagy káoszt sugall. Ám ha közelebbről vesszük szemügyre a képet, észrevehetünk egy rej­ tett mintát. A második hullám során a társadalmi újítók - abban a meggyőződésben, hogy a nagyüzem a leghaladóbb és leghatékonyabb termelési forma - egyik országban a másik után megpróbálták annak elveit alkalmazni más szervezetekben is. Az isko­ lák, kórházak, börtönök, kormányhivatalok és más szervezetek felvették a gyárak számos jellemvonását: a munkamegosztást, a hierarchikus szerkezetet és a fémesen hideg személytelenséget. Még a művészetek terén is megtalálható az üzemi termelés néhány elve. Ahelyett, hogy valamely patrónus számára dolgoztak volna, mint ahogyan a mezőgazdasági civilizáció hosszú uralma alatt az szokás volt, a zenészek, a művészek, a zeneszerzők és írók egyre inkább ki lettek szolgáltatva a piac kénye-kedvének. Egyre többen és többen hozták létre „termékeiket" névtelen, ismeretlen vásárlók számára. És ahogy ez a változás végbement a második hullám minden országában, a művészi alkotótevé­ kenység alapvető jellege is megváltozott.

A civilizáció architektúrája

[43]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

A zene igen szemléletes példát nyújt erre. A második hullám megérkezésével hang­ versenytermek kezdtek megnyílni Londonban, Bécsben, Párizsban és másutt. Ezekkel együtt járt a pénztár intézménye és az impresszárió személye - azé az üzletemberé, aki finanszírozta az alkotást és azután eladta a jegyeket a kultúra fogyasztóinak.

Természetesen minél több jegyet tudott eladni, annál több pénzt kereshetett. Ezért aztán egyre több és több ülés került a hangversenytermekbe. Ennek következtében viszont a nagyobb termekben nagyobb hangerőre volt szükség, hogy a zenét hallani lehessen a leghátsó sorokban is. Ennek az eredménye volt a kamarazenéről a szimfo­ nikus zenére való áttérés.

Curt Sachs írja „A hangszerek története" című klasszikus munkájában: „Az arisz­ tokratikustól a demokratikus kultúrához vezető úton a XVIII. században egyre nagyobb hangerőt követelő, egyre gigantikusabb hangversenytermek váltották fel a kis szalonokat."Mivel akkor még nem állt rendelkezésre olyan technika, ami a hang­ erő növelését lehetővé tette volna, egyre több és több hangszert és zenészt állítottak be, hogy a szükséges hangerőt produkálják. Ennek eredményeként jött létre a mo­ dern szimfonikus zenekar. Beethoven, Mendelssohn, Schubert, Brahms és más zene­ szerzők ennek az ipari intézménynek írták nagyszerű szimfóniáikat. A zenekar belső szerkezetében is tükrözte a gyárak bizonyos jellemvonásait. A szimfonikus zenekar eleinte vezető nélkül működött, vagy a vezetést alkalmanként más és más muzsikus látta el. Később a zenészeket - pontosan úgy, mint ahogyan a dolgozókat egy üzemben vagy egy bürokratikus hivatalban felosztották az egyes osz­ tályok között - olyan csoportokra (hangszeres szekciókra) bontották, amelyek mindegyike hozzájárult a közös végtermék (a zene) előállításához, és valamennyit felülről koordinálta egy menedzser (a karmester), sőt esetenként egy kisebb főnök (az első hegedűs vagy a szekció vezetője) is, aki lejjebb állt a vezetési hierarchiában. Az intézmény tömeges piacon adta el a termékeit - később fonográflemezeket is hoz­ záadva az eredményhez. Megszületett a zenegyár. A zenekar története27 csupán illusztrálja azt a módot, ahogy a második hullám szocioszférája kialakult, három központi intézményével és változatos szervezeteinek ezreivel, amelyek mind adaptálódtak az ipari technoszféra szükségleteihez és stílusá­ hoz. Egy civilizáció azonban többet jelent, mint csupán a technoszférát és az annak megfelelő szocioszférát. Minden civilizációnak szüksége van továbbá egy info-szférára is, amely információt termel és oszt szét, és a második hullám ezen a téren is figye­ lemre méltó változásokat hozott.

[ 44 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A papírvihar

Minden emberi közösség fennmaradása - a primitív időktől mind a mai napig a szemtől szemben, embertől emberig jutó személyes kommunikációtól függ. De ah­ hoz, hogy az emberek az idő és a tér áthidalásával üzeneteket tudjanak küldeni egymásnak, mindig eszközökre volt szükség. Az ókori perzsákról azt mondják, hogy „üzenő-tornyokat" állítottak fel, amelyeknek a tetején átható, éles hangú emberek helyezkedtek el, s ezek úgy továbbították az üzeneteket, hogy az egyik toronyból átkiabáltak a másikba. A rómaiak kiterjedt futárszolgálatot működtettek, amelyet cursus publicus-nak neveztek. 1305 és az 1800-as évek eleje között a House of Taxis egy­ fajta lovas futárszolgálatot üzemeltetett egész Európára kiterjedően. 1628-ra már 20 ezer alkalmazottja volt. A kék-ezüst egyenruhába öltözött lovas futárok bejárták az egész földrészt, üzeneteket továbbítva hercegek és tábornokok, kereskedők és pénz­ kölcsönzők között.

Az első hullám civilizációjának idején mindezeket a csatornákat kizárólag a gazda­ gok és hatalmasok számára tartották fenn. Közönséges emberek nem vehették igény­ be őket. Mint a történész Laurin Zilliacus mondja, a hatóságok „a más eszközökkel történő levéltovábbítási kísérletekre gyanakvással tekintettek, vagy meg is tiltották azokat". Vagyis a szemtől szemben történő információcsere lehetősége nyitva állt min­ denki számára, az információküldés újabb rendszerei azonban, amelyek túlmentek a család vagy a falu keretein, kizárólag a társadalmi és politikai ellenőrzést szolgálták. Ezek ténylegesen az elit fegyverei voltak. A második hullám - ahogy végighaladt egyik országon a másik után - szétrombol­ ta ezt a kommunikációs monopóliumot. Nem azért történt így, mert a gazdagok és hatalmasak hirtelen önzetlenné váltak, hanem azért, mert a második hullám techno­ lógiája és a gyáripari tömegtermelés olyan tömeges információforgalmat követelt meg, amit a régi csatornák egyszerűen nem tudtak többé kezelni. A primitív és az első hullámhoz tartozó társadalmakban a gazdasági termeléshez szükséges információ viszonylag egyszerű, és rendszerint megszerezhető attól, aki kéznél van. Formáját tekintve többnyire szóban vagy gesztusokban jelenik meg. A második hullám gazdasága ezzel szemben megkövetelte a sok különböző helyen végzett munka szoros összehangolását. Nemcsak nyersanyagokat, hanem nagy mennyiségű információt is elő kellett állítani és gondosan szétosztani. Erre a célra - ahogy a második hullám felerősödött - minden ország sietett kiépí­ teni a postaszolgálatot.28 A postahivatal éppen olyan képzeletdús és társadalmilag hasznos újítás volt, mint a gyapotmagtalanító gép vagy a pörgő orsó, és - ma már

A civilizáció architektúrája

[45]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

elfelejtettük, hogy milyen nagymértékben - kitörő lelkesedést váltott ki. Egy ameri­ kai szónok, Edward Everett így beszélt: „ki kell jelentenem, hogy a postahivatalt - a kereszténység mellett - modern civilizációnk jobb kezének tekinthetjük''.29 A postahivatal biztosította az első szélesre nyitott kommunikációs csatornát az ipa­ ri korszakban. 1837-ben a brit posta már nemcsak az elit számára szállított üzene­ teket, hanem évente 8 millió küldeményt továbbított, az akkori kommunikációs normák szerint valóságos lavinát. 1960-ban, körülbelül abban az időben, amikor az ipari korszak a csúcsára ért és a harmadik hullám megkezdte előnyomulását, ez a szám már elérte a 10 milliárdot. Ugyanebben az évben az Egyesült Államok posta­ hivatalai az ország minden egyes polgárának - beleértve a férfiakat, nőket és gyerme­ keket is - átlagosan 355 belföldi küldeményt kézbesítettek.* A postai küldeményeknek az ipari forradalmat kísérő áradata azonban csupán sej­ teti annak az információnak a valódi mennyiségét, ami a második hullám nyom­ dokaiban áramlani kezdett. Még ennél is nagyobb számú üzenetet továbbítottak ugyanis a nagy szervezeteken belül, azokon a csatornákon keresztül, amelyeket „mikropostai rendszereknek'' nevezhetünk. A hivatali emlékeztetők vagy memók olyan levelek, amelyek sohasem érintik a nyilvános kommunikációs csatornákat. 1955-ben, amikor a második hullám tetőzött az Egyesült Államokban, a Hoover Bizottság bepillantott három nagyvállalat iratállományába. Az egyes társaságoknál 34, 56, illetve 64 ezer dokumentumot és memót találtak irattározva a fizetési jegyékben szereplő minden egyes alkalmazott számára.30

Az ipari társadalmak gombamód növekvő információs szükségleteit nem is lehetett csupán írásban kielégíteni. A XIX. században feltalálták a telefont és a távírót,31 hogy azok is kivegyék részüket az egyre duzzadó kommunikációs terhelésből. 1960-ra az amerikaiak naponta már körülbelül 2 56 millió telefonhívást bonyolítottak le, vagyis több mint 93 milliárdot egy évben, és még a világ legfejlettebb telefonhálózatait is gyakran túlterhelték.32 Mindezek alapvetően olyan rendszerek voltak, amelyek egy bizonyos feladótól egyetlen címzetthez juttatták el az üzeneteket valamely időpontban. De a tömegter­ melést és tömeges fogyasztást fejlesztő társadalomnak szüksége volt tömeges üzene­ tek küldésére szolgáló médiumokra, vagyis egy feladótól sok címzetthez egyidejűleg szóló kommunikációra is. Eltérően az iparosítás előtti munkáltatóktól, akik maroknyi * A postai küldemények mennyisége jó és közvetlen mutatóként szolgál bánnely ország hagyományos iparosítási szintjének méréséhez. 1960-ban a második hullám országaiban az átlagos mennyiség fejenként 141 postai külde­ mény volt. Ezzel szemben az első hullám társadalmaiban ez a szám alig érte el az előbbinek az egytizedét - 12 kül­ demény jutott egy főre Malaysiában és Ghánában, Columbiában pedig mindössze 4.

[ 46 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

alkalmazottjukat személyesen is meglátogathatták az otthonaikban, ha erre szükség volt, az ipari munkaadók dolgozóik ezreivel nem kommunikálhattak közvetlenül. Még kevésbé tudott fogyasztóival egyenként kommunikálni a nagykereskedő vagy az áruelosztó. A második hullám társadalmának szüksége volt olyan hatékony eszközök­ re, amelyek ugyanazt az üzenetet sok emberhez egyidejűleg, olcsón, gyorsan és meg­ bízhatóan juttatták el; és nem meglepő, hogy fel is találta azokat.

A postaszolgálatok ugyanazt az üzenetet milliókhoz juttathatták el, de nem gyor­ san. A telefon gyorsan tudta továbbítani az üzeneteket, de nem egyidejűleg a milliók­ hoz. Ezt a hiányt kellett betölteniük a tömegtájékoztatási eszközöknek. Mára már az újságok és magazinok tömeges terjesztése olyannyira a mindennapi élet szerves részévé vált minden ipari országban, hogy természetes adottságnak tekintjük. Ezeknek az országos szintű publikációknak a létrejöttében azonban sok új ipari technológia és társadalmi forma egyirányú fejlődése tükröződött. Jean-Louis Servan-Schreiber szerint ezt csak az tehette lehetővé, hogy egyidejűleg rendelkezés­ re álltak „ a vonatok, amelyek egy napon belül rendeltetési helyükre szállították a saj tótermékeket egy európai méretű országban; a rotációs nyomda, amely több tucat milliónyi kópiát képes előállítani néhány óra alatt; továbbá a távíró- és telefonháló­ zatok és mindenek fölött egy olyan közönség, amelyet a kötelező oktatás megtanított olvasni; valamint egy ipar, amelynek szüksége van termékei tömeges elosztására".”

A tömegtájékoztatási eszközökben - az újságokban és a rádióban, a moziban és a televízióban - megint csak a nagyüzemi termelés alapelvét találjuk meg. Mindegyikük azonos üzeneteket pecsétel be agyvelők millióiba, csakúgy, ahogy a gyár teljesen azo­ nos termékeket bocsát ki, hogy otthonok millióiban használják fel őket. Szabványo­ sított, tömegesen gyártott „tények"- a szabványosított, tömegesen gyártott termékek megfelelői - áramlottak néhány koncentrált imázsüzemtől a fogyasztók millióihoz. E nélkül a hatalmas, erőteljes információtermelési rendszer nélkül az ipari civilizáció nem ölthette volna fel mai formáit és nem működhetett volna megbízhatóan.

így tehát egy kifinomult infoszféra keletkezett valamennyi ipari társadalomban, kapitalistákban és szocialistákban egyaránt, olyan kommunikációs csatornákkal, ame­ lyeken keresztül individuális és tömeges üzeneteket lehetetett szétosztani éppen olyan hatékonyan, mint az árukat vagy nyersanyagokat. Ez az infoszféra egybefonó­ dott a technoszférával és a szocioszférával és kiszolgálta azokat, elősegítve a gazdasá­ gi termelés és a magánéleti viselkedés integrációját. Ezeknek a szféráknak mindegyike kulcsfontosságú funkciót töltött be a nagyobb rendszerben és egyik sem létezhetett volna a másik kettő nélkül. A technoszféra lét-

A civilizáció architektúrája

[47]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

rehozta és a megfelelő helyre juttatta az anyagi javakat, a szocioszféra egymással összefüggő szervezeteinek ezrei kijelölték az egyének szerepét a rendszerben, az infoszféra pedig meghatározta az egész rendszer működéséhez szükséges információt. Ez a három szféra együtt alakította ki a társadalom alapvető architektúráját. Látjuk tehát a második hullám minden országára jellemző közös szerkezet kör­ vonalait - tekintet nélkül az országok kulturális vagy éghajlati különbségeire és faji vagy vallási örökségére, függetlenül attól, hogy magukat kapitalistának vagy kommu­ nistának nevezik.

Ezek a párhuzamos struktúrák, amelyek éppolyan alapvető szerepet játszottak a Szovjetunióban és Magyarországon, mint Nyugat-Németországban, Franciaországban vagy Kanadában, meghatározták azokat a kereteket és korlátokat, amelyeken belül a politikai, társadalmi és kulturális különbségek kifejezésre jutottak. Ezek a struktúrák mindenütt csak elkeseredett politikai, kulturális és gazdasági csaták után jöttek létre, amelyek a régi, még az első hullámhoz tartozó struktúrák megőrzésére törekvő erők, illetve azok között folytak, akik felismerték, hogy csak egy új civilizáció oldhatja meg a régi keserves problémáit.

A második hullám magával hozta az emberi remények fantasztikus kiterjesztését. A történelem folyamán első ízben merészeltek hinni férfiak és nők abban, hogy a szegénységet, az éhséget, a betegséget és a zsarnokságot le lehet győzni. Az utópista írók és filozófusok - köztük Morelly, Róbert Owen, Saint-Simon, Fourier, Proudhon, Louis Blanc, Edward Bellamy és sokan mások - a felemelkedő ipari civilizációban lehetőséget láttak a béke, a harmónia, a teljes foglalkoztatás, valamint a vagyoni és társadalmi egyenlőség biztosítására, ami majd véget vet a születési előjogoknak és mindazoknak az állapotoknak, amelyek megváltoztathatatlannak és öröknek tűntek a primitív közösségek több százezer, illetve a mezőgazdasági civilizáció több ezer éves fennállása alatt.’4 Ha az ipari társadalom ma számunkra kevésbé utópikusnak tűnik, ha valójában elnyomónak, sivárnak, ökológiailag kétes értékűnek, háborúra hajla­ mosnak és lélektanilag nyomasztónak látjuk, meg kell értenünk, hogy miért. Ezt a kérdést csak akkor leszünk képesek megválaszolni, ha megvizsgáljuk azt a gigantikus éket, amely a második hullám „lelkét"két egymással szemben álló részre hasította.

[ 48 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A láthatatlan ék

A második hullám, mint valami nukleáris láncreakció, erőszakosan elválasztotta egymástól életünk két szeletét, amelyek mindaddig egységben voltak. Ezáltal hatal­ mas láthatatlan éket vert gazdaságunkba, tudatvilágunkba, sőt nemi szerepeink fel­ fogásába is.1

Az ipari forradalom egy bizonyos szinten csodálatosan integrált társadalmi rend­ szert hozott létre, annak saját technológiájával, társadalmi intézményeivel és infor­ mációs csatornáival együtt, mindezeket szorosan csatlakoztatva egymáshoz. Mégis egy másik szinten - szétrombolta a társadalom mélyebben fekvő egységét, olyan élet­ módot teremtve, ami tele van gazdasági feszültségekkel, társadalmi konfliktusokkal és lelki bajokkal. Csak akkor foghatjuk fel teljes egészében a harmadik hullám hatását, ami máris kezd bennünket átalakítani, ha megértjük, hogy ez a láthatatlan ék hogyan változtatta meg életünket a második hullám korszakában.

Az ember két alaptevékenysége, amelyeket a második hullám szétválasztott, a ter­ melés és a fogyasztás volt. Ma már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy úgy gondol­ junk magunkra, mint termelőkre és fogyasztókra, de ez nem volt mindig így. Az ipa­ ri forradalomig az emberiség által megtermelt összes táplálékot, árut és szolgáltatást maguk a termelők és családjaik fogyasztották el - és egy viszonylag kis létszámú elit tagjai, akiknek a fölösleget sikerült saját használatukra lefölözniük. Az emberek túlnyomó többségét a legtöbb mezőgazdasági társadalomban a parasz­ tok alkották, akik kicsi, félig-meddig elszigetelt közösségekbe verődtek össze. Önfenn­ tartó életet éltek, éppen csak hogy eleget termelve önmaguk életben tartására és gaz­ dáik számára. Mivel hiányoztak az eszközök arra, hogy az élelmiszereket hosszabb időn át tárolni tudják, és hiányoztak az utak, amelyekre szükség lett volna ahhoz, hogy termékeiket távolabbi piacokra is eljuttathassák, s mivel jól tudták, hogy terme­ lésük bármilyen növekményét rabszolgatartó tulajdonosuk vagy hűbéruruk valószí-

A láthatatlan ék

[ 49 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

nűleg elkobozná tőlük, a legkevésbé sem törekedtek a technika fejlesztésére, vagy a termelés növelésére. Kereskedelem természetesen létezett. Tudjuk, hogy néhány rettenthetetlen, merész kereskedő több ezer mérföld távolságra is szállított árukat teveháton, kocsin vagy hajókon. Tudjuk, hogy városok jöttek létre, amelyek a környező vidékről beszállított élelmiszerektől függtek. Amikor a spanyolok 1519-ben megérkeztek Mexikóba, meg­ döbbenve látták, hogy Tlatelolcóban2 több ezer ember sürgött-forgott, akik ékszerek, nemesfémek, rabszolgák, szandálok, ruhaneműk, csokoládék, kötelek, állatbőrök, pulykák, zöldségfélék, nyulak, kutyák és ezerféle fazekasáru adásvételével voltak elfoglalva. A XVI. és XVII. században német bankárok számára készített privát érte­ sítő, a „Fugger híradó" az akkori kereskedelem kiterjedésének színes bizonyítékát adja. Egy Cochinból, Indiából származó levél részletesen leírja egy európai kereskedő megpróbáltatásait, aki öt hajóval érkezett, hogy borsot vásároljon és Európába szállít­ sa: „A borssal való kereskedés kitűnő üzlet" - mondja a kereskedő3 - „de nagy elszántságot, buzgalmat és kitartást követel."Ez a kereskedő fahéjat, szegfűszeget, lisz­ tet, szerecsendiót és különféle gyógyszereket is szállított az európai piacra.4 Mindazonáltal az efféle kereskedelmi vállalkozások összesen is csak apróságnak számítottak a történelemben, összehasonlítva a mezőgazdasági rabszolgák vagy jobbá­ gyok azonnali saját felhasználásra való termelésének volumenével. Fernand Braudel szerint, akinek az adott időszakra vonatkozó történelmi kutatásait senki sem múlta felül, az egész földközi-tengeri régió - Spanyolországgal és Franciaországgal az egyik végén és Törökországgal a másikon - a XVI. században már 60-70 milliós népességet tartott el, amelynek 90 százaléka élt földművelésből, de még ekkor is csak kis mennyi­ ségű árut termeltek kereskedelmi célokra. Braudel azt írja, hogy „a mediterráneum teljes termelésének 60 vagy talán 70 százaléka sohasem került be a piacgazdaságba". És ha ez volt a helyzet a mediterrán régióban, mit gondolhatunk Észak-Európáról, ahol a sziklás talaj és a hosszú, hideg tél még nehezebbé tette a parasztok számára, hogy a föld megművelésével fölösleget is termeljenek?

Segíteni fog megérteni a harmadik hullámot, ha az első hullám gazdaságát az ipari forradalom előtt két szektorból álló rendszerként fogjuk fel. Az „A" szektorban az emberek saját használatukra termeltek, a „B" szektorban pedig kereskedelem vagy árucsere céljára. Az „A"szektor óriási volt, a „B"szektor kicsiny. Ennélfogva a terme­ lés és a fogyasztás a legtöbb ember számára egyetlen életadó funkcióban olvadt össze.5 Ez az egység olyan teljes volt, hogy a görögök, a rómaiak és a középkori európaiak nem is tettek különbséget a kettő között. Még szavuk sem volt a „fogyasztó"fogalmá­ ra. Az első hullám korszakában mindvégig csak a népesség egy csekély töredéke élt meg a piacból; a legtöbb ember nagyobbrészt a piacon kívül élt. A történész R. H.

[ 50 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Tawney szavaival kifejezve: „A pénz használatával járó tranzakciók csak a rojtot jelentették a természeti gazdaság világának szegélyén." A második hullám erőszakos módon megváltoztatta ezt a helyzetet. Az alapvetően önellátásra berendezkedett emberek és közösségek helyett - a történelem során először - olyan világot teremtett, amelyben az összes élelmiszer, áru és szolgáltatás túlnyomó többségét eladásra vagy cserére szánták. Gyakorlatilag eltörölte a saját használatra ter­ melt javakat, amiket addig a termelő és családja fogyasztott el, és olyan civilizációt teremtett, amelyben szinte senki, még a farmer sem lehetett többé önellátó. Mindenki szinte teljes függőségbe került a valaki más által termelt élelmiszerektől és áruktól vagy szolgáltatásoktól. Röviden szólva, az iparosítás széttörte a termelés és a fogyasztás egységét, és elvá­ lasztotta a termelőt a fogyasztótól. Az első hullám egybeolvadt gazdaságának helyébe a második hullám kettéhasított gazdasága lépett.

A piac jelentősége Ez a szakadás jelentős következményekkel járt, amelyeket még ma is alig értünk. Elő­ ször is a piac, ez a korábban nem túlságosan fontos, perifériális jelenség az élet kellős közepébe helyeződött. A gazdaság elkezdett „piacosodni". És ez megtörtént mind a kapitalista, mind a szocialista ipari gazdaságokban.

A nyugati közgazdászok hajlamosak a piacot az élet tisztán kapitalista jellegű ténye­ zőjének tekinteni, és gyakran úgy használják a kifejezést, mintha azonos jelentésű lenne a „profitgazdasággal". Mégis - mindabból, amire a történelem tanít - tudjuk, hogy az árucsere, és ennélfogva a piac is korábban jelent meg, mint a profit, attól füg­ getlenül. Mert helyesen fogalmazva a piac nem több, mint cserehálózat, afféle kap­ csolótábla, amelyen keresztül az árukat és a szolgáltatásokat a megfelelő címzettekhez irányítják, akárcsak az üzeneteket. Nem eredendően kapitalista jellegű. Egy ilyen kapcsolótábla ugyanúgy alapvetően fontos a szocialista ipari társadalom, mint a pro­ fitérdekeltségű indusztrializmus számára.* * A kapcsolótáblaként működő piacnak léteznie kell, akár pénzre, akár árucserére van alapozva a kereskedelem. Léteznie kell akkor is, ha profitot vonnak ki belőle, ha az árak a kereslet és kínálat alakulását követik, és akkor is, ha az állam rögzíti az árakat; akár központilag tervezett a rendszer, akár nem; akár állami, akár magántulajdonban vannak a termelési eszközök. Léteznie kell még egy olyan feltételezett gazdaságban is, ahol az ipari vállalatok önmagukat irányítják és a munkások olyan magasan szabják meg saját bérüket, hogy kiküszöbölik a profit kategó­ riáját. Ezt az alapvető tényt oly mértékben szem elől tévesztették, a piac fogalmát olyan szorosan összekapcsolták annak egyetlen változatával (a profitra alapozott, magántulajdonra épülő modellel, amelyben az árak a keresletet és kíná-

A láthatatlan ék

[ 51 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Röviden: mindenütt, ahová csak betört a második hullám, s a termelés célja a hasz­ nálattól elválva a csere irányába mozdult el, létre kellett jönnie egy mechanizmusnak, amelyen keresztül ez a csere megtörténhetett. Meg kellett születnie a piacnak. A piac azonban nem volt passzív. A gazdaságtörténész Polányi Károly megmutatta, hogy a piac, amely a korai társadalmakban alá volt rendelve a társadalmi, vallási és kulturá­ lis céloknak, hogyan tett szert egyre nagyobb jelentőségre, egészen addig, hogy célo­ kat adhasson az ipari társadalmaknak. A legtöbb emberre a pénzrendszer is hatással volt. A kereskedelmi értékek központi jelentőségűvé váltak, a piac méretével jellem­ zett gazdasági növekedés pedig elsőrendű céllá vált mind a kapitalista, mind a szocia­ lista kormányok számára. A piac expanzív, önmagát erősítő intézmény volt. Mint ahogy a legkorábbi munka­ megosztás eleinte ösztönzően hatott a kereskedelemre, úgy most a piac vagy kapcso­ lótábla puszta létezése ösztönözte a további munkamegosztást, és erősen megnöveke­ dett termelékenységhez vezetett. Egy önmagát gerjesztő folyamat lendült mozgásba. A piac robbanásszerű kiterjeszkedése hozzájárult a leggyorsabb életszínvonal-emel­ kedéshez, amit a világ addig valaha is tapasztalt. A politikában azonban a második hullám kormányai egyre nagyobb bajba kerültek egy újfajta konfliktus miatt, ami a termelés és a fogyasztás szétválásából eredt. Az, hogy a marxisták az osztályharcot hangsúlyozták, szisztematikusan clködösítette azt a nagyobb és mélyebb konfliktust, ami egyrészt a termelők (a munkások és a menedzserek) részéről a magasabb bérek, a nagyobb profit és a több haszon iránt megnyilvánuló igény, másrészt az ugyanazo­ kat a munkásokat és menedzsereket is magába foglaló fogyasztói kör ezzel ellentétes, vagyis alacsonyabb árakra irányuló igénye között keletkezett. A gazdaságpolitika mér­ leghintája e körül a forgástengely körül billegett. A fogyasztói mozgalom erősödése az Egyesült Államokban, a kormány által beje­ lentett áremelések ellen kitört újabb felkelések Lengyelországban, a végtelenségig el­ húzódó vita az árakról és a jövedelempolitikáról Nagy-Britanniában, illetve a Szov­ jetunióban folyó halálos ideológiai küzdelmek azon kérdés körül, hogy a nehézipar vagy a fogyasztási javak kapjanak-e elsőbbséget - mind annak a mély konfliktusnak a különböző megjelenései, ami a termelés és a fogyasztás szétválasztásából eredően beépült a kapitalista és a szocialista társadalomba egyaránt.

latot tükrözik), hogy a közgazdaságtan hagyományos szótárában még csak szavakat sem lehet találni, amelyek segítségével a piac formáinak sokfélesége kifejezhető lenne. Ezeken az oldalakon a „piac" szót mindvégig annak teljes, eredeti értelmében használjuk, nem pedig a szokásos korlátozó értelemben. Félretéve azonban a szemantikát, a lényeg ugyanaz marad: mindenütt, ahol csak elválik egy­ mástól a termelő és a fogyasztó, szükség van valamiféle mechanizmusra, hogy közvetítsen közöttük. Akármilyen formát öltsön is, ez a mechanizmus az, amit itt piacnak nevezünk.

[ 52 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Bz a szakítás nemcsak a politikára, hanem a kultúrára is kihatással volt, mert létre­ hozta a történelem leganyagiasabb, legmohóbb, leginkább kommercializált, örökösen számítgató civilizációját.6 Az embernek aligha kell marxistának lennie ahhoz, hogy egyetértsen a Kommunista kiáltványban megfogalmazott híres váddal, miszerint az új társadalom „nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket, az érzés nélküli »készpénzfizetést«" Az önző anyagi érdekek befolyásolták és korrumpálták a személyes kapcsolatokat, a családi kötelékeket, a szomszédi és közös­ ségi kötődéseket, sőt a szerelmet és a barátságot is. Bár Marx helyesen ismerte fel az emberek közötti kapcsolatok dehumanizálódását, abban tévedett, hogy azt egyedül a kapitalizmusnak tulajdonította. Igaz, ő olyan idő­ szakban élt, amikor az egyetlen ipari társadalom, amit megfigyelhetett, kapitalista formában létezett. Ma a szocializmusra épülő ipari társadalmak - vagy legalábbis az államszocializmus - több mint fél évszázados tapasztalatai után már tudjuk, hogy az agresszív szerzési vágy, a kereskedelmi korrupció és az emberi kapcsolatok hideg gazdasági kérdésekre való redukálása nem a profitrendszer kizárólagos monopóliuma.

Mert a pénz, a javak megszállott, mániákus imádatában nem a kapitalizmus vagy a szocializmus tükröződik, hanem az indusztrializmus. Ez a jelenség a piac központi szerepének a visszatükröződése minden olyan társadalomban, amelyben a termelés elvált a fogyasztástól, ahol mindenki inkább a piactól függ, mint az életszükségletek megteremtésére irányuló saját produktív készségeitől.

Az ilyen társadalmakban, függetlenül azok politikai berendezkedésétől, nemcsak a termékekkel kereskednek oly módon, hogy adják-veszik és cserélik őket, hanem a munkával, az eszmékkel, a művészettel és a lelkekkel is. A nyugati felvásárló ügy­ nök, aki törvénytelen jutalékot tesz zsebre, nem sokban különbözik attól a szovjet szerkesztőtől, aki sápot húz a szerzőktől azért, hogy műveiket elfogadja kiadásra, vagy attól a vízvezeték-szerelőtől, aki ráadásul még egy üveg vodkára is igényt tart, hogy megtegye azt, amiért megfizetik. A francia, amerikai vagy brit művész, aki kizárólag pénzért ír vagy fest, nem nagyon különbözik a lengyel, cseh vagy szovjet regényíró­ tól, festőtől és drámaírótól, aki alkotói szabadságát olyan gazdasági előnyökért adja el, mint például egy dácsához vagy egy új autóhoz és más - egyébként beszerezhetetlen - árucikkekhez való kedvezményes hozzájutás. Az ilyen korrupció szükségképpen együtt jár a termelés és a fogyasztás szétválasz­ tásával. Maga az elemi szükséglet a piac vagy kapcsolótábla meglétére, hogy az össze­ kösse a fogyasztót a termelővel és eljuttassa az árukat a termelőtől a fogyasztóhoz, szükségképpen hatalmi pozícióba helyezi azokat, akik irányítják a piacot - függetle­ nül attól, hogy milyen propagandaszólamokat használnak hatalmuk igazolására.

A láthatatlan ék

[ 53 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

A termelés és a fogyasztás szétválása, ami valamennyi ipari társadalom meghatá­ rozó vonásává vált a második hullám során, befolyásolta lelkivilágunkat és a személyiségről alkotott felfogásunkat is. A társadalmi viselkedést is „üzleti"megfontolások kezdték szabályozni. A barátságon, atyafiságon, törzsi vagy feudális kötöttségeken alapuló társadalmat felváltva a második hullám nyomában létrejött egy civilizáció, ami tényleges vagy ígéret jellegű szerződéses kötelékeken alapul. Még a férjek és fele­ ségek is házassági szerződésről beszélnek. A két alapszerep, a termelő és a fogyasztó szerepe között bekövetkezett szakadás szinte tudathasadásos személyiséget hozott létre. Ugyanazt a személyt, akit (termelő­ ként) a család, az iskola és a munkahelyi vezetők arra tanítottak, hogy elégedjen meg azzal, amit kap, hogy legyen fegyelmezett, visszafogott és engedelmes, és hogy legyen csapatjátékos; ugyanakkor (fogyasztóként) arra is tanították, hogy igényeinek azon­ nali kielégítésére törekedjen, hogy inkább hedonisztikus legyen, mint számító, hogy ne legyen fegyelmezett és egyéni örömöket hajszoló - vagyis hogy legyen két teljesen különböző személyiség.7 A reklámipar teljes tűzerejét - különösen a nyugati társadal­ makban - a fogyasztóra irányították, sürgetve, hogy vegyen fel hiteleket, vásároljon ötletszerűen, „éljen most, fizessen később", és így teljesítsen hazafiúi szolgálatot, forgásban tartva a gazdaság kerekeit.

A nemek elszakadása Végül ugyanaz a hatalmas ék, amely elválasztotta a termelőt a fogyasztótól, a máso­ dik hullám társadalmaiban a munkát is kétfelé hasította. Ennek óriási hatása volt a családi életre, a nemi szerepekre és egyéni belső életünkre is.

Az ipari társadalom egyik legjobban elterjedt sztereotípiája szerint a férfiak „objektívan"gondolkodnak, míg a nők „szubjektivek".8 Ha van is ebben valamennyi igazság, az valószínűleg nem valamilyen megváltoztathatatlan biológiai adottságból fakad, hanem a láthatatlan ék lélektani hatásaiból. Az első hullám társadalmaiban a legtöbb munkát a földeken vagy otthon végezték, az egész háztartás gazdasági egységként való együttműködésével, s a termékek leg­ nagyobb részét a falun vagy a házon belüli fogyasztásra szánták. A munkával töltött idő és az otthoni élet szorosan összefonódott, egybeolvadt. És mivel minden egyes falu nagyrészt önellátó volt, a parasztok sikere az egyik helyen nem függött attól, hogy mi történt egy másikon. A legtöbb dolgozó sokféle feladatot végzett a termelési egységen belül is, a szerepeket néha felcserélve, váltogatva, ahogy azt az évszak, eset­ leges betegség vagy saját kedve diktálta. Az iparosítás előtti munkamegosztás nagyon

[ 54 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

primitív volt. Ennek eredményeként az első hullám mezőgazdasági társadalmaiban a kölcsönös függőség alacsony szintje jellemezte a munkát.

A második hullám - átvonulva Nagy-Britannián, Franciaországon, Németországon és más országokon - átvitte a munkát a földekről és az otthonokból az üzemekbe, és sokkal nagyobb mértékű, kölcsönös függőséget hozott létre. A munka most már nagyobb közösségekre kiterjedő kollektív erőfeszítést, munkamegosztást és összehan­ golást követelt meg, sok különböző készség integrációjával. A siker egymástól távo­ labb levő emberek ezreinek gondosan megtervezett, együttműködő viselkedésétől függött. Az ily módon közösen termelő dolgozók közül sokan soha nem is látták egy­ mást. Ha egy nagyobb acélüzem vagy egy üveggyár nem tudta időben szállítani a szükséges anyagokat egy autógyár számára, ez bizonyos körülmények között vissza­ hatott egy egész iparágra, vagy akár a régió egész gazdasági életére.

Az egymásrautaltság alacsonyabb, illetve magasabb szintjén megjelenő munka­ formák összeütközése komoly konfliktusokat okozott a szerepek, a felelősségek és a jutalmak tekintetében. A korai gyártulajdonosok például arra panaszkodtak, hogy munkásaik felelőtlenek: kevéssé törődnek a gyár hatékonyságával, elmennek halász­ ni, amikor a legnagyobb szükség rájuk, lóversenyre járnak, vagy részegen jönnek dol­ gozni. A korai ipari munkások nagy többségét ténylegesen falusi emberek alkották, akik ahhoz voltak hozzászokva, hogy kevéssé függnek másoktól, és csak részlegesen vagy egyáltalán nem értették meg saját szerepüket az egész termelési folyamatban, illetve a hibákban, üzemzavarokban és selejtes termelésben, amit az ő „felelőtlensé­ gük" okozott. Továbbá, mivel a legtöbben szánalmas béreket kaptak, kevéssé voltak hajlamosak a gondosságra. Úgy látszott, hogy a munka kétféle rendszerének az összeütközésében az új mun­ kaformák diadalmaskodnak. Egyre több és több termelőmunka került ált a gyárakba és az irodákba. A vidék népessége lecsökkent. Munkások milliói váltak erős szövésű hálózatok részeivé. A második hullám munkaformái az árnyékba szorították az első hullámhoz társítható régi, elmaradott formákat.

A kölcsönös függőség győzelmét az önállóság fölött azonban soha sem fogadták el teljesen. A régi munkaforma makacsul kitartott egy bizonyos helyen: az otthonokban. Minden egyes otthon decentralizált egység maradt, amelynek feladata a biológiai reprodukció, a gyermeknevelés és a kultúra átadása volt. Ha egy családban nem vol­ tak gyermekek, vagy a család rosszul teljesítette nevelési feladatait a gyermekeknek a munka világára való felkészítésében, ezek a hibák nem szükségképpen veszélyeztet-

A láthatatlan ék

[ 55 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

ték ugyanezeknek a feladatoknak a teljesítését a szomszéd családban. Más szóval, az otthoni munka alacsony függőségi szintű tevékenység maradt.

A háziasszony folytatta - mint mindig - számos alapvető gazdasági funkciójának betöltését: „termelt". De csak az „A" szektor, vagyis saját családja számára termelt, nem pedig a piacra.

Míg a férj többnyire belépett a közvetlen termelésbe, a feleség általában hátul ma­ radt, hogy közvetett módon végezzen gazdasági munkát. A férfiak vállalták a felelős­ séget a történelmileg fejlettebb munkaformáért; az asszonyt hátrahagyták a munka régi, elmaradott formáiban. A férfi mintegy a jövőbe lépett; a nő a múltban maradt. Ez a munkamegosztás az emberek személyiségében és belső életében is szakadás­ hoz vezetett. A gyári és irodai munka nyilvános és kollektív természete, az összehan­ golás és az integráció szükséglete magával hozta az objektív elemzés és az objektív viszonyok hangsúlyozását. A férfiak, akiket gyermekkoruktól kezdve arra a szerepre készítettek föl, hogy bevonuljanak a kölcsönös egymásrautaltság világába, arra kap­ tak ösztönzést, hogy „objektívvá" váljanak. A nők, akiket születésüktől fogva a szaporodás, a gyermeknevelés és a háztartási munka feladataira készítettek föl, meg­ lehetősen nagyfokú társadalmi elszigeteltségben dolgoztak. Arra nevelték őket, hogy legyenek „szubjektivek"- és gyakran képtelennek tartották őket az olyan racionális, analitikus gondolkodásra, amit szükségesnek tekintettek az objektivitáshoz.

Nem meglepő, hogy azokat a nőket, akik kiléptek a háztartás viszonylagos elszige­ teltségéből, hogy bekapcsolódjanak a kollektív termelésbe, gyakran azzal vádolták, hogy nőietlenné, hideggé, keménnyé - vagyis objektívvá - váltak. A nemi különbségekre és a nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiákat tovább erő­ sítette a férfiaknak a termeléssel és a nőknek a fogyasztással való megtévesztő azo­ nosítása, még akkor is, ha a férfiak szintén fogyasztottak és a nők is végeztek terme­ lőmunkát. Vagyis, bár a nők el voltak nyomva már jóval azelőtt is, hogy a második hullám elkezdett végiggördülni a Földön, a „nemek harca"a modern világban nagy­ részt a kétféle munkastílus közti konfliktusra és - mélyebb szinten - a termelés és a fogyasztás szétválasztására vezethető vissza. A gazdaság kettéhasítása a nemek között is szakadást okozott.

Eddig tehát azt láttuk, hogy mihelyt a láthatatlan éket beverték a helyére, elválaszt­ va a termelőt a fogyasztótól, számos mélyreható változás következett be: létre kellett hozni vagy ki kellett terjeszteni a piacot, hogy a kettőt újra összekösse; új politikai és társadalmi konfliktusok keletkeztek; új nemi szerepek alakultak ki. De a szakadás

[ 56 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

ennél sokkal több következménnyel járt. Azt is jelentette, hogy a második hullám valamennyi társadalmának hasonló módon kellett működnie, vagyis meg kellett felelniük bizonyos alapvető követelményeknek. Akár a profit volt a termelés célja, akár nem; akár állami, akár magántulajdonban voltak a „termelési eszközök"; akár „szabad" volt a piac, akár „tervgazdasági", kapitalista vagy szocialista propagan­ dával - ez nem számított. Mindaddig, amíg a termelés saját felhasználás helyett árucserére irányult, mindad­ dig, míg az áruknak át kellett haladniuk a gazdasági kapcsolótáblán, vagyis a piacon, a második hullám alapelveit kellett követni. Mihelyt felismerjük ezeket az elveket, meztelenül előtűnik az ipari társadalmak rejtett dinamikája. Világossá válik, hogy a második hullám úttörői tipikusan hogyan gondolkodtak. Ezek az elvek ugyanis hozzájárultak az alapvető játékszabályok, az új viselkedési kódex kialakulásához a második hullám civilizációjában.

A láthatatlan ék

[ 57 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

© Typotex Kiadó

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

Minden civilizációnak van egy rejtett kódja: seregnyi szabály és elv, amelyek jelleg­ zetes „mintaként" áthatják az ember valamennyi tevékenységét a társadalomban. Ahogy az iparosítás hulláma végigsöpört a bolygón, ennek az új mintának a sajátos, rejtett törvényei fokozatosan láthatóvá váltak. Maga a minta hat egymással összefüg­ gő elvből épül fel, amelyek milliók viselkedését határozták meg. Ezek az elvek és sza­ bályok a termelés és a fogyasztás szétválásának természetes következményeként ala­ kultak ki és befolyásolták az élet minden területét, a szexet és a sportot, a munkát és a háborút.

A mai iskolákban, az üzleti életben és a kormányokban felszínre bukkanó számos dühödt konfliktus voltaképpen ezzel a féltucatnyi elvvel függ össze: a második hul­ lám zászlóvivői ösztönösen alkalmazzák és védik, a harmadik hullám képviselői pedig rendre megkérdőjelezik és támadják ezeket. De elébe szaladtunk a történetnek.

Standardizáció A második hullám alapvető tendenciái közül a legismertebb a szabványosítás. Minden­ ki tudja, hogy az ipari társadalmak teljesen azonos termékek millióit produkálják. Kevesen veszik azonban észre, hogy miután a piac fontos tényezővé vált a gazdaság­ ban, sokkal több történt, mint a kólásüvegek, a villanykörték vagy az erőátviteli beren­ dezések egyszerű szabványosítása. Ugyanezt az elvet alkalmazták sok más területen is.

Theodore Vail,1 aki a századfordulón óriássá tette az Amerikai Távközlési Társasá­ got*, az elsők között ébredt rá a szabványosítás eszméjének jelentőségére. Az f860-as AT&T (American Telephoné and Telegram Company) - nem tévesztendő össze az ITT (International Telephoné and Telegram Corporation) nevű multinacionális távközlési társasággal.

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[59]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

évek vége felé postai alkalmazottként a vasútnál dolgozott, és megfigyelte, hogy két azonos feladótól származó levél nem feltétlenül ugyanazon az útvonalon jut el ugyanahhoz a címzetthez. A postazsákok sokat utaztak oda-vissza, gyakran hetekig, sőt hónapokig, amíg megérkeztek rendeltetési helyükre. Vail bevezette az állandó útvonalak gyakorlatát, miszerint az azonos címre küldött leveleket mindig azonos útvonalon kell továbbítani, s ezzel nagyban hozzájárult a postai szolgáltatások forra­ dalmasításához. Amikor később megalapította az AT&T-t, azt a célt tűzte ki, hogy min­ den amerikai otthonba pontosan ugyanolyan telefonkészülék kerüljön. Vail nemcsak a telefonkészülékeket és azok valamennyi alkatrészét szabványosítot­ ta, hanem az ATB-T-nél alkalmazott üzleti eljárásokat és az adminisztrációt is. Egy 1908-as reklámszövegben azzal igazolta a kisebb telefontársaságok beolvasztását, hogy olyan „szabványosítási klíringintézet", információs központ felállítását szorgal­ mazta, amely biztosítja a gazdaságosságot „a készülékek és a kábelek gyártásában éppúgy, mint a jogszerű hivatali munka és szolgáltatások terén", sőt segíti „a könyve­ lés és számlázás egységes rendszerének" kialakítását is. Vail nagy felismerése az volt, hogy a második hullám világában a sikerhez nemcsak a technikai eszközök, a hard­ ver szabványosítására volt szükség, hanem azzal egyidejűleg a szoftver, vagyis az eljá­ rások és az adminisztrációs rutinfeladatok egységesítésére is. Vail csak egyike volt az ipari társadalmat formáló nagy szabványosítóknak. Egy má­ sik jelentős személyiség, Frederick Winslow Taylor gépészként kezdte pályáját, és a szabványosítás apostolává vált. Úgy gondolta, hogy a munkafolyamatok tudomá­ nyosan megszervezhetők, mégpedig az egyes munkások által elvégzett feladatok szab­ ványosításával. E század első évtizedeiben Taylor arra a megállapításra jutott, hogy minden egyes munkafázis elvégzéséhez van egy legjobb (standard) módszer, egy legalkalmasabb (standard) szerszám, és egy tudományosan meghatározott (standard) végrehajtási idő.

Ezzel a filozófiával felfegyverkezve Taylor a világ első számú szervezéselméleti guruja lett. A maga idejében - és később is - Frcudhoz, Marxhoz és Franklinhez ha­ sonlították. A taylorizmustól, annak hatékonysági szakértőitől, munkafázissémáitól és termelési rekordjaitól ugyanígy el voltak ragadtatva a tőkés munkáltatók is, akik mohón igyekeztek kifacsarni munkásaikból erejük utolsó cseppjét. A kommunisták osztoztak lelkesedésükben. Csakugyan, Lenin sürgette, hogy Taylor módszereit alkal­ mazzák a szocialista termelésben. Elsősorban iparosítóként - s csak másodsorban kommunistaként - Lenin is megszállott híve volt a szabványosításnak.

A második hullám társadalmaiban a munkaerő-felvételi eljárásokat ugyanúgy egy­ re inkább egységesítették, mint magát a munkát. Standardizált teszteket használtak a

[ 60 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

nem megfelelő jelöltek kiszűrésére, különösen a közszolgálati szférában. Egységes fizetési skálákat vezettek be egész iparágakban, a juttatások, az ebédidő, a fizetett szabadság és a reklamációs eljárások egyöntetű szabályozásával együtt. Az oktatási szakemberek standard tanterveket készítettek az ifjúság felkészítéséhez a munkaerő­ piacra. Olyan szakemberek, mint Binet és Termán, standardizált intelligenciateszteket terveztek.’ Hasonlóképpen szabványosították az iskolai osztályzatokat, valamint a fel­ vételi és akkreditációs eljárásokat is. Divatba jött a feleletválasztós teszt. Időközben a tömegtájékoztatási eszközök is propagálták a standardizálás eszméjét: milliók olvasták ugyanazokat a reklámokat, ugyanazokat a híreket és ugyanazokat a történeteket. A kisebbségi nyelveknek a központi kormányok által történő elnyo­ mása - a tömegtájékoztatás hatásával kombinálva - a helyi és regionális dialektusok, sőt majdnem egész nyelvek eltűnéséhez vezetett, mint például a walesi és az elzászi nyelv esetében.4 A „standard" amerikai, angol, francia vagy éppenséggel az orosz lépett a „nem standard"nyelvek helyébe. Tökéletesen egyforma benzinkutak, hirde­ tőtáblák és épületek jelentek meg mindenfelé, s az egyes országok különböző részei egyre jobban kezdtek hasonlítani egymáshoz. A szabványosítás elve áthatotta a min­ dennapi élet valamennyi területét.

Az ipari civilizáció fejlődéséhez - még ennél is mélyebb szinten - szükség volt szabványos mennyiségekre és mértékegységekre. Nem véletlen, hogy a francia forra­ dalom, amely Franciaországban bevezette az iparosítás korát, egyik legelső intézke­ désével kísérletet tett az ipari forradalom előtti Európában szokásos mértékegységek tarkabarka szövevényének a metrikus rendszerrel való felváltására, valamint egy új naptár bevezetésére.5 A második hullám során egységes mértékrendszer terjedt el a világ nagy részén. Továbbá, míg a tömegtermelés megkövetelte a gépek, a termékek és az eljárások szabványosítását, az egyre növekvő piac mindinkább igényelte a pénz, sőt az árak hasonló szabványosítását is. A pénzt a történelem során királyok, bankok és egyes magánszemélyek bocsátották ki. Az Egyesült Államok egyes részein még a XIX. században is volt forgalomban magánúton vert pénz, s Kanadában ez a gyakorlat 1935-ig fennmaradt.6 Az iparosodó nemzetállamok azonban fokozatosan háttérbe szorítottak minden nem állami eredetű pénzeszközt, s azok helyébe sikerült egyetlen standard pénznemet állítaniuk. Mindamellett egészen a XIX. századig bevett gyakorlat volt az ipari országokban is, hogy az eladók és a vásárlók minden egyes üzletkötés során a kairói bazárok ősi mód­ szereivel alkudoztak. 1825-ben egy A. T. Stewart nevű fiatal észak-írországi beván­ dorló érkezett New Yorkba. Megnyitotta rövidáruüzletét, és mind vásárlóit, mind a

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[ 61 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

konkurrenciát azzal döbbentette meg, hogy minden árut rögzített áron adott el. A fix ár politikája7 - az árak szabványosítása - Stewartot korának egyik kereskedőfejedel­ mévé tette, és eltávolította az útból a tömeges áruelosztás kifejlődésének egyik leg­ főbb akadályát. Bármennyre voltak is ellenvetéseik, a második hullám haladó gondolkodói abban mind egyetértettek, hogy a szabványosítás növeli a hatékonyságot. A második hullám a szabványosítás elvének könyörtelen alkalmazásával nagyon sok szinten kiegyen­ lítette a különbségeket.

Specializáció A második nagy alapelv, amely minden társadalmat érintett a második hullám során, a specializáció volt. Minél inkább eltűnt a változatosság a nyelvhasználat, a szabadidő­ tevékenységek és általában az életmód területén, annál inkább szükség volt rá a mun­ ka világában. A munkamegosztás egyre gyorsabban finomodott. A ráérősen, a maga módján dolgozó, mindenhez értő parasztot a második hullám felcserélte a mindig siető, mogorva képű specialistával és a rosszkedvű betanított munkással, aki Taylormódra csak egyetlen munkafeladatot ismételt újra meg újra.

Egy brit jelentés „A kelet-indiai kereskedelem előnyeiről"8 már 1720-ban rámuta­ tott, hogy a szakosodás segítségével egyes munkafolyamatok „ kisebb idő- és energia­ veszteséggel" elvégezhetők. 1776-ban Adam Smith „A nemzetek gazdagsága" című munkáját azzal a jól csengő állítással vezette be, miszerint „úgy látszik, a termelő­ erőkben a munkamegosztás hozta magával a legnagyobb fejlődést".

Egyik klasszikus elemzésében Smith leírta a gombostűgyártás folyamatát.9 Egy ré­ gimódi munkás, aki az összes szükséges műveletet maga végzi el - írta -, mindössze egy maréknyi tűt képes naponta elkészíteni, húsznál többet nem, sőt esetleg egyetlen egyet sem. Ezzel szembeállítva Smith leírt egy általa meglátogatott „manufaktúrát", amelyben a gombostű előállításához szükséges 18 különböző műveletet tíz ezekre szakosodott munkás végezte el úgy, hogy mindegyik csupán egy vagy néhány egysze­ rű feladatott hajtott végre. Ezek a munkások együtt több mint 48 ezer gombostűt tudtak elkészíteni egy nap alatt: fejenként több mint 4800 darabot.

A XIX. században, ahogy a gyáripar egyre több és több munkát vett át a kisterme­ lőktől, a „gombostűsztori" újra és újra megismétlődött, egyre növekvő léptékben. Ezzel párhuzamosan növekedett az az ár is, amit a nagyobb hatékonyságért meg kel­ lett fizetni - a humanizmust fel kellett áldozni a specializáció oltárán. Az iparosítás

[ 62 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

bírálói azt a vádat hangoztatták, hogy az erősen specializált, egyhangú munka egyre inkább elemberteleníti a munkást.

Amikor Henry Ford 1908-ban megkezdte a T-modell sorozatgyártását, már nem 18 különböző műveletre volt szükség egy kész darab előállításához, hanem 7882-re.10 Önéletrajzában Ford feljegyezte, hogy e közül a 7882 specializált munkafázis közül 949 követelt „erős, jól fejlett testalkatú, gyakorlatilag tökéletes fizikai képességekkel rendelkező férfiakat", 3338-hoz csupán „átlagos"erejű férfiakra volt szükség, a többi munkafolyamat legnagyobb részét pedig „nők vagy idősebb gyermekek" is elvégez­ hették. Ford higgadtan hozzátette: „Úgy találtuk, hogy a munkafolyamatok közül 670-et végrehajthatnának lábatlan dolgozók, 2637-et féllábúak, kettőt kar nélküli munkások, 715-öt félkarúak, és tízet vakok is." Röviden: a specializált munkához nincs szükség az egész emberre, csupán annak egy részére. A túlspecializálás brutali­ tását illetően soha nem került nyilvánosságra ennél meggyőzőbb és ékesszólóbb bizo­ nyíték.

Ez a gyakorlat, amelyet bírálói általában a kapitalizmusnak tulajdonítanak, mélyen beépült a szocialista gazdaság rendszerébe is. Ugyanis a munka szélsőséges specializálása, ami a második hullám valamennyi társadalmában teljesen elterjedt, a termelés és a fogyasztás szétválásában gyökerezik. Szovjetunió, Lengyelország, Kelet-Németország vagy Magyarország éppúgy nem lenne képes üzemeit fejlett specializáció nélkül működtetni, mint ahogy Japán vagy az Egyesült Államok sem. Az USA szövetségi munkaügyi minisztériumának 1977-ben közzétett szakmajegyzéke 20 ezer különböző foglalkozást sorol fel.11 A specializációval együtt járt a professzionalizmus növekedésének tendenciája is, mind a kapitalista, mind a szocialista berendezkedésű iparosodott államokban. Amikor a specialisták valamely csoportjának alkalma nyílott különleges tudásának a monopolizálására és az újonnan jöttek távoltartására az adott szakterülettől, minden esetben új szakmák jöttek létre. A piac a második hullám előrehaladtával beékelődött a szaktudás birtokosai és klienseik közé, éles választóvonalat húzva a termelők és a fogyasztók között. A második hullám társadalmaiban hovatovább már az egészséget sem úgy fogták fel, mint Isten ajándékát vagy az ember önmagáról való intelligens gondoskodásának (a saját használatra való termelésnek) az eredményét, hanem egyfajta „terméknek"kezdték tekinteni, amelyet az orvos és az egészségügyi appará­ tus szolgáltat. E szerint a gondolkodásmód szerint az oktatást a tanár „termeli" az iskolában, és a diák „fogyasztja".

A könyvtárosoktól a kereskedelmi ügynökökig mindenféle foglalkozási csoport tag­ jai elkezdték követelni a jogot arra, hogy önmagukat professzionális szakembereknek

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[63]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

nevezhessék, és igyekeztek hatáskört szerezni ahhoz, hogy saját szakterületükön ők maguk állapíthassák meg a szabványokat, az árakat és a belépés feltételeit. Napjaink­ ra már - Michael Pertschuknak, az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának elnö­ ke szerint - „kultúránkban profi szakemberek dominálnak, akik bennünket »kliens­ nek «neveznek és megmondják nekünk, hogy mire van »szükségünk«".

A második hullám társadalmaiban még a politikai agitációt is külön szakmának tekintették. Lenin úgy érvelt, hogy szakértői segítség nélkül a tömegek nem valósít­ hatják meg a forradalmat.12 Azt állította, hogy szükség van „a forradalmárok szerve­ zetére", amelynek csak olyan emberek lehetnek a tagjai, „akiknek az a szakmájuk, hogy forradalmárok". A második hullám a kommunisták, kapitalisták, vállalati veze­ tők, pedagógusok, papok és politikusok körében egyaránt létrehozott egy közös men­ talitást, és kialakította az egyre kifinomultabb munkamegosztás létrehozásának igé­ nyét. Albert herceg 1851-ben a Kristálypalotában megrendezett világkiállításon, úgy gondolta, hogy a specializáció „a civilizáció hajtóereje", és ebben mindenki egyetértett vele. A nagy szabványosítok és a nagy specializálok kéz a kézben masíroztak előre.

Szinkronizáció A termelés és a fogyasztás között egyre mélyülő szakadék kényszerű változást hozott abban is, ahogyan a második hullám embere az idővel gazdálkodott. Egy piacfüggő rendszerben, akár tervutasításos, akár szabad piacról legyen is szó, az idő pénz. Nem engedhető meg, hogy a drága gépek tétlenül heverjenek, azoknak működniük kell, mégpedig a saját ritmusuk szerint. Ebből ered az ipari civilizáció harmadik alapelve: a szinkronizáció.

A munka időbeosztását gondosan meg kellett szervezni már a legkorábbi társadal­ makban is. A vadászoknak összehangoltan kellett dolgozniuk, hogy zsákmányukat csapdába tudják ejteni. A halászoknak koordinálniuk kellett erőfeszítéseiket, amikor eveztek, vagy a hálókat húzták be. George Thomson sok évvel ezelőtt kimutatta, hogy a különféle munkadalok miként tükrözik az adott munka követelményeit. Az evező­ sök számára például egy egyszerű két-szótagú o-op! vezényszó jelezte az időzítést. A második szótag elhangzása jelezte a maximális erőkifejtés pillanatát, míg az első a felkészülésre adott jelt. Thomson megjegyezte, hogy egy hajó vontatása nehezebb munka volt, mint az evezés, „így a nagy erőfeszítés pillanatait hosszabb időszakon­ ként kellett beiktatni". Az ír hajóvontatók egyik munkadalában a visszatérő négyszótagú ho-li-ho-hup! kiáltás mutatja, hogy a nagyobb erőkifejtést hosszabb előkészületi időnek kellett megelőznie.1’

[ 64 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Mindaddig, amíg a második hullám során a gépek alkalmazásával el nem hallgat­ tatták a munkadalokat, az erőkifejtés szinkronizálására szolgáló módszerek legna­ gyobbrészt természetesek voltak: szervesen követték az évszakok váltakozásának ritmusát és a biológiai folyamatokat, a Föld forgását és a szív lüktetését. A második hullám társadalmai ezzel szemben a gépek dübörgésének ritmusára mozdultak. Ahogy a gyáripari termelés terjedt, a gépi berendezések magas költsége és a mun­ kafolyamatok egymással való szoros összefüggése egyre finomabb összehangolást követelt meg. Ha egy üzemben a munkások egyik csoportja elkésett egy adott mun­ kafázis elvégzésével, a többiek a gyártósor további részén várakozásra kényszerültek és az egész termelési folyamat késedelmet szenvedett. így a pontosság, ami a mező­ gazdasági közösségekben sohasem volt túl fontos, társadalmi szükségszerűséggé vált, és a karórák és faliórák valósággal gomba módra szaporodtak el mindenütt. Az 1790es évekre Nagy-Britanniában teljesen megszokottá váltak. Elterjedésük - E. P. Thompson brit történész szerint - „pontosan abban a pillanatban történt, amikor az ipari forradalom megkövetelte a munkafolyamatok sokkal pontosabb időzítését".14 Nem véletlenül alakult úgy, hogy az ipari kultúrákban már igen korán megtanítot­ ták a gyerekeknek az óra leolvasását. A tanulókat arra késztették, hogy pontosan a csengőszóra érjenek az iskolába, azért, hogy később megbízhatóan érkezzenek majd a gyárba is, vagy az irodába, amikor a sziréna felbőg. Lemérték az egyes munkafázisok idejét és töredék másodpercnyi pontossággal meghatározott szakaszokra osztották, a kilenctől ötig munkaidő dolgozók millióinak szabta meg az élet az idő kereteit.

Az időbeli összehangolás nemcsak a munkaidőt érintette. A második hullám min­ den társadalmában - függetlenül a profittól vagy politikai megfontolásoktól - az órá­ hoz igazodott a társadalmi élet is, alkalmazkodva a gépies követelményekhez. Bizo­ nyos időszakok fenn voltak tartva a pihenésre. A munkaidő szerkezetébe szabványos idejű szabadságokat, vakációkat és kávészüneteket iktattak be. A gyermekek ugyanazokban az időpontokban kezdték és fejezték be az iskolaévet. A kórházak egyidejűleg ébresztették fel betegeiket a reggelihez. A közlekedési rend­ szerek a csúcsforgalmi időszakok beköszöntével megrendültek. A rádióműsorok szer­ kesztői a szórakoztató műsorokat speciális időpontokra, például az úgynevezett „fő műsoridőre" rögzítették. Minden üzleti vállalkozásnak megvolt a maga csúcsterhelési időszaka, összehangoltan a beszállítókéval és az áruelosztókéval. Megjelentek a szink­ ronizáció specialistái - az üzemi expeditőröktől és az időbeosztást megtervező szak­ emberektől a közlekedési rendőrségig és az egyes munkafázisok elvégzésének optimá­ lis idejét tanulmányozó szakértőkig.

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[ 65 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Az új ipari időrendszerrel szemben azonban ellenállás is mutatkozott. És itt ismét szerephez jutottak a nemi különbségek. Főleg azok a férfiak tudtak a leginkább iga­ zodni az óra járásához, akik bekapcsolódtak a második hullámra jellemző termelő­ munkába. A férjek a második hullám idején folyton arra panaszkodtak, hogy feleségük vára­ koztatja őket, hogy a nők nem törődnek az idővel, hogy órákig tart, amíg felöltöznek és mindig elkésnek a találkozókról. A nők, akik elsősorban az önállóan végzett házi­ munkával foglalkoztak, kevésbé mechanikus ritmus szerint éltek és dolgoztak. A váro­ si népesség - hasonló okokból - hajlamos volt lenézni a falusi embereket, akiket lassú­ nak és megbízhatatlannak tekintettek. „Nem jelennek meg időben! Sohasem lehet tudni, hogy betartják-e a találkozó időpontját." Az ilyen panaszok közvetlenül vissza­ vezethetők a hosszabb ideig kölcsönös függőségben végzett munka (a második hul­ lám), illetve a földeken és otthon végzett munka (az első hullám) közötti különbségre.

Amikor a második hullám uralkodóvá vált, az ipari időzítési rendszer még a magánélet legintimebb részleteit is szabályozni kezdte. Az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban, Szingapúrban és Svédországban, Franciaországban és Dániában, Németországban és Japánban egyaránt szinte egy emberként, egyszerre keltek fel a családtagok, ugyanabban az időben étkeztek, közlekedtek és dolgoztak, ugyanakkor tértek haza, egyszerre mentek aludni, sőt még a szeretkezésre is többé-kevésbé ugyanakkor került sor, ahogy az egész civilizáció - a standardizáció és a specializáció mellett - elfogadta a szinkronizáció elvét is.

Koncentráció A piac megerősödése a második hullám civilizációiban megteremtett még egy fontos szabályt: a koncentráció elvét.

Az első hullám társadalmai széles körben szétszórt energiaforrásokat használtak fel. A második hullám országai ezzel szemben szinte teljes mértékben függőségbe kerül­ tek az ásványi tüzelőanyagok erősen koncentrált kitermelésétől. De a második hullám nemcsak az energiát összpontosította. Koncentrálta a népes­ séget is, megfosztva lakosaitól a vidéket, az embereket hatalmas városi központokban telepítve le újra. Koncentrálta a munkát is. Míg az első hullám társadalmaiban sok­ felé folyt a munka - otthon, a faluban, a földeken -, a második hullám társadal­ maiban a munka legnagyobb részét az üzemekben végezték, ahol munkások ezrei gyűltek össze egyetlen tető alatt.

[ 66 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

De nemcsak az energiát és a munkát összpontosították. Stan Cohen a New Society című brit társadalomtudományi folyóiratban kimutatta, hogy az iparosítás előtt - né­ hány kivételes esettől eltekintve - „a szegényeket otthon tartották vagy rokonok felügyeletére bízták; a bűnözőket megbüntették, megkorbácsolták vagy elűzték a tele­ pülésekről; az elmebetegeket családjukon belül gondozták, vagy ha szegények voltak, a közösség tartotta el őket". Vagyis mindezek a csoportok eloszlottak az egész közös­ ségben.15 Az iparosítás felborította ezeket a szokásokat. A XIX. század elejét ténylegesen a nagy bebörtönzések időszakának nevezték, amikor a bűnözőket elfogták és börtönök­ ben gyűjtötték össze, az elmebetegeket összeszedték és elmegyógyintézetekben helyezték el, s a gyermekeket - szintén koncentráltan - az iskolába vitték, pontosan úgy, ahogy a munkásokat a gyárakba terelték.

A koncentráció megjelent a tőkeáramlásokban is: a második hullám civilizációja megszülte az óriás részvénytársaságot és - még azon is túl - a trösztöt és a mono­ póliumot. Az 1960-as évek közepére az Egyesült Államok autóiparában a „három nagy" autógyártó vállalat állította elő az amerikai autók 94 százalékát. Németország­ ban négy vállalat - a Volkswagen, a Daimler Benz, az Opel (GM) és a Ford Müvek - együt­ tesen az össztermelés 91 százalékát adta. Franciaországban a Renault, a Citroen, a Simca és a Peugeot termelése gyakorlatilag 100 százalékot tett ki, Olaszországban pedig a Fiat egymagában 90 százalékban részesült az autóépítés összvolumenéből.16

Hasonlóképpen az Egyesült Államokban az alumínium, a sör, a cigaretta és a reg­ gelire fogyasztott élelmiszerek 80 százalékát vagy annál is többet négy vagy öt válla­ lat állította elő az egyes területeken.17 Németországban a festékanyagok és az építő­ iparban használt belső burkolóanyagok 92 százaléka, a filmnyersanyagok 98 százalé­ ka, valamint az ipari varrógépek 91 százaléka négy vagy még kevesebb vállalattól származott az egyes kategóriákban.18 Az erősen koncentrált iparágak listája tovább folytatható. A szocialista vállalatok vezetői szintén meg voltak győződve arról, hogy a termelés koncentrációja „hatékony".19 Valójában sok marxista ideológus üdvözölte az ipar növekvő koncentrációját a kapitalista országokban, s azt szükséges lépésnek tekintette az állami szektorban elérendő végső, totális koncentrációhoz vezető úton.20 Lenin arról beszélt, hogy „minden polgár egyetlen hatalmas »szindikátus«- az állam - munkásává és alkalmazottjává válik". Fél évszázaddal később a szovjet közgazdász N. Leljukina a Voproszi Ekonomiki című közgazdasági folyóirat hasábjain arról számolhatott be, hogy „Szovjetunió rendelkezik a legjobban koncentrált iparral a világon".

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[ 67 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06 30 20:19:04

Akár az energiára, akár a népességre, a munkára, az oktatásra vagy a gazdasági szervezetekre tekintünk, a koncentráció elve mélyen beágyazódott a második hullám civilizációjába - ténylegesen mélyebben, mint bármilyen, a Nyugat és Moszkva között fennálló ideológiai különbség.

M aximalizáció A termelés és a fogyasztás szétválasztása a második hullám valamennyi társadal­ mában megteremtette a „makrofíliát", a nagyság megszállott imádatát - egyfajta texa­ si jellegű belehabarodást a nagyságba és a növekedésbe. Ha igaz, hogy az üzemekben a nagy darabszámú termelési sorozatok alacsonyabb önköltségi mutatókkal járnak, akkor a lépték növelésének hasonlóképpen javítania kell a gazdaságosságot más tevé­ kenységekben is. A „nagyság"a „hatékonyság"szinonimájává, a maximalizáció pedig a civilizáció ötödik alapelvévé vált. Városok és országok azzal dicsekedtek, hogy nekik van a legmagasabb felhőkarcolójuk, a leghatalmasabb gátjuk, vagy náluk van a világ legnagyobb minigolfpályája. Mivel a nagyság a növekedés eredménye, a legtöbb ipa­ rosított ország kormányai, nagyvállalatai és más szervezetei megszállottan hajszolták a növekedés ideálját. Japán munkások és vezetőik a Matsushita Electric villamos mű­ veknél együtt, kórusban énekelték minden nap:

Megteszünk mindent, ami tőlünk telik a termelés növelésére, Áruinkat elküldjük a világ népeinek, Ahogy a víz bugyog a forrásból, végtelenül és folyamatosan. Növekedj, ipar, növekedj, növekedj, növekedj! Harmónia és hűség! Matsushita Electric!22 1960-ban, amikor a hagyományos iparosítás elérte tetőfokát az Egyesült Államok­ ban és a változás harmadik hullámának a hatásai érződni kezdtek, az ország 50 leg­ nagyobb ipari társasága már egyenként átlagosan 80 ezer dolgozót alkalmazott. Egye­ dül a General Mámnak 595 ezer alkalmazottja volt, és egy szolgáltatási társaság, Vail AT&T-]e 736 ezer nőt és férfit foglalkoztatott.23 Ez - 3,3 személyes átlagos háztartások mellett - annyit jelentett, hogy jóval több mint kétmillió ember élete függött ennek az egyetlen vállalatnak a fizetési csekkjeitől. Az egész ország népességének a fele volt ennyi abban az időben, amikor Hamilton és Washington egy nemzetté öltötte össze az Államokat. (Azóta az AT&T még inkább gargantuai méreteket öltött. 1970-re már 956 ezer embert foglalkoztatott, miután egyetlen 12 hónapos periódus alatt 136 ezer alkalmazottal bővítette munkaerő-állományát.)

[ 68 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Az ATo’T speciális eset volt, és - természetesen - az amerikaiak különösen vonzód­ tak a nagysághoz. De a makrofília nemcsak az amerikaiak monopóliuma volt. 1963ban Franciaországban 1400 cég - az összes vállalat csupán egynegyed százaléka - a teljes munkaerő 38 százalékát foglalkoztatta. Németországban, Nagy-Britanniában és más országokban a kormányok - abban a hitben, hogy a nagyobb méretek segíteni fognak nekik az amerikai óriásokkal szemben folyó versenyben - tevékenyen ösztönözték a vállalatok egyesítését, hogy még nagyobb vállalatok jöjjenek létre. A méretek növelésében nem egyszerűen a profitnövelés szándéka tükröződött. „Az ipari létesítmények növekvő méreteit" Marx „gazdasági hatalmuk tágabb érte­ lemben vett növeléséhez" társította. Lenin viszont úgy érvelt, hogy „a hatalmas vállalatok, trösztök és szindikátusok a fejlődés legmagasabb szintjére emelték a tömegtermelés technológiáját". A szovjet forradalom után Lenin első parancsa az üzleti világ számára az volt, hogy az orosz gazdasági életet a lehető legnagyobb méretű termelőegységek lehető legkisebb számával kell konszolidálni. Sztálin még keményebben törekedett a méretek növelésére és óriási új beruházásokat valósított meg: a magnyitogorszki acélművet, egy másik acélipari komplexumot Zaporozssztalban, a Balhas-tónál létrehozott rézolvasztó kombinátot, a harkovi és sztálingrádi traktorgyárakat. Gyakran megkérdezte, hogy egy adott amerikai létesítmény mek­ kora, és azután utasítást adott egy még nagyobbnak a felépítésére. León M. Hermán írja „A nagyság kultusza a szovjet gazdasági tervezésben" című munkájában: „A Szovjetunió különböző részein a helyi politikusok ténylegesen ver­ sengeni kezdtek, hogy »a világ legnagyobb beruházásait «az ő területükön valósítsák meg." 1938-ban a kommunista párt figyelmeztetett a „gigantománia" veszélyeire, de kevés hatással. A szovjet és kelet-európai kommunista vezetők még ma is annak az áldozatai, amit Hermán „a nagyság rabjává válásnak"nevez.

A puszta méretek mindenhatóságába vetett hit a „hatékonyság" szűk látókörű felfogásából ered. Ám az iparosítás korára jellemző makrofília nem csupán az üzemi létesítményeket érintette. Ez tükröződött például különféle adatoknak a nemzeti össz­ termék, a GNP statisztikai mutatójában való összevonásában, amely valamely nem­ zetgazdaság „méretét" az általa megtermelt javak és szolgáltatások értékének össze­ adásával mérte. A második hullám közgazdászainak ez az eszköze gyakran kudarcot vallott. A GNP szempontjából ugyanis nem számít, hogy az eredmény élelmiszer­ termelésből, oktatási és egészségügyi szolgáltatásokból, vagy éppen hadianyaggyártás ­ ból származik. Ha felbérelünk egy munkáscsapatot, hogy felépítsen egy házat vagy leromboljon egy másikat, mindkét esetben hozzájárulunk a GNP-hez, annak ellené­ re, hogy az egyik tevékenység hozzáadott valamit a lakásállományhoz, a másik pedig elvett belőle. Mivel a GNP csak a piaci tevékenységeket és csereakciókat méri, jelen­ téktelenné tesz a gazdaságban egy teljes, életfontosságú szektort, amely olyan terme-

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[69]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

lőtevékenységeken alapul, amiket nem fizetnek meg - ilyenek például a gyermek­ nevelés és a házimunka.

A második hullám kormányai - az efféle hiányosságok dacára is - világszerte vakon belevágtak a GNP minden áron való növelésére irányuló versenybe, maxima­ lizálva a növekedést még az ökológiai vagy társadalmi katasztrófák kockázatának árán is. A makrofília elve olyan mélyen beépült az ipari mentalitásba, hogy semmi sem látszott ennél ésszerűbbnek. A maximalizáció együtt járt a szabványosítással, a specializációval és a többi ipari alapszabállyal.24

Centralizáció

Végül minden ipari ország művészetté fejlesztette a centralizációt. Az első hullám idején az egyház és számos uralkodó nagyon jól tudta, hogy a hatalmat hogyan kell központosítani, ám nekik sokkal kevésbé komplex társadalmakkal volt dolguk, és - azokkal a férfiakkal és nőkkel összehasonlítva, akik az ipari társadalmakat az ala­ poktól kiindulva egészen a csúcsokig centralizálták - csupán kezdő amatőröknek szá­ mítottak. Minden bonyolult társadalom működéséhez szükséges a centralizált és decentrali­ zált műveletek valamilyen keveréke. De az első hullám alapvetően decentralizált gaz­ daságához képest, amelyben minden egyes település nagymértékben felelt volt saját szükségleteinek előállításáért, a második hullám integrált nemzetgazdaságainak kiala­ kításához olyan nagyszabású váltásra volt szükség, ami a hatalom központosításának teljesen új módszereit hozta létre. Ezek azután szerepet játszottak az egyes vállalatok keretein belül, egész iparágakban és a gazdaság egészének szintjén is.

A korai vasútépítés klasszikus példát nyújt erre. Más üzleti vállalkozásokhoz viszo­ nyítva, a vasúttársaságok voltak koruk óriásai. 1850-ben az Egyesült Államokban mindössze 41 ipari üzem volt képes 250 ezer dollárt vagy ennél nagyobb összeget tőkésíteni.25 A New York-i Központi Vasúttársaság ellenben már 1860-ban 30 millió dollár tőkésítésével büszkélkedhetett. Ekkora méretű vállalkozások működtetéséhez új vezetési módszerekre volt szükség. A korai vasútépítés menedzsereinek tehát - csakúgy, mint a mi korunkban az űrprogramok irányítóinak - új technikákat kellett kidolgozniuk. Szabványosították a technológiákat, a viteldíjakat és a menetrendeket. Több száz mérföldnyi távolságok­ ra kiterjedően szinkronizálták a műveleteket. Új, specializált foglalkozásokat és szer­ vezeti osztályokat hoztak létre. Koncentrálták a tőkét, az energiát és az embereket.

[ 70 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Azért küzdöttek, hogy maximalizálják hálózataik méreteit. És mindezek megvalósí­ tásához új szervezeti formákat hoztak létre, az információ és a vezetés centralizáció­ jának elve alapján. Az alkalmazottakat felosztották a „külső" és a „belső" dolgozók csoportjaira. Napi jelentéseket követeltek meg, amelyek adatokat szolgáltattak a vagonok mozgásáról, a rakodásról, az esetleges károkról, elveszett szállítmányokról és javításokról, a mozdonyok által megtett mérföldek számáról, és így tovább. Mindez az információ a vezetés központosított csatornáin keresztül áramlott, míg elérte az általános főfelügyelőt, aki meghozta a döntéseket és utasításokat küldött végig a vonalakon.

A vasutak - mint a gazdaságtörténész Alfred D. Chandler, Jr. kimutatta - hamaro­ san más nagy szervezetek számára is modellé váltak, és a centralizált vezetést a második hullám minden országában kezdték fejlett, kifinomult eszköznek tekinteni. A második hullám a politikában is ösztönözte a központosítást.26 Az Egyesült Álla­ mokban ezt már az 1780-as években jól illusztrálta az a csata, amit azért vívtak, hogy a konföderáció lazán megfogalmazott decentralista törvénycikkelyeit egy központosítottabb alkotmánnyal váltsák fel. Az első hullámhoz kötődő vidéki érdekek általában szemben álltak a nemzeti kormány hatalmának koncentrációjával, míg a második hullám kereskedelmi érdekeltségei Hamilton vezetésével úgy érveltek a Federalist do­ kumentumaiban és másutt, hogy erős központi kormányra alapvetően szükség van, éspedig nemcsak katonai és külpolitikai okokból, hanem a gazdasági növekedéshez is. A csata eredményeként 1787-ben megszületett alkotmány zseniális kompro­ misszum volt. Mivel az első hullám erői még erősek voltak, az alkotmány fontos hatásköröket biztosított az államoknak a központi kormánnyal szemben. A túlságosan erős központi hatalom ellensúlyozására sajátos módon megosztotta a törvényhozói, végrehajtási és igazságszolgáltatási hatásköröket. Az alkotmányt azonban olyan rugal­ masan értelmezhető kifejezésekkel fogalmazták meg, hogy adott esetben a központi kormány radikálisan kiterjeszthesse a hatáskörét. Miközben az iparosítás a nagyobb centralizáció irányában befolyásolta a politikai rendszert, a washingtoni kormány egyre több hatáskört és felelősséget vállalt magá­ ra, és egyre több döntéshozatalt tett a központ monopóliumává. Időközben a szövet­ ségi kormányon belül lezajlott az a váltás, melynek során a hatalom a kongresszustól és a bíróságoktól a leginkább centralista ágazathoz, a törvényeket végrehajtó kor­ mányszervekhez került. A nixoni évek idején a történész Arthur Schlesinger27 (maga is egykori lelkes centralizáló) támadást intézett „a birodalmi elnökségi intézmény" ellen. A politikai centralizáció irányába ható nyomás az Egyesült Államokon kívül még erősebb volt. Elég egy gyors pillantást vetni Svédországra, Japánra, Nagy-Britan-

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[71]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

niára vagy Franciaországra - az amerikai rendszer ezekhez képest decentralizáltnak tűnik. Jean-François Revei, a „Marx és Jézus nélkül" című munka szerzője - leírva azt, hogy a kormányok hogyan reagálnak a politikai tiltakozásokra - ezt mondja: „Amikor Franciaországban betiltanak egy tüntetést, nincs semmi kétség afelől, hogy a tiltás honnan származik. Ha nagyobb politikai tüntetésről van szó, akkor ez csakis a kormánytól jöhét. Az Egyesült Államokban azonban, ha egy tüntetés be van tiltva, mindenkinek az az első kérdése, hogy »ki tiltotta be?«" Revei rámutat, hogy a betil­ tás rendszerint valamelyik helyi hatóság önálló intézkedése.28

A politikai központosítás szélsőségei természetesen a marxista ipari országokban fordultak elő. 1850-ben Marx „a hatalomnak az állam kezében való határozott cent­ ralizációjáért" agitált. Engels - csakúgy, mint előtte Kamikon is - támadta a decent­ ralizált konföderáció intézményét, „óriási visszalépésnek"nevezve azt. Később a szov­ jetek az iparosítás felgyorsítására törekedve létrehozták minden idők legerősebben centralizált politikai és gazdasági struktúráját, még a legkisebb jelentőségű termelési döntéseket is a központi tervezők kezébe adva.29 ■k k k

A valaha decentralizált gazdasági élet fokozatos központosítását elősegítette egy alap­ vetően fontos új találmány is, melynek már a puszta neve is felfedi a célját: a közpon­ ti bank.

1694-ben, az ipari korszak hajnalán, amikor Newcomen még csak a gőzgép kísér­ leti példányaival bíbelődött, William Paterson megszervezte a Bank of England intéz­ ményét, Anglia nemzeti bankját, amely hasonló központi intézmények mintájává vált a második hullám minden országában. Egyetlen ország sem juthat el a második hul­ lám fázisának beteljesítéséig anélkül, hogy a pénz- és hitelgazdaság központi ellenőr­ zésére létre ne hozná ennek a gépezetnek valamilyen sajátos változatát.

Paterson bankja államkötvényeket adott el és a kormányok által fedezett bank­ jegyeket bocsátott ki, majd szabályozni kezdte más bankok hitelfolyósítási gyakorla­ tát is. Később felvállalta a mai központi bankok elsődleges funkcióját, a pénzellátás központi ellenőrzését. 1800-ban hasonló célokra alapították meg a Banque de Franceot, Franciaország központi bankját. Ezt követte a német Reichsbank létrehozása 1875-ben. Az Egyesült Államokban - röviddel az alkotmány elfogadása után - nagy küzde­ lemhez vezetett az első és a második hullám erőinek összeütközése a központi bank­ szolgáltatások terén. Hamilton, a második hullám politikájának legragyogóbb kép-

[ 72 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

viselője, az angol modellt követő nemzeti bank mellett érvelt.31 Délen és a nyugati határvidékeken, ahol az emberek jóléte a mezőgazdaságtól függött, szembeszálltak vele. Az iparosodó északkeleti államok támogatásával mindazonáltal sikerült kierő­ szakolnia a törvényhozástól, hogy létrehozzák az Egyesült Államok központi bankját, a mai szövetségi takarékrendszer előfutárát.

A központi bankok a kormányok megbízásából szabályozták a piaci tevékenység szintjét és arányait, és mintegy kerülő úton bevezettek bizonyos mértékű nem hiva­ talos, rövid távú tervezést a kapitalista gazdaságokban is. A második hullám kapita­ lista és szocialista államaiban egyaránt pénz áramlott a gazdaság minden artériáján keresztül. A pénzforgalom folyamatos fenntartásához mindkét fajta társadalomnak szüksége volt egy központosított gépezetre, és mindkettő meg is teremtette azt. A centralizált bankrendszer és a központi kormány kéz a kézben járt. A centralizáció a második hullám civilizációjának egy újabb domináns elvévé vált. Hat irányadó alapelvet látunk tehát, egy olyan „programot", amely valamilyen szinten működött a második hullám minden országában. Ezt a féltucatnyi elvet - a standardizáció, a specializáció, a szinkronizáció, a koncentráció, a maximalizáció és a centralizáció elveit - alkalmazták az ipari civilizáció kapitalista és szocialista szár­ nyán egyaránt, mert ezek elkerülhetetlenül következtek a termelő és a fogyasztó elszakadásából és a piac egyre növekvő szerepéből.

Ezek az alapelvek - kölcsönösen erősítve egymást - óhatatlanul a bürokrácia növe­ kedéséhez vezettek. Létrehozták a legnagyobb, legmerevebb és leghatalmasabb bürokratikus szervezeteket, amiket a világ valaha is látott, s az egyént botorkálni hagyták az általa alig felfogható megaszervezetek kafkai világában. Ha ma úgy érez­ zük, hogy ezek elnyomnak bennünket, problémáinkat visszavezethetjük arra a rejtett kódra, ami a második hullám civilizációját beprogramozta.

A hat alapelv, amelyekből ez a kód összeállt, megkülönböztető pecsétet nyomott a második hullám civilizációjára. Ma - mint rövidesen látni fogjuk - ezeknek az alap­ elveknek mindegyikét támadják a harmadik hullám erői.

így valójában támadás éri a második hullámhoz tartozó eliteket is, amelyek még mindig ezeket az elveket alkalmazzák - az üzletben, a bankszférában, a munkaerő­ piacon, a kormányokban, az oktatásban és a médiában. Az új civilizáció felemelke­ dése ugyanis kihívást jelent a régi rend valamennyi anyagi érdekeltségével szemben. Azokban a forrongásokkal terhes időszakokban, amelyek közvetlenül előttünk állnak, az ipari társadalom elitjét alkotó emberek, akik hozzászoktak ahhoz, hogy ők szabják meg a játékszabályokat, minden valószínűség szerint ugyanúgy fognak járni, mint a

Kódváltás: a játékszabályok megváltozása

[73]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

hűbérurak a múltban. Egyeseket félre fognak állítani. Másokat megfosztanak majd hatalmuktól. Megint mások deklasszálódnak és tehetetlenségre lesznek kárhoztatva. És néhányan - a legintelligensebbek és az alkalmazkodásra leginkább képesek - át fognak alakulni és a harmadik hullám civilizációjának vezetői közé emelkednek.

Ahhoz, hogy megértsük, ki fogja irányítani a dolgokat holnap, amikor a harmadik hullám uralkodóvá válik, előbb pontosan tudnunk kell, hogy ki az, aki ma tarja kezé­ ben a vezetést.

[ 74 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A hatalom technikusai

„Ki irányítja a dolgokat?"- ez a kérdés tipikusan a második hullám kérdése, mert az ipari forradalomig nemigen volt miért feltenni. Uralkodhattak fölöttük királyok vagy sámánok, hadurak, napistenek vagy szentek, az embereknek ritkán voltak kétségeik afelől, hogy kié a hatalom és a dicsőség. A rongyos paraszt - feltekintve a földről - a palotát vagy a monostort látta pompában ragyogva kiemelkedni a horizonton. A ha­ talom rejtvényének megoldásához nem volt szüksége a politika tudományára vagy az újságok szakértőire. Mindenki tudta, hogy ki a főnök. Mindenütt, ahová a második hullám betört, új típusú hatalom alakult ki, ami meg­ foghatatlan és arctalan volt. A hatalom birtokosai a névtelen „ Ők" lettek. Kik voltak ezek az „ Ők'?

Az integrátorok Az iparosítás, mint láttuk, széttördelte a társadalmat ezernyi egymásba kapcsolódó részre - üzemekre, templomokra, iskolákra, szakszervezetekre, börtönökre, kórhá­ zakra és hasonlókra. Megszakította az irányítás és a vezetés addigi egyenes vonalát az egyház, az állam és az egyén között. A tudást szaktudományokra szabdalta fel. Töre­ dékekre bontotta a munkát. A családokat kisebb egységekre szakította szét. És miköz­ ben ezt tette, alapjaiban rázta meg a közösségi életet és a kultúrát. Valakinek újból össze kellett raknia a dolgokat, más formában. Ez az igény sokféle új szakember felbukkanásához vezetett, akiknek az alapvető feladata az integráció volt. Ezek - önmagukat vállalati vezetőknek, komisszárok­ nak, koordinátoroknak, elnököknek, alelnököknek, igazgatóknak vagy menedzse­ reknek nevezve - feltűntek minden üzletágban, minden kormányban és a társada-

A hatalom technikusai

[75]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

lom minden szintjén. És nélkülözhetetlennek bizonyultak, mert ők voltak az integ­ rátorok.

Meghatározták a szerepeket és kijelölték a feladatokat. Eldöntötték, ki milyen jutalmakat kapjon. Terveket készítettek, követelményeket állítottak fel és bizonyít­ ványokat osztottak vagy visszatartottak. Összekapcsolták a termelést, az elosztást, a közlekedést és a kommunikációt. Felállították a szervezetek együttműködésének a szabályait. Vagyis: összeillesztették a társadalom darabjait. Nélkülük a második hul­ lám rendszere sohasem működhetett volna. Marx a XIX. század közepén úgy gondolta, hogy akinek a birtokában vannak a szer­ számok és a technológia - a „termelési eszközök" -, az irányítja a társadalmat. Úgy érvelt, hogy mivel a munka független, a munkások megszakíthatják a termelést és elvehetik az eszközöket a vezetőiktől. Mihelyt az övék lesznek az eszközök, ők fog­ nak uralkodni.

A történelem azonban megtréfálta. Mert ugyanez az összefüggés még nagyobb be­ folyást adott egy új csoport tagjainak - azoknak a kezébe, akik hangszerelték vagy in­ tegrálták a rendszert. Végül sem a tulajdonosok, sem a munkások nem szerezték meg a hatalmat. Mind a kapitalista, mind a szocialista országokban az integrátorok emel­ kedtek a csúcsra.

Nem a „termelési eszközök" birtoklása biztosította a hatalmat, hanem az „integ­ rációs eszközök" kézben tartása. Lássuk, mit jelent ez. Az üzleti életben a legelső integrátorok a gyártulajdonosok, a vállalkozók, a kisebb üzemek gazdái és a vasiparosok voltak. A tulajdonos néhány felügyelő segítségével rendszerint képes volt sok képzetlen munkás munkájának a koordinálására és a vál­ lalat beillesztésére a gazdasági élet vérkeringésébe. Mivel abban az időben a tulajdonos és az integrátor egy és ugyanaz a személy volt, nem meglepő, hogy Marx összekeverte a kettőt, és olyan nagy hangsúlyt helyezett a tulajdonviszonyokra. Ahogy azonban a termelés bonyolultabbá és a munkamegosztás finomabbá vált, az üzleti életben hihetetlenül elszaporodtak a gazdasági vezetők és szakértők, akik a vállalatok tulajdonosai és munkásai között foglaltak helyet. Elbur­ jánzott a papírmunka. A nagyobb vállalatoknál hamarosan nem volt már senki, ideértve a tulajdonosokat vagy a fő részvényeseket is, aki át tudta volna tekinteni az egésznek a működését. A tulajdonosok döntéseit a specialisták befolyásolták és végső soron azok irányították, akiket a rendszer koordinálásával bíztak meg. így egy új

[ 76 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

vezető elit alakult ki, melynek a hatalma többé nem a tulajdonon, hanem az integ­ rációs folyamat ellenőrzésén alapult.

Miközben a menedzserek hatalma növekedett, a részvényesek kevésbé fontossá váltak. Ahogy a vállalatok egyre nagyobbra nőttek, tulajdonosaik áruba bocsátották őket, mégpedig egyre több, különböző helyeken élő részvényes számára, akik közül kevesen tudtak bármit is a vállalat aktuális tevékenységéről. A részvényeseknek egy­ re nagyobb mértékben a menedzserekre kellett támaszkodniuk, akiket nemcsak a vál­ lalat mindennapi ügyeinek intézésére alkalmaztak, hanem a hosszú távú célok és stratégiák meghatározására is. Az igazgatótanácsok, amelyek elméletileg a tulajdono­ sokat képviselték, maguk is egyre távolabb kerültek és egyre kevésbé voltak tájéko­ zottak azokat a műveleteket illetően, amelyeket elvileg irányítottak. És ahogy az egyéni befektetők egyre több és több beruházást nem közvetlenül, hanem közvetett módon intéztek, olyan intézményeken keresztül, mint például a nyugdíj pénztárak, a befektetési alapok és a bankok vagyonkezelő osztályai, az iparvállalatok tényleges „tulajdonosai"még távolabbra kerültek az irányítástól.

Az integrátorok új hatalmát talán a legvilágosabban W. Michael Blumenthal, az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere fejezte ki. Mielőtt kormánymegbizatást vállalt, Blumenthal a Bendix részvénytársaságot vezette. Amikor egyszer megkérdez­ ték, hogy szeretne-e egy napon a Bendix tulajdonosává válni, Blumenthal így vála­ szolt: „Ami számít, az nem a tulajdon, hanem az irányítás. És nekem mint főtiszt­ viselőnek pontosan ez van a birtokomban. A jövő héten lesz a részvényeseink köz­ gyűlése, és a szavazatok kilencvenhét százaléka az enyém. A tulajdonomban azonban csak nyolcezer részvény van. Az irányítás az, ami fontos számomra... hogy irányítani tudjam ezt az óriási állatot, és konstruktív módon tudjam használni, erre törekszem, nem pedig arra, hogy ostoba dolgokat csináljak, amikre mások beszélnének rá."1 Az üzletpolitikát tehát egyre inkább a vállalatnál alkalmazott menedzserek vagy a más emberek pénzét befektető pénzügyi szakemberek határozták meg, egyik esetben sem a tényleges tulajdonosok, és még kevésbé a munkások. Az integrátorok vették át a hatalmat. Ezzel párhuzamos jelenségek megfigyelhetők a szocialista országokban is. Lenin már 1921-ben hivatva érezte magát arra, hogy leleplezze saját szovjet bürokráciáját. Trockij 1930-ban, száműzetésben azt a vádat hangoztatta, hogy már öt-hat millió menedzser alkotja azt az osztályt, amely „közvetlenül nem vesz részt a termelésben, hanem csak adminisztrál, utasít, parancsol, megbocsát és büntet". Hiába az állam a termelési eszközök tulajdonosa, mert - szerinte - „az állam a bürokrácia hatalmába került". Az 1950-es években Milovan Gyilasz „Az új osztály"című könyvében táma-

A hatalom technikusai

[77]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

dást intézett a jugoszláviai gazdasági elit növekvő hatalma ellen.2 Maga Tito is, aki be­ börtönözte Gyilaszt, „technokráciáról, bürokráciáról, az osztályellenségről"panaszko­ dott. És a menedzserek hatalomátvételétől való félelem volt a központi téma Mao Kínájában is.*

Tehát a szocialista és a kapitalista országokban egyaránt az integrátoroké lett a tényleges hatalom. Nélkülük ugyanis a rendszer részei nem illeszkedtek volna egy­ másba. A „gépezet"nem működött volna.

Az integrációs motor Egyetlen vállalat vagy akár egy egész iparág integrációja is még csak kis részét jelen­ tette annak, amit véghez kellett vinni. A modern ipari társadalom, mint láttuk, sereg­ nyi szervezetet - szakszervezeteket és szakmai egyesületeket, egyházakat és iskolákat, egészségügyi intézményeket és rekreációs csoportokat - fejlesztett ki, amelyek mind­ egyikének előrelátható szabályok keretein belül kellett működnie. Törvényekre volt szükség. És mindenekelőtt egy sorba kellett állítani az infoszférát, a szocioszférát és a technoszférát.

A második hullám civilizációjának integrálására megnyilvánuló sürgető igényből ered a legnagyobb koordinátor - a rendszer integrációs motorjának szerepét betöltő nagy kormányapparátus - létrejötte. A nagy létszámú kormányok elkerülhetetlen kialakulása a második hullám minden társadalmában a rendszer integráció iránti éhségével magyarázható. Mindenütt újra és újra megjelentek politikai demagógok, akik kisebb kormányokat követeltek. Mihelyt azonban hivatali hatalomhoz jutottak, ugyanezek a politikusok inkább még tovább növelték, minthogy csökkentették volna a kormányapparátus méreteit. A politikai propaganda és a valóságos élet ellentmondásai abban a pillanat­ ban válnak érthetővé, amikor felismerjük, hogy a második hullám valamennyi kormányának az volt az elsőrendű célja, hogy létrehozza és fenntartsa az ipari civili­ zációt. E mellett az elkötelezettség mellett minden kisebb nézeteltérés elhalványul. Más kérdéseken a pártok és a politikusok perlekedhettek, de ebben teljes egyetértés volt közöttük. És a nagy kormánylétszám ki nem mondott programjuk része volt, szónoklataik hangvételétől függetlenül, mert az ipari társadalmak az alapvető integ­ rációs feladatokat végrehajtó kormányoktól függnek. Egy politikai újságíró, Clayton * Mao - a világ legnagyobb olyan országának vezetőjeként, amely még az első hullámhoz tartozott - ismételten figyelmeztetett a gazdasági elit felemelkedésére, és azt a hagyományos iparosítás veszélyes kísérő jelenségének tartotta.

[ 78 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Fritchey szerint az Egyesült Államok szövetségi kormánya kezdettől fogva egyfoly­ tában növekszik, növekedett még a három legutóbbi republikánus kormányzat idején is, „ annál az egyszerű oknál fogva, hogy még Houdini sem tudná lerombolni komoly ártalmas következmények nélkül". A szabad piac apostolai úgy érvelnek, hogy a kormányok beavatkoznak a gazdasági életbe. De a csupán magánvállalkozásra alapozott iparosítás sokkal lassabban ment volna végbe, ha egyáltalán megtörténhetett volna. A kormányok felgyorsították a vasútfejlesztést. Kikötőket, utakat, csatornákat és országutakat építettek. Postai szol­ gáltatásokat működtettek és létrehozták vagy szabályozták a kommunikációs és tömegtájékoztatási rendszereket. Kereskedelmi szabályzatokat és szabványosított pia­ cokat hoztak létre. Külpolitikai nyomást és vámtarifarendszert alkalmaztak az ipar segítésére. A farmereket elhajtották a földekről és az ipar munkaerő-állományába terelték őket. Támogatták az energiaszektort és a technika fejlesztését, gyakran kato­ nai csatornákon keresztül. A kormányok ezernyi szinten magukra vállaltak olyan integrációs feladatokat, amelyeket mások nem tudtak vagy nem akartak elvégezni.

Mert a kormány volt a nagy felgyorsító. Kényszerítő erejű hatalma és adóbevételei révén megtehetett olyan dolgokat, amelyeket a magánvállalatok nem engedhettek meg maguknak. A kormányok „fel tudták forrósítani"az iparosítás folyamatát azáltal, hogy vállalkoztak a rendszerben mutatkozó rések kitöltésére - még mielőtt a magán­ tőke számára ez lehetővé vagy nyereségessé vált volna. A kormányok képesek voltak a „megelőlegezett integrációra"is. A tömeges oktatási rendszerek létrehozásával a kormányok nemcsak segítettek fel­ készíteni a fiatalokat az ipari munkaerő-állományban betöltendő jövőbeli szerepeikre (ezáltal valójában támogatva az ipart), hanem ezzel egyidejűleg ösztönözték a kiscsaládi forma elterjedését is. Azáltal, hogy a családot felszabadították a nevelési és más hagyományos funkciók alól, a kormányok felgyorsították a családszerkezet alkalmaz­ kodását a gyáripari rendszer szükségleteihez. A kormányok tehát sok különböző szin­ ten hangszerelték a második hullám civilizációjának bonyolult rendszerét.

Nem meglepő, hogy az integráció fontosságának növekedésével a kormányok össze­ tétele és stílusa is megváltozott. Az elnökök és miniszterelnökök például kezdték önmagukat inkább menedzsereknek látni, mint alkotó társadalmi és politikai vezetők­ nek. Személyiségüket és viselkedésüket tekintve szinte összetéveszthetővé váltak azok­ kal a férfiakkal, akik a nagy vállalatokat és termelőüzemeket vezették. Miközben leír­ ták a kötelező tiszteletköröket a demokrácia és a társadalmi igazságosság oltárai körül, a Nixonok, Carterek, Thatcherek, Brezsnyevek, Giscardok és Ohirák úgy jutottak ha­ talomhoz az ipari világban, hogy alig-alig ígértek többet, mint hatékony menedzselést.

A hatalom technikusai

[79]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Általában véve a szocialista országokban is ugyanaz a minta alakult ki, mint a kapi­ talista ipari társadalmakban: nagy vállalatok, nagy termelési szervezetek és egy óriási kormánygépezet. És ahelyett, hogy a munkások birtokba vették volna a termelési eszközöket, ahogy Marx jósolta, vagy a tőkések ragadták volna magukhoz a hatal­ mat, ahogy Adam Smith követői szerint történnie kellett volna, egy teljesen új erő emelkedett fel, hogy mindkettővel versenyre keljen. A hatalom technikusai maguk­ hoz ragadták az „integráció eszközeit", és azokkal együtt a társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági irányítás kantárszárát. A második hullám társadalmait az integ­ rátorok uralták.

A hatalmi piramisok A hatalomnak ezek a technikusai maguk is elitek és szubelitek hierarchiájába szer­ veződtek. Minden iparágban és kormányzati ágban hamarosan kialakult a vezető gar­ nitúra: a hatalmas „ Ők". Sport... vallás... közoktatás... Mindegyiknek megvolt a maga hatalmi piramisa. Tudományos elit, katonai elit, kulturális elit jött létre. A második hullám civilizációjá­ ban a hatalom ilyen speciális elitek tucatjai, százai, sőt ezrei között parcellázódott fel.

Másfelől, magukat a specializált eliteket az általánosabb elitek integrálták, melyek­ nek a tagjai az összes szakterületről verbuválódtak. Például a Szovjetunióban és Kelet-Európábán a kommunista pártnak minden szakterületen voltak tagjai, a repü­ léstől a zenéig és az acélgyártásig. A kommunista párttagok alapvetően fontos szere­ pet töltöttek be az üzenetek továbbításával az egyik szubelittől a másikhoz. Mivel hoz­ záférhetett minden információhoz, a párttagságnak óriási hatalma volt a szakosodott szubelitek szabályozására. A kapitalista országokban kevésbé formális módon, de hasonló funkciót töltöttek be azok a vezető üzletemberek és ügyvédek, akik a városi és magasabb szintű bizottságokban vagy testületekben működtek. Azt látjuk a máso­ dik hullám minden országában, hogy az integrátorok, bürokraták vagy vállalati veze­ tők specializált csoportjait is általános integrátorok integrálták.

A szuperelitek

Végül a beruházások irányítását kézbentartó szuperelitek valósították meg még maga­ sabb szinten az integrációt. Akár a pénzügyeket vagy az ipart, akár a Pentagont vagy a szovjet tervhivatali bürokráciát tekintjük, az ipari társadalmakban azok határozták meg a kereteket, amelyek között maguknak az integrátoroknak működniük kellett,

[ 80 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

akik a főbb beruházásokra vonatkozó döntéseket hozták. Mihelyt egy igazán nagysza­ bású beruházási döntés akár Minneapolisban, akár Moszkvában megszületett, ezzel beszűkültek a további választási lehetőségek. Szűkös források mellett nem lehet Bessemer-kemencéket, olajlepárló üzemeket vagy futószalag-gyártási berendezéseket csak úgy leradírozni, mindaddig, amíg a költségük nem amortizálódott. Tehát ha egy­ szer a helyére került, ez a tőkeállomány meghatározta a paramétereket, amelyekhez a jövendő menedzsereknek vagy integrátoroknak igazodniuk kellett. A beruházások szintjeit irányító arctalan döntéshozóknak ezek a csoportjai képezik a szuperelitet minden ipari társadalomban.

Következésképpen a második hullám minden társadalmában hasonló szerkezetű elitek alakultak ki, és a hatalomnak ez a rejtett hierarchiája bizonyos variációkkal minden válság vagy politikai felfordulás után újjászületett. Nevek, jelszavak, pártjel­ vények és jelöltek változhattak; forradalmak jöhettek és mehettek. Új arcok tűnhet­ tek fel a nagy mahagóni íróasztalok mögött. De a hatalom alapvető architektúrája megmaradt.

Lázadók és reformerek az elmúlt háromszáz év során időről időre, egyik országban a másik után megpróbálták megostromolni a hatalom bástyáit, hogy a társadalmi igazságosság és a politikai egyenlőség alapján új társadalmat építsenek fel. Az ilyen mozgalmak - a szabadság ígéretével - átmenetileg megszerezték milliók rokonszenvét. A forradalmároknak nagy ritkán még az is sikerült, hogy megbuktassanak egyegy rezsimet. A végső eredmény mégis minden alkalommal ugyanaz volt. A lázadók mindig újra létrehozták - saját zászlajuk alatt - a szubelitek, elitek és szuperelitek hasonló struk­ túráját. A hatalom technikusaira, akik ezt az integrációs struktúrát működtették, éppen olyan égető szükség volt a második hullám civilizációiban, mint gyárakra, fosszi­ lis üzemanyagokra vagy kiscsaládokra. Az iparosítás és az általa ígért teljes körű demokrácia a valóságban összeegyeztethetetlennek bizonyult. Forradalmak útján vagy másképpen kényszeríteni lehetett az ipari országokat arra, hogy elmozduljanak az egyik vagy másik irányba a szabad piactól a központi terv­ utasításos gazdaságig terjedő spektrumon belül. Előfordult, hogy átvedlettek kapita­ listából szocialistává és viszont. De - mint a sokat emlegetett leopárd - nem tudták megváltoztatni a bundájuk mintázatát. Nem működhettek az integrátorok hatékony hierarchiája nélkül. Ma, amikor a változások harmadik hulláma elkezdi összezúzni a menedzserek hatalmának ezt az erődítményét, feltünedeznek az első tovafutó repedések a hatalmi

A hatalom technikusai

[sí]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

rendszerben. Az irányításban való részvétel, a megosztott döntéshozatal, a dolgozói, fogyasztói vagy állampolgári ellenőrzés és a megelőlegezett demokrácia iránti igény egymás után tör fel minden országban. A legfejlettebb iparágakban kevésbé hierarchi­ kus, spontánabb új vezetési és szervezési módszerek jönnek létre. Erősödik a hatalom decentralizálása irányában ható nyomás. A vezetők egyre nagyobb mértékben függe­ nek az alulról származó információtól, ennélfogva maguknak az eliteknek a helyzete bizonytalanabbá válik. Mindezek egyelőre csupán korai figyelmeztetések - a politikai rendszerben várható felfordulás jelzései.

A harmadik hullám, amely már kezdi szétrombolni a régi ipari struktúrákat, fan­ tasztikus lehetőséget nyit meg a társadalmi és politikai megújulás előtt. A közvetlenül előttünk álló években az elavult, rosszul kezelhető, elnyomó jellegű integrációs struk­ túráinkat vadonatúj, meglepően újszerű intézmények fogják felváltani.

De még mielőtt ezek felé az új lehetőségek felé fordulnánk, el kell mélyítenünk a haldokló rendszer elemzését. Át kell világítanunk elavult politikai rendszerünket, hogy meglássuk, hogyan illeszkedett a második hullám civilizációjának keretébe, s hogyan szolgálta az ipari rendet és annak elitjeit. Csak ezután érthetjük meg, miért nem lehet többé megfelelő vagy akár csak tűrhető is.

[ 82 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A titkos tervrajz

Semmi sem ejti jobban zavarba a franciákat, mint egy amerikai elnökválasztási kam­ pány koreográfiája: a hotdog-habzsolás, a hátbaveregetések és bébicsókolgatások, a kalapdobálás szemérmes visszautasítása a küzdőporondon, az előválasztások, az elnökjelölő pártközgyűlések és az utánuk következő adománygyűjtések, szónok­ latok, kifütyülések és televíziós reklámok őrületes forgataga - mind a demokrácia nevében. Ezzel szemben az amerikaiak nehezen értik meg azt a módszert, ahogyan a franciák választják vezetőiket. Még kevésbé értik a szolid brit választásokat, a hol­ landok „mindenkinek mindent lehet" szisztémáját, ahol két tucat párt vetélkedik, az ausztráliai preferenciális szavazási rendszert, vagy a japán egyezkedési fordulókat a pártok között... Mindezek a politikai rendszerek riasztó mértékben különbözőnek tűnnek egymástól. Még kevésbé érthetőek az egypártrendszerben tartott választások vagy inkább pszeudoválasztások, amelyek a Szovjetunióban és Kelet-Európábán foly­ nak. Amikor politikáról van szó, nincs két ipari ország, ami egyforma képet mutatna.

De ha levetjük provinciális szemellenzőnket, hirtelen felfedezzük, hogy a felszíni különbségek alatt számos erőteljes párhuzam húzódik meg. Valóban úgy tűnik, mint­ ha a második hullám minden országában ugyanazt a titkos tervrajzot használták vol­ na a politikai rendszerek felépítéséhez. Amikor a második hullám forradalmárainak sikerült elsöpörniük az első hullám elitjeit Franciaországban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Japánban és más országokban, vállalniuk kellett azt a feladatot, hogy alkotmányokat írjanak, új kormányokat alakítsanak és új politikai intézményeket hozzanak létre, szinte a semmiből. Az alkotás izgalmában új eszmékről és új struk­ túrákról vitatkoztak. Mindenütt vita folyt a képviseleti rendszer jellegéről. Ki kit kép­ viseljen? A nép mondja meg a képviselőknek hogy hogyan szavazzanak, vagy támasz­ kodjanak saját megítélésükre? A hivatali idők rövidek vagy hosszúak legyenek? Milyen szerepet játsszanak a pártok?

A titkos tervrajz

[ 83 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Ezekből a konfliktusokból és vitákból minden egyes országban új politikai architek­ túra emelkedett ki. Ha figyelmesen szemügyre vesszük ezeket a struktúrákat, világos­ sá válik, hogy azok az első hullámhoz tartozó régi feltételezések és az ipari korszak új eszméinek kombinációjára épülnek. A mezőgazdasági termelés ezredévei után azok, akik lefektették a második hullám politikai rendszereinek alapjait, nehezen tudtak elképzelni egy olyan gazdaságot, ami nem a földön alapul, hanem munkán, tőkén, energián és nyersanyagokon. A föld mindig is az élet középpontjában állt. Nem meglepő tehát, hogy a földrajzi hely szerinti szerveződés elve mélyen beágyazódott különféle szavazási rendszereinkbe. A szenátorokat és kongresszusi képviselőket Amerikában - csakúgy, mint partnerei­ ket Nagy-Britanniában és sok más ipari országban - még mindig nem valamely társa­ dalmi osztály, foglalkozás, etnikum, nemi hovatartozás vagy életstílus szerint elkülö­ nülő csoportnak, hanem egy bizonyos földdarab, egy földrajzi körzet lakóinak a kép­ viseletére választják meg.

Az első hullám embereire az volt tipikusan jellemző, hogy a földhöz kötődtek, s ezért az ipari korszak politikai rendszereinek „építészei"számára is természetesnek tűnt az a feltételezés, hogy az emberek egész életükben egy helyben fognak maradni. Innen ered a választási szabályokban a lakóhely szerinti felosztás még ma is meglévő túltengése. Az élet ritmusa az első hullámban lassú volt. A kommunikáció olyan primitív volt, hogy egy hétig is eltarthatott, amíg a philadelphiai kongresszustól egy üzenet eljutott New Yorkba. George Washington valamely beszéde csak hetek, sőt hónapok múlva érkezett el mindenhová a hátországban. Még 1865-ben is tizenkét napra volt szükség, hogy Londonban tudomást szerezzenek Lincoln meggyilkolásáról. Abból a kimondat­ lan feltételezésből kiindulva, hogy a dolgok lassan mozdulnak, az olyan képviseleti testületeket, mint például az amerikai kongresszus vagy a brit parlament, „ tanácskozó"testületeknek tekintették, vagyis olyannak, ahol bőven van idő - és azt rá is for­ dítják - a problémák átgondolására. Az első hullám idején a legtöbb ember írástudatlan és tanulatlan volt. így széles körben feltételezték, hogy a képviselők, különösen ha a művelt osztályokból származ­ nak, feltétlenül értelmesebb döntéseket hoznak, mint amilyeneket a szavazók töme­ gei hoznának. De miközben ezeket az első hullámból származó feltételezéseket beépítették a mi politikai intézményeinkbe, a második hullám forradalmárai már a jövőre is előre­ tekintettek. így az általuk létrehozott struktúrában már tükröződött koruk néhány legfrissebb technikai újítása is.

[ 84 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Mechanománia A korai iparosítási korszak üzletembereit, értelmiségét és forradalmárait egyaránt szinte hipnotizálták a gépek. El voltak bűvölve a gőzgépektől, óráktól, szövőgépektől, szivattyúktól és dugattyúktól, és koruk egyszerű mechanikai technikája alapján vég­ telen sok analógiát állítottak fel. Nem véletlen, hogy egyes tudósok és feltalálók olyan férfiak, mint Benjámin Franklin és Thomas Jefferson - egyben politikai forra­ dalmárok is voltak. Ők a nagy newtoni felfedezések nyomán kiköpült kultúrában nőt­ tek fel. Newton az egeket kutatta, és arra a következtetésre jutott, hogy az egész uni­ verzum egy hatalmas óramű, amely egzakt mechanikai pontossággal működik.1 La Mettrie francia fizikus és filozófus 1748-ban kijelentette, hogy az ember maga is gép.2 Adam Smith később kiterjesztette a gépi analógiát a közgazdaságtanra is, úgy érvelve, hogy a gazdaság voltaképpen rendszer, és a rendszerek „sok tekintetben a gépekre emlékeztetnek".3 James Madison az Egyesült Államok alkotmányának létrehozásához vezető viták­ ról azt mondta, hogy szükséges volt „újra modellezni" a „rendszert", meg kellett változtatni a politikai hatalom „struktúráját", és „egymást követő szűrőkön"keresztül kellett kiválasztani a tisztségviselőket. Maga az alkotmány is tele volt „ akadályokkal és egyensúlyokkal", akár egy óriási óramű belső szerkezete.4 Jefferson „a kormány gépezetéről"beszélt.5 Az amerikai politikai gondolkodás még később is a lendkerekek, láncok, fogaskerekek, akadályok és egyensúlyok fogalmainak bűvkörében maradt, s azokat visszhangozta. Martin Van Búrén feltalálta a „politikai gépet". New York Citynek Tweed gépe, Tennessee-nek Crump gépe, New Jerseynek Hague gépe volt? Az amerikai politikusok generációi egészen a közelmúltig politikai „tervrajzokat" készítettek, mérnöki pontossággal „megtervezték" a választásokat, és „kigőzölték" vagy „sínre tették" a törvényjavaslatokat a kongresszus és az államok törvényhozó testületéi számára. A XIX. században Nagy-Britanniában Lord Cromer egy olyan biro­ dalmi kormányt képzelt el, amely „biztosítaná a gépezet különböző részeinek harmo­ nikus működését".6

Ez a mechanikus gondolkodásmód nem csupán a kapitalizmus terméke volt. Lenin például úgy írta le az államot, mint ami „nem más, mint a kapitalisták által a mun­ kások elnyomására használt gépezet". Trockij „a burzsoá társadalmi mechanizmus összes kerekéről és csavarjáról" beszélt, és a forradalmi párt funkcióját hasonló mec­ hanikai kifejezésekkel írta le.7 Hatékony „készüléknek" nevezte a pártot és rámuta­ tott, hogy „mint minden mechanizmus, önmagában a párt is statikus... a tömegek A Tweed, Crump és Hague nevek az adott helyek jellegzetes korabeli iparágaira, illetve vezető politikusaira utal­ nak. - A ford.

A titkos tervrajz

[ 85 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

mozgalmának kell... legyőznie a holt tehetetlenséget... Tehát a gőz élő erejének kell legyőznie a gép tehetetlenségét, mielőtt mozgásba hozhatja a lendkereket." Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a második hullám társadalmainak forradalmár alapítói - akár kapitalisták, akár szocialisták voltak - ilyen mechanisztikus gondolko­ dástól átitatva vakon bízva a gépek erejében és hatékonyságában, olyan politikai intézményeket hoztak létre, amelyekre a korai ipari gépezetek számos tulajdonsága jellemző volt.

A képviseleti csomag

Az általuk összekalapált és megszerkesztett struktúrák a képviselet alapeszméjére épültek. Minden országban tartalmaztak bizonyos szabványos, közös elemeket. Ezek az összetevők abból a készletből származnak, amit - csak félig tréfásan - egyetemes „képviseleti csomagnak"nevezhetünk: 1. szavazati joggal ellátott egyének;

2. pártok, a szavazatok gyűjtésére; 3. jelöltek, akik a szavazatok elnyerésével azonnal a szavazók „kép­ viselőivé" váltak; 4. törvényhozó testületek (parlamentek, országgyűlések, kongresszusok vagy nemzetgyűlések), amelyekben a képviselők - szavazás útján törvényeket gyártottak;

5. a hatalmat ténylegesen gyakorló tisztségviselők (elnökök, miniszterel­ nökök, párttitkárok), akik politikai célkitűzések és irányelvek formájá­ ban nyersanyagot tápláltak be a törvénygyártó gépezetbe, és azután végrehajtották a megszületett törvényeket.

Ennek az új newtoni mechanizmusnak a szavazatok voltak az atomjai. A szavaza­ tokat a pártok összesítették, amelyek a rendszer sokrétűségét voltak hivatva biztosí­ tani. Sok forrásból összegyűjtötték a szavazatokat és betáplálták a választási összeadó gépbe, amely - a pártok erejével vagy összetételével arányosan - összekeverte őket, s eredményként kibocsátotta „a nép akaratát"- a kormány gépezetét tápláló alapvető üzemanyagot. Ennek a csomagnak az egyes részeit más-más helyeken különféle módokon kom­ binálták és manipulálták. Egyes országokban 21 éves kor felett mindenkinek megengedték, hogy szavazzon, másutt csak a fehér férfiak voltak erre felhatalmazva; az egyik országban az egész eljárás mindössze egy diktátor hatalmának álcázására

[ 86 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

szolgáló díszlet volt; a másikban pedig a megválasztott tisztségviselők ténylegesen jelentősen hatalmat gyakoroltak. Emitt csak két párt volt, amott a pártok sokasága, megint másutt pedig csak egy. A történelmi minta mindazonáltal világos. Akárhogyan alakították vagy módosították is a részleteket, minden ipari ország hivatalos politikai gépezetének megalkotásához ugyanazt az alapvető csomagot használták.

Noha a kommunisták gyakran támadták a „polgári demokráciát" és a „parlamen­ tarizmust" mint az előjogok álcázását, úgy érvelve, hogy ezeket a mechanizmusokat a tőkésosztály rendszerint a saját érdekei szerint manipulálta, minden szocialista ipari ország hasonló képviseleti gépezeteket vezetett be, amint megtehette.

Miközben fenntartották a „közvetlen demokrácia" ígéretét valamilyen távoli, képviselet utáni korszakra, addig is nagymértékben a „szocialista képviseleti intéz­ ményekre" támaszkodtak. A magyar kommunista Bihari Ottó az ezekről az intézmé­ nyekről szóló tanulmányában azt írja, hogy „a szavazás útján a dolgozó nép akarata érezteti hatását a kormányszervekben, amelyeket szavazással hívtak életre".8 V. G. Afanaszjev, a Pravda szerkesztője The Scientific Management of Society (A társadalom tudományos szervezése) című könyvében úgy határozza meg a „demokratikus cent­ ralizmust", mint amibe beletartozik „a dolgozó nép szuverén joga... a kormányzó testületek és vezetők megválasztására és azok beszámoltatására".9

Mint ahogyan a gyár az egész ipari technoszféra jelképévé válhatott, a képviseleti kormány - függetlenül attól, hogy milyen mértékben torzult el - az úgynevezett „fej­ lett" országok státusszimbólumává vált. Sok, még nem iparosodott ország is - a gyar­ matosítók nyomására, vagy azokat vakon utánozva - sietett ugyanilyen formális mechanizmusokat létrehozni, ugyanezt a képviseleti csomagot alkalmazva.

A globális törvénygyár Ezek a „demokráciagépezetek"nem korlátozódtak országos szintre. Létrehozták őket állami, provinciális és helyi szinteken is, le egészen a városi vagy községi tanácsokig. Ma egyedül az Egyesült Államok nagyvárosi körzeteiben körülbelül 500 ezer meg­ választott köztisztviselő és 25 869 helyi önkormányzati egység van, mindegyik saját választásaival, képviselő-testületeivel és választási eljárásaival.10 Több ezer további képviseleti gép őröl csikorogva a városokon kívüli régiókban, és több tízezer szerte a világon. A svájci kantonokban és a francia megyékben, Nagy-Britannia országaiban és Kanada tartományaiban, Lengyelország vajdaságaiban és a Szovjetunió köztársasá­ gaiban, Szingapúrban és Haifában, Oszakában és Oslóban egyaránt jelöltek versenge­ nek a hivatalokért, és mágikus módon átalakulnak „képviselőkké". Biztonsággal

A titkos tervrajz

[ 87 ]

© Hungarian translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

mondhatjuk, hogy több mint százezer ilyen gépezet gyártja a törvényeket, dekré­ tumokat, jogszabályokat és rendeleteket a második hullám országaiban.* Elméletileg - csakúgy, mint ahogy minden egyes emberi lény és minden egyes szavazat egy-egy külön atomi egységet alkotott - ezeket az országos, tartományi vagy helyi szintű politikai egységeket is mind különálló atomi egységnek tekintették. Mindegyiknek - pontosan meghatározott saját hatáskörében és illetékességi körében - megvoltak a jogai és kötelességei. Az egységek hierarchikus elrendezésben kapcso­ lódtak össze, fentről lefelé, az országtól az államig, a régiókig vagy a helyi hatósá­ gokig. De ahogy az iparosítás éretté vált és a gazdaság fokozatosan integrálódott, a politikai egységek által hozott döntések hatásai már túlmutattak eredeti hatókörü­ kön, s ezzel más politikai testületeket is válaszlépésekre késztettek.

A japán országgyűlés valamely határozata a textiliparról befolyásolhatja a munka­ nélküliséget Észak-Karolinában és a jóléti szolgáltatásokat Chicagóban. Egy kongreszszusi döntés, amely adót vet ki a külföldi autókra, további munkát jelenthet a helyi önkormányzatoknak Nagoyában vagy Torinóban. Tehát míg a politikusok egykoron hozhattak döntéseket anélkül, hogy beavatkoztak volna a saját pontosan meghatáro­ zott hatáskörükön kívül eső körülményekbe, ez ma hovatovább egyre kevésbé és kevésbé válik lehetségessé. A XX. század közepére a látszólag szuverén vagy független politikai hatóságok tízezrei bolygónk egész területén összeköttetésbe kerültek egymással a gazdaság vérkeringésén keresztül és a hatalmas mértékben megnövekedett utazási kedv, a mig­ ráció és a kommunikáció révén, s folyamatosan aktiválták és izgatták egymást. A képviseleti csomag összetevőiből felépített képviseleti mechanizmusok ezrei ily módon egyre inkább egyetlen láthatatlan szupergépezetet kezdtek alkotni: a globá­ lis törvénygyárat. Most tehát már csak azt kell megvizsgálnunk, hogy ennek a globális rendszernek a fogantyúit és ellenőrző kapcsolóit hogyan - és kik - manipulálták.

Az újrabiztosítási szertartás A második hullám forradalmárainak felszabadító álmaiból született képviseleti kor­ mány döbbenetes haladást jelentett a korábbi hatalmi rendszerekhez képest: olyan * Az ipari világban nemcsak a kormányok, hanem rajtuk kívül gyakorlatilag minden politikai párt is - a szélsőjobb­ oldaltól a szélsőbaloldalig - rutinszerűen alkalmazta a hagyományos szavazás technikáját saját vezetőinek meg­ választására. Még a kerületi szintű vagy helyi pártsejtek vezetéséért folyó verseny is rendszerint megkívánta a választás valamilyen formáját, ha másért nem, hát a felülről jövő választás igazolására. Ez a választási szertartás sok országban mindenféle más szervezet életének is standard részévé vált, a szakszervezetektől és egyházi közösségek­ től a cserkészcsapatokig. A szavazás az ipari életmód része lett.

[ 88 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

technikai diadalt, ami a maga módján kiemelkedőbb jelentőségű, mint a gőzgép vagy a repülőgép feltalálása. A képviseleti kormányzás lehetővé tette a rendszeres utódlást a hatalomban, örök­ lődő dinasztiák nélkül. Visszacsatolási csatornákat nyitott meg a csúcs és a talapzat között a társadalomban. Küzdőtérré vált, amelyen a különböző csoportok nézeteltéré­ sei békésen elsimíthatok voltak. A többségi szabály az „egy ember - egy szavazat" elve alapján hozzásegítette a szegényeket és gyengéket ahhoz, hogy juttatásokat kapjanak a hatalom technikusai­ tól, akik a társadalom integrációs motorját működtették. Ezért a képviseleti kormány­ zás terjedése egészében véve humánus áttörést jelentett a történelemben. Mégsem tudta - már a kezdet kezdetétől fogva - beváltani minden ígéretét. Semmiképpen sem gondolhatjuk, hogy a kormányzás valaha is a nép ellenőrzése alatt állt, akárhogy definiálták is. A hatalom alapvető szerkezetét, a szubelitek, elitek és szuperelitek struktúráját a képviseleti rendszer ténylegesen egyetlen országban sem változtatta meg. A képviselet formális gépezete - ahelyett, hogy gyengítette volna a menedzseri elitek hatalmát - az integráció egyik kulcsfontosságú eszközévé vált, amelynek segít­ ségével az elitek fenntartották magukat hatalmi pozícióikban. A választások tehát - tekintet nélkül arra, hogy ki nyerte meg őket - hatékonyan töltötték be az elitek számára előnyös kulturális funkciójukat. Minthogy minden­ kinek joga volt szavazni, a választások az egyenlőség illúzióját táplálták. A szavazás a hatalom újrabiztosításának tömeges szertartása volt, s azt a gondolatot ültette az emberek fejébe, hogy mivel a választások lebonyolítása rendszeresen, gépszerű szabá­ lyossággal történt, ennélfogva azok egyben racionálisak is voltak. A választások szim­ bolikusan biztosították a polgárokat arról, hogy még mindig az övék az irányítás, hogy - legalábbis elméletben - hatalmukban áll nemcsak megválasztani, de elbocsá­ tani is a vezetőket. Ez a rituális újrabiztosítási rendszer mind a kapitalista, mind a szocialista országokban gyakran fontosabbnak bizonyult, mint a választások tényle­ ges eredményei.

Az integrációs elitek mindenütt másképpen programozták a politikai gépezetet: vagy a pártok számának korlátozásával, vagy a szavazati jog és a megválaszthatóság manipulálása révén. A választási szertartások vagy - egyesek szerint - komédiák mégis mindenütt lezajlottak. Az a tény, hogy a szovjet és a kelet-európai választások rutinszerűen 99 vagy 100 százalékos többséghez vezettek, arra utalt, hogy a megerő­ sítés iránti igény a központi tervutasításos gazdasági rendszerű társadalmakban is legalább olyan erős maradt, mint a „szabad világban". A választások kieresztették a gőzt az alulról jövő tiltakozásokból.

A titkos tervrajz

[ 89 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Az integrációs elitek - a demokratikus reformerek és a radikálisok erőfeszítéseinek dacára - gyakorlatilag állandó ellenőrzésre tettek szert a képviseleti kormányzás rendszerei fölött. Ennek magyarázatára sok elméletet dolgoztak ki. Ezek többsége azonban nem veszi észre a rendszer mechanikus természetét. Ha a második hullám politikai rendszereire inkább a mérnök, mintsem a politikai tudomány szakemberének szemléletével tekintünk, hirtelen szemünkbe ötlik egy kulcsfontosságú tény, amelyet rendszerint nem vesznek figyelembe.

Az iparban dolgozó mérnökök rutinszerűen különbséget tesznek a gépek két alap­ vetően eltérő osztálya között. Az egyik osztályba azok a gépek tartoznak, amelyek megszakításokkal, más néven „szakaszos üzemben"működnek, a másikba pedig azok, amelyek megszakítás nélkül, úgynevezett „folyamatos üzemben". Az első csoportra jó példa a közönséges sajtológép. A munkás behoz egy adag fémlemezt és betáplálja őket a gépbe, egyszerre egyet vagy néhányat, hogy azokat a kívánt formára préselje. Amikor az adag elfogy, a gép megáll, amíg egy új adagot hoznak be. A második típus­ ra pedig szemléletes példát nyújthat az olaj finomító, amelynek a működése, ha egyszer beindították, soha nem áll le. Napi 24 órán keresztül folyik az olaj a csöve­ ken, kamrákon és tálcákon keresztül. Ha megvizsgáljuk a globális törvénygyárat, rendszeres időközönként megtartott szavazásaival, klasszikus szakaszos üzemű gépezettel találjuk szembe magunkat. A közönségnek meg van engedve, hogy előre meghatározott időpontokban válasszon egyes jelöltek között, s ezután a formális „ demokráciagépet" megint kikapcsolják. Vessük ezt egybe azoknak a befolyásoknak és hatásoknak a folyamatos áramlá­ sával, amelyek különféle szervezett érdekköröktől, nyomást kifejtő csoportoktól és a hatalom ügynökeitől érkeznek. Nagyvállalatok és kormányzati szervek, ágazatok és minisztériumok érdekeit képviselő lobbisták hadai jelennek meg és érvelnek különféle bizottságokban és testületekben. Ezek az emberek ugyanazokra a fogadá­ sokra és bankettekre járnak, koktélokat ürítenek egymás egészségére Washingtonban vagy vodkával koccintanak Moszkvában, információt és befolyást hordozva maguk­ kal oda-vissza, s ily módon hatást gyakorolnak a döntéshozatali folyamatokra a nap huszonnégy órájában.

Az elitek tehát létrehoztak egy hatékony folyamatos üzemű gépezetet, amely pár­ huzamosan (bár gyakran ellentétes célokat szolgálva) működik a szakaszos üzemű demokratikus gépezettel. Csak akkor tudjuk megérteni, hogy az államhatalom gyakorlása valójában hogyan történt a globális törvénygyárban, ha ezt a két gépeze­ tet egymás mellé állítjuk.

[ 90 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Az emberek ugyan eljátszhatták a képviseleti játszmát, de a legjobb esetben is csak bizonyos időszakonként kaptak lehetőséget arra, hogy a szavazás útján kifejezésre jut­ tassák jóváhagyásukat vagy helytelenítésüket a kormánnyal és annak tevékenységével kapcsolatban. A hatalom technikusai ezzel szemben folyamatosan befolyásolták ezeket a tevékenységeket. Végül a társadalom ellenőrzésének egy még hatékonyabb eszközét is beépítették magába a képviselet elvébe. Mert pusztán az, hogy egyes embereket kiválasztottak mások képviseletére, az elit új tagjait hozta létre. Például amikor a munkások először küzdöttek a szakszervezetek létrehozásának jogáért, üldözték, összeesküvéssel vádolták és elítélték őket, vállalati kémek jártak a nyomukban, vagy rendőrök és tökfilkók csapatai ütlegelték őket. Kívülállók voltak, akik nem, vagy nem megfelelően voltak képviselve a rendszerben.

Mihelyt azonban a szakszervezetek létrejöttek és megszilárdultak, utat nyitottak az integrátorok egy új csoportjának, a munkáselitnek a felemelkedéséhez, melynek tag­ jai nem csupán képviselték a munkásokat, hanem közvetítő szerepet játszottak köz­ tük és az üzleti és kormányzati elitek között. George Meany és Georges Séguy és a hozzájuk hasonlók - retorikájuk ellenére - maguk is az integrációs elit kulcsfontos­ ságú tagjaivá váltak. A Szovjetunió és Kelet-Európa hamis szakszervezeti vezetői sem voltak soha mások, mint a hatalom technikusai. Elméletileg az újraválasztás szükségessége garantálta, hogy a képviselők becsülete­ sek maradjanak, és továbbra is azok érdekében beszéljenek, akiket képviseltek. Ez azonban sehol sem akadályozta meg a képviselők beszippantását a hatalmi struk­ túrákba. A szakadék képviselők és képviseltek között mindenütt szélesedett. Vagyis a képviseleti kormányzásból - amit megtanultunk demokráciának nevezni - az egyenlőtlenség biztosítására szolgáló ipari technológia lett. A képviseleti kor­ mányzás csak pszeudoképviseletet nyújtott.

Amit látunk - egy pillanatra visszatekintve és összegezve az elmondottakat - tehát nem más, mint egy olyan civilizáció, mely nagymértékben függ az ásványi üzemanya­ goktól, a gyáripari termeléstől, a kiscsaládtól, a nagyvállalatoktól, a tömegoktatástól és a tömegtájékoztatástól. Ezek a tényezők mind a termelés és a fogyasztás fokozódó szétválása alapján alakultak ki, s irányításukat olyan elitek halmaza végezte, akiknek a feladata az egész integrálása volt.

A titkos tervrajz

[ 91 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Ebben a rendszerben a képviseleti kormány volt a gyártó üzem politikai megfele­ lője. A kormány valójában csakugyan a kollektív integrációs döntések meghozatalá­ ra szolgáló gyárüzemmé vált. Mint a legtöbb gyárat, ezt is felülről irányították. És mint a legtöbb gyár, ez is egyre jobban elavul, s az előretörő harmadik hullám ál­ dozatául esik.

Ha a második hullám politikai struktúrái ténylegesen egyre időszerűtlenebbé válnak és képtelenek megbirkózni a mai bonyodalmakkal, akkor a baj egy része, mint látni fogjuk, a második hullám egy másik alapvető intézményében, a nemzetállamban van.

[ 92 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Nemzeti őrület

Abaco szigete Florida partjai mentén fekszik, a Bahamák tagja. Lakóinak száma hat­ ezer-ötszáz. Jó néhány évvel ezelőtt egy amerikai üzletemberekből, fegyverkereske­ dőkből és a szabad vállalkozás ideológusaiból álló csoport, melynek tagja volt a feke­ ték mozgalmának egyik hírszerzője és a brit Lordok Házának egy tagja is, úgy döntött, hogy eljött az idő Abaco függetlenségének kinyilvánítására. A cél az volt, hogy átvegyék a sziget irányítását és elszakítsák azt a bahamai kor­ mánytól. A bennszülött lakosoknak fejenként egy fél hektár földet ígértek a forrada­ lom végére. (Ez a tervük a mögöttük álló ingatlankereskedők és befektetők tulajdo­ nába juttatta volna a fennmaradó több mint százötvenezer hektár földet.) Végső soron egy adómentes államról álmodtak, ahová a szocialista apokalipszistől rettegő gazdag üzletemberek menekülhettek volna. Abaco bennszülött lakossága azonban - a szabad üzleti vállalkozás legnagyobb saj­ nálatára - nem sok hajlandóságot mutatott láncai ledobására, s a tervezett új nemzet ötlete halva született eszmének bizonyult.

Egy olyan világban, ahol nacionalista mozgalmak küzdenek a hatalomért, és ahol 152 új állam akar bekerülni az ENSZ-nek nevezett nemzetközi szakszervezetbe, egy ilyen paródiába illő gesztus is hasznos célt szolgálhat. Rákényszerít bennünket a nemzeti lét fogalmának megkérdőjelezésére.

Alkothat-e Abaco szigetének 6500 lakosa - a különc üzletemberek pénzügyi segít­ ségével, vagy anélkül - önálló nemzetet? Ha Szingapúr 2,3 millió lakossal önálló nemzet lehet, akkor New York miért nem az a maga 8 milliós lakosságával? Külön nemzet lehetne-e Brooklyn, ha rendelkezne sugárhajtású bombázókkal? Bár abszurd­ nak tűnnek, ezek a kérdések új jelentőséget kapnak, amint a harmadik hullám elkez-

Nemzeti ó'rület

[ 93 ]

© Hungarian translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

di döngetni a második hullám civilizációjának alappilléreit. Az egyik ilyen pillér a nemzetállam volt, és ma is az.1

Amíg el nem oszlatjuk azt a ködöt, amit a nacionalizmus kérdése körül különféle propagandagépezetek hoztak létre, nem érthetjük meg az újságok főcímeit, és az első és második hullám mai konfliktusát sem, amit az okoz, hogy a harmadik hullám mindkettő ellen támadást intézett.

A lovak váltása Mielőtt a második hullám elkezdett végiggördülni Európán, a világ legnagyobb részén még nem találhattunk konszolidált nemzeteket, hanem különféle törzsek, klánok, hercegségek, fejedelemségek, királyságok és más, többé-kevésbé helyi szerveződésű politikai egységek meglehetősen zavaros keverékét láthattuk. „A királyok és herce­ gek"- írja S. E. Finer politológus - „csak hellyel-közzel tartották kezükben a hatal­ mat".2 Az országhatárokat pontatlanul állapították meg, a kormányzati jogok zavaro­ sak voltak. Az államhatalom fogalmát nem értelmezték egységesen. Finer professzor szerint a hatalom az egyik faluban csak a szélmalom után járó adó beszedésére jelen­ tett jogot, míg a másikban a parasztok megadóztatására is, és akadtak olyan helyek, ahol csak az apát kijelölésének jogát biztosította. A valamilyen vagyonnal rendelkező emberek egyes helyeken több úrnak is tartozhattak szolgálatokkal. Még a legnagyobb császárok is csak többé-kevésbé független önkormányzattal rendelkező kisebb közös­ ségek felett uralkodtak.3 A politikai vezetés nem volt egységes. Voltaire tömören összegezte a helyzetet, amikor elpanaszolta: mialatt keresztülutazta Európát, olyan gyakran kellett váltogatni a törvényeket, mint a lovakat.4 Természetesen több volt ebben a megjegyzésben, mint ami első pillantásra a szemünkbe tűnik, mert a lovak állandó cserélésének szükséglete jelezte a közlekedés és a kommunikáció primitív szintjét, ami természetesen még a leghatalmasabb ural­ kodó számára is behatárolta azt a területet, amely felett hatékony ellenőrzést tudott gyakorolni. Minél messzebb volt egy hely a fővárostól, annál gyengébb volt az állam hatalma. Politikai integráció nélkül azonban a gazdasági integráció lehetetlen volt. A máso­ dik hullám költséges technikai eszközei kihasználatlanul maradtak volna, ha nem termelhetnek a helyi piacoknál nagyobb területek ellátására. Hogyan bonyolíthattak volna le a vállalkozók adásvételi tranzakciókat egy nagyobb piacon, ha saját közössé­ gük határain kívül a vámok, adók, munkajogi szabályozások és valutaváltási prob­ lémák útvesztőjében találják magukat? Az új technológiák kifizetődése érdekében a

[ 94 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

helyi gazdasági közösségeknek nemzetgazdaságba kellett tömörülniük. Ez nemzeti munkamegosztást jelentett, illetve létrehozta a tőke és az árucikkek nemzeti piacát. Ennek megvalósítása pedig a nemzeti politikai egységek megszilárdítását igényelte.

Egyszerűen szólva, a második hullám politikai egységeire a második hullám gazda­ sági növekedése miatt volt szükség.

Nem meglepő tehát, hogy amikor a második hullám társadalmai elkezdték kiépíte­ ni nemzeti gazdaságukat, nyilvánvalóvá vált a társadalmi tudatban bekövetkezett vál­ tozás. Az első hullám társadalmaiban a kis volumenű lokális termelés táptalaján pro­ vinciális érdeklődésű emberek születtek, akiknek többségét csak a saját településüket és annak környékét érintő dolgok foglalkoztatták. Csak egy maréknyi ember - né­ hány nemes és papi személy, egypár kereskedő s a társadalom peremére szorult művészek, tudósok és zsoldos katonák érdeklődtek a külvilág eseményei iránt. A második hullám gyorsan megsokszorozta a nagyvilág iránt érdeklődő emberek számát. A gőzre és a szénre alapozott technológia, majd később az elektromosság megjelenése lehetővé tette, hogy például egy frankfurti ruhaneműgyár, egy genfi óra­ gyár vagy egy manchesteri textilüzem jóval nagyobb mennyiségű árut termeljen, mint amennyit a helyi piacok be tudtak volna fogadni. Távolabbi vidékekről szárma­ zó nyersanyagokra is szükség volt. Maguk a munkások is érezték a tőlük több ezer kilométerre bekövetkezett pénzügyi események hatásait: a munkahelyek távoli pi­ acok függvényévé váltak.

Lépésről lépésre kiszélesedett a pszichológiai horizont is. Az új tömegkommuniká­ ciós eszközök információk és képek áradatával növelték a távoli országokra vonat­ kozó ismereteket. Ezeknek a változásoknak a hatására a provincializmus és a helyi érdekű gondolkodás fokozatosan visszaszorult. Elkezdett kiforrni a nemzeti tudat. A nacionalizmus szenvedélyes mozgalmai az amerikai és a francia forradalomtól kezdve végigvonultak a tizenkilencedik századon. Valóságos „nemzeti őrület" vett erőt a népeken, s egy nacionalista hullám söpört végig a világ iparosodó részén. Németország háromszázötven különféle apró, egymással perlekedő miniállamának egységes nemzeti piaccá kellett formálódnia - a németek édes Vaterlandjává.5 Itália darabokra szabdalt területét, ahol különféle dinasztiák - a savoyai dinasztia, az oszt­ rák Habsburgok és a spanyol Bourbonok -, illetve a Vatikán hatalmasságai uralkodtak egyidejűleg, szintén egyesíteni kellett. A magyarok, a szerbek, a horvátok, a franciák és más népek egyszerre mind misztikus rokoni érzelmeket kezdtek táplálni „honfitár­ saik" iránt. Költők magasztalták a nemzeti szellemet. Történelemtudósok újra meg­ találtak rég elfeledett nemzeti hősöket és irodalmi műveket, s felfedezték a népművé-

Nemzeti ó'rület

[ 95 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

szetet. Mindez pontosan abban az időszakban történt, amikor az iparosodás meg­ kívánta.

Amint megértjük az integráció parancsoló szükségletének ipari eredetét, világossá válik a nemzeti állam fogalmának jelentése is.6 A nemzetek nem „szellemi egységek", ahogyan Spengler nevezte őket. Nem „mentális közösségek", és nem „a népiélek" közös foglalatai. A nemzet nem „emlékek gazdag öröksége"- Rcnan szavaival kifejez­ ve, és nem is „közös elképzelés a jövőről", mint Ortega állította.7 Amit mi modern nemzetnek nevezünk, az a második hullám jelensége: valamely területen egyedül érvényesülő, integrált politikai vezetés, amit egyetlen integrált gaz­ daság fölött vagy azzal egybeolvadva gyakorolnak. Önellátó, egymással laza kap­ csolatban álló kisebb gazdaságok egy kupacba gyűjtése nem tudja megadni - és nem is adja meg - az alapokat a nemzet kialakulásához. Valamely erősen integrált politikai entitás önmagában még nem tekinthető modern nemzetnek, ha helyi gazdaságok laza konglomerációjára épül. A modern nemzetek létrejöttéhez ennek a két tényezőnek az egységes politikai rendszernek és az egységes gazdaságnak - az összeforrasztására volt szükség.

Az ipari forradalom által az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németország­ ban és Európa többi részén kiváltott nacionalista mozgalmak és felkelések olyan erő­ feszítéseknek tekinthetők, amelyek arra irányultak, hogy a politikai integrációt a má­ sodik hullám által kiváltott gyorsan növekvő gazdasági integrációval egyenlő szintre hozzák. És ezek az erőfeszítések voltak azok - nem pedig a költészet vagy misztikus hatások - amelyek a világ elkülönülő nemzeti egységekre való felosztásához vezettek.

Az aranyszög

Amint azonban egy-egy kormány piacainak és politikai hatalmának kiterjesztésére törekedett, külső korlátokba - nyelvi különbségekbe, kulturális, szociális, földrajzi és stratégiai akadályokba - ütközött. A meglevő közlekedési rendszer, kommunikációs hálózat és energiaellátás, továbbá a technológia termelékenysége is korlátozó ténye­ zőt jelentett abból a szempontból, hogy valamely politikai struktúra mekkora kiterje­ désű terület fölött uralkodhatott. A könyvelési eljárások, a pénzügyi vezetés, a költ­ ségvetés és az irányítási módszerek fejlettségi szintje szintén korlátokat állított az integrált politikai hatalom kiterjesztése elé. Ezeken a határokon belül az integrációs elitek a kormányzatokban és a gazdasági szervezetekben egyaránt a terjeszkedésért harcoltak. Minél nagyobb volt az irányítá-

[ 96 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

suk alá tartozó terület és a gazdasági termékeiket felvevő piac, annál nagyobb lett a hatalmuk és a gazdagságuk. És amikor az egyes nemzetek elérték gazdasági és politi­ kai terjeszkedésük végső határait, erejüket nemcsak ezeknek a beépített korlátoknak a leküzdésére fordították, hanem a rivális nemzetekkel is szembefordultak.

Annak érdekében, hogy kitörhessenek ezek közül a korlátok közül, az integrációs elitek a fejlett technikát hívták segítségül. Belehajszolták magukat például a XIX. szá­ zad „űrversenyébe", a vasútépítésbe. Nagy-Britanniában 1825 szeptemberében átadták a Stocktont és Darlingtont össze­ kötő vasútvonalat. A kontinensen 183 5 májusában készült el a Brüsszel-Malines vas­ út. Még ugyanabban az évben, szeptemberben megtörtént Bajorországbanban a Nürnberg-Fürth vonal átadása is. A következő a sorban a Párizs és St. Germain között létesült vasúti pálya volt. Messze keletre ettől, 1838 áprilisában megépült a Carszkoje Szelőt Szentpétervárral összekötő vasút. A következő három évtizedben a vasútépítő munkások valósággal összeöltögették az egyik régiót a másikkal.8

Charles Morazé francia történész ezt írja: „Azok az országok, amelyek már majd­ nem teljesen egyesültek, az 1830-as években a vasút segítségével konszolidálódtak... azok pedig, amelyek még nem álltak készen erre, új acélpántokat láthattak... egyre szorosabban maguk köré tekeredni... Úgy tűnt, minden szóba jöhető nemzet igyeke­ zett kinyilvánítani jogát az önálló létezéshez még a vasutak megépítése előtt, hogy önálló nemzetként ismerje el őket az a közlekedési rendszer, amely meghatározta Európa politikai határait majdnem egy évszázadra."9 Amerikában a kormány hatalmas földterületeket adományozott a magánkézben levő vasúti társaságoknak - mint Bruce Mazlish történész mondta - „attól a meggyő­ ződéstől indíttatva, hogy a transzkontinentális vasút meg fogja erősíteni az atlanti- és csendes-óceáni partok közötti kötelékeket".10 Az első transzkontinentális vasútvonal kiépítésének befejezésekor, az aranyszög helyrekalapálásával megnyílt az ajtó a való­ ban országos méretű piac kialakulása előtt - ami most már az egész kontinenst átfogó rendszerré integrálódhatott. És ez kiterjesztette a központi kormány tényleges hatás­ körét, ami nem esett egybe a névleges hatáskörrel. Washington immár akár az egész kontinensen keresztül is küldhetett csapatokat hatalmának érvényesítésére, még­ pedig gyorsan.

Azt láthattunk tehát, hogy egyik országban a másik után megtörtént egy erőteljes új entitás - a nemzet - kialakulása. A világ térképét immár tiszta piros, narancssárga, sárga, zöld vagy rózsaszínű foltok mintázataként lehetett megrajzolni, átfedések

Birodalmi törekvések

[ 97 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

nélkül. A nemzetállamok rendszere a második hullám civilizációjának egyik kulcsfontosságú struktúrájává vált. A nemzetek kialakulása mögött az iparosítás ismerős parancsa - az integráció irá­ nyában ható nyomás - húzódott meg.

De az integrációra való törekvés nem ért véget az egyes nemzetállamok határainál. Az ipari civilizációt - minden erőssége ellenére - kívülről is táplálni kellett. Nem maradhatott fenn anélkül, hogy a világ többi részét is integrálja és saját érdekeinek megfelelően irányítása alá vonja, a nemzetközi pénzrendszer keretei között. Ahhoz, hogy a harmadik hullám világát bármily csekély mértékben is megérthes­ sük, döntő fontosságú ennek a folyamatnak az áttekintése.

[ 98 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Birodalm i törekvések

Egyetlen civilizáció sem terjed konfliktusok nélkül. A második hullám civilizációja hamarosan erőteljes támadást indított az első hullám világa ellen, majd győzedelmes­ kedett és akaratát az emberi lények millióira, sőt végül milliárdjaira kényszerítette rá. Az európai uralkodók természetesen már jóval a második hullám előtt, a XVI. szá­ zadtól kezdve hozzáfogtak kiterjedt gyarmatbirodalmaik kiépítéséhez. Spanyol papok és konkvisztádorok, francia prémvadászok, brit, holland, portugál és olasz kalandorok rajzoltak szét egész bolygónkon, rabszolgasorba kényszerítve vagy megtizedelve egész népeket, fennhatóságukat kinyilvánítva óriási kiterjedésű területek fölött, és hűbérurukat megillető tetemes adókat küldve haza uralkodóiknak.

Mindez azonban - összehasonlítva azzal, ami ezután következett - jelentéktelen volt.

Mert azok a kincsek, amiket ezek a korai kalandorok és hódítók hazaküldtek, lényegében privát zsákmányt jelentettek. Ezekből háborúkat és személyes fényűzést, pompát finanszíroztak - téli palotákat, apródok és szolgák tarka hadát, és az udvarok henye, dologtalan életmódját. De ennek kevés köze volt a gyarmatosító országok még mindig alapvetően önellátó gazdaságához. A pénzrendszeren és a piacgazdaságon nagyrészt kívül maradt jobbágyoknak, akik puszta megélhetésüket Spanyolország napsütötte talajából vagy Anglia ködös magas­ latainak felszántásából csikarták ki, kevés holmijuk vagy semmijük sem volt, amit exportálhattak volna. Alig termeltek eleget a helybeli fogyasztás céljaira. De nem függtek olyan nyersanyagoktól sem, amelyeket más országoktól raboltak vagy vásá­ roltak volna. Számukra az élet úgy ment tovább, ahogy éppen adódott. A tengeren­ túli hódítások gyümölcsei az uralkodó osztályt és a városokat gazdagították, nem

Birodalmi törekvések

[99]

© Hungarian translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

pedig a paraszti sorban élő egyszerű emberek tömegét. Ilyen értelmében az első hul­ lám imperializmusa még kisszerű volt - nem integrálódott a gazdasági élet egészébe.

A második hullám ezt a viszonylag kisléptékű fosztogatást nagy üzletté alakította át. A kisszerű imperializmust nagyvonalú imperializmussá fejlesztette. Megjelent egy új imperializmus, amelynek célja nem az volt, hogy néhány ládányi aranyat vagy smaragdot, fűszert vagy selyemholmit hozzon haza. Színre lépett egy olyan imperializmus, amely végül egymás után érkező hajórakományokban küldte haza a nitrátokat, gyapotot, pálmaolajat, ónt, gumit, bauxitot és wolframot. Olyan imperializmus fejlődött ki, ami rézbányákat nyitott Kongóban és olaj fúrásokat végzett Arábiában, kiszippantotta a nyersanyagokat a gyarmatokból, feldolgozta azokat és a késztermékeket nagyon gyakran visszaköpte a gyarmatokra, hatalmas profit learatásával. Vagyis kialakult egy olyan imperializmus, ami nem volt többé perifériális, hanem annyira integrálódott az adott ipari ország alapvető gazdasági struktúrájába, hogy a közönséges dolgozók millióinak munkalehetőségei függtek tőle. És nem csak a munkahelyek. A nyersanyagokon kívül Európának növekvő menynyiségű élelmiszerre is szüksége volt. Amikor a második hullám országai áttértek az ipari termelésre és a vidéki lakosságot a gyárak köré tömörítették, kénytelenek voltak több élelmiszert - marhahúst, gabonát, birkahúst, kávét, teát és cukrot - importálni Indiából, Kínából, Afrikából, a Nyugat-Indiákról és Közép-Amerikából.1 Másrészt, ahogy a tömegtermelés növekedett, az új ipari eliteknek nagyobb piacok­ ra és új beruházási területekre volt szükségük. Az 1880-as és 1890-es években az európai államférfiak szégyenkezés nélkül, nyíltan beszéltek céljaikról. „A birodalom annyi mint kereskedelem" - jelentette ki Joseph Chamberlain brit politikus. Jules Ferry francia miniszterelnök még szókimondóbb volt: amire Franciaországban szük­ ségünk van - mondotta -, az nem más, mint „iparágaink, exporttermékeink és tőkénk kihelyezése". A fellendülések és válságok ciklusai által hol magasra, hol mély­ re taszított, krónikus munkanélküliséggel küszködő európai országok vezetőit gene­ rációkon keresztül kínozta az a gondolat, hogy ha a gyarmati terjeszkedés megállna, a munkanélküliség fegyveres forradalomhoz vezetne otthon.2

A nagyvonalú imperializmusnak azonban nem csak gazdasági gyökerei voltak. Szerepet játszottak benne stratégiai megfontolások, továbbá vallási buzgalom, idealiz­ mus és kalandorság, valamint a rasszizmus is, a fehér ember vagy Európa felsőbb­ rendűségének magától értetődő feltételezésével. Sokan Istentől származó feladatként látták a birodalmi hódításokat. Kipling kifejezése, „a fehér ember terhes kötelessége" jellemzi az európai misszionáriusok buzgóságát a kereszténység és a „civilizáció"ter-

[ 100 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

jesztésére, ami természetesen a második hullám civilizációját jelentette. Mert a gyar­ matosítók az első hullám civilizációit - függetlenül azok kifinomultságától és bonyo­ lultságától - elmaradottnak és fejletlennek tekintették. Szemükben a vidéki emberek - különösen akkor, ha történetesen sötét színű volt a bőrük - gyermetegek voltak, másrészt „ravaszok és nem becsületesek". Élhetetlenek, lusták voltak, és „nem becsül­ ték meg" az életet.

Az ilyen nézetek megkönnyítették a második hullám erői számára, hogy igazolják azoknak a megsemmisítését, akik az útjukban álltak. A gépfegyver társadalomtörténete című munkájában John Ellis rámutat, hogy ezt a fan­ tasztikus, új halálos fegyvert, amit a XIX. században fejlesztettek ki, eleinte „bennszü­ lött" népek ellen vetették be, nem pedig fehér európaiakkal szemben, mivel nem tar­ tották volna sportszerűnek, hogy egyenlő rangúakat öljenek meg vele. A gyarmati bennszülöttek lelövöldözése azonban inkább vadászat jellegű volt, nem valódi hábo­ rú, tehát erre más nézetek vonatkoztak. „A matabelék, a dervisek vagy a tibetiek lekaszálását - írja Ellis - inkább egyfajta kockázatos »sportnak«tekintették, mintsem igazi katonai műveletnek".

1898-ban Omdurmánnál, Kartúmmal szemben a Nílus partján megrázó hatékony­ sággal alkalmazták ezt a felsőbbrendű technikát, amikor a hat darab Maxim típusú géppuskával felfegyverzett brit csapatok legyőzték a Mahdi által vezetett dervis harco­ sokat. Egy szemtanú leírása szerint „ ez volt a Mahdi uralmának az utolsó és egyben a legnagyobb napja... Nem csata volt, hanem kivégzés." Ebben az egyetlen össze­ csapásban 28 brit katona halt meg, maga után hagyva II ezer halott dervist - egyet­ len angolra számítva 392 gyarmati áldozatot. Ellis írja: „Ez a csata újabb példájává vált a brit szellem diadalának és a fehér ember általános felsőbbrendűségének." A brit, francia, német, holland és más európai hatalmak világhódító gyarmatosító politiká­ jának erkölcsi igazolására szolgáló rasszista attitűdök, a vallási elhivatottság és más ideológiák mögött egyetlen kemény realitás állt: a második hullám civilizációja nem létezhetett elkülönülten. Feltétlenül szüksége volt a kívülről származó olcsó források burkolt támogatására, és mindenekfölött szüksége volt egy integrált világpiacra, ame­ lyen keresztül ezeket a forrásokat kiszivattyúzhatja.3

Benzinkutak a kertben

Az integrált világpiac létrehozására irányuló igyekezet azon az eszmén alapult, amit Dávid Ricardo fejezett ki legjobban, vagyis hogy a munkamegosztást az egyes orszá­ gokra is alkalmazni kell, éppúgy, mint a gyári munkásokra.4 Egy klasszikus szövegé -

Birodalmi törekvések [ 101 ] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

ben Ricardo rámutatott, hogy ha Nagy-Britannia a textilgyártásra specializálódik, Portugália pedig a bortermelésre, akkor mindkét ország nyereséghez jut. Mindegyik azt csinálja, amit a legjobban tud. így a „nemzetközi munkamegosztás", miközben különböző speciális szerepeket juttat az egyes országoknak, mindenkinek javára válik. Ez a hiedelem dogmává szilárdult a következő generációk során, és még ma is ural­ kodik, bár a következményeit gyakran nem veszik észre. Mert ahogy a munka­ megosztás bármely gazdaságban erős igényt támasztott az integrációra, és ennélfogva egy integrációs elit felemelkedésének útját egyengette, a nemzetközi munkamegosz­ tás ugyanúgy integrációt követelt meg globális méretekben és hozzájárult egy globá­ lis elit kialakulásához. A második hullám országainak egy kis csoportja - mindenféle gyakorlati értelemben - egymást váltogatta a világ többi részének óriási területei fölött való uralkodásban. Az egységes, integrált világpiac megteremtésére irányuló törekvés sikerét a világkereskedelem fantasztikus megnövekedésében mérhetjük le, ami akkor következett be, amikor a második hullám átvonult Európán. 1750 ésl914 között a világkereskedelem összértéke becslések szerint 700 millió dollárról majdnem 40 milliárd dollárra emelkedett, vagyis több mint ötvenszeresére.5 Ha Ricardónak iga­ za lett volna, ennek a globális kereskedelemnek az előnyeit többé-kevésbé minden résztvevő élvezhette volna. Valójában azonban az az önmagát tápláló hit, hogy a szakosodás mindenkinek hasznára válik, csupán a becsületes versengés fantáziaképén alapult. Feltételezte ugyanis a munkaerő és a források teljesen hatékony kihasználását. Feltételezett továbbá olyan egyezményeket, melyeket nem árnyékolnak be politikai vagy katonai erővel való fenyegetések. Feltételezte a többé-kevésbé egyenrangú tárgyaló felek szemtől szemben való egyezkedését. Vagyis az elmélet éppen magát a valóságos életet tévesztett szem elől.

A valóságban a második hullám kereskedői és az első hullám képviselői között a cukor, a réz, a kakaó és más termékek adásvételekor lezajlott üzletkötések gyakran teljesen féloldalasak voltak. Az asztal egyik oldalán a hatalmas vállalatok, kiterjedt bankhálózatok, hatékony technológiák és erős nemzeti kormányok által támogatott, s a pénzhez jól értő európai vagy amerikai kereskedők ültek. A másik oldalon egy helyi nagyurat vagy törzsfőnököt lehetett találni, akinek a népe még alig lépett be a pénzrendszerbe, s akinek a gazdasága kisléptékű mezőgazdasági termelésen vagy falu­ si háziiparon alapult. Az egyik oldalon az előrenyomuló idegen, mechanikusan fejlett civilizáció képviselői ültek, akik meg voltak győződve saját felsőbbrendűségüktől és készek voltak bajonettjeik vagy géppuskáik használatára is, hogy azt bebizonyítsák. A másik oldalon kis létszámú, nemzetet még nem alkotó törzsek képviselői vagy előkelőségei foglaltak helyet, nyilakkal és dárdákkal felfegyverkezve.

[ 102 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A helyi uralkodókat és kereskedőket a nyugatiak gyakran egyszerűen megvásárol­ ták vagy megvesztegetéssel, vagy személyes előnyöket nyújtva viszonzásként a benn­ szülött-munkaerő kizsákmányolásáért, az ellenállások letöréséért vagy a helyi tör­ vényeknek a kívülállók érdekeit szolgáló átírásáért. Ha egyszer valamelyik birodalmi hatalom meghódított egy gyarmatot, saját üzletemberei számára gyakran kedvezmé­ nyes nyersanyagárakat állapított meg, és merev korlátokat állított föl, hogy a rivális országok kereskedőit megakadályozza az árak felsrófolásában. Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy az ipari világ a valódi piaci forgal­ mi értéknél jóval alacsonyabb áron tudott hozzájutni a nyersanyagokhoz. Ezen túlmenően a vásárlók érdekében gyakran még jobban lenyomták az árakat azzal az eszközzel, amit „ az első ár törvényének" nevezhetünk. A második hullám országai által igényelt számos nyersanyag gyakorlatilag értéktelen volt az első hullám­ hoz tartozó népek számára, akiknek a birtokukban voltak. Az afrikai parasztoknak nem volt szükségük krómra. Az arab sejkek nem vették semmi hasznát a fekete aranynak, amely sivatagaik homokja alatt rejtőzött.

Ahol korábban semmiféle kereslet nem volt valamilyen árucikk iránt, ott az első kereskedelmi tranzakció során megállapított ár döntő fontosságra tett szert. És ezt az árat gyakran nem olyan gazdasági tényezők alapján határozták meg, mint a költség, a nyereség vagy a piaci verseny, hanem az adott katonai és politikai erőviszonyok alapján. Tipikus esetben, vagyis a tényleges verseny hiányában szinte bármilyen ár elfogadható volt egy-egy helyi nagyúr vagy törzsfőnök számára, aki a szóban forgó helyi forrásokat értéktelennek tekintette és az alku idején esetleg egy csapat Gattling gyártmányú puskákkal felfegyverzett katonával nézett szembe. És ez az első ár, ha egyszer megállapították valamilyen alacsony szinten, lenyomott minden ezután következő árat. Mihelyt a nyersanyagot elszállították az ipari országokba és beépítették a végtermé­ kekbe, minden erővel igyekeztek az eredeti alacsony ár befagyasztására.* Később, amikor minden árucikknek fokozatosan kialakult a világpiaci ára, minden ipari ország hasznot húzott abból a tényből, hogy az első árat „versenyen kívüli"alacsony szinten állapították meg. A második hullám országai tehát - bármit hirdetett is a szabad Példa: tegyük fel, hogy „A" vállalat vásárolt valamilyen nyersanyagot „G" gyarmaton, fontonként egy dollárért, majd felhasználta valamely darabonként két dollárért árusított bigyó előállításához. Bármely más vállalatnak, amely be akart lépni a bigyópiacra, arra kellett törekednie, hogy saját nyersanyagköltségét ugyanazon, vagy még alacsonyabb szinten tartsa, mint az „A" vállalat. Hacsak nem volt valamilyen technológiai vagy egyéb újítás birto­ kában, nem engedhette meg magának, hogy jelentősen többet fizessen a nyersanyagért és a bigyót mégis verseny képes áron forgalmazza. így a nyersanyagra megállapított első ár - még ha a szuronyok árnyékában született is minden további egyezkedés alapjává vált.

Birodalmi törekvések [103] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

kereskedelem és a szabad vállalkozás erényeit dicsőítő imperialista propaganda - többféle különböző okból is sokat profitáltak abból, amit szépítve „tökéletlen ver­ senynek" neveztek.

Akármit mondjon is a propaganda és Ricardo, a bővülő kereskedelemből húzott hasznok nem egyenlően oszlottak meg. A haszon főleg egy irányban: az elsőtől a második hullámhoz áramlott.

A margarinültetvény Annak érdekében, hogy ezt az áramlást elősegítsék, az ipari hatalmak erélyesen mun­ kálkodtak a világpiac kitérjesztésén és integrálásán. Ahogy a kereskedelem túllépett az országhatárokon, minden országos piac az összekapcsolt regionális vagy kontinen­ tális piacok részévé vált, majd végül beilleszkedett a második hullám integrációs elit­ jei által megálmodott, egységes árucsererendszerbe, amely immár kiterjedt az egész világra. A pénz egyetlen óriási hálót szőtt a világ körül.

A világ többi részét benzinkútként, kertként, bányaként, kőfejtőként és olcsó mun­ kaerőforrásként kezelő második hullám mély változásokat hozott a még nem iparo­ sodott népek társadalmi életében is. Olyan kultúrákat, amelyek évezredekig önellátó módon léteztek, megtermelve saját élelmiszer-szükségletüket, most a „kereskedj vagy pusztulj el" elve alapján - akár akarták, akár nem - bekényszerítették a világkeres­ kedelmi rendszerbe. Amikor megjelentek az ónbányák és a gumifaültetvények, hogy az ipar telhetetlen bendőjét táplálják, a bolíviaiak vagy a malájok életszínvonala hirte­ len függni kezdett a tőlük félbolygónyi távolságra lévő ipari gazdaságok szükségleteitől.

Drámai példája ennek a margarin, ez az ártatlan háztartási termék. A margarint eredetileg Európában gyártották, helyben termelt növényi anyagokból. Később azon­ ban olyan népszerűvé vált, hogy az itt rendelkezésre álló anyagok elégtelennek bizo­ nyultak. 1907-ben a kutatók felfedezték, hogy kókuszdióból és pálmaolajból is lehet margarint készíteni. Ez az európai felfedezés nagy változásokat hozott a nyugat-afri­ kaiak életébe. „Nyugat-Afrika főbb területein" - írja Magnus Pyke, a brit élelmezéstudományi és élelmiszeripari technológiai intézet elnöke - „ahol a pálmaolajat hagyományosan ter­ melték, a föld a faluközösségek osztatlan tulajdonában volt." Bonyolult helyi szoká­ sok és törvények szabályozták a pálmafák használatát. Annak az embernek, aki a fát ültette, néhol joga volt a terméshez élete egész hátralévő részében. Más helyeken a nőknek voltak speciális jogaik. Pyke szerint a nyugati üzletemberek, akik megszervez-

[ 104 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

ték „a pálmaolaj nagy volumenű termelését a margarin gyártásához, hogy ez a min­ dennapi fogyasztási cikk elegendő mennyiségben kerülhessen Európa és Amerika már ipari életformában élő polgárainak asztalára, lerombolták egy még nem iparo­ sodott afrikai régió törékeny és bonyolult társadalmi rendszerét". Óriási ültetvények létesültek Belga-Kongóban, Nigériában, Kamerunban és az Aranyparton. A Nyugat megkapta a margarinját. És az afrikaiak szinte rabszolgákká váltak a hatalmas ültet­ vényeken.6

Egy másik jó példa a gumi. A századforduló után, amikor az Egyesült Államokban az autógyártás hirtelen nagy keresletet teremtett a gumiabroncsok és a tömlők előállí­ tásához használt gumi iránt, a kereskedők - a helyi hatóságokkal összejátszva rabszolgává tették az amazóniai indiánokat, hogy megtermeljék a gumit. Roger Casement, a Rio de Janeiró-i brit konzul arról számolt be, hogy négyezer tonnányi Putumayo gumi kitermelése 1900 és 1911 között harmincezer indián halálába került.7

Lehet úgy érvelni, hogy ezek a „túlkapások"nem voltak jellemzőek a nagy imperia­ lizmusra. A gyarmatosító hatalmak bizonyára nem voltak mindig és mindenütt kegyet­ lenek vagy gonoszak. Egyes helyeken iskolákat és kezdetleges egészségügyi intézmé­ nyeket hoztak létre a nekik alávetett népek számára. Az egészségügyi szolgáltatások mellett fejlesztették az ivóvízellátást is. Egyes emberek életszínvonalát kétségtelenül emelték.

Nem lenne tisztességes az sem, ha romantikus színben tüntetnénk fel a gyarmato­ sítás előtti társadalmakat, vagy a nem iparosodott népek szegénységéért kizárólag az imperializmust hibáztatnánk. Ehhez az éghajlat, a helyi korrupció és zsarnokság, a tudatlanság és az idegengyűlölet is mind hozzájárult. Bőségesen volt nyomor és elnyomás jóval azelőtt is, hogy az európaiak megérkeztek. Mindazonáltal kétségbevonhatatlan tény, hogy az első hullám népeit - miután kiszakították az önellátó gazdaságból és arra késztették, hogy pénzért vagy árucseré­ re termeljenek, majd arra ösztönözték vagy kényszerítették, hogy társadalmi struktú­ rájukat például a bányászat vagy az ültetvényes gazdálkodás köré szervezzék át - egy olyan piactól való gazdasági függőségbe taszították, amelyet azok aligha voltak képe­ sek befolyásolni. Vezetőiket gyakran megvesztegették, kultúrájukat kinevették, nyelvüket elnyomták. Továbbá, a gyarmati hatalmak lélektanilag belesulykolták a meghódított népekbe az alsóbbrendűség tudatát, ami még ma is akadályozza gazdasá­ gi és társadalmi fejlődésüket. A második hullám világában azonban a nagy imperializmus kiválóan működött. A gazdaságtörténész William Woodruff megfogalmazása szerint „ ezeknek a területek-

Birodalmi törekvések [ 105 ] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

nek a kizsákmányolása és a velük való növekvő kereskedés az európai családok számára olyan mértékű gazdagságot teremtett, ami azelőtt sohasem volt".8 Az imperi­ alizmus - mélyen beágyazódva a második hullám gazdaságainak alapszerkezetébe, s táplálva azoknak a források iránti mohó éhségét - végigmenetelt a bolygón. 1492-ben, amikor Kolumbusz először lépett az Újvilág földjére, az európaiak boly­ gónk mindössze kilenc százalékát tartották hatalmukban. 1801-re már egyharmada fölött uralkodtak, 1880-ban kétharmadán. 193 5-re az európaiak a Föld felszínének 85, lakosságának pedig 70 százaléka fölött gyakoroltak politikai ellenőrzést. Mint ma­ ga a második hullám társadalma, a világ is feloszlott integrátorokra és integráltakra.

Integráció amerikai módra

Az integrátorok sem voltak azonban mind egyenlők. A második hullám országai egyre véresebb harcokat vívtak egymással a kialakuló világgazdasági rendszer irányí­ tásáért. Az első világháborúban a német ipari hatalom kihívást intézett a túlsúlyban lévő angol és francia érdekekkel szemben. A háború pusztítása, az infláció és a gazda­ sági válság, ami utána következett, és az oroszországi forradalom mind megrázta az ipari világpiacot. Ezek az események drasztikusan lelassították a világkereskedelem ütemének nö­ vekedését, és annak ellenére, hogy egyre több ország kapcsolódott be a kereskedel­ mi rendszerbe, a nemzetközi forgalomban ténylegesen gazdát cserélő áruk mennyi­ sége csökkent. A második világháború tovább lassította az integrált világpiac terjesz­ kedését.

A második világháború végére Európa füstölgő romokban hevert.9 Németország holdbéli táj képét mutatta. A Szovjetunió leírhatatlan fizikai és emberveszteségeket szenvedett. Japán ipara a porba volt sújtva. A főbb ipari hatalmak közül csak az Egye­ sült Államok maradt gazdaságilag sértetlen. 1946 és 1950 között a globális gazdaságot olyan zűrzavar jellemezte, hogy a külkereskedelem 1913 óta a legalacsonyabb szintre süllyedt.10 A háború sújtotta európai hatalmak gyengesége önmagában is ösztönzően hatott arra, hogy egyik gyarmat a másik után politikai függetlenséget követeljen. Gandhi, Ho Si Minh, Dzsomo Kenyatta és más antikolonialista vezetők megindították kampányaikat a gyarmatosítók kiűzésére. Tehát még mielőtt a háborús fegyverek elhallgattak volna, világossá vált, hogy a háború után a világ egész ipari gazdaságát új alapokra kell helyezni.

[ 106 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A második hullám világában két ország vállalta magára a rendszer újjászervezését és újra integrálását: az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjet Szocialista Köztársa­ ságok Uniója.

Az Egyesült Államok mindaddig korlátozott szerepet játszott a nagy imperializmus hadjárataiban. Saját határainak kiterjesztésével megtizedelte a bennszülött ameri­ kaiakat és rezervátumokba börtönözte őket. Az amerikaiak Mexikóban, Kubában és Puerto Ricóban a britek, franciák vagy németek birodalmi taktikáját utánozták. A hu­ szadik század első évtizedeiben Latin-Amerikában az amerikai „dollárdiplomácia'' segítette a United Fruit társaságot és más vállalatokat, hogy garantálják a cukor, a banán, a kávé, a réz és más árucikkek alacsony árát. Mindamellett - az európaiak­ kal összehasonlítva - az Egyesült Államok csak kezdő partnernek számított a nagy birodalmi keresztes hadjáratokban. Ezzel szemben a második világháború után az Egyesült Államok lett a világ legfőbb hitelező országa. Rendelkezésére állt a legfejlettebb technológia, birtokában volt a leg­ stabilabb politikai rendszer - és ellenállhatatlan csábító alkalma nyílt arra, hogy betöltse azt a hatalmi vákuumot, amit lesújtott versenytársai maguk után hagytak, amikor kénytelenek voltak visszavonulni a gyarmatokról. Az USA pénzügyi stratégái már 1941-ben megkezdték a világgazdaság háború utá­ ni újraintegrációjának tervezését - olyan vonalak mentén, amelyek kedvezőek voltak az Egyesült Államok számára. Az 1944-ben Bretton Woodsban amerikai vezetéssel megtartott konferencián 44 ország egyetértésével létrehoztak két kulcsfontosságú integrációs szervezetet: a Nemzetközi Valutaalapot (IMF - International Monetary Fund) és a Világbankot.11 Az IMF arra kényszerítette tagországait, hogy valutaárfolyamaikat az amerikai dol­ lárhoz vagy az aranyhoz rögzítsék - amiből a legtöbb az Egyesült Államok birtoká­ ban volt. (1948-ban az Egyesült Államok tulajdonában volt az egész világ aranytarta­ lékainak 72 százaléka.) Az IMF ily módon rögzítette a világ főbb valutáinak alapvető viszonyait.12

Időközben a Világbank, amelyet eredetileg azzal a céllal hoztak létre, hogy támoga­ tást nyújtson az európai nemzeteknek a háború utáni újjáépítéshez, fokozatosan elkezdett hiteleket nyújtani a nem ipari országoknak is. Ezek gyakran utak, kikötők építésére és a második hullám országaiba exportált nyersanyagok és mezőgazdasági termékek szállításának megkönnyítésére szolgáló egyéb „infrastrukturális beruházá­ sok" céljaira szolgáltak.

Birodalmi törekvések [ 107 ] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Hamarosan egy harmadik tényező is hozzáadódott a rendszerhez: GATT- General Agreement on Tariffs and Trade, az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény. Ez az egyezmény, amit eredetileg szintén az Egyesült Államok kezdeményezett, a kereskedelem liberalizálására volt hivatott, és az lett a hatása, hogy a szegényebb, technikailag kevésbé fejlett országok számára a saját vézna, még gyermekkorukat élő iparágaik védelme még nehezebbé vált. A három szervezetet összekapcsolta az a szabály, ami megtiltotta a Világbanknak, hogy kölcsönöket nyújtson bármely ország­ nak, amely nem hajlandó csatlakozni az ZMF-hez vagy követni a GATT előírásait. Ez a rendszer megnehezítette az Egyesült Államok adósai számára, hogy kötelezett­ ségeiket valutaárfolyamaik vagy vámtarifáik manipulációjával csökkentsék. Az USA iparának versenyképességét viszont erősítette a világpiacon és biztosította az ipari hatalmak, és különösen az Egyesült Államok számára, hogy az első hullám sok orszá­ gában erős befolyást gyakoroljanak a gazdasági tervezésre, még azután is, hogy azok megszerezték politikai függetlenségüket. Ez a három összekapcsolt ügynökség alkotta a világkereskedelem egységes integ­ ráló szerkezetét. És az Egyesült Államok 1944-től az 1970-es évek elejéig kétségbevonhatatlanul domináns szerepet játszott ebben a rendszerben. Amerika az ország­ határok fölött átnyúlva integrálta az integrátorokat.

Szocialista imperializmus A második hullám világának amerikai vezetésével szemben azonban egyre nagyobb kihívást jelentett a Szovjetunió felemelkedése. A Szovjetunió és más szocialista orszá­ gok a világ gyarmatosított népeinek antiimperialista barátaiként állították be magu­ kat. 1916-ban, egy évvel hatalomra jutása előtt Lenin kemény támadást intézett a kapitalista országok gyarmatosító politikája ellen. „Az imperializmus mint a kapitaliz­ mus legfelsőbb foka" című műve a század egyik legnagyobb hatású könyvévé vált, és még ma is százmilliók gondolkodását alakítja szerte a világon.

De Lenin az imperializmust tisztán kapitalista jelenségnek látta. Azt állította, hogy a kapitalista országok nem saját akaratukból, hanem szükségképpen nyomtak el és gyarmatosítottak más nemzeteket. Marx egyik vitatható vastörvénye szerint a kapita­ lista gazdaságban a profit általános, leküzdhetetlen tendenciája az, hogy idővel csök­ ken. Lenin azt állította, hogy emiatt a kapitalista országok fejlődésük végső stádiumá­ ban kénytelenek „szuperprofitok'' megszerzésére törekedni külföldön, hogy ellen­ súlyozzák csökkenő nyereségeiket otthon. Úgy érvelt, hogy a gyarmati népeket csak a szocializmus szabadíthatja fel a nyomor és az elnyomás alól, mert a szocializmus

[ 108 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

rendszerében nincs olyan belső törvényszerűség, ami megkövetelné más népek gaz­ dasági kizsákmányolását.

Lenin nem vette észre, hogy ugyanazok a parancsoló erejű törvények, amelyek a kapitalista ipari országokban működtek, érvényesek voltak a szocialista ipari államok­ ra is. Ugyanis a szocialista államok is beilleszkedtek a nemzetközi pénzrendszerbe. Azok is a termelés és a fogyasztás szétválasztására alapozták gazdaságukat. Nekik is szükségük volt piacra (bár nem szükségképpen profitorientált piacra), hogy újra összekössék a termelőt és a fogyasztót. Ipari gépezeteik táplálásához nekik is kellettek a külföldről származó nyersanyagok. És ezek miatt az okok miatt nekik is szükségük volt az integrált világgazdasági rendszerre, amelyen keresztül import útján fedezhet­ ték szükségleteiket és saját termékeiket értékesíthették külföldön. Valójában Lenin - ugyanakkor, amikor támadta az imperializmust - „nemcsak a nemzetek egymáshoz közelebb hozását, hanem azok integrálását" jelölte meg a szocializmus céljaként. Ahogy egy szovjet elemző, M. Szenyin írta a Szocialista integ­ ráció című folyóiratban, Lenin 1920-ban „a nemzetek közelebb hozását objektív folyamatnak tekintette, ami... végül elkerülhetetlenül az egységes világgazdaság lét­ rehozásához fog vezetni, amelyet... közös terv szabályoz". Ha valami, hát éppen ez az iparosítás végső látomása.13

A szocialista ipari országokban ugyanazokra a külső forrásokra volt igény, mint a kapitalista államokban. Ezeknek is szükségük volt gyapotra, kávéra, nikkelre, cukor­ ra, búzára és más árukra, hogy táplálják gyorsan növekvő üzemeiket és városaik lakosságát. A Szovjetuniónak óriási természeti erőforrás-tartalékai voltak (és vannak még ma is). Hatalmas területén volt mangán, ólom, cink, szén, foszfát és arany. Ugyanez volt a helyzet az Egyesült Államokban is, de ez egyik országot sem akadá­ lyozta meg abban, hogy a lehető legalacsonyabb áron máshonnan való vásárlásra is törekedjen. A Szovjetunió már kezdettől fogva a nemzetközi pénzrendszer tagja volt. Ha egy ország egyszer belépett ebbe a rendszerbe és elfogadta az üzletkötés „normális"szabá­ lyait, azonnal a hatékonyság és termelékenység általánosan elfogadott fogalmainak a ketrecébe zárta magát, amelyeknek a meghatározása a korai kapitalizmusig volt visszavezethető. Kénytelen volt elfogadni - szinte magától értetődően - a bevett gaz­ dasági fogalmakat, kategóriákat, definíciókat, könyvelési módszereket és mérték­ egységeket. A szocialista gazdasági vezetők és közgazdászok tehát - pontosan úgy, mint kapita­ lista partnereik - kiszámították saját nyersanyagaik kitermelési költségeit, és össze-

Birodalmi törekvések [ 109 ] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

vetették azokat a vásárlás útján történő beszerzés költségeivel. A „termeld magad vagy vásárold meg" típusú kérdésekben ugyanolyan egyértelmű döntéseket kellett hozniuk, mint amilyenekkel a kapitalista vállalatok is naponta szembekerültek.14 És hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos nyersanyagokat olcsóbb megvásá­ rolni a világpiacon, mint otthon kitermelni.

Ha a döntés megszületett, rámenős szovjet ügynökök rajzónak ki a világ minden részére és azokon az árakon vásároltak, amelyeket előzőleg az imperialista kereskedők szabtak meg, mesterségesen alacsony szinten. A szovjet teherautók olyan gumiból készült kerekeken gurultak, aminek az árát valószínűleg kezdettől fogva brit keres­ kedők határozták meg Malajziában. S ami még rosszabb, az utóbbi években a szovje­ tek Guineában (ahol csapatokat állomásoztatnak), hat dollárt fizettek a bauxit tonná­ jáért, miközben az amerikaiak huszonhármat. India tiltakozott az ellen, hogy az oroszok harminc százalékkal többet követeltek a tőlük származó importárukért és harminc százalékkal kevesebbet fizettek az indiai exportcikkekért. Irán és Afganisztán a normálisnál alacsonyabb áron adott el földgázt a Szovjetuniónak. Tehát a Szov­ jetunió, csakúgy mint kapitalista ellenfelei, hasznot húzott a gyarmatok rovására. Ha másképpen járt voln el, ez lelassította volna saját iparosítási folyamatát.15 A Szovjetuniót stratégiai megfontolások is az imperialista politika felé hajtották.16 A náci Németország katonai hatalmával szembekerülve a szovjetek előbb gyarmatosí­ tották a balti országokat, majd háborút kezdtek Finnországgal. A második világháború után csapataik inváziós fenyegetésével segítettek „baráti"politikai rendszereket hata­ lomra juttatni vagy fenntartani Kelet-Európa legnagyobb részén. Ezeket az országo­ kat, amelyek iparilag fejlettebbek voltak, mint maga a Szovjetunió, a szovjetek szünet nélkül fejték, bizonyítva, hogy azok státusát joggal illethették a gyarmati vagy „csatlós"jelzővel.

„Nem lehet semmi kétség"- írja Howard Sherman új-marxista közgazdász - „hogy a második világháborút közvetlenül követő években a Szovjetunió bizonyos mennyi­ ségű forrásokat vitt el Kelet-Európából anélkül, hogy egyenlő értékű fizetséggel viszo­ nozta volna... volt bizonyos mértékű fosztogatás és katonai jóvátétel... voltak közös vállalatok is, melyeket szovjet többséggel és irányítással hoztak létre, és volt szovjet kizsákmányolás, a nyereségek kivonása ezekből az országokból. Voltak rendkívül egyenlőtlen kereskedelmi egyezmények is, amelyek további jóvátételekkel értek fel."17

Jelenleg nincs szemmel látható közvetlen rablás és a közös vállalatok is eltűntek, de - Sherman szerint - „sok bizonyíték van arra, hogy a Szovjetunió és a legtöbb kelet-európai ország közötti árucsere még ma is egyenlőtlen - mindig a Szovjetunió jár a legjobban". A nyilvánosságra hozott szovjet statisztikák elégtelensége miatt

[ 110 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

nehéz meghatározni, hogy az ilyen eszközökkel valójában mennyi „profitot" vonnak el. Könnyen lehet, hogy a szovjet csapatok állomásoztatásának költségei Kelet-Euró­ pa egész területén meghaladják a gazdasági hasznot. De egy tény vitathatatlanul nyil­ vánvaló.

Miközben az amerikaiak kiépítették az IMF-GATT-Világbank rendszert, a szovjetek a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a KGST létrehozásával Leninnek az egyetlen integrált világgazdaságról szőtt álmát igyekeztek megvalósítani, és arra kényszerítet­ ték a kelet-európai országokat, hogy csatlakozzanak hozzá.18 A KGST-országokat Moszkva nemcsak arra kényszeríti, hogy egymással és a Szovjetunióval keresked­ jenek, hanem arra is, hogy gazdasági fejlesztési terveiket benyújtsák jóváhagyásra Moszkvának. Moszkva - ragaszkodva a specializáció ricardói erényeihez, s pontosan úgy járva el, mint a régi imperialista hatalmak az ázsiai, afrikai vagy latin-amerikai gazdaságokkal szemben - speciális funkciókat jelölt ki minden egyes kelet-európai gazdaság számára. Csak Románia mutatott szilárd, nyílt ellenállást.

Azt állítva, hogy Moszkva megpróbálta Romániát a Szovjetunió „ benzinkút tjává és kertjévé "tenni, Románia hozzáfogott, hogy megvalósítsa azt, amit sokoldalú fejlődés­ nek nevezett, a teljes körű iparosítást értve ezalatt. Ellenállt „a szocialista integráció­ nak", a szovjet nyomás ellenére. Összegezve: a második világháború után, éppen ugyanabban az időszakban, amikor az Egyesült Államok vezető szerepre tett szert a kapitalista ipari országok között, és kiépítette a saját érdekeit szolgáló mechanizmu­ sokat a világgazdasági rendszer újbóli integrálására, a szovjetek létrehozták ennek a rendszernek a tükörképét a világnak abban a részében, ahol ők uralkodtak. Egyetlen olyan hatalmas méretű, bonyolult és időben változó jelenséget sem lehet egyszerűen leírni, mint amilyen az imperializmus. Az imperializmusnak a vallásra, az oktatásra, az egészségügyre, az irodalomra és a művészetre, a faji attitűdökre, egész népek lelki alkatára, valamint - még közvetlenebbül - a gazdasági életre gyakorolt hatásait a történészeknek még mindig nem sikerült teljes mélységben feltárniuk. Kétségtelen, hogy voltak dicséretére váló teljesítményei, éppúgy, mint kegyetlenségei. De a második hullám civilizációjának felemelkedésében játszott szerepét aligha lehet túlhangsúlyozni.

Az imperializmust úgy foghatjuk fel, mint az ipari fejlődés gyorsító motorját a má­ sodik hullám világában. Vajon milyen gyorsan tudta volna véghezvinni az iparosítást az Egyesült Államok, Nyugat-Európa, Japán vagy a Szovjetunió a kívülről származó élelmiszer-, energia- és nyersanyag-infúziók nélkül? Mi történt volna, ha seregnyi olyan alapanyag, mint a bauxit, a mangán, az ón, a vanádium vagy a réz ára évtize­ deken át 30-50 százalékkal többe került volna volna?

Birodalmi törekvések

[111]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Végtermékek ezreinek az árát ennek megfelelő mértékben magasabb szinten kel­ lett volna megállapítani - egyes esetekben kétségkívül olyan magas szinten, ami a tömeges fogyasztást lehetetlenné tette volna. A 1970-es évek elején bekövetkezett olajár-emelkedések okozta megrázkódtatás halványan sejteti a lehetséges hatásokat.

Még ha rendelkezésre álltak volna is az importált nyersanyagokat helyettesítő bel­ földi források, a második hullám országainak gazdasági növekedése csak ezekre támaszkodva minden valószínűség szerint lelassult volna. A kapitalista és szocialista imperializmus álcázott támogatása nélkül a második hullám civilizációja ma talán ott tarthatna, ahol 1920-ban vagy 1930-ban tartott. A kép nagy vonalakban ma már világos. A második hullám civilizációja különálló nemzetállamokra szabdalta fel a világot és létrehozta ezek új szervezeteit. Mivel szük­ sége volt a világ többi részének forrásaira, bevonta az első hullám társadalmait és a világ megmaradt primitív népeit is a nemzetközi pénzrendszerbe. Globálisan integrált piacot hozott létre. Ám az óriási méreteket öltő iparosítás több volt, mint gazdasági, politikai vagy társadalmi rendszer. Életmódot és gondolkodásmódot is jelentett. Létre­ hozta a második hullám mentalitását. Ez a gondolkodásmód és lelki beállítódás képezi ma a harmadik hullám civilizációjának megvalósulása előtt álló fő akadályt.

[ 112 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Induszt-realizmus

Amikor a második hullám civilizációja kinyújtotta csápjait bolygónk egész területére, átalakított mindent, amivel csak érintkezésbe került. A technikán és a kereskedelmen kívül mást is vitt magával. A második hullám - összeütközve az első hullám civilizá­ ciójával - nemcsak új valóságot teremtett milliók számára, hanem új gondolkodás­ módot is a valóság dolgaival kapcsolatban. Számtalan ponton ütközve a mezőgazdasági társadalmak értékeivel, fogalmaival, mítoszaival és erkölcseivel, a második hullám magával hozta Isten, a jog, a szerelem, a hatalom és a szépség fogalmainak átértékelését. Új eszméket, új szellemi beállítódást és új összefüggéseket teremtett. Aláaknázta és megdöntötte az idő, a tér, az anyag és az okság régi felfogását. Erőteljes és következetes világnézet alakult ki, amely nem­ csak megmagyarázta, de egyben igazolta is a második hullám valóságát. Ennek a világnézetnek, az ipari társadalom világnézetének mindmáig nincs neve. Lényegét talán legjobban az „induszt-realizmus"szóval fejezhetnénk ki.

Az induszt-realizmus azt az eszmék és feltevések sokaságán átívelő gondolatkört jelenti, amelynek jegyében az iparosítás gyermekeit a világ megértésére tanították. Ez a gondolatkör magában foglalta mindazokat a előfeltevéseket, amelyekből a második hullám civilizációjának tudósai, gazdasági vezetői, államférfiak filozófusai és propagandistái kiindultak. Voltak természetesen ellenzéki hangok, azok részéről, akik kétségbe vonták az induszt-realizmus főbb eszméit, de minket most nem a mellékáramlatok érdekelnek, hanem a második hullám gondolatvilágának a fő sodra. A felszínen úgy látszott, hogy egyáltalán nincs is fő sodor. Inkább úgy tűnt, hogy két erőteljes ideológiai áramlat konfliktusa van jelen. A XIX. század közepére minden iparosodó ország politikai éle­ tének megvolt a maga pontosan meghatározott bal- és jobbszárnya, a kollektivizmus

Induszt-realizmus

[113 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

és a szocializmus szószólóival az egyik, illetve az individualizmus és a szabad vállalko­ zás apostolaival a másik oldalon.

Az ideológiáknak ez a csatája, ami eleinte csak magukra az iparosodó országokra korlátozódott, hamarosan kiterjedt az egész bolygóra. Az 1917-es szovjet forradalom­ mal és a kommunizmus központilag irányított, világméretű propagandagépezetének megszervezésével az ideológiai harc még intenzívebbé vált. És a második világháború végére, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió megkísérelte saját feltételei sze­ rint újra integrálni a világpiacot - vagy annak nagy kiterjedésű részeit -, mindkét oldal óriási összegeket költött arra, hogy saját doktrínáit terjessze a világ még nem iparosodott népei között. Az egyik oldalon a totalitárius rendszerek voltak, a másikon pedig az úgynevezett liberális demokráciák. A fegyverek és bombák készenlétben álltak, hogy átvegyék a szót, ha a logikus érvekre alapozott ideológiai vita kudarcot vall. A katolicizmus és a protestantizmus között a reformáció idején lezajlott nagy ütközetek óta ritkán vontak meg két különböző hitű tábor között ilyen éles világ­ nézeti választóvonalakat. Ennek a propagandaháborúnak a hevében azonban kevesen vették észre, hogy mi­ közben a két oldal eltérő ideológiát hirdetett, mindkettő alapvetően ugyanazt a szuperideológiát terjesztette. Következtetéseik - gazdasági programjuk és politikai dogmáik gyökeresen különböztek, de kiinduló feltételezéseik közül sok azonos volt. Mint ahogy a protestáns és a katolikus misszionáriusok - a biblia különböző változatait szo­ rongatva a kezükben - egyaránt Krisztus igéjét hirdették, ugyanúgy a marxisták és az antimarxisták, a kapitalisták és az antikapitalisták, az amerikaiak és az oroszok is az alapvető kiindulási elvek azonos csomagját vitték magukkal, még ha nem is tudtak róla, amikor bemasíroztak a világ még nem iparosodott régióiba, Afrikába, Ázsiába és Latin-Amerikába. Mindkét fél az iparosítás fölényét hirdette minden más civilizáció­ val szemben. Mindkettő az iparosítás szenvedélyes apostolaként lépett fel.

A haladás elve

Az általuk terjesztett világnézet három mélyen összefonódott „induszt-realista" meg­ győződésen alapult - három olyan eszmén, amelyek összekötötték a második hullám valamennyi országát és megkülönböztették őket a világ többi részétől. Az első ilyen központi hiedelem a természettel függött össze. Míg a szocialisták és a kapitalisták akár erőszakosan is összekülönbözhettek azon, hogy hogyan osszák el gyümölcseit, magára a természetre egyformán tekintettek. A természet mindkét fél számára tárgy volt, ami arra várt, hogy kizsákmányolják.

[ 114 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Az a felfogás, hogy az embernek birtokába kell vennie a természetet, legalább a Genezis könyvéig visszavezethető. Mindazonáltal határozottan kisebbségi nézet volt, egészen az ipari forradalomig. A legtöbb korai kultúra inkább a szegénység elfoga­ dását, s az emberek és az őket körülvevő természeti környezet között fennálló harmó­ nia megőrzését hangsúlyozta. Ezek a korai kultúrák nem bántak különösebben finoman a természettel. Levágták és felégették a dzsungelt, hogy termőföldhöz jussanak, kopárra legeltették a mezőket, és tűzifáért letarolták az erdőket. De károkozó képességük korlátozott volt. Nem tud­ tak nagyobb hatást kifejteni a Földre, és nem volt szükségük világosan kifejtett ideo­ lógiára, hogy igazolják az általuk okozott károkat.

A második hullám civilizációjának beköszöntével azonban a kapitalista iparvállala­ tok - a profitot hajszolva - már tömeges méretekben aknázták ki a forrásokat, nagy mennyiségben bocsátottak mérgeket a levegőbe, és egész régiókat fosztottak meg erdőiktől, anélkül, hogy sokat törődtek volna ennek mellékhatásaival vagy hosszú távú következményeivel. Az a felfogás, miszerint a természet azért van, hogy kizsák­ mányolják, kényelmesen igazolta a rövidlátást és az önzést.

Ám a kapitalisták aligha voltak egyedül. A marxista nagyiparosok (annak ellenére, hogy saját meggyőződésük szerint minden gonoszság gyökere a profit volt) pontosan ugyanígy jártak el mindenütt, ahol csak hatalomra jutottak. Sőt, a természettel való konfliktust egyenesen beépítették a tanaikba. A marxisták szerint a primitív népek nem harmóniában éltek a természettel, hanem vad élethalálharcban álltak vele. Az osztálytársadalom kialakulásával - néze­ teik szerint - az „ember a természet ellen"alapképletben összefoglalható ősrégi harc szerencsétlen módon átalakult „ember ember ellen" típusú küzdelemmé. Az osztály nélküli kommunista társadalom elérése azonban lehetővé tenné az emberiség számá­ ra, hogy újból visszatérjen elsőrendű hivatásához - az embernek a természet ellen vívott harcához. Az ideológiai választóvonal mindkét oldalán tehát ugyanazt a képet találjuk, miszerint az emberiség szemben áll a természettel és uralkodni vágyik. Ez a kép kulcsfontosságú eleme volt az induszt-realizmusnak, annak a szuperideoló­ giának, amelyből marxisták és antimarxisták egyaránt merítették eszméiket. Egy másik, ehhez kapcsolódó eszme még egy lépéssel továbbvitte a vitát. Eszerint az ember nem csupán a természet fölött állt, hanem az evolúció egész hosszú folya­ matának a csúcsát jelentette.1 Léteztek korábbi evolúciós elméletek is, de a XIX. század közepén, korának legfejlettebb ipari országában felnőtt Darwin volt az, aki tudományo­ san alátámasztotta ezt a nézetet.2 A „természetes kiválasztódás" vak működéséről

Induszt-realizmus

[ 115 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

beszélt - arról az elkerülhetetlen folyamatról, ami könyörtelenül kigyomlálta a gyenge és kevésbé életképes életformákat. Azok a fajok voltak - per definitionem a legéletrevalóbbak, amelyek fennmaradtak. Darwin elsősorban a biológiai evolúcióval foglalkozott, de eszméinek távoli szoci­ ális és politikai felhangjai is voltak, amelyeket mások hamar felismertek. A szociáldarwinisták úgy érveltek, hogy a természetes kiválasztódás elve a társadalomban is érvényes, tehát a leggazdagabb és leghatalmasabb emberek - gazdagságuk és hatal­ muk tényének erejénél fogva - a legéletrevalóbbak, és éppen ők szolgáltak rá leg­ inkább erre a gazdagságra és hatalomra.

Innen már csak egy kis ugrás vezetett ahhoz a gondolathoz, hogy egész társadal­ mak is ugyanazon kiválasztódási törvények szerint fejlődnek. E szerint az okoskodás szerint az ipari civilizáció a fejlődés magasabb szintjét képviselte, mint a nem ipari kultúrák, amelyek körülvették. Vagyis - kereken fogalmazva - a második hullám civilizációja fölötte állt az összes többinek.

Mint ahogyan a szociáldarwinizmus tudományosan igazolni próbálta a kapitaliz­ must, ez a kulturális arrogancia ugyanúgy igazolta az imperializmust is. A terjeszkedő ipari rendnek életbevágóan szüksége volt az olcsó forrásokhoz vezető utakra, és er­ kölcsi igazolást kreált ahhoz, hogy ezeket a forrásokat nyomott árakon kaphassa meg, még a mezőgazdasági és az úgynevezett primitív társadalmak elpusztítása árán is. A társadalmi evolúció eszméje intellektuális és morális támogatást nyújtott ahhoz, hogy a nem ipari népeket alsóbbrendűként - s ennél fogva a túlélésre alkalmatlan­ ként - kezeljék. Maga Darwin érzéketlenül írt a tasmániai bennszülöttek lemészárolásáról, és a népirtás iránti lelkesedésében odáig ment, hogy azt jósolta: „a jövő egy bizonyos idő­ szakában... a civilizált emberfajok majdnem bizonyosan ki fogják irtani a vad népeket szerte a világon, és a helyükre lépnek". A második hullám civilizációjának intellektuá­ lis élharcosai semmi kétséget sem tápláltak afelől, hogy a túlélést ki érdemelte meg.

Míg Marx keserűen bírálta a kapitalizmust és az imperializmust, maga is meg volt győződve arról, hogy az iparosítás képviseli a legfejlettebb társadalmi formát, vagyis azt a szintet, amelynek elérésére minden más társadalomnak is elkerülhetetlenül törekednie kell.

Mert az induszt-realizmusnak, ami összekapcsolta a természet legyőzését és kifosz­ tását az evolúcióval, a harmadik központi meggyőződése a haladás elve volt - az az eszme, hogy a történelem megfordíthatatlanul az emberiség sorsának jobbra fordulá-

[ 116 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

sa irányában halad. Ennek az eszmének is sok preindusztriális előfutára volt. De a nagy kezdőbetűvel értendő Haladás eszméje csak a második hullám előrehaladásával kezdett teljesen kivirágzani.

Amikor már a második hullám lüktetett egész Európában, hirtelen ezer torok kezd­ te énekelni ugyanazt a dicsőítő éneket. Leibniz, Turgot, Condorcet, Kant, Lessing, John Stuart Mill, Hegel, Marx, Darwin és számtalan kisebb jelentőségű gondolkodó egyaránt okot talált a kozmikus optimizmusra.3 Azon vitatkoztak, hogy a haladás vajon önnön erejénél fogva elkerülhetetlen-e, vagy szüksége van az emberiség segítő kezére; hogy milyen is lehet egy jobb élet; hogy a haladás vajon folytatódni fog-e, illetve folytatódhat-e a végtelenségig. De mindannyian egyetértőén bólintottak magá­ nak a haladásnak az eszméjére. Ateisták és egyházi személyiségek, diákok és professzorok, politikusok és tudósok hirdették az új hitet. Üzletemberek és komisszárok egyaránt diadalittasan adtak hírt minden egyes új gyárról, új termékről, új lakótelepről és országút- vagy gátépítésről mint a rossztól a jóhoz, vagy a jótól a jobbhoz vezető ellenállhatatlan haladás bizonyí­ tékáról. A költők, drámaírók és festők szintén magától értetődőnek tekintették a hala­ dást. A haladás igazolta a természet pusztítását és a „kevésbé fejlett"civilizációk meg­ hódítását. És megintcsak ugyanaz az eszme vonul végig párhuzamosan Adam Smith és Kari Marx művein. Mint Róbert Heilbroner megállapította: „Smith hitt a haladásban... a Nemzetek Gazdagságában a haladás többé nem idealisztikus cél az emberiség előtt, hanem... olyan cél, amelynek elérésére ténylegesen törekszik... egyéni gazdasági cél­ jainak mellékterméke."4 Marx szemében ezek a privát célok természetesen csak a kapitalizmust hozták létre, önmagukban hordozva elpusztításának a csíráit is. De ma­ ga ez az esemény része volt annak a hosszú történelmi folyamatnak, amely elvezeti az emberiséget a szocializmushoz, a kommunizmushoz és egy ezeken is túl elkövet­ kező még jobb világhoz.

A második hullám civilizációjának egészéhez tehát három kulcsfogalom - a termé­ szettel vívott harc, az evolúció, és a haladás eszméje - nyújtotta a muníciót, amit az iparosítás ügynökei használtak az ipari fejlődés szükségszerűségének megmagyarázá­ sára és igazolására a világ előtt. Ezek mögött a meggyőződések mögött a valóság felfogásának és értelmezésének egy még mélyebb rétege húzódott - az ember valóságélményének alapelemeivel kap­ csolatos kimondatlan ismeretek halmaza. Minden emberi lénynek rendelkeznie kell ezekkel az elemi tapasztalatokkal, és minden civilizáció másképpen írja le ezeket.

Induszt-realizmus

[117 ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Minden civilizációnak meg kell tanítania a gyermekeket az idő és a tér fogalmainak megragadására. Mítoszok, metaforák vagy tudományos elméletek segítségével meg kell magyaráznia, hogy a természet hogyan működik. És bizonyos kiindulópontokat kell nyújtania annak a megértéséhez is, hogy a dolgok miért történnek úgy, ahogyan. A második hullám érlelődő civilizációja teljesen új képet alkotott a valóságról, ami az idő és a tér, az anyag és az okság tekintetében egyaránt saját, minden korábbitól eltérő felfogásán alapult. Ez a kép a múltból töredékeket összeszedegetve és azokat új minták szerint ismét összerakva, kísérleti és tapasztalati próbák sorozatán keresztül, fokozatosan alakult ki, és gyökeresen megváltoztatta azt a módot, ahogy az emberek felfogták az őket környező világot, és ahogyan mindennapi életükben viselkedtek.

Az idő szoftverje

Egy korábbi fejezetben láttuk, hogy az iparosítás terjedése nagymértékben attól füg­ gött, hogyan sikerül az emberi viselkedést összehangolni a gépek ritmusával. A szinkronizáció volt a második hullám civilizációjának egyik alapvető elve, és az ipari világ­ hoz alkalmazkodott emberek mindenütt azt a benyomást keltették a kívülállókban, hogy az idő rabjai, akik minduntalan idegesen az óráikra pillantgatnak. Az idő tuda­ tosításának és a szinkronizáció megvalósításának az eléréséhez azonban át kellett ala­ kítani az emberek alapvető felfogását az időről - az idő mentális képét. Az idő új „szoftverjére"volt szükség. A mezőgazdasági népek, akiknek tudniuk kellett, hogy mikor kell vetni és mikor aratni, figyelemre méltó pontosságot értek el a hosszú időtartamok mérésében. De mivel nem volt szükségük az emberi munka szoros szinkronizációjára, a paraszti népek ritkán fejlesztettek ki a rövid időtartamok mérésére alkalmas pontos időegy­ ségeket. Tipikusnak tekinthető, hogy az időt nem olyan rögzített egységekre osztották fel, mint az órák vagy percek, hanem inkább lazábban meghatározott, pontatlan szakaszokra, amelyek bizonyos ház körüli feladatok elvégzéséhez szükséges időtarta­ mokat hosszát jelentettek. Egy tehenész gazda például mondhatta azt, hogy valami­ hez „egy fejésnyi idő"kellett. Madagaszkáron elfogadott időegység volt az „egy rizsfőzésnyi idő"; a pillanatot úgy nevezték, hogy „egy sáskasütés". Az angolok „egy miatyánknyi" időről beszéltek (amennyire szükség volt egy imához), vagy - földközelibb kifejezéssel - „egy pössentésnyi"időről.

Továbbá, mivel az egyik falu vagy közösség és a másik között kevés kapcsolat volt, és mivel a munka ezt nem követelte meg, azok az egységek, amelyekre az időt men­ tálisan kiporciózták, helyről helyre és évszakról évszakra változtak. A középkori

[ 118 ]

A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Észak-Európában például a nappalt meghatározott számú órára osztották fel. A haj­ nal és a napnyugta közti időszak hossza azonban napról napra változott, és így egy „óra" decemberben rövidebb volt, mint egy márciusi vagy júniusi „óra". Az olyan homályosan meghatározott időtartamok helyett, mint például az egy miatyánknyi idő, az ipari társadalmaknak olyan rendkívül pontos egységekre volt szükségük, mint az óra, a perc vagy a másodperc. És ezeket az egységeket szabványosítani kellett, hogy ugyanazok legyenek minden évszakban és minden közösség számára.

Ma az egész világ szabályosan fel van osztva időzónákra. „Standard"időről beszé­ lünk.5 A pilóták mindenütt a világon „Zulu" idő szerint repülnek, azaz a greenwichi középidő szerint. Nemzetközi egyezmény alapján az angliai Greenwich lett az a pont, ahonnan minden időeltérést számítanak.6 Mintha egyetlen akarat mozgatná őket, emberek milliói állítják óráikat rendszeres időközönként egyszerre előre vagy hátra egy órával; és bármit is mondjon nekünk a belső szubjektív érzékelésünk, amikor az idő vánszorog, vagy ellenkezőleg, repülni látszik, egy óra akkor is csak egyetlen meg­ változtathatatlan, szabványos óra.

A második hullám civilizációja nem csak annyit tett, hogy az időt pontosabb, szab­ ványosított darabokra osztotta fel. Ezeket a darabokat egyenes vonalba állította és ki­ terjesztette a végtelenségig visszafelé a múltba és előre a jövőbe. Lineárissá tette az időt. Az a felfogás, hogy az idő egyetlen egyenes vonalat követ, olyan mélyen beágyazó­ dott a gondolatvilágunkba, hogy mi, akik a második hullám társadalmaiban nevel­ kedtünk fel, nemigen tudunk felfogni bármi alternatívát. Pedig az iparosítás előtt számos társadalom körnek látta az időt, nem egyenes vonalnak, és az első hullám néhány társadalma még ma is így látja. A maják, a buddhisták és a hinduk számára az idő körben járt és örökké ismétlődött, a történelem a végtelenségig ismételte önmagát, s az emberek újraélhették életüket a lélekvándorláson keresztül.7

Az az eszme, hogy az idő hatalmas kört formál, a visszatérő kalpák hindu fogalmá­ ban eredezik. E világkorszakok mindegyike négyezer millió évig tart és mindegyik csupán egyetlen brahma-napot képvisel, ami az újrateremtéssel kezdődik, a feloldó­ dással végződik, majd újrakezdődik. A körkörös idő fogalma megtalálható Platónnál és Arisztotelésznél is, akinek az egyik tanítványa, Eudémosz úgy fogta fel saját magát, hogy ugyanazt a pillanatot éli meg újra és újra, ahogy az idő ciklusa ismétli magát. Ezt a felfogást Püthagorasz is tanította. „Az idő és a keleti ember" című művében JosephNeedham azt mondja, hogy „az indo-hellenikus népek számára... az idő cikli­ kus és örök". Továbbá, míg Kínában a lineáris idő fogalma dominált, Needham szerint „a ciklikus idő feltétlenül kimagasló szerepet játszott a korai taoista spekulatív filozó­ fusok körében".8

Induszt-realizmus [119] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Az iparosítást megelőző évszázadokban ezek a különböző időfelfogások Európában is egymás mellett éltek. „Végig az egész középkoron" - írja a matematikus G. J. Whitrow - „konfliktusban állt az idő ciklikus, illetve lineáris felfogása. A lineáris fel­ fogás terjedését a kereskedő polgári réteg és a pénzgazdaság kialakulása segítette elő. Mert mindaddig, amíg a hatalom a földtulajdonban koncentrálódott, az idő bőséges­ nek tűnt és a termőföld örökké változatlan ciklusával társult."9 Amikor a második hullám erőt gyűjtött, ez az ősrégi ellentét megoldódott: a lineá­ ris idő győzedelmeskedett. A lineáris időfogalom vált uralkodóvá minden ipari társa­ dalomban, keleten és nyugaton egyaránt. Az időt kezdték úgy felfogni, mint egy országutat, amely a távoli múltból kigöngyölődve keresztülfut a jelenen a jövő felé, és ez az időfogalom, ami korábban távol állt az ipari civilizáció előtt élt emberek milliárdjaitól, immár minden gazdasági, tudományos és politikai tervezés alapjává vált, az IBM igazgatósági irodáiban, a japán gazdaságtervezési ügynökségnél vagy a szov­ jet akadémián egyaránt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a lineáris időfelfogás az evolúció és a haladás induszt-realista felfogásának előfeltétele volt. A lineáris idő fogalma elfogadhatóvá és meggyőzővé tette az evolúciót és a haladást. Mert ha az idő nem lineáris, hanem kör­ körös lenne, ha az események önmagukat ismételnék ahelyett, hogy egy irányban követnék egymást, ez azt jelentené, hogy a történelem ismétli magát, és akkor az evo­ lúció és a haladás nem lenne több illúziónál - árnyéknál az idő falán.

Szinkronizáció. Standardizáció. Linearizáció. Ezek az elvek befolyásolták a civilizá­ ció mélyén gyökerező világnézetet, és erőteljes változásokat hoztak abban, ahogyan az egyszerű emberek saját életükben az idővel bántak. És ha már maga az idő is átala­ kult, akkor a teret is újra ki kellett porciózni, hogy jobban illeszkedjék az indusztrealizmus új világképéhez.

A tér újraadagolása

Távoli őseink jóval az első hullám civilizációjának hajnala előtt - amikor még vadá­ szatból, pásztorkodásból, halászatból vagy gyűjtögetésből éltek - állandóan mozgásban voltak. Az éhségtől, a hidegtől vagy a környezet kedvezőtlen változásaitól kergetve, vadat hajszolva vagy az időjárás viszontagságai elől menekülve, ők voltak az eredeti „örökmozgók": könnyedén, poggyász nélkül mozogtak, nem halmoztak fel terhet je­ lentő árukat és tulajdontárgyakat, és széles körben szétoszlottak a vidéken. Egy ötven férfiból, nőből és gyermekből álló csoportnak akkora földre lehetett szüksége, mint Manhattan szigetének a hatszorosa, hogy eltartsa őket. Követhettek egy-egy vándor-

[ 120 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

lási ösvényt, a szó szoros értelmében több száz mérföldön át, évről évre, ahogy a körülmények megkívánták. Olyan életet éltek, amit a mai földrajztudósok „térben kiterjedt" életformának neveznek.

Az első hullám civilizációja ezzel szemben a térrel fukarul bánó fajt nevelt ki.10 Ahogy a nomád életmódot felváltotta a mezőgazdaság, a vándorlási ösvények helyé­ re megművelt földek és állandó települések kerültek. Ahelyett, hogy nyughatatlanul vándorolt volna egy nagy kiterjedésű területen, a farmer és családja helyben maradt, és intenzíven művelte a saját kis darabra korlátozódó terét a tér hatalmas tengerén belül, ami eltörpítette az egyént. Az ipari civilizáció születését közvetlenül megelőző időszakban a parasztok kuny­ hóinak kisebb-nagyobb csoportjait hatalmas, nyitott földek övezték.11 Egy maroknyi kereskedő, tudós és katona kivételével a legtöbb ember nagyon rövid pányvára eresztve élte le életét. Hajnalban kiballagtak a földekre, majd alkonyatkor visszatér­ tek. Kitapostak egy ösvényt a templomhoz. Ritka alkalmakkor elgyalogoltak a hat vagy hét mérföldnyire fekvő szomszédos faluba. A körülmények az éghajlati és föld­ rajzi adottságok szerint természetesen változtak, de a történész J. R. Halé szerint „ valószínűleg nem nagyon tévednénk, ha az átlagos távolságot, amit a legtöbb ember élete leghosszabb utazása során megtett, tizenöt mérföldre becsülnénk".12 A mezőgaz­ daság „térben korlátozott"civilizációt hozott létre. Az iparosítás vihara, ami a XVIII. században rátört Európára, ismét térben kiterjedt kultúrát hozott létre, de most már majdnem bolygóméretű léptékben. Az árukat, az embereket és az eszméket több ezer mérföldnyi távolságokra szállították, és óriási tömegek vándoroltak munkát keresve. A termelés, ami azelőtt szélesen megoszlott a földeken, most a városokban koncentrálódott. Hatalmas, nyüzsgő néptömegek szorultak össze néhány erősen zsúfolt csomópontba. A régi falvak összezsugorodtak és elhaltak, s ugyanakkor virágzó ipari központok jelentek meg, füstfelhőkkel és kemencék tüzével övezve.

A tájkép ilyen drámai átalakításához sokkal bonyolultabb összekapcsolódásra volt szükség a város és a vidék között. Az élelemnek, az energiának, az embereknek és a nyersanyagoknak a városi csomópontokba kellett áramlaniuk, miközben a készter­ mékek, a divatok, az eszmék és a pénzügyi döntések onnan kifelé áramlottak. A két ellenáramot gondosan integrálták és koordinálták, térben és időben egyaránt. Magu­ kon a városokon belül sokkal változatosabb térbeli formákra volt szükség. A régi mezőgazdasági rendszerben az alapvető fizikai létesítmények körét a templom, a nemesi palota, néhány nyomorúságos kunyhó és alkalmasint egy fogadó vagy egy

Induszt-realizmus

[izi ]

© Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

kolostor alkotta. A második hullám civilizációja - sokkal fejlettebb munkamegosztá­ sa miatt - jóval több speciális tértípust igényelt.

Az építészek új feladata ennélfogva hamarosan az lett, hogy irodákat, bankokat, rendőrőrsöket, gyárakat, vasúti pályaudvarokat, áruházakat, börtönöket, tűzoltó­ szertárakat, menhelyeket és színházakat tervezzenek. Ezt a sok különféle tértípust logikus és funkcionális módon kellett egymáshoz illeszteni. Térben össze kellett han­ golni a gyárak és az erőművek elhelyezését, az otthonokból az üzletekbe vezető utakat és a vasútvonalak vezetését, a vasúti mellékvágányokat, a dokkokat és az országúti teherszállítás rakodóállomásait, az iskolák és kórházak elhelyezését, vala­ mint a vízvezetékcsövek, csatornák, gázvezetékek és telefonhuzalok nyomvonalát. A teret olyan gondosan kellett megszerkeszteni, mint egy Bach-fúgát. A specializált tereknek ez a figyelemre méltó összehangolása, amire szükség volt ahhoz, hogy a megfelelő emberek a megfelelő időpontokban a megfelelő helyre jussa­ nak, az időbeli szinkronizáció pontos térbeli megfelelője volt. Csakugyan, ténylegesen térbeli szinkronizációt jelentett. Mert az ipari társadalom működéséhez az időt és a teret egyaránt gondosabban kellett strukturálni. Éppen úgy, mint ahogy az embereket el kellett látni pontosabb, szabványos időegy­ ségekkel, ugyanúgy szükség volt a tér pontosabb és egymásba átszámítható egységei­ re is. Az ipari forradalom előtt, amikor az időt még olyan durva egységekre osztották fel, mint az egy miatyánknyi idő, a térbeli mértékek is zagyva összevisszaságot alkot­ tak. A középkori Angliában például egy rood* lehetett mindössze tizenhat és fél láb, vagy akár huszonnégy láb is.13 A XVI. században az egy roodnak megfelelő távolság kimérésére az volt a legjobb módszer, hogy tizenhat férfit találomra kiválasztva a templomból kijövő sokaságból felállítottak egy sorba, „bal lábukat szorosan egymás mögé illesztve", és megmérték az így létrejött szakaszt. A távolságok jelzésére haszná­ latban voltak még ennél is homályosabban megfogalmazott mértékek is, mint például a „egynapi lovaglás", „egy óra járás" vagy „félórányi vágta"kifejezések. Attól kezdve, hogy a második hullám elkezdte megváltoztatni a munka formáit, és a láthatatlan ék létrehozta az egyre bővülő piacot, az ilyen pontatlanságot többé nem lehetett tűrni. A pontos navigáció például egyre fontosabbá és fontosabbá vált, ahogy a kereskedelem bővült, és a kormányok hatalmas jutalmakat ajánlottak fel annak, aki jobb módszereket tud kidolgozni a kereskedelmi hajók navigálására, hogy azok minél pontosabban tarthassák magukat kijelölt útvonalukhoz.14 A szárazföldön is egyre finomabb méréseket és egyre pontosabb mértékegységeket vezettek be.15 * Régi hosszmérték: kb. 5,229 m - Aford.

[ 122 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

A helyi szokások, törvények és kereskedési formák zavaros, ellentmondásos, kao­ tikus változatosságát, ami az első hullám civilizációja idején uralkodott, az ésszerűség jegyében meg kellett szüntetni. A pontosság és a szabványos mértékegységek hiánya mindennapos bosszúságokat okozott mind a gyártóknak, mind pedig a felemelkedő kereskedő rétegnek. Ez magyarázza azt a lelkesedést, amivel az ipari korszak hajna­ lán a francia forradalmárok rávetették magukat a hosszmértékeknek a metrikus rend­ szer alkalmazásával történő szabványosítására, és az időt is új keretbe foglalták egy új naptár bevezetésével. Ezeket a problémákat annyira fontosnak tekintették, hogy megoldásukat a legelső teendők közé iktatták, amikor a nemzetgyűlés először összeült, hogy kikiáltsa a köztársaságot. A változások második hulláma magával hozta a térbeli határvonalak megsokszoro­ zódását és pontosítását is. A XVIII. századig a birodalmak határai pontatlanok voltak. Mivel nagy területek voltak lakatlanok, a pontosság szükségtelen volt. Ahogy a népesség lélekszáma növekedett, a kereskedelem bővült és az első gyárak kezdtek felbukkanni Európa-szerte, sok kormány kezdett hozzá határainak szisztematikus feltérképezéséhez. Világosabban meghúzták a vámzónák határait. A helyi közösségek, sőt a magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanokat is pontosan meghatározták, megjelölték, elkerítették és nyilvántartásba vették. A térképek részletesebbé, tartal­ masabbá és szabványossá váltak. A tér új képzete alakult ki, ami pontosan megfelelt az új időfelfogásnak. Ahogy a pontosság és az időbeosztás több korlátot és határidőt állított fel az időben, ugyanúgy egyre több és több határvonal jelent meg, hogy korlátokat állítson fel a térben is. Még az idő linearizálásának is megvolt a maga térbeli megfelelője.

Az iparosítás előtti társadalmakban az egyenes vonalú utazás - akár szárazföldön, akár tengeren - kivételes dolognak számított. A parasztok gyalogútjai, a tehéncsapá­ sok és az indiánok hadi ösvényei mind a domborzat alakulásának megfelelően kanya­ rogtak. A falak íveltek, görbék voltak, és szabálytalan szögekben találkoztak. A közép­ kori városok utcái egymásba csavarodtak, kanyarogtak, csigavonalba tekeredtek. A második hullám társadalmai nemcsak a hajókat irányították pontosan, egyenes irányban megszabott útvonalakra, hanem vasutakat is építettek, melyeknek csillogó vágányai párhuzamosan, egyenes vonalban futottak, ameddig csak a szem ellátott. Mint egy amerikai vasúttervezési tisztviselő, Grady Clay megjegyezte, ezek a vasút­ vonalak (melyeknek már maga a megnevezése is árulkodó) olyan tengelyekké váltak, amelyek mentén az új városok - négyszögletes rácsot alkotó utcahálózatukkal létrejöttek. A rács- vagy rostélyminta a kilencven fokos szögben találkozó egyenes

Induszt-realizmus [123 ] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

vonalak kombinációjával jellegzetes, gépies szabályosságot és linearitást adott a vá­ rosképnek.16 Egy-egy városra a magasból rátekintve, a régebbi városrészekben még ma is az utcák, terek, körterek és bonyolult útkereszteződések kusza halmazát látjuk. A város újabban, már iparosodottabb korban épített részeiben ezt gyakran rendezett rácsszer­ kezet váltja fel. Ugyanez érvényes egész régiókra és országokra is. A gépesítés terjedésével még a szántóföldek is négyszögletes mintát kezdtek mutat­ ni. A preindusztriális földművesek, akik ökrök mögött ballagva szántották fel a földet, még görbe, szabálytalan barázdákat húztak. Miután az ökör megindult, a paraszt nem akarta megállítani, s az állat széles körben fordult meg a barázda végén, „S" alakú mintát szántva a földbe.17 Manapság viszont bárki, aki kitekint egy repülőgép ablakán, négyszögletes földeket lát, vonalzóegyenes ekenyomokkal. Az egyenes vonalak és a derékszögek kombinációja nemcsak a szántóföldeken és az utcákon vált uralkodóvá, hanem az intim terekben is, ahol a férfiak és nők találkoz­ tak - a szobákban, amelyekben éltek. Görbe falak és nem kilencven fokos szögek az ipari korszak építészetében ritkán találhatók. A szabálytalan alakú szobákat takaros derékszögű kockák váltották fel, s a toronyházak kiterjesztették az egyenes vonalat függőleges irányban is, az ég felé, az ablakok lineáris vagy rácsmintázatával az óriási falakon, amelyek a most már egyenes utcákat határolták.

így tehát a térről alkotott felfogásunk és mindennapi térélményünk egy linearizációs folyamaton ment keresztül, párhuzamosan az idő egyvonalúsításával. Az építészeti terek specializálódása, a részletes térkép, az egységes, pontos mérték­ egységek használata, és mindenekfölött maga az egyenes vonal valamennyi kapitalis­ ta és szocialista ipari társadalomban, keleten és nyugaton egyaránt a kultúra állandó jellegzetességévé vált, ami alapvető szerepet játszott az új induszt-realizmusban.

A valóság „anyaga” A második hullám civilizációja nemcsak a tér és az idő új felfogását és új képzeteit hozta létre, felhasználva azokat mindennapi viselkedésünk alakítására is, hanem kialakította saját válaszát arra az ősrégi kérdésre is, hogy miből vannak a dolgok. Min­ den kultúra megteremti saját mítoszait és metaforáit, amikor megkísérel választ adni erre a kérdésre. Egyesek az univerzumot örvénylő „egységként"képzelik el. Az em­ bert a természet részének látják, szorosan beleszövődve ősei és leszármazottai életé­ be, s olyan szorosan beleöltve a természeti világba, hogy osztozik az állatok, fák,

[ 124 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

sziklák és folyók egységes „élő mivoltában"is.18 Sok társadalomban továbbá az egyén önmagát nem annyira önálló entitásként, mint inkább egy nagyobb szervezet - a csa­ lád, a klán, a törzs vagy a közösség - részeként fogja fel.

Más társadalmak nem az univerzum egységét vagy egységes egész voltát hangsú­ lyozzák, hanem a megosztottságát. A világot nem összeolvadt egységnek tekintik, hanem olyan struktúrának, amely sok egyedi részből épül fel. Körülbelül 2000 évvel az iparosítás beköszönte előtt Démokritosz azzal az akkor rendkívülinek ható eszmével állt elő, hogy az univerzum nem egy darabban szőtt egységes egész, hanem különálló, elpusztíthatatlan, megváltoztathatatlan, láthatatlan és tovább nem osztható részecskékből tevődik össze.19 Ezeket a részecskéket atomok­ nak nevezte. A rákövetkező évszázadokban az anyag tovább nem bontható egységei­ ből felépülő univerzum eszméje újra meg újra megjelent. Kínában nem sokkal Démokritosz kora után a Mo Chingben úgy definiálták a „pontot", mint olyan vonalat, amelyet már olyan rövid szakaszokra vágtak szét, hogy többé nem lehet felosztani. Az atomoknak, vagyis a valóság legkisebb egységeinek az elmélete Indiában is felbuk­ kant, nem sokkal Krisztus után. Az antik Rómában a költő Lucretius képviselte az atomista filozófiát.20 Mindazonáltal az anyag ilyen felfogása kisebbségi nézet maradt, amit gyakran kigúnyoltak vagy nem vettek komolyan.21 Az atomizmus csak a második hullám korszakának hajnalán vált uralkodó eszme­ áramlattá, amikor különböző egymással keveredő tényezők együttesen abba az irány­ ba hatottak, hogy forradalmasítsák az anyagról alkotott felfogásunkat.

A XVII. század közepén egy Pierre Gassendi nevű francia szerzetes, a párizsi Kirá­ lyi Kollégium csillagász-filozófusa, úgy kezdett érvelni, hogy az anyagnak egészen ki­ csiny korpuszkulákból kell állnia. Lucretius hatása alatt Gassendi az anyag atomisztikus szemléletének olyan erélyes és hatásos apostolává vált, hogy eszméi hamarosan túljutottak a La Manche csatornán is, és eljutottak Róbert Boyle-hoz, egy fiatal tudóshoz, aki a gázok összenyomhatóságát tanulmányozta. Boyle az atomok eszmé­ jét a spekulatív elmélet szintjéről áttette a laboratóriumba, és arra a következtetésre jutott, hogy még a levegő is kicsiny részecskékből áll. Hat évvel Gassendi halála után Boyle kiadott egy értekezést, amelyben azt bizonyította, hogy ha valamely anyag mint például a föld - felbontható egyszerűbb szubsztanciákra, akkor nem tekinthető elemnek. Időközben René Descartes, jezsuiták által nevelt matematikus, akit Gassendi bírált, azt állította, hogy a világot csak akkor lehet megérteni, ha egyre kisebb és kisebb ré­ szecskékre bontjuk fel.22 Szerinte „a vizsgált nehézségek mindegyikét a lehető legtöbb

Induszt-realizmus [125] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

részre kell felosztani". Ahogy tehát a második hullám megkezdte előnyomulását, a filozófiai és a fizikai atomizmus vállvetve haladt előre. Mindez eltökélten támadta az egység eszméjét. Az új felfogáshoz egymást követő hullámokban csatlakoztak azok a tudósok, matematikusok és filozófusok, akik egyre kisebb darabokra tördelték szét az univerzumot, és izgalmas eredményekre jutottak. A mikrobiológus René Dubos azt írja, hogy miután Descartes publikálta az Értekezés a módszerről című művét, annak „ alkalmazása nyomán az orvostudományban azonnal számtalan felfedezés született".23 Descartes atomizáló módszerének és az atomelmé­ letnek a kombinációja meglepő áttörésekhez vezetett a kémiában és más tudomány­ területeken is. Az a felfogás, hogy az univerzum független, elkülöníthető részekből és alrészekből tevődik össze, az 1600-as évek közepén már általánosan elfogadott tudománynak számított a kialakuló induszt-realizmus keretében. Minden civilizáció merít eszméket a múltból, és azokat újrafogalmazza oly módon, hogy segítsenek megérteni önmaga viszonyát a világhoz. Az épülő ipari társadalom számára - egy olyan társadalom számára, ami éppen nekilátott a különálló részekből mechanikai úton összeszerelt termékek tömeggyártásának - valószínűleg ellenállha­ tatlanul vonzó volt a darabokból összetevődő univerzum eszméje, ami maga is külön­ álló komponensekből állt össze.

Politikai és társadalmi okok is szóltak a világ atomisztikus modelljének az elfoga­ dása mellett. Amikor a második hullám beleütközött az első hullám már létező régi intézményeibe, ki kellett szakítania az embereket a nagycsaládból, a mindenható egy­ házból és a monarchiából. Az ipari kapitalizmusnak szüksége volt az individualizmus ideológiájára. Az iparosítás hajnalát megelőző egy-két évszázad során a régi mező­ gazdasági civilizáció hanyatlásnak indult. Eközben a kereskedelem egyre bővült, a városok száma megsokszorozódott, a felemelkedő rétegek pedig - a kereskedelem és a piac további bővítésének szabadságát követelve - új felfogást alakítottak ki az egyénről: megszületett az egyén mint atom fogalma.

Az ember többé nem csupán a törzs, a kaszt vagy a klán passzív függeléke volt, hanem szabad, önálló egyéniség. Minden egyénnek jogában állt, hogy ingatlantulaj­ dona legyen, javakat szerezzen, a világban forgolódjon és kereskedjen, és saját aktív erőfeszítéseinek eredményeként vagyonosodon vagy éhezzen, továbbá megválaszt­ hassa vallását és boldogságot kereshessen magánéletében. Röviden: az indusztrealizmus olyan felfogáshoz vezetett, miszerint az egyén meglehetősen hasonlít az atomhoz - vagyis az egyén a társadalom tovább nem osztható, felbonthatatlan elemi részecskéje.

[ 126 ] A harmadik hullám

www.interkonyv.hu

© Typotex Kiadó

Mint láttuk, az atomok analógiája feltűnt a politikában is, ahol a szavazat vált a végső elemi részecskévé. Megjelent abban a felfogásban is, miszerint a külpolitika a nemzeteknek nevezett független, oszthatatlan és önmagukban egészet alkotó egy­ ségekkel foglalkozik. Nemcsak a fizikai anyagot, hanem a társadalmi és politikai anya­ got is „ építőkövekből" - önálló egységekből vagy atomokból - összetevődő struk­ túraként fogták fel. Az atomisztikus szemlélet az élet minden területét áthatotta.

Az elkülöníthető darabok szervezett összekapcsolásának eszméjén alapuló valóság­ felfogás tökéletesen beleillett az időről és a térről alkotott új képzetek világába. Úgy látszott, hogy az egész világot egyre kisebb és kisebb, meghatározható egységekre lehet osztani. A második hullám civilizációja, ahogy terjeszkedése során maga alá gyűrte mind a primitív társadalmakat, mind az első hullám civilizációit, ezt az egyre következetesebben kialakuló ipari világnézetet terjesztette az emberek, a politika és a társadalom tekintetében egyaránt. A logikus rendszer teljessé tételéhez azonban egy utolsó elem még hiányzott.

A végső miért

Ha egy civilizáció nem tud magyarázatot adni arra, hogy a dolgok miért történnek még ha csak olyan magyarázatot is, amiben a misztérium és a logikus elemzés aránya kilenc az egyhez -, nem tudja az emberek életét hatékonyan programozni. Az embe­ reknek, miközben végrehajtják kultúrájuk parancsait, szükségük van valamilyen biz­ tosítékra, hogy tevékenykedésük eredményekhez fog vezetni. Ez azt jelenti, hogy valamilyen választ kell adni az örök miértre. A második hullám civilizációja olyan erőteljes elméletet nyújtott, ami elégségesnek tűnt mindennek a megmagyarázására. Egy kő hullik a tavacskába. Táguló gyűrűk futnak szét a vízen. Miért? Mi okozza ezt az eseményt? Van esély rá, hogy az iparosítás gyermekei azt mondanák: „ az, hogy valaki beledobta a követ a tóba".

A XII. vagy XIII. században egy művelt európai úriember - megpróbálva válaszol­ ni erre a kérdésre - valószínűleg a miéinktől erősen eltérő gondolatokkal állt volna elő. Arisztotelész tanítására támaszkodva, alighanem egy anyagi okot, egy formális okot, egy ható okot és egy végső okot keresett volna, amelyek közül egyik sem lett volna önmagában elégséges bárminek a megmagyarázására.24 Egy középkori kínai bölcs a jinről és a jangról beszélt volna, és a hatások erőteréről, amelyben hite szerint minden jelenség lejátszódott.25

Induszt-realizmus [127] © Hungárián translation Rohonyi András

Szabó Mihály 2020-06-30 20:19:04

Az ok-okozati összefüggések rejtélyének kérdéseire a második hullám civilizációja Newton látványos felfedezésében, a gravitáció univerzális törvényében találta meg a választ. Newton számára az okok „azok az erők, amelyek a testekre hatnak, hogy mozgást idézzenek elő".26 A newtoni ok-okozati összefüggést a biliárdgolyók általá­ nosan ismert példája világítja meg. A biliárdgolyók egymásnak ütköznek és ettől elmozdulnak. Mindegyik a másik hatására válaszol. A változásnak ez a felfogása, ami kizárólag a mérhető és könnyen azonosítható külső erőkre helyezte a hangsúlyt, külö­ nösen hatásos volt, mivel tökéletesen össze lehetett egyeztetni a lineáris tér és idő új, induszt-realista képzeteivel. A newtoni vagy mechanisztikus oksági elv beillesztésével - amit mindenütt elfogadtak, ahogy az ipari forradalom kiterjedt egész Európára az induszt-realizmus hermetikusan zárt, önmagában tökéletes egészet alkotó rend­ szerré teljesedett ki. Ha a világ különálló részekből, parányi biliárdgolyókból tevődik össze, akkor min­ den okozat ezeknek a golyócskáknak a kölcsönhatásából származik. Egy részecske vagy atom összeütközik egy másikkal. Az első a második mozgásának az oka. Ez a mozgás az első mozgásának az okozata. Nem történhet semmilyen esemény térbeli mozgás nélkül, és egyetlen atom sem lehet ugyanabban az időpontban egynél több helyen.

Az univerzum, ami addig bonyolultnak, rendetlennek, kiszámíthatatlannak, zsúfoltnak, titokzatosnak és zűrzavarosnak látszott, kezdett tiszta és rendes képet ölteni. Minden jelenség - az emberi sejtek egyetlen atomjától a leghidegebb csillagig a távoli éjszakai égbolton - megérthetőnek látszott. A mozgásban lévő anyagban az egyes részecskék aktiválták a hozzájuk legközelebb esőket, mozgásra kényszerítve egymást a létezés végtelen táncában. Az ateisták számára ez a szemlélet olyan magya­ rázatot nyújtott magára az életre is, amelyhez - mint Laplace később megfogalmazta - Isten létének feltételezése fölösleges volt.27 A vallásos emberek számára azonban hagyott helyet Istennek is, mivel Őt tekinthették minden dolgok fő mozgatójának, aki a dákót használta, hogy mozgásba lendítse a biliárdgolyókat, és azután esetleg visszavonult a játéktól. A valóságnak ez a metaforája intellektuális adrenalininjekcióként hatott a kialaku­ ló induszt-realista kultúrára. A légkört a francia forradalomhoz előkészítő radikális filozófusok egyike, báró d'Holbach így ujjongott: „Az univerzum, ez a minden létező dolgok mérhetetlenül hatalmas »szerelvénye