Világirodalmi lexikon Vie-Y. 17. köt. [17] 9789630567978, 9630567970

Citation preview

Akadémiai Kiadó

VILÁGIRODALMI LEXIKON Főszerkesztő SZERDAHELYI ISTVÁN Felelős szerkesztő JUHÁSZ I L D I K Ó XVII. kötet Vie—Y E kézikönyv időben és térben egyaránt tekint közelre és távolra: nemcsak a klasszikus múlt kiemelkedő alakjait, hanem korunk szárnyat bontó fiatal íróit is bemutatja, s nemcsak az úgynevezett nagy irodalmakkal foglalkozik, hanem beszámol olyan irodalmakról is, amelyekről keveset, vagy éppen semmit sem tudunk, s az irodalomelmélet kérdéseiben is eligazít. Összeállításában mintegy ezer bel- és külföldi munkatárs működött közre. Az egyes cikkek nemcsak meghatározást vagy életrajzot adnak, hanem ismertetik és értékelik is a műveket és az életmű egészét, s gazdag bibliográfiát nyújtanak, amely a külföldi írók munkáinak magyar fordítását és a róluk szóló műveket is tartalmazza. A szöveget képanyag egészíti ki.

i p AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST

VILÁGIRODALMI L E X I K O N T I Z E N H E T E D I K KÖTET

VILÁGIRODALMI LEXIKON

A K A D É M I A I KTADÓ,

BUDAPEST

VILÁGIRODALMI LEXIKON TIZENHETEDIK

KÖTET

Vie—Y

AKADÉMIAI KIADÓ,

BUDAPEST

FŐSZERKESZTŐ

SZERDAHELYI ISTVÁN FELELŐS SZERKESZTŐ

JUHÁSZ ILDIKÓ

SZERKESZTŐK

BÁRÁNY LÁSZLÓNÉ, HAMBERGER JUDIT, HAVASI ÁGNES, KICSI VALÉRIA, MEZEI BALÁZS, SOMOGYI GYULA, SZEPES E R I K A , SZILÁGYI IMRE SZERKESZTŐSÉGI MUNKATÁRSAK

NAGY MARIANNA, VERESSNÉ F E K E T E LUJZA KÉP- ÉS MŰSZAKI SZERKESZTŐ

SÁNDOR J Ó Z S E F N É

A KIADVÁNY TNDÍTÓ FŐSZERKESZTŐJE

KIRÁLY ISTVÁN

összk. ISBN 963 05 0871 0 XVII. kötet ISBN 963 05 6797 0 A kötet a Graboplast RT Grabolit Extra (AV) típusú borítóanyagával készült. Első kiadás 1994

© Akadémiai Kiadó, Budapest 1994 Printed in Hungary

F ŐMUNKATÁRS AK

BÁRDOS LÁSZLÓ (modern francia irodalom) BERNÁTH TSTVÁN (skandinávok, németalföldiek, francia-belgák) BIERNACZKY SZILÁRD (FeketeAfrika) BÍRÓ MARGIT (grúz) BÖGÖS LÁSZLÓ (Burma, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Vietnam) BOJTÁR ENDRE (lengyel, lett, litván) BORZSÁK ISTVÁN (latin nyelvű irodalmak) BUDA BÉLA (irodalompszichológia) CARUHA VANGELIÓ (újgörög) CSONGOR BARNABÁS (klasszikus kínai) CSŰRÖS KLÁRA (XVII. századi francia irodalom) DOMOKOS PÉTER (finnugor nyelvek) DOROGMAN GYÖRGY (spanyol nyelvű irodalmak) FALUBA KÁLMÁN (katalán) SZ. FARKAS JENŐ (román, moldován) FEHÉRVÁRI GYŐZŐ (észt) FÓNAGY IVÁN (stilisztika) FÜSSI-NAGY GÉZA (szuahéli) GALLA ENDRE (modern kínai) GOMBÁR ENDRE (finn) GYIVICSÁN ANNA (szlovák) HAZAT GYÖRGY (török nyelvek) HERCZEG GYULA (olasz, rétoromán) IVÁNYI TAMÁS (arab)

JEREMIÁS ÉVA (iráni nyelvek) JUHÁSZ PÉTER (bolgár) KÁKOSY LÁSZLÓ (egyiptomi, kopt) KAPITÁNFFY ISTVÁN (bizánci) KARA GYÖRGY (mongol) KERESZTES LÁSZLÓ (lapp) KOMÁROMI SÁNDOR (bibliográfia) KOMORÓCZY GÉZA (akkád, arameus, hettita, sumer) KRETZOINÉ VALKAY SAROLTA (amerikai és kanadai irodalom) LŐKÖS ISTVÁN (délszláv irodalmak) MÁDL ANTAL (német nyelvű irodalmak) MARÓTH MIKLÓS (szír) ORMOS ISTVÁN (Etiópia) OSVÁTH GÁBOR (koreai) PADÁNYI KLÁRA (XVIII. századi francia irodalom) PÁL FERENC (portugál nyelvű irodalmak) PAPP ÁRPÁD (újgörög) RAJ TAMÁS (héber, jiddis, ivrit) RÓNA TAS ANDRÁS (csuvas) SCHÜTZ ISTVÁN (albán) SCHÜTZ ÖDÖN (örmény) SIKLÓS OLGA (színháztudomány) SZABICS IMRE (régi francia irodalom) SZALMÁSI PÁL (örmény) SZEPES ERIKA (verstan) SZEPESSY TIBOR (ógörög) TAKÁCS FERENC (angol) TASNÁDI EDIT (török irodalom) TÖRÖK ENDRE (orosz)

TÖRÖK SÁNDOR (Indonézia, Malaysia) UDVARI ISTVÁN (ukrán) ÚJHELYI SZILÁRD (film) VARGA-HASZONITS ZSUZSA (eszperantó) VARRÓK ILONA (japán)

VEKERDI JÓZSEF (ind nyelvek) VOIGT VILMOS (folklór) ZÁDOR ANDRÁS (cseh) ZEMPLÉNYI FERENC (irodalomelmélet) ZÓLYOMI GÁBOR (sumer, akkád)

Az újabb lektorok, szerzők és egyéb munkatársak jegyzékét az utolsó kötetben közöljük.

y FOLYTATÁS gó életmódja okozta tragédiákat ábrázolja. Könyveiben a nő minden esetben a férfiúi erőszak áldozata, a tiszta erkölcsiség megtestesítője. Később írt történelmi tárgyú írásai, mint az Insel der Hoffnung ('Reménysziget', reg., 1933) népnemzeti hangvételűek. O Egyéb művei: És lebe die Kunst ('Éljen a művészet', reg., 1899); Das schlafende Heer (reg., 1904: Sebestyén Károlyné, Az alvó hadsereg, 1909); Der Kampf um den Mann ('Harc a férfiért', dráma-ciklus, 1905); Das rote Meer ('A Vörös-tenger', reg., 1920); Die goldenen Berge ('Az arany hegyek', reg., 1927). O Gyűjt, kiad.: Ausgewáhlte Werke ('Válogatott művek', 6 köt., 1911, 8 köt., 1922). O írod.: H. Knebel: Clara Viebig zu ihrem 20. Todestag (Der Literat, 1972, 14). Maros Judit

Vieaja nouá < román 'Új élet'): román irodalmi és művelődési szemle. Bukarestben jelent meg 1905. február 1, és 1925 januárja között. Kezdetben (1913-ig) kéthetente, a továbbiakban pedig havonta lát o t t napvilágot. Alapító-főszerkesztője, Ov. Densusianu mint a román nyelv-, irodalom- és néprajztudomány kiemelkedő képviselője azzal a céllal hozta létre, hogy gátat vessen a 19—20. sz. fordulóján eluralkodott népies irányzatoknak, ill. hogy a román írótársadalom számára egy modern, európai hangvételű fórumot teremtsen. Szilárd meggyőződése volt ugyanis, hogy a semmitmondóan lapos stiláris népieskedés és a minden más irodalmi hatás elől való merev elzárkózás óhatatlanul a nemzeti irodalmak elsekélyesedéséhez vezet. A folyóirat erdélyi főmunkatársa, E. Isac, valamint az európai viszonylatban mindig naprakész, igényes szerkesztőségi munka révén — néhány szemlecikk erejéig — a modern magyar irodalmi irányzatokról is szó esett e lap hasábjain. O írod.: Mózes H.: Emil Isac és a magyar irodalom (1986).

Vie de sainte Eulalie: —• Eulália-ének; des Saints

Vie

Vie de sainte Foy: Chanson de sainte Foy; Sainte Foy élete; Vie des Saints

Köllő Károly

Vie de saint Légér: —> Vie des Saints

Viebig [fíbih], Clara; (Trier, 1860. júl. 17.—Berlin, 1952. júl. 31.): német írónő. Apja magas közhivatalt töltött be Posenben. Egy düsseldorfi előkelő lányiskolában végezte tanulmányait, m a j d visszatért a családi birtokra, Posenbe. 1896-ban férjhez ment F. T. Cohnhoz, az ismert könyvkiadóhoz. O Az 1890-es években kezdett el írni, és néhány év múlva ismertté vált. Elsősorban regényei és novellái lettek népszerűek, drámái nem találtak visszhangra. A naturalizmus programjához, példaképeihez: Zolához és Ibsenhez élete végéig hű maradt. Legjelentősebb regényeiben fotografikus hűséggel ábrázolja a társadalmi egyenlőtlenség és az öröklődés okozta visszásságokat a berlini társadalomban. Az 1925-ben megjelent Die Passión ('A szenvedély') c. regényében a nemkívánt terhesség, a romlott erkölcsök, a terjedő nemibetegségek következményeit m u t a t j a be. A Die mit den tausend Kindern ('Az ezergyermekes nő', reg., 1929) c. művében is a szülők kicsapon-

Vie des Saints [vi de szen] szekvenciának, ill. ->cantilenának is. Ismeretlen szerzője latin mintára s a korabeli vértanúénekek ambroziánus szellemében (és talán Prudentius közvetlen hatására) költötte 880. körül, néhány évvel azután, hogy az estramadurai mártír szűz, a (szimbolikus) 304-ben kivégzett Szent Eulália sírját megtalálták. A legenda szerint e gyönyörű testű és lelkű leánykát a pogányok hiába próbálták szép szóval, kincsekkel, fenyegetésekkel, sőt, Maximianus császár kérésével rávenni Krisztus megtagadására. Ezért máglyára vetették, de a lángok nem égették meg, s ekkor lefejezték. Lelke galamb 7

VIEDE sága folytán nagy tisztelettel övezett királyi tanácsos és Autun püspöke lett. A király halála és az új király megválasztása idején találkozott a kevély Ebroin gróífal, az ellenzék képviselőjével, aki kudarca után sért ő d ö t t e n kolostorba vonult. Az udvar cselszövései miatt Légér is hamarosan ide jut o t t , s jóságával megtörte Ebroin kevélységét. Mikor ismét egy új király lépett a trónra, mindkettejüket visszahívták az udvarba. Ebroin azonban fellázadt a király ellen, s pusztítva vonult A u t u n felé. Légér püspök békítő szándékkal m e n t elébe, de E b roin kiszúratta a szemét és k i v á g a t t a a nyelvét. Isteni csoda folytán Légér visszanyerte épségét, s f o l y t a t t a térítő tevékenységét. Ebroin ú j r a elfogatta, s bár három poroszló térdreesett a szent előtt, a negyedik (e szám a test jelképe) lefejezte. Légér lelke a mennybe szállt, s o t t imádkozik lelki üdvösségünkért. E legendában a J ó és a Rossz kozmikus küzdelme egyben a nemzeti történelem különös tükrözése is; a 10. sz.-i dinasztikus harcokban az egyház a törvényes karoling királyt, a r e n d t a r t ó uralkodót t á m o g a t t a az anarchiát okozó, lázongó főurakkal szemben. E költemény szerkezete is a —•számmisztika jelképrendszerét követi. 40 (a k a t a s z t r ó f á k a t , gyötrelmeket jelző szám) strófából áll, melynek négy tízversszakos részre oszlanak, s minden versszak 6 nyolcszótagos (4 + 4 tagolású sort foglal magába. A nyolcas szám a kor hite szerint az ember teljes megújulásának szimbóluma volt, s minden strófa az egyházi és világi uralom számával, a 12-vel, ill. az e számot alkotó számjegyek ( 1 + 2 ) összegéből adódó isteni hármassal jelezte a mű célját az e jelképeket ismerő kortársak számára. (A sorok száma [6] a szótagok számával [8] megszorozva 48, s e szám számjegyeinek összege [4 + 8] 12, amiben a számjegyek összege [1 + 2 ] 3, aminthogy a strófák száma [40] e 3-mal megszorozva 120, s itt a számjegyek összege [1 + 2 + 0] szintén 3.) O A harmadik s egyben utolsó ismert költemény e sorban a Vie de saint Alexis ('Szent Elek élete', —•Saint Alexis élete), amely — költői minősége, erőteljes normand-francia nyelvezete és eszmeisége révén már szinte a következő epikus korszak, a chanson de geste két évszázadának nyit á n y a . A 11. sz. I. felében (talán 1040 körül) keletkezett, s ismeretlen szerzője egy Szíriából származó legendát verselt meg. E szerint Euphémien római gróf gazdag és művelt fia, Alexis esküvője éjszakáján szűzen elhagyta otthonát, s Edessába ment, hogy aszkéta koldusként vezekeljen a világ bűneiért. 17 esztendő u t á n m á r olyan tisz-

a l a k j á b a n — a Szentlélekkel egyesülve — szállt az égbe, hogy ott k ö z b e n j á r j o n az emberek örök üdvösségéért. A szentmise latin szövegének allelújájához illesztett szekvencia célja az volt, hogy a latinul nem t u d ó vallon híveket a szent p é l d á j á n a k követésére késztesse. E jószándék a —»számmisztika által minden elemében á t h a t o t t szerkezetben nyilvánult meg. Ilyen t a r t a l mú volt m á r a kivégzés jelképes d á t u m a , 304 is, amely a hármas számmal jelzett lélek és a négyessel jelölt test, a szellemi és az anyagi világ küzdelmére utalt. A költemény 29 sorból áll, s ebben a 2-es szám (a 29-es számot alkotó számjegyek [2 + 9] öszszege 11, s az ezt alkotó számjegyek összege [1 + 1] 2) is jelzi az örökkévaló Egyből, a legfőbb isteni szintézisből kiszakadt, s ezért az ördögit, evilágit jelentő kettes szám analitikus működését s az Egységbe visszavágyódó J ó s á g erőfeszítését, az emberi lét kettős vonzódását, a J ó és Rossz kétpólusú etikai erőterében lebegő középkori világképet. A kettes szám határozza meg a költemény belső szerkezetét is, mert a versszakok is kétsorosak, s így a vers az Áldozati B á r á n y t jelképező 14-es számnak megfelelő 14 s t r ó f á r a oszlik az utolsó, a 29. sorig, melynek öt szótagja a szeretetet, K r i s z t u s kegyelmét szimbolizálja. A verssorok is többnyire kétszer öt szótagúak, mert a 10es szám, a „numerus universalis" az isteni Egység emberi kiteljesítésének, az istenszeretet és istenszolgálat egyetemességének és a Szentlélek szűzi templomának jelképe, s így a Szűz és az Egyház jelképes azonosságának ideájával hódító szerető szolgálat hűbéres p r o g r a m j á t sugalmazza. A szűz Szent Eulália ilyen módon a J ó allegorikus alakja, aki erkölcsi erővel győzi le a Gonoszt, s példájával nemcsak követésre szólít fel mindenkit, hanem arra is figyelmeztet, hogy a lélek erősebb, mint a test, s így az I m p é r i u m Christianum h a t a l m a mindenek fölött való. O Az ezt követően fönnmaradt ilyen típusú alkotások sorában a második a Vie de saint Légér ('Szent Leodegarius élete') a 10. sz. derekán (talán 953-ban) keletkezett Párizs körzetében, az e vidéken használt nyelvezettel. Tartalmi ihletője Ursinusnak. Szent Leodegarius 7. sz.-i kort á r s á n a k latin legendája lehetett, szerzője pedig az a Flodoard nevű krónikás, aki a reimsi egyházmegye történetét is megírta. (Szent Légér a l a k j a ugyanis Artaud reimsi érseket formázza, legendabeli ellenfeléé, Ebroin grófé pedig Huques le Grand ra,, a párizsi grófság urára hasonlít.) A legenda szerint a gyermek Léger-t szülei II. L o t h á r király g o n d j a i r a bízták, s páratlan j á m b o r -

8

VIEDE dél-franciao.-i Agen-ben élő, titkon megkeresztelkedett férfiú lánya volt, aki szívét Istennek, v a g y o n á t a szegényeknek és a leprásoknak a d t a . A pogányok beárulták a vidék kegyetlen, keresztényüldöző helytartója, Dacianus előtt, aki — minthogy hitét nem volt h a j l a n d ó megtagadni, testét vasrostélyra k ö t t e t t e és tűzön égette. Isten angyala azonban fehér galamb képében elf ú j t a a tüzet, s e csoda sok embert megtérít e t t . Dacianus egy baszk poroszlóval lefejeztette a lányt, akinek lelke az örvendező angyalok egébe szállt, illatozó testének sírhelyénél pedig csodák történtek. A pogányok megbűnhődtek, Isten ugyanis csak addig a d o t t nekik h a t a l m a t , amíg a vértanúk leszakíthatták mártíromságuk illatos virágait; a Rossz nem önálló princípium, hanem a J ó hiánya, s ebből következően a J ó létezhet a Rossz nélkül is. A Legfőbb J ó maga Isten; Szent Fides szerelme s a lelkes költő versének cél-oka. A költemény 49 asszonáncos (sőt, már-már -^monorímes szerkezetű strófából áll; e szám a korabeli gondolkodásban arra az újjongásra utalt, amellyel az egyház a 7 napos húsvéttól pünkösdig, azaz 49 ( 7 x 7 ) napon á t örvendezett Krisztus feltámadásának (49 számjegyeinek összege [4 + 9] 13, s ebben a számjegyek összege [1 + 3 ] 4), m a j d a piros pünkösdi misztérium világot átfogó erejével (50. nap), t e h á t Isten megváltó szeretetének, a Szentlélek megerősítő tüzének s a vértanúság dicsőségének szín- és számszimbolikájával hittérítő ú t r a induló apostolainak, szentjeinek örül. Ez a jelképiség motiválta a költemény belső szerkezetét is. A mű — Dante és Balassi felé m u t a t v a — 3 részből áll, a Szentháromság Egy isten képzete lebeg fölötte, s ellenpontozza a pogányok többistenhitét. A bevezetés 3 versszakba fogott 33 sora Krisztus keresztáldoz a t á n a k szent számát tükrözi, s a 2. és 3. rész (34—453, ill. 454—593 sor) sorszámának számbölcseleti összege ugyanúgy 8 (593 = 5 + 9 + 3 = 1 7 = 1 + 7 = 8), mint a Vie de saint Alexisben, azaz az életszentségben teljesen megújuló embert jelképező szám, annak a szentnek a jelképe, akinek vértanúságáról éppen a 8. strófában szól a szerző. A Krisztus szerelméhez való hűség névvel is hangsúlyozott (Fides latinul 'hit, hűség, ígéret') ideáját fejezi ki t e h á t a költemény szerkezete is, és ezzel is a 12 éves ( 1 2 = 1 + 2 = 3) leányka hitvalló életének és halálának dallamos, regeritmusú — azaz 8 szótagos sorokból (~+octosyllabe) felépített — leírása a szent példájának követését sugallja. A legendának az 1210—1216 közötti évekből származó, anglo-normann nyelven

telet övezte, ami sértette alázatosságát. Visszatért h á t Rómába, ahol ismét 17 éven át a szülői ház lépcsője a l a t t (a „ f e n t " és „ l e n t " ellentétét szimbolizáló helyen) húzta meg m a g á t ismeretlen koldusként. E r t e bánkódó övéi — akiknek f á j d a l m á t a mű megrázó költői erővel írja le — naponta o t t j á r t a k fölötte. Halála előtt Alexis leírta gyötrelmes életének boldogító történetét, s azt m a r k á b a zárva szenderült örök életre, miközben az örök Város harangjai maguktól felzengve hirdették egy ú j szent születését. A halott m a r k á t se szülőapja, se a császár nem t u d t a felnyitni, csak a pápa, s e csodával — Alexis élettörténetének R ó m a ujjongó népe általi megismerésével — megkezdte világhódító ú t j á t a legenda, amelynek h a t á s á t a középkori szűzházasságok (s nálunk Szent Imre herceg emléke, a Kazinczy-kódex lapjai), is bizonyítják. A szír legenda az 1. évezred fordulóján jutott el R ó m á b a , s nemcsak az utolsó ítélettől rettegő kereszténységnek n y ú j t o t t megnyugtató magatartásmintát, hanem — a Cluny-i reformmozgalommal okozati összefüggésben a nyers feudalizmus feszültségeit is le kívánta vezetni az Istenben való megújulás és a teokratikus monarchiában való megigazulás eszméjével. E z t m u t a t j a a -* számmisztika jelképrendszerével a 8-as szám, az újrakezdés jelképe úgy, hogy a költemény 125 strófából áll, s e számban a számjegyek összege (1 + 2 + 5) 8, és mögötte a szeretet 5-ös számjegyének köbre emelése vagyis az isteni 3-mas szám működése — révén fénylik fel a metaforikus aranyháttér. E 8-as osztja a z u t á n két részre az elbeszélést is, minthogy Alexis szent élete kétszer 17 esztendő, s a 17-ben a számjegyek összege (1 + 7) nyolc; mégpedig úgy, hogy a római számmal írt XVII-ben a latin „ V I X I " ('éltem') szó is benne rejlik, s a 2 x 17 összegeként adódó 34-es szám a 3mas (lélek) és 4-es (test) ellentétét feloldó isteni 7-est (3 + 4 = 7) eredményezi, a megújulás és megnyugvás célokára, Istenre irányítva a figyelmet. O A Vie de Sainte Foy ('Szent Fides élete', —>Chanson de sainte Foy), a provanszál költészet első teljes szövegében ránk m a r a d t alkotása a 11. sz. második h a r m a d á b a n működő, ismeretlen szerző műve. Miként a vele egyidős Vie de saint Alexis, eszmeiségét ez is a v é r t a n ú k világából meríti, de a költői képzelet lobogásával, a versszakok egyenlőtlen (7—26 soros) felépítésével, a stílus harcos hevületével és a történeti események naiv gomolygásával szintén a ->chanson de geste-ek lovagi epikája felé m u t a t . Hőse, a Szent Euldliához hasonló leány, Szent Fides, a

9

VIEHE gyományok ápolását. Ez a cél vezette 1911ben is, mikor színész b a r á t j á v a l , A. Rosával mozgalmat indított G. Vicente irodalmi és színházi örökségének felélesztésére. S a j á t műveiben is g y a k r a n feldolgozta a megelőző korokból származó irodalmi alkotások motívumait pl. 0 Románcé de Amadis ('Amadis regénye', 1925). O E g y é b művei: Para Que ('Minek?', költ.-ek, 1897); Náufrago ( ' H a j ó t ö r ö t t ' , költ.-ek, 1898); O Meu Adeus ('Az én búcsúm', költ.-ek, 1900); Marqués ('Márki', elb., 1904); Ar Livre ('Szabadtér', költ.-ek, 1906); Rosas Bravas ('Vadrózsák', költ.-ek, 1911); Canqőes do Vento e do Sol ('A szél és a n a p dalai', költ.ek, 1911); Ilhas de Bruma ('Ködös sziget e k ' , költ.-ek, 1917); País Lilás, Desterro Azul ('Lila haza, kék száműzetés', költ.-ek, 1922); Ondé a Terra se Acaba e o Mar ComeQa ('Ahol a szárazföld véget ér és a tenger kezdődik', költ.-ek, 1940). O írod.: J . E. dos Santos: Exposicáo bibliografica de Afonso Lopes Vieira (1962).

írt verses v á l t o z a t a is f e n n m a r a d t ( S a i n t e Foy élete). O (—•francia irodalmi formák, provanszál irodalmi formák, verses legenda) O írod.: A. Thomas: La chanson de sainte Foi d'Agen (1925); G. R. Mermier—Sarah Melhado W h i t e : La vie de saint Alexis (1972); Süpek O.: Az istenszerelem költői politikuma (Szolgálat és szeretet, 1980); uő: Vis n u m e r o r u m : La symbolique des nombres dans la Cantiléne de sainte Eulalie. Hommage á J . D u f o u r n e t (1993). Süpek Ottó Vie Heureuse:

Fémina-díj

Vieillard de Boismartin [viejár dö boámártenj, Pierre-Ange (Rouen, 1778. jún. 17.—Párizs, 1862. jan. 12.): francia író. 1820-tól királyi cenzor volt, m a j d egy közigazgatási lap, a Journal des Maires igazgatója lett (1822—1824). 1826-tól az Arsenal K ö n y v t á r b a n , m a j d a Szenátusi K ö n y v t á r ban (1853) dolgozott. Közreműködött a L'Encyclopédie des gens du monds c. kiadványban, v a l a m i n t a Courrier des Spectacles és a Le Publiciste c. lapokban is. Hírnevet színműírással szerzett, az I. Császárság és a Restauráció idején az 5 darabjaival voltak tele a színházak: Gilles ventriloque ('Gilles, a hasbeszélő', vásári kom., 1800); Le Concert aux Champs-Elysées ('Koncert a Champs-Élysées-n', bohózat, 1802); Brutal ou II vaut mieux tard que jamais ('A goromba avagy J o b b későn mint soha', bohózat, 1806); Le Mariage de Róbert de Francé ou VAstrologue en défaut ('Franciaországi Róbert házassága avagy az Asztrológus tévedése', kom., 1816). Vieillard de Boismartin költőként is igen termékeny volt, szinte minden költői m ű f a j t művelt és számos kötetet a d o t t ki: La Boíte de Pandore et Venus Callypyge ( ' P a n d o r a szelencéje és a szép farú Vénusz', verses mesék, 1802); Psaphon et les Corbeaux ('Psaphon és a hollók', versek, 1822). O E g y é b művei: Quelques apercus sur la morale et sur les moeurs ('Megjegyzések az erkölcsről és a szokásokról', 1855); Souvenirs de théátre, Méhul, sa vie tet ses oeuvres ('Színházi emlékek, Méhul élete és munkássága', 1855). Budai Rita

Szilágyi Ágnes

Judit

Vieira [viejrö], Jósé Luandino (Vila Nova de Ourém, Portugália, 1935. m á j . 4.—): angolai író. Hároméves korától Angolában él. Fiatalon bekapcsolódott az a k k o r még portugál gyarmati terület függetlenségéért v í v o t t küzdelembe. Politikai tevékenységéé r t 14 év börtönre ítélték, amelyet Tarrafal börtönszigeten kellett letöltenie. Első kötete, az A cidade e a Infáncia ('A város és a gyermekkor', elb.-ek, 1980) Párizsban, illetve a féllegális könyvkiadói tevékenységet folytató Casa dos E s t u d a n t e s do Império ('A Birodalom Diákjainak H á z a ' ) kiad á s á b a n Lisszabonban jelent meg. Luuanda (1964) c. elbeszéléskötetéért a Portugál írószövetség 1965-ben Nagydíjával t ü n t e t t e ki. 1975 u t á n a függetlenné vált Angoláb a n t ö b b fontos posztot is betöltött; egy ideig vezette az angolai írók szövetségét és az ország televízióját is. Ebben az időben a portugál könyvkiadók versengve a d t á k ki műveit, amelyeket tarrafali börtönévei a l a t t írt. Az 1980-as évektől csend övezi a l a k j á t : se közszerepléséről nem tudni, se ú j a b b művei nem jelentek meg. O Elbeszéléseiben szűkebb környezetének, a luandai szegénynegyedek az ún. ,,musseque"-k lakóinak életét és szokásait, a portugál gyarmatosítókkal szembeni csendes ellenállását m u t a t t a meg. Műveinek legfőbb értéke az az „angolai szerkesztésű" portugál nyelv, amely a szegénynegyedekben beszélt afrikai dialektusok szavait és kifejezéseit, elt o r z í t o t t portugál szavakat és n é h á n y latin v a g y középkori portugál szó modernizált

Vieira [viejrö], Afonso Lopes (Leiria, 1878. jan. 26.—?, 1946. jan. 25.): portugál költő, író. A coimbrai egyetemen végzett t a n u l m á n y a i befejezése u t á n hosszabb európai u t a z á s t t e t t . Hazatérve csatlakozott az A Águia folyóirat köréhez. 1924—1927 között meghatározó szerepet játszott a Lusitánia c. lap művészeti irányításában. O Fontos f e l a d a t á n a k t a r t o t t a a nemzeti ha10

VIEIR család fiaként született, hat éves korától fogva a brazíliai Bahíában élt. A nagyszerű képességekkel megáldott ifjú előbb az ottani jezsuita kollégium diákja, majd novíciusa volt. 1634-ben a v a t t á k pappá. Az indián és afrikai dialektusokat egyaránt elsajátító fiatal jezsuitának nem egykönnyen teljesültek evangelizációs álmai — missziós tevékenységéért csak az 1650-es éveinek közepén kapta meg a v nagy a t y a " nevet a bennszülöttektől. O Elete további menetébe beleszólt a történelem; 1641-től az akkor már jónevű igehirdetőnek a hollandok által veszélyeztetett gyarmatot kellett képviselnie a Spanyolo.-tól különvált és újból független anyaország politikai színpadán. Vieira szerencsecsillaga Lisszabonban gyorsan emelkedett, királyi tanácsos lett, Portugália legnagyobb hatású prédikátora. Diplomáciai küldetései mellett (Hága, Párizs, Róma) a belpolitika fontos befolyásolójává is vált: 1649-ben javaslatára hozták létre azt a portugál Nyugat-indiai Társaságot, amely jórészt keresztény hitre tért zsidók anyagi támogatásával jött létre, cserébe az ellenük irányuló zaklatások csitulásáért. Vieirának ezt a reálpolitikusi kezdeményezését az inkvizíció nehezen felejtette. O IV. János király halála után, 1665—67-ben, az Esperanqas de Portugál, quinto império do mundo, primeira e segunda vidas de El-Rei D. Joao IV. ('Portugália reménységei, a világ ötödik birodalma, IV. János király első és második élete') c. művéért perbe fogták. Ügye a Szent Hivatal elé került, amely háziőrizetre, később börtönre ítélte az utóbb mégiscsak sikeresen védekező papot. Míg pere újrafelvételéért Rómában küzdött, a trónjáról lemondott Krisztina svéd királynő kinevezte saját igehirdetőjévé. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy ha a közügyek főszereplőjeként többé nem, ünnepelt hitszónokként azonban továbbra is működhetett. Vieira 1681-ben, immár véglegesen visszatért Brazíliába, hogy az 1679-ben publikálni kezdett Os Sermőes ('Szentbeszédek') c. gyűjteményét rendezze sajtó alá. Amikor 89 éves korában meghalt, igencsak nagy számú prédikációja (életműve mintegy 15 kötetre tehető) széles körben ismert volt. O Igehirdető beszédeit a logikus, hathatós érvelésből fakadó világos stílus jellemezte. Bármennyire is bravúros mestere volt a szónak, nem szívesen használta korának burjánzó stiláris eszközeit. Sokkal inkább az evangéliumi példabeszédek modorában írt képi-szimbolikus próza jellemzi. Tudatosan kerülte el az ellenreformáció — különösen Góngora ihlette — stílusát vagy a

változatát a portugállal elegyítve próbál meg — nem is sikertelenül — egy angolai irodalmi nyelvet létrehozni. Ez az írói teljesítmény amely csak a világhírű brazil író, Guimaraes Rosa sajátos nyelvi kísérletéhez hasonlítható, az afrikai földrész egyik legnagyobb írójává a v a t j a Luandino Vieirát, bár írásai — amelyeket „estóriának" nevez — a külföldiek számára nehezen élvezhetők, s még nehezebben fordíthatók le. O További müvei: A vida verdadeira de Domingos Xavier ('Domingos Xavier igaz élete', reg., 1974); Velhas estórias ('Régi históriák', elb.-ek, 1974); No antigamente na vida ('Régente, az életben', elb.-ek, 1974); Nós, os do Makulusu ('Mi, Makulusuból', elb.-ek, 1975); Vidas novas ('Űj életek', elb.-ek, 1976); Macandumba (ua., elb.-ek, 1978). O Magyarul: 2 elb. (Pál F., Nagyv, 1982, 2.). O írod.: S. Trigo: Luandino Vieira — 0 Logoteta (1981). Pál Ferenc Vieira [viejrö], Machado da Costa, Jósé Geraldo Manuel Germano Correia (Rio de Janeiro, 1897. ápr. 16.—1977. aug. 17.): brazil író, műfordító, kritikus. Orvosnak tanult, de európai tanulmányútja és néhány évi röntgenorvosi munka után az 1940-es évektől fogva csak az irodalomnak élt. Fordítóként több mint száz művet ültetett át portugálra. íróként barokkosan bőbeszédű, eruditus utalásokkal megtűzdelt, némiképpen magamutogatóan intellektuális regényeket írt, amelyekben szívesen rajzolta meg a nagypolgári élet mindennapjait. Talán legjellemzőbb műve a Terreno Baldio ('Terméketlen földdarab', 1961) c. regény, amely egy szobrász fejlődésregénye. A főhős Rio de Janeiro vidékies hangulatában felnőve, a két világháború közötti időszak Párizsában bontakozik ki szellemileg és művészileg, s érett alkotóként tér vissza napjaink modern és kozmopolita szellemiségű Riójába. O Főbb művei: A mulher que fugiu de Sodorna ('Az asszony, aki elfutott Szodomából', reg., 1931); A Túnica e os Dados ('A tunika és a kockák', reg., 1947); 0 Albatroz ('Az albatrosz', reg., 1952); Paralelo 16; fírasűia ('Tizenhatos szélességi kör: Brazília', reg., 1967); A mais que branca ('Fehérebb a fehérnél', reg., 1975). O írod.: A. Filho: Modernos Ficcionistas Brasileiros (1953); R. Perez: Escritores Brasileiros Contemporáneos (1960). Pál Ferenc Vieira [viejrö], Padre António (Lisszabon, 1608. febr. 6.—Bahía, 1697. júl. 18.): portugál hitszónok, egyházi író. Nem túl tehetős, nemességet is csak később kapott 11

VIEIR k a t azonban a család kérésére zárolták, mert rendkívül rosszindulatúak. Budai Rita

-*•conceptismót, és ezáltal is v á l h a t o t t a barokk kor H i s p á n i á j á n a k eredeti alkotójává. Művei röplapokon is terjedtek, s közülük külön kiemelkednek a politikummal is áthatottak, m i n t például a brazil telepesek harácsolását ostromló vagy az ú j nemzeti dinasztia önbizalmát a hit által megalapozó írások. Vieira egy rendtársa szerint, „a legvehemensebb és legrendkívülibb alak, aki valaha is keresztény szószékre állt". Személye Brazília politikai ö n t u d a t r a ébredésével is összefonódik. O Egyéb fő művei: História do Futuro ('A jövő története', 1718); Cartas ('Levelek', 1735); Defesa perante o Tribunal do Santo Oficio ('Védekezés a Szent H i v a t a l bírósága előtt', 1957). O írod.: L. Lúcio de Azevedo: História do António Vieira (1918—1920); H . Cidade: Estudo biográíico e crítico. P a d r e António Vieira (A Obra e o Homem, 1940); R . Cantel: Les Sermons de Vieira, E t u d e du Style (1959); H. Cidade: Padre António Vieira (1964). Rákóczi István

Viélé-Griffin [viélé-grifen], Francis (Norfolk, Va., 1863. m á j . 26—Bergerac, 1937. nov. 12.): francia költő. Ősei a 17. sz.-tól éltek Amerikában, ő m a g a fiatal k o í á b a n költözött Franciao.-ba. Lelkesen l á t o g a t t a S. Mallarmé „ k e d d j e i t " , m u n k a t á r s a volt a Lutece-nek és más szimbolista folyóiratoknak. N o h a a szimbolisták második nemzedékének jelentős a l a k j a volt, és Mallarmé h a t á s á n kívül J . Laforgue és P . Verlaine olvasása is nyomot h a g y o t t költészetén, érzékeny természetfestésre hangolt lírája független maradt mindenféle irányzatosságtól. Versnyelve ezért áttetszőbb is, mint a szimbolisták legnagyobbjaié. Mint J . Moréas, ő is szívesen f o r d u l t antik témákhoz, helyszínekhez, s a f ő k é p p görögös motívumok sajátos klasszicizálásának n y i t n a k u t a t . G. Kahn mellett a „vers libre", a szabadvers egyik ú t t ö r ő kezdeményezője: a rímet is a „költői t a p i n t a t r a és mértékletességre" bízta. O H a z á j á b a n legkivált a Touraine tájai ihlették hol elégikus, hol e l r a g a d t a t o t t , ódai hangú verseit. ViéléGriffin az egyszerű élet iránti rajongás, a szabad, tágas természethez forduló bizalom költője. O Főbb művei: Cueille d'avril ('Áprilisi gyümölcsszedés', versek, 1886); Les Cygnes ('A h a t t y ú k ' , versek, 1887); Les Joies ('Az örömök', versek, 1889); La Clarté de vie ('Az élet világossága', versek, 1897); Phocas le jardinier ('Phocas, a kertész', dráma, 1898); La Lumiére de Gréce ('A Göröghoni f é n y ' , versek, 1912); Les Voix d'Ionie ('A J ó n hangok', versek, 1914). O Magyarul: 2—2 vers (Bakóczy K . , ErdSz, 1920, 3.; J é k e l y Z., Francia költők antológiája, 2. köt., 1962); 2 tan. (Nagy G., A szimbolizmus, 1965). Bárdos László

Vieira [viöjre], S. (Mozambik, 20. sz.): portugál nyelven alkotó mozambiki költő. A mozambiki polgárháború idején, az 1960-as, 1970-es években fellépő baloldali, hazafias lírai költészet fiatal nemzedékének egyik meghatározó egyénisége. Költészete jelentős részben a —mégritude eszmevilágából táplálkozik. Társai többségéhez hasonlóan a jeles k o r t á r s lírikus, M. dos Santost tekinti példaképének. Politikailag túlfűt ö t t költeményei a világ és a társadalom á t a l a k í t h a t ó s á g á b a vetett, hurrá-optimista, forradalmi h i t e t sugározzák. Füssi-Nagy Géza Viel-Castel [viel kasztéi], Horace, comte de (Párizs, 1802—uo., 1864): francia író. Első műve a Costumes, Armes et Meubles des Franqais volt ('A franciák öltözete, fegyverei és b ú t o r a i ' , 1826). A Louvre-ban volt felügyelő 1853 és 1862 között. Számos t a n u l m á n y t írt, melyekben erkölcsökről és szokásokról értekezik egy-egy történelmi epizód vagy t á r s a d a l m i réteg kapcsán: Le Faubourg Saint-Honoré ("Külső-SaintHonoré városnegyed', 1839); La Noblesse de province ('A vidéki nemesség', 1858); Marié-Antoinette et la Révolution frangaise ('Marié-Antoinette és a FraneiU Forradalom', 1858); Documents sur la Terreur ('Dokumentumok a jakobinus rémuralom idejéről', 1862). I s m e r t regénye a Madame la duchesse ('Hercegné', 1838). Visszaemlékezései 1881-ben jelentek meg (Memoires), melyek az 185l-es államcsíny és az 1864 közötti időszakot ölelik fel. Ezeket az íráso-

Vienac; Vijenac (mai helyesírás); (horvát 'koszorú'): 1. a legjelentősebb 19. sz.-i h o r v á t irodalmi folyóirat. 1869 és 1903 között 35 évfolyama jelent meg, alapítója és k i a d ó j a a Matica ilirska (hrvatska) nevű t u d o m á n y o s és hazafias egyesület. 14 szerkesztője közül kiemelkedett A. ftenoa, aki 1874-től 1881-ig látta el ezt a feladatot. O A lap m u n k a t á r s a i n a k jelentős h á n y a d a is o s z t o t t a azt a véleményt, hogy az 1868-as h o r v á t — m a g y a r kiegyezés a magyar hegemónia térnyerését eredményezte, épp ezért a folyóiratot kifejezetten a nemzeti érdekeket védelmező és szolgáló fórumnak szánták. Megvallott céljuk — az olvasóközönség szórakoztatása mellett — a horvát iro12

VIENG zött, F. JelaSié és F. Nikolié szerkesztésében. Célja az 1903-ban megszűnt Vienac h a g y o m á n y a i n a k folytatása volt. Nemcsak a horvát F . Alfirevié, S. BatuSié, A. Cesarec és V. Nazor publikált itt, hanem a szerb M. Dedinac, J . Popovié és M. Ristié. Lőkös István

dalom és kultúra képviselőinek tömörítése és mozgósítása volt. Ablaknyitás a nagyvilágra, s a provincializmus, a belterjesség, a szűkkeblűség kizárása, ez volt a lap legfőbb jellemzője, amelynek fő törekvése az volt, hogy a szépirodalom segítségével hasson a horvát k u l t ú r a alakulására, és amely hamarosan a kulturális élet egyik legfontosabb b í r á j a lett. Már az első évfolyamokban munkatársai lettek a horvát próza olyan jelesei, mint A. Senoa, J . E. Tomié, A. Veber Tkalóevié, s i t t jelent meg pl. a fiatal I. Vojnovió első elbeszélése is, a Geránium, jelezve a születő értékek iránti fogékonyságot. A lap rangosságát jelzi, hogy i t t publikált még egyebek között A. G. Matos, F. Mazuranié, V. Nazor, a szerbek közül J . Jovanovió, V. Ilié stb. A horvát olvasó a kortárs világirodalmat — mindenekelőtt a francia és az orosz szerzőket is e lapból ismerhette meg. O A Vienac A. Senoa szerkesztői szerepvállalása idején vált a legtekintélyesebb 19. sz.-i irodalmi szemlévé s ezt a pozíciót lényegében a századforduló modernjeinek (—>szerb és horvát ,,modern") fellépéséig megőrizte. Maga Senoa természetesen szerzőként is jelen volt a lapban, s művei n a g y mértékben meghatározták a szépprózai rovat arculatát. Ugyanakkor az általa szerkesztett évfolyamokban egész sor fiatal tehetség jelentkezett, s a folyóirat e periódusban méltán tekinthető a pályakezdők nevelőiskolájának. O A lapnak — amelynek Senoa haláláig nem volt valódi versenytársa — működése utolsó két évtizedében jelentős konkurensei is voltak, s e lapok szerzői és szerkesztői már Senoa életében is v i t a t t á k a Vienac megfellebezhetetlennek t a r t o t t irodalomszemléletét. F . Folnegovié személyében azonban 1882-ben olyan személyiség állt a lap élére, akit végül mind az idősebb, mind a fiatalabb, a modernebb ízlést valló nemzedékek elfogadtak, s így a lap meghatározó, vezető folyóirat m a r a d t . O A Vienac nemcsak szépirod a l m a t közölt, kritikai, irodalomelméleti, esztétikei jellegű írások egész sora is napvilágot l á t o t t lapjain, sőt a horvát t u d o m á nyos élet számos képviselőjének is f ó r u m a lett. I t t jelent meg 1886-ban J . Pasarié t a n u l m á n y a a modern regényről, kritikusai között o t t volt V. Jogié, valamint F . Markovié és természetesen Senoa is, míg a tudósok k ö z ö t t I. Broz, T. Maretié, F. Racki és mások. A különféle politikai irányzatok képviselői ugyancsak helyet kaptak a lap hasábjain. O írod.: M. Sicel: Pregled novije hrvatske knjizevnosti (1966); uő: Programi i manifesti u hrvatskoj knjizevnosti (1972). O 2. h o r v á t irodalmi lap 1923—1928 kö-

Vienazindys [vjenazsingyisz], A n t a n a s (eredeti név); Vienozinskis (névváltozat); (Anapolis, 1841. szept. 26.—Laizuva, 1892. aug. 29.): litván költő. Gazdag parasztcsaládból származott. 1864-ben szentelték pappá. Falusi plébániákon gyakorolta hiv a t á s á t . O Eletében egyetlen költeményét sem a d a t t a ki, mivel kínos lett volna számára, ha kiderül, hogy a litván irodalomban ő a szerelmi líra egyik első művelője. Sok verse népszerű dallá vált. K ö t e t e először 1894-ben jelent meg az USA-ban Dainos parcbsytos kun. Antano Vienazinskio ('Antanas Vienazindys tiszteletes dalai') c. O G y ű j t , kiad.: Kaipgi grazus grazus ('Mily szép, mily szép', versek, 1978). O Magyarul: 3 vers (Tandori D., L i t v á n költők, anto., 1980). Bojtár Endre Vién Chiéu [vien tyu] (szerzetesi név); Mai Truc (családi név); (Long Dan, 990— 1091): vietnami költő. A Ly-dinasztia egyik királynéja, Linh Cam unokaöccse. Fiatalon ismerkedett meg a buddhizmussal, s Dinh Huong bonc t a n í t v á n y a volt. Kínai nyelven született m u n k á i t megörökítették a - » T h i e n Uyen Táp Anh c. gyűjteményben. A Duoc Sw Tháp nhi nguyén van ('Buddha tizenkét esküje') c. m ű v é t kortársai n a g y r a értékelték. Költeményeit a buddhista verses ének. a ké m ű f a j á b a n írta. Bőgős László Vienghuöng (Pakse, 1924—): lao író. A francia gyarmatosítók elleni függetlenségi harcok idején (1946—1954) csatlakozott a forradalmi mozgalomhoz. Áz 1960-as években kezdte írói munkásságát. Önálló elbeszélés g y ű j t e m é n y é t Fang Sze Pjan ('Sze P j a n folyó p a r t j á n ' , 1970) c. a d t á k ki. Bőgős László Viengszam (Sam Neua, 1940—): lao írónő, újságíró. Közép- és főiskolai tanulmányait V i e t n a m b a n végezte. Hazatérése u t á n a felszabadított övezet k ö z p o n t j á b a n , Sam N e u á b a n tanított. Az 1970-es évtized első felében jelentkezett elbeszéléseivel, melyekben a lao lányok és asszonyok küzdelmes életét ábrázolja. A népi hatalom megteremtése, 1975 decembere u t á n kinevezték a Menhing Lao ('Lao Nő') főszer13

VIENN gyarmatosítók elleni háború idején (1946— 1954) újságíróként dolgozott. 1960-ban l e t a r t ó z t a t t á k , bebörtönözték és megkínozták. K é t évvel később sikerült megszöknie, s csatlakozott a Felszabadítási F r o n t partizánjaihoz. 1975-ben visszatért Saigonba és megszervezte az írók kongresszusát. O Az 1950-es években jelentkezett költeményeivel, amelyek — személyes szenvedésein felülemelkedve — bizakodást árasztottak. Harcostársai megpróbáltatásairól szólva felelevenítette a vietnami történelmi múlt hőseinek sorsát. Első önálló versesköt e t e Mát sáng hoc trá ('A diákok világos szemei') c. 1970-ben jelent meg. A versek mellett elbeszéléseket is írt. O Magyarul: 1 vers (Majtényi Z., Időmadár, anto., 1972). O írod.: P h o n g Hien: La littérature sudvietnamienne á l'heure de la liberation (LeCourrier du Vietnam, 1976, 49.); Anthologie de la littérature vietnamienne (4. köt., 1977). Bőgős László

kesztőjévé. L a p j á b a n nagy teret szentel a modern lao irodalomnak. O F 5 műve: Peo fáj heng váj ('Az ifjúság lángja', reg., 1975). Bőgős László Viennet [viene], J e a n P o n s Guillaume (Béziers, 1777. nov. 18.—Le Val-SaintGermain, 1868. júl. 11.): francia politikus, költő, író. K a t o n a volt, m a j d költő, irodalmár lett, s^ különböző h a t a l m a k a t szolgáló politikus. Elete bonyodalmak sorozata volt, melyeknek o k á t tulajdon természetében látta. Egyre magasabb irodalmi és politikai tisztségeket ruháztak rá, miközben népszerűtlensége nőttön-nőtt. N o h a kezdetben, mint Napóleon növekvő h a t a l m á n a k ellenzője, politikai szempontból haladónak mondható, az Hernani csatájában a konzervatívok egyik vezéralakjaként t ü n t e t e t t . O 1813 és 1825 között maga is számos történelmi d r á m á t írt, melyek nem tetszettek a közönségnek, s a sajtó piszkálódásainak kedvelt céltáblájává tették. Clovis c. színműve mégis sorsdöntő szerepet k a p o t t , mert a lipcsei csatában ennek kéziratában akadt el egy, a szerző életét fenyegető lövedék. A Restauráció idején adta ki Epítres et satires ('Episztolák és szatírák') c. kötetét, mely öt kiadást is megért, s ugyanakkor liberális és jezsuitaellenes gondolataival maga ellen hangolta a kormányt, a romantikára vonatkozó bírálatai pedig a fiatal nemzedéket lobbantották haragra. A sajtónak szánt szellemes csipkelődésekkel viszont elégtételt vett a korábbi sérelmekért. Az 1842-ben kiadott Fables ('Állatmesék') történetei egyértelműen politikai indíttatásúak. Promenade philosophique au cimetiére du Pére-Lachaise ('Filozofikus séta a Pére-Lachaise temetőben', 1855) c., versekkel elegyes prózai művében szatirikus életrajzi szemlét t a r t az elődök és korán elhunyt kortársak fölött. A romantikusok „ h a n y a t l á s á t " elkerülve, az életmű legkövetkezetesebb m ű f a j a k é n t számos elbeszélő költeménnyel próbálta az epikus műnem életképességét bizonyítani; a Franciadé (ua., 1863) c.-t közülük egyenesen nemzeti eposznak szánta. O F ő b b művei még: Essais de poésie et de l'éloquence ('Költői és retorikai tanulmányok', 1803—1805); Austerlide (ua., elb. költ., 1808); Philippide (ua., elb. költ., 1828); La Tour de Montlhéry ('A Montlhéry-torony', reg., 1833); Le Cháteau Saint-Ange ('A Saint-Ange-kastély', reg., 1834). Jancsó Júlia Vienozinskis: —> Vienazindys,

Vienuolis [vjemtolisz], A n t a n a s (írói név); A n t a n a s fíukauskas (családi név); (Azuozeriai, 1882. ápr. 7.—Anyksciai, 1957. aug. 17.): litván író. 1900-tól Oroszo.ban élt, patikusinasként dolgozott. Forradalmi tevékenységéért 1905-ben börtönbe csukták. Kiszabadulása u t á n a moszkvai egyetemen t a n u l t gyógyszerészetet, majd 1918 és 1944 között egy litván kisvárosban volt patikus. A szovjet rendszerben lojális m a g a t a r t á s a m i a t t magas funkciókat tölth e t e t t be. O 1907-től publikált. A realista próza egyik legjelesebb képviselőjeként tartják számon a litván irodalomban, aki a Csehov-féle lélekrajzi módszert követte. Jellegzetes írói h a n g j á t már korán megtalálta. Munkásságának legértékesebb részét azok a hosszú elbeszélések képezik, amelyekben a falusi élet hétköznapjainak a leírását — pl. egy megesett lány tragédiáját (Paskenduolé, 'A vízbe fúlt lány', 1913) —, vagy a cári rendszer értelmiségének a rajzát (I?üeligenty, palata, 'Értelmiségiek kórterme', 1922), ill. egy falusi lótól v a j családjának a történetét (Arkliavagio dukté, 'A lótolvaj lánya', 1952) az emberi természetet bemutató parabolává tágította. Jelentősebb írásai közé tartozik az ifjúkorában megismert K a u k á z u s legendáit feldolgozó kötete: Kaukazo legendos ('Kaukázusi legendák', 1920). Regényei közül Kryzkelés ('Keresztutak', 1937) c. könyve a kereszteslovagok elleni 14. sz.-i harcról szól; Prieé dienq ('Nappal előtt', 1925) c. művét a litván függetlenség elnyerése utáni új ellentmondásokról írta. A századforduló falujának, osztályharcának irányzatos tablója lett Puodziünkiemis ('A Puodziünas-

Antanas

Vién Phutrng [vien föng] (Chau Dic, 1928—): vietnami költő, újságíró. A francia 14

VIERE Viera [vjerá], Félix Luis (Santa Clara, 1945—): kubai költő, író. Prózaíróként jelentősebb. Hősei különleges helyzetekben mozgó emberek, akiknek ö n m a g u k n a k kell megküzdeniük életben m a r a d á s u k é r t . Verseskötetei: Una melódia sin ton ni son bajo la lluvia ('Egy hang és dallam nélküli melódia az esőben', 1976); Cada dia muero 24 horas ('Naponta 24 órában halok meg', 1988); Prefiero las que cantan ( ' J o b b a n szeretem azokat a nőket, akik énekelnek', 1988). Elbeszéléskötetei: En el nombre del hijo ('A fiú nevében', 1983); Las llamas en el cielo ('Lángok az égen', 1989); regénye: Con tu vestido blanco ('Fehér ruháddal', 1989). O Magyarul: 1 elb. (Dobos Éva, K r ó n i k a a jövőnek, anto., 1988). Simor András

t a n y a ' , reg., 1952) c. alkotása, melyet a szocialista realizmus egyik mintapéldányának tekintettek. O Egyéb fő művei: Vézys ('Rák', kisreg., 1920); Iédukteré ('A fogad o t t lány', kisreg., 1948); mano atsiminimy, ('Emlékeimből', memoár, 1957). O G y ű j t , kiad.: RaMai ('írásai', 1—12. köt., 1920—1944); ua. (1—7. köt., 1953—1955). O írod.: J . Stonys: A n t a n a s Vienuolis (1982). Bojtár Endre Vien Van Hoc [vien ván hok] ^Irodalmi I n t é z e t ) : Vietnam irodalomtudományi intézete. A V D K kormánya 1959-ben hívta életre H a n o i b a n a vietnami irodalom történetének k u t a t á s á r a , az irodalomelmélet tanulmányozására. Munkatársi g á r d á j á t az irodalomkritikusok idős képviselői, Dáng Thái Mai, Phong Lé, Tran Van Giap, Vű Ngoc Phan mellett a hanoi egyetem irodalmi szakán végzett fiatalok bevonásával szervezték meg. E fiatalok közé tartozik a Budapesten végzett Tntcrng Dang Dung, aki több t a n u l m á n y á b a n is népszerűsítette Lukács Gy. esztétikai nézeteit. Az Intézet első igazgatója 1979-ig Dáng Thái Mai volt, őt Hoáng Trung Thöng költő követte. Az indulást követő években hét kutatási osztályt szerveztek: irodalomelmélet, népi és nemzetiségi irodalom, klasszikus irodalom, modern irodalom, külföldi irodalom és n y e l v t u d o m á n y valamint a modern, -*qudc ng'ir írás reformja osztályokat. Később a nyelvtudományi osztály független, önálló intézetté alakult. Az intézet egyik jelentős feladata lett a szájhagyományban fennmaradt gazdag népi, és hazafias irodalom összegyűjtése és feldolgozása. Több kötetben a d t á k ki a népi irodalom (mese, legenda, költészet) összegyűjtött kincseit. Közzétették Tha ván hy-Trán c. a L y és Trándinasztia irodalmának három kötetes, t ö b b mint 2300 oldalas antológiáját. Ez a vietnami irodalom első korszakának (a 10. századtól a 14. századig) eddigi legteljesebb gyűjteménye. Az intézet folyóirata a kéth a v o n t a megjelenő Tap Chí Ván Hoc. Az intézmény t ö b b külföldi irodalomtudományi intézettel t a r t kapcsolatot, így az MTA I r o d a l o m t u d o m á n y i Intézetével is, valamint a Távol-Kelet k u l t ú r á j á t tanulmányozó franciao.-i École Francaise d'Extrémé Orient-te\. O írod.: G. Boudarel: Les débuts de la littérature en RDV (P. B. L a f o n t —D. Lonbard: Littératures contemporaines de l'Asie du Sud-Est, 1974); Nguyen Ván Hoan: T w e n t y Years of the Vietnam I n s t i t u t e of Literature (Vietnam, 1979, 9.); Chan Hin Ho: Le Monde sinisé (Magaziné littéraire, 1987, máj.). Bögös László

Viereck [vjerek], George Sylvester; Stua r t Benton (írói álnév); (München, 1884. dec. 31.—Holyoke, Mass., 1962. márc. 18.): n é m e t származású amerikai (USA) költő, író. Tizenegy éves volt, amikor szülei bevándoroltak az USA-ba. I t t kezdett el verselni, eleinte csak anyanyelvén, s e termésből néhány meg is jelent 1906-ban Németo.ban. Egy évvel későbbi, angol nyelvű verseskötete (Niniveh and Other Poems, 'Ninive és más versek', 1907) nyomán a New York Times ,,az amerikai irodalom viharm a d a r a " - k é n t ünnepelte. Tíz éven á t a kort á r s irodalomnak szentelt Current Literature c. folyóirat segédszerkesztője, közben az a p j a által kiadott, német nyelvű Der Deutsche Vorkaempfer magazin irodalmi szerkesztője, m a j d az amerikai olvasóknak európai írókat b e m u t a t ó saját irodalmi újságja, a The International kiadó-szerkesztője volt. Az 1. világháború kitörésekor The Fatherland (később American Monthly) c. havi lapjában a németeket védte, m a j d ,,németbarátság" v á d j á v a l került börtönbe a 2. világháború a l a t t . Börtönélményeiből született Ali Things Humán ('Minden emberi dolgok') c., Amerikában S t u a r t Benton álnéven megjelentetett regénye (1949), valamint Men Into Beasts ('Emberből vadállat') c. börtönélet-rajza (1952). O Legnagyobb könyvsikere a P . Eldridge közreműködésével írt „bolygó zsidó" regénytrilógiája: My First Two Thousand Years ('Első kétezer évem', 1928); Salome, The Wandering Jewess ('Szalomé, a bolygó zsidónő', 1931); The Invincible Adam ('A legyőzhetetlen Ádám', 1932). O Főbb művei még: My Flesh and Blood: A Lyric Autobiography with Indiscreet Annotations ('Húsom és vérem: lírai önéletrajz indiszkrét megjegyzésekkel', versek, 1931); Spreading Germs of Hate ('Gyűlölet m a g v a i t hintve', esszé, 15

VIERE sche Schule, 2, 1935); F . Grántz: Heinrich Vierordt (Mein Heimatland, 23, 1936). Maros Judit

1931); The Nude in the Mirror ('Akt tükörben', reg., 1949); Glória ('Dicsőség', reg., 1952). O Magyarul: A bolygó zsidó önéletrajza (reg., 2. köt., Berend M., 1934— 1935). Somogyi György

Viertel [firtel], Berthold (Bécs, 1885. jún. 28.—uo., 1953. szept. 24.): osztrák költő, kritikus, rendező, d r a m a t u r g . Egyetemet végzett, m a j d K. Kraus körében jelentkezett versekkel és kritikai írásokkal. 1911— 1914 között az osztrák színházi kultúra és d r á m a megújítására h i v a t o t t bécsi Volksbühne társalapítója és rendezője. A világháború éveiben a Prager Tagblatt színikritikusa és tárcaszerkesztője, 1918-tól Drezdában, később Berlinben rendezett az expresszionista d r á m a ú t j á n a k egyengetése jegyében. 1923-ban s a j á t társulattal is kísérletezett (Die Truppé), m a j d Düsseldorfban m ű k ö d ö t t . Berlini működése alatt, 1926-ban m u t a t t á k be Balázs B.-val közösen írt d r á m á j á t , a Tízmárkás bankjegy történetét. 1928—1932 között Hollywoodban próbált szerencsét, és ide 1933 utáni emigrációja során is visszatért. Amerikai éveiben a k t í v részt vállalt az osztrák emigráció fórumainak munkájában. Rendezőként h a t h a t ó s t á m o g a t á s t n y ú j t o t t Brechtnek. 1947-től haláláig, ú j r a otthon, többek között a Burgtheater rendezője volt. O íróiköltői munkássága az avantgárd színpaddal kapcsolatos tevékenységéhez mérten kevésbé jelentős. Korai versei az expresszionista erkölcsi pátosz F. Werfelre emlékeztető h a n g j á n szólnak. Egyéb műfajú írásai között Kraus-esszéje maradandó: Kari Kraus — Ein Charakter und die Zeit ('Kari K r a u s mint személyiség és kora', 1921). Emigrációs költészete az üldözöttekkel és hazátlanokkal közösséget vállaló f á j d a l o m és reménység megszólaltatója, s tulajdonképpen nyelvi pontossága és tisztasága vív o t t ki elismerést. Sokrétű gyakorlati tapasztalatot és elméleti érzékenységet t ü k röző színházi írásai, feljegyzései kiemelkedő jelentőségűek az utókor számára: Schriften zum Theater ('írások a színházról', 1970). Kései éveiben a kortárs amerikai d r á m a számos a l k o t á s á t ültette át német nyelvre. O E g y é b főbb művei: Die Spur ('A nyom', versek, 1913); Die Bahn ('A pálya', versek, 1921); Die schöne Seele ('A széplélek', komédia, 1925); Das Gnadenbrot ('Kegyelemkenyér', reg., 1927); Fürchte dich nicht ('Ne félj', versek, 1941); Der Lebenslauf ('Az életút', versek, 1946); Dichtungen und Dokumente ('írások és dok u m e n t u m o k ' , 1956); Dass ich in dieser Sprache schreibe ('. . . hogy e nyelven írok', összegy. versek, 1981). O Magyarul: 1 vers (Kosztolányi D., N é m e t költők, 1957);

Viereck [vjerek], Peter R ó b e r t Edwin (New York, 1916. aug. 5.—): amerikai (USA) író, kritikus, költő, drámaíró, történész. A H a r v a r d Egyetemen és O x f o r d b a n végezte t a n u l m á n y a i t , u t á n a a H a r v a r don t a n í t o t t (1941—1942, 1946—1947). 1962—1963-ban v e n d é g k u t a t ó volt a Szovjetunióban. O N o h a 1948-ban m e g k a p t a a Eunice Tietjens Költői Díjat. 1949-ben pedig a Pulitzer-díjat, lassan érő költőnek t a r t j a a kritika. O F ő b b művei: Metapolitics —from the Romantics to Hitler ('Metapolitika — a romantikusoktól Hitlerig', tan., 1941); Terror and Decorum: Poems 1940—1948 ( ' R e t t e n e t és méltóság: versek 1940—1948', 1948); Who Killed the Universe? ('Ki ölte meg a világot?', reg., 1948); Strike Through the Mask: New Lyrical Poems ('A maszkon áttörve: új lírai versek', 1950); The First Morning: New Poems ('Az első reggel: új versek', 1952); Conservatism: From John Adams to Churchill ('Konzervatizmus: J o h n Adamstól Churchillig', tan., 1956). O G y ű j t , kiad.: New and Selected Poems 1932—1967 ('Új és v á l o g a t o t t versek 1932—1967', 1967); Archer in the Marrow: The Applewood Cycles 1967—1987 ('Nyíl a velőben. Az Almafa-ciklusok 1967 —1987', versek, ,1987). O Magyarul: 1—1 vers (Képes G., Észak-amerikai költők antológiája, 1966.; Szemlér F., Igaz Szó, 1976, 4.; Weöres S., E g y b e g y ű j t ö t t műfordítások, 1976). Nóvák György Vierheber: -+kissor Vierordt [firort], Heinrich (Karlsruhe, 1855. okt. 1.—1935): német költő. Magasrangú katonatiszt fia volt. Heidelbergben, Lipcsében és Berlinben f o l y t a t o t t germanisztikai t a n u l m á n y o k a t . 1881-ben Heidelbergben doktorált, nem vállalt hivatalt. Hosszú utazásai során b e j á r t a E u r ó p a legtöbb országát. Végül udvari tanácsosként élt. O Művei: Gedichte ('Költemények', 1880); Lieder und Báliadén ('Dalok és balladák', 1884); Fresken ('Freskók', 1901); Das Büchlein der Tráume ('Az álmok könyvecskéje', 1922); Das Buch meines Lebens ('Életem könyve', 1925); Sánge der Seele ('A lélek dalai', 1928). O írod.: J . Werner: Heinrich Vierordt und seine Dichtungen, (1890); H . Lilienfein: Heinrich Vierordt (1905); F. Wilkendorf: Heinrich Vierordt (Die badi16

VIETD Viesér [vize], Dolores (írói név); Wilhelmine Maria Wieser (eredeti név); Aichbichler (férjezett név); (Hüttenberg, K a r i n t h i a , 1904. szept. 18.—): osztrák írónő. Szegény sorból küzdötte fel magát, falusi cselédsorsot ábrázoló, érzelmes és istenfélő szemléletű regényének — Das Singérlein ('A kis kórista', 1928) — sikere nyomán, és a karinthiai vidék, a falusi életforma vallásos érzületű, E. von Handel-Mazettive\ összevethető tájírója lett. E t á j m ú l t j á b a vezető történelmi regényeket is írt. O E g y é b főbb művei: Die Heldenjungfrau ('A hősi szűz', elb.-ek, 1936); Licht im Fenster ('Fény az a b l a k b a n ' , reg., 1953); Der fíanderhut ('A pántlikás kalap', elb., 1956); Die Trauermesse ('A gyászmise', reg., 1961); Nachtquartier ('Éjszakai szállás', reg., 1971); Katzen in Yenedig ('Velencei macskák', nla, 1976). Komáromi Sándor

2—2 vers (Lux A., Tóth B., Német költők antológiája, 1963; T ó t h B., Századunk osztrák lírája, anto., 1963); 1 vers ( P r a n y ó Z., Bécsi látomás, 1976); 2 vers (Kálnoky L., Klasszikus német költők, anto., 1977). O írod.: V. Salka: Das unbelehrbare Herz (1970); J o s e p h Mayerhöfer (szerk.): Berthold Viertel — Regisseur und Dichter (1975). Komáromi Sándor Vieru [vijéru], Grigore (Pererita, 1935. febr. 14.—): moldován költő, író, műfordító, publicista. A kisinyovi pedagógiai főiskolán szerzett diplomát 1958-ban. Azóta újságíróként dolgozik. 1990-ben a Moldvai Köztársaságból áttelepült R o m á n i á b a . O 1954 ó t a publikál. Első jelentősebb verseskötete — Versuri ('Versek') — 1965-ben látott napvilágot. Azóta számos g y ű j t e m é nye jelent meg, pl. Fiindcá iubesc ('Mert szeretem', 1980) c. Több művét közölte a moldován költők Izvorul si clipa ('A forrás és a pillanat', 1981) és Constelatia lirei ('Lírai csillagkép', 1989) c. antológiája. Költeményei — köztük számos gyermekverse — és publicisztikai írásai a moldáviai rom á n s a j t ó b a n (Tinerimea Moldovei) olvashatók. O Attelepedése után a volt romániai n o m e n k l a t ú r á t támogatók (A. Páunescu, E. Barbu, M. Sorescu, I. Alexandru és mások) között t a l á l t a meg a helyét. Szélsőségesen nemzetféltő cikkeiben visszautasít o t t minden kritikát a román irodalom mind nacionalista, mind kommunista íróival szemben. Az irodalomkritikus és költő Gh. Grigurcu, aki terjedelmes t a n u l m á n y ban elemezte a kommunista rendszer kiszolgálóinak régi és ú j m a g a t a r t á s á t , ill. a moldován költő kapcsolatát ezen írókkal, önmérsékletre intette őt. O Verseskötetei még: Alarma! ('Riadó!', 1957); Multumim pentru pace ('Köszönjük a békét', 1963); Numele táu ('Neved', 1968); DuminicA cuvintelor ('A szavak ünnepe', 1969); Aproape ('Közel', 1974). O Gyűjt, kiad.: Vetyer i sznyeg ('Szél és hó', kisreg.-ek és elb.-ek, oroszul, 1980); Liszt zeljonij ('Zöld levél', versek, oroszul, 1982); Serieri alese ('Válog a t o t t írások', 1984). O Magyarul: 1 elb. (Kovács L., Szovjet Híradó, 1964, 1.); 9 vers (Hajós T., A kék hó balladája, Mai moldován költők, anto., 1976); 2 vers (uő, J o b b á g y K., Csillagok órája, anto., 1980); 1—1 vers (Király L., Utunk, 1981, 9. és 1987, 22.); 2 vers (Kiss B., Szovjet Irodalom, 1989, 5.). O írod.: M. Csimpoj: Mirazsi gyetsztva (1970); Sz. Rasszagyin: I v etom nase remeszlo (Novij mir, 1972, 12.); Gh. Grigurcu: Scrisoare deschisá (Románia literará, 1992, 4.). Sz. Farkas Jenő 2

Vieta [vjétá], Ezequiel ( H a v a n n a , 1922. febr. 16.—): kubai író, esszéista. 1946-ban diplomata szakon végzett a havannai egyetemen, m a j d Pennsylvaniában m ű k ö d ö t t spanyol nyelv- és irodalomtanárként 1946tól 1951-ig. A havannai egyetemen társadalomtudományi és közjogi (1949), az orientei egyetemen bölcsészeti d o k t o r á t u s t (1950) szerzett. 1958—1959-ben b e j á r t a Haitit, Portugáliát, Spanyolo.-ot, Marokkót. Kísérleti színházat irányított Santiago de Cubában. 1959 u t á n színházi szakemberként, egyetemi t a n á r k é n t dolgozott. Művei közül legjelentősebbnek Vivir en Candonga ('Candongában élni') c., 1965ben Villaverde-díjjal j u t a l m a z o t t regényét t a r t j á k . Spanyolra f o r d í t o t t a (Beatriz Maggival) Strindberg Az apa c. d a r a b j á t . O Egyéb fő művei: lÁbro de los epilogos ('Epilógusok könyve', elb., 1963); Pailock, el prestidigitador ('Pailock, a szemfényvesztő', reg., 1966); Swiff: la lata de manteca ('SwifF: a zsírosbödön', elb.-ek, 1980). Simor András Viét Dién U Linh muong irodalom). A vietnami nyelv monoszillabikus (morfémái, g y a k r a n szavai is egy szótagúak) és minden morfémának (és szónak) szótaghanglejtése (->szóhanglejtés) van, így a nyelv dallamos és rímekben gazdag, a szótaghanglejtésen alapuló ritmus (—•szóhanglejtéses verselés) más nyelvre nehezen á t ü l t e t h e t ő . O Vietnam kultúrája, így irodalma is kialakulásától kezdve a kínai civilizáció hatása a l a t t fejlődött. A 10. sz.-ban Vietnam ugyan felszabadult a közvetlen kínai uralom alól, de irodalma, írásbelisége, sőt írásrendszere a 20. sz.-ig a kínai modellt követte. A hagyományos vietnami irodalom hordozója a kezdetektől a kínai írásjegyek v á l t o z a t a i b ó l k i a l a k í t o t t írással megörökített ún. chw nóm irodalom és írásbeliség. A vietnamit évszázadokon á t a kínaiból a d a p t á l t chw nóm írással, ennek is több változatával írták. A portugál misszionáriusok által a 17. sz.-ban megtervezett ábécén alapuló latin betűs írásbeliség, a guoc ngw irodalmi jelentőségre csak a francia g y a r m a t i uralom kialakulása u t á n t e t t szert; fokozatosan kiszorította az írásbeliség hagyományos változatait. A 20. sz. elejétől a guoc ngw lett a vietnami írásbeliség és az új vietnami irodalom kizárólagos hordozója. O A vietnami irodalom két komponense a népi, szóbeli irodalom és az írott, ún. tudós irodalom. Az utóbbi — bár tetemes része leszivárgott, sőt széles körben népszerű is lett — tkp. a 20. sz. második feléig az írni-olvasni t u d ó szűk elit irodalma volt. (A lakosság 90 százaléka 1945-ig írástudatlan volt.) 1918-ban törölték el a hagyományos mandarinvizsgákat, s ekkortól a francia és általában az európai műveltség gyakorolt h a t á s t a vietnami kultúrára. O A vietnami irodalom kialakulásától, a 2. évezred elejétől egészen a 20. sz. elejéig — az európai, döntően a francia irodalom frissítő hatásáig — javarészt versben íródott és két fő form á j a volt: a költészet és a dráma. A vietnami költészet évszázadokig két vonalon fejlődött: a művelt szerzők a kínai költészet formáit, többek között a —>jo fut és a —>fut honosították meg (ez utóbbi sajátos vietnami változata a -+phú), a nemzeti költészetet pedig sokáig a szájhagyományban élő, sokrétű népköltészet, a ca-dao (népdal, —>ca) képviselte. A korai, kínai szótagszámláló és szótaghanglejtéses versek m i n t á j á r a készült darabok nyolc- (bát cú) vagy négysoros (tú tuyét) versszakokból, hét- (thát ngőn) vagy ötszótagos (ngu ngón) sorokból

Cao Huy Diéu miniszter kritikai kommentárral látta el. O írod.: Le Vietnam traditionel (Études vietnamiennes, 1969, 21.); Anthologie de la littérature vietnamienne (1. köt., 1972); Ostasiatisehe Literaturen (1985). Bőgős László Viét Dung [viet zun] (20. sz.): vietnami költő, színműíró. Az első ellenállási háború idején (1946—1954) katonaköltőként jelentkezett, de később a színháznak szentelt e életét. Gyermekkorában kedvelte meg a komikus népi operát, a -*hat chéot, m a j d a hanoi chéo színház d r a m a t u r g j a k é n t jegyezte el magát az idősebb nemzedék körében népszerű színjátszással. Az ellenállási övezetben 1952-ben életrehívott chéo színtársulat számára Tú ikfő-val közösen írta Chiec vai cáy ('A járom') c. színművet a földreform, a földosztás népszerűsítésére. Hírnevét a ~+Thach Sanh legenda színpadi adaptációjával alapozta meg 1960-ban. Feldolgozásában a Thqch Sanh a négy legnépszerűbb chéo d a r a b egyike lett. Kora társadalmi kérdéseinek színpadra vitelére is vállalkozott, a rizsföldekről a g y á r a k b a került lányok életét m u t a t t a be: Seri lo váng ('Aranyszínű selyem fonal', 1964); Nhumg cd tho dét ('A szövődéi lányok', Xuán Binh-nyel, 1968). A H a n o i b a n nagy v i t á t kavart Tritng Vwang (ua., 1970) c. hat cai luong m ű f a j ú d a r a b b a n történelmi témához n y ú l t . Xuán Binh-nyel közös m u n k á j a a Hwong dong ('Szagos pénz', 1977) c. színdarab is. A közönség ízlésének megváltozásával, a chéo-színház népszerűségének megcsappanásával alkotókedve is elapadt. O írod.: Molnár G.: Sárkányok fiai (1967). Bőgős László Viét Linh [viet liny] (1933—): vietnami író. A m u n k a megbecsülésére, s a haza szeretetére ösztönöz a Gánh xiéc lop tői ('Az esti osztály m u t a t v á n y o s a ' , 1975), a Ncri xa ('Távoli hely', 1964) c. történeteiben, s a Múa bong bur&i ('A grapefruit szezonja') c. regényében. A Con surá chieu sáng ('A világító medúza') c. mese történetében — melyet La lumiére venant des profondeurs marines ('A tengeri mélységekből jövő fény') c. francia nyelvre is lefordítottak —, a tenger élővilágának t i t k a i b a vezeti be az ifjúságot. A fiataloknak írt színdarabjai közül a legnépszerűbb a Mőt cuőc diéu tra ('Egy bírósági vizsgálat', 1978) c. -*kich noi darabja. Több elbeszélését francia, német és orosz nyelvre is lefordították. Bőgős László vietnami irodalmi formák: A vietnami nyelv, legalább 50 millió vietnami anya18

VIETD állnak. A 15—16. sz.-tól a művelt szerzők is egyre t u d a t o s a b b a n éltek a nemzeti költészet formáival. A vietnami verselés két reprezentatív f o r m á j a a 17. sz.-tól a -*luc-bát, amelyben a verses regények (-*truyén), de szótárak stb. is íródtak, s mellette a 18. sz.-tól a song-thát-luc-bát, amely a panaszdal (-+ngám) tipikus formája. (A Vietnam középső és déli hegyeit benépesítő nemzetiségek költészeti formája a -*khan verses regény). O A vietnami szépprózát javarészt a 15. sz.-tól a kínai f o r m á t (—>pien ven) adaptáló, szintén párhuzamosságokkal teli bié van képviselte. O A költészethez hasonlóan a d r á m a is két ágon fejlődött: a nemzeti színjátéktípus, a -+hat cheö mellett a 13. sz.-ban meghonosodott a kínai eredetű -+hat tuong. A drámai m ű f a j a 20. sz. elején a -+hat cai luonggal és a —• kich noi]&\ gazdagodott. O A prózairodalmat nyolc évszázadon át csak a politikai írások és a történelmi munkák, az egyes dinasztiák évkönyvei képviselték. A történetírás — amelynek első darabja a 11. sz.-ban, a Lydinasztia idején írt Ngoc Diep ('Jádelevelek') —, a kezdetektől irodalmi értékű volt. A 19. sz. végén, a 20. sz. első évtizedeiben jelentek meg az európai f o r m á j ú első prózai művek: elbeszélések, regények, esszék. O írod.: Trán Trong Kim: Viét-thi (1956); Song Ban: Le théátre vietnamien (1960); Dan Thai Nai: La littérature vietnamienne (Europe, 1961, júl.—aug.); Doung Dinh Khué: Les Chefs d'oeuvre de la littérature vietnamienne (1966); Galla E.: A legújabb vietnámi irodalomról (Hel, 1979, 1—2.); Nguyen K h a c Vien—Huu Ngoc: Littérature vietnamienne (1979); Ursula Leis: Vietnamesische Literatur (Bi-Lexikon Ostasiatische Literaturen, 1987); T r u o n g Buu Lám (szerk.): Borrowings and A d a p t a t i o n s in Vietnamese Culture (1987); Szegő L.: K voproszu o rifmovke tragyicionnoj poezii V j e t n a m a (AOr, 1991, 2—3.).

jelentés megkülönböztető zenei hangsúly van, s ettől k a p j a sajátos dallamosságát (—>vietnami irodalmi formák). O I. A vietnami irodalom k é t fő ága a népi, v a g y szájhagyományos (van hoc miéng), és az írott irodalom (van hoc bác hoc). A népi irodalom összetevői a népdalok, a szerelmi költemények, a közmondások, mesék és legendák. Az alapvetően paraszti irodalom a nép életének igazi krónikája, enciklopédiája. Ezen alkotások némelyike (mint pl. a -*Thqch Sanh) többezer verssorból áll. Az írott költészet nem választható el a népköltészettől olyan élesen, m i n t az európai irodalomban: állandó, eleven kölcsönhatás jellemző kapcsolatukra. Az í r o t t irodalomnak a nép körében gyakorolt h a t á s á t m u t a t j a , hogy a vietnami uralkodók számtalanszor a d t a k ki olyan rendeleteket, amelyek t i l t o t t á k az irodalmi művek terjesztését, s erőteljes volt a cenzúra. O A vietnami irodalomban a legrégibb h a g y o m á n n y a l a líra rendelkezik. A 20. sz. előtt az irodalmi művek döntő többsége verses f o r m á b a n született. Ennek köszönhetően az irodalmi alkotások a n a g y m é r t é k ű í r á s t u d a t l a n s á g ellenére (1945 előtt a lakosság 90%-a volt analfabéta) széles körben elterjedtek. A 20. sz.-ig verses formában elbeszélések és regények is készültek, a prózai alkotások pedig a kínaiaktól á t v e t t ritmikus prózában, —>phub&ri. A prózai elbeszélés és regény európai mint á k nyomán a 20. sz. húszas éveinek első felében honosodott meg. O A vietnami irodalomra, k u l t ú r á r a nagy befolyást gyakorolt az ezer éves kínai uralom (i. e. 11. sz. —i. sz. 10. sz.). A vietnamiak a kínai írást vették át, s ez az írástudók körében a 20. sz.-ig megőrizte jelentőségét. A kínai irodalom hatása azonban nem erősödött a kínai írás használatának a r á n y á b a n , noha a kínai költészet témái, szimbólumai és formái beépültek a vietnami irodalomba. Az ideológiában viszont meghatározó szerepe volt a konfucianizmusn&k: az emberi kapcsolat o k a t szabályozó három alapelve tükröződött az irodalmi művekben. O A vietnamiak történelmük során három írásrendszert használtak: 1. a kínai írást, 2. a 13. sz.-tól a vietnamiasított kínai nom írást, s 3. a 19. sz. második felétől a latin betűs quoc ngw írást. O 2. A kínai irodalom: A kínai császárság ezeréves uralma idején (i. e. 111től i. sz. 906-ig) a vietnamiak hivatalos nyelve a kínai volt. A 10. sz.-ban, a függetlenség visszaszerzését követően a vietnami uralkodók t o v á b b r a is a kínait használták hivatalos nyelvként. A kínai irodalom különösen 1070-től, a Van Mi&u ('Irodalom Temploma') megnyitásától t e t t szert nagy

Bőgős László vietnami irodalom; annámi irodalom: a sok nemzetiségű Vietnam (—• Vietnam irodalma) államalkotó népének irodalma. A vietnami (régi nevén annámi) nyelv az izoláló nyelvek közé tartozik: sem ragozást, sem szóképzést nem ismer. A nyelvtani viszonyítást a szórend módosításával, illetve az alakilag változatlan szavak értelemszerű összetételével fejezik ki. A nyelv hangtani törvényei azt is megszabják, h á n y ilyen ragozhatatlan tőszóból áll a nyelv szókincse. E szavak egyetlen szótagból állnak; a további jelentéseket a különböző ->szóhanglejtés a d j a . A vietnami nyelvben hat 2*

19

VIETN befolyásra, mivel a magasrangú m a n d a r i n jelöltek vizsgái a konfuciánus t a n o k r a és irodalomra épültek. A Ly- és a T r a n dinasztiák idején (1009-től 1400-ig) az irodalmi alkotások döntően kínai írásjelekkel készültek. A francia g y a r m a t i hatóságok 1918-ban megszüntették az írástudók kínai nyelvű vizsgáit, de Észak- és Közép-Vietn a m b a n a falvakban a vallási szertartásoknál s az adásvételi szerződéseknél még sokáig ezt a nyelvet használták. A 11—14. században az irodalom javarészt a klasszikus kínai m i n t á k a t követte; a költők mesterségbeli tudásuk csiszolására a kínai klasszikusokhoz folyamodtak. O Az első prózai műveket a 13. sz. végén szintén kínai írással írták. Ezek közül a legjelentősebb a Dai Viet Sú K y ('A Nagy Viet története'), amelyet Lé Van Huu állított össze. A szorosan vett kínai irodalmi művekből kiemelkedik Mac Dinh Chi Ngoc tinh lién phu ('A jádekút lótusza'), Chu An (?— 1370) Tieu án thi t á p ('Egy favágó remete költeményei') és Trwcrng Hdn Siéu Bach D a n g Giang phu ( ' P h u a Bach Dang folyóról') c. kötete. Az irodalmi m u n k á k g y ű j t e ményeiből említésreméltóak a —• Viet Dién U Linh ('Viet ország l á t h a t a t l a n erői', 1329) Ly Té XuyéntcA, a Linh N a m chich quái ('Linh Nam különös elbeszéléseinek gyűjteménye'), a Quan hienphu tap ('Neves szerzők phu művei'), valamint a Thienuyen tap-anh ngu-luc ('Az elmélkedések kertje jeles szerzeteseinek krónikája). Ez utóbbi a Tang korszaktól a Trán-dinasztiáig terjedő időszak jeles buddhista szerzeteseinek életrajzát tartalmazza. Jelentős kínai írással írt műveket a l k o t t a k Lé Thánh Tóng király költői a k a d é m i á j á n a k tagjai ( - > 7 W Dán). Figyelemre méltó Ngó Si Lién történelmi m u n k á j a , a Dai Viet sír-ky toán t h í r ('A Nagy Viet teljes története', 1479). Mondákat és legendákat tartalmaz a Truyén ky man Luc ('Csodás legendák nagy gyűjteménye'), amelyet a 16. sz.-ban élt Nguyen Dit állított össze. A 17—18. sz.-ban n a g y számban megjelent történelmi munkák közül a legjelentősebbek a polihisztor Lé Quy Dón és Vű Mién munkái. A Lé-dinasztia hanyatlásától, a 17. sz. elejétől a Nguyen-dinasztia megalapításáig, a 18. sz. végéig két érdekes mű jelent meg: Pham Dinh Hó Vű t r u n g t u y bút ('Esős időben tetszésem szerint') c. kötete, valamint Pham Dinh Hó és Nguyén An (1770—1815) közös alkotása a Tang t h u r r n g ngau luc ('Véletlen jegyzetek az élet viszontagságairól') c. Ezek híres emberekről, festői helyekről, politikai eseményekről szóló esszék és rövid jegyzetek

20

gyűjteményei. O A déli országrészt megkaparintó Nguyen család is nagy figyelmet fordított az irodalomra. H u é közelében a 17. sz. végén, még császári dinasztiájuk megalapítása előtt megépítették a maguk Irodalom Templomát, s Mac Thién Tu? néven irodalmi kört szerveztek. Költeményeik a Ha Tién tháp vinh ('Tíz kép Ha-tienből') c. gyűjteményes kötetben jelentek meg. A népszerű Chinh phu ngam khuc (Kiss K., A katonahitves panaszai, 1958) első v á l t o z a t á t is kínai írásjelekkel írta meg Dang Tran Con. Az 1802-ben alapított Nguyen-dinasztia első uralkodói a közigazgatásban és a hivatalos irodalomban viszszaállították a kínai írás használatát. A dinasztiaalapító Gia-Long megszervezte a Han-lam Akadémiát. Az uralkodóház t ö b b alakja is k i t ű n t irodalmi munkásságával (Minh Mang, Thiéu Tri és Tw Dúc). O A 19. sz. utolsó negyedétől, a francia gyarmati uralom berendezkedésétől a kínai írású irodalom jelentősége fokozatosan csökkent. A latinbetűs írás meghonosodásával a kínai és nom írásjelű irodalmi alkotásokat ma m á r a vietnamiak sem értik meg, s ezért azokat latinbetűs átírással a d j á k ki. Hanoiban 1959-ben szervezték meg az Irodalmi Intézetet, s annak a klasszikus vietnami irodalom osztályára hárul a kínai és nom írásjelű irodalom gondozása és latinbetűs kiadása. Első nagy vállalkozásuk a 3 kötetes Tho Van Ly-Tran c. m u n k a volt, amelyekben a Ly és T r á n dinasztia irodalmi alkotásait a d t á k ki latinbetűs átírással (még -+kínai irodalom VI. 2.) O 3. A vietnami nyelvű irodalom a 11—15. sz.-ban. Az első kínai írással írt, de vietnami nyelvű alkotások a 10. sz.-ból m a r a d t a k fenn. E b ben az időben a taoizmus (-*•taoista irodalom) és — döntően — a buddhizmus játszott meghatározó szerepet a szellemi életben, s az irodalom alapvetően vallásos jellegű volt. A buddhista szerzetesek, mint Van Hanh, költeményekben hirdették tanaikat, ám alkalmanként világi érzelmeket is kifejeztek. A kínai írással írott irodalomban a 11. sz.-ban m á r a hazafiságtól á t h a t o t t költészet is központi szerepet játszott: a kínai hódítók megújuló betöréseivel szembeforduló magasrangú k a t o n a , és konfuciánus költő, Ly Thw&ng Kiét (1019—1105) verseiben a hódítók elleni harcra hívott fel. A kínaiakkal szembeni küzdelem, a függetlenség védelme a későbbi századokban is jelentős helyet foglalt el az irodalomban. O A nemzeti kultúra kibontakozása során az írástudók kidolgozták a vietnamiasított vulgáris kínai írást (chw nőm), melynek nagy szerepe volt a b b a n , hogy a vietnami

VIETN írásbeliség felszabaduljon a kínai befolyás alól. A történelmi évkönyvek bizonysága szerint elsőként a 13. sz.-ban Hán Thuyén (?—1290?) költő írta chír n ö m m a l költeményeit. O A nép szórakoztatását szolgáló —>hat chéo színjátszás m á r a 10. sz.-tól formálódott. Az évkönyvek tudósításai szerint a királyi udvar előkelőségeinek szórakoztatását szolgáló színjátszás a kínai -+csing csü átvételével a 13. sz. végén t ű n t fel. Tran Nhán Töng király (ur.: 1279— 1293) utasítására egy kínai hadifogoly, Ly Nguyen Cat t a n í t o t t a meg az u d v a r embereit a ~*hat tuong színjátszásra. Az udvar — mint nemes m ű f a j t — azonnal elfogadta a népi színjátszással szemben, a hat tuong azonban nem m a r a d t az u d v a r kiváltsága, t ö b b társulat j á r t a ilyen d a r a b o k k a l az országot. O 4. írott irodalom a 15. sz.-tól a 19. sz. közepéig. A 15. sz. előtti időkből kevés mű m a r a d t fenn, mert a Ming hódítók 1407—1427 között szisztematikusan megsemmisítették, vagy K í n á b a vitték azokat. A 15. sz. szerzői nagy gondot f o r d í t o t t a k a m e g m a r a d t alkotások megmentésére, s azokból antológiákat szerkesztettek. Az írástudók csapata összeállította £L SZ8/Z füzetből álló Thién Nam Dit Ha Táp (1493) c. m u n k á t , amely enciklopédikusán a legkülönbözőbb t é m á k a t ölelte fel. A 15. sz. kiemelkedő személyisége, Nguyén Trái sikeresen vezette a h a z á j á r a törő Ming hódítók elleni h a d j á r a t o k a t . Erről szóló, Binh Ngő dai cáo (1428: Garai G., É n e k a Ngo hadak megfékezéséről, Vietnam. Magvetőalmanach, anto., 1966) c. rövid elbeszélő költeménye m a is a vietnamiak kedvelt olvasmányai közé tartozik. A Quoc ám thi t á p ('Összegyűjtött költemények') c. antológiája az első nom írással f e n n m a r a d t költészeti gyűjtemény. A kötet t ö b b mint kétszáz verse is t a n ú s í t j a , hogy a nom írás használata már széles körben elterjedt. E nagy enciklopédista u t á n Lé Thánh Tóng király (ur.: 1460—1497) j á r u l t hozzá jelentősen a nom írásjelű költészet fejlődéséhez. A költőnek is jeles király munkássága ú j ösztönzést a d o t t a nemzeti nyelvű költészet fellendülésének. A népi irodalomnak az udvari körökre gyakorolt befolyását jelezte a 15. sz.-ban, hogy Vű Quynh és Kieu Phú összegyűjtötte és lejegyezte a meséket és legendákat. A Dai Viét thóng giám ('A nagy Viet általános tükre') ugyan kínai írással készült, de t a n ú s í t j a a vietnami folklór gazdagságát. Évszázadokra kihat o t t Ngő Si Lién (1420?—?) 1479-ben elkészült Dai Viet sfrky toán thvr ('A nagy Viet összegyűjtött krónikája') c. évkönyve, amely felöleli nemcsak a történelmi doku-

21

m e n t u m o k a t , h a n e m a szájhagyomány emlékeit is. A 16. sz.-ban több évszázadig elhúzódó társadalmi h a n y a t l á s vette kezdetét. A Lé királyi ház már csak névlegesen gyakorolta a h a t a l m a t , s a királyság a 16. sz. közepétől két részre szakadt. Északon a Trinh, délen a Nguyen család volt az úr, ami a két rivális oligarchia közötti hosszú fegyveres vetélkedés forrása lett, mely a 17. sz. kezdetétől egészen a 18. sz. végéig t a r t o t t . O A királyi udvarhoz kötődő konfuciánus t a n í t á s befolyása meggyengült, ismét teret h ó d í t o t t a buddhizmus és a taoizmus. A 16. sz.-ban az irodalmi és szellemi életben jelentős befolyást gyakorolt Nguyén Binh Khiem főműve, a Bach van quoc ngu thi ('A Fehér ködök menedékhely költeményeinek gyűjteménye'). O Vietnamban a 16. sz.-ban jelentek meg a katolikus hittérítők, s a portugál misszionáriusok t a n í t á s u k h a t é k o n y a b b terjesztésére elkészítették a vietnami nyelv latin betűs ábécéjét. Vállalkozásukat a 17. sz. közepén francia hittérítők tökéletesítették, s Alexandre de Rhodes megjelentette az első latin betűs vietnami katekizmust, valamint a vietnami—latin és latin—vietnami szótárat. (Ez a latin betűs írás erőteljes ellenállásba ütközött, s csak 1945-től vált hivatalossá.) A 17. sz.-tól szembetűnően gyarapodott a h a t a l m o n lévőkkel szembeforduló, nom írás jelű irodalom. Ez az uralkodó körök nemtetszését v á l t o t t a ki, s a 17. sz. végén az északi országrészt bitorló Trinh Tac valóságos h a j tó v a d á s z a t o t szervezett a „felforgató" művek ellen. Az erős cenzúra ellen számos nom írású munka szerzője névtelenséggel védekezett. Az ismeretlen szerzőjű alkotások közé tartozik a Thién Nam ngw luc ('A mennyei Dél évkönyvei'), amely leírja az ország szépségeit. A több mint nyolcezer soros történelmi költemény — a legterjedelmesebb nom írású alkotás — m á r az ú j versformában, -+luc batba,n készült. A vietnami költészet a liic feaítal elszakadt az addig uralkodó klasszikus kínai verseléstől. Sajátos rímszerkezete is hozzájárult gyors elterjedéséhez, s napjainkig kedvelt költészeti forma m a r a d t . A nom irodalommal párhuzamosan gazdagod o t t mind t a r t a l m á b a n , mind f o r m á j á b a n a ritmikus p r ó z á j ú -+phu irodalom is. O A 18. sz.-ban a feudális állam általános válsága t o v á b b mélyült, s a sz. második felében a Tdy-SÓ n néven ismert népfelkelésbe (1771—1802) torkollott. A hatalmi válság ellenére az irodalom és k u l t ú r a — döntően a 18. sz. második felében — felvirágzott. Az irodalom az állam ideológiai válságát, a konfuciánus t a n o k befolyásának ha-

VIETN n y a t l á s á t tükrözte. E n n e k jele az is, hogy ekkor k a p o t t elsőként hangot a szerelem és az egyéni boldogság utáni vágyakozás; a jogfosztott, a családban és a társadalomban elnyomott nő, a szerzetesek kicsapongása, a feudális urak és az állami hivatalnokok képmutató erkölcse az irodalom fő tém á j a lett. Ennek az irányzatnak h á r o m költőnő, Doan Thi Diem, Ho Xuán Hwcrng és Thanh Quan asszony volt a legjelentősebb képviselője. A Táy-sÓni felkelés előhírnökének tekinthető a névtelen szerzőjű Chuyén Trang Quynh c. történet főhőse, a mókás Cőng-Quynh írástudó, akinek a királyokkal, nagyurakkal, mandarinokkal, a kínai udvar nagyköveteivel szembeni csínytevéseire mindenki előszeretettel hiv a t k o z o t t . A korszak költői közül kiemelkedő Cao Ba Quat, a hat noi mestere, és a konzejvatív gondolkodású államférfi, Nguyén Cóng Trw. O A vietnami nemzeti költészet remekműve a Kim Ván K i e u , vagy másik címén Truyen Kieu (Trirrrng B a n g Dung, Tandori D., Kieu története, 1984) c. verses regény. Szerzőjének, Nguyén Dunák munkássága a 18. és 19. századot hidalta át. A mű elemzői m a már egyetértenek abban, hogy a szokványos alaptörténetből a szerző a vietnami irodalom s a j á t o s nemzeti m ű f a j á b a á t ü l t e t v e m e g t e r e m t e t t e a vietnami szerelmes regényt, és valósághű körképet n y ú j t o t t a kor társadalmáról. Lélektani és szociológiai realizmusa teszi, hogy a Kieu szinte megszületése óta a vietn a m i a k számára szinte egyet jelent az irodalommal. A szavak mágusának munkássága nyomán a vietnami irodalmi nyelv a 19. sz. elején jelentősen tökéletesedve új fejlődési szakaszba lépett. Ezt a felvirágzást jelzi Nguyén Dinh Chieu Luc Ván Tién c. verses regénye. O 5. A francia gyarmati uralom időszaka (1858—1945). Ebben a korszakban a n y u g a t i civilizációval való kapcsolat a vietnami írástudók sorainak differenciálódásához vezetett: a hazafias irodalom megerősödésével p á r h u z a m o s a n az európai — mindenekelőtt a francia — irodalom hatására megszületett a modern vietnami irodalom. E n n e k volt előkészítője a franciákkal e g y ü t t m ű k ö d ő két katolikus írástudó, Paulus Cwa (1834—1907) és Truro-ng Vmh Ky, akik megalapozták a latin betűs írás, a q u ö c ngű- használatát. Az előbbi a Gia Dinh c. lap kiadásával megter e m t e t t e a vietnami újságírás alapjait. Folklór- és elbeszélésgyűjteményén kívül kétkötetes vietnami szótárt is szerkesztett. A hazafias irodalom képviselői közé tartozik Phan Dinh Phúng és a népi elbeszélő dalt, a -*vét regélőket is megörökítő Ngu-

yén Xuán Ön. A 19. és a 20. sz. fordulóján a francia hódítókkal szemben harcoló hazafias írástudók soraiban a m ú l t klasszikus irodalmának utolsó képviselői, Yén Dő, Tú Xwcrng (1870—1907) maró gúnnyal bírálták az ú j u r a k a t . Dao Tan jelentősen hozzájárult a klasszikus vietnami színjátszás, a -*hat tuong megújításához. O A 20. sz. elején Vietnamban széleskörű antikolonialista és antifeudális mozgalom bontakozott ki, melynek legkiemelkedőbb egyéniségei Phan Bői Cháu és Phan Cháu Trinh voltak. A polgári demokratikus eszméket valló írástudók mérsékelt csoportja 1907-ben Hanoiban életrehívta a Dong kinh nghiű thuc ('Az igaz ügy mozgalmának tonkini iskolája') elnevezésű reformmozgalmat, amely a latin betűs írás elterjesztésére ingyenes t a n f o l y a m o k a t szervezett, s tankönyveket a d o t t ki. Az új írás meghonosodásával mintegy harminc év a l a t t a vietnami irodalomban gyökeret eresztett az európai irodalom valamennyi prózai műfaja: az esszé, az elbeszélés, a regény, a dráma. A latin betűs újságok, folyóiratok biztosították az 1954-ig döntően francia befolyás alatt álló ú j vietnami irodalom kibontakozását. A franciák t á m o g a t á s á v a l publikált, nagy befolyású és hosszú életű folyóirat volt a Nam Phong ('Déli Szél', 1917), amelynek főszerkesztői tisztét Pham Quynh (1892—1945) látta el. A folyóiratnak jelentős érdemei v a n n a k a vietnami irodalmi nyelv tökéletesítésében és az új irodalom kibontakozásában. O A n y o m t a t á s elterjedésével t ű n t fel az európai mintájú regény és elbeszélés. Szerzői francia példára szociális vagy pszichológiai vonatkozású műveket írtak. A modern próza első alkotói közül délen Hő Biéu Chánh (1884—1958), északon pedig Hoáng Ngoc Phách t ű n t ki. Ez utóbbi egyetlen m u n k á j á v a l , az 1923ban megjelent, első modern vietnami regénnyel, a To Tam ('Tiszta szív') e.-vel írta be nevét a modern vietnami irodalom történetébe. Az 1920-as években jelentkeztek a hagyományos költészeti szabályoktól szabadulni igyekvő, szubjektív hangvételű poézist művelő költők, mint Tán Dá vagy Twcrng Pho, akiknek álmodozó melankóliája elfordulást jelentett a közéleti témáktól. O Szintén az 1920-as években újult meg a vietnami színház és a drámairodalom. Nguyén Dinh Nghi a népi chéo színjátszásba lehelt ú j életet, megteremtve annak modern, városias v á l t o z a t á t . Az 1. világháború éveiben délen egy ú j színházi műfaj, a —>hat cai luong született meg. A nyugati típusú -+kich noi d r á m á t Vü Dinh Long (1901—1960) honosította meg egy 1921-

22

VIETN Vű Trong Phung munkássága n y o m á n a realista vagy realisztikus regények és elbeszélések egész sora l á t o t t napvilágot. A realista regényírók legkiemelkedőbb képviselője Vű Trong Phung volt; legismertebb, Giong to ('Vihar') c. regényében élesen bír á l t a a gyarmati és feudális rendszert. A realizmus igazán t u d a t o s irodalmi irányz a t t á azután a vita után vált, a m e l y e t Nguyén Cóng Hoan 1935-ben megjelent Kép T i r Ben ('Tu Ben, a komédiás') c. elbeszélése kapcsán Hai Triéu (1908— 1954) marxista kritikus kezdeményezett, bírálva a „művészet a művészetért" szemléletet. A vita az egész ország íróit lázba hozta, s ezt követően a „művészet az élet é r t " felfogás vált uralkodóvá. A realista irányzat legismertebb írói — Nguyén Cóng Hoan és Ngó Tat To — közül a legnagyobb sikert Ngó Tat To a r a t t a Tát dén ('Amikor a lámpa kialszik', 1939) c. regényével. O A szépprózában irányadó látás- és ábrázolásmód nem maradt h a t á s nélkül a költészetre sem. Az eredetileg a Tw i/irc-csoporthoz tartozó Tú Mő költészetének élesen kritikus, szatirikus hangot kölcsönzött, s megfelelő atmoszférát t e r e m t e t t az illegalitásból lassan színrelépő forradalmár költők művészete számára is. Soraikba t a r t o z o t t a húszas évek végén fellépő Ho Chi Minh, aki az általános felkelés előkészítése során 1942-ben került Csang Kaj-sek börtönébe, s ott írta meg — kínai nyelven — híres Börtönnaplójának klasszikus veretű, s mégis forradalmi izzású verseit (1955: Weöres S., Börtönnapló, 1965). R a j t a kívül a forradalmi mozgalom más vezetői (Sóng Hong, Xuán Thűy) is írtak alkalmilag forradalmi verseket, s ekkor jelentkezett To Hűm, akit 1954 u t á n a hivatalos irodalomkritika a legjobb költőnek nyilvánított. Tény, hogy To Huu forradalmi lírája kihívást jelentett az uralkodó romantikus iskola h a n g j á v a l és szemléletmódjával szemben. Felélesztette s ú j tartalommal töltötte meg a klasszikus hazai f o r m á k a t , amelyeket a r o m a n t i k u s iskola képviselői kitessékeltek a modern irodalomból. O A 2. világháború éveiben Vietnam japán megszállás alá került. A városi polgárság eszmei zavara tükröződ ö t t az irodalomban is; az ópiumba, a szerelembe való feledkezés t é m á j a dominál Vu Hoang Chuong költészetében és Nguyén Tuán esszéiben. Mások igyekeztek szembeszállni a defetizmussal. A francia hatóságok támogatásával született meg a TriTán c. folyóirat köré tömörült irodalmi csoport, melynek tagjai a „zarándoklás a forrásokhoz" gondolat jegyében a régi irodalomról és történelemről közöltek tanul-

ben írt és színre v i t t darabjával. Ezekben az években jelentkezett írásaival a vietnami forradalmi mozgalom majdani vezetője, Ho Chi Minh is, aki Franciao.-ban írt francia és vietnami nyelvű írásaival, publiciszt i k á j á v a l hívta fel magára a figyelmet. O Az európai irodalom h a t á s á r a 1930-tól különböző irányzatok léptek színre: a romantikus, a realista és a forradalmi irodalom. Az 1930-as évtized Vietnam politikai és irodalmi életében e g y a r á n t igen termékeny volt. A Yén-bai felkelés leverésével 1930b a n elbuktak a polgári függetlenségi mozgalmak, de ugyanakkor megalakult Indokína K o m m u n i s t a P á r t j a , amely előkészít e t t e , s a 2. világháború végén győzelemre vezette a nemzeti függetlenségi harcot. E n nek az évtizednek az irodalmára már a k o m m u n i s t á k világnézete is befolyást gyakorolt. A Phong trao lang man ('Romantikus mozgalom') híveinek írói életrehívták a —•TV Lirc van doán csoportot, költői pedig a -+TJur mói körét. A Tit Lwc csoportot a Phong hóa ('Erkölcsök') c. folyóirat átvételével szervezte meg 1932-ben Nhat Linh és Tran Khánh-Dur. Az évtized szépprózájában a városi kispolgári rétegek érzékenysége és individualizmusa tükröződik. F ő képviselői — NJiat Linh és Tran Khanh-Dw — írásaikban a feudális kötöttségek ellen lázadó individuum romantikus életérzésének a d t a k hangot. O A lírában az ,,új költ é s z e t " irányzata v á l t uralkodóvá, amely elvetette a tradicionális tartalmi és formai kliséket, meghonosította a szabadverset, s a modern nyugati, főleg a francia líra művészi vívmányait. A prózaírókhoz hasonlóan az ,,új költészet" körének tagjai is a Phong hóa c. folyóiratra támaszkodtak. Elismert vezetőjük volt The Lw. May van t h o ('Rímek', 1935) c. kötete nagy közönségsikert a r a t o t t . Költészetének újdonsága főként a tiszta vietnami nyelv használatában, s a francia verselés formáinak felhasználásában m u t a t k o z o t t meg. Az ,,új költés z e t " köréhez t a r t o z o t t Lwu Trong Lú, Xuán Diéu, Che Lan Vien, Huy Cán, Hán Mac Té (1912—1940), TV Hanh, és humoros, szatirikus verseivel Tü Mö is. O Az évtized második felére a romantikus hullám levonult, hogy helyt a d j o n a kor valóságával, társadalmi és politikai problémáival foglalkozó realista irányzatnak a szépprózában, amely az 1930-as évek közepén a fordításokból megismert nyugati szerzőktől (D. Defoe, Maupassant, Balzac, Zola, R. Holland, A. Barbusse) k a p o t t bátorító impulzusokat, s a riportázs megszületésével bont a k o z o t t ki. Az e m ű f a j b a n tekintélyt szerzett újságírótriász, Vű Bang, Tam Lang és

23

VIETN ' E g y ifjúság mosolyai és könnyei', 1937), v a l a m i n t Trán Ván Túng publicista Avent u r e s intellectuelles ('Értelmiségi kalandok') c. írásában. A harmincas évtized az elbeszélő m ű f a j felvirágzását hozta. Többen — Nguyen Van Nho, Trán Ván Túng, Hoáng Xuán Nhi — önéletrajzi m u n k á k k a l jelentkeztek. Lé Ván Dúc a külvilágra nyit o t t a n írta riportjait. K o r á n a k erkölcseit r a j z o l t a meg Nguyen Phan Long. Az 1930as évek legjobb francia nyelvű prózaírója, Nguyen Tién Lang egy irodalmi verseny első d í j á t nyerte el Eurydice ('Euridiké', 1932) c. elbeszélésével. O A francia nyelvű líra az 1930-as évek közepétől figyelemreméltó. Nguyen Vy ú j költői iskolát teremt e t t a Premieres poésies ('Első költemén y e k ' , 1934) c. könyvével. Nguyen Ván Yem az 1936-ban k i a d o t t Chanson pour Elle ('Dal Néki') c. kötetével vált ismertté. U g y a n e b b e n az évben jelentkezett Pham Ván Ky is Une voix sur la voie ('Egy hang az ú t o n ' , versek) c. művével. Kiemelkedő helyet foglal el e sorban Pierre Dó Dinh (?—1970) humanizmussal telített Le Grand Tranquille ('A Nagy Nyugalom') c. eposzával. Hán Mac-Tú, a leprában szenvedő katolikus költő 1940-ben megjelent La pureté de l'áme ('A lélek tisztasága') c. regényében s a j á t gyötrelmeinek ad hangot megrázó erővel. O A színművek terén a vietnami nyelvű darabjaival is k i t ű n t Vi Huyen-Dác 1938-ban a d t a ki Éternels regrets ('Örök megbánás') c. hat képből álló d a r a b j á t , a m i t egy franciao.-i színműírói versenyen is d í j a z t a k . O A 2. világháború éveiben Pham Ván Ky újabb, a Fleur de J a d e ('Jádevirág', 1943) c. kötetével bizonyította költői tehetségét. E korszak jelentős prózaírója, Pham Duy Kiém, aki a francia hadsereg önkénteseként írta meg t a p a s z t a l a t a i t a De H a n o i á la Courtine ('Hanoiból Courtine-ba', 1941) és De la Courtine á Vichy ('Courtine-ból Vichvbe') c. m u n k á i b a n . Ann a k idején a cenzúra mindkét m u n k á j á t b e t i l t o t t a . Az első ellenállási háború idején a francia megszállási övezetbe átköltöző Nguyen Tién Lang egyik regényében, a Nous avons choisi l'amour ('A szerelmet választottuk') elítélte a kommunista módszereket. E m u n k á j a 1952 j a n u á r j á t ó l folytat á s o k b a n jelent meg a Francé-Asie c. folyói r a t b a n . Cung Gíu-Nguyént (1909—1972) a Le m o t ('A szó', 1948) c. eposzáért a vietnami nacionalizmus dalnokának tekintették. Az 1954-ben megjelent Volontés d'existence ('Életvágy') c. esszéjében becsületesen és szenvedélymentesen v o n t a meg a franciák vietnami jelenlétének mérlegét, azzal a szándékkal, hogy ú j fejezet kezdődhessék a

mányokat. O 1943-ban, amikor a háború vihara elérte Délkelet-Ázsiát is, a kommunista párt Tézisek a vietnami kultúráról c. ismertette kulturális p r o g r a m j á t , amit Trttcrng Chính szerkesztett. Realista költők és írók új nemzedéke nevelődött ki Nam Cao és To Hiiru vezetésével. A korszak legm a r k á n s a b b a l a k j a a falusi t a n í t ó k é n t indult Nam Cao volt, aki szülőföldje szegény parasztjainak életéről szóló elbeszélésekkel kezdte irodalmi munkásságát. A színműirodalomra k é t d a r a b h a t o t t termékenyítően: Vi Hiiyen-Dáctó\ a Kim Tién ('A pénz') és Nguyen Huy TurSngtól a m ú l t egyik nagy művészét megelevenítő Vű N h i r T ő c. A cai luong ( ' m e g ú j í t o t t színház') színjátszásban Trán Hírű Trang jelentkezett sikeres darabokkal. O E korszakban honosod o t t meg a k o r á b b a n lényegében ismeretlen irodalomkritika. Művelői közül kitűntek: Thieu Sőn, Trán Thanh Mai, Vű Ngoc Phan és Nguyen Dính Thi. O 6. A francia nyelvű vietnami irodalom. A 19. sz. második felétől a vietnami irodalmat a francia nyelven publikáló írók munkái is gazdagított á k . A g y a r m a t i hatóságok a francia nyelvet — „közvetítő nyelvként" — 1862-től terjesztették el a vietnamiak körében. A franciául is a l k o t ó k sorát két írástudó, Truőng Vính Ky és Huynh Tinh-Cúa (1834— 1908) indította el, akik elkészítették az első francia—vietnami szótárakat. Az első szépirodalmi m u n k á t Nguyen Ván Cám írta Les amours d ' u n vieu peintre aux Marquises ('Egy öreg festő szerelmei a Marquiesesszigeteken', 1898) c. A világháború előestéjén, 1913-ban jelent meg Nguyen Van Xiemtől a Mes heures perdues ('Elveszett óráim') c. verseskötete és Lé Ván Phattó\ a Contes et légendes du pays d ' A n n á m ('Annám meséi és legendái') c. mesekönyv. Pham Quynh (1892—1945) esszéiben — Essais franco-annamites ('Francia-vietnami esszék', 1937) és Nouveaux essais francoannamites ( ' U j francia-vietnami esszék', 1938) — igyekezett megismertetni országa sajátosságait. A mérsékelt nacionalizmust képviselő szerző a Le paysan tonkinois á travers les chansons populaires ('A tonkini paraszt a népdalok tükrében', 1930) és a La poésie a n n a m i t e ('A vietnami költészet', 1931) c. t a n u l m á n y á b a n s z a k a v a t o t t a n elemezte hazája irodalmát. Dáo Dáng-Vy az ú j nemzedék p o r t r é j á t kísérelte megfesteni az Annám qui n a i t ('A megszülető Vietnam', 1938) c. m u n k á j á b a n . Szintén az új generáció lelkivilágába n y ú j t bepillantást 1937—1939 k ö z ö t t megjelent m u n k á i b a n a Franciao.-ból h a z a t é r t Nguyen Manh Tit&ng (Sourires et larmes d ' u n e jeunesse,

24

VIETN átdolgozására korlátozták m u n k á j u k a t , mások emlékiratokban elevenítették fel a partizánok bázisain szerzett élményeiket. O Az 1954-es genfi egyezményeket követően, amikor a 17. szélességi foknál az ideiglenes katonai demarkációs vonallal az országot k e t t é o s z t o t t á k , s Délen francia és amerikai segédlettel megalakították a Vietnami Köztársaságot, az irodalom 1975-ig k é t eltérő i r á n y b a n haladt. Északon, a Vietnami D e m o k r a t i k u s Köztársaságban a kommunista p á r t irodalompolitikája h a t á r o z t a meg az írók munkásságát. Az 1950-es évek végén számos torzulás jelentkezett a társadalmi valóság ábrázolásában, s még sokáig a - » f o r r a d a l m i romantika m a r a d t az előírt módszer. Másfelől voltak olyan irodalmi egyesületek is, mint a Nhán van ('Emberiség'), amelyek a politika és az irodalom szétválasztásáért léptek fel. Már a lap második s z á m á t követően nagy viták kezdődtek az írók és Művészek Szövetségében. A Nhán van körének tagjaira (Phan Khoi, Trán Duy, Trán Da, Hoáng Can, Lé Dat, Van Cao) bátorítóan h a t o t t a k az 1956-os mo.-i forradalom eseményei is. Néhány hónapos v i t a u t á n a csoportot adminisztratív úton felszámolták. E rövid időszakról M. Durand francia irodalomtörténész kifejtette: ,, 1956-tól ú j irodalmi korszak kezdődött, amely egybeesett az ország (ÉszakVietnam) gyorsított szocializálásának erőfeszítésével . . . Irodalmi szempontból ez volt az a szakasz, amely világszerte a kínai ,,virágozzék száz virág " [—•,,száz virág''-politika] időszakaként ismert, és észak-vietnami megnyilatkozása a Nhán ván-ügy néven vált ismertté, s amelyet az északi k o r m á n y 1956-ban reakciósnak n y i l v á n í t o t t . " A Nhán van körének felszámolását követően az északi vezetők diktatórikus úton megteremtették az irányított irodalmat. Ennek t e m a t i k á j a az átmeneti béke rövid időszakában a földreform, a falusi és városi élet megváltozása, a szocialista életmód előnyei voltak. O Az 1960-as évektől a déli rendszer és az amerikai beavatkozás ellen vívott háború a d o t t ú j impulzust az irodalomnak. Az 1960—1975 közötti években, amikor az agitatív jellegű elbeszélések mellett a líra játszotta az uralkodó szerepet, a művek 90 százaléka a háború problémáit illusztrálta. A népes írói gárdából k i t ű n t Nguyen Dính Thi és Nguyen Minh Cháu. A háborús körülmények nem kedveztek a nagyobb lélegzetű műveknek, de számos elbeszélés, kisregény született a falusi emberek életéről, köztük Vű Tú Nam, Vű Thi Thie&ng és mások munkái. O Az ellenállási költészetet Tó 11 wu lelkesítette, de Che Lan Vien, Huy

francia—vietnami emberi kapcsolatokban. K é t m u n k á j á v a l — Le fils de baleine ('A bálnafiú', 1956); Le Domaine maudit ('Az elátkozott birtok', 1961) — regényíróként is k i t ű n t . O Vő Long Te a misztikus szerelem tehetséges költőjeként m u t a t k o z o t t be Lumiére dans la nuit ('Fény az éjszakában', 1966), Festin de noces ('Lakodalmi ebéd', 1966) és Symphonie Orientál ('Keleti szimfónia', 1971) c. versesköteteivel. Irodalomkritikai munkái közül említésre méltó a L'expérience poétique et l'itineraire de H á n Mac T ú ('Hán Mac Tú költészete és szellemi pályája', 1972), valamint Présence de Rimbaud au Vietnam ('Rimbaud Vietnamban', 1972) c. tanulmánya. A franciául alkotó vietnami írók sora új utánpótlást kapott az 1975 u t á n a Délről elmenekült írókkal. O 7. A függetlenségi és polgárháborús küzdelem időszaka (1945—1975). A japán megszállók kiűzését eredményező augusztusi forradalom u t á n az ország északi részén kikiált o t t V D K 1946-tól két hosszú és nehéz háborút v í v o t t meg. E n n e k első felvonása a francia gyarmatosítók csapatai felett arat o t t Dien Bien Phu-i győzelemmel ért véget, második felvonása pedig 1975-ben a déli országrész fegyveres meghódítását és az ország újraegyesítését eredményezte. E három évtizedes harc s a vele együtt j á r ó társadalmi átalakulás nem m a r a d h a t o t t hatás nélkül a kulturális életre sem. Az ország kettéosztottsága két táborra szakít o t t a az irodalom művelőit is. A háború első felvonásában egyfelől az ellenállás bázisain kialakult az ellenállási irodalom, másfelől a francia megszállás alatti területeken, döntően H a n o i b a n és Saigonban a várakozók irodalma. Az ellenálláshoz csatlakozott alkotók — akiket erősen befolyásolt Trwőng Chính A marxizmus és a vietnami kultúra c. előadása, amely 1948-ban hangzott el egy művelődési konferencián — a -yszocialista realizmus jegyében döntően a háború és az akkor elkezdett mezőgazdasági reform t é m á j á t állították előtérbe. Táborukat g y a r a p í t o t t á k az először jelentkező nemzetiségi költők, m i n t a man Bán Tai Doán és a thai Nőn Quoc Chan. O A próza lassabban fejlődött. A harcok kezdetén főként Nam Cao és Tran Dáng elbeszélései t ű n t e k ki. A szocialista realizmus jegyében a h á b o r ú t t á m o g a t t a Nguyen Cőng Hoan, Ngó Tat Tő, Nguyén Dính Thi és Tó Hoái. Az olvasók különösen lelkesen fogadták Vő Huy Tám Vung mo ('Bányavidék'), Nguyén Van Bong Con t r á u ('A bivaly'), és Nguyen Dính Thi 1951-ben megjelent X u n g kích ('Roham') c. regényét. Többen inkább a kínai regények vietnami nyelvű

25

VIETN Linh, Tam Lang, és Vű Bang. A saigoni k o r m á n y z a t az a n t i k o m m u n i s t a élű művek ösztönzésére még Ngő Dinh Diém idején irodalmi díjakkal j u t a l m a z t a az írókat, s a hivatalos ösztönzés nem is m a r a d t hatástalan. Vő Phién elbeszélései gyilkos szörnyetegeknek t ü n t e t t é k fel a gerillákat. O Az 1960-as évtizedtől egyre i n k á b b az erotika á r a s z t o t t a el az irodalmi alkotásokat. Sokan, mint Van Quang is, H. Miller regényeit t a r t o t t á k irányadóknak, s követőkre találtak Francoise Sagan munkái is. O A rendszerrel szemben állók a Nemzeti Felszabadítási F r o n t zászlóbontását követően, 1961-ben életrehívták önálló írószövetségüket, s 1966-ban a legjobb alkotások elismerésére megalapították a Nguyén Dinh Chieu irodalmi díjat. O A gerillák ellenőrizte, fokozatosan bővülő övezetekben a fiatal költők egész sora lépett színre: Giang Nam, Thanh fiái. Lé Anh Xuán, Thu, Bőn, Vű Ngan CM a legismertebbek, akiknek költészetét a fegyveres h a r c élményei ihlették. Közülük sokan, így Tran Hűm Thung, Durcrng Tű Giang, Nguyén Thi, Lé Anh Xuán, Lé Vinh Hoa, Chu Cam, Phong, Nguyén Trong Thuát, Phan Dinh Con életüket áldozták a küzdelmekben. A prózairodalomból népszerűségnek ö r v e n d e t t Anh Dwc-tói a Hőn d a t ('A föld'), Tran Dinh Fawtól a Song nhu Anh (1965: Dezséry L., Ilyen volt Troi, 1967), Nguyén Van Hongtól a J l ü n g U Minh ('Az U Minh-i erdő'), Nguyén Sáng-tól a Chiec linrc ngá ('Az elefántcsont fésű'), Phan Tűrtó 1 a Gia dinh Ma Bay ('Bay anyó családja'), Dő Chutól (1944—) a P h ű sa ('Elárasztott föld'). O 8. Az újraegyesült ország időszaka (1975—). A háború fegyveres győzelme az ország újraegyesítésével 1975 tavaszán pontot t e t t az irodalom dualizmusára is. A déli rendszer írói körében v é g r e h a j t o t t tisztogatást követően fokozatosan az ország egész területén érvényesült a kommunista p á r t diktatórikus szerepe. Délről számos író menekült külföldre, így Franciao.-ba. A gazdasági reform meghirdetésével azonban az irodalmi élet liberalizálását sem lehetett elkerülni. Ez a f o l y a m a t az 1970-es évek legvégén indult el az elméleti vitákkal. A Van Nghé c. irodalmi hetilapban Hoang N. Hién neves irodalomkutató t a n u l m á n y á b a n kifejtette, hogy az 1975 előtti irodalom döntően a politikát kiszolgáló propagandaszerepre volt k á r h o z t a t v a . Az 1945 utáni vietnami irodalom t u d o m á n y o s a n m e g a l a p o z o t t elemzése valójában csak 1986 u t á n , a Vietnami K o m m u n i s t a P á r t VI. kongresszusát követően kezdődhetett el. Az irodalomtudósok k u t a t n i kezdték azokat az okokat,

Cán és Xuán Diéu is jelentősen hozzájárult a vietnami hazafiság élesztéséhez. A háborús körülmények ellenére fejlődött a színház és d r á m a m ű v é s z e t is: a régebbi (hagyományos stílusban, 1945 előtt írt) és ú j színművek e g y a r á n t b e m u t a t á s r a kerültek. A modern t é m á j ú a k főleg a háború és a szocialista építés problémáival foglalkoztak. A háborúról szóltak Dao Hong Cam, Tran Quán Anh, Vű Dűng Minh és Thanh Hwfrng d a r a b j a i . O Ebben az időszakban az 1957-ben alapított K i m Dong Kiadó révén felvirágzott a gyermek- és ifjúsági irodalom is. Xuán Túu, Pham Hő és VŐ Quáng (1922—) döntően az ifjúsági irodalomnak szentelték munkásságukat. O DélVietnam népes alkotó gárdával rendelkező irodalmát 1954 és 1975 között a sokszínűség jellemezte. O t t valóban virágzott a legkülönbözőbb irányzatú és értékű „száz virág"; nemcsak a rendszert elfogadó, hanem a rendszerrel szemben álló írók és költők is t a r k í t o t t á k . Vién Phwang, Vű Hanh és Son Nam a nagyvárosokban — Saigonban, H ű ében — m a r a d v a léptek fel a nemzeti irodalom védelmében. Az 1954-es genfi egyezményeket követően néhányan, Báng Ba Lan (1912—), Doan Quőc-Sy, Vő Phién, Nguyén Thi Vinh asszony még a visszanyert békét, a szabadságot ünnepelték, és a személyiség tiszteletben t a r t á s á t hirdették. O Az alkotók köréből egyfelől a liberális, másfelől az a n t i k o m m u n i s t a irányvonal érvényesült. A költészetben a romantikus, a szimbolista és a realista i r á n y z a t egyaránt jelen volt. Az idősebb nemzedék tagjai — Two"ng Phő, Vű Iloang Chmrng — mellett a fiatalok is feltűntek, k ö z t ü k az egzisztencializmus képviselői. E világszemlélet iránti érdeklődés különösen megerősödött az 1960-as évek elején, amikor összeomlott a diemista rendszer, s a dél-vietnami társadalomban eluralkodott a válsághangulat. Az egzisztencializmus leglelkesebb hívei a Franciao.ból h a z a t é r t fiatalok voltak, akiket Sartre vagy Heidegger nézetei h a t o t t a k át. Ezek a fiatalok Nguyén Sa, Búi Giang, Cung Tran Tit&ng és Quanh Thoai részvételével külön irodalmi körbe tömörültek. Az egyik legjellegzetesebb egzisztencialista regényt Trong tay toi hoc tro_£'A tanítványom k a r j a i b a n ' , 1964) c. Nguyén Thi Hoang írta. Honfitársaik elfásultságát, nyomorát és vágyait Mai Thao, Thanh Tan Nguyén f á j d a l m a s líraisággal fejezték ki. Vű Hoang Chw&ng költő b u d d h i s t a miszticizmusba menekült, Trinh Cóng Son pedig pacifista költeményekkel jelentkezett. E korszak kiemelkedő prózaírói voltak: Tó Van Tuán, Hiéu Chan, Nghiem Toan (1907—), Nhu-I, Nhat

26

VIETN 1969); Időmadár. Dél-vietnami költők (Garai G., H a p B. stb., 1972); Viharos évszak. Délvietnami elbeszélők (Dezsényi Katalin, R a j navölgyi G., Szabó Márta, Zsámboki Mária, 1971); 4 vers (Parancs J., Népek költészete, anto., 1973); 3—3 vers (Garai G., Napkeltenyugta, 1976; Weöres S., Egyb e g y ű j t ö t t műfordítások, 1976); 7 vers (Simor A., Az erdő elfoglalása, 1989). O írod.: Nguyén-Van-Ngoc: Tuc-ngu phongdao (1928); G. Cordier: É t u d e sur la littérat u r e a n n a m i t e (3 köt., 1933—1940); L. Malieret: L'exotisme indochinois dans la littérature francaise (1934); N g o - t a t To: Vietn a m van hoc (2 köt., 1942); R. Barquisseau: L'Asie francaise et ses écrivains (1942); Duong-quang H a m : Vietnam vanhoc su-yén (1943); Truc Khe: Uc-trai thivan t á p (1945); Nguyén Dinh Thi: Coup d'oeil sur la littérature vietnamienne (1956); Song Ban: Le T h é á t r e vietnamien (1960); D a n Thai Nai: La littérature vietnamienne (Európa, 1961. júl.—aug.); Nyirő L.: E g y irodalom nemzeti sajátossága a g y a r m a t i uralom alatt (Hel, 1965, 3.); Nguyén Du et le Kieu (Études Vietnamiennes, 4., 1965); Viet Nam en guerre (Europe, 1966. okt.); Balássy L.: Irodalmi újság — irodalmi élet Vietnamban (Kort, 1967, 1.); L i t t é r a t u r e et liberation nationale au Sud Vietnam (Études vietnamiennes, 14., 1967); Szegő L.: Néhány szó a modern vietnami irodalomról (Tiszatáj, 1967, 4.); uő: Utószó (Madárszárnyak, 1967); X u a n Dieu: Vietnam népköltészete (Haldokló bilincsek, 1968); Balássy L.: Vietnami irodalom (uo.); M. Durand: Mélange sur Nguyén Du (1966); uő: Ho Xuan H u o n g (1968); P. Weiss: Notizen zum kulturellen Leben in der D. R. V. (1968); M. D u r a n d — N g u y é n Tran H u a n : Introduction á la littérature vietnamienne (1969); Le Vietnam traditionnel (Études vietnamiennes, 21., 1969); Ny. I. Nyikulin: V j e t n a m s z k a j a lityeratura (1971); T r a n Van Khe: Le t h é á t r e vietnamien (1972); Anthologie de la littérature vietnamienne (4 köt., 1972—1977); J . Mucka: Quelques remarques sur la prose réalistique vietnamienne (Asian and African Studies, 1973); Nguyén Tran H u a n : Panor a m a de román vietnamien contemporain, 1906—1972 (Littératures contemporaines de l'Asie du Sud-Est, 1974); Nguyén Cong H o a n et son román ,,Le dernier p a s " (Asian and African Studies, 1975); Vietnam libre (Europe, 1975. okt.); U n e esquisse des problémes ideologique dan la vie littéraire vietnamienne pendant les annés 1930— 1935 (Asian and African Studies, 1976); I. P. Zimonyina: Lityeratura V j e t n a m a (Li-

amelyek a sematizmus z s á k u t c á j á b a vezették az irodalmat. A Van Nghében Lé Ngoc Tra 1988-ban kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a vulgáris és dogmatikus esztétikai felfogás uralkodott az irodalomelméletben, s túlhangsúlyozták az irodalom visszatükröző szerepét. Az irodalmi hetilap főszerkesztője, Nguyén Ngoc a p á r t akkori főtitkárával, Nguyén Van Linh-nyel lezajlott művészeti találkozón elutasította azt a gyakorlatot, hogy a politikusok bírálják el és minősítsék az irodalmi alkotásokat. O Figyelmet érdemlő elbeszélések és regények jelentek meg, melyek a háború okozta szenvedéseket és veszteségeket ábrázolták. Az írók b e m u t a t t á k a hétköznapi élet torz jelenségeit is. A déli országrész társadalmi problémáit feltáró Nhát Thuán elbeszéléseire nemcsak a hazai, h a n e m a nyugati kritikusok is felfigyeltek. Nagy feltűnést keltett a Cao Dai vallási szekta elnyomásáról írt, s 1985-ben közölt regénye. Az irodalom felfedezte azokat a változásokat, amelyeket a békés élet v á l t o t t ki az emberekből. Ezeket m u t a t j a be pl. Nguyén Huy Thiép (1952—) 1982-ben megjelent, T u ö n g ve huni ('A nyugdíjas tábornok') c. elbeszélése. Nyugaton őt tekintik a modern vietnami prózairodalom előfutárának. A sematizmusnak h á t a t fordító írók sorába tartozik Ma Van KJiang is. O Az 1980-as évtized második felében jelentek meg az elégedetlenségét bátran kifejező Duorng Thu Hitcrng (1947—) írónő első regényei is. Eddigi munkáiban — Bén kia bcf aő vong ('Az illúzión túli part'), Thién dircmg mu ('Vak mennyország'), Các vT nhán dinh lé ('A vidék nagyemberei') — leleplezte a k é p m u t a t á s t , a hatalomvágyat. A legfiatalabb nemzedék képviselője, Pham Thi Hoái (1962—) írónő Thién sir ('A menny angyala') c. regényével és Mé Lő ('Útvesztő') c. elbeszéléskötetével hívta fel magára a figyelmet. O Magyarul: A víz meg a hal. Vietnami költők antológiája (Bakucz J., Devecseri G. stb., 1956); Az arany teknősbéka (népmesék, N g u y é n H u n t h u t , 1956): 1 —1 népmese (Németh F., Tiszatáj, 1958, 6.; uő, uo., 1958, 9.); Mesél a vörös folyó. Vietnami mondák és legendák (gyűjt. Gyáros Erzsébet, 1959); 3 dal (Tótfalusi I., Nagyv, 1965, 7.); 11 népdal, 4 gyermekdal, 1 verses reg. (Balássy L., Garai G., Vietnam. Magvető-almanach, 1966); Madár szár nyak. Mai vietnami költők (szerk., Szegő L., 1967); 19 népdal (Balássy L., Haldokló bilincsek, anto.. 1968); 5 népdal (Weöres S., Székely Magda, ÚI, 1968, 7.); 2 népdal (Garai G., K o r t , 1968, 2.); Sárkány-játék. Vietnami népköltészet (szerk., Szegő L., ford. Csala K., Dobos E v a stb.,

27

VIETN t y e r a t u r a Vosztoka, 1977); N y . I. Nyikulin: V j e t n a m s z k a j a lityeratura, X — X I X . vv. (1977); Problémes Culturels (Études Vietnamiennes^ 52., 1978); Les lettres d e v a n t l'histoire (Études vietnamiennes, 56., 1979); Galla E.—Nguyen K h a c Vien: Vietnam irodalma (Helikon, 1979, 1—2. sz.); Nguyen K h a c Vien—Huu Ngoc: Littérature vietnamienne (1979); J u . M. Oszipov: Lityeraturi I n d o k i t a j a (1980); Essays on vietnamese civilization (Vietnamise Studies, 63., 1980); J . Davidson: T h e Short Story as Pro-liberation Literature in South Vietnam (Davidson—Cornel: Short Story in South E a s t Asia, 1982); S. N. Toporicsev: Le román existentialiste au Vietnam du S u d . . . (Tragyicionnoje i novoje v lityeraturah Jugo-Vosztocsnoj Azii, 1982); Débuts de la nouvelle prose vietnamienne, 1945—1950 (Asian and African Studies, 1982); Développement de la prose vietnamienne p e n d a n t la periode 1951—1958 (uo., 1983); Uneesquisse du développement de la prose vietnamienne p e n d a n t les années 1965—1975 (uo., 1985); Truong Dang Dung: E g y irodalom újraeszmélése (Hány év száz év?, 1990). Bögös László Vietnam irodalma: az Indokínai-félsziget keleti részén fekvő 332 566 km 2 területű ország népeinek irodalma. A 76 millió lakosú (1992-es becsült adat), szocialista társadalmi rendszerű ország államalkotó népe a 3 ezer éves múltra visszatekintő vietnami. Az ország hivatalos nyelve is a vietnami, de a nagyobb lélekszámú nemzetiségek nyelvén is biztosítják az o k t a t á s t . A lakosság 83-84%-át a vietnamiak a l k o t j á k , s r a j t u k kívül m i n t e g y 60 nemzetiség és kisebb etnikai csoport él Vietnamban. Az országban élő népek irodalmából a legjelentősebb és leggazdagabb a —>vietnami irodalom. O Döntően Hanoi, Haiphong és Saigon (Ho Chi Minh város) körzetében mintegy 1,2 millió kínai (vietnami elnevezésükön hoa él), akik a 13. sz.-tól betelepedett kínaiak utódai. A vietnami kínai nemzetiségű szerzők munkája elenyésző (~+kínai irodalom VI. 2.). O A csaknem egy évszázados francia gyarmati uralom h a t á s á r a a 19. sz. végétől napjainkig a v i e t n a m i a k francia nyelvű irodalmat is t e r e m t e t t e k (-*vietnami irodalom 6.). O A nemzetiségek • nagyobb részt a hegyeserdős, g y a k r a n megközelíthetetlen vidékeken l a k n a k , s ez nagymértékben hozzájárult viszonylagos gazdasági és kulturális elmaradottságukhoz. Az 1954-es genfi egyezmények u t á n a népi hatalom megszervezte a nemzetiségek száj hagyományos irodalmának összegyűjtését, kiadását, életre28

h í v t a a Van hóa dán tóc kiadót a nemzetiségiek m u n k á i n a k publikálására, és több nemzetiség s z á m á r a írásrendszert alkotott. E népek három nagy nyelvcsaládhoz sorolh a t ó k : a sino-tibetihez, a mon-khmerhez és a maláj-polinézhez. O A vietnamiakhoz nyelvileg és etnikailag is a legközelebb álló népcsoport a mintegy 700 ezer lélekszámú muong. Egyes k u t a t ó k őket ősi vietnamiakn a k t a r t j á k . A száj hagyományos -+muong irodalom igen gazdag a különböző f o r m á j ú , lírai népdalokban és elbeszélő költeményekben. Az 1960-as években f e l t ű n t fiatal írók (Vuong Anh, Bui Thien, Ha Lan Thoi és Quach Lien) révén már figyelemre méltó írott irodalommal is rendelkeznek. O Vietn a m legnépesebb nemzetiségei az ország Kínával határos északi hegyvidékén élő sino-tibeti nyelvcsaládhoz t a r t o z n a k . Közülük is a legnagyobb számúak a Vörös folyó völgyét k a r é j b a n körülvevő Bac Bo hegyvidéken élő t á j - n u n g o k . Lélekszámuk 1984-ben megközelítette a másfél milliót. A -+táj-nung irodalom az 1945-ös augusztusi forradalom előtt is rendelkezett képírásos irodalommal. L a t i n b e t ű s írásukat 1955— 1961 között dolgozták ki. Modern irodalm u k a t döntően a t á j szerzők munkái képviselik. O A V i e t n a m b a n letelepedett thaik 800 ezer lélekszámú (1985) thai deng (feket e thaik) csoportjai a Vörös-folyótól nyug a t r a , a laoszi és kínai h a t á r m e n t i hegyvidéki t a r t o m á n y o k b a n élnek. A -*thai deng irodalom a 13. sz.-tól saját képírással rögzít e t t alkotásokkal és gazdag népdal kinccsel rendelkezik. Modern írott irodalmukat néh á n y költő és prózaíró képviseli. O A DélKínából Délkelet-Ázsia országaiba szétszóródott, m a g u k a t hmong-nak nevező miaók, v a g y meók Vietnamban, az északi vidékeken 1985-ben 400 ezren éltek. A döntően száj hagyományos -*miao irodalom gazdag népköltészetével tűnik ki. O A kínai-tibeti nyelvcsalád tibeto-burmai ágához tartozó lolo nemzetiségűeknek csupán kisebb, mintegy 10 ezer lélekszámú csoportja él Vietn a m északi t a r t o m á n y a i b a n . Az egykor saj á t képírással rendelkező ~>lolo irodalom nagyrészt száj hagyományos. O Az ország középső és déli térségében t a l á l h a t ó k a mon-khmer és a maláj-polinéz nyelvcsaládhoz tartozó nemzetiségek. A Vietnam északnyugati határvidékein, v a l a m i n t a dél-vietnami erdős, hegyes területeken a mon-khmer nyelvcsaládhoz tartozó mintegy 30 kisebb-nagyobb nemzetiség és népcsoport él. E z e k e t a nemzetiségeket és etnikai csoportokat közös elnevezéssel thuongn a k ('hegyi lakók') hívták, s egyes szerzők n a p j a i n k b a n is a montagnard jelzővel illetik

VIEU őket. A francia gyarmati korszakban az eredetileg becsmérlő moi ('vad') jelzőt is használták r á j u k , s ezért a szakirodalom -+moi irodalomról beszél. O Az ország déli részének legnagyobb számú nemzetisége a 800—900 ezernyi khmer. A —• khmer irodalom a K a m b o d z s á b a n államalkotó nép irodalmának része. O A Magas-Fennsíkra húzódott t ö b b m i n t 100 ezernyi mon-khmer nyelvcsaládhoz tartozik a b a h n a r nemzetiség. A —> bahnar irodalom igen gazdag szájhagyományos alkotásokban. í r o t t irodalmuk első képviselője Ka Váy költő. O A szedang nemzetiségből Vietnam középső részén t ö b b mint 75 ezren élnek. A szedang irodalom is száj hagyományos irodalom. O A mon-khmer nyelvcsalád egyik legkisebb lélekszámú nemzetisége a Közép-Vietnamban a vietnami-laoszi h a t á r o n húzódó hegyvidéken található alig 40 ezernyi van kieu-bru etnikai csoport, gazdag szájhagyományos irodalommal rendelkezik (~*van kieu irodalom). O A maláj-polinéz nyelvcsaládhoz tartozik a vietnami terjeszkedés nyomán a 16. és 18. sz. között fokozatosan megsemmisült Csampa birodalom államalkotó népe, a részben iszlám, részben hindú vallású csam nép. A ->csam irodalom a szanszkritból kifejlesztett önálló írással rendelkezik. O A maláj-polinéz nyelvcsalád t a g j a a nagyrészt a Középső Fennsíkon, Daclac t a r t o m á n y b a n élő mintegy 140 ezer lélekszámú edé (—•edé irodalom), másik nevükön rahdé nemzetiség. A —• rahdé. irodalom döntően sok m ű f a j ú , gazdag szájhagyományos irodalom. Első t u d a t o s költőik: Y Nguyén és Kpa Ylangk. O A déli Thuan H a t a r t o m á n y b a n élő kb. 60 ezres lélekszámú raglai e t n i k u m ugyancsak a maláj-polinéz nyelvcsalád tagja. A raglai irodalom száj hagyományos népi irodalom. O A maláj-polinéz nyelvcsalád khmer befolyás alá került nemzetisége a csaknem 200 ezer lélekszámú dzsaraj. A —>dzsaraj irodalom száj hagyományos alkotásai mellett már tudatos szerzőkkel is rendelkezik. Első költőjükként Kson fíleu-t t a r t j á k számon. O írod.: La culture chez les ethniques minoritaires du Sud Viet Nam (Le Courrier du Vietnam, 53., 1976, okt.); D a n g Nghiem Van—Chu Thai Son: The E t h n i c Minorities in Vietnam (1984). Bögös László

szerzett. 1925—1937 között a n é m e t irodalomtörténet t a n á r a volt a giesseni egyetemen. 1936-ban az USA-ba emigrált, s 1937ben a H a r v a r d E g y e t e m professzora lett. O A szellemtörténeti irányzat forma- és eszmetörténetet k u t a t ó szárnyának egyik legjelentősebb képviselője, aki az irodalm a t más művészetekkel és a mindenkori olvasóközönséggel összefüggésben vizsgált a . Mint a Zeitschrift für deutsche Bildung ('A német művelődés folyóirata') szerkeszt ő j e rövid ideig a nemzeti szocialista faji alapú i r o d a l o m k u t a t á s t t á m o g a t t a , később azonban ezzel a szemlélettel szakított. O F ő b b művei: Die Lyrik Hölderlins ('Hölderlin lírája', tan., 1921); Geschichte der deutschen Ode ('A n é m e t óda története', tan., 1923); Georg Büchner. Politik — Dichtung - Wissenschaft ('Georg Büchner. Politika — költészet — t u d o m á n y ' , t a n . , 1949); Goethe. Dichtung — Wissenschaft — Weltbild ('Goethe. Költészet — t u d o m á n y — világkép', tan., 1949); Deutsche Literaturgeschichte als Geistesgeschichte ('Német irodalomtörténet mint szellemtörténet', tan.-ok, 1967). Szász Ferenc Viet Toai, Nőng [viet t a j , non]; (Phubinh, 1922—): t á j nemzetiségű vietnami költő, író. Irodalmi fejlődését a t á j o k jeles költője, Nőn Quoc Chan segítette. Munkáival már 1963-ban jelentkezett az északi a u t o n ó m t a r t o m á n y folyóiratában, a vietnami nyelvű Ván Nghé Viét-Bác-ban. Ott jelent meg a Chűra lai Ly Lich ('Életrajzi fogalmazvány') c. elbeszélése, amelyben egy t á j leány küzdelmes életéről írt. Verseiben és elbeszéléseiben népe 1954 u t á n gyökeresen megváltozott életéről szól. Élső önálló köteteit az 1970-es években alapít o t t Ván Hóa dán tőc nevű nemzetiségi kiadó jelentette meg. A Thvrong tiéc Bác ('Hó a p ó érzelme', 1983) c. elbeszélő költeményében megragadóan ábrázolta a hősök és környezetük viszonyát. O Művei még: Doan dwdng ngóai ('A felső út kezdete', elb.-ek, 1982); Dét chang náu ('Kiszáradt b a r n a narancsfa', versek, 1985). O írod.: Anthologie de la littérature vietnamienne (4. köt., 1977); Ván Thanh: Vő Quáng vá v á n hoc thiéu nhi (Ván Hoc, 1982, 3.). Bőgős László Vieu [viő], E r n e s t (Roubia, 1894—Argeliers, 1971): occitan nyelven alkotó író. Egy híres narbonne-i színtársulat vezetője volt (Los Cigalons Narboneses), amely a 2. világháború előtt élte fénykorát. Népszerű színdarabokat írt occitán nyelven: La Santo Celestine ('Szent Celesztin ünnepe',

Viétor [fiétor], Kari (Wattenscheid, 1892. nov. 29.—Boston, USA, 1951. jún. 7.): német irodalomtörténész. Genfben, Münchenben és Berlinben f o l y t a t t a germanisztikai t a n u l m á n y a i t ; J. Petersennél F r a n k f u r t b a n bölcsészdoktori (1919) majd egyetemi m a g á n t a n á r i (1922) fokozatot 29

VIEUS Vieux [vjö] Damoclés (Port-au-Prince, Haiti, 1876. nov. 14.—uo., 1936. ápr. 25.): francia nyelven alkotó haiti költő. Részt vett a La Ronde c. újság szerkesztésében, első versei is itt jelentek meg. Lírájában nincs lázadás; szerelmeit, a természet szépségeit írja le, valamint elvágyódását északi országokba. O Művei: L'aile captive ('Rab szárny', költ.-ek, 1913?); Derniéres floraisons ('Utolsó virágzások', költ.-ek, 1947). O írod.: F . R. Berrou—P. Pompilus: Histoire de la littérature ha'ítienne illustrée p a r les textes (2. köt., 1975). Kun Tibor

1930); Louiset ('A szakadár', 1930); La cinqueno trancho ('Az ötödik szelet', 1947); Un ser se 43 ('Egy este 43-ban', 1947); Menerbo ('Minerva', 1969). Figyelemre méltó költői munkássága is, de versei kötetben nem, csak különböző lapokban jelentek meg. Budai Rita Vieusseux [viöszö], Giampietro vagy Giovan Pietro (Oneglia, m a Imperia, 1779. szept. 29.—Firenze, 1863. ápr. 28.): olasz irodalmár, újságíró. Genfi család s a r j a , aki üzleti utazások során E u r ó p a és Afrika f o n t o s a b b országait megismerve 1819ben letelepedett Firenzében s megalapít o t t a 1819 júliusában a ma is létező, eredetileg Gabinetto di lettura elnevezésű, mai nevén Gabinetto G. P. Vieusseux k ö n y v t á r a t és irodalmi szalont, ahol Stendhallal kezdve a század nevezetes írói fordult a k meg. Vieusseux a k ö n y v t á r és irodalmi szalon megalapítása u t á n h a m a r o s a n megszervezte a L'Antologia c. k u l t ú r á l i s folyóiratot, amelynek első száma 1821. j a n u á r j á b a n jelent meg. A liberális szellemű és az olasz egységet szolgáló folyóirat kétségkívül osztrákellenes volt. Az 1830—183l-es lengyel felkeléssel rokonszenvező cikk is közrejátszott a b b a n , hogy 1833 m á r c i u s á b a n a nagyhercegi k o r m á n y betiltotta. 1842-ben G. Capponival e g y ü t t a l a p í t o t t a ma is nagy tekintélynek örvendő Archivio storico italiano c. történeti folyóiratot, amely kezdetben régi d o k u m e n t u m o k g y ű j t e m é n y e k í v á n t lenni, de már az első számtól fogva közölt történelemtudományi t a n u l m á n y o k a t . O írod.: N. Tommaseo: Di G i a m p i e t r o Vieusseux e dell'andamento della civiltá italiana in un quarto di secolo (1863, bőv. 2. kiad.: 1864); A. Baldini: Giampietro Vieusseux (La Nuova Antológia, 1939. jún. 16.); I. Mazzei: ,,T1 Gabinetto Vieusseux" (Firenze, I X , 1940); R. Ciampina: Giampietro Vieusseux. I suoi viaggi, i suoi giornali, i suoi amici (1953). Herczeg Gyula

Vieux [vjö], Isnardin (Port-au-Prince, Haiti, 1865. szept. 7.—uo., 1941. szept. 11.): francia nyelven alkotó haiti költő, drámaíró. Közép- és felsőfokú tanulmányait H a i t i n végezte, m a j d tanárként dolgozott. 1909-ben megalapította a La Pioche ('Csákány') c. lapot. Thoby-Marcelin, É. Roumer, C. Brouard és J . Roumain mellett részt v e t t a La Revue indigéne c. lap munk á j á b a n . Művészetét a hazafiság, az amerikai megszállók iránti gyűlölete h a t j a át. O Művei: Les vibrations: poésies ('Rezgések: költemények', 1895); Chants et reves ('Dalok és álmok', költ.-ek, 1896); Mackandal (ua., d r á m a , 1925); Ogé et Chavannes ('Ogé és Chavannes', dráma, é. n.); La fille de Geffrard ('Geffrard lánya', d r á m a , é. n.); La marche á l'indépendence ('Menetelés a függetlenség felé', dráma, é. n.). O írod.: Á. Viatte: Anthologie littéraire de l'Amérique francophone (1971); F . R . Berrou—P. Pompilus: Histoire de la littérature ha'ítienne illustrée par les textes (3. köt., 1977). Kun Tibor Víga-Glúms saga (viga glúmsz szágá) ('Víga-Glúmr t ö r t é n e t e ' ) : anonim izlandi prózai mű. Az 1230—1250 közöttről, vagyis még az ún. nemzetiségi sagák (—>Islendinga sögur) régebbi korszakából származó mű jelentős, eredeti, pogány szellemiségű, kitűnően írt és komponált sagák közé tartozik, ezért, és mert főhőse verseket is költött, könnyen rokonítható a m ű f a j egyik csúcspontjával, az Egils saga Skallagrimssonnarr&X. Annyiban is nagyon jellegzetesen izlandi, hogy benne m á r nem a viking morál nyers erőszakossága dominál, hanem ennél sokkal inkább a jól alkalmazott köznapi ravaszság és jogi f u r f a n g . Későbbi korok számára főképp azért mutatkozik különösen értékesnek, mert szinte csak főhőse életrajzára koncentrál, a n n a k sok évtizedes sikereire, szerencséjére, és öregségének rezignált szomorúságára. A saga néhány szép verset és igen sok tanulságos jogtörténeti

Vieux [vjö] Antonio: Antoine Vieux (névváltozat); (Port-au-Prince, Haiti, 1904. aug. 28.—1964. jún. 30.): francia nyelven alkotó haiti költő. Jogi t a n u l m á nyai befejeztével szülővárosában o k t a t o t t . Volt igazságügyminisztériumi államtitkár, gimnáziumi igazgató, művelődésügyi államtitkár. J . Roumainnel és Ph. ThobyMarcelinnel az indigenista csoport t a g j a , a Revue indigéne c. folyóirat egyik alapítója. I t t és a La nouvelle Ronde c. lapban publikálta költeményeit és kritikai cikkeit. Kun Tibor 30

VÍGBA adalékot is megörökített. Kritikai kiadásban 14 alkalommal jelent meg, fordításai 10 nyelven legalább 15 verzióban léteznek. O írod.: Th. Möbius: Ü b e r die áltere islándische Saga (1852); C. M. Lotspeich: Zur Víga-Glúms und Reykdasla saga (1903); uő: The Composition of t h e Icelandic Family Sagas (1909); G. Turville-Petre: The Author of Svarfdsela and t h e Reviser of Glúma (1936); uő: The Tradition of^Víga-Glúms saga (1936); Bj. M. Ólsen: Um Islensingasögur (1937—1939); F . P . Magoun: VígaGlúmr's Equivoeal O a t h (Neophilologus, 1953); A. Holtsmark: Vitazgjafi (Studier i norr0n diktning, 1956); E. Wahlgren: KillrGlum. A Word on Traditional Motif a n d Saga P o r t r a i t (Festschrift W. D. H a n d , 1967); Hermann Pálsson: P á leting etter rottene til Víga-Glúms saga (Mái og Minne, 1979). Bernáth István

Nagyv, 1957, 1.); 1 vers (Kardoss Tilda, A tűz csiholói, anto., 1961). O írod.: Wimmer I.: Az olasz partizánok krónikása (Dunántúl, 1953, 5.); A. A. Rosa: Serittori e popolo (1965); S. Vassalli: Előszó a L'Ágnese va a morire ú j kiadásához (1974); G. Falaschi (szerk.): L a resistenza a r m a t a nella narrativa italiana (1976); A. Battistini: Parole e guerre (1983). Vinczéné Pánczél Eva

Viganö [vigáno], R e n a t a (Bologna, 1900—uo., 1976): olasz költőnő, írónő. Korán m e g m u t a t k o z o t t költői tehetsége: első verseskötete, a Ginestra in fiore ('Virágzó rekettyebokor') 1913-ban jelent meg; 1913 és 1916 között írott verseinek gyűjteménye, a Piccola fiamma ('Kis láng') 1916ban. Költői v é n á j á n a k kiapadásáról árulkodik utolsó verseskötetének címe is:^ II lume spento ('A kialudt fény', 1933). O Eletében nagy fordulat következett be azáltal, hogy részt v e t t az olasz antifasiszta ellenállási mozgalomban férje oldalán, aki a garibaldista brigádok p a r a n c s n o k a volt. Olaszo. határain túl is hírnevet szerzett regénye: L'Ágnese va a morire (1949: Mária B., Ágnes halála, 1950; film: G. Montaldo, Olaszo., 1976) érett prózaíróvá a v a t t a . A címszereplőnő észak-olasz parasztasszony, aki távol állt a politizálástól. A háborúba férje meggyilkolása u t á n sodródik. E g y é b k é n t nem ragad fegyvert, csak a partizánokat segíti; a hátteret és a politikai összefüggéseket alig érti. Éppen ezért is kelt halála oly tragikus hatást. Másik, hasonló t é m á j ú regénye: Donne della Resistenza ('Az Ellenállás asszonyai', 1955) a k k o r jelent meg, amikor az ellenállási regény m ű f a j a már túlélte önmagát. Az akkor divatos -+neorealizmus jellegzetes képviselőjeként szokták emlegetni, költői előgyakorlata azonban csak használt a h á b o r ú b a n és az Ellenállásban szerzett élményein alapuló írásainak. O Egyéb művei: Mondine ('Rizshántolónők', reg., 1952); Arriva la cicogna ('Jön a gólya', reg., 1954); Una storia di ragazze ('Történet lányokról', kisreg., 1962); Matrimonio in brigata ('Esküvő a k o m p á n i á b a n ' , reg., 1976). O Magyarul még: 1 elb. (Mária B.,

O (-^üzenet)

vigasztaló; biztató: lírai d a l m ű f a j ; a költői üzenet azon alfaja, melyben a lírai hős vigasztalja tőle elszakított szerelmét vagy más szeretteit, s jövőbeli találkozásukegyesülésük reményével b i z t a t j a őket, mint az a l á b b i magyar népdalban: Várj, madár várj! Te csak addig várj, Míg az Isten megengedi, Tied leszek már!

Kovács

Endre

vigasztaló könyvek: szűkebb értelemben az -*•épületes irodalom körébe tartozó műfajok, ill. m ű v e k gyűjtőneve; t á g a b b értelemben minden vigasztalást tartalmazó, megnyugvást hirdető — prózai v a g y verses form á j ú — írás (~*consolatio stb.) ide sorolható. Ez u t ó b b i a k inkább szépirodalmi jellegűek, míg m á s változatok a -*didaktikus irodalom területéhez közelítenek. O Az épületes irodalom körébe t a r t o z ó vigasztaló írások a középkorban főleg a dominikánusok alkotásai. Az elsők egyike Eckhart mester m ű v e : Buch der göttlichen Tröstung (1308 k.): valószínűleg Ágnes magyar királyné s z á m á r a írta. A középkori épületes irodalom olyan népszerű m ű f a j a i , ill. gyűjteményei is t a r t a l m a z t a k vigasztaló írásokat, mint a -+hortulusok, -*speculumok, -+postillák, ->haldoklók könyvei stb. O E m ű f a j - t í p u s a reformáció első évtizedeiben volt a legelterjedtebb, sokféle változatban. A minta e k k o r Luthertől való: latin nyelvű Tessaradecas consolatoria p r o laborantibus et oneratis c. műve már 1520-ban német nyelven is megjelent, s számos vigasztaló levél, t r a k t á t u s és sermo k ö v e t t e (pl. Ph. Melanchton Loci consolationis c. műve). O (->épületes irodalom) O írod.: C. Grosse: Die Altén Tröster. Ein Wegweiser in die E r b a u u n g s l i t e r a t u r der evangelisch-lutheranischen Kirche des 16. bis 18. J a h r h u n derts (1900). Kovács Endre vígballada: a nem tragikus balladák öszszefoglaló elnevezése. A terminus elsősorban a népballadák k u t a t á s á b a n használatos, de a műballadák egyik csoportjának 31

VIGDO megjelölésére is alkalmas. O A ballada műfajelmélete — minden látszólagos szilárdságának ellenére — k o r á n t s e m egységes, tisztázott. Valódi balladáknak - vagy a szó szűkebb értelmében v e t t balladáknak — általában a tragikus végű történeteket tekintik. Ismeretesek a z o n b a n olyan szövegtípus-statisztikák is, amelyek szerint a tragikus balladák voltaképpen korántsem számosabbak a nem tragikusoknál. H a a költemény balladisztikus jellegű, de nem pusztulással—halállal végződik, hanem valamiféle kibéküléssel, moralizáló a t t i t ű d del, a -*románc m ű f a j i sajátosságai érvényesülnek; ez átmeneti m ű f a j a tragikus és a vígballada között. (A 18. sz.-i, főként német területről ismert ún. komikus románc pl. igen közel áll a vígballadához.) O A tréfa és a humor igen változatos f o r m á k b a n érvényesülhet a balladákban. A három főcsoport közül a legismertebb, s történetileg is a legrégibbnek m u t a t k o z ó a trufaballada. Ez a -*trufa (valamint a vele rokon m ű f a jok, a -*farce, fabliau, jest, Schwank) hagyományából ismert történeteket a d j a elő balladisztikus formában. Mintegy 100 típusát ismerik, főbb témái: a szerelem megszerzése; házasság és család konfliktusai; okos, ravasz cselekedetek; ostoba, naiv cselekedetek; vallási t é m á j ú trufák; állattrufák stb. Ezek közül a k é t első csoport a legjelentősebb, az összes t r u f a b a l l a d á n a k mintegy a k é t h a r m a d a tartozik ide. O A tréfás balladában a cselekmény egésze helyzet* vagy jellemkomikumra épül. Kedvenc t é m á j a a házastársi hűtlenség, ill. a mit sem sejtő, megcsalt házastárs vaksága, a v a g y az asszonyi restség. Feltűnő, hogy a megcsalt vagy becsapott szereplő gyakran maga panaszolja el butaságát, tehetetlenségét, s hogy a ballada formai elemei (refrén, dallam) is vidámak. A m a g y a r b a n az ilyen balladák ritkák, de az angol—amerikai balladáknak 7-8 % - a e csoportba tartozik. O A vígballadák harmadik fő v á l f a j a balladaformában elmondott csúfoló, amely az ifjak vagy öregek, férfi vagy nő házastársak stb. gyarlóságait balladai történetben a d j a elő. Igazi balladává a k k o r kerekedik, ha e történet valamilyen eseményt ábrázol. E n nél gyakoribb a felsorolásszerű megoldás: a leány választ a felsorolt kérők vagy a mesteremberek közül, s e típusokat negatívtulajdonságaikkal jellemzi; a házasulandó férfi felsorolja a megvetendő leányok különböző típusait stb. N o h a e szövegek találóak, szókimondóak is, a szó szoros értelmében v e t t gúny, irónia ritkán jelentkezik bennük. O E három fő t í p u s mellett ismert néhány s a j á t o s forma: v a n n a k gyermekda-

lokra, játékdalokra, allegóriákra, rejtvényekre hasonlító balladák is. Ezek forma — előadásmód, dallamok — t e k i n t e t é b e n is elütnek a megszokott megoldásoktól. Lehetséges, hogy néhány homályosan érthető (pl. állatokra vonatkozó vagy csak gyermekdalként ismert) szöveg is vígballadaként értelmezhető. Valódi balladaparódia igen kevés v a n , s példái j o b b á r a nem a folklórban, h a n e m a műballadák körében akadnak. O A történeti források szerint a vígballadák m á r a reneszánsz kortól ismertek, egyes t é m á i pedig ennél is régebbiek, csak balladányi szöveggé való átdolgozásuk későbbi. A fenti alműfajok az angol— amerikai, francia, német és olasz balladakincsben e g y a r á n t ismertek, de nyelvterületenként eltérő arányban elterjedtek, s más-más t é m á k a legkedveltebbek. O A szakirodalom e különféle b a l l a d á k a t gyakran eltérő elnevezésekkel illeti (a trufaballadát a németek Schwankballade, mások fabliau ballade néven t a r t j á k számon, a tréfás ballada a németeknél Scherzballade stb.). Néhány k u t a t ó egységesítő megnevezést használ (így nálunk Vargyas L,, a tréfás ballada, a németeknél R . W . Brednich a Schwankballade terminust használja gyűjtőnévként, de használatosak m á s ilyen műszavak is, pl. a szatirikus ballada). Minthogy a „ t r é f á s " megnevezésnél t á g a b b , s így az esztétikai terminológia figyelembevételével helyesebb a ,,komikus"-hoz közelebb álló „ v í g " jelző, ennek h a s z n á l a t a célszerűbb. O (—>ballada, komikum) O írod.: R. W. Brednich—L. Röhrich—W. Suppan: H a n d b u c h des Volksliedes (1. köt., 1973); Kriza Ildikó: A magyar népballada (1991). Voigt

Vilmos

Vigdorova, Frida Abramovna (Orsa, Mogiljovi kormányzóság, 1915. márc. 16.— Moszkva, 1965. aug. 7.): orosz írónő, publicista. Tanítócsaládban született. 1937-ben elvégezte a moszkvai pedagógiai főiskolát, m a j d orosz nyelv és irodalom t a n á r lett. O 1938-tól publikált. Első k ö n y v e (Moj klassz, 'Az én osztályom', reg., 1949) a gyermekek iskolai neveléséről szólt. Feszes párbeszédekre épülő regénye — Doroga v zsizny ('Út az életbe', 1954) — Makarenko t a n í t v á n y a i n a k életét m u t a t t a be azután, hogy elhagyták az író-pedagógus kísérleti laboratóriumul szolgáló telepét. Az írónő a gyermeklélek alapos ismerője volt. 1961ben K. Pausztovszkij közölte a —•szamizdat irodalomban később legendássá vált Tarusszkije sztranyici ('Taruszai lapok') c., a cenzúra által szinte azonnal b e t i l t o t t liberális antológiájában Glaza pusztije i glaza 32

VIGEL volsebnije ('Üres szem és varázslatos tekintet', 1961) c. cikkét, amelyben a szerző a fiatalokat e g y f o r m á r a „gyaluló", lefelé nivelláló szovjet nevelés alapelveivel szembeszállva az egymástól különböző, önállóan gondolkodó, kreatív gyermekek képzéséért emelt szót. Vigdorova, aki barátai szerint organikusan képtelen volt a rendszer megkívánta megalkuvásra, férjével, A. RaszIcinned e g y ü t t a máskéntgondolkodók egyik első ismert csoportjához, a később emigrációba kényszerült J . Etkind irodalomtörténész, Raisza Orlova, L. Kopelev író, valamint a belső ellenzék egyik hőseként ismert Ligyija Csukovszkaja köréhez tartozott. Nemzetközi hírnevét annak köszönhette, hogy 1964-ben Leningrádban — a vádlottal szemben d u r v á n elfogult bírónő határozott tilalma ellenére — gyorsírással rögzít e t t e a J . Brodszkij ellen (közveszélyes munkakerülés vádjával) f o l y t a t o t t koncepciós per t á r g y a l á s á t . A később irodalmi Nobel-díjjal elismert költő ügyéről Belaja knyiga ('Fehér könyv') c. írt, alig nyolc oldalas feljegyzését New Yorkban adták ki (Zaszedanyije szuda . . . nad Joszifom Brodszkim, 'Joszif Brodszkij bírósági tárgyalása', Vozdusnije putyi, 4. köt., 1965). í g y szerzett t u d o m á s t a Hruscsov-korszak liberalizálásából túl optimista következtetésekre j u t ó N y u g a t a valóságos szovjet helyzetről. E szöveg három évtizeddel később is az amerikai és nyugat-európai levéltárak d o k u m e n t u m a i között szerepelt. Ugyanezen a címen jegyezte le és az írónőnek szentelte A. Ginzburg a Brodszkij-per után már világszerte feltűnést keltő ú j a b b szovjet íróper, az A. Szinyavszkij—Ju. Danyiel tárgyalásáról szóló, hasonló feljegyzéseit. D o k u m e n t u m p r ó z á t is publikált Dorogaja redakcija (Tisztelt Szerkesztőség!', kispróza, 1963) c., ill. számos üldözött íróról, így a sztálini lágerekből visszatért V. Salamovról és művei sorsáról is igyekezett gondoskodni. O Egyéb művei: Csernyigovka (ua., reg., 1959); Szemejnoje szcsasztyje ('Családi boldogság', kisreg., 1962); Ljubimaja ulica ('Kedvenc utcám', kispróza, 1964); Minuti tyisini ('A csend percei', cikkek, 1967); Kem vijemuprihogyityesz? ('Kije ön neki?', publicisztika, 1969). O Gyűjt, kiad.: Eto moj doni ('Ez a házam', próza és cikkek, 1966). O Magyarul: Kolja megjavul. [Egy tanítónő feljegyzései} (reg., n. n., 1950); ua.: Az én fiaim. Egy tanítónő feljegyzései (Fenyő Gy., Kaczér Illésné, 1957). O írod.: A. Brustejn: Podvig ljubvi i tyerpenyija (Novij mir, 1958, 5.); M. Blinkova: Iszpitanyije b u d n y a m i (uo., 1962, 2.); J . Makszimova: F r i d a Vigdorova (uo., 1964, 3

5.); Ligyija Csukovszkaja: Pregyiszlovije (Frida Vigdorova: E t o moj dom, 1966); L. Lazarev: Puszty csitatyel d u m a j e t (Novij mir, 1970, 1.); R. Orlova: Voszpominanyija o nyeprosedsem vremenyi (Ann Arbor, 1983); R. Zernova: Frida Vigdorova (Russzkaja miszl, 1985, szept. 20.). Gereben Ágnes Vigée [vizse], Claude (Bischwiller, 1921. j a n . 3.—): francia költő, író. Elzászi zsidó családból származik. Irodalomtörténeti tan u l m á n y o k a t végzett. A 2. világháború idején a cionista ellenállás t a g j a volt, m a j d 1943-ban az USA-ba menekült. A háború u t á n ott, később Jeruzsálemben t a n í t o t t irodalomtörténetet különböző egyetemeken. O Verseinek központi t é m á j a a száműzetés, melyben a s a j á t világából kiszakít o t t költő az egész világtól elszakított ember jelképévé nő. A verseket jól érzékelhető zeneiség h a t j a át, a költői képekben egyéni metaforák ötvöződnek biblikus elemekkel. Erkölcsi és társadalmi kérdéseire nem kis részben a vallásban keres választ. A maga zárkózottságától, bezártságától szenvedve Istentől várja, hogy visszavezesse a világot a költészethez, a költészetet pedig megszabadítsa nihilista, halálvágyó felhangjaitól. Minden vívódása ellenére optimista művész, aki komoly szerepet t u l a j d o n í t a költői bölcsességnek. Németül, illetve elzászi nyelvjárásban is ír verseket. R. M. Rilke, Y. Goll, D. Rokeah és T. S. Eliot műveit f o r d í t o t t a franciára. O Főbb művei: Été indien ('Indián nyár', versek, 1957); Moisson de Canaan ('Kánaáni aratás', esszék, 1967); Lune d'hiver ('Téli hold', esszék, 1970); Soleil sous la mer ('Nap a tenger a l a t t ' , versek, 1972); Délivrance du souffle ('Felszabadult ihlet', versek, 1977); L'Extase et l'Errance ('Révület és bolyongás', versek, 1982); Páque de la parole ('A szó feltám a d á s a ' , versek, 1983); La Faille du regard ('A tekintet törése', esszék, 1987). Jancsó Júlia Vigel, Filipp Filippovics (Szimbuhino, 1786. nov. 23.—Moszkva, 1856. ápr. 1.): orosz memoáríró. E g y Oroszo.-ban régen letelepedett svéd családból származott. A p j a egy ideig kormányzó volt P e n z á b a n . U k r a j n á b a n és Moszkvában nevelkedett. 1800-tól hivatalnokként dolgozott Moszkv á b a n és másutt, miközben az irodalmi élet a k t í v résztvevőjeként 1815-től az -*Arzamasz irodalmi csoportosulás t a g j a lett. 1824—1826-ban besszarábiai alkormányzó, 1826—1828-ban Keres polgármestere, 1829-től Szent-Péterváron magas rangú hi-

VIGEL vatalnok volt. 1840-ben nyugalomba vonult, Péterváron, ill. Moszkvában élt, s képeket, k ő n y o m a t o k a t g y ű j t ö t t . K o r a i nyugdíjazásának egyik fő oka összeférhetetlen természete volt. O Ellentmondásos szerepet j á t s z o t t az irodalmi életben is. Kölcsönös rokonszenv jellemezte pl. V. Zsukovszkijhoz és A. Puskinhoz való viszonyát. Másokkal kapcsolatban h a t á r o z o t t a n reakciós m a g a t a r t á s t t a n ú s í t o t t . Részt v e t t P. Csaadajev üldöztetéseiben, élesen elítélte Ny. Gogol színművét (A revizor), amelyet ötfelvonásos rágalomnak titulált, „levelezéseit" viszont lelkesen üdvözölte. A korabeli cenzúrával sem t u d o t t megbarátkozni: Lengyelo.-ról szóló cikke a cenzúra miatt nem jelenhetett meg a Szovremennyik c. lapban. Az irodalomtörténetbe elsősorban a Russzkij arhiv c. folyóiratban posztumusz k i a d o t t Zapiszki (1864—1865: Karancsy L., Feljegyzések, részletek, Irodalmi élet Oroszországban, 1964) c. memoár szerzőjeként került be. Emlékiratait már nyugdíjas korában vetette papírra. Bár sokszor szubjektíven jellemzett egyeseket, általában pontos és megbízható volt az események leírásában. Hiteles képet festett Oroszo. társadalmi és kulturális életéről, kiváltképpen az Arzamaszról. í r á s á t szívesen olvasta fel baráti körben. O Kiad.: Zapiszki (1—7. köt., 1891—1893); ua. (1—2. köt., 1928). O írod.: P. K. Scsebalszkij: Vigel o polszkom voprosze (Russzkij vesztnyik, 1864, 6.); O voszpominanyijah Vigelja (Otyecsesztvennije zapiszki, 1864, 11.); I. Ozse: Iz zapiszok. . . (Russzkij arhiv, 1877, 2.); A. I. Kirpicsnyikov: Prof. M. J . Mudrov, P . J . Csaadajev i F . F . Vigel (Russzkaja sztarina, 1896, 3.); M. I. Gillelszon: Molodoj Puskin i arzamasszkoje bratsztvo (1974); N. G. Szaprikina: Kollekcija portretov szobranyija Vigelja (1980); B. Taraszov: Csaadajev (1986). Jurij

tellektuális kapcsolatok fűzték a hebraizáló h u m a n i s t á k h o z (A. Tűmébe, J . Dorat, G. Genebrard) és a G. Postel-féle iskola kabalistáihoz. O Vigenére polihisztor volt, a reneszánsz utolsó generációjából, amelyet raanierista néven szoktak megkülönböztetni (->•manierizmus). Sokoldalú munkássága két területen is a legjobbak közé sorolja. Mint f o r d í t ó t J . Amyot u t á n a legnagyobbként emlegetik. Julius Caesar-, Cicero-, Philosztratosz-, Platón-, Lmw-s-fordításai nemcsak az ókori klasszikusok propagálását szolgálták, hanem — mint e korban a fordítások általában — az anyanyelv gazdagítását, hajlékonyabbá tételét, a n n a k a Pléiade által meghirdetett programnak a jegyében, amely a „vulgáris" francia nyelvet képessé a k a r t a tenni mindannak a gazdagságnak a kifejezésére, amelyet a görög és a latin hordozott. Ezeknek a heroikus erőfeszítéseknek köszönhette kifejezőeszközeit a 17. sz.-i francia klasszicizmus. Vigenére jeleskedett az ezoterikus t u d o m á nyok minden ágában is, amelyek valóságos v i r á g k o r u k a t élték a századvég episztemológiai válságában. Alkímiával foglalkozott a halála u t á n megjelent Traité du feu et du sel ('Értekezés a tűzről és a sóról', 1618), a mágia területére merészkedett a Traité des cométes ('Értekezés az üstökösökről', 1578) c. művében. Érdekes kabalisztikai fejtegetéseket t a r t a l m a z a Traité des chijfres ou secrétes maniéres d'écrire ('Értekezés a számokról, a v a g y titkos írásmódok', 1586), amely szerint a titkosírást maga Isten találta fel, m e r t Mózesnek a d o t t parancsolatai (és általában a héber szövegek) hatféleképpen olvashatók, az egyetlen igazi olvasatot a z o n b a n csak Mózesnek súgta meg. Jelentős műve még a Le psautier de Dávid tourné en prose mesurée ou vers libres ('Dávid zsoltárai időmértékes prózában a v a g y szabad versben', 1588), valamint t o v á b b i fordításai, többek között ófranciából (Villehardouin, 1584) és olaszból (T. Tasso, 1595). O írod.: L. Figuier: L'Alchimie et les Alchimistes (1856); D. Métral: Blaise de Vigenére, archéologue et critique d ' a r t (1939); F . Secret: Les Kabbalistes chrétiens de la Renaissance (1964); M. J e a n n e r e t : Poésie et tradition biblique au XVI e siécle (1969); C. Buridant: Blaise de Vigenére t r a ducteur de la Conquéte de Constantinople de Villehardouin (Revue des sciences humaines, 1980, 180.); Blaise de Vigenére poéte et m y t h o g r a p h e au temps de Henri I I I . (Centre V. L. Saulnier, 11. sz., 1993, kiad.: 1994). Csűrös Klára

Guszev

Vigenére [vizsner], Blaise de (Saint-Pourcain, Bourbonnais, 1523. ápr. 5.—Párizs, 1596. szept. 20.): francia író, fordító, híres kabbalista. Újdonsült nemesi családból származott, amely a Bourbonoktól k a p o t t különböző tisztségeket. Fiatalon b e u t a z t a Európát, s 1573-ban megjelentette úti élményeinek összefoglalását La description du royaume de Pologne et pays adjacents ('A lengyel királyság és a környező országok leírása') c. 1547-től Francois de Cléves herceg szolgálatában állt, harcolt a császári csapatok ellen. Monarchista meggyőződése miatt szívesen látták az udvarnál, Medici Katalin diplomáciai missziókat bízott rá. In-

vígeposz: 34

eposz

VIGEL Viger [vizsé], Denis-Benjamin (Montréal, 1774. aug. 19.—uo., 1861. febr. 13.): francia nyelvű k a n a d a i újságíró, esszéista. 1799ben ügyvéd lett, 1808-tól játszott politikai szerepet Alsó-Kanada, majd az Egyesült K a n a d a Törvényhozó Testületének, illetve Tanácsának t a g j a k é n t , ez utóbbiban haláláig m ű k ö d ö t t . 1792-ben jelent meg első újságcikke, s élete végéig aktív zsurnalisztikái tevékenységet folytatott: 1806—1810 között a Canadien c. lapnál dolgozott, egyik alapítója volt a montréali Spectateurnek, tulajdonosa a L'Aurore des Canadasnak, t á m o g a t ó j a a La Minerve-nek. Cikkeiben polemikus hangnemben értékelte korának aktuális politikai, kulturális és társadalmi eseményeit, olykor verses f o r m á b a öntve. Első önálló műve, mely K a n a d a egyes társadalmi problémáit tárgyalta, 1809-ben jelent meg, ezt 1826-ban követte a hasonló t é m á v a l foglalkozó Analyse d'un entretien sur la conservation des établissements du Bas-Canada, des lois, des usages, et de ses habitants ('Alsó-Kanada intézményeinek, törvényeinek, szokásainak és lakosságának megóvásáról szóló előadás elemzése', ért., 1826). Mint a Törvényhozó Testületküldötte, fontos diplomáciai szerepet játszott E u r ó p á b a n , elsősorban Angliában, 1831-ben. Az 1837-es események u t á n tizennyolc h ó n a p r a börtönbe került, erről visszaemlékezéseket is írt: Mémoires relatifs á Vemprisonnement de l'honorable D.-B. Viger ('A tiszteletreméltó D.-B. Viger börtönbeli emlékei', 1840). Ezután ismét viszszatért a politikához, s egy kis füzetet jelentetett meg La Crise ministérielle ('Kormányválság', ért., 1844) c., amelyben a felelős kormány funkcióit határozta meg. O Politikai nézeteit tekintve nacionalista volt, de sikereit épp annak köszönhette, hogy viszonylag mérsékelt irányzatot képviselt, s így sokat tehetett a 19. sz. első fele kanadai francia kultúrájáért. O írod.: F. Ouellet: Denis-Benjamin Viger et le probléme de l'annexion (Bullatin des recherches historiques, 57., 1951, 4.). Budai Rita Viger [vizsé], J a c q u e s (Montréal, 1787. m á j . 7.—uo., 1858. dec. 12.): kanadai francia író, újságíró, kritikus, történész. Tanulmányai végeztével a Canadien c. lapnál volt szerkesztő 1809-ig. Aktív résztvevője volt az 1812-es háborúnak, ezután többféle közigazgatási f u n k c i ó t vállalt, többek közt Montréal polgármesterévé v á l a s z t o t t á k 1833-ban, e megbízatását kétszer is megújít o t t á k . Publikációi is elsősorban közéleti tevékenységeihez kötődtek. Mint történész K a n a d a korai vallási emlékeivel és törté3*

nelmével foglalkozott: Archéologie religieuse du diocése de Montréal 1850 ('Montreál egyházmegye egyházi régészete 1850-ben', 1850), De l'esclavage au Canada ('A rabszolg a t a r t á s K a n a d á b a n ' , 1859). Igazi népszerűségét azonban nem publikációinak, hanem a montréali Történeti Társaság megalapítására t e t t erőfeszítéseinek köszönhette. O írod.: V. Morin: Esquisse biograp h i q u e de Jacques Viger (Mémoires de la Société royale du Canada, 1938, 1.). Budai Rita Vigerust [vzgerüszt], Vegard (Dovre, 1925. nov. 18.—): norvég író, költő. Szülőhelyén, egy gudbrandsdali kis f a l u b a n nevelkedett. Később az Oslo melletti Askerban telepedett le, és szerkesztőként tevék e n y k e d e t t . 1954-ben jelentkezett a vidéki élethez kapcsolódó Stdlstuten ('A buldózer') c. szatirikus regényével, melyet később maga dramatizált. A színművet az ú j n o r v é g nyelven játszó oslói Det Norske Teatret mut a t t a be. További groteszk regényeiben aktuális társadalmi problémákkal foglalkozott. 1972-ben költőként is b e m u t a t k o z o t t Istid ('Jégkorszak') c. kötetével, melyet a Jord ('Föld', 1975), a Skimt ('Pillantás', 1978) és a Strender ('Tengerpartok', 1982) c. verseskötetek követtek. Változatos formai eszközöket alkalmazó lírája érzékeny egyéniségre vall. O Egyéb fő művei: Guten som ville kjope Norsk Rikskringkasting ('A fiú, aki meg akarta venni a Norvég R á d i ó t és Televíziót', reg., 1957); Helten fra Songdola. En norsk western ('Songdola hőse. Norvég western', reg., 1962); Sceval (ua., reg., 1966); Sistejakt ('Az utolsó v a d á s z a t ' , reg., 1968); Mikla (ua., reg., 1970). Baksy Péter Vigevani [vidzseváni], Alberto (Milánó, 1918. aug. 1. —): olasz író, könyvkiadó. Nevéhez és kiadóvállalatához klasszikusok különleges kiadása fűződik. Első elbeszéléskötetét fiatalon, alig 25 évesen jelentette meg: Erba d'infanzia ('Gyermekkori pázsit', 1943). E z t követte szintén az ifjúkori élményeket megjelenítő kisregénye: Lafidanzata ('A menyasszony', 1947). Tízévi hallgatás után egymás után írta újabb regényeit: Estate al lago ('Nyár a tavon', 1957); Giovinezza di Andrea ('Andrea ifjúsága', 1958); egészen az 1984-ben megjelent Ali' ombra di mio padre ('Apám árnyékában') c. regényéig, amely milánói gyermekkorát idézi fel érett írói eszközökkel. O Egyéb fő műve: Un'educazione borghese ('Polgári nevelés', elb.-ek, 1987); L'abbandono ('A csüggedés', reg., 1991). Vinczéné Pánczél Eva

VIGHI Vighi [vi'gi], Dániel (1956—): román író. Az ún. 80-as írói nemzedék t a g j a . Bár prózáján sokak szerint erősen érződik S. Titel hatása (szelíd irónia, az álomszerűség, a valóság és fikció váltakozása, az idősíkok felcserélése), személyében egy, a környezet é t alaposan megfigyelő és filmszerűen rögzítő, érzékeny, mély és igényes alkotót tisztel az irodalomkritika. Stílusa lendületes, ritmusos, leírásai aprólékosak, szuggesztívek. Történeteit tökéletesen uralja. Az 1985-ben megjelent Povestiri cu strada depozitului ( ' R a k t á r utcai történetek') c. kötet elbeszéléseinek fő- és mellékszereplői a hétköznapi élet szürke, jelentéktelen, perifériára sodródott, ill. különféle okokból marginalizálódott alakjai közül kerültek ki (a r a k t á r őre, a sorsjegyárus, a postás stb.). írásai inkább csak rövid epizódok, jelenetek, semmint befejezett, kerek történetek. Előszeretettel alkalmazza a kortárs filmművészet módszereit. Insemnare despre anii din urmá ('Feljegyzések az elmúlt évekről', 1989) c. regénye mégerősebb titeli h a t á s t m u t a t . Technikailag annyiban tér el korábbi műveitől, hogy a l a p j á t ezúttal a tér- és idősíkok folyamatos és rendszerint a legváratlanabb pillanatokban történő váltogatása képezi. K ö n y v e a Don Quijote mítosz felelevenítése, azzal az eltéréssel, hogy a mindennapi valóság elől a folyamatos álmodozásba menekülő névtelen, múlt nélküli egyetemista főhős tisztában van a valóság és az álom (fikció) közötti különbséggel, s t u d a t o s a n választja azt az álomvilágot, amely s z á m á r a szellemi szabadsága megvalósításának egyetlen lehetséges útja. O írod.: E. Simion: Scriitori románi de azi (4. köt.. 1989); R. G. Teposu: Istoria tragicá

tragédiákkal és az ilyen szempontból köztes helyzetben lévő középfajú drámákkal, ill. a tragikomédiákkal). A nemzetközi szakirodalomban általában elterjedt (bár k o r á n t s e m egyértelmű) komédia termin u s t a magyar szóhasználatban 1750 ó t a fokozatosan szorította ki a vígjáték (kezd e t b e n vígságos játék) kifejezés, amely n a p j a i n k r a e m ű f a j gyűjtőneve lett, s a komédia szó többnyire a burleszkbe hajló, -ygegekve épülő, szélsőségesen mulatságos —>bohózat megjelölésére szolgál. H a s o n l ó terminológiai változás ment végbe a n é m e t nyelvben is, ahol az 1536-ban bevezetett Lustspiel a 18. sz.-ban vált általánosan h a s z n á l t t á . O A konfliktus természete szerint a vígjátékokon belül meg szokás különböztetni a ->helyzetkomikumot (gyakran az -*imbroglióig fokozva) kiaknázó -^helyzetvíg játékokat és cselvígjátékokat, (amelyek g y a k r a n ún. állandó típusokat felléptetve egyúttal típuskomédiák is), v a l a m i n t a -*jellemkomikumva építő jellemvíg játékokat. A művekben kifejezésre jutó -+gúny intenzitása alapján a vígjátékok két n a g y csoportra oszthatók, a humorosokra és a szatirikusokra (->humor, szatíra). O írod.: Szigligeti E.: A d r á m a és válfajai (1874); Mészáros I.: Szatíra és valóság (1955); B. Schoeller: Geláchter und Spannung. Studien zur S t r u k t u r des heiteren D r a m a s (1971); F. Martini: Lustspiele und d a s Lustspiel (1974); R. Grimm—K. L. Berg h a h n (szerk.): Wesen und Formen des Komischen im D r a m a (1975); R. G r i m m — W . Hinck: Zwischen Satire und Utopie. Z u r Komiktheorie und zur Geschichte der europáischen Komödie (1982). Benedek András—Szerdahelyi

grotescá a intunecatului deceniu literar nouá (1993). Erdős Katalin

István

O A legrégibb ismert v í g j á t é k f a j t a — s egyben a legrégibb drámai műfaj, amelyről a d a t a i n k vannak — az ókori görög —>dionüszia ünnep csúfolódó szokásaiból az i. e. 7. sz.-ban kialakult népi -+dór komédia volt. E trágár, mitikus és hétköznapi elemeket vegyítő, dialogikus-táncos b o h ó z a t számos helyi változata közül a spártai —>dikélon, a —•rnegarai komédia és a dél-itáliai ->phlüax nevezetesebb. Irodalmi v á l f a j á t az i. e. 6—5. sz.-ban élt Epikharmosz t e r e m t e t t e meg. H a g y o m á n y a három vonalon f o l y t a t ó d o t t . Egyrészt a vándorkomédiások —>mímoszában; ez a legkevésbé előkelő, utcai m u t a t v á n y jellegű, de a legidőtállóbbnak bizonyult forma, egészen a középkorig eleven m a r a d t . Másrészt az i. e. 6—5. sz.-i Pratinasz nevéhez fűzött szatírjátékokhaw, minthogy a görög d r á m a i versenyeken a tragédiák után rendre b e m u -

Vighi [vigi], Francisco (Palencia, 1890— Madrid, 1961): spanyol költő. Mérnök volt. Főként az Espana és La Pluma c. lapokban publikált. J ó h u m o r ú , társasági ember, a pezsgő életű madridi irodalmi köröknek és korabeli a n e k d o t á k n a k fontos figurája volt. Madrid s a j á t o s h a n g u l a t á t megragadó, főként folyóiratokban megjelenő költeményei, pl. a Revista de Occidentében kiad o t t Versos viejos ('Régi versek') darabjai a szatírától a szentimentalizmusig ívelő széles érzelmi skálán mozognak. Radnai Margit vígjátékok: azon drámai művek, ill. színjátékok összefoglaló elnevezése, amelyeknek meghatározó esztétikai minősége a -* komikum (szemben a tragikus színezetű 36

VÍGJA tékai ismertek voltak a kolostori iskolákban, s a középkori latin irodalomban akadt a k az ő m i n t á j á r a készült — jóllehet csak olvasásra szánt — tragikomikus-burleszk dialógusok (Hrotsvitha von Gandersheim). A -^vándor színjátszás, mimus, histrio, m a j d a 11. sz.-tól kezdve főként jongleur (jokulátor, giullare) néven emlegetett komédiásain a k és az általuk előadott vidám, t r á g á r színjátékoknak ostorozása is végigkísérhető a középkori e g y h á z a t y á k iratain és a zsinati határozatokon. E hivatásos színjátszók produkcióiban (pl. a francia -»jeu dramatique-ban, -^parade-ban, itáliai ->frottotóban) alkalmasint t o v á b b é l t a komédiázás ókori hagyománya, s ez különböző népi -*• alakoskodások formáival gazdagodott. Ez a kettősség érződik Adam de la Halle 1260—1285 között írt bájos két d a r a b j á n , amelyek a lírai vígjáték és a —>pásztorjáték első csírái. Észak-francia, németalföldi és angol területen kedvelt m ű f a j volt ez a

t a t t a k egy-egy ilyen játékot is, így e verekedéseket, obszcén jeleneteket stb. bemut a t ó , -^mítosztravesztia-műfaj képviselői közé t a r t o z o t t Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész is. Harmadik leszármazottja az i. e. 5. sz.-ban keletkezett és az i. sz. 2. sz.-ig élő -*•attikai komédia, az ókor reprezentatív vígjátéktípusa, melynek klasszikusai közül Arisztophanész a szabadszájú közéleti szatíra halhatatlan mestere, Menandrosz pedig a jellemkomédiáé. O A r ó m a i a k n a k volt s a j á t , itáliai eredetű vígjátékuk is, az oszk paraszti bohócjátékból a patríciusifjak szatirikus bohózatává fejlődő —>fabula Atellana. Irodalmi rangra azonban csak a görög m i n t á k a t követő, i. e. 240-ben bevezetett ->fabula palliata — ezt művelte Plautus és Terentius is —, valamint változatai (-*fabula togata, fabula tabernaria, fabula trabeata) tettek szert. A császárkorban ezeket a m ű f a j o k a t kiszorította az igénytelenebb mimus. O Az ókorban a k ö t ö t t szerkezetű, versben írt irodalmi, s a kötetlen, improvizált népi vígjátékok kölcsönösen h a t o t t a k egymásra, s így alakult ki a m ű f a j néhány m a r a d a n d ó jellemvonása. A vígjáték többnyire plebejus szellemű: szereplői nevetséges polgárok, furfangos rabszolgák. Míg a tragédia hősei annyira egyéniek, hogy utóbb fogalommá váltak (pl. Oidipusz, Elektra), a vígjáték figurái i n k á b b emberi alakká formált fogalmak (pl. ,,a fösvény", ,,a hetvenkedő k a t o n a " , ,,az a n y ó s " stb.), ezek új szituációkban, új vonásokkal gazdagodva t ö b b műben is visszatérnek. A fabula A tellanákban állandó szereplő a zsugori, öreg Pappus, az ostoba Maccus, a ravasz, púpos Dossenus. A figurák komikum á t testi vagy szellemi fogyatékosságuk szolgáltatja, s ezt fokozza a szellemes, csípős, gyakran trágár párbeszéd és mimika. A váratlan fordulatokkal, véletlenekkel tarkított, laza szövésű bonyodalomban lényeges szerep jut a szerelem és a házasságtörés erotikus mozzanatainak (s ezt fokozza a bohózatok kelléke, az óriási phallosz). A római császárkorban a vígjáték szerepe sok tekintetben hasonló a maihoz: a hivatásos színész (mimus, mima) nagy megbecsülésnek örvend. O {ógörög dráma, római színjátszás) O írod.: A. Körte: Die griechische Komödie (1914); M. Bieber: The History of the Greek and Román Theater (1939); E. Duckworth: The Nature of Román Comedy (1952); K. Lever: The Art of Greek Comedy (1957); G. Norwood: Greek Comedy (1963). Benedek A ndrás—Lázár

14—15. sz. fordulójáig. A jongleurök, vándor diákok sokoldalú szereplését számos megemlékezés t a n ú s í t j a , de műsoraiknak csak apró töredékei m a r a d t a k fenn. Az első, irodalmilag jelentős vígjátékok a városközpontokban keletkeztek s szövegeik a 15—16. sz. kézirataiban találhatók. A középkori vígjáték nevezetes formája a francia -+sottie: a közéleti szatíra, amelyet csörgősipkás bolondnak öltözött, intézményeket és eszméket jelképező szereplők a d t a k elő. A legnépszerűbb m ű f a j azonban a —•farce: rövid, d r a m a t i z á l t , anekdotaszerű, nyers bohózat, amelynek középpontjában valami felsülés vagy lóvátevés áll. Hasonló jellegű a spanyol —yjuegos de escarnio,farsa, a németalföldi -+vastenavondgrappen, factic, Iclucht, az angol —>feast of fools, jape, v a l a m i n t a farce-nál is trágárabb a német -+Schwank, és ennek különösen Nürnbergben otthonos válfaja, a -*•Fastnachtspiel. Feltételezik, hogy ezek a -*misztériumjátékok, passiók, -»•mirákulumok szüneteiben e l ő a d o t t —* bohóctréfákból, vidám közjátékokból (angol -»interlude, olasz —•intermezzo, spanyol entremés, paso) alak u l t a k ki, amelyekben néha már felbukk a n t a későbbi k o r o k b a n jelentős szerepet játszó komikus figura, a spanyol gracioso és az angol -+clown. A középkor végi vígjáték nyers, plebejus hangvételében, t e m a t i k á j á b a n (házasságtörés) hasonlít az ókor bohózataihoz, de alakjai a társadalmi változásokhoz igazodva kicserélődtek. Eldöntetlen kérdés, hogy a hasonlóságokban mekkora szerepe volt a színjátszó h a g y o m á n y továbbélésének, s mekkora a műfaj természetes a d o t t s á g á n a k . A hagyomány folyto-

Gyögy

O A római birodalom bukása m a g a alá t e m e t t e a színházakat, de Terentius vígjá37

VÍGJA nossága mellett szólnak az e g y h á z a t y á k nak a színészekre szórt szidalmai; ellene az a téves középkori elképzelés az ókori színjátékról, hogy felolvasásra íródott: Terentius vígjátékait és a vásári színpadokon látható farce-oka,t nem tekintették azonos m ű f a j úaknak. O (-»•középkori színjáték) O írod.: E. K . Chambers: The Medieval Stage (1925); J . Gregor: Theater des Mittelalters (1929); A. Nicoll: Masks, Mimes a n d Miracles (1931); E. Hartl: Das D r a m a des Mittelalters (1937); P. Thiry: Le t h é á t r e francais du moyen áge (1944); E. K. Chambers: Medieval D r a m a (1945); G. K . Anderson: Medieval D r a m a in England (1950); G. F r a n k : The Medieval French D r a m a (1954); E. Catholy: Das deutsche Lustspiel vom Mittelalter bis zum Ende der Barockzeit (1969). Benedek András—Dömötör Tekla —Kurcz Ágnes

tramoya, comedia heroica, comedia palaciega, comedias a fantasía, comedias a noticia, Comedia Nueva). Valamennyire az jellemző, hogy keverednek bennük a magasztos érzések (becsület, királyhűség, hősiesség) és a komikus szituációk (jobbára a szolgaszemélyzet körében). Magasztos érzés azonban a szerelem is, és a mai értelemben vígjátékoknak tekinthető m ű v e k b e n mindig e körül forog a cselekmény. Tirso de Molina, Ruiz de Álarcán, Calderón de la Barca, Moreto y Cabana és mások számos v á l t o z a t b a n ismétlik Lope de Vega verses vígjátéksémáj á t : többnyire a szerelemmel dacolni vágyó hölgy áll a középpontban, aki félreértések, cselek, átöltözések bonyodalmai u t á n végül mégis a szerelem c s a p d á j á b a hull (-*cselvígjáték). O Az angol vígjátékot is hasonló szálak szövik át, legnagyobb mestere, Shakespeare azonban kimagaslik ebből az iskolás formából. Reális emberábrázolásáról, kettős cselekmény szövéséről, költői erejéről, színpadtechnikai ügyességéről i t t megközelítő kép sem rajzolható. A történeti fejlődés szempontjából a regényes vagy meseszerű és a reális cselekményszálak tökéletes harmóniája a fontos, ami más megvilágításban a humanista-irodalmi vígjáték és a plebejus komédiázás egységét t ü k rözi. Nagy szerepet j u t t a t a szorosabb értelemben felfogott komikus alakoknak (kézművesek, polgárok, szolgák), sőt, a clown népszerű figuráját is ú j meg új egyéniséggé varázsolja. Műveiben gazdagon bomlik ki a reneszánsz emberének felszabadult életöröme, s bár zömük t é r b e n és időben távoli történetekről szól, hőseik az Erzsébet-kor plasztikusan ábrázolt, reális figurái. Kortársai és utódai (R. Greene, Th. Dekker, J . Fletcher, Ph. Massinger) gyakran szerepeltetik a polgári v a g y népi alakokat ilyen álcázás nélkül, de költői gazdagság, emberábrázolás, cselekmény vezetés, színpadismeret dolgában mind elmaradnak mögötte. A legjelentősebb utód, B. Jonson ú j vígját é k f o r m á t hozott, a —>comedy of humoursnek nevezett szatirikusán nyers társadalmi erkölcsrajzot, amelyben egyetlen rokonszenves szereplő sincsen. Az ő halála után rövidesen lealkonyult az angol színház fénykora: 1642-ben a puritánok b e z á r a t t á k a színházakat. K é t évvel később Spanyolo.ban a vakbuzgó uralkodó a katolicizmus nevében vetett véget a színházi életnek. Ezek az erőszakos intézkedések nyilván közrejátszottak a b b a n , hogy a vígjáték története nem az angol vagy a spanyol, hanem a hagyományos, klasszikus mederben folytatódott. O A humanista irodalmi vígjáték t e m a t i k á j a ós formakincse Itáliá-

O A h u m a n i s t a írók t a p i n t o t t a k rá először az igazságra egy váratlanul előbukkant Plautus-kézirat nyomán, s a klasszikus m i n t á t követve az olasz h u m a n i s t á k teremt e t t é k meg a 15—16. sz.-ban az ú j irodalmi vígjátékot, a -*commedia eruditát. Neves írók — B. Bibbiena, Ariosto, Machiavelli, Aretino, Tasso, G. Bruno — művelték, de maguk az alkotások másodlagos jelentőségűek tevékenységükben, s eredeti formáj u k b a n ritkán, néhány ünnepi alkalomból kerültek színre. H a t á s u k később érvényesült, a hivatásos színjátszók műsorában, cselekményvázlattá sűrítve. Az itáliai humanista vígjátéknak számos u t á n z ó j a a k a d t E u r ó p á b a n ; említésre méltó az angol J . Heywood és N. Udall, a p o r t u g á l G. Vicente és a spanyol J . del Encina; ők már az angol és a spanyol fénykor előfutárai. A gazdasági-társadalmi viszonyok átalakulása következtében először ebben a két országban szerveződtek nagyobb, állandó t á r s u l a t o k k á a korábbi vándorszínészvagy csepűrágó-truppok, s a n ö v e k v ő lélekszámú és öntudatosodó városi polgárság igényeit itt és ekkor már csak irodalmi értékű művekkel lehetett kielégíteni. O A spanyol vígjáték úttörőjének ígérkezett Cervantes, aki közjátékaival a népi hagyom á n y t emelte irodalmi magaslatra, kezdeményezését azonban valósággal elsöpörte Lope de Vega, az újtípusú comedia megteremtője. Maga a szó Lope de Vega és követői g y a k o r l a t á b a n nem a vígjáték, hanem a színmű megfelelője, tehát általános gyűjtőnév, amelybe különböző m ű f a j o k tartoznak (—•comedia burlesca, capa y espada, comedia de figurán, comedia de gracioso, comedia de ruido, comedia de santos, comedia de 38

VÍGJA ban is találkozott a vásári komédiázó kedvvel (->gliuommero, buffonata, cavaiola) és népi alakoskodó készséggel. így született meg az ú j f a j t a hivatásos színjáték, a -*commedia dell'arte, melynek fénykora a 16. sz. derekától a 17. sz. derekáig t a r t o t t , de h a t á s a jóval t o v á b b , m o n d h a t n i , napjainkig. Különlegessége, hogy csak cselekményvázlata (->canovaccio) volt, melyet rögtönzéssel jelenítettek meg. D a r a b j a i n a k t e m a t i k á j a a régi sémákhoz igazodott: legt ö b b j ü k egy ifjú párról szól, amely számos nehézség árán végül a házasság révébe ér. Főszereplóik azonban nem ők, hanem a népi alakoskodásból kölcsönzött és t o v á b b fejlesztett komikus állandó figurák (tipi fissi), függetlenül attól, hogy szándékaik segítik vagy gátolják a szerelmesek egybekelését. O E z t az itáliai j á t é k f o r m á t (s annak francia változatát) vette át és emelte irodalmi szintre Moliére úgy, hogy a komikus állandó típusokat egyéni tulajdonságokkal r u h á z t a fel. A történet keretéül a h a l v á n y a n megrajzolt fiatalok szerelme szolgál, de a cselekményt a kitűnően egyénített komikus figurák bonyolítják. Az öregek és a fiatalok kapcsolataiban mindig érződik valami a feudalizmus ellen lázongó polgár csípős haragjából, s az ellenszenves figurák gyakran társadalmi visszásságok megszemélyesítői (kényeskedés, ú r h a t n á m ság, álszentség stb.). Ez a forma, melyet a poétika —>jellemvígjátéknak nevez (s amelynek zenés válfaja a —>comédie-ballet volt), elég sivárrá fakult az utódok, epigonok tollán, akik az amúgy is halovány rokonszenves szereplők mellőzésével néhány tulajdonság vagy társadalmi típus kifigurázására szorítkoztak. (Ez azonban nem jelentette, hogy a korabeli elismerést nélkülözték: Destouches olyan hírnévnek örvendett, hogy hozzá igazodott a -*• szász komédia is.) Közülük csak J . F. Regnard és Le Sage művei, s egy távoli t a n í t v á n y , a d á n L. Holberg komédiái érdemelnek figyelmet. Moliére nyomán reformálta meg az olasz vígjátékot Goldoni. O A 17. sz. 2. felében alakult ki az igényes vígjáték új típusa, az angol —>comedy of manners, amely hű t ü k r e a restauráció-kor laza udvari és arisztokratikus erkölcsi világának. Az ú j forma a vérbő Shakespeare-hagyomány egyetlen elemét v e t t e át, a szellemes szócsatát, egyébként i n k á b b a szárazabb, senkivel nem rokonszenvező B. Jonson-féle tradíciót folyt a t t a . Szabadszájúságán érződik, mekkora lehetett a szellemi életre nehezedő puritán nyomás. Reakcióképpen szentimentális v á l f a j a (~+sentimental comedy) keletkezett a 18. sz.-ban, s a két irányt egybefogta a

39

század végének igazi vígjátékíró tehetsége, R. B. Sheridan. O A 18. sz. első felének legjelentősebb vígjátékírója a francia P. C. de Marivaux, aki a rokokó világra jellemző ú j f o r m á t honosított meg, a ->marivaudage-t. Művei szellemes —> szalondarabok, amelyek szinte mindig a szerelem lélektana körül forognak, s amelyekben a komikum hordozói maguk a szerelmesek (s csak másodsorban a szolgák). A század 2. felének érzelmes irodalmi légköre nem kedvezett az igazi vígjátéknak; a szentimentális angol darabok nyomán Párizsban is megszületett a regényszerű (—>romanédie) és a középfajú dráma elemeivel terhelt —tcomédie larmoyante. Hasonló jellegű érzelmes színmű a 18—19. sz. fordulóján a n é m e t —>Rührstück (az egykorú magyar nyelv szerint -> érzékeny játék), amelynek legsikeresebb szerzője Kotzebue. Ügyesen megszerkesztett, de meglehetősen üres d a r a b j a i elárasztották Németo. és Közép-Európa e k k o r t á j t alakuló színházait. O A századvég egyedülálló vígjátékírója Beaumarchais. Remekműve, a Figaro házassága (1784) a forradalom csípős előszeleként t á m a d t a társadalmi rendre. E n n e k a plebejus szellemű, politikai jellegű iróniának Párizsban akkor már hagyománya volt a vásári színpadokon (—>comédie des chansons) előadott, lazán komponált -+vaudeville f o r m á j á b a n . A társadalom gyökereit kikezdő politikai szatíra később is ritka a színpadon, s a Figaro házassága kevés olyan rokonnal dicsekedhet, mint a 19. sz. 30-as éveiben felbukkanó orosz vígjátékok: Gribojedov és Gogol művei. Nálunk Eötvös J . Éljen az egyenlőség (1841) c. darabja és Nagy Ignác Tisztújítása (1843) nevezetesebb az ilyen kísérletek közül. Plebejus jellegűek voltak a 18. sz. német ~>Hanswurstspieljei és —ybernardoniade-jai is; ezekből n ő t t ki irodalmi szinten a 19. sz.-i -+Posse, a bécsi —•népszínmű: Raimund t ü n d é r játéka, Nestroy bohózatos vígjátéktípusa, Anzengruber p a r a s z t d r á m á j a . O A 19. sz. színházi világának Párizs volt a központja, s itt alakultak ki a vígjáték ú j formái is. Az egyik a m e g ú j h o d o t t -+vaudeville, a könnyebb fajsúlyú, rendszerint zenés bohózat, amelyik e k k o r t á j t kisajátította magának a vásári színpadok népszerű vegyes m ű f a j á n a k nevét, s főként a helyzetkomikum eszközeivel dolgozott. A másik, a komolyabb hangvételű a comédie d'intrigue (->cselvígjáték) volt, melynek bonyodalma a szereplők nagyobb fokú aktivitására épült. A század első felében mindkettőnek Seribe a nagymestere: ő t e r e m t e t t e meg a szerkezetnek azt a logikus konstrukcióját, amelyet azóta is francia technikának ne-

VÍGJA lószínűtlenségét is. Shaw eszménye az érzelmektől elszakadó, szemlélődő hős (az „emberfölötti ember"), aki világosan felismeri a valódi összefüggéseket, s ebben a fényben komikussá válnak az ösztönök és az indulatok. A nézővel úgyis könnyű elhitetni, hogy a néhány vonással felrajzolt figura teljes ember; Shaw viszont m e g m u t a t j a , hogy ez csak látszat, s kritikus helyzetekben ez a figura nem úgy viselkedik, mint ahogyan az előzmények a l a p j á n a néző v á r n á . Az ő műveinek csúcspontja nem a szenvedélyek kirobbanása a furfangosan összehozott nagy jelenetben, hanem a vita (diszkuszszió), amely a problémát általános síkra tereli. Minthogy n e m elringatni, hanem felzaklatni, megszégyeníteni a k a r j a a nézőt, a komoly probléma szellemes tálalására van szüksége — m á s k é n t elviselhetetlen lenne. Röviden: a hagyományos, érzelmi hatásokra pályázó vígjáték helyett Shaw megteremtette az értelemhez szóló vígjátékot. O A legújabb á r a m l a t o k képe még nem világos. Legfeltűnőbb az -*•abszurd dráma, amelynek egyik lényeges vonása, hogy a világot illogikusnak fogja fel, vagy legalá b b a megszokott logikával ellentétesnek, s minden magyarázkodás nélkül reálisan ábrázol irreális jelenségeket. (Eddig is szerepelt irrealitás a színpadon, de valamilyen ürügy, pl. álom formájában.) Az alakok m a g a t a r t á s a a cselekmény fordulópontjain eltér a megszokottól, ami a meghökkentő humor gazdag t á r h á z á t n y i t j a meg. Az irrealitás e jelrendszere első pillanatra teljes értelmetlenségnek tűnik (néha valóban az is), de igazi h a t á s a akkor érvényesül, ha a néző le t u d j a fordítani a hétköznapok nyelvére, s olyan összefüggéseket fedez fel a világban, amelyek eddig banalitásuk vagy kifejezhetetlenségük m i a t t elkerülték a figyelmét. Az abszurd komikum ilyenformán külsőség; a lényeg igen komoly, gyakran tragikus jellegű. O (-+dráma, komikum) O írod,.: A. F. Schack: Geschichte der dramatischen Literatur und K u n s t in Spanien (1854); V. Fournel: Le théátre au 17e siécle. L a comédie (1892); A. Séché—J. Bertaut: L'évolution du t h é á t r e contemporain (1908); W. Creizenach: Geschichte des neueren Dramas (1911—1923); B. Palmer: The Comedy of Manners (1913); K. Holl: Geschichte des deutschen Lustspiels (1923); F. Gaiffe: Le rire et la scéne francaise (1937); H. B. Charlton: Shakespearian Comedy (1938); D. H. Monro: Argument of Laughter (1951); H. K i n d e r m a n n : Meister der Komödie (1952); W. K . Wimsatt: English Stage Comedy (1955); W. Kaiser: Das Groteske (1957); Benedek M.: Shakespeare

veznek. Arisztokratikus v a g y nagypolgári környezetben játszódó d a r a b j a i b a n a formai erények tartalmi szegénységgel párosultak; pongyolán írt műveiből kicsinyes erkölcsiség á r a d t . Ez ellen lépett fel a 19. sz. derekán Augier és Dumas fils az igényesebb -»•comédie de moeurs m ű f a j á v a l , amely deklaráltan bírálni és használni a k a r t azzal, hogy a helyesnek t a r t o t t polgári morált hirdette. Valójában itt is a színpadi hatás volt a legfontosabb, és sem a színesen ábrázolt események, sem a morális problémák nem m u t a t t á k meg a társadalom olyan ellentmondásainak mélységeit, m i n t az egykorú realista regény. E h á r o m típus t a r k a keveréke a 19—20. sz.-i félig irodalmi, félig kommerciális francia vígjáték. Minthogy a szórakoztatási szándék a legfontosabb, inkább a formai sajátságokra (helyzetek, bonyodalom) esik a hangsúly, m i n t a tartalmiakra, bár a művek t e m a t i k á j a érinti a társadalom minden rétegét, s e rétegek kirívó problémáit is. Szinte áttekinthetetlenül gazdag a párizsi színházak műsora (-+bulvárdarab). A legnépszerűbb (egyben legügyesebb) szerzők: E. M. Labiche, M. Sardou, E. Pailleron, H. Meilhac és L. Halévy, A. Bisson, G. Courteline, G. Feydeau, s a sor a 20. sz.-ban is folytatódik: R. Flers és G. A. de Caillavet, S. Guitry, M. Pagnol, J . Romains, legújabban M. Achard, J . Deval, J . Anouilh. A francia technika fogásait fokozatosan t a n u l t á k meg és alkalmazták hazai környezetre és más nemzetiségű színházi szerzők, így német nyelvterületen C. Sternheim, H. Bahr, A. Schnitzler, a szerbeknél B. Nu§ic, a lengyeleknél G. Zapolska, a románoknál I. L. Caragiale. A. Ny. Osztrovszkij vígjátéktípusára t a l á n a franciáknál is erősebben h a t o t t a korábbi orosz írók mélyebb realizmusa. Legnagyobb sikerrel az angol szalonvígjátékírók alkalmazták a francia vívmányokat: 0 . Wilde, S. Maugham, N. P. Coward, T. M. Rattigan; valamint az amerikaiak: G. S. Kaufman, M. Hart. O A francia típusú vígjáték jellegzetességei G. B. Shaw életművének t ü k r é b e n látszanak legvilágosabban. A francia technikát alkalmazó szerzők a társadalom f o n á k jelenségeit m u t a t t á k be; Shaw a jelenségek mögött a lényeget k u t a t t a , a konvenciók, hamis illúziók mögött megbúvó valóságot. Nem szórakoztatni a k a r j a a közönséget, hanem meghökkenteni, tudatosítani a társadalmi ellentmondásokat. A legtöbb szerző darabj á t hamis illúziók viszik sikerre, a heroizmusról és a szerelemről f e s t e t t romantikusszentimentális képek; a h a g y o m á n y o s aktív hős köré fonódó cselekmény logikus rendszere pedig valószínűsíteni t u d j a a va-

40

VÍGJA {Kisfaludy K., Gaál J . , Szigligeti E.) az osztrák - » n é p s z í n m ű mintáit követték, a polgári dráma első magyar képviselője, Csiky G. viszont a francia technikát hasznosította, s ezen a vonalon haladt t o v á b b Herczeg F. és a 20. sz. legsikeresebb m a g y a r vígjátékírója, Molnár F . is. O írod.: B a y e r J . : A magyar drámairodalom t ö r t é n e t e (1897); Szász K.: A m a g y a r dráma történeO A reneszánsz idejéig minden színjáték- te (1939); A. B. Keith: The Sanskrit D r a m a (1924); A. Aber: Die Musik im Schauspiel ban hagyományosan összeforrt a szöveg, a (1926); J . Gregor: Weltgeschichte des T h e a zene és a tánc, s így a vígjátékok is rendszeters (1933); Riedl F.: A magyar d r á m a törrint -szenes színjátékok, ill. -*•táncjátékok voltak. A 16—17. sz.-ban bomlott meg ez a ténete (2 köt., 1939—1940); 0 . Riemer: ->• szinkretizmus, és indult el külön úton a Musik und Schauspiel (1946); K a r d o s T.: —•daljáték, operett, vígopera fejlődése, vala- A d a t o k és szempontok a magyar d r á m a mint a zenei komponenstől függetlenedő kezdeteihez (FK, 1957); uő: A magyar színvígjátéké. Ebben a 19. sz. közepéig még j á t é k kezdetei (1960); Dömötör Tekla (szerk.): Régi m a g y a r drámai emlékek szinte kötelező volt a kísérőzene, ezt kö(1960); S. G. B h a t t : D r a m a in Ancient Invetően azonban alkalmazása a rendezői koncepció függvényévé vált. O E g y másik dia (1961); Hegedűs G.—Kónya J u d i t : A m a g y a r dráma ú t j a (1964); Székely Gy.: differenciálódási f o l y a m a t a komikus rövid Szín játéktípusok d r a m a t u r g i á j a (1965); Vim ű f a j o k a t választotta le a reprezentatív színjátéktípusokról. Ezek a 19. sz.-ig a drá- t á n y i I.: A „könnyű m ű f a j " (1965); Y. Inomai nagyformákhoz kapcsolódtak mint u r a — T . K a w a t a k e (szerk.): A History of —• előjátékok, közjátékok, utójátékok, amel- J a p a n e s e Theater (1971); H. Greul: Bretlett, hogy a -*•vásári komédiától (pl. —>droll) ter, die die Zeit Bedeuten (1971). a magánházaknál t ö r t é n t előadásokon át Dömötör Tekla—Staud Géza (~*at home, proverbe dramatique) a színházakig (-»burla, mojiganga) önállóan vagy laza O A komédia jellemvonásaival elsőként összeállításokban (—>piéce á tiroir) is szerePlatón foglalkozott. Okfejtése szerint h a t á peltek. A 19. sz. végétől viszont az effajta sának alapja az irigység, mert az irigy emrövid műfajok i n k á b b a szórakoztatóiparber örvend mások szerencsétlenségének, ez ban élik a maguk külön életét (—>esztrád, a szerencsétlenség azonban nem lehet félelkabaré, music-hall, revü, varieté). O Az Eumetes nagyságú, csak kisebb mértékű, amirópán kívüli magaskultúrák közül a kínailyennel az emberek apróbb boltásokért, ban a szín j á t é k f o r m á k nem különültek el gyarlóságokért lakolnak. Arisztotelész Poétragikus és komikus műfajokra, s így euró- t i k á j á n a k a komédiára vonatkozó része elpai értelemben felfogott vígjáték sem ala- veszett, s a f e n n m a r a d t szövegben találhakult ki. Indiában viszont ismeretesek vol- tó utalások inkább a —•komikum mibenlét a k (főként egyfelvonásos) vígjátékok tét körvonalazzák. Cicero a műfaj azon jel(—*kávja, praszthánaka, tullal), komikus legzetességét emelte ki, hogy — szemben a monológok (—>bhána, mondi nátaka), s J a mitológiai—történelmi távlatú tragédiával p á n b a n is virágoztak alapvetően tréfása kor mindennapi életének valószerű humoros, farce-szerű műfajok (—•dengaku, képét n y ú j t j a . A középkori komédiaellenes kyögen, sarugaku). A —»bohózat szinte álta- indulatok már az újplatonikus filofózusoklánosan elterjedt volt a keleti világban. A nál, Porphüriosznál, Proklosznál felbukmohamedán kultúrkörben is létezett az k a n t a k : szerintük a vígjáték mértéktelen a r a b vándor m u t a t v á n y o s o k erotikus utcai vidámságra csábítja a fiatalokat (a tragéjelenete, a —>mohabbazin; a fejlettebb mű- dia viszont férfiatlan siránkozásra). O A f o r m á k a t a török —•oría oyunu vígjáték tulajdonképpeni komédiaelmélet kezdetei képviseli. O Mo.-on a műfaj legkorábbi a reneszánsz idején bontakoztak ki, f ő k é n t emléke a Sándor-kódexben f e n n m a r a d t G. Trissino, J . C. Scaliger és L. Castelvetro Három körösztény leány (1514) c. dráma, munkásságában. E szerzők Arisztotelész Hrotsvitha von Gandersheim Dulcitiusának azon megjegyzéséből indultak ki, miszerint átdolgozása. A későbbiekben a magyar víg- a komédia a „ h i t v á n y a b b a k u t á n z á s a , játék főként az —>iskolai színjáték közjáté( . . . ) amelyhez hozzá tartozik a nevetséges kaiban fejlődött t o v á b b , s nagyrészt ehhez is"; ezen túlmenően főként Horatiusnak, a a hagyományhoz kapcsolódtak Csokonai költői eszközök megfelelő alkalmazásáról komédiái is. A 19. sz. 1. felének szerzői szóló elgondolását, Plautus komédiáinak

(1957); S. Melchinger: D r a m a zwischen Shaw und Brecht (1957); M. Dietrich: Das moderne D r a m a (1961); J . Scherer: La dramaturgié classique en Francé (1962); Ch. V. Aubrun: La comédie espagnole (1966); G. Brereton: French Comic D r a m a from the 16th to the 18th Century (1977). Benedek András

41

VIGNA példáit és a retorika tradícióit v e t t é k alapul. Az antik f o r r á s o k a t azonban félreértelmezték. Az arisztotelészi erkölcsi értelmű ,, h i t v á n y a b b a k "-ból azt a tételt szűrték le, miszerint a komédiák hősei csak az alacson y a b b néposztályok figurái lehetnek (miként a tragédiáké csak főrangúak), stílus?leraük pedig a g e n u s humile (miként a tragédiáké a genus grandé), s a d r á m á k szerkezet é t a -»•hármas egység keretei közé szorított á k . E tételeket a klasszicizmus idején kanonikus érvényre emelték, Ch. Batteux morálközpontú m ű f a j i felosztásával párosítva, miszerint a vígjátékok f e l a d a t a az, hogy a gúny eszközeivel segítsék a komikus hibák leküzdését. Lessing víg játékelméleti elgondolásai hasonlóan morálközpontúak, de a (már Voltaire és Diderot által is támadott) klasszicista receptekkel szemben az életismeretet és a tehetség t e r e m t ő erejét visszahelyezte jogaiba. Schelling és Hegel filozófiai esztétikai rendszerezéseiben a vígjátékról írt gondolatmenetek i n k á b b -> komikumelméleti jelentőségűek. O (—»•műfajelmélet]) O írod.: Névy L.: A komédia elmélete (1872); A. Ni coll: The T h e a t r e and Dramatic T h e o r y (1962); P. M. Haberland: The Development of Comic T h e o r y in Germany During t h e 18th Century (1971); N. Altenhofer (szerk.): Komödie u n d Gesellschaft. Komödientheorien des 19. J a h r h u n derts (1973); K . Holl: Geschichte der Lustspieltheorie v o n Aristoteles bis Gottsched (1976). Szerdahelyi István Vigna, Pietro della: ->Pietro della

Vigna

Vignacourt [vinyak^r], Adrién, comte de (?—1774. szept. 29.): francia író. 1692-ben belépett a máltai lovagrendbe, ahol később parancsnoki r a n g o t kapott. Minden szabad idejét az irodalom művelésének szentelte. Elénk társasági életet élt, szellemes és művelt személyisége m i a t t m i n d e n ü t t szívesen látott vendég volt. Olvasmányos regényei nagy sikert a r a t t a k , de szerzői mivoltát nem fedte fel, úgy ítélte meg, hogy írói tevékenysége összeférhetetlen egyházi rangjával. O F ő b b művei: La comtesse de Vergy ('Vergy grófnője', történelmi elb., 1722); Les aventures du prince Jakaga ('Jakaga herceg k a l a n d j a i ' , reg., 2 köt., 1732); Histoire de Lidéric premier comte de Flandres ('Lidéricnek, Flandria első grófjának története', reg., 1737). Padányi Klára Vigne [viny], André de la (La Rochelle, 1457 k.—1527 k.): francia költő. Jogi tanulmányai befejezése után Szép Fülöp szolgálatába állt, m a j d Savoie hercegét, Bre42

tagne-i Annát és V I I I . Károlyt szolgálta, az u t ó b b i t nápolyi h a d j á r a t á b a is elkísérte. E n n e k a kalandnak a történetét is elmeséli prózával vegyes versben a Le Vergier D'Honneur ('Dicsőség ligete', é. n.) c. g y ű j t e m é n y e s kötetében. F ő műve egy monumentális misztériumjáték, amelyet Seurre polgárainak felkérésére szerzett: Mystére de saint Matin ('Szent Márton misztériuma', 1496). Ebben t ö b b m i n t kétszáz szereplő lépett színre, s az ünnepélyes b e m u t a t ó n két másik, kisebb d a r a b b a l együtt játszott á k el, melyeknek szerzője szintén Vigne volt: Farce du Meunier ('Bohózat a molnárról'), Moralité de l'Aveugle et du Boiteux ('Moralitás a Vakról és a Sántáról'). O Bibliográfia: Petit de Julleville: Répertoire a n a l y t i q u e du t h é á t r e comique au moyen áge (1886). Budai Rita Vigneault [vinyó], Gilles (Natashquan, 1928. okt. 27.—): k a n a d a i francia költő, énekes, zeneszerző. Első költői próbálkozásai u t á n , melyeket még egyetemista koráb a n t e t t , érdeklődése a színház felé fordult, s a québeci Troupe des Treize színtársulatnál volt színész, d r a m a t u r g , illetve 1956-tól igazgató. Ezután algebrát és irodalmat tan í t o t t , s megalapította az Emourie c. lapot. Első d a l á t J . Labrecque n é p r a j z k u t a t ó szám á r a komponálta (Jos Monferrand). 1965ben egyik dala a sopoti nemzetközi dalfesztiválon díjat nyert, s ez ismertté t e t t e n e v é t Québec határain t ú l is. 1968-ban A. Lamothe filmet készített az énekes Vigneaultról. Számos turnén v e t t részt K a n a d á b a n és külföldön, s egyre híresebbé vált. Dalszövegei külön kötetekben is megjelentek: Les Gens de mon pays ('Országom népe', 1967), Les neuf couplets ('A kilenc strófa', 1973). Költői munkássága is jelentős, számos köt e t b e n publikált verseiben gyakran szülőföldjének, É s z a k - K a n a d á n a k természeti szépségeit, illetve folklórját énekli meg. J e lentősebb verseskötetei: Étraves ('Hajóorrok', 1959); Avec les vieux mots ('Régi szav a k k a l ' , 1964); Balises ('Űszó jelzők', 1964); Ou la lumiére chante ('Ahol a fény énekel', 1966); végül összes versét g y ű j t ö t ték össze Silence c. ('Csönd', 1978). Septuor maritime ('Tengeri szeptett', versek) c. köt e t e 1984-ben jelent meg. Poétikus elbeszéléseket, „meséket" is írt: Contes sur lapointe des pieds ('Mesék lábujjhegyen', elb.-ek, 1961); Contes du coin de l'oeil ('Mesék a szemem sarkából', elb.-ek, 1966); Les Dicts du voyageur sédentaire ('Az otthonülő utazó beszédei', elb.-ek, 1970); Quelques pas dans l'univers d'Eva ('Néhány lépés É v a világáb a n ' , mesék, 1981). O Magyarul: 1 elb.

VIGNA vellákból, v a l a m i n t az itáliai ú t j a a l a t t megismert Boccaccio és más itáliai szerzők elbeszéléseiből, történeteinek elsődleges forrása a helybeli anekdotakincs szóbeli hagyománya. Joviális szemlélete és „ n a i v " írásmódja némileg enyhíti a -+fabliau-k szókimondó stílusát folytató novellái antiklerikalizmusát és nőellenességét: a mohó és kapzsi kolduló barátok siserehadával a műveltebb és mértékletes, erkölcsös életet élő egyházi rendek tagjait, valamint a falusi és városi emberek szerény é l e t m ó d j á t és szokásait állítja szembe. O Kiad.: H . Michelant: Gedenkbuch des Metzer Bürgers Philippe von Vigneulles ('Philippe de Vigneulles metzi polgár emlékkönyve', 1852); Ch. Bruneau: La Chronique de Philippe de Vigneulles ('Philippe de Vigneulles krónik á j a ' , 1927—1933); Ch. H. Livingston: Les Cent Nouvelles nouvelles ('Száz ú j novella', 1972). O írod.: K. Kasprzyk: Nicolas de Troyes et le genre narratif en F r a n c é au X V I e siécle (1963). Szabics Imre

(Dobrás Zsófia, Ű j Tükör, 1979, 39.). O írod.: Aline Robitaille: Gilles Vigneault (1968); L. Rioux: Gilles Vigneault (1969); R. Fournier: Gilles Vigneault mon ami (1972); M. Gegné: Gilles Vigneault: Bibliographie deseriptive, filmographie, iconographie et ehronologie (1977); D. Smith: Gilles Vigneault conteur et poéte (1984). Budai Rita Vigneault [ vinyó], R ó b e r t (Toronto, 1927—): kanadai francia esszéíró, kritikus. Teológiát (1952) és filozófiát (1958) végzett, egyben irodalomtörténettel is foglalkozott, amiből 1966-ban doktorált Franciao.-ban. D i s s z e r t á c i ó j á t később p u b l i k á l t a is: L'Univers féminin dans l'oeuvre de Charles Péguy. Essai sur l'imagination créatrice d'unpoéte ('A nőiség Charles Péguy életművében. Esszé egy költő t e r e m t ő képzeletéről', 1968). Ezzel a művével díjat nyert a Québec t a r t o m ánybeli irodalmi versenyen 1968-ban. Másik fontos irodalmi esszéje egy kanadai költőről szól: Saint-Denys Garneau á travers Regards et jeux dans l'espace ('Saint-Denys Garneau a „Pillantások és játékok a t é r b e n " c. művén keresztül', 1973). F r a n c i a és québeci irodalmat tanít o t t több egyetemen (1976-tól Ottawában), közben számos lapnál is közreműködött (Le Devoir, Études francaises, Relations, Études littéraires stb.). Esszéi nem csupán gondolatgazdagok, de olvasmányosak, s intellektuálisan igzalmasak is. O írod.: Francoise de Labsade: Une nouvelle collection: Lignes québecoises (Livres et Auteurs québecois, 1973). Budai Rita

Vigny [vinyi], Alfréd de; Victor-Alfréd de Vigny, comte de; (teljesebb név); (Loches, 1797. márc. 27.—Párizs, 1863. szept. !7.): francia költő, író. Apja még a királyi hadsereg k a t o n á j a volt. Lényegében édesa n y j a nevelte, aki életre szólóan h a t o t t fia érzelmi életére, szellemi egyéniségére. Befolyása meghatározta Vignynek a nemesi hag y o m á n y iránti tiszteletét, de merev katolicizmusa a dogmák ellen való lázadást is megérlelte a költőben. A B o n a p a r t e gimnázium d i á k j a k é n t , a harcias o k t a t á s hatására Vigny is fóllelkesült a császári haditetteken, bár családja s akkor ő m a g a is meggyőződéses királypárti volt. A Bourbonrestauráció a l a t t kezdődött katonai pályaf u t á s a , melyből a táborozások és a kaszárnya-élet emlékeit őrizte legtovább. Már ez idő t á j t is sokat olvasott, 1822-ben pedig, első versgyűjteménye megjelenésével egyidejűleg, végképp az irodalom felé fordult. Eleinte egyik lelkes szervezője volt a romantikus nemzedéki mozgalomnak, s ebben a körben összebarátkozott V. Hugóval. K e t t ő j ü k e t szövetségesekként t a r t o t t a számon az irodalmi közvélemény. Vigny azonban — jóllehet Hugó Cromwell-előszavát megelőzve egyengette a francia r o m a n t i k u s d r á m a ú t j á t SAa&espeare-fordításokkal és elméleti fejtegetésekkel — az évtized végére mindinkább visszahúzódott az irodalmi élet nyilvánosságától. Saját hajlamai s egy betegeskedő angol arisztokrata nővel köt ö t t házassága is a m a g á n y t jelölték ki életformájául. Az 1830-as években még fölkav a r t a egy színésznő iránt érzett szenvedé-

Vigneulles [vinyöl], Philippe de (Vigneulles, 1471—Metz, 1528): francia elbeszélő és krónikás. A szerény származású autodidakta novellaszerző i f j ú k o r á b a n bejárta Svájcot és Itáliát, ahonnan ötesztendei „picaro"-életvitel u t á n t é r t vissza a franciao.-i Metzbe, hogy folytassa félbehagyott kárpitosmesterségét. A kisjövedelmű kárpitosból az évek folyamán a város egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb polgára lett, akit azonban nem elégített ki a polgári jólét és gazdagság, s ezért az írásban keresett szellemi kielégülést. Legfontosabb művei a Chronique de la ville de Metz ('Metz város krónikája'), amelyben a helyi történelmi h a g y o m á n y o k a t s a j á t személyes tapasztalataival egészíti ki és d ú s í t j a fel, valamint a Cent Nouvelles nouvelles ('Száz ú j novella') c. elbeszélésgyűjteménye, amely bevallott a n a hasonló c. és t e m a t i k á j ú 15. sz.-i burgundiai novellaciklust követi. H a Vigneulles inspirációt m e r í t e t t is a burgund iai no43

VIGNA állító elmélkedésekből áll. O Vigny minden jelentős verse gondolatot, eszmét jelenít meg, dramatizál. T é m á j á t szívesen merít e t t e a mitikus, történelmi vagy irodalmi h a g y o m á n y ismert, többszörösen feldolgozott történeteiből. Az elbeszélő részt mindig általánosító jelentésig, végkövetkeztetésig vezeti: poéme néven ezt a típust viszonylag önálló műfaj változatként rögzítette. S a j á t meghatározása szerint a költemény filozófiai gondolatot jelenít meg epikus vagy d r a m a t i k u s f o r m á b a n : „megérlelni egy filozófiai gondolatot, rátalálni arra az emberi cselekvésre, mely a leghatározott a b b a n bizonyítja; egyszerű cselekvésbe tömöríteni, hogy belevésődjék az emlékezetbe, és szobrot, magasztos emlékművet adni az emberek képzeletének, ez legyen a célja ennek az egyszerre epikus és drámai költészetnek." Első kötetének 1826-ban a d o t t címe: Poémes antiques et modernes ('Antik és modern költemények') m á r egyetemes igényre vall, a ciklusokban pedig (Misztikus könyv, Antik könyv, Modern könyv) az individuális t u d a t és a közösségi szellem történetének egy-egy örök érvényű pillanata, jelképes alaphelyzete tárul föl. Vigny ez első korszakában világképének, sorsfelfogásának két lényegi összetevője m u t a t k o zik meg. Az egyik a metafizikai világ és az erkölcsiség meghasonlásának tragikus tapasztalata. A teremtés tökéletlen mű volt, mert u t a t engedett a bűnnek: ez az alapgondolata az Eloa (Hegedűs I., ua., részlet, A világirodalom története, 1886) és a Le Déluge ('A vízözön') c. verseknek, a kötet legnagyobb méretű kompozícióinak. Az isteni világrend nemcsak megtűri a rosszat, hanem zsarnoki h a t a l o m k é n t cselekszi is Vigny özönvíz-értelmezésében. A Le Déluge c. költeményben ártatlanok is áldozatul esnek a büntetésnek, mert „aki szeretet nélkül t e r e m t e t t , gyűlölet nélkül veszejt el". Ez az autokratikus Isten-kép hívja ki Vigny antiteisztikus lázadását. Belejátszott e válaszba a buzgón olvasott Byron hatása is: a teremtést t a g a d ó Sátánról az ifjú francia is hőskölteményt tervezett, mígnem az Eloa c. „ m i s z t é r i u m b a n " 3J Scl/tcl" nizmust jelentékenyen á t h a s o n í t o t t a . Az angyal bukásának apokrif eredetű motívum á t még nagyobb mitikus térben, még végletesebb következményekkel j á t s z a t j a le, mint későbbi művében A. Lamartine: a Krisztus könnycseppjéből életre kelt női angyal, az abszolút jóság megtestesítője, szánalomból meg a k a r j a váltani a S á t á n t , de végül a jó kárhozik el, méghozzá úgy, hogy még áldozatával sem t u d j a pillanatra sem boldoggá tenni kísértőjét. A jóság ön-

lye, amely súlyos kiábrándulással végződött. Később egy-egy folytatás nélkül maradt politikai fellépés r a g a d t a ki a remeteségből. O Vigny a francia romantikusok között t ö b b szempontból is társtalan jelenség. Míg a többiek a vallomásos szubjektivitás h a n g j á n szólaltak meg, vagy lázasan hirdették a különféle mítoszi vagy misztikus világmagyarázatokat, Vigny egyén fölötti érvényű, egyetemes igazságokat keresett, s bizalmatlan volt a rajongó hit állításaival szemben. Egyik-másik kortársának vallási buzgalmát a külsőségekért hevülő hódolatra vezette vissza. Naplójában oly sűrűn fordul elő a fanatizmus bírálata, hogy azt hihetnők: voltaireiánus bölcselőt olvasunk. A keresztény hitben — különösen a túlvilághitben — remény és félelem következményét l á t t a , melyen az igényes, illúziótlan gondolkodásnak úrrá kell lennie. Mégis d ö n t ő t a p a s z t a l a t a volt és m a r a d t a keresztény világmagyarázat, s a vallás kultikus energiáját, ha részben más területre irányítva is, mindvégig ébren t a r t o t t a magában. Abban is különbözik legtöbb nemzedéktársától, hogy a politikai közszereplés, a pártok és szövetkezések szelleme jobbára hidegen h a g y t a . Legföljebb egyszeregyszer, s meghatározott cél érdekében szólalt meg különböző fórumokon. Az evolúció hite már csak azért is kevésbé vert gyökeret benne, mint társaiban, mert olyan osztályhoz t a r t o z o t t , amelyet elsodort a történelem. De nem volt reakciós; még a restauráció korának elszánt hagyományvédőitől is távol állt. K é t forradalmat é r t meg, mindkettővel rokonszenvezett: különösen 1830-ban m o z g a t t á k meg a demokratikus, liberális törekvések. Ekkoriban rá is h a t o t t Lamennais szociális katolicizmusa. Igazából azonban egyik rendszer sem volt kedvére. A megcsontosodott rend éppúgy taszít o t t a , mint a forradalmak vérontása és zűrzavara: „ v a j m i kevéssé hiszek a sebtiben létrehozott szervezetek áldásaiban, sokkal inkább a fokozatos jobbítások eredményeib e n " — vallotta. O K o r a fő irányzatához, a romantikához is sok szállal kötődött. Őt is az egyéni élet megörökítésének v á g y a h a j t o t t a , csakhogy ez az élet nála elsősorban s a leghatározottabban szellemi élet: az intellektuális és pszichikus szféra egysége, sohasem billenve a száraz okoskodás vagy az indulatokban tobzódó idegélet meddő végleteibe. Lényeges dolgokról írt még a tisztán személyes magánbeszéd elsődleges m ű f a j á b a n , a naplóban is. Naplója, amelyet egész érett férfikorában, haláláig vezet e t t , nem napi érvényű közlésekből, hanem a mindenkori jelenséget eszmei t á v l a t b a

44

VIGNA feláldozásának értelmetlensége, a megváltás kudarca mélyebben ivódott Vigny gondolatvilágába, mint legtöbb kortársáéba. A rossz működését t e h á t éppoly élesen látta, mint V. Hugó, de távol állt tőle az utóbbiban fel-feltörő erkölcsi relativizmus, melylyel a nagyság képében a b ű n t is felmagasztalja. Vigny ábrázolása ítélkező, szemlélete a mindig éber moralistáé. Az á r t a t l a n s á g o t s ú j t j a , nem gondviselőként, inkább vakvégzetként b ü n t e t a Lafille de Jephte ('Jeft a leánya') c. vers Istene is:

összeesküvése, 1924; Ch. Gounod: CinqueMars c. operájának szövegkönyve e regény nyomán készült). Ő m a g a némi keserűséggel vette tudomásul az egyoldalú fogadtatást, s ettől fogva n ő t t benne a gyanakvás az írói népszerűséggel szemben. Nem vallott semmiféle programos bezárkózást, éppen ellenkezőleg: művével hatni akart, a költészetnek t á r s a d a l m i szerepet tulajdonít o t t , de úgy vélte, lényege szerint csak a gondolkodó elmék, a költőiségre fogékony szellemek asszimilálhatják művészetét. Ezért, bár történelmi regénye még szélesebb olvasóközönséget v e t t célba, s részben közösségi vagy legalábbis r é t e g t u d a t r a épít e t t , többi regénye m á r nyíltan is a magányban megérlelt gondolat alkotása. A Cinq-Mars sikerét a megjelenés időpontja is elősegítette, hiszen a történelmi regény scotti hatásra éppen ebben az évtizedben hódított Franciao.-ban. A regény mégsem a skót mester példájához igazodik. A francia birtokarisztokrácia és az erőszakosan központosító abszolút monarchia összeütközését jelenítve meg a 17. sz. harmadik évtizedébe vezet, s habozás nélkül helyezi előtérbe a történelem főszereplőit, a királyt, Ausztriai Annát, s legfőképpen fíichelieu bíborost. Vigny lemond t e h á t arról, hogy fiktív szereplőkkel, ,,közepes" hősökkel példázza a történelem mozgástörvényeit. Amit azonban így a művészi fantázia alakító m u n k á j a elveszít, azt éppen a reálisan létezett figurák jellemzésében nyeri vissza. B e m u t a t á s u k b a n „nem ténybeli hitelességre, hanem az emberi természet megfigyelésének igazságára" tör, mint a regény előszavában megfogalmazta. Az eszmei ind í t t a t á s a regény összjelentését tekintve bizonyos tételességbe csap át, a jellemrajzot pedig jobbára végletesen egysíkú ábrázolásmódra k á r h o z t a t j a . A becsvágyó, hatalomra törő bíboros, a gyönge királyt befolyásoló a g y a f ú r t manipulátor működése aláásta a francia nemzet fő értékhordozóját, a független nemesi osztályt, s így a centralizált monarchia voltaképpen a másfél száz év múlva bekövetkezett forradalm a t , Vigny szemében a társadalmi értékrend összeomlását, készítette elő — ezt sugallja a regény. A fő történelmi figurák beállítása így meglehetősen önkényes, többségük szélsőséges tulajdonságokat, a jóság és gonoszság végleteit testesíti meg. Tgazából csak n é h á n y monumentalizált szereplőre épül a regény, melyből már Scott is — Vigny naplójegyzete szerint — hiányolta a nép ábrázolását. Egyes későbbi értekezők már csak a történelmi regény szubjektivizálásának, pszichologizálásának

A bosszú Istene vagy, Uram, semmi kétség; A jóra zúdítod a bűnös büntetését,

kiált fel J e f t a , megpillantva lányát, akit föl kell áldoznia. A gondviselést, a kegyelmet mindinkább a végzettel, az a n t i k f á t u m m a l azonosítva Vigny azokhoz a nézetekhez közeledik, melyek a szabad a k a r a t nevében szállnak szembe a kereszténység teológiai rendszerével. Az 1826-os k ö t e t nyitóverse az egyetemes erkölcsi diszharmóniát az egyes ember helyzetébe vetíti. A Moise ('Mózes') m á r az egyén, éspedig a nagy, a kiemelkedő személyiség sorsát példázza. Mózes, ,,az Isten embere", a prófétai küldetés beteljesülésekor, az ígéret földjének hat á r á n , ráeszmél magányára és boldogtalanságára. Tragikus közvetítőként földi és isteni világ között, mindkét régióban idegenül, a természetfölötti hatalom részeseként is a bensőséges emberi közösségbe vágyik, de az emberek kivetik maguk közül: „Mihelyt a pásztoron átjárt lehelleted, Idegen 5 nekünk — szóltak az emberek; Akkor a fekete ködoszlopba takartan elöl mentem, dicsőn, szomorúan s magamban, s szóltam szívemben így: Ezentúl mi legyen? ölbe hajtani már túl súlyos a fejem, s borzadást kelt kezem, ha másik kézre zárom, hangomban zivatar és villám van a számon; nem, nem szeretnek ők, nézd, mind csak megriad, s ha tárom két karom, térdemhez hullanak, így éltem, így vagyok hatalmas és magányos, az álmok álma már hadd karoljon magához!" (ford.: Nemes Nagy Ágnes)

A Mózes szerves formája, egységes tónusa inkább kivételnek számít az első kötet darabjai között; a korai Vigny-versekbe még sok utánérzés, idegen ihletés vegyül. Eloája néhány finom, cizellált hasonlatában, egyegy túldíszített leírásában még nagyon is Chénier-1 követi, lezárása viszont, Eloa és a Sátán párbeszéde, már az é r e t t Vignyre valló, magvas drámai nyelven szól. O Vignyt az 1830-as évekig nem elsősorban költészete t e t t e ismertté, h a n e m első regénye, a Cinq-Mars ou une conjuration sous Louis X I I I . (1826: Benedek M., Cinq-Mars 45

VIGNA az „ á t k o z o t t k ö l t ő " t í p u s á t , csak éppen az utódok bohémságkultusza nélkül. Maga a darab még a regénybeli epizódnál is élesebben veti föl az öngyilkosság dilemmáját, melyet az ifjú poéta az „ésszerű kivonulás" eszménye a l a p j á n d ö n t el. A gondolat forrása a sztoikus etika, s Vigny kereszténységgel szembeni p o l é m i á j á b a is beleilleszkedik. A harmadik t ö r t é n e t a jakobinus terror irányítóit és áldozatait jeleníti meg, s beállítása jócskán eltér a legtöbb romantikus szerző heroizáló forradalomképé tői. Vigny jellemzésében nem hősök, nem is szörnyetegek a népvezérek, hanem közepes figurák, akiket pusztán a közekbe került hatalom s az alattvalók félelme nagyít fel. Robespierre-je feszes, pedáns hivatalnokként ítél élet és halál fölött, Saint-Justje nemesen emelkedett utópiák nevében működteti a nyaktilót. N a g y atmoszférateremtő erővel ábrázolja a rémuralom mind e n n a p j a i t , a h a l á l r a í t é l t e k végsőkig megőrzött méltóságérzetét. A Fekete Doktor „ r e c e p t j e " végül örökös akcidenciaként marasztalja el a politikai cselekvést, nyilvánosságot, h a t a l m a t , szembeállítva ezzel a költői lét szubsztancialitását, mely a szemlélet, a m a g á n y és a szellemi alkotás eredménye. Mégsem lesz monologikus a Stello, hiszen nemcsak a Doktor, hanem a címszereplő is az a l k o t ó t képviseli: csakhogy az előbbivel ellentétben Vigny érzelmi szubjektivitását, s költői elhivatottságérzetét testesíti meg. Vitázó, de egymásra utalt, egymást kiegészítő lényük a nagy alteregós szereplőpárok egyik korai változata. O A regény hajlékonyan szellemes nyelve egyedülálló a francia romantikus prózában. I r ó n i á j a a gondolkodó elme, a rendszerező értelem fölényéről tanúskodik a tények és adottságok fölött. O A Daphné a római birodalmat idézi fol, hőse Julianus Apostata, a kreszténységgel szembeszálló, a görög—római vallást és műveltséget felújító császár, akinek hagyományébresztő, de egyben elszántan lázadó kísérlete később Ibsent s az ifjú Kosztolányit is megihlette. Vigny a keresztény hit és erkölcs kritikájának szánta a regényt, a politikai eszméket megkérdőjelező Stello u t á n a vallásos hit megalapozatlanságát állítva, mivel ez utóbbit is vágyképzetből kinövő fikciónak t a r t o t t a . A tiszta gondolat hősének, Julianusn&k azonban rá kell eszmélnie arra, hogy az emberek tömegeinek mindig szükségük van és lesz a hit látható formáira, jelképeire, cselekvő gyakorlatára. O A művészet és a gondolkodás magányos hősei után a társadalmi kivetettséget egy ú j a b b típusban, a k a t o n á b a n írja le. A Servitude et

negatív példáját látták benne. Mégis, ami a műfaji normákhoz képest fogyatékosság, az az egyedi mű szempontjából érték is lehet. Telitalálatnak érezheti pl. az olvasó a hatalom manipulatív természetének szatirikus b e m u t a t á s á t . Összetettebb egyéni kar a k t e r t , sőt még a 20. sz.-ban is eleven típust alkot az összeesküvő Cinq-Mars alakjában, akinek közösségi szerepvállalását nem annyira politikai eszme, mint inkább belső lélektani ok motiválja: a szerelme előtti dicsőség érdeke. Vigny személyiségeszménye is már-már készen áll a fiatal nemesben: Cinq-Mars nem menekül, inkább önként elébe megy végzetének. O E sikert a r a t o t t mű volt egyetlen cselekményelvű, történetelbeszélő regénye; az 1830-as években írt szépprózájával Vigny j á r a t l a n a b b u t a k r a indult. Elméleti rendszerek, gondolkodásformák, a világhoz való lelki, szellemi, erkölcsi viszonyulás alapváltozatai kötötték le figyelmét, s az absztrakció szándéka ú j f a j t a kompozíciót hívott életre a Stellóban (ua., 1832), m a j d a töredékes, s csak a 20. sz. elején (1912) k i a d o t t Daphnéban (ua., 1837). E két m ű bölcseleti dialógus f o r m á j á t ölti: Stellót, az idealista, érzékeny ifjú költőt vezeti, o k t a t j a a rejtélyes Fekete Doktor, az elemző intellektus, a megfontolt kétkedés megtestesítője. Nem realisztikusan egyénített jellemek, de nem is a cselekvésben megnyilvánuló szélsőséges erkölcsi típusok: a szemlélet, a reflexió hőseit rajzolta meg bennük Vigny, s módszere egyedülálló a francia r o m a n t i k u s epikában. A mű közvetlen gondolatközlésével az esszé regény 20. sz.-i t í p u s á t vetíti előre. A Stello alapkérdése a költő sorsa a társadalomban. H á r o m történetben igazolja a Doktor tételét, mely szerint a költő mind e n f a j t a politikai berendezkedésben megalázott pária: Gilbert éh halála a francia abszolút monarchiának, Chatterton öngyilkossága a polgárosuló angol alkotmányos királyságnak, Chénier vértanúsága a forradalmi néphatalomnak a költők és költészet iránti közönyét vagy épp ellenségességét példázza. Márpedig a költő társadalmi helyzete, tekintélye Vigny szemében az a d o t t formáció lelki, szellemi, erkölcsi minőségének fokmérője: akár szellemi-erkölcsi frivolitásból, a k á r értékközömbös haszonéi vűségből, akár népboldogító fanatizmusból fakad, a költő megvetése, a költő pária-sorsa egy egész politikai rendszert ítél el. A lélektelen célszerűség levegőjében fulladozó Chatterton t r a g é d i á j á t Vigny színműben is megfogalmazta (1834). Ennek előszava, s a d a r a b kopár környezetrajza már előrevetíti a század utolsó h a r m a d á b a n elterjedő toposzt,

46

VIGNA grandeur militaires ('Katonák szolgálata és nagysága', 1835) szakít az előző két regény állandó szereplőivel, de m e g t a r t j a azok elbeszéléselvét, a gondolatot, tételt ábrázoló, példázatszerű történetet. I t t is három, önm a g á b a n is kerek novella követi egymást. Legfontosabb közülük az utolsó, R e n a u d k a p i t á n y története (Moly T., Renaud kapit á n y élete és halála, 1929). Az ő életében a „ n a g y s á g " p é l d á j á t m u t a t j a be Vigny. (A k a p i t á n y eleinte megbűvölten rajong Bonapartéért, mígnem akaratlan f ü l t a n ú j a lesz a császárnak készülő hadvezér és a pápa beszélgetésének, melyben a nagy akarnok minden gyöngesége, magára erőltetett póza megmutatkozik. A kapitány m á r n e m hisz benne, de vállalja a szolgálatot, m i n t ahogy egy angol tábornok foglyaként vállalja a d o t t szavát, s nem szökik meg. H a z a kerülése u t á n a császári háborúban tragikus véletlen folytán megöl egy orosz gyermeket, a lelkifurdalás hatására soha t ö b b é nem használja fegyverét, bár engedelmesen szolgál t o v á b b . Majd az 1830-as forradalom n a p j a i b a n m a g a is véletlen baleset áldozata lesz: egy gyermek akaratlan lövése oltja ki életét.) Az elbeszélés drámai feszültsége és összefogottsága talán legjobb f o r m á j á b a n m u t a t j a Vigny epikus művészetét, tanulsága pedig a becsület eszményét hirdeti: a rezignációba oltott, a külső megerősítéstől elvonatkoztató becsületét. R e n a u d kapit á n y szavaival: „Kezdtem bensőmből becsülni m a g a m , bízni önmagamban, már éreztem, hogy tisztul, alakul, teljesedik, erősödik jellemem. Ráébredtem, hogy az események mit sem számítanak, hogy a belső ember minden, és magasan bíráim fölé helyeztem m a g a m a t " . Ennek az öntörvényű lelkiismeretnek, méltóságérzetnek a végső mozgatóit foglalja össze az „honn e u r " . Az elbeszéléshez fűzött zárszó alapján azt is meghatározhatjuk, miben tér el Vigny a lovagi eredetű nemesi m a g a t a r t á s eszménytől, mely oly ismerős a Corneilled r á m á k konfliktusából. Vigny nél a becsület, a „ f ö l a j z o t t lelkiismeret" a vallás helyébe lép: m a g á b a vonja a hit érzelmi energiáit, s az egyes tetteken túl eső céljával önmaga fölé emeli az embert. Nem közös, hagyományos normák írják elő, mint századokkal korábban, hanem egyéni döntés következménye, s így sajátos személyiségérték lesz. O A költő az 1830-as évtizedtől fogva r i t k á b b a n hallatott magáról, az 1850-es évektől pedig alig adott közre verset. E visszavonultságban t ö l t ö t t három évtized lírai alkotását az 1864-ben, halála után megjelent gyűjtemény összesíti, melynek Vigny-tervezte címe (Filozófiai költe-

menyek) végül alcím lett, a k ö t e t élére pedig kiadója, egyébként a költő szellemében járva el, a Les Destinées verscímet emelte (ezt egy szóval lefordítani n e m lehet; a 'Végzet-istennők', 'Sorsok', de általános fogalomként a 'Végzet', 'Sors' jelentés is benne rejlik). Ebben az érett pályaszakaszban szervesen folytatódik korábbi lírájának ihletése, szemlélete és ábrázolásmódja. Változás is megfigyelhető azonban: az egyes darabok nyelve immár homogén, stílusidézetei indokoltak, inspirációja töretlen, összhatásuk eredménye pedig megragadóan egységes kötet. O Világképének két lényeges sugallata, két h a t á r o z o t t következtetése fokozódik föl az érett lírában: egyfelől a természeti s társadalmi lét tragikuma, s erre egyedül a d h a t ó válaszként a sztoikus hősiesség eszménye; másfelől a gondolat, az alkotó eszme, a lélek lényegét m a g á b a fogadó művészet kultusza. Az első kötet metafizikai lázadása u t á n mindinkább a gondviselés nélkül m a r a d t ember létének törvényei foglalkoztatják Vignyt. A k ö t e t e t intonáló, címadó költemény súlyos léptű tercinái az emberiség mitikus történetének két szakaszát írják le: a Végzet istennőinek feltétlen u r a l m á t megszakítja a Megváltó eljövetele, de az alávetettség nem szűnik meg: a kegyelem döntése folytán a Végzet újra csak lesújt az emberiségre, mely azonban most m á r a k a r a t a révén harcba száll a f á t u m m a l . E drámai küzedelem szereplője lesz maga Jézus is a Le Mont des Oliviers (Bárdos L., Az Olajfák hegyén, A francia r o m a n t i k a költői, 1989) c. versben. Az Atyához szóló p a n a s z á b a n voltaképp a korábbi satanisztikus lázadó Vigny érveit szólaltatja meg, de immár a változtathatatlanság t r a g i k u s t u d a t á v a l , a kereszthalál fenyegető előérzetével. Az emberben élő erkölcsi lényt a bűn, a hitre és megismerésre vágyó szellemet a kétely, a bizonytalanság súlya n y o m a s z t j a . De nem n y ú j t igazi távlatot a természet szférája sem. Az eszmélő embernek t e h á t egyedül kell szembenéznie sorsával. Természeti végzetét a börtönlét, a halálraítélt rab pascali eredetű metaforájával érzékelteti a napló egyik bejegyzése éppúgy, mint a verseskötet nyitó darabja. Érzelmi hangoltsága letörtség és háborgás, unalom és izgalom végletei között hányódik. Megadatott azonban számára a lehetőség, hogy belátásával, szellemi és erkölcsi bátorságával helytálljon a végzettel szemben. A költemények hőseiből az objektív léttörvények tökéletlensége, értékhiánya h í v j a ki a tökéletes, az értéktelített m a g a t a r t á s t : az ember csak az adott rossz vállalásából, t u d a -

47

VIGNA őseinek talmi dicsőségével szemben a benne élő, „ l á t h a t ó Szentlélek" sugallatát magasztalja. E g y modern értelmezés szerint ú j f a j t a Szentháromság-kép alakult ki a kései Vigny ben: a büntető, uralkodó Atyától, s az e l b u k o t t , áldozatként szenvedő Fiútól a Szentlélek veszi át az istenség legfőbb jegyeit. Kétségtelen, hogy Vigny bői hiányzik V. Hugó elementáris, elsöprő látomásbősége, sodró beszédorgiája. De ter e m t h e t m a g a s esztétikai értéket az allegorikus alkotásmód, a gondolati i n d í t t a t á s is. Különösen ha a gondolat oly egyénített, annyira átélt, s a bizonyítás szenvedélye oly fokra emelkedik, mint Vigny művészetében. Filológiailag k i m u t a t h a t ó hatásánál fontosabb költői szemléletének továbbélése. A szimbolizmushoz vezető szálakról m á r szóltunk, de nemzedékéből őt fogadt á k be leginkább a parnasszisták is, s Ch. Baudelaire „spleen és ideál" közötti vergődése, viaskodása az unalom rémképével szintén emlékeztet Vignyre. Az objektív ábrázolás, a szereplíra módszere pedig sokaknál és sokfelé folytatódik. Századának második felében lett csak igazán reprezent a t í v kifejezésmóddá az a lírába oltott drámai monológ, melynek Vigny töprengő, kérdező hősei oly meggyőző, oly erőteljes korai v á l t o z a t á t n y ú j t o t t á k . O F ő b b művei még: La Maréchale d'Ancre ('Ancre tábornagyné', d r á m a , 1831); Quitte pour la peur ('Megúszni egy kis ijedséggel', dráma, 1833); Journal d'unpoéte ('Egy költő naplója', 1867; b ő v í t e t t , végleges kiadás: 1932). O Gyűjt, kiad.: Oeuvres complétes ('Összes művei', 1—8., 1914—1945); Correspondance ('Levelezése', 1933); Oeuvres complétes (1„ Poésie, Théátre, 1986). O Magyarul: 1 nla (B. V., Nővilág, 1859); I - 1 vers (Szász Károly Kisebb műfordításai, 1872; Perényi I., Budapesti Szemle, 1882, 31.; Szalay Fruzina, A H é t , 1893, 8.; Zempléni Á., VU, 1896, 32.); 7 vers (Hegedűs I., Szász K., Zempléni Á„ Anthologia a X I X . század franczia lyrájából, 1901); 1—1 vers (Vargha Gy., B u d a p e s t i Szemle, 1902, 112.; Göbl L., Vasárnap, 1926, 20.); 1 versciklus (Zempléni Á., Francia költők, 1930); 1—1 vers (Vas I., Szerelmes versek, 1941; Balázs M., Versek a zsidóságról, 194?); 2 vers (Zempléni Á., Szabó L., A francia irodalom kincsesháza, 1942); Az utolsó golyó (kisreg., n. n., 1943); Halálos ítélet (nla, n. n „ 1943); A királynő hozománya (nla, n. n., 1944); Lauretta (elb., Stadler A., 195?); 1 vers (Szabó L „ Örök barátaink, 1958); 2 vers (Szabó Magda, Illyés Gy., Francia költők antológiája, 1958); Laurette ou le cachet rouge — Laurette, avagy a vörös pecsét (elb.,

tosításából teremtheti meg az erkölcsi jót. Ez az értékvisszavétel, értékinverzió azonban csak az egyén hősi elszánásának műve lehet; n e m alázat, hanem tragikus heroizmus eredménye. A Vigny-irodalom sztoikusnak nevezi e moralitást, s ez a jellemzés egybehangzik az alkotói önértelmezéssel: naplója is, művei is sűrűn hivatkoznak a sztoicizmusra. Vigny a z o n b a n csak azt emelte ki e gondolatrendszerből, amit vállalni t u d o t t és akart: az öntudatos, öntörvényű individuumot, a sors elviselésének eszményét igen, a gondviselés-eszmének, s főként a szenvedés alábecsülésének mintáját már n e m . Naplójában n a g y nyomatékkal idézi s a j á t verssorát: „Szeretem az emberi szenvedés méltóságát". S ez a kulcsszava talán legnagyobb, de mindenesetre legjellemzőbb versének, a La mort du loupnak (Illyés Gy., A farkas halála, A francia romantika költői, 1989); e költeménye egy részletezően előadott, balladai atmoszférájú vadásztörténet, s az énszereplő megrendült meditációja u t á n hangzik fel a halálra sebesült a n y a f a r k a s emberi üzenete: Hitvány, milyen puhány — így küzdöttem még eszemmel —, mily szégyellni való nagy nevével is az ember! Itthagyni életet, mindent, mi fájhatott, ti tudtok már csupán, fenséges állatok! Válaszképp arra, hogy mi volt a lét, a földi, csupán a csend a nagy; és gyengeség a többi. — Óh hogy értettelek, bátor országfutó! Szívemig ért szemed fénye, a kihunyó, s azt mondta: ,,Ha erőd adja, tedd, hogy a lélek érjen fol benned is töprengő, kínos éjek végén a minden mindegy hős fokára, oda, hol én, vadon szülöttje, elkezdtem valaha. Nyögés, panasz, ima — ússzon a gyáva ebben. Járd hosszú és nehéz utad te rendületlen amerre végzeted ösvénye kanyarul, aztán szenvedj, mint én, és halj meg szótlanul." (ford.: Illyés Gy.)

A tragikus számvetés, a d r á m a i helytállás darabjai mellett a k ö t e t b e n néhány vers ódai hangot ü t meg. A La Bouteille á la mer (Tellér Gy., Palack a tengerbe, A francia romantika költői, 1989) jelképében, a halált hozó áramlatról hírt a d ó tudományos leírásban — mely túléli a l k o t ó j á t — a szakralitás kiterjed az emberi szellem, a gondolkodás minden megnyilvánulására. A tiszta, ideális t u d á s és képesség, mely a testi korlátok között csak tökéletlenül valósulhat meg, platonikus inspirációra vall: legszebb példázata a La Flűte (Kiss Zs., A fuvola, uo., 1989) c. vers a koldusról, aki silány hangszerén képtelen megszólaltatni a megálmodott dallamokat. A platonikus intellektualizmus pedig nyíltan a keresztény spiritualitás nyelvén szólal meg Vigny utolsó versében, a L'Esprit purhen (Lothár L., A tiszta szellem, uo., 1989). A költő nemesi 48

VIGOR Bartócz Ilona, 1960); 2 vers (Illyés Gy., Vas I., A francia líra kincsesháza, 1961); 4 vers (Vas I., Szabó L., Illyés Gy., Francia költők antológiája, 2. köt., 1962); l—1 vers (Rónay Gy., E l , 1963, 37.: Illyés Gy., Nyit o t t ajtó, "1963; Komlós A., Nagyv, 1963, 8.; Szabó Magda, A világirodalom ars poeticái, 1965; Jékely Z., Ball adáskönyv, 1967; Rácz O., Csillagsugárzás, anto., 1978; Kálnoky L., A lehetséges változatok, 1981; Vas I., H é t tenger éneke, 1982); 4 vers (Nemes N a g y Ágnes, Vas I., Szabó L., Klasszikus francia költők, anto., 1984); 1 vers (Banner Z., U t u n k , 1985, 3.); 19 vers (Bárdos L., Ferencz Gy., Nemes Nagy Ágnes, A francia r o m a n t i k a költői. L a m a r t i n e , Vigny, Nerval, Musset, 1989); 1 vers (Lackfi J., Remetei Kéziratok, 1993, 1.). O írod.: M. Paléologue: Alfréd de Vigny (1891); Hegedűs A.: Gróf Vigny Alfréd philosophiai költeményei (1902); Orbók L.: De Vigny Alfréd költeményei (1907); Bezárd L.: Alfréd de Vigny és a „század betegsége", (Budapesti Szemle, 1908, 135.); Haiman H.: Alfréd de Vigny filozófiája és művészete (1909); K m e t t y Margit: Adalékok Chateaubriand hatásához (1916); P. Flottes: La Pensée politique et sociale d'Alfred de Vigny (Belles-Lettres, 1927); F. Baldensperger: Alfréd de Vigny (1933); H a n kiss J . : Apraxin Júlia és Alfréd de Vigny (1934); G. Bonnefoy: La Pensée religieuse et morale d'Alfred de Vigny (1944); E. Lauvriére: Alfréd de Vigny, sa vie, son oeuvre (2 köt., 1946); P.-G, Castex: Vigny, l'homme et l'oeuvre (1952); P. Germain: L ' I m a gination d'Alfred de Vigny (1962); Benedek M.: Alfréd de Vigny (Könyv és színház, 1963); B. de La Salle: Alfréd de Vigny (1963); R ó n a y Gy.: Alfréd de Vigny — Halála 100. évfordulóján ( É l , 1963, 37.); P . Viallaneix: Vigny par lui-méme (1964); M. Eigeldinger: Alfréd de Vigny (1965); Bárdos L.: Stello avagy a költósors. Ajánlás Vigny olvasásához (Újhold Évkönyv, 1987, 1.). Bárdos László

tése. Az álom és a képzelőerő uralkodik híres Le notti romane ('A római éjszakák', 1965) c. útikalauzában, amely valóban foglalkozik a konkrét színhelyekkel, de mindenhol megfigyelhető a dús fantázia és a múlt megjelenítése, amely a dicséretet iróniára is v á l t o z t a t h a t j a . Rendkívüli teljesítménye volt G. G. Belli összes, kb. 2200 szonettjének kritikai kiadása (1931 és 1952); az eredeti nyelv (~*romanesco irodalom) mellett szerepel az olasz irodalmi forma is; jegyzeteket és t a n u l m á n y t is írt hozzáértő ízléssel. Hosszú ideig az II Mondo c. napilap és az olasz állami televízió zenei rovatvezetője és kritikusa volt. O Egyéb fő művei: La luce ricorda ('Emlékezik a fény', költ.-ek, 1967); Mille e una sera all'opera e al concerto ('Ézeregy este az operában és hangversenyen', zenekritikák, 1971); Spettro solare ('Napszínkép', próza, 1973); La Virgilia (reg., 1982); La vita del beato Piroléo ('Boldog Piroléo élete', reg., 1983). O írod.: A. F r a t t i n i : Giorgio Vigolo (I contemporanei, 2. köt., 1963); Omaggio a Giorgio Vigolo (Galleria, 5—6., 1979); C. Varese: Giorgio Vigolo e il fantastico (Ottó— Novecento, 9, 1985). Herczeg Gyula vígopera: olyan opera, amelynek drámai alkata vígjáték, s zenei a n y a g a is ennek megfelelő intonációjú. Első változata, a népies hangvételű, nyelvjárásban írt szövegeket parodisztikus zenei f o r m á k b a n megszólaltató opera comica a 17. sz. elején, Rómában alakult ki. A 18. sz.-ban számos, nemzeti sajátosságokat is f e l m u t a t ó alfaja terjedt el (az angol -^ballad-opera, burlesque burletta, a francia —>comédies mixtes, az itáliai -*commedia per musica). Legnagyobb hatású ezek közül a nápolyi eredetű opera bujfa volt, amely a -*commedia dell'arte hagyományához kapcsolódott, s amelynek ellenhatásaként született meg a francia opéra-comique. A 19. sz.-i fejlődést az opera bujfa és az opéra-comique tradíciói határozták meg; az utóbbiból alakult ki az -+operett. A 20. sz. elején R. Strauss Rózsalovagja (1911) még meg t u d t a újítani, de ezt követően fejlődése — miként a „ k o m o l y " operáé is — kérdésessé vált, ill. a -*zenés színház műfajilag más kategóriába tartozó kísérleteiben f o l y t a t ó d o t t . O ( t o p é r a ) O írod.: R . M. H o f m a n : Histoire de Topéra (1967); Eősze L.: Az opera ú t j a (1972); K . Pahlen: O p e r n d e r Welt (1974); P. H. Lang: Az opera (1980). Staud Géza

Vigolo, Giorgio (Róma, 1894. dec. 3.— uo., 1983. jan. 9.): olasz költő, író, kritikus, műfordító. A Lirica c. folyóiratban a d t a ki 1913-ban első költeményeit, amelyekben már m e g m u t a t k o z o t t jellegzetes stílusa: elvontság, a realizmus kerülése, lelki elmélyülés. A La Voce is közölt sajátos írásaiból, amelyek leginkább a költői próza kifejezéssel jellemezhetők. Sokszor már a címek is árulkodnak, ilyen pl. a Conclave dei sogni ('Az álmok konklávéja', 1935). Műfordítóként fő érdeme E. T. A Hoffmann, illetve Hölderlin műveinek olaszra történt átülte4

Vigorelli, Giancarlo (Milánó, 1913. jún. 21.—): olasz író, kritikus, újságíró. A Corriere Lombardo c. milánói napilap mellett, 49

VIGOT amelynek egyik alapítója, t ö b b napi- és hetilap szerkesztője, színházi kritikusa, A Manzoni-ház igazgatója, t ö b b Manzoni kongresszus szervezője. Az Európai Iróközösség (COMES) főtitkára. (A COMES első főtitkára G. Ungaretti volt.) A COMES irodalmi folyóiratának, az Európa Letterariának főszerkesztője. 1956-ban Viareggiodíj&t k a p o t t . Nevezetes esszé-gyűjteménye a Diario europeo ('Európai útinapló', 1977). Vinczéné Pánczél Eva Vigotszkij, Lev Szemjonovies; Vigodszkij (eredeti név); (Orsa, 1896. nov. 17.— Moszkva, 1934. jún. 11.): orosz pszichológus, pedagógus, irodalmár. Zsidó családból származott. Gomelban nevelkedett. A moszkvai egyetemen előbb az orvosi fakultásra iratkozott be, ám hamarosan meggondolta m a g á t , és jogot tanult. Emellett filozófiát és történelmet hallgatott a „féllegális" Sanyavszkij Egyetemen. 1917-ben fejezte be egyetemi t a n u l m á n y a i t , majd visszatért Gomelba és t a n á r i állást vállalt. Hamarosan az akkor a l a p í t o t t helyi tanárképző főiskola o k t a t ó j a lett, ahol irodalmat és pszichológiát t a n í t o t t . A pszichológiai közéletbe üstökösként t ö r t be: 1924-ben, a 2. Szovjet Pszichoneurológiai Kongresszuson t a r t o t t előadása alapján meghívták, hogy legyen a moszkvai Pszichológiai Intézet m u n k a t á r s a . További tevékenysége elsősorban Moszkvához kapcsolódott. Az intézetben t a n í t v á n y o k t á b o r a gyűlt köré. Az intenzív k u t a t ó m u n k a mellett profeszszor volt a K o m m u n i s t a Nevelés Akadémiáján, részt v e t t a Defektológiai Intézet szervezésében és annak t u d o m á n y o s vezetője lett. Pszichológiáját az 1930-as évektől számos, politikai szempontokat is felvonult a t ó kritika érte, ám n é h á n y műve még megjelenhetett halála után. 1936-ban került feketelistára, egy, a pedológiát elítélő p á r t h a t á r o z a t o t követően. Tanítványai csak az 1960-as években t u d t á k ú j ra előtérbe helyezni t u d o m á n y o s eredményeit, amelyek publikálására ugyancsak ekkortól kerülhetett sor. Nemzetközi h a t á s a a Gondolkodás és beszéd c. könyvének 1962-es angol nyelvű megjelenése u t á n , s elsősorban az 1980-as évektől vált jelentőssé. Máig figyelemreméltó munkásságának filozófus méltatója, S. Toulmin szerint ő volt a pszichológia Mozartja. O A szovjet pszichológiában nevét az 1930-as évek elején, m a j d az 1960-as évektől ú j r a vezető szerepet betölt ö t t történeti—genetikai iskola elindítójaként t a r t j á k számon. Elméletében a hegeli —marxi filozófiát és a kritikailag elemzett korabeli pszichológiát kapcsolta össze. 50

Egyfelől a viselkedéslélektan, a pavlovi fiziológia, az alaklélektan, v a l a m i n t a korabeli fejlődéslélektan, másfelől a m a g u k a t szellemtudományinak nevező pszichológiai irányzatok szintézisére törekedett. Munkásságának alapvető jellemzője a kritikai hozzáállás volt: miközben az említett pszichológiai i r á n y z a t o k a t ismertette, egyben kritikailag e l s a j á t í t o t t a , d e k o n s t r u á l t a őket. Egy olyan lélektan megalkotását tűzte ki célul, melyben a kulturális jelenségek és a t u d a t nem válnak a biológiai redukcionizmus áldozatává, ugyanakkor a szubjektivizmus csapdája, a t u d a t önmagával magyarázása is elkerülhető. Abból indult ki, hogy az ember lelki jelenségei alacsonyabbés magasabb rendűekre b o n t h a t ó k fel. Az ún. alacsonyabb rendű pszichikus funkciók képezik az ember lelki működésének természeti alapját, melyek természettudományos módszerekkel t a n u l m á n y o z h a t ó k , minthogy meghatározottságuk (öröklés, érés, reflex) is természeti. Ilyenek az elemi érzékelési folyamatok, a mechanikus emlékezet, az önkéntelen figyelem. Ezekre épülnek rá a s a j á t o s a n emberi, magasabb rendű lelki jelenségek, pl. a szándékos emlékezet és figyelem vagy a kategorikus észlelés. A magasabb rendű pszichikus funkciókat társadalmilag—kulturálisan közvetített fol y a m a t o k k é n t fogta fel, melyek mind az egyedfejlődésben, mind az egymástól eltérő kultúrák fejlődésében történetileg alakulnak ki és változnak. Felépítésüket tekintve közvetítettek, d/ZüiZ cl természetes lelki működések lezajlásába a kultúra által biztosít o t t jelek, eljárások (pszichológiai eszközök) kapcsolódnak be, melyek segítségével a lelki f o l y a m a t o k a t előbb a társ, m a j d az interiorizációt követően az egyén önmaga szabályozza. A magasabb pszichikus funkciók agyi szerveződései funkcionális szervekként működnek. Ahogy (pl. Hegel és Marx szerint) konstitutív szerepet töltenek be a természet ember által történő kisajátításában a munkaeszközök, felfogása szerint ugyanilyen szerepet játszanak az ember saját természetének elsajátításában a pszichológiai eszközök. A szándékos emlékezet pl. a megjegyzendő dolgok emlékeztető jelekkel (a zsebkendőre k ö t ö t t csomótól az írásrendszerekig) való közvetített kódolásán keresztül valósul meg. Pszichológiája jel- és fejlődésközpontú. Legnagyobb hatású m u n k á j á b a n — Mislenyije i recs (1934: Páll E r n a , Tóth Tiborné, Gondolkodás és beszéd, 1967) — egyebek mellett kifejtette és kísérletileg is demonstrálta, hogy nem t a r t h a t ó az egocentrikus beszéd J . Piaget-féle értelmezése, mely szerint az a

VIGOT kisgyermekre általában jellemző egocentrikus gondolkodás következménye lenne. Vigotszkij tévesnek t a r t o t t a azt az elképzelést, hogy a kezdetben én-központú gondolkodás fokozatosan változna társassá. Ehelyett amellett érvelt, hogy a kommunikáció a kezdetektől szociális, s az egocentrikus beszéd a külső beszéd vagy diskurzus interiorizációjának, azaz belső beszéddé történő átalakulásának fejlődési állomása, mely utóbbi teszi m a j d lehetővé a célra irányuló, diszkurzív gondolkodást. Azt hangsúlyozta, hogy a magasabb rendű mentális működések eredetükben szociálisak, s ezzel — jóllehet tőle függetlenül — hasonló állásp o n t r a j u t o t t , mint G. H. Mead, a szimbolikus interakcionizmus a t y j a , aki az én szociális eredetére m u t a t o t t rá. Ez a felismerés alapvető következményekkel járt a fejlődő vagy kompenzációra szoruló egyének vonatkozásában is. Ez rejlik a legközelebbi fejlődési zónákról szóló elképzelése mélyén: valamely a d o t t feladat egyedül, ill. társsal történő elvégzésében m u t a t o t t teljesítmények közti különbség azonos az egyén legközelebbi fejlődési zónájával. Az elmélet szerint a valóban t u d a t o s pedagógia és gyógypedagógia gyakorlatának éppen ehhez a zónához kell igazodnia. O Munkásság á b a n k i t ü n t e t e t t szerepet játszott az irodalom és a művészetpszichológia. Még gimnazista volt, amikor belekezdett a Hamletről szóló monográfiájába, melyet ő maga olvasói kritikának nevezett. Ebben t u d a t o san választotta az esszé m ű f a j á t és a megszokott drámaelemzésekkel szemben azt nem értelmezni próbálta, hanem párbeszédbe lépni vele. Mivel szerinte a H a m l e t a létezés, az élet rejtélyét jeleníti meg, másokkal szemben nem úgy t e k i n t e t t rá, mintha létezne valamiféle megfejtendő Hamlet-rejtély. Ez a Shakespeare-mű felfogásában a megmagyarázhatatlan tragédiája: t ö b b mint sorsdráma, több mint jellemdráma, a tragédiák tragédiája. Egyetemi évei a l a t t irodalmi és színikritikái jelentek meg. 1925-ben n y ú j t o t t a be disszertáció j á t Pszihologija iszkussztva (1965: Csibra I., Művészetpszichológia, 1968) c. Ez a monográfia már számos későbbi elméleti megfontolását előrevetítette, mindenekelőtt az egyéni és a társas folyamatok összehangolásának igényét. Egyszerre próbálta meghaladni a hagyományos pszichologizmust és az akkor új strukturalizmust. Megkísérelt szintézist teremteni az orosz formalizmus és a művészetek, elsősorban az irodalom érzelmi hatásának pszichoanalitikus értelmezése között. Az orosz formalista irodalomelméleti szemlélettel összhangban

4*

megállapította, hogy a művészet pszichológiai problémájának felvetéséhez, az esztétikai reakció hatásmechanizmusának megértéséhez nem a szerző, és nem is a befogadó pszichológiájára (lelki tartalmaira t ö r t é n ő visszavezetésére), h a n e m a művészi szöveg sajátosságainak megadására van szükség. Ezért elsősorban a formalista szerzők (óorosz formalista iskola) által kidolgozott fabula—szüzsé fogalompár segítségével elemezte az irodalmi m ű v e k e t (pl. I. Bunyin K ö n n y e d lélegzet c. novelláját, Krilov meséit, Shakespeare Hamletjét). Egyúttal azonban túl is lépett a korabeli formalista elképzeléseken, mivel elégedetlen volt a művészetnek a megformálás módjával, a puszta technikával való azonosításával. Az esztétikai reakciót a műalkotás t a r t a l m á nak és f o r m á j á n a k interakciójában vélte értelmezhetőnek. Elemzése szerint az olvasó t u d a t t a l a n b ó l származó természetes impulzusait a művel való találkozás (azaz forma és t a r t a l o m interakciója) előbb fokozza, m a j d katarzissá transzformálja, mely s a j á tos érzelmi kisüléssel, az érzelmek társadalmiasodásával, az olvasó élményeinek átstrukturálódásával jár. Mindezek a l a p j á n értelmezésében a művészet nem más, mint az érzelmek társas technikája. O Életműve az 1950-es évek második felétől rehabilitálód o t t a szovjet pszichológiában. A. R. Lurija a m a g a s a b b pszichikus funkciók történeti elméletére alapozva dolgozta ki dinamikus agyi lokalizációs elméletét, A. Ny. Leontyev egy genetikus elvű általános tevékenységelmélet kialakításához vette alapul elképzeléseit, P. I. Galperin és D. Elkonyin pedig egy cselekvéselvű fejlődéslélektant és a t a n a n y a g szervezésének jelentőségét hangsúlyozó pedagógiát alapozott Vigotszkijra. Az 1980-as években N y u g a t - E u r ó p á ban, v a l a m i n t Észak- és Dél-Amerikában is igen n a g y hatásúvá vált. Elsősorban a dialogikus mozzanatokat előtérbe helyező, a megismerés és a fejlődés szociális beágyazottságát hangsúlyozó irányzatok inspirátora lett. O Tanulmánykötetei még: Razyityije viszsih pszihicseszícih funkcij (1960: Újhelyi Gabriella, A m a g a s a b b pszichikus funkciók fejlődése. 1971); Osznovi gyefektologii (1983: Kovács É v a , H o r v á t h Katalin, Erdősné Gábor Éva, A defektológia alapjai, 1987). O Gyűjt, kiad.: Izbrannije pszihologicseszkije isszledovanyija ('Válogatott pszichológiai k u t a t á s o k ' , 1956); Szobranyije szocsinyenyij ('Összes művei'. 1—6. köt., 1982—1984)'. O írod.: A. N y . Leontyev: A pszichikum fejlődésének problémái (1964); Halász L.: L. Vigotszkij: Művészetpszichológia (Vság, 1966, 3.); Kis J . : Vigotszkij és

a marxista pszichológia kezdetei (Magyar Filozófiai Szemle, 1967, 6.); Garai L.: Személyiségdinamika és társadalmi lét (1969); Miklós P.: Művészetpszichológia. Lev Vigotszkij műve (Nagyv, 1970, 1.); Váriné Szilágyi Ibolya (szerk.): A pszichikum és a tevékenység a mai szovjet pszichológiában (1974); S. Toulmin: The Mozart of Psychology (The New York Review of Books, 1978); J . V. Wertsch: Vygotsky and the Social Formation of Mind (1985); Culture, Communication and Cognition: Vygotskian Perspectives (1985); J . S. Bruner: The Inspiration of Vygotsky (Actual Minds, Possible Worlds, 1986); Erős F.: Pszichoanalízis, freudizmus, freudomarxizmus (1986); M. G. Jarosevszkij: L. Sz. Vigotszkij kak isszledovatyel problem pszihologii iszkussztva (L. Vigotszkij: Pszihologija iszkussztva, 1987); A. R. Lurija: U t a m a lélekhez (1988); J . Piaget: Megjegyzések L. Sz. Vigotszkij ,,A beszéd és gondolkodás a gyermekkorban", valamint az „ítélet és következtetés a gyermekkorban" című műveket érintő kritikai észrevételeihez (Kalmár M. szerk.,Fejlődéspszichológia szöveggyűjtemény, 1. köt., 1989); A. Kozulin: Vygotsky's Psychology: A Biography of Ideas (1990); C. Rotner: Vygotsky's Sociohistorical Psychology and its Contemporary Applications (1991); J . V. Wertsch: Voices of the Mind: A Sociocultural Approach to Mediated Action (1991). Pléh Csaba—Bodor

Péter

Vihalemm, Arno (Párnu, 1911. máj. 24. —Ystad, Svédo., 1990. jún. 21.): észt költő, festőművész. Szülővárosában végzett gimnáziumi tanulmányai után 1931-től a Pallas Képzőművészeti Főiskolán tanult. Földmérőként, m a j d szabadfoglalkozású mű vészként kereste kenyerét. 1944-ben Svédo.ba emigrált, ahol egy kerámiagyár tanácsadójaként, később hivatásos grafikusként és festőművészként tevékenykedett. O Első, allegorikus verseit 1936-ban publikálta a nagy múltú Looming c. folyóiratban. Eletének hazájában töltött időszakában kiváltképp a rövid, epigrammatikus költészetet művelte, amelyet olykor irónia hatott át. Képzőművészeti tevékenysége hosszú időre háttérbe szorította költői megnyilvánulását: első kötete Kaja kivi südames ('Visszhang a kő szívében') c. csupán 1954-ben jelent meg. Ezt követte további öt gyűjtemény: Consolationes (1961); Tsoo-loogia ehk Ingei lindudega ('Tso-lógia, avagy Angyal madarakkal', 1966); Űhe keelega kannel ('Egy húrú kantele', 1979); Viis on viis ('A dallam az dallam', 1986). L í r á j á t a művelt,

szellemes, emberi szuverenitását makacsul őrző vagabund személyiség a t t i t ű d j e jellemezte. O Hazájában 1965-ben jelent meg rövid válogatás műveiből: Űhe Párnust parit poeedi palgejooni ('Egy Párnuból elszármazott poéta portréja') c. O Magyarul: 6 vers (Tandori D., Csanádi I., Észt költők, anto., 1975). O írod.: E. Nirk: Eesti kirjandus (1983); J. S.: K u r b sőnum Rootsimaa rannast (Looming, 1990, 9.). Fehérvári Győző Ví Hong [vi honj (Bac Thai tart., 1946—): táj-nung nemzetiségű vietnami író, irodalomtörténész, etnográfus. A táj-nung szerzők élvonalában Nőn Quőc Chan, Nóng Minh Cháu, Nóng Viet Toai és Y Phwcrng közt tartják számon. Elsősorban s a j á t nemzetisége, a tájok irodalmának m ú l t j a foglalkoztatja. Az 1960-as évtized közepén kezdte el irodalomtörténeti és néprajzi kutatásait. Ennek során k u t a t t a fel a t á j bábszínház verses szövegeinek szerzőit, a 17. sz.-ban működött Be Van Phúng, Nóng Quynh Van és a 20. sz. elején tevékenyked e t t Hoang Dúc Háu életének és munkásságának dokumentumait. A nemzetiségek népi irodalmának szorgalmas gyűjtése közben érlelődtek prózai írásainak témái. Az 1970-ben kezdett Vai dáng ('A meghurcolt asszony') c. elbeszéléssorozata az úttörő vállalkozások közé tartozik. Néprajzi búvárkodása során gyűjtötte össze a tájnungok legendáit, lírai népdalait, majd ezek felhasználásával írta meg a Sli Iwon —dán ca trw tinh Táy Nhúng ('Sli luon — táj-nung lírai népdal', 1979) c. nagyszabású m u n k á j á t . Az irodalmi formába ö n t ö t t lírai népdalgyűjtemény anyagát a két nemzetiség verses regényeiben, legendáiban őrzött mitológiából merítette. Dat báng ('Sima föld') c., 1980-ban megjelent kötetét 1985ben, amikor a nemzetiségi szerzők 1975— 1985 közötti alkotásait állították reflektorfénybe, irodalmi díjjal ismerték el. E z t követően jelentek meg Núi có yéu thitcrng ('Szerelmes hegyi lány', 1984), Thung lúng dá rai ('Völgybe hullott szikla', 1985), Hai nita tinh yéu ('Két fél szerelem', 1985) és Ga ngucrc dcri ('Kegyetlen élet', 1990) c. regényei. Szatirikus hangvételű Ngutái trong őn ('Ember a csőben', reg., 1990) c. művével új oldaláról mutatkozott be. O írod.: Lám Tien: Van dé t r u y e n thöng (Van Hoc, 1991,4.). Bőgős László Vi Huyen-Dác [vi hujn dak] (családi név); Gioi Chi (írói álnév); (Haiphong, 1899. dec. 18.—Saigon, ?): vietnami színműíró. Munkásságát az európai stílusú

VTITA színmű, a —»kich noi meghonosításának idején, 1925-ben kezdte, s m a g a is e m ű f a j egyik termékeny szerzője volt ( U y é n ücrng, 'A mandarin vadlúd pár', 1927; Hai tói tán hón, 'Két nászéjszaka', 1929; Có dáu Yen, 'Yen énekesnő', 1930; Có dóc Minh, 'Minh kisasszony'. 1931; Kimtién, 'A pénz', 1938; Ong ky Cop, 'Cop t i t k á r úr', 1938). Az 1940 —1945 közötti időszakban a határozatlan politikai arculatú Hán Thuyén értelmiségi csoporthoz tartozott. E b b e n az időszakban írta Lé chi vién ('A Leesik k e r t j e ' , 1943) és Rach-hac dinh ('A fehér d a r v a k kerti laka', 1944) c. d a r a b j a i t . A genfi egyezményeket követően, 1954-ben elhagyta H a n o i t és Saigonban telepedett le. Ott írta Gengis Khan ('Dzsingisz kán', 1955) c. d a r a b j á t , melyet 1962-ben francia nyelven is kiadtak. O írod.: M. Durand: Introduction á la littérat u r e vietnamienne (1969); Anthologie de la littérature vietnamienne (1975). Bőgős László Viiding [viding], J u h a n (eredeti név); J ü r i Űdi (írói álnév); (Tallinn, 1948. jún. 1.—): észt költő. Paul Viiding író fia. Színművészeti főiskolát végzett 1972-ben. Már fiatalon, költőként és előadóművészként egyaránt híressé vált. Tallinnban él. O Első versei a Nárvitükk ('Megnyomás', 1971) c., négy fiatal költőt b e m u t a t ó antológiában láttak napvilágot, J ü r i Űdi álnéven. Mind színészként, mind költőként ezt a nevet használta egészen 1978-ig, azóta eredeti nevén szerepel. Költeményeiben uralkodó elem a komikum, a groteszk, az önkifejezés iránti vágy túlhangsúlyozása, a dolgok feje tetejére állítása, az ellentét-párhuzamok — pl. magasztos és alantas dolgok egyidejűsége —, ezek azonban i n k á b b külsőségek, végeredményben egy igen mély, tragikus életérzés kifejezői. Versei nagy részét meg is zenésítették, és saját, ill. mások előadásában közkedveltté váltak Észto.-szerte. O Verseskötetei: Detsember ('December', 1971); Kdekáik ('Életmenet', 1973); Selges eesti keeles ('Világos észt nyelven', 1974); Armastuskirjad ('Szerelmes levelek', 1975); Elulootus ('Eletremény', 1980); Tánan ja palun ('Köszönöm és kérem', 1983); Osa (ua., 1991). O Gyűjt, kiad.: Mina olin Jüri Űdi ('Én voltam J ü r i Üdi', vál. versek, 1978). O Magyarul: 1—1 vers (Dabi I., Igaz Szó, 1981,12.; Képes G., Nagyv, 1975, 9.); 5 vers (Niklai Á., Alf, 1976, 11.); 3 vers (Tandori D., Szovjet Irodalom, 1988, 1.); 2 vers (Rab Zsuzsa, Megyek élő testvéremhez, anto., 1993). O írod.: I. Ivask: J u h a n Viiding. Elulootus (World Literature Today, 1981, tavasz); uő: T á n a n ja palun (uo.,

1984, ősz); T a n d o r i D.: „Semmi, ami ne férne életembe" (Szovjet Irodalom, 1988, 1.). Fehérvári Győző Viiding [vúiing], Paul (Valga, 1904. m á j . 22.—Tallinn, 1962. jún. 27.): észt író, költő, műfordító. V a s u t a s c s a l á d b a n született. Tanulmányait R i g á b a n kezdte, m a j d 1918tól Tallinnban f o l y t a t t a . 1922—1930 között a tartui egyetemen t a n u l t matematik á t és t e r m é s z e t t u d o m á n y t . 1932-től két évtizeden át szabadfoglalkozású író, dram a t u r g volt. A 2. világháború u t á n írószövetségi tisztviselő lett. 1953-tól könyvesbolti vezetőként dolgozott. O Első verseit az 1930-as évek elején publikálta, önálló novelláskötete Piinlikult hea tahe ('Kínosan jó a k a r a t ' ) c. 1936-ban jelent meg. Mind lírájára, mind prózájára a jelenségek absztrakt, analizáló megközelítése a jellemző. Az észt irodalomban ő honosította meg a sci-fi (-*science fiction) m ű f a j á t . Műfordítóként főleg orosz és német klasszikusokat tolmácsolt. írói munkásságával lényegében 1953-ban felhagyott, ettől kezdve csak műfordítással foglalkozott. O G y ű j t , kiad.: Mőtteid rahutul hommikul ('Gondolatok egy nyugtalan reggelen', nlák, 1958); Elu ja luule ('Élet és költészet', publicisztika, 1963). O Magyarul: 1 nla (Kálmán B., A szélőrlő, anto., 1981). O írod.: A. Túlik: P. Viiding (Looming, 1947, 9.); M. Kalda: ua. (Keel ja K i r j a n d u s , 1964, 3.); Eesti kirjanduse biograafiline leksikon (1975). Fehérvári

Győző

Viita [vita], Lauri Arvi (Pirkkala, 1916. dec. 1 7 — Helsinki, 1965. dec. 22.): finn író, költő. Öt osztályt j á r t iskolába, m a j d ácsként dolgozott. O P á l y á j á t lírikusként k e z d t e . Betonimyllari ('Betonmolnár', 1947) c. első versgyűjteménye költői életműve első szakaszának diadalmas befejezését jelentette. Következő korszakát felszabadultság, frissesség jellemezte. Kukunor (ua., 1949) c. kötete, amely „embergyermekek számára íródott mese", megjelenésekor nagy feltűnést keltett. Költői t u d á s á t és tehetségét bizonyította, hogy egyformán jól értett a rímek, a szabad ritmus vagy a kalevalai versforma alkalmazásához. Anyanyelvéből gondosan kiválogatta az árnyalt kifejezéseket, jó ismerője és művésze volt a szókincs jellegzetességeinek. O Prózájából kiemelkedik Moreeni (1950: Bereczki G„ Moréna, 1977) c. önéletrajzi indíttatású családregénye, amely Tampere munkásnegyedének, Piispalának az eposza. O Egyéb fő művei: Kappyráinen ('Gombolyag', versek, 1954); Suutarikin, suuri viisas ('A ci-

/

VIJAV pész is, a nagyokos', versek, 1961); Entas sitten, Leevi (reg., 1965: Gombár E., A végtelen bennünk van, 1983). O G y ű j t , kiad.: Valikoima runoja ('Válogatott versek', 1958); Kootut teokset ('Összes művei', 1966). O Magyarul még: 4 vers (Ágh I., F i n n költők antológiája, 1973); 1 vers (Csanády J., Népszava, 1974, dec. 7.). O írod,.: Y. Varpio: Lauri Viita (1973); A. Meriluoto: Lauri Viita (1974); K. Laitinen: ua. (A finn irodalom története, 1981). Kuczka P. Heléna

O Magyarul még: Segélykiáltás egy puha pamlagról (Válogatott elbeszélések, Sz. Egerszegi Erzsébet, 1980); 1 elb. (uő, Rakéta, 1987, 24.). O írod.: Sz. Egerszegi Erzsébet: Utószó a Segélykiáltás egy puha pamlagról c. kötethez (1980). Mását András Vikelasz, Dimitriosz; Démétér Békélas (régi, t u d o m á n y o s átírás); Dimitriosz Vikélasz (új átírás); (Szirosz, 1835—Athén, 1908. júl. 7.): görög író, költő, esszéista. Művelt kereskedőcsalád sarjaként, az üzleti ismeretek elsajátítása mellett irodalmi t a n u l m á n y o k a t f o l y t a t o t t Londonban, ahol húsz éven át vezette a család kereskedelmi kirendeltségét, s eközben különös érdeklődéssel kísérte figyelemmel a görög szellemi élet alakulását. 1782-ben Párizsba helyezte á t magánkirendeltségét, s párizsi palotája csakhamar az értelmiség találkozóhelyévé vált. Anyagi és szellemi támogatása nagyban hozzájárult az 1896-os athéni olimpiai játékok megrendezéséhez. 1900ban véglegesen letelepedett Görögő.-ban, s életének hátralevő éveit a görög szellemi felemelkedésnek szentelte. Vikelasz a görög prózaírás ú j irányzatának, a folklorista vagy másképpen zsánerirodaIomnak nevezett irányzat első mestere. Elbeszélései mindig görög t é m á j ú a k , s a mesteri ügyességgel szőtt cselekmény, az egyszerű stílus, a folklorisztikus elemekkel t a r k í t o t t leírások, a romantikus túlzásoktól mentes jellemrajzok méltán t e t t é k népszerűvé. Legismertebb művét, a Lukisz Lárasz (1876: H o r v á t h Gy., Lukis Laras, 1982) c. novellát az 1822-es hioszi mészárlások egyik s z e m t a n ú j á n a k beszámolója alapján írta. Lukisz Lárasz jómódú hioszi kalmár, aki hisz az isteni gondviselésben és az emberi jóságban, s miközben a felkelés idején vagyonát próbálja menteni, t a n ú j a lesz a török mészárlásnak, végigél a forradalommal járó minden jót és rosszat, s végül furfangjának köszönhetően ú j r a t a l p r a tud állni. A Lukisz Lárasz és Vikelasz többi elbeszélése, melyeknek szereplői nem romantikus történelmi hősök, hanem parasztok, halászok vagy falusi papok, új u t a t m u t a t t a k a görög prózában, de írójuk nem nézett igazán szembe a kor társadalmi problémáival. A nyelvhasználatban is kompromisszumot köt, katharevuszában ('megtisztított nyelv', —•katharevuszizmus) ír, s csak ritkán, a párbeszédek esetén használja az élő nyelvet. O Magyarul: 1 nla (n. n., O t t h o n , 1895—1896, 1. sz.). O írod.: A. A. I k o n o m u : Trisz ánthropi, II.: D. Vikélasz (1953); N. Lécasz: D. Vikélasz (1961); A. Szahínisz: Ta diijímata tu Dimitriu Vikéla (1979). Caruha Vangelió

Vijavica: —•irodalmi sajtó vijayakavya: —»vidzsaj költészet, költészet

mangal-

Vik [vík], Bjorg (Oslo, 1935. szept. 11.—): norvég írónő. Újságírói p á l y a f u t á s á t a Porsgrunns Dagblad c. lapnál kezdte, u t á n a szabadfoglalkozású íróként számos irodalmi d í j a t nyert el. A 2. világháború utáni norvég nőirodalom egyik fő képviselője, aki az 1970-es évek radikálisabb feminista irányzatának színrelépését készítette elő. Népszerű prózája elsősorban a novellára épül, elbeszélő technikája, stílusa kisprózai, novellái terjedelmet és komponáltságot feltételez. Erőssége a hangulatok visszaadásában, egy-egy rövid jelenetsor emocionális megragadásában rejlik. Középosztálybeli hősei túlnyomó részben nők, akik elsősorban f é r j ü k / p a r t n e r ü k eltérő érzelmi beállítottsága m i a t t a szerelem élményét hosszabb időre, így a házasságba nem tudják átmenteni, ill. ott f e n n t a r t a n i . írásaiban a pillanat varázsát, egy kép, egy hangulat intenzív feszültségét a kiábrándultság, beletörődés, ill. az örök vágyakozás kimerevített képei ellenpontozzák. A múló élmény és az időtlen emberi (női) sors megoldhatatlan ellentéte néhol a feleslegesség tragikus, néhol melodramatikus felhangjait eredményezi. O F ő b b művei: Sondag eftermiddag ('Vasárnap délután', nlák, 1963); Det grádige hjerte ('A mohó szív', nlák, 1968); Grát, elskede mann ('Sírj, szeretett férfi', reg., 1970); Kvinneakvariet ('A nőakvárium', nlák, 1972); Fortellinger om frihet ('Elbeszélések a szabadságról', nlák, 1975); En hdndfull lengsel ('Egy maroknyi vágy', nlák, 1979); Dotre (rádiój., 1979: Bernáth L, Nővérek, 1980); Snart er det hőst ('Hamarosan itt az ősz', nlák, 1982); Fribillett til Soria Moria (rádiój., 1984: Sz. Egerszegi Erzsébet, Hotel Soria Moria, 1985); En gjenglemt petúnia ('Ittfelejtett petúnia', nlák, 1985); Smá rwkler, store rom ('Kis kulcsok, nagy szobák', reg., 1988); Vinterhagen ('Télikert', reg., 1990). 54

VIKST viking saga: -*fornaldar

ban további elmélyülést jelent Gam peralija ('A falu változik', reg., 1944) c. műve. A Jugántaja ('A korszak vége', reg., 1948) a gazdasági kényszer h a t á s á t m u t a t j a be a kisemberek életében. Elbeszélőként is első helyen állt a szingaléz irodalomban. Vekerdi József

sögur

vikivaki [vikjivákji]; vikivakikvaedi [vikjivákjikvájdi] (elnevezésváltozat); Edda), mind a rímur-versformákat, tárgyát tekintve pedig nem annyira történeti jellegű, sokkal inkább erotikus-szerelmi vonzatú. Legfőbb szervező elve a tánc közben való előad hatóság, ami által a szövegnek mind a tartalma, mind a dallama széttagolódik, fellazul. Az izlandiaknál sokáig rendkívül népszerű formát, a vele e g y ü t t j á r ó iszákosság és paráználkodás miatt, a lutheránus püspökök több ízben szigorúan betilt o t t á k . O Egyik legjobb kiadása Kvaeói og dansleikar 1—2 ('Versek és táncszövegek 1—2', Jón Samsonarson terjedelmes tan.ával, 1964) c. jelent meg. Bernáth István

Viksne [vtkszne], P a u l s (eredeti név); Vikszne (orosz névalak); Ojárs (írói álnév); (Abeju, 1894. jan. 18.—1938. febr. 15.): lett újságíró, irodalomkritikus. 1912-től az illegális kommunista mozgalomban tevékenykedett. Valmierában végzett tanítóképzőt 1916-ban. 1917 októberében a bolsevikok oldalán harcolt, m a j d részt v e t t a polgárháborúban. 1933-ban a pártfőiskolán szerzett diplomát. O 1929—1937 között a Celtne c. moszkvai lett újságot szerkesztette. Többek között itt publikálta a proletárirodalm a t és a szocialista realizmust pártoló irodalombírálatait. F ő műve, SudrabuEdzus. Dzíve un darbs ('Sudrabu Edzus. Elete és munkássága', 1935) c. monográfiája ugyancsak Moszkvában jelent meg. O írod.: Ocserk isztorii latisszkoj szovjetszkoj lityeraturi (1957). Vikström [víksztröm], T e r t t u (Leningrád, SZU, 1932. okt. 12—Petroskoi, 1990): finn nyelven alkotó karjalai írónő, költőnő, műfordító. A p j a , U. Vikström ugyancsak neves alakja volt a karjalai irodalomnak. Gyermek- és ifjúkorában végigélte családja és baráti k ö r ü k megpróbáltatásait, a személyi kultusz legsötétebb éveit. A finn nyelv- és irodalom t a n á r a k é n t évtizedeken át kiadói szerkesztőként dolgozott. 1957-től jelentek meg műfordításai. O Önálló alkotóként novellákkal jelentkezett, s hamarosan közkedvelt lett a legifjabb korosztály írójaként. A karjalai írótársadalom megbecsült, tekintélyes alkotója volt, aki komolyan készült nagy érdeklődéssel v á r t visszaemlékezései megírására. Foglalkoztatta a „ k a r j a l a i s á g " , a „karjalai irodalom" mibenlétének p r o b l e m a t i k á j a is. O F ő b b művei: Ahin kosken tarina ('Ahi vízesés legendája', elb.-ek, 1976); Eláman joikuja ('Az élet dalai', elb.-ek, 1981); Yössá hiljaisessa syntyy aamunkoi ('Az éji csendben születik a h a j n a l ' , versek, 1984). O írod.: Neuvosto-Karjalan kirjailijat (1989). Domokos Péter

Vikrama; Vikramáditja (i. e. 1. sz.): legendás hírű indiai király, akinek a l a k j a köré a későbbi időben számos mesés t ö r t é n e t kapcsolódott; főként bőkezűségét magaszt a l t á k (-* Szinhászana-dvátrinsiká). Székvárosa Uddzsajiní volt. Vitatott, hogy valóban élt-e. Nevéhez fűződik egy i. e. 57-tel kezdődő időszámítás I n d i á b a n („Vikrama,időszámítás"). O írod.: P. A. Grincer: Zsizny Vikrami ili 32 isztorii carszkovo trona (1960). Vekerdi József Vikrama-csarita: siká

->Szinhászana-dvátrin-

Vikramaszinhe, Martin; M. Wickramasinghe (angolos átírás); (1892—1976): szingaléz (Ceylon, ma: Sri Lanka) író. A legjelentősebb modern szingaléz írónak t a r t j á k . Regényeiben a jellemábrázolás jó, de nem törekszik olvasmányosságra, ezért tömegsikert nem ért el. Első regényeiben (Li'lá, ua., 1914; Szíthá, ua., 1923; Miringudija, 'Délibáb', 1925) a nyugati kultúra hívének m u t a t k o z o t t , ami konzervatív körökben népszerűtlenné tette. Róhiní (ua., 1929) c. történelmi regénye iskolai olvasmánnyá vált. Apé gama ('Falunk', 1939) c. művével a falusi t é m a felé fordult. A parasztság helyzetének és lelkialkatának ábrázolásá-

Vikström [v^ksztröm], U l j a s (Turku, Finno., 1910—Petroskoi, SZU, 1977. ápr. 17.): finn nyelven alkotó k a r j a l a i író. Baloldali érzelmű finn munkáscsalád gyermekeként m a g a is a proletárforradalom híve 55

VIKSZ volt. Hittel és bizalommal települt át 1933ban családostul Leningrádba. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy illúziókat kergetett, s így közel 15 év esett ki az életéből. O 1950-től b u k k a n t fel a neve K a r j a l a irodalmi életében, amelynek fontos, tekintélyes személyisége m a r a d t haláláig. F i n n nyelvű regényei népszerű, keresett alkotások; műfordítóként (oroszról finnre) is hiánypótló tevékenységet f o l y t a t o t t . Másfél évtizeden á t a helyi, finn nyelvű folyóirat (Punalippu) főszerkesztője, a karjalai írószövetség vezetőségi t a g j a volt. H a l á l a u t á n jelent meg legfontosabb, d o k u m e n t u m é r t é k ű önéletrajzi regénye, amely — f ő k é n t hangulat á b a n — sokat érzékeltet az 1930-as évek félelmetes légköréből. O F ő b b művei: Kay eespain ('Gyerünk előre', 1—3. köt., reg., 1957—1965); Hyvien ihmisten seurassa ('Jó emberek t á r s a s á g á b a n ' , reg., 1977); Martva ja hanen lapsensa ('Martva és gyermekei', reg., 1984). O írod.: E. Grin: Román o prosztih ljugyah Finljangyii (Druzsba narodov, 1955, 6.); Neuvosto-Karjalan kirjailijat (1989). Domokos Péter Vikszne: —• Viksne, Viktória:

val foglalkoztak. Jóllehet a viktoriánus jelzőt gyakran p e j o r a t í v jelentéstartalommal használják, mintegy a konzervatív, prűd, korlátolt, a v a t a g , „ p r e m o d e r n " jelentések megfelelőjeként, a viktoriánus gondolkodásmód valójában modern, liberális politikai—gazdasági, erkölcsi és esztétikai értékrend elfogadására épült. O A magabiztosn a k , csalhatatlannak, önteltnek t ű n ő viktoriánus m a g a t a r t á s minden területen megteremtette a „lázadók", „ellenállók" seregét. Úgy t ű n i k , az angol polgárság (middle class) az első, 18. sz.-i előretörése u t á n igazán és végérvényesen a 19. sz. második felében v e t t e á t a k o r m á n y b o t o t . Bizonyos, hogy a politikai és pénzügyi hatalom voltak a kor uralkodó erői a birodalmi Angliában is, de itt, más országoktól eltérően, bizonyos kegyes illúziókkal vették körül ezeket az erőket. A kiemelkedő gondolkodók és írók törekvése éppen a r r a irányult, hogy a kor viszonyait meghatározó, s a kor egészét megrontó, az emberi viszon y o k a t elidegenítő erők ellen lázadva őszinte, a kor problémáival szembenéző filozófiát, t u d o m á n y t , vallásos hitet és irod a l m a t teremtsenek meg. Hallatlanul termékeny és hatásos korszak volt, elsősorban a tudományos és filozófiai eredmények tekintetében, de az irodalomban is, elsősorban a próza és költészet területén. Határoz o t t a n a n t i r o m a n t i k u s szemléletű a korszak. A r o m a n t i k a nemzeti múltat felfedező, azt gyakran idealizáló, a valóság problémái elől egyrészt a múltba, másrészt a civilizációtól még meg nem r o n t o t t természet szépségei felé forduló szemlélet ellenében a kortársi valóság problémái felé fordult a viktoriánus művész. Az ipari forradalom Angliájának problémáival foglalkoz o t t a regényírók sokasága: Th. L. Peacock, Ch. Dickens, W. M. Thackeray, Elizabeth Gaskell, Charlotte Bronté, Ch. Reade, Ch. és H . Kingsley, G. Eliot, S. Butler, Th. Hardy, A. Trollope. S a j á t o s regény-zsánert teremt ez a jelen felé való fordulás, a „condition of E n g l a n d " (Anglia helyzetét elemző) regényt. A már e m l í t e t t szerzők — Dickens, Mrs. Gaskell. . . — mellett G. Gissing s a neves politikus B. Disraeli voltak mesterei ennek a regényformának. A regényírók egy másik v o n u l a t a a személyiség rejtett titkainak feltárásával folalkozott. Emily Bronté, főként azonban a késő viktoriánus regényírók: G. Meredith, H. James és Hardy késői regényei elsősorban az egyéni sors lélektani problémáival foglalkoztak. A kritikusok, szakemberek egész sora az Erzsébet kori irodalom gazdagságával érezte egyenrangúnak a viktoriánus irodalom

Pauls

Vala, K a t r i

viktoriánusok: a Viktória angol királynő uralkodása idején virágzó angol kulturális élet képviselői. Viktória királynő 1837-ben lépett az angol trónra, s e g y ú t t a l — bár akaratlanul — nevét is a d t a a n n a k a korszaknak, mely haláláig (1901) t a r t o t t . Általában ezt az 1837—1901 k ö z ö t t i időszakot nevezzük Viktória-korszaknak (Victorian Age), bár egyes közgazdászok, történészek, bizonyos korábbról d a t á l h a t ó gazdasági, társadalmi folyamatok logikusabb áttekinthetősége m i a t t az első reform törvény (Reform Bili) elfogadásától, 1832-től számítják a korszak kezdetét. Általánosan elfogadott és használt a viktoriánus jelző, mely a kor jellemző esztétikai, filozófiai, etikai értékítéleteit minősíti, s viktoriánusok azok a jelentős gondolkodók, filozófusok, művészek, írók, akiknek életműve, szereplése, közgondolkodásra t e t t hatása mintegy fémjelzi a korszak ellentmondásos irányzatait, vitáit. Ellentmondásos, mert a korszak egésze sajátos ellentmondásokkal volt teljes. Egyrészt az angol hagyományokat tisztelő szellemiség, az angol birodalmat t e r e m t ő és f e n n t a r t ó erő apoteózisaként ünnepelték, egyidejűleg azonban a jelentős személyiségek mindegyike egy új, a meglévő rend hibáit korrigáló, ideális társadalmi rendszer kiépítésének gondolatai56

VIKTO ennek a kornak a fiai. E. Lear és L. Carroll non-sense világa a viktoriánusok tárgyszerű objektivitásának, a századvég dekadens, szépségét és életet élvező érzékenységének édestestvére. O írod.: W. Hamilton: The Aesthetic Movement in England (1882); M. Spencer: Man Versus the State (1884); C. C. F . Greville: A J o u r n a l of the Reign of Queen Victoria (1885); H. Walker: T h e Lit e r a t u r e of the Victorian Era (1910); G. K . Chesterton: The Victorian Age in Literature (1913); H. J a c k s o n : The Eighteen Nineties — A Review of Art and Ideas a t t h e Close of the N i n e t e e n t h Century (1913); T. H. S. Escott: G r e a t Victorians (1916); H . H. Asquith: Somé Aspects of the Victorian Age (1918); 0 . Burdell: The Beardsley Period (1925); J . M. Robertson: History of Free T h o u g h t in the Nineteenth Century (1929); B a r b a r a és J . L. H a m m o n d : The Age of the Chartists (1930); H u g h és H. J . Massingh a m (szerk.): T h e Great Victorians (2 köt., 1932); H. Ladd: T h e Victorian Morality of A r t (1932); C. Dawson: The Spirit of the Oxford Movement (1933); M. Praz: T h e Rom a n t i c Agony (1933); C. C. Brinton: English Political T h o u g h t in the 19th Century (1933); D. Cecil: E a r l y Victorian Novelists —Essays in Revaluation (1934); G. M. Young: Early Victorian England 1830— 1865 (2 köt., 1934; bővítve 1957); E. Reynolds: Early Victorian Drama (1936); Amy Cruse: The Victorians and their Books (1936); L. E. Elliott-Binns: Religion in the Victorian E r a (1936); G. H. Mead: Movements of T h o u g h t in the Nineteenth Centur y (1936); D. Davidson: British P o e t r y of the Eighteen Nineties (1937); Ch. Hobhouse: 1851 and the Crystal Palace (1937); G. M. Trevelyan: British History in the Ninet e e n t h Century (1937); D. K. Roberts: The Century's Poetry (2 köt., 1938); J . H . R a n dall: The Making of the Modern Mind (1940); M. Quinlan: Victorian Prelude (1941); W. C. Frierson: The English Növel in Transition (1942); F . B. Lennon: Victoria through the Looking Glass (1945); A. W . Brown: The Metaphysical Society — Victorian Mind in Crisis (1947); E. Cassirer: T h e Myth of t h e S t a t e (1946); W. Y. Tindall: Forces in Modern British L i t e r a t u r e 1885—1946 (1947); R . Ironside: P r e - R a phaelite Painters (1948); B. Willey: Ninet e e n t h Century Studies — Coleridge to Matthew Arnold (1949); J . E . Baker (szerk.): The Reinterpretation of Victorian Literature (1950); J . H. Buckley: T h e Victorian Temper — A S t u d y in Literary Cult u r e (1951); M. Saidler: Nineteenth Century Fiction: A Bibliographical Record (2 köt.,

gazdagságát. O A korszak költői lázadásának legszembetűnőbb jegye — némiképp a realista regényírókkal is vitázva — éppen a szépséget, s értékeket pusztító, indusztrializált világ ellenében t á m a s z t o t t esztétikai ideál, az abszolút esztétikum tisztelete volt. A tiszta művészi szépet keresték a prerajfaelita iskola nagyjai: D. G. Rossetti, Christina G. Rossetti, W. M. Rossetti, F. G. Stephens, W. H. Hunt, J . E. Millais és az európai Vart pour l'art megfelelőjeként is felfogható esztétikai mozgalom (Aesthetic Movement) képviselői: O. Wilde, E. C. Dowson, L. Johnson, A. Symons és a fiatal Yeats. A kortárs költői iskolákhoz lazább, szorosabb szálakkal kapcsolódtak a nagy viktoriánus költők: A. Tennyson, Elizabeth Barrett-Browning, R. Browning, A. C. Swinburne. A prózaírók társadalmi érdeklődése, felelősségvállalása és a költők szépségtisztelete sajátos, ellentmondásos egységben jelent meg a kimagasló, nagy befolyással rendelkező kritikusok: J . Ruskin, M. Arnold, W. Páter életművében. Határozott társadalmi felelősségvállalást, vallásos megújulást követelő viták sorozata tette elevenné a Viktória korszak szellemi életét. Az —>Oxford-mozgalom nagyjai az egyház eredeti, igazi funkcióinak feltámasztásán fáradoztak, a mozgalom legjelentősebb a l a k j a J . H. Neiwnan kardinális, maga is a viktoriánus próza mestere volt. Ch. Darwin., T. H. Huxley, J . Huxley természettudományos, H. Spencer filozófiai érvekkel alátámasztott evolúciós elmélete döntő módon h a t o t t az egész korszak szellemi életére. Ez volt az angol bibliakritika hőskora, ezt Ch. Hennell és G. Eliot életműve is bizon y í t j a . Ekkor a l a p í t o t t a meg W. Booth „generális" az egyik legjellemzőbb és leghatásosabb angol jótékonysági szervezetet, az Üdvhadsereget (Salvation Army, 1865). A nonkonformista fiatal értelmiségiek a vitaklubok egész sorát szervezték meg, közt ü k a szocialista gondolattal rokonszenvezők egy része Marx, másik része W. Morris köréhez csatlakozott. Ezek a csoportok teremtették meg előbb a Fábiánus Társaságot (-+Fabian Society, 1883—1884) amelyben az alapító tagok között G. B. Shaw-t is megtaláljuk —, m a j d a Munkáspártot (Labour P a r t y , 1906). O E g y ideig a viktoriánus színház az olcsó szórakoztatás színhelye, érzelmes melodrámákat, zenés komédiákat m u t a t n a k be. T. W . Robertson és A. W. Pinero darabjai, W. S. Gilbert és A. S. Suliivan „Savoy Operái" jelzik a modern angol d r á m a kibontakozása felé vezető u t a t . Az E u r ó p á b a n is kedvelt és népszerű angol „non-sense" irodalom klasszikusai is 57

VIKTO Viktorína (Zborník 1935, 1.); K e m é n y G. G.: A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből (1962); M. Gasparík: Jozef K a r o l Viktorín 1822—1874 (Slovenská literatúra, 1963, 10.). Sziklay László

1951); K. Smith: The Malthusian Controversy (1951); G. Tillotson: Criticism and the Nineteenth Century (1951); K . Tillotson: Novels of the Eighteen-Forties (1954); H . D. Aiken: T h e Age of Ideology — The Nineteenth C e n t u r y Philosophers (1956); F . E. F a v e r t y : The Victorian Poets: A Guide to Research (1956); M. P r a z : The Hero in Eclipse in Victorian Fiction (1956); G. Rowell: T h e Victorian T h e a t r e (1956); B. Willey: More Nineteenth Century Studies - A Group of H o n e s t Doubters (1956); W. F . Houghton: T h e Victorian F r a m e of Mind 1830—1870 (1957); L. Eckhoff: The Aesthetic Movement in English L i t e r a t u r e (1959); H. N. Fairchild: Religious T r e n d s in English P o e t r y 1830—1880 (4. köt., 1957, 5. köt., 1962); R . Stang: The T h e o r y of the Növel in E n g l a n d , 1850—1870 (1959); A. Thirkell: N i n e t e e n t h - C e n t u r y Fiction (1959); J . Gloag: Victorian Taste (1962); D. H. Johnson (szerk.): The World of the Victorians (1964); L. Stevenson: Victorian Fiction: A Guide to Research (1964); B. Charlesworth: D a r k Passages. T h e Decadent Consciousness in Victorian L i t e r a t u r e (1965); R. A. Levine: Backgrounds t o Victorian L i t e r a t u r e (1967); Elizabeth Aslin: The Aesthetic Movement (1969); G. MacBeth (szerk.): T h e Penguin Book of Victorian Verse (1969); B. Bergonzi: T h e Turn of a Century. Essays on Victorian and Modern English Literature (1973); L. Fletcher—M. B r a d b u r y : Decadence a n d the 1890s (1979); K . Beckson (szerk.): Aesthetes and Decadents of the 1890s (1981). Kocztur Gizella

Viktorin ze Vsehrd [viktorin ze vsehrd], Kornél; Viktorin Chrudimsky (cseh névváltozat); Victorinus Cornelius (latin névváltozat); (Chrudim, 1460—Prága, 1520. szept. 21.): cseh h u m a n i s t a , jogász, műfordító. Kelyhes vallású és polgári származású volt, később nemesi címet nyert. Kezdetben B. Hasiétejnsky z Lobkovic b a r á t j a k é n t a latinizáló humanizmus híve, végleges szakításuk után a nemzeti nyelv felé fordult és a cseh „nemzeti h u m a n i s t a " kulturális program meghirdetője lett. Példája nyom á n a következő évtizedekben egész sor jeles humanista foglalkozott fordítással (R. Hruby, M. Konáó, V. Písecky). Az 0 práviech, o súdiech i o dskách zeméőeské devatery ('Kilenc könyv a csehországi jogról, bíróságokról és országos t ö r v é n y t á r r ó l ' , 1499) c. korszakos jelentőségű jogi művében a hat a l m á t növelni vágyó főúri rend ellenében az ősi cseh szokásjogra t á m a s z k o d v a a városok érdekeinek védelmezője. Bár törekvései politikai téren k u d a r c o t vallottak, műve a humanista szellem és tudományosság, valamint stílusművészet m a r a d a n d ó megnyilatkozása. O írod.: V. Vanécek: Mistr Viktorin Cornelius ze Vsehrd a dalsí v y v o j ceského právnictví (1960); Sborník prací vénovanych k 500. vyrocí narození Mistra Victorina Cornelia ze Vsehrd (Právnéhistorické studie 7, 1961). Heé

Viktorín, Jozef Karol; Június (írói álnév); (Zavar, 1822. márc. 22.—Buda, 1874. júl. 21): szlovák író, filológus, k ö n y v k i a d ó , mecénás. 1847-ben katolikus p a p p á szentelték; e minőségében különböző helyeken működött; hosszú éveken át Visegrád lelkésze volt. 1870-ben emlékiratot i n t é z e t t Eötvös J . akkori m a g y a r vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a visegrádi v á r restaurálása és Mátyás király azóta feltárt p a l o t á j á nak ásatásai ügyében. Pesten szlovák könyveket — A. Sládkovió (1861), J . Holly (1863) és J . Záborsky (1865—1866) műveit — adott ki, m a j d szlovák a l m a n a c h o k — Concordia (1858), Lipa ('Hársfa', 1860— 1863) kiadója volt. Többek között szlovákra fordította Kempis T. Krisztus követéséről c. művét (1867). L e g m a r a d a n d ó b b értékű m u n k á j a a négy kiadást is megért német nyelvű Grammati/c der slovakischen Sprache ('A szlovák nyelv g r a m m a t i k á j a ' , 1860). O írod.: A. Baník: Áutobiografia J o z e f a K.

Veronika

Viktors saga ok Blávus: —> izlandi lom

iroda-

Vikulov, Szergej Vasziljevics (Jemeljanovszkaja, vologdai ter., 1922. szept. 13.—): orosz költő. Bérescsaládban született. I f j ú k o r á t északi szülőfalujában töltötte, parasztok, vadászok, mesteremberek között. 1951-ben elvégezte a vologdai tanárképző főiskola irodalom szakát. O 1936-tól publikál. Verseinek t é m á j a a vidék, a falusi ember mindennapjai, a mesteremberek élete és a kolhozok világa. A valóságot idealizáló művei 1949-ben jelentek meg először kötetben, Zavojovannoje szcsasztyje ('Megszerzett boldogság') c. Hozjajeva zemli ('A föld gazdái', 1950) és Novij bereg ('Űj p a r t ' , 1952) c., Vologdában publikált g y ű j t e m é nyei, ill. a helyi irodalmi s a j t ó b a n (Lityeraturnaja Vologda), t o v á b b á a Moszkva, Ural és Oktyabr c. rangos központi orgánumok58

VILÁG ban közölt versei is e tematikai kereteken belül m a r a d t a k . A folklór vonzásában írta V metyel ('Hóviharba', 1955); Galinkino leto ('Gáljácska nyara', 1957); Trudnoje szcsasztyje ('Nehéz boldogság', 1958) c. elbeszélő költeményeit. 1956 után az orosz falu m ú l t j a iránt is érdeklődést m u t a t o t t és az átmeneti liberalizálás szellemében kritikusabbnak mutatkozott, pl. Okna na zarju ('Ablak a hajnalra', elb. költ., 1964) c. alkotásában. E műve publikálásának évében megkapta az Oroszországi Föderáció Gorkij-díját. 1965-től a -*Szovjet írók Szövetségének valamennyi kongresszusán részt vett. 1975-től t a g j a lett az orosz írószövetség titkárságának, amely fokozatosan a szélsőségesen nacionalista írók előretolt b á s t y á j á v á vált a SZU-ban. 1969-ben a Nas Szovremennyik c. moszkvai irodalmi újság vezetője lett. E minőségében — többek között az Ogonyok c. lapban publikált memorandum aláírásával — már ebben az évben hivatalosan fellépett a Novij Mir c. irodalmi folyóirattal szemben, amely az A. Szolzsenyicin műveinek publikálására is vállalkozó A. Tvardovszkij vezetése idején megpróbálta kiszakítani az irodalmat a kötelező ideológia karmaiból. O A roppant termékeny költő életműve művészileg jelentéktelen. Versmértékkel, ritmussal általában nem törődik; költeményeit csak az különbözteti meg a prózától, hogy az oldal közepén, egymás alatt következnek a sorok. A szlavofilizmust hirdető sztálinista —nacionalista írók alkotta csoport kemény magjának t a g j a k é n t azonban komoly hatást gyakorolt kora irodalmi életére. Az 1990-es évek első felében a moszkvai „vörösbarna" irodalmi körök egyik ideológusa lett. O Verseskötetei még: Zaozerjo ('A tavon túl', 1956); Preodolenyije ('Legyőzés', 1962); Okolica ('A falu h a t á r a ' , 1966); Plug i borozda ('Eke és barázda', 1972); Ot krilecska ('A kis tornáctól', 1973); Rodovoje gyerevo ('Életfa', 1975); Vszhodi ('Fiatal vetés', 1982); Razgovori, razgovori... ('Beszélgetések, b e s z é l g e t é s e k . . . ' , 1985). O Gyűjt, kiad.: Izbrannoje ('Válogatott művek', 1967); ua. (1972); ua. (1979); Izbrannije proizvegyenyija ('Válogatott művei', 1 —2. köt., 1982); Poemi ('Elbeszélő költemények', 1983). O Magyarul: 7 vers (Garai G., H a v a s E., K a r t a l Zsuzsa, Szovjet Irodalom, 1976, 9.); 5 vers (Hatvani D., Forrás, 1977, 10.); 1 memoár (S. Benedek A., Szovjet Irodalom, 1980, 5.); 8 vers (Bede Anna, Utassy J., Rácz O., uo., 1981, 8.). O írod.: J . K o n d r a t y j e v a (szerk.): Piszatyeli volgozsanye [1917—1957] (1958); Redakcionnaja s z t a t y j a (Lityeraturnaja Rosszija,

1963, okt. 4.); V. Gyementyev: Sz. Vikulov (Nas Szovremennyik, 1966, 7.); V. Vigiljanszkij: ua. (Znamja, 1973, 4.); Vlagyimir Szolouhin: ua. (Lityeraturnaja Rosszija, 1973, aug. 24.); Sz. Vikulov: A legjobb publikációk szintjén (Szovjet Irodalom, 1976, 5.); V. Korobov: Az orosz Észak költője (uo., 1976, 9.); V. Gyementyev: Sz. Vikulov (Moszkva, 1979, 9.); V. I. Korobov: Szergej Vikulov (1980); Kalász M.: T á j a k és gondolatok (Szovjet Irodalom, 1981, 8.); V. A. Oboturov: Szergej Vikulov. Sztranyici zsiznyi, sztranyici tvorcsesztva (1983); Z. Ivanova: Sz. Vikulov (Lityeraturnaja gazeta, 1983, nov. 23.); V. Csernyikov: ua. (uo., 1985, dec. 11.). Gereben Ágnes vilácsam: —• tamil irodalmi

formák

világfájdalom: szélsőségesen pesszimista életérzés; az alapvetően elutasítandónak vagy értelmetlennek látott valóság képzete által okozott lelki gyötrelem. Lényeges vonása, hogy nem pusztán csüggedt reménytelenség, beletörődően elégikus borongás, erőtlen —>morbiditás, hanem szenvedélyes kín, amely végzetes cselekedetekre sarkallja azt, aki megszállottjává válik. Jellegzetes -* korhangulatként a hagyományos társadalmi ideálokban való csalódás, ill. a forradalmi változások kudarcait követő kiábrándultság időszakaiban lép fel. O Ókori előzményeként egyes szakírók az epheszoszi Hérakleitosz és Platón műveit m u t a t j á k fel, ez az interpretáció azonban erősen vit a t h a t ó . A középkorban is legfeljebb a -+bűnbánóénekek és a -*haláltáncok fejeztek ki ilyen életérzéseket. S a j á t o s intenzitással tört fel viszont a világfájdalom a —> szentimentalizmus és a kezdet i —•romantika azon á r a m l a t á b a n , amelyik az ész mindenhatóságába v e t e t t -*felvilágosodás-koY\ illúziók összeomlására reagált (J. L. Tieck, Jean Paul), s amelynek öngyilkosságba űző életérzését legszenvedélyesebben Goethe Werthere (1774) fejezte ki. A wertheri lelkület a 19. sz. elejének legjellemzőbb irodalmi m o t í v u m á v á vált; Chateaubriand Renéje (1802), a „francia W e r t h e r " a vallásba, É. P. de Sénancour O b e r m a n n j á n a k hőse az elhagyott hegycsúcsok közé menekül meghasonlottságában, Shelley Alastor (1814) c. elbeszélő költeménye pedig azt sugallja, hogy a magány halálba r á n t j a a világban ideáljait hiába kereső költői lelket. O Az egész európai költészet alapvető a t t i t ű d j é v é hatalmasodott azután a világfájdalom 1815 és 1840 között, a francia polgári forradalom eszméinek bukása, a Szent Szövetség uralma idején. E „korbe59

VILÁG tegségnek" — a m i n t ezt Szerb A. írja — „legfőbb megtestesítője" G. G. Byron volt, akinél a szentimentális életérzés lényegesen módosul: „elmarad belőle a nagylelkűségünkön és s a j á t érzékenységünkön való ellágyulás; férfiasabb, zordonabb és főképp sokkal dacosabb lélekállapot"; „ f á j d a l o m azért, hogy a világ csak olyan, mint amilyen, nem szebb, nem jobb, nem alkalmazkodik jobban gyönyörű álmainkhoz. Egyben gőgös és kissé öntetszelgő visszavonulás az Én fellegvárába", amely a -*dandyzmus frivolságával is párosul. A byronizmus világfájdalma számtalan követőre talált Európa-szerte. A pózt utánzó kisebb (főként -*biedermeier stílusú) költőkön túl, számos jelentős alkotóra is h a t o t t (J. Keats, T h . Gautier, A. de Musset, A. Miczkiewicz, A. Sz. Puskin, M. J . Lermontov), s a n é m e t nyelvterületen külön irányzatként is jelentkezett a „világfájdalom-költészet" (G. Büehner, Ch. D. Grabbe, N. Lenau, A. von Platen). O A korhangulat másik kiemelkedő reprezentánsa G. Leopardi, akinek peszszimizmusa — Szerb A. jellemzését folytatva — ,,a wertheri és byroni világfájdalomnál sokkal mélyebb és sötétebb", a r r a a filozofikus képzetre épül, hogy a természet „nem törődik az ember boldogságával, csak t e r e m t és pusztít embertelen közönynyel", s „ m i n t h o g y a pusztító erők fölényben v a n n a k a teremtő erők fölött, a szenvedés mérhetetlenül több, mint az öröm". Az ember gyötrő f á j d a l m a abból fakad, hogy „végtelen kicsiny, de t u d a t a végtelenül nagy és minden t e r e m t m é n y közül csak ő t u d j a felismerni kicsinységét". O A 19. sz.-i világfájdalom harmadik klasszikusa H. Heine, akinek szenvedélyes meghasonlottsága, kiábrándultsága intellektuális fölényéből f a k a d , abból, hogy kortársainál világosabban á t t u d t a tekinteni a kor kicsinyes álságait. Ezért párosul nála ez az életérzés az „ördögi géniusz" iróniájával, az utolérhetetlenül ötletes szellemességgel. O Az ifjúhegeliánus filozófiai iskola programszerűen k ü z d ö t t a világfájdalom szellemisége ellen, s J . A. Nestroy A félember (1844) c. színműve a byronizmus remek p a r ó d i á j á t n y ú j t o t t a . Arany J . Régi jó időből (1853) c. írt gúnyverset a világfájdalmas m ú l t b a v á gyódás ellen. E n n e k első és utolsó versszaka:

No de 'iszen, bár nehezen, Tűröm amíg tűröm, Bölcsességem a világnak Fogaim közt szűröm; S ha nem akarja bevenni A jó tanulságot: Felfalom egy ásítással Az egész világot.

A 19. sz. 50-es és 60-as éveire a G. G. Gervinus által ,,divatmizantrópiá"-nak (Modemisanthropie) csúfolt világfájdalom-költészet megszűnt; a pesszimizmus a ->fin de siécle irányzataiban ú j kifejezőeszközökre talált. O írod.: A. Lenzi: La probléma del dolore (1893); G. Monté: La poesia del dolore (1893); A. Luther: Byron—Heine—Leopardi (1904); W. A.* B r a u n : Types of Weltschmerz in Germán P o e t r y (1905); W . Rose: F r o m Goethe to Byron. The Development of „Weltschmerz" in Germán Literature (1924); W. Martens: Bild und Motiv im Weltschmerz (1957); Szerb A.: A világirodalom története (2. köt., 1957); W. Hof: Pessimistishe-nihilistische Strömungen in der deutschen Literatur vom Sturm und Drang bis zum Jungen Deutschland (1970); F. Sengle: Weltschmerzpoeten und Traditionen der Empfindsamkeit, der Romantik, des Klassizimus (Biedermeierzeit, 1. köt., 1971); G. Hoffmeister: Byron und der europáische Byronismus (1983). Baránszky-Jób László—Kovács Endre világfolklór; nemzetközi folklór: a világ folklórjelenséginek összessége. Az egyes nemzeti folklóroknak nem csupán összege, hanem a köztük felismerhető -»•genetikus egyezések és tipológikus egyezések sokaságából elvont absztrakció. O (->folklór, világirodalom) Voigt Vilmos világirodalmi lexikon: olyan irodalmi lexikon, amely nem csak egyetlen nyelv vagy k u l t ú r a irodalmát t á r g y a l j a , hanem az egész világirodalomra próbál kitekinteni. (Ez azonban gyakorlatilag legtöbbször a kiinduló nyelven hozzáférhető irodalmak előtérbe helyezését jelenti.) Az ilyen típusú kézikönyvek iránti igény viszonylag ú j keletű, aminthogy a világirodalom fogalmában való gondolkodás maga is az. O (->irodalmi lexikon és enciklopédia, világirodalom). világirodalom: 1. a Goethe által bevezet e t t kifejezés ('Weltliteratur') eredeti, általa körülírt értelmében azon irodalmi alkotások összessége, amelyek valamely —•nemzeti irodalom keretein t ú l m u t a t ó , nemzetközi méretű hatókörre tesznek szert. A terminust Goethe az írásban f e n n m a r a d t doku-

Elfolyt- a méz a köpűből, A köpű is romba: Beléesett egy vén medve Vil ágfáj dalomba; Dirmeg idébb, dörmög odább. Hangja szép goromba: Hej! nem így volt, más világ volt Fiatal koromba!

60

VILÁG lom alkotásainak összessége, tekintet nélkül arra, hogy ezek milyen értéket reprezentálnak és rendelkeznek-e a nemzeti kereteken vagy a megjelenés pillanatán túlm u t a t ó hatóerővel. O 3. értékhangsúlyos értelemben a fenti egyetemes irodalomból azoknak az alkotásoknak a köre, amelyek a mindenkori esztétikai normák szerint számot t a r t h a t n a k arra, hogy az egész emberiség irodalmi közkincsének részei legyenek. Az így felfogott világirodalmat — bár nem ezzel a terminussal, hanem az univerzális irodalom, el nem évülő irodalom („universelte, unvergángliche Poesie") megjelöléssel — elsőként A. W. Schlegel körvonalazta Vorlesungen über schöne Literatur und K u n s t (1802) c. művében. Martinkó András

meritumok tanúsága szerint először 1827. január 27-én használta, K. Streckfusshoz írt levelében (s nem az 1827. január 31-én, J . P. Eckermann-naX f o l y t a t o t t és általa lejegyzett beszélgetésben, ahogyan ezt a közfelfogás t a r t j a ) . Goethe úgy képzelte, hogy ú j korszak következik az irodalom történelmi fejlődésében, s ennek jellemzője az lesz, hogy az addig alapvetően nemzeti keretek között élő irodalmi hagyományok a t h á t t é r b e szorítják a nemzetközi hatással rendelkezők: ,,A nemzeti irodalom manapság nem sokat számít, a világirodalom korszaka van most soron, és mindenkire az a feladat vár, hogy siettesse ezt a korszak o t . " Igyekezett is népszerűsíteni a világirodalom e koncepcióját, jóllehet felismerte annak problematikus v o n á s á t : „ami a tömegnek tetszik, az a h a t á r o k o n át is t e r j e d m a j d , s mint már tanúi is v a g y u n k , minden égövön, minden vidéken polgárjogot nyer; a komolyabb s derekabb műveknek ez korántsem sikerül m a j d í g y " . E fejlődési tendencia pozitív vonásaként emelte ki azonban azt, hogy jóllehet a nemzetközi hatásokban ilyen módon bizonyos kontraszelekciós tendenciák uralkodnak, „hanem azért akik a magasabbrendű s így termékeny dolgoknak szentelik m a g u k a t , könynyebben találnak e g y m á s r a " . O Goethe jóslata nem vált be; az irodalmi fejlődés súlyp o n t j a a 19. sz. elején nem került át a nemzeti tendenciákról a nemzetköziekre, s ilyen radikális változás azóta sem tapasztalható. Szemben más művészeti ágakkal — a képzőművészetekkel, a zenével, az építőművészettel, a filmművészettel, a tánccal stb. amelyekben a nemzetközi kapcsolatok egyre fokozódó intenzitása valóban oda vezetett, hogy a —• nemzeti karaktert egyre inkább elhalványítják s helyenként—időnként egyenesen megszüntetik az internacionális á r a m l a t o k — d i v a t o k , az irodalomban a nyelvhez kötöttség és a műfordítási nehézségek korlátozzák az ilyen mértékű egységesülési f o l y a m a t o k a t . A már Goethe által felismert kettősség i t t polarizáltabb formában jelentkezik. Csak a -*szórakoztató irodalomnak van a k k o r a nemzetközi piaca, amelyik üzleti sikert biztosíthat olyan vállalkozásoknak, hogy pillanatok a l a t t úgyszólván a világ minden nyelvén egyszerre dobják piacra a —> bestsellereket. Az autonóm irodalom alkotásai ennél jóval nehezebben t u d j á k áttörni a nyelvi elszigeteltség korlátait, a lírai remekek jórésze pedig a d e k v á t módon f o r d í t h a t a t l a n . (Ez teszi oly v i t a t o t t á az összehasonlító irodalomtudomány koncepcióját is). O 2. egyetemes irodalom: valamennyi nemzeti iroda61

O A magyar irodalmi közfelfogásban érvényesülő legelterjedtebb koncepciók közül Babits M. szerint „a világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés"; valamikor egységes volt és egyszerűen „irodalom"-nak nevezték, s ezen belül különültek el később az egyes nemzeti irodalmak: de a világirodalom „ á r a m a á t ü t nemzetről nemzetre, hol itt, hol ott ragyog föl s lüktet t o v á b b s máig sem vesztette el egészen erejét s egységes lendületét". Babits a világirodalom fogalm á t a t á g a b b értelemben v e t t európai irodalom fogalmára szűkíti le: itt l á t j a csupán azt az egységes irodalmi áramot, mely Homérosz óta á t l ü k t e t a kultúrán; szerinte csak a legnagyobb alkotók tartoznak körébe. O Szerb A. Goethe elméletéből indul ki, m a j d így határozza meg a világirodalom lényegét: „azoknak a műveknek összessége, amelyek é r t é k ü k vagy h a t á s u k révén, legalábbis virtualiter, minden művelt nemzet számára m o n d t a k valamit és el is jutott a k minden művelt nemzethez. A világirodalom története az a folyamat, amelyben a nemzetekfölötti jelentőségű írók és művek országhatárokon és évszázadokon átemelkedve megtermékenyítik és irányítják egym á s t . " O Lukács Gy. felfogásában „világirodalmon valójában csak azt lehet érteni, ha valamely műnek az irodalommal foglalkozók szűk rétegén túlmenő — és egyben mindig megújuló — eleven hatása van . . . amilyen a Don Quijote, a Robinson, a Faust, a H a m l e t és így tovább, amelyeknek a létezéséről és arról, hogy mit reprezentálnak, még olyanoknak is tudomásuk van, akik e műveket nem o l v a s t á k . " O (—>irodalom) O írod.: E. Beil: Zur Entwicklung des Begriffs Weltliteratur (1915); R. M. Meyer — P . Wiegler: Die Weltliteratur im 20.

VILÁG szervezésében, s létrehozása óta minden évben egyhónapos nyári továbbképzést szervez a terület iránt érdeklődő fiatal kutatóko k t a t ó k számára a szakma legnevesebb képviselőinek részvételével; így az irányzat egyre inkább terjed. O A hozzá kapcsolódó k u t a t ó k a világirodalmi jelenségeket az I. Even-Zohar által kidolgozott poliszisztémaelméletnek (polysystem theory) megfelelően összefüggéseikben tanulmányozzák. Ez az elmélet elveti azt a hagyományos megközelítést, amelyik egy-egy nemzeti irodalom önálló vizsgálatát helyezi középpontba, minthogy felfogása szerint az irodalmikulturális rendszerek és rendszerhalmazok szoros összefüggésben állnak egymással, a világirodalmi jelenségek egymástól el nem választhatók. Az e felfogás jegyében folyó vizsgálódások középpontjában elsősorban a kultúrák, ill. irodalmak közötti kapcsolatok, —>hatások állnak, s így a, fordítás, mint az irodalmi rendszerek közötti kommunikáció egyik leghatásosabb formája, valamint a fordításelmélet kiemelt jelentőséget k a p a k u t a t á s o k b a n . O A poliszisztémaelméletet, melynek gyökerei az -óorosz formalista iskola és a -*cseh strukturalizmus ilyen vonatkozású elgondolásaihoz nyúlnak vissza, I. Even-Zohar először 1969-ben körvonalazta, m a j d folyamatosan továbbfejlesztette (ilyen t á r g y ú írásait összegyűjtve a Poetics Today 1990. 1. száma bocsátott a közre.) Az elmélet kiindulópontja az, hogy a világirodalom, miként a nemzeti irodalmak is, rendszerhalmaz, rendszerekből és ezek alrendszereiből épül fel. E rendszerek és alrendszerek folyamatos kölcsönh a t á s b a n állnak egymással, s a rendszerhalmazok — funkciójuknak megfelelően állandó mozgásban v a n n a k , státuszuk változó. Even-Zohar hangsúlyozza, hogy — miként más t u d o m á n y o k b a n — itt sem elegendő az adatok regisztrálása és osztályozása: a megértéshez a funkciók, az összefüggések, ill. a jelenségeket meghatározó szabályszerűségek, törvényszerűségek vizsgálata nélkül nem lehet közelebb jutni. Az irodalmi rendszerhalmazok dinamizmusa, állandó változása t o v á b b á a történeti öszszehasonlítást is kikerülhetetlenné teszi. H a pedig ilyen módon a jelenségeket immáron nem önmagukban, hanem rendszerbeli szinkron és diakron összefüggéseikben vizsgáljuk, s nyomon k ö v e t j ü k változásaikat, szükségképpen azt t a p a s z t a l j u k , hogy sem a világirodalomban, sem alegységeiben nem mutatkozik homogenitás. Azaz: vizsgálatainkat nem korlátozhatjuk ,,a világirodalom remekeiként" számontartott, kanonizált irodalomra (-»kánon), hanem te-

J a h r h u n d e r t (1922); K. Vossler: Nationalliteratur und Weltliteratur (Zeitwende, 1928); F . Strich: Goethes Idee einer Weltliteratur (1928); uő: Weltliteratur und vergleichende Literaturwissenschaft (Philosophie der Literaturwissenschaft, 1930); Th. F r ü h m : G e d a n k e n über Goethes Weltliteratur (1932); Babits M,: Az európai irodalom t ö r t é n e t e (1934); M. Dietrich: Vom Sinn der Weltliteratur (1946); J . Müller: Die völkerverbindende Áufgabe der Weltliteratur (1948); H. W. Eppelsheimer: Weltliteratur (1951); J. Reményi: The Meaning of World Literature (Journal of Aesthetics, 1951); F. Michael: Weltliteratur (1952); „ W e l t l i t e r a t u r " (Festschrift f ü r F. Strich, 1952); Th. Wilder: Goethe und die Weltliteratur (Perspektiven, 1, 1952); M. Bodmer: Variationen zum T h e m a Weltliteratur (1956); F . Strich: Goethe und die Weltliteratur (1957); Szerb A.: A világirodalom t ö r t é n e t e (1957); J . K r e h a y n : Zum Begriff Weltliteratur als literaturwissenschaftliche Kategorie (Philologia Pragensia, 9, 1966); H. J . Schrimpf: Goethes Begriff der Weltliteratur (1968); Lukács Gy.: Világirodalom (1969); J . W. Goethe: Antik és modern (1981). Lontay László O Az 1970-es években a világirodalmi jelenségek t a n u l m á n y o z á s á r a önálló irodalomtudományi iskola alakult. Elméletének megalapozói az izraeli I. Even-Zohar és G. Toury, a Hollandiában élő angol J . Holmes és a belga J . Lambert voltak; létrejöttéhez az 1976-ban, a Leuveni Katolikus Egyetemen t a r t o t t világirodalmi konferencia adott impulzust. Az o t t elhangzottakat publikálta a J . Holmes, J . Lambert és R . van den Broeck szerkesztésében k i a d o t t Literature and Translation. New Perspectives in Liter ary Studies ('Irodalom és fordítás. Új pers p e k t í v á k az i r o d a l o m t u d o m á n y b a n ' , 1978) c. k ö t e t , amelynek a n y a g á t átdolgozva és kiegészítve J . Lambert és T. Hermans 1985-ben The Manipulation of Literature ('Az irodalom kezelése') c. b o c s á t o t t a közre. (Innen az iskola közismert, ironikus elnevezése: Manipulation School, 'Manipuláció-iskola'). O Az ú j szemlélet jegyében 1989-ben a Leuveni Katolikus Egyetem Világirodalmi Tanszéke és a C E R A B a n k közös vállalkozásaként, J . Lambert vezetésével létrejött egy, a világon p á r a t l a n , kizárólag t u d o m á n y o s kutatással foglalkozó tanszék is, a The CERA Chairfor Translation, Communication and Cultures ('A Fordítás, Kommunikáció és K u l t ú r á k C E R A Tanszéke'). E t u d o m á n y o s műhely kiemelkedő szerepet játszik a nemzetközi k u t a t á s o k 62

VILÁG vesztve a perifériára szorul, s helyét más csoport, m á s kánon, m á s repertoár foglalja el. O A repertoár egyes részei az első irodalmi rendszerhalmazok kialakulása óta vált o z a t l a n n a k t ű n n e k fel, de a különböző időkben és k u l t ú r á k b a n számos elem, modell, n o r m a á t a l a k u l t vagy újként jelent meg, ill. e l t ű n t . O A repertoár szerepe az adott helyen és időpontban az irodalmi rendszeren belüli küzdelmektől függ-függhet, de a repertoár maga semmiképpen nem h a t á r o z h a t j a meg, hogy melyik darabja válik az irodalmi kánon részévé; ezt ugyanis a teljes irodalmi rendszerhalmazon belüli viszonyok döntik el, amelyek maguk is csak részei a kulturális, ill. társadalmi rendszerhalmaznak. O Következésképpen a világirodalmat sem t e k i n t h e t j ü k csupán szövegek összességének vagy repertoárnak, m e r t ezek csak az irodalom részleges manifesztációi, s nem m a g y a r á z h a t ó k saját struktúrájukkal, h a n e m csak a teljes rendszerhalmaz szintjén. Másként fogalmazva: a szövegek irodalmi termékek, amelyeknek csupán a funkciója — azaz egy a d o t t modell megjelenítése — működik aktív tényezőként a rendszer viszonyaiban. — Az elmélet kétféle k á n o n t különít el. A szövegek esetében a kánon statikus, funkciója nem más, m i n t egy olyan szöveg elfogadása és beemelése a kanonizált irodalomba, amelyet az a d o t t irodalom (kultúra) meg akar őrizni. A modellek esetében a kánon aktív: egy a d o t t irodalmi modell — mint alkotóelv — elfogadását jelenti, azaz (szemben az előző kánonnal) a szöveg nem m i n t végleges formába ö n t ö t t irodalmi termék kanonizálódik, hanem i n k á b b m i n t követendő példa, m i n t instrukciók halmaza. Even-Zohar a két különböző kánon közötti viszonyt Tolsztoj, ill. Strindberg esetével illusztrálja, akiknek személyét és műveit a korabeli közvélemény elfogadta, de írásaik nem váltak modellé, s ezért m i n d k e t t e n ú j a b b és ú j a b b modellekkel próbálkoztak pályájuk során. O Az elmélet különbséget tesz elsődleges, ill. másodlagos típusok, azaz innovatív és konzervatív repertoár (rendszer) között is. A két típus közötti küzdelem meghatározó jelentőségű az irodalmi rendszerhalmaz alakulásában-fejlődésében. S bár a típusok és a kanonizációs folyamatok között nincsen egyértelmű korreláció, általánosságban elmondható, hogy mivel a rendszereket azok irányítják, akik ellenőrzést gyakorolnak fölöttük, amennyiben az ellenőrzéshez a változás szükséges, akkor az elsődleges, innovatív típus lesz uralkodó. Ez azonban mindig ideiglenes állapot, mert mihelyt dominánssá válik a változtatás kö-

kintetbe kell vennünk m i n d a z o k a t a jelenségeket, amelyek az irodalom körébe tartoznak, mégha a kanonizált irodalom felől nézve ezek periferikusaknak (->marginális irodalom) m u t a t k o z n a k is, mint a gyermekirodalom, ifjúsági irodalom, a szórakoztató irodalom stb., minthogy a világirodalom, ill. az egyes irodalmak mechanizmusai ezek esetében jóval tettenérhetőbbek. A kutatási tárgy szelekciójában megnyilvánuló előzetes értékítéletnek így többé nincs jogosultsága, mert a figyelem középpontjában nem az egyes művek megítélése, az irodalmi kánon hierarchiájában való elhelyezése áll, h a n e m a mű funkciója, helye a rendszerben, a benne menyiivánuló normák, szabályszerűségek, ill. az eltérések a szabályszerűségektől. O Dinamizmusuk következtében az irodalmi rendszerek sem rendelkeznek állandó státussal, hanem a körülményektől függően helyezkednek el a főrendszer középpontjaiban, ill, perifériáin. A mindenkori hierarchia természetesen meghatározza a kiválasztási, manipulációs, publikációs stb. f o l y a m a t o k a t , melyek az aktuálisan megjelenő m ű v e k b e n mutatkoznak meg. A kanonizált irodalom, ill. az általánosan elfogadott n o r m á k azonban nem m a r a d n a k teljesen érintetlenül, mert jóllehet az irodalmi rendszerhalmaz legstagnálóbb részei ezek, a rendszer változása vagy akár teljes lecserélődése előbbutóbb elkerülhetetlenül bekövetkezik. O Ahhoz, hogy egy rendszer, pl. a kanonizált irodalom eleven maradhasson (s ne csupán klasszikusként tisztelt, de v a l ó j á b a n ,,holt" művek tömkelege legyen), igen lényeges, hogy más rendszerek — ez esetben irodalmi ->szubkultúrák — kihívására reagálni t u d j o n , s így képes legyen a megújulásra. Különben nem t u d j a betölteni funkcióját, nem képes kielégíteni a vele szembeni társadalmi elvárásokat (-*• társadalmi megbízatás, várakozáshorizont)azaz előbb-utóbb perifériára szorul. O Általánosságban elmondható, hogy az irodalmi rendszerhalmaz k ö z é p p o n t j á b a n a legtöbbre becsült, kanonizált irodalom helyezkedik el, s így ez az alrendszer irányítja a teljes rendszer halmazt és határozza meg az a d o t t repertoár kanonizációját. (A repertoár azoknak a szabályoknak, modelleknek és elemeknek az összessége, amelyek megszabják a szövegek létrehozásának mikéntjét.) A kialakult kánon abszolút mértékben ragaszkodhat is az általa szentesített sajátosságokhoz, de szükség esetén meg is vált o z t a t h a t j a e sajátosságok repertoárját, hogy megőrizze ellenőrző-irányító szerepét. H a kudarcot vall, központi szerepét el-

63

VILÁG vetkeztében egy rendszer (repertoár stb.), azonnal megkezdődik a harc a kivívott pozíció megőrzéséért, ami g y a k r a n a további v á l t o z t a t á s o k elutasításával, megmerevedéssel clZctZ ct másodlagos, konzervatív típus felülkerekedésével — jár: azzal, hogy ismerősebb i n f o r m á c i ó k a t t a r t a l m a z ó , könnyen befogadható, közérthető stb. szövegek produkálását v á r j á k az alkotóktól. Minthogy a kultúra fogyasztóinak jelentős h á n y a d a — valószínűleg d ö n t ő többsége — a jelek szerint a második típusba sorolható irodalmi-kulturális t e r m é k e k e t preferálja, amennyiben valaki kontrollálni akarja őket, ezt az igényt ki kell elégítenie. Ez magától értetődően vezet a korábbi elitista szemlélet elvetéséhez és az általa irodalomalattinak. ítélt irodalmi jelenségek — elsősorban a —• tömegirodaiam — tanulmányozásának szükségességéhez. O A fentiekből az is következik továbbá, hogy az irodalmi intézmények (pl. az irodalmi könyvkiadás, az irodalomkritika, az irodalmi csoportok, iskolák, mozgalmak stb.), melyek maguk is önnön t ö r v é n y e i k n e k engedelmeskedő, félig független társadalmi-kulturális rendszerhalmazt alkotnak, nélkülözhetetlen s teljes é r t é k ű tényezői a n n a k az irodalmi rendszerhalmaznak, amely egészében szintén a u t o n ó m és heteronóm részrendszere a teljes társadalmi-kulturális rendszerhalmaznak. O A fentiekben ismertetett, I. Even-Zohar által kidolgozott poliszisztémaelméletre alapozva G. Toury dolgozta ki az irodalmi jelenségek mögött meghúzódó -*normák vizsgálatának szükségességét bizonyító elgondolást, s ugyanennek a l a p j á n alkotta meg irodalmi világtérképét J . Lambert; i t t a világirodalmi jelenségek nem a nemzetekhez kötődnek, h a n e m a nyelvhasználathoz és a kulturális tradíciókhoz, amiből természetszerűen az is következik, hogy a világirodalom t a n u l m á n y o z á s á n a k interdiszciplinárisnak kell lennie (nyelvészek, történészek, antropológusok, pszichológusok stb. bevonásával), s e jelenségeket kulturális m e g h a t á r o z o t t s á g u k b a n kell vizsgálni. Sohár Anikó O J. Lambert több t a n u l m á n y á b a n felvetette azt a kérdést is, hogy a ->nemzeti irodalom megfelel-e azoknak az igényeknek, amelyek őt a történelem egy a d o t t szakaszában létrehozták (pl. a nemzetek, az államok, a vallások vele szemben támasztott nyelvi és ideológiai-politikai igényeinek stb.). Az á l l a m h a t á r o k ugyanis nem j á t s z a n a k kizárólagos szerepet a nemzeti irodalmak meghatározásában (gondoljunk csak Közép-Kelet-Európára). H a a 64

nemzeti irodalmakat kommunikációs rendszereknek fogjuk fel, e rendszerek mindig is kapcsolatban álltak közeli v a g y távolabbi irodalmi rendszerekkel, hiszen születésüktől kezdve modellhatások befolyása alatt fejlődtek; a központi, ún. „ n a g y irodalmak a t " a kisebb népek irodalmai követendő példáknak tekintették. Ez a bonyolult hatásrendszer olyannyira beépült a különböző nemzeti irodalmakba, hogy egy-egy modellként szolgáló irányzat, életmű tényleges hatásának mértéke m a m á r nehezen felmérhető. További probléma, hogy a kim o n d o t t a n egynyelvű országok ritkák, s az egyazon országhatáron belüli kisebbnagyobb etnikumok eltérő szempontok szerint hozzák létre s a j á t irodalmukat. A kérdés magától értetődő: hová t a r t o z n a k az olyan irodalmak, amelyeket a nyelv és a hagyományok szálai a h a t á r o k o n túli irodalmakkal is összekapcsolnak? (Gondolj u n k itt pl. a —•Belgium irodalmában, —>Svájc irodalmában a h a j d a n i Jugoszlávia irodalmában stb. felmerülő ilyetén problémákra, vagy a t ö b b országhatárral is tagolt magyar irodalomra, ill. a -* magyar országi idegen nyelvű irodalmakra stb.) O Lambert az irodalmi rendszeren belül több alrendszer működését feltételezi. Ezek leírására három fogalmat javasol: a produkció egy adott időszak irodalmi tevékenysége, függetlenül attól, hogy az éppen akkor érvényes normák szerint milyen szintre sorolt á k be; a tradíció a régebbi korok irodalmi tevékenysége, melynek normái az a d o t t igényektől függően f e n n m a r a d n a k , elhalványulnak vagy ismét aktuálissá válnak; az import pedig m á s irodalmi rendszerek régebbi vagy modern műveinek fordítása, adaptációja révén része a rendszernek. A legtöbb esetben (korban) a produkció határozza meg a másik két tényezőt, minthogy ennek igényei szabják meg azokat a modelleket és normákat, amelyek az aktuális tradíciót és az importot létrehozzák. Bizonyos korokban azonban a produkció gyengébb lehet az importnál (ahogyan egy időben Perrault és Grimm meséi gátolták m á s nemzetek gyermekirodalmának megjelenését, vagy ahogyan a klasszikus irodalmak hatása a reneszánsztól a romantikáig gátolta a nemzeti irodalmak kiteljesedését), aminthogy a tradíció is túlsúlyba kerülhet (pl. a nemzeti romantika vagy a népiesség divatjai idején). Az irodalmak fejlődésében t e h á t e három tényező kapcsolatai szüntelenül változnak. O E változásokban két ellentétes mozgás működik. Az egyik a homogenizáció, az egyöntetűvé válás tendenciája, amely az irodalmi kommunikációban a pe-

VILÁG rifériáktól a központ felé, a kis nyelvből a világnyelv felé való mozgásnak felel meg, a másik — a kevésbé jellemző — a heterogenizáció, amely az ismertebb nyelvtől a kisebb nyelvek felé irányuló mozgás. Az egyöntetűvé válás tendenciáját korunk leghatásosabb eszköze, a tömegkommunikáció segíti elő. Lambert szerint a nemzeti irodalmak bonyolult problémáinak megoldását, az ezekről alkotott pontosabb, á r n y a l t a b b kép kialakítsát szolgálja az irodalmak általa megrajzolt világtérképe, amelyen ezek az á r n y a l a t o k világosabban érzékelhetők. (-»irodalom, összehasonlító irodalomtudomány) O írod.: J . L a m b e r t : Un modéle descriptif pour l'étude de la littérature. L a littérature comme polysystéme (Contextos, 1987); A la recherehe de cartes mondiales des littératures (Semper aliquid novi, szerk. J . Riesz—A. Picard, 1989). Sz. Farkas Jenő

lágnézet. A világnézet és a világkép t e h á t egymással szoros kapcsolatban — bár n e m mindig tökéletes összhangban — v a n n a k , s egymással kölcsönhatásban alakulnak ki. O A világkép kialakulásában a közvetlen élettapasztalatok mellett nagy jelentőségük v a n a közvetett ismereteknek, könyvélményeknek, a tanulás ú t j á n e l s a j á t í t o t t t u d o m á n y o s ismereteknek s a közvetett értesülések egyéb formáinak is. A nagy művészegyéniségek példája is általában azt bizonyítja, hogy helytelen a könyv élmény és életélmény, a poéta doctus és az ún. ösztönös zseni világképének merev szembeállítása. Dante, Goethe, Petőfi, József A. világképét illetően pl. nyilvánvalóan értelmetlen lenne közvetlen élmény és kultúrélmény kettéválasztására, szerves egységű világképük elemeinek megkülönböztetésére törekedni. O Osztály társadal inakban a világkép is mindig osztályjellegű. Lehetnek ugyan egyes elemei eredetileg az ideológiai viszonyokon kívül esők (pl. t u d o m á n y o s ismeretek), de ezeknek az egyén világképében elfoglalt helye már világnézeti értékeléssel is e g y ü t t jár. Mindezek alapján beszélhetünk egyes társadalmi osztályok világképéről is, mint az egy osztályhoz tartozó egyének világképét jellemző elemek és szemléleti sajátosságok összességéről. O A világkép d ö n t ő szerepet jászik a művészi alkotásban: a feldolgozott téma mélysége, távlatai, a mű ->totalitáskéipe az alkotói világkép függvénye. O (-^alkotás, művészi módszer) O írod.: V. Guszev: Alkotás és világnézet (Realizmus és modernség, 1959); ízlés és k u l t ú r a (1974); Vitányi I.: Művészet, funkció, világkép ( E l , 1975, szept. 13.). Görgényi Ferenc

világítás: a színházi előadás (-»előadás 2.) hatáskeltő eszközeinek egyike. Az ókori és középkori színjátékokat nappali fénynél a d t á k elő (-*szabadtéri színjátszás), és így a színpad (fáklyákkal történt) megvilágítására csak alkalmilag volt szükség. A reneszánsz színház színpadait már többnyire zárt térben (kezdetben templomokban, fogadók zárt udvarán, később önálló színházépületekben) helyezték el, s ettől kezdve vált a láthatóság előfeltételévé a mesterséges (gyertya-, később petróleum- m a j d gáz-) világítás. Jóllehet ezekkel az eszközökkel különleges f é n y h a t á s o k a t nem lehet e t t elérni, dramaturgiai szempontból korántsem voltak közömbösek: a -*felvonásközök b e i k t a t á s á t pl. jelentősen befolyásolt a az a tény, hogy a gyertyák f ü s t j é t ki kellett szellőztetni. Az elektromos világítás a reflektorok révén lehetővé tette a fény irányítását és erősségének változtatását, s ezáltal azt, hogy a világítás az előadás tagolásának (-»színváltozás), az időmúlás érzékeltetésének, a színpadi hangsúlyok kialakításának, a fénydíszletek alkalmazásának stb. eszköze legyen. E lehetőségek felismerésében és a modern színpadi világítás technikai megoldásainak kidolgozásában A. Appia és M. Fortuny játszott úttörő szerepet a századforduló idején. O (-+színpadformák, színpadtechnika) Staud Géza

O A primitív irodalom és a folklór m ű f a j a i közül közvetlen formában az -+eredetmítoszok, —• eredetmondák és más -*eredetmagyarázó történetek n y ú j t j á k a fennálló világ képének, a társadalmi környezet, az életkörülmények kialakulásának és működésének m a g y a r á z a t á t . A -*mítosz fontos szereplők tevékenységével kapcsolja össze és indokolja e m a g y a r á z a t o k a t . O A különböző folklór alkotások világképe m ű f a j o n k é n t is igen eltérő téhet. A meséét olyan motívumok teszik összetetté, amilyen pl. az „égigérő f a " ágain található királyságoké, a mélybe vezető lyukakon megközelíthető „alsó világoké" stb. (ám mindez itt m á r sokkal i n k á b b szerepel fikcióként, mint valóságként, még akkor is, ha t ö b b mesemondó azt állítja, hogy egykor valóság volt). Ezzel szemben a -*•ballada, a -*•proverbium és más m ű f a j o k világképe sokkal egysze-

világkép: 1. a személyes élmények és a közvetett ismeretek, értesülések alapján kialakult képzetek világnézetileg rendeződ ö t t összessége. Az elméleti jellegű -*világnézettel szemben konkrét képzetek alkotják, ám ezek rendezettségének alapja a vi5

65

VILÁG rűbb, s bizonyos történetiséggel is számol a közvetlen társadalmi környezet egymásnak ellentmondó következményeivel. (A proverbiumok morálja, etikája, teológiája pl. jellegzetesen ilyen.). O Az evilági létről alkotott k é p -— feltehetően m á r az —>• ős költészetben is, a primitív irodalomban és a -»folklórban pedig széles körben elterjedten — szembesülhet a „más világok" képével. Igen gazdag a földi világképpel a menny és a purgatórium, pokol vízióit szembeállító -»túlvilág-irodalom, az időben egymásra következő világokról alkotott elképzeléseket pedig a —> világvége-irodalom és a -»jóslatirodalom m u t a t j a be. Voigt Vilmos

világnélkülisége Lukács szerint szubjektumnélküliséggel párosul: a f o r m a e szféráj a „ m a g á b a n véve független az alkotó és a befogadó szubjektumától". Az elvont form á k e jellegzetessége — hangsúlyozza Lukács — nem tévesztendő össze a művészet fejlődésének egyes korszakaiban fellépő olyan jelenségekkel, amikor azon művészi f o r m á k , „amelyeknek lényegében egy »világot« kellene alakítaniuk — epika, d r á m a , festészet stb. — koruk bizonyos absztraháló tendenciáinak következtében világnélküliekké v á l n a k " (—>világszerűség). Különleges helyzetet foglal el viszont Lukács szer i n t a művészeti ágak sorában a díszítőművészet, „ahol az ilyen a b s z t r a k t f o r m á k 0 A földi világ képével a „ m á s világok" nem egy — nem absztrakt — komplexum puszta mozzanataiként lépnek fel, hanem képeit szembeállító hivatásos irodalmi alképesek arra is, hogy önálló művészi forkotások k é t fő csoportra oszthatók. A m á k k á szerveződjenek". O Lukács fenti vallásos irodalom, az ->okkultista irodaokfejtésével szemben a r i t m u s f o r m á k lom és az -*UFO-irodalom alkotásai azzal k o n k r é t vizsgálatai arra vallanak, hogy az az igénnyel lépnek fel, hogy a túlvilágról, 1 11. a földönkívüli értelmes lények világairól elvont formák önmagukban, képlet alakj u k b a n is rendelkeznek — igaz, hasonlóan alkotott elképzeléseiket a -*•valódiság kritéelvont — tartalommal, amely a többi forriumaival rendelkező tényékként fogadjuk maszerkezet által hordozott t a r t a l m a k a t el, míg a vallásos képzetekhez nem kötődő nyomatékosítva vagy árnyalva beépül a -»fantasztikus irodalom, az -»• utópisztikus m ű komplex t a r t a l m á b a . O (—•forma, tarirodalom, a -> science fiction és a —> Sword talom) O írod.: Lukács Gy.: Az esztétikum and Sorcery alkotásai nyíltan —>fikciók. Sasajátossága (1965); Szerdahelyi I.: A versjátos helyet foglal el ebben a tekintetben az r i t m u s szemantikája. Az elvont formák ->űrirodalom azon válfaja, amely dokut a r t a l m i problémáihoz (Az irodalomelmémentáris hitlességgel számol be ugyan az let műhelyeiben, 1984); uő: F o r t u n a szekeűrhajósok tapasztalatairól, de olyan élmérén (1987). Szerdahelyi István nyeket rögzít, amelyeknek dimenziói meszsze m e g h a l a d j á k a hagyományos földközeli világnézet: a világról, az embernek a vivilágképet. O (->irodalom) O 2. á t v i t t , lágban elfoglalt helyéről, a természethez és nyelvészeti értelemben ->konnotáció, 7. a társadalomhoz való viszonyáról alkotott Szerdahelyi István nézetek, eszmék rendszere. T u d a t o s és fogalmi jellegű, t e h á t az elvontság viszonylag világnélküliség: az elvont formálási mozmagas foka jellemzi. Osztálytársadalmakzanatok (pl. a —>ritmus) t a r t a l m i ismérvét ban osztályjellegű, az uralkodó osztály vijelölő kategória Lukács Gy. esztétikájában. lágnézete azonban általában erősen h a t a A világnélküliség azt jelenti, hogy az elvont forma (—•forma) alkotóelemei — noha lehe- többi osztály nézeteire, hiszen t u d a t o s és intézményesített erőfeszítéseket tesz s a j á t tőségüket t e k i n t v e a műalkotásban tükrövilágnézetének terjesztése érdekében. Bár ző világot rendező erők, eredetüket tekintösszefüggő rendszer, különböző elemei nem ve pedig a világ egyik formális mozzanatámindig állnak összhangban egymással, s nak tükröződései — tartalmilag a világot nemcsak egyes emberek, h a n e m nagyobb nem t u d j á k m a g u k b a fogadni; az elvont embercsoportok világnézete is lehet követforma „bizonyos értelemben tartalom nélkezetlen, ellentmondásos. E t é n y n e k esztéküli, vagyis — elvontan nézve - formálitikai konzekvenciái is v a n n a k (—>realizmus san tetszés szerinti t a r t a l o m r a vonatkozdiadala). O Az irodalmi alkotások m á s műt a t h a t ó " . Ezzel kapcsolatban Lukács hangvészeteknél közvetlenebbül vallanak alkosúlyozza, hogy egy elvont formai mozzanat t ó j u k világnézetéről, hiszen a nyelv az el„elemzéséből sohasem lehet ugyan kikövetv o n t gondolatok kifejezésének legalkalmakeztetni, hogy milyen t a r t a l m a k r a alkalsabb és legáltalánosabb eszköze. A műalkomazható, de a tartalom minden esetben t á s t a r t a l m á n a k egyik leglényegesebb jelvilágosan és egyértelműen vonzódik egy lemzője, hogy érzékelteti az alkotónak a meghatározott ritmushoz" vagy más elvilághoz, a természethez, a közösséghez vavont formai mozzanathoz. Az elvont forma 66

VILÁG ló viszonyát, t e h á t társadalmi viszonyait; világnézeti t a r t a l m ú szemlélet szabja meg azokat az esztétikai n o r m á k a t is, amelyek megvalósítására a művész törekszik, s amelyek alapján a társadalom értékeli a művet. O A művész világnézete azonban sajátos módon nyilvánul meg a műalkotásban, más formában, m i n t pl. a filozófusé vagy a politikusé. Nem elméleti nézetek kifejtésében, hanem a művészeti formanyelv különös közegében. A műalkotás t o v á b b á nem a világnézeti eszmék egyszerű illusztrációja, képi nyelvre lefordított változata: minthogy a mű létrehozásában az alkotói szubjektum egésze vesz részt, a művész tapaszt a l a t a i n a k , i s m e r e t e i n e k , érzelmeinek olyan bonyolult komplexuma fejeződik ki benne, ami a világnézeti eszméknél sokkal gazdagabb t a r t a l m a t jelent. Az alkotói folyamatot motiváló világnézeti elemek teh á t a művészi szubjektum egyedisége és a társadalmi viszonyokat kifejező ideológia általánossága közötti közvetítődést, az egyéni élmény társadalmi érvényű kifejeződését biztosítják. E kifejeződés révén a művészi mű világnézeti szempontból is lényeges hatást gyakorolhat befogadóira (->katarzis). O (—>alkotás, művészi módszer) O írod.: Lukács Gy:: A különösség mint esztétikai kategória (1957); V. Guszev: Alkotás és világnézet (Realizmus és modernség, 1959); C. Caudwell: Illúzió és valóság (1960); Illés L.: Világnézet és esztétikum (Úí, 1961, 10.); Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1965); A. Gramsci: Marxizmus, kultúra, művészet (1966); E. Fischer: Korszellem és irodalom (1966); ízlés és kult ú r a (1974); M. Hrapcsenko: Irodalmi tanulmányok (1976). Görgényi Ferenc világnézeti dráma:

dráma

világosság: a régebbi típusú stilisztikában és retorikákban a helyes stílusnak az a követelménye, hogy — az érthetőség és egyszerűség szolgálatában — a fogalmi közlés céljának, t á r g y á n a k , körülményeinek a legmegfelelőbb szavakat válasszuk ki s ezeket a logikai-nyelvtani korrektség és a konkrét szemléletesség jegyében úgy szerkesszük m o n d a t o k k á , hogy — minden félreértést és homályt elkerülve — az olvasóban, hallgatóban ugyanazon gondolatokat, összefüggéseket keltsük fel, melyeket közölni szándékunk volt. Legelemibb szinten tehát nyelvi erény, a nyelvhelyesség és a nyelv logikai korrektség szabályainak betartása, minden olyan nyelvi elem (régi, táj-, ill. csoportnyelvi, homonim szavak), stilisztikai eljárások, alakzatok, trópusok, 5*

egyáltalán a régi értelemben v e t t minden olyan díszítés kerülése, minden olyan mellékképzet lehántása, mely egy bizonyos nyelvű közösségen belül az egyértelmű megértést veszélyeztetné. O E követelm é n y t már régebben is főleg a prózai és értekező művekkel szemben állították fel. Kétségtelen, hogy a nyelvhelyesség és logikai korrektség egy bizonyos foka minden nyelvi közlés elengedhetetlen feltétele, s hogy egy gondolatnak szavakkal való tökéletes kifejezése mindenkor költői szépségnek számított; kétségtelen az is, hogy a funkciótlanul, nem a d e k v á t f o r m á b a n alk a l m a z o t t , túlterhelt metaforák, képek, szimbólumok, egyáltalán a stilisztikai és retorikai alakzatok, eljárások indokolatlanul túlzó alkalmazása mindenkor stílushibának. fog számítani. De másrészt m a m á r az is nyilvánvaló, hogy a művészi, poétikai érthetőség (sőt egyértelműség), a f o r m a és t a r t a l o m közti funkcionális adekvátság a világosság fogalmának más értelmezését k í v á n j a . A legkülönfélébb nyelvhelyességi, nyelvtani és stílushibák ellenére is lehet egy nyelvi struktúra a művészi szférában világos, azaz t u d j a a művészileg szervezett mondanivalót pontosan közölni s az éppen k í v á n t esztétikai h a t á s t elérni. A nyelvtani, logikai alapú világosság helyébe t e h á t a művészi kifejező eszközök funkcionális adekvátságának, helyességének fogalma lép. O De még ezt is csak történeti mivoltában lehet értelmezni. A régebbi költészet k o m m u n i k a t í v funkciója ugyanis lényegesebb, mint az ú j a b b koroké; nagyobb mért é k b e n élt a kollektív érvényű közlő eszközökkel, mint az ú j a b b k o r i művészetnek az egyénhez erősen k ö t ö t t kifejezésmódjai; mindebből következőleg jóval kisebb mért é k b e n épült a polifóniára, és politóniára. Az ú j a b b k o r i művészetben a világosságnak egykor lényeges jegyeként szereplő egyértelműség felé sem vethető. Az egyénen á t t ü k röződő fogalmi és érzelmi bonyolultság, a képi, szimbolikus gondolkozás n a g y m é r v ű kibontakozása, az önálló víziók, mítoszok így manapság sokak felfogásában kétségessé teszik a világosság poétikai kategóriáján a k jogosságát. O H a e kategóriát az egész m ű r e kiterjesztjük, messze vezető kérdések bevonásához j u t u n k el. K ö z t ü k is legelső rendű a forma és t a r t a l o m — a kifejezendő mondanivaló és a kifejező eszközök — a d e k v á t s á g kérdése, de felvetődik minden olyan kérdés (tér-, idősíkok mozgatása, a motiváció rendje, folyamatosság vagy töredezettség stb.), mely elősegíti vagy a k a d á lyozza a mű viszonylag egyértelmű befogad á s á t . Tde tartozik a miliő (fizikai, történeti

VILÁG és nyelvi környezet) kérdése is, hiszen egy mű, műrészlet, stilisztikai, poétikai megoldás sokszor éppen e tényező figyelembevételével válik viszonylag félreérthetetlenné: világossá. O (-*perspicuitas, stíluserény) O írod.: F. W. Dupee: Difficulty as Style (1938); T o m p a I.: Magyar nyelvismeret (1957); H. Lausberg: H a n d b u c h der literarisehen Rhetorik (1960); Művészet és közérthetőség (1972); S. H. Olsen: T h e Struct u r e of Literary Understanding (1978); Meaning and Understanding (1981). Martinkó András Világosság fiainak harca a Sötétség fiai ellen, A: —»• Fény fiainak harca a Sötétség fiai ellen, A világszerűség: a műalkotások belső, saját világának megjelölésére szolgáló kategória Lukács Gy. esztétikai főművében, s mint ilyen, központi kategóriája ennek az esztétikának. A világszerűség létrejöttének Lukács szerint h á r o m feltétele van. Egyrészt az, hogy a műben ábrázolt é l e t d a r a b olyan világot tükrözzön, amelyet ,,az ember saját maga számára, a benne levő emberséges és haladó t a r t a l m a k számára a l k o t o t t meg" (bővebben -*antropocentr izmus, nembeliség); másrészt az, hogy ez az életdarab ugyanakkor az objektív valóság tükörképeként jelenjék meg, olyan módon, hogy a valóság általános törvényszerűségei megjelenítést nyerjenek az ábrázolt részletben, s az ilyenképpen „egymagában véve szükségszerű világgá emelkedjék" (bővebben -*• totalitás)-, harmadrészt pedig az, hogy a műalkotás érzéki-szellemi megjelenése valamely sajátos egynemű közegből épüljön fel (bővebben -*egynemű közeg). A műalkot á s világszerűsége feltételezi, hogy a műben minden egyes t á r g y a t aszerint f o r m á l j a n a k meg, hogy „ s a j á t lényegét, külvilághoz való visznyának lényegét ö n m a g á b a n mint önmaga közvetlenül megjelenő f o r m á j á t nyilatkoztassa ki", s ebből a szempontból „nem játszik szerepet, hogy de f a c t o a tárgyak összekapcsolt komplexuma v a g y egy egyedi tárgy a l k o t j a - e a művet. Rembrandt egy portréja esztétikai értelemben v e t t »világ«". O Minthogy e fogalomrendszerben explicit módon n e m szerepel sehol a -»realizmus kategóriája, egyes szakírók a r r a következtettek, hogy fő művében Lukács túllépett a realizmuskoncepción. Valójában pedig Lukács pontosan kijelölte a realizmus kategóriájának helyét a világszerűségen belül, méghozzá az utóbbi legfontosabb, központi értéksajátosságaként, az élet igazságának reprodukciójaként, a -*•partikularitás-

ból kiemelő, a ->nembeliséghez vezető mozzanat lényegi magvaként. A realizmus e művében is — mint írja — „minden egyes valódi alkotás művészi a l a p j a " , s a mű „realisztikus jellegét az dönti el, hogy milyen mélyen és találóan, milyen átfogóan és hitelesen t u d j a létrejötte történelmi pillanatának problémáit az emberiség fejlődésében elfoglalt t a r t ó s jelentősége perspektívájából reprodukálni és felidézni". O (—>tükrözés, világnélküliség) O írod.: Lukács Gy.: Az esztét i k u m sajátossága (1965); Szerdahelyi I.: Lukács György (1988). Szerdahelyi István világszínház: -+Theatrum Mundi világvége-irodalom: a fennálló világ elmúlásával — s g y a k r a n egy új világ (vagy világkorszak) kialakulásának kezdetével — foglalkozó irodalmi alkotások összessége. Már a korai kozmogóniai mítoszok között is ismeretesek olyan történetek, amelyek a világ vízözönnel, tűzvésszel, földrengéssel vagy m á s k é p p történő elpusztulásáról (majd újjászületéséről), folytatódásáról) szólnak (~+vízözön-mondakör) s a mai világ (az „evilág") keletkezésével foglalkozó -*• eredetmagyarázó történetek is g y a k r a n utalnak „ m á s világok" létrejöttére, milyenségére. Ezek kifejlett megoldásait azonban a legtöbb vallás keretében megtalálható teológiai elképzelések, a -»vallásos irodalom -+eszkhatológiai ágának (többnyire a —»jóslatirodalom m ű f a j a i b a n megfogalm a z o t t ) alkotásai n y ú j t j á k , s ezek n y o m a i t a l á l h a t ó k meg a folklórban is. O (->irodalom és mitológia, világkép) O írod.: A. 01rik: Ragnarök. Die Sagen vom Weltuntergang (1922). Voigt Vilmos Vilain [vilenj, Max (Ransart, 1931. m á j . 25.—): francia-belga író, esszéista, katolikus pap. A La Spantole c. folyóirat körül csoportosult, vallon és egyetemes értékeket hangsúlyozó irodalmi és művészi t á r s a s á g t a g j a . Igazi mesterének G. fíernanost tekinti. Személyes hangú regényeket és olykor r i t m i k u s prózájú esszéket ír. A „ h a t á r o k " emberének mondja magát, mert műveit az irodalom, a filozófia és a teológia h a t á r t e r ü letein írja. O Művei: Ceci est VArdenne ('Ez itt az Ardenne', esszé, 1965); L'espérencp ('Reménység', esszé. 1972); Laurent Briquet (ua., reg., 1975); Rimbaud, Pascal. . . nos grands vivants ( ' R i m b a u d , Pascal. . . a mi nagy kortársaink', esszé, 1980); Guide biblique d'Israel ('Izrael, bibliai útikalauz', eszszé, 1981). O írod.: Y. Godat: La géographie cordiale de Max Vilain (Le Spantole, 250. sz.). Ferenczi László

VILAK uő: Anthologie littéraire de l'Amérique francophone (1971); F. R. Berrou—P. Pompilus: Histoire de la littérature haitienne illustrée par les textes (2. köt. 1975). Kun Tibor

Vilain Mire fvilen rm'r] vilancico

Igor

Ordina

Vilhjálmsson [vilhjaulmszon], Thor (írói név); Thor Gudmundsson Vilhjálmsson (teljes polgári név izlandi írásmódban); (Edinburgh, 1925. aug. 12.—): angolul is alkotó izlandi író. Vagyonos izlandi hajótulajdonos családban született. 1930-tól Izlandon élt. Érettségi után n é h á n y évig skandináv filológiát hallgatott a reykjavíki egyetemen. U t á n a hosszú évekig Angliában, m a j d Párizsban folytatott különféle t a n u l m á nyokat, m a j d tengerész lett, dolgozott halászhajókon is, azután könyvtáros volt, m a j d d r a m a t u r g , és mielőtt az 1960-as évek elején végleg szabadfoglalkozású író lett, hosszú évekig izlandiakat kísért idegenvezetőként mediterrán országokba. Rendszeres világjáró kedvét mindmáig megőrizte. Több évfolyamon át szerkesztette az általa alapított Birtingur c. a v a n t g a r d e irodalmi folyóiratot. 1962—1980 között az Izlandi Művészek Egyesületének elnöke volt. 1988ban elnyerte az Északi Tanács irodalmi díját, 1992-ben pedig a Svéd Akadémia díját. O Laxness mellett, a korszak legjelentősebb izlandi prózaírója, egyben a honi irodalmi és művészeti élet g y ú j t ó p o n t j a . Az első nagy f o r m á t u m ú izlandi, aki teljességgel függetlenítette m a g á t a klasszikus hazai

Vilhar, Miroslav (Planina pri R a k e k u , 1818. szeptember 7 . — K a l e c v á r a , 1871. augusztus 6.): szlovén költő, drámaíró, zeneszerző és politikus. A gimnáziumot a karintiai St. Pauliban végezte, a líceumot és a filozófia szakot L j u b l j a n á b a n , Bécsben és Grazban pedig jogot hallgatott. 1843-ban a b b a h a g y t a t a n u l m á n y a i t és visszavonult a Kalecben lévő családi birtokra. 1858-ban F. Levstik jeles szlovén író lett gyermekei nevelője. 1860-ban a krajnai t a r t o m á n y i gyűlés képviselőjévé választották és Ljublj a n á b a költözött. 1863-ban kiadta a Naprej c. radikális politikai lapot. F. Levstik Misii o sedanjih mednarodnih mejah ('Gondolatok a jelenlegi nemzetközi határokról') c. cikkének megjelentetése miatt a lapot betiltották, Vilhart a bíróság börtönbüntetésre ítélte, s elveszítette képviselői m a n d á t u m á t . Visszatért Kalecben lévő birtokára, de t o v á b b is részt v e t t a szlovén nemzeti mozgalomban. O Első verseit és drámai kísérleteit németül írta, 1845-től azonban 75

VILIK a kertben', 1992) c. regényében pedig a gyerekkora óta hozzá közelálló emberekből állított össze egy utópikus cselekménysorozathoz szükséges társaságot. O E g y é b főbb művei: Undir gervitungli ('A műhold a l a t t ' , útinapló, 1959); Regn á rykid ('Eső a gát o n ' , skandináv és olasz útinaplók, 1960); Svipir dagsins og nótt ('A nappal és az éjsza- v k a pillanatai', ny-európai útinaplók, 1961); Kjarval (Jóhannes K j a r v a l festőművész élete és művei, kismonográfia, 1964); Folda. prjár skyrslur ('Folda. H á r o m jelentés', három kisreg., 1972); Hvaö er San Marino? ('Mi az a San Marino?', útinaplók, cikkek, 1973); Skuggar af skyjum ('Felhők árnyékai', cikkek, 1977); Turnleikhúsió ('A toronyszínház', reg., 1979); The deep blue sea, pardon the Ocean ('A mély kék tenger, p a r d o n , az óceán', angol versek, 1981); Images ('Képek', angol versek, 1985); Eldur í laufi ('Tűz a lombon', cikkek, 1991). O írod.: E r l e n d u r Jónsson: T h o r Vilhjálmsson (Islenzk skáldsagnaritun, 1971); P . Hallberg: Bildspráket i modernistisk prosa. En islándsk román (Diktens bildsprák. Teori, metodik, historik, 1982).

irodalom k á n o n j á t ó l . „Azzal vádolnak, hogy európai irodalmat í r o k . . . " mondja egyhelyütt. I f j ú k o r i külföldi tartózkodásai során megismerkedett T. S. Eliottsd, Sartreral, Faulknerre1, több francia és olasz szürrealistával, személyesen is. Műveik hatására egy igen s a j á t o s és hatásos, finom rajzú egzisztencialista, szürrealista felfogású, pszichoanalitikusan komponált prózatechnikát valósított meg. T á r g y a i n a k megválasztásában kétségtelenül kitért a kortársi izlandi irodalom társadalmi-politikai elkötelezettségeinek fölvállalása elől, viszont bevonta a honi irodalom t á r g y - és szemléletkörébe nemcsak a megélt és feldolgozott európai valóságot, hanem azt az egészen individuális szerzői nézőpontot is, amely csak egy izlandiból európaivá vedlő íróé lehet. Első k é t könyve — Madurinn er alltaf einn ('Az ember mindig egyedül van', 1950) és Dagar mannsins ('Az ember napjai', 1954) — rövid, szabadversszerű prózadarabokból áll, bennük átlép a történelmi időből a lélektaniba, a t á r s a d a l m i kötöttségekből a férfimagányba. H a r m a d i k könyvének — Andiit íspegli dropans ('Arcok egy cseppben visszatükrözve', nlák, 1957) — szövegei az előzőeknél sokkal konzisztensebbek, képei csillogóbbak, stílusa egyszerűbb. Hosszú évek elteltével, miközben csak néhány színművet és útinapló-kötetet publikált, kiérlelt egy testre szabott, terjedelmes regényformát, amely előző műveihez hasonlóan szintén nem lineáris történetekre, i n k á b b csak történetcsírákra épül. Anonim férfihőse ellenére oly sok finom, ironikus leírás, észrevétel, emlék- és maszkjáték sorakozik bennük, hogy költői nyelve és folyton változó, a pátosztól a viccmondásig t e r j e d ő stílusa — t ö b b nyelvre lefordítva is — jótékony sikert a r a t o t t . Ezeket a regényeit a nemzetközi kritika leginkább A. Robbe-Grillet és C. Simon szövegeihez méri, h a n g u l a t u k b a n pedig Fellini vagy Pasolini filmjeihez hasonlítja. Idetartozó nevezetesebb regényei: Fljótt, fljótt, sagói fuglinn ('Siess, siess, m o n d t a a madár', 1968), Óp bjöllunnar ('A tengerifarkas rikoltozása', 1970), Mánasigd ('Holdsarló', 1976). H a t v a n éves kora u t á n először horgonyzott le izlandi témánál: Grámosinn glóir ('A szürkemoha felizzik', reg., 1986) történeti t á r g y ú , 19. sz. végi b ű n ü g y i történet, mely egy p a p és egy vérfertőző testvérpár törvényszéki aktáit eleveníti meg. A Náttvíg ('Éjszakai gyilkosság', reg., 1989) már kortársi t á r g y ú , a reykjavíki művész-, üzleti és bűnügyi alvilágban, v a l a m i n t tengerjáró h a j ó k o n játszódik, a halál állandó közelségében. A Raddir í gardinum ('Hangok

Bernáth

István

Vilikovsky [vilikovszkí], J a n (Semechnice u Opocna, 1904. ápr. 15.—Brno, 1946. nov. 15.): cseh irodalomtörténész. 1936-tól 1939-ig a pozsonyi egyetem t a n á r a volt. A tisoi szlovák állam megalakulása u t á n a brnói egyetemen a d o t t elő. O T u d o m á n y o s munkásságát teljes egészében a középkori cseh és a középkori latin irodalom közötti összefüggések feltárásának szentelte. Vizsgálódásainak egyik fő célja az volt, hogy rámutasson a k u t a t á s i területén felhalmoz ó d o t t ellentmondásokra és azokat kiküszöbölje. O F ő b b tanulmányai: Latinská poezie zákovská v Cechách ('A latin diákköltészet Csehországban', 1932); Písemnictví őeského stredovéku ('A cseh középkor irodalm a ' , 1948). Zádor András Vilikovsky [vilikovszkí], Pavol (Palúdzka, 1941. jún. 27.—): szlovák író, műfordító. J . Vilikovsky irodalomtörténész fia. Középiskolai tanulmányai végeztével 1958-ban a prágai Filmművészeti Főiskola rendező szakára jelentkezett, m a j d két év m ú l v a a pozsonyi bölcsészettudományi karon f o l y t a t t a t a n u l m á n y a i t , ahol szlovák —angol szakon végzett 1965-ban. 1964 és 1970 között a Slovenksé pohlady, 1970 és 1976 között a Tatran könyvkiadó, 1976-tól a Romboid c. folyóirat szerkesztője. O Az 1960-as évek közepétől publikál. Citová vychova v mard ('Érzelmi nevelés március76

VILIP (Bojtár E., A csíkos trolibusz, Mai litván elbeszélők, 1970); 1 elb. (uő, Vasárnapi U j Szó, 1980, 27.). O írod.: Violeta Kelertas: Bité Vilimaité. Vásáros paveikslélis (World Literature T o d a y , 1982, tavasz). Bojtár Endre

ban') c., 1965-ben megjelent novelláskötetében az 1950-es, 1960-as évek fiataljainak problémáit ábrázolja. Később, 1970-től 1989-ig hivatalosan nem jelentek meg művei, csak fordításai. Az 1980-as évek második felében született kisregényeit és elbeszéléseit a posztmodern irodalom körébe sorolhatjuk. Slovensky Casanova ('Szlovák Casanova') c., 1989-es kisregénye s levélforma a d t a lehetőségeket aknázza ki, a fel jelentőlevéltől a létező szocializmus pártzsargonjának sablonjait alkalmazva a legintimebb érzelmek kifejezésére szolgáló magánlevélig. A töredékes, négy részből álló mű legsikerültebb fejezetei egy szerelmi kaland t ö r t é n e t é t m o n d j á k el a szocialista korszak k o m m u n i s t a propagandanyelvének karikírozásával. O Számos angol és amerikai regényt fordított szlovákra (J. Canrad, Virginia Woolf, W. Faulkner, J . C. Oates, E. L. Doctorow műveit). O Egyéb művei: Prvd veta spánku ('Az alvás első m o n d a t a ' , elb.-ek, 1983); Veóne zeleny.. . ('Örökzöld . . .', elb.-ek, 1989); Eskalácia citu ('Az érzelem eszkalációja', vál. elb.-ek, 1989); Köri na poschodí ('Ló az emeleten', elb., 1989); Slepec vo vrábloch ('Vak ember. . . ' , elb., 1989); PeSí príbeh ('Gyalogos történet', reg., 1992). O Magyarul': 3 elb. (Koncsol L., A tenger mélyébe. Fiatal szlovák prózaírók, anto., 1966); 1 elb. (Hosszú F., É g t á j a k , anto., 1969); 1 elb. (Koncsol L., Vasárnapi Ű j Szó, 1974, 8.); 1 reg. részlet (Mayer J u d i t , TSZ, 1992, 7.). O írod.: Zora P r u s k o v á : Pokus o princíp prózy (Slovenské pohl'ady, 1990, 6.); A. Dvoíák: K nékterym probléműm intertextuality v próze P a v l a Vilikovského Vecne zeleny (uo., 1990, 8.); E v a Jencíková: Modality Vilikovského prózy (uo. ); M. Ziak: 2ivot ako situacnosÉ a improvizácia (uo.). Balogh

Vilinsky [vilinszkí] (írói álnév); Zigmund Pauliny-Tóth (eredeti név); (Túrócszentmárton, ma: Martin, 1865. m á j . 12.—uo., 1906. márc. 6.): szlovák irodalomkritikus, publicista. V. Pauliny-Tóth fia. A prágai egyetemen közgazdaságtant t a n u l t . Külföldi t a n u l m á n y ú t j a után, — amikor beutazta Németo.-ot, Angliát, Franciao.-ot és Svájcot — a túrócszentmártoni T a t r a B a n k alkalmazottja, majd igazgatója lett. Cikkeket közölt a városi lapban és műkedvelő színészként és dalénekesként aktívan részt vett a város kulturális életében. Korai betegsége és halála megakadályozta pályája kiteljesedését, így publicisztikája mindössze hat évre (1887—1893) korlátozódik. O Tárcái, elbeszélései a Národnie novinyban jelentek meg. írásaiban bírálja a korabeli német regényeket, mivel azok szerinte nem festik le hűen a valóságot az orosz regényekkel ellentétben, amelyeket példaképül állít. Ú t i tárcáiban, zsánerképeiben (Pán doktor Kórka, 'Kőrka D o k t o r Ur'; Doktor Bojko, ua.) bírálta a város kulturális életét, filiszterségét, r á m u t a t v a a nyugateurópai államok szellemi és kulturális fejlettségére. O írod.: J . Hrusovsky: Stary Martin v zivote a l'udoch (é. n.); Z. Klátik Vyvin slovenského cestopisu (1968). Orosz Márta VTlips [vüipszj, Pávils (írói név); Klávs Sarma (névváltozat); (Riga, 1901. dec. 22.—uo., 1979. szept. 4.): lett költő. Tallinnban járt középiskolába, m a j d elvégezte a rigai egyetem bölcsészkarát. U g y a n i t t az állami zsidógimnáziumban t a n í t o t t lett irod a l m a t . Az 1940—1941 -es első szovjet megszállás idején az ú j szovjet-lett írószövetség kilenc t a g j á n a k az egyike volt. Azon kevés írók közé tartozott, akit azután a németek három hónapra börtönbe csuktak. A 2. világháború után a rigai operaház irodalmi vezetője volt. O 1925-től publikált. Laza szálakkal az avantgardista -> Trauksme csoporthoz kötődött, noha ekkori versesköteteiben is érződött — minden avantgarde játékosság és formakultúra mellett — a második nemzedék kiábrándultsága (Tragiská poéma, 'Tragikus p o é m a ' , 1929; Romantika autobusá, ' R o m a n t i k a az autóbuszon', 1930; Poéma par Annu Lazdu un melno rund, ' P o é m a Anna Lazdáról és a

Magdolna

Vilimaité [vilimajtye], Bité (Lazdijai, 1943. febr. 16.—): litván írónő. 1964-ben végezte el a vilniusi egyetem litván szakát. Különböző szerkesztőségekben dolgozott. Irodalmi munkásságából él. O Lírai hangvételű, csiszolt stílusú, finom lélekrajzú elbeszéléseiből a korabeli falu valódi képe bontakozik ki. Baltos démés ('Fehér foltok', 1969) c. elbeszélésciklusa J . fíemaité életét m u t a t t a be. Rojaus obuoliukai ('Paradicsomalmák', 1981) c. kisregényében egy kamaszlány szemszögéből ábrázolta a falusi élet nyomorúságát, szegénységét. O Főbb elbeszéléskötetei: Grudy, miestelis ('Magváros', 1966); Obely sunki naéta ('Az almafák súlyos terhe', 1975); Vásáros paveikslélis ('Kis nyári kép', 1981). O Magyarul: 2 elb. 77

VILJA első k ö l t ő n e m z e d é k é t (Tulenkantajat, 'Fáklyavivők') jellemző általános szépségmámor őt is a kortársaihoz kötötte, a szabadverselés forradalmától — néhány ígéretes próbálkozását kivéve — távol m a r a d t . A többi „fáklyavivővel" egy időben írt, erősen élményközpontú költeményeinek egyéni vonása a szépség iránti lelkesedést fékező versforma, némelyik művének ritmusbeli kifejezőereje pedig A. Kivi versritmusához áll közel. Következő kötetét — Táhtikeinu ('Csillaghinta', 1926) — ugyancsak az ú j versformákra való törekvés jellemezte. O Viszonylag rövid, expresszionista korszakának lezárulásával érte el már fiatalon költői p á l y a f u t á s á n a k végleges irán y á t . Ú j p o é t i k á j á b a n k i t ű z ö t t céljai szerint ezt az élménytartalmú költészetet saját, személyes lírává kellett formálnia. Autonómiára törekedvén, Valéryhoz hasonlóan misztikus, szuggesztív és meglepő szókapcsolatokat kezdett alkalmazni. Az 1930-as években írott versei több szempontból is válságot tükröztek: a hazai t á j távolinak és elveszettnek tűnik bennük. Ekkor bibliai motívumokhoz fordult, költeményeinek nyelvezete is a Biblia stílusát követte. U j a b b gyűjteményeiben — az 1930-as évek végétől — azonban visszatért a biztonságot adó otthon t é m á j á h o z . É r e t t kori költeményeinek nyelvezete St. George és P. Valéry költészetét idézi, a tudatosan alkalmazott ú j sortechnikával, a sorismétlésekkel zenei versszerkezetet alkot. A 2. világháború előrevetülő á r n y é k á b a n írt Atlantis ('Atlantisz', 1940) c. versfolyamát viszont a prózához közelítik a mondathangsúlyok, a bátor inkongruenciák és enjambement-ok. Ennek a prozódiaszemléletnek a gyökerei a költő „fáklyavivő" korszakához nyúlnak vissza. Művének alapgondolata — az emberi élet védelme az erőszakkal szemben — fellelhető az 1930-as években írt verseinek többségében is. O A 2. világháború u t á n keletkezett alkotásaiban a t a r t a l m a t és a f o r m á t addig jellemző harmónia megrendült; köteteinek központi t é m á j á v á az élet értelmetlensége, s a j á t életkedvének elapadása vált, á m ez az élmény e g y ú t t a l a versforma ismételt megújításának is oka lett: lírájában a hagyományos versmérték felbomlott. O Egyéb fő verseskötetei: Musta runotar ('Fekete múzsa', 1932); Tuuli ja ihminen ('A szél és az ember', 1945); Seitsemán elegiaa ('Hét elégia', 1957). O Gyűjt, kiad.: Kootut runot ('Összegyűjtött versek', 1946). O Magyarul: 3 vers (Gellért S., Csillagok Suomi egén, anto., 1972); 1 vers (Tandori D., Finn költők antológiája, 1973). O írod.: U. Kupiai-

fekete kandúrról', 1932). A 2. világháború u t á n a szocialista realizmus egyik fő képviselőjeként verseket írt a népek barátságáról, az ú j iparosításról stb. O Saules griezi ('Napforduló', 1956) c. kötetének szerelmi lírájával talált el az igazi irodalomhoz, amiért is kemény ledorongolásban részesült. Az 1960-as években írt verseit természetközeli bölcsesség h a t j a át: Baltás ábeles dziesma ('A fehér almafa éneke', 1964); Avota láses ('A forrás cseppjei', 1966); Ziemas krónika ('A tél krónikája', 1968). O G y ű j t , kiad.: Izlase ('Válogatott művei', 1962); Treju loku varavxksna ('Háromszínű szivárv á n y ' , 1972); Dzeja 1925—1975 ('Versek. 1925—1975', 1978). Bojtár Endre Viljam-Vilmont, Nyikolaj Nyikolajevics: —• Vilmont, Nyikolaj Nyikolajevics Viljanen, Lauri Sakari (Kaarina, 1900. szept. 6.—Helsinki, 1984. szept. 29.): finn költő, esszéíró, műfordító, irodalomkritikus. A gimnáziumot és az egyetemet Turkuban végezte, m a j d u g y a n o t t szerzett nagydoktori címet 1949-ben. Kezdetben helyi irodalmi lapok, m a j d 1926 és 1950 között a Helsingin Sanomat irodalomkritikusa volt. 1949-től 1954-ig a turkui, 1954 és 1967 között pedig a helsinki egyetem finnes világirodalmi intézetének professzoraként a d o t t elő. A Parnasso c. folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott 1953-tól 1955ig. 1954-ben kiadta A. Kivi összegyűjtött költeményeit; 1964-ben részt vett a Suomen kirjallisuus ('Finn irodalmi lexikon') 3. kötetének szerkesztésében, amelyben szerzőként is közreműködött. Ezenkívül számos esszét publikált az irodalom kérdéseiről. 1964-ben lett a F i n n írószövetség tagja. Háromszor részesült Állami irodalmidíjban (1933; 1939; 1946), 1933-ban elnyerte a Finn Irodalmi Társaság díját, 1954ben pedig a Kivi-díjat. O Rendkívül gazdag műfordítói tevékenysége felölelte a világirodalom számos alapművét. F o r d í t o t t többek között Eliot, Valéry, Kleist, Keller, Wordsworth alkotásaiból, valamint a svéd, a francia és az olasz nyelvű lírából. O S a j á t művészetére is h a t o t t a k e költők. Első verseskötetének — Auringon purjeet ('A n a p vitorlái', 1924) — legfontosabb t é m á j a az otthoni környezet volt, ehhez kapcsolódtak olvasmányélményei is. E b b e n a korszakában elsősorban G. Leopardi hatott rá a lélekábrázolás hátteréül szolgáló t á j á r n y a l t megrajzolásában, t o v á b b á V. A. Koskenniemi a szülőföld szeretetében, leginkább azonban Keats hatása fedezhető fel a szépség iránti rajongásában. B á r az önálló Finno. 78

VILKU nen: Lauri Viljanen lyyrikkona (Suomen Kirjallisuuden vuosik, 1947); Lauri Viljanen, taisteleva humanisti (Kirjailijat puhuvat, 1976). Nagy Nóra

1966); Mezonis ('Vadember', 1968). O G y ű j t , kiad.: Rasszkazi ('Elbeszélések', oroszul, 1957); Labs pazirrn ('Jó ismerős', elb.-ek, 1973); Kopoti raksti ('Összegyűjt ö t t művei', 1—5. köt., 1982—1986). Bojtár Endre

Vilka, Tiko (írói név); Hja Konsztantyinovics Vilka (eredeti név); (? N o v a j a Zemlja, 1886—Arhangelszk, 1960. szept. 28.): nyenyec író, folklorista, politikus, képzőművész. Vadászcsaládban született. 1908 és 1910 között híres orosz s a r k k u t a t ó k kísérőjeként, segítőjeként t ű n t ki találékonyságával, megfigyelőképességével, intelligenciájával. 1910-től Moszkvában képzőművészeti t a n u l m á n y o k a t folytatott, de nagycsaládos b á t y j a halála — népe hagyományainak megfelelően — az á r v á n m a r a d t a k istápolására, a gondok átvállalására késztette. 1917-től a k t í v a n politizált. 1924-től N o v a j a Zemlja tanácselnökévé választott á k , s e tisztséget — a szovjet történelemben egészen kivételes módon — 32 éven át töltötte be, közszeretetnek örvendve, miközben több kitüntetéssel j u t a l m a z t á k . 1956-tól n y u g d í j b a vonult, ezután a festészetnek, a folklórnak s visszaemlékezései rendezésének szentelte idejét. Maga is kiváló mesemondó, énekköltő, a tradicionális nyenyec epikusköltészet (->jarabc, szjüdbabc) örököse volt, improvizálásra, variálásra t e r m e t t n ó t a f a . H a g y a t é k á n a k feldolgozása még v á r a t magára. O Kiad.: Iz voszpominanyij i peszen I. K. Tiko Vilki (oroszul és nyenyecül, Velikij O k t y a b r i malije narodi K r a j n y e v o Szevera, 1962). O írod.: A. M. Scserbakova (szerk.): Tiko Vilka (1965); H a j d ú P — Domokos P.: Nyenyec irodalom (Uráli nyelvrokonaink, 1977). Domokos Péter

Vilkuna, K u s t a a Gideon (Nivala, 1902. okt. 26.—Kirkkonummi, 1980. ápr. 6.): finn néprajztudós, nyelvész, esszéíró, politikus. 1936-ban doktori fokozatot szerzett a helsinki egyetemen. A finn—szovjet háború idején négy éven á t a hadsereg cenzúra- és tájékoztatási hivatalát vezette, 1943—1944-ben az Állami T á j é k o z t a t á s i H i v a t a l elnöke volt. 1950-től 1959-ig a helsinki egyetemen a finnugor n é p r a j z t u d o m á n y professzoraként dolgozott, 1959-ben pedig a Finn Akadémia tagjává választott á k . Nevéhez számos tudományos t á r s a s á g megszervezése fűződik. A 2. világháború u t á n évtizedeken át irányította a Vidéki Művelődési Szövetség tevékenységét. Az 1970-es években a F i n n Irodalmi T á r s a s á g elnöke lett. Részt v e t t a P a r a s z t p á r t (később: Centrumpárt) m u n k á j á b a n , s egyik alapító t a g j a volt a Paasikivi-Társaságnak. 1958-ban a Kuuskoski-kormány oktatási miniszterévé nevezték ki. Szoros b a r á t s á g f ű z t e U. Kekkonen köztársasági elnökhöz, aki bel- és külpolitikai kérdésekben egyar á n t kikérte véleményét. A magyar tudom á n y o s élettel is a k t í v kapcsolatokat épít e t t ki: az 1960-as években a Magyar—Finn K u l t u r á l i s Vegyesbizottság finn t a g o z a t á n a k elnökeként sokat t e t t a két ország közti kulturális és t u d o m á n y o s kapcsolatok liberalizálásáért és kiszélesítéséért. Nagyrészt neki köszönhető, hogy Finno. segítségével, éppen e kapcsolatok révén és ürügyén Mo. fokozatosan kilábalhatott abból az elszigeteltségből, amelybe az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprása taszította. 1964-ben az MTA tiszteletbeli tagj á v á választották, 1972-ben pedig a b u d a pesti E L T E díszdoktorává a v a t t á k . Számos külföldi t u d o m á n y o s társaság t a g j a lett; k u t a t ó i és kultúrpolitikai tevékenységét t ö b b magas kitüntetéssel honorálták. O Az etnográfia valamennyi ága érdekelte, de legfontosabb és legmaradandóbb m u n k á i t a tárgyi néprajz köréből írta. H a t á r o z o t t a n fellépett az ún. Sirelius-iskola ellen, amely a tipológiai kutatásokra helyezte a hangsúlyt. Megkérdőjelezte Sireliusriak, Sétáld-nek és követőiknek azt a feltevését is, miszerint valaha létezett finnugor őskult ú r a . K u t a t á s a i b a n a történeti—deduktív és a kartográfiai módszereket együttesen alkalmazta. Az összehasonlító vizsgálatok

Vilks [vilksz], E v a l d s (írói név); Evalds Lacis (családi név); (Valká, 1923. febr. 8. —Riga, 1976. szept. 16.): lett író. Munkáscsaládból származott. A 2. világháborúban súlyosan megsebesült, ezután a lett Pravda haditudósítója volt. A háború u t á n folyóiratok szerkesztőségében, ill. könyvkiadóban dolgozott. Meggyőződéses kommunista lévén bátran kiállt a valóság tényei mellett, ahogy egyik kritikusa írta: ,,a lett irodalom egyik legbecsületesebb mesterembere v o l t " . O Első kötetében (Cilvéki ar vienu patiesibu, 'Egy igazságú emberek', elb.-ek, 1949) háborús élményeit dolgozta fel. A pszichológiai realizmus stílusában készült későbbi elbeszélései főként a korabeli falut, az erőszakos kollektivizálás pusztító következményeit m u t a t t á k be: Zalais koks ('A zöld fa', 1960); Piecas minütes par velu ('Öt perc késés', 1961); Lága zeni ('Jó srácok', 79

VILKU Villa, J ó s é García: —• García Villa, J ó s é

kapcsán felhívta a figyelmet azokra a térés időbeli távolságokra, amelyek a finnugor nyelveket beszélő népeket egymástól elválasztották. Elsősorban a finn paraszti kult ú r a eredete és összetevői, ill. azok a hatások érdekelték, amelyek a finnség közvetlen szomszédságából érkeztek Suomi földjére. Enciklopédikus jelentőségű Isién tvö (1943: Gombár E., Apáink m u n k á j a , Osi finn mesterségek, 1984) c., fényképekkel illusztrált műve, amely a finn nép tárgyi k u l t ú r á j á t m u t a t j a be, a megélhetés ősi, és lassan nemcsak kivesző, de feledésbe is merülő formáit: a mocsarak lecsapolását, az irtásföldek kialakítását, a fáklyás szigony ozást, a k á t r á n y készítést, a f ó k a v a d á szatot és sok egyebet. O Nyelvészeti kérdésekkel, névkutatással, nyelvjárásokkal és szótörténettel is foglalkozott. O E g y é b tanulmánykötetei: Työ ja ilonpito ('Munka és mulatság', 1946); Vuotuinen ajantieto ('Évi kalendárium', 1950); Oma nimi ja lapsen nimi ('Saját név és a gyermek neve', 1959); Kihlakunta ja háávuode ('Templomi csónak és nászágy', 1964); Suuri nimipáivákalenteri ('Nagy névnapkalendárium', 1969). O Gyűjt, kiad.: Kansatieteiliján työpöydáltá ('A n é p r a j z t u d ó s íróasztaláról', cikkek, tan.-ok, 1990). O Magyarul még: 1—1 tan. (n. n., E t h n , 1958, 2.; n. n., Műveltség és hagyomány, 6. köt., 1964; K o r o m p a y B., Az uráli népek történelme és műveltsége, 1966). O írod.: T. Vuorela: K u s t a a Vilkuna 1902—1980 (Virittájá, 1980, 2.); I . Talve: K u s t a a Vilkuna (Sananjalka, 1980, 22.); ifj. Kodolányi J . : A finn n é p t u d o m á n y Magyarországon (Barátok, rokonok, 1984); O. Kecskeméti—H. Nurminen: K u s t a a Vilk u n a n kirjallinen tuotanto 1921—1983 (1984). Gombár Endre Vilkuna, Félix

Kyösti:

-»Wilkuna,

Villaespesa [viljáeszpeszá], Francisco ( L a u j a r , 1877. okt. 14—Madrid, 1936. á p r . 9.): spanyol író, költő, drámaíró. A granadai egyetemen tanult, de sokat u t a z o t t A m e r i k á b a n mint színigazgató. Madridban a modernista Vida Literaria folyóirat köré gyűlt írókhoz csatlakozott. La Hermana ('A nővér') c. versével vált ismertté. Első költeményein a korai modernismo h a t á s á t érezni. Későbbi műveiben a r o m a n t i k a témái felé fordult, a korábbi spanyol irodalom hőseit, például Zorrilla alakjait keltve ú j életre. Műveire nagy h a t á s t gyakorolt az a r a b irodalom is. Verseiben a pogány és az érzéki elem is fontos szerepet játszik. Legjobb verseit a Tristitia rerum ('A dolgok szomorúsága', 1909) és az El jardín de las quimeras ('Az ábrándok kertje', 1909) c. kötetek tartalmazzák. Színpadi művei — t ú l z o t t líraiságuk és a drámai feszültség h i á n y a miatt — kevésbé sikerültek. Legjobb d a r a b j a talán az El alcázar de las perlas ('A gyöngyös palota', 1912). O E g y é b főbb művei: Zarza Jlorida ('Virágzó szeder', reg., 1908); La tela de Penélope ('Pénelopé vászna', reg., 1914); La leona de Castilla ('A kasztíliai nőstény oroszlán', dráma, 1916); La gruta azul ('A kék barlang', versek, 1927). O Gyűjt, kiad.: Obras completas ('Összes művei' 12 köt., 1916—1918); Teatro escogido ('Válogatott d r á m á k ' , 1961); Novelas completas ('Összes regényei', 1952); Poesías completas ('Összes költeményei', 1954). O Magyarul: 3 vers (Gáspár E., Pál E., Hispánia, Hispánia. . . , anto., 1959); 1 vers (Végh Gy., Világirodalmi Antológia, VI—2., 1962). O írod.: M. G. Revilla: L a s urracas académicas y el bulbul modernista, o los deslices gramaticales de don Francisco Villaespesa (1917); R. Pérez de Ayala: Coloquio con ocasión de u n a terrible leona (Las máscaras, 1. köt., 1919); E. Cortés: El teat r o de Villaespesa (1971). Hemrik Magda

Kyösti

Villa, Carlo (Róma, 1931—): olasz költő, író. Rendszeresen dolgozik az olasz rádiónak, televíziónak is; esszéket ír, b e m u t a t ják rádió- és tévéjátékait. Első verseskötete P. P. Pasolini előszavával jelent meg: II privilego di essere vivi ('Az előjog, hogy élhetünk', 1962). V. Pratolini kitűnő ismerője. Híres t a n u l m á n y k ö t e t e : Invito alla lettura di Pratolini ('Hívogató Pratolini olvasására', 1973) a teljes életmű elemzése. O Egyéb fő művei: Polvere di miele ('Mézpor', költ.-ek, 1980); La nausea média ('Közepes undor', reg., 1964); Deposito celeste ('Égi raktár', nlák, 1967); Roma. Le vie consolari ('Róma. A konzulok útjai', reg., 1984). Vinczéné Pánczél Eva

Village Voice:

-+ojf-Broadway-mozgalom

villáin fvűen] pastourelle stilizált pásztori költészetével szemben. A 16. sz.-ban t ö b b francia költő — J . Grévin, J . Du Bellay, Ph. Desportes és mások — kísérletet t e t t e m ű f a j franciao.-i meghonosítására, s ezt egy kötött versformával kapcsolták össze. Kezdetben ez k é t rímre épülő négy tercetbői állt, utolsó sorukban refrénnel. A végül meggyökeresedett s Európaszerte elterjedt, fent leírt alapforma kialakítása a 16. sz.-i francia J . Passerat nevéhez fűződik. A német költészetbe ezt dalformaként J . Regnart vezette be (1574). Az utóbbi másfél évszázadban ismét elterjedt versformának tekinthető: a francia irodalomban Ch. M. Leconte de Lisle, m a j d E. Rostand; az angol nyelvű költészetben A. Lang, R. A. Robinson és D. Thomas villanelle-jei nevezetesek. Legismertebb modern példája D. Thomas Ne ballagj csöndben amaz éjszakába (Do not go gentle into t h a t good night) c. költeménye: Ne ballagj csöndben amaz éjszakába, lobogj, öregkor, a jó szürkületben: tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála. A bölcs, mert villám nem pattan szavára, s bár a homályt végül megérti rendben, nem ballag csöndben amaz éjszakába. A jó, ha már több hullám nem dobálja. 8 zöld öböl fényét áhítván esetten, tombol, dühöng, ha jő a fény halála.

83

A1

VILLO gnoni kiad., 1896). F o l y t a t t a a n a g y b á t y j a és a p j a által v e z e t e t t Cronicát, de csak egy évet írt meg, így t e h á t a három családtag jóvoltából 1364-ig ismerjük a firenzei és világeseményeket. Élesebben l á t t a a politikai összefüggéseket, h a t á r o z o t t a n állást foglalt a zsarnokok ellen, nyilván a megerősödő Visconti-befolyás és a milánói terjeszkedő politika ellensúlyozására. O Kiad.: Cronica ('Krónika', I. Moutier és F. Gherardi Dragomanni kiad., 1846); R . Palmarocchi: Cronisti del Trecento (1935). O Magyarul: A három Villani krónikája (Rácz M. ford., bev.-ével is jegyz.-eivel, 1909); 1 t a n . (Marosi E., Emlék márványból vagy homokkőből, 1976). O írod.: R . Palmarocchi: I Villani (1937). Herczeg Gyula

A szertelen, ki a napot cibálta röptében, s most tettétől visszaretten, nem ballag csöndben amaz éjszakába. A zord, ki vaksin haldokolva látja: meteorláng vidulhat vak szemekben, tombol, dühöng, ha jő a fény halála. S apám, te, a bús magaslaton állva, vad könnyek közt átkozz vagy áldj meg engem. Ne ballagj csöndben amaz éjszakába. Tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála. (ford.: Vas I.)

A magyar költészet a legutóbbi időkig nem használta, mai költőink közül viszont Várady Sz. mellett Láng É v a is írt villanelle-t. O (->francia irodalmi formák) O írod.: L. E. Kastner: History of F r e n c h Versification (1903); W . Kayser: Geschiehte des deutschen Verses (1960); Szepes Erika: Magyar költő — magyar vers (1990). Kovács Endre—Szerdahelyi István

Villani, Giovanni (Firenze, 1280 k.—uo., 1348): olasz történetíró, politikus. Beltagja volt a híres Peruzzi banknak 1300-tól 1308ig; R ó m á b a n és Flandriában évekig képviselte a bankház érdekeit. Megválva a cégtől bekapcsolódott a köztársaság politikai életébe; többször volt prior, felügyelte a pénzverdét, a f a l a k a t , előkészítette a Pisa és Perugia elleni gazdasági háborút; ő a d t a az Appenninek északi lejtőjén épült és a ghibellin Ubaldini-párt száműzött t a g j a i t befogadó városnak a Firenzuola nevet. A Bárdi és a Bonaccorsi cég bukása őt is magával r á n t o t t a ; rövid ideig az adósok börtönének foglya volt. Nuova Cronicá ját (A három Villani k r ó n i k á j a , Rácz M., 1909; 2 részlet, uő, Az olasz irodalom kincsesháza, 1942) 1308-ban kezdte írni és 1348 áprilisáig j u t o t t el. A 12 részes m ű v é t a város mitikus alapításával kezdi, s itt számos regényes, középkori eredetű elemre támaszkodik. Igazi értéke akkor bontakozik ki, amikor közel kerül saját korához. Nagy részletességgel a d j a elő nemcsak a történeti és politikai eseményeket, hanem a város, ill. az állam mindennapjait. A levéltárból olyan pontos statisztikai a d a t o k a t merít e t t , amelyek a maguk korában p á r j u k a t ritkították. Stílusa a közbeszédet tükrözi; á m a művészi megformálás hiányzik, mondatfűzése nehézkes. A mű alapkoncepciója még kapcsolódik a középkorhoz: a történelem menetét az isteni gondviselésnek rendeli alá, a mű célját a következő nemzedék erkölcsi nevelésében látja. U g y a n a k k o r magasztalja az emberi tettek nagyságát is és azok lejegyzését éppen m a r a d a n d ó volt u k m i a t t is hasznosnak t a r t j a . O Kiad.: Cronica ('Krónika', I. Moutier és F . Gherardi Dragomanni kiad., 4 köt., 1845); Le piú belle pagine di Dino Compagni e Giovanni Villani ('Dino Compagni és Giovanni Villa-

Villangómez [biljangomeszj, Maria (írói név); Villangómez i Llobet (teljes családi név); (Eivissa, Baleár-szigetek, 1913. jan. 10.—): k a t a l á n költő, író, műfordító. Jogi tanulmányai u t á n t a n í t ó volt. Eivissa (Ibiza) szigete katalán kulturális életének egyik legjelentősebb szervezője. O Bár folyóiratokban 1933-tól kezdve publikált, első két verseskötete csak 1948-ban jelent meg: az Elegies i paisatges ('Elégiák és táj a k ) az 1933 és 1943, a Terra i somni ('Föld és álom') az 1943 és 1946 közt írt verseit tartalmazza. Míves kidolgozású, impreszszionisztikus költészetének uralkodó témája a szimbólummá nőtt, (hajdan) bukolikus hangulatú, a p r ó sziget. O Műfordítóként elsősorban angol szerzőket (Keats, Yeats, Hardy stb.) ü l t e t e t t át k a t a l á n r a . O Főbb verseskötetei még: Els béns incompartibles ('Oszthatatlan javak', 1954); Sonets de Balansat ('Balansati szonettek', 1956); El cop a la terra ('Csapás a földre', 1962). O Gyűjt, kiad.: Obres completes: Poesia ('Összes művei: Költemények', 1986). Déri Balázs Villani, Filippo (Firenze, 1345 k.—uo., 1404 után): olaszul és latinul alkotó olasz krónikaíró, történész. M a t t e o Villani fia, Giovanni Villani unokaöccse. Híres családtagjaitól eltérően jogot végzett, 1376 és 1381 között Perugia kancellárja volt. Hazájában csak irodalommal és kutatással foglalkozott. A firenzei Stúdióban 1391 és 1404 közt Dante műveit ismertette. O Latinul írott m u n k á j a a Liber de origine civitatis Florentiae, et eiusdem famosis civibus ('Firenze eredete és híres emberei', 1. kiad. 1847, F. G. Falletti gondozásában). Olaszul k o m m e n t á l t a a Pokol első énekét (C. Cu84

VILLO val hallatta véleményét. Vitairatait Ragionamento dello Academico Aldeano sopra la poesia giocosa de 'Greci, de 'Latini e de 'Toscani. Con alcune poesie piacevoli del medesimo autore ('Aldeano akadémikus eszmefuttatása a görögök, a latinok és a toszkánok tréfás költészetéről. Ugyanazon szerző néhány kellemetes költeményével', 1634) c. poétikai alkotásával zárta le vitairatait. Jelentősek még Villani Dante-jegyzetei, amelyeket három kötetben elszórtan a d o t t ki. Évszázadok m ú l t á n Le osservazioni alla Divina Commedia di Dante Alighieri ('Megjegyzések D a n t e Alighieri Isteni Színjátékáról', 1894) c. U. Cosmo gondozásában láttak napvilágot. M aj tény i Zoltán

ni írásainak legszebb oldalai', T. Del Lungo kiad., 1926). O írod.: R . Palmarocchi: I Villani (1937). Herczeg Gyula Villani, Matteo (Firenze, 1295?—uo., 1363): olasz krónikaíró. Giovanni Villani öccse. Kereskedő volt; 1319-től egy évtizedig Nápolyban képviselte a Bonaccorsi b a n k h á z a t . Giovannitól eltérően h a z á j á b a visszatérve nem v e t t részt a politikai életben. Cronicája ('Krónika') 1348-tól folytatt a a b á t y j a halálával 1348-ban félbehagyott szöveget és 1363-ig j u t o t t el. Erősebben moralista b á t y j á n á l ; az események elmondását gyakran szakítják meg az elmélkedő részek. Stílusa is nélkülözi Giovanni közvetlenségét, jóval irodalmibb nála. Helyenként drámai történetek is találhatók, mint a Forliban uralkodó Ordelaffi család egyik nőtagjának, Madonna Ciának tragédiája (IX, 77). O Kiad.: Cronica ('Krónika', I. Moutier és F . Gherardi Dragomanni kiad., 2 köt., 1846); Cronisti del Trecento ('A 14. század krónikásai, R. Palmarocchi kiad., 1935). O írod.: R. Palmarocchi: I Villani (1937). Herczeg Gyula

Viliari, Pasquale (Nápoly, 1826. okt. 3.— Firenze, 1917. dec. 17.): olasz történész, társadalomtudós. T a n u l m á n y a i t Nápolyban kezdte el, de el kellett hagynia a várost; részt vett az 1848-as megmozdulásokban. Toscanába települt át, először Pisába, (itt 1859 és 1865 között t a n í t o t t F. De Sanctis b a r á t j a k é n t történelmet az egyetemen) m a j d Firenzébe, ahol főiskolai történelemtanár (1865—1913) volt. A ->Societá Dante Alighieri egyik alapítója, m a j d 1896tól 1903-ig elnöke volt. 1870—1876 közt képviselő, 1894-ben szenátor, m a j d 1891ben közoktatásügyi miniszter lett. Az elsők közé t a r t o z o t t , akik a Dél problémáival foglalkoztak: Le lettere meridionali e altri scritti sulla questione sociale in Italia ('Levelek Délről és más írások Olaszország társadalmi kérdéseivel kapcsolatban', 1878); Scritti sulla emigrazione ('A kivándorlásról', 1910). Történetbölcseleti művei közül kiemelkedő a Saggi di storia, di critica e di politica ('Történelmi, kritikai és politikai t a n u l m á n y o k ' , 1868). T ö r t é n e t k u t a t ó i munkássága azonban — a pozitivista módszer és a neoguelf eszmerendszer jegyében — túlnyomórészt a firenzei történelem jelentős alakjainak és időszakainak feldolgozására irányult: La storia de Girolamo Savonarola e de' suoi tempi ('Girolamo Savonarola és kora', 2 köt., 1859—1861); Niccolö Machiavelli e i suoi tempi ('Niccolö Machiavelli és kora', 3 köt., 1877—1897); I primi due secoli della storia di Firenze ('Firenze történelmének első két évszázada', 2 köt., 1893—1894). O Viliari a Risorgimento hazafias ágához t a r t o z o t t , ezért politikai nézetei is változáson mentek keresztül. Híres t a n u l m á n y á b a n , a La jilosofia positiva e il metodo storico ('A pozitivizmus és a történeti módszer', 1866) t k p . az ideológiai döntést t a g a d t a . Ezen v á l t o z t a t o t t Viliari, s az olasz nemzet és k u l t ú r a világküldetésében

Villani, Niccolö vagy Nicola (névváltozatok); (Pistoia, 1590—Róma, 1636): olasz költő, irodalmár. Arisztokrata család sarja, humanista. T. Muti bíboros u d v a r á b a n hosszabb időt töltött R ó m á b a n . J á r t Görögő.-ban is, azután Velencébe került; életének utolsó esztendei ismét R ó m á b a n teltek el. F. Ba'rberini bíboros védőszárnyai a l a t t írt szatirikus verseket, vidám verselményeket is; nyolcsoros versszakokban, ottava rimákban alkotott hőskölteménye — Della Fiorenza difesa ('Fiorenza védelméről', 1641) — befejezetlenül m a r a d t . Tudományos szövegmagyarázatokkal, széljegyzetekkel látta el A. Loschi (1365—1441), a milánói Viscontik szolgálatába állott humanista egyébként Firenze-ellenes munkáit és A. Mussato (1262—1329) ghibellin szerző latin nyelvű tragédiáját, az Ecenerist, amely Ezzelino da Romano zsarnokot magasztalja. Hírnévre leginkább műbírálói megnyilvánulásaival és irodalmi vitairataival t e t t szert; ezek különféle álnevek a l a t t jelentek meg. G. B. Marino Adone ('Adonisz') c. művének védelmében L'uccellatura di Vicenzo Foresi all'Occhiale del cavalier T. Stigliani ('Vincenzo Foresi lepuffantja T. Stigliani lovag Pápaszem című elmeszüleményét', 1630), t o v á b b á a Considerationi di messer Fagiano sopra la seconda parte deli' Occhiale del cavalier Stigliano ('Fácán mester vélekedése Stigliano lovag Pápaszemének második részéről', 1631) c. válasziratai85

VILLO to., 1957). O írod.: G. Caribbe: II mondo lirico di Giuseppe Villaroel (Convivium, 1933). Majtényi Zoltán

bízva, e g y f a j t a olasz nacionalizmus hívévé lett. A dicső olasz múlt t a n u l m á n y o z á s a fordította őt, a nápolyit, Firenze nagyjai felé. Ez a nemes nacionalizmus vitte a m a is virágzó Dante Alighieri Társaság megalapítása felé: hirdetni az olasz nagyságot az egész világon. O írod.: C. Falletti Tosatti: La personalitá storico-morale di Pasquale Viliari (1919); E. Garin: La cultura italiana fra O t t ó e Novecento (1962); I. Cervelli: Cultura e politica nella storiografia italiana ed europea f r a O t t ó e Novecento (Belfagor, 23, 1968). Majtényi Zoltán

Villar Ponté [biljár ponté], Antón (Viveiro, Lugo, 1881. szept. 17.—La Coruna, 1936): galego publicista, drámaíró. Paraszti környezetben nevelkedett, eredetileg gyógyszerésznek t a n u l t Santiago de Compostelában. O A századelő galego irodalm á n a k vezéralakja, aki korán bekapcsolód o t t a politikailag egyre radikálisabbá váló nemzeti mozgalomba. Mint harcos tollú, hazafias publicista t ű n t fel. Nacionalismo galego: a nosa afirmación ('Galego nacionalizmus: a mi hitvallásunk', 1915) c. esszéjével óriási nemzeti lelkesedést r o b b a n t o t t ki, h a t á s á r a alakultak a húszas évek nyelvművelő „klubjai", melyek minden nagyobb galego városban megteremtették a kulturális élet szervezeti kereteit. Sikeres színdarabjai: A patria de labrego ('A földműves hazája', 1905), Entre dous abismos ('Két szakadék között', 1920) voltaképpen átlátszó politikai allegóriák, történelmi „ á l r u h a " vagy egyértelmű jelképek segítségével a kasztíliai elnyomást és a galego nép szabadságvágyát állítják szembe egymással. Máig nagyon népszerű 0 mariscal ('A marsall', 1926) c. színdarabja a 15. sz.-i szabadságharcok legendás hősének, Pero P a r d o de Celának állít emléket. Összegyűjt ö t t publicisztikai írásai Pensamento e semeteira ('Gondolat és magvetés', 1970) c. jelentek meg. O írod.: F . F. del Riego: Manual de história da L i t e r a t u r a Galega (1984). Bánki Éva

Villaroel, Giuseppe (Concettina, Catania köz., 1889. okt. 26.—Róma, 1965. júl. 10.): olasz költő, író, kritikus, t a n á r . Műszaki főiskolákon irodalmat o k t a t o t t . A fasiszta korszak kulturális életében igencsak szerepet vállalva 1925 és 1935 között a milánói Secolo-Sera, m a j d 1935-től 1943-ig Mussolini lapjánál, a Popolo d'Itáliáná\ irodalomkritikusként működött. Több verseskötetet is kiadott: La tavolozza e l'oboe ('A p a l e t t a és az oboa', 1918); La bellezza intravista ('A megpillantott szépség', 1923); Ombre sullo schermo ('Árnyak a vetítővásznon', 1929); II cuore e Vassurdo ('A szív meg az ügyefogyott', 1933); Stelle sugli abissi ('Csillagok a szakadék fölött', 1938); Ingresso nella nőtte ('Bejárat az éjszakába', 1943); Poesie d'amore ('Szerelmi költemények', 1948); L'uomo e Dio ('Az ember és Isten', 1951); Quasi vento d'aprile ('Szinte áprilisi szél', 1956). Költészete a crepuscolarismo t a l a j á n sarjadt; javarészt szerelmi ihletésű. Kezdetben főként lobogó érzékiségű női képmásokat festett, utóbb az eszményi szépség dalnoka lett, a természeti asszonyt, a ter e m t e t t világ k ö z p o n t j á t , az emberi nem f e n n t a r t ó j á t , t o v á b b ö r ö k í t ő j é t énekelte meg, már-már a vallásos áhitat elragadtatásával, egyre kifinomultabb költői eszközökkel, egyre kikristályosultabb versformákban. Mai szemmel olvasva sajátosan h a t Realtá e mito di Mussolini ('Mussolini: valóság és mítosz', 1938) c. kötete, amelyben a Dúcét a haza megmentőjeként ábrázolta. A maga k o r á b a n regényíróként, novellistaként, ifjúsági íróként és tanulmányíróként is számon t a r t o t t á k . O Egyéb művei: Divagazioni letterarie ('Irodalmi csapongások', tan.-ok, 1920); Amarsi a Viareggio ('Szeretni Viareggioban', reg., 1934); La donna e il vortice ('Az asszony meg az örvény', 1935); Al secolo dei panni al sole ('A napon szárított ruhaneműk évszázada', 1955). O Magyarul: 2 vers (Berezeli A. K., Új olasz költők, anto., 1941); 1 vers (Rónai M. A., Nyolc évszázad olasz költészete, an-

Villars [vilár] a p á t ; Nicolas Pierre Henri de Montfaucon (családi név); (Toulouse környéke, 1635—1673): francia író. Régi nemesi családból származott, a CanillacVillars-októl, mint az ismert bencés író, B e m a r d de Montfaucon is. Tanulmányait Toulouse-ban végezte, s o t t kezdte papi p á l y á j á t is, majd Párizsba ment, ahol ma már kevéssé ismert kalandok m i a t t nyolc hónapot töltött börtönben 1661-ben. Szabadulása után nagyvilági életet élt, művelt, szellemes és frivol véleménye m i a t t népszerű volt a szalonokban, ugyanakkor egyházi följebbvalói rosszallását vonta magára. írásai sem voltak éppen veszélytelenek: fullánkos tollú kritikus volt és szarkasztikus ellenregény-író. A szabadgondolkodó a p á t fiatalon halt meg, harmincnyolc éves korában a lyoni úton ismeretlen okból meggyilkolták. O F ő műve, a Le Comte de Gabalis ou Entretiens sur les sciences secrétes ('Gabalis gróf avagy Beszélgetések a titkos 86

VILLO lán közszolgálati televízió (TV3) m u n k a társa. O Legsikeresebb m ű v e a Sant Jordidíjjal jutalmazott Evangeli gris ('Szürke evangélium', 1982) c. kisregénye, amely yourcenari stílusban idézi föl a gironai zsidók középkori kiűzetésének d r á m á j á t . Ugyanez a különös atmoszférateremtő tehetsége nyilvánul meg a Les illés grogues ('A sárga szigetek', 1987) c. k i a d o t t három rom a n t i k u s kisregényében, melyeknek cselekménye valamiféle mediterrán szigeteken, mitikus korban játszódik. O Egyéb műve: Cartografies ('Térképek', költ.-ek, 1988). Déri Balázs

t u d o m á n y o k r ó l ' , 1670) a rózsakeresztesek hiedelmeit teszi nevetség t á r g y á v á szeszélyes, fantáziaszülte történetekben, olyan szellemes és finom iróniával, hogy az utókor B. Pascal, B. Fontenelle és Voltaire szatirikus írásaihoz hasonlította. A mű nagy port vert fel, egyik oldalról az okkult tudományok hívei t á m a d t á k , másikról az egyháziak. H a t á s á t k i m u t a t t á k A. Popé F ü r t rablás c. vígeposzában és A. Francé L ú d l á b királynőjében. 1671-ben publikált egy félig történelmi, félig filozófiai regényt, amelynek csak társszerzője volt, L'amour sans faiblesse ('Szerelem gyengeség nélkül') c., a Géomylerrel (ua.) együtt, amely egészében az ő műve, bár úgy jelentette meg, m i n t h a egy a r a b regény volna, melyet „azért fordít o t t f r a n c i á r a egy hölgy, mert kevesebb visszásságot talált benne, mint a mi regén y e i n k b e n " . A Géomyler (a fiktív név amolyan m o h a m e d á n szerzetesfélét jelöl, aki afrikai uralkodók szerájaiban bujálkodik) valóban a korabeli mesterkélt, jólnevelt és unalmas szerelmesregények ellen íródott, s ú j a b b felháborodást zúdított a szerzőre, különösen a bigott körök részéről. Villars egy levélben válaszolt, elméleti síkon is megfogalmazva találó kritikáját kora fád regény hőseiről. Kritikai írásai, melyek Mme de Sévigné csodálatát v á l t o t t á k ki, korán t ú l m u t a t ó szellemről t a n ú s k o d n a k , g y a k r a n meghökkentőek, s mindenesetre széles körű érdeklődést m u t a t n a k . T á m a d t a R. Descartes-ot és követőit az istenhit racionalizálásának képtelen kísérlete m i a t t hét ' U j a b b beszélgetésben', amelyek a Comte de Gabalis folytatásaként jelentek meg 1708-ban (Nouveaux entretiens. . . touchant la nouvelle philosophie, 'U jabb beszélgetések . . . az új filozófiáról'), bírálta B. Pascalt, a kereszténységnek ezt a gyötrődő apologétáját, mint az ateizmus előkészítőjét (Critique des pensées de M. Pascal, 'Pascal úr gondolatainak bírálata', 1671); s egy különös k r i t i k á t írt J . Racine Bérénice-éről és P. Corneille rivális darabjáról, a Tite et Bérénice-ről (La critique de Bérénice, 'Bérénice k r i t i k á j a ' , 1671), amelynek érveit a 20. sz.-i kritika is gyakran megismétli. O írod.: P. Doyon: Vie, aventures, mort tragique de l'abbé Montfaucon de Villars (1940—1942). Csűrös Klára Villasandino, Alfonso Álvarez de: varez de Villasandino, Alfonso

Villaurrutia [viljáurratiá], Xavier (Mexikóváros, 1903. márc. 27.—uo., 1950. dec. 25.): mexikói költő, író. Gorostiza mellett a Contemporáneos c. folyóirat körül kialakult irodalmi csoport legjelentősebb a l a k j a . 1935—1936-ban a Yale Egyetemen hallgat o t t drámairodalmat. O Költészetét szürrealista látásmód jellemzi, versei időrendben három fő csoportba oszthatók. Az elsőben a szójátékok, a játékosság dominál, a másodikban az intellektus uralkodik az érzelem fölött, a h a r m a d i k b a n az érzelem az uralkodó érték. Eleinte inkább komikus hangvételű verseket írt, később a vallás felé fordult. Témái a szenvedés, a halál, az álom és az éjszaka. Lírája kulcsfontosságú a 20. sz.-i mexikói költészet fejlődésének megértéséhez. O Amerikai ú t j a során szinte kizárólag a drámaírás felé fordult. Jelentős szerepe van a mexikói a v a n t g a r d e színház megteremtésében. O F ő b b művei: Reflejos ('Csillogás', versek, 1926); Nostalgia de la muerte ('Halálvágy', versek, 1938); Textos y pretexos ('Szövegek és ürügyek', esszék, 1940); Invitación a la muerte ('Meghívás halálra', dráma, 1944); Elpobre Barba Azul ('Szegény Kékszakáll', d r á m a 1948); La tragédia de las equivocaciones ('Tévedések szomorújátéka', dráma, 1960). O G v ű j t . kiad.: Obras ('Művek', 1953, 1966); Poesíay teatro completos ('Összes versei és drámái', 1953). O írod.: F. Dauster: La poesía de Xavier Villaurrutia (Revista Iberoamericana, 1953. szept.). Hemrik Magda Villaverde [viljáverde], Cirilo (Ingenio Santiago, Pinar del Rio, 1812. okt. 28 — New York, 1894. okt. 23.): kubai író. A San Carlos Szemináriumban filozófiát, a San Alejandro Akadémián rajzművészetet tanult. 1834-ben jogi d o k t o r á t u s t szerzett, több ügyvédi irodában is dolgozott, de felh a g y o t t ezzel a munkával, végleg a tanításnak és az irodalomnak szentelte m a g á t . T ö b b iskolában is dolgozott t a n á r k é n t .

-*Ál-

Villatoro [biljatoru], Vinceny (írói név); Villatoro i Lamolla (teljes családi név); (Terrassa, Katalónia, 1957. jan. 22.—): katalán író, költő. Újságírást tanult. A k a t a 87

VILLO 1510 körül—Beauvais, 1571. jan. 9.): francia író, utazó. 1531-ben felvették a Máltai lovagrendbe, s vitézségével k i t ü n t e t t e mag á t a rend gályáin. Az 1530-as években elkísérte V. Károly császárt afrikai h a d j á r a t á r a , s megírta a sikertelen algíri ostrom történetét: Caroli V imperatoris expeditio in Africam ad Argieram ('V. Károly császár afrikai h a d j á r a t a Algír ellen', 1542). 1550ben Máltát védte a törökök ellen, s Tripolisz elestének t ö r t é n e t é t is megírta: De bello Melitensi ('A máltai háborúról', 1553). 1555-ben Coligny admirális támogatásával ú t n a k indult az Újvilág felé, ahol állítólag a portugálok befolyását a k a r t a ellensúlyozni, illetve az üldözött francia protestánsokn a k menedéket készíteni, de lehet, hogy csak hazai konfliktusai elől menekült. Sok viszontagság és leleplezett árulások u t á n megépítette a Coligny nevét viselő erődöt a G u a n a b a r a t o r k o l a t á n a k közelében, ahová meg is érkezett három h a j ó r a k o m á n y telepes és néhány Genfből hívott protestáns prédikátor. Villegagnon hamar összekülönb ö z ö t t a túlhajszolt munkásokkal, a prédikátorokkal pedig hitvitába keveredett, amelyet Franciao.-ba való hazatérése u t á n t o v á b b f o l y t a t o t t , immár Calvinnel, aki ist e n t a g a d ó n a k bélyegezte. K i k ü l d ö t t hittérítői, G. Chartier, P. Richier, s főleg az ism e r t J . de Léry szigorúan és elfogultan ítélték meg. Az angol útleíró, Southey azonb a n elismerte szervezői tehetségét és stratégiai t u d á s á t . Szerinte Rio de Janeiro francia g y a r m a t lett volna, ha Villegagnon nem különbözik össze társaival. 1568-tól két éven á t még magas tisztséget t ö l t ö t t be a francia udvarnál, ahol a Máltai rendet képviselte, de megromlott egészsége rövidesen véget v e t e t t h á n y a t t a t o t t p á l y á j á n a k . Hitv i t a jellegű írásai megjelentek: Niceron: Mémoires, X X I I . O Egyéb műve: Ad articulos Calvinianae de sacramento eucharistiae traditionis ('Calvin tanításairól az oltári szentség ügyében', 1560). O írod.: P. Gaffarel: Histoire du Brésil fran^ais au X V I e siécle (1878); A. Heulhard: Villegagnon, roi d'Amérique (1897). Csűrös Klára

Sorra jelentek meg regényei: El ave muerta ('A halott madár'); La pena blanca ('A fehér szikla'); El perjurio ('A h a m i s eskü'); La cueva de Taganana ('A t a g a n a n a i barlang'). Elbeszélései és kritikai m u n k á i is egymás után l á t t a k napvilágot. 1848-ban a kormány fölfedte szeparatista törekvéseit, s a trinidadi és cienfuegosi összeesküvésben való részvétele m i a t t l e t a r t ó z t a t t á k , m a j d száműzetésre ítélték. 1849-ben megszökött és New Y o r k b a menekült, ahol N. López t i t k á r a k é n t dolgozott. E l ő b b m u n k a t á r s a , m a j d szerkesztője lett a Verdad c. lapnak. New Orleansban a d t a ki az El Independiente c. lapot. 1858-ban amnesztia révén viszszatért H a v a n n á b a , ahol számos lap, folyóirat m u n k a t á r s a , a La Ilustración Americana c. k i a d v á n y szerkesztője lett. Az 1868-as függetlenségi háború kitörése u t á n a New York-i forradalmi tanácsot i r á n y í t o t t a , rövid utazásokat téve K u b á b a . 1882-ben tette közzé f ő m ű v é t , a Cecília Valdés o La loma del Angel ('Cecilia Valdés avagy az Angyal-domb', film: H. Solas, K u b a , 1982) c. regényét. A romantikus regény legfőbb érdeme a kubai vidék, a cukornádültetvények kosztumbrista (~+costumbrismo) rajza, a néger rabszolgák életének, szokásainak aprólékos realizmussal á b r á z o l t leírása. O Spanyolra f o r d í t o t t a V. Hugó A nyomorultak és Ch. Dickens Copperfield Dávid c. regényét. A Cecelia Valdésből G. Roig zarzueldt írt, t ö b b nyelvre lefordították. O írod.: H o m e n a j e a Cirilo Villaverde (Cuba en la UNESCO, 5, 1964). Simor András Villaviciosa [viljáviszioszá], J ó s é de (Sigüenza, 1589—Uuenca, 1658. o k t . 28.): spanyol költő. J o g i t a n u l m á n y a i n a k befejezése után az Inkvizíció szolgálatába állt. 1648ban Moya fődiakónusává nevezték ki. Innen Cuenca mellé vonult vissza a neki adományozott birtokra. O Egyetlen ismert műve, a La Moschea ('Légyháború', 1615), ironikus eposz a legyek és a h a n g y á k háborújáról. T. Folengo Moscheidéjének stílusában. Erőssége nyelvezete, szépen csengő verselése. O Modern kiad.: Poemas épicos ('Biblioteca de Autores Espanoles, 17. köt., 1851, reprint 1945). O írod.: J . P . W . Crawford: Teofilo Folengo's „Moschea" a n d J . de Villaviciosa's „La Mosquea" (Publications of the Modern Language Association, 27. évf., 1912); A. González Palencia: J ó s é de Villaviciosa y ,,La Mosquea" (Boletín de la Real Academia Espanola, 13. és 14. évf., 1926— 1927). Sugár András

Villegas [viljegász], Antonio de (Medina del Campo?, 1512?—?, 1550?): spanyol költő. Életéről nem m a r a d t fenn adat. Castillejo követőjeként ellenezte az olasz versform á k spanyolo.-i térhódítását. Az 1565-ben publikált Inventario ('Leltár', modern kiad. 1955—1956, 2 köt.) c. g y ű j t e m é n y fontosabb művei: Ausencia y soledad de amor ('Távollét és szerelmi magány', vers és próza), Fantasía y comparaciones de amor ('Szerelmi f a n t á z i a és összehasonlítások'),

Villegagnon [vilganyon], (névváltozat), Nicolas D u r a n d de Villegaignon; (Provins, 88

VILLO konstantinápolyi latin császárság megalapításához vezetett (1203). F o n t o s szerepe volt a keresztes h a d j á r a t előkészítésében és megszervezésében, a keresztes vitézek behajózása ügyében a velencei dózséval folyt a t o t t tárgyalásokban, v a l a m i n t a latin császárság létrehozásában. Bizánc bevétele után meghódította a Peloponnészoszt, amelynek ura lett, s leszármazottai egészen a 14. sz. végéig uralkodtak A k h a j á b a n . O Emlékeit és politikai nézeteit a Conquéte de Constantinople (1209: Szabics I., Bizánc megvétele, 1985) c. „ t ö r t é n e t í r á s á b a n " foglalta össze. A korabeli krónikák erősen idealizáló szemléletével ellentétben dokument u m é r t é k ű emlékiratában Villehardouin valósághű képet festett a kor politikai viszonyairól, a nyugat-európai és a bizánci uralkodók hatalmi érdek-összeütközéseiről, az egyházi és katonai vezetők erkölcsi és politikai magatartásáról; miközben pontos, tárgyilagos és hiteles beszámolót a d o t t a Bizánc meghódításával végződő keresztes h a d j á r a t legfontosabb eseményeiről. Noha nem voltak illúziói az „ e l t é r í t e t t " h a d j á r a t célját illetően, a hűbéri hűségre való hivatkozással mindvégig igazolni próbálta a kérészé tesek vállalkozását, s többször kifejtette, hogy Bizánc elfoglalása csak közbülső állomás a végső cél, a Szentföld és J e r u zsálem visszahódítása előtt. Az ügyes, tehetséges diplomata és kiváló hadvezér minden erejével a keresztes had egységének fenntartásáért és a viszályok elsimításán fáradozott. K r ó n i k á j á n a k stílusa magán viseli a szerző kiemelkedő személyiségjegyeit: a méltóságot, a lovagias m a g a t a r tást, az egyenességet, az a d o t t szó megtartásának igényét, a józanságot és a mértékt a r t á s t . A h a d j á r a t eseményeit — egészen más szemszögből — R ó b e r t de Clari és Henri de Valenciennes is megörökítette. O Kiad.: E. Farai: La Conquéte de Constantinople ( ' K o n s t a n t i n á p o l y meghódítása', 1—2., 1961); J . Dufournet: La Conquéte de Constantinople ('Konstantinápoly meghódítása', 1969). O írod.: J . Dufournet: Les Ecrivains de la quatriéme croisade. Villehardouin et Clari (1973). Szabics Imre

Definíción de los célos ('A féltékenység meghatározása'), História de Piramos y Tisbe ('Püramosz és Thiszbé históriája'). O írod.: M. López Estrada: Ausencia y soledad de Amor (Boletín de la Real Academia Espanola, 29. évf., 1949). Radnai Margit Villegas [viljegász], Esteban Manuel de (Matute, 1589. jan. 5.—Nájera, 1669. szept. 3.): spanyol költő, műfordító. Madridban t a n u l t , ahol már 14 évesen k i t ű n t a klasszikus nyelvekben való jártasságával. A híres salamancai egyetemen végzett 1612-ben jogászként. 36 évesen feleségül v e t t egy 15 éves lányt, aki 7 gyereket szült neki. O Legfontosabb műve a Las Eróticas o Amatorias ('Erotikus avagy Szerelmi költemények', 1616—1617, modern kiad.: N. Alonso Cortés szerk., Clásicos Castellanos, 21. köt., 1913, 6 1969), anakreóni versek és dalok g y ű j t e m é n y e . (Ennek nyomán nevezték spanyol Anakreónnak.) Az Unpajarillo ('Egy m a d á r k a ' ) és a szapphói Dulce vecino ('Kedves szomszéd') soha nem hiányzik a spanyol költészeti antológiákból. Népszerű és olvasott szerzőként sok u t á n zója is a k a d t (köztük J . Meléndez Valdés és Juana Inés de la Cruz). Korához képest túl szabadon kezelte a vallást. 70 évesen írta a Sátiras ('Szatírák', 1659) c. könyvét, amiért az Inkvizíció 4 évre száműzte Madridból és Matutéból. O J ó ismerője volt a klasszikus költőknek. Az oly gyakori latin fordításokkal szemben az eredeti görögökhöz nyúlt. A klasszikus mértékeket nagy természetességgel alkalmazta a spanyol nyelvben. O Magyarul: 1 vers (Gáspár E., Lyra Hispanica, 1944); 2 vers (Simor A., Spanyol költők antológiája, 1962); 1—1 vers (Képes G., Világirodalmi Antológia, 3. köt., 1962; Takács Zsuzsa, Hesperidák kertje, anto., 1971). O írod.: Azorín: Don Esteban Manuel de Villegas (Los valores literarios, 1913); E. del Campo: Villegas es el padre de la Ánacreóntica espanola (Berceo, 16. évf., 1961; 17. évf., 1962; 18. évf., 1963). Sugár András Villehardouin [vilárduen], Geoffroy de (Villehardouin, 1150?—Messinopolis, 1213): francia történetíró. Előkelő champagne-i nemesi családból származott, I I I . Thibaudnak, Champagne grófjának szolgálatában — mint a t a r t o m á n y marsallja — t ö b b fontos diplomáciai küldetést teljesített. K a t o n a i vezetőként és diplomataként tevékeny részt vállalat a IV. keresztes h a d j á r a t b a n , amely — eredeti céljától eltérve — a bizánci császárság megdöntéséhez és a

Villemain [vilmen], Abel Fran9ois (Párizs, 1790. jún. 11.—uo., 1870. m á j . 8.): francia irodalomtörténész, kritikus^politikus. Irodalmi és jogi t a n u l m á n y o k a t végzett. Igen fiatalon beérkezettnek m o n d h a t t a magát; 1816-ban már a Sorbonne retorikat a n á r a volt, s ottani működésének 13 esztendeje a l a t t hihetetlenül népszerű előadásokat t a r t o t t , melyeknek többsége nyomt a t á s b a n is megjelent. Eleven szelleme, for89

VILLO m a j d 1973-tól az Hobo-Québec c. újságnál a színházi aktualitások r o v a t á t vezette. Több m á s lapnál is közreműködött, melyekben versei is megjelentek. E g y verseskötetet is publikált Machine-t-elle c. ('Mesterkedik-e', 1974); s rádióhangjátékokat is írt (Belles-de-nuit, 'Csodatölcsér-virágok', 1984). Első regényét (Meurtresáblanc, 'Hamis gyilkosságok', 1974) a kritika forradalmian újszerűnek értékelte. O Egyéb fő művei: La Vie en prose ('Az élet prózában', reg., 1980); Ange Amazoné ('Amazon angyal', reg., 1982); Les Coincidenes terrestres ('A földi találkozások', versek, 1983); La Constellation du Cygne ('A H a t t y ú csillagkép', reg., 1985); Qartz et Mica ('Kvarc és Mária-üveg', versek, 1885). O írod.: Lucie Róbert: Bibliographie de Yolande Villemaire (Voix et image, 11., 1986, tavasz). Budai Rita

dulatos fogalmazása az irodalmi szalonok egyik kedvencévé t e t t é k . 32 éves korára az Académie francaise t a g j a volt; Montaigneről, Montesquieu-ről, illetve a kritika viszontagságairól írott t a n u l m á n y a i é r t akadémiai d í j a k a t is k a p o t t . 1825-ben megjelent prózaverse, a Lascaris ou les Grecs du XVe siécle ('Laszkarisz a v a g y a XV. századi görögök') — melyben a görög szabadságharcot üdvözli — a francia liberálisok élére emelte; m a j d az 1829-es Histoire de Cromwell ('Cromwell története') külföldön is jelentós sikert a r a t o t t , ugyancsak a liberális eszmék képviseletével. 1839 és 1844 között közoktatási miniszter volt, s nevéhez fűződik a francia középiskolai o k t a t á s reformja. Nagylélegzetű irodalmi körképei, mindenekelőtt a Tableau de la littérature au Moyen Age en Francé, en Espagne et en Angleterre ('A középkori francia, spnyol és angol irodalom körképe', 1830), illetve a Choix d'études sur la littérature contemporaine ('Válogat o t t t a n u l m á n y o k a k o r t á r s irodalomról') történeti k r i t i k á j u k k a l m e g ú j í t o t t á k az irodalomtörténet módszerét, s egyben az öszszehasonlító irodalomtörténet kezdeteinek is tekinthetők, különböző országok és különböző korok irodalmait vetik egybe. Ch.Au. Sainte-Beuve nagy lelkesedéssel fogadta ezt az új szemléletet. A módszer — az akkori f o r m á j á b a n — ugyan már elavult, de Villemain írásai n a p j a i n k b a n is olvasmányosak. F o r d í t ó k é n t is nevet szerzett Cicero munkáinak francia tolmácsolásával. O Egyéb fő művei: Eloge de Montaigne ('Montaigne dicsérete', esszé, 1814); Discours sur les ayantages et les inconvénients de la critique ('Értekezés a kritika fölényéről és alkalmatlanságáról', 1814); Eloge de Montesquieu ('Montesquieu dicsérete', eszszé, 1816); Tableau de la littérature francaise au XVI1Ie siécle ('A X V I I I . századi francia irodalom körképe', 1828—1829); Tableau de 1'éloquence chrétienne au IVe siécle ('A keresztény ékesszólás IV. századi körképe', tan., 1829); Souvenirs contemporains d histoire et de littérature ('Irodalmi és történelmi kortárs emlékek', tan., 1854—1855); Étude de la littérature ancienne et étrangére ('Tanulmány a régi és külföldi irodalomról', 1857); Essais sur le génié de Pindare ('Tanulmány Pindarosz géniuszáról', 1859). Jancsó

Villemarqué [vilmárké], Théodore-Claude-Henri; vicomte Hersart de la (1815. júl. 7.—Keransker kastélya, Quimperlé mellett, 1895. dec. 8.): francia irodalmár. Igen korán foglalkoztatni kezdte szülőföldjének, Bretagne-nak ősi irodalma, de alkotói módszerét i n k á b b a lelkesedés és a fantázia jellemezte, mint a tudományos, kritikai szemlélet. Ilyen szellemben kezdte k u t a t n i a Kerekasztal lovagjairól szóló regények (Les romans de la Table ronde) eredetét, e témáról egy cikket publikált a La Revue de Pan s - b a n , 1841-ben. Ez az írás és néhány gall mese fordítása képezte a m a g v á t első megjelent önálló kötetének: Les Romans de la Table ronde et les contes des anciens Bretons ('A Kerekasztal-regények és a régi bretonok meséi', 1842). Ezen a t é m á n dolgozott t o v á b b a Myrrdhinn ou l'Enchanteur Merűn, son histoire, ses oeuvres, son influence ('Myrrdhinn, azaz Merlin varázsló története, művei, cselekedetei és hatása', 1867) c. m u n k á j á b a n . K u t a t ó i tevékenységén kívül még kiadói munkássága figyelemre méltó, bár e kötetei nem voltak problémamentesek. Összegyűjtött népdalokat publikált Barzaz Breiz (ua., é. n.) c. alatt, amely m u n k a eleinte érdeklődést keltett, de lassanként fény derült arra, hogy a szövegek hitelessége teljesen megbízhatatlan: Villem a r q u é a dalok nagy részét átdolgozta és történelmi utalásokkal tűzdelte meg, hogy biztosítsa ,,ősiségüket". Hosszú polémia indult, melynek során bebizonyosodott, hogy a kötet nem autentikus, m a j d F. M. Luzel és A. Le Braz alsó-bretagne-i népdalkiadása szolgáltatta a végső bizonyítékot Villemarqué kiadásbeli túlzott szabadosságára, amellyel az eredeti szövegeket kezelte.

Júlia

Villemaire [vilmer], Yolande (SaintAugustin, 1949. aug. 28.—): kanadai francia színikritikus, író- és költőnő. Színházzal kapcsolatos t a n u l m á n y o k a t végzett, s 1971-től k u t a t ó k é n t dolgozott a Cahiers de la Nouvelle Compagnie théátrale c. lapnál, 90

VILLO Ugyanilyen megbízhatatlan a Poémes des Bardes bretons du VI6 siécle ('Breton bárdok költeményei a VT. századból', 1850) c. g y ű j t e m é n y e is. E kiadásoknak mindenesetre volt annyi irodalmi hasznuk, hogy felkeltették az általános érdeklődést a régi kelta k u l t ú r a iránt, s ennek számos komoly t a n u l m á n y lett az eredménye. Villemarqué ezenkívül kiadta Le Gonidec francia—breton (1847) és breton—francia (1850) szótárát, valamint breton nyelvtanát. Cikkeket is írt a La Revue celtique-be; e lapban megjelent v i t a t o t t kiadásainak teljes bibliográfiája is. Budai Rita

Szentháromság-kolostor apátnője volt. A g o n d j a i r a bízott, latinul általában nem t u dó apácák okulására és elmélkedésének elősegítésére írta meg k a t a l á n nyelven Jézus életrajzát: Vita Christi, amelyet 1497-ben k i n y o m t a t t a k (hasonmás kiadás: 1980), és a 16. sz. elején még kétszer kiadtak. A jelentős részben apokrif forrásokra támaszkodó mű meglepően bő terjedelemben foglalkozik a történet női szereplőivel, és elsősorban Mária alakjával. A mindennapi élet apró, gyakorlati részleteinek megfigyelésében és gondos leírásában jellegzetesen aszszonyi nézőpont nyilvánul meg. O Modern kiad.: R. Miquel i Planas: Llibre anomenat Vita Christi, compostper Sor Isabel de Villena (Üköt., 1916). O írod.: J . Fuster: J a u m e Roig i Sor Isabel de Villena. Obres Completes, I. köt., 175—210. old. (1966). Faluba Kálmán

Villena [viljená], Enrique de; E n r i q u e de Aragón (névváltozatok); (Iniesta, 1384— Madrid, 1434): k a t a l á n származású spanyol író. Kalandos élete, vérbő egyénisége J . Ruiz de Alarcón, Lope de Vega, J . E. Hartzenbusch f a n t á z i á j á t is megihlette. Mivel megengedte, hogy felesége I I I . Henrik kasztíliai király szeretője legyen, viszonzásul a Calatrava-rend lovagjává ü t ö t t é k . U t ó b b visszavonult birtokára, hogy az asztrológia és a mágia t a n u l m á n y o z á s á n a k éljen. Okkult művei közül csak a Tratado de aojamiento o fascinología ('Értekezés a szemmelverésről vagy bűbájosságról', kiad.: Revista Contemporánea, IV. évf., 1876) m a r a d t fenn. Boszorkánysággal vádolták. halála után k ö n y v t á r á n a k egy részét I I . János elégetésre ítélte. O Irodalmi érdeme az, hogy hozzájárult az itáliai reneszánsz spanyolo.-i elterjedéséhez, így prózában lefordította többek között Dante Isteni színjátékát. Los doce tra,bajos de Hercules ('Herkules tizenkét m u n k á j a ' , 1417) c. moralizáló, középkori és reneszánsz jegyeket e g y a r á n t m u t a t ó allegorikus költeményét katalánul írta, m a j d ő maga f o r d í t o t t a spanyolra. Az Arte de trovar ('A versírás művészete', kiad. 1923) c. t r a k t á t u s a a katalán és provanszál irodalom h a t á s á r a utal. Nevéhez fűződik az Aeneis első spanyol prózai fordítása (1427). Kedvelt t é m á j á t dolgozta fel Tratado de astrología ('Értekezés az asztrológiáról', kiad., Revista de Filologia Espanola, 27. évf., 1943) c. művében. Leghíresebb m u n k á j a az Arte Cisoria o Tratado del arte cortar de con cuchillo ('A szeletelés művészete, avagy t r a k t á t u s a kés kezelésének művészetéről', kiad., 1766, 1879) c. étkezési illemtan. Radnai Margit

Villena, Rubén Villena, Rubén

Martínez:

Martínez

Villers [vijer], Charles-Francois-Dominique de (Boulay, Lotaringia, 1765. nov. 4.—Göttingen, 1815. ferb. 27.): francia író. Jelentősége elsősorban történeti; bár neve főként mint a német irodalom franciao.-i megismertetője m a r a d t fenn. Mme de Staélra n a g y hatással volt. Németo.-i emigrációs éveit — a francia forradalom idején — a r r a használta fel, hogy b e h a t ó a n tanulmányozza a n é m e t kultúrát, főképpen Kant műveit. Hazatérése u t á n m a g a köré g y ű j t ö t t e a német civilizáció iránt érdeklődő értelmiséget. Napóleonnak i r á n t a táplált ellenszenve arra késztette, hogy ismét Németo.-ba emigráljon, ahol m i n t professzor filozófiát t a n í t o t t . Amikor a F r a n c i a Intézet 1802ben pályázatot h i r d e t e t t A lutheri reformáció h a t á s a a különböző európai államok helyzetére és a felvilágosodás fejlődésére c., Villers b e n y ú j t o t t m u n k á j a , az Essai sur Vesprit eí l'injluence de la réformation de Luther ('Értekezés L u t h e r reformációjának szelleméről és hatásáról', 1804) koszorút nyert. E műve a következő évben németül is megjelent; az 1810-es években visszhangot keltett Mo.-on is, s a romantikát közvetlenül előkészítő ideológiai vitákban jut o t t szerephez, s Kazinczy és íróbarátai v i t a t k o z t a k róla. O E g y é b fő művei: Coup d'oeil sur les Universités et le mode d'Instruction publique de l'Allemagne protestante ('A protestáns Németország egyetemeinek és a közoktatás módszereinek vázlatos áttekintése', tan., 1808); Coup d'oeil sur l'état actuel de la littérature ancienne et de l 'histoire en Allemagne ('A régi irodalom és a történe-

Villena [billena], Isabel de (?, 1430—Valencia, 1490. júl. 2.): katalán írónő, E. de Villena spanyol író házasságon kívül szület e t t lánya. 1463-tól haláláig a valenciai 91

VILLO ródiája, a L'apothicaire dévalisé ('A kifoszt o t t patikus', 1666) pedig a különböző korabeli gyógyászokat kipellengérező művek sorába illeszkedik be, mint Moliére Képzelt betege is. O írod.: Gendarme de Bévotte: Le festin de pierre a v a n t Moliére (1907); H. Carrington Lancaster: A History of French D r a m a t i c L i t e r a t u r e in the XVITth Cent u r y (1929). Csűrös Klára

lem jelenlegi németországi helyzetének vázlatos áttekintése', tan., 1809). O írod.; F. Baldensperger: Une définition de la poésie r o m a n t i q u e par Charles de Villers (Revue Philosophique, 16., 1902); P . Gautier: U n idéologue sous le Consulat et le premier E m p i r e (Revue des Deux Mondes, 2., 1906); L. W i t t m e r : Charles Francois de Villers (1908); H. Klinghammer: Die K a n t a u f fassung Charles de Villers (1936); Ph. Van Tieghem: Les influences étrangéres sur le littérature francaise (1961); Szauder J . : A r o m a n t i k a ú t j á n (1961). Padányi Klára

Villiers [viliié], Gérard de (Párizs, 1929. dec. 8.—): francia író. Politikai t a n u l m á nyai befejeztével újságíróként dolgozott a Paris-Presse-né1. 1965-ben rajzolta meg az S. A. S. főszereplőjét, egy arisztokrata titkosügynököt, aki később számos azonos szerkezetű regényében szerepel. A regények sikerének titka, hogy megfelelő mennyiségben és arányban t a l á l h a t ó k meg bennük a politikai e s z m e f u t t a t á s o k és a turisztikai leírások, az erőszak és az erotika. A regények főhőse mítoszt teremtett, akárcsak J a m e s Bond, s a l a k j a a világpolitikai helyzettel párhuzamosan változott; fokozatosan felhagyott az amerikai titkosszolgálati küldetésekkel, vállalva a cinikus, kiábránd u l t zsoldos szerepét. O Főbb regényei: S. A. S. broie du noir ('S. A. S. szomorkodik', 1967); Escale á Pago-Pago ('Kikötő PagoPagóban', 1969); L'Ange de Montevideo ('A montevideói angyal', 1973); S. A. S. Piége á Budapest ('S. A. S. Csapda Budapesten', 1980); Putch á Onagadougon ('Puccs Onagadougonban', 1984); Les Soucis de Si-Siou ('Si-Siou gondjai', 1985). Szabó Szilvia

Villey [vilié], Pierre (Caen, 1879— Évreux, 1933): francia kritikus, irodalomtörténész. Noha 4 éves korában megvakult, igen nagy műveltségre t e t t szert, az irodalomtudományok d o k t o r a lett. 1909-től haláláig a caeni egyetem t a n á r a volt. K u t a t á s a i n a k fő területe a Montaigne-életmű. Montaigne újrafelfedezése és modern értékelése nem kis részben Villey két nagy esszéjén alapul: Les Sources et l'Evolution des Essais de Montaigne ('Montaigne esszéinek forrásai és fejlődése', 1908); Montaigne (ua., 1933). Tevékenységének másik fontos része volt a vakok művelődésének segítése. Jancsó Júlia Villiers [vilié], Claude Deschamps, seigneur de; Philippin (művésznév); (1600 vagy 1601—Chartres, 1681. m á j . 23.): francia színész, vígjátékíró. 1624-ben Ch. Lenoir és G. Montdory újonnan a l a p í t o t t társulatában t ű n t fel feleségével, Marguerite Béguetvel, aki ,,la Villiers" néven híres színésznő volt, pl. P . Corneille Cidjében Chiméne szerepét a l a k í t o t t a , míg „ P h i l i p p i n " (vagy Philipin) inkább komikus színész volt. 1637-ben mindketten az Hotel de Bourgogne társulatához csatlakoztak. Villiers 1670-ben visszavonult a színpadtól, s ettől kezdve kegydíjából élt. P. Corneille föltétlen csodálója volt; egyesek — nem kevés túlzással — Moliére riválisának tekintették. O Számos darabot t u l a j d o n í t a n a k neki, de csak négynek a szerzőségében biztos az irodalomtörténet, s egy azokból is elveszett: Les trois visages ('A h á r o m arc',). Le festin de pierre ('A kőlakoma', 1660) a Don J u a n - t é m á t viszi színre, amely Párizsban ekkor hirtelen divatba j ö t t , még Moliére előtt; h á r o m különböző feldolgozását játszották egyszerre. Ugyancsak 1660-ban j á t s z o t t á k először másik két d a r a b j á t is, amelyek később jelentek meg n y o m t a t á s ban: a Les ramoneurs ('A kéményseprők', 1662) F . Boisrobert La folle gaguere ('A bolond fogadása', 1653) c. d a r a b j á n a k pa-

Villiers de l'Isle-Adam [viljé dö Hl ádam], Jean-Marie Mathias Philippe Auguste, comte de (Saint-Brieuc, 1838. nov. 7.—Párizs, 1889. aug. 18.): francia költő, író. Az egyik legrégibb f r a n c i a nemesi család leszármazottja. A p j a könnyelmű álmodozó volt, aki a meggazdagodás illúzióját kergetve sikertelen vállalkozásokban elpazarolta a család szerény vagyonát. Villiers de FIsle-Adam anyai nagynénjénél, Marié Féix de Kérinou-ná 1 nevelkedett SaintBrieucben, m a j d L a n n i o n b a n . Serdülőéveit egy tragikus szerelem keserítette meg: a leány meghalt. G y a k r a n megfordult Párizsban, s — p á r a t l a n társalgó lévén — könnyen szerzett b a r á t o k a t a művészek, irodalmárok köreiben, állandó, kedvelt fig u r á j a volt az irodalmi kávéházaknak és szalonoknak. 1859-ben — ekkor m á r végleg a fővárosban telepedett le — megismerked e t t Ch. Baudelaire-rel, aki nem zárkózott el az ifjú költő r a j o n g ó tisztelete elől; ő fedezte fel Villiers de l'Isle-Adam meghatározó vonását, az iróniát. A Fleur du mai ('A 92

VILLO t e k i n t e t t az ifjú nemzedék. Közben a színpadon ú j a b b kudarc érte: a Nouveau Monde, amelynek nyilvános b e m u t a t á s á r a évekig kellett várnia, m e g b u k o t t . Az 1880-as évek második felétől az író t ö b b folyóirat állandó m u n k a t á r s a volt (Gil Blas, La Vie Moderne, La Jeune Francé stb.), ezekben többnyire f o l y t a t á s o k b a n közölte szépirodalmi műveit, de képzőművészeti és zenei t á r g y ú kritikákat, t a n u l m á n y o k a t is publikált. Termékeny és mozgalmas évek voltak ezek; 1886-tól kötetben is rendszeresen jelentek meg írásai, ez évben két regénye, köztük a sikertelen szerelmeinek, kudarcba fulladt házassági terveinek tanulságait hordozó L'Éve future ('Az eljövendő Eva'), és egy ú j a b b novelláskötete: L'Amour supréme ('A legnagyobb szerelem'). 1887-ben ismét egy novelláskötete l á t o t t napvilágot, a Tribulat Bonhomet (ua.), a címadó hős alakja köré szőtt történetek gyűjteménye. Tribulat Bonhomet az író kedvenc figurája; a f a n a t i k u s racionalista t u d ó s éles szatírával megrajzolt k a r i k a t ú r á j á b a n a szerző szélsőséges társadalmi pesszimizmusa jut kifejezésre. O Villiers de l'Isle-Adam magányos volt m i n t ember, s nem volt érdeméhez mérten sikeres mint író — a kritika igazságtalanul a második v o n a l b a utasította. A kor minden kihívását elfogadta, valamennyi h a t á s á t befogadta, műveiben így a hegelianizmus, a spiritualizmus, a kereszténység, az okkultizmus tanításainak szintézisét teremtve meg, s a stílusokét is, a romantikától az impresszionizmusig. A jövő iránti mély elkötelezettsége tette örök kételkedővé. Irodalmi munkásságával messze megelőzte korát, így lett egy későbbi nemzedék mestere: M. Maeterlincké, Saint-Pol Roux-é, W. Yeatsé, P. Claudelé. A szalonok királya volt, s „elátkozott költ ő " . Huszonöt évig v á r t a sikerre, bár a társadalom e megrögzött bírálója t a l á n nem is s z á m í t h a t o t t másra, mint mellőzöttségre. K o r á b a n m i n d e n k é p p otthontalan volt, m u n k á i n a k kivételes eredetiségét kortársai közül csak a legkiválóbbak fedezték fel. O Egyéb fő művei: Deux Essais de poésie ('Két költői esszé', 1858); Akédysséril (ua., reg., 1886); Histoires insolites ('Szok a t l a n történetek', elb.-ek, 1888); Nouveaux contes cruels ('Ujabb kegyetlen mesék', elb.-ek, 1888). O Magyarul még: 1—1 nla (B. Ede, Népszava, 1909, 237.; n. n„ Élet,

romlás virágai') költője mellett A. de Vigny és A. de Musset voltak a mesterei, e nagy romantikusok hatása érződik 1858-ban kia d o t t kötetének versein (Premieres poésies, 'Első költemények'). 1862-ben jelent meg Isis (ua.) c. egy tervezett filozófiai regény sorozatának első kötete, amely aztán folyt a t á s nélkül m a r a d t . Ez a mű a hegeli h a t á s mellett szerzőjének az okkultista t a n o k iránti érdeklődését is elárulja. 1864-ben ism e r k e d e t t meg S. MallarmévaA, akihez életre szóló barátság fűzte. Tehetségét legközelebb a drámaírásban próbálta ki, 1865-ben Elén (ua.), 1866-ban Morgane (ua.) c. írt d a r a b o t , b e m u t a t á s u k a t azonban nem t u d t a elérni. 1866-ban csatlakozott a Parnasse contemporain mozgalmához. 1867-ben folyóiratot alapított Revue des Lettres et des Arts c., amely 25 számot ért meg, s olyan neves m u n k a t á r s a k k a l büszkélkedhetett, mint P . Verlaine, S. Mallarmé, J.-M. de Hérédia, Ch. Leconte de Lisle, F. Mistral. E vállalkozás azonban — mivel Villiers de l'Isle-Adam híján volt minden üzleti érzéknek — siettette anyagi romlását, amelyből egész élete során nem t u d o t t kilábalni. Ez évben írta meg legsajátosabb művei, a „kegyetlen mesék" (contes cruels) első darabjait (L'Intersigne, 'Jelköz') c. 1869-ben egy ausztriai utazás során ismerkedett meg R. Wagnerrel, akinek zenéjét már régóta csodálta, s akinek szellemisége döntő hatással volt rá. E z t bizonyítja többek között Axél (ua., 1885) c. d r á m á j a , amelyet Wagnernek a j á n l o t t , s amelyet szüntelenül átdolgozott, talán mert ő m a g a is fő művének tart o t t a . A d r á m a két kivételes, a tisztán spirituális lét tökéletességére vágyó lélek tört é n e t é t dolgozza fel, akik a mű végén földöntúli apoteózisban találkoznak. C1 1870ben La Révolte ('A lázadás') c. egyfelvonásosa megbukott a bemutatón, s ez mélyen elkeserítette. 1875-ben végre hivatalos elismerést is kapott, egy Th. Michaélis által az Amerikai Egyesült Államok függetlenné válásának centenáriuma alkalmából rendezett d r á m a i versenyen, amelynek V. Hugó is zsűritagja volt, második díjat nyert Nouveau Monde ('Új Világ') c. d r á m á j á v a l . 1883 az igazi nagy siker éve volt, Contes cruels (E. Karinthy Ada, Kegyetlen mesék, 1917) c. novelláskötetével az olvasók széles t á b o r á t hódította meg, s bár anyagi helyzetén ez a tény nem javított, ezután könynyebben j u t o t t publikálási lehetőséghez. Novelláinak kíméletlen társadalombírálata morális indíttatású, a szatirikus hangvétel oldja a Poe-ra emlékeztető komor feszültséget. E t t ő l kezdve a szimbolizmus jelentős mestereként emlegették, akire hódolattal

1910, 2.; n. n „ Ú j Idők, 1910, 16.; n. n „ uo., 1911, 17.; F r á t e r Gy., Elet, 1911, 2.; Laczkó G„ Nyűg, 1914, 16.); 2 nla (Dóczi P., Cudar gyönyörök, 1917); A levágott fej. A portiandi herceg (elb.-ek, n. n., 1918); 1 nla (Kristóf Ilona, Ptűz, 1928, 25—26.); Tsze I La ka93

VILLO köt., 1843—1844); C. Steiner: C. Colombo nella poesia epica italiana (1891); R. S. Maffei: Giovanni Villifranchi (1893). Nyerges László

landja. A régi zene titka (elb.-ek, Szávai N., 1960). O írod.: H. Chapoutout: Villiers de l'Isle-Adam, l'écrivain et la philosophe (1908); M. Schmidt: Formen der Angst bei Villiers de l'Isle-Adam (1934); M. Daireaux: Villiers de l'Isle-Adam, l'homme et l'oeuvre (1936); J . Bollery: Biblio-iconographie de Villiers de lTsle-Adam (Mercure de Francé, 1939); G. Jean-Aubry: Une amitié exemplaire, Villiers de l'Isle-Adam et S. Mallarmé (Mercure de Francé, 1942); P. G. Castex — J . Bollery: Les ,,contes cruels" de Villiers de l'Isle-Adam (1956); F. A. Bourget: Villiers de l'Isle-Adam (Mercure de Francé, 1965); A. W. R a i t t : Villiers de l'Isle-Adam et le m o u v e m e n t symboliste (1965); J . - P . Gourévitch: Villiers de l'Isle-Adam (1971); J . H. Bornecque: Villiers de l'Isle-Adam, créateur et visionnaire (1974); D. Conyngham: Le silence éloquent: t h é m e s et structures de l ' E v e future de Villiers de l'IsleAdam (1975); A. W. R a i t t : The Life of Villiers de lTsle-Adam (1981); J . Decottignies: Villiers de l'Isle-Adam le taciturne (1983); M. W a t h é - D e l m o t t e V i l l i e r s de l'Isle-Adam et l'hégélianisme. E t u d e textuelle de Véra (Centre de littérature francaise, 1984); A. Méry: Les idées politiques et sociales de Villiers de l'Isle-Adam (Diffusion —Université—Culture, 1984). Kulcsár Zsuzsa

Villoch [viljocs], Federico (Ceiba Mocha, Matanzas, 1868. o k t . 16.—Havanna, 1954. nov. 11.): kubai színműíró, újságíró, lapszerkesztő. Jogi t a n u l m á n y a i t félbehagyva teljesen az irodalomnak szentelte magát. A Luz y Sombra c. folyóirat alapítója és szerkesztője volt. B e j á r t a Spanyolo.-ot, F r a n ciao.-ot, Angliát és Latin-Amerikát, utazásairól könyvet is írt. 1896-ban kezdte el nagysikerű zarzuelairói p á l y á j á t a La mulata Maria ('A m u l a t t Mária') c. művével. H a m a r o s a n a L a r a és Alhambra színház egyik legkedveltebb szerzője lett, t ö b b mint négyszáz zarzueláját és zenés vígjáték á t a d t á k elő. A színházi élettől megválva újságíróként m ű k ö d ö t t . F e n n m a r a d t egy kiadatlan regénye is a függetlenségi háborúról Marta Flores c. Simor András Villoison [viloázon], J e a n - B a p t i s t e Gaspard d'Ansse; D'annse de; (Corbeil, 1750. márc. 5.—Párizs, 1805. ápr. 26): francia tudós. A Collége de France-beli tanulmányai után a görög nyelv iránt kezdett szenvedélyesen érdeklődni. Első, ezzel kapcsolatos m u n k á j a a Lexique d'Apollonius sur Hőmére ('Apollonius szószedete Homéroszhoz', 2 köt., 1773) volt. E m ű v e még megjelenése előtt érdemesítette szerzőjét a francia akadémiai tagságra (1772). E z t követően bőséges kommentárokkal ellátva k i a d t a a Daphnis et Chloé-t ('Daphnis és Chloé', görögül és latinul, 1778), s ennek kapcsán Velencébe küldték, hogy a vonatkozó kéziratokat összegyűjtse. I t t publik á l t a az Anecdota Graeca-t (ua., 2 köt., 1781), majd Strasbourgban jelent meg görög Bibliája (nem azonos a Septuagintával, 1784). Zürichben a d t a ki az Epistolae Vimariensest ('Weimari levelek', 1783), a szász—weimari hercegnek dedikálva, aki ezért meghívta u d v a r á b a n . O 1785 és 1788 között Görögő.-ban régészkedett, számos feliratot összegyűjtött, de a vártnál kevesebb kéziratot t a l á l t . E z u t á n kiadta Homérosz Iliászát (1788), melyhez tekintélyes jegyzetanyagot készített. A francia forrad a l m a t Orléans-ban vészelte át, ahonnan csak 1796-ban t é r t vissza Párizsba. I t t görögöt tanított, s h a m a r o s a n a keleti nyelvek iskolájában az újgörög, m a j d a Collége de Francé ó- és ú j g ö r ö g tanszékének vezetője lett (1802). H a l á l a megakadályozta őt utolsó nagy művének publikálásában, amelyen már hosszú évek óta dolgozott: Le

Villifranchi [villifránkij, Giovanni (Volterra, -—Nápoly, 1614): olasz költő, pap. V. Orsini, Bracciano hercegének t i t k á r a volt. írásain G. B. Guarini, Ariosto, különösen pedig Tasso hatása érezhető. A korabeli ízléshez alkalmazkodó, népszerű költő volt. Művei m a m á r legfeljebb történelmi dokum e n t u m o k n a k , a nagy sikerű, 16. sz.-ban született irodalmi modellek sikeres utóéletét bizonyító mulandó írásoknak tekinthetők, így pl. Ariostótól és Tassótói származó epizódokat dramatizált. Előszeretettel művelte a d r á m a i m ű f a j o k a t is. A színház iránti érdeklődése tükröződik a Tasso A m i n t á j á t követő Astrea c. p á s z t o r j á t é k á n (1594), és a G. Bonarelli P a s t o r F i d ó j a ('Hű pásztor') n y o m á n írt Amaranta c. mesejátékán (1610). Az II Colombo ('Kolumbusz') c. nagyszabású elbeszélőkölteményből csak az első két ének készült el. O E g y é b művei: Altamoro (népi tragédia, 1595); Tragédia del m,artirio dei Santi Carissimo, Dolcissimo e Crescenzio ('Szent Carissimo, Dolcissimo és Crescenzio mártírságának tragédiája', 1612). O írod.: G. Cinelli Calvoli: Biblioteca volante, continuata dal d o t t o r e Dionigi Andrea Sancassani (1734—1747); Fr. Inghiromi: Storia della Toscana (12.—14. 94

VILLO miségit, klerikust nevelnek belőle, azt m á r szinte szégyenlősen elrejtheti, s azt csak a nyolcszor nyolc szótagú versszak, t e h á t a 64 szótagmezőből álló költői sakktábla átlós, f u t á r o s olvasatával sikerült kideríteni. Törvénytelen származását pedig a strófa fő rímje, a beszélő ,,b" rím titkolja el és fedi fel egyszerre; a „ r a c e " kifejezés, a nemzetségre, a családfára, a vérségi kapcsolatra utaló szó, a m i t négyszer ismétel meg a rímképlet értelmében; egyszer még a szatirikus latin költőnek: Horatiusnak nevéből v a r á zsolt, s ezáltal művészi, igazi ősére m u t a t ó sóhajos felkiáltásként is: Ho-race ('Oh, az a származás!'). Később is folsajdult benne titkolt eredetének f á j d a l m a , amikor is rozzant, korcs gebéhez, azaz nem tiszta vérvonalú t e r e m t m é n y h e z hasonlítja magát. Mivel hiteles d o k u m e n t u m tanúsítja, hogy a királyi kastélyba az a Guillaume Villon magiszter is bejáratos volt, aki mint jogásztanár és neves közjegyző a királypárti, gallikán szellemű, Szent Johanna ügyét folytató, t e h á t angolellenes Párizsi Polgárok Testületéhez t a r t o z o t t , s aki a jövendő költőt gyengéd szeretettel fölnevelte, iskoláztatta, tekintélyével segítette, és apai felelősséggel meg is dorgálta, sőt ki is t a g a d t a züllött élete m i a t t — „feledvén természeta d t a kötelességét" —, amiként az író szemrehányóan m o n d j a a N agy testamentumban, jóllehet minden apánál jobbnak t a r t o t t a (mon plus que pere); nyilvánvalónak látszik, hogy Guillaume Villon, a Szent Benedek nevét viselő templom módos k á p l á n j a volt a valódi, a természetes apa; hiszen nemzeti elkötelezettségét még fiának nevével is hangsúlyozta. Igaz ugyan, hogy a költő kétszer is említi halott a p j á t (Nagytestamentum, 35., 38. versszak), de mindkét megjegyzése jellegtelen, s inkább csak a családszerkezet szabályosságának: az apa, az a n y a és a fiú h á r m a s egységének művészi igénye, s t a l á n még a f a t t y ú s á g rejtése indokolja szóba hozását, mintsem a tényleges kapcsolat érzelmi kifejezésének szándéka ( „ A p á m n a k sem volt pénze bőven, Sem jó Horace-nak, ő s a p á m n a k " ; „Szegény a p á m már rég halott, Es kő nehezül t e t e m é n . . . N y u g o d j é k Isten kebelén"). A két családnév: a Des Loges és a De Monteorbier, amelyekkel Villont hivatalosan jegyezték, ily módon csak leplezésre szolgált, s talán az anyai ág vidéki gyökereire utalt. Des Loges ugyanis a De Monteorbier földesurak egyik t a n y á j a volt a Bourbon hercegségben; ezt a birtokot művelhették az anyai ősök, s ezt a j o b b á g y m ú l t a t t a r t o t t a számon a poliszemikusan alkotó művész, amikor I I . János Bourbon herceget „ É n

Voyage historique en Gréee ('Történelmi u t a z á s Görögországba', 15 köt., é. n.). Budai Rita Villon [vijon], Francois (Párizs, 1431— 1463?): francia költő. A középkor utolsó nagy francia költője, aki balladáiban, apróbb verseiben és két epiko-lírai Testamentuma, ban úgy örökítette meg korát, a hűbériség alkonyi világát, úgy szemlélte s úgy ítélte el hol komoran és bánatosan, hol pedig k a j á n nevetéssel vagy kar cos iróniával a n n a k feslett eszmerendszerét, embertelen gyakorlatát, haláltáncos életérzését, hogy a maga romlott életét sorsszerűnek l á t t a t ta; az általános romlás egyedi tüneteként, egyedi általánosként, mintegy a Gonosz gótikus virágaként m u t a t t a fel azt. Deákos, goliardikus világnézettel m a g y a r á z t a tehát, azaz F o r t u n a szeszélyével indokolta, s a szerencsekerék forgásával érzékeltette a „ f e n t " és a „lent", a „ J ó " és a „Rossz", a „bölcsesség" és a „balgaság" egymással immár fölcserélhető l é t m ó d j a i t s az esetlegességeknek kiszolgáltatott ember önteremtő erőfeszítéseit, m á s szóval: a feudális kollektívum kötelékeit szaggató polgári egyéniség szabadságvágyát; hasonlóan az itáliai Michelangelo hoz, aki a Rabszolgák kínjait azonos történelmi t a r t a l o m m a l far a g t a később m á r v á n y b a . E m i a t t azonban Villon költészete m á r a francia reneszánsz személyes lírájának első példája is. O Ami keveset életéről t u d n i lehet, az néhány egyetemi aktából, rendőrségi jegyzőkönyvből, bírósági határozatból és műveinek vallomásos soraiból ismert; főként a verssorok jelentésrétegeibe r e j t e t t titkos költői üzenetekből, hiszen ő is a középkori alkotásmód szabályai szerint írt; azaz úgy, hogy költeményeiben az első jelentés mögött még allegorikus, morális és misztikus értelem is lelhető, amit e lépcsőzetesség bölcseleti mélyülése m i a t t egyre kevesebb beavat o t t é r t h e t e t t csak meg. Ez a m a g y a r á z a t a annak, hogy amíg Nagy testamentumának 35. strófájában, vagyis a születés jelképes számával, a 8-cal (3 + 5 = 8) jelölt versszakban nyíltan és melankolikusan szól eredendően szegény sorsáról, aminek szomorú t á v l a t á t elődeinek p u s z t a sírja, korona és jogar nélküli sírhalma sejteti, addig azt, hogy szülőhelye a Bastille-erőd és a Szajna oltalmában meghúzódó, s a Szent Pálról elnevezett párizsi királyi kastély, amelynek templomi k r i p t á j á b a n a koronás és jogaros Orléans-i hercegek n y u g o d t a k , s ahol fiktív ősöket és jócsengésű családi nevet k a p o t t a franciát jelentő Francois keresztnév mellé, sőt ahol elhatározták, hogy tonzúrás értel-

95

VILLO h ű b é r u r a m n a k " (Le mien seigneur) szólítja ismételt kölcsönért könyörögve tréfás balladájában, 1461 végén, börtönből szabadulván, meggyötört testtel, mámoros lélekkel, É d e s a n y j á t azonban rajongó szeretettel jelenítette meg műveiben, különösen egyik legszebb balladájában, a Máriaimádságban (Ballade á Notre Dame, Illyés Gy., Ballada, melyet édesanyja kérésére készített a költő, hogy imádkozhassék miasszonyunkhoz, Francois Villon összes versei, 1957): esendő, egyszerű, jólelkű aszszony ő, mennyei boldogságra vágyó, aki a királyi kastély templomában, a Celesztinusoknál olvassa a szegények falra festett bibliáját azzal a szívből jövő, mély népi hittel, amit „devotio moderna"-nak nevez az eszmetörténet, s ami a lírai szerepjátszás értelmében Villon vallásosságának és világnézetének is a lényege. Tékozló fiának mindvégig megbocsájtó menedék ez a bánatos, aggódó, szenvedő édesanya. („Más váram nincs, sem erődöm, Testem s lelkem hol rejtem én, Mikor b a j űz és gyötrődöm, Csak az anyám, az a szegény", Nagytestamentum, 79. strófa). O Villon valószínűleg 1431. április 8-án, Szent Johanna máglyahalálának évében született. Ez a d á t u m a költő t u d a t á b a n azonban 1430. március 31ét, n a g y s z o m b a t ünnepét jelentette, mivel ekkor Párizsban a paszkális, ctzciz a húsvéti időszámítás volt érvényben; ez az újévet húsvétvasárnappal kezdte, s e mozgó ünnep m i a t t az egyik évet hosszabra szabta, mint a rá következőt. í g y é r t h e t ő meg, hogy a költő születési idejére vonatkozó két hiteles a d a t k ö z ö t t (egy 1456-ban kelt kancelláriai o k m á n y , amely 26 évesnek mondja; valamint az 1461-ből való, s a harmincadik életévében írt N agy testamentum időjelzése között) miért van az az egyesztendős különbség, amit csak a korabeli időszámítás sajátosságának, vagyis az egymásra csúszó éveknek figyelembe vételével lehetett kiküszöbölni. O A Francois Des Loges nevet viselő Villon gyermekéveit édesanyjával töltötte el, s közben megismerhette a kastély környékét, a Városnak nevezett északi Párizst; a kézművesek, a kereskedők, a kétkezi munkások eleven életét, s a köztereken és a t e m e t ő k b e n tanyázó koldusok zsivajgását. Amikor azonban iskoláskorba került, magiszter Villon magához vette, s az Egyetemnek h í v o t t déli latin negyedben, az iskolák légkörében, a Sorbonne melletti házában t a n í t g a t t a az elemi ismeretekre; olvasásra, kórusénekre, a vallásos műveltség imádságos alapjaira. Innen, a Piros K a p u nevű házból, a szomszédos k á p l á n t á r s a k laza közösségéből j á r a t t a az egyetemre is.

Tizenkét éves lehetett Villon, a m i k o r a p j a b e í r a t t a a Sorbonne-ra, a bölcsészkarra, a t ö b b eséllyel kecsegtető, ősi nemesi Franciscus de Montcorbier néven. I t t t a n u l t a a z u t á n 1452 augusztusáig, magiszteri oklevelének megszerzéséig a hét szabad tudománynak mondott tananyagrendszert; előbb a triviumot alkotó latin és francia g r a m m a t i k á t , a vitatkozásra nevelő dialekt i k á t és az írásművek megszerkesztésére o k t a t ó retorikát, m a j d a quadrivium négy m a t e m a t i k a i jellegű, ámde bölcselettel á t i t a t o t t t u d o m á n y á g á t : az a r i t m e t i k á t a számmisztikával, a geometriát a népek ismeretével, az asztronómiát a csillagjóslással, a muzsikát a kozmológiával és a lélekt a n n a l . E t a n t á r g y a k nyomai költészetében is meglelhetők; a latin műveltségtől egészen a versszakok zenei t ó n u s á n a k tud a t o s megválasztásáig, az érvelés hajlékonyságától a számjelentések jelképiségének alkalmazásáig, vagy éppen a földrajzi tájékozottságtól a csillagok embersorsokat meghatározó sugárzásának hitéig. Mivel a retorikai oktatás nemcsak az okiratok elkészítésének m ó d j á t jelentette, h a n e m a költészettant is, természetes, hogy o t t szerzett t u d á s á t k a m a t o z t a t t a leginkább. Első versének tekinthető b a l l a d á j á t , a Ballade de bon conseil-t (Kálnoky L., A jó t a n á c s balladája, uo., 1957) is, úgy tűnik, retorikai gyakorlatként készítette Szent Pál rómaiakhoz írt levelének a l a p j á n és ihletésére, a balgatag szívű, eszeveszett, elfajzott emberek megintésére. A ballada refrénje — ami középkori ars poéticák szerint a költői mű eszmei lényegét, szubsztanciáját foglalja m a g á b a n — a t u l a j d o n tiszteletére szólít; s ez azt m u t a t j a , hogy az o k t a t á s általános erkölcsi-nevelési szempontjai közvetlen akt u a l i t á s t nyertek, hiszen országszerte rablóbandák garázdálkodtak, félelmetes volt az élet, éhség és j á r v á n y p u s z t í t o t t , veszélyes volt minden útrakelés, a m i n t erről a korabeli krónikákban annyi panasz olvash a t ó . A kékszakállú herceg híre, a pokolról prédikáló barátok ijesztő fenyegetése, az a k a s z t o t t a k l á t v á n y a , az eretnekmáglyák lángolása még csak fokozta a félelmet, a rettenetet; a halál köznapi élménnyé lett. A jó tanács balladája tíz szótagú, 4 + 6 osztású sorokból s három tízsoros versszakból komponált mű, a m i t hétsoros csonkastrófa, a középkorban közkedvelt A j á n l á s zár le, a költő a versfőkbe r e j t e t t nevével, a Villon-nal. Az a p a neve t e h á t átöröklődött, s később, játékosan t ö b b jelentés is t a p a d t hozzá; fölrémlett benne a fenyegető fűzfapálca, a tekerőlantot hallgató ember, a tolv a j , a balga paraszt, a durvaság, a hitvány-

96

VILLA irányításában. S mivel a reform kihirdetése csak 1452-ben következett be d'Estouteville kardinális tevékenysége n y o m á n , amikor is Villon éppen befejezte t a n u l m á n y a i t ; föltehető, hogy diákkorinak és elveszettnek h i t t regéje, az ,,Ördögfing" e., a m i t a Nagytestamentumban (78. strófa) a p j á r a hagyott bűnbocsánatot remélve züllöttségéért, nem is volt valóságos költemény, hanem csak művészien h u m o r o s jelzése annak, hogy az ő „ r o m a n j a " , azaz élettörténete is olyan kedélyes kilengés volt csupán, mint az a kópéság, amelynek során az ilyen nevű utcai jelzőkövet a jókedvű egyetemisták az egyetem területére szállították át, s a megrökönyödött polgárokat t á n c r a kényszerítették előtte; s hogy valójában az ő romlottságát az a társaság okozta, az a párizsi alvilág, amelyik a szintén azonos névvel jelölt z s á k u t c á b a n gyülekezett. Ebben a sajátos légkörben keletkezhetett a Kövér Margót b a l l a d á j a , vagyis az eszmei trubadúrszerelmet ellenpontozó, a prostituáltak világát b e m u t a t ó ballada (Ballade de la grosse Margót, József A., Ballada a vastag Margot-ról, uo., 1957), t o v á b b á a cserfes párizsi nőket (Ballade des femmes de Paris, Szabó L., Ballada a párizsi nőkről, uo., 1957), a h a j d a n v o l t szép csiszárné b á n a t á t és tanácsát (Les regrets de la belle heaumiére, uő, A szép fegyverkovácsné panasza öregségében, uo., 1957; Ballade aux filles joie, uő, A szép fegyverkovácsné balladája a széplányokhoz, uo., 1957), a borissza J e a n Cotart p r ó k á t o r t (Ballade du franc buveur, uő, Ballada és könyörgés Cotard mesterért, uo., 1957), a m ú l t b a t ű n t szépasszonyokat, BiZdiZ db tavalyi hóval példázott mulandóságot megverselő balladasor Ballade des dames du temps jadis, uő, Ballada t ű n t idők asszonyairól, uo., 1957), s a közfürdők hangulatát közvetítő Jenin l'Avenu (Weöres §., Rondó, uo., 1957) c. rondó. S ez a környezet egyre messzebbre taszította ,,a jó úttól". O Magiszteri fokozatának megszerzése után Villon nem f o l y t a t t a tanulmányait a jogi karon, esetleg a teológiain, amin később sajnálkozott is (,,Én Istenem! ha tanulok, Bolond ifjúságom korában, S a jó úton e l i n d u l o k . . . " , Nagytestamentum, 26. strófa), h a n e m felelőtlenül élte cimborás, tivornyázó életét; s amíg takarékos és törekvő a p j a nemesi birtokot vásárolt, hogy neve ,,De Villo" legyen, addig ő 1455ben kirabolta a Sorbonne régensét, majd halálra sebezte egyik ismerősét, talán szerelmi v e t é l y t á r s á t , egy Philippe Sermoise nevű magisztert, s menekülnie kellett Párizsból. Fél évig csavargott valahol Párizs határán kívül, s közben vidáman lako-

ság képzete (villon, viller, villonie, villonner, villoniser, vilain). Ez a balladaforma jellemzi a pályakezdő verseket, noha mindvégig jelen van a felező nyolc szótagú nyolcsorosok mellett, amiként ez utóbbiak is korán megjelentek. Korai művei közé sorolható talán az a ballada, a m i t deákosan, közmondásokból formált meg (Des proverbes, Weöres S., K ö m o n d á s o k , uo., 1957), vagy az, amelyikben ellentétes igazságokat ütköztet a viszonylagosság életes valóságának felismerése n y o m á n (Des contre-vérités: Szabó L., K i f o r g a t o t t igazságok, uo., 1957), sőt az is, amelyben az önismeret hiányán mereng (Des menüs propos, uő, Apró képek balladája, uo., 1957). Diákkorában í r h a t t a azt a balladát, amely bibliai és görög-latin ismereteinek szinte kérkedő felsorolásával szór á t k o t Franciao. ellenségeire (Contre les médisants de la Franc.e, Mészöly D., Ének azok ellen, kik a f r a n k királyságra fenekednek, uo., 1957); s feltehetően ebből az időből való a pásztori idillbe menekülő nemesi világkép elvetését jelentő Les contredits Franc-Oontier (Szabó L., Ballada Franc-Gontier meghazudtolásáról, uo., 1957) c. balladája. Az első biztosnak látszó d á t u m 1447; ekkor a l k o t h a t t a , bizonyára apai tanácsra, azt a remekmívű nászdalt, ami Párizs f ő k a p i t á n y á n a k : Róbert d'Estouteville-nek eskövőjét ünnepli (Ballade Epithalame, Mészöly D., Nászének egy ú j házas nemes ú r n a k , uo., 1957). A már letűnt lovagi szerelem eszmeiségének friss, tavaszi újjászületése ez a mű; a költői képek és jelképek l á t t a t ó erejének, a ritmus vizualitásának s a hangok szimbolikájának gyönyörű harmóniája; a t r u b a d ú r l í r a utolsó francia gyöngyszeme. Akrosztichon]ában a menyasszony neve: Ambroise de Loré gyönyörködtet az isteneket tápláló ambrózia illatával, a családnévben rejtőző győzelmi babér (laurier) pedig leleményesen utal arra a lovagi t o r n á r a , ahol a vőlegény ünnepélyesen elnyerte feleségét, Párizs bájos nagyasszonyát, ahogyan a kortársak jellemezték a király helyettesének hitvesét. O A 16 éves költő ettől fogva érett, tudós művész s valószínűleg elismert egyetemi polgár, s feltehetően részt v e t t azokban az évekig t a r t ó zavargásokban is, amelyek a hosszú tanítási szünetekkel, diákcsínyekkel, rendőrverésekkel és kocsmázással tarkított egyéb eseményekkel az Egyetem reformjának előkészületeit kísérték. A Sorbonne ugyanis, mint egyházi intézmény, nem tűrhette, hogy a világi hatalom beleavatkozzon ügyeibe, hogy a rendőrség fegyelmezze meg a rakoncátlan diákokat, hogy a rektor szava ne legyen perdöntő az egyetemi élet 7

97

VILLO m á z o t t a Bourg-la-Reine-i borbéllyal s a pourras-i apácákkal, mígnem 1456 j a n u á r j á b a n a királyi kancellária két hivatalától is kegyelmet kapott; a királlyal utazótól Des Loges-Villon, a párizsitól pedig Montcorbier-Villon néven. Az előbbit t a l á n személyesen, hivatalnok ismerősei révén eszközölte ki, az utóbbit pedig a p j a közbenjárásának köszönhette. O Elete azonban hazatérte után sem változott meg, mert szerelmes lett egy M á r t a nevű párizsi perditába, akinek anyagi igényeit csak úgy t u d t a kielégíteni, hogy betörést szervezett a teológusok kollégiumába, s 1456 karácson y á n a k hetében, feltehetően k á n t o r b ö j t s z o m b a t j á n ötödmagával elrabolt a templomi oltár mögött t a r t o t t pénzesládából 500 a r a n y a t , azaz 1000 francia f r a n k o t . Csak a betörést követően j ö t t rá arra, hogy szerelmi vetélytársának, egy Ythier Marchant n e v ű hírhedt bajkeverőnek esett a c s a p d á j á b a . Ez ugyanis n y o m b a n feljelentéssel fenyegette meg arra az esetre, ha n e m h a g y j a el azonnal Párizst, s a közös szeretőt. A t ő r b e csalt, sarokba szorított Villon csak úgy kerülhette volna el a börtönt, h a az e l t u l a j d o n í t o t t összeget azonnal visszaszolgáltatja. Sorra j á r t a t e h á t ismerőseit kölcsönért, de kérését m i n d e n ü t t elutasít o t t á k valamilyen indokkal. Nem volt m á s lehetőség előtte, csak a veszélyteli messzeség. S mivel a nagy utak előtt végrendeletet szoktak készíteni, ő is t e s t a m e n t u m írásába fogott, s részben a valódi okiratok, részben a középkor egyik költői f o r m á j á n a k , a -+congénak (búcsúvers) a m i n t á j á r a megírt a Kistestamentumit, amit filológiai megfontolásból a 20. sz.-ban inkább m á r Hagyatéknak neveznek (Les Lais, Térey S., Kis t e s t a m e n t u m , 1936; K á l n o k y L., H a gyaték. A kis testamentum, Francois Villon összes versei, 1957; Mészöly, D., H a gyaték. Villon és a többiek, 1966; Süpek O., Kis T e s t a m e n t u m , 1966). A középkori szerkesztésmód értelmében a Kistestamentum kompozíciós elve a katasztrófák hagyományosan szimbolikus száma, a 40; mögötte az özönvíz pusztításának, a pusztai bolyongás nyomorúságának, a böjtök k í n j á n a k ősrégi mítosza működik. A 40 strófás szerkezet a z u t á n 4 részre tagolódik, s ily módon nemcsak a korabeli retorika szabályát követi a makro- és a mikrostruktúra egymásra vetítésével, illetve a világegyetem, a makrokozmosz és az emberi, SLZ&LZ cl miniatűr univerzum, a mikrokozmosz összhangjának bölcseleti érzékeltetésével, hanem a valódi végrendeletek azonos elvű osztásrendjét is. Ezért a bevezető ,,arengát", az egész m ű „ I g é j é t " , lényegét, célját felmutató első

98

versszakot a távozást indokló „ n a r r a t i o " követi, ezt pedig a rendelkező rész: a „dispositio", s végül az isteni segítségért folyamodó, imaszerű „clausula" z á r j a le a fiktív t e s t a m e n t u m o t a háromszögszerű szerkezet csúcspontjaként. A t á r s a d a l o m aljára került betörő azonban a kor ideáltípusának, a lovagnak szerepét ölti m a g á r a , hogy a feudális piramist, a mozdulatlannak hirdetett hűbéri rendet f o r t u n á s körmozgással váltsa fel, s a „ f e n t " és a „ l e n t " cserélhetőségével láttassa az általános értékválságot. Prostituált szerelmét t e h á t a trubadúrlíra eszményi Hölgyévé, menekülését a szerelmes lovag „távoli u t a z á s á v á " , epekedő visszavonulásává, tolvaj szegénységét pedig úri gazdagsággá, bőkezű nagyvonalúsággá szublimálja. Ez a nagyvonalúság azonban nem más, mint azoknak az érveknek a gúnyos, mérges, megvető és néha elnéző átköltése, amelyekkel kölcsönkérő szavaira „örökösei" válaszoltak. í g y például apjának nemesi lobogóval ellátott hadi sátrakat hagyományoz, k a j á n célzásul ú j nemesi rangjára és f u k a r gazdagságára, s emelkedő hírét a maga egyszerre költői és gonosztevői hírnevével szándékozik fokozni szellemes feddésül. Kedvesének, Mártának haragvó szerelmi m á r t í r k é n t t ö r ö t t szívét ajándékozza ereklyefoglalatban (Martir; ire: 'harag'), vetélytársának, az őt lépre csaló Ythier-nek pedig olyan lovagi kardot küld, ami nemcsak szexuális szimbólum, hanem h a n g a l a k j a m i a t t fekália is (brant: 'kard'; bran: 'fekália'). Ilyen szellemben, a fantázia minden villódzásával, a szavak minden lehetőségével bosszút álló légkörben sorjáznak az örökhagyó ismerősei, barátai, ellenlábasai, a törvényszék emberei, az uzsorások, az élveteg p a p o k és apácák; Villon Párizsa; néha egy s t r ó f á b a n többen is, néha viszont t ö b b versszakon át csak egy személy, mint egyik volt diáktársa: az ostoba „parlamenti firkász", R ó b e r t Vallée is, aki nősülési tervével és közjegyzői irodájának gondjaival u t a s í t o t t a el a kölcsönért kopogtató költőt; neki menyasszonyi keszkenőnek való, s éppen zálogba csapott ,,gat y á j á t " , a Szentlélek megvilágosító erejét, az emlékezet t u d o m á n y á t t a r t a l m a z ó „Ars memorativa"-t, s a lovagi sodrony ing árából befolyó összeget j u t t a t j a örökségül. A költői fölény nevet így a körülmények prózai hatalmán. E felszín a l a t t rejlik azonban az igazán köznapi, a valódian vaskos tartalom, mert a lovagok kedvelt sakk játékának, illetve a 64 szótagú költői sakktábla ötletének segítségével Villon bravúrosan rejti el mindazt, ami a betörés körülményeire vonatkozik; hol a megcsalt és elűzött

VILLA mazása volt, s ezt fejezte ki a b e m u t a t o t t és a herceg g y ű j t e m é n y é b e n máig f e n n m a r a d t tucatnyi vers első sora: „Szomjan halok a forrás vize m e l l e t t " (Des contraires, uő, Ellentétek, uo., 1957). S a számkivetett Villon lázasan vacogva, h a z á j á b a n is bujdosón, versenyballadájában káprázatos önarcképet fest. Az ellentétes fogalmak szorításában vergődve, a tragikus szükségszerűségek véletlen k o m i k u m á n sírva nevetőn, a biztos létbizonytalanságban, a törvényeket lázongva valló szívvel és ésszel keres valami megállapodottságot; a lényeget tartalmazó refrén („Befogad és kitaszít a világ") maga is az ingatag sors jelzése, a lebegő lélek feljajdulása. O Ez a l a t t az öt esztendő alatt csatlakozhatott két régi b a r á t j á n a k , a később fölakasztott Cayeux-nek és a nemes Montigny-nek p é l d á j á r a ahhoz a szervezett zsiványbandához, amelynek tagjait kagylósoknak nevezték a k a l a p j u k r a tűzött, zarándokot m u t a t ó kagylóhéjról. Egyik sora arra látszik utalni, hogy Rennes környékén a banda besurranó t o l v a j k é n t hasznosította, s az sem kizárt, hogy Bourges városában eretnek máglya fenyegette, amint azt a Ballade des langues envieuses-böl (Mészöly D., Az irigy nyelvek balladája, uo., 1957) sejthető. Költészetét is a gonosztevők szolgálatába állította. I n t ő szavú balladákat írt nekik, még néhány tolvajnyelvűt is, körültekintésre biztatván őket, mert „Bizony nem babra megy a k á r t y a " , s a könnyelműség vesztüket okozhatja. Azt tanácsolja „bulák buliján bumlizó" társainak, hogy „ne b u k j a n a k balhés m u r i k r a " , mert „sittre", vagy éppen a „nagy irhaszárítóra", azaz bitóra kerülnek, s végképp elhervad kalapjuk mellett a rózsa. O „ S i t t r e " került a költő is 1461 nyarán; az orléans-i püspök Meung-sur-Loire-i börtönében sanyargatt á k egészen októberig, ekkor az ú j király, X I . Lajos a városon á t u t a z ó b a n kegyelmet a d o t t a raboknak. O Meggyötört, keserű, beteg emberként h a g y t a el a börtönt, aminek sivár mélyéről, a vízpróbák kínjai közül J ó b biblikus szavaival s a „miserere" bélső dallamával kiáltott segítségért, könyörgött szánalomért párizsi barátaihoz, a „gáláns, t e t t r e , szóra kedves, könnyű szellemű" társasághoz (Epitre á ses amis, Szabó L., Levél a börtönből, uo., 1957), F o r t u n a áldozatának tekintve m a g á t (Probléme au nom de Fortune, Kálnoky L., Védekezés a sors nevében, uo., 1957). Váratlan kiszabadulása azonban ú j reménységgel töltötte el, s a Bourbonok jelszavának (espérance) bizt a t ó reményével indult el a „jó v á r o s " felé, azaz II. János herceg moulins-i várába, ahol menedéket remélt a téli hónapokra.

szerelmest jelképező f u t á r vonalában, hol a bástyáéban, hol pedig a csikóéban leli fel az utókor önigazoló, t á m a d ó , átkozódó üzenetét. Az első versszakban például azt igazolja, hogy valóban 1000 f r a n k volt a zsákmány, vagyis nem t u l a j d o n í t o t t el belőle semmit sem, amiként azt az osztozkodásnál cimborái feltételezték (átlós olvasat: Mil-fran-de-dans-vre. . . ' 'Ezer frank van ott, így i g a z . . . ' ) . Azután elmondja — még mindig diagonálisan és most m á r az utolsó sor első szótagjától fölfelé is haladva — , hogy a „ r o c s k a " (seil), azaz Ythier besúgja, ha el nem távozik; amíg a többiek maradh a t n a k , szabadon és zűrzavar nélkül. Az első négy sor rímszavainak egybeolvasásából pedig az derül ki, hogy esetleg mindn y á j a n a börtön nyakörvére (collier) kerülnek megkötözve (lier). A sorkezdő szótagok bástyás olvasása viszont azt a dühöt szikr á z t a t j a , amivel lépre m e n t önmagát szidja (Mii, je-con-le-qu'on-com-sai, o u . . . ' E n hülye, ezt a nagy hülyét, hu . . . ' ) . S a szemben lévő négy utolsó sor rímjeivel megfenyegeti a „ t a n á c s a d ó t " ; ha beszél, r a j t a veszt (conseillier raconte, conseillier se mécompte). Még egy kesergő, önsajnáló ballad á t ír csalfa kedvesének; olyat, amelynek akrosztichonjában nevével szerelmesen átöleli őt (Francois, Marthe, Villon), á m d e amelyben minden sor a dühös haragot jelképező „ r " hangra végződik, s azután elindul Angers városa felé, de természetesen nem azért, hogy a város nevében megbúvó szexuális tanácsot megfogadja, s azért sem, hogy ottani n a g y b á t y j á n a k vagyoni helyzetét kikémlelje, a m i n t ezt cimboráinak ígérte Vegetius római s t r a t é g a színlelést j avasoló, a visszavonulást tervszerűsségel leplező tanácsára, hanem azért, hogy o t t , a verselgető René szicíliai királynál menedéket találjon a zord télidőben, amikor a „farkasok széllel élnek", s a ferge szél egy szerelem haláláról beszél. O Ettől fogva 1461-ig nem tudni pontosan, merre kóborolt. Az valószínűnek látszik, hogy kezdetben — angers-beli tartózkodás után — Orléans-i Károly herceg, a 15. sz. másik nagy francia költője fogadta fel udvari poétának (róla írta Ki szégyenét mind lenyelte c. rondó ját; ezzel indítja ugyanis Villon pár év múlva a Nagytestamentumot önmagát társadalmilag meghatározván: „Harmincéves koromra a Szégyent bizony fenékig i t t a m " , Szabó L., Francois Villon összes versei, 1957). Tény viszont, hogy részt v e t t a herceg költői versenyén, talán 1458-ban, a blois-i palotában. A verseny t é m á j a az ellentétek egységében gyökeredző kompromisszumos létképletek művészi megfogal7*

99

VILLO Ú t j á t balladával egyengette; kedves, tréfás verset k ü l d ö t t előre ,,jó u r á n a k " , a „tündöklő h í r ű " , „liliommal é k e s " hercegnek egy kevéske kölcsönt kérve (Requéte á Monseigneur de Bourbon, Mészöly D., Levél Bourbon herceghez, uo., 1957). S a herceg befogadta a kitaszítottat. Villon pedig írni kezdett, s 1461—62 telén megszerkesztette fő művét, életének s u m m á z a t á t , életgyónását: a Nagytestamentumot: Le Orand Testament (Szabó L., A szegény Villon nagy t e s t a m e n t u m a , 1940; Vas I., Francois Villon n a g y t e s t a m e n t u m a , 1940; Szabó L., Mészöly D., Tllyés Gy., A n a g y testamentum, Francois Villon összes versei, 1957; Mészöly D,, Testamentum, A teljes Villon 1980). A s t r ó f a f o r m a e művében is a nyolcszor nyolc szótagos versszak, akárcsak a Kistestamentumban, s ez a f o r m a itt is együtt jár a számjelentések szimbolikájának, a fő r í m n e k és a sakkfigurák mozgásának költői hasznosításával, jóllehet már nem olyan következetesen, m i n t korábban, hanem csak a fontosabb személyeknél és mondanivalónál; mint például apja esetében, akinek még mindig felrója, hogy annak idején megdorgálta. Tartalmilag és hangulatilag azonban jelentős a két alkotás közötti különbség; s nemcsak azért, mert a Testamentumban sokkal t ö b b örököst idéz meg a költő, m i n t a Hagyatékban-, s mert balladáit is beleilleszti a műbe, többnyire sajátos örökségként; vagy m e r t hangvétele jóval é r e t t e b b , borúsabb, b á n k ó d ó b b ; hanem elsősorban azért, mert i t t és most a régi hetyke és bosszúálló lovagi szerepjátszást egy sorsüldözött, megrokkant, magányos, köhögő és szegény, beteg ember őszinte és b ű n b á n ó testálása v á l t j a fel, s noha a h a g y a t é k o k természete még mindig a régi elv szerint való, a vezető fikció csak annyi, hogy Villon a tüdőbetegek védőszentjét: Fremint (Firmin) ülteti ágya mellé, s neki d i k t á l j a végrendeletét. E n n e k három lélektani pillére az elején, a közepén és a végén feltörő börtönemlék, vagyis züllöttségének zord bizonyítéka, életének mélypontja, a Gonosz világa, a h o n n a n csak fölfelé, a J ó felé vezethet az út a b ű n b á n a t és a b ű n b o c s á n a t isteni kegyelmével. Ezt a Gonoszt magyarázza, ezt kisebbíti, mentegeti apja előtt a költő; apja előtt, akihez a Testamentum szól, F o r t u n á r a hárítván a felelősséget. S mindezt a „ m a g a mentség é t " kétszer 40 versszakban a d j a elő Villon, még mielőtt végrendelkezne, s mindegyik részt a halál rútságának leírásával zárja le, hogy a testálás is indokolt legyen, meg a jó apa szívét is h a m a r a b b meglágyítsa. S a Halál búcsúzni késztet: a víg cimboráktól,

a kedves lányoktól, asszonyoktól, a gyönyörű ifjúságtól, a szerelemtől, mert mindez úgy eltűnt, mint a tavalyi hó, m e r t minden megöregszik, elpusztul ("S por lesz a test? U g y a n mi lenne? Vagy élve szállj az égbe fel!", 41. strófa). N e m s o k á r a elpusztul ő m a g a is, életének szegénysége, szerelmi csalódás és a püspöki börtön m i a t t („Anyám is meghal nemsokára, Jól t u d j a azt ő is szegény, S fia is indul ő u t á n a " , 38. strófa). Villon búcsúzása egyúttal az örökösök szellemi vonulása, és a maga életének bennük való tükröződése is. P á p á k , királyok, urak, papok, polgárok, kisemberek, peremalakok vonulnak emlékeinek és képzeletének térés időbeli t a r t o m á n y a i b a n , s az ő nyelvén vallanak a korról, a városról, az életről, a halálról. („Örökké a világ nem áll, A pénzharácsoló zsivány Akárhogy is filozofál: Elvész az ember m i n d a h á n y " , 43. strófa). Csak a Testamentum záró szakaszában fénylik fel ú j r a Villon régi h a n g j a ; ott, ahol a végrendelet hitelesítéséről, sírhelyének kiválasztásáról s hagyatékozásának végrehajtásáról rendelkezik. Csak a befejezés karneváli vidámsága ellenpontozza a kezdet komorságát; különösen a p a j z á n búcsúballadáé, amelyben — a szerelem mártírja, a szakadt számkivetett, a t á v l a t nékiili beteg — fölemelt fejjel, vörösborát felhajtva készül a másvilágra: Herceg, szép sólymok büszke párja, Hogy mivel lépett meg, tudod? Jó burgundit szívott magába: A földtől borral búcsúzott! (ford.: Szabó L.)

O A Testamentum elérte célját; a megrend ü l t apa megbocsátott, s Villon hazatérhet e t t , sőt azt is vállalhatta, hogy visszatéríti a rá eső 120 a r a n y a t a teológusok kollégiumából elrabolt 500-ból, amelynek történet é t Guy Tabary nevű b ű n t á r s a fecsegte el i t t a s a n egy bizalomkeltő p a p n a k még 1457ben, s így j u t o t t az eset a rendőrség tudomására. Ám a „mélyvilág" ú j r a elnyelte a költőt; a bandázás t o v á b b folytatódott, mígnem 1462 novemberének elején lopás m i a t t egyheti börtönre ítélték, m a j d még e h ó n a p végén ismét elfogták, mert jelen volt egy késő esti verekedésnél, amelynek során megsebesült az az egyházi nótárius is, egy Ferrebouc nevű, aki a kollégiumi betörés ügyével is foglalkozott. S ezúttal, visszaeső, j a v í t h a t a t l a n bűnözőként halálra ítélték. A halál á r n y é k á b a n döbbenetes fegyelemmel és művészi erővel egy négysoros versben összefoglalta életét, életének lényegét; mintha csak költői névjegyet készített volna. Fontosnak t a r t o t t a rájegyezni fran-

100

VILLO cia mivoltát, párizsi illetőségét, s azt, hogy mentuma (versek, Mészöly D., 1943); Franfelszarvazták, (col-cul: coeu), de főként azt cois Villon összes versei (Szabó L.. Illyés a sajnálatos tényt, hogy feje és feneke, Gy., Mészöly D., 1957); A teljes Villon (Mészöly D., 1980). O Magyarul még: 1 vagyis a szellemi és az anyagi szféra, illetve a szellem embere és a környező valóság vers (Sebesi E., Magyar Hírlap, 1937. 190.); 3 vers (Kálnoky L., Szeszélyes szüret, kibékíthetetlen ellentétben van egymással; 1958); 1—1 vers (Somlyó Gy., Szélrózsa, csak a bitófa kötele révén kerülhetnek közvetlen kapcsolatba, SLZ3JZ CL halálban, a min- I. köt., 1958; Jékely Z., Keresztút, 1959; Kosztolányi D., Idegen költők, 1966; Weöres d e n t elcsitító elmúlásban: S„ Fecskeköszöntő, 1971); 2 vers (Weöres Ferenc vagyok, főbajom ez lett. S., E g y b e g y ű j t ö t t műfordítások, 1976); 4 Páris szült (Ponthoise mellett); vers (Rácz 0 . , Csillagsugárzás, anto., Rőf kötél súgja majd fejemnek, 1978); 1—1 vers (Franyó Z., Atlanti szél, Hogy mi a súlya fenekemnek. 1978; Szegzárdy-Csengery J., Vig, 1981, (ford.: Illyés Qy.) II.); 2 vers (Kosztolányi D., Idegen költők, 1. köt., 1988). O írod.: Gérecz K.: Villon E z u t á n alkotta meg az A kasztottak balladá(1890); G. Paris: Francois Villon (1901); ját (Le grandé épitaphe Villon, Illyés Gy., Révész A.: A halál gondolata Villon kölGyász-irat, melyet m a g a s társai számára tészetében (1912); L. Cons: É t a t présent szerzett a költő, m i a l a t t fölakasztásukat des études sur Villon (1936); Semjén Gy.: v á r t á k , Francois Villon összes versei, 1957); ebben a régi h a g y o m á n y t követve Francois Villon (Vasárnap, 1940, 6.); J u s t már a halálon túlról, a bitón lengve kéri B.: B o t r á n y : Szabó Lőrinc és Vas I s t v á n embertársait, hogy értsék meg és bocsássa- Villon-fordításának bírálata (1940); Mészöly nak meg neki („Embertestvérek, még élni D.: Villon Magyarországon (1942); F. Desotudók Ne tekintsenek ránk szívtelenül. nay: Francois Villon (1947); Rónay Gy.: Ahogy ti most r a j t u n k , előbb-utóbb R a j t a - Villon magyarul (Nagyv, 1957, 7.); Vas I.: Villon (Evek és művek. 1958); J . Charpier: tok Isten akként könyörül"). A halálos ítéletet azonban sikeresen megfellebezte, s azt Francois Villon (1958); Süpek O.: Villon 1463. j a n u á r 5-én 10 évi száműzetésre vál- gyermekkora (FK, 1961, 3—4.); uő: Villon t o z t a t t á k . Villon ujjongva h a g y t a el a bör- triviuma (MTA I. OK, 1961, 1—4.); J . Fox: tönt, s versben nevette ki a halálát jósló The P o e t r y of Villon (1962); Gyergyai A.: foglárt (Ballade de l'appel. Szabó L., A felle- Francois Villon (Klasszikusok, 1962); Sübezés balladája, uo„ 1957); majd egy utolsó pek O.: Villon (Vság, 1963, 4.); uő: Villon, a magyar pikaró (uo., 1963, 4.; uő: A quadriballadában hálálkodva még három n a p o t vium n y o m a i Villon költészetében (MTA I. kér a „felséges K ú r i a " bíráitól, hogy felkéOK, 1964. 1—4.); F. Carco: Villon. A költő szülhessen hosszú ú t j á r a . J a n u á r 8-án teh á t elhagyta Párizst, s végképp eltűnt, életregénye (1965); Süpek O.: Villon szüleörökre nyoma veszett; apjának 1468-as tésének valószínű d á t u m a (MTA T. OK, 1966, l—4.); Mészöly D.: Líra és tolvajvégrendelete már nem említi. O Villon műveit először Szász K . f o r d í t o t t a m a g y a r r a a nyelv (Nagyv. 1966, 1.); Süpek O.: Villon Kis T e s t a m e n t u m á n a k keletkezése (1966); 19. sz. második felében; Tóth Á. Nyugatbeli (1919, 3.) és József A.-nak A Tottban Szabó L.: Villon élete (A költészet dicsérete, 1967); P. Le Gentil: Villon (1967); D. megjelent (1929) műfordításai tették Villon K u h n : L a Poétique de Francois Villon költészetét magyar nyelven igazi olvasásél(1967); I. Siciliano: Francois Villon et les ménnyé. Kezdetben Szabó L. f o r d í t o t t a tőle a legtöbbet, de meg kell említenünk Vas thémes poétique du Moyen Áge (1967); P. I., Mészöly D. átültetéseit s a sokat vita- Demarolle: L'Esprit de Villon (1968); P . Guiraud: Le Jargon de Villon ou le Gai t o t t Faludy Gy. „átköltéseit" is. O G y ű j t , kiad.: Les oeuvres de Francois Villon ('Fran- Savoir de la Coquille (1968); uő: Le Testacois Villon művei', 1944); Poésies complétes ment de Villon ou le Gai Savoir de la Baso('Összes versei', 1964); Poésie de Villon che (1970); J . Dufournet: Reeherches sur le ('Villon versei', 1966); Oeuvres de Villon T e s t a m e n t de Francois Villon (1971); F . Habeck: Villon ou la Légende d'un rebelle ('Villon művei', 1970). O Villon-kötetek magyarul: A szegény Villon tíz balladája és (1970); P . Demarolle: Villon, un testament ambigu (1973); Vas I.: Egy-két szó VillonA szép fegyverkovácsné panasza (Szabó L., 1931); Kis testamentum és más versek (Térey ról (Ef, 1973, 51.); R ó n a y Gy.: K é t m a g y a r S., 1936); Villon balladái (Faludy Gy., Villon (Fordítók és fordítások, 1973); A. J . 1937); Francois Villon nagy Testamentuma A. Van Zoest: Structures de deux testaments fictionnels: le „ L a i s " et le „Testa(Vas I., 1940); A szegény Villon nagy tesm e n t " de Francois Villon (1974); E. B. támentuma (Szabó L., 1940); Villon Testa-

101

VILLO Mikor gyümölcsösből hozzák az almát, hogyha még nem érett, megérlelni nem lehet.

Vitz: The Crossroad of I n t e n t i o n s (1974); V. R. R o s s m a n : Francois Villon. Les concepts médiévaux du T e s t a m e n t (1976); J . Dufournet: Nyelvi játékok a tulajdonnevekkel Villon Nagy T e s t a m e n t u m á n a k elemzése a l a p j á n (FK, 1976, 3.); O. PetitMorphy: Fran£OÍs Villon et la scolastique (1977); J . Deroy: Francois Villon, coquillard et a u t e u r dramatique (1977); Süpek O.: Villon révülete (FK, 1978, 3.); Mészöly D.: A teljes Villon (1980); Süpek 0.: Les rimes parlantes de Villon (Création littéraire et tradition ésotérique, 1989); uő: L'échiquier poétique de Villon (1990); J . Dufournet: Yrillon: ambigu'íté et carnaval (1992); Süpek O.: Villon en Hongrie (Villon hier et aujourd'hui, Bibliotheque historique de la ville de Paris, 1993); Ördögh Sz.: A vigasztalás filozófiája (A könyv is befogad engem, 1993); Mészöly D.: Az igazi Villon (1993). Süpek Ottó

A hold az égen, a szívem ég benn, egy lábam ázik, bárkán a másik, átfogja vállad s kebled karom — mért nem szeretsz hát, hitszegő szép angyalom?

Az antik villotta virágkora a 14—15. sz. volt. Eredeti szövegével és dallamával e g y ü t t csak kevés példája m a r a d t fenn, de egykorú népszerűségére jellemző, hogy külön m ű f a j volt a közismert villották soraiból összeszerkesztett -*incatenature. A vill o t t a késői és távoli rokona a bolognai romanella, melyet e néven S. Ferrari a műköltészetben is meghonosított. O (—• olasz irodalmi formák) O 2. a -> ladin irodalomban a villanella m ű f a j á n a k megfelelő folklórműfaj. Tótfalusi István

villotta nio követte, melynek élén többnyire fordítás kérdéseiről több cikket publikált. -+lilolela állt; a hatsoros s t r ó f a utolsó sora O Évtizedeken á t szoros barátság f ű z t e B. rímelt a nio első sorával, a nyolcsorosé áltaPaszternakhoz. A költő halála u t á n fogott lában nem. A villotta grandé alapsorfaja az hozzá, hogy p a p í r r a vesse róla szóló vissza-*endecasillabo volt, -+settenariókkai váltaemlékezéseit, melyekből azonban csak nékozva, r i t k á n -+quinario is előfordult benh á n y fejezet készült el: 0 Borisze Paszternane. Példa egy 15. sz.-i névtelentől (hatsoros ke. Voszpominanyija i miszli (1989: Heustrófa és nio, lilolelával): d u s k a D o r o t t y a , Borisz Paszternak, részMájus végnapján, szép hajnalra kelve j, let, Szovjet Irodalom, 1990, 2.) c. O F ő b b a friss harmatba lépve ) 1. piede monográfiái: Gjotye. Krityiko-biograficseszegy ékes szép hölgy elindult a kertbe, ( kij ocserk ('Goethe. Kritikai—életrajzi taés húsz kecses kisasszonyka kísérte, J 2. piede nulmány', 1951); Gjotye. Isztorija jevo zsizmind szerelemben égve, [ nyi i tvorcsesztva ('Goethe. Eletének és mind kedves, tiszta, drága. J munkásságának története', 1959). O írod.: Tandandarindondána, B. I. Purisev: K n y i g a o Gjotye (Szovjetszó jaj, köztük a lányka, k a j a knyiga, 1952, 5.). Havasi Ágnes ki szívem megköté, met szívem elragadta bájos, tündökletes szépségű arca.

O A villotta piccola Van Nghé c. irodalmi hetilap költészeti r o v a t á t szerkesztette. O További kötetei: Tieng hát ('Dallam', 1951); Chiec cau Mien Luang ('A jó élet vágya', 1956); Dat den — hoa thÁm ('Karbid és virágszőnyeg', é. n.); Chöng trai ay ('Gyermeki kötődés', 1992). O Magyarul: 1 vers (Simor A., Madárszárnyak, anto., 1967). O írod.: Nguyén K h a c Vien—Huu Ngoc: L i t t é r a t u r e vietnamienne (1979); Ngó Ván Phú: N h á tho-Vính Mai (Ván Nghe, 1991, 13.).

dék ókori műemlékeinek történetét (L'antiquité de Bordeaux et de Bourg-sur-Mer, 'Bordeaux és Bourg-sur-Mer régiségei', 1564; L'antiquité d'Angouléme, 'Angouléme régiségei', 1567; L'antiquité de Saintes et de Barbézieux, 'Saintes és Barbézieux régiségei', 1568). Értekezést írt a napórakészítésről (La maniére de fairé des solaires, 'A napórakészítés módszere', 1564) és a földmérésről (L'arpenterie, 'A földmérés', 1577). Legfontosabbak azonban szövegkiadásai, k o m m e n t á r j a i és fordításai, elsősorban D. M. Ausonius műveinek t u d o m á n y o s magyarázatokkal kísért kiadása egy ismeretlen kézirat alapján (Ausonii opera, 'Ausonius művei', 1575—1580). K o m m e n t á l t szövegkiadásokat készített Apollinaris Sidonius, Julius Solinus, Sacrobosco, Eutropius, Persius Flaccus, Censorinus és Pomponius Mela műveiből, latinra fordította Theognis Szentenciáit és M. Psellus értekezését a számtanról, mértanról és a zenéről; franciára Proklosz „ S z f é r á j á t " és — elsőként — Eginhard Nagy Károly-életrajzát. O írod.: G. Chevrou: A la mémoire du Saintongeais Élie Vinet (1910); H . de La Ville de Mirmont: L'oeuvre de Vinet et l'oeuvre de Scaliger (1918). Csűrös Klára Vingadio, Timotéo (Banza Manteke, Kongó, ma: Zaire, 1890 k.—?): bakongó törzsbeli, kikongó nyelvű kongói (ma: Zaire) költő, műfordító. Amerikai protestáns iskolában nevelkedett, misszionárius-tanítói segítségével publikálta kikongó nyelvű költeményeit, elbeszéléseit, és Robinson Crusoe-fordítását (1928). Kun Tibor

Bögös László Vính Quang Lé [viny kvan lé] (20. sz.): vietnami költő. A V K P ú j politikai irányvonalának liberális légkörében i n d u l h a t o t t el az irodalmi életben. A Lich sir mót ngáy sinh ('Egy születő n a p története') c. elbeszélő költeménye egyik részletét 1980-ban közölte a Van Nghé, amelynek hasábjain 1985-től jelenik meg rendszeresen. Élső verseskötete Mót trám phat cua tinh son ('A hűség gyötrelmei') c. 1989-ben látott napvilágot. A fiatal nemzedék tagjai közül az érzelmi líra egyik ígéretes képviselője. I d ő n k é n t esszéket is ír költőtársairól. Bögös László

Vinge [vindzsj, J o a n Carol Dennison (Baltimore, 1948. ápr. 2.—): amerikai (USA) science-fiction író, antropológus, régész. O Kedvenc t é m á j a emberi és embertelen „ k u l t ú r á k " összeütközése. Tudományeszményt szívfacsaró szentimentalizmussal társít. O F ő b b művei: Eyes of Amber and Other Stories ('Borostyánszemek és más történetek', 1979); The Snow Queen ('A hókirálynő', reg., 1980); Psion (ua., gyerekregény, 1982); Tarzan, King of Apes ('Tarzan, a m a j m o k királya', gyerekkönyv, 1983); Return of the Jedi Storybook (gyerekregény, 1983: Tiborszky P., A Jedi visszatér, 1984); World's Erid ('Világvége', reg., 1984). O Magyarul még: 1—1 elb. (Mándi Éva, Galaktika, 1982, 46.; Damokos K a t a lin, uo., 1987, 6.). Somogyi György VTnh Mai [viny m á j j (Quang Tri, 1916— Hanoi, 1981. febr. 17.): vietnami költő. Fiatal korától, 1936-tól v e t t részt a francia

Vinhranovszkij, Mikola Sztepanovics (Pervomajszke, 1936. nov. 7.—): ukrán költő, író, filmrendező. 1955 és 1960 k ö z ö t t elvégezte a kijevi színművészeti főiskolát. Rendezőként dolgozott a kijevi Dovzsenko Filmgyárban. Főszerepet játszott a Dovzsenko forgatókönyve alapján készült Poviszty polumjanih lit ('A lángoló évek regé-

111

VINJE nye') c. filmben 1961-ben. O Költőként 1957 óta ismert. Első verseskötete Atomnyi preljudi ('Atom-prelűdök') c. 1962-ben jelent meg és számos, egymásnak ellentmondó kritikát k a p o t t . Szto poezij ('Száz vers', 1967); Na szribnyim berezi ('Az ezüst parton', 1978); Hubami teplimi i okom zolotim ('Forró a j k a k k a l és arany szemmel', 1984) c. versesköteteinek meghatározó t é m á j a az ukrán nép történelme, a személyes érzések megszólaltatása, az emberiségért érzett aggodalom kifejezése. O Termékeny író; Sziromanec ('A boldogtalan', 1977); Lito na Desznyi ( ' N y á r a Deszna folyón', 1983); U hlibinyi doscsiv ('Esők mélyén', 1985) c. kisregényeit és a Huszenyatko ('Kisliba', 1978), v a l a m i n t a Nizenyko povjazana ('Alacsonyan megkötözött', 1985) c. elbeszéléseit összetett jellemábrázolás, népmesei fantasztikus elemek, humoros hangvétel jellemzik. T ö b b gyermekvers-kötet és gyermekeknek szóló meséskötet szerzője: Pervinka ('A legelső', 1971); Mak ('Mák', 1973); Litnyij ranok ('Nyári reggel', 1976); Litnyij vecsir ('Nyári est', 1979); Lasztivka bilja vikna ('Fecske az ablak előtt', 1981); Na dobranyics ( ' J ó éjszakát', 1983). E műveiért 1984-ben Sevcsenko Ukrán Állami díjat k a p o t t . Játékfilmjeit a kijevi Dovzsenko filmgyárban rendezte. I r t forgatókönyveket, és t ö b b dokumentumfilmet készített. K i a d t a visszaemlékezéseit 0 . Dovzsenkóról, B. Paszternakról, és t ö b b grúz költő versét lefordította u k r á n r a . O Gyűjt, kiad.: Vibranyi tvori ('Válogatott művei', 1986). O Magyarul: 6 vers (Bede Anna, Csanádi I., U k r á n költők, anto., 1971); l—1 vers (Somlyó Gy., Apáti M., Szovjet Irodalom, 1982, 5., 12.); 2 elb. (Szüszmann Gy., Napraforgók, anto., 1983); 1 vers (Tandori D., Lombos ágak szívverése, anto., 1983); 1 vers (Balla L., Szovjet Irodalom, 1987, 1.). O írod.: T. Szaliha: Dusa m a j a v cvitinnyi (Zsovteny, 1983, 2.). Kovács Oxána Vinje, A a s m u n d Olavsson (írói név); Aasmund Olsen (eredeti név); A a s m u n d Olavsson Winje (fiatalkor írói névváltozat); (Plassen-tanya, Uppistog-Vinje, Telemark megye, 1818. ápr. 6.—Gran, Oslo köz., 1870. júl. 30.): angolul is alkotó norvég író. Zsellércsaládban született, a n y j a korán meghalt. A p j á t ó l csak olvasási szenvedélyét örökölte. Volt kecskepásztor, pálinkafőző, fapapucskészítő, órás, 1834 és 1838 között v á n d o r t a n í t ó k é n t is dolgozott. 1843-ban tanítói szemináriumot végzett, de még szülőfaluja sekrestyési állását sem nyerte el, s egy nagy szerelmi csalódás u t á n

ki a k a r t vándorolni Amerikába. 1844 és 1848 között t a n í t ó volt Mandal városkában. Ekkortól kezdett cikkeket írni újságokba. Hogy polgárstátuszt szerezzen, kereskedővizsgát t e t t , m a j d egy parasztpárti politikus segítségével fölkerült a fővárosba, ahol cikkei nyomán a Morgenbladet c. napilap szerkesztője anyagi t á m o g a t á s á v a l 1850-ben érettségit t e t t (osztálytársai volt a k B. Bjarnson és Ibsen is). Újságírói és szerkesztői m u n k á j a s nagy társasági élet közepette, 1856-ban jogi diplomát is szerzett, és rövid ideig bírósági hivatalnok volt. 1861—1863-ban Angliában-Skóciában és Párizsban tartózkodott. 1865—1868 köz ö t t az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi osztályán nyugalmas állása volt, de politikai radikalizmusa m i a t t elbocsájtották, s a m i k o r egzisztenciális f e n n t a r t á s á é r t írói é v j á r a d é k é r t folyamodott, kérelmét a parl a m e n t meg sem s z a v a z t a t t a . 1869-ben megnősült, látszólag révbe ért, de egy évre rá felesége szülés közben, őmaga pedig nem sokkal később gyomorrákban meghalt. O T ö b b tekintetben is a modern norvég irodalom ú t t ö r ő személyisége. Eleinte a dán helyesírást követő norvég írásbeliséget követte, de az 1850-es évek közepétől a nemzeti r o m a n t i k á b a n újjászülető s a honi tájszólásokból generálódó népnyelven, ,,a vidék nyelvén", újnorvégül írt (-»•norvég irodalom). Általában azt szokták kiemelni, hogy ő — I. Aasen mellett, aki j o b b á r a csak értekezéseket írt — az ún. újnorvég fnynorsk) nyelv első, n a g y f o r m á t u m ú , professzionista szépírója, az utóbbi idők vizsgálódásai azonban azt is felfedezték, hogy — a kétféle norvég nyelv használatán a k tudatosítása és a korabeli európai próza, elsősorban Heine megismerése nyomán — ő egyúttal a modern norvég irodalmi m o n d a t , mondatszerkezet megteremtője is, hosszú idők klasszicista, kalligrafikus, latinos mondathasználata után. Vinje munkássága nélkül a századvég világirodalmi rangú norvég prózairodalma, J . Lie, A. Kielland és A. Garborg tevékenysége másképp festene. Munkássága nem m o n d h a t ó terjedelmesnek, de v a l a m i f a j t a egyetemesség sugározza be. Gondolkodását és szemléletm ó d j á t „kettős l á t á s " jellemzi: a szegény zsellérivadéké, aki közismert fővárosi intellektuellé vált (ki visszavágyik vidékre, s o n n a n ismét a fővárosba), azé az emberé, aki hol a parasztpárt, hol a liberálisok vagy konzervatívok mellé áll. (Viszont 150 évvel ezelőtt ő dolgozta ki az ún. fűszál-mozgalm a k , az egyéni összefogódzások ú j a b b a n sokszor emlegetett politikai technikáját.) 0 volt az az első norvég is, aki túllépett a 112

VINKE nemzeti r o m a n t i k a retorikáján, a naiv paraszt- és középkordicsőítésen, és szabadgondolkodó lett, mert, ahogy írja, „gondolkodni annyi, mint szabadnak lenni". Örök vitázó és lebilincselő társalgó volt, több neves társaság kedvence, egyúttal a parasztokkal és más, alsóbb osztálybeliekkel is kitűnően szótértő ember és született újságíró (aki n a g y o b b kompozíciókra soha nem szánta el magát). Rendszeresen több újságba — legtöbbször a Morgenbladetba, és a Drammens Tidendébe — írt cikkeket, tudósításokat, 1851-ben Ibsennel és Botten Hansennel e g y ü t t szerkesztette a rövidéletű Andhrimner nevű szatirikus hetilapot. 1858-ban s a j á t hetilapot alapított, melyet maga is írt: Dolen (kb. 'A paraszt', szószerint 'A völgylakó') c. A lap igen szeszélyes időközökben jelent meg, 1870-ig, 12 év alatt, mindössze 8 évfolyamban. írásainak ez a lap szabta meg keretét, írt itt mindenféle témáról, természeti csapásokról, gyilkosságokról riportokat, a korabeli vasútépítésről, távírórendszerről tudósításokat, recenziókat — g y a k r a n ironikus vagy goromba hangnemben — Bjernson, Ibsen és mások ú j műveiről, és itt tette közzé verseit is, melyeknek jellemzője, hogy nemzeti romantikus f o r m á b a n modern t a r t a l m a t hordoznak. Máig eleven, izgalmas újságírói képességeinek külön kötetben is kiadott remeke: Ferdaminni fraa Sumaren 1860 ('Útiemlékek 1860 nyaráról', 1861, utóbb még legalább 20 kiadásban). A könyv egy háromhónapos hazai — vonaton, hajóval, gyalog és szekéren m e g t e t t — utazgatásról szóló, versekkel tűzdelt, önfeledt, figyelmes, szórakoztató és bosszankodó beszámoló. Benne egyszerre lát jót és rosszat, némi technikai haladást, rossz földpolitikát, tehetetlen-oktalan szegénységet és mocskot, t u d a t l a n nagygazdákat, de nagyszerű hegyi esztenákat és intelligens fiatalokat is, külön m é l t a t j a a faházépítés és a szőttesek, valamint a népdalok-népmesék művészi voltát. K ö n y v e osztatlan sikere után, m á r ú j a b b nagyobb vállalkozásra szánta magát, h a m a r o s a n Angliában, Skóciában t e t t több, mint egy éves tanulmányutat, melyet Párizsban fejezett be. Angolul írt, hasonló jellegű, de némileg komorabb szellemű útikönyvében — a Norseman's View of Britain and the British ('Egy norvég meglátásai Britanniáról és a britekről', 1863, 1873-ban norvég fordításban is) — jól érzékelteti a honinál nagyobb osztálykülönbségeket és korrupciót, a világelső gyarmatbirodalom belső meghasonlottságát. Utóbb két kötetbe foglalva kiadta önálló vagy prózaműveibe beszúrt költeményeit

8

is: Diktsamling ('Versgyűjtemény', 1864) és Blandkorn ('Vegyes gabonaszemek', 1867). Költészete nyomokban még őrzi a 18. sz. n e m - a u t o n ó m verselésének h a g y o m á n y a i t is, de n é h á n y t u c a t híres versében a természeti képek a személyes problematikán szűrődnek á t , és intellektuális dinamikával t u d megjeleníteni elvont képzeteket. Költ ő k é n t n a g y sikere volt a kor egyik divatos m ű f a j á b a n , az elbeszélő és lírai strófák elegyéből álló Storegut ('Béreslegény', 1866, átdolg. 1868) c. művével, amelyben egy közösségi gondozott öregemberrel elmond a t j a életét. A régi „ököljog" világából a legszínesebb telemarki hagyományokat, de legkivált az elbeszélő fiának történetét eleveníti fel, a k i t fiatalon a hegyekben agyonlőttek. O Egyéb művei: Vaar Politik ('A mi politikánk', cikkek, 1870); Olaf Digre ('Kövér O l a f , színmű, 1927). O Gyűjt, kiad.: Skrifter i Samling 1—5 ('Összegyűjtött írásai', 1916—1921, 0 . Midttun tan.-ával, m a j d 1942—1948); Brev ('Levelei', 1969). 0 Vál. művei: Skrifter i utval 1—6 ('Válog a t o t t írásai', 1883—1890); Dikt og prosaskrifter ('Költemények és prózai írások', H. Koht tan.-ával, 1903); Halvhundrad brev ('Félszáz levél', 1913); Dikt ('Költemények', R . Djupedal tan.-ával, 1960); Fjollstaven min og andre ferdaskildringar ('Hegymászó botom és más útijegyzetek', 1967); At vera D0I ('Parasztnak lenni', prózaművek, 1970). O Magyarul: 2 vers (Majtényi Z., T a r b a y E., Skandináv költők antológiája, 1967). O írod.: V. Vislie: Aasmund Vinje. Liv od diktning (1890, 2: 1929); R . Berge: Storegut. ^Ettesogo og d i k t v e r k e t (1906); H. Koht: Aasmund Olavsson Vinje (1909); S. Skard: Aasmund Olavsson Vinje og antikken. Studier i norsk ándshistorie (1938); A. Bergsgaard: Aasmund Vinje. Norsk nasjonal konservatisme (1940); O. Koppang: Hegelianismen i Norge (1943); O. Midttun: Aasmund Olavsson Vinje (1960); R. Djupedal: Aasmund Vinje 1 Britland (Syn og Segn, 1968); S. Skard: Ein hippié f r á Telemark (Syn og Segn, 1968); R. Djupedal: Vinje som pressemann (Nordisk Tidskrift, 1969); S. Skard: Aasmund Olavsson Vinje. Ein arv til á g o y m a (1974). Bernáth István Vinkenoog [finkenóh], Simon (Amszterdam, 1928. júl. 18.—): holland költő, író. 1949-től 1956-ig az UNESCO párizsi közp o n t j á b a n dolgozott, később a Haagse Fost c. folyóirat m u n k a t á r s a lett. 1951-ben ő állította össze az első holland experimentalista költői antológiát Atonaal ('Atonális') c„ mely egyben a Vijftigersnek nevezett 113

VINNI holland a v a n t g a r d e költőcsoport manifeszt u m a volt. J ó ideig e csoport szószólójaként működött. 1957-ben tért vissza Hollandiába, 1961-től csakis az írásnak él. Társalapítója a Randstad c. folyóiratnak (1961). Költészete rendkívül szubjektív, személyes jellegű, később sokkal elkötelezettebbé vált. í r t önéletrajzi regényeket is, pl.: Wij helden ('Mi hősök', 1957), Hoogseizoen ('Főszezon', 1962). Műfordítói tevékenysége is jelentős. O Egyéb fő művei: Wondkoorts ('Sebláz', költ.-ek, 1950); Spiegelschrift ('Tükörírás', költ.-ek, 1962); Liefde ('Szerelem', reg., 1965); Het bek van de dam. Bijdragen tot de geestelijke volksgezondheid ('A g á t k a p u j a . T a n u l m á n y o k a szellemi közegészségügyről', esszék, 1971); Wonder bőven wonder ('Csoda csoda h á t á n ' , költ.-ek, 1972); Made in Limburg ('Limburgi g y á r t m á n y ' , költ.ek, 1978). O Magyarul: 5 vers (Dékány K., Holland költők Gortertől napjainkig, 2. köt., 1986). Gera Judit Vinnicsenko, Volodimir Kirilovics (Velikij K u t , 1880. aug. 7.—Mougin, Franciao., 1951. márc. 6.): urkán író, publicista. Szegényparaszti családból származott. A kijevi egyetemen jogot hallgatott. Az Ukrán Szociáldemokrata Munkáspárt színeiben fiatalon bekapcsolódott a politikai életbe. 1905ben forradalmi tevékenysége m i a t t letart ó z t a t t á k , besorozták k a t o n á n a k . A katonaságtól külföldre szökött. 1914-ig nyugateurópai országokban élt. 1917-ben az ukrán Központi R a d a egyik vezetője, egy ideig az ukrán k o r m á n y elnöke volt. 1918— 1919-ben a korabeli ukrán politikai pártok tömörüléseként létrejött U k r á n Nemzeti Szövetség Direktóriumának elnökeként m ű k ö d ö t t . 1919 tavaszán emigrált; 1920-ban kibékült a szovjet kormánnyal, s hazatért; külügyi népbiztos volt. Rövid ukrajnai tevékenység után újra, véglegesen emigrációba kényszerült. 1941-ben német koncentrációs t á b o r b a került. A 2. világháborút követően szót emelt a fegyverkezési verseny ellen. A hivatalos ukrán propaganda szerint az u k r á n burzsoá nacionalizmus egyik ideológusa volt, és az emigrációban szovjetellenes tevékenységet f o l y t a t o t t . O Irodalmi tevékenységét 1902-ben falusi témájú realisztikus elbeszélésekkel kezdte. Ezekben a cári önkényuralmi rendszer krit i k á j á t is megfogalmazta. Az 1905—1907es forradalmi eseményeket követően művei fokozatosan filozofikus hangvételt vesznek, és ú j t é m á k a t , új hősöket (értelmiségiek, lelki sérültek stb.) jelenít meg; ezekben a nietzschei esztétika hatása is k i m u t a t h a tó. Végleges emigrációjának első éveiben

pszichologikus elbeszélés-sorozatot írt gyermekkoráról (Namiszto, 'Gyöngysor', Párizs, 1921—1923). A hivatalos u k r á n irodalmi kritika szerint művei individualizmussal és erotikával teliek. O Az ő tollából származik az első ukrán utópisztikus regény Szonyacsna masina ('Napgép', Párizs, 1924) c. Színművei is ismertek. 1919-ben Vidrodzsennya naciji ('A nemzet újjászületése') c. háromkötetes művet írt az 1917— 1920-as évek u k r a j n a i eseményeiről és a korabeli ukrán p á r t o k és személyiségek törekvéseiről. O Művei még: Vicsnij imperativ ('Örök imperativus', reg., Párizs, 1936); Leprozoni ('Lepratelepek', reg., Párizs, 1938). O Gyűjt, kiad.: Tvori 1—24. ('Művei', 1—24. köt., 1926—1930). O Magyarul: 1 karcolat (Szépe B., A város a hegyekbe megy, anto., 1974). O írod.: E . Sablijovszkij: Pro Volodimira Vinnicsenka (Ragyanszke literaturoznavsztvo, 1980, 8.); P . M. Fedcsenko: Ocinyujemo z klaszovih pozicij (Kijiv, 1987, 12.). Udvari István Vinogradov, A n a t o l i j K o r n y e l i j e v i c s (Polotnyanije Zavodi, Szmolenszki kormányzóság, 1888. ápr. 9.—Moszkva, 1946. nov. 26.): orosz író, irodalomtörténész. Tanítócsaládban született. 1912-ben elvégezt e a moszkvai egyetem történelem—filológia szakát. A R u m j a n c e v múzeum (1925ben végrehajtott átalakítása u t á n : a Lenin K ö n y v t á r ) igazgatója volt. I r o d a l o m t ö r t é nészként elsősorban a francia irodalommal foglalkozott, munkái közül kiemelkedik Merime v piszmah k Szoboljevszkomu ('Mérimée a Szoboljevszkijnek írott levelei fényében', 1928) és Merime v piszmah k Dubenszkoj. Piszma szemje Lagrene ('Mérimée a Dubenszkaja asszonyhoz írt levelei fényében. Levelek a Lagrenée családnak', 1937) c. könyve. M. Gorkijjal együtt dolgozott a világirodalom klasszikusainak orosz nyelv ű kiadásán, szerkesztője volt az Isztorija molodovo cseloveka 19 sztoletyija ('A 19. századi fiatalember története') c. könyvsorozatnak. O 1931-től történelmi—életrajzi regényeket publikált, k ö z t ü k három kisregényt Stendhal életéről és pályájáról: Tri cveta vremenyi ('Az idő h á r o m színe', 1931: Borzsák I., Stendhal élete, 1949) c. az író részvételét örökítette meg Napóleon oroszo.-i h a d j á r a t á b a n , ezt k ö v e t t e Potyerjannaja percsatka. Sztendal v Moszkve ('Az elhagyott kesztyű. Stendhal Moszkvában', 1931) c. könyve, m a j d az irodalomtörténeti szempontú Sztendal ijevo vremja ('Stendhal és kora', 1938) c. zárta le. Széles körben népszerű műveiben a könnyedén, olvasmányosan pergő történetet g y a k r a n hosszú 114

VINOG idézetek, eredeti napló- és levélrészletek szakítják meg, ám a számos ténybeli tévedés m i a t t történetileg ezek ellenére sem hitelesek. Poveszty o bratyjah Turgenyevih ('A Turgenyev fivérek története', 1932: Láng Anikó, Rózsa és kereszt, 1965) c. történelmi regénye k ö z é p p o n t j á b a n a dekabrista mozgalomban való részvétele miatt távollétében halálra ítélt, m a j d az első orosz politikai emigránssá lett Nyikolaj, valamint a neves történész-író, Alekszandr Turgenyev és a szabadkőművesek kapcsolata áll. Csornij konszul (reg., 1932: Brodszky Erzsébet, A fekete konzul, 1969) c. alkotásának cselekménye 1791-ben, a francia forradalom idején játszódik Haiti szigetén és Párizsban, s Byron, a költő élete mellett a korabeli E u r ó p a művelődéstörténeti képét is bem u t a t j a . Az író Oszuzsgyenyije Paganyinyi ('Paganini elítéltetése', 1936: V. R a b Zsuzsa, Paganini, 1954) c. könyvében a hegedű virtuózának állított emléket, míg Hronyika Malevinszkih ('A Malevinszkijek krónikája', 1943) c. utolsó művében a neves kémikus, D. Mengyelejev regényes életrajzát írta meg. O Könyvei a hruscsovi „olvadás" éveiben m á s o d v i r á g z á s u k a t élték. O Gyűjt, kiad.: Izbrannije proizvegyenyija ('Válogatott művek', 1—3. köt., 1960). O írod.: M. Gorkij: Pregyiszlovije (A. Vinogradov: Tri cveta vremenyi, 1931); K . Löksz: A. Vinogradov (Novij mir, 1931, 12.); T. Lezsnyev: H r o n y i k a Malevinszkih (uo., 1944, 8—9.); F a l u d y Gy.: Stendhal élete (Népszava, 1949, 304.); n. n.: A. Vinogradov (Zvezda, 1958, 7.); E. B a b a j a n : Anatolij Vinogradov i jevo knyigi (A. Vin o g r a d o v : I z b r a n n i j e proizvegyenyija, 1960). Gereben Ágnes Vinogradov, Viktor Vlagyimirovics (Zarajszk, 1895. jan. 12.—Moszkva, 1969. okt. 4.): orosz filológus, irodalomtörténész. A pétervári egyetemen tanult, amelynek 1920-ban lett az o k t a t ó j a . 1930-tól a moszkvai egyetem docense, majd tanszékvezető egyetemi t a n á r a volt. 1946-ban a Szovjet T u d o m á n y o s Akadémia t a g j á v á választották. Több külföldi egyetem, így a budapesti E L T E díszdoktora volt. O Nyelvtudományi munkásságával jelentősen gazdagította a mai orosz nyelvre vonatkozó elméleti k u t a t á s o k a t . E téren elért eredményeit két monográfiában foglalta össze: Szovremennij russzkij jazik ('Mai orosz nyelv', 1. köt., 1938); Russzkij jazik. Grammatyicseszkoje ucsenyije o szlove ('Orosz nyelv. G r a m m a t i k a i tan a szóról', 1947). Ez utóbbi könyvét Allami-dijyaX ismerték el (1951). Egyik központi t é m á j a az

orosz irodalmi nyelv tanulmányozása volt. Megállapítása szerint az óorosz korszakban (11—14. sz.) az írott nyelvnek három típusa különböztethető meg: a népi eredetű óorosz, az eloroszosodott ószláv és a szépirodalmi funkciót betöltő típus, amely különféle mértékben t a r t a l m a z t a az előző k e t t ő elemeit. Az irodalmi nyelv tanulmányozásában nem állt meg az óorosz korszaknál, hanem e l j u t o t t a 20. sz.-i szépirodalom vizsgálatáig. Igen jelentős a 17—19. sz. irodalmi nyelvéről szóló monográfiája, amelyet Ocserki po isztorii russzkovo lityeraturnovo jazika XVII—XIX vv. ('Tanulmányok a X V I I — X I X . századi orosz irodalmi nyelvről', 1934) c. jelentetett meg. A leghíresebb orosz írók (Ny. Gogol, F. M. Dosztojevszkij) és költők (M. Lermontov) nyelvéről írt művei alapvető fontosságúak. Különösen sokat foglalkozott A. Sz. Puskin művészetével: 0 sztyile Puskina ('Puskin stílusáról', 1934); Jazik Puskina ('Puskin nyelve', 1935). Stilisztikai vizsgálódásai arra a megállapításra vezették, hogy a szépirodalmi nyelvvel kapcsolatos k u t a t á s o k a t a filológia olyan önálló területének kell tekinteni, amely a nyelvészet és irodalomtudom á n y határterületein mozog. Kimagasló volt stilisztikai és verselméleti tevékenysége is. S o k a t foglalkozott az orosz szókincs k u t a t á s á v a l . Részt v e t t a Puskin-szótár szerkesztésében: Szlovar jazika Puskina ('Puskin nyelvének szótára', 1956—1961). Munkásságában jelentős helyet foglaltak el a t u d o m á n y t ö r t é n e t i kérdések. O Sokoldalú t u d ó s volt, aki az orosz filológia legkülönbözőbb területén alkotott m a r a d a n d ó t és e g y ú t t a l megszabta a további k u t a t á s o k irányát és módszereit. O Egyéb fő tanulmányai: Gogol i naturalnaja skola ('Gogol és a naturális iskola', 1925); 0 hudozsesztvennoj proze ('A művészi prózáról', 1930); Sztyilprozi Lermontova ('Lermontov prózájának stílusa', 1941); Probléma avtorsztva i tyeorija sztyilej ('A szerzőség problémája és a stíluselmélet', 1961); Sztyilisztyika. Tyeorija poetyicseszkoj recsi. Poetyika ('Stilisztika. A költői nyelv elmélete. Poétika', 1963); Szjuzset i sztyil ('Műfaj és stílus', 1963); Russzkij jazik ('Orosz nyelv', 1972); Isztorija russzkih lingvisztyicseszkih ucsenyij ('Az orosz nyelvészeti tanok története', 1978). O Gyűjt, kiad.: Isszledovanyija po russzkoj grammatyike ('Orosz nyelvtani k u t a t á s o k ' , 1975); Poetyika russzkoj lityeraturi ('Az orosz irodalom poétikája', 1976); Isztorija russzkovo lityeraturnovo jazika ('Az orosz irodalmi nyelv története', 1978). O írod.: Akagyemiku V. V. Vinogradovu k jevo sesztyigyeszjatyiletyiju (1956); Szbor-

115

VINOH nyik s z t a t y e j p o jazikoznanyiju. Professzora Moszkovszkovo unyiverszityeta akagyemiku V. V. Vinogradovu (1958); Problemi szovremennoj filologii. Szbornyik sztatyej k szemigyeszjatyiletyiju akagyemika V. V. Vinogradova (1965); Sipos I.: V. V. Vinogradov: T y e o r i j a poetyicseszkoj recsi (Hel, 1965, 3.); Gáldi L.: ua. (uo., 1967, 4.); Rév Mária: Viktor Vlagyimirovics Vinogradov (FK, 1970, 1.); Péter M.: V. V. Vinogradov (StudSlav, 1970, 1.). H. Tóth Imre Vinohradova, Marija Olekszandrivna; Kozacska; Maruszja Poltavka (írói álnevek); (Harkovi terület, 1878—?): ukrán költőnő. Első művei 1901-ben jelentek meg. Az 1905-ös forradalmi események hatására írta meg Ziszlanomu borcevi robitnicku szpravu ('A száműzött munkásvezérnek') c. d a l á t és éles hangú társadalomkritikai verseit: Z privodu rozruhu ('Lázadás okán'), Robij robi ('Dolgozz csak dolgozz'). Ukránra f o r d í t o t t a Gorkij híres költeményeit és n é h á n y elbeszélését, valamint Kispolgárok e. színművét. O Művei a Tridcjaty ukrajinszkih poetesz ('Harminc ukrán költőnő') c. gyűjteményes kötetben jelentek meg K i j e v b e n 1968-ban. Költészetére nagy hatással voltak Leszja Ukrajinka versei. A társadalmi problémák iránt fokozott érdeklődést m u t a t o t t . Több verse ismert forradalmi dallá vált. Szerelmes verseiben az elégikus hangnem uralkodó. í r t tanulmányokat, elbeszéléseket is. Kovács

Oxána

Vinohradszkij, Vitalij Mihajlovics (Lebedin, 1925. o k t . 24.—): ukrán író. Harcolt a 2. világháborúban. 1958-ban elvégezte az ukrán pártfőiskolát. Különféle lapok és folyóiratok szerkesztőjeként dolgozott, köztük 1975 és 1980 között a Literaturna Ukrajina szerkesztőjeként. O Műveiben a szovjet csekisták ellenséges felderítőkkel, burzsoá nacionalistákkal, ellenforradalmi banditákkal v í v o t t „dicsőséges küzdelmeit" ábrázolja: Csekaj mene na szvitanku ('Hajnalban v á r j ' , kisreg., 1973); Mira zsittya ('Az élet értéke', kisreg., 1984). Ismertek tárcáinak és elbeszéléseinek kötetei is: Hlibinnyi sljahi ('Mély utak', elb.-ek, tárcák', 1966); I eto nazivalosz budnyami ('Ezt nevezték hétköznapoknak', karcolatok, 1985). Kovács Oxána Vinokur, Grigorij Oszipovics (Varsó, Lengyelo., 1896. nov. 17.—Moszkva, 1947. máj. 16.): orosz nyelvész, pedagógus. Hivatalnokcsaládban született. A moszkvai egyetem elvégzése után a Művelődésügyi

Népbiztosság m u n k a t á r s a volt, ill. fordítók é n t dolgozott. Aktív szerepet j á t s z o t t az orosz nyelvtudományi társaságokban. Már első könyve — Kultura jazika ('A nyelv k u l t ú r á j a ' , 1925) — feltűnést keltett. 1930tól a moszkvai egyetem docense, m a j d tanszékvezető professzora volt. O Érdeklődésének középpontjában az orosz irodalmi nyelv tanulmányozása állt. B á r a n n a k kialakulásában nagy szerepet t u l a j d o n í t o t t az ószlávnak, a hagyományos elmélettel szemben hangsúlyozta az óorosz elemek meglétét a legrégibb óorosz irodalmi művekben. Ezért az óorosz nyelvben k é t stílust, ill. változatot különböztetett meg: egy népit és az ószlávot. Munkásságában jelent ő s helyet foglalt el a 18—19. sz.-i orosz szépirodalmi nyelv tanulmányozása. Értékesek Puskin stílusával foglalkozó cikkei. Az orosz nyelv történetéről írt monográfiája e témakörben a legjobb m u n k á k közé tartozik: Russzkij jazik. Isztoricseszkij ocserk ('Az orosz nyelv. Történeti vázlat', 1945). O Egyéb fő tanulmányai: Krityika poetyicseszkovo tyekszta ('A költői szöveg kritikája', 1927); Majakovszkij — novator jazika ('Majakovszkij — a nyelvújító', 1943). O Gyűjt, kiad.: Izbrannije raboti po russzkomu jaziku ('Válogatott művei az orosz nyelvről', 1959). O írod.: R. M. Cejtlin: Grigorij Oszipovics Vinokur (1965). H. Tóth Vinokurov, Hja Dorofejevics: gan

Imre

-*Csagil-

Vinokurov, Jevgenyij Mihajlovics (Brjanszk, 1925. okt. 22.—): orosz költő, esszéíró, műfordító. Apja katonatiszt volt. Alig 18 évesen, a középiskola tizedik osztályából került a f r o n t r a . A 2. világháború u t á n t ü d ő b a j a m i a t t leszerelték. 1951-ben elvégezte a Gorkij Irodalmi Főiskolát. O 1948 óta publikál, azóta kb. h a t v a n versesés t a n u l m á n y k ö t e t e látott napvilágot. Első gyűjteményei — Sztyihi o dolge ('Versek a kötelességről', 1951); Szinyeva ('Kékség', 1956) — még jóformán észrevétlenül jelent e k meg; a kritika a háborús nemzedék élvonalában t a r t o t t a számon, de halk szavú, bölcselkedő költeményei jórészt visszhangtalanok m a r a d t a k azokban az években, amikor a költőtől elsősorban h a r s á n y jelszavakat, majd — 1956 után — leleplezések e t vártak. Az 1960-as években lett országos hírű, amikor ú j a b b köteteiben (Lico cselovecseszkoje, 'Emberi arc', 1960; Szlovo, 'Szó', 1962) már-már slágerszerű könnyedséggel, hétköznapi t é m á k b a ágyazva v e t e t t fel mély kérdéseket, s így a szovjet kritiku116

VINPE sok kinevezték „filozófus-költőnek". Tanulmányaiban ő maga is g y a k r a n hangozt a t t a , hogy „költészete a gondolat dokum e n t u m a " ; célja a világ újrafelfedezése: a lényeg meglátása a felszín a l a t t vagy a lényegnek hitt látszat leleplezése. Poezija i miszl ('A költészet és a gondolat', 1966) c. tanulmánygyűjteményében a líra sajátosságait igyekezett összefoglalni; szerinte a költői mesterség lényege a világ megértése. Ennek megfelelően elsősorban a gondolati költőket tekinti mestereinek, köztük főként Ny. Zabolockijt. Számos versében fogalmaz meg panteisztikus eszméket: Bog prirodi ('A természet Istene', 1989) c. költeményében pl. szinte pontosan megismétli Zabolockij alapeszméjét: „ D e nemlét nem volt, nincs és nem lesz sohasem". A filozofikus elmélkedések azonban — példaképétől eltérően — nála sohasem szerveződnek utópisztikus próféciákká. Ironikus, bár némileg kioktató hangú művekben gúnyolja ki a nagy ü d v t a n o k a t . A világ fenségességére való rácsodálkozás egyik legszebb példája a rendkívül népszerű Parasjutyiszt (Rab Zsuzsa, Ejtőernyős, Hétköznapok gyönyöre, 1964) c. költeménye. A nem nyíló ejtőernyővel a mélybe zuhanóhoz intézi szavait: Mert amikor nincs vissza már semerre, egyszerű út, ami még hátra van: zuhanni tárt karral a végtelenbe, életedben először gondtalan.

O 1964-ben megjelent Muzika ('Zene') c. kötetében a szabadverssel kísérletezett; minden kötöttség nélkül p r ó b á l t „elbeszélgetni" az olvasóval. A kritika az akkoriban még szokatlan próbálkozást ellentmondásosan fogadta. Ennek h a t á s á r a vissza is t é r t a k ö t ö t t formákhoz, jóllehet a rím- és ritmusképleteket egy-egy versen belül szabadon variálja. Legszebb alkotásaiban a „ h é t k ö z n a p o k g y ö n y ö r e i t " fogalmazza meg intim hangon, gyakran a serdülő fiú érzéseit felidézve. O Az 1980-as évek közepén született lírája tematikai gazdagodásról tanúskodik. Külföldi utazásainak élményvilágát az emberiség n a g y kultúráinak összefüggéseit feltáró versekben dolgozta fel, ugyanakkor 1988-ban kiadott Ucsaszty ('Sors') c. kötetében ismét felelevenítette háborús élményeit: a tizennyolc éves önkéntes érzésvilágát. A kor szellemének megfelelően egyik-másik művében a sztálini idők félelemmel teli légkörét ábrázolta (Sztrah, 'Félelem', 1989). O Esszéi jelentős mértékben hozzájárultak a szocialista realizmus sajátosságainak feltárásához: felismerte, hogy a szovjet irodalom „neoklasszicista"; gyökerei a 18. sz.-i óda-

költőkhöz, főként Lomonoszov hoz és Gyerzsavinhoz nyúlnak vissza. T ö b b tanulm á n y k ö t e t e jelent meg: Osztajotszja v szilé ('Érvényben m a r a d ' , 1979); Argumenti ('Érvek', 1984). O Műfordítói életműve is számottevő: főként grúz, kazak, bolgár, a r a b és indiai költőket szólaltatott meg oroszul. O Verseskötetei még: Haraktyeri ('Jellemek', 1965); Zseszt ('Gesztus', 1969); Metafori ('Metaforák', 1972); Prosztransztvo ('Tér', 1976); Ona ( ' Ő \ 1977); Putyesesztvija ('Utazások', 1978); Bityije ('Létezés', 1982). O G y ű j t , kiad.: Izbrannije proizvegyenyija ('Válogatott művei', 1—2. köt., 1976); Szobranyije szocsinyenyij ('Összes művei', 1—2. köt., 1983—1984). O Magyarul még: 35 vers ( R a b Zsuzsa, Mai orosz líra, anto., 1962); 5 vers (Franyó Z., Igaz Szó, 1964, 12.); Hétköznapok gyönyöre (versek, R a b Zsuzsa, 1964); 3 vers (Garai G., Szabadkikötő, anto., 1966); 1 t a n . (Koroknai Zsuzsa, A líra ma. Vallomások, esszék, 1968); 1 önéletr. (Rab Zsuzsa, É n . Szovjet írók önéletrajzai, 1968); Tilalmas kékség (versek, uő, 1975); 18 vers (uő, A végtelenség szomja, anto., 1977); 1 tan. (uő, Szovjet Irodalom, 1977, 12.); 11 vers (uő, L o t h á r L „ E g y égbolt alatt, anto., 1981); 1 cikk (Kovács L., Szovjet Irodalom, 1986, 7.). O írod.: Ny. Kalityin: Miszl. csuvsztvo, masztyersztvo (Znamja, 1952, 5.); J . Jevtusenko: Vera v t a l a n t (Lityeraturnaja gazeta, 1955, dec. 3.); A. Marcsenko: Otv e t s z t v e n n o s z t y (Voproszi l i t y e r a t u r i , 1960, 6.); R a b Zsuzsa: Beszélgetés Budapesten Jevgenyij Vinokurovval (Él, 1964, 8.); I n t e r j ú (Nagy írók műhelyében, 1965); Sipos I.: Vinokurov (Az új szovjet irodalom, 1967); Konczek J.: „ . . .a tűzbe nézt e m " — Gondolatok J . Vinokurov lírájáról (Életünk, 1970, 5.); V. Guszev: Tragyicija, vdohnovenyije, zsiznv ( L i t y e r a t u r n a j a Rosszija, 1970, okt. 9.); Elbert J . : J . Vinokurov: Antik kórus (Miért szép? A világirodalom modern verseiből, 1970); A. Mihajlov: Jevgenyij Vinokurov (1975); V. Cibin: J . Vinokurov: Siker (Szovjet Irodalom, 1975, 5.); uő: Az igazság forgatókönyve (uo., 1976, 10.); J . Grinberg: Trudi i dnyi sztyiha (Novij mir, 1976, 8.); V. Szolouhin: J . Vinokurov: Érvényben marad (Szovjet Irodalom, 1982, 9.); T a t y j a n a Bek: J . Vinokurov: Áhítat (uo., 1983, 5.); R a b Zsuzsa: L á t o g a t ó b a n Vinokurovnál (Magyar I f j ú ság, 1987, 14.). M. Nagy Miklós Vin Pe, U (Rangún, 1928—): birmán (Burma) költő, író. Előbb köztisztviselők é n t biztosította a megélhetését, m a j d a tervezési minisztérium m u n k a t á r s a lett. 117

VINTI Költészetét a természeti jelenségekkel való misztikus összefonódás h a t j a át. Tevékenyen vesz részt a Burma Research Society ('Burmai K u t a t ó Társaság') m u n k á j á b a n . Angol nyelven is rendszeresen publikál a The Guardian c„ 1945-ben alapított angol nyelvű havi kulturális magazinban. Angol nyelvű műfordításaival népszerűsíti honfitársai m u n k á i t . Irodalmi t a n u l m á n y a i közül kiemelkedik a Ponnja, U színműveiről írt esszéje. O írod.: U On Pe: Modern Burmese L i t e r a t u r e (Lotus, Afro-Asian Writing, 1968, 2—3.). Bögös László Vintilá [vintilö], P e t r u (Orlova, 1922. jún. 12.—): román költő, író. Középiskolai t a n u l m á n y a i t Karánsebesen végezte, m a j d 1942 és 1948 között a bukaresti bölcsészkar hallgatója volt. E z u t á n szerkesztőként dolgozott a Contemporanul, Luceafárul, Gazeta de Transilvania, Románia liberá és Colocvii c. lapoknál. O 1939-ben jelent meg első írása a temesvári Fruntea c. újságban. Önálló verseskötete Cinci dioptrii ('Ot dioptria', 1945) c. l á t o t t napvilágot. E z t követte u g y a n a b b a n az évben Poeme ('Versek') c. gyűjteménye. E z u t á n főként prózát írt. A kor „szocialista realista" szellemében születtek elbeszéléskötetei: Metodá nouá ('Az ú j módszer', 1948); Salamandra ('Szal a m a n d r a ' , 1949); Nepotii lui Horia ('Horea unokái', 1951); Oras de provincie ('Vidéki város', 1954); Eroul necunoscut ('Az ismeretlen hős', 1957), ill. regényei: Márirea si decáderea Páunei Variam ('Variam P á u n a tündöklése és bukása', 1961); Orasul íncercuit ('A bekerített város', 1964); Eminescu. Román cronologic ('Eminescu. Regény időbeli sorrendben', 1974). O Egyéb fő művei: Oamenii §i faptele lor ('Az emberek és tetteik', versek, 1947); Aria lui Botgros ('Botgros szérűje', elb.-ek, 1948); Ion Hango qi ai sái ('Hango J á n o s és az övéi', elb.-ek, 1952); Ciobanul care $i-a pierdut oile ('A pásztor, aki elvesztette juhait', elb.-ek, 1954); Mo§tenirea ('Az örökség', elb.-ek, 1955); Dezertorul ('Szökevény', elb.-ek, 1956); Cincizeci de ani de atunci.. . (elb.-ek, 1957: n. n., 1907. Ötven é v e . . . , 1957); Steaua magilor ('A varázslók csillaga', elb.ek, 1957); Dobrogea in mar$ ('Dobrogea a fejlődés ú t j á n ' , riportok, 1961); Drumul dragostei ('A szerelem ú t j a ' , elb.-ek, 1963); Ora§e fára arhive ('Városok levéltárak nélkül', riportok, 1964); Hiéna tigrul ('A hiéna és a tigris', reg., 1967; film: G. Cornea, 1975, román); Mai tare ca Sfíntul ('A Szentnél erősebb', reg., 1969); Numárátoarea inversá ('A visszaszámlálás', reg., 1972); Doi vilcingi si ofatá ('Két viking meg egy lány',

elb.-ek, 1974); Casa care afugit pe usá ('Az a j t ó n kiszaladt ház', színművek, 1975); Zápezile de altádatá ( ' H a j d a n i havak', versek, 1976); Muntele sperantei ('A reménység hegye', reg., 1—2. köt., 1986—1987). O Magyarul még: 1—1 vers (Kiss J., U t u n k , 1947, 19.; Szász J „ uo., 1949, 11.); 1 publicisztika (n. n., uo., 1965, 42.); 1 elb. (Varró Ilona, Igaz Szó, 1969, 5.); 1 reg.részlet (Szabó E., U t u n k , 1980, aug. 22.). O írod.: I. Oarcásu: Próza lui P e t r u Vintilá (Cronica literará, 1955, 12.); I. Vitner: Creatori §i opere: P e t r u Vintilá (Via^a Románeascá, 1959, 4.); M. Popa: Dictionar de literaturá romána contemporaná (1977). Ioan Moldovan Vintimille [ventirm'j], J a c q u e s de (Rodosz, 1512—Dijon, 1582): francia humanist a . N a g y múltú arisztokrata családból származott: a p j a , Alexandre gróf, Laszkarisz nikaiai császár leszármazottja, a 15. sz. végén menekült Rodoszra, a n y j a , Senasti hercegnő, a Paleologosz családból eredt. Mindketten elpusztultak, amikor I. Szulejmán 1522-ben elfoglalta Rodosz szigetét. A tízéves Vintimille-t apja b a r á t j a , G. de Vauzelles m e n t e t t e meg, s Franciao.-ba vitte. O t t Lyonban, m a j d Párizsban és Toulouse-ban t a n u l t jogot, klasszikus filológiát és történelmet, m a j d a paviai egyetemen tökéletesítette t u d á s á t . Amikor hazatért itáliai, spanyolo.-i és afrikai utazgatások után, már alaposan ismerte az élő nyelveket is, valamint a festészetet, az építészetet és a m a t e m a t i k á t . J ó b a r á t o k r a t e t t szert a vezető irodalmi körökben, J . Du Peyrat, M. Scéve és C. Marót társaságához tartozott. I. Ferenc király megbízta Xenophón Kürosz neveltetése c. pedagógiai m u n k á j á n a k franciára fordításával, amellyel azonban csak az uralkodó halála u t á n készült el, így I I . Henriknek n y ú j t o t t a á t . J u t a l m u l tanácsosi kinevezést k a p o t t a dijoni parlamentnél, amelynek később elnöke lett. Egyházi tisztségeket is viselt, a Chálons-sur-Saőne-i k á p t a l a n elnöke és Beaune archidiakonusa volt. O Munkásságának v a n n a k jogi területei: részt v e t t M. de VHospital\al a moulins-i királyi rendelet kidolgozásában, s az ő elnöklete a l a t t készült a burgundiai szokásjogok reformja. Fordításai közül említésre méltó Héródianosz műve is: Histoire d'Herodian, traitant de la vie des successeurs de Marc-Aurélé á l'empire de Romé ('Hérodianosz történelme, a Marcus Aurelius uralkodása utáni történelem', 1554). Több latin nyelvű költeménye m a r a d t fenn, legismertebb az, amelyben a lepantói győzelmet üdvözli: De victoria navali Christianorum 118

VIOLL adversus Turcas paraenesis ('Parainézis a keresztények tengeri győzelméről a törökök fölött', 1572). O írod.: L. de Vauzelles: Vie de J a c q u e s de Vintimille (1865). Csűrös Klára Vintler [fintler], Hans von (?—1419): német költő. Tehetős dél-tiroli patrícius családból származott. A tiroli hercegi udvar szolgálatában állt, 1417-től a herceg velencei követe volt. O 1411-ben Runkelstein v á r á b a n írta meg egyetlen ránk m a r a d t művét, a Die pluemen der tugent ('Az erény virágai') c. költeményt, amely morálteológiai kérdésekkel foglalkozik. Magyarázatok, példák segítségével az erényeket mut a t j a be, minden egyes erénnyel szembeállít egy b ű n t . Művéből nem hiányzik a korabeli társadalom erkölcsének bírálata sem. A 10 172 soros didaktikus költemény fő forrása Tommaso Gozzadini Fiore di virt u c. műve volt. O Kiad.: I. V. Zingerle: Die Pluemen der Tugent des Hans Vintler (1874). O írod.: E. Thurnher: W o r t und Wesen in Südtirol (1947). Lőkös Péter Vinyes [binyasz], Ramon (írói név); Vinyes i Cluet (teljes családi név); (Berga, 1882. m á j . 8.—Barcelona, 1952. m á j . 5.): k a t a l á n drámaíró. Fiatalon Barcelonába költözött, ahol újságoknak írt, m a j d hamarosan színművekkel is jelentkezett. Társadalomkritikai élű, szenvedélyes indulatokkal teli drámái nem a r a t t a k sikert sem a közönség, sem a kritikusok körében. Kiábrándultságában 1913-ban kivándorolt Kolumbiába, ahol 1925-ig élt, és ahová 1939ben visszatért. Ott ismerte meg G. García Márquez, akinek középiskolai t a n á r a volt, és aki róla mintázta Száz év m a g á n y c. regénye „ k a t a l á n bölcsét". O A polgárságot és a realizmust támadó színműveiben, amelyek a katalán ->modernisme és a német —• expresszionizmus h a t á s á t tükrözik, a szereplők megtagadják a szeretet nélküli, hanyatló polgári társadalmat, amelyben élnek, és az illúziók, a képzelet világába menekülnek. O Fontosabb színművei: Llegenda de boires ('Ködös legenda', 1926); Peter's Bar (ua., 1929); Qui no és amb mi ('Aki nincs v e l e m . . . ' , 1929); Racó de xiprers ('Ciprusok zuga', 1932); Ball de titelles ('Bábok bálja', 1936); Fum al taulat ('Füst a színpadon', 1939); La creu del Sud ('Dél keresztje', 1953). O Amerikai élményeit feldolgozó elbeszéléseit az A la boca dels núvols ('A felhők szájában', 1946) c. kötetben a d t a közre. O írod.: P. Elies i Busqueta: U n literat de gran volada: R a m o n Vinyes (1972). Tomcsányi Zsuzsanna

Vinyoli [binyoli], J o a n (írói név); Vinyoli i Pladevall (teljes családi név); (Barcelona, 1914. júl. 3.—uo., 1984. nov. 30.): katalán költő, műfordító. Egész életében kiadóvállalatoknál dolgozott. O Művészi formálódására nagy hatással volt Rilke (akitől két kötetnyit fordított) és Hölderlin költészete. Első korszakának négy kötete az 1930-as években K a t a l ó n i á b a n kibontakozott, elsősorban C. Riba nevéhez kötődő posztszimbolizmus stílusjegyeit m u t a t j a . Második, realizmusba hajló korszakában költészete a mindennapiság és az emelkedettség pólusai között feszül, bár mindvégig távol t a r t o t t a magát az 1960-as évek katalán irodalmában túlsúlyos szocialista realizmustól. Vinyoli számára a költészet a valóság megismerésének az egyik módja. Az őt érdeklő valóság viszont csakis az alkotás és az alkotó belső világa; az idő múlása és a megállíthatatlan pusztulás l á t t á n érzett fájdalom. O F ő b b kötetei: Realitats ('Realitások', 1963); Encara les paraules ('Még mindig a szavak', 1973); A hores petites ('Éjfél után', 1981); Domini mágic ('Mágikus birodalom', 1984); Passeig d'aniversari ('Születésnapi séta', 1984; 4. kiad. 1990); Promenade d'anniversaire et autres poémes ('Születésnapi séta és más versek', franciakatalán kétnyelvű kiad., 1990). O G y ű j t , kiad.: Poesia completa 1937—1975 ('Összes versei 1937—1975', 1975); Obra poetica 1975—1979 ('Verses művei 1975—1979', 1979). O Magyarul: 7 vers (Jánosházy Gy., K ö r t á n c fantomokkal, anto., 1972). O írod.: J . M. Sala-Valldaura: J o a n Vinyoli (1985); F. Carbó: Introducció a la poesia de J o a n Vinyoli (1991). Déri Balázs Violante do Céu: -+Céu, Sóror Violante do Viollet-le-Duc [violélödük], E u g é n e Emmanuel (Párizs, 1814. jan. 27.—Lausanne, 1879. szept. 17.): francia építész, szakíró, műemlék-restaurátor. Fiatal korában bejárta Franciao.-ot, Itáliát, Szicíliát. 1840-ben kezdte restaurátori tevékenységét, melynek során a francia műemlékek, templomok egész sorának — eléggé vitat o t t — mai képét a l a k í t o t t a ki (pl. a párizsi Sainte-Chapelle, Notre-Dame, Saint Denisbazilika). 1853-tól az egyházi épületek főfelügyelőjeként középkori műemlékeket renovált. 1863-ban P. Mérimée-ve 1 újjászervezte a Szépművészeti Főiskolát, ahol művészettörténeti és esztétikai előadások a t t a r t o t t . Majd lemondott posztjáról: utóda H. Taine lett. I I I . Napóleon számára újjáépítette a Pierrefonds-kastélyt. A né-

119

VIOND met—francia h á b o r ú b a n műszaki tisztként v e t t részt. Egyéb munkái: a lausanne-i katedrális és az Eu-kastély. Megépítette a régi Trocadérót (1878; m a a Francia Műemlékek Múzeuma a Chaillot-palota egyik szárnyában). Szakírói munkássága inkább teoretikus; folyóiratokban számos cikket publikált. Restaurátori tevékenységét főleg utóbb sok bírálat érte, mert a műemlékek régi állapotát nem t a r t o t t a tiszteletben. O Művei: Dictionnaire raisonné de l'architecture francaise du XIe au X VIe siécle ('A francia építészet rendszeres szótára a X l - t ő l a X V I . századig', 10 köt., 1854—1868); Dictionnaire raisonné du mobilier francais de l 'époque carolingienne á la Renaissance ('Francia bútortörténet a karoling kortól a reneszánszig', 6 köt., 1858—1875); Entretiens sur l'architecture ('Értekezések az építészetről', 1863; 1872); Histoire d'une maison ('Egy ház története', 1873); Histoire d'une forteresse ('Egy erődítmény története', 1874); Histoire de l'habitation humaine ('Az emberi lakás története', 1875); Histoire d'un hotel de ville et d'une cathédrale ('Egy városháza és egy katedrális története', 1878). Nagy Géza Vion D'Alibray, Charles

Charles:

-> Dalibrey,

vipasanutiwn: —> vipaszanutjun vipaszanutjun; vipasanutiwn; vep; vipaszank: örmény hősének. Az énekmondók (vipaszanok, vipszanok, jergicsek, guszanok) pengetős hangszer (pandura, pandir, bandir) kíséretével a d t á k elő a királyi udv a r b a n , a főúri kastélyokban és nemesi udv a r h á z a k b a n vagy a köznép gyülekezeteiben. Feltevések szerint a -^siratóból (dzajnarkutjun) alakult ki. Közkedveltségére jellemző, hogy Pavsztosz Buzand (i. sz. 5. sz.) krónikája felpanaszolta: sem a főurak, sem a parasztok nem érdeklődtek a kereszt é n y tanok iránt, hanem „dalaikat, fabuláikat (mítoszaikat), hősmondáikat szerették, azokért lelkesedtek, azokban hittek és n a p mint n a p hallgatták a z o k a t " . A vipas z a n u t j u n o k mitikus elemekkel kevert hősmondáiból merítették a középkori örmény krónikások is az örménység korai történetére vonatkozó híradásaikat. O M. Abeghjan az örmény elbeszélő m ű f a j o k fejlődésében a következő korszakokat különbözteti meg: 1. a mítoszok (araszpel) kora (az i. e. 2. sz. előtt), melynek emlékei pl. a Vahagn (Vere ra na: Héraklész) születésének és hőstetteinek, Szép Ara és Samiram (Szemirámisz) szerelmének történeteit megörökítő

részletek Movszesz Khorenaci krónikájában; 2. az Artasesz, I I . Tigran, Artavazd királyról és más uralkodókról szóló vipaszanutjunok, hősénekek kora (i. e. 2. sz.— 1. sz. 2. sz.); 3. a Szászánidák Perzsiájával v í v o t t háborúk hőseiről szóló epikus ciklus kora (3—4. sz.); 4. a Taroni epikus ciklus kora (5—7. sz.); 5. az arab uralom elleni harcról szóló népi eposz, a -*Szaszunci Dávid keletkezésének kora (8—9. sz.). O Az újkori örmény történetírás elsősorban a 2. korszak (5. sz.-i krónikások által megőrzött) hősénekeit, epikus ciklusait nevezi vip a s z a n u t j u n n a k , a középkori szerzők viszont a fenti öt periódus valamennyi alkot á s á t e néven emlegették. O (-> örmény irodalmi formák, hősének, jerk) O írod.: M. Abeghjan: H a y vipakan b a n a h j u s z u t j u n (1966). Schütz Ödön Viperano, Giovanni Antonio (Messina, 1545 k.—uo., 1610): latinul alkotó olasz irodalmár, történetíró. Jezsuita, aki II. Fülöp spanyol király udvari történetírója lett. V. Sixtus p á p a 1588-ban püspökké nevezte ki. Történelmi és szónoklattani művei közül említést érdemelnek: De bello melitensi história ('A máltai háború története', 1567); De scribenda história liber ('A megírásra méltó történelmi események könyve', 1569); De scribendis virorum illustrium vitis. Sermo ('A megírásra méltó hírneves férfiak életéről. Emlékbeszéd', 1570); De poetica libri tres ('Három könyv a költészetről', 1579; modern kiad., 1967); De ratione docendi ('Az o k t a t á s értelméről', 1588). Majtényi Zoltán Vipotnik, Cene; Vincencij Vipotnik (eredeti név); (Zagorje ob Savi, 1914. nov. 11. — L j u b l j a n a , 1974. szept. 2.): szlovén költő. F r a n c i a nyelv és irodalom szakon végzett a ljubljanai egyetemen 1939-ben. Részt v e t t a fasizmus elleni harcban, 1942-ben olasz koncentrációs t á b o r b a zárták. A háború u t á n kiadói szerkesztő volt. Már középiskolás korában megjelentek versei, novellái, prózaversei, de a n a g y o b b nyilvánosság elé 1939-től lépett műveivel. Az 194l-es okkupációig t a r t ó időszakának jellemzői: a magányosság, a szorongás, a kiszolgáltatottság a sorsnak, valamint a klasszikus formák (szonett, tercina, stanza) és a metaforák bőséges alkalmazása. Háború alatti költészetének lényegét a közösségi élet történelmi keretének megéneklése adja, a dikció egyszerűbbé vált, a formák szabadabbá. H á b o r ú utáni költészetében a klasszikus hagyományok felé fordult: válogatott szókapcsolatok, tradicionális versszakok és

120

VIRÁG versformák, kimértség és kiegyensúlyozottság jellemzik verseit. Nem véletlen, hogy Drevo na samem ('Magányos fa') c. első verseskötete 1956-ban jelent meg, akkor, amikor a szlovén költészetben megszűnt a szocialista realizmus korszaka, és a hozzá közelebb álló intim hangvétel vált uralkodóvá. E kötetéért, amelybe 1939 u t á n keletkezett verseit g y ű j t ö t t e egybe, 1957-ben elnyerte a Preáeren-díj&t, valamint a Jugoszláv írók Szövetségének díját. E z u t á n az 1960-ban megjelent, gyerekek számára írt, Zeleni grobek ('Kis zöld sírhalom') c. köteten kívül verseket nem publikált. 1975-ben Zemlje zeleni spomin ('A föld zöld emlékezete') c. a d t á k ki posztumusz kötetét, amelyben már megjelent, s addig kéziratban m a r a d t versein kívül, versfordításait, prózai és publicisztikai írásait gyűjtötték egybe. Vipotnik költészete a történelmi eseményeknek köszönhető változások, és a fejlődés ellenére is alapvetően ugyanaz m a r a d t : a létélmények és az érzelmi állapotok gondosan ápolt költői nyelvvel és formai finomsággal megfogalmazott lírája. Jelentős fordítói tevékenysége, szerkesztőként t ö b b szlovén költői antológiát gondozott. 1975-ben Párizsban franciára fordított verseskötete jelent meg. O Magyarul: 3 vers ( P a p J., Ács K., Napjaink éneke. A modern jugoszláv költészet antológiája, 1967); 1 vers (Pap J . , 7 nap, 1978, 47.). O írod.: D. §eg a: Eseji in kritike (1966); B. P a t e r n u : Cene Vipotnik (Slovenska.knjizevnost, 1—2. köt., 1967). Mladen Pavióié

z a t o k megkötik az első 4 szótagos szótagcsoport r i t m u s á t . E megengedett kapcsolatok a következők: 1. szótagcsoport:

2. szótagcsoport:

Vipulá már a Mahábháratában és a Rámájanában is előfordul, a későbbi szanszkrit és a p a b h r a n s a epikus és didaktikus költeményekben pedig gyakoribbá válik. O (->•slóka, indiai irodalmi formák) Puskás Ildikó virádzs; viraj: védikus szanszkrit versform a (-+ indiai irodalmi formák).

Vipstanus Messalla [vipsztánusz messzálla] (i. sz. 1. sz.): római katona, politikus, irodalmár, memoáríró. K a t o n a i tribunusként részt v e t t a Vitellius és Vespasianus közti polgárháborúban. Ott volt a második bedriacumi csatában és Cremona ostrománál. Visszatérve R ó m á b a , megírta emlékeit, amelyeket b a r á t j a , Tacitus felhasznált a Historiaeben. Többek közt előadta azt a történetet is, miként ölte meg egy fiú a cremonai ütközetben t u l a j d o n apját, akit csak későn ismert fel. E tendenciózus irat szerzőjét Tacitus Dialógusában is szerepelteti. O írod.: R. Syme: Tacitus (1958). Havas László vipulá: s z a b a d a b b kezelésű -+slóka. Az eltérés a siókától a sormetszet előtti (második) 4 szótagos szótagcsoportban van. A slóka itt á l t a l á b a n csak a ^ — - változatot engedi meg, s r i t k a kivételként még a " ^ « - változatot. A vipulában ezek mellett mások is szerepelhetnek, de az egyes válto-

virág; hana: a japán -•wö-színház esztétik á j á n a k egyik alapfogalma: a nö-előadás h a t á s a , értelme és üzenete. Az elnevezés eredete egy zen-legendára vezethető vissza, mely szerint B u d d h a prédikációját nem ért e t t é k meg azon tanítványai, akik pusztán a szavaira figyeltek. Csak egyetlen követője, K a s j a p a világosodott meg, mivel őt elsősorban az nyűgözte le, hogy beszéd közben miként játszott a Magasztos egy piros virágkehellyel az ujjai közt. A virágot a színész belső sugárzása, a -*monomane ('a dolgok utánzása') és a -+yügen ('misztikus szépség') együttes jelenléte hozza létre, de nem írható körül pontos és állandó esztétikai kategóriaként, mint az utóbbiak, mert különlegessége éppen megfoghatatlanságáb a n , ritkaságában és illékonyságában rejlik. A nö művészetének egyik kikristályosít ó j a , Zeami elméleti írásaiban a színészi t u d á s kilenc lépcsőfokát különbözteti meg: 1. A durvaság és a nehézkesség művészete. 2. Az erő és a nyersesség művészete. 3. Az erő és a finomság művészete. 4. A korai szépség művészete. 5. Az átfogó ügyesség művészete. 6. A hitelesség virágának művészete. 7. A nyugalom virágának művészete. 8. A mélység virágának művészete. 9. A p á r a t l a n varázs virágának művészete. A színész a negyedik szinten kezdi el tanulni a mesterséget, s az ötödik szint elsajátítása a legnehezebb számára. H a sikerrel jár, m á r birtokában van a színészi alkotás teljes technikai eszköztárának, s j á t é k á t bizonyos szépség h a t j a át. Ekkor dől el, képessé válik-e valaha a virág „leszakítására és á t a d á s á r a " . H a ezen a lépcsőfokon megtorp a n , menthetetlenül visszasüllyed az alsó h á r o m szintre, a démoni természet ábrázo-

121

VIRÁG lásának régióiba. H a följut a hatodik lépcsőfokra — a legalsó virág-szintre —, alakítása m á r képes lesz imaginárius tartalmakat közvetíteni. H a a kilencedik fokra is fölér, művészete túllép a szemmel és füllel érzékelhető t a r t o m á n y o k o n . A nö szó jelentése ('képesség, tudás') tulajdonképpen a virág á t n y ú j t á s á n a k képességére utal. H a a játék során a virág „kinyílik", a színház eléri célját: a közönség fölbecsül hetetlen, transzcendens élménnyel, a világ immanens törvényeinek átérzésével gazdagodik. Ám a virágot nem az előadás hozza létre. Ellenkezőleg, a virág örökkévaló, s néha ölt csak testet a színjátékban. Zeami ezt így fogalmazta meg: „Meg kell különböztetni a nö művészetében a lényeget az előadástól. H a a lényeg virág, akkor az előadás az illata. De h a s o n l í t h a t j u k a holdhoz és sugárzó fényéhez is." O (—>•japán irodalmi formák, monomane, nö, yügen) O írod.: Zeami j ü r o k u b u shü (1909); Nose A.: Zeami jürokubu shü hyöshaku (2 köt., 1944); Konishi J . : Zeami j ü r o k u b u shü (1954); R. Sieffert: L a tradition secréte du Nő (1960); 0 . Benl: Die geheime Überliefrung des No (1961); T. Nogami: Zeami and His Theories on Noh (1973); Vekerdy T.: A színészi h a t á s eszközei — Zeami mester művei szerint (1974); K o k u b u T.: A j a p á n színház (1984); J . T. Rimer—M. Yamazaki: On the Art of the Nö D r a m a : The Major Treatises of Zeami (1984); Nö no h a n a (1988); Schönau B.: Zeami színháza és a nó elmélete (1993); Duró Gy.: „Valaki t ö r t é n i k . . . " . A nóról, öt t é t e l b e n ( K e m e n c z k y J u d i t : Nód r á m á k , 1994). Duró Győző virágének; szerelemének; szerelmes-ének: a 19. sz. előtti m a g y a r költészet szerelmierotikus t é m á j ú lírai —>cía/ainak, -+táncdaíainak hagyományos megjelölése. Elnevezését onnan k a p t a , hogy e dalok költői (a misztikus -thimnuszkcAtészet és a keleti eredetű virágnyelv nemzetközileg elterjedt szimbolikáját a d a p t á l v a ) szerelmeseiket legtöbbször virágnevekkel (rózsa, liliom, viola stb.) illették. K é t fő válfaja közül az egyik finoman udvarló modorban szól a kedvesről (->• udvarlódal), a másik (amelyet a magyar szakirodalomban latrikánus költészetnek, pajkos éneknek is neveznek) a könnyű vérű hölgyekkel, a hivatásos utcalányokkal átélt p a r á z n a kalandokat örökíti meg, vagy obszcén asszony csúfoló. Vitatott, hogy a terminus csak az énekversekre v o n a t k o z t a t h a t ó - e , vagy az énektől már függetlenedett lírai dalokra (-»szavalt vers) is (miként ezt a korabeli szóhasználat tette), és hasonló vitakérdés, hogy az -»Éne-

kek éneke-típusú, teológiai-vallásos jelentésű d a l o k a t (ill. ezek adaptációit) ide sorolh a t j u k - e (amiként Bogáti Fazekas M. a maga f o r d í t á s á t virágéneknek nevezte), s ú j a b b a n az asszonycsúfolók elkülönítésének igénye is felmerült. E kérdések megválaszolásakor ajánlatos Kőszeghy P. t a n á c s á t követni, miszerint a szakkifejezések haszn á l a t á b a n „hasznos a szakirodalomban elt e r j e d t értelmezéshez ragaszkodni, s még hasznosabb a korabeli terminológiát a korabeli értelemben használni". E korabeli értelem azonban ma még korántsem tisztázott, a szakirodalomban hagyományosan elterjedt (a szövegverseket és asszonycsúfolókat stb. is magába foglaló) fogalomról pedig megjegyzendő, hogy ez nem k o n k r é t m ű f a j t tükröz, hanem a legkülönfélébb műf a j o k h o z - m ü f a j csoportok hoz t a r t o z ó (s csak erotikus—szerelmi és lírai jellegükben megegyező) alkotások gyűjtőfogalma. O A magyar virágének-költészet kezdeteire vonatkozóan csak feltevésekre szorítkozhatunk. E n n e k fő oka a f e n n m a r a d t szövegek hiánya. Mo.-on az írásbeliség még a 14—15. sz.-ban is döntően latin nyelvű volt; az általános műveltség t a r t a l m a nálunk — a nyugat-európai fejlődéstől elmaradva — ekkor még jórészt egyházi, s a polgárság és a nemesség jelentős része analfabéta, az anyanyelven lejegyzett irodalmi szövegeknek nem volt olvasni t u d ó közönségük. Fokozta ezt az általános korlátot a szerelmi költészetet külön is sújtó diszkrimináció. A 18. sz.-ig a hivatalos irodalomszemlélet az effajta dalokat (lett légyen stílusuk-motívumkincsük bármilyen éterien finom) tém á j u k m i a t t sommásan irodalomalattiaknak t e k i n t e t t e , az egyházak pedig — mind a katolikus, mind a református — ezeket egyenesen erkölcsteleneknek bélyegezték és üldözték; éneklésüket vagy akár csak hallgatásukat és — később — lejegyzésüket t i l t o t t á k . (Emiatt még a 16. sz. legnagyobb költője, Balassi B. sem a d h a t t a ki szerelmes verseit.) Ilyen körülmények között érthető, hogy a magyar szerelmi dalok lejegyzett szövegeinek hiánya vagy — későbbi — töredékes, gyér volta nem z á r j a ki azt, hogy ezek akár széles körben is elterjedtek lehettek, másfelől viszont a szöveges bizonyítékok hiánya tág teret nyit az igen eltérő feltételezéseknek és a köztük zajló v i t á k n a k is. O Irodalomtörténészeink hag y o m á n y o s kiindulópontja szerint igen valószínűtlen, hogy az -*amour courtois egész E u r ó p á r a kiterjedő kultusza idején csak Mo.-on ne keletkeztek volna a középkori udvari irodalom jellemvonásaival rendelkező nemzeti nyelvű szerelmi énekek, -*ud-

122

VIRÁG varlódalok. Bizonyított — nevekkel is dok u m e n t á l t — tény, hogy a 12—13. sz. fordulójától kezdve a magyar királyok udvaraiban (s feltehetően az idegen származású főuraknál is) megfordultak a nyugati lovagi költészet vándor dalnokai, s ezek repert o á r j á t a m a g y a r királyi jokuldtorok is megismerhették, a d a p t á l h a t t á k és elterjeszthették. Az utóbbi évtizedekben viszont t ö b b k u t a t ó Kurcz Ágnes elemzését l á t j a elfogadhatónak, mely szerint a magyar jokulátorok „idegenből csak olyan m o t í v u m o k a t vehettek át, amelyek az ő r e p e r t o á r j u k b a illettek". ,,Az itthoni hagyományból (krónikapasszusok, célzások, a kancelláriai okleveles gyakorlat narrációi) kivillan, hogy a világi uralkodó osztályt ízlése fejlettségéhez mérten elsősorban a hőstettekről költött énekek gyönyörk ö d t e t t é k " , s a —•trubadúrköltészet szerelmi dalainak, a -*• Minnesangn&k adaptálására, „egyáltalán a szerelmi lírára nincs meg a leghalványabb utalás sem". Kurcz Ágnes is hangsúlyozza, „lehetetlen u g y a n a k k o r , hogy népi virágénekek egyáltalán ne léteztek volna", de úgy véli, „a nemesi közönségnek e lírára még nemigen volt füle; a magyar feudális világban az úrnőnek nem j u t o t t olyan szerep, mint N y u g a t - E u r ó p á ban, ahol a lovagi líra társadalmi alapjait a sajátos domina (vagy dominus)—vazallus viszonylat is m a g y a r á z h a t j a . Ezért hiányozhattak Magyarországon a lovagköltők, s a szerepüket pótló klerikusok, illetve énekesek repertoárjából ez a m ű f a j , ez a téma érthetően h i á n y o z h a t o t t " , míg a —> hősénekek, —• történeti énekek, -» vitézi énekek adaptációi valószínűsíthetők. E gondolatmenettel szemben azonban kézenfekvő az az ellenvetés, hogy a népi és a nemesi ízlés között ezekben az évszázadokban (minthogy a nemesek többsége is analfabéta volt) nem lehetett még akkora különbség, hogy az utóbbiak érzéketlenek legyenek a népi virágénekekkel szemben. A krónikák, oklevelek pedig azért hivatkoztak a történeti és vitézi énekekre, mert ezek illettek témakörükbe; a szerelmi énekek itteni említésének hiánya magától értetődő műfaji sajátosság, nem pedig bizonyíték arra, hogy ezek az udvari kultúrából is hiányoztak. Horváth I. apáca-regulák célzásai alapján állítja, hogy „nyugodtan feltételezhetünk, m o n d j u k , Zsigmond-kori magyar t r u b a d ú r o k a t , a magyar költészettörténet jól érezhető diszkontinuitása m i a t t elveszett művekkel", olyanokkal, „melyeknek emlékét az eleve fejletlen udvari élet hanyatlása, a török és a reformáció elsöpörte". Zemplényi F. viszont úgy látja, hogy a

magyar lírában a középkori latin költészet — a liturgikus költészet (-*szertartásirodalom) és a vágánsköltészet — h a g y o m á n y a i élnek csupán, „mind a versszerkezetben, mind a m e t r i k á b a n " . Ha volt t e h á t magyar nyelvű szerelmi énekköltészet, ez csak vágáns, és nem lovagi jellegű lehetett, mert „az udvari szerelem költészetének meglétét a magyar vers jellege és évszázados hagyom á n y a önmagában t a g a d j a " . O E v i t á k a t megfoghatatlanná teszi az a tény, hogy az effajta énekeknek nemhogy a jellegére, de a létezésére valló bizonyítékok sincsenek, s csak további kutatások reménye, hogy valaha f e l m u t a t h a t o k lesznek. A m a g y a r szerelmi-erotikus líra létét csupán a Kurcz Ágnes által elemzett időszakot követő évszázad végétől lehet szöveges példákkal igazolni. O Ám a 15. sz. végi és a 16. sz. 70-es, 80-as éveit megelőző időkre d a t á l t szövegek nem kevésbé v i t a t o t t a k . E viták egyrészt akörül folynak, hogy a f e n n m a r a d t töredékek virágénekek-e, másrészt akörül, hogy — P. Zumthor és P. Bee megkülönböztetését alapul véve — a költészet populáris (elsősorban az alacsonyabb társadalmi osztályokban honos) vagy arisztokratikusudvari „regiszteréhez" tartoznak-e. A legkorábbi, az 1490 körüli időkből származó Soproni virágének két sornyi, ismeretlen szerzőtől származó töredék: Virág, tudjad, tűled el kell mennem, Es te íretted kell gyászba ölteznem.

Az 1515 és 1542 között lejegyzett ún. Zöldvári (t. i. 'erdei') ének (feltevések szerint táncdal) szövegéből csak hiányos töredékek m a r a d t a k fenn („az erdő zöld", „zöld erdőben", „az piros h a j n a l " , „az ifiak kegyeseket", „kert virágzik a h a r m a t t ó l " stb., valamint a „hé, hé, héa, h ó " refrén). Hosszabb szöveg m a r a d t ránk B. Tomitano (1517—1576) stilisztikájának (1545) azon helyén, amely — egy magyar diák latin tolmácsolásának olasz fordításában — egy magyar virágénekkel példázza az ötletes képes beszédet: Oh asszonyom, aki szép, szent kebeledben Ezer szívet s ezer boldogtalan szerelmes lélek Ezer hódolatát őrzöd; Hát az én szívem mitévő legyen? ( Padovai

virágének)

Klaniczay T. elemzése szerint ,,Gerézdi Ráb á n kutatásai alapján eldöntöttnek tekinth e t ő " , hogy a korai magyar virágének — amilyen a Soproni virágének és a Zöldvári ének — a középkori nemzetközi latin vágánsköltészet „egyik hazai anyanyelvű ága, mely elsősorban a nemesség körében lehe-

123

VIRÁG t e t t népszerű", míg a későbbi, amelyhez a Padovai virágének tartozik, a reneszánsz udvari költészet -^petrarkizmusának népszerűbb és a d a p t á l t válfajához sorolható, s ez szintén ,,a nemesség, illetve a nemesség felsőbb rétegéből éppen ez idő t á j t kiemelkedő ú j főnemesség" költészete volt. Hogy ilyenformán a virágénekeknek már Balassi B. fellépése, 1575 előtt is létezett egy udvari változata, ennek bizonyítékaként Galeotto Marzio egyik megjegyzésére szokás hivatkozni, melyben megemlíti, hogy mo.-i tartózkodásai idején (1461—1481) Mátyás király asztalánál is daloltak magyar nyelvű szerelmes énekeket. Hasonló bizonyíték, hogy Sylvester J . 1541-ben a Szentírás „képes beszédéről" szólva azt írta, hogy ehhez a magyarságnak könnyű hozzászokni, hiszen maga is él az e f f a j t a beszéddel szólásaiban és énekeiben, „kiváltkíppen az virág ínekekben", amelyek tartalmilag „alá való"-k, ,,ganej"-k ugyan, de „mellyekben csudálhatja minden níp a Magyar nípnek elmijínek éles voltát az lelísben, melly nem egyíb, hanem Magyar poesis", s így stílusuk dicséretes, ,,az beszídnek nemesenn való szerzísit" példázzák. A hagyományos felfogás szerint ez a jellemzés kizárólag az udvari-udvarló (s csak a bármiféle — akármilyen finoman megfogalmazott — szerelmi t a r t a l m a t eleve alávalónak ítélő valláserkölcsi álláspont szerint „ganéj") virágénekre v o n a t k o z h a t o t t , hiszen a latrikánus virágénekek stilisztikailag sem m u t a t t a k különösebben „ n e m e s " vonásokat. Klaniczay T. okfejtése szerint „ h a végül tekintetbe vesszük, hogy Balassi versei tele v a n n a k a petrarkizmus konvencionális sablonjaival, ami megfelelő előzmények, hazai gyakorlat nélkül nem lenne elképzelhető, akkor n y u g o d t a n á l l í t h a t j u k , hogy a XVT. század középső évtizedeiben a vágáns típusú virágének m á r á t a d t a helyét a reneszánsz szerelmi költészetének. Mivel pedig Balassi első szerelmes verseit erdélyi tartózkodása idején írta, s ismeretes, hogy a XVI. század második felében éppen Erdélynek voltak a legszorosabb érintkezései az olasz kultúrával, ( . . . ) azt is feltételezhetjük, hogy Erdélyben különösen elterjedt lehetett m á r a petrarkizmus egy primitívebb v á l f a j a " . „Maga Balassi is tanúskodik arról, hogy kortársai között számos szerelmi versszerző a k a d t , hiszen egyik költeményében (54. sz.) Dobó J a k a b ismeretlen versével folytat költői polémiát, egy másikban (72. sz.) nyolc ifjú költőnek a magyar nyelvű szerelmi énekben való vetélkedését örökíti meg", s k o m é d i á j a ajánlásában azt is írja, hogy az erdélyi i f j a k a magyarorszá-

giakat „az vers szerzésben nemcsak követtik, hanem sokkal inkább meg is elődzött é k " . O E hagyományos felfogással szemben Horváth I. a töredékekben f e n n m a r a d t szövegek d a t á l á s á n a k és virágének-voltának megkérdőjelezésével vagy latrikánus értelmezési lehetőségével, a Padovai virágének — a többszöri fordításból fakadó — megbízhatatlanságával érvelve azt az ú j elgondolást f e j t e t t e ki, miszerint Balassi előtt a m a g y a r költészetben az „arisztokratikus regiszter"-hez tartozó, udvari virágének nem létezett. Ennek k á n o n j á t Horváth I. szerint — bár „valószínűleg nem társtalanul" — Balassi dolgozta ki, sőt, nála a korábban létező, a „populáris regiszter"hez t a r t o z ó lírai műfajok közül „a tavaszének / táncdal-hagyomány és a lator ének h a g y o m á n y a " is átalakul, „arisztokratikus regiszterré válik". Horváth I. a korábban az udvarló-udvari virágének létét bizonyítóként felfogott nyilatkozatokat is átértelmezi, s felhívja a figyelmet — ez esetben aligha v i t a t h a t ó a n — arra, hogy Galeotto Marzio megjegyzése sem v o n a t k o z t a t h a t ó minden kétséget kizáróan a szerelmi dal udvari változatára; a királyi asztal mulatozó főurai énekelhettek népi virágéneket — sőt, akár latrikánus dalt — is. Okfejtésének fontos eredménye, hogy a probléma tisztázatlan p o n t j a i r a felhívta a figyelmet, de h á t r á n y a , hogy az „arisztokratikus—populáris regiszter" kategóriapárjára épít. A virágénekek kérdése ezekkel a d u r v á n elnagyolt fogalmakkal nem oldható meg, hiszen a szerelmi költészetünk kialakulását oly lényegesen befolyásoló -+vágánsköltészet sem sorolható be e „regiszterekbe". (Zemplényi F . jóval differenciáltabb kategóriarendszere viszont hasznos t á m p o n t o k a t n y ú j t h a t az itteni problémák megoldásához is.) O A nézetcsere folytatása során főként Kőszeghy P. megnyilatkozásai mut a t k o z t a k figyelemreméltóaknak, aki t ö b b p o n t o n v i t a t t a Horváth I. a d a t a i t és értelmezéseit, s ú j a b b példákkal bővítette a Balassi fellépését megelőző, udvarló-udvari jellegű virágénekeknek m u t a t k o z ó szövegek körét. Álláspontja szerint „az a versideológia és versnyelv ( . . . ) , amely Balassi s a j á t j a , m á r az ő fellépése előtt megvolt a m a g y a r irodalomban". Erre vall az is, hogy a 17. sz.-i magyar szerelmesversek oly szembetűnően hasonlítanak Balassi verseihez; jóllehet ő valóban sokakra h a t o t t , de e hasonlóság „olyan jellegű és mérvű, hogy sokkal valószínűbb a közös, Balassi idejére már kialakult költői nyelvből merítés, mintsem az, hogy minden verselgető hóna alá egy-egy Balassi-kötetet képzelünk". O

124

VIRÁG E viták valamennyi résztvevője f e n n t a r t á s nélkül elismeri ugyanakkor; hogy — Kőszeghy P. szavaival — „Balassihoz mérhető nagyságrendű, magyarul verselő költő — legalábbis a kódexirodalom koráig visszatekintve — nemigen lehetett", s az udvarló virágének legkiemelkedőbb példái az ő olyan alkotásai, amilyenek K i t egy bokrétáról szerzett c. dalának e strófái: Most adá virágom nekem bokrétáját, Magához hasomló szerelmes virágát, Kiben violáját kötötte rózsáját: Úgy tetszik, hogy értem ebbűl ó akaratját.

n í t o t t á k ; az ú j a b b kutatások szerint Madách G. (1590 k.—1647) írta, vaskos kitételektől nem t a r t ó z k o d v a : Az én sólymocskám Palojtán vagyon, Szíviben szerelmem nő igen nagyon, Belől ikrája foly igen lágyon. Kit drága kenetül magamnak tartom.

Még a 18. sz. végén, Faludi F. is írt (vagy lejegyzett) — szerzetes létére — egy Nincsen neve c. vénasszonycsúfolót, ilyen strófákkal: Három foga tart istrázsát, S alig rágja a híg kását, Gyomort kever büdös szája. Tüdejével rohadt mája, Semmi tagja már nem ép.

Viola szép színe mutatja hívségét, Rózsa piros volta hozzám nagy szerelmét, Fejér rózsa penig mondja tiszta éltét; Nézsze mint mutatja bölcs és eszes elméjét!

S jóllehet az egyházak tiltása m i a t t még Balassit is „évszázadokon keresztül csak mint vallásos költőt és mint n é h á n y csodálatosan szép vitézi-hazafias ének szerzőjét ismerték, s szinte csak a véletlennek köszönhető, hogy a múlt század végén csaknem teljes költői hagyatéka is előkerült" (Klaniczay T.), a 17. és 18. sz.-ban az udvarló típusú m a g y a r szerelmi költészet már igen széles körben elterjedt, s kéziratos énekeskönyveinkben (—»kéziratos költészet) bőséges szöveganyag reprezentálja. Szerzői — néhány kivétellel, amilyen Rimay J . (1570 k.—1631), Petrőczi K a t a Szidónia (1662—1708), Amadé L. (1704—1764) névtelen vagy csak a versfőkből ismert nevű alkalmi poéták, többségükben deákok, iskolázott nemesek, akik Balassit (és kortársait?) követik, nem egyszer szó szerinti átvételekkel. N y o m t a t á s b a n e dalok azonban csak a 18. sz. végén, —>poní/?;akiadásban jelenhettek meg, és ekkor is inkább kéziratos énekeskönyvekbe másolták őket, s szövegeik a ->széténeklés m i a t t t ö b b változatban m a r a d t a k fenn. Számos d a r a b j u k folklorizálódott; sok — k o r á b b a n ősi népdalnak vélt — 19. sz.-i szerelmes népdal a 17—18. sz.-i szerelmi -> köz költészet folklórvariánsa. O A virágének másik, latrikánus v á l f a j á n a k Balassit megelőző léte nem vit a t o t t ; legelső f e n n m a r a d t emléke (ha az asszonycsúfolókat is ide soroljuk) az 1505ben, teljes strófában lejegyzett körmöcbányai táncszó: Supra agnő, szökk fel kabla, Haza jött fírjed, tombj Kató! Az te szíp palástodban, Gombos sarudban: Haja, haja virágom!

Az erotikus latrikánus vers leghíresebb, Balassa J á n o s éneke sólymocskájárul c. ismert d a r a b j á t korábban Balassi B. apjának, Balassi J . - n a k (1518—1577) tulajdo-

Természetit erőlteti, Apadt mellét kifeszíti, Tarát, farát ékesíti, Vitorlyáit kiteríti, Arra nyerít, aki szép.

Hasonló képekkel festi le Egy fiatal házasulandónak habozása (1799) c. versében Csokonai Vitéz M. az idős arát, akinek Szeme nem sír, mégis nedves; Képe ráncos; foga redves; Horgas lába tittyen-tottyan; Sovány fara egyet lottyan.

Az ilyen latrikánus erotikus versek és csúfolók szintén folklorizálódtak, s még a 20. sz.-i népdalgyűjtésekben is f e l b u k k a n t a k . O (—>szerelmi költészet, erotikus irodaiam, pornográf irodalom, udvarlódal) O Kiad.: Stoll B. (szerk.): Virágénekek és mulatónót á k (1956); uő (szerk.): Régi Magyar Költők T á r a . X V I I . sz. 3. Szerelmi és lakodalmi versek (1961); H a r g i t t a y E. (szerk.): H a t v a n h a t csúfos gajd. X V I — X V I I I . századi m a g y a r csúfolók és gúny versek (1983); Stoll B. (szerk.): P a j k o s énekek (1984); Réz P. (szerk.): Magyar E r a t o (1986). O írod.: Erdélyi P.: A virágének (Ethn, 1899); Jenei F.: A világi irodalmi m ű f a j o k kéziratos énekeskönyveinkben (1929); Imre Ilma: Balassa Bálint hatása a X V t l . század névtelen költőire (1930); H o r v á t h J.: A m a g y a r irodalmi műveltség kezdetei (1931, 1944); Szabolcsi B.: Egy X V I . századi magyar költemény n y o m a az olasz irodalomban (TtK, 1933); Alszeghy Zs.: A X V I I . század m a g y a r lírai költészete (ItK, 1935); Kulcsár A.: Asszonycsúfolók (It, 1944); Horv á t h J . : Hír három virágénekről (Magyar Nyelv, 1949); Borsa G.: Ismeretlen virágének töredéke ( I t K , 1957); Stoll B.: Közösségi költészet — népköltészet (ItK, 1958); Klaniczay T.: A szerelem költője (MTA I. O K , 1961; Reneszánsz és barokk, 1961); E c k h a r d t S.: T r u b a d ú r o k Magyarországon (It, 1961); Sőtér I. (főszerk.): A m a g y a r

125

VIRÁG irodalom története (1—2. köt., 1962— 1964); Stoll B.: A P a j k o s ének és a népköltészet (1962); Gerézdi R.: A m a g y a r világi líra kezdetei (1962); uö: Balassa J á n o s éneke soly mocska járul ( I t K , 1965); Alexa K.: A misztika stíluselemei a régi m a g y a r költői nyelvben (ItK, 1970); K a t o n a L : Virágének — m a g y a r n ó t a — népdal (Artes populares, 1., 1970); P . Zumthor: Essai de poétique médiévale (1972); K u b i n y i E.: Musikleben am B u d a e r Königshof, Anfang des 16. J a h r h u n d e r t s . Geschulte Musiker und Spielleute (Studia Musicologia, 1973); P. Bee: La lyrique francaise au moyen-áge (1977); H u b e r t Ildikó: Sóvári Soós Kristóf ismeretlen nyilatkozatai a virágénekről (ItK, 1979); H o r v á t h I.: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben (1982); Zemplényi F.: R i m a y és a kortárs európai költészet (ItK, 1982); R. Várkonyi Ágnes —Székely Júlia (szerk.): Magyar reneszánsz udvari k u l t ú r a (1987); Kőszeghy P.: H o r v á t h Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben (ItK, 1987— 1988, 2-4.); H o r v á t h I.: E g y vita elhárítása (ItK, 1987—1988, 5-6.); Kurcz Ágnes: Lovagi kultúra Magyarországon a 13—14. században (1988); Kőszeghy P.: Elhárítva. (Megjegyzések H o r v á t h Iván E g y vita elhárítása című cikkéhez) (ItK, 1989, 5-6.); Zemplényi F.: Régi magyar irodalom és európai közköltészet (ItK, 1992, 5-6.). Szerdahelyi

István

virágjáték: irodalmi társasjáték. A játékvezető minden játékosnak kioszt egy-egy virágnevet, s ezekről verseket (rendszerint szonetteket) kell rögtönözni. A rokokó és a biedermeier kor szalonjaiban keletkezett. Az Európa-szerte divatos szórakozás a középkorban kialakult provanszál -*jocs florals hagyományából, valamint ősi virágszimbólumokból (-»virágének, virágnyelv) meríti motívumait. Mo.-on a 19. sz.-ban volt népszerű. O (—>irodalmi játékok) O írod.: Lukácsy A.: Elmés játékok, játékos elmék (1960). Hoványi János virágnyelv: képletes, m o n d a n i v a l ó j á t csak óvatos -»ce7zásokkal, ->sejtetéssel kifejező beszéd- vagy írásmód. Elnevezése onnan ered, hogy a keleti háremek hölgyei virágok küldésével t a r t o t t a k fenn titkos érintkezést szeretőikkel; az egyes virágfajtákhoz — elnevezéseik alapján — olyan fogalmi jelentéseket kapcsoltak, amelyek révén ezek üzenetek közvetítésére alkalmassá váltak. A kereszteslovagok közvetítésével került á t ez a szokás E u r ó p á b a , itt azonban nem az elnevezés, hanem a virág

tényleges tulajdonsága (színe, illata stb.) vált a -*kód alapjává. Ophelia „virágbeszéde" Shakespeare H a m l e t j é n e k 4. felvonásából: Ophelia: Itt egy rozmarin szál, az emlékezetre; kérlek, édes rózsám, hogy jussak eszedbe; itt meg háromszín ibolya, ez való a gondolatra. Nesze, neked ánis, meg galambvirág; neked ihol a ruta; ebből nekem is egy kicsit; vasárnap úgy hívhatjuk, hogy: irgalomfű; ön a rutáját egy kis különbséggel viselheti. Ne neked százszorszép; adnék violát is, de mind elhervadt, mikor az atyám meghalt. . . (ford.: Arany J.)

Országh L. m a g y a r á z a t a szerint: „Rozmarin az angol renaissance népi világában az emlékezés jelképe, az esküvő és a temetés virága. A háromszínű ibolya, azaz árvácska (angolul: pansy) a hiábavaló szerelem, mások szerint a gondolat (franciául pensée) szimbóluma. Az ánizs hízelgést jelent, a g a l a m b v i r á g a h i t v e s t á r s i hűtlenséget szimbolizálja, a r u t a a megbánást és szomorúságot, a százszorszép a csapodárságot, a viola (helyesebben: ibolya) a hűséget jelképezi." A „virágposta", a virágok küldésével történő érintkezés egészen a biedermeier-korig divatozott; a Finom Társalgó (1855) c. illemtankönyv közölt elsőként magyar „virágszótárt", mely szerint a bodza jelentése: „miért vagy napról-napra hidegebb?" a muskátlié: „közeledben feledem minden b á n a t o m " stb. O A társasági életben használt ilyen k ó d o k a t — már a középk o r b a n — á t v e t t e a költészet is a m a g a —>allegóriáinak és szimbólumainak kialakításához. O (—>titkosírás) Martinkó András Virágok árnyéka -* Csing, Ping, Mej

a

függöny

mögött:

virágok vetélkedése: a középkori vitaköltészet egyik műfaja, melynek allegorikus hősei virágok, akik arról vitatkoznak, hogy melyikük szebb, nemesebb, magasabb rendű stb. Költői változatai mellett — ritkábban — a -* növénymesék között is v a n n a k vetélkedésformájúak. Legkorábbi példája egy 11. sz.-i, latin nyelvű verses certamen, amelyben a Rózsa és a Liliom vetélkednek így, s döntőbírójuk a Tavasz. Az Európaszerte elterjedt m ű f a j a magyar költészetben viszonylag igen későn, a 17—18. sz.-i kéziratos énekköltészetben és a népköltészetben jelent meg (itt a népdalforma mellett prózában is). A Kelecsényi-énekesk ö n y v b e n fennmaradt, a Rózsa és a Viola vetélkedéséről szóló versezet viszonylag gyenge, a folklorizálódott változatok viszont igen nevezetesek, különösen az a

126

VIRAV N y i t r a megyében g y ű j t ö t t virágvetélkedés, amelynek -^refrénje -»•virágének: Vetekedik vélem háromféle virág. Virágom, véled elmegyek, virágom, tőled el sem maradok. Ne vetekedj vélem, te búza szép virág, mert bizony tevéled széles ez világ él. Virágom, véled elmegyek, virágom, tőled el sem maradok. Ne vetekedj vélem, te szőlő szép virág, mert bizony tevéled szentmisét szolgálnak. Virágom, véled elmegyek, virágom, tőled el sem maradok. Ne vetekedj vélem, te rózsa szép virág, mert bizony tevéled lyányok dicsekednek. Virágom, véled elmegyek, virágom, tőled el sem maradok.

O (-»•veszekedő, vetélkedés, vitaköltészet) O írod.: A. Wünsche: Die Pflanzenfabel in der Weltliteratur (1905); H. Walther: Das Streitgedicht in der lateinischen Literatur des Mittelalters (1920); Turóczi-Trostler J.: A bor és a víz pán tolódása és rokonai (ItK, 1929); Eckhardt S.: Parasztsors a régi magyar költészetben (ItK, 1951); I. Kasten: Studien zu Thematik und F o r m des mittelhochdeutsehen Streitgedichts (1973). Dömötör Tekla Virágos gyertyák: -*Hao csiu

csuan

„Virágozzék száz virág, versengjen száz iskola": -*,,száz virág "-politika virágritornell: —» ritornell 4. viraj: ->virádzs viralidúdu: viralitütu (tudományos átírás): prabandha jellegű korai tamil irodalmi m ű f a j . Előadói, a viralik, a s a j á t műveiket énekelve-táncolva előadó költőnők a tamil társadalom megbecsült művészei és egyben hírvivői (dúdu: 'hír, hírvivő') volt a k . A hősök tetteit, az uralkodó életének állomásait énekelték meg. Ilangóvadihal Silappadiháram c. eposza is többször említi őket, mint az u d v a r gyakori vendégeit. A viralidúduk — miként az ótamil költészet egésze — t é m á j u k szerint négy nagy csop o r t r a oszthatók: aram ('hősi'), porul ('anyagi'), inbam ('szerelmi') és vídu (vallási értelemben 'megszabadító') t á r g y ú a k . O (ótamil irodalmi formák, prabandha) O írod.: V. R. R a m a c h a n d r a Dikshitar: The Cilappatikaram (1978); Encyclopedia of Tamil Literature (1990). Somi Anna viralijar: ótamil költőnők, dalnoknők. Énekelve előadott műveiket tánccal kísérték. O (ótamil irodalom, dalnok)

viralivídudúdu: vídu (azaz vallási értelemben 'megszabadító') t é m á j ú viralidúiw-költemény a korai tamil irodalomban. Viramamuni: —>Beschi, Giuseppe Costanzo Viravat Vanlajangkun (családi név); Vat Vanlajangkun (írói név); (Lupburi t a r t . , 1-955—): thai író. B a n g k o k b a n 1974-ben iratkozott be a R a m k h a m h e n g E g y e t e m Politikai T u d o m á n y o k K a r á r a , de sohasem fejezte be t a n u l m á n y a i t . 1974 és 1976 között különböző diák irodalmi csoportokban tevékenykedett, és a Thaiföldi Nemzeti Diák Központ radikális lapja, az Athipat ('Szuverenitás') riportere volt. A tábornokok 1976 októberi államcsínye u t á n a dzsungelbe menekült, ahol a K o m m u n i s t a P á r t n a k dolgozott. A fiatal radikális költővel, Visza Kanjathappa\ közösen a d t a ki a Thong Pativat ('A F o r r a d a l o m Zászlaja') c. irodalmi magazint. A lapban 1980 auguszt u s á b a n közölt Rua lam szut thi ('Az utolsó csónak') c. költeménye m i a t t összeveszett a p á r t cenzorával. 1981-ben hat hónapig a Matuphum ('Szülőföld') c. liberális napilap szerkesztőségében dolgozott, s a Thanon Nangsi ('Könyv-utca') c. irodalmi havilap k i a d ó j a lett. O I r o d a l m i m u n k á s s á g á t az 1973-as d i á k f o r r a d a l o m u t á n a polgári k o r m á n y z á s idején kezdte, amikor a baloldali diákok és f i a t a l értelmiségiek körében felerősödött az amerikai jelenléttel szembeni ellenállás. A radikális ú j írónemzedék egyik jeles képviselője, s a politikai reformmozgalom vezető személyisége lett. A fiatal értelmiségiek politikai küzdelmét villantja fel önéletrajzi elemekkel átszőtt Kon thung duang dao ('Mielőtt elérné a csillagokat') c. elbeszélésében, mely a thai stílusú „szocialista realizm u s " m i n t a d a r a b j a , s az 1973—1976 közötti d e m o k r a t i k u s kísérlet idején n a g y népszerűségnek ö r v e n d e t t . Legálisan kiad o t t munkái: Nok phirap szi khao ('A fehér g a l a m b ' , elb.-ek, 1976); Klan jak szi luat ('Vértől lepárolva', költ.-ek, 1976); Tambon Tyo Makók ('A T y o makoki kerület', reg., 1976); Khao khaen ('Csomós rizs', elb.-ek, 1979); Douai rak heng udamkon ('Az ideális szerelemért', reg., 1981); Khu rak le vang ('Ilyen a szerelem s a remény', reg., 1982); Bon szen luat ('A huzalon', reg., 1982); Thevi bon kong kia ('Az angyal és a szemétdomb', nla, 1983). A mai fiatalokról írt elbeszélésgyűjteménye Pun ro fon ('Elmosta az eső') c. jelent meg. A dzsungelben t ö l t ö t t korszakának t a p a s z t a l a t a i t Khon szongkhram ('Az háború embere', 1986) c.

127

VIRBO regényében dolgozta fel, O Az 1970-esévek végén különböző álneveken illegálisan kiad o t t munkái: Dong deng ('Vörös dzsungel', reg., 1978); Thali nev pit lom ('Szétvert bekerítés', reg., 1979); Tai ngaopun ('A puska á r n y é k á b a n ' , elb.-ek, 1979). O írod.: B. R. Anderson — R. Mendiones: I n t h e Mirror (Literature and Politics in Siam in the American E r a , 1985). Bögös László

led led 1abab 1 «P | Y Y l « P |

ABBA

Vagy még bonyolultabb, az ellenrefrén szövegét strófaközépen is ismétlő képlettel: AB I

cccb

I AB I dddd

I AB

ap|YYaP|aP|YYaP|aP

Vir bonus [vir bonusz] lai műfajnévből s z á r m a z t a t j á k . A 13. sz.-tól ismeretesek ilyen m ű f a j megjelölésű dalok (pl. Adam de la Halle-nál), de ekkor még tényleges formai jegyeit tekintve erősen összemosódik a többi refrénes szerkezetű dal (—•ballade, rondó) különféle változataival. Megfoghatóbb sajátosságai csak Guillaume de Machaut-náX alakultak ki: a dal (melyet egy és többszólamú énekkel egyaránt előadtak) -+ellenrefrénne\ kezdődik (ami eleinte két—négy soros refrénstrófa, később lehet egyetlen sor is); ezt új dallammal, más rímelésű sorok követik, m a j d ezek u t á n visszatér a refrén dallama és a hozzá kapcsolódó sorok rímképlete is a refrénével egyező, végül pedig — dallammal és szöveggel e g y a r á n t — r e f r é n k é n t tér vissza az ellenrefrén. Négysoros ellenrefrén esetén tehát egy strófa képlete (a refrénsor o k a t nagybetűvel, a dallamot görög betűkkel jelölve):

Jellemző tendenciája a virelai-nek az is, hogy a versen két rím vonul végig úgy, hogy az egyik rím a vers első, a másik a második felében uralkodik (pl. aabaab, bbabba), vagy e váltakozás két-két s t r ó f á t kapcsol össze (pl. aabaab, bbabba, ccdccd, ddcddc stb.). A refrénszerkezet is változó lehetett; olykor az ellenrefrénnek csak az első sora tér viszsza refrénként (pl. AB\cc\ab\A), vagy az ellenrefrén csak a páros sorszámú s t r ó f á k b a n refrén, a páratlan sorszámú versszakokban ennek refrénszólam-variánsa tér vissza (pl. A1 bbaA2, bbaA1, bbaA2, bbaA1 stb. képlet szerint.) Példánk a legutóbbi formaváltoz a t o t illusztrálja Eustache Deschamp terjedelmes virelai-jének első négy és befejező három strófájával: Szép vagyok-e, szép-e, szép-e?

A'

Hogyha jól megfontolom. szép az orcám, homlokom, s vérpiros a szájam széle. Mondd meg. szép vagyok-e, szép-e.

b b a A'

Szemem zöld s lágy ív azon, fitor orrom, szöghajam, kis állam, nyakam fehére: szép vagyok-e, szép-e, szép-e?

b b a A'

Feszes keblem, kis farom, körmöm csöpp, s hosszú karom hajlik csípőm lágy ívére; mondd meg, szép vagyok-e, szép-e.

b b a A'

Telt ágyékom ringatom véges-végig Párizson, combom illik jól helyébe; szép vagyok-e, szép-e, szép-e?

b b a A'

Ha kedves-ildomoson B úrimód kér s okoson. célja máris el van érve; mondd meg, szép vagyok-e, szép-e.

b b a A'

ABBA I cd I cd I abba I ABBA

a

Ip|p| a | a

A strófákon belül a verssorok száma azonos, de a különböző versekben eltérő és (ebben különbözik a ballade-tői, rondó tói) a sorok szótagszáma változó is lehet. A strófák száma meghatározatlan, s a 15. sz.-ban egystrófás változat is kialakult, a -+bergerette. O A fenti alaptípus mellett — a szöveg és dallamfrázisok kapcsolata tekintetében — a virelai-nek más változatai is elterjedtek, pl.:

Hisz földi paradicsom, kinek mindig ily csínom s ily selyem a felesége; szép vagyok-e, szép-e, szép-e?

A1

Gondolkodjék szavamon minden félénk szeladon; dalocskámnak itt a vége; szép vagyok-e, szép-e, szép-e?

b b a A'

b b a

(ford.: Somlyó Gy.)

O Virágkora a 14. és a 15. sz., amikor Guillaume de Machaut és Eustache Deschamp mellett (utóbbi a virelai és a forma128

VIRET családjába tartozó f o r m á k poétikáját is megírta) J . Froissart és Christine de Pisán a nevesebb művelói. A f o r m á t e néven vette át a katalán költészet, a spanyol pedig ->canción trovadorescaként a d a p t á l t a , de nyilvánvaló hatása k i m u t a t h a t ó a —>villancicóban is. Itáliában a -*ballata m u t a t hasonló jegyeket. P . Le Oentil feltehetőnek t a r t j a bizonyos andalúziai a r a b formákkal való rokonságát. A 16. sz.-tól mellőzték; a 19. sz. végén a ->parnasszizmus képviselői egy időre újból d i v a t b a hozták. A 20. sz.ban az ausztrál F . T h . Macartney írt nevezetes virelai-ket. O ( - » f r a n c i a irodalmi formák) O írod.: E. Heldt: Französische Virelais aus dem 15. J a h r h u n d e r t (1916); F . Genrich: Rondeaux, Virelais und Balladen (1928); G. Reaney: Concerning the Origins of the Rondeau, Virelai and Ballade F o r m s (Musica disciplina VI, 1952); P. Le Gentil: La poésie espagnole et portugaise á la fin du moyen áge (2. rész, Les formes, 1953); uő: Le virelai et le villancico (1954); M. F r a n con: On the N a t u r e of t h e Virelai (Symposium 9, 1955); G. Reaney: The Development of the Rondeau, Virelai and Ballad Form from Adam de la Halle to G. de Machaut (Festschrift K. G. Tellerer, 1962); N. Wilkins: One H u n d r e d Ballades, Rondeaux and Virelais from the L a t e Middle Ages (1969); W. Dömling: Die mehrstimmigen Balladen, Rondeaux und Virelais von Guillaume de Machaut (1970). Győry János vireli:

virelai

Vírésalingam Pantulu, K a n d u k ú r i (Rádzsamandri, 1848. ápr. 16.—1919. máj. 27.): indiai telugu író, irodalomtörténész. A modern telugu irodalom megalapítója. Egész életét az európai m i n t á j ú társadalmi reformoknak, az irodalmi élet szervezésének, az irodalomtörténeti k u t a t á s n a k szentelte. 1876-tól a Hászja Szandzsivini c., m a j d a Vivékavardhani c. folyóirat szerkesztője, kiadója. Az első telugu regény: a Rámaszékhara Csaritram ('Rámaszékhara élete'), az első nemzeti dráma, életrajzi mű, népszerű t u d o m á n y o s alkotás, irodalmi esszé szerzője. Sokat t e t t az indiai nőnevelés terén is. A Szambódhini c. folyóirat szervezője és első kiadója. Nevéhez fűződik a Bráhmó Szamádzs nevű t u d o m á n y o s ismeretterjesztő társulat megszervezése is. O Műveiben két különböző irodalmi nyelvet, a granthikát ('klasszikus') és a vjavahárikát ('társalgási'), használta. Kezdetben a „ m o d e m telugu n y e l v é r t " mozgalom legnagyobb ellenzője volt, főként azért, mert nem lévén képzett nyelvész, nem é r t e t t e meg a törekvés 9

nyelvtörténeti létjogosultságát. 1916-ban Gidugu Rámamúrti h a t á s á r a a mozgalom egyik leglelkesebb propagátorává vált. 1919-ben az Ú j Telugu Irodalom Társasága első elnökévé választották. O Művei közül említést érdemel még Telugu Kávulu ('Telugu költők') c. életrajzi műve, melyben szinte az egész telugu irodalom t ö r t é n e t é t feldolgozta. Összegyűjtött műveit halála u t á n 10 kötetben a d t á k ki. Major István Viret [vire], Pierre (Őrbe, 1511—Orthez, 1571): francia nyelven alkotó svájci protestáns teológus, prédikátor, pamfletista. A birkanyíró pásztor fia Párizsban végezte t a n u l m á n y a i t , o t t ismerkedett meg Gu. Farellel, a neves r e f o r m á t u s lelkipásztorral: az ő h a t á s á r a vette fel a protestáns hitet. Ettől kezdve Franciao. különböző városaiban, m a j d Lausanne-ban és később Genfben m a g a is nagy h a t á s ú térítő prédikációkat t a r t o t t , olyan sikerrel, hogy beszédei és Farel prédikációi nyomán 1533-ban a genfiek minden katolikus p a p o t elkergettek a városból, megtisztítva az u t a t Calvin előtt. Mivel jól ismerte az egyszerű embereket, saját nyelvükön szólt hozzájuk, s azt is t u d t a , hogy egy-egy telibe találó éle t ö b b h a t á s t vált ki, mint egy szigorúan logikus teológiai érvelés. Betért a parasztok k u n y hóiba, tűzhelyük mellé telepedett, s vaskos humorával, k i a p a d h a t a t l a n történeteive! és a „ p á p i s t á k a t " gúnyoló anekdotáival könnyen meghódította őket a református hit számára. 1561 u t á n visszatért Genfből Dél-Franciao.-ba, ahol Navarrai Margit meghívására teológiát t a n í t o t t Orthezben, t o v á b b r a is járva a vidéket és hirdetve az ú j vallást. Calvinnak talán egyik leghasznosabb apostola volt, mert a legegyszerűbb rétegek között t u d t a népszerűsíteni t a n a i t . O Nagyszámú szatirikus írását is a népies stílus, a nehézkes helvéciai tájnyelv és a végeérhetetlen a n e k d o t á k unalmas sora jellemzi, ami a maga k o r á b a n és a s a j á t közönségénél nagy sikert a r a t h a t o t t , de az utókor számára m á r élvezhetetlen. F ő b b művei közül a Les disputations chrétiennes ('Keresztény disputák', 1544) és a Le Monde á 1'Empire et le Monde démoniadé ('Az egyre rosszabb és ördögi világ', 1550) érdemel említést; az előbbi h a t beszélgetést t a r talmaz, amelyek főként a halottak túlvilági sorsá és a purgatórium témakörében mozognak. (E kérdésről t u d n u n k kell: a b ű n bocsátó cédulák mellett a katolikus egyház másik fő bevételi forrása volt, hogy a hiszékeny hívek semmilyen anyagi áldozattól nem r i a d t a k vissza elhunyt hozzátartozóik

129

VntGA túlvilági bűnhődéseinek enyhítése érdekében, olyannyira, hogy a Menipposzi szatírában Rose püspök így fohászkodott: „Csak a K á p t a l a n kenyerét s a P u r g a t ó r i u m o t hagyják meg nekünk"). Viret ezt a gyenge pontot v e t t e célba élceivel. L o g i k á j a meglepően modern, s már a 18. sz.-ot idézi: párhuzamot von a katolicizmus és az ókori hiedelemvilág egyes tanításai között. A másik mű, a Le Monde á l'Empire címe lefordíthatatlan szójáték: az á l'Empire ('a birodalomhoz') így olvasandó: allant pire ('egyre rosszabbul menő'): ez a Horatius (Ódák, III, 6) óta közhellyé v á l t gondolat: a világ generációról generációra csak romlik. A mű főhőse, Tobie józan, de nehézkes paraszti eszével próbál eligazodni a filozófiában, erkölcsben, politikában s a vallásban Szent Jeromos keresztény és Theophrasztosz pogány leckéi alapján; s miközben katolikusok és reformátusok e g y a r á n t próbálják megnyerni maguknak, azt az egyszerű bölcsességet szűri le, hogy a kölcsönös vádaskodás nem segít az egyre rosszabbodó világon. Nehézkes stílusa és szerteágazó tematikája ellenére Viret e műve a reneszánsz és a refomáció tanításait közvetíti a felvilágosodás felé: nem véletlenül nevezték — némi túlzással u g y a n -— a „protestánsok Voltaire"-ének. O 52 további művének felsorolása megtalálható A. Cioranesco bibliográfiájában (Bibliographie de la littérature francaise du seiziéme siécle, 1959). O írod.: C. Lenient: La satire en F r a n c é (1. köt., 1877); F.-V. Massias: Essai historique sur Pierre Viret, réformateur du p a y s de Vaud (1900); J . B a r n a u d : Pierre Viret. Sa vie et son oeuvre (1911); F. Le Cornu: Pierre Viret, é t u d e historique (1938); R. D. Linder: The Political Ideas of Pierre Viret (1964). Csűrös Klára

sű példákat közöl, ezek a korabeli galliai verselésre lehetnek jellemzők. Az angolszász és ír grammatikusok számára a 7—9. sz.-ban nagy tekintély volt. Commentarius de mundi creatione adversus paganos ('A világ teremtéséről szóló m a g y a r á z a t a pogán y o k ellen') c. h a g y o m á n y o z o t t m ű v e elveszett. O Kiad.: J . H u e m e r (1886); D. T a r d i (1928). O írod.: Krausz S.: Vergilius Maro Grammaticus nyelvösszehasonlítása ( E P h K , 1900, 2.). Kurcz Ágnes Virhan, Ivan Onikijovics; Verhun (eredeti név); (Matvijivka, 1908. jún. 14.—Harkov, 1975. jan. 12.): ukrán költő, író. 1940ben végzett a harkovi egyetemen. Harcolt a 2. világháborúban. O A Pluh írócsoport t a g j a volt. 1927-ben kezdett publikálni. Első verseskötete Ozbrojena lirika ('Felfegyverzett költészet') c. 1934-ben jelent meg. Már a háború előtt k i a d o t t köteteiben (Szad druzsbi, 'A b a r á t s á g k e r t j e ' , 1935; Scsasztya-dolja, 'Boldog sors', 1938) rátalált s a j á t hangjára, s ezt f o l y t a t t a a háború u t á n napvilágot l á t o t t verseskönyveiben is (Povorot szoncja na lito, 'Nyári napforduló', 1947; Krajina scsasztya, 'Az öröm országa', 1951; Szerce, 'Szív', 1969). Elbeszéléseket is írt, felnőtteknek és gyerekeknek: Vaszilina (ua., 1960); Darinka z bratikom ('Darinka és a kisöccse', 1963); Krasza ('Szépség', 1966). U k r á n r a fordította jelentős orosz, német és cseh költők műveit (Puskin, Lermontov, Goethe, J . Neruda). Társszerzőként M. M. Pilinszkajával ukrán frazeológiai szótárt állított össze. O G y ű j t , kiad.: Vibrani tvori ('Válogatott művek', 1965); Poeziji ('Költemények', 1976). O Magyarul: 2 vers (Sumonyi Z„ Ukrán költők, anto., 1971). Kovács

Oxana

Virittájá: -»irodalmi sajtó vírgáthá: a hősének hindi irodalomban.

megjelölése

a

Virgilius Maro [virgíliusz maró], Grammaticus (tevékenységére utaló melléknév); (i. sz. 7. sz.): galliai költő és grammatikus. K é t befejezetlenül maradt m ű v é b e n (Epitomae, ' K i v o n a t o k ' és Epistulae, 'Levelek') nyelvészeti és verstani p r o b l é m á k a t tárgyal. A latin nyelvről teljesen egyedülálló elképzelései voltak, szócsavarásai, nyelvtani különcködései túlmennek a neologizmusok h a t á r á n . Tekintélyül egy sereg latin szerzőre hivatkozik, akiket azonban soha senki más nem említ: nyilván kortársait szerepelteti álnéven, velük ezt a kiagyalt titkos nyelvet beszélhette. Verstani ismeretei megbízhatóbbak, jó ritmusú, jó rímelé-

Virk, J a n i (Ljubljana, 1962. márc. 4.—): szlovén író, költő, esszéista, műfordító. A ljubljanai egyetem bölcsészkarán német nyelvből és összehasonlító irodalomtörténetből szerzett diplomát. 1989—1990-ben a Literatura c. folyóirat, 1991—1993-ban a Litterae slovenicae, a Szlovén írószövetség lapja, 1992-től pedig a Slovenec c. napilap főszerkesztője is. Elsősorban novellákat és rövid történeteket ír. Művei az erószthanatosz kapcsolat t é m á j á t dolgozzák föl. A halál az, ami az embert kitörölhetetlenül meghatározza, a szerelem pedig lehetővé teszi számára, hogy legalább időlegesen meghaladja e sorsot. Virk írásainak ez az alapmotívuma világosan felismerhető Rahela ('Ráhel', 1989) c. szerelmes regényé-

130

VIRRA ben, egyéb történeteibe és novelláiba pedig különféle megoldásokkal szőtte bele. RoSlin in Verjanko ('Roslin és Verjanko', 1987) c. novellája egy ismert és sokszor feldolgozott szlovén népballada ú j a b b változata. Virk, akinek p r ó z á j á t a szlovén irodalomtudomány a posztmodern keretében tárgyalja, korai írásaiban még n é h á n y — elsősorban Borgestől v e t t — fikción túli elemet összegez, később azonban Poe, Kafka és más közép-európai írók h a t á s á r a a post- illetve neoegzisztencialista jellegű, és intim módon színezett próza felé mozdult el. Művészetének valamennyi fázisát a verizmus és a f a n t a s z t i k u m sajátos keveréke jellemzi. A történetekben a szinte teljesen realisztikus kezdet u t á n lassan a fantasztikum kerül túlsúlyba, a szokatlan befejezéssel pedig az egész történet a világ és a transzcendencia közötti á t h i d a l h a t a t l a n különbséget hangsúlyozza. E z t a h a t á s t jellegzetes eszközeivel a hipertrofiával, illetve a metaforák olyan alkalmazásával éri el, amelyben a metafora szó szerint értendő. A történet ennek következményeként fordul a szokatlan, a mélyebb értelemre célzó fantasztik u m b a . Egyik szerzője volt a szlovén szerzők novelláiból angolul kiadott The Day Tito Died ('Az a nap, amelyen Tito meghalt', 1993) c. gyűjteménynek O Egyéb művei: Preskok ('Ugrás', elb., 1987); Teöeva óez polje ('Ketten f u t u n k a mezőn át', versek, 1990); Na robu veinosti ('Az örökkévalóság küszöbén', esszék, 1992); Vrata in druge zgodbe ('A kapu és más történetek', elb.-ek, 1991); MoSki nad prepadom ('Férfi a szakadék felett', nlák, 1994). O Magyarul: 1 nla (Gállos Orsolya, Tiszatáj, 1992, 10.); 1 nla ( Körtvélyessy Klára, Nappali ház, 1994, 3.). O írod.: V. Snoj: J a n i Virk: Rahela (Literatura, 1989, 6.); A. Debeljak: Zakaj berem pesmi in drugi fragmenti o literaturi J a n i j a Virka (előszó: J a n i Virk: Teceva cez polje, 1990); D. B a j t : Slovene Short Prose in the Last Twenty Years (Litterae Slovenicae, 1991, 1.); T. Virk: F r o m Literature to Literature (uo.); uő: Die junge slowenische Prosa (Le livre slovene, 1991, 3.); uő: Temno lice ljubezni (Nova revija, 1991, 111—112.). Tomo Virk Virk, Tomo (Ljubljana, 1960. máj. 31.—): szlovén esszéista, kritikus, irodalomtudós. 1983-ban szerzett diplomát a ljubljanai egyetem bölcsészkarán összehasonlító irodalomból és német nyelvből. Az egyetem összehasonlító irodalmi tanszékén asszisztens, a Literatura c. folyóirat főszerkesztője. F ő kutatási területe a posztmodern (mint korszak és lelkiállapot), illetve a 9*

posztmodernizmus (mint speciális irodalmi irányzat). Munkásságában nem annyira a Lyotardtól Deleuz\g és Guattariig sorakozó elméletírók tevékenységét veszi figyelembe, hanem i n k á b b a fenomenológiai és egzisztencialista irányzatok hagyományaiból, mindenekelőtt HeideggertőX merít. Ezért fontos számára a hasonló kiindulási pontokkal rendelkező, Vattimo-ié\e „pensiero debole" elnevezésű olasz iskola is. A szubjektum transzformációját vizsgálja a posztmodern világban (ez az aminek a ,,rizom" a természete, és az ilyen világ kontextusában a szubjektum nem „szűnik meg", nem „ b u r j á n z i k túl", hanem „megengesztelődik", „meglágyul"), és azt az irodalmat elemzi, amelyen keresztül ezek az alapvető váltások megnyilvánulnak illetve realizálódnak. Jelentősek irodalmi kritikái és interpretációi, különleges odaadással vizsgálja az úgynevezett „fiatal szlovén próza" (az 1960 körül született írói generáció) jelenségeit. O F ő b b művei: Duhovna zgodovina ('Szellemi történelem', 1989); Postmoderna in ,,mlada slovenska próza" ('A posztmodern és a „fiatal szlovén próza", 1991); Kratka zgodovina veőnosti ('Az örökkévalóság rövid története', 1993). Igor Zabel virrasztó: a halál és a temetés közti szokás. A felravatalozott halott rokonai, tisztelői vesznek részt rajta, akik később rendszerint a koporsót is kiviszik a temetés színhelyére. A k á r szélesebb körben, nyilvános helyen, a k á r a család részvételével, otthon t a r t j á k , legalább egy napon vagy éjszakán át t a r t , amikor elsősorban az elhunytról beszélnek, s főként (de nem kizárólagosan) a -*•halálirodalom műfajaihoz tartozó verses és prózai szövegek (énekek, imák stb.) hangoznak el. O Már az ókorból is számos példa t a n ú s í t j a , hogy ilyenkor irodalmi művek is születnek, ill. előadásra kerülnek, m i n d e n e k e l ő t t az elhalálozott t e t t e i t megörökítő archaikus epika keretében. Van hivatásos vagy megbízott előadó által énekelt-recitált -»sirató is, de minthogy e szokás nem egyházi jellegű, más m ű f a j ú szövegek is elhangozhatnak, köztük mesék, mondák, sőt tréfás játékok, paródiák, rejtvények is; gyakorlatilag minden olyan produkció, ami az időtöltésre, a virrasztók ébr e n t a r t á s á r a szolgálhat. A virrasztás színhelye is lehet megosztott: a ravatal mellett a komoly szövegeket-énekeket adják elő, a mellékszobában viszont a tor vagy mulatság bármely M ű f a j á n a k alkotásait. O E szokás még az utóbbi időkben eleven volt Európa peremvidékein, pl. az írek körében vagy Délkelet-Európában. Ez utóbbihoz

131

VIRRA hasonlít a gazdag magyar szokásanyag is. (->temetési rítusok költészete) O írod.: S. O Suilleabháin: Irish W a k e Amuse ments (1967); D ö m ö t ö r Tekla (szerk.): Magyar Néprajz V I I I . Folklór 3. (1990). Voigt Vilmos

ják; az előző álláspont m u t a t k o z i k valószínűbbnek. O 2. a mai orosz szóhasználatban a dilettáns versfaragók szövegeinek megjelölése. O (-»belorusz irodalmi formák, orosz irodalmi formák, ukrán irodalmi formák) Bojtár Endre

virrasztóének: az otthon felravatalozott halottak (olykor több napig tartó) éjszakai őrzése (az ún. virrasztás) közben énekelt halottasénekek (-^búcsúztató, gyászdal, sirató) és —•vallásos énekek összefoglaló elnevezése. (—»halálirodalom) Kovács Endre

Vír Szingh, Bháí (Amritszar, 1872. dec. 5.—1957): pandzsábi (India) író, költő. Híres irodalmár családban született. P á l y á j á t regényíróként kezdte a századfordulón, s a pandzsábi regény megteremtője lett. Történelmi regényeiben (Szundarí, ua., 1898; Vidzsaj Szingh, ua., 1899; Szatvant Kaur, ua., Bábá Naudh Szingh, ua., 1946) a pandzsábi szikhek nemzeti heroizmusának állít o t t emléket, ezért e regények a maguk korában — amikor P a n d z s á b nemzeti m ú l t j á n a k értékeit általában lebecsülték — páratlanul népszerűek voltak; m a már kissé nehézkesnek h a t n a k . A századfordulón á t t é r t a versírásra. Ráná Szúrat Szingh c. elbeszélő költeménye (1905, szikh történeti témáról) honosította meg a modern rímtelen verset a pandzsábi költészetben, „egy bágyadt nyári délután zsongó dallamosságával". E z t követően lírikusként m u t a t k o z o t t be. Költészete a szikh misztikus vallási líra hagyományaihoz kapcsolódik; az isten és az ember iránti áhítatos, önmagát a megsemmisülésig megalázó szeretete az európai olvasót Rilke miszticizmusára emlékezteti: „Leszakítottál ágamról, | kezedben t a r t o t t á l , beszívtad illatom a t , | és eldobtál. | És én hálás vagyok érintésedért." Méré szaiján dzsió ('Életem', 1953) c. verseskötetét az 1947 ó t a megjelent legkiválóbb pandzsábi m ű díjával tünt e t t é k ki. O Egyéb művei: Matak Huláré (költ.-ek, 1922); Kambadí kaláí (dalok, dallammal, 1933); Ast gur csamatkár ('Történetek nyolc [szikh] guru életéből', 1951). O Angol ford.: P u r a n Singh: Nargas: Songs of a Sikh ('Nargas: egy szikh dalai', 1924).

Virrés [viresz], Georges; H e n r y Briers de Limey (eredeti név); (Tongres, 1869. febr. 6.—Limbourg, 1946. nov. 14.): franciabelga író, esszéista. 1904-től haláláig egy mezőgazdasági kisváros, L i m m e n polgármestere volt. A 2. világháború idején a német megszállók felfüggesztették hivatalából, miközben írta Aspects du Limbourg ('Limbourg vonásai', 1945) c. történeti és földrajzi esszéjét. A hazafiasság, a katolikus hit és a vidéki élet szeretete jellemzi elbeszéléseit és regényeit. A vidéki polgárság írója, hősei szenvedélyes és faragatlan emberek, akik a természettel közeli kapcsolatban élnek. Főként az 1914 előtti világot jelenítette meg műveiben; a flamand kérdéssel is foglalkozott: Cet adolescant si pur ('Ez oly tiszta ifjú', reg., 1937). Válogatott művei Les meilleurs pages de Georges Virrés ('Georges Virrés legjobb lapjai', 1957) c. jelentek meg. O E g y é b művei: La Glébe héroique ('A heroikus rög', reg., 1899); La Bruyére ardente ('A vöröslő avar', reg., 1900); Les gens de Tiest ('A tiesti emberek', reg., 1903); L'Inconnu tragique ('A t r a g i k u s ismeretlen', reg., 1907); Ailleurs et chez nous ('Máshol és n á l u n k ' , útirajzok és elb.-ek, 1909); La Route imprévue ('A v á r a t l a n utazás', reg., 1933). Ferenczi László virsi {a lengyel wierszy 'versek' szóból): 1. a műköltészet alkotásainak megjelölése Oroszo.-ban a 16. sz. végétől a 18. sz. végéig. A főként ukrán, de részben nagyorosz, belorusz, lengyel és latin nyelvű virsik kezdetben a rímes prózához hasonlító, változó szótagszámú, metrikailag kötetlen, párrímes sorokból épültek fel, később — valószínűleg lengyel hatásra — szillabikus (szótagszámláló) formát öltöttek (Szimeon Polockij). Eleinte vallásos, egyházi művek voltak, m a j d panegirikus, didaktikusmoralizáló, szatirikus, lírai vagy történelmi t a r t a l m ú világi alkotások is lehettek. E formát egyes teoretikusok lengyel m i n t á k r a vezetik vissza, mások népi eredetűnek t a r t -

Vekerdi

József

Virta, Nyikolaj Jevgenyjevics (írói név); Szevercev (eredeti név); (Bolsaja Lazovka, Tambovi kormányzóság, 1906. dec. 19.— Moszkva, 1976. jan. 3.): orosz író. Falusi papcsaládban született. Szüleit feltehetőleg agyonlőtték az 192l-es Antonov-felkelés alatt. 1923-ban kezdett újságcikkeket publikálni T a m b o v b a n . H a m a r o s a n Moszkvába költözött és 1930-tól a Munkásifjúság Színházában dolgozott. Az Antonov-vezette 192l-es parasztfelkelésről szóló Ogyinocsesztvo (1935: Madarász E., Magány, 1948) c. első regényével vált ismertté, amelyért 1941-ben -*Sztálin-díjat k a p o t t . A tehetsé132

VIRTA ges íróra felfigyelt Sztálin, aki a kulisszák mögül a 2. világháború kitöréséig egyengette ú t j á t . E regény motívumai a l a p j á n írta Zemlja ( ' F ö l d ' / 1937, bem. MHAT, 1937) c. színdarabját. A kulákság lázadásaként interpretált történetből V burju ('Viharba', bem. 1939) c. opera is készült T. Hrennyikov zenéjével. A trockizmusról és a trockisták elleni „harcról" szóló Zakonomernoszty ('Törvényszerűség', reg., 1937) c. második könyvével hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amellyel Sztálin felszámolta politikai ellenzékének m a r a d v á n y a i t . O A finn—orosz háborúban és a 2. világháború a l a t t haditudósító volt. 1945 u t á n még három Sztálin-díjjal j u t a l m a z t á k : 1948-ban a kolhozélet nagyszerűségét dicsőítő Hleb nas naszuscsnij ('Mindennapi kenyerünk', 1947) c. színdarabjáért, 1949-ben a SZU-nak a háború u t á n i további elszigetelésére indít o t t Nyugat-ellenes k a m p á n y és az állami politika r a n g j á r a emelt antiszemitizmus fedőnevéül szolgáló „kozmopolitizmus elleni h a r c " szolgálatában írt Zagovor obrecsonnih (Gergely S„ K á r h o z o t t a k összeesküvése, 1950; bem.: Nemzeti Színház, 1950, jún. 19.) — más címen: V odnoj sztranye ('Egy hazában', 1948) — c. színdarabjáért, 1950ben pedig Sztalingradszkaja bitva (1949: Árkos A., Á sztálingrádi csata, 1950) c. filmforgatókönyvéért, amelyért viszont Sztálin halála u t á n nyilvánosan a személyi kultusz kiszolgálásának v á d j á v a l illették. O Eredetileg tehetséges író volt, lélekábrázoló készség, nyelvi gazdagság jellemezte korai műveit, főként első regényét; később azonban elherdálta t á l e n t u m á t . Számos írást — köztük a Szovjetszkoje iszkussztvo c. lap 1952. jan. 16-i számában különösen hírhedtté vált cikket — publikált az aktuálpolitikai célok szolgálatába állított irodalom SZU-beli alapelve, az ún. „konfliktusmentesség elmélete" mellett. Eszerint az írók legfontosabb feladata a szocialista építés eredményeinek felmutatása, míg a gondok ábrázolása az uralkodó ideológiában démonizált külső és belső ellenség malmára h a j t ja a vizet. A korabeli szovjet irodalmi életben a kedvező változások jeleként értékelték, hogy A. Szurovval és A. Volosinn&l együtt 1954. ápr. 28-án őt is kizárták a -> Szovjet írók Szövetségé bői, mivel Moszkva melletti nyaralójukban „privilegizált életmódot f o l y t a t t a k " , vagyis egy bordélyházat működtettek. O Az eleinte véglegesnek hitt desztalinizációra az író az 1956ban m e g t a r t o t t X X . pártkongresszusnak a kolhozparasztság életére gyakorolt áldásos hatásáról szóló Krutije gori ('Meredek hegyek', 1956) c. regényével és az annak alap-

ján írt Dali-Dalnyije nyeogljadnije ('A végtelen messzi távol', 1957) c. színdarabjával próbált reagálni; az u t ó b b i b a n formai újításokra is elszánta magát, amennyiben az író-elbeszélőnek a színpadon megjelenő alakjával időről időre megállította a cselekményt. 1965 u t á n , amikor a resztalinizáció egyik jeleként minden bejelentés nélkül visszavették őt a Szovjet írók Szövetségébe, e műveit ú j r a megjelentették. Sztyep da sztyep krugom ('Sztyepp, sztyepp köröskörül', 1960) c. ú j a b b regényében a kazahsztáni szűzföldek meghódítóiról írt. O Egyéb fő művei: Zagovor ('Összeesküvés', színmű, 1938); Kleveta ('Rágalom', színmű, 1939); Szoldati Sztalingrada ('Sztálingrád katonái', színmű, 1944); Velikije dnyi ('Nagyszerű n a p o k ' , színmű. 1947); Vecsernyij zvon (reg., 1951; átdolg. 1961: V. R a b Zsuzsa, Esti harangszó, 1—2. köt., 1953); Gibel Pompejeva ('Pompeji pusztulása', színmű, 1954); Letom nyebo viszokoje ('Nyáron magas az égbolt', színmű, 1959); Tri kamnya veri ('A hit három köve', színmű, 1960); Bisztrobeguscsije dnyi ('Gyorsan f u t ó napok', reg., 1965); Kolco Luizi ('Luisa gyűrűje', kisreg., 1971); Pobeg ('Szökés', kisreg., 1973). O G y ű j t , kiad.: Pjeszi ('Színdarabok', 1949); ua. (1950); Povesztyi poszlednyih let ('Az utóbbi évek kisregényei', 1965); Izbrannije proizvegyenyija ('Válogat o t t művek', 1—2. köt., 1973); Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött művek', 1— 4. köt.! 1980—1982). O írod.: V. Kin: Talantlivaja knyiga (Novij mir, 1936, 7.); L. Aragon: Novij t a l a n t (Lityeraturnij Lenyingrad, 1936. nov. 5.); J . Uszijevics: 0 „Zakonomernosztyi" Ny. Virti (Lityeraturnij krityik, 1937, 7.); Lukács Gy.: Ny. Virta: Magány (Nagy orosz realisták. Szocialista realizmus, 1952); F . Gladkov: Ny. Virta ( L i t y e r a t u r n a j a gazeta, 1954. ápr. 6.); A. Makarenko: Törvényszerű kudarc (Művei, 7. köt., 1955); I. Tyerehev: Ny. Virta (Granyi, F r a n k f u r t , 1956, 32.); V. Mironova: P o b j e d a M a t v e j a Hizsnyakova (Zvezda, 1958, 6.); B. J e m e l j a n o v : Ny. Virta (Tyeatr, 1962, 5.); Nyikolaj Virta fl976); K. Sztratyilatova: ua. ( L i t y e r a t u r n a j a gazeta, 1976. dec. 22.); L. Levin: ua.(uo., 1986, jan. 28.). Gereben Ágnes Virtanen, J a l m a r i (Mainiemi, Finno., 1889. okt. 8.—?, 1938. ápr.): finn nyelven alkotó k a r j a l a i költő, műfordító. Munkáscsaládban született. A forradalom és a mozgalmi élet t ö l t ö t t e ki ifjúságát; 1920 után már K a r j a i á b a n építette az „ ú j világot". Kevés előképzettsége ellenére hamarosan vezető kulturális beosztásba került. Az

133

VIRTU emigráns finnek, a kis számú helyi értelmiség körében v i t a t h a t a t l a n u l „nemzetközi t e k i n t é l y n e k " számított, komoly moszkvai kapcsolatokkal. Az aktuális cikkek mellett tehetségről tanúskodó verseket is írt, amelyeket M. Gorkij lelkesen f o g a d o t t : első kötetének előszavát is ő írta. Műfordítóként az orosz költészet alkotásait tolmácsolta anyanyelvén. Részt v e t t a szovjet írók 1934-ben rendezett híres-hírhedt kongreszszusán. E z t követően fokozatosan „ellenséggé", „nacionalistává" vált: 1938-ban let a r t ó z t a t t á k , s tisztázatlan körülmények között kivégezték. O Költészete valóban forradalmár lelkületről tanúskodik. A karjalai irodalom klasszikusának, a hazai finn nyelvű líra megteremtőjének t a r t j á k . O F ő b b verseskötetei: Työn lomassa ('Szabad időben', 1930); Rivit suoriksi ('Egyenes sorok', 1931); Sztyihi ('Versek', oroszul, 1933). O G y ű j t , kiad.: Valittuja runoja ('Válogatott versek', 1956); Izbrannije sztyihi ('Válogatott versek', 1973). O írod.: Neuvosto-Karjalan kirjailijat (1989). Domokos Péter

valamely művészi technika legnehezebb, —•formaművészi b r a v ú r t igénylő feladatainak megoldása. A lényeges t a r t a l m a k kifejezésének szolgálatába állított virtuozitás a legmagasabb művészi színvonal elérését teszi lehetővé, ennek hiányában viszont talmi ügyeskedéshez vezet. A kifejezés ennek megfelelően pejoratív értelemmel, az üres technikai b r a v ú r megjelölésére is használatos. O (-»esztétikai minőségek, művésziség, művészietlenség, virtuóz) Lontay László virtus: -*nyelvi erény, stíluserény,

Virtutes Joannis: -* János jeles cselekedetei 1. Virués [viruesz], Cristóbal de (Valencia, 1550?—1610?): spanyol költő, drámaíró. Apja híres orvos volt, testvérei is verseltek. K a t o n a volt, részt v e t t és megsebesült a híres lepantói tengeri ütközetben. Művei kivívták Cervantes és Lope de Vega dicséretét, a mai ízlés számára retorikája azonban inkább elrettentő, történeteinek tragikuma groteszkbe hajlik. El Monserrate (1587) c. verses legendája olykor emelkedett stílusa miatt a maga korában népszerű volt. Átdolgozott változata El Monserrate segundo ('A második Monserrate', 1602) c. jelent meg. Az olasz reneszánsz h a t á s t m u t a t ó Obras trágicas y líricas del capitán Cristóbal Virués ('Cristóbal Virués k a p i t á n y tragikus és lírai művei', 1603) c. g y ű j t e m é n y öt tragédiát tartalmaz: La gran Semíramis ('A nagy Szemirámisz'); La cruel Casandra (JA kegyetlen Kasszandra'), Atila furioso ('Őrjöngő Attila'), La infelice Marcela ('A boldogtalan Marcela'), Elisa Dido (ua.). Közülük fegyelmezett d r a m a t u r g i á j a miatt az utolsó a legjobb. O írod.: C. V. Sargent: A Study of the D r a m a t i c Works of Cristóbal de Virués (1930). Radnai Margit

virtuéma; virtuéme {a francia virtuel 'lappangó, lehetséges' szóból): B. Pottier francia nyelvész terminusa azon szemantikai megkülönböztető jegyekre, amelyek csak meghatározott szituációkban, ->konnotdció révén realizálódnak. Pl. a „piros" v i r t u é m á j a lehet a „veszély". Pottier terminológiája szerint a -*•szemémák specifikus szemantémákból (sémantéme), generikus klasszémákból (classéme) és konnotatív virtuémákból állnak. Pottier a virtuémákhoz sorolja a látens, asszociációk révén manifesztálódó jegyeket és a stílusbeli t u l a j donságokat (stilisztikai jegyeket) is (->stiléma). O írod.: B. Pottier: Présentation de la linguistique (1967); uő: Linguistique générale. Théorie et description (1974). Kicsi Sándor András virtuóz {olasz virtuoso 'erényes', 'művészetet igen nagy ügyességgel gyakorló'): a szó eredeti, 16—17. sz.-i értelmében a kiváló művészek és tudósok megtisztelő címe Itáliában. A 18—19. sz.-ban a kifejezést elsősorban a zenei előadóművészet legmagasabb technikai készséggel rendelkező szólistáinak megjelölésére szűkítették le; mai, innen á t v i t t irodalmi értelemben olyan alkotó, akinek tevékenységét a —>virtuozitás jellemzi. (—>író, formaművész) Lontay László virtuozitás {olasz virtuositá 'erényesség', 'technikai ügyesség'): irodalmi értelemben

prepon

Viruttácsalam Csokkalingam: maippittan

->Pudu-

viruttam {'kerek, pergő, gördülékeny'): tamil versforma. A szanszkrit witta-típusú verselésből ered, de nem veszi á t annak képleteit, sem azt a vonását, hogy sorainak időmértékes képlete a —>közömbös szótagok a t kizárva szigorúan kötött; a közömbös szótaghelyeket bőven t a r t a l m a z ó tamil ütemekből (-*tamil irodalmi formák) építi fel sorait. Alfajait a felhasznált ütemtípusoktól függően különböztetik meg (venbáviruttam, kaliviruttam, ahavalviruttam stb.). E verselésnél a strófák négysorosak, az alkalmazott v i r u t t a m f a j t a egy művön belül

134

VISCH is s t r ó f á n k é n t változhat, de 2—2 sor ütemszerkezetének mindig azonosnak kell lennie. O E f o r m á t elsőként a 10. sz.-ban élt dzsaina aszkétaköltő, Tiruttakkadévar alk a l m a z t a Dzsívakacsintámani c., szanszkritbői a d a p t á l t müvében, de a tamil hagyom á n y a Kamban által készített R á m á j a n a átdolgozást t a r t j a számon első megjelenéseként. O (-*tamil irodalmi formák) O írod.: Major I. (szerk.): A tamil irodalom kistükre (1978). Major István

szövényekről szól, amelyek során Csandragupta minisztere megnyeri ügyüknek a m e g b u k t a t o t t dinasztia egykori miniszterét, Ráksaszát. A d a r a b történelmi hitelessége megkérdőjelezhető, de a jellemábrázolások kitűnőek. O írod.: Schmidt J . : A szanszkrit irodalom története (1923); W. R u b e n : Der Sinn des D r a m a s „Das Siegel und R á k s a s a " (1956). Vekerdi József

Virza, E d v a r d s (írói név); E d v a r d s Lieknis (családi név); (Emburga, 1883. dec. 27. —Riga, 1940. márc. 1.): lett író, költő, műfordító, újságíró. Gazdálkodó fia volt. O A. Grins, J . Veselis és A. Niedra mellett a két világháború közötti lett irodalom „hivatalos" költőjének számított. 1920-as évekbeli költeményei (Laikmets un Ura, 'A kor és a líra', 1923; Skaidriba, 'Világosság', 1927) csiszolt f o r m á j u k k a l és gyakran erotikus t e m a t i k á j u k k a l az általa fordított francia szimbolisták és E. Verhaaren h a t á s á t mut a t t á k . Az 1930-as évektől líráját egyre ink á b b a nemzeti gondolat h a t o t t a át. Ennek csúcspontja Strauméni ('A Straumeni majorság', 1933) c., prózában írt elbeszélő költeménye volt, egy zemgalei p a r a s z t t a n y a mitizált történetével. Elete vége felé költészete elkomorult, amint ezt Baigá vasara ('Végzetes nyár', 1939) c. verse is m u t a t t a , melyben egy ú j vaskor beköszöntét jövendölte meg: azt a katasztrófát, amelyet oly tragikusan igazolt h a z á j a történelme is. O Egyéb fő verseskötetei: Bilceris ('A serleg', 1907); DieviSIfigais rotalas ('Isteni játékok', 1919); Dzejas un poemas ('Versek és poém á k ' , 1933). Bojtár Endre

Viscardi [viszkárdi], Antonio (Velence, 1900. júl. 10.—Bellano, Como köz., 1972. márc. 1.): olasz irodalomtörténész. Egyetemi t a n á r lett 1938-ban Paviában; 1942-ben helyezték át a milánói állami egyetemre. 1971-ben az Accademia dei Lincei levelező t a g j a lett. O F ő b b művei: Le Origini ('A kezdetek', 1939); Le origini della tradizione letteraria italiana ('Az olasz irodalmi hag y o m á n y kezdetei', 1959); Letterature comparate ('Összehasonlító i r o d a l o m t u d o mány; G. Pellegrinive 1 és A. CVocevel, 1976). M ajtény i Zoltán

visamavritta: -*varnik

vísa [vi'szá]: izlandi költészeti fogalom. Szűkebb értelemben véve egy négysoros versstrófát jelent, olykor azonban, összetételes formában, egy egész költeményre is v o n a t k o z h a t o t t (pl. Dal vísa). T á g a b b értelemben csupán 'módot' jelent (vö. az azonos germán gyökre épülő 'Weise' német szóval). Többesszáma: vísur, így hívták ált a l á b a n a refrén nélküli f o r m á j ú népköltészeti alkotásokat. Bernáth István Visákhadatta (5—8. sz.): szanszkrit drámaíró. Egyetlen f e n n m a r a d t műve, a Mudrá-ráksasza ('Ráksasza pecsétgyűrűje') c., egyedülálló a szanszkrit drámairodalomban: politikai tárgyú, és nem szerepel benne az egyébként kötelező szerelmi téma, s nincs női szereplője sem. A Nanda-dinasztia m e g b u k t a t á s a és Csandragupta (i. e. 322—298) uralomra j u t t a t á s a körüli esel-

cshand

Vischer [fiser], Friedrich Theodor (eredeti név); Philipp Ulrich Schartenmayer; Deutobold Symbolizetti; Allegorowitsch Mystifizinsky (írói nevek); (Ludwigsburg, 1807. jún. 30.—Gmunden, 1884. szept. 14.): német író, költő. R. Vischer apja. P a p fia volt, S t u t t g a r t b a n j á r t gimnáziumba. 1825-től Tübingenben t a n u l t teológiát és filozófiát, ahol barátságot k ö t ö t t K . Mörikével és D. F. Strauss-szal. 1830-tól vikárius, m a j d repetitor volt. 1832—1833-ban beutazta a német nyelvterületet, 1833-ban repetitor volt Tübingában, m a j d 1836-tól egyetemi m a g á n t a n á r , végül 1837-ben egyetemi tan á r r á nevezték ki. Elsősorban esztétikai kérdésekkel foglalkozott. 1844-ben első előadása u t á n két évre felfüggesztették állásából a kor számára túlságosan szabadelvű megnyilatkozásai m i a t t . Megrovásában antiklerikális nézetei is szerepet játszottak. 1848-ban a mérsékelt baloldal képviselőjeként a f r a n k f u r t i p a r l a m e n t tagja volt. 1855-ben Zürichben egyetemi t a n á r k é n t irodalmat és esztétikát oktatott, m a j d 1866-tól Tübingában és S t u t t g a r t b a n , 1869 óta csak S t u t t g a r t b a n tevékenykedett. 1870-ben nemesi címet k a p o t t . O Szellemes költő, epigrammaíró, elbeszélő, szatíraíró és esszéista, aki hatásosan b á n t a német nyelvvel. U g y a n a k k o r szépíróként hiányzott belőle a gondolati eredetiség. Legsikeresebb műve, az Auch Einer ('Még valaki') c. regény — amelyből kiolvasható J e a n Paul prózaműveinek befolyása —

135

VISCH panteista világlátásról árulkodik, s melyben b a r á t j á n a k , G. Kellemek állít irodalmi emléket. Vischer hatásáról Keller Grüner Heinrich ('Zöld Henrik') c. m ű v e második változata tanúskodik. Szatírái közül kiemelendő a Mystifizinsky álnéven megjelent e t e t t Faust. Der Tragödie dritter Teil ('Faust. A tragédia harmadik része', 1862) c. vígjátéka, amelyben a már-már groteszkbe hajló németo.-i Goethe-filológiát gúnyolja ki. Esztétikai írásaiban pszichológiai irányban k u t a t o t t , legfontosabb ezek közül a hegeli befolyást mutató Ásthetik oder Wissenschaft des Schönen ('Esztétika avagy a szép t u d o m á n y a ' , 3. köt., 1846—1857), amelyben hallatlan anyagismeret és átfogó rendszerezettségre való törekvés tükröződik. Időtlen, örökérvényű kategóriákat igyekszik felállítani, amelyek a szép fogalmának a b s z t r a k t , szellemtörténeti megfogalmazásához vezetnek, u g y a n a k k o r mint az első jelentős német esztéta a pszichológiai realizmus képviselője. O T o v á b b i főbb művei: Über das Erhábene und Komische ('A magasztosról és a komikusról', tan., 1837); Epigramme aus Baden-Baden ('Epigr a m m á k Baden-Badenből', 1867); Goethes Faust ('Goethe F a u s t j a ' , tan., 1876); Nicht la ('Nem l a ' , vígj., 1884). O írod.: J . G. Oswald: F . T. Vischer als Dichter (1896); E. Heyfelder: Klassizismus und Naturalismus bei F. T. Vischer (1901); F. Reich: Die Kulturphilosophie F . T. Vischers (1907); H. Trog: F. T. Vischer und Gottfried Keller (1908); A. Rapp: F. T. Vischer und die Politik (1911); H. H. Zisseler: Beitráge zur Entstehungsgeschichte der Dichtung „Auch E i n e r " (1913); H. Glockner: F . T. Vischers Asthetik in ihrem Verháltnis zu Hegels Phánomenologie des Geistes (1920); Th. Klaiber: F. T. Vischer (1920); H. Glockner: F. T. Vischer und das 19. J a h r h u n d e r t (1931); E. Volhard: Zwischen Hegel und Nietzsche (1932); H. Kipper: Die Literaturkritik Vischers (1941); G. Kotowski: F . T. Vischer und der politische Idealismus (1951); F. Schlawe: F. T. Vischer (1959); W. Oelmüller: F . T. Vischer und das P r o b l e m der nachhegelschen Astheti k (1959). Kerekes Gábor Vischer [fiser], Róbert (Tübingen, 1847. febr. 22.—Bécs, 1933. márc. 25.): német esztéta, művészettörténész. F . Th. Vischer fia. 1882-től Breaslauban, 1885-től az Aacheni Technikai Főiskolán, 1893 és 1911 között Göttingenben volt professzor. O Esztétikai nézeteiben apja elgondolásait f o l y t a t t a . A m a g a idején széles k ö r ű figyelmet keltett Über das optische Formgefühl ('Az optikai formaérzésről', 1873) c. tanul-

m á n y a , amely a -*•beleérzés elméletének úttörő megfogalmazása volt. Elsősorban a természeti -*szépség problémájára kereste a választ; ennek —> élménye szerinte nem p u s z t a recepció, h a n e m a fantázia t e r e m t ő a k t u s á n a k eredménye, a személyiség belevetítése a tárgyi f o r m á b a . Ebben az aktusb a n négy mozzanat ötvöződik egybe: az Einfühlung ('beleérzés'), a Zufühlung ('hozzáérzés'), az Anfühlung ('megérzés') és a Nachfühlung ('utánérzés'; a forma érzelmi újjáteremtése). O F ő b b művei még: Der aesthetische Akt und die reine Formgefühl ('Az esztétikai a k t u s és a tiszta formaérzés', 1874); Luca Signoreili und die italienische Renaissance ('Luca Signoreili és az olasz reneszánsz', 1897); Studien zur Kunstgeschichte ('Művészettörténeti t a n u l m á n y o k ' , 1886); Peter Paul Rubens (ua., 1904); Über aesthetischer Naturbetrachtung ('Az esztétikai természetszemléletről', 1927). O írod.: H. Glockner: Róbert Vischer und die Krisis der Geisteswissenschaften (1931); B. Croce: R ó b e r t Vischer e la contemplazione deli a n a t u r a (Storia dell'estetica per saggi, 1942). Baránszky-Jób László Visconti [viszkonti], Érmes (Milánó, 1784. márc. 15.—Crema, Cremona köz., 1841. jan. 21.): olasz irodalmár, művészettörténész. A r o m a n t i k a korának legnag y o b b elméleti szaktudósai közé t a r t o z o t t . A. Manzoni bizalmas b a r á t j a és tanácsadója, a Conciliatore c. antiklasszicista milánói folyóirat legtevékenyebb m u n k a t á r s a i n a k egyike volt. Az u t ó b b i o r g á n u m b a n t e t t e közzé írásai túlnyomó részét: Sul classicismo nella pittura e scultura e nei balli pantomimici ('A festészet, a szobrászat és a pant o m i m táncművészet klasszicizmusáról', 1818); Idee elementari sulla poesia romanti ca ('Elemi elképzelések a romantikus költészetről', 1818); Sulle unitá drammatiche di luogo e di tempó ('A helyszín és az idő drám ai egységéről', 1819); Parallelo deli 'A leeste d'Alfieri con quello di Euripide ('Párhuzam Alfieri és Euripidész Alkésztisz című színművei közt', 1819). Ezek az írások a Saggi filosofici ('Bölcseleti t a n u l m á n y o k ' , 1829) c. gyűjteményes kötetben e g y ü t t látt a k napvilágot. Manzoni: II conte di Carmagnola ('Carmagnola grófja', 1820) c. történelmi tragédiáját ő rendezte s a j t ó alá. Mélységes vallási válság fogta el 1827 táj á n , ami arra késztette, hogy haláláig visszavonultan, aszkétikus körülmények közt éljen. Majtényi Zoltán Visconti [viszkonti], Luchino (művésznév); Luchino Visconti di Modrone gróf

136

VISEN (teljes családi név); (Milánó, 1906. nov. 2. — R ó m a , 1976. márc. 17.): olasz rendező, díszlettervező, szövegkönyvíró. Ősi, főrangú család sarja. Ősei a milánói állam fejedelmei voltak. Fiatalemberként Franciao.ban szélsőbaloldali kultúrális körökhöz csatlakozott, m a j d az 1930-as években i t t J . Renoir filmrendező asszisztenseként dolgozott. Olaszországba Renoirr&l e g y ü t t t é r t vissza, akinek La Tosca c. filmjét R . Kochhal fejezte be. Az 1940-es évek elején a Cinema c. folyóirat körül csoportosuló fiatalokkal e g y ü t t az olasz filmművészet népi, nemzeti, realista megújításán fáradozott, í g y született meg az első neorealista olasz filmalkotás, az Ossessione ('Megszállottság', 1942), melynek forgalmazását a fasiszta cenzúra csak hosszas akadékoskodás u t á n engedélyezte. A háború u t á n hoszszabb időn keresztül színházi rendezőként t e v é k e n y k e d e t t . Nevéhez a klasszikusok közül Alfieri, Goldoni, Csehov, valamint a 20. sz.-i alkotások közül T. Williams, E. HemiTigway, J . Anouilh, J . P. Sartre, A. Miller műveinek rendezése fűződik. A filmhez 1948-ban t é r t vissza, amikor a vergai u t a t f o l y t a t v a elkészítette a -+neorealizmus remekét, a Vihar előtt c. alkotást, mellyel Velencében nemzetközi fesztiváldíjat nyert. 1954-ben első alkalommal rendezett a milánói Scalában, ahol később is nagy sikereket a r a t o t t . Az 1950-es években ú j r a nevezetes filmeket készített. Az érzelem, Fehér éjszakák (1957), Rocco és fivérei (1960) c. filmek erőteljes realizmusát a később készített, nagy l á t v á n y h a t á s ú produkciói A párduc (1962), Az idegen (1967), Elátkozottak (1968), Halál Velencében (1970), Ludwig (1972), Az ártatlan (1974) követték, melyekben figyelme a hanyatlás, a halál felé fordult, hangneme pedig pesszimistává vált. O írod.: P . Baldelli: Mito e e realtá dei film di Luchino Visconti (Societá, 1955. aug.—okt.); P. W. J a n s e n — W . Schütte: Luchino Visconti (1976). Nyerges László Visconti-Venosta [viszkonti-venosztáj, Giovanni (Milánó, 1831. szept. 4.—uo., 1906. okt. 1.): olasz író. Regényeit, elbeszéléseit és novelláit Manzoni modorában írta, a -*verismo t u d a t o s ellenpontjaként. Legsikerültebb regénye: II curato d'Orobio ('Orobio plébánosa', 1886), de nem a szépírói tevékenység hozta meg számára a népszerűséget. Politikus b á t y j a , Emilio (1829— 1914) révén, aki már 1863-ban, m a j d később is külügyminiszter volt, gyakran találkozott kora jelentős személyiségeivel. Giovanninak köszönhető az olasz politikai paródia megteremtése addig szokatlan, iro-

dalmi színvonalon, a költői karikatúra eszközeivel. Milánói tájnyelvi elemeket is felhasználva, éles megfigyeléseit ötletes, szellemes jellemrajzzal párosította. Ma is legnépszerűbb műve az ötletszerűen megírt La partenza del crociato ('A keresztes lovag útnak indul', 1900) c. szatíra. A Ricordi di gioventú: cose vedute e sapute ('Ifjúkori emlékek: amiket láttam és m e g t u d t a m ' , 1904) az 1848 és 1860 közötti korszak értékes memoárkötete és méltán csatlakozik a kor széleskörű emlékirat-irodalmába. O írod.: L. G. Stiavelli: Poesia senza senso (1904); uő: Ricordi di altri uomini e di altri tempi (1905). Vinczéné Pánczél Éva Viscus [viszkusz], T h u r i n u s (i. e. 1. sz.): római költő. Lovagi családból származott, a t y j a Augustus híve volt. Maecenas és Horatius szűkebb baráti köréhez tartozott, az utóbbi egyik szatírájában róla és fivéréről mint „kiváló költőkről és kritikusokról" emlékezik meg, akik a senatorságig vitték. Műveiből semmi sem m a r a d t ránk. O írod.: A. Kiessling: Q. Horatius Flaccus Satiren (1961). Tegyey Imre Visenszkij, Ivan; loann ruszin, recsenij Visenszkij, loann mnih Visenszkij, loann inok z Visinyi (egyházi névváltozatok); (Szudova Visnya, 16. sz. közepe—Athosz, Görögő., 1620 után): u k r á n egyházi író. F i a t a l k o r á t Luckban töltötte, m a j d feltehetőleg az osztrogi irodalmi és tudományos csoporthoz tartozott. Az 1570-es évektől - kisebb megszakításokkal — az ortodox vallás egyik legnagyobb központjában, Athoszon élte le életét aszkétaságban, remeteként. O írói h a g y a t é k á b a 16 — 1588 és 1616 között keletkezett — egyházi értekezés, vitairat és levél tartozik, melyek közül tízet a szerző egy kéziratos könyvbe másolt le. O Munkássága az ukrán irodalom jelentős fejezete. Politikai írásainak leleplező pátosza legerőteljesebben az ukrán és belorusz nép nemzeti, vallási és társadalmi elnyomásáról szóló szatíráiban nyilvánult meg. Elítélte a megvesztegethető és parazita uralkodó osztályokat és azt állította, hogy a királyok, cárok h a t a l m a nem istentől, hanem ördögtől való. O Harcolt a lengyel katolicizmus, a jezsuiták, a pápaság, az 1596-os Breszti Unió és támogatói, a gyarmatosítás, az erőszakos katolizálás ellen és hirdette, hogy az ukrán nép sohasem fogja megadni m a g á t a hódítóknak. Társadalmi p r o g r a m j a az őskereszténység eszméjéhez áll a legközelebb. Az egyenlőség demokratikus eszméjét hirdette, és nagy jelentőséget t u l a j d o n í t o t t a lelki

137

VISEN megtisztulásnak és erkölcsi tökéletesedésnek. O Energikus prózája g y a k r a n él az irónia és a m a r ó gúny eszközeivel. írásaiban az ószláv nyelv és az u k r á n népnyelv elemei keverednek. Ukrán és orosz óhitű kortársai g y a k r a n készítettek másolatokat műveiről. O Eletéről és munkásságáról I v a n Visenszkij c. I. Franko elbeszélő költeményt írt. A l a k j á t számos író, festő, szobrász megmintázta. O G y ű j t , kiad.: Tvori ('Művek', 1959); Vibranyi tvori ('Vál o g a t o t t m ű v e k ' , 1972). O írod-.: I. Franko: I v a n Visenszkij i jeho tvori (1895); A. I. Pasuk: Szuszpilnij ideál I v a n a Visenszkoho (Vid Visenszkoho do Szkovorodi, 1972). Kovács Oxána Visentini [viszentini], Olga (Nogara, Verona köz., 1893—Padova, 1961): olasz írónő. Ifjúsági újságok és folyóiratok munkatársaként dolgozott. Elbeszélő tevékenységét elsősorban a gyermekirodalom területén f e j t e t t e ki, de sokat írt a női olvasóközönség s z á m á r a is. Napvilágot l á t o t t azonban egy verseskötete: La zampogna ('A pásztorsíp', 1933) c. O Egyéb fő művei: La zingarella e la principessina ('A cigánylány meg a csöpp hercegkisasszony', gyermekkönyv, 1920); La damina senza cipria ('Az udvarhölgyike, aki nem rizsporozta magát', gyermekkönyv, 1940); La fidanzata lontana ('A messzi m á t k a ' , gyermekkönyv, 1954); Due sole parole ('Két szó csupán', elb.-ek, 1960). Majtényi Zoltán Viseszlavcev, Borisz Petrovics (Moszkva, 1877—Genf, Svájc, 1954. okt.): orosz filozófus. A 20. sz. eleji „orosz vallásbölcseleti reneszánsz" jeles képviselője volt. A moszkvai egyetem jogi k a r á n szerzett diplomát P. I. Novgorodcev t a n í t v á n y a k é n t . Bölcseleti t a n u l m á n y a i t Marburgban, CohennéÁ és Natorpnál f o l y t a t t a . Németo.-i útja során ismerkedett meg és k ö t ö t t életre szóló b a r á t s á g o t N. Hartmann-naX. 1914ben védte meg doktori disszertációját: Etyika Fihte ('Fichte etikája') c. Ugyanabban az évben kinevezték a moszkvai egyetem docensévé. 1917-től egyetemi tanár lett. 1922-ben az orosz szellemi élet számos más nagyságával együtt kiutasították Szovjet-Oroszo.-ból. Az emigrációbeli éveket Berlinben, Párizsban, Genfben töltötte. A francia fővárosban az Ortodox Teológiai Főiskola professzora volt. 1934-ben itt publikálta legjelentősebb m ű v é t , bölcseleti antropológiájának és morálteológiájának alapvetését Etyika preobrazsennovo Erosza ('Az átlényegült Érosz e t i k á j a ' ) c. A kötet éppúgy eredeti módon h i v a t k o z o t t és épí-

t e t t a kor morálfilozófiájának M. Scheler és N. Hartmann reprezentálta teljesítményeire, miként a pszichoanalízis legújabb fejleményeire. 1952-ben a d t a ki Filoszofszkaja nyiscseta markszizma ('A marxizmus filozófiai nyomorúsága', F r a n k f u r t ) c. könyvét. Krizisz indusztrialnoj kulturi ('Az ipari kult ú r a válsága', New York, 1953) c. művében a Spengler-, Toynbee- és Ortega y Gasset-ié\e kultúrkritikai hagyományhoz kapcsolódva f e j t e t t e ki á l l á s p o n t j á t a modern ipari civilizációról, s m o n d o t t bírálatot marxizmusról, neoszocializmusról és neoliberalizmusról. Halála u t á n , 1955-ben jelent meg Vecsnoje v russzkoj filoszofii ('Az örök az orosz filozófiában') c. t a n u l m á n y g y ű j t e m é n y e . 0 Egyéb értekezései: Russzkaja sztyihija u Dosztojevszkovo ('Az orosz elem Dosztojevszkijnél', Berlin, 1923); Vera, nyeverije i fanatyizm ('A hit, a hitetlenség és a fanatizmus', Varsó, 1928); Hrisztyiansztvo i szocialnij voprosz ('A kereszténység és a szociális kérdés', uo., 1929); Szerdce v hrisztyianszkoj 1 ingyijszkoj misztyike ('A szív a keresztény és az indiai misztikában', Párizs, 1929); Bog i cselovek ('Az Isten és az ember', é. n.). O írod.: V. Zenykovszkij: Viseszlavcev k a k filoszof (Novij zsurnal, 1955, 40.); B. Kresztyinszkij: Viseszlavcev i jevo krityiki (Granyi, 1956, 32.); A. Nyebolszin: B. P. Viseszlavcev (Russzkaja religiozno-filoszofszk a j a miszl X X veka, Pittsburgh, 1975); Sz. A. Levickij: B. P . Viseszlavcev (Ocserki po isztorii russzkoj filoszofszkoj i obscsesztvennoj miszli, 2. köt., F r a n k f u r t , 1981); N y . K . Gavrjusin: Viseszlavcev i jevo filoszofija szerdca (Voproszi filoszofii, 1990, 4.); Filoszofi russzkovo poszleoktyabrszkovo zarubezsja (1990). Sz. Biró Zoltán Viseszlavszkij, Leonyid Nyikolajevics (Nyikolajev, 1914. márc. 18. —): orosz költő, irodalomtörténész. A kijevi egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát 1938-ban. O 1931 óta publikál. Önálló verseskötete Veszna vdvojom ('Tavasz kettesben', 1936) c. l á t o t t napvilágot. E z t követte Zdravsztvuj, szolnce ('Jó reggelt, nap', 1938) c. gyűjteménye. A 2. világháború u t á n elbeszélő költeményeket és ú j a b b verseskönyveket a d o t t ki: Csajka ('Sirály', 1946); Podvig mecstatyelej ('Álmodozók hőstette', 1949); Molodoszty mira ('A világ fiatalsága', 1951). Legtöbb művében — a népek barátságának kötelező magasztalása mellett — a szülőföld, U k r a j n a iránti szeretetét és hangsúlyozott orosz költői ö n t u d a t á t fogalmazta meg: Eto — Rogyina moja ('Ez a hazám', 1961); Zvjozdnije szonyeti ('Csillag szonettek', 1962); Goncsarnij krug ('Fazekas

138

VISNA Visinszki, Mihasz Mihail Antonavics (Minszk, 1940. jan. 27.—): belorusz író. 1965-ben a Belorusz Állami E g y e t e m e n végzett, m a j d t a n í t o t t . 1967—1968-ban a Belarusz kiadóban, 1968—1969-ben a Nyeman folyóiratnál, 1972-től pedig a Belorusz Rádiónál dolgozott. O 1962 ó t a jelennek meg írásai. A falusi értelmiség életerői és a fiatalok útkereséséről ír ( V o k n i vnacsi, 'Ablakok éjjel', elb.-ek, 1969; Na pavaroce, ' K a n y a r b a n ' , kisreg., 1971; Krinyica, szvetlaja vadzica, 'Forrás, tiszta vizecske', elb.ek, 1979). Elbeszélései lírikus h a n g u l a t ú a k . Gyerekek számára írt műveit az U poli, za szjalom ('A mezőn, a falun túl', 1981) c. k ö t e t b e g y ű j t ö t t e össze. O E g y é b művei: Na pavaroce: Apoveszc i apavjadannyi ( ' K a n y a r b a n : Kisregény és elbeszélések', 1973); Ljudzi vjaszni ('A tavasz emberei', 1982). Palásti Katalin

korong', 1964). O Irodalomtörténészként Majakovszkij politikai szerepével foglalkozott: Majakovszkij v bőrbe za szocializm. Tvorcsesztvo Majakovszkovo perioda 1928— 1930 gg. ('Majakovszkij a szocializmusért f o l y t a t o t t harcban. Majakovszkij munkássága 1928 és 1930 között', 1953). O Verseskötetei még: Lono ('Öl', 1972); Osznova ('Alap', 1974); Za golubimi kordonami tyisini ('A csönd kék záróvonalain túl', 1979). O G y ű j t , kiad.: Izbrannoje ('Válogatás', 1983). O Magyarul: 1 vers (Gurszky I., Szovjet K u l t ú r a , 1954, 11.); 1 versrészl. (Tóth J u d i t , N a g y v , 1957, 4.). O írod.: A. Szmirnova: Zamiszel i jevo voploscsenyije (Zvezda, 1954, 7.); B. Jakovlev: Russzkij poet na Ukrainye (Druzsba narodov, 1958, 7.); N y . Usakov: Poetyicseszkij mir L. Viseszlavszkovo (Raduga, 1978, 6.). Visinszki, Borisz (Szkopje, 1929. jún. 6.—): macedón író. Belgrádban a jogi egyetemen végzett. A Nova Makedonija c. lapnál és Kulturen zsivot c. folyóiratnál szerkesztőként dolgozott, főszerkesztője volt a Macedonian Review c. lapnak. 1958 óta a macedón írószövetség tagja. O 1953-ban indult Sredba ('Találkozás') c. kisregényével, amely a 2. világháború nem szokványos feldolgozása. Szenki i zsed ('Arnyak és szomjúság', 1958) c. laza szerkezetű, novellafűzérszerű regénye a királyi Jugoszlávia katonai összeomlásának idejét m u t a t j a be, színes és hatásos panorámát nyújtva a változó emberi viszonyokról. A monológszerűen megírt műben erőteljesen kihasználja a pszichológiai látásmód a d t a lehetőségeket. Devojka ('Leány', 1962) c. d r á m á j a a megesett leány történetének melodramatikus színezetű feldolgozása. Vinozsito ('Szivárvány', 1972) c. regénye egy az új idők megváltozott körülményei között a múltba visszarévedő egykori forradalmár drámája. 1979-ben K . Racin macedón költő és forradalmár életéről írt egy 1940 őszén játszódó drámát Racin (ua.) c. A cselekményben is bővelkedő mű elsődlegesen ideológiai és pszichológiai elemekben gazdag. Visinszki számos m ű v é t fordították le idegen nyelvre. O Egyéb fő művei: Drevni bregovi ('Régi partok', elb.ek, 1974); Lavina (ua., reg., 1978); Kliszura ('Szakadék', reg., 1983). O Magyarul: 1 nla (Szalai Z., A konzul éjszakája, anto., 1981). O írod.: C. Zdravkovszki: Gresniot zbor ubisztven kako lavina (Szavremenoszt, 1980, szept.); I. Cselikovszkij: Nadrealnoto kako tvorcseszki princip (Razgledi, 1984, 4.); Makedonszki piszateli (1987); M. Drugovac: Isztorija na makedonszkata knizsevnoszt X X vek (1990). Vancso Tusevszki

visio:

vízió

Visio Esdrae: -*Ezra Visio Fursae:

látomása

-*•purgatóriumjárás

Visio Philiberti: —•másvilági utazás Visio Sancti Pauli: —>Pál apokalipszise Visio Tnugdali: -*másvilági utazás, gatóriumjárás

pur-

Visnapuu [visznapw], Henrik (Leebik, Viljandimaa, 1890. jan. 2.—New York, USA, 1951. ápr. 3.): észt költő, író. 1907ben tanítói oklevelet szerzett, m a j d 191 l-ig falun t a n í t o t t . 1916-tól a t a r t u i és a berlini egyetemen tanult filológiát. Később T a r t u ban, m a j d 1935-től Tallinnban szabadfoglalkozású író, ill. 1937—1940 között a Varamu c. irodalmi lap szerkesztője volt. 1944-ben Németo.-ba menekült; 1949-ben áttelepült az USA-ba, s ott élt haláláig. O Az 1. világháború előtt kezdett publikálni. Korai, késő romantikus stílusjegyeket mut a t ó költeményeit hamarosan erőteljesen á t f o r m á l t a az orosz modernista líra élménye, ekkoriban eljutott a szimbolista, m a j d a kubofuturista kísérletekig is. Versei zeneiségére különösen az Eszto.-ban élő I. Szeverjanyin költészete volt nagy hatással. A —•Siuru-csoport egyik meghatározó egyéniségeként kezdte pályáját: első verseskötete Amores c. 1917-ben jelent meg, s ezt a következő három év folyamán ú j a b b négy követte. Ezek mind t e m a t i k á j u k a t , mind formai sokszínűségüket tekintve egységes ciklusokká álltak össze. Költeményeit a ze-

139

VISNA neiség mellett rendkívül plasztikus képalkotás jellemezte. Korai szerelmes verseiben az ellentétes érzelmek együttese figyelhető meg, az elégikus tónustól egészen a szenvedélyes hangvételig. Művészete az 1920-as évek elejétől intimebbé vált, „ k o r d a l a i t " tartalmazó g y ű j t e m é n y é b e n — Talihari ('Télgerinc', 1920) — a kíméletlen külvilággal való szembesülés konfliktusainak éppúgy hangot adott, mint az észto.-i függetlenség kivívása m i a t t feltörő p a t r i ó t a érzelmeinek. Költészete az 1920-as évek derekától pesszimistábbá, önelemzővé vált: nehezen t u d t a összeegyeztetni a megvalósult álmot, h a z á j a függetlenségét a polgári társadalom t é n y l e g e s e l l e n t m o n d á s a i v a l . Egyetlen, t á j lírát t a r t a l m a z ó kötete — Pdike ja jogi ('A n a p és a folyó', 1932) — az igazi harmónia megtalálásáról tanúskodik. O Lírai alkotásain és Saatana vari ('A sátán árnyéka', 1937) c. versesregényén kívül írt még színdarabokat, esszéket is. Emlékiratai halála u t á n jelentek meg Páikejajőgi ('A n a p és a folyó') c. New Yorkban. O Verseskötetei még: Jumalaga, Ene ('Isten veled, E n e ' , 1918); Káoorvik ('Háromszínű árvácska', 1920); Hőbedased kuljused ('Ezüst száncsengők', 1920); Ránikivi ('Kovakő', 1925); Maarjamaa laulud ('Mária országának dalai', 1927); Puuslikud ('Bálványok', 1929); Tuuksőel ('Szélrosta', 1932); Pohjavalgus ('Északi fény', 1938); Tuule ema ('A j z é l a n y j a ' , 1942); Esivanemate hauad ('Őseink sírja', 1946). O G y ű j t , kiad.: Kogutud luuletused ('Összegyűjtött versei', 1—2. köt., Stockholm, 1964— 1965). O Magyarul: 1—1 vers (Képes G., N a p n y u g a t i m a d a r a k , anto., 1937; Bán A., Az észt költészet virágai, anto., 1940); 3 vers (uők, Északi v á r t á n , anto., 1944); 9 vers (Képes G., Az észt irodalom kistükre, anto., 1969); 18 vers (uő, Észt költők, anto., 1975). O írod.: J . Kroos: Henrik Visnapuu (Az észt irodalom kistükre, 1969); E. Nirk: Eesti k i r j a n d u s (1983); H. Peep: Henrik Visnapuu (1989). Fehérvári Győző Ví^niec [visnyék], Matei (Rádáuti, 1956. jan. 29.—): román költő, író. Értelmiségi családból származik. 1983-ban a bukaresti egyetemen szerzett diplomát történelem —filozófia szakon. 1987-ig egy Bukarest környéki faluban t a n í t o t t , m a j d tanulmányi ösztöndíjjal Párizsba u t a z o t t . 1989— 1991 között írta meg doktori értekezését az 1945 utáni kelet-európai kulturális ellenzékről. Közben két évig a BBC m u n k a t á r s a volt. 1992-től a Société des Gens de Lettres ('Az í r ó k Társasága') t a g j a . Jelenleg a párizsi Radio Francé Internationale román ta-

gozatának a m u n k a t á r s a . O Irodalmi pályáját költőként kezdte. A bukaresti Ijuceafárul c. folyóiratban jelent meg első költeménye. La noapte va ninge ('Éjjel havazni fog', 1980) c. verseskötete elnyerte a legjobb debütáló költőnek járó kiadói d í j a t . E z t k ö v e t t e Óraiul cu un singur locuitor ('Az egyetlen lakosú város', 1982), ill. Intelestül la ora de ceai ('A bölcs ötórai t e á j a ' , 1985) c. gyűjteménye. Ez utóbbi kötete írószövetségi d í j a t kapott. M. Cártárescu, I. Stratan, I . Muresan, VI. Tismaneanu és M. Nedelciu mellett az ún. 80-as írói nemzedék kiemelkedő egyénisége. Költészetében szabad u t a t enged a nemzedékét meghatározó posztmodern látomásainak. Verseiben az irónia, a játékosság és a drámai feszültség vezet el a lázadásig, a zárt, elembertelened e t t világ elleni elkerülhetetlen harc vállalásáig. Költeményein keresztül szerette volna fölrázni olvasóit a r á j u k kényszerít e t t közönyből és rávenni őket a szellemi és fizikai megsemmisülés elleni szembenállásra. Ez a harc azonban a d i k t a t ú r á b a n élő értelmiségi számára nem lehet más, vallja ő maga, mint az öngyilkosság, hiszen ez az egyetlen becsületes kiút az abszurd önkényuralom megaláztatásaiból. Ez a feszültség azonban m á r meghaladta a líra kereteit, ezért kellett m ű f a j t változtatnia. O Az 1980-as évek elejétől írt színművei a kísérletező abszurd színház hatása a l a t t álltak. Nem véletlen, hogy a hivatalos román kiadók 1990 előtt egyetlen d a r a b j á t sem publik á l t á k . Azóta közel húsz d r á m á j á t játsszák nemcsak R o m á n i á b a n , hanem az USA-ban és E u r ó p a t ö b b városában, köztük Budapesten is. 1990-ben a R o m á n Televízió tűzte m ű s o r á r a Ce sá facem cu violoncelul? ('Mit csináljunk a csellóval?') c. színdarabj á t . Angajare de clown ('Kis szerep öreg bohócoknak') c. alkotása elnyerte az 1993as év legjobb színművének járó díjat. Az avignoni Jodel Színház a d t a elő 1992-ben Les chevaux á la fenétre ('Lovak az ablak előtt') c. d r á m á j á t ; 1993-ban vitték színre a párizsi Iris Színházban Les Partitions frauduleuses ('A hamis partitúrák'), v a l a m i n t Lyonban a Du Pain plein les poches ('A zsebem tele van kenyérrel') c. d a r a b j a i t . O A mesterektől — Ionescotól és Beckett-tői — eltávolodva drámáiban az abszurd ink á b b a parabola felé hajlik, mely a groteszk és a költőiség ötvözete. A Marosvásárhelyi Színház r o m á n tagozata által Budapesten 1993-ban b e m u t a t o t t Arthur, osínditul ('Arthur, a halálraítélt', 1982) c. p a r a b o l á j a egy szellemesen felépített álarcosjáték, ahol a szereplők (a hóhér, a börtönőr, az ezredes, a helytartó és a halálraítélt) közül

140

VISNA nem tudni igazán, ki a fogoly és kik a fogv a t a r t ó k . O E g y é b fő művei: Tara lui Gufi ('Gufi országa', d r á m a , 1991); Cafeneaua Pas-Parol ('Passe-Parole kávéház', reg., 1992). O Magyarul: 1 vers (Szlafkay A., Mozgó Világ, 1982, 10.); 10 vers (Hergyán T., Érkező szél, F i a t a l román költők antológiája, 1986); 3 vers (Szlafkay A., Polisz, 1989, 3.); Lavinában harsonával. Versek és egyfelvonásosok (uő, 1992); 1 színmű (uő, Katedrális, 1993, 1.); 2 vers (uő, Polisz, 1993, 9.); 3 vers (uő, Bécsi Napló, 1994, 1.). O írod.: V. Felea: Aspecte ale poeziei de azi (3. köt., 1984); M. Mincu: L i r i c a t i n á r á (Románia Literará, 1984, 17.); Parcsami G.: „Földrajzi szomszédságot nem cserélhet ü n k . " I n t e r j ú (Esti Hírlap, 1992, nov. 5.); Sz. F a r k a s J . : A megtisztulás álarcosbálján (Magyar Nemzet, 1993, jún. 16.); B a r t i s F . : Kézfogás a torzsalkodásban (uo., 1993, febr. 3.); Balázs T.: Vi§niec — b e m u t a t ó Budapesten (Pest Megyei Hírlap, 1993, nov. 13.); I o a n a Párvulescu: Poezia optzecistá in lumina neagrá a tiparului (Románia Literará, 1993, 43.); László Gy.: A költészet etikája (Kalotaszeg, 1994, 3.). Szlafkay

Attila—Sz.

Farkas

Jenő

Visnudász (1564?—1632?): gudzsarátí (India) költő. Mahábhárataés puránaepizódokat ü l t e t e t t á t szanszkritból, tov á b b á a Rámájana nagy részét feldolgozta verses történetek (ákhján) formájában. Narszinh Mehtát, egyik művében nem mint mitikus hőst, hanem mint költőt állítja a középpontba. Mintegy 40 m u n k á j á b ó l csak néhány m a r a d t fenn. Vekerdi József Visnu Dé: -*Dé, Bisnu Visnu Prabhákar: -*Prabhákar, Visnu-purána:

Visnu

purána

Visnusarma: —> Pancsatantra Visnya, Osztap (írói név); Pavlo Mihajlovics Hubenko (családi név); (Hruny, 1899. nov. 1.—Kijev, 1956. szept. 28.): u k r á n író, humorista. Szegény urasági cseléd gyermeke. Mint a cári hadsereg volt k a t o n á j á n a k a fia, államköltségen felcsernek t a n u l t . 1917ben beiratkozott a kijevi egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be: újságíró, író lett. 1933 és 1943 k ö z ö t t ártatlanul börtönben ült. O Rövid humoros és szatirikus írásaival, az ún. uszmiski jeiv el óriási népszerűségre t e t t szert. Ezeket 1921 óta rendszeresen közölte a napi sajtó. Az ízes népnyelv felhasználásával az író főként a falusi

elmaradottságot, a b a b o n á t , a bürokráciát v e t t e célba, de politikai szatírát is írt. Az 1950-es években sikertelenül próbálta felú j í t a n i pályakezdésének m ű f a j á t . N é h á n y színművén kívül említést érdemelnek fordításai Gogol, Mark Twain, O. Henry, J . Ha§ek műveiből. O Művei 150 kötetben jelentek meg. O Egyéb fő művei: Visnyevi uszmiski szilszki ('Visnya falusi uszmiskái', 1924); Literaturni uszmiski ('Irodalmi uszmiskák', 1924); Jak iz Harkova zrobiti Berlin? ('Hogyan csináljunk H a r k o v ból Berlint?', 1930); Otak i pisu ( í g y írok én', 1954). O Gyűjt, kiad.: Tvori 1—7. ('Művei', 1—7. köt., 1963—1965); Uszmiski 1 —2. ('Humoros írások', 1—2. köt., 1969); Tvori 1—5. ('Művei', 1—5. köt., 1974— 1975). O Magyarul: 1 nla (Nyírő J., Szovjet K u l t ú r a , 1955, 12.); Csodavilág (Kenderi E., humoreszkek, 1958); Jó vadászatot! (Grigássy Éva, válogatott elb.-ek, 1962, 1964); 1 elb. (uő, U k r á n elbeszélők, a n t o . , 1968). O írod.: n. n.: Osztap Visnya (Bibliograficsnij pokazscsik, 1959); J . Kobileckij: Osztap Visnya (Lityeraturni portreti, 1960); M. Rilszkij: Osztap Visnya (Tvori, 9. köt., 1962); I. Duz: Osztap Visnya (1965). Bojtár Endre Visnyevszkaja, I n n a Ljucianovna (Armavir, 1925. ápr. 28.—): orosz irodalomtörténész, színikritikus. 1947-ben elvégezte az Állami Színművészeti Főiskolát. Művészettörténetből szerzett doktori fokozatot. O Monográfiáiban, t a n u l m á n y a i b a n elsősorban a 20. sz.-i orosz irodalommal, d r a m a turgiával foglalkozik: Alekszej Arbuzov (1971); Trudovije budnyi v szvetye rampi. Pjeszi i szpektakli 70-h godov ('Munkanapok rivaldafényben. A 70-es évek színművei és színielőadásai', 1982); Dramaturgija verna vremenyi ('A dramaturgia hű a korhoz', 1983). Cikkeiben a modern színház válságáról, a korszerűség problémáiról ír. O E g y é b fő t a n u l m á n y a i : Borisz Lavrenyov (1962); Konsztantyin Szimonov (1966); Gogol i jevo komegyii ('Gogol és vígjátékai', 1976); Komegyija na orbitye ('Vígjáték a keringési p á l y á n ' , 1979). O Magyarul: 1 esszé (Rados P. A., Szovjet Irodalom, 1977, 1.); 1 t a n . (Gellért Gy., uo., 1990, 4.). Visnyevszkij, Vszevolod V i t a l j e v i c s (Szent-Pétervár, 1900. dec. 21.—Moszkva, 1951. febr. 28.): orosz író, kultúrpolitikus. Földmérő családjában született. 1914-ben a b b a h a g y t a gimnáziumi t a n u l m á n y a i t és ö n k é n t e s k é n t a frontra ment. A világháború p o k l á t átélve, látván a gyakran fegyver nélkül az ellenség ágyútüzébe küldött orosz 141

VISNA katonák értelmetlen áldozatát, a cári udvar és a k o r m á n y z a t cinikus közönyét, az egyre radikalizálódó rendszerellenes erők mellé állt. 1917 októberében P é t e r v á r o t t részt vett a bolsevik hatalomátvételben. E z u t á n a polgárháború a l a t t — az 1919ben a Don mellett, Gyenyikin fehér kozákjai, m a j d 1920-ban Pilsudski Lengyelo.-a ellen vívott h á b o r ú b a n összekovácsolódott Első Lovashadseregben szolgált mint politikai komisszár, később egy ideig a balti flotta egyik parancsnoka volt. 1920—1921 folyamán n é h á n y f r o n t k i a d v á n y b a n tette közzé első írásait, a harcok során szerzett élményeinek publicisztikus rajzát. 1921ben Novorosszijszkban részt v e t t az Európa-szerte, így Oroszo.-ban is divatos, tömeges szabadtéri élőképek megtervezésében; nyolc órás előadásban jelenítették meg a szovjethatalom nagy erőpróbájává vált, 1921 tavaszán kitört kronstadti bolsevikellenes matrózfelkelést. Za vlaszty Szovjetov ('A szovjetek h a t a l m á é r t ' , 1924) c. első elbeszéléskötete publicisztikai jellegű írások a t t a r t a l m a z o t t . H a t , propagandacéllal alkotott színműve közül Pervaja konnaja (1929: Gáli I., Vörösök és fehérek, részlet, 1960; Bottlik S., Első lovashadsereg, 1961; bem.: kaposvári Csiky Gergely Színház, 1967, nov. 3.) c. d a r a b j a Bugyonnij előszavával látott napvilágot. A tömegjelenetekre épülő mű r e j t e t t polémia volt I. Bábel ugyancsak e hadsereg 1920-as lengyel hadjáratáról szóló elbeszéléseivel (Lovashadsereg, 1926). Visnyevszkij az egymást fejezetszerűen váltó, drámai pillanatokat megörökítő jelenetekkel és az azokat összekötő narrátor a l a k j á v a l igyekezett bemutatni a nép sok évszázados elnyomatása utáni történelmi igazságtételeként értelmezett háború hősi mozzanatait, amelyeket a korabeli kritika hiányolt Bábel prózájából. Na Zapagye boj ('Nyugaton folyik a harc', 1932) c. prózakötete antifasiszta szellemben íródott, de a kortárs bírálók szerint sem lépte túl egy politikai szemináriumon t a r t o t t előadás szintjét. Ismertebb, s egy ideig a n y u g a t i baloldali színtársulatoknál is sikert a r a t o t t a Mo.-on szintén bemutat o t t Optyimisztyicseszkaja tragegyija (1932: Vajda B., V a j d a Veronika, Optimista tragédia. 1954; Gergely S., ua., Nagyv, 1957, 8.; bem.: Petőfi Színház, 1957, nov. 7.; uő, ua., 1958; film: Szamszonov, 1962, SZU; M. Wekwerth, 1971, N D K ) c. d a r a b j a , amelyben egy anarchista matrózcsapat a komiszszárnő vezetésével életét áldozza a bolsevik eszmékért. Mivel a szerző nem volt képes drámai mélységeket, valóságos kollíziót megjeleníteni, mondanivalóját ezúttal a

színpadon szereplő kórus szájába a d t a . A hősnőt valós személyről, Larisza Rajsznyer írónőről mintázta. O Az író az 1920-as évek végén számos ideológiai f o g a n t a t á s ú irodalmi polémiában vett részt, így pl. M. Bulgakov leghevesebb bírálói közé t a r t o zott. Későbbi irodalmi munkásságában és a szó szabad művészetét ideológiai és politikai követelmények j á r m á b a h a j t ó szervezetek, elsősorban a -+RAPP, majd a Szovjet írók Szövetsége funkcionáriusak é n t is mindenekelőtt politikai a g i t á t o r m a r a d t . A p á r t b a azonban csak 1937-ben, a sztálini „nagy tisztogatások" csúcspontj á n lépett be, a terrorral szembeni védelmet keresvén, m i u t á n legtöbb polgárháborús b a r á t j a az önkény áldozata lett. A h á b o r ú s t é m a békeidőben is vonzotta, az ezzel küldetésszerűen foglalkozó szovjet í r ó k a t töm ö r í t ő szervezet, a LOKAF egyik vezetője volt. Haditudósítóként részt v e t t a Nyug a t - U k r a j n á t és Nyugat-Belorussziát elfoglaló 1939-es, ún. felszabadító h a d j á r a t b a n és a szovjet—finn háborúban. 1941— 1942-ben ugyancsak tudósítóként a f r o n t o t j á r t a . A német csapatok által k ö r ü l v e t t Leningrádból k ü l d ö t t írásai eleinte a publicista író megjelenítő erejéről t a n ú s k o d t a k , a háború vége felé azonban ezek a cikkei szintén konjunkturálissá váltak. 1944-től Moszkvában élt, a Znamja c. irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Sokban az ő érdeme, hogy i t t megjelenhetett a később emigrációban elhunyt V. Nyekraszovnak a sztálingrádi csatáról szóló, s a hivatalos dogmáktól eltérő kisregénye. 1946 végén, a m i k o r a háború utáni SZU-ban a Sztálin d i k t á t o r i h a t a l m á n a k megőrzése érdekében i n d í t o t t ú j terrorhullámban az értelmiséggel való leszámolásra került sor, a Szovjet írók Szövetségének nagyhatalmú f ő t i t k á r helyettese volt, és e minőségében a nyílt színen kezdeményezőként lépett fel a mindig is renitensnek t a r t o t t leningrádi írók, főként Anna Ahmatova és Ny. Zoscsenko elleni szégyenletes politikai hajszában. E z t követően végképp az alkohol r a b j a lett, korai halálát is ez okozta. O Utolsó d r á m á i közül Nyezabivajemij 1919 (1949: U r b á n E., Feledhetetlen 1919, 1952; film: Szamszonov, 1951, SZU) c. darabja Sztálin 70. születésnapjára készült, irodalmilag gyenge történelemhamisítás, amelynek célja a szovjet—orosz polgárháborúban v a l ó j á b a n csekély és nem túl sikeres szerepet játszó politikus érdemeinek bemutatása volt. E színművéért m e g k a p t a a - » S z t á l i n - d í j 1949. évi 1. fokozatát. A színműből forgat ó k ö n y v is készült, amelyet Sztálin személyesen dolgozott át. A polgárháborús évek

142

iránti nosztalgiáról tanúskodó Mi iz Kronstadta ('Kronstadtból jöttünk', filmfkv, 1933; film: Szamszonov, 1951, SZU) c. írása a kor egyik híres alkotása volt. Halála után előkerült naplója tanúsítja, hogy az író élete végén kettős életet élt, vívódásai során sokszor kínozta, milyen nemtelen célokat szolgált. O Egyéb fő művei: Mi, russzkij narod (reg., 1937: n.n., Mink, orosz nép, Sarló és Kalapács, Moszkva, 1937, 12.); U sztyen Lenyingrada ('Leningrád falainál', színmű, 1944); Vojna ('Háború', próza, 1954). O Gyűjt, kiad.: Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött művek', 1—6. köt., 1954—1961); Sztatyi, dnyevnyiki, piszma o lityerature i iszkussztve ('Cikkek, naplók, levelek az irodalomról és a művészetről', 1961); Izbrannoje ('Válogatás', színművek, cikkek, beszédek, 1971); Dnyevnyiki vojennih let ('Naplók a háborús évekből', 1974). O Magyarul még: 1 karcolat (n.n., Ú j Hang, Moszkva, 1939, 1.); 1—1 levél (Dékán Ágnes, Nagyv, 1977, 11. és 12.). O írod.: J u . Szevruk: Piszatyel i narod (Zvezda, 1938, 3.); Mészöly T.: Visnyevszkij bemutató a Petőfi Színházban (Nagyv, 1957, 9.); O. K. Borogyina: Vszevolod Visnyevszkij (1958); Héra Z.: Utószó (V. Visnyevszkij: Optimista tragédia, 1958); K. Rudnyickij: Portreti dramaturgov (1961); Kenyeres Z.: Első lovashadsereg (Él, 1961, 25.); A. Ny. Anasztaszjev: Vszevolod Visnyevszkij (1962); A. M. Marjamov: Revoljucijej prizvannij (1963); Piszatyel-bojec. Voszpominanyija o Vsz. Visnyevszkom (1963); M. M. Szavcsenko: Kinodramaturgija Vszevoloda Visnyevszkovo (1964); V. B. Azarov: V. V. Visnyevszkij (1966); Écsedy Andorné—Gáliczky Éva: ua. (Gorkijtól napjainkig, 1. köt., 1967); Lukácsy A.: Hősi idők, színpad, közönség (Él, 1967, 49.); Hegedűs G.: Visnyevszkij (Napjaink szovjet irodalma, 1974); G. Ambernagyi: V. Visnyevszkij (Lityeraturnoje obozrenyije, 1975, 8.); V. Percov: ua. (Ot szvigyetyelja szcsasztlivovo, 1977); D. I. Ortenberg: írók a háborúban (Szovjet Irodalom, 1978, 2.); Bella Jezerszkaja: Masztyera (1981); V. Helemengyik: Vszevolod Visnyevszkij (1983); Nemes G. Zsuzsanna: Az „Optimista tragédia" elé (Népszava, 1985,241.). Gereben Ágnes Visprat: -» A veszta Vissarion [visszárion], Ion C. (Coste^tii din Vale, 1883. febr. 6.—uo., 1951. nov. 5.): román író. Ő volt hazájában az első jelentős parasztíró, aki élethűen a d t a vissza hőseinek párbeszédét. A poporanizmus (~>poporanism) hatása alatt születtek első novellái.

E. Lovinescu szerint „a falu kellős közepébe csöppent filmoperatőrként" l á t t a t t a a valóságot. 1912-ben jelent meg Nevestele lui Mo§ Dorogan ('Dorogán apó feleségei') c. elbeszéléskötete. Az 1907-es parasztfelkelés, melyben maga is részt vett, hatására írta Rásculatii ('A felkelők', 1910) c. regényét, majd 1915-ben Lupii ('A farkasok') c. színművét. 1921-ben adták ki Petre Pircálabul ('Péter porkoláb', reg.) c. művét, mely az 1840-es években játszódik. O A román irodalomban megteremtette a sci-fi^ mesét. Mesés elbeszéléseiben — Zapis Impárat ('Zapis császár', 1920); Vrájitoarele ('A boszorkányok', 1921); Ber-Cdciuld-ímpárat ('Ber-Cáciulá császár', 1928); Agerul pámíntului ('A falu esze', 1939) — meseszerű masinákon királyfiak utaznak. O Egyéb elbeszélései: Privighetoarea neagrá ('A fekete fülemüle', 1916); Florica ( u a , 1916); Maria de altádatá ('Az egykori Mária', 1920). O Gyűjt, kiad.: Serieri alese ('Válogatott írások', 1959); Vamequl ('A vámos', elb.-ek, 1974). Ioan Moldovan Visscher [fi'szer], Anna Roemers (Amszterdam, 1583—Alkmaar, 1651. dec. 6.): holland költőnő. P. R. Visscher leánya, Maria Visscher (Tesselschade) nővére. Nagy hatást tett rá az a sok híres személyiség, akivel ifjúkorában apja házában találkozott. 1622-ben J . Catsnkl tett látogatásának emlékét a más költőkkel közösen írt De Zeeuwsche Nachtegael ('A zeelandi csalogány', 1623) c., dicsérő verseket tartalmazó gyűjtemény őrzi. Költői termésének java része -*embléma (3.), így apja Sinnepoppen ('Emblematák') c. könyvének 1620-as 2. kiadásához írt feliratokat. O írod.: J . Scheltema: Anna en Maria Tesselschade, de dochters van Roemer Visscher (1808); J . N. W. Unger: Anna Roemers (Oud-Holland, I I I , 1884); F. Kossmann: Gedichten van Anna Roemers Visscher (1925); H. Hardenberg: Anna Roemers Visscher (Spiegel der historie, 1. köt., 1966). Somogyi Gyula Visscher [fiszer], Maria (eredeti családi név); Maria Tesselschade (írói név) (Amszterdam, 1594. márc. 25.—uo., 1649. jún. 20.): holland költőnő. P. R. Visscher költő legkisebb leánya. Korszerű, előkelő neveltetésben részesült. A protestáns vallásról a katolikus hitre tért, de férje, A. Crombalch halála után az ún. Muiderkring nevű baráti társaság ünnepelt alakja volt. Korának neves írói — Hooft, Vossius és Huygens dicsérték szépségét és műveltségét, leveleztek vele, verseket ajánlottak neki. T. Tasso A megszabadított Jeruzsálem c. eposzát hol-

VISSC landra f o r d í t o t t a , de ebből csak egy strófa m a r a d t fenn. Versei Marino h a t á s á t mut a t j á k : szójátékok, merész képzettársítások, v á l o g a t o t t paradoxonok. Egy verse a Minneplicht ende kuyshetskamp ('Szerelmi kötelesség és a szemérmességért f o l y t a t o t t harc', 1625) c. kötetben, más költeményei a Verscheydte Nederduytsche Gedichten ('Vegyes németalföldi költemények', 1659) c. válogatásban jelentek meg. O Kiad.: J . A. Worp: En onwaerdeerlycke vrouw. Brieven en verzen van en aan Maria Tesselschade (1918, facsimile kiad., 1976). O írod.: J . van Vloten: Tesselschade en hare vrienden in 1632—1649 (1852); A. van Gool: „TesselaThessala-Tesselschade" (Vondeljaarboek, 1949); P . Brachin: Tesselschade, femme savante ( É t u d e s de littérature néerlandaise, 1955). Keller Anna Visscher [fiszer], Pieter Roemer (Amszterdam, 1547—uo., 1620. febr. 19. előtt): holland költő, gabonakereskedő. K i t ű n ő neveltetésben részesült, latinul, franciául, olaszul olvasott. Tagja volt a D'Egelantier nevű rederijker-kamarának. A gazdag, szabadgondolkodó polgár gyermekeit korszerű neveltetésben részesítete. Háza kora ismert művészeinek találkozóhelyévé vált. Műveinek irodalmi értéke csekély, de jól tükrözik a holland nagypolgárság szellemi világát, a hagyományos rederijker-költészetből a hollandiai reneszánszba vezető átmenetet. Fő alkotása Sinnepoppen ( ' E m b l e m a t á k ' ) c. könyve (->embléma 3., emblémata) (modern kiad. L. Brummel szerk. 1949) és Brabbelingen ('Könnyed csevely erről-arról', 1614) c. verseskötete. E z utóbbi verseinek hangvétele őszinte, vidám. Erkölcsi tanulsága alapján a keresztény elemek keverednek az epikureizmussal és a sztoicizmussal. Görögből és latinból fordított e p i g r a m m á k a t . O Egyéb műve: T'lojf vande mutse, ende vande blauwe scheen ('A múzsa dicsérete és a kikosarazás', költ.ek, 1612). O Magyarul: 2 vers (Szalay K., Holland költőkbői, 1925); 1 vers (Majtényi Z., Németalföldi költők antológiája, 1965). O írod.: Th. Jorissen: Roemer Visscher en zijn gezin (Historische en literaire studien, 1891); J . F . M. Sterck: Aanvullingen t o t h e t leven v a n Roemer Visscher (Oud Holland 33, 1915); J . J . Mak: De Rederijkers (1944); J . L a n d w e h r : Dutch Embleme Books (1962); E . F . v. Monroy: Embleme und Emblembücher in den Niederlanden 1560— 1630 (1964). Keller Anna Visser [fiszer], Andries Gerhardus (Zaaifontein, Fokföld, 1878. márc. 1.—Heidel-

berg, Transvaal, 1929. jún. 10.): afrikaans nyelven alkotó dél-afrikai költő. Művészetének j a v á t szerelmes versei alkotják. Megindító elégiákat írt e l h u n y t első felesége emlékére, illetve a ->Minnesang t u d a t o s utánzásával költött játékos, élénk hangú verseket későbbi második nejéhez. O F ő b b művei: Afrikaansé gedigte ('Afrikaans versek', 1906); Gedichte ('Versek', 1925); Rose van herinnering ('Az emlékezés rózsája', költ.-ek, 1927); Uut ons prille jeugd ('Zsenge ifjúságunkból', költ.-ek, 1930); Die purper iris ('Bíborszínű nőszirmok', költ.-ek, 1930). O írod.: P. J . Nienaber: Andries Gerhardus Visser (1950). Somogyi Gyula Visser [fisszer], G a r m a n t Nico (Idskenhuizen, 1910. aug. 20.—): fríz költő. Amszt e r d a m b a n t a n u l t szociológiát, m a j d a groningeni egyetem m u n k a t á r s a . Költészetét jellegzetes prozódia jellemzi, helyszínei gyakran komorak és romantikusak, témáit a fríz nacionalizmus h a t j a á t . Irodalomtörténeti t a n u l m á n y o k a t is g y a k r a n publikált, sőt argentin, brazil, k a t a l á n , portugál költők műveiből is fordított. O F ő b b művei: Jolm ('Hordalék', költ.-ek, 1947); Agger ('Szántóföld', költ.-ek, 1964); Wyldewrang ('Keserédes', költ.-ek, 1978). O Magyarul: 2 vers (Majtényi Z., Tellér Gy., Németalföldi költők antológiája, 1965); 1 vers (Tellér Gy., Világosság, 1983, 8—9.). O írod.: K. Dykstra: L y t s hánboek fan de Fryske literatuer (1977). Keller Anna visszaállítás törvénye:

önkijavítás

visszaéneklés; rekantáció ritmikai

-*Aveszta

Viszrámiáni: Az ógrúz világi irodalom egyik legszebb szerelmi prózaregénye, amelyet Gurgání 11. sz.-i perzsa költő Visz u Rámín ('Visz és Rámín') c. eposzából fordít o t t a k grúz nyelvre a 12. sz. első felében. Az irodalmi h a g y o m á n y s z e r i n t Szargisz Tmogveli volt a fordítója. O Ez a mű m á r a fordítás pillanatától szerves része lett a grúz irodalomnak. Népszerűségét az is magyarázza, hogy a 12. sz. első felében a grúziában végbement társadalmi—politikai folyamatok törvényszerű következményeként az irodalomban n a g y mértékben felerősödtek a világi tendenciák. A perzsa költemény hangzásvilága tökéletesen megfelelt az akkori egyesített Grúzia feudális— lovagi társadalmi viszonyainak és szellemi igényeinek. Visz és R á m í n szerelmi története iránt a későbbi évszázadokban is megm a r a d t az érdeklődés. A főhősök kalandjait Arcsil király a grúz regény alapján versbe foglalta, II. Teimuraz király ugyancsak elbeszélte Dgisz da gamisz gabaaszeba ('A nappal és az éjszaka v i t á j a ' ) c. művében. A perzsa eposz oly nagy népszerűségnek örvendett Grúziában, a n n y i r a beleolvadt a grúz irodalomba, hogy az olvasók még a 20. sz. elején sem hitték el idegen eredetet. Ez az óriási siker egyrészt az eredeti alkotás szüzséjének és művészi megfogalmazásának, másrészt a fordító zsenialitásának volt köszönhető. A Viszrámiáni mindmáig a grúz műfordítás klasszikus példája. A fordító rendkívüli pontossággal a d t a vissza az eredeti mű tartalmát, szóhasználatát, művészi kifejezőeszközeit. U g y a n a k k o r alkotó módon nyúlt a perzsa szöveghez: helyenként lerövidítette, máskor pedig több verssor gondolatát egy m o n d a t b a tömörítve, gördülékenyebbé t e t t e a történetet. Az eredeti költői képeket olykor még kifejezőbben tolmácsolta, máskor pedig a grúz meg147

VITA felelőikkel cserélte fel őket. K ü l ö n ö s figyelmet érdemelnek azok a részek, amelyekből fény derül a r r a , hogy a f o r d í t ó hogyan viszonyult a perzsa szerző eszmei koncepciójához: kiegészítései révén m i n t e g y együttműködött a költővel a gondolat, a mondanivaló kibontásában. Különleges tehetségének és végtelenül gazdag szókincsének köszönhető, hogy az olvasóban olyan kép alakul ki, m i n t h a valóban a grúz irodalom egyik gyöngyszemével lenne dolga. O A grúz változat óriási szerepet j á t s z o t t a perzsa eredeti kritikai kiadásának az elkészítésében. Az a szöveg ugyanis csak kis számú és késői (16—18. sz.-i) k é z i r a t b a n maradt fenn, míg a grúz prózai f o r d í t á s a 12. sz.ban készült, s ezért sokkal közelebb állt az eredetihez, m i n t a perzsa másolatok. (A grúz változatot a 20. sz. második felében lefordították orosz, angol és n é m e t nyelvre.) O Kiad.: I. Csavcsavadze—A. Szaradzsisvili—P. Umikasvili (szerk.): Viszramiani (1884); A. Baramidze—P. Ingorokva— K . Kekelidze (szerk.): ua. (1938); I. Lolasvili (szerk.): Csveni szaundzse (2. köt., 1960); A. Gvaharia—M. T o d u a (szerk.): Viszramiani (1962). O írod.: N y . J . Marr: K voproszu o vlijanyii perszidszkoj lityeraturi na gruzinszkuju (Zsurnal Minyisztyersztvaproszvescsenyija, 1897, 3.); uő: Iz gruzino-perszidszkih lityeraturnih szvjazej (Zapiszki Kollegii vosztokovedov, I. köt., 1925); I. Abuladze: Literaturuli memkvidreoba (1. köt., 1935); A. Baramidze: Narkvevebi kartuli literaturisz isztoriidan (1. köt., 1945; 5. köt., 1971); K . Kekelidze: Kartuli literaturisz isztoria (2. köt., 1958); D. Kobidze: Kartul-szparszuli literaturuli urtiertobani (2. köt., 1969); M. Mamacasvili: Gorganisz „Visz o R a m i n " d a kartuli Viszramiani (1977). Bíró Margit

ti sémát követték, amely a példázatos erkölcsi erények etikai felsorolásához igazod o t t , s a h a g y o m á n y b a n f e n n m a r a d t adat o k a t — g y a k r a n retorikusán—anedoktik u s a n kiszínezve v a g y éppenséggel tendenciózusan meghamisítva — ezekhez mintegy hozzárendelték. E sajátosságaik révén az a n t i k viták igen alkalmasak voltak arra, hogy a középkori iskolai olvasmányok anyagául szolgáljanak. E sémák alapján fejlődött ki a középkorban a fejedelmi életr a j z o k -*panegirikus, valamint a szentek és mártírok élettörténetének -*legendákkal á t s z ő t t m ű f a j a és a -»verses legenda, s a költők, művészek életét is megörökítették v i t á k (elsőként a provanszál t r u b a d ú r o k é t a -*vidák). O (->életrajz, önéletrajz, hagiográfia, legenda) O írod.: F. Leo: Die griechisch-römische Biographie in ihrer literarischen F o r m (1901); W. Brüggemann: Untersuchungen zur Vita-Literatur der Karolingerzeit (1957). O 3. a szanszkrit d r á m á k egyik sztereotip szereplője, ,,a g y á v a " . O (-»indiai színjáték) Kurcz Ágnes —Lázár

György

Vita Adae et Evae: —>Adám és Eva élete vitabeszéd; vitadialógus:

->szinkrízis

Vita Christi [vita kriszti] vitapárt á l l á s p o n t j á t fejti ki valamilyen -*vitakérdés k a p c s á n (->disputa 1.). E dialógusok á l t a l á b a n -*szónoklatok vagy ->vitairatok f o r m á j á b a n folynak; sajátos irodalmi megjelenítésük a ->vitaköltészet, vitaszínjátékok. Folklór form á j a a ->veszekedő. O 2. kiáltvány és a gúny irat különböző műfajaival (—•libellus, pamflet, paszkvillus, paródia, travesztia) érintkeznek. Régebbi változatai szépirodalmi m ű f a j o k (főként az anekdota) eszközeivel is erősítették érvelésüket. O (—•irodalom) Rónai Mihály András vitakérdés; zétéma; kefalaion (görög 'főkérdés', ' f ő p o n t ' ) ; quaestio; disceptatio (latin 'kérdés', v i t a p o n t ' ) : a klasszikus retorik á b a n t á g a b b értelemben így neveznek „bármely dolgot, amelyről két vagy több különböző szempontból is hihetően lehet beszélni" (Quintilianus). Cicero egyik helyen olyan konfliktusként határozza meg, amelyet két nézet összecsapása jelent, és amelynek eredménye a -^státus; máshol pedig olyanként, amely a védelem és a vád érveinek szembesítéséből születik. O A vitakérdésnek az igazságszolgáltatásban kétféle jelentése lehet: az egyik, amikor azt m o n d j á k , hogy egy vitán belül t ö b b kérdés merül fel, és ekkor a jelentéktelenebbeket is ezzel a szóval jelölik; a másik, amikor csak

a főkérdést jelölik vele, amely körül az egész v i t a megfordul, és amelyből m e g h a t á r o z o t t s t á t u s alakul ki. Ez utóbbi kérdést a z u t á n fogalmazzák meg a vitázó felek és a bíró, m i u t á n a vádló „Te t e t t e d " kijelentésére a védekező azt a választ adja, hogy „ N e m én t e t t e m " : akkor ki tette? A védekező válasza más is lehet, például: „Én t e t t e m , de nem egészen e z t " vagy „ É n tettem, de jogom volt hozzá". Az előbbi válasz n y o m á n az a vitakérdés merül fel, hogy „Mit t e t t p o n t o s a n ? " , az utóbbi nyomán pedig az, hogy „Joggal tette-e?". A főbb s t á t u s o k a t ezek a kérdések határozzák meg (bővebben —• státus). Hermagorasz, Apollodórosz és Theodórosz a vitakérdést nevezi a szónoklat tulajdonképpeni kérdésének, míg a tőle függőket csak mellékkérdéseknek. O (-^retorika) O írod.: J . Cousin: É t u d e s sur Quintilien (1935); H. Lausberg: H a n d b u c h der literarischen Rhetorik (1960). Vígh Árpád vitaköltészet: azon költői alkotások öszszefoglaló elnevezése, amelyek két v a g y t ö b b személy, ill. megszemélyesített tárgy, elvont fogalom dialógusát rögzítik valamely -*•vitakérdésben. A vita folyhat két költő között, amikoris (rendszerint azonos f o r m á b a n írt) versekkel vagy egy versen belül váltakozva írt strófákkal válaszolnak egymásnak; az allegorikus viták egyazon költő alkotásai. A vita tárgya lehet bármilyen eldöntendő kérdés; gyakori, hogy a vitázok rangját, érdemeit, erényeit, előnyös tulajdonságait taglalja (ezt nevezi a n é m e t szakirodalom Rangstreitnek, „ R a n g v i t á d n a k ) . A polémiát olykor egy (fiktív) döntőbíró ítélete zárja. O A m ű f a j ősi hagyományai az ókorba nyúlnak vissza; első emlékei az i. e. 3. évezred végén kialakult, megszemélyesített kultúrvívmányok vitáj á t t a r t a l m a z ó sumer—akkád -*•adamandugák. Az antik görög és az ennek m i n t á i t követő római költészetben az agón önálló (nem drámai keretben előadott) v á l f a j a és a ->szinkrízis képviselte. O Középkori, különösen közkedvelt és széles körben e l t e r j e d t m ű f a j i változatainak két fő forrása volt. Az egyik a latin költészet (s mindenekelőtt a -+vágánsköltészet)-, a latinul alkotó költők f ő k é n t allegorikus típusát művelték conflictus (pl. Alcuinus: Conflictus Veris et Hiemis, 'A Tavasz és a Tél összeütközése', 8. sz.), altercatio (pl. a 12. sz.-ban keletkezett, szerelmi t é m á j ú Altercatio Phyllidis et Flóráé) és -*kontenció m ű f a j megjelölésekkel. A másik a provanszál ->tenso és joc partit (—>jeu parti), amely több (bár olykor fiktív) költő v i t á j á t t a r t a l m a z t a . Mindkét válto-

149

VITAL zat Európa-szerte elterjedt (~*contrasto, débat, disputa, flyting, Streitgedicht, ten-cao da briga, tenson, tenzone). A 13. sz.-tól gyakran írtak vitát rögzítő -> dialóg szonetteket is. A reneszánsz u t á n N y u g a t - E u r ó p á b a n e költői m ű f a j o k fokozatosan elsorvadtak, ill. á t a d t á k helyüket a prózai vitadialógusoknak; kései példái közül nevezetes S. Lanier The S y m p h o n y ('A szimfónia', 1875) c. költeménye. N á l u n k viszont igen későn, a 17. sz. végén és a 18. sz.-ban, a ->deákirodalom keretei között v á l t divatossá a —*•vetélkedés. O A költői dialógusokat olykor -yvitaszínjátékokként elő is a d t á k , s a reneszánsz u t á n e h a g y o m á n y t a —•vásári komédia folytatta. Hasonló f o r m á k a középkori héber és arab költészetben is megtalálhatók voltak. O Folklorizálódott válfajuk a -yveszekedő. O írod.: L. Selbach: Das Streitgedicht in der altprovenzalischen Lyrik (1886); M. Steinschneider: Rangstreit-Literatur (1908); H. Stiefel: Das italienische Tenzone (1914); H . W a l t h e r : Das Streitgedicht in der lateinisehen Literatur des Mittelalters (1920); F. Fisét: Das altfranzösisehe Jeuparti (Romanische Forschungen, 1926); D. J . Jones: L a tenson provencale (1934); E. Köhler: Zur E n s t e h u n g des altprovenzalischen Streitgedichts (Zeitschrift f ü r romanische Philologie, 1959); E. Wagner: Die arabische Rangstreitdichtung und ihre Einordnung in die allgemeine Literaturgeschichte (1962); S. Neumeister: Das Spiel mit der höfischen Liebe. Das altprovenzalische P a r t i m é n (1969); Komoróczy G.: A sumer irodalom kistükre (1969); I. Kasten: Studien zu T h e m a t i k und Form des mittelhochdeutschen Streitgedichts (1973). Győry János—Kovács Endre—Kurcz Ágnes Vitalin, Zmitro; Dzmitrij Ivanavics Szerhijevics (családi név); (Kalinkavicsi, 1910. júl. 15.—?, 1940): belorusz költő. 1929-től rádióműszerészként dolgozott és a Belorusz Rádióközpont tudósítója volt. 1932-ben a Minszki T a n á r k é p z ő Főiskolán t a n u l t . Belorusszia határain kívül élt. Részt v e t t a honvédő h á b o r ú b a n ; a fronton t ű n t el. O Az 1920-as évek második felében kezdte irodalmi tevékenységét. Budzem zsic ('Élni fogunk') c. kötete 1932-ben jelent meg. Palásti Katalin vitaiizmus ( l a t i n vita 'élet'): cseh és szlovák filozófiai és irodalmi irányzat a 20. sz. első felében. A mechanikus determinizmussal és az idealista finalizmussal szemben az intuitív ösztönöket hangsúlyozta, melyben az alkotó energia megnyilvánulását látta. O Az irodalmi változat az ember spontán,

intellektualizmus-ellenes szabad tevékenységét m i n t az élő organizmus tevékenységét emelte ki, melynek célja a korlátlan a l k o t á s és alkotóerő, mind racionális, mind irracionális szinten. E célnak rendelte alá a kifejezőeszközöket is (szabadvers, asszociatív képalkotás, astrofikus költői szöveg). N e m dolgozott ki külön poétikai rendszert. D i n a m i k u s szenzualizmusával, lelkes aktivizmusával és optimizmusával az 1. világh á b o r ú borzalmaira reagált. A vitaiizmus s z á m á r a a legfőbb érték maga az élet. O A cseh irodalomban átmeneti i r á n y z a t k é n t hatással volt St. K. Neumann, F. Srámek és J . Wolker költészetére. O A szlovák irodalomban az élet valóságához való pozitív viszonyulásként J . Smrek korai költészetében és J . Ponitan, valamint a poetizmus költőinek művészetében m u t a t h a t ó ki. Hamberger Judit Vitan-Dubejkavszki Ljavon Ivanavics; Dubjajkovszki (névváltozat); (Dubejkava, 1867. v. 1869. júl. 7.—1940. nov. 6.): belorusz költő, építész. 1909-ben Párizsban az Építészeti Akadémián végzett. Kőművesk é n t és építészként dolgozott; részt v e t t a belorusz nemzeti kulturális mozgalomban. O Szatirikus verseket írt a cárizmus ellen (Bura, Vihar', 1893). Az októberi forradalomig művei kéziratban terjedtek. Az építészettel foglalkozó írásai népszerűek volt a k . G y ű j t ö t t e a belorusz közmondásokat, melyekből egy kötetnyit állított össze. O Kiad.: Belaruszkaja litaratura X I X . szt. Hresztamatija ('A belorusz irodalom a 19. században. Kresztomátia', 1971). O írod.: A. Maldzisz: Dzve znahodki (Litaratura i m a s z t a c t v a , 1969. szept. 19.); J a . Kazeka: N y a h o d z s a n a j d a r o h a j (1973). Palásti Katalin vitapárt: a szónoki m ű f a j {-yműfaj 2.), ill. retorikai ->téma szerint változó -> vitakérdés a l t e r n a t í v á j á b a n az egyik lehetséges válasz mellett állást foglalók csoportja. Törvénykezési t é m a esetén a vád és a védelem, tanácskozási (politikai) téma esetén a javaslati párt és az ellenzék, alkalmi t é m a esetén a dicsérők és a szidalmazók, elvi t é m a esetén pedig az igazolók és a cáfolok csoportja áll egymással szemben. O A retorikai —•feltárás fő feladata az olyan —>vitakérdés felállítása, amely a maga közönségét két v i t a p á r t r a osztja, s a —•szónoklat v a g y —»publicisztikai mű leglényegesebb célkitűzése az, hogy a —ymeggyőzés eszközeivel a hallgatóközönség minél nagyobb részét a s a j á t v i t a p á r t j á n a k oldalára állítsa. A retorikai pártosság még a leíró jellegű ->ekphra-

150

VITEL tékok á l t a l á b a n ismeretlen szerzőjű dialógusokat a d t a k elő, gyakran rögtönzésként kidolgozva a v i t a fő fordulópontjain a k v á z l a t á t . Az igényesebb szövegek a középkor végén, a 14—16. sz.-ban E u r ó p a szerte elterjedt -*• moralitásokban (s fők é n t ennek angol v á l t o z a t á b a n , a -*morolity play-ben), m a j d a 16—17. sz.-i hitvitázó drámában jelentek meg. Ezt követően e s z í n j á t é k t í p u s elsorvadt; hagyom á n y a erősen á t a l a k u l t f o r m á b a n él tov á b b a modern —* iránydrámákban. O Vita Petri: -> Péter apostol cselekedetei 4. Folklór változata, a vetélkedő j á t é k a leggyakoribb —>népi színjátékok, vásári komédiák közé t a r t o z o t t (s Brazíliában vitaszínjátékok: a szín játéktípusok egyik csoportja. Cselekményük ->parabola]e\\e- máig eleven; ~*desafio); a tél és a nyár v a g y gű, hőseik legtöbbször elvont fogalmak a hónapok küzdelmét, allegorikus történelfarsangi -•megszemélyesítései, -^allegóriái. Dialógu- mi figurák harcát (->moreszka) a saik k ö z é p p o n t j á b a n valamely elvi jelentő- játék keretében különböző ételek és italok ségű kérdés fölött folytatott pergő ritmusú, viadalát stb. m u t a t t a be. O Mo.-on a középkori típusú vitaszínjátéknak csak késői, szellemes -*csattanókra kihegyezett — nem egyszer vaskos népi humorral á t s z ő t t — szórványos emlékei m a r a d t a k fenn. Nevevita áll. J á t é k i d e j ü k általában rövid, elő- zetesebb közülük egy — W. Map latin veradásmódjuk jelenetszerű, g y a k r a n csak sének a d a p t á c i ó j a k é n t keletkezett — vita-> kétszereplős színjátékok, vagy éppen — költemény d r á m á v á átdolgozott változata, hangváltásokkal — egyetlen komédiás ad- A Bor, majd a Víz dicséreti (1670—1690 t a elő őket (—> egy személyes színjátékok). között), s a klerikus és a lovag v i t á j á t t a r Előzményeiket a ->rituális drámához, az talmazó középkori v á n d o r t é m a variánsávetélkedésének antik —• mímoszhagyőmányhoz és a népi nak, A Diák és a Paraszt -»felelgető dalhoz szokás visszavezetni; vi- több, népi színjátékká bővített változata. A —> moralitás és a -> hitvitázó dráma azonrágkoruk az európai középkor. O E formák körébe sorolható voltaképpen m á r a pro- ban nálunk is szélesebb körben elterjedt. O (—>színjátéktípusok) O írod.: R. Froning: vanszál -*tenso és joc partit (~*jeu parti) is, Das D r a m a des Mittelalters (1891); E. K . amelyeket társasjátékként, rögtönzött vetélkedésként is műveltek, s az eredetileg Chambers: The Medieval Stage (1905); G. narratív típusú, allegorikus a l a k o k a t fel- Cohen: Le théátre en Francé au moyen áge léptető francia vitaköltemény, a —>débat a (1948); H. K i n d e r m a n n : Theatergeschichte E u r o p a s (1959—1970); Dömötör Tekla: A 12. sz.-tól a reneszánszig d r a m a t i k u s jelen e t k é n t is virágzott. A kifejlett vitaszínjá- népi színjátszás E u r ó p á b a n (1966). tékok közül a 13—15. sz.-i -+disputaison Dömötör Tekla—Staud Géza egyes darabjai didaktikus-filozofikus jellegűek, mások szókimondóan erotikusak; a Vitelli, Girolamo (Santa Croce del San16—17. sz.-i bataille már a reformáció és nio, 1849. júl. 27.—Spotorno, 1935. szept. ellenreformáció eszméinek küzdelmét tük2.): olasz klasszika-filológus, egyetemi tarözi. O Itáliában a 12—13. sz.-i didaktikus nár, az Accademia dei Lincei tagja. 1874-től -*parabola drammatica m ű f a j a mellett a (1882-től professzorként) a firenzei egyetenépi h u m o r t a vándorkomédiások által előmen t a n í t o t t . A modern papirológia egyik a d o t t , 12—14. sz.-i -*dialoghi képviselte, s megalapozója. F . Fiorentino és F. Tocco itt is előadták jelenetként a 13. sz.-i ->conttársaságában k i a d t a Giordano Bruno latin rastókat. O Németo.-ban az itáliai vitanyelvű írásait (Jordani Bruni Nolani opera színjátékok h a t á s á r a terjedt el a 13—15. latiné conscripta, 8 köt., 1879—91). O F ő sz.-ban a vallásos-filozófiai t é m á k a t didakművei: Facsimili paleografici greci et latini tikusán v i t a t ó —• Dialógspiel, s a 14. sz.-i (1882); Philogoni Commentarius in Aristotenémetalföldi ->abele spelennek is volt ilyen lis Physica ('Philogonosz k o m m e n t á r j a típusú változata (fennmaradt d a r a b j a i n a k Arisztotelész Fizikájához', 1896); Papiri fiegyike a Tél és a N y á r csúfolódva allegoriorentini ... ('Firenzei papiruszok', 3 köt., záló vetélkedését m u t a t j a be). Spanyolo.1905—1915, D. Comparettive 1); Papiri greci b a n a provanszál és francia m i n t á k a t köi latini della Societá italiana ('A Societá vető -*disputa j á r u l t hozzá n a g y mértékitaliana görög és latin papiruszai', 12 köt., ben a d r á m a kialakulásához. O E színjá1912—1935).

sziszt is á t h a t j a , amennyiben ez is a r r a törekszik, hogy a leírás tárgya i r á n t rokonvagy ellenszenvet keltsen. O Az ilyen, retorikai értelemben felfogott pártosság számos szépirodalmi m ű f a j n a k is konstitutív eleme (—• agitációs Ura, politikai költészet, politikai színház, vitaköltészet, vitaszínjátékok). Az attikai ókomédiában az egymással szemben álló vitapártok álláspontjait a ->diplunnak nevezett szerkezeti elemek fejezték ki. O (—>vita) Lázár György

151

VITET Vitet [vité], Louis; Ludovic; (Párizs, 1802. okt. 18.—Versailles, 1873. jún. 5.): francia művészettörténész, drámaíró. Az Ecole Normálé hallgatójaként liberális barátaival e g y ü t t részt vett a Globe szerkesztésében, ahol a politikában mérsékelt elveket, a művészetben viszont forradalmiságot hirdetett. Elsőként ismerte fel a romantika igazi jelentőségét, akkor, amikor mások még csak múló divatról beszéltek. Híres mondása szerint ekkor „Franciaországban az ízlés július 14-éje még v á r a t o t t mag á r a " . Az 1820-as években írott, nem színp a d r a szánt, színpadra nem is került történelmi d r á m á i t a történetírás s a j á t o s módj á n a k tekintette, az irodalomtörténet pedig a romantikus történelmi d r á m a első képviselőiként említi őket. Az 1830-as évektől kezdve magas állami tisztségeket töltött be, így pl. a Műemlékfelügyelet vezetői posztját (ahol később Mérimée lett az utódja). Képviselőként a köztársasági intézményrendszer heves ellenzőjének m u t a t k o zott. 1845-től volt az Académie franfaise tagja. A Revue des Deux Mondes c. folyóiratnak is egyik vezető m u n k a t á r s a volt. T a n u l m á n y a i b a n , melyeket a Fragments et Mélanges ('Töredékek és elegyes cikkek', 2 köt., 1846) c. kötetében g y ű j t ö t t össze, történelmi, irodalom- és művészettörténeti kérdéseket tárgyalt (1. köt.: Beaux-Arts, critique littéraire et artistique, 'Szépművészetek, irodalmi és művészeti kritika', 2. köt.: Archéologie du Moyen Áge, 'A középkor régészete'). O Egyéb fő művei: Eustache Lesueur, sa vie et ses oeuvres ('Eustache Lesueur élete és munkái', tan., 1843); La Ligue ('A Liga', történelmi dráma, trilógia, 1844); États d'Orléans ('Az orléans-i rendek', történelmi drámák, 1849). Jancsó Júlia Vitéz, Grigor (Kosovac, Slavonija, 1911. febr. 15.—Zágráb, 1966. nov. 23.): horvát költő. Tanítóképzőt végzett, s a háború kitöréséig különböző szlavóniai településeken t a n í t o t t . Jugoszlávia német megszállása u t á n részt v e t t az ellenállási harcokban. A háború befejezésétől haláláig kiadói szerkesztő volt, hosszabb időn át a zágrábi Mladost főszerkesztői teendőit l á t t a el. O Első versei még a háború előtt jelentek meg zágrábi folyóiratokban, igazi pályakezdése mégis a h á b o r ú utáni évekre esett, nem éppen szerencsés módon, mert ekkor írt, mozgalmi jellegű, az esztrád-műsorok színvonalához igazodó költeményei k ö z ö t t aligalig akad értékálló szöveg. Ekkori líráján a k legmaradandóbb d a r a b j a az Epitaf vojniku kojije pao u 6asu potpisivanja primirju ('Egy k a t o n a sírfeliratául, aki a békeszer-

ződés aláírásának ó r á j á b a n esett el') c. költemény, amelyben egyszerű szavakkal, de költői emelkedettséggel szól minden idők háborúinak hősi halottjairól. O Igazi témavilágát a falu a d t a . A falusi t á j megkapó szépségű költői képekben elevenedik meg verseiben, á t ü t r a j t u k a gyermekkori tájélm é n y hamvassága. Za svjetlost djetinjeg smijeha ('A gyermeki kacagás fényéért') c. versciklusának d a r a b j a i b a n a gyermeki képzeletvilágot teremti újjá, nem kevés muzikalitással, nyelvi üdességgel, az önfeledt gyermeki kacagás imitációjával. Verseit tizennyolc nyelvre fordították le, s önálló kötetei jelentek meg szlovén, makedón, román és albán nyelven. O Kiadói szerkesztőként számos antológiát állított össze, a legszebbik a Lirika o Slavoniji ('Versek Szlavóniáról') c. jelent meg. Műfordítói munkássága is számottevő, főleg francia, szlovén és orosz írók, költők műveit tolmácsolta. O F ő b b művei: San borca u zoru ('A harcos hajnali álma', versek, 1948); Pjesme ('Versek', 1950); Naoruzane ruze ('Felfegyverzett rózsák', versek, 1955); Vesele zamke ('Vidám kelepcék', versek, 1955); Prepelica ('Pitypalaty', versek, 1956); Sto vukova ('Száz farkas', versek, 1957); Povjerenje zivotu ('Bizalom az életnek', versek, 1958); Kad bi drveée hodalo ( ' H a járni t u d n á n a k a fák', versek, 1959); Kao liSée i trava ('Miként a lombok és a fű', versek, 1960); Maksimir ('Maksimirpark', versek, 1960); Izbor pjesama ('Válogatott versek', 1960); Jednog jutra u gaju ('Egy reggel a ligetben', versek, 1960); Hvatajte lopova ('Fogjátok meg a tolvajokat', versek, 1964'); Baj ka o glinenoj ptici i druge bajke i priíe ('Rege az agyagmadárról és más regék és mesék', 1964); Gdje priöe rastu ('Ahol a mesék születnek', versek, 1965). O Magyarul: 1 -1 vers (Franyó Z., Igaz Szó, 1956, 4.; Bácski Gy., Előre, Bukarest, 1956, 2805.; Laták I., Magyar Szó, 1958, 314.; Fehér F., Laták I., Magyar Szó, 1964, 182., 224.); A tükör (mese, Bodrits I., 1965); 1 önéletrajz (Juhász G., Vallomások, anto., 1965); 1 vers (Csuka Z., Csillagpor, Jugoszláv lírai antológia, 1971); 3 vers (Fehér F., A m a d á r árnyéka, műfordítások, 1978). O írod.: K . Spoljar—M. Vaupotic: Knjizevni godisnjak (1961); V. Pavletic (összeáll.): P a n o r a m a hrvatske knjizevnosti X X . stoljeca (1965); M. Vaupotic: H r v a t s k a suvrem e n a knjizevnost—-Contemporary Croatian Literature (1966); M. Zorzut (szerk.): Suvremeni pisci Jugoslavije (1966); I. K a jan: Djetinstvo—sjecanje na buducnost. J a v a Vitezovih uspavanki (Oko, 1986, dec. 4—18.). Lőkös István

152

VITÉZ vitézi ének (mai elnevezés); katonaének (korabeli elnevezés): a 16. sz. utolsó évtizedeiben és a 17. sz.-ban keletkezett, a török elleni harcra buzdító magyar lírai k a t o n a dalok elnevezése. A tudósító jellegű, epikus —*históriás énekhől alakult ki. Szerzőinek többsége névtelen, vagy csak az énekéből ismert nevű, némi iskolázottsággal rendelkező végvári vitéz (vagy katonának beállt deák) volt, de Rimay J., Balassi B. is írt ilyen típusú költeményt. Az utóbbi Vitézek mi lehet kezdetű katonaéneke a m ű f a j klasszikus példája: Vitézek! Mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él; Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél. Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdúl; Sőt azonkívül is, csak jó kedvéből is vitéz próbálni indúl; Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul. Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ók fejeket szednek; Viadalhelyeken véressen, sebekben, halva sokan feküsznek; Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek. Ó végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege! Kiknek ez világon szerte-szerént vagyon mindeneknél jó neve; Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!

Az 1590-es évek katonaénekeit az a remény f ű t ö t t e , hogy az ország a tizenötéves háborúval kiűzheti a törököt. E remények vesztével tragikus testvérműfajai, a -*jeremiád, a -»• kesergő és a siralomi kerültek előtérbe, s a vitézi énekköltés a 17. sz. közepén, a törökellenes harcok új lendületének idején virágzott fel ismét. A 17—18. sz. fordulóján a vitézi énekek hagyománya a kuruc dacokban folytatódott. O (-* katonadal) O írod.: Thaly K. (szerk.): Régi m a g y a r vitézi énekek és elegyes dalok (1864); Jenei F.: A világi irodalmi m ű f a j o k kéziratos énekeskönyveinkben (1929); Stoll B.: Közösségi költészet — népköltészet ( I t K , 1958); Klaniczay T.: Reneszánsz és barokk (1961); Gerézdi R.: A magyar világi líra kezdetei (1962). Martinkó András Vitezovic [vitezovity], Milovan (Vitezovici, 1944. szept. 11. —): szerb költő, drámaíró. A belgrádi bölcsészettudományi karon végzett. Minden fontosabb hazai irodalmi folyóirat és újság munkatársa. Verseiben a líraiság szatirikus inspirációval párosul. í r még tévédrámákat: Seéir profesora Koste Vujiéa ('Kosta Vujic professzor kalapja', 1972), Dimitrije Tucovié (ua., 1974), d r á m á t : Öudni dogadjaj u drzavi na istoku ('Csodás esemény a keleti államban', 1975), verseket és prózai műveket a gyerekek és az ifjúság számára. 1969-től d r a m a t u r g az RTV-nél. 1987-ben összeállította a Nova

srpska satira: antologija 1945—1985 ('Az ú j szerb szatíra: antológia 1945—1985') c. g y ű j t e m é n y t , melyben s a j á t műve is szerepel. 1989-ben egyidejűleg írt monográfiát, filmforgatókönyvet, és tévé-sorozat forgat ó k ö n y v e t Szent Savaról, akit ezekben az években a szerb szellemiség megteremtőjeként tiszteltek. O F ő b b művei: Srce me je otkucalo ('Eldobogta a szívem', versek, 1969); Slobodnije od slobode ('A szabadságnál szabadabban', versek, 1970); Ja i klinci k'o pesnici ('Én és a fiúk, mint költők', gyerekversek, 1971); Seéir gospodina profesora Koste Vujiéa ( ' K o s t a Vujic professzor úr kalapja', ifj. elb.-ek, 1972); Djaéko doba 'Sumarica' ('Diákkor, »Sumarica«', poéma, 1972); Vojnici u voénjaku ('Katonák a gyümölcsösben', versek, 1974); Djaéko doba ('Diákkor', versek, 1977); Hamlet studira glumca ('Hamlet tanulmányozza a színészt', szatirikus versek, 1978); Mozdane kapi ('Agycseppek', aforizmák, 1980); Izabrano detinjstvo ('Választott gyerekkor', ifj. reg., 1981); Miélarica ('Gondolatok', aforizmák, 1982); Robijáéi u srcu ('Szívükben foglyok', versek, 1982); Ludi dragi kamen ('Balga drágakő', aforizmák, 1982); Naimenovanja i naprezimenovanja ('Kinevezések és megnevezések', versek, 1982); Pesme kője rastu ('A növekvő versek', 1982); Moj je deda bio partizan ( ' N a g y a p á m partizán volt', 1982); Kralj i njegov komediograf ('A király és komédiaírója', d r á m a , 1982); Lajanje na zvezde ('Ugatás a csillagokra', ifj. reg., 1984); Román a Vuku ('Regény Vukuról', ifj, reg., 1985); Kako podiéi nebo ('Hogyan emeljük fel az eget', gyerekversek, 1986); Srce me je otkucalo ('Eldobogta a szívem', aforizmák, 1986); Pesniku kabinetu ('Költő a kabinetben', versek, 1987); Detinjstvo pameti ('Az ész gyerekkora', ifj. versek, 1987); Pevanje o dedi ('Dal a nagyapáról', ifj. versek, 1988); Pesimisti i komunisti ('Pesszimisták és kommunisták', aforizmák, 1989); Divtja divljina ('Vad v a d o n ' , reg., 1989) Coveée, naljuti se! ('Mérgelődj, ember!', aforizmák, 1990); Odbrana duée ('A lélek védelme', versek, 1991). O írod.: í. K a j a n : Mladic u v j e z b a v a erotiku (Oko, 1977, júl. 28.—aug. 11.); J . Pejcic: Sve sto treba ocrniti (NIN, 1979, febr. 11.); M. Egerié: Pod ostrim uglom (Politika, 1979, dec. 29.); J . Pejcic: Duh i biée satiricnog aforizma (Knjizevne novine, 1981, okt. 15.); A. Nejgebauer: U srcu pesnicke odgovornosti (Letopis Matice Srpske, 1983, 1.); R. P.: Od kolevke pe do groba (Politika. 1984, ápr. 7.); M. Gligorjevic: Krivci su krivi (interjú, N I N , 1985. ápr. 28.); uő: R . Nemanjié: Nö-

vi zivot Svetog Save (interjú, NIN, 1989, 153

VITÉZ jún. 11.); L. Miceta: J a proricem proslost (interjú, N I N , 1991, dec. 13.) Bugajev Sándor Vitezovic [vitezovity] Ritter, P a v a o (Senj, 1652. jan. 7.—Bécs, 1713. jan. 20.): horvát költő, történetíró, lexikográfus. Apja elzászi n é m e t eredetű családból származó katona. Iskoláit szülővárosában, m a j d a zágrábi jezsuitáknál végezte, ahol J . Habdelié, a k a j - h o r v á t nyelvű b a r o k k írásbeliség egyik kiválósága is t a n á r a volt. Tanulmányai befejeztével sokfelé p r ó b á l t egzisztenciát teremteni, ám nyugtalan természete miatt sehol sem t u d o t t megállapodni, igazából a változatos kalandos életformát, s az alkalmi f e l a d a t o k a t kedvelte. í g y j u t o t t el Rómába, ahol kapcsolatba k e r ü l t I. Lucié történettudóssal, m a j d hosszabb időn át a kor ismert polihisztorának, J . W . Valvasornak wagenspergi (Bogensperk) p a l o t á j á b a n vendégeskedett, ahol történelemmel, földrajzzal, és grafikával foglalkozott, s németül tanult. Valvasor egyik művéhez rézmetszeteket készített, háromba pedig verseket írt. Később lovaskapitányként részt v e t t a török elleni harcokban, egy ideig pedig szülővárosát képviselte a soproni és a bécsi országgyűlésen. Volt ezenkívül likai alispán (igaz csak névlegesen), a zágrábi nyomda vezetője, Erdődy M. h o r v á t bán linzi követe, 1700-ban pedig Lipót császár parancsára t a n á c s a d ó a horváto.-i határok megállapításánál. Utolsó éveit Bécsben töltötte, ahol egyre e l h a g y a t o t t a b b a n , szegényes körülmények között dolgozott. O Történetírói munkásságának első ismert d o k u m e n t u m a a Tractatus de comitibus Corbaviae qui fuerunt ex genere Gussich ( ' T r a k t á t u s K r b a v a Gusic nemzetségből származó nemeseiről') c. mű, amelyet 1677ben írt, de csak 1681-ben n y o m t a t t a k ki L j u b l j a n á b a n . A források és t ö r t é n e t t u d o mányi m ű v e k nyomán megszerkesztett T r a k t á t u s célja a Guéié család bárói rangra emelésének elősegítése volt. Más jellegű m u n k a az 1696-ban Zágrábban, horvát nyelven k i n y o m t a t o t t Krónika aliti spomenu vsega svieta vikov ('Krónika, avagy az egész világ korszakainak emlékezete') c. kompiláció, amelynek m i n t á j a A. Vramec k a j - h o r v á t nyelvű krónikája volt, ám néh á n y részletében új, forrásértékű anyagot is közölt. A m ű b e n k i t a p i n t h a t ó még más 17. sz.-i k a j - h o r v á t írók recepciója is. A Krónika feltűnő eleme a Zrinyi P . és Frangepán F. K. kivégzéséről szóló szigorúan tárgyszerű beszámoló, ami a k o m m e n t á r mellőzése ellenére is bátor cselekedet volt. A mű t o v á b b i részeiben, az osztrák katona-

sággal kapcsolatos fenntartásainak leírásakor m á r „nem s a j n á l j a a s z a v a k a t " . Croatia rediviva ('Az ú j j á s z ü l e t e t t Horvátország') c. 1700-ból való művében az illír, a szlovén és a horvát népneveket szinonimáknak tekinti, s vélelme szerint valamennyi déli szláv nép valójában h o r v á t n a k tekintendő. E z t a felfogást t ü k r ö z t e Stemmatographia sive armorum Illyricorum delineatio ('Az elődök sora, avagy az illír harcosok portréja', Bécs, 1701) c. m ű v e is, amelyben egyebek között megrajzolta annak az 56 „tartom á n y n a k " a címerét, amelyek véleménye szerint Illíriához t a r t o z n a k , s ide sorolta Szerbia területét is. Az 1703-as keltezésű, hexameterekben megírt Plorantis Croatiae saecula duo ('A j a j o n g ó Horvátország két évszázada'), m á r nemcsak a 16—17. sz. eseményeiről szóló információk m i a t t becses alkotás, hanem költőisége okán is. Bossna captiva ('A leigázott Bosznia', T r n a v a , 1712) c. művében elkeseredését fejezi ki amiért Bosznia, „Illíria szíve" még mindig török uralom a l a t t áll, reméli azonban, hogy nemsokára felszabadul. A m a g y a r — h o r v á t viszonyt taglaló Tractatus, qualiter Croatia ad ius Ungaricum devenerit ('Trakt á t u s arról, miként j u t o t t el Horvátország a m a g y a r joghoz') c. m u n k á j a sajnos elveszett. O Vitezovic számos latin nyelvű költ e m é n y t is írt: Nova musa ('Új Múzsa'), Anagrammaton liber primus sive Laurus auxiliatoribus Ungariae ('Az a n a g r a m m á k első könyve, avagy babérkoszorú Magyarország segítői s z á m á r a ' , Bécs, 1687), Anagrammaton liber secundus ('Az a n a g r a m m á k második könyve', 1689) stb. Ezek a kor szellemét tükröző — többségében hexameterben, illetve disztichonokban íródott — köszöntések, dicsőítő versek, s értékük elsősorban a kortársi latinitás ismeretéből f a k a d . O A h o r v á t irodalom történetébe elsősorban Odiljenje sigetsko ('Sziget megvétele') c. epikus költeményével írta be nevét. E művét 1684-ben Linzben, m a j d 1685-ben Bécsben a d t a ki. A verses monológokból, dialógusokból, levelekből és epitáfiumokból egybeszerkesztett mű t á r g y a Szigetvár 1566-os o s t r o m a és Zrínyi M. halála, á m sokban eltér a korábbi horvát Zrinyiászoktól (B. Karnarutié Sziget v á r á n a k ostroma; Zrinyi P . Az Adriai tengernek syrenája). Vitezovic m á r nem hagyományos értelemben v e t t epikus m ű v e t írt, kompozíciójában i n k á b b a lírai, emocionális elemek dominálnak. Ezenkívül felhasználja a 16. sz.-i törökellenes horvát paraszténekek (tuzba, tuzenje) formai elemeit, így pl. az azokban gyakori megszemélyesítést. M i n d j á r t az első versezet ezt a címet k a p t a :

154

VITIE Siget hrvatskim gospojam ('Sziget a h o r v á t asszonyokhoz'), s a továbbiakban ilyen verscímekkel találkozunk: Orsag banu ('Az ország a bánhoz'), Siget banu ('Sziget a bánhoz'), Siget kralju ('Sziget a királyhoz'), Siget rimskoj crkvi ('Sziget a római egyházhoz') stb. Á felsorolt versek mindegyike lamentáció, Sziget várának panasza a vár pusztulása, és a védősereg, s Zrínyi M. bán halála m i a t t . A mű végén, a Gospodiőna Sofija i oral ('Zsófia leányasszony és a sasmadár') c. dialógusban megjelenik a heroikus allegória is. A szövegbéli Griffmadár Zrínyit allegorizálja, a H a j n a l országa a török birodalmat. Lexicon latino-illyricum ('Latin-illír szótár') c. írása és n é h á n y egyéb m ű v e kéziratban m a r a d t O Magyarul: 1 részlet (Csuka Z., Világirodalmi Antológia, 3. köt., 1962); 1 vers (uő, Csillagpor. Jugoszláv lírai antológia, 1971). O írod.: V. Klaic: Zivot i djela Pavla R i t t e r a Vitezovica (1914); K a t a l o g „Izlozbe d j e l a Pavla R i t t e r a Vitezovica" (1952); T. Matic: Vitezovicev Lexicon latino-illyricum (1955); B. Jurisic: Pomorski izrazi u Vitezovicevu rjecniku (Anali Jadranskog instituta (1956); V. Chilar: Vitezoviceva pomorska terminologija (Pomorstvo, 1957); Z. Junkovic: O jeziku Vitezoviceve Kronike (Radovi Zavoda za slavensku filologiju, 1958); Povijest hrvatske knjizevnosti (3. köt., 1974). Lőkös István

O írod.: Phong Le: Ván xuői Viét-Nam, 1945—1970 (1972); Anthologie de'la littérature vietnamienne (1977); Nong Quoc Chan: . . . Ván hoc các dan toc thieu so ( y á n Nghé, 1985, 34.); Trieu Án: Bán sác các n h á ván mien nui trong ván hoc ViétNam (Ván Nghé, 1989, 40.). Bögös László

víthi; vithi: szanszkrit színjátéktípus. Egyfelvonásos jelenet, amely dialógusokkal váltakozó monológokból épül fel. A délindiai népi színjátékok sorában megfelelője a -*• vithi nátakamu. O (—•indiai színjáték) Puskás Ildikó Vi Thi Kim Binh [vi thi kim biny] (Lang Son t a r t . , 1943—): t á j nemzetiségű vietnami írónő. Az 1960-as években feltűnt jeles nőírók: Nguyen Thi Ngoc Tw, Nguyén Thi Nhu Trang, Nguyén Thi Ngoc Hái nemzedékéhez tartozik. Első elbeszéléseivel 1963ban jelentkezett az északi autonóm t a r t o m á n y folyóiratában, a Ván Nghé Viét-Bácban. Állandó szerzője az 1985-ben indult Ván Nghé Cao Báng c. irodalmi folyóiratnak, de időnként az országos irodalmi hetilap, a Ván Nghé is közli elbeszéléseit. írásaiban, mint a Dát tén ('Keresztelő') c.-ben, népe életét ábrázolja. Az 1980-as évektől döntően az egészségügyi témák foglalkozt a t j á k : Niem vui ('Vidám érzés', 1985) c. elbeszéléskötetének szereplői is orvosok, ápolók, mentősök. Elbeszéléseinek hangvétele a Lang soni hegyvidék fiatal t á j asszonyainak dallamos beszédére emlékeztet.

víthi nátakamu (telugu 'úti d r á m a ' ) : a klasszikus dél-indiai irodalmak közös (a telugu irodalomban igen népszerű) m ű f a j a ; díszlet nélkül, egyetlen szereplő által előadott, komikus népi egyfelvonásos. T é m á j a világi t a r t a l m ú , szereplője rendszerint úti élményeit, a látott tájakról, emberekről alkotott (többnyire gúnyoros) véleményét a d j a elő, s olykor egy általa megjelenített útitárssal folytat dialógust. O A szanszkrit -*víthi hagyományához kapcsolódik, legjellegzetesebb darabja az 1909-ben, a tandzsori Szaraszvatí Mahal k ö n y v t á r á b a n megtalált anonim szerzőjű, Kridaphiramamu ('A szerelem gyönyörűsége') c. színmű, amely 435 körül keletkezett, s a középkori telugu irodalom egyetlen ismert dramatikus műve. Hőse egy fiatal bráhman, aki beleszeretett egy kurtizánba, s e m i a t t kénytelen volt elutazni, de m á r hazafelé t a r t egy fiatal kereskedő társaságában, akivel megbeszélik úti élményeiket. Estére megérkeznek a város p a r k j á b a , ahol a szerelmesek egymásra találnak. O (—• egyszemélyes színjátékok, indiai színjáték, népi színjátékok, telugu irodalom és irodalmi formák) Major István Vitier [vitier], Cintio (Key West, Fia., 1921. szept. 25.—): kubai költő, esszéista, irodalomtörténész, regényíró, lapszerkesztő. Polgári jogi d o k t o r á t u s t szerzett a havannai egyetemen, de nem lépett jogi pályára. Barátságot kötött E. Diegóval, J . Lezama LimávaA. 1947-ben feleségül v e t t e F. García Marruz költőnőt. J . Lezama Limával az Orígenes-csoport központi a l a k j a lett. 1947-től 1961-ig f r a n c i a t a n á r k é n t működött, 1959-től 1960-ig a L a s Villas-i egyetemen kubai és latin-amerikai irodalmat t a n í t o t t . 1959-től a Nueva Revista Cubana c. lapot szerkesztette, a havannai Jósé Marti Nemzeti Könyvtár folyóiratának és az ott folyó Jósé Marfo'-kutatásnak irányítója lett. Számtalan hazai és nemzetközi konferencián v e t t részt, igen sok latin-amerikai és európai folyóirat m u n k a t á r s a k é n t tevékenykedett. O Költészete az Orígenes c. folyóirat körül csoportosuló költők hermetista, K u b á b a n ,,transzcendentalistá"-nak nevezett lírája jegyében bontakozik ki. El-

155

VITIE kötelezetten katolikus költő, aki annak az alkotni v á g y ó értelmiségnek az életérzését fejezi ki, amely 1959-ig g y ö t r ő d ö t t az ország neokoloniális helyzete m i a t t . Világlátását megőrizve válik az ú j időszak egyik legeredetibb hangú kifejezőjévé:

política ('Marti, politikai és irodalmi műve', 1911); Lofundamental; ideas sobre la educación ('Az alapvető; gondolatok a nevelésről', 1926); Las ideas en Cuba ('Eszmék K u b á b a n ' , 1938); Marti, estudio integrál ('Marti, összegző t a n u l m á n y ' , 1953); Las ideas y la filosofía en Cuba ('Eszmék és filozófia K u b á b a n ' , 1970). Simor András

Ne legyezgesd hiúságom, kutasd erőmet, ami a tiéd. Ne akard, finom kodásoddal, hogy magam-árulója legyek. Ne színleld, hogy már-már hiszel színlelésemnek. Ne csináljunk újabb hazugságvilágot. Csináljunk egy igazságvilágot, az igazsággal, mit szétosztunk, mint irdatlan kenyeret, mindenkinek.

vitium; vitium elocutionis: -*•nyelvi vétség, stílushiba

(Ne kérj tőlem, ford.: Csala K.)

A kubai költészet egyik legalaposabb ismerője. 1952-ben Cincuenta anos de poesía cubana, 1902—1952 ('Ötven év kubai költészete, 1902—1952') c. n a g y gyűjteményében a 20. századi, 1962-ben k i a d o t t antológiájában Los poetas románticos cubanos ('A kubai r o m a n t i k u s költők') a 19. sz.-i kubai líra alapvető összegzéseit készíti el. Számos forrásértékű Jósé Marti- kötetet, kiadványt rendezett sajtó alá. 1958-ban jelent meg Lo cubano en la poesía ('Kubaiság a költészetben') c. nagy esszégyűjteménye, amely egyike a kubai költészetről szóló legjobb műveknek. A kubaiság költői tükröződését vizsgálja a kezdetektől saját kortársainak költészetéig. Az 1970-ben kiadott Depena pobre (Patkós J u d i t , Violeta Parra, 1985) a memoár és a regény ötvözete. Egy párhuzamos családregény ürügyén a kubai élet legkülönbözőbb szféráira tekint ki, egyszerre önvallomás és irodalomtörténeti d o k u m e n t u m . Műfordítóként is jelentékeny, többek közt P. Valéry, S. Mallarmé, P. Claudel, A. Rimbaud műveit fordította. O Magyarul még: 1—1 vers (Somlyó Gy., Szélrózsa EL, 1965; Asztalos L., Utunk, 1972, 1.); 4 vers (uő, uo., 1976, 3.); 1 vers (Mikola Anikó, Ú j Szó, 1981, 32.); 2 vers (Kálnoky L., Szőnyi F., J á r o m és csillag, anto., 1984); 6 vers (Csala K., Krónika a jövőnek, anto., 1988). Simor András Vitier [vitier], Medardo (Rancho Veloz, Las Villás, 1886. jún. 8 . — H a v a n n a , 1960. márc. 18.): kubai irodalomtörténész, esszéista, egyetemi t a n á r . C. Vitier apja. 1918ban pedagógiából szerzett d o k t o r á t u s t a havannai egyetemen, m a j d irodalmi tanulmányait az USA egyetemein f o l y t a t t a . Fellépett G. Machado d i k t a t ú r á j a ellen, emiatt megfosztották egyetemi k a t e d r á j á t ó l . A kubai nevelésügyben tevékenykedett, számos hazai és külföldi egyetem meghívott tanára, igen sok kubai, latin-amerikai és spanyol irodalmi és t u d o m á n y o s lap munkatársa volt. O F ő b b művei: Marti, su obra

Vitka, Vaszil; Cimoh Vaszilevics Kriszko (családi név); (Jevlicsi, 1911. m á j . 16.—): belorusz költő. 1928-ban a szlucki technik u m b a n végzett. 1930-tól a 2. világháborúig különböző újságok és folyóiratok szerkesztőjeként működött (Kamunyiszt, Udarnyik, Csirvonaja zmena, Litaratura i masztactva, Polimja reyaljuciji). 1939 és 1941 között a Belorusz írószövetség bialystoki osztályának t i t k á r a volt. A háború idején a Szaveckaja Belarusz c. újság, a Razdavim fasiszckuju hadzinu és a Partizanszkaja dubinka c. szatirikus kiadványok m u n k a t á r s a volt. 1944-től a Belarusz, a Litaratura i masztactva és a Vjaszjolka c. meghatározó irodalmi újságok főszerkesztője lett. Kulturális tevékenységéért 1970-ben és 1972-ben belorusz Állami díjait k a p o t t . O 1928 óta jelennek meg írásai. Első önálló verseskötetét 1944-ben adta ki Hartavanynye ('Edzés') c. Költészetének legfontosabb célja a hazafias érzés kifejezése. Verseiben a honvédő h á b o r ú b a n harcoló beloruszok hősiességéről, a szülőföld szépségéről, az élet értelméről és a költői hivatásról énekel. O F o n t o s a b b verseskötetei: Povdzeny ('Dél', 1946); Vernaszc ('Hűség', 1953); Rúzsa i stik ('Rózsa és szurony', 1958); Pravodzini leta ('A n y á r búcsúztatása', 1972); Visinyi szvjatla ('A fény magaslatai', 1977). Költészetében jelentős helyet foglalnak el a szatirikus versek, a paródiák és az epigrammák is. A Scsaszce paeta ('A költő boldogsága', 1950) c. színművét J . Kupala emlékének szentelte. T ö b b íróról, költőről (K. Csórni, M. Linykou, I. Melezs, M. Tank) írt irodalomtörténeti cikkeket. Gyerekeknek készült verses meséi, olvasókönyvi szövegei, igaz történetei (Minszkija baladi, 'Minszki balladák', 1981) rendkívül népszerűek; kisiskolásoknak összeállított irodalmi szöv e g g y ű j t e m é n y e t ö b b kiadást megért, keresett kötet. Érdeklődik a gyereknevelés iránt; szakcikkekben és ismeretterjesztő m ű v e k b e n vizsgálja a felnőttek és gyerekek viszonyát: Dzeci i mi ('A gyerekek és mi', 1977). O Orosz és ukrán írók, költők műveit fordítja beloruszra. O 1972-ben a Csitanka-

156

VITOS ghin ('Pavel Korcsagin szenvedélye', 1949); Probléma moqtenirii literare ('Az irodalmi örökség p r o b l é m á j a ' , 1949); Firul Ariadnei ('Ariadné fonala', 1957); Prozatori contemporani ( ' K o r t á r s prózaírók', 1962); Albert Camus sau tragicul exilului ('Albert Camus vagy a száműzetés t r a g i k u m a ' , 1968); Al. Ivasiuc (ua., 1980). O Magyarul még: 1—1 tan. (n. n., U t u n k , 1949, 3.; uo., 1950, 13.; uo., 1951, 28.). O írod.: G. Munteanu: Ion Vitner: Critica criticii (Fáclia, 1949, júl. 25.); S. B r a t u : Firul Ariadnei (Gazeta literará, 1958, 10.). Nagy Levente

maljavanka ('Rajzos szöveggyűjtemény'), a Kazki ('Mesék') és a Belaruszkaja kalihanka ('Belorusz hinta') c. műveiért belorusz Állami díjat k a p o t t . Egy nemzetközi zsűri Andersen díjat és díszoklevelet is adományozott neki; 1978-ban felvették a dán meseíró emlékére összeállított tiszteletbeli meseírók listájára. Paezija i zsiccjo ('Költészetem és életem') c. önéletrajza a Pjacdzeszjat csatiri darohi ('ötvennégy út') c. gyűjteményes k ö t e t b e n olvasható. O Egyéb művei: Zajcsik-vadalaz ('Vizenjáró nyuszi', mesék, 1962); Kazki ('Mesék', 1976); Uroki ('Órák', 1982); Dija doma, dija alboma i trohi dija epohi ('Az o t t h o n és az album számára és egy kicsit a kor számára is', visszaemlékezések, 1983). O Gyűjt, kiad.: Versi ('Versek', 1968); Vibranija tvori 1—2. ('Válogatott művei', 1—2. köt., 1973). O Magyarul: 1 vers (Békés Zsuzsanna, R o m á niai Magyar Szó, 1948, 325.). O írod.: K . Csórni: Ab zbornyiku „Hartavannye" (Zbornyik tvorav 1975, 9.); E. Sz. Hurevics: Vaszil Vitka (Belaruszkaja dzicjacsaja litaratura, 1980); V. K o v t u n : Na vetravejah d a r o h (Polimja, 1981, 11.). Palásti

Katalin

Vitner, Ion (Bukarest, 1914. szept. 1.—): román irodalomtörténész, kritikus. Az orvosi egyetem elvégzése u t á n az oktatásügyi minisztériumban volt funkcionárius, m a j d a bukaresti egyetem bölcsészkarán t a n í t o t t román irodalmat. Első versei a S. Paná által szerkesztett unu c. avantgarde folyóiratban jelentek meg. Később az Orizont, 1946-tól pedig a C. Dobrogeanu-Gherea materialista szemléletű k r i t i k á j á t továbbvivő Contemporanul c. folyóirat m u n k a t á r s a lett. 1949-ben kiadott Critica criticii ('A kritika kritikája') c. kötetében már nyíltan elkötelezte magát a m a r x i s t a szellemben szociologizáló kritika mellett. Arisztotelész mimézis kategóriájának vulgarizálásával j u t o t t el a r r a a következtetésre, miszerint az irodalmi mű értékét az határozza meg, hogy milyen hűen ábrázolja a társadalmi valóságot. A szocialista realizmust mint egyetlen, magas színvonalú irodalmi módszert pártfogolva és számonkérve, számos gondolkodót elmarasztalt (T. Maiorescu), ill. hozzájárult egyes írói életművek egyoldalú, propagandisztikus értelmezéséhez (Eminescu, 1955: Szász B., ua., 1956). Ezzel szemben monográfiáiban felértékelte a jelentéktelen írókat: Viata si opera lui D. Th. Neculutá ('D. Th. Neculu^á élete és munkássága', 1950^; Poezia lui A. Torna ('A. Toma költészete', 1950). O Főbb tanulmánykötetei: Pasiunea lui Pavel Corcea-

Vítor [vítor] dos Santos, Nestor (Paranaguá, P a r a n á , 1868. ápr. 12.—Rio de Janeiro, okt. 10., egyes források szerint 13.): brazil író, költő, kritikus. T a n á r k é n t dolgozott, először Rio de Janeiróban, majd 1902től Párizsban. Később az O País és a Correio Paulistano tudósítójaként élt a francia fővárosban. Brazíliába visszatérve először az Os Anais, m a j d az 0 Globo kritikusa volt. O Nestor Vítor elsősorban kritikusként írta be a nevét a brazil irodalomtörténetbe; elsők között állt ki a szimbolizmus mellett, s az ő nevéhez fűződik Cruz e Sousa verseinek s a j t ó alá rendezése és kiadása, de kritikai írásaival számos fiatal költő ú t j á t is egyengette. O Művei: Signos ('Jelek', elb.ek, 1897); Cruz e Sousa (monogr., 1899); A Cruz e Sousa ('Cruz e Sousához', költ.-ek, 1900); Amigos ('Barátok', reg., 1900); Transfiguraqőes ('Átformálódások', költ.ek, 1902); Trés Romancistas do Norte ('Három északi regényíró', tan.-ok, 1915); Parasita ('Élősködő', kisreg., 1928); Os de Hője ('A maiak', tan.-ok, 1938). O írod.: W. Martins: A Critica Literária no Brasil (1952); T. da Silveira: Nestor Vítor (1963). Pál Ferenc Vitorino [vitorinu], Virginia Villa N o v a de Sousa (Alcobaca, 1898—1967): portugál költőnő, írónő. Az 0 Século c. napilapban 1917-ben megjelent Incerteza ('Kétség') c. szonettjével nagy elismerést keltve t ű n t fel a portugál irodalmi életben. Később drámáival is sikert a r a t o t t , és mint h a z á j a egyik legjobb lírikusát t a r t o t t á k számon. O F ő b b művei: Namorados ('Szeretők', költ.-ek, 1918); Degredados ('Száműzöttek', színmű, 1930). Szilágyi Ágnes Judit VitoSevic [vitosevity], Dragisa (Bare, 1935. jún. 14.—1987. aug.): szerb író, irodalomtörténész. A belgrádi egyetem bölcsészkarán végzett. 1952-től jelentkezett írásaival, 1959-ben a Simona (ua.) c. elbeszélése díjat n y e r t és bekerült a Jevrejski almanach

157

VITRA (1959—1960) c. kiadványba. 1964 és 1967 között t a n u l m á n y ú t o n volt Párizsban. 1973-ban doktorált a belgrádi egyetemen. Doktori disszertációját kibővítve Srpsko pesniStvo 1901—1914, I—II ('A szerb költészet 1901—1914', 1—2. köt., 1975) c. jelentette meg. A belgrádi Irodalmi és Művészeti I n t é z e t tudományos m u n k a t á r s a volt, az irodalmi analógiák problémáit k u t a t t a . Az a u t o d i d a k t a parasztköltők iránti érdeklődéséről tanúskodik, hogy Orfej medju Sljivama ('Orfeusz a szilvák között', 1963) c. g y ű j t e m é n y t szerkesztett e költők műveiből, s hogy az autodidaktizmusról kifejtett nézeteit Darodavci iz prikrajka ('Értékek a peremen', 1984) c. külön k ö t e t b e n is megjelentette. A Raskovnik c. folyóirat alapítója, számos ú j s á g és folyóirat m u n k a t á r s a volt. Terjedelmes előszót írt a Kritika u Skerliéevo doba ('A kritika Skerlic korában', 1975) c. antológiához, K. AbraSevic Svet je otadzbina c. verseskötetéhez, a Srpska socijalistiőka poezija Abrasevicevog vremena ('Ábrasevic k o r á n a k szerb szocialista költészete') c. értekezéshez (1975), valamint számos utószót D. Erié, A. Djurió, B. V. Radiőevié, V. Draskovié, Z. Stevanovic, N. Spasic, Dr. Kolundzija, M. Teéié, D. MaluSev és mások köteteihez. Esszéiben azt állítja, hogy a szerbek csak úgy válhatnak E u r ó p a természetes részévé, ha megőrzik természetes balkáni jellegzetességeiket, adottságaikat. O F ő b b művei: Ozbiljne igre ('Komoly játékok', elb.-ek, 1966); Nov jezik srpskogpesniStva na poéetku XX. veka ('A szerb költészet ú j nyelve a X X . század elején', 1972); Ja mislim drukőije ('Én másképp gondolom', vitacikkek, 1983); Do Evrope i natrag ('Európába és vissza', esszék, 1987); Srpski knjizevni glasnik: 1901—1914 ('Szerb irodalmi sajtó: 1901—1914', 1990). O írod.: M. Sreékovié: Plodovi istrazivanja (Savremenik, 1975, dec.); V. Trenkovic: Studija „Srpsko pesnistvo od 1901—1914" (Knjizevnost, 1975, 10.); Izet Handzió: D. V. (Delo, 1976, 5.); 2. Radojkovic: Poduhvati Dragise Vitosevica (Politika, 1976, 10.); S. Vucic: Notes kriticara, m a r t — j u n : 1988 (Odjek, 1988, jól. 1—15.); S. K a b i l j c ^ - g u tic: Dragisini darovi. U pomen Dragisi Vitosevicu (Savremenik, 1989, 4—5.). Bugajev

Sándor

Vitrac [vitrak], Roger (Pinsac, Lot, 1899. nov. 17.—Párizs, 1952. jan. 22.): francia költő, drámaíró, Földbirtokos szülők fiaként n ő t t fel, gyermekkorára egész életében nosztalgiával emlékezett. Gimnáziumi tanulmányait Párizsban végezte, itt fedezte fel. A. Jarry műveit. Majd bevonult a had-

seregbe, s itt kezdődött irodalmi pályafutása: találkozott M. Arland-nal és R . Crevellel. Később velük együtt megalapította az Aventure c. folyóiratot. D a d a i s t a megmozdulásokon is részt vett, szimbolista ihletésű verseket írt, s k i a d t a a Fauné noir ('Fekete faun', 1922) c. verseskötetét. E k k o r t á j t írt a első d r á m á j á t is: Fenétre vorace ('A telhetetlen ablak'). Igen hamar csatlakozott A. Bretonhoz és a szürrealista mozgalomhoz, írásai a Littérature c. folyóiratban jelentek meg, de Eluard m u n k a t á r s a k é n t is dolgozott a Révolution surréaliste c. lapnál. Több verseskötete jelent meg: Humoristiques ('Humoros versek', 1927), Cruauté de la nuit ('Az éjszaka borzalma', 1927); m á r halála u t á n adták ki a La Lanterne noirt ('Fekete lámpás'), s végül egy gyűjteményes kötetet Dés-Lyre (többértelmű szójáték: 'Delírium' vagy 'Játékkockák-líra', illetve 'Lírák', 1964) c. Ezekben a versekben az abszolút szürrealizmus tükröződik, a szójátékok, a morbid képek és a véletlenszerűség uralkodnak, s mindez keveredik az álmok világával. O 1926-ban A. Artaud-val együtt kizárták a szürrealista mozgalomból „művészi eltévelyedés" ürüggyel. Artaud-v&\ ez eset kapcsán kerültek szorosabb barátságba, s együtt alapították az Alfréd J a r r y Színházat, ahol az előadások nemegyszer botrányba fulladtak. I t t Vitrac két színdar a b j á t m u t a t t á k be: Les Mystéres de l'amour ('A szerelem titkai', 1924), Victor oules enfants au pouvoir ('Viktor a v a g y a gyermekek uralma', 1928). Ez utóbbi az egyik legsikerültebb színdarabja, mindmáig Vitrac művészetének kiemelkedő alkotásaként t a r t j á k számon; önéletrajzi ihletésű, egy „önéletrajzi trilógia" része, amely egy polgári család fogyatékosságait t á r j a elénk egy kilencéves gyermek d r á m á j á n keresztül. A trilógia következő d a r a b j a a Le Coup de Trafalgar ('A trafalgari csapás', dráma, 1934), amelyet Artaud megbírált, s ez a két b a r á t szakításához vezetett. A trilógia harmadik része jóval későbbi: Sabre de mon pere ('Apám k a r d j a ' , dráma, 1951). Színdar a b j a i t halála után, 1965-ben négy kötetben összegyűjtve a d t á k ki (Théátre, 'Színdarabok'). O Az 1930-as években — bár nem fordult el a színháztól — újságírással is foglalkozott, ezzel egy időben filmforgatókönyveket írt, amellyel anyagi biztonság á t teremtette meg. 1934 u t á n egészsége hirtelen megromlott, s hosszú betegség u t á n halt meg 1952-ben. O Vitrac egyike a 20. sz. legpesszimistább drámaíróinak: a világ abszurd v o l t á t hangsúlyozza, s időnként radikálisabb, mint Eu. Ionesco. A polgári világot erkölcstelennek és elviselhetet-

158

VITTO lennek m u t a t j a be. Pesszimizmusa a beszéd szerepére is vonatkozik, amelyet alkalmatlannak t a r t az érzések és jelentések valóságos kifejezésére, ezért elvetendőnek nyilvánítja. Vitrac művészetében a szürrealizmus alapvonásai tükröződnek: a mű jelentését a nézőben keltett megrökönyödés adja, drámaírói módszerének alapja t e h á t a provokáció. O E g y é b fő művei: Le Peintre ('A festő', d r á m a , 1922); Entrée libre ('Ingyenes belépés', d r á m a , 1922); Connaissance de la mort ('A halál ismerete', elb., 1926); Le Camelot ('A rikkancs', d r á m a , 1936); Les Demoiselles du large ('A nyílt tenger kisasszonyai', d r á m a , 1938); Le Loup-garou ('A farkasember', dráma, 1939). O írod.: H. Béhar: Roger Vitrac. Un reprouvé du surréalisme (1966); J . Grimm: Roger Vitrac, ein Vorláufer des Theaters des Absurden (1976); K . D. Vilshover: Die Entwicklung der dramatischen Gestaltung im Theater Vitracs (1976); H. Béhar: Vitrac, t h é á t r e ouvert sur le réve (1981). Szabó Szilvia

az érdeklődés (Faventius k i v o n a t o t készít e t t a műből). A reneszánszban hatása az építészet elméletére és gyakorlatára áttekinthetetlenül nagy: az ő művében találták meg az építészet stílusideálját, ebben az arányok t a n a különösen nagy szerepet játszott. Már 1487-ben k i n y o m t a t t á k , a 16. sz.-ban számos nyelvre lefordították. Csak a 18. sz. vége ó t a fordult el tőle az érdeklődés. O Kiad.: V. Rose: De architectura (1899); F. K r o h n : ua. (1912); F . Granger: ua. (1931). O írod.: E. W i s t r a n d : Vitruvius-Studien (1933); H. Plommer: Vitruvius and L a t e r Román Building Manuals (1973); E. Gabba: La praefatio di Vitruvio e la R o m a augustea (Acta Classica Universitatis Scientiae Debreceniensis, 1980); H . Knell: Vitruvs Archftekturtheorie. Versuch einer I n t e r p r e f a t i o n (1985); Hajnóczi Gy.: A kétezeréves Vitruvius (Gulyás D. fordításának előszava, 1988). Te.gyey Imre

Vitruvius [vitrwviusz], Marcus Pollio (i. e. 1. sz.): római építész, szakíró. Julius Caesar, m a j d Augustus a l a t t szolgált, szülővárosában egy bazilikát épített, később közr e m ű k ö d ö t t R ó m a vízvezetékrendszerének kiépítésében. I. e. 25-ben, már nyugalomba vonulása u t á n írta De architectura (Fuchs B., Marcus Vitruvius Pollio tíz könyve az építészetről, 1898, Gulyás D., Tíz könyv az építészetről, 1988) c. m ű v é t , melyet Augustusnak a j á n l o t t . A mű első hét könyve építészeti, utolsó három mérnöki kérdésekkel foglalkozik (1. várostervezés, általános kérdések; 2. építőanyagok, 3—4. templomok és oszloprendek, ill. ezek arányai; 5. középületek, színházak, fürdők; 6. magánépületek; 7. a belső kiképzés; 8. a vízvezetékek; 9. időmérés és órák; 10. gépészet). Vitruvius elsőként n y ú j t o t t széles összefoglalást szakmájáról, előtte a görögök csak részletkérdésekkel foglalkoztak. Tudását s a j á t tapasztalataiból és a római kézműves hagyományból merítette, az elméleti kérdésekben azonban hellenisztikus görög forrásokat használt fel, elsősorban Hermogenészt és Poszeidónioszt. Az építészettörténetben Varró, a természetfilozófiában Lucretius hatása m u t a t h a t ó ki írásában. O Vitruviusnak n e m volt retorikai előképzettsége, a technikai részletekben stílusa száraz, elkerüli a korabeli szakmunkákra jellemző vulgarizmusokat. Olvasottságának nyomai legfeljebb az előszavakban és az excursusokban lelhetők fel. O S a j á t korában kevesen olvasták, csak a késő antikvitásban és a kora középkorban növekedett meg i r á n t a

Vitthajakon Tyiangkun (Sarabun, 1946. nov. 28.—): thai író, költő. Bangkokban, a T h a m a s s a t Egyetemen t a n u l t közgazdaságtant, s 1969-ben szerzett diplomát. Sokrétű irodalmi munkásságát még az egyetemen kezdte. Tyianghun Kantyai-jal és Szutyit Vongthette\ az 1969-ben kiadott Kluh luk mai ('Új Hullám') c. elbeszéléskötettel indították ú t j á r a a társadalomkritikai irodalmat. Közösen adták ki a Pratyatyat ('A nép'), m a j d a Ruam Pratyatyat ('Az egyesült nép') c. havilapot. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején Thaiföld legbefolyásosabb írói közé t a r t o z o t t , mivel m u n k á i b a n a legnyíltabban fejezte ki az értelmiségi fiatalok elidegenedését a hagyományos értékektől, az ország elviselhetetlen társadalmi viszonyaitól. Az 1969-ben megjelent Nijai khong tyao mahavitthajalai ('Egy egyetemista története') c. elbeszélésével közvetlen szerepet j á t s z o t t az egyetemisták szervezkedésében. Az önvallomásként írt elbeszélésben hevesen bírálta a t h a i egyetemi rendszert, az egyetemről kibocsát o t t diákok felkészültségét, társadalmi érzéketlenségét, s az egyetemi oktatók szakmai gyengeségeit. Az 1973-as egyetemista forradalom előtt két évvel jelent meg Naaj Aphajmani (ua.) c. színdarabja, melyben a thai társadalom egyik alapvető kérdésére, az idős és a fiatal nemzedék eltérő világszemléletéből eredő konfliktusra, a fiatal nemzedék szüleikkel szembeni lázongására világított rá. Egyetemi t a n u l m á n y a i u t á n , 1973-ig a Thai Vattana Phamit kiadóban dolgozott, m a j d B a n g k o k legnagyobb b a n k j a k u t a t ó és tervező osztályának közgazdásza, s a Bangkok Bank Monthly Re-

159

VITTO view szerkesztője volt. K é s ő b b a Csieng Mai Egyetem gazdasági tanszékén helyezkedett el. Több európai szerző költeményét ültette át thai nyelvre. Néhány elbeszélését lefordították angol, német és j a p á n nyelvre. O írod.: Manas Chitakasem: Thai Short Stories (Davidson—Cordell: The Short Story in South E a s t Asia, 1982); Herbert P. Phillips: Modern Thai L i t e r a t u r e (1987). Bögös László Vitthalnáth (1515—1588?): hindi költő. Vallabhácsárja második fia. Gyermekkorát I l á h á b á d b a n és Benáreszben töltötte. A p j a halála u t á n t o v á b b szervezte és vezette a pustimárg szektát. Apja és a maga négynégy legjobb t a n í t v á n y á b ó l költőcsoport alakult astacsháp ('nyolc pecsét') néven, melyet a —>bhaktikö\tészet olyan jelentős egyéniségei alkottak, mint Szúrdász, Nandadász, Krisnadász. Verseit bradzs nyelvjárásban írta, a p j a és a m a g a tanításait prózai m u n k á k b a n is összefoglalta. Negyesi Mária vittipot fantasztikumot-*• képzeletszerűséget hordoz. A művészetpszichológia fontos kategóriája, hiszen érzékelése sajátos, felfokozott érzelmi állapottal társul (ami nem jelent feltétlenül extatikus révületet, lehet ennek hideg és f o j t o t t v á l t o z a t a is). O T á g a b b értelemben minden m ű a l k o t á s vízió: hasonlíthatatlan, külön világot alkot, amelynek önmagában nyugvó, o b j e k t í v léte van. Szűkebb értelemben a z o n b a n a vízió a valóság stilizációjaként jelentkezik: legfőbb sajátossága, hogy a konkrét, tárgyi és „ é b e r " világból az érzékcsalódás, az álom, esetleg az extázis ú t j á n egy hangulatilag, tárgyi tekintetben transzcendens, nem evilági szférába emelkedik a m ű a l k o t á s valamely egysége, része, ill. esetenként a mű egész kerete egyetlen vízió (pl. Dante Isteni Színjátéka). A vízió általában a szabadulás és a menekülés öszszefüggésében mutatkozik, a m i k o r ugyanis az író művének elemeit, ill. a figurák problémáit csak vizionárius kivetítéssel képes kiegyenlíteni (-*kiegyenlítődés). Feladata igen sokszor az, hogy a tényleges valóság valószínűtlenségének, abszurditásának érzését látomásos kinagyítással jelenítse meg; szolgálhatja továbbá a „megkettőződ ö t t " világ, a kint és a bent, a szubjektív látás és az objektív tárgyi világ ellentétét is. Ez írói ítélet is egyben az antagonizmusok szaggatta emberi valóságról, s ennek kifejezése; mindig a ,,más"-lét, a különbözés és a t r a g i k u s kétely vagy éppen tagadás jellegzetes effektusa. O Természetéből következően általában az ábrázolás kereteinek, lehetőségeinek nagyfokú kiterjesztésével jár, egyes esetekben, szándéka ellenére, felborítja a m ű egyensúlyát. Más esetekben a vizionárius felerősítés, kinagyítás a műben a valóság új, tér- és időbeli távlatait, a létezés t a l á n y o s szféráit n y i t j a meg. O Túl a fogalom magatartás-jellegén, mint művészi kifejezőeszköz viszont az irodalomtörténet más-más korszakaiban a legkülönbözőbb módszerekkel társulva jelentkezett. Alom, látomás, vízió a legrégibb idők óta előfordul mindhárom m ű n e m b e n , egyes m ű f a j a i k n a k azonban meglehetősen különböző a vízióhoz való formai h a j l a m u k . A legerősebb látomásos képességgel eredetileg a líra rendelkezik. A rövidebb terjedelem, a villanásszerű tömörítés és sűrítés lehetővé teszi a képzelet egyívű felfokozá-

Antigoné 169

VIZIO sát, melynek következtében a vízió az élet, a sors koncentrált jelképeként jelentkezik. Néhány jelentős költemény, amely részben vagy teljesen vízióra épül: Propertius: Félelmes álom, Shakespeare: X L I I I . szonett, Burns: A látomás, Blake: Az álmok országa, A kristály-szoba, Albion leányainak látomásai, Shelley: Tengeri látomás, Keats: La Belle D a m e sans Merci, Rosetti: Az üdvözült lány, Poe: Alom az álomban, Baudelaire: F a n t a s z t i k u s metszet, Rimbaud: Ofélia, Verlaine: Pierrot, Vörösmarty: A túlvilági kép, A vén cigány, Ady: A Halál lovai, Harc a Nagyúrral, Vízió a lápon, J ó Csöndherceg, József A.: H a a hold süt stb. O A látomás a drámában is gyakori. I t t jelképi, kiemelő sajátossága a cselekmény előrehaladásának funkcionális elemeként szerepel. Hangulati karaktere lehetővé teszi, hogy az isteni kinyilatkoztatás, -*deus ex machina, jóslat, jövőbelátás stb. a drámai hős vagy a történés további ú t j á t úgy határozza meg, hogy valóságereje nem vész el a jelenés „transzcendens" volta ellenére sem. A d r á m á b a n nem h a t idegen elemként a látomás, ha ez a drámai hős bensőjének tárgyi-reális megjelenése, színpadi cselekvésének egyik aktusa. í g y t e h á t nem lesz kérdéses a vízió „valósága" pl. Aiszkhülosz Oreszteiájában vagy a Shakespeare-drám á k b a n ( I I I . Richárd, Machbeth, H a m l e t , Szentivánéji álom, Julius Caesar); e művekben a víziók realitásértékét fokozza, hogy többnyire holtak szelleme tér vissza, a Theatrum Mundi a h a l o t t a k birodalmában is érvényes. O Epikai m ű v e k b e n a látomás ábrázolását megnehezíti az így ábrázolandó koncentrált jelképi jellege, amely ellenkezik az epika expanzív, de „ n y u g o d t " természetével, az elbeszélés „szélességével". Az epikai m ű f a j o k b a n , elsősorban a regényben a 19. sz. közepéig kevéssé játszott szerepet, m e r t ellentmondott a m ű f a j akkoriban végérvényesnek t e k i n t e t t tárgyszerűségének, „napvilágon" való megvalósulásának, b u r j á n z ó sodrásának. A középkori és a barokk epikában gyakori motívum volt ugyan a látomás, jelenés, de mindig a túlvilág létezésének bizonyítékaként, egy világnézet keretében, s így kifejezetten az emberi élet összefogására, a hitben való megerősödésre szolgált. A polgári regényben viszont funkciója épp az ellenkező: a cselekvő, önálló személyiség bomlását, a viszonyok áttekinthetetlenségét j u t t a t j a kifejezésre. 1848 u t á n különösen sok író életműve tanúskodik a vizionárius elemek szerepének megnövekedéséről: (Flaubert, Huysmans, Dosztojevszkij, Proust, Ibsen, Joyce stb.). A művön belüli arányai is meg-

növekednek, mert a regényszerkezet is egyre inkább a líraizálódás felé igyekszik (-»lírai rex/ény), amelynek e s ű r í t e t t , jelképes erejű csomópontok biztos ismérvei. Egyes esetekben a víziók az egész m ű v e t uralják (pl. Joyce: Finnegan's Wake). A látomás továbbá elveszti tárgyias, külsőséges alakját, belsővé válik, az írói benső kivetítése (állásfoglalás), vagy a szereplők konkrét módon meg sem közelíthető, elvont, hangulati állapotának kifejezése. Ez az állapotszerűség, mint a cselekmény meghatározó tényezője, átveszi a tényleges cselekvés, döntés szerepét; sok esetben az állapotok irányítják a hősöket és a figurák nem uralják sorsukat. Gyakori az ébrenlét és álom közötti á t m e n e t finom lebegtetésének művészi érzékeltetése (Dosztojevszkij, Ibsen, Kafka, Proust, Joyce, T h . Mann, Bulgakov). Míg régebben a látomások többnyire a t e m a t i k a részét alkották, most e szférából átkerülnek a mű s t r u k t ú r á j á n a k egyéb alkotóelemeibe: a jellemábrázolás körébe (Brecht, O'Neill, Miller); a cselekménybe (Joyce: Ulysses); a m ű szerkezetének alakulását h a t á r o z h a t j á k meg (Th. Mann: Varázshegy). A látomásos jelleg vezetett két önálló stíluseszköz születéséhez, amely a mű nyelvezetét is vizionáriussá teszi: a gondolatfolyamhoz és a —>belső monológhoz. A mű szerkezetét meghatározó —>montóz.s'technika is vizionárius indíttatású lehet, ha az egymás mellé illesztett valóságelemek tetszőlegesen, esetlegesen hatnak, s így álomszerűvé teszik az ábrázolást. A látomás sokszor nemcsak az olvasó, hanem az író t u d a t á b a n is valószerűvé lesz, és fordítva (József A.: Eszmélet 1—2. verszszak; Dosztojevszkij, Kafka, Joyce, Semprun, Faulkner műveiben). T h . Mann két regényében — a Varázshegyben és a Doktor F a u s t u s b a n — a látomásosság a teljes mű rendező elvévé emelkedik: az előbbiben Castorp álma az ún. hó-fejezetben az egész regény gondolati s u m m á j á t fejezi ki; az utóbbiban — Mann tanúsága szerint — a mű középpontja a XXV. fejezet, Leverkühn társalgása az ördöggel, amelyben középkorias, népkönyv-jellegű eszközökkel él ugyan, de ez csak a stilizáció, a fejezet végén Leverkühn idegrohama mindennél jobban bizonyítja, hogy e jelenet a regény „ m a g j a " , a démoni belsővé válásának nagy fordulata. O Megváltozik az álmok és látomások jellege is a modern irodalomban: a látomás l á t á s m ó d d á lesz, f a n t a s z t i k u m á ban is természetes elemként jelentkezik, formailag és gondolatilag e g y a r á n t . Mindez összefügg a 20. sz.-i irodalom és a modern lélektani elméletek kapcsolatával: Joyce

170

VIZOZ Karsai G.: Középkori vízkereszti játékok (1944); Jeles n a p o k (A Magyar Népzene Tára, 2. köt., 1953); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek — népi színjátszás (1964); Bálint S.: K a r á c s o n y , húsvét, pünkösd. Á nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából (1974). Dömötör Tekla

Ulysses-e a freudi álomfelfogással függ öszsze éppúgy, mint Th. Mann József-trilógiájának ismétlődés-elmélete (Freud Mózest a n u l m á n y a nyomán). A F i n n e g a n ' s W a k e a jungi kollektív t u d a t t a l a n h a t á s á t m u t a t ja. Nagy szerepet játszik a látomásosság az -*avantgarde irányzatok törekvéseiben, különösen a szürrealizmuséban, amely manifesztumaiban egyenesen p r o g r a m j á v á emeli, a líra megújításaként emlegeti; Semprun gondolati regényeiben pedig a legfőbb rendezőelvvé, a fogalmi tisztázás a d e k v á t f o r m á j á v á emelkedik, ahol már nem kell, és nem lehet szétválasztani az álmot a valóságtól. O (-+látomásirodalom) O írod.: M. Voigt: Beitráge zur VisionLiteratur im Mittelalter (1924); W. Schmitz: T r a u m und Vision in der erzáhlerischen Dichtung des deutschen Mittelalters (1934); J . Benzinger: Images of Eternity (1962); F ü s t M.: L á t o m á s és indulat a művészetben (1963); Egri P.: Álom, látomás, valóság (1969). Balassa Péter

vízözön-mondakör; özönvíz-mondakör: azon mítoszok, m o n d á k összefoglaló elnevezése, amelyekben egy óriási vízáradat természeti k a t a l i z m á j a (amely egyes változatokban földrengéssel, tűzárral párosul) elpusztítja a világot. E m o n d á k az afrikai néger és a j a p á n n é p h a g y o m á n y o k kivételével valamennyi kultúrkörben megtalálhatók (bár nem egyszer á t v e t t — a d a p t á l t formában). A legelterjedtebbek szerint az özönvíz az ősidőkben volt, az emberiség bűnbeesése, az istenek egymás elleni háborúskodása vagy más ok (a világot borító hó megolvadása, a Földet hordozó óriás teknősbéka, hal stb. elmozdulása) miatt. A népek őshazái ekkor (véglegesen vagy időlegesen) tenger alá merültek, s a régi emberiség kipusztult vagy (bárkában, ill. más úszó alkalmatosságokban, vízilények hátán, ill. hegyek, magas fák tetején) csak kis számban t u d o t t megmenekülni (általában a jók, a kiválasztottak). A mai emberek e menekültek leszármazottai vagy — a monda más, a teljes kipusztulásról, ill. a menekültek ivadékainak állattá (majommá, torzszülöttekké) korcsosulásáról szóló változatai szerint — az istenek által újonnan teremtett emberek utódai. Számos monda összekapcsolja a vízözönt a nyelvek keletkezésének m a g y a r á z a t á v a l is; a korábban egységes nyelvű emberiség e csapás után vált többnyelvűvé. O Az özönvíz-mondák egy kisebb része nem a múltba, hanem -+eszkhatológia\ jellegel a jövőbe helyezi a világ víz (és tűz) általi pusztulásának vízióját. A legnevezetesebbek ezek közül —•//enokh könyvének és —• János apokalipszisének leírásai s az —>Edda jóslata, a Völuspá, de effajta képzetek I n d i á b a n , Iránban is elterjedtek. Kivételes végezetül az egyiptomi —• Égi Tehén mítosza, ahol az árpasörrel és vörös festékanyaggal kevert, mindent elborító vízár az emberiség megmentésének eszköze. Várkonyi Nándor

vízkereszti játékok: vallásos népi színjátéktípus. A vízkereszt (egyházi nevén Epiphania Domini, Úrjelenés) a keresztény egyházak jan. 6-án t a r t o t t ünnepe. Az orthodox egyház ezen a napon Krisztus születéséről emlékezik meg, a római katolikus viszont a napkeleti bölcsek (a ,,háromkirályok") eljövetelét, Krisztus megkeresztelését és a kánai menyegzőn t ö r t é n t első csodatételét ünnepli. Szertartása kezdetben a víz és a t ö m j é n megszentelését t a r t a l m a z ta, később ebből alakult ki a házszentelés szokása, melynek során a p a p m e g l á t o g a t j a híveit és szenteltvízzel hinti meg otthonukat. O Az ünnephez a középkori templomi liturgikus drámákból (-+templomi színjáték) kifejlődött teátrális népszokások kapcsolódtak, amelyek a karácsonyi játékkal fonódtak össze. Egy részük a napkeleti bölcsek érkezését m u t a t t a be d r a m a t i z á l t formában, mint a (később karácsonykor, újévkor is előadott) —•háromkirály-játék szokása, melynek Mo.-i f ő m o t í v u m a a csillagének éneklése: Háromkirályok napját, Országunknak egy istápját, Dicsérjük énekkel, Vigadozó versekkel, Szép jel és szép csillag Szép napunk támad.

Más részük a házszentelés szokásához kötőd ö t t {-»•koledálás). O (—>népi színjátékok, teátrális népszokások) O írod.: A Franz: Die kirchlichen Benediktionen im Mittelalter (1909); Solymossy S.: Népköltészet (A magyarság néprajza, 3. köt., 1941—1943);

O Az európai kultúrkörben elterjedt vízözön-mondák legrégibb ismert változata mezopotámiai eredetű; az ékírásos források bizonyossá teszik, hogy e történet az i. e. 2. évezredtől kezdve része az itteni hagyománynak. Kidolgozottsága, terjedelme a

171

VIZOZ különböző szövegekben változó, olykor csak egy-egy rövid m o n d a t utal az eseményre. O Szerepet játszik e m o n d a m á r az i. e. 22—21. sz. fordulóján keletkezett —•Sumer királylistán is, ahol a vízözön fontos választóvonal a szerkesztők által rajzolt lineáris történelmi tablón. Ennek nyomán t á r g y a l j a a m o n d á t a -^Ziuszudra és a vízözön c. sumer mitológiai eposz 5. könyve, s ennek a k k á d feldolgozása — a leghoszszabb vízözön-elbeszélések egyike —, az először az i. e. 17. sz.-ban lejegyzett ->Atrahaszísz-eposzban található. A mezopotámiai vízözön-történetek közül a leghíresebb és és legkidolgozottabb az új-asszír —>Gilgames-eposz 11. t á b l á j a . Ismerünk tov á b b á egy, a Földközi-tenger mellett, Ugar i t b a n (Ras Samra) talált, igen töredékes a k k á d vízözön-elbeszélést is; ennek szövegét valószínűleg az i. e. 14. sz.-ban jegyezték le. A feltehetően az i. e. 8. sz.-ból származó Erra-eposz (-•Kabti-iláni-Marduk) 1. t á b l á j á n Marduk isten úgy emlékezik viszsza a vízözönre, mint h a j d a n i legnagyobb tettére. A hosszabb beszámolók közé szám í t h a t ó még az i. e. 4—3. sz.-ban élt, babiloni származású görög történetíró, Bérószosz Babülóniaka ('Babiloni történet') c. műve, amelynek 2. könyve szól az özönvízről. Utalások találhatók a vízözönre, a vízözön előtti városok királyaira és az ekkor élt kultúrhéroszokra a -* himnuszokban, -*•varázsszövegekben, az isten- és királylist á k o n , a —> kolofonokban s t b . is. O A különböző elbeszélésekben más és más a vízözönt túlélő hős neve. A Ziuszudra és a vízözön szerint ez Suruppak város ura, Ziuszudra volt; a Bérószosz által használt Xiszuthrosz név is erre vezethető vissza. Az Atrahaszíszeposzban és az ugariti töredékben A t r a h a szísznak hívják, a Gilgames-eposzban viszont a neve Utá-naistim (Utnapistim); ez talán a sumer Ziuszudra a k k á d fordítása. A nevek felcserélhetősége a r r a utal, hogy a h a g y o m á n y középpontjában a természeti katasztrófa, s nem az ezt túlélő hős áll. A megmenekült főhős erkölcsi tulajdonságai itt nem nyernek hangsúlyt; a politeista háttérnek megfelelően e hős csak az istenek viszályának eszköze. O A különböző forrásokban nem mindenütt szereplő motívumokból kikerekedő t ö r t é n e t szerint Enlil isten n y u g a l m á t zavarta az emberek sokaságának lármája, s ezért d ö n t ö t t úgy, hogy kiirtja őket. Először járvánnyal, m a j d szárazsággal s ú j t o t t a az embereket, de azok az Enki isten tanácsait közvetítő hős (Ziuszudra, Atrahaszísz stb.) vezetésével megmenekültek. Enlil ekkor elhatározta, hogy hét (vagy hat) napon és éjszakán át t a r t ó ,

mindent elpusztító v í z á r a d a t o t bocsát a földre, s a többi istennek esküt kellett tennie, hogy t e r v é t senkinek nem árulják el. Enki úgy j á t s z o t t a ki e s k ü j é t , hogy egy nádfalnak s u t t o g t a el Enlil tervét, amely mögött a főhős rejtőzködött. Egyben azt tanácsolta neki, hogy menekítse magát, házanépét és állatait egy n a g y bárkába. A szörnyű á r a d a t elől még az istenek is az égbe menekültek, s lekuporodva rettegtek. Mikor a vihar elült, s a b á r k a egy hegy tetején kikötött, a főhős m a d a r a k a t enged e t t ki, míg egyikük már nem tért vissza, s innen megtudta, hogy e l h a g y h a t j á k menedéküket. Áldozatot m u t a t o t t be az isteneknek, akik ennek illatára köréje gyűltek. Enlil, látva, hogy terve nem sikerült, el a k a r t a pusztítani a megmenekülteket, de az istenek p á r t j u k r a álltak, s a főhőst és feleségét (egyes forrásokban l á n y á t és a h a j ó kormányosát is) h a l h a t a t l a n n á t e t t é k . O Számos motívum (pl. a nádfal-epizód) szinte mind e n ü t t megtalálható, de pl. a Gilgameseposzban az özönvíz okáról nem esik szó (itt a vízözön-történet csupán úgy kapcsolódik az eposzhoz, hogy az örök életet kereső Gilgamesnek Utá-naistim elmeséli, hogyan vált halhatatlanná). Bérószoszná\ a közelgő árvízről Kronosz isten értesíti Xiszuthroszt, s itt s a j á t o s m o t í v u m pl., hogy arra is utasítja, írja le minden dolog nevét és ássa el e listát a N a p városában, Szipparban, hogy a vízözön u t á n á t lehessen adni az embereknek a dolgok ismeretét. A Gilgames-eposzban a bárka a mai I r á n területén fekvő Nimus (korábbi olvasatban Nicir, Niszir) hegy csúcsán feneklett meg; Bérószosz a kikötés helyét Örményo.-ba tette. O A történet számos m o t í v u m a megegyezik a bibliai Noé —- alább i s m e r t e t e t t — mondájával, de a különbségek is számottevőek. A Gilgames-eposz és Bérószosz szerint pl. a főhősön és c s a l á d j á n kívül a bárkában mások (kézművesek, révkalauz) is helyet k a p t a k , s az ár elvonulása u t á n nem létesült új viszony az emberek és istenek között; a főhős az á l d o z a t bemutatásával csak figyelmezteti az isteneket az emberek nélkülözhetetlenségére. O írod.: Th. Jacobsen: The Sumerian King List (1939); C. L. Wooley: Ur in Chaldáa (1956); S. N. Kramer: Sumerian Mythology (1961); W. G. L a m b e r t — A . R." Millard: AtraHasis. The Babylonian Story of the Flood (1969); L. Cagni : The Poem of E r r a (Sources for Ancient Near E a s t , 1977); St. M. Burstein: The Babiloniaka of Berossus (uo., 1978); Komoróczy G.: Béróssos és a mezopotámiai irodalom (A sumer irodalmi hagyomány, 1979). Zólyomi Gábor

172

VIZOZ O Az európai kultúrkörben legismertebb vizözön-monda a bibliai -*Genesis Noé(héberül Noah-) története (6—10.). Azon túl, hogy az ókori Palesztina földrajzi adottságai valószínűtlenné teszik nagy kiterjedésű áradások gyakori előfordulását, motívumainak feltűnő egyezései is bizon y í t j á k , hogy a sumer-akkád mondák adaptációja. Hogy ezek pontosan mikor és hogyan j u t o t t a k Palesztinába, v i t a t o t t kérdés; a t ö r t é n e t rendkívüli elterjedtsége m i a t t a közvetlen átvétel sem kizárt. A mezopotámiai m o n d á k és a bibliai elbeszélés összevetését bonyolítja, hogy az utóbbi maga is két forrás (—*Jahvista forrás, Papi kódex) összeolvasztásából keletkezett, ami esetenként belső ellentmondásokhoz is vezet (pl. a b á r k á r a vitt állatok eltérő száma, a vízözön eltérő időtartama). O E t ö r t é n e t szerint az emberek bűnei m i a t t „ m e g b á n t a az Űr, hogy embert t e r e m t e t t a földön, és b á n k ó d o t t szívében. E z t m o n d t a az Úr: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földre t e r e m t e t t e m ; az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt«". Egyetlen igaz embernek, Noénak a k a r t csak megkegyelmezni, akit figyelmeztetett: „ É p í t s magadnak b á r k á t fenyőfából és nádfonatból, kívül-belül kend be szurokkal. ( . . . ) Ugyanis vízözönt bocsátok a földre, hogy eltöröljek minden testet, amely az ég a l a t t létezik (. . .). Veled azonban szövetséget kötök ( . . . ) . Szállj be egész családoddal, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben. Minden tiszta állatból vigyél hetethetet, hímet és nőstényt , a tisztátalanokból pedig kettőt, hímet és nőstényt (. . .), hogy ivadékuk az egész földön életben maradj o n " . Noé engedelmeskedett az Úrnak, s miután beszállt a bárkába, hét n a p múlva rátört a földre a vízözön. Negyven napon á t ömlött az eső, a víz százötven napon át a legmagasabb hegyeket is elborította, s minden élőlényt elpusztított. E k k o r Isten szelet t á m a s z t o t t , mire a víz apadni kezdett, s a hetedik h ó n a p b a n Noé b á r k á j a megállt az örményo.-i A r a r á t hegyén. Negyven n a p után Noé előbb egy hollót, m a j d galambok a t engedett ki a bárkából, hogy lássa, felszáradt-e m á r a föld. A második galamb olajágat hozott a bárkába, a harmadik pedig nem t é r t vissza; innen t u d t á k meg, hogy e l h a g y h a t j á k menedéküket. Noé olt á r t épített, s minden tiszta állatból egyet feláldozott az Ú r n a k , aki „megérezte a jó illatot, ezért elhatározta, hogy többé nem törli el az élőlényeket és nem átkozza meg az ember m i a t t a földet. Megáldotta Noét fiaival együtt és így szólt hozzájuk: »Legye-

tek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet«". Megtiltotta, hogy emberéletet oltsanak ki, s szövetséget kötött Noéval és fiaival: ennek jelképe az ég és föld között húzódó szivárvány. Noé fiaitól — Szémtől, K á m t ó l és J á f e t t ő l — származott a vízözön u t á n a föld egész népessége. O írod.: J . Frazer: Folcklore in the Old Testament (1918); J . Riem: Die Sintflut in Sage und Wissenschaft (1925); A. Parrot: Sintflut und Arche N o a h s (1955); T. Schwegler: Die biblische Urgeschichte im Lichte der Forschung (1960); J . P. Lewis: A Study of the I n t e r p r e t a t i o n of Noah and the Flood in Jewish and Christian Literature (1968); N. M. Sarna: Understanding Genesis. The Heritage of Biblical Israel (Í970); Cl. Westermann: Genesis I, Genesis 1—11. (Biblischer K o m m e n t á r : Altes Testament, 1976). Szepes Erika—Zólyomi Gábor O A görög mitológiában és az ezt átvevő római forrásokban a vízözön-legendának több v á l t o z a t a volt. A f e n n m a r a d o t t a k közül a legnevezetesebbek egyike az ún. „deukalióni vízözön"; ennek is t ö b b változata ismert. A legelterjedtebb szerint az emberek az olümposzi istenek ellen lázadó gigászok véréből s a r j a d t a k , s maguk is istentelenek és erőszakosak voltak. Zeusz elhatározta, hogy elpusztítja őket. Parancsot adott az esőknek és szeleknek, hogy áraszszák el a földet, a tengerek és folyók felduzzasztásához pedig testvérét, Poszeidónt hívta segítségül, aki háromágú szigonyával megbökte a földet, s az megrázkódva szabaddá t e t t e a vizek ú t j á t . Egyedül Prométheusz t i t á n fia, a jámbor Deukalión és felesége, P ü r r h a menekült meg a Parnaszszosz csúcsán. Zeusz nekik megkegyelmezett, megállította a vízözönt. Deukalión Themisztől, az igazságosság istennőjétől kért tanácsot, miként népesíthetnék be újra a földet. Themisz azt mondta, fedjék be fejüket, oldják meg felövezett ruháikat, és nagy szülőanyjuk csontjait dobják a hátuk mögé. P ü r r h a nem a k a r t a halott a n y j a csontjait háborgatni, de Deukalión megfejtette a tanács értelmét: a nagy szülőanya a Föld, az ő csontjai a kövek. P r ó b á t tettek hát, s a kövek meglágyultak, emberi alakot öltöttek, megelevenedtek. Megújúlt az emberi faj, amely azért kemény, fáradságot tűrő, mert kemény kövekből lett (Ovidius: Metamorphoses, I. 313—415. sor). O Egy másik mítoszváltozat szerint Prométheusz figyelmeztette fiát, Deukaliónt a vízözön közeledtére, aki feleségével, Pürrhával egy bárkát épített, s a b b a n h á n y ó d t a k kilenc napon és éjszakán át, míg kikötöttek a Par173

VIZOZ nasszosz (más változatban az Othnüx) csúcsán. Zeusznak áldozatot m u t a t t a k be, s ő teljesítette kérésüket, hogy a föld ú j r a benépesüljön, mondván: ha köveket (görögül „láasz") dobnak a h á t u k mögé, azokból ú j nép (görögül „láosz") t á m a d (Apollóniosz Rhodiosz: Argonautika, I I I . 1085.; Apollodori Bibliotheca, I. 7, 2.; Ovidius: Metamorphoses, I. 260.). O A számos egyéb m o n d a v á l t o z a t közül figyelemreméltó az is, amelyik szerint a Zeusz tiszteletét bevezető L ü k a ó n magára h a r a g í t o t t a az istenek kir á l y á t , mert kisfiút áldozott neki, s ezért f a r k a s s á változtatta (a görög „liikosz" szó f a r k a s t jelent). Lükaón fiai is gonoszak volt a k , s mikor Zeusz á l r u h á b a n m e g l á t o g a t t a őket, testvérük belsőségeiből készített levest t e t t e k elé. Zeusz a levest kiborította, a t e s t v é r t feltámasztotta, a fiakat f a r k a s s á v á l t o z t a t t a , s ekkor s ú j t o t t a h a r a g j á b a n vízözönnel a földet is (Apollodori Bibliotheca, I I I . 8, 1.; Pauszaniasz Periégétész: Periégészisz, V I I I . 2, V I I I . 3, 1.; Ovidius: Metamorphoses, I. 230 skk.). O A vízözönm o n d á t egyes feltevések szerint Ázsiából h o z t á k magukkal a görögök, s az egy, az i. e. 3. évezredben pusztító természeti csapás emlékét őrzi. Az ázsiai eredet mellett szólnak az itteni és a sumer—akkád, valamint a bibliai monda szembeszökő egyezései: a büntetés és a jámborak megkímélésének motívuma, valamint a bárkaépítésé és az emberáldozat tilalmáé is. Zeusz és a Biblia I s t e n e szinte szószerint azonos szöveggel szólítja fel Deukaliont, ill. Noét a föld benépesítésére. Egyesek keletről eredeztetik a kövek emberré válásának m o n d á j á t is, kapcsolatba hozva ezt Keresztelő Szent János héber szójátékra épülő kijelentésével, mely szerint „Isten a sivatagi kövekből t á m a s z t fiakat Á b r a h á m n a k " (Máté: I I I . 3—9.; Lukács: I I I . 8.). O Á vízözönm o n d á k a görögöknél a filozófiai elmélkedés t á r g y a i v á is váltak. Platón ciklikus világszemléletében a vízözönök a pusztulás és újjászületés örök körforgásában egyre visszatérnek; megsemmisítik a világ bűneit, de egész addigi k u l t ú r á j á t is. A megtiszt u l t emberiségnek a vízözönök u t á n ú j r a fel kell találnia a korábban birtokolt ismereteket, de ezzel párhuzamosan ú j r a felhalmozódnak bűnei is, és így ismét magára v o n j a az ú j vízözön büntetését (Timaiosz, 22 C; Nomoi, 3, 677.). Arisztotelész ezzel szemben azt írja, hogy a vízözönmondák h a j d a n i természeti katasztrófák emlékei, s hogy ezeket az emberek bűneik büntetéseiként értelmezik, ennek oka csupán az, hogy babonásak, t u d o m á n y t a l a n a gondolkodásuk (Metaphüszika, 12, 8 1074 bl.). O írod.: H .

J . Rose: Griechische Mythologie (1961); Trencsényi-Waldapfel I.: Mitológia (1963); R. Graves: A görög mítoszok (1970). Szepes Erika O Az antik görögség másik, a fentinél is híresebb vízözön-mondáját Platón két dialógusa (Timaiosz, 22 c—25 d.; Kritiasz, 108 e—121 c.) örökítette meg, egyiptomi papok állítólagos elbeszélése n y o m á n . E történet szerint az ősidőkben Héraklész oszlopain (a Gibraltári-szoroson) túl volt egy Atlantisznak nevezett h a t a l m a s sziget (nagyobb, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve). Lakóinak, Poszeidón leszármazottainak gazdag és nagyhatalmú birodalma hódító háborúk a t viselt E u r ó p a és E g y i p t o m ellen, csak az athéniek t u d t á k f e l t a r t ó z t a t n i őket. Az idők során azonban elkorcsosultak, bűnös életet éltek, s amikor Zeusz földrengésekkel és özönvizekkel s ú j t o t t a az emberiséget és az athéniek egész haderejét is elnyelte a föld, Atlantisz szigete is egyetlen n a p alatt a tenger mélyére süllyedt. O E m o n d á t a 19. sz.-tól számos természettudós egy ténylegesen létezett földrészt elpusztító természeti katasztrófa emlékének tekinti, s Atlantisz léte és holléte körül napjainkig tartó vita folyik. O írod.: E. F . Berlioux: Les Atlantes (1883); H . Wieland: Atlantis, Edda und Bibel (1922); R . M. Gatefosse: La verité sur l'Atlantide (1923); R. Dévigne: Un continent disparu. L'Atlantide, sixiéme partié du monde (1924); Th. Moreaux: L'Atlantide, a-t-elle existée? (1924); L. Spence: The Problem of Atlantis (1924); F. Wencker-Wildberg: Atlantis (1925); W. Scott-Elliot: The Story of Atlantis (1925); G. Barroso: Aquem da A t l a n t i d a (1932); R. Thévenin: Les pays légendaires (1946); H. Petterson: Atlantis und Atlantik (1948); W. Brandenstein: Atlantis (1951); J . Spanuth: Das entrátselte Atlantis (1953); O. Muck: Atlantis (1956); Várkonyi N.: Sziriat oszlopai (1972). Várkonyi Nándor O Az özönvíz (arabul túfán) történetét a -»• Korán is elbeszéli, s t ö b b helyen vissza is utal erre. F ő vonalaiban az ószövetségi leírást követi, de annál kevésbé részletező, inkább az erkölcsi tanulságok hangsúlyozását t a r t j a fontosnak. A t ö r t é n e t szerepe mindig az, hogy rámutasson: az Úr elküldte Noét, hogy intse a tévelygő embereket, de azok elutasították őt, akárcsak Mohamedet, s hazugnak nevezték, miként a Prófét á t , sőt, már Noéra is azt m o n d t á k , amit Mohamedre, hogy „dzsinntől megszállott". Ilyen módon áll a vízözön története párhuzamban Lót és a fáraó történetével is, akik-

174

VIZOZ hez Isten szintén elküldte intő jeleit, de ők sem hallgattak szavára, s szintén meglakoltak. Érdekes eltérés az Ószövetséghez képest, hogy a Korán szerint Noét s a j á t fia sem követte a bárkába, hanem a hitetlenekkel m a r a d t , egy magas hegyen remélve menedéket, de vízbefúlt. Noé hiába fohászkodott az Úrhoz, arra hivatkozva, hogy fia házának népéhez tartozik, s így rá is vonatkozik a megmenekülés ígérete, Isten elutasította és megfeddte Noét. A tanulság egyértelmű: a családi-nemzetségi kapcsolatokkal szemben az iszlám (az előbbiektől eleinte jócskán eltérő) új, vallási kapcsolatai az elsődlegesek. O Az a r a b vízözön mondák is szoros összefüggésben állnak a világ nyelveinek kialakulásáról alkotott muszlim képzetekkel, amelyek szintén azt a nézetet képviselik, hogy Allah eredetileg csak egy nyelvet t a n í t o t t meg az embernek, a többi az özönvíz u t á n keletkezett. A különböző szerzők eltérő hegységeket, ill. helységeket jelölnek meg, ahol Noé bárkájának kikötése u t á n társai egy reggel arra ébredtek, hogy nyelvük összezavarodott. Bizonyos, számneveket viselő helységek — Manf ('Harminc'; Memphisz arab neve), Szittín ( ' H a t v a n ' ) , Szamánín ('Nyolcvan') — neveit az arab szerzők arra vezették vissza, hogy Noé társai h á n y a n voltak, amikor a bárka kikötése után ott letelepedtek. O írod.: Goldziher I.: A nyelvtudom á n y története az araboknál (1878); H. G á t j e (szerk.): Grundriss der arabischen Philologie. 2. köt. Literaturwissenschaft (1987); J . Ashtiany (szerk.): The Cambridge History of Arabic Literature. 'Abbasid Belles-Lettres (1990). Iványi Tamás O A Kalevalában a N a p o t és Holdat az égről ellopó pohjolai banya, Louhi történetében b u k k a n fel a tűzözön „világló ront á s " - á n a k motívuma, s az ural-altáji finnugor népeknél széles körben elterjedt a háromszoros víz- és tűzözön mondája. A mongolok és a sarkvidéki népek vízözöne többnyire szintén forró, l á v a á r a d a t t a l együtt érkezik, a N a p és Hold katasztrófájával jár együtt, s a világot hordozó cethal vagy teknősbéka okozza. Az iráni -+Ave,szta szerint Ahriman, a gonosz szellem ördögi lényekkel népesítette be a földet, s ezeket p u s z t í t o t t a el Taszter, a víz szelleme olyan özönvízzel, melynek minden cseppje csésze nagyságú volt; a végén Ahura Mazda minden vizet e g y b e g y ű j t ö t t és megalkotta belőlük a tengert. I n d i á b a n a legkorábbról, a Satapatha-bráhmaná ban, v a l a m i n t a Mahábháratában f e n n m a r a d t özönvíztörténet szerint egy szent remete, Manu a

nagy halak elől megmentett egy kis halat, s felnevelte, mígnem szarva n ő t t és oly óriási lett, hogy csak a tengerben f é r t el. É hal hálából közölte vele, hogy közeledik a földet minden élőlény elpusztításával megtisztító ár; építsen h a j ó t , szálljon be a b b a hét látnók (risi) kíséretében, s vigyen magával — gondosan osztályozva — m a g v a k a t . Manu megfogadta a hal t a n á c s á t , a hal a szarvához k ö t ö t t h a j ó t a H i m a l á j a csúcsához v o n t a t t a , s o t t kikötöttek. A halról i t t kiderült, hogy B r a h m á , az istenek királya, aki felszólította Manut, hogy alkossa ú j j á a világot. Számos vízözön-mondavált o z a t szerepel a —>puránákban is; az indiai h a g y o m á n y egy része egyébként úgy t u d j a , hogy minden világkorszak (juga) végén özönvíz p u s z t í t j a el a világot. A kínai mond á k közül a legismertebb a ->Su kingben olvasható. A m i n d e n t elöntő ár — amely itt s p o n t á n természeti jelenség — t a j t é k z ó hullámai már kezdték betölteni a föld és az ég közötti teret, amikor J a o császár a hegyek közé vonult, f á k a t döntöttek, élelmet g y ű j t ö t t e k , hogy elláthassák a népeket. A csapás végén J a o tanácsosai, J ü és Szun segítségével c s a t o r n á k a t építtetett a világ kilenc t á j á n és a tengerbe vezettette a vizeket. Az emberek, akik korábban növényevők voltak, ekkor kezdtek halakat és állat o k a t enni. A m o n d a más változataiban a vízözön megfékezője J ü , akinek a p j a , K u n k u d a r c o t vallott az ár elleni küzdelemben, s ezért kivégezték. J ü úgy építette a csatorn á k a t , hogy egy sárkány haladt előtte, kijelölve a meder helyét, mögötte pedig teknősbéka h o r d t a h á t á n az agyagot. A víz levezetése u t á n kijelölte Kína belső határait, megépíttette fő útjait, felmérette a földeket és hegyeket, rizst osztatott és bevett e t t e a síkságokat, megállapította az adók a t stb.; bölcsességéért az uralkodó, Sun á t a d t a neki t r ó n j á t . O Az amerikai földrész népei közül különösen gazdag vízözönm o n d á k b a n Közép-Amerika és a n y u g a t indiai szigetvilág indiánjainak néphagyom á n y a . A legnevezetesebbek a —>maja irodalom kézirataiban megőrzött mítoszok. Ezek közül a ->Popol Vuh szerint az istenek előbb agyagból készítettek embereket, de kudarcot vallottak, s mikor fából alkott á k meg őket, ezek is lelketlen, ostoba lények lettek. Elpusztításukra az égből forró víz és égő szurok hullt, amely megsemmisít e t t mindent és mindenkit; a kevés, szétmarcangolt arcú megmaradott faemberek ivadékai a m a j m o k . É pusztulás u t á n azonban Tulán-Zuiva hegyének barlangjaiból előjött négy kukoricacsőből a l k o t o t t ember. Ok a mai emberiség ősatyái, de leszár-

175

VIZUA mazottaik nyelve hirtelen megváltozott, s egymást nem é r t v e szétoszlottak. A -+Chilam Bálámban t ö b b vízözönleírás is található. A legismertebb változat az, hogy a Föld mélyén élő, titokzatos Tűzszellem s az égi Kilenc I s t e n m e g t á m a d t a és legyőzte az embereket oltalmazó Tizenhárom I s t e n t ; a földrengések, esők, hamuesők m i n d e n t elpusztítottak, az É g a Földre hullt; a földi Négy Isten m i n d e n t elpusztított, d e aztán mindent rendbe is hozott, s a kiveszett emberek helyére t e t t e a m a j á k a t . O A délamerikai k u l t ú r n é p e k (-»•inka irodalom, aimará irodalom, kecsua irodalom) körében is számos hasonló t ö r t é n e t élt (egyet Garcilaso de la Vega is feljegyzett). Közös motívumuk, hogy v a l a m i k o r szakadatlan eső hullt az égből, a víz elborította a F ö l d e t , s ezt követően a m a g a s hegyek b a r l a n g j a i b a n (sziklák „ a b l a k a i " ) vagy a titicacai vízözön-szigeteken megmenekült egy-két ember — állatok kiküldése ú t j á n meggyőződve az ár elvonulásáról — előjött, s feloszt o t t a egymás k ö z ö t t a világot. O Az északamerikai indián törzsek egy részénél e mondákban a tenger felől törnek hegymagas hullámok a p a r t r a , vagy a jeges idők utáni felmelegedés felolvasztja a sok h a v a t , s a víz a fák, hegyek fölé emelkedik, ill. olyan hőség támad, hogy a víz felforr s t b . Még a békepipa híres szertartása is az özönvízmondához kapcsolódik: e pipákat a vízbefúltak testéből keletkezett vörös agyagból készítik, a n n a k emlékére, hogy az á r elvonulása után a N a g y Szellem ráült a vörös agyaghegyre, m a g a köré g y ű j t ö t t e a „nagy k e n u b a n " megmenekült népeket, s az agyagpipa f ü s t j é t a négy világtáj felé f ú j v a békét kötött velük. O Az óceániai szigetvilág és Indonézia ilyen mondáinak jellegzetes motívuma az, hogy e térségben valaha egy városokkal benépesített nagy szárazfold volt, amelyet a víz fenekén alvó és felzavart istenek pusztítottak el h a r a g j u k ban, a tenger mélyére süllyesztve, ill. szétmorzsolva; a m o s t a n i szigetek az egykori kontinens hegycsúcsai vagy szétszórt darabkái. E t ö r t é n e t e k szervesen kapcsolódnak ahhoz az ókori görög szerzőknél olvash a t ó — de indiai és arab források által is f e n n t a r t o t t — hagyományhoz, mely szerint az ősidőkben Madagaszkárt, I n d i á t , Ausztráliát, Dél-Amerikát és Dél-Afrikát egységes, a tenger alá merült szárazulat kapcsolta össze (Lemuria, Gondvána, Mu). Számos természettudós geológiai tények, valamint az állat- és növényvilág egyezései alapján ezeket a m o n d á k a t is valóságos földtörténeti eseményekre vezeti vissza. O (—»monda, mondakör, világvége-irodalom) O

írod.: F . von Schwarz: Sintfluth und Völkerwanderungen (1894); R . Fabel: Kritische Tage, Sintfluth und Eiszeit (1895); H . Usener: Die Sintfluthsagen (1899); M. Winternitz: ü i e Flutsagen des Altertums und der Naturvölker (1901); G. Gerland: Der M y t h u s von der Sintflut (1912); J . Riem: Die Sintflut in Sage und Wissenschaft (1925); H . Fischer: Weltwenden. Die grossen F l u t e n in Sage und Wissenschaft (1928); A. Hohenberger: Die indische Sintflutsage und das M a t s y a p u r a n a (1930); W. Müller: Die ál testen amerikanischen Sintflut-Erzáhlungen (1930); G. Jobbes: Diction a r y of Mythology, Folklore and Symbols (1962); F u n k and Wagnalls S t a n d a r d Dictionary of Folklore, Mythology and Legend (1972); Várkonyi N.: Sziriat oszlopai (1972); Sz. A T o k a r e v — H o p p á l M. (szerk.): Mitológiai enciklopédia (1988). Várkonyi Nándor vizuális költészet: neoavantgardista irányzat. G y a k r a n szinonimájaként emlegetik a —> konkrét költészetet, a pontosabb terminológia kialakítására törekvő elemzések azonban a r r a m u t a t n a k rá, hogy a vizuális költészet a konkrét költészet egyik válfaja vagy jellemző törekvése csupán; a másik az ún. akusztikus költészet. Közös jellemvonásuk, hogy a nyelv konkrét a n y a g á t (az egyes s z a v a k a t , szótagokat, betűket, ill. hangokat) a m o n d a t t a n i összefüggésektől függetlenítve, s gyakran a szavak jelentéshordozó f u n k c i ó j á t is mellőzve a k a r j á k felhasználni művészi közlések rögzítésére. Míg azonban az akusztikus költészet ezt a jelentés nélküli betűk-hangok zenei h a t á s ú csoportosításával a k a r j a megvalósítani (->értelmen túli nyelv, halandzsa, hangvers, lettrizmus, textsound compositions), a vizuális költészet nem hanghatásokra, hanem a jelentés nélküli v a g y tartalmi tekintetben igen redukált jelentésű szövegek írás képének kifejezővé alakítására törekszik. O Távolabbi történeti előzményeiként az ókortól ismert képverseket szokás megjelölni, közelebbiekként A. Holz tengelykompozícióit, St. Mallarmé Un coup de dés-jét, Apollinaire Calligrammes c. kötetét, K . Schwitters képverseit, Marinetti Parole in libertáját; korai képviselőjeként E. Gomringert. Igen elterjedt a n é m e t és osztrák irodalomban, ahol legnevesebb alkotói H . Heissenbüttel, E. Jandl, F . Mon, valamint a —• Wiener Gruppé és a —>Stuttgarter Schule tagjai; nemzetközi hírű a brazil -*•konkretizmus is. A magyar irodalomban a párizsi Magyar Műhely c. folyóirat vezetői (Nagy P., Papp T., Bujdosó A.) az 1970-es évek elején léptek fel a

176

VJARB vizuális költészet programjával Júlia Kristeva teoretikus elgondolásaihoz kapcsolódva. D'atelier c. francia nyelvű folyóiratot is megjelentetnek, kapcsolatban állnak a Tel Quel körével, s programjuk az 1980-as évek elejétől a fiatalabb magyar költőgenerációkra is h a t o t t . O A vizuális költészet elgondolása szerint az irodalmi szöveget ún. scripto-vizuális egységgé kell szervezni, s az ilyen alkotások (ún. pictogrammok, ideogrammok vagy — német kifejezéssel — Sehtextek, 'látásszövegek') nemcsak olvasmányként, hanem l á t v á n y k é n t is jelentősek. A hagyományos, balról jobbra haladó olvasási módtól eltérően jobbról balra, függőlegesen fentről lefelé és lentről felfelé, minden irányban olvasandók, s az íráskép eleve rajzos jellegének látványosságát a szövegbe montírozott grafikai jelek, ábrák, rajzok stb. nyomatékosítják. Szélső esetekben a szöveg képzőművészeti tárgyak felir a t a k é n t jelenik meg; Bujdosó A. pl. egy m ű a n y a g kockába rejtette szövegét úgy, hogy a kocka forgatásakor más-más sorai válnak olvashatóvá. O (->konkrét költészet, neoavantgarde, íráskép) O írod.: H. Heissenbüttel: Über Literatur (1966); St. Bann (szerk.): Contrete Poetry (1967); E. Williams (szerk.): An Anthology of Concrete Poetry (1967); E. Comringer: worte sind schatten (1969); K. P. Dencker: Textbilder (1972); Bollobás Enikő: A vizualitás szerepe a X X . századi amerikai szabad versben (FK, 1978, 1.); Nagy P.: Korszerűség, kortárs irodalom (1978); P o m o g á t s B.: A szótól a szövegig (Jelenkor, 1979, 6.); Béládi M.: A vizuális költészet vagy a költői újítás határai (Alf., 1980, 5.); Th. K o p f e r m a n n : Konkrété Poesie (1981); Béládi M.: Kérdőjelek a vizuális költészet körül (Literatúra, 1981, 1—2.); Petőcz A.: Korszerű költészet = vizuális költészet? (Jelenlét, 1982, 9.); uő: A pergamenttekercstől a videóig (Életünk, 1982, 11.); K. P. Dencker: Vizuális költészet — mi az? (Magyar Napló, 1993, 4.). Szerdahelyi István vjájóga; vyayoga: klasszikus szanszkrit egyfelvonásos színpadi m ű f a j . T é m á j a az istenek valamelyik p á r b a j a . O (->indiai színjáték) Puskás Ildikó Vjaljuhin, Anatol Szcjapanavics (Maskani, 1923. dec. 27.—): belorusz költő, író, műfordító. 1948-ban a minszki Tanárképző Főiskolán végzett. Részt v e t t a honvédő háborúban. 1939 és 1940 között a Csirvonaja zmena és a Zvjazda, 1945—1946-ban a Litaratura i masztactva c. újságoknál dolgozott. 1946-tól a Polimja c. folyóirat költé12

szeti r o v a t á n a k szerkesztője. Műveiért 1969-ben belorusz Állami díj]&\ t ü n t e t t é k ki. O 1938 óta publikál. 1947-ben jelent meg első verseskötete Szaljut u Minszku ('Tűzijáték Minszkben') c. Verseiben a háború kegyetlenségéről és nagy próbatételéről, a békéről, a szülőföldről, kortársai társadalmi életéről és érzéseiről vall. G y a k r a n alkalmazza az asszociációkat (Neharelszkaja arka, 'Neharelszki á r k á d ' , versek, 1958). Backa Dnyapro ('Dnyapro apó', 1955) c. elbeszélő költeményében történelmi—forradalmi t é m á t dolgoz fel. Vecer z Volhi ('A Volga felől f ú j ó szél', 1963) c. elbeszélő költeményében, melyért 1964-ben J . Kupola díj&t kapott, Lenin gyermek- és i f j ú k o r á t és azon körülményeit ábrázol ja, melyek között Szimbirszkben élt. Gyerekeknek szánt a több verseskötetét, melyekben mesék, ismeretterjesztő történetek találhatók (Halubi, 'Galambok', 1949; Ribi nasih rek, 'Folyóink halai', 1952; Dzicjacsi szad, 'Óvoda', 1954; Vada i vuda, 'Víz és horog', 1967). Dokumentumfilm-forgatókönyvei országszerte ismertek voltak (General Puscsa, 'Puscsa generális'; Balada pra maci, 'Ballada az anyáról'). Műfordítóként orosz, lengyel és ukrán klasszikusokat tolmácsol beloruszra. O E g y é b művei: Adrasz ljubvi ('A szerelem címe', 1964); Versi i baladi ('Versek és balladák', 1969). O G y ű j t , kiad.: Vibranija tvori 1—2. ('Válogatott művei', 1—2. köt., 1973, 1984). O Magyarul: 1 vers (Gáspár E., A béke katonái, anto., 1949); 1 vers (uő, Csatázok verseimmel, anto., 1950). Palásti Katalin Vjarba, Vera (írói név); H e r t r u d a P j a t rovna Szakalova (családi név); (Viszoki Haradzec, 1942. jan. 14.—): belorusz költőnő. 1964-ben végzett a Belorusz Állami Egyetemen. 1972 és 1977 között a Literatúra i masztactva c. újság szerkesztőségében dolgozott. 1980-tól a Belarusz c. folyóirat munkatársa. O 1958 óta publikál. Verseiben az örök emberi t é m á k a t és a nemzedéki problémákat szólaltatja meg. Ismertebb kötetei: Vocsi vjaszni ('A tavasz szemei', 1962); Belijapiszmi ('Fehér levelek', 1967); Viszakosznihod ('Szökőév', 1969); Szinyaja buhta ('Kék öböl', 1975); Alfa (ua., 1978). Kalina ( ' K á n y a f a ' , 1968) c. elbeszélő költeményében — amelyet V. Haruzsajnak és nemzedéke emlékének szentelt — néprajzi elemeket is felhasznált. Gyerekeknek szánt a Praleszka ('Csillagvirág', versek, 1968) c. kötetét. O G y ű j t , kiad.: Vibranaje ('Válog a t o t t művei', 1976); Maja malenyka planéta ('Az én kis p l a n é t á m ' , vál. versek, 1982). O írod.: N. Hilevics: P e r a d d a r o h a j 177

VJARC (Polimja, 1963, 1.); U. Jurjevics: Prahnucsi visini (Maladoszc, 1967, 6.). Palásti Katalin Vjarcinszki, Anatol Iljics (Dzjameskava, 1931. nov. 18.—): belorusz költő, irodalomtörténész. 1956-ban a Belorusz Állami Egyetemen végzett. Több területi újság és a Litaratura i masztactva szerkesztőségében és a Belarusz kiadóban dolgozott. 1967-től a Belorusz írószövetség irodalmi konzultánsa, 1975 és 1982 között pedig a t i t k á r a volt. O 1954 ó t a publikál. Első verseskötete (Pesznya pra hleb, 'Dal a kenyérről') 1962-ben jelent meg. Verseiben a falusi életet, az egyetemi évek és a háború eseményeit énekli meg. A Tri cisinyi ('Három csend', 1966) c. kötetében található versek már a jelenről, az élet sokszínűségéről szólnak; az emberiség örök problémáit, erkölcsi kérdéseket és az ember lelkivilágát boncolg a t j a . Legjobb elbeszélő költeményeiben (Zaazerje, 'A folyón túl', 1968; Dazsinki, 'Aratás', 1968) a háború utáni falusi életet és édesanyjának, egy falusi munkásaszszonynak az életét m u t a t j a be. A Nacsni berah ('Éjjeli p a r t ' , 1972) c. elbeszélő költeménye az ember és a természet harmonikus kapcsolatának szükségességéről szól. Kolki let, kolki zim! ('Ezer éve!', 1979) c. művéből tv-játék is készült 1980-ban. Élénk publicisztikus hang jellemzi azokat a verseit, melyeket az USA-ban t e t t utazásáról írt (Mohilnyik masin, 'Autótemető'; Bednija, bednija bednyakü, 'Szegény, szegény szegények!'). Gyermek- és ifjúsági színművek szerzőjeként is ismert: Dzjakuj, vjalikaje dzjakuj ('Köszönd meg, nagyon köszönd meg', 1974); Szkazsi szvajo imja, szaldat ('Mondd meg a neved, katona', 1975). Irodalomtörténeti cikkeit, esszéit és karcolatait egy kötetbe g y ű j t ö t t e össze Viszokaje nyeba ideala ('Az ideál magas ege', 1980) c. Műfordítással is foglalkozik: orosz, ukrán, litván, lett, bolgár és lengyel szerzők műveit fordítja beloruszra. O Egyéb művei: Csalavecsi znak ('Emberi jel', versek, 1968); Szvjatlo zjamnoje ('Földi fény', 1981). O Gyűjt, kiad.: Vibranaje ('Válogatott művei', 1973). O Magyarul: 1 vers (Dudás K., Csillagok órája, anto., 1980); 1 vers (Képes G., Szovjet Irodalom, 1984, 2.); 1 interjú (Varga V., uo., 1985, II.). O írod.: V. Beesik: Na asznove csalavecsaj rodnaszci (Maladoszc, 1981, II.); U. H n y i l a m j o d a v : Versi maje — piszmi (Polimja, 1981, 11.). Palásti Katalin Vjariha-Darevszki, Arcjom Ihnatavics; Belaruszkaja Duda (írói álnév); (Kublicsi,

1816. nov. 4.—1884): belorusz író. A zabelszki gimnáziumban t a n u l t ; különféle vityebszki hivatalokban dolgozott; Sztajkiban élt. Népiskolákat, k ö n y v t á r a k a t , olvasóköröket szervezett. Sok íróval, költővel (A. Kirkorral, V. Dunyin-Marcinkeviccsel, J . Vul\a\, A. Rypinskive 1, W. Syrokomlával) t a r t o t t a a kapcsolatot, akik írtak az Albumába,. Az 1863—1864-es lengyel felkelés egyik szervezője volt. 1863-ban letart ó z t a t t á k , börtönbe zárták és Szibériába száműzték. 1868-tól I r k u t s z k b a n élt; Szibériában halt meg. O Drámái és komédiái voltak a legismertebbek (Hordaszc, 'Büszkeség'; Hcivaszc, 'Kapzsiság'; Hreh 4-i— hnyev ('A 4. b ű n — a harag'; Dumka hlopka z akolic Vicebszka na adhlosz volnaszci ('Egy Vityebszk környéki legény gondolatai a szabadságról szóló glosszáról', 1858). Beloruszra f o r d í t o t t a A. Mickiewicz K o n r á d c. művét. O A cenzúra szigora miatt nem jelenhettek meg művei, s kéziratait később nem találták meg. Életében csak néhány komédiája és a Bjalinyicka nasa maci ('Bjalinyicka anyácskánk ) c. himnusza jelent meg n y o m t a t á s b a n . Másolatban fennmar a d t egy rövid írása Litvinam, zapiszavsimszja v moj Albom, na pazsahnannye ('Az Albumomba író litvánokhoz áldásként', 1858) c. O Lengyelül is írt. Kisebb cikkei jelentek meg vilnai és varsói lengyel újságokban és folyóiratokban, valamint a szent-pétervári lengyel nyelvű Slowo c. újságban. O Kiad.: Belaruszkaja litaratura XIX. szt. Hresztamatija ('Belorusz irodalom a 19. században. Kresztomátia', 1971); Pacsinalnyiki ('A kezdők', 1977). O írod.: D. Vaszilevszki: Arcjom Ihnatavics Vjariha i jaho l i t a r a t u r n a - h r a m a d s z k a j a csinnaszc (Polimja, 1929, 6.); Sz. A. Borkovszkij—A. I. Maldisz: Poetyicseszkoje naszlegyije A r t y e m i j a V j a r i g i - D a r e v s z k o v o (Szovjetszkoje szlavjanovegyenyije, 1971, 2.); H . Kiszjaljov: Arcjom VjarihaDarevszki (Zahadka belaruszkaj Enejidi, 1971). Palásti Katalin Vjásza: legendás alak az ókori Indiában. Hosszú évszázadokig élő szent remete, aki a hiedelem szerint összerendezte a Védák szent könyveit és megírta a Mahábhárata eposzt, v a l a m i n t a ywrcma-legendákat. Vekerdi József Vjaszjoli, K a s z j a n (írói név); Vikencij Joszifavics Avdzej (családi név); (Hubi, 1886—?, 1916 vége): belorusz író, költő. Tanítóképző szemináriumot, m a j d 1910ben a vilnai tanítóképzőt végezte el. Vilnában és Vilejkában t a n í t o t t . Részt v e t t az 1.

178

VJAZE világháborúban; az orosz—osztrák f r o n t o n esett el a K á r p á t o k b a n . O A Kresztyjanin c. folyóiratban jelentek meg versei, elbeszélései és karcolatai. Ugyanitt látott napvilágot a Ne rozumam szcjamiv, a szercam ('Nem az eszemre, hanem a szívemre hallgatok', 1909) c. társadalmi d r á m á j a is, melyben a szegények és az elnyomottak iránt érzett rokonszenvét fejezte ki. O G y ű j t . Kiad.: Belaruszkaja dakasztricsnyickaja dramaturgija ('Az október előtti belorusz d r a m a t u r g i a ' , 1978). O írod.: A. A. Szemjonavics: Belaruszkaja d r a m a t u r g i j a (1961). Palásti Katalin Vjathit (írói név); Vyathit (átírásváltozat); Kédár Mán (családi név); (Bánszbári, 1914—): nepáli költő. Nevár származású, s e nyelven is alkot. 1948-tól az ellenzéki Kongresszus P á r t tevékeny t a g j a volt, emia t t t ö b b évi börtönbüntetést szenvedett. Az 1950. évi forradalom u t á n miniszter, m a j d a Királyi Akadémia kancellárja lett. Költészete a hindi —•cshájávád szimbolistar o m a n t i k u s irányzatával rokon; központi helyet foglal el benne a természet és az emberi lét, az aktuális eseményeket is idők fölötti t á v l a t b a vetítve ki. O írod.: K. P r a d h a n : A History of Nepáli Literature (1984); M. J . H u t t : Himalayan Voices. An Introduction to Modern Nepáli L i t e r a t u r e (1991). Vekerdi József Vjazemszkij, P j o t r Andrejevics (Moszkva, 1792. júl. 2 3 - Baden-Baden, Németo., 1878. nov. 22.): orosz költő, kritikus, memoáríró. Régi arisztokrata családból származott; műveltségét, neveltetését meghatározta a p j a felvilágosult szellemisége, akinek baráti köréhez tartozott a pétervári irodalmi élet szinte minden kiemelkedő a l a k j a . Ez a légkör formálta a fiatal herceg irodalmi ízlését, t a n u l m á n y a i n a k irányultságát. Kezdetben Péterváron tanult (1805—1806), m a j d atyai b a r á t j a és nevelője, Ny. M. Karamzin tanácsára Moszkvába utazott, ahol o k t a t á s á t az egyetem neves professzorai irányították. Karamzin mindvégig figyelemmel kísérte g y á m o l t j a szellemi—lelki fejlődését, aki 1812-ben önkéntesként részt v e t t a borogyinói csatában, s hősiességéért k i t ü n t e t é s t is k a p o t t . O Alapító t a g j a volt az ->Arzamasz irodalmi társaságnak, itt k ö t ö t t szoros b a r á t s á g o t V. L. Puskinnal, V. Zsukovszkij\a\, K. Ny. Batyuskovval és másokkal. Levelezése A. Sz. Puskinnal, Ny. Turgenyevvel és A. Besztuzsevve 1 fontos irodalom- és kortörténeti d o k u m e n t u m . Törvénytervezetet dolgozott ki a jobbágyok 12*

felszabadításáról és feljegyzését b e n y ú j t o t t a I. Sándor cárnak. Ezért az írót, aki ekkor diplomataként dolgozott Varsóban, sürgősen hazarendelték és éveken keresztül (1821—1829) kegyvesztettként, rendőri megfigyelés alatt élt birtokán. E b b e n az időben került intenzív kapcsolatba A. Puskinnal. Az intrikák, zaklatások, feljelentések m i a t t ügyének felülvizsgálatát kérte a cártól, aki előbb a pénzügy-, m a j d a külkereskedelmi minisztérium vezető hivatalnok á v á nevezte ki. Az 1848-as f o r r a d a l m a k megrémítették és nézeteinek korrigálására késztették: egyre inkább felerősödtek az új, ún. „raznocsinyec" értelmiséggel szembeni ellenérzései. 1856—1858 között az orosz cenzúrahivatal vezetőjévé nevezték ki. Eletének utolsó évtizedeit külföldön t ö l t ö t t e , itt főként a cári család tagjaival és az orosz arisztokrácia képviselőivel t a r t o t t kapcsolatot. N o h a Németo.-ban h u n y t el, végakar a t á n a k megfelelően S z e n t - P é t e r v á r o t t temették el. O írói, költői pályája közel hetven évet ölelt fel. A hosszú évtizedek a l a t t változott irodalmi ízlése, érdeklődési köre: ifjúkori verseiben a 18. sz. divatos francia költészetének befolyása és Puskin, Batyuskov lírájának h a t á s a érzékelhető. E korszakában gyakran fordult az A rzamaszkörben kedvelt műfajokhoz: baráti vers, intim líra, elégia, szatíra, epigramma. Figyelemreméltó érdeklődése a verses episztola m ű f a j a iránt. Költészetében ebben az időben az epikureista szemlélet dominált; kedvelte a mitológiai figurákat, a t t r i b ú t u mokat; ugyanakkor ezekben a költeményeiben is felsejlik az orosz valóság számos eleme, motívuma. E korszakának jellemző, barátai által is kedvelt verse Proscsanyije sz halatom ('Búcsú régi köntösömtől', 1817) c. műve, amelyet varsói kiküldetése előtt írt, ill. Pervij sznyeg (1819: Szegő Gy., Az első hó, Klasszikus orosz költők, anto., 1966) c. alkotása. Puskin az Anyegin 5. fejezetében írt róla és lírájáról. A későbbi évek stílusváltását tükrözték az irodalmi életről, társadalmi nézeteiről szóló leíró költeményei, amelyeknek jelentős szerepük volt az orosz költészet történetében: Petyerburg ('Pétervár', 1819); Nyegodovanyije ('Felháborodás', 1820). Ez utóbbit általában A. Ragyiscsev és Puskin szabadság ódáihoz hasonlítják. Szatirikus versei, epigrammái csípős szellemességgel figurázták ki a felső hivatalnoki kart, az orosz arisztokraták arroganciáját, dölyfösségét, a földesurak m ű v e l e t l e n s é g é t , kegyetlenségét (Zimnyije karikaturi, 'Téli k a r i k a t ú r á k ' , 1828; Russzkij bog, 1828: Szegő Gy., Az orosz isten, Klasszikus orosz költők, anto.,

179

VJAZO 1966). Utóbbi költeménye csak 1854-ben jelent meg L o n d o n b a n , ah9l az emigrációban élő Herzen publikálta. Elete utolsó éveiben a forradalmi demokraták és a szlavofilek ellen írt szatirikus műveket. Költészetében fontos helyet foglalnak el lírai versei, amelyekben h a n g o t a d o t t magányossága miatti f á j d a l m á n a k , személyes boldogtalanságának, önmagával szembeni elégedetlenségének. Ezek az érzések m á r korai költeményeiben is megfigyelhetők: Uninyije ('Csüggedés', 1819). O Irodalomkritikusi tevékenységét korán (1819) kezdte: az orosz „ortológusok" ellenében védelmezte fiatal m e n t o r á t , Karamzint és a nyelvújítókat. Az 1830-as években számos cikket, esszét publikált Puskinról, Zsukovszkijvól, Mickiewiczről és a francia költészetről. Ugyanakkor t ö b b publikációja l á t o t t napvilágot A. Gy elvig újságában és Puskin Szovremennyik c. folyóiratában. Egyéni, érdekes észrevételei, megjegyzései sokat veszítenek meggyőző erejükből az író nyelvi nehézkessége, stílusának a r c h a i k u s fordulatai miatt. Irodalmi ellenfelei éppen ezért t á m a d t á k . K o r a ifjúságától érdekelte az orosz irodalom története, ill. a társadalomtörténeti kérdések. Már a k k o r feljegyzéseket, naplójegyzeteket készített a még élő 18. sz.-i orosz írók, arisztokraták visszaemlékezéseiről, az általuk használt érdekes nyelvi fordulatokról. H a z á j a irodalmában elsőként tanulmányozta D. I. Fonvizin életútját, irodalmi munkásságát: róla írt monográfiája — Fon-Vizin ('Fonvizin', 1848) — máig értékes irodalomtörténeti dokumentum. Történelmi tárgyú visszaemlékezései az előző generációk életét, környezetét elevenítik meg: pl. I. I. Dmitrijev (1866). A későbbiekben a Russzkij arhiv és XIX vek c. t u d o m á n y o s k i a d v á n y o k évenként közöltek válogatást feljegyzéseiből. O Gyűjt, kiad.: V doroge i doma ('Uton és odahaza', versek, 1862); Polnoje szobranyije szocsinyenyij ('Műveinek teljes gyűjteménye', 1—12. köt., 1878—1896); Osztafjevszkij arhiv knyazej VjazemszJcih ('A Vjazemszkij hercegek Osztafjev-archívuma', 1—5. köt., 1899—1913); Sztaraja zapisznaja knyizska ('Régi jegyzetfüzet', 1929); Sztyihotvorenyija ('Versek', 1958); Zapisznije knyizski 1813—1848 ('Jegyzetfüzetek, 1813—1848', 1963); Szocsinyenyija ('Művei', 1—2. köt., 1982); Esztyetyika i lityeraturnaja krityika ('Esztétika és irodalomkritika', 1984); Sztyihotvorenyija ('Versek', 1986). O Magyarul még: 1—1 vers (Szabó E., Orosz költők, anto., 1891; Máthé M., Északi fény, anto., 1900); 2 vers (Kemény F., Szappanos Gézáné, Az orosz irodalom

kincsesháza, anto., 1947); 1 próza (Karancsy L., Irodalmi élet Oroszországban, 1964); 1 tan. részlet (Bakcsi Gy., A romantika, 1965); 4 vers (Szegő Gy., Klasszikus orosz költők, anto., 1966). O írod.: V. Szpaszovics: K n y a z P . A. Vjazemszkij i jevo polszkije otnosenyija i znakomsztva (Szocsinyenyija, 8. köt., 1913); I. Rozanov: K n y a z Vjazemszkij i Puskin (1915); A. Sz. Puskin: Piszma (1. köt., 1926); Ny. K u t a nov (Sz. Ny. Durilin): Gyekabriszt bez gyek a b r j a (Gyekabriszti i ih vremja, 2. köt., 1932); J u . M. L o t m a n : P. A. Vjazemszkij i dvizsenyije gyekabrisztov (Ucsonije zapiszki Tartuszkovo goszudarsztvennovo unyiverszityeta, 98. köt., 1960); N. Kauchtshichwili: L ' I t a l i a nella vita e nell'opera di P. A. Vjazemszkij (1964); M. Gillelszon: P . A. Vjazemszkij. Zsizny i tvorcsesztvo (1969); uő—V. Vacuro: Szkvoz „umsztvennije plotyini" (1972); P. Zaborov: Vjazemszkij i Voltyer (Rosszija i Zapad, 1973); V. Korovin: Poetyicseszkije iszk a n y i j a (Poeti puskinszkoj pori, 1980); L. Ginzburg: Vjazemszkij i jevo ,,Zapisznaja knyizska" (O sztárom i novom, 1982); G. Fridlender: Poetyicseszkij gyialog Puskina sz Vjazemszkim (Puskin. Isszledovanyija i matyeriali, 2. köt., 1983); V. Perelmuter: „Uzs jeszli mnye umerety na csuzsbinye". Vjazemszkij v Germanyii ( R u s s z k a j a miszl, 1993, 4010. és 1994,'4011.). Tétényi

Mária

Vjazovszkij, Hrihorij Andrijovics (Bastanci, 1919. febr. 2.—): ukrán kritikus, irodalomtörténész, költő. 1938-ban az odeszszai egyetem bölcsészkarára iratkozott be. Részt v e t t a honvédő háborúban; az egyet e m e t a háború u t á n , 1951-ben fejezte be. A filológiai t u d o m á n y o k doktora. 1953— 1958-ban a Literaturna Odessza c. almanachot szerkesztette. 1957-től az odesszai egyetem ukrán nyelv és irodalom tanszékét vezette; 1966-tól az irodalomelméleti és módszertani tanszék vezetője volt. Verseit a háború előtt folyóiratok közölték. Már 1949-ben megjelentek irodalmi és színikritikái. O Művészet- és alkotáspszichológiai k u t a t á s a i n a k eredményeit tanulmánykötetekben és monográfiákban jelentette meg: Piszmennik i zsittya ('Az író és az élet', 1959); Tarasz Hrihorovics Sevcsenko. Biografija ('Tarasz Hrihorovics Sevcsenko életrajza', 1960, 1963); Literaturno-hudozsnyij tip i joho prototipi ('Az irodalmi hős és prototípusai', 1962); Szpecifika tvorcsoji praci piszmennika ('Az írói alkotómunka sajátosságai', 1964); Pitannya pszihologiji tvorcsoji praci piszmennika ('Az írói alkotómunka 180

VLACI lélektanának kérdései', 1966); Orbiti hudozsnyoho szlova ('A költői szó ú t j a ' , 1969); Vid zsittya do hudozsnyoho tvoru ('Az élettől a műalkotásig', 1979); Tvorcse miszlennya piszmennika ('Az író alkotói gondolkodása', 1982). Társszerzője a Teorija literaturi ('Az irodalom elmélete', 1975) c. egyetemi tankönyvnek. Scher Vera Vlach [vlah], Róbert; Alfa; J i r í Kavka (álnevek); (Prága, 1917. jan. 28.—Norman, Okla., USA, 1966. jan. 29.): cseh költő, műfordító, esszéíró. Különböző francia egyetemeken tanult. Lyonban a cseh és a lengyel irodalom lektoraként működött. A 2. világháború kitörése u t á n a francia kötelékben működő csehszlovák hadsereg önkéntese volt. A háború u t á n a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi K a r á n habilitált. 1948-tól ú j r a külföldön, Svédo.ban és az USA egyetemein orosz, lengyel és cseh irodalmat a d o t t elő. Az emigráns cseh folyóiratokban publikált. O F ő b b művei: VerSe z exilu ('Versek az emigrációból', Stockholm, 1950); Tu zemi krásnou ('Ezt a gyönyörű hazát', költ.-ek, Párizs, 1953); Zvolil jsem exil ('Az emigrációt választott a m ' , költ.-ek, London, 1954); Der Marin vorn Mond ('Ember a világból', költ.-ek, Bécs, 1957); Műj detektivní román a jiné humoresky ('Az én detektívregényem és más humoreszkek', R ó m a , 1958); Mrtví chodí po svété. Humoresky a grotesky ('A halottak a világban járnak. Humoros és groteszk történetek', Lund, 1958). O Gyűjt, kiad.: Vybor poezie z let 1950—1956 ('Válogatott versek az 1950—1956 közötti évekből', Lund, 1956); Slova k hostu. VerSe z let 1953—1963 ('Szavak a vendéghez. Válogatás az 1953—1963 közötti versekből', Róma, 1964); Lahyrint a jiné básné z pozústalosti ('Labirintus és más versek a hagyatékból', R ó m a , 1970). Hankó B.

Ludmilla

Vlaöié Ilirik [vlacsity], Matija; Matthias Flacius Illyricus (latinos név); Christianus Lauterwar (írói álnév); (Labin, Isztria, 1520. márc. 3 . — F r a n k f u r t am Main, 1575. márc. 11.): horvát származású író, tudós, hebraista, teológus. Szüleit korán elvesztette, ezért neveltetéséről rokonai gondoskodtak. Velencében G. Cippeli retorikai iskolájában megtanult latinul és görögül, majd Németo.-ba ment, hogy Luther szellemében végezhesse stúdiumait. Wittenbergbe utazva két helyen is megszakította egyegy évre ú t j á t : Bázelben héberül t a n u l t és görög n y e l v t u d á s á t tökéletesítette, m a j d Tübingenben a protestáns egyetemen M.

Garbitius Illyricus görög előadásait hallgatta. 1541-ben érkezett meg Wittenbergbe, ahol a lutheránus egyetem hallgatója, m a j d — m i u t á n 1544-ben a magiszteri fokozatot megszerezte — a héber nyelv professzora lett. Öt éven á t t a n í t o t t hébert, m a j d görög nyelvet és irodalmat, de t a r t o t t ószövetségi tárgyú előadásokat is, s előadássorozatban m é l t a t t a Arisztotelész Politika c. m ű v é t . Luther és Melanchton egyaránt b a r á t k é n t fogadta. Később az V. Károly császár polit i k á j a előtt kapituláló Wittenbergből Vlacic — feladva professzori állását s az ezzel járó anyagi biztonságot — átköltözött Magdeburgba, ahol jóval több lehetőséget remélt a reformáció ügyének szolgálatára, mégpedig a könyvkiadás révén. A Magdeburgban működő két kiváló nyomda ugyanis h a j l a n d ó volt a pápasággal és a császári hatalommal polemizáló protestáns könyvek, röpiratok k i n y o m t a t á s á r a . Vlacic ezirányú tevékenységét 1547-ben kezdte, s haláláig f o l y t a t t a . Szenvedélyes és h a j t h a t a t l a n védelmezője volt a lutheri tanításoknak, e kérdésekben alig ismert kompromisszumot. 1548-ban emiatt Melanchtonnal való b a r á t s á g a is megszakadt, az ok: az 1548-as augsburgi és lipcsei interimek, amikor Agricola és Melanchton nagy engedményeket t e t t a római egyháznak. Vlacic erélyesen szembeszállt mindezzel, s valójában ez a vita volt a Wittenbergből való távozás indítéka is. Még elindulása előtt, álnevén egy német nyelvű brossúrát jelentetett meg Wider das Interim, Papistische Mess, Canonen... Zu dieser Zeit nützlich zu lesen ('Az interim, a pápista mise, a kánonok ellen. . . Hasznos olvasmány a mostani időkre') c., Magdeburgba érkezése u t á n pedig már s a j á t neve a l a t t kezdte el vitázó munkáinak közreadását. Mintegy harmincöt Róma és az uralkodó elleni irat jelzi hitvitázó aktivitását, ami híveinek és ellenfeleinek t á b o r á t e g y a r á n t gyarapította. E küzdelmek közepette h í v t á k meg J é n á b a , ahol négy éven á t t a r t o t t teológiai előadásokat az egyetemen. I t t is kemény küzdelmek v á r t á k . Ellenfele E. Schnepf és V. Strigel volt. Ez utóbbival f o l y t a t t a Weimarban (1560) — J é n a , Wittenberg, Lipcse, E r f u r t és más városok egyetemi hallgatósága és képviselői, v a l a m i n t Bruck udvari kancellár és Johann Friedrich herceg jelenlétében — híres, a szabad akaratról szóló v i t á j á t , amely tizenhárom ülésszak után sem j u t o t t nyugvópontra, s az uralkodó elnapolta a vita folytatását. E szellemi p á r b a j és az egyetem konzervatív erőinek további gáncsoskodásai m i a t t helyzete mind nehezebb lett, a végkifejlet pedig: a Jénából való 181

VLACI kiűzetés. Regensburg fogadta be, pártfogója a tanításával szimpatizáló szuperintendens, N. Gallus volt. Polémiáit a regensburgi letelepedés u t á n is f o l y t a t t a , vitairataiban m á r nemcsak a tridenti zsinatot, hanem Kálvint s a heidelbergi k á t é t is t á m a d ta. Ágost szász választófejedelem ezért veszélyes t a n o k a t hirdető személyként a k a r t a lefogatni, így Regensburgból is távoznia kellett. Előbb Antwerpenbe (1566), m a j d F r a n k f u r t b a (1567) ment, aztán Bázelben próbálkozott, végül Strassburgban talált o t t h o n r a . Hírhedtté vált, az eredendő bűnről szóló t a n í t á s a m i a t t üldözték. E z t a t é m á t voltaképpen m á r 1560-as, Strigellel f o l y t a t o t t weimari v i t á j á b a n is érintette, s a vita központi kérdése az volt, hogy Vlacié az eredendő b ű n t az ember lényegének (substantia), míg Strigel csak az ember járulékának, illetve t u l a j d o n s á g á n a k (accidentia) tekintette. Az akkor (Weimarban) megfogalmazott tételt 1567-ben a Clavis scripturae ('Az írás kulcsa') c. művéhez csatolt értekezésben f e j t e t t e ki bővebben. Ennek megjelenése u t á n ellenfelei még manicheizmussal is megvádolták. Ellenfelei immár nem csupán túlbuzgó Luther-követőt láttak benne, hanem eretneket. E viták m i a t t Vlacic nem m a r a d h a t o t t sokáig Strassburgban, 1573. m á j u s 1-én el kellett hagynia a várost. F r a n k f u r t b a ment, m a j d német területeken még sok helyen próbálkozott a letelepedéssel, de sehol sem fogadt á k be, így újból visszatért F r a n k f u r t b a , ahol rövidesen meghalt. O A jelenleg ismert bibliográfiai adatok szerint Vlacic kin y o m t a t o t t műveinek száma mintegy 263ra tehető, mivel azonban m u n k á i n a k egy részét t ö b b nyelven is k i n y o m a t t a , e szám kettőszázra módosítandó. Nagyobb műveit latinul írta, számos kisebb m u n k á j á t viszont német nyelven publikálta. A gyakori üldöztetés m i a t t m u n k á i t t ö b b esetben is név nélkül kényszerült kiadni. Legfontosabb m ű v e a Centuriae Magdeburgenses ('Magdeburgi centuriók'), amelynek első kötete 1559-ben, az utolsó, a tizenharmadik 1574-ben jelent meg Bázelben. Az első kötet címe lényegében a teljes mű jellemzését is m a g á b a n foglalja: Ecclesiastica História, integram ecclesiae Ghristi ideám, quantum ad locum, propagationem, persecutionem, tranquillitatem, doctrinam, haereses, ceremonias, gubernationem, shismata, synodus, personas, miracula, martyria, religiones extra Ecclesiam et Statum Imperii politicum abtinet, secundum singulas centurias, perspicuo ordine complectens: singulari diligentia, et fide ex vetustissimis et optimis historicis, patribus, et aliis scriptoribus congesta. Per

aliquot studiosos et pios in urbe Magdeburgica ('Egyháztörténet, amely magában foglalja Krisztus egyházának egész eszméjét, a helyre, az elterjedésre, az üldöztetésre, a békés fejlődésre, a t a n í t á s r a , az eretnekekre, a szertartásokra, a kormányzásra, a szakadárságokra, a zsinatokra, a személyekre, a csodákra, a mártíromságra, az egyházon és a császárság politikai s t á t u s á n kívüli hitvallomásra való tekintettel, az egyes évszázadok szerinti áttekintés rendjében bemut a t v a : összeállíttatott különös buzgósággal és hittel, a legrégibb és legjobb historikusok, a t y á k és más írástudók szerint. Néh á n y tudós és jámbor férfiú által Magdeburg városában'). A címből is kitűnik, hogy a mű számos m u n k a t á r s közreműködésével, Vlacic tervei és irányítása mellett készült. A megalkotás célja a római egyház elleni küzdelem s a reformáció mozgalmának és eredményeinek konszolidációja volt, s ennek érdekében v o n u l t a t t á k fel az alkotók a történelmi érveket. Az egyes kötetek szövegeinek jelentős részét maga Vlacic írta, kivéve az utolsót, amely közvetlenül halála előtt készült el. A Magdeburgi centuriókat lefordították holland, illetve német nyelvre, s 1592—1604 között Tübingenben megjelent a tizenhárom k ö t e t rezüméje is. O Ugyancsak fontos Vlacic-mű a Catalogus testium veritatis ('Az igazságról való t a n ú ságtételek katalógusa'), amelyet szintén Magdeburgban írt 1553 és 1555 között. Ez a m u n k a több kiadást megért, a Lutherkövetők az eredeti t e x t u s t , Kálvin hívei egy, a helvét hitvallás igényei szerint átszerkesztett változatát használták, ez utóbbi 1597-ben jelent meg Catalogus testium veritatis, qui ante nostram aetatem pontifici romano atque papismi erroribus reclamarunt ('Az igazságról való tanúságtételek katalógusa, amelyek a mostani idők előtti tiltakozások a római pontifexnek és a pápizmusnak a jó útról való letérése ellen') c. Vlacic mindazon személyeket (szentéletű férfiakat, politikusokat, császárokat, királyokat), illetve államokat és népeket számba veszi, akik és amelyek a történelem folyamán a reformáció koráig a pápaság vagy egyes p á p á k visszaélései ellen emeltek szót. Világosan kimondja: az egyház tanításának egyetlen hiteles forrása a Biblia, amely az örök isteni igazságot tartalmazza, ennélfogva tanításai megmásíthatatlanok. Vlacic l á t h a t ó a n arra törekedett, hogy műve eszmeiségének megfogalmazásakor a reformáció egészének ügyét szolgálja, s kerülte a különféle irányzatok (Husz, Wycklif, Zwingli, Luther) melletti konkrét állásfoglalást. O Több fázisban készült első teoló-

182

VLADO giai t á r g y ú műve, a De voce et refidei ('A hit szaváról és tartalmáról'), amelynek első, 1549-es cím változata ez volt: De vocabulo fidei ('A hit szaváról'), s amely végleges f o r m á b a n 1561-ben jelent meg. E m u n k á j á ban a teológiai alapfogalmak és problémák tárgyalásánál állításai érvelését lingvisztikai alapokra építi. Jelentősége épp ezért teológiai alapműve, a Clavis scripturae sacrae, seu de sermone sacrarum litterarum ('A Szentírás kulcsa, avagy a szent könyvek tartalmáról', 1567) felől ítélhető meg igazán, amelynek első része az 0 - és az Újszövetség fogalmainak magyarázata, dogmatikai szótár, amelyet páratlan nyelvismeret (héber, görög, latin, német, olasz, horvát, szlovén, cseh, lengyel) birtokában szerkeszt e t t meg. A De voce et refidei t e h á t a Clavis előképe volt. A Clavis tíz esztendőn á t formálódott, s nem csupán a szükséges erudíció elsajátítása m i a t t húzódott ennyi időn át, hanem az 1557— 1567 közötti h á n y a t o t t sors okán is. A mű jelentőségére utal, hogy bő évszázaddal később (1674) J é n á b a n ú j r a k i a d t á k . A Clavisbsm Vlacic önálló értekezéseket szentel a bibliai textusok módszertani vizsgálatának, a stíluselemzésnek, m a j d kifejti teológiai nézeteit. O Vlacic — számos teológiai vitairata révén — a római katolikus egyház és a protestantizmus polémiáinak egyik m'eghatározó személyisége lett. E polémiák egyik legjellemzőbb d o k u m e n t u m a a Bulla des Antichrists ('Az Antikrisztus bullája', 1550) c. mű, amelyben Vlacic I I I . Pál pápa bulláját tám a d j a , a hazugság zsinatának nevezve a tridentinumot, amely az ördögöt szolgálja. Valószínűleg N. GallussaA együtt a d t a ki Regensburgban három, szintén a tridenti zsinatot t á m a d ó írását 1563-ban: Norma simul praxis constituendae religionis ac ecclesiae iam pontifici et Synodo recepta ('Norm a és gyakorlat az egyház és a religió megerősítésében, amely a pápa és a zsinat által elfogadtatott'), Von der concilio zu Trident ('A tridenti zsinatról'), Treue Wahrung von dem hochschddlichen Betrug des Papstes und seines Concilii ('Őszinte intelem a pápának és zsinatának igen káros ámításáról'). O Vlacic kezdeményezésére készült a ljubljanai felekezeti iskola számára a szlovén és a h o r v á t reformáció mozgalm á n a k nyelvi- és irodalomtörténeti szempontból is jelentős emléke az Otroója biblija ('Gyermekbiblia'), amely 1566-ban Regensburgban jelent meg. E munka értékét és jelentőségét is felülmúlja a Katehismus hervatski ('Horvát katekizmus') c. — a keresztény élet szabályainak iskolás összefoglalását, s néhány szlovén nyelvű vallásos

éneket tartalmazó — kötet, amely nyelvi tekintetben Vlacic szülőhelyének, Labinnak dialektusát reprezentálja, ortográfiája pedig a horvát reneszánsz epika kiválóságának, M. Maruliénak helyesírását követi. Noha többen v i t a t j á k , M. Mirkovié meggyőző érvekkél bizonyítja: Vlacic volt a szerzője a Razgovaranje meju papista i jednim luteranom ('Egy pápista és egy lutheránus beszélgetése', 1555) c. dialógusnak is, amely szintén a labini 6a nyelvjárásban íródott. O Munkásságát és működését mind az egyház-, mind a művelődéstörténet önálló mozgalom, a flacianizmus néven t a r t j a számon. Flacius, alias Vlacic tanainak ugyanis számos európai követője volt, akik közül többen főleg német városokban terjesztették a flaciánus tanításokat, jelentős egyházközösségeket szervezve H a m burgban, Regensburgban, Rostockban stb. K a r i n t i á b a n , Villachban is voltak Vlaciókövetők, s számos flaciánus lelkész működ ö t t R . Stahrenberg b á r ó eferdingi b i r t o k á n is. Markáns képviselője volt a flaciánus hitelveknek a szlovén S. Krelj, s szép számmal működtek flaciánus lelkészek Mo.-on is. Az egyik legismertebb magyar Vlacict a n í t v á n y Eszéki Szigeti I. volt. O E g y é b fő művei: De materiis metisque scientiarum, et erroribus philosophiae in rebus divinis ('A t u d o m á n y tárgyáról és határairól és a filozófiának az isteni dolgokban való tévelygéséről', 1563); Orthodoxa confessio M. FI. III. De originali peccato ('M. V. Iflirik] igazhitű vallomása az eredendő bűnről', 1571). O írod.: W. Preger: Matthias Flacius Illyricus und seine Zeit I—IT (1859—1861, 1964); E. Nacinovich: Flacio, studio biograficostorico (1886); E. Laszowski: Matija Vlacic Frankovic, glasoviti H r v a t - I s t r a n i n X V I vijeka (1909); P. Polman, 0 . F. M.: Flacius Illyricus, historien d'Eglise (Revue d'histoire ecclesiastique (1931); G. Moldaenke: Schriftverstándnis u n d Schriftdeutung im Zeitalter der Reformation, I. Matthias Flacius Illyricus (1936); M. Mirkovic: Flacius (1938);' uő.: Matija Vlacic Ilirik (1960); Lőkös I.: A J u d i t és Holofernésztéma a h o r v á t és a magyar reneszánsz e p i k á b a n (Studia Litteraria, Debrecen, 1992). Lőkös

István

Vlad fvlád], Alexandru (Szucság, Kolozs megye, 1950. júl. 31.—): román író, műfordító, publicista. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Ady—§incai gimnáziumban végezte. 1975-ben u g y a n o t t román—angol szakos tanári oklevelet szerzett az egyetemen. Első írása az Echinox c. egyetemi folyóiratban jelent meg 1973-ban. Önálló

183

VLADO prózakötetét Aripa grifonului ('A griffmadár szárnya', elb.-ek) c. 1980-ban a d t á k ki, s ezzel elnyerte az írószövetség elsőkötetes íróknak járó d í j á t . Különböző lapoknál volt szerkesztő. Jelenleg a marosvásárhelyi Vatra c. irodalmi folyóiratot szerkeszti. O A kritika az ú n . 80-as irodalmi nemzedékhez sorolta, M. Cártárescu, I . Stratan, FI. Iaru, I. Mure§an, M. Nedelciu és Marta Petreu írókkal e g y ü t t . 1985-ben l á t o t t napvilágot Drumul spre Polul Sud ('A Déli sark felé vezető ú t ' , elb.-ek) és Frigul verii ('A nyár hidege', reg.) c. könyve; m i n d k e t t ő a klasszikus elemző próza stílusában íródott. A szerző angol—amerikai m i n t á r a , a modern szövegalkotás szabályait követi. Szereplői, akik á l t a l á b a n ifjú értelmiségiek, életük egy-egy mély erkölcsi válságát élik át, s legtöbbször a sors áldozataivá válnak. Lélekelemzései olykor költői p r ó z á b a csapnak át, ezért ,,a próza költőjének" is nevezik. O Jelentős publicisztikai tevékenységet fejt ki, t a n u l m á n y a i olvashatók VI. Tismáneanu R e i n v e n t a r e a politicii ( ' Ú j r a feltalálni a politikát', 1994) c. kötetében. Fordított J . Conrad és W. S. Hudson műveiből. O Magyarul: 1 nla (Nemess L., Hitel, 1989, 9.). O írod.: N. Manea: Pe contur (1986); I. Hóiban: Profiluri contemporane (1987); E. Simion: Scriitori románi de azi (4. köt., 1988); R. G. Teposu: Istoria tragicá grotescá a intunecatului deceniu literar nouá (1993). Ioan Moldovan Vlad [vlád], I o n (Mezőerked, 1929. nov. 26.—): román irodalomtörténész, kritikus. Aradon és Marosvásárhelyen végezte középiskoláit, m a j d a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát, ahol jelenleg szemiotikát és 20. sz.-i irodalomtörténetet tanít. 1969 ó t a a Tribuna c. lap főszerkesztő-helyettese. Az 1980-as évek elején Párizsban a f r a n c i a irodalmi strukturalizmus és szemiotika irányzatait t a n u l m á n y o z t a . O 1970-ben publikált első műveiben (Descoperirea operei, 'Az irodalmi m ű felfedezése'; íntre analizá si sintezd, 'Elemzés és szintézis között') az irodalomelmélet és -oktatás módszertani problémáival foglalkozott. Későbbi t a n u l m á n y - és esszéköteteiben (Convergente, 'Találkozások', 1972; Povestirea. Destinul unei structuri epice, 'Az elbeszélés. E g y epikai s t r u k t ú r a sorsa', 1972; Lectura — un eveniment al cunoaqterii, 'Az olvasás m i n t a megismerés eseménye', 1977; Lecturi constructive, 'A konstruktív olvasat', 1979; Lectura prozei, 'A próza olvasása', 1991), valamint az 1986ban P. DanvóX írt monográfiájában az irodalmi diskurzus strukturalista és szemioti-

kai módszereivel vizsgálta a román irodalom jelenségeit. O Magyarul: 1 tan. (n. n., U t u n k , 1955, 20.); 1 esszé (Fodor S., uo., 1977, 6.); 1 tan. (n. n., uo., 1979, 40.). O írod.: M. Iorgulescu: Al doilea rond (1976); Gr. Grigurcu: Critici románi de azi (1979). Nagy Levente Vládescu [vlöde'szku], George Mihai (Cotesti, 1885. márc. 2.—Bukarest, 1939. márc. 29.): román író. Rövidebb prózai írásai t ö b b e k között a bírladi Flori dalbe és Graiul nostru c. lapokban jelentek meg. 1933-ban látott napvilágot első, Menuetul ('A m e n ü e t t ' ) c. regénye, amely a vidéki kisember életének látszólag hétköznapi, v a l ó j á b a n azonban megrázó, drámai eseményeit m u t a t t a be a már ismert r o m á n irodalmi példákat (Al. Brátescu-V oinesti, I. A. Bassarabescu, M. Sadoveanu) követve. Moartea fratelui meu ('A testvérem halála', 1934) c. második regénye a barátságot és a nemzetiségek közötti megbékélést hirdette, néhol érzelgős stílusban. Republicá despera(ilor ('A kétségbeesettek köztársasága', reg., 1935) c. művében a bűnözők világában kereste az emberi jóság és megértés megnyilvánulásait. O Regénye még: Gol ('Az űr', 1937). Ioan Moldovan Vladislav [vlagyiszlav], J a n (írói név); Ladislav Bambásek (családi név); (Hlohovec, 1923. jan. 15.—): cseh költő, esszéíró, műfordító. Első verseskötete 1946-ban jelent meg, ezt még k e t t ő követte. 1948-ban eltiltották eredeti művek közzétételétől. T ö b b mint egy évtized múlva, o l d o t t a b b politikai légkörben, 1964-ben a d h a t t a ki az olasz reneszánsz legjelesebb képzőművészeiről írt t a n u l m á n y k ö t e t é t . Mindaddig csak fordítással foglalkozott, és a világ meseirodalmából néhány kötetnyi rendkívül népszerűvé vált parafrázist a d o t t ki. O A legkiválóbb cseh műfordítók közé tartozik; nyolc nyelvből fordít, főként verseket. Az általa tolmácsolt Shakespeare-szonetteket t a r t a l m a z ó kötet többszörös kiadásban rekordpéldányszámot (200000) ért el. 1970ben emigrálásra kényszerítették. Párizsban telepedett le, és az o t t a n i társadalomtudom á n y i főiskolán cseh és szlovák irodalmat ad elő. írásai az 1980-as évek elejétől külföldön jelentek meg. O Főbb művei: Véty ('Mondatok', költ.-ek, 1981); Maié morality ('Kis moralitások', tan.-ok, 1984); Samomluvy ('Monológok', köjt.-ek, 1986); Sny a maié básné v próze ('Almok és kis versek prózában', 1990); Pafízsky zápisnik ('Párizsi jegyzetfüzet', tan.-ok, 1991). O G y ű j t , kiad.: Kniha poezie 1946—1990 ('KÖltésze-

184

VLADO tének könyve 1946—1990', összegyűjtött versek, 1991). O Magyarul: A sárkányföld mesél (mesék, Moyzes Ilona, 1967); Mogyoró királykisasszony (mesék, Kövesdi J . , Kulcsár T., 1973); 1—1 mese (Kövesdi J . , Vasárnapi Ű j Szó, 1977, 3., 12., 15 ). Zádor András Vladiszlav Gramatik (Novo bárdo, 142? —?): bolgár író. A török dúlás szülővárosát is elérte 1455-ben. A rilai kolostorban és más kolostorokban élt, és az utolsó hiteles a d a t 1480-ból m a r a d t fenn róla. A délszláv népek kulturális együttműködésének szenvedélyes híve volt. E z t a célt egyaránt szolgálta kéziratos gyűjteményeinek tudatos összeállításával, és Evtimij Tárnovszki pátriárka nyelvi reformjának következetes alkalmazásával. Kéziratai egyforma népszerűségnek örvendtek a hajdani szerb és a bolgár állam területén. K é p z e t t író, tehetséges elbeszélő volt. Jól ismerte a szláv és a bizánci kódexeket, amelyek nagy hatással voltak nyelvére és stílusára. Gyűjteményei arról t a n ú s k o d n a k , hogy az irodalmat tudatosan állította az élet szolgálatába. Nemcsak erkölcsnemesítő írásokat v e t t fel gy ű j teményeibe, hanem válogatásával igyekezett olvasói népi—nemzeti érzéseit is felkelteni, hitet és reményt önteni rabságban sínylődő honfitársaiba. Négy, középkori bizánci és bolgár írók műveiből összeállított g y ű j t e m é n y e m a r a d t fenn; az egyiket a rilai kolostorban őrzik. Legjelentősebb eredeti műve: Razkaz za prenaszjane mostite na Ivan Rilszki ot Tárnovo v Rilszkija manasztir (?: Bödey J . , Elbeszélés Rilai Szent I v á n koporsójának és ereklyéinek Rilába szállításáról, A bolgár irodalom kistükre, 1969), amely Evtimij Tárnovszki Rilai Szent Ivánról írt élettörténetének folytatása. Az elbeszélés értéke nem csupán a közölt történeti a d a t o k b a n rejlik, hanem a t á j művészi leírásában is. Műve az első bolgár útirajzok egyike. O írod.: D. Danicic: Rukopis Vladislava G r a m a t i k a (Starine, I., 1869); J . Ivanov: Zsitija na Ivan Rilszki (1936); Sz. Kiszelkov: Vladiszlav Gramatik i negovata Rilszka poveszt (1947); P. Dinekov: Sztara bálgarszka literatúra 2. (1953); G. Dancsev: Vladiszlav G r a m a t i k — knizsovnik i piszatel (1969). Juhász Péter Vladko, Volodimir Mikolajovics (SzentPétervár, 1901. jan. 8.—Kijev, 1974. ápr. 21.): ukrán író, újságíró. Tisztviselő családjában n ő t t fel. A voronyezsi közoktatási intézetben végzett. 1917-től különböző újságok és folyóiratok szerkesztőségében dolgozott, cikkeket, t á r c á k a t és színikritiká-

k a t írt. Sokat u t a z o t t a SZU-ban és külföldön is, élményeit útleírásokban örökítette meg. A háború a l a t t az ukrán Sevcsenko Rádió politikai k o m m e n t á t o r a k é n t működ ö t t Szaratovban. 1944 és 1946 között a Pravda állandó tudósítója volt, illetve a Literaturnaja Gazeta ukrán r o v a t á t vezette. Első könyve Donbassz — zolota krajina ('Donbassz, az a r a n y ország'), melynek tém á j a a szovjet iparosítás volt, 1930-ban jelent meg. 1931-től főleg t u d o m á n y o s — fantasztikus m ű v e k e t írt. Fordítói tevékenységet is f o l y t a t o t t . O Művei: Iduty robotari ('Jönnek a dolgozók', kisreg., 1931); Csudesznij henerátor ('Csodálatos generátor', kisreg., 1934); Arhonavti vszeszvitu ('A világmindenség argonautái', reg., 1935; oroszul, 1958); 12 opovidany ('12 elbeszélés', 1936); Nascsadki szkifiv ('Ajszkíták sarjai', reg., 1939); Szivij kapitan ('Őszhajú kapitány', reg., 1959); Csarivnyi opovidannya ('Csodás elbeszélések', 1962); Pozicsenij csasz ('A kölcsönvett idő', kisreg., 1963); Fioletova zahibel ('Lila pusztulás', kisreg., 1965; oroszul, 1971); Zaliznij bunt ('Vaslázadás', reg., 1967). O G y ű j t , kiad.: Tvori 1—5. ('Művei', 1—5. köt., 1970— 1971). Lebovics Viktória Vladovic [vladovity], Borben (Split, 1943. okt. 13.—): horvát költő, prózaíró. A zágrábi egyetem bölcsészkarán szerzett d i p l o m á t szlavisztikából és művészettörténetből. Zenészként m ű k ö d ö t t a zágrábi RTV-nél. Költészetében mindig k o n k r é t élethelyzetekből indul ki, kísérleti költeményeiben nagy súlyt fektet a r i t m u s r a , a konkrét és vizuális költészet elkötelez e t t j e . Szerepel a Knjiga pesama mladih jugoslovenskih pesmara ('A fiatal jugoszláv költők verseinek könyve', 1973) c. antológiában. Boja zeleznog oksida ('A rozsda színe', reg., 1989) c. kötete ún. rock'n roll—farmerpróza a horváto.-i p o p k u l t ú ráról. A fiumei t e m a t i k á j ú regényben diszkrét humorral fűszerezte a sekélyes, megrostált, nem túl igényes mesét, s a felforgató szándéktól mentes t ö r t é n e t b e n ügyesen r e s t a u r á l t a ifjúságának ikonológiai képét. O F ő b b művei: Balkonski prostor ('Balkon-tér', versek, 1970); 3*7 = 21 (versek, 1973); Knjiga pegla ('A vasalók könyve', versek, 1982); Vrulje ('A forrás', versek, 1983); Trava na balkonu ('Fű a balkonon', versek, 1989); Odmor pelivana ('A kötéltáncos pihenője', versek, 1990). O írod.: Z. Mrkonjic: U gravitaciji predm e t n o g (Delo, 1981, 6.); T. M. Bilosnic: Upotrebnost pjesme (Odjek, 1982, jún. 1—15.); H. Pejakovic: Odmarenje od sub185

VLAGY jekta (Republika, 1990, 7—8.); I . Bozicevic: I n v e n t u r a pubertske mitologije (Odjek, 1991, 3—4.). Bugajev Sándor Vlagyimir Monomah (közismert névváltozat); Vlagyimir Vszevolodovics (eredeti név); Monomah (ragadványnév); Vlagyimir V szevolodovics Monomah (névváltozat); (1053—1125): óorosz író, fejedelem, hadvezér. Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem és Konsztantinosz Monomakhosz bizánci császár u n o k á j a volt. Már a t y j a , Vszevolod nagyfejedelem életében Szmolenszkben és Csernyigovban uralkodott. 1074-ben feleségül vette az utolsó angolszász király, Harald leányát. A feudális anarchia és széthúzás ellen fellépve harcolt Oroszo. egyesítéséért. A hűbéres orosz fejedelmekkel szövetkezve többször viselt h a d a t a kunok ellen. 1113-ban kijevi nagyfejedelem lett. Nemcsak kitűnő hadvezér, t a p a s z t a l t politikus, de mélyen érző ember is volt, aki a feudális rend keretei között igyekezett enyhíteni a szegényekre nehezedő hűbéri terheket. K o r a egyik legműveltebb uralkodójaként t ö b b nyelvet ismert. O E g y ú t t a l kiváló író is volt. Fő m ű v é t — Poucsenyija (1117: Iglói E., Intelem, részlet, A régi orosz széppróza, 1977) — „gyermekei", az orosz fejedelmek számára írta. Intelmei (—>intelemirodalom) első részében vallási ú t m u t a t á s o k találhatók, a másodikban a fejedelem alattvalói iránti, a h a r m a d i k b a n embertársai iránti kötelességéről írt. Művét átszövik az önéletrajzi utalások. A fejedelmeket tevékeny, erőfeszítésekkel, nemes célokkal teli életvitelre ösztönözte. A Lavrentyij-íé\e évkönyvben f e n n m a r a d t írása az óorosz irodalom kimagasló alkotása, melynek nyelvére az ószláv nyelv csak kis mértékben h a t o t t . O Ismert még Oleg csernyigovi fejedelemhez intézett levele. O Kiad.: A. Sz. Orlov (szerk.): Vlagyimir Monomah (1946); Pamjatnyiki lityeraturi Drevnyej Ruszi XI—nacsala XII v. (1978). O írod.: Ny. Sljakov: O poucsenyii Vlagyimira Monomaha (1900); A. Sz. Orlov: Vlagyimir Monomah (1946); Iglói E.: A régi orosz irodalom története (1971); D. Sz. Lihacsov: Velikoje naszlegyije (1980). H. Tóth Imre

nya. 1956-ban beiratkozott a szovjet filmfőiskolára, amelyet 1961-ben végzett el. Néhány filmforgatókönyvéből televíziósés rádiós felvételek készültek. Pervij poceluj ('Az első csók') c. elbeszélését 1957-ben a d t á k közre a Junoszty c. irodalmi folyóiratban, következő publikációja azonban csak 13 évvel később jelenhetett meg, amikor hét verséből közölt összeállítást a Moszkovszkij komszomolec c. napilap (1970, febr. 15.). A hétköznapi világtól távoli, befelé forduló, vallásos világnézetből f a k a d ó versei sűrű kontrasztokra, mozgás és nyugalom, pillanat és örökkévalóság, álom és valóság, lét és látomás, őszinteség és hazugság ellentétére épülnek. G y a k r a n leíró, de nem epikus költői világát feszültség és szomorúság h a t j a át. Első válogatása u t á n még 10 verse jelent meg a Junoszty és a Szmena c. folyóiratok hasábjain. Miután alkotásait baráti körben kezdte felolvasni, a K G B felfigyelt rá. E k k o r kivándorlási engedélyt kért, és 1973. április l-jén Izraelben telepedett le. Azóta N a t a n y á n él és rendkívül sokat publikál a hazáján kívüli orosz nyelvű lapokban, ill. s a j á t kötetei is megjelennek. Szvjaz vremjon ('Korok kapcsolata', 1975); Pora predcsusztvij ('Előérzetek kora', 1978); Sznyeg i peszok ('Hó és homok', 1982) c. könyvei Tel-Avivban látt a k napvilágot és nagyrészt a még Moszkvában írt verseit t a r t a l m a z z á k . Válogatott költeményei 1984-ben ivrit nyelven is megjelentek. Első prózakötetében (Piszmo k szebje, 'Levél önmagamhoz', 1985) a címadó kisregényen kívül Sztrah ('Félelem') c. elbeszélése is megtalálható. O Gyűjt, kiad.: Sztyihotvorenyija ('Versei', 1988). O írod.: V. Betaki: Lia Vlagyimirova (Granyi, F r a n k f u r t , 1975, 79.); D. Markis: ua. (Zion, Jeruzsálem, 1975, 12.); n. n.: ua. (Kontyinyent, Párizs, 1976, 6. és 1979, 19.); Irina Odojevceva: ua. (Russzkaja miszl, Párizs, 1976, aug. 9.); P. Akar: ua. (Novoje Russzkoje Szlovo, New York, 1987, júl. 9.); V. Szinkevics: ua. (uo., 1982, aug. 29.); Dora S t u r m a n : ua. (uo., 1983, márc. 27.). Gereben Ágnes Vlagyimirszkij, Szerapion: Vlagyimirszkij

-*Szerapion

Vlagyimirov: —• Volnov, I v a n Jegorovics Vlagyimirova, Lia (írói név); J u l i j a Vlagyimirovna Dubrovkina (leánykori név); Hromcsenko (férjezett név); (Moszkva, 1939. aug. 18.—): orosz költőnő, írónő. Apja geológus volt. A n y j a földrajztudós, ill. gyermekkönyvek szerzője, m a g a is írócsalád leszármazottja — J . Ganyejzer író lá-

Vlagyimov, Georgij Nyikolajevics (írói álnév); Voloszevics (eredeti név); (Harkov, 1931. febr. 19.—): orosz író. Tanítócsaládban született. 1953-ban elvégezte a leningrádi egyetem jogi k a r á t . 1954-ben irodalomkritikusként debütált. A desztalinizáció még visszafordíthatatlannak látszó éveiben, 1956 és 1959 között az A. Tvardovszkij 186

VLAGY főszerkesztősége alatt liberálisnak számító Novij Mir c. lap prózarovatát szerkesztette. Először 1960-ban publikálta s a j á t szépprózáját. Bolsaja ruda (1961: Galgóczy Á., Áz igazi érc, 1963) c. regénye irányította rá az irodalmi közvélemény figyelmét, az egész későbbi írói pályáján érvényesülő „kegyetlen realizmussal". Ebben egy teherautósofőr szerencsétlen sorsát beszéli el: hőse rossz kocsiján igyekszik teljesíteni a kedvezőbb helyzetben lévő kollégáira kirótt n o r m á t , ezért közülük egyedül indul m u n k á b a a zuhogó esőben, és egy baleset következtében életét veszti. A közösség és az egyén konfliktusa ebben a megszokott szovjet termelési regényektől sokban eltérő műben egészen szokatlan módon oldódik meg. A szerző a jellemábrázolásban és a végkifejletben is kerüli a sztereotípiákat, az ideológiai szempontok tőle és rendkívüli írói tehetségétől mélységesen idegen, illusztratív igazolását. Tri minuti molcsanyija ('A hallgatás három perce', reg., 1969) c. alkotása szintén a Novij Mir főszerkesztőjének köszönhetően jelent meg. A hivatalos kritika ezt követő heves támadásai m i a t t azonban önálló kötetben már nem a d h a t ták ki 1976-ig. A cenzurális beavatkozásoktól mentes, átdolgozott, teljes kiadás 1982ben F r a n k f u r t b a n l á t o t t napvilágot. A halálos veszélyt átélt főhős e megrendítő élmény h a t á s á r a bekövetkező belső metamorfózisáról szóló történet egy halászhajón játszódik, a rideg körülmények között, kénytelen közösségben élő halászok lassan bontakozó, nehéz konfliktusain, k i m o n d a t lan feszültségek váltakozásain araszol előre. A „konfliktusmentesség" elvére és a szocialista realizmus sztálini korszakbeli értelmezésére támaszkodó szovjet irodalomból jól ismert „tengerészromantika" helyett az író helyenként szinte kegyetlenül naturalista részletességgel eleveníti fel benne egy északi kikötő italozó, d u h a j k o d ó matrózokból álló világát. A regény legrokonszenvesebb n ő a l a k j a egy félprostituált asszony, akibe a főhős már az első oldalakon beleszeret; a benne végbemenő változások egyik fő mozgatórugója éppen a szerelem. A m ű megjelenését követően A. Beljajev, a szovjet p á r t k ö z p o n t akkori irodalmi referense, aki a szerző szerencsétlenségére ugyancsak tengerésztémákról publikáló, huszadrangú író volt, még abban az időben is szokatlan hevességű támadássorozatot indított ellene. A barátai szerint is nehéz természetű, konokul következetes író, akitől távol állt a készség bármely (tehát nem erkölcsi engedményekre épülő) kompromisszumra is, a resztalinizáció SZU-beli kezdetén beírta

nevét az irodalomtörténetbe azzal, hogy 1967. m á j u s 26-án a Szovjet írók Szövetségének 4. kongresszusához intézett levelében követelte A. Szolzsenyicin cenzúráról írt levelének nyílt v i t á j á t . „A szovjet irodalom nem élhet a művészet szabadsága nélkül, anélkül, hogy teljes és semmitől sem korlátozott joga legyen a nép társadalmi, erkölcsi életéről alkotott bármely véleményének h a n g o z t a t á s á r a " — írta, s a szovjet rendszer felbomlását követően felnőtt nemzedékek számára már aligha érzékelhető bátorsággal szögezte le: a szovjet írószövetség központjában székelő K G B tábornok által nyomatékosított cenzúra az oka a n n a k , hogy az orosz irodalom alkotásai egyre növekvő számban N y u g a t r a , ill. a szamizdatba (~+szamizdat irodalom) kerülnek. Nyílt levelében ezt saját, Vernij Ruszlán (Árvay J „ Egy őrkutya története, 1990) c. kisregényével példázta, amelyet az A. Tvardovszkij t a n á c s á r a újra és ú j r a á t í r t f o r m á b a n számtalanszor a j á n l o t t publikációra, á m hiába: a Novij Mir c. lap nem k a p t a meg a főszerkesztő által a p á r t k ö z p o n t b a n személyesen kért cenzúraengedélyt. 1974-ben már a nyugati közlés céljából dolgozta á t művét, amely 1975-ben jelent meg F r a n k f u r t b a n . A sokszálú t ö r t é n e t főszereplője — az orosz irodalomban A. Csehov, m a j d M. Bulgakov u t á n i m m á r harmadszor — egy k u t y a , a Gulág egyik koncentrációs t á b o r á n a k őrkutyája, „ a k i n " a lágerek felszámolása után hirtelen t á m a d t dologtalanságban tehetetlen levertség lesz úrrá. A korabeli olvasók számára egyértelmű szimbólummal a szerző a bezártság évei u t á n hirtelen r á j u k szakadt szabadságtól megzav a r o d o t t foglyok sorsát ábrázolta, akik elszokva a normális élettől, féltek a lágerben mindennél jobban nélkülözött magánytól és a civil életben r á j u k v á r ó teljes jogfosztottságtól. A mű világszerte igen nagy sikert a r a t o t t , mire azonban a glasznoszty éveiben Oroszo.-ban is napvilágot l á t o t t , szinte észrevétlen m a r a d t . Pedig feszes szerkezete, váratlan elemekben bővelkedő cselekmény vezetése, d i n a m i k á j a alapján a 20. sz.-i orosz irodalom egyik nagy alkotása. Szerzője 1977-ben kilépett a Szovjet írók Szövetségéből, és elvállalta az Amnesty International illegális moszkvai szervezetének vezetését. 1981-ben — ú j műfajjal próbálkozván — megírta Sesztoj szóidat ('A hatodik katona') c. k o m é d i á j á t , megjelenítve azt az abszurditást, amelyben a politikai gyanakvás a kapcsolatok alakítójává válik és beavatkozik az emberi élet legszemélyesebb szféráiba. Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az író SZU-ban kialakult

187

VLAGY helyzetét Nye obrascsajtye vnyimanyija, maesztro (Árvay J., Ne is t ö r ő d j ö n vele, maestro!, U t a z á s Hollywoodba, anto., 1990) c., 1982-ben publikált elbeszélése jellemzi a legjobban, amely arról szól, hogy egy, a történetben meg nem jelenített, sőt meg sem nevezett író lakásával szembeni épületben t a n y á t vernek a K G B tisztjei, hogy 24 órán á t megfigyeljék és lehallgassák telefonbeszélgetéseit. Á szerző a láthatatlan, s ezért különleges a u r á v a l övezett, éppen megfoghatatlanságában az ellenállás tiszta jelképévé váló művésznek csak az alkotásait — s a j á t írásait — nevezi meg, és a főszereplőt felruházza önnön írói szokásaival is. Elbeszélése mégsem róla, hanem a politikai rendőrség főhadiszállásává vált lakás bérlőiről szól, a jószándékú, művelt és korántsem rendszerpárti emberek önkéntelen kollaborálásának módozatairól, a rendszer retorzióival való azonosulás lélektani mozgatórugóiról. Az utólag szánalmas gyávaságnak látszó értelmiségi félelmek és az erejében gátlástalanul tobzódó hatalmi gépezet képviselői közötti, olykor humoros jelenetekben t ö b b kisregény kibontatlan cselekménye rejlik. Elbeszélése akkor készült el, a m i k o r a rá váró k i r a k a t p e r elől menekülve kivándorló útlevélért folyamodott. Az engedélyt a korszak államhatalmi filozófiájának megfelelően, a m e l y a máskéntgondolkodóknak már n e m a megsemmisítésére, h a n e m a KGB-ben többnyire nyíltan felkínált „Keletre v a g y Nyugatra?" (a Gulágra vagy emigrációba) alternatíva jegyében a szovjet társadalomból történő eltávolítására összpontosított, meg is kapta. 1983. m á j u s 26-án az N S Z K - b a érkezett, és egy F r a n k f u r t melletti kisvárosban telepedett le. Beilleszkedése a modernkori orosz emigráció, az ún. „ h a r m a d i k hullám" irodalmi életébe teljes k u d a r c o t vallott. Eleinte a Nyugaton m ű k ö d ő egyetlen orosz politikai párthoz, a szovjet rendszer elleni küzdelmet évtizedeken á t jellegzetesen bolsevik eszközökkel f o l y t a t ó , kis létszámú NTSZ-hez (Népi Munkaszövetség) csatlakozott, amelynek vezetői örültek, hogy a SZU-ból áradó zsidó emigráció tengerében végre „igazi orosz" szimpatizáns, ráadásul a korszak valóban n a g y orosz írója csatlakozott hozzájuk. E z é r t a szervezet rábízta a Granyi c., ideológiai szempontoknak alárendelt, de az 1950-es évek elejétől egyenletesen színvonalas irodalmi folyóirat szerkesztését. E minőségében azonban az egykor a nácizmussal is kollaboráló párt militáns a n t i k o m m u n i z m u s á t képviselő vezetéssel semmivel sem volt simulékonyabb, mint a szovjet rendszer irodalmi komisz-

szárjaival. Számos súlyos konfliktust követően, tiltakozásul az ellen, hogy a p á r t vezetői cenzúrázni próbálják az általa megrendelt írásokat, t á v o z o t t a laptól, minden hidat felégetvén m a g a mögött; az esetet azóta a Párizsban élő A. Glagyilin megírta Menya ubil szkotyina Pell ('Engem az a disznó Pell ölt meg') c. kulcsregényében. Az író helyét az NTSZ megbízásából az irodalomkritikus Szamszonova (V. Malcszimov húga) vette át, Vlagyimov pedig attól fogva a Makszimov szerkesztette párizsi Kontyinyent c. o r g á n u m köréhez csapódott, s így két, évtizedekig ellenségeskedő szomszédvár jött létre az orosz irodalmi emigráció amúgy is megosztott berkeiben. Noha az író olykor megszólal a müncheni orosz nyelvű Szabadság rádió adásaiban, fő publikációs fóruma a z ó t a is az 1990-es évek elején félig Moszkvába telepített folyóirat. O t t jelenik meg hosszú részletekben Genyeral ijevo armija ('A tábornok és hadserege') c. befejezetlen regényének számos fejezete, amelynek szövegén immár másfél évtizede, csigalassúsággal dolgozik. Eredetileg Vlaszovvó\, a 2. világháború alatt fogságba esett szovjet tábornokról a k a r t a mintázni a könyv főhősét, aki a hadifogolytáborban egy németellenes politikai irányzat híve lett, m a j d egy többezer fős kollaboráns hadsereg élére állt. Az 1990-es évek közepére azonban inkább a háború több győztes szovjet hadvezére, így főként Zsukov marsall é l e t ú t j á n a k egy-egy mozzanata sejlik fel a Sztálinnal szíve mélyén szembenálló tábornok történetében, aki gondolkodásában, viselkedésében, beosztottjaihoz és családtagjaihoz való viszonyában igazi homo sovieticus m a r a d t . Az eddig ismert részletek alapján is világos, hogy műve nem lett a 2. világháború „ H á b o r ú és békéje", aminek a szerző valaha t ö b b , baráti körben t e t t nyilatkozata szerint szánta. Hasonlóképpen tragikusan alakult a SZU felbomlása után kapcsolata egykori hazája irodalmi köreivel, amelyekkel — kivéve a Znamja c. folyóirat szerkesztőségét — szakított, mert úgy véli, nem elég gyakran és nem megfelelő terjedelemben foglalkoznak művészetével. O írod.: J . Sztarikova: Zsizny i gibel sofjora P r o n y a k i n a (Znamja, 1962, 1.); Sz. Rasszagyin: G. Vlagyimov (Junoszty, 1962, 4.); N. Sándor L.': Az igazi érc (Él, 1963, 20.); D. Tyevekeljan: G. Vlagyimov (Moszkva, 1970, 1.); uő: ua. (Lityeratura i szovremennoszty, 1970, 10.); L. Annyinszkij: ua. (Junoszty, 1970, 6.); Bakesi Gy.: Vlagyimov ( N a p j a i n k szovjet irodalma, 1974); W. Kasack: ua. (Neue Zürcher Zeitung, 1975, dec. 6—7.); G. Vlagyimov—F.

188

VLAHO Kuznyecov: Gyialog o proze (Lityeraturnaja gazeta, 1976. febr. 18.); V. Csernyavszkij: G. Vlagyimov (Granyi, 1977, 106.); G. Hosking: Beyond Socialist Realism (1980); I n t e r j ú (Russzkaja miszl, Párizs, 1983, júl. 7.); M. Popovszkij: G. Vlagyimov (uo., 1983, júl. 14.); A. Glagyilin: ua. (Novoje Russzkoje Szlovo, New York, 1986, márc. 2.); K á n t o r P.: I v á n Gyenyiszovicstól a Hűséges Ruszlánig (Holmi, 1991, 3.); M. Nagy M.: Hűséges Ruszlán (Nagyv, 1991, 6.). Gereben Ágnes Vlagyiszlavlev, I g n a t y i j Vlagyiszlavovics (felvett név); Gulbinszkij (eredeti név); (Valujki, 1880. júl. 15.—Moszkva, 1962. júl. 29.): orosz bibliográfus. A kijevi Műszaki Főiskolán, később a kijevi és moszkvai egyetemen tanult. 1900-tól a szociáldemokr a t á k k a l barátkozott. 1917 után a Művelődési Népbiztosság munkatársa lett. O 1909ben a d t a ki első ú t m u t a t ó j á t : Russzkije piszatyeli ot Gogolja do nasih dnyej. Opit bibliograjicseszkovo poszobija po novejsej lityerature ('Az orosz írók Gogoltól napjainkig. Bibliográfiai segédkönyv kísérlete a legújabb irodalomhoz') c. Ennek utolsó, legteljesebb kiadása (1924) t ö b b évtizedig alapvető segédkönyvül szolgált az irodalomtudósoknak és olvasóknak egyaránt. Ezenkívül ajánló bibliográfiákat készített a széles olvasóközönség részére (Csto csitaty? Ukazatyel szisztyematyicseszkovo domasnyevo cstyenyija, 'Mit olvassunk? A rendszeres házi olvasás m u t a t ó j a ' , 1911--1919); bibliográfiai évkönyveket a d o t t ki (Bibliograficseszkij jezsegodnyik, 1—4. köt., 1911— 1914; 5-^-8. köt., 1921—1924). Legfontosabb könyve az annotált bibliográfiaként jól használható Lityeratura velikovo gyeszjatyiletyija, 1917—1927 ('A nagy évtized irodalma, 1917—1927', 1928), amelynek bevezető t a n u l m á n y a hasznos statisztikákat t a r t a l m a z az irodalmi élet lényeges mozzanatairól (könyvkiadás, írói nemzedékváltás stb.). O Egyéb művei: Russzkaja lityeratura o vojnye 1914 goda ('Az orosz irodalom az 19I4-es háborúról', 1915); Nyeszty ellin, nyi iugyej ('Nincs hellén, sem zsidó', 1920); Lenyinyiana ('Lenin-könyvek bibliográfiája', 1—3. köt., 1926—1928); Bibliografija i szocÁalizm ('A bibliográfia és a szocializmus', előadás, 1928). N. Goller Ágota Vlahojannisz, Dinosz; Dinosz Vlahojánisz (új átírás); (Vraháti, 1910—Athén, 1992): görög költő, író. Már gimnazista korában f e l t ű n t költői tehetsége, irodalomtanára T. Agrasz, a neves költő apja, elküldte

diákja verseit K. Palamasznak, aki a következőket írta neki: „Kedves fiam, meglepődtem, amikor költeményeidet elolvastam, és igazat adok t a n á r o d n a k , hogy felfigyelt r á d . " Vlahojannisz ennek ellenére nagyon későn, csak 1954-ben a d t a ki első verseskötetét, amely a Makrinész fonész ('Távoli hangok') c. viseli. 1965-től, miután visszavonult köztisztviselői állásából (a Görög Nemzeti Bank jogásza volt), az irodalomnak szentelte az életét. Még öt verseskötete l á t o t t napvilágot, elbeszélései és esszéi jelentek meg különféle folyóiratokban. Több francia díjat nyert el, 1968-ban pl. a Societé Libre de Poésie de Paris kitüntetést k a p t a meg. Vlahojannisz, aki szerényen és csendben élte életét, értékes írói munkásságot h a g y o t t hátra, amelyet csak most kezd felfedezni a görög irodalomtudomány. O írod.: I. Vutierídisz: Isztoría tisz neoelinikísz logotehníasz (1976). Caruha Vangelió Vlahojannisz, Jannisz; Jánisz Vlahojánisz (új átírás); (Nafpaktosz, 1867. júl. 27.—Athén, 1945): görög író, költő, történész. 1893-ban jelent meg első elbeszéléskötete Isztoriesz ('Történetek') c. Megkapóan szépek gyemekkori élmények ihlette meseszerű töténetei; kevésbé színvonalasak a szabadságharc hőseiről szóló romantikus, néhol allegorikus elbeszélései. Nagy jelentőségű Vlahojannisz irodalomtörténeti és t ö r t é n e t t u d o m á n y i munkássága: feldolgozt a az athéni levéltár anyagait, k i a d t a Karaiszkákisz és Kolokotrónisz t á b o r n o k archívumait, és — ami a legfontosabb — ő a d t a közre a görög irodalomtörténet egyik kincsét, Makrijánnisz tábornok emlékiratait. O írod.: A Néa Esztia különszáma (1948); A. Szahínisz: Palióteri pezográfi (1982). Szabó Antigoné Vlahosz, Angelosz; Angélosz Vláhosz (új átírás); (Athén, 1838—uo., 1920): görög író, újságíró, kritikus, politikus. Az 1821-es szabadságharc egyik t á b o r n o k á n a k és politikusának a fia, valamint a p j a a 20. sz. egyik legjobb görög újságírójának. Athénben végezte jogi tanulmányait, m a j d Németo.-ban bővítette ismereteit. Volt nagykövet, parlamenti képviselő és oktatásügyi miniszter. Mindemellett verseket, irodalmi és színházi k r i t i k á k a t írt, Shakespeare-1, Racine-1, Schillert, Szophoklészt fordított, görög—francia szótárt állított össze, dolgozott színházigazgatóként és főszerkesztőként; kora polihisztorát tisztelhetjük benne. Az irodalomtörténet és a nyelvtudom á n y leginkább az E. Roidisszel f o l y t a t o t t 189

VLAHU n y e l v v i t á j a m i a t t t a r t j a számon. Első verseskötete 1857-ben jelent meg lősz ( ' H a j nal') c., összegyűjtött versei pedig 1875ben l á t t a k napvilágot. N a g y sikert a r a t o t t a színházakban három komédiája, a Kóri tu pandopólu ('A vegyeskereskedő lánya') és a Gamvrú Poliorkía ('Vőlegényostrom'), a Lohagósz ethofílax ('A nemzetőrszázados') pedig 1867-ben díjat nyert. Sikerének titka, hogy darabjainak hőseiül mindennapi embereket, kiskereskedőket, háziasszonyokat és szolgálólányokat választott, így nyelvezete is hétköznapi, könnyed. A cselekmény távol áll a görög valóságtól, Vlahosz komédiái inkább a bécsi operettek, a francia vaudeville világát idézik fel, de éppen ezért m a is szívesen játsszák őket, hiszen szórakoztatóak és elfeledtetik a nézővel napi gondjait. O Magyarul: 1 nla (n. n., Idegen világ, anto., 1897). O írod.: K. Parászhosz: Morfész ke Idéesz. Kíklosz néosz (1956); P . D. Masztrodimítrisz: Iszagojí szti neoelinikí filolojía (1983). Caruha Vangelió Vlahujá [vlahwcö], Alexandru (Ple^esti, 1858. szept. 5.—Bukarest, 1919. nov. 19.): román költő, író, közíró. Moldvai kisbirtokoscsaládban született. Gyermekkorának első kilenc esztendejét súlyos betegségben töltötte, s ez az életreszóló élménye fogékonnyá t e t t e az elesettek és b a j b a n lévők iránt. Miután Birladon elvégezte a középiskolát, Bukarestben jogi t a n u l m á n y o k b a kezdett, de csak az 1879—1880-as tanévben látogatta az előadásokat, mert súlyos megélhetési nehézségei és gyenge egészségi állapota miatt Tirgovistén kényszerült tanítói, m a j d segédtanári állást vállalni. I t t kötelezte el magát a r o m á n t a n ü g y önzetlen szolgálatára. E k k o r láttak napvilágot első írásai és pamfletjei is. A helyi t a n ü g y visszásságairól írott cikke annyira felkav a r t a a kedélyeket, hogy 1884-ben kénytelen volt lakhelyet változtatni, és n é h á n y éves ügyvédi m u n k a u t á n Galati-ból végleg a román fővárosba költözött, ahol magántanításból, valamint írói és szerkesztői tevékenységéből élt. Elismerést főként M. Eminescu költészetéről t a r t o t t előadásaival szerzett, s így 1893 u t á n őt tekintették a M. Eminescu—I. L. Caragiale—G. Co§buc—I. Slavici nemzedéke közti összekötő kapocsnak, az ifjúság pedig benne látta legönzetlenebb mentorát. A századforduló t á j á n , amikor anyagi helyzete oktatásügyi t a n á csosi kinevezése és előnyös házassága révén megszilárdult, fővárosi lakása és vidéki otthona egyaránt a r o m á n irodalmi és művészeti élet legkiválóbb képviselőinek talál-

kozóhelyévé vált. Művészetpártoló tevékenysége során 1916-ban k i m e n t e t t e a gazdag N. Grigorescu-festménygyűjteményt a háborús pusztítások elől Bukarestből. A 20. sz. első évtizedében azonban fokozatosan a művelődési élet peremére szorult, s bár az 1907-es parasztmozgalmak vérbefojt á s á t k á r h o z t a t ó költeménye nagy horderejű manifesztumként még lelkiismeretvizsgálatra késztette a román társadalom józan a b b részét, végül mégis elfeledve, magányosan halt meg. O Bár nem volt igazán eredeti tehetség, változatos életművet hagyott maga u t á n . Pályakezdő költőként M. Eminescutól ellesett könnyed verstechnikával világfájdalmas verseket írt. Később C. Dobrogeanu-Gherea h a t á s á r a költői lát á s m ó d j a egyszerűbbé vált és a társadalmi problematika került alkotásainak előterébe. E korszakának kiemelkedő darabja az 1907 c. vers, amelyet a széles európai látókörrel szerkesztett Viata Románeascá c. lap hasábjain jelentetett meg. Elete alkonyán míves gonddal k i m u n k á l t szonettjeit a román v e r s t ö r t é n e t a m ű f a j remekei között t a r t j a számon. Szépprózai írásaiból a képzelőerő szárnyalása helyett a pontos megfigyelésre való törekvés r a g a d j a meg az olvasót, a francia naturalizmus nyomdokain haladva a „lélek kémlelője"ként p r ó b á l t a ábrázolni hőseit. E g y f a j t a felületesség jellemezte a z o n b a n moralizáló célzattal, „lélektani k é p l e t k é n t " felvázolt jellemrajzait. O Prózai alkotásai közül a festőien szép román t á j a k a t megörökítő Románia pitoreascá (1910: J a k a b E., Beke Gy., Szépséges R o m á n i a , 1956; Beke Gy., Festői R o m á n i a , 1969) c. útirajzai és N. Grigorescu művészetét népszerűsítő két, megrendelésre írott m u n k á j a , v a l a m i n t gyilkos élű p a m f l e t j e i lettek m a r a d a n d ó a k . H. Taine művészetbölcseleti elveiből kiinduló irodalomelméleti nézeteivel, amelyeket az 1901-ben társszerkesztőként a l a p í t o t t Sámánátorul c. lapban is publikált, a nemzeti sajátosságokat kifejezésre j u t t a t ó irodalom és képzőművészet érdekében szállt síkra. O F ő b b művei: Nuvele ('Novellák', 1886); Poezii ('Versek', 1887); Din groapa vietii ('Az élet bugyrából', 1893); Dan (kisreg., 1895: Kakassy E., ua., Hideg tűzhely mellett, 1959). O Gyűjt, kiad.: Opere alese ('Válogatott művei', 1—3. köt., 1953); Poezii ('Költemények', 1959). O Magyarul még: 1 elb. (Koós F., Román—Magyar Szemle, 1895, 8.); 2 elb. (Szabó N., R o m á n elbeszélők, 1903); Három krajcár (elb., S. Anca, J . Kelemen, 1924); 4 vers (Gáldi-Göbl L., Műfordítások, 1928); 5 vers (Fekete T., Régi román költők

190

VLAJK antológiája, 1930); Élősködők és más írások (elb.-ek, Kiss J., 1951); 2 vers (Pilinszky J., Vidor M., Világirodalmi Antológia, 4. köt., 1956); Költemények (Majtényi E „ 1957); Hideg tűzhely mellett (vál. versek és próza, uő, K a k a s s y E., 1959); 7 vers (Kálnoky L., Pilinszky J . stb., A román irodalom kis tükre, 2. köt., 1962); Szembekötősdi (elb.-ek, Beke Gy., J a k a b E. stb., 1965); aforizmák (Beke Gy., Román aforizmák, 1967). O írod.: Stoiea D.: Vlahut-á Sándor (1905); K á d á r I.: ua. (Napk, 1920, 1—7.); Baricz O.: Alexandra Vlahutá. K é t román könyv (Tiszatáj, 1952, 1.); C.'Petrescu: A. V l a h u t á s;si opera sa (1954); Beke Gy.: A. V l a h u t á (Előre, 1958, szept. 5.); Oláh T.: ua. (Igáz Szó, 1958, 9.); Régeni A.: Alexandra Vlahut á centenáriuma (Korunk, 1958, 9.); Beke Gy.: Vlahutá és útinaplója (A. Vlahutá: Festői Románia, 1969). Köllő Károly Vlaisavljevic [vlaiszavljevity], Vlado (Jastrebarsko, 1900. júl. 14.—uo., 1943. márc. 9.): horvát költő, író. Legerősebb oldala a pasztorális t á j k é p , és spontán kifejezésmódja D. Tadijanovié és D. Cesarié lírája között helyezkedik el. Metaforákban, impresszionista képekben gazdag költeményei idealizált képet festenek a vidékről, szuggesztíven m u t a t j á k be a városi nyomort, s nosztalgiát fejeznek ki a család, az elmúlt ifjúság iránt. A legjobb költeményeiben ösztönös, lírai melegséget árasztó költő legj o b b verse a komor hangulatú Balada o Tounjéici ('Ballada Tounjcicáról'). O F ő b b művei: Kruha i srca ('Kenyeret és szívet', vesek, 1937); San i java ('Álom és valóság', elb.-ek, 1941); Ranjeni galeb ('Megsebzett sirály', versanto., 1942); Balada o Tounjéici ('Ballada Tounjcicáról', posztumusz versválogatás és költői prózák, 1957). O Magyarul: 2 vers (Csuka Z., Adriai tengernek m ú z s á j a , anto., 1976). O Kiad.: Sudeta, Sop, Vlaisavljevié (1966). O írod.: A. Nizeteo: O pjesniku V. Vlaisavljevicu (Mladost, 1931, 10.); St. Devcic: V. V. (15 dana, 1933, 19.); I. G. Kovacic: Poezija slika (Hrvatsko kolo, 1941); F. Alfirevic: 0 Vladi Vlaisavljevicu ( H r v a t s k a revija, 1942, 7.); H . Petris: P o v o d o m smrti Vlade Vlaisavljevica (uo., 1943, 5.); Z. Tomicic: Pod Plesivicom usnulom djevojkom lezi J a s t r e b a r s k o Vlade Vlaisavljevica (előszó: Balada o Tounjéici, 1957); A. Soljan: S j a j i bijeda V. Vlaisavljevica (Republika, 1958, 2.); M. Vaupotic: Ü n a r u c a j u tisíne suma (Studentski list, 1958, 9.); Csuka Z.: A jugoszláv népek irod a l m á n a k története (1963); S. Veres: V. V. (Sudeta, Sop, Vlaisavljevic, 1966, esszé, bibliográfia). Bugajev Sándor

Vlajkov, Todor Gencsov (Pirdop, 1865. febr. 13.—Szófia, 1943. ápr. 28.): bolgár író, költő. Egyetemi t a n u l m á n y a i t állami öszt ö n d í j a s k é n t Moszkvában végezte történelem szakon (1885—1888). A liberális narodnyikok műveiből megismerte a narodnyik mozgalom ideológiáját, aminek h a t á s á r a nem fejezte be az egyetemet, hanem visszat é r t szülővárosába és t a n í t ó lett, hogy a gyakorlatba ültesse á t a narodnyik eszméket. O Publicistaként és íróként kapcsolódott be a közéletbe; negyedszázadon á t volt aktív politikus: a Radikális P á r t egyik szervezője, országgyűlési képviselő, az első szövetkezet létrehozója Bulgáriában (1898), a bolgár pedagógus szövetség egyik megalapítója és elnöke (1898), valamint a Demokraticsen pregled c. folyóirat szerkesztője volt. Az 1920-as évek közepétől visszavonult a politikai élettől és csak az irodalomnak élt. O Költőnek készült. Diákkorában sok verset írt, de csak keveset publikált. H a m a r o s a n prózával kezdett foglalkozni. Első jelentősebb elbeszélései, a Szedjanka ('Fonóban') és a Razkaz na edna babicska ('Egy öregasszony elbeszélése') 1885ben jelentek meg. Ezek még nem érett alkotások, de néhány későbbi sajátosságát m á r felvillantják. Mindkét elbeszélés a török hódoltság idejéről szól, ám a szerzőt nem a hódítók és meghódítottak viszonya érdekli, hanem a falusi életközösség, a nagycsalád belső rendje, a népi jellem. O Már diákkorában is a bolgár falu, a bolgár népélet és a bolgár népi jellem feltárása érdekelte. Az orosz narodnyikok h a t á s a alatt vallotta, hogy az értelmiségnek a népet kell t a n í t a nia. E b b e n a t u d a t b a n írta meg két fő művét, — melyekkel nevet szerzett m a g á n a k és u t a t t ö r t a népies irányzatnak a bolgár irodalomban — a Djadovata Szlavcsova unuka ('Szlavcso apó u n o k á j a ' , 1890) és a Lelja Gena ('Gena néni', 1890) c. kisregényeit. Egyéni látás, s a j á t , senki másra nem jellemző stílus és hangvétel jellemzi mindkét m ű v é t . Gyermekkori emlékei alapján költői lelkesedéssel örökíti meg a szülői ház patriarkális légkörét. Nem a történet a jelentős ezekben az elbeszélésekben, hanem a hangvétel. A távol élő szerző számára a gyermekkori emlékek fényében minden megszépül, ami o t t h o n á v a l kapcsolatos. Varázserővel hat rá a hazai t á j , ifjúságának idilli kora; olvasóit is elbűvöli, lebilincseli. Az előbbi boldog falusi idill: két szerelmes fiatal egyszerű boldogságát tükröző, érzelmesen derűs szerelmi történet; az utóbbi egy eszményi, odaadó, patriarkális családanya megrázó tragédiája, a nemes önfeláldozás ragyogó példája. O 1888-ban vissza-

191

VLAJK t é r t hazájába, s ezzel írói m u n k á s s á g á b a n is ú j szakasz kezdődött. Figyelme egyre ink á b b a jelen felé fordult, s a távolból idillikusnak t ű n ő felszín mögött m e g l á t t a a falu szociális rétegződését: Koszacs ('Kaszás'), Csicso Sztajko ('Sztajko bácsi'), Vesztovoj ('Küldönc ), Rataj ('Béres'), Kmetove ('Bírók') c. elbeszéléseiben már a l e t ű n ő patriarkális világot ábrázolja. Meleg együttérzéssel ír a béresek és napszámosok örömtelen, egyhangú életéről. F á j d a l o m m a l mond le narodnyik illúzióiról. Szresta ('Találkozás'), Ucsitel Milenkov ('Miien kov tanár úr') és más elbeszéléseiben m á r csak a néptanítók a l a k j á t idealizálja, akik egyedül küzdenek az igazsátalanság ellen; a többiek nem ideális alakok többé: keserűséggel ábrázolja a félrevezetett falusi szegényeket, akikkel elhitették, hogy az értelmiség a család és a m a g á n t u l a j d o n szent intézményét akarja felforgatni. Ebből a korszakából elbeszéléseinél is jelentősebbek visszaemlékezései: Detszki godini ('Gyermekévek', 1934); Kato bjah momcse ('Amikor kisfiú voltam', 1939); Gimnaziszt v Szofija ('Gimnazista Szófiában', 1942). E z e k b e n hiteles képet fest Bulgária 1870-es, 1880-as éveiről. Sohasem rugaszkodik el a valóságtól, ragaszkodik a tényekhez, mindig őszinte és tárgyilagos elbeszélő. O G y ű j t , kiad.: Szácsinenija 1—4. ('Művei', 1—-4. köt., 1914 — 1946); Szácsinenija 1—6. ('Művei', 1—6. köt., 1925—1931); Izbrani szácsinenija ('Válogatott művei', 1949); Szácsinenija 1—8. ('Művei', 1—8. köt., 1963—1964); Razkazi i poveszti ('Elbeszélések és kisregények', 1967). O Magyarul: 1 elb. (Kürti P., Bolgár elbeszélések, anto., 1951). O írod.: N. R a j n o v : Vecsnoto v n a s a t a literatúra (1941); Sz. Csilingirov: T o d o r Gencsov Vlajkov (Moite szávremennici, 1955); G. Konsztantinov: Todor Gencsov Vlajkov (1960). Juhász Péter Vlajkovic [vlajkovity], Svetozar (Belgrád, 1938—): szerb író. Neko drugo leto ('Egy másik n y á r ' , 1971) c. regényéért Isidora Sekulicdímt kapott. Cubura, negdje u Kaliforniji ('Cubura, valahol Kaliforniában', 1976) c. levélformában írt regényében narrátor k o m m e n t á l j a a m o d e r n konstrukciójú c s e l e k m é n y t . Pokretne stepenice ('Mozgólépcsők', 1987) c. regénye a múlt, az ifjúkor lírai dimenziói u t á n i nosztalgiát fejez ki. A regényben a mozgólépcső az élet metaforája, amely a szerzőt a cselekmény folyamán a k a r a t á t ó l függetlenül hordozza, meghagyva számára az ehhez való alkalmazkodás lehetőségét, sőt azt a szabadságot is, hogy látszólag saját arculatához for-

m á l j a a cselekmény m ó d j á t , mi több, a lényegét is. Gondos stílusú prózáját gyakr a n költői hevülettel fogalmazza meg. A m ú l t melankolikus, komor élményeit ötletes humorral igyekszik ellensúlyozni. í r még rádiódrámákat, kritikákat, tévédarab o k a t , d r á m á k a t és filmforgatókönyveket. Műveit több nyelvre leforították. O E g y é b fő művei: Suma íudnovata ('A csodálatos erdő', reg., 1949); Medj jogurtom i medj snom ('A joghurt és az álom közt', rádiód r á m a , 1968); Sta bi uóinio Zobec ('Mit t e t t volna Zobec', elb.-ek, 1969); Rastanak ('Elválás', dráma, 1977); Dobár provod ('Jó szórakozás', elb.-ek, 1980—1984); Veéernji trkaöi ('Esti versenyfutók', reg., 1980); Vera (ua, reg., 1981); Ruziőasti arhipelag ('Rózsaszín szigetvilág', reg., 1982). O Magyarul: 1—1 elb. (Végh Katalin, Kísértő igazság. Mai jugoszláv elbeszélők, 1969; D u d á s K., Híd. 1971, 10.; H o r v á t h E., N a p j a i n k , 1979, máj.). O írod.: S. I g n j a t o vic: Próza promene (1981); L. Mandic: Zasto sam (bio) ozenjen (NIN, 1982. ápr. 25.); 2 . Zivkovic: U tihim v o d a m a (Letopis Matice srpske, 1982, okt.); D. OpacicKostic: Izmedju starog i novog (Knjizevna rec, 1985. márc. 25.); J . Lengold: Pripovetk a je surova (uo., 1985. m á j . 10.); R . P u t nik: Zrelost p r i p o v e d a n j a (Delo, 1985, 5.); 2. 2ivkovic: S t r a h od starenja (Gradina, 1985, 4.). Bugajev Sándor VlaSín [vlasín] Stépán (Námésf n a d Oslavou, 1923. dec. 23.—): cseh irodalomtörténész, irodalomkritikus. A brnói egyetem bölcsészettudományi k a r á n 1949-ben doktorált. Először gimnáziumi t a n á r k é n t műk ö d ö t t , majd 1954 és 1961 között marxista filozófiát adott elő a brnói műszaki egyetemen. 1961-ben a filológiai t u d o m á n y o k k a n d i d á t u s a lett. Ugyanebben az évben a Csehszlovák T u d o m á n y o s Akadémia Irodalmi Intézete brnói részlegének vezetője lett. Doktori és kandidátusi értekezése a 20. sz. elején működő J . Mahen cseh író és d r á m a í r ó munkásságát elemezte. Munkássága középpontjában a 20. sz.-i cseh irodalom áll. Művei m a r x i s t a ill. pozitivista eszmeiségűek. Számos cseh, morva és szlovák szakfolyóiratban és újságban publikált, cseh írókról monográfiákat a d o t t ki. T ö b b irodalomtörténeti és irodalomelméleti jellegű g y ű j t e m é n y t és kislexikont szerkesztett (Slovník literární teorie, 'Az irodalomelmélet szótára', 1985; Kniha o Capkovi, ' K ö n y v Capekről', tan.-ok, 1988) és rendezett sajtó alá. Legjelentősebb az Avantgarda známá a neznámá ('Az ismert és ismeretlen avantgarde', 1970—1972) c. háromkötetes doku-

192

VLCEK mentumgyöjteménye. O E g y é b fő művei: Jifí MaJien (ua., monográfia, 1972); Jifí Wolker (ua., monográfia, 1974, 1980); Bedfich Václavek (ua., monográfia, 1979); Ve skole zivota ('Az élet iskolájában', esszék, kritikák, 1980); Na pfelomu desetiletí ('Évtizedek fordulóján', kritikák, 1985). O Magyarul: 1 tan. (n. n., Vár egy ú j világ, tanulm á n y g y ű j t . , 1975). Hankó B. Ludmilla Vlasztosz, Petrosz; Petros Vlastos (régi, tudományos átírás); Pétrosz Vlasztósz (új átírás); Érmonasz (irói álnév); ( K a l k u t t a , 1879—Anglia, 1941): görög költő, nyelvész, esztéta. Régi krétai nemesi család sarja, életének nagy részét külföldön töltötte. Irodalmi érdeklődését apjától örökölte, aki a Rallisz kereskedőház igazgatója, de egyben elismert tudós és irodalmár volt. Vlasztosz A. Palisz költő lányát v e t t e feleségül, a kereskedőház egyik indiai és angliai kirendeltségének igazgatója lett, s emellett a népnyelvi mozgalom egyik élharcosa. N o h a fonetikailag és alaktanilag tökéletesen művelte a népnyelvet, személyét valójában arisztokratikusan megközelíthetetlenül távol t a r t o t t a a néptől. Mint költő, a kristálytiszta forma, a tökéletes verselés, a tömör, dór stílusú líra mestere, hamisítatlan parnasszista. Legtöbb költeménye nehezen érthető. Válogatott szonetteit 1905-ben adt a közre, s ebben a kötetben található a szatirikus kicsengésű Argó. Az előző évben jelent meg az euripidészi Hippolütoszd r á m á r a írott parafrázisa, amely szakmai körökben nagy sikert a r a t o t t . Mindkét köt e t e t Ermanosz álnéven jelentette meg. O Egyéb művei: Grammatikí tisz dimotikísz ('A beszélt nyelv nyelvtana', tan., 1914); Szinonima ke szingeniká. Téhnesz ke színerga ('Szinonimák és rokonértelmű szavak. Művészetek és eszközök', tan., 1931). Caruha Vangelió V16ek [v/csek], Bartos (RűzcTka u Vsetína, 1897. okt. 24.—Brno, 1926. jan. 7.): cseh költő, író, publicista, irodalomszervező. 1916-ban az olasz fronton súlyos, utóbb halálát okozó sérülést szenvedett. Olasz hadifogság után Olomouc környékén tanítósk o d o t t . 1921-ben P í e r o v b a n alapító t a g j a volt a Literární skupinának, mely a prágai, harcosan marxista elkötelezettségű Devétsi/lel szemben a szocializmus utópisztikus, etikai—érzelmi v á l t o z a t á t p r o p a g á l t a . Kezdetben a csoport irodalomtörténeti jelentőségű folyóiratát, a Hostot is szerkeszt e t t e . O 1921 és 1935 között különféle folyóiratokban több mint hatszáz kritikát, recenziót, beszámolót és ú t i r a j z o t publi13

kált. Érdekes levelezést f o l y t a t o t t hazai és külföldi (főleg olasz) írókkal. A kortárs olasz irodalmat f o r d í t o t t a (G. Papini, U. Fracchia, L. Pirandello), és modern olasz prózai antológiát a d o t t ki. Verskötetei (Vzpoura samoty 'A magány lázadása', 1923; Jenőm srdce 'Csak a szív', 1926) és elbeszélései ( M a r n y zápas 'Hasztalan küzdelem', 1925) a cseh századelő t ö b b irodalmi irányzatának (dekadencia, anarchizmus) és a n é m e t expresszionizmusnak a hatását m u t a t j á k . O G y ű j t , kiad.: Touha po zivoté ('Eletvágy', vál. művek, 1979). Heé Veronika Vlcek [v/csekj, Jaroslav (Besztercebánya, ma: B a n s k á Bystrica, 1860. jan. 22.—Prága, 1930. jan. 21.): cseh és szlovák irodalomtörténész. A p j a cseh, a n y j a szlovák volt. G i m n á z i u m b a Besztercebányán járt, majd a prágai egyetemen folytatta tanulmányait cseh és német szakon. Egyetemi évei a l a t t a Slavia egyesületnek t a g j a és a prágai szlovák diákok egyesületének, a Detvann&k az első elnöke. Középiskolai tanárként m ű k ö d ö t t Brnóban és Prágában; 1898-tól a prágai Károly Egyetemen cseh irodalomtörténetet a d o t t elő. 1907-ben professzor lett. O Az 1. világháború után a Matica slovenská igazgatójaként a szlovák kulturális élet és középiskolai o k t a t á s megszervezésével foglalkozott; számos szlovák kulturális folyóirat és irodalmi könyvsorozat szerkesztője volt. Cseh folyóiratoknál is működött: szerkesztette az Obzor literární a umeleckyt (1899—1901), társszerkesztő volt a Lumírná1 (1906—1910), a Dennél (1907 1910), v a l a m i n t a Listy filologické (1899—1919) és a NaSe feó (1917—1929) c. szakfolyóiratoknál. O Pozitivista tudósként az 1890-es években részt v e t t a hamis cseh kéziratok (—>Dvűr Králové-i és Zelená Hora-i kéziratok) leleplezésében; T. G. MasarykkaI e g y ü t t m ű k ö d v e elemezte e kéziratokat. O Legfontosabb műve a Déjiny öeské literatury ('A cseh irodalom története', 1892—1921), melyet négy kötetben kiegészítve 1931-ben ú j r a kiadtak. E művével és a Dejiny literatúry slovenskej 1—2. ('A szlovák irodalom története', 1—2. köt., 1889— 1890) c. m u n k á j á v a l a modern szintetizáló cseh és szlovák irodalomtörténetírás megalapozója. E művében, bár helyet adott a szlovák irodalom nem szlovák nyelvű kezdeteinek, n e m a d t a föl azon nézetét, hogy a tényleges szlovák irodalom nem idősebb egy évszázadnál. O A modern szlovák irodalomtudomány és kritika megteremtésében kiemelkedő szerepet játszott. Irodalomkritikusi tevékenységét a későromanti-

193

VLCEK vavfínovy 1—6., 'Babérkoszorú', 1—6. köt., 1877) — melyeket főként a korabeli polgárság olvasott — sokkal népszerűbbek voltak visszaemlékező írásai, a V budeüské ákole 1—2. ('A budeci iskolában', 1—2. köt., 1902—1903) és a Druhové z mládí ('Fiatalkori barátaim', 1907). O Gyűjt, kiad.: Sebrané spisy 1—13. ('Összegyűjtött írások', 1—13. köt., 1900—1903). Ö írod.: Szeberényi L.: Szláv irodalmi szemle (Figy, 1871, 9.). Sándor László

kus $tór-epigonizmus elleni harccal kezdte: 1879—1880-ban az Orol c. lapban közölt 13 irodalmi levélben tört lándzsát a realizmus mellett. A szlovák nemzeti mozgalmat pártoló cseh értelmiség nagy megelégedéssel fogadta cseh nyelven írt Literatura na Slovensku, její vznik, rozvoj, vyznam a úspéchy ('Irodalom Szlovákiában, keletkezése, fejlődése, jelentősége és sikerei', 1881) c. művét. A szlovák irodalmat a szlovák nyelvű írókra szűkítette, tehát kihagyta belőle a csehül író szlovákokat, pl. J . Kollárt és P. J . Safárikot, de azt szorgalmazta, hogy a szlovákok tudományos munkáikat csehül írják. Kiegészítő tanulmányokat fűzött megkezdett szlovák irodalomtörténetéhez, amiket K dejinám slovenskej literatúry ('A szlovák irodalom történetéhez', 1911) c. egy kötetben megjelentetett. "A Bachkorszaktól a Matica slovenská betiltásáig terjedő szlovák irodalmat önálló könyvben m u t a t t a be. Életművét szlovák részről éles bírálatok érték. O Egyéb fő művei: Pfehled déjin literatúry óeské ('A cseh irodalom áttekintése', 1885); První novoőeská skola básnická ('Az első újcseh költészeti iskola', 1896); Pavel Josef Safafík (ua., 1896); Nővé kapitoly z déjin óeské literatúry ('Új fejezetek a cseh irodalom történetéből', 1913). O írod.: Z déjin ceské literatúry, sborník statí, vénovany J . Vlckovi k sedesátinám (1920); Listy filologické památce Jaroslava Vlcka (1930); A. Mráz: Medzi nasimi literatúrami (1960); E. Bohácová: Jaroslav Vlcek 1860—1930. Literární pozűstalost (1978). Hankó B. Ludmilla—Kiss

Szemán

flóbert

Vlöek [WcsekJ, Václav (Stíechov na Sázavé, 1839. szept. 1.—Prága, 1908. aug. 17.): cseh író. Parasztcsaládban született. A prágai egyetem bölcsészkarának elvégzése után középiskolai tanár volt Prágában, majd Ceské Budéjovicében. 1867-ben kapcsolódott be az irodalomba. 1871-ben megalapította az Osvéta c. irodalmi folyóiratot, amelynek szerkesztője volt. Élénken részt vett az irodalmi életben; s a j á t lapja hasábjain t á m a d t a a Lumír c. folyóirat körül csoportosuló írókat, az 1890-es években pedig a fiatal írónemzedéket. O Színműveinek és prózájának témáit a cseh történelemből merítette. Drámáinak (Sobéslav, ua., 1865; Pfemysl Otakar, ua., 1865; Milada, ua., 1869; Lipany, ua., 1881) a színpadon nem volt nagy sikere. Hősei főként a nemzeti gondolatnak romantikus hévvel elkötelezett, idealizált alakok voltak. Konvencionális regényeinél (Po pűlnoci 1—4., 'Éjfél után', 1—4. köt., 1863; Hvézda z Vicemilic, 'Csillag Vicemilicéből', 1874; Vénec

Vlizko, Oleksza Fedorovics (Koroszteny, 1908. febr. 17.—?, 1934. dec. 16.): ukrán költő. Tisztviselő családjában született. A kijevi közoktatási intézet filológia szakát végezte el. O Első verse 1925-ben jelent meg a Hlobusz c. folyóiratban. 1927-ben látott napvilágot első verseskötete Za vszih szkazsu ('Mindenki nevében szólok') c., melyért Állami díjat kapott. Tagja volt a Molodnyak, VUSZPP és a Nova heneracija irodalmi szervezeteknek. 1930-ban kiadott versesköteteiben — Zsivu, pracuju ('Élek, dolgozom') és Kniha ballad ('Balladák könyve') — érezhető az ukrán futuristák hatása. Az 1930-as években írott műveiben a szocialista építkezés témáit dolgozta fel. O Verseskötetei még: Poeziji ('Költemények', 1927); Rejsz ('Járat', 1930); Mijdruh Don Zsuan ('Barátom Don J ü a n ' , 1931, 1934); Vohony ljubovi ('A szerelem tüze', 1968). O Gyűjt, kiad.: Vibranyi virsi ('Válogatott költemények', 1930); Zbirka tvoriv 1—2. ('Összegyűjtött művei', 1—2. köt., 1932); Vibranyi poeziji ('Válogatott versek', 1963). O Magyarul: 4 vers (Tamkó Sirató K., Ukrán költők, anto., 1971); 1 vers (Tandori D., Alf, 1972, 4.). O írod.: B. Kovalenko: Poet molodoji sznahi (Persij prizov, 1929). Lebovics Viktória Vloten |flóten], Johannes van (Kampen, 1818. jan. 18.—Haarlem, 1883. szept. 21.): holland irodalomtörténész, kritikus, történész, szerkesztő. 1854-től 1867-ig Deventerben volt tanár, ezenkívül 1865-től 1881ig a De Levensbode elnevezésű folyóiratot szerkesztette, amely 1881-től 1883-ig De Humanist c. jelent meg. Számos tanulmányt és cikket írt a régi és kortárs holland civilizációról. írásai agresszív hangvételük és pongyola stílusuk miatt a megérdemeltnél kisebb elismerésben részesültek. Számos elfelejtett értékes irodalmi művet fedezett fel, újra kiadva a régi szövegeket. Pályája kezdetén az akkoriban korszerűnek számító kereszténység-felfogás, később Spinoza követője volt. O Főbb művei: Nederlandsche geschiedzangen ('Holland történelmi

194

VOCEL énekek', 2 köt., 1852); Het Nederlandsch Mtichtspel ('A holland bohózat', 2 köt., 1854); Brieven van P. C. Hooft ('P. C. Hooft levelei', 4 köt., 1855—1858); Baruch d'Espinoza (1862); Aesthetika ('Esztétika', 1863); Schets van de Geschiedenis der Nederlandsche letteren ('A holland irodalom történetének vázlata', 1871); Spinoza (1880); Benedicius de Spinoza (1882); Spinoza, Opera omnia ('Spinoza összes művei', J . P. N. LanddaA, 2 köt., 1882— 1883). O írod.: J. A. Bientjes: Johannes van Vlotens herdacht (De Nieuwe Gids, X X X , 1915); M. Mees-Verwey: De betekenis van Johannes van Vloten (1928); A. van Duinkerken: Johannes van Vloten (Achter de Vuurlijn, 1930). Somogyi Gyula Voaden [vaudon], Hermán (London, Ontario, 1903. jan. 19—Toronto, 1991. jún. 27.): angol nyelven alkotó kanadai rendező, drámaíró, kultúrpolitikus. A Queen's University-n szerzett diplomát, majd a Yale-en tanult drámaírást és rendezést. Fiatal korától fogva jelentős szerepet játszott a kanadai színházi élet formálásában. Több kanadai drámaantológiát szerkesztett, kultúrális tevékenységéért megkapta az Order of Canada kitüntetést. O Színházszervezői és rendezői munkássága mellett az 1930-as években kísérletet tett egy ú j f a j t a , sajátosan kanadai szín játéktípus megteremtésére, amelyet ő maga „szimfonikus expreszszionizmusnak" nevezett. Ez a realizmust szándékosan száműző, avantgárd dráma zenei témák, ritmikus fényeffektusok, hangok és színek, tánc, pantomim és költői szövegek különös szintézise. A valóságtól való teljes eltávolodásuk és túlzottan absztrakt jellegük miatt Voaden drámái ugyan nem válhattak népszerűvé, de az 1970-es években a legjobbakat, mint pl. a Hill-Land ('Dombvidék', bem.: 1934) és a Murder Pattern ('Egy gyilkosság sémája', bem.: 1936), újra bemutatták és kiadták. Realista drámái közül legsikeresebbek a Wilderness: A Play from the North ('A vadon: színdarab az Északról', bem.: 1931) és az Emily Carr (ua., 1960). O Gyűjt, kiad.: A Vision of Canada: Hermán Voaden — Dramatic Works, 1928—1960 (Kanada Hermán Voaden szemével — Drámák, 1928—1960', 1991). Szaffkó Péter VOAPP; Vszjeszojuznoje Objegyinyenyije Asszociacij Proletárszkih Piszatyelej: ->proletárirodalom, RAPP, VAPP vocalis ante vocalem corripitur [vokálisz ante vokálem korrípitur] hiátus kiküszöbölése végett a szóvégi magánhangzó vagy diftongus elmarad (~*apokopé), ha a következő szó magánhangzóval kezdődik. Példa a magánhangzó elmaradására Homérosznál „alla egó" helyett „all'egó", a diftonguséra Szapphó nál „kai autosz" helyett „kautosz". O (-> hangegybeolvadás, hangkivetés) Szepes Erika vocalitas: -*eufónia vocativus •(latin); megszólító eset: az a több indoeurópai és más nyelvben külön raggal jelölt eset, amelyben a megszólított személyt jelölő szó áll. Valószínűleg az indoeurópai alapnyelvben is megvolt (pl. a latin „amicus" 'barát' szó vocativusban birtokjelölés nélkül — „amice" 'barátom!'), időközben azonban az indoeurópai nyelvek zöméből kiveszett (szerepét a nominativus, az alanyeset vette át), csak néhány nyelvben őrződtek meg maradványai. Vocel, J a n Erazim (Kutná Hora, 1803. aug. 23.—Prága, 1871. szept. 16.): cseh költő, író, régész. Pék családjában született. Tanulmányait a prágai egyetem bölcsészeti karán 1824-ben megszakította, és 18 éven á t nevelő volt Ausztriában és Mo.-on. 1842ben végleg Prágában telepedett le, ahol 1850-ig szerkesztette a Casopis Ceského muzea c. folyóiratot. Az ausztro-szlavizmus híve volt; 1848-ban F. Palackyval és P. J . SafárikkaX előkészítette e politikai mozgalom kongresszusát. 1850-től régészetet és művészettörténetet, 1860-tól cseh irodalomtörténetet adott elő a prágai egyetemen. O 1839-ben jelent meg PfemyslovcÁ ('Píemyslidák') c. első verskötete. Ezt követte Meöa kalich ('Kard és kehely', 1843) és Labyrint slávy ('A dicsőség labirintusa', 1846) c. kötete, melyek Goethe, K . H. Mácha és J . K. Tyl költészetének hatásáról tanúskodnak. Úttörő jelentőségűek cseh és német nyelvű régészeti művei. Ezek közül kiemelkedik Grundzüge der böhmischen Altertumskunde ('A cseh régészet alapvonásai', 1845) és Pravék zemé Ceské 1—2. ('A cseh föld őskora', 1—2. köt., 1866, 1868) c. tudományos munkája. Saját h a n g j á t novelláiban találta meg: Poslední Orbita ('Az utolsó Orbita', 1843) és Hlatipisec (ua., 1846). 0'Gyűjt. kiad.: Sebrané spisy ('Öszszegyűjtött művek', befejezetlen, 1874). O írod.: L. Niederle—V. Birnbaum—A. Nóvák: J a n Erazim Vocel (1922); V. Birnbaum: J a n Erazim Vocel, zakladatel nasich déjin uméní (1942). Sándor László

195

VOCEL Voce, La: ->La Voce vóceru [vocséru] (vociare 'kiabálni' szóból): korzikai népköltói f o r m a . Lényegében szertartásos sirató ének, melyben az anya, feleség, nővér s i r a t j a a lesötétített szobában asztalra kiterített h a l o t t a t : tűzharcban elesett b a n d i t á t v a g y éppen banditák áldozatát; felidézik t e t t e i t és halála körülményeit, ébresztgetik és bosszút esküsznek a gyilkosra és családjára. A vócer u t a sirató nők rögtönzik; n e m e g y ü t t énekelnek, hanem felváltva, olykor dialógusszerűen, de sűrűn használnak sztereotip fordulatokat. A „sikeresebb" siratókat gyakran ki is adják a család nevével jegyezve. O A vóceru sorfaja mindig —•ottonario, a strófák két, három vagy négy félrímes sorpárból állnak: xaxa, xaxaxa vagy xaxaxaxa. A szakaszok száma kötetlen; egy versen belül a három szakasztípus is előfordul. A rímelés gyakran asszonáns. A vóceru versformáját követi a legtöbb korzikai népköltői műfaj, a bölcsődal (-minna-nanna), a szerelmi panasz (—alámentő), a szerenád (-*serenata), sőt a politikai tartalmú versek is. Részletek egy Chiara di Vetrében lejegyzett vóceruból: Tegnap este az esőben zörgettek az ablakon, hogy egy szóra küldjelek ki Carlo Domé, angyalom, a golyók már, jaj, az ólom készen vártak rád, tudom.

Kelj fel, ó Carlo Domé, Cerbinába kéne menned, a Mannoni-bottegában jó karabélyt kéne venned, anyádnak is ruhát hoznod, dísztelen fekete selymet.

O (—• korzikai irodalom és irodalmi formák, sirató) O írod.: A. E . Fée: Voceri: chants populairs de la Corse (1850); F . B. Marcaggi: Les chants de la mort e de la vendette de la Corse (1898); uő: L a m e n t i , voceri (1927). Tótfalusi István vocianesimo: -*La

Voce

Vodá jvódö], Gheorghe (1934. dec. 14.—): moldován költő, író. Az 1960-as években három verseskötete jelent meg. Pomii dulci ('Az édes gyümölcsfák', 1972) c. gyűjteményének központi t é m á j a a ,,nő mint édes gyümölcsfa". E z t k ö v e t t é k Valurile ('A hullámok', 1974); Rámíi ('Maradj', 1977) és La capátul vederii ('A l á t h a t á r végén', 1984) c. verseskönyvei. L í r á j á b a n fontos helyet kapott a népköltészet, a nagy előd, M. Eminescu stílusában. T ö b b versét közölték az 1989-ben Bukarestben k i a d o t t Constelat,ia

lirei ('Lírai csillagkép') c. gyűjteményes kötetben. O G y ű j t , kiad.: Versuri ('Versek', 1970); Gorjacsij dozsgy ('Forró eső', oroszul, 1974). O Magyarul: 1—1 vers (Miszti L., A kék hó b a l l a d á j a , anto., 1976; uő, OrVil, 1980, márc. 5.); 2 vers (Jobbágy K., Csillagok órája, a n t o . , 1980). Sz. Farkas Jenő Vodák, J i n d r i c h (Lysá nad Labem, 1867. nov. 7.—Prága, 1940. ápr. 10.): cseh kritikus, esszéíró, műfordító. Figyelmét csaknem kizárólag a színházművészetre összpontosította. Minden újonnan b e m u t a t o t t vagy f e l ú j í t o t t színműről a v a t o t t recenziót t e t t közzé folyóiratokban vagy napilapokban. Ú t t ö r ő szerepet töltött be a cseh színikritikában azzal, hogy a színházi produkciót mindig a maga teljességében ítélte meg, egységes egésznek tekintve a rendezést, a színészi alakításokat és a színpadképet. Szakértelmének, pszichológiai erudídójának és az egész európai színházkultúrára kiterjedő látókörének köszönhetően olyan megbecsülésben részesült, hogy tekintélye egy ideig F . X . Saldáéval vetekedett. O Kritikákon kívül t a n u l m á n y o k a t is írt és sokat f o r d í t o t t a francia irodalomból, többek között Stendhalt, Chateaubriand-t és Flaubert-1. O F ő tanulmányai: O. Sklenárová-Malá a Hana Kvapilová (ua., 1932); Idea Národního divadla ('A Nemzeti Színház eszméje', 1933); Karel Hynek Mácha (ua., 1936). O G y ű j t , kiad.: Kritické dílo Jindficha Vodáka 1—5. ('Jindrich Vodák kritikai életműve', 1—5. köt., 1941—1953). O írod.: F. P u j m a n : Jindrich Vodák (1936); uő: K ö t i k Jindrich Vodák (1940). Zádor András Vodicka [vogyicska], Félix (Innsbruck, Ausztria, 1909. ápr. 11.—Prága, 1974. jan. 5.): cseh irodalomtörténész. 1959-től a prágai egyetem t a n á r a volt. Irodalomtudományi m u n k á s s á g a során elsősorban az újkori cseh irodalommal foglalkozott, amelyet az európai irodalmak fejlődésének kont e x t u s á b a n összehasonlító módszerrel vizsgált. Irodalomelméleti munkásságának ú j irányt s z a b o t t bekapcsolódása a ->prágai iskolába,. E k k o r kezdett foglalkozni a műalkotások recepciójának kérdéskörével. Az 1930-as évek elejétől főként a felvilágosodás k o r á n a k cseh irodalma, elsősorban az ún. újjáéledési irodalom előkészítőinek tevékenysége k ö t ö t t e le figyelmét. O F ő b b t a n u l m á n y a i : Poőátky krásné prózy novoéeské ('Az ú j k o r i cseh próza kezdetei', 1948); Cesty a cíle obrozenské literatury ('Az újjáéledési irodalom útjai és céljai', 1958); Struktura vyvoje ('A fejlődés s t r u k t ú r á j a ' , 1969). Zádor András

196

VODNI Vodnik, Anton (Produtik pri Ljubljani, 1901. máj. 28.—Ljubljana, 1965. okt. 2.): szlovén költő, esszéista, F . Vodnik b á t y j a . L j u b l j a n á b a n t a n u l t művészettörténetet, 1927-ben doktorált. Volt szerkesztő, könyvtáros, lektor, a művészettörténet t a n á r a . A 2. világháborúban az ellenállók oldalán v e t t részt, e m i a t t egy időre börtönbe zárták. Zalostne roke ('Szomorú kezek', 1922) c. első verseskötete a szlovén vallásos expresszionizmus egyik csúcsa. A költemények víziókban, vallási szimbólumokban gazdagok, nem hiányzik belőlük az extázis, a mindennapok világától való eltávolodás; aszkétikus jellegűek, de r e j t e t t erotikát és bibliai, valamint a szertartásrendből eredő allegóriákat is t a r t a l m a z n a k . A költészet nála zenei és szépművészeti alkotás, amely az élményből ered és a kinyilatkoztatáshoz vezet el, lehetővé téve ezzel a belső emberi harmóniát. Vodnikot mindez az esztéticizmushoz és az idilli ábrázoláshoz vezette. Vigilije ('Vigiliák', 1923) c. verseskötetében még erőteljesebb a vágyakozás arra, hogy a valóságos világból kivonulva az átlelkesített túlvilágra jusson, a transzcendenst jelölő motívumok azonban meglehetősen elmósódottak. Skozi vrtove ('Kerteken á t ' , 1941) c. kötetének újdonsága, hogy motívumai tárgyszerűbbek, helyenként az E. Kocbek által érvényre j u t t a t o t t ú j tárgyiasság stílustendenciáihoz közeledik. Srebrni rog ('Ezüstszarv', 1948) c. válogatott verseskötete az emberi létezés kettősségét meghaladó ideált énekelte meg. Glas tiSine ('A csönd hangja') c. 1959-ben kiadott gyűjteményének verseiben ismét megtalált a a harmónia lehetőségét. Melodikus verseiben erőteljes hangsúlyt k a p o t t a ritmus is. A szlovén költészetet új fogalmakkal és jelentésárnyalatokkal gazdagította. O Egyéb verseskötetei: Zlati krogi ('Aranykorok', 1952); Sonöni mlini ('Napmalmok', 1964). O Magyarul: 2 vers (Fehér F., Híd, 1965, jún.); 4 vers (Fehér F., Ács K., Napjaink éneke. A modern jugoszláv költészet antológiája, 1 - 2 . köt., 1967). O írod.: E. Kocbek: Ob grobu Antona Vodnika (Nova pot, 1965); B. Paternu: Povojna lirika Antona Vodnika (Problemi, 1965); uő: Anton Vodnik (Slovenska knjizevnost 1945—1965, 1. köt., 1967); J . Kos: Med tradicijo in avantgardo (Sodobnost, 1970); K. Salam un—Biedrzycka: Poezija Antona Podbevska in Antona Vodnika (Wroclaw, 1978). Ivan Dobnik Vodnik, Branko; B r a n k o Drechsler; Branko Drechsler-Vodnik (írói álnevek); (Varazsd, ma: Varazdin, 1879. febr. 26.— Zágráb, 1926. jún. 14.): h o r v á t irodalom-

történész, kritikus. Középiskoláit Varazsdon végezte, az érettségi után Zágrábban, P r á g á b a n és K r a k k ó b a n tanult szlavisztik á t . 1905-ben a zágrábi egyetemen doktorált. Az egyetemi t a n u l m á n y o k befejezése után néhány évig középiskolai t a n á r volt Karlovacon, Eszéken és Zágrábban. 1911től a zágrábi egyetem docense lett, 1922ben megkapta a professzori címet, az egyet e m nyilvános rendes t a g j a lett. í r á s a i jelentős részét B r a n k o Drechsler néven publikálta. Kritikusként — a főleg V. Jogié nevével fémjelzett filológiai iskolával szembefordulva — az esztétikai kritériumok prioritását vallotta, s ezzel új iskolát teremt e t t . Az ő t a n í t v á n y a volt a század második h a r m a d á n a k legjelentősebb horvát irodalomtudósa, A. Barac is. Foglalkozott a kort á r s irodalom kérdéseivel, de jelentős tan u l m á n y o k a t publikált a 19. sz. h o r v á t íróiról is (St. Vraz, P. Preradovió, A. Staróevic). Szerb ós h o r v á t irodalomtörténeti tankönyvei mellett legfontosabb műve a Povijest hrvatske knjizevnosti. Knyiga I. ('A horv á t irodalom története, 1. köt.', 1913). A mű, amely a kezdetektől a 18. sz. végéig tekinti át a h o r v á t irodalom történetét, a horvát irodalom fejlődéstörténetének első tudományos igényű rendszerezése. A középkori fejezet az ún. glagolita irodalom jó összefoglalása, a reneszánsz és a reformáció, valamint az ellenreformáció k o r á t tárgyaló fejezetek e g y a r á n t t a r t a l m a z n a k elvi-elméleti fejtegetéseket (ezekből áll össze az irodalmi f o l y a m a t o k vázrajza) és portrékat. író- és költőportréi kitűnő életműelemzések is. Az utolsó fejezet a horvát felvilágosodás irodalmának fejlődéséről ad sok tekintetben máig érvényes képet. O F ő b b művei még: Prvi hrvatski pjesnici ('Az első horvát költők', tan., 1901); Studij ilirskog preporoda ('Az illír ébredés kutatása', tan., 1902); Petar Preradovió (tan., 1903); Slavonska knjizevnost ('A szlavóniai irodalom', tan., 1907); Stanlco Vraz (tan., 1909); Antun Mihanovic (Hrvatsko kolo, 1910); Petar Preradovió (Omladina, 1918). O írod.: D. Prohaska: Dr. Branko Drechsler (Savremenik, 1907); A. G. Matos: Oleum perditisti. De Drexleris et quibusdem aliis (Savremenik, 1913); B. Livadic: Reklamni larpurlarizam (uo., 1914); D. Surmin: Povijest knjizevnosti (uo., 1914); F. Fancev: Naucni metodi Branka Drechslera-Vodnika (uo., 1923); S. Parmacevic: Dr. Branko Vodnik (Rijec, 1926); A. Barac: Branko Vodnik (Jugoslavenska njiva. 1926); J . Matl: Branko Vodnik als Literaturhistoriker (Slavia, 1928); M. Sicel: Branko Vodnik (Pet stoljeca hrvatske knjizevnosti, 5. köt., 1978). Lőkös István

197

VODNI Vodnik, F r a n c é (Podutik pri Ljubljani, 1903. márc. 5.—Ljubljana, 1986. aug. 14.): szlovén költő, kritikus, esszéista, A. Vodnik öccse. L j u b l j a n á b a n tanult szlavisztikát, t a n u l m á n y a i t Varsóban egészítette ki. Gimnáziumi t a n á r volt, a h á b o r ú idején d r a m a t u r g i á t és színháztörténetet t a n í t o t t a Zeneakadémián, közben egy ideig Gonarsba internálták. Borilec z bogom ( A z Istennel harcoló' 1932) c. — egyetlen — verseskötetét expresszionista stílusban írt a . Az istennel való összecsapás t é m á j á t erőteljes pátosszal, túlzott m e t a f o r á k k a l és szimbolikus színekkel megjelenítő versek a keresztény szertartásrendből merítenek. Jelentősek a katolikus expresszionizmus eszméjét ismertető kritikái. K é s ő b b a metafizikai ú j realizmus, majd a h á b o r ú u t á n az elemzést az ihlettel egyesítő, és a művészet egészét figyelembe vevő szintetikus kritika mellett állt ki. Színházi kritikái mellett említést érdemelnek kultúrfilozófiai és irodalomelméleti esszéi. E területeken a legtöbb v i t á t J . Vidmar irodalomkritikussal f o l y t a t t a . Lengyel szerzők (J. Andrzejewski, J . Iwaskiewicz, St. Zeromski) műveinek fordításáért több fontos k i t ü n t e t é s t kapott. O E g y é b fő művei: Ideja in kvaliteta ('Eszme és minőség', vitacikkek, 1964); Kritiína dramaturgija ('Kritikai d r a m a t u r gia', kritikák és vitacikkek, 1968); Prevrednotenja ('Átértékelések', kritikák, 1971); Od obzorja do obzorja ('Szemhatártól szemhatárig', vitacikkek, 1972). O írod.: R. Lozar: Uvod (Slovenska sodobna lirika, 1933); J . Traven: Francé Vodnik — gledaliski kritik (Gledaliski list, 1952—1953); A. Inkret: F r a n c é Vodnik: P r e v r e d n o t e n j a (Nasi razgledi, 1972. máj. 12.); J . Mahnic: Ob jubileju F r a n c e t a Vodnika (Prostor in cas, 1973). Ivan Dobnik Vodnik, Valentin (Siska pri L j u b l j a n i , 1758. febr. 3.—Ljubljana, 1819. jan. 8.): szlovén költő. Paraszti-kézműves családból származott, L j u b l j a n á b a n végezte el a gimnáziumot, 1775-ben belépett a ferences rendbe és 1782-ben elvégezte a teológiát. Különböző településeken volt lelkész, mígnem 1793-ban megismerkedett Zois báróval, a szlovén kultúra mentorával, akinek segítségével 1796-ban L j u b l j a n á b a n telepedett le. Kezdetben itt is egyházi szolgálatot vállalt, m a j d 1798-ban gimnáziumi t a n á r lett, a Napóleon által létrehozott Illír T a r t o m á n y o k idején (1809—1813) pedig gimnáziumi és általános iskolai igazgató. A franciákkal való együttműködése, és Ilirija ozivljena ('Az újjáéledt Illíria') c. verse mia t t nyugdíjazták. O M. Pohlin és J . D. Dev

h a t á s a a l a t t kezdett verset írni. Első versei az első szlovén költői almanachban, a Pisanicében jelentek meg, köztük a Zadovoljni Kranjec ('Az elégedett krajnai', 1781) e., a szlovén lakta területeket, s a szlovén nép életét ábrázoló első jelentős költeménye is. Zois b i z t a t á s á r a állította össze és a d t a ki Velika pratika ('A nagy kalendárium', 1795—1797) és Mala pratika ('A kis kalendárium', 1798—1806) c., a korabeli szokásoknak megfelelő t a r t a l m ú köteteit. O szerkesztette a Lublanske novize c. első szlovén nyelvű hetilapot, amely 1797 és 1800 között jelent meg, s amelyben a n é m e t újságokból á t v e t t a n y a g o k mellett szórakoztató, valamint a nemzeti ébredést ösztönző történelmi és nyelvi problémákat t a r t a l m a z ó írások l á t t a k napvilágot. Ez utóbbiak közül kiemelkedik Vodnik Povedanje od slovenskega jezika ('A szlovén nyelvről', 1797—1798) c. történelmi és néprajzi elemekben is gazdag, rövid, esszéisztikus írása. A lap az elégséges érdeklődés hiányában megszűnt, Vodnik figyelme pedig a tankönyvek illetve az oktatás problémái felé irányult és mindenekelőtt a szlovén történelem o k t a t á s á t szorgalmazta. Ő maga elkészítette az első szlovén történelemmel foglalkozó t a n k ö n y v e t . A Geschichte des Herzogthums Krain, des gebiethes von Triest und der Grafschaft Görz ('A k r a j n a i hercegség, Trieszt környéke és a görzi grófság története') c. rövid, elsősorban a politikai történetre összpontosító kötet — amely A. T. Linhart történetírói munkásságának eredményeit is hasznosította — 1825-ig négy kiadást is megélt. 1806-ban megjelent Pesme za pokuSino ('Kísérleti versek') c. kötete, amely az első önálló szlovén nyelvű verseskötet. A kötet t a r t a l m a z z a Vodnik addig megírt mind a 17 versét. A felvilágosodás szellemében f o g a n t egyszerű szerkezetű, leíró jellegű költemények közérthető módon, gyakran nevelő célzattal szólnak a szlovénok mindennapjairól. Az 1809-től 1813-ig t a r t ó napóleoni uralom a l a t t amikor a szlovénok l a k t a területek nagy része Illír T a r t o m á n y o k elnevezéssel egységes igazgatás alá került —, Vodnik mind az o k t a t á s mind a költészet terén m a r a d a n d ó t alkotott. Tankönyvei — Abeceda za Perve §ole ('Ábécéskönyv az elemi oktatás számára', 1811; Pismenost ali Gramatika za Perve Sole ('írás-olvasás a v a g y nyelvtan az elemi o k t a t á s számára', 1811) — segítségével, valamint egy 1811 júliusában a francia hatóságoknak á t a d o t t emlékeztetőjével sikerült meggyőznie a francia illetékeseket arról, hogy a szlovén nyelv n e m azonos a dalmáciai nyelvjárással. Az említett hatóságok

198

VODRA ugyanis a szlovén nyelvterületen is a dalmáciai n y e l v j á r á s t a k a r t á k tartományi, és így oktatási nyelvként bevezetni. Vodnik eme tevékenységének köszönhetően a t a r tományi nyelv, s ezzel az oktatási nyelv a szlovénok körében a szlovén lett. Vodnik tankönyvfordításaival is igyekezett az első lépéseit megtévő szlovén nyelvű o k t a t á s feltételeit megteremteni. O 1811 elején írta egyik legjelentősebb versét Iliria ozivljena ('Az ú j j á é l e d t Illíria') c. A vers az úgynevezett illír (azaz szlovén) ö n t u d a t o t énekli meg, s azt az örömöt, amelyet szerzője az illír t a r t o m á n y o k gazdaságilag kedvező helyzete m i a t t érzett. E versével azonos formában, igen hasonló tartalommal írta meg 1817-ben Iliria zveliőana ('A megment e t t Illíria') c. költeményét, amelyben az osztrák u r a l m a t rehabilitálja. Egyéb versei közül kiemelkedik még a horatiusi Exegii m o n u m e n t u m m i n t á j á r a megírt Moj spomenik (Demény 0 . , Emlékművem, A szlovén irodalom kistükre, anto., 1973) c. költeménye. Sokoldalú tevékenységéből említésre méltó még, hogy M. Pohlin körének tevékenységét folytatva g y ű j t ö t t e és feldolgozta a szlovén népdalokat. O Vodnik tevékenysége rendkívüli hatású volt a 19. sz.-i szlovén nemzeti ébredés fejlődése szempontjából, tevékenysége és személye mind a mai napig a szlovén kultúra egyik meghatározó p o n t j a . O Kiad.: Valentin Vodnik: Zbrano delo ('Valentin Vodnik öszszegyűjtött versei', 1988). O Magyarul: 1 vers (Csuka Z., Csillagpor. Jugoszláv lírai antológia, 1971); 3 vers (Demény 0 . , Tandori D., A szlovén irodalom kistükre, anto., 1973). O írod.: F. K. Andrioli: Valentin Vodnik (1824); J . Kos: Valentin Vodnik kot nacionalpoliticni pesnik slovenskega razsvetljenstva (Slavisticna revija, 1988); uő: Valentin Vodnik (1990). Szilágyi Imre Vodovnik, J u r i j (Skomarje, Pohorje, 1791. április 2.—uo., 1858. december 17.): szlovén népi költő, dalnok, népzenész. A szegény napszámos családból származó, betegeskedő fiú — akit a u t o d i d a k t a apja tan í t o t t meg írni — k i t a n u l t a a takácsmesterséget és gyakran dolgozott vándormesteremberként. Orgonista és templomszolga volt a helyi plébánián. Költészeti ismereteit egyházi, világi és népi dalokból szerezte. T á m o g a t t a őt, A. M. SlomSek, a szlovén nemzeti ébredés kiemelkedő alakja, aki 1827-től m a g a köré g y ű j t ö t t e a népi dalnokokat. Vodovnik, a karinthiai—pohorjei utazó énekes-zenészek, szórakoztató-előadók legkiemelkedőbb képviselője, magas szintre fejlesztette az énekmondó-,,tudósí-

t ó k " h a g y o m á n y á t . Ezek környezetük eseményeit érdekes, aktuális, g y a k r a n drámai feszültségű költői művekben — énekelt paraszti „információs ú j s á g o k b a n " — örökítették meg. Vodovnik szórakoztatóan, tréfásan, sőt groteszk módon énekel a parasztok életéről, munkájáról, vidám és szomorú élményeiről (Od pohorskih kmetov, 'A pohorjei parasztokról', Pesem od Grmana, 'Ének Grmanról'), mindennapjairól és ünnepeiről. Szívesen ábrázolta hibáikat és erényeiket, előítéleteiket, írott és íratlan szabályaikat. Alkalmi versben szólt Slom§ekvő\ (SlomSek, na§ opat, 'Slomsek, a mi apátunk'), s megénekelte a 48-as forradalom előtti idők paraszti ellenállását (Od landeékega grada, 'A földesúri várról'). Az emberek és események szellemesen sziporkázó, sőt szarkasztikus megítélésében (0 skomarskih jagrih, 'A skomarjei vadászokról', Pesem od rokodelcev, 'Ének a kézművesekről') is emberi és megértő marad, a konkrét szituáció leírásában pedig képes fölülemelkedni, s így lehet ma is élő és aktuális. Verseinek jelentős részét megzenésítette, s ezek egy része népdallá vált. Pohorje-szerte t ö b b mint 60 dal m a r a d t fenn tőle, valamint n é h á n y tucat dalszöveg dallam nélkül, írásban (többségük a korabeli kéziratos népi énekeskönyvekben). Vodovnik sajátkezű lejegyzésében 13 dal m a r a d t fönn. A legismertebbek, amelyeket (különböző változatokban, Szlovénia-szerte) ma is énekelnek: Jaz sem Vodovnik Juh ('Én vagyok J u r i j Vodovnik', Vodovnik énekelt életrajza), Od sedanjega óasa ('A mostani időkről'), Pesem od Cokelburg ('Ének Cokelburgról'), Nesreóa na vitanjskih fuzinah ('Szerencsétlenség a vitanjei vasműben'), Blagor teb' skomarska fara ('Boldogság neked skomarjei plébánia'). O Kiad.: F. Misié: Izbrane pesmi pohorskega pevca in pesnika Júrija Vodovnika (1941); S. Gradisnik: Jurij Vodovnik in njegova ljudska pesniska zapuéóina (1982). O írod.: F . Misic: J u r i j Vodovnik (1959); I. Cvetko: J e s t sem Vodovnik J u r i . O slovenskem ljudskem pevcu 1791—1858 (1988). ' Igor Cvetko Vodrázka [vodrázska], J a r o s l a v (Prága, 1894. nov. 29.—uo., 1984. m á j . 9.): cseh író, illusztrátor. A prágai képzőművészeti akadémián végzett 1918-ban, m a j d t a n í t o t t . 1923-ban Szlovákiába költözött, ahol gimnáziumokban t a n á r volt. 1939-ben visszatért Prágába. Szlovákiában a Matica slovenská által k i a d o t t gyermeklapok ( Vóielka, Slnieéko) illusztrátoraként is tevékenykedett. Ez a r r a ösztönözte, hogy maga is írjon gyermekkönyveket és razjos meseso199

VODUS rozatokat. A J . C. Hronsky által írt ZajkoBojko ('Bojko Nyuszi', 1929—1931) c. híres meséhez készített illusztrációkat, m a j d maga is népszerűvé v á l t mesesorozatok szerzője lett: Piráti ('Kalózok', 1937); 0 strasiakovi ('A madárijesztőről', 1939); Mackó Mrmláó valachom ('Dörmögő Maci mint juhpásztor', 1977). O Művei még: Stóla (ua., memoár, 1973); Mdnesovou stopon ('Mánes nyomában', esszék, 1973). O G y ű j t , kiad.: E. Chmelová: Bolo-nebolo ('Hol volt, hol nem volt', vál. írások, 1977). O írod.: D. Sulc: Tvorca modernej slovenskej knihy pre deti a mládez (Zlaty m á j , 1972, 16.). tíamberger Judit

Ágnes, J u g o s z l á v költők a n t o l ó g i á j a , 1963); 3 vers (Fehér F., Híd, 1965, jún.); 5 vers (Fehér F., Ács K., N a p j a i n k éneke. A modern jugoszláv költészet antológiája, 1—2. köt., 1967); 1 vers (Weöres S„ Egybeg y ű j t ö t t műfordítások, 1976). O írod.: B. Rudolf: Moderna umetnost in Vodusek (Mlada ptica, 1940—1941); F . Vodnik: Ideja in kvaliteta (1964); L. Legisa: Poezija odcaranega sveta (Dialogi, 1965); B. Paternu: Bozo Vodusek (Slovenska knjizevnost 1945—1965, 1. köt., 1967); T. Kermavner: Dileme sodobnega pesnistva (1971); V. Truhlar: Dozivljenje absolutnega v slovenskem leposlovju (1977). Ivan Dobnik

VoduSek [voditsek], Bozo (Ljubljana, 1905. jan. 30.—uo., 1978, júl. 28.): szlovén költő, nyelvész. Jogi egyetemet végzett L j u b l j a n á b a n . Először ügyvédi tevékenységet f o l y t a t o t t , 1943-tól partizán volt, a háború u t á n egy ideig a Hivatalos Közlöny igazgatója, m a j d a szlovén Tudományos Akadémia tudományos tanácsadója lett. A katolikus expresszionizmus költője volt, a 2. világháború előtt merészen és forradalmian lépett fel, pszichológiai intellektualizmusával költők egész sorára h a t o t t . Az 1930-as években a kritikai újrealizmus felé fordult, a klasszikus f o r m á k b a n alkotott, mindenekelőtt szonetteket. A polgári gondolkodók helyzetéről öntudatosan és éleseszűen valló, illúziók nélküli, keményen individualista költő lett. Odóarani svet ('A varázslattól megszabadult világ', 1939) c. verseskötetét — amely a 20. sz. első felében megjelent szlovén költészet egyik legjelentősebb alkotása — a katolikus sajtó istenkáromlással vádolta. Végletekig kiélezett egzisztencialista problémáival az elidegenedéssel foglalkozó költők élvonalába került, életszeretete azonban győzedelmesked e t t az elidegenedés érzése fölött. A költői f o r m á k a t és a ritmust megszabadította a merevségtől, versei egyszerűek, gondolatilag visszafogottak, rímei aszkétikusak. Dísztelen nyelvezetével világosan elkülönül a szlovén expresszionista költők többségétől. 1966-ban megjelent Izbrane pesmi ('Válogatott versek') c. kötetéért 1967-ben Preseren-díja,t kapott. Nyelvészként elsősorban a nyelv társadalmi jellege, kifejezési formái és a szójelentés lexikográfiái rendszere foglalkoztatta. Az irodalmi nyelvnek szerinte közelednie kell a beszélt nyelvhez. O E g y é b fő művei: Ivan Cankar (ua., eszszék, 1937); Izbrane pesmi ('Válogatott versek', 1960); Izbrano delo ('Válogatott művei', E . Kocbekkel együtt, 1972, 1976); Pesmi (1980). O Magyarul: 1 vers (Gergely

Voegelin [vogölin; fogelinj, Eric (Köln, 1901—1985): német származású, németül és angolul alkotó amerikai (USA) politológus, kultúrfilozófus. Bécsben végzett jogi t a n u l m á n y o k a t . Noha rövid ideig H. Kelsen asszisztense volt, ez u t ó b b i nevezetessé vált „tiszta jogtanával" nem é r t e t t egyet. Annál szorosabb barátságot k ö t ö t t a fenomenológiai szociológia későbbi megalkotójával, A. Schütz-cel, akivel kapcsolata ennek haláláig t a r t o t t . Jogi doktorálása u t á n két évet az USA-ban töltött (itteni tapasztalatait dolgozta fel Über die Form des amerikanischen Geistes, 'Az amerikai szellemiség f o r m á j a ' c., 1928-ban megjelent írásában), m a j d egyéves franciao.-i tartózkodás u t á n visszatért Bécsbe, ahol 1929-től egyetemi m a g á n t a n á r k é n t m ű k ö d ö t t . Hazatérte u t á n fő tevékenysége a rasszizmus elméletének k r i t i k á j á r a összpontosult, ami egyre erőszakosabb politikai üldöztetéséhez vezetett. 1933-ban k ö n y v a l a k b a n megjelent két értekezése közül (Rasse und Staat, 'Rassz és állam'; Die Rassenidee in der Geistesgeschichte von Ray bis Carus, 'A rasszizmus eszméje a művelődéstörténetben Raytól Carusig') a második forgalmazását, nyilvánvaló politikai aktualitása miatt, a könyvkiadó megtagadta. Ettől kezdve Voegelin életveszélyes harcot v í v o t t a nemzetiszocializmus és — noha Bécsben élt — különösen a n é m e t állami titkosszolgálat ellen. 1936-ban, miután Schuschnigg kancellár lefegyverezte az osztrák Heimwehrt és szerződést k ö t ö t t Hitlerrel, Voegelin megjelentette élesen kritikus írását Der autoritare Staat ('A tekintélyelvű állam') c., amely a nemzetiszocialisták ausztriai hatalmi törekvéseinek volt hivatva eszmei g á t a t vetni. Die politische Religionen ('Politikai vallások') c. 1938 március első napjaiban kiadott könyve, amely a modern totalitariánus eszmék vallási karakterét és történelmi gyökereit elemzi, a március 13-ra kiírt, az

200

VOEGE Anschluss kérdésében dönteni h i v a t o t t népszavazást kívánta tagadólag befolyásolni. A könyvet a Gestapo elkoboztatta, s miután a németek nyomására Schuschnigg lemondott és március 12-én a németek megszállták Ausztriát, Voegelin a m á r kiadott letartóztatási parancs elől, számos társához hasonló kalandos úton szökött az USA-ba. 1942—1958-ig a Louisiana állami egyetemen m ű k ö d ö t t kezdetben mint ,,associate professor", m a j d nyilvános rendes egyetemi t a n á r k é n t . E b b e n az időben jelent meg legnevezetesebb műve is, a The New Science of Politics ('Az új politikai t u d o m á n y ' , ért., 1952), amely egy csapásra ismertté t e t t e nevét az USA-ban. Amikor 1958-ban a müncheni Ludwig-MaximiliansUniversitát tanári posztra hívta meg, Voegelin m á r három éve dolgozott Order and History ('Rend és történelem') c. kultúrtörténeti politológiai összefoglaló művén, amelynek első három kötete (Izrael and Revelation, 'Izráel és a Kinyilatkoztatás'; The World of the Polis, 'A polisz világa'; Plató and Aristotle, 'Platón és Arisztotelész') 1956—1957-ben jelent meg, negyedik kötete (The Ecumenic Age, 'Az ökumenikus korszak') azonban csak 1974-ben. A nagy mű utolsó két kötete töredékben m a r a d t , részletei posztumusz láttak napvilágot 1987-ben In Search of Order ('Rend után k u t a t v a ' ) c. A müncheni évek csak két jelentősebb publikációt hoztak, az első (Wissenschaft, Politilc und Onosis, 'Tudomány, politika, gnózis'), székfoglalója 1959-ben jelent meg, Anamnesis ('Anamnészisz') c. esszégyűjteménye pedig 1966-ban. 1974ben n y u g d í j b a vonult és visszatért az USAba. O É l e t m ű v e két szakaszra oszlik. Az első szakaszban a filozófiai, pontosabban az érzékeléselméleti, illetve az eszmetörténeti vizsgálódások jellemzők, amelyek azonban nem m u t a t n a k egységes elméleti hátteret, hacsak nem abban, hogy az eszme- és politikatörténet, illetve ezek elméleti igényű vizsgálata kidomborodik. Életművének második szakasza az 1940-es években veszi kezdetét, miután 1943-ban, mint ezt Anamnesis c. g y ű j t e m é n y e egyik t a n u l m á n y á b a n elmondja, olyan s a j á t belátásokhoz j u t o t t , amelyekre a z u t á n egész életművét alapozta. E belátások vezérgondolata egyesíti m a g á b a n a századforduló német filozófiai m u n k á l k o d á s á n a k két jelentős irányvonalát, az eszmetörténetit és a tudatfilozófiait. E n n e k megfelelően Voegelin tudatfilozófiai eszmetörténetet teremt, amelyben hangsúlyosan megjelenik a korai fenomenológia apriorizmus-ellenessége és tapasztalat-központúsága, valamint a diltheyi

belátás, mely szerint az az alapvető élménystruktúra, amely megalapozza az ember ö n t u d a t á t , világban való helyét és történelmének alakulását, m a g á n a k a történelemnek megfelelő vizsgálatával fedezhető fel. Ugyanakkor Voegelin is foglya a századforduló krízis-irodalmában (s különösen 0 . Spenglernél) m u t a t k o z ó elméleti ellentmondásnak, amely egyszerre hirdeti a nyugati civilizáció b u k á s á t és ezzel e g y ü t t azt a tételt, mely szerint az emberiség újkori története folyamatos és egyre radikálisabb dekadencia, másrészt pedig azt, hogy e dekadencia feltárására, vagyis a történelem értelmének felfedezésére éppen a hanyatló korszak végén nyílik lehetőség. Voegelin szerint a modern kor, különösen a 13. sz.-tól kezdve az elhatalmasodó irracionalizmus kora, amelynek csúcspontját az olyan elvakult tömegmozgalmak jelentik, mint a nemzetiszocializmus, a fasizmus vagy a kommunizmus. E meghatározás olyan racionalizmus-fogalmat sejtet, amely merőben különbözik a kortárs felfogásoktól. Eszerint a racionalizmus lényege, mint ezt pl. The New Science of Politics c. írásában kifejti, nem a filozófiai tradícióban kialakult n o r m á k b a n kell keresni, hanem ennél alapvetőbb módon az ember antropológiai nyitottságában, amely az e m b e r t alkalmassá teszi arra, hogy a legkülönbözőbb létszférákban részesedjék (megismerése és m u n k á j a által), ill. még inkább a b b a n , hogy egész léte a létezőket meghaladó, transzcendens „létalapra" irányul. A középkor kibontakozásáig a t á r s a d a l m a k önszerveződésének középpontjában ez a létalap állt, ami kifejeződött a nagy vallási rendszerekben, amelyek azonban szimbólum-tipológián nyugszanak, amely viszont alapvető élménystruktúra változatos kifejeződése. Voegelin e racionalitás-fogalommal k í v á n t a visszaállítani a t u d o m á n y o k nak azon szintétikus f o r m á j á t , amely szerinte a platóni és arisztotelészi politiké episztémé sajátossága volt. Ezt a megújít o t t egyetemes történeti, eszmetörténeti és történelemelméleti m u n k á t jelölte nevezetes írásának címében is ,,új politikai tudom á n y n a k " . E t u d o m á n y szükségszerűen történeti, noha, mint írja, ,,a történelem lényege azokban a t a p a s z t a l a t o k b a n van, amelyek segítségével az ember megérti emberi mivoltát s egyidejűleg saját h a t á r a i t is." A történelemben t a p a s z t a l h a t ó rend mibenlétét e rend történetében lehet megragadni („Die Ordnung der Geschichte enthüllt sich in der Geschichte der Ordnung."). O Gondolkodásának lényeges része sajátos misztikája, amely az emberi tu-

201

VOELK d a t mivoltának megismerésére irányul. A t u d a t nem szilárd tárgy, amely kívülről leírható, h a n e m a „létalapban való részesedés t a p a s z t a l a t a (Erfahrung), amelynek logoszát e t a p a s z t a l a t meditatív exegézise által lehet megvilágítani." E meditatív munkának fázisai v a n n a k , amelynek részleteiről Anamnesis c. m u n k á j á b a n számol be. E m u n k á v a l lehet leküzdeni azt a f a j t a hübriszt, a m e l y e t Voegelin, utalással a hellenisztikus s z i n k r e t i s t a m o z g a l m a k r a , gnósztikusnak nevez, s amely véleménye szerint a modern politikai tömegvallások hátterében húzódik meg. O Voegelin életműve századunk egyik legnagyobb szabású vállalkozása, amely multikulturális alapon átfogó t u d o m á n y o s szintézist kíván teremteni a h u m á n t u d o m á n y o k meghatározó ágai között. H a t á s a kiváltképpen erős az USA-ban, ahol a pozitivista és a behaviorista mozgalom erős ellenzőjeként és a politológiai m e g ú j u l á s hirdetőjeként ismerik; évente t a r t a n a k Voegelin-napokat különböző egyetemeken. Nagy h a t á s ú a hangsúlyosan történetfilozófiai érdeklődésű olasz filozófiai életben is, olaszra számos munkáját fordították. Anyanyelvének kultúrájában azonban a vártnál kisebb visszhangot váltott ki, műveinek is csak egy része jelent meg németül. A magyar származású, angolul és magyarul publikáló amerikai politológiai esszéíró, Molnár T. gondolatvilágának legfőbb ihletője. O G y ű j t , kiad.: P. J . Opitz (szerk.): Ordnung, fíewusstsein, Geschichte. Spáte Schriften—eine Auswahl ('Rend, t u d a t , történelem—Válogatás kései írásaiból', 1988); E. Sandoz, T. A. Hollweck, P. Caringelle (szerk.): The Collected Works of Eric Voegelin ('Összegyűjtött munkái', 28 köt., 1990—). O írod.: F. Mercan-Dante: Ordine e „storia della rappresentanza" in Eric Voegelin (uő, szerk., La democrazia plebiscitaria, 1974); W. Harvard: Notes on Eric Voegelin's Contribution to Political Theory (Polity, 1977, 10.); S. A. McKnight (szerk.): Eric Voegelin's Search for Order in History (1978); H. Kuhn: Das Problem einer philosophischen Historiographie. Zum Werk von Eric Voegelin (Zeitschrift für Politik, 1981, 28.); E. Webb: Eric Voegelin. Philosopher of History (1981); G. Zanetti: Eric Voegelin. Alla ricerca deH'ordine politico (TI Mulino, 1984, 33, 3.); J . .Nida-Rümelin: Begründung bei Eric Voegelin (Zeitschrift f ü r Politik, 1989, 36.); K . Keulman: The Balance of Consciousness. Eric Voegelin's Political Theory (1990). Mezei B.: Beszélgetés Thomas Molnarral (Él. 1992. szept. 4.) Mezei

Balázs

Voelkner [fölkner], Benno (Danzig, ma: Gdansk, Lengyelo., 1900. szept. 3.— Schwerin, 1974. jan. 21.): német író. Munkásfiatalként a Kapp-puccs körüli baloldali fegyveres akció résztvevője; a megtorlás elől külföldre menekült. H a z a t é r t , m a j d 1933 u t á n az országon belüli illegális komm u n i s t a tevékenység részese volt. 1945 u t á n rövid ideig közigazgatási funkciókat vállalt a szovjet megszállási övezetben, m a j d Schwerinben (Mecklenburg) teleped e t t le. O Csak az 1930-as évek végétől próbálkozott írással, aktuálpolitikai és ideológiai regények szerzőjeként. E beállítottságán belül a mecklenburgi vidék m ú l t j á n a k és korabeli változásainak valóságelemeire építve dokumentatív értékkel bírnak kései regényei: Die Leute von Karvenbruch ('Karvenbruchi emberek', 1957); Das Tal des zornigen Baches ('A haragvó p a t a k völgye', 1957); Die Bauern von Karvenbuch ('Karvenbuchi parasztok', 1959); Die Schande ('A szégyen', 1965). Komáromi

Sándor

Voeten [fwten], Bert (írói név); Lambert u s H e n d r i k u s Voeten (eredeti családi név); (Breda, 1918. júl. 6.—): holland költő, író. P á l y á j á t újságírással kezdte. Szerkesztőként dolgozott a Proloog, a Het Woord, az Ad Interim és a De Gids c. folyóiratoknál. H á b o r ú s naplója a 2. világháború élményeit feldolgozó, igen tekintélyes holland vallomásirodalom jelentős d a r a b j a — DoortocM ( ' Á t u t a z á s ' , 1946), akárcsak felesége, Marga Minco holland írónő kisregényei, novellái. Feltűnést először a De blinde passagier ('A vak u t a s ' , 1946) c. verseskötetével keltett. Korai költészetére nyelvi virtuozitás, gazdag f a n t á z i a jellemző, később e g y f a j t a „beszélő költés z e t " művelésére tért át, pl. Een bord bekijken ('Megnézni egy t á b l á t ' , 1966) c. k ö t e t é b e n . T ö b b versantológiát válogat o t t , t ö b b e k k ö z ö t t a holland ellenállás költészetéből, pl.: De vrijheid smaakt naar pijn ('A szabadságnak f á j d a l o m íze v a n ' , 1970). K i t ű n ő műfordító, Moliére, Shakespeare, Fry, A. Miller, Th. Wilder színműveinek a v a t o t t tolmácsolója. O Egyéb fő művei: Babylon herhaald ( ' I s m é t Babylon', költ.-ek, 1944); Sonnetten voor Solaria ('Szonettek Solariához', költ.-ek, 1945); Amsterdamsche kwatrijnen ('Amszterdami négysorosok', költ.-ek, 1945); Odysseus' terugkeer ('Odüsszeusz hazatér', költ.-ek, 1946); Twee werelden ('Két világ', költ.-ek, 1947); Met het oog op morgen ('A holnapra tekintve', költ.-ek, 1953). O Magyarul: 2 vers (Bernáth I., Németalföldi

202

VOGEL költők antológiája, 1965); 3 vers (Dékány K., Holland költők Gortertől napjainkig, 2. köt,, 1986). Gera Judit Voeux du Paon [vő dü pan] ('A P á v a fogadalmai'): középkori francia regény (1310—1312). Szerzője ismeretlen; a Nagy Sándor-ciklusból (->Sándor-regény) való, amely egy lovagi szertartás által meghatározott irodalmi s é m á t honosított meg. Kiindulópontja D e f u r bevételének az epizódja, a középpontban az Epheron körül zajló küzdelmek és fogadalmak állnak, m a j d Babilonban moralizáló jelleggel ér véget a regény: Nagy Sándort vágyai és féktelensége legyőzik. A mű egy lenyűgöző lovagi világ képét idézi fel, amelyet azonban már nem uralnak kizárólagosan a hagyományos lovagi értékek (nagylelkűség, barátság, eszményi szerelem stb.). A regény esztétikája újszerű: keretek közé zárt, apró képekből összeálló cselekmény jellemzi; ritmusa nagyon lassú. A központi jelenet egy lakoma leírása, ahol a legvitézebbnek egy p á v á t szolgálnak fel, míg a többieknek lovagi fog a d a l m a k a t kell tenniük. Ez a lovagi szert a r t á s más irodalmi művekből is ismert. A másik jelentős epizód a Kilenc Vitéz (három pogány, három zsidó és három keresztény) története, amelynek hatása pl. Guillaume de Machaui-néA, E. Deschamps-nél és ünnepek ikonográfiájában is kimutatható. (I. Ferenc is szívesen játszotta álruhában egyik vagy másik hős szerepét). Nem a legjelentősebb darab, de hatása miatt fontos a középkori francia irodalom történetében. O Kiad.: R. L. Graeme Ritchie: The Buik of Alexander (2—5. köt., 1921). O írod.: G. Gary: The Medieval Alexander (1956); A. Giacchetti: Le Personnage d'Alexandre dans les Voeux (Mélanges Frappier, 1970). Kiss Etele vőfélykönyv: elsősorban vőfély verseket és a —•lakodalmi költészet rokon alkotásait (s néha a lakodalmak lebonyolítására vonatkozó praktikus tanácsokat is) t a r t a l m a zó gyűjtemény. Eleinte kéziratos, a 19. sz.tól egyre inkább n y o m t a t o t t volt. H a van szilárdabb körvonalú szerkezete, ez a lakodalom menetét követi. Nemzetközi elterjedtsége — miként az egyes verseké is — tisztázatlan; nálunk a szakirodalom táji különbségeit is hangsúlyozza. Tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt a kéziratos költészet körébe tartozik. A népies irodalom gyakran merített szövegeiből. O (—»házassági rítusok költészete) O írod.: Volly I.: Vőfélykönyv (1947); U j v á r y Z.: Népi kéziratos verseskönyveink (Műveltség és Hagyomány, 1960). Voigt Vilmos

vőfély vers: a lakodalmi költészet m ű f a j a ; az ünnepséget vezető vőfély (vagy násznagy) által előadott vers. Témái a lakodalom eseményeihez kapcsolódnak: a házasuló leány búcsúztatása rokonságától, életigazságok és jókívánságok, a lakoma étkeinek (ritkábban italainak) beköszöntése, a mulatság berekesztése stb. Általában verses —•rigmus, költői értékkel ritkán rendelkezik. Rendszerint kész m i n t á k a t követ — a m i ó t a létezése adatokkal bizonyítható, írásos (kézírásos, majd n y o m t a t o t t ) forrásokból t e r j e d —, de a szövegeket a k o n k r é t körülményekhez alkalmazzák. Előadásm ó d j a a deklamálás, szavalás, ritkán éneklik. Á barokk szerelmi líra és a deákpoézis h a g y o m á n y á t f o l y t a t j a , átvéve ezek fordulatait, négysoros strófáit, egyszerű, de mesterkélt rímeit, tréfás szójátékait, csúfondáros stílusát. O A magyar szokásokban — számos előzmény után — a 18. sz. legvégén jelentek meg az első —• vőfély könyvek, amelyek n y o m t a t o t t változatai a közelmúltig t e r j e d t e k , s a - » f é l n é p i költészet jellegzetes termékei voltak. B á r az európai szokásköltészet sok hasonló jelenséget ismer, m a g a a vőfélyvers a magyaron kívül csak a szomszéd népek körében élt, és nemzetközi elterjedtsége egyelőre tisztázatlan. O (-*•lakodalmi költészet, házassági rítusok költészete) O írod.: K a t o n a I . — O r t u t a y Gy.: Magyar népdalok (1. köt., 1975). Voigt Vilmos Vogel [fógel], Alois (Bécs, 1922. jan. 1, —): osztrák költő, elbeszélő. Külvárosi m u n káskörnyezetben nőtt fel, s a u t o d i d a k t a volt. A 2. világháború alatt katona, m a j d a bécsi Művészeti Akadémián festészetet tanult, de már az 1950-es évek első felében az irodalom felé fordult. 1960-tól írásaiból él. 1976 ó t a az alsó-ausztriai Pulkauban lakik. 1971 1991-ben részben másokkal, részben egyedül szerkesztette a Pódium c. irodalmi folyóiratot és a Dichtung aus Österreich ('Osztrák költészet') c. verseskötet-sorozatot. O Regényei jórészt Bécs m u n k á s l a k t a külvárosaiban játszódnak, s a kisemberek életét befolyásoló történelmi eseményeket t ö b b szereplő szempontjából is b e m u t a t ják. Schlagschatten ('Rájuk hulló árnyékok', 1977) c. regénye az 1934-es bécsi forradalom és fasiszta puccs idejébe, a Totale Verdunkelung ('Teljes elsötétítés', reg., 1980) a 2. világháború utolsó évébe vezet vissza. Verseiben a lankás alsó-ausztriai dombok természeti szépsége mellett felb u k k a n n a k az elmúlt fél évszázad f o n t o s társadalmi kérdései is, mint a természet pusztulása vagy a közép-európai népek ellentmondásos történelmi hagyománya. O

203

VOGEL u t a z á s u t á n 1834-tól nyomdászként dolgozott, utóbb könyvkiadással is szerencsét próbált. Az 1860-as évektől kezdve a d t a ki s a j á t vers- és főként e p i g r a m m a g y ű j t e m é nyeit, amelyek nem igazán eredetiségről, h a n e m inkább hazaszeretetéről t a n ú s k o d n a k . O F ő b b művei: Erinnerungen an Emil ('Emlékek Emilről', versek, 1860); Neuere Gedichte ('Újabb versek', versek, 1868); Das Klöntal ('A Klönvölgy', versek, 1870); Raketen ('Rakéták', epigrammák, 1871); Wilde Kastanien ('Vadgesztenyék', epig r a m m á k , 1871); Bilder aus den Alpen ('Képek az Alpokból', versek, 1874); Dornen ('Tüskék', epigrammák, 1875). O írod.: F . Brümmer: J á k o b Vogel (1908). Kerekes Gábor

F ő b b művei: Das andere Gesicht ('A másik arc', reg., 1959); lm Gesang der Zikaden ('A kabócák énekében', költ.-ek, 1964); Jahr und Tag Pohanka ('Pohanka mindenkor', reg., 1964); Erosionspuren ('Eróziós nyomok', költ.-ek, 1987); lm Zeitstaub ('Az idők porában', versek, 1990); Triptychon ('Triptichon', költ.-ek, 1991). O Magyarul: 5 vers (Viola J . , Jelzések, 1975); 4 vers (Hajnal G., Ú j kalandozások, 1980); 3 vers (Viola J., H a j n a l G., Modern n y u g a t n é m e t , osztrák és svájci költők. 1986); 1 elb. (Jávor O., Ú j T ü k ö r , 1986, 14.); 4 vers (uő Nagyv, 1991, 4.); 1 vers (uő, Tekintet, 1992, 2.). Szász Ferenc Vogel, H e r m á n (Mezica, 1941. júl. 17.— Maribor, 1989. m á j . 17.): szlovén költő, író. Szlavisztikát t a n u l t a ljubljanai egyetem bölcsészkarán. A Tribuna c. jelentős egyetemi lap társzerkesztője volt, m a j d a Delo c. központi szlovén napilap újságírója lett. Elete utolsó 16 évében a maribori Obzorja kiadó főszerkesztője volt. A Tribuna szerkesztőjeként a szlovén költészet akkori ú j hullámának fő közvetítője volt. Esszéistaként t á m o g a t t a a kor költészetének különféle irányzatait, költőként azonban sohasem állt hozzá közel a nyelvileg radikális, kísérletező költészet. Lírája a kezdetektől fogva reflexív jellegű volt, és formailag is mindvégig hű m a r a d t a modernizmus legjobb hagyományaihoz. Költészete kritikusan és ironikus távolságtartással viszonyult egynémely korabeli jelenséghez, morális dilemmához, és mindenféle mitomániához, így ennek nemzeti változatához is. A földdel, az emberi meg nem értéssel, a magánynyal, a tragikus szerelemmel kapcsolatos élményei a d j á k megrázó vallomásainak alapját. A költészetet a filozófiai alapokról az egyéni nyomorúságok mindennapi világába „helyezte á t " , mindeközben megőrizte rendkívül megfontolt, metaforáiban friss kifejezéseit. K o r a i írásainak és verseinek egy része még kiadatlan. O Verseskötetei: Razdalje rastejo ('A távolságok növekszenek', 1968); Ko bom bog postai ( ' H a m a j d istenné válok', 1970); Romantika je iz groba vstala ('A r o m a n t i k a a sírból emelkedett ki', 1974); Osoje ('Árnyékos oldal', 1977); Pajcevina in sveder ('Pókháló és fúró', 1986). O írod.: F . Benhart: Ure iz narave (Sodobnost, 1987, 4.). Joze Horvát Vogel [vogel], J á k o b (eredeti név); Vogel von Glarus (írói név); (Glarus, 1816. dec. 11.—uo., 1899. ápr. 22.): svájci német kiadó, költő, epigrammaíró. Textilfestéssel foglalkozott, m a j d hosszabb franciao.-i

Vogel [votigl], Sir Julius (London, 1835. febr. 24.—East Molesey, Surrey, E n g l a n d , 1899. márc. 12.): új-zélandi politikus, újságíró, regényíró. Gazdag szülei magáno k t a t á s b a n részesítették és külkereskedelmi vállalatukban alkalmazták. 1952-ben Ausztráliába emigrált, ahol sikeres üzletember és újságíró lett. 1861-ben megalap í t o t t a és irányította Uj-Zéland első napil a p j á t , a befolyásos Otago Daily Times-1. Hosszú éveken át parlamenti képviselő volt. Mint pénzügyminiszter (1869—1872) és miniszterelnök (1873—1875, 1876) sokat t e t t l'j-Zéland politikai egyesítése, valam i n t a közlekedésügy és a közművesítés érdekében, és szorgalmazta Fiji szigetének a brit birodalomhoz csatolását (1874). 1875-ben lovaggá ü t ö t t é k . 1876—1880 között Uj-Zéland pénzügyi vezérképviseletét l á t t a el Londonban. "1884—1887 között pénzügyminiszter, egyben miniszterelnökhelyettes volt. 1889-ben jelent meg az Anno Domini 2000: or Woman's Destiny ('Az Úr 2000-ik esztendejében, a v a g y a női sors') c. regénye, melyben a brit birodalomra és jótékony pénzügyi politikára vonatkozó eszméit adta elő, fantáziadúsan és sok t e k i n t e t b e n prófétikus előrelátással. Mohay

Béla

Vogeler [fógeler], Heinrich (Bréma, 1872. dec. 12.- -Kornejevka, Kazahsztán, 1942. j ú n . 14.): német festő, költő, könyvművész. A brémai kereskedelmi és reáliskola befejezése u t á n , 1891—1895-ben a düsseldorfi Művészeti Akadémián t a n u l t festeni, közben b e j á r t a Hollandiát, Belgiumot és Olaszo.-t. 1895-ben a Bréma közelében fekvő Worpswede faluban telepedett meg, ahol kisebb művésztelep alakult ki. Háza évtizedeken á t kultúrális központ volt, amelyben kora számos kiemelkedő festője (F. Overbeck, O.

204

VOGL Modersohn, Paula Modersohn) és írója (G. és C. Hauptmann, R . M. Rilke, R. A. Schröder) megfordult. Neve elsősorban könyvillusztrációi (H. v. Hofmannsthal, 0 . Wilde stb.) és az — Insel c. folyóirat (melynek tipográfiáját és könyvdíszeit ő készítette) révén v á l t ismertté, de festett, és számos külső és belső építészeti tervet is készített. Egyetlen szépirodalmi m u n k á j a a Dir ('Neked', 1899) c. verseskötet, melyben a szerelmes versek hangulata, a szép kézírás és a díszítések teljes összhangot alkotnak. E munkásságával nagy hatással volt a magyar Kós K . - r a is. A szecessziónak az életmód egészének megváltoztatására való törekvése a társadalmi kérdések iránti érzékenységben is megnyilvánult. 1909-ben Angliában az ú j munkástelepek építészetét t a n u l m á n y o z t a , hogy Worpswedében is hasonlót hozzon létre. Tervei az 1. világháborúban nem valósulhattak meg. A h á b o r ú t önkéntesként szolgálta végig, de 1918 januá r j á b a n egy röplapként k i n y o m t a t o t t par a b o l á j á b a n II. Vilmos császárt a h á b o r ú befejezésére szólította fel. Ezért elmebetegnek nyilvánították. A h á b o r ú t követő forradalom idején t a g j a volt a brémai K a t o n a és Munkástanácsnak, h á z á b a n k o m m u n á t létesít, s 1923-ban belépett a Német K o m munista P á r t b a , ugyanebben az évben utazott először SZU-ba. Plakátjaival, újságcikkeivel és útleírásaival (Reise durch Russland, ' U t a z á s Oroszországon át', 1925), a német Vörös Segély szervezésében a k t í v a n részt v e t t a Wiemari Köztársaság politikai harcaiban. Művészetének stílusa is teljesen megváltozott, expresszionista és konstruktivista vonásokat öltött. 1931 júliusában áttelepült a SZU-ba, s o t t rengeteget utazott, főként a közép-ázsiai köztársaságokba. Akvarelljeivel az egyszerű, főként mezőgazdasággal foglalkozó emberek életét m u t a t j a be. 1942 szeptemberében Moszkvából evakuálták, egy kazahsztáni kolhozba telepítették, s itt pénztelenül, nyomorúságos körülmények között halt meg. Érdekes emberi, művészi és kortörténeti dokum e n t u m önéletírása, mely két különböző kiadásban jelent meg: Erinnerungen ('Emlékezések', E. Weinert szerkesztésében, 1952), Werden ('Alakulóban' J . Priewe és P.-G. Wenzlaff szerkesztésében, 1989). Az utóbbi években műveit számos nagy kiállítás (pl. 1976 Weimar, 1982 Bonn, 1983 Berlin, H a m b u r g , 1989 Worpswede) m u t a t t a be, ezek vaskos katalógusai számos értékes t a n u l m á n y t és d o k u m e n t u m o t tartalmaznak. O írod.: R . M. Rilke: Worpswede (1903, magyarul részlet, Szabó E., Prózai írások, 1961). Szász Ferenc

Vogl [fogl], J o h a n n Nepomuk (Bécs, 1802. febr. 7.—uo., 1866. nov. 16.): osztrák költő, író, fordító, szerkesztő. Első verse 1825-ben jelent meg n y o m t a t á s b a n , ettől kezdve bámulatos termékenységgel jelent e t t e meg köteteit, á r a s z t o t t a el a Monarchia s a j t ó j á t a legkülönfélébb m ű f a j ú , többségükben a biedermeier-ízlést tükröző alkotásaival. K o r á n a k egyik legnépszerűbb költője volt, cseh, szerb, szlovén, m a g y a r nyelvre egyként f o r d í t o t t á k műveit. Vogl rendkívüli érdeklődést t a n ú s í t o t t a Monarchia népeinek története, m o n d a a n y a g a iránt, és alaposan k i v e t t e a részét a szláv népköltészet iránt f e l t á m a d t érdeklődés f e n n t a r t á s á b a n . Balladáit és r o m á n c a i t megzenésített f o r m á b a n is ismerték s a j á t k o r á b a n . Balladen und Romanzen ('Ballad á k és románcok', első ízben: 1835, m a j d változó összeállításokban: 1837, 1841, 1846.) c. kötetével a r a t t a első nagy sikerét. Slavische Volksmarchen ('Szláv népmesék' 1837.) c. kötetében s a j á t g y ű j t é s ű délszláv meséit a d t a közre. Oroszból ford í t o t t a Die altesten Volksmarchen der Russen ('A legrégebbi orosz népmesék', 1841.) c. k ö t e t e t . Szerb epikus énekeket tolmácsolt Marko Kraljevics (ua., 1851.) c. k ö t e t é b e n . A Mickiewicz által is feldolgozott humoros F a u s t - t ö r t é n e t e t írta ú j r a Twardowski, der polnische Faust ('Twardowski, a lengyel F a u s t ' , 1853.) c. könyvében. A n y j á n a k mo.-i származása révén kapcsolódott Mo.-hoz. Magyar t á r g y ú verses köteteiben (Klángé und Bilder aus Ungarn, 'Hangok és képek Magvarországról', 1839, 1844, 1848) a p u s z t a - r o m a n t i ka jellegzetes m o t í v u m a i v a l találkozunk; olyan, a m a g y a r irodalomról is ismert figurákról ír verset, mind Dobozi M. és hitvese v a g y Thököly I m r e . Jelentős h a t á s sal volt m a g y a r költőkre, Garay J . - r a Thaly K.-ra; Arany J . pedig magyar ford í t á s b a n ismerte meg A J ó k a ördöge c. verses t ö r t é n e t é n e k Vogl által feldolgoz o t t délszláv m e s e v á l t o z a t á t . 1842—1848 között az Oesterreichisches Morgenblattot szerkesztette, 1843—1849 között pedig a Thalia c. almanachot, 1845-től népkalend á r i u m o t a d o t t ki. O Magyarul: 1—1 vers (Vörösmarty M., 1837; Zilahy I., Képes világ, 1866, 4.; Szülik J . , Költemények és műfordítások, 1896; Fried I., A szomszéd népekkel való kapcsolatainak történetéből, 1962.) O írod.: A. Schmidt: J o h a n n Nepomuk Vogl als Mensch und Dichter (1868); R. Binder: J o h a n n Nepomuk Vogl und die österreichische Ballade; Fried I.: A pusztar o m a n t i k a forrásainál ( F K . 1980, 4.). Fried

205

István

VOGLE Vogler, H e n r y k (Krakkó, 1911. márc. 6.—): lengyel író, drámaíró, kritikus, esszéíró. .Jogot végzett a Jagelló Egyetemen 1933-ban, m a j d 1939 és 1941 k ö z ö t t lengyel filológiát t a n u l t Lembergben. 1942-től 1945-ig német koncentrációs táborokban raboskodott. A 2. világháború u t á n krakkói lapok és kiadók szerkesztője, élvonalbeli színházak irodalmi vezetője volt. O Met a f o r á k b a n gazdag, látomásos prózája B. Schulz műveivel rokon. T é m á i t az 1930-as évekből, a nagyvárosi polgárság életéből és jelenéből merítette: Niepospolici („Nem mindennapi emberek', reg., 1956); Ocalony z otchlani ('A mélységből megmenekült', elb.-ek, 1957); Czlowiek, który snil ('Az ember, aki álmodott', reg., 1960); Nieobecni sq winni ('A távollevők a hibásak', reg., 1960). O Kritikáiban az írói látásmód és a színpadi vízió eredetiségére koncentrált: Z notatek przemytnika. Szkice krytyczne z lat 1946— 1956 ('Egy csempész feljegyzéseiből. Kritikai vázlatok, 1946—1956', 1957); Przygody w teatrze ('Kalandok a színházban', 1960); Romanse literatury ('Az irodalom románcai', 1964, 1965); Európa w swiatlach rampy ('Európa rivaldafényben', 1968). Esszéisztikus monográfiát írt T. RózewiczvőY. Tadeusz Rózewicz 1—3. (ua., 1—3. köt., 1972 —1981). Emlékirataiért (Autoportret z pamiqci 1—3., 'Önarckép emlékezetből', 1—3. köt., 1978—1981) és más műveiért t ö b b irodalmi d í j a t k a p o t t . O G y ű j t , kiad.: Opowiadania fantastyczne ('Fantasztikus elbeszélések', 1971); Dwanascie bialych wielblqdów i inne utwory dramatyczne ('Tizenkét fehér teve és más színművek', 1974). Pálfalvi

Lajos

Vogt [fógt], Friedrich (Greifswald, 1851. márc. 11.—Marburg an der L a h n , 1923. okt. 28.): n é m e t irodalomtörténész. 1874ben k ö n y v t á r o s és magándocens lett szülővárosa egyetemén. 1883-ban nevezték ki egyetemi t a n á r n a k . 1885-ben Kielben, 1889-ben Boroszlóban (Breslau, ma Wroclaw, Lengyelo.), 1902-ben Marburgban lett a német irodalomtörténeti tanszék birtokosa. T u d o m á n y o s munkásságára, amely elsősorban a középkori irodalom kutatására irányult, a pozitivista a d a t g y ű j t é s és m o t í v u m k u t a t á s volt a jellemző. Legsikeresebb m u n k á j a a M. KochhsA együtt írt háromkötetes német irodalomtörténete, a Geschichte der deutschen Literatur von den áltesten Zeiten bis zur Gegenwart ('A német irodalom története a legrégibb időktől napjainkig', 1897), amely négy kiadást ért meg. O F ő b b művei még: Leben und Dichten der deutschen Spielleute im Mittelalter

('A német regősök élete és költészete a középkorban', tan., 1876); Die schlesischen Weihnachtsspiele ('A sziléziai karácsonyi j á t é k o k ' , tan., 1901); Das Königs- und Kaiserideal in der deutschen Dichtung des Mittelalter s ('A király- és császárideál a középkor n é m e t költészetében', tan., 1908). Szász Ferenc Vogt, Nils Collett:

Collett Vogt, Nils

Vogt ffokt], Walter (Zürich, 1927. júl. 31. —Muri, 1988. szept. 21.): svájci német író, drámaíró, hangjátékszerző. A Bern melletti Muriban haláláig magánpraxist folytató pszichiáter és röntgen szakorvos volt. Irodalmi munkássága is összefügg t a n u l t mesterségével: első — botrányos — regénye (Wüthrich, ua., 1966) egy haldokló főorvos szemszögéből bírálja a dicstelen halálba torkolló kórházi betegellátást. Der Wiesbaden Kongress ('A wiesbadeni kongresszus', 1972) c. könyve pedig az egész orvostudom á n y t . De írt regényt kriminálpszichológiai esetként ábrázolt gazdasági, katonai és politikai karrieristákról (Schizogorsk, ua., 1977), elvonókúrán lévő narkósokról és alkoholistákról ( Vergessen und Erinnern, 'Felejteni és emlékezni', 1980) és elbeszélést a nemi azonosság kereséséről is (Maskenzwang, 'Álarckényszer', 1985). A szatíra és a groteszk provokatív hajlamú művelője. O F ő b b művei még: Höhenluft ('Magaslati levegő', dráma, 1966); Melancholie ('Melankólia', reg., 1967); Der Vogelauf dem Tisch ('Madár az asztalon', reg., 1968); Typhos (ua., dráma, 1973); Der írre und sein Arzt ('Az őrült és orvosa', elb.-ek, 1974); Amos, Gott und sein Prophet ('Ámós, Isten és az 0 p r ó f é t á j a ' , hangjáték, 1979); Jesaia ('Izaiás', hangjáték, 1981). O Gyűjt, kiad.: Der Garten der Frau des Mannes, der Noah hiess ('A Noénak nevezett férfiú asszonyának kertje', vál. elb.-ek, 1987); Werkausgabe in 10 Banden ('Művei 10 kötetben', 1991—). O Magyarul: I elb. (Kurucz Gy., R a k é t a , 1983, 8.). O írod.: A. A. Engel: Walter Vogt als Erzáhler (1986). Somogyi György Vögtlin [főktlin], Adolf (Brugg, 1861. febr. 25.—Bern, 1947. ápr. 7.): svájci németíró, drámaíró, műfordító. Ápja pék volt. Előbb a selyemfestés mesterségét t a n u l t a ki, m a j d egyetemi hallgató lett Genfben, Baselben — itt. J . Burckhardt volt egyik professzora — és Strassburgban, ahol filozófiai doktorátust szerzett. Egy ideig Angliában volt tanár, m a j d Badenben. H a z á j á ban visszatérve Baselben, K ü s n a c h t b a n és

206

VOGUE végül Zürichben t a n í t o t t 1925-ig. Ezenkívül 1899—1925 k ö z ö t t az Am hauslichen Herd ('A családi tűzhelynél') c. képes havilap és 1909—1936 között a Merkúr c. havilap szerkesztője volt. O Fordításai mellett írott saját szépirodalmi művei formailag semmi ú j a t nem m u t a t n a k . T é m á j u k sokszor vagy vallásos — így pl. a Heilige Menschen ('Szent emberek', nlák, 1895) — vagy a német irodalom egy-egy nagy személyiségéhez kapcsolódnak, ill. régebbi m ű v e k feldolgozásai: ide tartozik a Der Scharfrichter von Eger ('Az egeri hóhér', 1925) c. Goetheregénye, t o v á b b á az 1914-ben megjelent Gottfried-Keller-Anekdoten ('Gottfried Keller-anekdoták'), v a l a m i n t a K. von Würzburg művét feldolgozó Die Dame ('A hölgy', 1924) c. versnovella. O Főbb művei még: Das neue Gewissen ('Az új lelkiismeret', reg., 1897); Stimmen und Gestalten ('Hangok és alakok', versek, 1901); Sephora ('Szefóra', nla, 1904); Heinrich Manesses Abenteuer und Schicksale ('Heinrich Manasse kalandjai és sorsa', reg., 1910); Hans Waldmann (ua., d r á m a , 1914); Geschichte der deutschen Dichtung ('A német költészet története', 1914); Frauenschicksale ('Női sorsok', nlák, 1923); Vittanova (ua., reg., 1930). Kerekes Gábor Vogüé [vogüe'J, Charles-Jean-Melchior; comte, majd marquis de (Párizs, 1829. okt. 18.—uo., 1916. nov. 19.): francia archeológus, politikus, közíró, diplomata. Eugéne de Vogüé u n o k a b á t y j a . 1868-tól volt a Francia Akadémia tagja. Korán kezdett foglalkozni vallástörténettel és a keleti művészetekkel. 1853—54-ben, m a j d 1861— 62-ben beutazta Szíriát és Palesztinát. 1871 -75-ben konstantinápolyi, majd 1875-től bécsi követ volt. 1879-ben lemond o t t posztjáról, hogy t u d o m á n y o s tevékenységet folytasson. Művei részint a keleti világi és vallási építészettel, archeológiával és írásos emlékekkel foglalkoznak, részint útleírások, életrajzok és szövegkiadások. O Jelentősebb t a n u l m á n y a i , értekezései: Les Églises de la Terre-Sainte ('A Szentföld templomai', 1859); Le Temple de Jérusalem ('A jeruzsálemi templom', 1864—1865); L'Architecture civile et religieuse du Ie au VIe siécles dans la Syrie centrale ('Világi és vallási építészet az elsőtől a h a t o d i k századig Közép-Szíriában', 2 köt., 1869); Mélanges d'archéologie orientale ('Vegyes írások a keleti archeológiáról', 1869); Jnscriptions sémitiques ('Szemita feliratok', 1874—1877); Duc de Luynes, maréchal de Villars ('Luynes herceg, Villars marsall', 1884—1894); Le Duc de Bourgogne et le

Duc de Beauvilliers ('Bourgogne hercege és Beauvilliers hercege', 1900). Nagy Géza Vogüé [vogüe], Eugéne-Marie-Melchior; vicomte de (Nice, 1848. febr. 25.—Párizs, 1910. márc. 24.): francia író, utazó, diplomata, kritikus. Részt v e t t a porosz—francia h á b o r ú b a n , majd diplomáciai szolgálatba lépett: előbb Konstantinápolyban, m a j d E g y i p t o m b a n , végül Szentpétervárott volt követségi tanácsos. 1882-ben nyugállományba vonult, hogy irodalmi és történeti munkáinak szentelhesse m a g á t . 1888-tól volt a Francia Akadémia t a g j a . Rendszeresen közreműködött a Revue des Deux Mondes és a Journal des Débats c. folyóiratokban. O Több regényt írt: Les Morts qui parlent ('Beszélő halottak', politikai reg. a parlamentarizmus ellen, 1899), Jean d'Agnéve (ua., 1897; film: R. Leprince, 1922, f r a n cia), Le Rappel des Ombres ('Árnyak szólítása', 1900), Le Maitre de la Mer ('A tenger u r a ' , 1903). O Számos útleírást, novellát, történetet, emlékezést, történelmi és irodalmi t a n u l m á n y t , életrajzot publikált. Érdeklődésének fontos területe volt az orosz irodalom, történelem és művelődéstörténet; az orosz írók egyik első franciao.-i ismertetője volt. Különösképpen Tolsztoj és Dosztojevszkij iránt érdelődött. A Le román russe c. m u n k á j a magyarul is megjelent (1908: 2 köt., H u s z á r I.: Az orosz regény, 1886, 1888, 1971). Ilyen tárgyú m u n kái még: Les Fils de Pierre le Grand; Mazeppa; Un changement de régne ('Nagy P é t e r fiai; Mazeppa; H a t a l o m v á l t á s ' , 1884); Le Manteau de Joseph Olénine ('Joseph Olénine k a b á t j a ' , 1890); Coeurs russes ('Orosz szívek', 1893); Maximé Gorki (ua., 1905). Naplója (Journal) 1932-ben jelent meg. O Egyéb művei: Syrie, Palestine, mont Athos, Voyages au pays du passé ('Szíria, Palesztina, az Athosz-hegy, utazások a múlt országaiban', esszé, 1876); Histoires orientales, chez les pharaons. Boulacq és Saggarah ('Keleti történetek, a fáraók földjén. Boulacq és Saggarah', 1879); Les Portraits du siécle ('A század portréi', 1883); Histoires d'hiver ('Téli történetek', 1885); Souvenirs et visions ('Emlékek és látomások', esszé, 1887); Portrait du Louvre, conte de Noéi ('A L o u v r e portréja, Karácsonyi mese', elb., 1888); Remarques sur l'Exposition du Centenaire ('Megjegyzések a százéves kiállításról', eszszé, 1890); Heures d'histoire ('Történelmi órák', esszé, 1893); Devant le siécle ('Szemben az évszázaddal', esszé, 1895); Histoire et poésie ('Történelem és költészet', ért., 1898). O Magyarul még: 1—1 elb. (n. n., A

207

VOGUL kozású műfordítóként kereste kenyerét. Svéd nyelvből t ö b b , főleg prózai m ű v e t ford í t o t t . 1964-től 1972-ig a Ceskosklovensky spisovatel kiadóba t é r t vissza, de a normalizáció idején elbocsátották és fizikai munkás lett. Csak 1989-ben térhetett vissza az irodalmi életbe. O A Chodec ('Gyalogló', kisreg., 1964) c. első prózai művét lengyelre is lefordították. E z e n egzisztencialista jellegű művének f ő a l a k j a gyökértelen, a társadalomtól teljesen elidegenedett örök vándor. O 1986-ban a Nemzetközi P. E. N. Club Emigráns í r ó k Központjától egész irodalmi életművéért és kitartó szamizdat kiadói tevékenységéért J. Palach-díj&t kap o t t . O Egyéb művei: Barbar ve Svédsku ('Egy barbár Svédországban', publicisztika, 1972, szamizdatban); Velká dáma ('Nagyúri hölgy', reg., 1976, szamizdatban). Hankó B. Ludmilla

Hét, 1894, 9.; n. n., Pesti Napló, 1902, 78.). O írod.: J . Lemaitre: Eugéne Vogüé (Les Contemporains, 6. köt., 1896). Nagy Géza vogul irodalmi formák: -*manysi mi formák vogul irodalom: -*manysi

irodal-

irodalom

Vő Hong [vo hon] (Quang Ngai, 1910— 1975?): vietnami író. Phu Yenben egy középiskola igazgatója volt, m a j d 1934-től a tengerparti Nha T r a n g b a n különböző magániskolákban t a n í t o t t , s ott kezdte el írói munkásságát is. Első, Műa gát ('Tüzes tánc') c. elbeszélése a hanoi Tieu Thuyét Thú Báy ('Vasárnapi regény') c. irodalmi lapban jelent meg 1939-ben. E g y i k állandó szerzője volt a Tin van ('Irodalmi újdonság') c. folyóiratnak. Finom veretű m u n : kákkal jelentkezett, s mint a Mieng dat nő hoa ('Virágzó földdarab') c. elbeszélésében is a dolgozó falusi emberekről írt. 1959 és 1971 között 8 k ö t e t elbeszélése, 4 kötet ifjúsági regénye jelent meg. Országos sikert a r a t o t t a Thien dwcmg 6 trén cao ('Fenn a paradicsom', 1987) c. regényével. E nagyszabású m ű v é t közvetlenül Dél felszabadítása előtt, 1974-ben fejezte be, de m á r nem volt módja a kiadására. Szemléletesen mut a t j a be a kilátástalan helyzetben vergődő, boldogságot kereső embereket, hű képet festve Dél-Vietnam amerikai korszakának társadalmáról. O Főbb művei még: Gió cuőn ('Forgószél', reg., 1969); Nhw cánh chím bay ('Mint a repülő m a d á r szárnya', vál. elb.-ek, 1971). O írod.: N g u y é n Van Bong: Chuyén cón chira Cu, v i é t tű- thcri da qua (Ván Nghé, 1988. 36.). Bőgős László

Vő Hiry Tám [vo h u j tam] (Nam Dinh, 1926—): vietnami író. Gyermekként a Hongay-i szénbányában dolgozott; i t t érte az 1945-ös augusztusi forradalom. A francia gyarmatosítók elleni függetlenségi háború idején (1946—1954) szakszervezeti aktivistaként f o l y t a t o t t illegális m u n k á t a bányászok között. E k k o r kezdett mozgósít ó verseket és elbeszéléseket írni. Ezek jelentették az előgyakorlatokat a La braise sous la cendre c. f r a n c i a nyelven is k i a d o t t első regényéhez, a Vúng m6 ('Bányavidék', 1951) címűhöz. M u n k á j a szándéktalanul is impresszionista jellegű, közel áll a modern regényekhez. K ö v e t k e z ő regényében, a Nhúng ngwvi thq mó ('A bányászok', 1960) c.-ben a bányaváros életét örökítette meg. H a r m a d i k , Nhumg bw&c di lac ('Megzavart lépések', reg., 1973) c. művében az 1944— 1948-as éveket idézte fel. Bőgős László

Vohryzek [vohrizek], Josef (Prága, 1926. m á j . 17.—): cseh irodalomkritikus, író, műfordító. Prágai ügyvéd családjából származik. A 2. világháború alatt, 1940-ben a csehországi német megszállás és zsidóüldözés idején szülei Svédo.-ba küldték. Visszatérése után a prágai Károly E g y e t e m e n cseh nyelvet és irodalmat hallgatott (1951— 1956), majd 1956 és 1958 között a Ceskoslovensky spisovatel kiadóban szerkesztőként dolgozott. 1958-tól a Csehszlovák Tudományos Akadémia I r o d a l o m t u d o m á n y i Intézetének m u n k a t á r s a . O Irodalomkritikusként és íróként a Kvéten (1956—1959) folyóirat köré szerveződött írócsoporthoz tartozott. A folyóiratot 1959-ben megszüntették, neki pedig távoznia kellett az Irodalomtudományi Intézetből is. Szabadfoglal-

Voiculescu [vojkuleszku], Vasile (Pirscov, 1884. okt. 13.—Bukarest, 1963. ápr. 26.): román költő, író. Parasztcsaládból származott. A középiskola első osztályait Buzáuban végezte, m a j d a bukaresti Gheorghe Lázár iskolában fejezte be; itt ismerk e d e t t meg UrmuzzaX. 1902-ben beiratkoz o t t az egyetem bölcsészkarára, de 1903ban az orvosi pálya mellett d ö n t ö t t . 1910ben doktori szakvizsgát tett, ezt követően Ilfov megyébe helyezték. Különböző falusi körzetekben látta el hivatását. Az 1. világháború idején k ó r h á z a t vezetett Birladban, ahol Al. Vlahutá író gyakori vendége volt. A háború u t á n a fővárosba költözött és népműveléssel foglalkozott, cikkeket publikált. 1933-tól a bukaresti rádió munk a t á r s a , 1940-től az irodalmi műsorok igaz-

208

VOICU g a t ó j a volt. 1940-ben nyugdíjazták. Egy koncepciós per áldozataként élete utolsó éveit ártatlanul elszenvedett börtönbüntetése árnyékolta be (1959—1963). O Versekkel debütált 1912-ben a Convorbiri literare c. folyóiratban. Első kötete — Poezii ('Versek') — 1916-ban látott napvilágot. E z t követte Din tara zimbrului §i alte poezii ('A bölény földjéről és más költemények', 1918) c. gyűjteménye, amellyel elnyerte az Akadémia diját. Mindkét könyvén érezhető Coqbuc, valamint a sámánátorista (-ysámanátorism) irányzat hatása: konvencionális, idilli képet festett a patriarchális életformáról, hangvételét a népnemzeti szemlélet és az ünnepélyes hazafiasság jellemezte. Emellett P. Cérna és Al. Vlahutá irány költészete h a t o t t rá. Következő kötetei — Pirgá ('Érés ideje', 1921); Destin ('Sors', 1933); Urcuq ( ' K a p t a t ó ' , 1937); íntrezáriri ('Áttünések', 1939) — meghatározták sajátos helyét a román lírában. Tradicionalista költőként a Gíndirea c. folyóirat irányvonalának híve volt. Nagy hangsúlyt k a p o t t művészetében az ortodox vallásosság és az életerő kultusza. Ez utóbbi formai eszközeiben is megnyilvánult: stílusa darabos, földközeli, férfiasan szögletes. L e g v i t a t o t t a b b , s egyben legegységesebb verseskönyve Poeme cu ingeri ('Versek angyalokkal', 1927) c. l á t o t t napvilágot. E n n e k jellegzetes stílusa, az ortodox dekorativizmus, újdonságnak számított. Későbbi köteteiben megfigyelhető az elmélyülés szándéka; a misztikus átlényegülés, a spiritualitás szomja, a belső megtisztulás vágya uralkodó m o t í v u m m á vált verseiben. Á kezdeti egyszerűség és a kegyelmi állapot újra-felfedezésére indult, miközben eszköztára mind színesebb, plasztikusabb, testesebb és barokkosabb lett. A költői nyelv egyre magabiztosabb kezelése végül T. Arghezire emlékeztető nyelvi virtuozitásig vezette. A gondolatiság dominanciája, az allegória és a fogalmak antropomorf, a régi költészet szellemében való ábrázolása á r t o t t ugyan e líraiságnak; ugyanakkor erőssége volt az elemi erejű rusztikus képalkotás, valamint a t á j átszellemült megjelenítése. O Meglepetést okozott posztumusz kiadott Ultimele sonte íncMpuite ale lui Shakespeare ín traducere imaginará (1964: Deák T., Shakespeare utolsó képzelt szonettjei V. Voiculescu képzelt fordításában, részletek, Nagyv, 1966, 4.) c. verseskötete. Szonettjein érezhető Eminescu művészetének gazdagító h a t á s a és M. Caragiale alkotásainak pompázatos zeneisége. A líráját á t h a t ó Erósz a kifejezés szenvedélyes erejében is megnyilvánult. A verseiben ábrázolt szerelem kozmikus élet-

14

erővel rendelkezik, a strófák erejét pedig az érzés t r a g i k u m a a d j a . E m i a t t e szonettek ,,barokkosan t e l í t ő d n e k szenvedéllyel, akárcsak Racine-nál" (I. Negoitescu). Még nagyobb meglepetést keltett, amikor 1966ban publikálták Povestiri ('Elbeszélések', 1—2. köt.) c. g y ű j t e m é n y é t , ill. Zahei Orbul (1970: Veress Z., Zahei, a vak, 1972) c. regényét. P r ó z á j a ugyanis I. L. Caragiale, P. Istrati, M. Sadoveanu, D. Stánoiu és V. I. Popa műveivel áll tematikai rokonságban. Eredetiségét a f a n t a s z t i k u m , a mágikus és mitikus, mesés megoldások iránti vonzódása biztosította: Pescarul Amin (V. András J., A halász Amin, Bölényfej, 1988); Ultimul Berevoi (Veress Z., Az utolsó varázsló, Az álombeli őz, 1969); LoMrita (V. András J., A galóca, Bölényfej, 1988). Legsikerültebb művének főhősét, Zaheit, mint egy karneváli, t a r k a pikareszkregényben, végigvezeti a kórházak, koldusok és prostituáltak világán; falvakon és fegyenctelepeken, a nagy v á s á r o k a t és a templomokat benépesítő sokaságon. Ez a szelíd óriás, miközben azon fáradozik, hogy elveszett látását visszanyerje, olyan belső megvilágosodást él át, melynek révén a szakrális közelébe jut, amit azonban nem érhet el. Az író prózájából az elemi lét, az atavisztikus különösség rendkívül kifejező poézise árad. P á r a t l a n szuggesztív itással volt képes a pallérozatlan, e l m a r a d o t t elmék szellemi folyamatait követni. O Drámai alkotásai hasonlóan jellemezhetők: Umbra ('Árnyék', 1930); Fata ursului ('A medve lánya', 1930); La pragul minunii ('A csoda küszöbén', 1932). Színművei — Demiurgul ('A félisten', 1943); Gimnastica sentimentalá ('Érzelmes torna', 1972); Pribeaga ('A bujdosó nő', 1972) — elsősorban könyvdrámák, előadásra kevésbé alkalmasak. O Gyűjt, kiad.: Teatru ('Színház', d r á m á k , 1972). O Magyarul még: 1 vers (Brassai V., Korunk, 1940, 3.); 5 vers (Majtényi E., A román irodalom kis tükre, V l / a köt., 1964); 7 vers (Deák T., Igaz Szó, 1966, 14.); Az álombeli őz (elb.-ek, Veress Z., 1969); 1 elb. (uő, Nagyv, 1970, 2.); 3 vers (Deák T., Román költők antológiája, 1982); Bölényfej (elb.-ek, V. András J . , 1988). O írod.: G. Cálinescu: Istoria literaturii románé (1941); V. Streinu: Opera literará a lui V. Voiculescu (Povestiri, 1. köt., 1966); Deák T.: V. Voiculescu szonettjei (Nagyv, 1966, 4.); Al. George: V. Voiculescu §i povestirile sale (Semne si repere, 1971); Tömöry P.: Zahei, a vak (Tgaz Szó, 1973, 9.); I. Apetroaie: V. Voiculescu (1975); L. Grásoiu: Poezia lui Vasile Voiculescu (1977); Elena ZahariaFilipa§: Introducere in opera lui Vasile Voi-

209

VOIGT culescu (1980); M. Braga: V. Voiculescu in orizontul traditionalismului (1984); I. Negoitescu: I s t o r i a literaturii románesjti (1991). Cornel Regman Voigt [fógt], Rudolf (Frankenberg, 1899. nov. 21.—Milwaukee, 1956. jan. 15.): német nyelvű amerikai (USA) költő. A lipcsei egyetemen t a n u l t német filológiát, m a j d 1924-ben az U S A - b a települt át. Először Patersonban állt alkalmazásban m i n t kereskedő, 1925-ben Milwaukee-ba költözött, hallgatója volt az Illinois Egyetemnek, azu t á n pedig n é m e t nyelvet t a n í t o t t U r b a n á ban és a Northwestern University-n, m a j d pedig Milwaukee-ban. O F ő b b művei: Frühlingsfackel ('Tavaszi fáklya', költ.-ek, 1917); Blutende Sehnsucht ('Vérző vágyakozás', költ.-ek, 1918); Berauschte Ndchte ('Mámoros éjszakák', költ.-ek, 1920); Deutscher Acker, deutscher Himmel ('Német fold, német ég', vázlatok, 1922); 12 Gedichte ('12 vers', 1934); Das sehnsüchtige Herz ('A vágyakozó szív', költ.-ek, 1953). O írod.: W. Leopold: Der Dichter in der F r e m d e (Der Auslanddeutsche, 1932); K . W u s t : R. Voigt bedeutender deutsch-amerikanischer Lyriker unserer Zeit (Rochester Abendpost, 1955). Varga Péter Voigt-Diederichs [fógt-dideriksz], Helene (Gut Marienhoff bei Eckernförde, Schleswig-Holstein, 1875. máj. 26.—Jéna, 1961. márc. 12.): n é m e t írónő, költőnő. 1898— 1911 között a könyvkiadó E. Diederichs felesége volt. Prózai művészete szülőföldje népi k u l t ú r á j á n a k , a paraszti lét mindennapjainak k o r á b a n és azóta is egyik legerőteljesebb és legkifejezőbb ábrázolása, amely g y a k r a n markáns naturalizmusba hajlik. Költészete (amelynek csak egyes darabjai jelentek meg) színtelenebb, de tartalmában és m o n d a n d ó j á b a n prózai írásaival egygyökerű. O Főbb művei: SchleswigHolsteiner Landleute ('Schleswig-holsteini emberek', elb., 1898); Abendrot ('Álkonyvörös', elb., 1899); Regine Vosgerau (ua., reg., 1901); Dreiviertel Stund vor Tag ('Háromnegyed órával napkelte előtt', reg., 1905); Aus Kinderland ('Gyermekkorom tájai', elb.-ek, 1907; e könyve azóta t ö b b kiadásban is megjelent); Nur ein Gleichnis ('Csak hasonlat', elb., 1909); Auf Marienhoff ('Marienhoffról', emlékezések, 1925); SchleswigHolsteiner Blut ('Schleswig-holsteini vér', elb., 1926); Der Zaubertrank ('A varázsital', elb., 1948); Waage des Lebens ('Az élet mérlege', reg., 1952). Kenesey Gábor Voile latiné: —»Svájc irodalma

voinszkaja poveszty:

poveszty

Voisard [voazár], Alexandre (Porrentruy, 1930—): svájci-francia költő, író. A Jura-vidék harcos p á r t f o g ó j a mind kultúrp o l i t i k a k é n t , mind költőként. Egy azok közül az irodalmárok közül, akiknek köszönhetően ez a k a n t o n is „ e g y e n r a n g ú v á " válik a hosszú berni dominancia u t á n . A szeparatista mozgalom eszméit képviseli, nagy népszerűsége is főként ebből ered. O Versei egyértelmű szürrealista hatást mut a t n a k , főként R. Charét. Visszatérő tém á j a a szülőföld szeretete és a testvériség fontossága. A fantasztikus irodalomban isismertté v á l t elbeszéléseivel: Louve ('Nőstényfarkas', 1972); Je ne sais pas si vous savez ('Nem t u d o m , t u d j á k - e ' , 1975); Un train peut en cacher un autre ('Egy vonat mögött m e g b ú j h a t egy másik', 1981); Claire Voyante ('Jósné, a jósnő', 1981); Année des treize lunes ('A tizenhárom hold éve', 1984). O Verseskötetei: Ecrits sur un mur ('írások egy falon', 1954); Vert Paradis ('Zöld Paradicsom', 1955); Chronique du guet ('A les krónikája', 1961); Feu pour feu ('Tűzre tűz', 1965); Liberté á l'aube ('Hajnalban, szabadon', 1967); Les deux versants de la Solitude ('A magány két lankája', 1969); Nuit en miettes ('Éjszaka morzsákban', 1975); Rescapés et autres poémes ('Akik m e g m a r a d t a k és más költemények', 1984); Toutes les vies vécues ('Minden megélt élet', 1989). Jancsó Júlia Voisenon [voázönon] a p á t , Claude-Henri Fusée de; Fuzée; (Voisenon kastély, Melun mellett, 1708. júl. 8.—uo., 1775. nov. 22.): francia író, költő. F i a t a l korában a fényes társaság és az irodalmi körök látogatója volt. Voltaire-rel életre szóló barátságot köt ö t t . 1739-ben családja kívánságára reverendát öltött, püspöki szék várományosa volt, de erről lemondott egy apátság javára, ami számára s z a b a d a b b mozgást t e t t lehetővé. Az irodalmi pálya vonzotta, különösképpen a színház. F ő k é n t verses vígját é k o k a t írt: a L'Ecole du monde ('A világ iskolája', 1739) c. d a r a b j á t követte a Les mariages assortis ('Az összeillő házasságok', 1744) és a La coquette fixée ('A megállapod o t t kokett', 1746) c. vígjáték; ez utóbbinak igen nagy sikere volt. L'amour et Psyché ('Ámor és Pszüché') c. operáját 1756-ban m u t a t t á k be. Regényeinek és elbeszéléseinek merész libertinus hangvétele nem jelentett a k a d á l y t az Académie francaise t a g j a i n a k sorába választása alkalmából (1763). O Egyéb fő művei: Quelques aventures des bals des bois ('Az erdők báljainak

210

VOITU néhány k a l a n d j a ' , elb., 1745); Zulmis et Zelmai'de (ua., elb., 1745); Le Sultan Misapow/('Misapouf szultán', elb., 1746); Histoire de la félicité ('A boldogság története', reg., 1751); Thémidore (ua., reg., 1751); Les Israelites á la montagne d'Oreb ('Az Izraelit á k az Oreb hegységnél', bibliai költ., 1758). O G y ű j t , kiad.: Oeuvres complétes ('Összes művei', 5 köt., 1781). O írod.: G. Desnoiresterres: Les originaux (Revue Fran9aise, 2. köt., 1855); J . Commoy: Un abbé de cour sous Louis XV., M. de Voisenon, 1708—1775 (1959). Padányi Klára Voisin [voázen], Joseph (Yzeure, 1882— uo., 1969): francia író, újságíró. E. Guillaumin t a n í t v á n y a volt. Regényei és esszéi általában szülőföldjéhez, Bourbon vidékéhez kötődnek. O F ő b b művei: L'Académie de Mérival-les-Chaumes ('A Mérival-lesChaumes-i akadémia', esszé, 1909); Mathurin Barot (ua., reg., 1927); Jean Veyre et son ménage ('Jean Veyre és háza népe', reg., 1936); Le Vrai Visage d'Emilé Guillaumin ('Emilé Guillaumin igazi arca', tan., 1953). Budai Rita Voisin [voázen], Joseph de (Bordeaux, 1610 k.—1685): francia teológus, hebraista és irodalmár. Conti herceg g y ó n t a t ó j a volt. 1660-ban franciára fordította a latin misekönyvet (Missel romáin), amivel nagy port vert fel egyházi berkekben, mert attól féltek, hogy ezzel az anyanyelven való misézést készíti elő. A könyv indexre került, Franciao.ban azonban erről nem vettek tudomást, újra kiadták, és J . Bossuet szerint ezerszámra terjesztették, mert az újonnan katolizált híveknek szükségük volt rá. O Irodalmi munkásságából említést érdemel egy vitairat a színházról: Défense du Traité de M. le prince de Conti touchant la comédie et les spectacles ('Conti herceg értekezésének védelmében a vígjátékról és a színházról', 1671). Ennek az értekezésnek a megírásában ő maga is segédkezett, s így méltán kelt védelmére, amikor F. d'Aubignac a szerző halála u t á n vitába szállt vele Dissertation sur la condamnation des théátres ('Értekezés a színház elítéléséről', 1666) c. írásában. Voisin vitairata nagy műveltségről tanúskodik az ókori játékok és színjátszás terén. O Egyéb fő művei: Theologia Judaeorum ('Zsidó teológia', 1647); Commentarius in Nóvum Testamentum ('Újszövetség-magyarázat', 1659). O írod.: L. Moréri: Dictionnaire (C.-P. Goujet cikke, 1759). Csűrös Klára Voiture [voát-ür], Vincent (Amiens, 1597. febr. 23.—Párizs, 1648. m á j . 20. körül): 14*

francia költő. A p j a gazdag borkereskedő volt; közrendű származása és alacsony termete volt egyébként vidám és g o n d t a l a n életének két n a g y bánata. A játékszenvedély m á r az apai háznál r á r a g a d t , de a bortól következetesen tartózkodott, talán törékeny egészsége, vagy még i n k á b b a sok élcelődés miatt, amelyeket el kellett viselnie a nagyúri társaságban; hamar bekerült ugyanis a legmagasabb körökbe. A párizsi Collége de Boncourban tanulótársa volt d'Avaux grófnak, a későbbi bíborosnak, aki legfőbb p r o t e k t o r a lett. 1614-ben stanzák a t publikált Gaston d'Orléans-nak, a király öccsének dedikálva (életében mindöszsze négy verse jelent meg n y o m t a t á s b a n , ez volt az egyik), s ettől kezdve az ő kegyeit is élvezte. Szolgálatában magas tisztségeket és fontos diplomáciai missziókat t ö l t ö t t be (többek között Spanyolo.-ban, ahol Olivarez hercegtől, I I I . Fülöp miniszterétől kellett segítséget kérnie a francia király, X I I I . Lajos ellen). Az életművész költő azonban művelt társalgással és kasztíliai nyelven írt versekkel s z ó r a k o z t a t t a v e n d é g l á t ó j á t , m a j d észak-Afrikában t e t t egy kis utazást, s Londonon és Brüsszelen keresztül t é r t haza a veszélyes misszióból, m i u t á n Gaston és a király már kibékült, s ő ismét a legmagasabb kegyeket élvezhette. Volt királyi asztalnok, nagykövetek b e m u t a t ó j a és tolmácsa, a pénzügyminiszter első embere, s különböző járadékai évi tizennyolcezer f r a n k o t tettek ki, amennyivel egyetlen kort á r s író sem büszkélkedhetett. Voiture azonban u n a t k o z o t t a fenségek társaságában, s lusta volt ahhoz, hogy diplomáciai karriert csináljon, bár minden a d o t t s á g a megvolt hozzá. N a g y költő vagy író is lehet e t t volna: n é h á n y verse és levele (pl. az, amelyet Richelieu-nek írt 1636-ban Corbie visszahódítása alkalmából) többre h j v a t o t t szellem képességeit csillantja meg. Ö azonban így vélekedett írásairól: „Bizonyára lesznek egyszer olyan emberek, akik összeg y ű j t i k és k i n y o m t a t j á k , amit í r t a m " . Voit u r e a pillanat költője volt, minden tehetségét az arisztokrata társaság szórakoztatásában élte ki, miközben maga is nagyon jól szórakozott. 1625 körül m u t a t t á k be Mme de Rambouillet précieux szalonjában, s ez a találkozás sorsdöntő volt — a szalon szám á r a , amelynek csakhamar koronázatlan királya lett „El R e y chiquito", ahogyan barátai hívták. A szellemesség, az éle, a galantéria, a verses rögtönzések, az elegáns, könnyed műveltség e társasági művészetében ő d i k t á l t a immár a d i v a t o t és az ízlést. Természetesen ő sem kerülhette el azokat a b u k t a t ó k a t , amelyekkel az e f f a j t a

211

VOJEJ alkalmi költészet járt, s keresett képei (haja „sündisznóként meredezik, v a g y ázott t y ú k k é n t lapul a fejére" a címzett iránti csodálattól), vagy témáinak frivolsága („Egy cipellőhöz") gyakran csaptak á t nevetségesbe. Voltak azonban m a r a d a n d ó érdemei is: száműzte a költői nyelvből az üres r e t o r i k á t és a mesterkélt petrarkizálást, m e r í t e t t viszont a folklórból, s feltámaszt o t t olyan régi m ű f a j o k a t , mint a ballada, a triolett és a rondó, ú j r a divatba h o z t a a középkori lovagregényeket, amelyek stílusát az egész művelt társaság utánozni kezdte; népszerűsítette a spanyol i r o d a l m a t is, különösen a gongorizmust. T a g j a volt a Francia Akadémiának (1634) és dísztagja a római „Humoristák A k a d é m i á j á n a k " (1638). Sem a kortárs kritika, sem az utókor nem t u d o t t róla egyértelmű véleményt mondani: N. Boileau nagyra értékelte, de fenntartásokkal, Voltaire szigorúan bírálta, de kivételt t e t t t ö b b levelével. O Műveit unokaöccse, E. Martin de Pinchesne publikálta 1650-ben két kötetben: az első leveleit, a második verseit tartalmazza. O Magyarul: 1—1 vers (Raics I., Szeretlek, 1947; R ó n a y Gy„ A francia líra kincsesháza, 1—8., 1961; Szabó Magda, Világirodalmi Antológia, 3. köt., 1962); 4 vers ( R ó n a y Gy., Szedő D., Francia költők antológiája, 1. köt., 1962). O írod.: É. Magne: Voiture et 1'Hotel de Rambouillet (2 köt., 1912). Csűrös Klára Vojejkov, Alekszandr Fjodorovics (Moszkva, 1779. szept. 10.—Szent-Pétervár, 1839. jún. 28.): orosz költő, műfordító, újságíró. Nemesi családból származott. 1801-ben csatlakozott a szabadkőműves Turgenyev testvérek rövid életű moszkvai irodalmi csoportosulásához. Az 1810-es évek második felében a romantikus irányzatot támogató -*Arzamasz társaság tagja lett. 1814 —1820 között a dorpati (ma: T a r t u ) egyet e m orosz irodalom professzora volt. Pétervárra költözve újságírással és szerkesztéssel (RusszJcij invalid) foglalkozott. 1821— 1822-ben az akkoriban erősen d e k a b r i s t a szellemű Szin otyecsesztva c. lap kiadó-szerkesztőjeként tevékenykedett. O 1797-től versekkel jelentkezett. Egy—másfél évtizeddel később műfordítóként Voltaire és Vergilius alkotásait tolmácsolta. Legismertebbek a kortárs irodalmi életet szatirikus r a j z b a n megörökítő verses pamfletjei: Dom szumaszsedsih ('Bolondok háza', 1814, kiegészítve: 1838); Parnasszkij adresz-kalendar ('Parnasszusi címnaptár', 1818—1820). O Kiad.: Poeti-szatyiriki konca 18—nacsala 19 vv. (1959). O írod.: V. M. Isztrin:

Mladsij Turgenyevszkij kruzsok i A. I. Turgenyev (Arhiv b r a t y j e v Turgenyevih, 2. köt., 1911); Ocserki po isztorii russzkoj zsurnalisztyiki i krityiki (1. köt., 1950). Havasi Ágnes Vojinovic [vojinovity], Aleksandar (Mirnica, 1922. márc. 7.—): szerb író. Mezőgazdasági szakérettségi u t á n fiatalon részt v e t t a nemzeti felszabadító partizánharcokban, nemzeti hős. A háború befejezése után katonatiszti állományban újságíró, 7 regényt és k r ó n i k á t írt, melyek t ö b b kiadást is megértek. Legsikeresebb regénye, a Hotel Park (1959: Gergely M., ua, 1967), valóságos eseményt dolgoz fel: a nisi P a r k Hotel — a n é m e t katonatisztek központi szállása az 194l-es háborús n a p o k b a n — elleni bombamerényletet, melynek maga az író is aktív résztvevője volt. Prognanik ('A száműzött', 1967) c. regénye a háború befejezése u t á n játszódik. A p a r t i z á n h a r c b a n résztvevő főhőst a 'partizán igazság k a r d j a ' , igaztalan vád alapján száműzetésre ítéli. Nehéz a sorsa a száműzetés v á r o s á b a n élő, ellenséges érzelmű emberek között. A velük szemben f o l y t a t o t t harcban igazságát csak erkölcsileg t u d j a bebizonyítani, szemevilágának és egyetlen szerelmének elvesztése árán. Műveit szlovén, makedón, orosz, ukrán, n é m e t és olasz nyelvre is lefordították. O E g y é b fő művei: Ponovo slobodni ('Ismét szabadon', krónika, 1958); Krv nije sve ('A vér nem minden', reg., 1961); Beli bregovi ('Fehér hegyek', reg., 1963); Jedno drugo more ('Egy másik tenger', reg., 1963); Vuéje vreme ('A farkasok ideje', reg., 1981); Atomokalipsa ('Atomkalipszis', reg., 1988); Trofeji ('Trófeák', reg., 1989). Bugajev Sándor Voj-Kot: ->Csjumina-Mihajlova, Nyikolajevna

Olga

Vojmír, Svatopluk: -+Herben, J a n Vojnic Puréar [vojnity pwrcsar], P e t k o (Szabadka, ma Subotica, 1939. febr. 16.—): szerb író, drámaíró. A belgrádi egyetem bölcsészettudományi k a r á n végzett. Az 1920-as 1930-as évek vajdasági elbeszélőhagyományaihoz kapcsolódik, a hagyományos vajdasági ismertetőjegyeket modern érzékenységgel és a k o r t á r s élettapasztalat á v a l frissíti. Első irodalmi sikere a Cekanje dugó kao vrijeme ('Hosszú várakozás', 1962) c. egyfelvonásos. Balladisztikus hangvételű korai verseiben az élet gyökereit és értelmét keresi. Novellái a reális kortás problém á k a t a realista elbeszélésmódtól eltérően,

212

VOJNI a fantasztikus elemeket is felhasználva ábrázolják. Regényeiben ironikusan szemléli az életet és az embereket. Odlazak Pauline Plavsié ('Pauline Plavsic távozása', 1966) c. regényét, 1973-ban Dolazis opet Adame ('Újra megjössz, Ádám') c. dramatizálta. Legsikeresebb regénye, a Dorn, sve dalji (1977: Fehér Teréz, Az o t t h o n egyre távolabb, 1979) c., 1977-ben N I N - d í j a t k a p o t t . Ebben a vajdasági Piukovic család 3 évszázados t ö r t é n e t é t t á r j a elénk. A család arcképcsarnokában számos emberi sorssal ismerkedhetünk meg a monarchiától napjainkig, ugyanakkor a könyv egy, az idő folyását és a társadalmi formák változását jelző közép-európai alföldi város — Panograd p a n o p t i k u m á n a k is tekinthető. A szerző filmmontázs jellegű technikájával — a történelmi látleleteken túl, a főszereplők sorsán keresztül választ kíván adni a ma emberét izgató szociális és pszichológiai kérdésekre is. Ot színművét — Hram i njegovi őuvari ('A szentély védői'); Foto-atelje Phoenix ili sálon mame Amelije ('A Phoenix fotóműterem avagy Amália mama szalonja'); DolaziS opet, Adame ('Tsmét elutazol, Adam?'); Izabranici ('Kiválasztottak'); Bijele magije ('Fehér mágiák') — 1990-ben Kracenje zivota ('Az élet eltékozlása') c. kötetében g y ű j t ö t t e össze. Szerepel a PesniStvo razlike ('A különbözőség költészete', 1978) c. vajdasági költői antológiában. Munkásságáért számos elismerésben részesült. O E g y é b fő művei: Svetovi i satovi ('Világok és órák', nlák, 1967); Ljubavi Blanke Kolak ('Blanka Kolak szerelmei', reg., 1979); Kameno zito ('Kőkemény búza', versek, 1980); Prstenovani gavran ('A gyűrűzött holló', nlák, 1983); Sol u vjetru ('Só a szélben', versek, 1985); Veóernje budjenje ('Esti ébredés', reg., 1987). O Magyarul: 1—1 elb. (Gajdos T., Üzenet, 1973, 1.; Fehér Teréz, Magyar Szó, 1978, ápr. 23.; Bognár A., Híd, 1981, 5—6.; Brasnyó I., uo., 1981, 7—8.; Kenyeres Kovács M., Magyar Képes Újság, 1983, 22.; Borbély J., Híd, 1986, 1.); A hajnali üres színpadon (Janja Stipic monológ ja ) (monodráma, Brasnyó I., Híd, 1984, 4.). O írod.: M. Gligorjevic: Dialóg sa svetom (interjú, N I N , 1978, 1412); T. K e r m a u n e r : N e s t a j a n j e hronika i coveka (Knjizevnost, 1978, 9.); M. Radulovic: Romansijersko preispitivanje forme (uo., 1979, ápr.); S. Gordic: Sum vremena, kosmickog i ljudskog (Letopis Matice srpske, 1980, jan.); K. Sego: J a s a n glas vlastitosti (Odjek, 1981, okt. 1—15.); D. Redjep: S gavran om, m a k a r i s prstenovanim! (Knjizevnost, 1984, 4—5.); J . Tamas: Novela kao neeruditski esej (Letopis Mati-

ce srpske, 1984, máj.); R. Risojevic: Poetski itinerer (Oko, 1986, febr.); M. Sukalo: 0 erotskom i egzistencijalnom trouglu (Republika, 1988, 7—8.). Bugajev Sándor Vojnikov, Dobri Popov (Sumen, 1833. nov. 10.—Tirnovo, 1878. márc. 27.): bolgár író, költő. Sz. Dobroplodni, Sz. Filaretov és I. Bogorov iskolájában t a n u l t szülővárosában. Sz. Dobroplodni, az első bolgár színházi rendező nagy hatással volt rá. Sumenben ismerkedett meg a Kossuth-emigráció magyar és lengyel tagjaival; j á t s z o t t Sáfrány M. zenekarában is. 1856 és 1858 között az isztambuli Collége Francois de Bebecben tanult, ahol megismerte a francia irodalmat, elsősorban Moliére-1, akitől le is fordított néhány vígjátékot, a kor szokásának megfelelően elbolgárosítva. O 1858-ban visszat é r t Sumenbe és t a n í t ó lett. Megreformálta az ottani iskolát, t a n k ö n y v e k e t készített. O írta a korszak legjobb bolgár történelmi t a n k ö n y v é t — Kratka bálgarszka isztorija ('Rövid bolgár történelem', 1861) — s nyelvtani és irodalmi tankönyvei is ismertek. Verseket és dialógusokat írt, zenekart és iskolai színjátszást szervezett, ami abb a n az időben illetlen dolognak számított, ezért elbocsátották állásából. 1864-ben Brailába költözött, ahol a bolgár iskolában t a n í t o t t . Szerkesztette a Dunavszka zora (1867—1870) c. lapot, színdarabokat írt és színjátszó csoportot szervezett. A bolgár színház történetében ő léptetett fel először színésznőket Sztojan vojvoda ('Sztojan vajda', 1866) c. színművében. Színházi csop o r t j a még u g y a n a b b a n az évben a bukaresti Nemzeti Színházban vendégszerepelt; az előadáson m a g a a román király is részt v e t t . O 1873-ban orosz állampolgárként visszatért s z ü l ő v á r o s á b a t a n í t ó s k o d n i , m a j d két év múlva ismét el kellett hagynia h a z á j á t . Az orosz—török háború idején a tirnovói árvaház igazgatója volt, o t t ragadt a el a tífusz. O Nem volt a szó mai értelmében d r a m a t u r g , bár drámaíróként vált ismertté. A színházat a nép hazafias nevelése legfőbb f ó r u m á n a k t a r t o t t a : ,,a színházb a n mindenki l á t h a t j a és felismerheti saját kötelességét h a z á j a és népe i r á n t " . A dicső m ú l t a t b e m u t a t ó d r á m á i n a k hősei nagy hatással voltak a rabságban sínylődő nézőkre. Tettekre sarkallta ö n t u d a t r a ébredő honfitársait, jóllehet egyetlen történelmi d r á m á j á b a n sem sikerült hősei jellemét jól megrajzolnia. Az egyes jelenetek lazán kötődnek egymáshoz, lélektanilag nem egységesek, és így nincs igazi drámai feszültség bennük. P a t r i ó t a érzületből született a Rajna knjaginja ( ' R a j n a hercegnő', 1866), a

213

VOJNI Pokrástenie na Preszlavszkij dvor ('A preszlavi udvar megkeresztelése', 1868), a Veliszlava, bálgarszka knjaginja ('Veliszlava bolgár hercegnő', 1870) és a Vázcarjavaneto na Kruma sztrasnij ('Rettenetes K r u m t r ó n r a lépése', 1871) c. d r á m á j a is. Aktuális t é m á t vitt színpadra Krivorazbranata civilizacija ('Félreértett civilizáció', 1871) c. vígjátékában, amely a társadalmi élet görbe tükre. A sajátos nemzeti k u l t ú r á t védelmezi benne, s nevetségessé teszi a sznobizmust, az európai szokások m a j m o l á s á t , a divathóbortot, és leleplezi a fanarióták kétszínűségét. E legsikeresebb s z í n d a r a b j á t R o m á n i á b a n is j á t s z o t t á k , és n é h á n y év múlva a prágai színpadon is megjelent. Műveivel hagyományt t e r e m t e t t a komédia, különösen a történelmi d r á m a terén. O G y ű j t , kiad.: Izbrani szácsinenija ('Válogat o t t művei', 1928); Izbrani sztranici ('Válog a t o t t oldalak', 1941); Izbrani szácsinenija ('Válogatott művei', 1948). O írod.: C. Minkov: Dobri Vojnikov. Zsivot i delo (1941); B. Penev: Isztorija na n o v a t a bálgarszka literatura. (IV. köt., 1936, 2.); G. Konsztantinov: N o v a bálgarszka literatura (1947); P. Dinekov: Isztorija na bálgarszka literatura (1966, 2.). Juhász Péter Vojnovic [vojnovity], Ivo; Sergij P. (írói álnév); (Dubrovnik, 1857. nov. 9.—Belgrád, 1929. aug. 30.): horvát író. Dubrovniki arisztokrata családból származott, ő maga büszkeséggel viselte a ,,conte" címet. Édesa n y j a a firenzei Serragli nemesi család leszármazottja. Apja, dr. K . Vojnovic kiváló ügyvéd és közéleti személyiség — Dalmácia és Horváto. egyesülésének híve és szorgalmazója, ezzel kapcsolatos nézeteit (Un voto per l'Unione, 'Egy szavazat az Unióért', 1861) c. művében f e j t e t t e ki — aki Strossmayer püspök hívására települt á t Zágrábba, ahol az egyetem jogtudományi k a r á n a k professzora, egy ideig rektora lett. I v o Vojnovic Zágábban érettségizett s itt lett joghallgató. Az egyetem elvégzése u t á n 1884-ig Zágrábban a Királyi Törvényszéknél volt gyakornok, m a j d Krizevciben és Bjelovaron teljesített szolgálatot. Később közigazgatáspolitikai hivatalnok lett különböző dalmáciai városokban (Zadar, Dubrovnik) s a Brac szigeti Supetarban, ahol járási főszolgabíró volt. 1907 u t á n megvált hivatalától, s négy éven á t színházi d r a m a t u r g k é n t dolgozott Z á g r á b b a n . 1911-től csak írással foglalkozott. Nagyobb u t a z á s o k a t t e t t Olaszo.-ban s színdarabjai bemutatóin a k alkalmából Budapestre, P r á g á b a és Belgrádba is ellátogatott. A szarajevói merénylet után az ausztriai hatóságok j ugosz-

láv nacionalista kapcsolatokkal vádolták, s a sibeniki börtönbe zárták. 1919-ben F r a n ciao.-ba u t a z o t t , s h á r o m évet töltött P á rizsban és Nizzában. 1922-ben hazatért, s ettől kezdve jobbára szülővárosában tartózkodott. O Irodalmi munkásságát 1880tól számítják, ekkor közölte Senoa a Viewacban Geránium c. elbeszélését. A mű Sergij P. álnéven jelent meg. H a t éven át csak szépprózát írt. 1884-ben a Matica h r v a t s k a adta ki első elbeszéléskötetét — Perom i olovkom ('Tollal és irónnal') c. -—ugyancsak a fenti álnévvel. 1886-ban jelentkezett a Ksanta c. kisregénnyel. Mind a Geránium (ez a cím a régi dubrovniki hajadonok jelképét jelenti), mind a Ksanta a szülővárostól távol, megvallottan a napfényes Dubrovnik s a tenger utáni vágyakozás h a t á s a alatt született, a mű szereplői a tenger és a mediterrán t e m p e r a m e n t u m igézetében élő emberek. Vojnovic ekkori íróideálja Zola, Flaubert, és Daudet volt. 1889-ben a d t a közre Psyche c. szalondarabját, amelyben egy ifjú arisztokrata hölgy és egy emigráns festőművész Bécsben játszódó szerelmi történetét dolgozta fel. A kortársak és az utókor e g y a r á n t úgy látta: sem ez, sem későbbi hasonló jellegű drámakísérletei — itt a Gospodja sa suncokretom (dráma, 1912: Márkus L., A napraforgós hölgy, 1913) és a Pastoralne simfonije ('Pasztorálszimfónia') c. darabokra kell gondolnunk — nem jelentettek különösebb újdonságot a horvát d r á m a történetében. Ennek ellenére a Napraforgós hölgyből Kertész M. 1918-ban magyar, majd 1921-ben osztrák filmet készített. 1895-ben az Ekvinocij (Liposcak M., Biondic M., Őszi vihar, 1907) c. dráma megírásával viszont új szín jelenik meg műveiben. A Dubrovnik környéki kisemberek világának színpadi ábrázolása a drámaíró és a közönség egymásratalálását eredményezte. Niko Marinovic, az Amerikából hazalátogató dúsgazdag b á n y a t u l a j d o n o s kivándorlókat toboroz amerikai bányáiba, s közben megszereti Fran k a p i t á n y leányát, Anicát, aki azonban m á r Marinovic történytelen fiának jegyese. A fiú anyja felismeri egykori szerelmét és csábítóját Nikoban, aki m i u t á n teherbe ejtette, elhagyta. Az elhagyott asszony semmiképp sem engedheti Anicát Niko k a r j a i b a , ezért megöli egykori csábítóját. A legjelentősebb Vojnovic-dráma kétségtelenül a Dubrovaéka trilogija ('Dubrovniki trilógia'). Az 1900-ban íródott, 1903-ban megjelent műben a szerző a régi dubrovniki arisztokrácia és a város alkonyát, a ragusai nemesség leépülését, pusztulását írta meg. A trilógia három, önálló színpadi alkotásként is sikerült rész-

214

VOJNI re tagolódik. Az első, az Allons enfants. . . ('Előre ország n é p e . . .'), Dubrovnik 1806ban t ö r t é n t francia megszállása sorsdöntő történelmi pillanatának, egyben a dubrovniki köztársaság alkonyának „illusztrációj a " . A város patríciusai — noha nemigen a k a j á k megérteni — lekerülnek a történelemformálás színteréről. A Suton (Dudás K., Alkony, részlet, A szerbhorvát irodalom kistükre, anto., 1969) már a Benesapalota lakóinak 1832 és 1900 közötti immár az osztrák fennhatóság alatti tengődését l á t t a t j a , a Na taraci ('A teraszon') pedig végső agonizálásukat. A visszafordíthatatlan társadalmi f o l y a m a t ábrázolását illetően a trilógiát méltán állítják p á r h u z a m b a Csehov drámáival és a zagorjei horvát nemesi világ letűnését szépprózai formában ábrázoló S. K. Gjalski Pod starim krovovima ('Ódon tetők alatt') c. elbeszéléskötetével. O Később Vojnovic történelmi témához is nyúlt: 1907-ben a délszláv népköltésből jól ismert t á r g y a t dolgozott fel a Smrt majke Jugovica ('A Jugovicok a n y j á n a k halála') c. d a r a b b a n . Alapélményeinek világához nyúlt vissza a Maskarate ispod kupija ('Farsangolók', 1922) c. d r á m á j á n a k megalkotásával, amelynek színtere ismét Dubrovnik. O A félszázados életpálya íve a romantikától a naturalizmuson á t az expresszionizmusig terjed: a Vojnovic-életműben a V. Karadzié-, Senoa—Ibsenés Pirandellorecepció egyaránt jelen van. 0 volt a Krleza előtti h o r v á t drámairodalom legsikeresebb képviselője. O Egyéb fő művei: Lazarevo vaskresenje ('Lázár feltámadása', d r á m a , 1913); Prolog nenapisane drame ('Egy megíratlan d r á m a prológusa', 1929). O Magyarul még: 1 nla (n. n., Külföldi dekameron, 1895); 1 részlet (Csuka Z., Világirodalmi Antológia, VI/2. köt., 1962); 1 vers (uő, Adriai tengerek múzsája, anto., 1976). O írod.: Tvanov (M. Dezman): Ivo conte Vojnovic (Zivot, 1900); M. Marjanovic: Ivo Vojnovic (Jug, 1912); A. G. Matos: Gospodja sa suncokretom (Savremenik, 1912); D. Prohaska: 0 pjesniku slobode (1918); M. Krleza: Ivo Vojnovic (Knjizevna republika, 1924—1925); A. B. Simic: Maskarate i deklamacija (uo); M. Crnjanski: Knez Ivo Vojnovic (Vreme, 1927, 1940); M. Begovic: K o n t e Ivo (Hrvatska revija, 1929); A. Haler: Ivo Vojnovic kao pjesnik Dubrovnika (Misao, 1930); L. Vojnovié: Spomeni o bratu (Predgovor knjizi p r v o j Sabranih djela I v a Vojnovica (1939); K á z m é r E.: Dubrovnik költője Ivo Vojnovics (Láthatár, 1940, 8.) Szenteleky K.: Ivo Vojnovity (Ugartörés, 1943); F. Cale: D v a aspekta u stilu Dubrovacke trilogije, (Dubrovnik, 1957,

3—4.); I. Franges: Vojnovic izmedju Senoe i F l a u b e r t a (uo); B. Gavella: Sto mislim d a znam i sto ne znam o Ivu Vojnoviéu (Nasa scena, 1958); N. Ivanisin: Tri zapisa o Ivi Vojnoviéu (Krugovi, 1958); Póth I.: Ivo Vojnovic a budapesti színpadokon ( F K , 1958, 2.); V. Pavletic: Vojnoviceve drame (Predgovor knjizi Drame I v a Vojnovica, 1962); M. Matkovic: Ivo Vojnovic (Forum, 1964); F . Cale: Dante u djelima Iva Vojnovica (Republika, 1965); Ö. Bosnic: 0 Vojnoviéu se vise pisalo nego sto je on sam pisao (Politika, 1979, okt, 23.); R. Popovic: Biti nacionalni radnik (Knjizevna rec, 1986, ápr. 10.). Lőkös István Vojnovics, Vlagyimir Nyikolajevics (Sztalinabad, ma: Dusanbe, 1932. szept. 26.—): orosz író, költő. Szerb származású; apai ősei évszázadokon át katolikus horvátokkal, m u z u l m á n bosnyákokkal házasodtak. Apja újságíró, a n y j a t a n í t ó n ő volt. 0 m a g a asztalosmesterséget t a n u l t . 1951 és 1955 között a szovjet hadseregben szolgált, majd esti tagozaton érettségi vizsgát t e t t . Első írói kísérleteit követően megpróbált bejutni a moszkvai Gorkij Irodalmi Főiskolára, de 1956-ban és 1957-ben is elutasították. Rövid ideig ács, m a j d másfél évig a moszkvai tanárképző főiskola hallgatója volt. Onnan a szűzföldek megművelésére toborzott fiatalok sorában Kazahszt á n b a került; itt írta élső prózai műveit. 1960-ban a moszkvai rádiónál helyezkedett el. Óriási sikert és anyagi elismerést hozott számára Pesznya koszmonavtov ('Űrhajósdal') c. költeménye, amelyet „14 perccel a start e l ő t t " címen emlegettek az olvasók. Több verset publikált, á m hamar r á j ö t t , hogy nem ez az ő m ű f a j a . Első elbeszélését — Mi zgyesz zsivjom ( ' I t t élünk') — a korszak híres liberális folyóirata, az A. SzolzsenyicÁn műveit is közlő Novij Mir c. lap tette közzé 1961-ben. í r á s a a korabeli szovjet valóság anomáliáinak mégoly tapintatos ábrázolása ellenére is heves vitát vált o t t ki, egyúttal azonban a kritika szerint „a munkásosztály sűrűjéből j ö t t " szerző számára meghozta az „egyik legtehetségesebb fiatal írónk" minősítési kliséjét. Ironikus látásmódja, bőséggel áradó mesélőkedve hasonló szenvedélyeket v á l t o t t ki következő két elbeszélésének közreadása u t á n . Ezek közül Kern ja mog bi sztaty ('Ki lehettem volna') — az A. Tvardovszkij által megv á l t o z t a t o t t címén: Hocsu bity csesztnim, 1963: Enyedy Gy., Becsületes akarok lenni, A vadóc, Szovjet írók ú j elbeszélései, 1965) c. művének színpadi változata is elkészült, és az 1960-as évek második felében

215

VOJNI nagy sikert a r a t o t t (1968-ban 157-szer játszották). Dva tovariscsa ( ' K é t b a r á t ' , 1967) c. kisregényét szintén átdolgozta színpadra, s ezt is g y a k r a n j á t s z o t t á k a SZU-ban, leszámítva azt az időszakot, amikor minden műve be volt tiltva. Legnagyobb sikerét az évtizedekig szamizdatb&n terjedő Zsizny i nyeobicsajnije prikljucsenyija szoldata Ivana Csonkina ('Ivan Csonkin közkatona élete és különös kalandjai') c. regényével a r a t t a , amelyet 1963-ban kezdett el írni. Első fejezeteit 1969-ben a F r a n k f u r t b a n megjelenő Granyi c. folyóirat publikálta, önálló kiadásként 1975-ben l á t o t t napvilágot Párizsban. Noha a SZU-ban és utódállamaiban a m ű v e t csak az 1980-as évek vége felé ismerhették meg az olvasók, Csonkin egyes kalandjai már az 1970-es években szólásmondássá, afféle egyezményes szimbólumokká váltak. A regény szereplőinek egy-egy m o n d a t á t gyakran emlegették olyanok is, akik a Svejkhez hasonló, de HaSek hősénél százszorta együgyűbb Csonkin történetét soha nem olvasták. Egyebek mellett szólásmondássá vált a Sztálin nevű kisvárosi zsidó feleségének, Ciljának a szavajárása, aki a bolsevik rendszer képviselőit — hol a rendőrséget, hol a pártszékházat — valamilyen ürüggyel felkereső és buzgólkodása eredményeképpen végül mindig a helyi börtönben kikötő férjének rendre így t e t t szemrehányást: „Minek mégy te folyton ezekhez a gójokhoz?!" Ugyanakkor e 20. sz. végi szovjet pikareszkben — mintegy mellékesen — az író plasztikus és szinte kilátástalanul szomorú képet festett a kolhozrendszerről. A regény híressé vált alakja még a hivatásos besúgó és Micsurinkövető Gladisev; Miljaga, a helyi N K V D főnök, aki — csak hogy életben maradjon — a háborúban hajlandó átállni a németekhez, arra hivatkozva, hogy „sok kommunistát lőtt agyon"; a rendszert vakon kiszolgáló, jószándékú kolhozelnök; a lábait veszített paraszt, akit nyomorékon is munkára kényszerítenek. Az először szintén Párizsban k i a d o t t Pretyengyent na presztol ('Trónkövetelő', 1979) c. regény, amely voltaképpen a trilógiának tervezett Csonkin-sorozat második része, m á r jóval keserűbbre és kevésbé szellemesre sikerült. Az igénytelen fabula szerint a feltartóztathatatlanul Moszkva felé menetelő náci hadvezetés m á r - m á r bevonul a szovjet fővárosba, amikor Hitler dönt: úgy győzi le Sztálint, hogy trónkövetelőként egy ősi orosz családból származó nemes halad m a j d katonái élén. Mivel a közeli kisváros börtönében raboskodó Csonkinról időközben elterjed, hogy nem más, mint az á l r u h á b a n bujkáló

Galicin herceg, a német t a n k o k e városka felé indulnak, Moszkva így a z u t á n nem esik el. Az első részletek megjelenése után a szovjet tábornoki kar az írót szidalmazó levelekkel b o m b á z t a a s a j t ó t . Sok bírálat érte a trilógia második részét, n o h a a benne szereplő Sztálin-portré igazi mestermű. A szovjet valóságot nem ismerő olvasót is önfeledt kacagásra késztető Csonkin-történettel kezdődött a szerző konfliktusa a rendszerrel — pontosabban a rendszer konfliktusa vele, amit t o v á b b mélyített, hogy a SZU-beli ellenzéki mozgalom ún. „aláírási k o r s z a k á b a n " ő is csatlakozott a műveik külföldi publikálása m i a t t többéves kényszermunkára ítélt A. Szinyavszkij és J u . Danyiel, valamint a vallásos szamizd a t irodalom kiadásáért lágerbe került, s 1972-ben ott e l h u n y t J . Galanszkov kiszabadítását, vagyis a resztalinizálás leállítását követelő állampolgári kezdeményezéshez. Ennek ellenére 1972-ben még két kötet e t sikerült közreadnia (Sztyepeny doverija, 'A bizalom foka'; Povesztyi, 'Kispróza'), de ezután ú j r a szembeszállt a rendszerrel, méghozzá a n n a k egyik legfontosabb propagandaintézményével, a B. Pankin vezetésével 1973-ban megalakult szerzői jogvédő hivatallal, a -* VAAP-^sX. Az író nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy a szervezet önhatalmúlag a s a j á t t u l a j d o n á n a k nyilván í t o t t a a SZU polgárai által létrehozott összes szellemi terméket, és azokból egyrészt eltulajdonítja a tetemes valutabevételt, másrészt lehetetlenné teszi, hogy a szovjet művészek maguk éljenek szerzői jogaikkal és o t t publikáljanak vagy lépjenek fel előadóművészként, ahol akarnak; javasolta, hogy a két leghírhedtebb politikai börtönt, a moszkvai Butirkit és Lefort o v ó t is adják a jogvédő t u l a j d o n á b a . Magányos lázadása m i a t t azonban 1974 februá r j á b a n kizárták a szovjet írószövetségből; egyidejűleg felvették a francia P.E.N. Club tagjai közé. Az író közben rendületlenül f o l y t a t t a az a k k o r még örök életűnek látszó totális rendszerben korántsem veszélytelen szakítópróbát a szovjet kulturális vezetéssel, ill. a politikai rendőrséggel, a KGB-vel. Proiszsesztvije v Metropole (Párizs, 1975: Thiery Henriette, A Metropolban történt, Játsszunk bluest!, anto., 1992) c., hangsúlyozottan önéletrajzi elbeszélésében, amelyet a tamizdatba,n t e t t közzé, önkínzó részletességgel leírta, hogyan ment lépre a K G B őt felkereső tisztjének: kíváncsiságból beleegyezett a „szervekkel" való találkozásba, amelynek során a közismert moszkvai szálloda kihallgatásokra kialakított különtermében mérgezett cigarettával kínálták

216

VOJNI meg. Hazatérését követően azonban, mintegy jegyzőkönyvszerűen azonnal rögzíteni kezdte rosszullétének, hallueinációs zavarainak mozzanatait, amelyeket családtagjai és ismerős orvosok lapalji jegyzetekben közölt észrevételeivel egészített ki d r á m a i e s e t t a n u l m á n y á b a n . A dokumentumprózából kitűnik, hogy a politikai rendőrség által megszervezett, t ö b b t u c a t fős brigád által kivitelezett, bonyolult akció segítségével arra igyekeztek rávenni őt, hogy h a g y j o n fel a rendszerrel való szembenállásával, sőt legyen besúgó. A fizikai és lelki t r a u m á b ó l lassan magához térő író, akiben oly erősen m u n k á l t a h a t a l o m jobb belátásra térítésének szándéka, hogy több nemzedéktársához hasonlóan fel sem merült benne: hiba volt belemenni a politikai rendőrséggel való ilyetén kapcsolatfelvételbe, f o l y t a t t a a maga szélmalomharcát. Ivanykiada ili Rasszkaz o vszelenyii piszatyelja Vojnovicsa v novuju kvartyiru (Tvanyko-történet v a g y elbeszélés arról, hogy Vojnovics írót hogyan költöztették új lakásba', Ann Arbor, 1976) c. regényében egy eredetileg neki kiutalt, ám a kommunista n ó m e n k l a t ú r a egyik t a g j a által tőle elorozni próbált lakás körüli b o n y o d a l m a k a t írta meg, a Osonkinregény szatirikus stílusában, ám annak felszabadult jókedve nélkül. A körülötte nem csituló c s a t a z a j t megelégelve végül a Metropol c. almanach szerzőivel — a korabeli orosz irodalom legjobbjaival — egy időben, anyai ágon zsidó származására hivatkozva, kivándorló útlevélért folyamodott, és 1980. december 21-én elhagyta hazáját. München közelében telepedett, le és a Szabad Európa — Szabadság Rádió orosz nyelvű szerkesztőségének külső m u n k a t á r s a lett. Több szemeszteren á t különböző nyugat-európai egyetemek és kutatóintézetek ösztöndíjasa volt. O A h a z á j á b a n végbemenő politikai változások n y o m á n az aktív írók közül az elsők között t é r t vissza (1989-ben), s az év nagy részét azóta a Moszkva polgármesterétől k a p o t t lakásban tölti. Irótársai többnyire szeretettel fogadták, ám egy idő u t á n sokan háborogni kezdtek, mivel kedvenc hőséhez, Csonkinhoz hasonló álnaiv szókimondással a r r a emlékeztette őket, hogy melyikük, mikor fanyalodott besúgásra, s miért kollaborált a rendszerrel. Az Ivanykiada h a g y o m á n y a i t folytatva az Ogonyok c. folyóiratban szatirikus írásokban r á n t o t t a le a leplet n é h á n y neves orosz d e m o k r a t a magasértelmiségi lustaságáról és megbízh a t a t l a n s á g á r ó l : pl. arról, miért m a r a d t el a Csonkin-könyvből tervezett angol— szovjet koprodukciós film forgatása a neves filmrendező, E. Rjazanov kapzsisága

m i a t t . Az író hazatérése h ó n a p j a i b a n , de első k i a d á s b a n még az USA-ban t e t t e közzé Moszkva 2042 (1987: M. N a g y M., ua., részlet, Magyar Napló, 1991, 2.) c. vaskos prózai m ű v é t , amely a n t i u t ó p i a f o r m á j á b a n játszik a visszatérés gondolatával, olyasféleképpen, m i n t h a egy másik bolygóról érkezne a főhős a n a g y o n is jól ismert, de m á r idegen, t a s z í t ó a n irracionális világba. E kissé t ú l í r t regénye a benne rejlő, kérlelhetetlenül gonosz SzolzsenyicÁn-gúnyrajz m i a t t v á l t híressé, amelyet részben az orosz ö n t ö r v é n y ű s é g anakronisztikus hitébe s ü p p e d t p r ó f é t a modernizációellenes f a n a t i z m u s a elleni tiltakozás, legalább ennyire a z o n b a n a világhírű írótárs iránti irigység hozott létre. Sapka ( ' P r é m s a p k a ' , L o n d o n , 1988) c. kisregényében k é t tehetségtelen, primitív, visszataszító szovjet író közül az egyik belehal abba, hogy a másik művészi érdemei elismeréséül egy m u t a t ó s szőrmek u c s m á t k a p az írószövetségtől. A meglehetősen ízléstelen naturalizmussal és otr o m b a humorral megírt, igénytelen kispróza könyv-, színpadi- és filmfeldolgozásban is frenetikus sikert a r a t o t t Oroszo.-ban, a m i t alighanem a hazatérő író iránti rokonszenvező figyelem motivált. O Egyéb fő művei: Putyom vzaimnoj perepiszki ('Kölcsönös levelezés ú t j á n ' , próza, Párizs, 1979); Tribunal ('Haditörvényszék', színmű, London, 1985); Antyiszovjetszkij Szovjetszkij Szojuz ('Szovjetellenes Szovjetunió', cikkek, Ann Arbor, 1985); Hocsu bity csesztnim ('Becsületes akarok lenni', elb.ek, 1989). O Magyarul még: 1 vers (Kapuvári B., Szovjet Híradó, 1962, 20.); 1—1 elb. (Gerencsér Zs., Nagyv, 1965, 3.; M. Nagy M., uo., 1991, 11.). O írod.: V. Tyendrjakov: V. Vojnovics (Lityeraturnaja gazeta, 1961, febr. 25.); V. Kargyin: ua. (Voproszi lityeraturi, 1961, 3.); Sz. Rasszagyin: ua. (Junoszty, 1962, 4.); I n t e r j ú (Die Zeit, 1975, jan. 17.); Julija Visnyevszkaja: V. Vojnovics (Russzkaja miszl, Párizs, 1978, júl. 17.); J . Tyerapiano: ua. (uo., 1976, m á j . 13.); D. * Stok: ua. (Granyi, F r a n k f u r t , 1977, 104.); W. Kasack: ua. (Fiction and D r a m a in E a s t e r n and Southeastern Europe, Ohio, 1980); G. Hosking: ua. (Beyond Socialist Realism, 1980); N. Korzsavin: ua. (Novoje Russzkoje Szlovo, New York, 1982, okt. 3.); M. Sendich—S. Lubensky: ua. (Russian Language Journal, 1984, 131.); E. Fehér P.: Az orosz Svejk (Népszabadság, 1989, 94.); I r i n a Vojnovics: Vozvrascsenyije, ili K a k eto dolzsno bity n a szamom gyele ( L i t y e r a t u r n a j a gazeta, 1990, dec. 26.). Gereben Ágnes

217

VOJSZ Vojszkunszkij, J e v g e n y i j Lvovics (Baku, 1922. ápr. 9.—): orosz író, műfordító. A Gorkij Irodalmi Főiskolán végzett 1952ben. 1959 ó t a a Szovjet írók Szövetségének tagja. O A tudományos-fantasztikus irodalom (—• science jiction) művelője. Első kisregényét Pervijpohod ('Az első h a d j á r a t ' ) c. publikálta 1956-ban. E z t k ö v e t t e egy elbeszélésgyűjteménye (Nas drug Puskarjov, 'Barátunk, P u s k a r j o v ' , 1960), m a j d fordulatokban, k a l a n d o k b a n és ötletekben bővelkedő Ekipazs ,,Mekonga" ('A Mekong legénysége', 1962: Apustol A., A bűvös kés, 1966) c. regénye. 1964 ó t a I. B. Lukogyanovval e g y ü t t írja könyveit: Na perekrjosztkah vremenyi ('Az idő kereszteződéseiben', elb.-ek, 1964); Pleszk zvjozdnih morej ('Csillagtengerek morajlása', reg., 1970); Csornij sztolb (kisreg.-ek, 1981: Magos L., A fekete oszlop, 1965); Kronstadt (ua., reg., 1984). O Műfordítóként azerbajdzsán nyelvből fordít. O E g y é b fő művei: Ocseny daljokij Tartyessz ('A nagyon távoli Tartessz', reg., 1968); More i bereg ('Tenger és p a r t ' , kisreg.-ek és elb.-ek, 1975); Ur, szin Sama ('Ur, Sam fia', reg., 1975); V dalnyemplavanyii ('Távoli hajóúton', reg., 1980); Nyezakonnaja planyeta ('A törvénytelen bolygó', reg.. 1980). O Magvarul még: 1 elb. (Sárközi Gy., Szovjet Híradó, 1967, 17—20.); 1 nla (Pavlova A., Metagalaktika, 2. köt., 1981). O írod.: K. L.: T i t á n o k ú t j a (OrVil, 1966, 3.); Gy. I. Gy.: A bűvös kés (Népszava, 1967, jan. 14.). Vojvodic [vojvodity], Momir; (Panosevac, 1939. febr. 19.—): crna gora-i szerb költő, kritikus, műfordító, a titográdi szaktovábbképző központ irodalomprofesszora, a Koraci c. újság szerkesztőségi tagja. Lírájának motívumvilága szorosan kapcsolódik a Crna Gora-i t á j a k h o z és történelmi eseményekhez. Verseinek jellemzője az epikus mag, a s p o n t á n reflexív reakció, a szokatlan módon kifejezett érzékenység, s a neoszimbolista forma, de sikeresen alkalmazza a szonettformát is. O F ő b b verseskötetei: Svetigora (ua., 1970); Tragovi ('Nyomok', 1970); Nadolazenje praha ('Gyülemlő por', 1971); Miris mrtvih trava ('A holt füvek illata', 1972); Starostavnik ('Az ős', 1974); Groboslovi ('Sírfeliratok', 1979); Groboslovi roda kurjaékoga ('A farkasnemzedék sírfeliratai', 1981); Nasamo s kamerom ('Kettesben a kamerával', 1981); Putriik sa tisovim Stapom ('Vándor tiszafabottal', 1983); Grad nad oblakom ('Vár a felhők felett', 1984); Glas vuöje gore ('A farkashegy hangja', 1985); Muke s usima ('Kínok a füllel', 1986); Cuvar divljih rijeői ('Vad szavak

őre', 1987); Azbuéna molitva ('Ábécés imádság', 1988). O írod.: D. Janic: Kameni sudija (Savremenik, 1982, 9—10.); M. Nenih: Opet Gete (Letopis Matice srpske, 1982, dec.); J . Vukanovic: Opsta znacenja zla (Delo, 1985, 1—2.); D. Lakicevic: Cezurarugalica (Knjizevna kritika, 1986, 7—8.); uő: Groboslovi Momira Vojvodica (Stvaranje, 1991, 11—12.). Bugajev Sándor Vojvodic [vojvodity], Radoslav (Novo Momcilovo, 1935. márc. 14.—): szerb költő, író. A belgrádi egyetem bölcsészkarán végzett. A Slovo ljubve kiadó főszerkesztője és igazgatója. Első művei a Vidici c. lapban jelentek meg, m a j d számos irodalmi lap közölte írásait. A verseiben — főleg szonettjeiben — lévő vidámság, játékosság, napfény felülkerekedik az életben és az ember lelkében meglévő komor pillanatokon. Esszéket írt I. Andric, T. Ujevié, M. Crnjanski, R . Petrovic, D. Matic, R. Drainac műveiről. Dosztojevszkijről írt tanulmányaiban a hasonmás és az ördög problematikája, az emberben lakozó ,,másik lény" t é m á j a foglalkoztatta. Odisej iz Srbije ('Szerbiai Odüsszeusz', 1963) c. poémát írt Karadjordjéről, Sudbina umetnika ('A művész sorsa' 1976) c. pedig I. Andric-tyel f o l y t a t o t t beszélgetéseit a d t a közre. O Főbb művei: Balkanske simfonije ('Balkáni szimfóniák', versek, 1960); Revolucija ('Forradalom', poéma, 1964); Ljubavnici i gavranovi ('Szerelmesek és hollók', reg., 1965); Pred sobom na kolenima ('Térdrehullva', versek, 1967); Knez tame ('A sötétség hercege', reg., 1971); Unutrasnje svetlosti ('Belső fények', versek, 1974); Pohvala duhu rugajuéem ('A gúnyolódó szellem dicsérete', versek, 1978); Dvojnik iz Knez Mihailove ulice ('Hasonmás a Knez Mihail utcából', versek, 1979); Spomenik ('Emlékmű', reg., 1980); Srpsko ljubavno pesnistvo ('Szerb szerelmes költészet', 1982); Dragi démon ('Drága démon', versek, 1985); Djavolski talasi ('Ördögi sugallatok', versek, 1985); Javni zavodnik ('Nyilvános csábító', reg., 1987); Démon uSetnji ('Sétáló démon', versek, 1988); Lutaju dule Kragujevca ('Bolyonganak K r a g u j e v á c lelkei', versek, 1989); Beli labud ljuhijaié, démona ('A fehér h a t t y ú megcsókolá a démont', memoár, 1991). O írod.: D. Stojicic: T u m a c e n j e sebe — narcis, vojnik, d j a v o (Knjizevna kritika, 1976, 3.); M. Sreckovic: Suma poetike (Savremenik, 1979, 6.); uő: Jevandjele po J o v a nu Gruzaninu (Knjizevnost, 1981, 9.); M. Bandié: Nemir istorije (uo., 1983, 1—2.); I. Negrisorac: Nedoumice oko ljubavnog pesnistva (Letopis Matice srpske, 1953, 5.); R.

218

VOLAR csének és mondatfűzésének gyakori alkalmazása különbözteti meg. O Ugyancsak Münchenben és ugyancsak 1984-ben kiadt á k J . Zahradníőekke 1 és F. Hrubínna\ folyt a t o t t levelezését is Adresát Vladimír Vokolek ('Címzett: Vladimír Vokolek') c. Zádor András

Stanivuk: N a putu ka zamisljenom obliku (Knjizevna kritika, 1985, 6.); V. Bogdanovic: Poezija kao apsolutna nuznost (Knjizevnost, 1986, 1—2.); V. Stankovic: Istrazivanje unutrasnjeg pejzaza (Savremenik, 1989, I—2.). Bugajev Sándor Vokác [vokács], Karel (Zbiroh, 1903. okt. 28.—Prága, 1944. júl. 12.): cseh költő. K ü lönböző vidéki városokban tanítóskodott. A német megszállás a l a t t bekapcsolódott az ellenállásba. 1944-ben l e t a r t ó z t a t t á k , halálra ítélték és kivégezték. O Kezdetben közel állt a poetizmushoz, de később K . Toman és Sz. Jeszenyin h a t á s a alá került. Melankolikus lelkivilágát tükröző, formailag tökéletes versei m e t a f o r á k b a n gazdagok; megkapó zeneiség és a díszítő elemek sűrűsége jellemzi őket. O F ő b b verseskötetei: Pavoulcűv stín ('A pók árnyéka', 1929); Zít a umírat ('Élni és halni', 1941); Utkáno z dymu ('Füstből szőve', 1942). O G y ű j t , kiad.: Básné ('Költemények', válogatás, 1946); Básné ('Költemények', válogatás, 1957). ' Zádor András

VOKP; V szjerosszijszkoje Kresztyanszkih Piszatyelej: Összoroszországi Szövetsége

Obscsesztvo -> Parasztírók

Volák, Josef (Kralupy nad Vltavou, 1942. febr. 2.—): cseh író. Eredeti foglalkozása villanyszerelő. Az 1968 utáni időszakban egy észak-cseho.-i regionális könyvkiadó (Severoöeské nakladatelství) felelős szerkesztője volt. O Főként elbeszéléseket írt, melyek t ö b b n y i r e a férfi és a nő kapcsolatáról szólnak. A Vrah v sarlatu ('Gyilkos skarlátszínben', 1969) c. egyetlen regényével sikeresen kísérelte meg, hogy a detektívregény m ű f a j á b a n is érvényesüljön. A VySla hvézda nad Betlémem ('Betlehem felett felj ö t t a csillag', 1969) c. elbeszéléskötetében az Újtestamentum alapján ú j r a í r t a Krisztus életét. O E g y é b főbb művei: Udolí radosti ('Az öröm völgye', reg., 1978); Srdeóní svai ('Szívizom', elb.-ek, 1980). Hankó B. Ludmilla

vokális: —• magánhangzó vokalitás: ->eufónia Vokalspiel [vokálspíl] szamizdat irodalom Vokolek, Vladimír (Pardubice, 1913. jan. 1.—Ústí nad Labem, 1988. júl. 23.): cseh költő. Bölcsészeti t a n u l m á n y a i befejezése után könyvtáros, később tanító, m a j d 1968—1970-ben lapszerkesztő volt. A cseh katolikus költők köréhez tartozott. O Első kötetét 1938-ban a d t a ki, ezt a háború a l a t t rövid időközökben még három követte, a negyediket 1942-ben a cenzúra betiltotta. 1945-ben és 1949-ben ismét megjelent egyegy versgyűjteménye, de ezután — noha tíz kötetnyi költeménye v á r t kéziratban kiadásra — politikai okokból 18 évig nem publikálhatott. 1967-ben végre k i a d t á k Mezi rybou a rakem ('A hal és a rák között') c. kötetét, de az 1968. évi politikai eseményeket követő két évtizedben h a z á j á b a n ismét hallgatásra ítélték. Utolsó kötete (Ke komu mluvím dnes, 'Kihez szólok ma'), 1984-ben Münchenben jelent meg. O Költészetét katolikus költőtársaiétól komor világlátás, halálkultusz, ősi (egyiptomi és maya) kultúrákból v e t t mozzanatok és stiláris szempontból az ó t e s t a m e n t u m szókin-

nyel-

Volarevic [volarevity], Srdjan Mladen (Bukovina, Benkovac mellett, 1947—): szerb író, költő, kritikus. A Gradina c. lap m u n k a t á r s a . Költői világának forrása Dalmácia olyan tájairól ered, melyen ősidők óta szerbek laktak. Történelmi m o t í v u m a i t úgy fűzi fel, hogy az egybeesik a szerb olvasónak a történelmi kontinuitásról a l k o t o t t elképzeléseivel. A dalmáciai kolostorok művészeti, szellemi és vallási értékeire, és némileg s a j á t tapasztalataira t á m a s z k o d v a szűkebb szülőföldjének a k r ó n i k á j á t írja, megjövendölve a térbeli, időbeli és etnikai kereteket érintő változásokat. Elbeszéléseit, verseit és esszéit közölte a Gradina, a Knizevne novine, a Knjizevna reé, a Knjizevnost. Az 1980-as évek elején sokat fordít o t t m a g y a r költőktől (Csoóri S., Petri Gy., Juhász F . , Nagy L., Dobai P., Pilinszky J . , Veress M., Weöres S. stb.) és íróktól (Spiró Gy., Örkény I., Mészöly M., Hajnóczi P., Tar S.), valamint Kassák L., Orbán O., Tandori D., Markos B., Bereményi G. műveiből, többnyire Klara Potocki társfordítóval. Pesnik sa kapije tajne ('Költő a titok kapujából', Borba, 1981. jún. 6.) c. kiváló

219

VOLCA esszét írt Juhász F.-ről. Macedónból is fordít. Recenziókat ír a Knjizevnost c. folyóiratba, s megjelent több könyvelemzése is. O F ő b b művei: Kneginja za porodiénim stolom ('Hercegnő a családi asztalnál', versek, 1972); Razbijeno ogledalo ('Széttört tükör', versek, 1979); Sapat u govornici ('Suttogás a szószéken', versek, 1983); Crtice iz Padova ('Vázlatok Páduából', útirajz, 1988); Vesti sa granice ('Hírek a határról', versek, 1989); Iskusenje őutnje ('A hallgatás megkísértése', elb.-ek, 1992). Bugajev Sándor Volcacius Sedigitus [volkáciusz sedigitusz] (i. e. 2. sz. második fele): római irodalomtudós. Töredékek m a r a d t a k fenn De poetis ('Költők') c. jambikus -^senariusokban írt tankölteményéből. A legterjedelmesebb a palliata-költők k á n o n j á t tárgyalja. Caecilius Statiust az első, Plautust a második, Naeviust a harmadik helyre tette. Terentius csak a hatodik helyet k a p t a , Ennius lett a tizedik és utolsó. A megítélés alapja a komikus erő (comica vis) és az eredetiség lehetett. A m ű tárgyalta a költők életrajzát is, a Terentiusról szóló részt Suetonius használta fel életrajzában. Összeállította Plautus műveinek jegyzékét, ebben foglalkozott a vígjátékok hitelességének kérdésével is. O Kiad.: E . Baehrens: Fragmenta Poetarum Romanorum (1886); W. Morei: FPeplyr (1963). O írod.: H. Bárdon: La littérature latin inconnue (I. köt., 1952); M. Schuster: R E (1961). Tegyey Imre Vold fvol], J a n Erik (Oslo, 1939. okt. 18.—): norvég költő. Tanulmányai egy részét az USA-ban végezte, ahol nagy hatással volt rá a m e g ú j u l t amerikai költészet. A Profil c. folyóirat körül kialakult mozgalom egyik vezető a l a k j a E. 0kland, D. Solstad, T. Obrestad, P . - H . Haugen mellett. O Első verseskötetének: mellom speil og speil ('tükrök között', 1965) központi t é m á j a az önm a g u n k b a és a szerelmi kapcsolatba való bezártság érzése. Ezt az érzést metaforákkal és a t ü k ö r szimbólumával fejezi ki, de az egyszerűségre való törekvése ebben a kötetben is megfigyelhető. O Amint kifejtette, nem hisz abban, hogy a nyelv, a szavak alkalmasak a valóság kifejezésére. A szavak nem közvetítik, hanem meghamisítják az á t é l t élményeket. Kísérleteket tesz a kifejezésmód megújítására, olyan egyszerűen ír, amennyire lehetséges, elhagyja a m e t a f o r á k a t , szimbólumokat. Példa erre a Blikket ('Pillantás', költ.-ek, 1966), a m e l y b e n öt szót variál minden lehetséges m ó d o n . Ez az abszurditás felé haj-

ló kifejezésmód még jobban érvényre jut a fra rom til rom SAD óc CRAZY ('szobáról szobára SAD & CRAZY', 1967) c. művében, amely rövid prózai szövegek gyűjteménye. A költői kifejezésmód egyszerűsítésére való törekvés radikálisabban j u t kifejezésre a Kykelipi (ua., 1969) c. kötetben, részben abszurd versek, részben merész szóösszetételek, szójátékok f o r m á j á b a n . A spor, sno ('nyomok, hó', 1970) c. kötet háromsoros versei a japán haiku költészet hagyományaira mennek vissza. A Bok 8 : Liv ('Könyv 8 : Élet', 1973) c. k ö t e t kétszer négysoros verseket tartalmaz, és m á r szubjektívebb hangvételű, mint az előző, a zenbuddhizmusra is találunk benne utalások a t . Erősen vonzódik más művészeti ágakhoz, a m i t nemcsak versei vizualitása bizonyít, hanem az is, hogy nagy súlyt fektet kötetei kivitelezésére, a b o r í t ó r a és az illusztrációkra. A Profil szerkesztőjeként is dolgozott K j . Heggelund mellett a Vinduet, m a j d a Basar c. folyóiratoknál. Irodalomkritikusként is tevékenykedett, tanulm á n y t írt W. C. Williams amerikai költőről, akinek a műveit fordítja is, v a l a m i n t 0 . H . Haugéről. O Egyéb fő művei: Hekt (költ.-ek, 1966); S (költ.-ek, 1978); Sirkel, serkel: Bőken om Prins Adrians reise ('Kör, kör: K ö n y v Adrián herceg utazásáról', költ.-ek, 1979); Det norske syndromet. Et kritisk syn pá norsk lyrikk ('A norvég szindróma. Kritikus pillantás a norvég lírára', tan.-ok, 1980); Sorgen — Sangen — Veien ('A gond — A dal — Az ú t ' , költ.-ek, 1987). Kovács Ilona vőlegénybúcsúztató: a —>lakodalmi költészet a l m ű f a j a , a -*menyasszonydal párhuzamos, ám ritkábban ismert jelensége. Rokonságban áll a katonabúcsúztatóval (->• katonadal), tréfás és áttételes m ó d o n pedig a ->búcsúztató és a sirató egyes formáival is. O (-»házassági rítusok költészete) Voigt Vilmos Volen, Ilija (írói álnév);_Marin Hrisztov Sztamenov (családi név); (Áglen, 1905. okt. 13.—): bolgár író, költő. Papi szeminárium o t végzett és szláv filológiát hallgatott Szófiában. A Nemzeti Színház k ö n y v t á r á ban dolgozott és szerkesztette a Detszko zname c. gyermeklapot (1934—1945). A 2. világháború u t á n a Bálgarszki piszatel kiadó és a Szeptemvri c. folyóirat szerkesztője volt. O Versekkel indult, de h a m a r o s a n az elbeszélő prózát választotta. A falvak üzenetével érkezett a szófiai irodalmi életbe. A Cserni ugari ('Fekete ugarok', 1928) c. első kötetében még nem annyira a l a k o k a t , jelle-

220

VOLGE meket, mint inkább érzelmeket, költői ábr á n d o k a t elevenít meg. Második kötetében, a Krásztciban ('Búzakeresztek', 1931) írásm ó d j á t m á r erőteljes, pátoszmentes realizmus jellemzi. Eles szemű megfigyelő. Minden a l a k j a csupa vitalitás, de az egymással küzdő erők k i b o n t a k o z t a t á s a inkább a következő, a Bözsi hóra, ( ' J á m b o r emberek', 1937) c. kötetében szembeötlő. I t t már nem csupán a belső, lelki és lelkiismereti konfliktusok b e m u t a t á s a sikerült, hanem a szociális ellentétek ábrázolása is. Hősei magabiztos, kiegyensúlyozott emberek. Magatartásuk lelki harmóniára vall, nem ismerik a vívódást, a lelki tusakodást. O Egész életművében csupán n é h á n y létfontosságú problémát ábrázolt, de a z o k a t úgy bontotta ki, hogy képet k a p u n k a falusi élet teljességéről. O Egyéb főbb művei: Rodoszt v kásti ('Öröm o t t h o n ' , ifjúsági elb.-ek, 1942); Divi dusi ('Vad lelkek', elb.-ek, 1945); Válcsi vremena ('Farkasidők', dráma, 1956); Mezsdu dva szvjata ('Két világ között', elb.-ek, 1958); Zlatanovata mecsta ('Zlatán álma', elb.-ek, 1960); Jov ('Jób', kisreg., 1964); Geroját na szeloto ('A falu hőse', ifjúsági elb.-ek, 1966); Miszál i dumi ('Gondolatok és szavak', esszék, 1967); Na szelő prez vojnata ('Falun a háború a l a t t ' , elb.-ek, 1967); Dve pieszi ('Két színdarab', 1968); Sz hora sze zsivee ('Emberekkel élünk', elb.-ek, 1972); Társzene na isztini ('A valóság keresése', feljegyzések, cikkek, 1973); Oszdznavane ('Belátás', interjúk, cikkek, 1980); Denjat kraták ('Rövid a nap', elb.-ek, 1982). O G y ű j t , kiad.: Izbrani razkazi ('Válogatott elbeszélések', 1959); Izbrani proizvedenija v dva toma ('Válogatott művei két kötetben', 1965). O Magyarul: 1—1 elb. (Sipos I., Bolgár elbeszélők, anto., 1965: J u h á s z P., A bolgár irodalom kistükre, 1969; Sipos I., Ú j Szó, 1972, 178.; Rákosi G., Mars irgalma, anto., 1983). O írod.: A. Sztrasimirov: Predgovor kám Cserni ugari (1928); G. Konsztantinov: Piszatelirealiszti (1962); R. Likova: Portrét na Ilija Volen (Rodna recs, 1964, 7.); G. Konsztantinov: Ilija Volen (Szeptemvri, 1965, 10.); A. Szvilenov: Priblizsavane k á m tvorcseszkija szvjat (uo., 1968, 7.); R u m j a n a D a m j a nova: Ilija Volen (1980). Juhász Péter

ráno c. lapot. 1938-ban visszatért Csehó.ba; P r á g á b a n telepedett le, s a festészetnek szentelte életét. O Gyermekirodalommal foglalkozó elméleti írások, didaktikai célú és ismeretterjesztő cikkek mellett t ö b b szlovák és külföldi népmese- ill. néprajzi g y ű j t e m é n y t a d o t t ki J . Pospísillel (1890 —1953) e g y ü t t ; válogatásokat közölt szlovák és cseh írók (M. Kukuéín, S. HurbanVajansky, A. Jirásek, A. Heyduk) műveiből. Legnagyobb sikerét Turecká vojna ('A török háború') c., 1938-ban cseh és szlovák nyelven egyszerre megjelent történelmi elbeszéléseivel a r a t t a . O Egyéb főbb művei: Podhradsky knihomil ('Podhradi könyvbarát', portré, J . PospíMlel, 1925); Slovenské obrázky ('Szlovák képecskék', életrajzok, portrék, J . Pospísillel, 1931). Balogh Magdolna volgarizzatore [volgariddzatorej MAPP egyik vezetőjeként a moszkvai proletárírók Oktyabr c. lapját szerkesztette. 1925—1926-ban az Izvesztyija c. orgánum főszerkesztő-helyettese, ill. (1926-tól) a Na lityeraturnom posztu c. folyóirat szerkesztőbizottságának t a g j a volt. Pártfunkcionáriusi karrierjének csúcspontj á t a sztálini totális állam legsötétebb éveiben érte el: 1931—1935 között a Közoktatásügyi Népbiztosság t a g j a k é n t egyúttal a pártfőiskola irodalmi intézetének igazgatásával és a Borba klasszov c. lap szerkesztésével bízták meg. Ugyanekkor a sajtóban a hadi- és államtitkok védelmével megbízott hivatalt vezette. 1935-ben az S Z K / b / P K B iskoláinak osztályvezetője volt. A következő évtől az 1sztoricseszkij zsurnal c. lapot

222

VOLIN szerkesztette 1945-ig, amikor is 59 évesen a Marx—Engels—Lenin Intézet t u d o m á nyos m u n k a t á r s a lett. Professzori fokozat á t 1939-ben k a p t a meg, 1940-ben pedig — megbízható pártkáderként, jogtudományi végzettséggel — az orosz nyelv értelmező szótárának utolsó kötetében őt t ü n t e t ték fel az egyik főszerkesztőnek. O Publicisztikai munkássága során p á r t t ö r t é n e t i és politikai kérdésekkel foglalkozott. Önálló kötetei az 1940-es évektől jelentek meg: V szjenarodnaja partyizanszkaja vojna (1942: n. n., Szovjetpartizánok, 1943; n. n., A szovjet partizánok, 1945); Sztatyisztyika i polityika (1949: a Központi Statisztikai H i v a t a l fordítói munkaközössége, Statiszt i k a és politika, 1951). Lemw-életrajzok szerzője is volt: Lenyin v Povolzsje. 1870 —1893 ('Lenin a Volgavidéken', Í956). O Magyarul még: Hogyan építette jel a szovjet nép a szocializmust országában? (tan., n. n., 1947); Sztálin elvtárs „Az októberi forradalom" és „Az orosz kommunisták taktikája" c. művéről (tan., n. n., 1949); A Szovjetunió a szocializmus országa (publicisztika, N. N. Mihajlovv&l és A. M. Pankratovával, R é n y i E., 1949); Lenin áprilisi tézisei (tan., Tolnai P., 1952); Vlagyimir Uljanov [Lenin], a diák (életr., Bácski Gy., 1960). O írod.: Geroji O k t y a b r j a (1967); Sz. T. Sesukov: Nyeisztovije revnyityeli. Iz isztorii lityerat u r n o j borbi dvadcatih godov (1970). Volinszkij, Akim Lvovics (írói név); H a im Lejbovics Flekszer (eredeti név); Homo (írói álnév); (Zsitomir, 1861. máj. 3.—Leningrád, 1926. júl. 6.): orosz irodalomkritikus, művészettörténész. Apja könyvkereskedő volt. Szülővárosában megkezdett gimnáziumi t a n u l m á n y a i t Szent-Péterváron f o l y t a t t a . Első publikációja — egy pétervári árvaházról szóló levél — a Rasszvet c. lapban, 19 éves korában látott napvilágot. 1886-ban jogi diplomát, majd doktori fokozatot szerzett. Az egyetemi t u d o m á nyos—irodalmi társaság tagjaként filozófiai t á r g y ú dolgozatokat olvasott fel (pl. Spinozáról). A narodnyik eszmék h a t á s á r a 1889-től a Szevernij Vesztnyik c. folyóirat állandó m u n k a t á r s a és tíz éven át vezető kritikusa, teoretikusa és esztétája volt. 1891-től főszerkesztőként — a szellemi princípiumot, ,,a lélek, az erkölcs, a szabad a k a r a t h a t a l m á t " állította előtérbe. Irányításával e lap az 1890-es évek közepén az orosz szimbolisták első nemzedékének (->szimbolizmus) legfontosabb f ó r u m á v á vált: itt jelenhettek meg többek k ö z ö t t D. Merezskovszkij, Z i n a j d a Gippiusz, K . Balmont, F. Szologub és V. Brjuszov művei. A

szellemi forradalom teoretikusa lévén, a kanti esztétikára t á m a s z k o d v a hevesen tám a d t a a plebejus irányzatokat, az ún. forradalmi-demokrata kritikát. E korszakban írt cikkeit Borba za igyealizm ('Harc az idealizmusért', 1900) c. g y ű j t ö t t e össze. Az irodalomkritika autonómiájáról folytatott polémia során szembekerült a Szevernij Vesztnyik egyik m u n k a t á r s á v a l , a narodnyik esztétikát képviselő N y . Mihajlovszkij]a\ is. Lényegében sikerült egyöntetűen magára haragítania a liberális és a konzervatív tábor képviselőit (köztük V. Majkovot és A. Grigorjevet), s ennek eredményeként nézeteivel teljesen egyedül m a r a d t . O 1892 és 1896 között cikkeiben az orosz kritika t ö r t é n e t é t dolgozta fel, ill. értékelte át s a j á t szempontjai szerint (Russzkije krityiki, 'Orosz kritikusok', 1896). Mivel elődeit keményen elítélve V. Belinszkij, Ny. DobroIjubov és N y . Csernisevszkij esztétikájában az egységes filozófiai világnézetet merte hiányolni, a hazai sajtó minden addiginál látványosabb felháborodását v á l t o t t a ki. O 1896-ban D. Merezskovszkij társaságában Olaszo.-ba utazott. Ottani élményei hatására k e z d e t t el foglalkozni Leonardo da Vinci életművével, akinek általa elutasít o t t „dekadens individualizmusában" a modern művészet, az orosz szimbolizmus előzményét vélte fölfedezni. Ebben az ú j irányzatban, amely szerinte — az emberiséget folyamatosan érő materialista hatások ellenére — a vallás k i i r t h a t a t l a n vágyából j ö t t létre, a „jelenségek és az istenség világának művészi eszközökkel megvalósít o t t összetűzését" látta. E korszakában saját lelki életében összeegyeztethetőnek tart o t t a a keresztény és a zsidó vallást. 1899ben az Athosz-hegyen j á r t , ahol az ikonfestészetet tanulmányozva az orosz vallásosság kettősségére m u t a t o t t rá: a „metafizikai bizánci lelkiségre" és az eredeti orosz, lényegében pogány gyökerekre. O Lapjának megszűnését követően, 1899 után egyre t á v o l a b b került a k o r t á r s irodalmi élettől, s így a szimbolistáktól is, akik — számára meglepő módon — kifejezetten elhatárolták m a g u k a t a vele való nézetazonosságtól. K u t a t á s a i t f o l y t a t v a ekkoriban írta vallásfilozófiai m u n k á j á t F . M. Dosztojevszkijről: Carsztvo Karamazovih ('A Karamazovok birodalma', 1901) c. A regényhősöket két kategóriába sorolta, s megkülönböztette az istenszeretőket és az istenfélőket. Az istenszerető pozitív szereplők oldalára állva úgy vélte, egyedül az örök élet perspekt í v á j a védheti meg az e m b e r t a lét tragikus értelmetlenségének és ürességének átélésétől. 1901—1902-ben Szent-Péterváron és

223

VOLIN Rigában t a r t o t t előadásai ( K n y i g a velikovo gnyeva, 'A nagy harag könyve', 1904) során feltárta Dosztojevszkij vallásosságának ún. bizánci vonásait, melyek szerinte elfojtották benne a „közvetlen vallásos érzést". Miközben minden írót elmarasztalt, egyedül L. N y . Tolsztoj erkölcsi tisztaságát emelte ki, a k i t „a történelmi és metafizikai hipnózistól" mentesnek l á t o t t ugyan, de nehezményezte racionalizmusát. O A 20. sz. első évtizedében e l u t a s í t o t t a a Nietzsche által megfogalmazott, Oroszo.-ban elsősorban Vj. Ivanov által h i r d e t e t t Dionüszosz kultuszt. U j a b b görögő.-i utazása alkalmával ezúttal a görög rituális t á n c o t tanulmányozta, s így j u t o t t el a b a l e t t ugyancsak vallási a k t u s k é n t értelmezhető forrásaihoz. 1910-től rendszeresen publikálta írásait e témakörben. Mivel az 1917-es októberi forr a d a l m a t kedvezően f o g a d t a , az 1920-as években a Világirodalmi Kiadó osztályvezetőjeként dolgozhatott, ill. a pétervári írószervezetet vezette. Vallási felfogásában egyre i n k á b b a judaizmus érvényesült, ezt tükrözték Csetire Jevangelija ('A négy evangélium', 1922) c. k i a d o t t tanulmányai is. Ebben az időszakban N y . Fjodorov volt rá nagy hatással. O E g y é b fő művei: Ny. Sz. Leszkov (monográfia, 1898); Leonardo da Vincsi ('Leonardo da Vinci', tan., 1900); F. M. Dosztojevszkij (tan.-ok, 1906); Knyiga likovanyij. Azbuka klasszicseszkovo tanca ('Ujjongások könyve. A klasszikus t á n c ábécéje', tan.-ok, 1925). O Magyarul: 1 tan. (n. n., Hel, 1969, 1.). O írod.: Ny. G. Molosztov: Borec za igyealizm (1902); G. V. Plehanov: Szugybi russzkoj krityiki. A. L. Volinszkij (1925); P a m j a t y i A. L. Volinszkovo (1928); E. K. Pimenova: Dnyi minuvsije (1929); D. Makszimov: „Szevernij vesztnyik" i szimvoliszti (Tz proslovo russzkoj zsurnalisztyiki, 1930); P . V. Kuprijanovszkij: Iz isztorii r a n n y e v o russzkovo szimvolizma (Russzkaja lityeratura X X veka, 1968); uő: A. Volinszkij — krityik (Tvorcsesztvo piszatyelja i lityeraturnij processz, 1978); J . K. Szozina: A. Volinszkij v russzkom lityeraturnom processze 1890-h gg. (Russzkaja l i t y e r a t u r a 1870— 1890 gg„ 1983); Sargina Ludmilla: Az orosz szimbolizmus természetrajza (1990). Havasi

Ágnes

Volinszkij, Koszty Petrovics (Ploszke, 1922. jan. 27.—): ukrán kritikus, irodalomtörténész. Középiskoláinak elvégzése után bevonult a hadseregbe, végigharcolta a honvédő h á b o r ú t , több ízben megsebesült. 1949-ben a kijevi egyetem bölcsészettudományi k a r á n kezdte meg egyetemi tanul224

mányait, és 1954-ben fejezte be. Dolgozott a Literaturna Ukrajina c. lap szerkesztőségében. E k k o r kezdte publikálni irodalomtörténeti cikkeit és irodalmi kritikáit. Az Ukrán T u d o m á n y o s Akadémia Irodalomtudományi Intézetének t u d o m á n y o s munkatársa. 1962-től az irodalomtudományok doktora. Az u k r á n irodalom számos alkotójával foglalkozott. Főbb t a n u l m á n y k ö t e tei: Prikmeti csaszu ('Korunk jellemvonásai', 1962); V posukah heroja ('A hős nyomában', 1964); Ljudina i majbutnye ('Az emberiség és jövője', 1969); Iz szekretyiv majszternosztyi ('A mesterség titkaiból', 1973); Literaturne szjohodnya ('Irodalmi jelenkor', 1982); Ragyanszkij harakter ('Szovjet jellem', 1982). Az Isztorija ukrajinszkoji literaturi 1—8. ('Az ukrán irodalom története', 1—8. köt., 1971) egyik szerkesztője. Scher Vera Volinszkij, Leonyid Naumovics (írói álnév); Rabinovics (eredeti név); (Odessza, 1913. jan. 1.—1969): orosz író, költő. Zsidó hivatalnokcsaládból származott. A kijevi művészeti főiskolán szerzett d i p l o m á t 1934-ben. O Első elbeszélését 1951-ben publikálta. K i s p r ó z á j á t több g y ű j t e m é n y ben jelentette meg az 1950-es években: V sztyepi ('A sztyeppén', 1954); Dvadcaty odno ('Huszonegy', 1954); Vitaiina (ua., 1954); Goszty ('Á vendég', 1955). Műveinek egy részében a 2. világháború t é m á j á h o z tért vissza, t ö b b n y i r e azonban a béke időszakáról, a szovjet korszak vidéki hétköz napjairól írt. N é h á n y kisregénye művészsorsokat m u t a t o t t be: Dom na szolncepjoke ('Napsütötte ház', 1960) c. írása Van Goghról szólt, Lico vremenyi ('Az idő arca', 1961) c. pedig az orosz művészet kiválóságainak állított emléket. O Egyéb fő művei: Takoj gyeny ('Olyan n a p ' , elb.-ek, 1955); Kusztanajszkije vsztrecsi ('Kusztanaji találkozások', karcolatok, 1959). O Gyűjt, kiad.: Dom na szolncepjoke ('Napsütötte ház', elb.-ek, kisreg.-ek, memoár, 1970). O Magyarul: 1 nla (Szöllősy Klára, Szovjet K u l t ú r a , 1953, 7.); 1 vers (Pogonyi A., A talpnyaló temetése, anto., 1959). O írod.: 0 . Dzjubinszkaja: Ljubimaja knyiga (Druzsba narodov, 1959, 10.); G. Munblit: Rasszkazi o mirnoj zsiznyi (Novij mir, 1960, 6.); M. Drazic: Leonid Naumovic Volynskij. Dom na solncepeke (Books Abroad, 1971, tavasz). Voljanszkaja, Galina Jevgenyevna: —»Nyikolajeva, Galina Jevgenyevna Volja Rosszii (orosz 'Oroszország szabadsága' vagy ' a k a r a t a ' ) : P r á g á b a n kia-

VOLKE d o t t orosz nyelvű kulturális és politikai folyóirat. Az A. Kerenszkij, volt orosz miniszterelnök köré csoportosult szociálforradalmárok (eszerek) a l a p í t o t t á k 1924-ben. Kezdetben rövid ideig napilapként működött. Létrehozói az első számban így határozták meg legfőbb céljukat: „következetesen és t á n t o r í t h a t a t l a n u l védeni fogjuk a demokratikus szocializmus alapelveit a bolsevik diktatúrával szemben". Hamarosan a lap szerzői közé került az 1917 után részben saját akaratából, részben az ú j hatalom rendelete folytán külföldre került, ún. „profeszszori értelmiség" Prágában letelepedett képviselőinek nagy része. Az irodalmi rovat szerkesztője M. Szlonyim lett, munkatársai voltak A. Remizov és Marina Cvetajeva. I t t közölték K . Balmont, B. Zajcev, M. Oszorgin, V. Hodaszevics, valamint a rövid időre emigrációba vonult A. Belij és V. Sklovszkij műveit. Ameddig lehetett, e kiadvány az egy és oszthatatlan orosz k u l t ú r a jegyében igyekezett megszerezni a Szovjet-Oroszo.-ban, majd a SZU-ban publikáló írók alkotásait is. í g y először e folyóiratban jelentek meg Ny. Aszejev, I. Bábel, Szasa Csornij, Olga Fors, L. Leonov, V. Majakovszkij, B. Paszternak, B. Pilnyak és J . Zamjatyin művei. 1926-tól itt tették közzé a fiatal emigráns orosz irodalom számos alkotását, G. Gazdanov, B. Poplavszkij, J u . Tyerapiano, V. Varsavszkij írásait. A műfordítások sorában látott napvilágot K. Capek, Th. Mann, M. Proust, R. Rolland, J . Volker egy-egy műve. A folyóiratban rendezett irodalmi viták résztvevője volt I. Bunyin, Zinajda Gippiusz, A. Kuprin, D. Merezskovszkij, I. Smeljov. O A szerkesztőség 1927-ben Párizsba tette át székhelyét, ahol 1932-ig h a v o n t a adták ki a lapot. O írod.: Ny. Poltorackij (szerk.): Russzkaja lityeratura v emigracii (Pittsburgh, 1972). Gereben Ágnes Volkelt [fölkelt], J o h a n n e s Immánuel (Lipnik, Galícia, 1848. júl. 21.—Lipcse, 1930. m á j . 8.): német filozófus, esztéta. 1879-től J é n á b a n , 1883-tól Bázelben, 1889től Würzburgban és 1894-től Lipcsében volt egyetemi professzor. O P á l y á j á t Kant, Hegel, Schopenhauer és E. von Hartmann hatása a l a t t kezdte; s a j á t , „az abszolút szellem m o n i z m u s á n a k " nevezett — nem különösebben jelentős — filozófiai nézeteit egy „kritikai ideálrealizmus" és kritikai metafizika jegyében dolgozta ki. O Jóval szélesebb körben h a t o t t a k esztétikai koncepciói. Der Symbolbegriff in der neuesten Ásthetik ('A szimbólum fogalma az ú j a b b esztétikában', 1876) c. műve a -*beleérzéselmélet egyik korai reprezentánsa volt, és 15

nemzetközi hírnévre t e t t szert átfogó esztétikai rendszerezése: System der Ásthetik ('Az esztétika rendszere', 3 köt., 1905— 1914). Pszichológiai megközelítéssel, számos példán kersztül igyekezett felvázolni az esztétikai jelenségek sokrétű s t r u k t ú r á ját. A szubjektív esztétikai m a g a t a r t á s vizsgálatából négy n o r m á r a következtet e t t , amelyek kölcsönösen korlátozzák és meghatározzák egymást. Ezek: 1. a szemlélet érzelmi telítettsége; 2. az emberileg jelentős t a r t a l o m ; 3. a valóság felváltása az esztétikai látszat világával; 4. az esztétikai t á r g y szerves egysége. E normák révén Volkelt arra törekedett, hogy egyesítse elméletében a beleérzés, a tartalom, a látszat és az egység esztétikáját. A pszichológiai indítású vizsgálatokat metafizikai irányúakkal f o l y t a t v a a r r a a következtetésre j u t o t t , hogy a valóság „az abszolút érték önmegvalósítása", az esztétikai érték pedig „egybeesik az abszolút ö n t u d a t t a l " . Ennek értelmében a kozmikus szellem teremtő a k t u sa a művészi alkotáshoz hasonló f o l y a m a t . O Az egyes esztétikai kategóriákra v o n a t kozó okfejtései közül főként a —>pátosz, a -+rút, a —>tragikum és a tragikus vétség mibenlétét illető gondolatmenetei keltettek figyelmet, és kezdeményezője volt az „esztétikai stílusfogalom" 20. sz. eleji felújításának (->stílustörténet). O Fő művei még: Das Unbewusste und der Pessimismus ('A t u d a t t a l a n és a pesszimizmus', 1873); Die Traumphantasie ('Az álomfantázia); I. Kants Erkenntnistheorie ('I. K a n t ismeretelmélete', 1897); Ásthetik des Tragischen ('A t r a g i k u m esztétikája', 1879); Erfahrung und Denken ('Tapasztalat és gondolkodás', 1886); Franz Grillparzer als Dichter des Tragischen ('Franz Grillparzer mint a t r a g i k u m költője', 1888); A. Schopenhauer (ua., 1900); Ásthetische Zeitfragen ('Esztétikai korproblámák', 1895); Geunssheit und Wahrheit ('Bizonyosság és igazság', 1918); Die Gefühlsgewissheit ('Az érzésbeli bizonyosság', 1922); Phanomenologie und Metaphysik der Zeit ('Az idő fenomenológiája és metafizikája', 1925); Das Problem der Individualitát ('Az individualitás problém á j a ' , 1928). O írod.: (P. Barth és mások (szerk.): Festschrift f ü r Johannes Volkert zum 70. Geburtstag (1918); W. W i r t h : Grundfragen der Ásthetik im Anschluss a n die Theorien J . Volkelt's (1926). Baránszky-Jób László—Szerdahelyi István Völkergedanke: —• elemi gondolat Völkerkunde: néprajz

225

irodalomtudomány

és

VOLKS völkisch-mozgalom népkönyv Volksbühne: —• naturalista

színház

Volkskunde: -> irodalomtudomány rajz Volksstück:

és nép-

-*•népszínmű

Volk und Welt: -*irodalom dás

és

királyt kölcsönvéve t ö b b szatirikus m ű v e t j e l e n t e t e t t meg az 1920-as évek elején. Kiadói tevékenységet is f o l y t a t o t t : Rouault illusztrációival jelentette meg az Übü királyt (1918). 1902-től számos francia költő és művész (pl. Verlaine) írásait publikálta bibliofil kiadásban. Kapcsolatban állt a kor sok művészével (Renoir, Cézanne, Degas). Emlékezéseit halála előtt jelentette meg, tele anekdotákkal, információkkal, melyek nem mindig megalapozottak, de lebilincselően érdekesek, szellemesek, ironikusak, nagy ,,causeur"-höz méltók. O Művei: Paul Cézanne (ua., életrajz, 1914, 1919); Le Pere Ubu á l'aviation ('Übü apó a levegőben', szatíra, 1918); Auguste Renoir (ua., életrajz, 1921); Les Réincarnations du Pere Ubu ('Übü a p ó színeváltozásai', szatíra, 1925, 1955); Souvenirs d'un marchand de tableaux ('Egy műkereskedő emlékei', 1937, 1951); En écoutant Cézanne, Degas, Renoir ('Cézanne-t, Degas-t, Renoirt hallgatva', esszé, 1938). Nagy Géza

könyvkiavolle Kadenz:

Volland [volán], Louise Henriette, Sophie (becenév), (Párizs, 1716—uo., 1784. febr. 22.): francia irodalomtörténeti alak. 39 évesen ismerte meg D. Diderot-1, s egy életre szóló szenvedély és mély barátság kötötte őket egymáshoz. Levelezésükből csak Diderot levelei m a r a d t a k fenn, de ezek majd mindig a címzett finoman mosolygó és áttetsző a r c á t elevenítik meg; ezek az írások kiváló k o r d o k u m e n t u m o k s az irodalmi műfaj (episztola) nagyszerű alkotásai. Diderot levelei nyomán követni lehet számos vitát, beszélgetést és egyes műveinek genezisét. O írod.: D. Diderot: Lettres á Sophie Volland (2. köt., 1965); M. Buffat: Conversation p a r écrit (Recherches sur Diderot et sur l'Encyclopédie, 1990, 9.). Padányi Klára Vollard [volár], Ambroise (tle de Réunion, 1865^—Párizs, 1939): francia műkereskedő, művészettörténész, író. A párizsi művészeti élet jellegzetes és fontos alakja volt a posztimpresszionizmus, a kubizmus, majd pedig a d a d a és a szürrealizmus idején, akit barátai, a kor festői és művészei sokszor megörökítettek (Cézanne, 1899, Renoir, 1908, Bonnard és Picasso, 1917). 1895ben szervezte meg Cézanne műveinek első kiállítását, amelyet Gauguin b e m u t a t á s a követett. Érdeklődése kiterjedt a nabikra és a fauvokra is: később Picasso, m a j d Matisse, Van Dongen, Derain és Vlaminck képeit propagálta. A. Jarry figuráját, az Übü

->kádencia

Vollmer [fölmer], W a l t e r (Dortmund, 1903. júl. 2.—Arnsberg, 1965. febr. 17.): német író. Pedagógus családban nevelked e t t . Érettségi u t á n t ö b b évig v á j á r volt a Ruhr-vidéken, ezután t a n u l m á n y o k a t folyt a t o t t (bányaakadémia, bölcsészet, teológia), m a j d sajtó területen dolgozott. O í r ó k é n t kezdettől fogva tudatosan a R u h r vidéki és a vesztfáliai t á j világának kötelezte el m a g á t , s regényeiben, hagyományos szerkesztésű, hosszabb elbeszéléseiben vagy kisebb írásaiban a humoros-népies t á j i r o d a l o m művelője v á l t belőle a hitleri években. Jelentős siker volt Die Schenke zur ewigen Liebe ('Az Örök szeretethez címzett kocsma', 1935) c. regénye, amely a bányászélet tragikus oldalait a j á m b o r megadás szellemében, alkotó békéjét pedig idillszerűen festi le. Ehhez hasonló további regénye: Die Pöttersleute ('A fazekasok', 1940). A vidék m u n k á s hétköznapjait elbeszélő későbbi műveket meseelemek színezik, pl. Die verlorene Seele ('Az elveszett lélek", 1947) c. regényében, majd felszínes szórakoztatóregényekkel jelentkezik, m i n t amilyen pl. a Des Herzogs Kornett ('A herceg kornétása', reg., 1955), amely a harmincéves háború idején játszódó szerelmi románc. O Egyéb főbb művei: Land an der Ruhr ('A R u h r vidéke', riport, 1935); Geschichten aus Westfalen ('Wesztfáliai történetek', elb.-ek, 1943); Bekenntnis zum Revier ('Vallomás a bányatelepekről', publicisztika, 1957). Komáromi Sándor

228

VOLNE Volmoeller [folmöller], Vollmoeller (névvariáns), Kari Gustav ( S t u t t g a r t , 1878. m á j . 7.—Los Angeles, 1948. okt. 18.): svájci német költő, dráma-, regény- és forgatókönyvíró. Egy textilgyáros fia volt. Párizsban, Berlinben, A t h é n b a n és B o n n b a n tanult klasszika-filológiát és archeológiát. 1901-ben d o k t o r á t u s t szerzett, később Milánóban autó- és repülőgép-tervezéssel foglalkozott, valamint G. D'AnnunzióvaA e g y ü t t berepüléseket is végzett. 1919-ben Velencébe költözött, m a j d 1935-ben áttelepült az USA-ba, ahol a háború a l a t t kétszer is internálták. O P á l y á j a St. George köréhez kapcsolódott, aki a Blátter für die Kunstban ('Művészeti lapok') elsőként publikálta az akkor 19 éves Volmoeller verseit. Ezeket hamarosan a Parcival. Die frühen Gárten ('Parszifál. A korai kertek', 1903) c. verseskötet követte, amely a kései verseket tartalmazó, posztumusz megjelent e t e t t Gedichte ('Költemények'. 1960) c. kötetig Volmoeller egyetlen lírai gyűjteménye. Az 1900-as évektől szinte kizárólag d r á m á k a t írt, melyekben az ú j r o m a n t i k u s drámaköltészet, St. George, H. v. Hofmannsthal és G. D'Annunzio h a t á s a érvényesült. Világszerte ismertté Mirakel ('Csoda') c. szomorújátékával vált, amelyet — E. Humperdinck zenéjével — 191 l-ben mut a t t a k be Londonban, m a j d a következő évben M. Reinhardt is színre vitte Berlinben. O Volmoeller t e r m é k e n y szerző volt, számtalan d r á m á t (csak M. Reinhardt számára 16-ot) és filmforgatókönyvet írt, így pl. a H. Mann regényéből készült, J . v. Sternberg rendezte Kék Angyalét. Egy 3000 kéziratoldalt kitevő regénye mindeddig csak egy rövidített angol kiadásban (The Last Miracle, 'Az utolsó csoda', 1948) olvasható. O F o n t o s a b b drámái: Catharina. Gráfin von Armagnac, und ihre beiden Liebhaber ('Katalin, Armagnac grófnője, meg a két szeretője', 1903); Der deutsche Gráf ('A német g r ó f , vígj., 1906); Wieland (ua., 1911); Venezianisches Abenteuer ('Velencei kaland', 1912); Onkelchen hat getráumt ('Bácsika álmodott', 1919); Cocktail ('Koktél', 1930); La Paiva (ua., 1931). O Magyarul: 1 — 1 vers (Franyó Z., A Hét, 1912, 45; Bordácz A., Német költők, anto., 1936). O írod.: 75 J á h r e Volmoeller (1956); R . Lanshoff-York: Klatsch, R u h m und kleine Feuer (1963); A. Bergstraesser: K . G. Volmoeller spáte Gedichte (Staat und Dichtung, 1967); R. Boehringer: Mein Bild von Stefan George (1. köt., 1967). Újvári Péter Volney [volné], Constantin-Franpois, eomte de; Chasseboeuf (eredeti név); (Cra-

on, 1757. febr. 3 — P á r i z s , 1820. ápr. 25.): francia író, filozófus, nyelvész, történész. Előbb jogot és orvostudományt, m a j d nyelvészetet és történelmet tanult. N o h a nem volt vagyonos ember, 1782-ben öt évre a Török Birodalomhoz tartozó KözelKeletre u t a z o t t . E g y libanoni kolostorban arabul is megtanult. U t a z á s a nagy hatással volt egész életére. Egzotikus növények honosítási tervei m i a t t magas rangú államhiv a t a l n o k n a k nevezték ki Korzika szigetére. 1787-ben k i a d t a Voyage en Egypte et en Syrie ('Utazás E g y i p t o m b a és Szíriába') c. könyvét, amiért II. Katalin orosz cárnő k i t ü n t e t t e , s amely előbb Napóleon egyiptomi expedícióját, u t ó b b a romantikus keletre j á r á s t ösztönözte. Utazásai során szerezte a z o k a t a vallástörténeti ismereteket, amelyeket a Les Ruines ou Méditations sur les révolutions des empires (1791: Szalkay G., Az igazi vallás, megfejtve az emberiség vallásos fogalmainak keletkezése és ezek leszármazásából, és a természet törvénye, 1870; Benedek N., A romok. Elmélkedések a birodalmak átalakulásáról és a természet törvényei, 1903; P a l á s t h y M., A romok. Elmélkedések az államok pusztulásáról, 1904) c. monográfiájában dolgozott fel. Volney e m u n k á j a az évtized legerőteljesebb antiklerikális műve, amelyben a felvilágosodás filozófusaitól t a n u l t általánosságok és pozitív vallástörténeti ismeretek keverednek. A szerző szerint minden b a j oka, hogy az emberiség a természeti vallásokat elhagyta. O Amikor e könyve megjelent, Volney m á r a nemzetgyűlés tagja volt. A jakobinusok királypártiság g y a n ú j a m i a t t l e t a r t ó z t a t t á k . A börtönben is tiltakozott Korzika erőszakos franciásítása ellen. A thermidori fordulat u t á n szabadult ki. Th. Jefferson meghívására az USA-ba u t a z o t t , s visszatérése u t á n megírta a Tableau du climat et du sol des Etats-Unis ('Az Egyesült Államok é g h a j l a t á n a k és földjének leírása', tan., 1803) c. könyvét. Amikor 1804-ben Napóleon örökös császárrá választatta magát a szenátussal, Volney — bár Bonaparte híve volt — nemcsak ellene szavazott két ideológus társával e g y ü t t , hanem szenátori rangjáról is lemondott. Másnap Napóleon megszavaztatta, hogy e tisztségéről senki sem m o n d h a t le, de Volney így is visszavonult a politikától, s azután csak a t u d o m á n y o k n a k élt. O Egyéb művei: Considérations sur la guerre actuelle des Turcs ('A törökök jelenlegi h á b o r ú j á n a k vizsgálata', ért., 1788); La loi naturelle ou Principes physiques de la rnorale déduits de l 'organisation de l'homme et de Vunivers (ért., 1793: Virág J . , A természet törvénye vagy az erkölcsiség

229

VOLNE gyökér szabályai, 1835; Maróthy M., A természeti t ö r v é n y vagy az erkölcstannak physicai elvei az ember, a világegyetem organizációjára vonatkozólag, 1848); LeQons d'histoire ('Történelmi leckék', az Ecole Normale-on t a r t o t t előadások, 1794); Recherches nouvelles sur l'histoire ancienne ('Új kutatások az ókori történelemről', ért., 1808—1814); Sur la Chronologie d'Hérodote ('A hérodotoszi kronológiáról', tan., 1809); L'alphabet européen appliqué aux langues asiatiques ('Az európai ábécé alkalmazása az ázsiai nyelvekre', ért., 1819); Discours sur l'étude philosophique des langues ('Értekezés a nyelvek filozofikus tanulmányozásáról', 1819); L'Hébreu simplifié ('Az egyszerűsített héber nyelv', tan., 1820). O írod.: G. Chinard: Volney et l'Amérique (1923); J.-M. Carré: Voyageurs et écrivains francais en É g y p t e (1932); Gáldi L.: Volney és Tasso h a t á s a a román r o m a n t i k á r a (EPhK, 1942, 3.); Horváth J . : Berzsenyi, Volney s a religo (uo., 1948, 1.); J . Gaulmier: L'Idéologue Volney (1951); uő: Un grand témoin de la Révolution et de l'Empire (1959); L u d a s s y Mária: Moralisták és terroristák (1987). Ferenczi László Volni (írói név); Anatol Juszcinavics Azshirej (családi név); Aljosa (írói álnév); (Puhavicsi, 1902. dec. 2.—?, 1937. okt. 29.): belorusz költő, író. 1935-ben a belorusz állam érdemes művésze címet k a p t a . O 1922ben kezdett publikálni. A Kamszamolszkaja nota ('Komszomol hangjegyzék', A. Alekszandroviccsa\, 1924), a Csarnakudraja radaszc ( ' F e k e t e h a j ú öröm', 1926) és a Tabe ('Neked', 1927) c. köteteiben az emberek forradalmi hőstetteit énekli meg. Költeményeit az ú j élet építői iránt érzett büszkeség h a t j a át. Absztrakt szimbolikus frazeológiával dolgozik és mesterséges neologizmusokat használ. A Dva ('Kettő', 1926) és az Anton Szavicki (ua., 1927) c. kisregényeinek t é m á j a a lengyel megszállók ellen folyt a t o t t harc és a polgárháború. Ezekben sem az események ábrázolása, sem a hősök lélektani jellemzése nem teljesen hiteles. írói álnevén humoreszkjei is megjelentek (Szuszedzi, 'Szomszédasszonyok', 1932). Néhány színműve és filmforgatókönyve (Vavcsanyati, 'Farkaskölykök', 1925; Szonyecsni pahod 'Napos túra', 1931) ismert. Palásti Katalin Volnij, I v a n : -*• Volnov, I v a n Jegorovics volnij sztyih: —• szabadvers Volni szcjah monotónia művészietlen, —>unalmasság hoz vezető változata. Legjellemzőbb típusai : a szöveg hangzásszerkezetének f u n k ciótlan s így fárasztó egyhangúság a, a gondolatok kifejtésének szószaporító -*terjengőssége, a ->cselekmény nehézkesen előrehaladó lassúsága, fölösleges -tepizódokkal, hosszadalmas, körülményes —•leírdsokkal való meg-megszakítása. O (—>esztétikai minőségek, művészietlenség) Martinkó András von Wright [fon vriht], Georg Henrik (Helsinki, 1916—): finn filozófus. Egyetemi t a n u l m á n y a i t Helsinkiben és Cambridgeben végezte, ahol L. Wittgenstein t a n í t v á nya volt. Oktatói p á l y a f u t á s á t Helsinkiben kezdte, m a j d 1947-ben, Wittgenstein visszavonulását követően a filozófiai tanszék vezetője lett Cambridge-ben. E z u t á n a Cornell Egyetem Andrew D. White professzora 17"

lett, végül pedig a Finn T u d o m á n y o s Akadémia t u d o m á n y o s k u t a t ó j a k é n t (Research Professzor) tevékenykedett. Filozófiai tanulmányainak ideje egybeesett a logikai empirizmus virágzásával. Otthoni tanulmányainak legfőbb vezetője E. Kaila volt, aki a Bécsi Körhöz t a r t o z o t t és annak metafizika-ellenes és logikai módszertanban kikristályosodó filozófiakoncepcióját sikeresen népszerűsítette Finno.-ban. O Korai munkáiban az indukciós logikával és valószínűségelmélettel foglalkozott. Fokozatosan szembehelyezkedett a klasszikus logikai empirizmus néhány alapvető tézisével, amelyeket reformjával d ö n t ő módon járult hozzá ennek az iskolának a meghaladásához. Ezen törekvéseinek k ö z é p p o n t j á b a n a gyakorlati szféra logikai rehabilitációja állt. N o h a ezt a m u n k á t m á r korábbi szerzők elkezdték (így J . Bentham, m a j d E. Mally), az áttörést von Wright 1951-ben megjelent Deontic Logic ('Deontikus logika', Mind, 1951, 60.) c. írása hozta, amely k i m u t a t t a , hogy a „kell"-típusú kijelentésekre épülő következtetések szerkezeti hasonlóságot m u t a t n a k a kijelentéslogika igazságmodalitásaival. Miképpen ez utóbbiban a tényre vonatkozó kijelentés szükségszerű, lehetséges vagy lehetetlen, a deontikus logikában is három modalitás van, a parancsolt (O mint obligatory), a megengedett (P mint permitted), és a tilt o t t (F mint forbidden). E három tényező éppoly logikai kapcsolatokba hozható egymással, mint a hagyományos kijelentéslogika operátorai, ami axiómák megállapításához vezet (e szerint P[pvq]PpvPq ill. P [ p v ~ p J ) . A deontikus logika kulcsnehézsége azonban az, hogy benne nem tisztázott a norma és a cselekvés viszonya, s ezen az sem segített, hogy von Wright későbbi revíziójában a cselekvés „kell"-jét, a levés „kell"-jére cserélte fel. Ezzel ugyan világossá válik, hogy P t a g a d á s a (melyben eredetileg tisztázatlan volt, hogy inkább valaminek a megtevését vagy inkább meg nem tevését jelentette) annyi, mint „meg v a n tiltva, hogy p esete fennálljon", ám ez utóbbi nélkülözi a cselekvésre vonatkozó „kell" által kifejezett dinamikát. Végkövetkeztetése szerint a deontikus logika nem logikai normákon alapszik, nem is normákra vonatkozó prepozíciókon, hanem olyan feltételekre vonatkozik, amelyeknek eleget kell tenni bármely racionális normatételező tevékenység esetében. Legnevesebb könyvei ( N o r m and Action, ' N o r m a és cselekvés', 1963; An Essay in Deontic Logic and the General Theory of Action, 'Esszé a deontikus logikáról és az általános cselekvésel-

259

VOORD mélet', 1968; Handlung, Norm und Intention, 'Cselekvés, norma és intenció', 1976) m u t a t j á k , hogy a szerző a cselekvés fogalmának vizsgálata közben a deontikus logika speciális problémáitól fokozatosan egy átfogó cselekvéselméletig jut el, amely viszont d i n a m i k u s kategóriákat alkalmazó, az időiség és általában a változás logikájának koncepciójába illeszkedik. Mindezek alapján, s kiegészítve az ordinary language philosophy kérdéseit illető vizsgálatainak eredményeivel von Wright végül is olyan, a magyarázat és a megértés hagyományos fogalmait illető belátásokhoz j u t , amelyek legalábbis visszaállítják e kettő dualizmusát a pozitivizmus redukciós törekvéseivel szemben. E belátásait f e j t e t t e ki Explanation and Understanding ('Magyarázat és megértés', 1971), ill. Causality and Determinisrn ('Kauzalitás és determinizmus', 1974) c. értekezéseiben. További kutatási területe a Wittgenstein-filológia, amelynek voltaképpeni megalapítója. Legnevesebb, e tárgyban született tanulmányai: The Wittgenstein Papers ('Tanulmányok Wittgensteinről', 1969), The Origin of the ,,Tractatus" ('Wittgenstein „ T r a c t a t u s " c. művének keletkezése', 1971), The Origin and Composition of the ,,Philosophical Investigations" ('A wittgensteini „Filozófiai vizsgálódások" eredete és felépítése', 1979). Igen népszerű lett Wittgenstein-életrajza is: A Portrait of Wittgenstein as a Young Man ('A fiatal Wittgenstein arcképe', 1990). O Legfontosabb teoretikus érdeme, hogy a deontikus logika felfedezésének továbbfejlesztésével olyan intencionális cselekvésstruktúrához j u t o t t el, amely egyben teleologikus magyarázató is. Intencionalizmusa a kései Wittgenstein filozófiájában felmerülő ún. New Dualism gondolatának legteljesebben kidolgozott rendszere, amely szembehelyezkedve a kauzalizmus covering lawsémájának abszolutizálásával d ö n t ő módon járul hozzá a h u m á n t u d o m á n y o k autonómiájának megalapozásához a természett u d o m á n y o k k a l szemben. Eszerint a praktikus szillogizmus következtetése és a teleologikus m a g y a r á z a t szerkezetileg inverz viszonyban állnak egymással. Ez viszont nem vezet a megértés és a m a g y a r á z a t dichotómiájának megszilárdításához, hanem az okság fogalmának új, cselekvéselméleti felfogását hozza, mely szerint a kauzalitás a cselekvésfogalomtól függ és nem pedig fordítva. Mint W. Kersting írja: A cselekvésfogalom, a természetet átalakító, „kezelő" cselekvőképesség fogalma nélkül nem t u d j u k megérteni az események oksági szerkezetét, mi több, nem vagyunk képesek

a dolgok világának mint kauzális összefüggésnek a felismerésére sem. O Mindenesetre megjegyzendő, hogy hatásának e felfogása elsősorban Németo.-ban erős, s m a g a von Wright nem l á t j a úgy, hogy az általa eredetileg követett angolszász analitikus iskola, illetve a kontinentális megértésfilozófia közös nevezőre lenne hozható. O Értekezései még: The Logical Problem of Induction ('Az indukció logikai problémája', 1941); Logical Studies ('Logikai t a n u l m á n y o k ' , 1957); Practical Inference ('Gyakorlati következtetés', The Philosophical Review, 1963, 1972); The Logic of Preference ('Az előnyben részesítés logikája', 1963); Time, Change and Contradiction ('Idő, változás, és ellentmondás', 1969). O írod.: R. Tuomela: H u m á n Action and its Explanation (1974); W. Brennenstuhl: Handlungstheorie und Handlungslogik (1975); M. Riedel: Verstehen oder Erkláren? (1978); K.-O. Apel: Die Erkláren-Verstehen-Kontroverse in transzendetalpragmatischer Sicht (1979); M. Schmid: Handlungsrationalitát (1979). Mezei Balázs Voorde [fórde], Urbain Marié van de (Blankenberge, 1893. okt. 27.—Leuven, 1966. júl. 16.): flamand költő, kritikus, eszszéíró. Eredetileg hivatalnok, m a j d 1944 u t á n újságíró, 1947-től a De Standaard c. napilap irodalmi és művészeti szerkesztője volt. Korai költészete még K. van de Woestijne és a szimbolizmus hatása a l a t t állt — De haard met de ziel ('Kandalló lélekkel', költ.-ek, 1921). Később — amikor rátalált egyéni h a n g j á r a — az emberi lét mozgatórugóit kereste, egyensúly teremtésére törekedett lélek és test, tartalom és f o r m a között Eros Thanatos (1943); De gelieven ('Szerelmesek', 1951); Metamorfosen ('Metamorfózisok', 1956). A közérthetőség és a kiegyensúlyozott művészet érdekében elu t a s í t o t t a az expresszionizmust és dadaizmust. Modern, al te modern ('Modern, túl modern', tan., 1931) c. írásáért sokat tám a d t a az a v a n t g a r d e mozgalom. Irodalmi esszét írt G. Gezelléről (1926). Képzőművészetről is publikált: Vorm en geest ('Forma és lélek', esszé, 1939); De nationale traditie in onze beeldende Icunsten ('Nemzeti hagyom á n y képzőművészetünkben', 1944). O Egyéb fő művei: Diepere krachten ('Mélyebb erők', költ.-ek, 1924); Essay over Karéi van de Woestijne ('Esszé Karel van de Woestijneről', 1934); Ruusbroec en de geest de mystiek ('Ruusbroec és a misztika szelleme', esszé, 1934); Herkomst der hedendaagse Vlaamse schilderkunst ('A mai flamand festészet eredete', 1943); De poétische inspira-

260

VORAU tie ('A költői ihlet', esszé, 1943); Verspilde gloed ('Elpocsékolt csillogás', vál. költ.-ek, 1964). O Magyarul: 2 vers (Kócsvay Margit, F l a m a n d lírai antológia, 1969). O írod.: V. Brunclair: Het heilig handvest (1936); J . Florquin: Urbain van de Voorde (Ten huize v a n . . . 7. köt., 1971). Keller Anna Vo Phien [vo fienj (írói név); Trang Trien (álnév); Doan The Nhon (családi név); (Binh-dinh t a r t . , 1925—): vietnami író. Az 1954-es genfi egyezményeket követően DélVietnamban telepedett le, s 1955-től a Múa luá mói, a Bdch-íchoa és a Sáng tcro c. folyóiratoknál dolgozott. A saigoni rendszer hivatalos szerzőjeként ismert író 1975 után nem hallatott magáról. O F ő b b művei: Mua dém cúói nárn ('Evvégi éjszakai eső', elb.-ek, 1958); Dém xuán trang sang ('Tavaszi holdfény', elb.-ek, 1961); Gia tu ('Viszontlátásra', reg., 1962). O írod,.: M. Durand: Tntroduction á la littérature vietnamienne (1969); Phong Hien: Belles lettres á la saigonnaise (Le Courrier du Vietnam, 1975, 33.). Bőgős László voprekisták: —»Lityeraturnij krityik Voproszi filoszofii i pszihologii: lizmus

szimbo-

Voproszi lityeraturi (orosz 'Az irodalom kérdései'): orosz irodalomtudományi és kritikai folyóirat. 1957 óta Moszkvában jelenik meg. E g y a r á n t foglalkozik az orosz, szovjet és külföldi irodalommal. V. M. Ozerov volt az első főszerkesztője, őt v á l t o t t a fel később M. B. Kozmin, D. M. Urnov, m a j d L. Lazarev. A Szovjet írószövetség és a Gorkij Világirodalmi Tntézet közös orgán u m a k é n t m ű k ö d ö t t 1991-ig, de általában önálló álláspontot képviselt, amely többnyire liberális, nyitott és modern volt. A folyóirat életrekeltette az olyan, az orosz értelmiség számára hagyományos m ű f a j t , mint az irodalmi vita (noha voltak évek. amikor eléggé formálisan vitáztak egymással a „különböző" nézeteket valló irodalmárok); ezekbe szívesen vonta be a szocialista országok tudósait is. Megemlíthetők a t e m a t i k u s számok, amelyek az ún. „baráti országok" szépirodalmának voltak szentelve. A szovjet irodalmi életben elsőként nyúlt a m a j d n e m teljesen elfelejtett orosz keresztény filozófusok szellemi hagyatékához (V. Rozanov, Ny. Bergyajev stb.). Szinte nem volt az orosz és a világirodalomban olyan jelentős név, amelyről ne jelentek volna meg tanulmányok e lap hasábjain. 261

Legnagyobb példányszáma 25 ezer volt, ez azonban az 1990-es évek elejére 1800-ra csökkent, emellett csak k é t h a v o n k é n t lát napvilágot, terjedelmesebb kiadásban. A szerkesztőség nem mondott le t é n y f e l t á r ó tevékenységéről: pl. 1992—1993-ban minden számban közölte a szovjet irodalom történetére vonatkozó d o k u m e n t u m o k a t a volt S Z K P K B levéltárából. O írod.: n. n.: A Voproszi Lityeraturi húsz éve (Kritika, 1977, 4.); Voproszi lityeraturi za 20 let. 1957—1976. Ukazatyel szogyerzsanyija (1978); Zappe L.: A regény filozofál. A Voproszi Lityeraturi kerekasztala a mai szovjet regényről (Kritika, 1981, 11.); Voproszi lit y e r a t u r i za 30 let. 1957—1986. Ukazatyel szogyerzsanyija (1988). Jurij Guszev Voproszi szovjetszkoj lityeraturi: dalmi sajtó

-biro-

Vő Quáng [vo kiin] (Dai Hoa, 1922—): vietnami gyermek- és ifjúsági író. Négy kia d á s t megért Ngú sumg ('Elefántcsont k ü r t ' , 1961) c. önéletrajzi regénye a francia gyarmatosítók elleni háború kezdetét eleveníti fel. Másik népszerű műve, a Nhung Ban Dam Dam ('Dam Dam b a r á t a i ' , reg.) is ebben az időben játszódik. Cho cáy da láng ('A banán-falu', 1964) c. regényének ifjú hősei szintén az ellenség h á t á b a n tevékenykednek. O További művei: Quénoi (JApám f a l u j a ' , reg.. 1961); Deycáihoano ('Őrködő tüzes virágok', versek, 1963); Tarig sang ( ' H a j n a l ' , reg., 1963); Nhung chiec ao am ('Meleg ruha', reg., é. n.). O írod.: Literat u r e for Children Since the August Revolution (Vietnam Courrier, 1984, 9.). Bőgős László Voragine: -*•Jacopo da

Voragine

Voranav, Mikola (írói név); Mikalaj Havrilavics; (családi név); (Viri, 1936. dec. 13.—): belorusz író. 1952 és 1955 között a zadzvinszki traktorállomáson dolgozott. 1959-től újságíróként működik; 1973-tól a nagy példányszámban megjelenő Tribuna navatara c. újság munkatársa, melyet az arsani lenfonógyár ad ki. O 1965 ó t a jelennek meg írásai. Elbeszéléseiben a falusi élet e t ábrázolja (Vetrani dzeny, 'Szeles nap', elb.-ek, 1976). A Zaveja ('Hóvihar', 1979) c. kisregényében a halászok m u n k á j á t és élet é t m u t a t j a be. Palásti Katalin Voranc: —>Prezihov, Voranc Voraui kézirat [forauij (12. sz. utolsó negyede): az 1163-ban a l a p í t o t t voraui

VORDE (Ausztria, Stájero.) ágostonos kanonok-rendi apátság Cod. 276 jelzetű kódexe, a korai középfelnémet (11—12. sz. közepe) irodalom legjelentősebb forrása. A kézirat valószínűleg nem mai lelőhelyén, de a délnémet nyelvterületen készült. Szerkesztési elve a túlvilági, de a földön megvalósuló, allegorikus elbeszélő költemények által bemut a t o t t üdvtörténeti program volt. A verses teremtéstörténet, t o v á b b á megverselt ószövetségi epizódok és Ava asszony Krisztus életéről írt verse képviseli a bibliai üdvtörténeti összefoglalást. Majd a megváltással és a b ű n b á n a t t a l foglalkozó rövidebb versek vezetnek el a Krisztus halála u t á n élő emberiség történetében megvalósuló isteni gondviselés bemutatásához: Ezzo dala, Lambert pap -* Sándor-regénye és a Kaiserchronik által. O Kiad.: Die Vorauer Handschrift I—II. (hasonmás kiadás, 1953, 1957). O írod.: H. Menhardt: Die Vorauer Handschrift, Beitráge zur Geschichte der deutschen Sprache und Literatur (1956); K. Schneider: Gotische Schriften in deutscher Sprache (1987). Vizkelety András Vorderreihe:

nagy sor

Vorfolomejev, Mihail Alekszejevics (Cseremhovo, Irkutszki ter., 1947. okt. 9.—): orosz író. Parasztcsaládban született. Középiskolái befejezése u t á n egy gyárban dolgozott. O Poliny ('Üröm', 1975) c. első d r á m á j á v a l megnyerte a 2. világháborúról készült művek SZU-beli pályázatát, s e szerencsés indulás révén n y o m b a n lehetőséget k a p o t t arra, hogy a d a r a b o t bemutassák szülővárosában. A kolhozban játszódó Zanaveszki ('Függönyök', 1978—1979) c. színpadi művével d e b ü t á l t Moszkvában, és azóta az orosz fővárosban él. 1978-ban írt Szvjatoj i gresnij ('Szent és bűnös') c. színd a r a b j a volt az első, amely n y o m t a t á s b a n is megjelent (1979); ebben a szerző — a ,,ne lopj!" parancsolata és a főhőst a viszonylagos jólét érdekében tisztességtelen u t a k r a terelő családtagok közti feszültséget ábrázolva — szereplője köré felépíti a megtestesített jó és a rossz a l a k j á t , mintegy megjelenítve az isteni és az ördögi princípium harcát. O Az író az oroszo.-i parasztirodalom irányzatához tartozik. Annak idősebb nemzedékével szemben azonban az orosz paraszt sok évtizedes szenvedései, a természet elpusztítása felett érzett fájdalom nem vitte a szélsőségesen nacionalista politikai mozgalmak hol fasiszta, hol kommunista szimbolikát viselő tagjai közé. Konfliktusábrázoló képességét, valóságismeretét és

vallásos meggyőződéséből fakadó világfelfogását e g y a r á n t érvényre j u t t a t j a közel három t u c a t színművében: Rasszkazsu vam, nye povertye! ('Elmondom, bármily hihetetlen!', 1977); Motyivi ('Motívumok', 1979); Letyela ptyica rozovaja ('Szállt a rózsaszín m a d á r ' , 1981); Minyisztr jejo velicsesztva — pocstyi pravda ('A királynő minisztere — m a j d n e m az igazság', 1981). O D r á m á i még: Leto krasznoje ('Vörös n y á r ' , 1978); Natraktye ('Országúton', 1981); Gyerevenszkaja komegyija ('Falusi komédia', 1982); Ja podarju tyebe ljubov ('Ajándékom a szereleni', 1982); Habarov (ua., 1982); Oszeny ('Ősz', 1982); Prigovor ('ítélet', 1983); Szoldati ( ' K a t o n á k ' , 1984); Dozsgyi ('Esők', 1985). O Magyarul: 1 tan. (Nemes G. Zsuzsanna, Szovjet Irodalom, 1985, 8.). O írod.: Ny. Szavickij: M. Vorfolomejev (Tyeatr, 1979, 5.); V. Bondarenko: ua. (Szovremennaja dramaturgija, 1983, 2.). Gereben Ágnes Vorher der Wirkung: -* Előtt Vorin szokpo H u n m i n csongum) O írod.: A Bibliographical Guide to Traditional Koreán Sources (1976). Osváth Gábor Vormárz [formerc] ('márciuselő'): az 1848-as német forradalom előtti korszak elnevezése. Kezdetét egyesek 1830-ban, mások 1815-ben jelölik meg. T a r t a l m á t tekintve a szentszövetségi évek látszatn y u g a l m a ellenére kibontakozó általános nyugtalanságot és változást sürgető közh a n g u l a t o t fejez ki. Értelmezésében ellentétes a biedermeierrel, vagy a restaurációval, amelyek a régi rendhez való visszatérés és a kispolgári belenyugvás ismérveit vélik kiolvasni az 1848-at megelőző két évtized szellemi áramlataiból. O Az irodalomtudomány számára a német klasszikát és rom a n t i k á t követő korszak megjelölésére

262

VORMA szolgál és felölel mintegy két évtizedet. Ellentétben a klasszikával és a romantikával nem tekinthető egységes világ- és művészetszemléletű korszaknak, és nem is egyetlen stílusirányhoz tartozó szerzőket foglal magába, hanem egy átmeneti kor realista tendenciáit mint uralkodó törekvéseket alapvető jellemvonásnak elfogadva, tartalmi és formai vonatkozásban a klasszikával és romantikával szakító, ú j polgári irodalom sokrétűségét tömöríti. T a r t ó s irodalmi centrumok, mint korábban Weimar, illetve J é n a , Berlin vagy Heidelberg, nem alakult a k ki. Átmeneti csoportok mint a Junges Deutschland ( ' I f j ú Németország') vagy a politikai költészet nem h a t á r o z t á k meg az egész korszakot. Az írók többsége egymástól elszigetelten tevékenykedett: egyesek távol a politikai történésektől (A. DrosteHülshoff, E. Mörilce), míg mások ütközésben a fennálló renddel f e j t e t t é k ki tevékenységüket; így G. Büchner eleinte otthon, míg menekülésre nem kényszerült, mások, mint Börne és Heine emigrációban. O Az irodalom fokozatosan polgári kenyérkereső foglalkozássá vált. Nagy számban születtek irodalmi és kultúrális folyóiratok, amelyekhez az írók kénytelenek voltak igazodni. í g y a Vormárz a német zsurnalisztikának születési ideje is egyben. L. Börne és főként a Junges Deutschland írói a zsurnalisztika és az irodalom összekapcsolására tesznek kísérletet. Innen adódik a heves szembefordulás a közelmúlt nagyjaival; Goethe, a weimari költőfejedelem Börne részéről a megvetés tárgya, de hasonlóképpen elítélik a romantikusokat is. A realizmus irányába u t a t kereső irodalom filozófiai példaképe mindenekelőtt Hegel, Heine, Lenau, de jelentkezik már L. Feuerbach, D. F . Strauss és közvetlen a forradalom előtt a fiatal Marx és Engels h a t á s a is. A polgári életforma igénylése, a német egység követelése, e g y ü t t az egyénnek kijáró politikai szabadságjogok biztosításának sürgetésével, határozzák meg az írók nagy részének a mondanivalóját. Ennek megfelelően módosul a tartalommal e g y ü t t a forma: a d r á m a Büchner és Grabbe révén nemcsak a —•Sturm und Dranghoz nyúlt vissza, hanem annak angol példaképéhez, Shakespeare-hez is. Széttörte a klasszikus d r á m a merev kereteit, fellazított a a szigorú kötöttségeket és az egyszemélyi hős helyére a forradalmi tömegjeleneteket állította. Bécsben ekkor alakult ki a köznépet szórakoztató, s egyben ú j szellemet sürgető, a konzervatívizmust ostorozó népszínmű. A líra ugyancsak ekkor próbálkozott formai és tartalmi vonatkozásban

egyaránt a hétköznapok megragadásával. A népdal által h o z o t t vérfelfrissítés t o v á b b h a t o t t és találkozott a politikai kortörekvésekkel; igazán művészi szinten Heinenél, LenaunkX és esetenként más politikai költőknél, de igen g y a k r a n megrekedt a politikai tendenciák frázisainak rímbeszedésénél. Az így létrejött politikai költészet azonban mégis komoly jelentőséggel bírt. Mondanivalója révén tágította a líra eddigi kereteit, és a regény hiányát pótlandó szívesen folyamodott, részben eposzi tradíciók a t követve, az elbeszélő költészethez. Vele e g y ü t t az érzelmi líra mellett az irónia, a szatíra és paródia is helyet kapott. Részben korábbi tradíciókat követve megújult formában éledt fel a természeti líra, amelyhez Lenau mellett Mörike, Droste-Hülshoff és mások szolgáltatnak szép példákat. Az átmeneti jelleget a legteljesebben a próza tükrözi. Goethéhez, és néhány romantikushoz nyúl vissza m ű f a j i vonatkozásban a széleskörben elterjedő útirajz, és — felhasználva az utazás n y ú j t o t t a keretet és az idegen világban é r t benyomásokat — t á g teret nyit a tárcaszerű élménybeszámolóknak, a külvilág és a német viszonyok kritikai összevetésének (Heine: Utazás a Harzban) és a szabad fantázia emóció-teremtő képességének. Ez utóbbiak tendenciája is természetesen a német viszonyok kritikáj á t célozza. A prózának ez a nyitása beemelte az irodalom sáncai mögé a riportot, a t á r c á t , az irodalmi levelezést és egyáltalán a fikcionalitás h a t á r á n álló prózát. K i m a gasló termékei pedig a német esszéirodalom kibontakozását segítették elő (Heine: A romantikus iskola). Erőfeszítések történtek a próza területén a német társadalmi regény megteremtésére. Az eddigi nevelési regény kerete egyre i n k á b b szűknek bizonyult a kor n y ú j t o t t a összetett mondanivaló számára. K. Gutzkow, a Junges Deutschland más képviselői és K . Immermann egymástól függetlenül kísérleteznek, részben külföldi példákat követve, a német realista társadalmi regény megteremtésével. Próbálkozásaik eredménye és részben k u d a r c a is az ún. „egymásmellettiség" regényének a létrehozása. Szándékuk, hogy a nevelési regény egyenes és egyedüli vonalvezetésének helyére az azonos időben több helyen t ö r t é n ő cselekmények szálait párhuzamosan futtassák és egymással kapcsolatba hozzák. Az előbbi törekvés részben, az utóbbi szinte egyáltalán nem sikerült. E prózai kísérletezés így hamar á t a d t a helyét még a Vormárzben kezdődő, m a j d 1848 u t á n igazában kibontakozó sajátos német m ű f a j n a k , az ún. német novellának, amely

263

VORNI szétfeszítette a klasszikus novella kereteit anélkül, hogy a tényleges regényhősök jellemfejlődését n y ú j t a n á . Möri/ce, DrosteHülshoff, Stifter és mások indítják el ezt a regénypótléknak minősülő m ű f a j t , amely napjainkig kíséri a németnyelvű irodalmat. O írod.: P. Reimann: H a u p t s t r ö m u n g e n der deutschen Literatur 1750—1848 (1963); J . H e r m a n d : Allgemeine Epochenprobleme (1970); P. Stein: Epochenprobleme Vormárz: 1815—1848 (1974); Geschichte der deutschen Literatur (1975); H . Bock: S t r e i t p u n k t Vormárz (1987). Mádl Antal Vornic [vornik], Tiberiu (írói név); Tiberiu Oprea (eredeti név); (Tohanul Vechi, 1910. jan. 2 1 — B u k a r e s t , 1975. márc. 20.): román író, műfordító. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte, m a j d ugyanitt két éven á t a jogi egyetemre j á r t . 1919 és 1921 között bíró volt a Csík megyei rendőrkapitányságon, m a j d 1921 és 1923 között a fogarasi megyeházán lett főközjegyző. O 1924-ben jelentek meg első írásai a Dimineata c. újságban, melynek szerkesztőjeként dolgozott. 1925 és 1940 k ö z ö t t az Adevárul, Lupta, ABC, Zorile és Románia c. lapokban közreműködött. A 2. világháború idején a toháni Malaxa Műveknél a szervezési osztályt vezette, 1944 és 1948 között az üzem főigazgatója volt. Novellái (Movila neagrá, 'A fekete domb', 1949; Alegerea conasului Raul, 'Raul úrfi megválasztása', 1953), ill. regényei — Oameni sub patrafiri ('A stólás emberek', 1950); Tntímplári din pragul veacului ('Történések a századelőn', 1953); Sub pajura ímpárátiei ('A császárság címere alatt', 1954) — a sajátos erdélyi világot m u t a t t á k be. F ő k é n t T. Slavici és M. Sadoveanu h a t o t t írásaira. Több rövid színmű szerzője. Falusi témák a t elemzett Tírgul inimilor (1957: J a k a b E., E m b e r v á s á r , 1958); 0 vizitá cu tilc ('A sokatmondó látogatás', 1962) és Inima uneifemei (1961: Bihari A., Barna Z., Aszszonyszív, 1965) c. darabjaiban, melyek esztétikai értéke alacsony. írásait az ideológiai és propagandaszándék h a t á r o z t a meg. O T ö b b m a g y a r író (Simon Magda, Nagy S., Kakassy E.) művét f o r d í t o t t a románra. O E g y é b fő drámái: Impárátia lui Machedon ('Macedón birodalma', Ioana Postelnicuval, 1956); Gardul (1956: Dimény I., A palánk, 1956); Umbra baroanei ('A bárónő árnyéka', 1958). O Magyarul még: Leszámolás (színmű, Szász J., 1956; Vajda B., 15 egyfelvonásos, 1956); A csillagpásztor (színmű, Beke Gy., 1959); 1 publicisztika (n. n., Művelődés, 1966, 2.). Ioan Moldovan

Vorobjov, Dmitrij Tyimofejevics (eredeti név); Lenszkij (írói álnév); (Moszkva, 1805—uo., 1860. dec. 21.): orosz író, színész. Kereskedőcsaládból származott. 1819-ben kereskedelmi iskolát végzett. 1824-ben, apja tilalma ellenére beállt színésznek. Moszkv á b a n elsőként alakította Hlesztakov szerepét N y . Gogol komédiájában. A francia színműirodalom nyomán született műveit Operi i vogyevili, perevodi sz francuzszkovo ('Operák és vaudéville-ek, fordítások francia nyelvből', 1—2. köt.) c. tette közzé 1835-ben. A legjobb orosz -+vaudevilleíróként t a r t o t t a őt számon a kortárs kritika (V. G. Belinszkij). A francia színdarabok t é m á i t sikeresen ültette á t az orosz valóságba. Érdemi mondanivaló nélküli színjátékai azonban legalább külsőségeikben idézték a valódi, szórakoztató színház légkörét. Legjobb színművei az orosz színházak műsorán szerepeltek: Lev Gurics Szinyicskin, ili Provincialnaja gyebjutantka ('Lev Gurics Szinyicskin, avagy a vidéki debütáns', 1839); Horosa i durna, i glupa i umna ('A jó és a rossz, valamint a b u t a és az okos', 1834); Sztrjapcsij pod sztolom ('Udvarnok az asztal alatt', 1834). O G y ű j t , kiad.: Tyeatr ('Színház', 1—6. köt., 1873—1874); Vogyevili ('Vaudeville-ek', 1937). O Kiad.: Russzkij vogyevil (1959). O írod.: M. Mazajev: Sztarij vogyeviliszt (Isztoricseszkij vesztnyik, 1894, 8.); B. V. Varnyeke: Isztorija russzkovo tyeatra (2. köt., 1910). Havasi Ágnes Vorobjov, Jevgenyij Zaharovics (Riga, 1910. dec. 12.—Moszkva, 1990. aug. 31.): orosz író, újságíró. A leningrádi egyetem újságíró szakán végzett. Az 1930-as évektől a Komszomol- és a p á r t s a j t ó b a n dolgozott. Eleinte háborús t é m á j ú elbeszéléseket publikált: Pehotnaja gordoszty ('A gyalogosok büszkesége', 1946); Pjaty let szpusztya ('Öt év múlva', 1949); Zeljonije raketi ('Zöld rakéták', 1959). Termelési regényt írt az uráli munkásokról: Viszota (1952: Magos L., Magasság, 1953) c. A szocialista országokról, s a j á t élményeiről szóló publicisztikus útinaplói 1956-ban láttak napvilágot: Licom k szolncu ('Arccal a n a p felé'); Szto csetirnadcaty fiagov ('Száztizennégy zászló'); Polszkije vsztrecsi ('Lengyelországi találkozások'). O A háborús évekhez levéltári anyagokon, memoárokon és interjúkon alapuló Moszkva. Sztranyici geroicseszkoj zascsiti goroda 1941—1942 ('Moszkva. Fejezetek a város hősies védelméből, 1941—1942', 1986: B r a t k a L., Moszkva védelmének emléklapjai, részlet, Szovjet Irodalom, 1987, 6.) c. kötetében tért vissza. O F ő b b regényei:

264

Szkolko let, szkolko zim ('Ezer éve nem láttalak', 1962); Forma ogyezsdi zimnyaja ('Téli ruházat', 1965); Zemlja, do vosztrebovanyija (1969—1970: n. n., Föld, poste restante, részlet, Fáklya, 1970, 23—24.; Dalos Gy., Az idegháború katonája, 1973); Krisa nad golovoj ('Tető a fejünk felett', 1974); Ohota k pere,menye meszt ('Helyváltoztatási kedv', 1978); Sztarik i jevo ucsenyiki ('Az öreg és a tanítványai', 1981). O Gyűjt, kiad.: Izbrannije proizvegyenyija ('Válogatott művek', 1—2. köt., 1980). O Magyarul még: 1—1 elb. (Kovács L., Szovjet Kultúra, 1951, 5.; uő, Árnyék és verőfény, anto., 1952; Hernádi L., Kaland az óceánon, anto., 1967). O írod.: Sz. Lvov: Rasszkazi J . Vorobjova (Lityeraturnaja gazeta, 1950, szept. 28.); J u . Konsztantyinov: Vo imja naroda, v intyereszah goszudarsztva (Zvezda, 1952, 10.); O. Reznyik: K novim viszotam (Dainyij Vosztok, 1953, 1.); Nemes J.: Lev Manvevics különös életútja (Népszabadság, 1969, máj. 25.); G. Drobot: J . Vorobjov (Znamja, 1977, 6.); D. I. Ortenberg: Eto osztajotszja navszegda (1984); Interjú (OrVil, 1986, 12.). Varga Valéria

('Kisregények és elbeszélések', 1980). O írod.: J u . Bondarjev: Novij piszatyel (Lityeraturnaja gazeta, 1960. aug. 13.); M. Szinyelnyikov: A nado bi vszerjoz. . . (Lityeratura i zsizny, 1962, nov. 11.); V. Ásztafjev: Jarosztno i jarko! (Lityeraturnaja Rosszija, 1965, febr. 5.); A. Kirejeva: „Velik a n " v narjadnoj kurtocske (Lityeraturnoje obozrenyije, 1973, 1.); J u . Tomasevszkij: Pravo na vozvrascsenyije (Vsztrecsi, 1975); Petrőczi Éva: És jött az óriás (Él, 1977, 30.); J . Noszov: Szerette ezt a földet (Szovjet Irodalom, 1984, 11.); V. Kondratyjev: Konsztantyin Vorobjov: Uramisten, ezek mi vagyunk! (uo., 1989, 6.).

Vorobjov, Konsztantyin Dmitrijevics (Nyizsnyij Reutec, Kurszki ter., 1919. szept. 24.—Vilnius, 1975. márc. 2.): orosz író. Katonai főiskolát végzett 1941-ben. A 2. világháború idején fogságba esett, majd megszökött és partizánnak állt. Már ekkor papírra vetette megrendítő élményeit. O 1954-től publikált. Első elbeszéléskötete Podsznyezsnyik ('Hóvirág', 1956) c. látott napvilágot. Önéletrajzi elemek felhasználásával többnyire kortársairól, a háború borzalmairól írt kisregényeiben: Krik (1962: Kapcsos Anna, A kiáltás, Szovjet Irodalom, 1984, 11.); Ubiti pod Moszkvoj ('Moszkva alatt estek el', 1963; film: A. Szaltikov, Ekzamen na besszmertyije, 1983, SZU). Szellemes stílus, merészség, megrendítő drámaiság jellemzi prózáját. A szülőfold, a természet szeretete sokszor lírai megfogalmazásra ihlette. O Egyéb fő művei: Poszlednyije hutora ('Az utolsó tanyák', elb.-ek, 1958); Alekszej, szin Alekszeja ('Alekszej, Alekszej fia', kisreg., 1963); Tyotka Jegoriha ('Jegoriha néni', kisreg,, 1967); Uha bez szoli ('Sótlan halászlé', kisreg., 1970); Vot prisol velikan... (reg., 1971: Nebella Judit, És jött az óriás, 1977); J vszemu rodu tvojemu ('És egész nemzetségednek', kisreg., 1975); Eto mi, Goszpogyi! ('Uramisten, ezek mi vagyunk!', kisreg., 1986). O Gyűjt, kiad.: Cena radosztyi ('Az öröm ára', kisreg.-ek, 1969); Krik ('A kiáltás', vál. elb.-ek, 1976); Povesztyi i rasszkazi

Vorobkevies, Hrihorij Ivanovics; Naum Sram (írói álnév); (Csernovci, 1838. jan. 10—uo., 1884. nov. 24.): ukrán költő. Sz. I. Vorobkevies fivére. Papcsaládban született. A csernovci szeminárium elvégzése után (1867) maga is lelkészi pályára lépett. Lembe rgben, Csernovciban és másutt paposkodott. Az 1860-as évek végén német nyelvű költeményekkel jelentkezett, de hamarosan áttért az ukrán nyelvre. Lírai költeményeit elégikus és melankolikus hangnem jellemzi. Az ukrán nép nemzeti felszabadító háborúi tárgyköréből több romantikus poémát írt. O Gyűjt, kiad.: Poeziji ('Költemények', 1904). Udvari István

Vorobjov, Mikola Panaszovics (Melnikivka, 1941. okt. 12.—): ukrán költő. A kijevi egyetem bölcsészkarán tanult. A kijevi Színművészeti Főiskola filmstúdiójában dolgozott. 1965 óta publikál. Műveiben népköltészeti elemekből építkezik. O Verskötetei: Prihadaj na dorohu menyi ('Emlékeztess az útra', 1985); Miszjac sipsini ('A csipkerózsa hava', 1986); Luhova krinicska, ('Réti kút', 1987). Scher Vera

Vorobkevies, Szigyir Ivanovics; Danilo Mlaka, Demko Makovijcsuk (írói álnevek); (Csernovci, 1836. máj. 5.—uo., 1903. nov. 19.): ukrán, román és német nyelven alkotó ukrán író, zeneszerző. Az ukrán zenei és kulturális élet kimagasló személyisége. Papi családból származott. 1864-ben Csernovciban a teológián, 1868-ban Bécsben a zeneakadémián végzett. 1867-től bukovinai falvakban teljesített papi szolgálatot. Tanulmányozta a helyi lakosság néprajzi hagyományait és betűvetésre tanította a hívőket. 1867-től a csernovci papi szemináriumban és gimnáziumban, 1875-től pedig a város egyetemén tanított. Alapító tagja és szerkesztője a Bukovinszkaja zorja c. folyóiratnak és a Ruszka hata c. almanachnak.

VORON Több irodalmi és kulturális társaságot hozott létre. O 1863-tól f o l y t a t o t t irodalmi tevékenységet. E k k o r jelentette meg Dumki z Bukovini ('Gondolatok Bukovináról') c. versciklusát a Halicsanin c. g y ű j t e m é nyes k i a d v á n y b a n . Versei, elbeszélő költeményei, elbeszélései romantikus és realisztikus hangvételűek. Elbeszéléseket írt az ukrán nép hősi múltjáról: Turecki branci ('Török foglyok', 1865), Necsaj (ua., 1868). Rekruti ('Újoncok', 1865) és Panszka pimszta ('Úri bosszú', 1878) c. verseiben, Hnat Pribluda (ua., 1875) és Uboha Marta ('Szegény Márta', 1878) c. drámáiban, valamint Ciganka ('A cigánylány', 1866) és Sztarij lesz Csornovola ('Csornovol öreg erdeje', 1901) c. elbeszélésében a nincstelen parasztok nyomorúságos életét ábrázolja. Bludnij szin ('Tékozló fiú', 1879) c. d r á m á ja a munkásokról szól. N a g y együttérzéssel fordult a török uralom a l a t t élő balkáni népek felszabadító harcához Z nescsasznoji Bolhariji ('A sorsverte Bulgáriából', 1876) c. versciklusában. Legismertebbek hazafias dalai és lírai költeményei, ugyanakkor népszerű románcok szerzőjeként is ismert. A népi históriás énekekkel rokonságot m u t a tó r o m a n t i k u s elbeszélő költeményeihez hasonlóan lírai versei is népköltészeti motívumokból táplálkoznak. Nad Prutom ('A P r u t folyónál') c. verseskötete I. Franko szerkesztésében és előszavával jelent meg L v o v b a n 1901-ben. I r t kórusműveket is T. Sevcsenko, I. Franko, M. Saskevics és J u . Fegykovics szövegeire. A Zolotij mopsz ('Az arany mopszli', 1879) és a János Istenhazi (ua., 1882) c. operett az ő nevéhez fűződik. V. Alecsandri r o m á n klasszikus költő harminc versét zenésítette meg. Zeneelméleti cikkeket is írt. Műveit t ö b b nyelvre lefordít o t t á k . írói h a g y a t é k á t az Ukrán T u d o m á nyos Akadémia Sevcsenko Irodalomtudományi Intézetében őrzik. O Gyűjt, kiad.: Tvori 1—3. ('Művei', 1—3. köt., 1909— 1921); Vibranyi poeziji ('Válogatott költemények', 1964); Viszim esi devjaty ('Nyolc vagy kilenc', vál. művek, 1971). O Magyarul: 1 vers (Képes G., U k r á n elbeszélők, anto., 1971). O írod.: M. I. Bilinszka: Szigyir Ivanovics Vorobkevics (1958); M. P . Bondar: Poezija posevesenkivszkoji epohi (1986). Kovács Oxána Voronca [voronkáj, Ilarie (írói név); E d u á r d Marcus (családi név); (Bráila, 1903. dec. 18.—Párizs, 1946. ápr. 5.): zsidó származású román és francia nyelvű költő. Szülei tisztviselők voltak. T a n u l m á n y a i t szülővárosában kezdte, m a j d a tanítóképző elvégzése u t á n , 1924-ben jogi diplomát

szerzett Bukarestben. J o g t u d o m á n y i tan u l m á n y a i t Párizsban f o l y t a t t a . Már gimnazista korától részt v e t t E. Lovinescu -+8burátorul elnevezésű irodalmi körének ülésein. Első verse a Sburátorul literar c. folyóiratban, 1922-ben jelent meg. 1926-tól rendszeresen több h ó n a p o t t ö l t ö t t F r a n ciao.-ban, ahol 1933-ban telepedett le. Párizsban a neves nyelvész, M. Roques tanársegédeként román irodalomtörténetet tanít o t t . Emellett a Francia R á d i ó román adásait vezette. Részt v e t t a francia ellenállásban, o t t volt Rodez és Aveyron városok felszabadítói között. 1946-ban önkezével v e t e t t véget életének. A két világháború közötti francia lírában — T. Tzara és B. Fondane mellett — ő volt a harmadik jelentős r o m á n származású költő. O Az 1920-as évek közepétől együttesen jelentkező román avantgarde mozgalom (I. Vinea, I. Cálugáru, §t. Roll, M. Cozma [Cl. Sernet], S. Paná, G. Bogza) meghatározó egyénisége volt. Munkásságának első, 1923—1933 közötti a v a n t g a r d e időszakában 12 vers- és t a n u l m á n y k ö t e t e t a d o t t ki román nyelven. A második szakasz 1933-tól 1946-ig terjedt. Mintegy húsz kötetnyi verset és prózát jelentetett meg franciául. Első verseskötete, mely 1923-ban látott napvilágot Restristi ('Megpróbáltatások') c., a szimbolizmus jegyében született. Rendszeresen írt a Contimporanul, Punct, Integrál és unu c. avantgarde lapokba. 1924-ben V. Brauner festővel és § t . Roll költő b a r á t j á v a l írta—szerkesztette a 75 H.P. c., f u t u r i s t a és dadaista kiáltványokkal, versekkel t a r k í t o t t folyóirat egyetlen számát. „Olvasó, féregtelenítsd az a g y a d ! " — így kezdődött az egyik pamflet. Á román költészetben itt fogalmazták meg először a képvers jelentőségét. Tanulmányaiban, amelyek később A doua luminá ('A második fény', 1930) és Act de perezentá ('Jelenlét', 1932) c. esszéköteteiben jelentek meg, a román avantgarde elméleti irányvonalát h a t á r o z t a meg. Eszerint a költő feladata az, hogy „szavaknak a szót á r b a n nem található színeit" kutassa és fölszabadítsa azokat a „logika és a grammatika szabályai alól", ugyanis a hagyományos szemantikai értéküktől megfoszt o t t szavak „hangzásbeli egységét" azok ritmusa, hangszíne, alliterációja a d j a . 1928-ban román nyelven a d t á k ki Ulise ('Odüsszeusz') c. legjelentősebb verseskötetét, M. Chagall róla készített portréjával. Ú j Odüsszeuszként j á r t a be Párizst, a modern nagyvárost, akárcsak a 20. sz. elején G. Apollinaire Égöv c. versében. A román költő számára „Párizs szentelt olaja a gondolat eresztékeinek". A lüktető városi élet

266

VORON szépségét, a szellem alkotó dinamizmusát dicsőítette. Kubista h a t á s ú költői képeivel a különféle művészeti ágak „modern szintézisét" a k a r t a megteremteni. Következő versgyűjteményeit (Plante si animale, 'Növények és állatok', 1929; Brátara noptilor, 'Az éj karkötője', 1929; Incantatii, 'Varázsigék', 1931) ugyancsak a hihetetlenül gazdag hasonlatok, a túldíszített képiség és zeneiség határozták meg. E. Lovinescu „a képek milliárdosának" nevezte őt. 1931ben barátai élesen t á m a d t á k , mert hivatalos, állami kiadónál a d t a ki Varázsigék c. kötetét és felvételét kérte az írószövetségbe, amit az avantgarde csoport árulásnak minősített. Később, párizsi évei alatt szület e t t La poésie commune ('Mindennapi versek', 1936) c. verseskönyvében így emlékezett erre: „fiatalon idegen voltam, mert egy jövő korban éltem". Jelentős változást hozott költészetében Petre Schlemihl ('Sch leni ihl Péter', 1932), ill. Pátmos si alté sase poeme ('Pátmosz és más h a t költemény', 1933) c. kötete, melyben s a j á t o s álom világát jobbára a költői nyelv egyszerűsége fejezte ki. 1933 körül írta: „beleúntam a mesterkélt, túlontúl hangos versekbe. . . Az emberekhez, az emberiséghez szeretnék szólni. Meggyőződésem, hogy a költőnek a társadalmi igazságért kell küzdenie." Gondolatain világosan érezhető a francia baloldali P. Eluard, L. Aragon, E . Guillevic és természetesen T. Tzara h a t á s a . O 1933ban látott napvilágot első francia nyelvű verseskötete Ulysse dans la cité ('Odüsszeusz a városban') c., R. Vailland fordításában. Az előszóban G. Bibemont-Dessaignes „a modern kor utolsó e p o s z á n a k " nevezte művét. Ezt követték Poémes parmi les hommes ('Költemények az emberek közt', 1934); Patmos ('Pátmosz', 1934); Permis de séjour ('Tartózkodási engedély', 1935); Oisivité ('Tétlenség', 1938) c. gyűjteményei, melyek letisztult képi világ segítségével egy ^boldogabb, szebb j ö v ő " felé szárnyalnak. Őszintén hitt egy elkötelezett humanizmusban. Lázasan kereste a barátságot, az embereket, néha naiv módon, néha túl hangosan, máskor meg k i á b r á n d u l t szomorúsággal. Ez jellemezte utolsó, Les Chants du mort ('A halott énekei', 1947) c., halála után megjelent verseskönyvét. Több prózakötetet is kiadott francia nyelven, pl. La clef des réalités ('A valóság kulcsa', 1944) c. Posztumusz megjelent alkotásaihoz többek között Tzara és E. Ionescu írt előszót. J . Rousselot szerint a szürrealizmustól a 2. világháborúig terjedő időszakban a francia költészet egyik legteljesebb és legtermékenyebb művét hozta létre. O Egyéb művei:

Colomba (ua., versek, 1927); Zodiac ('Állatöv', versek, 1930); Invitatie la bal ('Felszólítás a keringőre', versek, 1931); La joie est pour l 'homme ('Az ember a boldogságra term e t t ' , versek, 1936); Páter noster (versek, 1937); Le marchand de Quatre-saisons ('A piaci kofa', versek, 1938); Beauté de ce monde ('E világ szépsége', versek, 1939); Les Témoins ('A t a n ú k ' , versek, 1942); La confession d'une áme fausse ('Egy hamis lélek vallomása', nlák, 1942); Souvenirs de laplanéte Terre ('Emlékek a Föld bolygóról', nlák, 1945); Henrika (ua., nlák, 1945); Diner chez Jeanne Coppel ('Vacsora J e a n n e Coppelnél', versek, 1952); Onze récits ('Tizenegy elbeszélés', 1968). O Gyűjt, kiad.: Poémes choisis ('Válogatott versek', 1956; 1967); Poémes inédits ('Kiadatlan versek', 1964); Poeme alese ('Válogatott versek', 1—2. köt., 1972). O Magyarul még: 1—I vers (József A., K o r u n k , 1938, 1.; Kovács K a t o n a J . , uo., 1938, 11.); 8 vers (József A., F r a n y ó Z., Szász J., A román irodalom kis tükre, 4/b köt., 1964); 3—3 vers (Franyó Z., Földi üzenet, anto.. 1979; Szász J . , József A., R o m á n költők antológiája, 1982). O írod.: Perpessicius: Mentiuni critice (1928); L. Decaunes: Ilarie Voronca ou l'Ami des Hommes (Cahiers Francé—Roumanie, 1948); J . Rousselot: Poémes choisis (Europe, 1955, aug.—szept.); E. Simion: Un poet al certitudinelor viitorului (I. Voronca: Poeme, 1961); D. Bouloc: Ilarie Voronca (1961); E. Ionesco: Avant-Propos (I. Voronca: Onze récits, 1968); I. Pop: Avangarda in literature romána (1990); uő: A scrie §i a fi. Tlarie Voronca inetamorfozele poeziei (1993). Sz. Farkas Jenő Voronij, Marko Mikolajovics; Antioh (írói álnév); (Csernyihiv, 1904. márc. 5.—?, 1939. nov. 3.): u k r á n költő. M. K. Voronij fia. Kijevben a Liszenko Zeneművészeti Főiskola és a Népművelési Főiskola hallgat ó j a volt. A kijevi filmgyárban, m a j d az Ukrán T u d o m á n y o s Akadémia Irodalomtudományi Intézetében dolgozott. Az ukrán értelmiségiek ellen f o l y t a t o t t kegyetlen tisztogatások elől 1933-ban Moszkvába költözött á t . 1935-ben letartóztatták, 1937-ben halálra ítélték. O 16 évesen, a csernyihivi gimnáziumban kezdett el verselni. Számos szonettet írt, melyeket mély tartalom és tökéletes forma jellemez. Költészetét filozofikus lirizmus h a t j a át; gyermekverseket is írt. Műveit még nem gyűjtötték össze, nem a d t á k ki. Vallási t é m á j ú műveinek legszebb darabjai bekerültek a Münchenben és Londonban kiadott Hresztomatija ukrajinszkoji relihijnoji literaturi

267

VORON ('Az u k r á n vallásos irodalom kresztomátiája', 1988) c. kötetbe. O K i a d o t t művei közé tartoznak: Sztavok ('Tavacska', gyermekversek, 1930); Cservonyi kravatki ('Vörös n y a k k e n d ő k ' , gyermekversek, 1930); Forvard ('Előre', versek, 1932). O írod.: n. n.: Rozsztriljane vidrodzsennya. Antolohija 1917—1933 (München, 1959); n. n.: Z poroha szmertyi. Piszmenniki Ukrajini — zsertvi sztalinszkih represszij (Kijev, 1991). Udvari István Voronij, Mikola Kindratovics (Katerinodar, 1871. dec. 19.—?, 1942. ápr. 24.): ukrán költő, műfordító, színháztörténész. Kézművescsaládból származott. A harkovi és a rosztovi gimnáziumból a narodnyik mozgalommal való kapcsolata, valamint tiltott irodalom olvasása és terjesztése mia t t kizárták. Rendőri megfigyelés a l a t t állt, kitiltották Oroszo. minden egyeteméről. Később a bécsi és a lembergi egyetemen végezte t a n u l m á n y a i t . Lembergben került barátságba I. Frankóval, aki nagy hatással volt t o v á b b i fejlődésére. Újságíróként és színházi rendezőként dolgozott: volt a Sevcsenko T u d o m á n y o s Társaság könyvtárosa, a R u s z k a Beszida színház rendezője és rovatot vezetett a Visztyi z Rossziji c. folyóiratnál. K ö z r e m ű k ö d ö t t az I. Franko szerkesztette Hromadszkij holosz és Radikal c. folyóirat kiadásában, és rövid ideig szerkesztője volt a Zorja c. lapnak. 1897-től neves u k r á n színtársulatok t a g j a k é n t működött. 1901-ben felhagyott a színészettel és különböző nagyvárosokban hivatalt vállalt. 1910-ben Kijevben telepedett le és I. Szadovszkij társulatánál színészkedett, ill. a színiiskolában tanított. Az októberi forradalom u t á n Varsóba emigrált, ahol barátságot k ö t ö t t J . Tuwimmal és L. Stafíal. A varsói emigrációból hamarosan visszatért Lvovba és a Liszenko Zeneművészeti Főiskola mellett működő színházi iskolában tanított. 1926-ban visszaköltözött SzovjetU k r a j n á b a , hogy ott folytassa kulturális és pedagógiai tevékenységét. O Első költeményeit még a harkovi gimnázium diákjaként írta. Versei 1888-tól folyamatosan jelentek meg azokban a folyóiratokban, kia d v á n y o k b a n , melyeknél maga is dolgozott. O Az ukrán modernizmus egyik úttörője. Szorgalmazta az ukrán irodalom közeledését az európai irodalom modern törekvései és irányzatai felé. 1901-ben jelentette meg a Modern Ukrán Költők K i á l t v á n y á t . 1903-ban szerkesztésében jelent meg a Z-nad hmar i z dolin ('Felhők fölül, völgyek mélyéből') c. almanach. Liricsnyi poeziji ('Lírai költemények') c. 1911-ben Kijevben

k i a d o t t első verseskötete képeinek frisseségével és zeneiségével lepte meg olvasóit és a kritikusokat. Második kötetének (V szjajvi mrij, 'Az álmok ragyogásában', 1913) fő t é m á j a a város, de n é h á n y költeményében filozófiai problémákat is felvet. 1921-ben megjelent Za Ukrajinu ( ' U k r a j n á é r t ' ) c. kötetét a szovjet kritika nacionalista szelleműnek bélyegezte. O O volt az Internacionálé, a Marseillaise és a Warszawianka ukrán fordítója. Lefordította még Puskin és számos nyugat-európai klasszikus költő műveit. Perzsa és j a p á n verseket is átültet e t t ukránra. 1934-ben eljárás indult ellene, írói h a g y a t é k á t a Sevcsenko Irodalomtudományi Intézetben őrzik. O Művészettörténeti (Penzlem iperom, 'Ecsettel és tollal'), és színházelméleti (Teatralne misztectvo i ukrajinszkij teatr, 'A színházművészet és az ukrán színház'; Teatr i drama, 'Színház és d r á m a ' , 1913; Rezsisszor, 'A rendező') cikkeket is írt. Színházművészeti írásaiban Sztanyiszlavszkij elvei mellett foglalt állást. O G y ű j t , kiad.: Poeziji ('Költemények', 1929); Vibranyi poeziji ('Válogatott versek'. 1959). O Magyarul: 5 vers (Képes G., U k r á n költők, anto'., 1971). O írod.: H. D. Vervesz: Mikola Voronij — poet, perek ladacs, publiciszt (Ragyanszke literaturoznavsztvo, 1971, 12.). Kovács Oxána Voronkova, Ljubov F j o d o r o v n a (Moszkva, 1906. szept. 3 0 . - 1 9 7 6 . jan. 20.): orosz írónő. Parasztcsaládban született. Tanári képesítést szerzett, m a j d vidéki lapok szerkesztőségében dolgozott. O Gyermekkönyvek szerzőjeként vált ismertté. 1930-tól publikálta meséit, elbeszéléseit és kisregényeit: Gyevocska iz goroda ('Egy városi kislány', kisreg., 1943); Szelő Gorogyiscse (elb., 1947: n. n., Gorodiscse falu, 1950); Altajszkaja poveszty (kisreg., 1951: Szántó Irén, Altáji történet, 1953). P r ó z á j á b a n a „szocialista embereszmény" ideológiáját (pl. hősiesség, bátorság) fogalmazta meg az ifjúság számára. O Elbeszéléskötetei még: Sztarsaja szesztra ('Nővér', 1959); V bolsoj szemje ('Nagy családban', 1959). O Gyűjt, kiad.: Povesztyi ('Kisregények', 1956). O Magyarul még: 1 elb. (n. n „ J ö v e n d ő , 1947, 5.); Verőfényes nap (mesék, Árkos A., 1950); Esik a hó (elb., Vári Gy., 1952); Iskolás leszek (elb.-ek, Árkos A., 1954); ua.: Két barátnő iskolába megy (Szalai Borbála, 1958); Tengerparti nyár (reg., R a b Zsuzsa, 1962); Varázspart (mese, B a r a t é Rozália, Krecsmáry L., 1967); 1—1 elb. (Baranyai Ilona, Fáklya, 1969, 18.; Kiss T., Történetek Leninről, anto., 1970). O írod.: A. Barto: Dobrij i sirokij mir ( L i t y e r a t u r n a j a ga-

268

VORON zeta, 1951, febr. 15.); J . Uszpenszkaja: Gyetyi Altaja (Novij mir, 1952, 6.); F . Szvetov: Mecsta (Znamja, 1956, 8.).

1870). O Gyűjt, kiad.: Povesztyi i rasszkazi ('Kisregények és elbeszélések', 1961). Havasi Ágnes

Voronov, J u r i j Petrovics (Leningrád, 1929. jan. 13.—): orosz költő, újságíró. Szülővárosában szerzett diplomát, majd ugyanitt a Szmena, a Komszomolszlcaja pravda és a Pravda c. újságok szerkesztőségében dolgozott. Az 1970-es években a Pravda NDK-beli és nyugat-berlini t u d ó s í t ó j a volt. O Meghatározó élményévé v á l t a leningrádi blokád 900 napja, s ez lett költészetének legfontosabb témája, „férfias, bátor, életszerető" verseinek forrása. 1968ban publikálta első k ö t e t é t Blokada ('Blokád') c., melynek előszavát Ny. Tyihonov írta. G y ű j t e m é n y e sajátos, leningrádi hangulatú költői napló, személyes vallomás, amely egyszerre egyetemes és hazafias. Második verseskönyve Pamjaty ('Emlékezet', 1971) c. l á t o t t napvilágot, ezt követte Ulica Rosszii ('Oroszország utca') c. k ö t e t e 1979-ben. O Magyarul: 9 vers (Györe I., T a m á s M„ Weöres S., Szovjet Irodalom, 1977, 5.); 6 vers (Péntek I., Havas E „ Pécsi G., uo., 1980, 10.); 3 vers (Szilágyi Á., Szputnyik, 1980, 10.); 1 vers (Garai G., Népszabadság, 1983, jan. 29.); 2 vers (Szilágyi Á., Szovjet Irodalom, 1984, 1.). O írod.: Sz. Dangulov: Hogy túlélje a Föld (Szovjet Irodalom, 1977, 5.); V. Tyelpugov: Egy költészet keresztmetszete (uo., 1980, 10.).

Voronszkij, Alekszandr Konsztantyinovics (eredeti név); Valentyin; Nurminen (mozgalmi nevek); (Horosavka, T a m b o v i kormányzóság, 1884. aug. 31.—?, 1943. okt. 13.): orosz irodalomkritikus, író. P a p családban született; m a g a is az e körből származók Oroszo.-ban lényegében egyetlen lehetséges pályáján indult el, amikor a helyi egyházi iskola elvégzése után 1900ban b e i r a t k o z o t t az önéletrajzi regényeiben később megjelenített t a m b o v i papi szemin á r i u m b a . A papnevelde kiábrándító körülményei között a századforduló orosz forradalmárnemzedékének számos, hasonló u t a t b e j á r t tagjához hasonlóan ő is a radikális t á r s a d a l o m j a v í t ó eszmék híve lett. 1905-ben a papnövendékek lázadásában való részvétele miatt, politikai megbízhat a t l a n s á g vádjával kizárták az intézményből. E k k o r már a szociáldemokrata p á r t a k t i v i s t á j a volt és ugyanebben az évben Marija Iljinyicsna Uljanova, Lenin h ú g a felvette a szociáldemokrata pártba. 1905től Valentyin álnéven hivatásos forradalmár lett. Az 1905-ös oroszo.-i forradalomban a pétervári és helsingforsi katonai alakulatok bolsevik szervezeteiben dolgozott. 1906 szeptemberében letartóztatták, egyéves fogságra ítélték. 1907 májusától október 26-ig a vlagyimiri pártszervezet élén állt; 1908-ban újra l e t a r t ó z t a t t á k és k é t évre a száműzött forradalmárok régi közp o n t j á n a k számító vologdai kormányzóságban jelölték ki kényszerlakhelyét. 1910ben illegálisan Tambovba, m a j d Szaratovba költözött, ahol Uljanovával illegális bolsevik k ö r t szervezett. 1911-ben Nurminen álnéven jelentek meg első cikkei, M. Gorkijról, L. Andrejevrő 1, A. Avercsenkóról és másokról szóló irodalmi esszéi a V. Vorovszkij által jegyzett Jasznaja zarja c. odesszai lapban. 1912-ben jelen volt a szociáldemokrata p á r t mensevik szárnyától elvált bolsevik mozgalom zászlóbontását jelentő prágai párttanácskozáson, ahol bizalmi feladatként a jegyzőkönyvet vezette, és egy szavazat híján az akkori központi bizottságba is csaknem bekerült. 1912 m á j u s á b a n Szarat o v b a n l e t a r t ó z t a t t á k és három évre az arhangelszki kormányzóságba seáműzték; 32 éves koráig összesen h a t évet töltött börtönben. 1915—1916-ban Jekatyerinoszlavban v é g z e t t p á r t m u n k á t . 1917 elején a minszki kormányzóság egyik szovjetjének, majd március és április folyamán az odeszszai szovjet végrehajtó bizottságának elnö-

Voronov, Mihail Alekszejevics (Szaratov, 1840. szept. 17.—Moszkva, 1873. jan. 31.): orosz író. Szülővárosában járt gimnáziumba, ahol 1850 és 1853 között Ny. G. Csernisevszkij volt a t a n á r a . A kazanyi egyetem orvostudományi karán, ill. a moszkvai jogi egyetemen megkezdett t a n u l m á n y a i t anyagi nehézségei m i a t t nem fejezhette be. 1858—1860-ban Csernisevszkij magántitkára lett. O 1861-ben jelentkezett első elbeszélésével (Mojo gyetsztvo, 'Gyermekkorom') a Vremja c. lapban. Legtöbb írását a Russzkoje szlovo, Gyelo és Nyegyelja c. újságban publikálta. E g y ideig a Szovremenynyik, ill. az Iszkra c. orgánum m u n k a t á r s a is volt. A. I. Levitovval együtt t e t t e közzé 1866-ban Moszkovszkije nori i truscsobi ('Moszkvai odúk és nyomortanyák') c. karcolatgyűjteményét, melyben a moszkvai szegénynegyedek d r á m a i képét t á r t a az olvasók elé. O Egyéb fő művei: Moja junoszty ('Ifjúságom', elb., 1862); Boloto. Kartyini petycrburgszkoj, moszkovszkoj i provincialnoj zsiznyi ('Mocsár. Pétervári, moszkvai és vidéki életképek', karcolatok,

269

VORON ke volt. Az „ í r ó " , ahogy a papi szemináriumban a n n a k idején csúfondárosan nevezték, 1917 u t á n fontos diplomáciai és ideológiai f e l a d a t o k a t teljesített az új szovjet államban, egyebek mellett részt vett a Romániával f o l y t a t o t t béketárgyalásokon és beválasztották a szovjetkongresszusok között az ország életét irányító Osszorosz Központi V é g r e h a j t ó Bizottságba, de legfőbb álma t o v á b b r a is az m a r a d t , hogy részt vegyen az orosz irodalmi életben. 1918-ban Ivanovo-Voznyeszenszkben kapt a az első ilyen megbízatást, ahol a Rabocsij kraj c. helyi lapot rövid idő a l a t t olyan színvonalra emelte, hogy 1921 januárjában, 35 évesen mint politikailag feltétlenül megbízható emberre Lenin Kreml-beli lakásán M. Gorkij, Nagyezsda Krupszkaja és a politikai tanácskozások szünetében bebenéző házigazda jelenlétében rá bízták az akkor legnehezebbnek látszó feladatot: a világ-, m a j d polgárháborús vérontások, forradalmak, az éhség, a leszámolások és az emigráció megtizedelte orosz irodalom romjain, a papírhiány és a régi értelmiség ellenséges hallgatása közepette teremtse meg a szó ú j művészetének lehetőségét. Az orosz irodalom hagyományai folytán ez nem lehetett más, mint egy ún. „vaskos folyóirat" létrehozása, s vele a kontinuitás bizonyítása a régi és a még nem létező új irodalom k ö z ö t t . Ehhez a pártmegbízatáshoz a szerkesztőt mentesítették az előzetes cenzúrától, ami addig csak a Pecsaty i revoljucija c. lap privilégiuma volt; emellé pénzt és lényegében szabad kezet kapott. E z t azonban nem egy osztály- vagy ideológiai szempontok alapján meghatározott csoport előtérbe állítására használta fel, amit militáns kortársai, a VAPP „proletárírói", élükön I. Vargyinnal az első perctől súlyosan nehezményeztek, hanem arra, hogy alig n é h á n y hónap a l a t t megnyerje a Krasznaja Nov c. indított havi irodalmi folyóiratnak a társadalom legkülönbözőbb rétegeit, eszmeiségét képviselő írókat. Rendíthetetlen értékorientáltságával maga mellé állította az irodalomtól visszahúzódott Sz. Podjacsev parasztírót, akinek műveiért f e h é r n e m ű t és cipőt küldött, de amint írta, „ a k a b á t megszerzésére irányuló erőfeszítést már nem kísérte siker". Rávette a publikálásra a Szovjet-Oroszo.-ból az elsők k ö z ö t t elmenekült Á. Tolsztojt, aki Berlinben nem titkolt megdöbbenéssel fogadta az ú j orgánum meghívását; számára ez volt az első lépés a h a z á j á b a visszavezető úton. A szerkesztő legnagyobb érdeme azonban az volt, hogy felkéréseivel, bíztatásaival, g y a k r a n kegyetlen kritikájával al-

k o t á s r a ösztökélte a szovjet—orosz irodalom fiatal íróit, publikációs lehetőséget ter e m t v e így az útitársaknak (-> útitárs irodalom), akiknek védelmét is magára vállalta. A moszkvai Nációnál szállóbeli k é t szobáj á b a n , a lakással nem rendelkező bolsevik pártvezetők legendássá vált o t t h o n á b a n olv a s t a fel először számos alkotását az 1920as évek később klasszikussá — és t ö b b n y i r e hozzá hasonlóan a sztálinizmus á l d o z a t á v á — vált nemzedéke. A Krasznaja Nov már az első számoktól közölte L. Paszternak, 0 . Mandelstam, Vsz. Ivanov, M. Zoscsenko, V. Hodaszevics, I. Bábel, A. Platonov, I. Ehrenburg e műveit. Mindezt olyan súlyú politikai megnyilvánulások publikálása mellett t e t t e , mint pl. Leninnek a N E P - e t , az ú j gazdaságpolitikát meghirdető, A terményadóról c. cikke, A. Lunacsarszkij, Ny. Buharin, K. Radek, M. Pokrovszkij és mások tanulmányai. A folyóirat elindítása u t á n Lenin és környezete t á m o g a t á s á v a l még vagy fél t u c a t , részben ma is fennálló lapot segített létrehozni, ill. jelentős szerepe volt a -*•Pereval ('Hágó') nevű irodalmi csoport megalakulásában. A később erőszakosan megszervezett egyetlen, s így könynyen kontrollálható írószövetséggel szemben már 1922 februárjában j a v a s o l t a egymással párhuzamosan funkcionáló, szellemileg és pénzügyileg is önálló irodalmi kiadószövetkezetek megalakítását; ugyanazon év júliusában kinevezték az első ilyen intézmény, az általa 1927-ig, l e t a r t ó z t a t á sáig irányított Krug ('Kör') élére. 1922 és 1924 között a moszkvai Állami K ö n y v kiadó helyettes vezetője, 1923-tól a szintén általa alapított Prozselctor c. lap szerkesztője volt. 1922 végétől programszerűen és egyre útszélibb hangon t á m a d t á k tevékenységét a m a g u k a t proletáríró-csoport o k n a k nevező körök, amelyek az irodalmi élet mindennapjaiba való közvetlen politikai beavatkozástól 1917 után évekig tartózkodó bolsevik pártvezetést igyekeztek a szerkesztő leváltására kényszeríteni. Ez eleinte kudarcot vallott, mert a Lenin halála után, 1924 májusában e céllal összehív o t t tanácskozáson, értékes irodalmi műv e k e t nem t u d v á n felmutatni, megszégyenültek a „trónkövetelők"; arra a z o n b a n a pártvezetők megkérték Voronszkijt, hogy fordítson t ö b b figyelmet az ú j proletárállam saját irodalmára. Ennek létét, sőt elvi lehetőségét a szerkesztő nem ismerte el: „Most nincs proletárművészet és nem is lehet, amíg a régi kultúra és a régi művészet elsajátításának feladata áll e l ő t t ü n k " . Ekkoriban sorra láttak napvilágot cikkgyűjteményei: Na sztike ('Mezsgyén', 1923); Isz-

270

VORON kussztvo i zsizny ('Művészet és élet', 1924: Meszerics I., A. Voronszkij az O K / b / P irodalomkritikájáról, részlet, Ú j ég és ú j föld, anto., 1987); Iszkussztvo poznanyija zsiznyi i szovremennoszty ('Korunk és az élet megismerésének művészete', 1924); Lityeraturnije tyipi ('Irodalmi típusok', 1925); Lityeraturnije zapiszi ('Irodalmi feljegyzések', 1926) c., megannyi szenvedélyes műkritika, amelyeknek gyakran keményen megbírált alanyai — a szerzővel szembenálló M. Zamjatyintól az utolsó nagy művét, az Anna Sznyegina c. versciklust neki ajánló Sz. Jeszenyinig — őszinte tisztelettel övezték őt. A költő utolsó felolvasó estjén készült pillanatfelvétel mindennél pontosabban megörökítette a szerkesztő viszonyát az igazi irodalomhoz: „Az apró Voronszkij a színfalak mögül valami elképesztő izgalommal figyelte Jeszenyint cvikkere vastag üvegén át. R ö g t ö n a felolvasás elején öntudatlan mosoly telepedett az arcára és végig ott m a r a d t ; igyekezte leplezni érzéseit, de jól látszottak a b b a n a mohó figyelemben, amellyel a költőt nézte." Röviddel később viszont a p á r t o s szovjet s a j t ó egy része m á r az ő h a t á s á n a k t u l a j d o n í t o t t a Jeszenyin öngyilkosságát. A kialakuló bürokratikus d i k t a t ú r a légkörében 1926-ban a kor vezető k o m m u n i s t a értelmiségének számottevő részével e g y ü t t L. Trockij hívei közé sodródott. 1927-ben ezek sorában letartózt a t t á k , leváltották a Krasznaja Nov éléről, m a j d — m i u t á n hazaengedték, hogy könyveit összeszedje — Lipeck városába száműzték. 1927-ben látott napvilágot egy Oroszo.-ban fontos szerephez j u t ó társadalmi réteg mindennapi életéről értékes művelődéstörténeti információt hordozó, sokszereplős önéletrajzi regénye Za zsivoj i mjortvoj vodoj. Voszpominanyija (Bárány Gy., Az élet és halál vize. Visszaemlékezések, 1974) c., v a l a m i n t a könnyebb hangvételű irodalmi esszéket tartalmazó Misztyer Britling pjot csasu do dna ('Mister Britling fenékig üríti a keserű poharat') c. kötete. Iszkussztvo vigyety mir ('A világlátás művészete', 1928) c. cikkgyűjteménye a naivitásig őszinte, ö n t u d a t l a n szembeszállás volt a kor uralkodó ideológiájával, amely nemcsak az élet naturalisztikus és egyben propagandisztikusan idealizált ábrázolását követelte meg az irodalomtól, de azt is, hogy művelői mindenféle transzcendenciától, irracionálistól távoltartsák a közönséget. A kötet ezzel szemben a freudizmus tudatosan vállalt h a t á s á t közvetítve arról igyekezett meggyőzni az olvasót, hogy az irodalom nem a valóság ábrázolása, hanem a transzcendencia megragadásának kitünte-

t e t t pillanata. Az intuíciónak az írói alkotótevékenységben j á t s z o t t szerepét a szerző azzal érvelve értékelte fel, hogy ,,az nem más, mint a k t í v a n ható t u d a t a l a t t i n k " . Mindezt egy olyan közegben tette, amely az ilyen m o n d a t o t még évtizedekkel később is azzal u t a s í t o t t a el, hogy „Voronszkij a művészet célját nem a proletariátus és a forradalom érdekeinek védelmében", és nem a belső terror fedezésére a külső és belső ellenségképet felnagyító, egyre inkább militarizált szovjet társadalom céljául állít o t t „kiélezett osztályharc" megjelenítésében látja, hanem a világ felfedezésének és őseredeti közvetlenségében történő újjáteremtésében". Ezekben az években az imm á r leváltott szerkesztő „a diszharmóniáj á b a n ellentmondásos, élő, eleven ember á b r á z o l á s á t " javasolta a tanácsért még kegyvesztett k o r á b a n is hozzá forduló számos írónak. S z á m ű z ö t t k é n t élete, miként a bolsevik p á r t o n belüli ellenzék ekkoriban „izolálásnak" nevezett félreállítása általában, még szinte idillikus körülmények közepette zajlott. M u n k á t vállalhatott, felesége és lánya is vele lehetett, 1928-ban pedig egészségi okokból engedélyezték, hogy visszatérjen Moszkvába. A sztálinizmus agresszív térhódítása közepette a kor szokásai szerint újból és újból megalázkodva megtagadta nézeteit, miközben végig kellett néznie, hogy egymás után megsemmisítik az ideológiától független esztétikai szemp o n t o k a t is érvényesítő fiatal szovjet— orosz irodalom általa t e r e m t e t t fórumait, a lapokat, a l m a n a c h o k a t , kiadóvállalatok a t . 1930 szeptemberében még visszakerülh e t e t t az Állami Kiadóba, ahol belevetette m a g á t a m u n k á b a és sorra p u b l i k á l h a t t a műveit: Lityeraturnije portreti ('Irodalmi arcképek', 1—2. köt., 1930); Glaz uragana ('A vihar szeme', reg., 1931); Rasszkazi ('Elbeszélések', 1932); Bursza ('Papnövendék', reg., 1932); Rasszkazi i povesztyi ('Elbeszélések és kisregények', 1933). 1934-ben l á t o t t napvilágot Tri povesztyi ('Három kisregény') c. könyve, Zseljabov (ua.) c. történelmi regénye és Gogol c. monográfiája. 1934 és 1960 között egyetlen sorát sem jelentették meg h a z á j á b a n . 1937 elején, a trockista ellenzék fizikai megsemmisítésének hónapjaiban elhurcolták és a Gulágon halt meg. Életműve az 1956 f e b r u á r j a után elkezdődött desztalinizáció, m a j d az 1964től két évtizedig t a r t ó visszarendeződés a l a t t egymással szemben álló csoportok küzdelmének t á r g y a lett a SZU-ban. Az általa képviselt irodalompolitika liberális hívei elérték, hogy — az előző korszak mintegy ezer íróáldozatának utóéletében szo-

271

VORON katlan módon — 1963 után, ha a szerzővel szemben ingerülten ellenséges előszavak árán is, de h a t kötete jelenjen meg. A proletáríró-csoport életben m a r a d t tagjai és a sztálini kultúrpolitika m á s csoportosulásaiból hozzájuk csatlakozott hívek viszont az 1920-as években megszokott hévvel gyalázták örökségét. O Egyéb művei: Lenyin i cselovecsesztvo ('Lenin és az emberiség', tan., 1924); Ob iszkussztve ('A művészetről', cikkek, 1925). O G y ű j t , kiad.: Lityeraturno-krityicseszkije sztatyi ('Irodalomkritikai cikkek', 1963); Izbrannoje ('Válogatás', 1976); Izbrannije sztatyi o lityerature ('Válog a t o t t irodalmi cikkek', 1982); Izbrannaja próza ('Válogatott próza', 1987). O Kiad.: Iz perepiszki sz szovjetszkimi piszatyeljárni. Iz isztorii szovjetszkoj lityeraturi 1920— 1930 gg. (Lityeraturnoje naszledsztvo, 93. köt., 1983). O Magyarul még: 2 tan. (Bárány Gy., Gödény E., Lenin nemzedéke, anto., 1977); 1 memoár (Gasparics Gy., Szovjet Irodalom, 1985, 11.); 1 levél és 1 cikk (Hima Gabriella, Ú j ég és ú j föld, anto., 1987); 1 levél (n. n., Befejezetlen forradalom, anto., 1987); levelek (Gereben Ágnes, Kritika, 1989, 3.). O írod.: L. Trockij: Lityeratura i revoljucija (1924); Voproszi kulturi pri g y i k t a t u r e proletariata (1925); Proletariat i lityeratura (1925); L. Áverbah: Za proletarszkuju lityeraturu (1926); Sz. Rodov: V lityeraturnih bojah (1926); V. Szajanov: Szovremennije lityeraturnije gruppirovki (1928); A. Lezsnyev —D. Gorbov: L i t y e r a t u r a revoljucionnovo gyeszjatyiletyija (1929); V. Polonszkij: Ocserki lityeraturnovo dvizsenyija revoljucionnoj epohi (1930); G. Glinka: N a perevale (New York, 1954); K . Zelinszkij: N a rubezse dvuh epoh (1959); Gabriela Por^bina: Aleksander Woronsky (1964); Sargina Ludmilla: A. K. Voronszkij, a húszas évek szovjet irodalmának kiemelkedő a l a k j a (Hel, 1966, 1—2.); R. A. Maguire: Red Virgin Soil. Soviet Literature in the 1920's (1968); M. Drozda—M. Hrala: D v a c á t á léta sovetské literární kritiky (1968); Sz. Sesukov: Nyeisztovije revnyityeli (1970); V. Akimov: A. Voronszkij (Nyeva, 1977, 5.); A. Gyementyev: A. K. Voronszkij i szovjetszk a j a lityeratura (A. Voronszkij: Izbrannije sztatyi o lityerature, 1982); J . Sz. Nyezsivoj: Á. Voronszkij — lityeraturnij krityik (1983); G. Belaja: A. K. Voronszkij (Voproszi lityeraturi, 1983, 10.); J . Szidorov: ua. (Lityeraturnaja gazeta, 1984, szept. 5.); E. P. Jefremov (szerk.): A. K. Voronszkij. Bibliograficseszkij ukazatyel (1984); W. Solski: Soviet Literature and the Cornmunist P a r t y in the Twenties (Hoover Institu-

tion Archives); E. Fehér P.: Lenin utolsó vendége: A. Voronszkij felfedezéséről (Népszava, 1985, 63.); Vedres Vera: Szerkesztő: Voronszkij. A korai szovjet irodalom örökségéből ( É l , 1985, 10.); V. I. Vorobcsenko: Publiciszt-lenyinyec (1986); Gereben Ágnes: Milyen legyen az ú j irodalom? (Vság, 1987, 8.); uő: Irodalompolitika születik. A. Voronszkij az 1920-as évek első felében (Világosság, 1988, 2.); uő: ,,Maga, aki annyira szereti az i r o d a l m a t . . . " Álekszandr Voronszkij levelezéséből (Kritika, 1989, 3.); J . Sz. Nyezsivoj: Álekszandr Voronszkij. Igyeal. Tyipologija (1989); I. I. Ovszjanynyikov: Mi sli p o k o r j a t y m i r . . . (1992). Gereben Ágnes Voronyin, Szergej Alekszejevics (Ljubim, 1913. júl. 13.—): orosz író, újságíró. Hivatalnokcsaládban született. Leningrádban szerzett szakmunkás-bizonyítványt. Dolgozott lakatosként, geológusként, m a j d újságíróként is. 1956-tól 1964-ig a Nyeva c. folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd egy ideig főszerkesztője volt. O 1947-ben publikálta Vsztrecsi ('Találkozások') c. első elbeszéléskötetét. Bár legkedveltebb m ű f a j a a kispróza, írt regényeket, filmforgatókönyveket és színműveket is. Korai műveiben morális kérdéseket v e t e t t föl (Na szvojej zemlje, 'Saját földön', reg., 1—2. köt., 1948—1952), ill. a falusi életet m u t a t t a be (Dve zsiznyi, reg., 1962: Csorba L., K é t élet, 1963). Elbeszéléseit lakonikus stílus és pergő dialógusok jellemzik. Az írói mesterségről szóló írásait Vremja itogov ('Az összegzés ideje', 1978) c. t e t t e közzé. O Egyéb fő művei: Dom naprotyiv ('A szemközti ház', elb.-ek, 1954); Nyenuzsnaja szlava ('Szükségtelen dicsőség', kisreg., 1955); V pavodok ('Árvíz idején', elb.-ek, 1958); Vtoroj evet ('A második szín', elb.-ek, 1958); Zabrosennaja viska ('Az elhagyott torony', kisreg., 1972); Nyeoromantyicseszkij szjuzset ('Újrom a n t i k u s történet', kisreg., 1974); Milij ti moj! ('Kedvesem!', kisreg., 1976); U tyebja jeszty vszjo, Jegorov! ('Mindened megvan, Jegorov!', kisreg., 1983); Tajozsnaja razvjazka ('Tajgai megoldás', elb.-ek, 1985); Osztrov ljubvi ('A szerelem szigete', kisreg.ek, elb.-ek, színmű, 1985); Visztrel na beregu ('Lövés a parton', elb.-ek, kisreg.-ek, 1986); Vremena zsiznyi ('Az élet időszakai', elb.-ek, kisreg.-ek, 1988); Zsiznyeopiszanyije I. P. Pavlova ('I. P. Pavlov élete', kisreg., 1989); Tyihije ljugyi ('Csöndes emberek', kisreg.-ek, reg.-ek, 1989). O Gyűjt, kiad.: Izbrannoje ('Válogatás', 1—2. köt., 1973); Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött művei', 1—3. köt., 1981—1982). O Magya-

272

VOROV rul még: Széles úton (reg., Leszev Irén, 1951); Marija, a Szovjetunió hőse (elb., P. Petunyiniíal, n. n., 1951); 1—1 elb. (Mács J . , Hét, 1963, 3.; Szilveszter L „ U t u n k , 1974, 35.); 4 elb. (Árvay J . , Csalló J „ Szovjet Irodalom, 1975, 9.); 1—1 elb. (Rados P., TPM, 1978, 2.; Varga Erzsébet, ISz, 1984, 9.); 1 I nla (Révay Zs., Szovjet Irodalom, 1985, 12.; Kovács S., IPM, 1987, 10.). O írod.: T. Trifonova: Pervaja knyiga (Szmena, 1948, febr. 8.); Sz. Nyelsz: Iszpitanyije szlavoj (Oktyabr, 1956,' 2.); V. B a h t y i n : T a k i dolzsno bity (Nyeva, 1957, 2.); Fülöp J . : Átlépett lépcsőfok (Nagyv, 1965, 1.); V. Csalmajev: Iszkra P r o m e t e j a (Moszkva, 1965, 3.); L. Jemeljanov: Szergej Voronyin (1983).

betű; a figyelemkeltés eszköze. így rögzítették a - t á m a d á s szokásának kialakulása előtt a címként funkcionáló tárgymegjelöléseket, amelyeket rendszerint nem a szerző, hanem a másoló a d o t t a szövegnek, s így ezek kéziratpéldány ónként változók lehetnek. A népnyelven írt szövegek esetében gyakori a kettős cím: az egyiket (—>incipitként) a szerző i k t a t t a bele szövegébe, a másikat — latin nyelven, a művelt olvasóhoz szólva és r u b r u m m a l írva — a másoló a d t a . Vörös betűkkel rögzítették a másolók (olykor merőben szubjektív, önmagukról hírt adó) interpolációikat is, s így emelték ki pl. az -yakrosztichonok összeolvasandó betűit. O (-»könyv) Máté Károly Vörös Félibrige: -*provanszdl

Voronyko, Platón Mikitovics (Csernecscsina, 1913. dec. 1.—Kijev, 1988. aug. 10.): ukrán költő. Kovács fiaként szület e t t , H a r k o v b a n közlekedési t e c h n i k u m o t végzett, 1937-től pedig a Gorkij Irodalmi Főiskolán tanult. A 2. világháború idején A. Kovpak egységében p a r t i z á n k é n t harcolt. A háború befejezése u t á n a Dnyipro irodalmi folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Az U k r á n írók Egyesületében vezető tisztségeket töltött be. O Első művei a háború a l a t t jelentek meg. Népszerű agitációs verseit a harcoló katonák és partizánok között röplapokként terjesztették. Számos dalszerű verset is írt, melyek megzenésítve egész U k r a j n á b a n ismertté váltak. Későbbi kötészetét mély lirizmus, filozófiai mélység jellemzi. Gyermekverseket is írt. O Műveiért megkapta a legjelentősebb ukrán irodalmi díjakat. O G y ű j t , kiad.: Tvori 1—2. ('Művek', 1—2. köt., 1973); Tvori 1—4. ('Művek', 1—4. köt., 1982— 1983). O Magyarul: 1 vers (Kapuvári B., Sasok nemzedéke, anto., 1949); Sztálin küldte a sereget (Tóth Eszter, elbeszélő költ., 1949); 1 vers (Radó Gy., Szovjet K u l t ú r a , 1954, 3.); 2 vers (Hegedűs G., A szovjet költészet antológiája, 1. köt., 1955); 1 vers (Gurszky I., Tiszatáj, 1958, 5.); 4 vers (Dudás K., Hegedűs G., U k r á n költők, anto., 1971); 1 vers (Garai G., Szovjet Irodalom, 1978, 11.); 3 vers (Tandori D., Csillagok órája, anto., 1980); 1 vers (S. Benedek A., Szovjet Irodalom, 1982, 4.); 1 vers ( R a b Zsuzsa, uo., 1982, 5.); 1 vers (Balla L., uo., 1987, 1 ) . O írod.: L. Horlacs: P l a t ó n Voronyko (1973); Sz. Ruszakijev: Platón Voronyko (1973). Udvari István vörös betűs szöveg; rubrum (latin 'vör ö s ' ) : a középkori kéziratos irodalom szövegeiben vörös tintával írt szövegrész vagy 18

irodalom

Vorovszkij, Vaclav Vaclavovics (eredeti név); P. Orlovszkij; Favn; Profán (írói álnevek); (Moszkva, 1871. okt. 27.—Lausanne, Svájc, 1923. m á j . 10.): orosz politikus, irodalomkritikus, publicista, esszéíró. Lengyel családból származott. 1891—1897 között a moszkvai műszaki főiskolán tanult. A forradalmi diákkörökben, m a j d 1894-től a Munkásszövetségben tevékenykedett. 1897—1899 között börtönben, azután száműzetésben volt, ahol hivatásos p á r t m u n k á s lett. 1902-ben N y u g a t - E u r ó p á b a emigrált. A bolsevik frakció mellé állt, amelynek több s a j t ó o r g á n u m á b a n dolgozott (Iszkra; Vperjod; Proletarij). 1905-ben hazatért. 1907-től Odesszában élt, s itt az újságírás mellett illegális p á r t m u n k á t is végzett. 1912-ben száműzték, három év múlva ismét emigrált, 1917-ben pedig újra hazatért. A szovjet-orosz kormánytól diplomáciai megbízatást k a p o t t . A skandináv országokban (1917—1919), m a j d Olaszo.ban (1921—1923) képviselte h a z á j á t . 1919től 1921-ig Moszkvában az Állami Könyvkiadó vezetője volt. Részt vett a genovai (1922), majd a lausanne-i (1923) konferencián, ahol egy orosz emigráns tiszt meggyilkolta. O Jelentős irodalomkritikai írásai Odesszában születtek. A legális sajtóban álnéven publikálta cikkeit, köztük irodalombírálatait. E tevékenységét p á r t m u n k á j a szerves részének tekintette, amelyben s a j á t szavai szerint ,,a marxista elméletet a k a r t a az irodalomra v o n a t k o z t a t n i " . Irodalmi nézeteinek normatív, részben vulgarizáló esztétika az alapja. Vezérlő elvei között szerepelt a társadalmi valóság tükrözésének követelménye; a művészet osztályjellege és tendenciózussága; az alkotói világnézet mint a művészet meghatározó tényezője; a szereplők tipikussága. Ezeket

273

VORSE szervesen egészítette ki a tradícióhoz való viszonya: értéknek mindenek felett a realizmust ismerte el, valamint a politika és a művészet szoros összefüggésében a politika uralkodó szerepét tételezte. Irodalomkritikai cikkeit három fő t é m á n a k szentelte: a dekadens kortárs irodalom elleni harcnak, a klasszikus tradíció védelmének és a születő ú j irodalomnak; különösen M. Gorkij munkásságát propagálta. í r á s a i t egységes nézetrendszer és mély meggyőződés jellemezte, stílusa olvasmányos volt, példái széles műveltségről t a n ú s k o d t a k . Politikai elfogultsága azonban gyakran sekélyes publicisztikát eredményezett. Műveiben a vulgáris szovjet irodalomtörténet és kritika t ö b b tételének csírái fellelhetők. Ilyen a dekadencia és a modernizmus azonosítása, sőt a lektűrrel és a bulvárirodalommal való egybemosása; a realizmustól eltérő irányzatok sommás elítélése s azoknak a politikai reakcióval való azonosítása; az orosz szellemi tradícióban a liberalizmus és a demokrácia kibékíthetetlen ellentétének tételezése; a forradalmi d e m o k r a t á k egyedüli ,,haladó h a g y o m á n y k é n t " való értékelése a kortárs liberális értelmiség „leleplezése" végett; a „ n é p i " terminussal való manipulálás; a tipikusnak a jövő t e n d e n c i á j a k é n t való értelmezése. Egyes megfigyelései ennek ellenére tanulságosak. Találóan jellemezte cikkeiben pl. L. Andrejev sajátos expresszionizmusát (Leonyid Andrejev, 1910); Gorkij Az a n y a c. regényét „publicisztikus tendenciózussága" m i a t t gyengének minősítette (Dve matyeri, ' K é t a n y a ' , 1911); túl korainak t a r t o t t a , hogy ezzel kapcsolatban proletár művészetről beszéljenek; felvetette a művészi gondolkodás tud a t t a l a n szakaszának lehetőségét. Publicisztikája virágkorának idején Plehanovv&l és Lunacsarszkij]&\ szemben a következetes bolsevik vonalat képviselte, így munkássága, könnyebb fajsúlya ellenére, a p á r t s a j t ó ban előtérbe került és ez az értékelés hagyományozódott az utókorra. O G y ű j t , kiad.: Lityeraturnije ocserki ('Irodalmi tanulmányok', 1923); Szocsinyenyija ('Művei', 1—3. köt., 1931—1933); Lityeraturnokrityicseszkije sztatyi ('Irodalomkritikai cikkek', 1956); Feljetoni ('Tárcák', 1960); Lityeraturnaja krityika ('Irodalomkritika', 1971); Esztyetyika. Lityeratura. Iszkussztvo ('Esztétika. Irodalom. Művészet', 1975); Sztatyi o russzkoj lityerature ('Cikkek az orosz irodalomról', 1986). O Magyarul: Irodalmi esszék, kritikák (Hazai L u j z a , 1961). O írod.: E . F . Morozova: V. V. Vorovszkij v bőrbe za proletarszkuju lityerat u r u (1957); I. P. Verhovcev: Zsizny, ot-

d a n n a j a velikomu gyelu (1959); Ny. F. Pijasev: Vorovszkij (1959); Szamuelly N.: Iz nabljugyenyij nad jazikom publicisztyiki V. V. Vorovszkovo (StudSlav, 1960); Varga I.: Vaclav Vaclavovics Vorovszkij (V. Vorovszkij: Irodalmi esszék, kritikák, 1961); Ferenczi L.: Vázlat Vorovszkijról (Nagyv, 1964, 10.); A. V. Lunacsarszkij: V. V. Vorovszkij kak lityeraturnij krityik (Szobranyije szocsinyenyij, 8. köt., 1967); A. K . Belkov: Vaclav Vaclavovics Vorovszkij (1971); V. A. P r o k o f j e v : V Rosszii uzse veszna (1974); I. Sz. Csernoucan: Esztyetyika i l i t y e r a t u r n a j a krityika Vorovszkovo (1981); Béládi L . — K r a u s z T.: V. V. Vorovszkij (Életrajzok a bolsevizmus történetéből, 1987). N. Goller Ágota Vorse [vósz], Mrs. Mary Marvin (írói név); Mary Heaton (eredeti név); (New York, 1874—Provinceton, Mass., 1966. jún. 14.): amerikai (USA) író-, újságírónő. Az I. világháború a l a t t és u t á n a Harper's Magaziné tudósítója, később az amerikai munkásmozgalom élharcosa és krónikása (Men and Steel, 'Férfiak és acél', 1921). O Provincetoni otthonáról írt könyve a Time and the Town ('Az idő és a város', 1942), de inkább proletárregényeiről ismert: The Prestons ('A Prestonok', 1918); Passaic (ua., 1926); Strikef ('Sztrájk!', 1930). Somogyi György vorticizmus < angol vortex 'örvény' szóból): amerikai (USA) és angol avantgardista képzőművészeti és irodalmi irányzat. A rövid életű, s inkább csak nevükben elkülönülő mozgalmak egyike. Vezéregyénisége a festő és író P. W. Lewis volt, aki 1914— 1915-ben jelentette meg az irányzat orgán u m á n a k számító Blast ('Robbanás') c. folyóirat összesen két számát, ahol a csoport dokumentumai megjelentek; lényegében ennyi a mozgalom é l e t t a r t a m a is. Programja az volt, hogy az epigonjellegű romanticizmussal szembefordulva az új technikai korszak energiáit jelenítse meg absztrakt eszközökkel; a képzőművészetben (E. Wadsworth, J . Epstein, H . Gaudier-Brzeska) a —>futurizmushoz és a -* kubizmushoz, az irodalomban (T. S. Eliot, E. Pound, R. West, T. E. Hulme) a futurizmushoz és az -*• imaginizmushoz hasonló törekvések jellemezték. O (óangol irodalmi formák, avantgarde) O írod.: E . P o u n d : Vorticism (The Fortnightly Rewiew, 1914); uő: Gaudier-Brzeska. A Memoir (1916); G. Wagner: W y n d h a m Lewis: A P o r t r a i t of the Artist as the E n e m y (1957); W . Michel—C. J . Fox (szerk.): W y n d h a m Lewis on Art (1969); H.

274

VOSKO Kenner: The Pound E r a (1971); W. C. Wees: Vortieism and the English Avant-Garde (1972); R. Cork: Vortieism a n d Abstract Art in the First Machine Age (1976); T. Materer: Vortex. Pound, Eliot, Lewis (1976); R . W. Dasenbrock: T h e Literary Vortieism of E. Pound and W. Lewis (1985); M. Perloff: The F u t u r i s t Moment (1987). Gera György Vor verden: -*•norvég irodalom Vorwerk [forverk], Dietrich (Droyssig, Zeitz, 1870. febr. 2 2 — 1 9 5 8 k.): n é m e t író, elbeszélő, epikus költő. Berlinben és Tübingenben végzett teológiai és filozófiai tanulmányok u t á n 1903-ban a Harz-hegységbeli Schierke község lelkésze lett, m a j d 1908ban szuperintendens és egyháztanácsos Rosslában. Az 1. világháború a l a t t a Stettin melletti Buslarban, később pedig Drezdában lelkészkedett. O Művei: Maria Magdaléna ('Mária Magdolna', elb. költ., 1902); Harzluft, allerlei zum Herzgesunden ('Harz-hegységi levegő, mindenféle az egészséges szívűeknek', anekdoták, versek, 1905); W ipfelrauschen ('Lombsusogás', versek, 1906); Vulkanische Menschen ('Vulkanikus emberek', reg., 1908); lm Heer der Heimatlosen. Werdegang eines deutschen Fremdenlegionars ('A hazátlanok seregében. Egy német idegenlégiós története', 1909); Die Persönlichkeit Jesu, jenseits von Kirche und Kritik (ért., 1910: Megay Mária, Jézus arcképe egyházi és kritikai szempontokon kívül, 1916); Trutz Todl komm her, ich fürcht' dich nicht ('Ezt neked Halál, gyere csak, nem félek tőled!', háborús és vallásos versek, 1915); Luthers Gebetsleben ('Luther imái', 1917); Vom Glücke krank ('A szerencsétől betegen', reg., 1933). O Magyarul még: 2 vers (Vargha Gyuláné, Aranyhárfa, anto., 1929). O írod.: G. Geissler: D. Vorwerk (1940). Újvári Péter Vos [fosz], J a n (Amszterdam, 1610—uo., 1667. júl. 12. után): holland költő. Polgári foglalkozása üveges, m a j d borellenőr volt. A kevéssé iskolázott szerző csak hollandul olvasott. 1647-től az amszterdami színház egyik vezetőségi t a g j a . Kora költőinek és művészeinek b a r á t j a , a Muiderkring tagja. 1641-ben m u t a t t á k be Aran en Titus of Wraak en Weerwraak ('Aran és Titus, avagy a bosszú és megtorlás') c. szomorújátékát, amely Shakespeare híres-hírhedt Titus Andronicusával azonos t é m á t dolgoz fel. A darab címének megfelelően Vos különböző borzalmakat halmoz egymásra: emberölés, kézlevágás, nemi erőszak, em18*

bersütés. A k o r t á r s a k azonban minden rémsége ellenére elragadtatással fogadták a darabot, latinra és németre is lefordították. 1642-ben vitték színre Klucht van Oene ('Oene bohózata') c. m ű v é t , amely a megcsalt házastársról szólt. 1667-ben került bem u t a t á s r a Medea ('Médea') c. tragédiája. Vos d a r a b j á b a n a z o n b a n nemcsak Médea állt bosszút Jászónon, de Jászon első felesége is. A d a r a b előszavában leszámolt a klasszikus drámaírás hagyományaival, a természetet és a tapasztalást t a r t o t t a elsődlegesnek. A metaforákkal teletűzdelt darabban sok a színpadi effektus is. A heroikuspatetikus barokk, v a l a m i n t a senecai drámaírás h a g y o m á n y a i t ötvöző színdarabok mellett kb. 750 e p i g r a m m á t , festményekhez feliratokat, tankölteményeket és elbeszélő költeményeket is írt. O Kiad.: Alle gedichten ('összes költeményei', 2 köt., '1671); W. J.-C. Buitendijk (szerk.): Jan Vos Toneelwerken: Aran en Titus, Oene, Medea ( ' J a n Vos színművei: Aran és Titusz, Oene, Médea', 1975). O írod.: J . A. Worp: J a n Vos (1879); W. Creizenach: Die Tragödien des Hollanders J a n Vos auf der deutschen Bühne (Studien zxír Geschichte der dramatischen Poesie im 17. J a h r h u n d e r t , 1886); M. Wagner: Versuch einer psychologischásthetischen Würdigung von Shakespeare's Titus Andronicus und J a n Vos's Aran en Titus (Tijdschrift van Nederlandse Taal- en Letterkunde, X X X I I , 1913); S. A. C. Dudok van Heel: J a n Vos (1610—1667) (Jaarboek van het gennotschap Amstelodamum, 1980). Keller Anna Voskopojai Űj Akadémia; A kademia e Re e Voskopojés: albán művelődési központ a 17—18. sz.-ban. A K o r e a város közelében fekvő kis falu a 17. sz.-ban jelentős tranzitkereskedelmi k ö z p o n t t á n ő t t e ki magát, s a virágzó város vonzotta a korabeli művészeket, akiknek művei a környék templomait díszítik. A városban albán pedagógusok irányításával iskola is működött, m a j d 1712-ben görög betűkkel dolgozó nyomda is létesült. Az iskola 1750-ben vette föl az Ú j Akadémia nevet. 1743-ban kezdte i t t oktatói p á l y a f u t á s á t T. Kavalioti, a város jeles szülötte, aki 1746-tól kezdve az iskola igazgatójaként tevékenykedett, s számos görög nyelvű t a n k ö n y v e k e t írt, amelyekben h a d a t üzent a középkori skolasztikus módszereknek és a felvilágosodás eszméit hirdette. 1770-ben k i a d o t t albán—görög —árumén szótára felbecsülhetetlen értékű forrásmunkának bizonyult a nemzetközi t u d o m á n y első albanológusai számára. 1769-ben a várost kifosztották és feléget-

275

ték; az iskola gyors hanyatlásnak indult, és a 18. sz. végére bezárta kapuit. Schütz István Voskovee [voszkovec], Jiíí (írói és színészi álnév); Jiíí Wachsmann (családi név); (Sázava-Budy, 1905. jún. 19.—Pearl Blossom, USA, 1981. júl. 1.): cseh író, színész, műfordító. Jogi tanulmányait nem fejezte be. 1921-től cikkeket és verseket írt avantgarde lapokba, és franciából fordított (többek között Cocteau Orpheusz és A. Jarry Übü király c. művét). 1924-től tagja volt a Devétsilnek, ahonnan azonban 1927-ben kizárták, mert színészként hagyományosnak és konvenciózusnak ítélt darabokban lépett föl. Ugyanebben az évben barátjával, J . Werichh.e\ leszerződött a prágai Felszabadult Színházhoz (Osvobozené divadlo), melynek vezetését közösen átvették (azóta a cseh színházkultúrában valóságos fogalommá vált a V + W rövidítés), és rövid idő alatt európai hírű avantgarde színházzá (saját meghatározásuk szerint ,,a vad fantázia színházává") fejlesztették, ahol music-hallok és cirkuszok kifejezőeszközeinek felhasználásával „bolond bohózatokat" és „abszurd meséket" játszottak, hogy „önmagáért való művészi világot" teremtsenek. A tematikailag zárt drámával a játékos, spontán, filozofáló és aktualizáló komédiázást állították szembe: gyorsan váltakozó jeleneteket (sketch) dzsesszzenével, modern dal- és táncbetétekkel, valamint jelenetközi, függöny előtt pergő clownpárbeszédekkel, amelyeket gyakran rögtönzéssel tarkítottak és mindig időszerű mondanivalóval telítettek. A clownok mindig ők ketten voltak (V + W), mint ahogy ők voltak a színház egész repertoárjának szerzői is. 1927 és 1938 között tizennyolc darabot írtak. Eleinte politikailag „semlegesnek" nyilvánították magukat, de az eredeti öncélú épater le bourgeois motivációtól a politikai szatíra olyan magas színvonalú és nagy hatású kiműveléséhez jutottak el, hogy úgyszólván minden új darabjuk a helyeslés és felháborodás viharát kavarta föl a politikai életben. O A színművekben manifesztálódó szatíra az 1930-as évek elejétől mindinkább a fasizmus ellen irányult, olyannyira, hogy egyik darabjuk ellen a német nagykövetség hivatalosan tiltakozott a csehszlovák kormánynál. A müncheni diktátum után az ő színházuk volt az első kulturális intézmény, amelyet betiltottak. O 1939-ben mindketten az USA-ba emigráltak. 1942-ben az Amerika H a n g j a rádióállomás munkatársai lettek; 1946-ban mindketten hazatértek, de Voskovee 1948-

ban újra elhagyta az országot; 1950-ig Párizsban az UNESCO szolgálatában állt és francia színműveket fordított angolra. 1951-ben ismét az USA-ba költözött, ahol haláláig színjátszásból t a r t o t t a fönn magát. O Werichlíel együtt írt főbb színművei: Vest Pocket Revue ('Mellényzseb-revü', 1927); Gorilla ex machina (ua., 1928); Gólem (ua., 1931); Caesar (ua., 1932); Osel a stín ('A szamár és az árnyék', 1933); Kat a blázen (1934: Verebes I., Hóhér és bolond, bem.: Radnóti Színpad, 1986. dec. 21.); Pest na oko ('Ököl a szembe', 1938). O Gyűjt, kiad.: V + W, Hry Osvobozeného divadla 1—4. ('V + W, A Felszabadult Színház darabjai', köt., 1954—1957). O Magyarul még: A nehéz Barbora (Eörsi I., bem.: Kaposvári Csiky Gergely Színház, 1980. máj. 9.). O írod.: n. n.: Deset let Osvobozeného divadla (1937); V. Holzknecht: Jaroslav Jezek a Ösvobozené divadlo (1957). Zádor András Voskovee [voszkovec], Prokop (Prága, 1942. jan. 21.—): cseh költő, drámaíró, kritikus. A kiemelkedő cseh színész és dramaturg, J . Voskovee unokaöccse. Az 1960-as években a prágai szürrealista csoport tagja volt. Verseit az Orientace c. irodalmi folyóiratban és a Surealistické vychodisko 1938—1968 ('Szürrealista kiút 1938— 1968'. 1969) c. gyűjteményben publikálta. 1979 óta Franciao.-ban él. O Egyéb fő művei: Poőítáni básníkű ('Költők számbavétele', dráma, szamizdatban, 1961); Rozpornost surrealismu a divadla ('A szürrealizmus és a színház ellentéte', tan., szamizdatban, 1968). Hankó B. Ludmilla Vosmaer [foszmár], Carel (eredeti családi név); Flanor (álnév); (Hága, 1826. márc. 20.—Montreux, 1888. jún. 12.): holland költő, író. Jogot tanult, majd különböző hivatali teendőket látott el. 1873-tól a művészettörténetnek és az irodalomnak élt. 1860-tól a De Nederlandsche Spectator szerkesztőségének tagja, ahol álnéven Vlugmaren ('Karcolatok') c. írásait publikálta. Ezekben kissé felületesen a napi eseményeket írta le. Heine nagy hatással volt Vosmaer munkásságára. A naturalizmussal szembehelyezkedő költő versei egyre klaszszicizálóbbá váltak, jellemzőjük a rímtelen antik verselés használata. Szabadelvű antiklerikális nézeteivel kora ifjú művészeinek támogatója volt. Lefordította az Iliászt (1879—1880), Odüsszeát (1888), franciául publikált Rembrandtról. Összegyűjtött írásai Vogels van diverse pluimage ('Különböző tollú madarak', 3 köt., 1872—

voss 1876) c. jelentek meg. O Egyéb fő művei: Een studie over de schoone en de kunst ('Tanulmány a szépről és a művészetről', 1856); Rembrandt Harmensz. van Rijn (1863— 1868); Londinias (elb. költ., 1873); Amazoné ('Amazon', reg., 1880); Nanno (elb. költ., 1883); Inwijding ('Felavatás', reg., 1888). O írod.: In memóriám Carel Vosmaer (1888); F. L. Bastet: Mr. Carel Vosmaer (1967); R. Borger: Drie klassicisten: AlmaTadema, Ebers, Vosmaer (1979). Keller Anna Voss [fossz], Johann Heinrich (Sommersdorf, 1751. febr. 20.—Heidelberg, 1826. márc. 29.): német költő, műfordító. Paraszti származék. Szegénysége miatt nagy nélkülözések között végezte tanulmányait Göttingenben. H. Chr. fíoie, az első német irodalmi almanach megalapítója segítette, aki a nevezetes göttingai „Hailbund" szerzője volt. A költői almanachot 1776—1780 között már Voss szerkesztette. Később tanárkodott, majd csak a tudománynak élt Jénában és Heidelbergben. O Elsősorban mint idill-költő, a kor e nevezetes műfajának a megújítójaként jelentős. Dalai is a paraszti élethez kötődnek: a paraszti munkát ábrázolják, a szénagyűjtést, a tehénfejést, a kendertilolást. Meggyőződéssel és meggyőző erővel hangsúlyozza a falusi élet erkölcsi értékeit és olykor szembeállítja ezeket a nemesi és a városi polgári életforma túlfinomultságával, „morbid" világával. O Fr. Müllerre1 egyidőben, de tőle függetlenül megteremtette a német realista idillt. Gessner antikizáló pásztoridilljeit átültette saját korának paraszti életébe, melyet kitűnően ismert. Legnevezetesebb ciklusa a Die Leibeigenschaft ('Jobbágysors'). Részei: Die Leibeigenen ('A jobbágyok', 1774: részletek: Kovács T., Világirodalmi Antológia, 3. kötet, 1962); Die Erleichterten ('A megkönnyebbültek', 1800) és a Die Freigelassenen ('A felszabadultak', 1715). Az első egy parasztlegény felháborodása földesura ellen, aki hitszegően megakadályozza felszabadulását (de végül az úrilak helyett, melyet fel akar gyújtani, a komája pipáját g y ú j t j a meg; a költőben így győz a teológus a lázadó fölött). A ciklus befejező részében egy jólelkű földesúr az aratási ünnepen felszabadítja jobbágyait. O A Junker Kurd ('Kurd uraság', 1793) már következetesebben ostorozza (ám egyben szatirikusán is) egy falu elnyomó földesurát. Hírnevét végülis Luise (ua., 1795) c. idillje alapozta meg. Az evangélikus paplakban a papleány születésnapját ünneplik. Jön a vőlegény, egy derék, becsü-

letes ifjú ember, és frigyre lép a leánnyal. A szegényes cselekményért a falusi környezet aprólékos, kedves leírása kárpótolja az olvasót. Ez a szerető aprólékosság Goethe re is hatással volt a Hermann und Dorothea megírásakor. O Voss őszinte híve volt a francia forradalomnak. 1792-ben Gesang der Neufranken ('Az újfrankok dala') c. költeményében a Marseillaise dallamára a „szabadságért és a törvényért" hívott harcra. Mint antik művek fordítója is igen jelentős. 1781-ben az Odüsszeiát, 1793-ban az Iliászt adta ki német hexameterekben. Fontosak Horatius, Vergilius, Ovidius és Arisztotelész fordításai is. Ezekkel a német polgárság széles rétegei számára tette hozzáférhetővé a görög és latin klasszikusokat, //oraerosz-fordításai ma is elismerést váltanak ki és élvezhetők. Heine szerint Voss Lessing után a legnagyobb polgár a német irodalomban és mindenképpen jelentős alkotó. O Kiad.: Sámtliche Gedichte ('Összes versei', 1802); Sámtliche poetische Werke ('Összes költői művei', 5 köt., 1835—1850). O írod.: W. Herbst: Johann Heinrich Voss, 2 köt., 1872—1876); Chr. D. H a h n : J o h a n n Heinrich Voss. Leben und Werk (1977). Némedi Lajos Voss [fossz], Julius von (Brandenburg, 1768. aug. 24.—Berlin, 1832. nov. 1.): német drámaíró. Tiszti családból származott, maga is a katonai pályát választotta, 1782től a porosz hadseregben szolgált. T ö b b h a d j á r a t b a n vett részt, majd 1798-ban kilépett a hadseregből és írni kezdett. Sokat utazott Európában, végül Berlinben a kolera áldozata lett. O Rendkívül termékeny szerző (kb. 160 kötete jelent meg), korának egyik ismert szórakoztató irodalmi jelensége, aki elsősorban egzotikus, divatos témákat dolgozott fel könnyed stílusban. Előszeretettel ábrázolt szerelmi bonyodalmakat. O Főbb regényei: Die Maitresse ('A hölgy', 1808); Florens' Abenteuer in Afrika ('Florens kalandjai Afrikában', 1808); Der Kirgisenraub ('A kirgiz rablás', 1812); Die Flitterwochen ('A mézeshetek', 1818); Die Nonnenrauber ('Az apácarablók', 1818); Das Madchenduell ('A lánypárbaj', 1826). O Magyarul: l—1 dráma (Deáki F. S„ Félbe szakadt hangverseny, bem.: Nemzeti Színház, 1838. jan. 19.;' Zeyk J „ Decebál király és a szolga, bem.: Kolozsvár, 1842). O írod.: G. Ellinger: Julius von Voss (1896); O. Tschirch: F. Buchholz, F. v. Coellen und Julius von Voss (1936). Kerekes Gábor Voss [fossz], Richárd (Neugrape, 1851. szept. 2.—Berchtesgaden, 1918. jűn. 10.):

277

voss német író. A p j a földbirtokos volt. Voss sokat utazott Európában, majd 1870-ben johannita lovagként belépett a német hadseregbe. Sebesülése után még 1870-ben a katonai szolgálatra alkalmatlanná nyilvánították. J é n á b a n és Münchenben filozófiát hallgatott az egyetemen. U t á n a Berchtesgadenbe költözött, majd Róma mellett is lakott, végül 1884-ben az Eisenach melletti Wartburgban lett könyvtáros. O Rendkívül termékeny és sikeres szerző volt, akinek pszeudoromantikus műveiben a felkorbácsolt érzelmek játsszák a főszerepet. Művei tipikus példái az úgynevezett Gründerzeitkorabeli erős német nemzettudattal rendelkező félművelt polgárság irodalmi ízlésének. Gyakran dél-európai környezetben játszódó, hagyományos kulturális tudásanyaggal feldúsított, bombasztikus stílusban íródott regényei és színdarabjai sokszor nemcsak szentimentális és pikáns t é m á k a t dolgoztak fel, hanem nagy hangsúlyt is fektettek a betegességre, a betegségre. O Főbb művei: Visionen eines deutschen Patrioten ('Egy német patrióta látomásai', 1874); Savonarola (ua., tragédia, 1878); Magda (ua., tragédia, 1879); Der Mohr des Zaren ('A cár mórja', színj., 1883); Die neuen Römer ('Az új rómaiak', reg., 1885); Brigitta (ua., tragédia, 1887); Die neue Zeit ('Az új idő', színj., 1891); Arme Maria ('Szegény Mária', színj., 1894); Der König ('A király', színj., 1896); Römisches Fieber ('Római láz', reg., 1902); Wenn Götter lieben ('Ha istenek szeretnek', elb., 1907); Du mein Italien! Aus meinem römischen Leben ('Olaszországom! Római életemből', visszaemlékezés, 1910); Mddchen von Anzio ('Anziói lány', reg., 1913); Parsifal in Monté Carlo ('Párszifál Monté Carlóban', reg., 1914); Der heilige Hass ('A szent gyűlölet', reg., 1915). O írod.: M. Goldmann: Richárd Voss (1890); F. Herwig: Aus einem phantastischen Leben (1920); H. Thiergártner: Der Romanschriftsteller Voss und sein Italienerlebnis (1936). Kerekes Gábor Voss [vosz], Tage (Koppenhága, 1918. júl. 12/—): dán író, publicista. Egyetemi tanulmányai végeztével húsz éven át a Bornholm melletti Christianso nevű kis sziget orvosaként praktizált. Azután a dán fővárosban folytatta hivatását. 1969 és 1975 között a dán írószövetség vezetőségi tagja volt. O írói pályafutásának gerincét napilapokban és folyóiratokban közzétett publicisztikák alkotják. Számos regényt és gyermekkönyvet írt, de hírnevet a Tidens ultimátum ('Az idő ultimátuma', 1954), a Status pá skceret ('Státusz a kis szigeten',

1954; ú j kiad., 1978) és a Fra skcerets horisont ('A kis sziget látószögéből', 1971) c., a Christianson eltöltött évek inspirálta esszégyűjteményeivel szerzett. Szépirodalmi művein túl több népszerű szakkönyv szerzője, melyek közül Sexologi for hvermand ('Szexológia mindenki számára', 1972) c. m u n k á j a nagy visszhangot keltett. O Egyéb fő művei: Krigen pá Tamotua ('Háború Tamotuán', reg., 1955); Den skyldige ('A bűnös', reg., 1957); Pawnees sidste kamp ('A páni [indiánj utolsó küzdelme', reg., 1960); En elskers dod ('Egy szerető halála', reg., 1961); De fremmede ('Az idegenek', nlák, 1966); Kvindeborgen ('A nők vára', reg., 1975); O Isolde ('Ó, Tzolda', reg., 1985); Pá den anden side ('A másik oldalon', reg., 1988). O írod.: K. A. Blom: Tage Voss — lákare och författare (Studiekamraten, 56., 1976); J. Kjaer: Middelalderens renaessance i 70'erne og 80'erne, eller: Tristan og Isolde er stadig unge (Slagmark, 7., 1986). Baksy Péter Vossius [fossziüsz], Gerardus Joannes (tudós név); Gerrit Jansz Vos (eredeti családi név); (Heidelberg, 1577. márc. vagy ápr.—Amszterdam, 1649. márc. 17.): német születésű holland klasszika-filológus, filozófus, történész. Apja, J . Vos, Heidelberg környékén volt lelkész, később a hollandiai Dordrechtbe költöztek. Szülei halála u t á n testvérével együtt egy prédikátor özvegye fogadta örökbe, akinél szigorú vallásos neveltetésben részesült. A latin nyelvű iskola után a leideni Statencollege diákja volt. 1600-ban visszatért Dordrechtbe, ahol a latin iskola rektora volt. Remonstráns nézetei miatt Dordrechtet el kellett hagynia, Leiden ben 1622-től a retorika és történelem professzora volt, 1629-ben Canterburyben kanonokká választották. 1632ben Amszterdamban az újonnan alapított Atheneum rektora és első professzora volt. Igen híres könyvtárát halála után Krisztina svéd királynő vette meg. O Műveit latinul írta, elsőként nagy számú teológiai tézist Theses Theologicae c. jelentetett meg, m a j d egy sikeres művet a szónoklatról: Institutiones oratoriae ('Szónoklattani útmut a t ó ' , 1605). Sokat t e t t az oktatás megújításáért, amelynek egyik kézelfogható jele az 1626-os Grammatica latina ('Latin grammatika') volt. De theologia gentili ('A pogány teológiáról', 1641) c. művében a természetről való klasszikus tudás és mitológia összefoglalását adja. Igen kiterjedt levelezést folytatott, nagy hatással volt tanítványaira és kortársaira. Szoros kapcsolatban állt a neves drámaíróval, Vondel lel,

278

VOSZK valamint H . GrotiusszaX. 1647-ben három írásában: Poeticarum institutionum; De artis poeticae natura, De imitatione ('Útmutató a költészethez, Az ars poetica természetéről, Az utánzásról') kora t u d o m á n y á t foglalta össze és egy Arisztotelész Poétikáján alapuló verstant t e t t közzé. O Egyéb fő művei: Commentarium rhetoricum libri VI ('Retorikai k o m m e n t á r o k h a t könyvben', 1605); Ars historica ('A történetírás mestersége', 1623); De historicis graecis ('A görög történetírókról', 1623); Rudimenta linguae latinae; institutiones linguae graece, Rudimenta linguae graecae ('Á latin nyelv alapelemei, görög nyelvi ú t m u t a t ó , A görög nyelv alapelemei', 1626). O Kiad.: Gerardi Joannis Vossius epistolae ('Gerardus J o a n nes Vossius levelezése', 1650); Opera I— VI. ('Összegyűjtött művei', 6 köt., 1701); Anthologia Vossiana (1982). O írod.: E. Kern: The Influence of Heinsius and Vossius Upon Freneh Dramatic Theory (1949); C. S. M. R a d e m a k e r : Gerardus Vossius (1967); Life and Work of Gerardus Joannes Vossius [1577—1649] (1981). Keller Anna Vossler [foszler], Kari (Hohenheim, 1872. szept. 6.—München, 1949. máj. 18.): német germanista és romanista. Tanulmányait Heidelbergben, Strassburgban, Genfben és R ó m á b a n végezte. 1897-ben doktorált, 1900-ban habilitált, 1902-től Heidelbergben, 1909-től Würzburgban, majd 1911-től Münchenben volt professzor. 1939-ben politikai okokból visszavonulni kényszerült. O B. Croce h a t á s á r a kezdett nyelvelmélettel foglalkozni, s a nevéhez kapcsolódó idealistische Neuphilologie ('idealista neofilológia') elméletét G. Vico és W. v. Humboldt nyomdokain haladva dolgozta ki. A nyelvet nem termékként (ergon), hanem teremtésként (energeia) fogta fel, amely révén a beszélő egyéni ízlését érvényesíti. A nyelv lényege eszerint nem a hangtörvényekben vagy a nyelv rendszerszerűségében keresendő, hanem a beszélő individualitásában. A n y e l v t u d o m á n y így módszereit tekintve a stilisztika és az esztétika felé közelít. Mivel a nyelvet a beszélő individuumok alakítják, ezért abban felfedezhető egy mentalitás, amely a beszélőket körülvevő kultúrából f a k a d . A nyelv vizsgálata ekként válik egy általános kultúr- és szellemtörténet szerves részévé. E z t a gondolatot Zolnai B. is alkalmazza Nyelv és stílus c. művében (1957). O Elméleti művei mellett igen jelentősek irodalmi monográfiái, valamint Dante-íor&itása (1942) is. O Műveiből válogatás: Die romanische Welt ('A neolatin nyelvek világa', 1965). O Nyelvtudományi

munkái: Positivismus und Idealismus in der Sprachurissenschaft ('Pozitivizmus és idealizmus a n y e l v t u d o m á n y b a n ' , 1904); Sprache als Schöpfung und Entwicklung ('A nyelv m i n t teremtés és fejlődés', 1905); Frankreichs Kultur Ím Spiegel seiner Sprachentivicklung ('Franciaország kultúrája nyelvfejlődésének tükrében', utóbb: Frankreichs Kultur und Sprache. Geschichte der französischen Schriftssprache von den Anfángen bis zur Gegenwart, 'Franciaország k u l t ú r á j a és nyelve. Az írott francia nyelv története a kezdetektől napjainkig', 1913); Gesammelte Aujsatze ('Összegyűjtött cikkek', 1923); Geist und Kultur der Sprache ('A nyelv szelleme és k u l t ú r á j a ' , 1925). O Monográfiái: La Fontaine und sein Fabelwerk ('La Fontaine és meséi', 1919); Leopardi (ua., 1923); Jean Racine (ua., 1926); Lope de Vega und sein Zeitalter ('Lope de Vega és kora', 1932). O írod.: V. Klemperer (szerk.): Idealistische Neuphilologie. Festschrift f ü r K. Vossler (1922); G. Devoto: Vossler und Croce. Ein Kapitel aus der Sprachwissenschaft (1968); G. Schneider: K. Vossler. Bemerkungen zum sprachwissenschaftlichen Idealismus (In Memórián Friedrich Diez, 1976); H. Aschenberg: Idealistische Philologie und Textanalyse (1984). Újvári Péter Vostrá [vosztrá], Alena; Obdrzálková (leánykori név); (Prága, 1938. máj. 17.—): cseh írónő. A prágai egyetemen d r a m a t u r gia szakot végzett. Nagy érdeklődést kelt e t t Rűh z reklamy ('Reklámisten') c. 1964ben megjelent pályakezdő novelláskötetével, amelyben a kritika és az olvasóközönség kivételes tehetségű író színrelépését látta. De m á r az első és mindeddig egyetlen regénye, a Vlazná vlna ('Langyos hullám', 1966) csalódást keltett, amiből ő maga is levonta a következtetést és drámaírásra, de főként meseírásra, valamint klasszikus regények dramatizálására tért át, és mindkét területen sikereket a r a t o t t . O Művei még: Na koho to slovo padne (dráma, 1967: Balogh G., Egyedem begyedem tengertánc, 1968); Na ostrí noze ('Késélen', d r á m a , 1969); Vsema Hyrma oőima ('Mind a négy szemmel', ifjúsági reg., 1982); Nez dojde k vrazdé ('Mielőtt gyilkosságra kerül sor', reg., 1984); Médium (ua., reg., 1991). O Magyarul még: 1 elb. (Hideghéty Erzsébet, Senki sem fog nevetni, anto., 1965). Zádor András

279

Voszkrekaszenko, Szerhij Ilarionovics (Lazirci, 1906. okt. 19.—Kijev, 1979. m á j . 16.): ukrán költő. Parasztcsaládban született. 1924 és 1928 között pedagógiai techni-

VOSZT k u m b a n t a n u l t . 1928-tól különböző ukrán újságok és folyóiratok m u n k a t á r s a volt, többek között a Perec c. folyóiratnak dolgozott. A 2. világháború a l a t t a Za Ragyanszku Ukrajinu e. ú j s á g m u n k a t á r s a volt. O Első versei a Molodij bilsovik c. újságban jelentek meg 1928-ban. Lírai és szatirikus költőként verseket írt gyerekeknek, orosz és belorusz szerzőket fordított ukránra, t ö b b e k között A. Tvardovszkij műveit. O F ő b b művei: Sturm ('Roham', költ.-ek, 1931); Berezneva nics ('Márciusi éj', költ.-ek, 1937); Szatíra ('Szatíra', 1946); Poeziji ('Versek', 1951); Ne toj heroj, u koho sapka nabakir ('Nem az a hős, akinek félrecsapott a s a p k á j a ' , versek, 1956); Bugymo scse krascsimi ('Legyünk még szebbek', versek, 1962); Podivisz na szebe z boku ('Nézd meg magad kívülről', versek, 1962); I tok dali ('És így tovább', versek, 1963); Na cjomu i na tomu szvityi ('Ezen és a másvilágon', versek, 1965); Szatiricsnyi minyiatjuri ('Szatirikus miniatűrök', versek, 1965); Ne krivi duseju ('Ne színlelj', versek, 1966); Scso buvaje, te buva ('Ami van, az van', versek, 1969); Veszelinki ('Vidám versikék', gyermekversek, 1972); Portreti zblizka ('Közeli p o r t r é k ' , v i s s z a e m l é k e z é s e k , 1977). O G y ű j t , kiad.: Vibrane ('Válogat o t t művei', 1955). Lebovics Viktória Vosztokov, Álekszandr Hrisztoforovics (orosz névalak); Osteneck (eredeti családi név); (Arensburg, Livónia, 1781. márc. 16.—Szent-Pétervár, 1864. febr. 8.): orosz nyelvész, költő, műfordító. Ch. I. OstenSacken báró házasságon kívül született fia volt (családi neve az Osten név orosz fordítása). Révaiban (ma: Tallinn), m a j d egy pétervári gimnáziumban t a n u l t . 1794— 1802 között a Művészeti Akadémia hallgatója volt, de — nem lévén különösebb tehetsége — nem ért el t u d o m á n y o s fokozatot. A t a n á r i pályára sem volt alkalmas, mivel erősen dadogott. í g y könyvtáros lett és fordító, i t t találta meg igazi hivatását is, különösen akkor, amikor találkozott Ny. P. Rumjancewel. a volt birodalmi kancellárral, aki szenvedélyesen g y ű j t ö t t e az óorosz kéziratos könyveket és kezdeményezte kut a t á s u k a t . F i a t a l éveiben inkább a költészethez vonzódott. Összebarátkozott I. P. Pnyinilel, I. M. Bornnal, V. V. Popugajevvel, Ny. A. Ragyiscsevve 1, és tagja, m a j d titkára lett a -» Volnoje obscsesztvo Ijubityelej szlovesznosztyi, nauk i hudozsesztv ('A szó, a t u d o m á n y o k és a képzőművészet oroszhoni művészetét kedvelők szabad társasága') nevű szervezetnek. Verseit a társaság évkönyveiben, valamint a Talija, Cvet-

nyik, Szanktpetyerburgszkij vesztnyik és Szin otyecsesztva c. folyóiratokban publikálta. 1805—1806-ban l á t o t t napvilágot kétkötetes Opiti liricseszkije i drugije melkije szocsinyenyija v sztyihah ('Lírai kísérletek és más kisebb verses művek') c. könyve. Költészete többek között azért volt jelentős, mert a verset is mint értő filológus kezelte. A klasszicizmus h a g y o m á n y a i t sok tekintetben kikerülve, egyenesen az antik és a népi verselési módokhoz fordult, hozzájárulva ezzel az orosz költészet megújításához. Elméletileg is megalapozta módszerét: Opit o russzkom sztyihoszlozsenyii ('Az orosz verselés kísérlete', 1812) c. A kortársak nagyra értékelték felfogását; A. Sz. Puskin a Borisz Godunovban és a kis tragédiákban sok vonatkozásban megvalósított a elképzeléseit. Nagy tekintélyét az is bizonyítja, hogy 1820-ban t a g j a lett a pétervári Tudományos Akadémiának, 1821-ben pedig három kötetben a d t á k ki verseit. O A későbbi évtizedekben egyre inkább a tisztán filológiai m u n k á n a k szentelte idejét. Ennek egyik csúcspontja Rasszuzsgyenyije o szlavjanszkom jazike ('Értekezés a szláv nyelvről', 1820) c. műve, amellyel megvetette az összehasonlító szláv nyelvészet alapjait. Elsőként v o n t a le azt a következtetést, hogy az ószláv nyelv az óbolgárból származik, így csak rokona, de nem elődje az orosz nyelvnek. Rumjancev magángyűjteményének alkalmazottjaként m ó d j a volt a régi kéziratos szláv könyvek alapos tanulmányozására. E n n e k eredményeként jelentette meg Opiszanyije russzkih i szlavjanszkih rukopiszej Rumjancevszkovo muzeuma ('A R u m j a n c e v Múzeum orosz és szláv kéziratainak leírása', 1842) c., klasszikussá vált művét, amelyben 473 kódexet írt le és határozta meg eredetüket. Megalkotta az orosz nyelv n o r m a t í v nyelvt a n á t is: Szokrascsennaja, russzkaja grarnmatyika ('Rövid orosz nyelvtan', 1831) e. Mindmáig megőrizte jelentőségét az -+Osztromir-evangélium általa készített nyelvtani kommentárral, szómutatóval és görög párhuzamos szöveggel ellátott kiadása: Osztromirovo jevangelije ('Osztromir-evangélium', 1843). Az Igor-énekkel is foglalkozott. Nyelvészi tevékenységének eredményeként születtek Szlovar cerkovnoszlavjanszkovo jazika ('Az egyházi szláv nyelv szótára', 1858—1861) és Grammatyika cerkovnoszlavjanszkovo jazika ('Az egyházi szláv nyelv nyelvtana', 1843) c. művei. Munkássága alapvető fontosságú a szláv filológiában. O G y ű j t , kiad.: Filologicseszkije nabljugyenyija ('Filológiai megfigyelések', tan.-ok, 1865); Perepiszka Vosztokova

280

VOTIR noise ('Indokínai jelenlét', 1978—1979) c. folyóiratot, a m i t 1980-tól az évente kétszer megjelenő Peninsule ('Félsziget') c. kiadvánnyal v á l t o t t fel. Néhány klasszikus irodalmi alkotás francia nyelvű közlésére is vállalkozott. Az addig f e l k u t a t o t t kéziratok alapján k i a d t a az Ezeregyéjszaka lao v á l t o z a t á n a k t e k i n t e t t -*Nang Tan Tajt (1972). Az indiai Rámájana eposz lao változ a t á t , a Pra Lak Phra Lam-ot (1972) a vientianéi V a t Oup Muong pagoda falfestményeinek bemutatásával tette közzé. Les originesdu Laos ('Laosz kezdetei') c. megírt a Laosz középkori történetét. E b b e n feldolgozta a lao mitológiát és a királyi évkönyveket is. Ezek előbb a maga szerkeszt e t t e füzetekben, majd önálló k ö t e t e k b e n jelentek meg. O írod.: Kardos T a t j á n a : Mindennapi élet a laoszi szentélyek falain (Történelem és K u l t ú r a , 1990, 6.); Helen Cordell: Laos (1991). Bögös László

v povremennom porjadke ('Vosztokov levelezése időbeli sorrendben', 1873); Zametki A. H. Vosztokova ojevo zsiznyi ('A. H. Vosztokov feljegyzései életéről', 1901); Sztyihotvorenyija ('Versek', 1935). O Kiad.: Poeti — ragyiscsevci (1979). O írod.: Ny. Grecs: P a m j a t y i Vosztokova (1864); V. Jagics: Isztorija szlavjanszkoj filologii (1910); M. P. Stokmar: Isszledovanyija v oblasztyi russzkovo narodnovo sztyihoszlozsenyija (1952); M. L. Gaszparov: Narodnij sztyih Á. Vosztokova (Poetyika i sztyilisztyika russzkoj lityeraturi, 1971); V. Bajevszkij: Vosztokov—sztyihoved (Russzkaja recs, 1972, 4.); M. G. Bulahov: Vosztocsnoszlavjanszkije jazikovedi (1. köt., 1976); J u . M. Lotman: Metrika i sztrofika Vosztokova (Russzkoje sztyihoszlozsenyije X I X v., 1979); Sz. V. Szmirnov—G. I. Szafronov — P . A. Dmitrijev: Russzkoje i szlavjanszkoje jazikoznanyije v Rosszii szeregyini X V I I I — X I X vv. (1980). Jurij Guszev—H. Tóth Imre Vő Thi Dié Vién [vo thi zju vien] (családi név); Linh Báo (férjezett és írói név); (Hué, 1926. ápr. 14.—): vietnami írónő. A Kouangtcheu-i kínai egyetemen szerzett diplomát. Az 1940-es évek végén tűnt- fel első elbeszélésével, s a Nhat Linh alapította saigoni folyóirat, a Van hóa ngáy nay hasábjain publikált. A déli országrészben az 1950-es években kibontakozott ú j regény fiatalabb nemzedékének jeles képviselője volt. O F ő művei: Gio Bác ('Északi szél', vers, 1952); Tdú ngwa cű ('Egy régi istálló', elb., 1961). Bögös László Vo Thu Tinh (Vientiané, 1938—): lao irodalmár, művelődéstörténész. Franciao.ban f o l y t a t t a felsőfokú tanulmányait. Hazatérve az Irodalmi Bizottságból alakított Lao Akadémia m u n k a t á r s a lett, s a lao művelődéstörténet kérdéseivel foglalkozott. A királyi székhelyen, Luang Prabangban és a fővárosban, Vientianéban a buddhista kolostorok k ö n y v t á r a i b a n k u t a t t a a klasszikus lao irodalom kéziratait, a történelmi d o k u m e n t u m o k a t , a királyi évkönyveket. Vientianéban indította ú t j á r a a francia nelvű Bulletin des Amis du Royaume Lao ('A lao királyság barátainak füzetei', 1970—1973) c. negyedévenként megjelenő k i a d v á n y t , mely kilenc számot ért meg. Francia kapcsolatait felhasználva 1975 után, amikor a Laoszi Hazafias F r o n t politikája n y o m á n felszámolták a királyságot, Párizsban telepedett le. I t t folytatta kiadói és szerkesztői tevékenységét. K é t éven á t jelentette meg a Présence Indochi281

vót irodalom és irodalmi formák: a finnugor (uráli) nyelvcsaládhoz tartozó, közelebbről a balti-finnek körébe sorolt, a 20. sz. utolsó évtizedében már kihaltnak vélt apró kis közösség írásbelisége és irodalmi formái. Az Észt Köztársaság és Szent-Pétérvár közötti területen, főként inkeriek (izsorok) közé ékelt, s közöttük is szétszórt v ó t o k a t a tudósok évtizedek óta „ t e m e t i k " , mindazonáltal még az 1990-es években is váratlanul meg-megszólaltak anyanyelvükön idős személyek, főként asszonyok. Az észthez igen közelálló, de más finnségi nyelvektől is befolyásolt vót nyelv beszélői valaha a krónikák által is számon t a r t o t t népként önálló anyagi és szellemi k u l t ú r á t fejleszt e t t e k ki. Folklórjuk főként dalokban és kis m ű f a j o k b a n testesült meg. A történeti viszonyok következtében (többszörös és igen erős idegen k u l t ú r á k gyűrűjében, ill. hatása alatt) műveltségüket nem t u d t á k magasabb szintre emelni; erre a fejlődésre igény sem m u t a t k o z o t t , megindítására vállalkozó is kevés a k a d t . Mindazonáltal mégis kikerült közülük írástudó (pl. D. Tsvrfkov), aki megkísérelte írásba foglalni anyanyelvét (szótár, nyelvtan formájában), s terveket szőtt a vót irodalom megteremtésére. O A kihalás szélére sodródott nép és nyelv legkiválóbb k u t a t ó i a 19. sz.-tól n a p j a i n k i g észt és finn tudósok voltak. Soraikból meszsze kimagaslott P. Ariste tartui professzor, aki több mint h a t évtizeden át g y ű j t ö t t e és publikálta hagyományaikat, nyelvi megnyilatkozásaikat, s főként az ő érdeméből gazdag t a r t a l m ú kötetekből t a n u l m á n y o z h a t j a az utókor a vót műveltség teljes problémakörét. O Magyarul: 3 népmese és

VOTIV 12 népdal (Szabó L., N y e l v t u d o m á n y i Közlemények, 1961); 2 népdal (Pusztay J . , Forrás, 1976, 9.); 5 vers (Ágh I., H o z o t t Isten, holdacska, anto., 1979); 8 m o n d a (Bereczki G., Finnugor—szamojéd (uráli) regék és m o n d á k , 1. köt., 1984); 1 vers (Gombár E., Megyek élő testvéremhez, anto., 1993). O írod.: L. K e t t u n e n — L . Posti: N á y t t e i t á v a t j a n kielestá (1932); P. Ariste: V a d j a keele g r a m m a t i k a (1948); S. Haltsonen: Reguly Antal vót gyűjtése 1841-ből (Nyelvtudományi Közlemények, 1958); Szabó L.: Vót szövegek Mati faluból (uo., 1961); uő: Mit v á l t o z o t t a vót nyelv Ahlqvisttól napjainkig? (uo., 1962); S. Haltsonen: Bibliographia Votica (Journal de la Société Finno-Ougrienne, Helsinki, 1965); Voigt V.: A balti-finn népek folklórja mint az európai folklór része (Ethn, 78—79. köt., 1967—1968); P. Ariste: Vadjalane k á t k i s t kalmuni (1974); P u s z t a y J . : Jegyzetek a balti-finnekről és népköltészetükről (Forrás, 1976, 9.); H a j d ú P — D o m o k o s P.: Egyéb balti finn töredékek (Uráli nyelvrokonaink, 1978); Domokos P.: A kis baltifinn népek irodalma. A vót, az inkeri, a vepsze és a lív irodalomról (FK, 1982, 3— 4.); A. Laanest: E i n f ü h r u n g in die ostseefinnischen Sprachen (1982). Domokos Péter votív bókkönyv

trai thú dó ('A fővárosi virradat', 1979); Cáu chuyén nhumg döng song ('A rizsnevelő folyók története', 1983); Nhumg dáu chán lich sifr ('Történelmi bázisok', 1983). O Az írószövetség megalakulása, 1957 óta a Ván Nghé c. irodalmi lap szerkesztőbizottságának egyik vezető munkatársa; számos naplófeljegyzése, útijegyzete jelent meg itt, s a kortárs költők kiváló ismerőjeként kritikai írásaiban méltatta — többek közt — Thach Quy, Xuán Hoang, Xuán Quynh, Yen Lan költészetét. O írod.: Xuán Diéu: May cám nghi (Ván Nghé, 1985, 5.); Vű'Dinh Minh: Tié'ng ru dong női (uo., 1990, 35.). Bögös László

Vovcsok, Marko (írói név); Marija Alekszandrovna Vilinyszkaja-Markovics (családi név); (Jekatyerinovka, 1833. dec. 22.— Nalcsik, 1907. aug. 10.): ukrán és orosz nyelven alkotó orosz származású írónő. Orosz nemes lánya. 1851-ben férjhez ment az ismert ukrán néprajzkutatóhoz, A. V. Markovicshoz, akivel népköltési gyűjtést is végzett, s közben tanított. 1859 és 1867 között Nyugat-Európában élt, ahol a kor legkiválóbb íróival állt kapcsolatban (Flaubert, Verne, Turgenyev, Herzen). Pétervárra visszatérve, forradalmi demokrata irányultságától vezérelve csatlakozott a demokratikus mozgalomhoz. 1878-ban falura száműzték. Az 1905-ös forradalmat Vő Ván Truts fvo ván csuk] (Ha Tinh, lelkesen fogadta. Számos regényében, elbe1937 -): vietnami költő, író. Szülőföldje, szélésében a folklórból merítő ízes, ritmikus Nghé-tinh tartomány gazdag népdalkincse nyelven a parasztság életét, nyomorúságát különösen a szatirikus töltetű ca ve éne- ábrázolta, miközben a romantikától a nakek —, valamint Nguyén Du költészete ha- turalista—realista stílus felé közeledett. tározták meg lírájának hangvételét. Első 1857-es első, Turgenyev által oroszra fordíverseskötete, mely döntően ->luc bat verstott, s 1859-es második, oroszul írt elbeszéformájú költeményeket tartalmaz, Cáy xu- léskötete (Narodnyi opovidannya Marka án ('Mahagónifa') c. 1962-ben jelent meg. A Vovcska, 'Marko Vovcsok népi elbeszéléTrán dia qű hwcrng ('Hazai harctér', 1972) sei'; Rasszkazi iz narodnoho russzkoho bita, c. kötetének lelkesítő képekben gazdag köl'Elbeszélések az orosz népéletből') általáteményeinek nagy részét ca dao (—>ca) vers- nos elismerést aratott. Feudalizmus- és kléformában írta. A hetvenes évtized második rus-ellenes élű művei közül a legismertebfelében elbeszélő költeményekkel jelentke- bek a Zapiszki pricsetnika ('Az alszerpap zett: Ngutái anh húng dat Hoan Cháu ('A feljegyzései', 1870) c. regénye és a Szkazki i bátor Hoan Cháu-i t á j férfija', 1976); Ngáy bil ('Mesék és ahogy volt', 1874) c. szatirihói cűa rang dong ('A virradat ünnepnapja', kus elbeszéléskötete; az utóbbiban a pa1978); Hánh khúcmúaxtián ('Tavaszi indu- rasztok 1861-es reformmal szembeni elégeló', 1980). Több mint húsz év termését öleli detlenségét ábrázolta. Franciából, németfel a Tráng phu sa ('Homokzátony-nyak- ből igen sokat fordított, nemcsak szépirolánc', 1983) c. kötete, mellyel 1985-ben el- dalmat, hanem természettudományos műnyerte az írószövetség költészeti diját. H é t veket is (Darwin, Brehm), s ezáltal segítetévi hallgatás után jelentkezett a Tieng ru te az irodalmi nyelv kialakulását. O Egyéb dong női ('A mező altatódala', 1990) c. kö- fő művei: Ladascsicja ('A romlott nő', elb.tetével. Ebben szerelmi költeményeivel, s a ek, 1859—1861); Insztitutka ('Az intézeti költőtársairól írt meghitt vallomásaival lány', elb.-ek. 1859—1861). O Gyűjt, lepte meg olvasóit. Emlékiratsorozata kor- kiad.: Tvori 1—7. ('Művei', 1—7. "köt., dokumentumként is érdekes: Ndng sáng 1964—1967); Tvori 1—3. ('Művei', 1—3. 283

vovcs köt., 1975); Izbrannoje ('Válogatott művei', 1976). O Magyarul: 1 nla (Nyíró J., Szovjet Kultúra, 1955, 11.); 2 elb. (Balla L., Ukrán elbeszélők, anto., 1968). O írod.: 0 . Je. Zaszenko: Marko Vovcsok (1964); N. Je. Krutyikova: Sztorinki tvoresoho zsittya. Marko Vovcsok v zsittyi i praci (1965); B. B. Lobacs-Zsucsenko: Litopisz zsittya i tvorcsosztyi Marka Vovcska (1969); Je. P. Brandis: Marko Vovcsok (1975). Bojtár Endre Vovcsok, Vaszil Jurijovics (Alsóbisztra, 1933. júl. 8.—): kárpátukrán író, költő, drámaíró. 1962-ben fejezte be az ungvári egyetemet. Különböző lapoknál dolgozott, majd az Ukrán írószövetség Kárpátontúli Tagozatában vezetői tisztségeket töltött be. Elbeszéléseinek, regényeinek témáját Kárpátalja idealizált jelenéből meríti. O Főbb művei: Daj ruku rovesznik ('Add a kezed, kortárs', versek, 1963); Virnyiszty ('Hűség', versek, 1985); Osztannyij csárdás ('Utolsó csárdás', elb.-ek, 1966); Bor jani ('Gerényfalva', reg., 1983); Poviszty hir ('A hegyek beszélye', reg., 1990). O Magyarul: 1 vers (Járó J., Naptár, 1964); 1 vers (Zoltán L., Kalendárium, 1974); 1 vers (Huszti L., Kárpáti Igaz Szó, 1974. febr. 3.); 3 vers (Balla L., uo., 1984. jan. 14.). O írod.: I. V. Hlanta: Piszmenniki Z a k a r p a t t y a — lauereati oblasznoji komszomolszkoji premiji i menyi D. Vakarova (1988). Udvari István Vovoka; Jack Wilson (angol név); (1856?—1932): pajute törzsbeli indián „messiás". 1888-tól prófétaként új tanokat hirdetett a látomásában megjelenő Nagy Szellem hatására. Ennek értelmében a régi indián életforma visszaállítása, a holtak visszatérte, a fehérek eltűnése elérhető a Szellemtánc segítségével. A rítus mozgalommá terebélyesedve futótűzként terjedt Ne vadából, főként keletre, a préri felé. (A húsz évvel korábbi, szintén p a j u t e Vodzivob hasonló messianisztikus hatása főként nyugatra, Kaliforniába sugárzott ki.) Vovoka ideológiájában forradalmian új jelenség a nők egyenjogú részvétele a ceremóniákban, valamint a törzsi háborúskodások beszüntetésére való felszólítás. A „táncvallás" karizmatikus erejét bizonyítja, hogy az amerikai kormány katonai erővel próbálta megakadályozni terjedését, gyakorlását. Számos indián közösségben ennek ellenére — vagy talán épp ezért — a mai napig fennmaradt. O Vovoka próféciái, beszédei közül több magyar nyelven is olvasható D. Brown: A Vadnyugat története indián szemmel (1973) c. művében. Siposs András

Vovong-Szorivong: khmer verses regény. A két hercegi testvér kalandos története a khmer népi elbeszélő irodalom egyik legismertebb gyöngyszeme. A történet hőseinek emlékét egy hegy neve őrzi. A hindú világszemlélettel á t h a t o t t regény egyben az uralkodó házon belüli hatalmi harcot is tükrözi. Főhősei Szoreja király első feleségének fiai, akiktől a második feleség, hogy egyszem fiát juttathassa a trónra, mindenáron igyekszik megszabadulni. A második feleség intrikája révén a király parancsot ad két fia megölésére, de anyjuknak sikerül őket elmenekíteni az udvarból. S ezzel megkezdődik a két fiú kalandos élete az istenkirály, Indra pártfogásával. Az egymástól elszakított hercegi fiúk, akik közben királyságokhoz j u t n a k , végül egymásra találnak, s közösen viselnek hadat trónbitorló testvérük ellen. Győzelmüket követően beszámolnak apjuknak a második feleség ármánykodásairól, s apjuk kivégezteti a hataloméhes asszonyt. O írod.: Sagen und Legenden Khmer (1988). Bögös László voyage imaginaire: ->fantasztikus irodalom Voynich [vojnics], Ethel Lillian (férjezett név); Ethel Lillian Boole (eredeti név); (Cambridge, 1864—uo., 1960. júl. 27.): angol írónő, zeneszerző. W. M. Voynich, lengyel szabadságharcos és tudós felesége volt. Prózaírás mellett számos k a n t á t á t és oratóriumot szerzett. O Kilencven éves korában jutott tudomására, hogy a SZU-ban és a volt szocialista országokban többmilliós példányban kelt el The Gadfly (1897: Gergely Viola, Bögöly, 1951: Kilényi M., Vihar Itália felett, 1956; uő: Bögöly: regény, 1965) c. realista történelmi regénye. A könyvből a SZU-ban film, sőt opera is készült. Számos orosz, ill. szláv költőt fordított angolra (legnevezetesebbek Sevcsenkofordításai (Six Lyrics from Shevchenko, 'Hat vers Sevcsenkótól', 1911). O Művei még: The Interrupted Friendship ('A megzavart barátság', reg., é. n.); Put off my Shoes ('Vesd le a cipőm', reg., é. n.). Somogyi György Vozár, Samo; Vozárik, Vozáry (névváltozatok); (Hrachovo, 1823. ápr. 3.—uo., 1850. dec. 5.): szlovák költő, publicista. Kelmefestő családjában született; a község földesura, Czékuss, L. taníttatta. Az evangélikus líceum alsó osztályait Rozsnyón, a felső osztályokat Lőcsén végezte. Ttt találkozott a szlovák nemzetébresztő fiatalok később nagy befolyású vezetőivel, J. Fran-

284

VOZNY ciscival, J . Kalinéiak\í-&1 és J . Krállal. 1841ben került Pozsonyba, ahol két évig teológiát tanult. Kapcsolatba került L. $íwrral, aki ekkor m á r az iskola egyik vezetőjeként m ű k ö d ö t t . Részt vett a „szlovák nyelv keresztelőjén", a $tór-nemzedék első, nem hivatalos, 1843. febr. 14-i összejövetelén, amikor kimondták, hogy szlovák hivatalos nyelvként a közép-szlovákiai nyelvjárást fogják használni. A legújabb k u t a t á s o k szerint Vozár volt az, aki Mátyás királyról írt hosszú p o é m á j á t (Ked boli Turkom roky uz zlámané, 'Amikor a törökök évei m á r meg voltak számlálva') elsőként írta ezen irodalmi szlovák nyelven. Kéziratban maradt h a t a l m a s életművéből (kb. 5000 verset írt) a Matica slovenská kézirattárában található anyagot ismeretlen költő művének t a r t o t t á k ; P. Vongrej 1988-ban szerkesztett belőle gyűjteményes kiadást Ukojenie tőní ('A szomorúság csillapítása') c. O Költészetét a byroni romantika h a t j a át, de m i n t k u t a t ó j a , P. Vongrej r á m u t a t , a szlovák hazafias költőktől eltérően megmaradt a személyes vallomásnál, bár nem volt idegen tőle a hazafias pátosz és a Stúr-nemzedékre jellemző küldetéstudat hangoztatása. O Az 1848-as forradalom után a magyarokat ostorozó kijelentései miatt rendszeresen z a k l a t t á k . 1850-ben hivatalt vállalt. Ismeretlen okból bekövetkezett halála előtt írta nagy vitát kiváltó röpiratát Hlas od Tatier ( ' H a n g a T á t r a felől', 1851) c„ amelyben a szlovákok és magyarok viszonyának újraértékelését, egy ú j szerződés megkötését szorgalmazza. Bírálja a magyar köznemességet és a n n a k vezéralakját, Kossuthot, akit elmagyarosodott szlováknak t a r t . A reformkorról mint az egyik legfényesebb korszakról írt, amelyben a magyar nyelv addig soha nem tapasztalt fejlődési fokra emelkedett. A röpiratról Stúr írt bíráló választ: elfogadhatatlannak t a r t o t t a Vozár érvelését; a magyarokkal való kiegyezést elutasította, a magyar nyelvet pedig rendkívül fejletlennek nevezte. A röpirat a szlovák történészek és irodalomtörténészek szerint ú j fejezetet n y i t o t t a szlovák—magyar kapcsolatokban. Publicisztikai írásain kívül jelentősek műfordításai is; Goethe, Puskin és A. Mickiewicz verseit f o r d í t o t t a . O Műve még: Ukojenie tóní ('A szomorúság csillapítása', szonettciklus, 1845). O Kiad.: P. Vongrej: Keby si pótul vSetky tie víchrice ( ' H a hallanád mind a viharokat', versek, 1966); uő: Dielo Sarna Vozára ('Samo Vozár művei', publicisztika, versek, 1967). O Magyarul: 1 vers (Majtényi Z„ Cseresznyevirágok balladája, anto., 1986). O írod.: P. Vongrej: Samo Vozár

(Literárne p o s t a v y Gemera, 1., 1969); n. n.: Samo Vozár (1970); R. ChmeF: Literárne vzíahy slovensko—madarské (1973). Orosz Márta Vozdusnije putyi (orosz 'Légi u t a k ' ) : New Y o r k b a n k i a d o t t orosz nyelvű irodalmi almanach. 1960 és 1969 között öt száma jelent meg R . Grinberg szerkesztésében. Címe B. Paszternak 1924-ben publikált azonos című elbeszéléskötetére utal. Első számát a h a z á j á b a n akkoriban gyűlölködő sajt ó k a m p á n n y a l kísért politikai üldözés áldozatává v á l t költő 70. születésnapjának szentelték; az almanach címe a mesterséges országhatárokon át ívelő kapcsolatra is utalt. Minden számában az idő t á j t szenzációsnak számító publikációk láttak napvilágot, részben az új, cenzúramentes orosz irodalom alkotásai, részben a sztálinizmus áldozatául esett írók művei, valamint G. Adamovics, V. Vejdle, V. Markov, L. Rzsevszkij, E. Sztyepun, G. Sztruve, B. Filippov irodalomkritikai és t u d o m á n y o s szlavisztikai írásai. Ez a k i a d v á n y közölte először A n n a Ahmatova P o é m a hős nélkül c. művét, T. Bábel több elbeszélését és forrásértékű leveleit, 0 . Mandelstam 57 versét, Nagyezsda Teffi emigrációban írt leveleit, Nyina Berberova a d o m á n y a révén a V. Hodaszevics archívumában f e n n m a r a d t önéletrajzi jegyzeteket, A. Belij első feleségéhez írt részletes levelét az 1917 után őt és társait ért fizikai és lelki szenvedésekről, az eszer terrorista és prózaíró B. Szavinkov írásait, Marina Cvetajeva költeményeit. I t t jelent meg először Frida Vigdorova titokban készített gyorsírásos feljegyzése a J . Brodszkij ellen f o l y t a t o t t 1964-es leningrádi koncepciós perről. O írod.: V. Zlobin: Vozdusnije putyi (Vozrozsgyenyije, Párizs, 1960, 98.). Gereben Ágnes Voznyak, Mihajlo Sztepanovics (VilkiMazovecki, 1881. okt. 3.—Lviv, 1954. nov. 20.): ukrán irodalomtörténész. Szegény parasztcsaládban született. 1908-ban végezte el a lvovi egyetem filozófia szakát. 1908 és 1914 között gimnáziumban t a n í t o t t . 1929től az U k r á n T u d o m á n y o s Akadémiai akadémikusa, 1939-től a lvovi egyetem professzora volt. 1951-től a T u d o m á n y o s Akadémia mellett működő Társadalomtudományi Intézetben az ukrán irodalmi főosztályt vezette. 1920 és 1939 között haladó folyóiratok (Vikna, Kultura) m u n k a t á r s a volt. O Művei n y o m t a t á s b a n 1902-től jelentek meg. Számos t u d o m á n y o s művet írt a régi ukrán irodalomról, a 19. és 20. sz.-i ukrán írók és költők életéről és munkássá-

285

VOZNY gáról. Különösen sok t a n u l m á n y t szentelt I. Franko írói munkásságának. Az u k r á n színház történeti fejlődésével is foglalkozott. T a n u l m á n y o z t a a szláv népek kulturális kapcsolatait. O Művei: Pricsinki do sztudij nad piszannyam Lavrentija Zizanyija ('Adatok a Lavrentij Zizanyij írásaival kapcsolatos tanulmányokhoz', 1908); Ukrajinszki dramaticsnyi visztavi v Halicsinyi v persij polovini XIX sztolittya ('Ukrán színielőadások Galíciában a 19. sz. első felében', 1909); Do isztoriji ukrajinszkoho virsa i drami ('Az ukrán vers és d r á m a történetéhez', 1910); Filolohicsnyi praci Ivana Mohilnickoho ('Iván Mohilnickij filológiai munkái', 1910); Z kulturnoho zsittya Ukrajini XVII i XVIII vikiv ( ' U k r a j n a kulturális életéből a 17. és a 18. sz.-ban', 1912); Piszannya Markijana Saskevicsa ('Márkiján Saskevics írásai', 1912); Zsittya i znacsennya Ivana Franka ('Iván F r a n k o élete és jelentősége', 1913); Do piszmennickoji gyijalnosztyi Levka Borovikovszkoho ('Levko Borovikovszkij írói munkásságához', 1915); Pamjatyi Ivana Franka. Opisz zsitytya, gyijalnosztyi i pohoronu ('Iván F r a n k o emlékére. Élete, munkássága és búcsúztatása', 1916); Hrihorij Kvitka — Osznovjanenko (ua., 1946); Titán praci ('A m u n k a t i t á n j a ' , 1946); Z zsittya i tvorcsosztyi Ivana Franka ('Iván F r a n k o életéről és munkásságáról', 1955); Nariszi pro szvitohljad Ivana Franka ('Vázlatok I v a n F r a n k o világnézetéről', 1955); Veleteny dumki i praci ('A gondolat és a m u n k a óriása', 1958). O írod.: M. Necsitaljuk: N e v t o m n i j trugyivnik nauki (Zsovteny, 1959, 11.); T. I. P a csovszkij- - J a . T. Suszt: Praci Voznyaka pro zsittya i tvorcsiszty I v a n a F r a n k a . Bibliohraficsnij pokazscsik (Ivan F r a n k o : Sztattyi i materiali, 5. köt., 1956). Lebovics Viktória Voznyeszenszkij, A n d r e j Andrejevics (Moszkva, 1933. m á j . 12.—): orosz költő, esszéista. Értelmiségi családban született. Első verseit tizennégy éves korában, 1947ben küldte el B. Paszternakn&k, aki ettől kezdve első számú olvasója, bátorítója és mestere lett. Ekkor még nem irodalmi pályára készült. A moszkvai műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet, miközben festészetet tanult A. GyejnyekánáX. Ez az indulás későbbi költészetében nemcsak t e m a t i k a k é n t tért vissza, hanem a költői szó egész esztétikáját meghatározó látásmódként: „Nekem mindig az megy könynyebben, ami vizuális — vallja magáról. Azzal gyanúsítanak, hogy m e t a f o r á k a t agyalok ki, holott maguktól jönnek, talán

azért, mert rajzolok. A m e t a f o r a olyan, mint a rím, csak itt a vizuális megfelelések rímelnek e g y m á s r a . " Első kötetében, Masztyera (1959: R a b Zsuzsa, Mesterek, Fémszirén, 1964) c. p o é m á j á b a n , amely egy csapásra ismertté t e t t e és a szovjet ,,új hullám" fiatal lírikusainak első vonalában jelölte ki helyét, az építőművészet csodáját idézte meg azoknak a mesterembereknek a sorsában, akik a „cárok c á r j á n a k " felépítették a „hétkupolás t e m p l o m o t " , a Szent Vazul székesegyházat. Az alkotásnak, az erőnek, a tervező és alakító értelemnek a formaszépségben megnyilatkozó, korokon átívelő, önkényt, rettegést és rabságot legyőző varázsát, a fantáziát, a szabadság szellemét ünnepelte ebben a poémában, egész nemzedéke szabadságvágyának és alkotókedvének a d v a hangot. Nemzedéktársaihoz — J . Jevtusenko, Bella Ahmadulina, B. Okudzsava, R . Rozsgyesztvenszkij — hasonlóan az egyetlen, még hiteles forradalmi tradícióhoz t é r t vissza ekkor költészetben és világfelfogásban: az 1920-as évek szovjet a v a n t g a r d j á h o z . Az „ ú j hullám", amelyhez indulásakor t a r t o z o t t , nem tekinthető irányzatnak vagy irodalmi csoportnak: nemzedéki lázadás volt ez a hivatalos szovjet irodalom megmerevedett intézményi rendje és kanonizált esztétikája, egyben a sztálinizmus egész világa ellen. E g y új politikai szituációban egyesítette az induló nemzedéket a fiatalság ideologikusan — szabadságként, vitalitásként, forradalmiságként — felfogott és a fennálló, megcsontosodott, tekintélyuralmi renddel szembeállított t u d a t a . „Minden ú j nemzedék — nyilatkozta akkoriban a költő — elsőnek tekinti m a g á t . Politikai szempontból az S Z K P X X . és XXTI. kongresszusának gyermekei vagyunk, a forradalmi húszas évek és a leninizmus szomszédságában." Bár verseiben e politikai alapállás közvetlenül, tematikusan alig jelenik meg, s nem a közösségi, hanem az individuális heroizmus példáit idézi meg az olyan tragikus sorsú művészek a l a k j á b a n , mint A. Rubljov, Le Corbusier, V. Majakovszkij, Garcia Lorca, Marina Cvetajeva, ő is osztotta a hruscsovi reformkorszak és az 1960-as évek utópisztikus baloldali eszméit: h i t t a b b a n , hogy a szépséggel és szabadsággal azonosított forradalom eszményét éppen az ő nemzedéke h i v a t o t t megvalósítani az antisztálinizmus politikai t a l a j á n , a tudományos-technikai forradalom szép, új racionalitásának és a humanista—kommunista erkölcsiségnek az összekapcsolásával. Az „ ú j hullám" lázadó lírájában és lírikusaiban a szovjet típusú kommunizmus utolsó modernizációs

286

VOZNY nekifutásának pátosza j u t o t t kifejezésre, és e nekifutás szükségképpeni kudarca, a „nemzedéki vereség" vezetett azután az utak szétválásához, a szerepváltáshoz az 1960-as évek végén. A közösségtől, csoporttól idegenkedő költő ugyancsak közös előadóesteken, afféle költészeti koncerteken a d t a elő verseit a Politechnikai Főiskola mindig zsúfolt előadótermében, ott, ahol az 1910-es, 1920-as évek orosz a v a n t g a r d e művészei is szavaltak. (Nemzedéktársa, Marlen Hucijev Mi, húszévesek c. híres filmjében megörökítette az egyik ilyen alkalmat.) Őt is a művészi kísérletezés esztétikája, a m ű f a j o k és művészeti ágak közötti h a t á r o k ledöntése, a hangzás és vizualitás nyelvi lehetőségeinek kiaknázása lelkesítette. B á r m i t költészetébe fogadott —- ú j eszmét, t é m á t , tárgyi m o t í v u m o t és formaelemet, a barokk dekorativitástól a csasztuskák otrombaságáig, García Lorca színszimbolikájától a hlebnyikovi szójátékrímekig —, csak hatásos, meghökkentő, a normától, a megszokottól eltérő legyen. Szokatlan versei és szabadszájúsága a korabeli kultúrpolitikai botrányok hősévé a v a t t a : ő volt az, akire az 1963-ban a Kremlben megrendezett hírhedt találkozón, az avantgardisták ellen „felheccelt" Hruscsov haragja rázúdult. Minden fellépése, minden verseskönyve — furcsa címeivel, különös metaforikus soraival és ritmikai képleteivel, v á r a t l a n témáival a szovjet közízlés „ p o f o n ü t é s e " lett. Az egymás u t á n megjelenő kötetek (Parabola, ua., 1960; Mozaika, 'Mozaik', 1960; Szorok liricseszkih otsztuplenyij iz poemi Treugolnaja grusa, 'Negyven lírai kitérő a Háromszögletű körte című poémából', 1962) és poémák: OZA (1964: Garai G„ ua., 1967); Lonzsjumo (1964: R a b Zsuzsa, Longjumeau, részletek, Fémszirén, 1964); ill. Antyimiri (1964: R a b Zsuzsa, Ellen-világok, Fémszirén, 1964; uő, Garai G., Tükör-világok, 1970) c. versciklusa, a m i t dalbetétek és jelenetek f o r m á j á b a n sokáig sikerrel játszott az ú j nemzedék kísérletező színháza, a T a g a n k a , mind azt m u t a t t á k , hogy a költő posztavantgarde lírájában nem a közéleti ember és nem az erkölcsi személyiség, hanem az esztétikai ember lázadása j u t o t t kifejezésre. A korszak t ü k r é b e n ez olykor politikai és erkölcsi lázadásnak h a t o t t és ő m a g a is szívesen élt jelene divatos eszmei motívumaival, témáival — a robotizációtól az a t o m k a t a s z t r ó f á ig, ill. Lenin alakjától a szovjet—kínai határon kirobbant háborús konfliktusig —, valójában azonban a m o t í v u m o k és formaeszközök kiválasztását mindenkor az esztétikai hatásosság h a t á r o z t a meg: ha megle-

pő, bizarr, újszerű, más, mint a megszokott, a k k o r a vers építőeleme bármi lehet. Éppen ez, a költőt a nemzedéktársaktól élesen megkülönböztető „esztétaság" magyarázza azt, hogy a váltás kényszere — az 1960-as évek végén, az „ ú j h u l l á m " nemzedékének széthullása és a politikai mozgástér beszűkülése u t á n — alig érintette líráját. Nem kellett világnézetet változtatnia, csak befogadót és esztétikai hatás-stratégiát: a szerzői előadásban verseket hallgató, „ezerszemű és ezerfülű" publikum helyett a költeményt magában mormoló és a n y o m t a t o t t szöveget olvasó magánember felé fordult. Ezt a váltást jelzi Tyeny zvuka ('A hang á r n y é k a ' , 1970) c. verseskötete, amelyben az akusztikus, előadásra szánt, színpadi költői szótól a vizuális költészet, a hangos, kollektív—nemzedéki szótól a n n a k árnyéka, a kép, a —>képvers felé fordult, amely individuális és kamarajellegű. „A pódiumköltészet, a felolvasásra szánt versek helyett megpróbáltam »csak a szemnek« verset írni. A felolvasásra szánt költészet színészi képességeket követel és a zenével t a r t rokonságot, a képvers viszont a szót és a grafikát egyesíti" — vallotta a költő az „izopoknak" nevezett, s a j á t o s képverseit értelmezve. Az „izop" a hagyományos metafora vizuális jellé, grafikai ábrává váló á t v á l t o z t a t á s a a n y o m t a t o t t betű felhasználásával, a m i n t ezt híres képverse — Boj petufiov (1968: Weöres S., B u t a csetepaté!, Ú í , 1968, 11.) — m u t a t j a . Az 1970-es években egész művészete a szó „vizualizálásán a k " jegyében alakult át, s ezt Vitrazsnih gyei masztyer ('Üvegfestészet mestere', 1976) és Vzgljad ('Pillantás', 1972) c. kötetei — már címükkel is — e g y a r á n t jelzik. A „zenével rokonságot t a r t ó " egykori hangköltészet pedig a rockoperaszínpadon t é r t új műfaji u t a k r a . Azonban Dama tref. Opopera-gyetyektyiv v grazsdanszkih aktah, kartyinah, ikonah ('Treff d á m a . Op-krimiopera, civil felvonásokban, jelenetekben, ikonokban', 1975) c. rockoperaszövege és a nemzetközi sikert a r a t o t t Junona i Avosz (1982: Veress M., J u n o és Avosz, Nagyv, 1984, 2.) c. rock-musicalje már nem a lázongó kamaszlírikus és a politikai közösség találkozásának m ű f a j a lett, hanem a „profi" librettó-íróé, aki a szórakozni vágyó publikum megrendelésére dolgozik. Az esztéta botrányos modernsége ugyan szembeállította az antimodernitást kultiváló, konzervatív—reakciós brezsnyevi korszakkal, ám ez a szembenállás politikai vagy erkölcsi szinten sem költészetében, sem életrajzában nem jelenik meg. Ezért lehetett ugyanennek a korszaknak reprezentatív

287

VOZNY költője is. 1978-ban Állami díjat kapott, s a Szovjet írószövetség választmányi t a g j a lett, egyike a világot szabadon beutazó, kivételezett szovjet értelmiségieknek. 1979-ben ugyan részt v e t t a ->szamizdat irodalom és a hivatalos k ö n y v k i a d á s egyre mélyülő szakadékát áthidalni kívánó, s mégis b e t i l t o t t Metropol c. a l m a n a c h b a n (ő volt az egyetlen, aki már megjelent verseit adta e gyűjteménybe), de a m a g a kivívottkiérdemelt különleges s t á t u s á b a n mindvégig a szovjet írói—értelmiségi „establishmenthez" t a r t o z o t t . O A meglepetésre, váratlan h a t á s o k r a , az olvasó meghódítására irányuló virtuóz f o r m a j á t é k az 1980-as évek lírájában is megmaradt, csak a „korszellemnek" megfelelő ú j eszmei és tematikai motívumokhoz kapcsolódva. A forradalmi ú j í t á s régi jelszava helyett a konzervatív értékőrzés, az Eszme helyett az Elet, a Szellem helyett a Természet, az atomkatasztrófa helyett az ökológiai katasztrófa, az a v a n t g a r d e tradíciótörés helyett a „gyökerek" keresése, a „ s z o v j e t " helyett az „orosz", a forradalmi értelmiségi típus helyett a habozó, hamleti lelkű 19. sz.-i orosz entellektüel témái, eszmei motívumai teszik „korszerűvé", h a t á s o s a b b á a lényegileg változatlan költői f o r m á t . Hasonló átrendeződést m u t a t t a k versei az 1980-as évek végén, a SZU felbomlásának időszakában, csak éppen az a v a n t g a r d i s t a lázadás és a konzervatív értékőrzés esztétája ezúttal a h a n y a t l á s és felbomlás esztétájának a d t a á t helyét, amiről Rapszogyija raszpada ('A széthullás rapszódiája', 1989); Csornij jascsilc dusi ('A lélek fekete doboza', 1988) c. versciklusai és Akszioma szamoiszka ('Az önkeresés a x i ó m á j a ' , 1991) c., palindromot rejtő, szó játékos kötetcíme és a g y ű j t e m é n y versei t a n ú s k o d n a k . E z ú t tal is a korszak divattémái, jellegzetes tárgyi motívumai, fogalmai, szavai — az ,,AIDS"-től Csernobilig, a „peresztrojkától" a „birodalom széthullásáig" — indítják el az új, hatásosnál h a t á s o s a b b metaforasorokat. A régi képversek, az „izopok" helyét pedig — ugyancsak a korszellemnek megfelelően — a video-képversek foglalták el (Videomi, 'Videomák', 1992). O Lírájának ihlető forrása nem a személyes sors, nem a történelmi d r á m a vagy valamely metafizikai élmény, hanem a formavirtuóz tisztán esztétikai szenvedélye a szépség iránt, a valóság esztétizálásának vágya. „Minden, ami él — szép, minden, ami élettelen — r ú t " — fogalmazta meg egy ízben hitvallását és F. M. Dosztojevszkijre hivatkozva hirdette: „A szépség fogja megmenteni a világot". A hivatkozás, ahogy Voz-

nyeszenszkij szellemi hivatkozásai, eszmei állásfoglalásai általában, némiképp megtévesztő: az a „szépség", amely költészetének egységét alkotja, nélkülöz minden vallásetikai, metafizikai hátteret. Az esztéta tiszt a formaszépsége ez, amely bármely eszmének, t a r t a l o m n a k foglalata lehet, s amelynek egyetlen kritériuma a hatásosság. Szép az, ami hatásos — ez lírájának esztétikai kulcsa. Ezer szerepben — k o n s t r u k t ő r k é n t és ikonfestőként, színészként és designerként, konzervatív filozófusként és rockopera-szerzőként — lép fel az irodalomban, hogy hol a zene, hol a képzőművészet attraktív eszközeivel tágítsa ki és fokozza fel a szó érzéki hatóerejét. Az orosz f u t u r i z m u s szójáték-rímei, palindromjai, a szürrealista metaforák, a vásári—karneváli groteszk szómaszkjai, a nyelvi—költői forma közelítése a szóvicchez, a reklámszlogenhez, a videoklipphez, a poénhoz, a gaghez — mindez nem valamilyen művészi utópia felé mut a t , mégcsak nem is a magasművészet és a tömegkultúra közötti falak lerombolásának avantgarde célkitűzéséből következik, hanem az „érzéki eltérés", az esztétikai hatásosság szolgálatában áll. A költő eddigi pályáján nincsenek mély válságok, megrázkódtatások, nincs paszternaki „második születés", amely p o é t i k á j á t átrendezné, a l a p h a n g j á t megváltoztatná. Mint igazi esztéta, nem a k a r elkeveredni a világgal, azon van, hogy elkerülje a mély és sorsfordító egzisztenciális, erkölcsi, társadalmi kríziseket, csak formaként engedi be mindezt költészetébe és életébe. Amikor történelmi korokat, korszakalkotó eszméket vagy a modern művészet nagy, tragikus alakjait idézi fel egy-egy versében, a hangsúly akkor sem a sorsok és életművek belső tartalmán, hanem a hétköznapitól, a megszokottól eltérő külső képén van: Majakovszkij, García Lorca, V. Hlebnyikov, Marina Cvetajeva végzetes sorsa az ő lírájában a formává lett élet hatásos metaforái. Ezért is a d j á k át helyüket költészetében oly könnyedén az 1960-as évek „balos", „forr a d a l m i — a v a n t g a r d i s t a " kontestáló jelképei, eszméi, szlogenjei az 1970-es évek „ökológiai" k o n z e r v a t i v i z m u s á n a k : az 1960-as években a forradalom azonos a szépség kategóriájával, az 1970-es és 1980as években a természet, az élet, a tradíció; a korábbi években a robotizáció és az atom a katasztrófa hatásos t é m á j a , a későbbi évtizedekben a környezetszennyezés, az ökológiai „világvége". Abban, hogy a költő az „esztétikait" és nem a „vallásit" választ o t t a és tette meg egyetemes elvvé a „politikai— hatalmi racionalitás" összeomlásá-

288

VOZRO nak időszakában, nemcsak alkati a d o t t s á gai — pl. formavirtuozitása — j á t s z o t t a k szerepet, hanem a minden általános igazságot, magyarázatot, eszmét, ideológiát kikezdő ,,posztmodernitás" hatása is. 0 ugyanúgy a 20. sz.-i esztéták ironikus és ornamentális „ f a j t á j á h o z " tartozik, aki nem a t a r t a l m a t , hanem az anyagot form á l j a meg és az „érzéki különbség", a hatásosság esztétikáját valósítja meg. L í r á j a épp ezért hol a nyelvi—tipográfiai iparművészet, hol a kommersz tömegkultúra felé „leng ki". Több mint három évtizedet felölelő költészete a s a j á t életét is műalkotásként megformáló, mindent az elvont formaszépség prizmáján keresztül néző „szovjet d a n d y " lírája — a szovjet „fin du siécle", a szovjet „décadence" utolsó évtizedeiben. O Egyéb fő művei: Ahilleszovo szerdce ('Achilles-szív', versek, 1966); Vipusztyi ptyicu! ('Engedd ki a m a d a r a t ' , versek, 1974); Szoblazn ('Kísértés', versek, 1979); Mnye csetirnadcaty let ('Tizennégyéves vagyok', memoár, 1980); Bezotcsotnoje ('Beszámíthatatlan', versek, 1982); 0 (kisreg., 1982: Makai I., ua., Szovjet Irodalom, 1984, 1.); Prorabi duha. Prozaicseszkije i poetyicseszkije proizvegyenyija ('A szellem művezetői. Prózai és költői művek', 1984: Makai I., A lélek munkavezetői, esszé, Mozgó Világ, 1984, 7.). O G y ű j t , kiad.: Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött m ű v e k ' , 1—3. köt., 1983—1985). O Magyarul még: 19 vers (Tóth J u d i t , R a b Zsuzsa, G y á r f á s E., Mai orosz líra, 1962); 10 vers (Rab Zsuzsa, Nagyv, 1963, 11.); Fémszirén (vál. versek, Garai G„ Fodor A., Elfér I., 1964); 2 előszó (Zimonyi Andrea, Koroknai Zsuzsa, A líra ma. Vallomások, esszék, 1968); Jég69 (poéma, R a b Zsuzsa, Nagyv, 1972, 2.; Garai G., Alf, 1972, 4.); 7 vers (Veress M., Nagyv, 1975, 11.); 15 vers (Garai G., N a p keltenyugta, anto., 1976); 6 vers (Illyés Gy., R a b Zsuzsa, A végtelenség szomja, anto., 1977); 1 napló (uő, Szovjet Irodalom, 1981, 6.); Párbeszéd a költészetről (esszék, uő, J á s z I „ Világhy J „ 1982); 1—1 t a n . (Előd Nóra, Szovjet Irodalom, 1989, 2.; Schiller Erzsébet, Nagyv, 1990, 8.). O írod.: Sz. Rasszagyin: K t o ti? (Lityeraturn a j a gazeta, 1960, okt. 8.); Ny. Korzsavin: V zascsitu banalnih isztyin (Novij mir, 1961, 3.); I. Risina: Beszélgetés Voznyeszenszkijjel (Nagyv, 1968, 9.); E. Fehér P.: Voznyeszenszkij műhelyében (ÚI, 1968, 11.); A. Mihajlov: Andrej Voznyeszenszkij (1970); A. Úrban: Krizisz osztroti (Voproszi Lityeraturi, 1973, 4.); Garai G.: Voznyeszenszkij (Napjaink szovjet irodalma, 1974); V. Szolouhin: A líra kedvelője harag19

szik (Vság, 1974, 8.); V. Szolovjov: Mozsnoli perekricsaty tyisinu? (Avrora, 1975, 3.); V. K a t a j e v : N é h á n y szó Voznyeszenszkijről (A hetvenes évek, 1976); R a b Zsuzsa: A fiatalság igazi t a r t a l m a (Szovjet Irodalom, 1977, 5.); V. Zalescsuk: Szépség és igazság (uo.); Zappe L.: J e v t u s e n k o és Voznyeszenszkij a hetvenes években (Kritika, 1977, 5.); A. Marcsenko: Nosztalgija po nasztojascsemu. Zametki o poetyike A. Voznyeszenszkovo (Voproszi Lityeraturi, 1978, 9.); Veress M.: Ugyanaz — másul (Nagyv, 1982, 11.); ^Szilágyi A.: Andrej Voznyeszenszkij 17 Én-je (Kritika, 1983, 2—3.); Tandori D.: Párbeszéd a költészetről (Szovjet Irodalom, 1983, 5.); Képes G.: Andrej Voznyeszenszkij (uo.); Makai I.: A fordító megjegyzése (uo., 1984, 1.); Szilágyi A.: A. Voznyeszenszkij (Mai szovjet írók, 1985); A. Voznyeszenszkij: Alkotó szellemek kellenek! (Szovjet Irodalom, 1986, 7.); Deák F.: I n t e r j ú (OrVil, 1987, 29.); Stark R. L.: ua. (Magyar Hírlap, 1989, 145.). Szilágyi A kos Vozrozsgyenyije (orosz 'Újjászületés'): 1949-től 1974-ig Párizsban k i a d o t t orosz nyelvű irodalmi és politikai folyóirat. Előzménye az 1924 és 1935 között naponta, majd 1936-tól 1940-ig hetente megjelenő azonos című lap volt. O Az orosz nemzeti gondolat letéteményesének számító orgánumot, amely közel állt az ortodox egyházhoz, a szovjet-oroszo.-i polgárháborúban vereséget szenvedett fehérgárdista erők mozgalma hozta létre. 1924-től 1969-ben bekövetkezett haláláig az örmény nemzetiségű A. Gukaszov finanszírozta. A kommunistaellenességét mindvégig megőrző lapnak, amely az 1917 utáni első nagy orosz emigráció létrehozta színvonalas sajtótermékek közül elsősorban két másik párizsi orgánum, a Poszlednyije novosztyi és az intellektuálisabb Szovremennije zapiszki vet é l y t á r s á é i t , 1949 és 1974 között összesen 243 száma jelent meg. Első szerkesztője az 1922-ben Lenin rendeletével külföldre száműzött magasértelmiségiek egyik legismertebbike, P. Sztruve volt. 1927-ben I. Szemjonov vette á t tőle a lap irányítását. A szerkesztőség vezetője I. Torzsevszkij volt, halála után pedig, 1950-től a neves történész, Sz. Melgunov. 1958-ig számos szerkesztő váltotta egymást, akkor Sz. Obolenszkij herceg állt a lap élére V. Zlobin, li)60-tól pedig I. Gorbov társaságában. Politikai cikkek mellett a folyóirat rendszeresen publikált irodalmi m ű v e k e t és kritikai cikkeket is. Szerzői között volt a Nobel-díjas I. Bunyin, Zinajda Gippiusz, B. Zajcev, D.

289

VPERJ Merezskovszkij. A szépirodalom helyett később több vallástörténeti és vallásfilozófiai tárgyú írás jelent meg itt, Ny. Arszenyev, V. Zenykovszkij, V. Iljin és mások publikációi. O írod.: J . Tomasziwskyj disszertációja a Vanderbilt Egyetemen, 1973 augusztusáig közölt repertóriummal (1974). Gereben Ágnes Vperjod {orosz 'Előre'): 1. orosz politikai orgánum, a bolsevikok első hetilapja. 1905 első felében (január 4. és május 18. között) látott napvilágot Genfben. Kiadásának igénye akkor merült föl, amikor az orosz szociáldemokraták -+Iszkra c. újsága 1903 novemberétől mensevik irányítás alá került. Létrehozásáról a bolsevikok 1904. december 12-én t a r t o t t gyűlésükön döntöttek. Elnevezését Lenin javaslata alapján kapta. 18 számát nyomtatták ki. Szerkesztésében közreműködött Lenin, aki 40 cikket publikált itt, V. V. Vorovszkij, A. V. Lunacsarszkij, M. Sz. Olminszkij; szerkesztőségi titkárnőjük Nagyezsda Krupszkaja volt. Az Iszkra korai, Lenin által meghatározott és érvényre j u t t a t o t t forradalmi tradícióit keltették életre, tudatosan pártérdekeket szolgálva, a bolsevik p á r t o t erősítve külföldről. Polémiát folytattak az Iszkra új irányvonalával, így e lap a mensevikek elleni harc fő eszközévé vált. O 2. orosz legális, bolsevik hetilap. Lenin szerkesztésében Péterváron jelent meg 1906. június 8-tól. 17 számát adták ki. Az egy évvel korábban, azonos c. közzé t e t t orgánum szerkesztői készítették. 1906. július 27-én a rendőrség betiltotta. Vperjod! konstruktivizmus Vszjakaja Vszjacsina (orosz 'Mindenféle'): szatirikus orosz folyóirat. Megjelent Pétervárott, 1769 j a n u á r j á t ó l 1770 májusáig. Átlagos példányszáma ezer volt, utolsó három száma m á r csak ötszáz előfizetőhöz j u t o t t el. Hivatalosan (bár inkognitóban) II. Katalin cárnő egyik személyi titkára szerkesztette. Valójában a kiadó-szerkesztő és számos szatirikus karcolat szerzője maga az uralkodónő volt. A Pugacsovfelkelés előestéjén az orosz írók megfogalmazták a népi elégedetlenséget kiváltó társadalmi bűnöket, s szervezték az abszolút monarchia ellenzékét. E z t a tényt felismerve, a cárnő ellenőrzése alá a k a r t a vonni az irodalmat. Félt az illegális röplapoktól, sajtóorgánumoktól, s ezért szorgalmazta az ellenőrizhető és befolyásolható szatirikus

VSZJE lapok kiadását. P é l d a m u t a t ó szándékkal jelentette meg e folyóiratot, amelynek szelíd mosolyt f a k a s z t ó írásait a j á n l o t t a követésre méltónak, a s z a t í r a etalonján a k . Katalin cárnő „ n a g y m a m u s k a " aláírással jelentette meg írásait, célozva arra, hogy ő a szatirikus lapok „családján a k " a feje. Csakhogy az „ u n o k á k " nem voltak egyformán szófogadóak. Különösen renitensnek bizonyult a Trutyeny c., I. Novikov által szerkesztett és részben írt folyóirat, amelynek éles f u l l á n k j a i fájdalmasan é r i n t e t t é k „ n a g y m a m u s k á t " , és az általa képviselt abszolút monarchiá t . Novikov „személyre szóló" éles szatír á j á v a l ellentétben az u r a l k o d ó n ő csak az általános emberi gyarlóságok, különcségek szelíd b í r á l a t á t t a r t o t t a megengedhetőnek. Elképzelését a „ h a s z n o s " és elt ű r h e t ő szatíráról így f o g a l m a z t a meg: a gyengeséget ne nevezzék b ű n n e k ; a szatíraíró tollát vezesse a f e l e b a r á t i szeretet; senki ne képzelje magáról, hogy tökéletes lehet; Istentől kérjen segítséget; senki ne avatkozzon mások dolgába; senki ne foglalkozzon olyasmivel, amihez n e m ért és ne gondolja, hogy egyedül m e g v á l t o z t a t h a t j a a világot. Novikov (álnevén Dobroljubov — Igazságszerető) azonban n e m fogadt a meg „ n a g y m a m u s k a " t a n á c s a i t , s továbbra is csípős szatírával diagnosztizálta az oroszo.-i állapotokat. Amikor I I . Katalin megelégelte „ u n o k á i " — k ö z t ü k elsősorban a Trutyeny — engedetlenségét, beszünt e t t e saját lapjának a kiadását, jelt adva ezzel a többi orgánum elsorvasztására is. O Magyarul: cikkek (Iglói E., Az orosz irodalom kistükre Ilariontól Ragyiscsevig, 1981). O írod.: Ny. P. A v t o n o m o v : Vszjak a j a vszjacsina: Szatyiriko-nravoucsityelnij zsurnal. 1769—1770 gg. (1913); V P. Szemennyikov: Russzkije szatyiricseszkije zsurnali 1769—1774 gg. Raziszkanyija ob izdatyeljah ih i szotrudnyikah (1914); A. Ny. Áfanaszjev: Russzkije szatyiricseszkije zsurnali 1769—1774 godov (1921); P. Ny. Berkov: Isztorija russzkoj zsurnalisztyiki X V I I I veka (1952); A. V. Zapadov: Russzk a j a zsurnalisztyika X V I I I v e k a (1964). Iglói Endre Vszjerosszijszkaja Asszoeiaeija tarszkih Piszatyelej: —• VA PP

Prole-

Vszjeszojuznoje agentsztvo po avtorszkim pravam: —> VAAP Vszjeszojuznoje Objegyinyenyije Asszociacij Proletarszkih Piszatyelej; VOAPP: -^proletárirodalom, RAPP, VAPP

Vsztrecsi kich noi műfajában a Chén thuöc dóc ('Méregpohár', 1921) c. vígjátékával iskolát teremtett. E darabjában még ügyelt az irodalmi mű objektivitására, de másik két vígjátéka — Toá an lúöng tám ('A lelkiismeret törvényszéke', 1922); Dán bá mái ('Az ú j asszony', 1944) — inkább tézisdarab. Az 1940-es évek elején a gyermek olvasókra gondolva jelentette meg olcsón és nagy példányszámban a Truyen Bá ('Terjesztő') c. kiadványsorozatot, amelyben neves írók munkáit tette hozzáférhetővé. Műfordítóként francia klasszikusok (pl. Corneille) néhány darabját tolmácsolta. O írod.: M. Durand: Introduction á la littérature vietnamienne (1969); Anthologie de la littérature vietnamienne (3. köt., 1975). Bögös László Vű Dinh Minh [vu diny miny]; (Hanoi, 1944—): vietnami költő, író. A Hanoi Tanárképző Egyetemen a vietnami nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Az 1960-as évek közepétől egy ideig az ország legészakibb részén, a soknemzetiségű Cao Bang tartomány egyik iskolájában tanít o t t . Ekkor jelentkezett első irodalmi munkáival. Diákjai közül néhányan — így a t á j nemzetiségű Y Phurcrng és Nguyen Thai Ván — később tehetséges költőként tűntek fel. Mint ismert író a Vietnam Hangja Rádió művészeti osztályának szerkesztője lett. Irodalmi munkássága sokoldalú; művei rendszeresen megjelennek a Ván Nghé Quán Dói és a Ván Nghé hasábjain. (Egyegy írását mindkét lap díjazta.) Néhány finom lírai hangulatú verse bekerült a vietnami erdők szépségét felvillantó Nhűng cAnh ritng ('Erdei ágak', 1964) c. tematikus antológiába. Prózájában kipellengérezi az emberek kapzsiságát: ilyen témájú a Ván Ngheben 1988-ban közölt Bá Lao Am ('Lao Am mama') c. elbeszélése, s a Ngw&i ngheo,

312

VUGA évtizedben két európai m ű f a j ú , -+kich noi darabbal ért el sikert. Doi mát ('A szemek') c. színművében az új társadalmi rendszer építésének kérdéseit iróniával fűszerezett stílusban feszegette. Nhát ky ngw&i me ('Egy a n y a naplója') c. d a r a b j á n a k hősei olyan értelmiségiek, akik vállalták az ellenállási harc nehézségeit. Az 1975-ös tavaszi h a d j á r a t idején a felszabadító csapatok n y o m á b a n j á r t a be a déli országrészt. Élményei alapján írta 1975 és 1976 között a May c& ('Szerencse'), Khóng dao ngwcrc ('Nem kegyetlen tolvaj') és a Nhwng ngw&i cung láng ('Faluvégi emberek') c. darabjait. O írod.: P h a n Cu- D é — H á Minh Dírc: Nhá ván Viet Nam, 1945 — 1975 (1979). Bőgős László

ngw&i gian 6 rwng lúa ('Szegény ember, gazdag ember a szeles erdőben') c. riportázsa. Első nagyobb lélegzetű, Trá gia cuoi cung ('Végső alku', 1989) c. regénye is riport jellegű. Az alkudozás szemléletes leírásával vetkőzteti pőrére a gazdagokat, a jómódú polgárokat. Kritikáiban költőtársai értő elemzője: Vwcrng Trong és Vő Van Trwc költészetét értékelte egy-egy kötetük megjelenése kapcsán. O További verseskötetei: Giö dong ('Keleti szél', 1978)j Múa trú&c cáa nhá ('Korai eső', 1982); Ong giá ngoi dw&i göc cáy gao ('A rizsföldön ülő öreg', 1986). O írod.: T á c giá mő-i: Vü Dinh Minh (Van Nghé, 1984); TCrNgoc Binh: H á Női trong döng thcr t h á n h pho 30 n á m (uo.); Tieu t h u y e t círa Vü Dinh Minh (uo., 1991). Bőgős László Vü Dinh Ván [vu ziny ván] (Nam Dinh, 1951—1979): vietnami költő. Szülei munkások voltak. Középiskolát végzett Hanoiban, majd behívták katonai szolgálatra; költői tehetségét a néphadsereg irodalmi folyóirata, a Ván Nghé Quán Dói karolta fel. Ennek szerkesztősége j u t t a t t a be 1972-ben a hanoi egyetem irodalom szakára, de 1976ban ismét k a t o n a r u h á t öltött, s a pol-potista rendszert megdöntő vietnami hadsereggel Kambodzsába vonult. 1979-ben átvezényelték az északi határra, ahol a Vietnamba betörő kínai csapatokkal vívott harcokban esett el. Az egyéni érzelmi líra művésze volt; főként luc bat formában írt, de vannak szabadversei is. A néphadsereg lapja és a katonaköltők antológiái mellett versei a Ván Nghé c. irodalmi hetilapban is megjelentek, s ennek szerkesztősége 1973-ban költészeti díjjal tüntette ki. Hoáng Nhuán Cammal közös verseskötete: Thcr — tuói hai mwcri ('A húszéves verse', 1982). Bőgős László vudu: ->• sátánizmus Vü Dué [vu du] (Trinh Xa, 1468—1522): vietnami költő. A Lé-dinasztia idején, 1490-ben a mandarin vizsgán megszerezte az első doktori címet. A királyi udvar Tao Dán akadémiájának t a g j a volt. Amikor az egymást követő összeesküvések során Mac Dang Dung a király ellen fordult, hadsereg élén lépett fel a trónkövetelővel szemben. Az egyik csatában elesett. A reánk m a r a d t költeményeiben — pl. Giá hanh Báo Cháu cám tác ('A királyt Bao Chauba kísérve') leírva a királyi u d v a r menekülését, az ellenállásra szólított. Bőgős László Vű Dűng Minh [vu zun miny] (1940—): vietnami színműíró. Az 1964—1975 közötti

Vü Duy Thöng [vu z u j thon]; (Phuc Yen, 1944. febr. 26.—): vietnami költő, újságíró. A hanoi egyetem irodalmi karán szerzett diplomát. 1967-ben a Vietnami Hírügynökség (VNA) m u n k a t á r s a k é n t kezdte újságírói p á l y á j á t , s az USA agressziójával szembeni ellenállási háború (1960—1975) hadszíntereiről k ü l d t e beszámolóit. 1978-ban K a m b o d z s á b a ment a Pol Pot rezsim haderejét szétzúzó vietnami csapatokkal. Első költeményével 1964-ben jelentkezett a Ván Nghé c. lapban. A Hanoi elleni első amerikai légitámadást követően a Tit gSc pho náy ('A város szögletéből') c. versében fejezte ki a főváros iránti szeretetét és ragaszkodását. A Bé xuói song La ('A La folyón leereszkedő t u t a j ' ) , s a Ngon dén ló ('Világító tűzhely') c. költeményeiért 1969-ben m e g k a p t a a Ván Nghé költészeti díját. Nagy sikert ért el a válogatott verseit tartalmazó Nhwng dám lá dói máu ('Az ünnepek két színe', 1982) c. kötetével, melyet 1984-ben irodalmi díjjal is elismertek. E kötet versei m á r a Garda Lorca nyomdokain haladó, kiforrott költőt m u t a t j á k . Erős gondolati líra h a t j a át Nghe nhac Bit-tó-ven trén doi chőt ('Beethoven zenéjét hallgatva') c. költeményét, amelyben a Sors szimfónia sugallta gondolatait fejezte ki. Zenei ihletettségű Ap-pa-xi-ón-nát-ta ('Appassionata') c. költeménye is. O írod.: Tác giá meri: Vű D u y Thőng (Ván Nghé, 1984, 23.); P h a m Tién D u á t : Bén t á n go~p cűa N h ű n g dám lá dói m á u (uo., 1984, 37.). Bőgős László Vuga, Sasa (Most na Soci, 1930. febr. 8.—): szlovén író, d r a m a t u r g . Nova Goricában j á r t gimnáziumba, a ljubljanai bölcsészkaron szlavisztikát és összehasonlító irodalomtörténetet hallgatott. Rádió- és tévébemondó volt, 1962-től tévédrama-

313

VUHAN t u r g k é n t dolgozik. Első írásai a TovariS és a Mladinska revija c. lapokban jelentek meg. 1952-ben készült el Zalostna obsoSka povest ('Szomorú Soca-menti történet') c. első rádiójátéka, Skorenjőek Matevzek ('Matevz a csizmácska') c. meséje pedig 1955ben. Veter nima cest ('A szélnek nincsenek útjai', 1958) c. regényében m á r megmutatkoznak elbeszélőművészetének jellegzetességei: groteszk, erőteljesen személyes és expresszív stílus, nyelvezete erősen sűrített. Rendkívüli, többnyire tragikus emberi sorsokat, hangsúlyozott pszichológiai és etnikai vonásokkal ábrázoló műveinek atmoszférája romantikusan balladai, leírásai aprólékosak, s igen g y a k r a n keverednek bennük a népi elbeszélések, és a mitológia, illetve a d o k u m e n t u m és a fantázia elemei. Figyelmének középpontjában a halál áll, mint a Soca-menti terület — mindkét világháborús — történelmének meghatározója. Raőke po reki plavajo ('A kiskacsák a folyóban úszkálnak', 1961) c. novelláskötetének k i t ű n ő írásaira az a n e k d o t a , a szatíra, a mitologizálás a jellemző. Erazem Pradjamski ('Predjamski E r a s m u s ' , 1978) c. pikareszk regénye történelmi freskó a 15. sz.-ból — amelyre a funkcionális stílusgazdagság a jellemző 1979-ben elnyerte a Preáeren - a 1 a p í t v á n y díját. A tragikus helyzetben lévő ember érzelmi és morális érzékenységéről vallanak rádió- és tévédrámái (Rekvijem za heroji, 'Rekviem a hősökért', 1969; Oorjupa bajta, ' G o r j u p k u n y h ó j a ' , 1975), v a l a m i n t a szlovén történelem kiemelkedő a l a k j á n a k problémájával foglalkozó Maistrova najdaljsa mariborska noí, 1918 ('Maister leghosszabb maribori éjszakája, 1918') c. történelmi d o k u m e n t u m j á téka. O E g y é b művei: Zarjavele medalje ('Rozsdás medálok', nlák, 1966); Vseenost ('Közöny', reg., 1966); Krtov kralj ('A vakondok királya', reg., 1978); Testenine biv§ih bojovnikov ('Egykori harcosok tésztái', reg., 1980); Steza do polnoéi ('Ösvény az éjszakába', vál. színművek, 1993). O írod.: M. Kmecl: Sasa Vuga (Slovenska knjizevnost 1945—1965, 1—2. köt., 1967); A. Inkret: Spomini na b r a n j e (1977); uő: Novi spomini na branje (1980); B. Trekman: Mejno obmocje besede (utószó: Steza do polnoci, 1993). Helga GluSió Vű Hanh [vu hany] (1928—): vietnami író, irodalomkritikus. A francia gyarmatosítókkal szembeni ellenállási háború idején (1946—1954) a hazafias erők soraiban harcolt a déli országrészben. E k k o r jelentkezett első elbeszéléseivel. Az 1954-es genfi egyezményeket követően Délen m a r a d t , és

Saigonban nyíltan k ü z d ö t t a rendszer züllesztő irodalompolitikája ellen. Vezető szerepet töltött be a hazafias értelmiségiek szervezkedésében, így 1966-ban a Nemzeti Kultúrát Védelmező Erők életrehívásában, amelynek f ő t i t k á r á v á választották. E tevékenységéért a saigoni hatóságok 1967 nyarán l e t a r t ó z t a t t á k , három évre ítélték el, de csak 1975 tavaszán szabadult. E z t követően bekapcsolódott az irodalmi élet megszervezésébe. O F ő b b elbeszéléskötetei: Chát ngoc ('A drágakő', 1964); Löng suői ('A p a t a k ' , 1965); Vuot thac ('A halálon túl', 1965). Bőgős László Vuhnal, J u r i j (írói név); I v a n Dmitrovics Kovtun (eredeti név); (Csornobajivka, 1906—?, 1937. júl. 15.): ukrán író. 1923-tól H a r k o v b a n lakott és a pedagógiai technik u m b a n tanult. Ebben az időben írta első humoreszkjeit, melyek az akkori baloldali —bolsevik újságokban jelentek meg. Néh á n y évig a Komszomolec Ukrajini és a Cservonij perec c. lapoknál dolgozott. Tagja volt a Pluh, a Molodnyak és a VUSZPP irodalmi szervezeteknek. O Művei: Cservonyi parosztki ('Vörös h a j t á s o k ' , elb.-ek, 1925); Tovaris i tovarisok ('Elvtárs és elvtárska', elb.-ek, 1926, 1963); Po zlobi ('Haragból', elb.-ek, 1927); Pomilka profeszora Kima ('Kim professzor tévedése', 1929); Humoreszki ('Humoros elbeszélések', 1929); Odruzsennya Havrila Ratici ('Havril Ratica házassága', 1929); Jasztrubi ('Héják', reg., 1929); Aziatszkij aerolit ('Ázsiai repülés', reg., 1931). Lebovics Viktória Vű Hoáng-Chuong [vu h u á n t y ó n ] (Phuung, Haiduong t a r t . , 1916^ m á j . 5.—Saigon, 1976): vietnami költő. Eszak-vietnami írástudó családból származott. 1938-tól a hanoi jogi karon f o l y t a t t a t a n u l m á n y a i t . Első verses kötete Thö say ('A mámor dalai') c. 1940-ben jelent meg Hanoiban. A városi polgárság körében a háború nagy zavart keltett, és sokan az ópiumban és a szerelemben kerestek feledést. E hangulatot fejezte ki költeményeiben, új és őszinte hangvétellel siratva elveszett, hűtlen szerelmét. Az 1940—1945 közötti időszak vietnami költészetét Vű Hoáng-Chuong neve uralta. Verseit a klasszikus és a jnodern költészet keveredése jellemezte. 0 maga szimbolistának, olykor szürrealistának tart o t t a költészetét. A francia gyarmatosítók elleni háború végén Délre t á v o z o t t és Saigonban már mint elismert költő f o l y t a t t a munkásságát. N é h á n y színdarabot is írt. O F ő b b művei még: Máy ('Felhő', versek, 1943); Ván muői ('Sós felhő', színmű, 1944);

314

VUJAC Thö lua j ' A tűz költeményei', 1947); Rung phong ('Oszi erdő', versek, 1954); Hoa dang ('Virágos tornyocska', versek, 1959); Tám sú ké sang Tán ('A test megzavart lelke', színdarab, 1961); Tám tinh nguoi dep ('Huszonnyolc csillag', versek, 1961); Troi mót phuong ('Az ég egy szöglete', versek, 1962); Cam-thóng ('Hitvallás', önéletrajzi reg., é. n.). O G y ű j t , kiad.: Thi tuyén ('Válogatott költemények', 1963); Tán thi ('Űj versek', 1970). O írod.: M. Durand: Tntroduction á la littérature vietnamienne (1969). Rögös László Vű Hüng [vu hun]; (1932—): vietnami író. A hazája gazdag természeti és állatvilágát megelevenítő elbeszélései, regényei alapján Vő Quanghoz hasonlóan a gyerekek írójának t a r t j á k . A francia gyarmatosítókkal szembeni ellenállási háború idején, 1950-től 30 éven át szolgált a néphadseregben. Irodalmi munkássága kezdetén neves vietnami személyekről írt esszéket, s 1961 ben jelent meg Mua sán trén núi ('Hegyvidéki vadász idény') c. m u n k á j a . E z t követően publikálta Sao Sao (ua., 1980), majd a Song giwa bay voi ('Elet az elefántok között') c. regényét, a m i t 1986-ban irodalmi díjjal is k i t ü n t e t t e k . A mintegy tíz, állatokról szóló m u n k á j a közül négy regénye, köztük a Ngwcri quan tuong vá con voi chien si ('Az elefánthajcsár és a harci elefánt') s a Phiá táy Truong Son ('A Truong Son hegységtől nyugatra') is elefántokról szól. O írod.: Ván T h a n h : May nét ve ván hoc thiéu nhi t ú s a u 1975 (Tap Chí Ván Hoc, 1983, 3.); Vu H ú n g (Le Courrier du Vietnam, 1988, 2.). Bögös László Vű Hír Sir [vu h j u su] (20. sz.): vietnami író. Az 1980-as években jelentkezett prózaíró nemzedék egyik legígéretesebb képviselője. "írói p á l y á j á t az északi hegyvidék irodalmi lapja, a Ván Nghé Cao Báng munkatársaként kezdte, a n n a k hasábjain jelentek meg első elbeszélései. A Nguyén Duról elnevezett íróiskola harmadik kurzusán tanult (1989—1992). Cánh ban ró máu ('A vérrel á z t a t o t t országhatár', 1989) c. történelmi regénye a Ming-dinasztia hódító csapatait kiverő Lé Loi koszakát (1407—1427) idézi fel. Következő regénye, a Khóng the giá tw ('Nem búcsúzhat el', 1991) c. t é m á j á t napjainkból meríti: felvillantja a dói mo'i, az új politikai irányvonalból fakadó társadalmi kérdéseket. Bögös László Vű Huy Anh [vu h u j ány] (20. sz.): vietnami író. Középiskolai t a n u l m á n y a i t Saigonban végezte, s néhány évet egy budd-

hista kolostorban t ö l t ö t t . Már több elbeszélése is megjelent, amikor felvették a Nguyén Duról elnevezett íróiskolába. A V K P új. liberális politikai irányvonalának légkörében kezdte írói munkásságát. Szokatlan témaválasztásával és sajátos nyelvezetével keltette fel az olvasók és a kritikusok figyelmét: a korábban mellőzött vallási életből meríti témáit. Első, országos feltűnést keltett m u n k á j á t , a Cuóc dői bén ngoái ('A kinti élet', reg., 1984), melyben érzékletesen ábrázolja a kolostori élet értelmetlenül szigorú rendi szabályait, szembeállítva a kinti élet szabadabb légkörével. Nemcsak témaválasztása, stílusa is újszerű. Az ábrázolt személyek nyelve természetes, szavaik nagyon kifejezőek. E regényt az írószövetség irodalmi dijy&l t ü n t e t t e ki. A buddhizmus mellett a katolicizmus történeteiből is merít. O Regénye még: Cuóc mua sau ('A játék idényen túl', 1986). Ó írod.: Vű T ú N a m : Nhin lai cháng duxrng dá qua (Ván Nghé, 1986, Í9.). Bögös László Vuilleumier [vüjömi é], Jean (Genf, 1934—): svájci francia író. A Tribun de Géneve c. lap irodalmi kritikusa. Regényeiben a nagyváros sivárságáról és a negatív életérzésekről ír: Le Mai été ('Rossz n y á r ' , 1968), L'Écorchement ('Megnyúzás', 1972), Désaffection ('Magárahagyás', 1980). Ezekben a regényekben a valóság kétértelműségét ábrázolja, azt, hogy a látszat csalhat, s bár szerinte a külső világ a belső világ t ü k röződése, szereplőire mégis valamiféle kettősség jellemző: a magabiztos külső m ö g ö t t gyakran a bomlasztó m a g á n y rejlik. Megírta többek között G. Haldas életrajzát; s mint esszéírónak legismertebb m ű v e a Complex d'Amiel ('Az Amiel-komplexus', 1985), amelyben a svájci francia nyelvű irodalom lényeges vonásait foglalja össze. O E g y é b fő művei: Le Rideau noir ('A fekete függöny', reg., 1970); L'Ombre double ('A kettős árnyék', reg., 1986); La déposition ('A vallomás', reg., 1990). Martonyi Eva Vujacic [vwjacsity], Mirko (Grahovo, 1919. aug. 25.—): Crna Gora-i szerb költő, író, publicista. 1941-től részt vett a felszabadító harcokban. Belgrádban él, a Pobjeda és a Borba c. lap m u n k a t á r s a . 1948-ban elnyerte Crna Gora Köztársasági-diját, 1961-ben Neven-dijat kapott. Ljubav delfina ('A delfin szerelme', útirajz, 1952) c. kötete Európából Afrikába vezeti az olvasót. Gavran na zvoniku ('Holló a harangtornyon', 1953) c. regénye krónika a megszállás börtöneiről, a rabságról. Mostovi ('Hi-

315

VUJAN dak', 1954) e. k ö t e t e lírai prózajegyzeteket tartalmaz. Morski jastrab ('Tengeri sirály', 1958) és Tűzni cirkusanti ('Boldogtalan cirkuszosok', 1959) c. gyerekregényei számos kiadást értek meg. Ugyancsak gyerekek számára írta Pod krovom neba ('Az ég fedele alatt', reg., 1958) és Vjeverica ('Mókus', elb.-ek, 1963) c. köteteit. O E g y é b fő művei: Rijeíi iz zaviőaja ('Szavak a szülőhazából', versek, 1949); Crvena jesen ('Vörös ősz', reg., 1956); Od Nemila do Nedraga ('Cseberből vederbe', krónika, 1959). O Magyarul: 1 nla (n. n., Magyar Szó, 1958, 31.). O írod.: 2 . P . Jovanovic: Mirko Vujacic (Stvaranje, 1959, 1.). Bugajev Sándor Vujanovic [vujanovity], D r a g u t i n (Cetinje, 1930. nov. 2.—): Crna Gora-i szerb költő, esszéíró, műfordító. Főiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A titogradi RTV szerkesztője. Mély érzésekkel teli, gazdag t e m a t i k á j ú költő. Gyakori t é m á j a a szerelem és a világ közömbössége közötti ellentét, az élet értelme és fontossága. Szabad és k ö t ö t t f o r m á j ú versei m e t a f o r á k b a n és szimbólumokban gazdagok, szonettjeiben a klasszikus formák m e g ú j í t á s á r a törekszik. Irodalmi és képzőművészeti esszéket is ír, cseh és olasz műveket fordít. Műveit cseh, lengyel, orosz, makedón, román, szlovák és szlovén nyelvre is lefordították. O Főbb verseskötetei: Bregovi bez ptica ('Madár nélküli hegyek', 1955); Sunca kap ('Egy csepp a napból', 1958); Ko doziva veőe? ('Ki hívja az estet?', 1961); Svjetlost je opaka ('A fény gonosz', 1962); Kamenu se molim ('Könyörgök a kőhöz', 1964); Daljina őuva mir ('A távollét őrzi a békét', 1964); Srebrna urna ('Ezüst urna', 1969); Orumen divlje ruze ('Vadrózsatő', 1969); Tvrdjava pod snegorn ('Erőd a hó alatt', 1970); Modre zveri ('Kék szörnyek', 1971); Vetar u stenama ('Szél a sziklákban', 1971); Telo bez odbrane ('Védtelen test', 1975). O Magyarul: 2 vers (Fehér F., Magyar Szó, 1962, 264.). O írod.: P. Jovanovic: D r a g u t i n Vujanovic (Stvaranje, 1959, 1.); R . Tautovié: Led kao stit (Knjizevne novine, 1976, jan. 16.). Bugajev Sándor Vujöic [vwjcsity], Nikola (Velika Gradusa, Sisak mellett, 1956—): szerb költő. Versei a Knjizevna reó, a Delo, a Matica srpska, és az Odjek c. folyóiratban jelennek meg. Összetett, többértelmű, különféle szálakkal átszőtt versei szelíd, narratív jellegűek. Visszafogott intonációjú verseiben megfogalmazott tépelődéseinek eredménye a kételkedés és a t ö m ö r irónia. Verseket és prózát fordít oroszból, versei románul is meg-

jelentek. O F ő b b verseskötetei: Tajanstveni strelac ('A titokzatos íjász', 1980); Disanje ('Lélegzés', 1988). O írod.: J . Bozicevic: T a j a n s t v e n i strelac N. Vujcica (Dubrovnik, 1984, 5—6.); M. Pantic: Sveta prozirnost stvari (Sum Vavilona, 1989); S. Arn a u t : Izdisanje jezika (Odjek, 1989, 4.); D. Babic: M. V.: Disanje (Knjizevna kritika, 1989, szept.—dec.); Z. Rosulj: Dinamizam u s t v a r a n j u pesnickog jezika (Delo, 1989, 7.). Bugajev Sándor Vujcié-Laszowski [vwjcsity-lasovszki], I v a n k a ; LaSovski (írásváltozat); (Golubinci, Srijem, 1907. m á j . 29.—): horvát írónő. Középiskolai t a n u l m á n y a i t Zágrábban végezte, m a j d különböző hivatalokban volt tisztviselő, később a H o r v á t Nemzeti Színház könyvtárosa lett. 1952-ben betegsége m i a t t nyugdíjazták, két évvel ezután Splitbe települt át, ahol aktív részt vállalt a dalmáciai város irodalmi, t u d o m á n y o s és kulturális életében. T a g j a lett a Mogucnosti c. spliti folyóirat szerkesztőségének és h a t éven á t szerkesztette a Bibliotéka suvremenih pisaca ('Kortárs írók k ö n y v t á r a ' ) c. könyvsorozatot, amelyet a Matica hrvatska spliti albizottsága a d o t t ki. í r ó k é n t 1924ben jelentkezett, s p á l y a f u t á s a során e g y a r á n t írt verset és szépprózát, v a l a m i n t színpadi játékot. Az irodalomtörténet elsősorban regényírói munkásságát t a r t j a számon. Kritikusai egyetértenek abban, hogy Vranjara ('Vranjei cigányasszony', 1949) c., a szlavóniai cigányság életét feldolgozó regénye ú j színt jelentett a horvát prózában. Elismeréssel f o g a d t á k Gahure ('Begubózók', 1958) c. regényét is, amely a megszállt Zágrábban játszódik, s egy polgárcsalád három n a p j á n a k történetét m u t a t j a be. N é h á n y versét cseh, illetve olasz nyelvre is lefordították, a Cahure c. regényt pedig szlovénre. Műfordításai is jelentősek, elsősorban német (Rilke, St. George), orosz (Ahmatova, Cvetajeva) és bolgár (E. Bagrjana) költők verseit fordította. O F ő b b művei még: Pjesme ('Versek', 1939); Spaseno svijetlo ('Megmentett fény', színdarab, 1940); Sijene ('Árnyékok', reg.. 1966); Izabrana dela ('Válogatott művei', 1981); Nad istrulim ribnjacima ('Poshadt h a l a s t a v a k felett', reg., 1985); Prije sedam desetljeca ( ' H é t évtizeddel ezelőtt', elb.-ek, 1988). O írod.: K. Spoljar—M. Vaupotic: Knjizevni godisnjak (1961); V. Pavletic (szerk.): Pan o r a m a hrvatske knjizevnosti X X . stoljeca (1965); M. Vaupotic: H r v a t s k a suvremena knjizevnost—Contemporary Croatian Literature (1966); M. Zorzut (szerk.): Suvremeni pisci Jugoslavije (1966). Lőkös István

316

VUJIS Vujic [vwjity], J o a k i m (Baja, 1772. szept. 9.—Belgrád. 1847. nov. 8): szerb író. Kalocsán és Szegeden j á r t gimnáziumba, Pozsonyban t a n u l t jogot. 1796 u t á n európai utazást tett, nyelveket tanult, és figyelemmel kísérte a színházi élet eseményeit. Mo. és a Monarchia több városában tanít o t t , a legtovább — 1811 és 1831 k ö z ö t t — Szentendrén. Többször j á r t Szerbiában is, 1840-től 1842-ig Dél-Oroszo.-ban volt. Vujié a szerb színház megteremtője: 1812. aug. 12.-én Pesten megszervezte az első szerb színházi előadást. Műkedvelő szerb, m a g y a r és német színészekkel egy A. Kotzebue d a r a b o t a d t a k elő, amelyben ő m a g a is fellépett. 1813—1835 között színtársulatával b e j á r t a a szerb lakosságú m a g y a r vidékeket, egyik előadásukon fellépett Déryné is. 1834-ben M. Obrenovic szerb fejedelem a kragujevaci szerb fejedelmi színház igazgat ó j á v á nevezte ki. 1835 f e b r u á r j á t ó l 1836 szeptemberéig vezette a színházat, ahol rendezői és színészi feladatokat is ellátott, színdarabokat fordított, és néhány vígjátékot is írt. Bár betegsége m i a t t nyugdíjazták, a következő években is megszervezett néhány színházi előadást Újvidéken és Zágr á b b a n . A színházat léleknemesítő iskolának t a r t ó Vujic ezenkívül számos német színművet fordított le, illetve dolgozott át. Ellenezte a V. Karadzic által bevezetett nyelvi reformot, és a szlaveno-szerb nyelven írt, amelyhez azonban erőteljesen felhasználta a népnyelvet is. 1833 és 1839 között írt — kéziratban m a r a d t — Tuzba knjazevstva serbskago ('A szerb irodalom panasza') c. művében védelmezte s a j á t nézeteit. K é t útleírása — Putesestvije po Serbiji ('Utazás Szerbiában', 1828) és Putesestvije po Ungariji, Valahiji, Moldaviji, Besarabiji, Hersonu i Krimu ('Utazás Magyarországon, Valahiában, Moldovában, Besszarábiában, a herszoni kormányzóságban és a K r í m b e n ' , 1845) — érdekes megfigyeléseket és fontos a d a t o k a t tartalmazó, irodalmi érték nélküli száraz, dokumentumjellegű leírás. Razgovor Suvorova i Kutuzova u carstvu mrtvih ('Szuvorov és K u t o z o v beszélgetése a holtak birodalmában', 1814) és Slava Napoleona ('Napóleon dicsősége', 1814) c. romantikus történeti írásai jelentek meg. 1826-ban németül megírt, öndícséretben bővelkedő önéletrajzát 1833-ban Joakima Vuica, slavenoserbskog spisatelja Zivotoopisanie i crezvicajna njegova prikljucenija ('Joakim Vuic szlaveno-szerb író életrajza és rendkívüli kalandjai', 1833) c. jelentetette meg szerb nyelven. Könyveinek — írásainak és fordításainak — nagy része a budai n y o m d á b a n jelent meg. O

írod.: P. Popovic: Tz zivota J o a k i m a Vujica (Letopis Matice srpske, 1907—1908); uő: Études sur Joakim Vujié (Archiv für slavische Philologie, 1916); R. Mladenovié: Nas prvi pozorisni cergar J o a k i m Vujic (1935); Bor K.: Joakim Vujic és a pest-budai színjátszás (FK, 1958, 2.) Zivojin BoSkov Vujinovic [vujinovity], J a n k ó (Bradic, 1945—): szerb író, költő. A belgrádi egyetem bölcsészkarán diplomázott. Belgrádban él, a Knjizevne novine kiadó szerkesztője. 1973-tól jelennek meg kötetei, rádiód r á m á k a t is ír. Knjiga o Radovanju ('Könyv az Örömről', elb.-ek, 1979) c., a háború utáni évek eseményeit feldolgozó kötetében kissé szkeptikusan szemléli a halált. Fiatal hősei integrálódtak ugyan a világba, de az életet az abszurd és a tragédia bizonyos kombinációjának t a r t j á k . Vujinovic úgy véli, az e m b e r t a szépség iránti vágy vonzza leginkább a veszélyes helyzetekhez. Eddigi legsikeresebb művében, a Vucji nakot (reg., 1986: Milosevits P., Farkasfészek, részlet, N a g y v , 1989, 8.) c. kötetében, a mozaikjellegű kitérőkkel, egy n a p eseményeiben évtizedek története rajzolódik ki. A Szent Sava ünnepére a hatalom által ki kényszeritett farkasűzés történetében a dokumentum és a mítosz egy befűzésével m u t a t j a be a k o m m u n i s t a rendszer torzulásait. Az egyéni figurákkal, dialektus betétekkel színesített mű stílusa sokszor szinte szabadversre emlékeztet. O Egyéb fő művei: Mukla raspuklina ('Alattomos repedés', versek, 1973); Zapis \Kako je opaljan prvi metakj ('Felirat / Hogyan gyújt o t t á k meg az első jövedéket'/ reg., 1984); DobrodoMica ('Üdvözlés', elb., 1984); Kosovo je grdno sudiliSte ('Koszovo egy szörnyű ítélőszék', elb.-ek, 1989). O írod.: P. Profié: Smrt udruzena s lepotom (Savremenik, 1980, 1—2.); A. J o v a n o v i é : Nestrpljivi pripovedac ili kako je jugoslav upucao Svetog Savu (Knjizevna kritika, 1986, 271.); D. Radovanovic: J . V.: Vucji nakot (Bagdala, 1987, 334—335.); Milosevits P.: Dokument u m és mítosz (Nagyv, 1989, 8.).

317

Bugajev

Sándor

Vujisic [vwjiszity], J a n k ó (Prekobrdje, 1942. ápr. 1.—): Crna Gora-i szerb költő. Niksié-ben Pedagógiai Akadémiát végzett, Prekobrdjében t a n í t . 1963-tól megjelenő verseiben ápolja a népnyelv hagyományait. 0 maga is k u t a t j a és g y ű j t i a formálódóban levő folklórt, s a szinte teljesen elfeledett szavakkal gazdagítja költői kifejezésmódját. A Stvaranje, a Mostovi és a Prosvjetni rad c. folyóiratoknál publikál és szerkeszt.

VUJKO Ő szerkesztette a Mala moja dekni, dekni: erotske narodne pjesme ('Nógasd b a b á m , nógasd: erotikus népdalok, 1990) c. gyűjteményt. Verseit albánra is lefordították. O F ő b b verseskötetei: Svilen pokrov ('Selyem szemfedő', 1969); Sa gore sijerma ('Szürkeség a hegyről', 1972); Kad me put nanese ('Ha arra visz az u t a m ' , 1972); Pogani brijeg ('Gonosz p a r t ' , 1976); Zduve ('Fuvallatok', 1983); U devet sezanja ('Kilenc arasznyira', 1984); Mrcava ('Sötétség', versek, 1987); Gornja gora ('Felső hegy', 1989). O írod.: D. Lakicevic: Dijalekatska poéma (Stvaranje, 1977, okt.); M. S. Milosevic: K u k u tome ko sve razumije (Stvaranje, 1985, 7.); J . Vukanovic: U d e v e t sezanja (Pobjeda, 1984, febr. 4.). Bugajev Sándor Vujkov, Balint (Szabadka, m a Subotica, 1912. m á j u s 27.—?, 1987): h o r v á t prózaíró, folklorista. Szabadkán fejezte be a jogi egyetemet. Újságíró, majd ügyvéd, járásbíró volt. 1931-től haláláig megszakítás nélkül g y ű j t ö t t e a népi elbeszéléseket. Összegyűjt ö t t e és számos publikációban megjelentette a bunyevácok gazdag folklórhagyományát. 1933-ban elindította, m a j d három évig vezette a Bunjevaíko kolo c. ifjúsági irodalmi folyóiratot. Ugyanebben az évben jelentette meg első irodalmi m ű v e i t a szabadkai Knjizevni Sever c. folyóiratban. 1960-ban összeállította a Hrvatske narodne pripovijetke iz Vojvodine ( ' H o r v á t népi elbeszélések a Vajdaságból') c. k ö t e t e t , 1990ben a Zlatni prag: Hrvatske i srpske narodne pripovijetke iz Madjarske ('Aranyküszöb: Horvát és szerb népi elbeszélések Magyarországból') c. kötetet. 0 g y ű j t ö t t e és szerkesztette a Mrsne pripovijetke ('Zsíros elbeszélések', 1990) c. g y ű j t e m é n y t . O F ő b b művei: Cvice i kamen ('Virág és kő', mese, 1936); Hajka u zatvorenom krogu ( ' H a j t ó v a dászat zárt körben', reg., 1939); Bunjevaíke narodne pripovijetke ('Bunyeváe népi elbeszélések', 1951); Hrvatske narodne pripovijetke ('Horvát népi elbeszélések', 1953); Baj ka o mravljem caru ('Mese a hangyakirályról', 1953): Hrvatske narodne pripovijetke IBunjevaőke/ ('Horvát / b u n y e v á e / népi elbeszélések', 1957); Saljive hrvatske narodne pripovijetke IBunjevaíkel ('Tréfás horvát /bunyeváe/ népi elbeszélések', 1958); Do neba drvo ('Égig érő fa', mesék, 1963); Tica zeravica ('Tűzmadár', elb., 1964); Iskre ('Szikrák', elb., 1971); PraSina po dugarna ('Por a szivárványokon', elb.-ek, 1971); Cvjetovi meéame. Hrvatske narodne pripovijetke iz Madjarske, Rumunjske, Austrije i Őehoslovaóke ('A hóvihar virágai. H o r v á t népi elbeszélések Magyarországról, Romá-

niából, Ausztriából és Csehszlovákiából', 1971); Jabuka s dukatima ('Alma dukátokkal', népi elb.-ek, 1986); Az aranyhajú testvérek. Bunyeváe népmesék V. B. gyűjtése (1988). O írod.: V. Sekelj: Ljepota! cestitost i zloca (1988). Bugajev Sándor Vuk; Vuk Stefanovic

Karadzic:

—*• Karadzic,

Vuk

Vuk, Stanko (Mirn pri Gorici, 1912. nov. 12.—Trieszt, 1944. márc. 10.): olaszo.-i szlovén költő, író. Goricában kereskedelmi iskolában érettségizett 1934-ben, m a j d a velencei Cá Foscari egyetemen a diplomáciai t u d o m á n y o k b ó l szerzett diplomát. Triesztben volt könyvkereskedő és kiadó. 1935-től részt v e t t t ö b b illegális lap munkájában. Antifasiszta tevékenységéért 1940ben l e t a r t ó z t a t t á k és 15 év börtönre ítélték. Fossanóban és a piemonti Alessandriában t a r t o t t á k fogva. 1944 elején kiengedték, de nem sokkal e z u t á n feleségével e g y ü t t agyonlőtték. A keresztényszocialista világnézetű Vuk 1929-től haláláig mindössze 35 verset jelentetett meg, többségükben lírai, t á j leíró és a szülőföldet megéneklő költeményeket ( V dolini, 'A völgyben'; Pomlad pod Krasom, 'Tavasz a Karsztvidék alatt'), néha szociális (Tovariéka pesem, 'Elvtársi dal'), vagy vallási t é m á t (Krizev pot, 'A kereszt ú t j a ' ) is megverselt. Olasz nyelvű verseit a 18 c. humoros diáklap jelentette meg. 1935 u t á n mejelent n é h á n y vázlata, karcolata, novellája, amelyekben a szociális kritika (Dominik; HiSa, 'A ház') mellett mindenekelőtt az Isztria és a Vipava völgye közötti tájhoz való kötődését írta meg (Kubed in njegovi ljudje, 'Kubed és lakosai'; Obisk v Brdih, ' L á t o g a t á s Brdóban'). 1959ben L. Legisa és M. Maticetov szerkesztésében jelentek meg V u k válogatott művei Zemlja na zahodu ('Föld nyugaton') c. 1986-ban egy olasz és egy szlovén nyelvű válogatást (Scrittura d'amore, Ljubezenska pisma, 'Szerelmes levelek') készítettek azokból a levelekből, amelyeket a börtönből írt feleségéhez. Az elsőhöz F. Tomizza, a másodikhoz M. KoSuta írt kísérő esszét. Vuk és felesége sorsát F . Tomizza Gli sposi di via Rosetti ('A Via Rosettin lakó házaspár') c. regényében, T. Partljiő pedig Kakor peéat na srce ('Mint pecsétet a szívre') c. d r á m á j á b a n dolgozta fel. O írod.: F. Tomizza: Pisma S t a n k a Vuka. Uvod (Sodobnost, 1985, dec.). Miran KoSuta

318

Vukadinovic [vukadinovity], Alek (Milanovac, 1938. szept. 13.—): szerb költő. A belgrádi bölcsészettudományi karon világ-

VUKAJ irodalmat t a n u l t , m a j d a belgrádi rádió m u n k a t á r s a lett. Versei rendkívüli ritmikai elevenségről és magasfokú lelki érzékenységről t a n ú s k o d n a k . Daleki ukucani ('Távoli bérlők', 1979) c. verseskötete, amely egy neoszimbolista költő világának lírai dok u m e n t u m a , a népi líra legősibb hagyományait ötvözi a modern gondolati költészet formavilágával. Du§a seáanja ('Az emlék lelke', 1989) c. verseskötetében élményeit szinte zeneileg fogalmazza meg. Különös szimbólumvilágának gyakori elemei a vendég, az utas, az éjszaka, a szelídség, valamint a világ titokteli kínjait és t r a g i k u s élményeit jelképző gyerekfej és macskafej. f r t k r i t i k á k a t és esszéket. O Egyéb verseskötetei: Prvi delirijum ('Első delírium' 1965); Kuca i gost ('A ház és a vendég' 1969); Tragom plena i komentari ('A zsák m á n y nyomán és a magyarázatok', 1973) Ponocna őarovanja ('Éjféli varázsolások' 1981); Ukréteni znaci ('Kereszteződő jelek' 1988); Pesme potonjeg vremena ('Az eljöven dő idők dalai', válogatott versek, 1990) Bajka kucne slike ('A házi kép meséje' 1992); Ruza jezika ('A nyelv rózsája', 1992) O írod.: R . Mikié: Ukrsteni znaci A. V u k a dinovica (Letopis Matice srpske, 1981, l . j M. T o r o m a n : Imaginativna kuca Aleka Vukadinovica (Povelja, 1989, 1—2.); R . Mikié: Pesme potonjeg vremena (Borba, 1991, 94.); D. Ognjanovic: Dusa secanja (Stvaranje, 1991, 3—4.); A. Jovanovic: Melodija potonulih slika (Knjizevne novine, 1992, 8.). Bugajev Sándor Vukadinovic [vukadinovity], Miljurko (Gornji Svarc, 1953—): szerb költő, író, kritikus. A Vidici c. lap körül csoportosuló költőcsoport kiemelkedő tagja. Kísérletező költő, bővíti a nyelv kifejezési lehetőségeit. Már Slobodno Sredozemlje ('A szabad Földközi-tengermellék', 1972) c. első verseskötete is átgondolt, következetes a v a n t g a r d e vonásokat m u t a t elaprózott formáival, lexikográfiái játékaival. Későbbi köteteiben a t ö b b r é t ű humor kifejezése céljából szójáték összhangzatok után k u t a t . Gyakran alkalmaz dialektus-variánsokat, menekül a monotóniától, asszonáncai és alliterációi aritmi kusan lüktetnek, a nyelvet egészen a hangzók önállósulásáig szétszedi, Vodjezdik I—II ('Éllovas', 1—2. köt., 1986— 1987) c. köteteinek lexikográfiái j á t é k a i b a n egészen az extrém határokig. Provokativne figurice ('Provokatív alakok', 1987) c. kötete prózaminiatűröket tartalmaz romaneszk f o r m á b a n . O Egyéb főbb verseskötetei: Splav prokiénjava ('Beázik a t u t a j ' , 1979); Knjiga zivih sasvim ('A teljesen élők köny-

ve', 1981); Poljski radovi ('Mezei m u n k á k ' , 1984); Kap rumunske krvi ('Román vércsepp', 1985); Vedena republika ('Felhígít o t t köztársaság', 1989); Cini i kuőine ('Tettek és kócok', 1990); Svoje vode gospodar ('Saját vízének az ura', 1992). O írod.: V. Pavkovic: Korák nazad, dva k o r a k a napred (Letopis Matice srpske, 1985, febr.); M. Pantic: Kljucanje jezika, humor (Knjizevn a r e c , 1985, jún. 25.); uő: Poezija „Vidika" (Knjizevna rec, 1986, szept. 10.); I. Negrisorac: Jezdi vodeni vod jezika (Knjizevne novine, 1986, nov. 1.); S. Djordjic: Sricanje umesto naracije (Knjizevna kritika, 1988, 5.). Bugajev Sándor Vukadinovic [vukadinovity], ZivojinB a t a (Cuprija, 1902. szept. 16.—Belgrád, 1949. júl. 15.): szerb író, újságíró, műfordító. Bécsben, majd Berlinben tanult n é m e t nyelvet és irodalmat. 1924-től 1941-ig a belgrádi Politika c. ú j s á g m u n k a t á r s a , m a j d 1937-től a Zlatna k n j i g a gyerekkiadó szerkesztője volt. 1944-től a Politika, 1945től a 20. oktobar c. lap s z á m á r a írt színpadi kritikákat. Színpadi művei — amelyek dramatikai eljárásaiban és a személyek jellemr a j z á b a n eredeti megoldásokat talált — tehetségéről tanúskodnak, ezt azonban művészileg nem sikerült teljesen kibontani. Maradandó értékű viszont a Neverovatni cilinder Nj. V. kralja Kristijana ('Őfelsége Krisztián király rendkívüli cilindere', 1923) c. poétikus mesekomédiája, amely a német expresszionizmus h a t á s á t m u t a t j a , a n n a k politikai töltete nélkül. A kiváló technikai megoldásokkal megírt m ű a konstruktivista színház eredményeit is felhasználta. Meglepő gegekkel, bábok alkalmazásával ábrázolja a húszas évek városi nagypolgárait, a gyerekfantázia és a mese nyelvezetével gúnyolva a romantikus kliséket, gazdag kolorisztikáját songokkal kiegészítve. Német, angol és francia nyelvű komédiákat és publicisztikát fordított. O Sentimentalna banka ('Szentimentális b a n k ' , tragikomédia, 1934); Pepeljuga ('Hamupipőke', gyerekkomédia, 1938). O írod.: R. Mladenovic: Neverovatni cilinder jednog mladog pisca (Misao, 1923, 2.); V. Gligoric: Neverovatni cilinder njegovog velicanstva k r a l j a Kristijana (Biée pozorista, 1977); P. Marjanovic: O Neverovatnom cilindre nj. v. kralja Kristijana (Scena, 1980, 3.); R. Vuckovic: Moderna d r a m a (1982).

319

Bugajev

Sándor

Vukajlovié [vukajlovity], Dusán (Pancevo, 1948—): szerb költő. A belgrádi egyetem temészettudományi-matematikai t a n -

VUKAN székén végzett. Pancevóban él. Getsemanski vrt ('Getsemáni kert', 1972) c. első verseskötete neoszimbolista verseket tartalmaz, melyeknek a költő feladatáról szóló víziói B. Miljkovié-ra, emlékeztetnek. Uvod u bolest ('Bevezetés a betegséghez', 1977) c. kötete valósághű, városi t e m a t i k á j ú szabadverseiben a kötetlen rímek néha humoros elemként jelennek meg. Nyelvezete szinte azonos a mindennapi kommunikációéval, de r i t m i k á j á t m o n d a t t a n i verspárhuzamok és ismétlések g a z d a g í t j á k . A barátságok, szerelmek, utazások, találkozások t é m á j á t könnyed tónusban, fokról fokra ironikusabban önti versbe. A kritika nagyra értékelte Sprave za muüenje ('Kínzószerszámok', 1980) c. verseskötetét. Az ember belső világa felé forduló verseinek jellemzője a narrativitás, az (ön)irónia pontos, éles megfogalmazása. K ö z ö m b ö s leírásai groteszk víziókkal kapcsolódnak, s nincsenek illúziói a költői nyelv hatalmáról. O Egyéb fő műve: Vedar dan u Engleskoj ('Derűs n a p Angliában', versek, 1975). O Magyarul: 1 vers (Papp M., Mozgó Világ, 1980, márc.). O írod.: S. Radulovic: Pjesnikova o r u d j a (Knjizevna rec, 1981, okt. 10.); V. Pavkovic: 0 ironiji i neznosti (Sum Vavilona, 1988). Bugajev Sándor Vukanovic [vukanovity], Slobodan (Vitomirica, 1944—): koszovói szerb költő, drámaíró, kritikus. A prishtinai egyetem bölcsészkarán végzett. Verseit, drámáit számos folyóirat és újság közli. Első önálló kötete Ljubibióe ('A szeretett lény', versek, 1973) c. jelent meg. Állandóan kísérletező költő, számára a költészet az irónia megfogalmazásának, a világra v e t e t t haragos pillantásnak az eszköze. Arra törekszik, hogy az állandóan változó világban meghatározza az emberek és a költő helyét. Á lázadó költő képét is megrajzolja, igaz néha kissé nehezen érthető módon. Gyermekek számára írt prózai írásait Tako hoéemo ('így a k a r j u k ' , 1989) és Alisa i Arkadije ('Alisza és Arkadije', 1992) c. a d t a ki. Versei és műfordításai t ö b b antológiában is megjelentek. O F ő b b verseskötetei: Zvezdano perje ('Csillagtoll', 1975); Snimci kasete brodskog dnevnika ('A hajónapló kazettafelvételei', 1978); Svemirska seoba Montenegro ('Montenegro vándorlása a világűrben', 1984); Kuda tamo ('Hova', 1988); Öamac kasika ('Kanálcsónak', 1990); Kameni dom ('Kőház', 1991); Krilate ribe nose zlatoustog jeromonaha ('Szárnyashalak hordozzák az aranyszájú szerzetest', 1992). O Magyarul: 9 vers (Sziveri J . , Üzenet,

1983, 6.). O írod.: P. Protic: Slika sveta Slobodana Vukovica (Savremenik, 1976, dec.); D. Andrejevic: F a n t a z a m nove konstrukcije (Delo, 1985, 5.); Z. Djurovic: Pesnik modernog senzibiliteta (Savremenik, 1985, júl.—aug.); S. Bcskovic: Pogled u zbilju (Odjek, 1989, 10.); N. Timcenko: Poezija otpora (Stvaranje, 1991, 3—4.); M. Todorovic: S. V. Öamac kasika (Dnevnik, 1991, ápr. 10.); D. Gajic: Precutane pesme (Borba, 1993, m á j . 20.). Bugajev Sándor Vukasovic [vukaszovity], Milán (Belgrád, 1882. jan. 22.—Párizs, 1970. szept. 28.): szerb író. K a t o n a i akadémiát végzett. Az első világháború idején a La P a t r i e Serbe emigráns s a j t ó szerkesztője volt. 1918tól 1921-ig a párizsi egyetem hallgatója volt. írásait először a Srpski knizevni glasnik közölte. Meséket írt gyerekeknek is, de főleg felnőttek számára. Á mese klasszikus elemeit és s t r u k t ú r á j á t — nyelvezetétől kezdve egészen szimbolikus egyetemességéi g — szétrombolta, I n k á b b moralista, mint kritikus, inkább protestáló, mint költő. A mesékből — melyeknek középpontjába egy-egy embert: rezonőrt, gondolkodó kritikust, vitázót állít — korának társadalmi jelenségeiről szóló morális t r a k t á t u m o k a t csinál. I. Sekulic szerint Savremene basne ('Mai állatmesék', 1940) c. kötetében kora társadalmi jelenségeinek k a r i k a t ú r á j á t adó meséinek elemei: a diktatúra, a korlátozott sajtószabadság, az üres gyomrok, a hatalmasok vak követése, a családi kötelékek alapján megszerezhető jó helyek, az ún. kisember szenvedései, árvasága, szerénysége. Azé a kisemberé, akinek bátor, haladó szándékait a sors kevés kegyelemben részesíti. A t e m a t i k a ilyen mérvű kiterjesztése sajnos a mese lényegét szegényítette, Vukasovic így nem volt képes a világ művészi vízióját minden művében kellő szuggesztivitással visszaadni. O Egyéb fő művei: Basne ('Állatmesék', 1911); Sto basana ('Száz tanmese', 1914); Moj gavran ('Az én hollóm', 1924); Kroz zivot ('Az életen át', 1925); Bep, Koko i Ki ('Bep, K o k o és Ki', gyermekreg., 1931); Pripovetke i basne ('Elbeszélések és mesék', 1933); Misii ('Gondolatok', 1940); Istina radu istine ('Igazság az igazságért', 1970). O írod.: I. Sekulic: Basna i M. Vukasovié (Iz domacih knjizevnosti, 2. köt., 1958, 1964); M. Bogdanovic: Milán Vukasovic (Stari i novi, 2. köt., 1961). Bugajev Sándor

1981, 10—11.); prózaversek (Balogh 1., uo., 320

Vű Khac Khoan [vu kak koan] (Hanoi, 1917. febr. 27.—): vietnami író. Irodalmi munkásságát d r a m a t u r g k é n t kezdte 1940-

VUKOT ben H a n o i b a n , az Indokínai Diákok Általános Szövetsége Együttesében, majd két színjátszó t á r s u l a t o t is alakított. A genfi egyezményeket követően, 1954-ben Délre távozott és Saigonban a Quan Diem ('Nézőpont'), valamint a Sáng tao ('Alkotás') c. folyóiratokban publikálta figyelmet keltő esszéit. T á v o l t a r t o t t a m a g á t a politikától. O F ő b b művei: Giao thua ('Evválasztó óra', színdarab, 1951); Thán tháp rua ('A teknősbéka teste', elb.-ek, 1958); Thanh cát tu han ( ' R o z s d a m a r t a város', színdarab, 1962). Bőgős László Vukicevic [vukityevityj, Tlija I. (Belgrád, 1866. aug. 3.—1899. máre. 5.): szerb író. A belgrádi matematika-fizika fakultáson szerzett diplomát 1888-ban. Elemi iskolai szakfelügyelő, m a j d belgrádi gimnáziumi t a n á r volt. 1894-től a Delo első szerkesztői közé tartozott. Elbeszéléseket, vázlatokat, komédiákat és meséket írt. Munkásságának első időszakában L. Lazarevic hatása a l a t t írt, majd egyéves genfi tartózkodás után tudatosan a mesék felé fordult. Életszemléletében, főleg azokban az elbeszéléseiben, melyek A r n a u t város alakjait rajzolják fel, erősen érezhető a hagyományok sorsdöntő hatása, a kifejezésbeli és a tematikai frissesség. Prica o selu Vra/Áma i Simi Stupid ('Történet Vraci faluról és Sime Stupicáról', 1895, 1987) c. fő művében a szatíra, az allegória, a paródia, a népmesei szimbolika, a szikrázó irónia és a csuklásra ingerlő h u m o r fonódik össze, Graniéar ('Határőr') c. művéhez hasonlóan, ez is ú j vonásokkal gazdagította a századvégi szerb prózát. Egyéb fő művei: Pripovetke ('Elbeszélések', 1890); Arnautske slilce ('Arnauti képek', elb.-ek, 1899); Ljudsko srdce ('Emberi szív', elb.-ek, 1901); Lepa bula ('Szép nő', elb., 1928); Celokupna dela I II ('Összes művek', 1—2. köt., 1930). O írod.: L j . Jovanovic: Tlija J . Vukicevic. Zivot i rad (előszó: L j u d s k o srdce, 1901); J . Zivanovic: I. J . Vukiéevic. Zivot i rad (előszó: Celokupna dela, 1930); S. Pekovic: Funkcija fantasticnog u pripovetkama Ilije Vukicevica (Savremenik, 1979, márc.). Bugajev Sándor Vukosavljevic [vukoszavljevity], Zivorad (Obrenovac, 1905. ápr. 5.—): szerb elbeszélő, író, publicista. K a t o n a i akadémiát végzett, sokáig hadi pilóta volt. Légiszerencsétlenség következtében nyomorék lett, azóta ír intenzívebben. Elbeszéléseiben és regényeiben kizárólag a pilóták világát írja le, ú j t é m á t vonva be a szerb irodalomba. Életműve a bátor és lelkes emberek 21

321

felemelkedési vágyának a története. Művei közvetlen és eleven hangon szólnak a repülői hivatás születéséről és fejlődéséről. Regényes életrajzokat írt M. Petrovió és F. Kluz pilótákról. O Főbb művei: Kako smo dobili krila ('Hogyan szereztünk szárnyak a t ' , reg., 1935); Pobednici Alpa ('Az Alpok legyőzői', reg., 1937); Pilot-potporuónik Knap brani Beograd ('Knap pilóta-alhadnagy Belgrádot védi', reg., 1939, 1989); Sudár u vazduhu ('Légi ütközés', reg., 1940); Prva krila ('Első szárnyak', reg., 1954); Mladost i krila ('Az ifjúság és a szárnyak', elb.-ek, 1957); Prióe o pilotima ('Pilótatörténetek', 1960); Eskadrila nad pustinjom ('Repülőszázad a pusztaság fölött', reg. 1962); Stari pilot ('Öreg pilóta', reg., 1963); Da uzalud ne plove obiad ('Hogy ne ússzanak hiába a felhők', elb.-ek, 1964). O írod.: S. Korac: Srpski román izmedju d v a rata (1982). Bugajev Sándor Vukotinovic [vukotmovity], Ljudevit; Ljudevit FarkaS (eredeti név); Ljudevit FarkaS-Vukotinovié (névváltozat) (Zágráb, 1813. jan. 14.—Zágráb, 1893. márc. 17.): horvát író, költő, politikus. Gimnáziumi t a n u l m á n y a i t Zágrábban és Nagykanizsán végezte, Szombathelyen filozófiát, Zágrábban és Pozsonyban jogot t a n u l t . Pozsonyban Lj. Bedekovió, majd J . Draskovió gróf jurátusa volt. 1836-ban Krizevacon (Krizevci) vármegyei aljegyző, 1840-től moslavaci járási főszolgabíró, 1848-ban követ a horvát nemzetgyűlésben (sabor). Az 1848as események idején Jellasics(Jelacic) bán köréhez t a r t o z o t t , katonai feladatot is vállalt: a Dráva-vidék védelmére létrehozott krizevaei nemzeti gárda k a p i t á n y a volt. 1850-ben a krizevaei ideiglenes országos nemzeti bizottság elnöke, ám m e r t hivatalában m e g t a g a d t a a német nyelv használat á t , 1854-ben elbocsájtották állásából. 1861-ben Krizevacon főispán, 1868-ban a nemzetgyűlés t a g j a . 1867-ben írói munkássága elismeréseképpen a Jugoszláv Akadémia t a g j á v á választották. O Az illír mozgalom (->illírizmus) t a g j a k é n t , magyar családnevét horvátosította. 1842-ben a Kolo c. lapban megjelent Ilirizam i kroatizam ('Illírizmus és horvatizmus') c. cikkében amely az illírizmus egyik legfontosabb programadó írá^a — megkülönböztette a politikai horvátizmust és az irodalmi illírizmust. 1847-ben a horvát saborban elmondott beszédében követelte, hogy a horvát legyen hivatali nyelv, 1848-ban a Mo.-tól való teljes elszakadásnak, és a Monarchia föderatív átalakításának híve volt. 1851ben névtelenül megjelentetett írása — Go-

VUKOV dina 1850. u Hrvatskoj i Slavoniji ('Az 1850-es év Horvátországban és Szlavóniában') — a politika eseményeit kritizálja. O Kora legműveltebb h o r v á t íróinak egyike volt, beszélt magyarul, németül, franciául, oroszul, csehül és olaszul. Műveltségét gyar a p í t a n d ó bejárta Német- és Franciao.-t, foglalkozott irodalmi, esztétikai, történett u d o m á n y i kérdésekkel. J ó l ismerte Heine, Béranger, A. Grün, Lenau, Uhland, H. Seidel műveit, s ennek lenyomatát megtaláljuk szépirodalmi műveiben is. Jelentős érdemei v a n n a k a r o m a n t i k a nyugat-európai eredményeinek honosításában. Kezdettől fogva m u n k a t á r s a volt a Danica ilirska c. lapnak, s 1842-ben St. Frazzal és D. Rakovacc&\ e g y ü t t megalapította a Kolo c. irodalmi lapot. 1859 és 1861 között k i a d o t t Leptir c. évkönyvében ciril betűs szerb és szlovén nyelvű szlovén mellékletet is megjelentetett. í r t verset, d r á m á t és elbeszéléseket, t a n u l m á n y o k a t és útirajzokat. Költészetének színvilága a korabeli horvát poézis egészét tekintve is gazdagnak mondható; írt szerelmes verseket, hazafias lírája a nemzeti érdekekért f o l y t a t o t t küzdelem vetülete, környezetét viszont szívesen csipkedte ironikus hangú költeményekben. Főleg történelmi tárgyú d r á m á i n a k alapmotívumai az európai r o m a n t i k u s d r á m a kelléktárából valók (szerelem, árulás, hűség, p á r b a j stb.). R o m a n t i k u s elbeszéléseinek egyik része szintén történelmi tárgyú. Az írói cél ezekben is a nemzeti érzület kifejezése, a múltidézés ennek megfelelően a példaadás szándékával történik. A közös horv á t - m a g y a r múlt felelevenítése is ilyen célzatú: írásai egy részében a két nép múltbeli testvériségét dicsőíti. Munkásságának nagyobbik h á n y a d a m a m á r inkább irodalomtörténeti értékű, ám a n n a k folyamatában szerepe igen jelentős; nélküle nem képzelhető el A. Senoa, St. Vraz vagy D. Demeter életműve. O Vukotinovic több jelentős könyvet a d o t t ki a h o r v á t l a k t a területek növényvilágáról, fontos szerepet játszott a horvát közgazdaság megszervezésében, a szakirodalom kiadásában is, sőt ő m a g a is publikált ilyen tárgyú írásokat. O E g y é b főbb művei: Golub ('Galamb', d r á m a , 1832); Pjesme i pripovijetke ('Versek és elbeszélések', 1938); Ruze i trnje ('Rózsák és tövisek', versek és elb.-ek, 1842); Proéasnost ugarsko-hrvatska I—11. ('Magyarhorvát múlt', elb.,-ek, 1—2. köt., 1844); Pjesme ('Versek', 1847); Nekoja glavna pitanja nasega vremena ('Korunk néhány fő kérdése', politikai írások, 1848); Sastanak u Zrinju ('Találkozás Zerinben', d r á m a , 1858); Trnule ('Kökények', versek, 1862).

O Kiad.: Izbor iz djela ('Válogatás műveiből', 1965). O írod.: J . T o r b a r : Zivot i djelovanje L j u d e v i t a Vukotinovica (1898); O. Sojat: Vukotinovicevi feljtoni i clanci (1947); A. Barac: Knjizevnost ilirizma ( H r v a t s k a knjizevnost od Preporoda do s v a r a n j a Jugoslavije, 1. k ö t . , 1954); O. Sojat: Politicko-patriotska lirika Ljudevita Vukotinovica (Zbornik r a d o v a Filozofskog f a k u l t e t a u Zagrebu, 2. köt., 1954); uő: L j u d e v i t Vukotinovié i cetrdesetosm a (Historijski zbornik, 1956); Povijest hrvatske knjizevnosti (4. köt., 1975). Lőkös István Vukov, P e t a r (Szabadka, m a Subotica, 1941. dec. 4.—): vajdasági szerb költő. Az újvidéki egyetem bölcsészkarán végzett. Számos irodalmi folyóirat m u n k a t á r s a , 1972-től a Rukovet c. lap főszerkesztője. Első verse 1962-ben jelent meg. Diszkrét hangzás világú, nemesen egyszerű szavú, csendes lírikus, akinek költői képeit besugározza a higgadt képzelet szelíd, lágy fénye. Bonyolultabb metaforák nélkül, viszszafogott hangon, de teljes meggyőző erővel és kivételesen kifinomult érzékenységgel békélteti össze a meglepő dolgokat a keserű felismeréssel, költészete tárgyától bizonyos távolságot t a r t v a , nem enged teret a naiv felmagasztalásnak és a szentimentalizmusnak. Mind lírai miniatűrjeiben, mind szerteágazó költői képeiben nagy mesterségbeli tudással kapcsolódik össze a „szív amely gondolkodik és az ész amely érez". A kötött versformák melódiáj á t könnyedség és keresetlen természetesség uralja, s mesterkéletlen közvetlenség és szuggesztív tömörség árad szabadverseiben is. Vidici vetrova ('A szelek mezeje', versek, 1969) c. k ö t e t é t J . Tuéiak és Z. Asic költőkkel együtt a d t a ki. Verseken kívül irodalmi ismertetőszövegeket is ír. Sokat fordít magyarról, többek között Sinkó E., Gál L., és Gulyás J „ műveiből. 1980-ban Bazsalikomdijat k a p o t t . O Egyéb fő művei: Tamnom stranom oka ('A szem sötét oldala', versek, 1969); Plamen, lament ('Lángból panasz', versek, 1974). O Magvarul: 1 vers (Francz M„ Üzenet, 1972, 12.)fl t a n . ( N a g y M . , u o „ 1975, 7.); 2 vers (Dési Á„ uo., 1975, 9.); 1 vers (Urbán J „ uo., 1977, 5—6.); 1 vers (Kenyeres Kovács Márta, 7 n a p , 1977, 5.); 3 vers (uő, uo., 1977, 33.); 1 vers (uő, uo„ 1977, 46.); 1 vers (uő, uo., 1977, 48.); 2 vers (Harmat B., Üzenet, 1980, 1—2.); 1—1 vers (Kenyeres Kovács Márta, uo., 1980, 7., 1983, 5.); 2 vers (uő, uo., 1989, 6.). O írod.: B. Ivkov: P e t a r Vukov: P l a m e n , lament (Osvit, 1974.). Bugajev Sándor

322

VUKOT Vukovic [vwkovity], Öedo (Djulici, 1920. okt. 28.—): Crna Gora-i szerb író. A belgrádi egyetem bölcsészkarán tanult. A háború végén az Omladinski pokret c. újság szerkesztőségében dolgozott, majd hosszú ideig a titográdi Stvaranje c. folyóirat szerkesztője volt. Már a háború előtt is jelentek meg művei, a háború u t á n pedig egyike lett a legtermékenyebb Crna Gora-i íróknak. Több művének t é m á j a a háború. Ezekben megtartotta realisztikus indulásának leegyszerűsített kifejezőképességét, ám fejlődése során az epikus cselekmény pszichológiai analízissel párosult. Mrtvo duboko ('A holt mélység', 1959) c., drámaisággal és metaforikus megoldásokkal telített regényében a lírai kifejezésre hajlik. Eddigi legnagyobbszabású műve a Sinovi sinova ('A fiak fiai', 1979) c. regény. A hagyományos Crna Gora-i nyelvezettel írt családi krónika — amely a múlt század h a t v a n a s éveitől az 1960-as évekig terjedő idők d o k u m e n t u m jellegű m e m o á r j a — olyan episztoláris tájékoztatás, amely formailag a belső monológok és a filmszerű részletek keveréke. A műnek az ad történelmi jelleget, hogy — történeti környezetbe helyezve — mindig egy kollektíva tapasztalatairól szól, a népi hagyományok sikeres beemelésével, és a két háború közti szociális regényírás új módszereivel t á r v a fel a patriarchális erkölcs metamorfózisát. A regény 1979-ben Avnoj-díj&t kapott. Letilica profesora Bistrouma (reg., 1961: Végh K., A robotok ura, 1976) c. művét, akárcsak Haló nebo ('Halló, ég', 1963) c. regényét a gyerekek, Svemoóno oko (reg., 1953: Balázs P., Varázsszem, 1989), és Tim lavlje srce ('Az oroszlánszívű Tim', reg., 1956) c. könyveit pedig az ifjúság számára írta. Műveit a magyaron kíviil, románra, albánra, németre, macedónra és törökre is lefordították. O Egyéb fő művei: Vitorog ('A csavartszarvú', elb., 1948); Novo pokulenje ('Űj nemzedék', elb.-ek, 1949); Pripovijetke ('Elbeszélések', 1949); Visine ('Magasságok', reg., 1952); Rustem (ua., reg., 1952); Bez redenika ('Tölténytáska nélkül', reg., 1955); Ratni gosti ('Háborús vendégek', reg., 1958); Poruké ('Üzenetek', reg., 1963); SudiliMe ('Törvényszék', reg., 1971); Razvodje ('Vízválasztó', reg., 1986); Na bjelinama vremena ('Az idő fehér foltjain', esszék, 1986); Saru sobom ('Egyedül önmagammal', memoár, 1987); Rijeka ('Fiume', reg., 1988); Deveta zora ('Kilencedik hajnal', reg., 1983—1990); Mitski dekameron ('Mitikus dekameron', reg., 1990); Snovi mikrokozma ('A mikrokozmosz álmai', versek, 1991). O Magyarul még: 1 önéletrajz (Juhász G., Vallomások, anto., 21*

1965). O írod.: D. Jeknic: F a n t a s t i k a prostor stvarnosti (Stvaranje, 1975, 12.); R . Boskovic: Od skematizma de neukrotive spontanosti (Stvaranje, 1977, febr.); M. Drugovac: Pisac svoga p u t a (uo., 1978, dec.); M. Cindori: Az Ávnoj-díjas Öedo Vukovic munkásságáról (Üzenet, 1980, I -2.); B. Jelusic: Rijeka (uo., 1989, 5 . - 6 . ) ; Z. Radulovic: 0 leksici u r o m a n i m a Céda Vukovica (uo., 1990, 2—3.); S. Kalezic: I n o v a cijski postupak u r o m a n u Mrtvo d u b o k o Céda Vukovica (uo., 1990, 11—12.). Bugajev Sándor Vukovié [vwkovity], Mihajlo (Paziéi, 1910. jan. 24.—Belgrád, 1946. okt. 11.): szerb költő. Forradalmár nézeteiért m á r ifjúkorában üldözték. 1941-től részt v e t t a háborúban, amelyben sok kézirata elveszett, számos egyéb műve pedig korai halála m i a t t maradt befejezetlen. Érzékelhető hatással volt rá az úgynevezett szociális irodalom (socijalna literatura), és a szülőhaza iránti nosztalgiával teli intim líra mellett a szociális lázadás h u m á n u s üzenettel á t i t a t o t t költészetét művelte. O F ő b b művei: Kroz plave sutone ('Kék alkonyokon át', versek, 1929); Ljubav lika i sjenke ('A kép és az árnyék szerelme', versek, 1930); Zemlja ('Föld', versek, 1934); Pjesme ojednoj ljubavi ('Versek egy szerelemről', versek, 1939); Prag ('Küszöb', versek, 1940); Manifest ('Kiáltvány', versek, 1940). O írod.: A. Pejovic: Poezija nezadovoljstva i otpora (Knjizevne novine, 1977, ápr. 15.). Bugajev Sándor Vukovic [vw.kovity], Vladeta (Vrnjacka Banja, 1928. febr. 16.—): szerb költő, esszéíró, irodalomtörténész, kritikus. A belgrádi egyetem bölcsészkarán végzett 1953-ban, ahol 1965-ben doktorált M. Bojiéról írt disszertációjával. Ezt 1969-ben Knjizevno delo M. Bojióa ('M. Bojié irodalmi művei') c. jelentette meg. 1953-tól 1959-ig gimnáziumi tanár volt V r n j a c k a B a n j á b a n . 1959—1960-ban a p r i s h t i n a i pedagógiai főiskolán, 1960-tól az egyetem bölcsészkarán előadó, m a j d dékán, az egyetemi t a n á c s elnöke. A Stremlenja, a Bagdala, az Oktobar c. folyóiratok szerkesztőségi tagja. A halk, gyengéd hangulatok lírikusa. K i t ű n ő érzéke van az ember és a természet közötti kapcsolatok, az ember és a nép történeti sorsa közti összefüggések feltárására. Személyes hangon szól a „gyerekkor csillagáról" és a kor erőteljes r i t m u s á n a k élményéről. Mint kritikus és esszéíró korunk irodalm á t a múlt századból kiindulva k u t a t j a . Kritikai munkásságába bevonta a koszovói

323

VUKOV albán, v a l a m i n t a horvát és a szlovén irodalom jelentős megnyilvánulásainak vizsgálatát is. Az archív dokumentáció módszerét összekapcsolja a művek élő, analitikus interpretációjával. 1970-ben elnyerte aprishtinai November-díjat. Albán nyelvű verseit Mementó (ua., 1978) c. a d t a köze. O Főbb művei: Sa goókih staza ('A goci ösvényekről', versek, 1954); Zvezde izgrejale gorom ('A hegyen á t s ü t ő csillagok', versek, 1959); Na medji vremena ('Az idő mezsgyéjén', tan.-ok, 1962); Reö.i i ptice ('Szavak és madarak', versek, 1964); Utihli zubori ('Elnémult források', versek, 1966); Ogledi i clanci ('Tanulmányok és cikkek', 1970); Osvrti ('Visszapillantások', kritikák, 1972); Tragom zvuka ('A hang n y o m á b a n ' , versek, 1973); Zvezde detinjstva ('A gyerekkor csillagai', versek, 1973); Zapisi iz knjizevnosti ('Irodalmi jegyzetek', 1974); Iz naseg romantizma ( ' R o m a n t i k u s irodalmunkból', tan.-ok, 1976); Otvori sluh za tisinu ('Halld meg a csendet', versek, 1976); Eseji i kritika ('Esszék és k r i t i k á k ' , 1980); Ogledi i studije ('Nézetek és t a n u l m á n y o k ' , 1983); Obiéan dátum veéeras ('Hétköznapi ez a mai est', versek, 1986); Knjizevni ogledi i studije ('Irodalmi értekezések és t a n u l m á n y o k ' , 1986); Na raskrscu vremena ('Az idő válaszú t j á n ' , esszék, 1987). O írod.: M. Djordjevic: Sluh i stih (Knjizevna kritika, 1977, márc.—ápr.); M. Despotovic: Vukovic Vladeta: Na raskrscu vremena (Stvaranje, 1989, 3.); V. Marjanovic: Sirina interesa (Odjek, 1983, ápr. 1—15.); I. Pandzic: Iznimnost obicnosti (uo., 1.990, ápr. 15— 30.). fíugajev Sándor Vukovic [vííkovityj, Zorán (JBeska, 1956—): vajdasági szerb költő. Irigben él. Verseinek alaptémáit látszatra banális, hétköznapi események, állapotok, nézetek és törekvések képezik, a minimál-költészet egyszerűnek látszó t ö m ö r és tömény nyelvezetével ír a városi k u l t ú r a és erkölcs vigasztalan helyzetéről. L í r á j a a folk-, a pop- és a rockkultúra nyelvezetéből építkezik, s m á r első verseskötetében elvetette a n a g y gesztusokat és az illúziókat. A d o g m a t i k u s erkölcs radikális k r i t i k á j á t az 1970-es évek avantgarde konkrét költészetének h a t á s a alatt filozófiai gondolatokkal telíti. Ironikus és humoros elemekkel telített, legtöbbször rövid, nagyon tömör verseiben konkrét életszituációkat ábrázol, intellektuális játékossággal, új színekkel és új hangon megfogalmazott életfilozófiát közvetít. Verseit románra és szlovákra is lefordították. O Főbb verseskötetei: Izvinjavam se unapred ('Előre is b o c s á n a t o t kérek', 1982); Treba

ziveti ('Élni kell', 1984); Velika dela vec su napisana ('A nagy műveket már megírták', 1986); Doba velike laii ('A nagy hazugságok kora', 1986). O írod.: Z. Subotic: Z. V.: I z v i n j a v a m se u n a p r e d (Polja, 1983, 287.); A. Tisma: S t v a r n o s t kao alegorija (Delo, 1985, 5.): M. Despotovic: Pesnicki glas no ve autenticnosti (Stremlenja, 1986, 2.); A. 2ivor: Poétika u p r v o m licu (Delo, 1986, 12.). Bugajev Sándor Vuksanovic [vukszanovity], Mile (Blace, 1927. ápr. 25.—): szerb író. Katonai műszaki főiskolát végzett. 1949 óta foglalkozik az irodalommal. A Krila armije c. újság szerkesztője volt Belgrádban, később Zimonyb a n élt. Eddigi legsikeresebb, több kiadást megért műve a Strasni i nemocni ('Szenvedélyesek és tehetetlenek', 1969) c. regénye, amely a kor eseményeiről, embereiről, légköréről, lüktetéséről, színeiről és ritmusáról szól. Belülről világítja meg hőseit, szüntelenül visszatérve m ú l t j u k h o z is. Főszereplője egy szerkesztőségben dolgozó, név nélküli ifjú ember, aki a halált és az agóniát v á r v a , á t a d j a magát az álmodozásnak. Elmenekül a szerkesztőségből, hogy valamit cselekedjen, hogy hagyjon m a g a után valami m a r a d a n d ó t . Megpróbál megszabadulni a benne levő emberi rossztól, ám világosan l á t j a : a világot a butaság és a felületesség bűvöli el. A szöveget a szarkazmus, az irónia, sőt a drasztikum és a lázadás h a t j a át, n y i t v a hagyva a kérdést: v a j o n vissza akar-e térni a főhős. O Egyéb fő művei: Radjanje rodjenih ('Véreim születése', reg., 1959); Mrlje ('Foltok', reg., 1961); Na sebe osudjeni ('Önm a g u k r a ítéltetve', reg., 1963); Taíka u vatri ('Pont a t ű z b e n ' , költői próza, 1976); Zvona i tiSine ('Harangok és csendek', reg., 1979). O Magyarul: 1 részlet (Vasagyi M., Magyar Szó, 1982, m á j . 30.). O írod.: Lj. Toskovic: Umesto pogovora (utószó: Strasni i nemocni, 1969). Bugajev Sándor Vuksanovic [vukszanovity], Miro ( K r n j a ,Jela, Crna Cora, 1944—): Crna Gora-i szerb prózaíró, esszéíró. Zomborban él. A Letopis Matice srpske, a Dnevnik, valamint az Oka m u n k a t á r s a . A Laza Kostic u Somboru ('Laza Kostic Zomborban', 1980) c. kötet szerkesztője volt. A Kletva Peka Perkova (reg., 1977: Vasagyi Mária, Átok, részlet, Magyar Szó, 1982) c. műve a jellegzetes Crna Gora-i t á j o n élő embereknek az élettel és a környezettel kapcsolatos álláspontját tükrözi. Ironikus, sőt szarkasztikus h a n g j á t népies, balladisztikus versjellegű idézetek gazdagítják. A mind stilárisan, mind tartalmilag és felépítésében jelentős mű nyelvezete igen

324

VUL gazdag. Danoniénik ('Éjjel-nappali') c. 29 rövid részből álló prózai művét a Letopis Matice srpske közölte 1982-ben. Srpska Crnja u Sumrakovac ('Srpska Crnja Sumrakovacban', 1982) e. kötetét Dj. J akiié-r ól, Zlatna greda ('Arany szirt', 1983) c. könyvét J . Jovanovicról írta. NemuSti jezik ('Jelbeszéd') c. esszéjellegű vallomásai 1984-ben jelentek meg. Alaphangjuk a szkepszis, az irónia és a szarkazmus. Á kígyó és az ember kapcsolatát ábrázolja; enciklopédikus tömörséggel közöl egy babonatöredéket, melyhez hozzáfűzi reflexióit. Megjegyzései a gyermekkori átélés lírai jegyeit hordozzák, s a morális szférában maradnak. Célratörő szűkszavúsággal minden költői cicom á t kiiktat. Vuéji tragovi (elb., 1987: Fekete J . , Az anyafarkas, 1989) c. művéből az Uj Symposion közölt részleteket. O Egyéb fő művei: Dan i noé ('Nappal és éjjel', reg., 1981); Gorske oéi ('Hegyi szemek', elb.-ek, 1982); 0 prvom prepevu ,,Djulica" ('A Djulic^ első átköltéséről', tan., 1983); Gradista ('Építmények', reg., 1989); Likovi Milana Konjovica ('Milán Konjovic képei', elb.-ek, 1991). O írod.: M. Milovic: Moderno i tradicionalno (Stvaranje, 1978, 11.); M. Vojvodic: M. V.: Gorske oci (Ovdje, 1982, 163.); Z. Mandic: Gorske oci (Dnevnik, 1983, aug. 4.); Fekete J.: A kígyó és az ember (Híd, 1985, 2.); Z. Mandic: Zmija kao posrednik ljudskog iskustva (Knjizevna rec, 1985, febr. 25.). Bugajev Sándor

zölte, az Istra pedig két részletet közölt készülő regényeiből: Za ruzmarinskom zivicom ('A rozmaringsövény mögött', 1986) és Prikofogo — Mato (ua., 1987). Esszéket is ír, orosz és szlovén nyelvből fordít. O Egyéb fő művei: Burobran ('Szélvédő', elb.ek 1970, 1976); Da zivot ne pogaziS ('Hogy az életet ne taposd el', versek, 1973); Svijet pod Listincem ('A világ Listinac alatt', memoár-reg., 1979); Iznad pelina ('A kötél fölött', versek, 1989). O írod.: B. Biletic: Zivjeti uvjetno (Knjizevna kritika, 1985, 1.); I. Svetié: S. V.: Iznad pelina (Oko, 1990, szept. 6.). Bugajev Sándor

Vukusic [vwkusity], Stjepan (Stinica, 1931 szept. 19.—): horvát költő, író. 1943tól részt vett a felszabadító harcokban. A zágrábi egyetem bölcsészkarán végzett. ! 958-tól 1965-ig gimnáziumi t a n á r volt Krk városában, majd a pulai Pedagógia Akadémián a horvát nyelv tanára. Az Istra szerkesztőségi tagja, a Dometi, a Republika, az Istarski mozaik c. folyóiratok munkatársa. Az élet csodáit, az üröm keserűségét verselte meg, de igyekezett ezek fölé emelkedni. Verseire a bölcs, aforisztikus gondolkodásmód, a költői kifejezés sajátságos magvassága, a forma szigorú fegyelme, a lexikai szövet végsőkig leegyszerűsített tömörsége jellemző. Az Uskracene blagosti ('Megvont szelídség', 1982) c. regénye valójában regény-poéma, költői eszközökkel, lírai és epikus váltásokkal írja le, hogyan keresi a főhős az emberi kapcsolatokat. Az individuális Marko Velinac személyében a kortárs értelmiségi képét teremti meg, akinek az ellenpólusa barátja, Gvozdic. A művet a sok belső monológ alkalmazásával az ellentétes érzelmek ütközései gazdagítják. A Forum, c. folyóirat több elbeszélését kö-

Vul, Jalehi Prancis (írói név); KarafaKorbut, Elehi Francisak Mavrikijevics (családi névváltozatok); (Vityebszk, 1835. ápr. 21.—?, 1880): belorusz költő. A vityebszki gimnáziumban tanult. 1856-tól 1862-ig állami szolgálatban volt jegyző. Részt vett az 1863—1864-es lengyel felkelésben, ezért apjával és testvéreivel együtt Szibériába száműzték. Utolsó éveiben Varsóban élt, ahol V. Karatinszkival és A. Pluhlíal egy belorusz kört szervezett. Költészete A. Vjariha-Darevszki hatása alatt formálódott. 1859-ben annak Albom ('Album') c. könyvébe írta bele egyetlen belorusz nyelven írt versét: K dudaru Arcjomu ad naddzvinszkaha muzsika ('A dudás Arcjomhoz egy Dzvinszk környéki paraszttól'), melyből kiderül, hogy szerzője demokrata irányultságú tehetséges költő. E versében egy belorusz paraszt szemszögéből ábrázolja A. Vjariha-Darevszki kulturális és irodalmi tevékenységét. Kevésbé eredeti Nyanovaja dumka ('A dajka dumkája') c. lengyel verse, amit szintén az említett Albumba írt be. Életében nem jelentek meg versei. O Kiad.: Belaruszkaja litaratura XIX. szta-

Vű Ky Lán fvu ki Ián] (1946—): vietnami író. Elvégezte a katonai főiskolát, majd (siker könyve után) a Nguyén Du íróiskolán is tanult. A második ellenállási háború (1965—1975) utolsó éveiben az országot ketté osztó demarkációs vonal mentén kiépített frontszakasz parancsnoka volt. A térségben vívott ádáz küzdelmet, a térség lakosainak és katonáinak hétköznapi életét idézte fel szerzőtársával, Nguyén Sinh-nyel két kötetes Ky sur mien dát láa ('A felperzselt övezet memoárja', 1978) c. emlékiratában, A művet az írószövetség 1979-ben irodalmi díj]al ismerte el. O írod.: Tran Duy Thanh: Thém nhCrng trang sách ve* mien d a t l i k (Van Nghe, 1982, 6.); Vü Tú Nam: Nhin lai cháng diröng dá qua (uo., 1986, 19.). Bőgős László

325

VULAN hoddzja. Hresztamatija ('A belorusz irodalom a 19. században. K r e s z t o m á t i a ' , 1971); Pacsinalnyiki ('A kezdők', 1977). O írod.: V. A. Kavalenka: Vitoki (1975). Palásti Katalin Vulanovic [vulanovity], Vojislav (Zagorak, 1931. m á j . 17.—): Crna Gora-i szerb költő. Az újvidéki egyetem bölcsészkarán végzett. Először a V a j d a s á g b a n volt pedagógus, m a j d Titográdba költözött. Szenzibilis, meleg hangú, eredeti eszközöket alkalmazó költő, verseiben a hegylakó élményei, a háború zűrzavarai é p p ú g y jelen v a n n a k , mint az intim pillanatok, s a kettős erkölcsi jelentésű motívumok. Kiemelkedő a Dom ('Az otthon', 1977) c. verseskötete. Az emberi létezés értelmén töprengő költő, a filozofikus hangvételű, t e m a t i k u s fejezetekre osztott versgyűjteményben a szerelem és a költészet m i n d e n n a p j a i n k a t megszépítő h a t a l m á t hirdeti. Szimbolikus jelentőségű a címadó vers is: csak a szűkebb haza, az otthon a d h a t m e g t a r t ó erőt, alkotó hitet az elidegenedett világban. Gde da smestimo sunce ('Hova helyezzük a nap o t ' , 1973), U polju dom ('Mezőn az otthon', 1982) és Ne dam tati da u lovce ('Nem engedem a p a p á t vadászni', 1987) c. versesköteteit gyerekek, Sunce TreSnjeva ('Tresnjevo napja', versek, 1991) c. k ö t e t é t fiatalok számára írta. O Egyéb fő verseskötetei: Topole ée ostati same ('A n y á r f á k egyedül m a r a d n a k ' , 1956); Prekornica ('Szemrehányás', 1964); Noóne ponikvice ('Éjjel csírázások', 1968); Kroz zlatni sjaj ('Arany fényen át', 1970); Hod ka liku ('A f o r m a megközelítése', 1972); Ljeto u Poviji ('Nyár Povijában', 1975); Naziranje doma ('Az otthon sejtése', 1975); Gledam zemlju ('Szemlélem a földet', 1976); Glas preko zemlje ('Hang a földön át', 1979); Prah ('Por', 1982); Obasjanja ('Ragyogások', 1983); Velestvo ('Fenség', 1986); Spile ('Üregek', 1988); Kameni dom ('Kőház', 1991); Glasovi iz zaljuti ('Eltévedt hangok', 1989). O Magyarul: l vers (Fehér F., H a r m i n c év versfordításaiból, 1978). O írod.: S. Boskovic: Bogatstvo asocija i p o r u k a (Stvaranje, 1979, 5.); D. Jeknic: T a m e i svjetla svijeta (uo., 1979, 7.); S. Boskovic: J e d i n s t v o lirskog i misaonog (uo., 1980, 10.); R . Deletic: Ciste pjesnicke niti (uo., 1983, 8—9.); S. Boskovic: Mitsko izvan uobrazilje (uo., 1984, 6.); I). Jeknic: Spile (Pobjeda, 1989, szept. 16.). Bugajev Sándor Vulcan [vulkán], Iosif (Pusztahollód, 1841. márc. 31.—Nagyvárad, 1907. szept. 8.): román író, költő, újságíró. N a g y b á t y j a ,

Samuil Vulcan görög katolikus püspök alap í t o t t a a nagyváradi és a belényesi román iskolákat. Apja görög katolikus p a p volt. A n y j a a neves Irinyi-családból származott. Középiskolai t a n u l m á n y a i t Nagyváradon végezte, majd 1859—1863 között a pesti jogtudományi egyetemen t a n u l t . Nagyb á t y j a , Irinyi J . irányításával bekapcsolód o t t a magyar szellemi életbe. O Első verse a Gazeta Transilvaniei c. folyóiratban jelent meg 1859-ben. T ö b b írását közölte a budapesti Concordia, Aurora Romána, Tutti-frutti és Umoristul c. román nyelvű folyóirat. Cikkei, versei a Telegraful román, Foaie pentru minte, inimá si literaturá c. román lapokban l á t t a k még napvilágot. 1865-ben Pesten jelentette meg a Familia c. „illusztrált művelődési és szépirodalmi" folyóiratot, amely maga köré g y ű j t ö t t e a korabeli román irodalom legjelesebb képviselőit, V. Alecsandrit és G. Cosbucot. I t t jelent meg M. Eminescu első verse. (Az Eminovici-ról Eminescura, románosított nevet ő a d t a a költőnek.) A lap, amely egyben a magyar—román közeledés f ó r u m a is volt, 1880-tól N a g y v á r a d o n jelent meg. 1880— 1890 között az egész román irodalom folyóiratává lett. S a j á t fordításában Petőfi-, Arany-, Jókai-műveket szólaltatott meg románul. F o r d í t o t t még A. Dumas, V. Hugó, H. Heine, E. Labiche, P. Béranger műveiből is. 1906-ig, mintegy 45 éven á t vezette ezt a lapot. O A román nemzeti ébredés klasszikus kulturális p r o g r a m j á t f o l y t a t t a t o v á b b mint irodalomszervező, szerkesztő, folklórkutató, író és színházszervező. Élénken érdeklődött a népköltészet iránt. A Gura satului és a Sezátoarea c. lapokban, ill. Pesten magyar nyelven is közölt írásaiban hívta föl a figyelmet a román népköltészetre. Tevékenysége elismeréséül 1871-ben beválasztották a K i s f a l u d y Társaság tagjai közé. 1877-ben Ember Gy. és Grozescu I. közreműködésével t e t t e közzé Román népdalok c. m u n k á j á t , melyben harminc népdalt közölt s a j á t fordításában. O 1869-ben nagy erővel l á t o t t hozzá a román színház megteremtéséhez. E g y nemzeti színház felállítását tervezte Brassóban. Létrehozta a Román Színházi Alap Társaságot. A befolyt összeg azonban csak a színészképzésre volt elegendő. T ö b b vígjátékot és drámátírt. Ezek közül a legnagyobb sikert S te fan Vodá cel Tínár ( ' I s t v á n v a j d a ' ) c. színműve a r a t t a . Először 1892-ben a d t á k elő Bukarestben, majd 1903-ban Ady E. támogatásával Nagyváradon vitték színre, Papp J . fordításában. Ady E g y premier c. cikkében (Nagyváradi Napló, 1903, márc. 4.) ezt írta: „Vulcan József derék í r ó . . . érdemese a

326

VULET magyar irodalomnak is. Örülünk, hogy az ő irodalmi működése csinálta meg az első nyílt kulturális közeledést és egyesülést Nagyváradon és Bihar vármegyében a magyarság és a románság k ö z ö t t . . . Dákorománia őrültség. F a n t o m a Nagymagyarország is. Az azonban valóság, hogy i t t élnünk kellene. Csináljunk egy tűrhető Magyarországot. Ez közös érdek. És ez volna ám egy p r e m i e r ! . . . " O Regényei közül elsőként Sclavul amorului ('A szerelem rabszolgája') c. műve jelent meg a Família hasábjain, 1873—1875 között. Ezt követte Barbu Strimbu ín Evropa ('Barbu Strimbu E u r ó p á b a n ' ) , ill. Fata popii ('A p a p lánya') c. regénye. Legjelentősebb prózai alkotását 1876-ban Pesten adták ki Ranele natiunii ('A nemzet sebei', reg.) c. E b b e n a m a g y a r —román együttélést, nemzettől való eltávolodást, a sokat v i t a t o t t „renegát-létet", az identitáskeresést elemezte. Az önazonosságát feladó hős, a nemzet érdekét karriervágyból eláruló $tefan Zimbreanuból lett Zimbrai Pistának bűnhődnie kell. A szerző a kor könyörtelen nacionalizmusának megfelelően oldotta meg a román értelmiségi dilemmáját. Ez a két k u l t ú r á b a n nevelked e t t író sem volt képes azonban meghaladni a nemzeti kizárólagosságot hangoztatok gondolkodását. Furcsa kettősség l á t h a t ó itt: a főhősön keresztül tudatosítani óhajt o t t a azt a t é n y t , hogy a mo.-i románság nemzeti—kulturális fejlődését, a Bukarest t á m o g a t á s á t is élvező erdélyi románság szabja meg, ugyanakkor ő maga egy másik kultúrkörhöz tartozott, amelyben a magyarsággal való szerves együttélés kézzelfogható történelmi valóság volt és annak is t ű n t a jövő századokra is. A két k u l t ú r a közötti „libikóka" (néha erős nemzeti érzésektől f ű t ö t t verseket és cikkeket írt, máskor pedig magyar költőket fordított jó érzékkel és művészettel) m i a t t is az utókor szemében munkássága elhalványult. Nem volt rendkívüli irodalmi tehetség, azonban a m a g y a r — r o m á n szellemi közeledés terén érdemei elévülhetetlenek. O 1879-ben a R o m á n Akadémia levelező, m a j d 1891-től rendes t a g j á v á választotta. 1904-től az Akadémia Irodalmi Szakosztályát vezette. O E g y é b művei: Poezii ('Versek', 1866); Panteonul román ('A román Pantheon', irodalmi arcképek, 1869); Novele ('Novellák', 1—3. köt., 1872—1874); Mireasá pentru mireasá (vígjáték, 1877: Márki S., Menyasszonyt a menyasszonyért, részlet, Bihari román írók, 1881); Lira mea ('Az én lírám', versek, 1883); Sárádé lucie ('Szegény, m i n t a templom egere', vígjáték, 1894); Gárgáunii dragostei ('A szeszélyes

szerelem', vígjáték, 1899). O Magyarul még: 3 vers (Márki S., Bihari román írók, 1881); 1 vers (I. Vulcan, Bihar, 1883, 52.); székfoglaló (A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből, 1962). O írod.: I. Grozescu: Citeva reflesiuni la critica d-lui A. Co^ovanu asupra poeziilor d-lui I. Vulcan (Albina, 1866); 0 . Goga: I. Vulcan (Precursori, 1930); T. Popa: Iosif Vulcan. Viata si activitatea lui (1941); V. Netea: Pe urmele lui I. Vulcan (1947); Gh. Petru^an: Legáturile lui Eminescu cu Iosif Vulcan revista Familia (Viata románeascá, 1964, 4—5.); Dánielisz E.: Arany J á n o s és Tosif Vulcan (Korunk, 1964, 9.); Engel K.: Folyóiratkultúránk öröksége (uo., 1965, 7— 8.); Köteles P. (szerk.): Iosif Vulcan a Kisfaludy Társaságban (1970); uő: Követségben (Alf, 1973, 12.); L. Drimba: Iosif Vulcan (1974); Gh. Petrusan: Iosif Vulcan si revista Familia (1992). Sz. Farkas Jenő Vű Le Mai [vu lé m á j ] (1935—): vietnami író. Az 1959-ben megnyílt filmművészeti főiskolán elvégezte a rendezői szakot; számos filmforgatókönyvet írt; a Vietnami Játékfilm Stúdió m u n k a t á r s a . O Az ifjúsági művek szerzői közt t a r t j á k számon. Elbeszéléseiben az 1945-ös augusztusi forradalom u t á n formálódó ú j társadalom problémáiból meríti témáit. Első, öt elbeszélést tartalmazó Con dó ('Az újjászületett') c. önálló kötete 1960-ban jelent meg. Nagy sikert a r a t o t t Báu tr&i tieng chim ('Madárdalos égbolt', elb.-ek, 1981) c. kötete. O További művei: Tré xanh ('Zöld bambusz', kisreg., 1970); Múa xuán chia nwa cho ai ('Mindenkinek bambuszt osztogató tavasz', kisreg., 1983). Bögös László Vuletié [vwletity], Andjelko (Trebimlja, 1933. febr. 6.—): bosznia-hercegovinai horv á t költő, író, műfordító. A szarajevói (1953—1955), m a j d a belgrádi egyetem bölcsészkarán (1955—1958) tanult. A természet metafizikus problémái, az emberi lét, a jó és a rossz h a t á r á n a k kérdései vonzzák. Á Űempres u zaviőaju ('Ciprus a szülőföldön', 1980) c. válogatott verseit tartalmazó kötete a francia és a belgrádi szürrealisták sajátos u t a t bejárt t a n í t v á n y á n a k m u t a t j a . Költői nyelve a népköltészet rokon vonásaira, az ún. fantasztikus realizmusra épül, ugyanakkor nagy reflektív erővel és meggyőző költői indulattal ábrázolja az egyén mélyen szubjektív, belső és társadalmi méretű konfliktusait. Legnagyobb nemzetközi visszhangot a Kad budem vélik kao mrav ('Ha nagy leszek mint a hangya', 1977) c. verseskötetével ért el, amit 1978-

327

VULFS ban franciául, 1987-ben németül is kiadtak. A kötet a szellemi függetlenség, a lelkiismereti szabadság és a makacs, konok igazságkeresés d o k u m e n t u m a . Lírai világképe a valóság súlyos társadalmi-politikai feszültséginek a h a t á s á r a kissé komor, tragikus alaphangú, ugyanakkor a szerző ösztönös, lírai h u m o r a , önkritikus alaphangja a költészet realitásokon t ú l m u t a t ó mágikus erejével a legdrámaibb konfliktusokat is feloldja. P r ó z á j á b a n a nyugtalan, szétszórt személyiségek erkölcsi d r á m á j á t követi nyomon, a viszálykodást, az eretnekséget, a valóság és az álom, az eszmények és az élet területén. Második regénye, a Drvo s paklenih vrata ('A pokol k a p u j á n a k f á j a ' , 1963), érdekes t a n u l m á n y egy patologikus világról, fondorlatos törekvések, perverziók és gonosztettek á b r á j a . Klesar Tadija Tegoba ('Tadija Tegoba a kőfaragó', 1972) c. ifjúsági regénye a legendát, a történelmet és a modern életet ötvözi egybe. Egy kőfaragónak és két fiának a zord karsztos világban az életbenmaradásért vívott kemény harcát m u t a t j a be. Hősei a természeten kívül a társadalommal, s a háborúval szemben is bizonyítják erkölcsi, emberi erejüket. Deveto éudo na istoku ('A kilencedik csoda keleten', 1966) c., lírai nyugtalansággal teli regénye az ödipusz-komplexuson alapul; a teljesség és a tiszta eredetiség után k u t a t ó hősben a rosszerkölcsű a n y a mítoszát legyőzi a föld mítosza. Számos r á d i ó d r á m á t — Plaé doktora Paskvala ('Paskval doktor sírása', 1965); Slucaj jednog putniókog voza ('Egy személyvonat esete', 1967); Voz koji nije stigao nigdje ('Vonat, amely nem érkezett meg sehova', 1971); Majstor koga niko ne zelio ('Senki sem k í v á n t a mester', 1972); Hodati po visokom drvecu ('Magas fákon járkálni', 1973); Tom (ua., 1974) — és filmforgatókönyvet is írt. Műveit a németen és a francián kívül román, m a g y a r , albán, szlovén és macedón nyelvre is lefordították. O Egyéb fő művei: Gorko sunce ('Keserű nap', reg., 1958, 1985); Gramatika ili progonstvo ('Nyelvtan vagy száműzetés', versek, 1961); Jedina nada ('Egyetlen remény', versek 1962); Sedam vjeónih pitanja ('A hét örök kérdés', versek, 1965); Zmije odlaze s onu stranu svijeta ('A kígyók elkúsznak a világ másik oldaláról', versek, 1967); Kraljica puteva ('Az utak királynője', versek, 1968); Poezija ('Költészet', válogatott versek, 1971); Putnik na svoju odgovornost ('Utazó a s a j á t felelősségére', versek, 1973); Dan hapéenja Vile Vukas ('Vila Vukas letartóztatásának a n a p j a ' , reg., 1980); Komandant cÁjelog sela ('Az egész falu vezetője', dráma, 1980);

Tajna veőera ('Utolsó vacsora', versek, 1982); Neznan ili beskonaóan broj ('Ismeretlen vagy végtelen szám', versek, 1984); Jadi mladog karijeriste ('A fiatal karrierista gondjai', reg., 1984); Krizaljka za óitanje sndbine ('Keresztrejtvény a sorsolvasáshoz', versek, 1985); Cudotvorna biljka doktora Engela ('Engl doktor csodatévő növénye', reg., 1989); Snovidjenje ('Alomlátás', reg., 1989); Covjek sa spiska izdajica ili miljenik partije Bunarivo ('Egy ember az árulók közül, avagy Bunarivo, a p á r t kegyeltje', dráma, 1989); Hebrang (ua., politikai dráma, 1990); Popravni ispit ('Javítóvizsga', versek, 1990). O Gyűjt, kiad.: Djela I—V ('Művei 1—5. köt., 1989). O Magyarul: 2 vers (Csuka Z., Csillagpor, anto., 1971); 1 vers (Fehér F., Magyar Szó, 1983, ápr. 30.). O írod.: M. I. Bandié: Pred v r a t i m a pekla (Politika, 1963, szept. 22.); M. Boskovié: U t r a g a n j u za t a m n i m ljudskim silama (Putevi, 1963, 6.); M. Bogicevic: Deklinacija gorcine (Izraz, 1966, 5.); M. Begic: K o r j e n i t a nadstvarnost A. Vuletica (2ivot, 1971, 1—2.); M. Marjanovic: P r i s t u p Vuleticevoj prozi (Izraz, 1971, 6,); M. Idrizovic: Da tegobe ne bude vise (Zivot, 1973, 1—2.); Lj. Cvijetic: Tskustvo poetske a v a n t u r e (Odjek, 1973, szept. 1—15.); M. Drugovac: K n j i g a neodoljive mudrosti (uo., 1978, m á j . 1—15.); Z. Ivankovic: Spoznavanje nepoznatog (Izraz, 1979, 3.); H . KapidziéOsmanagic: Bilingvalni „ m r a v " od konkretnog do mitskog soglasja (Odjek, 1984, márc. 15—31.); R. Trifkovic: Pometan i obesparnecen covjek (Oslobodjenje, 1984, szept. 3.); I. Bozicevic: Krik i pobuna (Republika, 1986, 6.). Bugajev Sándor Vulfs [vulfsz], E d v a r d s (Kidraucku Vilka, 1886. dec. 16.—Riga, 1919. jan. 14.): lett költő, író. Parasztcsaládban született. A rigai műszaki egyetemen f o l y t a t o t t tanulmányait nem fejezte be. Újságíró volt, m a j d 1911-től Rigában lett színházi t i t k á r és d r a m a t u r g . 1915-től a K a u k á z u s b a n , m a j d P é t e r v á r o t t élt. 1917-ben tért vissza hazájába, ahol t ü d ő b a j b a n halt meg. O 1903-tól publikált. Az orosz dekadens szimbolizmus h a t á s á t m u t a t ó verseit kezdetben két nyelven, lettül és oroszul írta. Életművének jelentősebb részét azonban több mint húsz „ k ö z é p f a j ú " , jól felépített, a korabeli lett középosztály kialakulását, erkölcsi konfliktusait ábrázoló d r á m á j a képezi, amelyek közül a legjobbak a kaukázusi időszakában készültek: Sensácija ('A szenzáció', vígj., 1916); Svétki Skangalé ('Ünnep Skangalban', vígj., 1918); Meli ('Hazugságok', 1920). O Égyéb fő művei: FaustinS

328

VULGA ('A kis F a u s t ' , dráma, 1913); Greizsirdiba, ('Féltékenység', vígj., 1914); Pasaka par navi ('Mese a halálról', d r á m a , 1915); Romas degéana ('Róma felgyújtása', d r á m a , 1915); Ziedona atmoéanás ('A kikelet ébredése', vígj., 1915); Grüts uzdevums ('Nehéz feladat', vígj., 1918); Stacija stepé ('Állomás a sztyeppén', elb.-ek, 1920). O G y ű j t , kiad.: Kopoti raksti ('Összegyűjtött írások', l 6. köt., 1938); Ziedi, kas celma\á víst ('Útmentén fonnyadó virágok', versek, 1960). Bojtár Endre vulgáris nyelv {latin vulgáris közönséges'): 1. vulgáris latin nyelv: az ókori latin -* irodalmi nyelvvel szemben az itáliai -*népnyelv, amely a hódítások során a római birodalom t a r t o m á n y a i b a n is elterjedt, s az ú j l a t i n (román) nyelvek kialakulásának alapjául szolgált. Az irodalmi nyelv kifinomult városiasságától (-+urbanitas) elütő vidékies parasztosság (rusticitas) és idegenszerűségek (->barbarizmus) jellemezték. O 2. a korai középkorban az —>írásbeliségre általánosan jellemző latin nyelvvel szemben a —>szóbeliségre korlátozódó nemzeti nyelvek megjelölése. A 12. sz.-ig az európai írásbeliség latin nyelvű volt és az olvasni t u d á s túlnyomórészt az egyház műveltségi privilégiumai közé tartozott. A nemzeti nyelvek ilyen értelemben számít o t t a k ,,vulgáris"-aknak; szövegeik íratlanok m a r a d t a k , lejegyzésüknek sem hagyománya, sem olvasóközönsége nem volt. Az első vulgáris nyelven írt kezdetben ötletszerűen, esetlegesen feljegyzett — kisebb szövegek a —•kolostori irodalom kézirataiban m a r a d t a k fenn. A 13. sz.-tól azonban az írni-olvasni tudás a világiak körében is szélesebb körben terjedni kezdett, s ezzel párhuzamosan kialakultak a vulgáris nyelvek irodalmai, a nemzeti irodalmak kezdetei (-*•nemzeti irodalom). A latin azonban még sokáig őrzi r a n g j á t , amint ezt pl. a vulgáris szövegek latin nyelvű, r u b r u m m a l írt nevei, tárgymegjelölő szövegei is m u t a t ják (—>vörös betűs szöveg). O (—•irodalmi nyelv) O írod.: Thienemann T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak (1986). Kurcz Ágnes Vulgarisz, Evjeniosz; Eugenios Vulgáris (régi, t u d o m á n y o s átírás); Evjéniosz Vulgárisz (új átírás); (Kérkira, 1716—SzentPétervár, 1806): görög teológus, filozófus, író. A r t á b a n és J a n i n á b a n végezte alapokú iskoláit, m a j d Itáliában f o l y t a t t a tanulmányait: görög, latin és héber filológiát; ezenkívül modern francia, német és olasz irodalmat hallgatott, és megismerkedett a kor

filozófiai áramlataival. Visszatért Janinába, felvette az Evjeniosz szerzetesi nevet, s tanítani k e z d e t t az ottani főiskolán. A reáltudományok iránti érdeklődése és az új filozófiai eszmék terjesztése m i a t t azonban ellentétbe került konzervatív kollégáival. Nyolc év u t á n Kozániban f o l y t a t t a a tanítást, itt nemcsak a főiskola katedrájáról, hanem a szószékről is hirdethette a felvilágosodás elveit. Tanainak híre eljutott a konstantinápolyi pátriárkához, aki 1753ban az athoszi iskolába helyezte át. I t t sem m a r a d h a t o t t sokáig, három éven át Szalonikiben dolgozott m a g á n t a n á r k é n t , majd elfogadta a konstantinápolyi p a t r i a r c h á t u si akadémia filozófia- és matematika-tanári állását. Szerafim pátriárka halála után innen is el kellett mennie. E g y ideig Lipcsében élt, itt ismerkedett meg Orlov admirálissal, aki meghívta Moszkvába. SzentPétervárott N a g y Katalin cárnő udvari könyvtárosaként dolgozott, kinevezték a Krím-félsziget püspökének és az akadémia tagjai közé választották. Amikor a cárnő egyezséget k ö t ö t t a Portával, Vulgarisz az Alekszander Nyevszkij kolostorba vonult, s életének hátralevő részét meditációval és műveinek rendezésével töltötte. O Vulgarisz művei, oktatói, felvilágosító és fordítói munkássága kiemelkedő szerepet játszott a görög szellemi élet megélénkülésében. A görög felvilágosodás meghatározó személyiségeként első, aki Voltaire műveit fordítva a vallásszabadság fogalmát bevezeti. Azt vallja, hogy a vallásszabadság olyan alapvető erény, ami a közömbösség és az erőszak között állva hídként köti össze a régi és az új világot, a konzervativizmust a felvilágosodással, a filozófiát a teológiával, a newtoni t u d o m á n y o k a t az orthodoxiával. Tanítja, hogy a humán- és a természettudományokban lehetséges a tökéletes szabadság. A hit dogmáiban azonban nem fogadja el a szabadgondolkodás elvét. Fiatalkorában az elsők közt hirdette Voltaire eszméit, öregségére azonban,amikor az orthodox klérus hivatalosan elítélte Voltaire tanításait, Vulgarisz is Voltaire-tagadó nyilatkozatot t e t t . Ezzel okot adott az ellene intézett későbbi támadásokra, amelyek csak ezt az a k t u s t emelték ki egész életművéből és elfeledték, hogy Vulgarisz egész élete a hit, a nemzeti t u d a t és a szabadelvűség hirdetésének jegyében telt el. O Főbb művei: Lojikí ('Logika', 1766); Sztihía mathimatikón, Sztihía metafizikisz ('Matematikai és metafizikai elemek', 1805); Theolojikón ('Teológiai értkezések', 1872). O írod.: V. Tatákisz: Vaszikí Vivliothikí (8. köt., 1953); A. Vakalópulosz: Isztoria tu néu

329

VULGA visszavonta ezt a kiadást, s helyette az ún. Sixto-Clementina kiadást jelentette meg 1592-ben, amely meglehetősen hűen követi Jeromos szövegét, s azóta számtalan kiadást megért. Közöttük a leghíresebb M. Hetzenauer 1906-os és 1922-es kiadása. O írod.: E. Würthwein: Der T e x t des Altén T e s t a m e n t s (1952); A. Vöbus: Early Versions of the New Testament (1954); W. H. Semple: St. J e r o m e as a Biblical Translator ( B J R L 48. köt., 1965). Adamik Tamás

elinizmu (1973); K. Th. Pimarász: Neoelinikósz Diafotizmósz (1977); S. Batalden: Catherine I I ' s Greek Prelate E. Voulgaris in Russia 1771—1806 (1982). Caruha Vangelió vulgárszociológiai iskola: iskola

szociológiai

Vulgata evangélium revízióját a legjobb görög kéziratok alapján végezte el R ó m á b a n 382—384 között Damasus p á p a felkérésére. A revíziót az t e t t e szükségessé, hogy a korábbi hevenyészett fordítások tartalmilag eltértek egymástól, nyelvileg pedig primitívek voltak, teli grécizmusokka! és vulgáris nyelvi hibákkal. A Szentírásnak ez a latin szövege borzasztotta vissza magát Jeromost is; Szent Ágoston sem l á t t a olvasásra méltónak, ha Cicero szövegeivel vetette egybe. Az —• Újszövetség második felének latin szövegével kapcsolatban Jeromos szerepét homály fedi. Az Ószövetség könyveit héberből f o r d í t o t t a le 391 és 406 között. A héber kánontól eltérően a —> Septuaginta apokrifjeit is lefordította. A —>Zsoltárok könyvét a héber eredeti és a hatnyelvű ->Hexapla szövegének alapján is lefordította, s később ez utóbbi került bele a Vulgatába. O Cassiodorus hivatkozik először a Bibliának egy olyan kódexére, amely egy k ö t e t b e n a Szentírás minden könyvét felöleli. A Vulgata legrégibb f e n n m a r a d t kézirata a Codex Amiatinus, amelyet W a e a r m o u t vagy J a r r o w kolostorában készítettek 690 és 700 között. A következő kétszáz évben a Vulgata szövege sokat változott a Vetus Latina hatására, ezért N a g y Károly fontos feladatnak tekintette a Biblia helyes latin szövegének megállapítását: e célból készítette el Alcuinus és Theodulf d'Orléans szövegjavításait. Alcuinus szövegén alapul a Párizsi Egyetem kiadása, amely a középkorban irányadó kiadásnak számított. A trienti zsinat 1546-ban autentikusnak nyilvánította a Vulgatát, s elrendelte egy megbízható kiadás elkészítését. V. Sixtus p á p a azonban ismét a Párizsi Egyetem szövegét a d t a ki, de halála után utódja, V I I I . Kelemen p á p a

Vulgate Estoire de Merlin: —>tündérirodalom vulgus in populo [vwlgusz. . . ] evolucionista irányzatok képviselői voltak, akikkel az 1920-as években H. Naumann és mások szálltak vitába, akik történeti aspektusba illesztették azt a koncepciót, mely szerint a társadalmak alsó rétegei mindig csak befogadói a felső rétegekből „alászálló" műveltségi j a v a k n a k (—>•gesunkenes Kulturgut, leszállott műveltségi javak elmélete). Érdekes tény, hogj r e —>tárgytörténeti és —• motívumtörténeti alapokon álló következtetések ellen elsősorban etnopszichológiai érveket hoztak fel, és a vulgus in populo-teóriában csak időnként megjelenő, L. Lévy-Bruhl által felállított koncepciókat („individuum nélküli t á r s a d a l o m " , „szublogikus és logikus gondolkodás ellentéte") cáfolták. A közösségi k u l t ú r a archaikusságának, önállóságának védelmezői (főként R. Weiss), valamint a pszichologizmusban a közösségit és individuálist összemosó kutatók (így a „szublogikus" szuperfogalmát kidolgozó Marót K.) voltaképpen nem cáfolták meg a vulgus in populo-elmélet alaptézisét: azt az elgondolást — amely egyébként nem áll messze a marxizmus hierarchikus osztálykategóriáitól sem — , mely szerint a társadalmi s t r u k t ú r a két alapvető társadalmi rétegre oszlik. Az individuális („arisztokratikus") és a közösségi („demokratikus") felfogás hívei a szovjet kutatásban (kiváltképpen a folklorisztikában)

330

VULPE is hosszú ideig, váltakozó sikerrel csatározt a k egymással. O A magyar néprajz képviselői a vulgus in populo nézeteit túlzó módon sosem képviselték; kellő mértékben hangsúlyozták, hogy a népi k u l t ú r a rendelkezik alkotó erőkkel, s pszichológiai, olykor történeti érvekkel cáfolták, hogy a felső és alsó társadalmi rétegek között éles választóvonalak húzódnak. O Az ú j a b b népfogalom kutatói is egyoldalúaknak minősítették E. Hoffmann-Krayer és H. Naumann nézeteit, kortárs vitapartnereiket viszont az ú j a b b k u t a t á s ahistorikus („antikvárius") közösségfelfogásuk m i a t t bírálta, valamint azért, m e r t nem ismerték fel a társadalmak kétpólusú szerkezetét. A vita végleges megoldásához egyrészt a történeti tények hiteles feltárása vezethet (s ezek sokban igazolják a vulgus in populo-elméletet), másrészt a t á r s a d a l m a k osztályszerkezetének feltárása (s ez utóbbit a vulgus in populo-elgondolások nem tükrözték kellő pontossággal). O (^folklorizálódás, folklorizmus, tömegkultúra) O írod.: L. LévyBruhl: Les fonctions mentales dans les sociétés inférieures (1910); H. N a u m a n n : Primitive Gemeinschaftskultur (1921); uő: Grundzüge der deutschen Volkskunde (1922); O r t u t a y Gy.: Magyar népismeret (1937); E c k h a r d t S. (szerk.): Űr és paraszt a magyar élet egységében (1941); E. Hoffmann-Krayer: Kleine Schriften zur Volkskunde (1946); R . Weiss: Volkskunde der Schweiz (1946); Marót K. : A népköltészet elmélete és m a g y a r problémái (1949); Voigt V.: A n é p r a j z t u d o m á n y elméleti-terminológiai kérdései (Ethn, 1965); T. WeberKellermann: Deutsche Volkskunde (1969); Abschied vom Volksleben (1970); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972). Voigt

Vilmos

Vulovic [vttlovity], Svetislav (Tvanjica, 1847. nov. 29.—Belgrád, 1898. máj. 3.): szerb irodalomtörténész, irodalomkritikus. A belgrádi jogi egyetem elvégzése u t á n 1868—1869-ben bíróságon dolgozott. 1870től 1881-ig gimnáziumi nyelv- és irodalomt a n á r volt, m a j d 1881-tól haláláig az irodalomtörténet professzora. 1879-től a Szerb Tudományos Társulat, 1886-tól a Szerb Tudományos Akadémia t a g j a . Bár középkori szerb irodalmat t a n í t o t t , figyelemmel kísérte kora irodalmát is. Mindenekelőtt a V. Karadzié neve által fémjelzett költészeti irányzatra specializálta magát, főleg S. Milutinovic, P. Petrovic Njegos, D j . J akiié és B. Radicevic müveivel foglalkozott. V. Karadzic kritikai elvei alapján a népköltészet szellemében való alkotás elkötelezett híve.

Jelentősége a b b a n rejlik, hogy az ún. természeti kritika hatása alatt a szerb irodalmi kritikát kivezette az ún. filológiai kritika zsákutcájából. Az irodalmi m ű v e k e t a művészi befogadás aspektusaiból ítélte meg, s a romantikus érzelmességet a nemzeti eszmével kapcsolta össze. Mélyen átérezte és elsőként fogalmazta meg Njegos költői értékeit és a szerb irodalomban bet ö l t ö t t jelentőségét, valamint JakSic verseinek emóciógazdagságát. B. Radiceviéről írt t a n u l m á n y á b a n a kritikát a t u d o m á n y o s rendszerezéssel párosította. Színházi kritik u s k é n t felemelte szavát a felületes, puszt á n csak szórakoztatni kívánó d a r a b o k , valamint a természetellenes színpadi megoldásokkal szemben. I r t pedagógiai m ű v e k e t is, műveit németre is lefordították. O F ő b b művei: P. P. NjegoS, pesnik srpski ('P. P. Njegos, szerb költő', 1887); S. Milutinovic Sarajlija, pesnik srpski('S. Milutinovic Sarajlija, szerb költő', 1878); Umetniéka pripovetka u najnovijoj srpskoj knjizevnosti^A művészi elbeszélés a legújabb szerb irodalomban', 1880—1882); Djura Jakiié, pesnik i slikar ('Djura Jaksic, a költő és képzőművész', 1882); Iz sfere srpske knjizevnosti I. ('A szerb irodalom szférájából', 1885); Iz pozorista ('A színházról', kritikák, 1879); Branko Radiéevié (ua, t a n u l m á n y , 1889); Kritike i ogledi ('Kritikák és nézetek', poszt u m u s z gyűjtemény, 1953); Celokupna djela I—II ('Összes művei', 1—2. köt., é. n.); Beleske o arhibiskopu Nikodem ('Jegyzetek Nikodémusz érsekről', Glas, 1984). O írod.: Z. Zujovié: S. V. (Godisnjak SAN, 1899); P. Popovic: S. V. i njegov rad na s t a r o j knjizevnosti (Godisnjica Nikole Üupiéa, 1933); Z. Gavrilovic: Prvi srpski kriticar, impresionista (Letopis Matice srpske, 1956, jún.); R, Dimitrijevic: S. V. Monografija (1966, teljes bibliográfiával); R . Dimitrijevic (összeáll.): Studije i kritike Vulovica (1979). Bugajev Sándor Vulpescu [vulpészku], Ileana (Bratolove§ti, 1932. m á j . 21.—): román írónő, műfordító. R. Vulpescu felesége. A bukaresti egyetemen filológiai t a n u l m á n y o k a t végzett. 1959 óta u g y a n o t t a Nyelvtudományi Intézet m u n k a t á r s a . O Első írása 1966ban jelent meg a Familia c. folyóiratban. Önálló prózakötete S.A.M.D. ('STB.') c. 1969-ben látott napvilágot. 1975-ben adt á k ki Rámás hun (Lendvay Éva, Az utolsó névjegykártya, 1982) c. regényét, amelyben a 19. sz. végi román bojárértelmiségiek világát m u t a t t a be. Kevésbé sikerültek Candidatii la fericire ('A boldogságra pályázók', 1983) c. publikált elbeszélései.

331

VULPE Nagy sikert a r a t o t t viszont Arta conversatiei ('A társalgás művészete', 1980) c. könyve, mely a legjobb román regény a női egyenjogúságról. O Fordított többek között J . R. Jimenez, S. Pepys és A. Maurois műveiből. O írod.: I. Rotaru: 0 istorie a literaturii románé (3. köt., 1987). Erdős Katalin Vulpescu [vulpeszku], Romulus (Nagyvárad, 1933. ápr. 5.—): román költő, író, műfordító. T a n u l m á n y a i t 1955-ben fejezte be a bukaresti egyetem bölcsészkarán. Szerkesztőként t ö b b kiadónál dolgozott. 1967-ben Firenzében szerzett filmrendezői diplomát. 1968—1969 között a Delavrancea Színház irodalmi titkára volt. 1974-től a Manuscriptum c. folyóirat szerkesztője; a Rádió állandó m u n k a t á r s a . Régi kéziratok és könyvek, általában a k ö n y v s z a k m a egyik legismertebb szakértője. S a j á t tervezésű könyveinek, ill. fordításköteteinek megjelenése a r o m á n szellemi élet eseményének számított. Az 1989-es fordulat után e rendkívüli tehetségű és műveltségű alkotó, aki szülővárosában magyar gyerekekkel együtt n ő t t fel, szinte hihetetlen t á m a d á s ba kezdett a m a g y a r s á g és a zsidóság ellen a Románia Mare c. szélsőséges folyóirat hasábjain. O Első verseskötete 1965-ben jelent meg Poezii ('Versek') c. 1967-ben adta ki Exercitii de stil ('Stílusgyakorlatok') c. gyűjteményét, amely prózája mellett Om de treabá (Kosály Márta, Derék ember, Nagyv, 1969, 12.) c. egyfelvonásos színművét is t a r t a l m a z t a . Ezt követték 1970-ben Si alte poezii ('És más versek'), ill. Arte si meserii ('Művészetek és mesterségek') c. kötetei. Ez utóbbi eddigi legjobb verseskönyvének tekinthető. A neoklasszicizmus jegyében keletkezett költeményei, „átiratai" a reneszánsz humanizmust, a 16— 17. sz.-i francia szellemiséget idézik. A kifinomult, intellektuális líra elkötelezettje. Rendkívüli formaérzékkel próbálkozott szinte minden versformában. O Jelentős műfordítói tevékenysége is. 1955 óta látnak napvilágot fordításai többek között T. Tasso, Villon, M. Ana, Carolina Maria de Jesus, F. Rabelais, Shakespeare, A. Jarry, Charles d'Orléans, ill. a -»Pléiade költőinek műveiből. Ezenkívül több író, pl. I. Rarbu életművét gondozta. O Magvarul még: 3 vers ( J á n k y B „ U t u n k , 1968, 37.); 2 elb. (Panek Z., uo., 1970, 13.) 3 vers (Képes G., Először magyarul, anto., 1971); Az esti futár (színmű, Belia Gy., Az esti f u t á r , Mai román egyfelvonásosok, 1972); 1—1 vers (Franyó Z., Földi üzenet, anto., 1979; Lendvay É v a , Igaz Szó, 1987, 7.; Timár A.,

Magyar Napló, 1990, 47.); 1 cikk (Panek Z., uo.). O írod.: Panek Z.: Romulus Vulpescu - „Párizsból j ö v e t " (Utunk, 1970, 13.). Sz. Farkas Jenő Vulpius [vwlpiusz], Christian August (Weimar 1762. jan. 22.—uo.. 1827. jún. 27.): német író, költő. Goethe sógora volt. Tanulm á n y a i t J e n á b a n és Erlangenben végezte, m a j d 1786-tól Münchenben báró von Soden t i t k á r a lett. E z u t á n m a g á n t a n á r k é n t Bayr e u t h b a n , Würzburgban, Erlangenben és Lipcsében élt, 1790-ben visszatelepült Weim a r b a . 1797-től könyvtári titkár lett és egészen a főhercegi tanácsosi rangig j u t o t t . Legfőbb műve a Rinaldo Rinaldini, der Rauberhauptmann (1797: n. n „ Rinaldo Rinaldini a legszebb és leghíresebb rablóvezér élettörténete, csodás k a l a n d j a i . . . és halála, 1884; Szinnai T., H a r a m i á k k a p i t á n y a , 1969), ez t e t t e híressé. Számos költeménye él t o v á b b azonban műdalként a nép a j k á n (Der Lenz ist angekommen, ' í m , itt a kikelet' stb.). O Egyéb művei: Abenteuer des Ritters Palmendos ('Palmendos lovag kalandjai', reg., 1784); Prinz Calloandro ('Calloandro herceg', reg., 1785); Adolph von Schönthal (ua., reg., 1785); Skizzen aus dem Lében galanter Damen ('Történetek nagyvilági hölgyek életéből', elb.-ek, 4 köt., 1789—1793); Romantische Geschichten der Vorzeit ('Régi idők romantikus történetei', elb.-ek, 1792—1798); Orlando Orlandini (ua., 2 köt., 1802); Lionardo Monté Bello (ua., reg., 1821). O Magyarul még: Hutsa, a tiszai tündérasszony (Holosovszky I., 1808); Rinaldo Rinaldini vagy az Abruzok hőse (n. n., 1886); Rinaldo Rinaldini, a sziklák fejedelme (n. n., Kincses Kiadó, Toronto, 1969). O írod.: K. Müller-Frauenreuth: Die Ritter- und Ráuberromane (1894); E. Merker: Christian August Vulpius (1918); 0 . Lerche: Der Schwáger (1927); W. Vulpius: Bibliographie der selbstándig erschienenen Werke von Christian Angust Vulpius (1927); Der historische Rinaldini (Die Liter a t u r , 1929, 31.); K. Bulling: Zur J e n a e r Tátigkeit des Weimarer Bibliothekars Christian August Vulpius 1802 - 1 8 1 7 (1941). Varga Péter Vű Mong Nguyén [vu mon nyujen] (családi név); Vi Khé; Lan Kha (írói álnevek); (Dong-son, H a Bac tart., 15. sz. eleje): vietnami költő. A kínai Ming^dinasztia hódító csapatait legyőző Nguyén Trái (1380— 1442) hadvezér és költő kortársa. A születésének és halálának évére vonatkozó adatok ellentmondásosak. A 18. sz.-i Lé Quy Dón által szerkesztett Toán Viét thi luc ('Viet

332

VUONG ország költészeti gyűjteménye') c. antológia szerint 1400-ban nyerte el a mandarini vizsgán a thái hoc sinh doktori címet. A népszerűtlen Ho Qui Ly uralkodóval szembeni felkelés idején nem vállalt hivatalt, s a Ming-dinasztia csapatainak húszéves garázdálkodása idején (1407—1427) is visszavonultan élt. A kínai csapatokkal szembeni harcot irányító, dinasztia alapító Lé Thái To király (ur.: 1427—1433) kinevezte a hanoi -> Ván Miéub&n működő főiskola igazgatóhelyettesévé. A királyi u d v a r b a n betöltött tisztségéből 74 éves korában vonult vissza. O Jeles költőtársa, Nguyén Móng Tuan költeményben magasztalta erényeit. Kínai írásjelű versei a Vi Khé thi táp ('Ví K h é verseskötete') c. gyűjteményben jelentek meg. Bögös László Vü Ngán Chi [vu n a n tyi]; (1946—): vietnami költő. Az USA politikájához kötődő saigoni rendszerrel szembeni ellenállási háborúban (1960—1975) jelentkezett a déli hazafias írók sorában. Dél három északi t a r t o m á n y a irodalmi lapjának, a TriThién-Hue Ván Nghé munkatársi gárdájához tartozott. Szoros kapcsolatba került a folyóirat főszerkesztőjével, Thanh Hái-]dA. Költeményei rendszeresen megjelentek a néphadsereg irodalmi lapjában, a Ván Nghé Quán ©óiban. Szerepelt a száz szerző kétszáz versét felölelő Thcr chöng My citru nur&c ('Az USA-val szembeni hazafias ellenállás költészete', 1970) c. antológiában. Közeli b a r á t j a Nguyén Khoa Diem költő, akivel együtt szerepelt a Táp thcr Chién Si ('Katona költők kötete', 1973) c. gyűjteményben. H a r c r a mozgósító verseiben szemléletesen érzékeltette a modern fegyverekkel romboló ellenség pusztításait, a vietnami t á j b a n ü t ö t t sebeket. O Magyarul: 1 vers (Majtényi Z., I d ő m a d á r , anto., 1972). O írod.: Lé B á Hán: T i r niem tin náy, ta da dén (Tap Chi Ván Hoc, 1976, 2.); Nguyén Khai-Vien—Huu Ngoc: Littérature vietnamienne (1979). Bögös László Vű Ngoc Phan [vu nok fan] (1903—): vietnami irodalomkritikus, irodalomtörténész. í r á s t u d ó családból származott. Munkásságát az 1930-as években kezdte, s a vietnami irodalomkritika egyik úttörőjének t a r t j á k . Tevékenysége döntően a kort á r s írók Thiéu Són, Truong Chinh, Trán Thanh Mai m u n k á i n a k elemzésére összpontosult. K r i t i k á i t Nhá ván hién dai ('Kortárs írók', 4 köt., 1951—1957) c. gyűjt ö t t e össze. K ö z r e m ű k ö d ö t t a Ser tháo lich sur ván hoc Viét-Nám ('A vietnami irodalom történetének v á z l a t a ' , 5 köt., 1957) c. mun-

ka megírásában. Szerkesztette a Hcrp tuyen thcr ván Viét-Nám ('Válogatott vietnami költemények', 1972) v a l a m i n t a Tuc ngű, ca dao, dán ca Viét-Nám ('Vietnam népdalai és közmondásai', 1978) c. köteteket. Bögös László Vuolijoki, Hella: -> Wuolijoki,

Hella

Viro-ng Anh [vön a n y ] (Tanh Hoa t a r t . , 1955—): muong nemzetiségű vietnami költő. Irodalmi p á l y á j á t a muong népmesekincset összegyűjtő Thuong Diem egyengette. V u a n g Anh munkásságát verses színdarabokkal kezdte, melyek különböző folyóirat o k b a n jelentek meg. 1980—1982 között az írószövetség Nguyén Duról elnevezett főisk o l á j á n g y a r a p í t o t t a t u d á s á t . 1982-ig három önálló verseskötete jelent meg. Bögös László Viro-ng Dinh Huán [vön diny hün] (családi név); Thach Quy (írói név); (Nghe Tinh t a r t o m á n y , 1941—): vietnami költő. Matem a t i k a szakos t a n á r volt, majd az Irodalmi és Művészeti Szövetség Nghe An-i szervezetében, Vinhben dolgozott. Később a fővárosba, Hanoiba került. Első költeményeivel m á r 19 éves k o r á b a n jelentkezett a központi irodalmi hetilap, a Ván Nghé, hasábjain. Első, Sao vá dát ('Csillag és föld') c. kötete Quang Huy-val (1936—) közösen jelent meg. További két kötete, a Táng dá vá mót nhánh cáy ('A k ő t ö m b és egy faág') v a l a m i n t a Diéu hát nguon sáng vá dát ('Tiszta forrású ének dallama és a íold') ugyancsak egy-egy költőtársával, Anh Chivel és Yen Dúc-kai közösen került az olvasókhoz. Önálló kötete Con chím tá vát ('Démoni rikoltású m a d á r ' ) c. látott napvilágot. Bögös László Vinrng Linh [vön liny] (írói név); Hái Lé (írói álnév); Lé Cőng Dao (családi név); (Phuoc Hau, 1921. jan. 31. Hanoi, 1992. aug. 21.): vietnami költő. Munkásságát a francia gyarmati uralom idején, 1943-ban kezdte. Első verseskötete Phwong thanh ('Zöldellő vidék') 1944-ben jelent meg Hanoiban. E kötet, valamint az 1945-ben kiad o t t Mai nwvng ('Betemetett mező') c. válogatás versei a modern irányzat szellemében születtek. 1949-ben belépett a k o m m u nista p á r t b a , s a déli országrész irodalmi életének egyik irányítója lett. A genfi egyezményeket követően 1955-ben északra t á v o z o t t , de 1966-ban visszatért Délre. 1974-ben európai utazása során t ö b b egykori szocialista országot is felkeresett. Miután Dél-Vietnamot 1975 tavaszán felsza-

333

VUONG badították, visszatért Hanoiba. O További kötetei: Quy Nhon (ua., 1962); Thém nhwagniemvui ('Új örömök', 1965); Nhitng ngwcri con gái qué hwrng ('Szülőföldem leányai', 1969); Tró vé nen cű ('A visszatérés ideje', 1975); Nhung máu sác qué hwcrng ('A szülőfold színei', 1977). O Magyarul: 1 vers (Lator L., I d ő m a d á r , anto., 1972). Bögös László Viro-ng Trong [vön cson] (Nghe Tinh t a r t . 1943—): vietnami költő. A néphadsereg írói g á r d á j á b a n nőtt fel. Költeményei kezdetben nagyrészt a hadsereg irodalmi lapja, a Van Nghe Quán Dói hasábjain jelentek meg, de 1982-től sűrűn jelentkezik az irodalmi hetilapban, a Van Ngheben is. Egyéni h a n g j á t az 1970-es években alakít o t t a ki. Első önálló kötete Khoáng tr&i qué hwcrng ('A szülőföld távoli ege', 1976) c. jelent meg. Második, Cánh chim phai khát ('Beszennyezett madárszárny') c. kötete hosszú elbeszélő költemény. Az 1975 és 1982 között írt gyermekversei Thcr ngwcri ra trán ('Versengő gyerekek', 1985) c. jelentek meg. Alkotókedvét és m u n k a b í r á s á t m u t a t j a , hogy 1986-ban ú j a b b , Nhung ngáy xa ('Távoli napok') c. kötettel jelentkezett, melyben vissza-visszatér az elmúlás, a halál témájához. A halálról, az elhunytakról^elmélkedik Bén mó cu Nguyén Du ('Nguyén Du sírjánál', 1989) c. kötete több versében is. Ekkor, 1989-ben k a p t a meg a hadsereg irodalmi lapja, a Van Nghe Quán Dói költészeti diját. Szilárdan hisz költészete erejében, a m i t a Ve thói náng Vong Phu ('A férjét visszaváró asszony', 1991) c. ötödik önálló kötete is tanúsít. Rendszeresen ír irodalomkritikákat is. Bögös László Viro-ng Trung [vön esun] (írói név); Lw&ng Viarng Trung (családi név); (Son La, 1938—): thai nemzetiségű vietnami költő. Thai nyelven ír, de több k ö t e t é t vietnami nyelvre is lefordították. Egyéni, eredeti h a n g j á t az 1970-es évek végére alakít o t t a ki. Versei a szülőföldje, küzdő embertársai iránti őszinte érzelmeit tükrözik. Lír á j a — mint ezt Song Nám Rórn ('A Nám Rom hulláma', 1982) c. verseskötete is tanúsítja — egyszerre hagyományőrző és újító. A thai költészeti formák felhasználásával m u t a t j a be a nemzetiségek lakta Tay Bac lakóinak ú j életét. Az északi hegyvidék nemzetiségei körében régi hagyományai vannak a halottsirató dalnak, a van thannak, s ez a h a g y o m á n y az ő költészetében is tükröződik. Munkásságát Nui máy vá dán bó ('A te hegységed és egyhúros gitárod') c.

k ö t e t é t követően a Van Nghé szerkesztősége 1989-ben költészeti díj\s\ ismerte el. Bögös László Vuorela, Einari Arvid (Keuruu, 1889. aug. 17.—Helsinki, 1972. júl. 10.): finn költő. A p j a építőmester volt. 1914-ben szerzett népiskolai tanítói oklevelet J y v á s k y l á ben. Dolgozott boltossegédként, boltvezet ő k é n t , s eközben szorgalmasan l á t o g a t t a a falu k ö n y v t á r á t . A helyi ifjúsági kör színd a r a b b e m u t a t ó i inspirálták az írásra. O Költői p á l y á j á t harminc évesen, a Huilunsoittaja ('A fuvolás', 1919) c. kötettel kezdte, amely már több esztendő lírai termését t a r t a l m a z t a . Az 1920-as években került kapcsolatba helsinki költőkkel, s egy ideig a művészek bohém életét élte, melyet olykor utazások t a r k í t o t t a k . Egy ilyen ú t eredményeként született H. Asunta és M. Merenmaa költőtársaival közösen k i a d o t t verseskötete: Kőimen teinin lauluja ('Három diák dalai', 1928). E könyvecske anyag á t a három művész egy éjszaka g y ű j t ö t t e és állította össze, azért, hogy a G u m m e r u s kiadótól kapott pénzből ki t u d j á k fizetni a jyváskylái városi hotelbeii számlájukat. A bohém évek után Vuorela polgári foglalkozást választva népiskolai tanítóként dolgozott Soiniban, Töysáben, J y v á s k y l á b e n , Alavusban, Virratban és Keuruuban. Közben sorra jelentek meg költeményei, s hamarosan a középfinn t á j legmívesebb énekese lett. O Az 1920-as évek új irodalmi h a t á s a nem módosította lényegesen lírai p a l e t t á j á t . Versei t o v á b b r a is népdalszerűek voltak, t á r g y k ö r ü k pedig a természet, a vidék, az álmos falu m a r a d t . Ezt jelezték gyűjteményeinek címei is: Taáltá kaukana ('Innen messze', 1927); Unhoituksen maa ('A feledés országa', 1937); Turhuuden mylly ('A hiábavalóság malma', 1939); Tie ja vaeltaja ('Az út és a vándor', 1945); Korpien takaa ('A láperdők mögül', 1948) stb. Költeményeinek tipikus szereplője az ablak előtt ülő, messzeségbe révedő, n y u g t a lanul sóvárgó ember. A házból az ú t a bizonytalan távolba vezet, és félelmetes üresség mélységét sejteti. A kaland, az esemény meg nem történt m a r a d a vidéki t á j és a m a d á r d a l megfigyelője számára. A népköltészet és a klasszikus európai költészet elemei beépültek versművészetébe. Irt balladákat, szonetteket, a vándorköltészet gondtalan dalait, finom szerkesztésű, csendes h u m o r ú , tiszta hangú életképeket. Mindezek m i a t t ,,a finn vadon Verlainjé"-nek nevezték. H a n g j a egyszerű, sallangtalanul közvetlen, érzékenyen csiszolt volt. A finn nép élete, a haza és a t á j szépsége ragyogott

334

VUQUO soraiból, természetszeretete valódi élményeken alapult, rezignált bölcsessége és nyugalma gyöngysorként fölvillanó szépséges pillanatokból táplálkozott. Hangulatainak tisztasága és mondanivalójának frissessége kiemelkedő a finn irodalomban. O Munkásságát többször Állami irodalmidíjjal j u t a l m a z t á k (1921; 1934; 1937); megk a p t a a Finn Irodalmi Társaság díját (1939-ben), Linnankoski-díj&t (1944-ben), A. Kivi-díjat (1948-ban), E. Leino-díj&t (1966-ban), s a helsinki egyetem díszdoktorává a v a t t á k 1969-ben. O E g y é b verseskötetei: Keváthartaus ('Tavaszi imádság', 1921); Yön kasvot ('Az éjszaka arcai', 1923); Varjoleikki ('Árnyjáték', 1925); Silkkilcauppias ('A selyemkereskedő', 1926); Kaukainen tuuli ('Távoli szél', 1932); Unhon kukká ('A feledés virága', 1944); Verájápuu ('Kapufélfa', 1952); Kiurun portaat (1971: Fábián L,, Kormos I., A pacsirta lépcsői, 1976). O G y ű j t , kiad.: Runot ('Versek', 1979). O Magyarul még: 6 vers (Képes G., Finn versek és dalok, anto., 1959); 24 vers (uő, F á b i á n L., Kormos I. stb., Finn költők antológiája, 1973); 2 vers (Kormos I., Fehér mágia, anto., 1974). O írod.: U. Kupiainen: Einari Vuorela (Suomalainen lyriikka J u h a n i Siljosta Kaarlo Sarkiaan, 1948); R. Koskimies: Einari Vuorela (Elává kansalIiskirjallisuus, 3. köt., 1949); E. Erho: Einari Vuorela (Suomen kirjallisuus, 6. köt., 1967); K a r t a l Zsuzsa: Négy költő a világból (Magyar Nemzet, 1976, márc. 21.); Szopori Nagy L.: K o r t á r s u t a k metszéspontjai (Nagyv, 1976, 9.); L. Koskela: Suomalaisia kirjailijoita J ö n s Buddesta H a n n u Ahoon (1990). H. Laborc Júlia Vuorinen, Olli (írói név); Olof Berg (családi név); (Uukuniemi, 1842. febr. 29.— uo., 1917. jan. 10.): finn költő, műfordító. 1860 és 1903 k ö z ö t t mezőgazdasági-, m a j d népiskolában t a n í t o t t . O Műfordítóként legjelentősebb m u n k á j a Topelius néhány költeményének finnre fordítása volt. Komoly és tréfás, könnyed hangvételű saját verseit képes- és napilapokban, vékony versesfüzetekben jelentette meg. O F ő b b verseskötetei: Sepitelmiá ('Szerzemények', 1875); Raittiusrunoja ('Alkoholellenes költemények', 1889); Joulurunoja lapsille ('Karácsonyi gyermekversek', 1911). Nagy Nóra

ményeit a Ngu Son toan táp ('Ngu- Son összes munkái') c. kötetben a d t á k ki. Bögös László Vű Qüán Phiro-ng [vu kuan fön] (Há Nam Ninh t a r t o m á n y , 1940—): vietnami költő. A második ellenállási háború (1965— 1975) szerzői között t a r t j á k számon. A hanoi egyetem irodalom szakán szerzett diplomát, majd a néphadsereg kötelékébe lépett. Részt vett a déli országrészben vívott harcokban, s 1975 tavaszán Saigon felszabadításában. Ezt követően megvált a hadseregtől, s az írószövetség könyvkiadója költészeti osztályának szerkesztője lett. Igen tevékenyen szerepel az irodalmi közéletben, s irodalomkritikai esszéivel jelentős tekintélyt szerzett. Egyik szerkesztője volt a Tuyen thcr 1986—1990 ('Az 1986—1990-es évek költészeti válogatása') c. antológiának. O Első költeményei 1965-ben jelentek meg a hadsereg irodalmi folyóiratában, valamint a Ván Nghé c. irodalmi lap hasábjain. I t t azót a is rendszeresen szerepel verseivel és esszéivel. Y Nhi költőnővel együtt a szerelmi líra legkedveltebb képviselője. Az I970-es évtized végétől sűrűn jelennek meg verseskötetei, s több tematikus antológiában is megtalálhatók költeményei. Nagy sikert aratott a Nhwng dieu cúng den ('Mindig visszatérő szavak', 1983) c. kötetével. E z t követően a Báng VietteA közös Gát sáng ('Fényes homok', 1985) c. kötettel jelentkezett. Ű j a b b önálló, Váng tráng trong xe bö ('A Hold korongja az ökrös szekérben') c. szerelmes verseinek kötete 1988-ban jelent meg. Ujabb verseiért 1992-ben is elnyerte az írószövetség költészeti díját. O Irodalmi monográfiái és esszéi közvéleményt formálóak. 1989-ben két monográfiával is jelentkezett. Az egyiket a több évtizeden át agyonhallgatott, leprában elhunyt katolikus költőről írta Ve dep trong thcr Hán Mac Tw ('A szépség H á n Mac T i r költészetében') c. A másik monográfiája Nguyén BínhrőA jelent meg Döng göp cua thcr Nguyén Bính ('Adalék Nguyén Bính költészetéhez') c. A Phu nwviét tho yéu ('Szerelmes versek költőnői 1986) c. t a n u l m á n y á b a n mindenekelőtt Y Nhi szerelmi költészetét elemezte. O További kötetei: Tw biét vwng qué ser tan ('Visszatérés az elhagyott szülőföldre'. 1973); Ve thám qué ser tan ('Látogatóban az elhagyott tájon', 1976). O írod.: Ván Chinh: Vű Qüán P h u t m g (Ván Nghé. 1989, 31.).

Vű Pham Khái fvu f a m kai] (családi név); Dong Ditorng; Dmrng Trai; Ngu Son (írói álnevek); (Phuong Tri, Yen Mo járás, 1807—1872): vietnami költő. Sikeres írástudó vizsgái után a hűéi királyi udvarban töltött be különböző tisztségeket. Költe335

Bögös László Vű Quöc Tran [vu kok csán] (19. sz.): vietnami költő. Pontosabb születési és halálozási adatai ismeretlenek. Magániskolá-

VUQUY jában kiváló írástudókat nevelt. Egyetlen mű, a Bích Cáu ky ngó ('A kék pálmaligeti csodálatos találkozás') c. verses regény maradt fenn tőle. Bőgős László Vű Quynh [vu kiny]; Thu Phac (írói álnév); (Mo Trach, Hai-duong megye, 1452— 1497): vietnami író. Az írástudó versenyen 1478-ban hoang giap (doktori) fokozatot szerzett. Sikeres mandarini p á l y á j á t hadügyminiszteri kinevezése tetőzte be. E g y időben ellátta a nemzeti történelmi hivatal igazgatói tisztét is. Megírta a Dqi Viét thóng giám ('Dai Viét általános tükre') c. történelmi m u n k á t . Egyik kortársával, Kieu Phrival 1493 t á j á n átdolgozta Linh-Nam trích quái ('Válogatás Linh-Nam különös teremtményeiről') c. a legrégibb legendák gyűjteményét. A kötet 23 legendát és elbeszélést t a r t a l m a z , s Vietnam első királyának történetét őrzi. O írod,.: M. D u r a n d —Nguyén Tran H u a n : Introduction á la littérature vietnamienne (1969). Bőgős László Vurgun, Szemed; Szamed Vurgun; (átírásváltozat); Szamed Juszif ogli Vekilov (eredeti név): (Jukari Szalahli, 1906. márc. 21. — Baku, 1956. m á j . 27.): azerbajdzsán költő, drámaíró, irodalomkritikus, műfordító. Nincstelen parasztcsaládban született. A tanítóképző elvégzése után Azerbajdzsán különböző városaiban t a n í t o t t , m a j d elvégezte a Moszkvai Állami Egyetem Bölcsészettudományi K a r á t . 1931-ben az Azerbajdzsán Pedagógiai Főiskolán t a n á r segéd lett. 1934-ben megválasztották az azerbajdzsán írószövetség, m a j d a Külföldi Irodalmi Kapcsolatok Társaságának elnökévé. Később, mint diplomata, Azerbajdzsánt képviselte Németo.-ban, Lengyelo.ban, Franciao.-ban és Angliában. O 1924től publikált. Verseiben az azerbajdzsán t á j szépségét, történelmét, hőseit énekelte meg. Stílusában szakított a perzsa irodalmi hatással, s egy mindenki számára érthető tiszta, népnyelven alkotott. Leghíresebb verse az Azerbajdzsán ( H a j n a l Anna, ua., A szovjet költészet antológiája, 1955; Weöres S., ua., Szovjet Irodalom, 1976, 7.) az azerbajdzsán nép nemzeti dala. Műfordítóként orosz (Puskin, Gorkij) és perzsa (Nizámi) alkotókat tolmácsolt. O F ő b b művei még: Sairinandi ('A költő esküje', versek, 1930); 26 (ua., elb. költemény, 1935); Vagif (ua., dráma, 1938); Hanlar (ua., dráma, 1939); Ferhad ve Sirin ('Farhad és Sirin', d r á m a , 1941); Baku (ua., versek, 1946); Menirn andim ('Az én esküm', versek, 1950); Lirika ('Dalok', versek, 1957). O Gyűjt, kiad.:

Szecsilmis eszerler ('Válogatott művei', 3 köt., 1954—1955). O Magyarul még: 1 vers (Szabó L,, Csillag, 1953, 4.); 1 tan. (n. n., Igaz Szó, 1955, 3.); 1 versrészlet (Tótfalusi I., Auróra, anto., 1967); 1 vers (Rab Zsuzsa, Hózápor, anto., 1967); 6 vers és 1 versrészlet (Hajnal Anna, K a r t a l Zsuzsa, Szokolay Z., Weöres S., Szovjet Irodalom, 1976, 7.); 1 önéletrajz (Kovács P., uo.); 2 vers és 1 versrészlet (Hajnal Anna, Összeg y ű j t ö t t versei, 1980); 3 vers (Tandori D., Csillagok ó r á j a , anto., 1980). O írod.: I. Efendiev: Narodnij poet Szamed Vurgun (1956); B. Vahabzade: Szamed Vurgun (1956). Kenessey Mária Vurnasz, Taszosz; Tasos Vurnas (régi, t u d o m á n y o s átírás); Tászosz Vurnász (új átírás); (Iszári, 1913—): görög író, újságíró, esszéista. Politikai nézetei m i a t t többször volt száműzetésben. Különböző athéni újságoknak dolgozott, 1952-től 1967-ig az Avji c. baloldali napilap főszerkesztője. Irodalomkritikai cikkei jelentek meg az Epiteoriszi Tehnisz c. művészeti folyóiratban. Materialista módszerekkel k u t a t o t t és írt. de gondolatait nem mindig sikerült objektívan kifejtenie. Figyelemre méltóak a történelmi személyiségekről szóló, történelmi eseményeket feldolgozó munkái. O Főbb művei: To elinikó 1848 ('A görög 1848', 1953); Dokímia neoelinikísz logotehníasz ke isztoriasz ('Esszék az újgörög irodalom és történelem köréből', 1957); To xekinima miasz fotiász ('A tűz kipattanása', 1963), történelmi regény Rókosz Hoidász, kefaloniai d e m o k r a t a képviselő életéről, aki a Rambagász c. szatirikus lapban királyellenes cikket írt, s ezért elítélték és börtönbe vetették, ahol 1890-ben meg is halt. O írod.: N. Pappász: I alithiní isztoría tisz neoelinikísz logotehníasz (1973). Szabó Antigoné Vuszik, Olekszij Szerhijovics (Hovtva, 1937. dec. 12.—): ukrán író. 1960-ban a kijevi egyetemen végzett, m a j d a dnyepropetrovszki területi rádióstúdióban főszerkesztőként dolgozott. O Műveit humor és szatíra jellemzi. Első megjelent írása a Scsasztja Olekszandri Kriusenko ('Alekszandra Kriusenko boldogsága', 1964) c. karcolat volt. Későbbi szatirikus írásai a következő kötetekben jelentek meg: Na vusz namotane ('Jól megjegyzendő', karcolatok, 1967); Mizs nami, hlopci, kazsucsi ('Köztünk legyen mondva, b a r á t a i m ' , tárcák, 1972); Szjohodnyi abo nyikoli ('Ma vagy soha', elb.-ek, 1975); Nokaut ('Knockout', karcolatok, 1977); Ne zivjanuty bezsz-

336

VUTHU mertniki ('A szalmavirágok n e m hervadnak el', reg., 1978); Realnyi nerealnosztyi ('Reális valótlanságok', tárcák, 1984); Zusztrinemosz u szadu ('Találkozunk a kertben', dokumentum-kisreg., 1986). Scher Vera VUSZKK: —•

konstruktivizmus

VUSZPP; Vszeukrajinszka Szpilka Proletarszkih Piszmennikiv: proletár irodalom Vű Thanh Xuán [vu t h a n y szön] (írói név); Vű Ngoc Can (családi név); (1948—): vietnami költő, műfordító, hungarológus. Középiskolai tanulmányai u t á n ösztöndíjas diákként került Mo.-ra, s 1968—1973 között az E L T E B T K magyar szakos hallgatója volt. Bölcsészdoktori disszertációját 1975-ben készítette el Váci M. költészetéről. Hazatérése u t á n a hanoi egyetem keleteurópai intézetének magyar n y e l v t a n á r a volt, m a j d a hanoi Tdegennyelvű Főiskola magyar tanszékének vezetője lett. Magyar nyelvtanári m u n k á j á r a m á r Budapesten felkészült, amikor megírta a Magyar-vietnami társalgási zsebkönyvet (1975), amelyet az 1980-as évtized végén átdolgozott és kibővített. E k k o r védte meg A hely- és időhatározók kontrasztív vizsgálata a magyar és vietnami nyelvben c. kandidátusi disszertációját is. 1991-től, amikor a mo.-i ösztöndíjak megszűntek, s a magyar tanszéket feloszlatták, a hanoi egyetem vietnami nyelvtanára lett. O Költői p á l y a f u t á s á t egyetemista korában, a hetvenes évtized elején Mo.-on kezdte. H a z á j á b a n a Há Női mái, a Ngur&i Há Női és a Tién Phong c. lapokban jelentek meg költeményei, de honfitársai körében elsősorban műfordítóként ismert. Ez utóbbi munkásságát a magyar prózairodalomra összpontosítja. Vietnami nyelvre ültette Molnár F.-től a Pál utcai fiúkat, amely 1984-ben jelent meg, s nagy sikert a r a t o t t . 1985-ben a d t á k ki Kéktiszta szerelem c. kötetét, amelyben mai magyar írók (Déry T., fíertha B., Sarkadi I., Fejes E. és Sántha, F.) novellái szerepelnek. Fordításában jelent meg 1987-ben Fekete Gy. Az orvos halála és Sarkadi I., A gyáva c. kisregénye. Vietnami nyelvre ültette Fejes E. Rozsdatemető és Jókai M. Az a r a n y ember c. regényét. Néhány vietnamiból magyarra] fordított m u n k á j a a Nagyvilágban és az Új írásban jelent meg. O Magyarul: 1 vers (Pintér L., É l , 1973, 17.); 2—2 vers (uő, Nagyv, 1975, 8.; uő, uo., 1982, 9.; uő, Vasárnapi Új Szó, 1985, 7.) Bögös László Vű-Thi Mai-Hiro-ng [vu thi m a j h ö n ] (családi név); Mong S6n (írói név); (20. sz.): 22

337

vietnami költő-, írónő. Irodalmi munkásság á t 1933-ban kezdte újságíróként. A francia gyarmatosítók elleni h á b o r ú idején, 1949-ben H a n o i b a n életrehívta a Vő Dót könyvkiadót, amely t u d o m á n y o s és történelmi műveket jelentetett meg. Az 1954-es genfi egyezmények u t á n is É s z a k o n maradt. O Fő művei: Ván-hoc vá triét-luán ('Irodalom és erkölcs', irodalmi tan.-ok, 1941); Vwcrt can ('Ünnep után', esszégyűjt., 1942). O írod.: M. D u r a n d — N g u y é n T r a n H u a n : Introduction á la littérature vietnamienne (1969). Bögös László Vű Thi Thiro-ng [vu thi tön]; Lé Kinh Ngá (családi név); (Ta T h a n h Oai, 1930. m á j . 16.—): vietnami írónő. Az első ellenállási háború idején (1945—1954) szakszervezeti alkalmazott, m a j d a nőszövetség, ill. 1958-tól 1961-ig t a r t o m á n y i újságok munkatársa volt. Első elbeszéléseivel 1955-ben jelentkezett, de írói tehetségére csak 1959ben figyeltek fel, amikor a Ván Nghé c. hetilap elbeszélés pályázatán első díjat nyert. 1961 -ben férjhez ment Che Lan Vien költőhöz. Rendszeres m u n k a t á r s a lett a Ván Hoc, a Ván Nghé és a Tac Pham mái c. irodalmi lapoknak, s bekerült az írószövetség a p p a r á t u s á b a . Elbeszélései és kisregényei középpontjában a vietnami falu, a parasztság áll. Egyszerű kifejezési eszközökkel, sok realizmussal, női érzékenységgel és finom humorral ábrázolja a paraszti életet, a férfi és a nő közötti kapcsolatokat a régi feudális társadalomban és a j e l e n b e n . O Elbeszéléskötetei: Cái hom gio ('Bambuszkosár', 1959); Qanh vac ('A feladat', 1963); Hai chi em ('A két nővér', 1965); Bong hon sung ('A tavirózsák', 1967); Ong lao chan vit ('Az öreg kacsapásztor', 1969); Truyén chi Ngá ('Nga asszony története', 1971). Bögös László vuthu; wuthtu: birmán prózai m ű f a j . Tém á j a nevelő célzatú B u d d h a - t ö r t é n e t (-+dzsátaka). Legnevezetesebb d a r a b j a A v a egyik rendfőnökének -yManikondala c., és a pinjai rendfőnök —>Jadanakéja c. története. A Toungo-korszak (1530—1752) késői szakaszában t ű n t fel, s előkészítette a próza benyomulását a birmán irodalomba. O (—>birmán irodalmi formák) O írod.: Minn Latt: Mainstreams in Burmese Literature (New Orient, 1961 -1966). Bögös László Vű Thír Hién [vu t h u hjen] (Hanoi, 1930—): vietnami író, műfordító. K a t o n a ként az egykori SZU egyik katonai főiskoláján tanult, m a j d a hadsereg különböző

VUTIE sajtószerveinél újságíróként, kiadói szerkesztőként dolgozott. Irodalmi munkássága kezdetén m ű f o r d í t ó k é n t m u t a t k o z o t t be: Pausztovszkij műveit ültette á t anyanyelvére. Első elbeszélései, a Qué hwcrng dvcérng so 4 ('A szülőfold 4-es számú útja'), s a Dém rríat ngü ('Álmatlan éjszaka') a Ván Nghé hasábjain jelentek meg. A hanoi játékfilm stúdió indulása idején (1960) készült el a Dém cuői cung, ngáy dáu tién ('Az éjszaka végén, a nappal kezdetén') c. forgatókönyvével. Tetszést a r a t o t t a Dán sé'u bay ('A repülő d a r u csapat') és a Bái ca ngitcri linh ('Csodálatos emberi ének') c. filmforgatókönyveivel is. Sái Gön trong buoi hoáng hón 1962 ('Saigon 1962 alkonyán') c. írása később francia nyelvű fordításban is megjelent. O Komoly visszhangot csak az 1988-ban kiadott, önéletrajzi töltésű Mien thcr au ('Gyermeki t á j ' ) c. regénye v á l t o t t ki. A francia g y a r m a t i korszak végóráit felelevenítő regényén t ö b b mint tíz évig dolgozott. Kitűnik nemcsak korrajzával, hanem a Vörös folyó deltavidékének a leírásával is. Bőgős László

ba került, m a j d testvéréhez költözött. A halál érzékelhetővé vált számára: meglátta benne közeli és elkerülhetetlen sorsát. O 1937-ben fejezte be a gimnáziumot. Klaszszika-filológiát hallgatott a szófiai egyetemen, de t ü d ő b a j a m i a t t kénytelen volt tanulmányait megszakítani. 1939 után, szanatóriumból szanatóriumba vándorolva elszakadt baráti körétől. Kilátástalan egyéni sorsát a háború kitörése ú j a b b bizonytalanságokkal növelte. A szépség és az élet harmóniája utáni vágyódását az alkohol kábulatával f o j t o t t a el, s a beletörődés, a megbékélés költészetében keresett menedéket. O Műveinek h a n g j a nem tragikus. Versei nem szólnak a szenvedésről és a leselkedő halálról, nem sugallnak kilátástalanságot. Melankolikus megbékélés és az elérhetetlen szépség utáni nosztalgia ad nekik különös árnyalatot; költészetében ezért oly gyakori a homályos, esős, ködös, egyhangú őszi t á j képe: „A köd ülepszik. Az este suhog. S megindítja az eső a szelet. A szélfújt utak pora folverődik, homályos terek aljához ütődik. Kivénhedt, töprengő fák alatt ilyenkor tovacammog a fáradt kecskenyáj, s a szelíd pásztor megáll a sötétben, szüntelen esőcsattogás alatt.

Vutieridisz, Iliász (Szuliná, 1874— Athén, 1941): görög író, költő, irodalomtörténész. Családja kiemelkedő szerepet játszott az 182l-es szabadságharcban, ő maga önkéntesként harcolt az 1897-ben kitört krétai felkelésben, a balkáni és a kisázsiai háborúban pedig haditudósítóként vett részt. Több athéni és szaloniki lapnak dolgozott, 1903-tól a népnyelvi mozgalom fórumának, a -*Numasz c. irodalmi folyóiratnak volt a főszerkesztője. Több kötetnyi verset, tragédiákat, elbeszéléseket és regényeket írt, ókori szerzők műveit fordította újgörögre. Költőként és szépíróként átlagos színvonalon a l k o t o t t , annál értékesebb viszont irodalomtörténeti munkássága. Legfontosabb műve az Isztoría tisz neoelinikísz logotehníasz ('Az újgörög irodalom története', 1930). O írod.: P . I). Masztodimítrisz: Tszagojí szti neoelinikí filolojía (1983); M. Vitti: Isztoría tisz neoelinikísz logotehníasz (1987). Caruha Vangelió

Erős szubjektivitással á t h a t o t t lírájának minden sora egyéni z a m a t ú . Versei kötetben csak halála u t á n két évtizeddel jelentek meg. O Gyűjt, kiad.: Sztihotvorenija ('Versek', 1960); Izbrani proizvedenija ('Válogatott művei', 1970). O Magyarul: 2 vers (Kalász M., Bolgár költők antológiája, 1966); 4—4 vers Kalász M., Vidor M., A bolgár irodalom kistükre 1969; uők, 'Fehér szél t á m a d . . .' Bolgár költők antológiája, 1983). O írod.: B. Nonev: Alekszandár Vutimszki (Zlatorog, 1943, 8.); Z. Petrov: Dram a t a na edin poet (Szeptemvri, 1956, 2.); uő: Poszlednijat ot prokálnatite (uo., 1961, 8.). Juhász Péter

Vutimszki, Alekszandár (írói álnév); Alekszandár Kocev Vutov (családi név); (Szófia, 1919. aug. 30.—Szurdulica, 1943. szept. 23.): bolgár költő. Nemzedéke legtehetségesebb és legtragikusabb sorsú lírikusa. Kortársai közül senki sem élt á t annyi nélkülözést és gyötrelmet, mint ő. A szegénység mellett családjára t ö r t a kor legnagyobb szociális betegsége, a tüdővész is, ezért otthonuk a Szófia melletti Szvogéban rövid idő alatt elnéptelenedett. Árvaház-

Vutirasz, üimoszthenisz; Démosthenés Vutiras (régi, tudományos átírás); Üimoszthénisz Vútirasz (új átírás); (Konstantinápoly, 1872—Athén, 1958): görög prózaíró. F i a t a l k o r á t Pireuszban töltötte, tengerészeti p á l y á r a készült, de terve nem sikerült, ahogy később építészeti vállalkozása is csődbe j u t o t t . Ettől kezdve az írásnak szentelte életét. Első novelláskötete 1902ben jelent meg 0 Langász ke ála diijímata ('Langász és más elbeszélések') c. Nagyon

(ford.: Kalász M.)

338

VUXUA t e r m é k e n y író, sorra a d t a ki önálló köteteit, miközben a folyóiratok közölték rövidebb lélegzetű elbeszéléseit. írásainak hősei szegény m u n k á s o k , tisztviselők, l u m p e n p r o l e t á r o k , é l e t ü k e t hasis-lebuj o k b a n tengető menekültek, nincstelenek és sikertelen emberek, akik nyomorúságban, b a b o n á k közt élnek. Vutirasz írásm ó d j a dísztelen, egyszerű, mint szegénynegyedekben tengődő rokonszenves alakjai. Mennyiségre tekintélyes életműve egyenetlen színvonalat m u t a t , de munkáiból k é t k ö t e t n y i remek elbeszélést lehetne összeállítani. Az 1929-ben k i a d o t t Anásztaszi nekrón ( ' H o l t a k feltámadása') c. kisregény e g y a r á n t jellemző az íróra és korára. Ez a mű a századfordulón kialakult görög polgárság, a félművelt újgazdagok világának a s z a t í r á j a : a t ö r t é n e t szerint ugyanis feltámad az ókor hét nagy bölcse, akiket először természetesen n a g y c s i n n a d r a t t á v a l f o g a d n a k , de c s a k h a m a r kiderül, hogy ebben a világban még ők sem t u d n a k megélni. O Magyarul: 1—1 elb. (Földy J . , Hermes-himnus és egyéb műfordítások, 1935; Moravcsik Gyuláné, Tzortisz D., Újgörög elbeszélők, 1962). Szabó Antigoné Vű Trong Phung [vu cson fun] (Hao, Hung-yen megye, 1912—Hanoi, 1939. okt.): vietnami író. Irodalmi munkásságát Vű BanggaX és Tam Langgal kezdte a riport m ű f a j hazai meghonosításával. Hívei később a vietnami riportázs királyának nevezték. O T ü d ő b a j o s volt, ugyanakkor szenvedélyes ópiumszívó; s műveinek nagy részét is az ópium élvezete közben írta. O Első feltűnést keltő riportja, a Cam báy ngut&'i ('Emberi csapda') 1933-ban jelent meg. í r á s a i t — a realista irodalom modelljeként — az olvasók kedvezően fogadták. Az 1930—1940 közötti vietnami irodalom legszínesebb egyénisége volt, s munkáinak művészi értéke már életében élénk v i t á k a t v á l t o t t ki. A korabeli kritikák közönséges hangvételét, pornográf jellegét bírálták. Lám di ('A prostitúció', 1938) c. elbeszélése a gyermeki szexualitást elemzi a francia naturalizmus és a freudizmus eszközeivel. Pesszimista alaphangú írásaiban szatirikus éllel, s naturalista ábrázolással leplezte le kora aljasságait. O F ő b b művei még: Khóng mot tiéng vang ('Egy visszhang sem', színmű, 1931); Ky-nghé láy Táy ('Házassági üzem a franciákkal', riportok, 1934); Gióng tó ('Vihar', reg., 1936); Ső 1)6 ('Jó szerencse', reg., 1936); Vo de ('Gátszakadás', reg., 1936); Com thay comco ('A cselédlány és az úr eledele', riportok, 1936). O 22*

írod.: M. Durand—Nguyén Tran H u a n : I n t r o d u c t i o n á la littérature vietnamienne (1969). Bögös László Vű Tü Nam (írói név); Vű Thin Nam (családi név); (Nam Dinh, 1929—): vietnami író, ú jságíró, Vű Cao költő öccse. B á t y j a és annak íróbarátai révén igen fiatalon közel került az irodalomhoz. A francia gyarmatosítók elleni háborúban (1946—1954) mint a hadsereg k a t o n á j a lett újságíró. Az itt t ö l t ö t t évek alatt tökéletesítette írásművészetét. 1959-ben megvált a hadseregtől, s azóta az írásnak él. O A fiataloknak, a gyerekeknek 1972-től kezdett írni. I s m e r t íróként 1974-ben lett a kortárs irodalmat gondozó T á c phám mő-i ('Új Művek') kiadó igazgatója. Szívügyének t a r t j a a fiatal írók nevelését, s ezt kiadóként és a Nguyen D u íróiskola t a n á r a k é n t is odaadással végzi. O Első önálló kötete Bén dwang 12 ('A 12-es út mentén') c. 1950-ben jelent meg. A Qué hucrng ('A szülőfalu', 1960) c. kötete az alakuló, ú j társadalom művészi ábrázolásának egyik ú t t ö r ő m u n k á j a volt. Egyik népszerű m u n k á j a az Anh sang ben hang xoi ('A szomszédék fénye') c. elbeszéléskötete. O További f ő b b művei: Nhán dán tien lén ('A nép előre megy', reg., 1951); Sau trán nűi Danh ('Csata után a hegyekben', elb.-ek, 1951); Nhat ky ('Napló', 1954); Múa dong ('Téli idők', elb.-ek, 1957); Ngay xuán ('Tavaszi nap', elb.-ek, 1963); Ke chuyén qué nhá ('A szülőfold története', reg., 1964); Cay gao ('A hamis gyapot', reg., 1973); Dung vung ('Talpon maradni', reg., 1983); Múa xuán tieng chim ('Tavaszi madárcsicsergést elb.-ek, 1983); Song vói thai gian hai chiéu ( ' K é t f a j t a élet', reg., 1984). O írod.: Nguyén Kliac Vien: Apercu sur la littérature vietnamienne (1976). Bögös László Vű Tuyén Hoáng [vu t u j e n huan] (Hanoi, 1938—): vietnami költő, biológus. Édesapja Vű Ngoc Phan (1902—1987) író, irodalomkritikus, édesanyja Hang Phwang (1908—1983) költőnő. A kiváló növénybiológus az egykori SZU-ban végezte egyetemi t a n u l m á n y a i t . Önálló kötete Yéu duong ('Szerelem') c. jelent meg. Bögös László Vű Xuán Ho-at [vu szuan hát] (1954—): vietnami költő, író. Az 1970-es évtized elején jelentkezett nemzedék tagja. Versei már rendszeresen megjelentek a különböző lapokban, amikor 1979-ben általános műveltsége és irodalmi ismeretei gyarapítására a Nguyén Durő\ elnevezett irodalmi iskolába került, ahol 1982-ben fejezte be tanul-

339

VUXUA mányait. Önálló verseskötetei Con giőng Hö fíwcrm ( ' H ö Gutvrn balszerenesés ideje', 1990) és Chán tr&i meri tháp ('Világító, ú j látóhatár', 1992) c. jelentek meg. Bögös László Vű Xuán Mai [vu szuan m á j ] (írói név); Trán Vű Mai (családi név); (1944—1991): vietnami költő. A hanoi egyetem irodalmi szakán szerzett diplomát. Később az írószövetség k i a d ó j á n a k szerkesztőjeként dolgozott. K é t epikus költeményével hívta fel magára a figyelmet. Első hosszú elbeszélő költeménye Őláng Phuóc Háu ('Phuőc H a faluban') c. 1978-ban jelent meg. Sokáig, 1982-től 1987-ig dolgozott Náng Chin Lac ('Chin Lac asszony') c. elbeszélő költeményén, melyet a Ván Nghé szerkesztősége költészeti díjjal jutalmazott. Váratlan halála előtt még sikerült megjelentetnie lírai költeményeinek g y ű j t e m é n y é t Thám có bá song Hong ('A Hong folyó p a r t j á n a k szőnyege', 1991) c. Bögös László Vuylsteke [föjlszteke], Julius Pieter (eredeti családi név); Vuijlsteke (helytelen írásváltozat a m a g y a r kiadásban); (Gent, 1836. nov. 10.—uo., 1903. jan. 16.): flamand költő, író, politikus. 16 éves k o r á b a n iratkozott be a genti egyetem jogi karára. Sokat harcolt a flamand nyelv elismertetéséért, diáktársaival évente verses-prózai almanachot a d o t t ki, politikai manifesztumokat írt. Diákkorában a 't zal wel gaan elnevezésű liberális flamand diákegyesület alapítója volt. 1851—1852 fordulópontot jelentett az életében, a katolicizmus helyett a protestantizmus felé fordult, de soha nem tért á t erre a hitre. 1859-ben fejezte be az egyetemet, m a j d ügyvédként dolgozott, emellett városi t a n á c s t a g és a V olksbelang e. hetilap egyik szerkesztője volt. F l a m a n d ügyvédi klubot a l a p í t o t t a holland jogi nyelv gyakorlásának céljából. 1869-ben genti tanácstaggá v á l a s z t o t t á k . Az egyház visszaszorítását a közéletből, szabadabb választójogot és a flamand kérdés megoldását tűzte ki céljául. Anyagi nehézségei m i a t t 1875-ben könyvkereskedőnek állt, visszavonult a politikai élettől. A Willemfonds nevű kulturális alapítvány fontos vezetője, a Hollandiával való kulturális egyesülés híve volt, a flamand hazaszeretetet a szabadelvűséggel a k a r t a egyesíteni. Romantikus költészetére nagy hatással volt Heine és Musset. O Főbb művei: Zwijgende liefde ('Hallgatag szerelem', költ.-ek, 1860); Uit het studentenleven en andere verhalen ('A diákéletről és más elbeszélések', 1868); Verzamelde gedichten ('Összegyűjtött versek', 1881); Ver340

zamelde prozaschriften I—IV ('Összegyűjt ö t t prózai írások', 4 köt., 1887—1891). O Magyarul: 3 vers (Szalay K., Holland költőkből, 1925). O írod.: H. J . Elias: Geschiedenis van de Vlaamse Gedachte I — I I (1964); J . Verschaeren: Julius Vuylsteke 1836—1903. K l a u w a a r d en Geus (1981). Keller Anna Vvegyenszkij, Alekszandr Ivanovics (SzentPétervár, 1904. dec. 6.—?, 1941. dec. 20.): orosz költő. Hivatalnokcsaládban szület e t t . A pétervári egyetemen t a n u l t 1921től, de t a n u l m á n y a i t nem fejezte be. O 1920-tól foglalkozott versírással. Az orosz futuristákhoz állt közel; 1925-től D. Harmssz&\ együtt részt vett a —> LEF irodalmi estjein. Később az —•Oberiu csoport egyik legaktívabb tagja lett, 1930-ban azonban betiltották annak működését, m e r t követői ,,a p r o l e t á r d i k t a t ú r a ellen emeltek szót". Verseit nem p u b l i k á l h a t t a , azok főként kéziratban terjedtek. 1927-ben egy könyvkiadó ifjúsági osztályán k a p o t t m u n k á t . 1928-tól valósággal o n t o t t a gyermekeknek írt versesköteteit: Mnogo zverej ('Sok az állat', 1928); Mjau ('Miau', 1928); Zseleznaja doroga ('A vasút', 1929); Kto? ('KiV, 1930); Zima krugom ('A tél körülött ü n k ' , 1930) stb. Haláláig harmincnál t ö b b ifjúsági könyve jelent meg. Művei közül kiemelkedett egy abszurd d r á m á j a (Minyin i Pozsarszkij, 'Minyin és Pozsarszkij', 1926), valamint egy kisregénye: 0 gyevocske Mase, o szobáké Petuske i o koske Nyitocske ('Mása kislányról, Petusok k u t y á r ó l és Nyitocska macskáról', 1937). Meséket is írt, ill. átdolgozott, pl. a Grimm testvérektől. Mint általában az avantgarde iskolát k i j á r t költők, ő is nagyon é r t e t t a gyermekek nyelvén. Bravúrosan b á n t a formával, egyszerre volt játékos és komoly a verseiben. Ó „ N e m realista" m ú l t j a és egyéni művészi állásfoglalása m i a t t nemkívánatos személlyé vált a hatalom szemében. 1932— 1936-ban börtönben ült, u t á n a H a r k o v b a n élt. Ebben az időben írta Jolka u Ivanovih ('Karácsonyfa Ivanovéknál', 1938) c. abszurd színművét, amely ismertté t e t t e a nevét Nyugaton is. 1941-ben ú j r a letartózt a t t á k , további sorsa tisztázatlan. 1956ban rehabilitálták. Az 1960-as években kia d t á k néhány verseskötetét: Kogda ja virasztu bolsoj ('Amikor nagy leszek', 1960); Dozsgyik, dozsgyik ('Esőcske, esőcske', 1961). O Bár gyermekversek szerzőjeként könyvelték el, a 20. sz.-i orosz groteszk- és abszurd irodalom kiemelkedő képviselője volt. Életművének valódi felfedezésére az 1970-es évek közepétől, válogatott művei-

VYDUN nek nyugati publikálása után kerülhetett sor. O G y ű j t , kiad.: Izbrannoje ('Válogatás', Köln, 1974); Polnoje szobranyije szocsinyenyij ('Műveinek teljes gyűjteménye', USA, 1980); Izbrannoje ('Válogatás', 1—2. köt., 1993). O írod.: V. Trenyin: 0 „szmesn o j " poezii (Gyetszkaja lityeratura, 1939, 9.); W. Kasack: Pregyiszlovije (A. Vvegyenszkij: Izbrannoje, 1974); B o j t á r E.: A kelet-európai a v a n t g a r d e irodalom (1977); 0 . G. Rezvina: A. I. Vvegyenszkij (Russian Literature, 1978, 4.); M. Mejlah: Pregyiszlovije (A. Vvegyenszkij: Polnoje szobranyije szocsinyenyij, 1. köt., 1980); K. Kedrov: Poet, obmanuvsij v r e m j a (Izvesztyija, 1993, okt. 2.). Jurij Guszev Vvegyenszkij, Irinarh Ivanovics (Zsukovka, 1813. dec. 3.—Szent-Pétervár, 1855. jún. 26.): orosz műfordító, kritikus, pedagógus. Szegény papi családból származott. Nehéz körülmények között, de szorgalmasan, életrajzírója szerint szinte „düh ö d t e n " képezte m a g á t . Magánúton t a n u l t meg franciául, angolul, németül, olaszul. 1838-ban a moszkvai, 1840-ben a szentpétervári egyetemen hallgatott filológiát. 1841-től sorra közölte fordításait és recenzióit a Bibliotyeka dija cstyenyija c. folyóiratban. 1842-től, az egyetem befejezése után katonai iskolákban t a n í t o t t . Mint született raznocsinyec, közel állt Petrasevszkij nézeteihez; ez h a t á r o z t a meg a házában rendezett estek légkörét, amelyeken részt vettek a kortárs fiatal értelmiség jeles képviselői, G. J . Blagoszvetlov, A. P. Miljukov, A. Ny. Pipin stb. Kiváltképpen nagy hatással voltak ezek az összejövetelek Ny. G. Csernisevszkij világfélfogására. O Az 1840es, 1850-es években sok t a n u l m á n y a jelent meg folyóiratokban (Szevernoje obozrenyije, Szovremennyik, Otyecsesztvennije Zapiszki)-, tárgyuk általában az orosz történelem, irodalom, néprajz és a szláv nyelvek voltak. Különösen értékesek a Gyerzsavinról és TregyiakovszkijvóX szóló dolgozatai. De legjelentősebb mégis műfordítói tevékenysége volt. Neki köszönhető, hogy Ch. Dickens (Dombey és fia, Copperfield Dávid, A Pickwick klub) és W. Thackeray (A hiúság vására) művei az orosz olvasók kezébe kerülhettek. O írod.: G. J . Blagoszvetlov: I. I. Vvegyenszkij (1857); A. A. Fet: Voszpomin a n y i j a (1883); A. P. Miljukov: Lityeraturnije vsztrecsi i znakomsztva (1890); A. Ny. Pipin: Moji zametki (1910); J . Ljackij: Ny. G. Csernisevszkij i 1.1. Vvegyenszkij (Szovremennij mir, 1910, 6.); K. Csukovszkij: Iszkussztvo perevoda (1936); V. G. Bazanov: Vvegyenszkij i Ny. G. Csernisevszkij 341

(Russzkij folklór, 1. köt., 1956); J u . I). Levin: Vvegyenszki j i jevo perevodeseszkaja gyejatyelnoszty (Epoha realizma. Iz isztorii mezsdunarodnih szvjazej russzkoj lityeraturi, 1982); uő: I. I. Vvegyenszkij (Russzkije perevodcsiki X I X véka, 1985). Jurij Guszev V + W: —> szürrealizmus Vyaro na vyaro:

nyandzsa

irodalom

vyayoga: ->vjájóga Vydünas [vidánaszj (írói név); Vilius [Vilhelmas] Storosta (családi név); (Jonaiciai, 1868. márc. 22.—Detmold, Németo., 1953. febr. 20.): litván író, filozófus. A kelet-poroszo.-i litvánság egyik fő képviselője volt. Ott dolgozott tanítóként, s (főként n y a r a n t a ) különböző német egyetemeken t a n u l t tovább, miközben Tilsitből szervezte a litvánok kulturális életét, folyóiratok a t szerkesztett és harcolt a germanizációs törekvések ellen. 1918 után előadásokat t a r t o t t Litvániában, s szoros kapcsolatban állt az „anyanemzettel". A hitlerizmus hat a l o m r a j u t á s a után üldözték, 1938-ban koholt vádak alapján pár hónapra börtönbe csukták. 1944-ben a Vörös Hadsereg elől Németo.-ba menekült. O A századforduló t ö b b művészéhez hasonlóan sajátos filozófiát a l a k í t o t t ki m a g á n a k . Nézeteit furcsa, neoromantikus stílusú értekezésekben fejt e t t e ki — Visatos sqranga ('A világegyetem szerkezete', 1907); Slaptinga zmogaus didybé ('Az ember titokzatos nagysága', 1907); Tautos gyvata ('Nemzeti élet', 1922) — a Biblia, az indiai szent könyvek, az egyiptomi és a görög filozófusok, ill. a keresztény misztikusok alapján. Ez a misztikus bölcselet h a t o t t a át harminc színdarabj á t is, melyek többsége nehezen színpadra állítható, szimbolikus-allegorikus mű. Legértékesebbek ezek közül a történelmi drámák: valamennyi a litván -német küzdelemmel foglalkozik, a nemzeti t é m á t világtörténeti, sőt üdvtörténeti keretbe ágyazva. A PrabofÁy, éeséliai ('Az ősök á r n y a i ' , 1908) c. trilógia első része (Vétra, 'A vihar') a kereszteslovagok elleni harcot, a második (Ne sau zmonés, 'Nem a maguk emberei') a litván jobbágyok és német földesuraik 18. sz.-i küzdelmét, míg a harmadik (>3venta ugnis, Szent tűz') a nemzeti újjászületés korát m u t a t t a be. Másik drámatrilógiájában — Amzina ugnis ('Örök tűz', 1912— 1913) — 14—15. sz.-i litván történelmi eseményeket emelt szimbolikusan egyetemes szintre. Pasaulio gaisras ('Világ-tűzvész',

VYHLI 1928) c. színművében a németek 1. világháborús kegyetlenkedéseit ábrázolta. Vígjátékaiban a germanizációs törekvéseknek behódoló litvánokat figurázta ki: Kur prots ('Hol az ész', 1907); Avelé {'Birka', 1929); Pasveilcimas ('Felgyógyulás', 1934). O Egyéb fő művei: Likimos hangos ('A sors hullámai', dráma, 1922); Siebenhundert Jahre deutsch-litauischer Beziehungen ('A német—litván kapcsolatok hétszáz éve', tan., 1932); Kaléjimas — laisvéjimas ('Börtön — felszabadulás', emlékiratok, 1947). O írod.: V. Bagdonavicius: Filosofiniai Vydöno humanizmo pagrindai (1987). Bojtár Endre Vyhlídal [vihlídal], Oldíich (Holesov, 1921, jan. 4.—?, 1989. máj. 16.): cseh költő, műfordító. Pszichológiát és szociológiát hallgatott a prágai egyetemen , de tanulmányait nem fejezte be. Sokféle munkát vállalt; végül kiadói szerkesztő lett. O Verseit 1946-tól közölték különböző irodalmi lapok. Első kötete 1956-ban jelent meg, ezt 1970-ig még kettő követte. Legtermékenyebb alkotói időszaka az 1970-es évekre esik; alig tíz év alatt hat versgyűjtményt adott ki. O Költészetét eszmeileg pozitív életszemlélet, formailag szigorú kötöttség jellemzi. Kedvelt versformája a szonett. Műfordításai tárgyául az ókori lírát választotta, amelynek terméséből kötetnyi verset tolmácsolt anyanyelvére. O Főbb verseskötetei: Svatá rodina ('A szent család', 1972); Plánky ('Vadalmafák', 1977); Ars poetica (ua., 1988); Dny a dna ('Napok és mélységek', 1990). O Gyűjt, kiad.: Básné ('Költeményei', 1981). O Magyarul: 1 vers (Tóth B., U t u n k , 1960, 33.); 2'vers (Lothár L., X X . századi cseh és szlovák költészet, 1986). Zádor András Vyskocil [ v?'szkocsil], Albert (Prága, 1890. jan. 28.—uo., 1966. dec. 4.): cseh irodalomtörténész, költő, kritikus, műfordító. Eredeti foglalkozása tanító; később könyvkiadói szerkesztőként működött. Az 1920as évektől számos irodalmi szakfolyóiratban publikált (Tvar, Listy pro uménía kritiku, Lumír), valamint több gyűjteményes kötetet állított össze és szerkesztett. Angolból fordította Keats, Poe és Defoe műveit. O Főbb művei: Básníkova cesta ('A költő útja', esszék, 1927); Na okraji dnű ('Napok margójára', költ.-ek, 1931); Básníkovo slovo ('A költő szava', esszék, 1933); Marginália o bozské povaze krásy ('Jegyzetek a szépség isteni természetéről', esszék, 1935); Básnik. Studie máchovské otázky ('A költő. A Mácha-kérdés tanulmányozása', 1936); Krys-

tof Kolumbus (ua., tan.-ok, 1945); Znamení u cest ('Jelek az utaknál', esszék, 1947). Hankó B. Ludmilla Vyskocil [víszkocsil], Ivan (Prága, 1929. ápr. 29.—): cseh író. Nevét a prágai kísérleti kis színházak számára írt szövegei tették ismertté. Ugyanezek a színházak adták elő társszerzőkkel (többek között V. HaveüeY) közösen írt színműveit is. Elbszélőként 1963-ban jelentkezett huszonöt rövid prózát tartalmazó Vzdyt pfece létat je snadné ('De hiszen repülni könnyű') c. kötetével. Ezekben a fantasztikusnak is nevezhető kis történetekben, éppúgy mint három évvel később kiadott Kosti ('Csontok', 1966), valamint az 1967-ben megjelent Maié hry ('Kis játékok') c. kötetébe sorolt írásaiban a mai ember egzisztenciális problémáit elemzi sajátos módon: a fantasztikumot abszurd és groteszk elemekkel, valamint fekete humorral kombinálja. Az e módszerrel felszínre hozott és elítélt jelenségek okát azonban nem az élet abszurditásában látja, hanem az emberi én deformációiban, amelyek kiküszöbölhetők; életfilozófiája tehát a látszat alatt reményteljes. Zádor András Vyvíjalová [vivíjalová], Mária (Izdeg, 1921. máj. 22.—): szlovák szerkesztőnő, történész. Cseh származású; a Komensky Egyesület bécsi iparművészeti iskolájának elvégzése után (1933—1937) Érsekújvárra, m a j d Budapestre került, ahol a Slovenská jednota c. kisebbségi lap szerkesztője volt 1941-től 1944-ig. 1945-ben Budapesten dolgozott a Szövetséges Ellenőrző Bizottság mellett működő csehszlovák delegáció kulturális osztályán. 1948 és 1952 között a pozsonyi bölcsészkar történelem—latin szakán tanult, majd a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozott. Fő kutatási területe a szlovák nemzeti újjászületés korszaka. 1966-ban kandidátusi fokozatot szerzett. Különböző szakmai és ismeretterjesztő folyóiratokban publikált. Új eredményeket m u t a t o t t fel J. Palkoviő tevékenységének értékelésében. Monográfiát írt E. Stúr lapjáról és a fiatal J . HollyvóX. O Főbb művei: Juraj Palkoviő 1769—1850 (ua., 1968); Básnické dielo Juraja Muíajiho ('Mucsai György költői műve', 1969); Listy písané v tieni smrti ('A halál árnyékában írt levelek', 1969); Slovenskje národnje novini. Bője o ich povolenie ('A Slovenskje národnje novini. Harc az engedélyezéséért', 1972); Mlady Ján Holly ('A fiatal J á n Holly', 1975). Balogh Magdolna

342

w Waaga Cusub: ->Szomália irodalma Waals [válsz], Jacqueline Elisabeth van der (eredeti családi név); UEV; Una ex Vocibus (álnevek); (Hága, 1868. jún. 26. —Amszterdam, 1922. máj. 29.): holland költőnő, esszéírónő. J . van der Waals Nobel-díjas fizikus lánya. Történelemtanár volt. Könnyen érthető lírája főleg vallásos olvasók körében volt népszerű. O Főbb művei; Verzen ('Versek', 1900); Nieuwe verzen ('Űj versek', 1909); Noortje Veit (reg., 1907); Over Ibsen's Brand ('Ibsen Brandjáról', esszé, 1915); Iris ('írisz', költ.-ek, 1918); Over Brand en de brieven van Ibsen ('Brandról és Ibsen levelezéséről', esszé, 1919); Sörén Kierkegaard (esszé, 1920); Laatste verzen ('Utolsó versek', 1922). O Magyarul: 1 vers (Szalay K., Holland költőkből, 1925). O írod.: H. van der E n t — J . Kramer—Vreugdenhil: J . van der Waals. Haar leven en werk (1982). Keller Anna Waarsenburg [várszenbürh], Johannes Paulus Richárd (teljes családi név); Hans van de Waarsenburg (írói név); Hans Brac (álnév); (Helmond, 1943. júl. 21.—): holland költő. 1963-tól általános iskolai tanár, később ifjúsági lapoknál dolgozott. 1966 és 1978 között a Kentering c. lap szerkesztője volt. 1950-től 1976-ig' a holland P.E.N. Club titkára, ezt a funkciót 1981-től újra betöltötte. 1974-ben a hazai társintézmény meghívására Mo.-on járt. 1965-ben debütált Gedichten ('Versek') c. gyűjteményével. Témái a politikai elkötelezettség, a múlt és a halál. 1978 előtti költészetének legfőbb eleme a társadalomkritika. Ennek a korszaknak a lezárása Een keuze uit politieke gedichten van Hans Waarsenburg ('Válogatás Hans Waarsenburg költeményeiből', 1978). O Egyéb fő művei: Met innige deelneming ('Őszinte részvéttel', költ.-ek, 1968); Niet da poézie nu zo belangrijk is ('Nem mintha a költészet olyan fontos lenne', esszék, 1969); Stadtekens ('Városjelek', 1969); De vergrijzing ('Az őszülés', költ.-ek, 1972); Tussen nat mos en begrafenis ('Nedves moha és temetés között', költ.-ek, 1973); Het sleutelbeen van Napoleon ('Napó-

leon kulcscsontja', költ.-ek, 1977); De dag van de witte chrysanten ('A fehér krizantém napja', költ.-ek, 1979); Avondlandschappen ('Esti tájak', költ.-ek, 1982); Grootvaderdag ('Nagyapák napja', költ.-ek, 1983); Theun de Vries: voetsporen door de tijd: portrét van een kunstenaar ('Theun de Vries: lábnyomok az időn keresztül: egy művész portréja', interjú, 1984); Ach de tijd ('Ah, az idő', költ.-ek, 1985); Waar het blauw eindigt ('Ahol a kék befejeződik', költ.-ek, 1987); De dorst van de havensteden ('A kikötővárosok szomja', költ.-ek, 1990); Avond val ('Szürkület', költ.-ek, 1993). O Magyarul: 7 vers (Tornai J., Timár Gy., Nagyv, 1977, 2.). O Írod.: L. P.^ Vendégeink. Hans van de Waarsenburg (Él, 1974. ápr. 27.). Keller Anna Waarzegger, Klaas, Jr.: Casparus Petrus

-+Hoogehout,

wabi; vabi: japán esztétikai és morális fogalom. A középkori yügen, azaz az egyszerű, elegáns, harmonikus szépség hagyományára épülve, a meghatározhatatlan, melankolikus hangulatú, árnyékos, borongós, és ugyanakkor egyszerű, tiszta szépséget jelenti. A japán teaszertartás és a -+waka-, a —>renga-, ill. a —>haikuköltészet egyik központi esztétikai fogalma. A wabi a wabu ('elernyed') igéből és a wabishi ('szomorú, magányos') melléknévből származik, s a Kamakura-kortól, illetve a Muromachi-kortól vált pozitív tartalmú fogalommá, amikor a szegénységet, s a magányosságot a világi anyagi és érzelmi gondoktól való megszabadulásként értelmezték, ekkor már egy magasabb rendű szépséget jelentett. A teaszertartás híres mesterei — mint Sen no Rikyü (1522—1591) is — a zen lelkületével egyesítve művelték. A wabi á t h a t o t t a a híres Heian-kor végi, K a m a k u r a kori költő, Saigyö költészetét éppen úgy, mint a 15. sz.-i rengaköltő Shinkei költeményeit, s később a haikut és Matsuo Bashö költészetét. A fow'fcttköltészetben sabi elnevezéssel élt tovább. O (-»japán irodalmi formák) Varrók Ilona

343

WACE Wace [ang. véjsz, fr. vász], R ó b e r t (Jersey, 1100 k.-yCaen, 1174 után): normann történetíró. Életéről nincs sok a d a t u n k . Caenben és Franciao.-ban t a n u l t . 1136-ban már hivatalnok volt Caenben. 1162-ben a királyi u d v a r közelében b u k k a n fel a neve, s 1169-ben káptalani j a v a d a l m a t k a p o t t az uralkodótól. Számos ófrancia románjából öt m a r a d t fenn. Vie de Sainte Nicolas ('Szent Miklós élete'), Conception de Notre Dame ('Miasszonyunk fogantatása'), Vie de Sainte Marguerite ('Szent Margit élete') mellett ismerjük még Brut c. művét, mely 1155-ben keletkezett, és Lagamon számára forrásul szolgált. 1160 t á j á n írta főművének első v á l t o z a t á t History of Rou (Hrolf) and his race ('Rollo [Rolf] és népének története'). A később Román de Rou (Lator L., Rou története, részlet, Francia költők antológiája, 1. köt., 1962) c. ismertté vált krónikája három fő részből áll. Az első részben (bevezetés), melynek szerkesztési elve a fordított kronológia, I I . Henriktől halad visszafelé Rollóig, összefoglalva Normandia hercegeinek történetét. A második rész a Rolló tói Oroszlánszívű Richárdig t a r t ó korszakot tárgyalja, míg a harmadik egység egy prológus u t á n az 1107-ig t a r t ó események leírását foglalja magában. E k k o r Wace félbehagyta az írást, mert megtudta, hogy I I . Henrik valaki m á s t is megbízott azzal, hogy írja meg a krónikát, így azt a részt mai f o r m á j á b a n csak 1170 u t á n fejezte be. Az első két rész alexandrinokban, a harmadik nyolcszótagos párversben íródott. F e n n m a r a d t egy nyolcszótagos sorokban írt prológus egy bizonyos Hasting kalóz krónikájához, melynek címe First Part of the Román de Rou ('Rollo történetének első része'). Ez lehet a későbbi mű első változata vagy egy félbemaradt kísérlet eredménye, amelyben Wace á t a k a r t a írni az eredeti, alexandrinban írt részeket. O Wace művei történelmi szempontból ma is figyelmet érdemelnek. Wace kevésbé hiszékeny krónikás, mint kortársai zöme, mind e n ü t t hivatkozik valamilyen forrásra vagy tekintélyre, s ahol léteznek, még a változatokat is közli. Művének történelmi hitelessége v i t a t o t t , jóllehet egyértelműen kora 12. sz.-i szóbeli h a g y o m á n y r a támaszkodva írta meg a n o r m a n n hódítás történetét. A Román de Rou legszebb szakasza a második rész, a n o r m a n n hódítás és a senlaci csata részletes leírása. O (óangol irodalmi formák; francia irodalmi formák). O Kiad.: I. Arnold: Le Román de Brut ('A B r u t története', 1938—1940); J . Holdén: Le Román de Rou ('A Rou története', 1971— 1973). O írod.: Körting: Über die Quellen

des R o m á n de Rou (1867); G. Paris: Littér a t u r francaise au Moyen-áge (1890); G. Grőber: Grundriss der Mittelalterlichen Lit e r a t u r (2. köt., 1902); R . S. Loomis (szerk.): Árthurian Literature in the Middle Ages (1950). Ittzés Gábor Wachenius [vaheniusz], Piotr (Strzelce, 16. sz. vége—17. sz. 1. fele): sziléziai lengyel költő, kálvinista hitvitázó. Császári vámszedő volt. Szoros kapcsolatban állt a reformáció terjesztőivel; műveit Lengyelo.-ban a d t á k ki. Vitairataiban (Wierne a prawdziwe okazanie, 'Hű és igaz bizonyítás', 1612; Summa swiefego krzescijanskiego nabozenstwa, 'A szent keresztyén istentisztelet summája') élesen t á m a d t a a katolikus egyházat. Hymny moje domowe ('Házi himnuszaim', 1612) c. kötetében k i n y o m t a t o t t vallásos verseinek mintáiul J . Kochanowski zsoltárfordításai és dalai szolgáltak. A lengyel reneszánsz hagyományokhoz kötődő szerző műveiben gyakori cseh nyelvi formák csehó.-i kapcsolatait valószínűsítik. O írod.: Urszula Gumula: Piotr Wachenius (1967); J . Zaremba: Piotr Wachenius (Polska literatura na Sl^sku, 1971, 1.). D. Molnár István Wachira [vacszraj, Godwin (Naro Moru?, Kenya, 1938—): angol nyelven alkotó, kikuyu származású (~+kuju irodalom) kenyai író, publicista. F ő k é n t Nairobiban megjelenő napi- és hetilapokban publikálja cikkeit, t a n u l m á n y a i t , elbeszéléseit. Elkötelezettje a kenyai nemzetépítő mozgalomnak. Az 1960-as, 1970-es években a szakszervezeti mozgalomban politikus volt. O Ordeal in the Forest ('Megpróbáltatás az erdőben', 1968) c. regényében az ötvenes évek Mau-Mau fölkelésének ellentmondásosságát ábrázolja, népi hagyományokban gyökerező, eleven megjelenítő erővel. Wachowicz [vahovics], B a r b a r a (Varsó, 1937. m á j . 18.—): lengyel riporternő, publicista. A Varsói Egyetemen újságírást, Lódzban filmtörténetet és filmelméletet tanult. O Klasszikus lengyel írók (H. Sienkiewicz: Marié jego zycia, 'Élete Máriái', 1972) magánéletéről, a művek és az életrajzi h á t t é r kapcsolatáról írt esszéisztikus pályaképeket: Malwy na lewádach ('Mályvák a tisztásokon', 1972); Ziemia uroczna Stefana Zeromskiego ('Stefan Zeromski szépséges földje', 1975); Syn Polski ('Lengyelország fia', 1978); Ciebie jednq. kocham ('Egyedül téged szeretlek', 1979). J á t é k - és tévéfilmforgatókönyveket is ír. O Magyarul: 1 reg. részlet (Lawnik Eszter, Lengyelország, 1976, 11.). Pálfalvi Lajos

344

WACKE Wachsenhausen [vakszenhemzen], H a n s (Trier, 1822. jan. 1.—Marburg, 1898. márc. 23.): német író. Fiatal éveiben Weismarban, n a g y b á t y j á n á l kitanulta a könyvkereskedés mesterségét. K a l a n d o k b a n gazdag élete során számtalan országban megfordult, az USA-ban is élt egy darabig. Később haditudósítóként is sokat u t a z o t t . E minőségében követte az olasz hadieseményeket 1859-től, m a j d részt v e t t a Schleswig-Holstein-i és csehó.-i h a d j á r a t o k b a n is. 1869ben a Szuezi-csatorna megnyitásáról tudósított, m a j d a német-francia h á b o r ú t követte figyelemmel. 1857-ben m e g a l a p í t o t t a a Hausfreund c. hetilapot. 1872-től udvari tanácsosként Wiesbadenben élt. Elsősorban d o k u m e n t a t í v értékű útiélményei érdekesek az utókor számára. O Művei: In der Mondnacht ('A holdas éjszakán', mese, 1854); Die Pariser Ehe ('A párizsi házasság', 1855); Rom und Sahara ( ' R ó m a és Szahara', reg., 4 köt., 1858); Die bleiche Gráfin ('A sápadt grófnő', reg., 1862); Des Königs Balett ('A király balettje', reg., 3 köt., 1864); Tagebuch vom, österreichischem Kriegsschauplatz ('Napló az osztrák főhad színtérről', 1866); IJm schnödes Geld ('Néh á n y fillérért', reg., 4 köt., 1872); Tagebuch vomfranzösischem Kriegsschauplatz ('Napló a francia főhadszíntérről', 2 köt.. 1871); Die neue Lorelei ('Az ú j Lorelei', reg., 2 köt., 1877); Bis zum Bettelstab ('A koldusbotig', reg., 3 köt., 1879); Die gelbe Rose ('A sárga rózsa', 2 köt., reg., 1883); Das Geheimnis der Frau ('Az asszony titka', reg.. 3 köt., 1889); Eine Frauenschuld ('Asszonyi vétség', reg., 1893); Verloren ('Elveszve', reg., 1898). Maros Judit

években teljesedett ki. Elsősorban a novella m ű f a j á b a n otthonos, de próbálkozott regényírással és lírai költeményei is ismeretesek. Elbeszéléseinek stílusa oldott, népies, tudatosan alkalmaz folklórelemeket (a mítoszok, mesék, legendák, közmondások, népdalok köréből). Ezzel a kelet-afrikai orális kultúra szinkretikus (próza, vers, zene, alakoskodás) tradícióit örökíti tovább. Daughter of Mumbi ('Mumbi lánya') c. regénytorzója jó p é l d á j a az á t a l a k u l ó b a n lévő kenyai társadalom modern és hagyományos elemei ötvözésének. Munkásságára nagy hatással v a n honfitársa, J . Th. Ngugi művészete. O F ő b b művei még: Mweru, the Ostrich Girl ('Mweru, a strucc-lány', nla, 1966); The Golden Feather ('Az a r a n y toll', nla, 1966). Füssi-Nagy Géza

-*Tagelied

Wacken [vakén], É d o u a r d (Liége, 1819. ápr. 25.—Brüsszel, 1861. ápr. 6.): franciabelga költő, drámaíró, publicista. A francia és a német r o m a n t i k á t ó l ösztönözve elsők közt kívánta megteremteni az 1830-ban függetlenné vált Belgium nemzeti költészetét. Fantaisies ('Képzeletek', 1845) c. verseskötetében — ahol eredeti versei mellett németből készített fordításai is olvashatók — fejti ki ars poeticáját: ,,népek, fogjatok össze, és h a l a d j a t o k e g y ü t t a jövőben ragyogó világító f á k l y a felé". Személyes érzelmek feldolgozását egy 19. sz.-i költőhöz méltatlannak t a r t o t t a . Verses történeti d r á m á k a t is írt, amelyekben az idő egységét többnyire m e g t a r t o t t a , de a tér és a cselekmény egységével kevésbé t ö r ő d ö t t . A klasszicista ideálokat is megőrző mérsékelt romantikus volt. O Egyéb fő művei: Andrée Chénier (ua., d r á m a , 1844); Le Serment de Wallace ('Wallace esküje', d r á m a , 1846); Héléne de Tournon ('Tournoni Heléna', dráma, 1848); Fleurs d'AUemagne et poésies diverses ('Németország virágai és vegyes költemények', versek és műfordítások, 1856); Fleurs d'Or ('Aranyvirágok', versek, 1860). O Gyűjt, kiad.: Poésies choisies ('Válogatott költemények', 1913). O írod.: L. Piérard: Un ancétre de la littérature belge (Bevezető, Poésies choisies, 1913); G. Charlier-J. Hanse: Histoire illustrée des Lettres francaises de Belgique (1958); G. Charlier: Le Mouvement romantique en Belgique (1815—1850), 2., Vers un R o m a n tisme national (1959). Ferenczi László

Waciuma [vaszjuma], Charity (Kenya, 20. sz.): angol és kikuju nyelven (—*lcuju irodalom) alkotó kenyai prózaíró és folklórk u t a t ó . Munkássága a Mau-Mau fölkelés idején (1952—1956) indult és az 1960-as

Wackenroder [vakkenróder], Wilhelm Heinrich (Berlin, 1773. júl. 13.—uo., 1798. febr. 13.): német író. Hivatalnokcsaládból származott, az erlangeni egyetemen jogot t a n u l t és korai haláláig hivatalnokosko-

Wachtendonck [vahtendonk], Henri de (16. sz.): francia-belga költő. Osi patrícius család sarja, szülővárosában, Malone-ban volt polgármester. A Bellone belgique ('Belga Bellone', 1596) különböző m ű f a j ú versek, ódák, elégiák, szonettek, heroikus költemények gyűjteménye. Egészében a kötet könyörtelen politikai szatíra: a hugenották a t szidalmazza, miközben a spanyol hódítók és az inkvizíció tetteit dicsőíti. O írod.: G. Charlier—J. Hanse: Histoire illustrée des L e t t r e s fran^aises de Belgique (1958). Ferenczi László Wáchterlied:

345

WACKE dott. A gimnáziumi és az egyetemi évekből származott b a r á t s á g a TiecJckel, s ez a barátság jelentős befolyással volt az egész német romantika eszmevilágának alakulására. A két b a r á t egy németo.-i t a n u l m á n y ú t alkalmával e l r a g a d t a t v a fedezte fel Nürnberget, s vele a német középkort a maga áhítatos szellemével, bensőséges művészetével, amelyet eddig e l t a k a r t előlük az antikvitás akkor divatos kultusza. Wakkenroder minden szépre fogékony fantáziájában a sivár jelen ellentéteképpen tűnik fel a múlt, s ezzel kezdődik meg az a folyamat, amelynek következtében a klasszika pogány-hellén eszményét felváltotta a katolikus középkor idealizált képe. 0 maga érzelmes lírai vallomásokba foglalta tiszta, nemes rajongását a művészet iránt. Tanulmányait — néhány s a j á t írásával kiegészítve — Tieck adta ki 1797-ben Herzensergiessungen eines kunstliebenden Klosterbruders ('Egy művészetkedvelő szerzetes kiönti szívét') c. A könyvecskében amely a korai romantika egyik reprezentatív és jellegzetes manifesztumának számít — Wackenroder megidézi a reneszánsz nagy festőit, beszél a művészet és a hit egységéről, a művész isteni küldetéséről és Dürer mellett Raffael festészetét ünnepli, m i n t a művész vallásos bensőségességének mintaképét. Halála után Tieck a hagyatékból a d t a ki saját kiegészítésével — Phantasien über die Kunst ('Fantáziák a művészetről', 1799) c. írását, amelynek t e m a t i k a i középp o n t j a a művészet és az élet viszonya. Eszerint egyedül a művészet a boldogság és a harmónia hona, ugyanakkor az isteni kinyilatkoztatásként érzékelt művészet valódi átélésének feltétele a mély vallásos érzület, mivel művészet és vallás elválaszthatatlan egymástól. A festészet mellett fellép a zene is, m i n t a végtelen boldogító, de ugyanakkor p u s z t í t ó élménye. A Herzensergiessungenhe Wackenroder beillesztett egy prózadarabot: Das merkwürdige musikalische Leben des Tonkünstlers Joseph Berlinger ('Joseph Berlinger zeneművész különös zenei élete') c., amelyben a művészet többértelműsége világosodik meg. Eszerint a művészet lehet olyan erő, amely minden földi dolgok fölé emel, de olyan h a t a l o m is, amely elpusztítja az életerőt, idegenné teszi az embert a valóságban és a képzelet, az érzelem, az álom birodalmának a d j a át, mert „aki egyszer megízlelte a művészet legbelső legédesebb nedűjét, a visszahozhatatlanul elveszett a tevékeny, élő világ számára". O Magyarul: 1—1 vers (Méry K „ Kis virágok messze tájról, 1889; Feleki S., Magyar szalon, 1891, 15.; T a n d o r i D „ No-

valis és a német r o m a n t i k a , anto., 1985). O írod.: E. Hertrich: J o s e p h Berlinger: Eine Studie zu Wackenroders Musikdichtung (1966); R . K a h n t : Die Bedeutung der bildenden K u n s t und der Musik bei Wilhelm Heinrich Wackenroder (1969). Halász Előd Wackernagel [vakkernágelj, Wilhelm (Berlin, 1806. ápr. 23.—Bázel, 1869. dec. 21.): n é m e t irodalomtörténész, költő. Nyomdász fia volt. Berlinben antik és középkori német irodalmat tanult, de a doktori címet pénzhiány m i a t t csak 1833-ban t u d t a megszerezni. 1828—1830 között Boroszlón élt, m a j d porosz közhivatalnokként kereste kenyerét. D o k t o r á t u s a megszerzése után, 1833-tól élete végéig Bázelben élt, ahol az egyetem germanisztikai tanszékén t a n í t o t t . O A Grimm-testvérek örökségéhez hűen a germanisztika valamennyi részterületével foglalkozott, szövegkiadásokat gondozott (pl. Walther von der Vogelweide, 1833), szöveggyűjteményeket jelentetett meg, v a l a m i n t t ö r t é n e t t u d o m á n y i , jog- és művészettörténeti értekezéseket is publikált (utóbbiak összegyűjtve: Kleinere Schriften, 'Kisebb írások', 3 köt., 1872— 1874). O Verseit (Zeitgedichte, 'Kor-költemények', B. Reberrel, 1843; Gedichte, 'Versek', 1873) a rendkívüli formai sokszínűség és a középkori versformák tudatos követése jellemzi. O F ő b b művei még: Geschichte der deutschen Hexameters und Pentameters bis auf Klopstock ('A n é m e t hexa- és pentameter története Klopstockig', ért., 1831); Deutsches Lesebuch ('Német olvasókönyv', 4 köt., 1833—1835; az első rész: Altcleutsches Lesebuch, 'Ofelnémet olvasókönyv', 1874); Geschichte der deutschen Litteratur ('A n é m e t irodalom története', 1848— 1855); Altdeutsche Predigten und Gebete ('Ofelnémet imádságok és könyörgések', 1876). O Magyarul: 1— 1 vers (Méry K., Kis virágok messze tájról, 1889; Feleki S., Magyar Szalon, 1891, 15.). O írod.: S. Vögelin: Lebensskizze u n d Charakteristik Wilhelm Wackernagels (Zeitschrift f ü r deutsche Philologie 1870, 2.); R. Wackernagel: Wilhelm Wackernagel. J u g e n d j a h r e 1806—1833 (1885); H . Rölleke: Schweizer Beitráger zur Márchensammlung der Brüder Grimm (Schweizerische Archív für Volkskunde, 1983, 79.); W. Bahner—W. N e u m a n n : Sprachwissenschaft — Germanistik (1985). Újvári Péter Waesirjan: —• Vacsirjan wadai irodalom: -évadai

346

irodalom

WADMA soknak m i n t szerkezeti elemeknek még további fokozásával — a személyiség és az emberi kapcsolatok degradálódásának kegyetlen játékai. Sajátosan kanadai t é m á j ú a This Side of the Rockies ('A Sziklás-hegységen innen', dráma, bem.: 1977), amelyben egy halottnak vélt asszony a természet szellemeként tér vissza, hogy életerőt a d j o n a kétségbeesett embereknek, valamint a Breakthrough ('Áttörés', bem.: 1978), a kanadai művészet tragikus hanvételű allegóriája. Az egyéni látásmód, az erotika, a szexualitás és a kegyetlen erőszak szüntelen jelenléte Wade d r á m á i b a n a szándékolt sokkhatás természetes elemei, amelyek azonban nem nélkülözik a humort, a szatírát és a szenvedélyt sem. O Egyéb művei: Lifeguard ('Testőr', színmű, bem.: 1973); Electric Gunfighters ('Elektromos fegyveresek', színmű, bem.: 1976); Polderland, ('Mélyföld', d r á m a , bem.: 1985). ' Szaffkó Péter

Waddington [vedingtn], Mirjam (Dworkin, Winnipeg, Manitoba, 1917. dec. 3.—): kanadai költő, író, kritikus, szerkesztő. Oroszo.-ból bevándorolt zsidó értelmiségi családból származik. Ottawában, Torontóban és az USA-beli Philadelphiában végezte egyetemi t a n u l m á n y a i t . Szociális gondozóként dolgozott, m a j d 1964-től 1984-es n y u g d í j b a v o n u l á s á i g a torontói York Egyetem irodalom o k t a t ó j a . Munkásságát zsidó küldetéstudat, és szenvedélyes líraiság jellemzi. O F ő b b művei: Driving Home ('Hazafelé menet', versek, 1972); The Visitants ('A látogatók', versek, 1981); Summer at Lonely Beach and Other Stories ('Nyár a magányos tengerparton és más elbeszélések', 1982); Collected Poems ('Összegyűjtött versei', 1986); Apartment Seven ('A hetes számú lakás', esszék, 1989). O Magyarul: 1 elb. (Nagyv, 1985, 12.); 1—1 vers (E. Gábor É v a , P a p p Tünde, Gótika a v a d o n b a n , anto., 1983); 1 nla ( P a p p Tünde, Nagyvilág, 1990, 4.). Jakabfi Anna

Wade [véid], T h o m a s (London, 1805. szept. 19.—uo. 1875): angol költő, d r á m a író. Versben írt d r á m á i t a híres Kemble színészcsalád tagjai vitték sikerre, míg a The Jew of Arragon ('Az aragóniai zsidó', 1830) bele nem bukott abba, hogy a közönség túlságosan „ z s i d ó b a r á t n a k " nyilvánította. W a d e akkor k i a d t a n y o m t a t á s b a n , „az angliai zsidóknak" ajánlva. Egy darabig a Bell's Weekly Newspaper társtulajdonosa, m a j d a saját verseit is népszerűsítő British Press kiadója. Nevéhez fűződik az első, eredeti versmértéknek megfelelő, angol Dante-fordítás. O Az angol újromantikus iskola, Swinburne és Rossetti előfutára. O F ő b b drámai művei még: Tasso and the Sisters ('Tasso és a nővérek', 1823); Luké Andrea (ua., 1827); Mundi et Cordis (ua., 1835). O írod.: H. B. F o r m á n : Literary Anecdotes of the Nineteenth Oentury (é. n.). Somogyi György

Wade [vad], Amadou Mustapha (1940—): francia nyelven alkotó szenegáli költő. Egyetlen versekötete a Présence: Poémes ('Jelenlét: költemények', 1966). N é h á n y egyéb verse a New Sum of Poetry from the Negro World ('A néger világ új költészeti összegzése') c. antológiában jelent meg (1966). írásai t ö b b n y i r e program versek, politikai indíttatásúak és célúak, amelyekben hazájával vállal sorsközösséget. Véleménye szerint a fehérek „civilizátori" tevékenysége véget v e t e t t az ősi békének. O Magyarul: 1—1 vers (Franyó Z., Igaz Szó, 1961, 9; Tóth É v a , Fekete lángok, anto., 1986). O írod.: A. K o m (szerk.): Dictionnaire des oeuvres littéraires négro-africaines de la langue francaise (SherbrooksPárizs, 1983). ' Kun Tibor Wade [véjd], B r y a n (Sarnia, Ontario, 1950. máj. 29.—): angol nyelven alkotó kanadai drámaíró. D r á m a - és filmírást t a n u l t , de közben és u t á n a is sokat utazott. Bejárt a csaknem egész K a n a d á t , idénymunkákból t a r t o t t a el m a g á t . Több hónapot t ö l t ö t t a Közel-Keleten és Angliában is. W a d e eredeti drámái, amelyekben mindig valamilyen szokatlan vagy t a b u n a k számító témát boncolgat, s a j á t o s színfoltot képeznek a modern kanadai színház palettáján. Legismertebb egyfelvonásosa, a Blitzkrieg ('Villámháború', bem.: 1974) Hitler és E v a Braun egy n a p j á t jeleníti meg szadomazochista rítusok f o r m á j á b a n ; az Underground ('Metró', bem.; 1975) és a Tanned ('Lebarnulva', színmű, bem.: 1976) pedig — a rítu-

Wadenström, Karin Alice: -> Vala, K a t r i Wadman [vadman], Anne Sijbe (Langweer, 1919. nov. 30.—): fríz író, költő. Németalföldi filológiát t a n u l t Amszterdamban és Groningenben. Előbb gimnáziumban, m a j d később tanárképző főiskolán t a n í t o t t . Irodalmi p á l y a f u t á s á t költőként kezdte, mégis inkább esszéíróként és regényíróként lett híres. Helyi lapokban publikálta kritikáit. 1946—1947-ben a holland nyelvű Pódium c. lap munkatársa. 1961— 1962-ben a d t a ki egyszemélyes folyóiratát De Teannewádder c„ amellyel sokoldalú kritikusi r a n g j á t alapozta meg. O Regényei olyan válságállapotok elemzései,

347

WADSK amelybe az egyén kerül az anyagi és lelki, ész és érték közötti vívódásban. Merész témaválasztásával a fríz irodalom korábbi (szexuális) t a b u i t áttörő újító, aki a 2. világháború utáni fríz irodalom meghatározó alakja. O Művei: Op koart front ('Rövid élvonalban', költ.-ek, 1945); Fiole en faem ('Hegedű és leány', reg., 1948); Kritysk konfoai ('Kritikusi kíséret', esszé, 1951); De smearlappen ('Mocskos emberek', reg., 1963); By de duvel to bycht ('Az ördögnek gyónni', reg., 1966); Met Abraham fűstkje ('Kézszorítás Á b r a h á m m a l ' , önéletr., 1969): As in lyts beske ('Mint egy kis főnök', reg., 1973); Yn Adam's harnas ('Ádám vértjében', reg., 1982); De verkrachting ('Megbecstelenítés', reg., 1984); In bolle yn 'e reak ('Elveszített Önuralom', reg., 1986). O Magyarul: 2—2 vers (Károlyi Ámy, Németalföldi költők antológiája, 1965; uő, Vonzások és viszonzások, anto., 1975). O írod.: K. D y k s t r a : Lyts hánboek fan de Fryske literatuer (1977). Keller Anna Wadskiser [veszkerj, Christian Frederik (Skive, 1713—Koppenhága, 1779. nov. 5.): dán költő. A koppenhágai egyetemen teológiai, nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat végzett. 1747-től a soroi akadémia, majd 1751-től a koppenhágai egyetem professzora volt. O Nagy népszerűségre t e t t szert a 16. sz.-i költészet vonásait hordozó, temetésekre és esküvőkre írt alkalmi költeményeivel, melyek egyben a barokk utolsó hírnökei a dán irodalomban. A szellemes hasonlatok és szójátékok, valamint a L. Holberg komédiáinak stílusára emlékeztető szatirikus célzások mellett e g y f a j t a rokokó elegancia figyelhető meg írásaiban. A királyi házhoz és m á s előkelőségekhez írt verseiben gyakori az alexandrinus alkalmazása. Erre példa Poétisk Skue-Plads ('Költői színtér', 1741) c. költeménye. O Kiad.: Udvalgte danske Vers ('Válogatott dán versek', H. Brix—A. Jensen kiad., bibliográfiával, 1915); Bogtrykker-Konstens Historie i Dannemark ('Á d á n könyvnyomtatás-művészet története', 1738; faksz. kiad., 1982). O írod.: J . Davidsen: Kjobenhavnerliv i seldre og nyere Tid (1889); 0 . Friis: Jylland i dansk L i t t e r a t u r indtil Blicher (1929); E. Nielsen; Wadskiaer og Holberg (Orbis litterarum, 5. k ö t . , 1947); E. Thomsen: Barokkén i dansk digtning (1971); E. Nielsen: H. C. Andersen og andre danskere (1974). Baksy Péter wáfir: —>váfir wagakusha; vagakusa; kokugakusha (változat); ( ' j a p a n i s t á k ' ) : a wagakuwsA ('japán

t u d o m á n y ' ) foglalkozó tudósok elnevezése. A wagaku az Edo-korban, a Genroku-kor t á j á n (1688—1704) kialakult s a j á t o s tudom á n y á g , mely a j a p á n klasszikus művek tanulmányozásán keresztül k u t a t j a a jap á n irodalmat, történelmet, hagyományok a t , a japán nyelvet és az ősi j a p á n vallást, a sintót. E k u t a t á s o k révén igyekeztek tisztázni a japán k u l t ú r a , a japán lélek lényegét, jellemző vonásait, szemben a -+kangakushával, melynek képviselői a kínai kultúr á t állították előtérbe. Az Edo kori wagaku legkiemelkedőbb képviselői a Fujiwara no Sadaie, Shimoköbe Chöryü és mások által elkezdett ú j k u t a t á s i módszereket a -+Manyöshü feldolgozásával, és egyéb t a n u l m á nyaival kiteljesítve a japán filológia alapjait megteremtő Keichü valamint Kada no Azumamaro, Kamo no Mabuchi, Motoori Norinaga és Hirata Atsutane (1776—1843). Közülük is kiemelkedik Motoori Norinaga, aki az Edo-kor legnagyobb kokugaku (wagaku) tudósa volt. A hagyományos japán költészettel foglalkozó wagakushák közül említést érdemel Kitamura Kigin, Katö Bansai (1625—1674), Fujitani Nariakira (1738—1779) és Fujitani Mitsue (1768— 1823). A wagaku valamennyi jeles képviselőjének számos követője a k a d t ; voltak olyanok is közöttük, akik a wagaku alapján a j a p á n nép fennsőbbrendűségét hirdetve túlzásokba estek, de az ókori j a p á n nép k u l t ú r á j á n a k terén végzett m u n k á j u k , mellyel lerakták a japán filológia, történelemtudomány, irodalomtudomány és nyelvészet alapjait, rendkívül jelentős. Nagy szerepük volt azokban a hatalmas változásokban, melyeket J a p á n a Meiji-korban élt át. Varrók Ilona wágende Dichtung [vegende d i h t u n g j ; ( ' m é r ő verselés'); akzentuierende Dichtung [ákcentuí'rende d z h t u n g j ( ' h a n g s ú l y o z ó verselés'): a n é m e t verstani szakirodalomb a n eredetileg a hangsúlyos vers azon változatának megjelölése, melyben a ->szóhangsúly és a ~*vershangsúly szigúran egybeesik. E f o r m á t — mint a germán nyelvek sajátosságainak igazán megfelelő verselési m ó d o t — szembeállították az alternierende DichtunggaA (—•alternáló verselés), amely a r o m á n nyelvek természetének felelne meg, hangsúlyos j a m b i k u s vagy trochaikus lejtésű, s nem t a r t j a magát a szóhangsúly és vershangsúly megfeleltetéséhez; a németben ez utóbbi csak idegen h a t á s r a t e r j e d t volna el. E szembeállítás téves, a román nyelvek hangsúlyszabályai nem egyformák és versrendszereikben a jambikus—trochaikus sorfajok nem általánosan dominánsak,

348

WAGEN a vershangsúlyok licenciái pedig nem szabadosabbak a germán nyelvek ilyen konvencióinál. O Az ú j a b b német terminológia e szembeállítást mellőzi is; a wágende Dicht u n g kifejezést nem használja, akzentuierende Dichtungnak a hangsúlyos verselést nevezi, s ennek egyik a l f a j a k é n t t a r t j a számon az alternáló hangsúlyos (jambikus— trochaikus) verset, ugyancsak alternálónak nevezve az időmértékes jambikus és trochaikus verselést. O írod.: G. von Wilpert (szerk.): Saehwörterbuch der Literatur (1964); Szepes Erika—Szerdahelyi I.: Verst a n (1981); G. és I r m g a r d Schweikle (szerk.): Metzler L i t e r a t u r Lexikon. Stichwörter zur Weltliteratur (1984). Szerdahelyi István

h a t á s t fejtett ki. O Egyéb fő művei: Das Judentum und der Staat ('A zsidóság és az állam', ért., 1857); Deutschrift über die Wirtschaftlichen Assotiationen und Sozialen Koalitionen ('Memorandum a gazdasági társulásról és a szociális koalícióról', ért., 1867); Die Lösung der sozialen Frage ('A szociális kérdések megoldására', ért., 1878); Die Politik Friedrich Wilhelms IV. ('IV. Frigyes Vilmos politikája', ért., 1883); Erlebtes ('Tapasztalataim', visszaemlékezések, 1885); Die kleine aber máchtige Partei ('A kicsi, de erős p á r t ' , ért., 1885). O írod.: G. Ritter: Die preussen Konservativen u n d Bismarcks deutsche Politik 1858—1876 (1913); H.v. Petersdorf: Hermann W a g e n e r (1925). Virág István

Wagener [vágener], H e r m a n n (Segeletz, 1815. márc. 8.—Friedenau, Berlin, 1889. ápr. 22.): német publicista, politikus. A jogi egyetem elvégzése u t á n az államigazgatásban töltött be különböző posztokat, 1848ig a szász t a r t o m á n y i elöljáróságon tevékenykedett, m a j d ügyvédként dolgozott. Alapítója és 1848—1854 között főszerkesztője a Neue Preussische Zeitungnak, későbbi ismertebb nevén a Kreuzzeitungnak, a Konzervatív P á r t o r g á n u m á n a k . 1853— 1858 és 1861—1870 között a porosz képviselőházban a konzervatívok vezető személyisége volt. A szociális konzervatizmus reformpolitikáját képviselte K. Robertus nézeteit követve, akinek műveiből publikálta az A us dem literarischen Nahlass Robertus ('Robertus irodalmi hagyatékából', 1886) c. m u n k á j á t . Tekintélyét t u d o m á n y o s felkészültségének köszönhette, melyet bizonyít az általa szerkesztett és k i a d o t t konzervatív szellemiségű Staats- und Gesellschaftslexikon ('Állam- és Társadalmi lexikon', 1858—1868). 1866. márc. 29-től az Allamminisztérium előadó tanácsosaként nagyban befolyásolta Bismarckot a választási törvény általános és különös kérdéseiben. A kancellár szoros politikai érdekszövetséget t a r t o t t fenn Wagenerrel, r a j t a keresztül próbálván megnyerni a régi konzervatívok egy részét politikájának. 1867— 1873 között a Reichstag t a g j a volt. Ebben az időszakban a szociális törvényhozás előkészítése és a szociálpolitika irányítása fűződik nevéhez. 1873-ban első tanácsossá nevezték ki, de a császári megerősítést nem k a p t a meg, mivel a képviselőházban meg nem engedett üzelmek m i a t t felelősségre vonták, melynek h a t á s á r a le kellett mondania. 1877-ben összeütközésbe került Bismarckkal is, ezután visszavonult a politikai életből, de írásaival t o v á b b r a is jelentős

Wagenfeld [vágenfeld], Kari (Lüdinghausen, 1869. ápr. 5.—Münster, 1939. dec. 19.): vesztfáliai német költő, elbeszélő, színműíró. Tanár, 1899-től Münsterben élt. T a n u l m á n y o z t a a helyi szokásokat, g y ű j t ö t t e a helyi szólásokat és nyelvi fordulatok a t , melyekből egy válogatást a Volksmund ('A nép a j k a ' , 1911) c. kötetben a d o t t közre. Egyik alapítója volt a Westfálische Heimatbundbewegungnak és 1919-től szerkesztője a Heimatblatter der Rőten Erde c. folyóiratnak. O 1897-től írt verseket, elbeszéléseket, prózavázlatokat és bohózatokat, melyek t ö b b n y i r e a paraszti életből merítették t é m á j u k a t és megpróbálták a romlatlan provinciát mint m e g t a r t ó erőt felmutatni — mindezt 1905, 'n Ohm ('Egy nagybácsi') c. elbeszélésgyűjteményének megjelenése után immáron vesztfáliai dialektusban. Erős h a j l a m a a moralizálásra szinte valamennyi művére r á n y o m t a bélyegét, így pl. Dat Gewitter ('A vihar', 1912, bem.: 1913) c. d r á m á j á r a is, amely egy parasztasszony hűtlenségének következményeiről. gyermekeinek öngyilkosságáról példálózik. A moralizálás népi és keresztény-mitológiai motívumok egész arzenálj á t felvonultató allegorikus tablóvá fejlődik a Daum und Düwel ('Ördög és halál', 1912) c. epikus költeményében, melyben Wagenfeld a hét f ő b ű n t hétköznapi helyzetekben m u t a t j a be, s az Antikrisztus a főszereplője a világháborúról írott verseposzának is (De Antichrist, 'Az antikrisztus', 1916). O Gyűjt, kiad.: Gesammelte Werke ('Összegyűjtött művei', 1—3. köt., 1956— 1983). O Egyéb fontosabb művei: Un bunten singt de Nachtigall ('És változatosan énekel a fülemüle', elb.-ek, 1911); Luzifer (ua., dráma, 1912, bem.: Berlin, 1912); Dat Gaap-Pulver ('Az ásítópor', mesék, 1913); Krieg ('Háború', költ.-ek, 1915); Weltbrand

349

WAGEN ('Világégés', költ.-ek, 1915); Hatt giegen hatt ('Keménységre keményen', parasztdráma, 1917); Jans Baunenkamps Höllenfahrt ('Jans B a u n e n k a m p pokoljárása', elb., 1917); Schützenfest ('Lövészünnepély', népszínmű, 1922); Das Bilderbuch vom Münsterland ('Képeskönyv Münster vidékéről', 1939). O írod.: Volkstum u n d Heimat. Kari Wagenfeld zum 60. Geburstag (1929); Kari Wagenfeld. Eine F e s t g a b e zur Vollendung seines 70. Lebensjahres (1939, bibliográfiával). Újvári Péter Wagenknecht [weignekt], E d w a r d (Chicago, USA, 1900. márc. 28.—): amerikai (USA) tanár, irodalomtörténész, kritikus. A chicagói és washingtoni egyetemen tanult és t a n í t o t t , 1947-től a bostoni egyetem professzora. T ö b b , mint h a t v a n k ö t e t e t jelentetett meg, köztük számos antológiát. Legfontosabb monográfiáiban, így pl. a Longfellow, a Full-Length Portrait ('Longfellow, teljes p o r t r é ' , 1955), c.-ben SainteBeuve-öt és G. Bradfordot követve, inkább az élet- és személyiségrajzra koncentrál, mint az írók műveire. A Chaucer: Modern Essays in Criticism ('Chaucer: modern kritikai esszék', 1960) c. mű szerkesztője. O Egyéb fő művei: Cavalcade of the English Növel ('Az angol regény k a v a l k á d j a ' ért., 1943); Cavalcade of the American Növel ('Az amerikai regény k a v a l k á d j a ' , ért., 1952). Vassányi Miklós Waggerl [vággerl], Kari Heinrich (Bad Gastein, 1897. dec. 10.—Wagrain, Salzburg, 1973. nov. 4.): osztrák író. Ácsmester fia volt, aki korán kényszerült önállóságra és saját kenyérkeresetre. Salzburgban tanítóképzőt végzett. Mindkét világháborúban tisztként vett részt. Az első u t á n olasz fogságban volt 1920-ig. Salzburg mellett, Wagrainban élt szabadfoglalkozású íróként, de művésze volt a f a f a r a g á s n a k is. 1937-ben osztrák Állami Dijat k a p o t t . Az alpesi tájhoz érzelmileg erősen kötődő, vallásos lelkületű, népi író, aki előszeretettel t a r t o t t felolvasóesteket, kedvelte az aforizmákat és szívesen foglalkozott grafikával és festészettel. T é m á i t a szegénysorban élő, ám lelkükben mégis gazdag, egyszerű emberek köréből választotta. írásaival elsősorban nyugtatni és vigasztalni a k a r t azok körében, akiknek a világ gazdagságából nem j u t o t t , de akiknek m u n k á j a és embersége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a világ fennmaradjon. O Első írásai K. Hamsun hatását m u t a t j á k . A humorosan csengő kisformák kedvelője. Első és legsikerültebb regénye a Brot ('A kenyér', 1930) A. Stifter

elbeszélő prózáját ügyesen vegyíti a humoros népi n a p t á r a k b a illő történetekkel. K é t z á t o n y r a f u t o t t élet egymásra találását és közös újrakezdését m o n d j a el benne, ábrázolva a természettel és az emberi környezettel f o l y t a t o t t nehéz küzdelmet. O További művei: Das Jahr des Herrn ('Az Úr éve', reg., 1933, később megfilmesítve 'A szerelem ereje' c.); Das is die stillste Zeit im Jahr ('Ez az év legcsendesebb ideje', énekek és pásztorjátékok, 1956); Wanderung und Heimkehr ('Vándorlás és hazatérés', önéletrajz, 1957); Zur Weihnachtzeit ('Karácsonyra', hangjáték, 1961). O Gyűjt, kiad.: Gesammelte Werke ('Összegyűjtött művei', 5 köt., 1948—1952); Sámtliche Werke ('Összes művei', 2 köt., 1970). O Magyarul: 1 elb. (Kenyeres K o v á c s M., Magyar Szó, 1977, 145.); 1 vers (Dolmány V., Uj' E m b e r , 1983, 5.). O írod.: R. Bayr: Kari Heinrich Waggerl (1947); H. Arens: Kari Heinrich Waggerl (1951); M. Willinger: Kari Heinrich Waggerl (1957); G. Schinke: Kari Heinrich Waggerl (1987); Waggerl-bibliográfia (1967). Mádl Antal Wagner [vágner], Albert Malte (Hamburg, 1886. nov. 16.—London, 1962. nov. 1.): n é m e t kultúrtörténész, kritikus. Színikritikusként indult szülővárosában, később t a n á r , lapszerkesztő volt különböző állomáshelyeken. 1934-től kezdve, rövid jénai megszakítással (1949) Londonban műk ö d ö t t . O Főbb értekezései: Das Drama Hebbels ('A hebbeli d r á m a ' , 1911); Das Theater in Nürnberg ('A nürnbergi színjátszás', 1925); Zeitungswissenschaft und Geisteswissenschaft ( ' S a j t ó t u d o m á n y és szellemtudomány', 1931); Von Lessing zu Lukács, Deutschland im Spiegel der Germanistik ('Lessingtől Lukács Györgyig, Németország a germanisztika tükrében', 1958). Komáromi Sándor Wagner [vágnerj, Christian (Warmbronn, Württemberg, 1835. aug. 5.—uo., 1918. febr. 15.): német író. Asztalosmester gyermeke volt. A tanítóképző intézet elvégzése után előbb szülei, m a j d a saját gazd a s á g á b a n dolgozott. O Az igazi költői tehetséggel megáldott sváb parasztgazda világnézetére h a t o t t a buddhizmus, amit, nem minden alap nélkül, Darwin természettudományos gondolkodásával hozott összefüggésbe. L í r á j á n a k állandó témái a minden élők iránt érzett mélységes alázat, a hazai t á j a k szeretete. Korának irodalmi á r a m l a t a i szinte meg sem érintették, így irodalomtörténeti jelentősége máig tisztázatlan; századának kivételes alakjai közé

350

WAGNE nőre mint szellemi előfutárukra. O Egyéb fő művei: Vándkorset ('A forgóajtó', reg., 1935); Váckerklocka ('Ébresztőóra', reg., 1941). O írod.: H . Ahlerius: Elin Wágner (1936); H. Martinson: Elin Wágner (1949). Kovács Ilona

tartozik, egyesek — pl. H. Hesse — szerint m i n t kiváló költő, mások szerint mint kirívó különlegesség. O Főbb művei: Sonntagsgesánge ('Vasárnapi énekek', költ.-ek és mesék, 1884); Balladen und Blumenlieder ('Balladák és virágénekek', 1890); Weihegeschenke ('Áldozati a j á n d é k o k ' , költ.-ek, 1893); Neuer Glaube ('Új hit', költ.-ek, 1894); Neue Dichtungen ('Új költemények', 1897); Ein Blumenstrauss ('Virágcsokor', költ.-ek, 1900); Spáte Garben ('Kései arat á s ' , költ.-ek, 1909); Eigenbrötler ('A különc', emlékezések, 1915). O G y ű j t , kiad.: Gedichte ('Versek', 1913); Gesammelte Dichtungen ('Összegyűjtött költemények', 1918); Gedichte ('Versek', 1973); Briefwechsel mit Hermann Hesse ('Levelezés Herm a n n Hessével', 1977). O írod.: E. Aberle: Requiem f ü r Christian Wagner (1924); H. Hesse: Der Dichter Christian Wagner (1977). V. Horváth Károly Wagner [vengner], Elin (írói név); Matilda Elisabeth Wágner (eredeti családi név); (Lund, 1882. máj. 16.—Lilla Björka, 1949. jan. 7.): svéd írónő. Eredetileg újságíró volt. Regényeinek állandóan visszatérő témái a dolgozó nők élete és problémái, a nők szerepe a békéért folytatott harcban, tov á b b á a régi paraszti kultúra és a modern ipari t á r s a d a l o m találkozásából eredő konfliktusok. Radikális szemléletét tükrözi az újságíráshoz közelálló tömör stílusa. Példa erre két korai írása, amelyekkel első közönség sikereit aratta. A Norrtullsligan ('Az északi vámszövetség', 1908) c. regénye a h a j a d o n hivatalnoknők életét, küzdelmeit m u t a t j a be hitelesen. A Pennskaftet ('A tollszár', 1910) a nőmozgalom aktivistáiról szól. O 1918-ban írta meg Ása-Hanna c. művét, amelyet sokan legjobb regényének t a r t a n a k . A helyszín az írónő smálandi gyermekkorát idézi. A címszereplőnő ki a k a r törni bűnös környezetéből, amelybe elsietett házassága révén került. Művében az írónő m i n d e n f a j t a dogmától mentes bensőséges kereszténység mellett foglal állást. Többi írásával ellentétben ez a regény nem hírlapi stílusban íródott, hanem a hitelesen ábrázolt smálandi parasztok nyelvén, többek között ennek is köszönhette sikerét. O Említésre méltó, hogy megírta barátnője, Selma Lagerlöf életrajzát; Selma Lagerlöf (2 köt., 1942—1943). Ez a nagyszabású portré jól tükrözi, hogy szemléletükben milyen sok a közös vonás. 1944-ben a -*Svéd Akadémia tagjai közé választotta. A 2. világháború u t á n indult svédo.-i (ál)baloldali, feminista, pacifista, környezetvédő mozgalmak előszeretettel hivatkoznak az író351

Wagner [vágner], Heinrich Leopold (Strassburg, 1747. febr. 1 9 . — F r a n k f u r t am Main, 1779. márc. 4.): német drámaíró. Strassburgi kézművescsaládból származott. Gimnáziumi t a n u l m á n y a i befejeztével szülővárosa jogi egyetemére n y e r t felvételt. Ch. G. Salzman baráti körében került ismeretségbe Goethével, Lenz-cel és Jung-Stillinggel. 1773—1774 között udvarmester volt a saarbrückeni grófnál. 1776ban doktorált, s F r a n k f u r t b a n ügyvédi tevékenységet f o l y t a t o t t . 1777-ben Goethe sógoránál J . Schlossemél vendégeskedett Emedingenben. 1779-ben fiatalon h u n y t el tuberkulózisban. Baráti köréhez t a r t o z t a k az említetteken kívül a kor kiválóságai közül Claudius, Sprickmann, J . M. Miller, Merck, Wieland, Klinger és G. F. W. Grossmann. O Montesquieu fordításai és korai sekélyes lírai alkotásai — Phaeton (ua., versek, 1774) — u t á n első jelentősebb m ű v e a Confiskablen Erzáhlungen ('Elkobozható elbeszélések', 1774), melyet Wieland és F . H. Jacobi műveihez hasonlóan tilalmi listára a k a r t a k helyezni a kései abszolutista önkény ellen irányuló kritika miatt. A Prometheus Deukalion und seine Rezensenten ('Prométeusz Deukalion és recenzensei', 1775) c. komédiájával, melyet Goethe Leiden des Jungen W e r t h e r s c. művét ért kritik á k r a válaszolva írt, Goethe és a Sturm und Drang mozgalom oldalára állt. a Leben und Tod Sebastian Silligs ('Sebastian Sillig élete és halála', reg., 1776) c. művének középp o n t j á b a n a középszerű kispolgár áll, akit ragyogó elbeszéléstechnikával ábrázol. L e g m a r a d a n d ó b b a t a drámairodalomban alkotott. A Sturm und Drand drámaírói között a naturalisztikus irányt képviselte. Mind témaválasztására, mind ábrázolásm ó d j á r a jellemző a társadalmi feszültségeknek a maguk d u r v a valóságában történő bemutatása. A l a k j a i n a k megformálásánál a végletekig valósághű jellemábrázolásra törekedett, melynek egyik eszköze a társadalom alsóbb rétegeihez tartozó emberek nyelvezetének színpadi megjelenítése. Legismertebb d r á m á j a a Die Kindermörderin ('A gyermekgyilkosnő', dráma, 1776), mely bemutatásakor n a g y p o r t vert fel. A cselekmény továbbviszi és a véglegekig kiélezi a F a u s t Gretchen-motívumát — Goethe ezért plágiummal vádolta —, hiszen a d a r a b fő-

WAGNE hősnője itt nem csábításnak, h a n e m erőszaknak esik áldozatul. Á r t a t l a n u l és igazságtalanul szenvedi el a társadalom megvetését, s leányanyaként nincs más k i ú t számára, minthogy megölje gyermekét s önmagát. A d a r a b o t a nyers, s mégis pergő párbeszédek, a szokatlan hely szín választás — az egyik jelenete például egy bordélyházban játszik — jellemzi. A számtalan kritika nyomán átdolgozta, s Eveken Humbrecht oder Ihr Mutter merkts Euch! ('A kis Humbrecht E v a avagy a n y á k , jegyezzétek meg magatoknak!, d r á m a , 1779) c. a d j a ki újra d r á m á j á t . Azzal, hogy pozitív végkifejletet ad a d a r a b n a k , e g y f a j t a polgári példabeszéddé v á l t o z t a t j a . O G y ű j t , művei: Vermischte Gedichte ('Összegyűjtött versek', 1774); Gesammelte Werke ('Összeg y ű j t ö t t művek', 5 köt., 1923). O Magyarul: 1 részi. (Radó Gy.. Világirodalmi Antológia, 3. köt., 1962). O írod.: E. Schmidt: Heinrich Leopold Wagner (1875); Schack B.: A Sturm- és Drang-korszak d r á m a i költészete ( E P h K , 1886, 8—9.; 10. sz.); J . Frotzheim: Goethe und Heinrich Leopold Wagner (1889); E. Gonton: Lenz-KlingerWagner (1955); B. Mabee: Die Kindermörderin in den Fesseln der bürgerlichen Morál: Wagners Evchen und Goethes Gretchen (1986). Virág István Wagner [vágner], Richárd (Lipcse, 1813. m á j . 22.—Velence, 1883. febr. 13.): német zeneszerző. Rendőrségi tisztviselő sokgyerekes családjában a legkisebb fiú volt. Néhány hónapos korában elvesztette a p j á t ; nevelőapja, aki egyszerre volt színész, drámaíró és festő, szintén korán meghalt. A művészvilág légkörében nevelkedett: testvérei közül négyen is színházi p á l y á r a léptek. Nem volt csodagyerek: iskoláit Drezdában és Lipcsében üggyel-bajjal végezte. Kamaszkorában ellenállhatatlan erővel vonzotta Shakespeare és E. T. A. Hojfmann világa; n a g y b á t y j a , A. Wagner, a neves író és filológus korán megismertette a nagy görög tragédiaírókkal. Szertelen ambíciók f ű t ö t t é k már ifjúkorában. K é t éven át dolgozott egy v a d r o m a n t i k u s történelmi drámán, majd amikor szerette volna megzenésíteni a kész szöveget, a u t o d i d a k t a módon zeneszerzői t a n u l m á n y o k b a kezdett. 1831ben a lipcsei egyetemre iratkozott, mint „zenetanuló"; a komponálás mesterségére Ch. Th. Weinling, a Tamás-templom kántora t a n í t o t t a . E g y év múlva m á r a Faustból zenésített meg hét részletet; a Gewandhausban b e m u t a t t á k d-moll hangversenyn y i t á n y á t és C-dúr szimfóniáját. Az első sikereken felbuzdulva eltökélte, hogy ope-

rát ír, amelynek nemcsak komponistája lesz, h a n e m librettistája is. Első próbálkoDie Hochzeit ('Az esküvő') még töredék m a r a d t , de a m á s o d i k a t , a Die Feen ('A t ü n d é r e k ' ) c. „nagy r o m a n t i k u s operát" (C. Gozzi L a donna serpente, 'Az álnok aszszony' mesejátéka n y o m á n ) 1834-ben befejezte, b á r a remélt b e m u t a t ó r a nem került sor (posztumusz b e m u t a t ó : 1888). K o r á n kezdte zenei p á l y á j á t . 1833-tól korrepetitor volt a würzburgi városi színháznál, m a j d egy magdeburgi t á r s u l a t karmestere. Zeneíróként is korán d e b ü t á l t : elégedetlensége a korabeli operaüzemmel, általában a német kulturális viszonyokkal, kapcsolata az I f j ú Németország ellenzéki-irodalmi mozgalmával éles kritikai cikk írására ösztönözte (Die deutsche Oper, 'A n é m e t opera', 1834) a mozgalom H. Laube szerkesztette lipcsei folyóiratában; a cikk az operaműfaj életszerűségét és európai színvonalra emelését követeli. A filiszteri k é p m u t a t á s ellen, az érzékek ifjúnémet felszabadulásáért hirdet harcot második befejezett színpadi műve, a Das Liebesverbot ('Á szerelmi tilalom') c. „nagy vígopera" (Shakespeare Szeget szeggel c. vígjátéka alapján); a magdeburgi, már bomlófélben lévő t á r s u l a t előadásában az ő s b e m u t a t ó (1836) b u k á s volt. 1836ban, viharos jegyesség u t á n , feleségül v e t t e Minna Plánért, a társulatnál megismert drámai színésznőt, és feleségét új állomáshelyeire kísérve Königsbergben, majd Rigában vállalt kar mesterséget. Közben belefogott Rienzi (ua.) c. ötfelvonásos nagyoper á j á n a k írásába. A librettót E. BulwerLytton Rienzi-regénye n y o m á n dolgozta ki, a komponálásban akkori példaképeit, Spontinit és Meyerbeert, a francia nagyopera formasémáit követte. O Életkörülményeinek alakulása olyan fordulathoz vezetett, amelyben titokban m a g a is reménykedett: 1839-ben karmesteri állását elveszítve, hitelezőitől szorongatva feleségével e g y ü t t megszökött Rigából; kalandos hajóúton Londonba, majd Párizsba menekült. A Rienzit tulajdonképpen csak a párizsihoz hasonló nagy operaházban lehetett volna bem u t a t n i . Ám Wagnerra o t t is az eredménytelen kilincselés, pártfogókeresés és a nyomorgás évei vártak. 1840-ben befejezte a Rienzit, de b e m u t a t ó r a nem volt kilátása. Megrendelésre zongorakivonatokat készít e t t divatos olasz és francia operákból; a M. Schlesinger által szerkesztett Gazette musicale, később a drezdai Abendzeitung számára E. T. A. Hojfmann modorában írói képességekről árulkodó elbeszéléseket, H . Heine stílusában zenei leveleket írt (Eine Pilgerfahrt zu Beethoven, 'Zarándokút Beet-

352

WAGNE hovenhez', 1840; Ein Ende in Paris, 1841, Cserna A., Végóra Párizsban, 1920). Folyt a t t a zeneszerzői tevékenységét is (egy i^awsí-szimfónia első tétele, Beethoven I X . szimfóniájának és Berlioz Romeo et Juliette c. drámai szimfóniájának nyomán (az 1855-ös átdolgozásban: Egy Faust-nyitány)-, dalok V. Hugó, Béranger és Heine francia verseire; 1840—1841). Párizsi éveinek f ő m ű v e a Der fliegende Hollánder ('A bolygó hollandi'), amelynek szövegkönyvét kénytelen-kelletlen eladta a párizsi Nagyoperának, m i u t á n zenéjére nem tart o t t a k igényt; a librettó 1841-ben H . Heine elbeszélése nyomán készült; a személyes stílus terén fordulatot hozó zene révén a mű a hontalan művészlét metaforikus megjelenítése, s előlegezi a nagy zenedrámák újításait: a vezérmotívum-technikát, a homogén jelenet-építést, az újszerűen színes hangszerelést. 1842 tavaszán a drezdai udvari színház műsorára tűzte a Rienzit; Wagner hazaköltözött, s az ő s b e m u t a t ó meghozta számára az annyira áhított á t ü t ő sikert . Ez viszont e l m a r a d t A bolygó hollandi drezdai premierjén (1843). Miután szász királyi karmesterré nevezték ki, hozzálát o t t koncepciózus zenei reformterveinek — bizonyos udvari és zenészkörök ellenállásába ütköző — megvalósításához. 1846tól kezdve évente egyszer, mintaszerű gonddal előkészített hangversenyeken vezényelte Beethoven I X . szimfóniáját; a hallgatók ízlésének alakítása érdekében progr a m f ü z e t e t jelentetett • meg, amelyben a Faustból vett idézetekkel értelmezi a zenem ű v e t mint programzenét és mint s a j á t művészeteszényének előképét. A bolygó hollandi u t á n érdeklődése egyre határozottabban a germán mitológia, a középkori német irodalom felé fordult. Behatóan t a n u l m á n y o z t a J . Grimm Deutsche Mythologiejének 1844-es kiadását, a Verses E d d á t (német fordításokban). Filológiai k u t a t á s t , filozofikus spekulációt és romantikus-költői kontaminációt vegyítő stúdiumait a görög tragikusok újraolvasásával egészítette ki. Ezekben az években körvonalazódik valamennyi későbbi zenedrámájának tematikus kerete, így a főmű, a Der Ring der Nibelungen ('A nibelungok gyűrűje') mitológiai-irodalmi alaprétege is. A Tannháuser librettójában még a közvetett h a t á s o k túlsúlya érvényesül: főként késő középkori t é m á k költői adaptációiból (E. T. A. Hoffmann és L. Tieck elbeszélései, Heine költeménye) merít, az eredeti forrásokat (a ,,népkönyv" Venusberg-története, a „wartburgi énekverseny"—mondakör) pedig költőileg ö n h a t a l m ú a n „egybeolvassa" 23

(szöveg: 1842—1843; a zenei kompozíció „drezdai" változata: 1843—1847, a „párizsi" változata: 1860—1861). Közvetlenebb forrásanyagból, az anonim középfelnémet Lohengrin-eposzból és Wolfram von Eschenbach Parsifal-regényéből építkezik következő „romantikus o p e r á j a " , a Lohengrin (ua., szöveg: 1845, zenei kompozíció: 1845—1848). O A „népek t a v a s z á n " kezdődött és 1849 tavaszán Drezdában felkelésbe torkolló forradalmi mozgalom m a g á val sodorta Wagnert. Kapcsolatba került a drezdai radikálisok vezetőivel és M. Bakunyinnal, az orosz anarchista emigránssal. Újságcikkei is tükrözik politikai nézeteinek gyors átalakulását, a kezdetben mérsékelt, királypárti reformer ú t j á t a forradalom melletti szenvedélyes-mámoros állásfoglalásig. 1848—1849-es politikai élményei és baloldali hegeliánus, szocialista olvasmányai (D. F . Strauss, Weitling) alapján d r á mát tervezett, amelyben Jézus, a pénz és a k u f á r k o d á s világának ostorozója, a mártírhalált is vállaló szociálforradalmárként hozza el a megváltást: az emberi nem teljes emancipációját (Jesus von Nazareth, 'A názáreti J é z u s ' , drámavázlat, 1849). Aktuális jelentést keresve újrakezdte a német mitológiával, az Eddáw al (különösen az aranyéhség rontó h a t á s á t és a világégésen átvezető újjászületést megéneklő Völuspával) kapcsolatos t a n u l m á n y a i t , és ezekből, valamint a Nibelung-énekből merítve s a j á tos történelemmítoszt alkotott az emberi természetet elfojtó, a pénz uralmára alapozott világ szükségszerű pusztulásáról (Die Nibelungen—Weltgeschichte aus der Sage, 'A Nibelungok—világtörténelem a mondából', 1848). Szabad ritmusú, alliterációs vers f o r m á b a n elkészítette a későbbi „istenek a l k o n y a " ősfogalmazványát (Siegfrieds Tod, 'Siegfried halála', 1848). O A felkelés leverése után Wagner Liszt segítségével Weimaron á t S v á j c b a menekült. Evekre Zürichben telepedett le; párizsi, franciao.-i kitérők után o t t írta kultúrkritikai-művészetelméleti t a n u l m á n y a i t (Die Kunst und die Revolution, 1849; Kiszely L. G., A művészet és a forradalom, 1983; Das Kunstwerk der Zukunft, 'A jövő műalkotása', 1850; Oper und Drama, 'Opera és d r á ma', 1851; 3. rész, Fischer S„ Költészet és zene a jövő műalkotásában, 1983). Kiindulópontjuk a „nagy emberiségforradalom", amely a politikai viszonyok megváltoztatásán túl az emberi lét a l a p j a i t formálja ú j r a , megszüntetve egyén és közösség, magánérdek és közjy jellegzetesen modern ellentétét, „ m e g v a l t v a " a művészetet a pénzviszonyok deformáló hatásától, új alakban

353

WAGNE létrehozva az antikvitásra jellemző „összművészeti a l k o t á s t " , a drámai nyilvánosságot. A jövő — a jelenben még csak alakuló — műalkotása megszünteti az opera és a dráma természetellenes megosztását, a mítosz mélyrétegéből teremt d r á m a i cselekményt, amely költői-zenei jelenetegységek szerint tagolódik; a zenekar, tevékeny részt vállalva a drámai emberábrázolásban, szimfonikus dallamfolyamatot alkot, amelyet átsző a (vezér)motívumok drámai koherenciát létesítő hálózata. Ez a nehézkes stílussal előadott, fellengzős és spekulatív fejtegetésekkel teli művészetkoncepció egyrészt általánosítja a drezdai korszak, a Tannháuser és a Lohengrin kompozíciós újításait, másrészt elméletileg igyekszik megalapozni a forradalom élményéből születő főművet, s végül négy részessé bővülő A nibelung gyűrűjét, általában pedig részletesen kifejti az „összművészeti alkotás" esztétikai p a r a d i g m á j á t , amelyet Wagner a következőkben — ha nem is módosítások nélkül — valamennyi művében érvényesített. A tetralógia szövegkölteménye a befejezéstől visszafelé bővülve-haladva nyerte el végleges a l a k j á t , míg a zenei megkomponálás az egyes művek időrendjét követte; az egész mű — alcíme szerint Bühnenfestspiel, színpadi ünnepi játék ,,előestre és három n a p r a " — végül is t ö b b mint huszonöt év alatt készült el (szöveg: Siegfried haldia, a későbbi Oötterdámmerung, 'Az istenek alkonya' 1848—1852; Der junge Siegfried, 'Az ifjú Siegfried', a későbbi Siegfried, 1851— 1852); Die Walküre, 'A W a l k ü r ' , 1851— 1852; Das Rheingold, 'A R a j n a kincse', 1851—1852; komponálás: A Rajna kincse 1853—1854; A Walkür 1854—1856; Siegfried 1865—1867; majd 1864—1870; Az istenek alkonya 1869—1874). Wagner az 1848as fogantatású politikai szociális paraboladrámát így nagyszabású, történetfilozófiaimitológiai alapozású világkölteménnyé alakította, középpontjában egyrészt a hatalom és uralom, másrészt a feuerbachi értelmű „tisztán emberi" szeretet összeütközésével, végkifejletében az eredetileg optimista heppiend-befejezés visszavételével, a végpusztulás (többféle értelmezést megengedő) víziójával. O Wagner mámoros hite a megváltó „emberiségforradalomban" az európai forradalmi hullám elapadása után megrendült, m a j d az A. Schopenhauer peszszimista akaratmitológiájával való megismerkedés n y o m á n 1854-ben összeomlott. A forradalomban született alapeszme megingása odavezett, hogy 1857-ben a Siegfried partitúra írását megszakítva Wagner évekre félretette a főmű komponálását. Alkotói

válságát motiválta az is, hogy végleg zát o n y r a f u t o t t házassága is; ő m a g a beleszer e t e t t vagyonos zürichi p á r t f o g ó j á n a k feleségébe, Mathilde W esendonckba,. Közvetlenül ez a szerelmi szenvedély ösztönözte a Siegfrieden dolgozó zeneszerzőt, amikor 1854—1855-ben a kelta Trisztán-mondakörből, annak a Gottfried von Strassburg általi epikus feldolgozásából, a schopenhaueri filozófia és a romantikus éjszakapoézis (Novális) szellemében d r á m a i költem é n n y é formálta Trisztán és Izolda szerelmének történetét, amely a szerelmi halálb a n teljesül be. 1857—1858-ban Wagner megzenésített öt, Mathilde Wesendőnek által írott, finom hangulatú dalt; ebből kettő ilyen alcímet k a p o t t : „ T a n u l m á n y a Triszt á n és Izoldához". A zeneszerző, m i u t á n a szerelem kitudódott, kénytelen volt elhagyni zürichi „menedékhelyét"; a Trisztán komponálását Velencében f o l y t a t t a és Luzernben fejezte be. A röviden „cselekmény"-nek (Handlung, utalás Calderón , , a u t o " - a k c i ó - m ű f a j m e g j e l ö l é s é r e ) nevez e t t Trisztán és Izolda szövege 1854—1857ben, zenéje 1857—1859-ben keletkezett. A zenedrámát joggal tekintik az európai kult ú r a egyik csúcsának, az egyetemes érvén y ű modernség, a „décadence" n a g y nyitán y á n a k . Kompozíciója a r o m a n t i k u s összhangzatrend betetőzése, f o r m á j á t m a g a a komponista nevezte az „átmenet művészet é n e k " , a végtelen dallam plasztikus megvalósításának. A Trisztán befejezése után W a g n e r újrakezdte a harcot műve előadat á s á é r t : ú j a b b kísérletet t e t t az opera fővárosa, Párizs meghódítására. I t t e n i , magavezényelte hangversenyei 1860-ban anyagilag kudarccal j á r t a k ugyan, de a kompon i s t a a legkifinomultabb ízlésű művészkör ö k e t éppúgy megnyerte művészetének, m i n t a császári u d v a r befolyásos személyiségeit. Végül I I I . Napóleon u t a s í t á s á r a a Nagyopera műsorára tűzte a Tannháusert\ a m ű néhány részletét Wagner zeneileg átdolgozta. Az 186l-es bemutató mégis botr á n y b a fulladt: a nagyoperai tradíció hívei m e g b u k t a t t á k azt a művet, amelyet Ch. Baudelaire a modernség legmélyebb önvallomásaként ünnepelt. Wagner e z u t á n előv e t t e az 1840-es évek közepén felvázolt régi t e r v é t , a Tannháuserbeli énekverseny szatír játékának szánt, a mesterdalnoki világról szóló vígopera szüzséjét. A Die Meistersinger von Nürnberg ('A nürnbergi mesterdalnok') szövege 1861—1862-ben Párizsb a n készült, a mesterdalnokokkal foglalkozó irodalomtörténeti munkák (Gervinus, J., Grimm, J . Ch. Wagenseil 1697-es „krónikáj a " nyomán; a komponálás m u n k á j a a

354

WAGNE Mainzhoz közeli Biebrichben kezdődött, de a zeneszerző labilis anyagi helyzete m i a t t hamarosan félbeszakadt. Ezen a helyzeten az ú j a b b — művészi szempontból sikeres hangverseny-körutak sem segítettek (1862: Bécs, 1863: Prága, Pétervár, Moszkva, Pest, Karlsruhe, Bécs). 1864 tavaszán viszont bekövetkezett a reménytelennek tűnő sorsfordulat: a trónralépő ifjú bajor király, az egzaltáltan Wagner-rajongó I I . Lajos Münchenbe hívta a zeneszerzőt, biztosítva kegyencének a zavartalan m u n k a feltételeit. 1865-ben H a n s von Bülow irányításával b e m u t a t t á k a Trisztánt, m a j d 1868-ban a közben befejezett Mesterdalnokok&t. A történeti téma logikája, amelyet csak n y o m a t é k o s í t o t t á k a zeneszerző újabbkeletű művészi és politikai tapasztalatai, a zenedrámát a Trisztán p á r d a r a b j á vá és ellenvilágává tette. A zenei-drámai cselekmény itt az éjszaka fölött győztes nappal ünneplésébe, a hangsúlyozottan német polgári világ és a hagyományaiból megújulni képes nagy művészet kibékülésének látomásába torkollik. Wagner a régi mesterdal „ b a r " - f o r m á j á b a n olyan szerkezeti elvet fedezett fel, amely a végtelen dallamú zenei-szimfonikus folyamatot éppúgy tagolja, mint a szövegköltemény dalformáit. A Mesterdalnokok lelkesült fogadt a t á s a csak megerősítette W a g n e r t abban a frissen t á m a d t ideologikus hitében, hogy műve és életműve a modernség egyetlen hiteles, „egészséges" alernatívája, mert lényegi magva a németség világtörténeti küldetésének t e r m ő t a l a j á b a n gyökerezik. 1864-ben a királyi kegyenc, király hűségét és vallásos alapmeggyőződését bizonygatva, félreértésnek nyilvánította saját forradalmi m ú l t j á t (Über Staat und Religion, 'Az államról és a vallásról', 1864); néhány év múlva pedig egy nacionalista hangsúlyú „ n a g y n é m e t " nemzeti egység szószólójává vált (Deutsche Kunst und deutsche Politik, 'Német művészet és német politika', 1867— 1868). Ezekben az években fordulóponthoz érkezett megánélete is: mint élettársát maga mellé vette Bülow feleségét, Liszt F. leányát, Cosimát. Az asszony 1868-ban költözött végleg Wagnerhoz, az udvari klikkharcok miatt Münchent elhagyni kényszerült és a svájci Tribschenben letelepedett zeneszerző villájába; házasságot 1870-ben kötöttek. Cosima Wagner egyenrangú szellemi partnere, művészetének — halála után is — első számú híve és szolgálója volt. Ugyanakkor francia- és zsidóellenes mentalitása szerepet játszott abban, hogy Wagner 1869-ben egyértelműen antiszemita nyilatkozatokkal kiegészítve, új kiadásban

23*

jelentesse meg a zürichi emigráció idején írott, a Meyerbeer elleni gyűlölködés indulataiban fogant röpiratát (Das Judentum in der Musik, 'A zsidóság a zenében', 1869), amely a wagneri életművet kisajátítani a k a r ó rasszizmus és nemzetiszocializmus fő hivatkozási a l a p j á v á vált. Valóságos eszmei együttműködés alakult ki Wagner és az őt Tribschenben felkereső F . Nietzsche, a klasszika-filológia ifjú bázeli professzora között; mindketten Schopenhauerből kiindulva keresték a „dionüszoszinak" tekint e t t zene filozófiájának alapjait (Wagner: Beethoven, ua., 1870; Nietzsche: Die Geburt der Tragödie aus dem Geiste der Musik, 'A tragédia születése a zene szelleméből', 1872), ám ú t j u k elvi és személyes okokból n é h á n y évi „csillagbarátság" u t á n élesen különvált. Wagner a Mesterdalnokok u t á n f o l y t a t t a a Siegfried tizenkét évvel korábban félbeszakított komponálását, és 1874re befejezte a tetralógiát. E z u t á n többéves tervező- és szervezőmunkával Bayreuthb a n megteremtette az Ünnepi J á t é k o k szinteréül szolgáló színházat, amelynek kizárólagos célja az, hogy biztosítsa művei mintaszerű előadását. A Festspielhaus megnyitása és A nibelung gyűrűjének bayreuthi b e m u t a t ó j a 1876-ban igazi színházés zenetörténeti esemény volt. P á l y á j a csúcsán Wagner belső szkepszissel regisztrálta művészi tervei megvalósulását. Kezdeti lelkesedése, amellyel a vilmosi Németo.-ot, az ú j német b i r o d a l m a t üdvözölte, gyorsan a l á b b h a g y o t t . Utolsó éveinek világnézet é t a fokozódó elbizonytalanodás, a modern civilizáció rezignált ellenzése jellemzi, egyben az a kísérlet, hogy a művészet eszközeivel ellenszegüljön a vallásos világérzés sorvadási f o l y a m a t á n a k (Religion und Kunst, 'Művészet és vallás', 1880— 1881). A m o d e r n művészetvallás igénye m o t i v á l j a utolsó zenedrámája, a Parsifal (ua.) költői t é m á j á t és m e g f o r m á l á s á t is. A m ű v e t W a g n e r Bühnenweihfestspielnek, kizárólag a bayreuthi Festspielhaus s z í n p a d á r a s z á n t , mintegy vallásosan „ á h í t a t o s ünnepi j á t é k n a k " nevezte, s a k u l t i k u s cseleményt ezúttal is régi olvasmányaihoz (Wolfram von Eschenbach, Chrétien de Troyes), drámaterveihez viszszanyúlva, az ezoterikus keresztény hag y o m á n y t a b u d d h i s t a szeretet-etikával egyesítve a l a k í t o t t a ki. A „ b ú c s ú m ű " zenéje újszerű szintézist t e r e m t a d r á m a i dinamika és a m i s z t é r i u m j á t é k o t érzékelt e t ő statika, artisztikus leegyszerűsítés és ú j u t a k a t megnyitó hangzatvilág között. Ő s b e m u t a t ó j á r a 1882-ben került sor. Utána Itáliába u t a z o t t a Wagner házaspár; a

355

WAGNE hetven éves zeneszerzőt Velencében érte a halál. O Művei még: Das Brauné Buch (1975: K a r d o s P., A barna könyv, 1980); Mein Leben ('Életem', 1963). O Gyűjt, kiad.: Sámtliche Schriften und Dichtungen ('Összes írásai és költeményei', 16 köt., 1911—1916); Sámtliche Briefe ('Összes levelei', 1967). O Magyarul még: Péterfi I.: Wagner, R a j n a kincse és Walkür (1889); Cserna A.: Egy német muzsikus Párisban (1920); Molnár A.: Wagner-Breviárium (1924); 2 vers (Szlafkay A., Hátország, 1992, 2.); 1 esszé (Hajós G., Magyar L e t t r e Internationale, 1992, 4.); 1 elb. (uő, uo., 1992, 5.). O írod.: F. Liszt: Lohengrin et Tannhaeuser (1851); uő: Wagners Rheingold (1855); Ch. Baudelaire: Richárd Wagner et Tannhaeuser a Paris (1861); F . Nietzsche: Richárd Wagner in B a y r e u t h (1876); uő: Fali Wagner (1888); A. Appia: La mise en scéne du drame wagnérien (1895); H. S. Chamberlain: Richárd Wagner (1896); G. B. Shaw: The perfect Wagnerite (1898); P. Moos: Richárd Wagner als Ásthetiker (1906); Haraszti E.: Wagner Richárd és Magyaroroszág (1916); E. K u r t h : Romantische Harmonik und ihre Krise in Wagners Tristan (1920); Hevesi I.: W a g n e r (1921); R . Bekker: Richárd Wagner (1924); A. Lorenz: Das Geheimnis der Form bei Richárd Wagner (1924); G. de Pourtales: Wagner (1932); Th. Mann: Leiden und Grösse Richárd Wagners (1933); Somssich A.: H a r m i n c esztendő B a y r e u t h b a n (1938); Th. W. Adorno: Versuch über Wagner (1952); C. von Westernhagen: Richárd Wagner (1956); E. Bloch: P a r a d o x a und Pastorale in Wagners Musik (1959); E. Bloch: D a s Prinzip H o f f n u n g (1965); R. Donington: Ring and its Symbols (1963); L. Guichard: La musique et les lettres en Francé au temps du Wagnerisme (1963); Sólyom Gy.: Wagner (1966); Kroó Gy.: Richárd Wagner (1968); R. W. G u t m a n : Richárd Wagner (1968); C. Dahlhaus: Die Musikdramen R. Wagners (1971); W . Blunt: The Dream K i n g (1970); Eősze L.: Richárd Wagner életének krónikája; P. Boulez: Divergenzen (1975); H. Zelinsky: Richárd Wagner, ein deutsches T h e m a (1976); Cosima Wagner: Die Tagebücher (1976—1977); H. Mayer: Richárd Wagner (1978); P . Wapnewsky: Der traurige G o t t (1978); M. Gregor-Dellin: Richárd Wagner (1980); S. Martin: Wagner to the W a s t e Land (1982); Kroó Gy.: Heilawac (1983); Zoltai D.: H á r o m W a g n e r - t a n u l m á n y (1983); M. Bermbach: In den T r ü m m e r n der eignen Welt, Richárd Wagners Ring (1989). Zoltai Dénes 356

Wagner [vágner], Richárd (Lowrin, Románia, 1952. ápr. 10.—): b á n á t i német költő, író. Germanisztikát t a n u l t a temesvári egyetemen, m a j d t a n á r k é n t és újságíróként dolgozott. 1985-ben feleségével: H e r t a Müllerrel együtt kivándorlási kérelmet n y ú j t o t t be a hatóságokhoz, ennek eredményeként két évvel később kitelepülhettek Németo.-ba. O Az 1970-es évek elején középponti szerepet vállalt a „bánáti akciócsoport" (Aktionsgruppe Banat) költészeti modernizációs szervezkedésében, amely igyekezett levetni az előző nemzedékekre rákényszerített esztétikai-ideológiai sematizmust. A csoport törekvéseit a politikai környezet csakhamar lehetetlenné tette, képviselői megbélyegzett emberek lettek. Wagner a költői kísérletezés évei után tulajdonképpen már Románián kívül megjelent napló-elbeszélésével vált nemzetközileg is ismertté: Ausreiseantrag (1987: Fodor Zsuzsa, Kivándorlási kérelem, 1989), melyet k ö v e t e t t a németo.-i befogadás élményeit feldolgozó Begrüssungsgeld (1989; részi.: F o d o r Zsuzsa, Üdvözlőpénz, Tekintet, 1990, 3.), valamint: Die Muren von Wien ('Bécs kőhalmai', 1990). írásai, karcolataival és publicisztikájával együtt, a romániai németség jelenkori exodusának látleletei. O Egyéb fő művei: Klartext ('Tisztázat', versek, 1973); Die Invasion der Uhren ('Az órák t á m a d á s a ' , versek, 1977); Der Anfang einer Geschichte ('Egy történet eleje', prózarajzok, 1980); Hotel California (ua., versek, 1—2. rész, 1980—1981); Gegenlicht ('Ellenfény', versek, 1983); Das Auge des Feuilletons ('A t á r c a szeme', tárcák, 1984); Rostregen ('Rozsdaeső', versek, 1986); Schwarze Kreide ('Fekete kréta', versek, 1991); Heisse Maroni ('Forró gesztenye', versek, 1993). O Magyarul még: 4—4 vers (Ritoók J., Utunk, 1974, 14.; uő, Kozmikusszerelem, anto., 1976); 1—1 vers (uő, U t u n k , 1976, 5.; Veres I., Igaz Szó, 1977, 3.); 2 vers (Jánosházy Gy., Igaz Szó, 1980, 8.). Komáromi Sándor Wagner [vágner], Siegfried (Triebschen, Svájc, 1869. jún. 6.—Bayreuth, 1930. aug. 4.): német zeneszerző, karmester, rendező és író. Richárd és Cosima Wagner fia. Először építészetet tanult, m a j d zenei tanulm á n y o k a t folytatott. A Bayreuth-i Ünnepi J á t é k o k o n először segédkarmesterként, m a j d társkarnagyként v e t t részt, később, a n y j a visszavonulása u t á n á t v e t t e az irányítást. Apjához hasonlóan s a j á t maga írta kompozícióihoz, népszerű meseoperáihoz a szöveget. O Művei: Der Bárenhauter ('A naplopó', mese, 1899); Der Kobold ('A ko-

WAGON bold', mese, 1904); Der deutsche und undeutsche Teufel ('A német és a nem-német ördög', mese, 1909); Der Friedensengel ('A békaangyal', d r á m a , 1915); Der Schmied von Marienburg ('A marienburgi kovács', dráma, 1920); Erinnerungen ('Emlékek', 1929). O írod.: L. Karpatli: Siegfried Wagner als Mensch und Künstler (1902); P. Poetzsch: Die K u n s t Siegfried Wagners (1909); 0 . Daube: Siegfried Wagner und sein Werk (1925); 0 . Daube: Siegfried Wagner und die Márchenoper (1936). Maros Judit Wagner [vágner], Valentin (Brassó, ma: Bra§ov, 1510 v. 1520—u. o., 1557. szept. 2.): erdélyi szász humanista, teológus. Feltételezhető krakkói egyetemi t a n u l m á n y o k után 1542-ben Wittenbergben (ahol többek közt Melanchton t a n í t v á n y a volt) szerzettmagiszteri fokozatot. Erdélybe való visszatérése u t á n 1544-ben a brassói evangélikus gimnázium első igazgatója lett. A város polgárai 1549-ben lelkészüknek választották. O Számos latin nyelvű, jórészt teológiai tárgyú t r a k t á t u s t írt, t o v á b b á kiadta a Geistliche Lieder und Fsaimén, durch Dr. M. Luther und andere gelehrte Leüt gemacht ('Egyházi énekek és zsoltárok, melyeket Dr. M. Luther és más t a n u l t emberek írt a k ' , é. n.) c. evangélikus énekeskönyvet, amely az első, erdélyi szászok számára öszszeállított és helyben megjelentetett német nyelvű énekeskönyv volt. O írod.: H. Schueller: Valentin Wagner als didaktischer Dichter (Siebenbürgische Vierteljahrsschrift, 1934, 57.); K. Reinerth: Des K r o n s t a d t e r Magisters Valentin Wagner Wittenberger Studium (1968). Újvári

Péter

Wagner, Vladimír (Bécs, 1900. jan. 27.— Pozsony, ma: Bratislava, 1955. márc. 18.): szlovák publicista, színikritikus, művészettörténész, író. Hivatalnokcsaládból származott; a p j a a természettudományok népszerűsítésével szerzett hírnevet. Wagner Budapesten j á r t gimnáziumba; az 1. világháború után települt át szüleivel Pozsonyba. Egy évig a brnói műszaki egyetem hallgatója volt, m a j d 1921-ben beiratkozott a prágai bölcsészettudományi karra, ahol 1925-ben szerzett művészettörténeti doktorátust. 1927-ben k a p o t t állást a pozsonyi Műemlékvédelmi Felügyelőségen. 1947-től a pozsonyi Komensky Egyetem Bölcsészett u d o m á n y i K a r á n a k művészettörténeti tanszékén dolgozott, 1954-től professzorként. O Cikkei a Svojet és az 1923-tól általa szerkesztett Mladé Slovensko c. lapokban

jelentek meg; Szlovákiában elsőként közölt terjedelmesebb ismertetést a dadaizmusról. Az 1930-as évek kezdetétől színházelmélettel és színikritikák írásával foglalkozott, m a j d maga is megpróbálkozott drámaírással: expresszionista színezetű Anarchista mladost ('Anarchista ifjúság') c. d a r a b j á t 1935-ben m u t a t t a be a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház. Irodalmi és színházi működésénél azonban lényegesebb a szlovák művészettörténet-írásban játszott úttörő szerepe. O Művei: Dejiny vytvarného umenia na Slovensku ('A szlovákiai képzőművészet története', 1930); Profil slovenského vytvarného umenia ('A szlovák képzőművészet profilja', 1935); Vyvin vytvarného umenia na Slovensku ('A képzőművészet fejlődése Szlovákiában', 1948). O Gyűjt, kiad.: Umenie dávne i nedávne ('Régi és mai művészet', vál. tan.-ok, 1972); Nokturná ('Noktürnök', publicisztika, versek, nlák, d r á m á k , 1978). O Magyarul: 1 elb. (Tilkovszky B., A Reggel, 1927. 1.). O írod.: S. Drug: Vlado Wagner — literát? (Nokturná, 1978). Balogh Magdolna Wagnerová [vagnerová], Dagmar (Pozsony, m a Bratislava, 1939. jan. 16.—): szlovák írónő, költőnő, újságíró. J . Skamla költő felesége. A p j a t a n í t ó volt. Tanulmán y a i t N a g y s z o m b a t b a n és Pozsonyban végezte. 1961-ben szerzett újságírói diplomát; 1960-tól a Slovenka c. női lap szerkesztője volt. O A jórészt hagyományos gyermekirodalmi t e m a t i k á t és poétikát tükröző első gyermekverskötete 1966-ban jelent meg Pávie oko ('Pávaszem') c. Az 197l-es Kúzelny klobuk ('A varázskalap') c. kötetében a humor új poétikai eszközként nyilvánul meg. Felnőtteknek szóló verseskötete szintén 1971-ben l á t o t t napvilágot Horúéost ('Hőség') c. O Műve még: Dobrodruzstvo so slnkom ('Kaland a n a p p a l ' , gyermekversek, 1979). Balogh Magdolna Wagoner [végonö], Dávid Russell (Massillon, Ohio, 1926. j ú n . 5.—): amerikai (USA) író. I r o d a l o m t a n á r , a Poetry Northwest szerkesztője, Guggenheim és Ford ösztöndíjas, Amerikai Akadémia-díjas. O Komikus és drámai jelenetek mestere, akinek kedvenc hőse a r o m l o t t környezetével szembeszegülő, á r t a t l a n hős és áldozat. O F ő b b művei: The Man in the Middle ('Férfi középütt', reg., 1954); Money, Money, Money ('Pénz, pénz, pénz', reg., 1955); The Escape Artist ('A szökés művésze', reg., 1965, tv-játék, 1981); Baby, Come On Inside ('Gyere be, b a b á m ' , reg., 1968); An Eye for an Eye for an Eye ('Szemet-szemért

357

WAH szem', dráma, 1973); Sleeping in the Woods ('Erdőben éjszakázva', versek, 1975); The Hanging Garden ('A függőkert', reg., 1982). O Gyűjt, kiad.: Collected Poems 1956— 1976 ('Összegyűjtött versek 1956—1976', 1976). O Magyarul: 4 vers (Tandori D., Műholdas rózsakert, anto., 1991); 2 vers (uő, 2000, 1992, 11.). Somogyi György Wah [va], Fred (Swift Current, Susk., 1939—): kanadai angol költő. Brit Columbiában töltötte gyermekkorát, ahol a természet vad szépsége későbbi költészetét meghatározó benyomást t e t t rá. Ugyancsak meghatározó élménye volt az a barátság, melyet a Black Mountain költőiskolát képviselő Ch. Olsoniíal és Creely-ve 1 a buffalói egyetemen kötött. 1961-ben a szintén iskolát teremtő, Tish magazin egyik alapító szerkesztője volt. 1967-ben tért vissza szülőföldjére, tanítani. O Az „imagizmus" néven jegyzett — költői képek puszta felsorolására berendezkedő — irányzat törekvéseit zenei képzettségére utaló nyelvhasználattal érvényesíti. O Főbb művei: Lardeau: Selected First Poems ('Válogatott első versek', 1965); Mountain ('Hegy', költemény, 1967); Tree ('Fa', versek, 1972); Earth ('Föld', versek, 1974); Pictograms from the interior of B. C. ('Piktogramok Brit Columbia belsejéből', versek, 1975); Breathin my name with a sigh ('Sóhajjal lélegezve nevem', versek, 1981); Oumer's manual ('A tulajdonos kézikönyve', versek, 1982). O Gyűjt, kiad.: Among ('Között', versek, 1972). Somogyi György Waháb, Abdul: -*Szacsal Wahl [vál], Hans (Burkersdorf, Thüringia, 1885. júl. 28.—Weimar, 1949. febr. 19.): német irodalomtörténész. Egyetemi tanulmányait Jénában, Münchenben, Berlinben és Párizsban végezte. 1913-ban munkatársa, 1918-ban igazgatója lett a weimari Goethe- és Schiller Archívumnak. Számos kiadványban jelentette meg Weimar irodalmi fénykorának dokumentumait, levelezéseket, emlékezéseket, rajzokat, árnymetszeteket stb. Kiadta Hebbel, Mörike, Schiller, Lessing műveit. O Főbb munkái: Geschichte der Teutschen Merkúr ('A Teutscher Merkúr című folyóirat története', tan., 1914); Briefwechsel des Grossherzogs Carl August mit Goethe ('Carl August nagyherceg levelezése Goethével', szövegkiadás, 3 köt., 1915—1918); Goethes Schweizerreisen ('Goethe svájci utazásai', tan., 1920); Die Bildnisse Goethes ('Goethe arcképei', 1923); Goethes Italienische Reise mit seinen Zeich-

nungen ('Goethe Olaszországi utazás' című műve a hozzá készült rajzokkal', 1925); Carl August von Weimar. Ein Leben in Briefen ('Carl August von Weimar. Egy élet levelekben', 1928). Szász Ferenc Wahl [vál], J e a n (Marseille, 1888. máj. 25.—Párizs, 1974. jún. 19.): francia filozófus, filozófiatörténész. Tanár édesapját követve korán Párizsba költözött. 1907-ben lett a híres Ecole Normálé, a tanárképző főiskola hallgatója; 1910-ben szerzett filozófiai diplomát. Diákévei alatt barátkozott össze G. Marceüel. E z u t á n vidéki gimnáziumokban tanított. 1920-ban bölcsészeti doktor lett, Lyonban, Nancyban, Besanconban tanított, m a j d 1936-tól a Sorbonneon; a háború éveit kivéve haláláig a Sorbonne professzora maradt. O Működésének mintegy hatvan éve alatt értelmiségiek több nemzedékére h a t o t t tiszteletet parancsoló tudásával és remek tanári képességeivel. A filozófia mellett a költészet, a zene, a festészet kérdéseivel is foglalkozott. A háború kitörése és a megszállás után nem taníthatott az egyetemen, mert a vichyi kormány kényszernyugdíj ba küldte a zsidó származású tanárokat. Wahl egy szállodai szobában fogadta hallgatóit. 1941-ben letartóztatták, a Drancyban berendezett gyűjtőtáborba vitték: csak tekintélyes barátai közbenjárására menekült meg a deportálástól. Ezután az Egyesült Államokban talált menedékre, innen tért vissza hazájába a háború végén. O 1920-tól fogva jelentek meg bölcseleti munkái, amelyekben azt a gondolatot fejtegette, hogy ,,az öröklét birodalma és a transzcendencia egyáltalán nem halványítja el sem a szellem teremtő tettét, sem a konkrét egyediség értelmét, jelentőségét". Hegelről közzétett tanulmányai már egzisztencialista látásmódot tükröztek. 1938-ban jelent meg legfontosabb műve, az Etudes kierkegaardiennes ('Kierkegaard-tanulmányok'). A könyv tulajdonképpen elemzések sorozata a dán filozófus fő témáiról, a melankóliáról, a bűntudatról, a „magába forduló" apai figuráról s a „kifelé h a t ó " Regina Olsenről, az elhagyott menyasszonyról. A könyv fő gondolata, hogy a bűntudatból eredő szorongást metafizikai „ugrásnak" kell követnie, mely „végtelen hithez, s egy minden reménnyel dacoló reményhez vezet". Ezek az érzékeny elemzések föltárják Wahl dogmatikától mentes transzcendencia-elvét, az ún. keresztény egzisztencializmussal való rokonságát. O 1971-ben elnyerte Párizs városának Irodalmi Nagydíját. O Főbb tanulmányai, értekezései még: Le Róle de

358

WAIBL 1'instant dans la philosophie de Descartes ('A pillanat szerepe Descartes filozófiájában', 1920); Tableau de la philosophie franqaise ('A francia filozófia körképe', 1946); Traité de métaphysique ('Metafizikai értekezés', 1953); L'Expérience métaphysique ('A metafizikai t a p a s z t a l a t ' , 1964). Nyilas Hajna Wahlöö [való], Per Frederik (Lund, 1926. aug. 5.—uo., 1975. jún. 23.): svéd író. írói színrelépése előtt újságíró volt. O Vinden och regnet ('A szél és az eső', 1961) és Lastbilen ('A teherautó', 1962, film: A. Mattsson, Svédo., 1977) c. regényeiben a d i k t a t ú r a problematikáját kívülállók szemszögéből ábrázolja. Későbbi műveiben, Uppdraget ('A megbízatás', reg., 1963, film: M. Arehn, Svédo., 1978) és Generalerna ('A generálisok', reg.. 1965), még pregnánsabban rajzolódik ki szociális és politikai érdeklődése. Utóbbi művében egy utópikus állam uralkodóinak egymás közötti hatalmi h a r c á t ábrázolja; jól ötvözte a társadalomkritikát az izgalmas cselekménynyel. A Stálspránget (reg., 1968: L o n t a y L., Az acélugrás, 1973) egy jövőbeli Svédo. k a r i k a t ú r á j a , ahol a fellángoló kommunist a ellenállási mozgalom egy ú j államforma megteremtésének szükségességét sugallja. O Első bűnügyi regénye: Mord pá 31: a váningen (1964: K á d á r P., Gyilkosság a 31. emeleten, 1968, tv-játék: Málnay L., Magyar Televízió, 1981. aug. 16., film: W. Gremm, NSZK, 1982) után a világhírt a feleségével, Maj Sjöwall-\a\ közösen írt bűnügyi regényciklus hozta meg számára. O Egyéb fő művei: Det vaxer inga rosor pá Odenplan ('Nem nő rózsa az Odenplanon', nlák, 1964). O írod.: P. Lysander: Poliser och t j á n s t e m á n . Om Maj Sjöwalls och Per Wahlöös romaner om brott (Linjer i nordisk prosa. Sverige 1965—1975, 1977); H. Hengst: Von der Krimiwirklichkeit der Kriminalitát zur Wirklichkeit der Kriminalitát. Maj Sjöwall und Per Wahlöö zum Beispiel (Zur Aktualitát des Kriminalromans, 1978); Keszthelyi T.: A detektívtörténet a n a t ó m i á j a (1980). Baksy Péter Waiblinger [veiblinger], Wilhelm Friedrich (Heilbronn, 1804. nov. 21.—Róma, 1830. jan. 17.): német költő, író. J ó m ó d ú családból származott, a p j a hivatalnok volt. S t u t t g a r t b a n töltötte gyermekkorát, Reutlingenben járt gimnáziumba, u t á n a segéd jegyzőként dolgozott, m a j d S t u t t g a r t b a n érettségizett. Tanárai között találjuk G. Schwabot. 1822—1826-ban Tübingában, a híres intézetben t a n u l t teológiát, filozófiát és filológiát, ahol barátai közé tar-

t o z o t t Mörike, Haug, Matthisson. Tiibingában találkozott Hölderlinnel is. Többször u t a z o t t Olaszo.-ba. 1823-ban egy szerelmi ügy m i a t t kizárták az intézetből. 1826-ban Olaszo.-ba költözött, ott ismerkedett meg Platennel és Thorwaldsennel. R ó m á b a n szegényes körülmények között vadházasságban élt, végül egészsége hajszolt életvitele m i a t t megromlott. O Hölderlin követőjek é n t kezdte pályafutását, m a j d egyre ink á b b antiromantikus elbeszélői és szatirikus művekkel jelentkezett. Értékes versei mellett jelentéktelen színdarabokat írt. Németo.-ot hidegnek, nyárspolgárinak és taszítónak érezte, ezért a görög ókorban és Olaszo.-ban, álmai országában keresett menedéket a művészet á h í t o t t , tökéletes világában. A példaképei közé t a r t o z o t t még Goethe, Schiller, Uhland és Byron. Műveiből kicseng az élet és a művészet összeegyeztethetetlensége felett érzett b á n a t a . Lelkesed e t t — mint Byron és Hölderlin is — a görög szabadságharcért, amiről Lieder der Griechen ('A görögök dalai', 1822) c. versei is tanúskodnak. Kései költészetében kiemeli az olasz nép egyszerű, életvidám beállítottságát. Említésre méltóak vitriolos megfogalmazású, H. Heinére emlékeztető szatírái, így a Drei Tage in der Unterwelt ('Három nap az alvilágban', 1826), melyekben a korabeli szórakoztató irodalmat gúnyolja ki, valamint Die Briten in Rom ('A britek Rómában', 1829), mely a korabeli turizmussal foglalkozik. Elsőként írt beható t a n u l m á n y t F. Hölderlinről Hölderlins Leben. Dichtung und Wahnsinn ('Hölderlin élete, költészete és őrülete', 1831) c. Mind a mai napig vannak még kiadatlan művei, mint pl. az Oliva, der Vampir ('Olivia, a vámpír') c. regénye. O F ő b b művei még: Phaeton (ua., reg., 1823); Vier Erzáhlungen aus der Geschichte des jetzigen Griechenlands ('Négy elbeszélés a mai Görögország történetéből', 1826); Anna Bulién, Königin von England ('Boleyn Anna, Anglia királynője, trag., 1829); Blüten der Muse aus Rom ('A múzsa virágai Rómából', versek, 1829). O G y ű j t , kiad.: Gesammelte Werke ('Összeg y ű j t ö t t művei', 1839—1840). O Magyarul: 1—1 vers (Szedő D., Klasszikus német költők a középkortól a X X . századig, anto., 1977; Gáspár E., M á r v á n y és babér, 1947). O írod.: H. Fischer: Wilhelm Waiblinger (1896); Ilse Ruland: Wilhelm Waiblinger in seinen Prosaerken (1922); O. Görner: Wilhelm Waiblingers lyrische Gedichte (1925); E. Müller: Wilhelm Waiblinger (1949); L. S. Thompson: Waiblinger in Italy (1953); G. Hagenmeyer: Waiblingers Gedichte aus Italien (1967). Kerekes Gábor

359

WAIGU Waiguru [vajguru], J o s e p h (Kenya, 1939—): angol nyelven a l k o t ó kenyai költő, esszéista, a kenyai irodalom modern nemzedékének mérvadó a l a k j a . A legfontosabb kelet-afrikai kulturális műhely, az ugandai Makerere E g y e t e m iskolájához tartozik. Angoltanári d i p l o m á j a mellett B. A. fokozatot nyert (1964) közgazdaságtanból és politológiából. Ez i r á n y ú érdeklődése költői munkásságában is megmutatkozik. A kenyai n e m z e t t u d a t kialakításának lelkes képviselője. (Pl. felföldi származása ellenére dicsőíti a p a r t v i d é k természeti és kulturális értékeit.) Költeményeit, esszéit Kelet-Afrika folyóiratai és fekete-afrikai antológiák közlik rendszeresen. O Magyarul: 1 vers (Keszthelyi T., Fekete lángok, anto, 1989). Füssi-Nagy Géza Wain [vén], J o h n Barrington (Stoke-onTrent, 1925. márc. 14.—): angol költő, prózaíró, kritikus. Alsó középosztályi származása ellenére 1949-ben O x f o r d b a n végzett, 1949—1955 a readingi egyetem irodalomtörténeti tanszéken docens, később vendégprofesszor Bristolban, Vincennes-ben, Cincinnatiban, végül O x f o r d b a n . 1947-től írói munkásságot f o l y t a t . Jól olvasható, könnyedén megírt modern kópétörténetei révén a „dühös f i a t a l o k " köréhez számított, ú j a b b a n főként kritikai tevékenysége jelentős. Első regénye — Hurry on Down ('Gyorsan a lejtőn lefelé', 1953) nagy sikert aratott, a m i t későbbi művei nem múltak felül. Lázadó főhőse, Lumley végül kiegyezik a fennálló renddel, — ahogy a regény utolsó m o n d a t a összegzi: „Semlegesség, végülis megtalálta. A lázadás küzdelem közte és a társadalom között döntetlennel végződ ö t t . " The Contenders (1958: Balabán P., Vetélytársak, 1965) két ellentétes típusú férfi, a racionalista gyáros és a csupa érzelem művész gyermekkortól folytatott vetélkedésének ironikus ábrázolása, melyben végülis az eredetileg kívülálló elbeszélő válik m i n d k e t t e j ü k legyőzőjévé. A Strike the Father Dead ('Üsd agyon a p á d a t ' , 1962) egy elefántcsonttoronyban élő görög szakos professzor és jazz-rajongó fia ellentétének t ö b b szemszögből végigkísért története, mely a nemzedéki feszültségeken túl a rasszizmus veszélyeire is figyelmeztet. A The Young Visitors ('Az ifjú látogatók', 1965) c. m ű v e Londonba látogató fiatal oroszok találkozása a n y u g a t i civilizációval. The Smaller Sky ('Keskeny égbolt', 1967) c. regényének hőse egy titkos katonai k u t a t á s b a n lelkileg m e g r o k k a n t tudós társadalomból való kivonulásának tragikus története. A Winter in the Hills (1970: Bart

I., Tél a hegyekben, 1977) pikareszk elemekben gazdag regény, melynek filológus főhőse Walesbe vetődve egy ottani kisvállalkozás győztes gazdasági harcának önkéntes részeseként találkozik az életközelséggel és s a j á t jobbik énjével. 1975-ben kiváló Sámuel Johnson-életrajzot adott közre. O F ő b b művei még: A House for the Truth ('Az igazság háza', esszék, 1973); Feng (ua., költ., 1975); The Pardoner's Tale ('A megbocsátó meséje', reg., 1978); Poems 1949—1979 ('Versek 1949—1979', 1981); Poems for the Zodiac ('Csillagképek versben', 1981); Dear Shadows: Portrait from Memory ('Kedves árnyak: arcképek emlékezetből', 1986); Open Country ('Nyílt vidék', versek, 1987). O Magyarul még: 1—1 vers (Mészöly D., Nagyv, 1962, 12.; uő, Villon és a többiek, anto., 1966); 1 nla (Harsányi Zsuzsanna, É g t á j a k , anto., 1967); 1 kisreg. (Borbás Mária, Előjáték, anto., 1969); 1—1 nla (Réz A., Pokolkő, anto., 1971 ^Takács F., Égtájak, anto., 1971; Zentai Éva, Nagyv, 1971. Í2.; Feleki I., Petőfi, 1973. aug. 26.; uő, Nagyv, 1973, 1.). O írod.: D. Salwak: John Wain (1981). Kristó Nagy István Wáinö: -+Krohn,

Kaarle Leopold

Wainwright [veinrajt] J o h n (írói név); J a c k Ripley (álnév); (Leeds, 1921. febr. 25.—): angol bűnügyi regényíró. Több mint húsz évi rendőrnyomozói p á l y a f u t á sának véget vetve lett főfoglalkozású íróvá, s regényeiben közvetlen tapasztalatait kam a t o z t a t j a . A darlingtoni Northern Echo bűnügyi rovatvezetője. O Félszáznál t ö b b könyvében hitelesen dolgozza fel a rendőrök, a bűnözők, a bírák és az esküdtek lélektani d r á m á i t . O F ő b b művei: Death in a Sleeping City ('Halál egy alvó városban', reg., 1965); Web of Silence ('A csönd hálója', reg., 1968); Night is a Time to Die ('Éjszaka kell meghalni', reg., 1972); The Jury People ('Az esküdtszék', reg., 1978); Brainwash ('Agymosás', reg., 1979); Anatomy of a Riot ('Egy lázadás a n a t ó m i á j a ' , reg., 1982); Spirál Staircase ('Csigalépcső', reg., 1983). Somogyi György Waise: [vájze] ( ' á r v a ' ) : a ->rideg sor német elnevezése. A német terminológia megkülönbözteti a strófán belül nem, de más strófa valamelyik sorával strófaközi rímként rímelő —>Körnertő\. O (—>rím) Jávor Ottó

360

Waisen-tercina; Waisenterzine [vájzentercine] ( ' á r v a t e r c i n a ' ) : a német verstanban az olyan háromsoros strófaszerkezet,

WAJAN ill. nagyobb strófaszerkezeten belüli háromsoros egység elnevezése, melynek két szélső sora egymással rímel, középső sora pedig rímtelen rideg sor (németül Waise). Rímképlete tehát: a x a. E szerkezetnek m a g y a r elnevezése nincsen. O Az állandósult strófaképletek közül a -*ritornell ilyen f o r m á j ú . A német Minnesang és Spruchköltészet egyik sajátosságaként t a r t j á k számon, hogy strófaszerkezetei ilyen zárlatúak (—*• Bemer Ton, Herger-versszak, Lindensehmidt-strófa, Morolf-strófa, Schüttensam,en-versszak, Tirol-versszak). O (ónémet irodalmi formák) O írod.: H. T h o m a s : Altdeutsche Strophík (1962). Jávor Ottó Waite [veití], A r t h u r Edward (Brooklyn, N. Y., 1857. okt. 2.—Bridge, K e n t , 1942. m á j . 19.): amerikai (USA) származású angol költő és író. Fiatalon megözvegyült édesanyjával, csecsemőként került Amerikából Angliába. O t t katolikus p a p n a k készült, de terveit hamarosan föladva a költészet — majd az okkultizmus, a spiritizmus, az ezoterikus tanok, a titkos társaságok és a szabadkőművesség — bűvöletében vélte megtalálni evilági hivatását. A British Mail, később az Unknown World c. folyóiratok szerkesztője és két könyvkiadó munk a t á r s a lett. O Életművében e g y f a j t a , a l á t h a t ó egyházaktól független, titkos keresztény hagyomány megőrzőjeként és bea v a t ó jaként lépett fel. O F ő b b művei: A Book of Mystery and Vision ('Titkok és látomások könyve', versek, 1902); The House of the Hidden Light ('A rejtett fény háza', tan., 1904); Studies in Mysticism and Certain Aspects of the Secret Tradition ('Misztikus t a n u l m á n y o k és a titkos h a g y o m á n y bizonyos vonatkozásai', 1906): The Hidden Church of the Holy Grail ('A szent Grál rejt e t t egyháza', tan., 1908); The Seeret Tradition in Freemasonry ('Titkos h a g y o m á n y a szabadkőművességben', tan., 1911); The Secret Tradition of Israel (Tzrael titkos hagyománya', tan., 1913); The Way of Divine Union ('Az isteni egyesülés ú t j a ' , tan., 1915); The Brotherhood ofthe Rosy Cross ('A rózsakereszt testvérisége', tan., 1924); The Secret Tradition in Alchemy ('Titkos hagyom á n y az alkímiában', tan., 1926); The Holy Kabbalah ('A szent K a b b a l a ' , tan., 1929); A Mystagogical Quintology ('Misztagogikus kvintologia', tan., 1935). Somogyi György wajang [vajang] ( j á v a i 'árnyék', 'báb u ' ) ; wayang: az indonéz szigetvilág — főképpen J á v a és Bali — népi színjátékainak összefoglaló elnevezése. Eredetileg az árnyés bábjátékok, n a p j a i n k b a n az élő szerep-

lőkkel játszott maszkos (topéng), maszk nélküli, ún. emberi (wong vagy orang), valamint táncos-pantomimos (bedojo, beksan, serampa) előadások megnevezése is. O Az árny- és bábjátékok eredetüket tekintve az animizmushoz, a halottkultuszhoz kapcsolódnak; a ma is szokásos, rendszerint hoszszú, éjszakai előadások, az énekes kezdőima és az áldozat b e m u t a t á s a e k u l t i k u s h a g y o m á n y r a utal. í r o t t szövegük t ö b b nyire nincsen, csak szcenáriumuk, a -alakon. E lakonokat apáról-fiúra örökítve a dalangok őrizték meg és adták t o v á b b sokrétű szerepkörükben: ők e játékok h i v a t á sos mesterei, a b á b u k mozgatói s a prózai és énekes szövegek előadói, a kísérő zenekarok vezetői, sőt — f ő k é n t régebben — a nép tanítói és a szövegbe betoldott aktuális részek révén a nép szószólói is, mind a világi, mind pedig az isteni hatalmasságok előtt. O A különböző előadásokat különféle gamelákon (javarészt idiofon hangszereken játszó) zenekarok kísérik. Tartalmuk, ját é k t e c h n i k á j u k , használt anyagaik szerint az alábbi — kialakulásuk feltehető sorrendjében csoportosított — főbb fajtái ismertek. 1. A wajang kulit v a g y wajang purwa az á r n y j á t é k legősibb f o r m á j a , amely a feliratok szerint m á r a 8. sz.-ban is népszerű volt J á v á n . Bőrből k i v á g o t t lapos figurákkal játsszák, amelyeknek mozgó á r n y é k a kifeszített vásznon jelenik meg. K u l t i k u s vonásait napjainkig megőrizte, t é m á i t a —> Rámájanábő\ és a —*• Mahábháratából, v a l a m i n t ősi mítoszokból meríti. A 19. sz. derekától ú j a b b típusai alakultak ki, először a történeti eseményeket feldolgozó (pl. wajang madia, wajang kuluk, wajang djawa), m a j d később, különösen a 20. sz. közepétől a mindennapi élettel, társadalmi kérdésekkel foglalkozó j á t é k o k (pl. wajang suluh, wajang pantjasila, wajang perdjuangan). O 2. A wajang gedog a szereplői nevében előforduló kuda, d j a r a n ('ló') szavakból nyerte elnevezését. Előadásmódja az előzőhöz hasonló (egyes szakmunkák a wajang kulit egyik v á l t o z a t a k é n t is említik), de a —*• Pandji-ciklus történetei és a —> Damar Wulan eposzt feldolgozó játékok kultikus vonásokat már n e m tartalmaznak. Elsősorban Bali szigetén népszerű. O 3. A wajang kelitiket vagy wajang kerutjilt fából készített lapos b á b u k k a l játsszák, történetei ősi, ill. arab-perzsa erdetűek (pl. Amir Hamzah históriája) és szórakoztató jellegűek. Közép- és K e l e t - J á v á n terjedt el. O 4. A wajang goléket plasztikus, felöltöztetett fafigurákkal játsszák, vetítővászon nélkül. Témái az előzőhöz hasonlóak, az iszlám hódítással együtt t e r j e d t el. N y u g a t - J á v á n

361

WAKA népszerű. O 5. A wajang bébér az eddigiektől előadásmódjában különbözik: történeteit 50—70 cm széles és n é h á n y m é t e r hoszszú papírtekercsekre festik, s e tekercseket két b a m b u s z r ú d o n t a r t v a az egyikről a másikra csavarja á t a dalang. A kínai krónikák említették először a 15. sz.-ban. Ma már ritkán j á t s z o t t . O 6. A wajang topénget maszkos szereplők játsszák, akik a dalang által előadott szöveget imitálják. Kultikus tradíciókból származtatják, t é m á i a korábbiakon alapulnak. Bálin kedvelt f a j t á j a az egyszemélyes padjegan. O 7. A wajang barangan állatmaszkos, tréfás-szatirikus előadás, amelyben nem a dalang, hanem az egyes szereplők mondják a szöveget. Kalim a n t a n o n (Borneó) népszerű. O 8. A wajang wongot vagy wajang orangot álarc nélküli főszereplők és topéng jellegű mellékszereplők játsszák. Témái a klasszikus eposzokon alapulnak. Főszereplői ójávai, komikus mellékszereplői egyszerű, népi nyelven beszélnek, s a cselekmény fő vonalához nem tartozó aktuális k ö z j á t é k o k a t adnak elő. Eredetileg csak férfiak j á t s z o t t á k . A 17—18. sz.-ban keletkezett női együtteseknek a —•Damar Wulanon alapuló verses előadásait wajang langendrijannak nevezik. A wajang wong egyik f a j t á j a k é n t ismert a Bálin elterjedt ardja is. O Az előzőeken kívül a wajangok közé szokás sorolni a táncos p a n t o m i m előadásokat is: a folklór témákra épülő bedojot, a klasszikus irodalmi műveket interpretáló, s voltaképpen a topéng egyik változatának nevezhető beksant és a népi forrásokból táplálkozó serampat vagy sirimpit. Korábban e három pant o m i m j á t é k előadása a főúri u d v a r o k és táncosaik privilégiuma volt, n a p j a i n k b a n egyéb alkalmakkor, egyszerűbb származásúak is b e m u t a t j á k őket. O I n d i a i közvetítésű v á l t o z a t a a wajangnak a t h a i és khmer -+nang, ill. -*ajang. O (-*bali irodalom, jávai irodalmi formák, madurai irodalom, maláj irodalmi formák, árnyjáték, bábjáték, pantomim) O írod.: L. Mellema: W a y a n g P u p p e t s (1954); G. Spitzing: D a s indonesisches Schattenspiel — Báli, J a v a , Lombok (1981). Ernyei Gyula waka; vaka Toumeley Cycle wakiku: - » j a p á n irodalmi

formák

waki kyögen; vaki kjógen: 1. a 14—15. sz.-ban keletkezett japán komikus közjáték, a —•kyögen egyik f a j t á j a . A mindennapi életet tükröző, plebejus szemléletű, a g y a f ú r t fondorlatokkal és egészséges népi humorral átszőtt kyögen a hősi kísértetvilágot megjelenítő, arisztokrata ízlésű, mély filozófiával és szomorú költőiséggel átitat o t t ->nö színpadi ikerpárja. A teljes nöműsornak az Edo-korszakban (1603— 1868) kialakult h a g y o m á n y a szerint egyegy előadás alkalmával öt különböző típusú nő-darabot j á t s z o t t a k el meghatározott sorrendben (olyan műveket, amelyeknek főszereplője isten, harcos, asszony, őrült, illetve démon volt), ünnepnapokon pedig mindezek előtt egy jólétért és boldogságért fohászkodó szertartás játékot (Okina) is b e m u t a t t a k . Minthogy a nö-drámák szinte kivétel nélkül tragikus hangvételűek és a -+mono no aware ('a dolgok f á j d a l m a ' ) érzésvilágának kifejezői, föloldásképpen vid á m hangulatú kyögen-darabokat i k t a t t a k be közéjük: az öt nö-játék sorozatát tehát négy kyögen-jelenet szakította meg, ame-

lyeknek tematikusan az őket megelőző nőd r á m á h o z kellett illeszkedniük. Az elsők é n t előadott -+waki nő-darabokat (amelyekben általában egy istenség nyilatkozott meg) eszerint mindig waki kyögenek követték. Feladatuk az volt, hogy békét és bőséget hirdessenek, s az istenek pártfogását kérjék. Ennek megfelelően főszereplőjük t ö b b n y i r e isten, gazdag ember vagy földműves volt, mert úgy t a r t o t t á k , hogy r a j t u k múlik az ország jóléte. O Magyarul csupán egyetlen waki kyögen, a Kaminari (Székely Gy., A Viharisten, A házasulok, 1985) c. játék olvasható. O japán irodalmiformák, látomásirodalom, kyögen, nö, waki nö) O Kiad.: Kyögen-ki (1848); K o d a N.: Kyögen zenshü (3 köt., 1903); Y. Noguchi: Ten Kiogen in English (1907); N o m u r a H.: Kyögen-ki (2 köt., 1917); Nonomura K . — A n d ö Ts.: Kyögen shüsei (1931); Nonom u r a K . — F u r u k a w a H.: Kyögen shü (3 köt., 1953—1956); Sh. Sakanishi: Japanese Folk-Plays (1960); K o y a m a H.: Kyögen shü (2 köt., 1960—1961); R . N. McKinnon: Selected Plays of Kyögen (1968); R. Sieffert: Nő et Kyögen (2 köt., 1979); Székely Gy.: Öt japán kjogen (A házasulok. Klasszikus színjátékok, 1985). O írod.: Sasano K.Kyögen no kenkyü (1932); Araki Y.—Shig e y a m a S.: Kyögen (1956); Yokomichi M. — M a s u d a Sh.^Nö to kyögen (1959); Nishio M.: Y ö k y o k u kyögen (1961); D. Kenny: A Guide to Kyögen (1968); H. H a t a : Kyögen (1982); Izumi M.: Kyögen o miru (1938); K o k u b u T.: A japán színház (1984); Izumi M.: K y ö g e n de gozaru (1984); Duró Gy.: „Bolond szavak". A kjógenről (Világszínház, 1990, 4.). O 2. nö egyik d a r a b t í p u s a . Az Edo-korszakban (1603—1868) meghonosodott h a g y o m á n y szerint a teljes wö-műsorban — ünnepi alkalmakkor az Okina c., jólétért és boldogságért fohászkodó szertartás játékot követően — m e g h a t á r o z o t t sorrendben öt különböző típusú d a r a b o t szoktak bemutatni: az első játék főszereplőjének mindig istennek, a másodikénak harcosnak, a harmadikénak asszonynak, a negyedikének őrültnek, végül az ötödikének démonnak kellett lennie. Az elsőként előadott d r á m á k a t hívták waki nönak. Az elnevezés eredetét kétféleképpen magyarázzák: 1. A waki szó „oldalsó, szélső" jelentésű, ezekre a darabokra pedig á l t a l á b a n csak a szent szövegként tisztelt és magasztos rituáléként kezelt Okina b e m u t a t á s a után, vagyis mintegy a mellett, a n n a k „oldalán" kerülhetett sor. 2. Ezekben a d r á m á k b a n a wö-játék másodszereplője, a waki rendszerint sintoista papot vagy császári követet személyesít meg, így rendkívül szertartásosan kell bevonulnia. Ez a ceremónia kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy a wa&i-színész megcsillogtassa tehetségét, e művek t e h á t az ő j u t a l o m j á t é k á n a k tekinthetők. O A wö-színházak jelenlegi r e p e r t o á r j á n található 241 d a r a b közül 39 tartozik a waki nö kategóriába, s ezek általában kétrészesek. Történetük többnyire egy híres szentélyhez kapcsolódik. Főszereplőjük mindig isten — ezért e d r á m á k a t kami-monónak ('istendarabok') is nevezik —, aki először földi halandó képében jelenik meg a waki előtt, s elmeséli neki a szent hely történetét, m a j d a második részben isteni a l a k j á b a n tűnik föl, s áldást osztó táncot m u t a t be. A waki nö típusába sorolható művek igen szertartásosak, és mély vallásos érzületet tükröznek. O Magyarul mindössze két waki nö d a r a b olvasható (mindkettőt Zeaminak tulajdonítják): a Takasago (Rapaics R., Köszöntő-No-Takaszago, részletek, 1930; Kemenczky J u d i t , K é t fenyő, 1974; uő, Takaszago, Nó-drámák, 1994) és a Haku Rakuten (Kemenczky J u d i t , Az isten és a költő, 1974). O ( - • j a p á n irodalmi formák, látomásirodalom, no) O Kiad.: Sanari K.: Yökyoku taikan (7 köt., 1930—1931); Nogami T.: Yökyoku zenshü (6 köt., 1935—1936); Yo-

komichi M.—Omote A.: Yokyoku shu (2 köt., 1960—1963); K o y a m a H.—Satö Kenichirö—Satö Kikuo: Yökyoku shü (2 köt., 1973—1975); Shimazaki Ch.: God Noh (The Noh, l . k ö t . , 1972); Kemenczky J u d i t : Öt nó-darab (Vekerdy T.: A színészi h a t á s eszközei — Zeami mester művei szerint, 1974); uő: Nó-drámák (1994). O írod.: Nogami T.: Nö—kenkyü to hakken (1930); Nose A.: Nögaku genryü kö (1938); uő: Nögaku kenkyü (1940); Nogami T.: Nögaku zensho (6 köt., 1942—1944); Miyake N.: Nö (1948); T. Nogami: Japanese Noh Plays: How to See Them (1954); P. G. O'Neill: A Guide to Nö (1954); F u r u k a w a H.: Nö no sekai (1960); D. Keene: Nö: The Classical T h e a t r e of J a p a n (1966); Y. Nakamura: Noh: T h e Classical Theatre (1971); Vekerdy T.: A színészi h a t á s eszközei Zeami mester művei szerint (1974); D. Maruoka: Noh (1977); K. Komparu: The Noh T h e a t e r : Principles a n d Perspectives (1983); K o k u b u T . : A japán színház (1984); Duró Gy.: „Valaki t ö r t é n i k . . . " . A nóról, öt t é t e l b e n ( K e m e n c z k y J u d i t : Nód r á m á k , 1994). Duró Győző wakokin yabo [vakokin jabo]: az iszlámhitű nigériai hauszák dicsérő éneke. Az -*udvari költészet keretébe tartozó válfaja a kirari; ez a szultánok, emírek udvari költőinek (makadan sarauta) m ű f a j a , akik (külön engedélyezett kivételektől eltekintve) csak p a t r ó n u s a i k a t dicsőíthetik. A vándor népi dicsénekesek (makadan jama) m ű f a j a a roko. Ok a zenei kíséretet-kórust biztosító családtagjaikkal, tanítványaikkal j á r j á k a falvakat, városokat, s az előkelőségeken kívül bárkit (híres bokszolókat, kártyásokat, t o l v a j o k a t , kurtizánokat is) dicsőítenek, aki megfizeti őket. A dicsőítő énekek három fő m o t í v u m a a patrónusnak és kíséretének magasztalása, az öndicséret és a jutalomkérés. O dicsőítő irodalom, dicsőítő vers, hausza irodalom) O írod.: M. G. Smith: The Social Function and Meaning of H a u s a Praise-Singing (Africa, 1957); S. Pilaszewicz: The Craft of the Hausa Oral Praise-Poets (Folklore in Africa Today, szerk. Biernaczky Sz., 1984). Biernaczky

Szilárd

Wakoski [vekaszki], Diane (Whittier, Cal., 1937. aug. 3.—): amerikai (USA) költőnő. Angol irodalmat t a n u l t Berkeleyben, később t a n í t o t t New Yorkban, majd az USA legkülönbözőbb közép- és főiskoláin. A United States Information Agency képviseletében 1976-ban Mo.-on is t a r t o t t előadást. Négy poétikai t a n u l m á n y a mel-

365

WALAH lett t ö b b mint egy t u c a t új verseskötete jelent meg 1962 óta. O N a r r a t í v költőnő, aki mind írásban, mind szóban vonzódik a nagy lélegzetű formákhoz. Kritikusai szürrealizmusára és sajátos mitológiájára figyeltek fel. O F ő b b művei: Coins and Coffins ('Érmék és koporsók', versek, 1962); Exorcism ('Ördögűzés', versek, 1971); The Fable of the Lion and the Scorpion ('Az oroszlán és a skorpió meséje', versek, 1975); Toward a New Poetry ('Uj költészet felé', tan., 1980); The Collected Greed: Parts 1— 13 ('Összegyűjtött sóvárgás: 1—13 rész', versek, 1984). O Magyarul: 2 vers (Eörsi I., Nagyv, 1977, 7). Somogyi György Walahfrid Strabo [valahfrid sztrabó]; •látomásirodalom) első remekét. O A császári családhoz szép alkalmi költeményeket írt, ezek közül emelkedik ki a Nagy Teodorik lovasszobráról (De imagine Tetrici) költött dialógus. A kegyetlen zsarnokkal, Boethius gyilkosával szembeállítja a csak Mtízessel összehasonlítható Jámbor Lajost s a szépségéről és tanultságáról híres Judit császárnét; Lajos visszahozta az aranykort: gyönyörű épületeket emelt s p a r k j á b a n vadállatokat szelídített meg. A reichenaui apátság kertjében végzett m u n k a ihlette Hortulus ad Grimaldum monasterii Sancti Galli abbatem ('Kertecske Grimaldusnak, a sanktgalleni monasztérium a p á t j á n a k [ajánlva]', címváltozat: Liber de cultura hortulorum, 'Könyv a kertecskék műveléséről') c. 444 hexameterben írott bájos t a n költeményét. Columella, ill. a korabeli „szakirodalom" alapján 23 növény szépsé-

gét, mitológiai-keresztény vonatkozásait, gyógyítóerejét írja le a költő szemével. O F e n n m a r a d t néhány irodalmilag fontos verses levele is, és néhány közepesebb himnusza. Változatos lírai versmértékekben írt, több versében tökéletes rímeket is alkalmazott; szerette az archaizmusokat, görög szavakat, ritka kifejezéseket. O Kortársai számára teológiai jelentősége volt fontos. Noha a Bibliához f ű z ö t t Glossa ordinaria-kommentárt ('Rendszeres jegyzetek') ma nem t a r t j á k az ő művének, egyes bibliai könyvekhez valóban írt magyarázat o t (Expositio quattuor evangeliorum, 'A négy evangéliumhoz írott értekezés'). Egyházi viszonyokat tárgyaló művében (Libellus de exordiis et incrementis rerum ecclesiasticarum, 'Könyvecske az egyházi ügyek kezdeteiről és kibontakozásukról') már az összehasonlító vallástudomány is felsejlik: egyházatyákról, szokásokról, himnuszokról és azok szerzőiről, valamint az egyházivilági rangokról írta. O Kiad.: J . P. Migne: PL (113—114. köt., 1852); E. Dümmler: Monumenta Germaniae. Poetae (II., 1884); K . Langosch: Vier kleine Gedichte und Hortulus (német ford.-sal, Lyrische Anthologie des iateinisches Mittelalter (1968). O írod.: P. Eigl: Walahfrid Strabo (1908); F. J . E. R a b y : A History of Christian Latin Poetry (1953); R. Assunto: Die Theorie des Schönen im Mittelalter (1963); Helena Siemes: Beitrag zum literarischen Bild Kaiser Ludwigs des F r o m m e n in der Karolingerzeit (1926). Kurcz Ágnes Walckenaer [valkner], Charles-Athanase, báron (Párizs, 1771. dec. 25.—uo., 1852. ápr. 28.): francia tudós, író. A kelet-pireneusi hadsereg szállítási felügyelője volt, de politikai okokból 1793-ban Spanyolo.-ba menekült. Visszatérve út- és hídépítéssel kapcsolatos t a n u l m á n y o k a t f o l y t a t o t t , m a j d politechnikumot végzett, ezután teljesen a rovartannak, s még i n k á b b a néprajznak és a földrajztörténetnek szentelte magát. Első nagy sikerű írása a Mémoire sur les anciens peuples de la Gaule ('Értekezés Gallia régi népeiről', 1813). A Restauráció idején számos tisztséget k a p o t t , pl. bárói címet (1823). A királyi k ö n y v t á r térképtárosa lett. O Filozófus, természettudós, geográfus és történész volt, de regényíróként is ismert ( L ' I l e de Wight, 'Wight szigete', 1799). O Természet- és társadalomtudományi műveire enciklopédikus pontosság jellemző, de nem hiányzik belőlük a szellemesség, sőt hangvétele gyakran csípőssé válik. O Tudományos művei: Fauné parisienne ('Párizsi fauna', 1802); Histoire

366

WALDO ternationale, 1993, 3.; Ferencz Gy., Nagyv, 1993. 8.); 1 t a n . (Rakovszky Zsuzsa, Mag y a r Lettre Internationale, 1993, 3.); 2 vers (Korpa A., 2000, 1993, 8.); 1 vers (Bárányi F., Délsziget, 1993, 25.); A szerencsés utazó (Ferencz Gy., 1994). O írod.: E. Baugh: Derek Walcott: Memory as Vision (1978); R . D. Hamner: Derek Walcott (1981); n. n., Derek Walcott (Times Literary Supplem e n t , 1990. szept. 14.); Ferencz Gy.: Derek Walcottról (Nagyv, 1993, 8.); S / B r e s l o w : Derek Walcott: 1992 Nobel L a u r e a t e in Literature (World Literature Today, 1993, 2.). Ittzés Gábor

naturelle des aranéides ('A pókfélék természetrajza', 1805); Le Monde maritime ('A tengeri világ', 1818); Histoire de la vie et des ouvrages de La Fontaine ('La F o n t a i n e életének és műveinek története', 1820—1824); Histoire générale des voyages ('Az utazás általános története', 21 köt., befejezetlen, 1826—1831); Vies de plusieurs personnages des temps anciens et modernes ('Régi és ú j korok személyiségeinek élete', 1830); Histoire naturelle des insectes ('A rovarok természetrajza', 1836—1844); Histoire de la vie et des poésies d'Horace ('Horatius életének és költeményeinek története', 1840). O Gyűjt, kiad.: Oeuvres choisies ('Válogatott művei', 1862). Budai Rita Walcott [volkötj, Derek Alton (Castries, 1930. jan. 23.—): angol nyelven alkotó karibi brit költő és drámaíró. Az Antillákon született, s bár részben Bostonban él, a karibi szigetvilágtól sem szakadt el. Egyetemi diplomát a jamaicai Kingstonban szerzett 1953-ban. Irodalomkritikákat közölt, majd különböző egyetemeken t a n í t o t t . 1954-ben megnősült, de ötévi házasság u t á n elvált. Második feleségével 1962-ben házasodott össze. 1959—1977-ig a Trinidadi Színházi Műhely alapító igazgatója. 1992-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. O Verseiben újszerű egységet hoz létre a modernizmus felszíni bonyolultsága és a hagyományos költészet megtévesztő egyszerűsége között. Versei és drámái egymásra h a t á s á n a k eredménye bonyolultságában is viszonylag egyszerűen megközelíthető lírája, s drámai költészetből építkező színdarabjai, melyek könnyen u t a t találnak a sokszínű közönséghez. Képalkotását általában a metaforák konkrét és asszociatív rétegének finom egyensúlya jellemzi. Walcott igazi romantikus, ami a szerves forma és a metrikai árnyalatok iránti kifinomult érzékében is megmutatkozik. O Művei: Drums and Colours ('Dobok és színek', d r á m a , 1954); Dream on Monkey Mountain and Other Plays ('Álom a Majom-hegyen és más d r á m á k ' , 1972); Sea tírapes ('Tengeri gyöngyök', versek, 1976); The Star-Apple Kingdom ('A csillag-alma-királyság', versek, 1978); Midsummer ('Szent-Iván hava', versek, 1984); The Arkansas Testament ('Az arkansasi test a m e n t u m ' , 1987); Omeros (ua., versek, 1990). O G y ű j t , kiad.: Collected Poems 1948—1984 ('Összegyűjtött versek 1948— 1984', 1986). O Magyarul: 1—1 vers (Orbán O., Nagyv, 1981, 10.; K á n t o r P., É l , 1992, 42.; V á r a d y Sz., Nagyv, 1990, 6.; Ferencz Gy., Magyar Nemzet, 1992, 243.; Tandori D., K á n t o r P., Magyar Lettre In-

Walda, Giyorgis W a l d a J o h a n n e s (Bulga, Soa t a r t o m á n y , Etiópia, 1896-—?): a m h a r a nyelven alkotó etiópiai költő, író, politikus. T a n u l m á n y a i során (1907—21) a régi etióp költészet, a geez és az a m h a r a nyelv elmélyült ismerője lett. Angolul és franciául is m e g t a n u l t . O 1924-ben a frissen alapított Berhanenna Szelam ('Világosság és Béke') c. folyóirat szerkesztőjének helyettese (1936-ig); 1941-től, császári kinevezéssel, az Addis Zemen ('Új Idők') c. a m h a r a és az angol-amhara nyelvű Szendeg Alamacin ('Lobogónk') c. napi, ill. hetilap főszerkesztője volt. O Az uralkodó kegyeinek függvényében többször l á t o t t el miniszteri, miniszterhelyettesi feladatokat. O Költői munkái 5 kötetben jelentek meg, melyek közül a Férj és feleség párbeszéde (1946) moralizáló, lírikus, szerelmi költői m u n k á i n a k gyűjteménye, a többi négy az uralkodót és a császárság intézményét magasztalja dagályos történelmi pátosszal. (Királyok dicsősége, 1939; A szeretet és béke adománya, 1940; Koszorú I. Hailé Szelaszszié császár őfelsége 58. születésnapjára, 1942; Királyi ajándék, 1949). O Aq'azi ('Kivándoroltam') c., egyetlen regénye a megcsontosodott hagyományokkal szembeforduló, t á g a b b látóhatárra vágyó fiatalember apoteózisa. Ezen kívül 1945—53 köz ö t t számos t a n u l m á n y t publikált a történelemtudomány, a teológia és az agrártud o m á n y tárgyköreiben. Füssi-Nagy Géza Waldau [valdau], Max (írói név); Richárd Georg Spiller von Hauenschild (eredeti név); (Breslau, m a Wroclaw, Lengyelo., 1822. márc. 24.—Tscheidt bei Bauerwitz, Felső-Szilézia, 1855. jan. 20.): sziléziai német elbeszélő, költő, műfordító és rézmetsző. 1844-től Wrocíawban, később Bonnb a n hallgatott jogot, történelmet, filozófiát és irodalmat, m a j d Heidelbergben doktorát u s t szerzett. Első művei, a Brentano h a t á s t m u t a t ó Elfenmárchen ('Tündérmesék') és

367

WALDO a Blátter im Winde ('Levelek a szélben') c. verseskötet 1847-ben jelentek meg. K é t t o v á b b i verseskötet u t á n (Canzone, ua., 1848; 0 diese Zeit, 'Ó, ez a kor', 1850) két önéletrajzi ihletésű regénnyel jelentkezett (Nach der Natúr, Lebende Bilder aus der Zeit 1847—48, 'A természet után. Életképek 1847—1848-ból', 3 köt., 1850, átdolg.: 1851; Aus der Junkerwelt, 'A J u n k e r e k világából', 2 köt., 1850—1851). U t ó b b i b a n m á r az irodalmi naturalizmus elemei m u t a t k o z nak. 1851-ben —- Zschokke nyomán — feldolgozott egy svájci hősmondát (Cordula, ua., költ., átdolg.: 1855), majd élete végén Rahab (ua., 1855) c. egy biblikus eposzt is kiadott. O Könyvillusztrációi közül a legnevezetesebbek Heine Der Doktor F a u s t j á hoz készültek (1951-ben jelentek meg). O írod.: R. v. Gottschall: Ein vergessener Dichter (Nord und Süd, 1891); A. Lenhard: P o é t a doctus und Jongleur dazu — Zur E r i n n e r u n g an Max Waldau (Schlesien, 1975,20.). Újvári Péter Waldeck [váldekk], Heinrich Suso (írói név); Augustin Popp (eredeti név); (Wscherau, Csehó., 1873. okt. 3.—St. Veit, FelsőAusztria, 1943. szept. 4.): szudétanémet származású osztrák költő, író. K e z d e t b e n banktisztviselő volt Drezdában, m a j d szerzetes lett, később h i t o k t a t ó volt. A modern költői törekvésekhez, elsősorban Trákihoz a misztikus líra klasszikus hagyományai felől kapcsolódott. Ennek jeleként is utal írói nevével H. Seuséra, amelynek latinos a l a k j a Suso. Dalszerű versei, himnuszai tömör kifejező erejű nyelven szólnak. Trakl h a t á s a démonikus természetérzésében érhető tetten. Élménykörén belül az elbeszélőprózával is megpróbálkozott. O F ő b b művei: Antlitzgedichte ('Portré-költemények', 1926); Lumpen und Liebende ('Csavargók és szeretők', reg., 1930); Die milde Stunde ('A kegyes óra', versek, 1933). O G y ű j t , kiad.: Dichtungen ('Költői művek', 1948). O írod.: A. Zerlik: Sudetendeutsche in Oberösterreich (1982). Komáromi Sándor Walden [vtílden], Herwarth (írói név); Georg Lewin (eredeti név); (Berlin, 1878. szept. 16.—Szaratov, SZU, 1941. okt. 31.): német muzsikus, zenekritikus, író. Zenésznek készült, de m á r pályafutása kezdetén szoros kapcsolatba került az újságírással. Szerkesztője volt a Das Magazin c. szórakoztató hetilapnak (1908), m a j d a Das Theater c. színházkritikai folyóiratnak (1909—1910). 1910-ben megalapította a Der Sturm c. folyóiratot, amely hamarosan az

expresszionizmus vezető képviselőinek legfontosabb orgánuma lett. O Életművéhez expresszionista d r á m á k tartoznak (Weib, 'Asszony', 1917; Erste Liebe, 'Első szerelem', 1918; Letzte Liebe, 'Utolsó szerelem', 1918 stb.), valamint ugyancsak az expreszszionizmus szellemében fogant regények (Das Buch der Menschenliebe, 'Az emberszeretet könyve', 1916; Die Hárte der Weltenliebe, 'A világ szeretetének keménysége', 1918; Unter den Sinnen, ('Érzékek rabságában', 1919), s számos esszét is írt az expresszionista, kubista és f u t u r i s t a törekvésekről (Kunstkritiker und Kunstmaler, 'Műkritikusok és festőművészek', 1916; Einblick in Kunst, 'Bepillantás a művészetbe', 1917; Die neue Malerrei, 'Az új festészet', 1919). 1912—1924 között számos kiállítást rendezett az általa t á m o g a t o t t irányzatok képviselőinek, m a j d miután az 192Ö-as évek során a kommunizmus felé fordult, 1931-ben a SZU-ba emigrált (ez a Sturm kiadásának megszűntét is jelentette). Ű j o t t h o n á b a n a n é m e t nyelv oktatásából élt, rendszeresen publikált a Das Wortban, m a j d 1941-ben kémkedés g y a n ú j á v a l l e t a r t ó z t a t t á k , internálták, melynek során hamarosan elhunyt. O Drámáiban és prózai műveiben a szecessziós megoldások mellett rövid és csattanós dialógusokat találunk, melyek t a r t a l m a naturalisztikus. Jellemei, különösképpen a női alakok azonban elvontak s ennek megfelelően nyilvánulnak is meg. Műveinek így esszéinek — olvasását megnehezíti, hogy mondandója gyakran szójátékokban és ellenpontozásban vész el. O Művei még: Expressionismus. Die Kunstwende ('Expresszionizmus. Fordulat a művészetben', esszé, 1918); l m Geschweig der Liebe ('A szerelem hallgatásában', versek, 1925). O írod.: N. Walden: H e r w a r t h Walden (1963). Kenesey Gábor Walder [valdö], Francis; Waldburger (eredeti név); (Ixelles, 1906—): franciabelga író, esszéista, pszichológus. A klasszikus francia prózastílus örököse. Saintgermain ou la Négation ('Saint-Germain avagy az alkudozás', történelmi reg., 1958) c. művéért Goncourt-díj&t k a p o t t 1958-ban; e regénye az 1570-es években, a francia vallásháborúk idején játszódik. A Cendre et or ('Hamu és arany', reg., 1959) a féltékenység problémáját tárgyal ja két ellenséges nővér konfliktusán keresztül. Az Une lettre de Voiture ('Voiture levele', történelmi reg., 1962) a neves 17. sz.-i francia költő életének egyik epizódját beszéli el. O Egyéb fő művei: Les saisons de Vesprit ('A szellem évszakai', esszék, 1951); L'Existen-

368

WALDI ce profonde: le souvenir, Vinstant, l'espérance ('A mélységes létezés: az emlék, a pillanat, a remény', esszé, 1953). Ferenczi László Waldhere-töredékek; Waldere (írásváltozat): a középlatin Waltér-eposz két 1 I. sz.-i óangol fordítás-töredéke, melyeket E . C. Werlauff talált a 19. sz. második felében a koppenhágai Királyi K ö n y v t á r egyik kódexének k ö t é s t á b l á j á b a n . A két, egyenként 31, ill. 32 soros töredék szorosan összetartozik, közülük csak egy viszonylag rövid, talán mindössze néhány soros rész hiányozhat. O A két részlet a történetnek abból a részéből származik, amikor Waldhere (Walther) Hiltgunddal, a Burgund király lányával és Attila kincstárával Wormsnál átkel a R a j n á n , de Guthhere (Günther), a frankok királya erről t u d o m á s t szerez, és a Vogézekben Haganóval (Hagen) és 11 katonával r a j t u k üt. Waldhere először legyőzi a k a t o n á k a t , majd a következő napon Guthhere-rel és Haganóval is megütközik. A két töredék a végső összecsapás előtti pillanatokat beszéli el. O Az első fragment u m b a n Hiltgund b i z t a t j a Waldhere-t, hogy a küzdelemben korábbi tetteihez méltó módon álljon helyt, s figyelmezteti a hőst, hogy az ellenségeskedést Guthhere kezdte igaztalanul, visszautasítva a felkínált fegyverletételt és a kincseket. Most azonban, f o l y t a t j a Hiltgund, Guthere-nek üres kézzel kell majd távoznia, s örülhet, ha egyáltalán életben m a r a d . A második részlet Guthhere és Waldhere szópárbajával kezdődik, melyben az előbbi k a r d j á t , az utóbbi pedig páncélingét dicséri, m a j d gyávasággal vádolja ellenfelét, mert az szívesen l á t t a volna, ha Waldhere először Haganóval csap össze. O Kiad.: G. Stephens: Two Leaves of King Waldhere 's Lay (angol fordítással, 1860); U. Schwab: Waldhere. Testo e commento (facsimile, kommentárral és olasz fordítással, 1967). O írod.: H, Althof: Waltharii Poesis (1899—1905); uő: Das Waltharilied (1902); W. Eckerth: Das Waltherlied (1909); S. B. Greenfield—F. C. Robinson: A Bibliography of Publications of Old English Literature to the End of 1972 (1980). Újvári Péter Waldinger [váldinger], Ernst (Bécs, 1896. okt. 16.—New York, 1970. febr. 1.): osztrák lírikus, esszéista, műfordító. Kiskereskedő fia volt. A gimnázium elvégzése után behívták k a t o n á n a k . Harcolt az I. világháborúban, ahonnan súlyos sebesülése után hadnagyi rendfokozattal elbocsátották. 1917—1921 között a bécsi egyetemen germanisztikát, történelmet és művészet24

történetet tanult. 1922—1938 között kiadói munkatárs, s közben a bécsi népfőiskolai hálózaton keresztül kapcsolatba k e r ü l t a munkásmozgalommal. 1938-ban az USAba emigrált és egy New York-i k ö n y v t á r ban talált magának m u n k á t 1941- 1943 között, m a j d egy évig áruházi alkalmazott volt. A háború végén az amerikai h a d ü g y minisztériumban vállalt munkát. Közben más emigránsokkal e g y ü t t kiadót alapít o t t . 1947—1965 között egyetemi t a n á r , s ugyanakkor aktív tevékenységet f o l y t a t o t t a nemzetközi P. E. N. Clubban. 1954-ben a bécsi egyetemtől k a p o t t d í j a t írói m u n k á s ságáért, m a j d 1958 és 1966 között t o v á b b i osztrák irodalmi díjakkal t ü n t e t t é k ki. O Első költeményei 1913-ban jelentek meg. A kezdeti expresszionista h a t á s t verseiben hamarosan elnyomta a klasszikus hagyományokhoz való kötődése. Példaképei közül Goethét állítja első helyre, de szerepel még C. F. Meyer, K . Kraus, J . Keats, W . Whitman és E. Verhaeren is. 1934-ben megjelent lírai kötetében, a Die Kuppel ('A torony') az átvészelt háború t u d a t á b a n egy örök békét n y ú j t ó világban szeretne reménykedni. Verseinek állandóan visszatérő motívumaiban a csendet áhítozó városi ember nosztalgiája szólal meg az érintetlen és háborítatlan természet iránt. Az emigrációban írt verseiben — Die fcühlen Bauernstuben ('A hűvös parasztszobák', 1946) Whitmantől ellesett dallamos s t r ó f á k b a n szól legmélyebb és legfájóbb élményéről, a hazaszeretetről. Azt vallja, hogy csak a távolban érzett vágyódás az igazi hazaszeretet. Ez a vágyódás az osztrák természet szépségét képes a megszokott klisék helyett ú j módon láttatni és egy ú j f a j t a t á j k ö l t é szet perspektíváit sejtetni. O Waldinger fordítóként is sokirányú tevékenységet fejt e t t ki. F e n n m a r a d t a k fordításai szanszkritbői, franciából, angolból és magyarból. Ady E.-től számos verset fordított németre, amelyeknek csak egy része jelent meg eddig. O További művei: Gedichte ('Költemények', 1935); Glück und Geduld ('Szerencse és türelem', költ., 1952); Gesang vor dem Abgrund ('Ének a szakadék szélén', vál. versek, eszszék, fordítások, 1961); Ich kann mit meinem Menschenbruder sprechen ("Tudok beszélni testvéremmel', költ.-ek, 1965). O Magyarul: 3 vers (Arató K., Századunk osztrák lírája, anto., 1963); 2—2 vers (Görgey G., Vadászszerencse, anto., 1976; F r a n y ó Z., Bécsi látomás, anto., 1976). Mádl Antal Waldis [váldisz], B u r k a r t (Allendorf, 1490 k.—Abterode, 1556 k.): német költő, drámaíró. Tehetős allendorfi család s a r j a

369

WALDO volt, apja a városi tanács t a g j a és kamarás volt. Elete első szakaszában ferences szerzetesként R i g á b a n élt. 1524-es római utazása után á t t é r t a protestáns hitre. Kilépett a rendből, megnősült, s m i n t rigai polgár, ónöntő mesterséget f o l y t a t o t t . 1536ban a N é m e t Lovagrend h á r o m és fél évre börtönbe v e t e t t e azzal a váddal, hogy a rigai f ő k á p t a l a n szekularizálására szőtt tervet. A fogság u t á n a hesseni t a r t o m á n y gróf tanácsosa lett. 1541-től a Wittenbergi Teológiai A k a d é m i á n tanult, m a j d 1544-től lelkészként m ű k ö d ö t t Abterodeben. O Mintegy húsz, bibliai-vallásos t é m á t feldolgozó d r á m á j a közül a legismertebb az alnémet nyelven í r o t t Die Parabel vom verlorn Sohn ( ' P é l d á z a t a tékozló fiúról', dráma, 1527) c. f a r s a n g i játéka. A m ű b e n a bibliai történetet, s a középkori-allegorikus elemeket felhasználva hirdeti „az egyedül hit által való ü d v ö z ü l é s " lutheri elvét. A hesseni gróf t a n á c s o s a k é n t számos vallási-politikai vitázó, szatirikus verset írt a gróf riválisa, H. v. Braunschweig ellen, melyekben az antik mitológiából, a Bibliából, népdalokból és szólásokból vett m o t í v u m o k a t felhasználva, m i n t istentelen t ü r a n n o s z t ábrázolta a herceget. Leghíresebb és legismertebb műve Aesopus ganz neue gemacht und in Reime gefasst ('Az alapjában megújított és versbe foglalt Aiszoposz', verses elb.-ek, 1548) c. t ö b b m i n t négyszáz f a b u l á t tartalmazó verses mesegyűjteménye. A korábbi humanista fordítóktól eltérően n e m törekedett a klasszikus eredeti szöveg megőrzésére és visszaadására. Sőt, szereplői német emberek, akik anyanyelvükön beszélnek és gondolkodnak, táncolnak, s n é m e t dalokat énekelnek. Történeteiben elsősorban a városi polgár élethelyzeteit jeleníti meg. Mindezt teszi m é r t é k t a r t ó , de u g y a n a k k o r kiváló humorérzékkel. Stílusának nyomai felfedezhetők később Rollenhagen, Hagedorn, Gellert és Zaehariae műveiben. Jelentős még T h . Neogeorgius: R e g n u m Papisticum c. m ű v é n e k fordítása, mely általa vált közismertté Das pdptisch Reich ('A pápai birodalom', 1555) c. O További művei: Ursprung und Herkumen der zwölff ersten altén Könige und Fürsten Deutscher Nation ('A német n e m z e t első tizenkét királyának és hercegének származása és eredete', történeti leírás, 1543). O írod.: G. Milchsack: B. Waldis (1881); A. E. Berger: Die Schaubühne im Dienste der Reformation (1935); B. Könecker: Die deutsche L i t e r a t u r der Reformationszeit (1975). Virág István Waldorff [valdorf], Jerzy (Varsó, 1910. máj. 4.—): lengyel esszéíró, publicista. Jo-

got és konzervatóriumot végzett Poznanb a n , m a j d a s a j t ó b a n , a rádióban és a televízióban dolgozott. F ő k é n t a zenéről írt, népszerű formában. Zeneszerzőkről, előadóművészekről és zenetudósokról rajzolt anekdotikus pályaképei a legsikeresebbek. O F ő b b művei.: Godzina policyjna ('Kijárási tilalom', reg., 1948); Dwie armaty ('A k é t debella', szatíra, 1955); Zbuntowane uszy ('Fellázadt fülek', publicisztika, 1962); Harfy lecialy na pólnoc ('A hárfák Északra repültek', riportok, 1968); Diably i anioly ('Ördögök és angyalok', esszék, 1971); Jan Kiepura (ua., életrajz, 1974). Pálfalvi Lajos Walef [valöf], Blaise-Henri de Corte (Nivelles, 1661. aug. v a g y szept.—Liége, 1 734. júl. 22.): francia-belga író, katona. A legend á s a n gazdag Curtius család sarja; sokáig azt hitték, hogy 1652-ben, Liége-ben szület e t t . A liége-i jezsuitáknál tanult; gyermekkori ambíciója volt, hogy költő és k a t o n a legyen. Előbb a spanyol király, m a j d a német-római császár, később X I V . Lajos, m a j d az angol király (aki t á b o r n o k n a k nevezte ki), aztán ú j r a a spanyol király zsoldosa lett, 1728-ban táborszernagyi rangb a n vonult vissza Liége környéki birtokára. Sokáig élt L o n d o n b a n és Itáliában, madridi élményei ösztönözték Les rues de Madrid ('Madrid utcái', 1730) c. haténekes szatirikus költeményét. O Egész életében írt, n o h a — egy ifjúkori művét nem számítv a — csak 1724 után, mikor m e g k a p t a a francia király engedélyét, kezdett publikálni. Különösen N. Boileau, a szatirikus hat o t t rá; maga Boileau meglepődve mondott a , hogy egy liége-i író e l s a j á t í t h a t t a a francia nyelv összes rejtelmét. (Walef volt X I V . Lajos k o r á b a n az egyetlen liége-i s egyben belga író, aki franciául írt. A kor szokása szerint szatírákat (például a szerzetesek ellen), madrigálokat, ódákat, gáláns verses novellákat, mitologikus elbeszéléseket, epikus költeményeket írt (az utóbbira példa a Les Géants, 'Az Óriások', 1725). O G y ű j t , kiad.: Oeuvres ('Művei', 1—5., 1731). O írod.: G. Rency: Un poéte belge oublié: le Báron de Walef (Bulletin de l'Académie royale de langue et la littérature francais, 1941); G. Charlier—J. Hanse: Histoire illustrée des lettres francaises de Belgique (1958). Ferenczi László Walenczyk [valenycsik], J e r z y (Lódz, 1927. okt. 10.—): lengyel költő, író. Szülővárosa egyetemén lengyel szakot végzett. O Első verseit a lódzi Kuznica c. hetilap közölte. Wino pólslodkie ('Félédes bor') c.

370

WALES első verseskötete 1957-ben jelent meg. Számos honfitársához hasonlóan az 1956-os magyar forradalom őt is versírásra ösztönözte. ZJ wqgierslcich równin ('A magyar rónákról') c. költeményében azon meggyőződését fejezte ki, hogy a zsarnokság végetért. Nemzete és a magyarság sorsközösségét hangoztatta: „Kik vagytok, oda igyekezve, ahová mi, A szabadság emlékébe révedve." K é t , Varsóban k i n y o m t a t o t t verseskötet u t á n az 1960-as évektől elbeszéléseit többször is (1985-ig négyszer) közreadták Lódzban, de sikereket igazán csak verseivel ért el. O Költészetén kezdettől érződik, hogy T. S. Eliot követője; prózájában is képtelen szabadulni a szegénység és elesettség, a csúnya, egyhangú városnegyedek képeitől, ami S. Grochowiakkai, ill. a turpistákk&l rokonítja. A „szomorú újklasszikus" szerző keserűsége és kétkedése állandóan jelen v a n műveiben. Későbbi elbeszéléseiben ( Parafia przemienienia panskiego, 'Űrszíneváltozása egyházközség', 1985) és vaskos verseskötetében (Wiersze, 'Versek', 1988) korábbi poétikája széthull, és szűkszavúbbá válik, rövidebb költeményeket ír. D. Molnár István walesi irodalmi formák: A walesi irodalomból a 12. sz.-ig csaknem kizárólag versemlékek m a r a d t a k fenn. Ezek, néhány kivételtől eltekintve, nem korábbiak a 9. sz.nál. A dicsőítő és sirató énekek mellett jellegzetesek az ír irodalomban is gyakori verses párbeszédek, azaz beszédköltemények, amelyek minden valószínűség szerint a szövegváltozatokban továbbélő prózai történetek állandó, nemzedékről nemzedékre változatlanul t o v á b b a d o t t verses részei voltak. Ilyen jellegű prózai alkotás azonban nem m a r a d t fenn. A legkorábbi költemények kötetlen hangsúlyú és bizonyos határok között változó szótagszámú rímes sorokból állnak, versformájuk -+awdl vagy -*englyn. Ezek a formák — egyre bonyolult a b b szabályokat követve — továbbélnek a 17. sz.-ig. A ->6árrfköltészet a 14. sz.-ban a -^cynghanedd-szisztéma kialakulásával éri el fénykorát. A 14. sz. új versformája a -+cywydd, amely hamarosan háttérbe szorította a korábbi versformákat. (Bővebben —>kelta irodalmi formák) O írod.: T. Parry: History of Welsh Literature (1944); K. Jackson: The Gododdin (1971). Molnár

Ágnes

walesi irodalom [velszi]: A welsh (walesi nyelven: cymreig) nyelvet beszélő, NagyBritannia Wales nevű t a r t o m á n y á b a n élő, jelenleg mintegy 2,5 millió lelket számláló 24*

kelta eredetű népcsoport irodalma. E lakosságból a welsh nyelvet beszélők és használók száma jelenleg kb. 500000, de a nyelv művelése és alkalmazása, szemben pl. az ír nyelvvel, nem m u t a t csökkenő tendenciát. Mi több, a 20. sz.-i nagy walesi megújulás szellemében tudatosan, NagyBritannia kelta eredetű népei között talán a legelszántabban művelik. Irodalmi hag y o m á n y a i t feltárják és folytatják, kultúr á j á t következetesen továbbfejlesztik. E. Gellner szerint a walesi nemzeti identitás alapja a kultúra. A. Conran szerint is a nemzet, a Cymry a fontos, s csak a sajnálatos történelmi véletleneknek köszönhető, hogy a mai Wales (ami a walesi nyelvet jelentő angol Welsh szóból elvonással keletkezett) területére szorultak vissza B r i t a n niából. Az oktatási rendszerben, a sajtóban, a rádióban és a televízióban igen erős a walesi nyelvet és k u l t ú r á t t á m o g a t ó csop o r t befolyása, u g y a n a k k o r politikai szempontból Walesnek 1536 óta nincs Angliától különálló léte, azóta, hogy V I I I . Henrik, a walesi származású Tudor-dinasztia leszárm a z o t t j a egységes irányítás alá v o n t a Angliával. A földrajzi tagoltság sem kedvezett az egységes Wales kialakulásának: az északi és a déli területek gazdaságilag és kulturálisan is élesen elkülönülnek egymástól. O A walesi irodalom egyik legfontosabb kérdése a walesi nemzeti identitás. Amit a világ walesi irodalomként ismer, az legtöbbször valójában anglo-walesi irodalom: Walesben élő, m a g u k a t walesinek valló írók angolul írott művei. Emellett azonban jelentős hagyományai vannak a walesi nyelven írott irodalomnak is. A walesi nyelv használatának kérdésében sosem volt teljes az egyetértés. Sokan úgy érezték, a nyelvi elszigeteltség akadályozza a nemzet tehetségének teljes kifejlődését, mert elzárja az embereket a világtól, míg az angol, a haladás és a szórakozás nyelve felszabadíthatná a nemzetet a régiesség terhei alól. Az uralkodó nézet szerint azonban a nyelv igen erőteljes nemzeti jelkép, s a walesi nyelv jelentőségének csökkenésével a nyelvet a n y a n y e l v ü k k é n t beszélők önértékelése is rohamosan csökkent az 1870-es O k t a t á s i Törvény nyomában megerősödött elangolosodási folyamat során. S. Lewis híres 1962-es rádióelőadásának nyomában azonb a n megindultak a „nyelvmentő" m u n k á latok. 1967-ben törvénybe iktatták, hogy a jogi és hivatalos ügyek intézését walesi nyelven is lehetővé kell tenni. E k k o r vezették be az általános iskolákban a kétnyelvű t a n í t á s t , t ö b b h e l y ü t t kétnyelvű útjeleket állítottak fel s azóta a felsőoktatási intéz-

371

WALEY mények egyes tanszékein is walesi nyelven folyik az oktatás. O A walesi irodalom legerősebb ága a költészet. A Taliesin-tradíció több, mint a költői mesterség hagyományainak konzervatív tisztelete. Taliesin a l a k j á b a n a mítoszok ereje, látnoki hatalom és költészet forr egybe. A költőket ma is politikai tényezőnek, a walesi nemzeti lét bajnokainak tekintik, odafigyelnek szavukra. A legfontosabb walesi költői hagyom á n y a 6. sz.-tól kezdve a dicsőítő ének: a nemesség vagy Isten magasztalása. Ennek oka lehet a költészet mágikus eredete is, amely biztosította a költő helyét a társadalomban, a társadalomnak pedig méltóságot és esztétikai eszményeket n y ú j t o t t . O Az i. sz. 6. sz. második feléből, a Britannia szigetére betolakodó angol és szász törzsekkel szembeni ellenállás idejéből valók a legkorábbi, még ó-walesi nyelvű irodalmi emlékek. Ez a nyelv nem sokban különbözött a korábbi brit kelta nyelvtől. Taliesin a mai dél-nyugat-Skóciában, Aneirin, aki valószínűleg a variációs szerkezetű Y Gododdin (ua.) szerzője, Cumberland területén élt. Csak a 7. sz.-tól kezdve születik a walesi költészet a mai Wales területén. A walesi irodalomnak szoros a kapcsolata a kelta, főként az ír költészettel és a walesi mítoszokkal. A középkori walesi nyelvben a cyfarivydd nagy repertoárral rendelkező mesélőt, általános, mindenhez értő embert és varázslót is jelentett. A Mabinogion ('A hős élettörténete') c. emlegetett gyűjteményben tizenkét középkori, prózában írott mese található, melyekben a római hódoltság alatti és előtti idők történelmének népi változatait találjuk, v a l a m i n t a legkorábbi európai Arthur-mondát, ahol még a normann-francia befolyás nem érezhető. O A 9 —10. sz.-ból valók a Heledd és Llywarch Hen nevéhez kapcsolódó prózai sagák, melyek történetére csak a fennmar a d t versbetétekből következtethetünk. A nevek a főszereplőket jelölik: Heledd királylány, a Powys-ház utolsó s a r j a a kelta mitológiából ismerős hangon s i r a t j a az ország pusztulását, míg Llywarch az öregségről, a múltról és fiairól énekel. A 10—11. sz.-ból már nem hivatásos költők műveit is ismerjük, noha a hivatásos bárdok h a t a l m a és rangja a király kíséretében a 12. sz. végéig töretlen. A költőknek azonban nem csak egyetlen, klasszikus osztálya volt. A clerwr vagy cler a legalacsonyabb rangú költő, akinek gyakran szatirikus vagy obszcén verseit az írástudatlanok is azonnal megértették. Ez a költészet nem t ö r ő d ö t t a szigorú formákkal, így verseiket arra sem mélt a t t á k , hogy a kódexekben feljegyezzék

őket. A 12. sz. új örömet fedez fel a szerelem és a természet szépségeiben, ugyanakkor a h á b o r ú dicsőítése t o v á b b r a is költői t é m a m a r a d . Ez még nem az európai udvari költészet hatása, hanem a kelta költő helyzetéből fakad: a király hölgyei szórakoztatására énekelnie kellett a szerelemről, dicsőítő d a l o k a t zengett róluk, s el is kellett temetnie őket. Másik f e l a d a t a dicsekvő költemények alkotása volt, amelyekben önmagáról szólt: bátorságáról, szerelmi kalandjairól vagy a királyhoz való hűségéről. A kor költőinek már személyes, egyéni stílusuk v a n , nevük is f e n n m a r a d t . Hywel ab Owain Gwynedd például a t á j költője. Lírai alkat, verseiben az érzés alakítja a f o r m á t . Előkelő származásánál fogva, s mivel nem volt hivatásos költő, szabadon írt szerelmeiről is. O Ekkorra a Cynfeirdd, CLZCLZ ?,CT korai költők", Taliesin és Aneirin a l a k j a már mitikus nagyságúra nőtt, s a Gogynfeirdd, azaz „valamivel későbbi költők", pl. Meilyr és Cynddelw Brydydd Mawr, nagy tisztelettel övezték az elődeiktől k a p o t t hag y o m á n y t . Régies nyelvezetet használtak, ami m i a t t már kortársaik is nehezen értették műveiket, a dicsőítő énekek m ű f a j á n alig v á l t o z t a t t a k , és nem használták a későbbi versformákat sem. A 14. sz. végére azonban lehanyatlott a hivatásos költők r a n g j a és maga a költői h a g y o m á n y is. Grujfudd ab yr Ynad Coch az egész természet, a világegyetem hanyatlásával m u t a t ja egyenlőnek a régi életmód és költészet pusztulását. O Dafydd ap Gwilym, a legsokoldalúbb walesi költő mintegy 150 fennm a r a d t verse szinte lefordíthatatlan, bár nem hosszúak és formailag sem bonyolultak. T é m á j a az általában boldogtalan szerelemvágy, de hangja tele humorral, öngúnnyal. A tavaszi természetről írva is a kereszténység szókészletét használja, de vallásos költeményeiben sem hódol be a korabeli vallási erkölcsnek. Külföldi forrásokra is támaszkodik. A cywydd az egyik legfontosabb walesi versforma, az ő művei n y o m á n vált népszerűvé. E forma csak véletlenszerűen lírai, t é m á j á t tekintve a mindennapi élethez áll közel. Technikája ellenpontozó: párhuzamosan építi fel számos költői képét (a walesi költészetben dyfalu kifejezéssel jelölik a költői képek művészetét), párbeszédet használ, egyik szereplőről a másikra térve v á l t o z t a t j a nézőpontját. A cynghanedd versforma lényege a hangalakzatok hangsúlyos használata és a mássalhangzók és magánhangzók egybecsengetésének máig is használatos, bonyolult rendszere, amely már Taliesin és Aneirin m u n káiban fellelhető, s amelyet belső és sorvégi

372

WALEY rímek, illetve bonyolult alliteráeió gazdagít. Képvilága negatív: a ház helyett a bujdosó, a fa, a kunyhó; a keresztény áldozás helyett a madarak rítusai, a szerelem lakomája; a vendégszerető házba látogató költő helyett a kedvesétől elszakított szerelmes, aki madárral, állattal üzen kedvesének (11atai költemények). U g y a n a k k o r a költői gyakorlatban bekövetkezett zűrzavart mut a t j a , hogy Dafydd ap Gwilym a cywydd-et olyan komoly célokra is felhasználta, mint a dicsőítő vagy a gyászének. O A dicsőítő énekek, adománykérő versek, verses viták, elégiák illő témák voltak az awdl (hosszú, hagyományos f o r m á b a n írott vers), a cywydd és az englyn (a legrégibb ismert walesi versforma; 30 szótagos költemény 4 sorban) versformákhoz. E z t a h a g y o m á n y t f o l y t a t j a Tudur Aled, Lewis Morgannwg, William Llyn és William Cynwal, m a j d a 17. sz.-ban Simwnt Fychan, Sión Tudur, Sión Phylip és E d m w n d Prys, bár ahogy a 16. sz. előrehaladt, a költemények egyre gépiesebbé, egyhangúbbá váltak (elterjedt pl. a rímes családfák m ű f a j a ) . A középkori walesi próza példái a 10. sz.-ban élt Hywel Dda törvényei, melyeket azután a 18. sz.-ig minden generáció korszerűsített formában használt. Számos 14. sz.-i fordítás (szentek élete), illetve prózai r o m á n c is f e n n m a r a d t . A 15. sz.-ban, a k ö n y v n y o m t a t á s nagy időszakában több neves walesi költő is élt. Morris Kyffin, J a m e s Howell, Dafydd ab Edmwnd, Dafydd Nanmor, Lewys Glyn Cothi (Llywelyn y Glyn), Sión Cent változatos témákról énekelnek, a cywydd formát kitűnően kezelik, és friss, erőteljes nyelven, a világban való gyönyörködés hangján szólnak. A 16. sz. Walesben az irodalmi formalizmus kora. Míg Iro.-ban a kelta arisztokr á c i á t m e g s e m m i s í t e t t é k vagy száműzetésbe kergették, a walesi arisztokrácia elangolosodott. A hivatalos nyelv az angol lett, a humanizmus eszméi Oxfordból vagy az európai kontinensről érkeztek Walesbe. O 1547-ben k i n y o m t a t t á k az első walesi nyelvű könyvet Yn y Ihyvyr hwnn ('Ebben a könyvben') c. W. Salesbury lefordította az Újszövetséget, 1588-ban pedig W. 1Morgan fordításában megjelent walesi nyelven a Biblia. Kiadták a walesi nyelv szótárát és n y e l v t a n á t is. A walesiek igyekeztek védekezni az angolok által t á m o g a t o t t reformáció ellen, s a reneszánsszal visszatértek az ősi walesi bárdok hagyományaihoz. E d m w n d Prys az egyre inkább elfogadott ún. ,,szabad v e r s f o r m á k " mellett a hagyományos 24 kötött f o r m á t is használta, s Dávid zsoltárainak verses fordításával megteremtette az első walesi nyelvű him-

n u s z g y ű j t e m é n y t . Ú j költői témákkal kísérletezett: az ő költészetével jelenik meg a walesi irodalomban a dohány és a futball t é m á j a . Alakja szinte mitikus kelta mágusfigurává n ő t t . A 17. sz.-ban alakult ki a máig jellemző walesi versritmus. H. Vaughan (Silurian), a nagy metafizikus költők egyike, később orvos, a kötött f o r m á k b a n is az élőbeszédhez közelítő változatos ritmusokkal és hangsúlyokkal dolgozott, de angol nyelven. Eos Ceiriog (Huw Morys) szerelmi költészetében a reneszánsz udvari költészet a m a t ő r , pasztorál-jellegű változ a t á t művelte metrikus ötletességgel, Th. Traherne vallásos költő és esszéista verseiben és Centuries of Meditations c. művében a 20. sz. elején fedezték fel az érzékeny és jelentős alkotót. O A próza fejlődésének kiemelkedő alakja Morgan LLwyd p u r i t á n prédikátor, G. Jones, a walesi k ö z o k t a t á s megalapítója és Ellis Wynne o Lasynys, anglikán lelkész, szatirikus látomások szerzője és az anglikán imakönyv walesi fordítója. A walesi n e m z e t t u d a t első újjáéledése a 18. sz. közepén ú j hőst teremt: a gwerinwr, a becsületes, dolgos, még jórészt pogány ember alakját. A kor szellemi vákuu m á t a népi kultúra tölti ki: falusi költők, vándorszínészek, népköltészet, zene, t á n c , babonák — s még a k a d néhány hagyománytisztelő földesúr is, aki t á m o g a t j a a helybéli művészeteket. O Th. Jones a walesi kálvinista metodisták egyik legkorábbi és legtudósabb alakja, papköltő, nagyszerű társalgó és misztikus író. Pryssze\ ellentétben Dafydd ap Gwilym modorát követi: 7 oldalas költeménye egy rigóhoz stílusában és t a r t a l m á b a n egyaránt mintha a 14. sz.ban keletkezett volna. Nem utánérzés ez, hanem egy olyan élő hagyományhoz való kötődés, amely még a reneszánsz és a reformáció vízválasztóján túl is eleven m a r a d t , Goronwy Owen felélesztete a m e g ú j í t o t t cywyddet és awdlt, ú j t é m á k a t vezetett be, és megalapozta a walesi klasszicista iskolát. Az 1688 utáni vallási türelem légkörében a metodista megújulás két ú j m ű f a j t teremtett: a prédikációt és a himnuszt. Pantycelyn (William Williams) metodista himnuszköltőként vált híressé, bár prózát is írt, 1764-ben megjelent Bywyd a Marwolaeth Theomemphus ('Theomemphus élete és halála') c. versét gyakran nevezik az európai romantika első nagy költeményének. Ann Griffiths erotikus miszticizmusa a metodista himnuszköltészet másik csúcsa. H i m n u szainak f o r m á j a , versmértéke viszonylag egyszerű, a metodista hagyományokhoz igazodik, nem a merev klasszikus hagyom á n y o k a t követi. Költészetének n a g y s á g a

373

WALEY a személyes h i t kifejezéséből f a k a d . A múlt jelenvalóságát és az örökkévalóság közelségét énekli meg, a dicsőítő ének egy bensőségesen személyes válfaját megalkotva. A kor prózája főleg vallásos és politikai irodalom, különösen a francia forradalom és a gépi sajtó megjelenése után. Ilyenek a szatirikus költő és röpíró J a c Glan-y-gors (John Jones) művei is. A kor írói, a Morrisfivérek, Lewis, Richárd és William, és barátaik, E. Richárd, Goronwy Owen és Ieuan Fardd vagy I e u a n Brydydd Hir (Evan Evans), m i n d a n n y i a n költők. Walesnek nem volt fővárosa, sem újságjai, így a levelezés m a r a d t a politikai és kulturális ügyek megbeszélésének közege. A Morris-kör angolul és walesi nyelven írott leveleiből kirajzolódik a 18. sz.-i Wales képe. O A 19. sz. elhozza a második walesi megújulást tudományos, nemzeti, vallási és társadalmi értelemben is. Ú j öntudat, ú j mítosz születik, ezúttal a walesi bányász a l a k j a körül. Az erős angol kulturális hatás ellentételezéseként egyetemi szintű o k t a t á s t vezetnek be Walesben, előbb még angolul, később walesi nyelven is: 1872-ben Áberystwythben megnyílik a Walesi E g y e t e m . A 19. sz.-ban a d j á k ki először a régi walesi irodalom nagy részét s érdemben először foglalkoznak értelmezésükkel. Felelevenítik az évenként m á s - m á s walesi városban megrendezendő Walesi Nemzeti Eisteddfod hagyományát is, bár az észak-dél közötti évenkénti v á l t a k o z á s t csak később vezetik be, és még évtizedekig London marad a walesi irodalmi élet központja. A költői versenyeken a m i n t a Goronwy Owen volt, így a walesi neoklasszicizmus h a t á s a a 19. és a 20. sz.-ba is áthúzódott. Az uralkodó műfaj az eposz és a dicsőítő ének maradt, a nyelvezet m a g a s a n a köznyelvi felett áll. Az ünnepség m a g a mára népszerű látványossággá v á l t , ahol a zene lassan ki is szorította a költészetet. O Iolo Morganwyg (E. Williams), a Glamorgan néven is ismert bámulatos impresszárió, irodalmi hamisító és unitárius k ő m ű v e s Gorsedd Beirdd Ynys Prydain ('A b á r d o k gyűlése/trónja Britannia szigetén') néven 1792-ben Londonban megalapította a költők, muzsikusok és a walesi kulturális élet más képviselőinek társaságát. Mint hirdette, társasága az ugyanilyen n e v ű , sok évszázaddal korábban m ű k ö d ö t t társaság ú j r a a l a p í t á s á t jelenti. A Gorsedd csak 1819-től kapcsolódott az eisteddfod eseményeihez, s csak 1858-tól szorosabban. Mára nyilvánvaló, hogy a t á r s a s á g állítólagos előképe Iolo fejében létezett csak, ezért t ö r t é n e t e során rengeteget parodizálták is. Jelentősége

mégis abban áll, hogy a színes hagyomány t u d a t á t hozta létre egy attól megfosztott nép számára. Az eisteddfod versenyén kívül azonban a költészetben a k ö t ö t t formák használata egyre kevésbé jelentős. A század legnagyobb költője Ieuan Glan Geirionydd (E. Evans) szintén a szabadabb formákb a n alkotott. Ceiriog (J. Ceiriog Hughes) verseiben a falusi élet utáni nosztalgia, a vidámság és ború együtttes kifejezése saját k o r á b a n igen népszerű volt, bár m a szentimentálisnak h a t h a t . A kor p r ó z á j a ugyan bőséges, de gyakran gyenge. Az írók nem anyanyelvükön t a n u l t a k az iskolákban, s n e m ismerték nemzeti hagyományaikat. Folyóiratok, vallásos röpiratok, életrajzok, prédikációk, levelek a jellemző formák. Ekkor születik meg Y Gwyddoniadur, vagyis „Az Enciklopédia", illetve a Hanes y Brytaniaid a'r Cymry, azaz „A britek és walesiek t ö r t é n e t e " . A politikai irodalom jelentős a l a k j a S. Roberts, aki 1883-tól a nonkonformista Y Croniclt szerkesztette, és Gwilym Hiraethog (W. Rees), aki 1843-tól az Yr Amserau c. folyóirat-újság, 1859-től az Y Faner napilap radikális álláspontja és természetes stílusa m i a t t népszerű szerkesztője. Az irodalomtudomány jelentős alakja L. Edwards, aki 1845-ben a l a p í t o t t a meg a m a is megjelenő Y Traethodydd c. folyóirat o t , hogy megismertesse a walesi olvasókkal a világirodalmat. Világirodalmi mércével mérve az eisteddfod költőit gyengének ítélte, s az ő köreiken kívül használatos nyelvi szintet kívánta fejleszteni. Az egyetlen igazán jelentős korabeli regényíró Dániel Owen. Regényeinek fő erénye a jellemek és a társadalmi környezet ábrázolása, hibája a szerkezet erőtlensége. O A romantikus költészet csak a 19—20. sz. fordulóján vir á g z o t t fel Walesben. Az Y Beirdd Newydd ('Az ú j költők') közül Howell Elfed (Elvet Lewis) a walesi mitológiát fedezte fel könynyed és finom költészetével, Eifion Wyn (E. Williams) vallásos természetszeretete jelentős. W. J . Gruffydd, a szabad formák lírikusa realista, romantikus és szaritikus verseket is írt, de emlékiratainak prózája is értékes. Gruffydd és J . Morris-Jones Oxfordban Sir J . Rhys hatása alá került, aki a kelta mitológiával foglalkozott. A kelta mitológia és a középkori románcok tanulmányozása ú j t é m á k a t hozott a felszínre, és az ekkor kialakuló ú j f a j t a hazafiasság már nem fogadta el sem a polgári materialista értékeket, sem az eisteddfod és a Gorsedd y Beirdd hamis régieskedését. Az ú j f a j t a szerelmi költészetben a szerelem összeférhetetlen a vallással. Megváltozott a költészetnek a természethez való viszonya is: köze-

374

WALEY lebb kerültek Dafydd ap Gwilym az évszakok változásához kötődő költészetéhez. J . Morris-Jones szerint az érzés a tárgy, a természet csak a kifejezés eszköze vagy annak ürügye. A kor jellegzetes versei az ipartól és a városoktól elfordulva a falusi élet egyszerű ártatlanságáról és a kelta hagyományokból ismert varázslatos szigetről szólnak. Th. Gwynn Jones a kor legkiemelkedőbb költője. A cynghanedd mestere, a kelta t é m á k és a metrikus formák kísérletező kedvű művelője. Nosztalgikus költészetének mélyén rejtőző keserűsége művészi, k i m u n k á l t verseiben gyakran észrevétlen marad. O Míg a 19. sz.-i irodalomtörténeti m u n k á k jórészt rendszeres o k t a t á s b a n alig részesült tudósok, pl. Th. Stephens és Gweirydd ap Rhys (R. J . Pryse) művei, a századfordulón Sir J . Morris-Jones tudományos alapokra k í v á n t a helyezni a walesi nyelv és irodalom tanulmányozását. J . Glyn Davies költő és tudós elérte, hogy megalapítsák a Walesi Nemzeti K ö n y v t á r a t . O lett később a Liverpooli Egyetem kelta tanszékének vezetője is. 0 . M. Edwards, a ragyogó oxfordi történész, aki maga alacsony sorból származott, híres folyóiratát, a Cymrut a legszélesebb olvasóközönségnek s z á n t a . Gyerekeknek is indított folyóiratokat, és olcsó könyvsorozatot szerkesztett a walesi irodalom műveiből. Emrys ap Iwan (R. A. Jones) viszont azok közé tartozott, akik szerint a walesi nyelvnek nincs jövője. U g y a n a k k o r röpirataiban szatirikusán ábrázolta az angolmajmolást és igyekezett az anyanyelvüket beszélő walesiek önbizalmátélesztgetni. O A 20. sz. költői közül D. Thomas a legismertebb, aki kamaszos témáiról éppoly híres, mint bonyolult versformáiról. Ma már inkább prózai műveit értékeli az irodalomtörténet. R. W. Parry a fiatal költőkhöz intézett tízparancsolatában az életet, s nem az irodalmat a j á n l j a az ihlet legfőbb forrásául. A 2. világháború utáni versei keserűek és illúziótlanok. T. H. Parry-Williams, szintén Snowdoniából, a város költője. H u m o r a és makacs humanizmusa biztosan kezelt nyelven és ritmusban szólalt meg. Esszéi a század legmesteribb és legtisztább walesi nyelvű prózai művei. O A 20. sz. középső ötven évére esik Saunders Lewis és D. Gwenallt Jones (D. J . Jones) alkotói korszaka. A dél-walesi D. G. Jones a s z a b a d a b b formákban sikerrel használja a cynghaneddet. Saunders Lewis költészetének jellegzetessége a köznapi beszéd ritmusa és szóhasználata. A korszak politikailag is erőteljes alakja, akinek versei mellett drámaírói, irodalomelméleti és történeti munkái is igen jelentősek. K é t regénye is

megjelent; Monica (ua., 1930), ill. Merch Gwern Hywel ('Gwern Hywel lánya', 1964). Politikai írásaiban a walesi nacionalizmus eszménye mellett érvel. Tynged yr Iaith ('A nyelv sorsa') c. rádióbeszédében sikerült felhívnia a fiatalok figyelmét a nyelv fontosságára. Taliesin köpenyét talán ő öltötte magára utoljára a walesi irodalomban. Waldo Williams kevés versét kincsként őrzi már a walesi irodalom. H u m o r a misztikus, olykor homályos pacifista világképpel és élő nyelvezettel párosul. Gwylim R . Jones, Bobi Jones (R. M. Jones) és Eurós Bowen, akinek érdekesek formai kísérletei, azt a walesi költői h a g y o m á n y t képviseli, amely az egész világot szentségként látja. H. Webb, a dél-kelet walesi iparvidék völgyeinek nacionalista hitvallású költője az 1970-es évek óta TV-forgatókönyveket is ír. Gwyn Thomas az 1970-es és 1980-as évek hangján szól, visszafogottan, de borzalommal szemlélve a környező világ vízióját. A látás, az érzékelés mindig kulcsfogalom volt a walesi költészetben, hiszen a bárdoknak hagyományos feladata látomásaik megéneklése. O Mivel polgári középosztály alig alakult ki Walesben, a regényirodalom D. Owen u t á n sem virágzott fel. A m ű f a j t az előítélet is s ú j t o t t a : nem értékelték, mert nem igaz történetekről szól. A 20. sz. első felének sok vihart k a v a r ó alakja a nyugat-walesi Caradoc Evans, a tiszteletlen, de az írás pontosságára rendkívül kényes fenegyerek; Geraint Goodwin, az angol-walesi határvidék regényírója; és A. Machen (A. Jones), regény- és újságíró, aki körül egész kultusz alakult ki az USA-ban. Ekkor indult K a t e Roberts és D. J . Williams, a két legjelentősebb walesi novellista is. Roberts Eszaknyugat-Wales szegénységét ábrázolja, m a j d a 2. világháború u t á n a lélek belseje felé fordul. Az észak-walesi Williams novelláiban és önéletrajzi írásaiban a múltról szól. Keserűséggel l á t t a t j a , hogy az elveszett múlt helyébe nem lép semmi. E. Tégla Davies gyermekkönyvek szerzője. T. Rowland Hughes leghíresebb regényében, az O Law i Law ('Kézről kézre') c.-ben a szereplők között a d o t t - v e t t bútorok sorsát követve m u t a t j a be egy kis közösség életét. O A déli ipar- és bányavidékről számos novellista indult, akik szinte mind az „éhes húszas é v e k b e n " nőttek fel: R h y s Davies, Glyn Jones, ill. Gwyn Jones és Alun Lewis, akik verseket is írtak. Novelláikban nincsenek utalások, félszavak: p o n t o s és aktuális írások, mint a kelta fantázia ezer évvel ezelőtti szülöttei. Islwyn Williams, aki a Swansen-völgyi tájszólásban alkotta megrázó és mulatságos novelláit, angolul is írt.

375

WALEY A kortárs próza alakja G. E . Evans, aki a 2. világháború után Kelet-Angi iában teleped e t t le és walesi t é m á j ú regényei mellett a terület szájhagyomány ú t j á n f e n n m a r a d t népköltészetéről írt. Alun Richards, a dráma- és regényíró a mitologizáló, romantikus Wales-kép helyett a k o r t á r s Wales élet é t ábrázolja: rugbyről, szépségkirálynőválasztásról, a televízióról, a nyelvkérdésről és Glamorgan ipari völgyeinek hanyatlásáról ír. A legújabb prózaírók közül Islwyn Ffows Elis formai ú j í t á s o k b a n bővelkedő regényei és novellái a legjelentősebbek, bár vannak, akik művei irodalmi értékét féltik népszerűségre való törekvésétől. O A walesi d r á m a t ö r t é n e t e rövid. Még mirákulum, misztériumjáték és moralitás is alig m a r a d t fenn. E g y ismeretlen walesi szerző a 16—17. sz. f o r d u l ó j á n azonban rímes versekbe szedte Troelus a Chresyd ('Troilész és Kresszida') t r a g é d i á j á t . A mű Chaucer és Henryson h a t á s á t m u t a t j a , Shakespeare-ét nem, és ú j elemeket vezet be a történetbe. A felvilágosodás korában a vándorköltők egyik népszerű m ű f a j a az anterliwt volt {a latin interludiumból): rövid, vaskos humorú „ k ö z j á t é k " a hosszú középkori vallásos vagy morális színjátékok két része között. A mirákulumok és misztériumjátékok kikoptak a reformáció térhódításakor a walesi irodalomból, de az anterliwt a 18. sz. végéig népszerű m a r a d t , különösen Eszak-Walesben. A cselekmény főága rendszerint valamelyik Európa-szerte ismert (esetleg bibliai) t ö r t é n e t . A mellékág a Bolond és a Fösvény riposzt ja, és a Bolond szolgál kapocsul a főág felé is. A figurák inkább típusok, mint egyéni jellemek. Th. Edwards, vagy Twm o V Nant volt a leghíresebb anterliwt-szerző. U t á n a azonban igen hamar megváltozott a közízlés. Már bőven volt mit olvasniuk az embereknek, a modern, versenyszerű eisteddfod elfoglalta az élő színpadi játék helyét, és a metodizmus terjedésével a prédikáció v e t t e át a színpadi moralitások szerepét. A d r á m a a 20. sz. elején kelt ismét életre. A m a t ő r színjátszócsoportok számára és egyházi drámaversenyekre születtek művek, később a televízió, illetve az egyetemek és főiskolák támogatásával felépülő színházak s z á m á r a is. Saunders Lewis (pl. Blodeuwedd, 'Virágok királynője', és Siwan, ' J o h a n n a ' c. művei) mellett a legérdekesebb d r á m a í r ó a sokoldalú és újító szellemű J . Gwilym Jones, Gwenlyn Parry és E m y r Humphreys, aki rádiójátékokat rendezett, d r á m á t t a n í t o t t az egyetemen, és szintén írt prózát, verset és irodalmi t a n u l m á n y o k a t is. A színházak létrehozásában nagy szerepe volt a Welsh

Arts Councilnak (Walesi Művészeti Tanács). A Council 1967-ben megalakult irodalmi osztálya irodalmi díjak, ösztöndíjak odaítélésével az irodalom legfőbb támogat ó j a Walesben. Meic Stephens, az irodalmi osztály első igazgatója a Walesi Akadémia, azaz Yr Academi Gymreig angol szekciójának megalapításánál is segédkezett 1968ban. Az Academi megalapítását 1959-ben határozta el Bobi Jones és Waldo Williams. O Az „anglo-walesi irodalom" kifejezést sokan p o n t a t l a n n a k és használhatatlannak ítélik, de nincs más szó az angol nyelvű, de szívükben walesi írók műveire, mint J . C. Powys regényíró és önéletrajzíró, aki kelta mitológiai elemeket és szimbólumokat használt, D. Jones modernista költő, író és festőművész, vagy R . Mathias költő, szerkesztő, irodalmár. Van azonban számos variációs lehetőség az alapmotívumra. G. M. Hopkins például megtanult walesi nyelven, hogy a walesi irodalmat befogadhassa, míg V. Watkins modern metafizikus költő soha nem t a n u l t a meg a nyelvet, mert szülei, bár mindketten walesiek, úgy érezték, csak kárára válna gyermeküknek a nyelvi provincialitás. Margiad Evans (Peggy Eileen Whistler) regényíró, a walesi-angol határvidék alkotója angolnak született ugyan, de költői világában Waleshez vonzódott. R. S. Thomas angol neveltetésű, de erőteljes walesi személyiségű költő. Dannie Abse, költő, drámaíró, regényíró és orvos, első regényében egy cardiffi zsidó család életét, s a j á t gyermekkorát idézi fel. Költészete is a két kisebbséghez való tartozás feszültségét mut a t j a . Alice T h o m a s Ellis (Anna Haycraft) kortárs regényíró és kiadó Liverpoolban született, de Bangorban t a n u l t . J a n (korábban James) Morris útirajzíró és történész pedig, aki 1974-ben megírta transzszexuális d i l e m m á j á t és annak megoldását, az 1980-as években egyre erősebb meggyőződéssel hangsúlyozta írásaiban walesi mivoltát. O K o r u n k walesi nyelven publikáló könyvkiadói: University of Wales Press (Cardiff), Druid Press (Carmarthen); Poetry Wales Press (Bridgend); Fi ve Arches Press (Tenby); Gomer Press; Calvinist Methodist Press (Caernarfon); Gwasg Prifysgol Cymru; Gwasg Gwynedd. A jelentősebb walesi nyelvű folyóiratok: Y fíeirniad ('A kritikusok', 1859—1879, 1911—1920); Y Geninen ('A p ó r é h a g y m a ' [a walesi nemzeti jelkép], 1883—1928, modern helyesírással Y Genhinen, 1951—1980); F Llenor ('Az író', 1895—1898, 1922—1955; 1922—1951 szerk. W. J . Gruffydd); Lleufer ('Fény', 1944—1979); Y Traethodydd ('Az esszéista', 1845—); Ysgrifau Beirniadol ('Iroda-

376

WALEY lomkritikai t a n u l m á n y o k ' , 1965—). O Egyéb walesi irodalmi folyóiratok angolul: Wales (1937—1940, 1943—1949, 1958— 1960, szerk.: Keidrych Rhys; ezzel a c. kor á b b a n is indultak rövid életű folyóiratok); Dock Leaves (1949, 1957-től The AngloWelsh Review címmel); Planet (1970— 1979); Poetry Wales (1965—). O írod.: T h . Parry: A History of Weish Literature (1962); R. Garlick: An Introduction t o Anglo-Welsh Literature (1970); J . E. Caerwyn Williams (szerk.): Literature in Celtic Countries (1971); A. O. H. J a r m a n — Gwilym R . Hughes: A Guide to Welsh Literature (1976); Gwyn Williams: An I n t r o duction t o Welsh Literature (1978); Gwyn A. Williams: Madoc. Making a Myth (1980); E m y r H u m p h r e y s : The Taliesin Tradition: A Quest for the Welsh I d e n t i t y (1983); Meic Stephan (szerk.): The Oxford Companion to t h e Literature of Wales (1986); T. Curtis (szerk.): Wales, the Imagined Nation: Essays in Cultural and National Identity (1986); D. Lewyd Morgan: The Welsh Revival (1988). Friedrich Judit—Hugh Morris Walewska [valevszka], Cecylia (családi név); Colonnai, Marék Derwidi, Selika (írói álnevek); (Radomsko, 1859—Varsó, 1940): lengyel írónő, publicista. Zenetanárnő és nőmozgalmi lapok m u n k a t á r s a volt, irodalom- és zenekritikát, a nőmozgalomról szóló tudósításokat publikált: Ruch kobiecy w Polsce ('A nőmozgalom Lengyelországban', 1908); Kobieta polska w nauce ('A lengyel nő a t u d o m á n y b a n ' , 1922); W walce o róume prawa ('Harcban az egyenlő jogokért', 1930). W mrokach Indyj ('India homályában', 1930) c. publicisztikai kötete misszionáriusokról szól. O Egyéb művei: Z paradoksów zycia ('Az élet paradoxonjaiból', elb.-ek, 1897); Autor ('A szerző', reg., 1903); Dusze wspólczesne ('Modern lelkek', reg. 1913). Pálfalvi Lajos Walewski [valevszki], Alexandre J o seph; Colonna, comte de; (Walewice, 1810. máj. 4.—Strasbourg, 1868. szept. 27.): francia drámaíró, politikus. Napóleon és Marié Walewska grófné törvénytelen fia volt. Diplomáciai és katonai karrierkísérletek u t á n , 1837-től vígjátékokat írt, m a j d politikai lapot alapított. Az 1840-es évek közepétől ismét diplomataként, valamint politikusként működött. 1860 és 1863 között a szépművészet miniszteri rangú irán y í t ó j a volt. O Ismert d a r a b j a : L'école du monde ou la coquette sans le savoir ('Világiskola a v a g y a tudtán kívül kacér nő', kom., 1840). Jancsó Júlia

Waley [véli], Arthur Dávid (anyja nevéről felvett név); Arthur Dávid Schloss (Tunbridge Wells, Kent, 1889. aug. 19.— London, 1966. jún. 27.): angol orientalista (sinológus), műfordító. Cambridge-ben tanult, 1913—1929 között a British Museum m u n k a t á r s a , majd a londoni School of Orientál and African Studies t a n á r a volt. Fiatal korában részt vett a Virginia Woolf, R. E. Fry, G. L. Strachey és számos más, később hírneves értelmiségi látogatta, lazán összetartozó társaság, a fíloomsbury Group összejövetelein. Az angolszász irodalmi életre (W. B. Yeats, G. M. Hopkins, Ezra Pound) elsősorban kínaiból és japánból készített műfordításaival gyakorolt h a t á s t (némelyikük magyar adaptációk forrása is lett): A Hundred and Seventy Chinese Poems ('170 kínai vers', 1918), More Translations from the Chinese ( T o v á b b i fordítások kínaiból', 1919); ezeket még négy kínai versfordításantológia követte, a Japanese Poems ('Japán versek', 1919), Sei Shönagontól a The Pillow-Book ('Párnakönyv', 1927, magyar változat Philipp Berta, 1966), Murasaki Shikibutól a The Tale of Genji ('Gendzsi regénye', 6 köt., 1925—33, magyar változat H a m v a s B.—Philipp Berta, 1963), Lao-cétői a Tao tö king ('Az út és erény könyve', The Way and I t s Power, 'Az út és az ő hatalma', 1934, c.), KonfuciusztóI a Csuncsiu ('Tavasz és ősz', azaz 'Evek', The Annalects of Confucius, 'Konfuciusz évkönyvei', 1938, c.). K é t jelentős kínai költőről írt monográfiát (Po Chü-i, 1949, Yüan Mei, 1956) és több könyvet jelentetett meg a buddhizmusról, amelyek közül a Monkey ('Majom', 1942) bizonyult a legnépszerűbbnek. Bár Waley maga nem tanult meg beszélni kifogástalanul se japánul, se kínaiul, és nem járt a TávolKeleten, nemcsak a Távol-Kelet irodalmának, gondolatvilágának nyugati befogadását segítette, hanem a kínai és japán stúdiumok fejlődéséhez is jelentékenyen hozzájárult, O További művei: The Nö Plays of ' Japan ('A j a p á n nö színjátékok', 1921); Introduction to the Study of Chinese Painting ('Bevezetés a kínai festészet tanulmányozásába', 1923); Three Ways of Thought in Ancient China ('Három gondolkodásmód az ókori Kínában', 1939); The Ópium War through Chinese Eyes ('Az ópiumháború kínai szemmel', 1958); The Ballads and Stories from, Tun-huang ('Balladák és elbeszélések Tunhuangból', 1960). O Magyarul: 1 tan. (n.n., Pesti Hírlap Vasárnapja, 1928, 36.). O írod.: I. Morris (szerk.): Madly Singing in the Mountains. An Appreciation and Anthology of Arthur Waley (1970).

377

Kicsi Sándor

András

WALKE Walker [vókör], Alice (írói név); Alice Malsenior Walker (teljes név); (Eaton, Ga., 1944. febr. 9.—): amerikai (USA) írónő, költő. Az amerikai Dél fekete bőrű napszámosainak gyermekéből lett angol nyelv- és irodalomtanár. Számos irodalmi díj birtokosa, így a The Color Purple ('Bíbor szín', 1983) c. regényéért elnyerte az American Book Awardot, m a j d ugyanezen könyvéért 1983-ban a Pulitzer-díjat. Az önmagát kereső színesbőrű nő keserveinek krónikása. O F ő b b művei: Once ('Egyszer', versek, 1968); The Third Life of Grange Copeland ('Grange Copeland h a r m a d i k élete', reg., 1970); Revolutionary Petunias and Other Poems ('Forradalmi p e t ú n i á k és más versek', 1973); Meridián ('Dél', versek, 1976); You Can 't Keep a Good Woman Down ('Egy derék nőt nem lehet elnyomni', elb.-ek, 1981); In Search of Our Mother 's Gardens: Womanist Prose ('Anyánk k e r t j é t keresve: nőpárti próza', esszék, 1984); Horses Make a Landscape Look More Beautiful ('A lovaktól szebb a t á j ' , versek, 1984). O Magyarul: 1—1 elb. (Kincses E., Nagyv, 1984, 9.; uő, uo., 1985, 1.); Kedves Jóisten (reg., Dezsényi Katalin, 1987). O írod.: Kálmán C. Gy.: A paródia érzelmessége (Nagyv, 1988, 10.). Somogyi György Walker [valkör], André R a p o n d a (Libreville, Gabon, 1871—?): gaboni folklórkutató, katolikus pap. 1899-ben szentelték pappá. A gaboni nyelvek t a n u l m á n y o z á s a mellett a törzsek történetét, különösen az antropofágia n y o m a i t k u t a t t a . Néprajzi műveiben t a n u l m á n y o z t a a népmesék és népdalok törzsi szerepét s irodalmi igényű fordításanyagot is közölt. O F ő b b művei: Voyage au pays Mitsogo ('Utazás Mitsogo földre', 1907); Les contes gabonais ('Gaboni regék', 1962); Rites et croyances des peuples du Gabon ('Gabon népeinek szertartásai és hiedelmei', 1963). Walker [vókör], Dávid H a r r y (Dundee, 1911. febr. 9.—): Skóciában született kanadai író. H i v a t á s o s katona, 1940-től 1945-ig német hadifogságban volt, aminek emlékét később The Pillar ('A pillér', 1952) c. regényében dolgozta fel. I r t kalandos ifjúsági regényeket (Dragon Hill, 'Sárkánydomlv, 1962;' Pirate Rock, 'Kalózszirt', 1969) és kémtörténetet (Cab-Intersec, 'Taxi-kereszteződés', 1968) is. O Kritikusai jellemábrázoló képességét dicsérik, és kiemelik, hogy a kalandregény m ű f a j á t visszavezette a magánélet területére. O F ő b b művei még: Geordie (ua., reg., 1950); Digby (ua., reg., 1953); Harry Black (ua., reg., 1956); Come

back, Geordie ('Térj vissza, Geordie', reg., 1966); Ash ( ' H a m u ' , reg., 1976); Pot ofGold ('Egy fazék a r a n y ' , reg.. 1977). O írod.: Sh. Egoff: The Republic of Childhood (1975). Somogyi György Walker [vókör], George F . (Toronto, 1947. aug. 23.—): angol nyelven alkotó kanadai drámaíró. A torontói E a s t E n d munkásnegyedében n ő t t fel, m a j d taxisofőrként dolgozott 1971-ig, amikor az egyik legradikálisabb alternatív színház, a Factor y Theatre L a b elfogadta és b e m u t a t t a első egyfelvonásosát, a Prince of Naples-1 ('A nápolyi herceg'). Ettől kezdve szoros kapcsolat alakult ki közte és a színház között, amely házi szerzőjeként alkalmazta hosszú éveken át; itt m u t a t t á k be elsőként több mint tíz színdarabját. Az 1980-as évek végén elköltözött Torontóból, azóta vidéken él és alkot. O Walker az angol nyelvű kanadai d r á m a hetvenes évekbeli felvirágzásának jelentős, külföldön is (sőt, o t t korábban) elismert a l a k j a . A kritika eleinte nem t u d o t t mit kezdeni sajátosan morbid és keserűen ironikus hangvételű komédiáival, de az egyre-másra nagy sikerrel j á t s z o t t színdarabok lassanként meggyőzték az idegenkedő kritikusokat is. Már a korai művekben is egy t u d a t o s , határozott mondanivalójú íróról árulkodnak azok a t é m á k , amelyek csípős humorral, szokatlan szerkesztésmóddal és gondolati asszociációkkal sokkolják a nézőt. A világ rohamos degradálódása ellen csak egy fegyver van: a nevetés. A walkeri vígjáték azonban legalább olyan súlyos gondolatokkal operál, mint egy tragédia. A bűn, a rossz természete állandóan visszatérő elem mind a korai, mind^pedig a későbbi, é r e t t e b b drámákban. Őrült tudósok, nácik, gengszterek, politikusok, b u k o t t nők állnak szemben az őket sikertelenül leleplezni-legyőzni igyekvő detektívekkel, papokkal, költőkkel, látnokokkal, önjelölt filozófusokkal. O A Power-trilógia — Gossip ('Pletyka', bem.: 1977), Filthy Rich ('Piszkos gazdagok', bem.: 1983) és The Art of War ('A háború művészete, bem.: 1983) — központi figurája, Tyrone Power, politikai újságíró, aki az amerikai t u c a t k r i m i k m i n t á j á r a minduntalan b o t r á n y o k b a , gyilkosságokba botlik, de a d a r a b o k b a n nem a gyilkosságok felderítése, hanem a társadalmi és politikai élet felsőbb köreinek teljes korrumpálása k a p j a az igazi hangsúlyt. Walker másik trilógiája, a The East End Plays' ('East End-i színdarabok') c. ismert Criminals in Love ('Szerelmes bűnözők', bem.: 1984), BetterLiving ('Jobb élet', bem.: 1986) és Beautiful City

378

WALLA ('Csodálatos város', bem.: 1987) a torontói szegénynegyed jellegzetes és mégis különc figuráit vizsgálja a szülővárosát szeretettel korholó író. Mindmáig legnagyobb sikert elért és számos országban b e m u t a t o t t színd a r a b j a a Zastrozzi (1977: Upor L., A büntető kéz, 1991), amely egy korai Shelley kisregény alapján íródott, neogótikus miliőben játszódó melodráma-black comedy keverék. A gonosz és a jó hagyományos fogalmait i t t - o t t felcserélő Walker cselekményvezetése minduntalan zavarba ejti a nézőt, aki a végén csak azt szűrheti le tanulságul, hogy a két erkölcsi szélsőség egymást t á p lálja, h í v j a életre. Walker ezzel a művel vált egyértelműen a modern kanadai dráma egyik kiemelkedő egyéniségévé. O Egyéb fő művei: Bagdad Saloon ('Bagdadi kocsma', vígj., bem.: 1973); Beyond Mozambique ('Mozambikon túl', egyfelv., bem.: 1974); Rumours ofOur Death ('Halálhírünk', vígj., bem.: 1980); Nothing Sacred ('Semmi sem szent', színmű, Turgenyev, Apák és fiúk c. regénye alapján, bem.: 1988). O írod.: Ch. Johnson: George F . Walker: B-Movies Beyond the Absurd (Canadian Literature, 1980): D. W. J o h n s t o n : George F . Walker: Liberal Idealism and t h e „Power P l a y s " (Canadian Drama, 1984, 10.). Szaffkó Péter Walker [vókö], Margaret Abigail (Birmingham, Alabama, 1915. júl. 7.—): amerikai (USA) néger író- és költőnő. Riporter, szerkesztő, az angol nyelv és irodalom tanára, egy, a feketebőrű népek történelmét és k u l t ú r á j á t k u t a t ó intézet igazgatója. Gwendolyn Elizabeth Brooks mellett a negyvenes években feltűnt fekete költőnemzedék legöntudatosabb képviselője. O Ritmikus prózában írt szabadversei polgárjogi küzdelmek faji ö n t u d a t t a l f o r g a t o t t fegyverei. O F ő b b művei: For My People ('Népemnek', versek, 1942); Come Down from Yonder Mountain ('Jöjj le arról a hegyről', reg., 1962); Ballad of the Fire ('A tűz balladája, versek, 1966); Jubilee (reg., 1966: Szilágyi T „ Petri Gy., Szabadulás, 1974, 1983); This is My Century: New and Collected Poems ('Ez az én évszázadom: új és összegyűjtött versek', 1989). Somogyi

György

Walkley [vokli], A r t h u r Bingham (Bristol, 1855. dec. 17.—Brightlingsea, 1926. okt. 7.): angol színikritikus. T a n u l m á n y a i t Oxfordban végezte. Postai tisztségviselőként dolgozott, emellett a Star, a Speaker és a The Times c. újságok színikritikusa volt. O Impresszionistának t a r t o t t a magát, fő-

leg a vígjátékokat kedvelte. N a g y műveltségről tanúskodó írásait iróniával fűszerezte. O F ő művei: Playhouse Impressions ('Színházi benyomások', esszék, 1892); Dramatic Criticism ('Színikritika', kritikák, 1923); Still More Prejudice ('Még t ö b b előítélet', esszék, 1925). Csontos Szilárd Wallace [valösz], E d g á r (írói név); Richárd Horatio Edgár Wallace (eredeti név); (London, 1875. ápr. 1.—Hollywood, 1932. febr. 10.): angol író. Rikkancs, nyomdászinas, tejesember, tengerész és katona, m a j d az angol—búr háborúból a Reuter és a Daily Mail tudósítója volt, mielőtt végképp írásra a d t a a fejét. E z u t á n húszonöt év alatt mintegy száz (többnyire rém- és detektív-) regényt írt, ötven kötetnyi elbeszélést, két t u c a t színdarabot, négy kötet verset és még sok egyéb mellett az 1. világháború tízkötetes történetét ( W a r of the Nations, 'Nemzetek háborúja', 1914—1919). Számos filmforgatókönyvet is írt, melyek közül a King-Kong hozott számára világsikert (1933). O Bevallottan nem a k a r t mást, mint a lehető legnagyobb olvasóközönséget szórakoztatni. Magyar nyelven közel hetven kötete jelent meg. O Magyarul legismertebb művei: Sanders ofthe River (1911: Kosáryné Réz Lola, Sanders, a folyam ura, elb., 1936); Bosambo of the River (1914: Arányi E., Bosambo: Délafrikai történet, elb., '1929); The Book of Ali Power (1921: Turchányi T., A hatalom könyve, reg., 192?; Gyömrői B., A hatalom könyve, 1929); The Angel of Terror (1922: Gyömrői B., A halál angyala, reg., 193?); The Green Archer (1923: Fülöp Zs., A zöld íjász, reg., 1928; K o r d a I., A zöld íjász, 1969); The Yellow Snake (1926: Kosáryné Réz Lola, A sárga kígyó, reg., 1928); The Hand of Power (1927: Kosáryné Réz Lola, Az erőszak ökle, reg., 1929), O Magyarul még: Wallace Edgár művei, sorozat (1928—1929); Olcsó Wallace, sorozat (1929—1936); Afrika könyvek, sorozat (6 köt., 1936—1938); Történetek két nyelven, sorozat (1990—). O írod.: M. Lane: Wallace tüneményes élete (1939). Somogyi György Wallace [valösz], Floyd L. (20. sz.): amerikai (USA) science-fiction író. Kaliforniában él. Az 1950-es évek jelentőségéhez mérten kevéssé ismert tudományos-fantasztikus novellaírója. Egyetlen regénye (Address: Centauri, 'Címe: Centauri', 1955) túlságosan bő lére eresztett változata Accidental Flight ('Véletlen repülés', 1952) c. kitűnő elbeszélésének. O Legjobb novellái még: Student Body ('Tanuló test', 1953); The Im-

379

WALLA possible Voyage Home ('Lehetetlen utazás hazafelé', 1955); Tangle Hold ('Kutyaszorítóban', 1958); Big Ancestor ('Nagy ős', 1964). Somogyi György Wallace [valösz], Ian (írói álnév); John Wallace Pritchard (eredeti név); (Chicago, 1912. dec. 4.—): amerikai (USA) fantasztikus regényíró. Michigan állam egyetemén tanult angol irodalomtörténetet és neveléslélektant. A 2. világháború a l a t t pszichológus volt az amerikai hadseregben, majd negyven éven á t Detroitban. Számos pszichológiatankönyv szerzője, szerkesztője és kiadója. O A sci-fi irodalomnak azt az 1960-as évektől számított ,,új h u l l á m á t " képviseli, amely inkább a lélektan, a történelem és a filozófia, semmint a fizika és a biológia i r á n t érdeklődőknek íródott. O Főbb művei: Dr. Orpheus (ua., reg., 1968); Deathstar Voyage ('Utazás a Halálcsillagra', reg., 1969); The Purloined Prince ('Az ellopott herceg', reg., 1971); A Voyage to Bari ('Utazás Dariba', reg., 1974); The World Asunder ('Távoli világ', reg., 1976); The Sign of the Mute Medusa ('A néma medúza jele', reg., 1977); The Lucifer Comet ('A Lucifer üstökös', reg., 1980); The Rape ofthe Sun ('A N a p elrablása', reg., 1982). Somogyi

György

Wallace [valösz], Lewis (Brookville, Ind., 1827. á p r . 10.—Crawfordsville, Ind., 1905. febr. 15.): amerikai (USA) író. Katona, törvényszéki bíró és diplomata volt. Harcolt a mexikói háborúban (1846—1847) és az amerikai polgárháborúban, majd volt Új-Mexikó kormányzója és az USA töröko.-i nagykövete. A szultánról festett arcképével és a Lincoln elleni merényletet ábrázoló festményével bevonult az amerikai festészet történetébe is. O Leghíresebb műve a Ben Hur: A Tale of Christ (1880: Szekrényi L., Ben Hur: regény Krisztus korából, 1894; Török I., ua., 1904; Gallius B., ua., 1972; Szeghalmi E., ua., 1986; film: Ben Hur, 1931; 1959, angol). O F ő b b művei még: The Fair God: A Story of the Conquest of Mexico ('A tisztességes Isten: Mexikó meghódításának története', ért., 1873); The Prince of India: or Why Constantinople Feli (reg., 1893: n. n., Az indus herceg, Konstantinápoly meghódítása, 1—2. köt., 1928); The Boyhood of Christ ('Krisztus gyermekkora', elb.-ek, 1888); The Wooing of Malkatoon ('Malkatoon udvarlása', versek, 1898); An Autobiography ('Önéletrajz', 1906) Somogyi György Walláda; Wallada:

-*• Valláda

Wallenberg [vallenberjj, J a c o b (Viby, 1746. márc. 5. —Mönsterás, 1778. aug. 28.): svéd író. Uppsalában teológiai t a n u l m á n y o k a t végzett, m a j d 1769-től hajólelkész volt. H á r o m ázsiai utazás után 1777-ben Mönsterásban telepedett le, ahol röviddel ezután bekövetkezett haláláig f o l y t a t t a papi h i v a t á s á t . O 1778-ban jelent meg először n y o m t a t á s b a n Susanna (ua., 1775) c. műve, mely a 18. sz. egyik legnépszerűbb svéd színjátéka volt. Széles körű ismertsége azonban elsősorban két 1781-ben posztumusz megjelent útleírásának köszönhető, melyekben — O. van Dalin írásainak mint á j á t követve — verses és prózai részek v á l t j á k egymást. 1769-es európai ú t j á n a k élményeiről számolt be a Sandfardig resebeskrifning ('Igaz útleírás') c. műben, míg f ő m ű v é t , a Min son pá galejan ('Fiam a gályán') c. komikus útleírást, az 1769-től 1771-ig t a r t ó ázsiai utazás a l a t t írta. O G y ű j t , kiad.: Samlade skrifter ('Összegyűjt ö t t írások', 2 köt., 1928—1941). O írod.: O. Levertin: Essayer (1907); N. Afzelius: Min son pá galejan och den komiska resebeskrivningen (Samlaren, 1924); uő: J a c o b Wallenberg. En biografisk skiss (Ord och bild, 1930); S. Siwertz: Minne av J a c o b Wallenberg (1938); N. Afzelius: J a c o b Wallenberg lágger ut texten (Fataburen, 1961); S. J . Barker: Wallenberg and His English Contemporaries (1980); U. Ebei: Studien zur skandinavischen Reisebeschreibung von Linné his Andersen (1981). Baksy Péter Waller [vellö], E d m u n d (Coleshill, 1606. márc. 3.—Beaconsfield, 1687. okt. 21.): angol költő. E t o n b a n és Cambridge-ben nevelkedett, már 16 évesen a parlament t a g j a volt, előbb ellenzéki, majd királypárti, s ilyenként 1643-ban összeesküvést szőtt annak érdekében, hogy I. Károly csellel elfoglalhassa Londont. A terv meghiúsult; halálra ítélték, de befolyásos barátai révén végül csak száműzték. Franciao.-ban és Svájcban élt, a h o n n a n 1652-ben Cromwell híveként t é r t haza. Hozzá dicsőítő éneket intézett, később mégis IT. Károly udvari költője lett. K o r á t megelőzően a barokkos jellegtől eltérő hűvös, szinte mesterkélt, klasszicizáló költészetében az elsők között eleveníti fel a „heroic couplet" (párrímes jambikus pentameter) „hősi" verselését. Igazi formaművész volt, mindazonáltal egypár népdalszerű, rövid lírai költeménye a legmaradandóbb. O Művei: His Majesty's Escape at St. Andre ('Őfensége megmenekülése Santandernél', Károly herceg hajótörése alkalmából írt elb. költ., 1625); Panegyric to My

380

WALLA kifejezője, szerzői — a belga irodalom történetében először — t ö b b r e becsülték írói tevékenységüket, mint polgári foglalkozásukat. Waller, aki meghirdette az irodalomnak az államtól való függetlenségét, egyszerre volt a l'art p o u r l'art és e g y f a j t a (nem Zola-típusú) naturalizmus híve. A naturalizmus jelentősége a lapban a belga témák felfedezése volt; a kezdődő szimbolizmust élesen t á m a d t a . O Waller költészetében a Parnasse szigorát Heine és Verlaine hatása mérsékli. Regényeiben, melyekben a beszélt nyelv befolyása érezhető, a férfi és a nő viszonyát vizsgálja, így a csak posztumusz (1930-ban) megjelent Brigitte Austin (ua.) címűben. O Egyéb művei: Lysiane de Lysias (ua., reg., 1884); Flűte á Siebel ('Siebel f u v o l á j á n ' , költ.-ek, 1887); Daisy (ua., reg., 1892). O Magyarul: 1 vers (Radó A., Francia költők, 1942). O írod.: F. Van den Bosch: Max Waller (1890); G. Charlier—J. Hanse: Histoire illustrée des lettres fran^aises de Belgiques (1958); J . Weisgerber (szerk.): Les Avant-gardes littéraires en Belgique (1991). Ferenczi László

Lord Protector ('Nagyuram tiszteletére írt dicsőítő ének', 1655); Instructions to a Painter ('Tanácsok egy festő számára' — csatakép festéshez —); Sacharissa ('Édességek', 1635, szerelmes versek Dorothy Sidneyhez, akinek hiába udvarolt); Poems ('Versek', 1645; 1664; 1668; 1690). O G y ű j t , kiad.: E. Fenton (szerk.): Works ('Művei', 1729); G. Thorn D r u r y (szerk.): Poems ('Költemények', 1893; 1905). O Magyarul: 1—1 vers (Szabó L., Örök barátaink, anto., 1958; Szemlér F., Ötsarkú égi csillag, anto., 1959; Várady Sz., Szabó L., Klasszikus angol költők, 1. köt., 1986; Tótfalusi I., Szabó L., Mezei B., Donne, Milton és az angol barokk költői, anto., 1989). O írod.: S. Johnson: Lives of the English poets (1783). Kristó Nagy István Waller [vellö], Mary Ella (Boston, 1855. márc. 1.—Wellesley, Mass., 1938. jún. 15.): amerikai (USA) írónő. Tanítónő, Chicagóban leányiskola alapítója volt, de betegsége m i a t t 1902-től visszavonultan — a W h i t e River völgyében, m a j d N a n t u c k e t b e n élt. O Húsznál t ö b b sikeres regénye és eszszéi az egyszerű hétköznapokban fölfedezhető öröm irodalmi tanúi. O F ő b b művei: A Daughter of the Rich ('Gazdagok lánya', reg., 1903); The Wood-Carver of 'Lympus ('Az olümposzi fafaragó', reg., 1904); A Cry in the Wilderness ('Kiáltás a v a d o n b a n ' , reg., 1912); Deep in the Hearts of Men ('Mélyen a férfiak szívében', reg., 1924). Somogyi György Waller [vale], Max; Maurice Varlomont (családi név); (Brüsszel, 1860. febr. 24.— Saint-Gilles, 1899. márc. 6.): francia-belga író, költő, szerkesztő. Apja orvos volt. Betegsége m i a t t egy ideig Bonnban t a n u l t , élményeit a Greta Friedmann (ua., 1884) c. regényében írta meg. 1879-től a brüsszeli, m a j d a louvaini egyetem hallgatója lett, előbb az orvosi, később a jogi fakultáson. Ekkor ismerkedett össze nemzedéke legjobbjaival, így É. VerhaerenneX, M. Maeterlinckkel és A. RodenbachhsX. K é t rövid életű lapot szerkesztett (La Semaine des Ktudiants, 1879; Le Type, 1880). F ő műve a La Jeune Belgique c. folyóirat, amelyet ugyan 1881. dec. l-jén A. Bauwens alapított, de a következő évtől Waller irányította, m i u t á n a p j a megvásárolta. Címét a La Jeune Francé (1878) párizsi folyóirat sugallta. Waller karizmatikus szerkesztő és minden provokációra kész szervező volt. A La Jeune Belgique a franciától független, önálló belga irodalmi törekvések legfontosabb és leghatásosabb fóruma lett. Az irodalmi ö n t u d a t

Wallin [vah'n], J o h a n Olof (Stora T u n a , Dalarna, 1779. okt. 15.—Uppsala, 1839. jún. 30.): svéd költő. Alacsony rangú katonatiszt és szegény p a p l e á n y házasságából származott. Kora gyermekkorától józan céltudatossággal, kudarcainak tapasztalatait okosan felhasználva építette társadalmi és irodalmi pályáját. 1810-ben anyagilag igen előnyös házasságot kötött; 1818tól a stockholmi Nagytemplom vezető lelkésze, számos egyházi bizottság tagja, 1837-ben érsekké nevezték ki: az akadémia többszörös k i t ü n t e t e t t j e . 1810-től a Svéd Akadémia, 1827-től a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, 1815-től a Sarkcsillagrend t a g j a , ez utóbbinak 1824-től komturja, 1837-ben a legmagasabb svéd kitüntetés, a Szeráf-rend t u l a j d o n o s a . A fényes külső karrier és zaklatott, borús lelkivilága, szenvedélyes halálvágya közötti ellentét, a szubjektivitásnak a társadalmi szerep maszkja alá kényszerítése t e r e m t e t t e meg művei belső feszültségét, amely irodalomtörténetileg a ->gusztaviánus korszak klaszszicizmusa és a r o m a n t i k a közötti ingatag határmezsgyén jelöli ki helyét. O Első irodalmi sikereit latin klasszikusok, főként Horatius és Vergilius műveinek fordításával a r a t t a , m a j d 1807-től a t ö b b mint száz éve használatos svéd zsoltároskönyv átdolgozásába fogott bele, 1811 után hivatalosan szerkesztőként is, a kor olyan költőnagyságainak segítségével, mint F. M. Franzén és E. G. Geijer. Az 1819-ben megje-

381

WALLA lent Svenska psalmboken ('Svéd zsoltároskönyv') neoplatonikus színezetével, a múlandó földi léten való túllépés előnyeit szinte frivolan ecsetelő spiritualizmusával egyszerre őrzi a felvilágosodás eszes belátásra alapozó t a n í t ó jellegű moralizmusát, és lép t o v á b b a vallásos élményt a m a g a komplex racionalitáson túliságában kifejezni és erősíteni szándékozó költői eszközök felé. A klasszicista ódák áttetszőségébe az elragadt a t á s hangjai vegyülnek, a r o m a n t i k u s művész a lét végső értelmének feltárulását v á r j a a halál utáni örökléttől. A közvetlenebb kifejezésmódhoz szokott egyházi körök és hívők felemás érzelmekkel fogadták ezt a zsoltároskönyvet, az ú j irodalom berkeiben viszont üdvözölték benne a rokon törekvéseket, és hangvétele ihletően h a t o t t a romantika későbbi képviselőire. Még az 1937-es bővített és korszerűsített kiadás is lényegében a Wallin-féle összeállításra épült. O N o h a mint zsoltárköltő a legismertebb, irodalmi működése nem korlátozódott erre a területre. H a t á s o s prédikációi és emlékbeszédei mellett versei közül kiemelkedik a h a g y a t é k á b a n t a l á l t Dödens ángel ('A halál angyala', 1839), mely mintegy összegzi a lírikus legfontosabb jegyeit: a klasszicizmus személytelenségéből a romantika felfokozott individualitásába átlépni képtelen, ehelyett szubjektivitását egy másik személytelenségbe (a neoplatonikus intellektualizmusba) f o j t ó költő mélyen átérzett gyötrődését, mely esztétikailag a hagyományozott a n y a g átformálásában, de a gyökeres újítástól való — önmaga előtt is sejtetett tehetetlenségből fakadó — visszarettenésben fejeződik ki. O Gyűjt, kiad.: Predikningar, ny árgang ('Prédikációk, új évfolyam', 3* köt., 1850—1852); Samlade vitterhetsarbeten ('Összes szépirodalmi művei', 2 köt., 1878). O írod.: E. Liedgren: J . O. Wallin (1912); uő: Wallins lároár som psalmdiktare 1806—1812 (1916); uő: Vox angelica (1917); E. Grip: J . 0 . Wallin, en livsbild (1919); H . Wentz: J o h a n Olof Wallin (1939); D. Andreae: J o han Olof Wallin (1956); G. R . O. Murray: J o h a n Olof Wallin under áren i Adolf Fredrik (1958). Miszoglád Gábor Wallis, A. S. C.: -»•Opzoomer, Adélé Wallis [valisz], George C. (eredeti név); B. Vallis, G. C. Wallis, J o h n Stanton (írói nevek); (19. sz. vége — 20. sz. első fele): angol fantasztikus elbeszélő. E g y Sheffield-i nyomda társtulajdonosa, m a j d filmforgalmazási szakember. O A m ú l t század végétől angol és amerikai (USA) magazinokban

megjelent f a n t a s z t i k u s történetei a l a p j á n a valódi science-fiction egyik e l ő f u t á r á n a k tekintik. O Regényei: The Children of the Sphinx ('A szfinx gyermekei', 1924); Taquita the Pearl ('Taquita, a gyöngy', 1924); The Coll of Peter Gaskell ('Peter Gaskell hívása', 1948). Somogyi György Wallon [valón], Henri-Alexandre (Valenciennes, 1812. dec. 23.—Párizs, 1904): francia történész, politikus. A Nagy L a j o s Gimnáziumban és a Rollin Kollégiumban tanít o t t történelmet, m a j d az Ecole Normálé Superieurön és a Sorbonne-on. Az ókori rabszolgaságról szóló műve a l a p j á n a „jelenkori rabszolgaság" megszüntetéséért küzdő szervezet t i t k á r á v á választották, s innen egyenesen a politikai karrier felé vezetett az ú t j a . Először Guadeloupe helyettes képviselője volt (1848), de 1850-ben otth a g y t a a politikát az általános választójog korlátozása m i a t t , s visszatért a Sorbonnera. 1850-ben lett a Francia Akadémia tagja. Hosszú szünet u t á n , 1871-ben f o l y t a t t a a politizálást; elvei alapján a jobb-közép politikusai közé számított. 1875. j a n u á r 30á n az általa a l a p í t o t t csoport hozta létre azt a törvénymódosítást, amely a Köztársaság megalakulását segítette. K o m o l y szerepet vállalt az a l k o t m á n y megfogalmazásában, ezért az „ A l k o t m á n y A t y j a " nevet k a p t a . Közoktatási miniszterként (1875— 1876) új o k t a t á s i törvényt s z a v a z t a t o t t meg. Ezután a Szenátus t a g j a lett. Politikai küzdelmeiben mindvégig a katolicizmus érdekeit képviselte, felszólalt az iskolák laicizálódása és a szétválás ellen. 1876tól 1887-ig a párizsi bölcsészkar dékánja, 1873-tól haláláig az Akadémia t i t k á r a volt. Gyakran publikált t a n u l m á n y o k a t a Journal des savants c. lapban. O írásai elsősorban vallástörténettel vagy történelemmel foglalkoznak: Histoire de l'esclavage dans l'antiquité ('Az ókori rabszolgaság története', 1847—1848); La Sainte Bible résumée dans son histoire et dans ses enseignements ('A Szentírás történetének és tanításainak összefoglalása', 1854—1859); L'Autorité de l'Evangile ('Az Evangélium tekintélye', 1858); Du Monothéisme chez les races sémitiques ('A monoteizmus a sémita népeknél', 1859); Jeanne d'Arc (ua., 1860); Richárd II ('II. Richárd', 1864); Epitres et Evangiles ('Levelek és Evangéliumok', 1873); La Terreur ('A D i k t a t ú r a ' , 1873); Saint Louis et son temps ('Szent Lajos és kora', 1875); Histoire du tribunal révolutionnaire ('A forradalmi bíróság története', 1880—1882); La Révolution du 31 mai et le Fédéralisme en 1793 ('A m á j u s 31-i forradalom és a födera-

382

WALLA pouvoir dans le Bas-Canada (1794—1812). Un essai d'économie historique ('Támogatás és hatalom Alsó-Kanadában [1794—1812], Gazdaságtörténeti tanulmány', 1973). Wallonie, La [lavaloni]: francia nyelvű Több egyetemen oktatott és végzett kutabelga folyóirat, Liége-ben jelent meg tómunkát, valamint különböző kanadai és 1886—1892 között. Alapító szerkesztője a európai folyóiratokban megjelent számos liége-i egyetem hallgatója A. Mockel volt; a cikke, tanulmánya bizonyítja, hogy Wallot címet Ch. de Tombeur ajánlotta, ennek ha- az 1764—1840 közötti korszak kanadai törtására nevezik Belgium déli részét, az egész ténelmének egyik legjobb szakértője. Fivallonok lakta területet Vallóniának (hiva- gyelemre méltó tudósi erénye, hogy levéltátalosan 1909-től). Mockel jelszava: „Valló- ri kutatási eredményeiből nem vont le soha niának eddig nem volt művészete, mi te- dogmatikus konzekvenciákat, hanem olvaremtjük meg". O A belga irodalmi meg- sóját is gondolkodásra és saját látásmódjáújulásban nagy szerepet játszó folyóiratot nak felülvizsgálatára késztette. O Egyéb a francia szimbolisták, az angol ->preraffae- fő művei: Gonjrontations\Ideas in Conflict (1806—1810) ('Szembesülések [1806— liták, a flamand primitív festők és R. Wag1810]', 1971, J. Hare-rel); Un Québec qui ner eszméi ihlették. 1887-től a Párizsban megszűnt Écrits pour l'Art szimbolista fo- bougeait. Trame esociopolitique du Québec au lyóirat szerzői dolgoztak a lapnak, így tournant du XIX siécle ('Változó Québec. nemzetközi orgánummá vált. Munkatársai Québec társadalmi-politikai fejlődése a között voltak az akkoriban indult fiatal X I X . század fordulóján', 1973). O írod.: belga költők (M. Maeterlinck, É. Verhaeren, R. Sylvestre: Clefs pour une jeune littératuM. Elskamp) mellett már neves francia köl- re (Le Livre canadien, 1968). Budai Rita tők is: P. Verlaine, S. Mallarmé, J . Moréas. Általában ötszáz példányban és luxuskiaWallparrimachi Mayta [vájpárrimácsi dásban jelent meg. Utolsó száma a francia májtáj, Jüan (1793—1814): kecsua költő. A és a belga szimbolista költők reprezentatív legenda szerint édesanyját egy portugál antológiája volt. O írod.: A. J . Mathews: zsidó elrabolta, és Potosíba vitte, ahol a La Wallonie, 1886—1892. The Symbolist leány felnevelkedve I I I . Károly törvényteMovement in Belgium (1947); J. Weisger- len fiának lett a szeretője; a gyermek megber (szerk.): Les Avant-gardes littéraires en születése után a férfi az édesanyját megBelgique (1991); J. Hanse: Naissance d'une mérgezte, a kisfiút pedig Machából való littérature (1992). Ferenczi László indiánok nevelték fel. A valóságot J . Lara derítette ki, és ő publikálta először Wallparrimachi Mayta költeményeit, amelyek wallon irodalom: vallon irodalom 1922-ig J . Vázquez visszavonultan élő bolíWallot [való], Jean-Pierre (Salaberry-de- viai politikus tulajdonában voltak. EszeValleyfield, 1935. máj. 22—): kanadai fran- rint Wallparrimachi Mayta indián nő gyercia történész. 1965-ben szerzett doktorá- meke volt, a Potosí környékén levő Maeha tust, de már előtte komoly újságírói tevé- településen született. Szüleit gyerekkorákenységet folytatott: riportjaiért, amelye- ban elvesztete, s így került M. Ascencio ket a Progrés de Valleyjield c. lap számára Padilla házába. Kora fiatalságától írt verkészített, kétszer is megkapta a Shawini- seket, de első alkotásai nem maradtak fenn. gan-díj&t (1957—58-ban, illetve 1958-59- Beleszeretett egy idős és gazdag andalúz ben). Különböző állami és alapítványi ösz- bányász fiatal feleségébe, de titkos szereltöndíjak segítségével végezte kutatásait, mük lelepleződött, és el kellett hagynia Poelső jelentős munkáját a Kanadai Bibliog- tosít. Részt vett a felső-perui parasztfelkeráfiai Társaság a Marié Tremaine-éremmel lésben, amelyet M. Ascencio Padilla és J . tüntette ki: Les Imprimés dans le Bas- Azurduy vezetett. A Las Carreteras-i csatáCanada (1801—1840) ('Alsó-Kanadai nyom- ban halt meg, ahol 1900 indián parittyástatványok [1801—1840]', 1967), amelyben ból álló brigádot vezetett harcba. O TizenWallot a téma bibliográfiáját dolgozta fel két verse maradt fenn, köztük egy vajnyu J . Hare-rel együttműködve. 1967-től G. és egy aravi. Mindmáig ő a legjelentékePaquet-yal végzett széles körű kutatásokat nyebb kecsua költő, Peru és Bolívia egyQuébec 17—18. sz.-fordulói gazdaságtöré- aránt indián nyelvű nemzeti költészete legnetéről, eredményeiket két műben publi- nagyobb alakjaként t a r t j a számon. Költékálták: Ganada 1760—1850: Anamorphoses szete népköltészetté vált, ismert versein kíet prospective ('Kanada 1760—1850 között: vül valószínűleg számos dal származik még Torzképek és jövőlátás', 1969), Patronage et tőle, de szerzősége nem bizonyítható. Fennlizmus 1793-ban', 1886); Les Représentants du peuple en mission ('A nép képviselőinek küldetése', 1888—1890). Budai Rita

383

WALLA maradt versei, egy kivétellel, szomorú szerelméről szólnak. A szerelem jelképe, akárcsak a kecsua népköltészetben, őnála is a galamb, kedvesét a muljaka-virághoz hasonlítja, és a m i k o r a szerelemre gondol, Arekipa h a v a s csúcsát látja: Fénylik a Misti, emlékezz énrám, miként terád én. ö z v e g y szívemben hidegség támad nevedet hallván. (Elválás)

A kecsua költészet jellemző f o r m á i t használja, leggyakrabban rímes v a g y rímtelen ötösöket, nyolcasokat. Számára a szerelem maga a természet, sastól kér szárnyat, hogy kedvesét láthassa, akit kövek leányának, kígyók leányának nevez, m e r t elhagyta őt. Költészete leginkább a híres kecsua dráma, az Ollantay lírájára emlékeztet, lehetséges, hogy ismerte azt. A szerelem nélküli élet sötétség, vakság s z á m á r a : Mond meg, miképp is tehetném, hogy szemed hajnalcsillagja vakságomnak káoszán át fényét szívembe csillogja? (Mondd meg, miképp is tehetném)

Latin-Amerika-szerte ma is éneklik híres, anyjáról szóló versét, amelyet a kecsua nyelvű költészet egyik legszebb darabjaként t a r t a n a k számon. O Magyarul: 9 vers (Simor A., Sasok és kondorkeselyük, anto., 1977). Simor András Wallraíf [válráf], Günter (Burscheid bei Köln, 1942. o k t . 1.—): német író, újságíró, riporter. G y á r i m u n k á s szülők gyermeke. Gimnáziumi tanulmányai u t á n könyvkereskedő volt 1957—1961 között. Tényleges katonai szolgálata alatt radikális baloldali nézetei, különösen fennhangon hirdetett katonaellenes meggyőződése m i a t t elbocsátották a hadseregtől. Ezt követően szakképzetlen m u n k á s k é n t dolgozott különböző nagyüzemekben (Ford, Siemens, Thyssen), ahol élményeket szerzett első riportjaihoz. E z u t á n újságíró és szerkesztő a Pardon c. f r a n k f u r t i szatirikus lapnál, majd a hamburgi konkrétnál. Tagja lett az ún. dormundi Gruppé 61 munkásírók csoportjának, m a j d a l a p í t ó j a a Werkkreis Literatur der Arbeitswelt elnevezésű írói körnek, amely k i m o n d o t t a n ellenzéki munkásírók a t t ö m ö r í t e t t magába. A kezdeti spontán helyzetet, amely tapasztalásul szolgált írói tevékenységéhez, később úgy t e r e m t e t t e ismételten ú j r a , hogy elhatározott szándékkal vállalt nagyüzemeknél előre kiszemelt segédmunkát, hogy g y á r i m u n k á s o k k a l

e g y ü t t dolgozva a legkiszolgáltatottabb munkásréteg szemével lássa és láttassa a n é m e t életet, főként a termelési szférát. E g y alkalommal huzamosabb időn keresztül egy török v e n d é g m u n k á s szerepét is vállalta, 1974. m á j . 10-én pedig a görög k a t o n a i junta elleni tiltakozásul Athén S y n t a g m a terén egy lámpaoszlophoz lánc o l t a t t a magát és röplapokat osztogatott. Az ezt követő l e t a r t ó z t a t á s b a n szerzett élményeit Unser Faschismus nebenan. Griechenland gestern — ein Lehrstückfür morgen ('A mi fasizmusunk mellettünk. Görögország tegnap — egy tanmese holnapra') c. r i p o r t b a n jelentette meg 1975-ben. írásaival t ö b b esetben heves tiltakozást, sőt pereskedést is k i v á l t o t t az általa megbírált vagy leleplezett nagyüzem, illetve vezető politikusok részéről. O Az IG Metall-vállalat ú j s á g j á b a n 1965-ben folyamatosan közölt riportjai egy évvel később Wir brauchen dich. Als Arbeiter in deutschen Industriebetrieben ('Szükségünk v a n rád. Munkásk é n t német nagyüzemekben') c. könyval a k b a n is megjelentek. Tömör, tárgyilagos nyelvükkel, tényközlő leleplező szándékukkal nagy sikert a r a t t a k az olvasók körében és folytatását jelentették az U. Sinclair és E . E . Kisch által művelt dokumentációs munkásirodalomnak. O További művek: 13 unerwünschte Reportagen ('13 n e m kív á n t riport', 1969); Neue Reportagen ('Új riportok', 1976); Akteneinsicht ('Betekintés az a k t á k b a ' , híradás, 1987); Vom Ende der Eiszeit ('Vége a jégkorszaknak', esszék, 1987). O Magyarul: 1 riport (Jólesz L., N a g y v , 1970, 12.); 1—1 részi, (uő, Jel-kép, 1982, 1.; Varga Z.. Híd, 1986, 10.); 1 tan. (Vörös T. K. Mozgó Világ, 1987, 6.). O írod.: Földes Anna: Krónikás és agitátor (Nagyv, 1972, 5.); R . Dithmar: Günter Wallraffs Industriereportagen (1973); H. Bessermann: Günter Wallraíf (1979); U. Hahn—M. Töteberg: Günter Wallraíf (bibliográfiával, 1979); V a j d a G.: Rendkívüli vállalkozás (Üzenet, 1987, 9.). Mádl

Antal

Walmsley [vómzlij, Leo (Shipley, West Yorkshire, 1892. szept. 29—1966): angol író. Világháborús pilótaként szerzett élett a p a s z t a l a t t a l lett ifjúsági kalandregényíró és Yorkshire-i halász. O A halászélet küzdelmeit érzékeltető történetei egyszerű természetességükkel a r a t t a k sikert. O F ő b b művei: The Green Rockét (reg. 1926: Tersánszky J . J . , A zöld rakéta, 1925); Three Fevers ( ' H á r o m láz', 1932); Foreigners ('Idegenek', reg., 1935); Sally Lunn (ua., reg., 1937); Fishermen at War ('Halá-

384

WALPO szok háborúban', reg., 1941); Invisible Cargó ( ' L á t h a t a t l a n r a k o m á n y ' , reg., 1952). Somogyi György Waln [vón], Nóra (Grampian, Pa., 1895. jún. 4.—1964. febr. 27.): amerikai (USA) írónő, a Saturday Evening Post távol-keleti és az Atlantic Monthly európai tudósítója. Évekig K í n á b a n élt, és kvéker kereskedő ősei kínai üzletfeleinek leszármazottairól írta The House of Exile ('A száműzetés háza') c. könyvét (1933). O Nem t a r t j á k „igazi írónak", csupán érzékeny amerikai nőnek, aki leírta, amit átélt. O Másik, megjelenésekor nagysikerű — bár Angliában túl enyhe bírálatként értékelt — k ö n y v é t (Reaching for the Stars, 'Csillagok u t á n nyúlva', 1939) az ébredő fasizmus Németo.á b a n fogalmazta (1934-től), de kéziratát onnan kicsempészni nem t u d v á n , Londonban az egészet kénytelen volt ú j r a megírni. Somogyi György Waln [vón], Róbert (eredeti név); P e t e r Átall, Esq. (írói álnév); (Philadelphia, 1794. okt. 20.—Providence, R . I „ 1825. júl. 4.): amerikai (USA) író, költő. Gazdag kvéker kereskedőcsalád szatirikus vénával megáld o t t sarjaként, kedvtelésből kezdett újságcikkeket és verseket írni. Huszonöt éves korában már egy kötetnyi — szülővárosa d i v a t á r a m l a t a i t kifigurázó — szatírával állt elő (The Hermit in America on a Visit to Philadelphia, 'Az amerikai remete Philadelphiába látogat', 1819), noha „ P e t e r Átall, E s q . " álnév mögé rejtőzve. A kötet sikerén felbuzdulva írt hozzá folytatást, The Hermit in Philadelphia: Second Series ('A remete Philadelphiában: második rész', 1921) c. Egy teherhajó rakományfelügyelőjeként K í n á b a u t a z o t t , m a j d hazatérve megírta ú t i r a j z á t History of China ('Kínai történet', 1823) c„ illetve — nem sokkal korai halála előtt — egy általa szerkesztett sorozat számára a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói közül tizennégynek az életrajzát (Biography of the Signers of the Declaration of Independence, 'A Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak életrajza', tan., 1823— 1824). O Főbb művei még: American Bards ('Amerikai bárdok', versek, 1820); Sisyphi Opus ('Sziszifuszi mű', szatíra, 1820); Life ofthe Marquis La Fayette ('La F a y e t t e márki élete', 1825). Somogyi György Walpole [volpowl], Horace, Orford 4. earlje (London, 1717. szept. 24.—uo., 1797. márc. 2.): angol író, politikus, m ű g y ű j t ő . A nevezetes whig angol miniszterelnök, R . Walpole legfiatalabb gyermeke volt. Szár25

mazásának megfelelően előkelő iskolában tanult (Eton), egyetemi t a n u l m á n y a i t Cambridge-ban végezte. Legjobb b a r á t j á val, a jeles 18. sz.-i költővel, T h . Gray-jel j á r t a be Franciao.-ot és Itáliát. A családi hagyományoknak megfelelően politikával is foglalkozott, 1741—1768 között parlamenti képviselő volt, elsősorban azonban az irodalom és művészetek érdekelték. Rajongott a középkori építészetért, twickenhami kastélyát (Strawberry Hill) is gótikus stílusban é p í t t e t t e ú j j á , i t t helyezte el műkincs-gyűjteményét is, amely a kor divatos és ízlésformáló — közönség által is látogatható — g y ű j t e m é n y é v é vált. Művészeti érdeklődése, ízlése is magyarázza, hogy az európai p r e r o m a n t i k u s irodalom egyik jellemző regényformájának, a félelmetes, természetfölötti elemekkel átszőtt, s a valamivel későbbi horrorregényekkel is rokon gótikus regénynek (gothic növel) lett a mestere. Ő indította el az Ann Radcliffe, M. G. Lewis és C. R. Maturin nevével fémjelzett irányzatot. Gótikusnak nevezték ezeket a történeteket, mert a történeti-középkori múltban játszódó eseményekről és hősökről szólt a mese. A középkori miliő azonban történetileg — szokások, öltözék, beszédmód, erkölcsi szabályok — nem volt hiteles. Walpole leghíresebb, m ű f a j t e r e m t ő m u n k á j a The Castle ofOtranto ( P a p p Z., Az otrantói várkastély, 1974) 1764-ben jelent meg, első kiadása valószínűleg a kastélyában felállított n y o m d á b a n , ahol elsősorban saját műveit s Gray b a r á t j a verseit nyomt a t t á k . Az otrantói várkastély cselekménye, hősei, erkölcsfilozófiája mintaértékű volt az utánakövetkező szerzők számára. A történet a 12—13. sz.-ban játszódik, s egy trónbitorló, gyilkosság révén uralomra j u t o t t fejedelemnek, Manfrédnak a t ö r t é n e t é t beszéli el. A politikai cselszövény szálai bonyolult szerelmi intrika szálaival fonódnak egybe, de a költői igazságszolgáltatás tételeinek megfelelően Manfréd titokzatos körülmények között győzetik le, a pásztorfiúként megismert Teodorról bebizonyosodik, hogy ő a trón jogszerű, igazi várományosa, s feleségül veheti a szenvedésektől meggyötört szépséges Izabellát. O Walpole a kor szinte valamennyi jelentős személyiségét — írót, művészt, politikust — ismerte, éppen ezért írói gonddal megírt, széleskörű levelezése m a is forrásértékű, kortörténetileg hit-eles d o k u m e n t u m a 18. sz. második felének Angliájáról. Addisonhoz és Hogarth-hoz hasonlóan az angol művészettörténeti irodalom úttörői között is számont a r t j u k . O Művei még: Letter from Xo Ho to his Friend Lien Chi at Pekin ('Xo H o levele

385

WALPO pekingi b a r á t j á n a k Lien Chi-nek', kisreg., 1757); Fugitive Pieces in Verse and Prose ('Könnyed prózai és verses m ű v e k ' , 1758); Catalogue of Royal and Noble Authors ('Királyi és nemesi szerzők katalógusa', 2 köt., 1758); Anecdotes of Painting in England ('Az angliai festészet anekdotái', 1—2. köt., 1762, 3. köt., 1763, 4. köt. 1771); The Mysterious Mother ('A titokzatos a n y a ' , trag., 1768); Historic Doubts on Richárd I I I . ('Történeti kételyek III. Richárd személyét illetően', tan., 1768). O Gyűjt, kiad.: Letters of Walpole ('Levelei', szerk., P. Cunningham, 1—9. köt., 1857); Collected Works ('Összes Művei', 1—9. köt., 1798—1825); Complete Letters of Horace Walpole ('Összes levelei', szerk., Mrs P. Toynbee, 1—16. köt., 1903— 1905, kieg.: 1918—1925); Walpole's Correspondence ('Walpole levelezése', szerk., W. S. Lewis, 1937—, 24 köt.); The Yale Edition of Walpole's Correspondence ('Walpole levelezésének Yale kiadása', 1951—1983). O írod.: M. Summers: The Gothic Quest (1938); R. W. Ketton-Cremer: Horace Walpole — A Biographv (1940, bővítve 1966); A. T. Házén: A Bibliography of the Strawberry Hill Press (1942); uő: A Bibliography of Horace Walpole (1948); W. S. Lewis: Horace Walpole (1961); W. H. Smith (szerk.): Horace Walpole — Writer, Politician and Connoisseur (1968). Kocztur Gizella Walpole [volpottl], Sir H u g h Seymour (Auckland, 1884. márc. 13.—Keswick, 1941. jún. 1.): új-zélandi származású angol író, kritikus. Ötéves korától kezdve Angliában élt, a canterbury-i King's College-ban és a cambridge-i E m m a n u e l College-ban tanult. Rövid ideig t a n í t o t t — az ezen a területen szerzett tapasztalatai inspirálták harmadik regényét, a Mr. Perrin and Mr. Traill-t ('Mr. Perrin és Mr. Traill', 1911), amely először hozott az írónak igazi közönségsikert. 1914—1916 között az Orosz Vöröskeresztnél dolgozott; a The Dark Forest ('A sötét erdő', 1916) és a The Secret City ('A titkos város', 1916) c. regényei keletkeztek az o t t átélt élmények h a t á s á r a . Közvetlenül a háború befejezése u t á n jelent meg a Jeremy (1919: Schmidt I., Jeremiás. E g y 8 éves fiú regénye, 1927), egy három darabból álló regénysorozat (Jeremy and Hamlet, 'Jeremy és H a m l e t ' , 1923) és Jeremy at Crale ('Jeremy Crale-ben', 1927) első köteteként. 1924-ben Cumberlandbe költözött és legnagyobb ívű történelmi regényciklusa, a Herries Chronicle (1934: R u zitska Mária, Forog a kerék. A Herriescsalád története, 1943) négy kötetének cselekménye, melynek középpontjában egy

Laké District-i család t ö r t é n e t e áll, itt játszódik. A Rogue Herries (1930: Ruzitska Mária, Francis Herries, 1934) a regénysorozat n y i t ó d a r a b j a . A további részek: Judith Paris (1931: Tábori P „ ua., 1934); The Fortress (1932: uő, A d a m Paris, 1936) és a sorozatzáró regény: Vanessa (1933: uő, Vanessa Herries, 1936). A rendkívül termékeny szerző regényíró-példaképeiről, A. Trollope-ról (1928), J . Conradró\ (1916) tan u l m á n y o k a t írt és 1925-ben The English Növel ('Az angol regény') c. t e t t közzé eszszégyűjteményt. 1937-ben lovaggá ütötték. O K o r a bestsellerírója volt, hagyományos regénytechnikája a „ m o d e r n e k " elleni táborba sodorta; korabeli rendkívüli népszerűsége ellenére mára m á r jórészt teljesen elfeledett a l a k j a a 20. sz. angol nyelvű irodalmának. O Magyarul még: Harmer John pünkösdi királysága (reg., Gaál A., 1929); Egy vöröshajú ember arcképe (reg., Pálos Ferencné, 1933); Dráma a Piccadillyn (reg., Tábori P., 1934); Christine (reg., Szerb A., 1940); A vak ember háza (reg., Ruzitska Mária, 1942; A háború kihajol az ég peremén, 1945). O írod.: R. H a r t - D a v i s : Hugh Walpole (1952); R. Halsband: A Collecter's Connections (Times Literary Supplement, 1981, jún. 12.). Magyarics Tamás Walravens [válráfensz], J a n (Anderlecht, ma: Brüsszel része, 1920. aug. 7.— Brüsszel, 1965. jún. 25.): flamand író, újságíró. 1944-től a Het Laatste Nieuws c. lap művészeti kritikusa, 1961 és 1965 között a De Vlaamse Gids szerkesztője volt. A Brüsszeli Kamaraszínház egyik alapító tagja. Emellett publikált az amszterdami De Groene Amsterdammer c. lapban is. 1949-ben a Tijd en Mens ('Idő és ember') c. avantgarde folyóiratot a l a p í t o t t a . Kritikusként védelmébe vette a flamand experimentális és atonális költőket, akiknek műveiből válogatást állított össze: Waar is de eerste Morgen? ('Hol van az első holnap?', 1960). Regényeit erősen befolyásolta a francia egzisztencializmus, főleg Sartre. Jan Biorix (1965) c. műve lebilincselő naplójegyzeteket, visszaemlékezéseket, elmélkedéseket tartalmaz. O E g y é b főbb művei: Roerloos aan Zee ('Mozdulatlanul a tengernél', reg., 1951); Phenomenologie van de moderne poézie ('A modern költészet fenomenológiája', esszé, 1951); Negatief ('Negatív', reg., 1958); Gaston Brussens (esszé, 1960); Hedendaagse schilderkunst in Belgié ('Kortárs belga festészet', tan., 1961). O írod.: Facetten van J a n Walravens (De Vlaamse Gids, 1966); P. de Wispelaere: J a n Walravens (1974). Keller Anna

386

WALSC Walré [válre], J a n v a n (Haarlem, 1759. aug. 22.—uo., 1837. dec. 21.): holland költő, író. Eredetileg könyvkereskedésben dolgozott, de 1782 u t á n életét a költészetnek szentelte. 1785-ben színjátszócsoportot alakított. O Főbb művei: W illem de Eerste prins van Oranje ('Vilmos, az első orániai herceg', szomorújáték, 1785); Heidebloemen ('Mezei virágok', költ.-ek, 1815—1816); Diederijk en Willem van Holland ('Hollandiai Diderik és Vilmos', szomorújáték, 1821). O Magyarul: 1 vers (Szalay K., Holland költőkből, 1925). Keller Anna Walschap [válszhap], Carla (Antwerpen, 1932—): flamand írónő. G. Walschap leánya. Középiskolai t a n á r n ő . Regényeit a finoman kidolgozott pszichológiai megfigyelések jellemzik. Hart om hart ('Szívet szívért'. 1958) c. regényével a r a t o t t feltűnést a flamand irodalmi életben, amelynek tém á j a a szerelem és a barátság, és megjelenésekor igen merésznek számított. De eskimo en de roos ('Az eszkimó és a rózsa', 1960) c. több kiadást megért regénye két nő találkozását és szerelmét meséli el finom, mégis merész stílusban. A leszbikus szerelmet pozitívan kezeli, így a mű első megjelenésekor máris viták kereszttüzébe került. O Egyéb fő művei: Niet schreien, ouwe ('Ne sírjon, öreg!', elb., 1956); Het denneboompje dat niet tevreden was ('Az elégedetlen fenyőfácska', próza, 1957). Keller Anna Walschap [válszhap], Gerard (írói név); J á k o b Lodewijk Gerard Walschap (teljes családi név); (Londerzeel, Brüsszel köz., 1898. júl. 9.—?, 1989. okt. 25.): flamand író, költő, kritikus. Filozófiát és teológiát tanult, de még pappá szentelése előtt kilépett. Különböző folyóiratok szerkesztőségében dolgozott, majd 1939 u t á n könyvtári ügyek felügyelője volt. Romantikus, vallásos versekkel debütált, melyeknek t é m á j a a magány, vágyakozás: Liederen van leed ('A fájdalom dalai', költ.-ek, 1923); De loutering ('Megtisztulás', 1925). Színműveket is írt: Dies Irae (1924), Vuurproef ('Tűzpróba', 1925). Első regénye, a Waldo (1928) e g y f a j t a mesés csavargóregény. A falusi élet, az egyszerű emberek sorsa iránt érdeklődő író később népies elbeszélésköteteivel jelentkezett: Volk ('Nép', 1930); De dood in het dorp ('Halál a faluban', 1930). Adelaide (1929) c. regényével e g y ü t t alkot trilógiát az Eric (1931) és a Carla (1933), amely 1939-ben De familie Roothooft ('A Roothooft család') c. jelent meg újra. A cikk a Roothooft család három nemzedékének pusztulásáról szól. Trouwen ('Házasság', 25*

387

1933) c. regénye a házasságnak, az asszony ősi erejének himnikus dicsőítése. A Celibaat ('Cölibátus', reg., 1934) t é m á j a sem mindennapi: André, egy előkelő család s a r j a szado-mazochista, de aztán „ m e g t é r " s emberszeretővé válik. A flamand regényirod a l m a t m e g ú j í t ó Walschap főhősei kiszám í t h a t a t l a n o k , irracionálisán viselkedők, félelemmel telítettek, későbbi művei azonban már n e m ezt az irányt f o l y t a t j á k . Magával ragadó stílusú műveinek legfőbb tém á j a a vallási kételkedés, a b ű n t u d a t és az igazság keresése. S a j á t hitválsága szolgált a t t a a t é m á t Sibylle (1938); Bejegening van Christus ('Krisztus kicsúfolása', 1940); Manneke Maan ('Maan bácsi', 1. kiad. 1954) regényeihez, a s a j á t életideálját leíró Hotekiet (1939) c. regénye a hitválság lezárásának tekinthető. I r t egy aktuális témáról, a gyarmatosításról is: Oproer in Congo ('Felkelés K o n g ó b a n ' , reg., 1953). Zuster Virgilia ('Virgilia nővér', reg., 1951) c. művének t é m á j a a szakadék a hívők és az ateisták között. A mű főhősnője egy apáca, akinek a b á t y j a nem hisz a túlvilági életben. Jelentősek tanulmányai, esszéi, kritikái is: Vaarwel dan ('Viszontlátásra!', 1940); Voorpostgevechten ('Előcsapatharcok', 1943); Muziek voor twee stemmen ('Zene két hangra', 1963); Dossier Walschap ('Walschap dosszié', 1966). O Egyéb fő művei: Uitingen in de moderne wereldletterkunde ('A modern világirodalom megjelenési formái, esszé, 1930); Nooit meer oorlog ('Soha t ö b b é háború', esszé, 1931); De Spaanse gebroeders ('Spanyol testvérek', színmű, 1937); Gansje Kwak ('Gágogó ludacska', gyermekelb., 1942); Denise (reg., 1942); Zwart en wit ('Fekete és fehér', reg., 1948); Janneke en Mieke in de oorlog ('Janneke és Mieke a háborúban', gyerekelb., 1955); De Francaise ('A francia nő', reg. 1958); Altér Ego (reg., 1964); Het Avondmaal ('Az Úrvacsora', reg., 1965); Het gastmaal ('A vendégség', reg., 1966); De kunstenaar en zijn volk ('Művész és népe', esszé, 1967); De heilige Jan Mus ('Szent J a n Mus', reg., 1979); Autobiografie van mijn vader ('Apám önéletrajza', 1989). O G y ű j t , kiad., Verzamelde werk I—II—III. ('Öszszegyűjtött művei', 1988—1989—1990). O írod.: K. Elbaers: De r o m a n k u n s t v a n Gerard Walschap (1942); J . Ch. B r a n d t Corstius: Gerard Walschap (1960); B. v a n Vlierden: Gerard Walschap (1963); A. Westerlinck: Gesprekken met Walschap (2 köt., 1969—1970); R, Roemans—H. van Assche: Bibliografie v a n enover Gerard Walschap (1974); C. Walschap (szerk.): Gerard Walschap (1983). Keller Anna

WALSH Walser [válzer], H e r m a n n (Oberdorf, 1891. júl. 30.—Serneus, G r a u b ü n b e n , 1961. nov. 6.): svájci német költő, író. Baselban, Marburgban, Tübingenben és Zürichben járt egyetemre, 1918—1947 között a steiermarki Peggauban, valamint a svájci Brüttenben volt evangélikus lelkész, m a j d szabadfoglalkozású íróként Báchbe költözött. O Elsősorban prózai műveket írt hagyományos stílusban, főként történelmi témákat felhasználva. Verseiben vallásos érzéseit közvetlenül ábrázolja. O F ő b b művei: Ulrich von Hutten. Der Román seines Lebens ('Ulrich v o n H u t t e n . Eletének regénye', 1930); Olympia Morato. Der Lebensweg einer ungewöhnlichen Frau ('Olympia Morato. E g y szokatlan nő é l e t ú t j a ' , reg., 1933); Die Königin von neun Tagén. Das Schicksal der Lady Jen Grey ('Kilenc n a p királynője. Lady J a n e Grey sorsa', reg., 1935); Náhe und Ferne Gottes ('Isten közelsége és távolsága', versek, 1950); Morgen am See ('Reggel a t ó n á l ' , versek, 1951). Kerekes Gábor Walser [válzer], Martin (Wasserburg, 1927. márc. 24.—): német regény- és drámaíró, esszéista. 1944-ben katonai szolgálatra h í v t á k be; 1946—1951 között irodalomtudományi, filozófiai és történelmi tan u l m á n y o k a t folytatott a regensburgi és a tübingeni egyetemen. 1951—1957-ig S t u t t gartban rádió- és televíziórendező volt, azóta szabad foglalkozású íróként él Friedrichshafenben. A Gruppé 47 írócsoport egyik meghatározó egyénisége volt. K a f k a i i n d í t t a t á s ú , parabolaszerű elbeszélések után regényeivel megtér a realitás világába, amelyet egy sajátszerű realizmus ("Realizmus X " ) szemlélet- és ábrázolásmódjával kíván á t l á t h a t ó v á tenni. Az Éhen in Philippsburg ('Házasságok Philippsburgban',1957) nyitja meg a regények sorát, amelyekben Walser a háború utáni német társadalom működési mechanizmusának lényegi jelenségeit vizsgálja, erősen kritikus, s az idők folyamán egyre radikalizálódó szemszögből, ironikus-szatirikus megvilágításban. 1981-ben Georg Büchner-díjait, 1990-ben Richárd Huck-díjat kapott. O Regényeinek világa kétpólusú. Egyfelől a gazdasági csoda t á r s a d a l m á n a k felső rétegét jeleníti meg: a gazdaság, a kultúra, a közvélemény sikeres menedzsereit, másfelől az alsó középréteg kisembereit, akik a behódolás, az alkalmazkodás stratégiájával kísérlik meg érvényesíteni ö n m a g u k a t és önfelőrlő küzdelemmel próbálnak megfelelni az e r e j ü k e t meghaladó társadalmi elvárásoknak. A sikerközpontú társadalom

nyomása a l a t t vergődő antihős sok változ a t b a n jelenik meg a Walser-regényekben, így a terjedelmes trilógiában, amely a német élet nagy ívét fogja át: Holbzeit ('Félidő', 1960), Einhorn (Egyszarvú', 1966), és Der Sturz ('A bukás', 1973). Az egyes részeket a főszereplő: Anselm Kristlein a l a k j a köti össze, aki kereskedelmi utazóként, reklámfőnökként, m a j d íróként, végül — a diákmozgalmak utáni restauráció idején játszódó harmadik részben — egyszerű alkalmazottként próbál egzisztenciát teremteni magának. A regényciklusban — különösen a második részben — Walser sajátos elbeszélő módszert teremt, amelynek jellemzője, hogy a cselekmény és a figuraalkot á s rovására az én-elbeszélőnek végtelen monológba torkolló, t ú l b ú r j á n z ó beszédzuh a t a g a foglalja el a regény előterét, és hogy a stílus egységét heterogén elemek — távirati vagy riportázs-stílusban megfogalmazott betétek, lírai passzusok, montázsok, idegen szavak, s a j á t szóalkotások — szak í t j á k meg. O A kisemberprobléma fogalmazódik meg — különféle megközelítésekben — a Gallistl'sche Krankheit ('A Gallistlkór', 1972) c. ,,regényesszében" csakúgy, mint a Jenseits der Liebe (1976: Gergely E., Túl a szerelmen, 1979) és a Seelenarbeit (1979: Bor A., Lélekedzés, 1982) c. regényben; valamennyi azoknak az embereknek a csődjét illusztrálja, akik a teljesítményelvű társadalomban többet akarnak kisajtolni magukból, mint amire képesek. A Schivanenhaus (1980: Bor A., A h a t t y ú s ház, 1985) főszereplője szintén a kisember-hősök soráb a tartozik, a „vesztes-specialisták" közé, akiket elnyomorít és eltorzít a konkurenciaharcban elszenvedett állandó vereség, az egzisztenciális félelem és a „jóléti melankólia". A Brief an Lord Liszt (1984: Győrflfy M., Levél Lord Liszthez, 1986) főszereplője a gyűlölet és az alárendeltség érzése között ingadozik s identitásproblémáktól szenved, mert nem t u d j a érvényesíteni sajátmagáról alkotott „ i m á z s á t " azzal a képpel, amelyet környezete alakított ki róla. O A Brandung (1985: Bor A., Hullámverés, 1987) c. regényében t é m a váltás történik: a t é m a ezúttal a főszereplő bravúros bújócskázás az öregedés, felesége, barátai, szeretője, sőt önmaga elől. A Jagd ('A vadászat', 1988) c. regény címe á t v i t t értelemmel terhes: a vadászat m i n d e n f a j t a hatalmi s t r u k t ú r á n a k és elnyomó mechanizmusnak, de főképpen a nemek harcának m e t a f o r á j a k é n t szerepel. Az ú j a b b prózaművekben Walser eredetileg nonkonformista, m a j d élesen radikálisbaloldali-ellenzéki t á r s a d a l o m k r i t i k á j a megszelídül és békülékenyebbé tompul.

388

WALSH Korábbi írói erényeihez — m i n t amilyen az ékesszólás, a gazdag metaforika, a ragyogó elbeszélő véna — most m á r formai szigor, kompozíciós zártság, átgondolt regénydramaturgia társul. O Walser élvonalbeli regényírói munkásságát drámák kísérik, amelyek a t a n d r á m a , a parabola, az abszurd színház, valamint a realista színmű elemeinek keveredéséből jönnek létre, olykor az egyik, olykor a másik összetevő fölülkerekedésével. O Művei még: Ein Flugzeug über dem Haus ('Repülőgép a ház fölött', elb.-ek, 1955): Der Abstecher ('Kitérő', dráma 1961); Uberlebensgrösser Herr Krott ( ' K r o t t úr t ö b b mint életnagyságban', dráma, 1963); Der schwarze Schwan ('A fekete h a t t y ú ' , d r á m a , 1964); Zimmerschlacht ('Szobacsata', dráma, 1967); Kinderspiel ('Gyermekjáték', dráma, 1970); Das Sauspiel ('Disznójáték', d r á m a , 1975); In Goethes Hand (Goethe kezében', dráma, 1982); Gesammelte Geschichten ('Összegyűjtött történetek', nlák, 1983); Die Ohrfeige ('A pofon', d r á m a , 1986); Messmers Gedanken ('Messmer gondolatai', reg., 1985); Die Verteidigung der Kindheit ('Gyermekidőm megvédése', reg., 1991). O Magyarul még: 1 d r á m a (Zsigó K., Tölgyek és nyulak, 1964); 1 elb. (Bor A., Menekülő ló, 1979); 1 nla (Kőszeg F., R a k é t a , 1985, 9); 1 interjú (Illés L., Nagyv, 1992, 3.). O írod.: W. J . Schwarz: Der Erzáhler Martin Walser (1971); H . Karasek: Der Dramatiker Martin Walser (1971); K. Pezold: Martin Walser. Seine schriftstellerische Entwicklung (1971); A. Waine: Martin Walser (1980); F á y A.: Találkozás Martin Walserrel (Nagyv, 1968, 11); Varga I.: A modern elmélkedő német prózáról (Üzenet, 1988, 5.); Vidor M.: Egyensúlyvesztés (Nagyv, 1988, 7); Főidényi F. L.: Egyéni sors és történelmi t á v l a t (uo., 1992, 3); Illés L.: I n t e r j ú (uo.). Halász Előd Walser [válzer], Róbert (Biel, 1878. ápr. 15. — Hertisau, 1956. dec. 25.): svájci német író, költő, K. Walser festő öccse. Banktisztviselőnek tanult, t ö b b foglalkozást kipróbált (még lakáj is volt), majd jobbára magánzóként élt Zürichben, Berlinben, Bielben és Bernben. 1929-ben skizofrénia g y a n ú j á v a l elmegyógyintézetbe került, élete utolsó h a r m a d á t ott töltötte. A herisaui intézetbe való 1933-as áthelyezéséig még f o l y t a t t a rendkívül nehezen megfejthető gyorsírásos feljegyzéseit, azután már egyáltalán nem írt. Máig t a r t j a m a g á t az a feltételezés, hogy orvosai túlzott óvatosságból, sőt felelőtlenül zárták el radikálisan a külvilágtól, ő pedig egyre inkább idomult a

megváltoztathatatlannak t ű n ő helyzethez. G y á m j á n a k , C. Seelignek az utolsó két évtized beszélgetéseit rögzítő Wanderungen mit Róbert Walser ('Séták Róbert Walserral', 1959) c. könyve mindenesetre t á p o t ad a kételyeknek. Walsert 1956 karácsonyán magányos séta közben érte a halál, a hóba fagyva találtak rá. O Berlini korszakában keletkezett önéletrajzi indíttatású regényeivel — Geschwister Tanner ('A Tanner testvérek', 1907); Der Gehülfe ('A segéd', 1908) és Jákob von Gunten (ua., 1909) — v á l t ismertté irodalmi körökben, Kafka és Ch. Morgenstern is becsülte. í r t verseket (Gedichte, 'Versek', 1909), igazi erőssége azonban a műfajilag nehezen körülhatárolható Prosastüekli (prózai darab), amelybe iskolai dolgozattól esszéig, tárcától prózaversig, reklámszövegtől napló jegyzetig sok minden belefér. Mintegy ezerötszázat készített belőle, főképp különböző lapok számára. Alapgesztusa, hogy a fenyegető világ l á t t á n ö n m a g á t kicsinek, esetlennek, balgának tetteti. Látszólag elfogadja a banális valóságot, ugyanakkor szinte minden sorából érződik a mélységes elutasítás; rendszerint mást mond, mint amit gondol, de ez sem mindig biztos. Ez az állandó feszültség elegáns, meglepő asszociációkkal, örökös perspektíva váltással és finom humorral párosul Walsernél, akiben sokan a társadalom által mellőzött, elhallgattatott művész ősképét, a vad világgal reménytelenül szemben álló poézis megtestesítőjét látják. A modern svájci irodalom G. Kellernél is fontosabb egyénisége; kultusza kiterjed az egész német nyelvterületre és az angolszász világra. O Gyűjt, kiad.: Das Gesamtwerk ('Összes művei', 12 köt., J . Greven, szerk., 1966—1975); Sámtliche Werke in Einzelausgaben ('Összes művei egyes kiadásokban', 20 köt., J . Greven, szerk., 1986). O Magyarul: 1 elb (n.n., A H é t , 1917, 55). O írd.: G. c. Avary: Inquiry and Testament: A Study of the Novels and Short Prose of Róbert Walser (1968); Róbert Walser (text + kritik 12, 1978); K. Kerr (szerk.): Über Róbert Walser, 3 köt (1968-1978, bibliográfiával) M. H a r m a n (szerk.): Róbert Walser Rediscovered: Stories, Fairytale plays, and Critical Responses (1985). Szabó János Walsh [vóls], Edward (Londonderry, 1805—Spike Island, 1850. aug. 6.): ír újságíró, költő. Katolikus t a n á r volt. Az ír népköltészet egyik legkorábbi és legjelentősebb fordítója. Fiatalon részt v e t t egy lázadásban, amiért bebörtönözték. 1832-től jelentek meg elbeszélései és versei dublini folyóiratokban. Önálló műveinél jelentő-

389

WALSH sebb szerkesztői és fordítói munkássága: kiadta és részben angolra fordította a Reliques of Irish Jacobite Poetry ('A jakobita kori ír költészet emlékei', 1844) és az Irish Popular Songs ('ír népdalok', 1847) c. gyűjteményeket. Kicsi Sándor András Walsh [vóls], William (1663—1708): angol kritikus és költő. Pásztorjátékai és szerelmes versei népszerűek voltak korában, de ma elsősorban mint A. Popé atyai jóbar á t j á t és bátorító k r i t i k u s á t t a r t j á k számon. Walsh dicsérte Popé pásztorjátékait és j a v í t á s o k r a is javaslatot t e t t . Legismertebb verse a The Despairing Lover ('A kétségbeesett kedves'). Elénk kritikai levelezésükben a r r a biztatta Popé-ot, hogy egyf a j t a ideális pontosságra („correctness') törekedjék. Popé 1735-ben publikálta levelezésüket. É l e t r a j z á t S. Johnson írta meg a Lives of English Poets-ben. O Kiad.: Works in Prose and Verse ('Prózai és költői munkái', 1736). Soós Gábor Walsingham [vólzingöm], Thomas (? — 1422 k.): angol krónikás, bencés szerzetes. Valószínűleg St. Albans kolostorában és Oxfordban tanult. Egész életében St. Albans-ban volt szerzetes, kivételt csak az a néhány esztendő képez 1394—1400 között, amikor perjelként m ű k ö d ö t t a norfolki W y m o n d h a m bencés kolostorában. St. Albans-ban a scriptorium (írószoba) felelőse volt. Munkái biztos eligazítást n y ú j t a n a k II. Richárd, IV. Henrik, és V. Henrik angol királyok uralkodásának eseményei felől. Legfontosabb m u n k á j a az Anglia történetét 1272—1422 között tárgyaló História Anglicana ('Angol történelem'). Vélemények szerint a műben Walsingham csak az 1377—1392 közötti időszak anyagát írta, ám J . Gairdner k i m u t a t t a Walsingham szerzőségét az egész műre nézve (Early Chroniclers of Europe, ' E u r ó p a első krónikásai', 1879). O M u n k á j a még: E. M. T h o m p s o n (szerk.) Chronicon Angliáé ('Anglia története', az 1328—1388 közötti időszakot tárgyalja, 1874). Kenesey Gábor Waltari, Mika Toimi (Helsinki, 1908. szept. 19.—uo., 1979. aug. 26.): finn író, költő, irodalomkritikus, műfordító. Apja tanár volt. A család életét a keresztény erkölcsiség h a t o t t a át, amely nevelését, iskolai éveit, világnézetének kialakulását döntő módon meghatározta. Gimnáziumi érettségijét követően 1926-ban beiratkozott a helsinki egyetem teológiai fakultására, azonban egy évvel később más szakokat

választott: a filozófiát, az esztétikát és a világirodalmat. 1929-ben egyetemi végbizonyítványt szerzett, de a magiszteri cím elnyeréséhez szükséges t a n u l m á n y o k folyt a t á s á t meghiúsították írói ambíciói és tervei. Az 1920-as és 1930-as években t ö b b külföldi u t a t t e t t , egyszer Mo.-ra is ellátog a t o t t . Különösen nagy hatással volt rá hosszabb franciao.-i t a n u l m á n y ú t j a , mely töröko.-i utazásához hasonlóan, t ö b b művének ihlető forrása lett. Szépírói m u n k á j a mellett publicisztikai, szerkesztői tevékenységet f o l y t a t o t t több mint egy évtizeden át. 1932-től 1942-ig a Maaseudun Tulevaisuus c. lap kritikusa, 1936—1938 között a Suomen Kuvalehti szerkesztőségi titkára, 1937—1938-ban a Finn Rádió irodalmi szerkesztője, 1941-től 1944-ig pedig az Állami Tájékoztatási Hivatal m u n k a t á r s a volt. A 2. világháború befejezése u t á n szabadfoglalkozású író lett. 1957-ben a Finn Akadémia t a g j á v á választották, 1970-ben pedig a T u r k u i Egyetem díszdoktorává a v a t t á k . T ö b b ízben vezető tisztségeket t ö l t ö t t be a Finn írószövetségben és P. E. N. Clubban. Önzetlen segítőkészsége az irodalom és a kortárs színház egyik legnagyobb mecénásává a v a t t a Finno.-ban: számtalan fiatal művész neki köszönhette, hogy elindulhatott az alkotói pályán. Több, Mo.-on megjelent regényének tiszteletdíjáról lemondott a fóti gyermekváros javára. O Az 1920-as évek derekán alakult Tulenkantajat ('Fáklyavivők') nevű radikális—liberális irodalmi csoport legkiemelkedőbb, sokoldalú képviselője volt. Valamennyi m ű f a j b a n alkotott: írt regényt, novellát, verset, d r á m á t , krimit, filmforgatókönyvet, esszét, politikai pamfletet, irodalmi kritikát, mesekönyvet, publicisztikai műveket, t o v á b b á regényeket fordított németből és svédből. Termékeny írói p á l y á j á t nemcsak népszerű bestsellerek, hanem gazdag eszmeiségű, magas művészi értékeket hordozó történelmi regények is fémjelzik. 1925-ben, tizenhét évesen jelentkezett első művével: Jumalaa paossa ('Isten elől menekülve') c. regénye a komplexusokkal küszködő, a vallásos eszme és az egyén szuverenitása közötti konfliktusok megoldását kut a t ó fiatalember gondolatainak tükre. A fővárosi és polgári környezetben nevelked e t t íróra azonban nagy hatással voltak az 1. világháború utáni urbánus fiatalság eszményei is: a minden új iránti fogékonyság, a kitárulkozás az örömök előtt, az élet teljesebb élésének igénye. Erről t a n ú s k o d o t t Suuri illusioni ('A nagy illúzió', 1928) c. regénye, mely meghozta számára az igazi elismerést. Az aszfalt, a jazz és a benzingőz

390

WALTA „ r o m a n t i k á j á n a k " felmutatásával egyúttal t u d a t o s a n kereste azokat a találkozási p o n t o k a t , amelyek mentén a modern világ perifériáján lévő, addig csak parasztinak és természeti országnak ismert Finno.-ot a mozgékonyabb, előbbre j u t o t t civilizációjú N y u g a t - E u r ó p á h o z illesztheti. Későbbi n y i l a t k o z a t á b a n ifjúkori művei közül Yksinaisen miehen juna ('A magányos férfi v o n a t a ' , 1929) c. útibeszámolóját t a r t o t t a „művészileg a legérdekesebbnek". O 1933ban ú j korszak kezdődött írói p á l y a f u t á s á ban: antológiákban való részvétele, verseskötetek, novellák és drámák publikálása u t á n mind nagyobb ívű és egyre terjedelmesebb műveket írt. Ekkor m á r népszerű, megbecsült író volt, akit nemcsak az irodalmi életben, de olvasói körében is csak keresztnevén, Mikának emlegettek. Űn. Helsinki-trilógiájának a n y a g á t (Miesja haave, 'A férfi és az á b r á n d ' , 1933; Sieluja liekki, 'A lélek és a láng', 1934; Palava nuoruus, 'Lángoló ifjúság', 1935) családja történetéből merítette, s dokumentumszerű pontossággal és alapossággal rajzolta meg benne az u r b á n u s finn polgárság és értelmiség életének mind lelki, mind anyagi dimenzióit. A finn prózában korábban ritkaságnak számító kisregény m ű f a j á t is a legmagasabb színvonalon művelte. 1980-ban napvilágot l á t o t t visszaemlékezéseiben külön kitért kisprózájára. Eszerint — noha hosszú pál y a f u t á s a során a verstől a drámáig, a novellától a nagyszabású történelmi regényig, a hangjátéktól a pamfletig, sőt a detektív regényig szinte minden irodalmi m ű f a j j a l m e g p r ó b á l k o z o t t — legközvetlenebbül mégis éppen a kisregényekben t u d t a kifejezni magát. Világirodalmi példaképeiként említette többek között Maupassant hoszszabb novelláit, Csehov elbeszéléseit és Th. Mann Halál Velencében c. művét. Ei koskaan huomispaivaá (1942: Schütz I., Ne legyen többé holnap, Virágzik a föld, 1982); Fine van Brooklyn (ua., 1942), ill. a 2. világháború u t á n írt Kultakutri (1948: Gombár E., A r a n y h a j ú , A fiúk téli kalandozása, anto., 1973; uő, ua., Virágzik a föld, 1982) c. alkotása és többi kisregénye számos önéletrajzi elemet tartalmaz. Ezek részben az 1920-as években t e t t nyugat-európai útjaiból, részben a háborút közvetlenül megelőző időszak élményeiből, többnyire negatív tapasztalataiból ötvöződtek. Az író az 1. világháborút követő esztendők kezdeti felszabadultságában, a túlzott élni akarásban, az élvezetek hajszolásában v a g y a steril polgári környezet — magasabb erkölcsi mércékhez viszonyítva — céltalan életében riasztó jeleket látott. Míg a kisregényekben

e jelekkel csupán figyelmeztethetett, legkiemelkedőbb alkotásában, Sinuhe, egyptiláinen (1945: Gombár E., Szinuhe, 1964) c., az óegyiptomi történelmet ürügyül használó nagyregényében m á r le is v o n h a t t a az ú j a b b és még szörnyűbb világégés, a 2. világháború konzekvenciáit. A Szinuhe egy csapásra világhírűvé t e t t e szerzőjét: a regényt t ö b b mint harminc nyelvre lefordít o t t á k , az USA-ban 1954-ben pazar kiállítású hollywoodi filmet készítettek belőle. A népszerűség vagy a világsiker persze nem feltétlenül fokmérője egy regény művészi színvonalának, értékállóságát pedig hangsúlyozottan más szempontok szerint kénytelen megítélni az irodalomtörténet. Ez a könyv azonban azok közé a nagyon r i t k a és szerencsés kivételek közé tartozik, melyek esetében a bestseller és az irodalmi érték, valamint a maradandóság egymás mellett békésen megférő fogalmak. Megírásának hátteréül a 20. sz. első felének egyiptológiai kutatásai, felfedezései és híres leletei szolgáltak, a művészi megformálásra pedig a nagy humanistát is mélyen megrázó 2. világháború iszonyata késztette. E regény előzménye korábbi munkásságában Akhnaton, auringosta syntynyt ('Ekhnaton, a napból született', 1936) c. színműve volt, amely azonban még t ö b b n y i r e a pátosz színeivel rajzolta meg a n a g y r a hivatott, ám tragikus sorsú fáraót. A Szinuhe a világháború nélkül nem született volna meg. Ugyanaz az igény h í v t a életre, amely a fiatal írót hazájából, a világtól félreeső Suomiból a művészetek fővárosába, Párizsba ragadta. A sok szempontból egyedi, kívülről tekintve esetleg provinciális finn problem a t i k a kitágítása vagy egyenesen felváltása általános emberi kérdésekkel, kortól és helytől egyaránt független történelemfilozófiával a szerző s z á m á r a óriási művészi, írói kihívást jelentett, olyan ambíció valóra váltását, amellyel mintegy megkoronázh a t t a addigi életművét. A Szinuhe kulcsregény, melynek őszintén és következetesen h u m a n i s t a alkotója kénytelen volt rezignált hangon nyilatkozni a világtörténelemről. Főhősével, az emberi mélységeket és magasságokat megjárt óegyiptomi orvossal azonosulva amellett az E k h n a t o n f á r a ó mellett t ö r t lándzsát, aki igazi szabadságot kínáló panteista eszméket hirdetett az individuális érdekeket képviselő, a népet manipuláló, harácsoló, a bálványimádást erőszakoló papsággal szemben, és aki kétségbeesett makacssággal k ü z d ö t t az egyenlőség alapelveiért, olyan világ megvalósításáért, melyben nem számít a származás, a bőr színe és a vallás. Történetfilozófiája azon-

391

WALTA ban a szkepticizmus jegyeit hordozta. A 2. világháború szörnyűségeitől kétségbeesett ember—író—polgár kényszerű meggyőződése szerint b á r a társadalmak fejlődtek, az egyén sorsformáló tevékenysége, alapvető tulajdonságai minden történelmi korban azonosak. Miután az emberiség meggyőzése szinte megoldhatatlan, Szinuhe-Waltari kénytelen volt belátni, hogy az Ekhnatonfáraók mindig megbuknak, m e r t „ahogyan az ember azelőtt sem változott, éppúgy nem változik meg a jövőben s e m " . Az író dilemmája egyben a modern intellektuell dilemmája is. Az egyén és a társadalom viszonyának ellentmondásosságát, az ebből fakadó konfliktusokat sorra feltárva, mégsem talált ezekre m e g n y u g t a t ó megoldást. Elismerte és rokonszenvvel támogatta a rendkívüli egyéniségek törekvését a társadalmi viszonyok jobbá, igazságosabbá tételére, de nem t u d t a elképzelni az egész emberi közösség mozgósításának, ön megváltásának lehetőségét. Azt sugallta, hogy az ember minden küzdelme a j o b b é r t éppen önmagán bukik meg, mivel a világ megváltoztatásához először magát kellene megváltoztatnia. A Szinuhe a legtöbb történelmi regényhez hasonlóan elsősorban s a j á t korához szólt, a világháború utáni időszakban. Gondolati íve, filozófiája azonban az aktuális jelenbe, sőt a jövőbe is elhatol. A. Laurila szerint „ W a l t a r i egyiptomi regénye bizalmatlansági nyilatkozat volt a fejlődésoptimizmus, v a l a m i n t az ember és a társadalom megváltoztatását célzó minden nagy terv ellen. A frázisok k i p u k k a d n a k , és az emberben csak akkor látható meg a jó, amikor nem t ö r h a t a l o m r a . " Maga az író memoárkötetének „Vigyázzatok az ideológiákkal!" c. fejezetében ugyanezt több dimenzióban k i b o n t v a , de egyben szkepticizmusán is bizonyos fokig túllépve, így foglalta össze: „Az egész történelem, az összes idealista sorsa azt m u t a t j a , hogy az eszme feltalálóját, az új felfedezőjét sokszor szégyen, keserű sors, szegénység, sőt egykoron máglyahalál v á r t a . Ezzel szemben az eszme alkalmazói profitálhatnak belőle. Míg az idealista politikai forradalmat hoz létre, a hidegvérű h a t a l o m , a politika emberei az eszmét a s a j á t j a v u k r a h a s z n á l h a t j á k fel. ( . . . ) A „Szinuhe" egyik alapgondolata az, hogy figyelmeztessen az ideológiák veszélyességére: tulajdonképpen semmi nem okozott n a g y o b b pusztításokat az emberiség történelmében, mint azok a jószándékú emberek, azok az idealisták, akik egész népeket, egész vallási közösségeket döntöttek romlásba. ( . . . ) É s ha a „Szinuhe" alapgondolatának t a r t j á k azt, hogy «így volt ez

mindig, és így lesz mindig a jövőben is», később, minden a d a n d ó alkalommal kim o n d t a m , hogy b á r az ember alaptulajdonságai az á l t a l u n k belátható korokban n e m változnak, m e r t azoknak évezredes, kétszázezer éves öröklött ösztönalapjuk v a n , az emberek közötti viszonyokat meg lehet változtatni. Manapság már azt mond a n á m : meg kell változtatni, hogy a világ megmenekülhessen a pusztulástól." O A világ jövőjéről, az egyén és az emberiség lehetőségeiről vallott nézeteinek kifejtésére t o v á b b i terjedelmes történelmi regényeiben került sor, amelyek a Szinuhe, u t á n , az 1940-es évek végén, az 1950-es és 1960-as években kerültek ki írói műhelyéből. Milcael Karvajalka (1948: Schütz I., Mikael, 1—2. köt., 1966) c. a középkori Európát, s benne a reformáció küzdelmeit, a vallásháborúk a t , Mikael Hakirn (1949: Schütz I., ua., 1 —2. köt., 1967) c. a keresztény E u r ó p a — egyúttal Mo. — viaskodását a török birodalommal, Johannes Angelos (ua., 1952) c. K o n s t a n t i n á p o l y ostromát és elestét, Turms, kuolematon (1955: Schütz I., T u r m s , a halhatatlan, 1987) c. az etruszkok titokzatos világát, Valtakunnan salaisuus (1959: Szász L „ Az ország titka, 1984) c. egy római polgár fiktív leveleiből megform á l t Krisztus-történetet, Ihmiskunnan viholliset (1964: Schütz I., Az emberiség ellenségei, 1984) c. pedig a AeVrí-korabeli kereszténység üldöztetését, ill. expanzióját dolgozta fel lenyűgöző ismeretanyaggal. A finn irodalomban p á r a t l a n történelmi regénysorozat mindegyik d a r a b j á t cselekm é n y d ú s történet, kifogyhatatlan mesélőkedv, nagyszerű emberismeret, kivételes beleélőképesség, színes fantázia, szelíd irónia, olykor rezignált vagy nosztalgikus bölcselkedés, ill. az e m b e r minden esendőségét, hibáját, bűnét megbocsátani képes szeretet jellemzi. O Amikor már h a z á j a is élet-halál harcot v í v o t t a szovjet agresszorral. felemelte szavát a szomszédos kis balti országok függetlensége érdekében. Totuus Virosta, Latviasta ja Liettuasta ('Az igazság Észtországról, Lettországról és Litvániáról', 1941) c. politikai pamfletjét követte 1942-ben Neuvostovakoilun varjossa ('A szovjet kémkedés árnyékában') c. könyve, amely a szovjet hírszerzés finno.-i mesterkedéseinek merész leleplezése, s egyben tiltakozás volt a k o m m u n i s t a világhatalom t o v á b b i hódításokra irányuló tervei ellen. A k é t politikai pamflet következmények é n t nemcsak maga az író lett persona non g r a t a az egykori SZU-ban, hanem — o t t , a világ egyhatodán — egész életművéről mélyen hallgattak, egyetlen könyvét sem for-

392

WALTA d í t o t t á k le oroszra. O Humanizmustól áth a t o t t művészete, különösen történetfilozófiája nagy hatással volt kortársaira. Külföldön mindmáig a legismertebb finn íróként t a r t j á k számon. Életműve korszakalkotó jelentőségű, kétségtelenül a 20. sz.-i finn polgári liberális próza legnagyobb teljesítménye. O Egyéb fő művei: Sinun ristisi juuren ('Kereszted tövébe', versek, 1927); Appelsiinisiemen ('Narancsmag', reg., 1931); Isástá poikaan ('Apáról fiúra', reg., 1—3. köt., 1933—1935); Surun ja ilon kaupunki ('A b á n a t és öröm városa', reg., 1936); Kuriton sukupolvi (színmű, 1937: Gombár E., Neveletlenek, Égőnarancs. Modern finn d r á m á k , 1987); Vieras mies tuli taloon (reg., 1937: G. Beke Margit, Az asszony és az idegen, 1941); Antero ei enáá palaa (reg., 1940: N. Sebestyén Irén, Antero nem tér vissza, 1942); Komisario Palmun erehdys (reg., 1940: Schütz I., Palmu felügyelő tévedése, 1969); Novelleja ('Novellák', 1943); Láhdin Istambuliin ('Élindult a m I s z t a m b u l b a ' , útirajz, 1948); Myöhdstynyt haayö ('Kései nászéjszaka', színmű, 1948); Neljá páivánlaskua ('Négy naplemente', reg., 1949); Kuun maisema ('Holdbéli t á j ' , nlák, 1953); Feliks onnellinen ('Boldog Félix', reg., 1958); Tdhdet kertovat, komisario Palmu (reg., 1962: Schütz I., Megmondják a csillagok, 1971); Keisari ja senaattori ('A császár és a szenátor', színmű, 1963); Jhmisen áani ('Emberi hang', esszék, 1978); Nuori Johannes ('Az ifjú J á nos', reg., 1981). O Magyarul még: 2 vers (Faragó J . , Északi f é n y v anto., 1938); A cselszövők (reg., Langlet É v a , 1941); 2 elb. (Gombár É., J á v o r s z k y B., Nagyv, 1965, 10.); 1 elb. (Schütz I., F i n n elbeszélők, anto., 1969); Virágzik a föld (kisreg.-ek, Szopori Nagy L., Gombár E., H. Laborc Júlia. 1982); 1 vers (Gombár E., Népszava, 1983, dec. 3.). O írod.: Képes G.: M. Waltari: Az asszony és az idegen (MCsill, 1942, 1.); W. Randel: This Man W a l t a r i (Books Abroad, 1956, 2.); Mika Waltarin juhlakirja (1958); A. Laurila: Mika W a l t a r i (Suomen kirjallisuus, 5. köt., 1965); F á b i á n L.: Mika Waltari regényéről [Szinuhe] (Nagyv, 1965, 7.); J á v o r s z k y B.: Waltari ( F K , 1970, 1—2.); A. Heino: Huomioita éráidén Waltarin pienoisromaanien kertojista (1970); Szász L.: Mika Waltari („Jelet r a k j az úton végig". A finnek irodalma, 1976); Szopori Nagy L.: H á r o m Waltari-hős egy gondolatmenet szolgálatában (FK, 1976, 4.); J . Vallinkoski - A . J u u r i n e n (szerk.): Mika Waltari ulkomailla (1978); K. Laitinen: The H u m á n Voice (Books from Finland. 1979, 3.); Marja-Leena Vainionpáá: Mika Waltari ja mo-

dernismi (Esseitá, 3. köt., 1979); R i t v a H a avikko (szerk.): Kirjailijan muistelmat (1980); K. Laitinen: A „ F á k l y a v i v ő k " prózája (A finn irodalom története, 1981); Ph. Binham: Mika Waltari. Nuori J o h a n n e s (World L i t e r a t u r e Today, 1982, tavasz). Gombár Endre Waltari, Satu (írói név); Satu K a a r i n a Elstelá (férjezett név); (Helsinki, 1932. jan. 4.—): finn írónő. Mika Waltari lánya. 1952ben jelent meg első regénye. 1958-ban K . Jántti-díj&t k a p o t t . Az 1960-as években tév é d r á m á k a t is írt. O Főbb művei: Kahvila Mabillon ('Mabillon kávéház', reg., 1952); Sadepilvi ('Esőfelhő', reg., 1956); Joululegenda ('Karácsonyi legenda', t é v é d r á m a , 1963); Hámárán matkamiehet ('Szürkületi utazók', reg., 1964); Kumma rakkaus ('Furcsa szerelem', reg., 1968). O írod.: S a t u Waltari: S a t u Waltari kirjoittaa isálleen (Suomen K u v a l e h t i , 1959, 50.); P. T a r k k a : Satu Waltari (Suomalaisia nykykirjailijoita, 1968). Szabó Ágnes Walter [válter], Jean-Claude (Besancon, 1940—): francia író, költő, kritikus. LéonPaul Fargue ou l 'Homme en proie á la ville ('Léon-Paul F a r g u e avagy az ember a város fogságában', 1973) c. irodalomkritikai írásának t é m á j a a „párizsias" költészet. Regényeiben, pl. az Evéque musclében ('Az izmos püspök', 1968) vagy versesköteteiben (Sismographe appliqué, 'Alkalmazott szeizmográf, 1966) az otthonául v á l a s z t o t t elzászi t á j és emberi közösség b e m u t a t á s á ra vállalkozik. O Egyéb fő művei: Poémes des bords du Rhin ('Rajnaparti versek', 1972); Paroles dans l'arbre ('Szavak a lombokban', versek, 1974); Récits du temps qui brűle ('Elbeszélések az égő időben', 1976); Patience de la lumiére ('A fény türelme', versek, 1978). Martonyi Eva Walter [válter], Ottó Friedrich (Rickenbach, 1928. jún. 5.—): svájci német író, drámaíró. A p j a alapította a Walter-Verlag nevű kiadót. Az ölteni gimnázium elvégzése után könyvkereskedőnek t a n u l t , m a j d egy kölni n y o m d á b a n ismerte meg a szakma alapjait. 1956-tól a Walter-Verlag irodalmi p r o g r a m j á t tervezte. H. Heissenbüttellel közösen a Walter-Drucke ('Walterféle n y o m t a t v á n y o k ' ) c. könyvsorozat kiadója. 1967—1973 között D a r m s t a d t b a n dolgozott az ottani nagyhírű L u c h t e r h a n d kiadónál, ahol az irodalmi és szociológiai tárgyú p r o g r a m o t állította össze, u t á n a visszatért Svájcba. O Realista író, tárgyilagos, visszafogott nyelvezettel t ö b b kevés-

393

WALTA sé sikeres s z í n d a r a b szerzője, amelyekben az ember önmegvalósításának lehetőségeiről szól. Első írásai 1956-ban jelentek meg a Neue Z ü r c h e r Zeitungban, első — a még abban az é v b e n a Charles-Veillon-díj]a\ kit ü n t e t e t t — regénye 1959-ben l á t o t t napvilágot. E b b e n a Der Stumme ('A néma') c. inkább novellisztikus elemeket f e l m u t a t ó regényében az útépítő munkások élet- és m u n k a k ö r ü l m é n y e i t helyezi a cselekmény középpontjába. O Főbb művei még: Herr Tourel ('Tourel úr', reg., 1962); Elio oder eine fröhliche Gesellschaft ('Elio vagy egy vidám t á r s a s á g ' , dráma, 1965); Die Katze ('A macska', d r á m a , 1967); Die ersten Unruhen ('Az első zavargások', reg., 1972); Die Verniederung ('Elhanyagolás', reg., 1977); Das Staunen der Schlafwandler am Ende der Nacht ('A holdkóros csodálkozása hajnalban', reg., 1983). O Magyarul: 1 elb. (Szász Z. J., U t u n k , 1979, 20.). Kerekes Gábor Walter [válter], Silja (eredeti név); Maria Hedwig nővér OSB (szerzetesnév); (Rikkenbach, 1919. ápr. 23.—): svájci német költő- és írónő, O. F . Walter testvére. Tanítóképzőt v é g z e t t Merzingenben és irodalomtörténetet t a n u l t Freiburgban. 1948 óta a Zürich melletti Fahr bencés rendi kolostorában él mint szerzetes nővér. O Die ersten Gedichte ('Az első versek', 1944) c. kötete a n é p d a l o k és Rilke iránti vonzalmának t a n ú i . Kolostorba vonulván, egyrészt egyházi használatra szánt misztérium-, dal- és t á n c j á t é k o k a t , másrészt a kolostori élet élményéből táplálkozó szépprózát kezdett írni, és ettől már csak egy kötetnyi, s a j á t gyermekkorára való lírai viszszaemlékezés (Der Wolkenbaum, 'A felhőfa', 1991) t á n t o r í t o t t a el. O F ő b b művei még: Wettinger Sternsingerspiel ('Csillagdaljáték', 1955); Der Fisch und Bar Abbas ('A hal és B a r A b b a s ' , elb.-ek, 1967); Feuerturm ('Tűztorony', misztériumjáték, 1987). O Gyűjt, kiad.: Die gesammelten Gedichte ('Összegyűjtött versei', 1950); Gesammelte Spiele ('Összegyűjtött színjátékai', 1963). O Magyarul: 1—1 vers (Jánosy I., N é m e t költők antológiája, 1963; Károlyi Amy, Jelenkor, 1965, 8.; H a j n a l G., Nagyv, 1975, 12.; Csanád B., Ú j ember, 1986, 22.; Vida T., Ú j ember, 1987. dec. 20.). Somogyi

György

Walter Map [völter mep]; Walter Mapes (Herfordshire, Wales, 1140—1208 után): angliai latin író, főpap. Utóneve walesieket illető csúfnév, de ő maga is használta. 1154 u t á n Párizsban t a n u l t , majd Angliában I I . Henrik szolgálatába állt. 1179-ben R ó m á -

ba küldték a lateráni zsinatra, i t t a valdensekkel is tárgyalt. 1186-tól lincolni kancellár, 1197-től oxfordi főesperes. A püspökségtől János király ü t ö t t e el. O Jókedélyű, t r é f á s ember lehetett, aki szívesen köszörülte nyelvét — és tollát — a visszásságokon. De nugis curialium ('Az udvarbéliek bolondságairól') c. a n e k d o t a - g y ű j t e m é n y é t 1162 és 1192 között szerezte. Szellemes, némelykor csípős viccek, elbeszélések, történetek szólnak egyházi és világi nagyságokról; élénk kirohanásokat intézett az író az u d v a r i élet, a különböző szerzetesrendek (elsősorban a ciszterciták) bűnei ellen. N a g y jelentősége, hogy az a n t i k mitológia a n y a g á n kívül a brit és a kelta meséket is feldolgozza és hagyományozza. Remeték és eretnekek, bizánci császárok és skótok, walesiek népesítik be lapjait. Mesebeli és történelmi portugál, dán, angol királyok, páp á k és kisemberek életéről, erkölcseiről ad kultúrtörténetileg érdekes vázlatot. J á n o s nevű b a r á t j á h o z írta a Dissuasio Valerii ('Valerius lebeszélése') c. levelet: ebben azt tanácsolja, hogy ne házasodjék meg, s öszszefoglalja a nőellenes bibliai-pogány történeteket. O Részben az a n e k d o t a g y ű j t e mény, részben közismert egyénisége lehet az oka, hogy a korabeli -»vágánsköltészet verseinek egy részét is neki t u l a j d o n í t o t ták, így elsősorban a Metamorphosis Goliae episcopit ('Golias püspök átváltozása'), amely egy angol klerikus szerzetes-ellenes műve. O Legnagyobb jelentősége a mesék, m o n d á k és történetek közvetítésében rejlik, az európai novellairodalom kialakulásában játszott szerepet. O Kiad.: E. S. H a r t l a n d , Honourable Society of Cymmrodorion I X . (1923); kiad. és angol ford.: M. R. J a m e s : Wright: The Latin poems commonly attributed to Walter Mapes (1841). O Magyarul: 1 (tévesen neki t u l a j d o n í t o t t ) vers (Rónay Gy., Deákok és lovagok, anto., 1962). Kurcz Ágnes Waltharius [valtóriusz]; Waltharii poesis nibe,lungi verssorokban. O Kiad.: K. Strecker: Monumenta fíermaniae: Poetae (VI. 1., 1951); kiad. és német ford. K . Langosch: Waltharius, Ruodlieb, Mdrchenepen (1956). O Magyarul még: 1—1 részlet (Szedő D., Német költők antológiája, 1963; Csorba Gy., Évezredek eposzai, anto., 1970). O írod.: M. Manitius: Geschichten der lateinischen Literat u r des Mittelalters (1. köt., 1911); W. Stach: Geralds Walthariuslied, das erste Heldenepos der Deutschen (Historische Zeitschrift, 1940); D. Schaller: Geraldus und Sankt Gállen, zum Widmungsgedicht des Waltharius (Mittellateinisches J a h r b u c h , 2. köt., 1965); M. Wehrli: Waltharius. Gattungsgeschichtliche Betrachtung (uo.); E. E. Poss (szerk.): Waltharius und Walthersage (1969); 0 . Zwierlein: Das Waltharius-Epos und seine lateinischen Vorbilder (Antiké und Abendland, 16, 1970); H. F. Haefele: Vita Waltharii manu fortis (1971); K . Langosch: „Waltharius". Die Dichtung und die Forschung (1973). Kurcz Ágnes

Walther [valter], Dániel (Münster, 1940—): francia író. A Fiction c. folyóiratban kezdett publikálni 1965-ben. írásai agresszív hangnemük m i a t t kezdettől fogva a -+science fiction-'wodaXom avantgárd irányzatába tartoztak. Műveiben a jelen és a jövő elviselhetetlen lidércnyomás, amelyből szabadulást csak a katasztrófák hozhatnak. Sci-fi-regényeket csak később kezdett írni (Krysnak ou le Complot, 'Krysnak avagy az összeesküvés', 1978, L'Épouvante, 'Borzalom', 1979, Happy End, ua., 1982), de ezekben is a korábbi művek meg nem alkuvó írói m a g a t a r t á s a mutatkozik meg. O Egyéb fő művei: Les Quatre Saisons de la nuit ('Éjszakai zöldségárusok', sci-fi-novellák, é. n.); L'Hópital et autres fables cliniques ('A kórház és más klinikai mesék', sci-finovellák, é. n.); Cycle de Swa ('Swa ciklusa', „hősi fantáziák".' 1981- 1983). O Magyarul: 1 nla (Gyáros E., Galaktika, 1982, 44.). Dévényi Levente—Kiss Etele Walter de Chátillon: —•Oautier de Chátillon Walther-Hildegund-versszak; Walther strófa: a középfelnémet ún. —• nagysor-vers szakok egyike, a ->nibelungi versszak változata. Négy sorból áll. Az első három sor mindegyike egyforma felépítésű: az első fel sorokban (Anvers) és a második félsorokban (Abvers) egyaránt 3—3 hangsúlyos szótag van, az Anversek nőzárlatúak (klingend), az Abversek hímzárlatúak (stumpf). A negyedik sor Anversében 5 hangsúlyos szótag van, s nőzárlatú, az Abversben pedig 4 hangsúlyos szótag és hímzárlat. A sorvégeket páros rím kapcsolja össze a ab b rímképlet szerint. O A strófaforma elnevezése a Walther und Hildegunde c. költemény n y o m á n terjedt el. Példa: Swie wir anders riten, so ist daz div lere min daz wir da ze Metzen geste niht ensin. Ortwin hete drinne wol tovsent kuener man: swaz der kvnic hernach darumbe geredete mit strite wrden wir bestan. (Wiener Fragment, 4. veraszak)

O (ónémet irodalmi formák) O írod.: A. Hausler: Deutsche Versgeschichte (1925— 1929); O. Paul—I. Glier: Deutsche Metrik (1964). Jávor Ottó Walther von der Vogelweide [válter fon der foglvájde] (1170 körül—1230 előtt): német költő^, dalok (Minnesang) és Spruchok szerzője. Eletéről csak egyetlen pontos adatunk van: az irodalompártoló Wolfger passaui, később aquileiai püspök latin számadáskönyve rögzíti, hogy a püspök 1203.

395

WALTA nov. 12-én a Bécs melletti Zeiselmauerben dalnoknak („cantor") 5 schillinget a d o t t egy prémes kabátra. Minden más életrajzi vonatkozást csak a saját és a kortárs írók műveiben való említések szolgáltatnak. Születési helye bizonytalan, mintegy 20 helységet neveztek Vogelweidének (madarak fészkelő és vadászásra alkalmas pihenő helye). Sokáig a déltiroli Grödner-völgy ben fekvő Vogelweidehof követelte magának a szerzőt (szobra is áll ott), de a Würzburg és Feuchtwangen környéki helyek is valószínűsíthetők, hiszen 1220 körül ezen a vidéken k a p o t t hűbérbirtokot I I . Frigyes császártól. Valamelyik osztrák helység mellett viszont az szól, hogy W a l t h e r s a j á t szavai szerint Ausztriában t a n u l t a meg a költőmesterséget. Az időhöz k ö t h e t ő a d a t o k b a n sem kevesebb a bizonytalanság. II. Frigyes császár és kancellárja, Engelbert érdekében még 1229 körül ír verseket. 1230 u t á n r a azonban már egy sora sem datálható. Egyik kései versében kijelenti: „negyven, vagy még t ö b b éve szól d a l o m " . Ha feltételezzük, hogy 18 éves korában kezdte el költői működését, akkor 1170 körül születhetett. Társadalmi hovatartozása sem egyértelmű. A heidelbergi (nagyobb) kézirat ugyan „úrn a k " nevezi és a lovagok (miniszteriálisok) közé sorolja, de a rendi h o v a t a r t o z á s kérdésében a kézirat szerkesztői sokszor tévedtek. Élete nagy részében nincstelen vándordalnokként élt. A h ű b é r a d o m á n y feltételezheti erre jogosult, nemesi voltát. De mikor W a l t h e r hűbérért könyörög, sohasem hivatkozik előjogaira, csak művészetére. O Első írói éveit fent említett szavai alapján Badenbergi Frigyes osztrák herceg bécsi udvarához k ö t h e t j ü k , ahol Reinmar von Hagenau m á r hosszabb ideje működött. Mester-tanítvány viszony azonban aligha a l a k u l h a t o t t ki közöttük, hiszen Walther hamarosan művészi és eszmei ellentétbe került ReimarraX. Frigyes herceg 1198-ban meghalt, utóda, VI. Lipót n e m t ű r t e meg W a l t h e r t Bécsben. Ezzel kezdődik a költő vándorélete és vele Spruch-költészete, hiszen a pártfogók dicsőítése, politikájuk kiszolgálása, ehhez a m ű f a j h o z volt kötve. A vándor dalnokok, vágáns klerikusok, udvari m u l a t t a t ó k egzisztenciális gondjaiban osztozva, mecénást, megélhetést keresve, sértett emberi és művészi méltóságát gúnyos dalokkal is gyógyítva j á r j a végig a német nyelvterületet „a P ó folyótól a Traveig", „az Elbától a R a j n á i g és újból Magyarországig", ahogyan verseiben hivatkozik vándorlásának h a t á r a i r a . Időről időre akadnak hatalmas pártfogói, hol a staufi (Fülöp király), hol a Welf (IV. Ottó) oldalon

396

találjuk, míg 1213-tól a fiatal I I . Frigyes mellé szegődött, aki — mint l á t t u k — honorálta is hűségét. Közben, az 1210-es és 1220-as években legalább kétszer megfordult a hírneves mecénás Hermann gróf thüringiai u d v a r á b a n (Wartburgkrieg), 1212ben Dietrich meisseni grófnál, ahol Heinrich von Morungenne\ találkozott, majd 1203—1219 k ö z ö t t rövid időre újból az osztrák hercegi u d v a r b a n , amit a k k o r már Klosterneuburgba helyeztek á t . T a r t o z o t t még egy ideig Bernhard karinthiai herceg, a Katzenellenbogeni gróf és a m á r említett Wolfger püspök kíséretébe 1350-ben Michael de Leone würzburgi jegyző; egy dalkézirat összeállítója, arról a d o t t hírt, hogy a würzburgi N e u m ü n s t e r („új székesegyház") kerengő je mellett látta W a l t e r sírját és közölte a belevésett latin sírfeliratot is. Erről azonban későbbi h a g y o m á n y nincsen, ma is feltalálhatatlan. Ö Minne-dalait a Walther-filológia megpróbálta időrendbe elhelyezni, de a beosztási kísérletek máig v i t a t o t t a k , hiszen ebben csak a hölgy és lovag, a nő és férfi szerelmi-szolgáló viszony ábrázolásának, megítélésének alakulását lehetett alapul venni. Az első bécsi évekbe szokás sorolni az eszményített, erényekkel ékes, társadalmilag is a költő „ f ö l ö t t " álló hölgy odaadó, feltétlen szolgálatára elkötelezett Minne-dalokat: Maeger fragét... (Többen k é r d i k . . ., Berezeli A. K.), Sumer unde winter (Nyár is, tél is, Nemes Nagy Ágnes), Got gebe ir. .. (Isten a d j o n n e k i . . . , Nemes Nagy Ágnes). ReimarvaX való vitáj á t azonban m á r a költőtárs egyik hiperbolikus hölgy-dicsérete váltja ki. Walther nem t u d t a osztani Reimar mindenki mást kizáró magasztalását és a mindenki más előtti j u t a l o m r a (művészi és szerelmi jutalomra) való jogosultság h a n g o z t a t á s á t . Walther válasza: Ein man verbiutet... ('Egy férfi úgy felmagasztalja m a g á t . . . ' ) érzékenyen é r i n t e t t e Reimart, és ezzel megkezdődött a t ö b b versben folyó költői párbaj, aminek valószínűleg szerepe lehetett abban, hogy W a l t h e r n e k el kellett hagynia a konvenciókat tisztelő bécsi u d v a r t . O A vándorévek első szakaszában még tovább folyt a vita ReimarvaX, de valószínűleg ekkorra d a t á l h a t j u k azokat a d a l o k a t is, amelyek már a v á g á n s költészet hatásáról tanúskodnak. í g y a Muget ir schouwen... kezdetűt ('Nézzétek, milyen csodákat kap o t t a m á j u s . . .'), ami a Carmina Burana 119. és 131. d a l á n a k ismeretét tételezi föl. Ebbe a csoportba sorolható még: Der rife tet... (Sínylette sok m a d á r k a . . ., Kálnoky L.), Uns hat der winter... (Telünk oly z o r d . . . , E ö r y A.). Ezekben a dalokban a

WALTA korai Minnesangb&n is csak bevezető-funkciót teljesítő természeti kép az egész vers szerkezetét és belső logikáját hordozza: p á r h u z a m o t jelent az életérzésben és a szerelmi élményben a tavasz öröme, vagy a tél bánata. A női szépségnek merész, a latin vágáns és a n t i k költészetre visszamenő, ,,a fejtől a l á b i g " t a r t ó dicsérete a Si wunderwol gemchet wip. . . (Nő, p o m p á s alkotású l é n y . . W e ö r e s S.). O T a l á n már 1203— 1204 körül, Wolfger püspök kíséretében, aki VI. Lipót esküvőjére érkezett, Walther újra az osztrák udvarba m e n t és megpróbált ott l á b a t vetni. B e m u t a t k o z ó verse — ebben egyetért a k u t a t á s — az Ir sült sprechen willekomen... (Jó szívvel fogadját o k . . ., T ó t h B.) volt, amelyben Walther előbb az anyagi jutalomért fellépő vándorénekes, m a j d a szerelmi j u t a l m a t elváró Minne-dalnok szerepében a női ideált dicséri. Ez e g y ú t t a l replika is volt Peire Vidal francia t r u b a d ú r németeket becsmérlő versére, t e h á t mindenképpen alkalmasnak tetszhetett az udvar jóindulatának elnyerésére. De a feltehetőleg u g y a n i t t előadott Frouwe entlat iuch.. . ('Úrnőm, hadd szóljak hozzád') m á r a dialógus formában is, de t a r t a l m á b a n is az egyenjogúság, az önátadás, az e g y m á s t megajándékozás igényével lép fel. A Minne-fogalom definícióját kereső Saget mir iemen, waz ist minne? (Hadd lám, mi is a szerelem. . ., Vajda M.) kezdetű d a l á b a n a szolgálat megtagadásával fenyegetődzik, ha szerelmi szolgálata viszonzatlan marad. Egyre inkább a választás, az érdemek alapján történő megkülönböztetés követelményét hangsúlyozza (Zwo fuoge han ich doch.. ., 'Két dolgot t a n u l t a m m e g . . .'). A nő fogalma már önmagában nemes, magasztos, a hierarchiai, rendi felülemelkedést igénylő „hölgy" vagy „ d á m a " csak másodlagos fogalom, és kárára lehet a nőiességnek. A Minne-költészet feladata az öregedő Walther szerint a tiszta nők és a nemeslelkű férfiak egyenlő dicsérete (A ne liep so manic leit.. ., J ó k e d v é t úgy f á j l a l o m . . . , Fodor A.) akiket az ebene Minne, az egyenrangú szerelem köt össze (vö. Aller werdekeit ein füegerinne. . . , Az embernek bármi érdemet. . ., Rónay Gy.) c. dallal. Az ú j férfi—nő kapcsolat koncepciójának kidolgozásával párhuzamosan készülhetett az a dalcsoport, a m i t régebben a niedere Minne ('alacsonyabb rendű szerelem') dalainak, vagy ma i n k á b b lányokhoz szóló daloknak (Madchenlieder) neveznek, megkülönböztetésül a hohe Minne ('felsőbbrendű szerelem') dalaitól, ill. azoktól a versektől, amelyek házasságban élő hölgyekhez szóltak. Bizonyos, hogy ezek első-

sorban a vándorévek termékei, az udvari konvenciók hatáskörén kívül létrejött, nem nemesi származású nőkhöz fűződő szerelem dalai, melyben megvalósulhat az egymásboldogítás igénye minden különös udvari „ e r é n y g y a k o r l a t " nélkül. A kb. féltucatnyi dal legismertebb gyöngyszeme az Unter der linden... (A hársfaágak csendes árn y á n . . ., Babits M.), amely a n é m e t költői antológiák p a r á d é s darabja. F o r m á j u k b a n és felépítésükben ezek a versek a vágánsköltészet r e p e r t o á r j á b a tartozó táncdalhoz és pastourelle-hez igazodnak. W a l t h e r azonb a n nem t e k i n t e t t e ezt a f a j t a kapcsolatot sem futó kalandnak, hanem megkísérelte ebben is a jóság, hűség, szépség értékeit ápolni, amelyek a hohe Minne szokványos dalaiban üres frázisokká váltak. Legszebb példa erre a Herzeliebez frowelin. . . (Lelkem, kisasszonyom. . ., Fodor A.) kezdetű dala. Elete végén Walther keserűen tapasztalta, hogy ú j Minne-koncepciója nem talál visszhangra, a dicsekvők és hencegők (rüemaeren, lügenaeren) a hangadók. Költői hag y a t é k á t az Ir reinen wip, ir warden m a n . . . (Tiszta nők, derék férfiak. . ., Rába Gy.) c. versében az erre méltókra bízza. Ma 75 dalát ismerjük. Búcsúzik a világasszonytól, az hiába a k a r j a marasztalni (Fro wult, ir sult dem wirte sagen. . ., Világasszony, rég m e g f i z e t t e m . . . , Szabó L.), Walther már megismerte: csak szemből szép, amit nem l á t h a t u n k belőle, az maga az iszonyat, a b ű n . Utolsó versének az Elégiát szokás t a r t a n i (Owe, war sint verswunden...), melynek első versszakát Radnóti M. fordításában közöljük:

397

0 jaj, hogy eltűnt minden, hogy hullt le, évre év! Éltem valóban én, vagy álmodtam itt elébb? Amit valónak hittem, nem volt talán sehol? Mély álom ringatott el, csak nem tudom, mikor. Most íme fölriadtam és oly idegen, mit úgy ismertem én még akár a tenyerem. Az emberek s a táj, amelyet úgy szerettem, gyermekkorom kalandos vidéke ismeretlen. Ki akkor víg barát volt, ma sír fölé hajol, erdőt irtottak erre, amott bedőlt major; s ha régi patakunk is másképpen folyna itt, mint hontalan, csak nézném eltűnő fodrait. Akikre ismerősként gondoltam még tavaly, alig köszönnek s mindent betölt a baj s a jaj. Úgy foszlik semmivé most a boldog és merész gyerekkor, mint a tenger vizére mért ütés örökre már, ó jaj!

O A késői versek közé szokás sorolni keresztesdalait is, amelyekben az igazi szerelemért, az Isten-szeretetért lenne kész élet é t szentelni. Ő m a g a II. Frigyes keresztesh a d j á r a t á b a n m á r nem vett részt. Vallásos Leichjének részlettémái a Szentháromság és Mária dicsérete, a keresztények bűnei és felhívás b ű n b á n a t r a . O Walther vándoré-

WALTA veit végig kísérte Spruch-költészete. A -tgnomilcus költészet körébe tartozó Spruch (ezt is énekelték) volt a középkor vándorénekeseinek jellemző m ű f a j a : ebből t u d t a k megélni, ezzel igyekeztek mecénásaik kedvébe járni. De a dicséreten kívül megverselt közmondások, bölcs tanácsok, rövid állatmesék is szerepelnek a Walther előtti Spruch-költők (Herger, Spervogel) repertoá r j á b a n . Walther formailag és tartalmilag is továbbfejlesztette ezt a m ű f a j t . 110 Spruch-ját (egy Spruch = egy versszak) 13 strófa- és dallam-típusba lehet sorolni, három t o v á b b i Spruch egyedi strófaformára készült. Ez annyit jelent, hogy ezek előadására 13 + 3 dallamot komponált, míg minden egyes Minne-dal s a j á t dallamra és stróf a f o r m á r a készült. Legkorábbi Spruchkompozíciója a Reichston ('Birodalmi dallam') párrímes, míg a többi h á r m a s felépítésű canzone-strófa (—>Minnesang). Ez utóbbi Spruch-forma W a l t h e r újítása volt. Valószínű, hogy az egy dallamra (strófaformára) készült Spruchok (versszakok) nagyjából egyidőben készültek. Tematikai öszszetartozásuk azonban nem mindig világos, ezért időbeli összetartozásuk v i t a t o t t . A Reichstonra készült három Spruch pl. az 1198 u t á n i kettős királyválasztás következtében kialakult áldatlan politikai és társadalmi konstellációval függ össze, sőt még intonációjuk is hasonló (Ich saz...; Ich horte...; Ich sach...; ' ü l t e m . . . hallott a m . . . l á t t a m . . . ' ) . A többi, nagyobb számú versből álló csoportnál azonban nem ilyen egyértelmű az összefüggés. Spruch]ai tematikai szempontból nagyon sokrétűek. A Minnesang szerep-dalaival szemben ezek szolgáltatnak néhány életrajzi, ill. életmóddal kapcsolatos adatot. Az elnyert hűbérért köszönetet mondó s t r ó f á j a (Ich han min lehen. . ., Van birtokom. . ., Keresztury D.) jellemzi Walther egész életformáját: a vándoréveket, a nélkülözéseket, a megszégyenítéseket és az örökösen visszavágni-kész civódásokat, melyek során már önmagát is megutálni kényszerült: ,,s már bűzlött tőle, úgy j ö t t számból a szitok". Egész sor Spruch részletezi ezt az életmódot: köszönetet mond a k a p o t t pártfogásért, de könyörög, hízeleg is érte (Ich bin des milter landgraven. . ., A bőkezű őrgrófnál. . ., Jékely Z.), gáncsolja a fejedelmek szűkm a r k ú s á g á t (Mir ist verspart. . ., Zárva a kincsőrző k a p u . . . , Keresztury D.), maró gúnnyal torolja meg lova megölését (Mir hat her Gerhart Atze..., Füles Gellért úr. . ., Keresztury D.) és a parlagi konkurenciát (Uns irrei einer hande diet. . ., Míg n y a k u n k o n e s ö p r e d é k . . . , Tóth B.).

Spruch]&\nak egy másik csoportjával tanít, nevel: az önuralomra (Wer sleht den leven. .., 'Ki győzheti le az oroszlánt. . . ' ) , a m é r t é k t a r t á s r a (Unmaze, nim dich..., Mértékletesség, nézd e k e t t ő t . . . , Csorba Gy.), általában az udvari erényekre (Wer zieret nu der eren sal.. ., 'Ki a dísze a becsület c s a r n o k á n a k . . . ' ) . O W a l t h e r a középkor embere, s így moralista. Számára a keresztény erkölcs követelményei az irányadók, ezt kéri számon a közélet, a politikai felelőseitől, magától a császártól és a pápától is (Ich horte eim wazzer. . A neszező vizekben. . ., Lator L.; Ich sach mit minen ougen. . ., L á t t a m saját szememmel, Kálnoky L.; Künc Constantin der gap..., K o n s t a n t i n kétes j e l v é n y t . . . , Rákos S.; Ahi, vie kristenliche. . ., Hej! nevethet Róm á b a n . . . , Keresztury I).; Sagt an, her Stoc..., U r a m , S z i p o l y . . . , Berczely A. K.). De moralista létére is világosan l á t j a az összefüggéseket: a politikai, közéleti rend t u d j a megadni a feltételeket az erények megbecsüléséhez, az Istennek tetsző élethez (Her keiser, swenne ir. . Császár, ha száműzés. . . , Fodor A.). E z t az értékösszefüggést ismeri fel híres verse is, amely az ikonográfiái mintát szolgáltatta a nagyobb heidelbergi kézirat művészének, amikor Walther portréját a vers elején minuciózusán leírt „gondolkodó p ó z b a n " ábrázolta (vö. A. Rodin „A gondolkodó" szobra): Egy kőre ültem én le, szépen keresztbe téve lábam, könyökölve rajta és két tenyerembe hajtva a fél orcám meg az állam. Miért élünk e világban? Ezen tűnődtem elmerengve, s nem jöttem rá a feleletre. Vágyom fölötte három dologra minden áron: az érdem és gazdagság kettejük, de ritkán fér meg a kettő egyhelyütt; az istenfélelem pedig a náluk többet érő harmadik. .. (ford.: Kdlnoky

L.)

Ennek a moralista álláspontnak a t u d a t á ban m e n t h e t j ü k fel W a l t h e r t az ellenkirályok közötti ingadozásában az érdekhaj hászás vádjától. Számára a legitim királyi hatalom volt a fontos, ami az áhított békét, az egységet és az igazak védelmét meghozh a t j a . O W a l t h e r előtt nem élt németül író költő, aki ilyen sokrétű életművet hagyott volna m a g a után. Nagyságát m á r a közvetlen utókor is fölismerte. A még talán életében, 1230 körül készült Carmina Buranában m á r szerepelnek strófái. Gottfried von Strassburg 1210 körül készült Trisztánregényében a Minnesángerek vezéreként

398

WALZE m u t a t j a be, Ulrich von Lichtenstein egy egész versszakot idéz tőle. A 13. sz. közepéről származó Wartburgkriegben ő a dalnokverseny döntőbírája. A vele foglalkozó tudományos m u n k á k sorát J . J . Bodmer és J . J . Breitinger n y i t j a meg a 17. sz.-ban. Műveinek első, máig is nélkülözhetetlen kritikai kiadása K. Lachmanntól származik (1827). O Kiad.: Fr. Maurer (szerk.): Walther von der Vogelweide (műfaji és időrendi csoportosításban a f e n n m a r a d t dallamokkal e g y ü t t , 2 köt. 1955—1965); K . Lachm a n n (szerk., K. v. Kraus és M. Kuhn átdolgozásában): ua. (1965); ua. (újfelnémet fordítással, 1972). O Magyarul: Walther von der Vogelweide válogatott versei (Kálnok y L., Lator L., Radnóti M. stb., 1961). O írod.: W. Wilmanns: Leben und Dichten W a l t h e r s von der Vogelweide (1882); K. Burdach: ua. (1900); G. F. Jones: ua., (1968); M. G. Scholz: Bibliographie zu W a l t h e r von der Vogelweide (1969); K. M. Halbach: ua., 4. kiad. átdolg. M. G. Scholz (1983); G. Hahn: ua. (1986). Vizkelety András Walther von Klingen [válter fon klingn] (1215 k.—Basel, 1286. márc. 1.): svájci német minnesánger. Thurgaui miniszteriális család gyermeke. Jelentős szerepet játszott szűkebb h a z á j a politikai, társadalmi életében. Szoros kapcsolatban állt Habsburg Rudolffal. K é t kolostort is a l a p í t o t t . O A Minnesang-költészet késői képviselője, nyolc minne-dalt hagyott h á t r a . Költeményeiben a Minnesang hagyományos témáit, m o t í v u m a i t dolgozta fel. Költészetére elsősorban Gottfried von Neifen volt hatással, ez leginkább verseinek felépítésén érezhető. O Kiad.: M. Schiendorfer: Die Schweizer Minnesánger (1990). O írod.: K . Langosch: Die deutsche L i t e r a t u r des Mittelalters — Verfasserlexikon (4. köt., 1953). Lőkös Péter Walton [vóltn], Izaak (Stafford, 1593. aug. 9.—Winchester, 1683. dec. 15.): angol kereskedő, életrajzíró, t e r m é s z e t b a r á t . Földművescsaládból származott, édesapja serfőző mester volt. 0 maga előbb egy vaskereskedésben inaskodott, m a j d mint londoni rövidáru kereskedő tisztes vagyonra t e t t szert. Bár nem rendelkezett egyetemi végzettséggel, sok író, teológus, művész bar á t j a volt, s mikor ötvenéves k o r á b a n viszszavonult, életét teljes egészében passzióinak, az írásnak, társalgásnak és horgászásnak szentelte. Első m u n k á j á t — A Life of Dr Donne (1640) — barátjáról, J . Donne-ról írott életrajzát még némi elfogultság jel-

lemzi. Sir H. Wotton-ról (1651), R . Hookerről (1665), G. Herbert-ről és R. Sanderson püspökről (1678) í r o t t életrajzai tárgyilagosabbak, de ezekben is, mint valamennyi írásában, m e g r a g a d j a az olvasót a szerző bölcs derűje, kedves n y á j a s s á g a amivel barátainak, írótársainak emberi és írói kvalit á s a i t mérlegeli. F ő m ű v é t : The Compleat Angler or the Contemplative Man's Recreation ('A tökéletes horgász, avagy az elmélkedő ember gyönyörűsége', esszé, 1653, bőv.: 1655), ma is a horgászat, ill. horgászok klasszikus kézikönyvének t a r t j á k . A mű valójában egy dialógussorozat Piscator (a horgász), Venator (a vadász) és Auceps (a solymász) között. A beszélgetéseket alkalm a n k é n t egy-egy vers, dal szövege szakítja meg. A mű egésze az angolok természetszeretetének, az angol t á j szépségét s az élet gyönyörűségeit dicsérő ember örömének a kifejezése. O G y ű j t , kiad.: Collected Lives of Izaak Walton ('Izaak W a l t o n összes életrajza', 1670); G. L. K e y n e s (szerk.): The Complete Works of Izaak Walton ('Összes Művei', 1929). O írod.: S. Martin: Izaak Walton and His F r i e n d s (1904); D. Novarr: T h e Making of W a l t o n ' s Lives (1958). Kocztur

Gizella

Walzel [válcel], Oskar (Bécs, 1864. okt. 28.—Bonn, 1944. dec. 29.): német irodalomtörténész. Bécsben és Berlinben t a n u l t germanisztikát, 1887-ben bölcsészdoktori, 1894-ben egyetemi m a g á n t a n á r i fokozat o t szerzett. 1897-ben Bernben, 1907-ben Drezdában, 1921-ben Bonnban nyerte el az egyetem német irodalomtörténeti tanszékét. 1933-ban a náci hatalomátvétel u t á n nyugdíjazták, feleségét a theresienstadti koncentrációs t á b o r b a hurcolták. O Egyike a legjelentősebb német irodalomtörténészeknek. Fő műve a Gehalt und Gestalt im Kunstwerk der Dichtung ('Tartalom és form a a költői m ű a l k o t á s b a n ' , tan., 1923— 1924) c. terjedelmes irodalomelméleti munka, amely a műalkotás t a r t a l m á n a k és form á j á n a k egymásba való á t j á t s z á s á t mut a t j a be, s ezzel nemcsak a szellemtörténeti irányzatnak, hanem az ú j a b b irodalomtörténeti módszereknek (fenomenológia, hermeneutika stb.) is p é l d á t m u t a t o t t . 1918ban kiadta W. Scherer Geschichte der deutschen Literatur ('A német irodalom története', 1883) c. m u n k á j á t a hozzá írt folytatással: Die deutsche Literatur von Goethes Tod bis zur Gegenwart ('A német irodalom Goethe halálától a jelenkorig'). Szerkesztette a Handbuch der Literaturwissenschaft ('Az i r o d a l o m t u d o m á n y kézikönyve') c. monumentális kézikönyvsoro-

399

WALZE z a t o t és a Wortkunst {'Szóművészet') c. folyóiratot, kiadta Heine műveit (10 köt., 1910—1914) s részt v e t t különböző Goetheés yScAi/Zer-összkiadásokban. O F ő b b művei még: Deutsche Romantik ( ' N é m e t romantika', tan., 1908); Wechselseitige Erhellung der Künste ('A művészetek egymással való kölcsönös megvilágítása', t a n . , 1917); Das Wortkunstwerk ('Műalkotás szavakkal', tan., 1926); Deutsche Dichtung von Gottsched bis zur Gegenwart ( ' N é m e t költészet Gottschedtől a jelenkorig', t a n . , 2 köt., 1928). Szász Ferenc Walzer [válszer], Pierre Olivier (Porrentruy, 1915. jan. 4.—): svájci francia irodalomkritikus. A lausanne-i egyetemen végezte tanulmányait, m a j d Párizsban védte meg doktori disszertációját, amelyet J . - P . Toulet-nek szentelt. Svájcba visszatérve megalapította a Portes de F r a n c é kiadót, s a Journal de Genéve-nél mint irodalmi kritikus működött. 1955-ben professzori kinevezést kapott a berni egyetemre. O A francia szimbolizmus legismertebb szakértője, számos szerző kritikai kiadásának gondozója. A franciao.-i Poétes d'aujourd'hui ('Mai költők') c. sorozatban a d t a ki P. Valéry (1953), J . - P . Toulet (1954) és S. Mallarmé (1963) verseit. 1970-ben Révolution du Sept ('A hetek forradalma') c. Lautréamont, Mallarmé, Rimbaud, Corbiére, Cros, Nouveau, Laforgue verseivel publikált egy jelentős kiadványt. Az A r t h a u d kiadónál megjelenő többkötetes irodalomtörténetben az 1896 és 1920 közötti időszakot szerkesztette (1975). Éveken keresztül m u n k á l k o d o t t a Jura-vidék i d e n t i t á s t u d a t á n a k fejlesztésén. Az ő nevéhez fűződik a Vie des Saints du Jura ('A Jura-vidék szentjeinek élete') c. kötet kiadása, amely számos v i t á t vált o t t ki svájci irodalmi körökben: érdemes-e feléleszteni a keresztény múltat, alkalmas-e a hagiográfia a patriotizmus táplálására? A moder jurái költők közül W. Reufer műveit a d t a ki 1958-ban és Anthologie jurassienne (Murai antológia') c. szerkesztett kötetet 1964—65-ben. Martonyi Eva Wambaugh [vembó], Joseph-(1937—): amerikai (USA) krimiíró. K o r á b b a n a Los Angeles-i rendőrség nyomozótisztje volt. Mesterségének ismeretében g y á r t o t t könyveiből tizenkettő egy tucat. O F ő b b regényei: The New Centurions ('Az ú j centuriók', reg., 1971); The Blue Knight ('A kék lovag', reg., 1972); The Onion Field ('A hagymaföld', reg., 1973); The Black Marble ('A fekete m á r v á n y ' , reg., 1978); The Secrets of Henry Bright ('Henry Bright titkai',

reg., 1985); Echoes in the Darkness ('Visszhangok a sötétben', reg., 1987). Somogyi György Wamosy [vámoszij, Alceu (Uruguaiana, Rio Grandé do Sul, 1895. febr. 14.—Santana do Livramento, Rio Grandé do Sul, 1923. szept. 13.): brazil költő. A szimbolista irányzat képviselője. O Művei: Flámulas ('Zászlócskák', költ.-ek, 1913); Na Terra Virgem ('A szűz földön', költ.-ek, 1914); Poesias ('Költemények', összegy. versek, 1925); Prosa de Alceu Wamosy ('Alceu Wamosy prózája', 1967). O írod.: A. Grieco: Evolucao da Poesia Brasileira (1932); E. R. Till: Alceu Wamosy, Sua Vida e sua Obra (1973). ' Pál Ferenc Wamyö ruijushö; Vamjó ruidzsusó; Wamyöshö; Shitagö ga wamyö (címváltozatok) ( ' J a p á n elnevezések osztályozott gyűjtem é n y e ' ) (10. sz.): j a p á n szótár. Minamoto no Shitagö m u n k á j a . Körülbelül 931 és 938 között készült, tíz és húsz kötetes változata ismeretes. A kango (kínai) szavakat jelentésük szerint osztályozza témakörök szerint (pl. ég, föld, emberi kapcsolatok stb.), minden szóhoz kanbun magyarázatot fűz, m e g a d j a a kandzsik olvasatát, s a j a p á n olvasatot manyögana írásjelekkel t ü n t e t i fel. Az előszó szerint Daigo császár negyedik lányának rendeletére készült egy szélesebb, művelt réteg számára, azzal a céllal, hogy megkönnyítse a kínai művek olvasat á t , megértését a kínai szavak japán megfelelőjének megadásával. E g y f a j t a kézikönyv, lexikon szerepét töltötte be. É r t é kes forrás a Heian-kor kultúrájának, és nyelvének megismeréséhez. Varrók Ilona Wander [vander], Maxié (Bécs, 1933. jan. 3.—Kleinmachnow, 1977. nov. 20.): osztrák írónő. 1958-tól az akkori N D K - b a n élt m i n t d o k u m e n t a r i s t a fényképész, forgatókönyv- és újságíró. Rákbetegsége t u d a t á b a n sürgető bizonyítási kényszerrel írta n a p l ó j á t és leveleit, melyeket halála u t á n ugyancsak író férje — F . Wander, akinek nevét viselte — a d o t t ki (Tagebücher und Briefe, 'Napló és levelek', 1979; Ein Leben ist nicht genug. Tagebuchaufzeichnungen und Briefe, 'Egy élet n e m elég. Naplófeljegyzések és levelek', 1990). Gyermektörténetei és rövidke elbeszélései irodalmi újságokban vagy évkönyvekben jelentek meg. Különböző rétegeket képviselő asszonyokkal f o l y t a t o t t beszélgetéseinek gyűjteménye (Guten Morgen, Du Schöne. Protokolle nach Tonband, beszélgetések, 1977: J u h á s z Edit, K o c h Júlia, J ó reggelt, szépségem!,

400

WANGU 1987) a szocialista Németo. nőtársadalmába n y ú j t tanulságos bepillantást. O F ő b b művei még: Martiné (ua., elb., 1968); Frank, die Dialektik und das gewöhnliches Meerschwein. Ein Versuch aus den Kinderprotokollen ('Frank, a dialektika és a közönséges tengerimalac. Kísérlet gyerekjegyzőkönyvekből', 1978); Erwachen ('Ébredés', elb., 1978); Eine Strassenbahn namens Emma ('Egy E m m a nevű villamos', mese, 1980). Somogyi György Wandurski [vandíírszkij, Witold (Granica, 1891. ápr. 8.—SZU, 1937 után): lengyel drámaíró, költő, műfordító, publicista, politikus. Oroszo.-i tartózkodása (1913— 1921) során jogot tanult, m a j d egy harkovi a m a t ő r színház rendezője volt. Hazatérése után megszervezte, m a j d 1925 és 1927 között vezette a lódzi Munkás Színpadot, később a Dzwignia c. irodalmi folyóiratot szerkesztette. 1928-ban a Lengyel K o m m u nista P á r t választási k a m p á n y á b a n való részvétele miatt l e t a r t ó z t a t t á k . Óvadék ellenében szabadon engedték; Berlinbe utazott, ahol lengyel munkás-színházat szervezett. Politikai tevékenysége m i a t t kiutasították az országból. 1929-től a SZU-ban élt. A kijevi lengyel színház vezetője volt (1929—1931), m a j d Moszkvában, a Munkásszínházak Nemzetközi Szövetségében dolgozott. 1933-ban letartóztatták; 1956ban rehabilitálták. O Korai költészete Majakovszkij és a futuristák, h a t á s á t m u t a t j a . W. Broniewski és S. R. Standé mellett a forradalmi proletkultos Trzy salwy ('Három sortűz', 1925) c. kiáltvány és költői antológia egyik szerzője. Sadze i zloto ('Korom és arany', 1926) c. verseskötete mellett az expresszionizmus, a népszínmű, a vásári komédiák és a szovjet avantgardisták, pl. Meyerhold eredményeit szintetizáló agitatív d r á m á k a t írt: Smierc na gruszy ('Halál a körtefán', 1923); Gra o Herodzie ('Darab Heródesről', 1926); W hotelu ,,Imperializm" ('Az „Imperializmus" szállóban', 1929); Raban ('Hangzavar', 1932). O G y ű j t , kiad.: Wiersze i dramaty ('Versek és d r á m á k ' , 1958); Plakaty sceniczne ('Színpadi plakátok', 1970). O Magyarul: 1 vers (Árva Gy., Auróra, anto., 1967). O írod.: W. Fillér: Na lewym torzé. Teatr Witolda Wandurskiego (1967); H. Karwacka: Witold Wandurski i jego dzielo (1968). Pálfalvi Lajos

Canberrában lett tanszékvezető professzor. A maláj és a kínai k u l t ú r a világhírű szaktekintélye. O F ő b b művei: Pulse ('Pulzus', versek, 1950); The Nanhai Trade: A Study of the Early History of Chinese Trade in the South China Sea ('A Nanhai kereskedelem: T a n u l m á n y a Dél-kínai-tenger kínai kereskedelmének korai történetéről', 1958); The Structure and Power in North China during the Five Dynasties ('Struktúra és h a t a l o m Észak-Kínában az öt dinasztia idejében', tan., 1963); Our Tropical Possessions in Malayan India ('Trópusi birtokaink m a l á j I n d i á b a n ' , tan., 1965); The Cultural Problems of Malaysia in the Context of Southeast Asia ('Malajsia kulturális problémái Délkelet-Ázsiával összefüggésben', tan., 1968). Somogyi György Wangenheim [vángenheim], Inge von (férjezett név); Franké (eredeti név); (Berlin, 1912. szept. 1.—): német írónő, esszéist a . 1928-ban csatlakozott E. Piscator színészkollektívájához. G. von Wangenheim rendező felesége lett. 1933-ban Franciao.on á t a SZU-ba emigrált, 1945 u t á n az N D K - b a n színésznőként és újságírónőként dolgozott. O Jelentősek önéletrajzi v o n a t kozású kötetei: Mein Haus Vaterland ('Az én hazám és házam', 1956) és Auf weitem Feld ('Széles mezőn', 1954). Regényei közül a kritika kettőt emel ki: Professor Hadebrach ('Hadebrach professzor', 1961) és Das Zimmer mit den offenen Augen ('Szoba nyit o t t szemekkel', 1965). O Az első regény egy tudósról szól, aki hosszas vívódás u t á n az N D K társadalmi rendjét f o g a d j a el, m e r t ettől reméli az emberiség jövőjét. A második regény a sematikusan „kispolgárk é n t " megbélyegzettek nehézségeiről számol be az új politikai rendszerben. Az eseményekbe belejátszik a munkások 1953. jún. 17-i forradalmi fellépése az új politikai rend erőszakosságával szemben. Áz írónő azonban a munkások felkelését a k o m m u nista politikai p r o p a g a n d a szempontjából, elfogultan ábrázolja. O Jelentős k ö t e t e még a Lessing-esszéket tartalmazó Hamburgische Elegie ('Hamburgi E l é g i á k ' , 1977). O Magyarul: 1 nla (Fazekas A n n a , E g y f u t á r kalandjai, 1965). Némedi IMJOS

Wang [vangj, Gungwu (Surabaya, 1930. okt. 9.—): angol nyelven alkotó indonéz történész és költő. Nankingban, Kuala L u m p u r b a n és Londonban tanult, m a j d 26

401

wangsalan: -»jávai irodalmi

formák

Wangusa [vangusza], Timothy (Uganda, 1942—): angol nyelven alkotó ugandai költő, író, a fiatal ugandai Írónemzedék középvonalához tartozó lírikus. A Makerere Egyetem költői műhelyének a v a t o t t képviselője. Rövid, leggyakrabban blank verse,

WANKO ritkábban szabadvers f o r m á j á b a n megírt költeményeiben kedveli az emberközeli hagyományok és a rideg, elidegenedő modern világ éles szembeállítását. M u n k á i t ugandai és más afrikai országokban megjelenő, angol nyelvű folyóiratok és antológiák közlik rendszeresen. Első önálló verseskötete Salutations ('Köszöntések') c. 1977-ben lát o t t napvilágot. Upon This Mountain ('Ezen a hegyen', 1989) c. regénye egy kisfiú felnőtté válását m u t a t j a be. O Magyarul: 3 vers ( H á r s E., Fekete lángok, anto., 1989). . Wankowicz [vanykovics], Melchior (Kaluzyce, 1892. j a n . 10.—Varsó, 1974. szept. 10.): lengyel író, publicista. J o g o t és politik a t u d o m á n y o k a t tanult K r a k k ó b a n . Az 1. világháború a l a t t oroszo.-i lengyel egységekben harcolt. A két világháború között újságíró, 1926-ig belügyminisztériumi osztályvezető, 1927 és 1939 között a Rój kiadó alapítója és társtulajdonosa volt. O Az emlékekkel, anekdotikus kitérőkkel tagolt könnyed és olvasmányos irodalmi riport eredeti v á l t o z a t á t hozta létre, amely a 19. sz.-i nemesi elbeszélő szájhagyományokhoz kötődik. A Szpital v Cichiniczach ('A cichiniczei kórház', 1925) a háború és forradalom éveiről, a W kosciolach Meksyku ('Mexikó templomaiban', 1927) mexikói, az Opierzona rewolucja ('Tollas forradalom', 1934) SZU-beli utazásáról szól. Legnagyobb sikerét Na tropach Sm^tka ('Sm^tek nyomában', 1936) c. kötetével aratta, melyben az akkori Kelet-Poroszo.-ban élő warmiai és mazuriai lengyelek helyzetét, az erőszakos németesítéssel és a fokozódó hitleri terrorral szembeszálló e t n i k u m nemzett u d a t á t , t ö r t é n e t é t és az anyaországhoz fűződő kapcsolatait vizsgálja. A mű 1939-ig kilencszer, a h á b o r ú után még négyszer jelent meg, a fasiszta propagandaszervek belső használatára németre f o r d í t o t t á k . A független Lengyelo. gazdasági életéről tudósító riportjai (C.O.P. — ognisko sily, 'A Központi Ipari K ö r z e t — az erő fókusza', 1938; Sztafeta, ' S t a f é t a ' , 1939) mellett megírta gyermek- és ifjúkori emlékeit (Szczeni^ce lata, 'Kölyökévek', 1934), felidézte a keleti végek nemesi k u l t ú r á j á n a k pusztuló hagyományait. O 1939-ben R o m á n i á n és a Közel-Keleten á t N y u g a t - E u r ó p á b a került. 1943 és 1945 között haditudósító volt; 1949-ben az USA-ban telepedett le. Bitwa o Monté Cassino 1—3. (1945—1947: Kovács I., A Monte-Cassinó-i csata, 1—3. köt., 1979) c. epikus monográfiájában és Wrzesien zagwiqcy ('Lángoló szeptember', elb.-ek, 1947) c. kötetében a lengyelek 2. világhábo-

rús erőfeszítéseiről igyekezett teljes képet adni, m a j d visszatért a háború éveit Varsób a n töltő családja történetéhez: Ziele na kraterze ('Fű a kráteren', reg., 1951). 18 ezer mérföldet utazott K a n a d á b a n , megismerte a lengyel emigráns központokat, t a p a s z t a l a t a i t a Panorama losu polskiego ('A lengyel sors p a n o r á m á j a ' , 1954, 1960) közös címen k i a d o t t regénytrilógiájában (Tworzywo, 'Alapelv', 1954; Drogqdo Urz^dowa, ' Ú t b a n Urz^dówba', 1955; Jak daleko?, 'Milyen messze?', 1955) összegezte. O Kundlizm ( ' P e r p a t v a r ' , 1947) és Klub trzeciego miejsca ('A harmadik hely klubja', 1949) c. politikai röpirataival nagy vitát k a v a r t az emigránsok soraiban, valamiféle harmadik ú t mellett állt ki. 1956-ban Varsóba látogat o t t , 1958-ban hazatelepedett. W slady Kolumba ('Kolombusz nyomában', riportok) c. amerikai trilógiája ( A t l a n t y k — Pacyfik, 'Atlanti-óceán—Csendes-óceán', 1967; Królik i oceany, 'A nyúl és az óceán o k ' , 1968; W pzpku Ameryki, 'Amerika köldökén', 1969) mellett ú j a b b önéletrajzi, a n e k d o t i k u s történeteket írt: Tqdy i owqdy ('Erre meg arra', 1961). A riport m ű f a j i sajátosságairól és az írói hivatásról vallott nézeteit Karafka La Fontaine-a 1—2. ('La F o n t a i n e kancsója', 1—2. köt., 1972, 1980) c. megjelent esszéiben összegezte. O E g y é b művei: Dzieje rodziny Korzeniowskich ('A Korzeniowski család története', reg., 1945); Walczqcy Gryf ('A harcoló Griff, publicisztika, 1963); Prosto od krowy ('Frissen f e j t ' , esszék. 1965); Zupa na gwoidziu ('Kőleves', publicisztika, 1967); Wojna i pióro ('Háború és toll', publicisztika, 1974). O G y ű j t , kiad.: Od Stolpców po Kair ('Stolpcétől Kairóig', riportok, 1969); Przez cztery klimaty 1912—1972 ('Négy égövön át, 1912— 1972', publicisztika, 1972). O írod: R . Matuszewski: Doswiadczenia i mity (1964); M. K u r z y n a : Wankowicz (1972); uő: 0 Melchiorze Wankowiczu — nie wszystko (1977); M. Danilewicz-Zielinska: Szkice o literaturze emigracyjnej (1978); uő: L i t e r a t u r a wolnego slowa 1939—1986 (1987). Pálfalvi Lajos wannap hreut: -*•vannap hröt Wanner [váner], P a u l (Schwabisch Hall, 1895. júl. 27.—): német író. Középiskoláit Maulbronnban és Blaubeurenben végezte, m a j d Tübingenben gimnáziumi tanári képesítést szerzett. T ö b b évig t a n á r k o d o t t S t u t t g a r t b a n , m a j d szabadfoglalkozású íróként élt ugyanott. O Főként műkedvelő előadók számára írt darabjaiban Wannernek sikerült a népszínházakra jellemző vas-

402

WARAI kos h u m o r t és drasztikus előadásmódot a m ű f a j szokásos színvonalán túlemelkedő szintre emelnie. O Művei: P. G. ('Hadifogoly', dráma, 1929); Brennende Heimat ('Lángoló haza', dráma, 1934); Der Dombaumeister ('A dómépítőmester', dráma, 1937); Die Stadt aus Trümmern ('Város a romokból', dráma, 1950); Schillers Dramen ('Schiller drámái', esszé, 1964); Heiratskarussel ('Lakodalmi körhinta', népszínmű, 1975); Das kalte Herz ('A hideg szív', dráma, 1976); Die Judenbuche ('A zsidóbükk', trag., 1979); Erlebtes und Getraumtes ('Megélt és megálmodott dolgok', nlák, 1981); Für tot erklárt ( ' H a l o t t n a k nyilvánítva', d r á m a , 1987); Autobiographie ('Önéletrajz', 1987). Újvári Péter Wantula [vantwua], J a n (eredeti név); J a n Gojanski (írói álnév); (Üstron, 1877. szept. 20.—uo., 1953. júl. 29.): lengyel író. Képzettsége szerint kohász és kertész; a u t o d i d a k t a módon nagy t u d á s r a t e t t szert a Cieszyn környéki sziléziai tájegység történetéről. Aktívan részt v e t t a kulturális egyesületek m u n k á j á b a n , sokat publikált a helyi sajtóban, a régió forradalmi hagyományait és a nemzeti függetlenségi mozgalm a k a t k u t a t t a . K i t e r j e d t levelezést folytat o t t és jeles könyvgyűjtő volt. O Megírta szülőfaluja és egy ipari üzem k r ó n i k á j á t : Obrazki z huty trzynieckiej ('Képek a trzynieci kohóból', 1947). O Gyűjt, kiad.: Karty z dziejów ludu Slqska Cieszynskiego. Wybór pism ('Lapok a cieszyni Szilézia népének történetéből. Válogatott írások', 1954); L. Brozek: Ksiqzki i ludzie ('Könyvek és emberek', 1956). O írod.: G. Morcinek: J a n W a n t u l a (1959); L. Brozek: J a n W a n t u l a (Pisarze sl^scy X I X i X X wieku, 1963); Z. Hierowski: Zycie literackie na Sl^sku w latach 1922—1939 (1969); A. Radziszewska: J a n W a n t u l a jako pisarz ludowy i spolecznik. Sl^sk Cieszynski w drugiej polowie X I X i pierwszej polowy X X wieku (Udzial ewangelikcw sl^skich w polskim zyciu kulturalnym, 1974). Pálfalvi

Lajos

Wantula [vantwua], Leon (Strumien, 1928. m á j . 4.—): lengyel író. A u t o d i d a k t a bányász és lakatos; Szilézia lengyel népi k u l t ú r á j á n a k , nemzeti t u d a t á n a k újjáélesztésén munkálkodott. A 2. világháború után vezető beosztásba került, parlamenti képviselő volt. O 1962-ben kezdett írni helytörténeti és önéletrajzi műveket, melyekben többször visszatért a háborús időszakhoz, a sziléziai bányászok és parasztok múltjához. Regényei: Nigdy za pózno ('So26*

ha nincs késő', 1964); Urodzeni w dymach (1965: Cservenits Jolán, F ü s t ö k között születtek, részletek, Lengyelország, 1979, 7.); Koncert dia gluchych ('Koncert süketeknek', 1966); Przeminqé i zostaé ('Elmúlni és maradni', 1970); Romans lyaizy ('Luiza regénye', 1971); Po dzwonach cisza ('Harangszó u t á n csend', 1973); Najpierw zyc ('Legelőször élni', 1979). O Elbeszélései: Zawal ('Szívroham', 1963); Wycieczki z narzeczonq ('Kirándulások a menyasszonnyal', 1969). O Magyarul még: 1 elb. (Engelmayer Á., Lengyelország, 1970, 11.). O írod.: T. Kijonka: W krajobrazie kopalni (Pogl^dy, 1965, 22.); J . Kajtoch: Bruliony powiesci (Wspóíczesnosc, 1967, 12.); n. n.: Wantuláról (Lengyelország, 1979, 7.). Pálfalvi Lajos Wapowski [vapovszki], B e m a r d (?, 1450 k.—Krakkó, 1535. nov. 22.): latinul alkotó lengyel történész, szónok. N. Kopernikuszszal e g y ü t t a krakkói akadémián, m a j d Itáliában t a n u l t . 1503-ban Bolognában doktorált, m a j d 10 évet R ó m á b a n t ö l t ö t t . Papként m ű k ö d ö t t , valamint I. Zsigmond király történésze és t i t k á r a volt. Elkészítette Kelet-Európa és Lengyelo. részletes térképét. Versben énekelte meg az 1514-es orszai csatát, az orosz seregek ellen a r a t o t t lengyel—litván győzelmet. Lengyelo. történetét a kezdetektől saját haláláig tárgyaló krónikájának elveszett első része J . Dlugosz hasonló m u n k á j á n a k átdolgozása. Részleteinek lengyel fordítása J . Bielski Krónika polska ('Lengyel krónika', 1597) c. művében olvasható. Művének utolsó, eredetiben megőrződött d a r a b j á t 1874-ben a d t á k ki Scriptores Rerum Polonicarum ('A lengyel királyság történetírói') c. O írod.: B. Bienkowska: K r ó n i k a E m e r y k a W^gra jako zródlo Wapowskiego (1969). D. Molnár István Wappen:

-*impresa

waraibanashi; varaibanasi költői kép, embléma, szimbólum és —•téma vonatkozásában — á t a l a k í t o t t a ; építészettörténeti és perspektíva-kutató m u n k á i k a -»színpadformák és a -+dráma t ö r t é n e t é b e hoztak ú j szempontokat. U j a b b a n marxista módszerrel fejlesztik t o v á b b —•stílus- és ->modws-kutatásaikat. O K i a d v á n y a i k : Vortráge der Bibliothek W a r b u r g (1921—1931); Studies of t h e Warburg I n s t i t u t e (1921—); Journal of t h e W a r b u r g I n s t i t u t e (1937—). O írod.: A. Warburg: Gesammelte Schriften (1932); J . Bialostocki: Stil und Ikonographie (1966); Marosi E.: Bevezetés a művészettörténetbe (1973). Voigt Vilmos Warburton [várbúrton], T h o m a s (Vaasa, 1918. márc. 4.—): finno.-i svéd költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. Tizennyolc évesen, E. Leino híres Helka-dalainak svédre fordításával kezdte p á l y á j á t (1936). Erdőmérnöki t a n u l m á n y a i közben m u t a t k o z o t t be (mint a Svenska Pressen c. lap m u n k a t á r s a ) kritikusként (1940— 1944) és költőként — Du, mánniska ('Te, ember', 1942) —, egyikeként azoknak, akik a háború értelmetlenségét igen korán szóvá tették. Szépirodalmi műveinek száma ezután öt-öt, egymást nagy szünetekkel követő verseskötetre és h a n g j á t é k r a korlátozódott, s munkássága a műfordításban, kutatásban, lapszerkesztői és kiadói tevékenységben teljesedett ki. A H. Schildts Förlag A B főiektoraként közel negyven évig v e t t részt az irodalom szervezésében (1943—1981). Tagja volt a finno.-i svéd írószövetség vezetőségének (1946—1960)

és a finn állami irodalompolitikai bizottságnak (1959—1967). Cikkeket, színikritikákat számos rangos folyóiratban közölt rendszeresen, egészen az 1970-es évek derekáig, zömmel a Nya Árgus c. orgánumban, melynek szerkesztőségéhez 26 éven át tartozott (1949—1975). Négyszer n y e r t Állami fordítói díjat (1971, 1977, 1978, 1988); 1971-ben Lybeck-, 1976-ban Tollanderdíj\al, 1988-ban pedig a Svéd Akadémia díjával t ü n t e t t é k ki. O Költészetét, melyet egy kritikusa 20. sz.-i aufklárizmusként aposztrofált, formai kifinomultság, a század nagy angolszász lírai iskoláinak hatása és az intimitásoktól tartózkodó, ám szubjektív közlésmód jellemzi. Alapvető t é m á j a korának torz eszmék formálta értékrendje, melynek abszurditására a tárgyilagosság, az irónia és az egyes ember iránti mély empátia eszközével m u t a t rá. Ötödik, szintézisnek t e k i n t h e t ő kötete — Leve revisionismerna! ('Éljenek a revizionizmusok!', 1970; finnül: 1977) — a passzív rezisztenciá t mint a h u m a n i z m u s és a józan ész parancsát hirdeti életprogramul, míg az ezt követő Fállas eller falla — Hakkuut ('Kidöntetni vagy kidőlni — Erdőirtás', 1975—1977) c. verseskönyve a társadalomból való menekülés perspektíváit t á r j a fel egy múltba tekintő poéma keretében. O Finn- és svédo.-i kiadók, t o v á b b á rádiószínházak számára összesen kb. száz művet fordított le svédre: részint finnből, A. Kivi A hét testvér c. művétől M. Waltari történelmi regényeiig a finn irodalomnak szinte minden rétegéből, nagyobbrészt pedig az angol nyelvterületről, pl. J . Joyce Ulysses és Dublini emberek c. könyvét (1953, 1956), T. S. Eliot, H. G. Wells, W. Faulkner, T. Williams, D. Thomas, E. L. Masters egyes alkotásait, valamint két angol—amerikai versantológia anyagát (1945, 1957). Műfordítói sokoldalúságát nemcsak e műfaji és stílusbeli gazdagság, hanem az is bizonyítja, hogy anyanyelvén kívül idegen nyelven is dolgozik: T. Jansson népszerű gyermekkönyveiből négyet angolra, s a j á t köteteiből egyet finnre ültetett át. O Irodalomtörténészként és szerkesztőként a finno.-i svéd irodalom különösen a líra — összegző feldolgozásában és ismertetésében vannak figyelemre méltó érdemei. O Egyéb fő művei: Tvá framlingar. T. S. Eliot och James Joyce ('Két idegen. T. S. Eliot és J a m e s Joyce', esszék, 1944); fíröd av lera ('Agyagkenyér', versek, 1945); Femtio árfinlandssvensk litteratur — Finlandssvensk litteratur 1898— 1948 ('A finnországi svéd irodalom ötven éve — Finnországi svéd irodalom 1898— 1948', tan., 1951); Slagruta ('Varázsvessző',

404

WARB versek, 1953); Finsk diktning i svensk drákt ('Finn költészet svéd g ú n y á b a n ' , tan., 1960); Kort parlör ('Kis társalgási zsebkönyv', versek, 1966); Áttio ár finlandssvensk litteratur ('A finnországi svéd irodalom nyolcvan éve', tan., 1984). O Magyarul: 1 vers ( H a j d ú H., Skandináv költők, anto., 1964); 13 vers (Kányádi S., Jávorszky B., Tanács boldogoknak, Finnországi svéd költők, anto., 1990). O írod.: P. Tarkka: Thomas Warburton (Suomalaisia nykykirjailijoita, 1980); N.-B. Stormbom: 1950luvun suomenruotsalainen lyriikka (J. Salokannel szerk.: Mitá lukiján tulee tietáá. Esseitá ja kirjoituksia Parnasson vuosikerroista 1951—1981, 1981); P. Tarkka: Thomas Warburton (Finnische Literatur der Gegenwart. Fünfzig Autoren-Portráts, 1983); G. C. Schoolfield: Thomas W a r b u r t o n : Áttio ár finlandssvensk litteratur (World Literature Today, 1985, nyár). Kubinyi Kata Warburton [vdbőtön], William (Newark, Nottinghamshire, 1698. dec. 24.—-Gloucester, 1779. jún. 7.): angol kritikus, teológus. Gloucester anglikán püspökeként heves irodalmi és teológiai viták közszereplője volt. A Popé An Essay on Man c. művének védelmében írt cikksorozatával (A Commentary on Mr. Pope's Essay on Man, ' K o m m e n t á r Popé úrnak az emberről írt esszéjéhez', 1738—1739) kiérdemelte Popé barátságát, amit később Bolingbroke ellenében kényszerült védelmezni (A View of Lord Bolingbroke s Philosophy, 'Vélemény Lord Bolingbroke filozófiájáról', 1754— 1755). O Egyetemi t a n u l m á n y o k nélkül szerzett oxfordi bölcsészdiplomájának értékét megkérdőjelezi az a sok pongyolaság, ami mind vitairatát, mind Popé- és Shakespeare,-k i adása i t (The Works of Shakespeare with Comments and Notes by Mr. Popé and Mr. Warburton, 'Shakespeare művei Popé és W a r b u r t o n urak k o m m e n t á r j a i v a l és jegyzeteivel', 1747) jellemzi. O Főbb művei még: The Allience between Church and State ('Egyház és állam szövetsége', tan., 1736); The Divine Legation of Moses Demonstrated ('Mózes isteni küldetésének igazolása', tan., 1737—1741); The Doctrine of Grace ('A kegyelem tanítása', tan., 1762). O Gyűjt, kiad.: Works ('Művei', 1788). O írod.: I. N. Figgis: William Warburton (W. E. Collins, szerk., Typical English Churchmen, 1902); A. W. E v a n s : Warburton and the W a r b u r tonians (1932). Somogyi György

jún. 20.): angol humorista, költő, író. Kocsmáros mesterségének tökéletesítéseként, vendégeinek szórakoztatására szánt művei a korabeli londoni élet szellemes szatírái. Tizennyolc havi részletben kiadott elbeszélő költeménye, a London Spy ('Londoni kém', 1703—1709) élvezetes útikönyv, a S. Butler Hidibras c. művének m i n t á j á r a írt Hudibras Redivivus, a Burlesque Poem of the Times ('Az újraéledt Hudibras, avagy korunk paródiája', költ., 1705—1707) pedig korának olyan éles politikai szatírája, hogy m i a t t a kétszer is kalodába z á r t á k . Hátrahagyott életműve 67 költői és 23 prózai munkából áll, amelyek mindegyike szellemes alkalmi írás. Személyéről, írásairól már életében is megjelentek parodikus pamfletek. O F ő b b művei még: The Secret History ofClubs ('Klubok titkos története', 1709); The History of the Grand Rebellion ('A nagy lázadás története', 1713). O írod.: n. n.: The Devil's J o u r n e y to London, or the Visit Repaid Ned W. D. (1700); The Shoe Maker Beyond his Last, or a Satyr Upon Scurrilous Poets, Especiallv Ned W-D. (1700); n. n. The Hudibrastic Brewer, or a Preposterous Union between Mait and Meter. A Satyr upon the suppos'd Author of the Republican Procession (1714); A. Jackson: Defoe, Ward, Brown and Tutchin (Notes and Queries, 1932. jún. 11.); W. Matthews: The Character-Writings of Edward W a r d (Neophilologus, 1936, 21.). Somogyi György Ward [vód], Elizabeth S t u a r t Phelps (Boston, 1844. aug. 31.—uo., 1911. jan. 28.): amerikai (USA) írónő, költőnő. Teológia-professzor zárkózott leánya volt. A polgárháborúban meghalt vőlegényét gyászolva írta The Gates Ajar ('Félig t á r t kapuk', 1868) c. első regényét, amely a halál utáni élet reménységével vigasztalta olvasóit. Későbbi férje, H . D. Ward közreműködésével írt biblikus regényei (The Master of the Magicians, 'A napkeleti bölcsek ura', 1890; A Lost Hero, ' E g y elveszett hős', 1891) kisebb sikert a r a t t a k önálló műveinél, melyekben vallásos lélektani érdeklődését jenki józansággal egészítette ki. O Főbb művei még: Men, Women and Ghosts ('Férfiak, nők és szellemek', elb.-ek, 1869); Beyond the Gates ('A k a p u k mögött', reg., 1883); Songs of the Silent World ('A csendes világ dalai', versek, 1885); The Story of Jesus Christ ('Jézus Krisztus története', életrajz, 1897); A Chariot of Fire ('Tűzszekér', reg., 1910). Somogyi

Ward [vód], Edward (eredeti név); Ned Ward; Author of the London Spy (írói nevek); (Oxfordshire, 1667—London, 1731.

György

Ward [vód], Mary Augusta (eredeti név); Mrs. H u m p h r e y Ward (az írói név változa-

405

WARD ta); (Hobart, Tasmania, 1851. jún. 11.— London, 1920. márc. 24.): angol regényírónő. É d e s a p j a 1856-ban hazavitte családját Angliába: az írónő 1865—1880 között Oxfordban élt; itt ismerkedett meg jövendő férjével, Th. H . W W d a l , akivel 1872-ben házasodott össze. 1880-ban Londonba költöztek. Az írónő első irodalmi próbálkozása egy gyerekkönyv, a Millie and Olly ('Millie és Olly', 1881) volt. 1888-ban szerzett világhírnevet a Róbert Elsmere (ua.) c. regényével. A rendkívül aktív társadalmi szerző szerint a kereszténységet meg kell tisztítani a titokzatosságától és a Szentírás t á r sadalmi p r o g r a m j á r a kellene koncentrálni. A siker n y o m á n egyik regényét a másik u t á n írta az elkövetkezendő években: 1892 és 1911 között tíz műve jelent meg, de első regényéhez hasonló sikert egyik sem a r a t o t t . Az írás mellett részt v e t t a szüfrazsettmozgalom ellenes mozgalomban: 1908-ban ligát is alapított e célból. O Regényei többsége kora társadalmi és vallási kérdéseivel foglalkozik, rendszerint a hagyományos értékek és a haladás erőinek összeütközése f o r m á j á b a n . Művei erősen korhoz kötöttek; mára m á r m a j d n e m teljesen elfeledett munkássága. O Egyéb fő művei: The History of Dávid Grieve ('Dávid Grieve históriája', 1892); Herbeck of Bannisdale (ua., 1898); Lady Rose's Daughter ('Lady Rose lánya', 1903); The Marriage of Will Ashe ('Will Ashe házassága', 1905). O írod.; J . Sutherland: Mrs. H u m p h r e y Ward: Eminent Victorian, Preeminent E d w a r d i a n (1990). Magyarics Tamás Ward [vód], Mary J a n e (Fairmount, 1905. aug. 27.—): amerikai (USA) írónő. A női lélek rejtelmeit föltáró regényei közül legismertebb a The Snake Pit (1946: Madarassy Zs., Kígyóverem, 1947), amelyből film is készült. O F ő b b művei még: The Professor's Umbrella ('A professzor esernyője', reg., 1948); A Little Night Music ('Kis éji zene', reg., 1951); It's Different for a Wornan ('Egy nőnek az más', reg., 1952). Ward [vód], Nathaniel; Theodor de la Guard (írói álnév); (Haverhill, 1578—Shenfield, 1652. okt.): angol puritán lelkész. H a t v a n éves korában, az USA-ban lett jogi és teológiai íróvá. Nonkonformizmusa mia t t kényszerült elhagyni hazáját, m a j d a Massachusetts állambeli Agawam (ma: Ipswich) lelkészeként írta meg egyetlen jelentősebb művét a vallási és politikai szabadságról. A The Simple Cobbler of Agawam ('Az agawami egyszerű halász', 1647) először Angliában jelent meg, Theodore de la

Guard álnév mögé rejtve szerzőjét, aki az önkényuralom és a gátlástalan szabadgondolkodás szélsőségeit e g y a r á n t elvetette. Somogyi György Ward [vód], Róbert (eredeti név); Plumer Ward (felvett név); (London, 1765. márc. 19.—1846. aug. 3.): angol író. J o g o t tanult Oxfordban, m a j d a francia forradalom kezdetén egy ideig Franciao.-ban élt. Hazatérve politikai p á l y á r a lépett, s o t t szerzett társasági t a p a s z t a l a t a i t kamatozt a t t a három — egyébként valódi cselekmény és irodalmi érték nélküli — regényében (Tremaine: or The Man of Refinement, 'Tremaine, avagy a kifinomult férfiú', 1825; DeVere: or The Man of Independence, ('DeVere, avagy a független férfi', 1827; DeClifford: or The Constant Man, 'DeClifford, avagy az állhatatos férfi', 1841). O Egyéb írásaiban elsősorban politikai kérdésekre reflektált, illetve a hadviselés problémáit taglalta (pl. An Enquiry into the Manner in which the Different Wars of Europe have Commenced during the last two Centuries, 'Annak vizsgálata, hogyan törtek ki az elmúlt kétszáz év e u r ó p a i háborúi', 1804). O írod.: E. P h i p p s : Memoirs of the Political and L i t e r a r y Life of R ó b e r t Plumer W a r d . With Selections from his Correspondence, Diaries, a n d Unpublished Literary R e m a i n s (2 köt., 1850). Somogyi György Ward [vód], Wilfrid Philip (Ware, 1856. jan. 2.—1916. ápr. 9.): angol életrajzíró, katolikus apologéta. A szigetországi katolicizmus megújhodását serkentő „oxfordi mozgalom" vezéralakjaként ismert W. G. Ward fia. D u r h a m b e n és a római Gregorián u m b a n teológiát tanult, de papi pálya helyett a családalapítást választotta. 1890től Angliában és Iro.-ban filozófia és erkölcstan t a n á r , 1906-tól a dublini Review szerkesztője. O Metafizikus műveltségű, félelmetes hangutánzó képességgel megáldott, szellemes társalgó hírében állt, aki maga köré t u d t a gyűjteni korának angol katolikus gondolkodóit. O F ő b b művei: The Clothes of Religion ('A vallás öltözéke', tan., 1886); Witnesses to the Unseen ('A láth a t a t l a n tanúi', tan., 1893); William George Ward and the Catholic Revival ('W. G. W a r d és a katolikus megújhodás', tan., 1893); The Life and Times of Cardinal Wiseman ('Wiseman bíboros élete és kora', 1897); The Life of Cardinal Newman ('Newman bíboros élete', 1912). O G y ű j t , kiad.: Last Lectures ('Utolsó előadásai', 1918).

406

Somogyi

György

WARHO Ward [vód], William George (London, 1812. márc. 21 —1882. júl. 6.): angol teológiai író. Oxfordban tanult, m a j d tanított és m ű k ö d ö t t mint anglikán lelkész. Kacérkod o t t a katolicizmussal, s emiatt, The Ideál of a Christian Church ('Egy eszményi keresztény egyház') c. könyvének megjelenése (1844) u t á n k a t e d r á j á t ó l és egyházi tisztségeitől egyaránt megválni kényszerült. Később a katolikus St. E d m u n d ' s College erkölcsfilozófia tanára, m a j d tizenöt éven át a Dublin Review szerkesztője lett. A Metaphysical Society alapítója (1870) volt. O D o g m a t i k u s és liberalizmus ellenes teológusként t a r t j á k számon, ám irodalmi és filozófiai érdemeit ellenfelei is elismerik. O F ő b b művei még: On Natúre and Grac,e ('A természetről és a kegyelemről', tan., 1860); Essays on the Philosophy of Theism ('Esszék a teizmus filozófiájáról', 1884). Somogyi György Wardlaw [vódló], Elizabeth, Lady (1677— 1727): skót költőnő. Az 1719-ben Edinburgh-ban általa kiadott, Hardylcnute c. ,,ősi skót ballada", melyet eredeti töredékek átdolgozásával valószínűleg ő maga írt, életében hét kiadást é r t meg, és rendkívül népszerű volt. Állítólag ő fogalmazta a Sir Patrick Spens és a Gilderoy c. balladák Percy 1763-ban kiadott Reliques of Ancient English Poetry ('Az ősi angol költészet emlékei', 3 köt., 1756) c. kötetében megjelent v á l t o z a t a i t is. O A később fölerősödő balladakultusz és antikvárianizmus egyik elindítója volt. Somogyi György

t a n u l t , majd New York City első unitárius t e m p l o m á n a k lelkésze lett. 1839-től 1844-ig a Christian Examiner kiadó szerkesztője volt. Az irodalom kezdettől fogva kísértette, de arra végül is elhatalmasodó epilepsziája kényszerítette, mely egyre alkalmatlan a b b á t e t t e lelkészi hivatásának gyakorlására. F o l y t a t á s o k b a n a Knickerbocker magazin hasábjain, m a j d könyvként Letters of Lucius M. Piso Erőm Palmyra to His Friend Marcus Curtius at Romé ('A palmirai Lucius M. Piso levelei római b a r á t j á h o z , Marcus Curtiushoz') c. jelent meg első, történelmi regénye, mely aztán Zenobia: or, The Fali of Palmyra: An Historical Románcé ('Zenobia, avagy Palmira eleste: történelmi regény') c. számos kiadást ért meg. Akárcsak folytatása, Probus: or, Romé in the Third Century ('Probus, avagy R ó m a a harmadik században', 1838), amelynek későbbi kiadásai Aurelius (ua.) c. jelentek meg. Leghíresebb könyve azonban a J é z u s életéből v e t t események köré szőtt Julián: or, Scenes in Júdea ('Julianus, avagy júdeai jelenetek', 1841). O Történelmi regényeiben a lelkiismeretes tudós törekvése párosul élénk képzelőerővel. O Főbb művei még: Memoir of Nathaniel Bacon ('Nathaniel Bacon emlékezete', tan., 1848); Sketches of European Capitals ('Európai fővárosok', vázlatok, 1851). Somogyi György Ware Afrikaander: —> Du Tóit, Stephanus Jacobus

Ware [veö], Sir J a m e s (Dublin, 1594— 1666): ír történész. A p j a örökében Iro. legfőbb ügyésze volt. 1644-ben tíz hónapig a Towerben a parlamentáriánusok foglya, m a j d két esztendőn át Franciao.-ban a puritánok száműzöttjeként élt. Antiquities of Ireland ('Írország régiségei') c. főművét 1636-tól 1654-ig írta, m a j d 1659-ben másodszor is kiadta. O Történetírói hitelét alaposan megtépázta Róbert nevű fia, akinek a p j a írásaiba csempészett hamisításaira csak 1917-ben derült fény. O Főbb művei még: Writers of Ireland ('Írország írói', 1639); Annals of Ireland ('Írország évkönyvei', 1664); Lives of the Irish Bishops ('Az ír püspökök élete', 1665); Works Ascribed to Saint Patrick ('Szent P a t r i k n a k tulajdonít o t t művek', 1665). Somogyi György Ware [veö], William (Hingham, Mass., 1797. aug. 3.—Cambridge, 1852. febr. 9.): amerikai (USA) író. Liberális, unitárius lelkész család sarjaként a H a r v a r d egyetemen 407

Warhol [vórhol], Andy (írói névváltozat); Andrew Warhola (családi név); (McKeesport, Pa., 1928. aug. 6.—1987): amerikai (USA) reklámszakember, képzőművész, filmrendező. Szülei csehszlovákiai ruszin bevándorlók voltak. A Pittsburgh-i Carnegie I n s t i t u t e of Technology elvégzésével szerzett művészdiplomával lett a Glamour Magaziné illusztrátora, m a j d reklámgrafikus. Az 1960-as évektől kezdve képregények és reklámok ihlette szitanyom a t o k a t , szigorúan amatőr filmeket készít e t t , meghökkentőnek szánt megnyilvánulásokkal állt elő és szerkesztette az Interview c. magazint, Gyárnak nevezett New York-i műtermében. A 20. sz.-i pop-art irányzat jellegzetes képviselője, ünnepelt hőse és áldozata volt. Grafikai kísérleteiből híressé váltak sztárportréi (E. Presley, Marilyn Monroe stb.), m a j d multimediális kifejezésmódja szükségképpen vezetett a filmkészítésig. írásai vallomásos, ill. program-jellegű meditációtöredékek. O F ő b b művei: Andy Warhol's Index Book ('Név - és t á r g y m u t a t ó ' , 1967); A: A Növel ( ' A : r e -

WARDÍ gény', 1968); Ladies and Oentlemen ('Hölgyeim és u r a i m ' , 1975); From A to B and Back Again ('A-tól B-ig és vissza' 1975). O Magyarul: 1—1 nla (Tandori D., Ars poeticák a X X . századból, anto., 1982; Hildy J . , Nappali H á z , 1991, 1—2.); 1 interjú (Marx J., A neoavantgarde, anto., 1981). O írod.: J . Wilcock: The Autobiography and Sex Life of A n d y Warhol (1971); Antal I.: Silver Top: A. Warhol emlékére (Filmkultúra, 1987, 9.). Somogyi György Waringhien [varengjen], Gaston (eredeti név); Georgo Maüra; Georgo Peterido Peneter (írói álnevek); (Lille, 1901. júl. 29.— Párizs, 1991. dec. 20.): francia eszperantó esszéista, műfordító, költő, filológus. Főiskolai nyelv- és irodalomtanár volt, az Eszperantó A k a d é m i a tagja és a La Nica Literatura Revuo ('Nizzai irodalmi folyóirat') főszerkesztője (1955—1962). Az 1930-as években b a r á t j á v a l és legközelebbi munkatársával, Kalocsay K.-nal verseket, ill. több nyelvészeti, lexikológiai, stilisztikai alapművet írt: Plena Gramatiko ('Teljes nyelvtan', 1935, 1968); Parnasa Gvidlibro Parnasszusi ú t m u t a t ó ' , 1932, 1968) c. Önálló munkája: Plena Vortarode Esperanto ('Teljes eszperantó szótár', 1930); Plena Ilustrita Vortaro ('Teljes, illusztrált szótár', 1970). Sokat f o r d í t o t t , főként franciából és angolból, t ö b b e k között Heine ( K a n t o j k a j romancoj, ' É n e k e k és románcok', Kalocsay K.-nal, 1963), Baudelaire (La floroj de l'-malbono, 'A romlás virágai', Kalocsay K.-nal, 1957) és Omar Khajjám műveit. Műfordításaiban az értelem, az érzések és a forma egyidejű visszaadására törekedett. Filológusként sajtó alá rendezte L. Zamenhof teljes levelezését (1948). M u n k á j a magas fokon ötvözte a bibliográfiailag pontos szerkesztést és az ihletettséget, a költői átélést. A levelek sorrendje (és a gondos k o m m e n t á r o k ) drámai módon jelenítik meg az eszperantó nyelv létrehozójának, Zamenhofn&k az alakját, heroikus küzdelmét m ű v e elismertetéséért, sikeréért. O Esszéiben világosan és élvezetesen elemzi az eszperantó irodalom és filológia valamennyi f o n t o s kérdését. Bár mindig pontos és ítéleteiben megfontolt, a legnehezebb témáról is csevegve mesél, az eseményeket nem leírja, hanem megjeleníti; színesen érzékelteti az a d o t t kor hangulatát, a jelentős eszperantista személyiségek karakterét. Ha a nyelvről szól, megnyilvánul különleges érzéke az eszperantó iránt; szinte anyanyelveként elemzi annak minden részletét, nemcsak logikai értelmezéseket ad. A legnagyobb eszperantológus; h a t a l m a s élet-

művével jelentősen hozzájárult az eszper a n t ó nyelv és kultúra t u d a t o s , magas fokú műveléséhez. O Egyéb művei: Duonvoée ('Félhangon', versek, 1939); Eseoj /.; Beletro ('Esszék, 1.: Szépirodalom', 1956); Lingvo kaj Vivo ('Nyelv és élet', tan.-ok, 1959); Ni kaj li ('Mi és ő', esszék, 1972); La Renesanca Periodo ('A reneszánsz korszak', esszék, 1977); 1887 kaj la sekvo. . . ('1887 és a következmények . . . ' , esszék, 1980); La Klasika Periodo ('A klasszikus korszak', esszék, 1980); La romantika Periodo ('A romantikus korszak', esszék, 1982); Kaj la ceter' — nur literaturo... ('És a többi — csak irodalom', esszék, 1983). O írod.: Kalocsay K.: Skizo de E s p e r a n t a literaturhistorio (1979); Li kaj Ni [az E s z p e r a n t ó Akadémia emlékkönyve 80. születésnapjára] (1981). Varga-Haszonits Zsuzsa Warman [vórmen], Cy (Greenup, 111., 1855. jún. 22.—Chicago, 1914. ápr. 7.): amerikai (USA) író, költő. Földműves, gabonakereskedő, m a j d vasúti szerelő, f ű t ő és végül mozdonyvezető volt. Közben újságírással próbálkozott és 1888-ban már a denveri Western Railway szerkesztője lett, 1892-ben pedig a Coloradóba tóduló ezüstbányászok számára indította meg Chronicle c. lapját. O Mountain Melodies ('Hegyvidéki melódiák') c. verseskötetéből (1892) t ö b b ezer példányt vásároltak meg csupán a Denver & Rio Grandé vasúttársaság utasai, akik kívülről f ú j t á k The Canyon of the Grandé ('A Rio Grandé') c. versét. Igazi hírnévre azonban akkor t e t t szert, mikor a New York-i $w&ban megjelent Sweet Marié ('Édes Mari') c. megzenésített versének k o t t á j á t milliószámra k a p k o d t á k el. Falt á k az olvasók azt a f o l y t a t á s o k b a n megjelent önéletrajzi kalandregényét is, amelynek azt a jól hangzó címet adta, hogy 'Ezermérföldes utazás a világ leggyorsabb v o n a t á n a k mozdonyán' (A Thousand-Mile Ride on the Engine of the Swiftest Train in the World, első kiadása ismeretlen). Legfőbb vonzereje a vasút és a v a d n y u g a t rom a n t i k á j a . O F ő b b művei még: Tales of an Engineer With Rhymes of the Rail ('Egy mozdonyvezető meséi a v a s ú t verseivel', 1895); The Express Messenger and Other Tales ofthe Rail ('A gyorsfutár és más vasúti történetek', 1897); Frontier Stories ('Vadn y u g a t i történetek', 1898); The Story of the Railroad ('A vasút története', 1898); Snow on the Headlight: A Story of the Great Burlington Strike ('Hó a fényszórón: a nagy burlingtoni sztrájk története', 1899); The Last Spike and Other Railroad Stories ('Az utolsó sínszeg és más vasúti történetek',

408

WARNE 1906); Weiga of Temagami and Other Indián Tales ('Temagami-i Weige és más indiántörténetek', 1908). O Gyűjt, kiad.: Songs of Cy W a r m a n ('Dalai', 1911). Somogyi György Warmond [vármond], Ellen (írói név); Pieternella Cornelia van Yperen (családi név); (Rotterdam, 1930. szept. 23.—): holland költőnő. Eredetileg balettáncos volt, s emellett t i t k á r n ő k é n t is dolgozott. 1953ban h a g y t a a b b a a táncot, ezután különböző irodalmi folyóiratok m u n k a t á r s a volt. 1953-ban debütált Proeftuin ('Próbakert') c. kötetével. Kezdetben az egzisztencializmus fontos szerepet játszott műveiben, későbbi versei a távol-keleti filozófia h a t á s á t m u t a t j á k . O F ő b b művei: Naar men zegt ('Állítólag', költ.-ek, 1955); Eeuwig duurt het langst ('Örökké t a r t a legtovább', költ.ek, 1961); Paspoort voor niemandsland ('Útlevél senkiföldre', reg., 1961); Struisvogelreservaat ('A struccrezervátum', költ.-ek, 1963); Van kwaad tot erger ('Csöbörből vödörbe', próza, 1968); Geen bloemen, geen bezoek ('Sem virág, sem látogatás', költ.-ek, 1968); De groeten aan andersdenkenden ('Üdvözlet a másként gondolkodóknak', költ.-ek, 1970); Uitzicht op inzicht ('Kilátás a belátásra', költ.-ek, 1974); Gesloten spiegels ('Zárt tükrök', költ.-ek, 1979); Ordening ('Rendelkezés', 1981); Tegenspeler tijd ('Ellenfél az idő', 1979); Persoonsbeunjs voor inwoner ('Személyi igazolvány a lakosságnak', költ-ek, 1991). O Magyarul: 1 vers (Dékány K., Holland költők Gortertől napjainkig, 2. köt., 1986). Keller Anna Warnenska [varnenyszka], Mónika (Myszków, 1922. márc. 4.—): lengyel írónő, riporter. 1945-ben debütált, számos lapnak készített riportokat, ázsiai útirajzokat, elbeszéléseket, és írókról (pl. Tuwimró\: Warsztat czarodzieja, 'A varázsló műhelye', 1975), valamint a munkásmozgalom prominens személyiségeiről esszéisztikus pályaképeket. Művei személyes élményein alapulnak vagy a politikai és történelmi t e m a t i k á j ú tényirodalomban helyezhetők el: Ludzie czerwonej Woli ('A vörös Wola', riportok, 1950); Domem naszym las glqboki ('Házunk a sűrű erdő', elb.-ek, 1952); Ludzie czerwonej wiosny ('A vörös tavasz emberei', elb.-ek, 1953); Szeregowcy Wielkiego Planu ('A N a g y Terv közkatonái', riportok, 1953); Dziewczyna z ksiqzkq ('Lány könyvvel', elb.-ek, 1956); Chlopcy z miasta Lódzi ('Fiúk Lódz városából', reg., 1960); Qladamy pisarzy ('írók nyomában', esszék, 1961); Z ziemi Juliusza ('Juliusz földjéről',

riportok, 1961); Iskry wielkiego ognia ('A nagy tűz szikrái', reg., 1963); Most na rzece Ben Hai ('Híd a Ben Hai folyón', riportok, 1964); Romantyczna podróz pana Honoriusza ('Honoriusz úr r o m a n t i k u s utazása', reg., 1965); Alarm na ryzowiskach ('Riadó a rizsföldeken', riportok, 1966); Front w diungli ('Front a dzsungelben', riportok, 1967); Marsz Wielkanocny. NRF ('Húsvéti menet. Az NSZK',, publicisztika, 1968); Médium piszqce ('író médium', elb.-ek, 1970); Nie ma przerwy w zyciorysie ('Nincs szünet az életrajzban', reg., 1972); Niespokojni Amerykanie ('Nyugtalan amerikaiak', riportok, 1974); Taniec z ogniem ('Tűztánc', riportok, 1974). Pálfalvi Lajos Warner [vonö], Anna B a r t l e t t (eredeti név); Amy Lothrop (írói álnév); (New York, 1827. aug. 31.—Highland Falls, 1915. jan. 22.): amerikai (USÁ) írónő, S. B. Warner húga. Elete j a v á t a H u d s o n folyó egy kis szigetén (a West Point-i katonai akadémia közelében) élte le, nővérével együtt, nagynénjük társaságában. Mindketten anyagi gondjaik enyhítésének reményében kezdtek el könyvet írni, és önálló műveik mellett számos közös m u n k á j u k is beváltotta a hozzá f ű z ö t t reményeket (pl. Mr Rutherford's Children, ' R u t h e r f o r d úr gyermekei', 1853—1855; Say and Seal, 'Beszéd és hallgatás', 1860; Wych Hazel, 'Mogyoróbokor', 1876; The Gold of Chikaree, 'Chikaree aranya', 1876). O A két nővér élményvilága és jámbor, érzelmes stílusa is közös. O F ő b b művei: Dollars and Cents ('Dollárok és centek', reg., Amy L o t h r o p álnéven, 1852); The Star Out of Jacob ('A J á k o b b ó l t á m a d t csillag', reg., 1868); The Fourth Watch ('A negyedik őrváltás', reg., 1872); Gardening by Myself ('Kertészkedés m a g a m b a n ' , 1872). Somogyi György Warner [vónö], Charles Dudley (Plainfield, Mass., 1829. szept. 12.—Hartford, Conn., 1900. okt. 20.): amerikai (USA) író, szerkesztő. Jogot tanult, de két évi ügyeskedés u t á n inkább a hartfordi Evening Press segéd-, m a j d főszerkesztője lett. Az ugyancsak általa szerkesztett Library of The World's Best Literature ('A világ legjobb irodalmának k ö n y v t á r a ' ) könyvsorozat számos amerikai o t t h o n házikönyvtárának alapja lett. O F i n o m humorú, szellemes esszéista, de regényei meglehetősen nehézkes olvasmányok. Ez alól még a Mark Twainriel közösen írt The Gilded Age (reg., 1873: Szinnai T., Az aranykor, 1957; Mudrány P., ua., 1976) sem kivétel, saját trilógiája ( A Little Journey in the World, ' E g y

409

WARNE kis utazás a világban', 1889; The Golden House, 'Az aranyház', 1895; That Fortune, 'Az a bizonyos vagyon', 1899) pedig kevéssé meggyőző moralista példázat az örökölt vagyon i r á n t társadalmi felelősségről. O Főbb művei még: The Book of Eloquence ('Az ékesszólás könyve', esszék, 1851); My Summer in a Garden ( ' N y a r a m egy kertben', esszék, 1871); On Horseback ('Lóháton', esszék, 1888); Fashions in Literature ('Irodalmi divatok', esszék, 1902). O Gyűjt, kiad.: Complete Writings of Charles Dudley Warner ('Összes írásai', 1904). Somogyi György Warner [vönö], Rex (Birmingham, 1905. márc. 9.—1986. jűn. 24.): angol költő, író, műfordító. Klasszika-filológiát t a n u l t Oxfordban, t a n í t o t t E g y i p t o m b a n , Angliában és az USA-ban. 1945-től 1947-ig az athéni British Institute igazgatója volt. F o r d í t o t t Aiszkhüloszt és Euripidészt, Xenophónt és Plutarkhoszt, s kitűnő életrajzi tanulmányokat írt — többek között — Julius Caesarról (The Young Caesar, 1958: Máthé K . —Szíjgyártó L., Julius Cesar, 1969) és Periklészről Pericles the Athenian, 1963: Máthé E., Perikies, 1967). O Antitotalitárius hevületű versei Auden és Isherwood, regényei H. G. Wells és F. Kafka szellemi rokonának m u t a t j á k . O F ő b b művei még: Poems ('Versek', 1937); The Wild Goose Chase ('Vadliba-vadászat', reg., 1938); The Professor ('A professzor', reg., 1939); The Aerodrome (reg., 1941: László Zs., Aerodróm, 1992). O Magyarul még: 1—1 vers (Hajnal Anna, Guernica, anto., 1963; Tótfalusi I., Kezek dicsérete, anto., 1975). Somogyi

György

Warner [vónö], Susan Bogért (eredeti név); Elizabeth Wetherwell (írói álnév); (New York, 1819. júl. 1 1 — H i g h l a n d Falls, 1885. márc. 17.): amerikai (USA) írónő, A. B. Warner nővére. K e t t e j ü k közül a híresebb és termékenyebb, bár teste-lelke beteges, érzékenysége még húgáén és könyveinek hősnőién is túltesz. Első regénye, az Elizabeth Wetherell álnéven k i a d o t t The Wide Wide World ('Széles, széles e világ', 1850) egy tizenhárom esztendős kislány erkölcsi fejlődésének története, amelyet hazai népszerűségében egykor csak Herriet Beecher Stowe T a m á s b á t y a k u n y h ó j a c. műve előzte meg. O F ő b b művei még: Queechy (ua., reg., 1852); The Law and the Testimony ('A törvény és a tanúságtétel', tan., 1853); The House in Town ('A kisvárosi ház', ifj. reg., 1872); Willow Brook ('Füzes p a t a k ' , ifj. reg., 1874); Pine Needles ('Tűle-

velek', reg., 1877); The Kingdom of Judah ( ' J u d a királysága', tan., 1878); Nobody ('Senki', reg., 1882); Daisy Plains ('Százszorszép-rét', reg., 1885). O írod.: A. B. Warner: Susan Warner, „Elizabeth Wetherell" (1909). Somogyi György Warner [vónö], Sylvia Townsend (Harrow-on-the-Hill, 1893. dec. 6.—1978. m á j . 1.): angol költő- és írónő. A u t o d i d a k t a k é n t lett a 15—16. sz.-i zene szakértője, és 1917től egy évtizeden á t dolgozott a tízkötetes Tudor Church Music ('Tudor egyházzene') egyik szerkesztőjeként. O Versei Yeats és T h . Hardy hatásáról, s prózájával e g y ü t t a s a j á t lírai képzelőerejéről t a n ú s k o d n a k . O F ő b b művei: The Espalier ('A lugas', versek, 1925); Lolly Willows ('Szomorúfűzek', reg., 1926); The True Heart ('Az igaz szív', reg., 1929); Opus 7 (ua., verses reg., 1931); Rainbow ('Szivárvány', versek, 1932); Summer Will Show ('Nyáron kiderül', reg., 1936); A Garland of Straw ('Szalmafüzér', elb.-ek, 1943); The Flint Anchor ('A tűzkőhorgony', reg., 1954). O Magyarul: 1—1 nla (Péchi Gy., U t u n k , 1966, 7, 10.; K a d a Júlia, Pokolkő, Mai angol elbeszélők, anto., 1971). Somogyi György Warner [vónö], William (London, 1558?—Amwell, 1609. márc. 9.): angol költő. Oxfordban t a n u l t , bár diplomát nem szerzett. L o n d o n b a n m ű k ö d ö t t ügyvédként, de inkább irodalmárként vált ismertté, s Lord Hundson, Anglia f ő k a m a r á s a pártfogolta. K a r r i e r j é t váratlan halála szak í t o t t a félbe. O Kisebb prózai művei mellett Plautus-íor&itá&dÁ érdemelnek említést. Ezek közül egy jelent csak meg, Az ikrek 1595-ben. Shakespeare bizonyára ismerte a fordítást már megjelenése előtt is, s Plautus d a r a b j á t forrásul használta az 1592 körül írt Tévedések vígjátékához. Főm ű v e a 14 szótagú sorokból álló epizodikus verse, Albion's England ('Albion Angliája', 1586), melynek első kiadása 4 kötetben írta le a brit-szigetek történetét Noétól Hódító Vilmosig. A műben, melyre Ovidius Metamorphosésze h a t o t t , érdekesen keveredik a fabliau a történeti hagyománnyal és a legenda a történelmi kitalációval. Az 1612-es 6. (posztumusz) kiadásra a 16 kötetesre bővült Albion's England már I. Jakab korát is magában foglalta. O A maga korában — elsősorban hazafias hangvétele m i a t t — Warner főműve rendkívül nagy népszerűségnek örvendett, s később sokan adapt á l t á k , ill. használták forrásul. Nyelvezete egyáltalán nem emlékeztet a korabeli olasz románcok nyelvére, s bár többnyire terjen-

410

WARRE lekkeX írt The Theory of Literature (1949: Szili J., Az irodalom elmélete, 1972) révén. O Egyéb fő művei: The Elder Henry James ('Az idősebb H e n r y James', 1934); Grashaw: A Study in Baroque Sensibility ('Grashaw: T a n u l m á n y a barokk érzékenységről', 1938). Schlachtovszky Csaba

gős és prózai, mindig szerény. Legszebb része Argentil és Curan története, mely Warner s a j á t költeménye, bár emlékeztet a 13. sz.-i Haveloc, a dán c. versre. O írod.: T. Percy: Reliques of Ancient English Poetry (1765). Ittzés Gábor Warner-Vieyra [varnivjera], Myriam (Pointe-á-Pitre, Guadeloupe, 1939. márc. 25.—): francia nyelven alkotó guadeloupe-i irónó. Középiskoláit részben Franciao.-ban végezte, levéltárosi és könyvtárosi képesítést Szenegálban szerzett, ahol az 1960-as évek eleje óta él. O írásainak t é m á j a a nők kiszolgáltatott és megalázott helyzete a hagyományos afrikai — elsősorban muzulmán — társadalomban, ahol a férj, a férfi felelőtlen és kíméletlen viselkedése feleségei v e l szemben a pszichiátriai klinikára jutt a t j a a felvilágosultabb, modernebb gondolkodású és emberibb, egyenlőbb életmódot választó feleségeket. De elítéli azt a családot is, amelyik gyermekét kitaszítja, az a n y á t , aki ú j férjének engedi át s a j á t lányát. Kegyetlen, embertelen kapcsolatokat, önpusztításhoz vezető kényszerhelyzeteket élünk á t hőseivel: a Guadeloupe-ról Párizsba v i t t kis Suzette-tel, vagy a már — elvileg — érettebbnek t ű n ő Juletanenal, aki nem t u d belenyugodni abba, hogy Párizsban megismert és megszeretett férjének otthon, Afrikában, m á r felesége és kislánya van. Regényei nyomasztóak, aligalig látunk — és l á t h a t n a k őrületbe hajszolt női szereplői — bármilyen kiutat. Művei voltaképpen vádbeszédek egy azonnali és gyökeres változásra váró, önkényes férfiuralmi társadalom és vallás ellen csakúgy, mint a szülői — elsősorban anyai — lelkiismeretlenség és cinizmus ellen. Novellagyűjteményében izgalmas, színes p a n o r á m á t fest szülőföldjéről. O Művei: Le quinboiseur l'avait dit ('A varázsló előre megmondta', reg., 1980); Juletane ('Juletane', napló-reg., 1982); Femmes échouées ('Bukott nők', nlák, 1988). O írod.: A. Rouch—G. Clavreuil: Littératures nationales d'écriture fran^aise (1986). Kun Tibor Warren [vórön], Austin (Waltham, Mass., 1899. júl. 4.—): amerikai (USA) kritikus, t a n á r . A connecticuti Wesleyan, m a j d a H a r v a r d és a Princeton egyetemeken tanult, és 1926-ban doktorált. E z u t á n számos egyetemen t a n í t o t t . Tudományos, kritikai m u n k á j á t olyan írások tanúsítják, mint az Alexander Popé as a Critic and Humanist ('Alexander Popé mint kritikus és h u m a n i s t a ' , 1929). O Kiemelkedően járult hozzá az irodalomtanításhoz a R. W el-

Warren [vórönj, J o h n Byrne Leicester, 3rd Báron de Tabley (eredeti név); Georg F. Preston, William Lancaster (álnevek); (Cheshire, 1835. ápr. 2 6 — R y d e , Isle of Wight, 1895. nov. 22.): angol költő, d r á m a író. A 19. sz.-i klasszicista irodalom kisebb jelentőségű képviselője. O F ő b b művei: Ballads and Metrical Slcetches ('Balladák és metrikus vázlatok', 1860); Eclogues and Monodramas ('Eklogák és m o n o d r á m á k ' , 1864); Orestes ('Oresztész', d r á m a , 1868); The Soldier's Fortune ('A katona öröksége', komédia, 1876); Poems Dramatic and Lyrical ('Drámai és lírai költemények', 2 köt., 1893). Somogyi György Warren [vórön], Mercj r Otis (Barnstable, 1728. szept. 14.—Plymouth, 1814. okt. 19.): amerikai (USA) költő, d r á m a - és történetíró. Liberális demokrata férje Plymouth-i o t t h o n á b a n nemcsak olyan jeles vendégek háziasszonya, mint J . Adams, G. Washington vagy A. Hamilton, h a n e m az Amerikai Függetlenségi H á b o r ú t megelőző, fontos politikai döntések részese is volt. O Antiroyalista politikai d r á m á i (The Adulateur, 'A talpnyaló'. 1773; The Group, 'A frakció', 1775) és a Raleigh Világtörténetének hatását m u t a t ó történetírása (History of the Rise, Progress and Termination of the American Revolution, 'Az amerikai forradalom kitörésének, folytatásának és befejezésének története', 1805) e g y a r á n t a függetlenségi harc szellemi harcosává és krónikásává, v a l a m i n t a 19. sz.-i nőfelszabadítási mozgalmak előfutárává teszik. O F ő b b művei még: The Blockheads ('A tökfejek', szatirikus d r á m a , 1776); The Motley Assembly ('A zagyva gyülekezet', szatirikus dráma, 1779); Poems Dramatic and Miscellaneous ('Drámai és különféle versek', 1790). Somogyi György Warren [vórön], Róbert Penn (Guthrie, Ky., 1905. ápr. 24.—Stratton, 1989. szept. 15.): amerikai (USA) költő, író, drámaíró. A Nashville-i Vanderbilt egyetemen, California állami egyetemén, a Yale egyetemen és Oxfordban t a n u l t angol irodalmat. Az 1930-as évektől kezdve, különböző amerikai egyetemeken t a n í t o t t . I. C. Ransom, D. Davidson, A. Tate és mások t á r s a s á g á b a n a

411

WARSZ Fugitive Group (—•fugitives, the) néven ismert költőcsoport tagja; a The Fugitive (1923—1925), a Southern Review (1935— 1942) és a Kenyon Review (1942—1963) szerkesztője. Számtalan irodalmi díj birtokosa (1979-ben Pulitzer-díjat k a p o t t ) , az USA t ö b b t u d o m á n y o s és művészeti akad é m i á j á n a k t a g j a , 1986-ban „koszorús költ ő " lett. Úgyszólván minden irodalmi műf a j b a n jelentőset és sokat a l k o t o t t . C. fírooks szerkesztőtársaként számos népszerű, t ö b b kiadást megért irodalmi antológiát és egyetemi segédkönyvet állított össze (pl. Understanding Poetry: An Anthology for College Students, 'Amit a költészet jelent: antológia főiskolásoknak', 1938; Modern Rhetoric: With Readings, 'Modern retorika, olvasmányokkal', 1949), s An Approach to Literature ('Közelítés az irodalomhoz', 1936) c. t a n u l m á n y o k a -+new criticism alapköve. I r t életrajzi t a n u l m á n y t (John Brown: The MaJcing of a Martyr, 'John Brown: a m á r t í r élete', 1929), nagy hatású irodalomkritikai esszét (A Poem of Pure Imagination: An Experiment in Reading The Rime of the Ancient Mariner, 'A tiszta képzelet költeménye: kísérlet a Vén Tengerész verssorait olvasva', 1946), verses drám á t (Proud Flesh, 'Büszke test', 1947), drámai költeményt (Brotherto Dragons: A Tale in Verse and Voices, 'Sárkányok fivére: mese versben és hangban', 1953), k é t kötet elbeszélést (Blackberry Winter, 'Fagyos április', 1946; The Circus in the Attic and Other Stories, 'Cirkusz a padláson és más történetek', 1948) és vagy tizenöt kötetnyi verset. Leginkább m a r a d a n d ó t azonban regényeivel hozott létre. O Életműve a vérrel és verejtékkel szerzett önismeret örök emberi d r á m á j á n a k d o k u m e n t u m a . Versei inkább filozofikus, semmint szenvedélyesen érzéki alkatáról árulkodnak, ami nem mindig válik előnyükre. Legjobb regényeit viszont kritikusai hol Joyce, hol Faulkner, hol Conrad lélektani teljesítményéhez hasonlítják. A Night Rider ('Éjszakai lovas', 1939) hőse Warren későbbi jellemábrázolásának is őstípusa: a s a j á t becsületét kereső ember, aki egy romlott társadalommal szembeszállva törvényen kívülivé válik, és elbukik. Leghíresebb, Pulitzer-díj&s regénye (Ali the King's Men, 1946: V a j d a E., Repül a nehéz kő, 1970) — amelynek filmváltozatát az Amerikai Filmakadémia az 1949-es év legjobb filmjévé nyilvánította —, egy erkölcstelen politikai d i k t á t o r fölemelkedésének és bukásának lebilincselő története. O F ő b b művei még: Thirty-Six Poems ('Harminch a t vers', 1936); Eleven Poems on the Same Theme ('Tizenegy vers egy témára', 1942);

At Heaven's Gate ('A mennyország k a p u j a ' , reg., 1943); World Enough and Time: A Romantic Növel ('Elég tér és idő: romantikus regény', 1950); Band of Angels ('Angyalok serege', reg., 1955); Promises: Poems 1954—1956 ('ígéretek: versek', 1957); The Cave ('A barlang', reg., 1959); Wilderness: A Tale of the Civil War ('Vadon: a polg á r h á b o r ú meséje', reg., 1961); Flood: A Románcé of Our Time ('Árvíz: korunk románca', reg., 1964); Incarnations: Poems 1966—1968 ('Megtestesülések: Versek 1966—1968', 1968); Meet Me in the Green Glen ('Találkozzunk a zöld szorosban', reg., 1971); Now and Then: Poems 1976—1978 ('Olykor-olykor: Versek 1976—1978', 1978); Chief Joseph of the Nez Perce ('József, a Nez Perce indiánok főnöke', versek, 1983). O G y ű j t , kiad.: Selected Essays ('Válogatott esszéi', 1958); Selected Poems 1923 —1975 ('Válogatott versei 1923—1975', 1977); New and Selected Poems 1923—1985 ('Új és válogatott versei, 1923—1985' 1985). O Magyarul még: 1—1 nla: (Gombos I., N a g y v , 1966, 8.; Bodnár Gy., Mai amerikai elbeszélők, 1968; Árokszállási Z., Az el nem képzelt Amerika, anto., 1974); 1—1 vers (Tellér Gy., Észak-Amerikai költők antológiája, 1966; V á r a d y Sz., 2000, 1990, febr.; Ferencz Gy., Vig, 1991, 4.; Tandori D., Műholdas rózsakert, anto., 1991); Az idő halála (Ferencz Gy., versek, 1991). O írod.: P. West: R ó b e r t Penn W a r r e n (1964); B. Guttenberg: W e b of Being: The Novels of Róbert Penn W a r r e n (1975); K. Snipes: R ó b e r t Penn W a r r e n (1983); C. Bedient: I n the H e a r t ' s L a s t Kingdom: R ó b e r t P e n n Warren's Mayor P o e t r y (1986). Schlachtovszky

Csaba—Somogyi

György

Warszewicki [varsevicki], Krzysztof, (Warszewice, 1543—Krakkó, 1603. szept. 10. vagy 11.): lengyel politikai író, történész. St. Warszewicki féltestvére. Itáliában és n é m e t földön tanult. Valois (Walezy) Henrik lengyel király híve, m a j d a Habsburgokjelöltjének t á m o g a t ó j a volt. H a m a r bizalmasa lett a végül Lengyelo. t r ó n j á r a került Báthori I.-nak, s elkísérte őt keleti h a d j á r a t á b a és részt v e t t béketárgyalásain. A lengyel királyságra pályázó osztrák Miksa vereségét hozó byczynai csata (1588) után Csehó.-ba, m a j d Svédo.-ba ment. 1598-ban p a p lett, de a k t í v diplomata és publicista m a r a d t . O Wenecja ('Velence', 1572) c. elbeszélő költeményében, beszédeiben és értekezéseiben a törökök elleni háborúra b u z d í t o t t . Az ellenreformáció és az erős központi hatalom hívének m u t a t k o -

412

WARTE zott De legato et legatione liber ('A követről és a követségről szóló könyv', 1595) e. művével, mellyel nagy hírnévre t e t t szert, s melyben a példás követi szolgálatról fejtette ki nézeteit. Másik latin nyelvű könyvében (Reges, sancti, bellatores, scriptores Poloni, 'Lengyelország királyai, szentjei, harcosai és írói', 1601) a lengyel uralkodókon és szenteken kívül h a z á j a íróiról is bő tájékozt a t á s t a d o t t . O K i a d . és irod.: T. Wierzbowski: Krzysztof Warszewicki 1543—1603 i jego dziela ('Krzysztof Warszewicki 1543—1603 és művei', 1887). O írod.: W. Czaplinski: Jeszcze o Warszewickim (Przeglg-d Historyczny, 1970); B. Lesnodorski: Polski Makiawel (Ludzie i idee, 1972); H. Hleb-Koszanska: Spór o pocz$tek bibliografii w Polsce (1972). D. Molnár István Warszewicki [varsevicki], Stanislaw (Warszewice, 1530 k.—Krakkó, 1591. okt. 3.): lengyel fordító, az ellenreformáció írója. K. Warszewicki féltestvére. Wittenbergben, m a j d — J . Kochanowskival együtt — P a d o v á b a n és — P . Skarga t á r s a k é n t — R ó m á b a n t a n u l t . 1562-ben belépett a jezsuita rendbe, m a j d kollégiumot szervezett és vezetett Wilnóban és Lublinban. Görögből latinra f o r d í t o t t a Héliodórosz: Aithiopika ('Sorsüldözött szerelmesek') c. regényét, amiért annak bázeli kiadásában (1552) Ph. Melanchtontó\ dicséretet k a p o t t . Ez az átültetés a barokk korban Európaszerte a kalandregény és az udvari regény m i n t á j a lett. Az 1560-as, 1570-es években lefordította F. L. de Granada spanyol misztikus alkotásait, amelyek megtermékenyítő h a t á s t gyakoroltak a lengyel barokk költészetre. O írod.: S. Ciesielska-Borkowska: Mistycyzm hiszpanski na gruncie polskim (1939); J . Krzyzanowski: Próza polska w X V I . wieku (Odrodzenie w Polsce, 4. köt., 1956); S. Zablocki: L i t e r a t ú r a nowolacinska (Dzieje literatur europejskich, 1. köt., 1977). ' D. Molnár István Wartburgkrieg [vártburgkrígj wajang Wayman [véjmenj, Tom (Hawkesbury, Ontario, 1945. aug. 13.—): angol nyelven alkotó kanadai költő. Egyetemi tanulmányait a British Columbia-i Egyetemen és a Kalifornia Egyetemen végezte. Gazdag élettapasztalatra t e t t szert: volt építőmunkás, egyetemi o k t a t ó és teherautógyári bet a n í t o t t munkás. Realista, agitatív és szatirikus stílusban írta zömmel elbeszélő költeményeit. O Legismertebb műve Living on the Ground: Tom Wayman's Country ('Kétlábbal a földön: Tom W a y m a n vidéke', versek, 1980). O Magyarul: 2 vers (Rakovszky Zsuzsa, Gótika a vadonban, anto., 1983). Jakab fi Anna Wazyk fvazsik], Adam (Varsó, 1905. nov. 17.—uo., 1982. aug. 13.): lengyel költő, író, esszéíró, fordító. Értelmiségi családból származott. M a t e m a t i k á t t a n u l t a Varsói Egyetemen. Irodalmi munkásságából élt. A baloldallal szimpatizáló költő a 2. világháború a l a t t a SZU-ban alakult, Első Lengyel Hadseregben szolgált. 1946 és 1950 között a Kuznica szerkesztőségi tagja, 1950 és 1954 között a Twórczosc főszerkesztője volt. O B e m u t a t k o z á s a k o r a Krakkói avantgard t a g j a volt. Első versekötetei, a Semafory ('Szemaforok', 1924) és az Oczy i usta ('Szem és száj', 1926) azonban a J . Przybos vezette költői csoportosulás legrendhagyóbb kiadványai voltak. A krakkóiak szigorú szabályokra épülő poétikájába nehezen fért bele Wazyk merészen aszszociációs verselése, mely leginkább a szűr-, realizmussal rokonítható. O H á b o r ú s költészetére a hazafias társadalmi és a katonai t e m a t i k a jelemző (Serce granatu, 'A gránát szíve', 1943), s a klasszikus formákhoz való visszatérése érzékelhető. Több háborús verse népszerű dallá vált. A 2. világháború u t á n optimista retorikával á t i t a t o t t politikai verseket írt, de a személyi kultusz demagógiájával az ő nagy sikert arató poém á j a (Poemat dia doroslych, 'A felnőtteknek szóló poéma') számolt be elsőnek 1955ben. Ettől kezdve valósághű társadalmi konfliktusokról a d o t t tanúságot. O Költői munkássága mellett jelentősek franciából

433

WEAKL és oroszból készült versfordításai, melyekért a lengyel P.E.N. Club díját is megkapta. O Prózaíróként az a v a n t g a r d e kísérletektől (Czlowiek w burym ubraniu, 'A szürke öltönyös ember', elb.-ek, 1930; Latarnie swieca^ w Karpowie, ' K a r p ó w b a n lámpák égnek', reg., 1933) a realisztikus lélektani regényig j u t o t t el Mity rodzinne ('Családi mítoszok', 1938); ez utóbbiban a hagyományos polgári értelmiségi család felbomlását ábrázolta, s több kiadást is megért. O Publicisztikájában az irodalmi jelenségek m a r x i s t a m a g y a r á z a t á r a törekedett (11' strone^ humanizmu, 'A humanizmus oldalán', 1949), és egy ideig a szocialista realizmus elméletét is elfogadta. A lengyel költészet hagyományairól, a prozódia kérdéseiről és a francia líráról t ö b b esszékötetet írt: Mickiewicz i wersyjikacja narodowa ('Mickiewicz és a nemzeti verselés', 1951); Przemiany Slowcickiego ('Slowacki átváltozásai', 1955). O Művei még: Labirynt ('Labirintus', versek, 1961); Epizód (ua., reg., 1961); Wagon (ua., versek, 1963); Esej o wierszu ('Esszé a versről', 1964); Kwestia gustu ('ízlés kérdése', önéletrajz, 1966); Cra i doswiadczenie ('Játék és meggyőződés', kritikák, 1974); Dziwa história awangardy ('Az a v a n t g a r d e furcsa története', esszék, 1976); Zdarzenia ('Történések', versek, 1977). O G y ű j t , kiad.: Wiersze 1940—1953 ('Versek 1940—1953', 1953); Wiersze i poematy ('Versek és poémák', 1957); Poezje wybrane ('Válogatott versek', 1973). O Magyarul: 6 vers (Képes G., Hajnal G., Darázs E., Lengyel K ö l t ő k Antológiája, 1951); 3 vers (Kerényi Grácia, Képes G., Világirodalmi Antológia, VI/2. köt., 1962); 2 vers (Kerényi Grácia, Lengyel költők antológiája, 1969); 1 tan. (Somlyó Gy., Másutt, tan.-ok, 1979); 5 vers (Tandori D., A lengyel a v a n t g a r d e furcsa története, 1982); 3 vers (Kerényi Grácia, A g r á n á t szíve, anto., 1982); 3 vers (uő, Titkos szabadság, anto., 1982); 1 vers (Gömöri Gy., Életünk, 1992, 3—4.). O írod.: J . Trznadel: Róze trzecie (1966); W. Kaliszewski: Pozostal wierny awangardzie (Wi^z, 1983, 1.). ' Bojtár Endre Weakly [vikli], J o h n Marangwanda; Marangwanda, John Weakly (névváltozat); (Chiweshe, Inimazoi, Dél-Rhodesia, 1923—): sona nyelven akoltó zimbabwei író; egyműves alkotó. Kumazivandadzoka ('A t a p a s z t a l a t iskolája', 1959) c. regénye a népétől, kultúrájától elidegenedő, a b ű n ú t j á r a t é v e d t fiatalember városi h á n y a t t a tásait állítja középpontjába. Részletei angol nyelvű folyóiratokban és egy francia antológiában is megjelentek. A sona nyelvű

regényirodalom egyik előfutára (—*sona irodalom), elsősorban ez a d j a irodalomtörténeti jelentőségét. Füssi-Nagy Géza Weaver [vivő], J o h n van Alstyn (Charlotte, 1893. júl. 17.—Colorado Springs, 1938. jún. 14.): amerikai (USA) költő és író. A Chicago Daily News segédszerkesztője, m a j d — miután az 1. világháborút végigszolgálta az amerikai hadseregben a brooklyni Daily Eagle irodalmi szerkesztőjeként jelentette meg első verseskötetét (In American, 'Amerikaiul', 1921), amely hírnevét hazafias költőként alapozta meg. 1928 után viszont főleg filmforgatókönyveket írt. O F ő b b művei még: Margie Wins the Game ('Margie megnyeri a játékot', reg., 1922); More in American ('Ismét amerikaiul', versek, 1925); Her Knight Comes Riding ('Jön lovagja paripán', reg., 1928); The Turning Point ('A fordulópont', versek, 1930); Joy-Girl ('Örömlány', reg., 1932). O Magyarul: 2 vers (Tábori P., Amerika ú j lírája, anto., 1935). Somogyi György Webb [veb], Charles H e n r y (eredeti név); John Paul (írói álnév); (Rouse's Point, 1834. jan. 24.—1905. máj. 24.): amerikai (USA) humorista, színdarabíró, költő. Bálnavadász, gabona- és fakereskedő volt. Humoros verseinek és cikkeinek sikere nyomán a Times tudósítója, később irodalmi szerkesztője lett. 1864-ben San Franciscóban lapot alapított (The Californian), amelynek B. Harte és Mark Twain is munkatársa volt, a z t á n 1872-től éveken át írta a New York-i Tribüné-ben John Paul leveleit — miközben egy számológép föltalálásán fáradozott. O Paródiái, szatírái és versei élvezetes k o r d o k u m e n t u m o k . O F ő b b művei: Arrah-na-poke (ua., burleszk, 1865); Our Friend from Victoria ('Barátunk Victoriából', bohózat, 1865); John PauVs Book ('John Paul köny ve', paródiák, 1874); With Lead and Line ('Ólommal és zsinórral', versek, 1901). O Gyűjt, kiad.: Parodies, Prose and Verse ('Paródiák prózában és versben', 1876). Somogyi György Webb [veb], Francis (Adelaide, DélAusztrália, 1925. febr. 8.—Sydney, 1973. nov. 22): ausztrál költő. Családjában is és a Keresztény Testvérek középiskolájában alapos h u m á n műveltségre t e t t szert. 1943—1945 között az ausztrál légierőben szolgált K a n a d á b a n . Az egyetemet elkezdte, de visszatért K a n a d á b a kiadói korrektornak, m a j d szerkesztőnek. 1949-ben idegösszeroppanás m i a t t visszatért hazájába, később, 1953-tól éveken á t Angliában

434

WEBBE élt és többször ideggyógyászati kezelés alatt állott. 1959-ben hazatért, de betegsége itt is kínozta. O Webb első elbeszélő költeményeiben a nagy mítoszok és legendák igazságtartalmát k u t a t j a . Kevésbé a mitikus figurák személyiségrajza, mint inkább az érdekli, mivé lettek és hogyan alak u l h a t o t t ki és t a r t ó s o d o t t mítoszuk. Észreveszi, hogy a különben mindig valaminő idealizmustól megszállott, nagy tettekre képes hősök vagy szörnyetegek cselekedetei mögött büszkeség, nagyzási hóbort, hatalomvágy húzódik meg. A költő t e h á t a hősök környezetére figyel, s maga is szinte meglepve tapasztalja, hogy a köréjük fonódott mítosz letöredezik és korábban bámult személyiségük gyenge jellemű, önimádó, önnön és mások sorsát rontó szánalmas jelenséggé zsugorodik. K u d a r c u k oka a magány — metafizikailag é r t e t t sorsukban fedezhető fel. A költő számára mégis megfejthetetlen marad a mitikus személyiségekkel eggyé vált történelmi kisugárzás. Későbbi műveiben egyre inkább az önzetlenebb és szent életet sugárzó alakok (Assisi Szent Ferenc, Goretti Szent Mária) megjelenítésével közelít az igazsághoz amely azonban így is megfoghatatlan marad az egyre inkább vallásos költő számára: ,,Az igazság a találkozások és elválások sor o z a t a " — írja. A költő gyötrelmek és vívódások árán is csak törekedni tud szellemi és lelki üdvének metafizikai bizonyosságára és kénytelen megelégedni az élet ,,apró, szegényes, jelentéktelen ós ritka " élményei érzékelésének ajándékával. Megkínzattatást vállalt Webb az igazság deheroizáló kutatásával, de még nagyobb önsanyargatást azzal, hogy s a j á t , személyesen felismert igazsága: a szentek ú t j á t j á r j a . Valóság, víziók és hallucinációk széttört asszociációiból t ö m ö r í t e t t eredeti költészete, amely visszatérő betegségétől nem tekinthető függetlennek, felkavaró élményben részesíti az olvasót. H a z á j á n a k sok fiatal költője indult az ő nyomdokain, mint ahogy annak idején ő is a Slessor—FitzGerald— Stewart h á r m a s életszemléletéből és költészetéből indult el. Posztumusz C. Brennan díjban részesítették. O Főbb művei: A Drumfor Ben Boyd ('Dobszó Ben Boydért', költ.-ek, 1948); Leichhardt in Theatre ('Leichhardt színházban', költ.-ek, 1952); Birthday ('Születésnap', költ.-ek és verses rádiójáték, 1953); Socrates and Other Verses ('Szókratész és más versek', 1961); The Ghost of the Cock ('A vezér szelleme', verses rádiójáték és költ.-ek, 1964). O Gyűjt, kiad.: Collected Poems ('Összegyűjtött versek', 1969); Collected Poems: Early Poems

28*

1942—1948 ('Összegyűjtött versek és zsengék', 1977). O írod,.: Poetry in Australia (1975). ' Mohay Béla Webb [veb], Mary Gladys (férjezett név); Mary Gladys Meredith (lánykori név); (Leighton-under-the-Wrekin, 1881. márc. 25.—St. Leonards, 1927. okt. 8.): angol regényírónő, költőnő. Shropshire megyében született és ott is élte le élete nagy részét, lírai hangvételű művei is a shropshire-i emberekről szólnak. 1912-ben feleségül m e n t H. B. L. Webbhez. Az egész életében s o k a t betegeskedő írónő (Graves-kórt k a p o t t fiatalkorában) mindössze öt regényt írt, de egyik sem hozott igazi sikert számára. A The Golden Arrow ('Az a r a n y nyílvessző') jelent meg először 1916-ban; majd a Gone to Earth ('Földbe téve', 1917), a The House in Dormer Forest ('Ház a dormeri erdőben', 1920), a Sevenfor a Secret ('Heten egy titokért; 1922) és végül a Precious Bane ('Drága romlás', 1924). E g y befejezetlen r e g é n y t h a g y o t t h á t r a (Armour Wherein He Trusted, 'A fegyverzet, amelyben bízott', 1929); míg versei 1951-ben jelentek meg először (Fifty-One Poems, 'Ötvenegy költemény'). O A falusi életről szóló romantikus történetei keveset m o n d a n a k a mának; természetszeretete és a műveiben lappangó, az emberre leselkedő végzet némileg Th. Hardyval rokonítja. O G y ű j t , kiad.: G. M. Coles (szerk.): Collected Prose and Poems ('Összegyűjtött írásai és versei', 1978). O írod.: G. M. Coles: T h e Flower of Light. A Biography of Mary W e b b (1978); M. A. Barale: Daughters a n d Lovers: The Life and Writings of Mary W e b b (1987). Magyarics

Tamás

Webbe [vebb], William (1550—1591): angol kritikus. Cambridge-ben tanult, ahol összebarátkozott E. Spenserrel. Később arisztokrata családok házitanítójaként kereste kenyerét. O Discourse of English Poetry ('Értekezés az angol költészetről', 1586) c. művében az angol irodalmat tekinti át, főleg verselési szempontból. K o r t á r sairól színvonalas értékeléseket ad. Ezenkívül angolra fordította Vergilius két eklogáját. Csontos Szabolcs Webber [vebö], Charles Wilkins (Russellville, 1812. máj. 2 9 — Rivas, 1856. á p r . 11.): amerikai (USA) író. Tanult egy kis o r v o s t u d o m á n y t és teológiát, de hamarosan inkább újságíró lett New York-ban, m a j d (sikertelen) expedíciót szervezett a Colorado és Gila folyók föltérképezése céljából. 1854-ben tevékkel j á r t a be a v a d n y u -

435

WEBER gat sivatagait, majd W. Walker középamerikai szabadcsapatának tagjakérit egy csatában lelte halálát Nicaraguában. O Főbb regényei: Old, Hicks the Guide: or, Adventures in the Comanche Country, in Seareh of a Gold Mine {'Az öreg Hicks, a nyomkereső, avagy kalandok a komancsok földjén, a r a n y b á n y á t keresve', 1848); The Gold Mines of the Gila ('A Gila a r a n y b á n y á i ' , 1849); The Hunter-Natúr alist ('A vadásztermészetbúvár', 1851); Historical and Revolutionary Incident of the Early Settlers of the United States ('Az Egyesült Államok korai telepeseinek történelmi és forradalmi tettei', 1859). Somogyi György Weber [veber], Arthur (Késmárk, ma: Kezmarok, 1888. aug. 18.—Berlin, 1929. aug. 17.): szepességi szász származású német irodalomtörténész és író. Középiskoláit szülővárosában végezte, m a j d 1906-tól Eötvös-kollégistaként a budapesti egyetemen t a n u l t t o v á b b , ahol német, francia, valamint m a g y a r nyelv- és irodalomból szerzett diplomát. 1911-től 1919-ig a BaárMadas t a n á r a volt, majd 1923-tól a berlini magyar követség sajtóreferense. O Tanárságának évei a l a t t rendszeresen publikált irodalomtörténeti tárgyú cikkeket többek közt a Budapesti Szemleben (Trodalmi hatások a Toldi szerelmében, 1917), az Egyetemes Philológiai Közlönyben (Szigligeti „Róz s á j á n a k forrásai, 1910; Bécs és a német philológiai törekvések a 19. sz. elején, 1919), Az Irodalomtörténetben (Kölcsey „Kárpáti k i n c s t á r " c. novellájának lokális elemei, 1915), a Magyar Shakespearetárb&n (Shakespeare hatása a vígjátékíró Vörösmartyra, 1911; Shakespeare és a legújabb német irodalom, 1916; Shakespeare és az osztrák irodalom, 1918), a Revue d'Hongrie-ban (Don Jüan en Hongrie, 'Don J ü a n Mo.-on', 1912), az Ungarische RundschauXr&n (Die Novelle von der treulosen Witwe in Ungarn, 'A hűtlen özvegyről szóló novella Mo.-on', 1913) és az Urániában (Kleist, ua., 1912). 1914-ben Bessenyei Gy. eredeti német szövegével e g y ü t t kiadta Kazinczy első fordítását, Az Amerikai Podocz és Kazimir keresztyén vallásra való megtérését. T ö b b n é m e t nyelvű írásában is foglalkozott a szepességi szászok kultúr- és művelődéstörténetével. O E g y é b értekezései: A hűtlen özvegy történetének egy ismeretlen alakja (1912); Szenczi Molnár Albert Németországban (1912); Ein Sóidat seinen Kameraden. Gedanken eines Soldaten im Felde und in der Heimat ('Egy k a t o n a a bajtársaihoz. Egy k a t o n a gondolatai a harctéren és hazájában', 1916); A szepesi nyelv járás-

tanulmányozás története (1916); Josef Rauchs. Erinnerungen eines Offiziers aus Alt-Österreich ('Josef Rauch, egy a régi Ausztriából való tiszt emlékezései', 1918); Die Zipser Deutschen ('A szepességi német e k ' , 1919); Német fonetikus társalgási nyelvkönyv (1921); Einsameund Verkannte. Erzáhlungen aus der Zipser Vergangenheit ('Magányosok és félreismertek. Elbeszélések a szepességi múltból', 1925); Gráf Tisza und der Eintritt in den Weltkrieg ('Tisza gróf és a belépés a világháborúba', 1927). Újvári Péter Weber [véber], B e d a (szerzetesi név); J o h a n n e s Weber (eredeti név); Lienz, 1798. o k t . 2 6 . — F r a n k f u r t am Main, 1858. febr. 28.): német költő, író, folklorista, fordító, hitszónok. Cipésznek készült, de 1820-ban bencés szerzetes lett. 1826—1848-ban Mer a n b a n gimnáziumi t a n á r k é n t is m ű k ö d ö t t , ahol halála után szobrot emeltek tiszteletére. Az 1848-as f r a n k f u r t i parlament t a g j a volt. F r a n k f u r t b a n katolikus plébános és limburgi kanonok, 1855-ben a Deutschland c. politikai újság kiadó-szerkesztője, később a bécsi és a müncheni t u d o m á n y o s a k a d é m i a tagja volt. O Hitszónoki és fordítói tevékenységétől eltekintve későrom a n t i k u s drámaíróként és költőként v á l t regionálisan ismertté. Német patriotizmusa főként folklorisztikai munkáiban nyilv á n u l t meg. O F ő b b művei: Chrysostomus ('Khrüszosztomosz', teológiai írások, 1833); Das Land Tirol ('A tiroli t a r t o m á n y ' , ért., 1837); Innsbruck (ua., 1838); Giovanna Maria della Croce und ihre Zeit ('Giovanni Maria della Croce és kora', tan., 1846); Spartakus ('Spartacus', trag., 1846); Predigten ans Tiroler Volk ('Prédikációk a tiroli néphez', 1851); Das Tat Passeier und das Jahr 1809 ('Passeier völgye és az 1809es esztendő', ért., 1852). O írod.: W. Báumker: Beda W e b e r (1896); J . E. Wackernell: Beda Weber 1798 bis 1858 und die tirolische Literatur 1800—1846 (1903); A. Dörer: B. Weber u n d der F r a n k f u r t e r Kaiserdom (1933); J . Weingartner: Beda Weber (1938). Kerekes Gábor Weber [ve'ber], Friedrich Wilhelm (Alhausen, 1813. dec. 25.—Nieheim, 1894. ápr. 5.): n é m e t orvos, költő, drámaíró, műfordító. A p j a erdész volt, a Napóleon elleni háború v e t e r á n j a , aki fiát evangélikus, míg a n y j a katolikus hitre nevelte. Breslauban megismerkedett G. Freytagg&l, fiatal orvosként b e j á r t a Ausztriát, Olaszo.-ot és Franciao.ot. 1846—1856-ban Driburgban m ű k ö d ö t t orvosként (ahol 1939-ben Á. Mazzeti által

436

WEBER készített szobrát felállították), m a j d 1867ig Bad Lippspringében dolgozott. Már 1848 előtt is érdeklődött az irodalom és a politika iránt, 1861-ben beválasztották a porosz parlamentbe, ahol a centrumhoz csatlakozott, m a j d később egyre inkább a konzervatívok felé orientálódott. O Elsősorban patriotizmusával és verseinek, valamint eposzainak nyelvi kifinomultságával kelt e t t bizonyos mértékű feltűnést. A német nyelvvel fordítói tevékenysége során kezd e t t el alaposabban és igen sikeresen foglalkozni. Fordított svédből (Tegnér, Runeberg), dánból (Öhlenschldger), valamint angolból (Tennyson, Moore). S a j á t műveiben a német nyelv zenei hangzását messzemenően kiaknázta. Balladái Uhland p é l d á j á t követik, epikus költeményei Scheffel befolyását m u t a t j á k . 1862-ben írott An die Volkspoesie ('Á népi költészethez') c. versében kifejezésre j u t t a t t a a német egység és császárság iránti elkötelezettségét. 1872ben a Die Minnesanger der Manessischen Handschrift ('A Manesse-kézirat Minnesángerei') c. versben, Bismarckot arra szólítja fel, hogy a kéziratot hozassa haza Németo.ba. 1874-ben kezdett bele Dreizehnlinden ('Tizenháromhárs') c. epikus költeményébe, amelyben a kereszténység németo.-i kezdeteit is b e m u t a t j a . Az 1878-ban befejezett — és u t á n a hallatlanul népszerű, több mint 200 kiadást megélt — költemény egyébként az USA-ban később egy kolónia nevévé vált. Másik n a g y o b b lélegzetű elbeszélő költeménye Goliath (ua., 1892), melyben egy skandináv parasztcsaládban bekövetkező szerelmi tragédiát ábrázol. Néhány versében Walther von der V ogelweide költészetét imitálja, v a l a m i n t egyházi énekeket is írt. O Főbb művei: Die Arminiusquelle zu Lippspringe ('A lippspringei Arminiusforrás', 1863); Das Vaterunser ('A Miat y á n k ' , versek, 1887); Marienblumen ('Máriavirágok', versek, 1885); H erbstblatter ('Őszi levelek', versek, 1892). O Magyarul: I—1 vers (Stündl J . , Katolikus Szemle, 1904, 18.; Cséplő I., Élet, 1909, I.); 1 színmű (Góth S., Éljen a király, Magyar Színház, 1911, ápr. 15.); 1 tan. (Magyarász F., Katolikus Szemle, 1944, 58.). O írod.: K. Hoeber: F. W. Weber. Leben und Dichtungen (1894); M. Mendheim: F. W. Weber, sein Leben und seine Werke (1900); Maria Peters: F. W. Webers Jugendlyrik auf ihre literarischen Quellen u n d Vorbilder untersucht (1917); H . Lingen: Die Dichtersprache F. W. Webers (1924); G. van Poppel: Die Nachwirkung Scheffels in Weber Dreizehnlinden (1924); M. Buchner: F. W. Weber: Leben und Werk (1939); Elisabeth We-

ber: Ich diente und mein Lohn ist Frieden, Erinnerungen an den Dreizehnlinden-Dichter (1947). Kerekes Gábor Weber [veber], Max ( E r f u r t , 1864. ápr. 21.—München, 1920. j ú n . 14.) német közgazdász, szociológus. 1893-ban a berlini egyetemre került t a n á r k é n t , 1894 -1897 között Freiburgban t a n í t o t t , 1903-tól Heidelbergben, végül 1919-től haláláig Münchenben. Gondolkodását elsősorban G. W. F. Hegel, A. Comte, L. v. Stein, K. Marx h a t á r o z t á k meg, de történelemlogikai kut a t á s a i b a n egyaránt támaszkodott W. Dilthey, W. Windelband, H. Rickert és G. Simmel munkásságára. Weber fő érdeme a t á r s a d a l o m t u d o m á n y b a n koráig uralkodó elméleti, illetve történeti módszer koherens szintézise. E szintézis kulcsfogalma a weberi ideáltípus, amely olyan társadalmi alakzatok megragadására szolgál, amelyek nem sorolhatók valamilyen átfogó fogalom (fajvagy nemfogalom) vagy általános törvényszerűség alá. Az ideáltípus megvilágítja, hogy egy bizonyos tevékenység (pl. a egy edény megformálása a kézműves által, vagy a közösségi élet a p a t r i a r k á t u s viszonyai között) hogyan menne végbe pusztán a benne a d o t t tiszta célszerűség és s a j á t gyakorlati logikájának összefüggésében, anélkül, hogy tévedések, más cselekvési .formák vagy külső hatások befolyásolnák ill. bonyolítanák m a g á t a tevékenységet. Weber e fogalom segítségével építette ki a megértő szociológia módszerét, amelyet azután eredményesen alkalmazott a vallásszociológia területén is. E korszakának legjelentősebb műve, mint egész életművének leghatásosabb d a r a b j a a Die protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus (ért., 1920: Vida S., A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, vál. tan.-ok., 1928). Művében azt a célt tűzi m a g a elé, hogy a történeti módszerből ismert monokauzális magyarázati sémák helyett a történeti és a társadalmi f o l y a m a t o k a t alkotó szellemi és anyagi mozzanatok konkrét viszonyát (e viszony konkrét Gestaltját, vagyis a l a k j á t ) vegye vizsgálat alá s így érjen el merő magyarázat helyett empirikus alapú szociológiai „megértést". O Az empirikus t u d o m á nyokra vonatkozóan a szigorú értelemben v e t t értékszabadság álláspontját képviselte, amennyiben a megismerési cél és a megismerés tárgyának kiválasztását mindenkor az elméleti értelemben vett értékválasztás (az értékek világára való közvetlen vonatkozás) mozzanatával kapcsolta össze. Ezzel szemben az objektáv módon a d o t t tények és tényállások világnézeti ér-

437

WEBER tékelését, vagyis a gyakorlati értékvonatkozás m o z z a n a t á t a t u d o m á n y határain kívül helyezte. O Főbb művei még: Gesammelte Aufsátze zur Religionssoziologie ('Öszszegvűjtött t a n u l m á n y o k a vallásszociológia köréből', ért.-ek, 3 köt., 1920); Wirtschaft und Gesellschaft ('Gazdaság és társadalom', ért., 2 köt., 1922); Gesammelte Aufsátze zur Wissenschaftslehre ('Összegyűjtött tudományelméleti t a n u l m á n y o k ' , 1922); Wirtschaftsgeschichte ('Gazdaságtörténet', 1923); Schriften zur theoretischen Soziologie, zur Soziologie der Politik und Verfassung ('írások az elméleti szociológiáról, a politikai és alkotmányszociológiáról', tan.-ok, 1947); Staatssoziologie ('Államszociológia', szerk. J . Winckelmann, ért. 1966); Rechtssoziologie ('Jogszociológia', szer. uő, ért., 1967), Soziologie ('Szociológia', szerk. uő, ért., 1968). O Magyarul még: Gazdaság és társadalom (Józsa P., 1967); Állam, politika, tudomány (uő, 1970); Gazdaságtörténet (Erdélyi Ágnes, 1979). O írod.: A. v. Schelting: Max Webers Wissenschaftslehre (1934); Mariane Weber: Max Weber (1950); J . Winckelmann: Legitimitát und legalitát in Max W e b e r s Herrschaftssoziologie (1952); K . Jaspers: Max Weber (1958); J . Freund: Sociologie de Max Weber (1968); J . A. Prades: L a sociologie de la religion chez Max Weber (1969); R. E. Rogers: Max Webers's Ideál Type Theory (1969); Ch. von Ferber: Die Gewalt in der Politik. A u s e i n a n d e r s e t z u n g mit Max Weber (1970); K . Hufnagel: K r i t i k als Beruf (1972); T). Kásléer (szerk.): Max Weber (1972); Zala T.: Vonások Max Weber gondolkodói arcképéhez (Világosság, 1976, 2.); Karádi É v a : Max Weber és Lukács György (Vság, 1986, 12.). Kenesey Gábor Weber [ve'ber], Róbert (Rapperswil, 1824. aug. 5.—Basel, 1896. dec. 7.): svájci német költő, író, irodalomtörténész. Zürichben és Tübingenben j á r t egyetemre, ahol Bauer és Vischer a t a n á r a i közé tartozott. Zürichben az egyház alkalmazásában állt, m a j d 1860—1864-ben a Bemer Zeitung vezetője, 1867-ben Seonban iskolarektor, az 1870-es években több ú j s á g n a k is dolgozott, míg 1877-ben meg nem alapította a Helvetia c. havilapot. O F ő k é p p irodalomtörténeti művei által vált fontossá, szépirodalmi alkotásaiban történelmi t é m á k a t dolgozott fel. O Főbb művek Gedichte ('Versek', 1848); Neue Gedichte ('Új versek', 1860); Die poetische Nationalliteratur der deutschen Schweiz von Haller bis auf die Gegenwart ('A n é m e t Svájc szépirodalmi nemzetirodalma Hallertől a jelenkorig', tör-

téneti ért., 1866—1867); Johanna d'Arc ('Jean d'Arc', d r á m a , 1871); Die Schweiz im Spiegel der Dichtung ('Svájc a költészet tükrében', történeti ért., 1882). O / r o d . . M . Schmiedli: R. Weber (1932). Kerekes Gábor Weber [veber], Rudolf (Poprád, 1843. okt. 16.—Budapest, 1915. febr. 10.): szepességi szász irodalmár, író, költő. Középiskoláit előbb Pesten, m a j d Eperjesen végezte, ahol később teológiát tanult. E z u t á n három évig a későbbi festő báró Mednyánszky L. nevelője volt. T a n u l m á n y a i t a berlini, majd a párizsi egyetemen f o l y t a t t a , ahonnan 1870-ben a francia-porosz háború m i a t t hazatérni kényszerült. Pesten teleped e t t le, ahol nyugalomba vonulásáig (1912) az evangélikus főgimnázium t a n á r a volt. O Az 1870-es évek elejétől a századfordulóig rendszeresen publikált magyar és német nyelvű könyvismertetéseket, t á r c á k a t és tudományos értekezéseket a Magyar Tanügyben, a Magyarországi Kárpátegyesület Evkönyvében, a Pester Lloydb&n és az Ungarischer Lloydb&n. Lefordította Goethe H e r m a n n és D o r o t h e á j á t (1880), k i a d t a és kommentárokkal látta el a szepességi helyés kultúrtörténeti irodalom számos fontos 17—18. sz.-i forrását, mint pl. G. Buchholz a schlagendorfi Tátra-csúcs 1664-es első megmászásáról szóló beszámolóját (Die erste Besteigung der Schlagendorfer Spitze im Jahre 1664, 'A schlagendorfi csúcs első megmászása 1664-ben', 1901), illetve Buchholz n a p l ó j á t és fiának családtörtén e t é t (1904). Szepességi szász dialektusb a n írott művei erősen kötődnek a t á j egység folklórjához. O Műveinek jegyzéke: J . Repeák: Supis literatúry na tému: R . Weber a literatúra v nemeckom náreei n a Spisi (1964). O Művei még: Deutsche Dichtungen. Für Schule und Haus gesammelt ('Német költemények. Iskolai és otthoni használatra összegyűjtve', 1878); Die Barenjog. Ein Schwank in Zipser Mundart ('A m e d v e v a d á s z a t . Népi bohóz a t szepességi szász tájszólásban', 1888); Die Hosenjog. Ein Schwank in Zipser Mundart ('A n y ú l v a d á s z a t . Népi bohózat szepességi szász tájszólásban', 1889); Zepserscher Liederbronn. Gedichte in Zipser Mundart ('Szepességi szász dalok forrása. Költemények szepességi szász tájszólásban', 1896); Josef und seine Brüder. Ein Weihnachtsspiel ('József és testvérei. K a rácsonyi játék', 1910). O írod.: J . Loisch: R. Weber, ein Zipser Volksdichter. Mit Webers schönsten Gedichten (1925).

438

Újvári

Péter

WEBST Weber [veber], Werner (Huttwil, Bern, 1919. nov. 13.—): svájci német irodalomkritikus, esszéíró, publicista. Iskoláit Wint e r t h u r b a n végezte, m a j d germanisztikát hallgatott a zürichi egyetemen, ahol 1945ben d o k t o r á t u s t szerzett. 1946-ban a Neue Züricher Zeitung kulturális r o v a t á n a k m u n k a t á r s a , m a j d 1951-ben felelős szerkesztője lett, s szombatonként megjelenő Tagebuch eines Lesers ('Egy olvasó naplója', összegyűjtve megjelent 1966—1967ben) c. irodalomkritikai rovatával a svájci irodalmi élet meghatározó személyiségévé vált. Sokat t e t t többek közt P. Bichsel., Fr. Dürrenmatt, J . Federspiel, K. Marti, G. Meier, E. Y. Meyer és Vogt elismertetéséért. Elveit Forderungen. Bemerkungen und Aufsatze zur Literatur ('Követelmények. Megjegyzések és cikkek az irodalomról') c. 1970-es kötetében foglalta össze. 1973-tól a zürichi egyetem ú j o n n a n alapított irodalomkritikai tanszékének professzoraként m ű k ö d ö t t . Svájci német irodalommal foglalkozó előadásainak a n y a g á t Belege. Gedichte aus der deutschsprachigen Schweiz seit 1900 ('Bizonylatok. 1900 utáni versek a német nyelvű Svájcból', 1978) és Helvetische Steckbriefe. 47 Schriftsteller aus der deutschen Schweiz seit 1800 ('Helvét körözvények. 47 svájci német író 1800 után', 1981) c. köteteiben a d t a közre. O Irodalomkritikai tevékenységéért 1956-ban C. F. Meyer Díjjal, 1967-ben pedig J. H. Merck Irodalomkritikai Díj]al t ü n t e t t é k ki. Számos szerző, többek közt M. Claudius, J . P. IIebei és Th. Fontane műveinek kiadását gondozt a . O Egyéb művei: Unter Dach und Hímmel ('Tető és ég a l a t t ' , versek, 1942); lm Hofdes Herbstes ('Az ősz kertjében', versek, 1944); Die Terminologie des Weinbaus im Kanton Zürich, in Nordostschweiz und im Bündner Rheintal ('A szőlőművelés terminológiája Zürich k a n t o n b a n , ÉszakkeletSvájcban és a bundeni Rajna-völgyben', bölcsészdoktori értekezés, 1949); Freundschaften Gottfried Kellers ('Gottfried Keller barátságai', esszé, 1952); Figuren und Fahrten. Aufsatze zur Literatur ('Alakok és utazások. Cikkek az irodalomról', 1956); Zeit ohne Geld. Aufsatze zur Literatur ('Idő pénz nélkül. Cikkek az irodalomról', 1959); Wissenschaft und Gestaltung ('Tudomány és formálás', esszék, 1959); Kultur als Gerücht ('A k u l t ú r a mint híresztelés', esszé, 1960); Ein Fremder findet die Schweiz. Eduárd Osenbrüggen ('Egy idegen rátalál Svájcra. E. O s e n b r ü g g e n ' t a n . , 1986). O írod.: B. Tecchi: Serittori Tedeschi Moderni (1959); H. E. Holthusen: Kritisches Verstehen (1961); G. Calgari: Die vier Literaturen der

Schweiz (1966); A. Maas—B. Heinser (szerk.): Verlust und Ursprung. Festschrift W. Weber. Mit Beitragen zum T h e m a ,,Et in Arcadia ego" (1989). Újvári Péter Weber-Perret [veber-perre], M. (Marseille, 1922. aug. 30.—): svájci francia író. 1941ben megalapította a Pages c. folyóiratot, m a j d az 1950-es években a Vie-Art-Cité c. művészeti és szociológiai folyóirat főszerkesztője lett. Irodalomtörténészi m u n k á s ságának legfontosabb műve az Ecrivains romands de 1900 á 1950 ('Francia-Svájc írói 1900 és 1950 között', 1952) c. nagy tanulm á n y a , amely a 20. sz. különböző irányzatait, írói csoportosulásait értékeli. Esszéköteteiben történelmi, politikai és lélektani t é m á k a t dolgoz fel, kritikus, ironikus szemlélettel. O Tanulmánykötetei: Explorations ('Felfedezések', 1965); Un regard ironique ('Ironikus tekintet', 1973); Spectateur suisse et son spectacle ('A svájci néző és a m i t l á t ' , 1980). Jancsó Júlia Webster [vebsztö], Augusta (írói név); J ú l i a Augusta Davies (eredeti név); (Poole, 1837. j a n . 30.—Kew, 1894. szept. 5.): angol költőnő. Lefordította Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát és Euripidész Médeiáját, t o v á b b á esszéket írt a The Examiner c. irodalmi-kritikai lap számára. O R. Browning és E. Barrett-Browning utánzójaként t a r t j á k számon. O F ő b b művei még: Dramatic Studies ('Drámai t a n u l m á n y o k ' , 1866); A Woman Sold and Other Poems ('Egy eladott nő és más versek', 1867); A Book of Rhyme ('Rímek könyve', 1881); Lesley's Guardians ('Lesley kísérői', reg., 1864). Somogyi György Webster [vebsztö], Henry Kitchell (Evanston, 111., 1875. szept. 7.—uo., 1932. dec. 9.): amerikai (USA) regényíró. A Hamilton College-ban szerzett diplomájával egy évig r e t o r i k á t t a n í t o t t , m a j d tíz éven á t S. Merwin szerzőtársaként sikeres regényeket (pl. Calumet K, 'K békepipa', 1901; Comrade Jim, 'Jim b a j t á r s ' , 1907) és oper a l i b r e t t ó k a t írt. Akkor önállósította magát, és egy gyorsírónak átlagban heti húszezer szót diktálva g y á r t o t t a folytatásos r é m t ö r t é n e t e i t a Saturday Evening Post, az Everybody's és a McClure's olvasói s z á m á r a . A The Alieged Great-Aunt ('Az állítólagos dédnagynéni') egyik fejezetének közepén érte a halál, de rajongói (az Ayer-nővérek) ,,utánzási stílusgyakorlatk é n t " ennek a cselekményét is kikerekít e t t é k . O Érzelgős sikerkönyveinek tömegéből talán csak An American Family

439

WEBST ('Egy amerikai család') c. regénye (1918) emelkedik a p o n y v á k színvonala íolé. Somogyi György Webster [vebsztö], J e a n (írói név); Alice J a n e Chandler Webster (teljes név); (Fredonia, 1876. júl. 24.—New York, 1916. jún. 11.): amerikai (USA) író. Mark Twain unokatestvére. Angol irodalmat és közgazdaságtant t a n u l t , miközben első elbeszélései a Vassar Miscellany lapjain l á t t a k napvilágot. Kedvenc hőse a magát alacsony sorból fölküzdő fiatalember. O F ő b b regényei: When Patty Went to College (elb.-ek. 1903; n. n., P a t t y a kollégiumban, 1928, 1935); The Wheat Princess ('Búza hercegnő', reg., 1905); Just Patty (elb.-ek, 1911: Altay M., Erre csak P a t t y képes, 1926); Daddy-LongLegs (1912: A l t a y M., Nyakigláb apó, 1925; Benedek R., Gólyaláb apó, 1938). O Magyarul még: Kedves Ellenségem (ifj. reg., Borbás Mária, 1989). Somogyi György Webster [vebsztö], John (London, 1580?— London, 1630): angol drámaíró. Eletéről alig t u d u n k valamit, csak annyit, hogy apja megbecsült szabó volt s eredetileg talán a későbbi d r á m a í r ó is e pályán tevékenykedett, azután egyházközségi alkalmazott lett. O Számos d r á m a társszerzője. Jónéh á n y műve elveszett, a f e n n m a r a d t a k között is nagy színvonalbeli különbségek vannak, de mindet jellemzi Webster p á r j á t ritkítóan sötét életszemlélete, amely alkalmassá t e t t e — az akkori közönség ízlésének nagyon is mgfelelő, Seneca h a t á s á t m u t a t ó — rémdrámák írására. Ezeket néha a Shakespeare-éval vetekedő jellemábrázolás, sőt a hősök lelki fejlődése éppúgy megemeli, mint erőteljes nyelve, mesteri verselése (a blank verse használata), költőisége és humanisztikus filozófiai hajlama. T ö b b tucat (részben másokkal írt, részben bizonytalan szerzőiségű) d r á m á t felölelő életművéből kiemelkedik két, olasz források nyomán írt bosszú-tragédiája, a valószínűleg 1612-ben keletkezett, egy hírhedt velencei kurtizánról írt The White Devil (Mészöly D., A fehér ördög, Shakespeare új tükörben, 1972), mely igazi reneszánsz mű, és az 1614-ben írt és a Globe színházban b e m u t a t o t t , 1623ban kiadott The Duchess of Malfi (Vas I. Amalfi hercegnő, Angol reneszánsz drámák, anto., 1961, 2. köt.). A főműnek számító utóbbi tragédiában Bandello, Belleforest és Painter nyomán viszi színre a rangján alul újból megházasodó özvegy hercegnő sorsát, de a források elítélő megközelítésével ellentétben megértéssel és rokonszenvesen ábrázolja ezt a szerelmet, ami kétség-

kívül Webster korát megelőző erkölcsiségét t a n ú s í t j a ; e felfogásnak megfelelően a házas o k a t elpusztító rokoni és udvari cselszöv é n y t negatívan m u t a t j a be, s ennek képviselői a végső véres leszámolásban el is nyerik büntetésüket. Webster alapvetően hum á n u s szemlélete azonban nem ellensúlyozza a vak végzetszerűség érvényesülését, mellyel belső fejlődést m u t a t ó hősei h i á b a szegünek szembe. Mind ezen, mind m á s műveiben a drámai realizmus és az újszerű klasszicizálás felé való stilizálás saj á t o s szintézise biztosítja alkotásai marad a n d ó értékét, amelyre az u t ó k o r b a n először Lamb, Hazlitt, később Swinburne figyelt fel. Nevezetes még (címe szállóigévé lett) T h . Dekkerre\ írt Westward Ho! ('Nyug a t r a fel!', vígj., 1603) c. műve. O K i a d . : F. L. Lucas (szerk.): Works ('Művei', 1927); uő (szerk.): Complete Works ('Összes művei', 1967). O Magyarul még: 2 vers (Képes G., N a p n y u g a t i m a d a r a k , anto., 1937); 3 vers (Szabó L., Örök barátaink, anto., 1958); 2 vers (Vas I., Angol költők antológiája, 1960); 1 vers (Szemlér F., Változott egekben, anto., 1969). O írod.: E. E. Stoll: J o h n Webster (1905); P. Brooke: Webster and t h e Elizabethan d r a m a (1916); C. Leech: Webster: a Critical Study (1951); T. Bogard: The Tragic Satire of Webster (1955); R. W. Dent: Webster's Borrowing (1960); G. Boklund: The Duchess of Malfi (1962); C. Leech: J o h n Webster (1970); Pálffy I.: A rémület d r a m a t u r g i á j a : Webster tragédiái (Filológiai közlöny, 1981, 3.); T a k á c s F.: Négy Erzsébet-kori d r á m a í r ó (T. S. Eliot: Káosz a rendben, tan.-ok, 1981); Szenczi M.: Webster tragikus művészete (tan.-ok, 1989). Kristó Nagy István Webster [vebsztö], Noah (West Hartford, Connecticut, 1758. okt. 16.—New Haven, Connecticut, 1843. máj. 28.): amerikai (USA) filológus, szótáríró. A sokoldalú W e b s t e r írt közgazdasági, természettudom á n y o s és politikai tárgyú esszéket, különböző folyóiratokat szerkesztett, szótárírói munkássága tette híressé és nevét időtállóvá: az 1828-ban kiadott An American Dictionary of the English Language ('Az angol nyelv amerikai szótára') alkotja a m a is világszerte használt értelmező szótár alapj á t . Az ő kezdeményezésére vezették be azt a helyesírási reformot, amely ma is megkülönbözteti az angol és amerikai szavak írásm ó d j á t . O írod.: J . S. Morgan: Noah Webster (1975). Magyarics Tamás

440

Webster [vebsztö], Thomas Bertram Lonsdale (London, 1905. júl. 3.—Stanford,

WECKM 1974. máj. 31.): angol klasszikus filológus. Oxfordi és lipcsei tanulmányok u t á n az oxfordi Christ Church kollégiumban lett t u t o r (1927- 1931), m a j d egyetemi t a n á r Manchesterben (1931), Los Angelesben (1948), végül S t a n f o r d b a n (1968). Bár Cicero egy beszédének kiadásával és magyarázatával kezdte p á l y á j á t , később a görög k u l t ú r a foglalkoztatta a mükénéi kortól a hellénisztikus korig terjedőleg. Minden m ű v é t a nyelvi és tárgyi emlékek, irodalom és képzőművészet e g y ü t t l á t á s a jellemzi. Különösen fontosak ebből a szempontból a drámával és a drámai előadásokkal kapcsolatos munkái. O F ő b b művei: An Introduction to Sophocles ('Bevezetés Szophoklészhoz', 1936); Greek Art and Literature 530—400 ('Görög művészet és irodalom 530 és 400 között', 1939; Studies in Menander ('Menandrosz-tanulmányok', 1950); Studies in Later Greek Comedy ('Tanulmányok a későbbi görög vígjátékról', 1952); Art and Literature in Fourth Century Athens ('Művészet és irodalom a 4. századi A t h é n b a n ' , 1955); Greek Theatre Production ('Görög színi előadások', 1956); From Mycenae to Homer ('Mükénétől Homéroszig', 1958); Greek Art and Literature 700—530 ('Görög művészet és irodalom 700-től 530-ig', 1959); Monuments Illustrating Old and M idd le Comedy ('Az ó- és középkomédiát illusztráló műemlékek', 1960); Monuments Illustrating New Comedy ('Az ú j komédiát illusztráló műemlékek', 1961); Monuments Illustrating Tragedy and Satyre Play ('A tragédiát és a szatír játékot illusztráló műemlékek', 1962); Hellenistic Poetry and Art ('Hellénisztikus költészet és művészet', 1964); The Tragedies of Euripides ('Euripidész tragédiái', 1967). Ritoók Zsigmond Wechsberg [vekszbogj, Joseph (Moravka Ostrava, 1907. aug. 29.—Bécs, 1983. ápr. 10.): cseh származású amerikai (USA) író. 1938-ban újságíróként vándorolt ki az USA-ba, ahol a The New Yorker hasábjain szellemes karcolatai láttak napvilágot. O F ő b b művei: Looking for a Bluebird ('A kék m a d a r a t keresve', reg., 1945); Homecoming ('Hazatérés', 1946); Sweet and, Sour ('Keserédes', 1948); The Continental Touch ('A kontinentális kapcsolat', reg., 1948); The Self-Betrayed ('Aki önmagát á r u l t a el', reg., 1955); Red, Plush and Black Velvet ('Vörös plüss és fekete bársony', életrajz, 1961). O Magyarul: Amerikai vízum (Aradi P., 1939). Somogyi György Weckherlin [vé&erlin], Georg Rudolf (Stuttgart, 1584. szept. 15.—London, 441

1653. febr. 13.): német költő. Magasrangú udvari tisztviselő fia volt. Tübingenben jogot tanult, majd t a n u l m á n y u t a k a t t e t t N y u g a t - E u r ó p á b a n . E g y ideig a w ü r t t e m bergi herceg t i t k á r a és hivatalos u d v a r i költőként tevékenykedett. 1625-től kezdve I. Károly angol király bizalmas embere és a külügyek irányítója volt a király lefejezéséig (1649). 1652-ben m á r Milton politikai m u n k a t á r s a . O T a n u l m á n y ú t j a i révén jól ismerte a nyugat-európai fejlett k u l t ú r á k a t . Társasági dalokat, eklogákat és szon e t t e k e t írt. Igazi költői teljesítménye, hogy a német irodalomban hosszú századok u t á n először kezd az antik és reneszánsz poétikáknak megfelelően „ m ű v é s z i " ó d á k a t írni, elsősorban a francia P. Ronsard és Cl., Marót h a t á s a alatt. Oden und Gesange ('Ódák és énekek') c.-t viseli 1618 —1619-ben 2 kötetben megjelenő g y ű j t e ménye. O A német irodalom nagy megújítási f o l y a m a t á b a n közvetlenül M. Opitz mellett áll, de nem az ő nyomdokain halad, m i n t a sziléziaiak. Opitznál sokkal kevésbé ismerték és ismerték el, pedig hozzá hasonlóan ő is tehetséggel próbálta az európai fejlődés élvonalához képest pallérozatlan német nemzeti költészetet — éppen a nyugati példák követésével — ismét régi, középkori rangjára emelni. Eredeti, olykor szenvedélyes, p a t e t i k u s hangvételű, szabályos mértékekben szerzett ódái erősen prot e s t á n s nyomatékkal bírnak — szemben Opitz kompromisszumokra h a j l a m o s a b b munkáival. O Geistliche und weltliche Gedichte ('Vallásos és világi költemények') c. 1641-ben jelentkezik ismét. 1648-ban mindkét versgyűjteményét ú j r a kiadta, számos költeményét most ő is Opitz szabályosabb verseléséhez közelítve ádolgozta. O G y ű j t , kiad.: H. Fischer: G. R. Weckherlins Werke ('Művei', 1893—1907). O Magyarul: 2 vers (Rónay Gy., Klasszikus német költők, anto., 1977). O írod.: L. W. Forster: G. R. Weckherlin: Zur k e n n t n i s seines Lebens in England (1944); E . Ribb a t : G. R, Weckherlin (1984). Némedi

Lajos

Weckmann [vekman], André (Steinburg, Alsó-Elzász, 1924. nov. 30.—): elzászi német nyelvű költő, prózaíró. Szülőföldje hitleri annexiója u t á n besorozták a Wehrm a c h t b a . 1944-ben dezertált, és a háború u t á n Strassburgban bölcsészetet t a n u l t . A kulturális közigazgatásban dolgozott, m a j d t a n á r volt. Első, francia nyelven megjelent kötete: Les Nuits de Fastov ('Fastov-i éjszakák', 1968) az okkupációs évek és a háborús események szituációjának kulcsre-

WECKS génye. E z t követően főképp németül publikált költői és elbeszélő műveket. Geschichten aus Soranien ('Soraniai történetek', 1973) c. szatirikus „ a n t i e p o s z á n a k " epizódjai átfogják a német—francia hatalmi vetélkedés t á r g y á v á lett Elzász modern kori történetét. Mint a t á j nemzeti ellentétekkel átszőtt mindennapjai a megbékélés lehetőségét l á t t a t ó regényíró R. Schickele örökébe lépett: Wie die Würfel fallen ('Ahogy a kocka esik', 1981), Odile oder das magische Dreieck ('Odile vagy A bűvös háromszög', 1985). O K ö l t ő k é n t először alemann dialektusban írt, főként közéleti-politikai versekkel m u t a t k o z o t t be. A t á j n y e l v tudatos politikai választása volt a német-francia határt átszelő kommunikáció igényével. Mondanivalóját irodalmi n é m e t nyelven formálják a Landluft ('Vidéki levegő', 1983) és Elsassische Grammatik ('Elzászi grammatika', 1989) c. verseskötetei. Korai művével már az 1970-es évek végétől hona vezető nyelvű írója és költője. Hírnevére alapozva a kisebbségi jogokért vívott regionális küzdelem vezéregyéniségévé is vált. O írod.: Adrieb Fink: Die deutschprachige Gegenwartsliteratur im Elsass (1986). Komáromi

Sándor

Wecksell [vekszel], Josef J u l i u s (Turku, 1838. márc. 19.—Helsinki, 1907. aug. 9.): finno.-i svéd költő, író. Gyermekfejjel kezdett verselni, ill. szatirikus jeleneteket, bohózatokat írni. Tizenhat éves k o r á b a n már sikeres színpadi szerzőnek m o n d h a t t a magát: Tre friare ( ' H á r o m kérő') c. komédiáját szülővárosa u t á n rögtön Helsinkiben is b e m u t a t t á k (1854); a darab valamivel később Stockholmban ugyancsak többször volt műsoron. Az ígéretes tehetségként elkönyvelt, javarészt még német mintákat utánzó gimnazistától az Ábo Underráttelser c. helyi lap szintén közölt verseket. 1858ban a fővárosba költözve nagy kor- és sorstársával, A. Kivivel egy időben beiratkozott az egyetemre; mindketten F . Cygnaeus drámaelméleti előadásának hallgatói voltak. Életművének j a v á t v o l t a k é p p e néhány egyetemi éve a l a t t alkotta, miközben t a n u l m á n y a i t elhanyagolva — a mozgalmas diákéletnek, olvasmányainak és legfőbb szenvedélyének, a színháznak szentelte idejét. A m a t ő r színészként fellépett többek között s a j á t d a r a b j á n a k , a Tvá studenter pá runosamling ('Két diák runógyűjtőúton', 1859) c. vígjátékának ifjúsági előadásán. Költeményeiből Valda ungdomsdikter ('Válogatott ifjúkori versek', 1860) c. kötetet t e t t közzé, ill. publikált diákegyletének Lánnetár ('Zefír', 1860—1861) c. al-

b u m á b a n is. U g y a n e k k o r kezdett hozzá fő művéhez, a finn nemzeti d r á m a klasszikusai k ö z ö t t számon t a r t o t t Dániel Hjort (ua.) c. történelmi tragédiához, melyet — szinte egyidejűleg örökletes elmebajának elhatalmasodásával — 1862 tavaszán fejezett be. Az őszi b e m u t a t ó ujjongó f o g a d t a t á s a a szerző t u d a t á i g m á r nemigen hatolt el; sikertelen bonni kezelés után, 27 évesen u g y a n a z o n gyógyintézet lakója lett, melynek később Kivi is, s életének hátralévő t ö b b m i n t negyven évét e falak között tölt ö t t e . O Neve (Kiviével együtt) korszakos jelentőségű a finn d r á m a történetében. A Dániel Hjort, a szintén 1860-as évekbeli /Cím-drámákkal egyetemben, a legrangosabb darabok egyike a mindenkori finn színirepertoárban. Először svédül jelent meg (1863); finnül P. Cajander pályadíjas fordít á s á b a n (1877, második változat: 1905) j á t s z o t t á k mindaddig, míg M. Kilpi modern nyelvre á t nem ü l t e t t e (1957). Opera is készült belőle S. Palmgren zenéjével (bem.: T u r k u , 1910). A 16. sz. végi ún. buzogányh á b o r ú köré ágyazott cselekmény félreismerhetetlenül shakespeare-i m i n t á k a t köv e t e t t , ám a mesteri jellemábrázolás és feszültségteremtés révén szuggesztív erő hat o t t a á t az ötfelvonásos művet, melynek k ö n n y e n aktualizálható történelmi üzenetével és demokratikus eszmeiségével m i n t a nemzeti törekvések kifejeződésével évtizedekkel később is azonosulni t u d o t t a közönség. O Költői munkásságára számos n a g y előkép, különösen Topelius, Tegnér, Heine, Byron r o m a n t i k á j a és Schiller szabadságeszménye volt hatással. Első számottevő versei — ódák, románcfélék — zömmel még hol az ifjonti pátosz, hol a könnyed irónia h a n g j á n szóltak a történelmi múlt emlékeiről, ill. tanmesei alapigazságokról. 1860 derekától tájleíró költeményeiben, fantasztikus v a g y lírai paraboláiban és monológjaiban e g y a r á n t sötét tónusok, kiábrándító k o n t r a s z t o k uralkodtak el, a gyakran szarkasztikus ábrázolás középpontjába a pusztító erőkkel szembeni kiszolgáltatottság került, a szöveg nem egyszer befejezetlen m a r a d t . Heinei ihletésű, a maga idején népszerű szerelmi lírája — az ún. Helmi-ciklus —, v a l a m i n t J . Sibelius megzenésítésében később közkedveltté v á l t elégikus dalai mellett máig emlékezetes az ország két nemzetiségét — mint a finn t á j két arculat á t — allegorizáló Svenskan och Finskan ('A svéd és a finn nemtő', 1860) c. költeménye, melynek a nemzeti ébredés k o r á b a n folyó ádáz nyelvviták közepette elvi jelentősége volt. A legtöbb figyelemre mindazonáltal utolsó, m á r t u d a t z a v a r t tükröző

442

WEDEK alkotásai t a r t h a t n a k számot az imagizmust és a finno.-i modernizmust előrevetítő képi és metrikai újszerűségük, felkavaró erejük miatt (Jag midnattens barn, 'En, az éjfél gyermeke', 1862; Pá moln stod du!, 'Egy felhőn álltál!', 1863). Verseit LarinKyösti, A. Simelius (Simojoki), O. Manninen és J . Siljo f o r d í t o t t a finnre. O Gyűjt, kiad.: Samlade dikter ('Összes költeményei', 1868, 1962); Valikoima runoelmia ('Válogat o t t költeményei', 1900, 1908); Sydányön lapsen lauluja ('Az éjfél gyermekének dalai', 1941). O Magyarul: 1 vers (Bán A., Suomen laulu, anto., 1906). O írod.: A. Mörne: Josef J u l i u s Wecksell (Skrifter utgivna av Svenska Litteratursállskapet i Finland, 89. köt., 1909); uő: N y a Wecksellstudier (1920); G. C. Schoolfield: J . J . Wecksell and F i n l a n d ' s Swedish lyric (Scandinavian Studies, 1964, 1.); G. E. Rancken: J . J . Wecksell faabeli- ja satuseppona (Kirjallisuudentutkijain Seuran vuosikirja, 22. köt., 1967); I. Niemi: Kullervo ja Dániel H j o r t . Luonnosta suomalaisen náytelmán sosiologiaan (Kirjallisuudentutkijain Seuran vuosikirja, 25. köt. , 1971); M. Énekeli: Josef J u l i u s Wecksell (Över stumhetens gráns, 1972). Kubínyi Kata Wedding, Alex: -> Weiskopf,

Grete

Weddo [vedo], Tan (1946—): új-zélandi költő. Az aucklandi egyetemet végezte, beu t a z t a Ázsiát, A f r i k á t és élt Angliában is. 1971-ben a London Magaziné költészeti kritikusa lett. Homage to Matisse ('Tisztelgés Matisse előtt', 1972) c. első verseskötet is Londonban jelent meg. Következő könyve Made Over ('Átruházva', költ.-ek) már ÚjZélandon látott napvilágot. Magabiztos, határozott hangvétel és eredeti versformák, az utazás és a szerelem témáinak variálása jellemzi. Wystan Curnow Wedekind [vedekind], Frank; Benjámin Franklin Wedekind (teljes név); Hieronymus Jobs (írói álnév); (Hannover, 1864. júl. 24.—München, 1918. márc. 9.): német drámaíró, költő. Amerikai állampolgárságú, kalandos életű kelet-fríz orvos és — részben magyar származású -— kaliforniai német színésznő fia. Gyermekkorát a svájci Lenzburg kastélyban töltötte. Az érettségi (1883) után rendszertelen germanisztikai, festészeti és jogi t a n u l m á n y o k a t folytatott, melyeket soha nem fejezett be. 1886-tól a Maggi cég reklámfőnöke, majd újságíró volt Zürichben. Ttt t ö b b naturalista íróval ismerkedett meg, köztük G. Hauptmannnal, barátságuk azonban nem t a r t o t t soká,

mert Hauptmann Das Friedensfest (1890) c. d r á m á j á h o z felhasználta Wedekindnek a zilált családi életéről szóló bizalmas elbeszéléseit. Wedekind a Kinder und Narren ('Gyermekek és bolondok', 1891); később Die junge Welt ('Az ifjú világ', 1898); c. darabbal állt bosszút, melyben nem csupán a naturalista irodalomfelfogást igyekezett nevetségessé tenni, hanem Meier figurájában személyesen Hauptmannt is. O 1888tól a Herzog-cirkusz titkára, később szabadfoglalkozású író volt. Gyakran váltog a t t a lakóhelyeit, Párizsban A. Strindberggel is megismerkedett, de hamarosan vele is összeveszett. 1891-től kisebb megszakításokkal Münchenben élt. 1896-tól a Simplizissimus c. szatirikus hetilap m u n k a t á r s a volt. 1899-ben az itt megjelent lm Heiligen Land ('A Szentföldön') c. verséért a lap k a r i k a t u r i s t á j á v a l , T h . Th. Heinével e g y ü t t egy évi várfogságra ítélték. Kiszabadulása u t á n rendező és s a j á t dalainak előadója a müncheni Die Elf Scharfrichter ('A 11 hóhér') nevű kabaréban, színészként is egyre többet szerepel színpadon, de elsősorban s a j á t d a r a b j a i b a n . 1905-től népszerűsége rohamosan nő, főként H. Walden és K. Kraus t á m o g a t t á k . 1906-ban feleségül vette Tilly Newes színésznőt. Az 1. világháború a l a t t d a r a b j a i t a cenzúra csaknem egytől egyig betiltotta, a fiatalok azonban lelkesedtek érte. Az 1918-ban még orvostanhallgató B. Brecht így írt róla nekrológjában: „Tolsztojjal és Strindberggel e g y ü t t az ú j Európa nagy tanítómesterei közé tartozott. Legnagyobb műve személyisége v o l t . " O Bár Wedekind egyes drámai művei a naturalizmussal, az impresszionizmussal, ill. az expresszionizmussal rokoníthatók, életműve a maga egészében nem sorolható be a századvég és a századelő egyik stílusirányába sem. Líráját egyrészt a Simplizissimusban Hieronymus J o b s álnév a l a t t megjelent szatirikus politikai és excentrikus polgárpukkasztó költemények, másrészt a jórészt s a j á t maga által megzenésített és előadott sanzonok a l k o t j á k . A bánkelballada (Bdnkelsang) felújításával a m ű f a j máig t a r t ó d i a d a l ú t j á t (Tucholsky, Brecht, Biermann) indította el a német irodalomban. Verseiből, melyek Die vier Jahreszeiten ('A négy évszak', 1905) c. jelentek meg kötetben, Kosztolányi D. és Karinthy F. is fordított. O Nyitott, antiarisztotelészi d r a m a t u r g i á j a irodalomtörténetileg a Sturm und Drang drámaíróira (Goethe, J . M. R. Lenz), valamint Grabbe és Büchner művészetére nyúlik vissza, egyszersmind előkészítője a brechti epikus színháznak, annak didaktikus inplikációi nélkül. Már első

443

WEERT darabjával, a Friihlings Erwachen (1891: Szini Gy., Tavasz ébredése, 1908; P a j z s E., A tavasz ébredése, 1918; B á n y a y G., A tavasz ébredése, 1980) c. „gyermektragédiáv a l " szenvedélyes t á m a d á s t intézett a IT. Vilmos császár nevével jelzett kor álszent polgári erkölcsei, ill. e polgári erkölcs intézményi megtestesítői (a család, az iskola, az egyház) ellen. Wedekind szerint a nevelés nem más, mint erőszaktétel a természeten, a gyermeki ösztönök elfojtása v a g y szublimálása, ami szükségképp vagy brutalitásba és cinizmusba vagy tragédiába torkollik. A darab radikalizmusára jellemző, hogy egyes, a serdülőkori szexualitást (maszturbáció, szado-mazochizmus, homoszexualitás) leplezetlen nyíltsággal ábrázoló jelenetei csak az 1960-as években kerülhettek színpadra. Wedekind máig legismertebb d r á m á j a a Lulu (ua.) c. tragédia, amelyet 1913-ban von össze két korábbi drámájából: Der Erdgeist (1895: Benedek M., A föld szelleme, 1911; Eörsi I., A fold szelleme, 1980) és a Die Büchse der Pandora (1904: Eörsi I., P a n d o r a szelencéje, 1980). A darab a mitikussá növesztett nőalak, Lulu életének és halálának történetén keresztül m u t a t j a be férfi és nő problematikus viszon y á t . Wedekind itt is radikális moralistának mutatkozik: a romlatlan, amorális természetességet, az ,,igazi, vad, gyönyörű áll a t o t " — vagyis az erkölcsi konvenciók által nem kötött embert mint ösztönlényt — állítja szembe fin de siécle polgári világának élet- és éroszellenességével. A d r á m á ból Albán fíerg Lulu c. operát írt (ősbemut a t ó j a 1953. márc. 7., Essen). Wedekind figyelme a későbbiekben egyre i n k á b b a kitaszítottak, a társadalom peremén élők (bohémek, prostituáltak, bűnözők, szélhámosok, cirkuszi artisták) felé fordul: az ő aszociális m a g a t a r t á s - és é l e t m ó d j u k b a n véli felfedezni s a j á t vitalisztikus eszményeinek megvalósulását. T á r s a d a l o m k r i t i k á j a így mindvégig morális jellegű m a r a d t . Ennek ellenére világosan érzékelte, és rendkívül pontosan ábrázolta pl. a művészetek elüzletiesedésének következményeit: Der Kammersánger (dráma, 1899: Bánóczi L., A hőstenor, bem.: Thália-társaság, 1905. dec. 17; kötetben 1911; Győrffy M., A k a m a r a énekes, 1980), Der Marquis von Keith (dráma, 1901: OsztovitsL., Keith márki, 1980). O F ő b b drámái még: König Nicolo oder So ist des Leben (1902: Gáli J., Nicoló király avagy ilyen az élet, 1980); Totentanz (1906: Kosztolányi D.. Haláltánc, bem.: K a m a r a játék, 1911. nov. 19.; kötetben 1912); Musik (1908: Vajda D., Muzsika, 1920); Oaha (ua., 1908); Die Zensur ('Cenzúra', egyfelvo-

násos, 1908); Schloss Wetterstein ('Wetterstein kastély', 1910); Simson oder Scham und Eifersucht ('Simson a v a g y szemérem és féltékenység', drámai költ., 1914); Bismarck (ua. 1916); Herakles ('Héraklész', 1917). O G y ű j t , kiad.: Gesammelte Werke ('Összeg y ű j t ö t t művei', 9 köt., 1912—1921); Werke in drei Bánden ('Művei 3 kötetben', 1969); Ich hab meine Tante geschlachtet ('A t a n t i m a t — ejnye — levágtam', költ.-ek, 1988). O Magyarul még: Novellák (Karint h y F., 1911); 2 vers (Eörsi I., R u h a p r ó b a , 1975); 4 vers (Kosztolányi D., Eörsi I., Klasszikus német költők, anto., 2. köt. 1977); Drámák (Benedek M., Eörsi I., Bányai G., 1980); 3 vers (Kosztolányi D., Tdegen költők, 2. köt., 1988). O írod.: K a r i n t h y F.: Wedekindet kifütyülték (Nyűg, 1912, 16.); uő: H a t v á n y o n (Öt évtized, 1961); Kosztolányi D.: Wedekind (Ércnél m a r a d a n d ó b b , 1975); H. Vincon: F r a n k Wedekind (1987). Kurdi Imre Weerth [vért], Georg (Detmold, 1822. febr. 17.—Havanna, 1856. júl. 30.): n é m e t költő, író. Evangélikus lelkész fia. A gimnázium első évei u t á n félbehagyva a t a n u l á s t 1836-ban kereskedő tanulónak állt. 1840től könyvelő lett Kölnben. Ekkor írta első verseit. 1842-től Bonnban kereskedői alkalm a z o t t egyik nagyvállalkozó rokonánál. Ekkor m á r rendszeresen publikálta verseit és prózai írásait. Közben egyetemi előadásokat hallgatott a művészettörténet, a filozófia és az irodalomtudomány köréből. 1843-tól Angliában dolgozott kereskedői s z a k m á j á b a n , majd 1845-—1847-ben átmenetileg Brüsszelben t a r t ó z k o d o t t . Időközben kapcsolatba került az Angliában szerveződő munkásmozgalommal, m a j d K. Marxszal és F. EngelsszeA is. A Februári Forradalom hírére Párizsba ment, onnan pedig vissza Németo.-ba, ahol Marx lapjában, a Neue Rheinische Zeitungban a t á r c a r o v a t o t szerkesztette egy éven keresztül. 1849-ben egyik írása miatt három hónapi börtönbüntetéssel s ú j t o t t á k . Ennek letöltése u t á n elhagyta Németo.-ot. Üzleti útjai során e l j u t o t t Spanyolo.-ba, Hollandiába, Közép- és Dél-Amerikába. Az 1855-ben rövid időre hazalátogatott. Engels ,,a német proletariátus első és legjelentősebb költőjén e k " nevezte. Politikai verseiben H. Heine t a n í t v á n y á n a k bizonyult, mesteréhez hasonlóan kezdeti romantikus költészeti szakaszát konkrét (németo.-i és angliai) élményekre épülő, korának szociális problémáit feszegető politikai líra követi. Prózai írásaiban Balzac és Dickens hatása érződik, így pl. az 1845—1848 között íródott művében:

444

WEGNE Humoristische Skizzen aus dem deutschen Handelsleben ('Humoros karcolatok a német kereskedői életből'). Különböző period i k á k b a n publikált versei és prózai írásai összegyűjtve először 1957-ben jelentek meg: Sámtliche Werke ('Összes művei', 5 köt.). O További művei: Skizzen aus dem sozialen und politischen Leben der Briten ('Vázlatok a britek szociális és politikai életéből', 1843—1848); Leben und Tatén des berühmten Ritters Schnapphahnski ('A híres Schnapphahnski lovag élete és tettei', szatíra, 1949); Vergessene Texte ('Elfelejtett szövegek', 2 köt., 1975). O Magyarul: Humoros karcolatok és egyéb írások' (1954); 1—1 vers (Fodor A., K a r d o s L., Világirodalmi Antológia, 4. köt., K á l n o k y L., Szeszélyes szüret, anto., 1958; Fazekas Anna, N é m e t költők antológiája, 1963; Fodor A., Napraforgó, anto., 1967; Eörsi I., Klasszikus német költők, anto., 1977). O írod.: W. Böttger: Georg Weerth (1962); S. V. Turaev: Georg Weerth (1963); F. Vaen: Georg Weerth (1971); K. Hotz: G. Weerth (1976). Mádl Antal W^gierska [vengjerszka], Zofia z Kamienskich; Miel^cka (névváltozat); (Górki Bobrze, 1822—Párizs, 1869. nov. 8.): lengyel írónő. Rendkívüli műveltsége és intellektusa révén a kor szellemi elitjének meghatározó személyisége volt; nem egy íróhoz és költőhöz fűzték baráti szálak. Híres irodalmi szalonjában művészeti kérdések mellett aktuális ideológiai és társadalmi problémákat is megvitattak. Szabados viselkedése miatt lengyel George Sandkérit is emlegetik. Varsóban a Przeglqd Naukowy c., a demokratikus eszmék népszerűsítésében és a színvonalas irodalomkritika megteremtésében egyaránt ú t t ö r ő feladatot vállaló folyóirat m u n k a t á r s a volt. 1848 és 1851 között K r a k k ó b a n élt, m a j d Párizsba települt, ahonnan kiváló tárcáit küldte különböző lengyel folyóiratoknak (Bibliotéka Polska, Bluszcz). T ö b b gyermek- és ifjúsági m ű v e t is írt. O írod.: B. Zakrzewski: Wroclawska Sofos (Pami^tnik Literacki, 1972, 1.); K. Kaminska: Zofia W^gierska — przyjaciólka poetów i paryska korespondentka Bluszczu (Prace Polonistyczne, 1977). Kertész

Noémi

W^gierski [vengjerszkij, Andrzej; Adrianus Regensvolscius (álnév); (Ostroróg, 1600. nov. 18.—Orzeszków, 1649. jún. 21.): lengyel prédikátor, református teológus, fordító. Szülővárosában, m a j d B y t o m b a n és Torunban tanult 1621 és 1623 között; később, 1625-től 1629-ig német földön fejlesztette

t u d á s á t . Lesznóban (1629—1633) és Wlod a w á b a n (1633—1648) a Cseh Testvérek iskolájának rektora volt. Latin nyelvű menyegzői énekei (1623) és teológiai értekezése után Drzwi jqzyka otworzone ('A nyelv n y i t o t t a j t a j a ' , 1633) c. lefordította J . A. Comenius J a n u a linguarum reserata c. m ű v é t . A katolikus—protestáns kiegyezés érdekében 1645-ben összehívott vitára latinul fogalmazta meg a református hitelveket. A hívek s z á m á r a Kaznodzieja osobny. Kaznodzieja domowy. Kaznodzieja zborowy ('A személyi prédikátor. A házi prédikátor. A gyülekezeti p r é d i k á t o r ' , 1646) c. g y ű j t e m é n y t készített. Közben Utrechtben 1652ben megírta a később kibővítve Amszterd a m b a n 1679-ben k i a d o t t fő művét (Libri quattuor Slavoniae reformatae, 'Négy könyv a szláv reformációról'), a kelet-európaiként meghatározható protestantizmus törénetének első és a l a p v e t ő forrását. Benne felhaszálta E. Otwinowski keresztény hősökről írott verses életrajzait. O Kiad.: J . Tazbir: Libri quattuor Slavoniae reformatae (1973). O írod.: J . Tazbir: Andrzej W^gierski — historyk slowianskiej reformacji (Ars historica. Prace z dziejów powszechnych i Polski, 1976). D. Molnár István W^gierski [vengjerszki], Tornász K a j e t a n (Sliwna, 1756—Marseille, Franciao., 1787. ápr. 11.): lengyel költő, műfordító. A lengyel felvilágosodás libertinus á r a m l a t á n a k legkiválóbb képviselője, aki szatíráival alapozta meg hírnevét. Műveinek zöme kéziratban terjedt. Jóllehet a király környezetéhez t a r t o z o t t , s magas hivatali méltóságra t e t t szert, az u d v a r t sem kímélő szatírái m i a t t kegyvesztett lett, s az ország elhagyására kényszerült. B e j á r t a Európát és az USA-t. Lengyelre f o r d í t o t t a Marmontel erkölcsnevelő elbeszéléseit, Rousseau legfontosabb műveit és Montesquieu Perzsa levelek c. művét. Egyetlen jelentősebb műve, amely még életében kiadásra került, az Organy ('Orgona', 1784) c. komikus hősköltemény. Első verseskötete halála után, 1803ban jelent meg T. Mostowski kiadásában Wiersze rózne ('Különböző versek') c. Öszszegyűjtött műveit Pisma wierszem i prozq ('Verses és prózai írások') c. 1882-ben a d t á k ki K. Estreicher szerkesztésében. O G y ű j t , kiad.: J . W. Gomulicki: Wiersze wybrane ('Válogatott versek', 1974). O Magyarul: 1 vers (Radó Gy., Világirodalmi Antológia, 1962, 3. köt.). Kovács István Wegner [vegner], Ármin Theofil (családi név); J o h a n n e s Selbdritt (írói álnév); (Wuppertal-Elberfeld, 1886. okt. 16.—Róma,

445

WEHL 1978. m á j . 17.): német költő, író. Jogi tan u l m á n y o k a t végzett, m a j d a n a r c h i s t a és pacifista körökben forgott. Az 1. világháborúban szanitéctisztként szolgálva t a n ú j a volt az örmény népirtásnak, és nyílt levélben hívta fel Wilson elnök figyelmét a helyzetre. 1933 u t á n elsők között t i l t a k o z o t t a náci f a j üldözés ellen, megtorlásban volt része, de sikerült Angliába szöknie. 1937-ben Olaszo.-ban próbált szerencsét, a hitleri megszállás a l a t t illegalitásba v o n u l t . Sikerült úgy eltűnnie, hogy pályatársai a háború u t á n meggyászolták. í r ó k é n t hosszú ideig valóban hang nélkül, csak az 1970-es évektől lépett ú j r a színre. O K ö l t ő k é n t az expresszionizmus extatikus vonulatával haladt, a városi élet démonizmusát jelenít e t t e meg: Das Antlitz der Stadte ('A városok arca', versek, 1917), Die Strasse mit tausend Zielen ('Ezer irányú u t c a ' , versek, 1924). Később európai és egzotikus útirajzokkal jelentkezett, az új tárgyiasság szemp o n t j a i t költői lendülettel és történeti, kultúrfilozofikus elmélyedéssel párosítva: Am Kreuzweg der Welten ('Világok keresztútján', versek, 1930), Fünf Finger über Dir ('Öt ujj áldása r a j t a d ' , versek, 1930), Die Silberspur ('Az ezüstnyom', versek, 1952). Novellisztikus prózája egzotikus történeteket dolgoz fel: Der Knabe Hüssein ('Hüszejn, a srác', próza, 1921), Wie ich Stierkampfer wurde ('Hogyan lettem bikaviador', próza, 1928). Regénykísérletei nem számottevőek. O G y ű j t kiad.: Odyssee der Seele ('A lélek Odüsszeiája', elb.-ek, 1976); Am Kreuzweg der Welten ('Világok keresztú t j á n ' , vál. írások, 1982). O írod.: R . M. G. Nickisch: A. T. Wegner. Ein Dichter gegen die Macht (1982); M. Rooney: Leben und Werk Ármin T. Wegners (1984). Komáromi

Sándor

Wehl [vél], Feodor von (írói név); Feodor von und zu Wehlen (teljes név); (Kunzen dorf Kastély, Szilézia, 1821. febr. 19.— H a m b u r g , 1890. jan. 22.): német költő, drámaíró. K a t o n a i életpályára készült, kiképzés u t á n zászlós volt N e u - R u p p i n b a n , de egy baleset m i a t t el kellett hagynia a hadsereget. Berlinben az egyetemet látog a t t a , u t a z o t t Eranciao.-ban, Angliában és Olaszo.-ban. A Berliner Wesper ('Berlini darazsak') c. szatirikus lap szerkesztője lett. 1846-ban az egy évvel korábban megjelent Der Teufel in Berlin ('Az ördög Berlinben') c. szatírája miatt l e t a r t ó z t a t t á k . Rövid ideig a magdeburgi színház dramat u r g j a volt, aztán Hamburgba költözött, ahol t ö b b újságnak is dolgozott, amelyek közül kiemelendő a Reform c. radikális lap.

1859-ben J é n á b a n filozófiai d o k t o r á t u s t szerzett. 1860-ban megalapította a Die deutsche Schaubühne ('A német színpad') c. havilapot. O Irodalmi tevékenysége elsősorban szatírák, m a j d — kellemetlen tapasztalatai következtében — színdarabok írására, valamint a n é m e t színjátszás fellendítésére összpontosult, ennek érdekében nemcsak t a n u l m á n y o k a t írt, hanem újságot alapított és szervezési m u n k á k a t is m a g á r a vállalt. O F ő b b művei még: Hölderlins Liebe ('Hölderlin szerelme', színjáték, 1852); Herzensgeschichten ('Szerelmi történetek', nlák, 1857); Der Mann der Toten ('A halott nő férje', elb., 1866); Von Herzen zu Herzen ('Szívtől szívig', versek, 1867); Herzensmysterien ('A szív titkai', elb.-ek, 1870); Dunkle Blátter aus der Geschichte Italiens ('Sötét lapok Olaszország történetéből', elb.-ek, 1888); Die Reise nach dem Glück ('Utazás a boldogság n y o m á n ' , vígj., 1889). O Magyarul: 1 vers (Méry K., Kis virágok messze tájról, anto., 1889). Kerekes Gábor Wehner [vener], Josef Magnus (Bermbach a . d . R ö h n , 1891. nov. 14.—München, 1973. dec. 14.): német író. Vallásos-konzervatív neveltetése nemzeti-soviniszta gondolkod á s m ó d b a n folytatódott, náci pártkorifeus lett. 1945 után a semleges keresztény érzületnél állapodott meg. O Műveiben előbb konzervatív-forradalmár eszményei, valamint első világháborús-önkéntes élményei jelentek meg, ilyen pl. frontregénye: Sieben vor Verdun ('Heten V e r d u n előtt', 1930); m a j d beszéd- és l a p k o m m e n t á r műfajú írások tömegében a H a r m a d i k Birodalom dicsőítésére vállalkozott, illetőleg tendenciózus ifjúsági kalandregényeket, történelmi életrajzokat írt. Kései évtizedeinek jelleg-. zetes m ű f a j a a misztériumjáték, pl. mo.-i Szent Erzsébetről'. Das Rosenumnder ('A rózsa csodája', 1954). A történelmi tágyú elbeszélőművek sorát f o l y t a t v a a keresztény hit harci pátoszát hirdeti a 15. sz. magyar történelmi eseményeiből is ismert Kapisztrán Szent Jánosról írt regénye: Der Kondottiere Gottes ('Isten zsoldjában', 1956). Komáromi

Sándor

Wehrli [verli], Max (Zürich, 1909. szept. 17.—): svájci német irodalomtörténész. A zürichi és a berlini egyetemen tanult germanisztikát, 1935-ben bölcsészdoktori, 1937-ben egyetemi m a g á n t a n á r i fokozatot szerzett. 1937 óta a zürichi egyetemen t a n í t német irodalomtörténetet, 1937-ben magándocens, 1947-ben egyetemi magántanár, 1953-ban nyilvános rendes egyetemi

446

WEIDL t a n á r i kinevezést kap. 1974-től nyugállom á n y b a n van, számos t u d o m á n y o s akadémia t a g j a . Munkáit sokirányú t á j é k o z o t t ság, az irodalom sok szempontból (esztétikai, történeti, szociológiai stb.) való megközelítése, színes és könnyen érthető előadásmód jellemzi. F ő b b kutatási területei: az irodalom elmélete és a középkor irodalma. O F o n t o s a b b tanulmánykötetei: J . J . Bodmer und die Geschichte der Literatur ('J. J . Bodner és az irodalom története', 1937); Das barocke GescMchtsbild in Lohensteins Arminius ('A barokk történelemszemlélet Lohestein Arminius c. regényében', 1938); Allgemeine Literaturwissenschaft (1951: Radó Gy., Általános irodalomtudomány, 1960); Formen mittelalterlicher Erzáhlung ('A középkori elbeszélés formái', 1969); Geschichte der deutschen Literatur vom frühen Mittelalter bis zurn Ende das 16. Jahrhunderts ('A német irodalom története a korai középkortól a 16. sz. végéig', 1980); Literatur im deutschen Mittelalter. Eine poetologische Einführung ('Irodalom a német középkorban. Poetologiai bevezetés', 1984); Humanismus und Barock ( ' H u m a n i z m u s és barokk', tan.-ok, 1993). Szász Ferenc weiblich: —• cezúra Weideli [vedeli], Walter (Genf, 1927. júl. 19.—): svájci francia drámaíró, esszéista. Az 1960-as, 1970-es évek genfi színházi fellendülésének egyik vezéralakja. P á l y á j a kezdetén t u d a t o s a n kereste azokat a drámatörténeti p o n t o k a t , amelyekhez kötődh e t e t t , így lett F. Dürrenmatt és L. Hohl müveinek fordítója, s ezért írt nagy esszét B. Brechtről (Brecht, 1961). Drámái a mai svájci színházi világnak fontos szerzői közé emelik. Darabjai társadalmi konfliktusok a t jelenítenek meg határozott kritikával, jól érzékelhető szociális elkötelezettséggel. A Banquier sans visage ('Arc nélküli bankár', 1964) c. színmű például szülővárosán a k híres fiát, Neckert m u t a t j a be, s egyben a svájci történelem és életmód alakulását is minősíti. O Egyéb művei: drámák: Réussir á Chicago ('Chicagói karrier', 1962); Eclatant Soleil de l'injustice ('Az igazságtalanság tündöklő N a p j a ' , 1968); Chicago, crime, crash ('Chicago, bűn, bukás', 1977); tévéjátékok: Dossier Chelsea Street (1961: György falvi J., A Chelsea-streeti ügy, 1966); Fusillade en réponse á Dostoievski ('Sortűzválasz Dosztojevszkijnek', 1972). Jancsó Júlia Weidenheim [veidenheim], J o h a n n e s (írói név); J . Ladislaus Schmidt (családi név); (Topolya, ma: Backa-Topola, 1918.

ápr. 25.—): bácskai n é m e t elbeszélő. A J u goszláviához csatolt Dél-Bácskában nevelkedett. Iskoláit Újverbászban végezte (sváb szóhasználatban: Weidenheim, innen írói álneve), tanító lett, m a j d újságíróként Belgrádban működött. A náci megszállás alatt f r o n t k a t o n a k é n t k e r ü l t bevetésre. A német kapituláció u t á n nem térhetett haza: osztozott a Dél-vidékről kivont v a g y elűzött svábság sorsában. Németo.-ban, a Lüneburg melletti H a b i g h o r s t b a n teleped e t t le, később S t u t t g a r t b a költözött. O Korai működése során elragadta a soviniszta á r a m l a t , háború u t á n i műveiben azonban a szülőföld letűnt világának, a nációk közös életének szeretetteljes képe jelenik meg: Das spáte Lied ('Kései dal', elb.-ek, 1954); Der verlorene Vater ('Az elvesztett apa', elb.-ek, 1955), egyszersmind helyet kap a kelet-európai történelem és a tragédiába fordult sváb sors tárgyilagos mérlege: Treffpunkt hinter der Schuld ('Találkozás túl a bűnön', kisreg., 1956). A történetek gyakran visszatérő színhelye az elbeszélésekben ,,Maresi"-nak elkeresztelt Ujverbász és környéke: Ein Sommerfest in Maresi ('Nyári ünnepély Maresiban', elb., 1956). Legsikerültebb műve: a két háború és a zavaros esztendők csapásaitól meggyötört, végül szülőföldjéről elűzött parasztasszony élettörténetét balladaszerű tömörséggel elbeszélő Pannonische Novelle ('Pannóniai novella', 1991). O E g y é b főbb művei: Williams deutsche Prüfung ('William német számadása', elb., 1940); Nichts als ein bisschen Musik ('Csak egy kis muzsika', elb., 1947); Kale-Magdan ('Kalemagdán', reg., 1948); Das türkishe Vaterunser ('Török Miat y á n k ' , reg., 1955); Die Donauschwaben ('A dunai-svábok', tan., A. K . Gausszal közösen, 1961); Mensch, was für eine Zeit ('Ember, micsoda kor!', önéletr. reg., 1968); Das Lied vom Staub ('Ének a porról', vál. elb.ek, 1992). O írod.: A n t o n Scherer: Einführung in die Geschichte der donauschwabischen Literatur (1960). Komáromi Sándor Weidlich [vejdlich], Hausjürgen (Holzminden an den Weser, 1905. márc. 18.—): német író, hangjátékszerző. 1922—1927 között Hannoverben élt, m i n t kereskedelmi levelező, gyárimunkás, karosszéria-lakatos kereste kenyerét. 1927-ben az USA-ba emigrált. Pitsburghban, m a j d New Yorkban élt. 1932—1940 k ö z ö t t szabadfoglalkozású író volt, 1940—1945 között harcolt a 2. világháborúban, m a j d 1945 után Tredelenburgban telepedett le. Regényeiben sok önéletrajzi elemet dolgoz fel. Különös bele-

447

WEIDM érző képességgel ír a bontakozó személyiség problémáiról, nyelve humoros, tömör, találó. O F ő b b művei: Félix contra USA ('Félix USA ellen', reg., 1934); Ich bin auch nur ein Mensh ('Én is csak egy ember vagyok', reg., 1935); Kleine Manner ('Kisemberek', reg., 1942); Ordnung muss sein ('Rendnek kell lenni', nlák, 1955); Geschichten mit Herz ('Szívvel m o n d o t t történetek', nlák, 1960); Ich komme vom Mond ('A Holdról jövök', nlák, 1969); Geschichte der Liebe ('Szerelmi történet', nlák, 1974). Virág István Weidman [vájdmen], J e r o m e (New York, 1913. ápr. 4.—): amerikai (USA) író. J o g o t t a n u l t , és a 2. világháborúban katonai hírszerzőként szolgált. S a j á t állítása szerint kizárólag pénzért k e z d e t t el írni, ,,mint Mark Twain vagy Shakespeare" — kritikusai szerint pedig a pénznél valóban nem ért el többet. O Zsidóként, az amerikai zsidók helyzetét taglalja, meglehetősen gátlástalan modorban, k i á b r á n d u l t a n és kiábrándítóan. O Főbb művei: / Can Get it for You Wholesale ('Megszerzem neked nagv tételben', reg., 1937: musical, 1962); Letter of Credit ('Hitellevél', ú t i r a j z , 1940); The Enemy Camp ('Az ellenséges tábor', reg., 1958); Fourth Street East ('Keleti Negyedik utca', reg. 1970); The Temple ('A templom', reg., 1975). Somogyi György Weidmann [vejdman], F r a n z Kari (Bécs, 1787. febr. 11. vagy 14—uo., 1867. jan. 28.): osztrák színpadi szerző. Komédiásdinasztia leszármazottja. A Burgtheaterben m ű k ö d ö t t és egyidejűleg szórakoztató d a r a b o k a t , t o v á b b á kritikákat írt. Műkedvelő tehetségét a verstől kezdve t ö b b más m ű f a j b a n is kipróbálta. O F ő b b művei: Das Dauernde im Wechsel ('Az állandó a változásban', színmű, 1826); Der Ring des Glückes ('A boldogság g y ű r ű j e ' , mesejáték, 1833); Till Eulenspiegel (ua., vígjáték, 1837); Wiens malerische Umgebung ('Bécs festői környéke', útirajz, 1844). O Magyarul: Mátyás király Moldvában (Czövek I., bem.: Nemzeti Színház, 1838, j ú n . 21.). Komáromi Sándor Weidner-krónika: ka 2.

Naram-Szín-króni-

Weigand [vejgendj, Wilhelm (Gissigheim, Baden, 1862. márc. 13.—München, 1949. dec. 20.): német költő, drámaíró, író, esszéista, publicista. Brüsszelben, Párizsban és Berlinben végzett filozófiai, művészettörténeti és romanisztikai t a n u l m á n y o k után

1889-től Münchenben élt, ahol 1896-ban a modern műalkotások vásárlásával megbíz o t t állami bizottság t a g j á v á választották. Személyes ismeretség fűzte Dehmelhez, Wedekindhez, Hartlebenhez. Bierbaumhoz, valamint a Leibl-körhöz. 1904-ben egyik alapítója volt a Süddeutsche Monatshefte ('Délnémet havi füzetek') c. folyóiratnak. 1917ben megkapta a professzori címet. O Szerteágazó életművében a realista elbeszélői hagyomány, az ú j r o m a n t i k a és a népiesség elemei egyaránt megtalálhatók. Míg korai szimbolista költeményei vallásos i n d í t t a t á súak, addig regényeiben kora társadalmiszociális problémái foglalkoztatták, drámái és — gyakran önéletrajzi elemeket is felvon u l t a t ó — elbeszélései t é m á j á t pedig a Művészet és Élet nietzschei módon felfogott disszonanciája a d j a . O Művei: Die Frauenthaler ('A F r a u e n t h a l család', reg., 1889); Rügelieder ('Dorgáló dalok', költ.-ek, 1892); Der neue Adel ('Az ú j nemesség', dráma, 1893); Friedrich Nietzsche (ua., tan., 1893); Das Elend der Kritik ('A kritika nyomorúsága', tan., 1895); Moderne Dramen ('Modern drámák', 1900); Der verschlossene Garten ('Az elzárt kert', költ.-ek, 1909); Novellen ('Novellák', 1—2. köt., 1904, 1906); Stendhal und Balzac ('Stendhal és Balzac', tan., 1911); Von festlichen Tischen ('Ünnepi asztalokról', nlák, 1918); Wendelins Heimkehr, Eine Erzahlung aus der Fremdenlegion ('Wendelin hazatérése. Egy elbeszélés az Idegenlégióból', reg., 1927); Die Rote Flut. Der Münchner Revolutions- und Ratespuk ('A Vörös Folyam. A müncheni forradalom és tanácsköztársaság boszorkányszombatja', reg., 1933); Venus in Kümmelberg ('Vénusz Kümmelbergben', nlák, 1942). O írod.: W. Holzamer: Wilhelm Weigand (Das literarische E c h o , 1902—1903, 5.); H. Benzmann: Weigands Lyrik (uo.); H. Uebersacher: Wilhelm Weigands historische Dramen (1920); E. Alker: Wilhelm Weigand (Dichtung und Volkstum, 1941, 41.). Újvári

Péter

Weigel [veigel], H a n s (Bécs, 1908. m á j . 29.—Maria Enzersdorf, Bécs, 1991. aug. 12.): osztrák író, kritikus. Az érettségi u t á n gyakornok volt a berlini Die literarische Welt ('Az irodalmi világ') c. nagytekintélyű irodalmi folyóiratnál. 1933-ban visszatért Bécsbe és a Stachelbeere ('Egresszemek'), a Lieber Augustin ('Kedves Augustin') és a Literatur am Naschmarkt ('Irodalom a Naschmarkton') nevű kabarék számára írt dalszövegeket és humoros jeleneteket. 1938-ban Svájcba emigrált. 1945-ben az elsők között tért haza, s Bécsben élt halálá-

448

WEIL ig. Miután Der grüne Stern ('A zöld csillag', 1946) c. regénye és Barrabas oder Der 50. Geburtstag ('Barrabas, a v a g y az 50. születésnap', 1946) c. színműve e g y a r á n t sikertelen m a r a d t , visszatért a kabaréhoz és az újságíráshoz. H a m a r o s a n az osztrák irodalom egyik legjelentősebb kritikusa, s számos később világhírűvé vált író (I. Bachmann, G. Fritsch) felfedezője lett. Szellemesen és fordulatosán megírt esszéiben, tárcáiban a m ű f a j legnemesebb osztrák hagyom á n y á t , K . Kraus és E. Friedell munkásságát f o l y t a t t a . Irodalmi paródiái Ad absurdum (ua., 1980) c. jelentek meg. O Esszéinek és kritikáinak főbb gyűjteményei: Flucht vor der Grösse. Beitröge zur Erkenntnis und Selbsterkenntnis Österreichs ('Menekülés a nagyságtól. Adalékok Ausztria megismeréséhez és önismeretéhez', 1960); 1001 Premiere ('1001 színházi bemutató', 1961, bővített kiadás 2. köt.-ben 1983); Johann Nestroy (ua., 1967); Kari Kraus (ua., 1968); Die Leiden der jungen Wörter ('Az ifjú szavak szenvedései', 1975); Nach wie vor Wörter ('Ismételten szavak', 1985); Das Abendbuch ('Esti könyv' 1989). Szász

Ferenc

Weigel [vejgl], Helene (Bécs, 1900. máj. 12.—Berlin, 1971. máj. 6.): német színésznő, színházi rendező. Berlini színésznő volt, amidőn 1925-ben találkozott B. Brechttel, akivel 1928-ban összeházasodott. 1932-ben az „ A n y a " szerepét j á t s z o t t a Brecht Mutter c. d a r a b j á b a n , amely Gorkij azonos c. műve nyomán készült. 1933-ban férjével együtt emigrált a fasiszta Németo.-ból. Hollyw o o d b a n j á t s z o t t , majd 1948-ban hazatért a felszabadult Németo.-ba. 1949-től haláláig irányította a férje által a l a p í t o t t Berliner Ensemble színházi csoport munkásságát a megosztott Berlin keleti felében. Leghíresebb alakításai közé t a r t o z n a k Brecht Kurázsi m a m a c. d a r a b j á n a k anyaszerepe (1949), illetve a szintén férje által ismét színpadra alkalmazott shakespeare-i darab, a Coriolanus Volumnia-alakjának megjelenítése. J á t é k á b a n a különleges epikus erő és a rendkívüli személyiség szintézise m a r a d a n d ó művészi teljesítményt eredményezett. O írod.: W. Hecht (szerk.): Helene Weigel zu Ehren (1970). Kenesey Gábor Weihnaehtslied: —•karácsonyi dal Weijola, Yrjö (írói név); Y r j ö Weilin (eredeti név); Veijola (magyar névváltozat); (Jyvaskylá, 1875. aug. 12.—Helsinki, 1930. dec. 5.): finn költő, műfordító. 189329

ban iratkozott be a helsinki egyetemre. 1901-től 1911-ig a Minerva könyvkereskedést és kiadót vezette. Lefordította finnre E. Zola N a n a c. regényét. O Az 1890-es évek ú j r o m a n t i k á j á n a k tipikus költője volt. Haavoja ('Sebek', 1895) c. gyűjteménye álomszerű kolostortörténet, „legenda tíz versben". O Egyéb fő művei: Sydámiá yössá ('Szívek az éjszakában', versek, 1905); Sunnuntairatsastaja ('Vasárnapi lovas', versek, 1910); Ihmeellinen asia ('Csodálatos dolog', színmű, 1910); Talkoopolska ('Kalákapolka', színmű, 1910). O Magyarul: l—1 vers (Bán A., Suomen Laulu, 1906; uő, Északi fény, anto., 1938). Kuczka P. Heléna WeiI [vájl], J i f í (Praskolesy u Hoíovic, 1900. aug. 6.—Prága, 1959. dec. 13.): cseh író, publicista, műfordító. A prágai Károly Egyetem bölcsészkarán szláv filológiát és összehasonlító irodalomtörténetet hallgatott; t a n u l m á n y a i t 1928-ban doktorátussal fejezte be. Még diákkorában, 1922-ben a prágai szovjet diplomáciai képviselet szolgálatába lépett, ahol fordítóként dolgozott 1931-ig. E z u t á n szabadfoglalkozású újságíró és író lett. 1933—1935-ben a SZU-ban tartózkodott. H a z a t é r t e után, máig sem tisztázott okokból, kizárták a kommunista pártból. A német megszállás alatt, zsidó származása ellenére, sikerült elkerülnie a koncentrációs t á b o r t ; Prágában rejtőzködött a háború végéig. 1947 és 1949 között kiadói szerkesztő, 1950-től 1958-ig az Állami Zsidó Múzeum t u d o m á n y o s m u n k a t á r s a volt. O Irodalmi p á l y a f u t á s a két szakaszra osztható. Az elsőt (1937-ig) riportok és műfordítások t ö l t ö t t é k ki, Majakovszkij, Paszternak, Zoscsenko, Gorkij műveit fordította, közben (1924-ben) t a n u l m á n y t t e t t közzé az orosz forradalmi irodalomról. Riportjai kötetbe g y ű j t v e 1937-ben jelentek meg és ugyanebben az évben a d t á k ki első regényét is (Moskva—hranice, 'Moszkva—határ'). Ezzel a művel kezdődött munkásságának második szakasza, amelyben már csak regényeket és elbeszéléseket írt. Ebben az első szépirodalmi művében mesterien kombinálja az elbeszélő technikát a publicisztikával, ezt a módszert t a r t v a a legalkalmasabbnak arra, hogy az 1930-as évek politikai tisztogatásokkal és koncepciós perekkel megterhelt szovjet valóságának mélyére hatoljon. A hazai marxista kritika élesen elítélte, rágalmazó pamfletnek bélyegezte ezt a maga nemében kiváló művet. WeiI e/kritika m i a t t elállt attól, hogy folytatását, a m á r elkészült Dfevéná Izíce ('Fakanál') c. regényt kiadja. A német megszál-

449

WEILI lás a l a t t , a rejtőzködés éveiben írta Barvy ('Színek') c. novellaciklusát, amely 1946ban jelent meg, valamint 1945-ben k i a d o t t Makanna otec divű ('Makanna a csodák a t y j a ' ) c. regényét, amely a 8. sz.-ban Perzsiában játszódik ugyan, de nyilvánvalóan a jelenre utal. A könyv nagy sikert a r a t o t t , Állami-díjjal is jutalmazták és úgy látszott, hogy szerzője végre elfoglalhatja azt a helyet a cseh irodalmi életben, amely kivételes tehetsége alapján megilleti. Az 1948. évi államfordulat u t á n azonban a hivatalos kultúrpolitikai front még mindig a „szovjetellenes p a m f l e t " szerzőjét l á t t a benne, és legértékesebb, mindmáig lenyűgöző alkotását, ci Zivot s hvézdou ('Csillagos élet', 1949) c. regényt — a fasizmus abszurd világának kafkai freskóját, amely ú j fejezetet n y i t o t t az ún. „megszállási irodalomban" és előképe lett a későbbi hasonló tematikájú m u n k á k n a k (A. Lustig, J . Oteenásek, L. Fuks regényei) — dekadens, egzisztencialista m ű n e k nyilvánította. Weilt kizárták az írószövetségből és megfosztották minden publikálási lehetőségtől. Ez a szilencium 1957-ig t a r t o t t . Ekkor jelent meg másodszor 1949-ben kiadott Mír ('Béke') c. novelláskötete, melyet 1958-ban a Harfeník ('A hárfás') c. regény követett. Utolsó könyvét, a Na stfeSeje Mendelssohn ('Mendelssohn v a n a háztetőn') c. regényt halála után, 1960-ban csonkítva kiadták; a kimaradt fejezetet a Ceská literatura 1990, 2. száma közölte. O Életművét a kritika és az irodalomtörténet az 1960-as évek elejétől értékéhez méltón ítéli meg. 1966-ban bő válogatás jelent meg belőle Hodina pravdy, hodina zkouSky ('Az igazság órája, a megp r ó b á l t a t á s órája') c. O írod.: E v a Stédronová: Dialektika umélecké metody a reality v díle Jirího Weila (Ceská literatura, 1990, 2.). Zádor András Weil [védj, Simoné (Párizs, 1909. febr. 3.—Ashford, London, 1943. aug. 24.): f r a n cia írónő, filozófus, esszéista. Családjának története az európai zsidóság h á n y a t o t t sorsát, d r á m a i válságait példázza. Apja vagyonos elzászi kereskedők leszármazottja volt, aki orvosi diplomát szerzett, s elszántan elfordult attól a törvénytisztelő, ortodox vallási hagyománytól, amely gyermekkorában körülvette. Anyja galíciai eredetű, kisgyermekkorát a Don-parti Rosztovban töltötte. Hároméves volt, amikor szülei Belgiumba települtek. A Weil házaspárnak két gyermeke született. Az idősebb, André m a t e m a t i k u s lett, s a 20. sz. legjelentősebb m a t e m a t i k u s a i között t a r t j á k számon. Simoné születésétől fogva törékeny egészsé-

gű, szokatlanul érzékeny és fogékony személyiség volt. A tehetős és tehetséges szülők féltő gondoskodása, két és fél évvel idősebb b á t y j á n a k társasága sok ösztönzést jelentett számára: játékok helyett korán a mesékre, a versre, zenére, k ö n y v r e irányít o t t a figyelmét. U g y a n a k k o r a család szellemére és nevelési p r o g r a m j á r a jellemző, hogy Simoné hétéves korában, az első világháború idején levelező kapcsolatra lép e t t egy fronton harcoló fiatal katonával (pénzt, cukrot, csokoládét t e t t félre, hogy csomagot küldjön neki). Tizenegy évesen elszökött hazulról, és a Boulevard SaintMichelen a sztrájkolok közé m e n t . O Iskoláztatása nagyon gondos volt. K o r á n ébredt vonzalma a görög műveltség iránt. Platón dialógusainak olvasása közben fogalmazódott meg benne az a vágy, hogy filozófus legyen. Tizenöt éves volt, amikor szülei á t í r a t t á k egy másik iskolába, hogy Le Senne t a n í t v á n y a lehessen. Az Ecole Normálé előkészítő iskolájának növendékeként E. Au. Alain köréhez t a r t o z o t t , aki életre szólóan h a t o t t rá. T a n u l m á n y a i t az École Normale-on fejezte be 1931-ben. Már akkor gondolkodott azon, hogy mielőtt a tanári m u n k á t megkezdené, n é h á n y évre munkások közé áll. Ebben, úgy látszik, a gazdasági válság akadályozta meg: nem talált munkalehetőséget. T a n á r i működése során Le Puybe, Auxerre-be, m a j d Roanne-ba költözött. Bekapcsolódott a baloldali, szakszervezeti mozgalmakba. 1932-ben t a n u l m á n y u t a t t e t t Németo.-ba, 1933-ban vendégül látta Trockijt. A „szovjet ú t " idegen volt számára, nemcsak a kibontakozó fasizmust tekintette veszedelemnek, hanem a proletárdiktatúrát és a nyugati hazug demokráciákat is. 1934-ben megvalósít o t t a régi szándékát: a R e n a u l t gyár munkásai közé szegődött. E z t a lépést azzal készítette elő, hogy — szinte szellemi hagyatékként — megírta a Réflexions sur les causes de la liberté et de l'oppression sociale ('Elmélkedések a szabadság jogalapjairól és a társadalmi elnyomásról') c. értekezését. Elhatározta, hogy visszavonul a politikától, fölkészült arra, hogy a munkásélet minden fizikai és lelkierejét igényli m a j d . Üzemi naplójának t a n ú s á g a szerint valóban nagy megpróbáltatást jelentett számára a gyárban t ö l t ö t t esztendő. Keze ügyetlen volt, egészsége törékeny. Képtelennek érezte magát arra, hogy gondolkodás nélkül tevékenykedjék. (Teljesítménybérben dolgozott, keresete olykor azt sem t e t t e lehetővé, hogy a jóllakáshoz szükséges élelmet megvásárolja.) Legnehezebben a helyzetéből fakadó megaláztatást viselte. Ta-

450

WEIL pasztalataiból keserű tanulságokat v o n t le: ,,A forradalom lehetetlen, mert a forradalmi vezetők alkalmatlanok. De nem is kívánatos, mert árulók. B u t á k ahhoz, hogy győzzenek, s ha mégis győznének, ők is elnyomókká lennének, mint Oroszországb a n " . Személyes fejlődését illetően édemes e sorokat idézni: „Ez az életforma lekoptatta rólam a vidámságomat. Mégis boldog vagyok, hogy végigéltem e z t " . O 1935-ben ú j r a tanári állást vállalt Bouges-ban, filozófiát és görög nyelvet t a n í t o t t . I s m é t bekapcsolódott a baloldali politikai mozgalm a k b a . Amikor a spanyol polgárháború kitört, újságíróként sietett a harcolók közé. Maga is be a k a r t állni a nemzetközi alakulatba, de ügyetlensége, rövidlátása m i a t t erre alkalmatlannak találták. E g y véletlen baleset következtében kórházba került. Ez mentette meg a haláltól: a l a k u l a t á t néhány n a p múlva teljesen szétlőtték. Amint meggyógyult, vissza akart térni Spanyolo.-ba; de végül is nem tette. Megerősödött benne az a gondolat, hogy a polgárháború államok h á b o r ú j á v á lett. Azt is szomorúan állapította meg, hogy a republikánusok kénytelenek voltak a siker érdekében ugyanolyan eszközökhöz nyúlni, mint ellenfeleik. Tanári m u n k á j á t sem t u d t a folytatni, mert a lába nem gyógyult meg teljesen, s gyermekkorától meglévő fejfájása egészen elhatalmasodott. O A háború fenyegetését korán megérezte, minden tőle telhetőt megtett azért, hogy tiltakozzék ellene. 1937 áprilisában jelent meg Ne recommencons pas la guerre de Troie ('Ne kezdjük ú j r a a trójai háborút') c. emlékezetes cikke. Szülei Svájcba vitték, hogy szemét gyógyíttassák, m a j d Olaszo.-ba utazott: részben személyes t a p a s z t a l a t o k a t a k a r t szerezni a fasizmus veszedelmeiről, részben pihenést, új kulturális élményeket igyekezett számára biztosítani családja. Följegyzései azt tanúsítják, hogy ezt a néhány hónapot a városokkal, t á j a k k a l , zenével, képzőművészeti alkotásokkal való találkozás életének talán legboldogabb és leggazdagabb szakaszává tette. E k k o r érint e t t e meg a kereszténység — egyelőre az esztétikum felől. „Nincs szebb a katolikus liturgia szövegeinél" — m o n d t a egy barátjának. A már-már vallásos megrendülésre Assisi egyszerűsége vezette: „Amikor egyedül voltam a Santa Maria degli Angeli X I I . századi kápolnájában, amely a tisztaság-/ nak hasonlíthatatlan csodája, ahol Szent Ferenc gyakran imádkozott, valami nálam erősebb életemben először arra kényszerít e t t , hogy letérdeljek". Később azt is mondogatta, hogy Itália fölébresztette benne

29*

„a serdülőkora ó t a elfojtott v á g y a t a költészet u t á n " . H a z a t é r v e verseket kezdett írni. Prométheuszról szóló nagyobb költeményét elküldte Valéryn&k, aki n y o m b a n válaszolt neki, s n é h á n y kritikus megjegyzés mellett meleg, ünneplő szavakkal további versek írására b i z t a t t a . O 1937—38-ban ismét t a n á r k é n t helyezkedett el SaintQuentinben, végre munkásvárosban. A gregorián énekek és az evangéliumok mind közelebb vezették a nagypéntek és a húsvét hitéhez. U g y a n a k k o r riadtan elutasította az Ószövetséget a szent háborúk és a kegyetlenség szelleme miatt. Némelyek ebben a hitlerizmus antiszemita p r o p a g a n d á j á nak, mások Nietschének a h a t á s á t keresték, ezek az értelmezések azonban tévesek. Simoné Weil naiv bibliaolvasó volt, nem ismerkedett meg a modern exegézis, a történeti megközelítés á r n y a l t a b b hermeneutikai szempontjaival. Másfelől szélsőségesen elfogult volt, nagyon érzékeny mindenre, amiben erőszakot sejtett. A kereszténységgel sem t u d o t t egészében azonosulni, mert az á t v e t t e R ó m á t ó l az intézményes rend tiszteletét, a hatalmi igények kompromittáló örökségét. Az evangéliumi hagyománynak egy „ t i s z t á b b " , megalkuvásokba nem bonyolódó á g á t kereste, s ezt vélte megtalálni a középkori albigensek között. (Róluk írta később Illyés Gy. a Tiszták c. drámáját.) O A 2. világháború küszöbén jelent meg nagy t a n u l m á n y a : Quelques réflexions sur les origines de l'hitlerisme ('Néhány megjegyzés a hitlerizmus forrásairól'). Hitler Németo.-ában is az antik Róma örökségének újjáélesztőjét látta; nem elég legyőzni, egész Európának fel kell számolnia azokat a mindenütt meglévő, sőt terjedő szemléleti f o r m á k a t , amelyek lehetővé tették, hogy Hitler egyáltalán történeti szerephez jusson. A német előrenyomulás napjaiban szinte az utolsó vonattal hagyta el Párizst. Marseille-be ment, megtanult a földön aludni; élelmiszerjegyeit az internáltaknak a d t a . A fronton harcoló katonák vagy épp a hadifoglyok sorsában akart osztozni. 1941 őszén mezőgazdasági munkás volt egyik b a r á t j á n a k szőlőjében. O 1942 m á j u s á b a n szüleivel h a j ó r a szállt és Amerikába u t a z o t t . A francia emigránsok között nem érezte jól magát: úgy látta, nincs joguk, erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy az o t t h o n m a r a d t „kollaboránsokat" egyértelműen elítéljék. Mindent megtett azért, hogy h a z á j á h o z közelebb kerüljön. Abban bízott, hogy bekapcsolódhat az ellenállási mozgalmakba, vagy szervezhet olyan ápolónőcsoportot, amely a Franciao. felszabadítására induló hadműveletek ide-

451

WEILI jén az első vonalban harcoló k a t o n á k megsegítésére vállalkozik. Amerikát így rövid időn belül elhagyta, Londonban telepedett le, s ott részt v e t t De Gaulle k o r m á n y á n a k politikai akcióiban. Az utolsó h ó n a p j a i voltak ezek, sok szenvedésben, sokirányú elfoglaltságban teltek, s mégis összegezhette bennük életének, gondolkodói p á l y á j á n a k legnagyobb tanulságait. E k k o r nyertek végleges alakot legfontosabb írásai, elsősorban L'enracinement ('Meggyökerezés', 1950) c. kötete. Gyorsan, javítások nélkül írt: rég kristályosodó eszméit v e t e t t e papírra, s bizonyára t u d t a , hogy nincs sok ideje. Voltak, akik halála kapcsán öngyilkosságról beszéltek; valójában végletes koplalásai m i a t t vesztette el minden erejét. O H a írásait az irodalomtörténetben próbáljuk elhelyezni, a nagy francia moralisták vonalában kell kijelölnünk a helyét. I n k á b b filozófus akart lenni, mint író, de azok közé a gondolkodók közé tartozott, akiknek számára a gondolkodás és az élet egyet jelent e t t . írásai és személyes példája, hitetlen hite, különös v á n d o r ú t j a , amelynek során egy sajátos vallásos tapasztalat megfogalmazásáig j u t o t t el: nyomot h a g y t a k a 20. sz. szellemi történetében. A m a g y a r írók közül különösen Pilinszky J á n o s r a h a t o t t . O Egyéb fő művei: La Pesanteur et la Gráce ('A teher és a kegyelem', esszék, 1947); La Connaissance surnaturelle ('Természetfölötti megismerés', elmélkedések, 1949); Attente de Dieu ('Istenvárás', elmélkedések, 1950); La condition ouvriére ('Munkásállapot', eszszék, 1951); Intuitions préchrétiennes ('Kereszténység előtti intuíciók', elmélkedések, 1951); Lettre á un religieux ('Levél egy vallásosnak', 1951); Ecrits de Londres et derniéres lettres ('Londoni írások és utolsó levelek', 1957); Pensées sans ordre concernant l'amour de Dieu ('Rendszertelen gondolatok az Istenszeretetre vonatkozóan', elmélkedések, 1957); Venise sauvée ('Megmentett Velence', befejezetlen tragédia, 1965); Poémes ('Költemények', 1968). O G y ű j t , kiad.: Oeuvres complétes ('Összes művei', 1988tól). O Magyarul: 1 tan. (Reisinger J . , Vig, 1977, 11.); 1—1 esszérészlet, t a n . (uő, uo., 1978, 6.; uő, uo., 1979, 11.; Pilinszky J . , uo., 1979, 11.; Reisinger J., uo., 1981, 4.); Ami személyes, és ami szent (válogatott írások, Pilinszky J., Reisinger, J., Szedő D., 1983); Jegyzetfüzet (válogatott írások, Bárdos L., Jeleníts I., 1993). O írod.: J . M. Perrin—G. Thibon: Simoné Weil telle que nous l'avons connue (1952); J . Cabaud: L'expérience vécue de Simoné Weil (1957); V. H. Debidour: Simoné Weil ou la Transparence (1963); F . Heidsieck: Simoné Weil

(1965); R. Rees: Simoné Weil: A Sketch for a P o r t r a i t (1966); M. N a n c y : Simoné Weil malheur et beauté du monde (1967); M. Vető: La métaphysique religieuse de Simoné Weil (1971); S. P e t r é m e n t : La vie de Simoné Weil (2 köt., 1973); Cahiers Simoné Weil évfolyamai (1974-től); G. K a h n (szerk.): Simoné Weil. Philosophe, historienne et mystique (1978); T. S. Eliot: Simoné Weil (Szegedy-Maszák M., Vig, 1979, 11.); Kortársak: Simoné de Beauvoir, F. Mauriac, Németh L . . . Simoné de Weilről (Nagy P., Mihályi Zs., uo., 1979, 11.); P. Winch: Simoné Weil ,,The just balance" (1989); D. McLellan: Simoné Weil. Utópián Pessimiste (1989). Jeleníts István Weilin, Yrjö: —• Weijola, Y r j ö Weimann, Róbert (1928—): német irodalomtudós. A berlini H u m b o l d t Egyetem t a n á r a . F ő kutatási területei: Shakespeare és kora, a regény története, valamint az általános irodalomtudomány módszertani problémái. 1964-ben az N D K Nemzeti Díjával t ü n t e t t é k ki. T ö b b nyelvre lefordított monográfiája: „New Criticisme" und die Entwicklung bürgerlieher Literaturwissenschaft (1962: Bizám Lenke, Az ,,Űj Kritika". Az ú j interpretációs módszerek története és bírálata, 1965). O F ő b b művei még: Shakespeare und die Tradition des Volkstheaters ('Shakespeare és a népszínház hagyománya', 1967); Literaturgeschichte und Mythologie ('Irodalomtörténet és mitológia', 1971). Bizám Lenke Weimarer Beitráge [vejmárer bájtrege] ('Weimari Adalékok'): a volt N D K neves irodalmi folyóirata, amely a német egyesülés után t o v á b b r a is az irodalomesztétika fontos orgánuma m a r a d t . A lapot 1955-ben a Nationale Forschungs- und Gedenkstdtten der klassischen deutschen Literatur in Weimar ('Klasszikus Német Irodalom Weimarban Székelő Nemzeti K u t a t á s i és Emlékhelye') megbízásából az ismert és köztiszteletnek örvendő költő, L. Fürnberg és H. G. Thalheim alapították azzal a céllal, hogy az antifasiszta küzdelem irodalmi orgánuma legyen. Ezért a kezdetben negyedévenként megjelenő folyóirat alcíme: Studien und Mitteilungen zur Theorie und Geschichte der deutschen Literatur ('Tanulmányok és közlemények a német irodalomelméletről és történetéről'). Az antifasiszta küzdelem az első évfolyamokban úgy volt jelen, hogy a kor jeles irodalomtörténészei, vagy ígéretes tehetségei, akiktől később sokat olvashattunk, a német klasszikát, valamint a Les-

452

WEIMA singtől Th. Mannig ívelő h u m a n i s t a , a társadalmi haladás és igazságosság iránt elkötelezett irodalmat tárgyalják. A korhoz mért nyílt szellemiséget az is jelzi, hogy egyaránt találunk kelet- és n y u g a t n é m e t , moszkvai és párizsi szerzőket: a fő kritérium a magas esztétikai színvonal volt — ezt ismeri el az első négy évfolyam 1973-as reprint kiadása is. A marxista szemlélet nem annyira az esszékben, t a n u l m á n y o k ban jelentkezik, hanem inkább a kritikákban. Ezeknek sémája egyszerű: a kezdeti, általában hosszas dicsérő bekezdések u t á n a „ j o b b í t á s " szándékával megfogalmazott bírálat következik. Az alaphangnem azonban nem a posztsztalinista koré: egyes szerzők az orosz irodalomkritikával is vitába szállnak Goethe-ért, aki, mint olvashatjuk, nem értelmezhető például a 19. sz.-i orosz demokraták írásai alapján; de ugyanígy vitáznak a szerzők Dilthey, Croce, Ingarden vagy W. Kayser téziseivel is, mivel tulajdonképpen baloldali beállítottságúak voltak. O A Weimarer Beitráge, akárcsak bármely más sajtóorgánum, nem kerülhette el az N D K politikai életének viharait. 1955—1956-ban, L. Fürnberg vezetésével, a Hermann Böhlaus Nachfolger kiadónál még nyílt szellem jellemzi; 1957-ben, Fürnberg halála u t á n az Árion Verlag veszi át a lapot — az alcím is változik (Zeitschrift für deutsche Liter aturgeschichte, 'Német irodalomtörténeti folyóirat'), ami a profil módosulását is jelzi: most már nem a klasszika k u t a t á s a a fő feladat, hanem az egész német irodalomé. A szerzők visszanyúlnak a barokkig, sőt, még a középkor irodalmáig is, és lassan-lassan egyre t ö b b kortárs műről-jelenségről jelenik meg értekezés. Az antifasiszta a t t i t ű d ö t a k o m m u n i s t a szemlélet veszi át, sőt 1959-től egyre inkább a dogmatikus kommunista vonalat tükrözi a folyóirat. Mindettől függetlenül ebben a periódusban jelennek meg az első műhelyt a n u l m á n y o k egy-egy kritikai kiadás kapcsán. A szélsőbaloldali lapszerkesztés következményeként 1960—1961-re már nemcsak a nyugati szerzők, hanem a klasszika is kiszorul a lapból, helyét irodalomelméleti fejtegetések, valamint baloldali antifasiszta szerzők száraz, tartalmi-ideológiai értékelése veszi át. Az erőltetett politizálás oda vezet, hogy a folyóirat hasábjain 1963-ban már egyenesen két német nyelvről beszélnek: a nyugati elsorvad a bürokrácia hatására, a keleti meg természetesen felvirágzik. O 1964-ben a lapot átveszi az Aufbau Verlag Berlin und VVeimar, és a szerkesztőbizottság is változik: megindul a felemelkedés a hullámvölgyből. Rövidesen beáll az

egyensúlyi állapot, vagyis 1991-ig kisebbnagyobb ingadozásokat leszámítva a lap egyenletes színvonalon marad. Az egymást váltó 3 főszerkesztő (1964-től E v a m a r i a Nahke, 1967-től Anneliese Grosse, 1972-től S. Rönisch) m u n k á j a hasonló eredményűnek tűnik. O Az 1964-gyel induló periódusban ú j r a teret nyer a klasszika, sok kitűnő elemzés olvasható a 18—19. sz. irodalmából; a t u d o m á n y o s életben való részvételt a sok konferenciai beszámoló, valamint a 11 kötetes NDK-beli n é m e t irodalomtörténet műhelyvitáinak közlése m u t a t j a ; a fő cél azonban az irodalom objektív folyamatainak feltárása és a realizmus kérdéseinek tisztázása; gyakori még a nagy konkurens, az N S Z K irodalmi termésének kritikai fog a d t a t á s a , sokszor meglepően pozitív hangnemben. 1967-től havonta jelenik meg a lap, de tartalmi váltás azonban csak 1970-től következik be: az N D K irodalom megszilárdítása lesz a fő cél, ami a szocialist a nevelés egyik eszköze lenne. Ezért kritikák és t a n u l m á n y o k jelennek meg magáról az N D K irodalmáról, miközben az NSZK irodalmát szinte teljesen elfelejtik. Szerkesztői gyakorlat lesz, hogy minden egyes füzetben megjelenik egy-egy interjú valamely jeles kelet-német íróval; a megnövekedett kiadói lehetőségeket új t é m á k — esztétika, etika, szociálpszichológia — felvetésére használják; külön hangsúlyt k a p az N D K irodalmában oly fontos probléma, az irodalmi örökség kérdése, amely egyben magábaolvasztja és elsekélyesíti a klasszikusokkal való foglalkozást, sőt egyes esetekben (Novális, 1973, 12.) elítélésükhöz, m a j d agyonhallgatásukhoz vezet; egyre ink á b b felfut a szocialista világ irodalmának a b e m u t a t á s a függetlenül attól, hogy az addig mennyire volt ismert az olvasó szám á r a (afrikai, dél-amerikai baloldali irodalom). O A lap kereteit és kommunista ideológiai kereteit időközben több oldalról feszíteni kezdik. Szembesülni kell a századforduló irodalmával, a modern irodalomtud o m á n y strukturalista, recepcióesztétikai, hermeneutikai módszereivel, valamint a felnövő generációk szubjektív hangja mögé b ú j t társadalomkritikával. A Weimarer Beitráge ebben a hosszas irodalmi fejlődésben nem vállalt katalizátor-szerepet, ink á b b csak jelezte a változásokat. A kritikusok nem t u d t a k mit kezdeni F. Fühmann Mo.-ról írt regényeivel (Zweiundzwanzig Tage oder die Halfte des Lebens, 'Huszonkét nap, avagy az élet fele', 1974, 10.), avagy Helga Königsdorf, M. Wander és V. Braun regényeivel. O A hosszas stagnálás u t á n 1988-ban kezd oldódni a lap hangja. A ter-

453

WEIMA minológia ugyan még a régi, de m á r azokról a szerzőkről jelennek meg írások, akik az egyesülés után is a német irodalom vérkeringésében m a r a d t a k . Az 1989-es fordulat u t á n közvetlenül a t a b u t é m á k szólalnak meg úgy, hogy a lap nem lesz a politikai csatározások színtere: például a romantik á t értékelik ú j r a . De mivel minderre a n y u g a t n é m e t irodalomtörténet eredményei m i a t t nincsen szükség, a lap szellemi válságba kerül, amit az anyagi nehézségek súlyosbítanak. Tényleges megújulásra csak akkor kerül sor, amikor a bécsi Passagen Verlag 1992-től átveszi a Weimarer Beitrágét és ú j főszerkesztőt nevez ki P . Engelmann személyében — a volt főszerkesztő például egy évvel korábban az N D K irodalm á t világszínvonalúnak nevezte, a m i t a gyakorlat nem igazolt. A megjelenés (negyedévenként) és az alcím is változik: Zeitschrift für Literaturwissenschaft, Ásthetik und Kulturwissenschaften, ('Az irodalomtud o m á n y , esztétikai és a k u l t ú r t u d o m á n y o k folyóirata'). A p a r a d i g m a v á l t á s t az teszi egyértelművé, hogy a korábbi szovjet-szocialista orientáltságot az angolszász v á l t j a fel, és alternatív kultúrformák is megjelennek benne. Nagy érdeme a legújabb két évfolyamnak, hogy a német egyesülés irodalmi kérdései iránt nyitott, és keresi a szocializmus reális helyét az irodalmi folyamatokban — amit a régi szövetségi t a r t o m á n y o k folyóiratai nem vállaltak fel. O A Weimarer Beitráge azáltal lett neves folyóirat, hogy a nagyszerű kezdés u t á n mindvégig m e g m a r a d t irodalmi-kulturális orgánumnak. A marxista alaphang ellenére számtalan olyan elemzést, t a n u l m á n y t lehet benne olvasni, amely tényközlő hangnemével objektív képet a d o t t az irodalomról. Helyzet é t a negatív szelekció is erősítette: az N D K sajtótermékei közt a Sinn und Forrn és a Neue deutsche Literaturon kívül más ilyen jellegű kiadvány nem volt. A német egység helyreállása u t á n a lapnak jó esélyei v a n n a k arra, hogy önmagának és az ú j szövetségi t a r t o m á n y o k írói számára a sajátos keletnémet problémák megszólaltatásával rangot szerezzen. O A Weimarer Beitráge fennállása alatt folyamatosan voltak laza m a g y a r kapcsolatai. Lukács Gy. irodalompolitikai gondolatai folyamatosan jelen v a n n a k a lapban, ezt tárgyalja például az 1985, 4. szám. Figyelemreméltó cikket közöl Kanyó Z. a szövegnyelvészetről (1976), Mádl A. Th. Mcmnró1 (1978, 6.) és Illés L. a proletárirodalomról (1979, 4.). Balogh András weimari klasszicizmus: t á g a b b értelemben a német klasszicizmus; szűkebb érte-

lemben e klasszicizmus Goethe és Schiller weimari együttműködésének időszakára korlátozódó szakasza. Kovács Endre Weinbaum [vejnbómj, Stanley G. (írói név); Grauman (eredeti név); (Louisville, 1902—uo. 1935. dec. 14.): amerikai (USA) science-fiction író. K o r a i halála nem t e t t e lehetővé, hogy írói p á l y á j a kibontakozzék, á m A Martian Odyssey ('Mars-Odüsszeia', 1934) c. elbeszélésével talán elsőként jelenít e t t e meg (H. G. Wells ellenséges lényeivel szemben) a rokonszenves „marslakó" — később sokak által u t á n z o t t — figuráját. O F ő b b művei még: Daum of Flame ('Lángp i r k a d a t ' , elb.-ek, 1936); The New Adam ('Az ú j Ádám', reg., 1939); The Black Flame ('A fekete láng', reg., 1948); The Dark Other ('A sötét másik', reg., 1950); The Red Peri ('A vörös tündér', elb.-ek, 1952). O G y ű j t , kiad.: The Best of Stanley G. Weinbaum ('Legjobb művei', 1974). O Magyarul: 1 nla (Kaposi T., Galaktika, 1990, 8.). Somogyi György Weiner [vájner], Richárd (Písek, 1884. nov. 6.—Prága, 1937. jan. 3.): cseh író, költő. Vegyészmérnök volt. 1911-től két évig egy bajoro.-i laboratóriumban, m a j d egy csehó.-i szeszgyárban dolgozott, de hamarosan megvált ezen állásaitól, hogy csupán újságírással és írással foglalkozhassék. 1912-ben a Lidové noviny napilap párizsi tudósítója lett. A 1. világháború kitörésekor hazatért, bevonult és a balkáni fronton szolgált. 1915-ben idegösszeomlás m i a t t leszerelték. Felgyógyulása után f o l y t a t t a újságírói tevékenységét, 1919-ben visszakerült a Lidové noviny szerkesztőségébe, amely ismét Párizsba k ü l d t e ki. I t t működ ö t t csaknem haláláig. O 1912-től különféle lapokban és folyóiratokban közölt verseket, elbeszéléseket és riportokat; 1913-ban megjelent első verseskötete és 1914-ben a második is. Egyikből sem volt sejthető, hogy Weiner későbbi fejlődése során a cseh irodalom legkomplikáltabb és legnehezebben érthető egyénisége lesz. A fordulatot a háború idézte elő; nemcsak Weiner személyes tapasztalatai, h a n e m maga a háború ténye is. A háborús apokalipszis h a t á s a a l a t t kezdte vizsgálni az emberi lét értelmét, de elmélkedése során nem az értelemre és nem a t u d a t r a t á m a s z k o d o t t , mert sem ebben, sem abban nem bízott: a válaszokat a t u d a t t a l a n b a n , az irracionalitásban, a metafizikában kereste; ezekben a szférákban vélte megtalálni vagy inkább megérezni az emberi lét lényegét. Ehhez a filozófiai alapálláshoz alkalmazta alkotómódszereit

454

WEINE is, a rejtélyes, többnyire megfejthetetlen jelképeket, az a u t o m a t i k u s képzettársít á s t , a misztikumot, a metafizikai távlat o k b a m u t a t ó utalásokat, de a stiláris eszközöket is: a lexikális és mondattani deformációkat és az egyik végleten az elavult nyelvi elemeket, a másikon a neologizmusokat. O Mindebből következik, hogy irodalmi irányzatokba besorolhatatlan. Filozófiailag az egzisztencializmushoz, irodalomelméletileg egyes méltatói szerint az expresszionizmushoz, mások szerint — V. Nezvalt megelőzve — a szürrealizmushoz állt közel. Tény, hogy közlendőinek lényege intellektuálisan megfoghatatlan, csak intuícióval fogadható be. írásai éppen ezért a n n y i r a nyugtalanítóak, mint az ultramodern zeneművek, és olyan sokértelműek, hogy az olvasó alkati és értelmi diszpozíciói szerint értelmezhetőek. O É l e t m ű v é t az irodalomtörténészek közül kevesen értékelték jelentőségéhez mérten, közöttük olyan kimagasló szakemberek, mint M. Rutte, E. Götz, F. X. Salda, O. Králík és mindenekelőtt J . Chaloupecky. O Főbb művei: Lítice ('Fúria', elb.-ek, 1916); Rozcestí ('Keresztú t ' , költ.-ek, 1918); Skleb ('Fintor', elb.-ek, 1919); Lazebník ('A felcser', elb.-ek, 1929); Mezopotámie (ua., költ.-ek, 1930); Hra doopravdy ('Játék igazából', kisreg., 1933). G y ű j t , kiad.: Prázdná zidle a jinéprózy ('Az üres szék és más prózák', válogatás, 1964); Sluncem svfeny sok ('Napérlelte nedű', vál. művek, 1989). O Magyarul: 2 vers (Zádor A., Cseh költők antológiája, 1980); 3 vers (uő, X X . századi cseh és szlovák költészet, anto., 1986); 1 elb., 3 vers (uő, ISz, 1991, 10.). O írod.: J . Chaloupecky: Richárd Weiner (1947). Zádor András weinerliches Lustspiel [vejnerlihesz lusztspíl] ( ' k ö n n y f a k a s z t ó v í g j á t é k ' ) : a 18. sz. második felében divatos, érzelmes-szentimentális német drámai műfaj. Cselekménye általában német polgári miliőben játszódik; vígjátéki elemei érzelmességgel, valamint didaktikus és moralizáló mozzanatokkal párosulnak. Előtérbe kerülnek benne a női szereplők, akik érzelmi-vallásos, erkölcsi, sőt intellektuális vonásaikkal tűnnek ki; az eszményien tiszta erények mellett a polgárság törekvéseinek megfelelően a pénz is jelentős motiváció. E művek gyakran nem mások, mint a korabeli -^morális folyóiratok egy-egy írásának dramatizálásai. O Közvetlen előzményei a francia -^comédie larmoyante és az angol -+sentimental comedy. F ő képviselői: Chr. F. Gellert, J . Chr. Krüger, J . E. Schlegel, Chr. F . Weisse. Továbbfejlődött változata a

Rührstück. O (ónémet irodalmi formák, szentimentalizmus) O írod.: W. C. Haynel: Gellerts Lustspiele (1896); J . Coym: Gellerts Lustspiele (1899); K . Holl: Geschichte des deutschen Lustspiels (1923); H. Friederici: Das deutsche bürgerliche Lustspiel der Frühaufklárung, 1736—1750 (1957); H . Arntzen: Die ernste Komödie (1968); H . Steinmetz: Die Komödie der Aufklárung (1978). Kovács Endre Weinert [vejnert], Erich (Magdeburg, 1890. aug. 4.—Berlin, 1953. ápr. 20.): német költő és prózaíró. Mérnök fia volt. A helyi polgári iskola elvégzése után ingadozva a festészet és a kenyérkereső foglalkozást n y ú j t ó gépészi pálya között, szülői buzdításra az utóbbit választotta. 1905— 1908 között egy gépgyárban dogozott, m a j d mégis a művészet felé fordult: iparművészeti iskolába iratkozott Magdeburgban, u t á n a pedig művészeti főiskolát látog a t o t t Berlinben, ahol rajztanári oklevelet szerzett. Rövid ideig szabad foglalkozású festő volt, m a j d behívták k a t o n á n a k és részt v e t t az 1. világháborúban. 1918-ban a német novemberi forradalom hatása alá került, majd a Weimari Köztársaság éveiben rátalált szatirikus hangjára és elkezd e t t verseket írni. 1921-től a verseléssel e g y ü t t a színházi k a b a r é m ű f a j á b a n m a g a a d t a elő saját írásait. Megrészegülve az első sikerektől e kettős művészi tevékenységben találta meg további élete célját. Az 1920-as években politikai felfogásában egyre i n k á b b balra sodródott; tagja lett a német kommunista p á r t n a k és művészetét eszméjének szolgálatába állította: munkásszínpadokon lépett fel, és saját verseit a d t a elő. 1928-tól t a g j a volt a Proletár Forradalmi írók Szövetségének és részt v e t t a szövetség folyóiratának, a Linkskurvénak a szerkesztésében. Erich Weinert spricht Gedichte ('Erich Weinert verseket ad elő') c. 1930-ban megjelentette addigi költői termésének első válogatását. A következő évben hét hónapra eltiltották a nyilvános fellépéstől, mert verseit „nyilvános uszításn a k " minősítették a fennálló rend ellen. 1933-ban emigrált; előbb Svájcba ment, onnan Párizsba, m a j d a Saarvidékre, 1935ben pedig Moszkvába. Harcolt a spanyol polgárháborúban, m a j d a 2. világháború a l a t t azokhoz a német emigránsokhoz csatlakozott, akik a szovjet csapatok fedezékéből hangszórókon próbálták a Sztálingrádnál bekerített német csapatokat megadásra bírni. 1943-ban t a g j a lett a szovjet emigrációban élő németek „Szabad Németország Bizottságának". 1945 után hazatért és az

455

WEINE ország keleti felében letelepedve a k t í v politikai szerepet vállalt különböző kulturális jellegű bizottságokban. O Művészete sajátos keveréke a 19. sz.-ból h a g y o m á n y o z o t t német politikai költészetnek, a korábbi évszázadok n é m e t népdalaiból kifejlődött utcadaloknak (Bankelgesang) és a 20.- sz.-i szatirikus hangvételű kabarénak, amely a Weimari K ö z t á r s a s á g éveiben érte el első nagy virágzását. Az 1920-as évek Németo.nak jobbratolódását kihívásnak v e t t e humanista felfogása ellen és ettől kezdve egyre inkább balra orientálódott és lett kíméletlen ostorozója a német fasiszta rendszernek. 1933-ban egy házkutatás során addigi verseinek n a g y része megsemmisült. Az emigrációban írt verseket Rufe in die Nacht ('Kiáltás az éjszakába') c. 1947-ben jelentet e meg. Fiatalkori lírai termését az 1950ben kiadott Das Zwischenspiel Deutsche Revue ('Közjáték. Német szemle') t a r t a l m a z za. A spanyolo.-i eseményekhez kötődnek Camaradas c. egybegyűjtött versei. Mementó Stalingrad (1951) c. prózai k ö t e t e pedig a keleti frontvonal mögött, a szovjet csapatok oldalán k i f e j t e t t tevékenységéről ad számot. O Művei még: Politische Gedichte ('Politikai versek', 1928); Ausgewahlte Gedichte ('Válogatott, versek', 1932); Gedichte ('Költemények', 1950); Gesammelte Werke ('Összegyűjtött művek', 9 köt. 1955— 1960). O Magyarul: 1—1 vers (Tihanyi E., Munkás-lJjság, 1931, 7.; K o m j á t A., Szabad Szó, 1936, 18.; uő, Sarló és Kalapács, 1939, 10.; R ó n a y Gy., Auróra, anto., 1967; H a j n a l G., A g r á n á t szíve, anto., 1982; Rába Gy., Ünnepi csokor, anto., 1983); 2—2 vers (Végh Gy., Keresztúry D., Mai német líra, anto., 1966; H a j n a l Anna, Összegyűjt ö t t versei, 1980); 1 nla (Jólesz L., Generális a szalonban, anto., 1989). O írod.: B. Kaiser: Erich Weinert (1951 és bővítve 1965); Mádl A.: Erich Weinert (A német irodalom a X X . században, a n t o . , 1966); D. Posdzech: Erich Weinert (1973); W. Preuss: Erich Weinert (1978); H . Schurig: Erich Weinert. Bibliographie (1959). Mádl

Antal

Weingarten [veingartenj, Romáin (Párizs, 1926. dec. 5.—): francia drámaíró. Apja lengyel, a n y j a breton; mindketten festők. Fiúk sok időt töltött vidéken. Kezdetben iparosmunkákból t a r t o t t a fenn magát, később korrektor lett. Verseket írt (ezeken A. Artaud h a t á s a érezhető), m a j d a színház felé fordult. O Weingarten az abszurd színház egyik jelentős alakja. Húszévesen írta első d a r a b j á t Akara (ua., 1946) c., mely óriási b o t r á n y t okozott; egyenesen „Her-

nani 4 8 " - a t emlegettek a b e m u t a t ó u t á n (ő m a g a is játszott benne). A d a r a b b a n nincs cselekmény, a nyelv alkotóelemeire bomlik, a szereplők különös emberállatok, a világítás felbontja a hagyományos logikát, s a nevetés szétbogozhatatlanul összefonódik a rettegéssel. A m ű b e n az álom logikája érvényesül. Ionesco e d a r a b m i a t t elődjének t a r t o t t a : „Weingarten igazsága a lidércn y o m á s igazsága, mély, megélt igazság, autentikus, mély, naiv, teljes világ ( . . . ) ; a költő ritka, mély, lényegbe hatoló tisztánlátása, úgy, mint Dosztojevszkijnél." O Weingarten szívesen állítja szembe a gyermek ártatlanságát a felnőtt világ cinikus romlottságával. A valódi sikerre 1965-ig kellett várnia: ebben az évben m u t a t t á k be L'été ('A nyár') c. színdarabját Németo.ban, m a j d a következő évben Franciao.ban is. E z u t á n előző d a r a b j a i t is b e m u t a t ták, köztük az A karát. O Egyéb művei: Les nourrices ('A d a j k á k ' , színdarab, 1960); Poémes ('Költemények, 1968); Gomme la pierre ('Mint a kő', színdarab, 1970); Alice dans les jardins du Luxembourg ('Alice a Luxembourg-kertben', színdarab, 1970); IM mandore ('A mandóra', színdarab, 1973); Neige ('Hó', színdarab, 1979); La mort d'Auguste ('Auguste halála', színdarab, 1982); Le Román de la Table ronde ou le Livre de Blaise ('A kerek asztal regénye avagy Blaise könyve', 1983). O írod.: Mihályi G.: Ábránd és valóság h a t á r á n (Nagyv, 1967, 12.). Dévényi Levente Weinheber [vein héber], Josef (Bécs, 1882. márc. 9.—Kirchstetten, 1945. ápr. 8.): osztrák költő, író. Szüleinek korai halála u t á n a mödlingi árvaházban nevelked e t t . I t t e n i emlékeit örökítette meg Das Waisenhaus ('Az á r v a h á z ' , 1925) c. regényében. 1932-től szabadfoglalkozású író, 1936-tól kirchstetteni házában élt. 1945 tavaszán öngyilkos lett. O Költészetének első d o k u m e n t u m a i t az 1953-ban k i a d o t t összes műveinek első kötete tartalmazza. Már ezek a versek is világosan m u t a t j á k Weinheber rendkívüli járatosságát a lírai f o r m á k b a n és fogékonyságát a költői mintaképek főleg Rilke —- iránt. Első kötetében — Der einsame Mensch ('A magányos ember', 1920) — viszont m á r a költő legszemélyesebb alapélménye szólal meg: a magáramaradottság, a meghasonlottság önmagával és a világgal. A Von beiden Ufern ('Mindkét partról', 1923) és Boot in der Budit ('Csónak az öbölben', 1926) c. kötetekből m á r teljesen eltűnik a rilkei h a t á s és tisztán érvényesül az egyéni hang és formakezelés. Költői hírnevét Adel und Unter-

456

WEINE gang ('Nemesség és pusztulás', 1934) c. kötete alapozta meg. Ebben a g y ű j t e m é n y b e n a költészet „nemessége" dicsőül meg, szemben a szó értéke és méltósága iránt érzéketlen, s éppen ezért pusztulásra ítélt korral. A súlyos, fennkölt témához Weinheber időkfeletti, klasszikus kifejezésmódot választ: a himnusz, az óda, az elégia méltóságteljes f o r m á j á b a n szólal meg, az antik költőelődök, Alkaiosz, Szapphó, Aszklepiadész és örökösük, Hölderlin nyelvezetéből merítve inspirációt. Virtuóz nyelv- és formakészsége azonban nemcsak a klasszikus görög formanyelv ihletett asszimilációjában nyilvánul meg; hasonló természetességgel és tökéllyel teszi magáévá a szonett, a stanza, a terzina hangnemét és strófaépítését, sőt a dal könnyed tónusát és a népdal dallamosságát is. A lírai kifejezés p á r a t l a n gazdagságát m u t a t j a a Wien wörtlich ('Bécs szószerint', 1935) c. kötete. E b b e n az egyes versek Bécs különböző részeit „éneklik meg" a szó szoros értelmében, amennyiben a tónus, a ritmus, a nyelvezet mindegyikben tökéletesen illeszkedik az a d o t t városrész hangulatához és az ott lakók karakteréhez. O A későbbi kötetek nagyobbrészt az Adel und Untergang témáit variálják a művészi érettség legmagasabb fokán. A Spáte Krone ('Késői koszorú', 1936) uralkodó t á r g y a a művészet értelmének és h i v a t á s á n a k k u t a tása, a 7jwischen fíöttern und Damonen ('Istenek és démonok között', 1938) c. kötete negyven, heroikus tartású ó d á j á n a k végső tanulsága az istenek diadala az embert fenyegető démoni, alvilági erők fölött. E plasztikus, képgazdag nyelven megfogalmazott, szigorú szerkezetű ódákkal szemben a Kammermusik ('Kamarazene', 1939) c. kötetben a zeneiség uralkodik: a lírai t é m á k kidolgozása a szavak muzikális potenciáljára épül. A hagyatékból kiadott Hier ist das Wort ('íme a szó', 1947) c. g y ű j t e m é n y Weinheber p o é t i k á j á t tartalmazza. O Weinheber költői nagysága elvit a t h a t a t l a n , annak ellenére, hogy többen elsősorban a nyelv- és f o r m á m űvészt, az irodalmi hatások zseniális befogadóját látják benne és epigon vonásokat vélnek felfedezni költészetében. Megítélésekor azonban nem felejtkezhetünk meg arról, hogy a formai tökély ihlető forrása — mint minden nagy lírikus, így Weinheber esetében is a belsőleg megszenvedett érzelem és a költői én kimunkálta gondolat. O Egyéb főbb verseskötetei: Vereinsamtes Herz ('Magányos szív', 1935); O Mensch, gib acht ('() ember, figyelj!', 1937); Blut und Stahl ('Vér és acél', ódák, 1941). O G y ű j t , kiad.: Sámtliche Werke ('Összegyűjtött munkái',

1953—1956). O Magyarul: 1—1 vers (Kárp á t y Csilla, Nagyv, 1958, 2.; Szabó L „ A világirodalom legszebb versei, 1967); 2—2 vers (Orbán 0 . , Görgey G., N é m e t költők antológiája, 1963); 5—5 vers (Rónay Gy., Századunk ú t j a i n , anto., 1973; Görgey G„ Vadászszerencse, anto., 1974; F r a n y ó Z., Bécsi L á t o m á s , anto., 1976); 7—7 vers (Szabó L., Örök barátaink, anto., 1958; Görgey G„ Raics I., Századunk osztrák lírája, anto., 1963; Tandori D „ R ó n a y Gy„ Klasszikus német költők, 1977); 2 vers (Báthori Cs., Bécsi Napló, 1992, 5.). O írod.: F. Sacher: Der Lyriker Josef Weinheber (1949); E. F i n k e : \ l o s e f Weinheber. Der Mensch und das Werk (1950); J . Nadler: Josef Weinheber. Geschichte seines Lebens und Dichtung (1952). Halász Előd

457

Weinhengst [vejnhengszt], H a n s (Kuffern, 1904. jún. 27.—?): osztrák eszperantó író, költő. Több, főként szocialista beállítottságú folyóiratnak dolgozott. Hivatalnok volt, sokszor m u n k a nélkül. Ausztria megszállását követően (1938) sorsáról nincsenek adatok. O Verseiben a szocialista eszméket könnyed f o r m á b a öntötte. Novelláiban munkások, szegényparasztok a főszereplők. Turstrato 4 ('Torony utca 4.', 1934) c. regényében az 1920-as, 1930-as évek gazdasági válságától s ú j t o t t munkásság nyomorát festette meg egy fiatal pár tragédiájának szemszögéből: szereplői inkább a halált választják, mint a reménytelenséget. Művének fő értéke a realista környezetrajz (a korabeli Bécs szegénynegyedéről), ill. a n a t u r a l i s t a stílus. O írod.: H. Vatré: La socia romano en Esperanto (1973). Varga-Haszonits Zsuzsa Weinhold [vejnhold], Kari (Reichenbach, 1823. okt. 26.—Bad Nauheim, 1901. aug. 15.): német germanista. 1847-től mag á n t a n á r volt Halléban, 1849-től rendkívüli professzor Boroszlóban, m a j d 1850-től rendes professzor a krakkói, grazi, kiéli, boroszlói, végül, K . Müllenhof u t ó d j a k é n t , a berlini egyetemen. O A germanisztika W. Grimm, F. H. v. d. Hagen és H. F . Massmann nevével jelzett h a g y o m á n y á n a k egyik utolsó képviselője. Alapvető nyelvészeti munkái az Alemannische Grammatik ('Alemann g r a m m a t i k a ' , 1863), a Bairische Grammatik ('Bajor g r a m m a t i k a ' , 1867), a Mittelhochdeutsche Grammatik ('Középfelnémet g r a m m a t i k a ' , 1877) c. művek. Néprajzi k u t a t á s a i n a k eredménye a Weihnachtslieder- und Spiele aus Süddeutschland und Schlesien ('Karácsonyi dalok és játékok Dél-Németországból és Sziléziából',

WEINE 1853) c. gyűjteménye. Nevéhez fűződik J . M. R . Lenz drámai h a g y a t é k á n a k (Dramatischer Nachlass von J. M. R. Lenz, 1854) és költeményeinek (Gedichte von J. M. R. Lenz, 1891) kiadása. 1891-től szerkesztette a Zeitschrijt des Vereins für Volkskunde c. lapot. O Egyéb fő értekezései: Die deutschen Frauen in dem Mittelalter ('A német nő a középkorban', 1851); Über deutsche Dialectforschung ('A német dialektológiáról', 1853); Die heidnische Totenbestattung in Deutschland ('A pogány temetkezés Németországban', 1859). O G y ű j t , kiad.: Germanistische Abhandlungen ('Germanisztikai értekezések', 1882). O írod.: M. Roediger: Kari Weinhold (Zeitschrift des Vereins f ü r Volkskunde, 1901); G. v. Selle: K a r i Weinhold (Ostdeutsche Biographien, 1955). V. Horváth Károly Weininger [vejninger], O t t ó (Bécs, 1880. ápr. 3.—uo., 1903. okt. 3.): osztrák filozófus, pszichológus. 1902-ben szerezte meg a doktori fokozatot a bécsi egyetemen, s ugyanazon a napon a zsidó felekezetről keresztény hitre tért. A klasszikus, t o v á b b á az angol, francia, olasz nyelv beható ismerete, v a l a m i n t norvég és spanyol nyelvű olvasási készsége révén nagy műveltségre t e t t szert. Világfelfogását Platón, Kant filozófiájához és a keresztény eszmeiséghez érezte közelinek. A pszichológia tudomán y á b a n James és Avenarius érdemeit emelte ki, szemben két fizikai pszichológus, Fechner és Helmholtz munkásságával. Filozófiai t a n u l m á n y a i t 1903-ban publikálta. Hosszabb ideig Olaszo.-ban élt. 1903-ban Bécsben abban a házban követett el öngyilkosságot, ahol h a j d a n Beethoven élt. Értekezéseit halála után a d t á k ki Über die Letzten Dinge ('A végső dolgokról'). O 1903ban jelent meg fő műve a Geschlecht und Character ('Nem és jellem' ért.), amely nagy vitát k a v a r t az utókorban, s az antiszemita propagandaanyagokban is felhasználták. A könyv két részre oszlik: az első a biológiaipszichológiai, a második a pszichológiaifilozófiai problematikát tárgyalja. A gondolatmenete a következő: a férfias elem a pozitív, produktív és morális, szemben a negatív, improduktív és immorális nőies elemmel. Weininger olvasatában a zsidóság feminin vonások hordozója, s így az immoralitást képviseli a kereszténységgel szemben. A könyvben t o v á b b h a t a német zsenielmélet (Lessing, Kant, Schelling, Schopenhauer nyomán), amely szerint a zseni jellemzője az univerzalitás, mindent tud anélkül, hogy t a n u l t a volna. O írod.: D. Abrahamsen: Ottó Weininger (1946); Várkonyi

N., Peer G y n t és Weininger (uő, Elmék, eszmék, 194?); H . K o h n : K a r i Klaus, Art h u r Schnitzler, Ottó Weininger (1962). Dörömbözi János Weinreich [ v á j n r á j h j , Max (Kuldiga, Litvánia, 1894. ápr. 22.—New York, 1969) litvániai születésű jiddis nyelvész, filológus, történész, a jiddis k u l t ú r a sokoldalú k u t a t ó j a . Már tizenhárom éves korában jiddis íróként jelentkezett. A marburgi egyetemen, a német filológia fellegvárában szerzett d o k t o r á t u s t jiddis t á r g y ú értekezéssel (1923). A vilnai jiddis tanárképző főiskola irodalomtörténeti professzora: A húszas évek végén az Egyesült Államokba vándorolt, és a New York-i City College egyetem professzora lett. N a g y szerepe volt a Vilnában (ma Vilnius) 1925-ben felállít o t t és m a — a holocaust ó t a — New Yorkban működő jiddis k u t a t ó i n t é z e t (YIVO) egész tevékenységében. N o h a egy ellene irányuló antiszemita t á m a d á s következtében m a j d n e m teljesen elvesztette látását, élete végéig dolgozott. Nagy b á n a t a volt igen tehetséges fiának, Urielnek korai elvesztése. O Egész m u n k á s s á g a — irodalom- és művelődéstörténeti, valamint nyelvészeti munkái -— a jiddis nyelv és kultúra elismertetését és megörökítését szolgálta. Homérosz, S. Freud és E. Toller műveit jiddis nyelvre ültette át, k i a d t a S. Ettinger jiddis író alkotásait, szerkesztette a Jidise Filologije (1924—1926), a Filologise Sriftn (1926—1929) és a YIVO-Bleter (1931— 1950) c. k i a d v á n y o k a t . O F ő b b művei: Bilder fun derjidiser literaturgesikhte ('Képek a jiddis irodalomtörténetből', 1928); Der vég cu unzer jugnt ('Ut az ifjúságunkhoz', 1935); Di svarce pintelekh ( A fekete pontocskák', 1939); Gesikhte fun der jidiser sprákh ('A jiddis nyelv története', 1—5., 1947). O Magyarul: A jiddis kialakulása és változása az askenázi zsidóság körében (Bollobás Enikő. Társadalom és nyelv, szerk.: Szépe Gy., 1975). O írod.: F o r Max Weinreich on his Seventieth B i r t h d a y . Studies in Jewish Language, L i t e r a t u r e and Society (1964); I. K a h n : Bibliography of Max Weinreich's Writings (1964); L. Baschter: Max Weinreich (Di Goldene K a j t , 1969). Raj

Tamás

Weinreich [vejnreih], O t t ó (Karlsruhe, 1882. márc. 1 3 — T ü b i n g e n , 1972. márc. 26.): német klasszikus filológus, vallástörténész, jénai, heidelbergi, m a j d 1921-től tübingeni egyetemi t a n á r . Mint A. Dieterich és A. von Domaszewski t a n í t v á n y a , főleg vallástörténeti és régészeti témákkal foglal-

458

WEISS kozott, de zenei tehetségével is kitűnt. Szerkesztette a Tübinger Beitráge zur Altér tumswissenschaft c. sorozatot és éveken át az A rchív für Religionswissenschaft c. folyóiratot. O F ő b b művei: Antiké Heilungswunder ('Ókori gyógyító csodák', 1909); Der Trug des Nektanebos ('Nektanebosz csalása', 1911); Neue Urkunden der Sarapis-Religion ('A Sarapis-vallás ú j leletei', 1911); Die Distichen des Catull ('Catullus disztichonjai', 1926); Religionsgeschichtliche Studien (2 köt., 1929—1933); Studien zu Martial ('Martialis-tanulmányok', 1931); Fabel, Aretalogie, Novelle ('Mese, aretalógia, novella', 1931); Menekrates Zeus und Salmoneus ('Menekratész Zeusz és Szalmoneusz c. műve', 1933); So nahe ist die Antiké ('Ilyen közeli az ókor', 1970). O Weinreich segítette Kerényi K.-t Die griechisch-orientalische R o m a n l i t e r a t u r c. könyvének megjelentetésében (1927). O írod.: H . Herter: Ottó Weinreich (Gnomon, 45, 1973); Borzsák I.: Weinreich magyarországi kapcsolatairól (Eikasmos 4, 1993); uő: O t t ó Weinreich (AntTan, 1994). Borzsák István Weinreich [vájnrájh], Uriel (Vilna, ma Vilnius, 1925—New York, 1967): litvániai születésű amerikai (USA) nyelvész, Max Weinreich fia. A New York-i Columbia Egyetem háború utáni virágkorának egyik legkiválóbb növendéke, majd professzora. Nagy eredményeket ért el a jiddis kultúra összehasonlító k u t a t á s á b a n , a generatív nyelvészet, nyelvszociológia, történeti jelentéstan, lexikológia, diakrón és k o n t a k t nyelvészet területén. O F ő b b művei: Languages in Contact ('Nyelvek érintkezésben', 1953); Studies in Yiddish Language, Folklore and Literature ('Tanulmányok a jiddis nyelvről, néprajzról és irodalomról', 1954); The Field of Yiddish ('A jiddis nyelv alapja', 1954); World Language Dictionary ('Világnyelvészeti Szótár', 1959). O Magyarul: Szematikaelméleti vizsgálódások (Dokumentáció és nyelvészet. Az értelmi összefüggések formalizálása, szerk., Varga D., 1969); Lehetséges-e strukturális dialektológia? (A nyelvtudomány ma, szerk.: Szépe Gy., 1973). O írod.} Y. Malkiel: Uriel Weinreich (Language, 1967). Raj Tamás Weinrich [vejnrih], Franz J o h a n n e s (Hannover, 1897. aug. 7.—Eltenheim bei Freiburg, 1978. dec. 24.): német drámaíró, költő, elbeszélő. Az 1. világháborúban súlyosan megsérült, a háborút követően szabadfoglalkozású íróként Freiburgban és Breisachban élt. Az 1920-as években a Der weisse Reiter c. folyóirat körül csoportosuló

katolikus expresszionisták köréhez tartozott. Igen termékeny szerző volt, számtalan vallásos verses- és novelláskötet és laikusoknak írt misztériumjáték viseli nevét. O Magyarul: 1 vers (Erőss A., Vasárnap, 1928, 18.). O írod.: J . Schomerus-Wagner: F r a n z Johannes Weinrich (Deutsche katholische Dichter der Gegenwart, 1950). Újvári Péter Weise: -*Ton Weise [veize], Christian (Zittau, 1642. ápr. 29.—uo., 1708. okt. 21.): német drámaíró, regényíró. T a n á r volt az apja. Lipcsében tanult filozófiát és jogot. Házitanító, m a j d t a n á r lett Weissenfelsben. 1678tól haláláig a zittaui gimnázium megbecsült igazgatójaként tevékenykedett. Irodalmi tevékenységével a polgári rétegek nevelését és szórakoztatását szolgálta nagy sikerrel. Ideálja a jómódú, elégedett polgár, aki bele tud illeszkedni a számára a d o t t társadalmi rendbe. Ennek a „rend"nek a visszásságait viszont Weise mértékt a r t ó módon, népszerű humoros stílusban kritizálja. Iskolája növendékei számára (összesen kb. 12000 diákot nevelt fel, köztük sok előkelő s z á r m a z á s ú t és külföldit is) mintegy 60 d r á m á t írt részben a farsangi játékok tradíciójához kapcsolódva. 17 bibliai t á r g y ú és 16 történelmi tárgyú m ű v e t találunk köztük. E drámákból a tanulók farsang idején az iskola hagyományait követve évente h á r m a t a d t a k elő, elsősorban az odasereglő szülők okulására és örömére. Bőse Catharina ('Gonosz Katalin') Shakespeare Makrancos hölgy c. darabja nyomán, és Baurischer Macchiavellus ('Paraszt Macchiavelli') c. színjátékai jellemző példák. A Zwiefache Poetenzunft ('Kétféle költőcéh') Philipp von Zesen purista túlbuzgóságát csúfolja ki. O Legnevezetesebb drámai feldolgozása a Trauerspiel von den neapolitanischen Hauptrebellen Masaniello ('Szomor ú j á t é k a nápolyi főlázadóról, Masaniellóról', 1682). A spanyol uralom és a dőzsölő nemesség ellen 1647-ben lázadás t ö r t ki Nápolyban és környékén egy Masaniello nevű halász vezetésével. Kezdeti sikerek u t á n a lázadó halászt az u r a k tőrbe csalják és meggyilkolják, a lázadást pedig leverik. A pedagógus szerző az uralkodó osztályok hat á r t nem ismerő, o k t a l a n elnyomó politikáj á t teszi felelőssé: ez v á l t o t t a ki a pusztító, romboló lázadást. O Lessing egyenesen a shakespeare-i szellem némely szikráját véli felfedezhetni a műben, melyben egyébként általában inkább a fagyos pedantéria uralkodik. Azt sem lehet elfelejteni, hogy a „ s z o m o r ú j á t é k o t " a kisvárosi gimnázium

459

WEISS növendékeinek egyetlen előadására írja a szerző. S hogy a szórakoztatás követelményének is eleget tegyen, Weise s z á m u n k r a elég érthetetlen módon felléptet egy komikus figurát is, aki méghozzá egy lapos tréfával fejezi be az előadást. O Még lipcsei diák korában dalokat is kiadott Der grünenden Jugend űberflüssige Gedanken ('A zöld fiatalság felesleges gondolatai', 1668) c. A köt e t sikert a r a t o t t , számos dalt megzenésít e t t e k és több népszerű daloskönyvbe is bekerült. Egyszerűségük, természetességük már t ú l m u t a t a barokk költészeten. O Sok műve nem is m a r a d t az u t ó k o r r a . A jeles pedagógust, aki elveivel és m u n k á i v a l a barokk és a felvilágosodás h a t á r á n állt, méltatlanul elfeledte az utókor. Hasznos művei kétségtelenül nem műremekek. Az iskolája számára írt drámái igazi színpadokra nem t a l á l h a t t a k u t a t . O E g y é b művei: Die drei drgsten Erznarren in der ganzen Welt ('Az egész világ három legrosszabb bolondja', 1672), moralizáló korregény, a polgári becsületesség dicsérete. Der kuriöse Körbemaeher ('A nevezetes kosárfonó', 1705) polgári d r á m a . O G y ű j t , kiad.: J . Lindberg: Sámtliche Werke ('Összegyűjtött művei', 20 köt., 1971-től). O Magyarul: 1 - 1 vers (Görgey G., Német költők antológiája. 1963; uő, Vadászszerencse, anto., 1974). O írod.: G. Frühsorge: Der politische Körper. Zum Begriff des Politischen im 17. J h . und in den Románén Christian Weises (1974); W. Barner: Christian Weise (1984). Némedi Lajos Weisenborn [veizenborn], G ü n t h e r (eredeti név); E b e r h a r d Forster, Christian Műnk (írói álnevek); (Velbert, 1902. júl. 10.— Berlin, 1969. márc. 26.): n é m e t író. Orvosi és bölcsészeti t a n u l m á n y o k a t végzett. 1930 körül Brecht környezetében dolgozott Berlinben. 1933 után írásait hamarosan betiltották. 1937-től a berlini Schiller Színház d r a m a t u r g j a volt. 1941—1942-ben az illegális Rote Kapelle csoport érdekében használta ki a rádiónál betöltött állását. Ezért elítélték és koncentrációs t á b o r b a zárták. A háború u t á n ú j r a a színház, valamint a sajtó területén m ű k ö d ö t t t o v á b b Berlinben, pl. az Ulenspiegel c. szatirikus lap főszerkesztőjeként; később H a m b u r g ban is élt. O Jelentős sikere volt 1928-ban háborúellenes színművének: U-Boot S 4 ('Az S 4-es tengeralattjáró'). 1931-ben társszerzője volt Brecht, Gorkij m ű v e nyomán írt d a r a b j á n a k (Die Mutter, 'Az anya'). 1935-ben még színre k e r ü l h e t e t t Die Neuberin ('A Neuberin') c. d a r a b j a a 18. sz.-i német színház legendás hősnőjéről,

mindmáig legismertebb műveként. 1945ben elsőként állította színpadra a náci évek belső ellenállásának hőseit: Die Illegalen ('Az illegálisok', 1946). Későbbi darabjai a népi vagy a világirodalmi hagyományból merítik t é m á j u k a t , így a Ballade vom Eulenspiegel ('Eulenspiegel balladája', 1949) vagy a magyar színpadon is játszott — V. Hugó nyomán írt — Lofter (1965: Gáspár Margit, A nevető e m b e r balladája, Petőfi Színház, 1957, okt. 11.). A drámaíró Weisenborn eszköztára egyébként, a brechti színházzal szemben, olyan szövegközpontúságot érvényesített, ami másodlagossá t e t t e a térszínt, és a hangjátékhoz közelít e t t . Nem véletlen, hogy a hangjátékkal is már korán próbálkozott. Másik fő területe azonban a regény. K o r a i regényei, mint: Barbaren ('Barbárok', 1931), Das Madchen von Fanö ('A fanői lány', 1935), Die Furie ('Fúria', 1937), kevésbé hordozzák a drámák erkölcsi-politikai napi aktualitását, inkább egyfajta, a t á r s a d a l o m zülöttségét és d u r v a s á g á t illető k u l t ú r k r i t i k a m o z g a t j a őket. A napi t é m á t háború utáni művei számára találja meg, az új korszak távlat a i b a n csalódott moralista alapállásából. Erre vall mind Memóriái (1947: Gergely Erzsébet, Kövek az emlékműhöz, 1961) c., laza önéletrajzi elemekből szerkesztett elbeszélése, mind pedig n é h á n y társadalomkritikai regénye: Auf Sand gebaut ('Homokra építve', 1956), Der Verfolger ('Az üldöző', 1961). Ezek újnáci- és hidegháborúellenes részmondanivalója az N D K - b a n is meleg fogadtatásra t a l á l t . O Egyéb főbb művei: Die Reiherjager ('Gém vad ászok', hangj., 1935); Drei ehrenswerte Herren ('Három tiszteletre méltó ú r ' , komédia, 1953); Der lautlose Auf stand ('A néma felkelés', d o k u m e n t u m k ö t e t a n é m e t belső ellenállásról, 1954); Der 20. Juli ('Július 20.', filmforgatókönyv, 1955); Am Yangtse steht ein Riese auf ('Fölkél a J a n g c e óriása', kínai útiriport, 1961); Das Glück der Konkubinen ('A vadházasok szerencséje', dráma, 1965); Der gespaltene Horizont ('Kettévált láthatár', aktuálpolitikai vitairat, 1965). O Magyarul még: 1 nla (Kócsvay Margit, Nagyv, 1960, 8.). Komáromi Sándor

460

Weiser [vejzer], F r a n z Xavér (Bécs, 1901. márc. 11. —): osztrák származású amerikai (USA) n é m e t nyelvű író. Az 1930as években az USA-ban telepedett le, Bost o n b a n él. Kalandregényeket, útirajzokat, ifjúsági elbeszéléseket írt, melyeket gyakran fordítottak m a g y a r r a is, pl. Alfreds Geheimnis (elb., 1927: Mócsy I., Alfréd t i t k a , 1930), Das Licht der Berge (ifj. reg., 1930:

WEISS Beluscsák I., Alpesi fény, 1937). Szórakozt a t ó műveiben kipróbálta az indián t é m á t is. O Egyéb főbb művei: Walter Klingers Weltfahrt ('Walter Klinger világkörüli útja', reg., 1928); Amerikanisches Tagebuch ('Amerikai napló', 1935); Der Gesandte des Grossen Geistes ('A Nagy Szellem követe', reg., 1952); In den Bergen von Mantana ('Mantana hegyei közt', reg., 1974). O Magyarul még: Watomika, az utolsó Delawar főnök (Beluscsák I., 1938); Válaszúton (elb.ek, Csépai D., 1942). Komáromi Sándor Weiskopf [vejszkopf], Franz Carl (eredeti név); P e t r Buk; F . W. L. Kovács (írói álnevek); (Prága, 1900. ápr. 3.—Berlin, 1955. szept. 14.): német író, költő, publicista. Bölcsészetet t a n u l t Prágában. J . Fuéík körében bekapcsolódott a k o m m u n i s t a pártmozgalomba és sajtójába. 1928-tól Berlinben dolgozott a baloldali s a j t ó n a k , a szocialista írómozgalom aktív résztvevője. 1933-ban P r á g á b a visszatérve vállalta az ide menekített Arbeiter-Illustrierte-Zeitung szerkesztését. 1939-től Párizsban, m a j d New Yorkban az antifasiszta emigráció kereteiben f e j t e t t ki agitációs és szervezőtevékenységet, aktuálpolitikai írásokat jelentet e t t meg francia és angol nyelven. Hazatérése u t á n h a z á j a diplomáciai testületének t a g j a volt, nagykövetként dolgozott Pekingben. 1953-ban átelepiilt az N D K - b a , W. Bredelle 1 együtt a Neue Deutsche Literatur c. folyóirat szerkesztőségét vezette. O Korai riportázsai és elbeszélései a csehszlovákiai proletárság helyzetével foglalkoznak. Első regénye: Die Versuchung (1937, későbbi címe: Lissy, 1954; K a r d o s s Tilda, Lissy vagy a kísértés, 1964) a náci hatalomátvétel idején Berlinben játszódó történet e t mond el. A cseh ellenállási h a r c n a k állít emléket a Himmelfahrtskommando ('A mennybemenetel-kommandó', reg., 1944). Az emigrációban írt, 3. részében befejezetlenül m a r a d t regény trilógia — Twighlight on the Danube ('Derengés a D u n á n ' 1946); Abschied vom Frieden (1950: Philipp Berta, Búcsú a békétől, 1973); Children of Their Time (1948; német nyelvű kiadás: Kinder ihrer Zeit, 'Koruk gyermekei', 1951); Inmitten des Stroms ('Sodrásban', 1955); Welt imi Wehen ('Vajúdó világ', 1965) — az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjait idézi, előtérben a cseh nemzeti felszabadítás ügyével. E regények a modern realisztikus korregény legjobb polgári h a g y o m á n y a i t f o l y t a t j á k , nem rendelődnek alá a kommunista küldetés ideológiai-esztétikai sematizmusának. Munkásságában szerepet kap o t t a szintén eléggé független kritikai, iro-

dalomtörténeti véleményalkotás is, m a j d 1948-ban publikálta úttörő jelentőségű m u n k á j á t a német irodalmi emigrációról: Unter fremden Himmeln ('Idegen ég a l a t t ' ) . E r d e m e k e t szerzett a cseh költészet n é m e t nyelvű tolmácsolásával, s megpróbálkozott a kínai költészet fordításával is. O E g y é b főbb művei: Es geht eine Trommel ('Dob szól', versek, 1923); Tschechische Lieder ('Cseh dalok', műfordítások. 1925); Umsteigen ins 21. Jahrhundert ('Átszállás a 21. századba', riport a SZU-ról, 1927); Das Slawenlied ('A szlávok dala', reg., 1931); Der Staat ohne Arbeitslosen ('Állam, amelyben nincs munkanélküli', riport a SZU-ról, E. Glaeserrel közösen, 1931); Der Feuerreiter ('A tűzlovas', versek, 1935); Vor einem neuen Tag ('Új nap h a j n a l á n ' , reg., 1947); Gesang der gelben Erde ('A sárga föld éneke', műfordítások, 1951); Die Reise nach Kanton (riport, 1951: T a m á s A., Kantoni utazás, 1954); Heimkehr ('Hazatérés', elb.-ek, 1955). O Kiad.: Gesammelte Werke ('Összeg y ű j t ö t t művei', 8 k ö t e t , 1960). O Magyarul még: 2 vers (Gábor A., Miréio — Roland-ének és kisebb műfordítások. 2. köt., 1957); 1 elb. (Bassa Györgyné, Ú j Tükör, 1976, 89.) és néhány karcolata a pozsonyi Ú j Szó különböző évfolyamaiban.

461

Komáromi

Sándor

Weiskopf [vejszkopf], Grete (férjezettnév); Margarete Bernheim (családi név); Alex Wedding (írói név); (Salzburg, 1905. m á j . 11.—Saalfeld a. d. Saale, 1966. márc. 15.): német gyermek- és ifjúsági írónő. F. C. Weiskopf felesége volt. Berlinben a forradalmi baloldal írómozgalmához csatlakozott, írói álnevét is a lázongó munkáskerülettől („vörös W e d d i n g " ) kölcsönözte. 1933-tól Prágában, 1939-től pedig New Y o r k b a n élt, m a j d férjével az N D K - b a n telepedett le. O A serdültebb fiataloknak szánt elbeszélő műveit a kommunista nevelő célzat, a forradalmi heroizmus h a t j a át. F é r j e halála után gondozta annak életműkiadását. O F ő b b művei: Ede und Unku ('Ede és Unku', ifj. reg., 1931); Das Eismeer ruft (ifj. reg., 1936: V a j d a E., Hajótörés a Jeges-tengeren, 1951); lm Schatten des Baobab ('A Baobab árnyékában', afrikai mesefeldolgozások, 1965); Aus vier Jahrzehnten ('Négy évtizedből', emlékezések, publicisztika, 1975). O Magyarul még: A vasbivalyocska (gyermekkönyv, Szinnai T., 1955). Komáromi Sándor Weismantel [vejszmantel], Leo (Obersinn a m Main, 1888. jún. 10.—Rodalben, Pirmasens, 1964. szept. 16.): német író, publi-

WEISS cista, pedagógus. Szabó fiaként l á t t a meg a napvilágot, t a n á r , majd szerkesztő, 1920tól szabadúszó író, 1924 és 1928 között független, a katolikus C e n t r u m p á r t h o z közelálló bajor tartományi küldött volt a Reiehstagban. 1928-ban a Majna-parti Markbreitben egy pedagógiai kutató- és tanintézetet alapított, amely elnevezését egy korábban megjelent pedagógiai m u n k á j á n a k , a Die Schule der Volkschaftn&k ('A nép iskolája', ért., 1925) köszönhette. Az iskolát a nácik 1936-ban b e z á r a t t á k , a katolikus ellenzékhez tartozó Weismantelt pedig 1939 után kétszer is vád alá helyezték. A h á b o r ú után a Majna-parti Gemündenben iskolafelügyelő lett, de erről a posztról 1947-ben egyházi intervencióra leváltották. E z t követően kezdett ú j r a elméleti pedagógiai m u n k á k a t megjelentetni. 1951-től a fuldai Pedagógiai Intézet professzora volt. K a p c s o l a t a i t az NDK-val a hidegháború idején sem szakít o t t a meg, részt v e t t a Világifjúsági Találkozók előkészítésében. O T e r m é k e n y és sokoldalú szerző volt, aki számára az írás a mélyen vallásos motivációjú gyakorlati tevékenység kiegészítését jelentette. Expresszionista nyelvezetű regényeivel az 1910-es évek végén jelentkezett (Mari Madlen, ua., 1918; Das Kurfürst, 'A választófejedelem', 1925), s par excellence regényírói p á l y á j a a Gnade über Oberammergau ('Kegyelem Oberammergaunak', reg., 1934) c. művének megjelenésével — a nácik hatalomra jutásával egyidőben -— lezárult. Mivel ekkortól publikációs lehetőségeit erősen korlátozták, véleményét az ezt követő években csak művészéletrajzaiban fejthette ki. A h á b o r ú t követően t ö b b mint 150 esszét, számos gyermek- és ifjúsági könyvet, valamint — katolikus laikusok számára — misztériumjátékokat is írt. Élete végén, a Das Interview ('Az interjú', 1961) c. expresszionista színművében visszatért pályakezdésének hasonló próbálkozásaihoz (pl. Die Reiter der Apokalypse, 'Az Apokalipszis lovasai', 1919). O Regénytrilógiája: Das alté Dorf ('A régi falu', 1928; későbbi címe: Das Jahr vom Sparbrot, 'Kenyérben szűk esztendő', 1943); Die Geschichte des Hauses Herkommer ('A Herkommer-ház története', 1932; későbbi címe: Die Leute vom Sparbrot, 'Kenyérszűke népe', 1943); Das Sterben in den Gassen ('Halál a mellékutcákban', 1933; későbbi címe: Tertullian Wolf, ua., 1943). O Művei még: Der Geist als Sprache ('A szellem mint nyelv', ért., 1927); Dili Riemenschneider (ua., 1938); Leonardo da Vinci (ua., 1938); Gericht über Veit Stoss ('Veit Stoss a bíróság előtt', elb., 1939); Mathis-Nithart, der fdlschlich Matt-

hias Grünewald genannt wurde ('MathisN i t h a r t , akit tévesen Matthias Grünewaldn a k neveztek', reg., 1 —3 köt., 1940— 1943); Albrecht Dürers Brautfahrt in die Welt ('Albrecht Dürer leánykérőben a nagyvilágban', reg., 1950); Albrecht Dürer, der junge Meister ('Albrecht Dürer, a fiatal mester', reg., 1950); Vom Wesen der Ganzheit in der Fibelfrage ('A teljesség lényegéről a katekizmus-kérdésben', ért., 1951); Jugend und Schule in der Bundesrepublik ('Ifjúság és iskola az N S Z K - b a n ' , ért., 1958). O írod.: A. Klönne és mások: ,,Aber die Schleichenden, die m a g Gott nicht" (Der Dichter und Volkserzieher Leo Weismantel, 1988). Ujvári Péter Weiss [vejsz], E r n s t (Briinn, ma: Brno, Csehó., 1884. aug. 28. — Párizs, 1940. jún. 14.): osztrák író. Zsidó textilkereskedőcsaládban született. Bécsben és P r á g á b a n végzett orvosi t a n u l m á n y o k után 1911-től egy bécsi kórházban dolgozott sebészként, m a j d — TBC-jét gyógyítandó — hajóorvosi állást vállalt. Az 1. világháborúban szanitécként szolgált. 1921-től Berlinben élt. Hogy beteg é d e s a n y j á t ápolhassa, 1933ban P r á g á b a költözött, m a j d annak röviddel később bekövetkezett halála után Párizsba emigrált. A n é m e t csapatok bevonulásakor öngyilkos lett. O Alakját A n n a Seghers örökítette meg Transit ('Tranzit') c. regényében (az író Weidel figurájában). O A E. Kafka köréhez tartozó orvos-írót számos rokon vonás fűzi Csáth G.-hoz. Első regénye, az expresszionista folyóiratokban igen kedvezően f o g a d o t t Die Galeere ('A gálya', 1913) főhőse például egy fiatal orvos, aki világ-idegenségét morfiummal és nagyszámú szexuális kapcsolattal próbálja kompenzálni. írásai voltaképpen lélektani esettanulmányok, melyek fő motívumai az idegenség, a szexualitás (prostitúció), az erőszak és a halál (gyilkosság). Az 1920-as évek végén „látleleteinek" horizontja a pszichikai problémák társadalmi szintű analíziséig tágul, s az idegenség mint a p á t lanság nyer meghatározást. Ebben az értelemben beszél a Der Gefángnisartzt oder Die Vaterlosen ('A börtönorvos, avagy az apátlanok', 1934) c. regényében a háború u t á n i tömegek apátlanságáról, amely szinte szükségszerűen hívott életre egy Hitler-féle pótapa-figurát. O Tanja (ua., 1920) c. drám á j á n a k 1920-as prágai bemutatója, ahol a címszerepet élettársa, az írónő R. Sanzana j á t s z o t t a , óriási sikert a r a t o t t . Balzac-regényét, a Mánner in der Nachtot ('Férfiak az éjszakában', 1925) S. Zweig méltatta lelkesen, a Boethius von Orlamünde ('Orlamün-

462

WEISS dei Boethius', 1928, utóbb: Der Aristokrat, 'Az arisztokrata', 1966') c. regényéért perdig 1930-ban Adalbert Stifter Díjat nyert. Sikerben még ezeket is felülmúlta a posztumusz megjelent Der Augenzeuge ('A szemt a n ú ' , reg., 1963), a fasizálódó Németo. kor- és kórképe. O Egyéb művei: Tiere in Ketten ('Állatok láncon', reg., 1918); Mensch gegen Mensch ('Ember ember ellen', reg., 1919); Stern der Dantonén ('Démonok csillaga', reg., 1920); Nahar (ua., reg., 1922); Die Feuerprobe('A tűzpróba', reg., 1923); Átna. Drei Erzáhlungen ('Etna. Három elbeszélés', 1923); Der Fali Vukobrankovics ('A Vukobrankovies eset', kriminológiai esettan., 1924); Damonenzug. Fünf Erzáhlungen ('Démonok vonulása. Öt elbeszélés', 1928); Das Unverlierbare. Essais ('Az elveszíthetetlen. Esszék', 1928); Georg Letham, Artzt und Mörder ('Az orvos és gyilkos Georg L e t h a m ' , reg., 1931); Der Geisterseher ('A léleklátó', reg., 1934); Der arme Verschwender ('A szegény tékozló', reg., 1936); Der Verführer ('A csábító', reg., 1938). O G y ű j t , kiad.: Gesammelte Werke ('Összegyűjtött művei', 16. köt., 1982); Briefe an Leo Perutz ('Levelek Leo Perutzh o z \ MAL, 1, 1988). O írod.: D. L a t t mann: P o s t h u m e Wiederkehr: Zwischenrufe und andere Texte, 1967); E. Wondrák: Einiges über den Artzt und Schriftsteller E r n s t Weiss (1968); W. Wendler: Ernst Weiss (Expressionismus als Literatur, 1969); W. Doscocil: Ernst Weiss. Ein Gedenkbuch zu seinem 90. Geburstag (Bohemia, 1970, 11.); W. D. Elfe: Stiltendenzen im Werk von E r n s t Weiss, unter Berücksichtigung seines expressionistischen Stils (1971); M. Pazi: F r a n z K a f k a und Ernst Weiss (Modern Austrian Literature (1973, 6, 3—4.) K.-P. Hinze: E r n s t Weiss. Bibliographie der P r i m á r - und Sekundárliterat u r (1977); M. Pazi: F ü n f Autoren des Prager Kreises (1978); U. Lángle; Ernst Weiss — V a t e r m y t h o s und Zeitkritik. Die Exilromane a m Beispiel des ,,Armen Verschwenders" (1981); P. Engel (szerk.): Ernst Weiss (1982); E. Koch E r n s t Weiss' Tod in Paris (Exil, 1982, 2.); M. Versan: E r n s t Weiss. I n d i v i d u a l i t á t zwischen V e r n u n f t und I r r a t i o n a l i s m u s (1984); F. Haas: Der Dichter von der traurigen Gestalt. Zu Leben und Werk von E r n s t Weiss (1986); R. Mielke: Das Böse als K r a n k h e i t . E n t w u r f einer neuen Ethik im W e r k von E r n s t Weiss (1986); F. T r a p p : ,,Der Augenzeuge". Ein Psyehog r a m m der deutschen Intellektuellen zwischen 1914 u n d 1926 (1986). Újvári Péter

Weiss [vejsz], J a n (Jilemnice, 1892. m á j . 10.—Prága, 1972. márc. 7.): cseh író. Röviddel gimnáziumi tanulmányai befejezése u t á n kitört az 1. világháború, be kellett vonulnia; az olasz m a j d az orosz f r o n t o n szolgált, fogságba esett és több fogolytáb o r t j á r t meg. I t t e n i nyomasztó élményeiből merítette első két kötetében foglalt novelláinak t á r g y á t olymódon, hogy cselekm é n y ü k megkomponálásánál a t í f u s z b a n megbetegedett k a t o n á k lázálmaiból indult ki. Az álmok és a valóság egybemosódása egész életműve első (nagyobbik) felére jellemző m a r a d t , ami elbeszéléseinek és regényeinek fantasztikus jelleget kölcsönzött. A fantasztikus regények m ű f a j á b a sorolandó legolvasottabb könyve is, a Dűrn o 7000 páter (1929: Szántó Gy., Ezeremeletes ház, 1962), amely akár a totalitárius d i k t a t ú r á k szándékolatlan allegorikus előképének is t e k i n t h e t ő . O Weiss már pályája elején t u d o m á n y o s — f a n t a s z t i k u s műveket is írt, így a cseh irodalomnak ebben az á g a z a t á b a n J . Arbes és K. Capek mellett ú t t ö r ő szerepet töltött be. A 2. világháború u t á n visszatért ehhez a műfajhoz. O F ő b b művei még: Spáéve zvérokruhu ('Alvó az állatövben', reg., 1937); PriSel z hor ('A hegyekből j ö t t ' , reg., 1941); Pfíbéhy staré i nővé ('Régi és ú j történetek', elb.-ek, 1954); Druzice a hvézdoplavci ('Bolygók és csillaghajósok', elb.-ek, 1960). O Magyarul még: 1 nla (Menczel J., Nagyv, 1959,1.); 1 nla (Hosszú F., Cseh elbeszélők, anto., 1962); 1 elb. (Kövesdi J . , Hét, 1969, 47.); 1 elb. (Körtvélyessy Klára, P o n t y o k a W e h r m a c h t n a k , anto., 1986). Zádor András Weiss [veisz], Jean-Jacques (Bayon, 1827. nov. 19.—Fontainebleau, 1895. m á j . 20.): francia újságíró, kritikus. P á l y á j a elején történelmet t a n í t o t t , s különböző liberális politikai lapok munkatársa volt. Az 1860-as évektől kezdve rendszerező irodalomtörténeti m u n k á k a t írt, pl. az Essai sur Vhistoire de la littérature francaise ('Esszé a francia irodalom történetéről', 1865) címűt, amelyben rendkívül határozott véleményt n y i l v á n í t o t t az egyes szerzőkről és műveikről, illetve az Histoire des théátres ('Színházt ö r t é n e t ' , 1892—1896) négykötetes m ű v é t . T ö b b lap m u n k a t á r s a volt (Constitutionnel, Journal des Débats), s 1867-ben részt v e t t a Journal de Paris alapításában. O E g y é b fő művei: Trois années de théátre ('Három színházi év', esszé, 1885); Le théátre et les moeurs ('A színház és az erkölcsök', esszé, 1889). O írod.: E. Lovinesco: Jean-Jacques Weiss et son oeuvre littéraire (1909); B. de Stirbey: Jean-Jacques Weiss (1910). Jancsó Júlia

463

WEISS tos szerepet játszott a képzőművészet, de elsősorban az építészet, amely számára az európai keresztény k u l t ú r h a g y o m á n y megtestesülését jelentette. Élénken foglalkozt a t t á k egy kortárs keresztény művészet lehetőségei, mely kérdésnek külön esszékötet e t szentelt (Das gegenwártige Problem der Gothik, 'A gótika jelenkori kérdése', 1927). Mély barátság fűzte a festő K. Gáspárhoz, aki valamennyi 1919 és 1929 között k i a d o t t k ö t e t é t illusztrálta. O Verseskötetei: Zum geschichtlichen Gethsemane ('A történelmi Gecsemáné', 1919); Tantum dic verbo (ua., 1919); Die Löwin ('A nőstényoroszlán', 1928); Das Herz des Wortes ('Az ige szíve', 1929); Der christliche Epimetheus ('A keresztény Epimétheusz', nlák, 1933); Prosadichtungen ('Prózaversek', 1949); Gedichte 1914—1939 ('Költemények. 1914—1939', 1961). O Magyarul: 1 —1 vers (Eörsi I., Ú j Szó, 1974, 3.; Tótfalusi I., Klasszikus német költők, anto., 1977). O írod.: J . B e n k h a r t : K o n r á d Weiss (Münchner Dichterbuch, 1929); F . Kemp: Der Dichter K o n r á d Weiss (Wort und Wahrheit, 1949, 4.); J . Schomerus-Wagner: Konrád Weiss (Deutsche katholische Dichter, 1950); L. Verbeck: K o n rád Weiss. Weltbild und Dichtung (1970); H. P . Holl: Studien zu Konrád Weiss (1970); ,,Und ganz aus Echo lebend ist mein L e b e n " . Zum 100. Geburtstag des Dichters K o n r á d Weiss (1983). Újvári Péter

Weiss [vejsz], Julián; Weisz J u l i á n (magyar névváltozat); (Temesvár, 1858. nov. 2.—Budapest, 1944. ápr. 22.): mo.-i német újságíró, író. Hírlapírói p á l y á j á t 1880-ban Temesvárott kezdte, majd Budapesten a Wiener AUgemeine Zeitung levelezője lett. 1881—1907 között az ellenzéki Budapester Tageblatt szerkesztője volt. 1907-ben országgyűlési képviselővé választották, m a j d m a n d á t u m a lejártával, 1910 u t á n a Pester Lloyd f ő m u n k a t á r s a k é n t és szépirodalmi szerkesztőjeként dolgozott. O Humoreszkeket és humoros elbeszéléseket publikált németül, v a l a m i n t lefordított n é h á n y Jókai-regényt. O Művei: Halbseide ('Félig selyem', nlák, 1881); Nippsachen. Humoristische Gedichte ('Csecsebecsék. H u m o r o s versek', 1881); Aus den Memoiren eines Wiekelkindes (1887: Gyalui F., E g y pólyásbaba emlékiratai, 1890); Backfischtráume (humoreszkek, 1890: uő, Gizike naplója. Egy bakfis emlékiratai, 1890); Von der Keiteken Seite ('A vidám oldaláról', humoreszkek, 1892); Leichte Reizungen ('Könnyed izgalmak', esszék, 1895); Kleiner Lackspiegel ('Kicsi l a k k t ü k ö r ' , humoreszkek, 1897). O Magyarul még: 3 vers (Méry K., Kis virágok messze tájról, anto., 1889). Újvári

Péter

Weiss [vejsz], K o n r á d (Rauenbretzingen bei Gaildorf, Württenberg, 1880. máj. 1.—München, 1940. jan. 4.): n é m e t költő, író, esszéista. Sokgyermekes parasztcsalád sarja. Tübingenben, Münchenben és Freiburg im Breisgauban tanult filozófiát, teológiát, művészettörténetet és germanisztikát. 1905-től a Hochland ('Felföld') c. katolikus folyóirat szerkesztőségében dolgozott, majd 1920-tól haláláig a Münchner Neueste Nachrichten ('Legújabb müncheni hírek') művészeti kritikusaként m ű k ö d ö t t . O Expresszionista nyelvezetű költeményei a katolikus hitéletben kialakult irodalmi műformák (pl. breviárium) m i n t á j á t és a 19. sz. vallásos költészetének (pl. Brentano) h a g y o m á n y á t f o l y t a t j á k , a nagyszámú krisztológiai, mariológiai és művészettörténeti utalás révén rendkívüli nyelvi sűrítettséget érve el. O Az 1930-as években két történeti t á r g y ú d r á m a k ö l t e m é n y t is alkot o t t (Das kaiserliche Liebesgesprach, 'Császári szerelmi beszélgetés', 1934; Konradin von Hohenstaufen, ua., 1938). Szépprózai művei posztumusz jelentek meg (Wanderer in den Zeiten. Süddeutsche Reisebilder, 'Vándor az időben. Délnémet útirajzok', 1958; Die eherne Schlange und andere kleine Prosa, 'Az érckígyó és más kisebb prózai írások', 1990). O Weiss életében igen fon-

Weiss [vejsz], M á r t a (írói név); Kerbel (eredeti családi név); (Göteborg, 1924. o k t . 4.—): svéd írónő. Szülei bevándorlók volt a k — a p j a litván, a n y j a belorusz származású. A gimnázium befejeztével irodalomtudományi tanulmányokat folytatott. 1969-ben elnyerte Göteborg város kulturális ösztöndíját. O 1967-ben jelentkezett Jánken (ua.; film: L. Forsberg, 1970) c. regényével, melynek helyszíne és nyelvezete e g y a r á n t Göteborghoz kapcsolódik. A m ű n a g y visszhangot keltett, nem utolsósorban egy gyermekkel szembeni erőszak ábrázolása miatt. Hosszabb szünet u t á n 1978-ban jelent meg Lögnen ('A hazugság') c. ú j a b b regénye, mely — hasonlóan korábbi művéhez — egy nő életének viszontagságait m u t a t j a be. S a j á t könyvei mellett műfordításai is jelentek meg Sólem Aléhern regényeiből. Ö írod.: G. Berge—C. Biliing —£5. G r a n a t h : „Márta Weiss—Lars Forsberg: J á n k e n " (Román blir film, 1975). Baksy Péter

464

Weiss [vejsz], Peter (Nowawes, 1916. nov. 18.—Stockholm, 1982. máj. 10.): német drámaíró, elbeszélő, esszé- és filmíró,

WEISS grafikus, festő. Fiatalságát Berlinben és Brémában töltötte, 1934-ben L o n d o n b a , m a j d 1936-ban P r á g á b a emigrált. 1939-ben Svédországba telepedett át; svéd állampolg á r k é n t többnyire Stockholmban, 1962 óta részben Berlinben élt. Miután Svédországban t ö b b könyvet publikált svédül (pl. De besegrade, 'A legyőzöttek', költői próza, 1948), német nyelven prózaíróként m u t a t kozott be, mégpedig egy „mikroregénynyel", amely ú j kezdeményezést jelentett az 1960-as évek német elbeszélő irodalmában. A Der Schatten des Körpers des Kutschers ('A kocsis testének árnyéka', 1960) c. kisregény a valóságábrázolás új módszerét valósítja meg, amikor az elbeszélést leírásra, a világról — tárgyakról és emberekről nyert érzéki észlelések aprólékosan egzakt, szenvtelen írásbeli rögzítésére korlátozza. Ezt a látásmódot a kis penzióban játszódó elbeszélés zárójelenete m u t a t j a a legkövetkezetesebben: a kocsis és a szakácsnő szerelmi együttléte úgy jelenik meg a szemlélő-leíró előtt, mint testek mozgásának árnyéka egy kivilágított ablakon. A két következő regény, Abschied von den Eltem ('Búcsú a szülőktől', 1961) és Fluchtpunkt ('Ahol a párhuzamosok találkoznak', 1962) konvencionálisabb szerkezetben és stílusban íródott, alig burkolt önéletrajz; olyan ember számol be bennük életéről, akinek fő élménye az emigráció, a meghonosodás nehézsége az idegen közegben és a mindebből fakadó magányosság. O A drámaíró Weiss — n é h á n y kezdeti, visszhangt a l a n próbálkozás után — nemzetközi sikerrel robbant be a világ színpadaira a Brecht-féle dramaturgián építkező és azt továbbfejlesztő darabjával, amelyből film is készült: Die Verfolgung und Ermordung Jean Paul Marats, dargestelit durch die Schauspielergruppe der Hospizes zu Charenton unter Anleitung des Herrn von Sade (1964: Görgey G., J e a n Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában, 1965; Antal L., ua., 1985). A d a r a b 1808-ban tizenöt évvel Marat meggyilkolása után játszódik és pontosan arról szól, amit a cím m o n d . Az elmegyógyintézetbe zárt de Sade márki az intézet fürdőtermében előadatja az őrültekkel Marat meggyilkolásának t ö r t é n e t é t , eljátssza benne s a j á t szerepét a f r a n c i a forradalomban, emellett rendezői utasítások a t orsztogat és k o m m e n t á l j a az eseményeket. A „játék a j á t é k b a n " t e c h n i k á j á t hasznosító, sajátságos keretbe illesztett, s ennélfogva kettős fénytörésben lejátszódó cselekmény a forradalmár Marat és az indi-

30

vidualista Sade összecsapásában „a politikai-társadalmi átalakulás gondolata és a szélsőségig vitt individualizmus" között feszülő képzeletbeli konfliktust jeleníti meg. Kompozíció tekintetében Weiss a „totális színház" ideálját k í v á n j a megvalósítani: pantomim- és táncelemek, dalbetétek beillesztésével, a Brecht-féle epikus színház képregénytechnikájának, sőt az abszurd színház bizonyos eszközeinek felhasználásával. Az író „ m a r x i s t a s z í n d a r a b n a k " nevezte a M a r a i - d r á m á t , t o v á b b i darabjaival pedig a kommunista agitprop-színház hagyományait élesztette ú j j á , így az Ermittlung (1965: Vas I., A vizsgálat, 1966; Eörsi I., ua., Nagyv, 1966, 1.) c. „oratóriumb a n " . A cselekményt lényegében azokból a kihallgatási jegyzőkönyvekből összeállított idézetmontázsok helyettesítik, amelyeket az egykori auschwitzi koncentrációs t á b o r személyzete ellen indított per során vettek fel 1963—1965 között. A Gesang vom lusitanischen Popanz (1967: Garai G., A luzitán madárijesztő, 1985) c. „politikai r e v ü " a portugál gyarmati politikát veszi célba, valódi d o k u m e n t u m a n y a g o k alapján. A brechti t a n d r á m a nyomdokain haladó Vietnam-Diskurs (1968: Görgey G„ Vitairat Vietnamról, 1969) c. színmű jelentekből és epikus kórus-összefoglalókból összeillesztett formában a vietnami háború történetét viszi színpadra. Ugyancsak politikai töltésű, de hagyományos technikával megformált d r á m a a kevéssé sikerült Trotzki in Exil (1968: Végei L., Trockij száműzetésben, Ú j Symposion, 1971, 68.), amely az oroszországi forradalom epizódjait viszi színre. Szintén egyetlen történelmi személyiség köré épül a Hölderlin (1971: Ritoók J., ua., Korunk, 1972, 12.; VasT., ua., 1972) c. dráma. Újdonsága mindenekelőtt a szemléletmódban van, ahogyan Weiss Hölderlin figuráját megalkotja. Nem az ezoterikus vátesz-költőt lépteti színpadra, hanem úgy m u t a t j a be Hölderlint, mint „a költészet j a k o b i n u s á t " , aki a forradalmi átalakulás szükségességét mitológiai vízióként éli meg, s azokon a történelmi ellentmondásokon törik össze, amelyek a francia forradalomról szövött álmait a valósággal szembesítve semmissé teszik. O Weiss életművét egy regénytrilógia zárja le: Die Ásthetik des Widerstandes ('Az ellenállás esztét i k á j a ' , 1974, 1978, 1981). Az első két rész lényegében az én-elbeszélő — egy fiatal berlini m u n k á s — identitáskeresésének történetét a d j a 1930-tól kezdve, azzal a következtetéssel, hogy az erőszakkal és az elnyomással szemben a művészet és a benne rejlő ellenállási potenciál a d h a t lehetőséget az

465

WEISS embernek, hogy megvalósíthassa önmagában a megismerés, a t a p a s z t a l á s és a szabadság igényének egységét. Az utolsó részben már eltűnik a szerző és az elbeszélő; a t é m a a berlini ellenálló csoportok erőtlen küzdelme a náci rezsim ellen a háború alatt, majd minden közösség szétzilálódása a száműzetésben. O 1982-ben életművéért posztumusz Büchner-díjat kapott. O Egyéb fő művei: Der Twrrn ('A torony', svédül, 1949, németül 1967); Das Gesprách der drei Gehenden (kisreg., 1963: Gáli J., H á r m a n mennek, beszélgetnek, az azonos c. anto.-ban 1966); Nacht mit Gásten ('Éjszaka vendégekkel', dráma, 1963); Wiedem Herrn Mockinpott das Leiden ausgetrieben wird (dráma, 1968: Görgey G., Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása, Nagyv, 1970, 5., ill. Világszínház, anto., 1973); Das Duell ('A p á r b a j ' , d r á m a , 1972); Der Prozess (dráma Kafka regénye nyomán, 1975: Antal L.: A per, 1977); Notizbücher: 1960—1971,1971—1980 ('Jegyzetfüzetek', 4 köt., 1981—1982); Der neue Prozess ('Az ú j per', dráma, svédül 1982, németül 1984); Maierei, Zeichnungen, Collagen ('Festményei, rajzai, kollázsai', album, 1984). O Gyűjt, kiad.: Stücke ('Színdarabok'. 1—2. kot., 1976—1977); Werke ('Művei', 6 köt., 1991). OMagyarul még: 1 esszé (Glavina Zsuzsa, Népszabadság, 1987. ápr. 25.); Vallomás (Asztalos J . , Nagyv, 1993, 1—2.). O írod.: 0 . F. Best: Peter Weiss (1971); M. Haiduk: Der Dramatiker: P e t e r Weiss (1977); H. Vormweg: Peter Weiss (1981); H. L. Arnold (szerk.): Peter Weiss. Text + kritik (1982); Széli Zsuzsa: A továbblépés epikája (Világosság, 1984, 7.); G. Schulz: „Die Ásthetik des W i d e r s t a n d s " (1986). Halász

Előd

Weiss [vejsz], Tomasz (Stanislawów, 1929. márc. 7.—Krakkó, 1988. márc. 13.): lengyel irodalomtörténész. 1951-ben lengyel szakon végzett a Jagelló Egyetemen; 1973-tól ugyanott professzor. A századforduló kutatója; tanulmányai a kor világképéből, művészeti programjairól és irodalmi életéről szólnak. O Főbb művei: Friedrich Nietzsche w pismiennictwie polskim lat 1890—1914 ('Friedrich Nietzsche a lengyel irodalomban, 1890—1914', 1961); Przelom antypozytywistyczny w Polsce w latach 1880—1890 ('Antipozitivista fordulat Lengyelországban, 1880—1890', 1966); Cyganeria Mlodej Polski ('A Mloda Polska bohémvilága', 1970); Romantyczna genealógia polskiego modernizmu ('A lengyel modernizmus romantikus genealógiája', 1974); Legenda i prawda Zielonego Balonika ('A Zöld

Léggömb kabaré legendája és igazsága', 1976). O Ő írta a korszakról szóló irodalmi t a n k ö n y v e t — Literatura Mlodej Polski ('A Mloda Polska irodalma', 1984), — és szerkesztőként k ö z r e m ű k ö d ö t t A. Sygietynski, Gabriela Zapolska és T. Boy-Zeletíski műveinek kiadásában. Pálfalvi Lajos Weisse [vejsze], Christian Félix (Annaberg, 1726. jan. 8.—Stötteritz, Lipcse mellett, 1802. dec. 16.): német drámaíró, ifjúsági író. Apja pedagógus volt. O maga Lipcsében teológiát és filozófiát t a n u l t és már ifjúkorában megismerkedett többek között G. E. LessinggeX. Kiválóan é r t e t t a drámaírás mesterségéhez és több m ű f a j b a n sikereket aratott. Nem a nagy újítók közé tartozott, hanem a követők és népszerűsítők körébe, akiktől a legtöbbet lehet tanulni. Amalie (ua., 1765) c. komédiáját Lessing is dicsérte mint a kor legjobb „ r í k a t ó " vígját é k á t . A Freundschaft auf der Probe ('A próbára t e t t b a r á t s á g ' , 1767) c. vígjátéka a naiv vadember a l a k j á t először vitte a német színpadra. Sikert a r a t o t t daljátékaival, melyek t u l a j d o n k é p p e n a későbbi operettek elődei. J . A. Hiller zenésítette meg szövegeit. E g y ü t t e s érdemük, hogy megtörték az olasz opera egyeduralmát a német színpadon. 1752-ben m u t a t t a be Koch nevezetes színtársulata az angol m i n t a nyomán írt nagysikerű Die verwandelten Weiber oder der Teufel ist los ('Az á t v á l t o z t a t o t t asszonyok avagy elszabadult az ördög') c. operettet. O Weisse a tragédiaköltő babérjaira is áhítozott. Richárd der Dritte ('III. Richárd', 1765) c. m ű v é t Lessing a Hamburgi D r a m a t u r g i á b a n szigorúan bírálta, mint francia példák n y o m á n alexandrinusokban írt d r á m á t , és éppen ezen a művön f e j t e t t e ki legfontosabb dramaturgiai nézeteit a tragikum lényegéről a félelem és részvét tárgyában. Önállóbb alkotás a Die Befreiung von Theben ('Théba felszabadítása', 1764). A hazaszeretetet dicsőíti és a bibliai J u d i t szerepében léptet fel egy görög leányt. Ez az első ötnegyedes jambusokban írt német tragédia, amely n y o m t a t á s b a n is megjelent. A színpadon hasonló elsőség illeti meg az Atreus und Thyestes ('Atreusz és Thüesztész') c. d a r a b j á t , melyet 1767-ben Lipcsében a d t a k elő. Még ugyanebben az évben megírta Romeo und Julié ('Rómeó és Júlia') c. t r a g é d i á j á t is. A t é m á t a kialakulóban lévő német polgári szomorújáték stílusában adta elő — és prózában. Már Herder és Goethe fellépése után, a Sturm und Drang éveiben d r a m a t i z á l t a J . Calais, a francia református polgár perét, akit hamis vád alapján 1762-ben végeztek ki a vallásos

466

WEISS gyűlölködés jegyében Franciao.-ban (Johann von Calais, Bárányi Péter, Calais J á nos, bem. Kelemen László társulata, 1812, márc. 17.). A felvilágosodás híveit felháborította a szörnyű igazságtalanság. ( Voltaire is m u n k á l k o d o t t a szerencsétlen ember és családja rehabilitálásán.) Weisse a vallási türelem, a szelídség és a szeretet mellett szállt síkra. D r á m á j a gyönge mű, de Lessing N á t h á n j á n a k előképe. Formailag a Sturm und Drang drámáihoz hasonlóan Weisse is élen jár itt a klasszicista esztétika nevezetes hármas egység-szabályának félredobásában. O L í r á j a anakreontika és nem jobb az átlag kortársakénál. Sokkal több figyelmet érdemeltek ezzel szemben g y e r m e k - d a l a i . N a g y népszerűségüket semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy több sor, szellemes fordulat belőlük hamarosan közmondássá vált. Ifjúsági folyóirata a Der Kinderfreund 1775—1782 között rendszeresen megjelent és szerzőjüknek— kiadójuknak európai hírnevet szerzett. Weisse az iskolapéldája annak, hogy szerencsés körülmények között egy jó szimattal rendelkező közepes tehetség is sikert a r a t h a t , és tevékenysége egészében véve hasznos: ő jelzi az átmenet, a fokról-fokra való feljebbjutás lépcsőfokait Gottsched és Lessing között hazája irodalmában. Fordít o t t angolból és franciából. Német írók műveit is szerető gondoskodással a d j a nyomdába: 1777-ben G. W. Rabener összes műveit 6 kötetben, J . P. Uz verseit pedig 1804-ben. O Mo.-on a Romeo und Julie-t már 1786-ban lefordították. A I I I . Richárdot Mérey S. a kor bevett szokása szerint m a g y a r í t j a : Tongor vagy Komárom állapotja a VIII. sz.-ban c. O Gyűjt, kiad.: J . Minor (szerk.): Werke ('Művei', 1883); T. Brüggermann (szerk.): Werke ('Művei', 1938). O Magyarul még: 1 színmű (Simái K., A házi orvosság. í g y kell a nyakas aszszonyokat megzabolázni, bem. Kelemen László társulata, 1793, aug. 9.); 1 vers (Tótfalusi I., Szerelmes arany kalendárium, anto., 1965). Némedi Lajos Weisse [vejsze], Christian H e r m a n n (Lipcse, 1801. aug. 10.—uo., 1866. szept. 19.): német teológus, filozófus, esztéta. Szülővárosának egyetemén végezte filozófiai és irodalmi t a n u l m á n y a i t , és ugyanott a protestáns teológia és filozófia t a n á r a k é n t működött 1847-től haláláig. Az 1830-as évek végén Hegel jobboldali ellenfeleinek sorában lépett fel. Keresztény teológiai álláspontról elutasította az abszolút szellem hegeli tanát, amelyben a filozófiai megismerés alk o t j a a szellem önfejlődésének legmagalő*

sabb fokát. Schelling, J . Böhme és a vallásos romantika nyomán úgy vélte, hogy a Hegelnél még közbülsőnek t e k i n t e t t vallás, valamint a vele kibékült művészet áll az abszolutizmus önkifejlődésének legmagasabb fokán; teisztikus megalapozású filozófiájában az istenfogalom kerül a főhelyre. A kritikai túlhaladás igényével kapcsolódik Hegelhez esztétikájában is ( S y s t e m der Ásthetik als Wissenschaft von der Idee der Schönheit, 'Az esztétika, m i n t a szépség eszméjéről szóló t u d o m á n y rendszere', 1830). Elutasítva a „művészet v é g e " koncepcióját, esztétikájában kísérletet t e t t a „romantikus művészeti f o r m a " újraértelmezésére, mindenekelőtt arra, hogy kidolgozza a szépségnek olyan fogalmát, amely nem rekeszti ki magából a kortárs világművészet a klasszikus szépség-kategóriával meg nem fogható jelenségeit. Rendszere első részében, a szépségeszme „ f o g a l o m t a n á b a n " a szépet m i n t „megszüntetve megtartott igazságot" határozza meg, s kategoriálisán az igazságeszme és az istenség eszméje közé helyezi. Az így értelmezett szépség nem zárja ki a negativitás m o z z a n a t á t ; a rút éppenséggel „a szépség közvetlen létezése", „önmagától elszakadt" szépség. Tipikus megjelenési formái a művészetben a diabolikus és démoni lények, ill. képzetek, ahogyan Milton az Elveszett paradicsom főalakjává t e t t e a Sátánt, s ahogyan Goethe F a u s t j á n a k is főszereplője a t a g a d á s démoni szelleme. Ám a valódi művészetben ez a negativitás végül is a teodícea egyik eleme; a rút a jelentékeny műalkotásban dialektikus fejlődési sort indít be, s elvezet a szépség magasabb szintű rekonstrukciójához. O E s z t é t i k á j a második részében mindezt a művészeti forma dialektikus fejlődésében konkretizálja. Teista alapon igyekszik a természeti szépet legitimálni: benne az isteni teremtő jelenik meg, elvileg ugyanúgy, mint az alkotó géniusz a műben. Á modern művészet a klasszikus antik és a romantikus-középkori szintézise, s m i n t ilyen a művészettörténet célja és betetőzése. A Hegel által k o n s t a t á l t „szubsztanciavesztés" valójában a modernség m a g a s a b b fokát, emancipáltságát bizonyítja, ahogyan a jelenben uralkodóvá váló tisztán hangszeres, abszolút zene a fejlődés legmagasabb fokát jelenti, éppen a külső meghatározottságoktól való függetlenedés következtében. A művészi f o r m á k a t így nem történetfilozófiailag, h a n e m teológiailag kell megalapozni és dialektikus fejlődéssorba állítani: a klasszikus művészet Weisse szerint a mítoszon, a r o m a n t i k u s a kereszténységen, a modern pedig „a tiszta szépség istentiszte-

467

WEISS létén" alapul. O A rendszer harmadik része a géniuszról szóló tanítás, amelyben Weisse platonikus okfejtéssel az istenségben rejlő legfőbb céltételező, t e r e m t ő a k a r a t o t és annak az egyes művészi tehetségben való alakot öltését tárgyalja. Kritikai és irodalomtörténeti tanulmányaiban a történeti kereszténység és a h u m a n i s t a művészet közötti összeütközések okainak feltárására és a konfliktusok látszatjellegének bizonyítására törekedett. T ö b b írása foglalkozik Goethe F a u s t j á v a l : Uber Goethes Faust zweiter Teil ('Goethe F a u s t j a második részéről', 1828—1833); Kritik und Erláuterung des Goethe 'schen Faust ('A goethei Faust kritik á j a és magyarázata', 1837); tanulmányok a t publikált Schillerről, J e a n Paulról, Rückertvől és a hozzá különösen közelálló J . Gotthelfről. O Egyéb művei: Die Idee des Gottes ('Isten eszméje', 1833); Die evangelische Geschichte, kritisch und philosophisch bearbeitet ('Az evangéliumi történet kritikai és filozófiai feldolgozása', 1838); Philosophische Dogmatik ('Filozófiai dogmatika', 1855—1862); System der Ásthetik nach dem Collegienhefte letzter Hand ('Az esztétika rendszere az utolsó jegyzetanyag alapján', szerk. R . Seydel, 1871). O írod.: M. Heinze: Christian H e r m a n n Weisse (1896); A. H a r t m a n n : Der Spátidealismus und die Hegelsche Dialektik (1937); C. Dahlhaus: Klassische und romantische Musikásthetik (1988). Zoltai Dénes Weissen Blátter, Die: —•

expresszionizmus

Weissenborn [vejszenborn], T h e o d o r (Düsseldorf, 1933. júl. 22.—): német író, hangjátékszerző. Művészetpedagógiát, romanisztikát, filozófiát és pszichológiát is t a n u l t szülővárosában, B o n n b a n , Kölnben, W ü r z b u r g b a n és Lausanne-ban. Több irodalmi d í j a t nyert, elsősorban a pszichiátria és a büntetésvégrehajtás témaköréhez kapcsolódó hangjátékaival (pl. Patienten, ' P á ciensek', 1967; Der Sündenhund, 'A főbűnös', 1989, ill. elb.-kötetként 1990). í r t szat í r á t (Waisenkinds Herzleid, 'Az árvagyerek keserűsége', elb.-ek, 1979), groteszket és p a r ó d i á t (Kopf ab zum Gebet, ' F ő h a j t á s imához', elb.-ek, 1984), valamint Schnitzlerve és Joyce-ra emlékeztető, belső monológokat (Gesang zu zweien in der Nacht, 1975: Déry Gy., Duett az éjszakában, Magyar Rádió, 1975, nov. 26., hangjáték), t o v á b b á kissé melodramatikus-érzelgős emlékképeket (Fegefeuer. Erzáhlungen, 'Tisztítótűz. Elbeszélések', 1987). Az irodalom értelméről nyilatkozva, annak t u d a t f o r m á l ó társadalmi szerepét emelte ki. Ezért is az N D K

irodalompolitikája kivételezetten kezelte. O Főbb művei még: Das Liebe-Hass-Spiel ('Szerelem és gyűlölet j á t é k a ' , elb.-ek, 1973); Der Sprung ins Ungewisse ('Ugrás az ismeretlenbe', elb.-ek, 1975); Die Killer. Satirischer Román von harten Mánnern ('Gyilkosok. Szatirikus regény kemény férfiakról', 1978); Als wie ein Rauch im Wind ('Akár a f ü s t a szélben', reg., 1979); Das Steinerne Meer ('A kőtenger', elb.-ek, 1986). O Magyarul még: Hősi példa (hangjáték, Magyar Rádió, 1971. jún. 8.); 1 elb. (Horváth G., Távcsövek a pincében. l T j nyugatnémet elbeszélők, 1985). O írod.: B. W. Kiessler: Gesprách mit Theodor Weissenborn (1972). Somogyi György Weissenthurn [vejszenturn], J o h a n n a Franul von (Koblenz, 1773. febr. 16.— Bécs, 1847. m á j . 17.): osztrák színésznő, színműíró. Vándorszínész lánya volt. Apja 1781-ben bekövetkezett halála u t á n mostohaapja, A. Teichmann gyermekvándorszínházában j á t s z o t t , majd 1787-ben a müncheni Udvari Színházhoz került. 1789-ben a badeni színitársulat t a g j a lett, de még ugyanabban az évben a bécsi Burgtheaterhez szerződött, ahol 1842-ig j á t s z o t t . 1791ben feleségül m e n t F. von Weissenthurn bécsi patríciushoz. O 1796-tól kezdve mintegy 60 színdarabot írt, amelyeket szinte kivétel nélkül b e m u t a t t a k a Burgtheaterben. Komédiái, családi drámái és történeti tárgyú d a r a b j a i , melyeknek köszönhetően a korszak egyik legsikeresebb színpadi szerzője lett, az Ifflandtól és Kotzebuétői ismert Rührstückök (a nézőt könnyekig megható darabok) h a g y o m á n y á t f o l y t a t j á k . Műveit vezető m a g y a r irodalmárok f o r d í t o t t á k s színtársulatok játszották szerte az országban. O Művei: Versöhnung (é. n.: Vitkovics M., Megengesztelés, bem.: Kelemen L. társulata, 1809, ápr. 26); Die Radicalcur (é. n.: Déry I., A gyökeres orvoslás, bem.: Nemzeti Színház, 1838. jan. 2.); Der Wald bey Herrmannstadt (é. n.: F. Telepi Gy., Szebeni erdő, bem.: Nemzeti Színház, 1838. máj. 6.); Die Bestürmung von Smolensk (é. n.: K a t o n a J., Szmolenszk ostromlása, bem.: Kolozsvár, 1804 előtt); Johann von Finnland (é. n.: Kossuth L., Finnalandi János, bem.: Buda, 1834. aug. 16.). O G y ű j t , kiad.: Schauspiele ('Színdarabok', 1—6. köt., 1803—1810); Neueste Schauspiele ('Legújabb színdarabok', 4 köt,, 1816—1826); Neueste Schauspiele ('Legújabb színdarabok', 4 köt., 1822—1824). O írod.: C. W. Schindel: Die deutsche Schriftstellerinnen (1825); J . du Tóit: Johanne Franul von Weissenthurn (Göttmgen, 1924). Újvári Péter

468

WEITB Weisser [vejszer], Friedrich Christoph (Stuttgart, 1761. márc. 7.—uo., 1836. jan. 9.): német költő, író. Rokonoknál nevelkedett, akik akarata ellenére nem teológusnak, hanem írnoknak adták. Kezdetben adószedő, majd 1819-től 1826-ig adófőtanácsos volt. O Az írásra való első késztetést a szobrász J . H. Dannecker stuttgarti körében kapta. Első epigrammái a Schwabisches Musenalmanachban jelentek meg 1782-ben; ezeket versek és prózai írások követték más almanachokban, így pl. a tübingeni idomban (1791—1793). Első önálló kötete, az Acht Romanzen ('Nyolc románc') 1804-ben jelent meg, felvonultatva szinte valamennyi Weisser által a későbbiekben is művelt műfajt: az epigrammát, a románcot, a paródiát, a gáláns és a lírai költeményt, az aforizmát, a recenziót és az esszét. Eszményképe Klopstock és Wieland volt, s Weisser a századforduló után is szilárdan kitartott a klasszicista irodalmi ideál mellett, ami mind gyakrabban vezette a romantikusokkal való nyílt konfrontációkhoz. O J . Chr. Fr. Haugga\ közösen k i a d o t t egy e p i g r a m f n a - g y ű j t e m é n y t (Epigrammatische Anthologie, 'Epigrammatikus antológia', 10 köt., 1807—1809), majd feldolgozta az Ezeregyéjszaka meséit (Máhrchen der Schecherezade, 'Seherezádé meséi', 6 köt., 1809—1812). O Gyűjt, kiad.: Sinngedichte ('Epigrammák', 2 köt., 1805); Scherz- und ernsthafte Miszellen ('Tréfás és komoly elegyes írások', 1808); Satirische Blátter ('Szatirikus lapok', 2 köt., 1813); Mdrchen, Erzáhlungen und Anecdoten ('Mesék, elbeszélések és anekdoták', 1816); Sámtliche prosaische Werke ('Összes prózai munkái', 6 köt., 1818—1820); Neueste poetische und prosaische Werke ('Legújabb lírai és prózai munkái', 3 köt., 1820—1822); Neue Sammlung auserlesener prosaischen Schriften ('Válogatott prózai írásainak ú j gyűjteménye', 3 köt., 1827). O Magyarul: 1 részi. (Méry K.. Magyar Szalon, 1888, 9.). O írod.: H. Fischer: Beitráge zur Literaturgeschichte Schwabens (1891); J . H a r t m a n n : Schillers Jugendfreunde (1904); H. Meyer: Friedrich Christoph Weisser (Schwabische Lebensbilder, I., 1940); B. Zeller (kiad.): Körner-UhlandMörike. Schwabische Dichtung im 19. Jahrhundert (1980); B. Zeller és W. Scheffler (kiad.): Literatur im deutschen Südwesten (1987). Újvári Péter Weissglas [vejszglász], Immánuel (Csernovic, ma: Csernivci. Ukrajna, 1920. márc. 14.—Bukarest, 1979. máj. 28.): romániai német költő, fordító. Az Ausztriától Romá-

niához került Bukovina német nyelvű zsidó polgári környezetében nőtt fel. 1941—1944 között Transznisztriába deportálták. A szenvedéseket túlélve 1945-ben Bukarestben telepedett le. O Egységes hangú, szuggesztív erejű lírájában az évtizedeken á t feledésbe merült bukovinai holocaustköltészet — P. Celan mellett — egyik legfontosabb képviselője volt. Formálásmódjában közelít a hermetista modernizmushoz. Verseinek első, töredékes válogatása: Kariéra am Bug ('Kariéra a Bug folyónál', é. n.) Bukarestben látott napvilágot, úgyszintén későbbi kötete is: Der Nobiskrug('A nobiskorsó', 1972). I t t felvett egyik korai költeménye Celan Halálfuga c. költői darabjának előképe. Hagyatéka legnagyobbrészt még feltáratlan. Líra-fordításaik mellett Goethe teljes F a u s t j á t lefordította románra. O Magyarul: 1 vers (Ritoók J., Kozmikus szerelem, anto., 1976). O írod.: L. Forster: ,,Todesfuge": Paul Celan, Immánuel Weissglas and the Psalmist (Germán Life and Letters. 1985—1986, 39, 1.); H. Stanescu: Der Dichter des „Nobiskruges" (uo.). Komáromi Sándor Weitbrecht [vájtbreht], Richárd (Heumaden, Stuttgart, 1851. febr. 20.—Heidelberg, 1911. máj. 31.): német író. K. Weitbrecht öccse. Teológiát és filozófiát tanult Tübingenben, majd filozófiai doktorátusának megszerzése után néhány évig Itáliában utazgatott. 1878-tól az Ulm melletti Mahringenben, majd a Neckar menti Wimpfenben működött lelkészként. O Irodalmi pályafutását kritikusként (Johannes Fischart als Dichter und Deutscher, 'Johannes Fischart mint költő és mint német', 1879) és irodalomtörténészként (Geschichte der deutschen Dichtung, 'A német költészet története', 1880; Die deutsche Literatur in römischer Beleuchtung, 'A német irodalom római megvilágításban', 1886), illetve bátyja munkatársaként — egy vicc-antológia (Deutscher Humor neuerer Zeit, 'A legutóbbi idők német humora', 1881) és svábföldi anekdoták (Gschichta-n aus-m Schvobaland, 'Történetek a Svábfoldről', 1877) közreadójaként kezdte. Elbeszélésekkel 1881-től jelentkezett (Der Prophet von Siena, 'A sienai próféta', 1881; Feindliche Máchte, 'Ellenséges hatalmak', 1883; Des Meisters Tochter, 'A mester lánya', 1884), majd az 1880-as évek közepén a történeti tematikára váltott át (Das Blutgerüst von Calabrien, 'A kalábriai vérpad', 1885; Ein Kampf um Rom, 'Harc Rómáért', 1886), végül az évtized végétől túlnyomórészt sváb dialektusban elbeszélt svábföldi anekdotákat publi-

469

WEKHR nete Kürbislandból', 1783). O írod.: F. W. Ebeling: Wilhelm Ludwig Wekhrlin. Leben und Auswahl seiner Schriften (1869); R u t h Fáhler: Ludwig Wekhrlin als Feuilletonist (1947); P. Reimann: Wekhrlin (Weimarer Beitráge, 1955—1956, 1.). Kenesey Gábor

kált (Allerhand Leüt, 'Mindenféle emberek', 1888; Neue Schwobagschichte, ' Ú j sváb anekdoták', 6 kötet, 1893—1899; Verzwickte Geschichte, 'Furcsa történetek', 1901). O 1884-ben alnémet tájszólásra fordította a Gudrun-éneket, m a j d a következő évben elkészítette a Simplizissimus modern adaptációját. 1898-ban megjelentette vallásos verseit (Religiöse Lyrik, 'Vallásos líra'), m a j d 1903-ban k i a d o t t egy d r á m á t (lm Wechsel der Zeiten, 'Az idők forgatagában'), végül élete végén egy regényt is (Bohlinger Leute, 'Bohlingeni emberek', 1910). O írod.: H. Mosapp: Richárd Weitbrecht (Biographisches J a h r b u c h 16, 1914). Újvári Péter Wekhrlin [vekerlin], Wilhelm Ludwig; Weckherlin (névváltozat); (Botnang, Stuttgart, 1739. júl. 7.—Ansbach, 1792. nov. 24.): német újságíró, író. Voltaire és a francia enciklopédisták nyomán a felvilágosult újságírást és t á j é k o z t a t á s t vallotta életcéljának, ezért élete során számos alkalommal érte politikai üldöztetés. 1756—1767 között feltehetően Franciao.-ban tartózkodott, m a j d 1767—1777 k ö z ö t t Bécsben, ahol kapcsolatba került TT. József felvilágosult gazdaságpolitikájával és államfelfogásával. 1777-ben Dél-Németo.-ba látogatott, a h o n n é t beszédei h a t á s á r a kiutasították. E z u t á n írta meg ú t i r a j z á t Anselmus Rabiosus' Reise durch Oberdeutschland, ('Hirtelenharagú Anzelmus utazása FelsőNémetországban', 1778) c. s ez az írása a felnémet területeken is persona non gratává tette. Utazásai után a l a p í t o t t folyóiratai (Felleisen, 1778; Chronologen, 1779— 1781; Das Graue Ungeheuer, 1784—1787; Hyperboreische Briefe, 1788—1790) nevét széles körben ismertté, szűk körben elismertté t e t t é k . Újságírói m u n k á s s á g á t még azon k é t esztendő a l a t t is folytatta (1790—1792), amikor Nördlingenben börtönben ült. 1792-től kiadta az Ansbachische Blátter c. folyóiratát, amelyhez franciao.-i tudósításokat is alkalmazott. Mivel szimpatizált a francia forradalommal, jakobinusnak t a r t o t t á k . Egy ú t j a során ellenfelei oly súlyosan b á n t a l m a z t á k , hogy sérüléseibe belehalt. O Korának kiváló és gazdag elméje volt, ám ötleteit és kritikus beállítottságát g y a k r a n provokatív hangnemben gyakorolta. O Művei még: Denkwürdigkeiten von Wien ('Érdemes gondolatok Bécsből', elmélkedések, 3 köt., 1777); Das Bürgermeisteramt der Harlekin ('Harlekin polgármesteri hivatala', szatíra, 1779); Die Papageye. Eine Prásidentengeschichte im Kürbislande ('A papagáj. E g y elnök törté-

Welch [velcs], James (Browning, 1940—): amerikai (USA) költő, író. Blackfoot és Gros Ventre indián törzsek s a r j a k é n t rezerv á t u m b a n n ő t t fel, m a j d Montana egyetemén tanult irodalmat. O Verseiben és regényeiben egyaránt indián őseinek mitikus történetei visszhangoznak, erőteljes és kristálytiszta soraiból a föld szeretete és a jelenkori indián lét tragikuma sugárzik. O F ő b b művei: Riding the Earthboy 40 ('A negyvenes földfiú lovaglása', versek, 1971); Winter in the Blood ('Tél a vérben', reg., 1974); The Death ofJim Loney ('Jim Loney halála', reg., 1979); Fool's Crew ('Bolond csapat', reg., 1986). O írod.: A. R. Velie: F o u r American Indián Literary Masters (1982); P. Wild: J a m e s Welch (1983). Somogyi György Welch [velcs], Maurice Denton (Shanghai, 1915. márc. 29.—1948. dec. 30.): angol író, festőművész. Londonban tanult. Húszéves korában, kerékpár-baleset során szenvedett gerincsérülése folytán mozgásában korlátozva, élete hátralévő évtizedét rendkívüli erőfeszítések árán szentelte az írásnak és a festésnek. O Élete során csak néhány verse jelent meg, míg I. L. Chevalier ki nem a d t a mintegy lOOO f e n n m a r a d t költeményéből v á l o g a t o t t kötetét (Dumb Instrument, ' N é m a hangszer', 1977). Nevét azonban három regénye t e t t e ismertté (Maidén Voyage, 'Az első út', 1936; In Youth is Pleasure, ' I f j ú s á g b a n a gyönyör', 1944; A Voice Through a Cloud, 'Hang a felhőből', 1950), amelyek közül a második a korban szokatlan őszinteséggel szól a homoszexualitásról. 1987-ben, hasonlatosan naplóinak publikálásához (Journals, 'Naplók', 1952), eseményszámba ment hátrahag y o t t írásainak közreadása (M. De-la-Noy, szerk., Denton Welch. Fragments of a LifeStory: The Collected Short Writings, 'Denton Welch. E g y élet töredékei: rövid írásainak gyűjteménye'). Somogyi György

470

Welcker [velker], Friedrich Gottlieb (Grünberg, 1784. nov. 4.—Bonn, 1868. dec. 17.): német klasszikus filológus. 1803-tól Giessenben gimnáziumi tanár volt, 1806— 1808 között W. von Humboldtnál házitanító Rómában, 1809-ben egyetemi t a n á r Giessenben, 1816-ban Göttingenben, 1819-

WELHA ben B o n n b a n . 1859-ben megvakult. O F ő k u t a t á s i területe a görög költészet volt, de kitűnően ismerte a görög művészet anyagát is, munkásságában t e h á t egyaránt tám a s z k o d h a t o t t az írott és a tárgyi forrásokra. A görög epikus költészetről szóló m u n k á j a a részletek alapos ismerete és egységben látása folytán ma is tanulságos, a tragédia t á r g y á b a n írt művei a trilógiáról, a töredékekben ismert darabok cselekményének helyreállításáról úttörőek voltak. Elete végén írt vallástörténeti m u n k á j á n a k alapgondolata, az ősi Zeusz-monoteizmus, elhibázott volt, de a források ismerete és részletelemzései ma is lenyűgöznek. Számos szöveget is kiadott, de a szövegkritika nem volt a legerősebb oldala. O F ő b b művei: Die aeschyleische Trilogie Prometheus ('Az aiszkhüloszi Prométheusz-trilógia', 1824, 2. kiad. a szatírdrámáról szóló függelékkel, 1826); Der epische Cyclus ('Az epikus küklosz', 2 köt., 1835—1849); Die griechische Tragödie ('A görög tragédia', 3 köt., 1841); Griechische Götterlehre ('Görög istent a n ' , 3 köt., 1857—1863); Kleine Schriften ('Kisebb tanulmányok', 5 köt., 1844— 1867); Alté Denkmáler ('Ókori műalkotások', 5 köt., 1849—1864). Ritoók

Zsigmond

Weldon [veldön], F a y (írói név); Birkinshaw (eredeti név); (Alvechurch, 1931. febr. 22.—): angol írónő. Új-Zélandon n ő t t fel. Közgazdász és pszichológus, de volt a Daily Mirror m u n k a t á r s a és reklámügynök is. O Feminista hévvel formált nőalakjai és g y a k r a n címükkel is árulkodó, egymásra túlontúl hasonlító, nőközpontú művei ( W i f e in a Blondee Wig, 'Feleség szőke parókával', t v - j á t é k , 1966; The Fat Woman's Joke, 'A kövér asszony tréfája', reg., 1967; Down among the Women, 'Lenn a nők között', reg., 1971; Female Friends, 'Barátnők', reg., 1975; The Doctor's Wife, 'Az orvos felesége', rádiójáték, 1975; Act of Rape; 'Megerőszakolás', tv-játék, 1977 stb.) irodalomnak kissé szűk érdeklődési területre korlátozódnak. O F ő b b művei még: The Western Women ('A nyugati nők', d r á m a , 1984); The Hearts and Lives of Men ('Férfi szívek és életek', reg., 1987). O Magyarul: I elb. (Feldmár T., Rakéta, 1985, 52.). Somogyi

azonban sohasem t e t t . A p j a halála u t á n (1828) anyagi helyzete m u n k á r a kényszerítette. Feltűnően jó rajzkészsége hasznára volt a jövedelemszerzésben. Közben minden szabadidejében szépirodalmat és esztét i k á t olvasott, elsősorban Schiller és a dán J . L. Heiberg munkáit t a n u l m á n y o z t a . O A klubként működő, zárt, mintegy 200 t a g o t számláló diákegyesület t a g j a k é n t írta Tű Henrik Wergeland. ('Henrik Wergeland-hoz', 1830) c. versét, mely a k ö z t ü k életük végéig dúló magán- és szakmai jellegű ellenséges rivalizálás kezdetét jelentette. Wergeland ifjúkori lírájának bírálata során fogalmazta meg sajátos ars poetica j á t . Vetélytársa h a t a l m a s képzelőerejét, nagyívű költői látomásait, sodró érzéseit nem t u d t a és nem a k a r t a befogadni. Megítélése szerint a költészet meghatározó eleme legyen az értelem jellemezze mélység és h a r m o n i k u s fejlődés. Csak ebből a forrásból képes a poézis az univerzum belső, isteni h a r m ó n i á j á n a k tükrözésére. Ennek érdekében az érzelmeket az értelem uralma alá kell rendelnie és így rátalálnia a t a r t a l o m h o z illő, tiszta formára. A művészet Welhaven meghatározása szerint „Valami m a g a s a b b r e n d ű , más formában k i m o n d h a t a t l a n t fejezzen ki, belső lelki rezdüléseket tegyen érzékelhetővé, válljon a valóság szellemi t ü k r é v é " . A költészet mint. organikus f o l y a m a t azonban nem köthető a külső f o r m a béklyójába. Azonban:

György

Welhaven [velhaven], J o h a n Sebastian Cammermeyer (Bergen, 1807. dec. 22.— Kristiania, ma: Oslo, 1873. okt. 21.): norvég költő, filozófus, publicista. Apjához hasonlóan teológusnak készült, 1825-től e g y ü t t diákoskodott H. Wergeland-ta\, vizsgát 471

„amit a szó sem képes kifejezni, / a leggazdagabb nyelven sem, / a kimondhatatlant / harsogja mégis a költemény."

H a m a r o s a n a Wergeland vezette „hazafiakk a l " szemben a vele egyetértő értelmiségiek: közöttük A. M. Schweigaard, a politikus, P. J . Collett, a jog professzora (később Camilla Wergeland férje), P. A. Munch, a híres történész vezére lett és megalakított á k az Intettigenspartiet ('Értelmiségi p á r t ' ) nevű szervezetet. Vidar c. 1832-ben folyóiratot, m a j d 1836-ban Den Constitutionelle címmel napilapot i n d í t a n a k . Mindkét lap fontos szerepet töltött be a Norvégia jövőbeli fejlődésének irányairól f o l y t a t o t t t á r sadalmi méretű vitában. O 1835-ben megjelent, 76 szonettből álló ciklusa, a Norges Dcemring ('Norvégia h a j n a l a ' ) a „kultúrvit a " idején folytatott h a r c á n a k nem éppen a legsikerültebb, mégis h a t a l m a s polémiát kiváltó költői összefoglalása. Népe szemére vetette, hogy nincs m ú l t j a , se jövője, „a hollófészek Norvégiában" szűkös a hely, a felfokozott nacionalista hazafiságtól pedig éppen a művészet h i v a t o t t megmenteni a népet. Az egyre mérgesedő, kétoldalról szít o t t , az egyetemen zajló v i t a hevességét és

WELHA gyakori elfajulását m u t a t j a , hogy a Wergeland: Campbellerne eller D e n h j e m k o m n e Son ('A Campbellek avagy A h a z a t é r t fiú') e. d a l j á t é k á n a k 1838-ban t ö r t é n t bemutatása utáni nézeteltérés közönséges verekedésbe torkollott. A küzdelem eseményeit a sajtó, főként a Morgenbladet élénken követte. Az irodalom ebben a korszakban vált közüggyé és ezzel együtt „intézménnyé". Több hónapos párizsi ú t j á r ó l hazatérve nyilvános irodalomtörténeti előadásokat t a r t o t t . Kiváló előadóképessége, személyes hangvétele, magabiztossága, j ó felkészültsége nagy közönséget v o n z o t t . Előadásai során is, de főként az Om norske PresseAnliggender ('A norvég s a j t ó ügyeiről', 1838) c. esszéjében a wergeland-i romantikával szemben intellektuálisabb alternatívát követelt. 1838 karácsonyára jelentette meg vegyes t e m a t i k á j ú Digte ('Versek') c. kötetét, mely a „ k u l t ú r v i t á r a " utaló versek mellett fokozatosan változó ars poeticáját, úti élményeket, gyermekkori emlékeket, ill. a Camilla Wergeland-hoz írott, helyenként erotikus színezetű verseit tartalmazza. A népköltészetre figyelő, a néplélek ábrázolására törekvő költő szólal meg a Nyere Digte ( ' Ú j a b b versek', 1844) és a Halvhundrede Digte ('Félszáz vers', 1848) c. köteteiben, ahol már n y o m o n követhető költészetének egyik legjellemzőbb vonása. Byronnal és Wergeland-nal ellentétben, nem közvetlen élmények, érzelmek ösztönözték versírásra. Az inspiráció és a formábaöntés között évek, esetenként évtizedek telhettek el, m i n t pl. a Den Salige ('A megboldogult', 1848) c. vers esetében. Welhaven az emlékezés költője. A tökéletes forma igénye megköveteli a belső harmóniát, amely csakis az érzelmek, impressziók feldolgozásával, kikristályosodásával érhető el. „Mindent újraélek, beteljesítek és megőrzők, Mindent megújítok emlékezetemben"

Még szerelmi élményeit is csak évek múltán foglalta versbe, így Camilla Wergeland-hoz fűződő szerelme egész életén á t kísérte. Menyasszonya, I d a Kjcerulf (a költő számos versét megzenésítő H. Kjmrulf neves zeneszerző húga) 1840-ben bekövetkezett halála mélyen megrázta. Csak 1846-ban köt ö t t házasságot a dán J o s e p h i n e Bidoulackal. Ú j boldogságát énekelte meg a Livsens tílcede ('Az élet örömei') c. versében. O Welhaven azonban nemcsak az emlékezés, hanem a természet költője is. A Det tornede Trai ('A tüskés fa') és az Elbelobet ('A folyó rohanása') c. költeményeiben e g y ü t t lélegzik a természettel. Schleiermacher romantikus panteizmus hatására, mely Welhaven

vallásos nézeteire d ö n t ő befolyással volt, költészetében a természet azonos a szellemmel. Idősebb k o r á b a n vallásos h a n g j a erősödött, sőt az ortodoxia irányába mutat o t t , a természeti képek pedig csak a szimbólum és az allegória szerepét töltötték be. Az ,,isteni f é n y . . . bevilágít zord hangulat o m zugaiba". A kereszténység Welhaven s z á m á r a a béke vallása volt, dogmatikai v i t á k b a n sohasem v e t t részt, Wergelandnal szemben a vallás és politika teljes szétválasztását hirdette. O Az elveszettnek h i t t és ú j r a megtalált népköltészet kincsei költészetének ihlető forrásává váltak. Románcok, balladák gyűjteménye a Reisebilleder og Digte ('Útiképek és versek', 1851), ill. az En Digtsamling ('Versgyűjtemény', 1859). A kötetek számos verse és figurája népi h u m o r á v a l m a is elevenen és híven tükrözi a nemzeti r o m a n t i k a korának hang u l a t á t . Nemzeti érzését a -*•skandinavizmus eszméje is erősítette. Több költeményében dicsőítette a skandináv népek egységének eszméjét. O Társadalmi beilleszkedését n a g y b a n megkönnyítette, hogy a kristianiai egyetemen 1840-ben a filozófia lektorává, m a j d h a t esztendővel később professzorává nevezték ki. Welhaven nem volt eredeti gondolkodó, J . L. Heiberghez hasonlóan Hegel követője. Welhaven szám á r a az a hegeli tétel, miszerint a költészetben a gondolatnak előnyt kell élveznie az érzelmekkel szemben, szinte fegyverré vált a wergeland-i nézetekkel f o l y t a t o t t harcban. Metafizikai, esztétikai és etikai előadásai nem h a g y t a k ugyan m a r a d a n d ó n y o m o t a norvég kultúrtörténetben, de szónoki képessége, előadásainak világos logikája sok érdeklődőt vonzott. Noha előadásai időben elkülönülten hangzottak el, mégis belső egységet alkotnak, olyat, melyet s a j á t megítélése szerint „hivatali elődje nem ért el". Példaképe, Schweigaard n y o m á n haladva empirista volt, de reflexiója mélyebbre irányult, semhogy a puszta empirista szemléletnél megállhatott volna. Életfilozófiájának fő célja a harmonikus személyiség elérése s ez az ú t elkerülhetetlenül etikai-vallási területre vezet. Az ember a transzcendens utáni vágyában, az érzékek feletti világhoz tartozás felé törekvésében találhatóak Welhaven metafizikai, etikai, esztétikai és pszichológiai felfogásának fővonalai. O A r o m a n t i k a ösztönzésére elindult „nemzetépítéshez" norvég és dán írók, költők m u n k á s s á g á n a k elemző bemutatásával, P . Dass esetében felfedezésével k í v á n t hozzájárulni. A Det norske Selskab egyik tagja, C. Frimann verseinek kiadása, Holberg-tanulmányai (1854), valamint

472

WELLE Ewald og de norske Digtere ('Ewald és a norvég költők', 1863) c. m u n k á j a számos korábbi nézetét tükrözték, de mondanivalójának hevessége m á r nem a régi, hanem letisztult, távolbalátó élettapasztalatok tükröződtek benne. 1868-tól a norvég parlament nyugdíjat szavazott meg Welhaven számára és a diákság költő—professzorát fáklyás felvonulással köszöntve fejezte ki tiszteletét a norvég kultúra fejlődését nagymértékben meghatározó személye és munkássága előtt. O Egyéb fő művei: Henrik Wergelands Digtekunst og Polemik, ved Aktstykker oplyste ('Henrik Wergeland költészete és polémiája, aktákkal megvilágítva', 1832); Samlede Skrifter ('Összegyűjtött művei', 8 köt., 1866—1869); Samlede Dikterverker ('Összegyűjtött költői művei', 1921); Metaphysik i 100 § § ('Metafizika 100 §-ban', szerk. A. Wyller és A. Aarnes, Oslo, 1965). O Magyarul: 1 vers (Kemény F., Világirodalmi Antológia, IV. köt., 1956); 2 vers (Eörsi T., Skandináv költők antológiája, 1967); 1 vers (uő, Észak-európai népek irodalma, 1970). O írod.: C. Gran: Norges Díemring (1899); A. Lochen: J o h a n Sebastian Welhaven. Liv og Skrifter (1900); A. Aall: Filosofen i Norden (Edda, 1917); C. Gran: Camilla Collett og Welhaven, en oplevelse og et f o r f a t t e r s k a p (Festskrift tillágnad W. Söderhjelm, 1919); J . Bing: Digtets Aand. En tolkning (Nordisk Tidskrift, 1920); H . Beyer: J o h a n Sebastian Wergeland (Fra Christie til Nordahl Grieg, 1945); E . Steen: Diktning og virkelighet (1947); H. Beyer: Wergeland og Welhaven (Edda, 1954); A. Aarnes: J o h a n Sebastian Welhaven. Kritikeren og dikteren (1955); I. Hauge: Tanker og tro i Welhavens poesi (1955); R. Andersen-Naess: J o h a n Sebastian Welhaven. Mennesket og dikteren (1959); D. Haakonsen: Wergeland —Welhaven (1965); P. Saugstad: Welhaven, en idealenes dikter (1967). Merkl

Hilda

Welk [veik], Ehm (írói név); Emié Welk (eredeti név); Thomas Trimm (írói álnév); (Biesenbrow, 1884. aug. 29.—Bad Doberan, 1966. dec. 19.): német prózaíró. Földműves családban született. Mint újságírógyakornok, állásával fizetett egy stettini tengerészsztrájkkal szolidarizáló cikkéért. E z u t á n maga is kipróbálta a tengerészetet, m a j d újságíróként és kiadói szerkesztőként dolgozott 1934-ig, amikor egy cikkéért elítélték. 1937—1945 között tartózkodnia kellett a politikai véleménynyilvánítástól. 1945 u t á n kultúrpolitikai m u n k á t végzett, az általa alapított schwerini népfőiskola

igazgatója volt. O A weimari köztársaság viszonyait forradalmi szemlélettel bíráló d r á m á k k a l lépett fel az 1920-as években. Gewitter über Gotland ('Zivatar Gotland fölött', 1927) c. d a r a b j á t Piscator vitte színp a d r a . Az 1930-as években az elbeszélőprózára t é r t át, raabei és reuteri hagyományok a t f o l y t a t ó parasztregényeket írt, a cselekményt a mecklenburgi szülőföld környezetébe ágyazva. F ő m ű v e : a Kummerowtrilógia: Die Heiden von Kummerow (1937: Kalász M., Kummerowi pogányok, 1966); Die Lebensuhr des Gottlieb Grambauer ('Gottlieb Grambauer élet-órája', 1938); Die Gerechten von Kummerow ('A kummerowi igazak', 1943). Az N D K kultúrpolitikai közéletétől távol m a r a d v a is megbecsült író volt Németo. keleti felében, a megváltozott életviszonyokat feldolgozó új regények azonban nem f o l y t a t j á k a korábbi művek realisztikus teljességét. Tengerészéveiről, egyéb tapasztalatairól humoros elbeszélésekben vallott, az ifjúságnak szóló állattörténeteket is írt. O Egyéb főbb művei: Kreuzabnahme ('Levétel a keresztről', d r á m a , 1928); Schwarzbrot ('Feketekenyér', dráma, 1934); Mein Land, dasferne leuchtet ('Messzefénylő honom', önéletr., 1952); l m Morgennebel ('Reggeli ködben', reg., 1953); Mutafo (ua., elb.-ek, 1955); Der Pudel Simson ('Simson, a puli', elb.-ek, 1971). O Magyarul még: I elb. (Kalász M., Mai német elbeszélők, anto., 1962). O írod.: E d i t h Krull: Auf der Suche nach Orplid (1959); K. Reich: E h m Welk (1976). Komáromi

Sándor

Wellek [velek], René (Bécs, 1903. aug. 22.—): cseh-osztrák származású, angolul alkotó amerikai (USA) irodalomtudós. Apja, B. Wellek cseh, a n y j a , Gabriele von Zelewsi osztrák volt. Testvéröccse a szintén nemzetközi hírű zenepszichológus, A. Wellek. René Wellek a gimnáziumot Prágában, egyetemi t a n u l m á n y a i t a prágai Károly Egyetemen és az amerikai Princeton Egyetemen végezte. 1928—1929-ben a Smith College, 1929—1930-ban a Princeton Egyetem, m a j d Prágába visszatérve 1931 és 1935 között a Károly Egyetem megbízott előadója volt. E k k o r Angliába ment, s 1939-ig a Londoni E g y e t e m szlavisztikai tanszékén a cseh nyelv és irodalom megbízott előadója lett. 1939-ben az USA-ba átköltözve 1946-ig az Towa Egyetem angoltanára, 1946—1952 között a Yale Egyetem szlavisztikai és összehasonlító irodalomtudományi tanszékének t a n á r a , 1952-től rendes t a n á r a , 1972-től nyugalmazott t a n á r a . Nyugalomba vonulása óta a connecticuti

473

WELLE Woodbridge-ben él. Az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, a B a j o r Akadémia, a Brit Akadémia, a Holland királyi Akadémia és az Olasz A k a d é m i a tagja; 1961—1964 között az -> International Comparative Literature Association elnöke volt. O Már első művét — Immánuel Kant in England ('Immánuel K a n t Angliában', 1931) — angolul írta, de prágai tartózkodása alatt csehül is publikált. E k k o r a -+cseh strukturalizmus -*prágai köréhez csatlakozott; Mukafovsky művére reflektálva nevezetes t a n u l m á n y t írt az —>esztétikai tárgy mibenlétéről (,,Déjiny óeského verse" a metody literárni historie, 'A „ D é j i n y ceského verse" és az irodalomtörténet módszerei', Listy pro uméní a kritikű, 1933—1934) és az immanens irodalmi fejlődésről (The Theory of Literary History, 'Az irodalomtörténet elmélete', T r a v a u x du Cercle Linguistique de Prague, 6. köt., 1936). Amerikába átköltözve egy ideig a -+new criticism képviselői közé tartozott, de — R. Weimann megállapítása szerint — ennek „általános színvonalából ( . . . ) átfogó műveltsége és dialektikus kérdésfeltevései a l a p j á n " mindig kimagaslott, s az i r á n y z a t korlátain csakhamar túl is lépett. (Visszaemlékezésében Wellek az irányzat vezéregyéniségeit, Ransomot és Tate-et a t u d o m á n y t megvető és angolcentrikusan provinciális gondolkodóknak minősítette; The New Criticism: Pro and Contra, 'A new criticism: pro és kontra', Critical Inquiry, 1978, Summer). O P á l y á j a csúcsán egyéni, az irodalomelmélet racionalista h a g y o m á n y a i t továbbfejlesztő koncepciót dolgozott ki. Ez jellemzi az A. W arrenr\e\ e g y ü t t írt, Theory of Literature (1948: Szili J „ Az irodalom elmélete, 1972) c. összefoglaló kézikönyvet is, melynek teoretikus részeit ő í r t a (Warren a gyakorlati kritikát és az irodalomtörténetírást illető részek szerzője). E m u n k a — Szili J . jellemzését idézve — „alighanem a leghíresebb irodalomtudományi mű az utóbbi negyedszázadban megjelentek közül. Több kiadást ért meg, lefordították spanyol, olasz, japán, koreai, német, portugál, héber, gudzsarátí, dán, szerb-horvát, újgörög, svéd, román, finn, lengyel és francia nyelvre", s Wellek e mű megjelenése óta „a nemzetközi irodalomtudomány kimagasló a l a k j á n a k számít, irodalomelméleti, fogalomtörténeti és fogalomtisztázó, valamint kritikatörténeti munkássága sokak szemléletét befolyásolja". Növelte hírnevét a fent jelzett kutatási eredményeket extenzív irányban továbbfejlesztő, monumentális A History of Modern Criticism ('A modern kritika története', 6 köt., 1955—

1986), s a fogalomtisztázó tevékenységét kiteljesítő Concepts of Criticism ('A kritika fogalmai', 1963) és Discriminations: Further Concepts of Criticism ('Megkülönböztetések: további kritikai fogalmak', 1970) megalkotása. O Nevezetes az irodalomtudomány á g a z a t a i n a k pontos differenciálását n y ú j t ó koncepciója, amely három fő területet különböztet meg: az ->irodalomtörténet a műveket kronologikus rendben szemléli, egymáshoz viszonyítja és az őket létrehívó körülményekkel, társadalmi háttérrel veti össze; az —»irodalomkritika a művek időn és történelmen kívüli értékelésével foglalkozik; az —> irodalomelmélet pedig az előző két terület vizsgálati eredményeiből v o n j a el az értékelés kánonjait, s egy minden korra és m ű r e érvényes értékrendszert alkot. O Az 1950-es évek végén tevékenysége új vonással gazdagodott; az -*• International Comparative Literature Association 1958. évi, Chapel Hillben t a r t o t t kongresszusán ő hirdette meg az —• összehasonlító irodalomtudomány amerikai iskolájának — a -*faktualizmust élesen bíráló — progr a m j á t (The Crisis of Comparative Literature, 'Az összehasonlító irodalomtudomány válsága', Comparative Literature, 1. köt., Proceedings of the Second Congress of the International Comparative Literature Association, 1958). E n n e k megvalósításához Confrontations. Studies in the Intellectual and Literary Relations between Germany, England, and the United States during the 19th Century ('Ütközések. T a n u l m á n y o k Németország, Anglia és az Amerikai Egyesült Államok szellemi és irodalmi kapcsolatairól a 19. században', 1965) c. művével járult hozzá. Kiemelkedő jelentőségűek az 1970-es években publikált (s kötetbe g y ű j t ve 1982-ben, The Attack on Literature and Other Essays, ' T á m a d á s az irodalom ellen és más esszék' c. megjelentetett) t a n u l m á nyai is, amelyekben a modern formalizmus és történelmi relativizmus—szubjektivizm u s irányzatait éles szavakkal bírálja, megállapítva, hogy törekvéseik „az esztétik á b a n anarchiához és nihilizmushoz vezetn e k " . O Fő művei még: The Rise of English Literary History ('Az angol irodalomtörténetírás kezdetei', 1941); Dostoevsky ('Dosztojevszkij', 1962); Essays on Czech Literature ('Esszék a cseh irodalomról', 1963); Four Critics: Valéry, Lukács, Ingarden ('Négy kritikus: Valéry, Lukács, Ingarden', 1981); Chekhow: New Perspectives ('Csehov: U j perspektívák', 1984). O Magyarul még: A ,,klasszicizmus " — a terminus és a fogalom az irodalomtörténetben (n. n., Hel, 1965, 3.); A szimbolizmus elnevezése és fogalma az

474

WELLE irodalomtörténetben (n. n., Hel, 1968, 2.); Az irodalomtörténet bukása? (n. n., Hel, 1971, 1.). O írod.: Szili J . : „Irodalomközpontús á g " az irodalomtudományban. Austin Warren és René Wellek irodalomelméletéről ( I t K , 1962, 4.); Németh G. B.: Egy kritikatörténetről — egy kritikatörténet előkészületei alkalmával (Kritika, 1967, 9.); P. Demetz (szerk.): T h e Diseiplines of Criticism. For R. Wellek on the Occasion of his 65th Birthday (1969); Poszler Gy.: Kétségektől a lehetőségig (Tt, 1976, 2.); Dávidházi P.: René Wellek és az amerikai kritika eredetisége (FK, 1981, 1—2.). Szerdahelyi István Wellekens [vellekensz], J a n Baptist (eredeti családi név); Silvander (álnév); (Aalst, 1658. febr. 13.—Amszterdam, 1726. m á j . 14.): holland költő, festő. Katolikus szülők gyermeke, tanulóéveit egy aranyművesnél kezdte, később festőnek állt. 1676 és 1687 között Itáliában telepedett le, ahol R ó m á ban és Velencében lakott, de romló látása és gyenge egészsége m i a t t visszatért Hollandiába. A u t o d i d a k t a művész, aki itáliai tartózkodása a l a t t próbálta hiányos műveltségét kiegészíteni. Pásztor- és halászénekeit álnéven írta. Nem volt igazán tehetséges, néha azonban igen eredeti, egyéni természetlátása, bensőséges vallásossága. A —>;pásztori költészethez sorolható dalain kívül vallásos és alkalmi verseket is írt. Hollandra fordította T. Tasso Aminta c. p á s z t o r j á t é k á t , amely saját Verhandeling van het herdersdicht ('Értekezés a pásztori versről', 1715) c. írásával együtt jelent meg. O Egyéb fő művei: Dichtlievende uitspanningen ('Verselgető kikapcsolódás', 1710); Ver sebeiden gedichten en bruiloftsgedichten ('Különböző versek és lakodalmas énekek', posztumusz, 1729); Zedelijke en ernstige Gedichten ('Erkölcsös és komoly versek', posztumusz, 1737). O írod.: R. Pennink: Silvander (Jan Baptist Wellekens) 1658—1726 (1957). Keller Anna wellerizmus: -> szólásidézet Wellershoíf [velershóf], Dieter (Neuss, 1925. nov. 3.—): német író, kritikus, filológus. 1943-ban a keleti frontra került és fogságba esett. A háború után Bonnban bölcsészetet tanult, m a j d lapszerkesztő, kiadói lektor volt Kölnben. 1981-től írásainak él. 1988-ban Heinrich Böll-dijat kapott. Doktori értekezését G. Bennről készítette. Kritikai és irodalomelméleti gondolkodását nagy mértékben ez a minta, valamint az A. Gehlen munkásságához köthető antropoló-

giai szemlélet h a t j a át. Ebből eredő „realizmus"-elve az emberi egyén társadalmiasulását az ösztön-létbe! i rétegekig igyekszik nyomon követni, aminek eredményeként művei a modern társadalmi lét krízisét: az individuum szétesését és szorongását diagnosztizálják. Első regénye — Ein schöner Tag ('Egy szép nap', 1966) — a családmodellt veszi szemügyre ebből a szempontból. Mélyebbre hatol Die Schattengrenze ('Arnyékhatár', 1969) c. regénye egy kriminalitásba csúszó személyiség, nouveau román-technikával kivitelezett t u d a t r a j z á ban. A t é m a életszerűbb ábrázolása sikerül egy autentikus bűnügyi esete feldolgozásával Einladung an alle (1972: Bor A., Mindenki részt vehet, 1974) c. regényében, amely a belső ábrázolásban mintegy az olvasó „patológiás" h a j l a m á r a is épít. A patológia és deviancia különféle változatait veszik szemügyre további regényei, elbeszélései, hangjátékai vagy elbeszélő műveiből készült, ill. eredeti tévéfilmjei is. Az elidegenült egyensúlyvesztés t ö m ö r í t e t t szerkezetű látlelete: Die Sirene ('A szirén', 1980) c. novellája. A sokkolóan tárgyszerű ábrázolást a személyes részvét mély érzésű h u m á n u m á v a l kapcsolja össze a leukémiában megbetegedett öccse haldoklásának dokumentatív „ k r ó n i k á j a " : Blick aufeinen fernen Berg ('Pillantás egy távoli hegycsúcsra', 1991). Számos kötetet megtöltő elméleti, kritikai írásai a kortárs próza eszt é t i k á j á t és módszereit j á r j á k körül: Literatur und Veránderung ('Irodalom és változás', 1969), Die Auflösung des Kunstbegriffs ('A művészetfogalom felbomlása', 1976), Wahrnehmung und Phantasie ('Észlelés és képzelet', 1987), Der Román und die Erjahrbarkeit der Welt ('A regény és a világ tapasztalhatósága', 1988) stb. Filológiai m u n k á s sága során gondozta Benn első g y ű j t e m é nyes kiadását (1959—1961). O Egyéb f ő b b művei: Der Minotaurus (hangj., 1960; E m ber Mária, Minotaurusz, L á t h a t a t l a n Színpad, 1964); Die Schönheit des Schimpansen ('A csimpánz szépsége', reg., 1977); Der Sieger nimmt alles ('Mindent a győzőnek', reg., 1983); Die Arbeit des Lebens ('Az élet m u n k á j a ' , önéletr., 1985); Der Körper und die Tráume ('A test és az álmok', elb.-ek, 1986). O írod.: Eike H . Vollmuth: Dieter Wellershoíf (1979); H. Helmreich: Dieter Wellershoíf (1982); J . Jaeger: Realismus und Anthropologie (1990). Komáromi

Sándor

Wellm [veim], Alfréd (Neukrug bei Elbing, 1927. aug. 22.—): német író. Édesapja halász. Az elemi iskola befejezése u t á n

475

WELLE tanárképző főiskolát végzett. 1944-ben hívt á k be katonai szolgálatra. 1946-tól tanár volt, később különböző oktatási pozíciókat töltött be (általános iskolai igazgató, az Országos Iskolai Tanács t a g j a ) . 1963-tól szabadfoglalkozású író. 1959-ben FritzReuter díjas, 1969-ben a H. Mann-díjat k a p t a meg, közösen W. J o j ó v a l és W. Heiduczekkel. O Humorral teli, kedves, gyermek és ifjúsági regények szerzőjeként vált ismertté. A felnőtté válás f o l y a m a t á n a k konfliktusait, problémáit vizsgálja a megváltozott t á r s a d a l m i környezetben a szocialista á t a l a k í t á s közepette. Legsikeresebb regénye a Pause für Wanzka oder die Reise nach Descansor ('Wanzka szünete avagy utazás Descansorba', reg., 1968), melynek főhőse egy t a n á r , aki hosszú szünet után újra oktatni akar, s bár m a t e m a t i k a zseni, a gyakorlatban számos nehézségbe ütközik. A szerző s a j á t tapasztalatain keresztül dolgozza fel a tanár-diák kapcsolat alakulását, művének célja az o k t a t ó k nevelése. O További fő művei: Igei, Rainer und die anderen ('Sündisznó, Rainer és a többiek', elb., 1958); Die Kinder von Pliefersdorf ('A pliefersdorfi gyerekek', reg., 1959); Kaule ('Gödör', reg., 1962); Das Madchen Heika ('A kislány H e i k a ' , elb., 1966); Das Pferdemddchen ('A lovaslány', reg., 1974). Virág István Wellman [veimen], Manly W a d e (eredeti név); Gans T. Field (írói név); ( K a m u n d o n go, Angola, 1903. máj. 21.—): amerikai (USA) író. Volt riporter és írásművészetet o k t a t ó egyetemi t a n á r . Irodalmi p á l y a f u t á sát egv t u d o m á n y o s fantasztikus regénnyel kezdte (The Invading Asteroid, 'A t á m a d ó kisbolygó', 1932), de bőséges életművében később erősebbnek bizonyult a fiction — a fantázia -—, m i n t a science — a tudományosság —, bár helytörténeti t a n u l m á n y o k a t is p r o d u k á l t az amerikai Délről. O F ő b b művei még: The Devű's Planet ('Az ördög bolygója', sci-fi reg., 1951); Island in the Sky ('Sziget az égen', sci-fi reg., 1961); Worse Things Waiting ('Rossz kilátások', elb.-ek, 1973); After Darlc ('Sötétedés után', reg.. 1980); The Sehool of Darkness ('A sötétség iskolája', reg., 1985). Somogyi György Wellman [veimen], Paul Iselin (Enid, 1898. okt. 14.—1966. szept. 16.): amerikai (USA) westerníró. M. Wade testvére, újságíró, szerkesztő, filmforgatókönyv író volt. Részletekben gazdag történelmi tanulmányainak és szépprózájának e g y a r á n t fő tém á j a a v a d n y u g a t felé terjeszkedő civilizá-

ció. O Főbb művei: Broncho Apache ('Apacs vádló', reg., 1936); The Trampling Herd: The Story of the Cattle Rangé in America ('A mindent eltipró csorda: a szarvasm a r h a legeltetés története Amerikában', tan., 1939); The Bowl of Brass ('A rézüst', reg., 1942); The Walls of Jericho ('Jerikó falai', reg., 1947); Death on Horseback: Seventy Years of War for the American West ('Halál lóháton: az amerikai N y u g a t é r t folyó háború hetven éve', tan., 1947); The Chain ('A lánc', reg., 1949); Glory, God and Gold ('Dicsőség, Isten és arany', tan., 1954); A Dynasty of Western Outlaws ('A vadnyugati törvényen kívüliek dinasztiája', tan., 1961); Magnificent Destiny ('Nagyszerű végzet', reg., 1962). Somogyi György Wells [vélsz], Carolyn (Rahway, 1869— New York City, 1942. márc. 26.): amerikai (USA) írónő. Első könyvét állítólag hatéves korában írta, mikor skarlátbetegsége következtében elvesztette hallását. Kizárólag magánúton és a u t o d i d a k t a k é n t tanult. Családi k ö n y v t á r á n a k köszönhetően állította össze legismertebb művét a The Nonsense Anthology-t ('Értelmetlenségek antológiája', 1902), amelyet hamarosan a paródia, a szatíra, a „szellemesség" és a „humoros vers" antológiái követtek. O Saját írásműveinek zöme rémtörténet és detektívregény, de írt folytatásos leány regényeket és egy terjedelmes önéletrajzot is (The Rest of my Life, 'Amit még átéltem', 1937). O F ő b b művei még: The Clue ('A rejtély kulcsa', reg., 1909); A Chain of Evidence ('Bizonyítékok sorozata', reg., 1912); Who Killed Caldwell? ('Ki ölte meg Caldwellt?', reg., 1942). O Magyarul: Titokzatos gyilkosság (Moly T., reg., 1929). Somogyi György Wells [vélsz], Charles -leremiah (eredeti név); H . L. Howard (írói név); (London, 1798—Marseilles, 1879. febr. 17.): angol költő. E d m o n t o n b a n Th. Keats (a költő öccse) iskolatársa volt és rövid ideig barátságban állott J . Keatsszel. O Sikertelen költő volt, aki felesége 1874-ben bekövetkezett halálakor állítólag tíz kötetnyi kiadatlan versét semmisítette meg elkeseredésében. F ő műve az álnéven kiadott Joseph and His Brethren ('József és testvérei', 1823) c. verses d r á m á j a , melyet Swinburne és Rossetti érdemein és sikerén túl dicsértek. O F ő b b művei még: Stories After Natúré ('Történetek természet után', 1822); Claribel (ua., elb., 1845). Somogyi György

476

Wells [vélsz], H e r b e r t George (Bromley, K e n t , 1866. szept. 21.—London, 1946. aug.

WELLE 13.): angol író, újságíró, történetíró, szociológus. Kispolgári családból származott, édesapja kertész, hivatásos krikettjátékos, majd egy kis bolt tulajdonosa volt, édesa n y j a — a család rossz anyagi helyzete miatt — főúri házaknál volt házvezetőnő. Tskoláit Bromleyban kezdte, a Midhurst G r a m m a r Schoolba j á r t . J ó ideig harcban állt édesanyjával, aki a család nehéz anyagi körülményei m i a t t biztos állásban szerette volna látni fiát. í g y előbb egy textilüzletben, m a j d egy gyógyszerésznél inaskodott. Wells azonban, aki gyerekkora óta sokat olvasott, s tanulni szeretett volna, gyűlölte ezeket a munkahelyeket — éppúgy, mint h a j d a n a gyermek Dickens, megalázónak találta ambícióihoz s képességeihez mérten. Mint Dickensnél, nála is számtalan későbbi m u n k á j á b a n kísértenek ezek a megalázó élmények. Végül kívánsága szerint ösztöndíjas diák lett a Normál School of Scienceben (South Kensington, London), ahol biológiát t a n u l t — többek között Th. H . Huxley osztályában. Huxley a Darwin-követők s az evolúció elméletének lelkes híve volt, s így Wells fiatal emberként az ökológia, genetika s a génsebészet felé forduló érdeklődés hőskorának egyik jelentős kutatószemélyiségétől k a p t a az ihlető indíttatást, hogy előbb mint újságíró, később mint regényíró a legkorszerűbb t u d o m á n y o s problémákkal foglalkozzék. Huxley d ö n t ő módon befolyásolta Wells l á t á s m ó d j á t is. Diákjaitól minden t u d o m á n y o s vagy filozófiai probléma vizsgálatánál az abszolút objektív, tárgyilagos elemzést kívánta meg. Ez a tárgyszerű objektivitás Wells szinte minden írásában jelen lesz. A biológia mellett fizikát, geológiát is hallgatott. Zoológiából kitüntetéssel szerzett diplomát 1890-ben, egy ideig t a n í t o t t többek közt Cambridgeben is. Ekkor k ö t ö t t házasságot unokahugával Isabel Mary Wellsszel, a házasság azonban nem bizonyult szerencsésnek. Hamarosan különváltak s két évvel később hivatalosan is elváltak (1895). Wells ekkor már egyik volt t a n í t v á n y á v a l , Amy Catherine Robbinssz&l élt együtt, s csak azért kötöttek — felvilágosodott nézeteik ellenére — szabályos házasságot, hogy a szóbeszéd ne kezdhesse ki együttlétüket. Még első házassága idején beteg lett, tüdővérzés m i a t t abba kellett hagynia a t a n í t á s t , s ekkor határozta el, hogy szabad foglalkozásúként megpróbálkozik írással megkeresni a kenyerét. E k k o r egy ideje már két lapnak is dolgozott — főleg F. Harris biztatására — s ezután a Fortnightly Review és a Gentleman''s Magaziné mellett a Pali Mail Gazette is rendszeresen közölte írásait. Rö-

vid vázlatok, esszék, elbeszélések mellett ekkor kezdett dolgozni első fantasztikus regényén: The Jsland of Dr. Moreau (1894: Mikes L., Dr. Moreau szigete, 1901, film: Island of Lost Souls, USA. 1959). Elkészültekor a kiadók visszautasították a regény kéziratát. Ma a génsebészet korában részben csodáljuk Wells különös világot teremtő képzeletét, hiszen a regényben arról van szó, hogy a főhős Dr. Moreau különböző rendbe, f a j t á b a tartozó állatok szerveit, testrészeit, szöveteit operálja össze, megteremtve így az ember-állat szörnyetegek soha nem látott, teljesen valószerűtlen világát. Ugyanakkor a kiadók meghökkenését is megértjük, hiszen ez a f a j t a horror- és rémvilág akkoriban még teljesen ismeretlen volt, s a kiadók attól féltek, hogy a lehetetlen, irracionális mű a nyakukon marad. Wells azonban nem b á t o r t a l a n o d o t t el, s gyors e g y m á s u t á n b a n megírta a ma már a t u d o m á n y o s f a n t a s z t i k u s irodalom klasszikusaiként ismert regényeit. Legnépszerűbb s legsikeresebb közülük: The Time Machine (1895: Mikes L., Az időgép, 1900, film: USA, 1960); The Invisible Man (1897: Berend Miklósné, A l á t h a t a t l a n ember, 1902, film: USA, 1933); The War of the Worlds (1898: Mikes L., A világok harca - Marslakók a földön, 1899); The First Men in the Moon (1901: Mikes L., Emberek a Holdban, 1920); The War in the Air (1908: Nyitray J., H á b o r ú a levegőben, 1909). O Wells még nem használta a science fiction elnevezést, hiszen ez csak 1929ben született meg (az amerikai H. Gernsback használja először). Ő a scientific románcé kifejezést alkalmazta, jelezve, hogy jóllehet a modern t u d o m á n y o s felfedezések, elméleti felismerések a d t á k e regények alapötletét — relativitáselmélet, modern időkoncepció, űrutazás lehetősége stb. — nem valóságos, hanem mesés, irracionális a meseszövés folyama, az akció, eseménysor nem regény, ,,növel" hanem „romance"szerű (—>romance 2.). Bizonyos, hogy mint alkotóművész, Wells két korszak határmezsgyéjén járt. Az 1. világháború idején de inkább u t á n a jelentkező modernek szemében Wells éppúgy, m i n t A. Bennett, J . Galsworthy, a viktoriánus szellemiséget megtestesítő materialista regényírók (Virginia Woolf meghatározása) jellemző képviselője. Woolf éppen azzal vádolta az előző generáció íróit, hogy „sohasem figyelnek igazán az életre, az emberre". Wells viszont úgy érezte, hogy éppen a t u d o m á n y o s ismeretek segítségével, a problémák objektív megközelítése és elemzése révén adhat valóságos képet korának igazán fontos problémáiról.

477

WELLE í g y lett a korszak egyik legellentmondásosabb személyisége. Éppen természettudományos ismeretei, s a t u d o m á n y o s haladásba v e t e t t hite m i a t t g y a k r a n érezzük, hogy e hit birtokában lévő optimista író és gondolkodó szól hozzánk. Ez az optimizmus azonban gyakran saját ellentétébe csap át, mivel éppen ez a belső t u d á s t e t t e képessé arra, hogy a modern tudományos-technológiai forradalom veszélyes lehetőségeit, ill. következményeit is végiggondolja. A 20. sz. első évtizedeiben, amikor a modern világ az optimista Wells elképzeléseinek megvalósítását és túlhaladását ünnepelte, némiképp csökkent művei iránt a lelkesedés. J . Verne látomásainak is ez volt a sorsa. A 2. világháború hozta eredmények, az atomenergia, a termonukleáris erők felszabadulása azonban ismét a pesszimista próféta felé f o r d í t o t t a az olvasók érdeklődését. Annál is inkább, mert t a g a d h a t a t l a n , hogy Wells t u d o m á n y o s románcai a fantasztikum világába kalauzolnak b e n n ü n k e t , egy olyan időszakban, amikor európai és angol kortársai közül egyre többen foglalkoztak az emberiség közeli és távoli jövőjének problémáival. Az időgép közvetlen szomszédságában angol, amerikai, európai szerzők egész sora — B. Lytton, F . Maitland, W. Morris, S. Butler, E. Bellamy, E. I. Zamjatyin — írt hasonló f a n t a s z t i k u s regényeket. Az időgép félelmetes jövőbeli utazása, annak ellenére, hogy egy lehelletfinom szerelmi történet b á j a is színesíti a gyönyörű Eloiok és az emberevő Morlockok félelmetes meséjét, végül is az emberiség dekadens hanyatlását, a teljes reménytelenség vízióját t á r j a elénk. Bizonyos, hogy Verne után talán éppen Wells fantasztikus regényei voltak képesek arra, hogy a jövő lehetséges „eredményei" felől tekintsenek vissza s a j á t korának t u d o m á n y o s felfedezéseire, s annak lehetséges következményeire. Valójában Crichton J u r a P a r k j á nak biotechnológiai módon előállított őskori szörnyei magyarázzák meg, hogy Wells kortársai miért lélegeztek fel megkönnyebbülten, amikor dr. Moreau szörnyű halált szenved, s őrült kísérleteinek helye is megsemmisül. O Wells művészi fejlődésében három korszakot különböztethetünk meg. A 19. sz. utolsó évtizede a t u d o m á n y o s fantasztikus regények korszaka. A 20. sz. első évtizedében, az edwardiánus korszakban azonban Wells figyelme egyre erőteljesebben fordul a modern személyiség, az egyén és a társadalmi közösség problémái felé. Ez az érdeklődés sajátosan fonódott egybe azzal a teljesen személyes problémával, melynek lényege az a vágy

volt, hogy a férfinek — magának Wellsnek is — joga van ahhoz, hogy önmagához méltó, szép és értelmes társra találjon. Ez a probléma áll a Love and Mr. Levisham (1900: Torelli S., A szerelem és Levisham úr, 1923; Szinnai T., Mr. Levisham és a szerelem, 1928), The Sea Lady (1902: Karinthy F., Tengerkisasszony, 1913; Kiss D., A tengeri tündér, 1926) és az Ann Veronica (1909: E s t y J á n o s n é , Anna Veronika, 1926) c. regényeinek középpontjában. Ugyancsak az edwardiánus évtizedben születnek Wells klasszikus társadalmi regényei, amelyekben a magánéleti problémákon túl már az egyén és társadalom viszonya, a közéleti problémák válnak igazán hangsúlyossá. A kritikusok egy része állította, hogy az első igazán modern regény az 1905-ben megjelent Kipps — the Story of a Simple Soul (Szinnai T., E g y j á m b o r lélek története: Kipps, 192?; Szepessy Gy., Kipps, 1971) volt, de ebbe a körbe sorolhatjuk The History of Mr Polly (1910: Gaál A., Mr. Polly lázadása, 1928; Szepessy Gy., Mr. Polly, 1970), The Passionate Friends (1913: Mikes L., Szenvedélyes b a r á t o k , 1920; Róna L, ua., 1928), Mr Britling Sees it Through (1916: Szinnai T., Akik o t t h o n m a r a d t a k , 192?; uő, Mr. Britling, 1927) és The World of William Clissold (1926: Szinnai T., William Clissold világa, 1927) c. regényeit is. Valamennyinek a kor átlagembere a „hőse", s mindegyikből kiviláglik, hogy Wells elsősorban nem a művészi-formai, hanem a társadalmi-etikai problémák iránt érdeklődik. Az edwardiánus évtized egyik legsikeresebb és talán legjellemzőbb regénye a Tono-Bungay (1909: Rényi A., ua., 1925). A történet egy Ponderevo nevű feltaláló csodagyógyszer-találmánya minden pénzügyi biztosíték nélkül felfutó k o n j u n k t ú r á j á n a k és csúfos b u k á s á n a k históriáját beszéli el. A mesélő Ponderevo George nevű unokaöcscse, akit a nagybácsi üzemszervezőnek, anyag-beszerzőnek alkalmaz, aki így belülről ismeri meg a csaláson, olcsó és ostoba reklámon, becstelenségen alapuló, profitszerző fogások mechanizmusát. George tulajdonképpen Wells, hiszen gyermekkorának, ifjúkori próbálkozásainak, szerelmeinek történetében Wells hasonló életfordulataival rokon eseményekről esik szó. A szubjektív t a p a s z t a l a t o k autentikus világa mellett Wells — George szavaival — azt is elismeri, hogy regényében az „angol társadalmi organizmus. . . m a j d n e m teljes keresztmetszetének" b e m u t a t á s á r a törekedett. Valóban, a Blandings kastély kevéssé rokonszenves arisztokratáinak s a cselédek, parasztok erősen polarizált társadalmi kö-

478

WELLE rei mellett egy-egy epizód erejéig feltűnnek a szocialista —> Fabian Society, s a m á r alakuló —>Bloomsbury Group entellektüeljei. De a próféta-tudós Wells még arra is szakít időt, hogy a zárófejezetek híres quapepizódjában — Ponderevónak lenne szüksége erre a n a g y h a t á s ú nyersanyagra — az életet, természetet pusztító radioaktivitás veszélyére is felhívja a figyelmet. Tulajdonképpen a viktoriánus ,,condition of Engl a n d " típusú regény modern változatát teremti meg a Tono-Bungayben, mely az akkor m á r szocialista és ateista Wells illúziótlan őszintesége m i a t t lesz igazán meggyőző. A regény — indirekten — tulajdonképpen azt a világnézeti változást is tükrözi, mely a századforduló angol értelmiségének, s így Wellsnek a nézeteiben is megmutatkozott. A regényforma dezintegrálódásának kezdeténél vagyunk, s valamennyi regényíró mintegy kötelességének érezte, hogy számot a d j o n céljairól, ars poétikájáról, az irodalmi tradíciókhoz való viszonyáról, a valóság és művész viszonyáról. A névsor nem csekélyebb személyiségeket jelez mint G. Eliot, Th. Hardy, 0 . Wilde, H. James, J . Conrad. Sarkalatos kérdésük mindig az, hogy mi is az író kötelessége, a valóság objektív ábrázolásán á t a társadalmi kötelezettség vállalása, vagy a valós élményekhez kötődve, de ezeken túllépve az esztétikai — forma, stílus — értékek keresése s lehető tökéletes kifejezése. Wells 1911-ben állt be a sorba, amikor The Contemporary Növel ('A kortársi regény') c. megírta ő is regényírói ars p o é t i k á j á t . A t a n u l m á n y — mely k ö n y v a l a k b a n 1914-ben jelent meg — m á r jóval Virginia Woolf előtt a modern regény eredeti m i n t á i t és elődeit keresve, éppen könnyedsége és képzeletének csapongó szabadsága m i a t t Sterne-ben találja meg a modern regényírók mesterét. Ugyanakkor azt is kijelenti, hogy éppen a regényforma tágasságának korlátlan lehetőségei m i a t t nem vágyik arra, hogy a valóságtól elrugaszkodó művészek közé sorolják. Mivel a valóságról talán szárazon, ámde hiteles pontossággal kíván írni, azt nem b á n j a , ha írókollégái és kritikusai csupán újságírónak tekintik őt. Néhány évvel később ez meg is történik, amikor Wells híres kritikusi esszéiben a kortárs regényírókat két nagy csoportba sorolja, s Wells, Bennett és Galsworthy mellett az edwardiánusmaterialista jelzőkkel ellátott csoportba került. Wells azonban ekkor már az akkort á j t felelősen gondolkodó alkotó művész szinte minden lehetséges ú t j á t végigjárta. Fiatalemberként a tudományos és társadalmi problémák egyformán érdekelték, s

mint Shaw vagy Morris ő is végigjárta a v i t a k l u b o k a t . Nem t a r t o z o t t a Fabian Society alapító tagjai közé, de amikor a társadalmi problémák megoldásának lehetőségeit mérlegelő dolgozata (Anticipations, 'Előjelek') 1901-ben megjelent, a fabiánusok, akik között sok ismerőse és b a r á t j a volt, meghívták a Társaságba. N é h á n y évig volt csupán t a g j a a szerinte műkedvelő politikusok klubjának. Valójában sohasem t a l á l t a közöttük helyét, sohasem t u d t a elfelejteni s a j á t gyermekkora és ifjú éveinek kispolgári nyomorúságát a polgári, nagypolgári háttérrel rendelkező fabiánusok között. Kenyértörésre 1906-ban került sor, amikor a Faults ofthe Fabians ('A fabiánusok hibái') c. t a n u l m á n y á b a n bírálta a társaság régi — alapító — g á r d á j á n a k alaptételét. Szerinte a fabiánusok „fokozatos á t m e n e t é n e k " , azaz az egész társadalom szerkezetét, gazdaságát jóléti intézkedések, intézmények fokozatos bevezetésével való átalakításának eszméje megvalósíthatatlan, illuzórikus. Megvalósíthatatlan, m e r t tömegek t á m o g a t á s a nélkül egy ilyen kis létszámú entellektüel csapat nem o l d h a t meg ilyen nagyszabású feladatot. Wells ekkor m á r nemcsak a fabiánusokkal, elsősorban Shaw-val és a Webb-házaspárral, de más szocialista vezetőkkel és írókkal is vit á b a n állt, s egyre h a t á r o z o t t a b b a n kezdte képviselni a világméretű társadalmi átalakulás szükségességének gondolatát, s a világállam megszervezésének p r ó f é t á j á v á vált. É p p e n ezért p á l y á j a harmadik szakaszában érdeklődése teljesen a szociológiai és politikai problémák felé fordult. A szépírói m u n k á k megritkultak, s az emberiség történetének nagy t á v l a t a i t feldolgozó tan u l m á n y o k szaporodtak meg. Előbb az elbeszélő és tudományos próza formai eszközeit érdekesen vegyítő utópisztikus munkák sorakoznak fel: Mankind in the Making ('Kialakuló emberiség', tan., 1903), A Modern Utópia ('Egy modern utópia', reg., 1905), In the Days ofthe Comet (1906: R é n y i A., Amikor az üstökös eljön, 1926J, New Worldsfor Old (tan., 1908: Mikes L„ U j világ a régi helyén, 1924), The New Machiavelli (reg., 1911: Torelli S„ Az új Machiavelli, 1921). Ez utóbbi regényt követő szépírói m u n k á i b a n teljesen rátelepszik a propag a n d a a regény eseményeire, szereplőire, így pl. a Joan and Peter ('Joan és Peter', 1918) vagy The World of William Clissold c. m u n k á i b a n . Wells ekkor már Shaw-hoz hasonlóan megteremtette a maga „ H . G. W . " imázsát a köztudatban. Sokak s z á m á r a azonban ez a személyiségkép egy n y u g h a t a t l a n — nem okvetlenül rokonszenves —

479

WELLE l'art pour l ' a r t ellentmondó, intellektuális fenegyereket jelentett. Wells ugyanis világmegváltó szándékait azzal is súlyosbította, hogy figyelemmel kísérve az európai történelem sorsfordító eseményeit, kiment a frontra, e l l á t o g a t o t t Oroszo.-ba, m a j d a SZU-ba is (1914, 1920), s nem r e j t e t t e véka alá háború-ellenességét, s az éppen alakuló SZU problémáinak végeredményében tárgyilagos megértését. J ó n é h á n y kortársa hazaárulónak s Anglia ellenségének kiáltott a ki Wellst, így pl. H. A. Jones, aki kiváló drámaíró, volt, de mint gondolkodó nem volt valódi p a r t n e r e Wellsnek. E z t a pálya utolsó nagy m u n k á i is bizonyítják. Ezek közül legnépszerűbb, a szinte minden nyelvre lefordított The Outline of History (1920: Kiss R . -Lambrecht K., A világtörténet alapvonalai. 1925) amely trilógiát alkot a J . Huxleyve 1 és saját fiával, G. Ph. ITeMsszel írt The Science of Life (1929: Lambrecht K., Az élet csodái, 1930) s az 1932-ben megjelent The Work, Wealth, Happiness of Mankind ('Az emberiség munkája, gazdagsága és boldogsága') c. munkákkal. Wells tulajdonképpen pályája elejétől kezdve választ szeretett volna kapni — és adni — arra a kérdésre, hogy a fejlődés általános tendenciája milyen társadalmi és kulturális jövő felé viszi az emberiséget, de a r r a is, hogy az egyes ember és a közösség ereje befolyásolhatja-e ezt a fejlődést. P á l y á j a utolsó két évtizedében írt tanulmányaiban ú j r a és újra fogalmazza ezekre a kérdésekre a választ. Megközelítésének iránya változatlan, a modern lét problémáit mindig szociológiai-biológiai meghatározottságainak fényében vizsgálja. G. Eliot hite az egyén környezetéhez való alkalmazkodási készségéről és lehetőségeiről — m i n t hamis illúzió — eltűnik. Wells alaptétele — éppen a darwini evolúciós elmélet a l a p j á n — az, hogy a modern ember elvesztette ezt az alkalmazkodási képességét, s egy minden nemzeti állam szempontjából előnyös világállam szervezetét, világkormányt éppen azért t a r t ideálisnak, mert így elkerülhetővé v á l n a mindenféle háború, a kollektív gazdaságitársadalmi ellenőrzés segítené a termelt javak lehető-kielégítő elosztását (így megszüntetné a nemzetek és kontinensek közötti ellentéteket) s végül a világ ifjúságának energiáit hasznos keretek között lehetne felhasználni (ez a gondolat későbbi munkáiban, a H i t l e r j u g e n d á r n y é k á b a n különösjelentőséggel bírt). Érdekes, hogy részleteiben olyan szocialista állam — konstruktív szocializmus — szervezeti formáit, módszereit javasolja, amelyben a privát

gazdasági szféra n y i t o t t marad, a kapitalist a vállalkozás mindig lehetséges, míg egyes területek erősen centralizált, államosított szervezetben működnek, így pl. az energiaszolgáltatás, jóléti intézmények. Érdekes az egyházakról vallott véleménye is, a katolicizmust nem ismeri el konstruktív társadalmi erőnek, a protestáns egyházak befolyását, szolgáló készségét azonban igen. Ezek a gondolatok m a már nem jeleznek különösebben forradalmi világnézetet, kort á r s a i n a k egyrésze azonban idealista prófét á n a k , egy másik része azonban megrögzött kommunistának t a r t o t t a Wellst. Ann a k ellenére is így t a r t o t t á k számon, hogy szinte minden m u n k á j á b a n , így az orosz viszonyokról írottakban is (Russia in the Shadows, 'Oroszország á r n y é k á b a n ' , ért., 1920) kifejtete a marxizmus merev, orthodox, ,,steril" világnézet, mely nem alkalmas egy új, valóban demokratikus társadalmi rendszer kialakítására. O Tagadhat a t l a n , hogy a reformista Wells utópisztikus, illuzórikus világmegmentő javaslatai nem jeleztek egy valóban végigjárható u t a t . Gyakorlati észrevételei, javaslatai m i a t t azonban nemcsak Angliában, de Eur ó p á b a n is a legolvasottabb 20. sz.-i írók közé t a r t o z o t t , s ahogy A. Francé összegezte számos kortársa véleményét, Wells tag a d h a t a t l a n u l a modern idők egyik legnagyobb intellektuális befolyást gyakorló személyisége volt. O F ő b b művei még: The Stolen Bacillus and Other Incidents (elb., 1895: Görgey G„ A bacilustolvaj, 1959); The Wheels of Chance (elb., 1896: Szepessy Gy., A szerencse kerekei, 1970); The Wonderful Visit ('A csodálatos látogatás', reg., 1895); The Food of the Oods (reg., 1904: Tábori K., Csodaszer, 1918; Rényi A., Az istenek eledele, 1925; Szinnai T., ua., 1954); The Country of the Blind and Other Stories ('A vakok országa és más elbeszélések', 1911); Marriage (reg., 1912: Torelli S., Házasság, 1923); Bealby (reg., 1915: Szinnay T., ua., 1925; Végh D., ua., 1955; Cseh G., ua., 1972); God, the Invisible Being ('Isten, a l á t h a t a t l a n lény', tan., 1917); A Short History of the World (tan., 1922: Laczkó G., A világ története, 1922); Men Like Gods (reg., 1923: Karinthy Emília, Emberistenek, 1925); Meanwhile, the Picture of a Lady (reg., 1922: Gaál A., Egyelőre — egy lady arcképe, 1927); The Dream (reg., Kiss D., Az álom, 1928); The Open Conspiracy (tan., 1928: Rózsa T)., Nyílt összeesküvés, 1929); The Book of Catherine Wells ('Catherine Wells élete', reg., 1928); Experiment in Autobiography (1934: Pálóczy H o r v á t h Gy., Önéletrajz, 1935); The Fate of Homo Sapi-

480

WELSK ens (tan., 1939: Fülöp Zs., Az emberiség jövője, 1947); Crux Ansata — an Indictment of the Román Catholic Church ('Crux Ansata — V á d i r a t a katolikus egyház ellen, 1944, bőv. kiad. 1972); The Mind at the End of its Tether ('Az ész a esőd szélén', tan., 1945). O G y ű j t , kiad.: Complete Works ('Összes művei', 26 köt., 1925—1927). O Magyarul még: Mikor az alvó ébred (reg., 2 köt.' Mikes L., 190?); Kósza lelkek. Két csudálatos történet (elb.-ek, F a r k a s Klára, 1909); A csillag (elb., Király Gy., 1910); A gyémántcsináló és egyéb történetek (Dunay Z., 191?); Az elcserélt élet s egyéb történetek (nlák, Benedek M., 1914); A civilizáció megmentése (esszé, Rácz B., 1922); A pókok völgye (elb.-ek, Désy T., 1923); Ugh-lomi. Történet a kőkorszakból (elb., Schmidt J . , 1925); A püspök lelke (reg., Torelli S., 1928); Mi lesz holnap? (reg., Schöpflin A., 1933); Egy test, két lélek (reg., Benedek M., 1934); A bűvös bolt (elb.-ek, Görgey G., Ruzitska Mária, 1959); A vakok országa (elb.-ek, Borbás Mária, F ó t h y J . , 1969); Tomi és az elefánt (mesék, G. Beke Margit, 1975). O írod.: A. H. Craufurd: The Religion of H. G. Wells a n d Other Essays (1909); J . D. Beresford: H . G. Wells (1915); Van Wyck Brooks: The World of H. C. Wells (1915); W. Archer: God a n d Mr. Wells (1917); H. A. Jones: My Dear Wells — A Manual for the Haters of England (1921); S. Dark: The Outlines of H . G. Wells (1922); E. I. Zamiatin: H e r b e r t Wells (1922); J . O. Hetzler: The History of Utópián T h o u g h t (1923); F . H. Doughty: H . G. Wells Educationist (1926); G. H . Wells: The Works of H. G. Wells — 1887—1925 (1926); G. A. Connes: A Dictionary of Characters and Scenes in the Novels, Románces and Short Stories of H. G. Wells (1926, bőv. kiad., 1971); G. H . Wells: H. G. Wells — A Sketeh for a Portrait (1930); C. Caudwell: H. G. Wells (Studies in a Dying Culture, 1938); J . B. Ciates: Ten Modern P r o p h e t s (1944); N. Nicholson: H. G. Wells (1950); V. Brome: H . G. Wells — A Biography (1951); A. L. Morton: The English U t ó p i a (1952); M. Belgion: H. G. Wells (1953); L. Edei—G. H . R a y (szerk.): Henry J a m e s and H. G. Wells (1955); M. M. Meyer: H. G. Wells and His Family (1956); V. Brome: Six Studies in Quarelling (1958); G. Ray: E d w a r d i a n s and L a t e Victorians (1960); H. Wilson (szerk.): Arnold Bennett and H. G. Wells (1960); H. Bergonzi: The Early H. G. Wells: A Study of the Scientific Romanees (1961); R. G e t t m a n n : George Gissing a n d H. G. Wells (1961); F. K. Chaplin: H . G. Wells — An Outline (1961); G. Orwell: Wells, Hitler and the World State li I

(Collected Essays, 1961); I. R a k n e m : H . G. Wells — and His Critics (1962); L I . Henkin: Darwinism in t h e English Növel 1860— 1910 (1963); WT. Wagar: H. G. Wells: J o u r nalism and Prophecy 1893—1946 (1964); H . G. Wells Society: H. G. Wells: A Comprehensive Bibliography (1966—1968); R. H. Costa: H . G. Wells (1967); M. R . Hillegas: The F u t u r e as Nightmare — H . G. Wells and the Anti-Utopians (1967); K. B. Newell: Structure in Four Novels by H. G. Wells (1968); L. Dickson: H. G. Wells His Turbulent Life and Times (1969); R ó n a É v a : H. G. Wells (1969); P. Parrinder: H . G. Wells (1970); W. Bellamy: The Novels of Wells, Bennett and Galsworthy 1890— 1910 (1972); P. Parrinder (szerk.): H. G. Wells — The Critical Heritage (1972); N. és J . MacKenzie: The Time Traveller (1973); uők: H. G. Wells — A Biography (1974); B. Bergonzi: (szerk.): H. G. Wells — A Collection of Critical Essays (1976); D. Suvin: H. G. Wells and Modern Science Fiction (1977); P. Haining (szerk.): The H. G. Wells Scrapbook (1978); C. Pagetti: H. G. Wells: T h e First Men in the Moon (1978); J . R . H a m m o n d : An H. G. Wells Companion: A Guide to the Novels, Romanees and Short Stories (1979); uő: H. G. Wells: Interview and Recollections (1980); Roslynn Haynes: H . G. Wells: Discoverer of the F u t u r e — The Influenee of Science on His T h o u g h t (1980); P. Parrinder: H. G. Wells's Literary Criticism (1980); F. McConnell: The Science Fiction of H. G. Wells (1981); N. Delbanco: Group P o r t r a i t — J . Conrad, S. Crane, F o r d Madox Ford, H. J a m e s and H. G. Wells (1982); J . R. Reed: The N a t u r a l Hist o r y of H. G. Wells (1982); B. W . Aldiss: H. G. Wells — 1866—1946 (1982);J. Huntington: The Logic of Fantasy: H. G. Wells a n d Science Fiction (1982); W. Sedlak: Utopie und Darwinism us (1982); W. R . Ferrell: Mand and Machines: Two Visions of the F u t u r e (1983); H. Geduld: The Definitive Time Machine: A Critical Edition on H. G. Wells's Scientific Románcé (1987); Linda R . Anderson: Bennett, Wells and Conrad: Narrative in Transition (1988); B. W. Aldiss: Wells and the Leopárd L a d y (P. Parrinder, szerk., H. G. Wells Under Revision, 1990); B. Murray: H. G. Wells (1990); J . H u n t i n g t o n : Critical Essays on H. G. Wells (1991); A. J . Hoppé: The Time Machine (1992). Kocztur Gizella

481

Welskopf-Henrich f velszkopf-henrik], Liselotte (írói név); Elisabeth Charlotte Welskopf (férjezett név); E. C. Henrich (családi név); (München, 1901. szept. 15.—Bér-

WELTB lin, 1979. jún. 16.): német írónő. Klasszikafilológiát végzett és a berlini Humboldtegyetemen, ill. később a kelet-német Tudományos Akadémián m ű k ö d ö t t , szakterületén férjezett neve a l a t t publikált. í r ó k é n t indiánregényekkel jelentkezett, így a hatrészes Die Söhne der grossen Barin ('A nagy medve fiai', 1951—1963) c. sorozattal, melynek első két részét magyarul is kiadták: A nagy medve fiai (Mándy Stefánia, 1970), Tokei-ihto visszatér (uő,1971). í g y elsősorban ifjúsági íróként jegyezte be nevét az N D K irodalmába. Ugyanakkor a korregény m ű f a j á b a n is próbálkozott: Zwei Freunde ('Két barát') c. trilógiája, az 1930as évek Hitler előtti és Hitler alatti értelmiségi világát idézi meg. Das Blut des Adlers ('A sas vére', 1977) c. könyvével ú j a b b indián-sorozatot indított, melyből öt rész készült el. O Egyéb főbb regényei: Jan und Jutta ( ' J a n és J u t t a ' , 1955); Der siebenstufige Berg ('A hétlépcsős hegy', 1972); Das helle Gesicht ('Fénylő arc', 1980). Komáromi Weltbühne: -> irodalmi

Sándor

sajtó

Welter [velter], Nikolaus (Mersch, 1871. jan. 2.—Luxemburg, 1951. júl. 13.): luxemburgi német író, irodalomtörténész. Gimnáziumi t a n á r k é n t kezdte, majd 1918— 1921 között oktatásügyi miniszter volt. írói tevékenysége során d r á m á k a t , költeményeket és elbeszéléseket írt. írásainak anyagát többnyire szülőföldje témáiból állította össze. Irodalomtörténeti munkáinak t á r g y a is elsősorban a francia és a luxemburgi irodalom. O F ő b b művei: Frederi Mistral, der Diehter der Provence ('Frederi Mistral, Provence költője', életr., 1899); Griselinde (ua., dráma, 1901); Frühlichter ('Hajnali fények', költ.-ek, 1903); Die Söhne des Oeslings ('Oesling fiai', dráma, 1904); In Staub und Gluten ('Porban és parázsban', költ.-ek, 1909); Geschichte der französischen Literatur ('A francia irodalom története', 1909); Das Luxemburgische und sein Schrifttum ('A luxemburgi nyelv és írásbelisége', ért., 1914). O írod,.: N. Heinen: Nikolaus Welter, der Diehter der Heimat (1952). Varga Péter Weltflucht:

londoni művészeti akadémiákon képezte t o v á b b m a g á t . 1920-ban megházasodott és két évre Mallorca szigetére költözött, ahol érdeklődése fokozatosan az irodalom felé fordult, noha a festést a későbbiekben sem a d t a fel. 1923-tól haláláig a Genf melletti Chene Bougerie-ban élt. O 1940-ig szinte kizárólag d r á m á k a t írt: első d a r a b j á t , a Maroto und sein König-et ('Maroto és királya', 1926) 1925-ben m u t a t t á k be Bázelben; ezt a történeti tárgyú Servet in Genf ('Szervét Mihály Genfben', 1930), a bűnügyi történet Blaubart ('Kékszakáll', 1933), valamint a zürichi dialektusban írott Mordnacht ('Gyilkos éj', 1937) követték. Legnagyobb sikerét az ugyancsak tájszólásban írott Steinbrueh ('Kőtörés', 1939) c. d r á m á jával a r a t t a . E z t követően á t t é r t a prózaírásra: 1941-ben megjelent monumentális családregénye, a Wenn Puritaner jung sind ('Mikor a puritánok fiatalok'), majd hoszszabb elbeszélésekkel jelentkezett (Martha und die Niemandssöhne, 'Márta és a senkifiai', 1948; Die kühle Jungfrau Hannyvonne, 'Hannyvonne, a hideg szűz', 1954; Der Dolch der Lucretia, 'Lucretia tőre', 1958). Elete vége felé emlékirat-formában megírt a apjával való kapcsolatának történetét (Bűd des Vaters, 'Az apa képe', 1962).

Jugendstil

Welti [velti], Albert J á k o b (Zürich, 1894. nov. 10.—Genf, 1965. dec. 5.): svájci német író, festő. Iskoláit Münchenben és Bernben végezte. E z u t á n festő apjánál, A. WeltinéX tanult, m a j d annak 1912-ben bekövetkezett halála után a müncheni, madridi és 482

Újvári

Péter

Welty [veltij, Eudora Alice (Jackson, Miss., 1909. ápr. 13.—): amerikai (USA) regényíró, novellista, esszéíró. J ó m ó d ú családban született a Mississippi torkolatvidékén, egész életét itt töltötte. A Mississippi State College-ban, a Wisconsin és Columbia egyetemen tanult. írásművészetének meghatározó tényezője az amerikai Dél mint földrajzi és kultúrális régió. Ezen belül elsősorban a N y u g a t és a Dél meghódításának korszakához kötődik. Nevét K. A. Porterével, W. Faulknerével és F . 0'Connoréva,\ együtt emlegetik. Elbeszéléstechnikai szempontból művei két kategóriába sorolhatók. A 'belső történetekre' ('inside stories') H. James, M. Proust, J . Joyce, D. Richardson, Virginia Woolf, A. Csehov, E. Bowen és Katherine Mansfield h a t o t t : a nézőponttechnika, a tudatfolyam eszközeivel t á r j a fel a szereplők belső világát. 'Külső elbeszéléseiben' ('outside stories') Mark Twain és R. Lardner hatása észlelhető. Szereplőit itt kívülről (objektív narrátori nézőpontból) szemléli, dramatizálva jellemzi. O P á l y a f u t á s á t kritikusi elismerés kíséri: első elbeszéléskötetéhez (A Curtain of Green, 'Zöld függöny', 1941) K. M. Porter írt előszót, később C. Brooks és R. P. Warren méltatják. Pulitzer-díjsX és számos O. Hen-

WENDL ry-díj&t k a p o t t . O F ő művei még: The Wide Net ('Laza háló', elb.-ek, 1943); Delta Wedding ('Esküvő a deltavidéken', reg., 1946); Golden Apples ('Aranyalmák', nlák, 1949); Losing battles ('Csatavesztés', reg., 1970); The Eye of the Story ('Az elbeszélés magva', emlékezés, 1979); One Writer's Beginnings ('Egy író kezdő évei', emlékezés, 1984). O Magyarul: A számkivetett indián leányzó (Borbás Mária, Udvarhelyi H., 1982); 1—1 elb. (Udvarhelyi H., R a k é t a , 1983, 43., uő, uo., 1984, 8.; uő, uo., 1984, 27., uő, uo., 1985, 14—15.). O írod.: R. M. Vande Kieft: E u d o r a Welty (1962); P. W. Prenshaw (szerk.): E u d o r a Welty. Critieal Essays (1979); W. H. T u r n e r — L . E. Harding (szerk.): Critieal Essays on E u d o r a Welty (1989); L. Westling: Eudora Welty (1989). Séllei Nóra Wenamon utazása; Un-Amun (átírásváltozat); (i. e. 1100 k.): egy moszkvai papiruszon hieratikus írással f e n n m a r a d t egyiptomi novella. Az m u t a t j a be élénk színekkel, hogy a nagyhatalmi állását elvesztett Egyiptom tekintélye milyen rohamosan süllyedt a környező országok szemében. Főhőse Wenamon Herihór, a királyi címet is viselő thébai főpap tisztviselője. XI. Ramszesz korában Egyiptom gyakorlatilag kettészakadt. Északon Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu gyakorolta a h a t a l m a t , délen Herihór. Wenamonnak cédrusfát kellett hoznia a Libanon hegységből Amon isten szent b á r k á j a számára. H a m a r o s a n még azt a kevés értéket is ellopták tőle az egyik kikötőben, melyet küldői a d t a k számára. Biiblosz fejedelme először szóba sem a k a r t állni vele, miután azonban egyik a p r ó d j a révületbe esik és Amon istenről beszél, mégis kihallgatja. Wenamon hiába hivatkozik Amon hatalmára, a fejedelem ellenértéket akar a fáért, nem hajlandó a j á n d é k gyanánt küldeni Egyiptomba. Végül érkezik valami fizetség Egyiptomból, Wenamon megkapja a fát, ám a vihar Ciprus szigetére sodorja, ahol meg a k a r j á k ölni, de a királynő mégis megmenti. I t t a kézirat félbeszakad. O A történet bizonyos rokonságot m u t a t —•Szinuhe történetével, a főhős mindkét esetben ugyanarra a területre kerül, s ők is, és az ottani fejedelmek is mindkét esetben nagyjából azonos módon cselekszenek, beszélnek. Az egyiptomiak ünnepélyes tirádái mindkét történetben gúnyos leintésben részesülnek a reálpolitikusokként megrajzolt fejedelmek részéről. Szinuhe még a fáraó h a t a l m á t dicsőítheti, Wenamon Amonra hivatkozik. Wenamon utazásának története újbirodalmi nyelven íródott, s e nyelv irodalmának 31*

stilárisan legjobban sikerült és egyben utolsó alkotása. Az ismeretlen író elsősorban a hosszú párbeszédekkel rajzolja meg szereplőinek jellemét. Az indulatok, az érzelmek hullámzása meglehetősen szélsőséges, a szerző azonban mindvégig m é r t é k t a r t ó a n bánik a kalandregény által n y ú j t o t t lehetőségekkel, a cselekmény nagy egészében a realitások keretei között marad. Nem látszik kizártnak az, hogy valóban megtört é n t vállalkozás leírásával állunk szemben. B á r m i l y e n mélyre s ü l l y e d t a z o n b a n , Egyiptom k u l t ú r á j á n a k ősiségét a bübloszi fejedelem is elismeri. ,,Mert Amon teremt e t t e az összes országokat, ő t e r e m t e t t e őket, és ő t e r e m t e t t e azt az Egyiptomot, ahonnan jössz, elsőnek. A műveltség pedig onnan j ö t t , hogy eljusson oda, ahol én vagyok, a bölcsesség pedig onnan jött, hogy eljusson oda, ahol én vagyok!" (Dobrovits A. ford.). O A mű a thébai theokrácia szellemében íródott, melynek fő tétele az volt, hogy Egyiptom felett tulajdonképpen a thébai főisten uralkodik. Wenamon is m a gával vitte az ,,Üt Á m o n j á t " . A m u n k a nemcsak az egyiptomi irodalom jelentős alkotása, hanem a kor legfontosabb történeti forrásai közé tartozik. Egyiptom gazdasági, belső és külpolitikai helyzete egya r á n t megvilágítást nyer az izgalmas élménybeszámolóban. O írod.: Erman: Die Literatur der Ágypter (1923); Dobrovits A.: A paraszt panaszai (1963); M. Lichtheim: Ancient Egyptian Literature (2. köt., 1976). Kákosy László Wendland [vendland], Olga; Olga Wohlbrüek (leánykori név); (Gainfarn, Bécs, 1867. júl. 5.—Berlin, 1943. júl. 22.): osztrák származású német írónő, színésznő. Cukorgyáros lánya volt. K i j e v b e n nevelkedett, majd a párizsi Odéon színház tagja lett. 1887-ben M. Bern, m a j d attól való válása u t á n a zeneszerző W. Wendland felesége lett. T ö b b mint 20 regényt és számos novellát írt. O Magyarul: Barbárok (reg., V a j d a Gy., 1916); Déli nap (reg., n. n „ 1917); Akit a vére kerget (reg., Ernődi Hajós Zs., 1934). Újvári Péter Wendler [vendler], H o r s t Ulrich (Berlin, 1926. má^c. 5.—): n é m e t író, d r a m a t u r g . Középiskolái elvégzése u t á n behívták katonának és a frontra vitték. 1946-ig hadifogoly volt. Hazakerülése után tisztviselő, m a j d tanító. Ezt követően d r a m a t u r g k é n t dolgozott Cottbusban (1949), Altenburgban (1950), Lipcsében (1951), majd szabadfoglalkozású író. 1954-ben átvette a brandenburgi kabarészínház irányítását. 1960-

483

WENDL ban a berlini „Volksbühne" d r a m a t u r g j a , m a j d 1964-től a rostocki színház munkatársa. O í r ó i érdeklődését is a színházzal kapcsolatos feladatai h a t á r o z t á k meg: aktuális d a r a b o k , népszerű, laikus színházak részére írott művek érdekelték. 1952-ben megjelent d r á m á j a Der Fali Merzbach ('A Merzbaeh-ügy') egy nyugat-kelet berlini aktuálpolitikai üggyel foglalkozik. Az 1960-as évektől kezdve rendszeresen jelentek meg vígjátékai, amelyek biztos színpadkezelésről, határozott jellemalkotó képességről és szellemes előadásmódról vallanak. O T o v á b b i művei: Don Quijote oder Das Oastspiel auf dem Lande ('Don Quijote avagy vígjáték vidéken', t é v é j á t é k , 1964); Schloss Gripsholm ('Gripsholm v á r a ' , dráma, 1963). Mádl Antal Wendler [vendler], Ottó B e r n h a r d (Frankenberg, 1895. febr. 10.—Burg bei Magdeburg, 1958. jan. 7.): német író. T a n á r volt, szocialista nézetei miatt 1933-ban elbocsátották, m a j d 1945-ben rehabilitálták. Regényeiben, novelláiban, d r á m á i b a n , forgatókönyveiben és ifjúsági költeményeiben többnyire szociális témákkal foglalkozott. O Művei: Theater eines Gesichts ('Egy arc színháza', d r á m a , 1925); Soldaten, Marieen ('Katonák, máriások', reg., 1929); Ein Schauspieler geht durch die Politik ('Egy színész végigmegy a politikán', dráma, 1932); Himmelblauer Traum eines Mannes ('Egy férfi égszínkék álma', reg., 1934); Pygmalia (ua., vígj., 1942); Als die Gewitter standén ('A viharok idején', reg., 1954); Von den sieben Seen ('A hét tóról', reg., 1956). Újvári Péter Wenger fvenger], Lisa (felvett név), Ruutz (eredeti név), (Basel, 1858. jan. 23.— Carona, Lugano, 1941. okt. 17.): svájci német írónő, drámaírónő. Párizsban, Firenzében és Düsseldorfban t a n u l t festészetet, majd Bernben telepedett le. O F ő b b művei: Das blaue Márchenbuch ('A kék mesekönyv', mesék, 1905); Wie der Wald still ward ('Hogyan csendesült el az erdő', elb., 1907); Irrende ('Tévedők', nlák, 1912); Das Zeichen ('A jel', színmű, 1914); lm Spiegel des Alters ('Az öregkor t ü k r é b e n ' , emlékiratok, 1927). O Magyarul: 1—1 nla (n. n., Pesti Napló, 1905, 314; R u z i t s k a Mária, Ú j Idők, 1923, 1). O írod.: A. Heine: Lisa Wengers R o m a n e (Die L i t e r a t u r 26, 1923, 24); H. Ryckener: Lisa Wenger (1941). Újvári Péter Wenig [vénig], Adolf (Stankov u Hermanova T y n a , 1874. aug. 13.—Prága, 1940.

m á r c . 19.): cseh író. Tanító volt. Irodalmi munkásságát teljes egészében mese- és mondagyűjtésnek szentelte. Gyűjteményeinek rendkívül gazdag anyagából v á l a s z t o t t a eredeti, önálló írásainak tárgyát. O F ő b b művei: Vénec prazskych povéstí ('Prágai mondakoszorú', 1908); Svétem pohádek 1—4. ('A mesék világában', 1—4. köt., 1925); Staré povésti prazské ('Régi prágai m o n d á k ' , 1930); Pestrá kytiőka pohádek ( ' T a r k a mesecsokor', 1935). Zádor András Wennerberg [vennerberj], G u n n a r (Lidköping, 1817. okt. 2.—Láckö, 1901. aug. 24.): svéd költő, zeneszerző, politikus. Uppsalában filozófiai és művészettörténeti tan u l m á n y o k a t végzett, m a j d t a n á r k é n t tevékenykedett. 1865-től 1870-ig minisztériu m i osztályvezető, 1875-től 1888-ig t a r t o m á n y f ő n ö k , v a l a m i n t 1870-től 1875-ig és 1888-tól 1891-ig kultuszminiszter volt. A -+Svéd Akadémia 1866-ban v á l a s z t o t t a t a g j a i sorába. O N a g y népszerűségre t e t t szert az uppsalai diákéletet komikus képekben bemutató Gluntarne ('Glunten énekei', 1849—1851) c. duettgyűjteményével, melynek zenéjét és szövegét is m a g a írta. Az 1850-es évektől az egyházi zene tanulmányozására f o r d í t o t t a figyelmét, aminek eredménye három oratórium és a Davids psalmer ('Dávid zsoltárai', 1861—1886) c. zsoltárgyűjtemény lett. Irodalmi szemp o n t b ó l jelentősebb költeményei a Samlade skrifter ('Összegyűjtött írások', 4 köt., 1881—1885) c. kötetekben láttak napvilágot. O írod,.: S. Taube: Gunnar Wennerberg. Bref och minnen (3 köt., 1913—1916); S. Almquist: Om Gunnar Wennerberg. H a n s tid och hans gárning (1917); B. Almquist: Uppsalastudenten i Wennerbergsvers och Strindbergsprosa (1926); K . W. Herdin: G a m m a l t och n y t t (1935); E. Maim: Ack, i Arkadien (1949); B. Lewan: D r ö m m e n om Italien (1966); S. G. Svenson: G u n n a r Wennerberg. E n biografi (1986). Baksy

Péter

Wentscher [vencser], Dora (Berlin, 1883. j ú n . 11.—?): német írónő. Polgári művészcsaládból származott, fiatalon ő m a g a is m i n t festő, építész és színésznő tevékenyked e t t . 1918 után a Weltbühne c. folyóiratnál dolgozott, 1919-től A. Polgár Frieden c. ú j s á g j á n á l volt m u n k a t á r s . 1928-ban belép e t t a K o m m u n i s t a P á r t b a . 1933-ban Prág á n keresztül a SZU-ba emigrált, ahol 11 évig mint író, kritikus, műfordító működ ö t t , többek között a Moszkvai Rádiónál. E b b e n az időben többnyire antifasiszta té-

484

WERDE m á j ú elbeszélései jelentek meg, német és orosz nyelven. 1946-ban tért vissza Weim a r b a . O írásaiban a német nép m ú l t j á v a l és a jelen problémáival foglalkozik, valódi patriotizmus és a dolgozók iránti mély szeretet érződik művein. Legismertebb írása a Heinrich von Kleist (ua., dráma, 1956) c. k ö n y v d r á m a , melyben a költőt mint korának áldozatát ábrázolja. O További fő művei: Barbara Velten. Geschichte einer Theaterpassion ('Barbara Velten. Egy színházszenvedélytörténete', elb., 1920); Tante Tina ('Tina nagynéni', nla. 1946); Das Paralellepiped des Leutnants ('A hadnagy p a r a lelepipedonja', elb., 1947); Vergangenes, nicht Vergessenes ('Elmúlt, nem elfelejtett', nla, 1947); Der Soldaten-Vater ('A k a t o n a a p a ' , elb., 1947); Helden, Frauen und Knechte ('Hősök, asszonyok és szolgák', elb.-ek, 1956). Virág István Wentworth [ventvosz], Patrícia (írói álnév); Dora Amy Elles (eredeti név); (Mussoorie, India, 1878—Surrey, 1961. jan. 28.): angol bűnügyi regényírónő. írt ugyan verseket és néhány történelmi regényt is, de hírnevet Maud Silver kisasszony, a kötögető magándetektív kissé romantikus a l a k j á val szerzett, aki számos regényének hősnője. O F ő b b művei: The Astonishing Adventure of Jane Smith ( ' J a n e Smith meglepő k a l a n d j a i ' , reg., 1923); Grey Mask (reg., 1928; K u n M„ A szürke álarcos, 1937); Devil-in-the-Dark (reg., 1934: Földes J . , Ördög a sötétben, 1936); Down Under (reg., 1937: Szántó M., Összeesküvés a föld alatt, 1937). O Magyarul még: Éjjel a park alagútján (reg., Fekete O., 1929). Somogyi György Wenxue Pinglun: -»irodalmi sajtó Wenzl [vencl], Oldíieh (Mélník, 1921. okt. 3.—uo., 1969. aug. 7.): cseh költő. Életének utolsó kilenc évét gyógyíthatatlan gerincvelőbetegsége m i a t t fekvőbetegként kórházban töltötte. O Verseit 1938 ó t a közölték különböző irodalmi lapok, de kötetbe g y ű j t v e csak 1964-ben jelentek meg először. Betegsége a l a t t írt költeményeit további három kötetben, egész életművét pedig VeSkerá poezie ('Egész költészete') c. 1982-ben a d t á k ki. O Gyűjt, kiad.: Pohodlny zivot ('Kényelmes élet', vál. versek, 1990). Zádor András Werder [verderj, Diederich von dem (Werdershausen, 1584. jan. 17.—Reinsdorf, 1657. dec. 18.): német fordító, költő, elbeszélő. Nemesi család sarjaként, mint apród a H essen-Kasselek udvarában nevel-

kedett. A Collegium Mauritianum elvégzése után — ahol már a m e g ú j í t o t t német nyelven folyt az o k t a t á s — t a n u l m á n y a i t a Marburgi Egyetemen f o l y t a t t a , itt teológiát és jogot hallgatott. Franciao.-i és itáliai utazásai u t á n a Hessen-Kasselek szolgálatába állt, ahol számos fontos pozíciót töltött be. A harmincéves h á b o r ú idején élénk diplomáciai tevékenységet f e j t e t t ki a Hessen-Kasselek, az Anhalt-Köthenek, a svédek és a brandenburgiak oldalán. A háború után Reisendorfban telepedett le. — Még a harmincéves háború idején számos katonai és politikai tiszte mellett a Fruchtbringenden Gesellschaft („Gyümölcshozó társaság") t a g j a k é n t vezető szerepet vállalt a német nyelvújításban és a német irodalom megreformálásában. D ö n t ő szava volt nyelvi, poétikai kérdések elbírálásában. Kurzerbericht von der Fruchtbringenden Gesellschaft Vorhaben ('Rövid tudósítás a Gyümölcshozó Társaság elképzeléseiről', 1641) c. művében m o n d j a ki „rímtörvényét", melyben a stanza versformát jelöli meg követendő formaideálként. Saját műveit a formai tökéletességre és a magasfokú retorikai h a t á s elérésére való törekvés jellemzi. Vonzódása a manierisztikus-kifinomult formajátékhoz leginkább a Krieg und Sieg Christi ('Krisztus h á b o r ú j a és diadala', versek, 1631) c. vallásos szonettciklusán figyelhető meg. Irodalomtörténeti jelentőségre mégsem saját műveivel, hanem elsősorban a haladó kortárs itáliai irodalom képviselőinek németre fordításával t e t t szert. Legjelentősebb ezek közül Tasso Gerusalemme Liberata c. m ű v é n e k fordítása, melyet Gottfried von Bulljon, Oder Das Erlöste Jerusalem ('Gottfried von Bulljon, avagy a m e g s z a b a d í t o t t Jeruzsálem', eposz, 1632) c. jelentetett meg, M. Merian egészoldalas rézmetszeteivel illusztrálva. I t t alkalmazta — a n é m e t irodalomban elsőként — a három keresztrímes stanza formát. Művét a harmincéves háború u t á n mind nyelvi, mind metrikai szempontból tökéletesítve 1651 - ben Gottfried Oder Erlöstes Jerusalem ('Gottfried a v a g y a megszabadított Jeruzsálem') c. ismét megjelentetett. Ez a változat olyannyira időtállónak bizonyult, hogy a következő 7'a.wj-fordítást csak a romantikus J . D. Gries jelentette meg, aki szintén a stanza-formát alkalmazta. Ariosto Orlando Furioso c. művének fordítását 1632—1636 között négy részben a d t a ki, Die História vom Rasenden Roland ('Rettegett Roland históriája') c. A fordításnál az eredeti alexandriai versformát alkalmazta az általa idealizált stanza helyett. Névtelenül k i a d o t t Dianea (ua.,

485

WERES 1644) c. regényével, melynek G. F . Loredano La Dianea e. műve szolgált alapjául, meghonosította az udvari regény m ű f a j á t Németo.-ban. Életével és munkásságával a barokk költő-nemes ideál megtestesítője volt. O További fő művei: Vier und zwanzig Freuden-reiche Trost-Lieder ('Huszonnégy örömteli vígasztnyújtó ének', versek, 1653); Seufftzende Andachten ('Sóvárgó fohászok', versek, 1667). O írod.: A. Aurnhammer: T o r q u a t o Tasso im Deutschen Barokk (1991). Virág István Wereszczynski [verescsinyszki], Józef (Zbaraz?, ma: Ukrajna, 1530 k — ?, 1598 v. 1599): lengyel prédikátor, politikai író. 1581 után, a siecieehowi bencés kolostor a p á t j a ként szoros kapcsolatban állt a költő S. F. Klonowicc&l, aki műveit l a t i n r a fordította. Politikai t a r t a l m ú prédikációiban az 1590es években a Lengyelo. által meghódított kelet-ukrajnai területek betelepítésére, ott lovagi iskola létrehozására és — a török veszedelem elhárítása érdekében — a végvárak átépítésére szólított fel. Szatirikus és anekdotikus elemekkel élénkített erkölcsnemesítő t r a k t á t u s a i b a n (Gosciniec peumy niepomiernym moczygqbom. . ., 'Biztos út a telhetetlen korhelyeknek. . . ' , 1585; Regula, to jest Nauka albo post^pek dobrego iycia króla chrzescijanskiego, 'Szabályzat, diZRiZ cL Keresztény király jó életének t u d o m á n y a avagy vitele', 1587) bírált és buzdított; előbbi művében azonban a torkosnak és részegesnek ábrázolt M. Rej m ű v é t (Zywot czlowieka poczciwego, 'A becsületes ember élete', 1558) plagizálta. O Kiad.: I. Hoiowinski: Kazania ('Prédikációk', SzentPétervár, 1854); K. J . Turowski: Pisma polityczne ('Politikai írások', 1858); uő: Pisma trései moralnej ('Erkölcsi t a r t a l m ú írások', 1860). O írod.: K. Mecherzynski: História wymowy w Polsce (2. köt., 1856); J . Nowak-Dluzewski: Okolicznosciowa poezja p o l i t y c z n a w Polsce. Z y g m u n t III. (1971). D. Molnár István Werewere Liking (írói név); Nicole Liking (eredeti név); (Makak, Yacundé közelében, K a m e r u n , 1950. m á j . 1.—): francia nyelven alkotó kameruni költő, író, festőművész. K u t a t ó az abidzsani egyetemen; 1984-ben o t t szervezte meg színjátszó együttesét. O Első verseskötete 1977-ben jelent meg Párizsban. U t ó b b számos színdarabot, t ö b b regényt és különféle tanulmányköteteket, folklórátiratokat jelentet e t t meg. Műveiben — verseiben és festészetében is jelentős szerepet k a p eredeti k u l t ú r á j a , a helyi (bassa etnikai) hagyo-

mányvilág. Színdarabjait méltán minősíti s a j á t maga „rítusszínháznak". Elle sera de jaspe et de corail ('Jáspis és koráll lesz majd belőle', 1983) c. regényében, amelyben a próza verses részekkel keveredik, az ú j afrikai stílustörekvések követhetők nyomon: a francia nyelvbe immár nem a koloniális korszak nevetséges próbálkozásaiként, hanem briliáns írói teremtő-újító szándékok nyomán n y o m u l n a k be a helyi nyelvek és kultúrák „valóság-darabjai". O F ő b b művei még: On ne raisonne pas le venin ('Ne gondolj a gyűlöletre', költ.-ek, 1977); Du rituel á la scéne chez les Bassa du Cameroun ('A rítustól a színházig a kameruni bassáknál', tan., másokkal, 1979); Liboy li Nkundung (bassa beavatási mese, 1980); A la recontre de... ('A v i s z o n t l á t á s r a . . . ! ' , eszszé, 1980)\ Une nouvelle terre, és Sommeil d'injuste ('Uj föld' és 'Jogtalan álom', színművek, 1980); Orpheé d'Afrique ('Afrikai Orpheusz', reg., 1981); L'amour cent vies ('A szerelem száz élet', modernista próza, 1988). O írod.: Littérature camerounaise (Notre Libraire, különszámok, 1989, 1.; 1990, 2.); C. Dehon: R o m á n camerounaise de langue francaise (1989). Biernaczky

Szilárd

Werfel [verfel], Franz (Prága, 1890. szept. 10.—Beverly Hills, USA, 1945. aug. 26.): osztrák költő, író. Kereskedelmi tanulmányok u t á n 1911—1914-ig kiadói lektor volt. 1915—1916-ban a kelet-galíciai fronton harcolt, 1917-ben a bécsi hadisajtóarchivumban teljesített szolgálatot. 1936ig szabadfoglalkozású íróként Bécsben élt, ekkor Franciao.-ba, m a j d az USÁ-ba menekült és a kaliforniai Beverly Hillsben telepedett le. P á l y á j á t lírikusként kezdte, és az expresszionista költészet egyik legnépszer ű b b képviselőjeként vált híressé. Himnikus szárnyalású verseiben az expresszionizmus emberiség-pátosza, a szeretetben való nagy testvériesül és álma, az ember önmagából történő belső megújulásának és megváltásának v á g y a szólal meg érzelmileg túláradó, eksztatikus hévvel. Élső kötetei - Der Weltfreund ('A világ b a r á t j a ' , 1911), Wir sind ('Vagyunk', 1913), Einander ('Egymást', 1915) — különösen a fiatalság körében találtak lelkes fogadtatásra. O A költeményekkel párhuzamosan d r á m á k a t is írt; közülük figyelemreméltó Die Troerinnen ('A trójai nők', 1913) c. az Euripidészféle tragédia szabad átköltése, amely negatív kicsengésével a világháborús kataklizm á t előlegezi, v a l a m i n t a történelmi tárgyú Juarez und Maximilian ('Juarez és Maximilián', 1924), amely Miksa császárt mint a

486

WERFE hanyatló civilizáció képviselőjét állítja szembe az indián JuarezzeX, a természetes ösztönemberrel. A Werfel-drámák közül tulajdonképpen csak egy állta ki az idők próbáját, a Jacobowsky und der Oberst ('Jacobowsky és az ezredes', 1942) c. vígjáték, amely két, egymástól gyökeresen különböző emigráns-figurát állít elénk élvezetes humorral, száraz iróniával, szellemes dialógusokkal. O Werfel művei közül regényei bizonyultak a legmaradandóbbaknak. Közülük az első: Nicht der Mörder, der Ermordete ist schuldig ('Nem a gyilkos, a meggyilkolt a bűnös', 1920) az expresszionista eszmevilágnak megfelelően a generációk szembenállását tematizálja: az ifjúság lázadását az apai elnyomás ellen. A konfliktus ábrázolásában az író a lélekelemzés módszerével él, és ehhez egyidejűleg a későbbiekben is hű marad, így a Der Abituriententag (1928: Dormándi L., Az érettségi találkozó, 1929) c. regényében, amely „egy ifjúkori bűn történetéről" szól, azzal a tanulsággal, hogy az életben „ a hamisság és csalárdság nélkül való" emberek „a legkényelmesebben megsemmisíthető áldozatok". Ezzel a történettel vonul be a Werfel-regények világába a szeretetben feloldódó, gyermeki ártatlanságát megőrző, tiszta hős. Gondolati t a r t a lom tekintetében áttételesen a két korai regénnyel rokon a Verdi c. regény (1924: Baráth A., ua., 1934), noha egészen más, a művészet lehetőségeivel foglalkozó problematikát vet fel. A regény Wagnert, a művészetet démonizáló „ s á t á n i " öreg muzsikust állítja szembe a fiatal Verdivel, aki tiszta, őszinte, meleg zenéjével az emberiséget szolgálja. A Barbara oder die Frömmigkeit (1929: B r a u n S„ B a r b a r a , 1933) c. regényben sokrétű társadalmi háttér előtt rajzolódik ki pontos körvonalakkal a werfeli ideálkép Barbarának, a hűséges, jámbor cselédnek a figurájában. A régi monarchia haldoklását, a világháborút és a rá következő zaklatott, forradalommal terhes világot végigélő főszereplő hozzá tér vissza és az ő állhatatos szeretetében talál megnyugvást és menedéket. A Die Geschwister von Neapel (1931: Szántó R., A nápolyi testvérek, 1972) szintén korregény, középp o n t j á b a n a lélektani eszközökkel kimunkált generációs problémával, amely azonban ezúttal a szerzőnek az a p a iránt érzett részvétét és vonzódását látszik tükrözni. Werfel szimpátiáinak ebben a fordulatában viszont nemcsak e g y f a j t a konzervativizmus j u t kifejezésre, hanem ú j világnézeti orientáció is: a megtérés egy sajátos, keresztény és zsidó misztikából keveredő istenhithez. E z az ú j f a j t a világszemlélet tet-

487

szik át legnépszerűbb regényén, a Die vierzig Tage des Musa Dagh (1933: Hódos Gy.: A Musa Dagh negyven n a p j a , 1973) c., melyben d r á m a i a n izgalmas módon beszéli el, hogyan üldözték és semmisítették meg Töröko.-ban a keresztény örményeket az 1. világháború a l a t t . Amint írásaiból kiviláglik, a zsidó-keresztény problematika szinte szünet nélkül foglalkoztatta. E n n e k tanúbizonysága többek között a Höret die Stimme (1937: Szántó R „ Halljátok az igét, 1980) c„ Jeremiás prófétáról szóló regény, a másik oldalon pedig teljes érettségében jut kifejezésre a Das Lied von Bernadette (1942: Wiesner Juliska, Bernadette, 1981) c. regényben, amely — a szerző szavai szerint — ,,az isteni tanok és az emberi szentség" megdicsőítésének szándékával íródott. A francia parasztlány története, akinek Lourdesban megjelent a Szent Szűz, legmélyebb síkján v i t a i r a t a hitetlen, racionalista, „nihilista" kor ellen, amely a lét ősibb, mélyebb és igazabb lényegének felsőbbrendűségét igazolja. O Az utolsó regény, amelyet Werfel két nappal halála előtt fejezett be, Der Stern der Ungeborenen (1946: Gáspár E „ A meg nem születettek csillaga, 1947) e g y f a j t a negatív utópia kíván lenni. A cselekmény az időszámítás utáni százezredik évben játszódik Kaliforniában, ahol a technikailag tökéletessé fejlesztett, uniformizált, steril szupercivilizáció uralkodik. A kopárrá pusztult Földön a kozmikus katasztrófák előtti „ősvilágból" csak a zsidóság és a katolicizmus m a r a d t fenn a Zsidó és a Nagypüspök személyében. A zsidó, keresztény, bibliai és tudományos szimbólumokkal, teológiai elmélkedésekkel teletűzdelt regény mélyében az idős Werfel metafizikai elmélete húzódik meg, amely egy elképzelt, ideális katolicizmus képét kívánja megrajzolni. Az egyenetlen szerkezetű, felületesen kimunkált stílusú regény magán viseli a kidolgozatlanság bélyegét. O Werfel regényeinek fő vonzereje a hagyományos elbeszélő technikával megvalósít o t t , összefüggő és lendületes cselekményvezetés, a képekben és szimbolikus utalásokban gazdag nyelvezet. Emellett azonb a n gyakran túlteng bennük a bőbeszédűség, a h a j l a m az intellektuális játékra, az előszeretet a barokkos túlzások és a teátrális záró jelenetek iránt. O Magyarul még: Az elsikkasztott mennyország (reg., J u h á s z V., 1941); A kispolgár halála (reg., Klopstock G., 1964); Cella (reg., Tandori D., 1973); Ravatal a bordélyházban (reg., uő, 1986). O E g y é b főbb drámái: Die Versuchung ('A kísértés', 1913); Schweiger ('A kevés beszédű', 1922); Paulus unter den Ju-

WERGE den ('Paulus a zsidók között', 1926); Der Weg der Verheissung ('Az ígéret ú t j a ' , 1935). O G y ű j t , kiad.: Gesammelte Werke in Einzelausgaben ('Összegyűjtött művei kötetenként', 13 köt., 1948—). 0 írod.: L. Foltin: F r a n z Werfel (1972); P. Wimmer: Franz Werfels dramatisehe Sendung (1979); L. B. S t e i n m a n : Franz Werfel. The F a i t h of an Exil. F r o m Prague to Beverly Hills (1985). Halász Előd Wergeland [vergelánn], Henrik Arnold (eredeti családi név); Siful-Sifadda (írói név); (Kristiansand, 1808. jún. 17.—Christiania, m a Oslo, 1845. júl. 12.): norvég író. Apja a neves patrióta pap-író és közéleti személyiség, N. Wergeland volt, a húga pedig az írónő — későbbi asszonynevén — Camilla Collett. 1817-ben Eidsvollba költöztek, a híres, 1814-es norvég alkotmány kikiáltásának helyére. Christianiában végezte el a gimnáziumot, mellette rajziskolába is j á r t . 1825 és 1832 között teológiai diplomát szerzett, de szertelen magaviselete m i a t t lelkészi állást nem kapott. Egyik főszervezője volt 1829-ben a norvég alkotmányosság m á j u s 17-i — az akkori SvédNorvég U n i ó b a n szigorúan tiltott — tömeges megünneplésének (ma Norvégia nemzeti ünnepe). 1831-ben néhány hónapos u t a t tett Angliában és Párizsban, ahol a lezajlott forradalom tapasztalatait tanulmányozta. 1839-ig főképp apjánál és könyveiből, újságcikkeiből, szerkesztői munkákból élt, illetve népművelőként tevékenykedve j á r t a az országot. 1839-től királyi évjáradékot k a p o t t , 1840-ben pedig levéltári igazgatónak nevezték ki. 1839-ben megnősült, és házat é p í t t e t e t t Christiania közepén egy barlang fölé, mely helyet a házzal e g y ü t t Grotténak hívtak (és Wergeland halála után az ország egy-egy „koszorús költője" lakott benne). 1844-ben, rossz anyagi helyzete m i a t t ezt a házat el kellett adnia, és nem messze onnét egy kisebb házat építtetett. Közben megfázott, tüdőgyulladást, majd giimőkórt kapott, és nagy f á j d a l m a k s álmatlanság közepette, másfél évig, haláláig, folytonos írással töltve az időt, ágyban fekvő betegként élt. Temetését országos gyász övezte. O Az első jelentős, nagy f o r m á t u m ú , világirodalmi rangú norvég író, költő, színműíró, történetíró, debattáns és népművelő újságíró. Sorrendben az első h a t a l m a s s á g a annak a norvég „poetok r á c i á n a k " m o n d o t t irodalmi-társadalmi méltóságnak, amely rangban azután Ibsen, Bjornson, Kielland, Hamsun és mások követték. Világirodalmi jelentősége, így fordítottsága is feltehetően azért csekélyebb a

megérdemeltnél, mert az általa t e r e m t e t t nyelv, a s a j á t o s hasonlat- és képvilág a maga eredetiségében, nyerseségében, zaklatottságában idegen nyelveken kevéssé a d h a t ó vissza. Önmaga is olyannyira úttörőnek érezte magát a pályakezdéskor még csekély irodalmi élettel rendelkező hazájában, hogy azt fontolgatta, nem inkább németül kellene-e publikálnia. Eszmei alkata szerint a forradalmi r o m a n t i k a polgáriradikális, liberális ágához tartozik, különleges érzékenységgel a kiszolgáltatott alsóbb néposztályok iránt. Mint személyiség, szenvedélyes, vadóc, ellentmondásos tulajdonságokkal bírt, rövid, de eseménydús életét végigdolgozta, végigpörlekedte, és 9000 könyvoldalt h a g y o t t maga u t á n . O 1826tól kezdve elszórtan megjelent versei, cikkei mellett először a színpadot célozta meg, ahol azonban, noha 23 bohózatát, tragédiáj á t , v í g j á t é k á t és daljátékát játszották, ill. a d t á k ki, korszakos, nagy d r á m a i erejű művel soha nem t ű n t ki, viszont ezek révén meghonosított — a korabeli szokványos dán színjátszás ellenében — egy jó színvonalú, költőien és aktualitásában is érdekes és szellemes honi színházi k u l t ú r á t . Első ilyen művei közül említeni kell két bohózatot, az Irreparabile tempus (lat. 'Helyrehozh a t a t l a n idő', 1828) címűt, mely a divat majmolására k a p o t t ifjúságot szembesíti a könyörtelenül múló idővel, és a Phantasmer ('Képzelgések', 1829) címűt, melyben egy szegényházi filozófus figurázza ki, arisztophanészi humorral, az ország tekintélyes, de ellenszenves személyeit. O Valódi költői indulásának első dokumentuma: Digte. Forste Ring ('Költemények. Első kör', 1829) c. versciklusa volt. Égy félig földi, félig menynyei álomasszonyhoz intézett vallomásos versei teljesen ú j hangon és ú j nyelven szólalnak meg, ami képgazdagságával, „has o n l a t - r o h a m a i v a l " , hiperbolikusságával eleinte s o k a k a t zavart, hiszen a norvég költői nyelvben lappangó lehetőségekkel kísérletezett, így csak évtizedek múltán nyert elismerést. Kötete versformáival is újdonságszámba ment, erősen váltakozó szótagszámú, trocheikus és t a r k a rímű strófái, valamint rímtelen klopstocki ódaformái felszabadították a honi költészet addigi sztereotípiáit. Versciklusa tartalmilag is nagyon változatos, lelkes romantizmusában gyakran túllép a szerelmi témákon, melyekben „egy kerub és egy á l l a t " vívja küzdelmét szívében, és vagy a létezés magasabb szféráiba törekszik, vagy a társadalmi igazságtalanságok feloldására szólít. Költészetének e r ő m u t a t v á n y a a Skabelsen, Mennesket og Messiás ('A teremtés, az

488

WERGE ember és a Messiás', eposz, 1830), amelyet Mennesket ('Az ember') c. átdolgozott (1845), 720 oldalas „világköltemény", az „emberiség eposza" és a történelem mitológiája. Szerzője jól tájékozott a világirodalom hasonló művei terén, ismeri Lucretiust, Spinoza és Leibniz tanait, Milton Elveszett paradicsomát és Klopstock Messiását. Alapföltételezése egy Szellem (Isten) állandó jelenléte, aki a szabadságukért küzdő népek p á r t j á n áll. Első részében a viaskodó arkangyalszellemek megteremtik a jó-rossz világot, a második részben, papok, királyok és gazdagok konspirációjától az ókori világ minden központja demoralizálódik, mígnem létrejön a görög demokrácia. Végül megjelenik a Jézus, Szókratész, Platón, Konfuciusz alakjából összeszőtt Messiás, köré gyűlnek a filozófusok, s a népek legyőzik zsarnokaikat. A nagyszabású kompozícióban leírások, jelenetek és monológok v á l t j á k egymást életteli, sugárzó költői nyelven, nagy képzelőerővel és addig soha nem hallott asszociációkkal. Belőle nyilvánvalóan kiütközik a költő Szent Szövetség-ellenessége és dánellenessége, v a l a m i n t harcos republikanizmusa is, amitől az eposzt „a republikanizmus B i b l i á j á n a k " is minősítették. O F ő k é p p az 1830-as években, jelentős és nagy hatású közéleti tevékenységet f e j t e t t ki. Politikai téren a konzervatív hivatalnok- és értelmiségi réteggel szemben az akkoriban éledő kisgazda- és zsellérosztály, majd az egyre g y a r a p o d ó b b városi munkásság p á r t j á t fogta, s ebben az idejekorán megvívott „ u r b á n u s — n é p i " csatározásban az utóbbiak különféle á r a m latait segítette. Kultúrhistóriailag is nevezetes ebben való személyes és sajtóbeli viadala kora másik neves norvég írójával, J . S. WelhavennaX, aki értelmiségi párti volt, nem szorgalmazta a dánoktól való kulturális elszakadást, esztétikailag pedig egy harmonikus, klasszicisztikus felfogás hívének m u t a t k o z o t t . Wergeland-t viszont annyira aggasztotta az alsóbb osztályok elhanyagolt állapota és gondolkodásbeli meghasonlottsága, hogy szépírói m u n k á s sága mellett, már csak tapasztalatszerzés m i a t t is, bejárta a fél országot, felvilágosító beszédeket t a r t o t t , n é p k ö n y v t á r a k a t , egyesületeket alapított. Létrehozott egy kitűnő brosúra-sorozatot — For Almuen ('A népért', 1830—1839) —, melyben politikai, történelmi, mezőgazdasági cikkeit a d t a közre, ezek között, mint összefüggő m ű v e t egy Nordmandens Katechisme ('A norvég ember katekizmusa', 1832) és egy Norges Historie ('Norvégia t ö r t é n e t e ' , 1834) c. cikksorozatot is, 1831 és 1833 kö-

zött szerkesztette a Folkebladet ('Néplap') c. folyóiratot, 1835-től betiltásáig, 1837-ig a Statsborgeren ('Az állampolgár'), 1839— 1845 közt pedig a For Arbeiderklassen ('A munkásosztályért') c. folyóiratot. Radikális eszmeiségével széles olvasótáborra hatott, később, az 1840-es évek végén elődjének vallotta a M. Thrane képviselte korai norvég munkásmozgalom, és a neves, jobbító szándékú honi szociográfia, élén E. Sundttel. Népnevelő m u n k á s s á g á n a k egyik jelentős d o k u m e n t u m a az Om norsk Sprogreformation ('A norvég nyelvreformról', 1835) c. nagy nyelvművelői t a n u l m á n y a , mely a dán hivatalos nyelv t ö b b évszázados dominanciája alól igyekszik a norvég nyelvet s a j á t fejlődésének medrébe terelni, beleértve a helyesírás és a kiejtés összhangba hozatalát. O Népművelői és agitációs korszakában sem h a g y o t t fel a honi színpadok számára készülő aktuális tárgyú színművek és bohózatok írásával. Ezen ú j a b b munkái közül kiemelkedik a Harlequin Virtuos ('Harlequin, a virtuóz', bohózat, 1830), a külföldről i m p o r t á l t kontár művészek leleplezéséről szól. A Barnemordersken ('A gyermekgyilkos nő', tört. színmű, 1835), talán legjobb színpadi m u n k á j a , az általános és a vallási toleranciáért f o l y t a t o t t harcról beszél a 13. sz.-i eretnekségek ellen f o l y t a t o t t gyilkos háborúságok légkörében. A Verden tilhsrer Os Jurister! ('Juristák, miénk a világ!', drámai mese, 1840), az Engelsk salt ('Angol só', bohózat, 1841) és a Vincegers Fjeldeventyr ('Vinaeger hegyi k a l a n d j a ' , bohózat, 1841) c. művei az a k t u ális népbutítást, külfoldmajmolást szatirizálják, s melyek közül az utolsó világnézeti p o l e m i k á j a erősen h a t o t t Ibsen Peer Gyntjére. Ugyanekkor költészete egyre kif o r r o t t a b b á vált, levetette ódai rapszodikusságát. K é t verseskötete — Digte. Anden Ring ('Költemények. Második kör', 1833) és Spaniolen ('A spanyol', 1833) át- meg átszőve a korszak világpolitikai s eszmei tárgyaival, a polgári radikalizmus és a kereszténység együttműködését, mindenféle zsarnokság pusztulását követelik. O 1838tól, élete utolsó hét esztendejét már inkább a megbékélés, a kiegyezés és az „élet örök kérdéseivel" való foglalkozás jellemzi. Ennek személyes oka lehetett a házassága, majd államhivatalnokká t ö r t é n t kinevezése utáni nyugalmasabb életvitele, illetve utolsó évének súlyos betegeskedése, de nyilvánvalóan á t h a n g o l t a munkásságát a honi liberális politika ekkori fokozatos térnyerése is. Ekkor született egyik legszebb kötete, a Jan van Huysums Blomsterstykke ('Jan van H u y s u m virágképe', elb. költ.,

489

1840), mely a holland festő Christianiába került festménye és annak minden apró részlete szemléletének ürügyén a művész autonómiájának, szuverenitásának, a művészet és a valóság szembehelyezhetetlenségének gondjait érzékelteti. Hangvételében rokon a Den engelske Lods ('Az angol révhajós', epikus és lírai költ.-ek, 1844) c., verses regénynek is mondható kötete, egyik legérettebb s megjelenésekor legsikeresebb műve, költői realizmusának s politikai érzékenységének remeke. Utóbbi vonását példázza, hogy utolsó éveiben szenvedélyesen küzdött a zsidók norvégiai emancipációjáért, letelepedésüket ugyanis az 1814-es alkotmány még tiltotta. Indlceg i jodesagen ('Beadvány a zsidók ügyében', pol. tan., 1841) c. könyve arról tanúskodik, hogy áttanulmányozta az európai zsidóság ebbeli történetét s állapotait, tanácskozott svéd és dán zsidó csoportokkal, és szégyenteljesnek minősíti a honi tiltást, törvényjavaslatot szorgalmazott az alkotmány módosítására. Következő könyve — Jodesagen i det Norske Storthing ('A zsidók ügye a norvég parlamentben', pol. tan., 1842) — már a törvényjavaslat parlamenti kudarcait dokumentálja, ahol is a többség kétszer is mellette szavazott, de a szükséges kétharmados többséget nem érték el (majd csak Wergeland halála után, 1851-ben). Ebbeli küzdelmeinek költőként is méltó hangot adott: két verseskötetében — Joden. Ni blomstrende Tornequiste ('A zsidó férfi. Kilenc virágzó töviság', 1842) és Jodinden. Elleve blomstrende Tornequiste, et iSidestykke til Joden ('A zsidónő. Tizenegy virágzó töviság, a Zsidó férfi párja', 1844) — szenvedélyes realista és allegorikus versekben szólt mindennemű üldözött embercsoport kötelező támogatásáról. Talán máig legolvasottabb műve, egyetlen, prózaművészi munkája, halálos ágyán írt önéletrajza: Hassel-Nodder, med og uden Kjerne, dog til Tidsfordriv, plukkede aj min henvisnede Livs-Busk ('Hervadó életbokromról merő időtöltésből szedegetett mogyoró, olyik maggal, olyik anélkül', 1845), bizalmas, önironikus hangú, szeszélyes időrendű emlékezések, élmények sora, mely bölcs eleganciájával L. Sterne és Heine legjobb prózaműveihez hasonlítható. O Egyéb főbb művei: Sinclars Dod ('Sinclar halála', trag., 1828); Ópium ('Ópium', vígj., 1828, bem.: 1831); Folkeviser ('Népdalok', költ.-ek, 1832—1833); Om Smag og Behag man ikke disputeres ('ízlésről és tetszésről nem vitatkozunk', bohózat, 1832); Papegoien ('A papagáj', bohózat, 1835); De sidste Kloge ('Az utolsó bölcsek', bohózat, 1835); Den indiske

Cholera ('Az indiai kolera', színmű, 1835); Hytten eller Kristian Ildens Afreisefra Norge ('A kunyhó avagy II. Keresztély elutazása Norvégiából', tört. színmű, 1837); Stockholmsfarere. Opera i tre akter ('A Stockholmba járók. Opera három felvonásban', 1837); Kong Carl'Johans Historie ('Károly János király története', tört. monogr., 1837); Campbellerne eller Den hjemkomne Son ('A Campbellek avagy A hazatért fiú', daljáték, 1837, bem.: 1838); Sokadetterne iland ('Matrózkadétok a parton', daljáték, 1839, bem.: 1848); Den Konstitutionelle ('Az alkotmányozó', mesejáték; 1839); V enetianerne ('Velenceiek', dr., 1840, bem.: 1841); Vord Lys! ('Legyen világosság!', költ.-ek, 1840); Norges Konstitutions Historie ('A norvég alkotmány története', tört. tan., 1841—1843); Ole Bull (ua., monogr., 1843); Historiens Resultat ('A történelem következménye', művelődéstört, cikkek, 1843—1844); Fjeldstuen ('Ház a sziklán', színmű, 1854). O Gyűjt, kiad.: Samlede Skrifter 1—9 ('Összegyűjtött írásai', 9 köt., 1852—1857); Samlede skrifter 1—23 ('Összegyűjtött írásai', 23 köt., 1918—1940); Brev til Henrik Wergeland 1827—1843 ('Levelek Henrik Wergelandhoz 1827—1843 közt', 1956). O Vál. kiad.: Henrik Arnold Wergeland ('Henrik Arnold Wergeland', 1920); Wergeland for hvermann. Lyrikk og prosa ('Wergeland mindenki számára. Líra és próza', 1947); Skrifter 1—8 ('írásai 1—8', L. Amundsen és I). A. Seip tan.-aival, 1957—1962); For Alm,uen ('A népért', vál. cikkek, 1967); Hjertelag, geni og ulykke. Henrik Wergeland i liv og diktning ('Kedély, zseni és boldogtalanság. Henrik Wergeland élete és költészete', 1970); Hassel-Nodder ('Mogyorók', 1973). O Magyarul: 3 vers (Eörsi I., Jánosy I., Orbán 0., Skandináv költők antológiája, 1967). O írod.: C. Collett: I de lange Nsetter (1862); H. Lassen: Henrik Wergeland og hans samtid (1866); E. Vullum: Henrik Wergeland i Digt og Liv. En historik Skitse (1881); O. Skavlan: Henrik Wergeland. Afhandlinger og Brudstykker (1892); V. Troye: Henrik Wergeland i hans Digtning (1892); H. Koht: Henrik Wergeland. Ei folkeskrift (1908); J . B. Bull: Henrik Wergeland. En bok for det norske folk (1912); D. A. Seip: Norskhet i sproget hos Henrik Wergeland og hans samtid 1914); H. Moller: Henrik Wergeland (1915, 2: 1947); G. Gran: Henrik Wergeland (1916); H. Beyer: Henrik Wergeland og Henrich Steffens (1920); H. Koht: Henrik Wergeland i strid for bonde og arbeidar (1939); 0 . Lindberger: Wergeland och Sverige (1947); H.

WERNE Beyer: Henrik Wergeland (1948); R. Myhre: Henrik Wergeland (1950); D. H a a k o n sen: Skabelsen i Henrik Wergelands d i k t ning (1951); A. Collett—H. I). Wergeland: Wergelandssetten (1955); Aa. Kabell: Wergeland (2 köt., 1956—1957); 0 . L. MohiHenrik Wergeland og arbeiderne (1958); uő: Hjerternes hjerte. Henrik Wergeland sykeleie og dod (1958); S. Hagemann: H j e r tets geni. Henrik Wergelands diktning for barn (1964); Y. Ustvedt: Det levende univers. É n studie i Henrik Wergelands n a t u r lyrikk (1964); Kr. Austarheim: H e n r i k Wergeland. Én psykiatrisk studie 1—2. (1966—1974); 0 . M. Maeland: Erős og Mytos. E n studie i Henrik Wergelands ungdomslyrikk (1969); H. Heiberg: Sá s t o r t et hjerte: Henrik Wergeland (1972). Bernáth István Wergeland [vergelánnj, Nicolai (Kristiansand, 1780—Eidsvoll, 1848): norvég közéleti személy, író, pap. H. Wergeland és Camilla Collett jeles írók apja. Tanító volt, m a j d lelkész lett, utóbb esperes. Gyermekein kívül, legnagyobb nevezetessége, hogy mint Kristiandsand megye képviselője tagja volt az országa jövőjét megalapozó alk o t m á n y o z ó nemzetgyűlésnek 1814-ben Eidsvollban, valamint hogy több felhívásával előmozdította az első norvég egyetem 181 l-es megalapítását. K i t e r j e d t írói m u n kásságának jelesebb művei: Sandfcerdig Beretning om Danmarks politiske Forbrydelser ('Igaz beszámoló Dánia politikai bűneiről', publicisztika, 1816); Retfcerdig Bedammelse af Henrik Wergelands Poesie og Karakteer ('Henrik Wergeland költészetének s jellemének igaz megítélése', pamflet, 1835); Tanker og Bekjendelser ('Gondolatok és vallomások', 1848). Bernáth István Werich [verih], J a n (Prága, 1905. febr. 6.—uo., 1980. okt. 31.): cseh író, színész. Jogi t a n u l m á n y a i t nem fejezte be. Színműíró, színész és a prágai Felszabadult Színház (Osvobozené divadlo) t á r s t u l a j d o n o s a és társigazgatója lett. Munkássága, pályafutása és sorsa is 1945-ig elválaszthatatlanul összefonódott J . Voskovecéval. Voskovec 1948-ban végleg elhagyta Csehszlovákiát, Werich otthon maradt, különböző színházakban, filmekben és a televízióban lépett fel. 1955-ben átvette a Szatirikus Színház (Divadlo satiry) művészeti vezetését, és a színház nevét ABC-re v á l t o z t a t t a (ma is ez a neve), de színvonalán nem sokat t u d o t t segíteni, m a j d betegeskedése m i a t t meg is vált tőle. Színművet nem írt többé; 1960ban egy kötetnyi mesét és egy olaszo.-i úti-

naplót a d o t t ki. Halála u t á n két évvel jelent meg Torontóban utolsó műve, az Americké pfíbehy ('Amerikai történetek') c. novelláskötet. VoskovecceX e g y ü t t írt válogatott színdarabjait négy k ö t e t b e n a d t á k ki V+ W, Hry Osvobozeného divadla ('V + W, A Felszabadult Színház darabjai') c. 1954— 1957-ben. O Műve még: Vsechno je jinak ('Minden másként van', feljegyzések, emlékezések, 1991). O írod.: n. n.: Deset let Osvobozeného divadla (1937); V. Holzknecht: Jaroslav Jezek a Osvobozené divadlo (1957). Zádor András Werleigh [verlejg], Christian (Cap-Haitién, Haiti, 1895. szept. 4.—uo., 1947. máj. 27.): francia nyelven alkotó haiti író, költő, tanár. Iskoláit szülővárosában végezte, m a j d a Ph.-Guerrier Gimnáziumban t a n í t o t t . Először helyi újságokban publikálta költeményeit, később kötetekben is megjelentette őket. A sziget amerikai megszállása alatt (1915—1934), az amerikai jelenlét ellen tiltakozó haiti értelmiségiekhez csatlakozott. L í r á j á b a n — főként a kezdeti időszakban — a szerelmi költemények domináltak, ezeket hamarosan felváltották a hazafias pátosszal á t i t a t o t t versek, melyekben felelevenítette a dicső m ú l t a t , ugyanakkor borzadva szemlélte a szomorú jelent, a politikai aktualitást. A Nőben látta a jövő reményét, a biztonságot. O Művei: Défilée-la-folle ('Tűnő tébolyult', költ.-ek, 1927); Le palmiste dans l'ouragan ('Pálmafa az orkánban', költ.-ek, 1933); Le palmiste dans la lumiére ('Pálmafa a fényben', költ.ek, 1938); Ma ville, mon pays ('Városom, hazám', költ.-ek, 1940); Tout pour le roi ('A királyért mindent', d r á m a , é. n.); La fleur du sacrifice ('Áldozati virág', d r á m a é. n.). O írod.: F . R. Berrou—P. Pompilus: Histoire de la littérature háítienne illustrée par les textes (2. köt., 1975). Kun Tibor Werner [verner], Bruno Erich (Lipcse, 1896. szept. 5.—Davos, 1964. jan. 21.): német műkritikus, író, publicista. Korai pályája egyértelműen a kortárs képzőművészet szolgálatába állított kritikusi és szervező tevékenység jegyében állt. 1929— 1943 között szerkesztette folyóiratát: Die neue Linie ('Az új vonal'), lényegében a Bauhaus eszmekörében. Figyelemre méltó m u n k á j a volt az E r n s t Barlachot is tárgyaló Die deutsche Plastik der Gegenwart ('A kortárs német szobrászat', 1940), melyet a náci s a j t ó k a m a r a betiltott. A kortárs német irodalomban 1949-ben t e t t e le névjegyét Die Galeere ('Gálya') c. önéletrajzi ihletésű regényével, melyben a náci-korszak

491

WERNE értelmiségi viszonyairól vall. Későbbi regénye: Die Göttin ('Az istennő', 1957) egy műkincs kalandos megmentéséről szól a hitleri években. Komáromi Sándor Werner [verner], E. (írói álnév); Elise Bürstenbinder (eredeti név); Emilia Werner (magyar névváltozat); (Berlin, 1838. nov. 25.—Schloss Labers, Meran, 1918. okt. 10.): német írónő. J ó m ó d ú kereskedő lánya. P á l y a f u t á s á t délnémet lapokban publikált elbeszélésekkel kezdte, m a j d a lipcsei Romanbibliothek der Gartenlaubében ('Lugas Regénytár') megjelent, számos kiadást megért regényeivel korának egyik legkeresettebb írónőjévé vált. O 1874—1936 között 21 regénye jelent meg magyarul, ezek közül a legnagyobb sikert az Am Altar (1874: Kalocsa Róza, Az oltár előtt, 1874; Pávics Ilona, ua., 1884; Csillay K., ua., 1925), a Der Egoist (1883: Cserjés L., Az önző, 1883, B. Radó Lili, Az önző férfi, 1935) és a Sankt Michael ('Szent Mihály', 1887-től t ö b b kiadásban, pl. Kosáryné Réz Lola, 1931) a r a t t á k . Újvári Péter Werner [verner], E. von (írói álnév); Sophie von Niebelschütz (eredeti név); (Beschine, Szilézia, 1850. máj. 27.—Schweidnitz, ma: Swidnica, 1911. aug. 30.): német írónő. Földbirtokos lánya. Gyönge egészsége mia t t gyerekkorától fogva visszavonultan élt a sziléziai családi birtokon. A századforduló t á j á n átköltözött Schweidnitzbe. 1887től publikált rendszeresen, elsősorban gyermek- és ifjúsági könyveket. O F ő b b művei: Das Glück von Rudeck ('A rudecki szerencse', reg., 1889); Die Kinder der öde ('A puszta gyermekei', reg., 1892); Waldvöglein ('Erdei m a d á r k á k ' , elb.-ek, 1894); Schloss Ulmenhorst ('Ulmenhorst kastélya', elb.ek, 1895); Der Weihnachtsstern und andere Erzáhlungen ('A betlehemi csillag és más elbeszélések', 1908); Rosen aus Dornen ('Rózsák tövisből', elb.-ek, 1913). O Magyarul: 1 nla (Hevesi J., M a g y a r dekameron, anto., 4. köt., 1893). Újvári Péter Werner [verner], F r i e d r i c h Ludwig Zacharias (Königsberg, ma: Kalinyingrád, 1768. nov. 18.—Bécs, 1823. jan. 17.): német drámaíró, költő, lelkész. K o r á n elhunyt apja, aki a königsbergi egyetem professzoraként történelmet és retorikát o k t a t o t t , s mélyen vallásos a n y j a meghatározó volt fiatalságára. 1784-ben felvételt nyert a königsbergi egyetem jogi k a r á r a , emellett látogatta Kant előadásait, s lelkesedett Rousseau tanaiért. Anélkül, hogy t a n u l m á n y a i t befejezte volna, 1793-ban állami hivatalt

vállalt, s t ö b b m i n t tíz éven keresztül különböző dél-porosz, illetve lengyel tartományokban t ö l t ö t t be állásokat. I t t kötött barátságot más, hasonlóan művészi tevékenységet is f o l y t a t ó állami hivatalnokokkal, mint Mniochh&l, aki a szabadkőművesekkel hozta kapcsolatba, Hitziggel, későbbi kiadójával és életrajzírójával, E. T. A. Hojfmann-nal, akivel Varsóban közösen próbálkoztak színműírással. 1807-ben kilép e t t az állami szolgálatból, s nagy utazások a t t e t t , melyek során b e j á r t a Németo.-ot, e l j u t o t t Párizsba, Bécsbe és Svájcba is. Utazása során W e i m a r b a n Goethével, Interlakenben de Staellal k ö t ö t t szoros barátságot. Az u t ó b b i ösztönzésére 1811-ben R ó m á b a u t a z o t t , ahol á t t é r t a katolikus hitre, s az Aschaffenburgi papnevelő intézetbe lépett, ahol teológiai t a n u l m á n y a i végeztével p a p p á szentelték. 1814-től Bécsben élt. O Az élethez való viszonyát legink á b b a disszonancia jellemezte, melynek feloldását a művészetben kereste. Költőként vallásos elhivatottságot érzett, s feladatának tekintette, hogy a „minden szentségtől elidegenedett emberiségnek" az evangéliumi szeretetet és a megújult kereszténységet hirdesse. Magánéletében ugyanakkor meglehetősen szabados életet élt, mindkét házassága alkalmával kétes hírű nővel lépett frigyre, akiktől rövidesen el is vált. A Die Söhne des Thales ('A völgy fiai', dráma. 1803—1804) és a Das Kreuz an der Ostsee ('Kereszt a Keleti-tengernél', dráma, 1806) c. első d r á m á i t — az előbbiben a Templomos Lovagrend bukását, az utóbbiban a p o g á n y poroszok megtérítését beszéli el — nem v á r t tetszés fogadta. A drámai színész Iffland személyében olyan mentorra talált, aki m á r ezen első műveiben felismerte a misztikus felszín mögött rejlő újszerű előadásmódot, mely az újromantikus iskola — főként Tieck és a Schle(/eí-testverek által képviselt formagazdagságot ötvözte a Schillernél megjelenő színpadi technika intenzitásával. Következő d r á m á j a a Martin Luther oder die Weihe der Kraft ( ' L u t h e r Márton avagy az erő felszentelése', d r á m a , 1807) IfflandáaA a címszerepben nagy sikert a r a t o t t , bár ugyanakkor tendenciózus protestáns szemlélete heves v i t á k a t v á l t o t t ki. A zenei betétekkel, effektusokkal, tömegjelenetekkel, a cselekmény fő- és mellékszálainak mesteri összekapcsolásával felfokozott színpadi hat á s t elérve f o r m á l j a meg a nagy reformátor portréját, akit az isteni hatalom eszközeként jelenít meg. A következő években írt Attila, König der Hunnen ('Attila, a hunok királya', d r á m a , 1808), Cunigunde die Hei-

492

WERNE lige ('Szent K u n i g u n d a ' , d r á m a , 1808/ 1809), Wanda, Königin der Sarmaten ('Wanda, a s z a r m a t á k királynője', dráma, 1808) c. drámái cselekményében is megjelenik ez a természetfölötti hatalom, legendaszerű, misztikus környezetbe ágyazva. Legismertebb d r á m á j a a Der Vierundzwanzigste Február ( ' F e b r u á r huszonnegyedike', dráma, 1815), mellyel korában ú j drámai m ű f a j t , a sorstragédiát t e r e m t e t t e meg. A természetfölötti erő, a vallásos misztika helyébe a d a r a b b a n egy végzetes d á t u m lép — édesanyja és b a r á t j a Mnioch halálának napja. A Die Weihe der Unkraft ('Az erőtlenségfelszentelése', d r á m a . 1813) c. művében visszavonja a korábbi protestáns szemléletű művében hirdetett „ t é v t a n o k a t " . Werner drámái h a m a r feledésbe merültek, de hatásuk érezhető Grillparzer és R. Wagner művein. O T o v á b b i műve: Mutter der Makkabáer ('A makkabeusok a n y j a ' , dráma, 1820). O G y ű j t , kiad.: Ausgewáhlte Schriften ('Válogatott írások', 13 köt., 1884); Briefe ('Levelek', 2 köt., 1914). O írod.: Brigit H e i n e m a n n : Geschichte und Mythos im Zacharias Werners D r a m a „Das Kreutz an der Ostsee" (1960); G. Kozielek: Zacharias Werner. Sein Weg zur R o m a n t i k (1963); J . Fried: Die Symbolik des Realen. Über alte und neue Mythologie in der Frühromantik (1985). Virág István

k e b b hazája konvencionális t á j költőjeként indult. Később, felismerve a tájnyelv modern áttételi lehetőségeit, eleven nyelv- és eszmekritikai eszköztárhoz j u t o t t el. A költői f o r m á k mellett jellegzetes megnyilatkoz á s m ó d j a a szemlélődő és aforisztikus próza. O F ő b b művei: Bewegte Landschaft ('Megindult t á j ' , 1959); Die Strohalmflöte ('Szalmasíp', próza, 1965); Das unstete Holz ( ' N y u g t a l a n cserjés', versek); Grenzlandschaft ( ' H a t á r v i d é k ' , próza, 1972); Der Baum wáchst durchs Gebirge ('A fa t ú l n ő a hegyeken', versek, 1982). O Magyarul: 5 vers (Görgey G„ N a g y v , 1962, 5.); 3 vers (Kalász M., Mai n é m e t líra, anto., 1966); 7 vers (Asztalos J., Nagyv, 1981, 1.). Komáromi Sándor

András

Wernher Brúder [verner bráder] Heimatkunst kategóriájába tartoznak: Tiroler Krippenspiel ('Tiroli betlehemes-játék', 1932), Heimkehr zur Scholle ('Megtérés a röghöz', reg., 1938), Der heilige fíerg ('A szent hegy', reg., 1958); Die Brandleger ('Tűzgyújtók', reg., 1964). E vonzódása következménye volt, hogy 1938-ban meggondolatlanul hitet t e t t a H a r m a d i k Birodalom „népi" demagógiája mellett. Komáromi Sándor Wicheler [visle], F e r n a n d (Brüsszel, 1874—Párizs, 1933): francia-belga színműíró. Legtöbb m ű v é t társszerzővel írta, pl. a Le feu de la Saint-Jean ('Szent-Iván éj tüze', kom., F. Fonsonn&l, 1912) címűt. Leghíresebb k o m é d i á j á t ugyanezzel a társszerzővel a l k o t t a : Le mariage de Mlle Beulemans (1910: Heltai J., Beulemans kisasszony házassága, 1910). O Magyarul még: Marié-Rose (vígj., Horváth Á„ bem.: Vígszínház, 1941. szept. 26.). Budai Rita Wichert [vihert], E r n s t (Insterburg, 1831. márc. 11.—Berlin, 1902. jan. 21.): német író. Történelmet, majd jogot t a n u l t a königsbergi egyetemen. Jogi pályán tevékenykedett; 1887—1896 között Berlinben volt törvényszéki főbíró, ezt követően igazságügyi titkos tanácsos. Számtalan regényt, drámát és novellát írt — f ő k é n t poroszországi és baltikumi történelmi t é m á k ról —, valamint sikervígjátékokat. O F ő művei: Ihr Taufschein ('A ti keresztlevele-

527

WICHM tek', vígj., 1865); Biegen oder Brechen! ('Hajolni vagy törni!', dráma, 1874); Litauische Geschichten ('Litván t ö r t é n e t e k ' , elb.ek, 2 köt., 1881- 1890); Heinrich von Plánén (ua., reg., 3 köt., 1881); Der grosse Kurfürst in Preussen ('A nagy választófejedelem Poroszországban', regénytrilógia, 1886—1887); Richter und Dichter ('Bíró és költő', önéletr., 1899); Der Hinkefuss ('A sánta', elb.-ek, 1901). O G y ű j t , kiad.: Gesammelte Werke ('Összegyűjtött művei', 18 köt., 1896—1902); Gesammelte Werke ('Öszszegyűjtött művei', 3 köt., 1926—1927). O Magyarul: az 1930-as években a Színes Regénytárban számos kisregénye-elbeszélése jelent meg; Az elvetett mag (Wolfné Nagy Anna, 1932); Menyasszony gyászban (Kilényi Mária, 1932); Rang és szív (Wiesner Juliska, 1932); A gyermekért ( U r b á n Eszter, 1932); Az apa szelleme (Margittai Szaniszlóné, 1933); A művész lánya (P. M á t h é Rózsi, 1934); Ellenséges szerelem (Martos Sz., 1936); A sógornők (uő, 1936); A védangyal (B. Radó Lili, 1936); Ki volt az anyám? (Kilényi Mária, 1936); Veszedelmes jegyverek (uő, 1936); Gátszakadás ( U r b á n Eszter, 1937). O írod.: H . Spiero: Deutsche Köpfe (1927). Kovács Endre Wichman [vihman], Eva (írói név); Eva Aline Wichmann (eredeti családi név); E v a Parland (férjezett név 1938-tól 1945-ig); (Helsinki, 1908. márc. 28.—uo., 1975. jún. 5.): finno.-i svéd költőnő, írónő. Y. Wichmann nyelvtudóssal egyazon családból származott. Iparművészetet t a n u l t , s az 1930-as években neves cégek vezető tervezője volt. F a játékszereiért kétszer tüntették ki aranyéremmel nemzetközi fórumon, másodízben az 1937-es párizsi világkiállításon. Ugyanebben az évben j e l e n t e t t e meg első könyvét, s választotta fő hivatásul az irodalmat; R . Parland íróval is ez idő t á j t k ö t ö t t házasságot. Az 1960-as évek derekáig nyolc próza- és hét verseskötetet publikált, eközben politikailag is elkötelezve magát, másfél évtizeden át dolgozott baloldali sajtóorgánumok, legutóbb a finn nyelvű Kansan Uutiset (korábban Vapaa Sana) mértékadó m u n k a t á r s a k é n t (1954—1964). Életműve e z u t á n még két k ö t e t verssel gyarapodott; az utolsó megjelenését már nem érte meg. O Az ún. második modernist a nemzedék reprezentánsa volt Solveig von Schoultz és R . Parland mellett. Hozzájuk hasonlóan ő is prózaírással kezdte; játékos képzeletét, dekoratív stílusát elismerés fogadta (Molnet ság mig, 'A felhő látott engem', nlák, 1942). Eleinte magasztos eszmények indirekt megjelenítése volt a célja,

később a nyers t á r s a d a l m i valóság felé fordult érdeklődése, á m p a r a d o x módon az ú j t e m a t i k a a lírai elem erősödésével, a szöveg prózaversbe fordulásával járt kisepikájában ( D a r v i g á r , 'Ahol t a r t u n k ' , 1949). Lírikusi p á l y á j á n a k kezdete keltette föl a legn a g y o b b figyelmet: az alaphangot itt a lelkiismeretével, komplexusaival szembenézni kényszerülő, esztétikai és etikai értelemben e g y a r á n t válaszút előtt álló alkotóművész vívódása h a t á r o z t a meg, s e permanens feszültség csak megsokszorozódott a t ö m ö r szerkezetek jóvoltából. Zeneiségükkel E . Diktonius, alakzataikkal G. Björling formavilágát idéző, rapszódiatöredéknek nevezhető versei u t á n különösen szegényesnek és sematikusnak hatott az a személytelen, agitatív előadásmód, amely az 1950-es években jellemezte köteteit, s amelyet az 1960-as évek során, az ideológiai harccal egyetemben, m a g a is elvetett. Politikai költészete mindazonáltal — a nyelvi g á t a k ellenére — elválaszthatatlanul hozz á t a r t o z o t t a korszak finn irodalmához, szerves részét képezve a -+Kiila-kör által közvetített, évtizedekig h a t ó diktoniusi hag y o m á n y n a k . O Verseskötetei: Ormöga ('Kígyószem', 1946); Den andra tanén ('A másik hang', 1948); Dikt i dag ('A vers m a ' , 1951); De levande ('Az élők', 1954); Fargernas strand ('A színek p a r t j a ' , 1956); Dikter 1960 ('Versek 1960', 1960); Det sker med ens ('Hirtelen megtörténik', 1964); Orientering ('Tájékozódás', 1967); Dikter nu ('Versek most', 1975). O G y ű j t , kiad.: Smákryp i blásten. Urval 1937—1949 ('Bogarak a szélben. Válogatás, 1937—1949', próza, 1954); Diktarvcig ('Költői pálya', vál. versek, 1961); Se dig omkring. Molnet ság mig och andra beráttelser ('Nézz körül. A felhő l á t o t t engem és más elbeszélések', 1962). O Magyarul: 1 vers ( H a j d ú H., Skandináv költők, anto., 1964); 11 vers (Kányádi S., Tanács boldogoknak. Finnországi svéd költők, anto., 1990). O írod.: J . Salminen: E v a Wichman (Levande och död tradition, 1963); T.-B. Wik-Amnell: Förord (Eva W i c h m a n : Bitar av livet, belysta, 1977). Kubínyi Kata W i c h m a n n [ v i h m a n j , Viktor Kari Emil (eredeti név); Gánge Rolj (írói név); (Brahestad, 1856. aug. 24.—1938. jan. 21.): finno.-i svéd történetíró, költő. Ugyanabból a családból származott, mint Y. Wichmann csángókutatóként is ismert nyelvészprofesszor és E v a Wichman modernista költőnő. K é t Stockholmban töltött szemesztert leszámítva, t ö b b mint harminc éven á t o k t a t o t t történelmet, földrajzot és

528

WICKE pedagógiát a nykarlebyi (Uusikaarlepyy) tanítóképzőben, utóbb direktori minőségben (1912—1916). Működése révén az intézet a svéd nemzeti szellem fellegvárává lett az ún. nyelvharcok idején. Az österbotteni ( P o h j a n m a a ) hagyományőrzők által alapít o t t Valan ('Jövendőmondó', 1881) c. honismereti album programadójaként, továbbá álnéven közzétett, szenvedélyes hangú politikai versek és diákindulók szerzőjeként k a m p á n y t hirdetett a szélsőséges svékomán — ún. viking — ideológia jegyében. A körébe tartozó fiatal tollforgatókból az ő h a t á s á r a j ö t t létre az a népnevelői elhivatottságú regionális iskola, mely romantikus népábrázolásaival, t á j r a j z a i v a l színfoltot jelentett a századelő finno.-i svéd irodalmában. Költészete, melynek d a r a b j a i t átszövik az északi germán hősmitológia stilizált motívumai, végső soron a karélianizmus ellenpólusát testesítette meg, marginális jelenségeként a finno.-i ú j r o m a n t i k a eszmeés formavilágának: Pá fria banor ('Szabad utakon', 1880); Dikt och drapa ('Vers és himnusz', 1882); Bilder och ballader ('Képek és balladák', 1886); Maning och minne ('Intelem és emlékezet', 1910). O F ő b b tanulmánykötetei: Grunddragen till Finlands uppfostrings- och undervisningsvdsendes história ('A finnországi nevelés- és oktatásügy történetének vázlata', 1903); Nykarleby stad 1620—1920 ('Nykarleby városa 1620— 1920', 1920); Svenskt studentliv i Finland för 50 ár sedan ('Svéd diákélet Finnországban 50 éve', 1932). O írod.: Th. W a r b u r ton: Vuosisadanvaihteen ilmastonmuutoksia (Suomen kirjallisuus, 5. köt., 1965); K . Oksanen: Kalenterit, albumit ja vuosikirjat (uo., 7. köt., 1968); G. Cavonius: Den svensksprákiga folkskollárarutbildningen i Finland 1871—1974 (Skrifter utgivna av Svenska Litteratursállskapet i Finland, 549. köt., 1988). Kubinyi Kata Wichmann [vihmann], Yrjö Jooseppi (Liminka, 1868. szept. 8. — Helsinki, 1932. máj. 3.): finn nyelvész. A helsinki egyetemen szerzett diplomát. T a n u l m á n y u t a k a t t e t t 1891—1892-ben és 1894-ben a z u d m u r tok, 1901-ben a komik, 1905—1906-ban a marik, 1906—1908-ban a csángók között, ahol mindezen nyelveket elsajátította és gazdag a n y a g o t g y ű j t ö t t . 1897-ben magántanári képesítést szerzett Helsinkiben, majd 1909-től haláláig az ottani egyetemen t a n í t o t t . A Finnugor Társaság alelnöke (1909), a Finnisch-ugrische Forschungen c. kiadvány egyik szerkesztője (1907—1932) volt. 1921-ben az MTA külső t a g j á v á választották. O Gyűjtései mellett t u d o m á 34

nyos tevékenysége a finnugor nyelvészet szinte minden akkoriban művelt ágára kiterjedt. Magyar szempontból legjelentősebb posztumusz kiadott csángó szótára (Wörterbuch des ungarischen moldauer Nordcsángó- und des hétfaluer Csángódialektes, 'A m a g y a r moldvai északi-csángó és hétfalüsi csángó nyelvjárás szótára', 1936). E. N. Setálá és H. Paasonen mellett a 19—20. sz. fordulóján a n a g y finn nyelvésztriász h a r m a d i k t a g j a volt. O Fő művei még: Wotjakische Sprachproben ('Udmurt n y e l v m u t a t v á n y o k ' , 1—2. köt., 1893— 1901); Die tschuwassischen Lehnwörter in den permiseken Sprachen ('A permi nyelvek csuvas jövevényszói', 1903); Zur Geschichte des Vokalismus der ersten Silbe im wotjakischen ('A komi első szótag magánhangzórendszerének történetéhez', 1915); Syrjánische Volksdichtung ('Zűrjén népköltészet', 1916); Volksdichtung und Volksbrduche der Tscheremissen ('A marik népköltészete és népszokásai', 1931); Syrjánischer Wortschatz ('A ziirjén szókincs', 1942); Tscheremissische Texte ('Mari szövegek', 1953); Wotjakische Chrestomathie ('Udmurt szöv e g g y ű j t e m é n y ' , 1954). O írod.: N. Sebestyén Irén: Wichmann György hatvanadik születésnapjára (Magyar Nyelv, 24. köt., 1928); Gombocz Z.: Wichmann György (Nyelvtudományi Közlemények, 48. köt., 1931—1934); E. N. Setálá: Y r j ö Wichmann (Finnisch-ugrische Forschungen, 21. köt., 1933); Domokos P. (szerk.): Finnugor Életrajzi Lexikon (1990). Kicsi Sándor András Wickenburg [ v i k k e n b u r g j , Albrecht Gráf von (Graz, 1838. dec. 4.—Bécs, 1911. dec. 17.): osztrák drámaíró, elbeszélő, műfordító. A s t á j e r t a r t o m á n y i miniszterelnök és későbbi osztrák kereskedelmi miniszter fia, Almásy Vilma grófnő (Wilhelmine Gráfin v. Wickenburg) férje. Bécsben államigazgatást t a n u l t , majd 1860-tól a közigazgatásban dolgozott, ahonnan 1863-ban kilépett. 1885-től felváltva Griesben (Bozen mellett), Bécsben és Grazban élt, illetve távol-keleti utazásokat t e t t . O Németre fordította többek közt Shelley Megszabadított Prométheusz c. m ű v é t (1876), Sunnburne Atalanta Calydonben c. drámai m u n k á j á t (1878), továbbá Tennyson H a r a l d j á t (1881). O Művei még: Gedichte ('Költemények', 1888); Tiroler Helden ('Tiroli hősök', versek, 1893); Mein Wien ('Az én Bécsem', dalok és versek, 1894); Altwiener Geschichten und Figuren ('Régi bécsi történetek és alakok', 1896); Neue Gedichte ('Új költemények', 1898); 50 Wiener Gedichte, alte und neue ('50 bécsi költemény, régiek és újak', 1911). Újvári Péter

529

WICKE Wickenburg [vikkenburg], Erik Gráf; Róbert von den Steinen (írói álnév); (Kasern bei Salzburg, 1903. jan. 19.—): osztrák költő, regényíró, publicista és szerkesztő. A müncheni és a bécsi egyetemen elvégzett néhány germanisztikai szemesztert, m a j d 1928-ban a Frankfurter Zeitunghoz került mint kulturális rovatszerkesztő. Az 1. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, a háború u t á n pedig, 1945-ben, az International Service Branch főszerkesztője lett Salzburgban. Egy évre r á Bécsbe költözött, ahol a Wiener Bühne szerkesztőségének lett t a g j a . A lap megszűnése u t á n a Stuttgarter Zeitung kulturális r o v a t á t vezette és a meráni Der Standpunktnak ('A nézőpont') is tudósított. 1981-ben a Die Welt ausztriai kulturális tudósítója lett, 1980 és 1988 között pedig ő volt az osztrák P. E. N. Club elnöke. O írásai voltaképpen az útleírás felvilágosodás korabeli m ű f a j á n a k kései változatai, ahol a megjelenített t á j a benne élő emberekkel, azok szokásaival, viselkedésmódjával, a tájegységhez kötődő történetekkel és történelemmel együtt alkot zárt, önmagában poétikus egészet, amely azonban, mint az idillben, csak egy nosztalgikus visszatekintés t á r g y a lehet. O Önéletrajzi ihletésű regényei: Farben zu einer Kinderlanschaft ('Színvázlatok egy gyermeki tájképhez', 1934); Flórian. Taggleichen einer Jugend (Flórian. E g y fiatalság napjainak hasonlatossága', 1940); Mit zarter Hand am Steuer. Autofibel ('Érző kezekkel a k o r m á n y o n . Katekizmus magamnak', 1956). O E g y é b művei: Salzburger Glória, Landschaftsbuch ('Salzburgi glória. Könyv tájképekkel', útirajz, 1937); Kleine Geschichte Österreichs ('Ausztria rövid története', 1958); Barocíc und Kaiserschmarrn ('A barokk és a császármorzsa', reg., 1961); Kleine Geschichte Wiens ('Bécs városának rövid története', 1963); Der gute Ton nach altér Schule. Ein Knigge für Leute von heute ('A régi iskola szerint való jó hangvétel. Illemtankönyv a ma emberének', reg., 1978); Lauschet die Stille ('Figyeljétek a csendet', költ.-ek, 1978). O Magyarul: 1 vers (Inczédi L., Vasárnapi Újság, 1980, 8.). Újvári Péter Wickenburg [víkkenburg], Wilhelmine Gráfin von; Almásy Vilma grófnő (leánykori név); (Buda, 1845. ápr. 8.—Gries, Bozen, 1890. jan. 22.): magyar származású osztrák írónő, költőnő. Szüleivel 1856-ban Bécsbe költözött, ahol német neveltetést kapott. 1867-ben férjhez ment A. Gráf von Wickenburghoz. O Művei: Gedichte {'Költemények', 1865); Neue Gedichte ('Uj versek',

1869); Emánuel d'Astorge (ua., elb. költ., 1872); Erlebtes und Erdachtes ('Élmény és gondolat', versek, 1873); Der Gráf von Remplin ('A remplini g r ó f , verses elb., 1874); Marina (ua., elb. költ., 1875); Radegundis (ua., drámakölt., 1879); Ein Abenteuer des Dauphins ('A trónörökös egy kalandja', vígj., 1881); Letzte Gedichte ('Utolsó versek', a hagyatékból, 1890). Újvári Péter Wickert [vikertj, Erwin (Bralitz, 1915. jan. 7.—): német író. 1939 és 1945 között diplomataként élt Sanghaiban, Tokióban, Párizsban, Londonban, Bukarestben; 1976 u t á n pekingi követ volt, nyugalomba vonulása óta L o n d o n b a n él. O F i k t í v történelmi dokumentumokból összeállított, kínai és ókori t á r g y ú történelmi regényeivel és hang játékaival keltett figyelmet. Der Klassenaufsatz — Alkestis ('Az osztályfogalmazvány — Alkésztisz', hangj., 1960) c. művéből H. Benesch rendezésében film készült az NSZK-ban, amelyet 1973-ban Az iskolai dolgozat c. Mo.-on is b e m u t a t t a k . O F ő b b művei még: Fata Morgana űber den Strassen ( ' F a t a morgana az u t c á k fölött', elb.-ek, 1938); Das Paradies im Westen ('A Paradicsom n y u g a t o n ' , reg., 1939); Die Adamowa ('Az Adamowa', elb., 1940); Du musst dein Leben ándern ('Meg kell változt a t n o d az életedet', reg., 1949); Darfst du die Stunde rufen? ('Szabad az ó r á t hívnod?', hangj., 1951); Die Frage des Tigers ('A tigris kérdése', hangj., 1955); Cásar und der Phoenix ('Caesar és a főnix', négy hangj., 1956); Robinson und seine Gáste ('Robinson és vendégei', hangj., 1960); Der Auftrag ('A feladat', reg.. 1961); Der Purpur ('A bíbor', reg., 1965). Kovács Endre Wickram [vikrám], Georg J ö r g (Colmar, 1505 k.—Burgheim, 1560 k.): n é m e t drámaíró, fordító. E g y colmari t a n á c s t a g házasságon kívül született fiaként l á t t a meg a napvilágot. 1546-ban a város polgára lett, m a j d tanácstagi tisztséget viselt. Emellett festészettel és könyvkiadással is foglalkozott. 1555-ben Burgheimben városi írnok volt. O 1546-ban ,,mesterdalnok" költői iskola szervezésébe kezdett Colmarban. Ehhez kapcsolódóan jelentette meg H. Sachs dalait tartalmazó g y ű j t e m é n y é t (1549), valamint az 1200 körül élt A. v. Halberstadt Omdms-fordításának átdolgozását. P. Gegenbach erkölcsszatírái nyomán írta Die zehn Altér ('Tíz öreg', 1531), Narren giessen ('Bolondöntés', 1537—1538), Das Spiel von dem verlorenen Sun ( ' J á t é k a tékozló fiúról', 1540) c. farsangi j á t é k a i t alné-

530

WIDER met nyelven. Későbbi, bibliai t é m á j ú drámáiban — a J ó b történetét feldolgozó Biblische Histori des Tobias ('Tóbiás bibliai története', dráma, 1551) és az Apostelspiel ('Apostoli játék', dráma, 1552) c. darabjaiban — felhasználta a tradicionális svájci népi színjátszás elemeit is. A valószínűleg francia m i n t á t követő Ritter Galmy ('Galmy lovag', 1539) c. prózaregényével megalk o t t a az elbeszélő regény m ű f a j á t , melyet négy későbbi művében, a Gabriotto und Reinhart ('Gabriotto és Reinhart', 1551), Der jungen Knaben Spiegel ('A fiatal fiúk tükre', 1554), Von guten und bősen Nachbarn ('Jó és rossz szomszédokról', 1556), Goldfaden ('Aranyfonál', 1557) c. regényeiben tökéletesítette. Ezzel tulajdonképpen a német elbeszélőregény megteremtője, mely ugyan a francia szórakoztató lovagregényből ered, de realizmusa és a polgári erkölcs hangsúlyozása révén sajátos karakterrel bír. Regényeihez hasonlóan irodalomtörténeti jelentőségű a RollwagenbücMein ('Társzekérkönyvecske', elb.-ek, 1555) c. bohózatgyűjteménye. O Gyűjt, művei: Werke ('Művek', 8 köt., 1901 — 1906); Sdmtliche Werke ('Összegyűjtött művek', 12 köt., 1967— 1973). Ö Magyarul: I elb. (Szegő F., A vallás titkai, anto., 1960). O írod.: W. Scherer: Die Aníánge des deutschen Prosaromans und J . Wickram von Colmar (1877); C. Lugowski: Die Form in die Individualit á t im Román (1932); R. Jacobi: J ö r g Wickrams Romane (1970); E. Kleinschmidt: J ö r g Wickram. Dichter und Bürger zu Colmar (1991). Virág István Widawski W^zyk [vidavszki venzsik], Piotr (1550 előtt—1600 után): lengyel költő, fordító. Sieradz környékéről származott. 1569-ben képviselőként részt v e t t Lublinban a szejmnek a lengyel—litván állami uniót életre hívó ülésén. Lekarstwo na uzdrowienie Rzeczypospolitej ('A Köztársaság meggyógyításának orvossága') c. erkölcsjavító politikai m ű v é t háromszor adták ki (1603, 1640, 1649). Báthori I. kancellárjáról, J . Zamoyskiról latinul panegirikust írt 1601-ben, m a j d Acta publica, albo Traktat powinnosci chrzeécijanskiej... ('Acta publica, avagy Trakta a keresztény kötelességekről . . . ' , 1612) c. értekezést adott ki. Ovidius Átváltozások c. alkotása nyomán hoszszabb költeményt írt (Philomela, ua., 1590 körül), melyben azt a szarmatizmus formálta mítoszt népszerűsítette, amely szerint a latin klasszikus lengyel földön halt meg. O írod.: A. Kraushar: Piotr Widawski W^zyk, satyryk XVI. wieku (Kartki historyczne i literackie, 1894). D. Molnár István 34*

531

Widdase Maryam: —• Veddászé

Márjám

Wideman [vájdmen], J o h n Edgár (Washington, 1941. jún. 14.—): amerikai (USA) néger író. Az angol nyelv és irodalom t a n á ra. O Afro-amerikai ö n t u d a t t a l megáldott, de militáns radikalizmus helyett a művészetet választó ember, akinek visszaemlékezései (Brothers and Keepers, 'Fivérek és felügyelők', 1984) döbbenetes erővel t á r j á k föl azt a gettóvilágot, amelyből s a j á t ú t j a a professzori székbe, fivéréé viszont a gyilkosok börtönébe vezetett. O Főbb művei még: A Glancé Away ('Félresiklott pillantás', reg., 1967); Hurry Home ('Futás h a z a ' , reg., 1970); The Lynchers ('A lincselők', reg., 1973); Hiding Place ('Rejtekhely', reg., 1981); Damballah (ua., elb.-ek, 1984); Sent for You Yesterday ('Tegnap elküldtek érted', reg., 1984). Somogyi György Widerberg [v/derberj], Bo Gunnar (Malmö, 1930. jún. 8.—): svéd író, filmrendező. T a n u l m á n y a i végeztével újságíró, m a j d filmkritikus volt. O Szépíróként 1952-ben jelentkezett Kyssas ('Csókolózás', nlák) és Hösttermin ('Első félév', ifj. reg.) c. könyveivel, melyek azonnal felkeltették a kritikusok figyelmét. E g y ösztöndíj segítségével t e t t dél-európai u t a z á s a inspirálta Kejsaren av Capri ('Capri császára', n l á k , 1955) c. ironikus m ű v e megírására. A művészi áttörést az Erotikon (ua., 1957) c. regény hozta meg s z á m á r a . E m a l m ö i környezetet b e m u t a t ó , nagyszabású erkölcsrajz több generáció életébe n y ú j t bepillantást. A Visionen i svensk film ('Vízió a svéd filmben', 1962) c. kritikai t a n u l m á n y jelezte a v á l t á s t művészetében, s ettől kezdve elsősorban mint rendező és forgatókönyvíró tevékenykedik. 1962ben készítette első rövidfilmjét, 1963-ban pedig már a Barnvagnen ('A gyerekkocsi') c. játékfilmmel d e b ü t á l t . Nemzetközi hírnévre Elvira Madigan (ua., 1967) c., romantikus filmjével t e t t szert. Ú j a b b sikert a r a t o t t a K. Hamsun regénye alapján készült Victoria (ua., 1987) c. film. O E g y é b főbb művei: Pá botten av himlen ('Az ég alján', reg., 1954); Skiljas ('Elválni', komédia, 1956); Den gröna draken ('A zöld sárkány', reg., 1959; film: uő: Héja R o l a n d , Svédo., 1965). O E g y é b fő filmjei: Ádalen 31 (1968); Joe Hill balladája (1971); Gyilkos a tetőn (1976). O írod.: B. Christoíferson (szerk.): Den nya parnassen (1956); I. Björkstén: Bo Widerberg. F ö r f a t t a r e n , teat e r m a n n e n , filmskaparen (1971); H . - J . Hűbe: Film in Schweden (1985). Baksy Péter

WIDER Widerberg [víderberj], Siv (férjezett és írói név); Palmgren (eredeti családi név); (Bromma, m a Stockholm része, 1931. jún. 12.—): svéd költőnő, írónő. Szépírói színrelépését megelőzően újságíró és tanítónő volt. Gyermekeknek írott könyveivel és színjátékaival v á l t ismertté, művei azonban a felnőttekhez is szólnak. Ingrid Sjöstrand mellett kiemelkedő szerepet töltött be a svéd gyermekvers m e g ú j í t á s á b a n . Az általuk megalkotott, nem c s u p á n gyermekeknek és serdülőknek szóló költemények újszerű, a h a g y o m á n y o s ifjúsági könyvek i d e a l i z á l t á b r á z o l á s m ó d j á v a l szemben g y e r m e k e k e t érintő t á r s a d a l m i és politikai p r o b l é m á k a t v e t n e k fel. O Könyveiben a gyermekek s z e m p o n t j á b ó l ábrázolja a generációk k ö z ö t t i konfliktust és a g y e r m e k e k önállóságért vívott harcát; ebben fontos szerep j u t s a j á t élményeinek. N y í l t a n és é r t h e t ő e n ír a szerelem és a szexuális élet kérdéseiről a Mamma, pappa, barn ('Mama, p a p a , gyerekek', 1967) c. könyvben,, m e l y a tizenévesekhez és a szülőkhöz szól. E műve azért is f i g y e l m e t keltett, m e r t a szokásos szalonképes kifejezések h e l y e t t a köznyelv szókincsét használja. A Klass 6 D Sverige Várlden ('A 6. d osztály, Svédország, a Világ', 1976) és a Hasse (ua., 1983) c. lírai elbeszélések két nagysikerű sorozat bevezető kötetei voltak. Műveiben a szerző azonosul a gyermekek lelkivilágával, gondolkodásra és cselekvésre ösztönözve az olvasókat. O E g y é b fő művei: Gertrúd pá daghem ( ' G e r t r ú d napköziben', gyermekkönyv, 1966); Snart sjutton ('Hamarosan tizenhét', reg., 1966); Apropá mej ('Apropó én', ifj. reg. 1967); Agneta och Björn ('Agneta és Björn', nlák, 1969); En syl i vadret ('Néhány k ö z b e v e t e t t szó', költ.-ek, 1969); Jag heter Siv ('Engem Sivnek hívnak', költ.-ek, 1971); Vi ár mánga ('Sokan vagyunk', költ.-ek, 1974); Folkets kraft ár stor ('Nagy az e m b e r e k ereje', költ.-ek, 1975); Den stora systern ('A nővér', gyermekkönyv, 1984); En otrolig história? ('Hihetetlen történet?', gyermekkönyv, 1987); Nár jag var barn ('Amikor gyerek v o l t a m ' , gyermekkönyv, 1991). O Vál. kiad.: Engángtill ('Még egyszer', költ.-ek, 1975); Som sagt var ('Mint már m o n d o t t a m ' , költ.-ek, 1983); Barnens versbok ('Gyerekek verseskönyve', anto., 1986); Karlek och uppror ('Szerelem és lázadás', anto., 1989). O Magyarul: 3 vers (Tótfalusi I., Róka vigasztaló, anto., 1973); 14 vers (uő, Ami a szívedet nyomja, anto., 1975); 4 vers (uő, Hel, 1991, 31.). O írod.: G. Ambjörnsson—M. Strömstedt (szerk.): L á s n i n g för barn (1973); A. Holm

—Siv Widerberg (szerk.): B a r n d o m e n s böcker (1984); B. Westin: Children's Litera t u r e in Sweden (1991). Baksy Péter W i d m a n n [vidman] Joseph Viktor (eredeti név); Messer Lodovico Áriosto H el vetico (írói álnév); (Nennowitz, 1842. febr. 2.—Bern, 1911. nov. 6.): svájci német költő, író, esszéista. A p j a Csehó.-ból menekült cisztercita szerzetes volt, aki á t t é r t a prot e s t á n s hitre, és lelkész lett. W i d m a n így m á r g y e r m e k k o r á b a n Svájcba került. Baselben j á r t iskolába, 1862—1865-ben Baselben, Heidelbergben és Jenában jár egyetemre, teológiát, filozófiát és filológiát hallg a t o t t . Olaszo.-i u t a z á s a után 1866-ban Liestalban orgonista és zeneigazgató lett. 1867-ben egyházi h i v a t a l t kapott F r a u e n feldben, m a j d 1868-ban iskolavezetőnek nevezték ki Bernben, ahol a p r o t e s t á n s egyházi vezetőkkel szembeni tiltakozásak é n t feladta egyházi állását. Ezért végül iskolavezetői állásából is elbocsátották. Ezu t á n újságíróként tevékenykedett, 1880tól a berni Bund (Szövetség) c. lap kulturális r o v a t á n a k szerkesztője volt. O Publicisztikájában a társadalmi problémákra h í v t a fel a figyelmet. Vihart k a v a r t 1897ben Maikáfer-Komödie ('Cserebogár-komédia') c. műve, amelyben a transzcendens h a t a l m a k b a v e t e t t hitet önbecsapásként m u t a t t a be, amiért személyét, ill. írói munkásságát a svájci nyilvánosság egy része vehemensen e l u t a s í t o t t a . Egyéb színdarabjai klasszicista stílusban íródva sokszor történelmi t é m á k a t illusztráltak, így pl. az Erasmus von Rotterdam ('Rotterdami Erasmus', 1865). Prózaművei szellemes elbeszélői modorban, de minden eredetiség nélkül íródtak, érdekes svájci életképeket is találh a t u n k bennük. O F ő b b művei még: Iphigenie in Delphi ('Iphigénia Delphiben', drám a , 1864); Buddha (ua., eposz. 1869); Die Königin des Ostens ('A Kelet királynője', színjáték, 1880); Aus dem Fasse der Danaiden ('A Danaidák korsójából', reg., 1883); Der greise Paris ('Az agg Párisz', nlák, 1895); Aus dem andern Weltteil ('A másik világrészből', elb.-ek, 1906); Der Gorilla ('A gorilla', elb., 1912); Doktor Wilds Hochzeitsreise ('Wild doktor mézeshetei', elb., 1923). O írod.: K. Glindl: Joseph Viktor Widm a n n als Satiriker (1961). Kerekes Gábor Widmar [vidmárj, Antonio; Vidmar; Vidrnár (írásváltozatok); (Fiume, ma: Rijeka, H o r v á t o . , 1899. j ú n . 9.—?): olasz—magyar író, műfordító, irodalomtörténész. A Révailexikon félreérthetetlenül olasz íróként t ü n t e t i fel, ő maga t ö b b írását is Vidm-ár

532

WIEBE Antal névvel jegyezte. Egyetemi tanulmányait Bolognában végezte, Budapesten doktorált. 1924-ben Budapesten az olasz követség sajtófőnöke lett. Első felesége Sziráky J u d i t h volt, e házasságából született Karsai Lucia. Rendszeresen küldött tudósításokat Mussolini l a p j á n a k , a Popolo d'Italiának és a fiumei Vedette d'Italia c. folyóiratoknak. Számos fordítása jelent meg egykorú magyar írók műveiből olyan olasz lapokban és folyóiratokban, mint a Poesia ed arte, II Consiglio, Delta, La fiera letteraria, L'Europa Orientale stb. A Delta és az I nostri quaderni c. fiumei folyóiratokban három külön m a g y a r számot adott ki a húszas évek elején. A m a g y a r prózairodalomról, költészetről, színházról 1923-ban több t a n u l m á n y t t e t t közzé az II Consiglio c. folyóiratban. La canzone di Caino ('Káin dala') c. önálló műve 1922-ben jelent meg; A modern olasz színház c. t a n u l m á n y a a Nyugat oldalain 1924-ben látott napvilágot. U t ó b b is újra meg ú j r a t á j é k o z t a t t a a magyar olvasókat a korabeli olasz irodalomról a Nyugatban, a Pester Lloydb&n (például A. S. Novaro^ olasz íróról és költőről, 1929), a Nemzeti Újságban (például Luigi Pirandello csodálatos élete Szicíliától a világhírig, 1926) stb. Csókássy Tstván A mű és alkotója c. művét Pittori e scultori d'Ungheria ('Magyarország festői és szobrászai') címmel fordította olaszra (1923). Kosztolányi D. Néró, a véres költő c. regényét Nerone, il poéta sanguinario címen jelentette meg olaszul (1933). Ecsedi 1.—Nyilas-Kolb J . Debreceni képeskönyv (Magyar t á j a k , magyar városok, 3. köt., 1937) c. művének olasz v á l t o z a t á t is ő készítette el. Madách: Az ember tragédiája c. drámai költeményét is á t ü l t e t t e , de nem egyedül, hanem A. Gianola társaságában (La tragédia deli' uomo, 1936); a fordítás lendületes, de a szöveghűség tekintetében sok kívánnivalót hagy, meglehetősen terjengős, inkább szónokias, semmint költői. A sorok száma jócskán meghaladja az eredetit, ám a toldásokfoldások tömege közepette kihagyások lazítják. Még ugyanabban az évben megjelent kétnyelvű t a n u l m á n y a a Pázmány Péter Tudományegyetem Olasz Intézetének kiadványai sorában (Vidmar Antal: Dante és Madách; Dante e Madách, 1936). G. Pini Mussolini című, fényképekkel bőven illusztrált életrajzát, amely olaszul legalább tizenöt kiadást ért meg, m a g y a r r a fordította és 1940-ben a d a t t a ki. Pirandello IV. Henrik c. d r á m á j á n a k magyar fordítása 1941-ben látott napvilágot. A szélsőségesen fasiszta V. Gayda Cosa vuole Ttalia c. politikai röpiratát 1941-ben jelentette meg magyarul

(Mit akar Olaszország). B. Mussolini Parlo con Bruno című könyvét 1942-ben fordít o t t a m a g y a r r a és jelentette meg (Brúnóval beszélgetek). A háború utáni évekből egy kiadványa föllelhető, a Quaderni europei c. sorozat 1. számú kötete: Ungheria 1938— 1946. Con un diario dell'assedio di Budapest (Magyarország 1938—1946. Budapest ostromának naplójával, 1946). A mű első része történelmi esszé, Mo. 1. világháború utáni társadalmi és gazdasági helyzetének ismertetése á l t a l á b a n , különös tekintettel az olasz—-magyar kapcsolatok alakulására; a függelék első személyben írott ostromnapló. Megtudható belőle, hogy Widmar az Egyetemi t e m p l o m oltára előtt találkozott első ízben orosz katonákkal, szovjet tisztek vallatóra fogták (Gyernyisev tábornok és Szuszmanov ezredes), nyelvtudása m i a t t kémkedéssel gyanúsították, csak nagy nehezen volt képes kimagyarázkodni. 1946 után Tokióban sajtó- és kultúrattasé, végül nagykövet volt. 1963—1964-ben fél évig Genfben m ű k ö d ö t t az olasz ENSZ-missziónál, innen m e n t nyugdíjba. O írod.: Lányi V.: A. W i d m a r Madách-fordítása (Nyűg, 1936). Majtényi Zoltán Widukind von Corvey [vwiukind fon korvej] (925 k.—968 után): szász nemesi családból származó latin történetíró, szerzetes. 941-ben került Corvey kolostorába, ahol a karoling korszak (—>Karoling reneszánsz) óta virágzott a tudományos élet. Verses és prózai hagiográfiai munkái elvesztek. Matild császárleánynak, a quedlinburgi a p á t n ő n e k ajánlott történeti munk á j á t (Res gestae Saxonicae, 'Szász történelem') 962-ben kezdhette meg. Hízelgő a j á n lásaiban nagyságra és dicsőségre buzdít, történetszemléletét meglehetősen uralja a lokálpatriotizmus: kötetlenül dicséri a szászokat és uralkodóházukat. N o h a használt korábbi írott forrásokat, jelentősége a szász törzsi m o n d á k összegyűjtésében s az I. Henrik, valamint Nagy Ottó korának megbízható információkon nyugvó ábrázolásában rejlik, Élvezetes, népszerű stílusa Sallustiusva emlékeztet. O Kiad.: P. Hirsch: Monumenta Germaniae. Scriptores rerum Germanicarum (1935). O Magyarul: 1 részlet (Középkori krónikások TI. 131—133). O írod.: H . Beumann: Widukind von Korvei (1950); M. Lintzel: Ansgewáhlte Schriften, 2(1961). Kurcz Ágnes Wiebe [vib], R u d y Henry (Fairholme, Saskatchewan, 1934. okt. 4.—): kanadai angol író. Szülei 1930-ban Ukrajnából vándoroltak K a n a d á b a mennonita vallási kö-

533

WIECH zösség t a g j a i k é n t . Egyetemi t a n u l m á n y a i t az A l b e r t a Egyetemen, mennonita teológiai t a n u l m á n y a i t a winnipegi Mennonite Brethren Bible College-ban végezte 1962ben. Az Alberta Egyetem professzora. O Regényei, elbeszélései a k a n a d a i préri t a r t o m á n y o k történelmi m ú l t j á t (indiánok, félvérek) valamint s a j á t vallási közösségének németalföldi eredetű protestáns jellegű, az erőszak minden f o r m á j á t elutasító mennoniták világméretű (Oroszo., Északés Dél-Amerika) vándorlásának történetét rögzítik. P r ó z á j a nagyfokú erkölcsiséget, profetikus hangvételű stílusa mély h u m a nista felelősségérzetet jelez. O Főbb művei: Peace Shall Destroy Many ('A béke sokakat elpusztít', reg., 1962); The Blue Mountains of China ('Kína kék hegyei', reg., 1970); The Temptations of Big Bear ('Nagy Medve megkísértései', reg., 1973); The Scorched-Wood People ('Az égetett faszínű nép', reg., 1977); The Mad Trapper ('Az őrült csapdaállító', reg., 1980); My Lovely Enemy ('Bűbájos ellenségem', reg., 1983). O Magyarul: 1 elb. (Nemes Anna, Nagyv, 1985, 12.). O írod.: W. J . Keith: Epic Fiction (1981). Jakabfi Anna Wiechecki [vjehecki], Stefan; Wiech (álnév); (Varsó 1896. aug. 10.—uo., 1979. júl. 26.): lengyel humorista, újságíró. Amatőr t á r s u l a t o k n a k írott hazafias d r á m á k k a l kezdte p á l y á j á t . 1925-től népszerű napilapoknak dolgozott. Mint bírósági tudósító, e l s a j á t í t o t t a a külvárosi zsargont és a tolvajnyelvet, megismerte a kispolgárság és a deklasszált elemek életvitelét. Gazdag tapasztalatai és naiv, szentimentális varsói lokálpatriotizmusa rendkívül népszerűvé tették humoreszkjeit. Rövid írásai a város félévszázados történelmét őrzik: Znakiem tego ( ' E n n e k jeleként', 1936); Wysoka eksmisjo! ('Tisztelt kilakoltató bizottság!', 1937); W zqbek czesany ('Kopaszodó alak', 1937); Ja panupokazej ('Majd én megmutatom magának!', 1938); Piecyk i S-ka ('Piecyk és S-ka', 1939); Wiadomo — stolica ( T u d v a l e v ő — a főváros', 1946); Spacerkiem przez Poniatoszczaka ('Séta a Poniatowski-hídon', 1946); G —jak Gienia ('G — mint Gienia', 1948); Helena w stroju niedbalem, czyli królewskie opowiesci pana Piecyka ('Heléna elhanyagolt öltözékben, avagy Piecyk úr királyi történetei', 1949); Na perlowo ('Átverés', 1951); Szafa gra ('Minden rendben', 1955); Wariackie papiery ('Hülye papírok', 1957); Manius Kitajec ijego ferajna ('Manius K i t a j e c és b a n d á j a ' , 1960); Warszawa da sie^lubic ('Varsót lehet szeretni', 1962); Wqtróbka po warszawsku

('Máj varsói módra', 1965); Wisla sie^pali ('Ég a Visztula', 1967); Piqte przez dziesiqte ('Összevissza', visszaemlékezések, 1970); Przez lufcik ('A szellőzőlyukon á t ' , 1972). O Színházi recenziói: Ksiuty z Melpomenq, ('Izék Melpomenével', 1963). O G y ű j t , kiad.: Smiej sie^ pan z tego 1—2. ('Nevessen csak r a j t a ' , 1—2. köt., 1956); Dryndc^przez Warszaw^ ('Konflissal Varsón á t ' , 1960). O írod.: n . n . : Dmuclmij p a n w balonik (1980). Pálfalvi Lajos Wiechert [vihert], E r n s t (eredeti név); E r n s t Barany Bjell (írói álnév); (Kleinort, Keletporoszo., 1887. máj. 18.—Uerikon, Svájc, 1950. aug. 24.): n é m e t író. Erdész fiaként gyermekkorát Keletporoszo. déli részén töltötte. A königsbergi egyetemen természettudományokat, filozófiát tanult. 1911—1933 között angol és n é m e t nyelvet t a n í t o t t Königsbergben középiskolai tanárként. Közben 1914—1918 között részt v e t t az 1. világháborúban. 1933-tól mint szabadfoglalkozású író élt Bajoro.-ban. Körlevelek és előadások f o r m á j á b a n szembehelyezkedett a nácizmussal, tiltakozott á r t a t l a n emberek meghurcolása ellen. Ezért őt is letartóztatták és a buchenwaldi koncentrációs t á b o r b a hurcolták. Erről Totenwald ('Halott erdő', reg., 1945) c. könyvében számolt be. A b ü n t e t ő táborból szabadulva 1945-ig eltiltották az írástól és rendőri felügyelet alá helyezték. A háború utáni világban már nem t a l á l t a meg a helyét. 1948-ban áttelepült S v á j c b a . O Legtalálóbb jellemzését ő a d j a s a j á t magáról: ,,A hétköznapokkal nem mindig t u d o t t megbirkózni, nem volt hős, sem hódító, inkább csak szemlélője az eseményeknek. K o r á n hajlott arra, hogy megszépítse az eseményeket, hogy a valóságból az idillibe meneküljön". A háborútól és az azt követő forradalmi zavargásoktól e g y a r á n t megundorodva valamiféle irracionális, kultúraellenes világba próbált menekülni, ahogyan ezt Der Totenwolf ('A halálfarkas', 1924) c. regénye érzékelteti. További műveiben fokozatosan elmarad az irracionalitás; helyette az író az egyszerű, természetes életmódot, az önmagába tekintő és s a j á t lelkivilágában elmélyedő ember h u m a n i z m u s á t hirdeti. Ezt helyezi szembe azzal a világgal, amelybe nevelői szándéktól vezetve 1933 után állandóan beleütközött. Das einfache Leben ('Az egyszerű élet', 1939) c. regényének történése fejezi ki ezt a kizárólag s a j á t benső énjére hallgató és lelkét tisztán megőrizendő gondolkodást. A könyv főhőse, egy volt tengerésztiszt, a háború után elhagyja családját, egy távol eső tó magá-

534

WIED nyos szigetére költözik és o t t kizárólag saját lelkiismeretével foglalkozik. Ezzel az írói m a g a t a r t á s á v a l lett Wiechert az ún. „német bensőség" irodalmi irányzat egyik legjellemzőbb képviselője és 1933 után a feltétlenül pozitív értelmű „belső emigráció"-nak kimagasló a l a k j a . Bátorsága, amellyel egészen letartóztatásáig szembehelyezkedett a náci hatalommal, megadta ehhez az erkölcsi t a r t a l m a t és így is vívta ki kortársai elismerését. A háború utolsó évében kísérletet t e t t a Die Jerominkinder ('A jeromingyerekek') c. regényében a németség ú t j á n a k megrajzolására a század elejétől a fasizmusig és a m i n d e n t elpusztító háborúig. Az 1945 utáni évek kilátástalanságát tükrözi 1950-ben Missa sine nomine ('Névtelen mise') c. megjelent regénye. A reménytelenséggel m i n d e n f a j t a racionalitás elvetése párosul eben a könyvében, s egyedül a hit marad számára. O További művei: Der Knecht fíottes Andreas Nyland ('Isten szolgája Andreas Nyland', reg., 1926); Die Majorin ('Az őrnagyné', reg., 1934); Der Dichter und die Zeit. Rede vor der Münchener Studentenschaft ('A költő és kora. Előadás a müncheni egyetemisták egyesülete részére', 1935, megjelent 1937-ben a moszkvai Das Worthaxi)-, Eine Jugend ('Egy ifjúság', önéletrajz, 1936); Der armen Kinder Weihnaehten ('A szegény gyermekek karácsonya', karácsonyi játék, 1946); Jahre und Zeiten ('Evek és idők', önéletrajz, 1948); Die Mutter ('Az anya', elb., 1949); An die deutsche Jugend ('A német ifjúsághoz', négy előadás, 1951). O Gyűjt, kiad.: Samtliche Werke ('Összes művei', 10 köt., 1957); Reden ('Előadások', 2 köt., 1966); Tagebücher und Briefe ('Naplók és levelek', 1966). O írod.: H . Ebeling: Ernst Wiechert (bibliográfiával, 1947); H. Ollesch: E r n s t Wiechert (1961); H.-M. Plesske: E r n s t Wiechert (1969). Mádl

Antal

Wied [víd], Gustav (eredeti családi név); Peter Ideálist (álnév); (Holmegaard, Nakskov köz., 1858. márc. 6.—Roskilde, 1914. okt. 24.): dán író. Öngyilkossága m i a t t félbeszakadt, Digt og virkelighed ('Költészet és valóság', 1950) c. emlékirataiban sterne-i humorral a d j a elő, hogy születése u t á n a részeg b á b a hasraesett vele, s azóta is minden szerencsésen induló esemény valamiképpen megbicsaklott életében. A költői h a j l a m a i t korán eláruló fiút apja könyvkereskedő tanoncnak a d t a , az érettségit is csak késve t u d t a letenni, s 28 évesen kezdhette meg egyetemi t a n u l m á n y a i t . Első szépirodalmi műve, az álnevén publikált

En Hjemkomst (Hazatérés', 1889) c. ibseni reminiszcenciájú d r á m a közvetve a kor egyik nagy botrányából merítette t é m á j á t : a kultuszminiszterről kiderült, hogy buzgó bordélyház-látogató. 1891-ben, nem sokkal H. Pontoppidan hasonló perét követően, közszeméremsértés vádjával 14 napi börtönre ítélték Wiedet egy h a t á r o z o t t a n erkölcsvédő célzatú elbeszélése miatt. Ezek az élmények n e m csupán az író antiklerikalizmusát és társadalomellenességét erősítették, de egész emberképére döntő hatással voltak. Első elbeszélésköteteiben — Silhuetter ('Árnyképek', 1891), Barnlige sjcele ('Gyermeteg lelkek', 1893) — még megértő mosollyal á b r á z o l j a a kisváros alakjainak gyengeségeit, az esztétikailag sikerületlen Ungdomshistorier ('Történetek az ifjúkorból', 1895) c. regényben szinte b á n t ó nyersességgel megvallott illúzóvesztése u t á n viszont a h u m o r helyére önkínzóan kegyetlen szatíra lép. A gonoszkodó világleleplezés eredeti m ű f a j a k é n t teremtette meg Wied a „ s z a t í r j á t é k o t " , a szerzői utasítások oly tömegével ellátott színművet, amely inkább élvezhető k ö n y v d r á m a k é n t , mint előadásként. Adel, Gejstlighed, Borger og Bonde. Fire Satyrspel ('Nemes, pap, polgár és paraszt. Négy szatírjáték', 1897) volt összefoglaló címe a négy társadalmi rend lényegében közös bűneit, a kéjvágyat és az önzést maró g ú n n y a l bemutató első gyűjteménynek, melyet a lazább szerkezetű, a nők erkölcseit ostorozó Det svage Kon ('A gyengébb n e m ' , 1900) követett. Az apokaliptikus hangvételű Dansemus ('Táncoló egerek', 1905), a m ű f a j legnagyobb szabású d a r a b j a az egész emberiséget l á t t a t j a a számukra b e l á t h a t a t l a n ketrecben céltalanul rohangászó rágcsálók hadának, s kevésbé karikirozottan ugyan, de ha lehet, még mélyebb pesszimizmussal t á r j a fel a létezés eredendő t r a g i k o m i k u m á t az egyetlen színpadi sikert is arató, az abszurd d r á m a kopár képletszerűségét megelőlegező mű, a Skcermydsler ('Csetepaték', 1901). O A szatír játékokhoz hasonlóan elsötétülő világkép, a komikumtól a kétségbeesett cinizmus felé hajló szemlélet jellemzi regényeit. Dickensi humorral és megjelenítőerővel ábrázolt különcök népesítik be a Livsens Ondskab ('Maga a métely', 1899), Knagsted (ua., 1902) és Pastor Sorensen og Co., ('Sorensen lelkész és tsa', 1913) c. regényeiből álló sorozat lapjait, de az angol elődtől eltérően itt a gondviselés teljes hiánya tárul fel fokozatosan a szereplők és az olvasó előtt. A naturalizmus degenerálódás-elméletének keserű, már-már önparódiába csapó illusztrációja a „gyenge és bű-

535

WIED nős" családok szükségszerű pusztulását egészséges kárörömmel ecsetelő két összetartozó regény, a Slcegten ('A nemzetség', 1898) és a Fcedrene cede Druer ('Az a t y á k evék a szőlőt', 1908). O A századforduló kultúrpesszimizmusa egyetlen más d á n író műveiben sem nyert ennyire éles és szellemes kifejezést, mint Wied középső korszakának alkotásaiban, ahol a szatíra a megszenvedett csalódás kifejeződése, s a h u m o r a kétségbeesést enyhíti. A vitriolos gúny már a művészi-gondolkodói tehetetlenségről árulkodik, s az író maga is felismerte, hogy ezen az úton nem mehet t o v á b b , ú j a t nem t u d mondani, sőt, egyáltalán nincs mit mondania: ezért mondott le az írásról és az életről is. O E g y é b fő művei: Ranke Viljer (vígjáték, 1906: Cholnoky V., 2 x 2 - 5 , Nemzeti Színház, 1911. ápr. 21.); Circus Mundi (nlák, 1909: Zoltán V., ua., 1911). O G y ű j t , kiad.: Udvalgte vcerker 1—7. ('Válogatott művek', 7 köt., 1966); RomanerjNovellerjSkuespil ('Regények/novellák/színművek', 12 köt., 1966—1968). O Magyarul még: 1—1 nla (n. n., A Hét, 1899, 20.; in. n., Világ, 1913, 70.; n. n., Népszava, 1913. 274.; n . n . , A Hét, 1917, 58.; Brázay E., H a m s u n K n u t — W i e d Gustav—Essig H e r m a n n — K e r r Alfréd novellái, Temesvár, 1920; Kertész K., Élet, 1924, 209). O írod.: P. Christiansen: Gustav Wied (1920); E. Holten-Nielsen: Gustav Wied (1931); E. Neergaard: P e t e r Ideálist. Studier over Gustav Wieds Ungdom (1938); E. Salicath: Omkring G u s t a v Wied (1946); E. Neergaard: D o m m e n og Drommen (1951); H . Rordam: S a t y r uden maske. Erindringer om Gustav Wied (1953); K. Ahnlund: Den unge Gustav Wied (1964); P. Christiansen: Gustav Wied, forst og sidst (1969). Miszoglád Gábor Wied [vid], Martina (felvett név); Alexandrine Martina Augusta Schnabl (eredeti név); (Bécs, 1882. dec. 10.—uo., 1957. jan. 25.): osztrák írónő. Bécsi ügyvéd lánya volt. Szülővárosában járt egyetemre, ahol német filológiát, művészettörténetet, történelmet és filozófiát hallgatott. Tanulmányúton j á r t Lengyelo.-ban, Franciao.-ban, Angliában és Olaszo.-ban. 1910-től rendszeresen publikált különböző irodalmi folyóiratokban, köztük a fírennerben is. Szorosabb irodalmi kapcsolatot t a r t o t t fenn P. Ernstte\. 1938-ban Angliába emigrált, majd Skóciában tanítónői állást vállalt. 1947ben visszatért Bécsbe. O 1924-ben elnyerte Bécs városának irodalmi díját, 1952-ben pedig ő volt az első női író, aki m e g k a p t a az osztrák Állami Irodalmi Nagydíjat. O Ko536

rai impresszionista-újromantikus költeményei és drámai kísérletei u t á n szinte kizárólag csak prózát írt. Keresztényszocialista felfogásban közelítette meg műveiben korának problémáit és hirdetett egyf a j t a , kissé elvont h u m a n i z m u s t , amit az általa kaotikusnak látott világgal helyezett szembe. T ö b b síkon f u t t a t o t t , gazdag cselekménnyel megtűzdelt p r ó z á j á b a n párhuzamosan v o n u l t a t j a fel a reális világot és a képzeletében élő utópisztikus életformát, í g y a Das Krahennest ('A varjúfészek') c. regényében a 2. világháború szörnyűségeivel katonaszökevény diákok képzeletbeli ideális világát állítja szembe. A Die Geschichte des reichen Jünglings ('A gazdag ifjú története', 1952) c. regényében nevelői céllal m u t a t j a be a kezdetben gátlástalanul önző fiatalembert és vezeti el a fokozatos megtérés és felebarátját tisztelő és segítő keresztényi ideál eléréséig. O További művei: Brüclcen ins Sichtbare ('Hidak a láthatóba', négy évtized összegyűjtött versei, 1952); Der Ehering ('A jegygyűrű', nla, 1954); Nikodemus (ua., misztériumjáték, é. n.); Andromache oder der zwanzigste Juli ('Andromakhé avagy július huszadika', d r á m a , é. n.); Das Einhorn ('Az egyszarvú', vál. elb.-ek, 1964). Mádl Antal Wiedemann [vúlemann], F e r d i n á n d Johann (Haapsalu, 1805. márc. 30.—Szentp é t e r v á r , Oroszo., 1887. dec. 31.): észt nyelvész. A tartui egyetem elvégzése után 1826-tól 1857-ig Jelgavában és Tallinnban volt gimnáziumi tanár, m a j d szent-pétervári akadémikusként a finnugor népek nyelvét és történelmét k u t a t t a . Főként a volgai és balti finn nyelvek szakértője volt. Sok rokon nyelv szótárának, nyelvtanának összeállítása köszönhető neki, mégha ezek nem feltétlenül helyszíni t a n u l m á n y o k alapján készültek is. É s z t — n é m e t szótára (Estnisch—Deutsches Wörterbuch, 1869) nyelvjárási és frazeológiai adatbőségével máig forrásértékű. O 1871-ben az MTA külső t a g j á v á választották. O Fő művei: Versuch einer Grammatik der syrjánischen Sprache ('Kísérlet a zűrjén nyelv nyelvtanára', 1847); Versuch einer Grammatik der Tscheremissischen Sprache ('Kísérlet a mari nyelv nyelvtanára', 1847); Versuch einer Grammatik der wotjakischen Sprache ('Kísérlet az u d m u r t nyelv n y e l v t a n á r a ' , 1851); Grammatik der Erza-mordvinischen Sprache ('Az erza-mordvin nyelv n y e l v t a n a ' , 1865); Grammatik der estnischen Sprache ('Észt nyelvtan', 1875); Syrjanisch-deutsches Wörterbuch ('Zűrjén—német szótár', 1880); Grammatik der syrjánischen Sprache mit fíe-

WIELA rücksichtigung ihrer DialeMe und des Wotjakischen ('A zűrjén nyelv nyelvtana, tekintettel nyelvjárásaira és a v o t j á k r a ' , 1884). O írod.: P. Ariste: F . J . Wiedemann (1971); Domokos P. (szerk.): Finnugor Életrajzi Lexikon (1990). Kicsi Sándor András Wiegler [vígler], Paul ( F r a n k f u r t am Main, 1878. szept. 15. — B e r l i n , 1949. aug. 23.): német irodalomtörténész, esszéista, kritikus. Germanisztikát, filozófiát és történelmet tanult, m a j d újságíró lett. Számos napilapba (Berliner Tageblatt) és folyóiratba (Schaubühne, 'Színpad'; Literarische Welt, 'Irodalmi világ') dolgozott Németo. különböző városaiban. 1945 után Németo. szovjet megszállási övezetében élt, s alapító t a g j a volt a Sinn und Form ('Értelem és F o r m a ' ) c. folyóiratnak. N a g y műveltsége, á t t e k i n t ő és összegző képessége elsősorban nagy összefoglaló jellegű m u n k á k megírására tették alkalmassá: Geschichte der Weltliteratur (tan., 1914: Benedek M., Király Gy., Turóczi-Trostler J., A világirodalom története, 2 köt., 1922); Geschichte der deutschen Literatur ('A német irodalom története', tan., 1930). Több könyvet írt a francia történelemről és kultúráról: Französische Rebellen ('Francia lázadók', tan., 1904); Französisches Theater der Vergangenheit ('A múlt francia színháza', tan., 1906); Könige von Frankreich ('Franciaország királyai', tan., 1936). Das Haus an der Moldau ('Ház a Moldva mellett', 1934) c. regénye Prágában játszódik az osztrák-magyar monarchia felbomlását közvetlenül megelőző időszakban, s főhősének t r a g é d i á j a összefonódik az őt körülvevő világ hanyatlásával. Szász Ferenc, Wieland [vilant], Christoph Martin (Oberholzheim, 1733. szept. 5. — Weimar, 1813. jan. 20.): német költő, elbeszélő, műfordító. Kisgyermekként lelkész a t y j a tanít o t t a , akinek kívánságára 1747-ben a klosterbergeni pietista internátus tanulója lett. Nagy hatással voltak rá egyrészt az aranykori latin irodalom költői, másrészt Klopstock Messiása. Tizenhatévesen E r f u r t b a n m á r Bayle-1 t a n u l m á n y o z t a . 1750-ben találkozott unokatestvérével, Sophie von Gutermann-nal (Sophie von La Roche), a későbbi írónővel, aki megérlelte benne a döntést, hogy az irodalomnak kell élnie. 1750—1752 között Tübingenben jogot tanult. A Lipcse és Zürich közötti irodalmi vitában Bodmer p á r t j á r a állt, akinek meghívását 1752-ben el is f o g a d t a . 1754-től Zürichben, 1759-től Bernben volt házita-

nító. 1760-ban Biberach városa egyhangúlag megválasztotta szenátornak. 1769-ig vezette a kancelláriát, majd három évig az erfurti egyetem filozófiaprofesszora volt. 1772-ben Anna Amália hercegné Weimarba hívta, hogy legyen a hercegifjak nevelője. Teljes fizetését Károly Ágoston herceg nagykorúvá válása után is folyósították, így Weimarban m a r a d t és az anyahercegnőt körülvevő művésztársaság egyik vezéregyénisége lett. 1773—1810 között a német felvilágosodás vezető orgánumának, a Der Teutsche Merkúrnak volt szerkesztője, kiadója. E mértékadó irodalmi folyóirat 1790től Der neue Teutsche Merkúr c. jelent meg. 1794—1802 k ö z ö t t műveinek végérvényes szövegváltozatát tartalmazó kiadásán dolgozott. A kiegészítésekkel végül is 1811-ig összesen 39 + 6 k ö t e t jelent meg (hasonmás kiadás: 1984). O Wieland — talán mert pályája jóval előbb kezdődött a klasszikusok derékhadáénál — némiképp magányos, kívülálló, de meghatározó egyénisége volt a 18. sz. n é m e t irodalmának és művelődésének. S z é t b o n t h a t a t l a n egységet alkot életművében a rokokó, a szentimentalizmus és a felvilágosodás problematikája. Munkásságának és jelentőségének megítélése sokat v á l t o z o t t az idők folyamán. Jól példázza ezt m á r Goethe is, aki nem keveset köszönhetett a n é m e t nyelvet virtuóz és korszerű eszközzé tévő Wielandnak, később mégis elfordult tőle és kigúnyolta, végül pedig — ú j a b b fordulattal — a szabadkőműves páholyban ő t a r t o t t méltató emlékbeszédet az e l h u n y t felett. A 19. sz.-nak (és mindenekelőtt a romantikusok nemzedékének) a különöst, az egyénit és az eredetit istenítő felfogása nem becsülte sokra az „ügyes i r o d a l m á r t " , a kiegyensúlyozottságra, az áttételes világismeretre törekvő, a provinciális n é m e t polgárság beszűkült műveltségét tágítani akaró Wielandot, hiszen maga folytonos harcban állt a leigázandónak vélt valósággal. A buzgón hazafi as német polgárság által a franciás gondol kodásmódnak hódoló, kozmopolitának és olykor frivol költőnek t a r t o t t Wieland iránt akkor m u t a t k o z o t t t ö b b megértés, amikor az érdeklődés az irodalmi f o r m á k a t ^ fellazító rokokó, az elbeszélés stratégiáinak elmélete, az irodalomszociológia ill. az úri. posztmodern törekvéseket előlegező esztétikai nézetek i r á n y á b a fordult. O Moralizáló és rajongóan vallásos ifjúkori költészetére (Die Natúr der Dinge, 'A dolgok természete', tankölt., 1752; Empfindungen eines Christen, tan., 1757: Vályik A., E g y keresztyén érzékenységei, 1789) a hagyományok és Bodmer h a t á s a n y o m t á k rá bélyegüket.

537

WIELA Nézeteinek alapvető megváltozásáról és megszilárdulásáról tanúskodik a második alkotói korszakát bevezető, Shakespearefordítások mellett m á r címével is árulkodó szatirikus regénye, a Der Sieg der Natúr über die Schwármerei oder die Abenteuer des Don Sylvio von Rosalva ('A természet győzelme a rajongáson, avagy Don Sylvio von Rosalva kalandjai', 1764). M i n t á j a Cervantes regénye. A tündérmeséken nevelkedett, magának álomvilágot felépítő főhőst egy, a hazudós mesékre emlékeztető, a f o r d í t o t t világot elegáns, játékos könnyedséggel bem u t a t ó történet (Die Geschichte des Prinzen Biribinker, Fellegváry Á., Hertzeg Piripionak tündér története, 1804) segíti hozzá a kijózanodáshoz. A különc visszatalál a társadalomba, és megleli egyéni boldogságát. Az egyén é l e t ú t j a a központi t é m á j a Wieland következő regényének is: Geschichte des Agathon ('Agathon története', első változat 1766—1767, 2 köt., második változat 1773, 4 köt., végleges változat az összkiadásban, 1794). Az ókori görögség világába helyezett t ö r t é n e t kezdetben ellentmondásos főhőse a különböző társadalmi és egyéni konfliktusok következtében felismeri, hogy az ész és a szív, a ráció és az érzelmek közül egyik sem abszolutizálható, hogy az erkölcsnek elkötelezett embernek kell e két pólus között megtalálnia ill. megteremtenie az összhangot a közösséget szolgáló erény segítségével, mindig a J ó és Szép célját t a r t v a szem előtt. Az önmagát k o m m e n t á ló elbeszélő jelenléte azt bizonyítja, az egyén ráébredt önmaga felelősségére és felelősségét racionális belátás t á r g y á v á teszi, noha az ábrázolásnak nem közvetlen célja még a való élet b e m u t a t á s a . Azáltal, hogy az elbeszélő a l a k j á t Wieland az irodalmi alkotás elidegeníthetetlen elemének m u t a t ta be, egyben a modern német regény egyik megteremtője is. A társalgás, a dialógus alapeleme e prózának, mely ügyének tekinti a többoldalú, olykor szkeptikus viszonylagosságra hajló megvilágítást, iróniájával olyan 20. sz.-i szerzők e l ő f u t á r á v á lett, mint Th. Mann vagy R. Musil. Az elkalandozó kitérők a modern esszéregények irán y á b a m u t a t n a k . Az Agathonb&n a fejlődés fogalmának és az egyén társadalmi meghatározottságának középpontba állításával előlegezte a német klasszika alapvető nézeteit, bár e regény esetében nyilvánvaló az önéletrajzi ihletettség, és mint ilyen olvasható a valóság szubjektív reflektálásától való megszabadulás t ö r t é n e t e k é n t is. Mindazonáltal tény, hogy Goethe e regény nyomán talált rá a klasszikus fejlődésregény, a Wilhelm Meister befejezéséhez ve-

zető ú t r a . Wieland e regénye egyébként mintául szolgált a kor regényelmélete (Blanckenburg) számára is. A szerző a szobrászat értelmezéséből kiinduló, az antik görögség világát komolykodva elvont a n eszményítő nézetekkel szemben a szokratészi kor politikai-társadalmi világának emberléptékű, szemléletes b e m u t a t á s á r a vállalkozik. A világot a racionalizmus és az érzékiség d i c h o t ó m i á j a k é n t megélő kortárs személyes p r o b l e m a t i k á j á t n y ú j t j a a tanköltemények nehézkességétől megszabadít o t t , alexandrinusokban írott Musarion oder die Philosophie der Grazién ('Musarion avagy a gráciák filozófiája', kiseposz, 1768). A felvilágosodás ún. államregényeinek sorát bővítette a Der goldene Spiegel oder Die Könige von Scheschian, Eine Wahre Geschichte. Aus dem Scheschianischen übersetzt ('Az a r a n y t ü k ö r a v a g y Sesian királyai. Igaz történet. Sesián nyelvből fordítva', 1772.; Wieland az 1794-es kiadás számára átdolgozta és ú j befejezést írt hozzá). E művel Wieland I I . József kegyét a k a r t a elnyerni és bécsi udvari állást, de „csak" Weimarig j u t o t t . A helyes és helytelen uralkodás fejedelmi gyakorlatának ismertetőjegyeit tárgyaló, t a r t a l m á b a n ú j a t nem n y ú j t ó filozofikus mű az eszményi uralkodó u t ó p i á j á t pedagógiai célokkal elegyíti. A kerettörténet az Ezer egy éj szakáé ra emlékeztet. Az eredeti sesián nyelvű szöveg kínaira, latinra m a j d n é m e t nyelvre fordításának fikciója számos lehetőséget n y ú j t ironikus kommentálásra. O Az 1774—1778 között a Teutscher Merkúrban megjelent f o l y t a t á s o k a t 1781-ben a Geschichte der Abderiten (reg., Erdélyi K., Wieland Abderitái, 1834; F a r k a s A., Abderiták, 1884) foglalta egybe. A kis és nyárspolgári világot voltaire-i kegyetlenséggel gúnyolja ki e szatíra. Az angol és francia mintákból táplálkozó, de önálló szállal kibővítve hármas cselekményvonalat egyesítő és szabad s t a n z á k b a n írott Oberon (verses eposz, 1780: Támedly M., 1922) egy szerelmespár próbatétele kapcsán a szerző életművének a l a p t é m á i t dolgozza fel ú j r a egyfajta természetes erkölcsiség d i a d a l á t hirdetve. E hétszer átdolgozott mű a l a p j á n írta C. M. von Weber hasonló c. o p e r á j á t . Utolsó regényében és töredékes műveiben Wieland már búcsút vett az elvont eszményképek intézményekben történő megvalósulásának reményétől, lappangó szkepticizmusa u t a t tört m a g á n a k . O Wieland korának kiemelkedően jelentős fordítói közé tartozott. 1762—1766 között 22 Shakespeare-drámát f o r d í t o t t le, egy kivétellel prózában és egyben minden szertelenséget és harsányságot

538

WIELA a kor szellemének megfelelően lefaragva, elsimítva. De e fordításaival megteremtette a Sturm und Drang költői által bálványozott Shakespeare 1770-es években kezdődő recepciójának (Herder, Goethe, Schiller és a korai romantikusok) alapjait. Mintaszerűek Horatius- és Lukianosz-fordításai is. De f o r d í t o t t Euripidészt, Xenophónt és Cicerót is, m e g n y i t v a ezáltal pl. Schiller előtt az u t a t az antikvitáshoz ill. esztétikai nézeteinek megfogalmazásához. K ü z d ö t t az írók felszabadításáért a rendi alávetettség alól, és előharcosa volt az írók gazdasági függetlenségének. T á m o g a t t a fiatal pályatársait is, a klasszikusok közül ő ismerte fel egyedül H. von Kleist jelentőségét. O Gessner, Gellert és Bürger mellett Wieland is egyike azoknak, akiktől a magyar írók az érzelmesség stílusát tanulták. Kazinczy még a börtönbe is magával vitte Wieland műveit. Feltételezhetően a mű társadalmi mondanivalója m i a t t Kazinczy 1793-ban megjelentette Pesten a Sokrates Mainomenos oder die Dialógé des Diogenes von Sinopét (1770: Sokratés Mainomenos, az az szinopei Diogenesz dialógusai). Kazinczy a magas mércének való megfelelés szándékát t a r t o t t a nagyra Wielandban, de vonzotta a sokféle stílus uralásának, a szerteágazó tevékenységeknek és a nemzeti irodalmak befogadó meghódításának példája is. Wieland Obertmja ihlette Vörösmarty egyik előfutárának, Aranyosrákosi Székely Sándornak is az egyik eposzát. O Egyéb fő művei: Lobgesang der Liebe ('A szeretet dicshimnusza', költ., 1751); Lady Johannes Gray (ua., szom o r ú j á t é k , 1758); Clementia von Poretta (ua., szomorújáték, 1760); Araspes und Panthea (1760: P., Araspes és Panthea. Egy erköltsöstörténet beszélgetések sorjában, 1794); Komische Erzahlungen ('Vidám történetek', 1765); Idris und Zenide ('Idrisz és Zenide', verses eposz, 1768); Alceste ('Alkesztész', daljáték, 1773); Geronder Adelige (ua., elb. 1777); Geheime Geschichte des Philosophen Perregrinus Proteus ('Perregrinus Proteus filozófus titkos története', reg., 1791); Agathoddmon (ua., reg., 1799); Aristipp und einige seiner Zeitgenossen ('Arisztipposz és néhány kortársa, regény töredék, 1800—1801). O G y ű j t , kiad.: Sámtliche Werke ('Összes művei', 1879—1880, 40 köt., eddig a legteljesebb kiadás); Gesammelte Schriften ('Összegyűjtött művei', kritikai kiadás 1909-től, nem teljes, a N é m e t Tudományos Akadémia gondozásában 1953-tól). O írod.: F. Sengle: Wieland (1949); E. Staiger: Wielands „Musarion" (Die K u n s t der Interpretation, 1955); H . Vormweg: Die Romane Christoph Martin

Wielands. Zeitmorphologische Reihenuntersuchung (1956); W. Preisendanz: Die Auseinandersetzung mit dem Nachahmungsprinzip in Deutschland und die Besondere Rolle der Romane Wielands (Nachahmung und Illusion, 1963); W. Buddecke: Christophe Martin Wielands Entwicklungsbegriff und die „Geschichte der Abderiten", (1966); Némedi L.: Die Beziehungen von Herder, Wieland und Batsányi zur Zeit der Französischen Revolution (Arbeiten zur Deutschen Philologie, 2.); C. Sommer: Christoph Martin Wieland (1971); A. E. Ratz: Freiheit des Individuums und Gesellschaftsordnung bei Christoph Martin Wieland (1974); W. Paulsen: Christoph Martin Wieland. Der Mensch und sein Werk in Psychologischen Perspektiven (1975); H. Schelle (szerk.): Christoph Martin Wieland (1981); G. Günther — H. Zeilinger: Wieland-Bibliographie (1983); K. Mager: Universitas Abderitica. Zu Wielands R o m a n k o m p o s i t i o n (Euphorion, 1983, 77); Busa M.: Adatok Kazinczy Ferenc Diogenes-fordításához (1985); T. C. Starnes: Christoph Martin Wielands Leben und Werk. Aus zeitgenössischen Quellen chronologisch zusammengestellt (3 köt., 1987); Th. Höhle (szerk.): Das Spátwerk Christoph Martin Wielands und seine Bedeutung für die deutsche Aufklárung (1988); V. Ottenbacher: Wieland Bibliographie (1983—1988, Wieland-Studien 1. köt., 1990); Gergye L.: Kazinczy Ferenc egy kiadatlan fordítástöredéke (Irodalomtörténeti Közlemények 1991, 4.). Zalán

Péter

Wieland [vilant], Ludwig (Weimar, 1777. okt. 28.—uo., 1819. dec. 12.): német író, C. M. Wieland fia. J é n á b a n és Erlangenben f o l y t a t o t t egyetemi tanulmányokat, majd Svájcban élt, H. von Kleist, Gessner és Zschokke írói társaságával állt kapcsolatban. 1809—1811 között Esterházy M. herceg könyvtárosa volt. Később Bécsben és J é n á b a n élt, egy ideig szerkesztőként dolgozott. 1802-ben névtelenül vígjátékok a t jelentetett meg, melyeket tévesen H. von Kleistnek t u l a j d o n í t o t t a k . 1803-ban két kötetben jelentek meg elbeszélései (Erzahlungen, 'Elbeszélések'). O írod.: Willner: L. Wieland als liberaler Publizist (Thüringisch-Sáchsische Zeitschrift f ü r Geschichte und K u n s t , 1915, 5.). Zalán Péter Wielopolska [vjelopolszka], Maria Jeli anne z Collona-Walewskich; Strzemi Janowska (családi név); (Suchodól, 1882.

539

WIENB febr. 16.—SZU, 1940): lengyel írónő,"publicista. U k r a j n a i nemesi családból származott; házasságkötése után Lembergben telepedett le. Történelmi t á r g y ú elbeszélésekkel debütált a helyi sajtóban. O Sqp ('Keselyű', bem. 1904) c. maeterlincki háromfelvonásosa még nem a r a t o t t sikert, csak a hét év múlva kiadott Pani El. Cykl nowoczesny ('El kisasszony. Mai ciklus', elb.-ek, 1911) c. műve. A szabadgondolkodók eszméit népszerűsítő történetek u t á n írt Faunessy ('Faunesszák', 1913) c. regényében az arisztokrata nők modernista életidegenségétől viszolygott. O Publicisztikájával a függetlenségi mozgalmat szolgálta, s fő művében, a S. Zeromski előszavával megjelent Kryjaki. O szeéédziesiqtym trzecim roku opowiesc ('Rejtőzködők. Történet a h a t v a n hármas évről', 1913) c. regényében is ehhez keresett történelmi előzményeket a 19. sz.-i szabadságharcokban. O Az 1. világháború alatt a légiók mellett teljesített egészségügyi szolgálatot, majd Poznan környékén telepedett le. Elbeszéléseit — Synogarlica ('Gerlice', 1915); Femina (ua., 1924); Danina ('Adó', 1925); Ksiega o przyjaciolach ('Könyv a barátokról', Zofia Nalkowskával, 1927) — mesterkéltségük m i a t t támadta a kritika. O 1927-ben Varsóba költözött, a k o r m á n y p á r t i s a j t ó n a k dolgozott; kezdetben a klerikalizálódást és a nemzeti d e m o k r a t á k a t t á m a d t a , később maga is nacionalista lett. Megírta J . Pilsudski életraj zát. Stolica Polski ('Lengyelország fővárosa', 1939) c. útikönyve mellett legismertebb a Kazimiera IllakoiviczównávsA polemizáló Pliszka wjaskini Iwa ('Barázdabillegető az oroszlán barlangjában', 1939) és a W. Broniewskiról, A. Slonimskiről és J . Tuwimvó\ készült pamflet, a Silni, zwarci, gotowi, ale i. . .czujni. Rzecz o wczorajszych dywersantach ('Erősek, zártak, készen állnak, d e . . . elővigyázatosak is. A tegnapi diverzánsokról', 1939). O írod.: F . Kreczowski [W. FeldmanJ: Profilé kobiece. Maria J e h a n n e Walewska ( K r y t y k a , 1913, 38.): H. Mortkowicz-Olczakowa: B u n t wspomnien (1959); Maria D^browska: Pisma rozproszone (1. köt., 1964). Pálfalvi

Lajos

Wienbarg [vmbargj. Ludolf (Altona, 1802. dec. 25.—Schleswig, 1872. jan. 2.): német író, filozófus, esztéta, esszéista. A kiel-i egyetemen tanult, majd ott volt előbb magántanár, ezt követően pedig profeszszor. T a n u l m á n y o k t u c a t j a i t készítette ekkoriban. 1834-ben publikálta legismertebb művét, az Asthetische Feldzüge ('Esztétikai hadakozások') c. A romantikus kor pszeu-

domedievalizmusának viszautasítását követelte. Az irodalom megújítását a jelenkori élet, a korabeli események b e m u t a t á s á t ó l v á r t a . Majdnem véletlenül az ú j politikai realizmus kötődik a nevéhez az I f j ú Németország mozgalomhoz írt cikkének beköszöntőjével: Dir junges DeutscMand, widme ich diese Reden ('Neked, I f j ú Németország, ajánlom e beszédeimet'). Egyik szerzője volt az 1835-ös föderatív kiáltványnak. Utazási könyveket, útleírásokat is publikált. E témakörből ismert m u n k á j a Holland in den Jahren 1831 und 1832 ('Hollandia 1831-ben és 1832-ben', 2 köt., 1834). N a g y r a értékelte Heine művészetét. Reisbilder. Wanderungen durch den Thierkreis ('Utazási képek. Barangolások a Zodiákuson á t ' , 1835) c. művében megfogalmazott társadalmi és politikai p r o g r a m j a liberális nézőpontú. E felfogás jellemezte esszéit is. A Zur neuesten Litteratur ('Az új irodalom', 1835) c. értekezésében az ú j irodalom politikai tendenciáit vázolta. Gutzkow társaságában kigondolt folyóirattervét a cenzori hivatal megvétózta. 1839-ben jelent meg a Die Dramatiker der Jetztzeit ('A jelenkor drámaírói', 1839) és 1840-ben a Vermischte Schriften ('Vegyes írások') c. műve. 1848ban a schleswig-holstein-i h a d j á r a t egyik önkéntese volt. Szellemi k i t a r t á s a kezdte cserbenhagyni a következő művekben: Darstellungen aus den schleswig-holsteinischen Feldzügen ('Képek a schleswig-holsteini háborúból', 1850—1851); Geschichte Schleswigs ('Schleswig története', 1861— 1862). E művekben nem emlékezett pontosan az események menetére. 1868-ban elméje elborult, és elmegyógyintézetbe zárták. O írod.: V. Schweizer: Ludolf Wienbarg (1897); M. Bartholomey: Wienbarg, ein pádagogischer Reformer des J u n g e n Deutschland (1912); A. Gráf: Freiheit und Schönheit bei Ludolf Wienbarg (1952); G. B u r c k h a r d t : Ludolf Wienbarg als Ásthetiker und Kritiker (1956). Dörömbözi János Wiener [vt'ner], Oskar (Prága, 1873. márc. 4.—Theresienstadt, 1944. ápr. 4.): osztrák író, költő. Régi kalaposfamíliából származik. Szülei kereskedőnek szánták, ám ő, rövid tisztviselősködés után az írói pályát választotta hivatásul. O Első verseskötete (Gedichte, 'Költemények', 1899) I). v. Liliencron t á m o g a t á s á v a l jelent meg. Későbbi kötetei közül a Balladen und Schwánke ('Balladák és tréfák', 1903) lett a legnépszerűbb. Költeményeit többen megzenésítették, így M. Reger is. O Egyéb fő művei: Das hat die Liebe getan ('A szerelem műve ez', költ.-ek, 1905); Der Lustige Kin-

540

WIENB dergarten ('A vidám óvoda', gyermekversek, 1907); Verstiegene ('Önhittek', nlák, 1907); Kinderland ('Gyerekország', költ.ek, 1910); So endete das schöne Fest ('Ez lett a szép ünnepből', nlák^ 1910); Arién und Bankéi aus Alt-Wien ('Áriák és balladák a régi Bécsből', 1914); Böhmische Sagen ('Cseh m o n d á k ' , 1919); Das Haupt der Medusa ('A meduzafő', nlák, 1919); Alt-Prager Guckkasten ('O-prágai p a n o r á m a ' , reg., 1922); Für kleine Leute ('Gyerekembereknek', gyermekversek, 1925); Hand in Hand. Sprüche ('Kéz a kézben. Bölcsességek', 1926). O írod.: A. Schmidt: Dichtung und Dichter Österreichs im 19. 'und^ 20. J a h r h u n d e r t (1964). V. Horváth Karoly Wiener Gruppé [vi'ner gruppej; Bécsi Csoport: osztrák neoavantgardista írók, képzőművészek és zeneszerzők csoportosulása 1952 és 1964 között. íróit (F. Achleitner, H . C. Artmann, K. Bayer, G. Rühm, 0 . Wiener) a -> konkrét költészet, s főként a vizuális költészet törekvései jellemezték. A csoportból - melynek tevékenysége erős kultúrpolitikai ellenállásba ütközött — 1958ban H. C. Artmann kivált, s az K . Bayer öngyilkossága u t á n feloszlott. O (->•osztrák irodalom és irodalmi formák, neoavantgarde) O írod.: G. R ü h m (szerk.): Die Wiener Gruppé (1969). Lontay László

végig soronként más-más. O (-ónémet irodalmi formák) O írod.: U. Aarburg: Wort und Weise im Wiener Hofton (Zeitschfift f ü r deutsches A l t e r t u m , 1957—1958); O. P a u l — I . Glier: Deutsche Metrik (1964). Kovács Endre Wiener Literaturzeitung:

-+Jung-Wien

Wiener Presse: -+Neue Freie Prese Wiener Realzeitung: -* osztrák és irodalmi formák Wiener Rundschau: -+JungWiener Skizze: dalmi formák

irodalom

Wien

osztrák irodalom és iro-

Wiener Volksstück [vi'ner folkstük] commedia dell'arte h a t á s á r a bont a k o z o t t ki. Rögtönzésekkel á t s z ő t t , többnyire zenés és táncos színjáték volt. Kialakításában nagy szerepet j á t s z o t t a 18. sz. legelején J . A. Stranitzky. A 19. sz. elején a —>Posse sajátos v á l f a j á v á alakult á t (J. Nestroy, L. Anzengruber). A 20. sz.-ban hagyományai a —> Heimatkunst törekvéseivel párosultak. O (^osztrák irodalom és irodalmi formák, népszínmű) O írod.: M. EnzinWiener Hofton [vzner hofton] Spruchvom 16. zum 19. J a h r h u n d e r t (1918— költészet egyik bonyolult f o r m á j a . Első ré1919); F. Trojan: Das Theater an der Wien sze (-> Aufgesang) hat sorból áll és a a b c c (1923); 0 . Rommel: Die Alt-Wiener Volksb rímképletű; másik része (-»Abgesang) 9 komödie (1952); E. J . May: Das Wiener sor, és rímképlete d d e f g g e f e . Az egyes Volkskomödie u n d Vormárz (1975); J . sorokban meghatározott rend szerint 4, ill. Hein: Das Wiener Volkstheater (1978). 6 hangsúlyos szótag van, s pontosan megStaud Géza határozott az egyes sorzárlatok rendje is. Példa Walther von der Vogelweidétől: Wieniawski [vjenyavszki], J u l i á n ; Jordán (álnév); (Lublin, 1834. febr. 5.—Varsó, Mir ist verspart der saelden tor: 1912. szept. 23.): lengyel író. Mezőgazdadá stén ich als ein weise vor: sági iskolát végzett földbirtokos volt; részt mich hilfet niht swaz ich dar angeklopfe. Wie möht ein Wunder grazer sin? v e t t az 1863-as felkelésben, m a j d külföldre ez regent bedenthalben min, u t a z o t t ; Párizsban jogot tanult, később daz mir des alles niht enwirt ein tropfe. Németo.-ba költözött. 1865-ös hazatérését követően 1872-től a varsói Hitelbank TárDes Fürsten milte űz Osterriche fröit dem süezen regen geliche saság elnöke volt. Élete utolsó éveiben beidiu liute unt ouch daz lant. megvakult, visszavonultan élt. O A nemesi erst ein schoene wol gezieret heide, anekdota, a gawqda h a g y o m á n y á t f o l y t a t t a dar abe man bluomen brichet wunder. az 1863 utáni lengyel irodalomban. Poétiund braeche mir ein blat dar under ein vil milte riehiu hant, k á j á t az ábrázolt világ idealizálására való so möhte ich lobén die liehten ougenweide. h a j l a m , ugyanakkor enyhe szatirikus hanghie bí sí er an mich gemant. vétel jellemzi (Gawqda w listach Jordana do Egy 15. sz.-i kéziratos könyv megőrizte a pana Jana ('A gaw^da J o r d a n n a k J a n úrhoz küldött leveleiben', 1882—1885). Naplói hozzá kapcsolódó dallamot: az első három (Z teki Marymontczyka, 'Egy m a r y m o n t i sorhoz fűződő dallam a következő három könyvtárából' 1911; Kart ki z mego pamiqtsorban megismétlődik, a 7. sortól kezdve 541

WIENB nika 1—2. ('Lapok naplómból', 1—2. köt., 1911) érdekes k u l t ú r t ö r t é n e t i és történelmi forrásanyagot t a r t a l m a z n a k a 19. sz. második felének politikai és kulturális eseményeinek feldolgozásához. O G y ű j t , kiad.: Z. Mitzner (szerk.): Wqdrówki delegata ('Egy küldött vándorlásai', 1955); Pisma 1—6. ('írások', 1—6. köt., 1984). Balogh Magdolna Wiens [vinz], Paul (Königsberg, 1922. aug. 17.—Berlin, 1982. ápr. 6.): n é m e t költő. Gyermekkorát Berlinben töltötte, m a j d Svájcban tanult. Közben illegálisan Németo.-ba ment, ahol ellenálló tevékenységéért koncentrációs t á b o r b a került. A háború u t á n rövid ideig Bécsben mint pedagógus, m a j d Kelet-Berlinben mint fordító, filmíró és kiadói m u n k a t á r s működött. Az 1950— 1960-as években t ö b b fontos irodalompolitikai posztot t ö l t ö t t be, az NDK-irodalom egyik „utazó n a g y k ö v e t e " volt; az 1962. évi Nemzetközi Költőtalálkozó alkalmával Budapesten is megfordult. Verseiben a korai NDK-rendszer antifasiszta-antiimperialista politikai vonalának lelkes támogatója, később jóhiszemű, enyhe kritikával közelített a kelet-német szocializmus hétköznapjaihoz. Igényes k u l t ú r á v a l és sokoldalú problémaérzékenységgel megszólaló költészete az NDK-korszak jelentékeny értéke volt. Néhány novellát és sok publicisztikát is írt. Modern magyar lírát fordított németre O Főbb művei: Beredte Welt ('Beszédes világ', versek, 1953); Die Haut von Paris (nla, 1960; részi., Finály Olga, Párizs bőre alatt, Nagyv, 1960, 3.); Dienstgeheimnis ('Szolgálati titok', versek, 1968); Vier Linien aus meiner Hand ('Négy vonal tenyeremről', versek, 1972); Innenweltbilderhandschrift ('Belső világképkézírás', versek, 1982); Einmischungen ( ' B e a v a t k o z á s o k ' , vál. publicisztika, 1982). O Magyarul még: 1 vers (Kocsis Gy., Vasi Szle, 1961, 2.); 3 vers (Bittei L., Mai német líra, anto., 1966); 2 vers (Kalász M„ Gyémánttengely, anto., 1967); 1 vers (Tandori D., Nagyv, 1969, 10.); 2 vers (uő, Eörsi I „ R u h a p r ó b a , 1975); 5 vers (Asztalos J „ Nagyv, 1982, 5.).

Wierczynski, Vrtel Wierczynski, Stefan

Komáromi

Sándor

Stefan:

Vrtel-

Wierzbicki [vjezsbicki], Józef Stanislaw; Alfons Lati (álnév); (Henrykówka, 1853. febr. 12.—?, 1932 után): lengyel költő. Jogot végzett Kijevben. Minszkben volt ügyvéd, majd 1918-ban Lengyelo.-ba teleped e t t át. O Z zycia ('Az életből', 1880) c.

d r á m á j á v a l debütált. Poémái: Hanka. Powiesc podolska ('Hanka. Podóiiai elbeszélés', 1888); Rajgrodzki (ua., 1890); Atlantyda ('Atlantisz', 1910). Történelmi t é m á j ú versei Rapsody ('Rapszódiák', 1901) c. kötetében olvashatók. O Korai költészete a posztromantikus hagyományban helyezhető el, érett lírája azonban már a modernista poétika jegyében készült: Poezje ('Versek', 1882, 1884, 1894); Zosia. Ksiega pamiqtek ('Zosia. Emlékek könyve', 1890); 0 brzasku ('A virradatról', 1898); Ku sloncu ('A naphoz', 1906); Ksiega ciszy ('A csend könyve', 1914); Ksiega sonetów ('Szonettek könyve', 1922). O írod.: A. Potocki: Józef Stanislaw Wierzbicki (Szkice i wrazenia literackie, 1903). Pálfalvi Lajos Wierzbi^ta [vjezsbjenta], Maciej; Maciej Wirzbiefa (névváltozat); (Krakkó, 1527— uo., 1605. jún. 17. előtt): lengyel nyomdász, könyvész. Katolikus polgári család sarja, később a kálvinisták híve, 1571-ben krakkói gyülekezetük vezetője lett. Első kin y o m t a t o t t könyvei (M. Rej, J . Lubelczyk, M. Bielski alkotásai) 1557-ből valók. Királyi nyomdászi címet k a p o t t (1565). Kiemelkedő írók megbecsülését élvezve elsősorban a reformáció t á b o r á n a k dolgozott. A 16. sz. 2. félében Rej csaknem összes művét, J . Kochanowski ifjúkori költeményeit, L. GórnickitcA a Dworzanin polski ('A lengyel nemes') címűt ő a d t a ki. Műhelyéből sok vallási könyv került ki. N y o m t a t o t t latin nyelvű krónikát (A. Gwagnin és M. Stryjkowski m u n k á j á t ) , az első lengyel nyelvt a n t (P. Statorius könyvét). Rejt utánozva verselt a polgári életről Gospodarstwo dia mlodych . . . gospodarzy, 'Gazdaság a fiatal . . . gazdáknak'), és fordított latinból. Legalább 180 k i a d v á n y á n a k 80 százaléka lengyel nyelvű. Az ellenreformáció 16. sz. végi megerősödését követően név nélkül kellett n y o m t a t n i a . Néhány magyar könyv között megjelentette Balassi Bálint Beteg lelkeknek való füves kertecske (1572) c. kötetét. O írod.: V a r j a s B.: A magyar könyvkiadás kezdetei és a krakkói magyar nyelvű kiadványok (Tanulmányok a lengyel—magyar irodalmi kapcsolatok köréből, 1969). D. Molnár István Wierzbinski [vjezsbinyszki], Maciej (Poznan, 1862—Varsó?, Í933. jan. 15.)': lengyel író, újságíró, drámaíró. Berlinben, Antwerpenben és Londonban tanult; hazatérése u t á n nyugat-lengyelo.-i hetilapokat szerkesztett. Egy németellenes írásáért a porosz hatóságok két év börtönre ítélték, ezért Varsóba költözött. O Szabadsághar-

542

WIERZ cos történelmi regényei: Kniaz i ksiqzna ('A herceg és a hercegnő', 1908); Wiosna Ludów ('Népek tavasza', 1919). Történelmi drámái: Szpieg pruski ('A porosz k é m ' , bem. 1914); Kajzer Wilhelm II. ('II. Vilmos császár', bem. 1931). O Műveiben foglalkozott t ö b b e k között a poznani tájegység lengyel—német viszonyaival is: Nowele ('Novellák', 1899); Oaza milosci ('A szerelem oázisa', reg., 1911); Dolar i spólka 1—2. ('A dollár és a szövetkezet', reg., 1—2. köt., 1925); Wielka gra ('A nagy játszma', reg., 1927); Hrabina Olesia ('Olesia grófnő', vígjáték, 1929). O Publicisztikájában a sziléziai, wielkopolskai és a warmiai lengyelek jogai mellett állt ki. Pálfalvi Lajos Wierzbowski fvjezsbovszkij, Teodor (Kielce, 1853. aug. 30.—Varsó, 1923. febr. 19.): lengyel irodalomtörténész, bibliográfus, szerkesztő, történész. Varsóban, K r a k k ó ban, Lembergben és külföldön t a n u l t . Szláv filológiát és történelmet a d o t t elő a Varsói Egyetemen, ahol 1886-tól profeszszor, 1908-tól tanszékvezető volt. O Előadásaiban a régi lengyel írásbeliség a n y a g á t t á r g y a l t a , aprólékos levéltári k u t a t ó m u n k á j a során felbecsülhetetlen értékű nyelvemlékeket g y ű j t ö t t össze: Materialy do dziejów pismiennictwa polskiego i bibliografii pisarzy polskich ('Anyagok a lengyel írásbeliség történetéhez és a lengyel írók életrajzához', 1900—1904). Bibliographia Polonica XV. ac XVI. saeculorum ('A lengyel könyvészet a 15—16. sz.-ban', 1—3. köt., 1889—1894). c. m u n k á j á b a n 3200 ősn y o m t a t v á n y leírását a d j a . O Kortársai bírálták az orosz fennhatóság alatti intézményekben b e f u t o t t tudományos karrierjéért, kompromisszumos politikai nézeteiért. O A Bibliotéka Zapomnianych Poetów i Prozaików Polskich XVI—XVIII. wieku 1—25. ('16—18. sz.-i elfeledett lengyel költők és prózaírók könyvtára', 1—25. köt., 1885—1906) c. sorozatban régi lengyel ritkaságokat adott ki. O írod.: Z. GacaD^browska: Teodor Wierzbowski, 1853— 1923. Studium bibliologiczne (Rocznik Biblioteczny, 1973, 3 ^ . ) . Pálfalvi Lajos Wierzynski [vjezsmyszki], Kazimierz; Wirstlein (eredeti név); (Drohobyez, 1894. aug. 2 7 — L o n d o n , 1969. febr. 13.): lengyel költő, író. Filozófiát, irodalmat és történelmet t a n u l t K r a k k ó b a n , Bécsben és Lembergben. Az 1. világháború kezdetén csatlakozott a Keleti Légiókhoz, majd besorozták a Monarchia hadseregébe. 1915-ben orosz fogságba esett; két évvel később meg-

szökött a rjazanyi fogolytáborból és bekapcsolódott a függetlenségi konspirációba. Harcolt a lengyel—bolsevik háborúban. O A háború u t á n Varsóban azonnal az irodalmi élet k ö z p o n t j á b a került, J . Tuvnm, J . Lechon, A. Slonimski és J . Iwaszkiewicz mellett a domináns Skamander csoport alapítója lett, melynek a felsoroltak mellett legjelentősebb költője volt. O A lengyel költészetben fordulatot hozó Wiosna i wino ('Tavasz és bor', 1919) c. kötetével debütált, amely szerzőjének rendkívüli népszerűséget hozott. A hangütés éles ellentétben állt a modernizmus dekadens—katasztrofista hangulatával, p o é t i k á j a pedig lebont o t t a az előző korszak mesterkélt, túlbonyolított struktúráit. A m ű a visszanyert függetlenség eufóriáját, az elemi erejű fiatalos életörömöt szólaltatja meg. A költő, megszabadulva az előző korszakra jellemző nemzeti—tásadalmi kötelezettségektől, szabadságát h a t á r t a l a n n a k érezte. A mindennapi életből és a természetből vett képeket á t h a t ó panteisztikus lelkesültség m i a t t Maria Dqbrowska a k ö t e t e t „minden idők legörömtelibb költészetének" nevezte. A hagyományos rímes—ritmikus formákban írt versek belső feszültségét a hiperbolikus hasonlatokban, felkiáltó m o n d a t o k b a n és meghökkentő ellentétekben kifejezésre jutó heves közlési vágy a d j a . A hasonlóan eufórikus Wróble na dachu ('Verebek a tetőn', 1921) a hétköznapi élet apoteózisa. Ez a hangnem későbbi köteteiben m á r nem tér vissza, leginkább még az életműben furcsa kitérőt jelentő klasszicizáló, patetikus Laur olimpijski ('Olimpiai babér', 1927) c. kötetére jellemző, amelyért 1928-ban Amszterd a m b a n a költészeti olimpián aranyérmet kapott. O A Wielka Niedzwiedzica ('A Nagy Medve', 1923) szarkasztikus versciklusában számol le a háborúval; a Pami^tnik milosci ('A szerelem emlékkönyve', 1925) és a Rozmowa z puszczc^ ('Beszélgetés az erdővel', 1929) c. köteteiben a rezignáció válik uralkodóvá, az expresszionista verseket, poémákat tartalmazó Piesni fanatyczne ('Fanatikus dalok', 1929) és Gorzki urodzaj ('Keserű termés', 1933) c. kötetei pedig katasztrofista látomásokban vetítik előre a modern civilizáció pusztulását. 1935-ben megkapta a Lengyel Irodalmi Akadémia Aranykoszorúját. O F ő művének Wolnosc tragiczna ('Tragikus szabadság', 1936) c. verseskötetét tekintette, melyben sajátos történetfilozófián keresztül tekinti át Lengyelo. legújabb korszakát. Főhőse és a poémák lírai alanya J . Pilsudski; benne öltött testet a közösség d r á m á j a , az ő alakjában teljesedik be a lengyel végzet. A kötet fel-

543

WIESE építése a történelmi események kronologikus r e n d j é t követi, Pilsudski családi mitológiájától a háborús éveken á t a belwederi magányig t a r t , halála Norwid Gyászrapszódia Bem emlékére c. költeményére emlékeztet. A költő a lengyel szabadság t r a g i k u m á t abban látja, hogy a szabadság eszméjét hordozó heroikus vezér és az egoista, széthúzó lengyel t á r s a d a l o m között á t h i d a l h a t a t l a n az ellentét. A stílusában is a romantikához kötődő m ű a pusztulás egyetlen ellenszerét az erkölcsi nagyságban látja. A Kurhany ( ' K u r g á n o k ' , 1938) m á r teljes egészében a r o m a n t i k a jegyében készült, komor jóslatai elkerülhetetlennek m u t a t j á k a történelmi k a t a s z t r ó f á t . O 1939 szeptemberében a Gazeta Polska szerkesztőségével Lembergbe e v a k u á l t á k , onnan Franciao.-ba menekült, m a j d 1941-ben Portugálián, Brazílián á t az USA-ba került, s 1943-tól az emigráns Tygodnik Polski szerkesztője lett; később L o n g Island-en telepedett le, de nem sokkal halála előtt átköltözött Európába. O A háború évei alatt a harcoló Lengyelo. b á r d j a szerepével azonosult. Kötetei — Barbakan Warszawski ('A varsói Barbakán', 1940); ZiemiaWilczyca ('Anyafarkas-Föld', 1941); Róza wiatrów ('Szelek rózsája', 1942); Ballada o Churchillu ('Ballada Churchillről', 1944); Podzwonne za kaprala Szczapq ('Lélekharang Szczapa tizedesért', 1945); Krzyze i miecze ('Keresztek és k a r d o k ' , 1946) — a legközérthetőbb szimbólumokkal jelenítik meg Lengyelo. és az európai civilizáció pusztulását. O A 2. világháború u t á n mély alkotói válságba került, a m e l y e t személyes tragédiája is motivált (családjából szinte senki sem élte túl a h á b o r ú t ) . E k k o r írta meg Chopin életrajzát: Zycie Chopina (1949 angolul, 1953 lengyelül: Gimes R o m á n a , Chopin élete, 1985). O A válság elmúltával ismét megszólalt benne a költő, életművében ú j fejezet kezdődött. F e l ú j í t o t t a költői eszköztárát, elvetette a klasszikus szabályokat, kerülte a hazafias r e t o r i k á t , versei a vallomáshoz, a meditációhoz és az intim beszélgetéshez állnak közel; az élőbeszédre, a szabad asszociációra és a szabadvers ,,alaksejtelmeire" épülnek. A pátoszt felváltja az irónia és az önirónia. Az emigrációban készült köteteiben — Korzec maku ('Egy kosár mák', 1951); Siedem podków ('Hét patkó, 1954); Tkanka ziemi ('A fold szövete', 1960); Kufer na plecach ('Koffer a háton', 1964); Sen mara ('Az álom lidércnyomás', 1969) — a h a g y o m á n y o s témák (a kultúra és a művészet értelme, a költői hivatás, a sztoikus ideál) mellett a száműzetés keserveit is megszólaltatja, nosztalgi-

kus látomásokban idézi fel a Keleti-Kárpátok vidékét, eleven benne a szellemi hazával és az anyanyelvvel való mágikus kapcsolat érzése. Költői világától azonban a háború utáni időszak reáliái sem idegenek: Czarny polonez ('Fekete polonéz', 1968) c. kötetében sötét képet festett a kommunist a Lengyelo.-ról. Egyik késői versében J . Palachriak állított emléket. O Prózai művei: Granica swiata. Opowiadania ('A világ határai. Elbeszélések', 1933); W garderobie duchów. Wrazenia teatralne ('Szellemek ruh a t á r á b a n . Színházi élmények', 1938); 0 Boleslawie Lesmianie ('Boleslaw Lesmianról', 1939); Wspólczesna literatura polska na emigracji ('A k o r t á r s lengyel emigráns irodalom', 1943); Cyganskim wozem. Miasta, ludzie, kasiqzki (Cigány szekérrel. Városok, emberek, k ö n y v e k ' , 1966); Moja prywatna Ameryka ('Az én p r i v á t Amerikám', esszék, 1966); Pami^tnik poety ('A költő emlékkönyve', memoár, 1991). O G y ű j t , kiad.: Utwory zebrane ('Összegyűjtött művek', 1929); Wiersze wybrane ('Válogatott versek', 1939); Poezje zebrane ('Összegyűjtött versek', London, 1959); Wybór wierszy powojennych ('Válogatott háború utáni versek', 1969); M. Dluska: Poezje wybrane 1951—1964 ('Válogatott versek 1951— 1964', 1972); Wiersze wybrane ('Válogatott versek', 1974); Poezje ('Versek', 1975); Poezja i próza 1—2. ('Költészet és próza', 1—2. köt., 1981); Szkice i portrety literackie ('Irodalmi karcolatok és portrék', 1990). O Magyarul még: 1—1 vers (n. n.: Nyűg, 1932, 1.; Kosztolányi D., Nagyv, 1966, 10.; Kovács I., Somogy, 1988, 5.). O írod.: n. n.: „Przebity swiatlem." Pozegnanie z Wierzynskim (1969); M. Dluska: Studia i rozprawy (3. köt., 1972); J . Dudek: L i r y k a Kazimierza Wierzynskiego z lat 1951—1969 (1975); A. Hutnikiewicz: Pierwsza i druga mlodosc Wierzynskiego (Portrety i szkice literackie, 1976); M. Danilewicz-Zielinska: Szkice o literaturze emigracyjnej (1978); K. A. Jelenski: Zbiegi okolicznosci (1981); I. Opacki (szerk.): Studia o twórczosci Kazimierza Wierzynskiego (Skamander 5., 1986). Pálvalvi Lajos Wiese [vize], Benno von; Benno von Wiese und Kaiserswaldau (eredeti név); ( F r a n k f u r t a m Main, 1903. szept. 25.-—): német irodalomtörténész. A neves szociológus és közgazdász, Leopold von Wiese fia. 1932-től Erlangenben, 1943-tól Münsterben, 1956 ó t a B o n n b a n egyetemi profeszszor. Az 1945 u t á n i német germanisztika egyik legnevesebb reprezentánsa. Munkásságában a -*• szellemtörténeti módszertannal

544

WIESN szemben a -+műközpontúság szempontjainak érvényesítéséért szállt síkra. Rendkívül termékeny, széles körű k u t a t á s a i n a k k ö z é p p o n t j á b a n Schiller életműve áll (Die Dramen Schillers, 'Schiller drámái', 1938; Friedrich Schiller, ua., 1959). Hírnevet elemzésgyűjteményeivel szerzett: Die deutsche Lyrik ('A német líra', 1956); Das deutsche Drama ("A német d r á m a ' , 1958); Der deutsche Román ('A német regény', 1963); Deutsche Dichter der Oegenwart. Ihr Leben und Werk ('A jelenkor német költői. Életük és műveik', 1973). O írod.: H. J . Schrimpf (szerk.): L i t e r a t u r und Gesellschaft. Festgabe f ü r Benno von Wiese (1963); V. J. Günther és mások (szerk.): Untersuchungen zur L i t e r a t u r als Geschichte. Festschrift für Benno von Wiese (1973). Kovács Endre Wiesel [vizel], Élie; Eliezer (eredeti név); (Máramarossziget, 1928. szept. 30.—): erdélyi származású jiddis anyanyelvű, francia és angol nyelven is publikáló író. Az északkelet-erdélyi kisvárosból 1944-ben deportálták, családjával együtt. Megjárta a birkenaui, az auschwitzi, a monowitzi, a buchenwaldi haláltábort. A n y j a és nővérei a g á z k a m r á k b a n pusztultak el. La Nuit (kisreg., 1960: Balabán P., Az éjszaka, 1991) c. „tanúságtételében" m o n d j a el, hogy zsidó h a g y o m á n y t , Talmudot és K a b balát bújó, istenszeretetben égő gyermeki hite hogyan esett áldozatul a megsemmisít ő t á b o r b a n t ö l t ö t t éjszakának: „Soha nem feledem azt az éjszakát, a táborban t ö l t ö t t első éjszakát, amely egyetlen hosszú, hétpecsétes éjszakává v á l t o z t a t t a életemet". Wiesel egész életműve e vészkorszak, a holocaust szorongató, a szembenézés erejénél fogva mégis fölemelő visszhangja, számbavétele. Gondolatvilágára nagymértékben h a t o t t a kelet-európai hászid hagyomány, ö n k o m m e n t á r j a szerint: „valamennyi regényem hászidikus t ö r t é n e t " . O Egyetemi t a n u l m á n y a i t az USA-ban és Párizsban végezte, a bostoni egyetem társadalomtudományi tanszékén dolgozott, a Holocaustemlékbizottság elnöke, számos előadást t a r t o t t az egész világon. 1986-ban Nobel Békedíjjal t ü n t e t t é k ki. N a p j a i n k b a n is a fajgyűlölet elleni küzdelem egyik tekintélyes és fáradhatatlan alakja, legutóbb a volt Jugoszlávia területén zajló etnikai gyilkosságok ellen tiltakozott. O Egyéb fő milvei: L'Aube ('A hajnal', reg., 1960); Le Jour ('A nappal', reg., 1961); La Ville de la chance ('A szerencse városa', reg., 1962; 1964-ben Rivarol-díja,s); Les Portes de la fórét ('Az erdő ajtói', reg., 1964); Les Juifs du silence ('A csend zsidósága', esszé, 1966); Zalmen 35

ou la Folie de Dieu ('Zalmen vagy Isten tébolya', dráma, 1968); Le Meridiánt de Jérusalem ('A jeruzsálemi koldus', reg., 1968; Médicis-díj&s); Entre deux Soleils ('Két N a p közül', elb.-ek, esszék, dialógusok, 1970); Célébration hassidique ('Hászid szertartások', elb.-ek, esszék, 1972); Le Serment de Kolvillág (reg., 1973: Dezsényi K a talin, Az eskü, 1990); Portrait et Légendes ('Portrék és legendák', 1975); Un Juif aujourd'hui ('Egy mai zsidó', esszék, nyilatkozatok, 1977); Le procés de Shamgorod ('A samgorodi per', reg,, 1979); Le Testament d'un poéte juif assassiné ('Egy meggyilkolt zsidó költő végrendelete', reg., 1980, Livre Inter-díj&s)-, Contre la mélancolie — Célébration hassidique II. ('A búskomorság ellen — Hászid szertartások, II,', elb.-ek, esszék, 1981); Le cinquiéme fils ('Az ötödik fiú', reg., 1983); Paroles d'étranger: Textes, contes et dialogues ('Idegenbeszéd: szövegek, elbeszélések és dialógusok', 1984); Le Crépuscule au loin ('Távoli szürkület', reg., 1987); L'Oublié ('Az elfelejtett', reg., 1989); Célébration talmudique, Portraits et légendes ('Talmudi ünneplés, portrék és legendák', 1991). ^O Magyarul még: I elb. (Kovács Vera, É g t á j a k , 1968); 4 próza (Nemes L „ Nagyv. 1988, 5.); 1 nla (Kőbányai J . , Rakéta, 1988, 30.); 1 próza (Kőbányai J . , Ú í , 1988, 9.). O írod.: T. E. Estess: Élie Wiesel (1980); J.-Y. Friedmann: Le Rire dans l'univers tragique d'Élie Wiesel (1981); Budai Katalin: Az apáknak válaszolniuk kell (Nagyv, 1988, 5.); Gyertyán E.: Wiesel, a mitikus téboly írója (uo., 1988, 5.); F . Mauriac: Előszó (Az éjszaka c. regényéhez, 1991). Bárdos László Wiesner, Ljubo; Vizner (írásváltozat); (Zágráb, 1885. febr. 2.—Róma, 1951. júl. 3.): horvát költő, publicista, esszéíró, műfordító, szerkesztő. Iskolai t a n u l m á n y a i t Zágrábban végezte, m a j d újságírói pályára lépett. 1944-ben egy Berlinben megjelenő kollaboráns lap szerkesztője volt, a háború u t á n valószínűleg ezért nem tért vissza hazájába. Emigránsként élt R ó m á b a n . O Irodalmi munkásságát különböző jogpárti lapoknál kezdte (Mlada Hrvatska, OrabancijaS, Hrvatski djak), később a fíric c. almanach, m a j d a Kritika és a Savremenik c. folyóirat szerkesztője lett. 0 szerkesztette a modern horvát líra történetében mérföldkőnek számító Hrvatska mlada lirika ('A fiatal horvát líra') c. antológiát (amelyben megtaláljuk T. Ujevic és I. Andrié költeményeit is), s a Savremena bibliotéka ('Mai könyvtár') c. könyvsorozatot. A lírikus Wiesner a francia költők (Verlaine, Rimbaud

545

WIETO stb.), az impresszionisták és A. G. Matoé t a n í t v á n y a volt. Szonettjei a 20. sz.-i horvát líra értékálló darabjai. Kritikusai méltán dicsérték e versek zárt achitektonikáját, zeneiségét, a bennük érvényre jutó harmóniát, a kerekséget, s a hazai t á j lírai megjelenítését. Költeményei ,,a művészet gyógyító erejéről, a kék szigetek elérhetetlenségéről és a messzeség mámorító voltáról" vallanak — írta róluk S. VereS, de ott van verseiben a napfényes t á j , a csodálatos kaland, a ragyogás, a tűzijáték, a vakító fény utáni sóvárgás is. L í r á j á b a n később hangváltás t ö r t é n t , az előbbi derűt lehangoltság, rezignáció, m a j d — I. G. Kovaóié szavaival — a keserű büszkeség és önérzet váltja fel. Elismeréssel szólt Wiesner költészetéről M. Krleza is; ő a versekből áradó „szuggesztív szépséget" dicsérte. Wiesner kevés verset írt, költeményeinek száma mindössze mintegy ötvenre tehető. Időtállóak esszéi is, műfordítóként pedig V. Hugó Nyomorultak c. regényének fordításával vált népszerűvé. Folyóiratokban adta közre A. G. MatoSt méltató, ám végül befejezetlenül m a r a d t könyvét. O F ő b b művei: Pjesme ('Versek', 1926); Pjesme ('Versek', 1943). O írod.: D. Bublic: Poezija Ljube Wiesnera (Kritika, Zágráb, 1922); M. Krleza: Lirika L j u b e Wiesnera (Obzor, Zágráb, 1926); A. Barac: L j u b o Wiesner (Jugoslavenska njiva, Zagreb, 1926). S. Vucetic: Hrvatska knjizevnost 1914—1941 (1960); K. Spoljar—M. Vaupotié: Knjizevni godisnjak (1961); V. Pavletic (összeáll.): Panorama h r v a t s k e knjizevnosti X X . stoljeca (1965); M. Selakovic: L j u b o Wiesner — artisticki blijesak kampanilizma Hrvatske mlade lirike (Kritika, Zágráb, 1970); Povijest hrvatske knjizevnosti (5. köt., 1978). Lőkös

István

Wietor [vjetor], Hieronim; Hieronymus Vietor (latinos névalak); (Lubomierz, Szilézia, 1485 u t á n — K r a k k ó , 1546—1547 k.): lengyel nyomdász, könyvész. A krakkói akadémián t a n u l t . 1510 és 1531 között nyomdát m ű k ö d t e t e t t Bécsben. Lengyel könyvek n y o m t a t á s a révén telepedett le Krakkóban, ahol 1518-ban kezdte meg széles látókörű humanistára valló m u n k á j á t . Kiadta Erasmus 12 művét. (A lengyel nyelven ki mony t á t o t t á k közül a legfontosabbak: Rozmowy . . . z Marcholtem ('Beszélgetések . . . Marcholttal', 1521); Biernat z Lublina: E z o p ('Aiszóposz', 1522); M. Rej dialógusai (1540 k.), valamint számos szótár, t a n k ö n y v , imakönyv, kalendárium és külföldi ponyvairodalom.) E r d e m e a könyvek tömegekhez való e l j u t t a t á s a és a lati-

nul verselő lengyelo.-i humanisták, köztük A. Krzyc/ci, S. Hozjusz, J . Dantyszek alkot á s a i n a k esztétikus kiadása. K r a k k ó b a n legalább 550 k ö t e t e t n y o m t a t o t t ki t ö b b nyelven, köztük magyarul is. A halála u t á n özvegye és a n n a k ú j férje, L. Andrysowic vezette műhelyből kerültek ki az első magyar nyelvű n y o m t a t v á n y o k , pl. Szent Pál leveleinek Komjáti B. által készített 1533as fordítása. I t t t a n u l t a ki a k ö n y v n y o m t a t á s t Sylvester J . is. O írod.: Kovács E.: A krakkói egyetem és a magyar művelődés (1964); V a r j a s B.: A magyar könyvkiadás kezdetei és a krakkói magyar nyelvű kiadv á n y o k (Tanulmányok a lengyel—magyar irodalmi kapcsolatok köréből, 1969); A. K a w e c k a - G r y c z o w a : Rola d r u k a r s t w a polskiego w dobié odrodzenia (Z dziejów polskiej ksi^zki w okresie renesansu, 1975). D. Molnár István Wigamur [vígamúr]: az Arthur-mondakör anyagához kapcsolódó regényes történet, mely megközelítőleg teljes f o r m á b a n — mintegy 6000 sornyi terjedelemben — egy 15. sz. végi bajor-sváb nyelvű kéziratban (Wolfenbüttler Handschrift) maradt fenn. F ő hőse Wigamur, Paltriot király fia, aki kalandos úton j u t a lovagi erények birt o k á b a ; később I t t r a , Artus király nagyb á t y j a a v a t j a őt lovaggá. Megvédi Isope királynőt és országát az Artus-lovagokkal e g y ü t t a pogány Marroch ellen. Később eljegyzi Atroclas király leányát, Dulciflort; a történet Wigamur és Dulciflor fiának tetteire való kitekintéssel ér véget. O E verses regény csak kevéssé van kapcsolatban a „ m a g a s " Artus-epikával (Chrétien de Troyes; Hartmann von Aue; Wolfram von EseJienbach), sokkal inkább merít a kezdetlegesebb, csupán epizódok laza összekapcsolását megvalósító „alacsonyabb" vonulatú művekkel, mint amilyen Ulrich von Zatzikhoven „Lanzelet"-jével, Wirnt von Grafenberg „Wigalois"-ával; S. Singer szerint nincs kizárva, hogy volt egy francia forrása is. Szellemében azonban e forrásoktól is meglehetősen távol áll: egyik jellemző vonása, hogy a különféle versenyek és tornák j u t a l m a , ill. díja többnyire pénz, nem pedig az udvari világra jellemző női köszönet. O Stílusának néhány sajátossága a r r a enged következtetni, hogy szerzője egy Fahrender (vándorénekes) lehetett.

546

Kovács

Endre

Wigand von Marburg [vigand von marburg] (14. sz. vége—15. sz. első fele): német költő. Életéről igen keveset t u d u n k . Nevét a Német Lovagrend egy 1409-ből származó

irata említi, jóllehet ő maga nem volt a Lovagrend tagja, csak egy ott szolgáló herold. O A Német Lovagrend leghíresebb krnikásai közé tartozott. 1391—1393 körül megírta a Lovagrend krónikáját, amely azonban elveszett. A körülbelül 16000— 25000 sor terjedelmű német nyelvű műből csak néhány száz sornyi töredék maradt fenn. Krónikáját csak egy 15. sz.-i latin fordításból ismerjük. Műve a Lovagrend történetének mintegy száz évét (körülbelül 1290—1390) örökíti meg. Számtalan hadjárat, csata, portyázás leírása található meg benne. Leírásai igen részletesek, aprólékosak, még a halottak és a foglyok számát is közli. O Kiad.: Th. Hirsch: Scriptores rerum Prussicarum (1863, 2. köt.). O írod.: K. Helm—W. Ziesemer: Die Literatur des Deutschen Ritterordens (1951). Lőkös Péter Wiggin [vigin], Kate Douglas (írói név); K a t e Smith (eredeti név); (Philadelphia, 1856. szept. 28.—Harrow-on-Hill, 1923. aug. 24.): amerikai (USA) írónő. Californiában óvodát, majd óvónőképzőt alapított, és mindehhez könyveivel (The Story of Patsy, 'Patsy története', 1883; The Birds' Christmas Carol; 'A madarak karácsonyi éneke', 1887) igyekezett anyagi alapot teremteni. Irt szakkönyvet is a gyermeknevelésről (Children 's Rights, 'A Book of Nursey Logic, 'Gyermekjogok: a gyermeknevelés logikájának könyve', 1892), de nevét szépprózájának gyermekhősei őrzik, mindenekelőtt Becky ('Rebecca'), akiről nem csak folytatásos regényt írt, de abból sikeres színdarab és film is készült. O Főbb művei: Penelope's Progress ('Penelope fejlődése', reg., 1898); Rebecca of Sunnybrook Farm (reg., 1903: Kéméndyné Novelly Rita, Becky sorsa, 1927); New Chronicles of Rebecca ('Rebeka újabb történetei', 1907); Penelope's Postscripts ('Penelope utóiratai', 1915). O Gyűjt, kiad.: Collected Works ('Összegyűjtött művek', 1917). Somogyi György Wigglesworth [viglszvöhsz], Michael (Yorkshire, Anglia, 1631. okt. 18.—Boston, Mass., 1705. máj. 27.): angol származású amerikai (USA) teológiai- és szépíró. Gyermekkorában került Amerikába. A Harvard egyetemen teológiát végzett, 1856-tól Maldenben (Mass.) lelkész, 1663-tól orvosi gyakorlatot is folytatott. A predesztinációs t a n t elfogadó puritanizmus fanatikus képviselője volt, Nem vett részt a korra még annyira jellemző salemi boszorkányperben. The Day of Doom ('Utolsó ítélet', 1662) c. 35*

í

hosszabb rímes költeménye egy évszázadon át olvasott volt, mert a puritán szemléletnek megfelelő elrettentő képet adott a bűnök isteni megtorlásától. Teológiai tanait Riddles Unriddled or Christian Paradoxes ('Megfejtett talányok avagy a keresztyén paradoxok', 1680) c. költeményben foglalta össze. Figyelemre érdemes még az 1951-ben kiadott naplója (Diary). O írod.: J . W. Dean: Wigglesworth (1863). Kristó Nagy István Wik [vík], Inga-Britt (írói és eredeti családi név); Wik-Amnell (férjezett név); (Vaasa, 1930. dec. 18.—): finno.-i svéd költőnő, írónő. 1956-ban szerzett bölcsészdiplomát a helsinki egyetemen, ahol később svéd nyelvi lektor volt. Emellett irodalomkritikusként tevékenykedett. Művészetében a finno.-i svéd modernizmus hagyományait követi. 1952-ben jelentkezett Profil (ua., költ.-ek) c. művével, melyet a Staden ('A város', 1954), a Fönstret ('Az ablak', 1958) és a Kvállar ('Esték', 1964) c. verseskötetek követtek. Költeményeiben személyes élményeket és hangulatokat ábrázolt, s a női pszichét Edit Södergran és Solveig von Schoultz stílusában festette meg. Az 1970es évektől a társadalmi kérdések egyre tágabb teret kaptak lírájában. Műveiben az österbotteni vidék bemutatása is központi szerepet kapott, melynek legpregnánsabb példája Várarna ('Kikeletek', költ.-ek, 1987) c. kötete. Elsősorban versesköteteivel t e t t szert hírnévre, de később prózaíróként is bemutatkozott Ság sig den álskande om ('Visszatekint kedvesére', 1985) c. regényével. J . Donner íróval kötött — végül váláshoz vezetett — házassága szolgált az Ingen lycklig karlek ('Nem egy boldog szerelem', 1988) c. fejlődésregény alapjául, melyben az 1950-es évek finn fővárosáról is hiteles képet festett. O Egyéb fő művei: Lánga lángtan ('Hosszú vágyakozás', költ.ek, 1969); Mánskliga manniskor ('Emberséges emberek', költ.-ek, 1977); Sánger för sena álskande ('Énekek a kései kedveshez', költ.-ek, 1978); Jack's Café (ua., költ.-ek, 1980); Kára gamla várld ('Szeretett régi világ', költ.-ek, 1982). O Magyarul: 1 vers (Jávorszky B„ Ú j Forrás, 1981, 3.). O írod.: K. Krogvig: Streiftog i ung finlandssvensk lyrikk (Samtiden, 1966); P. Borúm: Nyere svensk lyrik fra Finland (Vindrosen, 1968). / Baksy Péter Wiklund [vtklund], Kari Bernhard (Vesterás, 1868. márc. 15.—Uppsala, 1934. aug. 29.): svéd nyelvész, etnográfus, folklorista. 1905-től az uppsalai egyetemen a finnugor

WIKTO nyelvek professzora volt. Összehasonlító hangtörténettel foglalkozott, de életművének nagyobb része a lappokról szól. Lapparnes sáng och poesi ('A lappok dalai és költészete', 1906) e. könyve a lapp népköltészet elsó összefoglaló kommentálása. Lapparna ('A lappok', 1947) c. művében azt a nézetét fejtette ki, miszerint e nép nyelvcserével jut o t t mai finnugor nyelvéhez. O írod.: Zsirai M.: Wiklund Károly Bernát (Magyar Nyelv, 1934); Lakó Gy.: Chrestomathia Lapponica (1986). Voigt Vilmos Wiktor [víktor], J a n (Radomysl nad Sanem, 1890. nov. 1.—Krakkó, 1967. febr. 17.): lengyel prózaíró. Orvosi t a n u l m á n y a i t betegsége m i a t t h a m a r abba kellett hagynia. Ezután kapcsolatba került a radikális népi mozgalommal. 1912-ben publicistak é n t debütált a galíciai s a j t ó b a n , m a j d rip o r t o k a t készített az 1. világháború pusztításairól. A két h á b o r ú között n é p p á r t i politikai, falukutató tevékenységet és szociológiai vizsgálatokat f o l y t a t o t t . O W. Orkán, St. Zeromski és J . Kasprowicz hagyományait követő műveiben az evangéliumi erkölcsi utópiát állítja az olvasó elé. A szentimentális líraiság jól megfér az emberi nyomorúságot ábrázoló naturalista részletekkel: Oporni. Opowiesci z Podlasia ('Önfejűek. Podlasiei elbeszélések', 1920); Burek ('A korcs', reg., 1925); Legendy o grajku Bozym ('Legendák Isten muzsikusáról', elb.-ek, 1925); Srogi pies i sentymentalny zajqc ('A zord eb és a szentimentális nyúl', reg., 1928). A didaktikus, agitációs szándék idillikusnak m u t a t j a a falut, a természettel harmóniában élő ősi egyszerűséget a romlatlan tájnyelv és az antropomorfizált állatok érzékeltetik: Tqcza nad sercem ('Szivárv á n y a szív felett', elb.-ek, 1928); Ool^bie przy kosciele ('Galambok a templomnál', elb.-ek 1929); Eros na podwórzu ('Erósz az udvaron' elb.-ek, 1932). A Zwariowane miasto ('Örült város', reg., 1931) a szerző antiurbánus p r o g r a m j á t illusztráló expresszionista szatíra. O A Wierzby nad Sekwanq, ('Füzek a Szajna p a r t j á n ' , reg., 1933) fordulópontot jelent pályáján: a m ű a lengyel falvakból Eranciao.-ba vándorló szénbányászok megaláztatása ellen tiltakozik. Fő művében, az Orka na ugorze ('Szántás az ugaron', 1935) c. regényében szakított a folklorisztikus faluábrázolás reymonti hagyományával. A girrál dialektusra stilizált mű egy podhalei faluban játszódik, fanatikus hőseit sötét ösztönök, babonás hiedelmek, földéhség és gyűlölet mozgatja; a nyomorból talán csak egy m á s k é p p nevelt, új nemzedék találna kiutat, de a hata-

lom akadályozza a népművelő—felvilágosító m u n k á t . A regényért megkapta a Lengyel Irodalmi A k a d é m i a arany koszorú j á t (1937). O A háborús éveket K r a k k ó b a n vészelte át; részt v e t t a társadalmi segélyező akcióban. A h á b o r ú után parlamenti képviselő volt; 1964-ben megkapta az Állami Díj I. fokozatát. 1945 utáni műveiben nagy figyelmet szentelt az egyház nemzetf e n n t a r t ó szerepének. E témára igen alkalmasnak találta a történelmi regényt: a Skrzydlaty mnich ('A szárnyas szerzetes', 1947) a 18. sz.-ban játszódó legendás történet, a Papiéi i buntownik ('Á p á p a és a lázadó', 1953) a huszitizmusról, ill. a lengyelek és a keresztes lovagok közti konfliktusról szól. A Zbuntowany ('A fellázadt', reg., 1948) az egyház és a két világháború közti lengyel falu viszonyát vizsgálja, akárcsak a Wyznania heretyka ('Egy eretnek vallomásai', elb.-ek, 1955). Milosc wsród plonqcych wzgórz ('Szerelem a lángoló hegyek között', 1959) c. regényében a déllengyelo.-i régió történelme és mondavilága már a jelennel keveredik. O Publicisztikai kötetei: Blogoslawiony chleb ziemi czarnej ('A fekete 'föld á ] d o t t kenyere', 1939); Ozywcze krynice ( ' É l t e t ő források', 1946); Klosy na sciernisku ('Kalászok a tarlón', 1955). Visszaemlékezései: Przeswietlone wspomnienia ('Átvilágított visszaemlékezések', 1958); Podróz po slonce ('Utazás a napig', 1961); Rozmowy pod kolorowym parasolem ('Beszélgetések a színes esernyő alatt', 1965). A tájegység történetét monografikus formában is feldolgozta: Pieniny i Ziemia Sqdecka ('Pieniny és a Szandeci Vidék', 1965). O G y ű j t , kiad.: Legenda o grajku Bozym i inne opowiadania ('Legenda Isten muzsikusáról és más elbeszélések', 1958); Burek i inne opowiesci ('A korcs és más elbeszélések', 1963). O írod.: Z. Hierowski: J a n Wiktor. Drogi przez wies (Cztery szkice, 1957); n. n.: J a n Wiktor. W siedemdziesi$t% rocznic§ urodzin (1960); A. Olcha: Wiktor (1968); S. Frycie (szerk.): J a n Wiktor. Pisarz i spolecznik 1890—1967 (1972); J . Zaj^c: Spolecznik i moralista — J a n Wiktor (Prozaicy dwudziestolecia mi§dzywojennego, 1974). Pálfalvi Lajos wilamowitziánus: időmértékes kólón. Nyolc szótagból áll; az első négy közömbös szótag (amelyet szokás ->aiol bázisnak tekinteni), a második négy -*choriambus. Képlete tehát: O O O O | Egy szótaggal rövidebb változata a fejetlen wilamowitziánus, —•önálló kólónként (vagyis ->werstsorként) -*wilamowitzi verssor. O (-> kólón) Szepes Erika

548

WILAM wilamowitzi hetes: ->önálló kólónként (vagyis -*verssorként) használt -*fejetlen wilamowitziánus. Képlete: O O O | - v R i t k á b b a n egy -* közömbös szó taggal rövidebb (vagyis „ h a t o s " ) . O A m a g y a r költészetben Weöres S. — a k á r az antik példák ihletésére, akár s a j á t invencióból — megalk o t o t t egy olyan s o r f a j t , amely igen hasonlít a wilamowitzi hetesre: k é t ü t e m ű sor, egyik felében k ö t ö t t , másik felében kötetlen időértékű szótagok vannak. Nála azonban a k ö t ö t t időértékű ütemek a háromszótagosak, s mögöttük mindig —>sormetszet áll, ami szimultán ritmusúvá teszi a verset. O (-+wilamovitzi verssor) O írod.: Szepes Erika—Szerdahelyi L : Verstan (1981); Szepes Erika: Magyar költő — m a g y a r vers (1990). " Szepes Erika wilamowitzi verssor: —• önálló kólónként (vagyis —verssorként) használt -*wilamowitziánus. E s o r f a j t U. von WilamowitzMoellendorff m u t a t t a ki az ókori görög tragédiákban — főként Euripidésznél —, s choriambikus dimeternek nevezte és a -*glikóneus változatának t a r t o t t a . Korinna költeményeiben e sor - «— " | — " " a l a k j a valóban egyenértékűen váltakozik a glikóneusokkal, de egyébként leggyakoribb változatai:

t e h á t éppen a két —• —ychoriambusból álló sorok ( - v v — \ — ^ ^ - ) a légritkábbak, szinte példa nélküliek. í g y P. Maas javaslatára a metrikusok e sorfaj t és a neki megfelelő kólont Wilamowitz Moellendorjfró\ nevezték el. Rövidebb változata a —•wilamowitzi hetes. O Weöres S. sajátos, fordít o t t tagolódású wilamowitzi verssorokban alkotta meg Barangolók c. versét, melyben mindig az első négy szótag choriambus, a másik négy kötetlen. O (—• choriambikus versmérték) O írod.: U. von Wilamowitz Moellendorff: Griechische Verskunst (1921); P. Maas: Griechische Metrik (Einführung in die Altertumswissenschaft, 1/7. köt., 1923); Szepes Erika—Szerdahelyi I.: Verstan (1981); Szepes Erika: Magyar költő — magyar vers (1990). Szepes Erika Wilamowitz-Moellendorff [vilamovicmölndorf], Ulrich von (Markowitz, ma: Markowicze, Lengyelo., 1848. dec. 22.— Berlin, 1931. szept. 25.): német klasszikus filológus. Bonni és berlini egyetemi évek után két évig (1872—1874) Olaszo.-ban volt t a n u l m á n y ú t o n , u t á n a m a g á n t a n á r

lett Berlinben (1874), egyetemi rendes t a nár Greifswaldban (1876), Göttingenben (1883), végül Berlinben (1897). A görög t a nulmányok szinte minden területén (szövegkritika, felirattan, papirológia, irodalomtörténet, történelem, vallástörténet, metrika) és Homérosztól a későókorig terjedő minden k o r t illetően jelentőset alkotott, ha m a a k u t a t á s sokmindent másképpen lát is. (Wilamowitz pl. mereven elutasította az összehasonlító vallástörténeti módszereket, v a g y a Kelet görögségre gyakorolt hat á s á n a k gondolatát.) E g y e s művekhez írt k o m m e n t á r j a i ma sem mellőzhetőek. Módszerükben példaszerűek szövegtörténeti munkái, melyek nem kéziratcsaládfák megállapítását tűzték ki célul, hanem a szövegh a g y o m á n y m űvelődéstörténetébe á g y a z o t t teljes történetének tisztázását. A görög m e t r i k a k u t a t á s á b a n új irányt ter e m t e t t , amennyiben n e m a zene felől közelítette meg a kérdést, hanem a verselési g y a k o r l a t szigorú megfigyelése alapján. A k u t a t á s m a is ezen a n y o m o n halad. Műfordításait esztétikai szempontból nem sokra szokás becsülni. Rendkívül nagy h a t á s a volt viszont mint t a n á r n a k : a századvégtől a 20. sz. negyvenes éveiig terjedő időszak szinte minden jelentős n é m e t klasszikus filológusa többé kevésbé az ő t a n í t v é n y a volt. Wilamowitz a n é m e t historizmus nagy képviselője, aki a görögséget a m a g a történeti teljességében a k a r t a megragadni, lehetőleg kikapcsolva a vizsgáló alanyt és korát. Jórészt ebből a d ó d o t t heves v i t á j a Nietzschével a tragédia eredetéről. O F ő b b művei: Homerische Untersuchungen ('Homérosz-tanulmányok', 1884); Euripides Herakles ('Euripidész Héraklésze', kiad. és k o m m e n t á r , bevezetésül a görög tragédia szövegtörténete is, 1889); Aristoteles und Athén ('Arisztotelész és Athén', 1893); Die Textgeschichte der griechischen Lyriker ('A görög lírikusok szövegtörténete', 1901); Timotheos, Die Perser ("Timotheosz: A perzsák', 1903, a papirusz első kiadása fontos bevezetéssel); Die Textgeschichte der griechischen Bukoliker ('A görög bukolikusok szövegtörténete', 1906); Sappho und Simonides ('Szapphó és Szimonidész', 1912); Aeschyli Tragoediae ('Aiszkhülosz tragédiái', 1914); Aischylos Interpretationen ('Aiszkhiilosz-interpretációk', 1914); Die Ilias und Homer ('Az Iliász és Homérosz', 1916); Platón (1920); Griechische Verskunst ('Görög versművészet', 1921); Pindaros (1922); Hellenistische Dichtung ('Hellénisztikus költészet', 1924); Menander, Das Schiedsgericht ('Menandrosz: A döntőbíróság', 1925, kiad. és komm.); Aristophanes,

549

WILBR Lysistrate (1927, kiad. és komm.); Hesiodos, Erga (1928, kiad. és kommentár); Der Glaube der Hellenen ('A görögök hite', 2 köt., 1931—1932), m á r befejezetlen maradt. O írod.: R é v a y J . : Wilamowitz-Moellendorff (Nyűg, 1931, II.); Kőnig Gy.: WilamowitzMoellendorff (uo.); Kerényi K . : Wilamowitz filológiája és a magyar fold a n t i k emlékei (Nyűg, 1932, 1—2. sz.). Ritoók Zsigmond Wilbrandt [vilbrándt], Adolf (Rostock, 1837. aug. 24.—uo., 1911. j ú n . 10.): német író, irodalomtörténész. E g y e t e m i t a n á r fia volt. T a n u l m á n y a i t szülővárosában, valamint Berlinben és Münchenben végezte. Jogot, filozófiát és történelmet hallgatott. 1859-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett. T a n u l m á n y ú t o n j á r t Dél-Franciao.ban és Olaszo.-ban. 1859—1861 között a müncheni Süddeutsche Zeitung főszerkesztője volt, e z u t á n Berlinben és F r a n k f u r t ban t a r t ó z k o d o t t . 1865-től ú j r a Münchenben élt, ahol P . Heyse, a müncheni írói kör vonzásában tevékenykedett. 1871-ben Bécsben telepedett le, ahol 1881—1887 között a B u r g t h e a t e r t igazgatta. Innen viszszatért szülőföldjére és szabadfoglalkozású íróként élt. O Újságírói tevékenysége mellett irodalomtudományi munkásságot is folytatott: í r t H. v. KleistrőX (1863), Fr. HölderlinvcA (1870) és k i a d t a F . Reuter irodalmi h a g y a t é k á t . írói munkásságában az utánzás szintjét nem igen h a l a d t a meg. A kor szellemi átlagfogyasztását követve könnyed szórakoztató d a r a b o k a t írt kortársi témákból. Ezekben G. Freytag nyomán a bismarcki egyesített Németo. dicsőítése k a p hangot. Történelmi darabjaiban jobbára Schillert utánozta nyelvében és formai megoldásaiban e g y a r á n t , így pl. az Arria und Messalina ('Arria és Messzalina', 1874) és a Kriemhild (ua., 1877) c. darabokban. Ismert művelője volt az ún. -*profeszszorregényeknek, amelyek pszichológiai törekvésekben, túlméretezett anyagtudással és gyakran kortársak kulcsregényszerű megmintázásával hívták fel magukra az olvasók figyelmét. Előszeretettel állított művészhősöket a cselekmények központjába ( M a k a r t , Schack, stb.). Helyenként kortársi filozófiai nézetekkel is megtűzdelte ezeket a regényeket. O T o v á b b i művei: Die Maler ('A festők', vígj., 1872); Jugendliebe ('Ifjúkori szerelem', színdarab, 1873); Der Meister von Palmyra ('Palmira mestere', dráma, 1889); Fridolins heimliche Ehe ('Fridolin t i t o k b a n m e g k ö t ö t t esküvője', reg., 1875); Hermann Ifinger, (ua., művészreg., 1892); Die Osterinsel ('A Húsvét-szigetek', reg. Nietzschéről, 1895). O Magyarul:

1—1 nla (Beniczky I r m a , Ú j Regélő, 1870, 18—23.); A kasznár (Zunft A., elb., 1889). O írod.: V. Klemperer: Adolf W i l b r a n d t (1907); E. Scharrer-Santen: Adolf Wilbrandt (1912); F. Schramek: Wilbrandts Zeitromane (1950). Mádl Antal Wilbur [vilböj, Richárd P u r d y (New York, 1921. márc. 1.—): amerikai (USA) költő. Egyetemi t a n u l m á n y a i t félbe kellett hagynia a 2. világháború miatt, melynek utolsó két évében E u r ó p á b a n teljesített katonai szolgálatot. A háború u t á n a H a r v a r don szerzett diplomát. Első k ö t e t é t 1947ben adta ki The Beautiful Changes and Other Poems ('A gyönyörű változások és más versek') c. 1950—1987 között különböző egyetemeken t a n í t o t t . 1987-ben az USA koszorús költője lett. A következő évben jelent meg gyűjteményes kötete New and Colledted Poems, ' Ú j és összegyűjtött versek'), O Költészetére az ,,új k r i t i k a " és ezen keresztül a 17. sz.-i angol metafizikus iskola költészetfelfogása h a t o t t . A háború u t á n i formabontó kísérletektől t á v o l t a r t o t t a magát. Bonyolult, intellektuális metaforái az anyagszerűségük által válnak érzékletessé, így teremtődik meg a kép, képzelet, látványos és l á t o m á s egysége. O Művei magyarul: 9 vers (Tellér Gy., H á r s E., Tótfalusi I., Amerikai költők antológiája, 1990). O írod.: P . F . Cummins: Richárd Wilbur (1971); . Saline (szerk.): Richárd Wilbur's Creation (1983). Ittzés Gábor Wilcke-Pausewang [vilke-pauzeváng], Gudrun; (Mladkov, Csehszlovákia, 1928. márc. 3.—): n é m e t írónő. Német szülők gyermekeként Csehszlovákiában n ő t t fel, r a j z t a n á r i képesítést szerzett. 1951-től otthon, majd 1956 ó t a dél-amerikai iskolákb a n mint kiküldött lektor t a n í t o t t (Chile, Bolívia, Kolumbia). 1972 óta ismét Németo.-ban él és pedagógusként tevékenykedik. O Műveiben — többnyire ifjúsági regények — a távoli kontinens egzotikus valóságából kiinduló, a mitikus m ú l t és a kegyetlen társadalmi jelen együttes jelenlétéből sajátos, szemlélődően tragikus világk é p alakul. Visszatérő szereplői az indiók. A regényei n y o m á n készült filmek ezt a világképi igényt elmossák. (Pausewang néh á n y műve azonban maga is enged a felszínes egzotikum csábításának.) T ö b b munk á j á t más nyelvekre is lefordították. O F ő b b művei: Plaza Fortuna (ua., reg., 1966); Bolivianische Hochzeit ('Bolíviai menyegző', reg., 1968); Guadalupe (ua., reg., 1970); Südamerika aus erster Hand ('DélAmerika, első kézből', útirajz, 1970); Kar-

550

WILDE tő- és újságírónő, O. Wilde anyja. Az ír nacionalista The Nation munkatársa; férje halála után Chelsea-ben híres szalont vezetett, de nem élte túl, hogy fia börtönbe került. O Inkább irodalomtörténeti „személyiségként", semmint íróként nevezetes, bár nacionalista versei és Jacta Alea Est c., híres újságcikke mellett az ír föld ősi legendáiról szóló tanulmánya (Ancient Legends, Mystic Charms, and Superstitions of Ireland, 'Írország ősi legendái, misztikus varázsa és babonái', 1887) is őrzi nevét. Somogyi György

neval und Karfreitag ('Karneval és Nagypéntek', reg., 1976); Der Streik der Dienstmddchen ('A cselédlányok sztrájkja', ifj. reg., 1979); Die Freiheit des Ramon Acosta ('Raraon Acosta szabadsága', reg., 1981); Die Wolke ('A felhő', elb., 1987); Ich gebe nicht auf ('Nem adom fel', versek, szövegek, imádságok, 1987). Komáromi Sándor Wilcox [vilkaksz], Ella (írói név); Ella Wheeler (eredeti név); (Johnstown Center, 1850. nov. 5.—Short Beach, 1919. okt. 30.): amerikai (USA) költő- és írónő. Első regényét kilenc, első esszéjét és versét tizennégy esztendős korában írta, illetve jelentette meg, és ettől fogva csak írásból és az írásnak élt, főként Hearst sajtóbirodalmának termékeiben publikálva. Élete végén elhúnyt férje túlvilági utasításait követő spiritiszta és teozófus lett. O Szirupos és ártalmatlan „szenvedélyekkel" zsúfolt, Poems of Passión ('Szenvedélyes versek') c. verseskötetének (1876) és további, hasonló műveinek sikere az irodalomtörténészek szerint ,,az amerikai irodalmi ízlés egyik t i t k a " . O Főbb művei még: Perdita and Other Stories ('Perdita és más történetek', 1886); Poems of Pleasure ('A gyönyör versei', 1888); A Dobule Life ('Kettős élet', reg., 1890); Sweet Danger ('Édes veszedelem', reg., 1892); Poems of Sentiment ('Érzelmes versek', 1906). Somogyi György Wild [vildj, Sebastian (16. sz. közepe): német mesterdalnok. A 16. sz. közepén és második felében élt Augsburgban, feltevések szerint protestáns tanító volt. Az egyik legjelentősebb augsburgi mesterdalnok, elsősorban mint színműíró jelentős. Drámáit, a kor szokásainak megfelelően, iskolai tanítványai adták elő. Schöner Comedien und Tragedien zwölff ('Tizenkét szép komédia és tragédia') c., 12 darabját egy begyűjtő kötete 1566-ban jelent meg először nyomtatásban. Elsősorban bibliai témákat (Jézus születése, szenvedése, az apostolok fogsága, István megkövezése) dolgozott fel. Der Passión und die Aufferstehung Christi ('Krisztus szenvedése és feltámadása', é. n.) c. drámája és egy másik, nem tőle származó mű szolgált alapjául az oberammergaui passió legrégibb, 17. sz.-i szövegváltozatának. O írod.: W. Brandl: Sebastian Wild, ein Augsburger Meistersinger (1914). Lőkös Péter Wilde:

Vilde, Eduárd

Wilde [vájld], J a n e Francesca, Lady Elgee (eredeti név); Speranza (álnév); (Wexford, 1820—London, 1896. febr. 3.): ír köl-

Wilde [wájld], Oscar Fingal O'Flahertie Wills (eredeti és írói név); Sebastian Melmoth (álnév); (Dublin, 1854. okt. 16.—Párizs, 1900. nov. 30.): ír származású angol költő, drámaíró, regényíró, novellista, kritikus. Nemesi családba született. Édesapja, Sir William Wilde fül- és szemspecialista volt, de maga is írt, elsősorban irodalmi, régészeti és néprajzi problémákról. Édesanyja J a n e Francesca Elgee (1826—1896) fiatal lányként tevékenyen részt vett a nacionalista I f j ú Írország mozgalomban, forradalmi meggyőződésű versei és cikkei jelentek meg Speranza álnéven. Férjhezmenetele után a kelta, ír és skandináv mondavilág, mitológia, népköltészet problémáival foglalkozó könyvei jelentek meg. Oscar Wilde a dublini Trinity College-ban (1871— 1874) és az oxfordi Magdalen College-ban (1874—1878) végezte egyetemi tanulmányait, megszerezte a baccalaureusi fokozatot, s Oxfordban megnyerte a sokak által áhítozott Newdigate-díjat első nagyobbszabású, Ravenna c. költeményével. Nagyon tehetséges, de kevéssé fegyelmezett diák volt, s így annak ellenére, hogy vizsgái — végülis — jól sikerültek, a várakozásokkal ellentétben nem kapott tanári kinevezést Oxfordban. Édesapja korai halála miatt azonban gondoskodnia kellett valamilyen megélhetési forrásról, s ekkor határozza el, hogy szabadúszó íróként próbál megélni. Legelőször, mint klasszikus filológus, fordítani próbált, első megjelent munkája még az oxfordi évek alatt egy Arisztophanészrészlet volt (Felhők c. drámából, 1875). Egész pályáját és egyéni sorsát is döntő módon befotyásolták olaszországi (1875) és görögországi (1877) utazásai, s az akkor már legendás, s európai befolyással rendelkező oxfordi tanárai J . Ruskin és W. Páter. Az ő esztétikai elveikkel egyetértésben a századvég angol l'art pour l'art irányzatának, az esztétikai mozgalomnak (aesthetic movement) vezéralakjává lett. Még egyetemi tanulmányai idején megismerte, s egyet-

551

WILDE értett az angol prerafaeliták s a francia szimbolista költők célkitűzéseivel. Már ekkor mindenben a „ m á s s á g o t " , a mások gondolkodásától, viselkedésétől, öltözködésétől való különbség lehetőségeit és formáit kereste. A modern festők közül Whistler h a t o t t rá legerősebben, személyes kapcsolatban is álltak, s egyik legközelebbi bar á t j a , F r . Miles is festő volt. Az ő révén lett Wilde b e j á r a t o s Sir R. Gower, az ismert szobrász szalonjába, a m i t a divatos társaság m á r akkor homoszexuális találkahelynek t a r t o t t . A Wilde-kutatók ma már elismerik, hogy valószínűleg fiatalkori szerelmi kapcsolat szövődött Wilde és Miles között. Bizonyos, hogy feltűnő magatartásával, különc öltözködésével, a realisták „kényszeres" életábrázolási módszereit elutasító esztétikai elveivel az ifjú Wilde szinte egyik napról a másikra bevette a londoni exkluzív, divatos társaság erősségeit. Londonba költözése u t á n (1879) előbb versei jelentek meg Poems ('Versek', 1881) c., majd néhány hónappal később előadó körútra indult az USA-ba és K a n a d á b a (1882). Sziporkázóan szellemes előadásaival nagy népszerűségre t e t t szert mindkét országban, előadásainak fő t é m á j a a szépség filozófiája, a modern esztéticizmus formakultuszának, a dekadens életélvezet filozófiájának hirdetése volt. Jóllehet esztétikai mozgalomról beszélünk, valójában csak arról volt szó, hogy a 19. sz. utolsó három évtizedében néhány író, kritikus az utilitariánus-racionalista-realista életábrázolás helyett egy evvel szembenálló meggyőződést, a tiszta művészi szép tiszteletét, a tökéletes szépség megvalósítására való törekvést képviselte minden művészeti ágban. A klasszikus mestereken nevelődött, s a modern irodalmi, festészeti irányzatokkal azonosulni kész, ezekben a művészi körökben járatos, különcként elkönyvelt Wilde szinte felkent p a p j á v á v á l h a t o t t ennek a „szervezetlen" mozgalomnak. Amerikából hazatérve Angliában is f o l y t a t t a előadásainak sikersorozatát (1883). Ezidőtájt írta első d r á m á i t is, melodramatikus komédiáját: Vera, or the Nihilists (1880: Rozsnyai K., Vera, a nihilista lány, 1911; Benedek M., Vera, 1925) és blank verse-ben írt tragédiáját: The Duchess of Padua (1883, Kosztolányi D „ A páduai hercegnő, 1910; Hevesi S., ua., 1923). Sikerét bizonyítja, hogy a népszerű képes, komikus hetilap a Punch szinte minden héten közölt egy-két karikat ú r á t a d a n d y Wilde-ról, s hogy a híres szerző páros, Gilbert és Suliivan az esztétikai mozgalom kigúnyolását célzó Patience (1881) c. operájának főhőse, Bunthorne,

Wilde modorosságait vitte a színpadra. O Előadó k ö r ú t j a során Dublinban is megfordult. I t t találkozott Constance LloydáaX, akit 1884-ben feleségül vett. A házasságból két fiúgyermek született, Cyril és Vyvyan (1885, 1886). E g y m á s után jelentek meg elbeszélés-kötetei m u t a t t á k be sikeres komédiáit s a pálya csúcsán állt, amikor az egész p á l y á j á t , családi boldogságát, társasági sikereit tragikusan félbeszakító csapás érte. Még 1891-ben ismerkedett meg s k ö t ö t t szoros baráti kapcsolatot a fiatal Lord Alfréd Douglassza\, aki maga is írt, lírai versei, nonsense verses játékai voltak népszerűek. Esztétikai nézetei teljesen egybevágtak Wildéivel, s a barátságból egy a k k o r t á j t szokatlan s el nem fogadott kapcsolat fejlőd ö t t ki. Douglas apja, Queensberry márki felelősségre v o n t a Wilde-ot, természetellenesnek nevezte kapcsolatukat, s Wilde-ot a szodomitaság bűnének elkövetésével vádolta. A b o t r á n y t tulajdonképpen el lehet e t t volna tusolni, Wilde azonban, rossz t a n á c s a d ó k a t követve, rágalmazási pert ind í t o t t a márki ellen, így maga állította önm a g á t bírái elé. Queensberry családja, önmaga és fia védelmében a bíróság elé t á r t a a Wilde elleni bizonyítékokat. A pert ő nyerte meg, s Wilde-ot formailag rágalmazásért, valójában azonban az ifjú lorddal való homoszexuális kapcsolat m i a t t kétévi börtönre ítélték (1895—1897). Wilde mind anyagilag, mind társadalmilag megsemmisült. Szabadulása u t á n — barátai segítségével — Franciao.-ban telepedett le Sebastian Melmoth álnéven, s Párizsban, nyomorúságos körülmények között, magányosan halt meg. O Börtönéletének tapasztalatai ihlették életművének k é t utolsó, nagyszerű m u n k á j á t . Büntetésének nagyobb részét a readingi fegyházban töltötte, s innen írt egy hosszú levelet Lord DougZasnak, melyben szemrehányást tesz önző m a g a t a r t á s a , az alkotás örömét megrontó befolyása m i a t t . Ennek a levélnek rövidít e t t változata jelent meg 1905-ben De Profundis (Sztankay B., De profundis. Feljegyzések és levelek a readingi fegyházból, 1905; Mikes L., ua., 1907; Telekes B., De Profundis. Elmélkedések, 1924) c. Már a börtön elhagyása után írta meg vallomásos, a szenvedő ember érzéseit s az angol börtönállapotokat egyforma őszinteséggel feltáró versét: The Ballad of Reading Gaol (1898: R a d ó A., A readingi fegyház balladája, 1908; Szebenyei J., Glock T., ua., 1912; Tóth A., ua., 1919; Kosztolányi D., ua., 1926), mely szinte azonnal megnyerte Wilde számára az angliai és európai olvasóinak együttérzését és rokonszenvét. O

552

WILDE Wilde minden irodalmi m ű f a j b a n kipróbálta tehetségét, s szinte mindegyik m ű f a j b a n figyelemreméltó, nagysikerű művekkel lépett közönség elé. A korai versek megmut a t t á k ars poétikáját, s azt is, hogy a romantikus Keats — kedves költője —-, a prerafaelita Rossetti, s a kortársak közül Swinburne és Tennyson egyformán alakít o t t a költői témavilágát, stílusát. A hagyományos ízlésű kritikusok igazán nem is dicsérték Wilde verseit. Egyrészt erkölcstelennek, másrészt utánérzésnek t a r t o t t á k jórészüket. Sokan azt t a r t o t t á k , versei olyanok, m i n t h a Shakespeare, Sidney, Donne, Byron, Morris vagy Swinburne írta volna őket. Első igazi sikerét az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő elbeszéléseivel a r a t t a . E g y m á s után jelentek meg elbeszéléskötetei, meséi: The Cantervüle Ghost (1887: Király Gy., A canterville-i kísértet, 1920; Takács Mária, ua., 1922; Timár J u dit, ua., 1965); Lord Arthur Saville's Crime (1887: Bálint L., Lord A r t h u r bűne, 1922; Takács Mária, Saville Lord bűne, 1922); The Happy Prince and Other Tales (1888: I v á n T., A boldog herceg. Modern mesék, 1904; Honti R., A boldog herceg, 1919; Bálint L., A boldog herceg és más mesék. Költemények prózában, 1922; Szabó J . , Boldog herceg meséje, 1945; Lengyel B., A boldog hereg, 1976); A House of Pomegranates (1891: Mikes L „ G r á n á t a l m a h á z , 1908; Bálint L., ua., 1923). K ö n n y e d , elegáns stílusa, s egy sajátos ,,naív" mesés bájjal rendelkező, á m mégis különös paradoxonok során á t épülő történetei megnyerték számára mind Anglia, mind a kontinens olvasóközönségét. Az elegancia és könnyedség mellett m á r ezekben a ,,mesék"-ben jelentkezett az a humoros-ironikus társadalombíráló szándék, mely vígjátékainak is igen céltudatosan alkalmazott, lényeges, hatásos eleme. Meséit Andersen modorában írta. O is megszemélyesíti és megszólaltatja az embert körülvevő t á r g y a k a t , állatokat, s finom iróniával, életbölcsességgel ostorozza az emberi gyengeségeket. Több elbeszélése a 18. sz.-i gótikus regények, fantasztikus törénetek és a modern t u d o m á n y o s fantasztikus vagy horror történetek világát köti össze, ilyen A cantervüle-kisértet és a Lord Arthur Saville bűne is. Előbbi az amerikai józan észt szembesíti az angolok ósdi, hagyományokhoz ragaszkodó világával — ez az ötlet Mark Twaintő] sem volt idegen. Lord Arthur bizarr történetében — egy különös gyilkosságról olvasunk — a kortársi angol arisztokrácia torzképét rajzolja. Nem mintha a bűntől a k a r t a volna riasztani Wilde az olvasóit. Az elbeszélések

szomszédságában megjelent tanulmányainak egyik alaptétele volt, hogy a bűn „lényeges eleme a h a l a d á s n a k " . Hogy a bűn — éppen mert az átlagemberek közössége által elfogadott törvényeket, szerződést szegi meg, töri szét, az individualizmus igazi kifejezője, hordozója. Ez a gondolat Poe, Baudelaire és Verlaine rokonává teszi Wilde-ot, a különös bűnök u t á n szomjazó, dekadens életérzés tételes megfogalmazójává. Ennek a meggyőződésnek, esztétiai látásmódnak lett legtisztább művészi kifejezése The Picture of Dorian Gray c. (1890, bőv. 1891: Konkoly T., Dorian Gray arczképe, 1904; Schöpflin A., ua., 1907; ugyanezen a c. H a j ó S. d r á m á t ír: 1907; Kosztolányi D., ua., 1923), amely egyik pillanatról a másikra nem csupán híressé hanem hírhedtté váló regénye. A történet egy csodálatos szépségű, előkelő ifjú tragikus életútját beszéli el a tökéletes életélvezet és diadal tetőpontjától a teljes züllésig. Dorian egész alakos portréját festőbarátja festi meg, s Lord Henry a divatos és gazdag dandy meg a k a r j a venni. Mivel Dorian nem a k a r j a a képet eladni Lord H e n r y állandóan látog a t j a , vendégül l á t j a s ki nem mondottan valamiféle — F a u s t és Mefisztó kapcsolatához hasonló viszony alakul ki közöttük. Lord H e n r y a századvég minden kiábrándultságát, erkölcstelenségét, dekadenciáját megtestesíti, — maga a „fin de siécle" terminus is tőle származik — s Dorian megdöbbenve veszi észre, hogy míg testi szépsége egyre tökéletesebbnek tűnik, addig rejtett arcképe „öregszik", válik egyre rútabbá, hogy életmódjának kicsapongásai, korlátlan romlottsággal véghezvitt bűnös tettei kitörölhetetlen n y o m o t hagynak a valódi személyiséget ábrázoló képen. Az egyén élete is műalkotás, m o n d o t t a Wilde, ezt a tételt hiszi Dorian is, mégis, tulajdonképpen önmagával is vitatkozik WTilde. Hiszen Dorian szépségének, az abszolút szépségnek a megőrzése illúzió. Az igazság éppen az a cáfolhatatlan tény, hogy az erkölcstelen b ű n t e t t — a nyomorú élet — csúfsággá v á l t o z t a t j a a szépséget. Egy különösen gonosz gyilkosság után, s a j á t m a gától megundorodva az arckép mellébe döfi tőrét. Az élet és művészet egy és ugyanaz a dolog, így a portré visszanyeri eredeti szépségét, Dorian viszont — megkapva élete, bűnei r ú t s á g á n a k jegyeit — holtan esik össze, hiszen a tőr az ő szívét sebezte halálra. Nem csodálkozhatunk, hogy a regény egyik napról a másikra a szalonok, az újságok pletykarovatainak, konzervatív kritikusok elmarasztaló cikkeinek céltáblájává vált. A plágium v á d j a is o t t kísértett a

553

WILDE regény körül, hiszen Balzac A szamárbőr c. regényéhez való hasonlósága teljesen egyértelmű. Bizonyos, hogy a regény kéteshírű bestsellerré vált, s Wilde ki is használt a a lehetőségeket, egyrészt viszontválaszokkal, másrészt a regény könyvalakban való megjelenése előtti átdolgozással, ami m a j d n e m kétszeres terjedelműre növelte a szöveget. A bővítések nagyrészt a dekadens ars poetica tételeit erősítették fel. Wilde polgárpukkasztó tételei közül különösen kettő fogalmazódott meg ú j r a és újra, egyik a művészet társadalmi feladatait megkérdőjelző, a művészet haszontalan voltát hirdető tétel, s a f o r d í t o t t imitáció elve, hogy ti. nem a művészet utánozza az életet, h a n e m az élet a művészetet. Ez a gondolat, m i n t h a éppen Wilde-ot igazolta volna. A regény bővített, második kiadása 1891-ben jelent meg, s m a j d n e m egyidejűleg ismerte meg Wilde a m a j d n e m Dorian szépségűnek látott ifjú Lord Douglas-1. O Bár a regény széleskörű és kéteshírű ismertséget szerzett Wilde számára, világirodalmi hírét és rangját a mesék és elbeszélések mellett színdarabjai t a r t o t t á k fenn. A 19. sz. n e m kedvezett az angol színháznak. Kasszasikert hozó melodrámák, bohózatok voltak az angol közönség kedvencei, s a Viktória-korszak második felében ébredezik csak a színházi élet, amikor jelentősebb drámaíró személyiségek, m i n t Robertson, Pinero, Boucicault, H. A. Jones művei, valamint Gilbert és Suliivan híres Savoyoperái — a zenés melodrámák édestestvérei — jelentek meg a londoni színpadokon. Wilde tulajdonképpen nem a k a r t d r á m a író lenni. Személyiségének és műveinek sikere m i a t t G. Alexander színházigazgató kérte fel arra, hogy írjon egy színdarabot az általa igazgatott St. J a m e s Theatre számára. Wilde tüntetően u n a t k o z t a és ásítozta végig sikeres kortársainak bemutatóit, s rövid á m éles és aforisztikus ítéletekben nyilatkozott róluk. Hosszas kérlelés u t á n azonban 1891 nyarán, n é h á n y hét alatt, megírta első d a r a b j á t Lady Windermere's Fan (Moly T., Lady Windermere legyezője, 1903; Hevesi S., ua., 1922) c. A d a r a b egyszerre hozott óriási sikert és b o t r á n y t . I t t is, s valamennyi később megszülető t á r s a d a l m i k o m é d i á j á b a n (comedy of manners) éppen annak a t á r s a d a l m i osztálynak a hibáit, hazug, öncsaló ideáljait vette célba, amelyikhez őmaga is t a r t o zott, s éppen ezért legjobban ismert. Az arisztokrácia, a nagypolgárság, a nagyjövedelmű felső tízezer országot irányító, d i v a t o t diktáló világáról v a n szó, s Wilde a típusos karakterek (stock characters) egész

sorát teremti meg. Valamennyi vígjátékáb a n megtaláljuk a szigorú társadalmi elvárásokat, erkölcsiséget képviselő arisztokrat a hölgyet vagy urat, a bűnös múltú nőt — és férfit —, s mindegyikben központi szerepet játszik a látszólag semmi iránt sem érdeklődő, ostobának látszó, valahol azonb a n mégis e színművek Wilde-i rezonnőrjeként is értelmezhető d a n d y t . Wilde látszólag pontosan követi a francia klasszikus d r á m a hármasegység t ö r v é n y é t követő drámai építkezés szabályait. L a d y Windermere és Lord Windermere családi boldogságát fenyegető szerelmi-családi félreértések egy nap a l a t t lezajló bonyodalmait köv e t h e t j ü k végig, valójában azonban a cselekmény nem igazán fontos. F o n t o s az a stilisztikai bravúr, ahogy sziporkázóan szellemes dialógusokban Wilde kibontak o z t a t j a a jellemeket. Mindegyik komédiája nyelvi ötletek, aforizmák, paradoxonok tűzijátéka, melyek a nyelvi b r a v ú r teljesítményeit vizsgálva h a t á r o z o t t rokonságot m u t a t n a k Shaw műveivel, akinek szintén nem a cselekmény, h a n e m a dialógus volt fontos. A Lady Windermere legyezője az anyagi biztonságot, nagy jövedelmet is meghozta Wilde-nak. Végre úgy élhetett, lakott, evett, ivott, ahogy hedonista életélvező nézetei megkívánták. Dicsősége tetőp o n t j á n , London és Párizs között utazgatva élt, a legelegánsabb szállodákban szállt meg. Ettől kezdve viselte g o m b l y u k á b a n a zöld szegfűt (green carnation), mely személyiségének s egy kissé az esztétikai mozgalomnak is szimbólumává vált, s k ö t ö t t szorosabb barátságot Párizsban olyan művészekkel, akik a francia, de a kontinentális irodalomban egyaránt d ö n t ő befolyást nyertek így Mallarméval, Proust-tal vagy Gide-del, aki később az egyik korai életrajzot írja m a j d Wilde-ról. Érdekes, hogy e nagyszerű bemutatkozás u t á n a vígjátékok sorát egy különös, zord, baljós hangulatú tragédia, a bibliai történetet feldolgozó Salomé (1893, B a t t l a y G., ua., 1907, Kosztolányi D., ua., 1923) törte meg. Heródes Antipas, Szalomé és Keresztelő Szent J á n o s történetét franciául írta meg Wilde, részben Flaubert Herodias c. regényének t é m á j á t , részben Maeterlinck francianyelvűségét követve. A d a r a b o t b a r á t j a , Douglas fordított a angolra, s Wilde igazította magáévá, így az angol szöveg is hiteles, Wilde-szövegnek tekinthető. Ez fáradság azonban, legalábbis egy ideig, hiábavaló volt, m e r t az angol hatóságok a d a r a b o t betiltották, s a tilalm a t csak 1931-ben oldották fel, ekkor mut a t t a be a Savoy Theatre. Franciao.-ban és Európában azonban sikert a r a t o t t a bibliai

554

WILDE rémdráma, s Richárd Strauss 1905-ben írt Wilde szövgére operát (a librettót ford. Pásztor A., 1907). A Salomé francia nyelvű szövegének megjelenését követő botrány u t á n Wilde visszatért a korábbi, sikert hozó formához, s gyors e g y m á s u t á n b a n három komédiát ír: A Woman of No Importance (1892, bem. 1893; Hevesi S., A jelentéktelen asszony, 1923), An Ideál Husband (1893, bem. 1895: Mihály J . , Az eszményi férj, 1907, Hevesi S., ua., 1922), s a három között is legjelentősebb: The Importance of Being Earnest (1894, bem. 1895: Mikes L., Bunbury, 1907, Hevesi S., B u n b u r y — Győzőnek kell lenni, 1922; K a r i n t h y F., Bunbury, 1924), mely Sheridan u t á n és Shaw előtt a század egyetlen igazi mulatságot adó komédiája. Már a magyar B u n b u r y cím m u t a t j a , s Hevesi S. alcíme talán még inkább, hogy a d a r a b címe is, s gyakran a szöveg is fordíthatatlan. Az earnest szóval — komoly, őszinte, egyenes, de még a becsületes jelentés is bele érthető — s az Ernest névvel való játék visszaadhatatlan. Annál is kevésbé, mert ez a játék az egész komédia történetének fordulataihoz, a főszereplők egymáshoz való viszonyához szorosan kapcsolódik. J a c k Worthing kitalál magának egy haszontalan magaviseletű, Ernest nevű öccsöt, akinek csíny tevései m i a t t sűrűn kell Londonba utaznia vidéki birtokáról. B a r á t j a , Algernon Moncrieff bevallja, hogy ő pedig egy B u n b u r y nevű b a r á t o t talált ki magának, hogy kellemetlen kötelezettségei elől eltűnhessen — Bunbury-látogatóba. A komédiát mulatságos fordulatok teszik teljessé. Szerelmi kapcsolat szövődik J a c k gyámleánya, Cecily és Algernon, ill. Lady Bracknell leánya Gwendolen és J a c k között. A szerelmi intrika bonyodalmait — többek közt azt a sajátos fordulatot, hogy a hölgyek csak Ernest nevű férfiúhoz hajlandók feleségül menni — Algernon bizonytalan származásának körülményei, s a családja utáni nyomozás egészíti ki. Végül kiderül, hogy Algernon J a c k öccse, aki végülis — így — mindig „earnest" volt, amikor az öccsére hivatkozott (a fikciót t e h á t itt is utánozza az élet). Mindenki elnyeri p á r j á t s a legteljesebb komédiái h a p p y enddel zárul a darab. A „komoly nézők" számára írt „triviális komád i a " — ezt mondta a Bunbury alcíme — bebizonyította, hogy a korábbi vígjátékok ígérte mestermunka megszületett. Egy gazdag intellektus nyelvi bravúrjai mellett a jellem- és helyzetkomikum a d t a lehetőségeket is nagyszerűen kiaknázó, a színpadi effektusokkal jól gazdálkodó szerző m u t a t t a meg magát. A b e m u t a t ó t követő fergete-

ges siker egyetlen szépséghibája az volt, hogy n é h á n y hónappal később Wilde m á r a pentonville-i börtönben kétévi kényszerm u n k á r a ítélt fegyenc volt. Angliában a pör u t á n jó ideig Wilde-nak még a n e v é t sem volt szabad kimondani. Meg kellett halnia ahhoz, hogy szülőhazája megbocsássa b o t r á n y t okozó, különc életét, hogy felfedezzék meséi tisztaságát, s A readingi fegyház balladájában és a De Profundisban egy vergődő emberi lélek őszinte, igaz gyötrelmeit. O Művei még: Intentions (tankölt., 1891: Halasi A., A kritikus mint művész, 1918; Bálint L., Toll, irón, méreg, 1924; Benedek M., A kritikus mint művész, 1925); The Soul of Man under Socialism (tan., 1891: Winkler Anna, Az ember lelke, 1912; Benedek M., Az emberi lélek és a szocializmus, 1925); Le Sainte courtisane (verses dráma, 1893, megj. 1908: Kosztolányi D., A szent p a r á z n a , 1923); The Sphinx (költ., é. n., Kosztolányi D.. A szfinx, 1926); A Florentine Tragedy (verses d r á m a töredék, megj. 1908: Benedek M., Florenczi tragédia, 1907; P á s z t o r A., ua., 1908; Kosztolányi D., Firenzei tragédia, 1923). O G y ű j t , kiad.: R. Ross (szerk.): Collected Edition of Writings and Correspondence. The First Collected Edition of the Works of Oscar Wilde ('írásainak és levelezéseinek gyűjteményes kiadása. Oscar Wilde m u n káinak első g y ű j t e m é n y e s kiadása, 14 köt., 1907—1908;'1920); G. F . Maine (szerk.): The Works of Oscar Wilde ('Művei', 1948); R. H a r t - D a v i s (szerk.): The Letters of Oscar Wilde ('Levelei', 1962); J . B. F o r e m a n (szerk.): Complete Works of Oscar Wilde ('Minden m u n k á j a ' , 1966); R. Ellman: The Artist as Critic. Critical Writings of Oscar Wilde ('A művész m i n t kritikus. Oscar Wilde kritikai munkái', 1969); S. Weintraub (szerk.): Literary Criticism of Oscar Wilde ('Oscar Wilde irodalmi kritikái', 1970); R . Hart-Davis: Selected Letters of Oscar Wilde ('Válogatott levelei', 1979); uő: More Letters of Oscar Wilde ('További levelei', 1985). O Magyarul még g y ű j t , kiad.: Aforizmák és ötletek (Radó Teréz, 1907); Esszék (Kerner L., 1908); Mesék, történetek és költemények prózában (Mikes L., 1908); Három mese (Hevesi S., 1916); Wilde Oszkár verseiből (Babits M., 1916); A csillaggyermek (elb.ek, Takács Mária, 1922); Oscar Wilde: Művészet és Dekoráció (Supka G., 1922); Az infánsnő születésnapja (elb.-ek, Takács Mária, 1922); Wilde-breviárium (Cserna A., 1923); Versek (Radó A., 1924); Tanulmányok (Benedek M., 1925); A canterville-i kísértet (elb.-ek, Király Gy., 1943); A canterville-i kísértet (elb.-ek, Kocztur Gizella,

555

WILDE 1958); A canterville-i kísértet (elb.-ek, Bálint L., Király Gy., Lengyel B., 1987). O írod.: W. Hamilton: T h e Aesthetic M o v e m e n t in England (1882); A. Gide: Oscar Wilde: A Study (1905); St. Mason: Impressions of America by Oscar Wilde (1906); R . H . Sherard: The Life of Oscar Wilde (1906); H. Langaard: Wilde Oszkár (Moly T . , 1907); R. H. Sherard: Oscar Wilde: T h e Story of an U n h a p p y Friendship (1908); A n n a Comtesse de B r é m o n t : Oscar Wilde a n d His Mother (1911); St. Mason: Oscar Wilde: Three Times Tried (1912); A. Ransome: Oscar Wilde. A Critical Study (1912); R. T. Hopkins: Oscar Wilde (1913); S t . Mason: Bibliography of Oscar Wilde (1914, bőv. kiad. 1967); R . H . Sherard: T h e R e a l Oscar Wilde (1915); F . Harris: Oscar Wilde: His Life and Confessions (1916); A. Douglas: Wilde és én (1919); H. G. H u t c h i n s o n : Portraits of t h e Eighties (1920); M. Birnbaum: Oscar Wilde, Fragments a n d Memories (1920); Szini Gy.: Wilde O s z k á r (1926); R. Le Gallienne: The Romantic '90s (1926); H . Jackson: T h e Eighteen Nineties (1927); Lord Alfréd Douglas: A u t o b i o g r a p h y (1929); A. Symons: A Study of Oscar Wilde (1930); Ch. Ricketts: Recollections of Oscar Wilde (1932); G. J . Renier: Oscar Wilde (1933); R. H . Sherard: Oscar W i l d e Twice Defended (1934); L. Lewis—H. J . Smith: Oscar Wilde Discovers America EighteenEighty Two (1936); V. O'Sullivan: Aspects of Wilde (1936); B. Brasol: Oscar Wilde: The Man — T h e Artist (1938); Lord A. Douglas: W i t h o u t Apology (1938); uő: Oscar Wilde. A Summing Up (1940); D. MacCarthy: Oscar Wilde (1940); F . Winwar: Oscar Wilde a n d the Yellow Nineties (1940); T. G. Wilson: Victorian Doctor, being the Life of Sir William Wilde (1942); E. Bentley: T h e Importance of B e i n g Earnest (uő, The Playwright as Thinker, 1946); H. Pearson: T h e Life of Oscar Wilde (1946, bőv. kiad. 1975); E. Roditi: Oscar Wilde (1947); H . M. Hyde: The Trials of Oscar Wilde (1948); T h e Marquess of Queensberry: Oscar Wilde and the Black Douglas (1949); G. Woodcock: The Social Rebel (uő, The P a r a d o x of Ocar Wilde, 1950); A. Horodisch: Oscar Wilde's Ballad of Reading Gaol. A Bibliographical S t u d y (1954); V. Holland: Son of Oscar Wilde (1954); A. Ojala: Aestheticism and Oscar Wilde (1955); V. Holland: Oscar Wilde — A Pictorial Biography (1960); H. M. H y d e : Famous Trials: Oscar Wilde (1962); uő: Oscar Wilde: The A f t e r m a t h (1963); R. E l l m n n : Eminent Domain. Yeats among Wilde, Joyce, Pound, Eliot a n d Auden (1967); d e Vere T.

W h i t e : The Parents of Oscar Wilde (1967); E . San J ü a n : The A r t of Oscar Wilde (1967); Ph. Jullian: Oscar Wilde (1967, ang. ford.: 1969); Birgit Borelius: Oscar Wilde, Whistler and Colours (1968); R . E l l m a n n (szerk.): Oscar Wilde, a Collection of Critical Essays (1969); K . Beckson (szerk.): Oscar Wilde: The Critical Heritage (1970); R . Croft—Crooke: The Unrecorded Life of Oscar Wilde (1972); W . W . Kenilworth: A S t u d y of Oscar Wilde (1972); R. Spencer: T h e Aesthetic Movement: Theory a n d P r a c t i c e (1972); M. Fido: Oscar Wilde (1973); P.Faulkner: T h e Picture of Dorian G r a y (1976); H. M. H y d e : Oscar Wilde. A Biography (1976); L. Kronenberger: Oscar Wilde (1976); M. Sheridan: Oscar Wilde (1976); A. Wilson: T h e N a u g h t y Nineties (1976); R . Shewan: Oscar Wilde: A r t a n d Egotism (1977); E. H . Mikhail: Oscar Wilde. Interviews and Recollections (1980); N. Kohl: Oscar Wilde — Bibliographie (1980); R . K . Miller: Oscar Wilde (1982); H . M. H y d e : The A n n o t a t e d Oscar Wilde (1982); W . T y d e m a n (szerk.): Casebook on Wilde's Comedies (1982); K . W o r t h : Oscar Wilde (1983); R . Merle: Oscar Wilde (1984); M. Fido: Oscar Wilde: An Illustrated Biog r a p h y (1985); H . Bloom: Oscar Wilde (1985); W. W. Nelson: Oscar Wilde from R a v e n n a to Salome: A Suvey of Contempor a r y English Criticism (1987); H. Bloom: Oscar Wilde's The I m p o r t a n c e of Being E a r n e s t (1988); W. W . Nelson: Oscar Wilde a n d t h e Dramatic Critics: A S t u d y in Victorian Theatre (1989); P h . E. Smith: Oscar Wilde's Oxford Notebooks: A P o r t r a i t of H i s Mind in the Making (1989); Török A.: Oscar Wilde világa (1989); M. P. Gillespie: Oscar Wilde: Life, W o r k , and Criticism (1990); K. Powell: Oscar Wilde a n d The T h e a t r e of the 1890s (1990); J . E. Chamberlin: Oscar Wilde (M. L. Friedland: Rough J u s t i c e : Essays on Crime in Literature, 1991); R. Gagnier (szerk.): Critical Essays on Oscar Wilde (1991). Kocztur Gizella Wilde [vájldj, Percival (New York City, 1887. márc. 1.—1953. szept. 19.): amerikai (USA) drámaíró. T a n á r a i v a l való folytonos összeütközései u t á n végül elvégezte a Col u m b i a egyetemet, és a Time, m a j d a Post könyvkritikusa lett. í r t elbeszéléseket és rémregényeket, de száznál több egyfelvonásos vígjáték szerzőjeként lett híres. Tanít o t t drámaelméletet Miami állami egyetemén, írt egy kézikön v e t The Craftsmanshi'p of The One-Act Play ('Az egyfelvonásos m e s t e r s é g e s e . (1923). O Színdarabjaisiker ü k e t a logikus jellemábrázolásnak és a hi-

556

WILDE hetővé t e t t véletlenek sorozatának köszönhetik. O Főbb drámái: Dawn and Other One-Act Plays of Life Today ('Derengés és m á s egyfelvonásosak a mai életből', 1915); Confessional and Other American Plays ('Gyóntatószék és m á s amerikai vígjátékok', 1916); Comrades in Arms and Other Plays for Little Theatres ('Fegyvertársak és m á s darabok kis színházaknak', 1935); Inquest ('Vizsgálat', reg., 1940). Somogyi György Wilde [vájld], Richárd H e n r y (íro., 1789. szept. 24.—Louisiana, 1847. szept. 10.): amerikai (USA) költő. Ügyvéd, és Louisiana állami egyetemén az a l k o t m á n y j o g tan á r a volt. Kongresszusi képviselőként is m ű k ö d ö t t . O Olasz költőket f o r d í t o t t angolra, s írt egy Byront utánzó, hosszú költem é n y t Hesperia (ua.) e., amelyet fia a d o t t ki 1867-ben. Ezen kívül egyetlen, romantikus verse él az irodalmi k ö z t u d a t b a n : My Life is Lilce the Summer Rose ('Eletem, m i n t a nyári rózsa'). O Magyarul: 1 vers (Radó A., Idegen költők albuma, anto., 1891). Somogyi György Wildenbruch [vildenbn/hj, E r n s t von (Bejrút, 1845. febr. 3.—Berlin, 1909. jan. 15.): német elbeszélő, drámaíró, költő. É d e s a p j a , aki születésekor szíriai porosz konzul volt, Lajos Ferdinánd porosz herceg fia. K é t éves korában Berlinbe, ötéves kor á b a n Athénbe, m a j d K o n s t a n t i n á p o l y b a költöztek, ahol a p j a nagyköveti tisztet tölt ö t t be. Gimnáziumi t a n u l m á n y a i t Halléb a n és Berlinben végzte, majd a potsdami kadétiskolában t a n u l t . 1863—1865 között testőrhadnagy, m a j d 1870-ig jogot hallgat o t t a berlini egyetemen. K a t o n a t i s z t k é n t részt v e t t az 1866. és 1870—1871. évi hadj á r a t o k b a n . 1876-ban bírói tisztet t ö l t ö t t be Eberswaldeban. 1877-től a berlini Külügyminisztériumban vállalt hivatalt. 1892től honoris causa a filozófia doktora. 1897től titkos követségi tanácsos volt, 1900-ben nyugállományba helyezték. K é t ízben n y e r t e el az 1. Vilmos által alapított Schiller-díjat (1884; 1896), és egyszer a Grillparzer-díjat (1907). O Alkotói p á l y á j á t a köztesség jellemzi. Életében katonatiszt milit á n s érdeklődés hiányával, m a j d magasrangú külügyi tisztviselő különösebb diplomáciai érzék nélkül. í r ó k é n t a rendszer által megbecsült epigon, ugyanakkor modern, ú j í t ó realista egyszemélyben. Művei összekötő kapcsot jelentenek a régi hazafias r o m a n t i k a és az ú j szentimentalizmus között. Legtöbb írása prózai jellegű, mégis leginkább drámaíróként alkotott m a r a d a n -

dót. A wilhelmiánus időszak egyik leggyakr a b b a n játszott színműírója, többnyire történelmi-hazafias d r á m á k a t írt Shakespeare és Schiller stílusát követve. K o r t á r s kritikusai szerint ezekben a darabokban gyakran túltengtek a teátrális hatások és a szentimentális frázisok. Kezdetben számos elbeszélő művének t é m á j a , a művész viszonya az élethez. Ez a probléma jelenik meg a Meister von Tangara ('A tangarai mester', elb., 1879) c. művében. Novellen ('Novellák', elb.-ek, 1882) c. írását erőteljes társadalomkritika jellemzi, még a Neuen Novellen ('Uj novellák', elb.-ek, 1885) c. művében a rendezetlenség iránti kíváncsisága ölt testet. A Der Zauberer Cyprianus (nla, 1896: H a n n P., Cyprianus varázsló, 1900) és a Claudias Garten ('Claudia kertje', nla, 1896) c. későbbi írásaiban már hiányzik a k i m o n d o t t társadalomkritika. U g y a n a k kor naturalisztikus elemek jelennek meg nála, például a Tiefe Wasser ('Mély víz', elb.-ek, 1898) c. kötetében. Regényeinek és terjedelmesebb novelláinak stílusán gyakran érezhető R. Foss h a t á s a . O További fő művei: Vionwille (ua., eposz, 1874); Die Karolinger ('A Karolingok', dráma, 1882); Kindertránen ('Gyermekkönnyek', elb.-ek, 1884); Dichtungen und Balladen ('Költemények és balladák', 1884); Die Quitzows 'A Quitzowok', dráma, 1888); Das edle Blut ('A nemes vér', reg., 1893); Die Rabensteinerin ('Hóhérnő' d r á m a , 1907). O G y ű j t , kiad.: B. Litzman (kiad.): Ernst von Wildenbruchs Gesammelte Werke ('Összegyűjtött művei', 1911—1924).O Magyarul még: Lidércfény (reg., Benedek A., 1895); Semiramis (reg., Izsák M., 1906). O írod.: H. M. Elster: Ernst von Wildenbruch. Leben, Werk, Persönlichkeit (1934); A. Fries: Beobachtungen zu Wildenbruchs Stil und Versbau (1920); B Litzmann: E r n s t von Wildenbruch (1913—1916). Virág István Wildenvey [vildenvejj, Hermán (írói név); H e r m á n Theodor Portaas (eredeti családi név); (Nedre Eiker, 1885. júl. 20.— Larvik, 1959. szept. 27.): norvég költő, író. Gazdálkodó fia. 1904-ben a Norge nevű gőzhajóval Amerikába indult. Azon kevesek egyike volt, akik túlélték a Rockallnál június 27-én bekövetkezett, több száz áldozatot követelő hajótörést. Amerikában többek között teológiai tanulmányokkal és alkalmi munkákkal próbálkozott, 1907ben t é r t vissza Norvégiába, s ettől kezdve Wildenvey néven a d t a ki műveit. 1912-ben k ö t ö t t házasságot J o n e t t Pauline Andreasserenel, aki később Gisken Wildenvey néven jelentkezett prózaíróként. O Az író első,

557

WILDE kevésbé sikeres Campanula (ua., 1902) c. verseskötete még eredeti nevével jelent meg. Amerikából való hazaérkezése után kiadott Nyinger ('Pásztortüzek', 1907) c. kötetében t a l á l t s a j á t hangjára, s azonnal elnyerte a kritikusok és az olvasóközönség elismerését. Sikerében közrejátszott verseinek egyedi h u m o r a , hangulata és zeneisége éppúgy, m i n t fiatalos lázadó lelkesedése. Költészete G. Fröding, K. Hamsun, E. A. Karlfeldt és H . Heine hatását közvetítette, ugyanakkor költeményeinek szerkezete és szóhasználata eltávolodást m u t a t o t t a klasszikus m i n t á t ó l és a századvégi melankolikus költészettől. Költői szubjektivitás és a konvenciókkal való szembefordulás figyelhető meg többek között Digte ('Költemények', 1908), Prismer ('Prizmák', 1911) és Aarets eventyr ('Az év meséi', 1913) c. köteteiben. I f j ú k o r i költészetének egyik fontos állomása Kjcertegn ('Simogatás', 1916) c. verseskötete, melyben egy elmélyedő k u t a t ó művész jelenik meg tökéletes formai biztonság birtokában. Az élet mint misztérium az alapmotívuma a Hemmeligheter ('Titkok', 1919), a Trold i ord ('Falra festett ördög', 1920), az Ildorkestret ('Tűzzenekar', 1923), a Dagenes sang ('A napok éneke', 1930), a Hostens lyre ('Az ősz lírája', 1931) és a Stjernenes speil ('A csillagok tükre', 1935) c. versesköteteknek. Szatirikus verses d r á m á j a — Der falder stjener ('Csillaghullás', 1926) — könnyed és természetes nyelvezetével keltette fel az olvasók figyelmét, míg En ung manns flukt ('Egy ifjú menekülése', 1936) c. drámai költeménye önéletrajzához n y ú j t adalékot. Ifjúkori költészetének vidámságához képest sötétebb tónusban, komolyabb filozófiai színezettel szólalt meg a későbbi kötetekben. Ez különösen érvényes a 2. világháború utáni g y ű j t e m é n y e i r e : Filomele ('Csalogány', 1946), Ved sangens kilder ('Az ének forrásainál', 1947), Polyhymnia (ua., 1952), Uglertil Athén ('Baglyokat Athénbe', 1953) és Soluret ('A n a p ó r a ' , 1956). Számos műfordítása látott napvilágot, többek k ö z ö t t Shakespeare, P. Géraldy, Heine és Hemingway műveiből. Prózai művészete életrajzi regényeiben teljesedett ki: Vingehesten og verden ('A szárnyas ló és a világ', 1937), Den nye rythmen ('Az ú j ritmus', 1938) és En lykkelig tid ('Boldog idő', 1940). A három regény átdolgozott változatát n y ú j t j a az En lykkelig tid (1949) c. egykötetes kiadás. O Wildenvey azonban nem prózai írásai, hanem elsősorban egyedi versművészete révén foglal el kiemelkedő helyet a norvég irodalomban. Kortársai közül senki sem é r t el hozzá hasonló népszerűséget, és mint a század

egyik legtöbbet olvasott és idézett norvég költője, évtizedeken keresztül meghatározta a fiatal szerzők és az olvasók ízlését. O E g y é b fő művei: Alle slags vers ('Mindenféle költemények', 1919); Den glemte have ('Az elfelejtett kert', költ.-ek, 1920); Nedfaldsfrugt ('Hullott gyümölcs', költ.-ek, 1921); Kjcerlighetsdigte ('Szerelmes versek', 1922); Fiken av tistler ('Tüskés füge', költ.-ek, 1925); Pá ville veier ('Kietlen utakon', életr., 1932). O G y ű j t , kiad.: Samlede dikt ('Összegyűjtött versek', 6 köt., 1945— 1952; 2 ' k ö t . 1957). O Magyarul: 2 vers ( H a j d ú H., Skandináv líra, 1936); 3 vers (uő, Skandináv költők, 1964); l vers (Bern á t h I., Szerelmes a r a n y k a l e n d á r i u m , 1965); 1 vers (uő, Skandináv költők antológiája, 1967). O írod.: R . Hultengreen: Herm á n Wildenvey (Proíiler i norsk lyrikk, 1943); K. Haave: H e r m á n Wildenvey — Poeten. Kunstneren (1952); Og alle fugle sjunge. Festskrift til H e r m á n Wildenvey (1957); 0 . Midttun: H e r m á n Wildenvey og Olav H u r u m (Syn og Segn, 1969); A. Bjerke: I syklonens s e n t r u m (1970); G. Wildenvey: Kjaerlighet v a r e r lengst (1975); M. Elster: Hermán Wildenvey (Norske klassikere, 1985); Hermán Wildenvey — en sti f r a Port a a s til Parnassos (esszégyűjt., 1987); P. N y h u s — F . Wellberg (szerk.): Wildenvey pá hjemmebane (1988); L. Wildenvey Sonning: H e r m á n Wildenvey — min far og venn (1990). Baksy Péter Wilder [vájlder], Thornton Niven (Madison, Wisconsin, 1897. ápr. 17.—New Haven, Conn., 1975. dec. 7.): amerikai (USA) regény- és drámaíró. A p j a hírlapkiadó, m a j d diplomata, kínai konzul volt. F i a 7-12 éves korában K í n á b a n , 1910—1913 között Kaliforniában nevelkedett. 17 évesen katon a lett, majd a Yale Egyetem hallgatója. 1920—1921 római ösztöndíjas, 1921 1928 k ö z ö t t t a n á r volt. 1928—1930 között európai t a n u l m á n y ú t o n v e t t részt. Később Chicagóban egyetemi előadó, 1942-től 1945-ig a földközi-tengeri légierőnél teljesített szolgálatot. Többszörös Pulitzer-díj&s. O Filozófiai kérdések iránt érdeklődő, keresztényi szemléletű alkotó, gyakori stílusváltozásokkal, amelyek során az amerikai a v a n t garde Ge r t r u de-Stein- féle fogásaitól és nevelői szándékaitól az enyhén érzelmes és szinte dokumentumszerűen egyszerű hétköznapi nyelvezetig sokféle eszközzel él; műveinek az európai igényeknek is megfelelő művészi-humánus törekvései és ironik u s hangvétele t e k i n t h e t ő állandónak. O Első regénye The Cabala (1926: Szöllősy K l á r a , Kabala, 1947) a R ó m á b a n élő léha

558

WILDE amerikai társaságnak az ókori és keresztény humanizmus szellemével való ütköztetéséről szól. A The Bridge of San Luis Rey (1927: Kosztolányi D., Szent Lajos király hídja, 1929), mellyel világsikert a r a t o t t , azt a kérdéskört k u t a t j a , hogy egy kötélhíd leszakadása véletlen v a g y isteni rendelés volt-e? Az áldozatul esett személyek életútjának rövid felvázolása során kiderül, hogy mind válságos helyzetbe kerültek s a halál e g y f a j t a „megoldás" volt számukra. A The Woman of Andros (reg., 1930: Benedek M., Az androsi lány, 1930) e. m ű v e egy stilizált Szappho-történet. A Heaven's My Destination (1935: Szentmihályi J . , Sorsom az Ég, 1943; Mennyei ügyekben utazom, 1959) egy naivan idealista modern „ h i t t é r í t ő " t a n k ö n y v á r u s tragikomikus ú t j a a gazdasági válság s ú j t o t t a USA-ban. Az Our Town (1938: Benedek M., A mi kis városunk, 1939) a kínai színház és a korai európai a v a n t g a r d e színjátszás eszközeit e g y a r á n t felhasználva sokban újszerű (pl. narrátorral élő); de a legegyszerűbb művészi módszerekkel, mégis költőien ábrázolja az amerikai vidék átlag-kispolgárságának banalitásokban is megbecsülésre érdemes életvitelét, melynek keresztényi t a r t a l m á t a szeretet a d j a . A The Skin of Our Teeth (1942: Remenyik Zs., Az utolsó leheletig, Nagyv, 1958, 2.; Bányay G., Hajszál híján, Nem félünk a farkastól, Modern amerikai drámák, anto., 1966) mintegy modern és derűs „Az ember tragédiája"-ként az egész emberi történelem m u l a t t a t ó a n abszurd ábrázolásával optimista választ ad az örökös fenyegetésen felülkerekedő emberi leleményről és helytállásról. A The Ides of March (reg., 1948: N é m e t h L., Caesar, 1948) fiktív levelek és más „ d o k u m e n t u m o k " keretében Caesar megöletésének történetét a d j a elő s a nagy államférfi és a költő Catullus szembeállításával mondanivalója az, hogy még egy mindenképpen kiváló, m ű v e l t és humánus személyiség által gyakorolt, legjobb, toleráns diktaúra is szükségképpen bukásra édemes. O E g y Nestroy-darab nyomán készített vígjátéka: The Matchmaker (1954: Vajai Erzsi, Házasságszerző, 1964) musical feldolgozásban (Hello Dolly, ua., 1953) világszerte sikert a r a t o t t . Az 1967-ben közreadott nagyregény: The Eighth Day (Szöllősy Klára, A teremtés nyolcadik n a p j a , 1970) egy amerikai bányavárosban játszódó, krimi keretbe ágyazott családtörténet, mely a mintaszerű családi és társadalmi kapcsolatok, alkotó tevékenység bemutatásával a századeleji éleforma finoman vallásos magatartásformáinak eszményét állítja az olvasók elé.

Utolsó regénye, a Theophilius North (ua., 1974) a másokon önzetlenül segítő, alulról j ö t t „modern szent" egymáshoz illeszkedő, novellisztikus történeteivel az érdekes megformálás és az író felemelő szándéka ellenére művészi tekintetben jelentéktelen. O Magyarul még: Benedek A. (szerk.): Van-e gyógyír a szerelemre? Négy egyfelvonásos (1970); Drámák ( B á n y a y G., Benedek A., 1981); 1 d r á m a (Benedek A., A fogadós. Magyar és külföldi egyfelvonásosok, 1986). O írod.: Szerb A.: H é t k ö z n a p o k és csodák (1935); P. Szondi: Theorie des Modernen Dramas (1956); Sükösd M.: A drámaíró Thornton Wilder (Nagyv, 1958, 4.); Rónay Gy.: Thornton Wilder (Az amerikai irodalom a 20. században, 1962); T. N. Papajewski: T h o r t o n Niven Wilder (1962); E. J . Haeberle: Das szenische W e r k Thornton Wilders (1967); Némeh L.: Wilder: The Ideas of March, 1948 (Európai utas, 1973); Almási M.: A modern d r á m a elmélete (1979). Kristó Nagy István Wildermuth [vddermút], Ottilie (írói név); Rooschütz (lánykori név); (Rottenburg, Neckar, 1817. febr. 22.—Tübingen, 1877. júl. 12.): német költőnő, lírikus. Apja állami hivatalnok volt. Marbachban n ő t t fel, s egy gimnáziumi t a n á r r a l k ö t ö t t házasságot. O Mind neveltetése, mind pedig műveiben megmutatkozó életfelfogását tekintve a konzervatív-keresztény író nőideál megtestesítője. Neve a 20. sz. elejéig valamennyi evangélikus k ö n y v a j á n l a t b a n magától értetődően szerepelt a családi és ifjúsági irodalom címszó a l a t t . Már első, Bilder und Geschichten aus dem shwábischen Leben ('Képek és történetek a sváb életből', elb.-ek, 1852) — melyet később Bilder und Geschichten aus Schwaben ('Képek és történetek Svábországból', elb.-ek, 1857) c. jelentetett meg — nem v á r t és tartós sikert hozott számára. E művében is megnyilvánult zsánerkép alkotó tehetsége. „Nem kell semmilyen emancipáció, senki kékharisn y a " m o n d j a a Hausfrau der neuen Zeit ('Az új idők háziasszonya') c. elbeszélésének főszereplője, mely a Neue Bilder aus Schwaben ('Új képek Svábországból', elb.-ek, 1854) c. kötetben jelent meg. Konzervatív felfogása ellenére stílusa nem nélkülözte a komikum iránti érzékét, m i n t ahogyan az állandóan jelen lévő öniróniát, persziflázst sem. Élénk irodalmi levelezést folytatott Stiftervel, Gotthelfíel és Hayrével, baráti köréhez t a r t o z o t t Kernerés Ühland. O Gvűjt. kiad.: Werke ('Művei', 8 köt., 1862)\ Jugendschriften ('Ifjúkori írások', 16 köt., 1871—1876); Gesammellte Werke ('Összes

559

WILDG vei', kritikai kiadás, 7 köt., 1948—1956); Ein Leben in Briefen ('Egy élet levelekben', 3 köt., 1937). O Magyarul: 1—1 vers (Áprily L„ Napkelet, 1920, 6.; F r a n y ó Z., A Toll, 1924, 7.; Ruzitska Mária, U j Idők, 1929, 35.; Szabó L., Argonauták, 1937, 1.; Faludy Gy., E u r ó p a i költők antológiája, 1946; Végh Gy., Modern Orpheus, 1960; Kosztolányi D., Idegen költők, 1966; Kálnoky L., Szerelmes ezüst kalendárium, 1967); 6 vers (Gyárfás E., Szabó L., Juhász Gy., Századunk osztrák lírája, anto., 1963). O írod.: A. Dörfler: A. Wildgans (1922); M. Mell: A. Wildgans (1932); R Herger: Wildgans als D r a m a t i k e r (1947); G. Zaleski: Die Lyrik von A n t o n Wildgans (1948); G. Arnold: Wildgans und sein Freundeskreis (1949); L. Wildgans: Wildgans und das Burgtheater (1955); H. Gerstinger: Der Dramatiker A n t o n Wildgans (1981). Mádl Antal

művei', 10 köt., 1892—1894). O Magyarul: Regék és elbeszélések az ifjúság számára (n. n., 1859). O írod,.: Rosemarie Wildermuth: Ottilie Wildermuth 1817—1877 (1911). Virág István Wildgans [vildgánz], A n t o n (Bécs, 1881. ápr. 17.—Mödling, 1932. m á j . 3.): osztrák költő, drámaíró. Bécsi tisztviselő fia volt. Szülővárosának egyetemén jogi doktorátust szerzett. 1905-ben e l j u t o t t Indiába és Ausztráliába. Onnan visszatérve házitanító, m a g á n t i t k á r , majd ü g y v é d volt. Két éven keresztül t a r t o m á n y i vizsgálóbíróként dolgozot. 1921—1923 és 1930—1931 között a bécsi B u r g t h e a t e r igazgatója. Több kitüntetést és irodalmi d í j a t kapott, a bécsi egyetem pedig díszdoktorává választ o t t a . O Korában n a g y r a becsült, sikeres írónak számított, az u t ó k o r azonban nagymértékben megfeledkezett róla. Lírai alkotásaiban Baudelaire, Rilke és Hofmannsthal hatása ismerhető fel. F ő k é n t a rilkei ún. Dinggedieht m ű f a j a és a korai Hofmannsthal szociális érzékenységet sejtető versei gyakoroltak rá nagy h a t á s t . Ezek a tendenciák a Herbstfrühling ('Őszi tavasz', költ.-ek, 1909) és a Die Sonette an Ead ('Szonettek Eádhoz', 1913) c. k ö t e t e k b e n j u t n a k különösképpen kifejezésre. D r á m á i b a n indulásakor naturalista, f ő k é n t társadalomkritikai vonások ismerhetők fel, de hatással volt r á G. Hauptmannon kívül A. Schnitzler, F . Wedekind és A. Strindberg is. Az In Ewigkeit Amen ('Mindörökké ámen', 1913) c. d r á m á b a n egy igazságtalan bírói ítélkezés keretében bírálja a korabeli bírósági eljárás bürokratikus v o l t á t . További drámai alkotásai inkább az expresszionizmus témaválasztásait és stílusjegyeit hordják magukon. Lírai a l a p t ó n u s b a n szólal meg bennük a szeretet beteljesülése utáni vágy; a társadalom érzéketlenségéből és romboló hatásából el a k a r j a vezetni az embereket az egymás közötti harmónia kereséséhez: Armut ('A szegénység', 1914); Liebe ('A szeretet', 1916). Késői éveiben az osztrák falu felé fórul és Kirbisch oder Der Gendarm, die Schande und das Glück ('Kirbisch avagy A csendőr, a szégyen és a szerencse') c. verses elbeszélésben száll szembe humoros-szatirikus módon az 1. világháború utáni hazug idilli falusi világgal. O T o v á b b i művei: Österreich ('Ausztria', költ.-ek, 1914); Dies irae ('A harag napja', d r á m a , 1918); Rede über Österreich ('Beszéd Ausztriáról', 1930). O G y ű j t , kiad.: Die bürgerlichen Dramen ('Polgári drámái', 3 köt., 1920); Die sámtlichen Gedichte ('Az összes költeményei', 3 köt., 1923); Sámtliche Werke ('Összes mű-

Wilding [va'lding], Michael (Worcester, 1942. jan. 5.-—): angol író. T a n u l m á n y a i t Oxfordban végezte. 1972 óta Ausztráliában él, ahol számos irodalmi folyóirat és kiadvány szerkesztője, a sydneyi egyetem tanára. D. H.Lawrence és H. James hatásáról árulkodó, nem különösen megkapó prózájának fő t é m á j a a minden társadalmi korlát nélküli szabadságot kereső, s ebbéli vágyuk a t jobbára szexuális szabadosságban kiélő fiatalok z s á k u t c á j a . O F ő b b művei: Aspects of the Dying Process ('A haldoklás folyamatának vonatkozásai', elb.-ek, 1972); Living Together ('Együttélés', reg., 1974); The West Midland Underground ('A középnyugati underground', elb.-ek, 1975); The Short Story Embassy ('Az elbeszélés nagykövetsége', reg., 1975); The Phallic Forest ('A fallikus erdő', elb.-ek, 1978); Pacific Highway ('A Csendes-óceáni főútvonal', reg., 1982); The Paraguayan Experiment ('A paraguayi kísérlet', reg., 1985). Somogyi György Wild West: -* Vadnyugat Wilhelm fvilölm], K a t e (írói név); Gertrude Meredith (eredeti név); (Toledo, Ohio, 1928. jún. 8.—): amerikai (USA) írónő. Fantasztikus és rémregényei a m ű f a j közismert elemeit „hétköznapi történetekbe" vegyítve tálalják. O Főbb regényei: More Bittér than Death ('Keserűbb a halálnál', 1963); The Killer Thing ('A gyilkos dolog', 1967); Let the Fire Fali ('Hadd hulljon a tűz', 1969); Margaret and I ('Margaret és én', 1971); City of Cain ('Káin városa', 1974); The Clewiston Test ('A Clewiston

560

WILKO kísérlet', 1976); Welcome, Chaos ('Üdv, káosz!', 1983). O Magyarul: 1 1 nla (Békés A., Galaktika, 1986, 10.; Damokos Katalin, uo., 1988, 4.; uő, uo., 1988, 5.; Fencsik Flóra, uo., 1990, 1.; Kóczián J., uo., 1992, 1.). Somogyi György Wilhelm, P e t e r (Johannesburg, 1943—): angol nyelven alkotó dél-afrikai költő, író. A Financial Mail rangidős politikai szerkesztője. Számos verset és novellát publikált különféle folyóiratokban. An Island Full of Grass ('Egy fűvel teli sziget', 1976) c. m u n k á j á v a l elnyerte — M. Mzamané-xal megosztva — az 1977-es Mofolo-Plomer dijat. Verseskötete: White Flowers ('Fehér virágok', 1977). Szekesztett egy versantológiát is: Poetry South Africa ('Költészet Dél-Afrikából', 1976). O Egyéb művei: LM and Other Stories ('LM és más történetek', nlák, 1975); At the End of the War ('A háború végén', elb.-ek, 1981). O írod.: M. Chapman: A Century of South African Poetry (1981). Riernaczky Szilárd

angolul alkotó kanadai költőnő, írónő. K a n a d á b a n , Angliában és az USA-ban végezte t a n u l m á n y a i t . Az 1956-ban indított Tamarack Review c. irodalmi folyóirat egyik a l a p í t ó t a g j a és mecénása volt. O F ő b b m ű vei: Counterpoint to Sleep ('Az alvás ellenpólusa', versek, 1951); The Hangman Ties the Holly ('A hóhér csokorba köti a fagyöng y ö t ' , versek, 1955); Swann and Daphne ('Swann és Daphné ', gyermekmese, 1960). O G y ű j t , kiad.: Collected Poems ('Összeg y ű j t ö t t versek', 1968). Jakab fi Anna

Wilkes [vilkisz], George (New York, 1817—uo., 1885. szept. 23.): amerikai (USA) író, zsurnaliszta. B u l v á r s a j t ó gyakornokból lett szerkesztő és laptulajdonos. 1844-ben egy hónapot ült becsületsértésért, és u t á n a pamfletet írt a börtönállapotokról (The Mysteries of the Tombs: A Journal of Thirty Days Imprisonment in the New York City Prison, 'A „The T o m b s " fogház titkai: a New York-i városi börtönben töltött harminc napos büntetés naplója'). 1853-ban váratlan örökséghez j u t v a E u r ó p á b a u t a z o t t , s hazatérve kiadta élménybeszámolóját (Europe in a Hurry: ' E u r ó p a futólépésben', 1854). P á r évvel később megvásárolta a Spirit of the Timest, amelynek haláláig kitartó szerzője is maradt: benne számolt be szemtanúként pl. az amerikai polgárháború néhány döntő csatájáról, elsőnek Bull R u n sorsdöntő eseményeiről The Great fíattle Fought at Manassas, „A Manassas mellett vívott nagy csata", 1861). O Haditudósításait a m ű f a j remekeiként, noha őt m a g á t egyebekben a dolgok felületes szemlélőjeként t a r t j á k számon. O F ő b b művei még: History of Oregon: Geographical and Political ('Oregon földrajza és politikai története', 1845); Shakespeare from an American Point of View ('Shakespeare amerikai szemszögből', 1877). Somogyi György Wilkinson [vilkinzn], Anne (férjezett név); Anne Gibbons (lánykori név); (Toronto, 1910. szept. 21.—uö., 1961. m á j . 10.): 36

561

Wilkinson [vilkinzn], Marguerite Ogden (írói név); Bigelow (eredeti név); (Halifax, 1883. nov. 15.—Coney Island, 1928. j a n . 12.): kanadai születésű amerikai (USA) költőnő. Szerkesztő és irodalomkritikus volt. Angol és görög irodalmat, biológiát és pszichológiát tanult. A The New York Times Book Review szemleírójaként a kortárs költészet elismert szakértője, népszerű előadó. New Voices ('Új hangok', 1919) c. antológiája a század eleji angol és amerikai költői iskolák és irányzatok elemző t a n u l m á n y o k kal kiegészített p é l d a t á r a . A Yule Fire ('Karácsonyi tűz', 1925) jó érzékkel válogat o t t , népszerű karácsonyi versek g y ű j t e m é nye. O Versei keresztény misztikusok iránti vonzalmáról is t a n ú s k o d n a k . Költészete egy örökös halálfélelemmel való szembeszegülés, s a j á t lelki erejének örökös bizonyítási kísérlete — ugyanaz, ami műrepülővé is t e t t e , s rávette arra, hogy naponta kilométereket ússzon akár a viharos tengerben is. K o r a i halála is egy tengeri úszáskor érte. O F ő b b művei: In Vivid Gardens ('Eleven kertekben', versek, 1911); By a Western Wayside ('Egy nyugati ú t mentén', versek, 1912); The Passing of Mars ('A Mars elhalad', versek. 1915); Golden Songs of the Golden State ('Kalifornia aranydalai', versek, 1917); Bluestone ('Lazurkő', versek, 1920); Citadels ('Fellegvárak', versek, 1928). Somogyi

György

Wilkonska [vilkonyszka], P a u l i n a z Lauczów (Swar^dz pod Poznaniem, 1815 k.—Poznan, 1875. j ú n . 9.): lengyel írónő. 1832-től J . M. A. Wilkonski felesége volt. 1836-ban a Kongresszusi Királyságba költ ö z ö t t ; 1840 és 1851 között Varsóban élt. Népszerű irodalmi szalont vezetett, ahol a kor irodalmi életének legkülönbözőbb szereplői találkoztak. Ezzel kapcsolatos visszaemlékezései kiemelkedően érdekes kortörténeti d o k u m e n t u m o k : Moje wspomnienia o zyciu towarzyskim w Warszawie ('Emlékeim a varsói társaséletről', 1871). Az első lengyel hivatásos írónők egyike

WILKO volt. Számos regénye, elbeszéléskötete jelent meg, irodalmi szempontból maradandót azonban elsősorban m á r említett viszszaemlékezései jelentenek. O Müve még: Moje wspomnienia o zyciu towarzyskim na prowincji w Kongresówce 1—2. ('Emlékeim a Kongresszusi Királyság vidéki társaséletéről', 1875). O írod.: Alina Witkowska: Paulina Wilkonska (Obraz L i t e r a t u r y Polskiej, I I I , 2., 499—526. old.). Kertész Noémi Wilkonski [vilkonyszki], Józef Mscislaw Augustyn (családi név); Au., Wi., chirurg filozofii (írói álnevek); (K^kolew pod Lesznem, 1805. aug. 30?—Siekierki pod Poznaniem, 1852. febr. 4.): lengyel író. Nemesi családból származott; egyetemi tanulmányait Wroclawban végezte. 1832-ben 12 évi várfogságra ítélték egy porosz tiszt párbajban való megöléséért és a felkelésben való tevékenységéért. 1836-ban kiszabadult, és a Kongresszusi Királyságba költözött; 1840-től V a r s ó b a n élt. A Bibliotéka Warszawska és a Przeglqd Naukowy, majd a Dzwon Literacki c. folyóiratokkal állt kapcsolatban. 1850 u t á n H. Rzewuski Dziennik Warszawski c. konzervatív napilapjához szegődött. K é s ő b b politikai nézetkülönbségek m i a t t ^ l h a g y t a a Kongresszusi Királyságot. O Ot tekintik az első lengyel humoristának, de m i n t kritikus és publicista is elismerést szerzett. O írod.: Maria Chmielnikowska: A u g u s t Wilkonski (Obraz Literatury Polskiéj, II., 2., 463—498. old.); M. Gawalewicz: Augustyn Wilkonski, chirurg filozofii. . . (Sylwetki i szkice literackie, 1888); S. Borowkin: Augustyn Wilkonski. Szkic biograficzny (Prace Polonistyczne, 1967, 27.); J . J . Lipski: Augustyn Wilkonski (Warszawscy „Pustelnicy i Bywalscy", 1. köt., 1973). ' Kertész Noémi Wilkuna, K y ö s t i [KustaaJ Félix (Nivala, 1879. máj. 4.-' Lapua, 1922. dec. 12.): finn író, kritikus, újságíró. Paraszti származású volt. Népiskolai tanítóskodás (1901—1902) után a helsinki egyetemen t a n u l t . I t t csatlakozott a baloldali diákmozgalomhoz. A Finn Párt radikális szárnyához tartozó Raataja és a Kalevala c. lapokat szerkesztette (1903—1906), ill. ezeken kívül más folyóiratokban is publikált. 1916-ban, a jáákári mozgalomban való részvétele m i a t t nyolc havi börtönbüntetésre ítélték Szent-Péterváron. Harcolt a polgárháborúban (1919). 1922-ben önkezével vetett véget életének. O Újságíróként és kritikusként is a Finn P á r t radikális tagjainak irodalmi körével t a r t o t t kapcsolatot. Elsősorban V. A. Kos-

kenniemivel és Talvióval kialakult b a r á t s á ga befolyásolta szépirodalmi tevékenységét. Önéletrajzi indíttatású regényeiben k ö v e t h e t ő nyomon politikai, ideológiai és irodalmi fejlődése (Riennon toimitus, 'Lótifuti szerkesztőség', 1914; Vaikea tie, 'Nehéz ú t ' , 1915; Kahdeksan kuukautta Shpalernajassa, 'Nytjlc h ó n a p a zárkában', m e m o á r , 1917). O írói p á l y á j á t novelláskötetekkel k e z d t e (Novelleja, 'Novellák', 1907; Yksin elámássá, 'Egyedül a világon', 1908; Haaksirikkoiset, ' H a j ó t ö r ö t t e k ' , 1912; Lahimmaisidni, 'Társaim', 1919), melyekben a népi figurák mellett sötét színekkel, dísztelenül f e s t e t t e meg az élet általa is bőven megélt viszontagságait. Az élőbeszéd lendületével p a p í r r a vetett gondolatok és történetek jelentek meg írásaiban. Hamarosan a z o n b a n r á t a l á l t a történelmi tematikára, s a n a p i politizálás helyett a múltban keresett elők é p e k e t a finn függetlenségi küzdelemhez: Aikakausien vaihteessa ('Korszakváltás', elb.-ek, 1910). Példaképül S. Ivalót választ o t t a , s a történelmi igazság ábrázolásának igénye tudományos kutatásokra i n d í t o t t a . Az események, hősök romantizálása hel y e t t inkább ezek megfelelő kiválasztásával k í v á n t hatni a 20. sz. eleji finn nemzeti mozgalomra. A történelmi fordulatok és a jelentős, meghatározó személyiségek vonz o t t á k . A tárgyszerűség és az idealizmus (a „finn gondolat"-ba v e t e t t hite) együttesen h a t á r o z t á k meg elbeszélőstílusát. Első „kísérlete", Tapani Löfvingin seikkailut ('Tapani Löfving kalandjai', 1911—1912) c. kétk ö t e t e s regénye az ifjúsági irodalom klaszszikusa lett h a z á j á b a n . A fiatalabb nemzedék finn szellemben való nevelése ösztönözte Suomalaisia sankareita ('Finn hősök', S. Ivalóval, nlák, 1—2. köt., 1915—1921) c. sorozatának megjelentetésében is. M i u t á n 1915-ben először lett aktív résztvevője a h a r c o k n a k , személyesen is t a l á l k o z h a t o t t „történelmi hősökkel". A jáákári lázadás, m a j d a szabadságharc (1917—1918) eseményeit, tapasztalatait összegezte Kun kansa nousee ('Mikor egy nép fölkel', 1918) c. m ű vében. A polgárháború (1918—1920) okozt a csalódások legyőzése és az anyagi gondok a t enyhítő alkalmi munkák elvégzése u t á n készült el a függetlenségi gondolat szintézisét színreállító Niilo Skalm (ua., 1922) c. verses d r á m á j a . Művét a z o n b a n értetlenség fogadta. A békeidők körülményeihez való alkalmazkodás kudarca és az irodalmi elismerés elmaradása tragikus válságba sodorta az írót. O Egyéb művei: Suomalainen linnanneiti josta tuli kuningatar ('A finn várkisasszony, akiből királynő lett', nlák, 1911); Viimeiset luostarinasuk-

562

WILLA kaat ('Az utolsó szerzetesek', reg., 1912); Suomalaisia kohtaloita ('Finn sorsok', elb.ek, 1913); Aikojen yötá ('Korok éjszakája', elb.-ek, 1914); Aamun miehiá ('A hajnal hírnökei', dráma, 1914); Erámaan lapset ('A vadon gyermekei', elb.-ek, 1915); Kuoleman kynnyksellá ('A halál küszöbén', elb.ek, 1918); Nuorin luokkapuolueemme ('Legifjabb osztálypártunk', pamflet, 1919); Kotiin ('Hazafelé', dráma, 1921); Voiton páivá ('A győzelem napja', d r á m a , 1921); Vala ('Eskü', dráma, 1921); Anna Hallman (ua., dráma, 1922). O G y ű j t , kiad.: Miekka ja sana ('Kard és ige', elb.-ek, 1—2. köt., 1919); Kyösti Wilkunan kertomuksia ('Kyösti Wilkuna elbeszélései', 1929); Valitut teokset ('Válogatott művei', 1—4. köt., 1953, 1974). O Magyarul: 1 kisreg. (Bán A., Élet, 1915, 1.); 1 nla (uő, uo., 1916, 2.); 2 elb. (uő, Finn csillagok, anto., 1939). O írod.: E. Railo: Kyösti Wilkuna ihmisená, kirjailijana, itsenáisyysmiehená (1—2. köt., 1930); Annamari Sarajas: Kyösti Wilkuna (Suomen kirjallisuus, 5. köt., 1965); K. Laitinen: Linnankoski, Talvio, Wilkuna (A finn irodalom története, 1981). Sirató

Ildikó

Willaime [villem], Elie (Moiry, F r a n ciao., 1900. máj. 22.—1988): francia-belga költő. A luxemburgi a k a d é m i a tagja volt. Verseiben a vallon t á j a k szerelmeseként mutatkozik meg. A költészet — vallja — az ismeretszerzés kivételes eszköze. J o b b á r a hagyományos f o r m á k b a n írt költeményeiben a konkrét élménytől az elvont gondolatok felé halad. I d ő n k é n t ezoterikus, keresztény platonizmus h a t j a át a költészetét. Esszéistaként megkülönböztetett figyelmet fordított a belga (frankofon) költészet m ú l t j á r a . O Főbb művei: Ombre et lumiére ('Árnyék és fény', költ.-ek, 1940); F. Severin (ua., esszé, 1941); Regards et songes ('Tekintetek és álmok', költ.-ek, 1953); E. Vandercammen (ua., F. Verhaesennel, esszé, 1969); Au coeur de l'attente ('A várakozás szívében', költ.-ek, 1974); Rivages de Vabsence ('A távollét p a r t j a i ' , költ.-ek, 1982). Ferenczi László Willamow [vilamov], J o h a n n Gottlieb (Mohrungen, 1736. jan. 15.—Szent-Pétervár, 1777. máj. 6.): n é m e t költő, esztéta. Apja mohrungeni lelkész, ő maga königsbergi egyetemista, m a j d T o r u n b a n középiskolai t a n á r , és a helyi l a p b a n közölt cikkeket. 1767—1776 között a szent-pétervári német iskola igazgatója volt. Költői munkásságában a német klasszicizmus és rokokó h a t á s a érezhető, t ö b b versét a j á n l o t t a 36*

Gleimn&k. Műfajai: ódák, dalok, dialogizált mesék. 1771-ben hexameterben költötte á t a Béka-egérharcot. Latin nyelvű értekezésben védte mag Arisztophanész komédiáit Batteux-ve 1 szemben. Ó d á k b a n ünnepelte az uralkodókat: T. Péter orosz cárt, Sobieski Jánost, I I . Frigyes porosz királyt. Fordít o t t orosz verseket is. Összegyűjtött verseinek kötetei 1793—1794-ben jelentek meg. Fried István Willard [vilöd], E m m a (írói név); E m m a Hart (eredeti név); (Berlin, Conn., 1787. febr. 23.—Troy, N. Y., 1870. ápr. 15.): amerikai (USA) publicista, a leány- és nőnevelés szószólója. Middleburyi otthonában indított leányneveidéjében hímzés és csembalózás helyett m a t e m a t i k á r a és filozófiára o k t a t t a növendékeit, majd 1821-ben megalapította nevét máig viselő iskoláját, Emma Willard 's Troy Female Seminary (később Emma Willard School) néven, amelynek t a n k ö n y v e i t is jórészt maga írta. O Főbb művei: Plan for Improving Female Education ('A nőnevelés jobbításának terve', 1818); The Fulfilment of a Promise ('Egy ígéret beteljesülése', versek, é. n.); Journal and Lettres from Francé and Great Britain ('Napló és levelek Franciaországból és Angliából', é. n.). O írod.: A. Lutz: E m ma Willard: Daughter of Democracy (1870). Somogyi György Willard [vilöd], Josiah F l y n t (Appleton, Wis., 1869. jan. 23.—Chicago, 1907. jan. 20.): amerikai (USA) író. Az első csavargó életet élő íróként és J . London elődjeként t a r t j á k számon az amerikai irodalomban. Egy chicagói napilap szerkesztőjének fia volt, aki s a j á t kalandos életének eseményeit írta meg önéletrajzi elbeszéléseiben és regényeiben. Apja nem kevésbé kalandos életének köszönhetően korán javítóintézetbe került, Miután innét szabadult, sokáig csavargott, míg egy szenet szállító hajón Németo.-ba utazott, ahol politikai gazdaságtant t a n u l t a berlini egyetemen. Münchenben megismerkedett Ibsennel, azután Londonban (politikai gazdaságtani tanulmányok címén) az „intellektuális kocsmák a t " m a j d 1896 nyarán Tolsztoj Moszkva környéki birtokán „egy élhetetlen látnók irodalmi h ő s t e t t e i t " tanulmányozta. Viszszatérve h a z á j á b a , a vasutak csavargóiról írt riportokat, m a j d a Cosmopolitan és a McClure's tudósítójaként 1905-ben ismét Oroszo.-ba u t a z o t t . Naiv és szentimentális önéletrajzi prózája sajátos kriminálpszichológiai t a n u l m á n y . O F ő b b művei: Tramping with Tramps ('Csavargás csavar-

563

WILLY gókkal', útleírás, 1899); The Powers That Prey ('Harácsoló h a t a l m a k ' , reg., 1900); Notes of An Itinerant Policeman ('Egy járőr följegyzései', reg., 1900); The World ofGraft ('Romlott világ', reg., 1901); The Little Brother: A Story of Tramp Life ('A kistestvér: t ö r t é n e t a csavargóéletből', útleírás, 1902); The Rise of Rudericlc Clowd ('Ruderick Clowd fölemelkedése', reg., 1903); My Life ('Életem', életrajz, 1908). Somogyi György Wille fville], Bruno (Magdeburg, 1860. febr. 6.—Lindau, 1928. aug. 31.): német filozófus. Tübingenben és Aachenben végezte alap- és középfokú iskoláit. Teológiai t a n u l m á n y a i t Bonnban kezdte. Hallgatott m a t e m a t i k á t , t e r m é s z e t t u d o m á n y t és filozófiát. 1883-ban Berlinben is l á t o g a t o t t előadásokat. 1888-ban Kielben készítette el disszertációját Der Phánom,enalismus des Thomas Hobbes ('Thomas Hobbes fenomenalizmusa') c. 1892-től kiadója volt a Der Freidenker c. folyóiratnak, 1890-től a Freie Volksbühne, 1900-tól a Giordano Bruno Szövetség vezetőjeként m ű k ö d ö t t . 1901-ben „Szabad F ő i s k o l á t " alapított, amelynek szellemiségére is felvilágosult, racionalista miszticizmus volt jellemző. O P á l y á j a első szakasza a Sturm und Drang periódusaként jellemezhető. Filozófiai nézeteit nagy mértékben befolyásolta Nietzsche eszmeisége. A felsőbbrendű emberről szóló nietzschei tan mellett az akaratfilozófia r a g a d t a meg. Wille o l v a s a t á b a n az Übermensch a „szabad észember". Az emberi szabadság kérdésköre központi jelentőségűvé vált munkásságában. Nem csupán az ember személyes szabadságáról, hanem az emberiség szabadságáról, a nembeli szabadságról értekezett. Meghatározó volt még eszmeiségében Stirner és Fechner szellemi befolyása, valamint a vallásfilozófus Schleiermacher hatása. B e h a t ó a n t a n u l m á n y o z t a az egyes vallások t a n í t á s á t , különösen a buddhizmus és a kereszténység kérdésköre foglalkoztatta. Buddha és Jézus jelentősége mellett, Zarathusztra perzsa (iráni) vallásalapító meghatározószerepét hangsúlyozta az emberiség történetében. O F ő b b értekezései még: Philosophie der Befreiung durch das reine Mittel ('A tiszta eszköz általi megszabadulás filozófiája', 1894); Einsiedler und Genosse ('Remete és társ', versek, 1894); Einsiedlerkunst aus der Kiefernheide ('Fenyvesekben t a n u l t remeteség', versek, 1897); Die Chrystus-Mythe als monistische Weltanschauung ('A Krisztus-mítosz mint monisztikus világnézet', 1903); Das lebendige AU ('Az élő mindenség', 1905); Der heilige

Hain ('Szent liget', versek, 1908); Mein sechzigjdhriges Leben ( ' H a t v a n életévem', életrajz, 1920); Romantische Marchen ('Romantikus mesék', 1922); Die Abendburg ('Estvár', reg., 1909); Das Glasberg ('Ovegyhegy', reg., 1920); Hölderlin und seine heimliche Maid ('Hölderlin és a titkos leányzó', reg., 1921); Der Ewige und seine Masken ('Az örökkévaló és maszkjai', 1929); Die Philosophie der Liebe ('A szeretet filozófiája', 1930); Der Maschinenmensch und seine Erlösung ('A gépember és a megváltása', reg., 1930). Dörömbözi János Wille [ville], Eliza (Itzehoe, 1809. márc. 9.—Mariafeld, Zürich, 1893. dec. 23.): svájci német írónő. A neves Sloman család leszármazottja. Párizsban hódolói közé tartozott Börne és Chopin. 1845-ben férjhez ment Francois Wille újságíróhoz. Az ifjú pár visszatért a családi birtokra, a Zürichitó p a r t j á n fekvő Mariafeldbe. A kor számos kiemelkedő írója, zeneszerzője megfordult nála. Kapcsolatot t a r t o t t fenn Lisztte\, Herwegh-gel, G. KellerreX, R. Wagnerrel, C. F . Meyerrel stb. Wagnerrel f o l y t a t o t t levelezését férje a d t a ki 1894-ben. O Művei: Der Sang des fremden Sangers ('Az idegen dalnok éneke', reg., 1835); Felicitas Johannes Olaf (ua., reg., 3 köt., 1871). Maros Judit Wille [vzlle], Hansjürgen (Düsseldorf, 1902. okt. 6.—Baden-Baden, 1973. júl. 13.): német író, költő, fordító. A hesseni Viernheimben élt. 1949-től — B. Klauval közösen — mintegy negyven könyvet ford í t o t t németre, 1950-ben k i a d t a H. Chr. Andersen meséit, s regényeiért 1954-ben megkapta a d a r m s t a d t i bibliofil társulat d í j á t (Romanpreis der deutschen Buchgemeinschaft). O Művei: Der Rosenkavalier ('A rózsalovag', nlák, 1927); Mitmenschen ('Embertársak', elb.-ek, 1928); Inflation ('Infláció', elb., 1930); Harald Kreutzberg — Yvonne Georgi ('ua.', művészmonográfia. 1930); Begegnung in Lindenberg ('Találkozás Lindenbergben', reg., 1937); Über den Tod hinaus ('A halálon á t ' , reg., 1948); Gedichte ('Költemények', 1951); In der Hand des Lebens ('Az élet kezében', 1954). O Magyarul: 1 vers (Erőss A., Vasárnap, 1928, 18.). Újvári Péter Willebrand - Hollmerus [vfllebrant-holmerusz], Margit von (Helsinki, 1894. ápr. 2.—uo., 1982. szept. 27.): finno.-i svéd írónő. Első m ű v é b e n — Varvet ('A teendő', nla, 1920) — a polgárháború éppen aktuális t é m á j á t dolgozta fel, származásához híven

564

WILLY melyeket — pl. a Westwind ('Nyugati szél') c. — válaszképpen küldött. A szerelmi költemények közül jónéhányat megzenésített Beethoven, Schubert és Mendelssohn. A rövid szerelmi fellángolás u t á n 1815-ös heidelbergi találkozásukkor Goethe búcsút v e t t kedvesétől, akivel azonban még éveken keresztül baráti levelezést f o l y t a t o t t . F é r j e halála u t á n Willemer visszatért a pódiumra. Elismert énekesnő, s humoros, szatirikus hangvételű, aktualizáló költeményeivel a művészvilág egyik hangadója lett. A f r a n k f u r t i társadalmi élet reprezentánsainak, a Brentano, Bansa, Guaita és Schlosser családok által rendezett estélyeknek állandó vendége volt. O Magyarul: 1 vers (Kotzián Katalin, Költőnők antológiá j a , 1943); 3 vers (Hajnal G., K á l n o k y L., Osztrák költő antológiája, 1968). O írod.: Emilie Kellner: Goethe und das Urbild des Suleika (1876); Th. Creizanach: Briefwechseln zwischen Goethe und Marianne von Willemer (1878); Carmen Khan—Wallerstein: Marianne von Willemer. Goethes Suleika (1985). Virág István

jobboldali szellemben. 1924 és 1965 között kb. harminc, részint ifjúsági, részint szórakoztató — főként a 19. sz.-i úrilakok rom a n t i k á j á t idéző — regényt írt, melyek zömét szinte azonnal k i a d t á k finnül is. Több mint félévszázados p á l y á j a négy, már elmélyültebb lélekábrázolásról tanúskodó novelláskötettel zárult le az 1970-es évek első felében. O Gyermekeknek szánt művei közül t a r t ó s sikert értek el Filurer i pdls ('Szőrös kópék', 1934) és Filurer pá resa ('Utazó kópék', 1936) c., képtelenbe hajló történetei. Népszerű színművek, hangjátékok és számos gyermekszíndarab szerzőjeként a finno.-i svéd drámaírók szövetségében töltött be 1950 és 1962 között jelentős tisztségeket. O 1942-ben Lybeck-díj&t kap o t t . Lánya, Viveca Hollmerus-Cable szintén foglalkozott írással. O F ő b b regényei: Gerd kommer tillbaka ('Gerd visszatér', 1932); Objuden gást ('Hívatlan vendég', 1935); Hedvig och Desirée ('Hedvig és Desirée', 1941); Kejsarbal für Juliana ('Udvari bál J u l i a n á n a k ' , 1954); Hűset pá slátten ('Ház a síkságon', 1958); Unga arvingar ('Ifjú örökösök', 1960). O írod.: Th. Warburton: F e m fali av finlándsk prosa (Finsk Tidskrift, 131. köt., 1942); I. Qvarnström: Förord (M. von Willebrand-Hollmerus: Hedvig och Desirée. 1959). Kubínyi Kata Willemer [villemér], Marianne von (írói név); Maria A n n a K a t h a r i n a Therese von Willemer (teljes név); Pirngruber (eredeti név); (Linz, 1784. nov. 2 0 . — F r a n k f u r t a m Main, 1860. dec. 6.): német színésznő, költőnő. A bécsi színésznő, Maria Anna Elisabeth Pirngruber házasságon kívüli gyermekeként született. Már nyolcéves korában kapcsolatba került a színházzal, az irodalommal. Traub balettmester társulatának t a g j a k é n t került F r a n k f u r t b a . 1800ban magához vette és gyermekeként nevelte J . J . Willemer, a megözvegyült szenátor, aki maga is színházbarát és író volt. Nevelőapja nagy gondot fordított korán m u t a t kozó zenei tehetségének gondozására, gitár és énekórákat C. Brentanótói vett. Emellett rajzot és festészetet t a n u l t G. Schütznél. 1806-ban Josephin császárnő előtt is koncertezett Franciao.-ban. 1814 szeptemberében feleségül m e n t Willemerhez, ugyanebben az évben ismerkedett meg Goethével. 1815 Goethe látogatást t e t t a gerbenmühlei Willemer-kúriában, mely találkozás alkalmával gyengéd szerelem szövődött közöttük. Az idős költőfejedelem hozzá írta a Suleika-dalokat a VVest-Östlicher Divanban. A kötetbe felvette szerelmes verseit is,

Willems [villemsz], J a n F r a n s (Boechout, Antwerpen köz., 1793. márc. 11.— Gent, 1846. jún. 24.): flamand író, filológus, kultúrpolitikus. Kispolgári családból származott, a u t o d i d a k t a volt, eredetileg egy közjegyző a l k a l m a z o t t j a k é n t dolgozott. A holland nyelv használatáért szállt síkra Aan de Belgen ('A belgákhoz', 1818) c. költeményében. Irodalomtörténettel is foglalkozott: — Verhandelingen over de Nederduytsche tael- en letterkunde, opzigtelyk de zuydelyke provintien der Nederlanden ('Értekezések a németalföldi nyelvről és irodalomról, különös tekintettel a déli területekre', 2 köt., 1819; 1820—1824). A belga forradalom alatt az Oranje házhoz hű nézeteket vallott, ezért vidékre helyezték. 1834-ben a d t a közre a —>• Reinaert de Vos modern vált o z a t á t , melynek előszavában flamand érzelmeit propagálta. 1835 u t á n visszatért Gentbe, s a flamand nemzeti mozgalom meghatározó a l a k j á v á vált. Az első belga t u d o m á n y o s folyóirat, a Belgisch Museum (1837—1848) alapítója. Részt v e t t a Maatschappij tot bevordering der Nederduitsche Tael- en Letterkunde nyelv- és irodalomművelő társaság létrehozásában. Régi szövegeket a d o t t ki: Reinaert de Vos ('Reinaert, a róka', 1836); Oude Vlaemsche liederen ('Régi flamand dalok', 1848). Tevékenységével az elfelejtett középkori irodalmat a k a r t a ismertebbé tenni. Emellett kultúrtörténeti t a n u l m á n y o k a t is írt. A romantikus n e m z e t t u d a t szellemében a flamand-

565

WILLY holland kulturális egység hirdetőjeként a flamand irodalmi újjászületés előharcosaként t e t t szert hírnévre. O Egyéb fő művei: Quinten Matsys of wat doet de liefde niet ('Quinten Matsys, avagy mit nem tesz a szerelem', színmű, 1816); Maria van Braband ('Brabanti Mária', vers, 1828); Over den geest waerdoor de Vlaemsche letterkunde zich moet onderscheiden ('A lélekről, ami a flamand irodalmat megkülönbözteti', tan., 1844); Brieven van aan en over Jan Frans Willems 1793—1846 ( ' J a n F r a n s Willems levelezése, valamint a neki szóló levelek', 6 köt., 1965—1968). O írod.: J . van Mierlo: J a n F r a n s Willems (1946); A. Deprez: J a n F r a n s Willems (1964). Keller Anna Willems [villemsz], P a u l (Missembourg, 1912. ápr. 4.—): francia-belga író, esszéista. Marié Gevers írónő fia. 1914-ben, Belgium német lerohanásakor a család — százezer honfitársával e g y ü t t — Hollandiába menekült, a háború u t á n tértek vissza. Willemst nem íratták be elemi iskolába, n a g y a n y j a t a n í t o t t a őt (Fénelon-szövegeket diktálva) a francia nyelvre — és az életre. N a g y a n y j a emlékét több művében is megörökítette, legszebben talán az Un arriéres-pays. Réveries sur la création littéraire ('Hátország. Álmodozások az irodalmi teremtésről', eszszéreg., 1989) c. könyvében. Ez Willems egyik legjellemzőbb műve. Amikor a louvaini egyetem poétika tanszéke meghívta őt, hogy a színházról tartson előadást, „nem vagyok teoretikus" — válaszolta, és önéletrajzi elbeszélések f o r m á j á b a n beszélt műveiről, prózaírói és főként színházi tapasztalatairól, álmairól és sorsdöntő találkozásairól. O N a g y a n y j a halála u t á n Antwerpenben járt gimnáziumba, m a j d a brüsszeli egyetemen jogi d o k t o r á t u s t szerzett. Első regénye 1941-ben jelent meg: Tout est réel ici ( ' I t t minden valóságos'). Különösen a 2. világháború után u t a z o t t sokat, a SZU-ban és K í n á b a n is járt. 1975ben a Belga Királyi Akadémia t a g j á v á választották. O 1948-ban került kapcsolatba a Rideau de Bruxelles-lel, az 1943-ban alapított színházzal, mely a Párizstól függetlenedő új színházi törekvések kezdeményezője volt. Ez a találkozás sorsdöntőnek bizonyult. 1949-ben m u t a t t á k be a Le Bon Vin de Monsieur Nuche ('Nuche úr jó bora') c„ műfajilag többféleképpen értelmezhető színművét, melyet t u c a t n y i ú j a b b követ e t t . Első korszakának drámái, melyeket a német romantika ihletett, a fantázia és a képzelet játékai. A német színpadon — amíg csak B. Brecht politikai színháza ki nem szorította — nagyobb sikere volt,

mint Belgiumban. Az II pleut dans ma maisont ('Eső esik a házamban') a német színházak már 1958-ban b e m u t a t t á k , míg a brüsszeli csak 1962-ben. O 1966-ban kezdődő második korszakában drámáit a múlt újraértékelésének problémája jellemzi: ötven év körüli, sikeres karriert befutott férfiak irreális vágyakkal közelednek s a j á t múltjukhoz, s ebbe belebuknak. E korszak két legfontosabb művét csaknem negyedszázad választja el egymástól: La Ville á Voile ('Város fátyolban', színmű, 1966), La Vita Bréve ('Rövid élet', színmű, 1989). Darabjaiban, akárcsak prózai írásaiban, keveredik álom és valóság, s a líraiság szigorú precizitással párosul. O Egyéb fő művei: L'Herbe qui tremble ('A reszkető fű', reg., 1942); Blessures ('Sebesülések', reg., 1945); La Chronique du Cygne ('A h a t t y ú krónikája', reg., 1949); Warna (ua., színmű, 1963); Les Miroires d'Ostende ('Az Ostendei tükrök', színmű, 1974); Nuit avec ombres en couleurs ('Éjszaka színes árnyakkal', színmű, 1983); La Cathédrale de brume ('A ködös katedrális', elb.-ek, 1989). O írod.: Lectures de Paul Willems (Textyles, 1988, 5., különszám); J.-M. Piemme előszava és A. Spinette utószava a La Ville á Voile — La Vita Bréve (1989) c. kötethez. Ferenczi

László

Willem van Affligem [vilem fan áflighem], (Mechelen, 1220 k.—Sínt Truiden, 1297. ápr. 14.): németalföldi író. A mechelen i Berthouts család törvénytelen gyermeke volt. Párizsi tanulmányai u t á n szerzetes lett az affligemi bencés kolostorban. Később Waverben megválasztották priornak, 1277-ben a Sint Truiden-i bencés kolostor a p á t j a lett. Latinul írott művei alapján Jacques de Guyse (1334 k.—1399) Annales comitum Hannoniae ('Hainaut grófság évkönyve') mint „magnus compositor et poét a " tesz Willemről említést. Egyesek szerint ő lett volna a Vita Beatricis ('Beatrix élete') c. műnek, ezt azonban L. Peypens megcáfolta. A Catalogus virorum illustrium ('Híres férfiak élete') c. 14. sz. eleji biografikus mű utalása alapján Willemnek tulajdonították a névtelenül f e n n m a r a d t Leven van Sinte Lutgart ('Szent L u t g a r t élete', 1254 k.) c. életrajzot. 0 . C. de Bruin 1934ben s a j á t o s hasonlóságot látott az említett írás és a szintén anomim Limburgse leven van Jézus ('Jézus élete Limburgból') között, de ezt az elméletét 1970-ben feladta. Egyes k u t a t ó k t á m a d j á k azt az állítást is, miszerint Willem a Leven van Sinte Lutgart szerzője. Az irodalmi kutatások egyre inkább bizonyítják Willem irodalmi jelentőségét.

566

WILLY A szerzősége körüli szakmai viták még nem zárultak le. O írod.: J . van Mierlo: Willem van Affligem (1936); L. Peypens: Beatrijs van Tienen. Vita Beatricis (1964); G. Hendrix: Filologische studie van het Middelnederlandse Leven van L u t g a r t (Kopenhaags handschrift). (1975). Keller Anna Willem van Hildegaersberch: gaersberch, Willem van

-*Hilde-

William Dean Howells Érem: ->irodalmi díj William of Malmesbury [viljem of mamzböri] (Wiltshire, 1090 és 1096 között, nov. 30.—Oxford, 1143): angol történetíró. Életéről meglehetősen keveset t u d u n k : a Malmesbury Abbeyben nőtt fel és hosszabb ideig feltehetően Glastonburyben is tartózkodott. O Jelentősége főként abban rejlik, hogy Beda Venerabilis után az első olyan történetíró volt, aki kísérletet t e t t egy átfogó angol történelem megírására, ugyanakkor munkáinak inkább irodalmi értékeit, kifinomult latin nyelvezetét dicsérik, mint történeti hitelességüket. O Fő művei a Gesta Regum Anglorum ('Az angol királyok cselekedetei', 1125) és ennek folytatása, a História Novella ( ' U j a b b történelem', 1142). A két mű e g y ü t t 449-től 1142-ig tárgyalja Anglia t ö r t é n e t é t . Nevezetes még a Gesta Pontificum Anglorum ('Az angol főpapok cselekedetei', 1125), amely az 597 és 1125 közötti időszakot tárgyalja. O írod.: A. Gransden: Historical Writing in England (1974). Magyarics Tamás William of Occam [viljem of okem]; (angol név); Guillelmus de Ockham (latinos név); Ockham (névváltozat); (Ockham, Surrey grófság, London köz., 1280/1885—?, 1346/1349): latin nyelven író angol filozófus, teológus. Valószínűleg fiatalon belépett a ferences rendbe: 1306. febr. 26-án már a rend t a g j a k é n t a v a t t á k szubdiakónussá. Teológiai t a n u l m á n y a i t Oxfordban folytatta 1309/1310-től. A teológus magiszteri fokozat elnyerésének föltételét képező Szentencia-kommentárjait — baccalaureusként 1317 és 1319 között a d t a elő. A hagyom á n y szerint J o h a n n e s Duns Scotus tanítv á n y a volt, ez azonban a legkevésbé sem valószínű, hiszen Duns Scotm a század elején elhagyta Oxfordot s 1308-ban meghalt. O A Szentencia-kommentárok írásba foglalását követően a leendő magiszter (akit Párizsban baccalaureus / o r m a i n a k , Oxfordban pedig inceptomak neveztek) a magiszteri cím elnyeréséhez még bizonyos követelmé-

nyeknek kellett, hogy eleget tegyen. H a b á r Ockham ezeknek valószínűleg megfelelt, mégsem működött Oxfordban mint rendes professzor (magister actu regens); a m á r kortársai körében is használatos Venerabilis Inceptor megnevezés föltehetően ez utóbbi tényállást tükrözte. Oxfordot 1320 k. elhagyta, s a következő években a ferences rend egyik — valószínűleg a londoni — iskolájában o k t a t o t t teológus magiszterként. Sokat ígérő akadémiai p á l y a f u t á s a 1324-ben szakadt meg, amikor Avignonba, a p á p a i udvarba hívták, ahol J . Lutterell, az oxfordi egyetem korábbi kancellárja 1323ban vizsgálatot kezdeményezett ellene. A meglehetősen hosszadalmas eljárásnak m a ga Ockham vetett véget azzal, hogy 1328. m á j . 26-án a rend generálisának, Michael de Cesenának a társaságában elmenekült Avignonból, s először Pisába, m a j d Münchenbe, Bajor Lajos u d v a r á b a ment. R e n d kívül talányos, hogy végül miért nem ítélte el X X I I . János pápa az u d v a r á t engedélye nélkül elhagyó, s az ezt követően általa kiközösített ferences teológus tanításait. O Ockham életében az Avignonból t ö r t é n ő menekülés rendkívüli töréshez vezetett. Élete második szakaszában a ferences mester alig-alig foglalkozott azokkal a filozófiai és teológiai problémákkal, amelyek akadémiai pályafutása során a korábiakban foglalkoztatták, s szinte kizárólag olyan politikai kérdéseket vizsgált, amelyek a korábbi műveiben egyáltalán nem, vagy csak elszórtan k a p h a t t a k helyet. Politikai írásain a k fő célpontja a mindenkori p á p a volt: Ockham a szegénység mellett, a szabadság védelmében és a hatalom túlzott központosítása ellen lépett föl. Halálának p o n t o s idejét nem ismerjük. O Teoretikus filozófiá j á n a k középpontjában az a — m á r a 13. sz.-ban is jól ismert — tétel áll, amelynek értelmében meg kell különböztetnük Isten föltétlen hatóképességét (potentia absoluta Dei) az isteni hatóképesség azon aspektusától, amelynek megfelelően a világ eseményei ténylegesen megtörténnek (potentia ordinata Dei). Ockham hangsúlyozza, hogy föltétlen hatóképessége révén Isten képes m i n d a n n a k megtételére, ami nem foglal m a g á b a n ellentmondást. Ez azt jelenti, hogy az egyes dolgok létrehozásához és fönntartásához Istennek nincsen szüksége közvetítő okokra, s megteheti azt is, hogy az egyes, egymástól tér és szubjektum tekintetében különböző dolgok akkor is létezzenek, ha a többi dolog megsemmisül. Ockham szerint a t e r e m t e t t világ lényegét tekintve kontingens: szükségszerű tényállásokról nem beszélhetünk. Ennek megfele-

567

WILLY lően bármely kategorikus állítás, amely véges létezőre vonatkozik, csak a k k o r lehet szükségszerűen igaz, ha á t a l a k í t j u k föltételes állítássá. í g y pl. az az állítás, hogy homo est animal rationale ('az ember eszes állat') nem szükségszerű, hiszen lehet hamis is (tudniillik a m e n n y i b e n egyetlen ember sem létezik), a si homo est, homo est animal rationale állítás a z o n b a n ('ha létezik ember, akkor az ember eszes állat') szükségszerűen igaz, hiszen igazságértékét az emberi f a j egyedeinek kontingens volta n e m befolyásolja (Summa logicae, 'A logika összegzése', 1324—1328, I I I könyv, 2. értekezés, 5. fejezet). O O e k h a m ismeretfilozófiájában Isten föltétlen hatóképessége is jelentős szerepet játszott. A ferences magiszter Duns Scotushoz kapcsolódva az individuális létezők intuitív megismerését (notitia intuitiva) szembeállította az absztraktív megismeréssel (notitia abstractiva), ám Duns Scotussal ellentétben tagadta, hogy a megismerés ezen k é t f a j t á j á n a k különbözősége tárgyaik különbözőségén alapulna. Tsten ugyanis képes létrehozni a megismerő szubjektumban v a l a m e l y dolog intuitív ismeretét közvetlenül is, a megismert dolog (vagyis a közvetítő ok) kiiktatásával, s hatalmában áll az is, hogy a megismerő szubjektumban létrehozza valamely nem létező dolog intuitív ismeretét. Oekham szerint ez utóbbi eset n e m felel meg a természet rendjének: a dolgok természetes r e n d j e szerint intuitív ismeretaktusainknak mindig van tárgyi k o r r e l á t u m a . Az ockhami argumentum mindenesetre — Oekham intenciójától függetlenül — a későbbiekben szkeptikus érvek forrása lehetett, amint azt Bernardus de Arezzo és Nicolaus de Ultricuria levélváltása is m u t a t j a . O Ockhamnek a világ kontingenciájáról vallott meggyőződése logikai és tudományfilozófiai nézeteiben is tettenérhető. Á l l á s p o n t j a szerint az általános fogalmak n e m a dolgok absztrakció ú t j á n nyert képmásai, hanem a lélek olyan akcidensei, amelyek — jelekként — az individuális dolgok egyes osztályaira vonatkoznak. Az univerzálé olyan egyedi fogalom, amely f u n k c i ó j a révén univerzális, vagyis azért, mert t ö b b dolognak a jele, és több dologról is állítható. Minthogy Oekham szerint valóságosan csak egyedi és kontingens dolgok létezhetnek, az a szükségszerűség és általános érvényűség, amely a tudást jellemzi, nem m a g u k n a k a dolgoknak, hanem a t u d o m á n y o s kijelentéseknek a sajátja. A t u d o m á n y o k nem is magukkal az egyedi létezőkkel foglalkoznak, hanem azokkal a fogalmakkal (intentio), amelyek révén a dolgokat megismerjük. A logika és

a természetfilozófia között mindazonáltal képesek vagyunk különbséget tenni Oekh a m szerint: a természetfilozófiában haszn á l a t o s terminusok ugyanis a valóságos dolgokra, míg a logikai fogalmak nem dolgokra, hanem fogalmakra vonatkoznak. O O e k h a m életművének megítélése az eszmetörténetírásban hosszú időn át összekapcsolódott a késő-középkor historiográfiáján a k egyik vezérterminusával, a nominalizmussal. A késő középkori nominalisták a hagyományos értelmezés szerint t a g a d t á k , hogy léteznék az emberi elmén kívül olyan közös természet, amelyhez az emberi elme (funkciójuk szerint) univerzális fogalmai viszonyíthatok, s egyúttal t a g a d t á k a reláció és a kauzalitás fogalmát. Ezzel a nominalisták lemondtak a tudományos ismeretszerzés lehetőségéről, s mintegy eltörölték a 13. sz. nagy t u d o m á n y o s eredményeit. Az univerzálé probléma kapcsán elfoglalt álláspontjukon túl az isteni mindenhatóság t ú l z o t t hangsúlyozása, valamilyen voluntarisztikus istenkép, fideizmus, individualizmus és szkepticizmus jellemezte volna őket. A fenti nominalizmus-kép egyes filozófiatörténeti kézikönyvekben még n a p j a i n k b a n is föllelhető, s ez a fölfogás szolgált alapul azoknak a — t á g a b b eszmetörténeti összefüggéseket föltárni kívánó — munk á k n a k (J. Huizinga, E. Panofsky művei), amelyek a későskolasztikus gondolkodás, az irodalom és képzőművészetek viszonyát vizsgálták. O Az 1930-as évektől kezdődően kibontakozó filozófiatörténeti k u t a t á sok, ezen belül is elsősorban P. Vignaux, E. A. Moody, Ph. Boehner munkái n y o m á n világossá vált, hogy a nominalizmus terminus, amennyiben a z t a fenti értelemben használjuk, nem alkalmazható Ockhamre, de általában a korszak egyetlen gondolkod ó j á r a sem. Az ockhamizmust ettől fogva a korszak szellemi áramlatai közül csak az egyiknek tekintették, habár úgy gondolt á k , hogy — mind jelentőségét, mind pedig irányultságát tekintve — a késő középkor szellemi térképének centrumában helyezh e t ő el. Az újabb k u t a t á s o k és egyre szaporodó szövegkiadások fényében azonban az ockhamizmus terminus használhatóságával kapcsolatban is kétségek merültek föl. A filozófiatörténészek ugyanis régóta t u d n i vélik, hogy kik voltak azok Oekham kortársai közül, akik a ferences magiszter tudom á n y o s tevékenységét kritikával illették (J. Lutterell, W. Chatton, John of Reading, W . Crathorn, W. Burley), s kik voltak a másik oldalon azok, akik Oekham követőinek tekinthetők (A. Wodeham, R. Holcot, J . Buridanus). A legújabb kutatások azonban

568

WILLY m e g m u t a t t á k , hogy az ockhamisták közül egyesek néhány — a legkevésbé sem periférikus — filozófiai-teológiai probléma t á r gyalása során (például az intuitív ismeret definíciója kapcsán) az Ockhaméval ellentétes álláspontot fejtettek ki, s egyes kérdésekben azonos állásponton voltak Oekham ellenfeleivel. Továbbra sem tisztázott ezen túlmenően J . Buridanus szerepe a párizsi egyetem 1340-es s t a t ú t u m á n a k kibocsátásában (amelyről jó okkal föltételezhető, hogy Oekham ellen irányul), s nem tisztázott az említett s t a t ú t u m esetleges kapcsolódása a később elítélt Nicolaus de Ultricuria személyéhez sem. A legutóbbi évek szövegkiadásai is azt m u t a t j á k , hogy az egyes 14. sz.-i gondolkodók jóval önállóbbak, mint azt a korábbiakban gondolták. W. J . Courtenay szellemes fordulatával élve: a 14. sz.-i „nominalizmust" nominalista módon kell tanulmányozni, a vizsgálódás tárgyai ugyanis olyan individuumok, akik nem sorolhatók iskolákba. O A föntiek ellenére nyilvánvalóan Oekham volt a 14. sz. egyik legnagyobb hatású filozófusa és teológusa. H a b á r kortársai életművének ismeretében ockhamizmusról, azaz iskolateremtésről nem beszélhetünk, a ferences magisztert a 15. sz.-ben J . Buridanus mellett az egyik legjelentősebb „ m o d e r n " t e k i n t é l y k é n t t a r t j á k számon. Az elsősorban a német egyetemeken elterjedt via moderna ('korszerű módszer', amelyre Oekham filozófiája döntő befolyást gyakorolt) szemben állt a t u d o m á n y o k , elsősorban a logika művelésének a tradicionális, 13. sz.-i előzményekre visszamenő formájával (via antiqua, 'régi módszer'). A via moderna jelentős mértékben hozzájárult a 15. sz. végi szellemiséget alapvetően megújító mozgalomnak, a —*devotio modernának a létrejöttéhez. O Oekham a l a k j á n a k különösen érdekes, 20. sz.-i szépirodalmi továbbélése U. Eco kiváló regénye, A rózsa neve, amely hősének, a Vilmosként szerepeltetett O c k h a m n a k filozófiai nézeteit egészen s a j á t o s formában, a p á p a és a ferences rend k ö z ö t t a szegénység értelmezéséről folytatott vita, valamint egy bűnügy körül bonyolódó események közé helyezve m u t a t j a be. A szerző (aki t u d o m á n y o s tevékenységének egy részét a középkor k u t a t á s á n a k szentelte) a regény utószavában indokolja tárgyválasztását (Oekham személyének jelentősége és előrem u t a t ó jellege), valamint elemzi regényírói módszerét, amelybe á t m e n t e t t némi „ockh a m i z m u s t " . O Fontosabb művei: Ordinatio sive Scriptum in librum primum Sententiarurn ('A Szentenciák első könyvének magyarázata', az 1317—1319 közötti előadá-

sok összefoglalása); Reportatio sive quaestiones in secundum, tertium et quartum librum Sententiarum ('A Szentenciák második, harmadik és negyedik könyvének magyarázata'); Expositio in librum Porphyrii de Praedicabilibus ('Porphüriosz „Bevezetés avagy az öt szóról" című művének magyarázata', 1321—1324); Expositio in librum Praedicamentorum Aristotelis ('Arisztotelész „ K a t é g o r i á k " című művének magyarázata', 1321—1324); Expositio in librum Perihermenias Aristotelis ('Arisztotelész „ H e r m é n e u t i k a " című művének magyarázata', 1321—1324); Expositio super libros Elenchorum ('Arisztotelész „Szofisztikus cáfolatok" című művének magyarázata', 1321—1324); Expositio super VIII libros Physicorum Aristotelis ('Arisztotelész „Fizika" című művének magyarázata', 1321— 1324); Quodlibeta septem ('Hét tetszés szerint fölvetett megvitatandó kérdés', 1322— 1324); Quaestiones in libros Physicorum ('Arisztotelész „ F i z i k a " című művének kérdés felvetésekkel történő magyarázata', 1324); De sacramento altaris ('Az oltáriszentség', a mű első része 1322—1324 között készülhetett el); Summulae in libros Physicorum ('Arisztotelész „ F i z i k a " című művéhez kapcsolódó problémák összegzése', Ockhamnak t u l a j d o n í t á s a vitatható, 1324—1328); Opus XC dierum ('Kilencven napos mű', 1332—1334); Dialógus (I. rész, 1334); De dogmatibus Johannis Papae ( ' X X I I . J á n o s p á p a tanításai', talán a Dialógus tervezett második része, 1334); Epistola ('Levél', 1334); Tractatus contra Benedictum ('Értekezés X I I . Benedek pápa ellen', 1337); Compendium errorum ( ' [ X X I I . János] tévedéseinek összefoglalása', 1337— 1338); An princeps Angliáé pro suo succursu, scilicet, guerrae, possit recipere bona ecclesiarum etiam invito papa? ('Vajon Anglia királya hadviseléséhez kaphat-e egyházi javakat, a k á r még a p á p a a k a r a t á v a l szemben is', 1338—1339); Octo quaestiones ('Nyolc kérdés [a pápai hatalomról]', 1340—1342); Breviloquium (1341—1342); Dialógus (III. rész. 1339—1346?); Tractatus minor logicae ('Kisebb logikai értekezés', feltételesen Ockhamnak t u l a j d o n í t o t t mű, 1342); Elementarium logicae ('A logika alapelemeinek összefoglalása', 1348 előtt); De imperatorum et pontificum potestate ('Az uralkodók és pápák h a t a l m a ' , 1347). O Kiad.: Guillelmi de Oclcham Opera politica I—III. ('William of Oekham politikai művei, I—III.'): Guillelmi de Oekham Opera theologica ('William of Oekham teológiai művei', 1967-től); Guillelmi de Oekham Opera philosophica ('William of Oekham filozófiai művei',

569

WILLY 1974-től). O Kiad. és ford.: Ph. Boehner: Ockham. Philosophical Writings ('Ockham. Filozófiai írások', latin—angol kétnyelvű szöveg, 1967); R. Imbach: Texte zur Theorie der Erkenntnis und der Wissenschaft ('Szövegek a megismerés és a t u d o m á n y elméletéhez', latin—német kétnyelvű szöveg, 1984). O írod.: E. Hoehstetter: Studien zur Metaphysik und Erkenntnislehre Wilhelms von Ockham (1927); S. Moser: Grundbegriffe der Naturphilosophie bei Wilhelm von Ockham (1932); J . Koch: Neue Aktenstükke zu dem gegen Wilhelm von Ockham in Avignon geführten Prozess (1935); E. A. Moody: The Logic of William of Ockham (1935); S. J . Day: Intuitíve Cognition, a Key of Significance of the Later Scholastics (1947); P. Vignaux: Nominalisme au XIV e siécle (1948); A. Maier: Studien zur Naturphilosophie der Spaetscholastic (5 köt., 1949—1956); V. Heynck: Ockham-Literatur 1919—1949 (Franziskanische Studien 32, 1950); L. Baudry: Guillaume d'Oekham. Sa vie, ses oeuvres, ses idées sociales et politiques (1950); 0 . Webering: Theory of Demonstration According to William of Ockham (1953); C. Vasoli: Guglielmo Ockham (1954); E. Iserloh: Gnade und Eucharistie in der philosophischen Theologie des Wilhelm von Ockham (1956); H. Shapiro: Motion, Time and Place According to William Ockham (1957); L. Baudry: Lexique philosophique d'Ockham, E t u d e s et notions fondamentales (1958); P. H. Boehner: Collected Articles on Ockham (1958); W. Kölmel: Wilhelm von Ockham und seine Kirchenpolitischen Schriften (1962); G. Gál: Gualtieri de Chatton et Guillelmi Ockham controversia de natura conceptus universalis (Franciscan Studies 27, 1967); J . P. Reilly: Ockham Bibliography 1950—1967 (uo., 28, 1969); A. Ghisalberti: Bibliographia su Guglielmo di Oceam dal 1950 al 1968 (Rivista di filosofia neo-seolastica 61, 1969); J . Miethke: Ockhams Weg zur Sozialphilosophie (1969); K. Michalsky: Philosophie au 14e siécle (1969); R. Paqué: Das Pariser Nominalistenstatut (1970); A. Ghisalberti: Guglielmo di Occam (1972); A.-S. McGrade: The Political Thought of William of Ockham. Personal and Institutional Principles (1974); G. Leff: William of Ockham. The Metamorphosis of Scholastic Discourse (1975); E. A. Moody: William of Ockham (Studies in Medieval Philosophy. Science and Logic, 1975); uő: Ockham, Buridan and Nicholas of Autrecourt (uo., 1975); K . Bannach: Die Lehre von der doppelten Macht Gottes bei Wilhelm von Ockham (1975); A. Ghisalberti: Introduzione a

570

Ockham (1976); uő: II Dio dei filosofi secondo Guglielmo Occam (Rivista di neo-scolastica 70, 1978); M. Damiata: Guglielmo d'Occam: povertá e potere 1—2. (1978— 1979); R. Imbach: Wilhelm von Ockham (Klassiker der Philosophie I. köt., 1981); F. Bottin: La scienza degli Occamisti (1982); W. J . Courtenay: Covenant and Causality in Medieval Thought (1984); L. M. de Rijk: War Ockham ein Antimetaphysiker? Eine semantische Betrachtung (Philosophie im Mittelalter. Entwicklungslinien und Paradigmen, 1987); Z. Kaluza: Les Querelles doctrinales a Paris. Nominalistes et realistes aux confins du XIV e et du XV e siécle (1988); D. Perler: Praedestination. Zeit und Kontingenz (1988); K. Tachau: Vision and Certitude in the Age of Ockham. Optics, Epistemology and the Foundations of Semantics (1988); J . Biard: Logique et théorie du signe au XIV e siécle (1989). Borbély Gábor William of Shoreham [viljem of sórhem] (14. sz.): angol költő. Eletéről keveset tudni. Csak annyi bizonyos, hogy K e n t grófságban élt, valószínűleg Shorehamben, Sevenoakstól nem messze. H é t verse maradt fenn, melyek közül négy didaktikus költemény. Ezekben a kereszténység egyes elméleti kérdéseit, illetve a bűnt, a szentségeket és a tízparancsolatot tárgyalja. A másik három versben Szűzmária dicsőségét énekli. Ez utóbbi három vers egyike a Horae Canonicae Salvatoris Patris sapientia, veritas divina ('Bölcsesség a t y j a , isteni igazság') c. versének fordítása, egy másik pedig R. Grosseteste 13. sz.-i tudós, író és 1235-től Lincoln püspöke egyik művének fordítása. Bár a tárgyalt teológiai kérdések olykor igen bonyolultak, a kifejezésmód világos és egyszerű. A verselés nem különösebben érdekes, rímei, versmértéke gyakran pontatlan. Egy időben tévesen A Midland Prose Psalter szerzőségét is neki tulajdonították. Friedrich Judit William Ponty Iskola; Ponty Iskola; Ecole William Ponty: szenegáli oktatási intézmény. Névadója, W. M erland-Ponty tábornok'(1866—1915) Francia Nyugat-Afrika kormányzója volt. Székhelye 1890-től Saint Louis, 1913-tól Gorée, 1939 óta Sebikotane; általános iskolából fejlődött főiskolává. 1935-től, Ch. Béart tevékenysége révén a nyugat-afrikai francia nyelvű színjátszás első nagy laboratóriuma lett, ahonnan az afrikai szerzők közül B. B. Dadié, G. C. Gadeau, F.-D. Sissoko, F. J . Amon d'Aby pályája is magasba ívelt. Az iskola színját-

WILLY szói 1937-ben Párizsban is vendégszerepeltek. O írod.: Ch. Béart: Le théátre indigéne et la culture franco-africaine (L'éducation africaine, 1936—1937); B. Maupoil: Le t h é á t r e dahoméen: Les auteurs-acteurs de l'École William P o n t y (Outre-Mer, 1937); R . Cornevin: Le théátre en Afrique nőire et á Madagascar (1970). Biernaczky Szilárd Williams [viljemsz], Ben Ames (Macon, 1889. márc. 7.—Brookline, Mass., 1953. febr. 4.): amerikai (USA) író. Cardiffban j á r t egyetemre (ahol a p j a konzul volt), m a j d a bostoni American riportere lett. Első elbeszélései az All-Story Magaziné és a Saturday Evening Post lapjain jelentek meg. O Tipikus bestseller író, akit nem h a j t o t t nagyobb becsvágy, mint hogy olvasóit jól szórakoztassa. O F ő b b regényei: Ali the Brothers Were Valiant ('A fivérek mind derekasan viselkedtek', 1919); The Great Accident ('A nagy baleset', 1920); The Strange Woman (1941: K u t a s s y Gy., Az idegen nő, 1943); Leave Her to Heaven ('Bízd rá a mennyekre', 1944); House Divided ('Megosztott ház', 1947). Somogyi György Williams [viljemsz], Charles (London, 1886. szept. 2 0 . - 1 9 4 5 . m á j . 15.): walesi származású angol író, drámaíró. Jóllehet költő és fordító a p j á n a k szegénysége m i a t t londoni egyetemi t a n u l m á n y a i t nem fejezhette be, irodalmi munkásságával díszdiplomát és oxfordi oktatói státuszt érdemelt ki. Irodalom- és vallástörténetet t a n í t o t t . Hosszú éveken át az Oxford University Press szerkesztője is volt. Tanítványai és barátai szerint előadásai és személyes t á r salgás közben jelentéktelen külseje átszellemült: olyan rajongói voltak, mint T. S. Eliot, W. H. Auden és C. S. Lewis (akivel közösen írta The Arthurian Torso, 'Az a r t u ri torzó', c., csak halála után, 1948-ban megjelent értekezését). í r t d r á m á t , verset, életrajzot, teológiai és irodalomelméleti értekezést, ám népszerűségre sajátságos regényeivel t e t t szert, amelyekben a rémregények izgalmas cselekménye a természetfölöttiről való, szellemes teológiai elmélkedéssel társul. O Eliot szavaival: „Olyan ember volt, aki egyszerre élt az anyagi és a szellemi világban, mert számára e két világ egyetlen egynek t e r e m t e t e t t . Regényei ragyognak a vallásos látomástól, és vallásos elmélkedéseiből is szenzációs cselekmények izgalma á r a d . " Williams egyike azon kevés modern misztikusnak, aki a természetes és történelmi eseményeket természet és történelem fölötti eseményekként tolmácsolja.

Stílusa b á m u l a t o s könnyedséggel mozog két, egyaránt izgalmas világ h a t á r á n , s gondolkodása egyszerre hagyományosan keresztény és megkapóan eredeti. O F ő b b művei még: The Silver Stair ('Az ezüst lépcső', versek, 1912); Windows of Night ('Éjszakai ablakok', versek, 1924); War in Heaven ('Mennyei háború', reg., 1930); Three Plays ('Három d r á m a ' , 1931); Shadows of Ecstasy ('Az eksztázis árnyai', reg., 1933); The Rite of the Passión ('A szenvedély rítusa', esszé, 1936); The Forgiveness of Sins ('A bűnök megbocsátása', tan., 1942); Region of the Summer Stars ('A nyári csillagok vidéke', versek, 1944); House of the Octopus ('A polip háza', dráma, 1945); Ali Hallow's Eve ('Mindenszentek', reg., 1945). O Gyűjt, kiad.: Seed of Adam, and Other Plays ('Ádám m a g j a és más d r á m á k ' , 1948). O írod.: D. Sayers: Essays Presented to Charles Williams (1948). Somogyi György Williams [viljemsz], Emlyn (Pennyford, Flintshire, 1905. szept. 26.—): walesi származású angol színész, rendező, író. Oxfordban tanult, első, Vigil ('Vigília') c. d a r a b j á t 1925-ben az oxfordi egyetem D r a m a t i c Society nevű társaságának színrevitelében m u t a t t á k be. Színitanulmányok u t á n 1927ben csatlakozott J . B. Fagan társulatához. Kiváló jellemszínész, világhírűvé Dickens szövegeinek színészi előadásaival vált, 1932 óta filmezik, számos nemzetközi sikerű filmben a r a t o t t elismerést, rendező és forgatókönyvíró is. O Drámaíróként először R. Fauchois egy darabjának adaptációjával keltett szélesebb körű figyelmet, amelyet 1933-ban The Late Christopher Beán ('A néhai Christopher Beán') c. m u t a t t a k be. Külföldön is nagy visszhangot v á l t o t t ki Night Must Fali ('Az éjnek el kell jönnie') c. darabja is, de későbbi alkotásai komoly hangvételük m i a t t már kevésbé voltak népszerűek. O F ő b b művei még: The Corn is Green ('Zöld a gabona', d r á m a , 1938); The Light of Heart (dráma, 1940: Tnnocent V. E., H a t t y ú d a l , Vígszínház, 1941.lfiárc. 8.); Trespass ('Vétek', dráma, 1947); George (ua., önéletrajz, 1961). Kenesey Gábor

571

Williams, George Awoonor: —> A woonorWilliams, George Williams [viljemsz], Hugó Mordaunt (Windsor, 1942. febr. 20.—): angol költő. Színész és színműíró apja É t o n b a n tanítt a t t a . Volt a Telegraph Magaziné belső munkatársa, a London Magaziné segédszerkesztője, v a l a m i n t a New Statesman tvkritikusa és irodalmi szerkesztője. Verseit

WILLY Sons of Light ('A sötétség fiai, a fény fiai', 1969); Captain Blackman ('Fekete kapit á n y ' , 1972). Somogyi György

többnyire a The Review, majd a The New Review lapjain jelentette meg. í r t két útirajzot is: Í4/Z the Time in the World ('Örökké a világban', 1966) és No Particular Place to Go ('Nincs igazán hova menni', 1981). O L í r á j a jobbára melankolikus és nosztalgikus. Gyakorta igen rövid verseiben a lehető legprózaibb dolgok keltik valami rendkívüliség t o v a t ű n ő benyomását. O F ő b b verseskötetei : Symptoms of Loss ('A veszteség tünetei', 1965); Poems ('Versek', 1969); Sugár Daddy ('Cukros bácsi', 1970); Cherry Blossom ('Cseresznyevirág', 1972); Somé Sweet Day ('Valami édes nap', 1975); LoveLife ('Szerelmi élet', 1979); Self-Portrait with a Slide ('Vetített önarckép' 1990). O Magyarul: 1 vers (Várady Sz., Magyar Lettre Internationale, 1991. 1.). Somogyi György Williams [víljemsz], John (Tottenham, 1796. jún. 29.—Eromanga, 1839. nov. 20.): angol misszionárius, a Narrative of Missionary Enterprises in the South Sea Islands ('Beszámoló a déltengeri szigeteken végzett missziós tevékenységről', 1837) c. emlékirat szerzője. A London Missonary Society k ü l d t e hittérítőnek Polinéziába 1816-ban. R a r o t o n g a szigetén a bennszülöttek segítségével h a t a l m a s k e n u t épített, és azzal j á r t a be a szigetvilágot. Az újszövetségi Szentírást rarotongai nyelvre f o r d í t o t t a és 1834-ben Angliában k i n y o m t a t t a . A szigetvilágba visszatérve az U j Hebridákon kannibálok áldozata lett. O Emlékirata nemcsak a Polinéziáról alkotott európai képzetek alappillére, de lebilincselő olvasmány is. O írod.: E. P r o u t : Memoir of J o h n Williams (1843); C. S. Horné: The Story of t h e London Missionary Society (1908). Somogyi György Williams [víljemsz], J o h n Alfréd (eredeti név); Dennis Gregory (álnév); (Jackson, 1925. dec. 5.—): amerikai (USA) néger író, publicista. Az angol nyelv és irodalom tanára, számos sajtótermék szerkesztője és m u n k a t á r s a . í r t d o k u m e n t u m k ö n y v e t Afrikáról ( A f r i c a : IIer History, Lands and People, 'Afrika: története, földrajza és népei', 1962) és M. L. Kingről (The King God Didn't Save: Reflections on the Life and Deathof Martin Luther King, Jr., 'A király, akit Isten nem m e n t e t t meg: reflexiók ifj a b b Martin Luther King haláláról', 1970), de főképp fekete öntudatról tanúskodó, tudományos f a n t a s z t i k u m o t társadalomrajzzal elegyítő regényeiről ismert. O F ő b b regényei: Night Song ('Éjszakai dal', 1961); The Man Who Cried I Am ('A férfi, aki azt kiáltotta: vagyok', 1967); Sons of Darkness,

Williams [víljemsz], John Edward (Clarksville, 1922. aug. 29.—): amerikai (USA) író, költő. Denverben tanult, m a j d t a n í t o t t irodalmat. 1966-tól 1970-ig a University of Denver Quarterly szerkesztője volt. Több irodalmi díj tulajdonosa. O F ő b b művei: Nothing But the Night ('Csupán az éjszaka', reg., 1948); The Broken Landscape ('A megt ö r t t á j k é p ' , versek, 1949); Butcher's Crossing ('Mészáros átkelő', reg., 1960); Stoner (ua., reg., 1965); The Necessary Lie ('A szükséges hazugság', versek, 1965); Augustus ('Áugusztusz', reg., 1972). Somogyi György Williams [víljemsz], Nigel (Cheadle, 1948. jan. 20.—): angol író. Londonban és Oxfordban tanult. R e n d e z e t t tv-játékot (pl. G. Orwellről, 1983), írt gyerekkönyvet (Johnny Jarvis, ua., 1983); My Life Closed Twice ('Kétszer lezárult életem', 1978) c. regényéért pedig Maugham-díjat kapott (1978) — á m elsősorban színpadi szerzőként t a r t j á k számon. O Politikai felhangokkal t a r k í t o t t , lélektani d r á m á i n a k leggyakoribb alaphelyzete egy zárt embercsoport, amelyet annak legerőszakosabb és -gátlástalanabb tagja maga alá gyűr (pl.: Class Enemy, dráma, 1978; részi., Mester házy M., Osztályellenség, N a g y v , 1989, 9.; Sugár and Spice, 'Cukor és fűszerek', dráma, 1980). O Főbb művei még: Double Talk ( ' K e t t ő s csevegés', d r á m a , 1976); Line'em ('Sorakozó', d r á m a , 1980); Trial Run ('Próbafutás', dráma, 1980); Witchcraft ('Boszorkányság', reg., 1987). Somogyi

György

Williams [víljemsz], Oscar (New York City, 1900. dec.—): amerikai (USA) költő. Tizenhét évesen írta első verseit, aztán három évvel később elszegődött reklámügynöknek, és csak másfél évtized múlva vett újra tollat a kezébe, hogy ostorozza mindazt, aminek ügynöke volt, és versantológiákat szerkesszen (The New Poems Series, ' Ú j versek sorozat', 1940—1944; A Little Treasury Series, 'Kis kincsesház sorozat', 1946—1951). O R o m a n t i k u s a n vad versei a gépesített életet m i n t az ördög találmányát kárhoztatják. O F ő b b művei: The Golden Darkness ('Arany sötétség', versek, 1921); The Man Coming Toward You ('A feléd közelítő ember', versek, 1940); That 's Ali that Matters ('Csak ennyi számít', versek, 1945); Selected Poems ('Válogatott versek', 1947). Somogyi György

572

WILLY Williams [viljemsz], R a y m o n d Henry (Llaufihangel Crocorney, 1921. aug. 31.—): angol nyelven alkotó walesi író. Cambridgeben lett irodalomtanár, m a j d ugyanott a drámairodalom professzora. A The Guardian szemleírója. O Politikai, irodalom- és társadalomelméleti írásaiban megnyilvánuló teoretikus h a j l a m a i t szépíróként is megpróbálja k a m a t o z t a t n i . O F ő b b művei: Bordér Country ('Határvidék', reg., 1960); Communications (tan.-ok, 1962: Zentai J . , A kommunikáció, 1968); Second Generation ('Második nemzedék', reg., 1964); A Letter from the Country ('Levél vidékről', TV-játék, 1966); Orwell (tan., 1971: Bizám Lenke, George Orwell, 1989); Television: Technology and Cultural Form (tan.-ok, 1974: Veres J . , A televízió — technika és kulturális forma, 1976); The Volunteers ('Az önkéntesek', reg., 1978); The Fight for Manód ('Küzdelem Manódért', reg., 1979). Somogyi

György

Williams [viljemsz], Roger (1603— 1683): amerikai (USA) egyházi író. Angliából bevándorolva, a Massachusetts állambeli Salem p u r i t á n lelkésze volt, míg 1635ben nézetei m i a t t nem száműzték. Akkor a mai R h o d e Island területén, néhány követőjével e g y ü t t m e g a l a p í t o t t a a Providence ('Gondviselés') nevű, híressé vált kolóniáját, m a j d az első amerikai baptist a egyházat. Mint a vallásszabadság eszméjének élharcosa t ö b b regény hőseként is bevonult az amerikai irodalomba (D. P . Thompson: The Doomed Chief, 'Az elátkozott főnök', 1860; W. D. Schofield: Ashes in t h e Wilderness, ' H a m u a vad o n b a n ' , 1942). O S a j á t írásaiban a vallásos elmélyülés amerikai angol nyelven talán legszebb megnyilvánulásait találjuk. O F ő b b művei: A Key into the Language of America ('Kulcs Amerika nyelvéhez', t a n . , 1643); The Bloudy Tenet of Persecution, for Cause of Conscience, Discussed ('Értekezés a lelkiismereti ok mia t t i üldözés á t k o z o t t felfogásáról', 1644); The Bloudy Tenet Yet More Bloudy ('Az á t k o z o t t a b b felfogás még á t k o z o t t a b b f a j t á j á r ó l ' , 1652); The Hireling Ministry None of Christ's ('A bérenc lelkész nem Krisztustól való', ért., 1652); Experiments of Spiritual Life and Health ('A lelki élet és egészség kísérletei', 1652). O G y ű j t , kiad.: The Writings of Roger Williams ('írásai', 6 köt., 1866—1874). O írod.: P. Miller: Roger Williams: His Contribution to American Tradition (1953); O. E. Winslow: Master Roger Williams (1957). Somogyi

Williams [viljemsz], Tennessee (írói név); T h o m a s Lainer (eredeti név); (Columbus, Miss., 1914. márc. 26.—New York, 1983. febr. 25.): amerikai (USA) író, költő. Apja kereskedelmi ügynök volt, a családban erős volt a kvéker-pionir hagyomány. Egyetemi t a n u l m á n y a i t a University of Missouri (Columbia), a Washington University (St. Louis), és a University of Iowán végezte. Időközben állandóan dolgozott, hogy előteremtse az egyetemi tanulás költségeit. Meglehetősen mozgalmas évek u t á n — dolgozott mint hivatalnok, liftesfiú, pincér, szerelőmunkás, újságíró — Rockefellerösztöndíjat k a p o t t (1940), ami lehetővé tette, hogy csak az írással foglalkozzék. E k k o r lett ideje arra is, hogy a f o r m a b o n t ó német színház híres rendezőjének, E. Piscatornak — aki 1939—1951 között New Y o r k b a n élt és dolgozott — az előadásait látogassa. Első, egész estét betöltő d r á m á j á t is ekkor írta: Battle of Angels ('Angyali ütközet', 1940) c., amely ebben a f o r m á j á b a n megbukott. Átdolgozott, végleges változata: Orpheus Descending (1957: Keszthelyi Z., Orfeusz alászáll, Vígszínház, 1961. jún. 9.; Bányay G., ua., 1974) azonban p á l y á j á n a k egyik legsikeresebb b e m u t a t ó j a volt. Álláskeresőben Floridába is elvetődött, s Hollywoodban a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiók forgatókönyvírójaként vállalt m u n k á t . I t t írta első sikeres d r á m á j á t , a Glass Menagerie-t (1944—1945; B á n y a y G., Üvegfigurák, 1964), a b e m u t a t ó után a vele szinte egyidőben indult A. Millerrel e g y ü t t , a kort á r s amerikai színház legjelentősebb szerzői között t a r t o t t á k számon. K e t t e j ü k érdeklődése és p á l y á j a azonban a modern amerikai d r á m a fejlődésének sajátos osztottság á t is m e g m u t a t j a . Velük lesz teljessé az O'Neill-l h a g y o m á n y kettéválása. Á pesszimista szemlélet, pervertált k a r a k t e r e k , az esetszerű kultusza él tovább Tennessee Williams d r á m á i b a n , míg Miller a késői, érett O'Neill embert-értő objektivitását, az 1930-as évek amerikai d r á m á j á n a k társadalmi felelősségvállalását, s így az esetszerű elutasításának hagyományát viszi tov á b b . Az 1960-as években Williams egészsége erősen leromlott, részben a sok gyógyszer s az egyidejű alkoholfogyasztás m i a t t teljesen összeroppant idegileg (1969). 54 éves korában a floridai Key Westben a katolikus egyház szertartása szerint megkeresztelkedett. Az 1970-es években írott drámái már nem a r a t t a k igazi n a g y sikert. O Végigtekintve 1958-ig, a Suddenly Last Summer (egyfelv., 1964: Nagy P., Múlt nyáron hirtelen, Miskolci Nemzeti Színház, 1968. márc. 5.) megjelenéséig írt d a r a b j a i t ,

György 573

WILLY a szerző tulajdonképpen valamennyi, a pálya fejlődését döntő módon m e g h a t á rozó élményét, inspirációját felfedezhetjük. Ilyen élménysort jelentenek — természetszerűen — első, gyermekkori tapasztalatai, és egy sajátos, személyes elidegenedési fol y a m a t szeszélyes-szélsőséges pillanatainak a megélése s drámai témaként való felbukkanása. Williams szülővárosa, Columbus ez a valójában meglehetősen sivár, déli város, hajdani ültetvényesek, szerencselovagok, szépfiúk, alkoholista „nagyfőnökök" és fajvédők gyülekezőhelye volt. Ezen a vidéken minden megtörténhetett, a K u - K l u x - K l a n bosszúakciói, gyújtogatások, lincselések. Tennessee Williams éretlen fővel, s gyermeki megrendüléssel véste mindezt emlékezetébe, s p á l y á j a végéig nem s z a b a d u l h a t o t t meg élményeitől. Figurái valahol, valamiképpen mindig halálraítéltek, valamennyien bűnösek, hiszen létezésük m a g a is bűn, de bűn az ebből a létből való elvágyódás is. Hősei szinte minden esetben olyan emberek, akiknek valamikor, a m ú l t b a n lehetőségük volt a boldogságra (ezért k i t ű n ő e n és jellemzően v á l a s z t o t t a meg Chance nevét az Ifjúság szép madarában, vagy Blanche nevét A vágy villamosában). T e h á t csupa olyan emberről esik szó, akiket valamilyen lelki sokk, balsorsú életfordulat s ú j t o t t , amely idegbeteg, hajszolt, skizoid, menekülő — önsorsrontó — személyiséggé teszi m i n d a n n y i u k a t . O Művei nem a h a t a l m a s fejlődést m e g t e t t 20. sz. univerzális problémáit, hanem egy elszigetelt, zárt világ élet é t m u t a t j á k be. E z t a különös világot ismerjük meg Faulkner regényeiben is. Tennessee Williams az emberi lét hiábavalóságának, az egyes ember sorozatos frusztráltságának d r á m á i t írta meg, amelyekben a nemiség, a sokszor értelmetlenül kegyetlen erőszak a meghatározóan jelenlévő erő. Már az Üvegfigurák is egy deklasszálódott déli család életének intim problémáit t á r j a fel. A gyermekei életét uralni s irányítani akaró A m a n d a kudarcáról szól a t ö r t é n e t , de ugyanilyen tragikus kudarcsorozat nyomorék leányának, Laurának az élete is, aki a vitrinben lévő üvegfigurák köré é p í t e t t fantáziavilágban „él" csupán. Tragikus hős fivére, a cinikus, dologtalan Tom is, akinek egyetlen tisztességes törekvése az, hogy valamiképpen férjet kerítsen L a u r á n a k . A tragédia beteljesedése, hogy a „tisztességes" kerítő szándék is zátonyra f u t . L a u r a egy pillanatra azt hiszi, hogy a boldogság — talán — számára is lehetséges. De éppen a boldogság pillanata válik a tragikus felismerés pillanatává: az érzékeny, vonzó J i m ről kiderül, hogy már mással jár jegyben.

A m a n d a a hajdani, déli ültetvényes élet ragyogásáról, a nagyszerű múltról, csodás vagyonról ábrándozik. O Ilyen múlt- és á b r á n d k é p e k állnak a világhírnevet meghozó n a g y drámák cselekménye mögött is: A Streetcar Named Desire (1947: Czimer J . , A v á g y villamosa, Nagyv, 1961, 2.; film: E. K a j a n , USA, 1951); Cat on a Hot Tin Roof (1955: B á n y a y G„ Macska a forró bádogtetőn, N a g y v , 1962, 8.; Czimer J „ ua., Vígszínház, 1967. febr. 3.), Sweet Bird of Youth (1959: Örkény I., Az ifjúság szép m a d a r a , Nagyv, 1964, 8.; bem. Az ifjúság édes madara, K a t o n a József Színház, 1965. m á j . 7.). Valamennyiben frusztrált, hisztérikus, gyenge, a kegyetlen világ realitásaival szembenézni nem t u d ó hősnők és hősök állnak a d r á m a i események középpontjában: Blanche DuBois, Brick, Chance egyszerre képviseli a szépség, boldogság, a tiszta és igaz élet u t á n való vágyódást, de a s a j á t torz sorsuk és énjük gyengeségeibe való elmerülést, a teljes reménytelenséget s az igazi értékek feladását is. Tennessee Williams az Ifjúság szép madara előszavában írta meg, hogy már 14 éves korában felfedezte, az írás lehetőséget ad abból „a valóságos világból való elmenekülésre, amelyet elviselhetetlenül nyomasztónak érzett". De mindegyik d r á m á j a azt bizonyítja, hogy a menekülés illúziója valamiképpen reménytelen, hiszen éppen ez a nyomasztó világ lett és m a r a d t középponti t é m á j a . O A macska a forró bádogtetőn, amely a Vágy villamosa u t á n a második Pulitzer-díj at szerezte meg szerzője számára, bizonyos értelemben f o l y t a t j a az Üvegfigurák problémasorát. A m a n d a ellenképe a gazdag ültetvényes a p a , akinek utolsó születése n a p j á n derül ki, hogy felesége, gyermekei, veje, menye, unokái hol érthető, hol megbocsáth a t a t l a n okok miatt egész életüket hazug illúziók tégláiból építették fél. O Az első nagy korszak drámái között talán az I f j ú ság szép madara a legkegyetlenebb. I t t a viharos szerelmi viszonyokat megélő ifjú hőst, Chance-ot ifjabb Tom Finley szabályosan kasztrálja — ugyanezt teszi egy fehér nővel élő néger férfival is. Utóbbi esetben T o m rasszista meggyőződése az irányító erő, az előbbiben látszólag az a tény, hogy nővérének, Heavenlynek, Chance vigyázatlansága miatt t i l t o t t m ű t é t e t kell elszenvednie. O Tennessee Williams többször k i f e j t e t t e azt a meggyőződését, hogy a modern ember civilizált m a g a t a r t á s á n a k vékony rétege alatt ott rejtőzik a primitív én, hogy vad, ösztönös indulataink döntő módon határozzák meg létünket s cselekedeteinket, s hogy éppen ezért az egyénnek

574

WILLY ez a t u d a t a l a t t i , r e j t e t t világa elsőrendű t é m á j a kell legyen a modern írónak. Freud és Jung h a t á s a nyilvánvaló, és az is, hogy ez a h a t á s csak félerősítette Tennessee Williamsben az esetszerűhöz, a különlegeshez, a szélsőségesen introvertált jellemekhez való vonzódását. Szívesen állít szembe erősen polarizált figurákat, az érzéki, ösztönembert képviselő Stanley-t ( Vágy villamosa), Chance Wayne-t (Ifjúság szép madara), Maggie-t (Macska a forró háztetőn) a puritán erkölcsi, szellemi eszményeket hordozó karakterekkel, de v a l ó j á b a n ezek az ellentétek nem csupán két ember egymás közötti d r á m a i harcát, hanem az egyes ember énjén belüli kollízióját, s gyakran oldhatatlan, k o n s t á n s drámai ütközetét fedik fel. Szinte minden drámai hőse egyszerre áldozat és zsarnok, gyenge, esendő s valahol mégis a szép és igaz emberi értékek hordozója, illetőleg ez igaz értékek után vágyakozó, komplex személyiség. O Drámáiban középpontiak a szexualitás problémái. Ez a v a l ó j á b a n nagyon is modern érdeklődés alk a l m a n k é n t meglehetősen kétes reputációt szerzett számára a kortárs kritikusok körében, ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy második nagy korszakának d r á m á i b a n ne forduljon még hangsúlyosabb érdeklődéssel a szexuális aberrációk különös világa felé. í g y a Suddenly Last Summer, de különösen a Night of the Iguana (1961: S z e n t k u t h y M., Az iguána éjszakája, nla, Autóbusz és iguána. Mai amerikai elbeszélők, anto., 1968; színpadi változata: Madách K a m a r a Színház, 1977. jan. 8.) szinte kizárólag az én ösztönéletének aberráltságára koncentrál. Az előbbi egy homoszexuális szerelmi kapcsolatot visz a színpadra, az utóbbi egy kiugrott pap, Shannon tiszteletes úr szexuálfetisiszta kalandjait elemzi. Ezekben a d r á m á k b a n a szerző már a társadalmi beilleszkedésre képtelen, perifériára szorult, elveszett lelkek világát veszi nagyítóüveg alá, akik minden hidat felégettek maguk mögött, akiknek egyetlen megélt élménye a magányosság, kétségbeesés és reménytelenség. O A szerző különös világa és hősei mindenképpen a civilizált, techn o k r a t i k u s gondolkodású modern világ embertnyomorító körülményei elleni tiltakozást fejeznek ki. Drámai világának merészsége késégtelenül az Ibsen, Csehov, Maeterlinck, Strindberg, O'Neill által képviselt modern színházi tradíciót folytatja. Nyelve lírai, mégis erőteljes, stilisztikai hatásosságát iróniája, humorérzéke biztosítja. Jól megkomponált színpadképei, látványos fény, szín és hanghatások együttes alkalmazása m i a t t gyakran a színpad festőjének

is nevezik. O Főbb művei még: American Blues ('Amerikai dal', egyfelv., 1939); 27 Wagons Full of Cotton and Other One-Act Plays ('Huszonhét gyapottal tele vagon és más egyfelvonásosok', 1946); This Property is Condemned ('Ez a ház eladó', d r á m a , 1946); Summer and Smoke ('Nyár és f ü s t ' , d r á m a , 1947); One Arm and Other Stories ('Fél karral és más elbeszélések', 1948); The Román Spring of Mrs. Stone ('Mrs. Stone római tavasza', reg., 1950); The Rose Tattoo (dráma, 1951: Ungvári T., T e t o v á l t rózsa, Nagyv, 1966, 9.); I Rise in Flame, Cried the Phoenix: A Play about D. H. Lawrence ('A lángokból újjászületek, k i á l t o t t a a főnix — színmű D. H. Lawrence-ről', 1953); Three Players of a Summer Game ('Egy nyári játszma három játékosa', dráma, 1955); In the Winter of Cities: Poems ('Városok telében: Versek', 1956); Period of Adjustment ('Amíg összeszoknak', d r á m a , 1959; 1964); The Milk Train Doesn't Stop Here Anymore ('A tejesvonat i t t nem áll meg többé', dráma, 1962); Tennessee Laughs: Three One Act Plays ('Tennessee nevet: H á rom egyfelvonásos', 1970, bem.: 1980); Memoirs ('Önéletrajz', 1975); Moise and the World of Reason ('Moise és az értelem világa', reg., 1976); This Is an Entertainment ('Ez jó mulatság', dráma, 1976); Tennessee Williams' Letters to Donald Windham J940 —1965 ('Levelei Donald Windham hoz 1940—1965', 1976); Androgyne, Mon Amour ('Androgyne, szerelmem', versek, 1977); Vieux Carré (ua., d r á m a , 1978); A Lovely Sunday for Creve Coeur ('Creve Coeur csodás v a s á r n a p j a ' , d r á m a , 1978—1979); Where 1 Live: Selected Essays ('Ahol én élek: válogatott esszék', 1978); It Happened the Day the Sun Rose and Other Stories ('Azon a napon történt, amikor a n a p felkelt és más elbeszélések', 1982). O G y ű j t , kiad.: Four Plays of Tennessee Williams ('Négy d r á m á j a ' , 1957); Five Plays ('Öt d r á m á j a ' , 1962); The Theatre of Tennessee Williams ('Színháza', 4 köt., 1972, 5. köt., 1976, 7—8. köt., 1981). O Magyarul még: A hosszú búcsú (egyfelv., Nagy P., B a r t ó k Terem, 1959. dec. 6.); 1—1 elb. (Bartos T., Mai amerikai elbeszélők, anto., 1963; Bányai G., Nagyv, 1963, 6.; Valkay Sarolta Magyar Rádió, 1965, febr. 25.; uő, uo., 1966. jún. 21.; B á n y a y G., A varázshordó, anto.. 1966; Kincses Edit, Nagyv, 1968, 7.; K a d a Júlia, uo., 1975, 12.; Nemes A., Kincses Edit, uo., 1981, 7.); 1 vers (Vas I., H é t tenger éneke, anto., 1982); 1 próza (Az eltiport petúniák esete. Lírai fantázia, Molnár S., Nagyv, 1965, 7.); Drámái (Bányay G., Beney Zsuzsa, 1964); I d r á m a (Révész Má-

575

WILLY ria, Nagyv, 1983, 11.); 1 elb. (Kincses Edit, Rakéta,' 1994, 16.). O írod.: Sz. Szántó Judit: Tennessee Williams (Nagyv, 1961, 2.); S. L. F a l k : Tennessee Williams (1961); B. Nelson: Tennessee Williams. The Man and His W o r k (1961); N a n c y Tischler: Tennessee Williams, Rebellious P u r i t á n (1961); Lázár I.: Az amerikai irodalom a huszadik században (Vság, 1962, 5.); F . Donahue: The D r a m a t i c World of Tennessee Williams (1964); G. Maxwell: Tennessee Williams and Friends (1965); Esther Jackson: The Broken World of Tennessee Williams (1965); M. Steen: A Look a t Tennessee Williams (1969); J e a n n e F a y a r d : Tennessee Williams (1972); J . Osborne: Megjegyzések T. Williams darabjaihoz (A d r á m a művészete ma, anto., 1974); S. S. Stanton (szerk.): Tennessee Williams. A Collection of Critieal Essays (1977); M. Yacowar: Tennessee Williams and Film (1977); R . F. Leavitt (szerk.): The World of Tennessee Williams (1978); E. B. Asibong: Tennessee Williams: T h e Tragic Tension (1978); F . Hirsch: T h e Plays of Tennessee Williams (1979); D. W . Gunn: Tennessee Williams: A Bibliographv (1980); Felicia H. Londre: Tennessee Williams (1980); Pálffy I.: Tennessee Williams és a drámai ember mássága (FK, 1981, 1—2.); D. Williams—S. Mead: Tennessee Williams: An I n t i m a t e Biography (1983); J . S. McCann: The Critieal Reputation of Tennessee Williams: A Reference Guide (1983); R . B. Parker: The Glass Menagerie: A Collection of Critieal Essays (1983); R . H a u p t m a n n : T h e Pathological Vision: J e a n Genet, Louis-Ferdinand Celine and Tennessee Williams (1984); D. Roder: Tennessee Williams: An I n t i m a t e Memoir (1984); F r a n k T.: (szerk.): The Origins and Originality of American Culture (1984); Pálffy I.: Otherness as a Salient Feature in Tennessee Williams's Plays (1984); D. Spoto: The Kindness of Strangers: The Life of Tennessee Williams (1985); F. Gillen: Horror Shows, Inside and Outside My Skull: Theater and Life in Tennessee Williams's Two Character Play (1986); H. Bloom: Tennessee Williams (1987); R. Boxill: Tennessee Williams (1987); D o r o t h y Parker: Essays on Modern American D r a m a : Williams, Miller, Albee and Shepard (1987); J u d i t h J . Thompson: Tennessee Williams's Plays: Memory Myth and Symbol (1987); H. Bloom: Tennessee Williams's A Streetcar N a m e d Desire (1988); uő: Tennessee Williams's The Glass Menagerie (1988). Kocztur Gizella Williams [viljemsz], Valentine (írói név); George Valentine Williams (teljes név);

(London, 1883. okt. 20.—New York City, 1946. nov. 20.): angol író. A Reuter, m a j d a Daily Mail tudósítója, hollywoodi forgatókönyvíró volt. í r t kém-melodrámát (Berlin, 1932) és önéletrajzot (The World of Action, 'A cselekvés világa , 1938), de főképp titokzatos és kalandos történeteket, amelyek kritikusai szerint „annyira valószínűtlenek, hogy ezért hihetőek". O F ő b b művei: The Man With the Club Foot (reg., 1918: Zigány Á., A tuskólábú, 1947); The Secret Hand (reg., 1921: Zigány Á., A titokzatos kéz, 1932); Clubfoot the Avenger (reg., 1924: Kosáryné Réz Lola, Tuskólábú ú j r a kopog, 1937); Mr. Ramosi (reg., 1926: G. Beke Margit, A kétarcú ember, 1934); The Return of Clubfoot (reg., 1927: Kosáryné Réz Lola, A tuskólábú visszatér, 1932); The Crutching Beast (reg., 1928: Zigány A., A véreb lesben, 1933); Fog (reg., D . R . Simsszel, 1932: Simor M., Köd, 1935); The Gold Comfit Box (reg., 1932: Fekete O., Az a r a n y szelence, 1934); The Clock Ticks On (reg., 1933: Zigány A., Az óra ketyeg, 1934); The Clue of the Rising Moon (reg., 1935: Wiesner Juliska, Az áruló holdvilág, 1936); The Fox Prowls (reg., 1939: Kosáryné Réz Lola, A róka lesben, 1939). O Magyarul még: Anubis szobra: Egyiptomi regény (Margittai Sz., 1927); Ki a tettes? (reg.. K u n M., 1933). Somogyi György Williams [viljemsz], William Carlos (Rutherford, NY, 1883. szept. 17—uo., 1963. márc. 4.): amerikai (USA) költő, író. Mint Autobiography ('Önéletrajz', 1951) c. művében elmondja, n a g y a n y j a Emily Dickinson volt. Családjában egyaránt megtalálható volt dán, angol és zsidó nemzetiségű előd. Genfben kezdte t a n u l m á n y a i t , m a j d az USA-ban végezte el az egyetemet, ezután a lipcsei egyetemen szerzett orvosi doktorát u s t . H a z a t é r t szülővárosába, ahol élete végéig orvosi praxist f o l y t a t o t t . O Költőként indult, első kötete (Poems, 'Versek', 1901) d a r a b j a i elsősorban E. Pound h a t á s á t mut a t j á k . Már itt is m e g m u t a t k o z o t t későbbi költői törekvésének leglényegesebb s korában forradalminak tekintett mozzanata: arra törekedett, hogy az amerikai népnyelvet elfogadtassa az akkor még mindig a viktoriánus ízlés befolyása a l a t t álló amerikai olvasóközönséggel. Amit imagizmusn&k neveznek, s aminek alapján Williamst is általában ehhez a csoporthoz szokták sorolni, mégsem ebben a mozzanatban m u t a t kozik meg. Imagizmusának leglényegesebb vonása az a különleges, l á t t a t ó képi erő, amely eredetében a romantika és a szimbolizmus felhígított hagyománya elleni láza-

576

WILLI dásból született, t a r t a l m á b a n azonban tökéletesen tartalmazza a Pound által meghatározott jegyeket, vagyis a költői tárgy direkt, sallangmentes kezelését, a szavakkal való gazdálkodás p u r i t á n , csak a megjelenítés elősegítésére törekvő eljárását, végül pedig a metronómia hagyományos formáinak a helyettesítését a kifejezések és a képszerűség belső ritmikájával. Williams olyannyira mesteri fokon birtokolta e tulajdonságokat, hogy egyik kritikusa máig is érvényes módon á l l a p í t h a t t a meg költészetéről: ahogyan a k o r t á r s és szellemiségükben rokon amerikai festők (pl. G. O'Keefe) művei mentális képek, t e h á t olyanok, amelyeken a színeket szinte „hallani" lehet, Williams olyan költői képeket használ, amelyek — kimondva-kimondatlanul — képiségükben mintegy láthatók. J ó példa erre a következő szakasz: Nagydarab fiatal nő fedetlen fővel kötényben Simán hátrafésült hajjal áll az utcán Harisnyás lába nagyujjával a járdára támaszkodik Cipője a kezében. Vizsgálódva néz bele Kihúzza belőle a papír talpbélést hogy megtalálja a szöget Ami szúrta a lábát. (ford.: Orbán O.)

Költészetének ezen tárgyszerűségével szorosan összefüggő mozzanata az a metafizikai dimenzió, amely a költő puritán és viszszafogott ábrázolásában még erőteljesebben érvényesül. Azt a dimenziót keresi, amelynek megközelítése, mint mondja, nem lehetséges a racionalitás eszközeivel: Rejtsd el valahova az ész elől, hadd eresszen gyökeret és hadd növekedjen, irigy fülek és szemek hatókörén kívül — magának. (ford.: Orbán O.)

O Legnagyobb lélegzetű költői vállalkozása az ötrészes Páter son (ua., eposz, 1946— 1951). Mint önéletrajzában elmondja, Patersont, a Passaic folyó p a r t j á n fekvő ipari várost azért választotta e „személyes eposz" színhelyéül, mert ez a hely mintegy sűrítménye az amerikai társadalomnak a maga egész történetével, g y a r m a t i m ú l t j á val, iparosodó és változó jelenével együtt. Olyasvalamiről akart írni, mind mondja, amit valóban és testközelségből ismert. O 37

Költői m u n k á s s á g á n a k kibontakozása után, amikor m á r több irodalmi díj birtokosa is volt s az ú j USA-beli költészet egyik kimagasló egyéniségének számított, jelentkezett csak regénnyel (White Mule, 'Fehér öszvér', reg., 1937). Prózaművészetében lírájához hasonló célokat követ: arra törekszik, hogy megszólaltassa a mindennapi amerikai élet sokszínűségét. Az asszociációk azonban n e m a belső világ féktelen vagy romantikus szabadságát követik, hanem a mindennapi t á r g y a k rendjét, olyannyira, hogy az e tárgyakhoz való ragaszkodás, miközben m e g t a g a d j a bármilyen külső faktor, értelmezési elv vezetését, éppen a kézenfekvő értelem, az i r á n y m u t a t ó és felemelő eszme hiánya következtében olykor, költészetéhez hasonlóan, nihilisztikusnak tűnik. O Esszéiben a kortárs amerikai irodalom értő és művészeti elveivel összhangban álló elemzését n y ú j t o t t a . Máig is az USA-beli esszéirodalom egyik leghatásosabb képviselőjeként t a r t h a t ó számon. A Voyage to Pagany ('Utazás Pogányföldre', 1928) c. esszégyűjteménye európai utazásának kétértelmű élményeiről ad számot. O Mo.-on az 1960-as évektől h a t o t t erőteljesebben művészete s elsősorban költészete. Számos fordítója közül a leginkább talán Orbán O. költészetére h a t o t t , aki nemcsak a tárgyszerűség és a mindennapi élményvilág hangsúlyozásában rokon Williamsszel, hanem abban is, hogy a mindennapiság ábrázolásába egy baljóslatú és illúziótlan metafizikai dimenzió árnyalatait vegyíti. O Főbb művei még: The Tempers ('Vérmérsékletek', versek, 1913); Kora in Hell ('Alvilági leány', versek, 1920); Spring and AU ('Tavasz és minden más', versek, 1922); Adam dk Eve and the City ('Ádám & É v a és a város', versek, 1936); Selected Essays ('Válogatott esszéi', 1954); Pictures from Brueghel ('Brueghel képeiből', versek, 1962); Imaginations ('Elképzelések', versek, 1970). O G y ű j t , kiad.: J . C. Thirwall (szerk.): The Selected Letters of William Carlos Williams ('Válogatott levelei', 1957); A. W. Litz—Ch. MacGowan (szerk.): Collected Poems ('Összegyűjtött versei', 1986); R. Coles (szerk.): The Doctor Stories ('Orvosi történetei', vál. elb.-ek, 1987). O Magyarul még: 1 elb. (Bodnár Gy., Ű j Szó, 1975, 49); 1 esszé (Takács F., Az el nem képzelt Amerika, anto., 1974); 1—1 vers (Vég Gy., Modern Orfeusz, anto., 1960; Vas I., Nagyv, 1965, 6.; Tótfalusi I., Észak-amerikai költők antológiája, 1966; K á l n o k y L „ Évgyűrűk, anto., 1967; Eörsi I., R u h a p r ó b a , anto., 1975; J á n o s i I., Nagyv, 1976, 10.; Orbán 0 . , N a g y v , 1979, 1.; Kodolányi Gy.,

577

WILLY Ú í , 1983, 10.; Várady Sz., uo.; Tandori D., Lombos ágak szívverése, anto., 1983; Gergely Ágnes, Lélekvesztő, anto., 1986; Kis Za., Hel, 1991, 18.; uő, Látó, 1993, 4 ); 9 vers (Kodolányi Gy., Ú j Symposion, 1972, 91.); 25 vers (uő, A létezés hálói, anto., 1990). O írod.: L. W. Wagner: The Poems of William Carlos Williams (1964); J . Conarroe: William Carlos Williams' Paterson. Language and Landscape (1970); L. W. Wagner: T h e Prose of William Carlos Williams (1970); R. Townley: The Early Poetry of William Carlos Williams (1975); L. W. Wagner: Interviews with William Carlos Williams (1976); Kodolányi Gy.: William Carlos Williamsről (Új í r á s , 1983, 10); D. Tashjian: William Carlos Williams and t h e American Scene (1979); Ch. Doyle (szerk.): The Critical Heritage (1980); P . Mariani: William Carlos Williams: A New World Naked (1981); M. G. Lloyd: William Carlos Williams' Paterson (1981); B. Duffey: A Poetry of Presence. The Writings of William Carlos Williams (1985); J . E . B. Breslin: William Carlos Williams. An American Artist (1985); Marilyn Kallet: Honest Simplicity in William Carlos Williams' Asphodel, The Greeny Flower (1986); G. Sorrentino: Az elkülönített különféle. William Carlos Williams p r ó z á j a (Hel, 1987, 1—3.); Lisa M. Steinman: Made in America. Science, Technology and American Modernist Poets (1987). Kenesey Gábor Williams [viljemsz], Wirt Alfréd (Goodman, 1921. aug. 21.—): amerikai (USA) író. i r o d a l o m t a n á r , újságíró, szerkesztő. Hemingway tragikusnak nevezett művészetéről írt t a n u l m á n y a (The Tragic Art of Ernest Hemingway, 'Ernest Hemingway tragikus művészete', 1981) s a j á t szépírói eszményeiről is árulkodik. Az amerikai Dél sajátosságait taglaló regényeinek fő t é m á j a az elkerülhetetlen világvége előre vetített árnyékában élő ember d r á m á j a . O F ő b b művei: The Enemy ('Az ellenség', reg., 1951); Love in a Windy Space ('Szerelem szeles helyen', reg., 1957); Ada Dallas (ua., 1960; film: 1961); A Passage of Hawks ('Sólymok vonulása', reg., 1963); The Trojans ('A trójaiak', reg., 1966); The Modern American Political Növel 1900—1960 ('Modern amerikai politikai regény 1900— 1960', 1966); The Far Side ('A túlsó oldal', reg., 1972). Somogyi György Williams-Ellis (írói név); Mary név); (Newlands 1984. aug. 27.):

[viljemsz-eliszj, Amabel Nassau Strachey (eredeti Corner, 1894. máj. 10.— angol írónő. 1 9 2 2 - 1 9 2 3 -

b a n a Spectator irodalmi szerkesztője volt. í r t életrajzot (The Exquisite Tragedy: An Intimate Life of John Ruskin, 'A nagyszerű tragédia: J o h n Ruskin magánélete', 1929); Darwin naplója alapján t u d o m á n y o s útleírást (The Voyage ofthe Beagle, 'A vadászkopó ú t j a ' , 1931), tündérmeséket (Fairies and Enchanters, 'Tündérek és varázslók', 1934), történelmi t a n u l m á n y t (The Story of English Life, 'Az angol élet története', F . J . Fischerrel, 1936), á m főképpen a The Big Firm ('A nagy cég', 1938) c. regényéről ismert. O F ő b b művei még: Noah's Ark ('Noé b á r k á j a ' , reg., 1925); The Wall of Glass ('Az üvegfal', reg., 1927). Somogyi György Williamson [viljemszn], Alice Muriéi; A. Livingston (leánykori név); D o n a Teresa de Savallo; Alice Stuyvesant; Mrs. Harcourt Williamson (írói álnevek); (New York, 1869—Anglia, 1933. szept. 24.), és Charles Norris [norisz]; Charles de Crespigny (írói álnév); (Exeter, 1859—Anglia, 1920. okt. 3.): angol író-házaspár. N o h a esetenként külön-külön is publikáltak, a nevükhöz fűződő több t u c a t romantikus ponyvaregényt, melyek különféle álneveken jelentek meg, többnyire közösen írták. O Á 20. sz. első három évtizedében mintegy húsz könyvüket fordították magyarra. O Főbb regényeik: My Friend the Choiffeur (1905: P á n t i K., Az én soffőr b a r á t o m , 1908); The Marquis of Loveland (1908: uő, Lord Loveland, 1920); The Golden Silence (1910: Pogány K . — F r ü c h t E., Az a r a n y csönd, 1913); The Underground Syndicate (1910: n. n., Á földalatti szindikátus, 1919); The Guests of Hercules (1912: n. n., Herkules vendégei, 1913); It Happened in Egypt (1914: Pánti K., E g y i p t o m b a n történt, 1918); Secret History (1915: uő, Titokzatos történet, 1920); The Lion's Mouse (1919: Kéméndyné Novelly R., Az oroszlán egérkéje, 1924); The Lady from the Air (1922: n. n., A levegő asszonya, 1925); Black Sleeves: It Happened in Hollywood (1928: Tábori P., Hollywoodi történet, 1935). Újvári Péter Williamson [vdjemszn], Dávid (Melbourne, 1942—): ausztrál író. Gépészmérnöknek tanult a Monash egyetemen, majd ismereteit főiskolai t a n á r k é n t a d t a tovább szülővárosában. The Coming of Stork ('Gólya jön', 1970) c., szatirikus d r á m á j á n a k az első melbourne-i „alternatív színházban" történt bemutatójával az ausztrál ,,új hull á m " képviselőjeként b u k k a n t fel. O Későbbi darabjainak hangvétele kevésbé szatirikus, és f o r m á j u k sem a v a n t g a r d e törek-

578

WILLI vésekre vall. T ö b b ausztrál sikerfilm — pl. a Mo.-on is b e m u t a t o t t Gallipoli — forgatókönyv-írója. O F ő b b művei még: The Removalists ('Az elmozdítok', 1971); What if You Died Tomorrow? ('S ha holnap meghalnál?', 1973); The Perfectionists ('A maximalisták', 1982). Somogyi György Williamson [viljemszn], H e n r y (Bedfordshire, 1895. dec. 1.—1977. aug. 13.): angol író. Huszonhárom évesen ősz hajjal és megtört lélekkel került ki az 1. világháború poklából. A Temze r a k p a r t j á n és kenti szénakazlakban aludt, a Weekly Dispatch és a Daily Express lapjain megjelenő karcolatainak szerény honoráriumát elitta, és m a g á n y á b a n az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Azután kétszáz mérföldet gyalogolva Exmoorig, ott egy kunyhóban befejezte The, Flax of Dreams ('Álmok szövete') c. regényciklusának első részét (The Beautiful Years, 'A gyönyörű évek', 1921; a többi: Dandelion Days, 'Gyermekláncfű napok', 1922; Dream of Fair Women, 'Tisztességes asszonyok álma', 1924; The Pathway, 'Áz ösvény', 1928). Ez a munka meghozta számára W. de la Mare, Th. Hardy, A. E. Benne, tt barátságát, és főként T. E. Lawrence-ét, akiről később életrajzot is írt Genius of Friendship ('A barátság szelleme', 1941) c. Tarka the Otter ('Tarka, a vidra'; film: D. Cobham, 1978, angol) c. állatmeséjének sikere és Hawthornden-díjsi nyomán pedig anyagi gondjai is megszűntek. Családot alapítva, f a r m j á n gazdálkodva egyre írta regényeit, melyek közül a legterjedelmesebbhez, önéletrajzi ciklusához az 1950-es években látott hozzá (A Chronicle of Ancient Sunlight, 'Az ősi napfény krónikája', 15 köt., 1951—1969). O A természet bűvöletében, embert és állatot egyaránt melankolikus rokonszenvvel szemlélve írt, visszafogott és szomorú szenvedéllyel. O Főbb művei még: The Old Stag ('Az öreg szarvasbika', elb.-ek, 1926); The Wet Flanders Plain ('A nedves flandriai síkon', harctéri élmények, 1929); Salar the Salmon ('Salar, a lazac', reg., 1935). O írod.: B. Sewell (szerk.): Henry Williamson, The Man the Writings (1981). Somogyi György Williamson [viljemszn], J a c k (írói név); J o h n Stewart Williamson (eredeti név); Will Stewart (álnév); (Bisbee, 1908. ápr. 29.—): amerikai (USA) science-fiction író. LJj Mexikó egyetemein szerzett angol tanári oklevelet, m a j d t a n í t o t t is ugyanott. 1952-től 1955-ig a New York-i Sunday News Beyond the Mars ('Túl a Marson') c. folytatásos képregényének szövegét írta. 37*

T ö b b irodalmi d í j a t is kapott, de az 1950-es évek végétől i n k á b b a science-fiction irodalom történetével és elméletével foglalkozó, t u d o m á n y o s értekezéseket írt (pl. The Logic of Fantasy, 'A képzelet logikája', 1965; Teaching Science Fiction, ('Hogyan t a n í t s u n k science-fictiont?', 1972; The Next Century of Science Fiction, 'A science-fiction jövendő évszázada', 1978). O A m ű f a j „ k o n z e r v a t í v " képviselőjének t a r t j á k . K e d v e n c t é m á j a az egyén szabadságvágyán a k a társadalommal való ütközése. O F ő b b regényei: The Légion of Space ('Az ürlégió', 1947); Darker than You Think ('Sötétebb, mint gondolnád', 1948); The Humanoids ('Az emberszabásúak', 1949); Star Bridge ('Csillaghíd', J . E. Gunn-nal, 1955); Manseed ('Embermag', 1982); Lifeburst ('Életkitörés', 1984). O Magyarul: 1—1 nla (Gálvölgyi J u d i t , Galaktika, 1985, 58.; M. Nagy P., uo., 1987, 8.); 1 elb. (FüssiN a g y G., uo., 1992, 1.). Somogyi György Williamson [viljemszn], Thames Ross (eredeti név); S. S. Smith, Waldo Fleming, E d w a r d Daginet, Gregory Trent, De Wolfé Morgan (írói álnevek); (Genesee, Idaho, 1894. febr. 7.—?): amerikai (USA) író. Indián rezervátumban született, ahol a p j a kereskedő volt. Tizennégy éves korában önállósította magát: csavargott, kincset keresett Peruban, bálnára vadászott Alaszka partjainál, b i r k a n y á j a t terelgetett a Sierra N e v a d á b a n , és szerkesztett börtönújságot Towa állami börtönében. Egy o t t a n i rab beszélte rá a regényírásra. Közben megtan u l t tíz nyelvet, ujjlenyomat-szakértő lett, és nemcsak leérettségizett, de 1918-ban a H a r v a r d egyetemen szerzett diplomát közgazdaságtanból és antropológiából. 1920tól m á r két főiskolán is tanított és szociológi-tankönyveket írt (Problems in American Democracy, 'Az amerikai demokrácia problémái', 1922; Introduction to Sociology, 'Bevezetés a szociológiába', 1926), amelyek bevételei tették a z u t á n lehetővé, hogy fölh a g y j o n a tanítással. O Nagy lendülettel, az amerikai társadalom minden színterét átfogó regénysorozat tervével fogott hozzá az íráshoz, de három, sikertelennek érzett kísérlet után elvetette nagy rátörő tervét, és az ifjúsági és rémregény m ű f a j á b a n találta meg az igazi h a n g j á t : a műveletlen, de a g y a f ú r t , minden k a l a n d r a kész, u g y a n a k kor önzetlen és segítőkész fiatalemberét. O F ő b b művei még: Run, Sheep, Run ('Gyerünk, birkák, gyerünk!', reg., 1925); The Man Who Cannot Die ('A férfi, aki nem t u d meghalni', reg., 1927); The Earth Told Me ('A földtől t a n u l t a m ' , reg., 1930); The Flood

579

WILLY Fighters ('Harc az ár ellen', reg., 1931); Sad Indián ('Szomorú indián', reg., 1932); The Olacier Mystery ('A gleccserrejtély', reg., 1932); Beyond the Great Wall ('A n a g y falon túl', reg., 1936); In the Stone Age ('A kőkorszakban', reg., 1936); The Pygmy's Arrow ('A pigmeus nyila', reg., 1938); The Flint Chipper ('A k ő p a t t i n t ó ' , reg., 1940). Somogyi György Willingham [vilingem], Calder B a y n a r d (Atlanta, 1922. dec. 23.—): amerikai (USA) író. A komikus oldaláról l á t t a t o t t b ű n krónikásaként Fielding huszadik századi követője, aki a modern regény m ű f a j i határainak megbontásával próbálkozik. O F ő b b művei: End as a Man ('Férfihez méltó vég', reg., 1947; színmű, 1953); Geraldine Bradshow (ua., reg., 1950); Reach to the Stars ('Fölérünk a csillagokig', reg., 1951); Natural Child ('Természetes gyermek', reg., 1952); To Eat a Peach ('Megenni a barackot', reg., 1955); Eternal Fire ('Örök tűz', reg., 1963); Providence Island ('Gondviselés-Sziget', reg., 1969); The Big Nickel ('A nagy pénzdarab', reg., 1975). Somogyi György Willis [vilisz], Jackson Anyigwile Musokwa; Musokwa, J . W. A. (névváltozat); (Mbeya, T a n g a n y i k a , 1939. febr. 16.—): angol nyelven alkotó tanzániai, autodidakt a prózaíró. Erdészként dolgozik, iskoláit levelező úton végezte. Novelláiban szociális érzékenységről tesz tanúságot, az egyén és a társadalom közötti konfliktushelyzetekkel foglalkozik. O The Rivals ('Vetélytársak', 1966.) c., egyetlen regényének részletei franciául is megjelentek. (Les Rivaux. J e ne suis pas un homme libre, L. Sainville: Romanciers et conteurs négro-africains, 2. köt., 1968). Füssi-Nagy Géza Willis [viliszj. Nathaniel P a r k e r (Portland, Maine, 1806—Idlewild, N. J . , 1867. jan. 20.): amerikai (USA) író, publicista. I f j ú s á g á t B o s t o n b a n töltötte, a Yale Egyetemen t a n u l t , m a j d újságíró lett. 1829— 1831 között New Yorkban az American Monthly Magaziné szerkesztőségében dolgozott, m a j d 1832—1836 között a New York Mirror európai és távol-keleti tudósítója, m a j d újból, főleg ugyané lapnál New Y o r k b a n újságíró volt, s ilyen minőségében sokat segített a mindig bizonytalan helyzetű Poe-nak. 1844—1849 között Hudson melleti u d v a r h á z a fontos társasági és irodalmi központ volt. Legnagyobb sikereit elegáns útirajzaival a r a t t a , míg elbeszéléseire az olvasó meghökkentése a jellemző. O

Művei: Sketches ('Vázlatok', 1827); Pencilling by the Way ('Mellékes — útközbeni — ú t i r a j z o k ' , 1835); Bianca Visconti (ua., d r á m a , 1837); Loiterings ofTravel ('Úti ténfergések', 1840); American Scenary ('Amerikai s z í n h e l y 1 8 4 0 ) ; Dashes of Life with a Free Pencil ('Eletfirkák szabad ceruzával', elb.-ek, 1845). O G y ű j t , kiad.: Complete Works ('Összes művei', 1849—1850). O írod.: H . A. Beers: Nathaniel Parker Willis (1885). Kristó Nagy István Willkomm [vilkom], E r n s t Adolf (Herwigsdorf bei Zittau, 1810. febr. 10.—Zittau, 1886. máj. 24.): német író, publicista. Az a l a p f o k ú ismereteket édesapjától sajátít o t t a el, m a j d a zittaui gimnáziumban tanult. 1830-tól előbb jogot, m a j d filológiát és esztétikát hallgatott a Lipcsei Egyetemen. I t t került kapcsolatba a Junges Deutschland irányzat képviselőivel, Gutzkowval és Wienbarggsd, s ekkor jelennek meg első írásai is a Drama, Dramaturgié und Theater c. folyóiratban, melynek társkiadója is volt. 1845—1846 között t e t t itáliai u t a z á s á n a k élményeit örökíti meg a Italianische Náchte. Reiseskizzen und Studien ('Itáliai éjszakák. Úti jegyzetek és t a n u l m á n y o k ' , 1847) c. művében. 1849-ben haditudósító, m a j d a Lübecker Zeitung ('Lübecki újság') főszerkesztője volt. 1850-ben feleségül v e t t e az ifjúsági regényeiről ismert M. Ch. Rosendahlt. 1852—1857 k ö z ö t t tárcaszerkesztő volt a Jahreszeiten c. regény újságnál és a Hamburgischer Correspondentnél. 1859-ben panziót nyitott, hogy ezzel biztosítsa írói h i v a t á s á n a k anyagi alapjait. O A jungdeutscher felfogást tükröző Die Europamüden. Modernes Lebensbild ('Az E u r ó p á b a belefáradtak. Modern életkép', 1838) c. regényében a fiatal, republikánus Amerikával állítja szembe a politikailag e l m a r a d o t t E u r ó p á t , s benne Németo.-ot. A korabeli művek között sajátos színfoltot jelentettek gazdasági-szociális regényei, melyekben a realisztikus ábrázolásmód párosul egy hamis, idealizált társadalomfelfogással. Az Eisen, Gold und Geist. Ein tragikomischer Román ('Vas, arany és szellem. Egy tragik o m i k u s regény', 1843) c. művében a kibontakozó iparosítás áldozatainak a kizsákm á n y o l t bérmunkások tömegeinek szenvedéseit ábrázolta. K r i t i k á j a azonban csak az általános emberi jogok h a n g o z t a t á s á r a korlátozódott, a társadalmi rendszer gazdasági és jogi á t a l a k í t á s á t , illetve megref o r m á l á s á t nem szorgalmazza. A megoldást a személyiség megújulásában látja, s a kizsákmányoló gyártulajdonos helyébe a jó, paternalisztikus m u n k a a d ó ideálképét ál-

580

WILLY lítja. Regényeiben a vállalkozót, az üzletembert a kultúra hordozójaként, e g y f a j t a pozitív szellemi gyarmatosítóként m u t a t j a be. Ahogyan Rheeder und Matrose. Ein Hamburger Román ('Hajótulajdonosok és matrózok. Hamburgi t ö r t é n e t ' , 1857) e. regényében írja, „ahol ő megjelenik, szelleme elől meghátrál a t u d a t l a n s á g " . A munkaetikáról és a munka szabályozásáról alkot o t t nézetei tükrözik azt a liberális ideálképet, mely a gyárat mint gazdasági és családi közösséget jeleníti meg, ahol a szigorú, de igazságos vállalkozók irányítják a szerény, dolgos, becsületes munkásembereket. A termeléshez kapcsolódó meggazdagodást t á m o g a t j a , azonban a Die Familie Ammer. Sittenroman ('Az A m m e r család. Erkölcsi regény', 1855) és a Banco. Ein Román aus dem Hamburger Leben ('Bankó. Regény a h a m b u r g i életről', 1857) c. regényeiben a pénzügyi spekuláció ú t j á n történő vagyonszerzést mélyen elítéli. O További művei: Julius Kühn (ua., nlák, 1833); Buch der Küsse ('Csókok könyve', versek, 1834); Civilisationsnovellen ('Civilizációs novellák', 1837); Lord Byron (ua., reg., 1839); Wanderungen an der Nord- und Ostsee ('Vándorlások az Északi- és Keleti-tengernél', elb. 1850); Dichter und Apostel ('Költők és apostolok', reg., 1859); Jugenderinnerungen ('Fiatalkori visszaemlékezések', elb.-ek, 1887). O írod.: E. Edler: Die Anfánge des sozialen R o m a n s und der sozialen Novelle in Deutschland (1977); M. Halter: Sklaven der Arbeit — Ritter von Geiste (1983). Virág

és a férfit m u t a t j a be áldozatként. Történelmi események n y ú j t a n a k h á t t e r e t Marié. En román om Madame Tussauds liv ('Marié. Regény Madame Tussaud életéről', 1983) c. művéhez. Kleedt i purpur ('Bíborba öltözve', 1990) c. ú j a b b történelmi regényének cselekménye a bizánci császár u d v a r á ban játszódik. írói munkásságáért — t ö b b más k i t ü n t e t é s t követően - 1981-ben a d á n akadémia irodalmi nagydíjával, m a j d 1984-ben a kritikusok és kiadók díjával j u t a l m a z t á k . O Egyéb fő művei: Strandén ('A tengerpart', reg., 1967); Da ('Akkor', életr.reg., 1968); The, krydderi, aeryl, salcer, grceshopper ('Tea, fűszer, akril, honorárium, szöcskék', reg., 1970); En vcertindes smil ('Egy háziasszony mosolya', nlák, 1974); Kontakter ('Kapcsolatok', költ.-ek, 1976); Neonhaven ('A neon kert', reg., 1976); Hvis det virkelig var en film ( ' H a ez tényleg egy film lenne', nlák, 1978); Programmeret til kcerlighed ('Szeretetre programozva', reg., 1981); Ni liv ('Kilenc élet', vál. nlák, 1982); Umage par ('Felemás p á r ' , költ.-ek, 1983); Suk hjerte ('Sóhaj, szív', reg.. 1986); Glemslensforár ('A feledés t a v a sza', nlák, 1988). O írod.: A. B. Richárd: P á sporet af den t a b t e hverdag (1979); L. L. Frederiksen: Dorrit Willumsen — en arbejdsbog (1982); B. Wamberg: Dorrit Willumsen (Danske digtere i det 20. á r h u n d r e de, 5. köt., 1982); uő: Blixen. Brogger og andre danske damer (1985); ,1. G. B r a n d t : 80 moderne danske digtere (1988). Baksy

Péter

István

Willumsen [vílumszenj, Dorrit Kirsten (Koppenhága, 1940. aug. 31.—): dán írónő. A d á n főváros egyik munkásnegyedében nevelkedett. Négyéves volt, amikor a p j a elhagyta a családot, s ez mély nyomot hag y o t t életében. 1960-tól klasszika-filológiát hallgatott, m a j d irodában és laboratóriumban dolgozott. 1963-ben k ö t ö t t házasságot J . Ornsbo költővel. O Művészetében az 1960-as évek dán modernizmusának hag y o m á n y a i t követi. T ö b b művének kiindul ó p o n t j a a hétköznapok valósága, ahol elsősorban a szereplők fantáziavilágában jelennek meg a modernista íróknál gyakori groteszk, szürrealista és abszurd elemek. A Modellen Coppelia ('Coppélia, a modell', nlák és költ.-ek, 1973) c. ironikus kötetében b e m u t a t o t t identitásproblematika, mint legtöbb művében, a szeretet hiányának érzéséhez kapcsolódik. Kiugró sikert ért el Manden som páskud ('A férfi mint ürügy', 1980) c. regényével, melyben a nemek közötti konfliktust új szemszögből vizsgálja,

Willy [vili] (írói név); Henry GauthierVillars (eredeti név); (Villiers-sur-Orge, 1859. aug. 10.—Párizs, 1931. jan. 12.): francia író. Apja annak a híres GauthierVillars kiadónak a tulajdonosa volt, amely elsősorban t u d o m á n y o s műveket a d o t t ki. Henry itt kezdte p á l y a f u t á s á t fordításokkal. Később verseket írt, amelyeket a Guépes és a La Plume c. lapokban publikált. Először a L'Echo de Paris-ban, L'Ouvreuse de Cirque ('A cirkuszi jegyszedőnő') álnéven megjelent szórakoztató hangvételű zenekritikai sorozata hívta fel rá a figyelmet. Ezen írásait később önálló kötetekben is kiadta: Lettres de l'ouvreuse ('A jegyszedőnő levelei', 1890), Le Monde des croches ('A nyolcadok világa', 1894); ugyancsak publicisztikai írásait közölte újra a L'année fantaisiste kötetében ('Fantasztikus év', 1892—1896). 1893—1906 között házasságban élt a később igen híressé vált írónővel, Sidonie Gabrielle Colette-tel, akinek első regényeit e g y ü t t írták, sőt az asszony ez idő t á j t önállóan írt műveit is férje nevén pub-

581

WILMO likálta. í g y Willy neve szerepel a következő regények címlapján: Claudine á l'école ('Claudine az iskolában', 1900); Claudine á Paris ('Claudine Párizsban', 1901); Claudine en ménage ('Claudine háziasszony', 1902); Claudine s'en va ('Claudine elmegy', 1903); Minne ('Minna', 1904); Les Égarements de Minne ('Minna tévelygései', 1905). Már ezekben a korai, közös regényekben is felismerhetők írásainak későbbi jellemzői: a tréfálkozó hangvétel és a kétes erkölcsiség ábrázolása. G y a k r a n írt szerzőtársakkal. Regényeinek főhőse legtöbbször a párizsi bohém, aki ismeri a város minden zugát és titkát. O I s m e r t regényei: Une passade (P. V eberrel, 1895: Aranyossy P., Nyári szerelem, 1915); Un Vilain monsieur ('Egy akasztófáravaló úr', 1898); La Maítresse du prince Jean (1903: Vály, J á n o s herceg szeretője, 1904); Le Móme Picrate ('A Picrate csaj', 1904); Maugis amoureux ('Maugis szerelmes', 1905); Le román d'un jeune hőmmé beau ( ' E g y szép fiatalember románca', 1906); Le Retour d'áge ('Visszafiatalodás', 1908); La tournée du petit duc ('A kis herceg utazása', 1908); Maugis en ménage ('Maugis háztartást vezet', 1910); La bonne maítresse ('A jó szerető', 1916); La petite Vestale ('A kis vesztaszűz', 1920). O E g y é b művei: Quelques livres ('Néhány k ö n y v ' , kritika, 1896); Dans le noir ('Sötétben', dráma, 1901); Médecine aux champs ('Orvoslás a mezőn', d r á m a , 1901); Almanach de Willy pour 1904 ('Willy évkönyve 1904-ről', 1904); Bizet (ua., kritikai életrajz, 1912); Les Aphrodisiaques ('Vágy kel tők', elb., 1928). O Magyarul még: A gyónás (reg., Bálint Gy., 1905); 1—1 elb. (Horváth L „ Ú j Idők, 1905, 11. 1.; n. n., Világ, 1910, 122.); 1 jelenet (n. n., A H é t , 1912, 46.); 1 nla (n. n. Pesti Napló, 1913, 48.). O írod.: J . Pellerin: Le copiste indisret. Pastiches et parodies de W i l l y . . . (1919); Sidonie Gabrielle Colette: Mes apprentissages (1936); P. d'Hollander: Colette, ses apprentissages (1979). Budai Rita Wilmot [vilmet], Frank Leslie Thompson; F u r n l e y Maurice (írói név); (Collingwood, Victoria, 1881. ápr. 6.—?, 1942. febr. 22.): ausztrál költő, kritikus. A p j a az 1890es évek szocialista mozgalmának egyik élharcosa volt. Wilmot iskoláit Melbourneben végezte, m a j d 14 évesen beállt a művészértelmiség k l u b - b a z á r j á b a (Cole's Book Arcade) kifutófiúnak, ahol 35 év múlva igazgató lett; ezt az állását 3 év múlva a Melbourne University Press igazgatói székével v á l t o t t a fel. Szerteágazó és lelkes irodalomszervezői tevékenységét a Mel-

bourne-i Egyetemnek az ausztrál irodalomról szóló bevezető előadásaival koronázta meg. O Költői munkássága á t m e n e t e t képez a századvégi romantika finomkodó, de m á r kiüresedett 'örök szépség'-eszménye v a l a m i n t a Pound és Eliot n y o m á b a n fellépő Slessor—FitzGerald generáció modern, képekre-hasonlatokra tördelt, ironikus létszemlélete és nyelvezete között. De áttörni ez utóbbihoz nem t u d o t t , n o h a kitűnően ismerte munkásságukat. S bár formailag sokat kísérletezett, mindössze annyiban h a l a d t a modernség felé, hogy sokat beépít e t t verseibe a városi élet és a beszélt nyelvi stílus és ritmus elemeiből. Olyan 'városi' költő lett belőle, akinek a lelkében a nemzeti-demokratikus társadalom egykori 'szépségeszménye', ütközött a városéval. Ezért iróniával és kaján humorral f ű t ö t t e n 'énekelt' a városról. Egyénien, éles szemmel és őszintén. H á b o r ú t ostorozó verseinek némelyike szuggesztív. A Bulletin kritikusak é n t viszont helyére t u d o t t állni az 1920-as években már hanyatló A. G. Stephensnek. O F ő b b művei: Unconditioned Songs ('Szab a d énekek', versek, 1913); Eyes of Vigilance ('Virrasztó szemek', versek, 1920); Románcé ('Költészet', esszék, 1922); The Gully and Other Verses ('A szakadék és más versek', 1929); Melbourne Odes ('Melbourne-i ó d á k ' , versek, 1934); Poems by Furnley Maurice ('Költ.-ek Furnley Maurice-től, 1944, szerk. P. Serle). O írod.: V. Palmer: F r a n k Wilmot (1942). Mohay Béla Wilmot [vzlmet], J o h n , Rochester 2. g r ó f j a (Ditchley, 1647. ápr. I.—Woodstock P a r k , 1680. júl. 26.): angol költő. 1661-ben, 14 éves korában szerzett Oxfordban diplom á t , ahol kitűnt az angol költészet iránti fogékonyságával. Olaszo.-ba és Franciao.ba u t a z o t t , s miután 1664-ben visszatért Angliába, a tengerészetnél szolgált önkéntesként. Barátságot k ö t ö t t I I . Károly legzüllöttebb udvaroncaival, és szélsőségesen kicsapongó életet élt, költői tehetségét a z o n b a n széles körben elismerték. Versei k ö z ö t t a szerelmi lírától az obszcén rímeken á t a gyilkos szatíráig szinte minden megtalálható. Az uralkodó közeli b a r á t j a volt, bár kapcsolatuk leginkább csak a pikáns kalandokra korlátozódott. Rochester udvari állása mindig bizonytalan volt, s néha egy éven belül többször is kegyvesztett lett — igaz, mindig csak rövid időre. H í r h e d t k a l a n d j a i ellenére sikerült előnyös házasságot kötnie 1667-ben, s ugyanebben az évben, noha még csak 21 éves volt, a felsőház t a g j a lett. Számos költő p a t r ó n u s a volt, köztük egy időre Drydené is. 1679-től egyre

582

WILSO súlyosabb betegség kínozta, visszavonult Woodstoek P a r k b a , ahol életének utolsó szakaszában szinte kizárólag csak G. Burnet püspökkel beszélgetett, s halálos ágyán őszinte b ű n b á n a t o t gyakorolt. O Marvell kora legjobb szatiristájának t a r t o t t a , s bár nem tartozik az angol irodalom első vonalbeli költői közé, feltétlenül figyelmet érdemel vakmerően eredeti próbálkozásai mia t t . A 18—19. sz.-ban elsősorban a „legmocskosabb angol versek" költőjeként vált inkább hírhedtté mint híressé, szabadossága m i a t t elítélték, pedig csak a hagyományos erkölcsi értékrendet utasította el. Költészete az individualitásnak Blake-ig p á r a t l a n kifejezése. Rochester teljes mélységében á t l á t t a és átérezte kora intellektuális és lelki válságát. Az Anna-kort messze megelőzve, rögtön a megjelenésekor elutas í t o t t a a 18. sz. ú j társadalmi és ízlésbeli konszenzusát, sőt a r o m a n t i k a negatív előf u t á r á n a k is t e k i n t h e t j ü k . í g y érthető, hogy költészetének á r n y a l t újraértékelése a 20. sz.-ig v á r a t o t t magára. O Művei: Poems on Several Occasions ('Elegyes alkalmi versek', 1680); Sodom ('Szodoma', dráma, 1648); Valentinian: A Tragedy ('Valentinianus: tragédia', 1685). O Gyűjt, kiad.: Poeticái Works of the Earl of Rochester ('Költői művei', 1731—1732); D. M. Vieth (szerk.): The Complete Poems of Wilmot John ('Oszszes versei', 1975). O Magyarul: 1—1 vers (Babits M., Erato, anto., 1961; Károlyi Amy, Vonzások és viszonzások, anto., 1975); 8 vers (Bárány F., Tandori D. stb., Klasszikus angol költők, anto., 1986); 1 vers (Faludy Gy., Test és lélek, anto., 1988). O írod.: n. n.: The Two Noble Converts (1680); D. M. Veith: Attribution in Restoration Poetry (1963); D. Farley-Hills (szerk.): Rochester. The Critieal Heritage (1972). Ittzés Gábor Wilmotte [vilmot], Maurice (Liége, 1861—Brüsszel, 1942): francia-belga irodalomtörténész, filológus, publicista. A liége-i egyetem professzora volt, ahol ő vezette be hamarosan komoly eredményeket felm u t a t v a — az ú j l a t i n filológia tanítását. A La Belgique morale et politique, 1830—1900 ('A morális és politikai Belgium, 1830— 1900', történelmi esszé, 1902) Belgium politikai történetét ismerteti az ország megalapításától (1830) a századvégig, a különböző liberális, katolikus és szocialista tendenciákat elemezve. E művében foglalkozott a flamand mozgalommal, s ennek vallon ellenhatásával. Sajnálta, hogy a vallonok elvetették a kétnyelvűség igényét, amelyet szükségesnek t a r t o t t a kis ország

számára. Az első kiadáshoz P. Faguet írt előszót. A második kiadásban, amely a nemzeti függetlenség kikiáltásának 75. évfordulójára jelent meg, az előszó helyére egy ,,1830 e l ő t t " c. bevezető fejezet került. I t t , v a l a m i n t a mű konklúziójában Wilm o t t e kifejti, hogy Belgium nem mesterséges államalakulat, hanem nemzet. La culture francaise en Belgique ('A belgiumi francia k u l t ú r a ' , 1912) c. t a n u l m á n y á b a n irodalomtörténeti vázlatot ad, foglalkozik a nyelvi konfliktussal, s megpróbálja meghatározni a „flamand lélek" és a „vallon lélek" fogalmát. Neves középkorkutató is volt, az Épopée franqaise ('A francia eposz', 1939) c. monográfiában a francia eposz vergiliusi — és általában latin — eredetét hangsúlyozza. í r t t a n u l m á n y t a Grálmondáról (1931) és J . Froissart-ról (1941). E g y é b fő műve: Le Wállon, histoire et l'ittérature des origines á la fin du X VIIF siécle ('A vallon, irodalom és történelem a kezdetektől a X V I I I . század végéig', ért., 1893); Évolution du román franqais aux envirous de 1150 ('A francia regény fejlődése 1150 körül', ért., 1909). O írod.: G. Charlier: Maurice Wilmotte (Revue Belge de Philologie et d'histoire, 1942). Ferenczi László Wilpert [vilpert], Gero von (Dorpat, Észto., 1933. márc. 13.—): német irodalomtudós. T a n u l m á n y a i t Heidelbergben végezte. T u d o m á n y o s munkássága egya r á n t kiterjed a német irodalomtörténetre, ezen belül is elsősorban a német költészetre (Schiller-Kronik, 'Schiller-krónika', életrajz, 1958), valamint a világirodalom legkülönbözőbb területeire és korszakaira (Moderne Weltliteratur. Die Gegenwartsliteraturen Europas und Amerikás, 'Modern világirodalom. K o r t á r s irodalom E u r ó p á b a n és Amerikában', ért. A. Gühringgel, 1967). Munkásságának legjelentősebb részét azonban, enciklopédikus érdeklődésének megfelelően, világszerte használt és a legmegbízhatóbb kézikönyvek között szám o n t a r t o t t szaklexikonai és szótárai alkotják. Ilyenek: Sachwörterbuch der Literatur ('Irodalmi szakszótár', 1955); Deutsches Dichterlexikon ('Német költők lexikona', 1963); Lexikon der Weltliteratur ('Világirodalmi lexikon', 2 köt., 1963—1968). Wilpert professzor 1973 óta a Sidney-i egyetem német irodalomtudomány t a n á r a . Kenesey Gábor Wilson [vilszn], Alexander (Paisley, 1766. júl. 6.—Philadephia, 1813. aug. 23.): skót származású amerikai (USA) ornitológus, költő, író. Takácsnak tanult, de tíz évi

583

WILSO munka u t á n i n k á b b házalóként j á r t a be szülőföldjét, és humoros verseket írt az egyszerű, vidéki skótokról. Verseit névtelenül adta ki, s azok némelyikét n e m véletlenül t u l a j d o n í t o t t á k Burnsnek, míg maga Burns meg n e m dicsérte Watty and Meg ('Watty és Meg') c., néhány hét a l a t t százezer p é l d á n y b a n elfogyott költeményét. Első verseskötete (Poems, 'Versek', 1790) viszont oly kevés sikert a r a t o t t , hogy egy szatírája m i a t t elszenvedett, rövid börtönbüntetéséből szabadulva, Wilson kivándorolt Amerikába. Tíz évi tanítóskodás után ott ismerkedett meg a természetbúvár W. Bartrammel, akinek biztatására hozzáfogott az 1808 és 1813 között hét kötetben megjelentetett, s a j á t rajzaival illusztrált American Ornitology ('Amerikai madártan') összeállításához. O Versei i n k á b b természetszeretetről, mint költői ihletről tanúskodnak. O G y ű j t , kiad.: The Poeticái Works of Alexander Wilson ('Költői művei', 1844). Somogyi György Wilson [vilszn], Andrew N o r m a n (Stone, 1950. okt. 27.—): angol író. I r o d a l m a t és teológiát t a n u l t , m a j d tanított. Az 1980-as évek elején a The Spectator irodalmi szerkesztője. í r t t a n u l m á n y t Sir W. Scottró\ (The Laird of Abbotsford, 'Az abbotsfordi földesúr', 1980), életrajzot J . Miltonról (The Life of John Milton, 'John Milton élete', 1983) és esszét a keresztény vallásról (How Can We Know?, 'Honnét t u d h a t juk?', 1985), de f ő k é n t regényeket az angol vallásos nevelés hagyományairól. O Alaptörekvése, hogy szatírát írjon, kevésbé eredményes, m i n t egy-egy egyszerű jellemben az emberi jóság kevésbé erőltetett ábrázolása. E t e k i n t e t b e n azonban kiemelkedő is tud lenni, a m i t The Healing Art ('Gyógyító művészet', 1981) c. könyve és az érte k a p o t t díjai is jeleznek: Arts Council National Book Award, Somerset Maugham Award, Southern Arts Literatur Prize. O F ő b b művei még: Wise Virgin ('Bölcs szűz', 1982); Scandál, or Priscilla's Kidness ('Botrány, a v a g y Priscilla jósága', 1983); Gentlemen in England ('Úriemberek Angliában', 1985); Daughters of Albion ('Albion leányai', 1991). Somogyi György Wilson [vilszn], Angus Frank (Bexhill, 1913. aug. 1 1 — B u r y St. E d m u n d s , 1991. m á j . 31): angol regényíró ós novellista. Oxfordban középkori történelmet tanult, m a j d 1937-ben a British Museum m u n k a társa lett. 1955-től csak az írásnak és az írásból él, bár első kötetei (The Wrong Set, 'A rossz felszereltség', 1949; Such Darling

Dodos, 'Mily aranyos d o d ó m a d a r a k ' , 1950) és Zo/a-tanulmánya (1952) m á r k o r á b b a n fölhívták rá a figyelmet. Első igazi sikere a Hemlock and After ('Bürök és következményei', 1953) c. regénye, de fő művének az Anglo-Saxon Attitudes (1956: Szilágyi T.: Angolszász furcsaságok, 1972) c. regénye számít. Ez utóbbiban nemcsak ironikus társadalmi körképet k a p u n k — E. Waughra emlékeztető módon hanem a mű jól illeszkedik az ún. ,,campus növel" (egyetemi-regény) vonulatába is, mint később M. Bradbury írásai. Wilson fanyarul ironikus és szatirikus művei a t o v á b b i a k b a n még t á g a b b , általa jól ismert horizontra terjeszkednek ki, főleg regényeiben: The Middle Age of Mrs. Eliot ('A középkorú Mrs. Eliot', 1958); The Old Men at the Zoo ('Öregurak az állatkertben', 1961); The Late Call ('Kései hívás', 1964); No laughing Matter ('Ez nem vicc', 1967); de akár a Ch. Dickens világáról szóló t a n u l m á n y a (1970) is. O Magyarul: 1—1 nla (Kéri T., Nagyv, 1961, 3.; Nemes L., uo., 1964, 4.; Róna Ilona, É g t á j a k , anto., 1968; Osztovits L., 21 rémes történet, anto., 1969; Réz A., Pokolkő, anto., 1971) 1 részi. (W. Békés Ágnes, Nagyv, 1988, 1.). O írod.: Karin Wogatzky: Angus Wilson: Hemlock and After (1971); Szobotka T., Angus Wilson (Nagyv, 1974, 12.); H. Szász Anna: Angus Wilson regényei (Nagyv, 1988, 1.). Szilassy Zoltán Wilson [vilszn], Colin H e n r y (Leicester, 1931. jún. 26.—): angol szociológus, esszéista, szépíró. Kaland- és élménygazdag élete során sokféle életformát kipróbált. Mintha mindig , , ú t o n " lett volna, mint az amerikai J . Kerouac, vagy S. Shepard. Az inspiráló, ókontinensi utazásokat se h a g y t a ki: 1950ben Strassburgban, 1953-ban Párizsban élt. 1956 óta szabadfoglalkozású regényíró, de e minőségében is v á l t o g a t t a lakhelyét: a virginiai (1966), a washingtoni (1967), a mallorcai (1969) és a Rutgers egyetemen volt vendégprofesszor (1974). Eszmetörténeti szempontból az 1956-ban publikált The Outsider ('A kívülálló') c. m u n k á j á t tekintik olyannak, mely inspiratív hatással volt mind az angol dühös fiatalok, mind az amerikai beat nemzedék íróira. Szilassy Zoltán Wilson [vilszn], E d m u n d (Red Bank, N. Y., 1895, máj. 8.—Talcottville, Mass., 1972. jún. 12.): amerikai (USA) író, újságíró. Az USA-beli irodalmi kritika egyik legjelentékenyebb alakja. Sokoldalúan elemző, h a g y o m á n y t u d a t ú írásai az irodalomkritikán túl történetfilozófiai kérdéseket is

584

WILSO feszegetnek. Gondolkodását a modern filozófia és t u d o m á n y vezéralakjai, elsősorban Freud, Marx és Einstein befolyásolták. Az USA-beli irodalmi élet számos kiválóságának volt közeli b a r á t j a , így pl. körébe tartozott F . Scott Fitzgerald, J . Dos Passos és E d n a St. Vincent Millay is. Négy házasságából a h a r m a d i k a t Mary McCarthyval, a neves írónővel kötötte. K e d v e n c m ű f a j a a kritikai esszé, amelynek egyik legnagyobb hatású megújítója volt az amerikai irodalmi életben. O Egyik legelső műve, az Axel's Castle: A Study in the Imaginative Literature of 1870—1930 ('Axel kastélya: T a n u l m á n y az imaginatív irodalomról az 1870 és 1930 közötti időszakban', tan., 1931) a szimbolista törekvésekkel foglalkozik és a t é m á b a n máig alapvető fontosságú. Marxista színezetű meggyőződését a Travels in Two Democracies ('Utazás két demokráciában', 1936) c. politikai értkezésében f e j t e t t e ki, amelyben összehasonlítja az amerikai és az orosz életet, a korra jellemző, a SZU valóságos belső viszonyairól illuzórikus elképzeléseket valló formában. Történetfilozófiai áttekintő műve a To the Finland Station: A Study in the Writing and Acting of History ('A finnországi állomás felé: T a n u l m á n y a történetírásról és magáról a történelemről', ért., 1940), amely a forradalmak természetrajzát a d j a a francia forradalomtól Lenin oroszo.-i működéséig. O Szépirodalmi művei közül inkább novellái (Memoirs of Hecate County, 'Emlékezések Hecate megyére', nlák, 1946), illetve önéletrajzai (A Piece of My Mind: Reflections at Sixty, 'Nézeteimből egy: Reflexiók hatvanévesen', 1956; A Prelude: Landscapes, Characters and Conversations frorn the Earlier Years of My Life, 'Előjáték: T á j a k , jellemek és beszélgetések életem korai éveiből', 1967) keltettek nagyobb figyelmet. Halála óta memoárjainak három k ö t e t é t a d t á k ki, melyeket naplóiból és feljegyzéseiből állították össze (The Twenties, 'A húszas évek', 1975; The Thirties, 'A harmincas évek', 1980; The Forties, 'A negyvenes évek', 1983; The Fifties, 'Az ötvenes évek', 1986; The Sixties, 'A h a t v a n a s évek', 1993). O Munkásságának nem kevésbé jelentős oldala antológiák összeállítása és bevezetővel való ellátásuk (The Shock of Recognition: The Development of Literature in the United States — Recorded by the Men Who Made It, 'A felismerés döbbenete: Az irodalom fejlődése az Egyesült Államokban maguknak az íróknak a feljegyzései alapján', 1943; bővített kiadás: 1955). K i a d t a barátjának, Fitzg éráidnak addig kiadatlan írásait is (The Crack-Up: with other Uncontrolled

Pieces, Note-Books and Unpublished Letters, 'Az összeomlás: Fegyelmezetlen írásokkal, feljegyzésekkel és kiadatlan levelekkel', 1945). O Művei még: I Thought of Daisy ('Daisyre gondoltam', reg., 1929); The Boys in the Back Room: Notes on California Növel ists ('Fiúk a h á t s ó szobában: Megjegyzések a kaliforniai regényről', 1941); The Wound and the Bow: Seven Studies in Literature ('Seb és csapás: H é t irodalmi t a n u l m á n y ' , 1941); Galahad (ua., reg., 1957); Patriotic Gore: Studies in the Literatur of the American Civil War ('A hazáért k i o n t o t t vér: Tanulmányok az amerikai polgárháború irodalmáról', 1962). O Gyűjt, kiad.: Letters on Literature and Politics ('Levelei irodalomról és politikáról', 1977). O Magyarul: 1 d r á m a (Nagy P., Művészvilág, 1959); Tanulmányok (Szilágyi T., Zubrec-ky Gy., 1969); 1 tan. (Országh L., Az el nem képzelt Amerika, anto., 1974); 1 naplórészlet (n. n., Vság, 1986, 11.). Bán Zsófia

585

Wilson [vilszn], Ethel Davis B r y a n t (Port Elizabeth, Dél-Afrika, 1890. ' j a n . 20.—Vancouver, 1980. dec. 22.): kanadai angol írónő. Angliában és a kanadai Vancouverben végezte t a n u l m á n y a i t , m a j d 1920ban W. WilsonnaX k ö t ö t t házasságáig tanít o t t . Korai elbeszélései folyóiratokban jelentek meg. O F ő b b művei: Hetty Dorval (ua., reg., 1947); The Innocent Traveller ('Az ártatlan utazó', reg., 1949); Swamp Angel ('Mocsári angyal', reg., 1954). O G y ű j t , kiad.: D. Stouck (szerk.): Ethel Wilson: Stories, Essays, Letters ('Elbeszélései, esszéi, levelei', 1988). Jakabfi Anna Wilson [vilszn], F r a n k Percy (Birmingh a m , 1889. okt. 11.—Oxford, 1963. m á j . 29.): angol irodalomtörténész. A birminghami egyetemen, m a j d Oxfordban tanult, ahol végül az angol irodalom t a n á r a lett 1947—1957 között. O Korában szinte páratlan tudást halmozott fel az Erzsébet kori irodalomról. Elkészítette Dekker röpiratainak kiadásait. O F ő értekezései: Elizabethan and Jacobean ('Erzsébet-kori és Jakab-kori', 1945); Marlowe and the Early Shakespeare ('Marlowe és a korai Shakespeare', 1953); Seventeenth Century Prose ('Tizenhetedik századi próza', 1960). Schlachtovszky Csaba Wilson [vilszn], George Ando (Ghána, 1924—): angol nyelven alkotó ghánai színházi rendező, d r a m a t u r g . Eredeti foglalkozása agrármérnök. Az 1950-es évek végétől érdeklődik a színházművészet iránt. Rendezői pályája 1961-ben Londonban indult,

WILSO M. Day-Ananga, The Golden T h r o n e of Okomfe A n a k y e ('Okomfe Anakye a r a n y trónja') c. d a r a b j á n a k színre vitelé vei. Akkrában 1963-ban megalapította a Ghana Playhouse színtársulatot, amely vezetése alatt afro-amerikai és nyugat-afrikai szerzők műveit t ű z t e műsorára. N a g y sikerrel m u t a t t á k be W. Soyinka Kongi szürete valamint Az oroszlán és az ékszer c. drámáit. Az 1960-as évek végétől fokozott érdeklődést tanúsít a ghánai drámairodalom iránt. Főként ghánai folyóiratokban színikritikákat is publikál. Füssi-Nagy Géza Wilson [vilszn], H a r r y Leon (Oregon, 111., 1867. m á j . 1.—1939. jún. 29.): amerikai (USA) humorista, író. Iskola helyett szívesebben járt kéziratokat begyűjteni apja számára, aki lapkiadó volt. Megtanult viszont gyorsírni és még gyorsabban pókerezni, mely s z a k t u d á s á t főleg aranyásók körében k a m a t o z t a t t a . 1892-től a New York-i Puck e. vicclap m u n k a t á r s a , négy évvel később pedig szerkesztője lett, s a k k o r jelentette meg első, Zig Zag Tales ('Cikkcakk mesék') c. humoreszk-kötetét is. The Spenders ('A költekezők', 1902) c. könyvének illusztrátornőjét jobbnak látta elvenni féleségül, hogy biztosítsa a mormonokról szóló, The Lions of the Lord ('Az Úr oroszlánjai', 1903) c. komoly regényének, v a l a m i n t The Boss of Little Arcady ('Kisárkádia főnöke', 1905) c. bájos szerelmi történetének közönségsikerét is. Ez utóbbi J . London kedvenc regénye volt — legalábbis B. Tarkington szerint, aki Wilsonnak nemcsak jó b a r á t j a , de többek k ö z ö t t The Man from Home ('Földi', 1905) c. sikerdarabjának társszerzője is lett. O Hírnevét azonban mégifecsak kedvenc illusztrátorától való válása u t á n írt humoros regényeinek, s azok "ízig-vérig amerikai" hőseinek köszönhette — két özvegyére s két gyermekére h a g y o t t vagyonát pedig főleg a Merton of the Movies ('Mozi Merton', reg., 1922) film- és színpadi változata kasszasikerének. O F ő b b művei még: Bunker Beán ('Diószén', reg., 1913); Somewhere in Red Gap ('Valahol a Vörösszorosban', reg., 1916); Ma Pettingill ('Pettingill m a m a ' , reg., 1919); Professor, How Could You! ('Professzor, hogy tehette?', reg., 1925). O írod.: C. C. Baldwin: The Men Who Make Our Novels (1925). Somogyi

György

nyelv professzora volt. Számos szövegkiadás, fordítás, irodalomtörténeti és vallástörténeti t a n u l m á n y fűződik nevéhez, főleg a szankszkrit d r á m a és a puránák területéről. O írod.: E. Windisch: Geschichte der Sanskrit-Philologie und indischen Altert u m s k u n d e (1917). Vekerdi József Wilson [vilszn], J o h n (eredeti név); Christopher North (írói név); (Paisley, 1785. m á j . 8.—Edingburgh, 1854. ápr. 3.): skót költő, esszéíró, kritikus. T a n u l m á n y a i befejezése u t á n 1810-ben egy időre visszavonult Elbray-on-Windmere-i birtokára; versesköteteket publikált (The Isle of Palms, ' P á l m á k szigete', 1812; The City of the Plague ('Pestises város', 1816) és élte a vidéki birtokos életét. 1820—1851 között a morálfilozófia professzora volt Edinburghban. C. N o r t h néven J . G. Lockhart Blackwood's Magazine-jában a Noctes Ambrosianae ('Ambróziás éjszakák') felét írta, vagyis különböző témájú esszéket és párbeszédeket, amelyekkel hozzájárult a „vadregényes S k ó c i a " képének kialakításához. Szépprózai művei az 1820-as években jelentek meg: a Lights and Shadows of Scottish Life ('Fényes és árnyak Skócia mindennapjaiban', 1822), a Trials of Margaret Lindsay ('Margaret Lindsay m e g p r ó b á l t a t á s a i ' , 1823) és a The Foresters ('Erdőlakók', 1825). Aktívan részt v e t t a kor irodalmi életében: Shelley-t t á m o g a t t a , de Scottot és Byront t á m a d t a . O írod.: Elsie Swann: Christopher North (1934). Magyarics

Tamás

Wilson [vilszn], J o h n Dover (London, 1881. júl. 13.—1969. jan. 13.): angol irodalomtörténész, t a n á r . A filológiatörténet elsősorban mint Shakespeare-kutatót tartja számon. Altalános, kortörténeti művein [Life in Shakespeare's England, 'A Shakespeare-kori Anglia', 1911; The Essential Shakespeare, 'A lényegi Shakespeare', 1932) kívül elsősorban a Hamlettel, ill. az ún. I I . K v a r t o problémáival foglalkozó kutatásai és írásai keltettek közfigyelmet. A nézeteire utaló hivatkozásokat ld. pl. G. R . Hibbard (szerk.): The Oxford Shakespeare: Hamlet ('Az oxfordi Shakespeare-gyűjtemény: Hamlet', 1987) és E . Hubler (szerk.): H a m l e t kritkai kiadás (1963). O Magyarul: 1 ért. (Vámosi P., Shakespeare az évszázadok tükrében, 1965). Szilassy Zoltán

Wilson [vilszn], Horace Hayman (1784— 1860): angol filológus, a szanszkrit irodalomtörténetírás egyik úttörője. 1811—1833 között az Asiatic Society of Bengal t i t k á r a , ezután az oxfordi egyetemen a szanszkrit 586

Wilson [vűszn], L a n f o r d Eugene (Lebanon, Miss., 1937. ápr. 13.—): amerikai (USA) drámaíró. San Diegóban, m a j d a chicagói egyetemen t a n u l t . Volt reklám-

ügynök, aztán a New York-i Café Cino, Café La Mama és más színházak igazgatója, színésze és színpad-tervezője. 1969-től a Circle Repertory Company állandó szerzője. Számos színházi díj birtokosa, 1980-ban Pulitzer-díj&t kapott Talley's Folly ('Talley ostobasága', 1979) c. drámájáért. O A kritika darabjait és színházi stílusát egyaránt a „kollázs" fogalmával jellemzi: jelenetei átfedik egymást, térben és időben távoli párbeszédek fonódnak össze, és a színészek gyakran egyszerre több szereplőt is megjelenítenek. Á cselekmény rendesen a hagyomány és az újdonság feszültsége köriil forog. O Főbb drámái: Balm in Gilead ('Balzsam Gileádban', 1964); The Madness of Lady Bright ('Lady Bright őrültsége', 1964); This Is the Rill Speaking ('Itt a patak cseveg', 1965); The Rimers of Eldritch and Other Plays ('Az Eldritch-i rímfaragók és más színművek', 1967); The Hotel Baltimore ('A Baltimore Szálloda', 1973); 5th of July ('Július 5.', 1978); Angels Fali ('Angyalok elbuknak', 1982). Somogyi György Wilson [vilszn], Margaret (Iowa, 1882. jan. 16.—Droitwich, Worcester, 1973. okt. 6.): amerikai (USA) regény írónő. Egyszerű parasztok gyermekeként került a Chicagói egyetemre, majd misszionáriusnak Indiába, ahonnan — bevallása szerint — azért tért vissza, hogy bele ne pusztuljon a szánalomba, Chicagóban tanított, majd 1923ban írta első regényét (The Able McLaughlins; 'A talpraesett McLaughlinok'), amely a Harper- és a Pulitzer-díja,t, és a további íráshoz való kedvet hozta számára. Ugyanabban az évben férjhez ment Angliába, s azután ott élt. O Női szemszögből, nőkről és nőknek ír — kissé nehézkesen és hosszadalmasan. O Főbb regényei még: The Painted Room ('A festett szoba', 1926); Daughters of India ('India leánya', 1928); Cardinal Points ('Kardinális pontok', 1933); The Devon Treasure Mystery ('A Devon-i kincs rejtélye', 1939). Somogyi György Wilson [vilszn], Mitchell (New York City, 1913. júl. 17.—uo., 1973. febr. 25.): amerikai (USA) író, fizikus. Tudományos munkássága mellett főleg Live with Lightning (1949: Ottlik C., Szennai T., Villámok között, 1953) és Meeting at a Far Meridián ('Találkozás egy távoli délkörön', 1961) c. regényéről ismert, melyek a tudomány és a siker, illetőleg az atomfegyver föltalálása és a társadalmi felelősség között őrlődő tudósokról szólnak, s az egykori szocialista országokban jóval több figyelmet keltettek,

mint szerzőjük hazájában. O Magyarul még: Az energia (németből ford. Fischer H., átd. Szűcs E., 1977). Somogyi György Wilson [vilszn], Richárd (Huntington Station, 1920. szept, 23.—): amerikai (USA) író. Chicagóban járt egyetemre, volt szerkesztő, riporter, olvasólektor és színikritikus. O Szellemes stílusát kritikusai annyira élvezetesnek ítélik, hogy ahhoz képest a cselekményt meg a jellemeket úgyszólván mellékesnek t a r t j á k . O Főbb művei: The Girls from Planet 5 ('Lányok az ötös számú bolygóról', reg., 1955); Those Idiots from Earth ('Azok a hülyék a Földről', elb.-ek, 1957); 30-Day Wonder ('Harmincnapos csoda', reg., 1960); The Carson Ejfect ('A Carson-hatás', elb., 1965); Mother to the World ('A világ anyja', elb., 1968); See Me Not ('Ne láss engem', elb., 1968); The Story Writer ('Az író', elb., 1980). O Magyarul: I nla {Gálvölgyi Judit, Galaktika, 1986, 64.; Kaán J . , uo., 1986, 67.; Morvái Nagy P., uo., 1989, 4.). Somogyi György Wilson [vilszn], Romer (írói név); Flórén ce Roma Muir Wilson (eredeti név); (Sheffield, 1891. dec. 26.—Lausanne, 1930. jan. 11.): angol írónő. Jogot tanult Cambridge-ben, majd mesegyűjteményeket szerkesztett. 1923-ban kötött házasságától haláláig külföldön, Svájcban élt. O Kritikusai megjelenését J . Keats-éhez, stílusát Emily Bronté-éhez (akiről életrajzot írt Ali Alone, 'Teljesen egyedül', c., 1928), temperamentumát pedig Katherine Mansfieldéhez hasonlítják (akit ugyancsak korai halála fosztott meg tehetségének teljes kibontakozásától). O Főbb művei: Martin Schiller (ua., reg., 1918); If AU These Young Men ('Ha mindezek az ifjak', reg., 1919); The Grand Tour of Alphonse Marichaud ('Alphonse Marichaud nagy utazása', útirajz, 1923); Dragon's Blood ('Sárkányvér', reg., 1926); Tender Advice ('Szerény jótanács', reg., 1935). Somogyi György Wilson [vílszn], Sloan (Norwalk, 1920. máj. 8.—): amerikai (USA) író. A Harvard egyetemen tanult angol irodalmat, majd — miután végigharcolta a 2. világháborút — az 1950-es években a BufFalo egyetemen tanított. Volt riporter, szerkesztő és nevelési tanácsadó. O Epizódokra széteső és befejezetlennek tűnő regényeiben saját személyes élményeinek középszerű krónikása. O Főbb művei: The Man in the Gray Flannel Suit ('Férfi szürke flanel öltönyben', reg., 1955); Georgie Winthrop (ua., reg., 1963); Alit the Best People ('Csupa derék

WIMBO ember', reg., 1970); What Shall We Wearto this Party? ('Mit vegyünk fel erre az estély re?', önéletrajz, 1976); Small Town ('Kisváros', reg., 1978). Somogyi György wimbo : szuahéli lírai m ű f a j , dal. A szuahéli nyelvű népköltészet rövid, nagy népszerűségnek örvendő, a hivatásos irodalomban is változatos formákban t o v á b b élő m ű f a j a . L e g g y a k r a b b a n történelmi személyiségeket, eseményeket méltató, dicsőítő, himnikus-elégikus hangvételű költemények f o r m á j á b a n jelentkezik. T ö b b n y i r e 15 szótagot t a r t a l m a z ó sorokból, négysoros versszakokból építkezik. Rímképlete általában: aaah. O (—• szuahéli irodalmi formák) Füssi-Nagy Géza Wimpheling [vimféling], Jákob; Wimpfeling; Wympfeling (névváltozatok); (Schlettstadt, Elzász, 1450. jún. 27.—uo., 1528. nov. 17.): német h u m a n i s t a . J o g t u d o m á n y t és teológiát t a n u l t , m a j d 1471-től Heidelbergben t a n í t o t t . 1484-ben a speyeri d ó m szónoka lett, m a j d 1498-tól a költészettan tan á r a Heidelbergben. 1500-ban áttelepült Strassburgba, végül 1515-től S c h l e t t s t a d t ban élt. 1520-ban n y o m t a t t á k ki azt az írását, a m e l y b e n I. Miksa c s á s z á r n a k beszámolt a klérus súlyos bűneiről (Gravamina, 'Sérelmek'). Noha üdvözölte Luther fellépését, mégsem s z a k a d t el a katolikus egyháztól. Számos í r á s á b a n érvelt az elzászi n é m e t kultúra gazdagítása mellett, így pl. a Germania c.-ben (ua., 1501). Epitome rerum Germanicarum usque ad nostra tempóra ('A német történelem öszszefoglalása napjainkig', 1505) c. m u n k á j á b a n elsőként próbálkozott n é m e t történelem írásával. Legjobb t ö r t é n e t i munk á j a a Gatalogus episcoporum Argentinensium ( ' A r g e n t o r a t u m [Strassburg] püspökeinek l i s t á j a ' , 1507). O Számos pedagógiai m u n k á t írt a vallási nevelés helyes elveiről, így egyebek között latin nyelvű v í g j á t é k á t is: Stylpho (ua., 1470), amely az olasz ú j l a t i n komédiákat követi. O Művei még: Isidoneus. Wegweiser für die deutsche Jugend ('Isidoneus. Ú t m u t a t ó német fiataloknak', ért., 1498); Agatuarchia ('A derekasság uralma', ért., 1498); Adolescentia ('Ifjúság', ért., 1500). O Gyűjt, kiad.: Opera selecta ('Válogatott művei', szerk. O. Herding, 1965—). O írod.: J . Knepper: J á k o b Wimpheling. Sein Leben und seine W e r k e (1902); E. von Borries: Wimpheling und Murner im K a m p f um die áltere Geschichte des Elsasses (1926); P. Adam: L ' h u m a n i s m e á Sélestat (1967). Kenesey

Gábor

Wimsatt [vimszet], William K u r t z J r . (Washington, DC, 1907. nov. 17.—New H a v e n , CT, 1975. dec. 17.): amerikai (USA) irodalomtörténész, kritikus. Az egyetemet Washingtonban (Georgetown) és a Yale-en végezte. 1930-tól haláláig t a n í t o t t , 1939-től a Yale-en. O Irodalomtörténészként m i n t a 18. sz. szakértője vált ismertté. Kritikai m u n k á i b a n a költészetet megpróbálta elválasztani mind a költő szándékától, mind pedig az olvasó érzelmi reakcióitól, így a verset mintegy „verbális i k o n k é n t " fogta fel. 1946-ban jelent meg ezzel kapcsolatban a Sewanee Review-ban The Intentional Fallacy ('A szándékosság téveszméje') c. nevezetes t a n u l m á n y a , melyet 1954-ben tanulm á n y k ö t e t é b e n ismét közreadott (The Verbal Icon, 'A verbális ikon', M. Beardsleyvel). O Egyéb t a n u l m á n y a i : The Prose Style of Sámuel Johnson ('Sámuel J o h n s o n prózastílusa', 1941); Literary Criticism: A Short History ('Az irodalmi kritika rövid története', C. Brooksszal, 1957); The Portraits of Alexander Popé ('Alexander Popé portréi', 1965); Hateful Contraries: Studies in Literature and Criticism ('Gyűlöletes ellentétek: irodalmi és kritikai t a n u l m á nyok', 1965); Day of the Leopards: Essays in Defence of Poems ('A leopárdok n a p j a : eszszék a versek védelmében', 1976). O írod.: E. Vivas: Mr. W i m s a t t on t h e Theory of Literature (Comparative Literature, 1955, 7.). Nóvák György Winawer [vinaverj, Bruno (Varsó, 1883. márc. 17.—Opole Lubelskie, 1944. ápr. 11.): lengyel író, publicista, műfordító. Heidelbergben, fizikából doktorált, m a j d a Nobel díjas P. Zeeman asszisztense volt. F r a n k f u r t b a n (1912—1914) és a varsói műszaki egyetemen (1917- 1920) t a n í t o t t . 1904-től a legnépszerűbb napi- és hetilap o k b a n dolgozott, J . Gay és J . Conrad műveit fordította; utóbbi viszont Winawer Ksiega Hioba ('Jób könyve', 1921) c. koméd i á j á t ültette át angolra. A 2. világháború elején Lembergben és a varsói gettóban (1941—1942) volt, m a j d Lublin környékén b u j k á l t . T ü d ő b a j b a n halt meg. O Művei a t u d o m á n y legújabb eredményeit népszerűsítik, és az ezzel kapcsolatos nagy kulturális átalakulás fejleményeit vizsgálják. Vonzódott a tudományos—fantasztikus irodalomhoz, az erkölcsi és intellektuális konzervativizmust t á m a d ó társadalmi szatírához, publicisztikájának f e n n m a r a d ó részét pedig a színházi életről és a drámairodalomról szóló kritikái teszik ki: Cichy alarm ('Csendes riadó', 1924); Jeszcze o Einsteinie. Teória wzgle^nosci z lotu ptaka ('Még Einstein-

588

WINCK ról. A relativitás-elmélet m a d á r t á v l a t b ó l ' , 1924); Boczna antena ('Oldal-antenna', 1926); Bilion slonc ('Billió nap', 1929); Bohater mechaniczny ('Mechanikus hős', 1931); Literatur^ trzeba przewietrzyc ('Ki kell szellőztetni az irodalmat', 1935); Nowa antena ('Új antenna', 1935); Ziemia w malignie ('A föld lázálomban', 1937). O Vígjátékaiban is fontos szerepet játszanak a tudományos problémák, tudós feltaláló hőseit b ü r o k r a t á k , pénzemberek veszélyeztetik, akik az eredményeket önző céljaikra próbálják felhasználni. A helyzetkomikum mellett nagy szerepet játszik a nyelvi humor és a kabarék eszköztára. Intellektuális komédiáit a kritika Shaw műveihez hasonlította: Niziny ('Síkságok', bem.: 1910); Roztwór prof. Pytla ('Pytl prof. o l d a t a ' , bem.: 1919); Promienie FF ( ' F F sugarak', 1921); R. H. Inzynier ('R. H. Mérnök', bem.: 1923); Frydlqd junior ( ' I f j a b b F r y d l%d', 1926); Zly szelqg ('Rossz pénz', bem.: 1930); Po prostu duren ('Egyszerűen bolond', bem.: 1931); smaczny chleb klamstwa ('A hazugság finom kenyere', 1933); Ryk bylego Iwa ('A volt oroszlán üvöltése', bem.: 1936); Zywy ladunek ('Elő r a k o m á n y ' , 1938). O írod.: S. Olechowska: Komedie Brunona Winawera (Dialóg, 1957, 6.); E. Wysinska: Uczony marzyciel i pechowiec (uo., 1964, 4.); S. Wójcikowa: Swiat komedii naukowych Brunona Winawera i Antoniego Cwojdzinskiego (Przeglíjd H u m a nistyczny, 1979, 2.). Pálfalvi Lajos Winchell [vincsl], Walter (New York City, 1897. ápr. 7.—1972): amerikai (USA) újságíró, kabarészínész. Szellemességéről és szemtelenségéről, politikai és alvilági kapcsolatairól híres és hírhedt zsurnaliszta és lemezlovas-stílusú rádiós személyiség volt. F á r a d h a t a t l a n u l g y a r a p í t o t t a az amerikai slang szókincset. O Irodalmilag értékelhető tevékenysége a Vaudeville News, a New York Evening Graphic, a New York Daily Mirror és más lapok hasábjain megjelent számtalan cikke mellett egy posztumusz önéletrajzra terjed ki (Winchell Exclusive: Things That Happened to Me — And Me to Them, 'Winchell különszám: azok a dolgok, amelyek velem történtek, s amelyekkel én t ö r t é n t e m ' , 1975). O írod.: H. Klurfeld: Winchell, His Life and Times (1976). Somogyi György Winckelmann [vöikelman], J o h a n n J o a chim (Stendal, 1717. dec. 9.—Trieszt, 1768. jún. 8.): német művészettörténész, régész; az ókori összehasonlító művészettörténet t u d o m á n y á n a k megalapítója. Cipészmes-

ter gyermeke volt; egész ifjúságára a kicsinyes környezet, a n y o m a s z t ó szegénység nyomta rá bélyegét. A társadalmi feljebbjutás reményével 1738-ban Halléban két évig teológiát hallgatott, m a j d 1741-ben a jenai egyetemen orvosi és matematikai stúdiumokkal próbálkozott, de mindkét kísérlete kudarcot vallott: házitanítóként óraadásból kellett biztosítania megélhetését. 1743-tól öt éven át megalázó körülmények között, éhbérért segédtanító volt. 1748-ban szerencsés fordulatot v e t t élete: könyvtárosként alkalmazta a t u d ó s H. von Bünau gróf, a német földön legnagyobb magánkönyvtár tulajdonosa, a Drezda közelében fekvő Nöthnitzben. I t t kedvére foglalkozh a t o t t kedves görög és latin auktoraival, s módja nyílott a francia és angol felvilágosodás jeles képviselőinek (Montesquieu, Dubos, Voltaire, Shaftesbury) tanulmányozására is. Drezdában megismerkedett a királyi gyűjtemények antik remekeivel, és kapcsolatba került tudós- és művészkörökkel. Tudományos érdeklődése i t t már végérvényesen a képzőművészet k u t a t á s á r a összpontosult. Ehhez t e r m é k e n y ösztönzést kapott A. F . Oesertől, aki m i n t festő és mint művészetteoretikus „ e s k ü d t ellensége volt a cikornyának, az örökös kagylódíszeknek, az egész barokk ízlésnek" (Goethe). A vele f o l y t a t o t t baráti eszmecserék hatására Winckelmann 1755-ben t a n u l m á n y t írt és jelentetett meg Gedanken über die Nachahmung der griechischen Werke in der Maierei und Bildhauerkunst címmel (Tímár A., Gondolatok a görög műalkotások utánzásáról a festészetben és a szobrászatban, 1978). A rövid és a kis példányszámban kiadott írás egyszerre a nemzetközi érdeklődés homlokterébe állította az ismeretlen német m a g á n t u d ó s személyét. Már a német nyelvű megjelenés évében lefordították franciára, később más világnyelvekre. A mű alaptétele a kortárs művészet megújítását célozza: „az egyetlen ú t számunkra, hogy naggyá, sőt, ha lehetséges, utánozhat a t l a n n á váljunk: a régiek u t á n z á s a . " Az ú j ebben nem a formula m a g a , amely valószínűleg La Bruyére-tői származik; korszakosán új felismerése a „régiek" művészeti eszményével kapcsolatos. N á l a a római császárkor barokk-kori eszményítését felváltja az a felfogás, hogy a görögség, a demokratikus athéni városállam a l k o t t a a klasszikus antikvitás igazi t e r m ő t a l a j á t ; egy római mestermű szerinte úgy viszonylik görög előképéhez, mint Vergilius Didója Homérosz Nausikaájához. A művészet normatív eszményét a görög virágkor plasztikájából, például a Laokoón-szoborcsoport meg-

589

WINCK formálásmódjából kell megérteni, a természetutánzás és az ideális szépség követése egységéből; az etikailag és esztétikailag minősített szépség végső soron n e m más, mint „nemes egyszerűség és csendes nagyság". Winckelmann ezzel lerakta a n é m e t klasszika humanitás-eszményének egyik alapkövét. O 1755-ben a szász királyi u d v a r b a n működő pápai nuncius, Archinto gróf támogatásával, a katolikus vallásra való áttérés árán királyi ösztöndíjat k a p o t t , hogy R ó m á b a n tanulmányozhassa a nagy antik gyűjteményeket. R ó m á b a n m i n t bíborosi t i t k á r és könyvtáros egy ideig a Vatikánban lakott és dolgozott. K e z d e t t ő l fogva baráti és munkatársi kapcsolatban állt A. R, Mengsszel, a R ó m á b a n letelepedett német festővel és esztétával, a görög antikvitás tanulmányozásának lelkes hívével. 1758-tól kezdve többször is megfordult Nápolyban, a legelsők közt t a n u l m á n y o z t a a Herculaneumot feltáró Vezúv környéki ásatásokat, a paestumi görög templomokat. Közben egy nagyobb m ű g y ű j t e m é n y leírásán dolgozva hónapokig Firenzében élt. F á r a d h a t a t l a n szorgalommal és lankadatlan lelkesedéssel g y ű j t ö t t e a közvetlen tapasztalati anyagot élete főművéhez, az antik görög művészet rendszeres összehasonlító történetéhez. A v a t i k á n i Belvedere szobrainak leírásával kezdte (Beschreibung des Apollo im Belvedere, 1759: Timár Á.: A belvederi Apollón leírása, 1978), majd a leírás módszerét történeti elemzéssel kombinálva, a belső eszméjükben hermeneutikailag ú j r a a l k o t o t t egyes m ű v e k e t a történeti fejlődés rendjébe besorolva egyre közelebb j u t o t t az első írásában körvonalazott elvek konkretizálásához. (Description des pierres gravées du feu Báron de Stoseh, 'A boldogult Stoseh báró g e m m á i n a k leírása', 1760); Anmerkungen über die Baukunst der Altén, 1762: R a j n a i L., Megjegyzések a régiek építészetéről, 1978; Abhandlung von der Fáhigkeit der Empfindung des Schönen in der Kunst und dem Unterrichte in derselben, 1763: R a j n a i L„ Értekezés a művészi szépérzék képességéről és oktatásáról, 1978). O Számos előmunkálat és többszöri átfogalmazás, helyesbítés u t á n a d t a közre főművét Geschichte der Kunst des Altérstums címmel ('Az ókor művészetének története', 1764; második, b ő v í t e t t és j a v í t o t t kiadás: 1776). A nagy összefoglalás igazi határkő a művészettörténetírás újkori fejlődésében. A műtörténet Winckelmann-nál nem korlátozódik a Fasan'-féle „művészettörténetekre" vagy a művek időrendjének azonosítására; ő egyesíteni a k a r t a a történeti folyamatok hiteles bem u t a t á s á t a kor-

szakok esztétikai paradigmáinak felkutatásával, a „ k r ó n i k á t " a „rendszerrel". A. W. Schlegel 1802-ben így m é l t a t t a Winckelmann forradalmian új módszerét: „Az ő szelleme szigorúan rendszerező volt, bár művéig f o r m á j á n ez egyáltalán nem látszik meg. Ő tekintette először az egész régi művészetet egynek és oszthatatlannak, organikus egésznek, tulajdonképpen individuu m n a k " . Winckelmann szerint a szépség kánonát nem valamilyen metafizikai definícióból kell levezetni, hanem a görög művészet remekművekben szemlélhető stílusfejlődéséből. A görög szobrászat kezdeteire a „szigorú" stílus a jellemző. E z t követi a Pheidiász és Polükleitosz korának „magasrendű", Praxitelész és Apellész korának „szép" stílusa, míg a hanyatlás korában uralkodó a stiláris eklektika, a másolás és a válogatás. A szó nyomatékos értelmében v e t t szépség az ábrázolt emberi alak plasztikusságát, lekerekítettségét, a részek nyugodt h a r m ó n i á j á t jelenti, s mint a Laokoón-csoport m u t a t j a : az indulatoktól nem háborgatott lélek a m a nyugalmát, amely az arcvonásokon és a testtartáson megjelenik; az eszményi szépnek ezért nem válik előnyére a karakterisztikus, az egyéni jellegzetesség hangsúlyozása: az antik görög virágkor művészei a kifejezőt alárendelik a szépnek. Ezzel Winckelmann nemcsak a művészettörténetírás számára nyitott új utat, hanem egyben a felvilágosodásból kinövő klasszicizmus esztétikai paradigmáj á t is körvonalazta. Goethe így t e t t hitet e történeti-kritikai művészetfelfogás mellett: „Kezdetben a legmagasabbrendűhöz tart o t t a m a g á t . . . D e hamarosan túllépett az egyes eseten, megfogant lelkében az általános történetének eszméje, s ő ú j Kolumbusz ként felfedezte e régóta áhított, megjövendölt, leírt, s b á t r a n m o n d h a t j u k : egyszer már ismert, á m újból elmerült birodalm a t . " O B a r á t a i n a k hívására 1768-ban Winckelmann h a z a a k a r t látogatni német földre. Miután á t k e l t az Alpokon, belső nyugtalanság, e g y f a j t a depresszió fogta el — nem akart, n e m t u d o t t elszakadni Itáliától. Bécsből Trieszten át k í v á n t Rómába visszautazni; a kikötővárosban azonban meggyilkolták. O Gyűjt, kiad.: I. Eiselein (szerk.): Sámtliche Werke ('Összes művei', 12 köt., 1825—1829). O Magyarul még: Timár A. (szerk.): Művészeti írások (1978). O írod.: I. W. Goethe: Winckelmann und sein Jahrhundert, in Briefen und Aufsatzen; K. Justi: Winckelmann, sein Leben, seine Werke, und seine Zeitgenossen (1866— 1872); W. Schadewaldt: Winckelmann und Homer (1941); W. Rehm: Griechentum und

590

WINCK Goethezeit (1952); L. Curtius: J o h a n n J o a chim Winekelmann (1956); M. Kafer: Winkkelmanns hermeneutische Prinzipien (1986). Zoltai Dénes Winckler [vmkler], Josef (Rheine, Vesztfália, 1881. júl. 7.—Bensberg-Neu-Frankenforst, 1966. jan. 29.): német költő, író. Civis típusú polgári környezetben n ő t t fel. Fogorvosi praxist f o l y t a t o t t . 1910-től kezdve megjelenő költői p r o d u k t u m a i hivatkozása szerint W. Whitman n y o m á n a modern technika t á v l a t a i t és a nagyváros mozgalmasságát, egyszersmind a háborús gépezet erejét ünnepelték: Eiserne Sonette ('Vas szonettek', 1914), Mitten im Weltkrieg ('Világháborúban', 1915) stb. Kijózanodása során előbb csüggedt és letargiás életérzés kerítette hatalmába, m a j d pedig a megtartó vidékiesség kényelmét és gondtalanságát választotta. A t á j „ n é p i " misztikájától (Heimatliteratur) humora menti meg, m a r a d a n d ó sikerét és a wesztfáliai tájirodalom nemes hagyományai sorában elfoglalt helyét a lokális hagyományok derűs-humoros feldolgozásának, kópéhősök egész sorát felvonultató műveinek köszönhette: Der tolle Bomberg ('A bolondos Bomberg', reg., 1923); Pumpernickel ('Vás o t t kölykök', gyerekkori t ö r t é n e t e k , 1925); Doctor Eisenbart (ua., reg., 1929) stb. Először alnémet dialektusban megírt De olle Fritz (ua., Der alte Fritz — 'A vén Fritz', 1935) c. művének hőse a Münchhausen báró-féle lódító mesék folklorizált típusát előadó falusi szabómester. Terjedelmes, egy részében a hitleri évek a l a t t és a háború után kéziratban m a r a d t életművének összkiadása 1983-ban indult meg. O E g y é b főbb művei: Trilogie der Zeit ('Az idő trilógiája', versek, 1924); Der Gross-Sehieber ('A fősiber', reg., 1933); Ein König in Westfalen ('Egy király Vestfáliában', reg., 1934); Der Westfalenspiegel ('Vesztfáliai t ü k ö r ' , elb.ek, 1952). Komáromi Sándor Winckler [vinkler], Willibald; Wandervogel (írói álnév); (Magdeburg, 1838. júl. 1.—Bernburg, 1871. júl. 28.): amerikai (USA) német író. 1855-ben Kairóba, m a j d Mexikóba utazott. 1863-ban emigrált az USÁ-ba. Dolgozott a New Yorker Abendzeitung, a Kölnische Zeitung, Der deutsche Pionier, Deutsch-Amerikanische Monatshefte f ü r Politik, Wissenschaft. und Literat u r számára, és számos más amerikainémet folyóiratnak volt m u n k a t á r s a Chicagóban, Cincinnatiban és Baltimore-ban. Leuchtt&X együtt szerkesztette a baltimore-i Belletristische Blátter c. hetilapot. Szintén

szerkesztette a chicagói Der Juxbruder, az Illinois Staatszeitung c. l a p o k a t , valamint a S chleswig-Holstein Albumot, ezenkívül Zündttel közösen a Milwaukee Theater Kalendert. O Főbb művei: Die Sklavenjáger ('A rabszolgavadászok', reg., 1858); In Aegypten ('Egyiptomban', költ.-ek, 1861); Grammatik des Vulgar-Arabischen ('Népi arab nyelvtan', 1862); Vier Schreckenstage in N. Y. ('Négy szörnyű n a p New Yorkban', elb., 1864); Lieder eines Wandervogels ('Egy v á n d o r m a d á r dalai', versek, 1869); Für das Rote Kreuz ('A Vöröskeresztnek', költ.-ek, 1870); Die deutschen Kleinstadter in Amerika ('Amerikai n é m e t kisvárosok', ért., 1871); Maxim,ilians I. letzte Tage ('I. Miksa utolsó napjai', d r á m a , kézirat, 1868). Varga Péter Winczer [vmcer], P a v o l (Pozsony, ma: Bratislava, 1935. ápr. 2.—): szlovák irodalomtörténész, m ű f o r d í t ó . Kiskereskedő családjában született. Iskoláit Késmárkon és a lengyelo.-i Suwalkyban végezte. É r e t t ségi u t á n a prágai K á r o l y Egyetem lengyel—orosz szakán t a n u l t (l953—1958), majd rövid ideig a pozsonyi egyetem bölcsészkarának t u d o m á n y o s segédmunkatársaként dolgozott. 1961 és 1963 között a Tatran könyvkiadó szerkesztője, 1963-tól 1973-ig a Szlovák T u d o m á n y o s Akadémia Világirodalmi és Nyelvi Intézetének munkatársa volt. 1968-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett; 1973-tól a pozsonyi I r o d a l o m t u d o m á n y i Intézet munkatársa. O F ő kutatási területe az összehasonlító irodalomtörténet. Érdeklődése középpontjában a tágan értelmezett történeti poétika áll, ezen belül az egyes művészi formák szemantikájával foglalkozik. Főként a két háború közötti és a 2. világháború utáni költészet érdekli. K u t a t á s a i n a k elméleti megalapozását 1969-ben megjelent Ciel skúmania inonárodnych literatur ('A különböző nemzeti irodalmak k u t a t á sának célja') c. t a n u l m á n y á b a n végezte el. A lengyel, a cseh és a szlovák irodalom összehasonlításával foglalkozik; e t é m á b a n megjelent legfontosabb kötete: Poétika básnickych smerov v polskej a slovenskej poézii 20. storoéia ('A 20. századi lengyel és szlovák költészet poétikája', 1974). Kutatásaihoz szervesen kapcsolódnak a két háború közötti lengyel kritikáról, műfordításelméletről született t a n u l m á n y a i , valamint műfordításai. O Egyéb f ő b b művei: Polská literatúra ('A lengyel irodalom', Dejiny svetovej literatúry 1. köt., 1963); Nowoczesne odmiany formy litanijnej. Na przykladzie Frantiska Halasa i Vűézslava Nezvala ('A

591

WINDA litánia modern változatai. F r a n t i s e k Halas és Vítézslav Nezval példája', S t u d i a z teorii i historii poezji, Seria 2., Wroclaw, 1970). Balogh Magdolna Windakiewicz [vindakjevics], Stanislaw (Drohobycz, 1863. nov. 24.—Krakkó, 1943. ápr. 9.): lengyel irodalomtörténész. Gyermekkorát Mo.-on t ö l t ö t t e . A Jagelló Egyetemen és külföldön t a n u l t ; 1887-ben doktorált, 1896-ban k a n d i d á l t . A Jagelló Egyetem professzora (1903—1934), díszdoktora (1938), akadémikus (1914) volt. O Legfőbb kutatási területe a régi lengyel kultúra. Vizsgálta a 16. sz.-i itáliai egyetemek szerepét a lengyel művelődés történetében — Padwa. Studium z dziejów cywilizacji polskiej ('Pádua. T a n u l m á n y a lengyel civilizáció történetéből', 1891) —, monografikus portrékat, pályaképeket írt a kor nagyjairól: Liryka Sarbiewskiego ('Sarbiewski lírája', 1890); Mikolaj Rej (ua., 1895); Piotr Skarga (ua., 1897, 1925); Jan Kochanowski (ua., 1930). O Feldolgozta a lengyel színjátszás történetét a kezdetektől a 18. sz. elejéig; e téren úttörő k u t a t á s o k a t végzett: Pierwsze kompanie aktorów w Polsce ('Az első színtársulatok Lengyelországban', 1893); Teatr ludowy w dawnej Polsce ('Népszínházak a régi Lengyelországban', 1902); Dramat liturgiczny w Polsce sredniowiecznej ('Liturgikus d r á m a a középkori Lengyelországban', 1903); Teatr polski przed powstaneim sceny narodowej ('A lengyel színjátszás a nemzeti színház megalakulása előtt', 1921); Teatr kolegiów jezuickich w dawnej Polsce ('Jezsuita iskolai színjátszás a régi L e n g y e l o r s z á g b a n ' , 1922). Dzieje dramatu polskiego ('A lengyel d r á m a története') c. k é t k ö t e t e s művének kézirata elégett a háborúban. O Emellett összehasonlító irodalomtörténeti tanulmán y o k a t írt a lengyel r o m a n t i k u s költészetről és a művek európai kontextusáról: Badania zródlowe nad twórczosciq. Slowackiego ('Forráskutatások Slowacki művein', 1910); Waltér Scott i Lord Byron w odniesieniu do polskiej poezji romantycznej ('Walter Scott és Lord Byron h a t á s a a lengyel romantikus költészetre', 1914); Prolegomena do ,,Pana Tadeusza" (Bevezetés a „ P a n Tadeusz"-hoz', 1918); Adam Mickiewicz (ua., 1935). E műveit a komparatisztikai módszer abszolutizálása m i a t t bírálták; a részletekben k i m u t a t o t t analógiák sokszor nem vezetnek lényegi következtetésekhez. O Egyetemi előadásain alapuló összegző munkái: Romantyzm w Polsce ('A romantika Lengyelországban', 1937); Poezja ziemianska ('Földbirtokosi költészet', 1938);

Epika polska ('A lengyel epika', 1939). O írod.: J . Krzyzanowski: Wspomnienie o Stanislawie Windakiewiczu. Czlowiek i uczony (Pami^tnik Literacki, 1946, 3—4.); W . Borowy: Stanislaw Windakiewicz (Portrety uczonych polskich, 1974); H . Barycz: Stanislaw Windakiewicz. Siedem grzechów gíównych (Na przelomie dwóch stuleci, 1977). Pálfalvi Lajos Windelband, Wilhelm (Potsdam, 1848. m á j . 11—Heidelberg, 1915. okt. 22.): német filozófus és filozófiatörténész. 1903-tól egyetemi t a n á r Heidelbergben. H . Rickerttel együtt az ú j k a n t i á n u s badeni vagy délnyugatnémet iskola vezető alakja volt. A filozófia t u d o m á n y o s igénye mellett annak gyakorlati szükségességét is hangsúlyozta az élet, elsősorban az etika szempontjából. Megkülönböztette a lét (és tudás), illetve az értékek problémáit. Az értékelés végül is egy mindenkori kultúrrendszeren belül történik, s t u l a j d o n k é p p e n az egyén és társadalom közötti kapcsolat kifejezője. í g y az értékfilozófia kultúrfilozófiává válik nála, amelynek egyik legnagyobb újabbkori képviselője. Módszertanilag nevéhez fűződik a nomotetikus, általános törvényszerűségeket megragadó természettudományok, illetve az ideografikus szellemtudományok szembeállítása, melyek egyszeri, individuális és kulturális jelentőséggel bíró jelenségeket vizsgálnak. Az „esztétikai—filozófiai—művelődési r e n d s z e r k é n t " meghatározott német 19. sz.-i filozófiai fejlődést nemcsak történetileg dolgozta fel alapvetően, de termékeny szociológiai, művelődéstörténeti szempontokat is alkalmazott. O F ő művei: Geschichte der neueren Philosophie ('Az ú j a b b filozófia t ö r t é n e t e ' , 2 köt., 1878— 80); Práludien ('Prelúdiumok', 2 köt., 1884); Lehrbuch der Geschichte der Philosophie ('A filozófia történetének tankönyve', 1892); Geschichte und Naturwissenschaft ( ' T ö r t é n e l e m és t e r m é s z e t t u d o m á n y ' , 1894); Platón (1900); Philosophie im deutschen Geistesleben ('Filozófia a német szellemi életben', 1910); Einleitung in die Philosophie ('Bevezetés a filozófiába', 1914). O írod.: A. Ruge: Wilhelm Windelband (1917); W. Moog: Die deutsche Philosophie des 20. J a h r h u n d e r t s (1922); H. Rickert: Wilhelm Windelband (1929); B. Jakovenko: Wilhelm Windelband. Ein Nachruf (1941). Dörömbözi János

592

Windham [ v i n d e m j , Donald (Atlanta, Georgia, 1920. júl. 2.—): amerikai (USA) író. Hordógyári munkásból lett a Dance Index magazin szerkesztője, m a j d a D. H.

WINE Lawrence elbeszéléséből írt You Touched Me! ('Megérintettél!') c. színdarabbal T. Williams szerzőtársa (1944). O S a j á t alkotásai meglehetősen triviálisak, regényalakjai zavaros teremtmények. O Főbb művei: The Dog Star ('A Szíriusz', reg., 1950); The Hitchhiker ('Az a u t ó s t o p p o s ' , elb.-ek, 1950); The Hero Continues ('A hős folytatja', reg., 1960); The Warm Country ('Meleg vidék', elb.-ek, 1960); Emblems of Conduct ('A viselkedés jelképei', önéletrajz, 1964); Two People ('Két ember', reg., 1965); Tanaquil (ua., reg., 1975). Somogyi György Windisch [vindis], K a r i Gottlieb (Pozsony, 1725. jan. 28.—uo., 1793. márc. 30.): mo.-i német író, költő, szerkesztő, történész, földrajztudós. A mo.-i német polgárság jellegzetes képviselője, felvilágosodott gondolkodású, a pietizmushoz hajló irodalmár, aki t ö b b t u d o m á n y s z a k o t művelt, egyetlenegyet sem eredeti módon, de kompilációiban is igen hasznosan. Miután Győrött magyarul, Trencsénben szlovákul is megtanult, 1768-tól városi tanácsos, 1780tól k a p i t á n y , nem sokkal később polgármester lett szülővárosában. Szüntelen buzgólkodott tudós társaság létrehozásán. Tevékenységét az ország h a t á r a i n túl is ismerték, t a g j a lett az olmützi és az altdorfi tudós társaságnak. Irodalmi tevékenységében eleinte a bécsi felvilágosodott körök erkölcsi hetilapjaihoz kapcsolódott, az ő m ű f a j a i k a t és szerkesztési módszereiket vette át. Részt v e t t a Pressburger Zeitung alapításában, m a j d morális hetilapokat adott ki: Der Freund der Tugend ('Az erkölcs b a r á t j a ' , 1767—1769), Der vernünftige Zeitvertreiber ('A hasznos időtöltő', 1770), Pressburgisches Wochenblatt ('Pozsonyi Hetilap', 1771—1773). Pozsonyban kiadott morális hetilapjait feltehetőleg jórészt maga írta. Kisebb regényeket, verses történeteket, a n e k d o t á k a t , adomákat, okt a t ó meséket, alkalmi költeményeket és szintén o k t a t ó célzattal értekezéseket közölt. Hatással volt rá Gottsched esztétikája, az angol korai felvilágosodás racionalizmusa. Á t v e t t e Popé tételét: „Mindenekelőtt, ember, ismerd meg az e m b e r t " — írta egy t a n u l m á n y á b a n . Műveiben az ésszerű életvitel, a szerénység, a szelíd bölcsesség hirdetője, o k t a t ó meséiben a felfuvalkodottságot, a fösvénységet és általában az emberi hibákat teszi nevetségessé. Irodalmi munkáit is a hasznosság elvének rendeli alá. Ez jellemzi tudományos szerkesztőként is. Ungarisches Magazin (1781- 1783, 1787) és Neues Ungarisches Magazin (1791—1792) c. folyóiratai sikertelenül kísérelték meg 38

Mo. t u d ó s a i n a k összefogását. Jelentőségük inkább az, hogy néhány jeles tudósnak lehetőséget biztosítottak a publikálásra, és hozzájárultak a felvilágosodás eszméinek magyarországi népszerűsítéséhez. A kényszerű szünetek oka: az érdektelenség. O Művei: Kurzgefasste Geschichte der Ungarn von den altesten bis auf die itzigen Zeiten ('Magyarország rövid története a legrégebbi időktől a legújabb időkig', ért., 1778); Geographie des Königreichs Ungarn ('A magyar királyság földrajza', 1780); Neues Gesang- und Gebetbuch zum gottesdienstlichen Gebrauche der evangelischen Gemeinde in Pressburg ( ' U j énekes- és imádságoskönyv a pozsonyi evangélikus közösség istentiszteletére', é. n.). Fried István Wine [vtne], Maria (írói név); Karla Maria Wine (leánykori név); Wine-Lundkvist (férjezett név); (Koppenhága, 1912. júl. 8.—): dán származású svéd költőnő, írónő. Szülőh a z á j á b a n g y e r m e k o t t h o n b a n nevelkedett. 1936-ban k ö t ö t t házasságot a híres svéd íróval, A. Lundkvisttel. 1949 és 1954 között Olaszo.-ban, Afrikában, a SZU-ban, Izlandon és K í n á b a n t e t t utazásokat. O F é r j e biztatására a d t a ki 1943-ban a Vinden ur mörkret ('Szél a sötétségből') c. verseskötetet, melyet a kritika nagy elismeréssel fogadott. Az olvasók körében verseinek világos nyelvezetével és a valós élethez kapcsolódó mondanivalójával t e t t szert népszerűségre. A szerelem utáni vágyakozás és a szeretet különböző formáinak leírása számos kötetében központi szerepet k a p o t t . Egy keserű gyermekkor emlékei elevenednek meg Man har skjutit ett lejön ('Lelőttek egy oroszlánt', 1951; átd. kiad., 1974) c. regényében. Önéletrajzi vonások további műveiben is megfigyelhetők, melyekben gyakran lírai és prózai részek váltják egymást. 1991-ben az egész é l e t m ű v e t átfogó válogatás jelent meg verseiből: Men áruid en gládje: dikter i urval 1943—1987 ('Azért mégiscsak öröm: válogatott költemények 1943—1987'). O Egyéb fő művei: Naken som ljuset ('Meztelenül, m i n t a fény', költ.-ek, 1945); Född med svarta segel ('Fekete vitorlával született', költ.-ek, 1950); Virveldans ('Forgótánc', próza, 1953); En bortkastad ros ('Eldobott rózsa', próza, 1958); Skönhet och död ('Szépség és halál', költ.-ek, 1959); Vinge ('Szárny', költ.-ek, 1961); Talarfágel, talar jag ('Mikor a madár szól, én beszélek', próza, 1964); Svarta serenader ('Fekete szerenádok', próza, 1967); Skárvor av párlemor ('Gyöngy házszilánkok', költ.-ek, 1969); Djurkrets ('Állatöv', költ.-ek, 1971); Vredens och kárlekens hand ('A harag és a szere-

593

WINFU tet keze', költ.-ek, 1973); Tala! Jag lyssnar ('Beszélj! Hallgatlak', próza, 1978); Lövsus i moll ('Lombsusogás mollban', költ.-ek, 1979); Skuggan av molnet ('A felhő árnyéka', költ.-ek, 1984); Den bevingade drömmen ('Szárnyaló álmodozás', költ.-ek, 1987). O Gyűjt, kiad.: Dikter 1942—1950 ('Költemények 1942—1950', 1954); Dar skönheten tigger sitt bröd ('Ahol a szépség a kenyérért koldul', vál. költ.-ek, 1970); Under höstens stjarnor ('Oszi csillagok a l a t t ' , vál. költ.-ek, 1982); Karleken: den ljusa, den mörka ('A szerelem: a fényes, a sötét', vál. költ.-ek, 1985). O Magyarul: 1 vers (Hajdú H., Skandináv költők, anto., 1964); 2 vers (Rab Zsuzsa, Gyémánttengely, A Költészet Napjai B u d a p e s t e n — 1966, 1967); 1 vers (Franyó Z., Atlanti szél, anto., 1978). O írod.: G. Násström—M. Strömberg: Den unga parnassen (1947); T. Hedlund: Den svenska lyriken frán Ekelund till Sonnevi (1978). Baksy Péter Winful [vinful], E. A. (Ghána, 1920—): angol nyelven alkotó ghánai költő. Versei az 1950-es évek végétől jelennek meg alkalmi k i a d v á n y o k b a n és folyóiratokban. Az 1960-as, 1970-es években a legtekintélyesebb ghánai irodalmi lap, az Okyeame meghatározó jelentőségű szerzője volt. Legkedveltebb témakörei: az egyén és a társadalom viszonya, a múlt, jelen és jövő folyamatossága, a modern társadalom jelenségei és visszásságai. Az A. Kofi és G. AdaliMortty által szerkesztett Messages: Poems from Ghana (1971) c. antológiájában öt költeménye jelent meg. Füssi-Nagy Géza Winger [vinger], Odd (Strinda, 1923. jan. 8.—): norvég író. Szépírói színrelépését megelőzően újságíróként tevékenykedett, és többek között a Dagbladet c. napilap m u n k a t á r s a volt. 1953-ban jelentkezett Mot Land's Knd ('Land's E n d felé', reg.) c. művével. Későbbi regényeinek és novelláinak m o t í v u m a i legtöbbször a városi élethez kapcsolódnak. A Novemberspill ('Novemberi j á t é k ' , 1965) c. pszichológiai thrillerben egy elővárosi környezetet m u t a t o t t be. 1969-ben jelent meg első gyermekeknek írott műve, Det var Eriing som fant pá det ('Eriing t a l á l t a ki az egészet'), melyet további népszerű gyermek- és ifjúsági könyvek k ö v e t t e k . 1980-ban Byen ('A város', nlák) c. k ö t e t é t a kritika nagy elismeréssel fogadta. O E g y é b fő művei: Vinteren ('A tél', reg., 1966); Seileren ('A vitorlázó', reg.,

novellák', nlák, 1974); Románén ('A regény', reg., 1976); Legende ('Legenda', reg., 1977); Seribe (ua., reg., 1985); Kánonén som ble tű velsignelse og andre eventyr ('Az áldást hozott ágyú és m á s mesék', próza, 1989). Baksy Péter Winiarski [vinyarszki], Leon; Eipon (álnév); (Varsó, 1865. febr. 15.—Genf, 1915. ápr. 2.): lengyel szociológus, kritikus, publicista. A Varsói Egytemen jogot tanult. Munkáspárti tevékenysége m i a t t 1885-ben bebörtönözték; 1886-ban külföldre menekült. Genfben, Párizsban és L o n d o n b a n élt. Részt vett a szocialista mozgalomban, együttműködött szocialista lapokkal. 1902től a politikai gazdaságtan professzora volt a genfi egyetemen. O Különböző svájci és hazai folyóiratok m u n k a t á r s a ként, tudományos munkásságával párhuzamosan irodalomkritikával, esztétikával, publicisztikával foglalkozott. Marxista indíttatásának megfelelően az irodalom társadalmi meghatározottságát vallotta, ezt igazoja többek között a Prawdában 1890ben megjelent Czynniki spoleezne w literaturze ('A társadalmi tényezők az irodalomban') c. írása. O Szociológusként a darwini evolúciós elmélet és az antropológia eredményei alapján cikksorozatban t e t t e közzé a zsenielmélettel kapcsolatos elgondolását Przyczynek do teorii géniusza ('Adalék a zsenielmélethez', 1896—1898) c. L e f o r d í t o t t a Marxnak A politikai gazdaságtan bírálatához c. könyvét. O Műve még: Stosunki spoleezne w Anglii ('A társadalmi viszonyok Angliában', 1889). O írod.: R . Zimand: „Dekadentyzrn" warszawski (1964); L. Baumgardten: Dzieje Wielkiego Prolet a r i a t u (1966); G. Busino: Essais sur la mecanique sociale (Genf, 1967). Balogh Magdolna winiliod; winileod Tachtigers

595

WINSB svájci i n t e r n á t u s b a n nevelkedett. I t t szerzett élményeit írta meg legsikeresebb művében, amely egy internátusban nevelkedő lánynak egyik t a n á r n ő j e iránt érzett tragikus végű szerelmét m u t a t j a be. A történet e t először színpadra dolgozta fel: Ritter Nérestan ('Nérestan lovag', Lipcse, 1930, a berlini b e m u t a t ó címe: Gestern und heute, 'Tegnap és ma'); ezt 1931-ben Leontine SaWinsbecke [vinzbéke]; Winsbeke: középgan Mádchen in Uniform (Lakatos L., Láíélnémet tanköltemény, amelyet egy ismenyok az intézetben, Vígszínház, 1933, retlen windeschbachi lovag írt 1210-—1220 szept. 16.) c. megfilmesítette, s ennek alapközött. A lovagi erények leírása az „intelján készült a regényváltozat Das Mádchen mek" m ű f a j á b a foglalva: benne a lovag Manuéla ('A kislány Manuéla', 1934) c. A t a n í t j a fiát. Később ismeretlen szerző kiregényt 1958-ban Radványi G. N y u g a t egészítette (a világtól való menekülésről és Németo.-ban Mádchen in Uniform c. R o m y a bűnök leírásáról szóló részekkel). MintáSchneiderrel és Lili Palmerrel a főszerepekjára íródott a Winsbeckin, vagyis egy lovag ben ú j r a megfilmesítette, ez világsikert arafeleségének intelmei leányához, amely elsőt o t t , és így megszabta az ú j a b b kiadások sorban a szerelemre v o n a t k o z ó szabályokat könyvcímét is. Winsloe az érettségi u t á n (mimíie-szabályokat) t a r t a l m a z . O Kiad.: Münchenben t a n u l t szobrászatot, s főként Á. Leitzmann: Winsbecke (1888). állatszobrokat készített. 1913-ban feleségül Kenesey Gábor ment Hatvany L. íróhoz, de 1919-ben a forradalmi események hatására elmenekült Winsbeken-versszak [vinzbékenj: a köBudapestről, s házasságuk felbomlott. zépfelnémet költészet egyik bonyolultabb Münchenben élt, s kapcsolatban állt a strófaformája. Tíz sorból áll, az egyes soMann-családdal is. 1934-ben Dorothy rokban négy hangsúlyos szótag van; rímThompson amerikai újságírónővel az USAképlete: ababbxbcxc. Szerkezetileg a ba mentj m a j d Dél-Franciao.-ban telepe—> Morolf-strófához és a —>Tirol-versszakhoz d e t t le. í r t t ö b b elbeszélést és vígjátékot, hasonlít. Nevét a 13. sz. első évtizedeiből melyeknek hősnői a férfiak durvasága elől a való lovagi szellemű tankölteményről, a leszboszi szerelembe menekülnek. Halálá-*• Winsbeckévől k a p t a . O (-ónémet irodalmi nak körülményeiről ellentmondásos hírek formák) O írod.: A. Leitzmann: König Piterjengenek. 1944 nyarán vissza a k a r t térni rol, Winsbeke und Winsbekin (1888); F. E. Münchenbe, útközben egy francia ellenállóKossmann: Die siebenzeilige Strophe im csoport, amelynek tagjai hivatalos francia Deutschen (1923); H. K u h n : „Winsbecke" vélemények szerint nem ellenállók, hanem (K. Langosch: Die deutsche Literatur des közönséges bűnözők voltak, elfogta és Mittelalters; IV., 1953). Kovács Endre agyonlőtte. O Művei még: Life Begins ('Az élet kezdődik', csak angolul jelent meg, Winsett [vinszet], Marvin Davis (Van 1935); Passagiere ('Utasok', reg., 1938); Der Alstyne, 1902. febr. 13.—): amerikai (USA) Schritt hinüber ('Lépés o d a á t r a ' , vígj., költő. Bútorkereskedő segéd volt, m a j d 1940); Schichksal nach Wunsch ('Óhaj szereklámügynökséget a l a p í t o t t . Szakkönyrinti sors', vígj., 1941). O írod.: Kassák L.: vet is írt a „hirdetésfogalmazás alapjairól" Színház (Munka, 1933, okt.). (Basic Ad Writing, 1954). O Költészete — jóllehet számos díj jelezte megbecsülésSzász Ferenc nek örvend — eklektikus, s noha önmagát semmilyen iskolához sem sorolja, egyéni Winslow [vinszló], Ola Elizabeth (1885— hangvétele nem eléggé határozott. O F ő b b Damariscotta, 1977. szept. 27.): amerikai művei: Winding Stairway ('Csigalépcső', (USA) életrajzíró. Angol irodalmat és törversek, 1953); April Always ('Örök április', ténelmet t a n u l t Stanfordban és Chicagóversek, 1956); Remembered Earth ('A Föld ban, m a j d t a n í t o t t a Goucher College-ban emléke', versek, 1962). Somogyi György 1914-től 1944-ig és Wellesley-ben 1950-ig. Jonathan Edwards (ua., 1940) c. életrajzáért Pulitzer-díjat kapott. O A puritanizWinsloe fvinszló] Christa; Hatvany (férmus és a p u r i t á n irodalom szakértője. O jezett név); ( D a r m s t a d t , 1888. dec. 23.— Főbb művei még: Meetinghouse Hűl 1630— Cluny, Franciao., 1944. jún. 10.): német 1783 ( ' I m a h á z a dombtetőn 1630—1783', írónő, szobrász. Porosz katonatiszt lányaért., 1952); Master Roger Williams ('Roger ként a potsdami Augusta császárnőről elneWilliams mester', életrajz, 1957); John Buvezett lányiskolában, m a j d egy előkelő generáció költészetével. Álnéven elbeszéléseket, k r i t i k á k a t írt. Amerikából hazatérőben hajószerencsétlenség áldozata lett. O Egyéb művei: De ondermeester van Aerwerd ('Áz aerwerdi segédtanító', nla, 1872); Ouders en kinderen ('Szülők és gyerekek', reg., 1878). " Keller Anna

596

WINTE nyan (ua., életrajz, 1961); Sámuel Sewall of Boston ('A bostoni Sámuel Sewall', életrajz, 1964). Somogyi György Winsnes [vmsznesz], Andreas Hofgaard (Nord-Odal, 1889. okt. 2 5 . - 1 9 7 2 ) : norvég irodalomtörténész. 1938-ban nevezték ki az oslói egyetemen az európai irodalmak professzorává. Nevéhez fűződik az egyetemi eszmetörténeti tanulmányok megalapítása és az ú j tanszék vezetése 1946 és 1959 között. A német megszállás alatt 1942-től 1945-ig londoni emigrációban élt. A mindmáig legjelentősebb P. Houm-—F. Bull—F. Paasche szerkesztette hatkötetes irodalomtörténet társszerkesztője és a Norges litteratur fra 1889 til 1914 ('Norvégia irodalma 1889-től 1914-ig') címet viselő, 5. kötet szerzője. Szemlélete idealista, konzervatív irányú, utolsó művei mélyen a keresztény eszmerendszerben gyökereznek. 1940-től 1942-ig, valamint 1945—1946-ban aSamtiden kulturális folyóirat főszerkesztője volt. A Sigrid Undset—En studie i kristen realisme ('Sigrid Undset—Tanulmány a keresztény realizmusról', 1949) mindmáig az egyik legigényesebb munka a Nobel-díjas írónő munkásságáról. O Egyéb fő művei: Johan Nordahl Brun (1920); Det norske Selskab 1772—1812 ('A Norvég Társaság 1772—1812', 1924); Niels Treschou^En opdrager til menneskelighet ('Az emberségre nevelő Niels Treschow', 1927); Den annen front ('A másik front', tan., 1932); Diktning og livssyn ('Költészet és világnézet', esszék, 1932); Hans E. Kinek og vár tid ('Hans E. Kinek és korunk, monogr., 1954); Jacques Maritain (monogr., 1957). Merkl Hilda Winstead [vinszted], Sir Richárd Olof (Oxford, 1878. aug. 2.—London, 1966. jún. 2.): angol irodalomtörténész, Malajziakutató. Mint a Brit Birodalom tisztviselője 1902-től Malajziában dolgozott. Miután elsajátította a maláj nyelvet, tanulmányozta nyelvjárásait és történetét, 1913-ban megjelentette Malay Grammar ('Maláj nyelvtan') c. könyvét. Munkája tudományos fogadtatásának hatására kinevezték az ún. Szövetséges Maláj Államok helyettes nevelésügyi igazgatójává, m a j d 1924—1931 között Malajzia nevelésügyi igazgatója volt. O E minőségében sokat fáradozott az ország oktatásának megszervezésén, ám utasítása szerint a maláj nyelv és irodalom csak az alsóbb osztályokban álltak a tanrend középpontjában. Ezért többen is a helyi hagyományok visszaszorításával vádolták, amire rácáfol, hogy egész életművét a maláj irodalom és nyelv feldolgozásának

szentelte; ő írta az első és azóta is nélkülözhetetlen maláj—angol szótárat 1935-ben. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték. Nevéhez fűződik — többek között — a ->Séjarah Mélayu c. krónika legkorábbi változatának kiadása. 1945-ben a Brit Tudományos Akadémia tagjává választották. 1946-tól a Londoni Egyetemen adott elő maláj nyelvet és irodalmat. O Főbb művei még: History of the Malay Peninsula ('A maláj félsziget története', tan., 1935); History of Classical Malay Literature ('A klaszszikus maláj irodalom története', tan., 1940). Kenesey Gábor Winter [vinter], Conrad (Strasbourg, 1931—): francia és német nyelven, valamint elzászi dialektusban író francia költő. Költészetében a filozófiai és hermetikus inspiráció a mindennapok szépségének újrafelfedezéséhez vezeti el, mélységes ragaszkodással szülőföldjéhez. O Verseskötetei: Pour l'homme sans condition (' A feltétel nélküli emberért', 1969); L'Ordre liquide ('Cseppfolyós rend', 1971); Leeder vuum roode Haan ('Dalok a vörös Haanról', 1972); Chansons pour un métier ('Dalok egy mesterségért', 1973); Vogelfrei (ua., 1974); Lieder vun de Sunnenbluem ('Dalok a napraforgóról', 1977); Kerzelicht ('Gyertyafény', 1978). Martonyi Eva Winter [vinter], Leon de ('s Hertogenboseh, 1954. febr. 24.—): holland író, filmművész. Ortodox zsidó családból származik. 1974-től az amszterdami Filmakadémián tanult, de 1978-ban elégedetlenkedve az oktatási módszerekkel, otthagyta az intézményt. Néhány társával együtt megalakít o t t a az Eerste Amsterdamse Filmassociatie — ('Első Amszterdami Filmtársaság') nevű független stúdiót. 1979-ben bemutatott első filmjük de Winter De (ver)wording van Hermán Dürer ('Hermán Dürer (vissza)fejtődése', 1978) c. regényén alapult. 1978 és 1982 között a Vrij Nederland c. hetilap német irodalmi kritikusa is volt. Első regényének hőse, a címszereplő börtönből való szabadulása u t á n a fejében levő ürességet, az elvesztett időt pótolni akarja azzal, hogy gondolatait papírra veti. Az elidegenedett világot megpróbálja egy új nyelvvel a birtokába venni. Az élet értelme utáni keresése kudarcba fullad, a valamivé válás helyett hanyatlása következik. Vertraagde román ('Lassított regény', 1982) és Kaplan (1986) c. regényeiben a montázstechnikát használja, a kronológia már nem fontos, témájuk a főhősök önmaguktól való menekülése és gyökereik keresése. 1990-ben je-

597

WINTE lent meg a z t á n e két regényét összekapcsoló mű, a Hoffman's honger {'Hoffman éhsége'). Első kritikusai szemére vetették hanyag stílusát, t o v á b b á azt, hogy a világirodalom n a g y j a i t utánozza, később azonban elismerően fogadták Zoeken naar Eileen W. (1985: Gera J u d i t , Ki l á t t a Eileen W.-t?, 1988) c. regényét. Supertex ('Szupertex', 1992) c. regényének hőse, egy textilüzlethálózat igazgatója, elmeséli életét, az a p j á v a l — aki családjukból egyedül élte túl a koncentrációs t á b o r t — való konfliktusát. O Egyéb fő művei: Over de leegte in de wereld ('A világ ürességéről', próza, 1976); La Place de la Bastille ('A Bastille tér', elb., 1981); Junkieverdriet ('A kábítószeres bánata', színmű', 1981); Eergisteren, overmorgen ('Tegnapelőtt, holnapután', próza, 1990); De ruimte van Sokolov ('Szokolov tere', reg., 1992); Een Abessijnse woestijnkat ('Egy abesszin sivatagi macska', elb., 1992); De verhalen ('Elbeszélései', 1993). Keller Anna Winter, Maria: -*Talvio,

Maila

Winter [vinterj, Zikmund (Prága, 1846. dec. 27.—Bad Reichenhall, 1912. jún. 12.): cseh író, történész. Prágai óvárosi harangozó fia volt. A prágai egyetemen történelmet tanult, m a j d gimnáziumi t a n á r lett. O A 15—17. sz.-i cseh városi élet kiváló ismerője. Pozitivista módszerrel írt történelmi írásai értékes szakszerű m u n k á k n a k számítanak, ilyen a kétkötetes Kulturni obraz óeskyeh mést ('A cseh városok kulturális képe', 1890—1892) is. Szépirodalmi alkotásaiban is elsősorban a történész szólal meg. A Nezbedny bakaláf ('Csintalan baccalaureus', 1883) és Rozina sebranec ('Rozina, a lelenc', 1905) c. elbeszélései a reneszánsz kori cseh városi életet tükrözik. Legterjedelmesebb és egyben legismertebb szépirodalmi m ű v e a Mistr Kampanus (1909: P . Olexo A n n a , K a m p a n u s magiszter, 1988) c. történelmi regénye. Főhőse J . Kampanus Vodnansky (1572—1622) h u m a n i s t a tudós, költő, aki a Károly Egyetem rektora volt, és akinek egyetlen célja a rendi felkelés és az elveszett fehérhegyi csata utáni megtorlás idején az volt, hogy a jezsuitáktól megmentse az egyetemet. E történelmi alak lelkialkata közel állt a századforduló cseh értelmiségének lelkivilágához. A történelmi hátteret az író — mint minden történelmi művében — autentikus levéltári a n y a g r a építette, filozófiai vagy ideológiai m a g y a r á zatok nélkül. Ebben különbözik népszerűbb kortársától, A. Jirásektő 1, aki számos regényében a protestáns ideológia nézőpontjából magyarázza a történelmi folya-

m a t o k a t . O Egyéb főbb művei: Starobylé obrázky z Rakovnicka 1—2. ('Régi képek Rakovník környékéről', 1—2. köt., elb.-ek, 1886—1888); Prazské obrázky ('Prágai képek', elb.-ek, 1893); Ze staré Prahy ('A régi Prágából', elb.-ek, 1894); Boufe a pfehánka ('Vihar és zápor', elb.-ek, 1907); Rémeslnietvo a zivnosti 16. veku v Őechách 1526—1620 ('A csehországi kézművesek és a kézműipar a 16. században 1526—1620' monográfia, 1909). O Gyűjt, kiad.: Sebrané spisy 1—21. ('Összegyűjtött írásai', 1—21. köt., 1911— 1925); Dílo 1—8. ('Művei', 1—8. köt., 1937 —1950). O írod.: n. n.: Z i k m u n d Winter a Rakovník (gyűjtemény, 1937). Hankó B. Ludmilla Winterhjelm [vmterjelm], Kristian Anastas (családi és írói név); Winter-Hjelm (névváltozat); Johannes Norman; Henry Elworth Hanson; Diplomaticus (álnevek); (Kristiania, ma: Oslo, 1843. dec. 22.— Stockholm, 1915. szept. 13): norvég író, publicista. Kereskedelmi iskolát végzett, de érdeklődése az 1860-as években az újságírás felé fordult. T ö b b folyóirat alapít ó j a és szerkesztője volt. 1883-tól haláláig norvég és dán lapok stockholmi tudósítójak é n t tevékenykedett. O Irodalmi pályafut á s á b a n kiemelkedőek az általa szerkeszt e t t és kiadott antológiák, melyek közül a Norsk Lyrik ('Norvég líra', 1868) c. kötetnek 1873 és 1906 között öt felújított változ a t a l á t o t t napvilágot. Skandináv szerzők írásaiból n y ú j t válogatást a Romancer, Ballader og Sange ('Románcok, balladák és énekek', 1876). M. Moeval közösen készít e t t e a Jorgen Moe 's Samlede Skrifter ('Jorgen Moe összegyűjtött írásai', 2 köt., 1877) c. gyűjteményes kiadást. Álnéven jelentek meg Fritz Randel (ua., reg., 1883) és Intermezzoer ('Közjátékok', elb.-ek, 1884) c. prózai művei. A Naturalisterne ('A naturalisták', 1886) c. regényben A. Strindberg svéd csodáiéiról és követőiről festett szatirikus képet. 1906-ban a d t a ki — ismét álnéven — a norvég—svéd perszonálunió felbomlásával foglalkozó Den norske kongemagt ('A norvég királyi h a t a l o m ' , és az I Sverige 1905 ('Svédországban 1905-ben') c. politikai brosúrákat. Noha elutasította a naturalista írók szemléletét, regényei és elbeszélései formai tekintetben a naturalizmus hatásáról tanúskodnak. O Magyarul: 1—1 nla (n. n., Magyar Dekameron. Száz külföldi író száz elbeszélése, 1893; Külföldi Dekameron, 1895; Magyar Szalon, 1895, 5.; Otthon, 1895, 6.). O írod.: V. Millqvist: Svenska publicistklubbens matrikel (1901); Y. Nielsen: Den gamle Gaard (1903). Baksy Péter

598

WINTE Winterjounenocht: -*fríz

irodalom

Winterlied: -+dal Winters [vinterz], A r t h u r Yvor (Chicago, 1900. okt. 17.—uo., 1968. jan. 25.): amerikai (USA) költő, kritikus, szerkesztő. Chicagóban, Coloradóban és Kaliforniában tanult, a kaliforniai Stanford Egyetem professzora volt. O Első verseskötetei (The Immobilé Wind, 'Mozdulatlan szél', 1921 stb.) imagista hatást m u t a t n a k . Az 1930ban megjelent The Proof ('A bizonyíték') c. kötetben fordult a hagyományos, metrikus versírás felé, ugyanekkor tendenciózus krit i k á t írt H . Crane: The Bridge ('A híd') c. művéről. Irodalomelméleti és -történeti nézeteit tíz könyvben f e j t e t t e ki, melyek közül a főbbek a Primitivism and Decadence ('Primitivizmus és dekadencia', 1937), a The Anatomy of Nonsense ('A zagyvaság a n a t ó m i á j a ' , 1943), és az In Defense of Reason ('Az ész védelmében', 1947). E nézetek szerint, melyek a -*new criticism elioti, moralista ágával rokonok, minden irodalmi mű „állítás egy emberi tapasztalatról", a m i t az értelmi és érzelmi elem viszonyának alapján erkölcsileg kell megítélnünk, s a „rossz bázisa az érzelem". O Magyarul: 4 vers (Ferencz Gy., K á n t o r P „ Rakovszky Zsuzsa, Amerikai költők antológiája, 1990). Vassányi

Miklós

Winterstetten, Ulrich von: -*•Ulrich von Winterstetten Winther [vinterj, Christian (írói név); R a s m u s Víllads Christian Ferdinánd Winther (Fensmark, Nsestved köz., 1796. júl. 29.—Párizs, 1876. dec. 30.): dán költő. Édesapja korai halála (1808) u t á n az özvegy a később romantikus író-filozófusként híressé vált P. M. Moller apjához ment férjhez, s a két csaknem egykorú fiú, ízlésüket egymás műveinek bírálatán csiszolva, Koppenhágában hamarosan a diákság irodalmi életének középpontjába került. A teológiát tanuló Winther formabiztonságával és — talán túlságosan is — könnyed verselésével t ű n t ki. Első kötete, a Digte ('Versek', 1828) biedermeier hangulatú románcok, életképek sorozata „a népi életből". 1830-ban tetemes összeget örökölt, s ebből egyéves u t a z á s t t e t t Németo.-ban és Itáliában. D á n i á b a visszatérve szellemileg felszabadító hatású ú t j á n a k és egy hosszan tartó, reménytelen szerelemnek az ihletésére a byroni világfájdalom jegyében írt melankolikus verseket és elbeszéléseket a férfi és nő kapcsolatában a harmónia lehetetlen-

ségéről. Néhán}' ú j a b b csalódást követően 1836-ban megismerkedett leendő feleségével, aki ekkor még egy lelkész hitvese volt, s házasságkötésükig (1848) a szenvedélyes, titkolt, majd „erkölcstelen" szabadságát büszkén vállaló, s boldog násszal végződő szerelem minden stációját végigkövette a maga korában páratlanul erotikusnak számító költeményekkel, melyeket később TU Een ('Egyvalakinek', 1860) c. t e t t közzé. A mű erotikája nem pajzán részletekben rejlik, hanem világszemléletében, amely a szerelmi vágyat a leghatalmasabb erőként és legmagasabbrendű értékként dicsőíti. O Számos kisebb történelmi verses „beszélyt" követően 1855-ben a d t a ki Winther élete főművét, a Hjortens Flugt ('A szarvas inalása') c. epikus költeményt. A 21 énekből álló, szabadon kezelt nibelungi versszakokban írott, a szerelmi b o n y o d a l m a k a t a 15. sz.-ba helyező történet nagyszabású összefoglalás: az emberről, a művészetről, a természetről vallott nézeteinek s u m m á z a t a legsajátosabb költői erényeinek felhasználásával. Fölmer vándorénekes, a mű központi szereplője a kései romantika alapélményét jeleníti meg: a művésznek valójában már nincs h a t a l m a az élet démoni vagy szépséges oldala felett, de szabadságában képes lehet valamiféle megbékítésre, a reménytelenség elviselhetővé oldására. O Winther egész életműve az elveszettnek tapasztalt idill utóvédharca: a feloldhatatlan ellentmondásoknak az esztétikum segítségével való elleplezése. Nem merte vagy nem a k a r t a vállalni, humorral feloldani pedig — másik példaképéhez, Heinehez hasonlóan — nem t u d t a az alkatából fakadó tragikus világlátást, amely azonban a formabravúrokon és az eszményítő ábrázoláson mégiscsak átsejlően a nagy művészetre jellemző feszültséggel tölti fel a pálya legjobb darabjait. O Égyéb főbb művei: Annette (verses elb.-ek, 1835); Haandtegninger ('Rajzok', verses elb.-ek, 1840); Fire noveller ('Négy novella', 1843). O G y ű j t , kiad.: Samlede Digtninger ('Összegyűjtött költői művei', 11 köt., 1860—1872); Efterladte Digte ( ' H á t r a h a g y o t t versek', 1879); Poetiske Skrifter 1—3 ('Költői művek', 3 köt., 1927—1929); Breve fra og til Christian Winther 1—4 ('Christian Winther levelezése', 1974). O Magyarul: 1 nla (n. n., Az elbeszélés művészei, 1922); 1 vers (Majtényi Z„ Szerelmes aranykalendárium, 1965); 2 vers (uő, Tellér Gy., Skandináv költők antológiája, 1967). O írod.: G. Brandes: Chr. Winther (Danske Digtere, 1877); N. Bogh: Christian Winther. E t Livsbillede (3 köt., 1893—1901); O. Friis: Hjortens Flugt. Bid-

599

WINTE rag til studiet af Chr. Winthers digtning (1961); M. Giersing: Kaerlighedsoprorets patologi (Analyser af dansk kortprosa, 1. köt., 1971). Miszoglád Gábor Winthrop [vinszrop], Theodore (New H a v e n , 1828. szept. 28.—Great Bethel, 1861. jún. 10.): amerikai (USA) író. Nevezetes családból származott: apai ágon J o h n Winthrop, az első kormányzó utóda volt, anyagi ágon pedig rokona volt a híres prédikátor, J o n a t h a n Edwards. J o g o t t a n u l t , rövid ideig egy postahajózási, m a j d egy vasúttársaság a l k a l m a z o t t j a volt. A polg á r h á b o r ú b a n , csatában halt meg, s műveit j o b b á r a korai halála u t á n fedezték fel. O Olykor túlságosan is részletező, viktoriánus f o r d u l a t o k b a n gazdag írásai a századvégen n é h á n y évtizedes népszerűségnek örvendtek. O F ő b b művei: Cecil Dreeme (ua., reg., 1861); John Brent (ua., reg., 1862); Edwin Brothertoft (ua., 1862); The Canoe and the Saddle ('A kenu és a nyereg', reg., 1863); Life in the Open Air ('Elet a s z a b a d b a n ' , vázlatok, 1863). Somogyi György Wipo (10. sz. vége—1046 után): németo.-i latin történetíró, költő, pap. Burgundiái vagy sváb származású, I I . Konrád, m a j d I I I . Henrik császár udvari káplánja, talán a fiatal TII. Henrik nevelője is volt. Valamennyi m ű v é t á t h a t j a a száli királyi házhoz fűződő személyes érdekkapcsolat. Első m u n k á j a egy 100 soros szentencia-gyűjtemény (Proverbia); ezeket a rímes közmondásokat, életigazságokat, vallási-politikai előírásokat az ifjú Henrik számára írta. A szlávok elleni 1033-as és 1035-ös h a r c o k a t örökíti meg a Breviárium c. költemény; versben gyászolja meg Konrád halálát (Versus pro obitu Chuonradi imperatoris, 'Vers Konrád császár haláláról'). Intésekkel fűszerezett dicséret a királynak á t n y ú j t o t t Tetralogus: a múzsák arra t a n í t j á k ebben, hogyan jut el általuk a dicsőséghez. Az alázat, jámborság, békeszeretet, nemeslelkűség, a külső p o m p á r a törekvés és a hadi derekasság erényeit hirdetik 326 hexameterben. E m u n k á k b a n az író valósággal erőt g y ű j t nagy történeti művéhez. I I I . Henriknek a j á n l j a a Gesta Chuonradi II. ('II. K o n r á d viselt dolgai') c., Sallustiuson és Suetoniuson iskolázott alkotást. Prológusában kifejti, hogy nem csupán a római történelmet kell olvasni, a hazai uralkodók t ö r t é n e t é t sem szabad elhanyagolni. Konrád t e t t e i t s a j á t tapasztalatai és tudósítások a l a p j á n híven a d j a vissza, és célja Henrik uralkodásának megörökítése is; ne szégyelljék folytatni művét, ha előbb meghal600

na. N o h a a beszédek, prédikációk antik mintára fiktívek, s a szereplőket klasszikusokból ismert sematikus erényekkel jellemzi, jól stilizált latin nyelve a középkori rímes prózában szólal meg. O Egyéb költeményei között a legmaradandóbb húsvéti szekvenciája (Sequentia paschalis, Babits M., H ú s v é t i szekvencia, Amor sanctus, 1932). O Kiad.: Gesta Chuonradi (Monumenta Germaniae Scriptores rerum Germanicarum, 1915). Angol ford.: K. F . Morrison: Imperial Lives and Letters of the Eleventh Century (1962). O Magyarul: részi. (Mezey L., Krónikások, krónikák, 1960; Középkori krónikások II. köt., 9—22.) O írod.: M. Manitius: Geschichte der lateinischen Literatur des Mittelalters (2. köt., 1911); K . Hauck: Wipo und die Cambridger Liedersammlung (1942). Kurcz Ágnes wirangrong megatruh: - » m a t j a p a t Wirataparwa: -*jávai

irodalom

Wirekerus —> Nigellus

Wireker

Wirnt von Grafenberg [virnt fon gráfnberg], (12.—13. sz.): középfelnémet költő. Életéről szinte semmit sem t u d u n k . Lovagi költő volt, feltehetően dél-német területen m ű k ö d ö t t . O Egyetlen műve a 13. sz. első felében keletkezett Wigalois, amely az Arthur-mondakörbő\ ismert Gawein lovag fiának, Wigaloisnak kalandos történetét meséli el. A motívumok egy részét a költő ófrancia illetve középfelnémet szerzők epikus műveiből merítette. A mesébe illő kalandok sora mögött didaktikus szándék húzódik meg. Wigalois, a tökéletes Arthurlovag, a jók és a gyengék védelmében sorra legyőzi a gonosz lovagokat, óriásokat és ezzel példát m u t a t , hogyan lehet az evilági dicsőséget a túlvilági üdvösség reményével összeegyeztetni. Eposza egészen a 18. századig igen népszerű volt. O Kiad.: J . M. N. K a p t e y n : Wigalois der Bittér mit dem Rade von Wirnt von Grafenberg (1926). O írod.: N. Thomas: A Germán View of Camelot. Wirnt's von Grafenberg Wigalois and Arthurian Tradition (1987). Lőkös Péter Wirpsza [virpsa], Witold (Odessza, 1918. dec. 4. -Nyugat-Berlin, 1985. szept. 16.): lengyel költő, író, esszéíró. J o g o t és zenét tanult Varsóban. A 2. világháború alatt a neubrandenburgi és a grossborni fogolytáborban raboskodott. A háború u t á n a szczecini rádiónál dolgozott, részt vett a tájegység kulturális életében. O Kezdeti klasszicizáló időszaka u t á n költészetét —

WIRSE Sonata ('Szonáta', 1949); Stocznia ('Hajógyár', 1949); Pisane w kraju. 1950—1951 ('Az országban írt versek. 1950—1951', 1952); Listy do zony ('Levelek feleségemhez', versek, 1953) — alárendelte a szocialista realizmus elvárásainak. Polemiki i piesni ('Polémiák és dalok', 1951) c. kötetében Cz. Miioszt t á m a d t a . O 1956-ban Varsóba költözött, a Po Prostu és a Nowa Kultura szerkesztője volt. 1969-ben emigrált, Nyugat-Berlinben telepedett le, egyetemen t a n í t o t t . O Gra znaczen ('A jelentések játéka', esszék, 1965) c. kötetében a költészetet intellektuális játéknak fogja fel, amely a szó jelentő funkciójának bonyolításával tágítja a megismerés határait. Lingvisztikai vagy szemantikai költő, a szavak poliszémiá j á r a épít, akárcsak J . Przybos. E program érdekes kísérletekhez vezetett. O N a g y korszaka az 1960-as évekre esett. 1960-ban két verseskötete is megjelent, a Maly gatunek ('Kis faj') és a Don Jüan (ua.). E művek központi problematikája az emberi sors és a világ metafizikája, e k e t t ő itt szinte egybeesik; a végső dolgok, a halál és az emberi nyomorúság kerül előtérbe. Költészete szélsőségesen emberközpontú, ez azonban nem individuális humanizmust jelent; az egyén az emberiséggel azonosul, hiszen a múlt közös, emlékezetét a mítoszok őrzik. A jövő rettegéssel tölti el, iszonyodik a haláltól és a semmitől. Az emberi t u d a t a megismerésben teljesedik ki, de épp ettől ébred rá időbeli határaira. í g y lesz az ember az egzisztenciális d r á m a egyetlen hőse (a fausti és a don juani d r á m a ugyanennek a két változata). Keserű, halálközeli költészete a létezés értelmetlenségét hirdeti. A kétségbeesést édeskés lírai motívumokkal ellenpontozza. Ezt a f a j t a szentimentális lírai látásmódot azonban a kétségbeesés igazával szemben hazugságnak, szépítésnek t a r t j a . A szenvedést választja, mazochista, szadista költészete lázad a „szép" ellen, t a g a d j a az esztétikai értékeket. A Komentarze do fotografii. The family of man ('Kommentárok a fényképhez. Az ember családja', versek, 1962) egy ember életének külső jegyeit, konvencionális gesztusok végtelen láncolatát kíséri végig. A motívumok és frázisok ismétlődnek, az ú j a b b és ú j a b b változatok az olvasó t u d a t á b a n egymásra rakódnak. O Przesqdy ('Előítéletek', 1966) c. kötetében az okszimoronra épít; a világ meghatározhatatlan, több jelentése van, amelyek hirtelen az ellentétükbe csapnak át. Képekkel, jelentésárnyalatokkal dolgozik, a hangzás lehetőségei kevésbé foglalkoztatják. Onkommentáló költészet ez, s a j á t helyét keresi a megismerés

f o l y a m a t á b a n . Nem tud kapcsolatba lépni a világgal, így a közlés a k t u s á r a összpontosít, a közlés alanya az elsődleges. U g y használja a s z a v a k a t , mintha m á r nem lenne jelentésük. E z t a k a r j a rekonstruálni vagy létrehozni. Egyszerű, szótárakból ismert p é l d a m o n d a t o k b a helyezi a szót, nem definiál, a h a s z n á l a t á t m u t a t j a be. O Barokk mintákat, zenei szerkezeteket követő gondolati lírája egyre inkább letisztult. Metafizikai ihletésű költeményei közül kiemelkedik a Faeton ('Phaethón', 1985) és a Liturgia (ua., 1985), az istenkeresés p o é m á j a . O Sokat f o r d í t o t t németből, pl. Rilkét és Th. Mannt. A német olvasóknak s z á n t Polaku, kim jesteé? ('Ki vagy, lengyel?', 1978) c. publicisztikai kötetében a lengyel—német kapcsolatokat tekinti át. A h á b o r ú utáni lengyel irodalom történetéről készülő munk á j á t már nem t u d t a befejezni. O Egyéb művei: Na granicy ('A h a t á r o n ' , reg., 1954); Stary tramwaj i inne opowiadania ('A régi villamos és m á s elbeszélések', 1955); Z mojego zycia ('Az életemből', versek, 1956); Pomarancze na drutach ('Narancsok drótokon', reg., 1964); Drugi opór. Wiersze 1960—1964 ('A második ellenállás. Versek. 1960—1964', 1965); Morderca ('A gyilkos', elb.-ek és d r á m a , 1966); Traktat sklamany ('Hazug értekezés', versek, 1968); Wagary ('Csavargás', reg., 1970); Apoteoza tanca ('A tánc apoteózisa', versek, 1985). O Gyűjt, kiad.: Poematy i wiersze wybrane ('Válogat o t t versek és poémák', 1956); Maly gatunek. Wiersze 1943—1959 ('Kis f a j . Versek, 1943—1959', 1960). O Magyarul: 7 vers (Cservenits J o l á n , Károlyi A m y , Kerényi Grácia, A föld fényei, anto., 1968); 1 elb. (Cservenits J o l á n , É g t á j a k '69, 1969); 3 vers (Kerényi Grácia, Weöres S., Tandori D., Lengyel költők antológiája, 1969); 3 vers (Kerényi Grácia, Titkos szabadság, anto., 1982). O írod.: J . Kwiatkowski: W tej grze mozna wiele przegrac (Zycie Literackie, 1966, 33.); S. Baranczak: N a 60-lecie Witolda Wirpszy (Kultura, 1979, 1— 2.); J . J . Lipski: Szkice o poezji (1987); S. Baranczak: Az emigráció mint fordítás (Magyar Napló, 1991, 15.). Pálfalvi

Lajos

Wirsén [virsenj, Carl Dávid af (Vallentuna, 1842. dec. 9.—Stockholm, 1912. jún 12.): svéd költő, irodalomtörténész. Az uppsalai egyetemen irodalomtörténeti tanulmányokat végzett, majd irodalomkritikusként tevékenykedett. 1879-től volt a Svéd Akadémia t a g j a , amelynek 1884-től titkári tisztségét töltötte be. O Művészete a korábbi svéd r o m a n t i k a tradícióira épült.

601

WIRT Individuális színezetű, vallásos hangú költeményeiben elsősorban E. Tegnér h a t á s a figyelhető meg. Mint kritikus nyíltan szembefordult az irodalomban jelentkező ú j a b b tendenciákkal, így elsősorban az egyház tanításainak ellentmondó nézetekkel. Az akadémia t i t k á r a k é n t szerepe volt az 1880as évek fiatal szerzői és az idősebb generáció közötti ellentét kiéleződésében és számos nagy századvégi író ideiglenes háttérbe szorításában. O F ő b b művei: Dikter ('Költemények', 1876); Nya dikter ('Új költemények', 1880); Sánger och bilder ('Énekek és képek', költ.-ek, 1884); Vintergrönt ('Téli zöld', költ.-ek, 1890); Toner och ságner ('Hangok és legendák', költ.-ek, 1893); Visor, romanser och ballader ('Énekek, románcok és balladák', 1899); Kritiker ('Kritikák', 1901); Lefnadsteckningar ('Életrajzok', 1901). O írod.: F. Böök: Essayer och kritiker 1911—1912 (1913); M. Mihi: Dagar med Wirsén (Ord och bild, 1915); F . Vetterlund: U r portföljen (1927); O. Holmberg: S k r a t t och allvar i svensk litteratur (1963). Baksy

Péter

Wirt [virt], William (Bladensburg, 1772. nov. 8 — W a s h i n g t o n , D. C., 1834. febr. 18.): amerikai (USA) esszéista. Ügyvéd, tíz éven át igazságügyi miniszter, 1831-ben elnökjelölt volt. Kiváló szónok hírében állott. í r á s a i n a k stílusa is meglehetősen retorikus, korára jellemző fordulatokkal terhes. O F ő b b művei: The Letters of the British Spy ('Az angol kém levelei', esszék, 1803); The Rainbow ('A szivárvány', esszé, 1804); Sketches of the Life and Character of Patrick Henry ('Vázlatok P a t r i c k H e n r y életéről és jelleméről', 1817); Address on the Triumph of Liberty in Francé ('Beszédek a szabadság franciaországi győzelméről', 1830). Somogyi György Wirtemberska [virtemberszka], Maria; Maria Anna z Czartoryskich (családi név); (Varsó, 1768. márc. 15.—Párizs, 1854. okt. 21.): lengyel írónő, költőnő. Művelt, kultúrakedvelő arisztokrata családból származott. 1806 és 1816 között Varsóban irodalmi szalont t a r t o t t fenn. Részt vett a Towarzystwo Iksów ülésein. Közismert volt népnevelő és felvilágosító tevékenysége. Az 1830—1831-es felkelés u t á n , 1837-től Párizsban telepedett le. O A lengyel szentimentális és rokokó próza jelentős képviselője. Munkáit a nép felemelésének didaktikus szándéka h a t j a á t . Ismertek alkalmi versei, de legjelentősebb regénye: a Malwina (ua., 1816). Európai utazásait Niektóre zdarzenia. .. ('Néhány e s e m é n y . . .') c. re-

gényében foglalta össze, melyet A. Aleksandrowicz a d o t t ki 1978-ban. O írod.: P. Chmielowski: Maria ksi^zna Wirtemberska (Autorki polskie wieku X I X , 1885); A. Aleksandrowicz (szerk. és bev.): Z kr^gu Marii Wirtemberskiej. Antologia (1978). Kovács István Wirth [virt], Helene (Burgdorf, Bern, 1896. febr. 2.—1980 k.): svájci német írónő, 1921-től 1961-ig Lützelflüh-ben élt könyvelőként. O F ő b b művei: Der Weg der Margret Wenger ('Margaret Wenger ú t j a ' , elb., 1932); Die Gárten Gottes ('Isten kertjei', elb., 1939); Die Schwestern Jaberg ('A J a berg nő v é r e k r e g . , 1956); Und die Kraft bricht durch ('És az erő á t t ö r ' , reg., 1960). O írod.: Berner Schrifttum der Gegenwart 1925—1950 (1949). Újvári Péter Wirtshauslied: —• ivónóta Wirz [virc], Ottó (Ölten, Solothurn, 1877. nov. 3.—Gunten, Thunersee, 1946. szept. 5.): svájci német író. T a n u l m á n y a i t Münchenben és D a r m s t a d t b a n végezte, m a j d 1904-ben mérnöki diplomát szerzett. Néhány évig egy gyárban dolgozott, 1908tól pedig a berni svájci szabványügyi hivatal szakértője volt. 1926 u t á n szabadfoglalkozású íróként élt felváltva Zürichben és Genfben. O Irodalmi p á l y a f u t á s á t a berni Bund c. ú j s á g számára írt zenekritikákkal kezdte. Még az 1. világháború előtt kezdett bele első regényébe, az idővel több mint 700 oldalasra gyarapodó Gewalten eines Toreriba ('Egy bolond erőszaktevései', 1923), amely egy mérnök fausti ú t j á t írja le különféle morális excesszusokon keresztül a megvakíttatásig és a kasztrációig. O Egyéb művei: Novelle um Gott ('Novella az Istenről', 1928); Das magische Ich ('A mágikus Én', előadás, 1929); Rebellen und Geister ('Rebellisek és szellemek', regénytöredék a hagyatékból, 1965). O írod.: W. Günther: Ottó Wirz (Dichter der neuen Schweiz, I., 1963; E. Staiger: Ottó Wirz. E i n f ü h r u n g zu Ottó Wirz: „Gewalt eines T o r é n " (1969). Újvári Péter Wirzbi^ta [vizsbjenta], Maciej; Wierzbiq.ta (névváltozat); (Krakkó, 1527—uo., 1605. jún. 17. előtt): lengyel nyomdász, könyvkiadó. Katolikus polgári család sarja, aki később a kálvinisták híve, 1571-ben pedig krakkói gyülekezetük vezetője lett. A nyomdájából kikerült első könyvek (M. Rej, J . Lubelczyk, M. Bielski alkotásai) 1557-ből valók. 1565-ben királyi nyomdászi címet k a p o t t . Kiemelkedő írók megbe-

602

WISLO csülését élvezve elsősorban a reformáció táborának dolgozott. A 16. sz. 2. felében Rej csaknem összes művét, J . Kochanowski ifjúkori költeményeit, L. Górnicki: Dworzanin polski ('A lengyel nemes') c. m ű v é t ő a d t a ki. Műhelyéből sok vallási könyv is kikerült. N y o m t a t o t t latin nyelvű krónikát (A. Gwagnin és M. Stryjkowski m u n k á j á t ) , és az első lengyel n y e l v t a n t (P. StatoriusStojenski könyvét) is. Rejt utánozva verselt a polgári életről (Gospodartwo dia mlodych ... gospodarzów, 'Gazdaság a fiatal . . . gazdáknak'), és f o r d í t o t t latinból. Legalább 180 k i a d v á n y á n a k 80 százaléka lengyel nyelvű. Az ellenreformáció 16. sz. végi megerősödését követően név nélkül kellett nyomtatnia. Néhány magyar könyv között megjelentette Balassi B.: Beteg lelkeknek való füves kertecske (1572) c. kötetét is. O írod.: Varjas B.: A magyar könyvkiadás kezdetei és a krakkói magyar nyelvű kiadványok (Tanulmányok a lengyel—magyar irodalmi kapcsolatok köréből, 1969); E. Stankiewicz: Maciej Wirzbi^ta-—wydawca R e j a (Mikolaj Rej, 1971); A. KaweckaGryczowa: Maciej Wirzbi^ta (Polonia typographica saeculi sedecimi, 1974— 1981, 9—11). D. Molnár István wíse:

-*Ton

Wiseman [vájzmen], Adele (Winnipeg, Manitoba, 1928. m á j . 21. —): angolul alkotó kanadai írónő. A winnipegi Manitoba Egyetemen végezte tanulmányait. Oktat o t t a montreáli McGill- és Sir George (ma Concordia) Egyetemeken, dolgozott t i t k á r nőként és szociális gondozóként. O F ő b b művei — The Sacrifice ('Az áldozat', reg., 1956) és Crackpot ('A dilis', reg., 1974) — az ukrán-zsidó bevándorlók winnipegi beilleszkedésének állítanak fanyar humorú, az életet annak minden keserűségével is kedves emléket. Jakabfi Anna Wiseman [vájzmen], Nicholas P a t r i k Stephen (Sevilla, 1802. aug. 2.—London, 1865. febr. 15.): angol egyházi személyiség, író, orientalista. í r szülők gyermeke volt, 18 éves korától a római Angol Kollégiumban tanult, ahol 1824-ben katolikus p a p p á szentelték. 1828-tól e kollégium rektoraként és egyidejűleg a Sapienza Egyetemen a keleti nyelvek t a n á r a k é n t tevékenyked e t t . 1835-ben visszatért Angliába, és folyóiratokat, társaságokat szervezett a katolikus egyház újjáélesztésére. 1840-ben címzetes püspök, 1849-ben a londonj egyházkerület apostoli vikáriusa lett. O dolgozta ki a katolikus hierarchia angliai hely-

reállításának tervét, melyet a p á p a 1850ben elfogadott, s ugyanekkor kinevezte W i s e m a n t westminsteri érsekké és bíborossá. O T u d o m á n y o s és szépírói tevékenysége is számottevő volt. Legsikeresebb m ű v e a Fabiola (1854: Holló M., Fabiola vagy, a k a t a k o m b á k egyháza, 1856; Haudek A., ua., 1888, átdolgozva 1925) c. történelmi regény, amely a maga korában nemzetközi hírnevet szerzett számára. O Főbb művei még: Horae Syriacae (ua., ért., 1828); On the Connection between Science and Revealed Religion (ért., 2 köt., 1836: n. n., A t u d o mány összhangzásban a kinyilatkoztatással, 1868); Recollections of the Last Four Popes (memoár, 1858: Bodnár Zs., Wiseman bíboros visszaemlékezései a négy utolsó p á p á r a és R ó m á r a korunkban, 1861); Points of Contact between Science and Art ('Kapcsolódási pontok a t u d o m á n y és a művészet között', esszé, 1863). O Magyarul még: The Hidden Gern (dráma, 1858: n. n., A r e j t e t t gyémánt, 1861; Soós I., ua., 1903); A szentély lámpája (Szabóky A., elb., 1860); Két kis színmű (Csiky G.. 1864); Püspöki szó a protestánsokhoz (n. n., ért., 1867); Szent Orsolya (n. n., drámai költemény, 1876); Az öröklámpa (Urbanek S., elb., 1903). O írod.: D. Gwynn: Nicholas Wisemann (1950). Nagy Töhötöm Wislicki [vislicki], Adam (Varsó, 1836. dec. 24.—uo., 1913. júl. 28.): lengyel publicista, műfordító. O A nemzetgazdaság organikus fejlődésének p r o g r a m j á t népszerűsítő cikkekkel debütált. A varsói pozitivisták vezető lapja, a Przeglqd Tygodniowy szerkesztőjeként (1866—1905) a haladás és a haszonelvűség nevében t á m a d t a a romantika epigonjait. Népművelő és könyvkiadói tevékenysége is jelentős; számos népszerű t u d o m á n y o s ismeretterjesztő cikket írt. O S. Smiles és mások műveit fordította. O írod.: irodalmi sajtó Wissmann [viszman], H e r m a n n von ( F r a n k f u r t an der Oder, 1853. szept. 4.— Weissenbach, 1905. jún. 16.): n é m e t felfedező, útleíró. T a g j a az első n é m e t expedíciónak, amely 1880—1882-ben Luandából indulva, a Nyangva- és a Tanganyika-tó, valamint T a b o r a érintésével Zanzibárnál elérte Afrika keleti p a r t j a i t . 1883—1885ben II. Lijpót belga király megbízásából feltérképezte a Kassai-Kwa rendszerhez tartozó folyók vidékét. 1886—1887-ben ismét keresztülvágott Afrikán. 1895-től Német Kelet-Afrika kormányzója volt. Vadászbalesetben h a l t meg. O Útleírásai túlnőnek a műfaj megszokott keretein; a civilizációterjesztő fehérember önszemléletének romantikus megfogalmazásaiként tömegolv a s m á n n y á v á l t a k . Legismertebb műve az In den Wildnissen A frikas und Asiens, Jagderlebnisse ('Afrika és Ázsia vadonjaiban. Vadászéi m é n y e k ' , 1901) a „ n a g y fehér vadász" a l a k j á b a n jeleníti meg a n é m e t küld e t é s t u d a t o t . O Egyéb fő művei: Unter deutscher Flagge quer durch Afrika ('Német zászló a l a t t Afrikán keresztül', 1889); Afrika. Schilderungen und Ratschláge ('Afrika. Rajzok és tanácsok', 1895). O írod.: O. Karstedt: Deutschland — Zanzibar — Ostafrika (1933). V. Horváth Károly Wissowa [visszova], Georg (Boroszló, 1859. jún. 17.—Halle, 1931. m á j . 11.): német klasszikus filológus. Marburgban, majd Halléban volt egyetemi t a n á r . Elsősorban a római vallástörténettel foglalkozott, s azt, eltérőleg a kor legtöbb vallástörténészétől, n e m az összehasonlító etnológia vagy a népi hiedelmek összefüggésében értelmezte, h a n e m az ún. ú j t ö r t é n e t i iskola

szellemében csak a római vallásra vonatkozó í r o t t és tárgyi források alapján vizsgált a . O F ő m ű v e a Religion und Kultus der Römer ('A rómaiak vallása és kultusza', 1902, 2. átdolg. kiad. 1912), ma sem nélkülözhető kézikönyv. Az ő irányítása mellett indult meg a nemzetközi ó k o r t u d o m á n y egyik legnagyobb vállalkozása, a Realencyclopádie der classischen Altertumswissenschaften ('A klasszikus ó k o r t u d o m á n y o k reálenciklopédiája') 1893-ban, s azt 1910-ig m a g a szerkesztette. Ritoók Zsigmond Wister [visztö], Owen (Philadelphia, 1860. júl. 14.—North Kingstown, 1938. júl. 21.): amerikai (USA) író. Á H a r v a r d Egyet e m e n végzett 1882-ben; ezután W y o m i n g állam t á j a i t j á r t a be, s ez a N y u g a t szerelmesévé tette. Neve a The Virginián: A Horseman of the Plains ('A virginiai: a puszt á k lovasa', 1902) c. romantikus regénye n y o m á n vált ismertté; a könyv sokat segít e t t a b b a n , hogy a cowboyból amerikai népi hős váljon. Á nyugati államok életéről szóló regényei és novellái mellett (pl. Lin McLean, ua., reg., 1889; The Jimmyjohn Boss, 'A j ö t t m e n t főnök', reg., 1900) életr a j z o k a t is írt U. S. Orantről (1900), G. Washingtonról (1907); míg b a r á t j á r ó l , Th. Rooseveltről 1930-ban publikálta a Roosevelt: The Story of a Friendship 1880—1919 ('Roosevelt: Egy barátság története, 1880— 1919') c. könyvét. Versei, természetrajzai és szépprózai m u n k á i n a k g y ű j t e m é n y e s kia d á s a 1928-ban l á t o t t napvilágot 11 kötetben F a n n y K. Wister szerkesztésében. Az író leveleit és n a p l ó j á t Owen Wister Out West: His Journals and Letters ('Owen Wist e r Nyugatról: Naplói és levelei') c. jelent e t t é k meg. Magyarics Tamás Wiszniewski [visnyevszki], Michal (Firlejów, 1794. szept. 27.—Nizza, 1865. dec. 22.): lengyel irodalomtörténész, filozófus. A híres krzemienieci (ma: U k r a j n a ) líceum u t á n Itáliában, Franciao.-ban és Skóciában t a n u l t (1818—1822). Filozófiát t a n í t o t t volt iskolájában, m a j d 1831-től a krakkói egyetem professzoraként világtörténelmet és irodalmat a d o t t elő. Az 1846-os poznani forradalmi készülődés idején mint konzerv a t í v vezető személyiség kompromittálód o t t . Ezért Itáliába költözött, m a j d francia földön élt, de kapcsolatot t a r t o t t hazájával, a poznani folyóiratokkal. O Episztemológiával, tudomány-módszertannal és — ú t t ö r ő k u t a t ó k é n t — az emberi intelligencia tipológiájával foglalkozott. K i a d t a a lengyel történelem és irodalom emlékeit (Pomniki historii i literatury polskiej 1—4.,

604

WITHE 'A lengyel történelem és irodalom emlékei', 1 - ^ k köt., 1835—1837). A lengyel irodalom, valójában csaknem minden kulturális terület m ú l t j á t a XVIT. sz. közepéig tárgyaló, befejezetlenül m a r a d t 10 kötetes m u n k á j a (História literatury polskiej, 'A lengyel irodalom története', 1840—1857) m a r a d a n d ó érték. A számos — kevésbé ismert alkotókról is szóló — információt tartalmazó sorozat vezérgondolata, hogy az irodalomnak nemzetinek, s nem pedig utánzónak kell lennie. A pogány hagyományok továbbélésének n y o m a i t , a nemzeti sajátosságokat t a r t o t t a értékesnek az irodalmi művekben. O írod,.: S. Sawicki: Pocz$tki syntezy historycznoliterackiej w Polsce (1969); J . Dybiec: Michal Wiszniewski (1970). D. Molnár István Wiszowaty [visovati], Andrzej (Filipów, 1608. nov. 26.—Amsterdam, 1678. júl. 29.): lengyel író, gondolkodó. Nemesi családból származott; a Lengyelo.-ban letelepedett olasz filozófus és ariánus (unitárius) teológus, F. Socyn u n o k á j a . 1629-ig az ariánusok rakówi a k a d é m i á j á n t a n u l t ; 1631 és 1642 között többnyire N y u g a t - E u r ó p á b a n (Leydenben) élt. E z u t á n a Lengyel Testvérek volhíniai gyülekezetét irányította. II. Rákóczi Gy. 1657-es Lengyelo. elleni t á m a d á s a idején e g y ü t t m ű k ö d ö t t a lengyel trónra áhítozó fejedelemmel. Az áriánusokat kiűző törvény m i a t t 1660-ban elhagyta hazáját. 1666-tól A m s t e r d a m b a n lakott. O Munkái közül a legfontosabb a később lengyelre lefordított Religio rationalis ('Ésszerű vallás', 1685). Racionalista vallásossága a felvilágosodás kori deizmust előlegezte meg. E g y h á z á t kiadóként is eredményesen szolgálta (fíibliotheca Fratrum Polonorum, 'A Lengyel Testvérek K ö n y v t á r a ' , 1668— 1669). Versei közül f e n n m a r a d t a szatirikus —parodisztikus Wiersze do ksiedza D^bol^ckiego ('Verssorok D^bol^cki paphoz'). A változatos életű szerző később szépirodalmi művek, köztük egy regény főhőse is lett. D. Molnár

István

Wit [vit], Anna Augusta Henriette (Siboga, Szumátra, 1864. okt. 26.—Baarn, 1939. febr. 10.): holland írónő. Gyermekkorát Indonéziában töltötte, m a j d Angliában, Németo.-ban és Hollandiában t a n u l t . 1900-ig Indonéziában t a n í t o t t , u t á n a visszatért Európába. Ügyes stílusban írott műveinek középpontjában az ember és a természet viszonya áll. Regényeinek nagy része a délkelet-ázsiai holland g y a r m a t o k o n játszódik. O F ő művei: Facts and Fancies about Java ('Fények és agyszülemények J á v á r ó l ' ,

tan., 1896); De godin die wacht ('A várakozó istennő', reg., 1903); Het duure moederschap ('A drága anyaság', reg., 1907); De avonturen van een muzikant ('Egy zenész kalandjai', reg., 1927). O írod.: G. Brom: J a v a in onze k u n s t (1931); A. Romein-Verschoor: Vrouwenspiegel (1936). Somogyi Gyula Wit [vitj, J a n (Nijmegen, 1914. júl. 7.—Groningen, 1980. aug. 26.): holland költő, író. A vakok iskolájában t a n u l t , majd templomi orgonistaként dolgozott. Utrechtben és Párizsban tanult teológiát, 1948 és 1958 között szülővárosában pap, majd különböző televíziótársaságok munkatársa volt. A groningeni egyetemen himnológiát t a n í t o t t , 1969-ben az egyetem díszdoktorává a v a t t á k . 1945-ben illegálisan jelent meg első verseskötete: Bottende knoppen ('Rügyező bimbók'). O Egyéb fő művei: Rites depassage ('Átmeneti rítusok', költ.-ek, 1950); Het bos der onbezorgde dieren ('A g o n d t a l a n állatok erdeje', népi színjáték, 1952); In den metalen stier ('Fémbikában', vers, 1953); Niemandland ('Senkiföldje', népi színjáték, 1953); Nederlandse gedachten en aridere gedichten ('Holland gondolatok és egyéb versek', 1965); Ministeriale geestelijke liederen om te zingen en spelen ('Ministeriale, vallásos dalok énekhangokra és zenekarra', 1966); Terwijl ik wacht wat de wereld mij doet ('Mialatt arra várok, hogy mit tesz a világ velem', költ.-ek, 1982). O Magyarul: 2 vers (Dékány K., Holland költők Gortertől napjainkig, 2. köt., 1986). Keller

Anna

Wit [vit], Juliusz (Drohobycz, 1901—?, 1942): lengyel költő. A Krakkói avantgard és k o m m u n i s t a művészi csoportok t a g j a , baloldali lapok m u n k a t á r s a volt. 1942-ben a németek l e t a r t ó z t a t t á k és kivégezték. O Műveire a vitaiizmus, a nagyvárosi dinamizmus és a k o m m u n i s t a — f u t u r i s t a utópizmus jellemző. Lokomotywa dziejów ('A történelem mozdonya', 1935) c. színielőadást rendezett m u n k á s környezetben. O Verseskötetei: Z dziesi^ciu stron ('Tíz oldalról', 1929); Pluski ('Csobogások', 1930); Lampy ( ' L á m p á k ' , 1936); Wam ('Nektek', 1938). O G y ű j t , kiad.: Wiersze wybrane ('Válogatott versek', 1959). O Magyarul: 1 vers (Takács Zsuzsa, Auróra, anto., 1967). Pálfalvi Lajos Wither [vidör], George; Withers (névváltozat); Philarete (írói álnév); (Benworth, Alton, Hampshire, 1588. jún. 11.—1667. máj. 2.): angol költő, pamfletíró. K é t évig Oxfordban t a n u l t , m a j d jogi tanulmányo-

605

WITKO kat f o l y t a t o t t a Lincoln's I n n b e n . 1613ban merész és maró szatírát közölt Abuses Stript and Whipt ('Lemeztelenített és megkorbácsolt visszaélések') c., melynek eredményeként t ö b b hónapra börtönbe került. Ott írta a Shepheard's Hunting ('A pásztor vadászata') c. pasztorálgyűjteményét. 1622-ben a d o t t ki ifjúkori műveiből gyűjteményes kiadást Juvenilia ('Zsengék') c. Általában p u r i t á n meggyőződésű volt, de I. Károllyal a skótok ellen vonult 1639-ben. Viszont a polgárháború idején egész lovascsapatot szervezett a puritán oldalon. A királypártiak elfogták, kis h í j á n kivégezték. A Nemzetközösség rövid ideje alatt meggazdagodott, de javait a restauráció után elvesztette, sőt a Towerbe zárták. Elete későbbi szakaszában sok vallásos verset és himnuszt írt, melyeket Hallelujah, or Britain's Second Remembrancer ('Hallelúja, avagy Anglia második figyelmeztetése') c.mel g y ű j t ö t t e k össze 1641-ben. Halála előtt költészete m á r feledésbe m e n t ; később A. Popé t á m a d t a , viszont R. Southey és Ch. Lamb dicsérték. O Gyűjt, kiad.: Works ('Művei', 21 köt., 1872—1875). O Magyarul: 1 vers (Károlyi Amy, Vonzások és választások, anto., 1975); 4 vers (Szokolay K., K a p p a n y o s A., Tandori D., Donne, Milton és az angol barokk költői, anto., 1989). O írod.: J . Grundy: The Spenserian Poets (1969); C. Freer: Music for a K i n g (1972). Szilassy Zoltán Witkacy: —» Witkiewicz, Stanislaw Ignacy Witkiewicz [vitkjevics], Stanislaw (Poszawsze, 1851. máj. 8.—Lovran, 1915. szept. 5.): lengyel festő, művészetkritikus, író. S. I. Witkiewicz apja. Nemesi családból származott. A p j á t az 1863-as januári felkelésben való részvétele m i a t t Szibériába száműzték, ahová családja is követte. 1864 és 1867 között Tomszkban élt, 1868-tól 1871-ig a szentpétervári Szépművészeti Akadémiára járt. 1872-ben Münchenbe utazott, hogy festészetet tanuljon. Onnan 1875-ben t é r t haza, s ettől kezdve élete végéig festőként és illusztrátorként dolgozott, noha mindinkább kritikusi tevékenysége került előtérbe. 1884 és 1887 között különféle folyóiratok munkatársaként működött. A korszak több kitűnő írója, így B. Prus, A. Dygasinski, A. Sygietynski is baráti köréhez tartozott. 1890-ben Zakopanéban telepedett le. 1908-ban az Adria-parti Lovranba utazott, hogy t ü d ő b a j á t gyógyíttassa, s o t t is halt meg. O írói hírnévre a Sztuka i krytyka u nas ('Művészet és kritika nálunk', 1891) c. könyvével t e t t szert,

amely fordulatot jelentett a lengyel kritika történetében. K i t ű n ő vitakészséggel rendelkező kritikusként t á m a d t a az epigon történelmi festészetet, s kiállt az akkoriban alulbecsült realista festészet mellett. Őt tek i n t h e t j ü k a lengyel művészettudomány megalapozójának. Objektív és tárgyszerű kritika szükségességét h a n g o z t a t t a . A naturalistákkal egyetértve a természethű ábrázolást tekintette alapvető esztétikai kritériumnak. Későbbi műveiben nagyobb súlyt fektetett a művészet társadalmi és nemzeti feladatára; ezt tükrözik a nagy lengyel festőkről szóló monográfiái (Juliusz Kossak, 1900; Aleksander Gierymski, 1903; Jan Matejko, 1908), amelyek a legszebb lengyel művészeti t é m á j ú könyvek. O Gazdag és változatos életművében jelentős helyet foglalnak el a t á t r a i hegyilakók, a góralok életéről és kultúrájáról írott művei. 1891-ben jelent meg Na przelqczy. Wrazenia i obrazy z Tatr ('A szorosban. Tátrai élmények és képek') c. riportkönyve, amely egy tátrai utazás keretében a góralok életéről, nyelvéről és kultúrájáról szól. A góral építészet és díszítőművészet hatására a népművészetben kereste a nemzeti kultúra újjászületésének forrását (Po latach, 'Évek múlva', 1905). Később egyre nagyobb szerepet kapott társadalmi és erkölcsi elkötelezettsége, ezt tükrözi a vallásoktatás dogmatikusságát kárhoztató Chrescijanstwo i katechizm. 0 nauce religii w szkolach galicyjskich ('Kereszténység és katekizmus. A vallásoktatás a galíciai iskolákban') c. 1904-ben, majd 1913-ban megjelent írása. Nevéhez fűződik egy érdekes kísérlet: L. Tolsztoj írásaiból egy k ö t e t n y i t podhalei nyelvjárásra ültetett á t (Cem ludzie iyjom, 'Mivel él az ember', 1907). Kortársaira igen nagy személyes hatással volt. Haláláról S. Zeromski is megemlékezett. O Gyűjt, kiad.: J . Z. Jakubowski (szerk.): Pisma wybrane 1—4. ('Válogatott írások', 1—4. köt., 1949—1951); R. Hennel (szerk.): Pisma tatrzanskie 1—2. (Tátrai írások', 1—2. köt., 1963); B. Danek-Wojnowska—A. Micinska (szerk.): Listy do syna ('Levelek fiához', 1969); J . Z. Jakubowski—M. Olszaniecka (szerk.): Pisma zebrane 1—3. ('Összegyűjt ö t t írások', 1—3. köt., 1970—1974); M. Jagiello (szerk.): Listy Stanislawa Witkiewicza i jego korespondentów ('Stanislaw Witkiewicz és levelezőpartnereinek levelei', 1979). O írod.: K . Kosinski: Stanislaw Witkiewicz (1928); I. Matuszewski: Witkiewicz i krytyka subjektywna (Z pism, 1965); W. Nowakowska: Stanislaw Witkiewicz — teoretyk sztuki (1970); S. Brzozowski: P o r t r é t krytyka (Wspólczesna powiesé i

606

WITKO k r y t y k a literacka, 1971); J . Z. Jakubowski: Stanislaw Witkiewicz — Z wielkich tradycji polskiej krytyki (Przegl§,d H u m a nistyczny, 1971, 4.); J . Majda: Góralszczyzna w twórczosci Stanislawa Witkiewicza (1979). Balogh Magdolna Witkiewicz [vitkjevics], Stanislaw Ignacy; Witkacy (névváltozat); (Varsó, 1885. febr. 24.—Jeziory pod D%browic%, 1939. szept. 18.): lengyel író, filozófus, esztéta, festő. S. Witkiewicz fia. Gyermek- és ifjúkorát Zakopanéban töltötte. Magántanuló volt; a p j a oktatta, aki egyéni nevelési módszerekkel segítette fia korán megnyilvánuló tehetségét. 1903-ban érettségizett, m a j d a krakkói Képzőművészeti Akadémián tanult (1904—1905). Intellektuális társaság vette körül: barátai között nem egy később híressé vált személyiség a k a d t (a zeneszerző K . Szymanowski, a költő T. Micinski, az etnográfus B. Malinowski, a filozófus L. Chwistek). Társaságát és 1909—1912 között Irena Solska színésznővel átélt viharos szerelmét a 622 wpadki Bunqa czyli Demoniczna kobieta ('Bungo 622 bukása avagy A démoni nő') c., 1910—1911-ben írt regényében örökítette meg. 1914-ben, miután menyasszonya, Jadwiga Janczewska öngyilkos lett, atyai barátjával, B. Malinowskival néprajzi tanulmányútra indult Ausztráliába mint rajzoló és fényképész. Az utazás alatt érte utói az 1. világháború kitörésének híre. Orosz állampolgárként a pétervári tisztiiskola elvégzése u t á n jelentkezett a frontra. Több ütközetben v e t t részt, sőt meg is sebesült. Oroszo.-ban, ahol 1918 áprilisáig maradt, szemtanúja volt a Romanov-ház bukásának és az 1917-es februári, m a j d októberi forradalomnak (az előbbinek résztvevője is volt). Ez az élmény döntő hatással volt egész életművére és gondolkodására: ekkor formálódott ki regényei és drámái világképét is meghatározó katasztrofista történet- és kultúrfilozófiája. O 1918-ban visszatért Lengyelo.-ba, és Zakopanéban telepedett le. Elete végéig működt e t t e portréfestő műhelyét, amely pénzkeresetet jelentett számára. A festészet egyéb ágaival fokozatosan felhagyott, különböző elméleti tanulmányokat, m a j d regényeket és d r á m á k a t írt. 1918 és 1922 között e g y ü t t m ű k ö d ö t t a krakkói formisták csoportjával, illetve a Zwrotnica c. avantgarde folyóirattal. 1918-tól 1934-ig kb. 30 színpadi művet alkotott, melyek egy része elveszett. 1925 és 1934 között három regénye született. Felváltva Varsóban és Zakopanéban élt, vitacikkeivel, tárcáival, tanulmányaival folyamatosan részt v e t t az irodal-

mi és művészeti életben, s a j á t darabjait rendezte, felolvasásokat t a r t o t t . Elete vége felé kizárólag a filozófiának szentelte idejét. Akkor lett öngyilkos, amikor a Molotov— Ribbentropp-paktum értelmében a Vörös Hadsereg átlépte Lengyelo. keleti határát, hogy megszállja Kelet-Lengyelo.-ot. O B. Schulz és W. Gombrowicz mellett a modern lengyel irodalom egyik legjelentősebb alkotója; sokrétű munkásságának minden területén értékes műveket hozott létre. Történetfilozófiai és esztétikai elgondolásait a legteljesebben a Nowe formy w malarstwie i wynikajqce stqd nieporozumienia ('Új formák a festészetben és az ebből eredő félreértések') c., 1919-es t a n u l m á n y á n a k 0 zaniku uczuc metafizycznych w rozwoju spolecznym ('A metafizikus érzések eltűnéséről a társadalmi fejlődésben') c. fejezetében fejtette ki. Koncepcióját a katasztrofizmus, azaz az európai kultúra válságát hirdető eszmetörténeti irányzat egy változatának t e k i n t h e t j ü k , amely az 1930-as években Európa-szerte elterjedt. Szépirodalmi művei a hasonló nevű, történetileg az avantgarde-ot felváltó irodalmi irányzat talán legjellegzetesebb példái. A civilizáció szerinte fordulóponthoz érkezett: a mechanizálódás, a társadalmi nivellálódás korszakába lépett. Ez a korszak a tömegek számára a boldogság korszaka lesz, az egyénnek azonban nem adatik meg többé, hogy egyéniséggé váljon, s hogy ekként megtapasztalhassa személyisége egységét, azaz átélhesse önnön identitását. Mindez a filozófia, a vallás, a művészet hanyatlásához, ill. megsemmisüléséhez, végső soron a kultúra pusztulásához vezet. Filozófiája és esztétikája — elsősorban e katasztrofista elméletre reflektálva — kidolgozott rendszert alkot. Az egzisztencializmussal rokon elgondolása szerint létünk értelmét és célját titok fedi (ez a „Létezés T i t k a " , vagyis az az ellentmondás, hogy az egyén léte végleges, noha a világ végtelen, s hogy tulajdonságainak sokfélesége ellenére személyisége egységet alkot; ez a személyiség azonosságtudatának metaforikus megnevezése). E titkot az egyén számára a művészet fedheti fel, de csak akkor, ha megszabadul az ábrázoló funkció terhétől, és a műalkotás puszta f o r m á j a révén képes a Létezés Titkát megvilágító metafizikus érzések felkeltésére. (Ez az ideális műalkotás lenne a Tiszta Forma megtestesítője.) A Tiszta Forma önkényesen összekapcsolt elemek (színek, hangok, gesztusok) olyan konstrukciója, amelyben semminemű életszerű motiváció nem fedezhető fel. Esztétikai ideálját főként színházi t é m á j ú írásaiban

607

WITKO fogalmazta meg (Sz/cice estetyczne, 'Esztétikai vázlatok', és Czysta Forma w teatrze, 'A Tiszta Forma a színházban', 1923). O Drámaíróként Wedekinddel és Jarryval rokonítható; a századforduló lengyel modernist a irodalmából (St. Wyspiarís kiből, St. Przybyszewskiből, T. Micirís kiből) merít, noha elődeit egyúttal ki is gúnyolja, parodizálja, s bőven él az avantgarde — elsősorban az expresszionizmus és a szürrealizmus — eszközeivel is. Drámáit esztétikai eszménye, a Tiszta F o r m a követelményeinek szellemében írta. Darabjaiban t u d a t o s a n mond le az élethűségről, a szokatlan események ábrázolásával az álom, a hallucináció élményét kívánja előidézni: „Amikor az ember kijön a színházból, az az érzése kell legyen, hogy valamiféle furcsa álomból ébredt, amelyben még a leghétköznapibb dolgoknak is különös, kifürkészhetetlen varázsa van, ami álmainkhoz hasonló és semmi máshoz nem hasonlítható." Hősei a hétköznapi logikával ellenkező, v á r a t l a n és nemegyszer kegyetlen cselekedeteket hajt a n a k végre, szokatlan szellemi bonyodalm a k b a keverednek és erotikus kísérletezésbe kezdenek, eközben forradalmasítják a művészetet, a m a t e m a t i k á t vagy a filozófiát, mesés államokat vagy éppen ú j vallásokat alapítanak. í g y akarják átélni a Létezés Titkát (ami Witkiewicz szerint csak kivételes pillanatokban, az alkotás folyam a t á b a n , ill. a szellemi szférát á t h a t ó metafizika révén élhető át). A cselekmény gyakran a csoportos játék vagy a karneválszerű improvizáció f o r m á j á b a n jelenik meg, de a paródia, a groteszk alkalmazása ellenére mindig tragikus problémákat feszeget: a dekadencia, az elidegenedés jelenségét, a művészet helyének kérdését a jövő társadalmában. Egy kortársa találóan nevezte Witkiewicz színházát „démonikus modernista szürkabarénak". O Esztétikai felfogása szerint csak a dráma tartozik a Tiszta Forma műfajához, a regény nem tekinthető műalkotásnak, mivel terjedelme révén sem teszi lehetővé a Létezés furcsaságának átélését, hanem csupán bizonyos „valóságtartalmak" kifejezésére szolgál. Witkiewicz regényei a válság tudatosításának igényével születtek. Cselekményükben a drámákhoz hasonlóan a fordulat, a forradalom küszöbén álló t á r s a d a l m a k a t jeleníti meg. Hősei helyüket nem találó „felesleges emberek", akik kétségbeesetten igyekeznek megvédeni személyiségük integritását az élet elszürkítő folyamatai ellenében. Két antiutópisztikus regényben írta meg a Második Köztársaság szellemi h a n y a t l á s á t . Pozegnanie jesieni ('Az ősz búcsúja', 1927)

és Nienasycenie ('Telhetetlenség', 1930) c. műveinek szerkezete is hasonló: mindkettő cselekménye a főhős beavatásának történetébe ágyazza az európai k u l t ú r a hanyatlásának ábrázolását, s a szerző katasztrofista történetfilozófiai elgondolását illusztrálja: a cselekmény eszmék groteszk marionettszínházát t á r j a az olvasó elé. A Pozegnanie jesieni groteszk szerelmi tragifarce keretében szól a Második Köztársaság válságáról. Atanazy Bazakbal, a regény főhőse jellegzetes figura: a szerző más műveiben is megjelenő „félbemaradt művészről" készült legteljesebb tanulmány. A többi szereplőhöz hasonlóan a századforduló dekadens lelkialkatával megvert ember, aki nem találja helyét a világban. Pótcselekvések során á t próbálja megfejteni a Létezés Titkát, ez azonban lehetetlennek bizonyul; élete végére egy határőr golyója tesz pontot. A Nienasycenie az előző regényhez hasonlóan minden értékétől megfosztott, kiüresedett világot ábrázol. Jövőbe vetített cselekménye közvetlenül a nemzeti katasztrófa, egy elképzelt kínai megszállás bekövetkezte előtt játszódik Lengyelo.-ban. A mű újdonsága a nemzeti eszme megjelenése: az egyén, a nemzet és történelem viszonyát ábrázolja az eszmék tükrében. A bem u t a t o t t világ és a hősök a groteszk formaépítkezés jegyében erősen sematikusak. A hősök maszkokat hordanak, s bábokként mozognak az idegen világban. A szerző katasztrofista történetfilozófiája értelmében az eszmék deformálják az egyént (így a demokrácia és a nemzeti eszme is), de az egyéniséggé válást (a személyiség önazonosságának megtalálását) az ember biológiai adottságai sem teszik lehetővé. Witkiewicz végletes katasztrofizmusa szerint a személyiség és a kultúra egyaránt pusztulásra van ítélve. O A regényekkel párhuzamosan írt drámai főműve, a Szewcy (1936: Kerényi Grácia, Suszterek, Színház, 1984, 3.) a suszterforradalom nyomán kialakult „demokratikus" társadalmat ábrázolja. A dráma tanúsága szerint a szerző nem hisz a társadalmi változások jelentőségében: a hatalmat megragadó új emberek, a Cselédek ugyanúgy a Létezés metafizikus űrével kerülnek szembe, mint elődeik. O Katasztrofista művészetfelfogásából eredeztethető regénypoétikája is, amely abból indul ki, hogy a művészetben m á r lehetetlen az újítás, csak a már meglévő, konvencióvá vált formákkal folytatott játék lehet az eredetiség egyetlen módja. Ezért regényei különböző regénypoétikák, így elsősorban a felvilágosodás kori filozófiai regény, a klasszikus fejlődés-, ill. nevelési regény elemeit

608

WITKO használják fel, oly módon, hogy ezeket a paródia által idézőjelbe is teszik, kifordítják. O Művei még: Pragmatysci ('Pragmatisták', dráma, 1920); Tumor Mózgowicz ('Agydaganatovics', d r á m a , 1921); Kurka wodna ('A vízityúk', d r á m a , 1922); Nowe Wyzwolenie ('Az ú j Felszabadulás', d r á m a , 1922—1923); W malym dworku ('Egy kis udvarházban', d r á m a , 1923); Matka (dráma, 1924: Kerényi Grácia, Az anya, Tangó. Modern lengyel d r á m á k , anto., 1968); Jan Maciej Karol Wécieklica ('Hőbörgő J á n o s Mátyás Károly', d r á m a , 1925); Wariat i zakonnica (dráma, 1925: Kerényi Grácia, Az őrült és az apáca, 1983); Jedyne wyjscie ('Az egyetlen kiút', reg., 1931, 1968); Narkotyky. Niemyte dusze ('Kábítószerek. Mosdatlan lelkek', tan.-ok, esszék, 1936). O G y ű j t , kiad.: K. Puzyna: Dramaty 1—2. ('Drámák', 1—2. köt., 1962); J . Blonski: Wybór dramatów ('Válogatott d r á m á k ' , 1974); J . Leszczynski—B. Dziemidok—B. Michalski: Pisma filozoficzne i estetyczne 1—3. ('Filozófiai és esztétikai írások', 1—3. köt., 1974—1977); J . Degler—B. Michalski: Wybór pism filozoficznych ('Válogatott filozófiai írások', 1974); J . Degler: Bez kompromisu. Pisma krytyczne i publicystyczne ('Kompromisszum nélkül. Kritikai és publicisztikai írások', 1976); uő: Czysta Forma w teatrze ('A Tiszta F o r m a a színházban', 1977). O Magyarul még: Drámák (vál. d r á m á k , Kerényi Grácia, 1973); 1 tan.részlet (Elbert J., Ars poeticák a X X . században, anto., 1982); Stanislaw Ignacy Witkiewicz (összeállítás, részletek műveiből, Balogh Magdolna, Csordás G., Körtvélyessy Klára stb., Nappali Ház, 1992, 4.); 1 cikkrészlet (Pálfalvi L., Holmi, 1993, 1.). O írod.: K. Irzykowski: Tresc i forma. Studium z literackiej teorii i poznania. Walka o tresc (1929, 1976); T. Kotarbinski—E. Plomienski (szerk.): Stanislaw Ignacy Witkiewicz. Czlowiek i twórca (1957); K. Wyka: Trzy legendy tzw. Witkacego (W^druj$c po tematach, 2. köt., 1958, 1971); J . Blonski: Powrót Witkacego (Dialóg, 1963, 9.); Kerényi Grácia: Legendák a lengyel színházban és a színház körül (Vság, 1964, 9.); St. Zólkiewski: A mai irodalom fő kérdései (uo., 1965, 9.); J . Speina: Powiesci Stanislawa Ignacego Witkiewicza. Geneza i s t r u k t u r a (1965); A. van Crugten: Stanislaw Ignacy Witkiewicz. Aux sources d'un t h é á t r e nouveau (Lausanne, 1971); M. Glowinski—J. Slawinski (szerk.): Studia o Stanislawie Tgnacym Witkiewiczu (1972); L. Sokól: Groteska w teatrze Stanislawa Ignacego Witkiewicza (1973); J . Degler: Witkacy w teatrze mi^dzywojennym (1973); Pá39

lyi A.: W i t k a c y színháza (Nagyv, 1974, 7.); P. Marchesani: Momenti e aspetti della fort u n a di Stanislaw Ignacy Witkiewicz (Milano, 1974); A. Hutnikiewicz: Witkiewiczowska teória Czystej F o r m y w teatrze (Od Czystej Formy do titeratury faktu, 1976); D. C. Gerould: Stanislaw Ignacy Witkiewicz jako pisarz (1981); Pályi A.: Witkacy, avagy a metafizikai nyugtalanság (Nappali Ház, 1992, 4.); Balogh Magdolna: A „zsákregény". Stanislaw I g n a c y Witkiewicz (Kiúttalan utakon. A katasztrofista irodalom Közép- és Kelet-Európában, 1993). Balogh Magdolna Witkowska [vitkovszka], Alina (Varsó, 1928. okt. 13.—): lengyel irodalomtörténész. 1948-tól 1953-ig a Varsói Egyetemen tanult. 1953 óta a Lengyel T u d o m á n y o s Akadémia Irodalomtudományi Intézetének m u n k a t á r s a . 1970-ben habilitált, 1979től professzor. A Bibliotéka Narodowa ('Nemzeti K ö n y v t á r ' ) c. könyvsorozat szerkesztője. O F ő k u t a t á s i területe a 19. sz. első felének irodalma, melyet elsősorban eszmetörténeti és szociológiai szempontból vizsgál: az érdekli, miként jelenik meg az irodalomban a lengyel nemzeti közösség, milyen e közösség önmagáról alkotott képe, mi jellemzi kulturális szimbólumainak szemantikáját. 1962-ben Rówiesnicy Mickiewicza ('Mickiewicz kortársai') c. nemzedéki p o r t r é t készített a vilnai filomatákról és a romantikus írókról; 1968-ban monográfiát írt K. BrodzinskiróX. Az alkotó személyiségét állítja középpontba Mickiewicz. Slowo i czyn. Wielcy romantycy polscy ('Mickiewicz. Szó és t e t t . N a g y lengyel romantikusok', 1980) c. kötetében. O Egyéb művei: Slawianie, mi lubim sielanki... ('Mi, szlávok, kedveljük az idillt. . .' 1972); J a , glupi slowianin ('En, ostoba szláv', anto., 1980); Wielkie stulecie Polaków ('A lengyelek nagy évszázada', tan.-ok, 1987). Balogh Magdolna Witkowski [vitkovszki], Georg (Berlin, 1863. szept. \ 1.—Amszterdam, 1939. szept. 21.): német irodalomtörténész. E g y e t e m i t a n u l m á n y a i t Lipcsében és Münchenben végezte. 1889-től egyetemi m a g á n t a n á r , 1896-tól 1934-ig a lipcsei egyetem profeszszora volt. Emigrációban halt meg. O Irodalomtörténészi érdeklődése a 18—19. sz.-i német irodalomra összpontosul. Igen jelentős szövegkritikusi és kiadói tevékenysége, melynek tapasztalatait monográfiában is összefoglalta (Textkritik und Editionshritik neuerer Schriftwerke, ' Ű j a b b kori írásművek szöveg- és kiadáskritikája', ért., 1924).

609

WITKO 1909-től 1923-ig szerkeszti a Zeitschrift für Bücherfreunde ('Könyvbarátok folyóirata') c. bibliofil orgánumot. O Egyéb fő művei: Anfdnge des deutschen Theaters ('A német színház kezdetei', ért., 1897); Goethes Faust 1—2. ('Goethe Faustja', ért., 1906); Geschichte des literarischen Lebens in Leipzig ('Az irodalmi élet története Lipcsében', ért., 1909); Schillers Werke ('Schiller művei', kiad., 1910-től); Die Entwicklung der deutschen Literatur seit 1830 ('A német irodalom fejlődése 1830-tól', ért., 1911); Lessings Werke ('Lessing művei', kiad., 1911). O Gyűjt, kiad.: Miniatűrén. Gesammelte Aufsátze ('Miniatúrák. Összegyűjtött tanulmányok', 1922). O írod.: A. R. Hohlfeld: Georg Witkowski (Monatshefte für Deutschunterricht, 1939). V. Horváth Károly Witkowski [ vitkovszkij, Stanislaw (1580 k.—1626 után): lengyel költő, fordító. Feltehetően Krakkó környékéről származott; ott tanult jogot. A III. Zsigmond király elleni nemesi lázadást (1606—1609) követően Kszak-Lengyelo.-ban vámhivatalnok lett. O Az uralkodó híveként írta Zlota wolnosc koronna ('A Korona aranyszabadsága', 1609) és Upomnienia Korony Polskiej ('Intelmek a Lengyel Koronához', 1608) c. művét. Alkalmi politikai költészete legfontosabb darabjaiban (Sapho slowienska, 'A szláv Szapphó', 1611; Wanda, ua., 1611) az Oroszo. ellen indított h a d j á r a t o t dicsőítette. Pobudka ludzi rycerskich ('A vitéz emberek ébresztése', 1621) c. művében a törökökkel való leszámolásra buzdított. Verselt a népi karácsonyi énekek (kolendák) stílusában, mondásokat g y ű j t ö t t és adott ki Apoftegmata, albo Subtelne powieéci ('Apoftegmák avagy Szubtilis mondások', 1615) c. Ógörög irodalomból fordított. O Magyarul: 3 vers (Veress M., Ciechanówi üzenet, anto., 1986). O írod.: J . NowakDluzewski: Okolicznosciowa poezja polityczna w Polsce. Zygmunt I I I . (1971). D. Molnár István Witt [vit], Madame Conrad de; Henriette Guizot (leánykori név); (Párizs, 1829. aug. 6.—1908): francia írónő. Édesapja F. Guizot politikus, történész és író volt (1787— 1874). Henriette 1850-ben ment feleségül C. de Witt gazdamérnökhöz. O Életművének nagy része fordításokból áll, elsősorban angol ifjúsági regényeket ültetett át franciára. Ezenkívül számos könyvet írt gyermekek és fiatalok részére, meséket, verseket és regényeket: L'histoire sainte racontée aux enfants ('A Szentírás történetei gyerekek-

nek mesélve', 1865); Á l'école de la vie, récits pour les enfants ('Az élet iskolájában, elbeszélések gyerekeknek', 1872); Nouvelles et contes pour la jeunesse ('Novellák és mesék fiataloknak', 1886); illetve a családi életet bemutató Enfants et parents, petit tableaux defamille ('Gyermekek és szülők, kis családi képek', 1868) c. művét. í r t néhány vallásos tárgyú könyvet is, amelyekben a keresztény kegyes meditációhoz kíván lelki táplálékot nyújtani, pl.: Le consolateur, petites méditations pour les affligés ('A vigasztaló, rövid elmélkedések megtört lelkeknek', 1884). Történelmi témájú írásai elsősorban nőkről, gyermekekről szóló történetek, illetve a kereszténység egyes fejezeteit dolgozzák fel: Les femmes dans l'histoire ('A nők a történelemben', 1888); La charité en Francé á travers les siécles ('A jótékonyság Franciaországban évszázadokon keresztül', 1891); Scénes historiques ('Történelmi jelenetek', 1893); Les héros modestes ('Szerény hősök', 1904); egy nagyszabású szemelvénygyűjteményének egy részletét ma 1 gyarra is lefordították: Les Chroniqueurs de l 'histoire de Francé depuis les origines jusqu'au XVIe siécle ('A francia történelem krónikásai a kezdetektől a XVI. századig', é. n., részlet: n. n., A keresztes hadak története. Középkori krónikákból összeállította Henriette de Witt, 1884). Leveleit és naplóit tartalmazza az általa is átélt háborút megelevenítő Six mois de guerre, 1870—71 ('Hat hónap háború, 1870—71', 1894) c. kötete. Budai Rita Wittenwiler [vittenviler], Heinrich; Wittenweiler (névváltozat); (1400 k.): svájci német költő. A von Wittenvil nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot St. Gallen tartományban, később valószínűleg ügyvédként működött a konstanzi püspöki bíróság mellett. Irodalomtörténeti jelentőségre Der Ring ('Gyűrű', 1420 k.) c. művével t e t t szert, ez az első német nyelvű szatirikus verseposz. A szatírában a felső-rajnai svájci kultúrkör elemeit ötvözi, példabeszéd jellegű, parodisztikus-groteszk ábrázolásmóddal. A nagyterjedelmű, 9699 verssorból álló mű megalkotásával páratlan elbeszélő tehetségről t e t t tanúbizonyságot. A vers szándékoltan nyers, olykor közönséges és trágár nyelvezete a kifinomult lovagi költészettel való szembenállást hivat o t t kifejezni, már a nyelvi megformálás szintjén is. A műben a polgári felfogást tükröző, a lovagi életfelfogást gúnyoló kiszólások mellett a paraszti életformát is karikírozva ábrázolja. Az eposz falusi környezetben játszódik, kerettörténete egy

610

WITTG parasztesküvő, mely féktelen verekedéssé fajul, s ez a falu megsemmisülését eredményezi. A műben a valóságos és gyakran fantasztikus elemeket ötvöző cselekmény mellett, bőbeszédű moralizáló „elmélkedések" találhatók az erkölcsről, a házasságról, a háborúról, a teológiáról. A szerző félreismerhetetlen mögöttes szándéka, hogy a paraszti élet karikírozásával egy jobb, polgári élet lehetőségét vetítse honfitársai elé. Az eposz előfutára a kései középkor groteszk, szatirikus jellegű irodalmi műveinek, melyek kikezdik a középkor morális értékrendjét, s ezáltal mintegy felülemelkednek, átlépnek a „kor bűnein". O Kiad.: L. Bechstein (szerk.): Der Ring von H. Wittenwiler ('H. Wittenwiler Der Ring c. műve', 1851); E. Weissner (szerk.): H. Wittenwilers Ring ('Wittenwiler Ringje', 1931); R. Brauer (szerk.): H. Wittenwiler: Der Ring (ua., 1990). O írod.: B. Plate: Heinrich Wittenwiler (1977); 0 . Riha: Die Forschung zu Heinrich Wittenwilers Ring 1851—1988 (1990). Virág István Wittgenstein [vitgenstejn], Ludwig (Bécs, 1889. ápr. 26.—Cambridge, 1951. ápr. 19.): osztrák filozófus. Vezető, zsidó származású bécsi acélnagyiparos nyolcadik gyermekeként született. A zenei és irodalmi kultúrában páratlanul gazdag gyermekkor évei után előbb mérnöki tanulmányokat folytatott, majd érdeklődése — többek közt Frege és Russell hatására — a matematikai logika és a filozófia felé fordult; ezért kezdte meg, Frege tanácsára, cambridge-i tanulmányait is 1911-ben. Az 1. világháborúban osztrák önkéntesként harcolt. Eközben írta meg első korszakában egyetlen főművét Tractatus logico-philosophicus (ért., 1922: Márkus Gy„ Logikai-filozófiai értekezés, 1963) c. Wittgenstein az élet etikai megformálásának nagy, mondhatni filozófiai jelentőséget tulajdonított, ami kifejezésre jut o t t abban is, hogy bár elkerülhette volna a háborúban való részvételt, önként bevonult, hogy teljesítse azt, amit kötelességének tartott. A háború után szintúgy etikai indíttatástól vezérelve apai örökségét szétosztotta testvérei között, s visszavonult a filozófiától: kolostori kertészként, ill. alsóausztriai falvakban népiskolai tanítóként dolgozott, majd részt vállalt egyik nővére bécsi házának műépítészi megtervezésében. (Az épület ma is látható a Kundmanngasséban.) Ezzel egyidőben azonban már megkezdődött lassú visszatérése a filozófiai életbe. 1927-től a Bécsi Kör filozófusai, akik számára már jól ismert volt a Tractatus, igyekeztek megnyerni maguknak. Ebből 39*

annyi sikerül is, hogy rendszeres filozófiai vitákat folytatott velük. 1929-ben visszatért Angliába, s itt Russell és Moore támogatásával a Tractatussz.nl elnyerte a doktori fokozatot. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ezután haláláig Angliában élt és működött, kezdetben mint ösztöndíjas, ezután mint oktató, majd 1939-től mint profeszszor, ill. tanszékvezető. Amikor Hitler 1938-ban bekebelezte Ausztriát, Wittgenstein vegyes érzelmekkel felvette az angol állampolgárságot. A 2. világháborúban azután önkéntes kórházi ápolóként vett részt. Cambridge-i korszakában dolgozott Philosophische Untersuchungen (ért., 1953: Neumer Katalin, Filozófiai vizsgálódások, 1992) c. késői, kívánságára csak posztumusz megjelentetett főművén. 1947-ben feladta egyetemi állását, hogy teljesen írásainak szentelhesse magát. Mikor súlyosbodó rákbetegsége elhatalmasodott r a j t a , nem volt hajlandó alávetni magát kórházi gondozásnak, inkább orvosa otthonába vonult vissza. O Wittgenstein mindössze öt művét találta méltónak arra, hogy megjelentesse. Ezek egyike a Tractatus logicophilosophicus. A mű, már ami matematikai logikai apparátusát, továbbá némely logikai platonista tendenciáját illeti, főként Frege és Russell hatását mutatja. A könyvben azonban elsőre a Bécsi Kör logikai pozitivista képviselői vélték felismerni saját álláspontjuk tiszta megfogalmazását. Ezt a párhuzamot Wittgenstein az első pillanattól kezdve hevesen tagadta. Ez a tény azonban szinte közhellyé vált a szakirodalomban, miután 1967-ben megjelentek barátjának, P. Engelmann-nak a visszaemlékezései, ill. Wittgenstein hozzá írott levelei (B. F. McGuinness, szerk.: Letters from Wittgenstein. With a Memoir by Paul Engelmann, 'Levelek Wittgensteintől. Paul Engelmann visszaemlékezéseivel'). A wittgensteini koncepció első látásra m u t a t o t t is párhuzamokat a logikai pozitivistákéval, hiszen mindkettő egyik alappillére az értelmetlen és az értelmes elkülönítése volt. E szerint értelmesnek minősül minden olyan kijelentés, amely tényekre vonatkozik, s így igazolható vagy cáfolható. Minden egyéb mondatunk ezzel szemben értelmetlen, így az etikai kijelentések is. A logikai pozitivisták a filozófia feladatát abban látták, hogy minden kijelentést visszavezessenek olyan állításokra, amelyek verifikálhatok, illetve hogy értelmetlenekként elvessék mindazon kijelentéseket, amelyekkel ez nem tehető meg. A Tractatus célja sem volt más, mint hogy világosan elkülönítse a mondhatót attól, ami nem kimondható, s

611

WITTS m o n d h a t ó n a k szintúgy azokat a kijelentéseket minősítette, amelyek a világ tényállásait írják le, s így igazak v a g y hamisak. Ám a Tractatus fő tanulsága — szemben a Bécsi Kör filozófusainak álláspontjával — az volt, hogy bár mindazok a problémák, amelyek k i m o n d h a t o k , végérvényesen megoldhatók (s ezeket művével Wittgenstein megoldani is vélte), ám ezzel a megoldással még v a j m i keveset t e t t ü n k . Igazi, életproblémáink ugyanis csak ezután kezdődnek. Ezek ugyan nem m o n d h a t ó k , hiszen a kimondással a nyelv h a t á r a i t próbálnánk meg átlépni, ám m e g m u t a t k o z h a t n a k és m e g m u t a t h a t o k . Éppenséggel m a g á n a k a Tractatus-nak is az volt a célja, hogy a m o n d h a t ó kimondásával a m o n d h a t a t l a n ra utaljon, s így olvasóját a világ misztikus, sub specie aeternitatis szemléletéhez vezesse. A Tractatus az etikát mint amely a nyelv h a t á r á t átlépni próbálja, transzcendentálisnak nevezi, ill. mint ilyet az esztétikával, a művészettel állítja p á r h u z a m b a . ,,A m ű a l k o t á s " — írta Wittgenstein a Tractatussz&l egyidőben íródott Tagebücher 1914—16 (ért., 1961: Neumer Katalin, Naplók 1914—1916, részi., Nappali ház, 1991, 4.) c. m u n k á j á b a n — ,,a t á r g y sub specie aeternitatis látva". Emellett a művészet a világot boldog tekintettel szemléli — véli Wittgenstein Naplóiban. E z t az állít á s t p á r h u z a m b a állítva Wittgensteinnak azzal a kijelentésével, hogy az e t i k u s embervilága boldog világ, levonhatjuk a következtetést: Wittgenstein magának a művészetnek is etikai mondandót t u l a j d o n í t o t t . Maga a Tractatus is etikai m o n d a n d ó t közölt, s a nyelv határaival viaskodó három nagy transzcendentália koncepcióját: a filozófiáét, az etikáét és a művészetét. Ehhez negyedikként adódik a logika, mely szintén nem vonatkozik tényekre. Az előbbiekkel ellentétben a z o n b a n a logika n e m lépi át a nyelv h a t á r á t , s még csak nem is utal a nyelv h a t á r á n túlra (mint a h o g y a n Wittgenstein szerint pl. a Tractatus teszi), hanem a világ logikájának t ü k ö r k é p é t nyújtja. Kijelentései nem értelmetlenek, hanem csak — tautológiák lévén, melyek nem referálhatnak semmilyen tárgyi létezőre — értelem nélküliek. O Míg a Tractatus a nyelv f u n k c i ó j á t egyértelműen a dolgokra, tényekre való referálásra, azok leképezésére szűkítette le, a késői mű a nyelv feladat á t sokkal t á g a b b a n fogja fel, ill. a nyelv fogalmát jelentősen kiszélesíti. A nyelv ekkor már nem egyszerűen a hagyományos szűk értelemben vett nyelvet jelenti, hanem a vele összefonódó cselekvéseket, kult ú r á t és institúciókat is. Az imigyen felfo-

g o t t nyelv — amelynek jelölésére W i t t genstein a „ n y e l v j á t é k " ( Sprachspiel, language game) fogalmát vezeti be — szabálykövető magatartás, amely életformánk egészével fonódik össze. Egy n y e l v j á t é k o t leírni n e m jelent mást — ismétlődik számt a l a n változatban az életműben —, m i n t egy k u l t ú r á t , egy életformát leírni. A n y e l v j á t é k fogalma így egész életünket befedi, s r a j t a kívül nincsen semmi, ami kim o n d h a t a t l a n volna. Emellett a késői műben a nyelvnek csak egyik, s ezen belül egyenest alárendelt funkciója, hogy t á r g y a k a t nevezünk meg általa, olyan ítéleteket fogalmazunk meg, amelyek igaznak vagy hamisnak bizonyulhatnak. A Philosophische Untersuchungen egyik legnevesebb részében, a privátnyelv-kritikában Wittgenstein, miközben azt kívánja megvilágítani, hogy az érzések kimondhatatlanságának tézise t a r t h a t a t l a n , többek közt épp azt m u t a t j a meg, hogy abszurditásra — a fájdalom létének tagadására — vezet, ha f á j d a l m a i n k a t , érzeteinket mint dolgokat fogjuk fel, amelyekre nyelvünkkel refer á l h a t u n k , amelyeket mint tárgyakat leírh a t u n k . O A művészeteket, a művészetről szóló beszédet, s így az esztétikát, a műalkotások értelmezését, az irodalmi k r i t i k á t stb. a mondottak értelmében a késői W i t t genstein szintén nyelvjátéknak t a r t j a . A nyelvjátékokról szólva a filozófia szerinte nem a d h a t sem értékeléseket, sem okadatoló m a g y a r á z a t o k a t , hanem csak leírhatja őket. „Csak leírni lehet itt, s azt mondani: ilyen az emberi élet" — foglalja össze nemegyszer alaptételét (Bemerkungen über Frazers The Golden Bough, ért., 1967: Nyíri K., Megjegyzések Frazer »Az aranyág« c. könyvéhez, részi., Világosság, 1969, 11, melléklet). Ugyanez áll a művészetek nyelvjátékaira is. A művészetekről szólva nem lehet pl. feladat annak meghatározása, mi a szép vagy esztétikailag értékes, hanem csak annak leírása, mit t a r t a n a k , ill. mit t a r t o t t a k az egyes korokban szépnek, esztétikailag értékesnek, milyen szabályok a t követve hoznak, ill. hoztak esztétikai ítéleteket, milyen szabályok érvényesülnek azokban a nyelvjátékokban, amelyek a művészetekkel kapcsolódnak össze, legyen az műalkotások létrehozása vagy élvezete. A wittgensteini okfejtésnek ezek a mozzanatai gyakorta szolgáltak valamely, a tudományelmélet felé közelítő irodalomelméleti koncepció, esetleg — a beszédaktuselmélettel kiegészülve — e g y f a j t a irodalomtörténetírás vagy empirikus k u t a t á s o k a t célzó recepcióesztétika alapjául. A n n a k azonban, hogy a filozófus elgondolásait

612

WITTS ilyen szellemben értelmezzük, mindenképpen ellentmond késői periódusában is megőrződött tudományellenes attitűdje. Már sokkal inkább jogosultak azok az értelmezések — főként az angolszász literary criticismen belül —, amelyek a művészetről, irodalomról való beszédet nem az értekezés, hanem a hasonlatok nyelvén gondolják megvalósíthatónak, s annak nem az érvelés, hanem a meggyőzés funkcióját tulajdonítják. Wittgenstein szerint ugyanis az esztétika nem tudomány, mely kauzális magyarázatok, empirikus tények után kut a t h a t n a . Ilyesfajta magyarázatok csak a természet, a dolgok világáról n y ú j t h a t ismereteket, ám nem az emberek világáról, így még ha egy nyelvjátékot le is írunk, egy kijelentés, egy műalkotás környezetét vizsgáljuk is, ez nem jelenti azt, hogy a környezet és a mű között valamilyen kauzális, „extern", s így Wittgenstein szerint véletlenszerű relációt állítottunk volna fel. A kettő között ugyanis Wittgenstein szerint lényegi, „intern" viszony áll fenn, amely empirikus vizsgálódásnak, kísérletezésnek stb. nem lehet tárgya, hanem csak leírható, példák sorozatán keresztül megmutatható. A kauzális magyarázatok már csak azért is inadekvátak a műalkotásokról szólva, mert egy műalkotást olvasván, értelmezvén sem az nem n y ú j t releváns információkat, hogy a művet a művész mely érzése okozta, ill. hozta létre, sem a művésznek nem az a célja, hogy művével mint okkal valamilyen érzést, asszociációkat stb. mint okozatot váltson ki az olvasóból, csakúgy, mint ahogyan magunk sem azért olvasunk verseket, hogy ilyen vagy olyan asszociációk keletkezzenek bennünk. Ez többek közt arra vezethető vissza, hogy kultúránkban a műalkotásokat egyediekként kezeljük: számunkra a műalkotás nem ok, amely — ugyanazon hatás mellett — akár más is lehetne. A műalkotás nem vethető össze valamifajta hatásmechanizmussal. A műalkotásokról szólva t e h á t nem magyarázunk, nem érvelünk, hanem megítéljük őket. ítélőképességünk az emberismerethez, élettapasztalathoz hasonlatos. így az esztétikában nem okokat, hanem indokokat keresünk. Az egész esztétika nem más, mint „egy jó hasonlatot adni" (G. E. Moore, Wittgensteins Lectures in 1930—1933, 'Wittgenstein előadásai 1930—1933-ban', ért., 1954). Ha valakivel meg akarok értetni egy költeményt, vagy hogy hogyan kellene egy zenedarabot eljátszania, akkor hasonlatokkal, példákkal, leírásokkal, a költeményt, a zeneművet parafrazálva vezetem el őt a megértéshez. Eljárásom meg-

mutatás. Esztétikai ítéleteink— „Csodálatos!", „Túl magas!" — eredendően gesztusok, megnyilvánulások, reakciók. Az esztétika olyan szavait, mint „szép", „ f i n o m " stb. elsőként indulatszavakként tanuljuk, mintegy valamely arckifejezés vagy gesztus helyettesítéseként. Az esztétikai meggyőzés feladatát Wittgenstein úgy is megfogalmazza, hogy abban a dolog valamely aspektusát megmutatjuk, partnerünket rábírjuk arra, hogy a dolgot valamely új aspektusból szemlélje: arra szólítjuk fel, hogy most nézze így, ütemezze így, hallja így stb. Az új aspektus megpillantása Wittgenstein szerint új intern reláció megpillantását, s nem empirikus tulajdonságok észrevételét jelenti. O A mondottak alapján esetleg megelégedhetnének azzal a következtetéssel, hogy a késői Wittgenstein szerint, jóllehet vannak olyan nyelvjátékok, melyek a magyarázó érvelést megengedik, á m a művészet — nem a dolgok, hanem az emberek világába tartozván — nem sorolható ezek közé. Ebben az esetben az esztétika nem lenne több, mint speciális tárgyra vonatkozó speciális vizsgálódás. Van azonban a wittgensteini érvelésnek egy olyan rétege is, amely arra enged következtetni: a művészet, ill. a művészetről szóló ítéleteink kiemelkednek mindennapi nyelvjátékaink trivialitásából. Ugyan való igaz, hogy esztétikai ítéleteink Wittgenstein szerint sok tekintetben összevethetők azzal, ahogyan valaki egy szövetmintát szakértő módon megítél és a megfelelőt, a helyeset kiválasztja. Ám pl. egy Beethoven-szimfóniái esetében nem beszélünk helyénvalóságról. A roppant, rendkívüli (tremendous) dolgokról szólva — s Beethoven esetében kétségkívül ilyennel van dolgunk — nem beszélünk a dolgok szakértő megítéléséről. A két nyelvjáték között az eltérés nem csupán fokozati, hanem az egész játék más. A különbség a kétféle ítélet között ahhoz hasonlítható, ahogyan egy embert megítélhetünk: m o n d h a t j u k róla, hogy „jól viselkedik", de azt is, hogy „nagy benyomást gyakorolt r á m " — emlékeztetnek Wittgenstein 1938-as esztétikai előadásai a r r a (C. Barrett, szerk., Lectures and Conversations on Aesthetics, Psychology and Religious Belief, 'Előadások és beszélgetések az esztétikáról, pszichológiáról és a vallásos hitről', ért., 1966), ahogyan a korábbi — a korai és a késői korszak közötti átmeneti periódusban keletkezett — A Lecture on Ethics (ért., 1965: Babarczy Eszter, Előadás az etikáról, Nappali ház, 1990, 1.) a „ j ó " abszolút és relatív értelme között tett különbséget. A Tractatus-ban a művészet — a filozófia, a

613

WITTS logika és az e t i k a mellett — a világ sub specie aeternitatis szemlélete volt. Ami a logikát, a m a t e m a t i k á t és a filozófia fogalmi analízisét illeti, ebben a vonatkozásban a késői műben nyilvánvaló folytonosságot fedezhetünk fel a koraival; m i n d h á r o m ugyanis a dolgok intern, lényegi, s így időtlen t u l a j d o n s á g a i t t á r j a elénk. E z t az összefüggést a Vermischte Bemerkungenben (G. H. von Wright, szerk., 'Vegyes megjegyzések', ért., 1977) Wittgenstein a művészetre is kiterjeszti: a művész tevékenységét a gondolkodóéval veti össze, s m i n d k e t t ő t a világ sub specie aeternitatis szemléletének nevezi. Más h e l y ü t t pedig hasonló összefüggésben a Tagebücherből idéz, a két korszak közötti gondolati folytonosságra utalva: „Az örökkévalóval mint háttérrel nézve." A roppant, rendkívüli műalkotásokkal szemben a szakértelem mit sem ér, s így érthető, ha valaki előttük szótlanul áll imigyen sejlik fel a Tractatus platónikusmisztikus hallgatása a késői megfogalmazásban. Az e t i k a jelentősége ugyan a késői műben csökken a koraihoz képest, s helyét az életforma megváltoztatására vonatkozó sokkal t á g a b b felszólítás váltja fel, ám úgy tűnik, Wittgenstein ekkor is t u l a j d o n í t etikai jelentést is a művészeteknek. Etikai tanítást olvasott ki pl. a filozófus Tolsztoj és Dosztojevszkij műveiből. De azért hódolt feltételezhetően többek közt szívesen a detektívregényolvasás élvezetének is, mert a detektívregények szerkezete — a mesével analóg módon — a jó és a rossz küzdelmére épül fel. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy Wittgenstein a szájbarágósán didaktikus irodalmat kedvelte volna. A „ n a i v " amerikai filmet pl. azért részesítette előnyben az angol és a kontinentális filmmel szemben, mert úgy vélte, a film ne vegyen fel valamely külső, mindentudó elbeszélő nézőpontot, ne okoskodjék és oktasson ki, hanem sokkal i n k á b b mintegy b e v o n v a a nézőt a filmbe, a megmutatás legyen a célja. O A művészet, a filozófia és az etika Tractatusbeli p á r h u z a m a más módon is tovább folytatódik a késői műben. „Filozófiát t u l a j d o n k é p p e n csak költeni volna szab a d " — írja Wittgenstein a Vegyes megjegyzésekben, a r r a célozva, hogy a filozófia nyelve a hasonlat nyelve, éppúgy, mint a művészetről szóló beszédé. A filozófia — az esztétikai meggyőződéshez hasonlóan példák, hasonlatok sorozatán keresztül vezeti rá az olvasót, hogy a világot m á s aspektusból szemlélje, másképpen lássa. Ennek az az oka, hogy a filozófiai vizsgálódás sem empirikus vizsgálódás, hanem életünk alapjaira (melyek már sem nem igazolha-

tók, sem nem cáfolhatók), életformánk egészére irányul. Hasonlókat m o n d h a t u n k a vallásos, ill. etikai tanításról is: a vallásos t a n í t á s Wittgenstein szerint életünk f u n d a m e n t u m á r a vonatkozó t a n í t á s , mely azonban n e m tételekben, előírásokban fogalmaz ó d h a t meg, hanem ú j f e n t csakis utaló funkciójú hasonlatokban. í g y filozófia, etika, művészet a késői műben is, csakúgy, m i n t a koraiban, az empirikus, tudományos ismerettel állítódik szembe, s m i n t ilyen a megmutatással kapcsolódik össze. E m e g m u t a t á s azonban, még ha nyelvünk h a t á r a i r a , életünk egészére is irányul, á m n e m v a l a m i nyelven túlira: a nyelvjátékok mozgó életében minden megmutatkozik. O F ő b b művei még: G. H . v. W r i g h t — R . Rhees—G. E. M. Anscombe (szerk.): Bemerkungen űber die Grundlagen der Mathematik ('Megjegyzések a m a t e m a t i k a alapjairól', ért., 1956); R. Rhees (szerk.): Philosophische Bemerkungen ('Filozófiai megjegyzések', ért., 1964); uő (szerk.): Philosophische Grammatik ('Filozófiai g r a m m a t i k a ' , ért., 1969); G. E. M. Anscombe —G. H. v. W r i g h t (szerk.): On Certainty / Űber Gewissheit (ért., 1969: Neumer Katalin, A bizonyosságról, ért., 1989); uők (szerk.): Remarks on the Philosophy of Psychology / Bemerkungen űber die Philosophie der Psychologie ('Megjegyzések a pszichológia filozófiájáról', ért., 1980). O G y ű j t , kiad.: Schriften 1—8 ('Írásai', 8 köt., Í967); Werkausgabe in 8 Banden ('Műveinek kiadása 8 k ö t e t b e n ' , 1984); N. Nedo: Wiener Ausgabe ('Munkáinak bécsi kiadása', 1993-tól folyamatosan). O Magyarul még: Levelek Angliába. Válogatás Wittgenstein leveleiből (Babarczy Eszter—Szijj F., Nappali ház, 1990); Beszélgetések Freudról (Bánfái Bea, Thalassa 1991, 2.); Észrevételek (Kertész I., Orpheus, 1992. 1.: uő, 2000, 1992, 6.); Cetlik (Jónás Cs„ Pompeji, 1993, 3 ^ 1 . ) . O írod.: M. B. Hester: The Meaning of Poetic Met a p h o r . An Analysis in t h e Light on W i t t genstein's Claim T h a t Meaning Is Use (1967); M. Black: A Companion to Wittgenstein's T r a c t a t u s (1967); S. Cavell: Must We Mean W h a t We Say? A Book of Essays (1969); J . Bouveresse: Wittgenstein. La rime et la raison. Science, éthique et esthétique (1973); K . S. Johannessen—T. Nordenstam (szerk.): Wittgenstein- Ásthetik und transzendentale Philosophie. Aktén eines Symposiums in Bergen (Norwegen) 1980 (1981); S. Kisro-Völker: Die u n v e r a n t w o r t e t e Sprache: Esoterische L i t e r a t u r und atheoretische Philosophie als Grenzfalle medialer Selbstreflexion. Eine K o n f r o n t a t i o n von J a m e s Joyces Finnegans W a k e und Lud-

614

WITTS wig Wittgensteins Philosophischen Untersuchungen (1981); J . H. Gill: Wittgenstein a n d Metaphor (1981); Nyíri K . : Ludwig Wittgenstein (1983); J . K . B r a m a n n : Wittgenstein's T r a c t a t u s and the Modern Árts (1984); B. R. Tilghman: B u t Is I t Art? (1984); K. Bering: Die Rolle der K u n s t in der Philosophie Wittgensteins — Impulse f ü r die Kunstgeschichte? (1986); J . C. Nyíri: Gefühl und Gefüge. Studien zum Entstehen der Philosophie W i t t g e n s t e i n s (1986); S. G. Shanker: Ludwig Wittgenstein. Critical Assessments I—V. (1986); J . V. Canfield: The Philosophy of Wittgenstein. A Fifteen Volume Collection (1986); J . Schulte: Erlebnis und Ausdruck. Wittgensteins Philosophie der Psychologie (1987); J . Westphal: Colour: Somé Philosophical Problems from Wittgenstein (1987); B. McGuinness: Wittgenstein. A Life: Young Ludwig 1889—1921 (1988); E. Savigny: Wittgensteins „Philosophische Untersuchungen". Ein K o m m e n t á r f ü r Leser (1988); M. F r a n k — G . Soldati: Wittgenstein: Literat und Philosoph (1989); S. Mulhall: On Being in the World. Wittgenstein and Heidegger on Seeing Aspects (1990); J . Schulte: Chor und Gesetz: Wittgenstein im K o n t e x t (1990); G. Frongia—B. McGuinness: Wittgenstein. A Bibliographical Guide (1990); B. R. Tilghman: Wittgenstein, Ethics and Aesthetics. The View from E t e r n i t y (1991); Neumer Katalin: H a t á r u t a k . Ludwig Wittgenstein késői filozófiájáról (1991); R. F. Kaspar: Wittgensteins Ásthetik (1992); Neumer K a t a l i n : Ki az, aki akar és aki tud? Az ifjú Wittgenstein naplójegyzeteihez (Nappali ház, 1992, 1.). Neumer Katalin Wittig [vitig], Monique (Dannemarie, H a u t - R h i n , 1935—): francia írónő; az irodalmi feminizmus egyik megalapítója és ideológusa. Első regénye, az Opoponax (ua.) 1964-ben jelent meg. Műveit kettős törekvés jellemzi: egyrészt szavakba foglalni a nemek közötti különbséget, a gyermekkori szexuális élményeken keresztül, másrészt létrehozni azt a nyelvet, amely alkalmas ennek a különbségnek az a d e k v á t kifejezésére. A nyelvet ugyanis szerinte a férfiak kisajátították, s még az aszexuálisnak látszó semleges kifejezési formák m ö g ö t t is a maszkulinitás fennhatósága rejlik. A társadalom minden intézményét szintén a férfiak uralják; ezért ú j r a fel kell találni a gyermekkorban olykor még meglévő spontán nyelvet, t o v á b b á a racionalitást megelőző, minden színleléstől mentes kíváncsiságot, végül felfedezni a nőiséget, a női test

minden t i t k á t , az „ a m a z o n o k " világát, a leszbikus szerelem szépségeit. A Guérilléres ('Gerillanők', 1969) és a Le Corps lesbien ('A leszbikus test', 1973) c. könyvei ennek a keresésnek a kettős kifejeződését valósítják meg, a t a r t a l m a t és a nyelvi formát tekintve egyaránt. Az u t ó b b i vonatkozásban szakítani kíván minden eddigi beidegződéssel, különféle verbális (és helyesírásbeli) jelek használatával j u t t a t j a kifejezésre autonóm i á j á t és különállását. A francia nyelvben szokatlan nőnemű végződések invenciójával ú j í t j a meg a nyelvet, s próbál eljutni a legvégsőkig, kimondani a leszbikus vágyakat, a feminitást. S a n d e Zeiggel közösen írta a Brouillon pour un dictionnaire des amantes-ot ('Szeretők szótárának vázlata', 1974). O Egyéb fő műve: Virgilé, non ('Vergiliusz, nem', reg., 1985). Martonyi Eva Wittlin [vitlin], J e r z y (Lwów, 1925. jan. 9.—Varsó, 1989. okt. 20.): lengyel szatíraíró. P r á g á b a n politikai főiskolára, Wroclawban az egyetem orvoskarára j á r t . A Londonból irányított Honi Hadsereg katon á j a k é n t harcolt a varsói felkelésben 1944ben. Sziléziában élt, m a j d a Nemzetközi Diákszövetség lengyel képviselője lett Prágában (1946—1949). 1950-től több kiadó szerkesztője, majd igazgatója lett. O 1950 óta ír. Szatirikus v a d e m e c u m sorozata tucatnyi kötetből áll. 1965-ös első, Vademecum grafomana ('A grafomán vademecuraa') c. kötetét követte a többi: a családi és társadalmi életé, a főnöké, „azoké, akik először", az újságíróé, a „fiatalabb és idősebb hölgyeké", a 600 helyzetben elmesélhető, 560 viccet t a r t a l m a z ó , az erotomániásé, a „sznob nőé és a sznob férfié", valamint „a házasságbeli önvédelemé". Némelyik kötete több kiadást é r t meg. A sort 1990-ig a Vademecum porozumienia w nieporozumieniu ('A félreértésben való egyetértés vademecuma') zárja. A hétköznapi események groteszk és szürrealisztikus képei a társadalom szatirikus p a n o r á m á j á b a n összegződnek. A Przedstawiamy humor polski ( ' B e m u t a t j u k a lengyel humort', 1968, 1974) c. antológia szerkesztője. O Műve még: Pójdz ze mnq: Dziennik—pamiqtnik ('Gyere velem: Napló—emlékkönyv', 1985). D. Molnár István Wittlin [vitlin], Józef (Dmytrów, 1896. aug. 17.—New York, 1976. febr. 28.): lengyel költő, író, műfordító. Lembergben nevelkedett; szűkebb h a z á j á n a k Mój Lwów ('Az én Lembergem', 1946) c. esszéisztikus m e m o á r j á b a n állított emléket. Harcolt a

615

WITTS lengyel légiókban és a Monarchia hadseregében. A háború után Lembergben és Bécsben t a n u l t . O 1919-ben csatlakozott a poznani expresszionistákhoz, a Zdrój c. folyóirathoz, m a j d néhány év m ú l v a a Skamanderhez. Szabadversben írt Hymny ('Himnuszok', 1920) c. kötetében az expresszionista és a skamanderi h a g y o m á n y ötvöződik. Az 1920-as években erkölcsi maximalizmusával és harcias pacifizmusával kelt e t t feltűnést: Wojna, pokój i dusza poety. Szkice literackie i przemówienia ('Háború, béke és a költő lelke. I r o d a l m i t á r c á k és beszédek', 1925). O 1927-ben Varsóba költözött. Az 1930-as években írt publicisztikájában a német és a s z o v j e t totalit a r i z m u s veszélyeire is f e l h í v t a a figyelmet. O Nemzetközi hírnevét sok nyelvre lefordított Sói ziemi ('A föld sója', 1935) c. regényének köszönheti, a m e l y egy tervezett trilógia első kötete. A m ű egy hucul faluból verbuvált k a t o n a sorsán mut a t j a be a háború a b s z u r d i t á s á t , h á t t é r ben a v é g n a p j a i t élő Monarchia groteszk p a n o r á m á j á v a l . A stilisztikailag és eszmeileg is sokszínű regényt a bibliai utalások teszik modern, ironikus apokalipszissé. E regényért 1937-ben m e g k a p t a a Lengyel Irodalmi Akadémia Aranykoszor ú j á t . O 1939-ben F r a n c i a o . - b a , m a j d P o r t u g á l i á b a menekült; 1941-ben New Y o r k b a n telepedett le; az e m i g r á n s Tygodnik Polski szerkesztője, publicistája és költője (1941—1943), m a j d a Szabad E u r ó p a Rádió m u n k a t á r s a volt. O Blaski i nqdze wygnania ('A száműzetés fényei és nyomorúsága', 1957) c. esszéjében az emigrációt az egyetemes száműzetés fogalmával azonosítja. Szerinte maga az emberi lét is elidegenedett, a művész azonban az elidegenedettség különleges esete, a száműzött művész pedig már elérkezik az elidegenedés végső határaihoz. Az egyetemes száműzetés művésze nem rendeli alá m a g á t a hazáj á t megbénító politikai konfliktusnak, könnyebben elfogadja az emigráns szerepét, közelebb áll hozzá az Odüsszeia, a nagy utazás őstípusa, mint az ovidiusi elégikus líra. Fontosabb esszéi még: Etapy. Italia — Francja — Jugoslawia ('Állomások. Olaszország — Franciaország — Jugoszlávia', 1933); Orfeusz w piekle XX wieku ('Orpheusz a X X . század p o k l á b a n ' , 1963). O Műfordítói életművéből az Odüsszeia és a Gilgames emelkedik ki. O G y ű j t , kiad.: Poezje ('Versek', 1978); Pisma posmiertne i inne eseje ('Halála utáni írások és más eszszék', 1991). O Magyarul: 1 reg. részlet (Borongó F., Emberek és istenek, anto., 1966). O írod.: M. Piechal: Roznowy o

pacyfizmie (1930); D á v i d F.: A föld sava. J o s e p h Wittlin regénye (Szabad Szó, Párizs, 1938. ápr. 30.); Z. StarowiejskaMorstynowa: Ci, k t ó r y c h spotkalam (1962); L. Fryde: Wybór pism krytycznych (1966); K. W y k a : Stara szuflada (1967); J . Bielatowicz: Literatura n a emigracji (1970); Z. Yurieff: Joseph W i t t l i n (New York, 1973); J . Koprowski: Wspomnienie o Józefie Wittlinie (Twórczosé, 1976, 9.); K. J a k o w s ka: Z dziejów ekspresjonizmu w Polsce. Wokól „Soli ziemi" (1977); W. Wyskiel: Wprowadzenie do t e m a t u . L i t e r a t u r a i emigracja (Pisarz n a obczyznie, 1986). Pálfalvi Lajos Wittlinger [vitlinger], Kari (Karlsruhe, 1922. máj. 17.—): n é m e t drámaíró. Elsősorban látványos, társadalmi kritikát tartalmazó vígjátékokat írt, olykor kabaretikus jellemekkel a középpontban. Különös sikert a r a t o t t a Kennen Sie die Milchstrasse (1956: Gergely Erzsébet, Ismeri Ön a Teju t a t ? , bem.: K a p o s v á r i Csiky Gergely Színház, 1982) c. tragikomédiája, amely a modern társadalom polgárának azonosságproblémájára és a szabadság kérdésére reflektál. O Színművei még: Der Himmel der Besiegten ('A legyőzöttek m e n n y b o l t j a ' , 1954); Kinder des Schattens ('Az árnyék gyermekei', 1957); Zum Frühstück zwei Mánner (1962: K a t o n a Márta, Reggelire két férfi, Magyar Rádió, 1969. febr. 22.); Seelenwanderung ('Lélekvándorlás', 1963); Warum ist es am Rhein so schön? ('Miért oly szép a Rajnánál?', 1967); Nachruf auf Egon Müller ('Emlékezés E g o n Müllerre', 1970). O Magyarul még: 1 nla (R. P a p E d i t , Galaktika, 1990, 3.). Kenesey Gábor Wittner [vitner], Viktor; Vivo (írói álnév); (Herta, Moldva, Románia, 1896. m á j . 1.—Bécs, 1949. okt. 28.): szász származású német költő. Az a k k o r Ausztriához t a r t o z ó bukovinai Szucsában nőtt fel, és Bécsben t a n u l t , majd a bécsi és később a berlini s a j t ó b a n szerkesztőként működött. Neve a berlini Der Querschnitt (1928—1933) c. folyóirat élén v á l t általánosan ismertté. 1933-ban visszatért Bécsbe, 1938—1948 között pedig S v á j c b a n és az USA-ban élt. O Első kötetét 1914-ben a d t a ki. Kiforrott a b b költészetében a Neue Sachlichkeit egyik legnevesebb képviselője volt: Sprung auf die Strasse ('Ugrás az utcára', 1924); Der Mann zwischen Fenster und Spiegel ('Férfi — ablak és t ü k ö r között', 1929); Blick vom Balkon ('Pillantás az erkélyről', 1934); Alltag der Augen ('Szemünk mindennapjai', 1941). A színpaddal is kísérlete-

616

WITTS zett. H a g y a t é k a feltáratlan; posztumusz kötete: Das Haarpfand ('Haj, zálogul', reg., 1957). Komáromi Sándor Wittstock [vitstok], Erwin (Nagyszeben, ma: Sibiu, 1899. febr. 25.- Brassó, ma: Bra§ov, 1962. nov. 27.): erdélyi szász író. 0 . Wittstock fia. Az 1. világháborúban önkéntesként szolgált, Jogi tanulmányok u t á n előbb önkormányzati tisztviselő, m a j d 1931-től városi főjegyző volt Nagyszebenben. Később Brassóban élt. O írásaiban, melyek t é m á j u k a t rendszerint az erdélyi szászok életéből merítik, nem kis szerepet játszik az a törekvés, hogy felhívja a figyelm e t az erdélyi n é m e t a j k ú a k kulturális és politikai fenyegetettségére. Műveiért 1936-ban Népi Német Irodalmi Díjat (Volksdeutsche Schrifttumspreis der Stadt Stuttgart) k a p o t t . O Művei: Zimborn (ua,, anekdoták, 1927); Die Töpfer von Agnethendorf ('Az agnethendorfi fazekak', színmű, 1934); Brúder, nimm die Brúder mit ('Testvér, hozd el a testvéreidet', reg., 1935); Die Freundschaft von Keuchelberg ('Keuchelbergi barátság', nlák, 1935); . . . abends Oáste . . . ('. . . esténként vendégek . . .', jellemrajzok és anekdoták, 1938); Der Hochzeitsschmuck ('Az esküvői ék', elb., 1941); Das Herodesspiel ('A Heródes-játék', 1954); Siebenbürgische Novellen und Erzahlungen ('Erdélyi novellák és elbeszélések', 1955); Das jüngste Gericht in Altbirk (elb., 1971: Veres I., Végítélet Ónyírban, 1981). O Magyarul még: Látomás. Elbeszélések (B. Fejes Gizella, 1973). O írod.: R. Zoder: Zwei siebenbürgische Dichter (Lebendige Dichtung, 1936, 12.); E. Wittstock: H e i m a t und H e r k u n f t (Die Neue Literatur, 1937, 8.); M. Durach: Der Erzáhler Erwin Wittstock (Zeitschrift für Deutschkunde, 1940. dec.); H. Zillich: Erwin Wittstock. Werk und Persönlichkeit (Südostdeutsche Vierteljahrsblatt, 1963, 12.). Újvári Péter Wittstock [vitstok], Joachim (Nagyszeben. 1939. aug. 28.—): erdélyi szász költő, író, irodalomtörténész. E. Wittstock író fia. Kolozsvárott t a n u l t bölcsészetet, m a j d német-szakos t a n á r , könyvtáros és később tudományos-akadémiai m u n k a t á r s volt. Legtöbb pályatársával ellentétben mindmáig szülőföldjén, Romániában m a r a d t . 1992-ben m e g k a p t a a peremhelyzetű német nyelvű irodalom jeles életműveinek járó Gryphius-díjat. O Az 1960-as évektől szárazon szemlélődő és prózába hajló versekkel jelentkezett: Botenpfeil ('Nyíl vesz szős üzenet', 1972), Blickvermerke ('Észrevételek', 1976), Mondphasenuhr ('Holdfá-

zis-óra', 1983). Az elbeszélőpróza területén a szárazföldi és t á g a b b erdélyi lét történeti és közelmúltbeli tényei köré szőtt, m ú l t a t és m á t egy bejátszó írásokkal van jelen. Legérdekesebb ezek között Chr. Schesausró 1 szóló életrajzi-történeti elbeszélése, mely a Morgenzug ('Hajnali menet', 1988) c. kötetben k a p o t t helyet, továbbá az Ascheregen ('Hamueső', 1985) c. közzétett h é t párhuzamos elbeszélés (egy korregény csírája) —, háborús frontokon odaveszett szász, magyar, román, zsidó születésű fiatalemberek családtörténetével. Jelentős munkásságot szentel, E. Wittstock h a g y a t é k á n a k gondozása mellett (monográfia: 1974), a szász irodalmi, történeti múlt feltárásának és é b r e n t a r t á s á n a k ; esszéi, t a n u l m á n y a i bel- és külföldi folyóiratokban, t a n u l m á n y kötetekben jelennek meg. O E g y é b főbb művei: Karusselpolka ('Kör-polka', kisreg., 1978); Parole Atlantis ('Jelszó: Atlantisz', elb.-ek, 1980); Der europaische Knopf ('Az európai gomb', vál. írások, 1991). O Magyarul: 3 vers (Ritoók J., U t u n k , 1972, 48.); 2 vers (uő, Kozmikus szerelem, anto., 1976); 6 elb. (Póka E., A hamis malvázia, Romániai német elbeszélők, anto., 1981); 1 vers (Molnár Zsófi, Utunk, 1987, 17.); 1 t a n . (Végh B., L á t ó , 1992, 1.). Komáromi Sándor Wittstock f v i t s t o k j , Oskar (Beszterce, ma: Bistrita, 1865. aug. 27.—Nagyszeben, ma: Sibiu, 1931. aug. 8.): erdélyi szász folklorista, esszéista. Középiskoláit Nagyszebenben és Sárospatakon végezte, m a j d 1884-től a tiibingeni, a lipcsei és a berlini egyetemeken folytatta tanulmányait. 1887ben hazatért, 1890-ben Nagyszebenben elemi iskolai t a n á r , később, 1893-ban, gimnáziumi t a n á r lett. Az 1920-as években lelkészként m ű k ö d ö t t . O Főbb művei: Bilder aus der Zeit der Minnesánger ('Képek a minnesángerek korából', ért., 1892); Nicolaus Lenau. Gedenkblatt zu seinem 100 jahrigen Geburstage ('Nicolaus Lenau. Emléklap születésének századik évfordulójára', 1902); Schiller als Mensch ('Schiller mint ember', esszé, 1904); Dávid Friedrich Strauss (ua., tan., 1908); Strandgut von einer Amerikareise ('Egy amerikai u t a z á s fövenyre kivetett maradványai', esszé, 1910); lm Kampf um Brot und Geist. Kulturgeschichtliche Darstellungen aus dem deutschen Frauenleben Siebenbürgens ('Harcban a kenyérért és a szellemért. Kultúrtörténeti képek az erdélyi n é m e t asszonyok életéből', 1929); Die offene Wunde Europas. Handbuch zum europáischen M inderheitsprobleme ('Európa n y i t o t t sebe. Az európai kisebbsé-

617

WITWI gi kérdés kézikönyve', ért., 1930); Die Siebenbürger Sachsen und der gesamtdeutsche Gedanke ('Az erdélyi szászok és az össznémet gondolat', tan., 1943); Johannes Honterus, der Siebenbürger Humanist und Reformátor. Der Mann. Das Werk. Die Zeit ('Johannes Honterus, az erdélyi humanista és reformátor. A férfi. A mű. A kor', 1970). O írod.: K. Reinerth: Zu Oskar Wittstocks neuestem Honterusbild (1971). Újvári Péter Witwicki [vitvtcki], Stefan (Janów, 1801. szept. 13.—Róma, 1847. ápr. 15.): lengyel költő, publicista. Az 1839—1831 -es felkelés után Franciao-ba emigrált, ö n k é n t vállalt emigrációjában egy ideig A. Mickiewicz közeli b a r á t j a volt, majd mint a towianizmus esküdt ellensége, szakított vele. O 1821-től publikált; a sajtóban verseket és kritikákat jelentetett meg. A romantika legodaadóbb hívei közé tartozott, ezért romantikus műveit (Ballady i romanse, 'Balladák és románcok', 1—2. köt., 1824— 1825; Edmund, ua., dráma, 1829) heves és gúnyos bírálatok érték. Népdalszerű, romantikus verseit F. Chopin és S. Moniuszko dallamai tették közismertté és rendkívül népszerűvé. Az emigrációból és a lengyel valóságból merített tapasztalatait naplójában írta le (Moskale w Polsce, 'A muszkák Lengyelországban', 1831—1838). Vallásossága és mély katolicizmusa legmaradandóbb munkájában, az általa feldolgozott és kiadott közkedvelt imakönyvben (Oltarzyk polski, 'Lengyel oltár', 1836) hagyott nyomot. O Művei még: Piosnki sielskie ('Falusi dalok', 1830); Poezje biblijne ('Bibliai versek', 1830); Listy z zagranicy ('Levelek külföldről', 1842); Gadu-gadu (ua., elb.-ek, posztumusz, 1852). O írod.: R. Ottman: Stefan Witwicki (Przegl^d Polonistyczny, 1879, 4.); A. Abramowicz: Rozbiór poetyckich i prozaicznych utworów Stefana Witwickiego, 1937). Kovács István Witzleben [ vicclében | : Kari August Friedrich von (eredeti név); Tromlitz (írói név); (Halle, 1773. márc. 27.—Drezda, 1839. jún. 5.): német író, katonatiszt. Nemesi családból származott. Alapfokú ismereteit a Hallei Gimnáziumban szerezte, majd 9 éves korától a weimari udvarban nevelkedett apródként, ahol tanárai voltak Musáus és Herder. 1786-ban porosz katonai szolgálatba állt. Végigharcolta a napóleoni háborúkat, először a poroszok, majd a franciák, s 1813-tól az oroszok oldalán szolgált. A háború után előbb Halléban, majd Berlinben, s végül 1826-tól Drezdában telepedett le.

O Első politikai tárgyú írásait és regényeit 1792 és 1795 között jelentette meg, melyek általában kedvező fogadtatásra találtak, olyannyira, hogy Schiller is további regények és elbeszélések megírására ösztönözte, írói tevékenységét azonban csak a háború után folytatta. 1827—1841 között számos regényét és elbeszélését jelentette meg a Vielliebchen ('Közkedvelt') zsebkönyvsorozatban. Ezekben elsősorban saját háborús élményeit, illetve a közelmúlt történelmi eseményeit dolgozta fel szépirodalmi formába öntve. írásaiban W. Scott stílusát utánozta. Kortársai részéről számos kritika érte műveinek populáris hangvétele miatt, valamint azért, hogy az irodalmi hatás kedvéért a történelmi tényeket olykor elferdítve m u t a t t a be. A közönség azonban nagy tetszéssel fogadta írásait, melyet az is bizonyít, hogy elbeszélései és regényei a Gesellschafter, a Freimütigen és az Abendzeitung hasábjain is megjelentek, mielőtt könyv alakban kiadta volna őket. O Fő művei: Die Entführung ('A szöktetés', komédia, 1823); Die Douglas ('A Douglasok', történelmi színmű, 1825). O Magyarul: Das Opfer (reg., ?: n. n., Szerelem 's föláldozás, 1833); Der Friedhof von Sebaldus (reg., ?: Szendy K,, Szent Szébaldi sírkert, 1834). Virág

István

Wivallius [vi'valiüsz], Lars (Wivalla major, Nárke, 1605—Stockholm, 1669. ápr. 6.): svéd költő. Kalandos élete, reneszánsz személyisége és az a tény, hogy ő írta az első jelentős verseket svéd nyelven, szinte legendát vont alakja köré, általában — irodalomtörténeti szempontból némileg felszínes módon — Villonhoz hasonlítják. Elcsapott ispán fia volt, az uppsalai egyetemet rövid idő után otthagyta, majd minden képzettség és pénz nélkül beutazta fél Európát. Soha vissza nem fizetett kölcsönökből, elcsábított nők adományaiból élt báró Erik Gyllenstierna álnéven, s amikor hitelezői elől négy évnyi kószálás után 1629ben hazaindult, az ekkor Dániához tartozó Skáne tartományban sikerült elcsábítani egy nemes nagybirtokos leányát és majdani örökösét. Csalására csak a házasságkötés után derült fény. Wivallius apósa és a dán hatóságok elől Stockholmba menekült, szélhámosságát csalafinta hazafias hőstettnek t ü n t e t t e fel (a svédek és a dánok között hadiállapot volt), és felajánlotta a királynak, hogy beáll kémnek a svéd seregbe. Közben azonban felkereste feleségét, így Dániában elfogták és 1631 januárjában halálra ítélték. Kristianstad főteréről, egy ketrecből szökött meg, de Svédo.-ban ismét

618

WLACH bíróság elé került, s 1634-től 1641-ig egy észak-fmno.-i börtön r a b j a volt. Szabadulása után zugügyvédként dolgozott szülőhelyén és Stockholmban. O Jóllehet életének más időszakában is írt (négy nyelven!) verseket, irodalomtörténeti helyét az üldöztetés és a börtön éveinek lírája jelöli ki. A kor (főként német) dal- és zsoltárköltészetének formai elemeit felhasználva a sablonokkal szakító, őszinte átélést közvetítő elégiában énekelte meg a „száraz és hűvös t a v a s z t " : Klagewijsa öfver thenna torra och kalla wáhr (1641: 1 részlet, Tótfalusi I „ Lars Wivallius panaszos éneke. Skandináv költők antológiája, 1967), ünnepelte a szabadság gyönyörűségét: Ack libertás, tu ddla tingh! ('() szabadság, te nagyszerű'!), vagy a hóhérbárd fenyegető közelségét: Varer nu glad mina fiender ('Örvendjetek, elleneim'). A verselés könnyed természetessége, az érzések hitelessége és plasztikussága, a versbe ö n t ö t t világ gazdagsága a v a t j a a költészetet a mindenkori skolasztikából az élet felé vezető lírikusok első nagy svéd mesterévé. O Minthogy ő maga nem t ö r ő d ö t t műveinek kiadásával és utóéletével, ezek gyűjt e m é n y é t csak keletkezésük u t á n h a r m a d félszáz évvel jelentette meg J . H. E. Schück irodalomtörténész, L a r s Wivallius, hans liv och dikter ('Lars Wivallius élete és versei', 2 köt., 1893—1895) c. monográfiájának második kötetében. O írod.: H. Schück: En áventyrare (1918); S. Ek: Studier i Wivalliusvisornas kronologi (1921); uő: Lars Wivallius' visdiktning (1930). Miszogldd

Gábor

Wivel [vivel], Ole (Koppenhága, 1921. szept. 29.—): dán író, költő, kritikus, publicista. J ó m ó d ú polgári családban nevelked e t t . A koppenhágai egyetemen irodalomtörténeti t a n u l m á n y o k a t folytatott, m a j d 1945-ben kiadót alapított. 1954 és 1983 között a Gyldendal könyvkiadó vezetőségi tagja, ezen'belül 1954-től 1963-ig, majd 1971től 1980-ig igazgatója volt. 1964-től a dán akadémia tagja. O Mint az általa vezetett Wivels forlag gondozásában megjelent Heretica (1948—1953) kiadója, 1950—1951ben M. A. Hansenne 1 e g y ü t t társszerkesztője fontos szerepet vállalt a folyóirat körül kikristályosodó mozgalomban, amely a háború utáni évek dán irodalmában meghatározó jelentőségű volt. E mozgalom filozófiai értelemben v e t t egzisztencialista irányultságát vitte t o v á b b 1953-tól a gondozásában megjelent Vindrosen c. folyóirat. Korai művészetében az 1930-as évek realista ábrázolásmódjával szemben ú j r o m a n t i k u s és későszimbolista vonások figyelhetők meg.

Az I fiskens tegn ('A hal jegyében', 1948) és a Jcevndognselegier ('Napéjegyenlőségi elégiák', 1949) c. verseskötetek m o t í v u m a i a háborúhoz és a művészethez kapcsolódnak. Későbbi műveiben is megjelenik a h á b o r ú t követő kultúrkrízis élménye, mely g y a k r a n vallásos tematikában oldódik fel. A vietnami háborúval szembeni érzései j u t n a k kifejezésre a Gravskrifter ('Sírfeliratok', költ.ek, 1970) és a Poesi og protest ('Költészet és tiltakozás', esszék, 1971) c. kötetekben, melyek egyben a szerző fokozódó politikai elkötelezettségéről tanúskodnak. Skabelsen. Et digt om Guds elskvcerdighed ('A teremtés. Költemény Isten szeretetéről', 1981) c. versének nyolc énekében az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozik. Életrajzi munkái közül kiemelkedőek a két hozzá személyesen is közel álló kortárs írót b e m u t a t ó Martin A. Hansen (ua., 2 köt., 1967—1969) és Karén Blixen (ua., 1987) c. művek. 70. születésnapja alkalmából jelent meg az egész életművet átfogó, F. P. Jac és A. Schnack költők által készített Ojeblikke med tiden ('Pillanatok az idővel', költ.-ek és esszék, 1991) c. válogatás. O Egyéb fő m ű vei: Digte ('Költemények', 1943); Maanen ('A hold', költ.-ek, 1952); Poesi og eksistens ('Költészet és egzisztencia', esszék, 1953); Nike (ua., költ.-ek, 1958); Kunsten og krigen ('A művészet és a háború', esszék, 1965); Románcé for voldhorn ('Románc vadászkürtre', életr., 1972); Tranedans ('Dar u t á n c ' , önéletr., 1975); Reisen til Skagen ('Utazás Skagenba', próza, 1977); Danmark ligger her endnu ('Dánia még mindig itt v a n ' , költ.-ek, 1979); Til defattige prcester ('A szegény p a p o k n a k ' , költ.-ek, 1985); Sansning og symbol ('Érzékelés és szimbólum', esszék, 1985); Musikken kommer fra vceggene ('A zene a falakról árad', életr., 1986); Kontrapunkt ('Ellenpont^, életr., 1989); Et midlertidigt ncervoer ('Átmeneti jelenlét', költ.-ek és próza, 1990); Modspil ('Ellenjáték', költ.-ek és próza, 1991). O írod.: J . Mjöberg: Drömmen om sagatiden (1968); B. H. Hansen: Omkring Heretica (1970); B. Haugaard Jeppesen: Ole Wivel (Danske digtere i det 20. árhundrede, 3. köt., 1981); F. Lásson (szerk.): Hermes. E n bog til Ole Wivel (1981). Baksy Péter Wlachovsky [vlahovszkí], Karol (Kassa, ma: Kosice, 1941. m á j . 20.—): szlovák irodalomtörténész, fordító, kritikus. 1948-ban családjával Gömörből Pozsonyba költözött, ahol 1958-ban a Műszaki Egyetem Közgazdasági K a r á n kezdte meg t a n u l m á nyait. E z t megszakította, m a j d 1961-től 1969-ig a Komensky Egyetem Bölcsészka-

619

WLODE rán volt hallgató. 1981-ben elnyerte a filozófiai t u d o m á n y o k doktora címet. Már egyetemi évei a l a t t a Slovenské pohlady c. folyóirat szerkesztője lett. Tanulmányai befejezése u t á n t ö b b mint két évtizedig a Tatran kiadó m u n k a t á r s a k é n t , 1989-ben igazgatójaként működött. 1990-től a CSSZSZK budapesti nagykövetségének tanácsosa és a budapesti kulturális tájékoztató központ igazgatója volt; 1993 óta a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetségének kulturális tanácsosa és a budapesti szlovák kulturális intézet igazgatója. Az E L T E Szláv Tanszékén műfordításelméletet és -gyakorlatot oktat. Munkásságáért 1980-ban a szlovák Smena kiadó diját, 1986-ban a szlovák Ján Holly műfordítói díjat, 1993-ban pedig a magyar Füst Milán műfordítói díjat nyerte le. O 1976 óta rendszeresen l á t o g a t j a Mo.-ot. K u t a t á s a i n a k és fordítói tevékenységének fő területe a magyar irodalom, a magyar—szlovák kulturális és irodalmi kapcsolatok számos kérdésköre: a 20. sz.-i szlovák és magyar irodalom, a szlovák magyar irodalmi kapcsolatok, a műfordítás kérdései és a műfordításelmélet, az irodalomtörténet és irodalomkritika. A k é t nemzet közötti kulturális diplomácia gyakorlati megvalósítója. A magyar kortárs irodalom számos jeles képviselője személyes ismerőse és b a r á t j a . O 1963 óta rendszeresen publikál mind a szlovák, mind a m a g y a r s a j t ó b a n és szaksajtóban. Magyar irodalmi és irodalomtörténeti fordításai a legjelentősebb szlovák és magyar irodalmi folyóiratokban és eddig 49 kötetben jelentek meg. Tolmácsolja a szlovákiai magyar költők és írók műveit (Orendel L., Dobos L., Duba Gy. és mások), valamint a mo.-i m a g y a r irodalom jeleseit (Ottlik G.: Iskola a h a t á r o n , 1976; Mikszáth K.: Tót atyafiak, 1979; Kosztolányi D.: Esti Kornél, 1983; Mészöly M.: Pontos történetek útközben, 1983; Mándy I.: Régi idők mozija, Mi az, öreg?, 1980, 1989; Örkény I. minden fontosabb írása, köztük az Egyperces novellák). K o r t á r s magyar írók és költők műveiből antológiákat állít össze szlovák nyelven (Nádas P., Esterházy P., Mészöly M., Sánta F., Moldova Gy., Szentkuthy M. és mások). Közreműködik a szlovák irodalom magyar nyelvű kiadásában is, többek között g y ű j t e m é n y e s kötetekhez művek válogatásával és fordításával is hozzájárul (Ballada a k ú t vizéről, Bp., 1986). O Kiadói tevékenysége arra is kiterjed, hogy Szlovákiában m a g y a r szerzők műveit, magyar irodalmi válogatásokat rendezzen sajtó alá és lásson el előszóval, különösen a Madách kiadóval együttműködve. Gyak-

ran szerepel a szlovák és a magyar rádió irodalmi műsoraiban is. O Magyarul még: 1 i n t e r j ú (I. Navratil, Tiszatáj, 1981, 11.); 1 t a n . (n. n., Híd, 1981, 1.); 1 tan. (ISZ, 1985, 1.); 1—1 interjú (Körtvélyessy K l á r a , N a g y v , 1992, 1.; Csanda G., Kalligram, 1992, 1.; Simon L., Hitel, 1992, 11.). Hamberger Judit Wlodek [vuodek], Adam (Krakkó, 1922. aug. 8.—uo., 1986. jan. 19.): lengyel költő, műfordító. Aktívan részt vett a krakkói irodalmi életben; 1950-től hivatásszerűen pályakezdő írók. költők t á m o g a t á s á v a l foglalkozott. O 1943-ban, földalatti kiad á s b a n megjelent verseivel debütált. Mintegy tíz kötete jelent meg. Háborús versei Najcichszy sztandar ('A legcsendesebb zászló', 1945) c. kötetében olvashatók. K r a k k ó i költői antológiákat szerkesztett: Hejnal poetycki — wiersze o Krakowie ('Költői kürtjel — versek Krakkóról', 1953); Krakowski Almanach Mlodych ('Fiatalok Krakkói Alman a c h j a ' , 1964); Drugi Krakowski Almanach Mlodych ('Fiatalok második Krakkói Alm a n a c h j a ' , 1980). O Megírta emlékeit a vele egykorú krakkói írókról: Nasz lup wojenny ('A mi hadizsákmányunk', 1970) c. Orosz, cseh és szlovák költők, Rilke és O. Wilde verseit fordította: Antologia poezji czeskiej i slowackiej XX w. ('A X X . sz.-i cseh és szlovák költészet antológiája', 1971). O Gyűjt, kiad.: Wiersze wybrane ('Válogatott versek', 1973). O Magyarul: 1 vers (Lator L., Lengyel költők antológiája, 1951). Pálfalvi Lajos

620

Wnuk fvnukj, Wlodzimierz (Zakopane, 1915. m á j . 15.—): lengyel író, publicista. P o z n a n b a n jogot végzett, m a j d filozófiát t a n u l t a Jagelló Egyetemen. A 2. világháború a l a t t német koncentrációs táborokban raboskodott (1939—1941). 1943-tól részt v e t t a varsói ellenállásban. A háború u t á n Sopotban, m a j d K r a k k ó b a n teleped e t t le, és bekapcsolódott a T á t r a a l j a i Szövetség m u n k á j á b a . O Háborús élményeit t ö b b kötetben írta meg: Obóz kwarantanny. Wspomnienia z Sachsenhausen ( ' K a r a n t é n t á b o r . Sachsenhauseni emlékek', 1946); Walka podziemna na szczytach ('Földalatti harc a csúcsokon', 1948); Bylem z wami. Wspomnienia ze Stutthofu i innych obozów koncentracyjnych ('Veletek voltam. Emlékek S t u t t h o f b ó l és más koncentrációs táborokból', 1960); ezeket kiegészítve többször k i a d t a . Riportokat készített az ú j j á é p í t e t t G d a n s k b a n : Wiosna nad Motlawq ('Tavasz a Motlawánál', 1952). O Legfontosabb tém á j a a szülőföld, a tátraaljai régió történe-

WODEH te, k u l t ú r á j a . Tényekben gazdag esszéket, p o r t r é k a t írt a vidék nagyjairól; az irodalmi legendákat szembesítette a történelmi tényekkel: Moje Podhale ('Az én Podhalém', 1968); Ku Tatrom ('A Tátrához', 1970); Na góralskq, nute^ ('Góral dallamra', 1975). A tájegységhez kötődő amerikai emigrációt is megismerte: Szarotki rosnq. w Chicago ('Havasi gyopár nő Chicagóban', 1964); Zwiqzki klubów malopolskich w Ameryce ('Dél-lengyel klubszövetségek Amerikában', 1974). O Tátrai regéket, m o n d á k a t is g y ű j t ö t t : Gawe^dy Skalnego Podhala ('A Sziklás T á t r a a l j a regéi', 1960). Pálfalvi Lajos Wocquier [vokié], Léon (Gand, 1821— uo., 1864): francia-belga költő, író. A gandi egyetem filozófiaprofesszora volt. Préludes poétiques ('Költői prelűdök', 1842) c. verseskötetén A. Lamartine és V. Hugó formai és nyelvi h a t á s a érezhető. Művei alapján Wocquier nézetei konzervatívak, forradalomellenesek és király p á r t i a k . Moralizáló hangvétel jellemzi a Paul Marbois álnéven kiadott Feuillets d'album ('Albumlapok', 1847) verseit. 1842-től történeti regénysorozatot szentelt Belgium egyik t a r t o m á n y a történetének, ezek közül a legjobb a La derniére marquise du Pont d'Oye ( ' P o n t d'Oye utolsó márkinője', 1850). O E g y é b fő művei: Souvenirs de la vie universitaire ('Az egyetemi élet emlékei', versek, 1847); Cécile (ua., elb., 1847). O írod.: G. Charlier — J . Hanse: Histoire illustrée des Lettres Fran^aises en Belgique (1958). Ferenczi László Wodehouse [vwdhauz], Sir Pelham Grenville (Guilford, Anglia, 1881. okt. 15.—New York, 1975. febr. 14.): angol származású amerikai (USA) író, humorista. Mintegy 100 könyv, több, mint 30 színpadi j á t é k szerzője, társszerzője, húsznál több filmforgatókönyv írója. Szülei t a r t ó s kiküldetésben éltek, Wodehouse és három fivére rokonoknál nevelkedett. Később írói munkásságára meghatározóak lettek dulwichi iskolaévei (1894—1900); az angol középiskolák világa, a diákbarátságok, a rögbi- és krikettbajnokságok nemcsak életében, hanem műveiben is fontos szerepet játszanak. A középiskola után Oxfordba készült egyetemre, de a p j á t időközben nyugdíjazták, a t a n í t t a t á s költségeire nem tellett. Wodehouse gazdasági pályára lépett, s 1900 szeptemberében a Hong K o n g and Shanghai B a n k alkalmazottja lett. A b a n k b a n szerzett kiábrándító élményei alapján született első igazi könyvsikere, a valóságos 621

elemekre épülő Psmith in the City (reg., 1910: Révbíró T., Psmith a pénzvilágban, 1994). O Hivatásos írói p á l y a f u t á s a a Globe c. folyóiratnál kezdődött; nemsokára már több ismert lap is közölte írásait, köztük a londoni Strand és 1915-től — a New York-i Saturday Evening Post. E t t ő l kezdve az Atlanti-óceán mindkét p a r t j á n sikeres írónak számított. E g y r e több időt t ö l t ö t t az USAban, ahol csakhamar bekapcsolódott a színházi életbe is. Zenés vígjátékok szerzőjeként, dalszövegírójaként olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint J . Kern és G. Gershwin. O dolgozta át zenés színpadra Molnár F. J á t é k a kastélyban c. színművét (The Play's the Thing, 'A színmű az igazi', bem.: New York, 1926, nov. 3.). Termékenységére jellemző, hogy öt n a p múlva egy másik d a r a b j á t m u t a t t á k be a Broadway-n. Az 1930-as években m á r a szórakozt a t ó irodalom királyának t e k i n t e t t é k . Egyik kritikusa, J . Agate így fogalmazott: ,,P. G. Wodehouse-t egy kicsivel Shakespeare alá sorolom, és tetszés szerinti távolságra mindenki más fölé". 1939. jún. 21-én az Oxfordi E g y e t e m díszdoktorrá a v a t t a . A ceremónia u t á n Wodehouse a francia tengerparton, Le Touquet-ban álló nyaralójába utazott. I t t érte a német megszállás 1940. máj. 22-én. Néhány hónapi házi őrizet után internálták; előbb Lille-ben, egy börtönépületben, később a belgiumi Liége fogolytáborában, végül a ma Lengyelo.-hoz tartozó Tost városka elmegyógyintézetében t a r t o t t á k fogva. I t t írta Money in the Bank ('Pénz a bankban') c. regényét. Szabadulását végül is előrehaladott életkorának köszönhette, a hatvanhoz közeledvén feltételesen elengedték. 1941. jún. 21-én Berlinbe, egy szállodába költöztették, ahol állandó felügyelet a l a t t állt. Felesége, aki Franciao.-ban m a r a d t , i t t csatlakozott hozzá. A Berlinben töltött hónapok alatt követte el élete nagy tévedését: elfogadta a náci propagandaminisztérium a j á n l a t á t : a német rádió USA felé sugárzott adásában felolvasta írásait. Az USÁ ekkor még nem állt hadban a német birodalommal. Az elhangzott szövegek (összesen öt) keserű gúnnyal idézik fel Wodehouse fogolytáborbeli élményeit, és korántsem szolgálták a német érdekeket. A német cenzúra nem értette meg az angol h u m o r t , ennek volt köszönhető, hogy a szövegek egyáltalán adásba kerülhettek. Az angolszász közvélemény azonban ettől függetlenül mélységes felháborodással fogadta a puszta tényt, hogy kedvenc humoristája a berlini rádió hullámhosszán hallatja h a n g j á t . Egy gyilkosan kegyetlen hangú jegyzet erejéig még

WODHA a BBC is hazaárulónak, Quislingnek bélyegezte Wodehouse-t. Védekezni nem volt módja — Németo.-ot n e m h a g y h a t t a el. 1943. szept.-ében végül k i u t a s í t o t t á k az országból, feleségével Párizsba u t a z o t t . 1944. aug. 25-én itt érte meg a felszabadulást, ami ú j a b b letartóztatással j á r t : ezúttal a francia hatóságok vették őrizetbe, hogy a hazaáruló fogságba ejtésével az angolok kedvében j á r j a n a k . A Wodehouse körüli vita végül is azzal oldódott meg, hogy a brit alsóház úgy d ö n t ö t t : nincs olyan törvény, amelyet az író megsértett volna, amikor az ellenség rádiójában felolvasott. Ügyében végül még vádemelés sem született. A Wodehouse házaspár végül is 1947ben u t a z o t t vissza Franciao.-ból az USAba. (A hajón, az átkelés ideje a l a t t amerikai színpadra dolgozott át egy ú j a b b Molnár F. vígjátékot.) 1955. dec. 15-én m e g k a p t a az USA állampolgárságot, 1975. j a n u á r elsején II. Erzsébet királynő a Knight Commander of the British Empire címet adományozta neki, jelezve, hogy a brit birodalom végérvényesen megbocsátott agg m u l a t t a t ó j á nak. Sir. P. G. Wodehouse alig néhány héttel élte túl a kitüntetést: életének kilencvennegyedik esztendejében h u n y t el egy Long Island-i kórházban. O Wodehouse művei a rendkívül hosszú alkotói pálya teljes terjedelmében feltűnő egységességet m u t a t n a k . Szinte mindegyikben ugyanaz a kor, a század első évtizede, VII. Eduárd uralkodásának időszaka elvenedik meg. A hősök újra és ú j r a visszatérnek; a különböző regényekben szereplő figurák keresztben-kasul ismerik egymást, életük sokszorosan összefonódik. Wodehouse legendás alakjai a dickensi hagyományból kinőtt különcök: Lord E m s w o r t h , a kelekótya, a dísznövénytenyésztő vidéki arisztokrata; Jeeves, a zseniális inas és gazdája, a félnótás Bertie Wooster; Molloy, a kétbalkezes bűnöző és Psmith, a szocialista eszmékkel karcérkodó, megállíthatatlanul szószátyár gigerli, csakúgy, mint Ukridge, a leleményes ingyenélő. Wodehouse egyik fő írói erőssége a gondosan kidolgozott, bonyolult cselekményhez, a dramaturgiailag jól felépített komikus helyzetekhez való érzék. A másik, a fontosabbik pedig az egyedülállóan hajlékony nyelv. Szövegében a korabeli szleng páratlan könnyedséggel keveredik a keresetten választékos írói kifejezésekkel, a sűrűn alkalmazott klasszikus idézetekkel. Wodehouse a mondatszerkesztésből, sőt a központosításból is képes volt komikumot fakasztani. O Legismertebb művei közül számos magyarul is megjelent: Leave it to Psmith (1923: Devecseriné Guthi Erzsébet,

Forduljon Psmithhez, 1929); Ukridge (1924: Révbíró T., Az életművész, 1984); Sam the Sudden (1925: uő, Hübele Sámuel, 1972); Carry On, Jeeves (1925: uő, Folytassa, Jeeves, 1991); Money for Nothing (1928: Gy. H o r v á t h L., Talált pénz, 1992); Summer Lightning (1937: Révbíró T., Nyári zivatar, 1975); Üncle Fred in the Springtime (1939: Ürögdi F., Fred bácsi csúcsformában, 1990); Do Butlers Burgle Banks? (1968: Dücső Cs., Kirabol a komornyikom, 1988). O írod.: D. A. Jasen: A Bibliography and Reader's Guide to the First Edition of P. G. Wodehouse (1971): R. A. Hall: The Comic Style of P. G. Wodehouse (1974); D. A. Jasen: P. G. Wodehouse — a Portrait of a Master (1975); Thelma Cazalet-Keir (szerk.): Homage to Pelham Grenville Wodehouse (1975); I. Sproat: Wodehouse a t War. The E x t r a o r d i n a r y T r u t h a b o u t Pelham Grenville Wodehouse's Broadcasts on Nazi Rádió (1981); J . H . C. Morris: Thank You, Wodehouse (1981); B. Green: Pelham Grenville Wodehouse. A Literary Biography (1981); B. Phelps: Pelham Grenville Wodéhouse: Man and Myth (1992). Révbíró Tamás Wodhams [vademsz], J a c k (Dagenham, 1931. szept. 3.—): ausztrál science-fiction író. Angliából 1955-ben vándorolt Ausztráliába, ahol volt gépszerelő, ecsetügynök, idegklinikai portás, taxi- és teherautósofőr. O H á r o m regénye és rengeteg elbeszélése főként párbeszédekből áll, minimális leírással v a g y m a g y a r á z a t t a l kiegészítve. O F ő b b művei: The Authentic Touch ('A hiteles érintés', reg., 1971); Looking for Blücher ('Blüchert keresve', reg., 1980); Whosa Whatsa? ('Kicsoda micsoda?' elb., 1980); Freeway ('Autópálya', elb., 1981); Ryn (ua., reg., 1982); The Hide ('A rejtekhely', elb., 1983). O Magyarul: 1—1 nla (Veres I., Galaktika, 1981, 43.; Veress M., uo., 1983, 50.; Tretkosz J u d i t , uo., 1989, 6.). Somogyi György Woel [voel], Cai Mogens (Frederiksberg, 1895. okt. 28.—Ejby, Sjselland, 1963. jún. 12.): dán író, költő. Tanári tanulmányait félbehagyva könyvkereskedőnek tanult, m a j d könyvkiadással foglalkozott. A dán írószövetség egyik alapító t a g j a és 1941-től 1957-ig elnöke volt. O 1919-ben jelentkezett Kleopatra og andre Digte ('Kleopátra és más költemények') c. kötetével, mely egy meglehetősen termékeny írói pályafutás kezdetét jelentette. Ezt követően — gyakran humoros hangvételű — műveiben hétköznapi sorsokkal foglalkozott. Irodalom-

622

WOEST történeti munkái közül kiemelkedőek a Troubadourer. Liter cere Tidsbilleder ('Trubadúrok. Irodalmi korképek', 1930— 1934), a Tyvernes og Tredvernes Digtere ('A húszas és harmincas évek költői', 2 köt., 1941), a Dansk Forfatterleksikon ('Dán írók lexikona', 1945) és a Dansk Literaturhistorie 1900—1950 ('Dán irodalomtörténet 1900—1950', 2 köt., 1956). Min sjcellandske Barndom og Ungdom ('Sjsellandi gyermekés ifjúkorom', 1963) c. befejezetlen önéletrajza átfogó képet fest a szerző koráról is. O Egyéb fő művei: Moder ('Találkozások', költ.-ek, 1920); En Sommer ('Egy nyár', költ.-ek, 1926); Mit Livs Elvira ('Életem Elvirája', reg., 1930); Hverdagens Sange ('Mindannapi énekek', költ.-ek, 1935); De som bor i Glashus ('Akik üvegházban laknak', reg., 1936); Forunderlig Hverdag ('Különleges hétköznap', nlák, 1937); Ventetider ('Várakozási idők', költ.-ek, 1942); Udvalgte Digte ('Válogatott költemények', 1955). O írod.: N. T. Mortensen (szerk.): En bogens tjener. Cai M. Woel (bibliográfiával, 1955); J . C. Jorgensen: Litteraturen og hverdagen (1979). Baksy Péter Woensel [viínszel], Pieter van (eredeti családi név); Amurath Ejfendi, Hekim machi (álnevek); (Haarlem, 1747. jan. 10.— Hága, 1808. ápr. 21.): holland író. 1770-ben a v a t t á k Leidenben orvossá, 1772 és 1780 között orosz szolgálatban Szent-Pétervárott és a Fekete-tenger mellett, majd később A m s z t e r d a m b a n volt hajóorvos. 1784-ben Konstantinápolyba utazott, majd onnan 1786-ban a Krímbe. 1789-ben ú j r a Hollandiában tisztiorvosként működött, 1797-ben visszatért Oroszo.-ba. 1792től almanachot szerkesztett De lantaren ('Lámpák') c. A jótollú, éles megfigyelő képességű irodalmár franciaellenes, antiklerikális szatirikusként szerzett hírnevet. O Egyéb fő művei: De konst van waarnemen ('Az érzékelés művészete', 1772); Aantekeningen, gehouden op eene reize door Turkyen, Natolién, de Krim en Rusland in de jaren 1784—1789 ('Az 1784—1789-es években Törökországban, Anatóliában, a Krímben és Oroszországban t e t t utazáson készített útijegyzetek', 2 köt., 1791—1795). O Magyarul: 1 vers (Eörsi I., Németalföldi költők antológiája, 1965). Keller Anna Woestijne [vúsztejne], Karel van de (írói név); Carolus P e t r u s E d u a r d u s Maria van de Woestijne (eredeti családi név); (Cent, 1878. márc. 3.—Zwijnaarde, Gent köz., 1929. aug. 24.): flamand költő, író. Centben járt középiskolába, m a j d az ottani egyete-

men pár év filozófiát és germanisztikát hallgatott. A n y j a és testvére cégtársa lett egy rézfeldolgozó üzemben. Egészségi okokból Sint-Marten-Latemsbe költözött, ahol egy híres művészkolónai működött. Barátai közé t a r t o z o t t t ö b b neves belga impresszionista festő is. 1906-tól a Nieuwe Rotterdamsche Courant c. holland újság brüsszeli levelezője. 1911-től az oktatási és művelődésügyi minisztériumban különböző állások a t töltött be. 1920-ban a genti egyetem professzora lett, ahol irodalomkritikai és irodalomtörténeti előadásokat t a r t o t t . O Woestijne a -*fin de siécle tipikus költője. Életműve három részre bontható: szenzualista, majd a spiritualizmusba való átmeneti szakaszra, s az utolsó spiritualista, misztikus korszakra. Verseiben nagy hangsúlyt k a p a szellem és az érzékiség közötti ellentét, az élettől való félelem és a megváltásba v e t e t t remény. I f j ú k o r i művei még romantikus életérzésről tanúskodnak, de eredetiségükkel mégis felhívták a figyelmet. így került a Van nu en straks c. irodalmi folyóirathoz. I t t közölt verseiben még a -+Taehtigers hatása érződik. Csak 1900 körül sikerült kiszabadulnia e hatás alól és s a j á t egyéni hangot kialakítania. Ennek jelei m u t a t k o z n a k Het Vader-huis ('Apai ház', 1903) c. kötetében, mely egyébként még rokonságot m u t a t a francia szimbolizmussal, Baudelaire-rel, Verlaine-nel. E kötet fő t é m á j a a szerelem öröme és a s a j á t nárcisztikus egyéniségével való összeütközés. Versesköteteit szigorúan szerkesztette, legtöbbjük szimmetrikus szerkezetű, t é m á k szerint csoportosította a verseket. Woestijne szerint versei szimbolikus önéletrajzok. Házassága, a mindennapi élet apróbb-cseprőbb gondjai hatással voltak t e m a t i k á j á r a is: a versek középpontjában már nem önmaga, hanem az általános emberi kérdések álltak: De gulden schaduw ('Arany árnyék', 1910); Interludién I—II. ('Közjátékok', 1912, 1914) c. kötetei epikus, mitologikus ihletésű verseket t a r t a l m a z n a k . Lélek és test közötti szakadék a t é m á j a a n n a k a ciklusnak, mely a következő kötetekből áll: De modderen man ('Iszapember', 1920); God aan zee ('Isten a tengernél', 1926); Het bergmeer ('Hegyi tó', 1928). Prózai m u n k á i b a n inkább elmélkedő-bölcselkedő stílusú: Lathemse brieven over de lente ('Lathemi levelek az őszről', 1901); Janus met de dubbele voorhoofd ('Kettős homlokú J a n u s ' , nlák, 1908); Goddelikje verbeeldingen ('Isteni képzeletek', prózai írások, 1918); De nieuwe Esopet ('Az ú j Esopus', 1932). Esszéit és kritikáit a Kunst en geest in Vlaanderen ('Művészet és lélek Flandriában', 1911) és a

623

WOHL Schroeflijn I. Opstellen over plastische Kunst, II. Opstellen over literaire Kunst ('Csigavonal, I. T a n u l m á n y o k a plasztikus művészetről, TI. T a n u l m á n y o k az irodalmi művészetről', 1928) c. kötetekben publikálta. Publicisztikájában élesszemű, ironikus megfigyelőnek mutatkozik. A Van Nu en Straks körül csoportosuló alkotók legjelentősebbikeként egy egész írói nemzedék tek i n t e t t e szellemi a t y j á n a k . O G y ű j t , kiad.: Werken I—V. ('Művei', 5 köt., 1928— 1933); Verzamelde gedichten ('Összegyűjtött versek', 1978); Verhalen ('Elbeszélések', K. Fens kiad., 1978). O Magyarul: 2 vers és 1 versrészlet (Végh Gy., Modern Orfeusz, 1960); 3 vers (Görgey G., Kócsvay Margit, Tótfalusi I., Németalföldi költők antológiája, 1965); 16 vers (Kalász M., Kócsvay Margit, F l a m a n d lírai antológia, 1969); 1 vers (Kalász M., Verses világjárás, anto., 1971); 1 vers (Görgey G., Vadászszerencse, anto., 1974); 5 vers (Dékány K., Holland költők Gortertől napjainkig 1. köt., 1986). O írod.: M. Gijsen: Karel van de Woestijne (1920); P. Minderaa: Karel van de Woestijne. Zijn leven en werken (1942); H . Teirlinck: Karel van de Woestijne 1878—1929 (1956); M. R u t t e n : H e t próza van Karol van de Woestijne (1959); uő: Karel van de Woestijne (1970); E. van E l m b t : Godsbeeld en godservaring in de lyriek van Karel van de Woestijne (1974); M. Somers: Karel van de Woestijne 1878—1929 (1979). Keller Anna Wohl [vól], Ludwig von (eredeti név); Louis de Wohl (írói névváltozat); (Berlin, 1903. jan. 24.—Luzern, 1961. jún. 2.): német nyelvű író. Fiatalon kalandos utazások a t t e t t különböző kontinenseken. 1935— 1939 között Ausztriában élt, u t á n a Angliába emigrált és belépett a brit hadseregbe. A 2. világháború után Svájcban telepedett le. Többnyire egzotikus vagy történeti környezetben játszódó színes és érzelmes regényeket írt, mint: Das indische Wunder ('Az indiai csoda', 1926); Der Vagabund vom Áquator ('Az Egyenlítő vándora', 1929) stb. E g y ilyen jellegű könyve magyarul: Don Jüan unokája (n. n., 1933). Angliai éveiben angol nyelven is írt, e műveit később maga fordította németre. Komáromi Sándor W o h m a n n fvóman], Gabriele (férjezett név); Guyot (családi név); ( D a r m s t a d t , 1932. máj. 21.—): német író- és költőnő. Bölcsészetet tanult és egy ideig tanári állást vállalt szülővárosában. Az 1950-es évek végétől jelentkezett elbeszélésekkel, hangjá-

tékokkal és versekkel, később pedig regényekkel is. Korai elbeszéléseinek gyűjteménye: Erzahlungen ('Elbeszélések', 1966) és n é h á n y hangjátéka: Weinen ('Sírni', 1966) stb. keltett először figyelmet, a német átlagkörnyezet hétköznapi önzésének, képm u t a t á s á n a k lehangoló bemutatásával. W o h m a n n pszichogrammokat ír a családi miliő szere tétlenségéről, egy-egy hozzátartozó uralkodásvágyáról, a másik megaláztatásáról, a lélektelen v a g y a brutális nevelésről, a párkapcsolatok őszintétlenségéről, a p a r t n e r d u r v a becsapásáról stb. Az elbeszélés síkja mindig a miliőn belül húzódik, a megfigyelés kérlelhetetlen pontossága mellett ez a d j a az ábrázolás közvetlen valószerűségét, valamint az, hogy gyakran maga az elbeszélő is e kétes valóság része. A pillanatfelvételekben a szenvtelen tárgyszerűség és a szatíra, irónia v á l t j a egymást. Legjobb elbeszélései az évről-évre közrea d o t t kötetek címét a d j á k ; pl. Lándliches Fest ('Falusi ünnep', 1968); Sonntag bei Kreisands ('Vasárnap Kreisandéknél', 1970); Gegenangriff ('Ellentámadás', 1972); Habgier ('Mohóság', 1973); Die Bütows ('A Bütow család', 1975) stb. A kritika kezdetben inkább elutasította, mind kedvelte W o h m a n n „nihilizmusát", később azonban elfogadta az átlag privátkörnyezet illúziótlan b e m u t a t á s á t — igaz, hogy a szerző is enyhítette a képet, o l d o t t a b b mozzanatok társításával. Ez leginkább regényeiben jelenik így meg, pl. az Ernste Absicht ('Komoly szándék', 1970) önvallomásos számvetésében, a Schönes Gehege ('Szép rezervát u m ' , 1975) író-hősének belátásaiban vagy az Ausflug mit der Mutter ('Kirándulás anyával', 1976) harcot és egymásrautaltságot mérlegre tevő beszámolójában. Prózaés hangj átéktermése mellett feszes tárgyiasságú versekkel is folyamatosan jelentkezik: So ist die Lage ('Ez a helyzet', 1974), Grund zur Aufregung ('Ok izgalomra', 1978), Passau, Gleis 3 ('Passau, 3. vágány', 1984), t o v á b b á lehetőséget k a p a televízióknál: Entziehung ('Elvonókúra', 1973) stb. Állandó jelenlétével két és fél évtizede a német nyelvű irodalom egyik meghatározó képviselője. O Egyéb főbb művei: Abschied für lánger ('Búcsú hosszabb időre', kisreg., 1965); Paulinchen war alléin zu Hause ('Magában volt otthon Paulácska', reg., 1975); Heiratskandidaten ('Házasulandók', hangjátékok, 1975); NachricMensperre ('Hírzárlat', elb.-ek, 1978); Frühherbst in Badenweiler ('Koraősz Badenweilerben', reg., 1978); Paarlauf ('Párosfutás', elb.-ek, 1979); Das Glückspiel ('Játék a boldogsággal', reg., 1981); Bőse Streiche ('Rossz tréfák', elb.-ek,

624

WOJCI 1981); Jetzt und nie ('Most és soha', reg., 1982); Goethe, hilf! ('Goethe, segíts!', elb.ek, 1983); Russischer Sommer ('Orosz nyár', elb.-ek, 1983); Ich lebe. Ich schreibe ('Elek. írok', önéletr., 1984); Der Flötenton ('Fuvolaszó', elb.-ek, 1987); Kassensturz ('Rovancs', elb.-ek); Bitté nicht sterben ('Kéretik életben maradni', reg., 1993). O Magyarul: 1 elb. (Szabó E., Nagyvilág, 1967, 3.); 2 vers (Székely Magda, A sóragyogású b á n a t , anto., 1973); Mindent a galériáért (Bendl Júlia, E m b e r Mária, Géczy Vera stb. elb.ek, 1976); 1 vers (Tandori D., Föld és vadon, 1978); 1—1 elb. (Tandori D., É g t á j a k , anto., 1972; uő, IPM, 1978, 1.; Rónaszegi Éva, É g t á j a k , 1978—79; J á v o r 0 . , U j Tükör, 1982, 35.; Bereczky Zsuzsa, Nagyv, 1984, 4.). O írod.: Th. Scheuffelen (szerk.): Materialienbueh Gabriele Wohmann (1977); G. P. K n a p p : Gabriele W o h m a n n (1981); H. Wagener: Gabriele W o h m a n (1986). Komáromi Sándor Woiwode [vajvód], L a r r y Alfréd (Carrington, 1941. okt. 30.—): amerikai (USA) író, költő. Észak-Dakota állami egyetemén végzett irodalomtanár, a P.E.N. Club amerikai tagozatának vezetőségi t a g j a . O Legismertebb és legjobbnak t a r t o t t regénye (Beyond the Bedroom Wall, 'A hálószoba fala mögött', 1975) nagyszabású családi krónika, egy német emigráns család amerikai h á n y a t t a t á s a i n a k t ö b b nemzedéket felölelő története. O F ő b b művei még: What I 'm Going to Do, I Think ('Amit most alighanem tenni fogok', reg., 1969); The Suitor ('A kérő', elb., 1970); Even Tide ('Egyenletes árapály', versek, 1977); Pappa John ('John papa', reg., 1981); Changé ('Változás', elb., 1981); Firstborn ('Elsőszülött', elb., 1983). Somogyi György Wojaczek [vojocsek], R a f a l (Mikolów, 1945. dec. 7.—Wroclaw, 1971. m á j . 11.): lengyel költő. 1965-ben d e b ü t á l t . Szuggesztív egyéniségéről öngyilkossága után különféle irodalmi legendák születtek. O Katasztrofista lírája a személyiség széthullásáról, t u d a t a l a t t i félelmekről tudósít; mindez kemény társadalomkritikával párosul. A csúfság és a halál megszállottjaként beszélő, fóbiákkal és rögeszmékkel terhelt lírai a l a n y á b a n szinte az első pillanatban magára ismert az 1960-as évek nonkonformista nemzedéke, amely h a m a r o s a n kultikus költőjévé a v a t t a . Naiv olvasóit akasztófahumora, drasztikus szókészlete r a g a d j a meg; kritikusai mesterségbeli t u d á s á r a és a költői hagyománnyal f o l y t a t o t t párbeszédére is felfigyeltek. O Verseskötetei: Sezon 40

('Évad', 1969); Inna baj/ca ('Más mese', 1970); Którego nie bylo ('Aki nem volt', posztumusz, 1972); Nie skonczona krucjata ('Befejezetlen kereszteshadjárat', posztumusz, 1972). O G y ű j t , kiad.: TJtwory zebrane ('Összegyűjtött művek', 1976). O Magyarul: 1—I vers (Gömöri Gy., Ú j Symposion, 1974, 114.; Fábián L., Tiszatáj! 1976, 12.; Várkonyi A., Alf, 1979, 9.); 5 vers (Csordás G., Színkép, anto., 1984); 1 vers (uő, Ú j Symposion, 1989, 11—12.). O írod.: A. Wi^ckowski: Wypadek — zbiegowisko (Odra, 1973, 5.); S. Stabro: Od Bursy do Rafala W o j a c z k a (Ruch Literacki, 1974, 4.); J . Styczen: Chaotycznie o Rafale Wojaczku (Nowy Wyraz, 1975, 5.); J . Blonski: Inne l^ki, inne b a j k i (Odmarsz, 1978); S. Stabro: W czyscu jasnowidzenia (Twórczosc, 1978, 7.). Pálfalvi Lajos Wójcicka- Chylewska (vuj csicka-hilevsz ka], Zofia; Helena Szarska (álnév); (Radom, 1876. m á j . 14.—Zürich, 1963. nov. 30.): lengyel írónő, publicista. K r a k k ó b a n volt t a n á r n ő és színésznő, 1940-től Svájcban élt. Korai drámái M. Maeterlinck, H. Ibsen és J . A. Kisielewski h a t á s á t m u t a t ják. O A Dyletanci ('Dilettánsok', 1900) a művész önfeláldozásáról, a Pani L'Arte ('L'Arte kisasszony', 1906) a színészek életéről szól. Lélektani drámáin S. Freud hatása érezhető: Natrett ('Tolakodó', 1901); Ewa (ua., 1905); Dyletanci grzechu ('A bűn dilettánsai', 1905); W latarni ('A lámpában', 1909). Későbbi színművei nemzeti— politikai t e m a t i k á j ú a k : Jeszcze wczoraj ('Még tegnap', 1919); Tam, od Odry. .. ('Ott, az O d r á t ó l . . .', 1932). O Mlodzieniec z Sai's ('Egy i f j ú Sáisból', 1906) c. regénye egyetemista művész—bohém környezetben játszódik, egy nemzedék világnézeti válságáról vall. Bőbeszédű, naiv és aránytalan regényei a női lélek kialakulását kísérik végig: Listy do Pana Boga ('Levelek az Úristenhez', 1908); Listy do Ciebie ('Levelek Hozzád', 1911). Pálfalvi Lajos Wójcicki [vujcsickij, Kazimierz Wladyslaw (Varsó, 1807. márc. 3.—uo., 1879. aug. 2.): lengyel néprajztudós, irodalomkritikus, író. Hazafias h a g y o m á n y o k a t ápoló kisnemesi családból származott; a p j a felcserként tevékenykedett. A piarista gimnázium elvégzése u t á n rendszertelen, elsősorban irodalmi t a n u l m á n y o k a t f o l y t a t o t t a Varsói Egyetemen és már ekkor bekapcsolódott a város irodalmi életébe. 1827 és 1830 között t ö b b országjáró k ö r u t a t tett, elsősorban a lengyel falvakat tanulmányozta. Eközben t á m a d t fel benne az ér-

625

WOJCI deklődés a néphagyomány és a szláv régiségek iránt. Gyűjtésének eredményeit folyóiratokban, majd önálló kötetekben publikálta. Elsősorban közmondás- és népmeseg y ű j t e m é n y e (Przyslowia narodowe, 'Nemzeti közmondások', 1—3. köt., 1830; Klechdy, 'Regék', 1837) t e k i n t h e t ő úttörő munk á n a k . Az 1830—183l-es felkelést mind fegyverrel, mind tollal t á m o g a t t a ; hazafias költeményekben b u z d í t o t t a honfitársait. A felkelés bukása után Galíciába költözött és t a g j a lett a Ziewonia nevű csoportnak, amely a szláv hagyományok, ill. a népi k u l t ú r a felfedezését és népszerűsítését tűzte zászlajára. 1834-ben visszatelepült a Kongresszusi Királyságba. Levéltári és könyvtári m u n k á j a mellett számos folyóiratnak is m u n k a t á r s a volt (Bibliotéka Warszawska, Klosy, Tygodnik Ilustrowany, Bluszcz); almanachokat a d o t t ki és szerkesztette az Olgelbrand-féle nagylexikont. Az 1850-es évektől irodalmi és publicisztikai munkásságában egyre fontosabb szerep j u t o t t szülővárosának, Varsónak, melynek híres és névtelen lakóit, mindennapjait és hagyományait igyekezett megörökíteni és megszerettetni. O Jellegzetes és fontos a l a k j a volt a lengyel r o m a n t i k á n a k , s n o h a igazán eredeti és értékes irodalmi m ű v e t nem alkotott, nagy szolgálatot t e t t a lengyel t u d o m á n y n a k , és korának hű krónikása volt. O Gyűjt, kiad.: Pamie^niki dziecka Warszawy i inne wspomnienia 1—2. ('Varsó egy szülöttének emlékiratai és más visszaemlékezések', 1—2. köt., 1974). O írod.: Maria Grabowska: Kazimierz Wladyslaw Wójcicki (Obraz L i t e r a t u r y Polskiej, I I , 2., 425-—462. old.); uő: Pami^tniki zbiorowej pami^ci (Rozmaitosci romantyczne, 1978). Kertész

Noémi

Wojciechowski [vojcsjehovszki], J a k u b (Nowiec, 1884. júl. 3.—Barcin, 1958. ápr. 17.): lengyel író. Föld nélküli parasztcsaládból származott. 1899-től németo.-i gyár a k b a n és bányákban dolgozott. Az 1. világháború alatt a n é m e t hadseregben, a n y u g a t i fronton harcolt. O 1923-ban a Lengyel Szociológiai Intézet első díjjal jut a l m a z t a kéziratát, amely később Zyciorys wlasny robotnika ('Egy munkás önéletrajza', 1930) c. a lengyel memoárirodalom klasszikusa lett. F ő k é n t naiv őszinteségéért, pontosságáért, nyelvjárási fordulatokban és germanizmusokban gazdag, érdekes nyelvezete miatt becsülik. Keveredik benne a humor és a pátosz. A munkások és a parasztok nyomoráról készült naturalista leírásai forrásértékűek a történészek számára. O írói pályáján T. Boy-Zelenski se-

gítette. Megmaradt a tényirodalom sajátos változatánál; önéletrajzi elbeszéléseket írt: Raz kiedys a obecnie ('Valaha egyszer és most', 1933). O Megkapta a Lengyel Irodalmi Akadémia aranykoszorúját. O A 2. világháború u t á n aktív p á r t t a g volt; folyt a t t a emlékiratait, megírta élete utolsó harminc évét: Ciqg dalszy mego zyciorysu juz w kraju ('Önéletrajzom folytatása, már otthon', 1972). O írod.: W. Rogowski: Zapomniana przyjazn Boya (1967); S. Helsztynski: Dojrzewanie klasowe robotnika (Pami^tnikarstwo Polskié, 1975, 1 4.). Pálfalvi Lajos Wojciechowski [vojcsjehovszki], Józef; Józef z Mazowsza (írói álnév); (Varsó, 1840— uo., 1879. febr. 27.): lengyel költő, író, drámaíró. Magas rangú hivatalnokként dolgozott, később megbetegedett és szegényen halt meg. O Műveire a r o m a n t i k a volt meghatározó. Több fontos lengyel folyóirattal e g y ü t t m ű k ö d ö t t . Judyta ('Judit') c. p o é m á j á b a n az ország helyzetét ábrázolta allegorikus formában. Minden művében a korabeli politikai és társadalmi helyzetről adott álcázott képet, rendszerint bibliai és történelmi eseményeket alkalmazva erre: Ksiqiniczka Ostrogska ('Ostóg hercegnője', dráma, 1868); Kobiety i mqzczyzni ('Nők és férfiak', reg., 1871); Gero margraf ('Gero őrgróf, d r á m a , 1872). Lengyelre fordította A. Tennyson drámáit. O írod.: W. Przyborowski: Józef z Mazowsza (Stara i mloda prasa, 1897); J . W. Gomulicki: Warszawa wczorajsza (1961). Kovács István Wojciechowski [vojcsjehovszki], Konst a n t y (Sokolniki, 1872. márc. 11.—Lemberg, 1934. júl. 16.): lengyel irodalomtörténész. A Lembergi Egyetemen végzett; középiskolákban, majd az egyetemen tanított. 1916-tól professzor, akadémikus, a Mickiewicz I rodalmi Társaság alelnöke volt. O Kezdetben a varsói klasszicista költészettel foglalkozott: Kajetan Kozmian. Zycie i dziela ( ' K a j e t a n Kozmian élete és munkái', monográfia, 1897). Később a 18—19. sz.-i lengyel regény műfajtörténeti, narratológiai problémáit vizsgálta. Részlettanulmányai elkészültek, a szintézis — Wiek oswiecenia ('A felvilágosodás kora', 1926) c. munkájához hasonlóan — befejezetlen m a r a d t : História powiesci w Polsce ('A regény története Lengyelországban', 1925). Összehasonlító irodalomtörténeti k u t a t á s o k a t is végzett, a Werther és W. Scott lengyel f o g a d t a t á s á t vizsgálta: Werter w Polsce ('A Werther Lengyelországban', 1904); ,,Pan Tadeusz" Mickiewicza a ro-

626

WOJDO mans Walter Scotta ('Mickiewicz ,,Pan T a d e u s z a " és Walter Scott románca', 1919). T u d o m á n y o s népszerűsítő munkái mellett sok kiadást megélt kézikönyvet is írt: Dzieje literatury polskiej ('A lengyel irodalom t ö r t é n e t e ' , 1909) c. Didaktikai, módszertani és metodológiai kérdésekkel is foglalkozott: Jqzyk polski. Wskazówki metodyczne ('A lengyel nyelv. Módszertani ú t m u t a t ó k ' , 1923); Uwagi wstqpne do badan nad nowszq, literatura^ polskq, ('Előzetes megjegyzések az ú j a b b lengyel irodalom k u t a t á s á h o z ' , 1926). O írod.: n. n.: Cieniom Konstantego Wojciechowskiego (1925). Pálfalvi Lajos Wojciechowski fvojcsjehovszkij, Piotr (Poznan, 1938. febr. 18.—): lengyel író. Geológiát és újságírást tanult a Varsói Egyetemen, m a j d a lódzi filmművészeti főiskola rendező szakát is elvégezte. O Műveiben különféle stílusok parafrázisát n y ú j t j a , vonzódik a groteszkhez. Az ábrázolt világot a konvenciók uralják, hősei az abszurd d r á m a szereplőihez hasonlóan alapvető kommunikációs nehézségekkel küszködnek, a jelentés elvész a kiüresedett fordulatokból. Művei a modern ember t u d a t á t tárják fel, amelyben a hagyományozott erkölcsi—kulturális példák ellentmondásba kerülnek a nagy társadalmi átalakulással. Regényeiben gyakoriak a vendégszövegek, különféle stílusok, archaikus és irodalomalatti formák (lélektani regény, szalonrománc, nemzeti eposz, ponyva, kémregény) keverednek egy művön belül. O A 2. világháború u t á n játszódó Kamienne pszczoly ('Kő méhek', 1967) a levélregény konvencióiból építkezik, a Czaszka w czaszce ('Koponya a koponyában', 1970) stilizált emlékirat, összeköti a jelent az Osztrák-— Magyar Monarchia alkonyával, a lengyel századelővel és a balkáni kultúrával. O Egyéb művei: Ulewa, kometa, swinski targ ('Zivatar, üstökös, disznóvásár', elb.-ek, 1974); Wysokie pokoje ('Magas szobák', reg., 1977); Manounec ('Zsákutca', elb.-ek, 1978). O Ifjúsági regényei: Lew koloru marchewki ('Répa színű oroszlán', 1971); Czarodziejepachna^klejem ('A varázslók ragasztószagúak', 1976); Poniedzialek, którego nie bylo ('Hétfő, ami nem volt', 1977); Póltora królestwa: Opowiadania beskidzkie ('Másfél királyság: Elbeszélések a Beskidekből', 1984); Obraz napowietrzny ('Légi kép', reg., 1988). O írod.: Cz. Karkowski: Sposób istnienia historii w powiesciach Wojciechowskiego (Odra, 1976, 6.); B. Sikorska: Z problemów interpretacji prozy Piotra Wojciechowskiego (1978). Pálfalvi Lajos 40*

Wójcik [vwjcsik], Zygmurit (K§pa Lubawska, 1935. jún. 6.—): lengyel író, publicista, költő. Történelem szakon végzett a Varsói Egyetemen 1960-ban. Több lap szerkesztőségében dolgozott; 1986-ban a hivatalos írószövetség elnökhelyettese lett. 1971ben S. Piqtak, 1980-ban K. Pruszynski irodalmi dijat k a p o t t . O Költőként indult Wiersze ('Versek', 1962) és Podplomyk ('Lep é n y ' , 1967) c. köteteivel. Évtizedekkel később ismét visszatért a lírához; e verseiben a l e t ű n t falu világának állít emléket, a m i t az önéletrajzi elemek tesznek személyessé: Dzien mojej matki ('Anyám napja', 1985). O Regényeit az ún. falusi irányzatba sorolják, a nemzedékváltással kapcsolatos t á r sadalmi átalakulásról szólnak, és őriznek v a l a m i t a Kielce környéki archaikus t á j nyelvből: Kochany ('A szeretett férfi', 1968); Mowy weselne ('Menyegzői beszédek', 1970); Pojedynek ('Párbaj', 1977); Zla milosc ('Rossz szerelem', 1978). Elbeszéléseinek egy része a groteszk jegyében készült: Zalnjanie kani ('A ló megölése', 1973). O Publicisztikai kötetei: Suita chlopska ('Paraszt szvit', 1979); Twarzotdo zycia ('Arccal az életnek', 1981); Przesiewanie czasu ('Az idő átrostálása', 1983). O Verseskötete: Wejscie w rzekeL ('Belépés a folyóba', 1988). Pálfalvi Lajos Wojdowski [vojdovszki], Bogdán (Varsó, 1930. nov. 16.—): lengyel író, kritikus. Lengyel filológiát t a n u l t a Varsói Egyetemen. Publicistaként d e b ü t á l t , m a j d a Przeglqd Kulturalny (1955—1956) és a Wspólczesnosc (1960—1964) szerkesztője, esszéistája és riportere volt. O A verista technika híve, vonzódik az elliptikus, metaforikus szerkezethez. Korai elbeszélései az emberi természet kegyetlenségét b e m u t a t ó groteszk történetek: Wakacje Hioba ('Jób vakációja', 1962). A Maly czlowieczek, nieme ptaszev klatka i swiat ('A kis emberke, a néma madárfióka, a ketrec és a világ', elb.-ek, 1975) szélsőséges helyzetekben vizsgálja a lélek és az erkölcs teherbírását. A Maniué Bany (ua., elb.-ek, 1980) falusi tematikájú. O Élete fő műve a CMeb rzumny umarlym ('A holtaknak odavetett kenyér', reg., 1971), a varsói gettó története 1940 és 1942 között, egy 12—13 éves fiú nézőpontjából. A fiú e végveszélyben válik beavatottá, megismeri a hagyományt, az erkölcsi parancsokat szembesíti a halál apokalipszisével; a megalázott közösségben tanul emberi méltóságot, belső harmóniát. O Színikritikái is megjelentek: Próba bez kostiumu ('Próba jelmez nélkül', 1966). O Műve még: Krzywe drogi ('Görbe utak', elb.-ek, 1987). O Magyarul: 1 elb. (Murányi Beatrix, É g t á j a k , 1977). Pálfalvi Lajos

627

WOJKO Wojkovicz [vojkovic], J a n z (írói név); J a n Nebesky (családi név); (Nymburk, 1880. máj. 18.—Satalice u Prahy, 1944. dec. 6.): cseh költő, író. Nemesi családból származott. Irodalmi pályája kezdetén a Moderní revue c. folyóirat körül csoportosuló szimbolista dekadens költőkhöz csatlakozott. Az 1910es években az Almanach na rok 1914 ('Évkönyv az 1914-es évre') nevű irodalmi—művészeti csoporthoz állt közel. Betegsége m i a t t 1907 óta ágyhoz volt kötve. O Prózával indult, de hamarosan metafizikus szimbolista verseket írt, melyek közel álltak O. Bfezina, a legjelentősebb cseh szimbolista költő spiritualizmusához. Lírája középpontjában az ember belső életének rejtelmei állnak. Gondolatvilágára a monisztikus fejlődési koncepció jellemző. Költészete inkább filozófiai, mint művészeti értékekkel rendelkezik. Művészi szempontból sikeresebbek korai lírai szenzitív versei, melyekben a múló pillanatot, a szerelmet, a szépséget r a g a d j a meg. Ide sorolhatók első verseskötetei: a Poesie ('Költészet', 1900) és a Meditace ('Meditációk', 1906). O Egyéb fő művei: Sny a touhy ('Álmok és vágyak', költ.ek, 1914); Tmy a svétla ('Sötétségek és világosságok', költ.-ek, 1918); Básník a véőnost ('A költő és az örökkévalóság', költ.-ek, 1925); Královstvísnu ('Az álom királysága', költ.-ek, 1932). Hankó B. Ludmilla Wojnar [vojnar], Kasper (Borek, 1871. jan. 3.—Poznan, 1948. nov. 2.): lengyel könyvkiadó, könyvkereskedő, publicista. Parasztcsaládból származott. Á krakkói Jagelló E g y e t e m e n jogi t a n u l m á n y o k a t f o l y t a t o t t . Kora ifjúságától különféle függetlenségi és népművelő szervezetek t a g j a volt. Krakkói n y o m d á j á b a n és kiadójában számos történelmi tárgyú és ismeretterjesztő k i a d v á n y t jelentetett meg. Sikeres könyvsorozatai közül kiemelkedik a Bibliotéka Teatrów amatőrskich ('Amatőr színházak könyvtára'), illetve a Wydaumictwo im. Kosciuszki ('Kosciuszko kiadó'), amelynek keretében a Piesni narodowe ('Nemzeti dalok') 32 kiadást ért meg, A Kongresszusi Királyság területén kívül is terjesztette kiadványait, főként a vidéki lengyelség művelése volt a célja. Maga is írt ismeretterjesztő m u n k á k a t . O Művei: Zywot, dziela i proroctwa Ksiqdza Piotra Skargi ('Piotr Skarga p a p élete, művei és próféciái', é. n.); Zwiqzla história Polski ('Lengyelország rövid története', é. n.); Ze wspomnien i przezyé ('Emlékek és élmények', napló, 1880— 1908). O írod.: W. Dunin-W^sowicz: Niezmordowanv szermierz pióra (Gazeta Ludowa, 1946, 305.). Balogh Magdolna

Wojtyla [vojtiuaj, Karol; Andrzej Jawien, Stanislaw A., Oruda, Piotr Jasieií (írói álnevek); (Wadowice, 1920. máj. 18.—): lengyel költő, drámaíró, teológus, filozófus; II. János Pál néven 1978 óta pápa. 1938tól a Jagelló E g y e t e m e n lengyel szakos hallgató volt, m a j d a német megszállás a l a t t teológiát is t a n u l t . Illegális színházat szervezett, maga is játszott, fizikai munk á s k é n t dolgozott. 1942-től K r a k k ó b a n a betiltott papi szemináriumba járt. 1946-os felszentelését követően R ó m á b a n f o l y t a t t a t a n u l m á n y a i t , és Franeiao.-ban lengyel emigránsok lelkipásztora volt. 1954-től a lublini katolikus egyetem filozófiai k a r á n a k t a n á r a . 1958-tól K r a k k ó római katolikus püspöke, 1963-tól érseke, 1967-től kardinális. O F ő p a p k é n t és professzorként k i a d t a prédikációit, valamint teológiai és filozófiai munkáit. Zsengéi u t á n , egyetemi évei a l a t t verseket és d r á m á k a t (Hiob, ' J ó b ' , 1940; Jeremiasz, 'Jeremiás', 1940) írt, a bibliai történetekben és Lengyelo. m ú l t j á ban keresve a történelmi k a t a s z t r ó f a k é n t megélt háború értelmét. Az erősen stilizált nyelvű művekben a cselekmény jelentősége másodlagos. Brat naszego Boga (Tygodnik Powszechny, 1979, 51—52.: Gimes R o m á na, A Mi Urunk testvére, 1991) c. k i a d o t t , közvetlenül a háború után (1945—1950) keletkezett d r á m á j a érettebb, bár ebben is az eszmék ütköztetése lényegesebb. Hősének, a hajléktalan nincstelenekről gondoskodó szerzetesnek, a korábban festő A. Ghmielowskinak sorsában ütköztette a művész és az erkölcsi t e t t e t végrehajtó hívő ember m a g a t a r t á s á t . A mű több nézőpontból vizsgált fő p r o b l é m á j a az egyénnek a történelmi f o l y a m a t b a n betöltött helye, v a l a m i n t szabadsága és értékmegvalósító lehetőségei. (Lengyel színpadon 1980-ban, Mo.-on 1991-ben m u t a t t á k be.) O Felszentelt p a p k é n t már nem v e t t részt a lengyel irodalmi életben. Műveit 1950-től álnéven közölte a katolikus folyóiratokban. Ciklusokba g y ű j t ö t t versei jórészt hosszabb, t ö b b darabból álló gondolati költemények, amelyek közel állnak a meditációhoz és értekezéshez; kifejeződik bennük megalkotójuk ,,aktív perszonalizmusa". Számos verse tanúskodik Isten misztikus megismerésének útjáról (Piesn o blasku wody, 1950: Balássy P . P., Á ragyogó víz éneke, Vig, 1983, 1.; Mysl jest przestrzeniq dziwnty, 'A gondolat furcsa tér', 1952). Máskor társadalmi— erkölcsi (Kamieniolom, 'Kőbánya', 1957); vallási (Pieén o Bogu ukrytym, 'Enek az elrejtett Istenről', 1946; Kosciól, vers, 1963: uő, Az egyház, uo.) felismerései v a g y nemzeti—hazafias nézetei (Wigilia wielka-

628

WOLCO tate politica sive civili, 'A politikai avagy a polgári szabadságról', 1572; Idololatriae . . . oppugnatio, 'Harc a b á l v á n y i m á d á s ellen', 1583) szerzője. Az eszményi élet és uralkodó p é l d á j á t dialógusaiban (De vita beata, 'A boldog életről', 1596; De principe, 'A fejedelemről', 1608) m u t a t t a be. A társadalomreformáló A. Frycz Modrzewski híve volt. O írod.: O. Kurnatowski: Andrzej Wolan (1910); E. Jarra: Skarga a WTolan (Horyzonty, 1963, 1.); A. Kempfi: Frycz a Wolan (Anrdzej Frycz Modrzewski, 1974). ' D. Molnár István

nocna 1966, vers, 1967: uő, H ú s v é t vigiliája 1966, uo.) és erkölcsi—egzisztenciális gondolatai ( M a t k a , vers, 1975: uő, Az anya, uo.; Rozwazania o smierci, 'Elmélkedések a halálról', 1975) dominálnak. Gyakran erősen intellektuális, f o r m á j u k a t tekintve barokkos versei mellett ,,kápláni", a prédikációk közlő erejével h a t ó költőként is meg t u d szólalni. Kedveli az általános emberi tapasztalás és gondolkodás alapján könnyen érthető ellentéteket (létezés — elmúlás, földi lét — öröklét, feltámadás — halál). Költő rokonai T. S. Eliot, a lengyelek közül a nagy romantikusok, v a l a m i n t Cz. Milosz és K. K. Baczynski. Párbeszédekből és monológokból épül fel Przed sklepemjubilera (Znak, 1960, 12.: uő, Az aranyműves boltja, 1989; lengyelo.-i bem. 1979, mo.-i bem. 1980) c. d r á m á j a , amely „elmélkedés a házasság szentségéről". Két nemzedéket képviselő hőseinek sorsát közvetlenül vagy közvetve m e g h a t á r o z t a a háború. A szeretet döntő, konfliktusokat megoldó szerepének b e m u t a t á s a némileg idillikus, aminek m a g y a r á z a t a mély, az élet minden területére kiterjedő istenhite. O Irodalmi alkotásainak többsége olvasható angol, francia, olasz és német fordításban. O Művei még: Osoba i czyn ('A személy és a t e t t ' , filozófiai esszék, 1969); Ojczyzna ('Haza', versek, 1983). O G y ű j t , kiad.: Kazania 1962—1978 ('Prédikációk 1962—1978', 1980); Poezje i dramaty ('Versek és drámák', 1980). O Magyarul még: 8 vers (Balássy P. P., Sinkó F „ Vig, 1983, 1.); A bennem növekvő ige (vál. írásai, Balássy L., Balássy P. P., 1990). O írod.: Z. Kubiak: Kamién i bezmiar (Tygodnik Powszechny, 1979, 5.); K. Dybiak: O literackiej twórczosci Karola Wojtyly (Wi?z, 1979. 5.); B. Taborski: O dramacie Karola Wojtyly (Tygodnik Powszechny, 1980, 51.); Balássy P. P . — R ó n a y L.: Esszék W o j t y l a költészetéről (Magyar Nemzet, 1991. aug. 14.); K. Dybiak: Karol Wojtyla a literatura (1991). D. Molnár

István

Wolan [volán], Andrzej (Nyugat-Lengyelo., 1530 k.—Bijuciszki, Litvánia, 1610. jan. 6.): lengyel hitvitázó író, a „litvániai kálvinisták p á p á j a " . Az Odera menti Frankfurtban és Königsbergben (Królewiec) tanult. Lengyel királyok, köztük Báthori I. megbízásából diplomáciai feladatokat lát o t t el. Harcolt az ariánus (unitárius) és a római katolikus egyház ellen; P. Skargával is vitázva terjesztette a református hitelveket. Politikai írásaiban és híres beszédeiben védte a polgári szabadságjogokat. Választékos stílusú latin nyelvű művek (De liber-

Wolanowski [volanovszkij, Lucjan (Varsó, 1920. febr. 26.—): lengyel író, újságíró, riporter. Az 1930-as évek végén kémiát tanult Grenoble-ban. A háború a l a t t a Honi Hadseregben harcolt. Újságíró tevékenységét a varsói földalatti s a j t ó b a n kezdte. O Háborús t é m á j ú riportjai — Z zapartym tchem ('Visszafojtott lélegzettel', 1969) u t á n a tényirodalmat választotta: Osmiornica. História jednego koncernu ('Nyolckarú polip. Egy konszern története', 1952); Cichy front ('Csendes front', 1956). Emellett riportokat készített lengyelo.-i — Przeuiaznie o ludziach ('Főként az emberekről', 1953) — és európai utazásai során: Na poludnie od Babiej Góry ('A Babia Gorától délre', 1954); Dokqd oczy poniosq, ('Ameddig a szem ellát', 1958). O Legnépszerűbbek olvasmányos, anekdotikus, egzotikus útirajzai, riportjai, melyek a n y a g á t a Távol-Keleten, Ausztráliában és Óceániában gyűjtötte: Zwierciadlo bogini ('Az istennő tükre', 1961); Ksieújregény) előf u t á r á t l á t t a benne, és G. E. Moore, W. James, Bergson, Freud gondolatainak esztétikai örökösét. Az 1970-es években indult meg teljes hagyatékának kiadása és elemzése, ami feltétlen eredetiségének felismeréséhez vezetett. Az érdeklődés középpontjába kerültek esszéi, pamfletjei, naplója, önéletrajzi írásai és levelezése. Tudományos társaság ( Virginia Woolf Society) és folyóirat ( Virginia Woolf Miseellany) szervezi kultuszát, melynek tárgya immár az egész kultúrtörténeti jelenség: a két világháború közötti angol irodalmi élet s a szellemi elit sugárzó középpontja, a feminista, a pacifista, a polgári humanizmus eszméinek egyik utolsó nagy képviselője, a kora és személyisége sötét erőivel is elegánsan küzdő, kristályos szellem. Műveit t ö b b mint harminc nyelvre fordították; Amerikában, sőt Franciao.-ban is honi klasszikusnak számít. O Egyéb fő művei: Flush (1933: R ó n a y Gy., ua., 1947); Roger Fry: A

Biography ('Roger F r y életrajza', 1940); A Haunted House ('Szellemjárta ház', nlák, 1944); Collected Essays ('Összegyűjtött eszszék', 4 köt., 1967); Moments of Being ('A létezés pillanatai', önéletrajzi írások, 1976); Freshwater (ua., színm., 1976); The Letters of Virginia Woolf ('Virginia Woolf levelezése', 1. köt. 1975; 2. köt. 1976; 3. köt. 1977; 4. köt. 1978; 5. köt. 1979; 6. köt. 1980), The Diary of Virginia Woolf ('Virginia Woolf naplója', 1. köt. 1977; 2. köt. 1978; 3. köt. 1980; 4. köt. 1982; 5. köt. 1984). O Magyarul még: A pille halála (33 esszé; Bécsy Ágnes, Borbás Mária, Osztovits L., 1980); 1 nla (Gy. H o r v á t h L., Géher I., Ellenfelek, anto., 1982); 1 részi. (Képes Júlia, Nagyv, 1988, 10.). O írod.: Kállay M.: Orlando és modellje (Literatura, 1931, 48.); Schöpflin A.: Virginia Woolf (Nyűg, 1939, 11.); Konrád Gy.: Virginia Woolf: Flush (Nagyv, 1957, 7.); Gyergyai A.: Virginia Woolf (Kortársak, 1965); Szegedy-Maszák M.: Virginia Woolf (Az angol irodalom a X X . században, 1970); Q. Bell: Virginia Woolf: A Biography (2 köt., 1972); Németh L.: Woolf: Mrs. Dalloway (Németh L., Európai utas, 1973); Mitchell A. Leaska: The Novels of Virginia Woolf (1977); Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa (1980); B. J . Kirkpatrick: A Bibliography of Virginia Woolf (1980); A. Zwerdling: Virginia Woolf and the Real World (1986); M. Bradbury: Virginia Woolf (Nagyv, 1988, 10.); L. DeSalvo: Virginia Woolf (1989); Surányi Ágnes: Az irodalmi alterego és Virginia Woolf regényei (Itk. 1991,1—2.). Bécsy Ágnes Woolleott [vulkot], Alexander H u m p h reys (Phalanx, N. J., 1887. jan. 19.—New York, 1943. jan. 23.): amerikai (USA) újságíró, kritikus, esszéista. Kansas Cityben n ő t t fel, Philadelphiában, a Hamilton College-ban, a Columbia Universityn tanult. A New York Times színikritikusa (1914— 1922) volt, m a j d a Worldé (1925—1928); a The New Yorkernek szellemes tárcákat írt, heti rádióadásoknak dolgozott, alkalmi színész volt a Broadway-n. O Főbb művei: Mrs. Fiske ('Fiske asszony', nla, 1917); Shouts and Murmurs ('Kiáltás és zúgás', nla, 1922); Mr. Dickens Goes to the Play ('Dickens úr színházba megy', esszé, 1923). O írod.: S. H . Adams: Alexander Woolleott: His Life and His World (1945). Séllei Nóra Woolman [vwlmön], J o h n (Northampton Township, 1720. okt. 1 9 . - 1 7 7 2 . okt. 7.): amerikai (USA) naplóíró, reformátor. Szabómesterből lett vándorprédikátor, m a j d a

651

WOOLF korabeli k v é k e r társadalom vezető szellemi egyénisége. Életszemléletét és gyakorlatát az egész társadalommal el a k a r t a fogadtatni. Esszéiben, ill. egyéni agitáló k ö r ú t j a i n főként a rabszolgatartás és a nyomor t a r t h a t a t l a n s á g á t bizonyította kristálytiszta logikával. Világos mondanivalójának méltó eszköze végsőkig leegyszerűsített stílusa. A külvilággal és az önmagával f o l y t a t o t t küzdelem hű t ü k r e naplója, ami az önelemző próza remeke. O Művei még: The Journal and Essays ('Naplója, és esszéi', 1922). O írod.: P. Rosenblatt: John W o o l m a n (1969). Woolner [vttlnö], T h o m a s (Hadleigh, 1825. dec. 1 7 . - 1 8 9 2 . okt. 7.): angol költő, szobrász. Tizenkét éves korától Behnes, 1842-től a R o y a l Academy szobrásznövendéke. 1847-ben találkozott Rossettive 1, és a preraffaeliták csoportjának alapító t a g j a lett. Legismertebb versei (My Beautiful Lady, 'Szépséges hölgyem', Of My Lady in Death, ' H a l o t t szerelmemről') a The Germ hasábjain jelentek meg 1850-ben. Szobrai nem lévén kelendőek, arckép festésre a d t a a fejét, de 1852-ben Ausztráliába ment, állítólag a r a n y á s ó n a k készült. Ám itt is hamarosan arcképfestőként dolgozott tovább, m a j d Angliába visszatérve, 1857ben, Tennyson mellszobrával végre megérdemelt sikert a r a t o t t és h a m a r o s a n Anglia legkeresettebb portrészobrásza lett. O Verseit m a g a is inkább b a r á t i körének szánta. O F ő b b irodalmi m ű v e i még: Pygmalion (költemény, 1881); Poems ('Versek', 1887). Somogyi György Woolson [vwlszön], Constance Fenimore (Claremont, 1840. márc. 3.—Velence, Olaszo., 1894. j a n . 24.): amerikai (USA) írónő. J . F. Cooper unokahúga. Clevelandi és New York-i leányiskolákban t a n u l t , s n y a r a n t a apjával j á r t a Ohio és Wisconsin akkor még vad rengetegeit. Élményeiből táplálkozó elbeszélései, versei és cikkei az Atlantic Monthly mellett a korszak valamennyi jelentőse b b magazinjában megjelentek. A p j a halála (1869) után folyton ú t o n volt Florida és New Y o r k között, m a j d a n y j a halálát követően (1879-től) E u r ó p á b a n és Egyiptomban. O H. James b a r á t j a k é n t , az amerikai „zsánerirodalom" egyik megteremtője. K e d v e n c hőse a gyengékért önmagát föláldozó hős. O Főbb művei: Castle Nowhere: Laké Country Sketches ('Sehol-kastély: tóvidéki vázlatok', 1875); Anne (ua., reg., 1883); Jupiter Lights ('Jupiter-lámpák', reg., 1889); The Front Yard ('Az előkert', reg., 1895); Dorothy (ua., 1896). Somogyi

György

Woordt [vordt], A n t h o n y v a n der (Vlissingen, 1769. nov. 3.—Amszterdam, 1794. szept. 14.): holland költő. A m s z t e r d a m b a n , m a j d 1788-tól Leidenben t a n u l t . A p j a az egyetem elvégzése u t á n kereskedelmi pályára kényszerítette. Hollandul írta rím nélküli, klasszikus m e t r u m ú verseit. Témája a szabadság, igazság, hazaszeretet és szentimentális természetérzés. Versei (Gedichten) csak korai halála u t á n , 1795-ben jelentek meg. O Kiad.: V. van Vriesland szerk., (1942). O Magyarul: 1 vers (Lakatos I., Németalföldi költők antológiája, 1965). O írod.: A. Simons: Van der W o o r d t vergeleken met Seume (Verhandelingen, 1834); M. M. Prinsen: A. van der W o o r d t (1759— 1794) (Beknopte handelingen v a n de dertiende Vlaams Philologencongress, 1936). Keller Anna Worcell [vorcel], H e n r y k; T a d e u s z Kurtyka (családi név); (Krzyz, 1909. aug. 1.—Wroclaw, 1982. jún. 1.): lengyel író. Parasztcsaládból származó a u t o d i d a k t a ; a gimnáziumi évek u t á n K r a k k ó b a n volt pincér (1928—1936). O Pályakezdését M. Choromanski segítette. 1936-ban d e b ü t á l t n a g y sikerű Zaklqte rewiry ('Elvarázsolt körzetek') c. regényével, amely a krakkói G r a n d Hotelben játszódik. Hitelességét a szerző élettapasztalatai és lélektani megfigyelései a d j á k . A memoár f o r m á b a n elbeszélt történetben fiktív alakok szerepelnek. Zdarzenia w mroku ('Történetek szürkületkor', elb.-ek, 1939) c. kötete a laktanyafolklórt gazdagítja. O A 2. világháború előtt Zakopanéban élt, 1939-ben ismét pincér lett. 1943-ban Németo.-ba v i t t é k kényszermunkára. A háború u t á n főként gazdálkodott. 1957-ben Wroclawban teleped e t t le. O Ú j a b b elbeszélései Alsó-Sziléziában játszódnak, a nagy ki- és áttelepítő népmozgalmakat m u t a t j á k be; a különböző kultúrák ütközéséből adódó etnikai és politikai konfliktusokat értelmezik: Zimowy zasiew ('Téli vetés', 1955); Widz% stqd Sudety ('Látom innen a S z u d é t á k a t ' , 1959); Parafianie ('Filiszterek', 1960); Wieczory pod lipq ('Esték a hárs a l a t t ' , 1968); Grzech Antoniego Grudy i inne opowiadania ('Antoni Gruda bűne és más elbeszélések', 1972); Nocq, kiedy przychodzi swinia ('Éjszaka, amikor jön a disznó', 1976). A Najtrudniejszy j^zyk éwiata (elb.-ciklus, 1965: Cservenits Jolán: A világ legnehezebb nyelve, 1976) a lengyel—német kapcsolatok feszültségét p r ó b á l j a oldani iróniával és megértéssel. Pan z prowincji ('Vidéki úr', 1973) c. regénye a wroclawi irodalmárokat, az 1960-as évek mozgalmas kulturális éle-

652

WORDS tét, a Wpisani w Giewont ('Bele v a n n a k írva a Giewontba', memoár, 1974) az 1930as évek zakopanei művészvilágát m u t a t j a be. Az anekdotikus történetekben szerepel St, I. Witkiewicz, W. Gombrowicz és M. Choromanski is. Több művét megfilmesítették. O G y ű j t , kiad.: Dziela wybrane 1—3. ('Válogatott művek', 1—3. köt., 1979). O Magyarul még: 1 elb. (Baternay B., Mai lengyel elbeszélők, anto., 1952). O írod.: K . Wyka: S t a r a szuflada (1967); W. Nawrocki: Zakl^te rewiry codziennosci (Trwanie i powrót, 1969); K. Kuliczkowska: Autorskie rewiry (Miesi^cznik Literacki, 1969, 6.); J . Pluta: P r o b l e m a t y k a autobiografizmu a „Zakl^te rewiry" H e n r y k a Worcella (Ruch Literacki, 1971, 4.); H. Bereza: Znawca wielu rewirów (Zwi^zki naturalne, 1972); J . Pluta: Okruchy epopei. Próza H e n r y k a Worcella (1974); S. Beres: O prozie H e n r y ka Worcella (Miesi^cznik Literacki, 1978, 4.). Pálfalvi Lajos Worcell [vorcel], Stanislaw (Stepan, 1799. márc. 26.—London, 1857. febr. 3.): lengyel politikai közíró. Az 183l-es szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült. A szélsőbaloldali Gromady Ludu Polskiego ('Lengyel Népi Közösségek') nevű, Angliában működő szervezet megalapítója és főideológusa volt. Elveit az 0 wlasnosci ('A tulajdonról', 1836) c. m u n k á j á b a n dolgozta ki, amely csak 1854-ben jelent meg. 1847-től a Lengyel Demokrata Társaság vezetőségi tagjaként működött. Szemléletében sajátosan ötvözte a francia utópista szocialisták tanait az Evangélium tanításával. O Gyűjt, kiad.: P. Marciniak (szerk.): Pisma spoleczne i polityczne ('Társadalmi és politikai írások', 1980). O írod.: B. Limanowski: Stanislaw Worcell (1910); A. Sikora: Gromady Ludu Polskiego (1974). Kovács István Worcester [vuszter], William (Bristol, 1415—1482): latinul alkotó angol krónikaíró. Oxfordi neveltetése n y o m á n Sir F. Fastolf t i t k á r a lett, akitől — némi pereskedés árán — birtokokat örökölt Norwich és Southwark szomszédságában, s ott írta Itinerarium ('Útirajz') és Annales rerum Anglicarum ('Az angolok dolgainak évkönyvei') c. munkáit, melyek azóta is nélkülözhetetlenek az Anglia történetét k u t a t ó k számára. O Műve még: Acta domini Johannis Fastolf (JJohn Fastolf úr tettei'). O írod.: F. A. Gasquet: An Old English Bible and Other Essays (1897). Somogyi György Wordsworth [vódszvosz], Dorothy (Cockermouth, Cumberland, 1771. dec. 25.—

Rydal, Westmorland, 1855. jan. 25.): angol író. W. Wordsworth húga. 1788-tól haláláig fivérével, m a j d annak családjával e g y ü t t élt, s t a n ú j a volt a belső és külső történéseknek, melyek a romantika egyik legnagyobb a l a k j á n a k költészetét t á p l á l t á k . Az először 1896-ban megjelent naplóiban (Alfoxden Journal, 'Alfoxdeni napló', 1788; Grasmere Journals, 'Grasmere-i naplók', 1800—1803) érzékletesen örökítette meg közös hétköznapjaik eseményeit. Stílusa egy szuverén egyéniség sajátos látásmódj á r a vall: természeti leírásai ragyogó megfigyelőképességgel és finom érzékenységgel rendelkező, intenzív belső életet élő fiatal nő felszabadult örömeiről s e l f o j t o t t fájdalmairól t u d ó s í t a n a k . Finom megfigyeléseit, eredeti asszociációit testvére, William gyakran felhasználta s a j á t verseinek megfogalmazásakor. Nem egy meghökkentő képe bekerült Coleridge emlékezetes verseibe is, aki ezekben az években elszakíthatatlan társa volt barangolásaiban és természetvallásában a két fiatal Wordsworthnek: ahogy ő m o n d t a , „három személy, de egy lélek" voltak ők ezekben az években. Érdekessé teszi a naplókat az információ is a 19. sz. elejének angliai falusi életéről, a falusi szegények „romlatlan", a modern civilizációtól elzárva folyó életéről, amelyet m a g a Wordsworth oly fenségesnek és őseredetien természetesnek látott és ábrázolt. Dorothy-nek n é h á n y verse is f e n n m a r a d t , melyek közül ö t ö t Wordsworth a s a j á t köteteiben m á r h ú g a életében közreadott. O írod.: Margaret Homans: Women Writers a n d Poetic Identity. Dorothy Wordsworth, Emily Bronté, and Emily Dickinson (1980), R. Gittings—J. Manton: D o r o t h y Wordsworth (1985). Péter Ágnes Wordsworth [vódszvosz], William (Cockermouth, Cumberland, 1770. ápr. 7.—Rydal, Westmorland, 1850. ápr. 23.): angol költő, a r o m a n t i k a egyik legjelentősebb alakja. Néhány év kivételével egész élete a Tó-vidékhez, a Westmorland grófsághoz és peremvidékéhez kötötte; olyan anakronisztikus tájegység volt ez Angliában, melyet az iparosodás gyakorlatilag nem érintett. A p j a a környék politikailag legbefolyásosabb nagybirtokosának volt az ügyvédje. Wordsworth nyolc éves volt, amikor a n y j a meghalt, s tizenhárom, amikor teljesen árván maradt húgával, Dorothy-val és három fivérével. A Windermere-tó közelében fekvő Hawkshead 16. sz.-ban a l a p í t o t t iskolájában lett bennlakó diák, ahol a tanagyag fontos része volt a 18. sz. és főleg a közelmúlt költészetének tanulmányozása.

653

WORDS Ezekben a kora gyerekkori években v á l t a természet meghatározó élménnyé életében. Öregkori visszaemlékezései szerint tizennégy éves volt, amikor észrevette, hogy sok olyan jelenséget tapasztal a természet életében, melyeket a korábbi korok költői nem örökítettek meg versben, s elhatározta, hogy ő m a j d pótolja ezt a hiányt. A természet konkrét megfigyeléséből szerzett tapasztalatai mindig fontos elemei lesznek költészetének. 1787-ben Cambridge-ben a St. J o h n College-ban kezdte meg egyetemi t a n u l m á n y a i t ; a fizikailag nagyon a k t í v iskolai évek u t á n nyomasztóan h a t o t t rá az iskola rideg és elvont szellemi légköre. 1790-ben diáktársával gyalogtúrára indult az Alpokba, s ahogy visszafelé á t u t a z t a k Franciao.-on, a forradalmi hangulat teljesen lenyűgözte. 1791-ben visszament Párizsba, s tizenegy h ó n a p o t töltött az ország különböző pontjain. Az események és a politikai viták h a t á s á r a a republikánusok mellé állt, úgy érezte, részese lett a történelem legnagyobb eseményének, s közben szenvedélyesen beleszeretett egy katolikus royalista család leányába, Annette Vallonba-, 1792. decemberében kislányuk szület e t t . Az év végén pénz szűkében kénytelen volt hazautazni, s minthogy 1793 februárjában Anglia h a d a t üzent Franciao.-nak, képtelen volt visszatérni Annette-hez és aktív politikai szerepet vállalni, ahogy tervezte, a gironde oldalán. Tragikus meghasonlást idézett elő benne a konfliktus a hazája iránti lojalitása és a forradalom ügyéért érzett aggodalma között. Életének legsötétebb periódusa volt ez: a hadi állapotok m i a t t szerelmétől és gyermekétől elszakítva, hontalanul, pénztelenül, magányosan, önmagával meghasonulva bolyongott ide-oda az országban. A jakobinus terror megrémítette, de Robespierre kivégzése után ismét reménykedett, hogy m a j d most végre először a történelem során megvalósul az isteni szabadság elve; Oodwin racionalista politikai p r o g r a m j á t , m a j d Euklidész geometriáját t a n u l m á n y o z t a , hogy az elvont ésszerűség és tiszta absztrakció szépségében találjon megnyugvást. 1795-ben váratlan örökséghez j u t o t t , s húgával életükben először saját o t t h o n t t e r e m t e t t e k maguknak Racedownban. 1797-ben i t t kereste fel S. T. Coleridge, s barátságuk hatására képes volt kiemelkedni a depresszióból s új életcélt t ű z ö t t m a g a elé. A politikai forradalomból végképp kiábrándult, amikor a forradalmi francia sereg megszállta Svájcot, s egyre inkább az ember erkölcsi és szemléletbeli megváltásának p r o g r a m j a foglalkoztatta. A következő tíz év költői pályájának leg654

fontosabb időszaka; a legnagyobb művek közvetve a politikai-erkölcsi válság termékei voltak. 1798-ban Coleridge közelébe költözött, Alfoxdenben (Somerset) bérelt házat, szeptemberben Németo.-ba u t a z o t t húga és Coleridge társaságában, vonzotta őket a német filozófia és költészet. Wordsworth-ék a telet visszahúzódva kettesben egy kisvárosban, Goslarban töltötték, m a j d Angliába való visszatértük után végleg letelepedtek szülőhelyük közelében a Tó-vidéken Grasmere-ben (ahova Coleridge is követi őket). 1802-ben az amiens-i békét követően á t h a j ó z o t t Calais-be, hogy elrendezze A n n e t t e és kislányuk sorsát, m a j d októberben feleségül vette gyermekkori szerelmét, Mary Hutchisont. Ettől kezdve megállapodott, pontos rend szerint zajló életet élt, öt gyermeket nevelt, szakadatlanul dolgozott, időről-időre Londonba látog a t o t t , hogy kiadókkal tárgyaljon, s híveivel találkozzon; gyakran t e t t gyalogtúrákat a környéken és Skóciában. 1814-ben átköltözött a szomszédos R y d a l b a m a j d Itáliába látogatott, a R a j na-vidékre. Hírneve eközben egyre nőtt, 1843-ban poéta laureatusszá emelték. 1850-ben halt meg o t t h o n á b a n . A grasmere-i temetőben temették el. O Korai versei hagyományos, hősi párrímben fogalmazott szentimentális tájleírások, az An Evening Wallc ('Esti séta', 1793) egy tó-vidéki t ú r a megörökítése, a Descriptive Sketches ('Tájfestő vázlatok', 1793) az 1790-es alpesi túráról írott költői napló, a fiatal Wordsworth szabadságszeretetének, forradalmi optimizmusának megfogalmazása. Költészetében radikális fordulat következett be a Coleridge-dzsal való találkozást követően. A vele való beszélgetések eredményeként ismerte fel saját költői természetét, s Coleridge belé f e k t e t e t t m e g i n g a t h a t a t l a n bizalmától b á t o r í t v a merte vállalni a kockázatát egy teljesen ú j elvekből kiinduló költői szemlélet megfogalmazásának. Ennek a t u d a t o s a n vállalt ú j p r o g r a m n a k az első terméke közös, név nélkül 1798-ban publikált kötetük, a Lyrical Ballads ('Lírai balladák'), mely megjelenésekor nem keltett túl nagy feltűnést, Hazlitt azonban 1825-ben kijelentette, hogy a kötet forradalmian ú j szemlélete a francia forradalom ideológiájához hasonlítható; m a az angol r o m a n t i k a indulását szokás a Lírai balladák megjelenésétől mérni. A kötetben Coleridge-riak négy verse szerepelt (köztük a Rege a vén tengerészről), a többi Wordsworth m u n k á j a . Az Európaszerte jelentkező érdeklődés mutatkozik meg itt is a költészet népi gyökerei iránt: a versek nagy része a népballada hagyomá-

WORDS nyos metrikai és retorikai eszközeit használja fel. Wordsworth kísérlete azonban annyiban egyedülálló, hogy versei szinte eseménytelenek, egyszerű, falusi környezetben megrajzolt hétköznapi szituációkra épülnek, s nem a történések a d j á k a balladai feszültséget, hanem a legtriviálisabb hatások által k i v á l t o t t érzelmek intenzitása. A hétköznapi jelenségekben fellelhető „csodának", az egyszerű, a természetben élő ember méltóságának pátoszát r a g a d j a meg a provokatívan leegyszerűsített, a beszélt nyelvhez igazított stílusban. Három t é m a köré csoportosíthatók ezek a versek: az ember és a természet misztikus kapcsolatáról (pl. The Thorn, Szegő Gy., A fatönk; We A re Seven, uő, Heten v a g y u n k , Wordsworth és Coleridge, 1982), a lélek eredendő, természeti, ösztönös állapotáról (The Mad Mother, 'Az őrült anya'; The Idiot Boy, 'Az idióta fiú') és az emberi szenvedés méltóságáról (pl. Simon Lee, ua; Goody Blake and Harry Gill, ua.) szólnak. Az elesettekkel, a „lelki szegényekkel" való együttérzésének erejét az evangéliumokban meghirdetett krisztusi szeretethez vagy Dosztojevszkij vallásos alázatához lehet hasonlítani. A kötet záródarabja egy hosszú, blank verse-ben írt meditáció a természet szerepéről az ember erkölcsi lényének kialakulásában: Lines Composed a Few Miles Above Tintern Abbey (Szabó L „ Sorok a tinterni a p á t s á g fölött, Wordsworth és Coleridge, 1982). Wordsworth panteisztikus természetlátásának egyik legszebb megfogalmazása, s a költő legmegrendítőbb vallomása az elillanó időről, a gyermekkor korlátlan szabadságáról, a felnőtté válás gyötrelméről, a halandó testről és a h a l h a t a t l a n lélekről. A kötetet bővített változatban, immár Wordsworth nevének feltüntetésével 1800-ban ú j r a kiadták: ebbe belekerülnek Goslarban írt lírai versei, az ún. Lucy-versek, amelyek megrendítő egyszerűséggel megfogalmazott vallomások a szeretetről és a halálról. A második kiadáshoz írt Preface (Mohay B., Előszó a ,,Lírai balladák"-hoz, A romantika, 1978) Wordsworth költői p r o g r a m j á t fogalmazza meg, ez az angol romantika egyik legfontosabb programnyilatkozata. A költő ezekben az években kezd legambiciózusabb vállalkozásába: nagy verses eposzt szándékszik írni The Recluse ('A remete') c„ amelyben nemzedékének történelmi t a p a s z t a l a t á t a k a r j a megfogalmazni, átfogó értelmezését a történelemnek és az emberi természetnek, szekularizált változ a t á t Milton Elveszett Paradicsomának. Az eredeti tervet végül nem sikerült megvalósítania — csak az előhang készült el

(Prospectus, R a k o v s z k y Zsuzsa, Előhang, Wordsworth és Coleridge, 1982), amely emelkedett hangú deklarációja a költő legf o n t o s a b b éveiben vállalt hittételeinek — de m á s közegben mégis megírta nemzedéke reprezentatív vallomását: saját természeti és társadalmi élményeit rögzíti és értelmezi a t ö b b mint 9000 soros, miltoni reminiszcenciákat felvillantó lírai önéletrajzában, amely az 1789—1805 közötti időszakban született, s amely lényeges p o n t o k o n Wordsworth későbbi szemléletváltásának megfelelően á t f o g a l m a z v a halála u t á n , 1850-ben jelent meg The Prelude (Tandori D., Az előszó, W o r d s w o r t h és Coleridge, 1982, részi.) c. Művészregény ez, s az első angol Bildungsroman, melyben s a j á t költői tehetségének kibontakozását, a környezetnek és önnön belső természetének viszon y á t r a g a d j a meg szabad asszociációkra é p í t e t t elbeszélői rendben, a visszaemlékezés logikáját követő körkörösen f u t ó időfol y a m a t b a n , s a terjengős, de t u d a t o s a n szerkesztett szöveg végül a teremtő képzelet himnuszába torkollik: az emlékezésből táplálkozó teremtő képzelet képes a darabokra hullott valóságban és az egyéni tud a t n a k az időfolyamat által m e g b o n t o t t történetében helyreállítani a folytonosság és az identitás m e g n y u g t a t ó érzetét, s képes megragadni a természet jelenségeiben az isteni gondviselés rendező elvét. Különösen megragadó a gyermekkor intenzív, érzéki természetélményének leírása, s az ellenpontozó szerkesztéssel megfogalmazott ellentétnek az érzékeltetése, amely a folytonosan fluktuáló politikai remények és csalódások n y u g t a l a n í t ó zaja, valamint az állandóság reményét, a halhatatlanság sejtelmét ígérő panteisztikus természet fenséges csöndje között tapasztalható. 1807-ben jelent meg verseinek gyűjteményes kiadása két kötetben, s benne a régiek mellett legjellegzetesebb új versei (pl. Resolution and Independence, Tótfalusi I., Elszántság és függetlenség; The Old Cumberland Beggar, R a k o v s z k y Zsuzsa, A vén cumberlandi koldus, Wordsworth és Coleridge, 1982) s legszebb ódája Intimations of Immortality from Recollections of Early Childhood (Ferencz Gy., A h a l h a t a t l a n s á g sejtelme a kora gyermekkor emlékeiből, Wordsworth és Coleridge, 1982) c., amely magával ragadó lírai intenzitású, szabadon szárnyaló, csupazene, de szigorú logika szerint megszerkeszt e t t himnusz a természet fenntartó erejéről, az emberi lét misztikus eredetéről, a gyermekkor csodájáról, a természettel való egységből való kiszakadás fájdalmáról, s életünk korlátainak a halhatatlanság remé-

655

WORKE nyével e n y h í t e t t fájdalmas elfogadásáról. 1805-ben a költő egyik fivére tengerbe fulladt, s a v á r a t l a n veszteség mélyreható szemléletbeli változást hoz a költő gondolkodásában, melyet például az Ode to Duty (Kiskun F a r k a s L., Oda a kötelességhez, Wordsworth és Coleridge, 1982) jelez. Ettől kezdve fokozatosan elfogadja, m a j d egyre nagyobb meggyőződéssel vallja, hogy a történelmi folytonosságot képviselő anglikán egyház vallási tanításai, illetve a konzervatív, tory politikai p á r t p r o g r a m j a hozhat gyógyulást az egyéni és társadalmi meghasonlás f á j d a l m á r a . (A r o m a n t i k a második nemzedékének képviselői, Byron, Shelley és Keats, bár pályájukon a legfontosabb ösztönzést éppen a fiatal Wordsworth költészetében találták meg, sose bocsájtott á k meg neki politikai pálfordulását, s költői erejének h a n y a t l á s á t szellemi elbátortalanodásában látták.) 1814-ben jelent meg a The Excursion ('A kirándulás') c. kilenc könyvből álló, filozófiai meditációkat tartalmazó elbeszélő költeménye, a hajdani epikus terv, a The Recluse megszelídült változata, amely különböző szereplők szájába a d v a az idősödő Wordsworth meglehetősen konvencionális vallási és erkölcsi nézeteit boncolgatja. Kiemelkedik az 1. könyvbe illesztett betétdarab, melyet a költő eredetileg önálló versként fogalmazott meg The Ruined Cottage (Rakovszky Zsuzsa, Margit és az elhagyott k u n y h ó története, Wordsworth és Coleridge, 1982) c. a háború okozt a emberi tragédiák egyik megrendítő péld á j a k é n t , és a 8. könyvben az ipari forradalom emberpusztító hatásáról szóló passzus (Rakovszky Zsuzsa, Az embernyomorító ipari társadalom elítélése, W o r d s w o r t h és Coleridge, 1982). Antik témáról írta a Laodameia (ua.) c. elbeszélő költeményét, és kiemelkedő helyet foglalnak el költői hag y a t é k á b a n csodálatos szonettjei, pl. az On the Extinction of the Venetian Republic (Radnóti M., A velencei köztársaság halálára), It is a beauteous evening, calm andfree (Rakovszky Zsuzsa, Oly szép az este), Composed upon Westminster Bridge (Radnóti M., Szabó L., A Westminster hídon), To Sleep (Babits M., Az álomhoz), The world is too much with us (Kiskun F a r k a s L., Elfoglal a világ), Mutability (Kiss Zsuzsa, Változékonyság), vagy az After-Thought (Kiss Zsuzsa, Búcsú a Duddon folyótól) c. a The River Duddon ('A Duddon folyó') c. ciklusból (minden fordítás: Wordsworth és Coleridge, 1982). O Magyarul még: 1—1 vers (Szász K., Kisebb műfordításai, 3. köt., 1872; Benedek M., Idegen költők, 1906; Zsoldos B., Lalla R a d h a és egyéb műfordí656

tások, 1909; Babits M., Nyűg, 1916, 2.; Kosztolányi D., Vasárnapi Újság, 1920, 5.; Szabó L., Az angol irodalom kincsesháza, 1942; Fehér Lídia: Külföldi költők, 1943; R a d n ó t i M., Márvány és babér, anto., 1947; K á l n o k y L., Énekek éneke, anto., 1957; B a b i t s M., Radnóti M., Az angol líra kincsesháza, 1958; Fodor A., Napraforgó; Válogatott versfordítások, 1967; Tandori D., Lombos ágak szívverése, anto., 1983; Kálnoky L., Babits M., Klasszikus angol költők, 2. köt., 1986; Gergely Ágnes, Lélekvesztő, anto., 1986; F a l u d y Gy., Test és lélek, anto., 1988). O írod.: H. Read: Wordsworth (1930); H . Darbishire: T h e Poet Wordsworth (1950); M. Moorman: William Wordsworth: A Biography (1957— 1965); I. Wordsworth: T h e Music o f H u m a nity (1969); G. H a r t m a n : Wordsworth's P o e t r y 1787—1814 (1964); R. E. Brantley: Wordsworth's N a t u r a l Methodism (1975); M. L. Reed: The Chronology of The Middle Years 1800—1815 (1976); M. Jacobus: Tradition and Experiment in Wordsworth's Lyrical Ballads (1976); I. H . Averill: Wordsworth and The Poetry of H u m á n Suffering (1980); H. Davies: William Wordsworth (1980); Ch. Sherry: Wordsworth's P o e t r y of the Imagination (1980); I. A. Hodgson: Wordsworth's Philosophical Poetry 1797— 1814 (1981); T. S. Eliot: Wordsworth és Coleridge (Bódis E., T. S. Eliot, Káosz a rendben, tan.-ok, 1981); Péter Ágnes: A romantikusok történelemszemléletéről, Filológiai Közlöny, 1984, 2—3; I. Wordsworth—M. C. J a y e — R . Woof: William Wordsworth and t h e Age of Romanticism (1987); H. Syhes Davies: Wordsworth and the W o r t h of Words (1987); M. Levinson: Wordsworth's Great Period Poems (1987); N. Roe: Wordsworth and Coleridge: The Radical Years (1988); Szenczi M.: Wordsworth (tan.-ok, 1989); St. Gill: William Wordsworth. A Life (1990); Egri P.: Wordsworth és Constable (Literatúra, 1990, 4.). Péter Ágnes Worker's Monthly, The: -+New The work song: -yprotest World: —• irodalmi

Masses,

song sajtó

W o r m [vormj, J a c o b Pedersen (Kirke Helsinge, 1642. dec. 8.—Trankebar, KeletIndia, 1693. jan. 1. k.): dán költő. A p j a halála után a híres költő, T. Kingo lett a mostohaapja. 1663 és 1667 között teológiai t a n u l m á n y o k a t f o l y t a t o t t . Ezt követően

WORON előbb iskolaigazgató, m a j d p a p volt. 1681ben felségsértésért halálra ítélték, de királyi kegyelem alapján ítéletét száműzetésre módosították. Hátralévő éveit Kelet-Indiában töltötte. O írói p á l y a f u t á s á t a királyi udvarhoz és befolyásos politikusokhoz írt dicsőítő énekekkel kezdte, később azonban az abszolutizmus legélesebb kritikusa lett. Egyik legkorábbi szatirikus műve a mostoh a a p j a ellen irányuló Satyre over Kingos Kalot ('Szatíra Kingo papi sapkájáról', 1669). Gúnyversben kinevezésekkel kapcsolatos korrupcióval vádolta meg P. Griffenfeld kancellárt, akinek ez a bukásához vezetett. A Kongens vemodige Klagemaal ('A király bánatos panasza', 1678) c. szatirikus elégiában V. Keresztély tisztikarát kritizálta. Későbbi írásaiban a király tisztviselői, ill. végül maga a király ellen fordult, amiért 1681-ben bíróság elé került. Az ítélet olyan tehetséges költői pályafutásnak v e t e t t véget, melynek társadalomkritikai vonásai legtöbbször személyes indíttatásúak voltak. O Kiad.: Jacob Worms Skrifter ('Jacob Worm írásai', E. Sonderholm krit. kiad., 3 köt., 1968—1971). O írod.: R. Petersen: T h o m a s Kingo og h a n s samtid (1887); H. Brix: Analyser og problemer (1933); E. Sonderholm: J a c o b W o r m . En politisk satiriker i det syttende árhundrede (1971); P. Seeberg: Godt bid for torden. E t fiktionsessay om digteren J a c o b Worm (Era Nexo til Saxo, 1986). Baksy Péter W o r m , Ole (Árhus, 1588—Koppenhága, 1654): főképp latinul alkotó, dán humanista, polihisztor. Vagyonos polgári családból származott. Leginkább német egyetemeken f o l y t a t o t t t a n u l m á n y o k a t , előbb filológiát, filozófiát és teológiát hallgatott, u t ó b b o r v o s t u d o m á n y t , botanikát és kémiát is. 1613-tól haláláig a koppenhágai egyetem professzora volt, o k t a t o t t pedagógiát, görög filológiát és fizikát, de a leghosszabb ideig, 1624 és 1654 között, orvostudom á n y t . Ezekben a diszciplínákban semmi rendkívülit nem alkotott, tájékozott és mozgalmas szellemével azonban nagy hatással volt diákjaira. Világhírűnek inkább csak régészként és runológusként (->rúnairodalom,) mondható, valamint azon okból, hogy a 12—14. sz.-i klasszikus izlandi irodalom néhány fontos m ű v e először az ő munkássága és szervező tehetsége révén került be az európai k ö z t u d a t b a . Munkássága a d á n történelemnek a b b a a szakaszába esett, amikor az alkotmányos monarchiát előkészítendő, az udvarhoz közelálló tudósok erőnek-erejével hatoltak visszafelé 42

az időben, hogy minél régibb adalékokkal igazolják a d á n királyság ősiségét, nem utolsó sorban a hasonló svéd monarchikus törekvésekkel konkurálva. W o r m ebben két forrásterületre is fölfigyelt, először a késő-ókori és koraközépkori ruhafeliratokra, melyekről a korabeli nyelvészet kiforratlansága folytán részben azt feltételezte, hogy egészében dán eredetű, részben azt, hogy a régi izlandi nyelv közvetítésével közvetlenül a héberből származott Európába. E t á r g y b a n k i a d o t t könyve — Runir, seu Danica literatúra antiquissima, vulgo Gothica dicta ( ' R ú n á k , avagy a legrégibb dán irodalom, melyet közönségesen gótnak mondanak', 1636) — már címében is elhatárolja magát a svéddel rokonítható „ g ó t " elnevezéstől, sok hibával, félreértéssel megtűzdelt munka, másfelől viszont a rúnaemlékek első terjedelmes g y ű j t e m é n y e , de ezenkívül még a régi izlandi irodalom két kisebb, jelentős d a r a b j á t is t a r t a l m a z z a . A Koppenhágában tanuló, m a j d odahaza tudósként tevékenykedő izlandiakat ő serkentette régi irodalmuk feltárására. Ok dolgoztak számára fordítóként, ők látták el addig soha nem l á t o t t régi izlandi kódexekkel és az ezekre vonatkozó magyarázatokkal. Közülük a legnevesebb Arngrímur Jónsson, a kiváló tudós, akitől Snorri Sturluson E d d á j á n a k kéziratát k a p t a (melyet azóta Codex W o r m i a n u s n a k hívnak), és Brynjólfur Sveinsson püspök, aki a legértékesebb kódexeket a j á n d é k o z t a I I I . Frigyes dán királynak, mint pl. a -+Codex Regiust és a ->Flateyjarbókot. 1633-ban ő a d t a ki a norvég Peder Claussen Friis fordításában Snorri másik főművét, a Heimskringlát. Az általa összegyűjtött kuriózumokat, ásványokat, néprajzi érdekességű t á r g y a k a t , képeket, f a r a g v á n y o k a t stb. m á r 1623-ban kiállította lakása egyik szobájában, amely gyűjteményt a z u t á n , mint az első dán múzeumot, Museum W o r m i a n u m n a k neveztek el, és később a Királyi Múzeumhoz csatoltak. O Egyéb főbb művei: Fasti danici ('Dán események', 1626); Danicorum monumentorum libri sex ('Dán nyelvemlékek h a t könyve', 1643). O írod.: C. S. Petersen: Ole Worm (Illustreret dansk Litteraturhistorie I. 567—609., 1929); Ole W o r m ' s Correspondence with Icelanders ( J á k o b Benediktsson tan.-ával, 1948). Bernáth István

657

Woronicz fvoronyics], J a n Pawel (Brodów pod Ostrogiem, 1757. jún. 28. v. 1753. júl. 6.—Bécs, 1829. dec. 6. v. 7.): lengyel költő. Hazafias szentbeszédeivel szerzett magának hírnevet. 1815-ben K r a k k ó püspöke, egy évtizeddel később Varsó érseke,

WOROS m a j d a Lengyel Királyság bíborosa lett. O Költészetét a szentimentalizmus és a klaszszicizmus stílusjegyei h a t á r o z z á k meg. Ma is népszerű költeménye a Hymn do Boga ('Himnusz az Istenhez'). O G y ű j t , kiad.: Dziela poetyczne wierszem i prozq 1—3. ('Verses és elbeszélő költői m ű v e k ' , 1—3. köt., 1853). O írod.: Z. J a g o d a : O literaturze i o zyciu literackim Wolnego Miasta Krakowa"( 1975); A. F. Grabski: J a n Pawel Woronicz (Mysl historyczna polskiego oswiecenia, 1976). Kovács István Woroszylski [vorosilszki], W i k t o r (Grodno, 1927. jún. 8.—): lengyel költő, műfordító. Lódzban (1945-—1947), m a j d Varsóban folytatott polonisztikai t a n u l m á n y o k a t ; publicistaként és riporterként dolgozott, m a j d Moszkvában, a Gorkij Intézetben tanult. 1950-ben m e g k a p t a az Állami Díj I I I . fokozatát. O Majakovszkij h a t á s á t m u t a t ó korai költészetére agitatív pátosz, optimizmust árasztó publicisztika és a munkásmozgalom hőseit, L. Warynskit és K . Swierczewskit megéneklő panegirikusok jellemzőek: Smierci nie ma! ('Nincs halál!', 1949); Pierwsza linia pokoju ('A béke első vonala', 1951). Az 1950-es évek közepén sokat utazott a SZU-ban és hiteles képet a l a k í t o t t ki az országról. 1956 őszén a felkelés hírére lengyel újságírók t á r s a s á g á b a n Budapestre utazott. Tudósításai később kötetben is megjelentek — Dziennik wqgierski (1956: Kerényi Grácia, Magyarországi napló, 1984, 1990) — és a m a g y a r t é m á j ú szamizdat-irodalom egyik fontos forrásművévé váltak. E tapasztalatok h a t á s á r a szakított korábbi szemléletével; e korszakát egy verseskötettel — Z rozmów 1955 ('1955-ös beszélgetésekből', 1956) — és egy elbeszéléskötettel — Okrutna gwiazda ('Kegyetlen csillag', 1958) — zárja. O É r e t t lírájában — Twój powszedni morderca ('Mindennapi gyilkosod', 1962); Wanderjahre 1953—1959 (ua., 1960); Niezgoda na uklon ('Nem hajtok fejet', 1964); Przygoda w Babilonié ('Kaland Babilonban', 1969); Zaglada gatunków ('Fajok pusztulása', 1970); Po zagladzie ('A pusztulás u t á n ' , 1974) — erkölcsi dilemmáit és keserű történelmi tapasztalatait helyezi előtérbe. O Emellett írt elbeszéléseket — Dialóg o gryzieniu ('Párbeszéd a harapásról', 1963) — és a k o r t á r s kísérleti próza elbeszéléstechnikai újításait nagyszerűen hasznosító, fantáziadús ifjúsági regényeket: I ty zostaniesz Indianinem ('Te is indián leszel', 1960); Cyryl, gdzie jesteé? ('Ciril, hol vagy?', 1962); Podmuch malowanego wiatru ('A festett szél f u v a l l a t a ' , 1965). O Mint irodalomtörténész, könyvet írt tragi-

kus sorsú b a r á t j á r ó l — 0 Tadeuszu Borowskim, jego zyciu i twórczosci ('Tadeusz Borowskiról, életéről és munkásságáról', 1955) — és az orosz irodalom nagyjairól: Sny pod éniegiem. Opowiesé o zyciu Michala Saltykowa-Szczedrina (1963: Kerényi Grácia, Álmok a hó alatt, 1975); Zycie Majakowskiego ('Majakovszkij élete', 1966); Zycie Sergiusza Jesienina ('Szergej Jeszenyin élete', 1973); Kto zabil Puszkina ('Ki ölte meg P u s k i n t ' , 1983). Párizsban kiadott Literatura ('Irodalom', 1977) c. regényében az 1950-es és az 1960-as évek irodalmi életének legendás alakjai — T. Borowski, B. Paszternak, W. Gombrowicz — szerepelnek. Új pánmongolizmus? (Máshonnan Beszélő, 6.) c. esszéjében az orosz szimbolizmus Ázsia-képét és a kortárs irodalom oroszul író szovjet, de ázsiai t u d a t t a l rendelkező szerzőit v e t e t t e össze. O 1976-ban az elsők között csatlakozott az ellenzéki mozgalomhoz; az írószövetség Zapis ('Jegyzet') c. szamizdat folyóiratát szerkesztette; művei szamizdatban és emigráns folyóiratokban, könyvkiadóknál jelentek meg. 1981 decemberében internálták; az 1980-as évek második felében Historie ('Történetek', elb.-ek, 1987) c. kötetével tért vissza a hivatalos irodalmi életbe. O E g y é b művei: Mazur kajdaniarski (reg., 1950: B a t e r n a y B., Bilincstánc, 1952); Powrót do kraju. Kartki z dziennika, wspomnienia, polemiki, artykuly ('Hazatérés. Naplórészletek, visszaemlékezések, polémiák, cikkek', 1979); Jestes i inne wiersze ('Létezel és m á s versek', 1982); Lustro. Dziennik internowania ('Tükör. Internálási napló', versek, 1983); Na kurczqcym si% skrawku i inne zapiski z kwartalnym opóznieniem ('Zsugorodó földdarabon és más feljegyzések negyedéves késéssel', 1984); W poszukiwaniu utraconego ciepla i inne wiersze ('Az eltűnt melegség nyomában és m á s versek', 1988). O Gyűjt, kiad.: Wybór wierszy ('Válogatott versek', 1974); Poezje wrybrane ('Válogatott versek', 1982); Podróz. Wiersze róznych lat 1955—1985 ('Utazás. Versek különböző évekből, 1955— 1985', 1986); Z podrózy, ze snu, z umierania. Wiersze 1951—1990 ('Utazásból, álomból, halálból. Versek, 1951—1990', 1992). O Magyarul még: 4 vers (Vajda E., Vidor M., Radó Gy., Lengyel Költők Antológiája, 1951); 3 elb. (Kerényi Grácia, Mai lengyel elbeszélők, anto., 1965); 9 vers (uő, A föld fényei, anto., 1968); 4 vers (uő, Lengyel költők antológiája.^ 1969); 1 elb. (Gimes Romána, Vasárnapi Ú j Szó, 1972, 45.); 1 vers (Sebők É v a , Rókavigasztaló, anto., 1973); Negyven tarka tengelice (versek, elb.-ek, Kerényi Grácia, 1976); 11 vers (uő, Titkos

658

WORTK szabadság, anto., 1982); 7 vers (Kerényi Grácia, Galambos Cs., Máshonnan Beszélő, 2.); 1 elb. (Mészáros Edit, 2000, 1990, 9.); 1 elb. (Kende Ágnes, Vig, 1990, 4.); 5 vers (Gömöri Gy., Nagyv, 1990, 1.); 1 vers (uő, Eletünk, 1992, 3—4.); 1 memoárrészlet (D. Molnár I., uo., 1992, 11.). O írod.: M. S á pién: W a z n y ton polskiej poezji wspólczesnej (Debiuty poetyckie, 1944—1960, 1972); Gömöri Gy.: Woroszylski versei elé (Nagyv, 1990, 1.); D. Molnár 1.: A m a g y a r Október a lengyel prózában (Életünk, 1992, 11.). ' Pálfalvi Lajos Worringer [vorringer], Wilhelm (Aachen, 1881. jan. 13.—München, 1965. márc. 29.): német művészettörténész. 1925-ben a Bonni Egyetemen t a n í t o t t professzorként, 1928-ban Königsbergben, majd 1947-től Halléban. O Főbb értekezései: Abstraktion und Einfühlung ('Absztrakció és e m p á t i a ' , 1908); Formenprobleme der Gothik ('Á gótikus f o r m a kérdései', 1911); Griechentum und Gothik ('A görögök és a gótika', 1928); Problematik der Gegenwartskunst ('A kortárs művészet problémái', 1949). O írod.: Fragen und Gegenfragen. Zum 75. Geburtstag von W. Worringer (1956). Kenesey Gábor Wort; Das Wort [dász vort] culteranismo, conceptismo és az olasz ->concettismo, marinizmus hatása a l a t t játékos formák, virtuóz verselés, bonyolult képalko-

WOTTO írod.: M. Mok (szerk.): Eerbetoon en vriendschap aan J o h a n v a n der Woude (1980). Keller Anna

tás, hangfestő szózene jellemezte működésüket. F ő képviselői a Pegnesischer Blumenorden tagjai, Ph. von Zesen és a második sziléziai iskola (-* Schlesische Dichterschulen) költői. O (-»barokk, német irodalmi formák) Bán Imre O 2. a német Sturm-kör költőinek terminológiájában t á g a b b értelemben a —>költészet, szűkebb értelemben a s a j á t , az —•expreszszionizmust a —*•konkrét költészet felé fejlesztő (s legradikálisabb formában A. Stramm által képviselt) költészetük megjelölése. O (->Sturm, Der) Kovács Endre Wotton [votn], Sir H e n r y (Boughton Hall, 1568 1639. dec.): angol költő, diplomata. Winchesterben és O x f o r d b a n tanult. Hét éves külföldi t a n u l m á n y ú t j a után, 1595-ben Essex earljenek t i t k á r a lett, de 1604—1624 között számos f o n t o s diplomáciai feladatot is teljesített (így nagykövetként többször j á r t Velencében). Velencében írta a State of Christendom ('A kereszténység állapota') c. értekezését, amely azonban csak 1657-ben látott napvilágot. Eletében jelent meg az Elements of Architecture ('Az építészet elemei', 1624) c. t a n u l m á n y a . Prózai és verses műveinek összegyűjtött kiadását Reliquiae Wottanianae ('Wotton hagyatéka') c. 1651-ben a d t á k ki. Műveit általában bölcseleti t a r t a l m ú , szellemes aforizmák teszik érdekessé. O Műveinek kiadása még: J . Hannah (szerk.): Selected Poems of Sir Henry Wotton ('Válogatott versei', 1870); L. P. Smith (szerk.): Life and Letters of Henry Wotton ('Elete és levelei', 1907). O írod.: I. Walton: Sir Henry Wotton (1670). Szilassy Zoltán Woude [vaudé], J o h a n van der (eredeti név); Martijn Cort, J . C. Falke (írói nevek); (Groningen, 1906. jan. I.—Velp, 1979. febr. 7.): holland író. Eredetileg a gazdasági életben tevékenykedett, később az irodalomnak, történelemnek és az újságírásnak szentelte életét. A Vrije Bladen c. folyóirat szerkesztője volt, itt jelent meg első novellája 1933-ban Ondergang ('Pusztulás') c. Blauwbaard en Octopus ('Kékszakáll és Oktopusz') c. regényével vált ismertté. Een groene lantaren ('Egy zöld lámpa', 1957) és fíodega rapsodie ('Bodega rapszódia', 1961) c. népszerű regényeit J . C. Falke álnéven írta. O E g y é b fő művei: Dit is de dag ('Ez az a nap', nla, 1967); Artsen en misdadigers ('Orvosok és bűnözők', esszé, 1969); De naamgeving ('Névadás', költ., 1978). Maria Dermoűt de vrouw en de schrijfster ('Maria Dermoűt a nő és az írónő', életr., 1973). O

Wouk [vuk], H e r m á n (New York, 1915. m á j . 27.—): amerikai (USA) író. A New York-i Columbia, m a j d a Clark Egyetem hallgatója; 1941-től a Pénzügyminisztérium alkalmazottja, m a j d a haditengerészetnél szolgált. A gondos k u t a t á s o k r a alapozott és személyes élmények alapján megírt regényei közül a harmadik, a The Caine Mutiny (1951: Árkos A., Zendülés a Caine hadihajón, 1961) hozta meg a sikert számára: 1951-ben Pulitzer-dijat k a p o t t . A Csendesóceáni hadszíntéren játszódó t ö r t é n e t a 2. világháborús amerikai élményeket feldolgozó, immár klasszikusnak számító regények, N. Mailer The Naked and the Dead-je ('Meztelenek és holtak') és J . Jones F r o m Here t o E t e r n i t y ('Most és mindörökké') sorába illeszkedik. Az író 1952—1974 között a New York-i Yeshiva egyetemen angol irodalmat t a n í t o t t és közben egymás után jelentek meg regényei, így a Youngblood Hawke (1962: Zentai E v a , Hajsza, 1973), a Winds of War (1971: Csordás G„ Forrongó világ, 1991) és a War and Remembrance ( ' H á b o r ú és emlékezet', 1978). Foglalkoztatta a zsidó múlt és jelen, ennek szentelte This is My God (1959: Mikes Katalin, Én Istenem, 1993) c. kötetét. Legú j a b b regénysorozatában a modern Izraelbe vezet: The Hope (1993: Tótisz A., Remény, 1993). O T ö b b művét színpadra alkalmazták; ő m a g a pedig forgatókönyveket készített s a j á t könyveiből a televízió számára. O Hagyományos realista stílusb a n megírt regényei még ma is nagy népszerűségnek örvendenek az olvasók körében, az irodalomkritikusok azonban mind a művek eredetiségét és irodalmi stílusát, mind a cselekményben sodródó jellemek kidolgozottságát problematikusnak tartják. O Magyarul még: Háború (reg., Csordás G., 1993); Végső győzelem (reg., uő, 1993); A nagyvárosi fiú (reg., Szamay I., 1993). O írod.: Ö r k é n y i . : Három amerikai regény (Nagyv, 1957, 2.); Kristó Nagy I.: Amerikai regények (Vság, 1964, 11.).

660

Magyarics

Tamás

Wouters [vuters], Liliane (Brüsszel, 1930. febr. 5.—): francia-belga költőnő. Szegény flamand családból származik. 1949-től 1980-ig Brüsszelben volt tanítónő. 1985-től a Belga Királyi Akadémia tagja. O Első verseskötete, a La Marche Forcée ('Az erőltetett menet', 1952) nagy feltűnést keltett, mert a fiatal költő neoklasszicista

WOYCI és misztikus versekkel jelentkezett akkor, amikor kortársai az a v a n t g á r d szellemében alkottak. Szigorúan hagyományos, k ö t ö t t f o r m á k b a n Wouters felújította a flamand miszticizmust; s szenvedélyeit, az isteni gondviseléssel kapcsolatos problémáit szinte ráérősen elbeszélő stílusban m o n d t a el. Sikere lenyűgöző volt, 1955-ben Párizsban egy olyan zsűri d í j á t k a p t a meg, melynek tagjai L. Aragon, J . Cocteau és P. Reverdy voltak. Ezt a hangot követte a Le Bois Sec ('A száraz fa', 1960) c. kötete is, csupán a versek hagyományos technikája volt még tökéletesebb. H a r m a d i k kötete, a Le Gel ('A fagy', 1966) egy egészen új költőt m u t a t o t t . A költő hihetetlen vad erővel egymásra „löki" a szavakat, széttöri a m o n d a t o kat, versei többféleképpen is olvashatók. A versmondat és a verssor között heves ellentmondás van. Az enjambement-ok tobzódnak, a m o n d a t o k ereje szinte széttör minden keretet; azonban váratlanul gazdag rímek zárják a verssort, s ily módon egy pillanatnyi cezúrát teremtenek. De gyakran a m o n d a t rímhelyzetben lévő szóval kezdődik, s a feszültség tovább növekszik. Minden sorában érezhető a küzdelem az előírt forma és a túláradó szenvedély között. A „legyőzött nehézség" klasszikus elmélete új értelmet kap. „A kötet olvasói m i n t h a a világ teremtésének lennének tanúi. Kompromisszum és gyengeség nélkül, egy roppant kalapáccsal a költőnő m i n t h a egy szobrot, egy hegyet, egy világot form á l n a . " O 1983-ban L'Aloés ('Aloé') c. öszszegyűjtötte addigi verseit, a korábban kötetbe foglaltakat és az újakat. A La Gel u t á n ú j r a visszatért a hagyományosabb, szelídebb formákhoz. Mindig is muzikális volt, de e kötetében „megtalált zeneisége" elrejtette vagy i n k á b b mérsékelte súlyos témáit. Wouters a szerelem és a halál költője, a szenvedély és az értelem nagy d r á m á i t m o n d j a el. Szerinte „a konfliktus nem a szenvedély és az értelem között van, hanem a szenvedélyen belül és az értelmen belül. A megsebzett szenvedély és a megsebzett értelem egyetlen egységet alkot." Ez a hiperérzékeny és hiperintellektuális költészet állandóan újrakezdi a lázadást a halál, a magány, az árulás, a megaláztatás és mindenféle korlátok ellen. O A Journal du Seribe ('Az irnok naplója', 1990) formailag ú j a b b látványos fordulatot jelent Wouters költészetében. A fikció szerint egy óegyiptomi költő mintegy félszáz cím nélküli, rövid, olykor egy-két soros, szabad versben a költői hivatásról és technikáról, szerelemről, életről, halálról, magányról, az egyéniség kötöttségeiről és önmegvalósítási lehető-

ségeiről beszél. Az óegyiptomi költő a bibliai J ó b o t unokatestvérének és a Prédikátor K ö n y v é n e k szerzőjét b a r á t j á n a k nevezi. A könyvet á t h a t j a Krisztus keresése és az azonosulás vágya minden korok és minden népek költőivel. A költő legalább s a j á t képzeletében nagyobb király lehet, mint a fáraó — m o n d j a Wouters. O Az 1960-as évek első felében a színház felé fordult. Azóta hét d r á m á j á t m u t a t t á k be, illetve a d t á k ki. Ezek közül a jelentősebbek: La Porté ('Az ajtó', 1957), Vies et Morts de Mademoiselle Shakespeare ('Shakespeare kisasszony életei és halálai', 1979), L'Equateur ('Az Egyenlítő', 1986), Charlotte ou La Nuit Mexicaine ('Sarolta avagy a mexikói éjszaka', 1989), Lejour du narval ('A fogas delfin n a p j a ' , 1991). Drámáiban a szerep és személyiség lehetőségeit, a szenvedély és értelem, a kor és a hivatás problémáit t á r gyalja. O A belgák, különösen a 2. világháborút követően, a flamand és vallon ellentétek m i a t t elhanyagolták irodalmi m ú l t j u kat, és j o b b á r a tagadták, hogy önálló f r a n cia nyelvű belga irodalom létezne. E z é r t volt n a g y jelentőségű, hogy 1976-ban Panorama de la poésie francaise de Belgique ('A belgiumi francia költészet p a n o r á m á j a ' ) c. a belga költészet nagy átfogó antológiáját a d t a ki. E n n e k tematikus változatát gyermekek s z á m á r a is elkészítette, melynek az iskolai o k t a t á s b a n van szerepe. M u n k á j á nak sikerét bizonyítja, hogy A. Bosquet-val a belgiumi francia nyelvű költészet négykötetes, reprezentatív antológiáját készíti, a La Poésie jrancophone de Belgique-hő\ 1985 óta 2 k ö t e t jelent meg. O Wouters a flamand költészet legfontosabb élő francia nyelvű népszerűsítője. Párizsban a d t á k ki Gu. Gezelle-nek szentelt fontos esszéjét és a flamand költészetet b e m u t a t ó két antológiá j á t . O Magyarul: 1 vers (Jánosy I., Nagyv, 1958, 5.); 3 vers (Jánosy I „ T i m á r Gy., Belgium mai francia lírája, anto., 1969); 2—2 vers (Jánosy I., A valóságos oroszlán, 1971; Tóth I.: írásjelek a földön, 1972); 1 vers (Timár Gy., Százhúsz költő, 1985). O írod.: A. Bosquet: Liliane Wouters, V a n Eyck, Brueghel et les miséres de la chair (Revue de Poésie, 1985, 2.); Ferenczi L.: J o u r n a l de lecture avec un posteript u m (uo., 1985, 2.); E. Kesteman: L'aloés de Liiiane Wouters (uo., 1985, 2.).

661

Ferenczi

László

Wóycicki [vujcsicki], Kazimierz (Varsó, 1876—uo., 1938. máj. 11.): lengyel irodalomtudós. J o g o t végzett Varsóban. Volt középiskolai tanár, minisztériumi tisztviselő, m a j d megbízott előadó a Varsói Egyete-

men. O Az integrális iskola legjelentősebb előfutára. F ő kutatási területe a verstan és a stilisztika volt. O Főbb művei: Forma dzwiqkowa prozy polskiej i wiersza polskiego ('A lengyel próza és a lengyel vers hangalakja', 1912); História literatury i poetyka ('Irodalomtörténet és poétika', 1914); Rozbiór literacki w szkole ('Az irodalmi elemzés az iskolában', 1921); Z pogranicza gramatyki i stylistyki ('A nyelvtan és a stilisztika határterületéről', 1922); Rytm w liczbach ('A ritmus számokban', 1938). O írod.: n. n.: Prace ofiarovane Kazimierzowi Wóycickiemu (1937); M. Kridl: 0 Kazimierzu Wóycickim (Ateneum, 1938, 6.); W. Borowy: Kazimierz Wóycicki (Z dziejów polonistyki warszawskiej, 1964). Bojtár Endre Woykowska [vojkovszka], Júlia z Molinskich (Bnin, 1816. márc. 12.—Wroclaw, 1851. aug. 9.): lengyel költőnő, kritikus, ifjúsági írónő. Lesznón és Wroclawon kívül talán Nyugat-Európában is tanult. Nevelőnőként földbirtokos-gyerekeket tanított. Poznani leánypanzióját a porosz hatóságok 1840-ben bezáratták. Ekkor kezdett el a férje által szerkesztett demokratikus irodalmi hetilapnak dolgozni. O Piosnki dia ludu wiejskiego ('Dalok a falusi népnek', 1843) c. kötetének stilizált versei forradalmi metaforáikkal agitáltak. A francia utópikus szocializmus és „forradalmi kereszténység" hatása alatt a néptömegek felvilágosítását és nevelését tűzte ki célul. Ennek érdekében népszerű könyveket és tankönyveket írt. O Legértékesebb kritikusi munkássága. A „saját korának tükreként" értelmezett, elkötelezett kritikai céljának nemcsak a művek, hanem egyben az ideológiai és társadalmi jelenségek értékelését is tekintette. O 1848-ban Berlinben közbenjárt a poznani forradalmi mozgalomban való részvételük miatt letartóztatott lengyelek kiszabadítása érdekében. Nehéz helyzetbe kerülve, idegbetegen, a halála előtt, 1850-ben alkotta meg az emigráns A. Mickiewicz ekkori nézeteivel rokon gondolatokat közlő Z Kudowy ('Kudowából') c. vallásos példázatát. O írod.: T. Gospodarek: Júlia Molinska-Wojkowska (1962); Maria Janion: Zmierzch romantyzmu (Romantyzm, 1969). D. Molnár István Wozniakowski [vozsnyakovszkij, Jacek; J a n Drukarz, Komik, Michal Paruski, Michal Pernus, Michal Strebejka (írói álnevek); (Biórków, 1920. ápr. 23.—): lengyel művészettörténész, esszéíró, publicista, műfordító. A Honi Hadsereg katonájaként részt vett az ellenállásban. A 2. világhábo-

rú után polonisztikát tanult a Jagelló Egyetemen. 1960-ban Dziennikpodrózy Jana Ossolinskiego ('Jan Ossolinski úti naplója') c. értekezéséért doktori címet kapott. 1947-től (három év szünettel) a Tygodnik Powszechny állandó munkatársa, később a Znak c. folyóirat szerkesztője, a Lublini Katolikus Egyetem professzora, a Lengyel Tudományos Akadémia tagja. 1956 után több külföldi egyetemre, köztük a Harvardra is meghívták. A krakkói katolikus értelmiség meghatározó személyisége. O Útirajzokat — Laik w Rzymie i Bombaju ('Egy laikus Rómában és Bombay-ben', 1965); Zapiski kanadyjskie ('Kanadai feljegyzések', 1973) —, művészettörténeti esszéket — Co sie^ dzieje ze sztukq? ('Mi történik a művészettel?, 1974; Góry niewzruszone ('Rendíthetetlen hegyek', 1974); Czy artyécie wolno si^ zenié? ('Megházasodhat-e a művész?', 1978) — írt. Újabb esszéiben a modern katolicizmus dilemmáit helyezi tág művelődéstörténeti kontextusba: Swieccy ('Világiak', 1987); Czy kultura jest do zbawienia koniecznie potrzebna? ('Elengedhetetlenül szükséges-e a megváltáshoz a kultúra?', 1987). O Többek között G. Creene regényeit fordította. Pálfalvi Lajos Woznicka [vozsnyicka], Ludwika (családi név); Emilia Cassa (írói álnév); (Varsó, 1924. nov. 23.—): lengyel írónő, műfordító. A Varsói Egyetemen pszichológiát végzett. 1944—1945-ben Németo.-ba hurcolták. O íróként 1951-ben indult. Neves ifjúsági- és gyermekregények szerzője, valamint az angolszász irodalom fordítója. Wdowa i lokátor ('Az özvegy és a lakó', 1972) c. regénye a párizsi nemzetközi bohémvilágról szól. O Bűnügyi regényei: Piana na fali ('Tajték a hullámon', 1960); Kindial z Magirota ('Magirot-itőr', 1963); Krzykwnocy ('Kiáltás az éjszakában', 1970). Ifjúsági műveiben kerüli a mesés fantasztikumot, történetei a hétköznapok világában játszódnak: Czarka (ua., 1961); Waícacje z Czarkq. ('Vakáció Czarkával', 1965); Irka, Czarka i Niezdara ('Irka, Czarka és Fajankó', 1966); Jagoda w miescie ('Bogyó a városban', reg., 1968); Z Czarkq, w cyrku ('Czarkával a cirkuszban', 1970). O Egyéb művei: Ocalenie ('Megmenekülés', elb.-ek, 1954); Niebieska kula ('Kék golyó', elb.-ek, 1957); Dzieci Europy ('Európa gyermekei', reg., 1958); Dortmundzkie opowiesci ('Dortmundi történetek', 1959); Naoczny swiadek ('Szemtanú', elb.-ek, 1962); Najdziwniejsze i osobliwe zdarzenia czyli Fantastyczny pitawal (1963: Sebők Éva, Fantasztikus bűntények krónikája, 1984). O Magyarul: 1 nla (n. n., Mai

WRIGH Lengyelország, 1955, 10.); 1 mese (Sebők Éva, R T U , 1967. okt. 29.). Pálfalvi Lajos Wrangham [rengöm], Francis (Malton, 1769. jún. 11.—Chester, 1842. dec. 27.): angol klasszika-filológus, író. Cambridgeben szentelték p a p p á 1794-ben; élete során számos egyházi állást töltött be. 1799-ben megnősült, de felesége gyermekágyban meghalt 1800-ban. Második házasságát 1801-ben k ö t ö t t e . Enciklopédikus műveltségű, sokoldalú szerző volt; prédikációkat, verseket, teológiai vitairatokat írt, klasszikus szerzőket költött át (így Arisztophanész vígjátékait), f o r d í t o t t (pl. Plutarkhosz írásaiból) és k i t e r j e d t levelezést f o l y t a t o t t kora kiemelkedő irodalmi személyiségeivel, többek közt W. Wordsworth-szel és Leigh HunttaX is. K ö n y v t á r á t és tízezer darabos pamfletgyűjteményét végrendeletében a cambridge-i Trinity College-nak ajándékozta. Magyarics Tamás Wren [ren], Percival Christopher (Devonshire, 1885. nov. 23.—London, 1941. nov. 22.): angol író. Élettörténete talán regényeinél is érdekesebb. Rokonságban állt Sir Chr. Wreniíel, a neves angol építésszel. Oxfordban végzett egyetemi tanulmányokat, ám e z u t á n utazásra a d t a a fejét és öt év alatt, s a j á t bevallása szerint, bejárta mind az öt kontinenst. Volt, mint maga felsorolja, tengerész, katona, csavargó, iskolamester, mezőgazdasági munkás, felfedező, újságíró. K a l a n d v á g y á n a k köszönhetően a brit hadseregben is szolgált, majd a francia idegenlégióban. I n d i á b a n élt tíz éven át, közben a tőrvívásban éveken át a nyugat-indiai bajnoki címet viselte. Az I. világháborút végigszolgálta a brit Indiai Hadsereg kötelékében, ám 1917-ben, sebesülés következtében leszázalékolták. O Ettől kezdve Londonban élt és korábbi kísérleteit f o l y t a t v a regényírással próbálkozott. Kezdeti munkái (pl. Smoke and Sword, ' F ü s t és kard', reg., 1914; Stepsons of Francé, 'Franciaország mostohagyermekei', reg., 1917) visszhangtalan ok maradtak. Hírneve azonban világméretű lett, amikor 1924-ben megjelentette Beau Oeste (Mikes L., A kék csillag, 1929) c. regényét, amelyet a Geste-családról szóló ú j a b b kötetei követtek. Wren ettől kezdve Rejtő J.-szerű, ám tömörségben ez utóbbival nem vetekedhető, népszerű ponyvaíróként működött. Könyveit t ö b b mint 10 nyelvre lefordították, a kiadók és könyvkereskedők kétségtelen hasznára, lényegesen azonban nem jobbítva az irodalmi ízlést. Kötetei, ame663

lyek cselekményben talán túlontúl is gazdagok, híján vannak az irodalmi szerkezet, a jellemábrázolás vagy a morális kérdésfelvetés m á r némi megfontolásra késztető dimenzióinak és az 1930-as években általáb a n véve azt a szerepet játszották, mint k o r u n k b a n a szórakoztató tévécsatornák ún. action-filmjei. O F ő b b regényei még: Beau Sabreur (1926: Kortsmárossy T., A sivatag titka, 1929); The Wagesof Virtue (é. n.: E n d r e D., Pokol a Szaharában, 1929); Beau Ideál (1928: uő, Az ideál csókja, 1929); The Snake and the Sword (é. n.: Zig á n y A., A kígyó és a kard, 1930); The Mysterious Ways (1930; Kosáryné Réz Lola, A rejtélyes végzet, 1932); Valiant Dust (1932: Pálföldy Margit, Szahara császára, 1933); Beggars' Horses (1934: E n d r e D., A fekete szirén, 1935); Spanish Maine (1935: Tábori K., Spanyol vér, 1942); Fort in the Jungle (1936: Balog B., A légió kéme, 1937); None A re So Blind (1939: Marsay J . , Nem vagyok ártatlan, 1943). Kenesey Eleonóra Wright [rájt], Austin T a p p a n (Hanover, N. H., 1883. aug. 20.—Philadelphia, 1931. szept. 18.): amerikai (USA) író. A H a r v a r d egyetemen szerzett jogi diplomát. Bostonban volt jogtanácsos, m a j d California és Pennsylvania állami egyetemein a társasági és a tengerészeti jog professzora. O E g y évtizeddel halála u t á n kiadott, egyetlen regénye (Islandia, 'Szigetország', 1942) a speculative fiction fogalmát vezette be az amerikai irodalomkritikába. Sokak szerint semmi máshoz sem hasonlítható könyvében bravúros fantáziára valló részletességgel dolgozta ki egy teljes elszigeteltségre törekvő, képzeletbeli ország történelmét és k u l t ú r á j á t , amelyhez minden más néptől teljesen eltérő emberi jellemeket is teremt e t t . O írod.: L. C. Powell: The Islandia World of Austin Wright (1957). Somogyi György Wright [rájt], Charles Stevenson (New Franklin, 1932. jún. 4.—): amerikai (USA) néger író. Harcolt a koreai háborúban, volt gulyásbojtár St. Louisban és a Village Voice rovatvezetője New Yorkban. O Az amerikai társadalom „fekete p e r e m é t " feltárni igyekvő zsurnaliszta próza szűkszavú, szürrealisztikus képviselője. O F ő b b művei: The Messenger ('A hírnök', reg., 1964); The Wig: A Mirror Image ('A paróka: egy tükörkép', reg., 1966); Absolutely Nothing to Get Alarmed About ('Az égvilágon semmi izgalmas', önéletrajzi reg., 1973). O Magyarul: 1 elb. (Félix P., R a k é t a , 1983, 1.). Somogyi György

WRIGH Wright [rájt], Frances (Dubdee, 1795. szept. 6.—1852. dec. 13.): skót újságírónő, a női emancipáció korai híve. Húgával együtt korai á r v a s á g r a és tetemes örökséghez j u t v a b e u t a z t a az USA északkeleti partvidékét, New Y o r k b a n előadatta a svájciak szabadságküzdelmeiről szóló Altorf (ua.) c. színdarabját, m a j d Londonba visszatérve, közzétette Views of Society and Manners in America ('Társadalmi nézetek és szokások A m e r i k á b a n ' , 1821) c. eszmef u t t a t á s á t , amellyel a London Quarterly Review t á m a d á s a i t és Lafayette barátságát érdemelte ki. 1825-ben, Tennessee államban vásárolt földjén rabszolgákat szabadít o t t fel, m a j d R . Owen New Harmony Gazette (később Free Enquirer) c. szabadelvű lapjának kiadását t á m o g a t t a . Sokat utazva hirdette nézeteit a nők egyenjogúságáról, a törvényes házasság fölösleges voltáról és a munkásosztály szervezkedésének szükségességéről. O F ő b b művei még: A Few Days in Athens ('Néhány n a p Athénben', esszé, 1822); Course of Popular Lectures ('Népszerűsítő előadássorozat', 1829). Somogyi György

Az ausztrál pásztorköltészet egyik n a g y a l a k j a ; pásztorkölteményei Ausztrália birtokbavételét, az első telepeseket ünneplik. Első verseskötetének megjelenése — The Moving Image ('A mozgó kép', 1946) — , amelyben Ausztrália múltjával és jelenével foglalkozik, a modern ausztrál költészet meghatározó eseménye volt. Költeményeire, amelyekben az érzés nagyobb hangsúlyt k a p az értelemnél, leginkább az elégikus h a n g n e m jellemző. Költészetén T. S. Eliot, E. Pound és D. Thomas hatása érződik. O E g y é b fő művei: Woman to Man ('Nő a férfihez', költ.-ek, 1949); The Gateway ('A b e j á r a t ' , költ.-ek, 1953); The Two Fires ('A két t ű z ' , költ.-ek, 1955); Birds ('Madarak', költ.-ek, 1962); Preoccupations in Australian Poetry ('Az ausztrál költészet kedvenc t é m á i ' , tan., 1965). O G y ű j t , kiad.: Collected Poems ('Összegyűjtött költemények', 1971); The Double Tree ('A dupla fa', vál. költ.-ek, 1978). O Magyarul: 2 vers (Végh Gy., Világirodalmi Antológia, VI. köt., 1962); 5 vers (Kálnoky L., Nagyv, 1965, 5.); 1 vers (Raáb Gy., Világosság, 1975, 11.). Borús György

Wright, Georg Henrik von: -*•von Wright, Georg Henrik

Wright [rájt], Richárd (Natchez, Miss., 1908. szept. 4.—Párizs, 1960. nov. 28.): amerikai (USA) néger író. Natchezben nevelkedett, m a j d Memphis-be, később pedig Chicagóba költözött. Gyermekkoráról és kora ifjúságáról a Black Boy (1945: Kőszegi I., F e k e t é k és fehérek, 1948) c. önéletrajzi ihletésű művében írt. Számos politikai állást t ö l t ö t t be és 1932-ben bekapcsolódott a k o m m u n i s t a mozgalomba is. A New Deal irodalmat t á m o g a t ó p r o g r a m j a segítségével kezdett el publikálni, ugyanakkor a k o m m u n i s t a Daily Worker harlemi szerkesztője volt 1937-től. A következő évben jelent meg az első nagy visszhangot kiváltó elbeszéléskötete, az Uncle Tom's Children ('Tom bácsi gyermekei'), melynek alapkérdése: hogyan lehet négerként élni egy olyan országban, ahol a feketéket nem veszik emberszámba. Első regényében, a Native Sonb a n (1940: Szinnai T., Meghajszolt vad, 1941) Bigger Thomast, a chicagói nyomornegyedben felnőtt néger fiút a környezete b ű n t é n y b e sodorja: a fiú először véletlenül gyilkol, m a j d pedig menekülés közben kedvesét is megöli; a hajsza végén elfogják és halálra ítélik. A regény megjelenése u t á n az író hosszabb időre elhallgatott. 1944-ben kilépett a k o m m u n i s t a pártból és a h á b o r ú t követően Párizsban telepedett le. 1953-ban írt The Outsider ('A kívülálló') c. m ű v é t az első amerikai egzisztencialista regényként üdvözölték; míg az 1954-ben kiadott Black

Wright [rájt], Harold Bell (Romé, N. Y., 1872. máj. 4.—La Jolla, 1944. m á j . 24.): amerikai (USA) író. Paraszti családból származott, s mindössze két évi középiskolai képzés u t á n belső elhivatást követve prédikátor és lelkész lett. T ü d ő b a j a m i a t t azonban kénytelen volt lemondani szolgálatát s így fokozatosan az irodalomhoz fordult. O Regényei is a prédikációk hangnemében íródtak, olykor érzelmes, de egyben élvezetes — az USA-ban egykor milliók által olvasott — t ö r t é n e t e k az amerikai délnyugat kemény életű és lelkű lakóiról. O F ő b b regényei: The Shepherd of the Hills ('A hegyi pásztor', 1907); The Calling of Dan Matthews ('Dan M a t t h e w elhívatása', 1909); The Winning of Barbara Worth ('Barbara W o r t h elnyerése', 1911); When a Man's a Man ('Férfi a t a l p á n ' , reg., 1916); A Son of His Father ('Apja fia', 1925); God and the Groceryman ('Isten és a fűszeres', 1927); The Man Who Went Away ('A férfi, aki elment', 1942). Somogyi György Wright [rájt], J u d i t h ; J u d i t h Arundell Wright (teljes név); Mrs. J . P. Mckinney (családi név); (Thalgarrah, Uj-Dél-Wales, 1915. m á j . 31.—): ausztráliai költőnő, kritikus. Gyermekéveit pionír szülei f a r m j á n töltötte. A sydneyi egyetemen tanult. O

664

WROCZ Case ('A kanárigyilkosság', 1927); The Bishop Murder Case (1929: Csánk E., A titokzatos f u t ó , 1990); The Casino Murder Case ('A kaszinógyilkosság', 1934); The Powwow Murder Case ('A tanácskozásgyilkosság', 1938). Kenesey Gábor

Power ('A fekete erő') c. t a n u l m á n y b a n az afrikai négerek ö n t u d a t r a ébredéséről ír. Önéletrajzi American Hungerje ('Amerikai éhség') csak halála u t á n jelent meg 1977ben. O Műveiben a n a t u r a l i z m u s t és a hagyományos Bildungsromant elegyíti; életműve elsősorban az amerikai néger életérzés első kifejeződéseként értékes. O Magyarul még: 1—1 nla (Lénárt S., Ű j Hang, 1939, 2.; Balabán P., Mai amerikai elbeszélők, anto., 1963). O írod.: Nagy P.: Richárd Wright (Az amerikai irodalom a huszadik században, 1965); R. C. Brignano: Richárd Wright. An Introduction to the Man and His Works (1970); Virágos Zs.: A négerség és az amerikai irodalom (1975). Magyarics Tamás Wright [rájt], Sydney Fowler (eredeti név); Sydney Fowler (írói név); Alan Seymour, Anthony Wingrave (álnevek); (? 1874. jan. 6.—?, 1965. febr. 25.): angol író, költő. Birminghamben könyvelő, 1920-tól a Poetry (később Poetry and the Play) magazin szerkesztője volt. F o r d í t o t t a Dante műveit, írt elbeszélő költeményt (The Riding of Lancelot, 'Lancelot lovaglása', 1929), politikai pamfletet (Police and Public, 'A rendőrség és az állampolgár', 1929), életrajzot (The Life of Waltér Scott, 'Walter Scott élete', 1932) és bűnügyi történeteket (Three Witnesses, 'Három t a n ú ' , 1935; Was Murder Done?, 'Gyilkosság t ö r t é n t ? ' , 1936; The Jordans Murder, 'A Jordans-gyilkosság', 1938), s szerkesztője volt számos versgyűjteménynek. O Ötven éves korában, H. G. Wells hatása alatt kezdett fantasztikus regényeket írni. Annyira borúlátó az emberiség jövőjét illetően, hogy műveinek többsége tömegkatasztrófával vagy az emberi nem kipusztulásával végződik. O F ő b b regényei még: Deluge ('Özönvíz', 1927); The World Below ('A lenti világ', 1929); Beyond the Rim ('A peremen túl', 1932); Four Days War ('Négynapos háború', 1936); The Hidden Tribe ('A r e j t e t t törzs', 1938); Spiders' War ('Pókok h á b o r ú j a ' , 1954). Somogyi György Wright [ r á j t j , Willard Huntington (eredeti név); Van Dine, S. S. (írói álnév); (Charlottsville, Va, 1888—1939): amerikai (USA) író, kritikus. Kezdetben főképpen irodalmi kritikáival szerzett nevet magának a Toum Topics, a The Forum, az International Studio és az Intenational Magaziné c. folyóiratok hasábjain. Van Dine álnéven írt detektív regényeiben m e g t e r e m t e t t e Phile Vance nyomozó a l a k j á t . E t á r g y b a n legnevesebb munkái: The Canary Murder

Wróbel [vrabelj, W a l e n t y (Poznan, 1475 k.—uo., 1537. ápr. 2.): lengyel zsoltárfordító, teológus. Kézműves családban született. A K r a k k ó i Akadémián tanult, majd 1504 u t á n u g y a n o t t ókori szerzőkről adott elő. Teológiai képzettséget is szerzett. 1516-tól P o z n a n b a n prédikátor és valószínűleg teológiai tanár volt. O Fő műve a népszerű, sokáig kéziratban terjesztett, először 1539-ben kiadott zsoltárfordítása (Zoltarz Dawidów . . . , 'Dávid zsoltárjai . . . ' ) . Az ősi szövegek első újkori lengyel átültetését a Vulgata nyomán prózában, de az á b r á z o l t helyzetek valószerűségére ügyelve készítette el. J . Kochanowski is e fordítás a l a p j á n verselte meg lengyelül a zsoltárokat. O írod.: E. Ostrowska: Walka o pi^kne slowo psalterzowe (Z dziejów j§zyka polskiego i jego pi^kna, 1978). D. Molnár István Wroczynski [vrocsinyszki], Kazimierz; Chigi, Rujwid (álnevek); (Varsó, 1883. febr. 27.—uo., 1957. okt. 22.): lengyel drámaíró, költő, humorista. Romanisztikát tanult Heidelbergben, Münchenben és Lembergben; jogot végzett Odesszában. 1991-től varsói színházak, kabarék szervezője, rendezője és irodalmi vezetője volt, majd Lódzban lett színigazgató (1923—1925, 1933—1939). A 2. világháború után irodalmi tevékenysége mellett újságírással is foglalkozott. O Mint költő, a modernista Chimera c. folyóiratban debütált. Kötetei: Circenses (ua., 1904); Z zapatrzen ('A bámészkodásokból', 1908); Samolot ('Repülőgép', 1928). O Első színműveit B. Winawerrel közösen írta. Legnagyobb sikereit a polgárság életéről szóló szatirikus vígjátékaival érte el: Dzieje salonu ('A szalon története', bem. 1921); Ona ('Ö', bem., 1922); Wywczasy Don Juana ('Don J ü a n üdülése', bem., 1924); Aby zyé ('Hogy éljünk', bem. 1927). O T á r c á k a t , humoreszkeket, paródiákat is írt: Sylwetki dzisiejszej Warszawy ('A mai Varsó a l a k j a i ' , 1917); Pani Lala ('Lala kisasszony', 1929); Podparnasie polskie ('A lengyel parnasszusalja', 1930); Bacznosc! A.R.7. Powieáá o atomié ('Vigyázat! A.R.7. Regény az atomról', 1947). O Emlékirataiban színházi tevékenységéről, Z. Przesmyckive 1, E. Porqbowiczcsal, B. Winawerrel és B. LesmiannaX való kapcsolatáról ír: Z mo-

665

WSPOL Oskar prihaja ( ' J ö n Oszkár') c. drámáit, amelyeknek 1980-ban volt a b e m u t a t ó j a , Pomota ('Tévedés') és Noe, Noe (ua.) c. egyfelvonásosainak pedig 1984-ben Mariborban. Drámái dramaturgiailag rendkívül kidolgozottak, formailag csiszoltak, s számos nyílt és burkolt, a világirodalomra és a hagyományra vonatkozó allúziót t a r t a l m a z nak. Művei tartalmilag hangsúlyozottan humanista értékrendűek, a lét problémáira irányulnak, ugyanakkor a z o n b a n szinte mindig humorosak és ironikusak. O Kiad.: Odprite vrata, Oskar prihaja (Obrazi, 1981, 2. különszám). O írod.: T. Partljic: Igra „ P o n a v l j a n j e " (Dialogi, 1980, 7—9); D. Poniz: In memóriám — Borivoj Wudler (Nasi razgledi, 1981, júl. 31.). Igor Zabel

mlodoscick przez Warszawe^ ('Az ifjúságommal Varsón át', 1957); Pól wieku wspomnien teatralnych ('Fél évszázad színházi visszaemlékezései', 1957). O írod.: J . Tyniecki: Lewantynska przygoda Kazimierza Wroczynskiego (Prace Polonistyczne, 1963, 19.). Pálfalvi Lajos Wspólczesnosc {lengyel ' J e l e n k o r ' ) : 1956 és 1971 között k é t h e t e n t e megjelenő varsói lengyel irodalmi—művészeti folyóirat. A l a p az '56-os nemzedék, egy nonkonformista irodalmi csoport o r g á n u m a k é n t indult. P r o g r a m a d ó írásai a hivatalos értékrendet, az anakronisztikus erkölcsi és esztétikai konvenciókat rombolták; tám a d t á k a tekintélyelvű, intézményes irodalmi életet. Prózaírói, különösen M. Hlasko, M. Nowakowski és A. Brycht a marginális t á r s a d a l m a t feltérképező elbeszéléseikkel k e l t e t t e k nagy feltűnést. 1962-ben — a főszerkesztők gyakori leváltása után — a lap profilja megváltozott, társadalmi—kulturális t e m a t i k á j ú v á alakult, melyben különböző nemzedékek írói publikáltak. Legjelentősebb szerzői voltak: S. Grochowiak, E. Bryll, I. Iredynski, W. Odojewski, W. L. Terlecki és B. Wojdowski. O írod.: J . Blonski: Zmiana warty (1961); J . Lukasiewicz: Szmaciarze i bohaterowie (1963); T. Blazej ewski: Wspólczesnosé. 1956— 1966 (Zeszty Naukowe Uniwersytetu Lódzkiego, 1969, 65.); J . Blonski: Odmarsz (1978). Pálfalvi

Wujek [vwjek], J a k u b (Wíjgrowiec, 1541 —Krakkó, 1597. júl. 27.): lengyel katolikus író, bibliafordító. Polgári családból származott. Sziléziában járt iskolába; Krakkóban (1558—1559) és Bécsben (1562—1564) filozófiát, m a t e m a t i k á t , görög nyelvet tanult. Püspöki t i t k á r k é n t 1565-ben belépett a jezsuita rendbe, és a Collegium Romanumban képezte magát. H a z a t é r é s e után pappá szentelték (1568), m a j d P u l t u s k b a n az egyházi k o n v e n t ügyésze lett. Az 1570-es években a poznani és wilnói kollégiumot igazgatta. 1579 és 1584 között kétszer tanít o t t Kolozsváron. Visszatérése u t á n nagyrészt K r a k k ó b a n élt. O Teológiai és hitvitázó—hitterjesztő m u n k á k a t írt lengyelül és latinul. Nemzete irodalmának és nyelvének történetébe mint bibliafordító vonult be. A három klasszikus, v a l a m i n t a német és magyar nyelv ismerete, a Bibliára vonatkozó tudása révén felfedte a bibliai szövegek igazi értelmét, és megtalálta a legjobb lengyel megfelelőket. Átültetése minden addiginál erősebben h a t o t t a lengyel nyelvre és bibliai stílusra. Prédikációgyűjteményei közül a Postilla mniejsza ('Kisebb prédikációk', 1579—1580) c.-t t ö b b nyelvre átültették. Mint kitűnő stiliszta, előkészít e t t e a szónokként is kiváló P. Skarga művészi tökélyre fejlesztett prédikátori tevékenységét. O írod.: K. Górski: J a k u b Wujek jako pisarz (Z historii i teorii literatury, 1959). D. Molnár István

Lajos

Wudler, Borivoj; R o m á n Bernot; Olga Cimerman (írói álnevek); (Slovenj Gradec, 1932. aug. 11.—Sentjurpri Celju, 1981. júl. 1.): szlovén író, esszéista. A ljubljanai egyetem bölcsészkarán összehasonlító irodalomtörténetet és szlavisztikát, a képzőművészeti akadémián festészetet tanult, de t a n u l m á n y a i t nem fejezte be. Különböző helyeken volt állásban, m a j d szabadfoglalkozású lett. í r á s a i t — részben álnéven — különböző folyóiratokban publikálta. Kezdetben rövid prózai írásokkal jelentkezett, később n a g y o b b szabású prózai műveket tervezett, ezekből azonban csak töredékek készültek el. Legismertebbek drámái, amelyek az abszurd drámához állnak közel, de merítenek a klasszikus, mindenekelőtt a komédiával kapcsolatos dramaturgiából is (drámáit műfajilag g y a k r a n bohózatként határozzák meg), mindig hordoznak h u m a nisztikus és kritikus intenciókat is. Perpetuum mobile c. drámája, a m i t 1974-ben mut a t t a k be, 1979-ben jelent meg nyomtatásban. E z t is Celjében m u t a t t á k be, akárcsak Odprite vrata ('Nyissátok ki a kaput') és

wukir: -> matjapat Wul [vül], S t e f a n (írói név); Pierre Perrault (eredeti név); (Párizs, 1922—): francia író. Eredeti foglalkozása szájsebész volt; 1956 és 1959 k ö z ö t t tucatnyi r e g é n y t publikált. Majd — n é h á n y novellától eltekintve — 1977-ig kevés írása jelent meg. Ekkor

666

WULFI ismét felhívta magára a figyelmet Noó (ua.) c. tudományos-fantasztikus regényével, írásműveire mindvégig a rendkívül gazdag képzelet és a fantasztikum iránti érdeklődés jellemző. A Niourk (ua., 1957) c. regénye egy kataklizma utáni világot állít színre, némi misztikummal, a Temple du Passé ('A múlt temploma', reg., 1957) c. művében sikerrel ötvözi a félelmetes és a humoros elemeket, a Mort-Vivante ('Az élőhalott', 1958) c. regényében pedig az őrült t u d ó s m o t í v u m á t dolgozza fel. Számos regényéből készült film, így az 1957-es Oms en série ('Oms szériában') R. Toport és R. Laloux-1 inspirálta a Planéte sauvage ('A vad bolygó') elkészítésére, az 1958-as Orpheline de Perdide ('A perdide-i árva') pedig Moebius és Laloux közreműködésével került filmvászonra (Les Maitres du temps, 'Az idő urai'). U j a b b művei közül említésre méltó a Rayons pour Sidar ('Sidar sugarai', é. n.). Martonyi Eva Wulf, Mauriee de (Poperinge, Ypern mellett, 1867. ápr. 6.—uo., 1947. dec. 23.): belga filozófus. 1894 és 1939 között egyetemi t a n á r volt Leuvenben (Louvain, Löwen), 1920 és 1927 között a H a r v a r d Egyetemen is. A középkori skolasztikus filozófia k u t a t á s á b a n kezdeményező és egyben meghatározó eredményeket ért el. 1906-től a Revue Néoscolastique de Philosophie kiadója volt. O F ő művei: Cours de philosophie (11 köt., 'A filozófia kézikönyve', 1892—); Histoire de la philosophie médiévale ('A középkori filozófia története', 3 köt., 1900). Wulff [vulf], Hilmar Emil (Randers, 1908. márc. 5.—Torrig, 1984. dec. 21.): dán író. A p j a halász, ő maga előbb gyári munkás, m a j d tengerész volt. Európai barangolásai során alkalmi munkákból élt. D á n i a német megszállásának idején részt v e t t az ellenállási mozgalomban, amiért 1943-ban Svédo.-ba kellett menekülnie. 1968 és 1971 között a dán írószövetség elnöki tisztét tölt ö t t e be. O A dán realizmus H. Kirk és M. Andersen Nexa által fémjelzett ú t j á t folyt a t ó szociálisan elkötelezett író. K a l a n d o s tengeri és szárazföldi utazásainak élményei n y ú j t o t t a k anyagot első regénytrilógiájához — Som Vejret i April ('Mint az áprilisi idő', 1942), Saadan noget sker faktisk ('Csakugyan így történik', 1943) és Arbejdets Sang ('A m u n k a dala', 1945) —, melyben a halászok és munkások életét ábrázolta. A művészi á t t ö r é s t és széles körű népszerűséget hozó következő regénytrilógiában — Vejen til Livet ('Az élet ú t j a ' , 1947), Livets Brod ('Az élet kenyere', 1948) és Forjcettelsens

Dag ('Az ígéret napja', 1949) — a Dániában élő lengyel munkások sorsával és beilleszkedési nehézségeivel foglalkozott. Kínai utazása inspirálta a Lykkens bld forel (reg., 1954: G. Beke Margit, A szerencse kék pisztrángja, 1959) és a Kuan Yins klokke ('Kuan Yin harangja', reg., 1955) c. művek megírására. 1965-ben a d t a ki Pramdragerne pá Gudenáen ('Dereglyevontatók a Gudená folyón', reg.,) c. k u l t ú r t ö r t é n e t i szempontból is jelentős művét, melyben a Silkeborg környéki iparosodást m u t a t t a be. Művei elsősorban személyességükkel és népi hangvételükkel tűnnek ki a kortárs realista regények közül. írói munkásságáért 1952ben a Nex0-díjya\, 1982-ben a szakszervezetek kulturális díjával j u t a l m a z t á k . O Egyéb fő művei: Ondt vejr ('Zord idő', reg., 1950); Katinka (ua., reg., 1951); Jcegerdrengene (elb., 1953: Lányi V., A kis vadászok, 1955); Men forst brod ('De előbb kenyeret', reg., 1958); Ung mand seger sin vej ('Fiatalember próbálkozik', reg., 1959); Polen ('Lengyelország', úti., 1961). O Magyarul még: 1 vers (Hajdú H., Skandináv költők, anto., 1964). O írod.: F . Nielsen: Hilmar Wulff (Danske digtere i d e t 20. árhundrede, 2. köt., 1966). Baksy Péter Wulfila, [vídfila]; Uljilas (névváltozat); (311 k.—382 vagy 383): gót bibliafordító. Előkelő gót család gyermekeként született az Al-Duna vidékén, a n y a i ágon feltehetően Kappadókiából származó görög hadifoglyok leszármazottja. Harmincéves korában Konstantinápolyim került, ahol az ariánus beállítottságú Nikomédiai Euszébiosz 341ben püspökké szentelte és megbízta a gót törzsek térítésével. Közel hét éves missziós tevékenység után Atanarich gót vezér fokozódó keresztényüldözése m i a t t el kellett hagynia a gót birodalmat és számos ariánus hívével együtt a mai Bulgária területén telepedett le. O 369 körül megkezdett gót nyelvű bibliafordítása, amely az első germán nyelvű bibliafordítás és egyben az egyik legkorábbi germán nyelvemlék is, töredékesen maradt fenn. Ma csak a négy evangélium részleteinek, Szent Pál leveleinek és Nehemjá könyve egy töredékének fordítását ismerjük. Nem tisztázott, milyen görög szöveg szolgált fordításának alapjául. Bibliafordítása még évszázadokkal később is népszerű volt a gótok körében, amit az is bizonyít, hogy azok a kéziratok, amelyek e töredékeket megőrizték, jóval Wulfila halála után, az 5. és a 6. sz.-ban keletkeztek. Az 500 k. keletkezett legjelentősebb kéziratot az U p p s a l á b a n őrzött Codex argenteus tartalmazza. O t e r e m t e t t e

667

WULFS ben pszichológiai folyóiratot indított ú t j á ra Philosophische Studien ('Filozófiai tanulmányok') c. 1899-ben jelentette meg kétkötetes m ű v é t a System der Philosophie ('A filozófia rendszere') c. O Értekezései még: Grundriss der Psychologie ('A pszichológia alapjai', 1896); Völkerpsychologie ('Néplélektan', 10 köt., 1900—1920). Dörömbözi János

meg a germán rovásírás, a görög és a latin ábécé elemeiből a gót írás alapjait. O Kiad.: W . Streitberg: Die gotische fíibel (1919—1928). O írod.: E . S t u t z : Gotische Literaturdenkmáler (1966). Lőleös Péter Wulfstan [volfstenj Winchesteri (1000 k.): angol verselő. Ethelwold püspök tanítványa volt, m a j d a winchesteri Szent Swithun kolostor szerzetese lett. Versbe szedte Lanferth Szent Swithun élete és csodái c. művét. A szöveg előtt t a l á l h a t ó egy hexameterekben írt és az akkori püspökhöz, Aelfheah-hoz címzett levél, mely a püspök winchesteri építkezéseit dicséri. Wulfstannak t u l a j d o n í t a n a k egy másik verses levelet is, mely a winchesteri szerzeteseknek szól, ill. Szent Swithun csodáinak, két könyvét, amelyek egyenként 22 hexameterekben írt fejezetből állnak. í r t még egy kétes irodalmi értékű verses é l e t r a j z o t is Szent Ethelwoldró\, továbbá t u d u n k egy elveszett művéről, De tonorum harmónia ( A hangok h a r m ó n i á j a ' ) c. O írod.: C. Blume: Wulfstan von Winchester (1903); A. Campbell (szerk.): Frithegodi monachi Breviloquium vitae Beati Wilfredi et Wulstani cantoris (1950). Ittzés Gábor Wundt [vunt], Wilhelm (Neckerau, Mannheim közelében, 1832. aug. 16.—Grossbothen, 1920. aug. 31.): n é m e t fiziológus, pszichológus. A kísérleti pszichológia megalapítója volt. Négygyermekes lelkészcsaládból származott, rokonai közül t ö b b e n teológusként, történészként, közgazdászként és földrajztudósként tevékenykedtek. W u n d t 1851-ben végezte el a heidelbergi katolikus gimnáziumot. Tübingenben és Heidelbergben j á r t egyetemre, illetve 1856-ban a berlini egyetemen is eltöltött egy szemesztert. J . Müller t a n í t v á n y a k é n t s a j á t í t o t t a el a fiziológia rejtelmeit. W. von Bunsen és E. du Bois-Reymond gyakorolt még hatást munkásságára. A heidelbergi egyetemre nevezték ki 1858-ban, ahol a Fiziológiai Tanszéken W. Helmholtz asszisztense lett. Ekkor készítette a Beitráge zur Theorie der Sinneswahrnehmung ('Adalékok az érzéki észlelés elméletéhez', 1858—1862) c. értekezését. A tapasztalati módszer jelentőségét hangsúlyozta a Vorlesungen über die Menschen und Tierseele ('Előadások az emberi és az állati lélekről', 1863). 1864-ben a pszichológia t a n á r a lett. 1874-ben a zürichi egyetemen t a n í t o t t , m a j d 1875-ben Lipcsében m e g a l a k í t o t t a az első pszichológiai intézetet, amelyet 1917-ig i r á n y í t o t t . Nevéhez fűződik ugyanitt az első pszichológiai laboratórium létrehozása 1879-ben. 1891-

Wuolijoki [vttolijoki], Hella (családi és írói név); Hella Vuolijoki (a családi név változata); Hella Maria [Ella MarieJ Murrik (leánykori név); Félix Tuli; J u h a n i Tervapáá (írói álnevek); (Helme, Észto., 1886. júl. 22.—Helsinki, 1954. febr. 2.): észt születésű finn írónő. Iskoláit a dél-észto.-i Valgában és T a r t u b a n végezte, m a j d — sok fiatal honfitársához hasonlóan — a helsinki egyetemre i r a t k o z o t t be (1904). Jogi, folklorisztikai t a n u l m á n y a i közben politikai t a p a s z t a l a t o k a t is szerzett: belépett a Finn Szociáldemokrata P á r t b a (1905), orosz forradalmi körökkel, szállásadójának, K. Bergbom nővérének szalonjában pedig a századelő legjelentősebb finn közéleti, szellemi erőivel ismerkedett meg. Házasságot kötve a földbirtokos, ügyvéd és képviselő S. Wuolijokival (1908), végleg Finno.-ba települt. Első m ű v é t — a modern életelveket valló, t á r s a d a l m i felelősségtudattól fűt ö t t nőtípus apológiájának beillő Talu lapsed ('A p a r a s z t p o r t a szülöttei', 1912; finnül: 1914) c. nemzedéki d r á m á t — szülőhazájában is, Finno.-ban is betiltották. 1914— 1918 között kereskedelmi cégeket képviselt; az 1920-as évek végére egy faipari egyesülés t u l a j d o n o s a k é n t t ö b b mint kétezer fő kenyéradója lett, 1931—1938 között pedig az olajüzletben töltött be kulcspozíciót. Birtokához, melyet válása (1923) után egyedül k o r m á n y z o t t , egy sor diplomáciaés kultúrtörténeti emlék fűződik, pl. a filmrendező J . Losey hetekig (1935), az emigráns B. Brecht hónapokig (1940—1941) tart ó ottlétéé. A színpadhoz az 1930-as évek elején tért vissza; első finnül írt műve, az 1918-as polgárháborúban játszódó, ám a fehér—vörös ellentétet nem az uralkodó ideológia elvárásai szerint l á t t a t ó Laki ja járjestys ('Törvény és rend', 1933), heves v i t á t keltett — ú j fejezetet nyitva a finn színháztörténet M. Canth és M. Jotuni óta számon t a r t o t t botrányai sorában — , és csak meghúzott szöveggel kerülhetett ismét műsorra. Az évtized második felében a Helsinki Népszínház E. Salmelainen (1893 —1975) emlékezetes rendezéseiben t ö b b mint fél tucat, i m m á r álnévvel szignált drám á j á t vitte felfokozott várakozás közepet-

668

WUOLI te sikerre. í g y pl. a polgárosult birtokos paraszti világ s a benne rejlő morális értékek felfedezéseként m é l t a t o t t , kb. 3500 előadást megért Niskavuori-sorozat Mo.-on is jó hírnek örvendő első darabjait (Niskavuoren naiset, 1936: Szopori Nagy L., A niskavuori asszonyok, Egőnarancs, anto., 1987; bem.: Nemzeti Színház, 1941, febr. 8.; film: 1938, 1958; Niskavuoren leipa, 'A niskavuori kenyér', 1938; bem.: uo., 1942; film: 1954; a kettőből filmfeldolgozás: 1985), m a j d az előzmények idejébe visszanyúló harmadikat (Niskavuoren nuori emanta, 'A niskavuori fiatal gazdaasszony', 1940; svédül: 1941; film: 1946), t o v á b b á a női mivoltában és osztályhelyzetében egyaránt alávet e t t fél erkölcsi győzelmével végződő Justiina (ua., 1937) c. k a m a r a j á t é k o t , ill. a Juurakon Hulda ('A J u u r a k k ó é k H u l d á j a ' , 1937) — átdolgozva: Parlamentin tytár ('A parlament lánya', 1941) — c. komédiát. Ez utóbbi mesébe illő cselekménye — az önerejéből magiszterré avanzsált cselédlány révbe j u t á s a — nemcsak az 1947-ben készült hollywoodi filmváltozathoz (The Farmer's Daughter, 'A farmer lánya') s a főszereplő L. Young Oscar-díjához, hanem az 1960-as években egy amerikai tévésorozathoz is alapul szolgált. Az írónőt 1941-ben Bergbom-díj]&\ t ü n t e t t é k ki. A háborús folyamat megindultával közvetítő szerepet vállalt a finn—szovjet béketárgyalásokban. 1943-ban hazaárulás v á d j á v a l életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték; szabadulása (1944) u t á n az állami rádió elnökévé nevezték ki (1945—1949), s a Finn Népi Demokratikus Szövetség képviselőjeként az országgyűlésnek is t a g j a lett (1946—1948). 1944-ben közzétett börtönnaplóját (Enká ollut vanki, 'Nem is voltam rab'; svédül: 1945) sűrű egymásutánban követték további visszaemlékezései: Koulutyttöna Tartossa vuosina 1901—1904 ('Iskolás korom T a r t u b a n 1 9 0 1 - 1 9 0 4 ' , 1945; svédül: 1946); Yliopistovuodet Helsingissá 1904—1908 ('Egyetemi éveim Helsinkiben 1904—1908', 1945); Luottamukselliset neuvottelut Suomen ja Neuvostoliiton válilla 1938—39 40—41 ('Bizalmas tárgyalások Finnország és a Szovjetunió között 1938— 39—40—41', 1945); Kummituksia ja kajavia. Muistelmia Eino Leinosta ja Gustaf Mattsonista ('Szellemek és sirályok. Emlékeim Eino Leinóról és Gustaf MattsonróP, 1947); Minusta tuli liikenainen eli ,,valkoinen varis" ('Üzletasszony, azaz „fehér holló" lettem', 1953). Rádiós tevékenysége során több h a n g j á t é k o t írt; ekkor közvetítették Työmiehen perhe ('Egy munkáscsalád', 1949—1950) c. sorozatának epizódjait, me-

lyek posztumusz regényt alkotva, könyvformában is megjelentek (Työmiehen perhe. Työmies Rántásén perheen kronikka vuosilta 1895—1945, ' E g y munkáscsalád. R a n t a nen m u n k á s családi krónikája 1895-től 1945-ig', 1970). É l e t m ű v é t a Niskavuorid r á m á k antihőséről készített portré (Niskavuoren Heta, 'A Niskavuoriék H e t á j a ' , 1950; kibővítve, drámai elbeszélésként: 1953; film: 1952), valamint e sorsok háború utáni alakulását szemléltető tabló (Entás nyt, Niskavuori?, ' H á t most, Niskavuori?', 1952; film: 1958) zárta. Személye körül máig folynak a találgatások: legutóbb szerzőségét v o n t á k kétségbe a Niskavuori-kéziratok megszövegezéséről keringő hallomások, ill. a Työmiehen perhe eredetéről napvilágra került a d a t o k alapján. O Az írónőt, akárcsak p á l y a t á r s á t , A. Kallast, egyszerre t a r t j a számon a finn és az észt irodalomtörténet: noha három d r á m á t és egy regényp á r t leszámítva nem az anyanyelvén írt, mint folklorista, tallinni, t a r t u i lapok munk a t á r s a és színpadi szerző szülőhazájában is nevet szerzett magának. A finn színház meghatározó egyéniségei közé t a r t o z o t t a 2. világháború előtti évtizedben, amikor az történetének egyik legmozgalmasabb korszakát élte. F o g a l o m m á vált hősnői, mindenekelőtt a Niskavuori-ház impozáns m a t r ó n á j a , bevonultak a klasszikus finn karakterek t á r h á z á b a . Ábrázolásában az eszményi jellemek és viharos szenvedélyek m a már porosnak, sokat bírált férfialakjai pedig bábfiguráknak hatnak, a fogyatékosságokat ellensúlyozza azonban a miliő beható ismerete, a szcenikai hatások kiszámítottsága, a feszült, sokszereplős jelenetek és intim pillanatok virtuóz váltakoztatása, a replikák pergő ritmusa. Ritkaságszámba menő e g y ü t t m ű k ö d é s végeredményeképp született, Sahanpuruprinsessa ('Fűrészporhercegnő', rádiójátékként: 1965) c. d r á m a terve alapján, a Puntila úr és szolgája, Matti c. közismert B. Brecht-mű s a n n a k az írónő által elkészített változata, az IsoHeikkildn isanta ja hánen renkinsa Kalle ('Iso-Heikkilá gazda és bérese, Kalle', 194-6) c. epikus vígjáték, melyben éppen fő erősségét, d r a m a t u r g i a i érzékét nem kamat o z t a t h a t t a . Munkásságát kivételessé teszi a finn drámaírásban, hogy szinte teljes egészében a műfaji határokon belül m a r a d t . O F ő b b drámái még: Koidula (ua., 1932; finnül: 1936); Vastamyrkky ('Ellenméreg', 1936); Vihreá kulta ('A zöld a r a n y ' , 1938); Kuningas hovinarrina ('Király udvaribolond-szerepben', 1945). O írod.: Schöpflin A.: Színházi b e m u t a t ó k (Nyűg, 1941, 3.); Németh L.: Niskavuori asszonyok (Híd,

669

WURLI 1942, febr. 11.); Keresztury D.: Niskavuori kenyér (MCsill, 1942, 4.); M. P. Hein: Leben und Werk der Hella Wuolijoki (Mitteilungen aus der Deutschen Bibliothek, 9. köt., 1975); 0 . Valle: Das Herr-KnechtVerháltnis in Breehts „ H e r r P u n t i l a und sein Knecht M a t t i " als theatrales und soziales Problem. U n t e r besonderer Berücksichtigung der Stüekvorlage von Hella Wuolijoki (1977); P. Lounela: Hella Wuolijoki (1886—1954). A W o m a n of Contrasts (Books from Finland, 1979); uő: Hella Wuolijoki. Legenda jo elaessáán (1979); J . Ammondt: Niskavuoren talosta J u u r a k o n t o r p p a a n . Hella Wuolijoen m a a s e u t u n á y telmien a a t e t a u s t a (1980); B. Szőke A.: Negyvenéves a Puntila, de ki írta (Igaz Szó, 1981, 3.); J . A m m o n d t (szerk.): Hella Wuolijoki k u l t t u u r i v a i k u t t a j a . Vuosisata Hella Wuolijoen s y n t y m á s t a (1988); A. Vapaavuori: „ H a l u a n k á y d a kiinni maailman v i p u u n " — Hella Wuolijoki (M.-L. Nevala szerk.: ,,Sain roolin johon en m a h d u " . Suomalaisen naiskirjallisuuden linjoja, 1989); R. Lindstedt: E n t á s n y t , Niskavuori? (Suomen Kuvalehti, 1991, 35.); uő: P u u s e p p á Rántásén k a d o n n u t oikeus (uo., 1991, 45.). Kubínyi Kata Wurlitzer [vwlicö], Rudolph (?, 1938—): amerikai (USA) író. A Pat Garret and Billy the Kid ('Pat G a r r e t t és Billy, a Kölyök') c. forgatókönyvéből készült filmet (1973) — amelyben főszerepet is játszott — Magyaro.-on is b e m u t a t t á k . O Törvényen kívüli álmodozókat fölvonultató regényeinek cselekményét — fölfogása szerint — a beszélt e t e t t jellemek soraiból az olvasó á l l í t h a t j a össze. O Főbb művei még: Nog (reg., 1969); Flats ('Zsuga', reg., 1971); Qualce ('Földrengés', reg., 1974); Slow Fade ('Lassú eltűnés', reg., 1985). Somogyi György Wurmser [vürmszer], André (Párizs, 1899. ápr. 27.—uo., 1984. ápr. 6.): francia író, irodalomtörténész, újságíró. Polemikus napi glosszái révén évtizedeken á t a francia kommunista s a j t ó ismert alakja volt. A Ce Soir, a Les Lettres Francaises, m a j d 1954től a L'Humanité m u n k a t á r s a volt. Legnagyobb szépprózai művében, az önéletrajzi elemekben bővelkedő Un Homme vient au monde ('Egy ember születik', 1946—1955) c. hétkötetes regényciklusában egy polgárifjú társadalmi t u d a t r a ébredését ábrázolja, finom humorral és forradalmi meggyőződéssel. Mint irodalomtörténész főként jelentős iíaZzac-kommentárjaival t ű n t ki: La Comédie inhumaine ('Embertelen komédia', 1964). K i t ű n ő polémista képességét

többek közt a Tűzkeresztesekről, De Gaulleról és társairól, valamint a renegátokról írt pamfletjeiben gyümölcsöztette. Mo.-i utazásának emlékét az Aux meilleurs Francais et aux pires. Lettres de Budapest (1954: Bajomi Lázár E., Budapesti levelek, 1955) c. szellemesen csipkelődő pamfletje őrzi, amelyet feleségével, Louise Mamiackal, a Mag y a r — F r a n c i a Baráti Társaság főtitkárával közösen írt. 1972-ben elnyerte a F r a n cia Kritikusok Nagydíját. O F ő b b művei még: Changement de propriétaire ('Tulajdonosváltozás', reg., 1928); Courrier de la solitude ('A m a g á n y f u t á r a ' , elb., 1929); L'assasin est mort le premier (reg., 1963: Elek M., A gyilkos az első számú áldozat, 1965); Conseűs de révision ('Tanácsok felülbírálathoz', esszék, 1972); Mémoires d'un homme du monde ('Egy kortárs emlékei', elb., 1964); Le Nouveau Kaléidoscope ('Az ú j kaleidoszkóp', nlák, 1973); Une fille trouvée ('Egy talált lány', útleírás, 1977); Le Dernier Kaléidoscope ('Az utolsó kaleidoszkóp', nlák, 1982). O Magyarul még: 1—1 esszé (Antal L., Nagyv, 1962, 4.; n. n., ISz, 1962, 3.; Bajomi Lázár E., Ú í , 1963, 10.); 1 nla (Pap G., Nagyv, 1964, 6.); 1 elb. ( R a y m a n K., Nagyv, 1972, 7.); jegyzetek (Nagy P., uo., 1975, 4.); Az elegáns fekete autó (elb.-ek, karcolatok, 1978); 1 tan. (uő, Nagyv, 1981, 2.). Nagy Csalja Württenberg, Christian Friedrich Alexander Gráf von (Koppenhága, 1801. nov. 5.—Wildbad, 1844. júl. 7.): német költő. Arisztokrata családból származott, katonatiszti pályára lépett, ahol ezredesi rangot ért el. S t u t t g a r t b a n és Bécsben élt. A Schwábische Dichterschule t a g j a volt, költeményein N. Lenau h a t á s a érezhető. O Verseskötetei: Gedichte ('Költeményei', 1837); Lieder des Sturms ('A vihar dalai', 1838); Gesammelte Gedichte ('Összegyűjtött költeményei', 1841); Gegen den Strom ('Az ár ellen', szonettek, 1843). O Magyarul: 1 vers (Méry K., Kis virágok messze tájról, 1889). Kovács Endre Wurzbach-Tannenberg [ v ^ r b a h - t á n e n bergj, Constant von (eredeti név); W. Constant (írói álnév); (Laibach, m a L j u b l j a n a , Szlovénia, 1818. ápr. 11.—Berchtesgaden, 1893. aug. 18.): osztrák költő, író. Egyetemi t a n u l m á n y a i t Grazban végezte, 1844ben K r a k k ó b a n szerzett bölcsészdoktori fokozatot, s k a p o t t írnoki állást a lembergi egyetemi k ö n y v t á r b a n . 1847 1848-ban a galíciai hivatalos német újságot szerkesztette. 1849—1874 között a bécsi Belügyminisztérium hivatalos k ö n y v t á r á t vezette,

670

WYATT u t á n a csak élete fő művének élt, a Biographisches Lexikon des Kaiserthums Österreichs ('Az Osztrák Császárság életrajzi lexikona', 1856—1891) c. kézikönyvnek, amely 1815-ig dolgozza fel Ausztria és Mo. kiemelkedő történeti, kulturális és t u d o m á nyos személyiségeinek életrajzát, s amelynek 60 k ö t e t é t egyedül írta. N. Lenau hatását m u t a t j a hazafias és bölcseleti költészete, r o m a n t i k u s verses elbeszéléseinek tárgyát a lengyel történelemből vette. í r t kultúrtörténeti tanulmányokat, s kiadott több kötetnyi n é m e t és lengyel közmondásg y ű j t e m é n y t . O F ő b b művei még: Mosaik ('Mozaik', költ.-ek, 1841); Die Volkslieder der Polen und Ruthenen ('A lengyelek és ruszinok népdalai', szövegközlés magyarázatokkal, 1845); Von einer verschollenen Köngisstadt ('Egy eltűnt királyi városról', elb.költ., 1850); Die Sprichwörter der Polen ('A lengyelek közmondásai', tan., 1852); Der Page des Kaisers ('A császár a p r ó d j a ' , költ., 1854); Historische Wörter, Sprichwörter und Redensarten ('Szállóigék, közmondások, szólások', tan., 1861). Szász

Ferenc

Wüsten [víZsten], Johannes; Peter Niki (felvett név); (Heidelberg, 1896. okt. 4.— Brandenburg, Gröden, 1943. ápr. 26.): német író, festő, grafikus és keramikus. 1914—1916 között Wopswedenben 0. Moderschon iskolájában képezte magát, m a j d á t m e n e t i hamburgi tartózkodás u t á n 1922-től Görlitzben telepedett le. 1932-től a K o m m u n i s t a P á r t t a g j a volt, emiatt 1934ben először Prágába, m a j d 1938-ban Párizsba emigrált, ahol aktívan részt v e t t az antifasiszta harcokban. 1941-ben a Gestapo elfogta, a börtönben megbetegedett és meghalt tbc-ben. O Expresszionista kezdetek u t á n az új tárgyiasság stílusában alkotott, elsősorban rézkarcokat készített. Legismertebb a Blutproben ('Vérpróbák', 1932) sorozat. A. Dürer nyomdokain haladva m e g ú j í t o t t a ezt a régi technikát, s szerkezeti kereteit kitágítva alkalmassá t e t t e a jelen megragadására. Politikai tárgyú sajtórajzaiban az emigráció idején egyértelműen állást foglalt a fasizmus ellen. íróként a proletár-forradalmár irodalom tendenciáit követte. Az először 1936-ban bem u t a t o t t Bessie Bosch (ua.) kétszemélyes d a r a b j á b a n egy nő t r a g é d i á j á t ábrázolja, akinek antifasiszta férjét kivégzik. A német parasztháború történetét jeleníti meg Brúder Bauer ('Paraszttestvérek', dráma, 1939) és Flórian Geyer (ua., dráma, 1939) c. d a r a b j a i b a n . A Rübezal ('Óriás', 1937) c. regényében a hegy szellemét, mint a mese671

beli Óriás-hegység fellázadt takácsainak és m a n u f a k t ú r a munkásainak oltalmazóját ábrázolja. Novelláiban és elbeszéléseiben k i t ü n t e t e t t helyen szerepel a művészi ábrázolás problémája. O Egyéb fő művei: Yvon (ua., nla., 1919); Semper, die Mumie ('Semper a múmia', paródia, 1920); Das Forellenquintett ('A pisztrángötös', nla, 1935); Weinsberg ('Szőlőhegy', d r á m a , 1936); Das Herz ('A szív', d r á m a , 1938); Die drei Nachte des Jahaim Bochelson ('Jahaim Bochelson három éjszakája', elb., 1938); In den Tagén des Menschensohns ('Az Emberfia napjaiban', elb., 1939); Das Leben einer Buhlerin u.a. Malergeschichten ('Egy szerető élete és más festőtörténetek', elb., 1951). Virág István wuthtu: -*vuthu Wyatt [vájöt], Sir Thomas; Wyat (névváltozat); (Allington Castle, Kent, 1503— 1542): angol költő, diplomata. Elete jól példázza az angol kora reneszánsz udvari emberére leselkedő veszélyeket a könyörtelen és szeszélyes V I I I . Henrik udvarában. Arisztokrata család fia, melyben a férfiak generációk óta magas hivatalt viseltek. Iskoláit a cambridge-i St. J o h n ' s Collegeben végezte. 1526-ban diplomáciai misszióval Franciao.-ba, m a j d Itáliába u t a z o t t . 1528—1532 között Calais marsallja, 1532ben Essex grófság békebírája volt. 1536ban egykori szeretője, Boleyn Anna, a királyné, kegyvesztett lett, s vele W y a t t is a Towerba került. Bár cellája ablakából végignézte a királyné és kegyencei kivégzését, csodával határos módon kiszabadult . 1539ben különféle diplomáciai szolgálatokat lát o t t el a kontinensen. 1540-ben a király kivégeztette W y a t t patrónusát, T. Cromwellt, s W y a t t ismét a Towerbe került, felségsértés v á d j á v a l . Nagyszerű, a kortársak által sokat emlegetett beszédben tisztázta m a g á t és kiszabadult. P á l y á j a újra felívelőben volt, amikor 39 éves korában belehalt egy lázas fertőzésbe. Teste a sherborne-i a p á t s á g b a n nyugszik. O Költészetét hosszú ideig csak az irodalomtörténészek t a r t o t t á k számon: az angol reneszánsz első, kissé még kezdetleges költőjét l á t t á k benne. Kortársai, m a j d az Erzsébet kori költők elsősorban az ú j í t ó t tisztelték személyében, de felrótták versei érdességét. Az 1970-es évektől kezdődően éppen ez az érdesség nyeri meg az olvasók rokonszenvét. Az oly gyakran semmitmondó, folyékonyan érdektelen Tudor kori versáradatban egyre értékesebbé vált W y a t t sajátos, t u d a t o s metrikája, a reneszánsz közhelyeket felhasználó, de azokat élettel telítő látásmód-

WYBEN ja, energiája, vitalitása és őszintesége. Egyéni dikciója, a saját egyéniségének meghatározására t e t t versbeli kísérletek személyes h a n g o n , modern életérzéseket közvetítve szólnak az olvasóhoz: nem csoda, hogy W y a t t népszerűsége egyre nő, s a filológiai a d a t h a l m a z mögül előlép a nagy költő. Eletében egyetlen verse sem jelent meg n y o m t a t á s b a n . Az első g y ű j t e m é n y , melyben szerepel, a híres Tottel's Miscellany (1557). Verseit t a r t a l m a z z a még az Egerton MS (nyomtatásban: 1896), a fílage MS ( n y o m t a t á s b a n : 1961). Művei jelentős része a szerelemről szól, — a viszonzatlan, frusztrált v a g y elárult szerelemről. Szonettjei nagy része „fordítás" Petrarca tói, vagy Petrarca-imitáció egy lényeges, az egész angol szonettirodalomra k i h a t ó változtatással. W y a t t m e g v á l t o z t a t t a az olasz reneszánsz szonett belső osztását, bevezette a végső p á r r í m e t (couplet), olyan hatásosan, hogy egészen a 19. sz. végéig az általa kialakított szonettforma u r a l k o d o t t az angol lírában. Petrarcán kívül h a t o t t a k rá Alamanni szatírái, a Penitential Psalmes ('Bűnbánó zsoltárok', 1540) megírásában pedig Aretino volt a mestere. L e g j o b b verseit komolyság, szenvedély, költői ekonómia, talányosan nyitva h a g y o t t metaforák, a hangnem finom modulációi, életszerűség jellemzik. Az ötös jambust b á t r a n váltogatta rendhagyó sorokkal, s a j á t o s a n kötetlen szórendje olykor egyenesen gyönyörű. O Főbb művei még: Quyete of Mynde ('Az elme békéje', prózafordítás Plutarkhosztó\, 1527). O G y ű j t , kiad.: The Complete Poems ('Összes versei', 1978); Life and Letters of Sir Thomas Wyatt ('Sir T h o m a s W y a t t élete és levelei', 1963). O Magyarul: 2 vers (Fodor A., O r b á n O., Angol költők antológiája, 1960); 6 vers (Mészöly D., VTTI. Henrik u d v a r á b a n , 1984); 9 vers (Ferencz Gy., Mattyasovszky Brigitta, Mészöly D. stb. Klasszikus angol költők, anto., 1986). O írod.: E. M. W . Tillyard: Sir T h o m a s W v a t t : A Selection a n d a Study (1929); E". K. Chambers: Sir Thomas W y a t t a n d Somé Collected Studies (1933); P. Thomson: Sir Thomas W y a t t and His Background (1964). Szalay

Krisztina

Wybenga [vejbengha], J a n (Wartena, 1917. szept. 17.—): fríz költő. N y u g d í j b a vonulásáig t a n á r k é n t dolgozott. Költészete virtuóz keveréke a klasszikus és modern kísérleti verselésnek. Verseinek t é m á j a az elmúlás és méginkább az emberi lét értelmetlensége, gyakori motívuma az ifjúkori emlékezés. Szerkesztőként különböző irodalmi lapok m u n k a t á r s a volt. O F ő b b mű-

vei: Amoeben ('Amőbák', költ.-ek, 1954); Lyts frysk deadeboek ('Kis fríz halotti k ö n y v ' , költ.-ek, 1974); Moai waar en lange dagen ('Szép idő és hosszú n a p o k ' , költ.-ek, 1981); Easterstreek ('Keleti vidék', költ.-ek, 1982). O írod.: K . D y k s t r a : L y t s hánboek fan de Fryske literatuer (1977). Keller Anna Wybicki [vibicki], Józef (B^domin, 1747. szept. 29.—Manieczki n a d Sremem, 1822. márc. 10.): lengyel publicista, drámaíró, költő. Jogászként tevékenyen részt v e t t az ország megreformálását célzó felvilágosodás kori mozgalmakban. E n n e k dokument u m a i a Mysli polityczne o wolnosci cywilnej ('A polgári szabadságról való politikai elmélkedések', 1775—1776) és a Listy patriotyczne ('Hazafias levelek', 1777—1778) c. írásai. O Színművei közül nagy sikerrel j á t s z o t t á k a Kuligiem ('Kuliggal', bem. 1783) c. darabot. I r t n é h á n y operát is. O F o n t o s szerepet játszott az itáliai lengyel légiók szervezésében. 1797-ben ő írta meg e légiók indulóját Pieén legionów polskich we Wloszech ('Az itáliai lengyel légiók dala', c., amely m a a lengyel himnusz. A dal Mazurek Dqbrowskiego ('A D%browski-mazurka') néven is ismert. O A Varsói Hercegségben és a kongresszusi Lengyel Királyságban fontos tisztségeket t ö l t ö t t be. 1927-ben Moje zycie ('Eletem') c. A. M. Skalkowski a d t a ki memoárjait, melyek fontos kordok u m e n t u m o k . O Gyűjt, kiad.: R. Kaleta (szerk.): Utwory dramatyczne ('Drámai művek', 1963); E. Rabowicz—T. Swat (szerk.): Wiersze i arietki ('Versek és áriák', 1973). O írod.: A. M. Skalkowski: Józef Wybicki 1747—1795 (1927); A. Bukowski (szerk.): Józef Wybicki (1975); W. Zajewski: Józes Wybicki (1977); E. Rostworowski: Mysli polityczne Jozefa Wybickiego (1978). Kovács István Wycherley [vicsöli], William (Clive, 1640?—uo., 1716. jan. 1.): angol író, költő. Tizenötévesen Franciao.-ba u t a z o t t , ahol arisztokrata körökben jó kapcsolatokra t e t t szert, m a j d Angliába visszatérve Oxf o r d b a n tanult, de diplomát nem szerzett. 1659-től a londoni Inner Temple jogászkollégium t a g j a volt, de inkább az irodalommal foglalkozott, mint a jogtudománnyal. S a j á t bevallása szerint 1661-re m á r két drám á j a elkészült, bár ez a kronológia aligha megbízható. Első komédiája, a Love in a Wood ('Erdei szerelem', 1671) sikert arat o t t s ennek eredményeként intim kapcsol a t b a került a király szeretőjével, és számos más arisztokratával is barátságot kötött.

672

WYCZY Az 1673-ban b e m u t a t o t t The Gentleman Dancing-master ('Az úri t á n c t a n á r ' ) c., második v í g j á t é k á n a k sziporkázó stílusa még mentes a későbbi darabok cinizmusától és nyerseségétól. Legszemérmetlenebb, de legjobb k o m é d i á j a a Country Wife (1672— 1673: K é r y L., Falusi feleség, 1959; Szerb A., A vidéki feleség, részlet, Az angol irodalom kincsesháza, anto., 1942), melyben Pinchwife, a féltékeny férj a l a k j a sokat köszönhet Moliére a Nők iskolája c. vígjátékának. Moliére Az embergyűlölő c. darabjával pedig a The Plain Dealer ('Nyílt ember', 1674) c. vígjátéka adósa, legalábbis a cselekményt és néhány jelenetet tekintve. Az angol d a r a b azonban kegyetlenebbül szatirikus és kevésbé finom, mint Moliére-é. Semmit sem t u d u n k Wycherley életéről 1678-ig. 1679-ben a király a fia t a n í t ó j á v á a k a r t a kinevezni, ám Wycherley Drogheda grófnővel t i t o k b a n kötött házassága m i a t t kegyvesztett lett. Felesége halála u t á n az adósok börtönébe került, míg végül 7 év után maga az uralkodó a The Plain Dealer egy ú j a b b b e m u t a t ó j a láttán megenyhülve fizette ki adósságait. A p j a 1697-ben bekövetkezett halála után Clive-ba viszszavonulva remeteéletet élt. Drydenne\ már az 1670-es évektől b a r á t s á g b a n volt, s 1704-ben k i a d o t t verseskötete (Miscellany Poems, 'Elegyes versek'), bár irodalmi szempontból jelentéktelen a l k o t á s o k a t t a r t a l m a z o t t , meghozta s z á m á r a a fiatal Popé b a r á t s á g á t . A nagy korkülönbség ellenére Popé, akivel közeli kapcsolata egészen haláláig m e g m a r a d t — b á r többször is nézeteltérésük t á m a d t — tanácsok a t a d o t t neki, s verseit is szerkesztette. Halála előtt 11 nappal még ú j a b b házasságot k ö t ö t t — elsősorban egyik unokaöccse kisemmizése céljából, aki egyébként az örököse lett volna. O D r á m á i mellett, melyek frivolitásban túltesznek minden kortárs alkotáson, versei nem érdemelnek különösebb figyelmet. Műveinek legnagyobb erénye a szerkesztés zártsága és a stílus erőteljessége. O Művei még: The Posthumus Works of William Wycherley ('Posztumusz művei', 1728). O Magyarul: 1 részi. (Szerb A., Az angol irodalom kincsesháza, a n t o . , 1942). O írod.: M. Kiette: Wilhelm Wycherley's Leben und dramatische W e r k e (1883); N. N. Holland: T h e F i r s t Modern Comedies (1959); R. A. Zimbardo: Wycherley's D r a m a (1965); K. M. Rogers: William Wycherley (1972); R. Markley: Two E d g ' d Weapons: Style and Ideology in the Comedies of Etherege, Wycherley and Congrave (1988). Ittzés Gábor 43

Wycliffe [viklif], J o h n Wicliffe; Wikleff (névvariánsok); (Tpreswel v. Hipswell, Yorkshire, 1330 k . — L u t t e n w o r t h , Leicestershire, 1384. dec. 31.): angol egyházi író, reformátor. K o r á n szembehelyezkedett kora hivatalos egyházával és annak nézeteivel és ezért, bár nem üldözték, igazán sehol sem t u d o t t letelepedni. Tanait többször is elítélték helyi egyházi zsinatokon, és végül ezért vonult vissza L u t t e n w o r t h - b e 1380ban. O Főbb tanításai közé t a r t o z o t t az egyházi korrupció elítésélése, az egyházi lelki közvetítés kétségbe vonása, s a Biblia fontosságának kiemelése az egyházi hagyom á n n y a l szemben. Ez utóbbi nézete a b b a n is kifejeződött, hogy — korában forradalmi módon — t a n í t v á n y a i v a l angolra fordít o t t a a Bibliát. Ezzel nagyban h o z z á j á r u l t az angol nyelv irodalmivá válásához, melynek folyamata Chaticer és Langland munkásságában teljesedett ki a 14. sz. végén. O Közvetlen hatása meglehetősen csekély volt, mivel latinul írt, és így bonyolult értekezései nem h a t o t t a k széles körben. Az utókorra viszont jelentős h a t á s t gyakorolt, így az angol lollardok mozgalmára a 15. sz. elején és Húszra, valamint feltehetőleg, Lutherre is. O Magyarul: 1—1 részi. (Gál I., K a r d o s T., Világirodalmi antológia, 2. köt., 1955). O írod.: Boross M.: A hitújítás bajnokai. Egyháztörténeti képcsarnok. I. füzet. Wikleff J á n o s (1861); Kóréh E . : Az elő-reformátorok: Pierre Valdo, Wicliffe J o h n , Hus J a n (1912); K . B. McFarlane: J o h n Wycliffe a n d t h e Beginning of E n glish Nonconformity (1952). Magyarics Tamás Wyczynski [vicinszki], Paul; Pawel Wyczynski (eredeti név); (Zelgoszcz, Lengyelo., 1921—): lengyel származású, K a n a d á b a n élő, francia nyelven író irodalomkritikus, i r o d a l o m t ö r t é n é s z . T a n u l m á n y a i t még részben Lengyelo.-ban, illetve Franciao.b a n végezte (itt szerzett diplomát 1950ben). Lengyelo.-ban a Pawel Wrzos írói álnevet is használta. 1951 óta él K a n a d á b a n , ahol az egyetemi o k t a t á s mellett igen eredményes k u t a t ó m u n k á t folytat; t é m á j a a kanadai francia irodalomtörténet, ezen belül elsősorban az úgynevezett Montréali Irodalmi Iskola korszaka. 1957-ben szerzett doktorátust az ottawai egyetemen, disszertációját E. Nelligan kanadai költőről írta, akinek művészete még évekig Wyczynski fontos k u t a t á s i t é m á j a m a r a d t . E z t bizonyítja négy megjelent könyve, ezek közül kiemelkedő az Emilé Nelligan. Sources et Originalite de son oeuvre ('Émile Nelligan. Életművének gyökerei és eredeti -

673

WYDRZ sége', 1960) c. t a n u l m á n y és a költőről öszszeállított teljes bibliográfia (1973). Harmadik fontos k u t a t á s i területe F . - X . Garneau québeci költő és történész munkássága: Francois-Xavier Garneau, Voyage en Angleterre et en Francé, dans les années 1831— 1832 et 1833 ('Francois-Xavier Garneau, angliai és franciaországi u t a z á s 1831— 1832-ben és 1833-ban', 1968); valamint elkészítette P. Savard-ral Garneau összes műveinek kritikai kiadását tizenkét kötetben. Wyczynski a l a p í t o t t a és igazgatta az ottawai egyetem keretében alakult kanadai francia irodalmi k u t a t ó k ö z p o n t o t (Centre de recherches en littérature canadiennefran9aise), mely 1967-től a k a n a d a i francia kultúra k ö z p o n t j a lett. 1968-ban ezen az egyetemen az év professzorának választották, m a j d a K a n a d a i Királyi Társaság tagjai közé fogadták, ezenkívül számos kulturális társaság t a g j a lett. Egyik alapító tagja és szerzője az Arehives des lettres canadiennes ( ' K a n a d a i irodalmi archívum') c. publikációsorozatnak, amelynek kötetei az 1960-as évekbeli québeci irodalmi mozgalmak (1961), a Montreáli Irodalmi Iskola (1963), a k a n a d a i francia regény (1965), a költészet (1969) és a színház (1976) történetét dolgozzák fel. Több lexikon készítésében szerepet vállalt: Dictionnaire biographique du Canada ('Kanadai életrajzi lexikon'), Dictionnaire des oeuvres littéraires du Québec ('Québeci irodalmi művek lexikona'). R. Hamelle 1 és J . Hare-rel 1970-ben kezdték meg a Dictionnaire p r a t i q u e des auteurs québecois ('Québeci szerzők lexikona') előkészítését, amely 1976-ban jelent meg. Az 1970-es évektől t ö b b egyetemre meghívták vendégprofesszornak, s számos konferencián t a r t o t t előadásokat. Több folyóiratban jelennek meg t a n u l m á n y a i (Revue de VUniversité Ottawa, Lectures, Canadian Literature, Revue de littérature comparée). O P. Wyczynski kutatói munkásságára az igényesség, a tények alapos elemzéséből levont árnyalt ítéletalkotás, a tudományos módszeresség jellemző, ez teszi tanulmányait nemzetközi vonatkozásban is elismertté. O írod.: G. Tougas: Paul Wyczynski (Littérature canadienne-fran^ai se, 1969). Budai

Rita

Wydrzynski [vidzsmyszkij, Andrzej; Mike W. Kerrigen (álnév); (Tarnopol, 1921. dec. 1.—): lengyel író, drámaíró. A 2. világháború elején Lembergben t a n u l t , majd részt v e t t a konspirációban. 1943-ban börtönbe, m a j d koncentrációs t á b o r b a zárták. A háború u t á n sziléziai lapok szerkesztője és új színházak irodalmi vezetője volt. O

H á b o r ú s d r á m á k a t — Komédia ('Komédia', bem.: 1949); Ludzie i cienie ('Emberek és á r n y a k ' , bem.: 1955) —, hétköznapi és metafizikai tragikomédiákat — Uczta morderców ('Gyilkosok l a k o m á j a ' , bem.: 1960); Pulapka ('Kelepce', 1972) — írt; legnagyobb sikerét J e a n n e d'Arc perének bölcseleti interpretációjával a r a t t a : Slonce krqzy wokól ziemi ('A n a p kering a föld körül', bem.: 1958). O Odersa (ua., 1967) c. t v j á t é k a kalandos kémtörténet, prózai m ű veinek nagy része is ilyen. A Ptaki z sadzy ('Madarak koromból', reg., 1962) a politikai leszámolás izgalmait, az Ostatnia noc w Ciudad Trujillo 1—2. ('Az utolsó éjszaka Ciudad Trujillóban', reg., 1 - 2 . köt., 1962) a közép-amerikai egzotikumot kínálja. Az Umarii rzucajq cien ('A holtak á r n y é k o t v e t n e k ' , reg., 1966) a háború és a jelen összefüggéseit vizsgálja; e művéből lengyel film készült. Álnéven is írt kalandregényeket, krimiket. O Egyéb művei: Sálon pani Klementyny (vígj., 1950: Baternay B v Klem e n t i n a asszony szalonja, 1951); Smieré Hamieta ('Hamlet halála', dráma, 1951); Rewolucja trwa ('A forradalom t o v á b b t a r t ' , elb.-ek, 1952); Podejrzenie ('Gyanú', elb.-ek, 1953); Pamiqc teatru ('A színház emlékezete', esszék, 1956); Teatr polski na Sla^sku ('A sziléziai lengyel színház', esszék, 1956); Porwanie Brett Macroft ('Brett Macroft elrablása', reg., 1959); Poscig ('Hajsza', reg., 1960); Odwrócone niebo ('Megfordított ég', elb.-ek, 1962); Plama ciemnosci ('A sötétség foltja', reg., 1973); Urokgry ('A j á t é k bűvölete', reg., 1991). O Gyűjt, kiad.: Komedie i dramaty ('Komédiák és d r á m á k ' , 1972). ' Pálfalvi Lajos Wygodzki [vigodzkij, Stanislaw; Stanislaw Gocki (írói álnév); (B^dzin, 1907. j a n . 13.—Tel Aviv, Izrael, 1992. máj. 8.): lengyel költő, író. Érettségi előtt két hónappal k o m m u n i s t a agitáció m i a t t kizárták a gimnáziumból. 1925-től 1927-ig börtönben ült, m a j d tisztviselőként dolgozott; különböző baloldali folyóiratok m u n k a t á r s a volt. A 2. világháború a l a t t m e g j á r t a a német koncentrációs táborokat. 1947-ig külföldön gyógykezeltette magát; 1948-tól 1953-ig a Lengyel Rádió irodalmi osztályának vezetője volt; azután kizárólag irodalmi munkásságot folytatott. 1968-ban kitelepült Izraelbe. O Lírikusként indult, a proletárköltők második nemzedékének tagjaként. Az Apel ('Felhívás', 1933), a Chleb powszedni ('Mindennapi kenyerünk', 1934) és a Zywiol liscia ('A levél eleme', 1936) c. kötetek versei agitatívak, pártosak, közvetlenek; a lengyel és orosz forradalmi költészet ha-

674

WYKA g y o m á n y a i t tükrözik. T ö b b verseskötetét a zsidóság mártír sorsának és szomorú személyes élményeinek szentelte (Pamiqtnik milosci, 'A szerelem emlékkönyve', 1948). O A h á b o r ú után írta első prózai műveit. Legjelentősebbek azok az elbeszélései, melyekben — többnyire a megszállás, a koncentrációs táborok élményanyagát feldolgozva — az ember megaláztatását írja le a háború évei alatt. A zsidó és német irodalom jeles műveinek tolmácsolója. O Egyéb fő művei: Jelonek i syn ('Jelonek és fia', reg., 1951); Opowiadania buchhaltera ('A könyvelő történetei', elb.-ek, 1951); Koncert iyczen ('Kívánsághangverseny', elb.ek, 1960); Powrót na ziemi^ ('Visszatérés a földre', elb.-ek, 1967); Zatrzymany do wyjasnienia ('Az ügy kiderítéséig letartóztatva', reg., 1968); Drzewo ciemnoéci ('A sötétség f á j a ' , versek, London, 1971); Pieskin zostalpisarzem ('Pieskin író lett', reg., London, 1973); Podróz zimowa ('Téli utazás', versek, London, 1975); Poiegnanie ('Búcsúzás', versek, London, 1979). O Gyűjt, kiad.: Opowiadania wybrane ('Válogatott elbeszélések', 1963). O Magyarul: 4 vers (Hegedűs G., Keszthelyi Z., L a t o r L., Lengyel Költők Antológiája, 1951); 1 elb. (Baternay B., Mai lengyel elbeszélők, anto., 1952); 4 vers (Keszthelyi Z., Mindenki énekel, anto., 1959); 1 karcolat (Fejér Gizella, U t u n k , 1961, 32.); Zenés üdvözlet (vál. elb.ek, Sebők Éva, Bába M., Gimes R o m á n a , 1963); 1 vers (Árva Gy., Auróra, anto., 1967); 1 nla (Cséby G., Somogy, 1990, 1.). Bojtár Endre Wyka [víkaj, J a n (Zaleszczyki, 1902. márc. 1.—): lengyel költő, író. Lernbergben jogot, a Jagelló Egyetemen lengyel filológiát és germanisztikát tanult. Harcolt a spanyol polgárháborúban; e g y ü t t m ű k ö d ö t t a Lewar c. baloldali lappal. O Költészete az avantgarde-dal rokon; verseiben g y a k r a n visszatér spanyolo.-i emlékeihez és más forradalmi témákhoz: Hiszpanska Warszawianka ('A spanyol Warszawianka', 1953); Piesn o Saragossie ('Enek Saragossáról', 1956); Gorzki owoc ('Keserű gyümölcs', 1957); Kompozycje rojen ('Képzelet-kompozíciók', 1961); Przywidzenie ('Látomás', 1968). Kései lírája személyesebb; e verseiben gyakoriak a létezésre irányuló metaforikus reflexiók: Mity okr^ine ('Körkörös mítoszok', 1981). O Élbeszéléseiben — Zapiski na karteluszkach ('Feljegyzések cédulákon', 1967); Szaré i czerwone ('Szürke és vörös', 1971); Wcielenie jednego plaszcza ('Egy k a b á t megtestesülése', 1982) — főként visszaemlékezéseit dolgozta fel. O 43*

Gyűjt, kiad.: Wiersze wybrane. 1929—1981 ('Válogatott versek. 1929—1981', 1983). Pálfalvi Lajos Wyka [víka], Kazimierz (Krzeszowice, 1910. márc. 19.—Krakkó, 1975. jan. 19.): lengyel irodalomtörténész, kritikus. Á krakkói Jagelló E g y e t e m e n f o l y t a t o t t tanulmányait Belgiumban és Párizsban egészítette ki az 1930-as években. 1945 u t á n a Twórczoéé szerkesztője volt, m a j d 1953-tól 1971-ig az akadémiai I r o d a l o m t u d o m á n y i Intézet (IBL) igazgatójaként és párhuzamosan a krakkói egyetem professzoraként működött. O A 2. világháború utáni lengyel irodalomtudomány alighanem legnagyobb alakja, aki egyesítette magában a kritikusi értékítélet ú j tehetségeket csalhatatlanul felismerő biztonságát a h a t a l m a s történeti anyagismerettel, valamint a ragyogó esszé-stílussal. H á r o m korszakkal foglalkozott b e h a t ó b b a n : a romantikával (Pan Tadeusz 1—2., ua., 1963; Cyprian Norwid, poéta i sztukmistrz, 'Cyprian Norwid, a költő és művész', 1948), a századforduló modernizmusával (Modernizm polski, 'A lengyel modernizmus', 1959) és a kortárs irodalommal (Pogranicze powiesci, 'A regény határvidékei', 1948; Rzecz wyobrazni, 'Képzelet dolga', 1959; Krzysztof Baczynski, ua., 1961). Nagy korszakmonográfiái több kiadást megért, alapvető irodalmi kézikönyvekké váltak (Mloda Polska 1—2., ua., 1—2. köt., 1977). A legnagyobb lengyel klasszikusokról (J. Slowacki, A. Mickiewicz, St. Wyspianski, S. Zeromski, W. St. Reymont) átfogó monográfiákat és elemzéseket készített, és műveik kritikai kiadásaihoz bevezetőt írt. T ö b b nagyszabású irodalomtörténeti szintéziskötet és sorozat főszerkesztője volt (Obraz Literatury Polskiej XIX i XX wieku, 'A X I X . és X X . sz. lengyel irodalmának képe', 1965-től; História literatury polskiej, 'A lengyel irodalom története', 1973-tól). Az irodalomtörténet mellett irodalomelmélettel is foglalkozott. Kultúrtörténeti esszéit Szkice literackie i artystyczne 1—2. ('Irodalmi és művészeti vázlatok', 1—2. köt., 1956) c. jelentette meg. Z lat wojny. Poezja polska 1939—1945 ('A háború éveiből. A lengyel költészet 1939 és 1945 között') c. antológiát a d o t t ki 1945-ben. Életműve 950 kötetet tesz ki. O Egyéb fő művei: Zycie na niby. Pamiqtnik po klqsye ('Látszat-élet. Napló a k u d a r c után', visszaemlékezések, 1957); Lowy na kryteria ('Kritériumokra vadászva', 1965); 0 potrzebie historii literatury ('Az irodalomtörténet szükségességéről', 1969); Wqdrujqc po tematach 1—3. ('Témák n y o m á n vándo-

675

WYLE rolva', 1—3. köt., 1971); Nowe i dawne wqdrówki po tematach ('Régi és ú j vándorlások témák n y o m á n ' , posztumusz, 1978); Odeszli ('Az eltávozottak', visszaemlékezések, posztumusz, 1983). O Magyarul: 1 esszé (Kovács I., Forrás, 1986, 10.). O írod.: H. Wolpe: Kazimierz W y k a ( N a u k a Polska, 1964, 4.); J . Kwiatkowski: O k r y t y c e literackiej Kazimierza Wyki (Z problemów literatury polskiej X X . wieku, 3. köt., 1965); T. Burek: D r a m a t wielkiej k r y t y k i (Dalej aktualne, 1973); Kovács I.: Kazimierz W y k a (Hel, 1975, 3—4.); H . Markiewicz (szerk.): C h a r a k t e r y s t y k i , wspomnienia, biografia (1978). Bojtár Endre Wyle fvile], Niklas von (Bremgarten im Aargau, 1415 k . — S t u t t g a r t , 1479. ápr. 13.): német humanista. Bécsi és t a l á n itáliai egyetemi t a n u l m á n y o k u t á n Radolfszellben, Nürnbergben és Esslingenben volt városi írnok. 1469-től haláláig S t u t t g a r t b a n Eberhard im Barte gróf u d v a r á b a n látta el a kancellári tisztséget. O A n é m e t humanizmus egyik előfutára, elsősorban mint fordító jelentős. 1461 és 1478 között 18 művet ültetett á t latinból németre, többek között Boccaccio, G. F. Bracciolini, Petrarca és E. S. Piccolomini műveit. E fordításokat 1478-ban Translationen ('Fordítások') c. összegyűjtve is megjelentette. Elsőként ismertette meg a német olvasókat az itáliai reneszánsz és humanista írókkal. Fordítói koncepciójának megfelelően stílusa hűen követi a latin eredetit, ezért nehezen érthető. Ennek ellenére tevékenysége igen nagy hatással volt a későbbi német humanistákra. O Kiad.: A. v. Keller: Translationen von Niclas von Wyle (1861). O írod.: R. Schwenk: Vorarbeiten zu einer Biographie des Niklas von Wyle und zu einer kritischen Ausgabe seiner ersten Translatze (1978). Lőkös Péter Wyler [vilerj, Eugen (Schwarzenberg, Bern, 1888. jún. 11.—1970 után): svájci német publicista és prózaíró. T a n u l m á n y a it Bernben végezte, m a j d 1919-től különféle újságok m u n k a t á r s a és szerkesztője volt Glarusban, Zürichben és Bernben. 1935ben egyik alapítója volt a berni Írószövetségnek. 1950-től szabadfoglalkozású íróként élt u g y a n o t t . O Művei: Schweizer im Wajfenkleid ('Svájciak harci öltözékben', 1915); Eidgenossen ('Svájci honfitársak', reg., 1922); Sinn und Sendung der Schweiz ('Svájc jelentősége és küldetése', tan., 1938); Wille zur Freiheit, Kultur und Arbeit ('A szabadság, a kultúra és a m u n k a akarása', napló, 1946); Der weisse Hirsch ('A fe-

hér szarvas', reg., 1948); Aufruf und Mahnung. Reden zur deutsch-französischen Verstándigung ('Felhívás és figyelmeztetés. Beszédek a német-francia párbeszéd előmozdítására', 1952); Bergjagd — Bergfreiheit ('Hegyi vadászat — hegyi szabadság', elb.ek, 1961); Die letzten Jáger ('Az utolsó vadászok', esszé, 1968). Újvári Péter Wylie [vájlí], Elinor (Somerville, 1885. szept. 7.—New York, 1928. dec. 16.): amerikai (USA) költő- és regényírónő. Rövid élete r o m a n t i k u s a n z a k l a t o t t volt. A feltűnően szép húszéves nő feleségül ment a milliomos P. Hichbornhoz, de 1910-ben Európ á b a szökött H . Wylie-yal, akivel első férjének öngyilkossága u t á n Amerikába viszszatérve összeházasodott. Azonban ez a házasság sem t a r t o t t t ú l hosszan, mert 1921ben elváltak. E n n e k ellenére élete végéig ezt az asszonynevet használta. 1923-ban W. R. Benét New York-i költő-kritikus felesége lett. Sokat u t a z o t t , főként Angliába. Fiatalon, agyvérzés következtében halt meg. Gyűjteményes kötetei csak halála után jelentek meg. O Költői életműve jelentősebb, mint regényei. L í r á j a kifinomult, igényes, gyengéd. H a t o t t rá az 1920-as években reneszánszát élő angol metafizikus költészet. Kései művei Shelley romantikus miszticizmusának jegyében fogantak. O F ő b b művei: The Orphan Angel ('Az árva angyal', reg., 1926); Collected Poems ('Öszszegyűjtött versek', 1932); Collected Prose ('Összegyűjtött prózai írások', 1933); Last Poems ('Utolsó versek', 1943). O Magyarul: 5 vers (Tábor E., H a j n a l A., Weöres S., Amerikai költők antológiája, 1990). O írod.: T. A. Gray: Elinor Wylie (1969); J . F a r r : The Life and Art of "Elinor Wylie (1983). Ittzés Gábor Wylie [vájlí], Philip Gordon (eredeti név); Leatrice Homesley (álnév); (Beverly, 1902. m á j . 12.—1971. okt. 26.): amerikai (USA) író. P r i n c e t o n b a n j á r t egyetemre, a légierőnél szolgált, volt a The New Yorker belső m u n k a t á r s a , reklámszakember és film-forgatóköny író. O T u d a t o s a n népszerűségre törekvő, t e r m é k e n y író volt. Művei eklektikusak, felületesek és irodalmilag kevéssé értékelhetők. Kétségtelenül legfontosabb műve, a Generation of Vipers (reg., 'Viperák nemzedéke', 1942) szatirikus alkotás az US A-ról. O F ő b b művei: Gladiator ('Gladiátor', reg., 1930); The Murderer Invisible ('A l á t h a t a t l a n gyilkos', reg., 1931); Footprint of Cinderella ('Hamupipőke lábnyoma', reg., 1931); The Savage Gentleman ('A vad úriember', reg., 1932); Five Fatal

676

WYRZY Words ('Öt végzetes szó', reg., E. Balmerrel, 1932); When Worlds Collide ('Mikor világok csapnak össze', reg., E. Balmerrel, 1933); The, Disappearance ('Az eltűnés', reg., 1951); Tomorrow! ('Holnap!', reg., 1954); The Answer ('A válasz', elb.-ek, 1956). O G y ű j t , kiad.: Selected Short Stories ('Válogatott elbeszélések', 1946). Somogyi György Wynd [vind], Oswald Morris (eredeti név); Gavin Black (álnév); (Tokió, 1913. júl. 4.—): skót író. Misszionárius szülők gyermeke, a 2. világháborúban a távolkeleti hadszíntéren szolgált. Munkásságában a távol-keleti és az európai népek különbségét elemzi. Könyveinek egy része az USA-ban jelent meg. Legsikeresebb regénye a The Ginger Tree ('Gyömbérfa', 1977), amely a brit és japán társadalmi szokások a t ütközteti a cselekményében. O F ő b b művei még: Black Fountains ('Fekete források', reg., 1947); Moon ofthe Tiger ('A tigris holdja', reg., 1958); Suddenly at Singapore ('Váratlanul Szingapúrban', reg., 1960); A Walk in the Dark Night ('Séta a sötét éjszakában', reg., 1962); A Dragon for Christmas ('Sárkány karácsonyra', reg., 1963); The Bittér Tea ('A keserű tea', reg., 1972); The Fatal Shadow ('A végzetes árny', reg., 1972); The Sleeping Partner ('Az alvótárs', reg., 1989); A Path for Serpents ('Kígyók ösvénye', reg., 1991). Kenesey Elemér W y n d h a m [vindöm], J o h n (írói név); J o h n Wyndham Parkes Lucas Beynon Harris (teljes név); J o h n Beynon, Johnson Harris (álnevek); (Knowle, 1903. júl. 10.—?, 1969. márc. 11.): angol science-fiction író. J o g o t t a n u l t . A 2. világháborúban híradósként szolgált. H. G. Wells leghűségesebb követőjének t a r t j á k . Kedvelt témái — a wellsi Időgép és a Világok háborúja nyomán — az időutazás (The, Seeds of Time, 'Az idő magjai', elb.-ek, 1956; Wanderers of Time, 'Az idő vándorai', elb.-ek, 1973) és az űrből érkező hódítók elleni háború (The Kraken Wakes, 'Kraken ébred', reg., 1953; The Midwich Cuckoos, 'A midwich-i kakukkok', reg., 1957), valamint a telepátia. O F ő b b művei még: The Day ofthe Triffids ('A h á r o m k a r é j ú a k n a p j a ' , reg., 1951); The Outward Ürge (Ösztönzés kifelé', reg., 1979). O Magyarul: 1—1 elb. (Bárányi Gy., Galaktika, 1986, 65., uő, uo., 1986, 66.; uő, uo., 1986, 67.; uő, uo., 1986, 68.). Somogyi György

vallásos m u n k á k szerzője. T a n u l m á n y a i t Oxfordban, a Jesus College hallgatójaként végezte, mint sok más walesi honfitársa. 1704-ben szentelték anglikán lelkésszé. Llandbedr és Llandanwg lelkészeként, szülőhelyén m ű k ö d ö t t , majd 1711-ben a közeli Llanfairba költözött, és haláláig o t t élt. F ő műve a Gweledigaetheu y Bardd Cwcs ('Az alvó költő látomásai', 1703), melyben walesi egyházfiként és királypártiként szólal meg. A könyv a spanyol Quevedo Los Suenos (1627) c. művének R. L'Estrange és J . S. (valószínűleg J o h n Stevens) szabadfordítása n y o m á n készült. H á r o m 'látom á s t ' t a r t a l m a z : A Világ F o l y á s á n a k látomását; A Halál látomását a Másik Világban; és A Pokol látomását. Művében szatirikusán ábrázolja a bűnösök ú t j á t , mely az életben és halálon át a Pokolba vezet. A könyv legfőbb értéke erőteljes walesi nyelvezete, amely meghatározó volt a walesi próza fejlődésében. 0 f o r d í t o t t a walesi nyelvre J . Taylor The Rule a n d Exercises of Holy Living ('A szent élet szabálya és gyakorlatai', 1650) c. m u n k á j á t , mely addigra már 18 kiadást ért meg angolul. Fordítása, melyben hűen megőrizte az eredeti mű kifejezésbeli finomságait, 1701-ben Rheol Buchedd Sanctaidd ('A szent élet szabálya és gyakorlatai') c. jelent meg. Ő a d t a ki walesi nyelven az anglikán imakönyvet is 1710ben. Halála u t á n Edward fia kiadásában Prif Addysc y Cristion ('Imák, himnuszok és vallási énekek') c. 1755-ben megjelentek imái, himnuszai és vallásos énekei, egy kötetben a katekizmust magyarázó rövid írásával. O írod.: Gwyn Thomas: Y Bardd Cwysg a'i Gefindir (1971). Friedrich Judit Wyntoun [vinton], Andrew of (1350 k.— 1423 k.): skót krónikás. A St. Andrews kanonokja volt, m a j d 1393—1421 között a St. S e r f s (Loch Lever) priorja. Az Oryginale Cronykil ('Eredet krónikája') szerzője: a 9 könyvből álló, nyolcszótagú sorokban írt krónika Skócia történetét meséli el a mitikus kezdetektől 1406-ig. Történelmi szempontból legfontosabbak a késő 14. sz.ról és a kora 15. sz.-ról szóló részek; filológiailag pedig a régi skót világi nyelv egyik fontos d o k u m e n t u m a . Művét később többen felhasználták forrásul s a j á t történeteikhez: így Shakespeare Macbeth és a boszorkányok történetét, valamint Malcolm és Macduff a l a k j á t is Wyntoun leírásából kölcsönözte. Magyarics Tamás

Wynne [vin], Ellis (Y Lasynys, 1671. márc. 7.—uo., 1734. júl. 13.): walesi író, 677

Wyrzykowski [vizsikovszki], Stanislaw (Bortniki, 1869. nov. 30.—Krakkó, 1949. febr. 16.): lengyel költő, műfordító, publi-

WYSOC cista, szerkesztő. K r a k k ó b a n tanult; 1899ben rövid időre a Zycie c. folyóirat kiadója és szerkesztője lett. Tagja volt a Slowo (1900—1901) és a Chimera (1902—1907) c. folyóirat szerkesztőségének; a két háború között publikált a Maskib&n és az expreszszionista Zdrójb&n. O Költészete szimbolista, impresszionista hangulatlírából nietzscheánus gondolati lírává fejlődött: Plon zycia ('Az élet gyümölcse', 1931). O Nietzsche, Poe, J . Conrad, R . Kipling, R . W. Emerson, G. D'Annunzio és H. Hofmannsthal műveit és Shakespeare szonettjeit fordította. K ö z r e m ű k ö d ö t t Nietzsche és lengyel klasszikusok életműkiadásában. Történelmi trilógiát írt Al-Dimitrijről, a moszkvai trónbitorlóról Moskiewskie gody ('Moszkvai évek', 1930) c. Emlékiratai kéziratban maradtak. Pálfalvi Lajos Wysocki [viszocki], Alfréd (Lancut, 1873. aug. 26.—Krakkó, 1959. szept. 3.): lengyel publicista, műfordító, memoáríró. Jogot végzett a Jagelló Egyetemen, m a j d a Zycie c. folyóirat szerkesztője lett. 1900ban Lembergbe költözött; a Gazeta Lwowska szerkesztőjeként részt vett a helyi irodalmi életben. Stockholmi nagykövetként (1924—1928) megszervezte W. Reymont műveinek svédre fordítását és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megkapja a Nobeldijat. Később külügyminiszter-helyettes (1928—1931), m a j d berlini (1931—1933) és római (1933—1938) nagykövet volt. O Szkice skandynawskie ('Skandináv vázlatok', 1909) c. kötetében többek között H. Ibsenről ír; emlékiratai — Sprzed pól wieku ('Fél évszázaddal ezelőtt', 1956) — a galíciai irodalmi életről és a századfordulós Nyugat-Európáról szólnak. O Ibsen és B. Björnson műveit fordította. Pálfalvi

Lajos

Wysocki [viszockij, Antoni Godziemba (Hrehorów, 1872. jan. v. aug. 17.—Varsó, 1944. aug. 14.): lengyel író, drámaíró. J o g o t és filozófiát t a n u l t a Jagelló Egyetemen. Helyi lapokba írt; a lembergi Független Színház (1914—1917) alapítója volt. Barátságot k ö t ö t t Gabriela Zapolslcával. A varsói felkelés idején halt meg. O Elbeszélései: Dom zdrowia ('Egészségház', 1895); Przez klamstwo do szczqscia ('Hazugságon át a boldogsághoz', 1896). Regényei: Nami^tnosc ('Szenvedély', 1897); Aniolowie z gliny ('Agyag angyalok', 1897); Narodziny upiora ('A vámpír születése', 1903). Drámái: W sloncu ('A n a p b a n ' , bem.: 1902); Odwiedziny ('Látogatás', bem.: 1913); Kasztelanka ('A várnagy lánya', 1918); Kwiaty na stepie

('Virágok a sztyeppén', 1934). O Lírai prózában írt történelmi regényei a legismertebbek. A Zabawy me^rców ('A bölcsek mulatságai', 1902, 1925) Zsigmond Ágost korát, a K r a k k ó i Akadémia szellemi életét m u t a t j a be két őrült professzor lázálmain át. A Polonez Oginskiego ('Oginski polonéze', 1935) a 19. sz.-ban, a keleti végeken játszódik, a lengyel—orosz kapcsolatokról szól. O Magyarul: 1 nla (n. n., Népszava, 1912. 101.). Pálfalvi Lajos Wysocki [viszocki], Wlodzimierz (Romanów, Volhínia, 1846. ?—Kijev, 1894. aug. 11.): lengyel költő, szatíraíró. Az ukrajinofilek csoportjához tartozott; barátság fűzte I. Frankó hoz. Művei programszerűen did a k t i k u s a k és tendenciózusak voltak. Költészete n e m más, mint megverselt publicisztika. A kor olyan aktuális, égető problémáit v e t e t t e fel, mint a nemesség, a zsidóság, a női emancipáció helyzete és hasonlók. Bírálta a nemzeti múlt megszépítését. Szatíráiban t á m a d t a Bismarckot és óvott a német kolonizációtól ( W s z y s c y za jednego, 'Mindenki egyért', 1882; Las, 'Erdő', 1885). A lengyel—ukrán kapcsolatok javítását szorgalmazta. Műveit a nemzetiek visszau t a s í t o t t á k és bírálták, a szociál-liberálisok örömmel üdvözölték. O G y ű j t , kiad.: Satyry i bajki ('Szatírák és mesék', Kijev, 1894). Kovács István Wyspianski [viszpjanyszki], Stanislaw (Krakkó, 1869. jan. 15.—uo., 1907. nov. 28.): lengyel drámaíró, költő, festő, színházi reformátor. 1887-ben, J . Matejko vezetése a l a t t részt vett a Boldogasszony templom restaurációs munkálataiban. (Itt szerzett t a p a s z t a l a t a i t a monumentális ábrázoláshoz később felhasználta.) Az 1890-es évek első felében háromszor j á r t Párizsban, ahol hosszú időt töltött és nehéz körülmények k ö z ö t t tanult. Érdeklődése egyre inkább a színház, az opera, a francia klasszikus és az antik tragédia felé fordult. O 1894-ben visszatért K r a k k ó b a ; mély depressziójából az 1890-es évtized hirtelen felélénkülő művészeti életébe menekült. K a p csolatba került a Városi Színházzal, o t t m u t a t t á k be első drámáit: az 1830—1831es felkelés idején játszódó Warszawiankát (ua., 1898) és a Lelewelt (ua., 1899). O Korai művei a szimbolista d r á m a és a wagneri összművészet hatását m u t a t j á k ; erre épül a nagy romantikusok (A. Mickiewicz, Z. Krasinski, J . Slowacki) d r a m a t u r g i á j a . Rímes verselésű monumentális d r á m á i rendszerint a 19. sz. első felének történelmi dilemmáit helyezik új kontextusba; a szereplők

678

WYSPI között maguk a nagy romantikusok, ill. hőseik is megjelennek. A Légion ('Légió', 1900) költő-hőseinek látomásait állítja színpadra; Spiró Gy. szavaival: ,,a v a l a h a létezett emberek a különböző színhelyeken, így a Vatikánban, a római k a t a k o m b á k ban, a Colosseum tövében személyesen találkoznak a görög—római és a keresztény mitológia nagy alakjaival és hosszas, operaáriákra emlékeztető, statikus d u e t t e k e t dalolnak velük a csengő-bongó rímes vers segítségével". A „ l á t n o k o k " éjszakai beszélgetése nyomán a nemzeti lét alapvető problémái újból a d r á m a k ö z é p p o n t j á b a kerülnek, majd ezeket a nagy egzisztenciális, metafizikai problémák k o n t e x t u s á b a helyezi. A mű különböző korokból v e t t képekkel szimbolizálja a nemzet sorsát. O A Wesele (1901: Spiró Gy., Menyegző, 1989) és a Wyzwolenie ('Felszabadulás', 1903) már k o r t á r s történetekre épül. A Menyegző egy K r a k k ó környéki faluban t a r t o t t népi— értelmiségi esküvővel, megtörtént esettel indul (a szereplők modelljei a nézőtérről figyelhették az előadást), m a j d a főhős nélküli jellemvígjáték egyre kísértetiesebbé válik, megjelennek a szabadságharcos romantikából ismert szellemalakok, de a kat a r t i k u s n a k induló szembesülés részeg hajnali látomássá foszlik szét. A d r á m á t A. Wajda filmesítette meg 1972-ben. A Felszabadulás A.^Mickiewicz: Dziady (1823: Pákozdy F., Ősök, 1963) c. művének főszereplőjét, K o n r á d o t és a kortárs ideológiai—politikai irányzatokat szembesítő v i t a d r á m a . A mű a „színház a színházban" akkor még ú j d o n s á g k é n t ható elvére épül. Az elvont, szintetikus alak tulajdon maszkjaival vitázik, m a j d a végén elragadják a bosszúálló Erünniszek. O A politikai rabságra épülő nemzeti mítoszok ezután már elválaszthat a t l a n o k a klasszikus görög mitológiától. A Noc listopadowa (1904: Spiró Gy., Novemberi éj, 1989) a felkeléssel való leszámolás és heroizmus affirmációja között ingadozik; a k u d a r c és a remény kettősségét az eleuziszi mítoszok kontextusa időtleníti. A nemzeti felkelésből így lesz világdráma. Az Akropolis ('Akropolisz', 1904) is hasonló kettősséget m u t a t , szereplői mind mitológiai alakok, a Wawel megelevenedett szobrai, festményei. A húsvét éjjelén játszódó történet feltámadó hősei nimfák, tündérek, trójai mondai alakok és a bibliai J á k o b - t ö r t é net szereplői. A negyedik felvonás csúcsp o n t j á b a n a Wawel ban megjelenik Krisztus-Apolló, a világvégét a királyi v á r összeomlása jelzi. O Más drámáiban a lengyel történelmet kikapcsolva ír egzisztenciális— filozófiai kérdésekről. Az Achilleis ('Ak-

hilleisz', 1903) a trójai h á b o r ú alatt játszódik; ugyanehhez a mondakörhöz csatlakozik a Powrót Odysa (1907: Spiró Gy., Odüszszeusz hazatérése, 1989), a mítosz pesszimista értékelése. Odüsszeusz itt f á r a d t gyilkos, aki nem talál megnyugvást I t h a k á ban, bűneitől a hazatérés sem szabadíthatja meg. Az újabb gyilkosságok elől öngyilkosságba menekül. (A n é m e t megszállás alatt T. Kantor aktualizálta a darabot.) Míg korábbi műveiben a jövőt Déméter és K o r a e g y ü t t személyesítette meg, a homéroszi d r á m á k feldolgozásai egyértelműen tragikusak. O A fíoleslaw Smialy ('Merész Boleszló', 1903) és a Skalka ('Szikla', 1907) c. d r á m á j a a nemzeti legendárium nagyjeleneteit értelmezi ú j r a . A szerző itt díszletés jelmeztervezőként, ill. társrendezőként is segíthette a „színpadi l á t o m á s " megvalósulását. O K é t aktuális t é m á j ú , megtört é n t eseményeken alapuló színműve kirí életművéből: a Klqtwa ('Átok', 1899) egy galíciai faluban játszódik, ahol aszály pusztít, ami a „kórus" szerint Isten büntetése. A nép a vadházasságban élő plébánost okolja szenvedéseiért. Áz archaikus pogány ösztönök lerombolják a keresztény erkölcsre épülő bonyolult s t r u k t ú r á k a t , és kataszt r ó f á b a sodorják a közösséget. A Sqclziowie ('Bírák', 1907) egy falusi kocsmai b ű n t é n y eseményeit dolgozza fel, figyelembe véve az antik tragédia szerkezetét. O Wyspianski életművében külön csoportot alkotnak a „rapszódiák", a lengyel történelem nagyjairól írott lírai—epikus poémák: Kazimierz Wielki ('Nagy K á z m é r ' , 1900); Boleslaw Smialy ('Merész Boleszló', 1900); Piast (ua., 1903). Lírai versei drámái árnyékában születtek, a szerző ezeket n e m szánta közlésre. O Halála után nemzedéke egyik szellemi vezetőjének nyilvánították. O Gyűjt, kiad.: Dziela zebrane 1—16. ('Összegyűjtött művek', 1—16. köt., 1958—1971); Poezje ('Versek', 1969); Listy zebrane 1—2. ('Öszszegyűjtött levelek', 1—2. k ö t . , J 9 7 9 ) . O Magyarul: 3 vers (Weöres S., Ú j Tükör, 1978, 7.); 5 vers (Csordás G., Színkép, anto., 1984); Drámák (Spiró Gy., 1989): 1 vers (Csordás G., Ú j Sympozion, 1989, 11—12.). O írod.: A. Grzymala-Siedlecki: O twórczosci Wyspianskiego (1909, 1970); S. Brzozowski: Stanislaw Wyspianski (1912); T. Matuszewski: Studia o Zeromskim i Wyspianskim (1921); S. Lack: Studia o Wyspianskim (1924); T. Makowiecki: Poetamalarz. Studium o Stanislawie Wyspianskim (1935, 1969); K. W y k a : Lowy na kryteria (1965); W. N a t a n s o n : Stanislaw Wyspianski (1965, 1968, 1982); L. Ploszewski (szerk.): Wyspianski w oczach wspólczes-

679

WYSS nych (1—2. köt., 1971); A. Okonska: Stanislaw Wyspianski (1971, 1975); J . Nowakowski: Wyspianski. Studia o dramatach (1972); E. Miodonska-Brookes: Studia o kompozycji d r a m a t ó w Stanislawa Wyspianskiego (1972); A. Lempicka: Wyspianski pisarz d r a m a t y c z n y (1973); H . Filipkowska: Wsród bogów i bohaterów (1973); J . Zawieyski: P o é t a teatru (Dobrze, ze byli, 1974); F . Ziejka: W kr^gu mitów polskich (1977); Sipró Gy.: Wyspianski fordítása közben (Tiszatáj, 1979, 10.); Szilárd Léna: A Laodameia-mítosz a X X . században (FK, 1979, 3—4.);_ K r y s t y n a Zbijewska: Orzez w kurniku. Zycie Stanislawa Wyspianskiego (1980); T. Terlecki: Stanislaw Wyspianski (Boston, 1985); Müller P.: História és allegória (Híd, 1989, 7—8.). Pálfalvi Lajos Wyss [visz], J o h a n n Rudolf (Bern, 1782. márc. 13.—uo., 1830. márc. 31): svájci német filozófiaprofesszor, kiadó, író, költő. A lelkész J . D. Wyss fia. T a n u l m á n y a i t a berni Akadémián, a tübingeni és göttingeni egyetemeken végezte, m a j d , m i u t á n 1803ban vizsgáit letette, Halléban t a n u l t tov á b b Schleiermacher nél és HerbartnóA. 1805-ben m e g k a p t a a berni A k a d é m i a filozófiai professzorátusát. O T a g j a volt a svájci T ö r t é n e l e m k u t a t ó Társaságnak (Geschichtsforschende Gesellschaft) és a berni Művészegyletnek (Künstlergesellschaft), 1811—1830 között pedig egyik kiadója a korabeli Svájc legfontosabb irodalmi orgánumának, az Alpenrosen ('Alpesi rózsák') c. almanachnak. Jelentős szerepet játszott az első t u d o m á n y o s szempontból is jelentős svájci népdalgyűjtemény (Sammlung von Schweizer Kühreihen und Volksliedern, 'Svájci terelődalok és népénekek gyűjteménye', 1805) megjelentetésében, a p j a kéziratos regényét (Der Schweizerische Robinson oder der schiffbrüchige Schweizer-Prediger und seine Familie, 'A svájci Robinson, avagy a h a j ó t ö r ö t t svájci lelkész és családja', 4 köt., 1812—1827) pedig maga rendezte s a j t ó alá. O Honismereti munkái mellett rendszeresen p u b l i k á l t tájszólásban írott Dorfgeschichtéket (falun játszódó t ö r t é n e t e k e t ) és idillikus dalokat az Alpenrosenb&n. Tőle származik többek közt a Rufst du, mein Vaterland ('Szólítasz, h a z á m ' , 1811) c. vers, a m e l y később svájci himnusz lett. O Legjelentősebb irodalmi m ű v é b e n , az Idyllen, Volkssagen, Legenden und Erzáhlungen aus der Schweiz ('Idillek, n é p m o n d á k , legendák és elbeszélések Svájcból', 2 k ö t . , 1815— 1822) c. g y ű j t e m é n y b e n a népdalok és a

középkori irodalom reminiszcenciái egy biedermeier-idillikus hangvétellel és moralizáló f e l h a n g o k k a l ötvöződnek. O írod.: R. Ischer: J o h a n n Rudolf Wyss (1911); U. Siegrist: J o h a n n Rudolf Wyss (1988). Újvári Péter Wyszkowski [viskovszki], Michal (Krupina, 1770. szept. 14.—Varsó, 1829. m á j . 4.): lengyel költő. A lengyel klasszicista költészetnek kortársai körében tekintélyes képviselője volt. Részt v e t t az irodalmi szalonok életében és vitáiban, t a g j a volt az Ikszek Társaságának. Verseskötete Poezje ('Költészet') c. halála után, 1830-ban jelent meg. O Írod.: M. Szyjkowski: Z obozu klasyków (Bibliotéka Warszawska, 1910, 4.). Kovács István Wyszomirski [visomirszki], Jerzy; Wysz (álnév); (Zambrów, 1900. okt. 23.—Lódz, 1955. jún. 2.): lengyel költő, publicista, műfordító. Lengyel filológiát tanult a vilnai Báthori István Egyetemen, majd helyi középiskolákban t a n í t o t t . A 2. világháború a l a t t részt vett a varsói földalatti egyetem m u n k á j á b a n . A h á b o r ú után Lódzban telep e d e t t le. Öngyilkos lett. O Verseskötetei: Calopalenie ('Tűzáldozat', 1923); Chwile niepokoju ('A nyugtalanság pillanatai', 1924); Nowoczesne ('Modern', 1930). O Jól ismerte a klasszikus orosz irodalmat; Gogol, Csehov és Tolsztoj műveit fordította. O T a n u l m á nyai: Mikolaj Gogol ('Nyikolaj Gogol', 1952); Antoni Czechow ('Ánton Csehov', 1954); Spod kreski ('A vonás alól', 1967). Pálfalvi Lajos Wyzewa [vizevaj, Théodore de (írói név); Teodor Wyzewski (eredeti név); (Kalus, U k r a j n a , 1862—Párizs, 1917): lengyel származású francia esszéista, zenetörténész. 1869-től élt Franciao.-ban. 1884-ben ő alap í t o t t a a szimbolista mozgalomhoz kötődő Revue wagnérienne c. folyóiratot, amelyet 1886-tól a Revue indépendante követett, szintén az ő irányításával. A Revue des Deux Mondes állandó irodalomkritikusa volt, a nem francia nyelvű irodalmakról írt rendszeresen. Tolsztoj műveinek egyik első francia fordítója volt. A. Boschot-val és G. de Saint-Foix-val Mozart Társaságot alapít o t t 1901-ben. Számos zeneszerző-életrajzot írt, ezek közül a fontosabbak: Beethoven (ua., 1898); Wagner (ua., 1898); Wolfgang Amadeus Mozart: sa vie musicale et son oeuvre ('Wolfgang Amadeus Mozart élete és munkássága', 1912). O Magyarul: 1 tan. (Nagy G , A szimbolizmus, 1965).

680

Jancsó

Júlia

X xafif: -*khafíf Xá Lci-pagodások [szá lojj: vietnami buddhista irodalmi áramlat. Zászlóbontására 1963-ban került sor, amikor a buddhista hívők papjaikkal az élen májusban Hűében tüntetéseken tiltakoztak a buddhizmust elnyomó Ngó Dinh Z)iem-rendszer ellen, s a terror fokozódása miatt júniusban Thích Quáng Dúc főpap Saigonban nyilvánosan elégette magát, s ez felrázta a vietnamiak lelkiismeretét. A tiltakozó mozgalom központja, a saigoni Xá Lcri pagoda mágnesként vonzotta a testvérháborút elutasító, semlegességet hirdető írókat, művészeket. A buddhizmus — annak is zen és mahajana irányzata — talajából új irodalmi áramlat kelt életre. A pagodába szünet nélkül ezrével látogattak el a hívők, hogy meghallgassák az ú j irodalmi és zenei alkotásokat. Különösen nagy hatást ért el a buddhizmusból erős ösztönzést merítő Vű Hoáng Chwcrng. A másik neves költő, Quách Tán költeményeiből — pl. Mong ngán so-n ('Vad, vibráló álom'), Giot tráng ('Fehér könnycsepp') — ugyan hiányzik a buddhista terminológia, de eléri a japán Matsuo Bashö költeményeinek tisztaságát. Az ú j irodalmi áramlat egyik jeles alakja volt a fiatal Thái Luán költő, aki a Vüng túi nhuc ('A szégyen övezete') c. kötetének verseivel lépett a pagodában összegyűltek elé. Kívülük még számos költő — így Nhát Hqnh, Huy Tw&ng, Huyén Khóng, Tru Vu — munkájában ismerhető fel a buddhizmus hatása. A buddhista szellemiségű szerzők a semlegesség hirdetésével szembekerültek mind a saigoni hatóságokkal, mind a saigoni-amerikai erőkkel szembeni harcot vezető Felszabadítási Fronttal. A saigoni hatóságok bírósága 1974 őszén három fiatal költőt — Phan Minh (családi neve: Phan Vien Hoai), Hoáng Thoai Chau (szerzetesi neve: Tich Minh Ngoc), Tran The Hung — börtönbüntetéssel sújtotta azzal az indoklással, hogy költeményeikkel az ellenséget szolgálták, a rendszer biztonságát veszélyeztették. O Az új irodalmi áramlat hatására feltűnően megnőtt a buddista tanokkal á t i t a t o t t regények száma is. A szerzők

népes sorából említést érdemel a fiatal regényíró, Hoáng Ngoc Tuán, aki Nhá có hoa Mimosa v á n g ('A ház arany Mimózája') és Tói vá Em ('En és a kedves') c. regényeivel aratott sikert; Pham, Cong Thién a Bay di nhűng co-n mira phún ('Szitáló, csípős esők vonulása') és Mát tró-i khőng bao gió- có ('Amikor nincs napsütés') c. regényének szerzője; valamint Thinh ngircri ('Örök ember') c. munkájával Tám Quán. A buddhizmusnak az irodalmi életre gyakorolt hatását az is jelzi, hogy 1963 és 1975 között Dél-Vietnamban mintegy tíz buddhista könyvkiadó működött. O írod.: Vo Van Ai: Le bouddhisme dans la littérature du Sud-Vietnam (Littératures contemporaines de 1' Asie du Sud-Est, 1974); Phong Hien: Belles lettres á la saigonnaise (Le Courrier du Vietnam, 1975, febr.); Phuong Chau: La procés Huong Duong (Sud-Vietnam en lutte, 1974, 269.). Bögös László Xanrof [kszanrof], Léon; Fourneau (eredeti név); (Párizs, 1867. dec. 7.—uo., 1953): francia sanzonszerző, színdarabíró. Dalaival Yvette fíuilbert énekesnő sikerét alapozta meg (ő énekelte híres kupiéját: Hotel N° 3, 'Hármas számú hotel'). Színdarabjai közül a legismertebb a Madame Putipíuir ('Putifárné') 1897-ből. Heltai J . átdolgozásában egyes darabjait magyarul is kiadták, illetve nagy sikerrel játszották Mo.-on. Ezek közé tartozik A királynőférje (n. n.) c. átdolgozás 1904-ből. O Az 1900—1910-es években több novellája megjelent a magyar lapokban, főként a Pesti Napló ban, a Népszavában és a Világban. Martonyi Eva

681

Xanthosz Szardianosz; Xanthos Sardianos (tudományos átírás); Xanthus Sardianus (latinos névforma); (i. e. 5. sz.): feltehetőleg Szardeiszből származó, elgörögösödött történetíró, az ún. ->logográfusok egyike, akit Ephorosz idősebbnek mond Hérodotosznál, aki állítólag merített is volna belőle. Munkájából, a négy könyvből álló Lüdiakából ('A lüdök története') csak töredékek maradtak fent, amelyek arról tanúskodnak, hogy szerzőjük nyelvhasználata élt az

XAXAN ión formákkal. A logográfus felfigyelt a helyi, nem görög eredetű népmesékre, s érdeklődött a földrajzi sajátosságok iránt is. Az őt forrásként felhasználó damaszkuszi Nikolaosz a lüd történelemnek t ö b b olyan részletét említi, amely Hérodotosznál nem szerepel. Egyesek számolnak Xanthosz m u n k á j á n a k egy hellenisztikus átdolgozásával is, ahogy Xenophilosz t a l á n szintén őrá megy vissza. A h a g y o m á n y az ő nevéhez kapcsolja a Peri Empedokleusz ('Empedoklészről'), ill. a Magika ('Mágikus dolgok') c. műveket, bár ezek szerzősége erősen vitatott. O Kiad.: C. Müller: FHG (I 36—44; IV 628—629); F. J a c o b y : FGrHist I I A 90 (Nikolaosz Damaszkénosz); I I I C 765. O írod.: L. Pearson: E a r l y Ionian Historians (1939); K. von Eritz: Die griechische Geschichtschreibung (1967). Havas László Xaxan Sheekh Muumin [hasszan sejk múmin]; Hassan Sheikh Mumin (angol névátírás); (Észak-Nyugat Szomália, Boorame körzet, kb. 1930—): szomali nyelven alkotó szomáliai író, költő, folklórgyűjtő. Korániskolát végzett, m a j d kereskedő, rádióműsor-szerkesztő, 1968-tól az Oktatási Minisztérium hivatalnoka volt, 1974 óta az I n s t i t u t Supérieur d ' É t u d e s et des Recherches Scientifiques folklórkutatója Dzsibutiban. O Nagy sikerrel előadott, társadalmi problémákat felvető színművei (Gaarabidhdaan, 'Szentjánosbogár', 1970; Ehelenaar addukuunka, 'A föld e l k á r h o z o t t j a ' , 1971; Dunidu maskaxday magan u tahay, 'A világ sora az őt védelmező észen múlik', 1973) közül csak az első, 1968-ban b e m u t a t o t t jelent meg (kétnyelvű) n y o m t a t o t t kiadásban: Shabeelnaagood. Leopárd among the Women ('Leopárd az asszonyok között', ford. B. W. Andrzejewski, 1974). Biernaczky Szilárd Xefludasz, Szteliosz; Sztéliosz Xeflúdasz (új átírás); (Amfissza, 1902—): görög író. Párizsban végzett filológiai t a n u l m á n y o kat, majd Szalonikiben telepedett le, és o t t dolgozott a 2. világháború kitöréséig. Az úgynevezett -^szaloniki iskola prózairodaimáriak a megteremtője. A szaloniki prózaírók külön csoportot a l k o t t a k a harmincasok nemzedékén belül, céljaik, kifejezésmódjuk, s az általuk képviselt irodalmi áramlatok egyesítették őket, s egyben elválasztották a más u t a k a t keresőktől. Műveik az észak-görögo.-i i d e n t i t á s t u d a t kialakulásának, és Szaloniki felemelkedésének az igényét fejezik ki. Xefludasz első elbeszélései a Malcedonikész Iméresz ('Makedóniai

Napok') hasábjain láttak napvilágot. Ta tetrádia tu Pávlu Fotinú ('Pávlosz Fotinosz füzetei', 1930); Eszoterikí szimfónia ('Belső szimfónia' [ti. Összhang], 1932); és az Eva ('Éva', 1934) c. regényeivel Joyce nyomán meghonosította a görög prózában a belső monológot. Műveiben így a cselekmény háttérbe szorul, s a valóságtól elrugaszkodott álomképek dominálnak. Regényei közül kiemelkedik az Eszi o kíriosz X ki ériasz mikrósz príngipasz ('Te X úr és egy kis herceg', 1960), amelyet állami díjjal is jutalmaztak. Regényein kívül kritikái, esszéi és útleírásai is megjelentek. O írod.: A. Szahínisz: Meszopolemikí ke metapolemikí pezográfi (1979); I. M. Panajiotópulosz: T a prószopa ke ta kímena (1982). Caruha Vangelió Xenarkhosz; Xenarchus (latinos írásváltozat): görög költő, az attikai középkomédia (—•attikai komédia) képviselője. Életrajzi a d a t a i t n e m ismerjük, működésének idejére csak egy d a r a b j a u t á n következtethetünk, amelynek szerzőségét v i t a t j á k : hol neki, hol Timoklészn&k t u l a j d o n í t j á k . Műveinek töredékeit Athénaiosz őrizte meg, aki 8 komédiacímhez kapcsolva 14 töredékét közli. O A középkomédia megszokott stílusában és szokványos témáiról ír, ezek közül az ismert ikermotívum két darabjában is előfordul (Anaxandridesz; Alexisz). Jellemrajzokra épülő karakterdarabjai talán még Theophrasztosz h a t á s á t is m u t a t j á k (Sztratiótész, ' K a t o n a ' ; Butalión, 'Fajankó'). O Kiad.: M. Edmonds: Fragments of Attic Comedy (II. 592—601. tör., 1957— 1961). Szepes Erika xendogizmus: —•barbarizmus xénia {görög ' v e n d é g a j á n d é k o k ' ) : az irodalmi-művészeti élet jelenségeit polemikus éllel bíráló epigramma. A X é n i a címet eredetileg Martialis epigrammáinak 13. könyve (i. sz. 84—85) viselte; ez a Saturnaliaünnep alkalmából a d o t t a j á n d é k o k a t kísérő — többnyire egy disztichon terjedelmű — e p i g r a m m á k a t t a r t a l m a z o t t . Ironikus utalásként nevezte xéniáknak Goethe azokat a disztichonokat, amelyeket Schillerrel együtt írt, s amelyekben az általuk képviselt esztétikai felfogás ellenfeleit gúnyolták, részint személyes-támadó, részint szentenciózus-filozofikus hangvétellel. E — szám szerint 926 — xénia Í795 végétől keletkezett, s n a g y o b b részük Schiller 1796. októberében k i a d o t t évkönyvében, a Musenalmanach für das Jahr 1797-ben jelent meg (az egyes xéniák szerzősége ma már nem megállapítható). Az epigrammákra

682

XENOK a d o t t válaszokból valóságos „xénia-hábor ú " keletkezett. Goethe 1827-ben Zahme Xenien ('Szelíd xéniák') e. adott ki egy életbölcsességeket t a r t a l m a z ó g y ű j t e ményt; ennek egyik d a r a b j a : A kommentálás szép dolog, Én attól sohse fázom: Mit ki nem magyarázhatok, Azt belemagyarázom. (ford.: Dóczy L.)

A 19. sz.-ban a xénia kifejezés az irodalomkritikai gúnyversek m ű f a j megjelölésévé vált; ilyen értelemmel használta egyebek között H . Heine, K. L. Immermann, F . Grillparzer, E. Hebbel is; nálunk Kazinczy F., Kisfaludy K . és Vörösmarty M., mai költészetünkben Szilágyi D. xéniái nevezetesek, O (—*epigramma) O írod.: E. Boas: Schiller und Goethe im Xenien-Kampf (1851); G. Thiemann: Schiller und Goethe in den Xenien (1909); F. Meyer: Xenien (1939); K . Klinger: Der Xenienkrieg (1975). Kovács Endre—Szepes Erika xenikon: —•nyelvi erény Xenodamosz; Xenodamus (latinos írásváltozat); (Küthera, i. e. 7. sz. első fele): görög kardalköltő, zenész. Pszeudo-Plutarkhosz szerint (De musica, 9) Spártában tevékenykedett; Thalétassz&l és Xenokritossza\ együtt az ún. második spártai iskolához tartozott. I. e. 665-ben részt vett a spártai ->-gümnopaideia rendezésében, feltehetőleg költeményeket is írt az alkalomra; ezek nem m a r a d t a k fenn, de sejthetően -*hüporkhémák és —>paianok lehettek. O írod.: K. Wickert: RE I X A 1485. Szepes Erika Xenoklész; Xenoklés (tudományos átírás); Xenocles (latinos névalak); (i. e. 5. sz.): görög tragédiaíró. Apja, Karkinosz, és azonos nevű fia is tragédiákat szerzett. A komédiaírók gúnyolták alacsony termetét, valamint azt, hogy a t y j á v a l és fivérével együtt tragikus kórusokban lépett fel. O I. e. 415-ben győzött a tragédiaversenyen Oidipusz, Lükaón és Bakkhai ('Bakkhánsnők') c. tragédiáival, valamint az Athamasz c. szatírjátékával. Likümniosz c. m ű v é t Arisztophanész parodizálta. O írod.: F. G. Welcker: Die griechischen Tragödien (1839); H. H o f f m a n n : Chronologie der attischen Tragödie (1951). Tegyei Imre Xenokratész; Xenokratés (tudományos átírás); Xenocrates (latinos névforma); (Khalkédón, i. e. 396—Athén, i. e. 314): görög filozófus, Platón t a n í t v á n y a , i. e. 339-

től haláláig az Akadémia vezetője. Hetvenöt művének — filozófiai értekezéseknek, tan költeményeknek és parainétikus iratokn a k — a címét ismerjük Diogenész Laertiosztól. A címekből megítélhetően a filozófus tevékenysége az Akadémián m ű v e l t valamennyi t u d o m á n y r a kiterjedt: dialektikai, természetfilozófiai, etikai, politikai és matematikai témák mellett a n y e l v t u d o m á n y kérdéseiről is értekezett, v a l a m i n t komm e n t á r t írt Parmenidész művéhez és a püthagoreus tanokhoz. O A tanításáról szóló antik beszámolók szerint Platón elméletét püthagoreus-misztikus irányban fejleszti tovább. A világot egy férfiúi és egy női princípium egyesüléséből s z á r m a z t a t j a . A férfiúi princípum a Monász ('Egység'), amely azonos az Atyával, azaz Zeusszal és az Ésszel. A női princípium a Düász ('Kettősség'). A keletkezett világ a létezők három típusára oszlik: az égbolton belüli, érzékelhető dolgokat érzékeléssel ismerjük meg; az égbolton kívüli, intelligibilis ideák a t értelmünkkel; magát az égboltot pedig, amely az előbbi két létező-típus keveréke, a vélekedéssel ismerjük meg. O Az ideákat azonosnak t a r t j a a számokkal. A mozdulatlan ideák és a mozgó természeti dolgok között közbül helyezi el a lelket, amelyet önmagát mozgató számként h a t á r o z meg. O Az emberi és az isteni világ között a démonok közvetítenek. Az ember erkölcsi célja annak az életformának a megvalósítása, amely mentes a külvilág zavaró hatásaitól. O A hagyomány szerint tőle származik a filozófiának a későbbiekben szokásos felosztása dialektikára, természetfilozófiára és etikára. O Kiad. és irod.: R. Heinze: Xenokrates. Darstellung der Lehre und Sammlung der Fragmente (1892, 1965). O írod.: H.-J. Krámer: Xenokrates (H. Flashar szerk.: Altere Akadémia, Aristoteles, Peripatos, Die Philosophie der Antiké, 3. köt., 1983). Steiger Kornél Xenokritosz; Xenocritus (latinos írásváltozat); (Lokroi, i. e. 7. sz. első fele): görög költő. Életéről csak annyit t u d u n k , hogy Spártában tevékenykedett, és PszeudoPlutarkhosz szerint (De musica 9—10) T halétassza 1 és X enodamosszal e g y ü t t az ún. második spártai iskolához t a r t o z o t t . Mitikus t é m á j ú kardalokat írt; e m ű f a j b a n Sztészikhorosz előfutárának t a r t j á k . T. e. 665ben részt v e t t egy ->gümnopaideia szervezésében. Művei nem maradtak fenn, de feltehetőleg ->paianok&t és -^dithüramboszok a t írt, számunkra ismeretlen f o r m á k b a n . O írod.: K. Wickert: RE I X A 1533. Szepes Erika

683

XENOK Xenomédész Keiosz; Xenomédés Keios (tudományos átírás); Xenomedes Ceius (latinos névváltozat); (i. e. 5. sz.): görög történetíró. Az ún. ->logográfusok egyike, aki elkészítette szülőföldjének, Keosz szigetének és városának helytörténetét. Kallimakhosz több, általa feldolgozott mitológiai t é m á t említ, s tőle kölcsönözte azt a híres elbeszélést, amely Akontioszról és Küdippéről szól. Talán Arisztotelész is forrásul használt a őt a keosziak alkotmányáról írt munkájához, bár nem tisztázott, hogy Xenomédész mennyiben t á r g y a l t a a valóban történeti eseményeket és tényeket is. O Kiad.: E. Jacoby: FGrHist 442. Havas László Xenón; Xeno (latinos írásváltozat); (Athén, i. e. 1. sz.): görög epikureus filozófus. T. Pomponius Atticus b a r á t j a ; Ciceróvá,1 is személyes kapcsolatban állt. I. e. 51-ben beköltözött Epikurosz házának romjaiba, erről Cicero tudósít. Ugyancsak tőle t u d j u k , hogy Xenón kezelte anyagi ügyeit, m i a l a t t a római filozófus A t h é n b a n tanult. Szepes Erika Xenophanész; Xenophanés (tudományos átírás); Xenophanes (latinos névforma); (Kolophón, i. e. 570—?, 470 k.): görög költő és filozófus. Működésének datálásához egyik töredéke (B8) n y ú j t t á m p o n t o t : Hét esztendőm múlt immár el a hatvanon is túl, űzve a gondolatom hellaszi földeken át; épp huszonöt múlt el születésem után azidőtájt, hogyha ezekről még jól tudom én a valót, . . (ford.: Marticskú J.)

Diogenész Laertiosz a l a p j á n ezt a töredéket úgy értelmezzük, hogy szerzője huszonöt éves volt, amikor a médek elfoglalták Kolophónt (i. e. 545) és az azóta eltelt h a t v a n hét esztendőt vándorénekesként töltötte. Az az — ennek némileg ellentmondó — adat, amely szerint letepedett Eleában és az ottani filozófiai iskola megalapítója lett, Platón közlésére vezethető vissza (Szofista, 242 D). Valószínűleg ezt a h a g y o m á n y t fejleszti t o v á b b Arisztotelész és Theophrasztosz, akik azt állítják: Parmenidész Xenophanész t a n í t v á n y a volt. A pszeudo-arisztotelészi Melisszoszról, Xenophanészról, Gorgiászról c. irat szerzője már olyan kifinomult eleai érveket t u l a j d o n í t Xenophanésznak, amilyeneknek a töredékekben nem találjuk n y o m á t . O Az ú j a b b k u t a t á sok szerint Xenophanésznak az eleai filozófiával való összekapcsolása annak a felszínes hasonlóságnak az alapján történhetett, amely az általa megénekelt egyetlen, mozdulatlan isten és a parmenidészi létező kö684

zött k i m u t a t h a t ó . A jelenlegi felfogás Xenophanészt inkább költőnek látja, akinek v a n n a k bölcseletileg jelentős gondolatai is, ám nem t ö r e k e d e t t a mindenségnek olyan átfogó m a g y a r á z a t á r a , mint filozófus kortársai. O Diogenész Laertiosz két epikus költeményéről tud: Kolophón alapítása és Kivándorlás az itáliai Eleába. Ezeknek nincs nyomuk. Az antik hagyomány — mint mindegyik preszókratikusnak — neki is tulajdonít egy, A természetről c. művet. O Összesen 41 hitelesnek tekintett töredékét ismerjük, közülük nyolc (B4; 13; 9—21; 39—41) csupán egyetlen szót vagy kifejezést tartalmaz. A fennmaradó 33 töredék — 120 verssor terjedelemben — így oszlik meg: két teljes elégia ( B l ; B2), hat elégia-töredék (B3; B5—9), kilenc szillosz-töredék (B10—12; B14—18; B22), valamint tizenhat filozófiai jellegű f r a g m e n t u m (B23—38). O Második elégiájában vitába száll azzal az arisztokratikus szemlélettel, amely a sportjáték győzteseit tekinti a legkiválóbb férfiaknak. Helyettük a bölcsnek n y ú j t j a a pálmát. Az arisztokrata ideál megtagadásában ez a vers Türtaiosz egyik elégiájának (9 Diehl) rokona, ám végkicsengése más. Szillosz-töredékeiben találkozunk az antropomorf istenképzetek kritikájával; filozófiai töredékeiben az isten egyetlen, mozdulatlan voltáról beszél, a földet és a vizet nyilvánítja a világ princípiumának és szól az emberi megismerés fogyatékosságairól. O Egyik szillosztöredékének (B14) első sora jambikus trimeter, így hitelesnek tekinthető Diogenész Laertiosz állítása, amely szerint Xenophanész „írt eposzi sorokban is, valamint elégiákat és j a m b u s o k a t " . O Kiad.: H. Diels—W. Kranz: Die Fragmente der Vorsokratiker (1956). O Magyarul: Xenophanész töredékei (Marticskó J „ Görög gondolkodók I— II, 1993). O írod.: H. Frankéi: Xenophanesstudien, Wege und Formen frühgriechischen Denkens (1960); Falus R.: Az istenfogalom „bizonyítása" Xenophanésznél. Görög h a r m ó n i a (1980). Steiger Kornél Xenophilosz; Xenophilos (tudományos átírás); Xenophilus (latinos névforma); (i. e. 4. sz. ?): görög történetíró. Tevékenysége talán a hellénisztikus időkre esik. Munkájából, a Lüdikai hisztoriaiból ('Lüd történelem') csupán egyetlen töredéket ismerünk biztosan. Ez Lüdét m u t a t j a be, II. Szadüattész, lüdiai király nővérét és feleségét, aki fiát: A lüattészt igazságos uralkodóvá nevelte. Talán Xanthoszból merített, mert információja jól kiegészíti damaszkuszi Nikolaosz t á j é k o z t a t á s á t . O Kiad.: FGrHist 767. Havas László

XENOK Xenophón (Athén, i. e. 430/427 k — ? , 355/354 k.): a görög történelem és k u l t ú r a legfényesebb klasszikus szakaszának kiemelkedő és sokoldalú prózaírója, aki hadvezérként és politikusként is jelentékeny. O Az Athén közelében fekvő, attikai Erkhia démoszban született egy Grűllosz nevű, jómódú ember fiaként. Származása m i a t t k a p t a Athénaiosz ('az athéni') jelzőjét, hogy ne keverhessék össze az ifjabb epheszoszi Xenophónna,\. Előbb a szofista Prodikosz (vagy t a l á n Iszokratész) tanítványa volt, m a j d egészen fiatalon Szókratész iskolájához csatlakozott, amely egész szellemiségére meghatározó jelentőségű lett mind dialektikája, mind erkölcsfilozófiája révén. I. e. 401-ben b a r á t j á v a l , ProxenosszaÁ részt v e t t a „tízezrek" a m a h a d j á r a t á b a n , amellyel az i f j a b b Kürosz szerette volna megszerezni magának a perzsa trónt. A kunaxai c s a t á t követően egyike annak az ö t választott hadvezérnek, aki a korábbi parancsnokait elvesztő görög sereget visszavezette Kis-Ázsiába, Pergamonba. Még ebben az évben, i. e. 399-ben száműzték az athéniek; s ő maga megmaradt a spártai szolgálatban. í g y i. e. 396-ban II. Agészilaosz spártai királyt elkísérte kisázsiai h a d j á ratára, s az i. e. 394-es koróneiai csatában a lakedaimóniak oldalán harcolt saját h a z á j a ellen. Szolgálataiért a spártaiaktól szép birtokot k a p o t t a Lakedaimón és Olümpia közt fekvő Szkilluszban, ami feltehetőleg i. e. 391-ben t ö r t é n t . Eliszben megtelepedve mintegy húsz — irodalmilag is igen termékeny — évet t ö l t ö t t feleségével és két fiával együtt. Amikor i. e. 371-ben háború robb a n t ki S p á r t a és Elisz között, Xenophón elhagyni kényszerült birtokát, amelyet ki is fosztottak. Városról városra vándorolt, mígnem i. e. 367/364 k. Athénben vissza nem v o n t á k száműzetését; arról azonban nem t u d u n k , hogy visszatért volna hazájába. H a l á l á n a k olyan időpontra kellett esnie, amikor már sem Thébai, sem Athén, sem S p á r t a nem volt képes feltartóztatni I I . Philipposz előretörését. O Mivel munkáinak pontos időrendje nehezen állapítható meg, ezért célszerű az ún. polügraphosz, vagyis sok mindenről író, több m ű f a j b a n is kitűnő szerző tevékenységét alkotásainak t e m a t i k u s rendjében bemutatni. 7. Az egyik csoportba a mester, Szókratész emlékét védő írások tartoznak, mint pl. az Apologia Szókratúsz ('Szókratész védelme'). Bár e m ű v e t némelyek elvitatták Xenophóntól, mégis jól érzékelhető r a j t a az ő szelleme és írásművészete, noha a mű így is kétségkívül s á p a d t a b b , mint Platón azonos című alkotása. Xenophón célja, mások ha-

sonló apologetikus szándékán t ú l m u t a t v a az volt, hogy megkísérelje megmagyarázni Szókratészn&k a bírái előtt t a n ú s í t o t t — sokak szemében érthetetlen — gőgös magat a r t á s á t . Kevesen t u d t á k ugyanis megérteni a nagy egyéniség természetes büszkeségét, amely tisztában van a m a g a értékével, és elutasítja azt a lehetőséget, hogy az igazság helyett könyörgéshez folyamodjék. Ennél a m u n k á n á l valamivel későbbi az Apomnémoneumata Szókratúsz (Kemenes K e m p f J „ Emlékiratok Sokratesről, 1886; N é m e t h y G„ Xenophon emlékiratai Sokratesről, 1885—1897; Németh Gy., Emlékeim Szókratészről, 1986), amelyet Xenophón m u n k á i n a k 1569-es kiadása n y o m á n latinul Memorabilia c. szoktak emlegetni. Minthogy a Memorabilia az Apologiával ellentétben már ismeri Polükratészn&k Szókratész elleni támadó i r a t á t , ezért u t ó b b keletkezett az Apologiánál, amelynek elejét szinte szószerint át is emeli a 4. könyv végére. A Memorabilia Szókratész átfogó védelmére törekszik, amennyiben nemcsak az eredeti per idején Melétosztól, I/ükóntól és Anütosztól felvonultatott v á d a k a t veszi számba, hanem azokat az ú j a b b megbélyegezéseket is, amelyek az említett szofista Polükratész írásából származnak. Xenophón ezen elmarasztalások ellenében azt k í v á n t a kimutatni: mennyire hasznos volt t a n í t v á n y a i n a k Szókratész mind példájával, mind tanításaival. í g y lesz szembeállítva a kegyes, mértékletes és érdeknélküli mester a nyerészkedő és sarlatán szofistákkal. A mű szerkezetét sokan kifogásolták, egyesek odáig is elmentek, hogy ennek alapján még a munka hitelességét is tagadták, legalábbis annyiban, hogy az eredetileg nem lehetett egyetlen összefüggő, szerves alkotás. Valóban, a Memorabiliában v a n n a k összefüggő témák, amelyekhez szervesen nem illeszkedő témacsoportok kapcsolódnak, s az is feltűnő, hogy néha egy t é m á t a szerző t ö b b helyen is érint. Mindennek az okát abban lelhetjük meg, hogy Xenophón teljességre törekedett s ez egy visszaemlékezésben természetesen e g y ü t t j á r h a t bizonyos szeszélyes sorrenddel, nem úgy, mint egy d i d a k t i k u s értekezésben. Xenophón szándéka pedig itt nem ez utóbbi m ű f a j művelése volt. A munka, ha nem hatol is Szókratész t a n í t á s a i n a k filozófiai mélységeibe, mégis érdekes képet ad egy kor erkölcsi felfogásáról. Bizonytalan a harmadik „szókratészi" írásnak, a Szümposzionn&k ('Lakoma') a keletkezési ideje is, csak az nyilvánvaló, hogy X e n o p h ó n benne az azonos című platóni alkotás és Platón néhány más műve gondolataival látszik po-

685

XENOK lemizálni, úgyhogy ezek u t á n kellett születnie. Kétségtelen, hogy miközben Platón Szókratésza egy mély és kifinomult elméjű filozófus, addig Xenophón Szókratésza inkább egy bölcs moralista, akinek rengeteg éles meglátása van, és feltétlenül közelebb áll a hétköznapi valósághoz. Egy fiatal fiú győzelme alkalmából t a r t o t t ünnepi lakomán a résztvevők mindegyike a „maga lovát": foglalkozását, erényét stb. dicséri, s meglehetős botrányt vált ki az utolsónak megszólaló Szókratész, aki a maga közvetítő szerepét emeli ki, amely lehetővé teszi számára, hogy egymáshoz közel hozza az embereket. Az egymásra találás „testi-lelki Erószát" jól m u t a t j a a záró jelenet: amikor egy ifjú lány és fiú b e m u t a t j a Ariadné és Dionüszosz találkozását, a lakoma résztvevői szerelemtől eltelve sietnek haza. O 2. Xenophón munkáinak másik ága egy katonai emlékirat: az Anabaszisz (Télfy I„ Anabasis, Cyrus hadjárata, 1856; Fein Judit, Anabaszisz, 1968; uő: Anabázis, 1979), amelyben előfutára a khioszi Ión volt. Végső soron ez valamiféle hibrid történetírásnak is felfogható, amely főként a szervezett emlékezetre, de bizonyos társalgási elemekre is épül. Az Anabaszisz főként abban különbözik a valódi történetírástól, hogy igen szűk lineáris kifejtést alkalmaz, hiányzik belőle a tágabb kontextus, a jelenségek politikai dimenzióinak mélyebb feltárása, különösképp a múltbeli előzmények; és fogyatékos a földrajzi, etnográfiai háttér is. A történetírás valójában egy sokkal extenzívebb és korszakosabb t á r g y a t igényelt volna a szerzőktől, mint csupán ez az egyetlen hadjárat. A munkában így nincs eléggé kiemelve a görög történelemszemlélet két alapeleme: a háború és a politika, ezek helyett valójában a személyes apológia válik meghatározóvá. A szerző, aki a hadjárat kezdetén pusztán tanú s szinte újságíróként jegyzi fel az eseményeket, a későbbiekben már nemcsak a szó embere, szónok, hanem cselekvő személy. Az első kiadás alkalmával Xenophón ezért rejtőzhetett a Themisztogenész álnév mögé. A mű feltehetően az i. e. 390 k. készülhetett Szkilluszban; nem valószínű, hogy 30 évet várt volna Xenophón a téma kidolgozásával, mint néhányan korábban feltételezték. O 3. Xenophón számára a tulajdonképpeni történetírás sem maradt műveletlen terület. E kategóriába két m u n k á j á t sorolhatjuk. A Hellénika ('A kortárs [?] görög történelem') a Thuküdidész által kijelöl történetfelfogást viszi tovább, amennyiben Thuküdidész döntött úgy, hogy a múlt helyett egy kirobbanó háború történetét írja meg. A későbbi

történetírók ebből a példából tanulták meg, hogy a történelem nem csupán a múlthoz, hanem a jelenhez is kapcsolódik. Az ilyen, Hellénika c.-re hallgató „kortörténetek" egyértelműen különböznek a történetírás másik jellegzetes típusától: a monográfiától. Ilyen módon a Thuküdidésztől megkezdett m u n k á t legalább három görög történetíró f o l y t a t t a attól a ponttól, vagyis i. e. 411-től, ahol Thuküdidész előadása megszakadt: Theopomposz, az ún. okszürhünkhoszi történetíró és Xenophón. A jelzett történetírókhoz hasonlóan Xenophón sem zárta előadását a peloponnészoszi háború végével, hanem azt követően is folyt a t t a az események előadását, egészen az i. e. 362-es mantineiai csatáig. Mindez abból a felfogásból eredt, hogy a görög katonai események és fejleményeik a jelen és a jövő nemzedékeire is kihatnak. Ez a felfogás messze túlnőtt a görög történetírás keretein, s hasonló nézetet vallott később a római Ammianus Marcellinus is. Ez a szemlélet a történelem folyamatosságára és összefüggéseire hívta fel a figyelmet: a történelem már nemcsak hadtörténet, hanem szélesebb perspektívába kell illeszteni: a politika, a diplomácia és a művelődéstörténet keretei közé. Az újabb kutatások cáfolják Xenophón túlzott elfogultságát ebben a munkában. Nem bizonyítható ugyanis sem Spárta iránti mértéktelen jó-, sem pedig Thébai iránti rosszindulatú irányzatossága. Feltűnő elhallgatásai inkább hiányos anyaggyűjtéséből, ismereteiből fakadnak, mint következetes egyoldalúságából, hiszen tévedései valamennyi felet szinte egyformán érintik. Mindazonáltal a feldolgozott korszakra vonatkozóan igen fontos forrás, ráadásul a szerző kitűnő elbeszélő, aki világos, egyszerű stílusával kellemes kontúrokat rajzol meg. O Xenophón másik történeti műve az Agészilaosz (más címén: Agészilaosz élete). Spárta királyának ez az életrajza, amely i. e. 360/359 k. készülhetett, egyszerre ->panegirikus és apológia. Az efféle halottmagasztalás megszokott volt a görög irodalomban: többek közt Gorgiász és ISzókratész is művelte. Xenophón munkájának első fele Iszokratész eljárását követve, a király tetteit adja elő; a második rész pedig Gorgiász szellemében Agészilaosz kiválóságait zengi. Bár Cicero csodálta a művet, az alkotás nem hibátlan, mert gyakran keresztezi benne egymást a történetíró és a panegirikus-szerző szándéka. O 4. Regényes erkölcsi, filozófiai életrajz a Kürú paideia (Szilágyi M., Cziropedia. Az az Kszenofonnak az Czirus király életéről, neveltetéséről és viselt dolgairól írott histó-

686

XENOK riája, 1784; Télfy I., Cyropedia, 1862; Fein J u d i t , Kürosz, 1965; uő: Kiirosz nevelkedése, 1979). Ez az i. e. 378—362 között készült alkotás talán Platónnak a legjobb államberendezkedésről és kormányzásról megfogalmazott elképzeléseivel szemben fogalmaz meg egy másik koncepciót, fontos szerepet t u l a j d o n í t v a a családnak, s elvetve a filozófusok kormányzását. Xenophón eszménye a b b a n a hódítóban testesül meg, aki képességét az istenektől k a p j a születésekor, s azt haláláig megőrzi. Kibontakozt a t á s á t a nevelés teszi lehetővé. Ennek az ideális vezérnek az elképzelése Platánéhoz hasonlóan nem alapul mélyebb metafizikai elveken, hanem benne Xenophón elsősorban azokat a következtetéseit foglalta öszsze, amelyeket a „tízezrek" visszavonulása során v o n t le a gyakorlatból, majd pedig később Agészilaosz p á l y á j á n a k további megfigyeléséből. A szerző a viszonylag kevéssé ismert perzsa történelembe és környezetbe eléggé szabad fantáziával vetítette bele a spártai szokásokat; ilyen módon mintegy az utópisztikus nevelési regény e g y f a j t a h a g y o m á n y á t alapozva meg. Ezért h a t á s a szinte felmérhetetlen, Cicero szerint az ifj. Scipio Africanus is mindig kezében t a r t o t t a a hadvezérnek ezt a nélkülözhetetlen breviáriumát. O 5. Külön kategóriába sorolhatók Xenophón politikai és gazdasági jellegű munkái. Ilyen a Lakedaimonión politeia (Németh Gy., A lakedaimóniak állama, Államéletrajzok, 1994), amely főképp a spártai nevelési rendszert, valamint a helyi szokásokat taglalja. A vit a t o t t hitelességű Poroi ('Állami bevételek') az athéni gazdaságot vizsgálja, kutatva, hogy miként lehet azt javítani. Az Oikonomikosz ('A gazdálkodás') egy vidéki gazdaság helyes működtetését a d j a elő, kifejtve, hogy a földművelés hozza a legtöbb örömet és gazdagságot; igen sajátos álláspontot képvisel a korabeli görögség körében azzal, hogy a feleségét valódi társként kell bevenni a gazdálkodásba. A Hierón egy olyan szókratészi típusú —>dialógus, amely a szirakúzai Hierón és Szimonidész, a költő között zajlik a türannisz előnytelenségéről, ill. a jó k o r m á n y z a t előnyeiről. E tárgykörbe tartozik még a Xenophón neve a l a t t f e n n m a r a d t Athénaión politeia ('Az athéniek állama', ill. Ritoók Zs., Pseudo-Xenophón: Az athéni állam, 1954). Ez a m u n k a az athéni demokrácia dicséretét és bírálat á t a d j a , sok szemponttal elősegítve a mai demokrácia megismerését. O 6. Gyakorlati tárgyú munkái: Künégetikosz ('A vadászat'); a II ipparkhikosz ('A lovasparancsnok feladatai'), ill. a Peri hippikész ('A lo-

vaglás'). O Xenophón munkáiból természetes könnyedséggel árad széleskörű műveltsége, ahogy Quintilianus jellemzi. Stílusában nincs keresettség, szembeötlő a kifejezések egyszerűsége. Meggyőző ereje nem körmönfontságon alapul, hanem érvei minél nagyobb gazdagságán. Távol áll tőle a képek és a metaforák hajszolása. Ezt az „attikai Múzsát", ill. „attikai m é h e t " — ahogy nevezték —, mégis, már a klasszikus antikvitás is inkább csak másodrangú szerzőként kezelte, akinek rövid életrajzát Diogenész Laertiosz írta meg. O Kiad.: E. C. Marchand: Opera omnia Xenophoni (I—V, 1900—1902); J . Harzfeld: Hellénika (1936—1939); P. Masqueray: Anabasis (1952); K. Widdra: De re equestri (1964). O Magyarul még: Radnai A.—SzádeczkyKardoss S.: De vectigalibus (AntTan, 4, 1957, 167—178). O írod.: L. Gautier: La langue de Xenophon (1911); J . Luccioni: Les idées politiques et sociales de Xénophon (1947); uő: Xenophon et le Socratisme (1953); E. Delebecque: Essai sur le vie de Xénophon (1957). Havas László Xenophón (Epheszosz, i. sz. 2. sz. vagy később): egy görög nyelvű szerelmi regény szerzője, akinek személye, sőt még neve is bizonytalan; tevékenységét az i. sz. 2. és 5. sz. közti időszak valamennyi századára datálták. Legvalószínűbb azonban, hogy tevékenysége Traianus uralkodása (i. sz. 98—117), valamint i. sz. 264 közé esik, mivel a szerző említi a Traianus idejétől ismert kilikiai eirénarkhosz tisztségét, s leírja azt az Artemisz-templomot (Artemiszion), amelynek lerombolása az i. sz. 3. sz. közepén következett be. O A Ta kata Anthian kai Habrokomén Ephesziaka ( K á r p á t h y Csilla, Anthia és Habrokomész, Iamblikhosz, Babülóniai történetek, 1975) egy Epheszoszból való szerelmespár, Anth(e)ia és Habrokomész kalandos életútját a d j a elő, amely elég jól értelmezhető az antik regény vallástörténeti felfogása alapján. A szerelmesp á r esküvője után egy hajótörés következtében, amely megfelel a keresztség fokozat á n a k , elszakad egymástól, látszólag meghal (ez lenne a beavatás), megkorbácsolást és hűségpróbát kell kiállnia. Ánthia eljut a Nílus első vízeséséig és a memphiszi Apiszt e m p l o m b a n vigasztaló jóslatot kap. Habrokomész sorsa Osziriszéra emlékeztet, mert a Nílus lefelé úsztatja, m i u t á n megm e n t e t t e a tűzhaláltól. A regény mind nyelvileg, mind szerkesztésében elmarad az antik görög regény legjavától, pl. rapszodikus a helyszínváltás, s gyakran értelmetlen a motiváltság. Valószínű, hogy az eredeti-

687

XENOK leg az Iszisz-vallás szellemében megírt regényt a későbbiekben a Napisten-kultusza alapján átdolgozták, feltehetőleg az i. sz. 3. sz.-ban. A görög couleur locale-nak és azoknak az itáliai-szicíliai helyszíneknek, ahol a cselekmény játszódik, v a n n a k bizonyos politikai vonatkozásaik: a szerző ugyanis nemcsak attól tartózkodik, hogy nyíltan tárgyalja a római jelenségeket, hanem érezhető nosztalgiát m u t a t a római hódítást megelőző időszak iránt, bár tisztában van vele, hogy az általa nagyra becsült görög erkölcsök Itáliában és Szicíliában teljesedtek ki. O Kiad.: editio princepse: A. Cocchi (1926); G. Dalmeyda: Xénophon: Ephésiaques (1936); A. D. Papnikolaou: Ephesziaka (1973). O írod.: B. Lavagnini: Studi sul romanzo greco (1950); R. Merkelbach: Román und Mysterium in der Antiké (1962); B. E. Perry: The Ancient Romances (1967); T. Hágg: Narrative Technique in Ancient Greek Romances (1971); Szepessy T. utószava a magyar kiadáshoz (1975). Havas László Xenopol [kszénopól], Alexandru D. (Jászváros, 1847. márc. 23.—Bukarest, 1920. febr. 27.): görög származású román történész, író. A berlini egyetemen filozófiát és jogot tanult (1867—1871). Hazatérése után a Junimea társaság aktív tagjaként (1871—1872-ben titkáraként) tevékenykedett, később azonban bírálta T. Maiorescu eszméit. 1899—1903 és 1906—1908 között a jászvárosi Irodalmi és Tudományos Társaság elnöke, valamint a társaság által kiadott lap (Arhiva societátii stiintifice literare) főszerkesztője volt. A román akadémia rendes, a párizsi politika- és erkölcstudományok akadémiájának levelező, 1914től a londoni szociológiai intézet tiszteletbeli t a g j á v á választották. O 1888—1893 között látott napvilágot legjelentősebb történeti m u n k á j a Istoria románilor ín Dacia Traiana ('A románok története a trajánuszi Daciában') c., melynek első kötetéről Hunfalvy P. egész könyvet írt: A trajanusi Dákia rumunjainak története (1889) c. 1908ban jelent meg La Théorie de l'histoire ('A történelem elmélete') c. elméleti, történetfilozófiai műve, melyre a későbbiekben R. Aron is felfigyelt. Számos tanulmányt publikált ekkoriban a román—magyar viszonyról, melyekben jelentős propagandát fejtett ki Erdély Romániához csatolása érdekében. 1914-ben Románii qi AustroUngaria ('A románok és Ausztria—Magyarország') c. önálló kötetben is kiadta írásait. O Első versei az általa szerkesztett Arhiva és Convorbiri literare c. lapban jelentek

meg; később, 1894-ben Versuri ('Versek') c. gyűjtötte össze őket. Ezekben a N. Manolescu által román trubadúrköltőknek nevezett verselők (C. Conachi, Iancu és Alecu Vácárescu) hagyományait folytatta. Emlékiratai (Amintiri de cálátorie, 'Úti emlékek', 1901; Istoria ideilor mele, 'Gondolataim története', kiad.: 1933) inkább történeti dokumentumokként, semmint szépirodalomként értékesek. O Ezenkívül még számos irodalomelméleti és történeti tanulmánya jelent meg, a legtöbb a Convorbiri literare hasábjain, melyekben a német romantika gervinusi és humboldti irodalomtörténetről vallott felfogását követte, miszerint az irodalom a nemzeti szellem megnyilatkozásának és fejlődésének története. Az irodalmi mű esztétikai értéke csak másodlagos, alárendelődik a társadalmi és morális fejlődésben betöltött funkciónak. O Egyéb művei: Serieri sociale si filozofice ('Társadalmi és filozófiai írások', 1967). O írod.: B. Munteanu: Panorama de la littérature roumaine (1938); E. Lovinescu: T. Maiorescu §i contemporanii lui (1943); M. Adrián: A. D. Xenopol. Studii privitoare la via^a opera sa (1972); Al. Zub: Bibliografie (1973); P. A. Hiemstra: A. D. Xenopol and the Developrnent of Románián Historiography (1989). Nagy

Levente

Xenopol [kszénopól], Nicolaie D. (Jászváros, 1858. nov. 11.—Tokió, J a p á n , 1917. dec. 18.): görög származású román író, költő. A. D. Xenopol öccse volt. Középiskoláit szülővárosában végezte. 1877-ben doktorált jogból a liége-i egyetemen. Hazatérése után a liberális párt tagjaként és a Románul c. újság szerkesztőjeként élesen bírálta a konzervatív politikusok tevékenységét. A közismerten konzervatív párti M. Eminescitval is vitába keveredett. Politikai pamflettjeit könyv formájában Cronici glumete ('Vicces krónikák', 1891) c. a d t a ki. A bukaresti Le Mouvement économique c. kiadvány szerkesztője (1905—1915), parlamenti képviselő (1895), szenátor, később miniszter (1912—1913), majd Románia első tokiói nagykövete (1917) volt. O Első művei — néhány szerelmi tematikájú, jelentéktelen verse — a Convorbiri literare c. lapban jelentek meg 1874 és 1881 között. Pásurile unui american in Románia ('Egy amerikai szenvedései Romániában', 1879—1880) c. regénye egy naivan parabolizáló, a nyugati kultúra térhódításának visszásságait a junimizmus szellemében bíráló mű. Következő könyvében — Brazi putregai. Moravuri provinciáié románé ('Fenyők és rothadás. Román vidéki erköl-

688

XHUVA csök', reg., 1891) — a szociális vonatkozású didaktikus kritika mellett már nagyobb gondot fordított a cselekmény bonyolítására is. O írod.: L. Marian: Un detractor al lui Eminescu: N. Xenopol (Adevárul literar §i artistic, 1923, 149.); Rodica Floarea: Poe^i convorbiri§ti in perioada 1867—1895 (Studii de istorie a literaturii románé, 1968). Nagy Levente Xenopulosz, Grigoriosz; Grigóriosz Xenópulosz (új átírás); Dímosz Tanalíasz (írói név); (Konstantinápoly, 1867. dec. 9.— Athén, 1951. jan. 14.): görög író, drámaíró, kritikus. Gyermekkorát Zákinthosz szigetén töltötte, ahonnan családja származott, m a j d t e r m é s z e t t u d o m á n y o k a t t a n u l t az athéni egyetemen. N. Politisz folklórmozgalmának hívéül szegődött, s barátságot k ö t ö t t pályatársával, K . PalamasszaX. Xenopulosz nagyműveltségű és páratlan munkabírású alkotó volt, az egyetlen görög író, aki írásaiból élt. í r t elbeszéléseket, regényeket, d r á m á k a t , komédiákat, könyvkrit i k á k a t , dolgozott főszerkesztőként és ő a l a p í t o t t a meg a Nea esztia irodalmi folyóiratot. O Xenopulosz sajátos helyet foglal el a görög irodalomban. Már 1885-ben, pályája kezdetén ú j u t a t n y i t o t t a folklorista irányzaton belül polgári környezetben játszódó írásaival. A polgári világ ábrázolása számára természetes volt, hiszen szülőföldje sohasem került a török kezére, s ezért egészen más társadalmi viszonyok jellemezték, mint a nemrégiben felszabadult területeket. Hosszú p á l y a f u t á s a alatt, melynek legnagyobb részét Athénban töltötte, mindig megtalálta a m ó d j á t , hogy a társadalom változásait ú j a b b és ú j a b b műveiben híven tükrözze. Zákinthoszon játszódó első könyveiben, melyek központi t é m á j a a szerelem, különös hangsúlyt helyez a sziget erkölcsi szokásainak az átalakulásával járó konfliktusokra. A Pszihopatérasz ('Lelkiatya', 1895) realizmusával kiemelkedett a kor idillikus, operettszerű komédiái közül. Kiválóan felépített színházi d a r a b j a i n a k témái egyszerűek, szereplői átlagos, hús-vér emberek, akik nem rendelkeznek semmiféle különleges tulajdonsággal. N a g y gondot fordít a női szereplők megformálására, nőalakjai a mai napig magukkal ragadják a görög közönséget. Xenopulosz jól ismeri a színpad t i t k á t . Otthonosan mozog a színházban, s így még könynyebb fajsúlyú komédiáit is magas szintre t u d j a emelni. 0 Pirazmósz ('A kísértés', 1930) c. könnyed v í g j á t é k á t nálunk is műsorra tűzte a József Attila Színház. Legkedveltebb d a r a b j a a Sztéla Violándi (ua.,

44

1923), amely először regényformában jelent meg, Sztéla Violándi i Erósz esztavroménosz ('Sztéla Violándi, avagy a keresztrefeszített szerelem') c. 1914-ben. Regényei közül megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a Plúszii ki ftohí ('Gazdagok és szegények', 1919); a Timii ke átimi ('Becsületesek és becstelenek', 1921) és a Tiherí ke átihi ('Szerencsések és szerencsétlenek', 1924), amelyekben a századforduló Athénjának széles társadalmi körképét a d j a . O Egyéb regényei: Margaríta Sztéfa (1906); O Kókinosz vráhosz ('A vörös szikla', 1915); Laura (ua., 1921); Izavéla (ua., 1923); / trímorfi jinéka ('A háromarcú nő', 1924); O katíforosz ('Lejtős', 1928); Misztikí aravónesz ('Titkos jegyesek', 1929). Legjelentősebb elbeszéléskötetei: Elinikú agónosz to triakosziódrahmon épathlon ('A görög harc háromszáz d r a c h m á s d í j a ' , 1885); Mitriá ('Mostoha', 1890); Diijímata ('Elbeszélések', 1901); és két másik azonos című k ö t e t (1903, 1907). F o n t o s a b b színdarabjai: Fitité ('Diákok', 1921); To misztikó tisz kondészasz Valérenasz ('Valérasz grófnő t i t k a ' , 1928); Fotíni Szdndri (ua., 1930). O Xenopulosz összes műveit 1958 és 1972 között 12 kötetben a d t á k ki, a nagy érdeklődésre való tekintettel most készül az ú j a b b kiadás. O Magyarul: 1—1 elb. (Moravcsik Gy.-né, Tzortisz D., Újgörög elbeszélők, 1962; Szőlőssy Klára, Gyalog a huszadik században, 1967). O írod.: A. Thrílosz: Morfész tisz elinikísz pezografíasz (1963); D. Tróvasz: G. Xenopulosz, i zoí ke to érgo tu (1984); K a p i t á n f f y I.—Caruha Vangelió—Szabó K.: A bizánci és az újgörög irodalom története (1989). Caruha Vangelió Xhehani [dzsehrfni], Koste; Koste H a x h i Jorgji Cekani (írásváltozat); (?, 1753 k.—?, ?): görögül alkotó albán író, polihisztor. Középiskolai t a n u l m á n y a i t Mo.-on folytatta, m a j d Halléban j á r t egyetemre. A korabeli E u r ó p a csaknem valamennyi egyetemén megfordult. N é h á n y f e n n m a r a d t versét II. Katalin cárnőhöz és II. Frigyeshez írta. Schütz István Xhuvani [dzsuváni], Alaksandér (Elbasan, 1880—Tirana, 1961): albán nyelvész, irodalmár. Athénben végzett egyetemi t a nulmányai után 1906—1909 között DélOlaszo.-ban t a n í t o t t arbresh nyelvet. 1909től 1920-ig az elbasani tanítóképző első gyakorló iskolájának igazgatója, később az oktatási minisztérium igazgatója volt. 1950ben az albán Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. Az albán nyelv és irodalom f á r a d h a t a t l a n , egyik legtermékenyebb ku-

689

XICHD tatója volt. T ö b b mint kétszáz nyelvészeti t a n u l m á n y t írt, értékes lexikológiai és irodalomtörténeti munkát végzett. Jelentős részt vállalt az egységes albán irodalmi nyelv megteremtéséért végzett munkában. Kritikai szövegkiadásaival elősegítette a különböző a l b á n nyelvjárások tüzetes megismerését. Elméleti és gyakorlati tevékenységében egyaránt szenvedélyes purista volt. Letérsia e vjetér dhe letérsia arbéreshe ('A régi irodalom és az arbresh irodalom', 1948) c. m ű v e főiskolai t a n k ö n y v . Több t a n u l m á n y t írt az albán Újjászületés áramlatának nagyjairól. O E g y é b fő művei: Studime gjuhésore ('Nyelvészeti tanulmányok', 1956); Per pastértiné e gjuhés shqipe ('Az albán nyelv tisztaságáért', 1956). Schütz István

p o k b a n publikált. H á r o m részes, szatirikus hangvételű visszaemlékezéseit Trang den ('Fehér és fekete', 1960), Sau mát na nhán vi ('A személyiség álarca mögött', 1961), Ngwcri hay veit ('Érdekes emberi dolog_', 1962) c. a d t a ki. Regénye Ba Xoay dién nghia ('Xoay p a p a magyaráz') c. 1976-ban jelent meg. Szatirikus költeményei a Cái duói con chó ('A k u t y a farka', 1969) s a Cw&p cű cw&p mai ( Régi rablók, új rablók', 1971) c. kötetekben jelentek meg, s Peking terjeszkedési kísérletét a (Jhű nghia Iwu manh hién dai ('A modern csirkefogó koncepciója', 1979) c. kötete verseiben pellengérezte ki. O írod.: T r a n Huni Tá: Xích DiéAu (Tű-Dién Van Hoc, 1984). Bögös László Xiddigta Oktobar: —•Szomália irodalma

Xích Dieu [szity ziő] (írói név); Nguyén Van Twoc (családi név); Minh Twoc; Tran Minh Twoc, Thuong Bien (írói álnevek); (Hanoi, 1913. ápr. 5.—?): vietnami költő, író. Klasszikus műveltségű, hazafias szellemű írástudó családból származik. 1931-től a Nóng cóng thwcrng th&i báo ('Napjaink földműves lapja') s a Phw nw th&i dám ('Társalkodó nő') c. lapban publikált, a kritika volt az erőssége. Elbeszéléseket és Có Iái dó song Thwcrng ('A Thuong folyó csónakos lánya', 1932—1933) c., valamint Hy sinh ('Áldozat', 1935) c. két kisregényt is írt. A franciao.-i Népfronttal párhuzamosan működő Demokratikus F r o n t idején, 1936-ban a Le Travail ('A m u n k a ' ) és a L'Essor Indochinois ('Indokínai lendület') c. francia nyelvű lapoknak dolgozott. 1938ban Saigonba ment, ahol a Le peuple ('A nép') és a Meri ('Az új) c. lapok m u n k a t á r s a volt. E b b e n az időben színdarabokkal és irodalomkritikákkal jelentkezett. A francia hatóságok 1939-ben rövid időre bebörtönözték, m a j d 1940 végén ú j r a letartóztatták. H á r o m évig t a r t o t t á k a son-lai börtönben, ekkor í r t a a Xuán trong tú ('Tavasz a börtönben'), a Nhung giác ma trong nguc ('Álmodozások a fogdában') és a Tet trong nha tú Son-la ('Hold-Ujév a son-lai börtönben') c. lírai költeményeket. Szintén a börtönben született a -+hat tuong m ű f a j ú i)öcu that thű Lang-son ('Lang-son elveszett gerléje'), a —> Icich noi m ű f a j ú Bén dwcrng dúng bucrc ('Ne lépj az útra'), s a Con chó ehet ('A d ö g l ö t t kutya') c. v í g j á t é k a és az ötfelvonásos Bích Chi ('Zafír') c. kich noi darabja. Az 1945-ös augusztusi általános felkelésben a politikai hatalom megszerzését irányította Lang-sonban. A francia gyarmatosítók elleni háború idején (1946— 1954) az ellenállási övezetben kiadott la-

Xidisz, Theodorosz; Theódorosz Xídisz (új átírás); (Pirgosz, 1910—): görög költő, esszéíró. K é t bensőséges hangulatú verseskötete, az Ora galínisz ('A nyugalom ideje') és az Anáglifa ('Reliefek') jelent meg a negyvenes években. Összegyűjtött versei Ta piimata 1932—1982 ('Versek 1932— 1982') c. 1982-ben l á t t a k napvilágot, s az irodalmi folyóiratok felfigyeltek a költő visszafogott h a n g j á r a . A görög szellemi életben leginkább különféle folyóiratokban, kritikai válogatásokban közölt munkái tették ismertté, amelyek közül kiemelkednek Szikelianoszról, Papadiamandiszró\ és KarkavitszaszróX szóló írásai. O írod.: A. Karandónisz: Piitiká. Kritiká kímena (1977). Caruha Vangelió Xieng Muan (194&—): lao író. Az 1960-as évtized második felében a Neo Lao H a k szat (Laosz Hazafias F r o n t j a ) ellenőrzése alatti területeken ú j m ű f a j k é n t gyökeret eresztett hazafias prózairodalom képviselője. Haditudósító volt Van Vicsit, Thunghoz hasonlóan, de írásai nyíltabban agitációs jellegűek. Történetei, amelyek közül kettő a francia nyelven k i a d o t t La poule sauvage ('Vad t y ú k ' , 1968) c. elbeszéléskötetben is megjelent, az ellenfél, a vientiánéi csapatok egy-egy kegyetlen t á m a d á s á r ó l és a hazafiak visszavágásáról szólnak. A La venge ance ('A bosszú') c. elbeszélésében a vientiánéi „speciális erők" parancsnoka, X o m T y a j testesíti meg a gonoszt, aki meggyilkol két öregembert s félrevezeti a falujukhoz ragaszkodó embereket; a jót az egyik idős áldozat fia, Thao Co képviseli, aki megboszszulja a vientiánéi k a t o n á k akcióját. Khan Pha est devenu guerillére ('Kham P h a partizán lett') c. írásában az amerikaiak besúgó-

690

XINGN ját veszedelmes viperához hasonlítja. Elbeszéléseiben az ellenség megtestesítői a népi legendák gonosz démonaira emlékeztetnek. O írod.: P. B. Lafont: La littérature politique lao (La littérature contremporaine du l'Asie du Sud-Est, 1974). Bögös László

művei; Essais sur quelques genres... de poésie ('Értekezés néhány költői műfajról', 1761); Poéme sur l'amour des Lettres ('Költemény az irodalom szeretetéről', 1771); Poésies nouvelles ('Új költemények', 1792). Budai Rita

Xieng Tai (20. sz. második fele): lao író. Az 1970-es években a vientiánéi övezetben felvirágzott szórakoztató irodalom komikus m ű f a j á t művelte a klasszikus Szieng Mieng gyűjtemény stílusát utánozva. IIov reuan Thit Bua ('Thit Bua komikus történetei', 1972) c. elbeszéléskötetének egyik jellegzetes darabja a Kha mej den ám ('Jó tett'). Ebben két jóbarát elhatározza, hogy véget nem érő szerelmi éjszakákkal veszejtik el feleségeiket. Egyikük vállalkozott is az ötlet megvalósítására. Az őt két hónap elteltével meglátogató b a r á t j a a házban egy sugárzó asszonyt talált, míg cimborája sápadtan, nehezen lélegezve ült az ágyon. Xieng Tai egy angol nyelvű tanulmánya is ismert Dinner for the Monk in Literature of Others Lands ('Szerzetesi vacsora más országok irodalmában', 1965) c. O írod.: P. B. Lafont: Bibliographie du Laos (1964— 1978); Saveng Phinith: La littérature lao contemporaine (La littérature eontemporaine du l'Asie du Sud-Est, 1974). Bögös László

Xingkapo Csulamani Sikhot (Szavanakhet tart., 1923—): lao memoáríró, forradalmár. A dél-laoszi származású, fiatal falusi tanító a 2. világháború végén, 1945-ben csatlakozott a Szufanuvong herceg vezette függetlenségi mozgalomhoz. Katonai pályafutása csúcsán, 1961-ben tábornoki rangot kapott, s a Neo Lao Hakszat (Laosz Hazafias F r o n t j a ) fegyveres ereje, a Patet Lao főparancsnoka lett. A laoszi szabadságharcosokat számos nemzetközi tanácskozáson képviselte. A lao irodalomba memoárjával írta be nevét: Ütközet Thakhet város védelmében c. emlékiratában a visszatért francia csapatok intervenciójával szemben 1946 tavaszán a Szavanakhet— Thakhet térségében lezajlott ütközetet elevenítette fel. A függetlenségi küzdelem időszakának memoárjai közül Xingkapoé az egyik legjelentősebb irodalmi értékű alkotás. O írod.: Velay Keomani: La littérature Lao d'hier et d ' a u jour d'hui (Courrier du Vietnam, 1972, 355.); P. B. Lafont: La littérature politique lao (La littérature contemporaine du l'Asie du Sud-Est, 1974); Vő Quang Nhon: Möi tinh doán k e t Viét-Lao (Táp Chi Ván Hoc, 1976, 1.). Bögös László

Ximénes [ksziménesz], Augustin Louis, marquis de (Párizs, 1726. febr. 26.—uo., 1817. máj. 31.): spanyol származású francia író. Hosszú katonai pályafutása után viszszavonult, s az irodalomnak szentelte magát. Először drámaírással próbálkozott, de mindhárom tragédiája sikertelen maradt: Epicharis (ua., 1752), Don Carlos (ua., 1753), Amalasonthe (ua., 1754). Erősen kötődött Voltaire-hez, s az ő ironikus replikáinak szellemében készített egy humoros válasziratot a Lettre á d'Alembert-re. Voltaire-hez való ragaszkodását akarta kimutatni a J.-J. Rousseau műveiről bíráló hangnemben írt értekezéseivel: Lettres sur la Nouvelle Héloise ('Levelek az Ú j Héloise-ról', é. n.); Lettre á J.-J. Rousseau sur l'effet morál du théátre ('Levél J.-J. Rousseau-nak a színház erkölcsi hatásáról', é. n.). Költeményeit először az (Euvres ('Művek', 1772) c. kötetében, majd Codicille d'un vieillard ('Egy aggastyán végrendeleti záradéka', 1792) c. publikálta. Későbbi verseiből — amelyekben a jakobinus rémuralmat, Napóleont és X V I I I . Lajost énekelte meg — is kiadott egy kötetnyit: Choix de poésies anciennes et inédites ('Válogatott régi és kiadatlan költemények', 1806). O Egyéb 44*

Xing Nha [szingnya]: az edé és dzsaraj nemzetiség verses regénye (-*rahdé irodalom). A közép-vietnami Magas Fennsíkon élő, a maláj-polinéz nyelvcsaládhoz tartozó gazdag száj hagyományos irodalommal rendelkező nemzetiségek egyik leglíraibb, ősi verses regénye a patriarchátus korának életébe nyújt bepillantást. Főhőse Xing Nha, Jaro Kok tözsfőnök fia a hódítóval szemben harcoló nép legyőzhetetlenségét testesíti meg. Xing N h a törzsét megtámadta az egyik szomszédos törzs vezére, J a r o Bu. A támadók elleni harcban Jaro Kok elesett, feleségét, Hobia D a t pedig elhurcolták rabszolgának. A legyőzött törzsfőnök hívei megmentették a gyermek Xing Nhat. Amikor felnőtt, egyedül indult apja megbosszulására. Kemény harcban legyőzte és megölte Jaro But, kiszabadította édesanyját, s a megölt törzsfőnök leányát vette feleségül. A művet páratlan szépségű t á j leírások gazdagítják. O írod.: La chanson de Xing Nha (Le Vietnam en marche, 1960, 9.).

691

Bögös László

XIRIN Xirinacs [sirináksz], Olga (írói név); Xirinacs i Díaz (teljes név); (Tarragona, 1936. m á j . 11.—): katalán költőnő, írónő. Zenei és kereskedelmi t a n u l m á n y o k után tanít o t t , m a j d tisztviselőként helyezkedett el. O A tengerparti Tarragonában élő Xirinacs költészetének s p r ó z á j á n a k legfőbb ihletője a tenger (kikötőivel és p a r t j á v a l ) , mind konkrét, mind allegorikus értelemben. í r á s a i b a n központi helyet foglalnak el a művészetek, elsősorban a zene és a festészet. O F ő művei: Música de cambra ('Kamarazene', napló, 1982); Interior amb difunts ('Enteriőr halottakkal', reg., 1983); Llavis que dansen ('Táncoló a j k a k ' , költ.ek, 1987); La pluja sobre els palaus ('Első a paloták fölött', költ.-ek, 1990); Tempesta d'hivern ('Téli vihar', reg., 1990). Déri Balázs Xitu [situj, Uanhenga (írói név); Mendes de Carvalho, Agostinho André (eredeti név); (Calombocola, Icolo e Bengo, 1924. aug. 29.—): angolai író. K o r á n bekapcsolódott az angolai függetlenségi mozgalomba, ezért 1959-ben a portugál titkosrendőrség, a P I DE, l e t a r t ó z t a t t a . 1962-től 1970-ig T a r r a fal szigetén volt bebörtönözve. I t t találkozott J . L. Vieirával és A. Jácintéval, az akkor m á r közismert írókkal. H a t á s u k r a kezdett el az irodalommal foglalkozni. Sajátos szemléletmódja és nyelvezete a luzofon afrikai országok egyik legjelentősebb prózaírójává a v a t t a . O F ő b b művei: Mestre Tamoda ('Tamoda mester', elb., 1974); Manana (ua., reg., 1974); Vozes na Sanzala ('Hangok a négertelepen', kisreg., 1976); Maka na Sanzala ('Zűrzavar a négertelepen', kisreg., 1979); Os Sobreviventes da Máquina Colonial Depöem. .. ('A g y a r m a t i gépezet túlélői v a l l j á k . . . ' , krónikák, 1980). O írod.: R . G. Hamilton: L i t e r a t u r a Africana, L i t e r a t u r a Necessária I-Angola (1981). Pál Ferenc xogos floralis: -*jocs florals Xong chou xonn'xao [szongcsuszonszaoj ( ' I s t e n á l d j o n szerelmem'): a thai deng nemzetiség verses regénye (—•thai deng irodalom). Az 1840 verssoros khap kouam xu (elbeszélő dal) műfajú költemény évszázadokon á t szájhagyományban élt. Feljegyzésére To Thanh népzenekutató vállalkozott, s az évekig tartó m u n k á t 1958-ban kezdte el. E hosszú költemény v a l ó j á b a n elbeszélések összefüggő á r a d a t a : egy fiatal pár megrendítő szerelmének története. A szegény szerelmes fiút kikosarazza a szeret e t t leány családja, s a fiatalok a reményte692

len viszontlátás hitével búcsúznak el egymástól. A csaknem egy életen á t tartó szerencsétlen kalandok u t á n a megöregedett és megcsúnyult hősnőt a piacon bocsátják áruba. Megvásárlója az asszony g i t á r j á n a k hangjáról felismeri benne azt, akit egykor szeretett és örökké szeretni fog. A regény az örök és legyőzhetetlen szerelem története. A mű az észak-nyugati hegyvidék nemzetiségei közt élő Mac Phi író gondozásában 1973 és 1984 között thai és vietnami nyelven e g y a r á n t több kiadásban is megjelent. O írod.: Tu Chi: Approche de la poésie Thai traditionelle (Études vietnamiennes, 1983, 72.). Bögös László xosza irodalom; kaffer irodalom; khosza irodalom; kosza irodalom: a b a n t u nyelvek délkeleti övezetének nguni ágához tartozó xosza (kosza, khosza, khosa, isixhosa) nyelvet kb. 6.5 millió (1989), az amakosza etnikum képviselőjének t e k i n t e t t ember beszéli a Dél-afrikai Köztársaság Fokfold tartom á n y á n a k keleti részén. F ő megélhetésük a legeltető s z a r v a s m a r h a t e n y é s z t é s , ami kecske és juhtartással egészül ki. Emellett, a 19. sz. elejétől földműveléssel is foglalkoznak: a korábban — főként a nők által űzött — k a p á s földművelésről n a p j a i n k b a n térnek á t az eke férfiak által t ö r t é n ő használatára. Hagyományos kézművességükből kiemelkedik a vasművesség, fazekasság és a kosárfonás. O Folklórjuk kiemelkedően gazdag, legnépszerűbbek a vezéreik és főnökeik hősi tetteit, történelmük kiemelkedő eseményeit megörökítő dicsőítő énekek, epikus költemények. A 19. sz. első felétől fejlődő irodalmi xosza nyelv alapját a gtsahleka, izhlambe és ngika dialektusok alkotják. Latin alapú írásbeliségét 1931ben megreformálták, n é h á n y kiegészítő, a csettintő hangok kiejtését is figyelembe vevő írásjellel egészítették ki. O A mély történelmi gyökerekkel rendelkező szuahéli kivételével, valamennyi b a n t u nyelv közül a xosza indult először lendületes fejlődésnek a 19. sz. közepén. E n n e k előfutára az első, személy szerint ismert xosza nyelvű, az 1783 és 1820 között élt Ntsikana (költő, prédikátor és próféta) volt. í r á s t u d ó létére alig írt, vallásos verseit, zsoltárait követői memorizálták és — részben — jegyezték le. É l e t r a j z á t azonos c. (Ibali lika Ntsikana, 'Ntsikana története') t ö b b e n is megírták (J. K . Bokwe, 1904; J . M. Vimbe, 1914). Az u t á n a következő nagy nemzedék, az ún. „ b a n t u a r a n y k o r " képviselői többségükben prédikátorok, a folklór lelkes kutatói és (jobbára műkedvelő) újságírók voltak. Közülük a legjelesebbek: J . M. Vimbe (1811—

XOSZA 1898) életében számos népmesét publikált, gazdag folklórgyűjtése azonban csak jóval halála u t á n , az 1930-as években jelent meg Imibengo {'Csemegék') c.; T. Soga költő, műfordító, prédikátor, t ö b b korábbi kísérlet után 1867-ben t e t t e közzé a máig klasszikusnak számító, teljes, xosza nyelvű bibliafordítást és nevéhez fűződik az első korszakalkotó műfordítás is ( f í u n y a n : A zarándok ú t j a , U - H a m b o lom-Hambi, 1868) c.; W. W. Gqoba költő, prédikátor, műfordító, elsősorban a korai xosza-angol nyelvű lapokban közölte írásait; I. W. W. Citashe (1845—1930) költő, hazafias, vallásos verseivel t ű n t föl a századfordulón; J . K. Bokwe, költő, pap, a folklóralkotások iskolai t a n í t á s á n a k úttörője volt. Legismertebb m u n k á j a az Amaculo Ase Rabe ('Presbiteriánus himnuszok') c. zsoltárgyűjtemény; J . T. Jabavu (1859—1921), tanító, politikus, kiadó, publicista, a maga a l a p í t o t t a Imvo Zabantsundu ('A feketék nézetei') c. lap általános menedzsereként m ó d j á t e j t h e t t e csaknem 2000, különböző műfajú írása kiadásának. O E klasszikus nemzedék m u n k á j á n a k köszönhetően indult meg a 19. sz. derekától a xosza nyelvű lapkiadás. Eleinte rövid életű, kétnyelvű folyóiratok születtek (Umshumayeli Indabaj Umshumayeli News, 1837- 1841; Ikwezi j Morning Star, 1843—1844; Isitungwa Senyanga j The Monthly Messenger, 1850; Indaba j The News, 1862-től a századfordulóig). E f o l y a m a t csúcspontját jelentette az Isigidimi sama Xhosa ('Kafir Express') 1870-től kezdődő megjelenése. A lap, xosza nyelvű címén önállósult és jó néhány évtizeden keresztül a xosza irodalom széles skálájú, meghatározó jelentőségű orgánuma volt. O Lényegében az első nemzedék hag y o m á n y a i n a k mennyiségileg termékenyebb, de gyengébb tollú f o l y t a t ó j a volt a következő xosza írógeneráció, amelynek tagjai között m á r több hivatalnok és politikus t ű n t föl alkotóként. Ismertebb képviselői: W a l t e r Bensőn Robusana (1858—1936), folklórgyűjtő, tanár, prédikátor, politikus, főként Jézusról szóló vallásos írásokat, n é p m e s e g y ű j t e m é n y e k e t p u b l i k á l t . Az utóbbiak közül kiemelkedik Zemk'inkoino magwala ndini ('Elkóborolnak a m a r h á k , ti gyávák') c. terjedelmes mesekötete. Makayi Enoch Sontonga (1860—1904) dalköltőnek kevés m u n k á j a m a r a d t fönn, ám Nkosi Sikelel' I-Africa ('Isten áldd meg Afrikát', 1899) c. kötetének egyes d a r a b j a i t máig himnuszokként éneklik; J . H . Soga költő, a p j a T. Soga nyomdokait követve vallásos és tudományos művek fordításával, igényes zsoltáraival és folklór adaptá-

cióival t ű n t ki. J . A. Ntsiko (1860—1915) költő, tanító, prédikátor számos cikket publikált az Isigidimi sam Xhosa hasábjain, s egy híján húsz, m á r életében népszerűvé vált vallásos himnuszát önálló füzetben a d t a ki. I. B. Mbelle (1870—1947), folklórg y ű j t ő , hivatalnok, s a j á t maga által angolra fordított, f o l k l ó r k u t a t ó k o k u l á s á r a szánt, eklektikus stílusú, Kafir Scholar's Companion ('Kafir népköltészeti antológia', 1903) c. népköltési g j m j t e m é n y e révén v á l t ismertté; S. E. K . L. Mqhayi máig a legnevesebb xosza nyelvű költőnek számít. Első kötete a bibliai Sámson t ö r t é n e t é t fel dolgozó novellafüzér U-Samson c. A tudományosan is mérvadónak számító Izwi lab a n t u ('A nép hangja') c. népköltési gyűjtem é n y szerkesztője volt. I - B a n d l a labantu ('A nép egyháza') c. verseskötete és Yokof u n d w a ezikolweni ('Altatódalok iskolai tanításra', 1927) c. folklórihletésű daloskönyve didaktikus hangvételű. Ezenkívül t ö b b kötetnyi verset és éneket, köztük a próféta Ntsikana életét magasztaló himnuszokat t e t t közzé. A fiatalabb értelmiségiek ma is példaképüknek tekintik. H. M. Ndawo író, költő, folklórgyűjtő, tanár, az első xosza nyelvű regény (U-hambo luka Gqoboka, 'Gqoboka, a keresztény utazása', 1909) szerzője, mely napjainkig kötelező olvasm á n y a xosza nyelvű középiskolákban. Egyetlen verseskötete, az Izibongo zenkosi zama-Hlubi nezama-Baca ('A hlubi és a baca főnökök dicsérő énekei', 1928) népi dicshimnuszok költői átdolgozásait tartalmazza. Lillith Kakaza (1885—1950), valószínűleg az első xosza nyelvű írónő. Terjedelmes életművéből csak két k ö t e t l á t o t t napvilágot: az I n t y a t y a m b o yomzi ('Virág o t t h o n ' , nlák, 1913) és az UTandiwe wakwa Gcaleka ('Tandiwe, egy gaikaföldi l á n y k a ' , mesefüzér, 1914). D. D. T. Jabavu költő, író, politikus, két, a klasszikus népi dicsérő énekek stílusában fogant verseskötete (Izithuko, ' B á n t a l m a k ' , 1954; ízi Dungulwana, 'Gallyak', 1958) révén kapcsolódik a xosza szépirodalomhoz, ám jeruzsálemi, indiai és USA-beli tapasztalatairól szóló, szintén anyanyelvén írt útibeszámolói is irodalmi igényűek. A b a n t u nyelvű dél-afrikai költészet és próza sorsát befolyásoló irodalomelméleti m u n k á i t angolul a d t a ki (The Bantu Literature, 'A bantu irodalom', 1921; The Infiuence of English on B a n t u Literature, 'Az angol hatása a b a n t u irodalomra', 1948). O A két világháború közötti időszakra jellemző az irodalmi termés bősége, színvonalának stabilizálódása, a prózai m ű f a j o k kiteljesedése, bár az időszak végén a hagyatlás jelei is m u t a t k o z n a k . A korszak

693

XOXA előfutára E. S. S. Guma, az alig tizenhét évet megélt „csodagyerek", akinek az emberi élet e l l e n t m o n d á s o s s á g á r ó l szóló egyetlen kisregényét angol és szuahéli nyelvre is lefordították (U-Nomalizo okanye izinto zalomhlaba ngamagingiqinu, 'Nomalizo, BJZBJZ db Lét bizonytalansága', 1918). További említésre méltó szerzők: G. B. Sinxo költő, író U-Nomsa ('Nomsa élete', reg., 1922), U m f u n d i s h i wase-Mtuqwasi ('Mtuqwasi p a p j a ' , reg., 1927), Umzali wolahleko ('Az elveszett szülők', reg., 1933), valamint Imfene kaDebeza ('Debeza páviánja', színművek, 1933) c. kötetei korszakos jelentőségűek. J . J . R. Jolobe költő, író, prédikátor rendkívül termékeny szerző. Indyebo yesihobe ('Dalszüret', é. n.) c. kétkötetes versgyűjteménye mellett számos kortárs költő műveit f o r d í t o t t a xoszára. Nyelvészeti m u n k á i b a n sokat t e t t a xosza nyelv helyesírásának véglegesítéséért. A. Z. Ngani (1905—1950), költő, életrajzíró, tanár, történész, prózai és költői munkáiban egyaránt a h a g y o m á n y o k és a klasszikus irányvonal elkötelezett követője. A. C. Jordán költő, író, t a n á r , nyelvész, a modern társadalomszemlélet egyik úttörője (pl. Ingqoumbo y e m i n y a n y a , 'Az ősök bosszúja', reg., 1940). Nagyszámú költeménye mellett még xosza nyelvkönyvei érdemelnek említést. A további, jórészt egykönyves szerzők közül e korszakból még Victoria Swaartbooi írónő, I. M. Mzamane Godfrey, író, nyelvtudós és a jeles folklórkutató, valamint E. T. W . Mesatywa emelkedik ki. O A 2. világháborút követő időszak, többek között az apartheid politikájának elhatalmasodása következtében, a hanyatlás évtizedeit jelentette a xosza nyelvű irodalomban. A stílus általában eklektikussá vált, megjelent az olcsó ponyvairodalom. Ebből a nemzedékből megemlíthető: Zora Futshane regényírónő; A. Z. T. Mbebe költő; 8. Burns-N camashe folklórihletésű költő; a tradicionális G. S. Mama költő és nyelvtudós; A. A. M. Mqhaba novellista; B. M. Bomela regényíró; M. A. Ngani, akinek Abanthwana betű ('Gyermekeink', 1959) és Umqol' uphandle ('Le vagy leplezve', 1967) c. regényei, valamint U m k h o n t o ka Tshiwo ('Tshiwo lándzsája', 1962) c. d r á m á j a kiemelkedik a k o r t á r s irodalom szürkeségéből; Waseluhlangeni uHadi, drámaíró, G. B. Makaiima költő, L. L. Tsotsi, V. A. B. Nyembezi, A. A. M. Gwashu, L. G. N. Tayedzerhwa, R. M. Tshaka, W. K. Tamsanqa, S. J . P. Yako, M. Huna, A. M. Mmango és W. S. Nkuhlu képviseli a biztató folytatás ígéretét. O írod.: A. S. Gérard: Four African Literatures (1971); A. C. J o r d á n : To-

wards On African Literature. The Emergence of Literary F r o m Xhosa (1973); J . Opland: Xhosa Oral Poetry. Aspects of a Black South African Tradition (1983). Füssi-Nagy Géza Xoxa [dzodzaj, J a k o v (Fier, 1923—Tirana, 1979): albán író, pedagógus. Kor^a városában érettségizett, m a j d beállt a partizánok közé, hogy fegyveresen harcoljon az olasz és a német megszállók ellen. A háború u t á n Moszkvában f o l y t a t t a t a n u l m á n y a i t . Fővárosi újságíróként kezdte p á l y a f u t á s á t , aztán a Pedagógiai Főiskolán, majd a Tiranai E g y e t e m bölcsészkarán t a n í t o t t irodalomtörténetet. 1965-től kizárólag az irodalmi alkotómunkával foglalkozott. Első elbeszélései a háború éveiben jelentek meg a felszabadító mozgalom illegális s a j t ó j á b a n . T é m á i t m á r ezekben a műveiben szűkebb szülőföldjének, a Myzeqe síkság nincstelen p a r a s z t j a i n a k a mindennapi életéből merítette. 1949-ben jelent meg Novela ('Novellák') c. kötete. Legjelentősebb műve a Lumi i vdekur ('A halott folyó', 1965) c. regény, amelyet a kritika az ú j albán irodalom egyik kiemelkedő alkotásának t a r t . Az 1930-as években játszódó műben a paraszt o k a t kizsákmányoló bejek történetét írta meg, e z ú t t a l is falusi környezetbe helyezve. Tervezett nagyszabású regény-ciklusából csak az első kötetet sikerült befejeznie Lulja e kripés ('A só színe-java') c., de m á r ennek a megjelenését (1981) sem érhette meg. O Kiad.: Vepra 1—8 ('Művei', Prishtina, 1971); Vepra letrare 1—6 ('Irodalmi művei', 1—6. köt., 1983). Schütz István Xuán Bính [szuan biny] (20. sz.): vietnami színműíró. P á l y a f u t á s a kezdetén a Vietnami Állami Színház rendezője volt, 1980 óta Ninh Binh t a r t o m á n y művelődési oszt á l y á n a k igazgatója. Első sikerét a feudális erkölcsökhöz ragaszkodó idős nemzedék és az azt elutasító fiatal nemzedék konfliktusát felvillantó négy felvonásos Van cd dói dw&ng ('Útkereszteződés') c. —•hat chéo dar a b j á v a l a r a t t a . A chéo színház hagyományainak megfelelően szívesen nyúlt a régmúlt időket felidéző történetekhez. Ezek közül a legsikeresebb a Có Son ('Son kisasz szony', 1970) c. színműve. O Főbb színművei meg: Üáo noi song Hong ('Sziget a Vörös folyóban', 1968); Hitcrng dong giö noi ('Szeles falu', 1977). Bögös László Xuán Cang [szuan kán] (1932—): vietnami író, újságíró. A néphadsereg k a t o n á j a ként az 1954-es genfi egyezményeket követően alakulatával e g y ü t t az északi hegyvi-

694

XUAND déken részt v e t t a Thai-Nguyén-i acélkombinát felépítésében, m a j d üzembehelyezésében. Újságíróként húsz évet töltött a nehézipar munkásai között, s tollát az éppen formálódó vietnami munkásosztály ábrázolásának szentelte. Az 1970-es évek végétől a Lao döng ('Munka') c. szakszervezeti lap főszerkesztője. O A h a t v a n a s évtized elején k i a d o t t köteteinek — Suöi gang ('Nyersvas á r a d a t ' , 1960), Lén cao ('Magaslat', 1962) — elbeszélései még vérszegények. Változás a h a t v a n a s évek végétől közölt Dói canh ('Szárnyak', 1967) c. kisregényében és Nhwng ve dep khac nhau ('Különféle szépségek', 1971), Trit&c Iwa ('Tűz a l a t t ' , 1973) c. regényeiben figyelhető meg. Több mint egy évtizeden á t nem publikált, mert hosszadalmasan készült munkáival nem volt megelégedve. A hetvenes évtized második felétől főszerkesztőként tevékenyen v e t t részt a meghirdetett társadalmi reformok érvényre j u t t a t á s á b a n , s annak második kibontakozásakor, az 1980-as évek közepétől fellépett az irodalom megújításáért, a sematikus irodalom kiszorításáért. Önvizsgálatot t a r t v a megállapította: az acélkombinátban szerzett húsz éves tapasztalata ellenére írás közben engedett a valóságtól elszakadt sztereotip gondolatoknak. Önvizsgálatát követően a megújult irodalom á r a m á t gazdagító Nhwng ngáy thwfrng dá cháy lén ('Tüzet fogot hétköznapok') c. regényével 1987-ben jelentkezett. A munkásság életét elmélyülten, szépítgetés nélkül feltáró regényét az olvasók és írótársai is elismeréssel fogadták. Néhány elbeszélése francia és orosz nyelvű fordításban is megjelent. O Magyarul: 1 nla (Benedek B., Igaz Szó, 1976, 8.). O írod.: P h o n g Lé: May van dé van xuői Viet-Nam, 1945—1970 (1972); Vietnam libre (Europe, 1975, okt.); Tnterview de l'écrivain X u á n Cang (Le Courrier du Vietnam, 1988, 3.); N h u n g ngáy thirő-ng dá cháy lén ctra X u á n Cang (Van Nghé, 1988, 19.). Bögös László Xuán Diéu [szuan ziö] (írói név); Ngo Xuán Diéu (családi név); (Go Boi, H a Tinh tart., 1917. febr. 2. Hanoi, 1985. dec. 21.): vietnami költő, irodalomkritikus, műfordító. Apja szegény falusi értelmiségi volt: az ősi vietnami irodalom t a n á r a k é n t főként a keleti orvoslást gyakorolta, és többnej őségben élt. A déli országrészből, Binh Dinhből származó édesanyja az első feleség volt. X u á n Diéu gyermekkorát a tengerparti Quy Nhon kikötővárosban töltötte. Tanulm á n y a i t 1935 és 1937 között Huéban és Hanoiban végezte. Huéban, a francia gim-

náziumban k ö t ö t t életreszóló b a r á t s á g o t a nála néhány évvel fiatalabb Huy CánnaA. O Az 1930-as években The Lw irányításával kibontakozott individualista, r o m a n t i kus irányzat, a -+Thcr méri költészeti mozgalom egyik meghatározó személyisége volt. Korának egyik legtermékenyebb költőjeként jelentős szerepet játszott a modern vietnami költészet megteremtésében, tartalmi és formai megújításában. Első költeményei a r o m a n t i k u s irányzat l a p j á b a n , a Ngáy naybsan jelentek meg. E l v e t e t t e a tradicionális verselés konvencionális tartalmi és formai kliséit, átvéve a modern nyugati — döntően francia — líra művészi vívmányait, a szabadverselést. O Költői munkássága két nagy szakaszra tagolódik. A rövidebb, 1945-ig t a r t ó romantikus korszak költeményeinek témái az élet és halál, a szerelem és a reménység voltak. E k k o r született verseit maga is az elfojtott érzelmek kimondásának, az emberi zsigerek leghomályosabb zúgai megvilágításának tekintette. Első önálló kötete Thcr thcr ('Költemények, költemények') c. 1938-ban jelent meg. Az első korszak műveit őrzi a Gái hurong cho gicr ('Illatok a szelek s z á r n y á n ' , versek, 1945), valamint a Phán thőng váng ('A fenyő a r a n y virágporai', 1939) c. elbeszéléskötete is. O A francia gyarmatosítók elleni első háború kezdetén elhagyta H a noit, s nyolc éven á t élt többnyire KözépVietnamban harcoló katonatársai, s a hátország gondjait cipelő öregek, a dolgozó, küzdő asszonyok között. 1948-ban belépett a kommunista p á r t b a , s őszinte meggyőződéssel szolgálta a nemzeti függetlenségi harcot, majd az ú j társadalmi rend építését. A béke rövid korszaka után kivette részét a második ellenállási háborúból is. Rendszeresen j á r t a az amerikai légierő bombázta északi országrészeket. Egyik alkalommal Nghe An tartományból kerékpáron tért vissza Hanoiba, s az út gyümölcse a Hai dót song ('Két hullámverés', 1967) c. kötete. O Munkásságát a sokoldalúság jellemezte. Nem számítva a válogatásokat, tizenöt verseskötete jelent meg. Az egykötetnyi elbeszélésen kívül írt esszéket, irodalomkritikai cikkeket, útinaplókat, s k i t ű n t műfordításaival i. Vietnami nyelvre ü l t e t t e á t Aragon, Neruda, Nazim Hikmet, Puskin, Jeszenyin, Majakovszkij, Jevtusenko számos művét. Még 1955-ben, mo-i látogatásakor fedezte fel magának Petőfi S. és József A. költészetét. Nyersfordításból számos Petőfi, József A. és Ady E. verset f o r d í t o t t vietnamira, s két Petőfi-életrajzot is írt. E látogatásakor írta a vietnami irodalmat felvillantó esszéjét az 1956-ban megjelent A

695

XUAND víz meg a hal c. első magyar nyelvű vietnami költészeti antológiához. Mo.-i útjáról a Tő quóc ('A haza', 1956), s a Ky su thdm nuoc Hung ('Magyarországi útinapló', 1956) c. feljegyzéseiben számolt be. O Több tanulmányt is szentelt a klasszikus vietnami költőknek, így Nguyen Dunák és Hő Xuán Hwtrng költőnőnek. Esszéi közül kiemelkedik az önvallomásnak is tekinthető Nhung buoc dwcrng tu tuang ('Gondolkodásom fejlődési szakaszai', 1958), s a Ba thi háo dán tóc ('Három nagy nemzeti költőnk', 1959). Hazájában még életében klasszikus költőnek t a r t o t t á k , és több kritikus és költőtárs elismeréssel méltatta költészetét. O 1945 utáni verseskötetei: Hói nghi non sóng ('Találkozás az országgal', 1946); Me con ('Az anya és gyermeke', 1954); Ngői sao (Csillag', 1955); Rién chung ('A személyes és az általános', 1960); Műi Ca Mau ('A Camaui fok', 1962); Cam tay ('Kéz a kézben', 1962); Mót lehői hóng ('Piros gömb', 1964); Hon tói doi cánh ('Lelkem szárnyain', 1964 és 1969 közötti vál. versek, 1976); Tői giáu doi mát ('A szemeim gazdaggá tesznek', 1970); Mót chien tha ('Harcos költészet', vál. versek, 1992). O Magyarul: 4—4 vers (Jobbágy K., Bakucz J., A víz meg a hal, anto., 1956; Simor A., Székely Magda, Madárszárnyak, anto., 1967); 2 vers (Balássy L., Haldokló bilincsek, anto., 1968); 5 vers (uő, Vig, 1976, 7.); 1 vers (Nógrádi G., Napjaink, 1980, 5.); 1—1 vers (Balássy L., Népszabadság, 1983. szept. 3.; uő, uo., 1984. szept. 1.); Az arélcapálma virága (vál. versek, Barna I., Tandori D., 1986); 1 vers (Simor A., Az erdő elfoglalása, 1989). O írod.: Littérature du Viet Nam (Europe, 1961. júl.—aug.); Balássy L.: „Nemcsak nézni kell, hanem látni is" (interjú, E l , 1966, 7.); P. Weiss: Notizen zum kulturellen Tje ben in der DVR (1968); K.-J. Stern: Bevorder Morgen graut (1969); M. Durand: Tntroduction á la littérature vietnamienne (1969); Kékesdi Gy.: Tavasz a Selyem utcában (1977); Nguyén Khac Vien—Huu Ngoc: Littérature vietnamienne (1979); Xuán Dieu (Ván Nghé, 1985. dec. 28.; 1991. jan. 3.). Bögös László Xuán Dírc [szuan duk] (Vinh Linh, 1947—): vietnami író, újságíró. 1979-ben az éppen megnyílt, Nguyén DuríA elnevezett íróiskolába került, ahol 1982-ben fejezte be tanulmányait. Első írói próbálkozása a fíáo Hong GVímmal, a már ismert szerzővel közösen írt Tó qitoc ('A haza') c. színdarabja volt az 1970-es évek első felében. Országos hírnévre a kétkötetes Cáa gió ('A viharos szél kapuja') c. regénye 1980-ban

megjelent első kötetével t e t t szert, s 1981ben elnyerte vele az írószövetség évi prózai díját. A sokszereplős regény — amelynek alakjait a szerző személyesen ismerte — megeleveníti a katonák és az őket támogató lakosság harcát az amerikaiakkal. írói hitvallását a Viéc viet veri viéc deri ('Az írás és az élet') c. esszéjében fejtette ki, amely 1989-ben a Ván Nghé 11. számában jelent meg. Bögös László Xuán Hoái [szuan hoaj] (Nghe Anh tartomány, 1945—): vietnami költő. A hanoi egyetem irodalmi szakán szerzett diplomát, s a félmillió lakosú Vinh-ben, a tanítóképző főiskolán kezdett tanítani. 1967-től az Irodalmi és Művészeti Szövetség tartományi szervezetét vezeti, és szervezi a térség irodalmi értékeinek bemutatását. Első költeményével 1962-ben jelentkezett a Ván Nghé Quán Dói-ban. Országosan 1969-ben vált ismertté, amikor az irodalmi hetilap, a Ván Nghé költészeti versenyén Nhumg ngói sao ('Csillagok') c. költeményét díjazták. Fiatalokhoz szóló versei csokrát a Sen lén ('Felnövő lótusz', 1982) c. kötetben adta ki. E kötetéért 1988-ban megkapta a Nguyen Du-művészeti dijat. 1992 végéig kilenc önálló verseskötete jelent meg. O Főbb verseskötete még: fíóng trwa ('Fénykép délben', 1992). ' Bögös László Xuán Hoáng [szuan hoan] (írói név); Nguyen Xuán Hoáng (családi név); Minh Thi; Nhát Lé (írói álnevek); (Dong Hoi, 1921—): vietnami költő, irodalomkritikus. A francia gyarmatosítók elleni háború idején (1946—1954) a néphadsereg kötelékében harcolt, s egy ideig a hadsereg irodalmi lapjának volt a munkatársa. A hadseregtől megválva a Ván hoc könyvkiadó szerkesztője lett. Verseinek első válogatása a Tieng hat qué hucrng ('A szülőföld éneke') c. kötetben 1959-ben jelent meg Minh Huéval közösen. K é t verses színdarabot is írt: Du kích sóng Loan ('A Loan folyó partizánjai', 1963); Tit tieng vőng láng Sen ('Kitörés a Sen földnyelvről'). O További verseskötetei: Huro-ng dát bien ('A szülőföld változó illata'); Bien vá b& ('A katona és a határ'); Dái dát vung treri ('Egi földnyelv'); Ve mót mua gio thoi ('Visszatérés szélvihar idején'); Quáng cách láng im ('Szelíd, távoli ég'). O Magyarul: 2 vers (Simor A., Ladányi M., Madárszárnyak, anto., 1967). O írod.: Nguyén Khac Vien—Huu Ngoc: La littérature vietnamienne (1979). Bögös László

696

Xuán Mién [szuan mjen] (Nam Ha tart., 1922—): vietnami költő. A francia gyarma-

XUAND tosítók elleni háborúban (1946—1954) a néphadsereg kötelékében harcolt, s ekkor jelentkezett első verseivel is. Évtizedeken át a néphadsereg politikai tisztje volt, s részt vett Saigon 1975-ös felszabadításában. O Önálló kötetei: L&a binh ('A háború tüze', 1946); Cháng diráng hánh quán ('Útszakasz', 1971). O Magyarul: 1—1 vers (Ladányi M., Madárszárnyak, 1967; Balássy L., Népszabadság, 1973, 11.). O írod.: Nguyen K h a c Vien—Huu Ngoc: L a littérature vietnamienne (1979). Bögös László Xuán Phong [szuan fon] (1927—): vietnami költő, színműíró. A saigoni T r á n Hírű Trang színház d r a m a t u r g j a . Különböző irodalmi lapokban közölt lírai versek után jelentkezett a Lén ducrng l&n ('Nagy utazás') c. elbeszélő költeményével. Az 1960-as évtizedben -+luc bat versformájú művében Nghi Quyét vidékéről írt. Rang dong ér CónSon ('Hajnal a Con Son hegyen') c. ->hat cai luong m ű f a j ú színművét 1982-ben Saigonban a T r á n H í r ű Trang színház társulata m u t a t t a be. O írod.: Les piéces de 1982 (Études vietnamiennes, 1983, 72.). Bögös László Xuán Quy [szuan ki] (írói név); Dit&ng Thi Minh Huong (teljes írói név); Dmrng Thi Xuán Quy (családi név); (1941—Xuyen Hoan, 1969. márc. 8.): vietnami írónő. Újságíró és író családból származott, s tizenkilenc éves korában maga is az újságírói pályára lépett. Elbeszéléseiben — Mia ('Nádcukor', 1963), V"é láng (Visszatérés a faluba', 1964) — határozott, keménykötésű nőket miiitázott rneg. Önálló elbeszéléskötetét Chó dwng (Álláspont') c. 1968-ban adták ki. Ugyanez év tavaszán Quang Nam t a r t o m á n y b a n csatlakozott a gerillákhoz. Egy évvel később, egy tisztogató hadművelet során a dél-koreai csapatok ölték meg. O A Délen írt elbeszélései közül különösen elgondolkodtató a forradalmi kötelességet és a hősiességet példaképül állító Hoá ritng ('Vadvirág') és Niem vui thán láng ('Titkos boldogság') c. története. A Giai phong kiadó 1970-ben a Hoá ritng c. kötetben adta ki az 1963 és 1969 között írt elbeszéléseit, valamint két útijegyzetét. Ugyanezen a címen a hanoi Ván hoc kiadó 1979-ben, halálának tizedik évfordulójára jelentette meg elbeszéléseit és naplóját. Néhány írása francia fordításban is megjelent. O írod.: Le bosquet des oiseaux (1970); J . Mucka: Une esquisse du développement de la prose vietnamienne pendant les années 1965— 1975 (Asian and African Studies, 1985). Bögös László

Xuán Quynh [szuan kiny] (írói név); Nguyén Thi Xuán Quynh (családi név); (La Khé, H a Dong tart.,'1942. okt. 6.—1988. aug. 29.): vietnami költőnő. Luru Quang Vű (1948—1988) drámaíró felesége volt. Tan u l m á n y a i t befejezve Gia Lam járásban f o l y t a t o t t újságírói gyakorlatot, s közben költeményei a Ván Nghé c. irodalmi hetilapban jelentek meg; 1964-ben az irodalmi lap szerkesztője lett, 1980-tól pedig a T á c p h a m mód könyvkiadóban dolgozott haláláig. O Első verseskötete, a Choi biec ('Smaragd rügyek') c. 1963-ban jelent meg. Már ezzel az új nyelvezetű, fiatalos hangvételű kötetével magára vonta a figyelmet. K é t további kötete: a Hoá doc chien háo ('Virágok a lövészárok mentén', 1968) és a Gió Lao cát trang ('A laoszi szél fehér hom o k j a ' , 1974) a második ellenállási háború időszakában született költeményeit t a r t a l m a z t á k . Az 1975 u t á n született versei 1984ben a Twhát ('Négy ének') és a Sán ga chieu em di ('Kishúgom a pályaudvarra t a r t ' ) c. kötetekben jelentek meg. A gyerekek részére írt költeményei a Báu trái trong qud ('Válogatott gyümölcsök') és a Ván có ong trang kha ('Nagyapó versei') c. láttak napvilágot. Tragikus halála (családjával autóbaleset áldozata lett) után kiadott Tha Xuán Quynh ('Xuán Quynh költeményei', 1990) c. válogatott kötetét 1992-ben irodalmi díjjal tisztelték meg. O írod.: Vietnam libre (Éurope, 1975, okt.); Nguyén Khac Vien—Huu Ngoc: La littérature vietnamienne (1979); Vű Tú Nam: Tiéc nhő- Xuán Quynh (Ván Nghé, 1988, 36—37.). Bögös László Xuán Sách [szuan sáty] (írói név); Ngő Xuán Sách (családi név); (Thanh Hoa, 1932—): vietnami író, költő, újságíró. A néphadsereg neveltje. Költeményeit 1965 és 1985 között a Con suoi—mát gitang ('Forrás és tükörkép'), valamint a Nói di vá női den ('Mond és mond!') c. kötetekben a d t a ki. Nagyon termékeny prózaíró. Mindenekelőtt az elbeszéléseivel remekel, de n é h a regényekkel is jelentkezik. Első önálló elbeszéléskötete Có giáo láng ('A falu tanítónője', 1962) c. jelent meg. O További prózai kötetei: Dém ra^trán ('Éjszakai ü t k ö z e t ' , elb.-ek, 1970); u mót cun dwáng ('Egy ú t k a n y a r b a n ' , reg., 1972); Cuőc hón nhán bi dánh trao ('Tragikus házasságkötési csere', reg., 1991). O Áz ifjúságnak írt művei: Cái hám bi mát ('Meghitt barlang', 1963); Dói du kích thieu nién Dinh Báng ('Dinh Báng, a fiatal parizán élete', 1966); Mát trái qué hwcrng ('A haza fénylő napja', 1971); Ngó Máy (ua., 1973); Láng rűmg Cá Mau ('Cá Mau erdei faluja', 1981). Bögös László

697

XUAND Xuán Sanh [szuan sanv], N g ő (családi név); Tinh Há, Ngő Hai (írói álnevek); (Tung Gian, Nghe Tinh tart., 1926—Ho Si Minh város, 1989. jan. 5.): vietnami író, irodalmár. Az 1930-as években hódított —>Tha mai költészeti mozgalom vezető személyisége, Xuán Diéu öccse. Baloldali nézetei m i a t t a család fekete b á r á n y a volt. Az 1940—1946 közötti években, írói pályája kezdetén b á t y j á v a l sem t a r t o t t a a kapcsolatot. Fiatalkori baloldali nézeteihez élete végéig hü m a r a d t . Az első ellenállási háború éveiben (1946—1954) az ötödik katonai övezetben, Közép-Vietnamban Te Hanhnyal e g y ü t t irányította a térség irodalmi életét. Az ellenállási háború b é k í t e t t e ki a két t e s t v é r t , amikor a b a r r i k á d ugyanazon oldalára kerültek. Az 1954-es genfi egyezményeket követően ö n k é n t Délre távozott, s v e t t részt az ellenállást szolgáló írók m u n k á j á b a n . Az amerikai agresszióval szembeni ellenállási háború idején P h u Yenben és Saigonban élt. Dél felszabadítása u t á n , 1975-től is Saigonban m a r a d t , s a Ván Nghé o t t a n i részlegében dolgozott. O Az 1940-es évek első felében írt elbeszélései közül m a r a d a n d ó értékű a Dwa án máy ('A koldús'), s a Phan thóng váng (Aranyozott trágya') c. kötetben közölt Chó hoang, méo hoang ('Elhagyott k u t y a , elhagyott macska') c. elbeszélése, amellyel a családját is m a g á r a haragította. Még az 1945-ös augusztusi forradalom előtt a d t a ki Tám bún ('Értéktelen fürdőszoba') c. memoárját. Az első ellenállási háború idején Te Hanh-nyal közösen jelentette meg a Mot chuyen di cwc Nam ('Utazás a Déli-sarkra') c. k ö t e t e t , amelyben verseiket, ill. elbeszéléseiket a d t á k ki. A második ellenállási háborúban Ngő Hái néven publikálta Tinh yéu sán kháu ('A színpad szerelmese') c. regényét. Két további regénye: Sá My ('Amerikai hatóság'), Kho Nam ('Az év kincse'). O írod.: Te Hanh: N h o Tinh Ha (Ván Nghe, 1989, 4.). Bögös László Xuán Tám [szuan tám] (írói név); Phan Hap (családi név); (Bao An, Quang Nam tart., 1916. jan. 1.—): vietnami költő. A ->Tha m&i ('új költészet') irányzat követője. Mesterének Xuán Diéu-1, és Huy Cánt tekintette. R a j t u k kívül szoros kapcsolatban volt Phan Ván Dát, Nguyén Dinh Thit, Vű Thi Mai Huang és Thanh Tinh költőkkel. Önálló kötete Lói tím non ('A fiatal szív szava') c. 1941-ben jelent meg. A 2. világháborúval kezdődött viharos időszakban nem publikált. Dél felszabadítása, 1975 óta a Huéban felélesztett Sóng Hwang c. iro-

dalmi folyóiratban időnként ismét jelentkezik. O írod.: Thcr mö-i (Ván Nghe, 1992, 14.). Bögös László Xuán Thiém [szuan thjem] (írói név); Pham Xuán Thiém (családi név): (Hai D u n g tart., 1928—): vietnami költő. Tanulmányait Hai Duong városában végezte. A néphadsereg kötelékében indult el az irodalmi pályán, s nagy hatással volt rá Tó Hütu költészete. Költeményeivel nagyrészt a néphadsereg irodalmi folyóiratában, az 1957-ben indult Ván Nghé Quán Dóiban jelentkezik, de az irodalmi hetilap, a Ván Nghé is közli verseit. A lapokban és antológiákban közölt rövid lélegzetű versei mellett két önálló kötete jelent meg, ezek egyegy truyén tha m ű f a j ú hosszú elbeszélő költ e m é n y t tartalmaznak: Ngurai trai Binh dinh ('Binh dinh fia', 1960); Cö gái bái bői ('A tengerparti leány', 1970). Bögös László Xuán Thieu [szuan t j u ] (írói név); Nguyén Xuán Thien (családi név); (1930—): vietnami író. Szépírói munkásságát 1956ban kezdte, s első elbeszéléskötete Dói vai ('Vállak') c. 1960-ban jelent meg. A harcos o k a t felkereső színtársulatok részére Bá me Thanh oai ('A nagyszerű T h a n h mamácska', 1968) c. egy ->hat chéo színdarabot is írt. O F ő b b elbeszéléskötetei még: Trai xanh ('Kék ég', 1969); Mát trán kéu goi ('Hív a front', 1969); Khúc sóng ('Folyószakasz', 1972). Bögös László Xuán thu nhá táp [szuan thu n y á t a p ] ( ' T a v a s z i és őszi g y ű j t e m é n y ' ) (1942): vie t n a m i irodalmi csoport gyűjteményes kötete. A Konfuciusz egyik könyvének címére is utaló kiadványt a fiatal költők egyik csoportja jelentette meg a kettős — francia-japán — gyarmati uralom kezdetén, m i u t á n a francia hatóságok még 1940-ben visszaállították a szigorú cenzúrát. Tagjai azon fiatal alkotók voltak, akikre a francia szimbolizmus t e t t erőteljes hatást. A csoport az 1945-ös augusztusi forradalom előtti vietnami irodalom egyik formai irányzat á t képviselte, s a -+Tha mai költői csop o r t b a n polgárjogot nyert „én", náluk még nagyobb hansúlyt kapott. Tagjai közül a legismertebbek voltak: Nguyén Xuán Sanh, Bich Khe, Pham Ván Hanh, Doán Phű Tű. A csoportosulás végülis tiszavirág életűnek bizonyult. Rögös László Xuán Thúy [szuan t h u j ] (Hanoi, 1912— 1985): vietnami költő, újságíró. Forradalmi tevékenységéért 1938 és 1943 között több-

698

XUAND szőr letartóztatták és bebörtönözték, m a j d Son L á b a száműzték. 1943-ban a Viet Minh propaganda szolgálatának vezetője, s egyben a Cvni Quóc c. illegális újság főszerkesztője lett. A kommunista p á r t b a n vezető tisztségeket töltött be. Az 1960-as években a VDK külügyminisztere volt, m a j d az 1968—1973 közötti négyoldalú párizsi tárgyalásokon a VDK küldöttségét vezette. Hazatérése után még az 1980-as évek elején is a kommunista p á r t központi bizottságában dolgozott. O Válogatott költeményeinek önálló kötete Thv Xuán Thúy ('Xuán Thüy költeményei') c. 1974-ben jelent meg. Bögös László Xuán Trinh [szuan csiny]; (Thai Binh, 1936—): vietnami író. A néphadsereg újságírójaként kezdte p á l y a f u t á s á t . Szépírói munkássága elbeszélésekkel indult, de drámaíróként, európai stílusú -*kich noi darabjaival ért el nagy sikereket. A h a t v a n a s évtized végén hosszabb időt töltött a hevesen bombázott Vinh Linh térségében, ahol 1967-ben több hónapig dolgozott a neves holland filmrendezővel, Joris Ivensszel, s közreműködött filmje elkészítésében. A hetvenes években a Színházi Dolgozók Szövetségében tevékenykedett. O Az amerikai légitámadások megindítását követően írt elbeszélései Dwcrng trwcrng ('Hosszú út', 1966) c. jelentek meg. Következő kötete Twmqt láng & Vinh-linh ('Egy faluból Vinh Linhbe', elb.-ek) 1970-ben jelent meg. A Színházi Dolgozók Szövetségében meghitt barátságba került Lwu Trong Lú költővel és dramaturggal, s egyik esszéjében az ő verses színművek verstanáról vallott nézeteit elemezte. O Első, Cái nq döng Ián ('Növekvő teher') c. egyfelvonásos darabját 1959-ben írta, majd 1967-ig további nyolcat. Ezek többsége a munkások életéről szólt, de nem keltettek komolyabb visszhangot. Első á t ü t ő sikerét a Vinh Linhben átélt bombázások hatása alatt 1967-ben írt Qué hwcrng Viet-Nam ('Hazám, Vietnam') c. darabjával érte el. Ettől kezdve szinte minden idejét a színműírásnak szentelte. 1970 és 1989 között nyolc kich noi színdarabot írt. E munkái alapján Vietnam legtehetségesebb drámaírójának tekintik. NgM ve minh ('Véleményem') c. d a r a b j á t 1990ben díjazták. O F ő b b színművei még: Láj) xuán ('Tavaszelő', 1970); Bach dán liéu ('Szantálfa', 1973); Hán thú tw dáu t&i ('Gyűlölet', 1973); Ngói nhá trong thánh phd ('Ház a városban', 1975); Th&i tiet ngáy mai ('Reggeli zivatar', 1978); Múa hé & bien ('Nyár a batáron', 1985); Doi dén múa xuán ('Tavaszi várakozás', 1986). O írod.:

Phong Le: May van de v a n xuői Vietnam, 1945—1970 (1977); E r k u n d u n g e n , 16 vietnamesische Erzáhlungen (1977); J . Mucka: Une esquisse du développement de la prose vietnamienne pendant les années 1965— 1976 (Asian and African Studies, 1985); Phan Trong Thuö-ng: X u á n Trinh (Van Hoc, 1987, 5.). Bögös László Xuán Trirö-ng [szuan csőnj (írói név); Há Nghe (családi név); Quöoc Tán, Lé Trong Lám, Há Xuán Trwcrng (írói álnevek); (Duc-vinh, H á Tinh tart., 1923. szept. 23.—): vietnami irodalomteoretikus, irodalomkritikus. A franciákkal szembeni ellenállási háború kezdetétől, 1946-tól — Nguyén Dinh Thive 1 és Tó Ngoc Kannal e g y ü t t jelentkezett kritikáival —, irányító szerepet t ö l t ö t t be hazája irodalmi életében. 1947-től a propaganda bizottság vezetőjeként dolgozott, s tagja lett a párt központi bizottságának, s abban azóta is tevékenykedik. Vezető szerepet t ö l t ö t t be a Sw thát ('Igazság'), a Nhán dán ('A nép') valamint a Van Nghe szerkesztőségében. 1963-ban a színházi és művészeti bizottság vezetésével bízták meg, 1965-ben pedig egy időre művelődési miniszter lett. Az irodalomelméleti és kritikai munkát kedvelte, de Th/áa ruóng v& hoang ('A parlag rizsföld ideje', 1955) c. egy regényt is írt. Irodalmi és művészeti kritikáiban — pl. Quán chúng vá phé binh nghe thuát ('A tömeg és a művészeti kritika', 1949) — a párt művészeti felfogását fejtette ki. Az 1956 őszén, 1957 tavaszán a párt állásfoglalásával szemben fellépett Nhán ván—Giai phám csoportot számos kritikai cikkben bírálta. Ezeket a Mőt thái dó khöng, mőt quan niém ('Egy helytelen magatartás, egy helytelen felfogás', 1956) és a Can xác dinh quan niém tw do ('A szabadság eszme határozott irányvonala', 1957) c. köteteiben a d t a ki. A Dw&ng loi ván nghé cua Dáng, vű khi, tri tué, ánh sang ('A p á r t művészeti—irodalmi útmutatása: erő, ész, fény', 1974) c. tanulmánykötetében az 1945-ös augusztusi forradalomtól 1974-ig megtett u t a t vette szemügyre, elemezte az elért eredményeket és az elkövet e t t hibákat. A déli országrész felszabadítása (1975) utáni új helyzetben felvetődött gondolatait közölte a Tiep tuc xóa bó tán dw ván hóa thwc dán m&i ("Folytatni az új gyarmati k u l t ú r a maradványainak felszámolását', 1979) c. kötetben. A V K P IV. kongesszusán 1978-ban, m a j d az V. kongreszszusán 1982-ben ő fogalmazta meg az irodalmi és művészeti kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalást. O További kötetei: May ván de ván nghé ('Néhány irodalmi-művé-

699

XU ANT Hoc ('Irodalom') c. hetilap riportere lett. Később a néphadsereg irodalmi folyóirata, a Van Nghé Quán Dói szerkesztőségébe került. A hadsereg lapjai mellett az irodalmi hetilap, a Van Nghé és a Ha Női Mái ('Űj Hanoi') c. napilap is közölte írásait. Hoszszabb lélegzetű munkáival — kisregényeivel, ifjúsági történeteivel — a rövid békés Xuán Túng [szuan tun] (Da Nang, 1928—): időszakban (1954—1964 között) jelentkevietnami költő, író. Irodalmi munkássága zett. Első elbeszéléskötete Vinh Quánna, 1 kezdetén m i n t katonaíró a TrtCn Thanhközösen Nhumg ngit&i ('Emberek', 1967) c. nyal közösen írt Nhán dau múa ('Longana jelent meg. A déliekről szól a kilenc elbeszévirággal a hajukban', 1960) c. regénnyel lését tartalmazó Ngwcri mien Nam ('Déltűnt fel. A prózáról már az 1960-as évek elején a költészetre tért át. Verseit számos vietnamiak', 1965) c. önálló kötete is. Másik önálló kötete Chien lűy ngán ('Kis erőd', újság (pl. a Van Nghé) közölte. Több költe1960) c. jelent meg. Több elbeszélése látott ményében villantja fel egy-egy városhoz napvilágot különböző antológiákban. O fűződő emlékét. A Nhcr Dá-Nang ('DaMunkáinak fő jellemzője újságírói vénájáNang-i emlék') c. négysorosa az északi és ból adódóan a lírai riportázs. A második déli országrész lakosainak harci szövetségét ellenállási háború kibontakozásakor, az méltató Bao múa xuán ('Tavaszi tájfun', 1960-as évek második felében, amikor szá1968) c. tematikus kötetben jelent meg. A mos déli származású társával a déli országnéphadsereg egyik alakulatával 1977-ben rész harctereire került, hátat fordított korészt vett a népirtó Pol Pot-rezsim csapatarábbi ellenálló múltjának, mert csalódott it szétverő kambodzsai hadműveletben. Az Észak-Vietnam társadalmi viszonyaiban, s ekkor született verseiből néhány a Dw&ng a saigoni rendszer oldalára állt. Az északi váo Phnom Penh ('Az út P h n o m Penhbe', honfitársak szemében renegáttá vált író az 1982) c. kötetben is napvilágot látott. Köl1970-es évek elejétől Saigonban publikálta tői munkásságát 1992-ben az írószövetség költészeti díjával ismerték el. Bögös László munkáit. írásaiban, mint a Dur&ng di khőng dén ('Az út, amely sehová sem vezet', 1973) c. esszékötetében is a forradalom értelmetXuán Tíru [szuan tju] (Nghé Tinh tart., lenségéről elmélkedett . Dél-Vietnam felsza1919—): vietnami költő, író, műfordító. Az badításakor, 1975 áprilisában sok déli író1940-es évek elején a Cwu quóc és a Tién val együtt elhagyta Saigont, Párizsban te•phong c. lapok szerkesztőségében újságírólepedett le, s közreműködött az emigráns ként kezdte pályafutását. Ebben az időben irodalmi lap, a Van bút Viét Nam életrehíkerült meghitt baráságba Vinh Mai-yaX, a vásában, s még jó ideig hevesen t á m a d t a forradalmár költővel. A nyilvános szerephazája társadalmi rendszerét. O Magyarul: lést kerülő, szemlélődő személyiség, ugyan1 elb. (Herzum P., Híd, 1973, 4.). O írod.: akkor sokoldalú szerző. Több külföldi rePhong Hien: Belles lettres á la saigonnaise gényt ültetett vietnami nyelvre, pl. Gogol (Le courrier du Vietnam, 1975, 33.). remekművét a Tarasz Bulbát. Sokrétű Bögös László munkássága ellenére Pham Hóhoz és Vő Quáng-hoz hasonlóan elsősorban az ifjúság Xuseen Aw Faarax [huszejn au fárah] költőjeként t a r t j á k számon. Pályafutása (1928—): szomali nyelven alkotó szomáliai összefonódott az 1957-ben alapított ifjúsáköltő, író, színész. Különböző színész- és gi kiadó, a Kim Dong tevékenységével. A kiadó költészeti osztályának szerkesztője énekes-együttesek tagja; 1950-től a szomávolt nyugdíjba vonulásáig. Bögös László liai színház megteremtésének szentelte életét. 1966 óta a mogadishui rádió állandó munkatársa, ahol műveit is közzé teszi. Xuán Vű [szuan vu] (1930—): vietnami Nyomtatásban egyes verseit J . W. Johnson író, újságíró. Irodalmi pályafutását újságHeellooy Heelleelloy: The Development of íróként kezdte az első, a francia gyarmatothe Genre Heello in Modern Somli Poetry sítók elleni háború idején (1946—1954) a ('Heellooy heelleellooy: A heello m ű f a j fejnéphadseregben. Az ország kettéosztását lődése a modern szomali költészetben', követően, 1954 után sok déli honfitásához 1974) c. művében publikálta. hasonlóan az északi országrészben telepeBiernaczky Szilárd dett le, s Nguyén &bi(/-gal együtt a Van szeti kérdés', értekezések, kritikák, 1961); Vi mót nen van nghé mai Viét Nam ('Vietnam új irodalmának és művészetének alapkérdései', tan.-ok, 1971); Trén mót chqng dw&ng ('Az ú t néhány állomásán', vál. kritikák, 1981). Bőgős László

700

Y Yaba; Jaba; Shida Yaba (teljes név); (1662—Osaka, 1740. jan. 3.): japán haikuköltő. Matsuo Bashö költői iskolájához tartozott, rendkívül tevékeny életet élt, járta az országot, elsősorban a nyugati tartományokat. Miután megnősült, Osakában telepedett le, de továbbra is sokat utazott, költői köröket szervezett és vezetett, sok antológia összeállításában működött közre, és számos tanítványa volt. Matsuo Bashö költészetének kiváló értőjeként nagy tiszteletnek örvendett. A Matsuo Bashö iskola antológiája, a Sumidawara egyik fő szerkesztőjeként vált híressé és elismertté. Körülbelül 1500 verset írt, a Matsuo Bashö által megteremtett karumi mestere volt, de nem érte el az ő költészetének mélységét. Költeményeit halála után gyűjtötték össze egy kötetbe Yaba ginsö ('Yaba költeményei', 1759) e. Varrók Ilona

irodalom t a n á r a Colorado Springs-ben. O Az amerikai zsidó középosztály életének kitűnő jellemábrázoló képességgel megáldott krónikása. O Főbb művei: Poor Cousin Evelyn ('Szegénv Evelyn unokahúgom', elb.-ek, 1952); The Good-for-Nothing ('A semmirekellő', reg., 1953); Nothing but the Night ('Az éjszaka és semmi más', reg., 1957); Mister Margolies (ua., reg., 1962); Nobody Does You Any Favours ('Senki nem tesz neked szívességet', reg., 1966); The American Jews ('Az amerikai zsidók', tan., 1968); The Voyage of the Franz Josef ('A Ferenc József ú t j a ' , reg., 1970). Somogyi György yagan: —yjagan

Yacine Kateb: -»Kateb, Yacine Yada Söun; Jada Szóun (írói név); Yada Yoshikatsu (eredeti név); (Kanazawa, 1882. febr. 9 — Kyotö, 1961. dec. 13.): japán haikuköltő, regényíró. A —•haiku költészetben Masaoka Shiki volt a mestere. 1919-ben haiku költészeti folyóiratot indított Haiku to hihyö ('Haiku és kritika') c. A Taishübungei c. folyóirat köréhez csatlakozott, s közben a Höchi shimbun újságírójaként dolgozott. I t t jelentek meg folytatásokban Edo kara Tökyö e ('Edotól Tokióig') c. történelmi tárgyú írásai 1920—23 között. Az ún. taishübungaku ('népszerű irodalom') jelentős korai alkotása nagyregénye, a Taiköki ('Toyotomi Hideyoshi története', 1925—34). 1942 után újságírói hivatását feladva Kyotöba költözött és a haikuköltészetnek szentelte magát. Varrók Ilona Yadanakaya:

-+Jadanakéja

yadu: —>jadu Yaffe [jefí], James (Chicago, 1927. márc. 31.—): amerikai (USA) író. A Yale Egyetemen szerzett diplomával az angol nyelv és 701

Yagi Jükichi; Jagi Dzsúkicsi (Sakai, 1898. febr. 9.—1927. okt. 26.): japán költő. Uchimura Kanzö hatására keresztény hívő lett, bár nem keresztejkedett meg. Első kötete Aki no hitomi ('Őszi pupilla', 1925) c. jelent meg. Versei általában rövidek, viszszafogottak, élete és költészete eggyéolvad. Költői körökkel nem állt kapcsolatban. Versei különböző folyóiratokban (Nihonshijin, Seikatsusha, Bunshökurabu és mások) jelentek meg. Fiatalon tüdőbajban húnyt el. O A japán keresztény költők közül az egyik legkiemelkedőbb, különösen az élete végén írott letisztult versei egyedülálló szépségűek. O Verseskötetei: Mazushiki shinto ('Szegény hívő', 1928); Yagi Jükichi shishü ('Yagi Jükichi antológiája', 1942); Kami o yobö ('Hívjuk Istent', 1951). O Gyűjt, kiad.: Yagi Jükichi zenshü ('Összes művei', 1982). Varrók Ilona Yahya [jahja], Saad S. (Zanzibár, 1939. dec. 5.—): szuahéli nyelven alkotó tanzániai író. Angliában (1958—1966), majd Kanadában (1966—1968) tanult építészetet és várostervezést. 1968-tól a nairobi egyetemen tanít, itt szerzett doktori fokozatot (1976). Novellái — melyeket 1973-ban Peteta (ua.) c. g y ű j t ö t t kötetbe — hazája mindennapi életét örökítik meg, gyakran ironikus stílusban. Tudományos cikkeket és egy angol-szuahéli szótárat is publikált. Biernaczky Szilárd

YAHYA Yahya [jahja], §eyhülislám (Isztambul, 1552—uo., 1644. febr. 27.): török költő. Apja, §eyhülislám B a y r a m z a d e Zekeriya Efendi környezetében nevelkedett, e g y ü t t mentek mekkai zarándoklatra. E z u t á n isztambuli medreszékben t a n í t o t t , m a j d kádiként Aleppo, Damaszkusz, Egyiptom, Bursa, Edirne és Isztambul voltak állomáshelyei. 1622-ben emelték az oszmán birodalom legmagasabb egyházi méltóságára. Sejhüliszlámságának évei IV. Murát uralkodásának időszakára estek: a hanyatlás, a kegyetlenségek, a lázadások kora ez; őt mag á t is több ízben érte halálos fenyegettetés. Költészetében két érzés uralkodik: a harag és a keserűség. Nyelvi tisztasága, képeinek finomsága, lírájának mélysége révén Nailí és Ziya Pa§a mestere, Nedim Ráki u t á n a legnagyobb gráze/költőnek (~>ghazal) t a r t j a . Nedimre erősen h a t o t t , mindenekelőtt a világra való nyiottságával. Költeményeit egybegvűjtő DivanyÁt Ibnülemin Mahmud K e m a l Inal jelentette meg, alapos elemzéssel együtt. Tasnádi Edit Yahya Kemal: —>Beyatli, Y a h y a Kemal Yajnavalkya:

—yJádzsnyavalkja

Yakamochi: -*Ötomo no Yakamochi Yako [jako], St. J . Page (Qokolveni, U m t a t a , Transkei, Dél-Afrika, 1901—?): xosza nyelven alkotó dél-afrikai költő. Lovedale-ben nevelkedett, 1921-ben szerzett végbizonyítványt, m a j d F o r t Mare-ba ment, hogy leérettségizzen. Tanári képesítést szerzett, m a j d különféle xosza kisvárosokban (Zalu, Clarkebury, Mgwali, Mqhekezo, Ngqushwa) t a n í t o t t . Bár költeményeiben nyomon követhető a száj hagyom á n y o z o t t formák stílusának hatása, az ú j nemzedékre valló személyes hangvétel is t e t t e n érhető bennük. Számos költeménye jelent meg a Soya Mama szerkesztette antológiában (Indyebo kaXhosa, 'Xosza költemények kincsestára', 1954). O Önálló kötetei: Umtha welanga ('A n a p sugara', 1957); Ikhwezi ('Hajnalcsillag', 1959). O írod.: H. Scheub: Xhosa Oral and Literary Traditions (B. W. Andrzejewski—S. Pilaszewicz—W. Tyloch [szerk.]: Literatures in African Languages, 1985). Biernaczky Szilárd Yakouba [jakwba], M. A.; M. A. DupuisYakouba (névváltozat); (Niger, 19.—20. sz.): francia nyelven alkotó, francia iskolázottságú, nigeri prózaíró és folklórkutató. A 19—20. sz. fordulóján k u t a t t a , g y ű j t ö t t e

és publikálta a gazdag hausza és szongai orális k u l t ú r a (-+szongai irodalom) kötelékébe t a r t o z ó mítoszokat, legendákat és meséket. Korszakos jelentőségű m u n k á j a a Niger középső folyása mellékén élő vadásznépek hősköltészetének feldolgozása: Les Gow ou Chasseurs du Niger — Légendes Songai de la Région Tomboctou ('Gow, avagy Nigéria vadászai — T i m b u k t u terület szongai legendái', 1911, 1963). Füssi-Nagy Géza Yakup Kadri: ->Karaosmanoglu, Y a k u p Kadri yakusha hyöbanki; jakusa hjóbanki '(színész-kritika): E d o kori japán kiadvány m ű f a j ; k a b u k i színészeket, illetve művészet ü k e t népszerűsítő és bíráló írások gyűjteménye. E m ű f a j az 1680-as évek t á j á n született, végleges f o r m á j a 1699 után alakult ki, m i u t á n a Hachimonjiya kiadónál megjelent Ejima Kiseki Y a k u s h a kuchi jamisen c. műve. Kyotöi, edoi és ösakai színészekről szólnak az írások, a kötet elejére általában egy -*ukiyo-zöshi stílusú rövid történet került. A különböző szereptípusok szerint, népszerűségi sorrendben követik egymást a színészekről szóló kritikák, melyeket különböző színházak kyögen előadásairól készült illusztrációk díszítenek. A színészeket művészetük színvonala szerint kategóriákba sorolták. Bár f o r m á j á b a n , t a r t a l m á b a n változott az idők során, de egészen a Meijikorig évente jelentek meg a hyöbankik, a Meiji-kortól haiyü hyöbanki címmel. Szerzőik általában kevéssé ismertek, de az Edokorból híresek Ejima Kiseki yakusha hyöbanki művei, s a hyöbankik fő kiadója, a Hachimonjiya kiadó. O A yakusha hyöbanki értékes forrás az újkori színjátszás, irodalom, a japán nyelvtörténet és könyvkiadás történetének megismeréséhez. Az 1736 t á j á i g írott hyöbankik egy kötetben Kabuki hyöbanki shüsei ('Kabuki hyöbankik g y ű j t e m é n y e ' , 1972—77) c. jelentek meg. Varrók Ilona Yalgm [ja/csin], Hüseyin Cahit (Balikesir, 1874—Isztambul, 1957. okt. 18.): török író, szerkesztő, politikus. Miután 1896-ban végzett a Politikatudományi Főiskolán, a Közoktatási Minisztériumban állt hivatalba, m a j d középiskolai t a n á r , igazgatóhelyettes, ill. igazgató volt. H á r o m cikluson át isztambuli parlamenti képviselő. Az angolok három évre Máltára száműzték. Viszszatérte u t á n , 1922-ben ú j r a i n d í t o t t a a barátaival e g y ü t t 1908-ban alapított Tanin c. lapot. U j a b b politikai száműzetés (1925—

702

YAMAZ á r a m l a t á n belül azon csoportosulások közé t a r t o z o t t , amelyek nem voltak d o g m a t i k u s Derrida-követők. F ő k é n t Bloom és Hartman munkásságában jelentkezett az a törekvés, hogy elkerüljék a -*•textualitás (elméleti) ,,antihumanizmusát", s Bloom azt is t a g a d t a , hogy P. de Mannák igaza lenne a b b a n , hogy az irodalmi szövegek olvasása szükségszerűen csak félreolvasás lehet. O (—>új új kritika) O írod.: J . H. Miller: Deconstructing the Deconstructers (Diacritics, 1975, Summer); G. Graff: F e a r a n d Trembling at Yale (American Scholar, 1977, Autumn); H. Bloom és mások (szerk.): Deconstruction and Criticism (1979); R . C. Davis—R. Schleifer (szerk.): R h e t o r i c and Form: Deconstruction a t Yale (1985); V. B. Leitch: Amerikai irodalomelmélet — a harmincas évektől a nyolcv a n a s évekig (1992). Szerdahelyi István

1926), ú j a b b képviselői mandátumok (1930—1950) következtek; több újságnak, folyóiratnak is dolgozott, 1948-tól haláláig az Ulus c. lap főmunkatársa volt. O Középiskolás korában megjelenő Nadide ('Páratlan', 1892) c. regénye u t á n a -+Servet-i Fünun jelentős személyiségeként szerzett nevet, k ü z d ö t t az ú j ízlés diadalra viteléért, t á r c á k a t és prózaverset is írt. Emelkedett, olykor költői stílusú regényeiből, novelláiból hiányzik az igazi mélység és képzelőerő. P á l y á j á n a k utolsó évtizedeiben a politika vette á t a főszerepet. Köteteinek száma — a fordításokkal e g y ü t t — csaknem h a t v a n . O F ő b b művei: Hayat-i Muhayyel ('Álombeli élet', elb.-ek, 1899); Hayal Iqinde ('Álomban', reg., 1901); Nicin AIdatirlarmis? ('Miért csapták be?', elb.-ek, 1922); Edebí Hátiralar ('Irodalmi emlékek', memoár, 1935); Talat Pasa ('Talat pasa', életrajz, 1943); Siyasal Anilar ('Politikai emlékek', kiad.: Rauf Mutluay, 1976). O írod.: Suat Hizarci: Hüseyin Cahit Yalcin. Tasnádi Edit

Yamabe no Akahito; Jamabe no Akahito; (?—736 után): japán költő. Eletéről nem m a r a d t a k fenn adatok. Költeményei d á t u mából lehet következtetni rá, hogy körülbelül 724-től 736-ig a l k o t o t t . A -*Manyöshü költője, verseiben az utazásai során lát o t t t á j a k a t festi le. Elsősorban intim, emberközeli t á j leírásairól híres, az egyes költ e m é n y e k egy-egy h a n g u l a t o t tükröznek. Tizenhárom chöka, és 37 tanka költeménye t a l á l h a t ó a Manyöshüban. Kötődik a Kalcinomoto no Hitomaro u t á n rögzült hagyom á n y o s formákhoz, s a természet objektív ábrázolásában Takechi no Kurohitot követi. E két elődjétől és más költőktől is sokszor szó szerint vett át sorokat s a j á t költeményeibe. O A Kokin wakashü előszavában Ki no Tsurayuki igen nagyra értékelte a N a r a kori költők között, költészetének későbbi tárgyilagos elemzése alapján ez az értékelés túlzónak tekinthető. Varrók Ilona

YalQin [jaZcsin], í r f a n (Zonguldak, 1934 —): török író, kritikus. 1960-ban szerzett francia szakos diplomát az isztambuli egyetem bölcsészkarán. Adanában, Qar^ambában és Zonguldakban volt középiskolai tanár; 1972-ben I s z t a m b u l b a költözött, és megalapította a Z kiadót. O 1959-ben tűnt fel novelláival, ill. fordításaival a Varlik hasábjain, kritikusként pedig egy pályázaton d e b ü t á l t 1968-ban Yaqar Kemal Sovány Mehmet c. regényének elemzésével. Szűkebb p á t r i á j á n a k bányavidékét bemut a t ó szociográfiai hűségű elbeszéléseit valamint regényeit a közönség és a kritika egyaránt érdeklődéssel kíséri. O Regényei: Pansiyon Huzur ('Nyugalom panzió', 1975, a Milliyet kiadó második díja); Genelevde Yas (Gyász a nyilvánosházban, 1978); Ölümün Agzi ('A halál szája', 1979, a Török N y e l v t u d o m á n y i Társaság regénydíja); Fareyi Öldürmek ('Megölni az egeret', 1980); Rüyük Soytari ('A nagy ripacs', 1982). Tasnádi Edit Yale-iskola [jél]: az új új kritika irányzatához tartozó amerikai irodalomelméleti iskola. Az 1970-es évek elején, a Yale Egyetemen is t a n í t ó francia J . Derrida elgondolásainak h a t á s á r a alakult, amikor J . H. Miller és P. de Man a J o h n s Hopkins Egyetemről á t m e n t a Yale Egyetemre, csatlakozva az o t t o k t a t ó H. Bloomhoz és G. Hartmanhoz. F i a t a l a b b kollégáik, tanítványaik közül B. Johnson és Sh. Felman munkássága t ű n t ki. O Az iskola az 1980-as évek közepéig m ű k ö d ö t t , s az új új kritika

Yamaf [jamacsj, Ziya (Szilisztra, Bulgária, 1914—Szófia, 1986): török író, műfordító. Családja R o m á n i á b a települt, így elemi és középiskoláit Bukarestben végezte, m a j d Töröko.-ba költöztek. T r a b z o n b a n és I s z t a m b u l b a n járt a pedagógiai főiskolára. 1936—1942 között t a n í t o t t , m a j d a szabad újságírói—fordítói p á l y á t v á l a s z t o t t a . T ö b b e k között S. Zweig, L. Roberneana és P. Istrati török tolmácsolója; ekkor jelentek meg első novellái is. 1948-ban elhagyta Töröko.-ot. Emigráns éveiből j ó n é h á n y a t a rádió m u n k a t á r s a k é n t Budapesten t ö l t ö t t . Memet (ua., 1979) c. regényében a bulgáriai törökök 19. sz. végi vándorlásait, a falvak népének szenvedéseit jeleníti meg d r á m a i erővel. Tasnádi Edit

703

YAMAZ Yamada Bimyo; Jamoda Bimjó (írói név); Yamada T a k e t a r ö (eredeti név); (Tökyö, 1868. júl. 8 — u o . , 1910. okt. 24.): japán író, költő, nyelvtudós. Gyermekkorától vonzotta a kínai és japán irodalom, s korán m e g m u t a t k o z o t t írói tehetsége. Az egyetemi előkészítő iskola d i á k j a k é n t barátaival, Ozaki Köyöval, Ishibashi Shiannal, Maruoka K y ü k á v a l megalapították a régi japán irodalom szellemét feltámasztó Kenyüsha irodalmi társaságot, melynek Ozaki Köyöval együtt vezetője lett, és elindították a kör folyóiratát, a Oarakuta bunkó ('Limlom k ö n y v t á r ' ) c. lapot. 1887-ben sikertelenül felvételizett a Tökyö Egyetemre, s ezekután csak az írásnak szentelte életét. Egy ideig az Iratsume c. folyóirat szerkesztőjeként is dolgozott. O Történelmi regénye, a Musashino (ua.) a Yomiuri shimbunban jelent meg 1887-ben. 1888-ban adták ki első novelláskötetét, a Natsukodachi ('Nyári berek') címűt. Ugyanebben az évben lett a Miyako no hana c. folyóirat főszerkesztője, s különböző nyelvészeti és költészetelméleti t a n u l m á n y a i jelentek meg, mint például a Nihon zokugen bunpöron ('Tanulmány a kollokviális j a p á n nyelv nyelvtanáról'). Ekkoriban megjelent Kochö ('Pillangó', 1947) c. regénye — Watanabe Shótei illusztrációival — nagy visszhangot keltett irodalmi körökben. A költészetben az európai líra hatására az ún. shintaishi ('új stílusú vers') elméletével foglalkozott. Irodalomkritikai t a n u l m á n y a i mellett szót á r a k a t is szerkesztett (Nihondaijisho, 'Japán nagyszótár', 1892—93 stb.). Élete végén írt még n é h á n y történelmi regényt (lkaira no Shigehira, ua. 1910, Taira no Kiyomori, ua., 1910). O Kevés m a r a d a n d ó művet alkotott, annál jelentősebb viszont elméleti, irodalomkritikai munkássága, a beszélt nyelv bevezetésében a regény terén, s a modern ú j stílusú japán vers megalapozásában rendkívül nagy a szerepe. O Gyűjt, kiad.: Bimyö senshü ('Bimyö válogatott művei', 1935). Varrók Ilona Yamada Taketarö: —• Yamada

Bimyö

Yamaga Sokö; Jamaga Szokó (felvett név); Yamaga Takasuke (eredeti név); Jingozaemon (névváltozat); (Aizu, 1622. szept. 21.—Edo, ma: Tökyö. 1685. okt. 23.): japán filozófus. Mint úr nélküli szamuráj, az 1640-es évek végén kezdte meg tanítói tevékenységét E d ó b a n . Tanításának középp o n t j á b a n a buddhizmus, a sintoizmus, a konfuciánizmus, valamint a j a p á n szamuráj-hagyományok^ etikai megalapozása és gyakorlata állt. Ő hozta létre a szamurá-

j o k n a k a kötelesség fogalmára alapozott etikai kódexét (ez később a Bushido nevet k a p t a ) , amely a j a p á n h a d t u d o m á n y egyik kimagasló teljesítménye: 1867-ig m e g h a t á r o z t a a japán hadietikát és stratégiát. O Y a m a g a 1665-ben megjelent művében, a Yamaga gorui ( ' Y a m a g a mondásai') c.-ben mely SeÁyöyoroku ('A Szent T a n í t á s s u m m á z a t a ' ) c. három kötetes formában is napvilágot l á t o t t — a neokonfucianizmus populáris t a n í t á s a i t kritizálta és visszan y ú l t a konfuciánizmus eredetéhez. Felfogása szerint a s z a m u r á j kötelessége, hogy mindig készen álljon a harcra, ezért ura tartozik azzal, hogy támogassa őt; a szam u r á j egyben az alacsonyabb rendűek erkölcsi példaképe is. Chüchö jijitsu ('Tények a Közép Birodalomról') c. m u n k á j á b a n J a p á n történelmi hivatására nézve azt vallott a , hogy bár műveltségét Kínától k a p t a , mégis magasabb rendű ez utóbbinál. E gondolat jelentős szerepet játszott a 19. és 20. századi japán nacionalista militarizmus eszmevilágában. O Yamaga nevéhez fűződik a japán történelem egyik leghíresebb eseménye is, a ,,47 rönin bosszúja", amelynek során 1702-ben Yamaga 47 ,,úr nélküli" követője véres bosszút állt csalárd módon megölt uruk haláláért. Kenesey Gábor Yamaguchi Hitomi; Jamagucsi H i t o m i (Tökyö, 1926. nov. 3.—): japán regényíró. Első művével, az Eburiman shi no yügana seikatsu ('Akárki úr elegáns élete') c. Naoki-díj&t nyert 1963-ban. 1963-tól indult a Dansei jishin ('Maga a férfi') c. sorozata a Shükanshinschö c. lapban, mely a m a g a nemében a leghosszabb sorozat J a p á n b a n . A hétköznapi életről, szokásokról, környezetéről, s a legkülönbözőbb témákról szóló írásait, akárcsak későbbi műveit — m i n t például a Kekkon shimasu ('Megházasod o m ' , 1965; film: Noboru Nikamaru, 1968, J a p á n ) , Waga machi ('Az én városom', 1968), Meiwaku ryokö ('Kellemetlen utazás', 1978) és másokat a városi ember látásmódja, civilizációbírálata jellemez. Enregényeket is írt, az e m ű f a j b a t a r t o z ó regényei többek között a Hitogoroshi ('Emberölés', 1972), a Kikuchi Kan-díjas Ketsuzoku ('Vérrokonok', 1979), melyben elsősorban anyjáról ír, illetve az apja életéről szóló Famirí ('Família', 1983). Varrók

Ilona

Yamaguchi Seishi; Jamagucsi Szeisi (költői név); Yamaguchi Chikahiko (eredeti név); (Kyöto, 1901. nov. 3.—): j a p á n haiköltő. Első haiku költeményei a Hototogisu c. folyóiratban jelentek meg. 1922-

704

YAMAM ben ismerte meg Talcahama Kyoshit, Mizuhara Shüöshit, s ugyanebben az évben iratkozott be a Tökyö Egyetem Jogi Karára. Az egyetemen belépett az ott működő haiku körbe. 1926-ban fejezte be t a n u l m á n y a it, és a Hototogisu köréhez csatlakozott. Első verseskötete Tökö ('Fagyos kikötő') c. jelent meg; ú j haiku stílus kialakítására törekedett, s ezzel sok fiatal költőt nyert meg a haikuköltészet számára. Később eltávolodott a Hototogisutó\, és az Ashibi c. folyóirat köréhez csatlakozott, m a j d költőtársaival s a j á t folyóiratot indított Tenrö c. A haikuköltészet terén megvalósított reformjaiért kulturális kitüntetésben részesült. O Egyéb művei: Haiku shoron ('Tanulmányok a haikuról', esszék, 1938); Bankoku ('Esti órán', haikugyűjt., 1947); Wafuku ('Japán viselet', haikugyűjt., 1955); Bashö shüku ('Bashö kiváló haiku költeményei', tan., 1963). O Gyűjt, kiad.: Yamaguchi Seishi zenshü ('összes művei', 1977). Varrók Ilona Yamaguchi Sodö; Jamagucsi Szodó (költői név); Yamaguchi Nobukai (eredeti név); (Yamaguchi shi, 1642. máj. 5.—Edo, 1716. aug. 15.): japán haikuköXtő. Huszonévesen Edóban Hayashi Gahö konfuciánus mester t a n í t v á n y a lett, m a j d kisebb tisztségeket töltött be Tokugawa kormányzóságban. Fiatalon visszavonult a közélettől s életét az irodalomnak és a kalligráfiának szentelte. O Matsuo Bashö közeli b a r á t j a volt, s mikor Matsuo Bashö a kínai lírához fordulva megkísérelt túllépni a Danrin iskola eredményein, Yamaguchi Sodö — aki jól ismerte a kínai költészetet — igen jelentősen befolyásolta b a r á t j a költői fejlődését. Ez a hatás jól kitapintható Bashö Minashiguri (ua., 1683) c. gyűjteményében. Yamaguchi Sodö s a j á t versei igen kifinomultak és fennköltek, magukon viselik a kínai költészet jegyeit, s ezért stílusát Katsushíkastílusnak is nevezik. Haiku versei a Tokutoku no kuawase c. antológiában találhatók. O Magyarul: I vers (Kosztolányi D., Idegen költők, 1966); 2 vers (Greguss S., Árnyékbirodalom, 1986); 1 vers (Faludy Gy., Test és lélek, 1988). Kristó Pál Yamamoto Kakei; Jamamoto Kakei (Nagoya, 1648—uo., 1716. aug. 25.): j a p á n haikaikö\tő. Matsuo Bashö iskolájához tartozott, később azonban a klasszikus stílushoz ragaszkodva nem t u d t a követni Bashö újításait a ^/ím&ííköltészetben, s elfordult tőle. Elete vége felé á t t é r t a renga írásra. A Bashö-iskola (Matsuo Bashö) egyik legátfogóbb antológiájának, az Arano ('Vadon', 45

1689) c.-nek volt a szerkesztője. A k ö t e t a Teimon és Danrin iskola költői (Teishitsu, Saimu, Kigin, Söin), illetve olyan régebbi nagy költők, mint Sögi, Sokan költeményeit is tartalmazza. E g y é b általa szerkesztett antológiák még a Fuyu no hi ('Téli n a p ' , 1685) és a Haru no hi ('Tavaszi nap', 1686). Költeményei elsősorban a fenti antológiákb a n találhatók. Varrók Ilona Yamamoto Kenkichi; Jamamoto Kenkicsi (írói név); Ishibashi Teikichi (eredeti név); (Nagasaki, 1907. ápr. 26.—): j a p á n irodalomkritikus. 1931-ben végzett a Keio E g y e t e m japán szakán. Különböző kiadóknál dolgozott szerkesztőként, a Kaizösha kiadónál a Haiku kenkyü c. folyóirat főszerkesztője lett, ez ösztönözte arra, hogy beh a t ó b b a n foglalkozzon a ->haikukö\tészettel. Irodalomkritikusként 1939-ben indult, amikor íróbarátaival megalapították a Hihyö ('Kritika') c. folyóiratot. I t t megjelent írásait egy k ö t e t b e gyűjtve Watakushishösetsu sakkaron ('Tanulmányok énregényírókról', 1943) c. jelentette meg. E b b e n a Taishö kori, ill. Shöwa-kor eleji énregényírók műveit elemzi. Másrészt Matsuo Bashö költészetének kiváló értőjeként az ő művészetében látta a k i u t a t a zsákutcába került modern japán irodalom számára. E felfogását tükrözik a Junsui haiku ('Tiszta haiku', 1952) c. megjelent kötetének tanulmányai, melyekben sajátos irodalomkritikai világot t e r e m t e t t . Az 1955-ben kiadott Koten to gendaibungaku ('A klasszikusok és a modern irodalom') c. t a n u l m á n y á é r t Yomiuridíjat kapott, v a l a m i n t ezért a t a n u l m á n y é r t és a Bashö — sono kanshö to hihyö ('Bashö — értékelése és kritikája', 1955— 56) címűért Shinchösha irodalmi díjat és elnyerte a japán művészeti akadémia díját is. A Kakinomoto no Hitomaro oboegaki ('Feljegyzések K a k i n o m o t o no H i t o m a r o ról', tan., 1958—61) szintén Yomiuri-díjas lett, s az élete főművének számító Shi no jikaku no rekishi ('A költészet ö n t u d a t á n a k története', 1979) c. m u n k á j á é r t irodalmi nagydíjat kapott. 1972-től a japán művészeti társaság igazgatója, 1984-től pedig elnöke. 1983-ban m e g k a p t a a japán k u l t ú r á é r t kitüntetést. A j a p á n művészeti akadémia tagja. O E g y é b művei: Shösetsu no saihakken ('A regény újrafelfedezése'); Gendai haikil ('Modern haiku', antológia, 1951—52); Saishin haiku saijiki ('Legúja b b haiku glosszárium', Yomiuri díjas, 1971—72); Inochi to katachi — nihonbi no minamoto o saguru ('Elet és forma — a j a p á n szépség f o r r á s á t keresve', N o m a díjas mű, 1981); Kuka saijiki ('Haiku és

705

YAMAZ tanka glosszárium', 1986). O G y ű j t , kiad.: Yamamoto Kenkichi zenshü ('összes művei', 1983—85). Varrók Ilona Yamamoto Saimu; Jamamoto Szaimu (költői név); Yamamoto Nashitake (eredeti név); (1610—1682. márc. 20.?): j a p á n haifeköltő. Matsunaga Teitoku — akit gyermekkorától ismert — volt mestere a haikaiköltészetben, így az ő Teimon iskolájához csatlakozott (-*kofü). A haikai történetében meghatározó jelentőségű 1629-es, Kyotöban megrendezett haikai találkozót ő vezette, s Matsunaga megbízásából ő szerkesztette a Teimon iskola Takatsukubashü c. antológiáját. Matsunaga halála után a Teimon iskola másik jelentős költőjével, Yasuhara Teishitsuval rivalizált, mindketten s a j á t m a g u k a t tekintették Matsunaga Teitoku költészete valódi letéteményesének. Varrók Ilona Yamamoto Shügorö; Jamamoto Súgoró (írói név); Kiyomizu Satomu (eredeti név); (Yamanashi tart., 1903. jún. 22.—1967. febr. 14.): japán író. Az általános iskola befejezése u t á n egy Yamamoto Shügorö nevű zálogháztulajdonosnál lakott, íróként az ő nevét vette fel. A nagy kantöi földrengés után egy ideig Kansai vidékén élt, első műve — mely meghozta számára a sikert — a Sumaji fukin ('A Sumaji templom környéke', 1926) c. novellája a Kansai vidékén szerzett élményeket dolgozza fel. 1928— 29-ben Chiba tartományban, Urayasu városban élt, ezalatt díjat nyert egy gyermekfilm-forgatókönyv pályázaton. Az Urayasuban élő emberek életéről, szokásairól, Urayasu tájairól szól lírai remekműve, az Aobeka monogatari ('Kék csónak történetek', 1960). Különböző folyóiratokban jelentek meg ifjúsági novellái, illetve a taishüshösetsu ('népszerű elbeszélés') műfajában írott művei. 1943-ban a Nihonfudöki ('Egy japán nő kötelességei') c. művéért, melyben a feudális világban látszólagos alávetettségben élő asszonyok erős egyéniségét m u t a t j a be, Naoki-díj&t k a p o t t , de nem fogadta el. Számos alkotásában megjelennek a feudális kor szamurájai, illetve az Edo kori városlakók, e művei közül kiemelkedik a megjelenésekor igen nagyra értékelt történelmi regény, a Momi no ki wa nokotta ('A fenyőfa megmaradt', 1954—56). Az Aobeka monogatari és a Momi no ki wa nokotta c. műveiért a Manichi kiadó díját neki ítélték, valamint a Bungeishunju olvasói díját is elnyerte, de ezeket a d í j a k a t sem vette át. O Novellái alapján készítette Kurosawa Akira — hazánkban is bemutatott

— Dodes'ka-den (ua., 1970, Japán) c. filmjét. O Gyűjt, kiad.: Yamamoto Shügorö shösetsu zenshü ('Yamamoto Shügorö összes regénye', 1967—70); Zenshü mishüroku sakuhinshü ('Az összes művekből kimaradt művek', 1972—82); Yamamoto Shügorö zenshü ('Összes művei', 1981—84). Varrók Ilona Yamamoto Yüzö; Jamamoto Júdzó (Tochigi, 1887. július 27.—Yugawara, 1974. jan. 11.): japán író. Egyetemi évei a l a t t barátaival (Akutagawa Ryünosukéval, Kikuchi Kannal) elindították a Shinshichö c. folyóirat harmadik sorozatát (->richiha). 1915-ben végzett a Tökyö Egyetem német szakán, és különböző színházak házi szerzője lett, de nem t u d o t t alkalmazkodni a japán kulisszák mögötti élethez, s a modern drámával kezdett foglalkozni. Lefordította Strindberg Haláltánc c. d r á m á j á t (japán címe: Shi no buyö); m a j d egymás után írta a színműveket, melyek közül kiemelkedik az Eijigoroshi ('Gyermekgyilkosság', 1920) c., egy tragikus sorsú asszonyról s egy vele együttérző rendőrről szóló darab. Az ugyancsak 1920-ban b e m u t a t o t t Seimei no kan ('Az élet koronája') c. műve nagy hatással volt az új japán d r á m a kibontakozására. (Drámáinak első gyűjteménye is ezzel a címmel jelent meg.) E g y évig az Engeki shinchö c. folyóirat főszerkesztője volt. O 1926-tól érdeklődése a regény felé fordult. Regényeit — melyek közül kiemelkedik a háromrészes Nami ('Hullám', 1928), az Onna no isshö ('Egy asszony élete', 1932— 33), a Shinjitsu ichiro ('Az igazság ú t j a ' , 1935—36) és a Robö no ishi ('Útszéli kő', 1922) erőteljes dramatikus szerkesztés jellemzi. Kikuchi K a n n a l , Akutagawáv al egyesítették a drámaírók és a regényírók társaságát, létrehozva a J a p á n Irodalmi Társaságot. A háború alatt tiltakozott a militarizmus ellen, tiltakozása jelképeként Nihon shökokumin bunkó ('Japán gyermekkönyvtár') c. indított sorozatot, és s a j á t otthonában gyermekkönyvtárat nyitott. A háború után japán nyelvészettel is foglalkozott. 1941-től a j a p á n művészeti akadémia tagja, 1947-től parlamenti képviselő volt. O Gyűjt, kiad.: Yamamoto Yüzö zenshü ('Összes művei', 10 köt., 1939—41); Yamamoto Yüzö bunkó ('Yamamoto Yüzö könyvtára', 11 köt., 1947—50); Yamamoto Yüzö zenshü ('Összes művei', 12 köt., 1976 —1977). O Angol ford.: G. Shaw: Three Plays ('Három színmű', Tökyö, 1935, 1957). Varrók Ilona

706

Yamamoto Eizö; Ryökan

Yamamoto

Ryökan:

YAMAM Yamamura Bochö; Jamamura Bocsó (írói név); Yamamura Bochiyö (írói névváltozat); Tsuchida H a k k u y ü (eredeti név); (Gumma prefektúra, 1884—1924): japán költő, író. Sei sanryö hari ('Szentelt prizma', 1915) c. verseskötete egyedülálló a modern japán költészetben. Megjelenésekor valósággal sokkolta az irodalmi közéletet egymás mellé állított, látszólag össze nem függő képeivel. Azóta ítélték már imaginistának, kubistának és szimbolistának éppúgy, mint futuristának vagy szürrealistának. További két kötete — Kaze wa kusaki ni sasayaita ('A szél susogta a fűnek és a fáknak', 1918); Kozue no su nite ('Fészekben a fa tetején', 1921) — hangneme élesen elüt az előzőtől vallásos tónusával és őszinte hangütésével. Kumo ('Felhők', 1924) c. kötetének egyszerűségét gyakran „orientálisnak" minősítik. O Legismertebb regénye, a Jüjika ('A kereszt', 1922), egy keresztény hitre á t t é r t ember története. Kristó Pál Yamamura-za: —>japán irodalom,

kabuki

Yamanouehi Hideo: -*•Satomi Ton Yamanoue no Okúra; Jamanoue no Okúra (660?—733?): japán költő. A -+Manyöshü egyik legjelentősebb költője, a Narakor egyik legnagyobb műveltségű irodalmára volt. Korának minden műfajában alkotott, a ManyöshiZban 10 chöka, 62 tanka, egy sedöka, két —• kanshi költeménye található és egy kanbun (kínai elemekkel kevert) stílusban írott esszéje, melyben életszemléletét fejti ki. A kínai költemények és a chökák közül nyolc elé^előszót is írt, szintén kanbun stílusban. O állította össze a régi és korabeli dalok gyűjteményét, a Ruiju karin ('Dalok osztályozott gyűjteménye') c. kötetet. Életéről a Shokunihongi tartalmaz adatokat, illetve a Manyöshüban szereplő műveiből következtethetünk rá. 701-ben hivatalos küldöttség, ún. kentöshi tagjaként Kínába indult, de a viharos idő miatt vissza kellett térniük a fővárosba. Az útközben írott tanka az első költeménye, melynek a d á t u m a ismert. A következő évben eljutott Kínába, ahol körülbelül két évig maradt, s nagy hatással volt rá a kínai költészet, a buddhizmus, és a konfucianizmus. J a p á n b a visszatérve különböző tisztségeket töltött be, többek között a kyus~hüi Chikuzen t a r t o m á n y kormányzój volt. Ez az időszak meghatározó művészetében: ekkor írta legjobb verseit s költészetében új témák jelentek meg. Jellegzetes alkotása a Hinkon mondóka ('Párbeszédes 45*

dal a szegénységről'), ill. banka költeményei (elégiái), mint pl. az Otomo no Tabito (665—731) feleségének halálára írott verse. Otomóval, a költőtárssal való kapcsolata termékenyítően h a t o t t lírájára. O K o r t á r sai között nem akad még egy hozzá hasonló humanista, társadalmi témákat is érintő költő. Hangvétele egyéni, kora költészetében páratlan módon ír az élet sötét oldalairól is, a szegénységről, éhínségről, öregkorról, az élet múlandóságáról. Saját családja is megjelenik verseiben, gyerekei, felesége, s ezzel kapcsolatban a konfuciánus erények, önmagát pedig ironikusan szemléli. Mindezek mellett gyönyörű lírai hangvételű költeményeket is írt. Prózai művei az esszéirodalomhoz állnak közel, ilyen értelemben a japán esszéirodalom megteremtője. O Magyarul: 1 vers (Kosztolányi D., Idegen költők, 1988). Varrók Ilona yamato-e:

japán

irodalom

Yamato monogatari; Jamato monogatari wto monogatari) O írod,.: Takeda Y.—Mizuno K.: Y a m a t o monogatari shökai (1936); Takahashi: Y a m a t o monogatari (1962). Varrók Ilona Yamazaki Ansai; Jamadzaki Anszai; Suika; Shidemasu (írói nevek); Yamazaki Yoshi (eredeti név); (Kyotö, 1618. dec. 9.—uo., 1682. szept. 16.): japán konfuciánus gondolkodó. Gyermekkorában b u d d h i s t a szerzetesnek készült, de Csu Hszi ( j a p á n nevén Shushi vagy Shuki) műveivel megismerkedve á t t é r t a konfucianizmusra, és a templomi életet o t t h a g y v a visszatért Kyotöba. Csu Hszi írásainak nagy részét megjelentette. 1655-től haláláig t a n í t o t t : tanítványainak s z á m a több ezerre t e h e t ő . O A sintó számos irányzatával foglalkozott, illetve ezek szintézisét próbálta megteremteni a Csu Hszi-féle konfucianizmus hatására (-»•kangakusha). Az általa i n d í t o t t iskola a Kimongakuha, s az általa képviselt sintó irányzat a Suika shinto. O A konfucianizmus és a sintó japánbeli alakulására gyakorolt hatása olyannyira jelentős, hogy a Meiji restauráció egyik eszmei forrásának tekintik. O Művei: Suikasö ('Suika könyve', költemények); Shidemasu bunshü ('Shidemasu írásai'). O Gyűjt, kiad.: Yamazaki Ansai zenshü ('Összes művei', 1936—37). Varrók

Ilona

Yamazaki Masakazu; Jamadzaki Maszakadzu (Kyotö, 1934. márc. 26.—): japán drámaíró, irodalomkritikus. Gyerekkorában egy ideig Mandzsúriában élt, a p j a halála után került vissza J a p á n b a . A Kyotö Egyetem irodalom* szakára i r a t k o z o t t be, esztétikát t a n u l t . 1956-ban végzett ugyan, de tovább f o l y t a t t a t a n u l m á n y a i t . Ekkortól kezdett d r á m á k a t írni. 1963-ban szület e t t a Kishida-díj&s Zeami (ua.) c. remekműve. Irodalomkritikai munkái közül kie-

melkedik az Ogai tatakau kachö ('Ogai, a küzdő családfő', 1972) c., mellyel új távlat o k a t n y i t o t t a Mori Ögai-kutatás terén. O E g y é b művei: Gekiteki naru seishin ('Drámai lelkület', tan., 1966); Gekiteki naru nihonjin ('Drámai j a p á n o k ' , színmű, 1971); Yawarakai kojinshugi no tanjö ('Az enyhe individualizmus születése', tan., 1984). O G y ű j t , kiad.: Yamazaki Masakazu chosakushü ('Yamazaki Masakazu művei', 1981— 82). Varrók Ilona Yamazaki Sokan; Jamadzaki Szókan (költői név); Shina Norishige (eredeti név); (1465?—Shikoku?, 1539. nov. 7. v a g y 1540.? júl. 22.): j a p á n renga- és haikuköltő. E r e d e t i nevét, születési és halálozási évét, és életének egyéb a d a t a i t illetően többféle elmélet létezik, de teljesen _bizonyosat nem lehet tudni. Valószínűleg Omi t a r t o m á n y ból származott és Ashikaga Yoshihisa, vagy Yoshiteru sógun szolgálatában állt, m a j d szerzetes lett, s szerzetesként Yamazakiban élt, innen származik költői neve. K a p csolatban állt az Ikkyü Söjun szerzetes iskolájához tartozó rera/aköltővel, Söchöval, s olyan haikai g y ű j t e m é n y e k szerkesztésében v e t t részt, mint például a Haikai rengashö ('Haikai renga g y ű j t e m é n y ' , 1532— 55?), mely a hokku és tsukeai költemények kiváló d a r a b j a i t g y ű j t ö t t e össze. Ez az antológia később Shinsen inutsukubashü c. v á l t ismertté, nagy h a t á s t gyakorolva a ->•haiku Danrin irányzatára. Több renga találkozón vett részt. O Költeményeit a nyers humor jellemzi (—>kyöka); valamint a költészet és a mindennapi élet összefonódása a zen hatására. Számos ->renga költem é n y t is írt, de elsősorban haikai rengdkat k ö l t ö t t , elindítva a haikai önállósodását, egy ú j m ű f a j születését. A haikai, a későbbi haiku költészet a t y j á n a k tekintik. O Magyarul: 1 vers (Faludy Gy., Test és lélek, 1988). O írod.: Yoshikawa I.: Y a m a z a k i Sokan den (1955). Varrók Ilona Yamin [jamin], M u h a m m a d ; Muhammad Yamin (névváltozat); (Sawah Lunto, N y u g a t - S z u m á t r a , 1903. aug. 23.—Dzsakarta, 1962. okt. 26.): indonéz költő, drámaíró, műfordító. K é t verseskötete: Tanah Air ('Szülőföldem', 1922), Indonesia Tumpah Darahku ('Szülőhazám Indonézia', 1918). Az u t ó b b i t az Össz-Indonéz Ifjúsági Kongresszus alkalmából a d t a ki. E kongresszuson határozták el, hogy a szigetvilág ú j összekötő nyelve a Bahasa Indonesia (indonéz nyelv) lesz az addig használt holland helyett. Versfordításai elsősorban szonettek — e m ű f a j t Y a m i n honosította meg

708

YANAG Indonéziában. Költeményeinek egy része a H. B. Jassin által k i a d o t t P u j a n g g a Baru: Prosa den Puisi ('Új író: Próza és költészet', 1963) c. k i a d v á n y b a n található meg. Yamin fordította indonéz nyelvre W. Shakespeare és R . Tagore t ö b b művét. Idősebb korában felhagyott az írással és a politikai arénába szállt. O Történelmi tárgyú drámái: Kalau Dewi Tara Sudah Berkata ('Tara istennő azt m o n d o t t a . . . ' , 1932); Ken Angrok dan Ken Dedes ('Ken Angrok és Ken Dedes', 1934); Gajah Mada (ua., 1946); Pangeran Piponegara ('Diponegoro herceg', 1950). O írod.: A. Teeuw: Modern Indonesian Literature (1967); Ayip Rosidi: Ichtisar Sedjarah S a s t r a Indonesia Modern (1969); Linus Suryadi: Tonggak Antology Puisi Indonesia Modern (1987). Török Sándor yampeaa [jampeá]: a Ghánában élő ashanti népcsoport történeti klándicsérő m ű f a j a . Kizárólag a dobköltészet (->fekete-afrikai irodalmi formák) „beszélő d o b j a i " szólalt a t j á k meg az Adae szertartáson, amelyre kétszer kerül sor a hagyományos időszámítás szerinti 14 napos ciklusokban. A klánok történeti h a g y o m á n y a i t az ősi hiedelemvilág motívumaival átszőve a d j a elő. O (—>Ghána irodalma, dicsőítő irodalom, történeti ének) O írod.: R . S. R a t t r a y : Ashanti (1923); J . Gleason: Leaf and Bone. African Praise-Poems (1980) Biernaczky Szilárd Yanagawa Shunyö; Janagava Sunjó (írói név); Yanagawa Tsurayuki (eredeti név); (Tökyö, 1877. márc. 5.—1918. jan. 3.): japán regényíró. Tizennyolcéves korában Ozaki Köyö vezette be az irodalmi életbe. Első sikert a r a t o t t műve, a Yume no yume ('Álmok álma', reg., 1900), a Yomiuri ShimbunbaLii jelent meg. A Nishikigi (Brok á t f a ' , reg., 1901) t o v á b b növelte hírnevét, s az OzaH-iskola jelentős írójaként t a r t o t t á k számon. Később kateishösetsu ('családregény') íróként ért el sikereket. A Nasanu naka ('Meddő kapcsolat', 1912—13) c. regényét színdarabként is b e m u t a t t á k . O Műveiben a feudális családrendszer drámáiról ír, a Taishö kori taishüshösetsu ('népszerű regény') előkészítőjeként jelentős munkássága. Varrók Ilona Yanagi Muneyoshi; Janagi Munejosi; (Tökyö, 1889. márc. 21—1961. m á j . 3.): j a p á n műkritikus, népművészetkutató, filozófus. A Gakuin iskola u t á n a Tökyö Egyetem pszichológia szakán t a n u l t tovább. A Gakuinben t ö l t ö t t idő alatt ismerte meg Mushanoköji Saneatsut, Shiga

N a o y á t , s együtt alapították a Shirakaba c. folyóiratot, mely köré a Shirakabaha irodalmi köre szerveződött. Yanagi Muneyoshi — a kör tagjai közt egyetlenként — t u d o m á n y o s érdeklődésű volt. William James valláspszichológiája nagy hatással volt rá, s a miszticizmus felé fordult. E l ő b b az európai középkori miszticizmus foglalk o z t a t t a , s számos t a n u l m á n y t írt e t é m á ról, m a j d egyre inkább Kelet felé fordult, s a j a p á n buddhizmussal kezdett foglalkozni, a j a p á n népi buddhista hittel. A miszticizmus iránti érdeklődése vezette Blake t a n u l mányozásához. Jelentős a japán népművészet, a j a p á n kézművesség értékeinek bem u t a t á s a terén végzett m u n k á j a . O Művei: William Blake (ua., 1914); Blake no kotoba ('Blake szavai', 1914); Bukkyöto aku ('A b u d d h i z m u s és a rossz', 1958). O G y ű j t , kiad.: Yanagi Muneyoshi zenshü ('Összes művei', 1980—82). Varrók Ilona Yanagita Kunio; Janagita Kunio (Hyögo t a r t . , 1875. júl. 3 1 . - 1 9 6 2 . aug. 8.): j a p á n n é p r a j z k u t a t ó , költő. A Tökyö E g y e t e m Jogi K a r á n végzett 1900-ban. Az egyetem elvégzése u t á n b e j á r t a J a p á n t , irodalmi konferenciákat szervezett, előadásokat t a r t o t t , s az egyes vidékek népszokásait összeg y ű j t v e számos kötetet jelentett meg e témáról; híres például a Töno monogatari ('Töno történetei', 1910) c. kötet. Első írásai Mori Ogai lapjában, a Shigarami zöshiban jelentek meg. Diákkorától foglalkozott a h a g y o m á n y o s japán waka és modern költészettel, költeményeit a Bungakukai c. folyóirat közölte. H a m a r ismeretségbe k e r ü l t a kor jeles íróival, Tayama Kataijal, Kunikida Doppoval, s e g y ü t t állították össze, és a d t á k ki a -*•shintaishi ('új stílusú vers') híres k ö t e t é t , a Jojöshi c. antológiát. O ism e r t e t t e meg Tayama K a t a i t , Kunikida D o p p o t , Shimazaki Tösont Zola, Maupassant és A. Francé műveivel, nagy h a t á s t gyakorolva művészetükre. A Tayama K a tai által képviselt naturalista irányzattal azonban nem t u d o t t megbarátkozni, s egyre i n k á b b eltávolodott az irodalmi élettől, a néprajz k ö t ö t t e le. Különösen a falusi hag y o m á n y o k b a n megjelenő népi hitvilág foglalkoztatta. 1913-tól indította el a Kyödo kenkyü ('Szülőföldkutatás') c., m a j d ennek megszűnése után a Minzoku ('Nép'), ill. a Minzokudenshö ('Néphagyományok') c. folyóiratokat. Összegyűjtötte és feldolgozta a j a p á n népmeséket, legendákat, közm o n d á s o k a t , népdalokat. Nyelvészként ref o r m o k a t szorgalmazott a japán nyelv okt a t á s á n a k terén, s k u t a t t a a különböző nyelvjárásokat, pl. az okinavai nyelvjá-

709

YANEZ rást. E k u t a t á s a i r ó l írott tanulmányai közül kiemelkedik utolsó műve, a Kaijö no michi ('Tengeri út', 1961) c., melyben felveti a j a p á n n é p eredetének kérdését is, és összefoglalja egész életének munkásságát. O Rendkívül szerteágazó kutatásaival, számos publikációjával a j a p á n néprajztudomány m e g t e r e m t ő j e k é n t nagy jelentőségű m u n k á t v i t t véghez. N é p r a j z t u d o m á n y i intézetet a l a p í t o t t , s kiemelkedő életművéért kulturális érdemrenddel t ü n t e t t é k ki. O Egyéb t a n u l m á n y a i : Yama no jinsei ('Élet a hegyek között', 1926); Minkandenshöron ('Tanulmányok a néphagyományról', 1934); Kokugo no shörai ('A japán nyelv jövője', 1939); Momen izen no koto('Ami a p a m u t előtt volt', 1939); Nihon no matsuri ( ' J a p á n ünnepek', 1942); Shintö to minzokugaku ('A sintó és a néprajztudomány', 1943); Kokushi to minzokugaku ('A japán történelem és a n é p r a j z t u d o m á n y ' , 1944); Haikai hyöshaku ('Kommentárok a haikairól', 1947); Fukönaru geijutsu ('Hán y a t o t t sorsú művészet', 1953). O Gyűjt, kiad.: Yanagita Kunio sensei chosakushü ('Yanagita K u n i o tanár úr művei', 1947— 1951); Yanagita Kunioshü ('Yanagita Kunio művei', 1962—1971). Varrók Ilona Yánez [jányesz], Agustín (Guadalajara, 1904. m á j . 4.—Mexikóváros, 1980. jan. 17.): mexikói író. 1952 és 1959 között Jalisco állam k o r m á n y z ó j a volt, 1962-től 1970ig államtitkár, 1973-tól haláláig a Mexikói Nyelvi A k a d é m i a elnöke. Politikai írásait a Discursos al servicio de la educación pública ('Értekezések a közoktatás szolgálatában') c. h a t k ö t e t e s műben a d t a közre. H a z á j a kultúrtörténetéről és irodalmáról szóló eszszéi: El pensador mexicano ('A mexikói gondolkodó', 1940); Genio y figurás de Guadalajara ( ' G u a d a l a j a r a szelleme és személyiségei', 1941); Flor de juegos antiguos ('Régi játékok színe-java', 1942); Mitos indígenas ('Bennszülött mítoszok', 1942); El contenido social de la literatura iberoamericana ('Az ibér-amerikai irodalom társadalmi tartalma', 1944); El clima espiritual de Jalisco ('Jalisco szellemi klímája', 1945); DonJusto Sierra (1950). A kritika elismerését Al filo del agua ('Az ár mentén', 1947) c. regénye hozta meg számára. A faulkneri belső monológ t e c h n i k á j á v a l írt mű a — többek között — R . Castellanos, J . Rulfo, C. Fuentes nevével fémjelzett, ún. forradalmi regény v o n u l a t á b a illeszkedik, és az irányzat egyik legjelentősebb alkotása. La creación ('A teremtés', 1959) c. regényében az előző mű egyik e p i z ó d j á t dolgozza fel. Ojerosa y pintada ( ' K a r i k á s szemű és kifestett nő', 710

1959) c. regényében egy mexikóvárosi taxis egyetlen n a p j á t ábrázolja. La tierra pródiga ("Tékozló föld', 1960) a mexikói tengerparti termőfold modernizációjának t á r s a d a l m i következményeit választja témájául, míg a Las tierras flacas ('A sovány földek', 1962) az 1920—1925 között eltűnő feudális világ o t ábrázolja. O Egyéb művei: Tres cuentos ('Három elbeszélés'. 1964); Los sentidos del aire ('A levegő érzékei', 1964); Las vueltas del tiempo ('Az idő változásai', reg., 1973). Radnai Margit Yánez [jányesz], Mirta (Havanna, 1947. á p r . 4.—): kubai költőnő, írónő, egyetemi t a n á r . Verseskönyve 1970-ben jelent meg Las visitas ('Látogatások') c. A. Rocasolano szerint verseit a múlt újjáteremtésének vág y a és merész képzelőerő jellemzi. Az utóbbi időben inkább elbeszéléseket ír. 1983b a n La hóra de los mameyes ('A mameyek ó r á j a ' ) c. regényt a d o t t ki, amely sok humorral és élénk képzelőerővel idézi fel az 1940-es, 1950-es évek világát. Gyermekkönyveket is írt. O Egyéb művei: Serafín y su aventura con los caballitos ('Serafín és a körhintával való kalandja', mese, 1979); La Habana es una ciudad bien grandé ( ' H a v a n n a nagyon nagy város', mese, 1980). O Magyarul: 2 vers (Simor A., Tandori D., K r ó n i k a a jövőnek, anto., 1988). Simor András yankamanci [yankamanszi] halandzsaszövegekkel megtűzdelt produkciói a konyhaművészettől a családi életen át a m u z u l m á n vallás és a politikai élet szokásaiig a legkülönfélébb témák —*•szatírái, ill. a ,,komoly" énekek -* paródiái. A m ű f a j a rádió és tévé térhódítása óta mindinkább h á t t é r b e szorul. O (—>hausza; irodalom, Nigéria irodalma, vándorkomédiás) O írod.: C. G. B. Gridley: Yankamanci — The Craft of the H a u s a Comedians (African Language Studies, 1967); Y. Ogunbiyi (szerk.): D r a m a a n d Theatre in Nigéria (1981); U m a r u B. Ahmed: A T a x o n o m y of H a u s a D r a m a (1985). Biernaczky Szilárd Yano Ryükei; J a n o Rjúkei (írói név); Yano Fumio (eredeti név) (Bungo t a r t . , 1850. dec. 1.—1931. jún. 18.): j a p á n író,

YAROK politikus. 1870-ben került a fővárosba, Tökyőba. 1877-ben a Yübinhöchi shimbun főszerkesztőhelyettese lett. 1878-től különböző hivatalokat t ö l t ö t t be — többek között a Pénzügyminisztériumban —, m a j d visszatért a Yübinhöchi shimbunhoz a kiadó igazgatójaként. Részt vett a Kaishintö p á r t megalakításában, és 1882-től a Yübinhöchi, a p á r t l a p j á n a k irányítója lett. A regényírást eszköznek tekintette politikai elvei, eszméi közvetítésére. Leghíresebb történelmi regénye, a thébai szabadságharcosról, Epameinóndaszról szóló Keikoku bidan ('Szép t ö r t é n e t e k a kormányzásról', 1884) c. müve, mellyel a szabadság és a demokrácia híveinek kívánt példát m u t a t ni, nagy sikert a r a t o t t a korabeli ifjúság körében. A p a r l a m e n t megalakulásakor váratlanul szakított a politikával, és sokak meglepetésére a császári ügyek h i v a t a l á b a lépett be. Kiadóvállalat alapításával is próbálkozott, de vállalkozásai nem j á r t a k sikerrel. Élete végén az Osaka Mainichi shimbun kiadójának elnökhelyettese volt. O A Meiji koi seijishösetsu ('politikai regény') tipikus képviselője. O Egyéb művei: Ukishiro monogatari ('Hadihajó történet', kalandreg., 1890); Shinshakai ('Űj társadalom', reg., 1902); Shakaishugizenshü ('Művek a szocializmusról', tan., é. n.). Varrók Ilona Yanou fjanu], Étienne (Balatchi, Nyug a t - K a m e r u n , 1939—): francia nyelven alkotó kameruni írónő. Doualában befejezve felső iskoláit magániskolái szakfelügyelő lett, utóbb az elöljárói hivatalban vállalt m u n k á t . Különféle helyi kormányzati hivatalokban volt alprefektus, m a j d Párizsb a n továbbképezte magát, s végül a miniszterelnöki hivatal adminisztratív igazg a t ó j a lett. O P á l y á j a elején közzétett néh á n y novellát, és írt egy nagysikerű regényt. A L'Homme-dieu de Bisso ('A bissói ember-isten', 1974) megjelenése u t á n egy évvel elnyerte az Association des Ecrivains de Langue Francaise (ADELF) afrikai nagydíjéit. A mű párhuzamos élettörténet: egy afrikai fiatalember, Man'si, aki istenné lesz, hogy megtisztítsa faluját a bűntől, u t ó b b felveszi a kereszténységet a jegyese kedvéért. Egy francia fiú viszont, akinek az a n y j a Man'si kezéből ivott szentelt vizet, fellázad szülei ellen és a helyi vallást követi. A regény élesen világít rá arra a tényre, hogy az animizmus és a kereszténység nem két ellentétes u t a t , hanem egymásra épült hierarchiát jelent a bennszülöttek számra. O írod.: Claire Dehon: Le román camerounais d'expression fran9aise (1989). Biernaczky

Szilárd 711

Yarbo [jábo], Chelsea Quinn (eredeti név); T e r r y Nelson Bonner, Vanessa Pryor (írói álnevek); (Berkeley, 1942. szept. 15.—): amerikai (USA) írónő. Volt térképrajzoló, k á r t y a - és tányérjós, gyermekszínházi menedzser és színpadi szerző (The Little-Girl Dragon of Alabaster-on-Fenunck, 'Alabástrommocsár-tanya kis sárkány lány a', 1973), t o v á b b á az Amerikai Science-Fiction í r ó k Szövetségének titkára. O Operaelőadásokra emlékeztető regényeinek többsége mégsem tudományos, hanem történelmi fantasztikum, melyben a szerelem g y a k o r t a főszerepet játszik. O F ő b b művei még: Time of the Fourth Horseman ('A negyedik lovas ideje', reg., 1976); Hyacinths ('Jácintok', reg., 1983); The Saint-Germain Chronicles ('A Saint-Germain krónikák', reg., 1983); The Godforsaken ('Az istenverte nyomorult', reg., 1983); The Mortal Glamour ('Halálos ragyogás', reg., 1985). Somogyi György yarö kabuki; jaró kabuki : a j a p á n —>kabuki elnevezése korai időszakában. Erkölcsi megfontolások alapján a k o r m á n y 1629-ben betiltotta a keisei kabukit ('gésakabuki'), s egyúttal a nők színpadi szereplését, s így a női szerepeket fiúk alak í t o t t á k . 1652-ben betiltották a — szintén erkölcstelennek ítélt — wakashü kabukit ('fiúkabuki') is, de a m ű f a j ismertebb színészei engedélyt kaptak további előadásokra, amennyiben monomane kyögent ('a dolgokat imitáló kyögen') adnak elő, s az addigi nőies megjelenés helyett az előadásokon férfi hajviselettel és öltözetben jelennek meg. A y a r ö kabuki 1655 t á j á t ó l körülbelül 1681-ig élte virágkorát, és a Genroku-korig m a r a d t fenn. Bár f o r m á j á t tekintve változott, megőrzött elemeket a korábbi wakashü kabuki erotikus jellegéből is. Fejlődési lépést jelentett a kabuki történetében, a Genroku kori kabuki előkészítője volt. A yarö k a b u k i keretében előadott -^kyögenek szövegkönyve nem m a r a d t fenn, de a Matsudaira Naonori, Yamato kormányzójának n a p l ó j á b a n és máshol található feljegyzések a l a p j á n lehet következtetni az előadások jellegére. F ő elemei a következők voltak: 1. tánc, 2. nö, ill. kyögen darabok a színészek szabad interpretálásában, vagy kabuki adaptációként 3. régi —yjöruri darabok k a b u k i adaptációi 4. korabeli szokások d r a m a t i z á l t bemutatása. E k k o r kezdtek elkülönülni a szereptípusok, ezeket a típusokat fejlesztették t o v á b b a Genroku kori kabukih&n. Ekkor kezdtek először díszleteket alkalmazni, kialakultak a kabuki m ű vészet alapjai, sajátos előadási technikái,

YASAR melyeket a Genroku kori kabuki tökéletesít e t t , a korábbi rövid egyfelvonásos kyögeneket f e l v á l t o t t a a hosszabb tsuzuki kyögen. O (^kabuki, japán irodalmi formák). Varrók Ilona Ya§ar Kemal [jasar kemal] (írói név); Kern al Sadik Gögceli (eredeti név) (Hemite [Gögceli] köyü, Adana, 1922—): török író. Mindössze hét esztendeig járt iskolába, s máris a „gorkiji e g y e t e m " évei következtek: mintegy negyvenféle fizikai és szellemi m u n k á b a kóstolt bele. 1936-ban Bartók B.val is találkozott, aki Adana környékén j á r t g y ű j t ő ú t o n a török és a magyar népzene rokonságát bizonyítandó. Kalandos ifjúsága — melyről a bajor televízió filmet forgatott — a l k a l m a t a d o t t számára, hogy alaposan megismerje a délkelet-anatóliai falvak és városok lakóit, egymáshoz és a természethez fűződő kapcsolataikat. Az élmények mellett népdalokat és -meséket is g y ű j t ö t t , így a folklór „tiszta f o r r á s a " is h a t o t t írói világának alakulására. Tizenhét éves k o r á b a n jelent meg első verse; első népköltési g y ű j t e m é n y e 1943-ban látott napvilágot: Agitlar ('Siratódalok'). Politikai okokból n é h á n y hónapot a kozani börtönben kellett raboskodnia; szabadulása után I s z t a m b u l b a költözött (1951). A Cumhuriyet c. lap m u n k a t á r s a k é n t , tárcái mellett riportsorozataival ( D ü n y a n i n en büyük ciftliginde yedi gün, 'Hét n a p a világ legnagyobb birtokán') vált országosan ismertté. Ugyanez a valóságközeliség jellemzi novelláit is (Sari Sicak, 'Sárga hőség', 1952). Első nagyobb lélegzetű műve a hol kisregénynek, hol hosszú novellának aposztrofált Teneke ('Bádog', 1955) a k á r h a egyetlen lélegzetre íródott volna, olyan zárt kompozíciós egységet alkot — egyben átvezet a regények korszakába. Első regénye, az Ince Merned (1955: K o r y ü r e k P., A Sovány Mehmed, 1963; Ince Merned 2, 1969, Ince Merned 3, 1984) lapjain a Taurus-hegység betyárvilága elevenedik meg olyan hitelességgel, hogy a vidék egyes öregjei ma is azt regélik, hogy találkoztak a fiktív főhőssel. . . Ugyanez a mítoszteremtő erő segíti Qukurova népét a kegyetlen természeti és társadalmi erők ellenében a puszta létért folytatott küzdelemben, ahogy egy másik trilógiája példázza: Orta Direk (1960: Tasnádi Edit, Ördögszekerek ú t j á n , 1983); Yer Demir Gök Bakir ('Vas a föld, réz az ég', 1963); Ölmez Otu ('A halhatatlan fű', 1969). Mint a tenyerét, úgy ismeri szülőföldjét, könyveiben a t á j szinte lélegzik; de ugyanolyan otthonos e t á j lakóinak gondolat- és érzésvilágában is. Egyetlen érzés: a félelem

a „főhőse" az ugyancsak itt játszódó, s megkomponáltságában egy szimfóniára emlékeztető kétrészes regénynek: Kimsecik ('Senki', vagy Yagmurcuk Ku§u, 'Esőcske m a d á r ' ) , Kale Kapisi ('Várkapu', 1986). Ahogy e realista regényeket elementáris mitikus erő h a t j a át, „eposzregényei" is ezer szállal kapcsolódnak a valósághoz: Agridagi Efsanesi ('Az Ararát legendája', 1970); Binbogalar Efsanesi ('Az Ezerbikák legendája', 1971) stb. Nyelvében a népköltészet gazdagsága él tovább; tájnyelvi szavait, sajátos kifejezéseit Ali Püsküllüoglu v e t t e leltárba: Ya§ar Kemal Sözlügü ('Ya§ar Kemal-Szótár', 1974). O Azon kevés író közé tartozik, akinek sikerült á t t ö r n i e a „kisnépek" irodalmainak korlátait. Nemcsak h a z á j á b a n n y e r t különböző d í j a k a t , s tekintik élő klasszikusnak, hanem külföldön is. Műveit közel negyven nyelvre fordít o t t á k le, A Sovány Mehmedből P . Usztyinov filmet is f o r g a t o t t (1983). E l n y e r t e a nemzetközi Del Duca díjat, a strassbourgi egyetem „az egyetemes kultúrára gyakorolt h a t á s á é r t " díszdoktorává avatta, s évek óta szerepel a Nobel-díj várományosai között. O További főbb művei: Tas Qatlasa ('Ha megrepedne a kő', tárcák, esszék, 1961); Demirciler Qarqisi Cinayeti ('Gyilkosság a kovácsok csarnokában', reg., 1974); Kuqlar da Gitti ('A m a d a r a k is elmentek', kisreg., 1978); Deniz Küstü ('Megharagudott a tenger', reg., 1978); Toros Kanin Sesi ('A Taurus vérének h a n g j a ' , reg., 1991). O G y ű j t , kiad.: Bütün Hikáyeler ('Összes elbeszélései', 1967); Bu Diyar Bastan Baqa ( ' E vidék széltében hosszában', riportok, 1971). O Magyarul még: 1 nla (Pusztai E., Előre, 1963, 4757.); 2 nla (Kelemen A., Tasnádi E d i t , Török elbeszélők, anto., 1974). O írod.: Fethi Naci: í n s a n tükenmez (1955); On Türk R o m á m (1971); Mehmet Ya§ar Bilen: Yazdik?a (1980). Tasnádi Edit Ya§ar Nabi:

Nayir,

Ya§ar N a b i

Yasevi, Ahmed: -+Ahmet

Jeszevi

Yasuhara Teishitsu; Jasuhara Teisicu; Teishitsu (költői nevek); Yasuhara Masaakira (eredeti név); (Kyotö, 1610—uo., 1673. dec. 14.): j a p á n haikuköltő. Eredetileg papírkereskedő volt K y o t ö b a n . Matsunaga Teitoku t a n í t v á n y a k é n t Matsuo Bashö előfutára volt; régi stílusban (~*kofü) a l k o t o t t . A haikai (->• haiku) „hét mestere" (sichi-haisen) között t a r t j á k számon. Hírnevét az általa összeállított Teimon antológiának (Gyokkaishü, 1656), illetve ú t t ö r ő jelentőségű, a nyelvjárásokról írott tanul-

712

YDIEN m á n y á n a k (Katakoto, 1650) köszönheti. O Magyaul: 1—1 vers (Kosztolányi D., Kínai és j a p á n versek. 1943; F a l u d y Gy., Test és lélek, 1988). Yasuoka Shötarö; Jaszuoka Sótaró (Köchishi, 1920. máj. 30.—): japán regényíró. Apja a hadsereg állatorvosa volt. Beiratkozott a Keio Egyetemre, m a j d sikertelen vizsgái után behívták k a t o n á n a k . ÉszakMandzsúriába vezényelték, ahol súlyos tüd ő b a j t k a p o t t . A háború után családja elszegényedett, és Yasuoka Shötarö egészségi állapota sem javult. O Első novelláját, a betegágyában írt Garasu no kutsu ('Üvegcipő', 1951) c.-t — mely a Mita bungakuhan jelent meg — Akutagawa-díjra jelölték. E d í j a t végül is két másik művéért, az Inkina tanoshimi ('Borús öröm', 1952) és a Wárui nakama ('Rossz társaság', 1952) c. regényekért k a p t a meg. Szorongásokkal teli gyermekkorából fakadó kisebbrendűségi érzése, a társadalomba való beilleszkedési nehézségei tükröződnek műveiben. A háború a l a t t a későbbi ún. dai son no shinjin ('új tehetségek harmadik nemzedéke') íróinak csoportjához tartozóként ellenszenvvel viseltetett a katonai körök retorikája iránt, és elhatárolta m a g á t a politika minden irányzatától. Miután megkapta az Akutagawa-díjat, a dai san no shinjin írói is sorra elnyerték azt; szerepe ilyen értelemben irodalomtörténeti korszakot nyitott. 1959-ben jelent meg Kaihen no kökéi ('Tengerparti látvány') c. kisregénye, mely a szülő-gyerek kapcsolatot fatalista szemlélettel feldolgozó komor hangvételű művek sorát indította el. Másik kiemelkedő m u n k á j a — melyet hat évig írt — a Ryüritan ('Vándortörténet', 1981) c. történelmi regénye, melyben s a j á t családja történetét dolgozza fel, az Edo-kor végétől a jiyüminken mozgalom koráig. O Egyéb művei: Amerika kanjöryokö ('Érzelmi utazás Amerikában', 1962); Shiga Naoya shiron ('Tanulmány Shiga Naoyáról', 1968). O G y ű j t , kiad.: Yasuoka Shötarö zenshü ('Összes művei', 1971); Yasuoka Shötarö essei zenshü ('Összes esszéi', 1975—76). Varrók

Ilona

yatra: —>játrá Yavuz [javuzj, Hilmi (Isztambul, 1936—): török költő, irodalmár. Jogi t a n u l m á n y a i t félbehagyva a Vatan c. újság m u n k a t á r s a lett; 1964 1969 között a BBC török nyelvű adásánál dolgozott, s közben a londoni egyetemen filozófiát hallgatott. Lexikonszerkesztőség, főiskola, egyetem, kiadók a munkahelyei visszatérte után; könyvkritikái, művészeti és filozófiai kérdéseket fesze-

gető írásai számtalan folyóirat hasábjain olvashatók. Első verseskötete, a Bakiq ku§u ('Tekintetmadár') 1969-ben látott napvilágot, a második, a Bedrettin Üzerine Siirler ('Versek Bedrettinről') költői izmosodását jelzi. A modern líra eszközeivel nyúl a török múlt legszebb hagyományaihoz a Dogu tyiirleri ('Keleti versek', 1977) c.-ben. Ezért a kötetért m e g k a p t a az 1978-as Yeditepe költői díjat. O F ő b b művei még: Felsefe ve Ulusal Kültür ('Filozófia és nemzeti k u l t ú r a ' , tan.-ok, 1975); Román Kavrami ve Türk Romám ('A regény fogalma és a török regény', monográfia, 1979); Yaz tyiirleri ('Nyári versek', költ.-ek, 1981); Gizemli $iirler ('Titokzatos versek', költ.-ek, 1984); Yazm Üzerine ('Az irodalomról', kritikai írások', 1989); Dilin Dili ('A nyelv nyelve', tan.-ok, 1991); Istanbul Yazilari ('Isztambuli írások', memoár, 1991). Tasnádi Edit Yavuz Sultan Selim: -* Szelim,

I.

Y Ban fi bán] (1963—): vietnami írónő. Az 1980-as végén J e l t ű n t nőírók (Nguyén Minh Dáu, Nguyén Thi Ám, Nguyén Thi Thu Hué, Phan Thi Váng Anh, Vő Thi Háo) egyik vezéregyénisége. A Nguyén Duról elnevezett íróiskolában 1992-ben fejezte be t a n u l m á n y a i t . T a n u l m á n y a i közben is több elbeszélése jelent meg, s a Bwc thu; g&i me Áu Co ('Az Au Co asszonyra bízott levél') valamint a Chuyén mőt ngit&i dán bá ('Egy asszony története') c. elbeszéléseiért 1990-ben prózai díj\a\ t ü n t e t t é k ki. Elbeszélései tükrözik a hagyományos családi kötelékek meglazulását, a szigorú családi ellenőrzés alól felszabadult lányok önálló életéből fakadó veszélyeket, amiről a Phút giánh cho tinh yéu ('A szerelem kierőszakolt perce') c. elbeszélésében is szól. Népszerűségét t a n ú s í t j a , hogy a Ngit&i dán bá có ma ('A nő démona') c. elbeszéléskötetével 1992ben ismét elnyerte a prózai díjat. Bögös László Y Diéng [i dien] (Dak Lak, 1930—): edé nemzetiségű vietnami író, műfordító. Nguyén Ngoc író baráti pártfogásával lép e t t az irodalmi pályára. A nemzetiségi írók egyik képviselőjeként 1983 óta az írószövetség Végrehajtó Bizottságának t a g j a . Sokoldalú irodalmi tevékenységet fejt ki. Elbeszéléseiben, mint a Gia dinh Ma H'Bai ('Ma H ' B a i családja') c.-ben is népe, valamint T á y Nguyén más nemzetiségei életének sajátosságait m u t a t j a be. Prózaírói munkásságának jelentős állomása volt a Hcr giang ('Zsenge bambusz', 1978) c. regénye. A 18 fejezetből álló regény felvillantja

713

YEARB a nagykiterjedésű, erdős hegyvidék nemzetiségei: az edék, a bhanárok, raglájok, dzsarájok életét, s az államalkotó vietnamiakkal szövődött barátságukat. A t á j nemzetiségű Vi Hong-nal együtt a nemzetiségi regényirodalom úttörője. Vietnami nyelvre fordított n é h á n y T á y Nguyén-i verses történetet, t ö b b e k közt a Chuyén Tren b& song Hinh ('Hinh folyóparti t ö r t é n e t ' , 1982) c. elbeszélő k ö l t e m é n y t . írói munkásságával párhuzamosan f á r a d h a t a t l a n u l szervezi a soknemzetiségű Magas Fennsík irodalmi életét. K ö z r e m ű k ö d ö t t a térség két irodalmi folyóirata, a Van Nghé Gria Lai—Kon Tum és a Van Nghé Dac Lác életrehívásában, amelyekben maga is publikál. Egykori vietnami pártfogójához hasonlóan támog a t j a a térség fiatal nemzetiségi íróit, költőit, köztük a b h a n á r nemzetiségű Xu-man, Mö-lő-kai, a dszaráj nemzetiségű Dinh Rű és Y Den fejlődését. Bögös László Yearbook of the International Folk Music Council: -* International Folk Music Council Yeats [jeitsz], William B u t l e r (Dublin, 1865. jún. 13.—Roquebrune, 1939. jan. 28.): ír származású angol költő, drámaíró. Gyermek- és i f j ú k o r á t D u b l i n b a n és Londonban t ö l t ö t t e . Gondolkodását különböző szellemi h a t á s o k alakították: a preraffaelita W. Morris költő és iparművész, a Madame Blavatsky nevével jelzett teozófia, az Arany H a j n a l nevű rend miszticizmusa. Reménytelen szerelem fűzte az ír függetlenségi mozgalomban jelentős szerepet játszó szép színésznőhöz, Mand Gonne-hoz. 1885—1896-ban Londonban kapcsolatba került az a v a n t g á r d költői mozgalmakkal; a szimbolizmus angliai vezéralakja, A. Symons személyes barátja volt. E g y ideig szoros kapcsolatot t a r t o t t fenn egy gazdag ügyvéd feleségével, Olivia Shakespearrel. Fontos állomás személyiségének, költészetének fejlődésében találkozása L a d y Gregoryval, az ír függetlenségi mozgalom irodalmának egyik vezéralakjával, akivel évtizedeken át szoros b a r á t s á g b a n és munkakapcsolatban maradt. B e l é p e t t az í r Republikánus Testvériség nevű szervezetbe, a nacionalizmus elvárásainak, a mozgalmak kötöttségeinek azonban n e m t u d o t t eleget tenni. 1904— 1910 között az újonnan alakult Abbey Színház egyik igazgatója volt és sokat t e t t az ír nemzeti d r á m a megteremtéséért. 1917 őszén nőül v e t t e Georgiana Hyde-Leest, s Thoor Ballylee-be, a nem sokkal előbb romosán vásárolt, m a j d f e l ú j í t o t t kastélyba költözött. A függetlenség elnyerése után az

í r Szabad Állam szenátorává választották. Az 1930-as évek elején rokonszenvezett az O'Duffy vezette ír fasiszta mozgalommal. 1923-ban Nobel-díjba,n részesült. A francia Riviérán halt meg. O Költészetének feltűnő jegye a világ ellentétpárokban való látása és láttatása. E z teszi lehetővé, hogy indulásakor inspirációt merítsen a romantikából, amelyre ugyancsak jellemző volt ez a látásmód (égi és földi lét, értelem és képzelet, véges és végtelen, stb.), m a j d pedig természetes módon a szimbolizmus egyik első képviselőjévé váljék angol nyelvterületen. Legfontosabb ellentétpárja az eszményi és a való világ; az előbbit hol a mitizált ír m ú l t (The Wanderings of Oisin, 'Osszián vándorlásai', 1889), hol az antik Árkádia (The Song of the Sad Shepherd, 'A szomorú pásztor éneke' 1899), hol pedig a természet jelképezi (Innisfree, 1893: Szabó L., ua., 1941). Első kötetének címe (Crossways, 'Keresztutak', 1889) m á r jelzi, hogy Yeats többféle (árkádiai, hindú, ír) költői-gondolati ösztönzésnek enged. Költészetének egységét szimbólumrendszere is biztosítja; e szimbólumok közül korán megjelenik a rózsa, amely második kötetének (The Rose, 1893) címadója, s m i n d e n f a j t a tökéletesség, így a női szépség, konkrétan Mand Gonne szépségének érzékeltetésére is hivat o t t ; megvalósítja egyúttal a k é t szféra (eszményi és valóságos) összekapcsolását. A misztikus rózsakeresztes hagyományhoz való vonzódása jegyében a rózsa a kereszttel e g y ü t t is előfordul, ám a lényeg változatlan: Yeats nem t u d j a elfogadni környezetét, kisszerűnek t a l á l j a az ír nacionalizmust, s a költészet segítségével teremti meg, illetve idézi fel azt az elképzelt valóságot, amely a szellemi értékeket t a g a d ó jelen a l t e r n a t í v á j a k é n t , azaz k r i t i k á j a k é n t nyer értelmet. Az ír függetlenségi mozgalom részéről sok t á m a d á s érte amiatt, hogy nem volt hajlandó politikai célok szolgálatába állítani tollát. B á r az Abbey Színháznál végzett színigazgatói tevékenysége minden szempontból közelebb hozta a gyakorlati élethez, ami t ö b b e k között költői nyelvének a köznapi beszéd irányába való fejlődését is eredményezte (ezt ismeri el A Coat 1914: Somlyó Gy., K a b á t , 1960 — c. verse), e tisztéről való lemondása u t á n ism é t megerősödött a tömeg, a népmozgalm a k , a demokrácia iránti ellenszenve. A parasztok földhöz j u t t a t á s á é r t folyó mozg a l m a t (Land Agitation) idegenkedve szemlélte, attól t a r t o t t , hogy a földbirtokos arisztokrácia létalapjának megrendülésével Iro. a kultúrateremtésre és hatalomgyakorlásra legalkalmasabb osztályát ve-

714

YEATS szíti el (Upon a House Shaken by the Land Agitation, 'Egy, a földreform fenyegette házra', 1910). E meggyőződését erősítette az a rosszindulat, amellyel Sir H. Lane (Lady Gregory unokaöccse) francia impresszionista festők képeiből álló a j á n d é k á t fogadta Dublin: a város nem volt hajlandó képt á r a t építeni a g y ű j t e m é n y n e k (To a Wealthy Man, 'Egy gazdag emberhez', 1914; To a Shade, 1914: K á l n o k y L., Egy árnyhoz, 1960). Yeats maga u g y a n a k k o r társadalmi felelősségtudatának erősödését állapította meg, és ezt verseskötetének címválasztásával — Responsibilities ('Kötelezettségek', 1914) — is kifejezésre j u t t a t t a . A tömeg arisztokratikus megvetése Yeatsnél is együtt j á t a felsőbbrendű ember részben romantikus, részben nietzschei kultuszával; t ö b b verse tanúsága szerint ehhez ihlető modellt is talált környezetében, L a d y Gregory fiát, az 1918-ban Olaszo. fölött lelőtt R. Gregory őrnagyot (In Memory of Major Róbert Gregory, ' R ó b e r t Gregory őrnagy emlékére', 1919; An Irish Airman foresees his Death, 1919: Szabó L., í r repülő halálát jósolja, 1958). Jellemző, hogy a sikertelen húsvéti felkelés kivégzett vezetőinek emléket állító Easter 1916 (Orbán O., H ú s v é t 1916, 1960; Tandori D., ua., Képes G., ua., 1988) c. versében is átmenetileg szorul h á t t é r b e ez az érzés. A kultusz természetesen ötvöződik Yeatsnek a költői személyiségről az 1910-es évek derekától érlelődő felfogásával. A költőt — vallja Yeats — az alacsony tömeg sohasem fogja érteni vagy méltányolni. A sebezhetőséget elkerülendő, nem szabad igazi énjét feltárnia: műveiben az igazi ént elfedő álarc, alteregó jelenik meg, miként azt a világirodalom olyan óriásainak munkássága bizonyítja, mint Dante vagy Keats. A The Fisherman ('A horgász', 1919) és az Ego Dominus Tuus ('Én vagyok a te Urad', 1919) szemléletes megfogalmazásai ennek a meggyőződésnek, amelyhez az 1917-ben kezdett, 1925-ben kiadott Vision ('Látomás') szolgáltat misztikus fogalmi keretet. E mű, amelynek magvát az a u t o m a t i k u s írás képességével bíró felesége vetette papírra, rendszerbe foglalja Y e a t s életből cseletét. Alapja az, hogy a létet k é t egymással ellentétes, az önmegvalósítás és az önmegtagadás irányába haladó mozgás határozza meg, amelyeket a civilizációs korszakokra v o n a t k o z t a t v a két, csúcsával egymásban forgó kúp, az emberi életre, személyiségtípusokra, illetve a reinkarnáció során testi valóját váltogató lélekre vonatkozóan pedig a holdciklus fázisai szimbolizálnak. A platonikus, hindú és buddhista elemeket

ötvöző elmélet a holdfázisokat a hinduizmusból kölcsönzött ,,nagy keréken", azaz körben elhelyezve ábrázolja, s a költői álarcot a holdfázis szerinti én ellentétekét definiálja. U g y a n a k k o r , amikor elmerül a misztikában, Yeats élénk érdeklődéssel kíséri az ír helyzet drámai fejleményeit: az 1919—1921-ben lezajló forradalmat, az ezt követő polgárháborút; a The Second Corning (1921: N a g y L., Második eljövetel, 1960) az ír válságot az egész európai civilizáció pusztulását előrevetítő apokalipszissé növeli; a Meditations in Time of Civil War (1928: Garai G., Elmélkedés a polgárháború idején, 1960) a vérontás következményeinek költői számbavétele. Az 1920-as évek végétől ú j f o r m á t ölt Yeats elvágyódása a szűknek é r z e t t földi valóságból: megjelenik Bizánc m i n t a tökéletes élet és a művészi tökéletesség szimbóluma, ahol a reinkarnáció révén ismételten megtapasztalandó szenvedés elől a műalkotás jelképezte létállapotba menekülhet a költő, mint a Sailing to Byzantium (1928: Jékely Z., Hajózás Byzantiumba, 1960) tanúsítja. A Byzantium (1933: J é k e l y Z., ua., 1960) viszont azt a felismerést tükrözi, hogy test és lélek (a delfinháton úszó túlvilági szellemek) elválaszthatatlanok. A fordulatot Yeats gondolkodásában az A Dialogue of Self and Soul ('Az én és a lélek párbeszéde', 1933) jelzi: a vers a földi élet igenlése, annak ellenére, hogy az élet minden szakaszára a szenvedés jellemző. E korszakának jellegét, költészetének mozgásirányát jól érzékeltetik szimbolikus kötetcímei: a The Tower ('A torony', 1928) és a The Winding Stair and Other Poems ('A csigalépcső és egyéb költemények', 1933); a torony a sötétségre, a csigalépcső a fény felé törekvésre utal. O Figyelmet érdemel Yeats drámaírói munkássága is. A ír függetlenségi mozgalmat kísérő színházi megújuláshoz rövid, egy vagy két felvonásos költői darabokkal járult hozzá. A színpadi nyelv költőiségét az érzelmeiknek, szenvedélyeiknek szabad folyást engedő hősök ábrázolásával kívánta elérni, ez viszont meghatározta témaválasztását: előszeretettel dolgozott fel ír mitológiai, v a g y mitologizált történelmi eseményeket. K o r a i drámája, a The Countess Cathleen ( ' K a t a l i n grófnő', 1892) éles t á m a dások tüzébe került, amikor 1899-ben bem u t a t t á k , m e r t a címadó hősnő, aki az ír szegényeket s ú j t ó éhínség idején eladja lelkét a pokol képviselőinek, hogy a pénzzel a rászorulók segítségére legyen, Isten kegyelméből mégis üdvözül, s ezt a katolikus nézők nem t u d t á k elviselni. 1903-ban készült el első v á l t o z a t b a n az ír mitológiai Cuchu-

715

YEDIM lain király történetéből merítő drámaciklusának n y i t ó darabja, az On Baile's Strand ('A baile-i partokon',); a fiát p á r b a j b a n tévedésből lesújtó hős őrülete egyik méltatója szerint a k o r l á t o k a t állító emberi társadalom és az irracionális szenvedélyek konfliktusát példázza. A ciklus további darabjaiban a héroszi jellemtulajdonságok számbavétele t ö r t é n i k meg, nem z á r v a ki az esendőséget sem, mint azt az utolsó, a The Death of Cuchulain ('Cuchulain halála', 1939) bizonyítja. Az ezt megelőző egyfelvonásos, a The Only Jealousy of Emer ('Emer egyetlen féltékenysége', 1919), amely az igazi szerelem önfeláldozó jellegét hangsúlyozza, Yeats vallomása szerint a j a p á n nö d r á m a h a g y o m á n y a i t követi a szereplők stilizáltsága, v a l a m i n t a színészi mozgás lehetőségeinek kiaknázása révén. O Egyéb fő művei: The Land of Heart's Desire ('A szívbéli vágy földje', dráma, 1894); The Wind among the Reeds ('A szél a nádasban', versek, 1899); The Shadowy Waters (Árnyas vizek', d r á m a , 1900); Cathleen ni Houlihan (ua., d r á m a , 1902); The Pot of Broth (dráma, 1903: Bányai G., Húsleves, 1961); Deirde (ua., d r á m a , 1907); The Green Helmet and Other Poems ('A zöld sisak és más versek', 1910); At the Hawk's Well ('A sólyom k ú t j á n á l ' , d r á m a , 1917); The Wild Swan at Coole ('A coole-i v a d h a t t y ú ' , versek, 1919); Michael Robartes and the Dancer ('Michael Robartes és a táncos', versek, 1921); The Player Queen ('A színészkirálynő', d r á m a , 1922); A Full Moon in March ('Márciusi telehold', versek, 1935); Last Poems ('Utolsó versek', 1936—1939); The Purgatory (dráma, 1939; Garai G., P u r g a t ó r i u m , 1985). O G y ű j t , kiad.: Collected Plays ('Összes színművei', 1952); The Letters of W. B. Yeats ('Levelei', 1954); Autobiographies ('Önéletrajzai', 1955); Essays and Introductions ('Esszék és bevezetők', 1961); Explorations ('Felfedezések', esszék, 1962); Mythologies ('Mitológiák', 1962); The Poems: A New Edition ('Versei új kiadásban', 1984); The Collected Letters ('Összegyűjtött levelei', 1985-től); The Collected Works ('Összegyűjtött művei', 1989-től). O Magyarul még: Versek (Illyés Gy., Babits M., Kálnoky L., 1960); 4 vers (Nagy L., Versek és műfordítások, 1976); 5 vers (Weöres S., E g y b e g y ű j t ö t t műfordítások, 1976); 4 vers (Illyés Gy., N y i t o t t ajtók, 2. köt., 1978); 11 vers ( F a l u d y Gy., Test és lélek, anto., 1988); 24 vers (Tandon D„ Képes G., Weöres S., T ö r t álmok. í r költők antológiája, 1988); 3 vers (Hodor A., Hel, 1992, 6.). O írod.: B a b i t s M.: Költő, forradalom, heroizmus (Nyűg, 1935, 3); I . Hone: W. B.

Yeats (1943); I. Unterecker: A Reader's Guide to W. B. Yeats (1959); R . Ellmann: Yeats. T h e Man and the Mask (1961); A. G. Stock: W. B. Yeats: H i s P o e t r y and Thought (1961); Ungvári T.: W . B. Yeats. Az ezoterikus forradalmár (Az eltűnt személyiség n y o m á b a n , 1966); Gergely Ágnes: W. B. Yeats (1970); D. Donoghve: Yeats (1971); Gál I.: Yeats m a g y a r balladája (Nagyv, 1971, 11.); F. Tvohy: Y e a t s (1976); K. P. S. J o c h u n e : W. B. Yeats. A Classified Bibliography of Criticism (1978); Szentmihályi Szabó P.: Yeats világa (1979); Ások Bhargava: The Poetry of W . B. Yeats. Myth as Metaphor (1980); E . Cullingford: Yeats, Ireland, Fascism (1981); Egri P.: W. B. Yeats (Törésvonalak. Drámai irányok a századfordulón, 1983); N. A. Jeffares: A New Commentary on t h e Poems of W. B. Yeats (1984); B e r t h a C s . : A drámaíró Yeats (1988); A. N. Jeffares: Yeats: A New Bibliography (1990); I. H a r w o o d : Olivia Shakespeare a n d W. B. Y e a t s (1990); Gergely Ágnes: Költő a magasban (Kort, 1990, 7—9.); uő: N y u g a t m a g y a r j a . Esszénapló W. B. Yeatsról (1991); uő: Y e a t s (Kort, 1991,1—2.). Sarbu Aladár Yedi Me§ale [jedi mesale] < ' H é t f á k l y a ' ) : török antológia. 1928-ban jelentette meg hat fiatal török költő, Sabri E s a t Siyavusgil, Ya§ar Nabi Nayir, M u a m m e r Lütfi, Vasfi Mahir Kocatürk, Ziya O s m a n Saba és Cevdet Kudret, valamint a novellista Kenan Hulűsi. E g y esztendei munkáikból adt a k válogatást „csakis a művészet iránt érzett szerelemtől i n d í t t a t v a " , a n n a k bizonyítására, hogy a török irodalom nem halt meg, képes a megújulásra, a m a g a hangjának megtalálására és a realizmus határainak túllépésére. A köztársasági Töröko. fiatalos energiáját képviselő csoport ( Y e d i mesaleciler 'hét fáklyások' néven is emlegetik őket) Mesale c. folyóiratot is indított, ez azonban csak nyolc számot é r t meg; a hét b a r á t közül néhányan, elhagyva a művészet útjait, tudományos p á l y á r a léptek. Tasnádi Edit Yehhen: —> Kaibara

Ekiken

Yekta Bahir: —> Yöntem, Ali Canip Yellow Book of Lecan: —•Lecani sárga könyv

716

yellow press [jeloú preszj török irodalmi formák, írod.: P h T F (2. köt., 1964).

gúnyvers) Tasnádi

O

Edit

Yesari [jeszari], Mahmut (Isztambul, 1895. máj. 5.—uo., 1945. aug. 16. v. 18.): török író. Kiváló rajzolóként külföldön ösztöndíjat kapott, de az 1. világháború a csanakkálei frontra sodorta. A háború után karikaturistaként a sajtó munkatársa lett, de hamarosan színikritikákkal, majd novellákkal is jelentkezett. 1924-től a Kelebek c. irodalmi-szatirikus lapot szerkesztette. Félszáznál több darabot írt, fordított, ill. állított színpadra. Regényíróként a Coban Yildizi ('Esthajnalcsillag', 1925) c. művel debütált nagy sikerrel. Regényeiben természetes egyszerűséggel és szociológiai hűséggel rajzolta meg a mindennapi élet jelenségeit; több regénye a művészvilágból meríti tárgyát: Kirlangiglar ('Fecskék', 1930); Su Sinekleri ('Vízicsíborok', 1932); Bahcemde Bir Gül Acti ('Kertemben egy rózsa nyílt', 1933). O Egyéb főbb regényei: Qulluk ('Erdei szalonka', 1927); Tipi Dindi ('A hóvihar elállt', 1933); Kanli Sir ('Véres titok', 1935); Dag Rüzgárlari ('Hegyi szelek', 1939); Sagnak Altmda ('Záporban', 1943). Tasnádi Edit Yesevi, Ahmed: ->Ahmet

Jeszevi

Yetkin [jeíkin], Suut Kemal (Urfa, 1903— Ankara, 1980. ápr. 18.): török esszéista, műfordító. Öt évnyi párizsi filozófiai tanulmányok után középiskolákban, majd egyetemeken, ill. főiskolákon esztétikát, művészettörténetet, franciát tanított; egy-egy időszakban parlamenti képviselő, ill. rektor is volt. Költőként indult (tyi'r-i Leval, 'Az éjszakák költészete', 1923), „rövid szabad versei" feltűnést is keltettek; az iszlám művészetről, filozófiáról és irodalomról szóló esszéi gondolati tartalmasságukkal és világos stílusukkal iskolapéldát mutatnak. O Főbb esszéi, monográfiái: Estetik ('Esztétika', 1931); Sanat Meseleleri ('Művészeti problémák', 1945); Rüyük Ressamlar ('Nagy festők', 1955); Günlerin Götürdügü ('Napok hordaléka', 1958); Islám Mimarisi ('Az iszlám építészete', 1965); Edebiyatta Akimlar ('Irodalmi áramlatok', 1967); §iir Űzerine Düsünceler ('Gondolatok a Költészetről', 1969); Denemeler ('Esszék', 1972).

718

YLIRU O Franciául: L'Architecture turque en Turquie ('Török építészet Törökországban', 1962). O írod.: Suut Kemal Yetkin'e Armagan (1984). Tasnádi Edit yettoore [jettóre] ; yettoode: a N y u g a t - A f r i k a számos országában élő fulbék klánnév-dícsérő ünnepi köszöntőéneke. A fülbe újszülöttek apjuktól öröklik klánjuk nevét, amelyhez két személynév kapcsolódik. A jeles személyek klánneveit mágikus erejűnek hitt dicsérő énekekkel köszöntik; hősök, nagy főnökök esetében ezeket janmoore-nak nevezik. Rögtönzésszerű, de k ö t ö t t szabályokhoz igazodó szövegeit alliterációk, belső rímek, ismétlések és mitikus-történelmi utalások szövik át. O (-yfülbe irodalom, tukulor irodalom, dicsőítő irodalom) O írod.: H. Gaden: Du nom chez les Toucouleurs et les Peuls islamisés du F o u t a sénégalais (Revue d'ethnologie et de sociologie, 1912); M. Dupire: Peuls nomades (1962); J . Bisilliat—D. L a y a : Les Zamu ou poémes sur les noms (1972); Ch. Seydou: La devise dans la culture peule (Languages et cultures africaines, szerk. G. CalameGriaule, 1977). Biernaczky Szilárd Yildiz [jt7diz], Bekir (Urfa, 1933—): török író. Szülőföldje, Délkelet-Anatólia: K a s t a m o n u , Gaziantep, A d a n a vidékén gyerekeskedett, Mersinben j á r t iskolába, m a j d I s z t a m b u l b a n a nyomdaipari főiskolán szerzett diplomát. Négy esztendőt tölt ö t t az NSZK-ban, ahol gyári munkásként, nyomdászként dolgozott, tolmácsolt és írt. Végül összegyűjtött pénzén nyomdaipari felszerelést vásárolt, és I s z t a m b u l b a n letelepedve n y o m d á t alapított. U t ó b b a nyomd á t bezárta, hogy teljesen az írásnak szentelhesse magát. O Németo.-i élményei jelennek meg első regényében: Türkler Almanyada ('Törökök Németországban', 1966); a későbbiekben a házasság, férfi és nő kapcsolatának b u k t a t ó i t veszi bonckés alá: Evlilik tfirketi ('Házasság R t . ' , 1972); Halkali Köle ('Gyűrűs rabszolga', 1980); Aile Savaslari ('Családi háborúskodások', 1984). Nagyerejű riportkötetei közül a Harran (1972) a Harran-síkság lakóinak ősi törvények szabta szikár világát; az Almán Ekmegi ('Német kenyér', 1974) a vendégmunkás lét súlyos gondjait ábrázolja szociológiai igényességgel és hitellel. Ugyanezekből az élményekből táplálkoznak népballadai tömörségű elbeszélései is, amelyekben a szűkszavúan drámai előadás néha szinte költői hangra vált. Több kötetnyi műve szól a gyermekeknek; cikkeit Yargilayan Zaman Icinden Konu§malar — Sorustur-

malar — Yazilar ('Beszélgetések, F a g g a t ó zások, írások, az ítélkező időből', 1984) c. g y ű j t ö t t e össze. O F ő b b novelláskötetei: Reso Aga ('Reso aga', 1968); Kara Vagon ('Fekete vagon', 1969, May irodalmi díj); Kacakci Sahan ('Sahan, a csempész', 1970, Sait Faiíc-díj)] Beyaz Türkü ('Fehér dal', 1973); Dünyadan Bir Ath Oecti ('Egy lovas m e n t át a világon', 1975); Demir Bebek ('Vasbaba', 1977); Bozkír Gelini ('Pusztai menyasszony', 1985). O Gyűjt, kiad.: Se$ilmi§ Öyküler ('Válogatott elbeszélések', 1989). O Magyarul: 1—1 nla (Tasnádi E d i t , Ű j Tükör, 1985, 24.; Rubovszky Edit, R a k é t a , 1986, 36.; uő, ua., É g t á j a k , anto., 1981); Sírok virág nélkül (Tasnádi Edit, R u bovszky Edit, elb.-ek, 1986); 1—1 nla (Tasnádi Edit, R a k é t a , 1987, 2.; uő, uo., 1988, 24; Kollár J., Nők L a p j a , 1988, jan. 9.). O írod.: M. Ergün: Hikáyemizde Bekir Yddiz Gerfegi (1975). Tasnádi Edit Yliruusi [ttlirúszi], T a u n o Tapio (Tampere, 1927. máj. 4.—): finn író, költő. A helsinki egyetemen állam jogból szerzett diplom á t 1951-ben. E g y ideig a Finn T á v i r a t i Irodánál dolgozott. 1961-ben a Finn ENSZ-társaság megbízott f ő t i t k á r a volt, 1966—1967 között pedig a Finn Televízió 2. műsorának d r á m a i osztályát vezette. Számos művészeti egyesület t a g j a k é n t jelentős irodalomszervezői, kultúrpolitikai munkásságot f e j t e t t ki. Színikritikáit, eszszéit, tárcáit, szatirikus publicisztikai írásait különböző lapok közlik. K é t ízben Mo.ra is ellátogatott, először 1975-ben, amikor egyik komédiájának b e m u t a t ó j á n v e t t részt. 1968 óta kizárólag írói h i v a t á s á n a k él. O Azoknak a „világpolgár" finn írókn a k az egyike, akik — elsősorban a témaválasztás okán — a finn provincializmussal szakítva, hazájuk h a t á r a i n kívül ugyancsak közérthetőek az irodalomszerető olvasók és a színházi közönség számára. P r ó z á t , verset is ír, de legfontosabb önkifejezési m ű f a j a a dráma. E g y a r á n t otthonosan mozog a társadalmi d a r a b o k b a n , a komédiában és az egészen könnyed bohózatokban. 1959-ben debütált Kaappi ('A szekrény') c. tévéjátékával, a m i t még u g y a n a b b a n az évben követett egy szintén televíziós krimikomédia Leikkimurha ('Játékgyilkosság') c., amellyel megalapozta nemzetközi hírnevét. E művét világszerte számos rádió- és tévéállomás b e m u t a t t a , rádióváltozatát előadta a nagytekintélyű Comédie Francaise társulata is. 1970-ben publikált Juopunut ramppi ('Részeg rivalda') c. pamfletjében kíméletlen kritikával illette a h a z á j a színházi életében elburjánzó dilettantiz-

719

YNGLI must, a műsorpolitika koncepciótlanságát, a nyomasztó földhözragadtságot, a színészeket és színműírókat e g y a r á n t s ú j t ó rendezői önkényt. Ezzel az írásával nagy vihart k a v a r t szakmai körökben, ugyanakkor sok ellenséget szerzett, s t a l á n ennek is köszönhető, hogy drámai művei ettől kezdve elsősorban nem Finno.-ban, h a n e m külföldön találtak színházakra, könyvkiadókra. Színműírói kvalitásainak v i t a t h a t a t l a n elismerését jelzi, hogy a New York-i Állami Egyetem Modern International D r a m a sorozatában 1970—1991 között h a t d r á m á j á t jelentették meg. Tapaus vapaus (1971: Gombár E., Börtönkarrier, Aki lelőtt egy macskát. H á r o m finn d r á m a , 1977) c. frappáns komédiáját 1975-ben n a g y sikerrel m u t a t t a be a Miskolci Nemzeti Színház. A nemcsak m u l a t t a t ó , de egyben elgondolk o d t a t ó és mindig aktualizálható parabola a szabadság különböző értelmezéseiből formálódott, és a megszokott emberi törekvések, beidegzett viselkedésformák f o n á k j á t m u t a t t a meg. Végkövetkeztetése, miszerint korunk agyonhajszolt, agyonbürokratizált embere a börtönben n a g y o b b védettségben, biztonságban élhet, m i n t szabadlábon, éppen abszurditásával válik figyelmeztetéssé, amikor a technokrácia világméretű hatalom átvételi kísérletének vagyunk tanúi és szenvedő alanyai. O Súlyos kérdésekre keresett választ Toinen Luther ('A másik L u t h e r ' , 1968) c. d r á m á j á b a n , amelyet az USA-ban is előadtak. A mű a vallási türelmetlenség, a rasszizmus, az anakronisztikussá vált előítéletek valamennyi f o r m á j a ellen szóló v á d i r a t , s egy minden ízében szabadelvű művész modern hitvallása. Politika iránti érdeklődése nyilvánult meg többek között Makuuhuoneet (1978: Gombár E., Hálószobák, 1990) c. kétfelvonásos szatirikus j á t é k á b a n is. Az először Tallinnban b e m u t a t o t t d a r a b az 1968-as „prágai t a v a s z " tragikus elfojtását a Brezsnyev-, ill. a Dubcek-házaspár magánéletének o p t i k á j á n keresztül l á t t a t t a , egyszerre késztetve a nézőt (vagy olvasót) sírásra és nevetésre. O Prózai művei a regényektől a krimiparódiáig, a miniatűr karcolatoktól a franciás humorú novellákig a m ű f a j egész területét á t f o g j á k . Regényei közül kiemelkedik Toivo tulee kaupunkiin ('Toivo a városba megy', 1978) c. alkotása, amely egy beszélő ló k a l a n d j a i n a k tükrében finom szatírával t á r t a fel a finn társadalom ellentmondásait, v a l a m i n t Kási kádessá ('Kéz a kézben', 1979) c. műve, amelyben viszont látszólag hétköznapi tém á t dolgozott fel eszköztelen egyszerűséggel: egy idős házaspár közös búcsúját az

élettől. Életrajzi elemekkel átszőtt d a r a b j a — Vastapalvelu ('Viszontszolgálat', 1979) — 1990-ben regény változatban is napvilágot l á t o t t . H a n g j á t é k a i t szintén nagy sikerrel játszották szerte a világon, közülük t ö b b e t a Magyar Rádió is műsorára t ű z ö t t . O E g y é b fő művei: Rikosetsivien vapaapáivd ('A nyomozók s z a b a d n a p j a ' , reg., 1963); Umpikuja ('Zsákutca', költ.-ek, 1969); Rauhanhairitsijá (drama, 1975: Gombár E., A telefon betyár, Égőnarancs. Modern finn d r á m á k , 1987); Silkkiniitty ('Selyemrét', dráma, 1977); Kadonneen aapiskirjan arvoitus ('Az eltűnt ábécéskönyv rejtélye', mesejáték, 1978); Naisen rooli (1981: Gombár E., A nő szerepe, Hálószobák, 1990); Monet muistot ('Számtalan emlék', nlák, 1991). O írod.: T. Niskanen: Náytelmákirjoitus k á y kesámökin vintillákin (Savon Sanomat, 1971, aug. 15.); G o m b á r E.: Utószó (Aki lelőtt egy macskát. H á r o m finn dráma, 1977); P . Lassila: T a u n o Yliruusi (Helsingin S a n o m a t , 1978, dec. 18.); P. Kirstilá: Kansainválinen menestyskirjailija T a u n o Yliruusi (Yhteisvoimin, 1982, 3.). Gombár Endre Ynglinga saga: —>fornaldar sögur Y Nguyén [i ngujén] (Dak Lak tart., 20. sz.): edé nemzetiségű vietnami költő (-+edé irodalom). A második, az amerikai agresszióval szembeni ellenállási háború idején (1965—1975) jelentkezett, Y Dieng egyengette irodalmi p á l y a f u t á s á t . Modern tartalmú verseit népe, az edé nemzetiség ősi népdal m ű f a j á b a n , kút f o r m á b a n írta. A tartományi irodalmi lap, a Ván Nghé Dac Lác rendszeres szerzője, s versei két költészeti antológiában, a Nhip cháy thác nurác ('A vízesés ritmusa') és a Dát lén máu ('Kopjafás föld') címűben is megjelentek. O Magyarul: 1—1 vers (Garai G., Madárszárnyak, anto., 1967; uő, Nap keltenyugta, 1976). Bögös László Y Nhí [i nyi] (Haiphong, 1948—): vietnami költőnő. Az 1960-as évtized végén a hanoi egyetemen szerzett irodalom szakos t a n á r i diplomát. 1985-ben a Tácpham mói könyvkiadó költészeti osztályának szerkesztője lett. O Első költeményeivel 1967ben jelentkezett; Báng Viet és Pham Tien Duát nemzedékének egyik legfiatalabb tagja. Ú j hangvételű és mondanivalójú verseivel azonnal felhívta m a g á r a a figyelmet. A tekintélyes veterán költő Nguyén Dinh Thi a hetvenes évek végén még figyelemreméltó s z á r n y á t bontogató költőnek t a r t o t t a , de pár év múlva — kiforrott munkái alapján

720

YOKOM már úgy beszéltek róla, m i n t a versírás mesteréről. Y Nhí egyike azon lírikusoknak, akik szakítottak az előző nemzedékek sematikus verselésével, Vű Quán Phwcrng-naX együtt a személyes ihletésű érzelmi költészet művelője. Modern szerkezetű verseiben egyéni, tipikusan női hangon szólaltatja meg érzelmeit. Számos költeményében kifejeződik gyermeki ragaszkodása szüleihez, mindenekelőtt édesanyjához, valamint rajongása szülővárosa, Haiphong és szellemi bölcsője, Hanoi iránt. E verseivel hazája klasszikusai (pl. Nguyén Du) nyomdokaiba lépett. Első önálló kötetének (Trái tim női nhö, 'Emlékező szív', 1974) darabjai a szilaj kölyökkor indulatait tükrözik. Gyermekeknek szóló, a népköltészetre emlékeztető költeményei a Xuán Quynh-nyel közös Cáy trong phő—Chá trang ('A Tyo csan utca fája', 1981) c. kötetben jelentek meg. Igen termékeny volt számára az 1985-ös esztendő. Ebben az évben látott napvilágot a Tuyen táp thcr Hdi Phong, 1955—1985 ('Haiphongi költészeti gyűjtemény, 1955—1985') c. antológia, amelybe szülővárosáról írt versei kerültek be. E k k o r jelent meg Mua tráng mong chá ('Reményt keltő Hold-évszak') c. szerelmes költeményeinek gyűjteménye, melynek kiemelkedő darabja az Utazás Chiem Hou-ba c. verse, ahol egy pillanatnyi találkozás is örökké tartó érintkezés. 1985-ben került az olvasók kezébe a Ngwcri dán bá ngoi dan ('Üldögélő nő') c. kötete, amit 1988-ban másodszor is kiadtak, s amiért 1992-ben irodalmi díjat kapott. I t t publikált verseiben őszinte szenvedéllyel jeleníti meg az emberi kapcsolatokat, az emberi boldogságot, az élet benyomásait. Y Nhí fellépése kezdetétől a valóság kifejezésére törekedett. Ez jellemzi a közép-vietnami Quang N a m t a r t o m á n y lakóinak a j á n l o t t Dén Cát ('A homokon', 1984) c. négyrészes versét és a Nha ván Nguyén Hong ('Nguyén Hong, az író', 1988) c. költeményét, melyet a szülővárosában élt írónak és költőnek szentelt. O Khuön mát d&i Trán ('Trán eleven arca', 1988) c. színdarabot is írt. Ars poeticája, hogy a modern költészetnek tükröznie kell a hazájában, az emberek sorsában lezajló nagy változásokat. E hitvallás szellemében mut a t j a meg az élet fényeit és árnyait. O Verseskötetei még: Den veri döng song ('A folyó sodrával futva', 1976); Töi chqt hiéu löng tői ('Szétszórom szívem szemetét', 1990). O írod.: Ma Giang Lan: Vé t á p thcr „Ngirö-i dán bá ngöu d a n " (Ván Nghé, 1985, szept.); Y Nhí (Le Courrier du Vietnam, 1987); H a Minh Duc: Tho- tinh trong nhűng nam gan dáy (Ván Nghé, 1989, 44.). Bögös László 46

yojö: —>yosei Yokoi Yayü; Jokoi J a j ú ; Yayü (költői nevek); Yokoi T o k i t s u r a (eredeti név); (Nagoya, 1702. szept. 4 — u o . , 1783. jún. 16.): japán haikaikö\tő. Családja előkelő família volt, s a haikaiköltészet (-»haiku) iránti érdeklődése családi örökség: n a g y a p j a haikaiköltőként Kitamura Kigin iskolájához tartozott. Yokoi Y a y ü huszonhat évesen örökölte a családfői rangot, különböző hivatalokat t ö l t ö t t be. Negyvenkilenc éves korában egy betegség m i a t t visszavonult és remete életet élve a költészetnek szentelte magát. H a r m o n i k u s életet élt, derűs közvetlenség jellemezte, ez érvényes költészetére is. Témáit a hétköznapokból merítette. Kiemelkedő m ű v e a -+haibun stílusú Uzuragoromo ('Foltos ruha', megjelent 1788 és 1824 közt) 12 füzetből álló sorozata. Waka, kyöka és kanshi költeményeket is írt. O Gyűjt, kiad.: Yokoi Yayü zenshü ('összes művei', 1983—1985). O Magyarul: 1 vers (Greguss S., Árnyékbirodalom, 1986). Varrók

Ilona

Yokomitsu Riichi; Jokomicu Riicsi (írói név); Yokomitsu Toshikazu (eredeti név); (Fukushima t a r t . , Higashiyama, 1898. márc. 17.—Tsuruoka, 1947. dec. 30.): japán regényíró. Gyerekkorában vidéken élt, korai műveinek hátteréül e falusi t á j a k szolgálnak. 1916-ban iratkozott be a Waseda Egyetemre, de félbehagyta tanulmányait. O A kantöi földrengés (1923) után, mely nagy változásokat hozott elsősorban Tökyö lakóinak életébe, az újjáépítés láza az irodalmi, művészeti életben is tükröződött: megjelentek a korabeli ú j nyugati irányzatok, az expreszionizmus, a dadaizmus, az avantgarde, a szürrealizmus, a kubizmus, s számos fiatal író jelentkezett. Ebben a légkörben indult el a Shinkankaku-ha ('Neoszenzualisták') irodalmi mozgalma (1924), melynek Kawabata Yasunari és Yokomitsu Riichi műveivel, egész tevékenységével az élére állt. Yokomitsu Riichi később a shinshinri bungaku ('új lélektani irodalom') irányzatának követője lett. O Első sikeres művei, a shinkankakuha ('neoszenzualizmus') irodalmi kifejezésmódjának mintául szolgáló Nichirin ('Napkorong', 1923) c. kisregénye, és a Hae ('Légy', 1923) c. novellája tették ismertté. 1920-ban ismerte meg Kikuchi K a n t , aki egész életében pártfogolta, t á m o g a t t a , s Kikuchi Bungeishunjü c. folyóiratának köréhez csatlakozott. Haru wa basha ni nőtte ('A tavasz lovaskocsin érkezik', reg., 1926) c. nagysikerű művében felesége végzetes be-

721

YOKOM tegségét írta le meglepő — az iróniát az érzelmességgel vegyítő — stílusban. A shinkankakuha szellemében a regény mellett a d r á m a megújítására is törekedett: drámái Ai no aisatsu ('A szerelem köszöntése', 1927) c. jelentek meg egy kötetben. O Első nagyregénye, a Shanhai ('Sanghaj', 1928), melyben sanghaji tartózkodásának élményeit dolgozza fel, a társadalmi regény elemeit is tartalmazza, s egyben a neoszenzualista irányzat irodalmi stílusának utolsó nagy összefoglaló műve. E z u t á n az ú j lélektani regény felé fordult, az 1. világháború utáni nyugat-európai irodalom h a t á s á r a . E tendencia jegyében született Kikai (1930: Sz. Holti Mária, Gép, Modern j a p á n elbeszélők, 1967) c. novellája — melyben Joyce és Proust hatása érezhető — erőteljesen befolyásolta a j a p á n irodalmi életet. Ugyancsak ezt az irányzatot képviseli a Monshö ('Címer', 1934) c. és többi kiváló regénye. A költészet, a haikuköltészet is vonzotta, regényeire is jellemző a líraiság. 1934-től a Bungakukai 2 c. folyóirat köréhez csatlakozott. Irodalomelméleti és esztétikai nézeteit Junsui shösetsu ron ('A tiszt á n irodalmi regényről', 1935) c. kötetében foglalta össze. Harmincnyolc éves k o r á b a n m á r megjelent egy gyűjteményes kiadása Yokomitsu Riichi zenshü ('Yokomitsu Riichi összes művei', 10 köt., 1936) c. A Mainichi shimbun tudósítójaként t ö b b h ó n a p o t t ö l t ö t t Európában, ez az élmény szülte a Ryoshü ('Honvágy', 1937) c. regényét, melyben a japán lélekből és esztétikai hagyományokból kiindulva állította szembe Keletet és N y u g a t o t a j a p á n lélek felsőbbségét hirdetve. A háború a l a t t a nihonshugi f j a p á n o l ó g i a ' ) s a misztikus dogmák felé h a j l o t t , ezért később éles kritikák kereszttüzébe került. O A Shöwa kori irodalom háború előtti és alatti időszakának vezető írója volt. O Gyűjt, kiad.: Yokomitsu Riichi zenshü ('Összes művei', 1936; 1948—51; 1955—56; 1981—87). Varrók Ilona Yokomizo Seishi; Jokomidzo Szeisi (Köbe, 1902. m á j . 25.—1981. dec. 28.): j a p á n író. Középiskolás korától r a j o n g o t t a detektívtörténetekért. Az iskolák elvégzése u t á n egy ideig b a n k b a n dolgozott, de közben 1921-ben a Shinseinen c. folyóiratban megjelent első műve, az Osoroshifci shigatsu baka ( ' F é l e l m e t e s április b o l o n d j a ' ) . Gyógyszerészetet tanult, és gyógyszerészként dolgozott, m a j d a Shinseinen, a Bungeikurabu, és végül a Tanteishösetsu c. folyóiratok főszerkesztője lett. 1932-től feladva főszerkesztői p o s z t j á t az írásnak szentelte életét. Kezdetben r o m a n t i k u s

műveket publikált, később á t t é r t a detektívregény írásra, elindítva népszerű sorozat á t Ningyö Sashichi torimonochö ('Sashichi bábu detektívtörténetei') c. A háború u t á n japán környezetben játszódó detektívregényeivel nagy hatással volt a későbbi krimiirodalomra. Az 1970-es évektől rendkívül népszerűvé vált, korábbi művei ú j r a megjelentek, regényeit megfilmesítették, tévéfilmet készítettek belőle. O F ő b b regényei még: Hőnyin satsujin jiken ('Gyilkosság a főhadiszálláson', 1946); Chöchö satsujin jiken ('A lepkegyilkosság', 1946); Kamenbuyökai ('Álarcosbál', 1947). O Gyűjt, kiad.: Ningyö Sashichi torimonochö zenshü ('Sashichi bábú összes detektívtörténete', 1971); Yokomizo Seishi zenshü ('Összes művei', 1974—1975). Varrók Ilona yökyoku; jókjoku : a japán - f ő szövegek általános elnevezése. Eredetileg a ~*sarugaku és a ->dengaku szövegeit nevezték így, de amióta ezekből a 14—15. sz.ban kialakult a nő színház művészete, a yökyoku a wő-dráma szinonimája. O Forrásai a korai klasszikus j a p á n regények és krónikák, főként az —>Ise monogatari, a Genji monogatari (—> Murasaki Shikibu) és a -+Heike monogatari, t o v á b b á a -*wakaköltészet, valamint a történelmi mondák és a népi szájhagyomány. A meghatározott poétikai szabályok és kompozíciós elvek szerint a l k o t o t t drámai szövegeket hagyományosan öt témacsoportba sorolják: 1. kami-mono ('istendarabok'); 2. shura-mono ('harcosdarabok'); 3. kazura-mono ('női parókás d a r a b o k ' , vagyis asszonydarabok); kyöran-mono ('őrültdarabok'); 5. kiri-mono ('záródarabok', azaz többnyire démondarabok). A yökyoku egykor sokezres tömegéből ma mindössze 241 m ű v e t játszanak, ezeknek mintegy felét a nö két megteremtője, Kanami és fia, Zeami írta a 14—15. sz.-ban. O A szövegeket speciális színpadon a két főszereplő és a kórus a d j a elő, szigorúan behatárolt színházi jelegyüttes konvencióihoz igazodva (bővebben —>no). O ( j a ján irodalmi formák) O írod.: F. Bowers: Japanese Theatre (1952); P. G. O'Neill: Early Nö D r a m a (1958); D. Keene: Nö: the Classical Theatre of J a p a n (1966); Y. Inoura—T. K a w a t a k e : A History of Japanese Theater (1971); K . K o m p a r u : Thew Noh Theater: Principles and Perspectives (1983); Kokubu T.: A japán színház (1984); T. Kawatake: J a p a n on Stage (1990). Duró Győző

722

Yolland [jolend], A r t h u r Battishil (Hoylake, Liverpool köz., 1874. aug. 24.—Budapest, 1956. nov. 12.): angol irodalomtörté-

YOMIH nesz, nyelvész, műfordító, történész. Tanulmányait Cambridge-ben végezte, még u g y a n a b b a n az évben, 1896-ban a budapesti Ferenc József Intézet angoltanára lett, ezt az állást még tíz évig töltötte be, 1898-tól egyidejűleg a budapesti egyetem lektora is volt, ezenkívül más intézményekben is t a n í t o t t . 1905-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, ezután Oxfordban és Cambridge-ben tökéletesítette filológiai ismereteit. O 1908-ban az egyetem rendkívüli, 1914-ben rendes t a n á r á v á nevezték ki, ebben a hivatalában egészen 1946-ban t ö r t é n t nyugdíjaztatásáig megmaradt. Az 1. világháború a l a t t M.-on m a r a d t , felvette a magyar állampolgárságot. A hivatalos magyar politikával való azonosulását tükrözi, hogy 1907-ben vitairatban — The Constitutional Struggle of the Magyars. An Answer to ,,Scotus Viator" and co. ('A magyarok alkotmányos küzdelme. Válasz ,,Scotus V i a t o r n a k " és társainak') — szállt szembe honfitársával, az Osztrák—Magyar Monarchia szláv népeiért kiálló R . W. Seton-Watson újságíróval. O Számos cikke és t a n u l m á n y a jelent meg angol, illetve magyar folyóiratokban a másik nép kultúrájáról, írt Mo.-ról szóló angol nyelvű történelemkönyvet, The National Spirit in the Hungárián Literature ('A nemzeti szellem a m a g y a r irodalomban') a 19. sz. magyar irod a l m á t tárgyalja. Háromkötetes angol— magyar, illetve magyar—angol szótára 1921—1924-ben jelent meg. O Korának ismert közéleti személyisége volt, 1909-ben a Kisfaludi Társaság választotta levelező tagjai közé, 1920-ban részt v e t t a párizsi béketárgyalások magyar delegációjában, 1925—1926-ban a budapesti egyetemen a bölcsészettudományi kar d é k á n j á n a k tiszt é t t ö l t ö t t e be. Jelentős érdemei voltak a mo.-i angol n y e l v o k t a t á s megszervezésében, a m a g a idejében műveivel nagy m é r t é k b e n h o z z á j á r u l t az angol k u l t ú r a Mo.-on való megismertetéséhez. Igen sok t a n k ö n y v e t írt, s z ö v e g g y ű j t e m é n y t szerkesztett a középiskolák számára. Angolra f o r d í t o t t a Jókai Mire megvénülünk c. regényét. O E g y é b fő művei: Egy angol Petőfi fordítás (tan., 1904); Alexander Petőfi. Poet of the Hungárián War of Independence ('Petőfi Sándor. A m a g y a r szabadságharc költője', életr., 1906); Shelley's Poetry ('Shelley költészete', tan., 1907); Shakespeare és a Biblia (1910); Charles Dickens élete és művei (1913); Hungary ('Magyarország', történelemkönyv, 1917); Angol filológiai tanulmányok (1936—1944, Fest S.-vel szerk.). O írod.: Fest S. (szerk.): Anniversary Essays Presented by his Stu-

46*

d e n t s to Professor A r t h u r Battishil Yolland (1937); Yolland-emlékkönyv (1944). Somogyi Gyula Yole [jol], J e a n ; Léopold Róbert Yole (eredeti név); (Soullans, 1878—uo., 1956): francia író, orvos. Orvosi működésével párhuzamosan tekintélyes irodalmi életművet is alkotott. Esszéköteteiben (Le Marais de Monts, 'Monts mocsara', 1938; La Terre et les Vivants, 'A Föld és az élők', 1943) korának krónikáját írta meg. Regényei és színművei szülőföldjének vidékét, szokásait, ősi hagyományait m u t a t j á k be. O F ő b b művei: Servante sans gages ('Fizetetlen szolgáló', reg., 1934); Éve ('Éva', dráma, 1940); Capitaine de Paroisse ('Paroisse kapitán y a ' , reg., 1949). Jancsó Júlia yomihon: jomihon ('olvasásra szánt k ö n y v ' ) : japán E d o kori (1603—1867) reg é n y m ű f a j . Elnevezése arra utal, hogy — szemben azokkal a képes történetekkel, melyeknél az illusztrációnak j u t o t t a főszerep — a yomihon esetében a szöveg van túlsúlyban, valódi olvasmány. Irodalomtörténeti szempontból a hachimonjiyabon (a Hachimonjiya kiadó által kiadott könyvek) stílusát meghaladó, magasabb színvonalú irodalmat jelöli, mely az Edo-kor második felében b o n t a k o z o t t ki. O A yomihon stílusa Santö Kyöden, illetve Kyokutei Bakin korában teljesedett ki, mely az ő fellépésük előtti művekkel együtt a korai yomihon időszaka. Az első lépés a yomihon irán y á b a Tsuga Teishö H a n a b u s a zöshi ('Hősök könyve', 1749) c. műve, mely kínai kísértettörténetek adaptációit t a r t a l m a z za. E k k o r jelent meg a történetekben az elbeszélő jelleg, a t u d a t o s szerkesztés, a regényesség, a kínai és japán, elegáns és köznapi nyelvi elemeket keverő stílus. A korai yomihonon belül a következő irányzatok voltak jellemzőek: rövidebb kísértettörténetek, melyek adaptációk, vagy azok h a t á sára született művek voltak, mint például Tsuga Teishö, vagy Ueda Akinari művei; a kínai regény, a Suikoden hatására született hosszabb alkotások, mint Takebe A y a t a r i Honchö Suikoden ('A japán Suikoden', 1773) c. műve; b u d d h i s t a -^setsuwák regényes változatai; m e g t ö r t é n t eseteket feldolgozó művek. Ezek a tendenciák a kései yomihonban egyesültek, s így jött létre a bonyolult szerkezetű, nagy lélegzetvételű, regényes formája. Az 1800-as évek elején a könyvkiadás k ö z p o n t j a átkerült K y o t ö b ó l és Osakából Edóba, az írók hivatásos írókká váltak, szélesebb olvasótábornak írtak, ezért — miközben megmaradt a m ű v e k

723

YONDO szórakoztató jellege —, nagy előrelépés történt szerkezetében, a leírás technikájában. A kor kiemelkedő yomihon írói Santö Kyöden, Kyokutei Bakin, Ryütei Tanehiko, Shikitei Sanba. Különösen jelentős Kyokutei Bakin Nansö Satomi hakkenden ('Nansö Satomi nyolc k u t y á j a ' , 1814—1841) c. műve. O Az írók már nem egyszerűen csak történetek lejegyzői, hanem alkotók, akik romantikus műveikhez a történelmi legendákból, krónikákból, a történelemből merítik témájukat. Alaphangjuk a buddhista, konfuciánus erkölcsöt, életszemléletet, és történelemszemléletet tükrözi, a művek a kanzenchöaku (a jó serkentése, a rossz megbüntetése) elvére épülnek. A főhős jelleme kidolgozott, élethű. O A modern regény elődjeként a yomihon rendkívül nagy jelentőségű a japán regény története szempontjából. O ( - > j a p á n irodalmi formák, regény) Varrók Ilona Yondo, Elolongué Epanya: Yondo, Elolongué

—>Epanya

Yonekawa Masao; Jonekava Maszao (Okayama tart., 1891. nov. 25.—1965. dec. 29.): japán irodalmár. Már középiskolás korában megismerkedett Futabatei Shimei műveivel és orosz irodalmi fordításaival, így került érdeklődése homlokterébe az orosz irodalom. A Tökyöi Idegennyelvek Iskolájába iratkozott be orosz szakra, s egy évfolyamtársával Roshia bungaku ('Orosz irodalom') c. lapot indított. Az egyetem elvégzése után orosz nyelvet tanított. Tolsztoj és Dosztojevszkij összes művét lefordította, valamint Turgenyevet interpretálta. O Magyarul: I elb. (Szémann B., Új Tükör, 1984, 28.). Varrók Ilona Yonge [jandzs], Charlotte Mary (Otterbourne, 1823. aug. 11.—1901. márc. 24.): angol írónő. Harminc éven át a Monthly Pocket zsebkönyvtár szerkesztője volt. Otthonából ki sem mozdulva, a viktoriánus kor egyik legtermékenyebb szerzőjeként, százhúsz kötetnyi mesét, regényt, életrajzot és iskolai kézikönyvet (pl. Román History of Children, Pulszky P., Elbeszélések a római világból az ifjúság számára, 1895) írt; műveit a szülői házból hozott vallásosság és nevelői célzatosság hatja át. O Főbb művei még: The Heir of Redclyffe ('Redclyffe örököse', reg., 1853); Heart's-ease ('Árvácska', reg., 1854); Daisy Chain ('Százszorszép-lánc', reg., 1856); Dynevor Terrace ('Dynevor terasz', reg., 1857); The Young Stepmother ('Az ifjú mostoha', reg., 1861); The Trial ('A tárgyalás', reg., 1864); The

Clever Woman of the Family ('A család okos asszonya', reg., 1865). O Magyarul még: Galamb a sasfészekben. Regényes történet a lovagkorból (n. n., 1932). O írod.: C. Coleridge: Charlotte Mary Yonge, her Life and Letters (1903). Somogyi Gyögy Yöntem [jöntem], Ali Canip; Yekta Bahir (álnév); (Isztambul, 1887—uo., 1967. okt, 27.): török író, költő, irodalomtörténész. Tanár, igazgató, tanfelügyelő, két ciklusban parlamenti képviselő volt, majd az Isztambuli Egyetem Bölcsészkarán tanított. A Fecr-i Ati írómozgalom legfiatalabb jaként t ű n t fel, később a Milli Edebiyat mozgalom, illetve a Genc Kalemler folyóirat köreihez csatlakozott. Keményen vitázott a konzervatív ízlésűekkel, s a nemzeti eszme jegyében maga is a hangsúlyos verseléssel próbálkozott, jelentőségét azonban tankönyvei és irodalomtörténeti munkái adják. O Főbb művei: Geqtigim Yol ('Utam', költ.-ek, 1918); Milli Edebiyat Meselesi ve Cenab Beyle Münakasalanm ('A nemzeti irodalom kérdése és vitáim Cenab úrral', cikkek, 1918); Türk Edebiyah Antolojisi ('A török irodalom antológiája', 1943); Ömer Seyfettin Hayati ve Eserieri ('Ömer Seyfettin élete és művei', monográfia, 1935). Tasnádi Edit yoron: japán irodalom Yörük [jörük], Cengiz (Aydin, 1928—): török író. Az izmiri gimnázium évei után a kereskedelmi életben, majd a reklámszakmában tevékenykedett. 1950-ben jelentkezett a Varlikb&n falusi jegyzeteivel, 1952ben a Kü^ük Dergihen az első elbeszéléssel. Hősei az Egei-tenger vidékének lakói, törekvése a megszokottól eltérő ábrázolás. Három novelláskötete: Yoldaki Taqlar ('Kövek az úton', 1954); Qölde bir Deve ('Egy teve a sivatagban', 1965); Yalniz Kalanlar ('A magukra maradottak', 1967), a másodikat Sait Faik-díjjai jutalmazták. O Magyarul: 1 nla (Katona Magda, Égtájak, anto., 1971). Tasnádi Edit Yosa Busón; Josza Buszon; Saichö (költői nevek); Taniguchi Tora (eredeti név); (Settsu tart., 1716—1783. dec. 25.): japán haikuköltő, festő. A festészetben az ún. bunjinga kiváló művelője volt, s kínai mintára sajátos japán festészet létrehozására törekedett: a haiku hangulatát idéző haiga festészet megteremtője. Az életére vonatkozó adatok közvetettek, egészen bizonyosat nem tudhatunk róla. A költészetben első mestere valószínűleg a Danrin irányzathoz tartozó Uchida Senzan volt, később Haya-

724

YOSAN no H a j i n iskolájához csatlakozott. Mestere halála u t á n sokat u t a z o t t , többek közt Tangó t a r t o m á n y b a n , Yosa vidékén, élete végén pedig a fővárosban telepedett le. Körülbelül ötvenéves koráig elsősorban a festészet k ö t ö t t e le, s a haikai költészetet kedvtelésként művelte. A Yahantei (Hajin) iskola vezetője, Söoku halála után ennek az irányzatnak meghatározó a l a k j a lett, s 1766-ban két költőtársával létrehozt á k a Sankasha haikai társaságot. í g y Busón, aki addig a haikai költészetet a művelt ember szórakoztató időtöltésének tekintette, lassanként a Hajin iskola, illetve a Matsuo Bashö költészetének feltámasztására törekvő költői körök vezetője lett. A költészet számára a hétköznapokból való kiszakadás, a köznapiságon való felülemelkedés eszköze volt. Tisztelte a hagyományos, a klasszikus irodalmat. A valóságtól távol eső m a g a s a b b rendű szépség vonzotta, rom a n t i k u s hajlamú költőként és festőként a régmúlt, távoli, ködbevesző dolgok érdekelték. Legkiemelkedőbb műve a Shinhanatsumi ('Új virágszedés', 1797), melyet a n y j a emlékére írt, haikai-nd^\ó formájában. Költeményeket és különböző t é m á j ú haibun stílusban írott műveket tartalmaz. Haibun és haikai műveit később a Busón kushü ('Busón haiku költeményei', 1784), ill. Busón öbunshü ('Busón írásai', 1817) és egyéb kötetekben jelentették meg. O G y ű j t , kiad.: Busón zenshü ('Összes műve', Koten haibungaku taikei 12. köt., 1972). O Magyarul: 11 vers (Faludy Gy., Test és lélek, 1988). " Varrók Ilona Yosano Akiko; Joszano Akiko; Ötori Akiko (költői nevek); Hö Shiyö (eredeti név); Yosano Shiyö; (Sakai, 1879. dec. 7.—1942. máj. 29.): japán tankak'ó\tői\o. Fiatal korától foglalkozott a j a p á n klasszikus irodalommal, és a Shigarami zöshi, a Bungakukai és egyéb folyóiratokból tájékozódott a korabeli modern irányzatokról. 1900-tól a Yosano Tekkan által vezetett Tökyö shinshisha társaság t a g j a lett, s Tekkan költészeti folyóiratában a Myöjöban jelentek meg költeményei. 1901-ben ment feleségül Yosano Tekkanhoz, és ugyanebben az évben jelent meg első híres romantikus antológiája, a Midaregami ('Kócos haj'), mely elsősorban a MyöjŐb&,rí megjelent költeményeit tartalmazza, s egy csapásra ismertté t e t t e . E b b e n a kötetében, mely Shimazaki Töson W a k a n a s h ü ('Zsenge füvek', 1897) c. gyűjteményének r o m a n t i k á j á t teljesíti ki, s amellyel ú j u t a t n y i t o t t a modernkori tanka történetében, Yosano Tekkan iránti szerelmének kibontakozása által ihletett szenve47

délyes költeményei mellett, kyotöi hangulatokat lefestő versek is találhatók. O Később az esztétizmushoz közeledett, a Heian-kor szellemét idéző, álomszerű romantikus költeményeinek gyűjteménye a Koögi ('Kis legyező', 1904). Figyelemre méltóak a Yamakawa Tomiko és Chino Masako költőnőkkel közösen összeállított antológiában, a Koigoromo ('Szerelmi köntös', 1905) c. kötetben megjelent humanista szellemű költeményei. Különösen megindító szépségű a posztumusz kötetként megjelent, férje halála u t á n írott költeményeinek gyűjteménye, a Hakuöshü ('Fehér cseresznyevirágantológia', 1942). O A költészet mellett próbálkozott regényírással, írt költészetelméleti t a n u l m á n y o k a t ; elkészítette olyan klasszikus művek modern japán nyelvi vált o z a t á t , mint a Genji monogatari; különféle eszmefuttatásai jelentek meg például a Taishö kori asszonyok életéről, és meséket is írt. A Meiji-, Taishö-, és Shöwa-kor kiemelkedő alkotójaként lobogóan szenvedélyes romantikus lírája különösen a Meiji-kor tankok.ö 1 tészetére volt nagy hatással. O Egyéb művei: Maihime ('Táncosnő', versek, 1906); Yume no hana ('Alomvirág', versek, 1906); Natsu yori aki e ('Nyártól őszig', versek, 1914); Uta no tsukuriyö ('A versírás m ó d j a ' , tan., 1915). O G y ű j t , kiad.: Yosano Akiko zenshü ('Összes műve', 1933—1934; 1979—1981). O Magyarul: 1 vers (Tóth B., Utunk, 1960, 19.); 2 vers (Horváth T., Világirodalmi Antológia, VT/2, köt., 1962); 1—1 vers (Kosztolányi D., Idegen költők, 1968; F a l u d y Gy., Test és lélek, 1980); 20 vers (Villányi' G. A., Nagyv. 1990, 12.). Varrók Ilona Yosano Tekkan; Joszano Tekkan (költői név); Yosano Hiroshi (eredeti név); Yosa No Kan (átírás változat); (Kyotö-fu, Okazaki, 1873. febr. 26.—1935. márc. 26.): japán tankakö\tő. Csodagyereknek számít o t t , tizenkétéves korában már megjelentek kanshi költeményei Tekkan költői néven. 1889-től (tizenhétéves korától) egy leányiskolában kínai irodalmat t a n í t o t t . 1892-ben költözött a fővárosba, Ochiai Naobumi köréhez csatlakozva az ő révén ismerte meg Mori Ogait. 1893-ban részt v e t t az Ochiai Naobumi által vezetett tanka társaság, az Asakasha megszervezésében, mellyel az ú j irányzatú waka (shinka waka) mozgalmát indították el. 1894-ben jelent meg az ún. régi irányzatú (kyüha) wakát hevesen t á m a d ó híres t a n u l m á n y a , a Bökoku no on ('Egy letűnt világ hangja'). Ezzel a ->tanka megreformálására törekvő mozgalom vezető egyénisége lett. 1895-től

725

YOSEI egy évig hivatalos kiküldetésben Szöulban tartózkodott, ahonnan 1896-ban Ochiai Naobumi ösztönzésére visszatért J a p á n b a , s a Meiji shoin kiadó főszerkesztője lett. Ebben az évben jelent meg első verseskötete, a Tözainanboku ('Égtájak'), melyet egyf a j t a romantikus, férfias líra jellemez; költeményeiben g y a k r a n szerepel a tigris és a kard. Nem ragaszkodott a hagyományos formákhoz, ú j hangvételével, a shinha waka első gyümölcseként a kötet irodalomtörténeti jelentőségű. Aktívan részt v e t t más, a japán költészet megreformálására törekvő társaság, m i n t a Shinshikai ('Az ú j költészet társasága'), a Shintaishikai ('Uj stílusú vers társasága') létrehozásában, illetve a Tökyö shinshisha megalapításában. Ez utóbbi k i a d v á n y a k é n t jelent meg 1900-tól a korában n a g y h a t á s ú , újító szellemű, híres Myöjö c. költészeti folyóirat, mely kezdetben Yosano T e k k a n lírájának h a t á s á t tükrözte, Yosano Akiko fellépése u t á n azonban a nyugat-európai költészet h a t á s á r a az érzelmek felszabadítását valló romantikus, esztétizáló irodalmi, költészeti mozgalom bástyája lett. A kettejük nevével fémjelzett Myöjö a Meiji-kor harmincas éveiben (1900-as évek) a költészet vezető fóruma volt, s a japán líra olyan kiválóságait indít o t t a el, mint Takamura K ö t a r ö , Ishikawa Takuboku, Yoshii Isamu, Kinoshita Mokutarö, Kitahara Hakushü. O 1900-ban ismerte meg Yoshano (Hö) Akiko költőnőt, aki miatt elvált első feleségétől. E viszontagságos szerelemről szólnak egyik legszebb kötetének, a Murasaki (ua., 1901) címűnek tankái. 1901-ben elvette feleségül Akikót, s jórészt az ő hatására, ettől kezdve stílusa megváltozott, feleségével e g y ü t t a metaforákban gazdag romantikus szerelmi líra kiváló képviselője lett. O A naturalizmus megjelenésével 1910-ben a Myöjö korszaka véget ért, s a folyóirat megszűnt. Tekkan 1910-ben egy kötetben Aigikoe ('Szerelmes versek') c. jelentette meg ennek az időszaknak a termését. O 191 l-ben új ihletet keresve Párizsba u t a z o t t , s 1914ben kiadta a modern francia költőket bemutató Rira no hana ('Orgona virága') c. fordításkötetét. 1919-től a Keio egyetem tanára lett, a j a p á n irodalomról t a r t o t t előadásokat. 1921-ben feleségével e g y ü t t újraindították a Myöjöt, de a második sorozat nem volt hosszú életű. Elete végén nyelvészettel foglalkozott, a japán nyelv eredetének kérdése érdekelte. O N a g y érdeme a waka r e f o r m j á n a k elindítása, s a romantikus költészet megteremtése J a p á n b a n . Mozgalma, melynek középpontjában Myöjö állt, az érzékek, az érzelmek felszabadí-

tásával a Meiji-kor (1868—1912) közepétől végéig a japán költészet egyik legvirágzóbb időszakát jelenti a hagyományos japán tan&aköltészet, és az európai m i n t á r a született ú j költészet terén egyaránt. O G y ű j t , kiad.: Yoshano Hiroshi tanka zenshü ('Yosano Hiroshi összes t a n k a költeménye', 1933); Yosano Hiroshi ikö kashü ('Yosano Hiroshi posztumusz költeményei', 1935). O Magyarul: 3 vers (Sövény A., Nagyv, 1957, 4; uő, ua., Világirodalmi Antológia, VI/2. köt., 1962); 1 vers (uő, Nagyv, 1958, 5.). Varrók Ilona yosei; joszei; yojö; amari no kokoro (elnevezés változatok): j a p á n poétikai fogalom. A -+renga esetében a vers kifejezőerejét jelenti, a szavakkal ki nem fejezhető művészi h a t á s r a utal, melyet a tökéletes vers közvetít. Az Tnsei-korban a versköltés t e c h n i k á j á n a k túlzott előtérbe kerülésével szembeni fellépésként egyes költők a mély érzelmek kifejezését értették alatta, mint például Fujiwara no Mototoshi. A Heiankor végi K a m a k u r a - k o r eleji költő, Kenshö számára viszont inkább a vers technikai tökéletességének fokozását jelentette. Fujiwara no Toshinari, Fujiwara no Teika költészetében a szavak hangzásának szépségét, hangulatát, h a r m ó n i á j á t , a képi hatások tökéletességét jelenti. O A K a m a k u ra kori Ni jő irányzat a -+yügen költészeti fogalmához kapcsolódó, egyszerű kifejezésmóddal megjelenített borongós, szomorú hangulatot, magányosságérzést, általában a mély érzések kifejezését l á t t a benne. A középkorban nagyra értékelt verselméleti fogalom volt. Az Edo-korban a haikai (~+haiku) m ű f a j á b a n a Genroku-korban éledt ú j j á az érzelmek közvetett érzékeltetése, sejtetése f o r m á j á b a n , mely Matsuö Basho költészetében teljesedett ki. O (—•japán irodalmi formák) Varrók Ilona Yoshida Kenkö; Josida K e n k ó (szerzetesi név); Yoshida, ill. Urabe Kaneyoshi (eredeti név); (Kyotö, 1283?—Tanoi, Iga tart., 1352 után): japán költő. Előkelő családból származott. Előbb a Horikawa családnál, m a j d 1301-ben, m i u t á n a Horikawa családból származó Gonijö császár került a trónra, h a t évig az u d v a r b a n szolgált. Mindig is vonzódott a nemesi kultúrához, híres volt arról, hogy j á r t a s a szépírásban, s a régi szertartások t u d o m á n y á b a n , s ez a vonzalm a az u d v a r b a n eltöltött idő a l a t t t o v á b b erősödött. Gonijö császár halála u t á n (1308) elvonult a világtól, szerzetes lett és remeteként élt. Ekkor valószínűleg j á r t K a n t ö vidékén, erre utal, hogy művében

726

YOSHI gyakoriak az e vidékhez kötődő írások, 1321 -tői K y o t ö b a n élt, és Nijö Tameyo költői iskolájához csatlakozott, aki bevezette a költészet rejtelmeibe a Kokinshü hagyományain keresztül. Költeményeit s a j á t válogatásában Kenkö höshishü ('Kénkő szerzetes versgyűjteménye') c. g y ű j t ö t t e össze. Elvégezte a japán klasszikus művek, a Kokinshü, a Shüishü, a Genji monogatari és egyéb művek másolását, a különböző változatok egybevetését. O F ő műve, a Tsurezuregusa ('Unaloműző elmélkedések') pontos keletkezési d á t u m a ismeretlen, valószínűleg 1330 és 1331 között írta. Az sem biztos, hogy maga Yoshida K e n k ö a d t a ezt a címet a műnek, mivel ez a cím először egy, a keletkezése után körülbelül száz évvel készült másolatnál tűnik fel. A m u n k a hosszabb-rövidebb filozofáló e s z m e f u t t a t á sok gyűjteménye. Alapgondolata a mujökan (a dolgok múlandóságának gondolata), ezt t á m a s z t j a alá klasszikus j a p á n művekből, a történelemből, a mindennapi életből v e t t példákkal. Az előszón kívül összesen 243 írásból áll. Költeményei későbbi gyűjteményekben is szerepelnek, így például a Shoku senzai wakashü, a Shoku goshüi wakashü, ill. a Fuga wakashü c. gyűjteményekben. O Angol ford.: D. Keene: Essays in Tdleness: The Tsurezuregusa of K e n k ö (1967). O írod.: T. W a k a m e d a : The Idle Thoughts of a Recluse (1914); C. S. Eby: Meditations of a Recluse (1934). Varrók Ilona

legzetes alkotásai. O 1933-ban elvált feleségétől és két évre elvonult a világtól. Ezek az élmények ihlették a Ningenkyö ('Emberszútra', 1934) c. kötetének verseit, melyek fordulatot jelentenek költői stílusában: e költeményei elsősorban az emberi szenvedésről, magányról, s a j á t lelkiállapotáról szólnak. Regényírással is próbálkozott, és számos esszét is írt. A j a p á n művészeti akadémia tagja volt. O Egyéb verseskötetei: Kinő made ('Tegnapig', 1913); Gion kashü ('Gion antológia', 1915). O G y ű j t , kiad.: Yoshii Isamu zenshü ('Összes művei', 1963—1964). Varrók Ilona

Yoshii Isamu; Josii Iszamu, (Tokyö-fu, 1886. okt. 8.—1960. nov. 19.): j a p á n tankaköltő, drámaíró. 1905-től csatlakozott a Shinshisha köréhez, és ugyanebben az évben jelentek meg első íím&akölteményei a Myöjö c. folyóiratban. Első verseinek kedvelt t é m á j a az óceán volt, de hamarosan á t t é r t a szerelmes versek írására. 1907 végén Kitahara Hakushüval e g y ü t t megvált a Shinshishdtó], de a Myöjö u t ó d j á n a k tekinthető Subaru c. folyóirat szerkesztésében közreműködött, és tevékenyen részt v e t t a -*Tanbiha irodalmi irányzat mozgalmában. 1910-ben jelent meg a Sakahogai ('Mulatozás') c. kötete, mely a dekadens költészet előfutáraként irodalomtörténeti jelentőségű. 1911-ben l á t t a k napvilágot a modern japán d r á m a történetében különleges helyet elfoglaló drámái, a Gogo sanji ('Délután három óra') c. kötetben, mely egyfelvonásos színdarabokat tartalmaz. A címadó d a r a b misztikus, szimbolikus mű egy öreg bálnavadászról, aki megöli nyomorék gyermekét, m a j d maga is meghal. A kötet darabjai a Subaru i r á n y z a t á n a k jel47*

727

Yoshikawa Eiji; Jósikává Eidzsi (írói név); Yoshikawa Hidetsugu (eredeti név); Kijirö (költői név); (Kanagawa t a r t . , 1892. aug. 11.—1962. szept. 7.): japán regényíró, költő. Az ún. taishübungaku (népszerű irodalom) kiváló képviselője. Gyerekkorától nehéz körülmények közt élt, a legkülönbözőbb m u n k á k a t vállalta, de közben érdeklődött az irodalom, a költészet — többek közt Matsuo Bashö költészete — iránt. Amikor Y o k o h a m á b a n kikötői munkásként dolgozott, súlyos baleset érte. E z t az élményét dolgozta fel Kankanmushi wa utau ('Énekel a rozsdaoldó', 1930—1931) c. izgalmas regényében. Miután k i j ö t t a kórházból Enoshima monogatari ('Enoshimai történet') c. művével d í j a t nyert a Ködan kurabu c. folyóirat pályázatán. A Tökyö maiyu shinbunsha kiadónál k a p o t t állást, s Kijirö néven ^ a í ^ k ö l t e m é n y e k e t írt. A nagy kantöi földrengés idején a kiadó leégett és megszűnt. E z u t á n az írásból t a r t o t t a fenn magát. A Yoshikawa Eiji írói nevet 1925-től vette fel. O Legnépszerűbb történelmi kalandregényei a Naruto hichö ('A narutoi titkos levél', 1926—1927), a Miyamoto Musashi (ua., 1935—1939), v a l a m i n t a Shihon Taiheiki ('Az én Taiheiki könyvem', 1958—1961). A Shin Ileike monogatari ('Uj Heike t ö r t é n e t ' , 1950—1957; film: Tomu Uchida, 1973, J a p á n ) c. regényén erősen érezhető a vesztes háború élménye. A nagy emberi d r á m á k a t , a Heikék korának körképét n y ú j t ó műben a Heikék és Genjik hatalmi harcai mellett az egyszerű emberek sorsáról is ír. O G y ű j t , kiad.: Yoshikawa Eiji zenshü ('Összes művei', 1979—1983). O írod.: Kolozs P.: Hősi eposzból — realista regény (Nagyv, 1961, 1.). Varrók Ilona Yoshikawa Ryöta; Jósikává Rjóta (1718— 1787. szept. 7.): j a p á n haikaiköltő. A Setchüan költői iskolához csatlakozott. Matsuo Bashö Oku no hosomichi ('Keskeny ú t

YOSHI a távoli északra', 1689) c. műve által inspirálva bejárta a z o k a t a vidékeket, melyek Bashöt is megihlették. 1746-tól b e u t a z t a K a m i g a t a vidékét Nagoyától K y ö t o i g , s ez az utazás nagy hatással volt költői fejlődésére. 1744-től a Setchüan h a i k a i iskola vezetője lett, s különböző antológiák szerkesztésében k ö z r e m ű k ö d v e tekintélyre t e t t szert az edói haikai k ö r ö k b e n . Útt ö r ő m u n k á t v é g z e t t Matsuo B a s h ö hok&winak feldolgozásában, számos róla szóló Tnű szerkesztésében v e t t részt. Költeményei Ryöta kushü ( ' R y ö t a h a i k u antológiája') c. jelentek meg. O M a g y a r u l : 1 vers (Greguss S., Arnyékbirodalom, 1986). Varrók Ilona Yoshimine no Munesada:

->Henjö

Yoshimine no Yasuyo; Josimine no J a szujo (785—830. júl. 6.): japán költő. Kanmu császár fia volt, az u d v a r b a n magas rangot töltött be. 820 és 830 között féltestvérével, Fujiwara no F u y u t s u g u v a l e g y ü t t kormányzott. Kínai (kanshi) költeményeket írt, s a kínai p r ó z á t (kanbun) tökéletesítette. A császári rendeletre készült kínai versantológia, a —•Keikokushü ('Gyűjtemény az ország kormányzásához', 827) egyik szerkesztőjeként ismert. Költeményei a Keikokushü mellett különböző antológiákban találhatók, így például a fíunka shureishü, ill. a Ryöunshü c. antológiákban. O A természetről, természeti jelenségekről szóló költeményeivel (eibutsushi) a kor jellegzetes költőjének számít. Varrók Ilona Yoshitsune-ki; Yoshitsune no ->Gikei-ki

monogatari:

Yoshiwake Tairo; Josivake Tairo (1730?— 1778. nov. 13.): j a p á n Edo kori haikaiköltő. Kezdetben a Bashö stílus (Matsuo Bashö) feltámasztására törekvő Yosa Busón iskolájához csatlakozott, s az iskola Akegarasu (1773) c. Takai K i t ö által szerkesztett antológiájában jelent meg Kitöval közösen írott költeménye. 1773-tól öt évig Osakában élt szerzetesként, feltehetően a Busoniskola ( Yosa Busón) költőivel t á m a d t ellentétei miatt h a g y t a el Kvötot. S a j á t iskolát alapított. Halála u t á n Takai K i t ö szerkesztésében jelentek meg művei. Varrók Ilona Young [jang], Andrew J o h n (Elgin, 1885. ápr. 29.—Yapton, Arundel, 1971?): angol nyelven alkotó skót költő, író, drámaíró. A Skót Egyesült Szabadegyház lelkésze volt 1938-ig, amikor anglikán hitre t é r t és e

minőségében magas egyházi hivatalokat viselt (pl. 1941—1959 között a sussexi Stonegate vikáriusa volt, 1941-től pedig a chichesteri katedrális k a n o n o k j a ) . Költői pályafutása során számos kitüntetésben részesült, amelyek közül a legjelentősebbek a The Silver Medál of the Royal Society of Literature for Poetry (1951) és a Queen's Gold Medál for Poetry (1952). Költészete két forrásból táplálkozik: egyrészt a skót természeti költészet forrásaiból (G. Douglas, W. Drummond, J . Thomson, Burns stb.), másrészt az angol metafizikus költők hagyományából. Formakezelése és témafelvetése hagyományos, á m színezi a modern kor t a p a s z t a l a t a . O Főbb munkái: Songs of Night ('Éjszakai dalok', versek, 1910); Thirty-One Poems ('31 vers', 1922); The New Sepherd ('Az ú j pásztor', versek, 1931); Nicodemus: A Mystery ('Nikodémusz: misztériumjáték', 1937); Speak to Earth ('Beszéljetek a Földhöz', versek, 1939); A Prospect of Flowers ('Virágok látv á n y a ' , próza, elmélkedés, 1945); Retrospect of Flowers ('Virágok visszapillantása', próza, 1950); Quiet as Moss: 36 Poems ('Csöndben, mint a m o h á k : 36 vers', 1959); The Poet and The Landscape ('A költő és a t á j ' , irodalmi kritikák, 1962); Burning as Light ('Fényként égni', versek, 1967); The New Poly-Olbion: Topographical Excursions, with an Introductory Account of the Poet's Early Days ('Az ú j Poly-Olbion: Topográfiai kirándulások, bevezető beszámolóval a költő ifjúkori napjairól', próza, 1967). O G y ű j t , kiad.: E. L o w b u r y (szerk.): The Poeticái Works ('Költői m u n k á i ' , 1986). O Magyarul: 1—1 vers (Gergely Ágnes, Angol költők antológiája, 1960; Fodor A., Verses világjárás, anto., 1971). O írod.: L. Clark (szerk.): Andrew Young, Prospect of a Poet: Tributes by 14 Writers (1957). Kenesey Gábor Young [jang], A r t (írói név); Arthur Young (eredeti név); (Orangeville, 1866. jan. 14.—1943. dec. 29.): amerikai (USA) író és karikaturista. New Yorkban és Európában tanult, m a j d chicagói és más lapok híres k a r i k a t u r i s t á j a lett. Olykor politikai radikalizmusról, másszor az emberi abszurditás iránti érzékről tanúskodó, humoros rajzai gyűjteményes k ö t e t b e n is megjelentek (Trees at Night, ' F á k éjjel', 1927; The Best of Art Young, 'Legjobb munkái', 1936). O Irodalmi teljesítménye két, olvasmányos önéletrajz: On My Way ( ' U t a m a t járva', 1928); Art Young: His Life and Times ('Élete és kora', 1939). Somogyi György

728

YOUNG Young [jangj, Edward (Upham, Winchester, 1683. júl. 3.—Welwyn, 1765. ápr. 5.): angol költő, drámaíró. Oxfordban végezte felsőfokú t a n u l m á n y a i t . Első közlése az Epistle to. . . Lord Lansdoune ('Verses levél. . . Lord Landoune-hoz') c. episztolája volt 1713-ban. Ugyanebben az évben a d t a közre az Anna királynőnek a j á n l o t t Poem on the Last Day ('Vers az utolsó ítélet napjáról', 1713) c. költeményét. The Force of Religion: or Vanquish'd Love ('A vallás ereje, vagy a legyőzött szerelem') c. versét L a d y J a n e Orey és férje kivégzésének alkalmából írta és Saiibury grófjának a j á n l o t t a . Az On the Late Queen's Death and His Majesty's Accession to the Throne ('A néhai királynő halála és Őfelsége trónralépésének alkalmából', 1714) c. költeményével az ú j király, I. György kedvében k í v á n t járni, de igyekezetét illetlennek és elsietettnek ítélték. Ebben az időszakban kezdődött kapcsolata Fülöp whartoni herceggel, akit 1717-ben elkísért Dublinba. 1740-ben pert i n d í t o t t ellene 600 font évi jövedelmet követelve a hercegtől. A bíróság azonban csak 100 fontot ítélt meg Young javára. O 1719ben, illetve 1721-ben két d a r a b j á t is bemut a t t á k a Drury Lane színházban, Busiris ('Búszírisz'), ill. Revenge ('Bosszú') c. 1725— 1728 között hét szatírából álló sorozatot közölt Love of Fame, the Universal Passión ('Becsvágy, az egyetemes szenvedély') c. Politikai költészetét jól jellemzi, hogy abban az időben, amikor Anglia tengeri világh a t a l o m r a tört, írta meg Impérium Pelagi. A Naval Lyrick, Written in Imitation of Pindar's Spirit ('A tengerek uralma. Vers a hajózásról Pindarosz szellemében', 1728). O Már mintegy ötven éves volt, amikor egyházi rend felvételére szánta el magát. 1728-ban királyi káplánná nevezték ki, 1730-ban pedig a welwvni közösség vezetője lett, hátralevő életét itt is élte le. Számos m u n k á j a , ennek megfelelően, vallási buzdít á s vagy prédikáció, így pl. A Vindieation of Providence: or A True Estimate of Humán Life ('A gondviselés gondolatának védelme, vagy az emberi élet értékének igaz becse', prédikáció, 1728), vagy az An Argument Draum from the Circumstances of Christ's Death, for the Truth of Religion ('Gondolatmenet Krisztus halálának alapján a vallás igazságának védelmében', prédikáció, 1759). O 1731-ben feleségül vette L a d y Elizabeth Leet, Lichfield első earljének lányát. Legnevesebb költeményét, a The Complaint, or Night Thoughts on Life, Death and Immortality ('Panasz, vagy éjszakai gondolatok életről, halálról, halhatatlanságról'; részi., Kazinczy F., Éjsza-

kák, Az angol irodalom kincsesháza, 1942; részi., Tótfalusi I., A panasz, Klasszikus angol költők, 1. köt., 1986) 1742-ben a d t a közre, amit azután még nyolc éjszakai verses meditáció k ö v e t e t t . O Az Éjszakák versciklusa Mo.-on is ismert volt, Péczeli J . m a g y a r r a is f o r d í t o t t a . A m u n k á t Gvadányi is ismerte és elevenen h a t o t t a m a g y a r szentimentalizmusra és sírköltészetre. O F ő b b munkái még: A Paraphrase on Part of the Book of Job ( ' J ó b könyve egy részének parafrázisa', költ., 1719); A Letter to Mr. Tickell ('Verses levél Mr. Tickellhez', 1719); Ocean: An Ode ('Óceán: óda', 1728); Two Epistles to Mr. Popé Concerning the Authors of the Age ('Két episztola Mr. Pope-hoz korunk szerzőiről', 1730); The Brothers ('A testvérek', tragédia, 1750); Resignation in Five Parts, Including a Funeral Epithalamium ('Beletörődés: vers öt részben, köztük egy sírfelirat', 1761). O Gyűjt, kiad.: One Hundred and Fifty Originál Letters between Dr. Edward Young and, Mr. Sámuel Richardson ('Dr. E d w a r d Young és Mr. Sámuel Richardson 150 eredeti levele', 1813— 1818); J . Doran (szerk.) The Complete Works ('Összes művei', 2 köt., 1854). O Magyarul még: 1 vers (Károlyi Amy, Vonzások és viszonzások, anto., 1975). O írod.: B. Hepworth (szerk.): Edward Young (1975). Kenesey Gábor Young [jang], Francis Brett; F . BrettYoung (eredeti név); (Hales Owen, Worcestershire, 1884. júl. 13.—Fokváros, 1954. márc. 28.): angol regényíró. E p s o m b a n n ő t t fel, majd Birminghamban végzett orvosi t a n u l m á n y o k a t . 1907—1914 k ö z ö t t orvosként, az 1. világháború a l a t t pedig Kelet-Afrikában katonaorvosként működ ö t t . 1918 u t á n feleségével Capri szigetén élt, s u t a z á s o k a t t e t t Afrikában és Amer i k á b a n . Az 1930-as évek elején visszaköltözött szülőföldjére, Worcestershirebe, m a j d a 2. világháborút követően Fokvárosban telepedett le. O írói p á l y á j á t az 1920-as évek elején kezdte J . Conrad h a t á s á t m u t a t ó kalandregényekkel, m a j d túlnyomórészt pszichologizáló orvos- és nőregényeket írt, végül élete vége felé történelmi témákkal jelentkezett. O F ő b b regényei: The Black Diamond (1921: Tábori K., Mire leszállt az á l o m . . . , 1942); My Brother Jonathan (1928: Pánczél L., Árnyékos oldal, 1942); This Little World (1934: Ruzitska Mária, Kicsi a világ, 1938); White Ladies (1935: Tábori M., Érdemes volt?, 1945 után); Dr. Bradley Remembers (1938: Ruzitska Mária, Med. univ. Dr. Bradley, 1939); The City of Gold (1939: Tábori K . —

729

YOUNG Sándor I., Aranyváros, 1944). O írod,.: J . B. Young: Francis Brett Young (1962). Újvári Péter Young [jang], Philip P r a t t (Boston, 1918. m á j . 26.—State College, 1991. okt. 4.): amerikai (USA) kritikus, irodalomtörténész, t a n á r . Egyetemi t a n u l m á n y a i (Amherst College, 1940; Harvard, 1941; Iowai Egyetem, 1948) elvégzése óta különböző egyetemeken irodalmat tanít. 1942—1946 között k a t o n a k é n t szolgált E u r ó p á b a n . O Elsősorban Hemingway]e\ foglalkozik, alapvető monográfiája (Ernest Hemingway, 1952) óta őt t a r t j á k első számú ismerőjének. O E g y é b művei: Ernest Hemingway (ért., 1959); Ernest Hemingway: A Reconsideration ('Ernest Hemingway újragondolva', tan., 1966); By-Line: Ernest Hemingway ('Szerző: E r n e s t Hemingway', szerk., W. White-t&\, 1968); The Hemingway Manuscripts: An Inventory ('A H e m i n g w a y kéziratok: leltár', C. W. Mann-nal, 1969); Three Bags Full: Essays in American Fiction ('Három teli zsák: tanulmányok az amerikai prózairodalomról', 1972); Directions in Literary Criticism ('Az irodalmi kritika irányzatai', S. Weintraubbal, 197.3); Revolutionary Ladies ('Forradalmár hölgyek', tan., 1977); Hawthorne's Secret: Un-told Tale ('Hawthorne t i t k a : el-nem-mondott mese', tan., 1984). Nóvák György Young [jang], Stark (Como, MS, 1881. okt. 11.—New York, 1963. jan. 6.): amerikai (USA) t a n á r , kritikus, költő, drámaíró, műfordító, szerkesztő. A Mississippi Egyetemre (1901) m a j d a Columbiára (New York, 1902) j á r t . 1921-ig t a n í t o t t (Mississippi Egyetem, Texasi Egyetem, Amherst College), u t á n a csak írással foglalkozott. A. Tate-tel, J . C. RansommaA, R. P. Warrennel e g y ü t t a The Fugitive c. folyóirat körüli csoport (-+fugitives, the), a paraszti-populista nézeteket valló déli írók ú n . „agrárm o z g a l m á n a k " t a g j a volt. A The New Republic (1923—1924, 1925—1947) és a The Theatre Arts Monthly (1921—1940) c. lapokba írt színikritikákat. Legnagyobb sikerét a So Red Rose ('Oly piros rózsa') c. polgárháborús regényével a r a t t a 1934-ben. Moliére, Machiavelli és Csehov műveit fordította. Színházban is rendezett, és New Yorkban kiállította festményeit. O írásaiban realistán szól az amerikai Délről. Céljának tekintette a déli hagyományok őrzését a modern társadalom keretein belül. O Egyéb művei: Guenevere (ua., színmű, 1906); Addio, Madretta and Other Plays ('Addio, M a d r e t t a és más d a r a b o k ' , 1912);

At the Shrine ('A szentélynél', színmű, 1919); Heaven Trees ('Égi fák', reg., 1926); The Torches Flare ('Izzó fáklyák', reg., 1928); The River House ('A folyami ház', reg., 1929). Nóvák György Younghusband [jangházbend], Sir F r a n cis Edward (Murree, India, 1863. máj. 31.— L y t c h e t t Minster, Anglia, 1942. júl. 31.): angol felfedező, író. A sandhursti Királyi K a t o n a i Akadémián végzett; 1886—1904 k ö z ö t t számos u t a t t e t t Kínában, Kasmírban és Tibetben. O F o n t o s a b b leírásai: a Heart of a Continent ('A kontinens szíve', 1898); India and Tibet, Within ('India és Tibet belülről', 1912); A Venture of Faith ('A hit kalandja', 1937); és The Sum of Things ('Dolgok s u m m á j a ' , 1939) át vann a k i t a t v a filozófiával és misztikával. O írod.: G. Seaver: F r a n c i s Younghusband (1952). Magyarics Tamás Yourcenar [jurszönár], Marguerite (írói név, a családnév a n a g r a m m á j a ) ; Crayencour (eredeti családi név); (Brüsszel, 1903. jún. 8.—Northeast H a r b o r , Me., 1987. dec. 18.): francia írónő. A p j a francia volt, a n y j a belgiumi vallon származású. O Sokáig kizárólag francia íróként t a r t o t t á k számon, de m a m á r egyre i n k á b b magának követeli a belgiumi francia nyelvű irodalom is. Anyja gyermekágyi lázban meghalt Marguerite születése után nem sokkal. Az apa a kislánnyal Dél-Franciao.-ba költözött, s pedagógusok segítségével nevelte a gyermeket, pl. ő t a n í t o t t a latinra (széles körű klasszikus műveltséggel rendelkezett). A családi v a g y o n lehetővé t e t t e számukra, hogy sok a t utazzanak, hogy a fiatal lány kizárólag kedvteléseinek éljen. Tanulmányait magánú t o n végezte, sikeres latin—görög érettségi vizsgája után sem s z á n t a rá magát szabályos egyetemi o k t a t á s b a n való részvételre. Sokat olvasott, nyelveket tanult, m a j d hamarosan írni kezdett. Első művei versek voltak, a Jardin des chiméres ('Kimérák kertje') és Les Dieux ne sont pas morts ('Az istenek még élnek') c. jelentek meg 1921ben és 1922-ben. B e j á r t a szinte egész Európ á t , és hosszabb időt t ö l t ö t t az USA-ban, ahol francia nyelvet, irodalmat t a n í t o t t a New York-i Sarah-Lawrence-College-ban, nem nagy lelkesedéssel. 1947-ben felvette az amerikai állampolgárságot (ettől kezdve k e t t ő s állampolgárságú volt), és 1949-ben barátnőjével és élettársával (Grace Frickkel, aki Yourcenar műveinek amerikai fordítója volt) végleg a keleti parton, a Mount Desert szigeten telepedett le. O Változatos, egyre gazdagodó életműve 1951-ben a

730

YOURC Mémoires d'Hadrien (történelmi reg., Réz P., H a d r i a n u s emlékezései, 1984) után kezd e t t szélesebb körökben is ismertté válni. 1968-ban az Oeuvre au noir (történelmi reg., Szávai J . , Opus nigrum, 1983; Feminadíj&s) keltett nagy feltűnést, ekkor m á r számos nyelvre fordították könyveit és tan u l m á n y o k a t írtak róla. Számos más irodalmi d í j a t kapott, beválasztották a Belga Királyi Akadémia tagjai sorába; m a j d 1980-ban a Francia Akadémia „ h a l h a t a t l a n j a i " közé került be, mint az első nő a megalakulása óta kizárólag férfiakból álló testületben, ami nem kis port vert fel egyes konzervatív körökben. 1987-ben bekövetkezett haláláig inkább visszavonultan szer e t e t t volna élni, bár ez egyre nehezebb volt számára, hiszen ekkor már valóban a legism e r t e b b írók közé tartozott, műveit számos nyelvre lefordították. O Esszéíróként is jelentőset alkotott, legismertebb tanulm á n y a i Mishima Yukióról (Mishima ou la vision du vide, 1980: R a y m a n Katalin, Misim a a v a g y az űr víziója, Nagyv, 1981, 8.), Th. Manntól, Selma LagerlöfvcA stb. szólnak. F o r d í t o t t néger spirituálékat, H. Jamest, Virginia Woolfot, Kavafiszt, latin és görög költőket is (ez utóbbi műfordításai La Couronne et la Lyre, 'Koszorú és líra' c. jelentek meg először 1979-ben, m a j d 1984-ben). Jelentős regényei a m á r említetteken kívül: Alexis ou le Traité du vain combat ('Alexis avagy t a n u l m á n y a hiábavaló küzdelemről', 1929), Denier du réve ('Alomtallér', 1934), Le cowp de gráce ('Kegyelemdöfés', 1939). E művei nehezen sorolhatók az ism e r t m ű f a j i csoportokba, egyéni hangvétel jellemzi őket, s mindegyikük egy-egy lépéssel j á r u l t hozzá a sajátos írói univerzum történeti-filozófiai-pszichológiai felépítéséhez. Az sem ritka, hogy az írónő egy-egy t é m á n évtizedekig dolgozott, s művei újbóli megjelentetése sokszor újraírásukat is jelentette; pl. az 1934-es Denier du réve c. regényét előbb az 1958-as új kiadáshoz, m a j d 1971-ben ú j r a átdolgozta, s színpadi feldolgozását is közreadta. Életrajzi trilógiája (Le Tjabyrinthe du monde, 'A világ útvesztője') mintegy betetőzi életművét: Souvenirs pieux (1974: Ferch Magda, Emléklapok, 1988), Archivesdu Nord ('Nord megyei levéltárak', 1977), Qoui? L'Éternité ('És mi? Az örökkévalóság', 1988). O Yourcenar történész és moralista volt, s mindkét területen a legnagyobbakat követte, a görögöket és a latinokat, Montaigne-1, s egyes keleti gondolkodókat. Meggyőződése volt, hogy a történelem a „szabadság iskolája", „ugródeszka" az ember dolgain való elmélkedés magaslataihoz. Művei nemcsak az

örök erkölcsi kérdésekről szólnak, hanem valamilyen módon mindig kötődnek az a d o t t korhoz is. Yourcenar nem tartozik az ún. könnyen olvasható szerzők közé, inkább csak bizonyos szellemi elit olvasmánya marad, annak ellenére, hogy neve széles körökben ismert. í r á s a i n a k gondolatgazdagsága, a felszín a l a t t megbúvó mélyebb jelentésrétegek, egyes témáinak hosszú érlelése, ismételt átdolgozása nem teszik könnyű olvasmányokká műveit. A. Gide-hez, egyik irodalmi példaképéhez hasonlóan szívesen elemezte viszonyát s a j á t műveihez; így készült számos jegyzete értékes irodalmi d o k u m e n t u m . Stílusa klasszikus, műveihez szinte mindig más, de a tartalomnak a legmegfelelőbb f o r m á t választ o t t a . O Első regénye, az Alexis ou le Traité du vain combat 1929-ben jelent meg, m a j d a Hadrianus emlékezései sikerén felbuzdulva az írónő 1952-ben átdolgozva ismét megjelentette. A kritikusok egy része Gide korai műveihez hasonlította, a homoszexualitás mint irodalmi téma megjelenítése alapján. A főszereplő, Alexis de Gera búcsúlevelét olvassuk, amelyet feleségének írt. A férfi vissza a k a r j a szerezni szabadságát, s gyermeke születése u t á n bevallja ennek okát: fiatal korában hajlamai késztették az elszegényedett arisztokrata i f j ú t a „ b ű n " megismerésére és tiltott gyakorlására. Anyagi gondjait megoldandó v e t t e feleségül a gazdag családból származó Moniqueot, akivel csak a közös zenehallgatás és a művészetek szeretete köti össze, nem pedig valódi, testi házastársi kapcsolat. A Denier du réve c. regénye viszont inkább a nyilvános szféra, a konkrét történelmi tapasztalat irányába vitte t o v á b b az életművet: az írónő olaszo.-i látogatása során felismerte a kialakuló fasizmussal járó veszélyeket. A véletlenszerűen felbukkanó, egymással láncolatszerűen esetleges kapcsolatban álló szereplők mindegyike valamilyen módon a kialakulóban lévő d i k t a t ú r a áldozatává válik. A cselekmény k ö z é p p o n t j á b a kerülő politikai merénylet eleve k u d a r c r a ítéltet e t t , nem old meg és nem is oldhat meg semmit, sem a közösség, sem pedig az egyén (a merénylő asszony) magánélete szempontjából. A nem sokkal később íródott Le coup de gráce-hnn az írónő E u r ó p a igen különböző, de egyformán lényeges, történelemformáló területeire helyezi a történetet. A spanyol polgárháborúban megsebesült Eric von Lhomond életét beszéli el, aki fiatal éveit egy poroszo.-i birtokon töltötte b a r á t j a és annak húga társaságában. A lány beleszeret, de érzelmei nem találnak viszonzásra, hiába próbálkozik a

731

YOURC csábítás különböző trükkjeivel, Eric ugyanis a lány b á t y j á t szereti. Közben megjelennek a bolsevikok, s a lány velük t a r t . N e m sokkal később fogságba esik. Kivégzésekor Eric a d j a meg számára a „kegyelemdöfést". Halálának emlékétől aligha szabadulhat m a j d , b ű n t u d a t gyötri, s talán éppen ezért kell a történetét elmesélnie, miközben maga sem biztos benne, nincsenek-e az ő napjai is megszámlálva. Hadrianus emlékezései c. Yourcenar h a t a l m a s tablót vázolt az ókori történelem egyik legjelentősebb alakjáról, a címszereplő római császárról. E történelmi figura művelődés-, politika- és társadalomtörténeti hátterét úgy m u t a t j a be, hogy mindvégig magánemberként is szinte érinthető közelségben van. Amint a Hadrianus-füzetekben elmeséli, a téma az 1920-as évek elejétől foglalkoztatta, amikor Rómában első alkalommal látogatta meg a Villa A d r i a n á t . Akkor azonban nem t a r t o t t a m a g á t sem eléggé felkészültnek, sem eléggé érettnek ahhoz, hogy a könyvet megírja. A mű végül is több évtizedes érlelés u t á n a t u d á s és a beleélés lenyűgöző p é l d á j á t n y ú j t j a . E b b e n az eszszéregényben (tulajdonképpen egy hosszúra nyúlt, naplószerű, fiktív levél, amelyet a császár az u n o k á j á u l fogadott fiatal Marcus Aureliusnak ír) az öregedő és halálos beteg Hadrianus m o n d j a el életét, v a l a m i n t gondolatait a háborúról és a békéről, a vágyról és a szerelemről, a test és a lélek rejtelmeiről. Hadrianus spanyol származású volt, de a hellén k u l t ú r á n nevelkedett, s Traianus oldalán k a t o n a k é n t vett részt a Birodalom sikeres hódító háborúiban. Amikor á t v e t t e az uralmat elődjétől, egyetlen célja — a „pax r o m a n a " elvét vallva — a Birodalom megszilárdítása volt, s ennek érdekében lemondott a további, bizonytalan kimenetelű hódító hadjáratokról. F á r a d h a t a t l a n utazóként b e j á r t a a provinciákat, felügyelt a közigazgatásra, a törvényhozásra, s figyelme k i t e r j e d t a közélet minden részletére. Hosszú élete során mindenféle emberi kapcsolatot átélt, de legmélyebb és egyben legfájóbb vonzalma a fiatal Antinooszhoz fűzte, aki s z á m á r a a szépség, az ifjúság, a vágy és az érzések megtestesítője, de aki önkezével v e t e t t véget életének, soha el nem múló gyászt táplálva ezzel az öregedő császár szívében. A regény legfőbb értéke éppen a b b a n rejlik, hogy a d o k u m e n t a t í v pontosság és hűség mellet h a t a l m a s erővel jelenik meg a lélektani realitás és hitelesség. Az írónő észrevehetően s a j á t magáról is beszél, a m i k o r e komplex egyéniséget felidézi, megformálja. S a j á t gondolatait és érzelmeit ötvözi a kétezer éves történelmi

kontextussal, anélkül azonban, hogy az aktualizálás olcsó megoldásait választaná. Az Opus Nigrum c. regény az 1934-es A prés Dürer ('Dürer u t á n ' ) c. novella átdolgozása és kibővítése. H á r o m fejezetben m o n d j a el Zénón élettörténetét, születésétől haláláig. A tehetséges i f j ú — aki kitalált figura, nem történelmi személy, bár élete számos ponton rokonítható Erasmus, Paracelsus, Leonardo da Vinci vagy G. Bruno életének egyegy mozzanatával — a tudományokkal felhagyva az alkímiához fordul, az élet titkainak megértéséhez; s emellett egyedül üdvözítőnek az orvosi t a n u l m á n y o k a t és praxist tekinti. Vándorévei során sokfelé elvetődik, de mindig a társadalom perifériáj á r a szorul. Végül Bruges-ben telepszik le, s miközben F l a n d r i á b a n kegyetlen háborúk dúlnak, gyógyítja a betegeket, s elmélkedik a világ sorsa felett. A harmadik részben börtönben van, ateizmus v á d j á v a l . Nem f o g a d j a el a felajánlott kegyelmet, inkább az öngyilkosságot választja. Zénón sorsában az írónő az ellentétes erők szorításában vergődő ember t r a g é d i á j á t m u t a t j a be. O Egyéb fő művei: La Mort conduit l'attelage ('A fogatot a halál vezeti', elb.-ek, 1934); Nouvelles Orientales ('Keleti novellák', 1938); Eledre ou la chute des masques ('Elektra a v a g y az álarcok lehullanak', színdarab, 1954); Sous bénéfice d'inventaire ('Leltári kedvezményben', esszék, 1962; bővített kiadás: 1978); Le Mystére d'Alceste ('Alkesztész t i t k a ' , színdarab, 1963); Anna, soror. . . (kisreg., 1981: R a y m a n Katalin, ua., Nagyv, 1983, 7.; a Mint a futó víz c. kötetben is megjelent 1986-ban); Comme l'eau qui coule ('Mint a f u t ó víz', elb.-ek, 1982); Le temps, ce grand sculpteur ('Az idő, e nagy szobrász', esszék, 1983); Les charités d'Alappe ('Alappe könyörületessége', versek, 1984; az 1956-ban, Liége-ben mejelent kötet bővített kiadása); Unhomme obscure; Une belle matiné (kisreg,-ek, 1982: Szathmári Eva, Egy talányos ember, Mint a f u t ó víz, 1986; uő, Szép reggel, uo., 1986); En pelerin et en étranger ('Zarándokolva és idegenül', esszék, cikkek, 1990). O G y ű j t , kiad.: Théátre ('Színpadi művei', 2 köt., 1971); Oeuvres romanesque ('Regényírói életműve', kiad. Y. Bernier, Pléiade-sorozat, 1982-től). O Magyarul még: 1—1 elb. (Gordon E., Nagyv, 1966, 8.; R a y m a n Katalin, É g t á j a k , anto., 1973); 2 nla (uő, Nagyv, 1973, 7.); 1 elb. (uő, uo., 1976, 7.; uő, Magyar Szó, 1978, 263.; uő, A Notre D a m e tornyai, Mai francia elbeszélések, 1980); 1 t a n . (uő, Nagyv, 1980, 10.); I kisreg. (uő, uo., 1983, 7.); 1—1 esszé (uő, uo., 1984, 1.; uő, uo., 1985, 6.); 2 esszé (uő, uo.,

732

YRJOK 1985, 1.); 1—1 nla (Kovács S„ IPM, 1985, 5.; R a y m a n Katalin, Ű j Tükör, 1985, 49.); En szép kastélyom (esszék, tan.-ok, uő, 1986); Mint futó víz (kisreg.-ek, R a y m a n Katalin, Szathmári Éva, 1986); 1—1 elb. (Janesó Júlia, Rakéta, 1990, 33.; V a j a y Sz., Confessio, 1993, 1.). O írod.: J . Blot: Marguerite Yourcenar (1971); Fázsy Anikó: Kegyeletes emlékek (Nagyv, 1977, 11.); Dénes Zsófia: Egy távoli sziget üzenete Marguerite Yourcenarról (uo., 1979, 9.); Les yeux ouverts, entretiens de Marguerite Yourcenar avec Matthieu Galey (1980); G. Spencer-Noel: Zénón ou le théme de l'alchimie dans L'oeuvre au noir (1981); R a y m a n Katalin: N y i t o t t szemmel (Nagyv, 1981, 8.); Fázsy Anikó: Misima n y o m á b a n ( É l , 1981, 27.); G. Jacquemin: Marguerite Yourcenar (1985); P. L. H o r n : Marguerite Yourcenar (1985); Göncz Á.: Marguerite Yourcenar (UÍ, 1987, 7.); R a y m a n Katalin: E l h u n y t Marguerite Yourcenar (Nagyv, 1988, 4.); Dobossy L.: Yourcenar példája (uo., 1988, 4.); A. Nysenholz—P. Aron: Marguerite Yourcenar (1988); Josyane Savigneau: Marguerite Yourcenar (1990). Martonyi Eva Y Phu-o-ng [i főn] (Cao Bang tart., 1950--): nung nemzetiségű (-*táj-nung irodalom) vietnami költő. Első verseivel az 1970-es évek elején jelentkezett, s hamarosan országos ismertségre t e t t szert a Ván Nghé hasábjain közölt munkái révén. Költeményeinek válogatott kötete Tieng hát tháng giéng ( ' J a n u á r i énekszó') c. 1986-ban jelent meg, melyet az írószövetség irodalmi díjjal ismert el. Költészetében a nung népköltészet versformáit emelte művészi szintre. Bögös László Yrjö-Koskinen [tórjö-koszkinen], Y r j ö Sakari (nemesi név); Georg Zacharias [Zachris] Forsman (családi név); Yrjö (Sakari) Koskinen (írói név); (Vaasa, 1830. dec. 10.—Helsinki, 1903. nov. 13.): finn történész, politikus, közíró, költő. Svéd nyelvű lelkészcsaládban született. J . V. Snellman Saima c. lapjának lelkes olvasójaként m á r gimnazistaként elkötelezett híve lett a nemzeti felemelkedési programnak; későbbi p á l y á j a sok szempontból beillett a snellmani életút egyenes folytatásának. É r e t t ségi u t á n új környezetbe kerülve megtanult finnül, amelynek használatára az „egy nép — egy n y e l v " elv alapján végleg át is t é r t ; anyanyelvén élete során alig publikált. Első műve — egy településtörténeti tanulmány — éppen azért keltett feltűnést, m e r t a cenzúrarendelet ellenére, külön engedély-

lyel, finnül jelentette meg (Kertomus Hámeenkyrön pitájástá, 'Beszámoló H á m e e n k y r ö községről', 1852). Egyetemi t a n u l m á n y a i u t á n (1853) T u r k u b a n , m a j d Vaasában tanított, eközben összeállított két finn nyelvkönyvet, t a n u l m á n y u t a t t e t t Svédo.-ban (1856), verseket, t á r c á k a t , k r i t i k á t és szenvedélyes hangú, szállóigék forrásává vált cikkeket közölt az Abo Tidningar, Suometar, ill. Mehiláinen c. lap hasábjain, és elkészítette első, úttörő jellegű történettudományi monográfiáját Nuija-sota, sen syytjai tapaukset ('A buzogányháború, okai és eseményei', 1857—1859, svédül: 1864—1865) c., melynek kezdő fejezetein alapult doktori disszertációja (1858). Külföldi levéltári kutatások (1860—1861) előzték meg további esszéit, forrásgyűjteményeit, feldolgozásait és rendszerezéseit is, köztük Tiedot Suomen-suvun muinaisuudesta ('Adatok a finnel rokon népek őskoráról', 1862) c. pályaművét, mellyel hosszas v i t á k után — bírálói, még Snellman szerint is svédül illett volna b e n y ú j t a n i a — elnyerte a professzori címet (1863), valamint Oppikirja Suomen kansan históriássá ('Tankönyv a finn nép történelméről', 1869—1873, svédül: 1874) c. összefoglalását, mely a f e n n o m á n szellemű történetírás — svédpárti részről sokat bírált — alapműveként, kiegészítve, még két kiadást ért meg (Suomen kansan história, 'A finn nép történelme', 1881—1882, 1933), s rövidített v á l t o z a t b a n népiskolai tananyagul szolgált (1873—1874). Az 1860-as évektől, a snellmani program kivitelezőjeként, főszerepet j á t s z o t t a nemzeti sajtó kiépítésében: fivérével, J . Forsmannal, A. Meurmannal és másokkal megalapít o t t a — a rövid életű Helsingin IJutiset (1863) c. lap u t á n — Kirjallinen Kuukauslehti (1866—1880) néven az első finn nyelvű kulturális-tudományos folyóiratot, továbbá a p á r t t á formálódó f e n n o m á n mozgalom két szócsövét, az Uusi Suometart (1869— 1918) és annak svéd nyelvű p á r j á t , a Morgonbladet (1872—1884) c. orgánumot. E három sajtótermék, melynek A. Kivi, Suonio (J. Krohn), K . Bergbom, P. Cajander, A. Jalava, ill. a svédül író Snellman is a munkatársai közé tartozott, elsősorban A. Oksanennek (K. A. E. Ahlqvist) és körének „nyugatos", azaz a nemzeti kérdésben mérsékelt irányzatú Suometar (1847—1866) és Kieletár (1871—1875) c. k i a d v á n y á t volt hivatott ellensúlyozni, ám h a t á s u k r a országszerte virágzásnak indult a helyi lapkiadás, tömegesre növelve a p á r t támogat o t t s á g á t és hozzájárulva az ú j finn nyelvű értelmiség kialakulásához. O Az 1870-es években nagyszabású t u d o m á n y - és iroda-

733

YSHTJ lomszervezői tevékenységet f e j t e t t ki, mindenekelőtt mint Snellman közvetlen u t ó d a a Finn Irodalmi Társaság elnöki székében (1874—1892): nevéhez fűződik a Népművelő Társaság (1874) és a F i n n Történelmi Társaság (1875) létrejötte, a Kivi-válogatás közzététele (1877), az irodalmi díjrendszer bevezetése. U g y a n a k k o r az országgyűlés t a g j a k é n t (1872—1882, 1885—1900), pártvezérként és a f e n n o m á n ideológia elszánt terjesztőjeként — kiéleződő sajtópolémiák közepette á t v e t t e a Kirjallinen Kuukauslehti c. lap főszerkesztését (1876— 1880) — egyre n a g y o b b befolyásra t e t t szert, s 1882-től, friss nemesi rang birtok á b a n , a szenátusban is helyet k a p o t t . Közszereplése f o r d u l a t o t hozott a finn nyelv- és iskolaügy szabályozásában. Minthogy a cári hatalomhoz való viszonyulásban is Snellman p é l d á j á t , az engedékeny diplomácia elvét k ö v e t t e , az 1880-as évekre szembekerült p á r t j á n a k radikális, ún. i f j ú f i n n szárnyával, s m i u t á n az, a hírhedt 1899-es f e b r u á r i m a n i f e s z t u m kibocsátása körüli v i t á b a n hazafiatlansággal és behódolással v á d o l v a a konzervatív ,,ófinn" vezetést, ellenzékbe vonult, a t á m o g a t á s á t vesztett szenátor lemondott. 70. születésnapján nyílt levélben ismételte meg államférfiúi, történetfilozófusi meggyőződését — a nemzeti fejlődés előbbre való, mint a politikai önállóság —, ekkor a z o n b a n m á r az ófinnek sem álltak melléje. O K é t prózai és k b . két t u c a t lírai műből álló szépirodalmi m u n k á s s á g á n a k legfőbb érdekessége, h o g y nyelvhasználat, stílusgazdagság d o l g á b a n felülmúlta a finn anyanyelvű k o r t á r s a k zömének teljesítményét. Pohjan-piltti. Kuvaus lopulta 13:tta vuosisataa ('Északi ifjú. Ábrázolás a X I I I . század végéről', 1859: Halász I., P o h j a n pillti, Magyarország és a nagyvilág, 1877, dec. 2., 9 . , 1 6 . , 23., 30.) c. történelmi elbeszélése, a n n a k ellenére, hogy kusza szerkesztésmódja és a jellemábrázolás fogyatékosságai miatt csupán próbálkozásnak számított a professzortárs Z. Topelius sikerműveihez képest, még a 19. sz. végén is szerepelt az ifjúság épülésére szánt olvasmányok között. Első költeményét (österbotten, ua., 1854) még svédül írta; biztos finn versérzékről t a n ú s k o d ó dalaiból, ódáiból időtálló — s megzenésítve ma is közkedvelt — a népies Suomeni salossa Honkaen keskella ('Finnországom vadonában — Erdeifenyők k ö z ö t t ' , 1856), valamint az ünnepélyes Miliőin Pohjolan náhdá saan? ('Mikor láthatom meg Északot?', 1869) c. Életműve magába foglal jó néhány, gyermekeknek szóló összeállítást és ismeretter-

jesztő k i a d v á n y t is, pl. közgazdasági útmut a t ó k a t . Termékeny zsurnalisztaként, szerkesztőként, kultúrpolitikusként nagy érdemei voltak a finn irodalmi élet intézményi kereteinek kialakításában. Történészként módszertani értelemben megvetette a modern finn t ö r t é n e t t u d o m á n y alapjait. A finnek történelméről szóló könyvével, továbbá az 1960-ban is ú j r a k i a d o t t Johtavat aatteet ihmiskunnan históriássá ('Vezéreszmék az emberiség történetében', 1879, svédül: 1906) c. alapvetésével érte el végső h a t á r á t a finn eszmetörténet hegeli indíttatású, SnellmannaA kibontakozott nemzeti romantikus korszaka. O G y ű j t , kiad.: Kansallisia ja yhteiskunnallisia kirjoituksia ('Nemzeti és társadalmi t á r g y ú írásai', 1—4. köt., 1904—1930). O Magyarul még: 1 vers (Kovács I., Finn költők antológiája, 1973). O írod.: H u n f a l v y P.: A finn nemzet történetírásáról (Nyelvtudományi Közlemények, 4. köt., 1865); G. Suolahti: Nuori Y r j ö K o s k i n e n (1933); P. Rom mi: Myöntyvyyssuuntauksen h a h m o t t u m i n e n YrjöKoskisen ja suomalaisen puolueen toimintalinjaksi (1964); R. Koskimies: Nuijamieheksi luotu. Y r j ö Koskisen elámá ja toiminta vuosina 1860—1882 (1968); uő: Yrjö Sakari Yrjö-Koskisen elámá I I I . Taipuako vai t a i t t u a . 1882—1903 (1974). Kubínyi

Kata

yshtje: —>ráolvasó- és esőénekek ysopet: -+isopet Yüce fjttdzse], Ali (Yayladag, Hisarcik köyü, 1928—): török költő. 1951-ben végzett a Düzici Falusi Intézetben, s falusi tanítóként f o l y t a t v a t a n u l m á n y a i t , 1961ben megszerezte az angoltanári diplomát is. Antakyai gimnáziumi tanári évek után vonult nyugdíjba. 1956-tól t u c a t n y i folyóiratban jelentek meg a társadalmi problémák iránt n y i t o t t , a nyelv a d t a játékos lehetőségeket kihasználó versei. Az 1970-es évektől meglepő képek és finom irónia gazdagítják színeit. Első kötete, a tyiirin Dili, Yapisi, Iqlevi ('A vers nyelve, s t r u k t ú r á j a és funkciója', 1975) költői felfogásába n y ú j t bepillantást; tyeytanistan ('Sátánország', 1976) c. önéletrajzi regénye ifjúságának küzdelmes éveit eleveníti fel. O Verseskötetei: Boyundan Utan Daragaci ('Szégyelld magad, akasztófa', 1976); HalkQagi ('A nép kora', 1981, Nevzat Ü s t ü n versdíj; Yeditepe versdíj és a Török Nyelvtudományi Társaság versdíja); Ortadogu Siirleri ('Közel-keleti versek', 1983); Siir Sicagi ('Versmeleg', 1984). Tasnádi Edit

734

YUGEN leg egyetemi tanár. Diákként fordításokkal kereste kenyerét, fordításköteteinek száma ma százhoz közelít. Korai novelláiban gyermekkora emlékeit, a délkelet-anatóliai kisváros jellegzetes figuráit eleveníti meg mély empátiával. Hosszú szünet után, az 1970-es években született elbeszélései másf a j t a stílust, megváltozott világlátást t ü k röznek. O F ő b b művei: Ucan Daireler ('Repülő csészealjak', elb.-ek, Í954); Haney Yasamali ('Haneynek élnie kell', elb.-ek, 1956, Sait Faik-díj); Anadolu Masallari ('Anatóliai mesék', 1957); Düslerin Ölümü ('Az álmok halála', elb.-ek, 1958, a Török Nyelvtudományi Társaság novelladíja); Mutfak Qxkmazi ('A konyha-zsákutca', reg., 1960); Dil Devrimi ('A nyelvújítás', tan., 1968); Dönüqüm ('Fordulat', elb.-ek, 1975); Yazm ve Yasam ('Irodalom és élet', esszé, 1976); Ben ve öteki ('Én és más', nlák, 1983); Aykiri Öyküler ('Veszekedő történetek', nlák, 1989); Elestirinin ABeCe'si ('A kritika ábécéje', 1991); Tartiqmalar ('Viták', tan.-ok, 1994). O írod.: Asim Bezirci: Günlerin Getirdigi (1962). Tasnádi Edit

Yücel [jwdzselj, Can (Isztambul, 1926—): török költő, műfordító, Hasan Ali Yücel fia. Az ankarai egyetem bölcsészkarán latin —görög szakon megkezdett t a n u l m á n y a i t Cambridge-ben folytatta. Egy ideig a BBCnél, L o n d o n b a n dolgozott, u t á n a Bodrumban volt idegenvezető. A h a t v a n a s évek közepétől I s z t a m b u l b a n él, fordít és ír — gyakran politikai tárgyú írásokat is. Első verseit Yazma ('írás') c. g y ű j t ö t t e k ö t e t b e 1950-ben. A későbbiekben azonban — mintha szabadulni a k a r n a az egyre súlyosabbá váló társadalmi témáktól — bensőségesebb hangra váltott, ú j és ú j képi és nyelvi leleménnyel állva olvasói elé. Fordításai közül a Her fíoydan ('Minden törzsből', 1959) c. költői antológiával érte el a legnagyobb sikert. O Egyéb főbb verseskötetei: Sevgi Duvari ('Szeretetfal', 1973); Bir Siyasinin tyiirleri ('Egy politikai versei', 1974); Ölüm ve Oglum ('A halál és a fiam', 1976); $iir Alayi ('Versregiment', 1981); Canfeda ('Lélekáldozat', 1986). O G y ű j t , kiad.: Be§ibiryerde ('Aranypénz', 1985). Tasnádi

Edit

Yücel fjüdzselj, H a s a n Ali (Isztambul. 1897. dec. 17.—uo., 1961. febr. 26.): török író, költő, irodalmár. 1921-ben végzett az isztambuli egyetem filozófia szakán. Gimnáziumi tanárból lett tanfelügyelő, minisztériumi főhivatalnok, országgyűlési képviselő, majd 1938—1946 között közoktatási miniszter. Nevéhez fűződik a falusi t a n í t ó k képzését szolgáló Falusi Intézetek létrehozása (1940) és a világirodalom klasszikusainak kiadása (1941—). O Aruz-, u t ó b b hangsúlyos verselésű költeményekkel, ill. irodalmi t á r g y ú cikkekkel t ű n t fel, később érdeklődése a lélektan és a logika felé fordult. O F ő b b művei: Goethe: Bir Dehanm Romám ('Goethe: E g y géniusz regénye', monográfia, 1932, a német Kultuszminisztérium Goethe díja); Türk Edebiyatina Toplu Bir Bakiíi ( Átfogó pillantás a török irodalomra', monográfia, 1932); Dönen Ses ('Visszatérő hang', költ.-ek, 1933); Pazartesi Konusmalari ('Hétfői beszédek', cikkek, 1937); Icten — üi§tan ('Bentről, kintről', tárcák, cikkek, 1938); Kibris Mektuplari ('Ciprusi levelek', 1957); Ingiltere Mektuplari ('Angliai levelek', 1958); Allah Bir ('Egy az Isten', költ.-ek, 1961); Kültür Üzerine Düsünceler ('Gondolatok a kultúráról', cikkek, 1974). Tasnádi Edit Yücel [jádzsel], Tahsin (Elbistan, 1933. febr. 17.—): török író, irodalomkutató, fordító. Az isztambuli egyetem francia tanszékén t a n u l t , ugyanott lett asszisztens, jelen-

yügen; júgen ('misztikus szépség'): a japán ->nö alapvető esztétikai kategóriája. Összetett szóval jelölik, amelynek első tagja, yü a n n y i t tesz: ,,ködös, homályos, sötét, mély, nyugodt, túlvilági". A második tag, gen értelme: „finom, kényes, mélységes, titkos", és hangulata szintén a másvilágot idézi. A teljes szó jelentése is bizonytalan és szerteágazó: fordítják „fölfoghatatlan káprázat"-nak, „misztikus szépség"-nek, „a valóságtól független mélység és tünékenység"-nek is. Zeaminak, a nö-játék egyik megteremtőjének korai elméleti műveiben a yügen az á t h a t ó szépség szinonimája, amelynek érzetét a színész játékának kifinomultsága, az álarcok, a nyelvezet, a zene választékossága, illetve a gyermekszereplők födetlen arcának h a m v a s b á j a egyaránt fölkeltheti. Zeami későbbi értekezéseiben már összetettebb értelmezést nyer a fogalom. Ezekben metaforikusán „csont, hús és bőr" harmonikus egységének nevezi a yügent, amelyben a „csont", vagyis a művészi alakítás láthatatlan váza a színész veleszületett tehetsége, a „ h ú s " — ami a csontokat r á j u k t a p a d v a testté teljesíti — a tánc és a recitált szöveg, a „ b ő r " pedig, amely a testet beborítja, elkülöníti a világtól, s ezáltal láthatóvá teszi: az átható, fölfoghatatlan szépség. L á t h a t ó v á , de nem a szem, hanem csakis a szív számára, mert az értelmen, s az azt hordozó „szavakon túlterjedő szépség". Csak akkor sugárzik a színészből, ha „szívét az igazság fokára

735

YUJOH emeli". A yögen és a -unono mane ('a dolgok utánzása') együttes érvényesülése teremti meg a virágot (hana), amely a nöelőadás lényegi hatása, értelme és üzenete. O ( - • j a p á n irodalmi formák, mono mane, nö, virág) O írod.: Zeami jürokubu shü (1909); Nose A.: Zeami j ü r o k u b u shü hyöshaku (2 köt., 1944); Konishi J . : Zeami jürokubu shü (1954); R. Sieffert: L a tradition secréte du Nö (1960); 0 . Benl: Die geheime Überlieferung des No (1961); A. T. Tsubaki: Zeami and the Transition of the Concept of Yügen (1971); T. Nogami: Zeami and His Theories on Noh (1973); Vekerdy T.: A színészi h a t á s eszközei — Zeami mester művei szerint (1974); Kokubu T.: A j a p á n színház (1984); J . T. Rimer—M. Y a m a z a k i : On the Art of the Nö Drama: T h e Major Treatises of Zeami (1984); Schönau B.: Zeami színháza és a nó elmélete (1993); D u r ó Gy.: „Valaki t ö r t é n i k . . . " . A nóról, öt tételben (Kemenczky J u d i t , Nó-drámák, 1994). Duró Győző yüjo hyöbanki; júdzso hjóbanki ('kurtizánok értékelése'): japán E d o kori m ű f a j . Szorosabb értelemben véve a kurtizánok osztályozása, értékelése népszerűségük szerint; t á g a b b értelemben híres kurtizánokról szóló történet. O Az E d o - k o r elején egy hosszú háborús időszak u t á n sok t a l a j t vesztett ember — a s z a m u r á j o k és a chöninok (városlakók) — s z á m á r a az örömnegyedek, a színházak l á t o g a t á s a a társas életben való jártasságot jelentette, s az örömnegyed egyben a t á r s a d a l m i érintkezések színtere is volt. Toyotomi Hideyoshi, m a j d Tokugawa Ieyasu minden nagyobb városban, s különösen az a k k o r kiépülő E d o b a n egy kijelölt területen örömnegyedet é p í t t e t e t t , s ezek a város nevezetességei közé t a r t o z t a k . Ezért először az egy-egy város nevezetességeit b e m u t a t ó útikalauzokban lehet találkozni y ü j o hyöbanki jellegű leírásokkal. Hasonló, a kurtizánok tulajdonságait értékelő jelenet található a Tsuyu dono monogatari ('Tsuyu uraság története', 1624 táján) c. képtekercsen. Egyes yüjo hyöbankik klasszikus műveket utánoznak, mások a vendég és a kurtizán közötti párbeszéd f o r m á j á t öltik, mint például a Naniwa monogatari ('Naniwai történet'). Az örömnegyedek, színházak világáról szóló egyik legismertebb alkotás Fujimoto Kizan Sikido ökagami ('A szerelem művészetének nagy tükre', 1688) c. műve. O (-> japán irodalmi formák) Varrók Ilona yükara; júkara: ainu hősi eposz, az ainu szóbeli irodalom legterjedelmesebb m ű f a j a .

Tágabb értelemben az istenekről és a hősökről szóló eposzt jelöli, szűkebb értelemben csak a hősökről szólót. A J a p á n északi részén élő ainu nép yukar-kumak nevezett y ü k a r a előadói örökítették t o v á b b . Ma már egyetlen ilyen énekes sem él. O Rendkívül hosszú költemény — rövidebb változatai is néhány ezer, hosszabb változatai t ö b b tízezer sorosak — , mely szájhagyomány ú t j á n terjedt. Az ainu szóbeli irodalom legősibb formája, a s á m á n n ő k jósénekeiből keletkezett istenekről szóló dalokból fejlődött ki. Később vallásos jellege elhalványult, s a hősök harcainak leírása került előtérbe. Az idők során az előadók egyre gazdagabbá tették mind f o r m á j á t , mind t a r t a l m á t tekintve. Egyes elméletek szerint az eposzban leírt harcoknak nincsen valóságalapja, mások úgy vélik, hogy az őshonos ainuk és egy bevándorló nép közötti harcról szól. Elnevezése, a főhős neve és a helyszín neve vidékenként változik, ismert yukar, yayerap, sakorpe, haw vagy hawki néven. Tartalma nagyjából mindegyiknek ugyanaz. A yukarban például a tomesanpechi folyó p a r t j á n sinutapka földjén élő nemzetség felneveli az á r v a poy-sinutapka-un-kurt, akiből a nemzetség hőse lesz, ő vezeti a nemzetséget az idegen nép elleni harcban. Hokkaido déli részén létezik olyan változata is, melyet asszonyok a d t a k elő, e változat főhőse is nő. Ezek inkább egyszerű rövid történetek, elbeszélések, a csaták mellett megjelenik a szerelem t é m á j a , női á t k o k a t , jövendöléseket szőnek bele. O (—• Japán irodalma, eposz) Varrók Ilona yuke [juke]: k h m e r színműforma. DélVietnamban, a Mekong-delta vidéki khmerek körében a 20. sz. elején született táncos, zenés, dalos, verses színjáték. Kialakulásáról két t ö r t é n e t e t is számon t a r t a n a k . Az egyik változat szerint 1921 t á j á n Ly Kon r a k t a le az alapjait, amikor T r a Vinh-ben színjátszó t á r s u l a t o t alakított. A másik változat szerint az 1916 t á j á n jelentkezett vietnami —>hat cai luong színjáték meghonosodása u t á n n é h á n y évvel T r a Vinh-ben a Kru Kuu színjátszó társulat honosította meg, és sikerén felbuzdulva t ö b b hasonló társulat is alakult. Tény, hogy a khmer királyi udvarból származó klasszikus színjátszással, a rohammal szakító ú j khmer színműfaj a vietnami eredetű hat cai luong hatására b o n t a k o z o t t ki. E színműfaj később Dél-Vietnamból került á t Kambodzsába, ahol eredetére utalva Lakhon Bassac színháznak nevezték. O A zenés, táncos klasszikus színműfajtól eltérően a yuke színjátszásban a dalé az elsőbbség. Míg a

736

YUNUS robam r e p e r t o á r j a a ->Reamker eposz történeteire korlátozódik, addig a yuke repertoá r j a igen változatos. J á t s z a n a k R e a m k e r t ö r t é n e t e k e t is, valamint buddhista ihletésű történeteket, ősi népmeséket, legendákat, de a modern társadalom témáit is színpadra viszik. A modern darabok szerzőjeként Thach Chan és Thach Thach t ű n t ki. A yuke színjátszás meghonosodását követően fokozatosan modernizálódott, a modern témák befogadásával megújult stílusa, előadási f o r m á j a is. O írod.: Song Ban: L e t h é á t r e vietnamien (1960); Dang Vu Thi Thao: K h m e r Theatre in the Mekong Delta (Vietnamese Studies, 97., 1990). Bőgős László Yukio Mishima:

Mishima

Yukio

Yükneki, EdTb Ahmed bin Mahmüd: -*• Ahmed Edib bin Mahmud Yükneki Yunque [jttnke], Álvaro (írói név): Arístides Gandolfi Herrero (eredeti családi név); (1898—1982): argentin író. Az ún. Boedo kör t a g j a volt. Realista látásmódja erős, olykor szentimentalizmusba hajló szociális érzékkel párosul. Költészetében B. Fernández Moreno követője. O F ő b b művei: Zancadillas ('Fondorlatok', elb.-ek, 1926); Barcos de papel ('Papírhajók', elb.-ek, 1926); Ta-te-ti ('Tá-ti-tá', elb.-ek, 1928); Jauja ( ' J a u j a ' [mesebeli ország], elb.-ek, 1929); Espantajos ('Madárijesztők', elb.-ek, 1930); La muerte es hermosa y blanca ('A halál szép és fehér', színmű, é. n.); La literatur a social en la Argentina: história de los movimientos literarios desde la emancipáción nációnál hasta nuestros dias ('Argentína szociális irodalma: az irodalmi áramlatok története a nemzeti felszabadulástól napjainkig', t a n . , 1941); Tutearse con el peligro ('Tegeződni a veszéllyel', reg., 1946). O Magyarul: 1—1 vers (Pinczinger L., Szemelvények a spanyolamerikai költészet gyöngyeiből, 1. köt., Buenos Aires, 1955; Kormos T., Rókavigasztaló, anto., 1973). Radnai Margit Yunus:

->Sámi

Yunus Emre [junwsz emre]; Júnusz Emre (magyaros átírás); (? Eski^ehir, Sariköy, 1241—uo. ?, 1320/1321): török költő. Életéről nincsenek pontos adataink, csak verseinek utalásai, a halála u t á n keletkezett művek rá vonatkozó lejegyzései, ill. a korán legendássá vált a l a k j a köré szőtt történetek a d n a k némi t á m p o n t o t . Egy négysorosa szerint korán h á t a t fordított az iskolának, versei mégis medreszében szerzett mű-

veltségről árulkodnak: ismerte a filozófiát, a görög mitológiát, a keleti legendákat és irodalmakat; Száditó\ f o r d í t o t t is. A misztikus hit ú t j á t követve a S a k a r y a közelében lakó sejk, Taptuk Emre t a n í t v á n y á u l szegődött, s évtizedeket t ö l t ö t t a derviskolostorban, alázatosságban és szegénységben. Bejárta Anatólia, Damaszkusz, Azerbajdzsán és a K a u k á z u s vidékeit; s feltehetően találkozott M. Dzs. Rumivá] is. Népszerűségét bizonyítják a Töröko.-szerte tisztelt „ Y u n u s Emre-sírok"; az általánosan elfogadott a Sariköy- (ma: Y u n u s E m r e köyü) beli, itt impozáns síremléket emeltek számára. Születésének 750. évfordulója alkalmából az UNESCO 1991-ben nemzetközi Yunus Emre-évet hirdetett. O Költészetének alaphangja a derű, holott a világ múlandóságának t u d a t a szinte minden költeményét átszövi. A létezők egységébe v e t e t t hitével azonban a halálban az istennel való eggyéolvadás f o r m á j á t l á t j a , ez indítja a világi hívságok, a vagyon, a birtoklás megvetésére, ez táplálja embertársai és a természet iránti szeretetét. Költészetében a „ b a r á t " az iszlám misztika szóhasználatának megfelelően egymástól alig elválasztható módon a kedvest és az istent is jelenti, hasonlóképpen a szerelem a misztikus értelemben v e t t istenszeretetet jelenti számára (~*szúfizmus), ez az áradó érzés izzítja magas hőfokra himnuszait, az -zilahikat. Filozófiai mélységű gondolatait is b á m u l a t r a méltó egyszerűséggel fogalmazza meg a népköltészet tiszta hangján. E n n e k megfelelően verseinek döntő többsége szótagszámláló verselésű, u g y a n a k k o r írt pl. egy kis mesznevit (->masznavi) is: Risdletü'n Nushiyye ('Tanácsadó könyv', 1307/1308). H a t á s a a török költészet minden területén jelenvaló, aruzh&n írt versei a divánköltészet (~+divan edebiyati) kezdetét is jelentik, az —>-cm&ok szinte napjainkig az ő ú t j á t követték, évszázadokon át szájról szájra örökített, gyakran énekelt költeményei a népköltészetre is visszahatottak. Bestelenmi§ Siirleri ('Megzenésített versei') 1961ben jelentek meg: Adnan Saygun — Bartók B. töröko.-i g y ű j t ő t á r s a — o r a t ó r i u m o t komponált verseire: Yunus E m r e Oratoryosu (1946: Blum T., J ú n u s z Emre, mo.-i bem.: 1972, Liszt Ferenc Zeneakadémia). 360 költeményből álló d i v á n j á t a r a b betűs kőnyomatos kiadások u t á n B u r h a n Toprak jelentette meg először latinbetűs írással, három kötetben, 1933—1934-ben. O Gyűjt, kiad.: Cahit Öztelli: Bütün Siirleri ('Összes költeményei', 1971); M. Tatci: Yunus Emre Diváni (3 köt., 1990). O Magyarul: 4 vers (Demény 0 . , Szenvedélyek ten-

737

YURDA gere, anto., 1961); Junusz Emre emlékkönyv (Tasnádi E d i t szerk., 1993). O írod.: Abdülbaki Gölpinarli: Yunus E m r e , Hayati, Sanati, Siirleri (1952); Nezihe Araz: Dertli Dolap (1961); S a b a h a t t i n Eyüboglu: Yunus Emre (1971); T. S. H a l m a n (szerk.): Yunus Emre (1981). Tasnádi Edit Yurdakul, Emin

Mehmet

Emin:

-*Mehmet

Yüsaki Kiyotsugu; Yüsaki Saburö: -+ Kanami YusufNabi: -+Nabi Yusuf Has Hacib: -*•Juszuf Hasz Yusuf Sinaneddin:

Hadzsib

-*Seyhí

Yuzgat-tábla [jwzgat] ( Y u z g a t toröko.-i város nevéről): h e t t i t a mitikus eposz töredéke. A —>Telipinu eltűnése c. epikus műhöz hasonlóan az egyik ún. eltűnő isten mítoszát dolgozza fél. A Tenger lánya az égbe kerül, a p j á t hívja megszabadítására. A Tenger, mágikus ereje segítségével, levarázsolja az égről a Napistent. Az eltűnt isten nyomában éhínség kél a földön és az istenek között, a nagy istenek sorra keresni indulnak, de egy bűvolő-elrejtő isten, Hahhima, a Fagy eltűnteti valamennyit. A történet befejezése ismeretlen, valószínű azonban, hogy a megtalált Napisten és a Tenger között egyezség jön létre. O A költemény — kolofonja szerint „könyörgés a Napistenhez és Telipinuhoz" — különösen sok, és a terjedelme n a g y részét igénybe vevő párbeszédet t a r t a l m a z , ezért feltételezhető, hogy valamilyen napforduló-ünnep rituáléjának részlete. O U j kiad.: E. Laroche (RHA 77, 81—88. old., 1965). O írod.: T. H. Gaster: Thespis. Ritual, Myth and Drama in the Ancient Near E a s t (2. kiad., 270—294. old. 1961). Komoróczy Géza Yver [iver], J a c q u e s (Niort, 1520—1571): francia író, költő. Egyetlen m ű v é t ismerjük, egy posztumusz kiadásban megjelent elbeszélésciklust, amelynek címében a szerző szójátékot csinált s a j á t nevéből (hiver: 'tél') és a színhelyként megjelölt kastély nevéből (printemps: 'tavasz'): Le Printemps d' Yver, contenant cinq histoires discourues par cinq journées en une noble compagnie au cháteau de Printemps ('Yver tavasza — azaz téli t a v a s z —, amelyben öt történetet mesél el öt n a p alatt egy nemes társaság a Printemps kastélyban', 1572). A nemes társaság, hölgyek és urak, a vallásháborúk

valós borzalmait a k a r j á k egymással feledtetni ezekben a gyakran hátborzongató, néha p a j z á n , kalandos-szerelmes lovagtörténetekben. Az elbeszélő stílusa színes, szórakoztató, időnként érzékletesen realista, máskor burleszkszerű. Az elbeszéléseket követő versek meg sem közelítik a próza színvonalát. A mű nagy olvasottságnak örvendett egészen a 17. sz. elejéig. H a t á s a felismerhető T. Kyd Spanish tragedyjében ('Spanyol tragédia', 1589) és P. Mainfray La Rhodienne ('A rodoszi lány', 1621) c. t r a g é d i á j á b a n . O írod.: P. Lohr: Le Printemps d ' Y v e r und die Quelle zu Fair E m (1912); H . Olouzot: Le Printemps d ' Y v e r (Revue du X V I e siécle, 18. köt., 1931, 104—129. old.). Csűrös Klára Yves de Chartres [ív dö sórtr] (Beauvais, 1040 k.—Chartres, 1116): francia püspök, egyházi író. 1075 körül a beauvais-i SaintQuentin K a n o n o k s á g prépostja volt, m a j d 1090-ben chartres-i püspökké nevezték ki. A feleségét eltaszító I. Fülöp francia király t ö b b h ó n a p r a börtönbe vettette, amiért Yves de Chartres ellenezte uralkodója mag a t a r t á s á t . E t t ő l függetlenül — levelei tanúsága szerint — a Capeting-monarchia hűséges és odaadó híve volt, miközben a Szentszék érdekeit is igyekezett messzemenően érvényesíteni. Elsősorban a Collection tripartite ('Három részből álló gyűjtemény'), a Décret ('Rendelet') és a Panormie ('Körkép') c. kánonjogi tanulmányai (1092— 1095) t e t t é k ismertté a nevét, ezek a valláselméleti és egyházjogi írásai azonban minden é r t é k ü k ellenére kompilációk termékeinek bizonyultak. Szabics Imre Yves de Paris [iv dö pári] (Párizs, 1593— 1678): francia teológus, moralista. J o g o t t a n u l t az orléans-i egyetemen, m a j d ügyvédként dolgozott Párizsban 1620-ig. Ekkor h á t a t f o r d í t o t t az igazságszolgáltatásnak, belépett a kapucinus rendbe, s ettől kezdve az írásnak szentelte életét. O Termékeny szerző volt, de munkássága hamar feledésbe merült, mert egy túlhaladott, skolasztikus világkép hordozója volt a tudományos felfedezésektől megtermékenyített, ú j f a j t a gondolkodás korában, amelyről egyszerűen nem v e t t tudomást. H. Bremond azonban olyan irodalmi értékeket fedezett fel benne, amelyek alapján sikerült némileg rehabilitálnia és megérdemelt helyét kijelölnie a klasszikus próza képviselőinek sorában, ha nem is az élvonalban. Teológiai műveit (La Théologie naturelle, 'Természet-teológia', 1633—1637; Les morales chrétiennes, 'Keresztény erkölcs', 1638—

738

YXART 1642; Les progrés de l'Amour divin, 'Az isteni szeretet térhódítása', 1643) a szabadgondolkodók meggyőzésére írta, a világ csodálatos rendjében és determinizmusában mut a t v a ki Isten nagyságát. E harmonikus világegyetem azonban, közepén a humanist a emberrel (G. Bruno és G. Galilei után!) az ókori naiv természetfilozófiák elemeiből épül fel, amelyeket „vonzások" és „taszítás o k " rendeznek egységbe. Erdekesebbek és modernebbek erkölcsfilozófiai művei, amelyek nem a b s z t r a k t valláserkölcsöt hirdetnek, hanem a t á r s a d a l o m b a n élő emberek különböző kategóriái számára „testhezállóan" szabják meg a követendő magatartást: La conduite du religieux ('A szerzetes viselkedése', 1653), Les vaines excuses du pécheur ('A bűnös ember üres kifogásai', 1662), Le gentilhomme chrétien ('A kereszt é n y nemes', 1666), Les fausses opinions du monde ('A világi tévedések', 1688), Le magistrat chrétien ('A keresztény főtisztviselő', 1688) megannyi szociológiai keresztmetszet, amelyekből kibontakozik a korabeli társadalom képe. Meg kell említeni polemikus írásait is J . - P . Camus püspök ellen: Les heureux succés de la piété ('A kegyesség örvendetes sikerei', 1633), a lutheránusok, kálvinisták „és m á s eretnekek" ellen: De potestate Romanorum pontifieum ('A p a p méltóságáról', 1643), valamint A. Arnauld és a janzenisták ellen: Remontrance á la Reine ('Intelem a királynéhoz', 1644). Neki t u l a j d o n í t a n a k egy Allaeus álnéven megjelent asztrológiai jóslatot is: Astrologiae nova methodus ('Az asztrológia új módszere', 1653), amelyben Franciao. közeli uralmát jósolja meg az európai országok fölött. Anglia tiltakozott, s kérésére a furcsa és zavaros könyvet nyilvános elégetésre ítélték, amit végre is h a j t o t t a k Nantes-ban. O G y ű j t , kiad.: Oeuvres complétes ('Összes művek', 2 köt., 1675, 1680, A. de Chartres gondozásában). O írod.: H. Bremond: Histoire littéraire du sentiment religieux en Francé (1. köt., 1916); Ch. Chesneau: Le P. Yves de Paris et son temps (1946). Csűrös

Klára

Yvon [ivon], Claude (Mamers, 1714. ápr. 15.—Párizs, 1791. nov.): francia író. Az egyház kötelékébe lépett, m a j d Párizsba költözött. Részt v e t t a D. Diderot vezette Enciklopédia m u n k á l a t a i b a n : az Ame ('Lélek'); Athée ('Ateista'); Dieu ('Isten') c. cikkeket írta meg. Ellenfelei megbélyegezték mint materialista és ateista írások szerzőjét, de

az igazi hajszát az egyház részéről a Prades a p á t doktori értekezésének védése (1751. nov. 18.) v á l t o t t a ki. Yvon a p á t o t a Sorbonne azzal vádolta, hogy k ö z r e m ű k ö d ö t t a legszentségtelenebbeknek n y i l v á n í t o t t szövegek megalkotásában. T u d v á n , hogy b ö r t ö n v á r rá, Hollandiában keresett menedéket, s tíz éven á t ott élt. Amikor viszszatért Franciao.-ba, a coutances-i k a t e d rális k a n o n o k j a lett, s Artois gróf történésze. Az egyház történetének megírását tervezte, de a két első kötet megjelenése u t á n annyi t á m a d á s érte, hogy inkább lemond o t t a továbbiak megírásáról. O E g y é b fő művei: Lettres á M. Rousseau pour servir de réponse á la lettre contre le mandement de M. l'archevéque de Paris ('Levelek Rousseau úrhoz válaszként a párizsi érsek úr utasítását ellenző levelére', 1763); Abrégé de l'Histoire ecclésiastique ('Egyháztörténeti kézikönyv', 2 köt., 1768); Histoire philosophique de la religion ('A vallás filozófiai története', 2 köt., 1779). O írod.: L. B a c h a u m o n t : Mémoires secrets pour servir á l'histoire de la république des lettres (1. köt., 1777); J . P r o u s t : Diderot et l'Encyclopédie (1962); J . E h r a r d : L'idée de n a t u r e en Francé d a n s la premiere moitié de X V I I I 6 siécle (2. köt., 1963). Padányi Klára Yxart [isárt], Josep (írói név); Yxart i Moragas (teljes családi név); (Tarragona, 1852. szept. 10.—uo., 1895. máj. 25.): k a t a lán irodalmár. Földbirtokos-kereskedőcsalád gyermeke, N. Oller unokatestvére. Jogi t a n u l m á n y o k a t végzett Barcelonában, de az ügyvédi pályáról lemondva szenvedélyének, a színháznak szentelte életét és kora egyetlen, valóban szakértő irodalomkritik u s á v á képezte magát. O Első, jelentős t a n u l m á n y a Lo teatre catalá ('A k a t a l á n színház', 1879) egyben irodalmi eszményv á l t á s á t is tükrözi: az idealizmustól és a r o m a n t i k á t ó l a pozitivizmus és a realistan a t u r a l i s t a irányzat felé fordult. El ano pasado ('Az elmúlt év', 1888—1890) c. ötkötetes kritikai sorozata szinte teljes képet ad egy-egy évad barcelonai művészeti eseményeiről. Munkásságának csúcspontját az El arte escénico en Espana ('A színművészet Spanyolországban', 1894 és 1896) c., kétkötetes cikkgyűjteménye jelenti. A La critica literaria contemporánea ('A k o r t á r s irodalomkritika', 1892) c. előadása érzékeny reagálás a k a t a l á n századvég uralkodó irányzatának, a modernisme-nek első jeleire. Tomcsányi Zsuzsanna

739

Készült az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében A szerkesztőség vezetője: Kulcsár Zsuzsa A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó és Nyomda igazgatója — A kötést és a burkolót Urai Erika tervezte — A kézirat lezárva: 1994. VII. 15. Terjedelem: 63,25 (A/5) ív + 16 oldal képmelléklet Példányszám: 15000

Akadémiai Kiadó és Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Zöld Ferenc

Vigotszkij, L. Sz. (1896—1934) orosz pszichológus. pedagógus irodalmár

Vilde, Eduárd (1865—1933) észt író

Villon, Francois (1431—1463) francia költő

Villon (fametszet művei 1489.-Í kiadásából)

A Nagytestamentum 1503. évi kiadása

Az Akasztottak balladája 1489. évi első kiadása

grant reftamerrt víUon ci b ptw tetonStjLi

t fa 6afatk«-

1

Vinea, Ion (1895—1964) román író, költő

Vin je, Aasmund Olavsson (1818—1870) norvég író

Visnapuu, Henrik (1951—) észt író, költő

Vittorini, Elio (1908—1966) olasz író, műfordító

Vlcek, Jaroslav (1860- -1930) cseh író

Volosin, M. A. (1878—1932) orosz költő, kritikus

Vodnik, Valentin (1758—1819) szlovén költő

Vondel, Joost van den (1587—1679) holland költő, író

Vonnegut, Kurt (1922-—) amerikai író

Voznyeszenszkij, A. A. (1933—) orosz költő

Voronca, Ilarie (1903 nyelvű költő

1946) román és francia

ÍBIBLIA S A C R Aj VV1GATAE

EDITIOK1S!

SIXTI Q V I N T I PONT. MAX |

I V S S V recogmta atque

iHWItlIUV.KI

Vulgata: a Biblia latin fordítása

ill!

cdita.

Vurgun, Szemed (1906—1956) azerbajdzsán költő,

lro

Wagner, Cosima, Liszt és Nietzsche

Wagner, Richárd (1813—1883) német zeneköltő (J. Bernhardt olajfestménye)

Waltari. Mika (1908—1979) finn író, költő

Walther von der Vogelveide (1170- -1230) német költő

Wedekind, Frank (1864—1918) német író, költő

Weiss, Peter (1916—1982) német író

Welhaven, Johan Sebastian (1807—1873) norvég költő

Wells, H. G. (1866—1946) angol író

Werfel, Franz (1890—1945) osztrák író, költő

Wergeland, Henrik (1808—1845) norvég író

0 brood coorincntat! , i t* / / Qflo»«r»at^C-P""*"*^ •'O ipte W»ú>AUÉ« t Oliüm nfroightypm»! citiet ! Of «K inrincible, tuHmlant,

T" 1! [oreboding & teinpe*t thriek of the divcr, Üie Whitman, Walt (1819—1891) amerikai költő

A Fűszálak 3. kiadásának korrektúrája (1860—1861)

White, Patrick (1912—1991) ausztrál író

Wieland, Christoph Martin (1733—1813) német író, költő

Wilde, Oscar (1854—1900) angol író, költő

Wilder, Thorton (1897

1975) amerikai író

Wilde síremléke

Williams, Tennessee (1914—1983) amerikai író, költő

Williams, William Carlos (1883—1963) amerikai író, költő

Wodehouse, P. G. (1881 — 1975) amerikai író

Wolfram von Eschenbach (1170—1220) német író két miniatúrája

síterirfcbwwrfliwtüo >-tMwr m »(g&crtr VöBülf^i sotóra Kiscm tes xenm uhio: fa > ;* ite Y'.cíít ür.mnshwistxrí " J il W

Wolker, Jiíí (1900—1924) cseh költő, író

Woolf, Virginia (1882—1941) angol írónő

Wordaworth, William (1770—1850) angol költő

Woroszylski, Wiktor (1927 -) lengyel költő

Wyeliffe, John (1330—1384) angol egyházi író, reformátor

Wyspianski, Stanislaw (1869—1907) lengyel író, költő

Xenophón (i. e. 430—i. e. 354) görög történetíró

Yamamoto Yüzö (1887- -1974) japán író

Yasar Kemal (1922 -) török író

Yeats, William Butler (1865—1939) angol író, költő

Yliruusi, Tauno (1927—) finn író, költő

Yokomitsu Riichi (1898—1947) japán író

Ára: 1848,— F t 1 2 % á f á v a l

A Világirodalmi Lexikon most egyszerre megjelent XVI. és XVII. kötetével a magyar irodalomtudomány — s egyben a nemzetközi lexikonirodalom — eddigi legnagyobb vállalkozásainak egyike közvetlenül a befejezés előtt áll. Az előkészületek előrehaladott állapota már biztos garanciát nyújt arra, hogy a jövő év, 1995 folyamán a mű Z-betűs címszóanyagát és az előszóban ígért indexet tartalmazó utolsó, XVIII. kötet is megjelenjék, sőt, a közönség közvetlenül ez után a vállalkozás kezdete óta megjelent alkotások s a világirodalom horizontján újabban feltűnt írók, költők adatait tartalmazó pótkötetet is kézhez veheti. A korábbi kötetek folyamatos utánnyomásával az Akadémiai Kiadó — miként eddig — arról is gondoskodik, hogy a lexikon új vásárlói a teljes sorozat birtokába juthassanak.

GÉg) AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST

Egyre i n k á b b l á t o m , hogy a k ö l t é s z e t a z e m b e r i s é g közkincse, s hogy m i n d e n ü t t és m i n d e n időben száz meg száz emberben m e g n y i latkozi k... A z é r t s z e r e t e k én s z é t n é z n i más nemzetek házatáján, és t a n á c s o l o m m i n d e n k i n e k , h o g y cselekedjék ugyanígy... a v i l á g i r o d a l o m k o r s z a k a v a n soron, és m o s t kinek-kinek m e g kell t e n n i e a m a g á é t , hogy s i e t t e s s e e z t a k o r s z a k o t . GOETHE

A n e m z e t i i r o d a l m a k is táplálják a világirodalmat. Egy-egy sejtjükkel újra és újra b e k a p c s o l ó d n a k a n a g y vérkeringésbe. A legkisebb, l e g i s t e n h á t a m ö g ö t t i b b nép is szülhet olykor egy-egy »világirodalmi nagyságot«. S aztán a »világirodalom« a nemzeti irodalmak közegén á t nyilatkozik. Bennük válik l á t h a t ó v á , m i n t a szél a h u l l á m z ó e r d ő k b e n . Erdő n e m e g y v a n : de egy a szél. BABITS